A véres marha steak-en jót nevetek, és azon is, hogy Stephen nem hajtana el, inkább meglepne egy fogamra való vacsival, ha kiderülne, Wrightnak igaza volt velem kapcsolatban. Az lenne az évezred poénja, ha farkasember lennék.
- Honnan tudod, hogy ezt is szeretik? – duruzsolom, miközben csibészesen rámosolygok, és játékosan oldalba bököm, ahogy incselkedem vele. – Csak nem egy vagy közülük?
Ehhh, az az aláírás. Csak vigyorgok rajta. A klubban ez jutott eszembe, amivel egyből közelebb kerülhetnék az íróúrhoz. Egyáltalán nem gondolom, hogy Stephen féltékeny lenne miatta Wright-ra.
- Egyszer megnéznélek Batman szerkóban. – heherészek, és elképzelem Stephent abban. Hát, nem sokáig maradna rajta az a ruci. – Pillangó-effektus és káoszelmélet? Lehet bennük valami. Ez pont olyan, mint amikor kavicsot dobsz egy nyugodt vizű tóba, és a felszínén gyűrűk kezdenek növekedni. Én hiszek a párhuzamos világokban. Az univerzum túlságosan kreatív ahhoz, hogy beérje csak egyetlen lehetőséggel.
Órákig tudnék ebben a témában kalandozni, és beszélgetni róla, de nem szeretném Stephent halálra untatni a nagy misztikusok és a kvantumfizikusok azon elméleteivel, amikkel én szimpatizálok. Talán egy másik alkalommal lezsibbasztom.
- Nem kérdeztem meg a csajtól, véletlen nem skizofrén-e. – magyarázom kacarászva. – Ez lenne a leglogikusabb magyarázat, de ez így nem olyan érdekes.
Kedves Stephentől, hogy nem ítél el, és nem tart bogarasnak azok miatt a dolgok miatt, amik érdekelnek, és amikben hiszek. Mindenkinek saját szíve joga, mit fogad el igaznak, én sem fújjolok, vagy nevetek ki senkit a nézetei miatt. Oké, Wrightot flúgosnak tartottam a farkasai miatt, aztán ráhagytam ezt a téveszmét.
- Csak papíron vagyok keresztény. Nem gyakorlom a vallást, és teljesen máshogy vélekedem Istenről, mennyről és pokolról, mint amilyen képet az egyház fest róluk. Még szerencse, hogy már kiment a divatból a máglyán való megégetés. Engem első körben dobnának rá. Az angyalokra úgy gondolok, mint energialényekre, lelkekre, akik nagyon magas frekvenciatartományban rezegnek. Isten pedig maga a forrásenergia, nem pedig egy tőlünk különálló, szeszélyes öregúr, akinek ki vagyunk szolgáltatva.
Az én univerzumom egy szerető, barátságos hely, amiben nem léteznek vámpírok és vérfarkasok. A kultúra, a vallás, az oktatás nem az ő létezésük elfogadására nevelt.
- De, hagyott… Csak… neki is vannak jóakarói, akik egyszer megkíséreltek elrabolni. Még rám is lőttek. Azóta lakom nála. - mesélem és megrántom a vállam egykedvűen. Nem rázott meg különösebben, hisz túléltem. - Még egy öltönyös bébicsőszt is a nyakamba varrt volna, ha engedem. Apám építkezési vállalkozó. Egész láncolata van. És nem, nem volt több-mint-testőrözés. Lehetett volna, de nem éltem a helyzettel. Nem akartam sem apámnak, sem magamnak bonyodalmakat egy olyan pasival, aki neki dolgozik.
Pedig tényleg egyszerű lett volna háznál bepasizni. Más lányok tuti kihasználták volna a lehetőséget. Az én vérmérsékletem és felfogásom azonban kicsit más.
Nagyot mosolygok Stephenre, mikor észreveszem melyik könyvet fürkészi. Valahányszor szeretkezünk, teljes odaadással és bizalommal vagyok képes átadni neki a testem. Ez kölcsönös kettőnk közt, akárcsak az érzelmi hűség. Játszi könnyedséggel vagyunk képesek megmozgatni, fehérizzásig korbácsolni, majd felszabadítani egymásban az életenergiát. Figyelmes, és a legvadabb szenvedély közben is képes a gyengédségre. Nem szégyenkezünk a másik előtt, nincsenek tabuk, csak tökéletes összhang és elfogadás. Azt még nem tudom Stephen hogyan éli meg az együttléteinket, de én mellette lélekben is újjászületek olyankor, nem csak testben.
