- Mondhatjuk.  
Bólintottam, mert az erősen szubjektív, hogy kinek mi a fontosabb információ. Nekem még pár dolog ebbe a kategóriába tartozott a falka üggyel kapcsolatban, de ez maradjon az én titkom. Nem tárulkozhatok ki, mint egy szégyentelen szajha.
- Nyilván, de értelmesebb válasz, mintha azt mondtam volna, hogy a Marsról, vagyis, esetemben inkább a Vénuszról.  
Sosem olvastam a könyvet, ami alapján ez a dolog közszájon forog, nincs szükségem ilyen emberi badarságokra, de hallani azért volt szerencsétlenségem róla.
- Be tudom, csak lassan, de nem ezzel szeretnék pepecselni.  
Nyilván sok időmbe telni kideríteni, hogy pontosan kik tartoznak a vérvonalamba a városban, és inkább foglalkoznék azzal, hogy szemmel tartsam őket, minthogy hetekig, hónapokig keressem őket. Szerettem én a komplikált dolgokat, de jelen esetben maradnék az egyszerűbb megoldásnál.
- Igen, ez itt a kérdés.  
Bólintottam, s még véletlenül sem fog kicsúszni a számon a válasz, bár nem hiszem, hogy ezzel a célzattal kérdezett volna vissza. Különösképp azért nem, mert már látom is, hogy megint elmerül a gondolataiban. Figyelem a vonásait, szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek. Úgy tűnik, jó volt a megérzésem, hogy ezzel igencsak felkeltem az érdeklődését. Én ennek csak örülök, nem kell csalatkoznom magamban, ami meglehetősen kellemetlenül érintene.
Többet nem mondok, nem is kell, csak várok, közben ráérősen iszogatom a kávém, és elmerengek a közelmúlton. Fura, hogy itt vagyok, újra, annyi év után, és lövésem sincs még mindig arról, hogy tulajdonképpen miért is. Szeretném már tudni, de nem hiszem, hogy erre bárki tudna választ adni jelenleg. Attól pedig egyenesen szomorú vagyok, hogy még csak Unalaqkal sikerült összefutnom, a többiekkel nem. Befordulni azért nem fogok, mert előbb-utóbb úgyis megtörténik, csak győzzem kivárni.
Amikor felkapta a tekintetét, elmosolyodtam, az elkerekedett szemei arról árulkodtak, hogy jó nyomon jár, én pedig különösképpen nem akartam túlmagyarázni a helyzetet, megvontam hát a vállam. Nem volt tisztem abba belemászni, hogy ki mit hisz, s mit nem. Az idő úgyis az én malmomra hajtja a vizet.
- Emlékeim szerint nem mondtam semmi hihetetlent.  
Jegyeztem meg csendesen, de nem kopott meg a mosolyom fénye, mert őszintén, élveztem a helyzetet. Jó nyomon kellett járnia, máskülönben nem kételkedne ennyire.
- Csak gondoljon bele, miként reagálnának az emberek, ha elmondaná, mi maga. Vagy miktől védi őket. Kinevetnék, nem? Esetleg őrültnek néznék.  
Nem mintha esetemben az utóbbi melléfogás lenne, de amit éreztetni akartam ezzel, az szerintem sikerülni fog. Mindenesetre, bizonygatni nem fogom, hogy az vagyok, aki vagyok, jelen körülmények között meglehetősen nagy botorság lenne, és nyilván nem várhatja el tőlem egy Őrző sem, hogy csak úgy vilogtassam itt magam pajzs nélkül.

- Mondani tényleg nem mondtam.
Vonok vállat, és nem is fogom kimondani, mert egyszerűen nem illik ide. Más kérdés volna, ha az ő területükön volnánk, igen, akkor ki merném ejteni a számon, hogy ez Elsők egyike vagyok, az egyik férvonal feje, de akkor is csak csendben, hogy ne hallja más. Nem kell mindenkinek tudnia még közülük sem, hisz minél több fülbe jut, annál nagyobb a valószínűsége, hogy elterjed, azt pedig szerettem volna elkerülni.
- Pedig akad pár belőlünk. Ne csodálkozzon, ha esetleg más is ilyesmit állít majd.
Említettem meg, így legalább taláns segítek a másokkal való találkozás feldolgozásában. Persze, kötve hiszem, hogy mindenki pont őt találná be, de elég erősnek és sokat látottnak tűnt ahhoz, hogy értelme legyen őt megkörnyékezni. A fiatalabbakkal nem feltétlenül biztonságos ilyen téren kezdeni. Ők csak törődjenek azzal, hogy minél erősebbek legyenek, s tovább erősítsék az Őrzők sorait. Bár jó eséllyel nem látszott rajtam, de igenis tiszteltem azt, amit képviseltek, és épp ezért is ajánlottam fel szinte mindig a segítségemet nekik, akárhol is jártam. Túl sokan nem tudtak rólam sosem, és általában Őrzőnek adtam ki magam.
- Hogyan lehetséges az, hogy egyáltalán létezünk? Maguk, mi, az ilyesmire fogékony emberek… Gondolom, ismeri a történetünket. Egy törzsből indultak a gyökereink.
Azt most inkább nem említem, hogy én mondjuk pont az egyik gyökér vagyok, nem volna szerencsés még rébuszokban sem ilyet állítanom. Végül úgy döntök, hogy van, amit nem óhajtok szavakba önteni, így pár megjegyezni valóm az elméjében csendült fel.
~Attól még, hogy nem hallani rólunk, nem jelenti azt, hogy nem is létezünk. Vagy tán írnak a krónikák arról, hogy mind meghaltunk? Szerintem csinosan kikerülték ezt a kérdést a krónikások mindig is.~
Váltottam át a gondolati kommunikációra egy kis időre, mert nem sok hangulatom volt diszkréten becsomagolni a mondandómat jelen pillanatban. Így pedig nem kellett vigyáznom a számra.
- Meggyőzöm, ha nagyon akarja, de nem itt.
Felelem rögtön, nem is gondolkodom, elvégre, mi értelme lenne tovább kerülgetni a dolgot? Nem fogom egy percig sem tagadni, hogy jól követte az általam hagyott nyomokat, és azok egyike vagyok, amit éppenséggel feltételez. Szóval kíváncsian fürkésztem a vonásait, hogy vajon győz-e a kíváncsisága, és belemegy, vagy pedig elutasítja a dolgot, attól tartva, hogy netán ártani akarok neki, vagy valami.

Nem bántam kifejezetten, hogy időlegesen némileg megcsappant a magabiztossága, bár aligha lehet hibáztatni, ilyen infóról nem gyakran szerez tudomást az ember. Valószínűleg én is hasonlóképpen reagáltam volna a helyében.
- Úgy. Jobban mondva, lesznek, eddig csak két Testvéremről tudok.
Ha megemlítené, nem győznék bólogatni, mert tényleg soha nem történt ilyesmi. A többség szerintem azóta nem látta egymást, hogy elhagytuk ezt a földet, én legalábbis senkivel sem találkoztam, és soha nem is izzott fel egyszerre a tetoválásunk, hogy ide szólítson minket. Mindenképpen figyelemreméltó jelenség volt, és még mi sem tudtuk, hogy mit kezdjünk a dologgal, de előbb-utóbb ki fog derülni. Egyelőre azonban nem tehettünk mást, minthogy várunk. Én a magam részéről mondjuk szívesen beleolvastam volna a feljegyzéseikbe, beszéltem volna a krónikással, a tetoválómesterrel, s persze a protektorral is, de haladjunk csak kis léptekben, majd meglátjuk, mennyi mindenre lesz lehetőségem ezek közül. Mondjuk, a protektora tud róla, hogy jövök, és jó eséllyel több társamról is, de nem tisztje elárulni minket, és leleplezni a létezésünket. A londoni kollégája felőlem bizonyosan értesítette, én így tartottam logikusnak, mert általában ők a legnehezebb falatok, és nem szoktam rajongani a gondolatért, hogy meggyőzzem őket arról, én vagyok én. Láthatóan jelen esetben sem volt épp egyszerű, de nem mondom azt, hogy nem értem meg, elvégre elég hihetetlen a dolog, meg kell hagyni.
A megjegyzésére, miszerint nem ilyennek képzelt el, felnevetek. Nem csodálkozom a dolgon, és bólintok is rögvest, megértem. Nem, nem ilyennek születtem, s még csak nem is voltam hosszú életem során szőke hajú, de úgy tűnik, mostanság jutottunk el oda, hogy emberi külsőm is igazodjon a farkasom bundájának színéhez.
- Nem lep meg, de erre van egészen emészthető magyarázat.  
Mármint, nekem emészthető, ő jó eséllyel nem fog rajongani a gondolatért, hogy az Őrzők testét használjuk, bár mentségünkre legyen mondva, a legtöbben ezt megtiszteltetésnek veszik, és nem neheztelnek miatta. Közben én is összeszedtem a holmimat, és elindultam kifelé, bár én még azért megittam a kávém maradékát, nem szándékoztam cipelni magammal, többek között azért sem, mert szükségem lesz legalább az egyik kezemre, a másikban pedig jelenleg újságok pihentek.
- De igen, legalábbis, annak születtem.  
Súgtam vissza, majd részemről egy félreesőbb hely felé vettem az irányt, valahová, ahol nem látnak a kíváncsi szemek, ha volt erre egy szűk utca, az részemről teljesen megfelelt, de ugyanígy kibékülök egy kapualjjal is, csupán pár pillanatnyi észrevétlenségre van szükségem, a többit intézem.
~Nem ez az első testem. Szám szerint az ötödik, és valóban, az első testemben tényleg indián voltam. Természetesen a testünk ugyanúgy öregszik, épp ezért kényszerülünk néha arra, hogy váltsunk. Új testet velünk azonos nemű Őrzőtől kaphatunk egy rituálé keretein belül. A rituálét mindig egy Mágus vezeti, és nagyjából az a lényege, hogy testet cserélünk, én kapom az övét, ő az enyémet. Nem mondom, hogy ezzel mindenki maradéktalanul jól jár, de ritka azért, hogy annyira lelakjuk az előző alakunkat, hogy használhatatlan legyen.~  
Remélem, ez elég kimerítő volt, több részlettel per pillanat nem untatnám, persze, ha kérdez, fogok válaszolni, mert ezek után fölösleges bármit titkolnom ezzel kapcsolatban.
- Szükségem lenne a kezére, hogy kellőképpen meggyőző legyek.  
Jegyzem meg kisvártatva, mikor lelek egy kapualjat, ahová szándékozom is hamarosan behúzódni, és ha rábólint a dologra, mert én magamtól nem fogom csak úgy fogdosni, még a végén kapok egy fülest, kinézem belőle, így meg szándékozom várni a jóváhagyását. Utána pedig már úgyis arról és ott beszélünk, amiről és ahol csak akarunk…

- Igazság szerint, nem csak ennyi, volt szerencsém már pár Krónikába belelapozni.  
Állapítottam meg, és többségében nem volt probléma azok hitelességével, a későbbiekben pedig egyszerűen nem tettek rólunk említést, bár én Írországban, Dublinban Őrzőként fel vagyok tüntetve benne, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül a Testvéreim közül. Biztos, hogy időnként többen is csatlakoztak már a munkájukhoz ilyen-olyan okokból. Nekem azért is volt szükséges, mert egyszerűbb volt így, mint minden egyes alkalommal kilincselni, hogy a farkasomat távol tartó riutálét megejtsük.
~Nem állítottam, hogy én élvezném. Mind a mai napig hiányolom az elsőt, de nyilvánvalóan nem kaphatom már vissza.~
Nem is gondolok bele, hány évesnek tűnnék az első testemben. Nyolcvannak? Mesés lenne ám. Nem mintha gyengébb lennék, vagy valami, de határozottan fura lenne. Meg aztán, ha egy testtel éltem volna le ennyi évszázadot, sokkal többet kellett volna vándorolnom, s bár szeretek világot látni, de ha valami magával ragadott egy időben, mint például a színház, vagy a Moulin Rouge, akkor nem tágítottam.
- Meggyőzési célzattal.  
Felelem, de az előbb is ezt mondtam, ismételni magam nem szeretem, s másképp megfogalmazni is fölösleges lenne, tekintettel arra, hogy pillanatokon belül úgyis meglátja. Azaz, ő tulajdonképpen nem sok mindent fog látni a dologból, inkább az fog feltűnni, hogy más sem látja. A kezem az övébe kulcsoltam, majd egy szívdobbanásnyi koncentrálás után aktiváltam a képességem és kiterjesztettem rá is, így eltűntünk szem elől, bár ebből ő egyelőre úgysem tapasztalt semmit.
- Egyelőre még ne engedje el a kezem.  
Jobbnak láttam közölni vele, mindenesetre, most már nyugodtabban fogok beszélni gyakorlatilag bármiről, s ő is így tehet, már addig, amíg fogja a kezem. Ki is léptem megint a nyílt utcára. Első körben rögtön nekünk akart jönni valaki, épp hogy el tudtam rántani a srác elől, mert az eddigiek alapján valószínűbbnek tartottam, hogy ő ugyan el nem állna az útjából, aztán beugatna neki valami kedvességet. Megteheti, csak épp a kutya sem fogja hallani.
- Gondolom, tisztában van a vérvonalam nyújtotta előnyökkel. Élvezze ki…  
Céloztam arra, hogy most ő is a részese, és ha a srácból nem volt egyértelmű, esetleg nem gyanús, hogy a tükröződő felületeken nyomunk sincs, talán az is elég beszédes lehet, hogy ennyire nyíltan említek ilyen lényeges dolgot. Túlmagyarázni nem fogom, nem szokásom, s értelme sincs. Láthatja, érezheti ő maga is, hogy jelen pillanatban nem igazán részese a nagy körforgásnak, még a szagát sem érezné meg senki sem, bármennyire is legyen jó a szimata.
- Mielőtt megunná, szóljon, kicsit sokkoló lenne, ha csak úgy megjelenne a semmiből.
Nem mondom, hogy én nem szoktam másokra így ráhozni a frászt, de azok általában nem érik meg, hogy meséljenek róla bárkinek is.