- Olvastad? – fordulok Stephen felé.
Amikor ugyanazért a könyvért nyúlok az idegen férfival, megcsillan az ujján az arany karikagyűrű. Lehet, hogy a feleségének szeretne venni valamit.
Én is elkapom a kezem onnan, mert nem ragaszkodom ahhoz az egyhez, van elég könyv még, ami nagyon tetszik a címe és a borítója alapján.
- Helló Stephen! – emelte fel a fejét a fekete ruhás férfi, majd a páromra vetette a tekintetét. – Micsoda meglepetés! Kicsi a világ.
Hű, milyen visszataszítónak vélem azt a terebélyes, nyájas mosolyt, ami átrebben közben az arcán. Nem tetszik ez az alak, és nem tudnám megmondani miért. Lehet, csak ez a mindent átható fekete szín teszi. Így olyan benyomást kelt, mintha maga lenne az ördög.
Én csak mosolygok és pislogok. Hol az ismeretlen alakra, hol Stephenre. Tehát ismerik egymást.
A párom arcán ott trónol a meglepettség, aztán olyan mosolyt címez nekem, amitől azonnal elérzékenyülök. Szerelmesen viszonzom, majd a másik férfire pillantok, ahogy az megszólal.
- Öreg cimbora, ezer éve nem hallottam felőled. Nagyon jól nézel ki! Mi van veled, hogy telnek a napjaid? – tudakolja teltzöngésű, rekedtes baritonján. – Én ügyvédnek álltam, megnősültem, és Anchorageba költöztem. Jelenleg üzleti érdekek sodortak vissza Fairbanksbe. - a baráti lelkesedés közepette rám tekint, majd vissza Stephenre. – Együtt vagy a hölggyel?
Ha Stephen válaszol, kezet nyújt felém. Elfogadom a gesztust, és kemény marka rázárul a kezemre. Erős, határozott szorítása egy magabiztos, vakmerő embert takar.
- Dominic O’Brian. – mutatkozik be. Mélybarna íriszeiben mintha tűz lobogna, úgy fénylenek.
- Nia Jensen. – állom ezt a metsző tekintetet, amivel kitüntet, és a kézszorítást is, nem húzom el rémülten a sajátom. Kivárom, míg elengedi.
- Ne haragudjatok, hogy megkérdezem. Igazából puszta kíváncsiság... Nem tudom nem észrevenni a köztetek lévő korkülönbséget. Nem zavar benneteket? Azért elég nagy köztetek, nem? – Stephent nézi, majd átvándorol rám a tekintete. Barátságosan titokzatos mosolya nekem eszméletlenül átlátszónak tűnik.
Ez meg milyen hülye kérdés? Ha zavarna, nem lennénk együtt. Meg mi az, hogy ezzel nyit?
Most én vagyok meglepve. Nem bambán, de rezzenéstelen arccal meredek az ügyvédúrra, aztán elvigyorodom. Erősen kóstolgat, bár nem egészen értem miért. Úgy érzem, mintha ebben a minutumban indított volna frontális támadást ellenünk. A fiatalságomnál megfogva próbál meg elbizonytalanítani, ha már a kurvákkal nem tudott? Persze, szabad, csak nyugodtan. Vagy ez megint csak az én túlműködő gyanakvásom?
- Korkülönbség? Ugyan már. Mi az? – elnevetem magam halkan, röviden. - A társadalmunk beszűkült gondolkodásából adódik, hogy az emberi test számokkal van megcímkézve. Egy kapcsolat sikeressége nem kizárólag a kronológiai életkor függvénye. – kellemes, nyugodt hangon fejtem ki a véleményem.
- Valóban, de nem véletlenül alakult úgy a világ, hogy általában közelítenek egymáshoz a születési évszámok. Ma már egyáltalán nem jelent gondot, ha van tíz év különbség, de nálatok mennyi is… 20-25?
Nyugtalanító az a higgadtság, ami árad belőle.