Azt inkább nem is tettem hozzá, hogy alig több mint két hónapja bújtam ebbe a testbe, és még roppant mód szokatlan volt a számomra. Mondjuk, legalább viszonylag jól éreztem magam benne, és ez volt a lényeg. A többi majd jön magától, jó esetben van rá több száz évem, rosszabban is évtizedek, de ez most nem is tartozik ide. Jelen pillanatban már nem igazán érdekel egyéb, minthogy bizonyságot szolgáltassak a mivoltomról az Őrzőnek. Én sosem vettem félvállról a velük való kapcsolatomat, bármennyire is vágtam jelenleg nehezebb fába a fejszémet, mint szerettem volna. Azt azért éreztem, hogy nem szívesen fogadja az érintést, de ennek jelenleg nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, nem igazán érdekelt a dolog, mert nem az volt a lényeg most, hogy mindenki fene komfortosan érezze magát. Ha már itt tartunk, jobbára én is szívesebben fogdostam pasik kezét, de ez most teljesen másra ment ki.
- Igen, neked és nekem. Másnak nem.  
Jegyeztem meg, mert sejtettem, mitől tart, de ettől aztán mellettem nem kellett. Jelen pillanatban legalábbis. Olyan hülye mondjuk az életben nem leszek, hogy óvatlanul bánjak a képességemmel, és idő előtt eleresszek valakit. Sosem fedtem fel a fajtánkat avatatlan szemek előtt, és ez eztán sem lesz másképp.
- Inkább mutatni, de igen, erről van szó.  
Feleltem a kérdésére, tiszta sor, hogy ezt nem oly egyszerű megemészteni, de szerintem menni fog neki, ha nem is most, hát hamarosan. Ennél érzékletesebben, ha akarnám, sem tudnám bebizonyítani neki, hogy nem csupán kitaláltam ezt az egész agyrémet. Néha egyébként tényleg annak érzem, bár szerencsére az esetek többségében szeretem azt, aki vagyok. Mostanság kezdtem eltávolodni az állandó önostorozástól, és úgy döntöttem, megpróbálok újra nyitni a világ felé, esélyt adni ennek az egésznek, hátha nem fogom annyira utálni a puszta létezést.
- Mert én vagyok az egyetlen, aki képes erre.  
Nekem ez mostanra már nem volt nagy szám, és nem is abból a célból mondtam, hogy az orra alá dörgöljem, egyszerűen ez volt az oka annak, hogy miért nem találkozott soha ilyesmivel.
- Igen, minden hozzám hasonlónak van különlegessége. De hogy tudniuk kellene róla? Ezt minden társamnak a saját tisztje eldönteni.  
Azt nagyon reméltem, hogy egyértelmű a számára, hogy nem terjeszti a dolgot, nyilván a protektora előtt nem fog titkolózni, amit nem is várnék el, de értékelném, ha tovább nem szárnyalna csiripelő kis madárkák által.
- Most már legalább bele tudja élni magát a sokak által kedvelt kérdésbe, miszerint mit tennél, ha láthatatlan lehetnél?  
Ha össze kéne számolnom, mennyi időt töltöttem el így, és mennyit látható formámban, lehetséges, hogy versengene a kettő. Nagyon, nagyon sokat használtam a képességem, de mentségemre legyen mondva, jóval egyszerűbb volt így megfigyelnem a jelöltjeimet, majd végül szemmel tartani a kölykeimet. Komplikációmentes. Azokat meg csak akkor szeretem, ha én okozom őket.
- Ezt még én magam sem tudom. Pusztán annyi információ van a birtokomban erről, hogy december 24-én éjjel felizzott a tetoválásom, s a Testvéreimnek szintén. Hazaszólítottak minket a szellemek, de még rejtély, mi okból. Higgye el, mi is nagyon szeretnénk tudni.  
Sóhajtottam fel, kíváncsi voltam, meddig húzódik ez a dolog, a kíváncsiságom nagy volt, a türelmem meg kicsi. Nem túl jó párosítás.

- Én például képes lennék rá.  
Vonom meg hanyagul a vállaimat, ha sületlenségről volt szó, abban profi voltam, és abban szintúgy, hogy a sok sületlenség valódiságát elhitessem szinte bárkivel. A testvéreim közül párat nem tudtam volna átverni képességeik nyomán, de mentségemre legyen mondva, nem is igazán próbáltam. Teljességgel értelmetlen alakoskodni egymás előtt, úgyis mindenki tudja, kit miféle fából faragtak, kötve hiszem, hogy az évszázadok olyannyira megváltoztattak volna bárkit is közülünk. Fogalmam sincs, mekkorát tévedek, mert bizony akad olyan, akire tán rá sem ismernék.
Nem látok az Őrző fejébe, hála az égnek, még a végén fel találnék háborodni. Soha az életben nem használtam arra a képességem, hogy ilyen mértékben unfair legyek. Én általában csupán az információszerzés kedvéért tűntem el a kíváncsi szemek elől, illetve ha egy-egy jelöltemet meg kellett szívatnom, mert mégsem találtam megfelelőnek az áldásomra. Viszont, hogy bármilyen ellenlábasomat így intézzem el… nem fért bele egyszerűen.
- Ühüm.  
Bólintottam nem túl sok meggyőződéssel, és bár akadt köztük egy pár logikus is, de összességében nem nevezném annak a legtöbbünk képességét. Mindenesetre erről bizonyosan nem fogom meggyőzni, épp elég már az is, hogy én felfedtem a képességemről a titkot. Más kérdés, hogy nem tettem volna, ha nem gondolom úgy, hogy biztonságban van nála a titkom. Röhejes volt elképzelni, miként is pletykálkodna erről bárkivel. Egyáltalán, pletykálkodni az volt. Szóval nem aggódtam kifejezetten, ha meg tévedek, hát így járt. A legtöbben úgysem fogna hinni neki.
- Ez elég nyilvánvaló.  
Nekem meg természetesen soha nem állt szándékomban, hogy bárkinek lehetőséget adjak arra, kiélje ilyen formában az ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Mindig jókat mosolyogtam azon, mikor valahol azt kérdezték, mit tennék, ha egy napig láthatatlan lennél. Nekem ebben nem igazán van különlegesség, egyszerűen a részem, használom, ha kell, többször is, mint ami vélhetőleg megfordulna bárki fejében, de úgy vélem, sosem használtam ok nélkül, az már egészen más kérdés, hogyha akarok, én bármire találok valamilyen kifacsart indokot.
- Na ez új.  
Vontam össze a szemöldököm, és fürkésztem pár pillanatig az arcát, majd ismét előre tekintettem, és elkezdtem azon agyalni, hogy milyen összefüggés lehet a kettő között, vagyis, inkább hogy milyen esemény eredményezheti ezen dolgok együttállását.
- Meddig tartott a dolog?  
Nyilvánvalóan már megvoltak a képességeik, szerintem más esetben azért óvatosabb lett volna kicsit, bár, nem tudhatom, kinézem belőle, hogy az sem hatotta volna meg túlzágosan.
- Mivel együtt szoktunk működni az Őrzőkkel, szerintem ebben nem lesz hiba, más kérdés, hogy mikor fog minderre fény derülni. Ha engem kérdez… bármi is jön, arra nem lehet felkészülni, különben nem kellenénk ide.  
Kicsit talán baljós elgondolás volt, de hacsak nem Alignak szívat minket a túlvilágról, akkor bizony itt nem egyszerű dolgok fognak történni. Nem szokásom túl nagy feneket keríteni a dolgoknak, de erre a helyzetre nem tudtam másként tekinteni.

- Igazából, ha ezek után sem hinne nekem, aligha lennék képes bármilyen más módon bebizonyítani.
Ohh, dehogynem, csak épp azt nem fogom megtenni. Nyomós ok nélkül senki torkán nem nyomom le az energiáimat, és leplezem magam le előtte pajzs nélkül. Meg tudnám tenni azt is, hogy csak ő érezze, de ahhoz még nekem is nagyon kellett koncentrálnom, és egyébként sem éreztem szükségét. Egy idő után még én is hajlamos vagyok feladni a próbálkozást.
A kezét sem óhajtottam fogni egész nap, de vártam, hogy jelezze valamiképp, elég volt belőle, viszont úgy tűnt, ha mást nem, a praktikusságát értékeli. Én nekem nagyban megkönnyítette az életemet, hiszen többnyire nem kellett azzal bajlódnom, hogyan is megyek haza, ha mondjuk az összes ruhám cafatokban lelte halálát valahol.
- Máshoz én sem tudnám kötni a dolgot, mindenesetre, egyszer ki kellene próbálni, hogyha mind elmegyünk a városból, akkor ugyanúgy eltűnnek-e a képességek.
Jegyeztem meg elgondolkodva, mert ha a kettő ennyire szorosan egymáshoz kapcsolóik, akkor kötve hiszem, hogy jelen pillanatban nem állnak fenn ugyanazok a tényezők. Persze, azt is túlzás lenne állítani, hogy nélkülünk Fairbanks mágiamentes hely, ahol az Őrzők bukták a képességeiket, hümm, és talán akkor a vérfarkasok is, de erről még nem hallottam, szóval nem tudom biztosan.
- Viszont nekünk csak a tetoválásunk izzott fel, az pedig már máskor is megesett, igaz nem egyszerre. Talán ahhoz kellett több mágia a szellemeknek, hogy mindenkit hívhassanak közülünk.
Gondolkodtam hangosan, mert ezt viszont el tudtam képzelni, viszont más okot nem leltem egyelőre a dologra. Azt viszont nem sejtettem, hogy ilyen komoly művelet jelezni nekünk, ha valahol kívánatos a jelenlétünk.
- Én is remélem, de bíznunk kell benne, máskülönben aligha lenne esélyünk…
Hello optimizmus. Az utóbbi időben nem volt rám jellemző a dolog, úgy vélem, érthető okokból kifolyólag, de most csak így érdemes a helyzetre tekinteni. Én azt hittem, káoszra fogunk érkezni, égető problémákra, még sincs semmi, ami ennek csak a töredékét is sugallaná. A falkák egyesültek, csend van, meglehet, vihar előtti, de nem érzékelem, hogy baj lenne. Idővel nyilván kiderül, mi értelme ennek az egésznek.
- Nincs mit, nem hülyítettem, amikor azt mondtam, segíteni akarok.
Vonom meg a vállam, és valamilyen szinten jól esik, hogy ilyesmire is képes, bár már egészen megszoktam, hogy olyan kis tüskés. Ilyen időszakom nekem is volt pár évtizede, de nyilván neki nem múlandó a dolog.
- Van rá esély, hogy elárulja nekem, mit tudnak a vérvonalam itteni képviselőiről? Szeretnék kicsit a körmükre nézni.
Gondoltam, most már van értelme rákérdeznem, hátha csepegtet némi információmorzsát, és tudok majd célirányosan keresni, nem csak vaktában lövöldözni.

- Nem huzamosabb ideig gondoltam, nem kell aggódni emiatt.
Legyintettem a szabad kezemmel, mert bármennyire is legyek szeszélyes jellem, a fontos dolgokkal nem szokásom szórakozni, ez is pusztán az összefüggések miatt érdekelne. Úgy vélem, ha akkor is eltűnnének a képességeik, akkor biztosan valami nagyon súlyos dolog áll a háttérben, amiért maradnunk kell. Azt azonban elképzelni sem tudom, hogy mi lehetne ilyesmi. Ha mondjuk Alignak feltámadna, roppant kényelmetlenül érintene mindünket, pláne ha még egy helyen is vagyunk. Ezzel azonban nincs értelme számolni, ha meg tudta volna tenni, már az élők sorát gyarapítaná, és azon lenne, hogy megkeserítse az életünket.
- Elhiszem, hogy az volt. Viszont nem tudok elmenni a tény mellett, hogy ez az egész a városhatáron belül maradt. Londonban nem volt ilyen probléma.  
Ráncoltam a szemöldököm, és ez az, ami miatt elsősorban érdekelne, hogy a probléma továbbra is fennáll-e. Éltem a gyanúval, hogy igen, mert még semmit sem tettünk azóta, hogy megérkeztünk.
- Melyik tetoválásról van szó?
A tekintetem érdeklődő, és nem azért kérdezek, mert minden infót meg akarnék tudnom, hanem mert engem valóban aggaszt ez az egész. A feladatomat mindig is szem előtt tartottam, és pokol volt az az időszak, amikor mindennek hátat fordítva dobtam el magamtól a farkasom, téptem ki lelkem egyik felét.
- Komolyan? Hát ez egyre érdekesebb.  
Kerekednek el a szemeim, lám, nekem is lehet még meglepetést okozni. Nem is olyan nehéz, lévén a lelkem egyik kis szelete még mindig egy játékos gyerek, akit a virágzása közepette ért utol a farkasok áldása, s nem hagyták a hosszú évek megkopni lányságom. Szerettem is olykor megfeledkezni a világ bajairól, ám most határozottan nem az a pillanat volt.  
- Nem sok mindent tudnának tenni, hogy másként tegyek…  
S másként érezzek. A tiszteletem irányukba töretlen, legyenek akármilyenek. Hisz tehetnék mást? Ha egy kölyköm tönkretesz maga körül mindent, és én nem érek oda időben, ők cselekszenek. Sosem fogom elfelejteni nekik, hogy vannak, ugyanúgy azt sem, hogy a törzsünk másik feléből lettek ők. Valahol igenis összetartozunk, még ha ez a tény sokszor el is sikkad.
- Ezt nyilván nem is várja el senki.  
Jegyeztem meg, szép is lenne, azt már rég tisztáztuk, hogy nem informátor. Az meg legyen az én gondom, hogy miért így óhajtok a nyomukra bukkanni. Nem véletlen, nem szándékozom felfedni magam a farkasok nagy része előtt, a vérvonalam tagjai előtt pedig első körben pláne nem. Még azelőtt szeretném megismerni őket, hogy farkasnak tudnak. Hogy milyenek az emberekkel, aztán jöhet a többi.  Akármennyire is érdektelen vagyok olykor az emberekkel kapcsolatban, sosem felejtettem el, hogy egykor én is közéjük tartoztam, mint ahogy mindannyian…
- Gondolom, ne reménykedjek abban az engedélykérésben...  
Sóhajtottam fel, nem szándékoztam még egy informátort is megkörnyékezni, elég nagy falat volt nekem ez a nő is, és nem szeretném azoknak a számát a közeljövőben gyarapítani, akik tudnak rólam. Viszont azt sem szeretném, hogy nekem kelljen belógni, és megszerezni az infókat, előbb köpném szembe saját magam.

- Ohh, elhiszem.
Bólintottam, de nem tettem hozzá, hogy nagyon is jól tudom, miről beszél, bár nálam nem a semmiből jött a dolog, és nem is pusztán egy hétig tartott, én önként mondtam le a farkasomról közel két évtizedre. Nem fogom azonban méregetni, kinek volt rosszabb, nem stílusom, egyszerűen örülök, hogy annak az időnek már vége, és nyilván az Őrzők is, hogy nem bizonyult maradandónak a képességük eltűnése.
Valahogy nem hagyott nyugodni ez az egész, egyszerűen tudni akartam, hogy mihez kellett egyszerre az Őrzők mágiája, és miért tűntek el a farkasok képességei. Őszintén kétlem, hogy ennyi energia kellett ahhoz, hogy minden Elsőt ideszólítsanak a szellemek. Drága Tupilek, lehetnél kegyes, és az orromra köthetnéd, mi folyik itt.
- Számíthat. Nem tudom, mivel nem igazán vannak válaszaink a történtekkel kapcsolatban, szóval bármilyen információ lehet értékes.
Nem kérem, hogy értse, mi miért fontos esetleg nekem, de ettől még az, és nem különösebben óhajtom túlmagyarázni a dolgot. Ez szerintem tökéletesen világos így is. A Szem… tehát akkor nem maradt ki senki a sorból, és eme gondolatomat rögtön alá is támasztja a szavaival.
- Elméletileg már tud rólam, legalábbis, Londonban szóltam, hogy adják le a drótot, és kétlem, hogy az ottani Protektor elmulasztotta volna megemlíteni.
Amennyire megismertem a fazont, rendkívül kötelességtudó fajta, amúgy még szimpi is volt, azt viszont nem állítanám, hogy ő is így volt velem, lévén ismeri a legsötétebb titkomat is. Mindenesetre, ott kaptam új testet, úgyhogy még szerintem a testem egykori tulajdonosának az aktája is nála landolt, annyira meg bízom az Őrzőkben, hogy nem vétenek ekkora adminisztrációs hibát. Szóval, nem fogom zokon venni, amiért megemlíti ezt a találkozást a Protektorának, ez számomra is egyértelmű volt.
- Viszont más nem fog róla tudni, és értékelném, ha ez így is maradna.
Távol álljon tőlem, hogy pletykás nőszemélynek tituláljam, fel sem merül bennem, egész egyszerűen nem akarom, hogy elmenjünk amellett, mennyire nem szeretném, ha másként történne. Ettől függetlenül viszont úgy tűnik, fel kell keresnem a Protektort, mert őszintén szólva másként nem tudom úgy megoldani az utódaim megkeresését, hogy ne lepleződjek le pillanatok alatt, márpedig számomra meglehetősen unalmas lenne, ha rögtön mindenki tudná rólam, hogy egy viszonylag idős farkas vagyok az Árnyak közül.
- Igen… egyébként is mindjárt becsöngetnek.
Ez mondjuk csak sötétben tapogatózás a részemről, mert fogalmam sincs, hogy mikor van órája, de egynek jó volt. A következő lépteimet már ismét egy félreeső hely felé irányítom, s mielőtt elengedném, még elbúcsúzom.
- Kellemes napot! A kezdetektől eltekintve, örültem!
Még egy mosolyt is megeresztek, majd ha meggyőződtem róla, hogy a környéken nincsen kutakodó szempár, eleresztettem Kate kezét, de én magam nem bontakoztam ki az árnyak közül. Helyette pár méterrel arrébb sétáltam, és figyeltem még egy darabig, merre megy, mit csinál, de az épületbe már nem követtem. Tartom magam ahhoz, hogy az Őrzőkkel szemben egyenes vagyok…
Amint céltalanná vált ittlétem, már el is indultam a hegyek felé, valahogy jobban esett volna most ott időzni.

// Köszönöm szépen! //

// Én is köszönöööm //

Még este megtudtam Stephentől, mit kezdjek a hátsómmal, hogy rendbe jöjjön. Hű! Valaki nagyon vágja a témát… Ha neki az a vágya, hogy néha így is összegabalyodjunk, akkor nem bánom, csak az ő kedvét és boldogságát szem előtt tartva megyek bele, de én magamtól biztos nem fogom indítványozni. A síkosító remek ötlet, ha máskor is szeretné így. Meg beszerzek egy vagon gyulladáscsökkentő popsikenőcsöt.
Hát, nem tudom, amit a meleg vízről, meg a lekvárról mond… Shonte egyébként felvilágosított a hátulról való behatolásról. Ő totálisan ellenzi, és úgy szoktatja le a pasijait az ilyen irányú próbálkozásokról, hogy előtte több tányér spenótot eszik babfőzelékkel, és mézes forró tejet iszik rá.
Én nem akarom Stephent leszoktatni semmiről. Majd kitapasztalom a dolog minden csinnyát-binnyát inkább, hogy kevésbé legyen kellemetlen utána.
A közös fürdő, és ami a kádban történt, ismételten csodálatos volt. A tripla edzés annyira kiütött, hogy Mary mama hajnali híradóját sem hallottam. Ágyút lehetett volna robbantani a fülem mellett, úgy aludtam. Reggel Stephen ébresztett fel, el ne aludjak. Mire felkeltem és felöltöztem, reggelivel és egy pohár meleg vízzel fogadott.
Munkába induláskor, a lakásból kilépve egy cédulát találtunk a bejárati ajtóra tapasztva. A következő kézzel írott szöveg állt rajta:
„Kedves Nia és Stephen,
Hosszú ideje szenvedek attól a problémától, ami minden férfi legvadabb rémálma. A tegnap esti intenzív hangterápiátoknak hála azonban évek óta először becsületesen el tudtam látni az asszony baját mindkettőnk nagy örömére. Őszinte hívetek: Gregg a 4-ről.”
Én sírva röhögtem a folyosón, hogy ilyen létezik.
- Nagyon vékonyak itt a falak. Már a fél háztömb ismer minket… A felső szomszédok viszont ügyesek voltak, mert nem hallottam, hogy akcióznának. – jegyeztem meg heherészve, aztán ha Stephen nem bánta, eltettem a levelet. Mindenféle dokumentumot és tárgyi bizonyítékot összegyűjtök, ami ilyen-olyan formában a kapcsolatunkhoz fűződik. Egy kövekkel díszített, antik, faragott ékszerdobozban őrzöm őket, mert minden apró tárgynak saját, különleges történte van, amik sokat jelentenek és elképesztő emlékeket idéznek.
A Lawrence farmról nem hoztam el semmit, hiszen akkor még Stephennel sem úgy álltunk, hogy beinduljon az aktív gyűjtögető ösztönöm. Nem, ez még biztosan nem patologikus halmozás, amit csinálok.
Stephennel még fürdés előtt megbeszéltük, hogy elnézünk az egyetemi parkba, ahol könyvvásárt tartanak, este pedig koncertet. Bevallom, a könyvek sokkal jobban érdekelnek, úgyhogy most, munka után a könyvárusok standjainak hosszú sora felé sétálunk a zöldellő parkon át. Szép kis érdeklődő tömeg nyüzsög itt, de megoszlik az árusok körül.
Az előző nap készült képnek köszönhetően csak a parkolóban betámadó szőke rittyó kilétét sikerült kinyomozni, az övét is csak azért, mert egy éve rendőrségi nyilvántartásba került ittas vezetés miatt. A neve Cassandra Grey, 29 éves, amatőr színésznő, aki az Eagle Avenue-n bérel egy kis lakást. Az infót azonnal továbbítottam Stephennek sms-ben. Simán felhívtam volna a rendőrségről is, de nem akartam zavarni, nehogy rosszkor csörögjek rá, például egy meeting kellős közepén. Huston hadnagy behívatott magához az irodába. Fel voltam készülve a nagy észosztásra, de csak annyit mondott, hogy az én magánügyem kivel kavarok, de nem szeretné, ha bajom esne, aztán elbeszélgettünk az ügyről. A 3 kiló kokóról viszont továbbra is mélyen hallgattam.
Visszatérve a parkba és a könyvvásárhoz, ahogy Stephen derekát átkarolva andalgok, nekidőlve az oldalának, felpillantok rá.
- Tudod, hogy a lakásod mennyire hűen tükrözi a személyiséged legkisebb darabkáját is?
Nem sejthetem, hogy Stephen pont ebben a témában szeretett volna feltenni egy kérdést előző este, mielőtt beállítottak a rendőrök. Nagyon sokszor előfordul velem, hogy nem tudok dolgokról, mégis valahol mélyen rájuk érzek és beléjük trafálok. Ez fordítva is remekül működik. Ha például gondolok valamire, valakire, vagy elég csak egy szöveget ismételgetnem fejben; a dolog megtörténik, a személy felbukkan/felhív, a szöveg pedig felcsendül valahonnan a fülem hallatára. Az emberek ezt véletlennek nevezik, de én nem hiszek a véletlenekben. Inkább azt mondom, hogy az információ ott van mindenütt az éterben energia formájában, és bárhol bármikor képesek vagyunk ráhangolódni, mert ilyen érzékeny vevőkészülékké legózott minket össze az univerzum. Nem csak szavakkal vagyunk képesek kommunikálni, hanem gondolatokkal is, sőt, a testünk folyamatosan jeleket küld az érzelmeink és gondolataink minőségének függvényében. Bizonyos emberek közt kifejezetten jól működik ez a rendszer; ők azok, akik egy hullámhosszon vannak. Azt hiszem, ez Stephenre és rám nagyon igaz.
- Te festetted ki, vagy már ezekkel a színekkel vetted meg? – érdeklődöm. Ha Stephen már így vette, akkor valószínűleg tudatalatti választás volt ez a lakás, hogy ennyire pontosan kivetíti a belső lényét. A színek, amilyenre mázolják otthon a különböző helyiségeket, sokat elárul a bennük élő egyénről, akárcsak a bútorzat és a dísztárgyak formája, anyaga, és az, hogy a lakás melyik pontján vannak elhelyezve.
- Nálad a barna szín dominál, ami az állatok színe. De mivel nem foglalkozol állatokkal, és otthon sem tartasz házi kedvenceket, ez az állat inkább a bensődben keresendő. – duruzsolásomat egy rövid kacaj szakítja meg, de mindjárt folytatom is a magyarázatom. - Neked a legtitkosabb szférád, a hálód barna főleg. Éjszaka meg is tapasztalhattam ezt az állatiasságot. – somolygok Stephenre. – Egyébként, aki szereti ezt a színt, arra jellemző a kritikusság, a zárkózottság, és nagyon fontosak számára a tradíciók. A barna a nyugalom és a türelem színe is.
Stephent könnyű úgy teljes körűen analizálni a holmijai alapján, hogy már járunk néhány hete, de igyekszem ettől elvonatkoztatni, és felidézem magamban azt a benyomást, amit akkor éreztem, mikor legelőször jártam nála.
- A fürdőszobában lévő szürke falak elárulják, hogy jó üzleti érzékkel vagy megáldva, és túl sok munkát végzel. A szürke egyébként a kompromisszum, a szorgalom, a higgadtság és az óvatosság színe. Az „idősebb”… - idézőjelet formálok az ujjaimmal, mert nem szeretném Stephent megsérteni. Nem tartom idősnek, de nem mindegy, hogy egy húszéves srác szobája van szürkére pingálva, vagy egy negyvenéves férfié, mert a színek a különböző életszakaszokban is más-más jelentést hordoznak. - …szürke kedvelők az élet számos hullámvölgyén jutottak túl, és sok rossz dolgot átéltek már. Nehezen befolyásolhatók, inkább ők befolyásolnak másokat.
Ahogy beszélek, néha-néha előrefordulok, hogy lássam, merre megyünk, és ne ütközzek neki senkinek. Nem beszélek hangosan, inkább lágyan, hisz kizárólag csak Stephennek szól, amit mondok.
Visszapillantok az arcára. Mosolyom mit sem halványul, mialatt tovább döngicsélek a párom mellett.
- Van néhány fekete faragott szobrocskád a nappaliban, az élettered központjában. A fekete szín eleve, de a szobrok formája is méltóságot, hatalmat, eleganciát és titokzatosságot sugall. Bár, a fekete sokszor az üresség és a fásultság jelzője is. A feketét kedvelők általában reális, határozott, magabiztos emberek, akik nem igazán nyílnak meg mások előtt… Mindent egybevéve lágy, természetes színekkel veszed körbe magad. A lakásod összes helyisége tágas, fény uralja őket, és a bútorzat mindenhol teret enged a mozgáshoz. Le sem tagadhatod a szabadság utáni vágyad. A könyveid alapján pedig azt mondom; folyamatosan törekszel a kultúrára, az ítélőképességed kiváló, olykor szeretsz a saját gondolataidban elmerülni, és a kifinomult dolgokat keresed az életben. A precíz tisztaság, amiben otthon élsz, a munkában való kitartást és az elveikhez való hűséged reprezentálja.
Stephen lehet bolondnak néz, hogy ez így mind kijött egy szuszra, de nagyon kikívánkozott belőlem.
Kíváncsian vizsgálgatom a vonásait, a tekintetét, vajon mit szól az elhangzottakhoz. Talán nem sértettem meg azzal, hogy a magam kifinomult módján górcső alá vettem.