- Ez csak egy buta társadalmi önkorlátozó skatulya. Nem mi vagyunk az első, sem az utolsó ilyen pár. – felelem mosolyogva.
- Mégsem ez a gyakoribb felállás. Az esetek többsége ráadásul szakítással, vagy válással végződik, mert a felek időközben rádöbbennek, hogy a generációs szakadék miatt nem tudják összeegyeztetni az értékítéletüket, sem a világszemléletüket.
- Nem kell ehhez korkülönbség. – jegyzem meg.
Ha Stephen benyögné a valós korát, és azt, hogy pontosan 289 év van köztünk, tuti nevetve csókolnám homlokon a humoráért.
Stephen komolyan ezzel a fazonnal barátkozott a suliban? Nem az lenne a normális, ha két régi haver összefut, hogy örülnek egymásnak, aztán az egyik el kezdi húzni a másikat, amiért sikerült egy sokkal fiatalabb bigét megfűznie? Nem, itt más a helyzet. Mr. O’Brian-ben munkálkodik valami ellenszenv, aminek hangot is ad. Mintha nyíltan felvállalná előttünk, mintha akarná, hogy tudjuk; ő Stephen titokzatos ellensége. Miféle játék ez? Nem is fél, inkább veszedelmesen biztos magában.
- Ügyvédúr, csak nem meggyőzni akar, hogy rossz nekem ez a kapcsolat? A tárgyalóteremben is ilyen rámenős? – kérdezem somolyogva, ez angyali mosollyá lényegül. A pillantásom úgy döföm a szemeibe, amilyen kegyetlen éllel ő néz az enyéimbe.
- Nem véletlenül nem vesztettem még pert. – búgja sötéten.
Hűha! most meg kéne ijednem? Hát nem fogok.
Szerintem egészen másra célzott, mint az ügyeire. Ez inkább burkolt fenyegetés volt Stephen számára.
Dominic olyan hátborzongatóan bizalmas mosollyal ajándékozott meg, mint egy sírásó, mintha tudna valamit, amit nekem is tudnom kéne.
Konkrétan nyílt lapokkal játszik. De miért? Ennyire bízik magában? Minden jel erre utal.
Önelégült mosolyának az ereje jeges fuvallatként siklik végig a bőrömön a kabátom alatt. Akaratlanul is megborzongok. A baljós sejtelem makacsul beette magát az agyamba; valami nagy dobásra készülhet. Persze semmit sem tudok rábizonyítani, csak a gyanakvás van. Részemről legalábbis. Nem érzem jól magam a cápamodorú emberek társaságában, az olyanokéban meg főleg nem, akik Stephennek akarnak ártani.
Egyáltalán nem csípem ezt a fickót.

/ Rocky & Nia – Days of vengeance III. /

Ezt most elvicceltem, azt hiszem, elég jól, abszurd és fekete humorral, de meg is jegyeztem, mit mondtam. Mikor egyszer majd visszatérünk rá, számítani fog. Tényleg komikus volt, ahogy Wright levérfarkasozta Nia-t, ráadásul pont előttem. Csak egy kicsit lőtt mellé... A kérdésére még tovább feszítem a húrt.
- De, mindenképpen. A harapásomat már ismered is – suttogom a fülébe. Tegnap este az is sorra került és fantasztikus volt. Egymást harapdáltuk, finoman. Az aláírás emlegetését viszont mintha Nia kicsit kínosan élné meg. Egyedi ötlet volt és merész, bevállalós, az biztos, de azt a kiéhezett palit így lehetett megfogni. Lehet, hogy még annyira sem értettek volna szót, ha Wright nem látja 2 centiről párocskám formás idomait. Mikor a Batman-jelmezt emlegeti, vigyorogva ránézek és csak utána röhögöm el magamat. Azt hiszem, nem fog attól kiüresedni a kapcsolatunk, hogy nem leszek hajlandó szuperhősnek öltözni. Butaságnak tartanám, hogy kockázott hasú, bordázott izomzatú jelmezt öltsek. A fantáziát biztos fel tudja tüzelni, de ez nálam már a plüssbilincs kategóriája. Túlzás.