/ Rocky & Nia – Days of vengeance III. /

Nia-nak nem lehetett panasza. Nemhogy a dupla adag sütit, de még a mai reggelit is előre ledolgoztuk. Legalább annyira kifárasztottam, mint fent a hegyen a kirándulással. Nekem is jólesett az alvás. Be volt állítva az ébresztő, de a reggeli híradó hangjai a szomszéd néni rádiójából megelőzték. Nia-t hagytam aludni és csak akkor keltettem fel, mikor már tényleg ébrednie kellett. Addig is fogat és arcot mostam, megnéztem a telefonomat, hogy jött-e valami, amíg le volt némítva éjjelre. A praktikus tanácsokat párocskám megkapta és éreztem, hogy kétséges a zárás megítélése. Tetszett neki, de ez az utólagos fájdalom és a körülményesség már nem. Meg is értem. Legközelebb ügyesebbek leszünk. Fel vagyok készülve ilyen apróságokkal, mert gondoltam, ha meg tudom győzni a nőket, hogy van megoldás a fájdalomra, akkor bevállalják ezt is. Párszor be is jött. Nia-nál viszont nem fogom erőltetni, ha sokadik próbálkozás után is azt érzem, hogy egy kicsit rossz neki. Neki ne legyen rossz! Többet ér annál, hogy kényszerítsem arra, ami csak nekem élvezetes az ágyban. Én egy sajtos-szalámis reggelit csináltam magamnak, pirítós kenyérrel. Ötöt betermeltem kezdésként. Ahogy a lakást elhagytuk, jót nevettünk a fentiek üzenetén. Tényleg név szerint ismernek minket. Ha Gregg tudja Nia nevét, akkor biztos Mary Mama is, csak arra gondolt, hogy megint más van nálam. Az elmúlt években tényleg átjáróház volt a lakásom, de ennek mostantól vége. Meg fogja ismerni, ki sikít ugyanúgy. Megengedtem Nia-nak, hogy elrakja a levelet, bár érdeklődtem, hogy miért kell neki. Én fejben raktározom el az emlékeket és tudom, hogy ő kicsit máshogy gondolkodik a tárgyakról, a kisugárzásokról, stb. - elég csak Tűzbogárra gondolni vagy Mephisto-ra – de szerettem volna megérteni, mit jelentenek neki ezek a tárgyak. Mi tényleg nem vettük észre, mi zajlik fent, hiszen el voltunk egymással foglalva, de úgy hiszem Mary Mama nem csak nálam járt tegnap éjjel. Még beugrottam hozzá, mielőtt Nia-val találkoztunk. Körmönfontan kérdezgettem az előző napról. Örült, hogy végre kérdezek valamit és válaszolt is. Az unokákról szóló történetek között elmondta, hogy járkált az emeleten egy férfi. Egész alacsony volt, görbeorrú, szőke, tüsihajú, zöld svájci sapkában. Mary Mama épp a muskátlikat gondozgatta, mikor meglátta ezt az embert. Meg is kérdezte, kit keres, az meg előadta, hogy ingatlanügynök. Engem nem említett név szerint, de állítólag többször nézett az ajtómra és úgy tűnt, titkol valamit. Szóról szóra leírtam Nia-nak e-mailben, milyennek mondta el a látogatót Mary Mama és megkértem, hogy készítsen rajzot, ami alapján majd lehet keresni. Könnyen lehet, hogy tényleg egy ingatlanügynök volt, de nem árt a nyomot alaposabban is megvizsgálni. Ha nem ő az, még mindig van két alanyunk.
Megtudtam a szőke ribanc nevét és adatait. Már kezdtem gondolkozni, mi legyen a sorsa. Ittas vezetés előfordul a művészeknél. Ha még többször megismétli, el fogják venni a jogosítványát. Én majd intézkedem, hogy párszor igyon olyan italt vezetés előtt, amit nem alkoholosnak hisz, de valójában az. Láthatatlanul a nyomában leszek és majd belecsempészek a gyümölcsleveibe egy kis piát. Meg valami gyógyszert, amitől a szemei is rosszul fognak állni. Ki fogom figyelni és keresztbeteszek neki. Ezen kívül rossz hírét kell kelteni szakmai körökben. Megbízhatatlannak és tehetségtelennek kell lefesteni, hogy ne kapjon szerepet, plusz még az arc elcsúfítása is szóba jöhet. Meg fogja kapni a jutalmát. Nem ölöm meg, dehogyis. Csak tönkreteszem a karrierjét, az életét. Ha úgy ül autóba, hogy megkapja a dilikoktélt, még balesetet is okoz, amivel tönkrevágja a kocsiját. Esetleg le is ültetik. Ha nem lesz nyomorék. Nem tartom túlzásnak. Ő fel lett bérelve, hogy játsszon el egy ribancot. Sejthette, mi a cél: valakinek a besározása, kellemetlen helyzetbe hozása. Neki ez csak egy szerep volt, de rossz játszótársat választott. Várni fogok, amíg intézkedem. Talán csak hetek múlva húzom ki alóla a szőnyeget.
Most viszont itt vagyunk a könyvvásáron. Szeretem az ilyen eseményeket és az külön öröm, hogy egy parkban rendezték meg. Mindig szoktam új könyveket vásárolni. Az antikváriumokat is imádom, de az új kiadványok között is jó böngészni. Nia az oldalamon jön és átkarolja a derekamat, én is az övét. Először csak nézelődök, végiglesem a bódésorokat, a könyvesstandokat. A színpadon még az írók nyilatkoznak és mesélnek a kiadványaikról, de estére egy blues zenekar van beígérve. Nem tudom, Nia mennyire szereti ezt a műfajt, de ma kiderül. Ha nem érzi jól magát, tovább fogunk állni. Még nem megyek oda a pultokhoz, csak távolról szemlélődöm. Mikor rámnéz és pont arra a kérdésre válaszol, amit fel akartam tenni, de mégsem tettem, meglepődöm. Én nem misztifikálom ezt túl. Beszéltünk arról, hogy az ellenség is meg akar ismerni, következtetni akar a lakásomból a személyiségemre. Nia pedig szintén jó ebben és biztos elindult az agya. Örülök is, hogy felhozta, mert érdekel a véleménye.
- Ah, ma chére télépathe! - mondom neki viccesen, mert tényleg nem gondolnám ezt telepátiának. - Tegnap pont meg akartalak kérni, hogy mondd el nekem, mit állapítanál meg a lakásom alapján, ha nem ismernél. Épp akkor ültetted a fülembe a bogarat, hogy be vagyunk mikrofonozva, úgyhogy végül ezért mondtam, hogy máskor beszéljünk róla. Biztos vagyok benne, hogy tükrözi, hiszen gondosan válogattam meg mindent. Nos, hallgatom a disszertációdat!
Mégsem elemzéssel kezdi, hanem egy kérdéssel. Imádom azt a pengeéles eszét és nagyon jó, hogy egy oldalon állunk. Legalábbis nagyrészt így állunk. A Falkáról nem tud. Lehetnek még olyan ügyek, amikben én védek egy farkast, ő meg le akarja fülelni.
- Csak egy részét festettem át. A nappali és a konyha ugyanilyen volt, a háló színét viszont én álmodtam meg és a fürdőét is. A csempét nem, de a falat én magam festettem ilyenre.
Ezzel azt is elárultam, hogy nem ijedek meg a takarításnál komolyabb munkálatoktól sem. Már nagyon unom azt a lakást és jó lenne egy házra cserélni. Anyagilag meg is engedhetném magamnak, de mást terveztem. Én is akarok családot alapítani, kölyköket nemzeni. Úgy gondoltam, hogy egy farkas nőstény mellett fogok megállapodni és ha megvan az igazi, vele költözöm ki egy házba. Nia mellett kicsit más a helyzet. Eljuthatunk addig, hogy ne csak néha aludjon ott, hanem nálam is lakjon. Csak az a baj, hogy az ő élete sokkal korábban ér véget, mint az enyém. Ha 20, 30, de még 40 év múlva is ugyanúgy fogok kinézni, akkor pedig ismét váltanom kell. Másik személyazonosságra lesz szükségem, más élőhelyre, más foglalkozásra. Stephen Chesterton egyszer el kell tűnnie. Még nem tudom, hogy oldom meg ezt. Abban reménykedem, hogy Nia is fajtársammá válik egyszer, vagy hogy legalább feltárulkozhatok előtte teljesen. Időm még van gondolkodni.
Ahogy belekezd az elemzésbe, elégedetten mosolyodom el. Semmi ilyet nem tanult, de remekül elemez. A barna valóban kitűnő rejtőszín. Így bújik el a béka a sárban, a szalonka a földben, a bagoly a fában. Nem sértődöm meg, hogy állatnak nevez, ő pedig nem sejti, milyen közel áll a valósághoz. Tegnap este tényleg eléggé brutális voltam, de végig figyeltem rá, hogy jó legyen neki. Állat vagyok, de tudok érző állat lenni. Nem mondanám magam nagyon kritikusnak, ebben téved. Véleményem van, de nagyon sok mindenre csak legyintek. A tradíciókat is csak módjával őrzöm. Ilyen a francia nyelv, a bor, a sajtok, amiket mindig szerettem. Más dolgokban viszont túl tudok lépni a hagyományokon. Nem maradtam le a divattal sem. Hogy csak az elmúlt 40 évet nézzük, a 70-es években én is hordtam hipii ingeket és trapézfarmert, de elhagytam és modern ruhákat hordok. Feszülős pólót és laza nadrágot, bokazoknival, ha nem kell elegánsnak lennem. Most is ilyenben jöttem, egy piros pólban és szürke vászonnadrágban, fehérfűzős, sötétkék sportcipővel. A zárkózottság és a türelem, nyugalom viszont megvan, ebbe beletrafált. Próbálok rájönni, mennyire tud elvonatkoztatni attól, hogy ismer és mennyire engedi szabadon az agyát a lakással kapcsolatos első benyomásaival.Arra kellene gondolnia, milyennek látta, mikor először volt ott. A hálót és a fürdőt emeli ki, pont amiket én színeztem. Az üzleti érzékem tényleg jó és van mögötte egy pár száz év tapasztalat is. Már a XVII. században fogadót vezettem, kereskedtem, szóval nem ma kezdtem. Nálunk, farkasoknál domináns, semleges vagy szubmisszív van, én semleges vagyok. Jól ismerem a kompromisszumot és nem vagyok állandóan sértett a büszkeségemben. Pipa. A szorgalom rákerülne a címeremre, ha lenne olyan. Fel tudtam állni a pestis idején is és újrakezdtem az életemet a komplett családom elvesztése és az utcákon kocsikra rakodott hullákkal teli konvojok között. Mindig meg tudtam újulni, volt erőm a folytatáshoz. Pipa. A higgadtság a másik, ami jellemez. El tudom játszani, hogy izgatott vagyok és Nia mellett sokszor még játszanom sem kell, de alapvetően kiegyensúlyozott vagyok és nyugodt. Pipa. Az óvatosság pedig vérfarkas koromban lett az erényem.
- A hálóról mondottak nem találtak mind. Igényes vagyok, de rugalmasnak is tartom magamat. Inkább rugalmasnak, mint túlzottan kritikusnak. A tradíciókkal pedig jó barátságban vagyok, de ezt sem viszem túlzásba. A többi, meg a fürdő négyből négy pont. És így igaz, nem sokaknak engedem meg, hogy befolyásoljanak. Te kivételes vagy, mon amour!
Ahogy az Alfám is, de kb. ennyi. Mindenki mást érdekek szerint kezelek. Jóban vagyok a falkatagokkal, a szomszédokkal, a munkatársakkal, de csak annyira, amennyire szükségét látom. Próbálhatnak meghívni ide-oda és megmondani, mit csináljak. Esetleg bólogatok, jelzem, hogy megértem az álláspontjukat, de azt csinálom, amit én jónak látok és ami nekem, a Falkának jó. Mostanra már Nia is bekerült a kedvezményezettek közé, ő a harmadik szempont.
- Azt az állatot szelidítheted ám. Hogy van a...tudtál ma rendesen ülni? - kérdezem, érdeklődve és elvigyorodva. Nem csinált nagy hisztit, szóba sem hozta, úgyhogy szerintem nem volt gond, de azért érdekel, miként élte meg ezt a tapasztalatot. - És a yardon mondtak valamit a tegnappal kapcsolatban? Cikizés, fejmosás, ilyenek?
Sétálgatunk közben és nincs nagy tömeg. A standokat is nézem és az útvonalat, hogy ne keveredjünk el nagyon. Elmosolyodom és a szemeimmel jelzek Nia-nak, mikor meglátom az egyik, fantasy-re szakosodott bolt kínálatában Wright könyvét.
- „A farkasok hallgatnak.” Neked hogy tetszett?
Tőle kaptam kölcsön és még nem is beszéltük meg. A bolt már reklámozza, mennyi kelt el belőle. Igazi sikerkönyv. Nem hat meg, hogy nélkülünk meg sem születhetett volna és hogy a végén a rendezőt meg az ügynököt Wright maga nem találhatta volna ki így. Azt egy elintézendő dolognak tekintettem. Sose mozgatott, hogy valami nagyot és maradandót alkossak és művészi vénával sem igazán rendelkezem. Sokat tudok a művészekről, mert figyeltem és próbáltam megérteni őket. Játszottam már ilyet is, legutóbb a rendezőt, de az nagyon nem én vagyok. Jobb szeretem a kézzelfoghatóbb dolgokat, az üzletet. Remélem, az árnyas író barátunk nincs itt. Nem örülnék, ha Pete Johnsonnak szólítana nyilvános helyen.
Mikor Nia a szobrokról beszél, az elég érdekes. Díszeknek vettem őket és nem voltak túl drágák. Ha jobban belegondolok, tényleg az fogott meg bennük, hogy erőt sugároznak. Mint egy szentély, olyan az a nappali egy kis túlzással. Az én birodalmam, ahol kiagyalom, mit akarok csinálni. Minden szavával egyet tudok érteni. Elegánsak, szépek, kifinomultak, de rejtőzik mögöttük valami, ahogy bennem is. És az üresség, fásultság is igaz, méghozzá az emberi kapcsolataimra. Unalom és közöny. Nem teljeen értem, hogy jött rá a szobrokból. Mintha nem is azok alapján mondaná, hanem engem ismerve.
- Ebből mennyi az intuíció és mennyi az, amit már tudtál rólam a szobrok nélkül is? Minden stimmel. Ritkán nyílok meg igazán, szeretem én irányítani a dolgaimat és két lábbal állok a földön. A fényt is szeretem és a nagy tereket, ezt már megbeszéltük fenn a hegyen is. Nia, te komolyan nem tanultál semmi ilyesmit? Kitűnően látod a dolgokat. Én nagyon szeretem az ilyen témájú filmeket és könyveket, de úgy látom, te is. Mi is a végzettséged pontosan?
Felvetném neki, hogy ellátogatnék egyszer hozzá is, de nem tudom, nem korai-e még. Egy erős apát érzek mögötte, olyasmi alakot, mint én. Ezért is lehetünk jóban. Azt hiszem, amilyen a kapcsolata az apjával velem is olyasmi, kivéve persze a nyilvánvaló különbséget. Igazából nem is az öreg Jensenre lennék kíváncsi, sem Shonte-ra, hanem az életterére. A házra és a kertre, ahol felnőtt, a szobájára, a gyerekkori játékaira. Mindenre, ami ő maga. Most jókat ejtőzünk itt, de még lebeg felettünk Damoklész kardja is. Van egy ügyünk, amit le kell zárnunk, hog ynyugodtan hódolhassunk egymásnak. Azt hiszem, csak utána fogom bedobni, hogy egyszer elmennék Jensenékhez. A nyomozást viszont most még nem hozom elő. Beszélgessünk, töltsünk időt együtt, sétálgassunk a jó levegőn. Úgyis olyan fura randikon vagyunk túl, ez legyen normális!