Nia elméleteit és a metafizikai megközelítést nem gúnyolom ki. Tiszteletben tartom, amit gondol és azt is látom, hogy mennyi pozitívumot ad neki. Nem ész nélkül falja ezeket a gondolatokat. Szerintem igencsak válogatós, hogy mit hisz el, mit fogad el valóságnak és mit nem. Biztos, hogy ha a legújabb ezo magazint együtt kielemeznénk, a felét kiszórná és hülyeségnek tartaná. Ahogy beszél a témáról, hallatszik, hogy olyanokat emleget, amivel kapcsolatban meg van győződve és felvillantja az ellenoldalt is, a hagyományos elképzelések ódivatúságát. Nem bigott az én kis párom, csak nyitott az új dolgokra. Azon a máglyán meg együtt égnénk, ha úgy alakulna. Az eretnek és a vérfarkas. Tiszta inkvizíciós per lenne, már csak egy boszorkány hiányozna onnan. Hmmm, ez nem is rossz ötlet mondjuk a vörösnek, ha megtalálom. Egy jó kis harmadfokú égés, amit túlél, de utána a rücskös varangy hozzá képest bársonyos bőrűnek fog számítani. A kis kezeit, amikkel a szalvétára írt, pedig apró darabokra kéne törni vagy tűt felnyomni az ujjaiba, esetleg tőből levágni. Mint a tolvajoknak a középkorban. Ő is lopni akart, a harmóniát akarta elvenni tőlünk, gondolom jó pénzért.
Nia apja vagy nagyon jól, túl jól csinál valamit, hogy ekkora ellenségeskedést vált ki vagy a módszerei tényleg alvilágiak. Ezt meg kell tudnom. Amikor majd elmegyek hozzájuk, résen leszek. A lányát akarták elrabolni, kemény. Főleg ha kiderülne, hogy a Falka egyik tagja volt, bár én nem tudok ilyesmiről és ha Kangunartként nem tudok róla, akkor valószínűleg minket nem érintett. Sima emberi leszámolási ügy lehetett. Szegénykémnek nem ez az első esete, hogy rosszba keveredik. Az a vállvonás annyira őszinte és kemény, mintha csak egy Chuck Norris lenne, akinek mindennapos, hogy emberrablókat szerel le. Hülye poén lenne benyögni, hogy közölheti, van saját testőre. Nem vagyok mellette a nap 24 órájában és nem is erőltetném, hogy kiszakítsam otthonról. Ahogy beszél róla, mindig említ valami kis hibát, de azért jó neki, hogy a feneke alatt van egy szép nagy villa szakácsnővel. A testőrökkel pedig pont úgy van, ahogy gondoltam. Házinyúlra ő sem lő. A könyv, amit elsőre kiszúrtam, nekem még idegen, csak érdekel, de ő is azonnal észreveszi.
- Még nem. És az eddigiek alapján nem is mondanám, hogy nélkülözhetetlen.
Az biztos, hogy a kettőnk kapcsolatát nem egy könyv alapján építem fel. Én mindig másokat akarok megismerni és megérteni, hogy aztán úgy mozgassam őket a tudtuk nélkül, ahogy akarom. Nia-val viszont kivételesen bánok, szívből és őszintén, amennyire lehet. Még vannak bezárt ajtók előtte és lesznek is egy ideig, de amit lehet, kinyitok.
Dominic érzései alapján egyre rosszabb dolgokra következtetek. Nem lepődik meg, hogy engem lát. A mosolya meg pontosan az a műmosoly, amit a csajok annyiszor kiröhögtek, mikor előadta. Neki mindig jobban állt, ha okosnak vagy keménynek mutatkozott. Ezzel a fekete ruhával annyira összhangban van, hogy az nem is igaz. Biztos, hogy Nia is észreveszi és érzem benne, hogy tart tőle. Nem érti, de aggasztja, hogy ki ez a rossz kisugárzású alak. Nem ismerik egymást, tévedtem először. Ahogy valószínűleg abban is, hogy nem ő az emberünk. Pont úgy viselkedik, mint aki megunta az emberei bénázását és maga veszi kézbe az ügyeket. Kifigyelte, hogy idejövünk és ő is eljött, de csak azért, hogy itt, élő szóban hangoljon egymás ellen minket? Nem, ennél árnyaltabb a dolog, de tuti, hogy ő a bűnös. Árad belőle a magabiztosság, a gyűlölet, az irigység és próbálja érzékeltetni, hogy ő az erősebb. Dominanciaharc a könyvvásáron, remek. Nagyon biztos a dolgában és tele van tettvággyal. Mire készül még? Mit fog lépni legközelebb? Nem szabad innen elengedni. Valahogy a nyomában kell maradnom és rábizonyítanom az eddigi sarait. Válaszolgatok neki, de nem túl lelkesen, inkább közönyösen. Még csak azt se érzékeltetem, hogy valamikor barátok voltunk. Ő úgy gondolhatta, azok voltunk. Nekem jól jött, hogy sokszor segített a tanulásban, tudtam tőle a fontos híreket a fősuliról és így tovább. Akkor se érdekelt és most is csak annyiban, hogy hogy húzzam ki alóla a szőnyeget. Nagyot fog esni, nagyon nagyot. Hízelgő balfasz...