Távol álljon tőlem, hogy Stephen veséjébe akarjak látni, mint aki kutakodik valami után. Erről már letettem. Inkább csak a magam szórakoztatására szoktam megfigyelni a dolgokat és azokból következtetéseket levonni, és örülök, hogy nincs belőle gond. Biztos megszokta már, hogy ilyen a természetem.
- Az az! – nevetek Stephennel. – Telepátia.
Lehet, hogy ő nem hisz benne, én viszont igen. Amondó vagyok, hogy a telepatikus képességek, ha nem is élesen kifejlettek, az emberiség sajátossága. Elég csak arra gondolni, hogy az agyunk 10%-át használjuk ki. A fennmaradó 90-be bőven beleférhet.
Mikor bevallja, hogy ő festette ki a hálót és a fürdőt, meg sem lepődöm. Mindig tudtam, hogy sokoldalú, ügyes férfi. Ezt még az előtt megtapasztalhattam, hogy  járni kezdtünk volna.
Érdeklődve hallgatom Stephen értékelését, amit az elemzésről mond. Mindent én sem találhatok el, nem vagyok profi, de örülök, hogy jónéhány dolgot eltaláltam.
- Arra semmi szükség. – mosolygok Stephen szemébe kedvesen. – Szelídül ő magától is.
Pont úgy, ahogy én mellette. Észre sem vesszük, de hatással vagyunk egymásra. Nagyon is. Változik, és formálódik a személyiségünk, talán még a szokásaink is, pedig nem vagyunk régóta egy pár.
Az ülős kérdésre elnevetem magam.
- Tudtam. Reggelre elmúlt… A hadnagy egészen normális volt a körülményekhez képest, pedig elkészültem, hogy jön majd az atyai okítás sokadik felvonása. Osztás helyett csak csúnya nézést kaptam. Annyit mondott, hogy nem érdekli kivel gyűröm a lepedőt, de vigyázzak. Azt viszont láttam rajta, hogy komoly erőfeszítéseket tesz, hogy lenyelje a nemtetszését. Főnökömként igazán nem lehet kifogása ellened. Még a legkisebb priuszod sincs. A többieknek majd kifúrta az oldalát a kíváncsiság. Tudni akarták hogyan jöttünk össze. Azt mondtam nekik, hogy a bilétás balhé után megkerestelek, hogy kérdőre vonjalak, és onnantól kezdtünk el találkozgatni. – megvonom a vállam. – Mégcsak nem is hazudtam nagyot. Erre azzal kezdtek cikizni, hogy a kerékcsere után jött az olajcsere is. – vigyorodok el.
Ahogy andalgunk, Stephen kiszúrja Wright könyvét az egyik árusnál.
- Nagyon tetszett. Így főleg mókás volt, hogy valós szereplői voltunk a háttéreseményeknek, amiket bele is írt. Ettől végig az a furcsa érzésem volt, amíg olvastam a könyvet, hogy akár minden szava igaz lehet. Szóval nagyon eltalált valamit, mert engem megmozgatott érzelmileg és agyilag is. Azokat a részeket, amikor a farkasembereket írta le, végigborzongtam. Sokszor nagyobb hatást elért, mintha egy kemény horrorfilmet néztem volna meg egyedül éjjel az üres házban. Olyan volt, mintha Wright tényleg köztük élt volna.
Persze ez badarság, tudom én is, úgyhogy csak megrázom a fejem és kuncogok Stephen karjában.
- Te mit szóltál a regényéhez? – tudakolom. – Mi az, ami tetszik benne, és mi az, ami nem?
A kérdésre, hogy az elemzésnek mekkora részét teszi ki az intuíció és mennyit az, hogy már valamennyire ismerem Stephent, elgondolkodom.
- Azt hiszem, háromnegyed rész intuíció, a többi előzetes tudás. – vallom be vigyorogva. – Azt viszont tárgyak és színek nélkül is meg tudtam állapítani már a kávézó mögött, hogy veszélyes, különleges fickó vagy, akivel nem szerencsés ujjat húzni. - duruzsolom somolyogva, szerelmes pillantásokat lövellve Stephenre. - Célzottan, iskolarendszerben sosem tanultam ezeket a dolgokat. Valójában művelődésszervező vagyok. Papíron. A valóságban azonban jó messzire kerültem tőle. - magyarázom nevetgélve. Én egyáltalán nem bánom, hogy úgy alakult az életem, ahogy.
- A fősulin voltak olyan tárgyaim, mint pedagógia, pszichológia, és szociológia, de elenyésző óraszámban, és nem is voltak olyan mélyrehatóak a leadott anyagok. Elég felszínesen érintettünk dolgokat. Inkább a könyveknek köszönhetem, amit tudok. Engem is érdekelnek a pszichológiai témájú könyvek, ezt jól látod. Nem csak másokat ismerhetek ki általuk, hanem magamhoz is közelebb kerülök. Ezért is örülök, hogy elhoztál ma ide. Biztosan találok olyan könyveket, amikre le fogok csapni. King regényei is azért tetszenek, mert nagyon érti az emberi lélek sötét dimenzióit. Ha gondolod, szívesen kölcsönadom a könyveimet, rengeteg van, válogathatsz. Ha van kedved, eljöhetnél hozzánk, és megmutatom a gyűjteményem. Legalább te is látnád én hol lakom... átmenetileg. – teszem hozzá, mert nem tervezek örökké apám villájában kérózni. Igazság szerint már szívesen visszabútoroznék a régi lakásomba, de az decemberig ki van adva, egy fiatal pár bérli.
Mindig én vagyok Stephennél, és talán ideje, hogy ő is ellátogasson hozzám. Eddig azért nem hozakodtam elő vele, mert hátha kényesen érinti. Nem tudom, hogy mennyire szívesen találkozna Shontéval, vagy apámmal.
Meg aztán, ne csak én lógjak nála, hanem ő is a Jensen rezidencián, hogy én ugrálhassam körbe kicsit azért a sok törődésért és kedvességért cserébe, amiben nekem van részem mellette, valahányszor nála töltöm az időmet.