- Én itt élek és köszönöm, remekül megvagyok. Illetve megvagyunk – intek a fejemmel Nia felé és kedvesen, elbűvölően újra rámosolygok. Ennyit mondok, nem többet. Ha ő a fantom, úgyis mindent tud. Figyelem azt a kézfogást, ami erősebb a kelleténél. A szövege már vált és a hízelgésből áskálódóba megy át. Érzem, hogy Nia is gyanakszik, de nagyon jól leszereli. Leszerelné, ha Dominic hagyná magát. Egyértelmű, hogy mit akar. Érzem benne, hogy úgy forgatná a szavait, mintha tőrökkel döfködne bennünket és ketté akar minket választani ezekkel. A párom küzd, de ezt én sem hagyom szó nélkül. Szokásomhoz híven a lényeget ragadom meg és nem megyek bele apró részletekbe.
- Dominic, kedves, hogy ennyire aggódsz értünk, de nem szükséges. Talán már elfelejtetted, hogy én nem szoktam nagy hülyeségeket csinálni. Mikor kiszúrtad az egyik bulin azt a kis szőkét, akiről mondtam neked, hogy még gyerek, akkor is én kértem meg, hogy mutasson személyi igazolványt. Egy túlsminkelt 15 éves volt. Téged zavart akkor a korkülönbség? Nem úgy emlékszem...
Bizonyítom, hogy akkor is tudtam és most is tudom, mit csinálok, mi jó nekem. Alattomos, ahogy most beszélek, de ilyen indítás meg is érdemli. Még ha nem ő állna a szarkavarás mögött, akkor is. Azon a rendezvényen én kiszemeltem egy Susie nevű lányt, aki elhozta a húgát. Mikor Susie-val elmentünk táncolni, Dominic bepróbálkozott nála. Addigra már tudott egy pár fogást, amit tanítottam neki. Egy olyan kölyöknek meg nem kellett sok. Már egymás kezét fogták, mikor visszaértem az asztalhoz. Ha másról lett volna szó, talán hagyom, hogy csináljon, amit akar és elvigyék pedofíliáért, de az aktuális csajom húgánál kopogtatott. A kislánynak lángolt a feje, mikor megkértem, hogy mutasson személyit. Ezek után pedig Susie jól leteremtette, hogy mit játssza itt a ribancot. Dominic hoppon maradt, a kislány ártatlan maradt (bár ha úgy folytatta, nem sokáig), mi viszont jól megvoltunk pár hónapig. Susie-nak persze megvolt a véleménye a barátomról, O'Brian úr pedig csalódott volt és kissé mérges. Mintha nem is lett volna hálás, hogy a börtöntől mentem meg. Hogy lett volna ügyvéd, ha leültették volna, mert megdöngette a kiscsajt a vécében? Na ne, lehet, hogy akkor rágott be? Nem éreztem életreszóló haragot benne. Valaminek történnie kellett mostanában, ami felelevenítette a sérelmeit. Nia már fél vagy inkább kicsit megijed tőle. Most kell leállítani.