/ Rocky & Nia – Days of vengeance III. /

A telepátia vérfarkasok között egész jól tud működni és ha a normál embereket nézzük, bárkinek az érzéseibe bele tudunk látni alapesetben. Szóval nem én vagyok a hitetlen Tamás, de a nyilvános álláspontom az, hogy a tudomány mai állása szerint nincs ilyen. Elhiszem, hogy nem fedeztünk még fel mindent, de majd csak akkor mondom biztosra mások előtt, hogy van ilyen, ha hivatalosan is fel lesz fedezve. Nia mond valamit azzal, hogy szelídülök magamtól is. Pontosabban csak megmutatok olyan dolgokat magamból, amiket korábban nem láthatott. Nem hinném, hogy változtam, mióta járunk. Vele máshogy viselkedem, de ez természetes és szerintem épp elég. Nem leszek beszédesebb és emberbarát attól, hogy szerelmes vagyok. Az érdekeimet jól felfogom és képviselem ezután is. Nem mindenki különíti ezt el és lehet, hogy boldogabb, aki nem teszi, de nálam külön pályán mozognak. Örülök neki, hogy kipihente és nem kellett kellemetlenül fészkelődnie egész nap. Ahogy Nia előadja, mi volt a yardon, én is jót derülök. Nem nevetek, de nagyokat vigyorgok. Vállalt engem, amennyire lehetett és szerintem idő kérdése lett volna amúgy is, hogy ez bekövetkezzen. Nyilvánvaló, hogy egy olyan zárt közegben híre megy, ki kivel, mikor, miért, hogyan él és az emberek szeretnek csipkelődni is. Az pedig külön jó hír, hogy kis neheztelésen kívül nem tudnak mit felhozni ellenem. Én a szemükben viszont megmaradtam egy bizonyítéklopónak, aki még át is verte, magába bolondította a fantomképrajzolót. Ott egy kicsit ellenségnek számítok, de nem hinném, hogy egy kapitánysági dolgozó áll az egész mögött. Vagy mégis? És megpróbálnák eltussolni? Valaki irigyli tőlem Nia-t? Erre kevés az esély az eddigiek alapján.
- A híres rendőrhumor. Tényleg ők mesélik a legtöbb rendőrviccet egyébként? - kérdezem a páromat. Wright könyvét elkezdi méltatni és ő is úgy olvasta, hogy a fejében jártak a történtek. Ha az előzmények ismerete nélkül került volna a kezembe, biztos utána akartam volna járni, honnan vannak ilyen infói a fickónak. Azóta se került elő, csak egy-két interjút közöltek le vele, azt is írásban. Nem mutatkozik, de elvileg boldog Amanda-val. A regényeit örömmel olvastam el a felkészülés alatt és ebben sem csalódtam. Az alapanyag adott volt és Wright zseniálisan írta meg. Istenítik, hogy szinte hihető és megelevendik az olvasók előtt, amit írt. A valóságot csak a doki meg én és persze az Őrzők meg Castor tudjuk. Az író csak hisz, első kézből nem látott semmit, szóval ahogy megírta, az tényleg remek teljesítmény. Kitalálni viszont nem sok mindent kellett neki, csak apróságokat. Nia-val együtt nevetek, mikor arról beszél, hogy Wright ott élt volna a farmon. Nem nagyon kell erőltetnem. Elképzelem az írót Arthur és Lucille mellett, plusz még hozzá Danielt és máris csúcsra hág a komikum.
- Ugye? Szerintem is zseniális. Tényleg olyan, hogy ha elolvassa valaki, utána minden bokorban farkasembert meg degeneráltakat lát. Nekem egy az egyben tetszett. Kicsit misztikus a téma, de tényleg nagyon képszerűen írta meg, tele érzésekkel, gondolatokkal. Meg az üzenettel, hogy ha egyszer kiderül, vannak ilyen lények, emlékezzünk a Clarence-családra.
Itt elnevetem magam. Azt a famíliát nehéz is lenne elfelejteni nekünk, akik tudjuk, hogy Lawrence-ékről van szó. Ott ültünk a társaságukban és Daniellel is találkoztunk. Nia csak a fejével, meg látta egy hajón, de az épp elég volt neki.
- Egyébként tudod mire gondoltam, mikor olvastam? Emlékszel, milyen elszánt volt Wright és mennyire akarta, hogy higyjünk neki. Mégis így írta meg, nem dokumentumregényként. És nincs benne reményvesztettség, nem egy halálra rémült ember műve. Az ijesztés mellett pozitív végkicsengése van. Szerintem ha nem hozod össze Amanda-val, nem lett volna feloldozás a regényben. Én nem annyira szeretem a horrort. Az igazi rémségek amúgy is a valós életben vannak.
Nem akarom emlékeztetni a farmon talált pincére, de 20 horrorfilm se ér fel azzal, ami ott volt. Még a profik is kikészültek tőle. Én kábé tudtam, mire számítsak, mert ugyanolyan vérfarkas vagyok, mint Daniel vagy Melissa voltak. Na jó, nem pont ugyanolyan, de értem a lényeget. Nekem sokkal durvább volt az idős házaspár lelkiállapota és agyműködése. Ahhoz képest a horrorok egyszerű eszközökkel operálnak. Mikor visszatérünk az én lélekrajzomhoz, Nia bevallja, hogy egy kicsit azért a tapasztalataiból is beleszőtt az elmondottakba. Kimondja, hogy első alkalommal ijesztőnek ismert meg. Örülök, hogy most már ennek hangot is mer adni és mehetünk mélyebbre.
- Szóval ott rádhoztam a frászt? Pontosan mivel? Egyáltalán nem az volt a cél – közelebb hajolok hozzá, mert itt már komoly nyomozati ügyekről van szó és amúgy is titkosnak szánom. - Bevallom, hogy kellett nekem az, amit találtál. Nem bíztam a zsarukban, téged meg még nem ismertelek. Elvittem és aznap este letettem az asztalra a bilétát, majd szemeztem vele. Nem tudom, mit akartam, mit reméltem tőle. Elméleteim születtek, de egyik se volt igazán használható. Nagyon aggasztott engem az az ügy, hogy ilyenek történhetnek meg a városban, ahol lakom. És emlékszel, mikor a padon azt mondtad, pályát tévesztettem? Akkor nem mondtam, de eszembe jutott, hogy ha még sok ilyen eset lesz, bezárhatjuk a szállodát, mert senki nem akar majd pszichopaták városába jönni. Végül mégis megoldódott.
Azt hiszem, egyelőre ennyi elég is a szakmázásból. Ahogy Nia mesél magáról, végig őt nézem. Így se megyek neki senkinek. Látni szeretném, hogy beszél a tanulmányairól, a hobbijáról és arról, honnan van ez a remek emberismeret és kreativitás, életbölcsesség. Ez a fiatal lány olyan profi, mint egy negyvenes, dörzsölt zsaru. Művelődésszervezőnek tanult, ezzel meglepett. Nem mintha nem tartanám kulturáltnak, csak nem hittem volna, hogy valaha a kultúra nagykövete akart lenni.
- Meg szabad kérdezni, mi volt az, ami ettől eltérített és az igazságszolgáltatáshoz vitt? Átéltél valami olyat, ami miatt ezt találtad a küldetésednek?
Nagyon finoman kérdezem és tényleg nem szeretném olyanról beszéltetni, ami esetleg megrázó élmény, trauma volt neki. Nem hinném, hogy csak fogta magát és rábökött egy random álláshirdetésre, hogy „na, ez jó lesz”. Ennél céltudatosabbnak és átgondoltabbnak hiszem, de lehet, hogy tévedek. Ő is változhatott, változott is és lehet, hogy nem csak pasiügyekben. Nem szoktam ilyeneket komolyan kérdezni, de az ő sorsa és eddigi rövid élete története tényleg érdekel. Szeretném jobban megismerni, nem érem be a hátsón durrantással, de ez nem újdonság. Visszagondolok a második találkozásunkra. Ott is taktikázás volt, de csak az elején. Utána megtaláltuk a közös célt: elkapni a mészárlót. Akkor kezdtünk összedolgozni, de még csípős volt a hangulat. Emlékszem, kicsit megenyhültem, mert láttam, hogy nem rám van kihegyezve a nyomozás. Finomkodtam, még arra is gondoltam, hogy nem fogja megadni a számát, mert fél, hogy randira hívom. Most pedig már olaszul, franciául becézgetjük egymást és szorosan összefonódtak az életvonalaink. Örülök,hogy közös az érdeklődésünk. Máshogy közelítünk, mert nekem nem az önismeret a célom. 314 év alatt eléggé meg tudja magát ismerni az ember, ha nem dugja a fejét a homokba. Másokat akarok kiismerni, mert ha jobban értem a lélek és az elme működését, sikeresebb vagyok a befolyásoban, az információszerzésben, de az üzletben is.
- Nálunk azért volt pszichológia bőven, de inkább a tárgyalás részére mentek rá. Idegenforgalom és szálloda szak, de ezt már tudod. Engem viszont nagyon érdekelt és sokat olvastam önszorgalomból és a tévében is mindig keresem az ilyen műsorokat. Igazad van, sokat tanulhatunk magunkról is és ha elég jók vagyunk, még segíthetünk is a kis bajainkon. Szerintem te ezt nagyon jól csinálod. Láttam, mikkel néztél szembe és nem hinném, hogy veledszületett erő nyilvánult meg benned mondjuk a farmon. Hanem olyan, amire szert tettél. Stephen Kingtől én két regényt olvastam csak. Miután mondtad, megnéztem a Halálsoron c. filmet, de nem olvastam el a könyvet. Tényleg jól ért az ijesztéshez és nem is merül ki ennyiben. Bemutat sorsokat, élethelyzeteket, következményeket és a jellemeket is ügyesen ábrázolja, a horror mégse az én műfajom. Köszönöm a meghívást, szívesen elmennék hozzád, ha ezzel az üggyel végeztünk! Addig még nem, mert nem szeretném odavinni a bajt... És ugyanígy, ha bármelyik könyvem megtetszett, nyugodtan elviheted.
Az „átmenetileg” szóra nem kérdezek rá. Már azt tervezné, hogy összebútorozunk? Nem bánnám, de talán korai, akármilyen jól is megértjük egymást. Ezt a saját lakást, meg az albérlőit még nem említette, így arról nem tudhatok, hát rögtön az jut eszembe, hogy hozzám akar költözni. Érzem, hogy viszonozni akarja a szívességeket. Így jó, hogy nem én kéredzkedtem oda, hanem ő hívott meg, ahogy én is meghívtam magamhoz. Nagyot mosolygok rá. Ha már bemutatna a családjának is, az komoly dolog. Nála komolynak számít. Vannak olyanok, akik elsőre elmondanak mindent, sőt inkább ott is akarják a találkozókat, de azokat mindig túl ragaszkodónak éreztem. A családjukhoz, a megszokotthoz ragaszkodtak és be akartak oda idomítani engem, meg gondolom a következő áldozatokat is. Én ugyanis hamar leráztam az ilyeneket. Nem hajtom igába a nyakam, Nia mellett pedig nem is érzek ilyen veszélyt. Nézelődöm itt a standoknál és vannak új kötetek a régről ismert kedvenc íróimtól is, de még újabbakat is fel szoktam deríteni. Szép dolog az irodalom, ahogy a nyelv szépségével körbejárnak egy-egy eseményt, gondolatot, érzést. Csodálom azt, ha valakinek ez megy. Nekem nem adatott meg, én csak olvasó vagyok, de ettől nem érzem magam kevesebbnek. Kíváncsi leszek, Nia mit fog találni, mire csap le.

- Igen, ők mesélik. És az esetek többségében valós események állnak a vicceik mögött. Volt egy pasi, túladagolta magát a lakásán és kifeküdt. A rendőrök kivonultak, és körberajzolták, mert azt hitték meghalt. Később vették észre, hogy még lélegzik, csak kómában van. Nem csináltak belőle problémát, azóta ezen röhögnek. – magyarázom. Még van egypár mókás sztori, de nem akarom rongálni a rendőrség hírnevét. Néha ők is csinálnak hülyeségeket, de ettől függetlenül remekül végzik a munkájukat.
Valóban nehéz elfelejteni Lawrencéket. Nem is fogom soha.
- Ha kiderül… - nevetgélek halkan. – Mit csinálnál, ha kiderülne, tényleg léteznek farkasemberek, és Wrightnak mindvégig igaza volt? Tudom, ez abszurd, csak kíváncsi vagyok, te hogyan élnéd meg. A könyve közben sokszor elgondolkodtam ezen. Wright vérszomjas szörnyeknek írja le őket, de nem kell ehhez vérfarkasnak lenni, az emberek ugyanúgy képesek a kegyetlenségre. Elég csak Lucillere és Arthurra gondolni. Az unokájuk sem volt semmi… Ha Wright farkasai mégis köztünk járnak, akkor valamit rohadt jól csinálnak, mert semmit nem tudunk róluk. – nevetem el magam. – Szerintem, ha találkoznék eggyel, és nem esek össze a döbbenettől, akkor önként bevonulnék a legközelebbi bolondok házába, magamra zárnám a gumiszobát és várnám Wright árnyait következőnek.
Na, igen. Nehezen tudnám felfogni, hogy léteznek, még akkor is, ha előttem állnának. Arra gyanakodnék, hogy megőrültem.
- Voltak azért pillanatok, amikor már úgy éreztem, ha Wright tovább nyomja a süketet a farkasokról, hiszek neki. – vallom be kacagva. – Annyira hitt bennük, hogy már szinte meggyőző volt… Azt hiszem, Amanda csak jót tett neki. Ha Wright nem kerül ekkora kalamajkába, talán sosem találkozik a nagy szerelemmel. Gondolni való volt, hogy minden vágya egy nő. Ahogy rám ripakodott miattad, nem volt gyenge. „Csak játszott! Inkább ez a melák kell magának!” Fú, egek! – nevetgélek vidáman Stephen mellett, ahogy utánzom az íróúr felháborodott hangját.
Melák… A cingár Wright mellett még én is annak számítottam, nemhogy a párom.
Amikor Stephen azt kérdezi, hogy mivel hozta rám a frászt a kávézó mögött, mélyen a szemébe nézek, és szélesen rámosolygok.
- Olyan… merev és zord voltál, és az volt a benyomásom, hogy a francba kívánsz onnan. Most már értem miért.
Így már valóban minden világos. Ő is ugyanazt kereste, amit én, erre belém botlott.
- Ha néhány perccel később jössz, elkerüljük egymást... Hm. Kíváncsi lennék egy olyan alternatív valóságra, ahol mi nem találkozunk aznap. Vajon hogyan alakultak volna az események? Nem mentem volna ki a farmra, Daniel még mindig ámokfutna a városban, Mitch is még fogságban lenne, a doki hallgatna, Wright még semmit nem tudna az egészről, talán egy másik regényen dolgozna, téged nem zaklatna a két ribi, egyből a lisztet kapod a szekrénybe, amit nem veszel észre és a zsaruk találnak meg… Legfeljebb akkor találkoznánk, amikor behoznak a rendőrségre. Szépen elsétálnánk egymás mellett, és egy futó pillantásnál nem történne több köztünk soha. – egy pillanatra elhallgatok, majd vigyorogva megrázom a fejem. – Neeem, ez így siralmas! Nem tetszik.
Ahogy Stephen ecseteli, kizárólag a szálloda érdekeit tartotta szem előtt, mikor lenyúlta a bilétát, jóízűen felnevetek.
- Ez… ez már munkamánia. Megszállottság, ne is haragudj. Te tényleg komolyan gondolod a hivatásod, ha még azt is bevállaltad a hotelért, hogy lekapcsolj egy sorozatgyilkost. Mindezt csak azért, nehogy elijessze a vendégeket a városból. Tuti te leszel az év dolgozója idén. Ne gondold, hogy nem jönnének turisták Fairbanksbe. Elég lenne új üdvözlőtáblát kitenni a város szélére: „Welcome to Psycho City” szöveggel és özönlenének az extrém kalandtúrák kedvelői.
A fősuli az én választásom volt. Anyám egyre az orvosi egyetem és a jogi kar mellett kardoskodott, de ezek engem semennyire sem hoztak lázba. Ő presztízskérdést csinált a kitaníttatásomból. Érettségi után még nem tudtam mi szeretnék lenni, úgyhogy választottam valamit, ami szimpatikusnak tűnt, és az is mérvadó volt, hogy ne anyám döntése legyen. Apám egész életében tudta hogyan és mivel édesgessen magához. A választást és a felelősséget mindig meghagyta nekem, sosem akart erőnek erejével a saját szájíze szerint formálni. Neki mindegy volt mit tanulok, csak legyek talpraesett az életben. Azt azért néha szokta pedzegetni finoman, hogy sosem lett volna kifogása az ellen, ha a vállalati élet felé orientálódom, és a végén lesz kire ráhagyni a birodalmát. Persze belátja, hogy az almafából nem lesz rózsabokor csak azért mert arra kérik, úgyhogy nem erőlteti ezt a vonalat.
Észreveszem, hogy Stephen nagyon óvatosan kérdezi meg, mi terelt a rendőrségre. Mitől tart? Hogy belenyúl valami rosszba és megbánt? Semmi különös oka nem volt a pályaválasztásnak, egyszerűen jókor voltam jó helyen, mint általában.
- A fősuli alatt kultúrházakban animátorkodtam, de úgy éreztem, hogy ennél többre vagyok hivatott, és közel sem használom ki a képességeimet. Szerettem volna váltani, de nem tudtam mi lenne igazán testhezálló. Még javában kerestem az utam. Aztán egy napon összefutottam egy kedves évfolyamtársammal, akit a diplomaosztón láttam utoljára. Szinte a legjobbkor bukkant fel, mintha az égiek küldték volna. Elmesélte, úgy tudja, hogy megüresedett egy fantomképrajzoló pozíció a rendőrségen, és szerinte megpróbálhatnám. Tudta, hogy jól megy a rajzolás, és ehhez más adottságok is társulnak. Éreztem, hogy ez az a bizonyos BUMMM pillanat, ez az én lehetőségem, és hatalmas hibát követek el, ha elszalasztom. Hát elmentem. A csaj felvilágosított, hogy kit keressek. Egyenesen Huston hadnagyhoz küldött. Ennek több órás beszélgetés lett az eredménye, úgy eldiskuráltunk. A hadnagy később bevallotta, hogy amikor először meglátott, nem tudta volna megmondani miért, de tudta, hogy engem akar. Ééés azóta is ott vagyok a rendőrségen. Nem fogod elhinni, de az a legfurcsább az egészben, hogy még az állásinterjú után felhívtam volna az informátoromat. Meg akartam köszönni neki a fülest, de a száma nem élt. Erre írtam neki egy emailt, amire még este válaszolt. Teljesen meg volt döbbenve, azt állította, hogy fél éve nem járt Fairbanksben, és fogalma sincs miről beszélek, Huston hadnagyról meg még soha nem is hallott. Nem hiszem, hogy hazudott, nem olyannak ismerem. Azóta sem jöttem rá mi történt, úgyhogy az angyalok számlájára könyveltem el ami történt. Mással nem tudom magyarázni.
Örülök, hogy Stephen megnézte a Halálsoront. Ezt a filmet többször is láttam, és a könyvet is többször elolvastam, annyira tetszik.
Kedves tőle, hogy nem szeretné a bajt elhozni hozzánk, de arról különben sem ő tehet, a baj megtalál magától.
- A saját lakásomat is megmutatnám örömmel, sőt, de az most decemberig foglalt. Volt egy kis zűr, és apám rávett, hogy költözzek vissza hozzá, úgyhogy kiadtam. Szívem szerint visszacuccolnék oda. Szeretem a villát, lehet benne rohangálni, de az mégiscsak apám felségterülete, a testőrök jelenléte meg egyenesen frusztrál. Rendesen viselkednek, semmi gondom velük azon kívül, hogy vannak. – vigyorgok. - Olyan érzésem van tőlük, mintha minden sarokból figyelnének, és nem lenne magánéletem.
Ezért is dolgoztam annyira szívesen az ügyeken még munka után is, míg szólóztam. Addig sem kellett haza menni.
Shontét nem zavarják a fiúk. Neki még tetszenek is.
Tök jó mindenféléről beszélgetni Stephennel. Az tetszik a legjobban, hogy nem egyszerre tudunk meg mindent egymásról, hanem menet közben derülnek ki dolgok, apránként, lépésőr lépésre, és mindeközben mégis zajlanak az események.
Megállunk az egyik könyvárus széles standja előtt. A tekintetem megakad A szándék hatalma - Változtass világképeden, és a világ megváltozik! című könyvön.  Dr. Wayne W. Dyer a szerzője.
Imádom az ilyen könyveket. Stephennek igaza volt; a lélekjelenlétem, a természetem nem csak apámtól örökölt tulajdonságok. Az évek alatt az efféle bölcs könyvek is jócskán hozzájárultak a bensőm fejlődéséhez.
Felmosolygok Stephenre, és leoldom a karom a derekáról. Végre egy olyan stand, ahol rengeteg számomra érdekfeszítő könyvet látok. Többnyire ezoterikus, pszichológia témájú, önfejlesztő lélekbúvár kötetek kaphatók itt. A vámpíros-vérfarkasos fantasy-k és a limonádéregények mellett elsétáltam.
Hirtelen azt sem tudom, melyiket vegyem kézbe. Olyanokat is találok, amik nekem megvannak otthon: Pennei Peirce - Frekvencia, Lynne McTaggart - Az energiamező, Dr. Joe Dispenza – Engedd el önmagad, és válj új emberré, Dr. Masaru Emoto könyvei, stb.
Rengeteg érdekes művet látok, amit nem ismerek. A tanulmányozásukba vetem magam. Hirtelen megakad a szemem Dr. Eben Alexander-től A mennyország létezik című könyvén. Ha jól saccolom, akkor cirka 60 év múlva megtudom mi van odaát, minden esetre érdekesnek ígérkezik ez a könyv. Érte nyúlok, de ugyanebben a pillanatban a mellettem álló fekete szövetkabátot viselő, magas férfi is megfogja. Zavartan mosolyogva rápillantok. Elnézést kér, én pedig biztosítom róla, hogy semmi nem történt. A vigyortól, amitől megrándul a fél szájsarka, némileg barátságossá válik az arca. Ahogy nézem, Stephen korabelinek tűnik. Fekete elegáns, drága cipőt visel, fekete simára vasalt nadrággal. Rövid haja és a kútmély tekintete olyannyira sötétbarna, hogy már szinte az is feketébe hajlik.
Olyan benyomást kelt, mintha temetkezési vállalkozó lenne, vagy maga a halál öltött volna emberi formát. Mókásnak találom, hogy pont a túlvilágról szóló könyvet nézte ki.
Elég közel áll. Érzem a parfümjét. Roppant kellemes. Azt hiszem Yves Saint Laurent L'Homme-t használ. A megállíthatatlan, robbanó energiájú férfiak parfümjét. Az illata ellenállhatatlan, a kisugárzása erőteljes, és van benne valami, amitől a mosolya ellenére nem tetszik. Jóképű férfi, de baromi ijesztő. Ha arra gondolok, hogy általában mit képvisel a fekete szín, amibe tetőtől talpig öltözött, megborzongok. Nem csak az elegancia színe, de a halálé, a gonoszságé is. Így olyan fenyegetőnek és kérlelhetetlennek tűnik. És a pillantása… atya ég! Attól, ahogy rám néz, a földbe gyökerezik a lábam. Hideg szemében sötét fény villog.
Igazából csak annyira nézem meg magamnak, amennyire bárki mást az utcán.

/ Rocky & Nia – Days of vengeance III. /

Ez a történet szerintem se nagy durranás, amin sajnálkozni kéne. Lehetne, de ha valaki sok ilynenel találkozik, hozzászokik és röhög rajta, mint az asztalos egy furán faragott ajtófélfán. A rendőrökkel nincs bajom, amíg jó messze vannak. Nia mellett elkerülhetetlen lesz, hogy többször összefussak valamelyik kollégájával és ennek nem igazán örülök. Őt szeretem, igazán imádom, de a csapatot, aminek a része, nem kedvelem. Sokszor meggyűlik velük a bajunk a Falkában, takarózni kell, nyomokat eltüntetni és ha nem is mindig az én dolgom ez, akkor is az eszemben van.
- Nem tudom. Az ilyen „mi lenne, ha” típusú kérdésekre nagyon nehéz ám épkézláb feleletet adni. Beleképzelni magam olyan helyzetbe, ami nincs és nem is nagyon lesz. De ha kiderül rólad, hogy „közülük való” vagy, ahogy Wright rádfogta, akkor azért elgondolkodnék. És csinálnék neked egy jó véres marha steaket vacsorára – mondom Nia-nak nevetve. Meg kell gondolnom, mit mondjak, mert amikor színt vallok (és ezt előbb-utóbb szeretném megtenni, ha már kész lesz rá), akkor eszébe fog jutni a kérdése és a válaszom. Hazudtam neki, sokszor és gyakorlatilag folyamatosan, ami a vérfarkas létet, a fajtársaimat és a Falkát érinti, de ha megértené, miért teszem, szerintem nem haragudna. A fajfenntartás a legelemibb ösztön és én csak védem fajtámat. Nem hiszem, hogy Nia tényleg megőrülne, legfeljebb összeomlana, ha értesülne, hogy vannak ilyen lények és az egyik pont az, akibe ő szerelmes. Azt viszont érezheti, hogy ami kettőnk között történik, azt nem játszom meg. Színesítem, árnyalom egy kis tereléssel, de ettől még tényleg szeretem és ez valóság, akármi is vagyok.
- Igen, ez érdekes. Vannak, akik nagyon nagy meggyőződéssel tudnak mesélni a teóriáikról és annyira lelkesek, hogy szinte már elhiszi nekik az ember. A politikában és máshol is beválik, hogy ha elég sokszor hangoztatnak valamit, akkor beül a bogár a fülekbe. Wright meg a poharak és a rúdtáncosok között persze, hogy rákapott és fanatikus lett. Hát igen, ti nagyon közel kerültetek egymáshoz azzal az aláírással – kacsintok Nia-ra. Tudhatja, hogy nem féltékenység. Ki is röhögném, ha azt hinné, hogy arra a szerencsétlen figurára irigykedem. Egész jól utánozta azt a bizonyos mondatot, jót derülök rajta. Mikor elmondja, milyennek élte meg a benzinkutas találkozót, mosolygok rá és sóhajtok is egyet. Most már én is elmondhatom.
- Valóban, akkor még csak akadályt láttam benned és tényleg nem kedveltelek meg. De azt is be kell vallanom, hogy a kisugárzásod megfogott. Arra gondoltam, hogy ha más körülmények között találkoztunk volna, egyáltalán nem bántam volna. Tényleg rosszul hangzik ez az alternatív valóság. Fantáziadús, de lehangoló. Jó, hogy nem így történt!
Mikor úgy érti, hogy az egészet a szálloda miatt csináltam, azt pontosítanom kell. Ez nem igazán hihető, még ha most ő el is hinné nekem. És amúgy is csak mellékes volt, egy félmondat, úgyhogy kijavítom.
- Nem, bocsánat, akkor félreérthetően fogalmaztam. Nem csak a szállodáért aggódtam. Egyszerűen nem léptem ki szívesen az utcára egy olyan városban, ahol ilyenek történnek. Nem mentem át Batmanbe, az éjszakában járó igazságosztóba, de azért próbálkoztam nyomozgatni. Az is egy alternatív valóság lehetne, hogy mi lett volna, ha nem keresel meg utána. Egyszer láttam egy műsort arról, amiben ilyenekkel foglalkoztak. Minden egyes tettünknek megvan a következménye és feltették, hogy mi van, ha tényleg vannak más valóságok és azokba át lehet járni. Túl misztikusnak találtam, de érdekes volt. Tulajdonképpen az a tanulság, hogy meg kell gondolni, mit teszünk. Azt hiszem, én is mellényúltam párszor, például mikor megismertem azt, akit most keresünk. Nem tudom még, ki az, de biztos, hogy ott valamit észre kellett volna vennem.
Mikor Nia-t a tanulmányairól kérdezem, látom, hogy kavarognak benne az érzések. Csalódottság, elégedettség, talán a különböző tapasztalatok miatt. A finomkodáson pedig meglepődik. Pedig van olyan, aki azért áll az igazságszolgáltatás oldalára, mert például megölték a szüleit, megerőszakolták, brutálisan bántalmazták, stb. Nia-nak is lehet egy ilyen titka, amiről esetleg nem akarna beszélni, ezt feltételeztem. Bár nekem szerintem már elmondaná. Mindenestre semmi jelét nem adja, hogy így lenne. A történet viszont nagyon érdekes. Nem is értem teljesen, de rákapok erre a fura részre. Nem érzem azt, hogy hazudik, hogy meg akarna viccelni.
- Hűha. Már egyből egy megmagyarázhatatlan esettel indult a karriered, már az állásinterjú is? Nem lehet, hogy mentális problémai voltak a csajnak? Amnéziás időszakok? Az angyalok... Milyen értelemben gondolsz az angyalokra. A keresztény értelmezésben vagy inkább az ezoterikus megközelítésben? Én nem vagyok vallásos egyébként, de ha te hiszel, azt igyekszem tiszteletben tartani.
Vele tényleg nem akarok szívózni, hogy cikizném a hitével. Azt esetleg kinyilvánítom, hogy nekem ezek a dolgok semmit nem jelentenek és nem várom a patást a halál után, se a Jóistent Szent Péterrel, de az ő hitét nem akarom lerombolni, bármilyen is legyen az. Vallásos család voltunk, protestáns hívők, de a pestis után én már nem tudtam hinni Istenben. Megvetettem azokat, akik még mindig hangoztatták a Teremtő jóságát, miközben az emberek hullottak, mint a legyek. Semmilyen más vallás nem tudott megfogni, talán a gyerekkori borzalmak miatt történt így.
Nia-ban érzem, hogy nem gondolná, én viszem a bajt hozzájuk, de én akkor is így gondolom. Célpontként mozgok és most még az is veszélyesnek számít, hogy ide eljött velem. Lehet, hogy még ma este is lesz meglepetés. Mielőbb meg kell találnunk a „gonoszt”, de ehhez még sok mindenre van szükség, ami holnapig várat magára. Különben is fel kell oldódnunk egy kicsit, nem lehet rettegésben élni. Nia tovább mesél és már értem, hogy teljesen rossz nyomvonalon jártam. Nem szeret otthon lenni, de letörték a szarvát és nem hagyták sokáig távol maradni. Nagymenő lehet a papa, dúsgazdag és erős ember, ahogy sejtettem. Ha politikus lenne, szerintem már rájöttem volna. Inkább valami komoly vállakozó lehet. Meglepődnék, ha kiderülne, hogy nem a legális szférában mozog. Nia igazságérzetével nem nagyon lehetne összepasszintani. De azt is észrevettem már, hogy vannak olyan trükkjei, amik eléggé „alvilágiak”. Ezeket tanulhatta a rendőrségen látott ügyekből, a bűnözőktől, de jobban el tudnám képzelni, hogy a papát másolja és nem egy ismeretlen gazembert. Ha kiderül, hogy az öreg Jensen maffiózó, az nem jó hír. Nem szeretnék alvilági ügyekbe ilyen nyilvánosan belekeveredni. Amúgy is én Nia-t szeretem, érte rajongok, nem a családjáért és a hátteréért. Érzem, hogy megint nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Jólesik Nia-val beszélgetni és ő is élvezi. Egyáltalán maga az, hogy itt jön mellettem, az is boldogság.
- Nem hagyott önállósodni? Ő mivel foglalkozik amúgy? Nem volt még a kétajtós szekrények közül, akivel eljátszottátok a „Több mint testőrt”? Kézenfekvő lenne - kíváncsiskodom egy kicsit.
Nem úgy tűnik, hogy nagyon kedvelné őket és lehet, hogy épp ez az oka. Ha egymásbahabarodtak valamelyikkel, aztán szakítottak, de el kell viselni, hogy ott van a házban a fickó, az kellemetlen lehet.
Találunk egy standot, ahol sok izgalmas könyvet lehet felfedezni. Önismeret, pszichológia, amikről beszéltünk. Ez a pult egy aranybánya. Nia nem mondott semmit a megállapításomra, de azt érzem, hogy igazam volt. Nem kérte ki magának, az érzései alapján pedig nem is ellenkezik igazán. Visszamosolygok és hagyom vadászni. Én is megnézem, miket lehet itt találni. Egy kínai szerző műve, Yi Chen Lung: A szexualitás és az ő arcai. Ez érdekes lehet, mert ha megértjük, hogy többről szól, mint testekről, akkor nagyobb élményekben lesz részünk. Szerintem mi ketten sokkal többet értünk belőle az átlagnál, de nem árt a továbbképzés. „Ki kapcsolta ki az agyam?”, Leaf könyvéről már hallottam, de még nem olvastam. Ez is inkább önismereti, ahogy látom. Van egy kelet-európai szerző, akitől több könyv is van itt és pár már megvan nekem. Feldmár doki egész nyitottan közelít a gyógyszer nélküli lélekkezeléshez, amit én abszolút támogatok és szeretem a könyveit. Néha talán messzire megy és nem tudok mindent elfogadni abból, amit mond, de alapvetően nagyon szeretem a megállapításait. Érzem, hogy Nia lubickol az óriási kínálatban. Izgatott, kíváncsi, mint mikor felfedeztük a hasadékot a hegyekben. Hagyom válogatni és én is nézegetek. Akkor nézek fel, mikor ijedelmet érzek benne és itt van egy ismerős szag is. Egy régi ismerősé, még a főiskoláról. Mikor meglátom, hogy ott állnak egymás mellett, fura érzésem támad. Nosztalgia. Dominic egy zseni. Mindig mindent megtanult, néha elég volt ehhez bejönnie az előadásokra, elő se kellett vennie a jegyzeteket. Nem egy szakra jártunk, ő közgazdaságot és szociológiát tanult, de voltak közös óráink. Három idegen nyelvet is beszélt, spanyolt, franciát és oroszt. A felmenői Oroszországból jöttek és sokat mesélt az ottani helyzetről. Egész más volt a kommunista-szocialista rendszer, mint amilyennek itt Amerikában megismerjük. Nem feltétlenül jobb, csak más. Jóban voltam ezzel az alakkal, kihasználtam, hogy hajlandó volt segíteni. Cserébe én pedig belevittem a nőügyekbe. A csajozáshoz nem volt tehetsége. Akkor se számított Quasimodo-nak, de nem értett a nők nyelvén. Én meg szerettem szórakozni, játszadozni és többször csináltunk olyat, hogy leültünk fűzni egy csajt. Akár olyat is, aki engem nem érdekelt. Úgy alakítottam a beszélgetést, hogy Dominic-re tereltem a lányok figyelmét, a megfelelő pillanatban elmentem italért vagy mosdóba és hagytam, hogy kibontakozzon. Nem mindig sikerült neki, de máskor igen. Akivel a diplomavédés idején még járt, mikor utoljára láttam, azt is így szedte fel és akkor már 1 éve jártak. Érdekes alak volt, kicsit hasonlítottunk egymásra. Ő is tudott az érdekek mentén mozogni, nagyon is tudott. Mindig azt éreztem, hogy az eredményeknek örül, de irigykedik és magát ostromolja, amiért csak így tud csajozni. Segítséggel, az én segítségemmel. Megalázó lehetett, de mégis belement, kapaszkodott az utolsó szalmaszálba. Azóta nem kerestem, ahogy kb. senkit a főiskoláról. Most viszont nem tudnám kikerülni és nem játszom el olyan olcsó trükköt, hogy nem ismerem meg, nem veszem észre. Akármennyire hidegen hagy, hogy mi van vele, ráköszönök:
- Szevasz, Dominic! Ezer éve nem láttuk egymást. Merre fújtak téged az élet szelei?
Az érzéseit is kutatom és fura dolgokat látok bennük. Nem hiszem, hogy engem észrevett, de Nia-val kapcsolatban viszolygást érzek, csalódást és tettvágyat, közönyt és megvetést. Az én kedvenc fantomképrajzolóm hogy váltana ki ilyen érzéseket egy ismeretlenből? Olyan szépen mosolyog és néz most is. Már ismernék egymást és van valami, amiről nem tudok? Nem kizárt. Vetek egy pillantást arra, hogy a kezük ugyanoda irányul. Dominic-et érdekelték az ilyen ezoterikus, túlvilági témák is és egy idegsebésztől tényleg érdekes lehet az az írás. Valami nem tetszik nekem ebben a helyzetben. Még a tegnapi lista is eszembe jut. Megtaláltuk volna az ellenséget? Túl egyszerű lenne. És miért jutnék eszébe Dominic-nek pont most? Meg akarná torolni, hogy aláztam a segítségemmel? Ezt egy kissé erőltetettnek érzem. Nagyon meg akarom találni, ki szórakozik velem, de nem foghatom rá minden régi ismerősre, hogy ő a cselszövő. Mindenesetre figyelni fogom az érzéseit és Nia-ra is ránézek, meglepődve, de nagy mosollyal. Pár perce válogatunk, pár percig nem láttam az arcát, mégis nagyon jó most visszatérni rá, mintha napok óta nem láttam volna.