- Örülök, hogy nem vesztettél még pert. Milyen ügyeid vannak? Válások, fizetési meghagyások vagy valami izgalmasabb? Látom, érdeklődtél a túlvilág iránt is – mutatok fejemmel a könyv felé, amit kiszemelt. Aki egy pert sem veszít el, az sokak szemében sikeres, a dörzsöltebbek szemében viszont simlisnek számít. Megoldja, hogy ne veszítsen. Pénzzel, zsarolással, kétes üzelmekkel és biztos, hogy érti a célzásomat is. Durva lett volna úgy kérdezni, hogy hány embert küldött át oda, ahol a mennyországot hiszik. Értelmes ember, tudhatja, hogy értem, mi van. Nia is rákérdezett, de nem kapott választ. Dominic láthatja, hogy egyik próbálkozása sem sikerült. Nem kéne felbőszíteni, de azért visszasziszegek a kígyónak. Nem akarom sokáig tartóztatni. Inkább Nia-val váltanék pár szót kettesben. Persze ha ügyvéd úr nem így akarja, próbálkozhat fenntartani a kommunikációt, de részemről erős falakba fog ütközni.

- Nem hittem volna, hogy még emlékszel rá. – sötét félmosoly tornázza fel magát Dominic arcára Stephen szavai hallatán, amivel ecsetel egy régi történetet. A vonásai enyhén mégis megrándulnak. Stephen rátapintott valami fájó dologra.
Egy kiskorúval kezdeni? Ez biza kellemetlen. Tulajdonképpen hálásnak kéne lennie, amiért a párom megóvta egy orbitális baklövéstől. Gondolom az ügyvédúr ezt akkor közel sem így élte meg, inkább úgy érezte, hogy Stephen elhajtja mellőle a nőt. És emiatt kell 3 kiló kokaint becsempészni a lakására, meg kurvákat küldeni a nyakára? Itt is súlyos problémák vannak az emeleten.
Nem kontrázok rá, hogy én viszont már betöltöttem a 18-at, és különben is érettebbnek tartom magam a kortársaimnál. Stephen nyers, de kifinomultan az, és kiválóan kezeli a helyzetet. Imádom, amikor ilyen kis genyó. Ööö… mikor velem volt az, akkor persze nem imádtam érte.
Úgy látom egy véleményen vagyunk. Dominic a hunyó, és még csak tarkóvakargatnom sem kell. De neki sem.
Ahogy lezajlik a szájkaraté, inkább visszafordulok a könyvekhez. Nincs sértődés, de Mr. O’Brian nem az az ember, akivel szívesen társalognék tovább. Rám támadott, ha nem is fizikailag, pedig nem ártottam neki. Legalább tudom milyen arcot társítsak az ellenséghez. Utána fogok nézni alaposan, és rá fogok jönni a drogos trükkjére. Rábizonyítom, és elkapom. Megy a süllyesztőbe a többi közé. Pont. Azt még nem tudom hogyan, de meglesz. Első dolgom lesz Huston hadnagy elé terjeszteni, mint elsőszámú gyanúsítottat. Bár, ezt még nem érzem elégnek.
- Büntetőjogi ügyvéd vagyok. – feleli. Önelégült, aljas mosolyát áthatja a bensőjéből áradó gonoszság.
Remek. Az ilyen Dominic féle ügyvédeknek hála eresztik szabadon a nőerőszakoló, többszörös gyilkos szemétládákat.
- Szeretek tájékozódni, mielőtt megteszem a következő lépést. – döngi baljósan.
Ühüm. Szóval így állunk. Nyíltan megfenyegeti Stephent, mert az tuti, hogy nem a túlvilágra akarja megtenni a következő lépést. Vagy egy sakkjátszma lebeg előtte? Ide már nem Huston hadnagy kell, hanem valaki sokkal keményebb… Egy hasonlóan karakán alvilági ember, aki nem ismer kegyelmet, sem pedig tréfát. Lehet, hogy eljött az ideje egy komolyabb csevejre apám és köztem. Hátha ismeri ezt az alakot a gyengepontjaival együtt. A módszereiből már kaptam kóstolót. 3 kilónyit, amivel sittre küldhette volna Stephent. Még nem tudom milyen büntetést rovok ki rá cserébe, de körmönfont lesz, és durva. Ha valaha börtönbe kerül, elintézem, hogy megélje a poklot, erre esküszöm.
Amint lehet, értekezek Stephennel. Fogalmam sincs, ő mit tervez.
Szöget üt a fejembe a kérdés. Honnan tudta, hogy itt leszünk a vásárban? Nem hinném, hogy a véletlenre alapozott. Az ilyenek, mint Dominic, nem ismerik ezt a szót.
Ahogy látom, Stephen sem nagyon akar az ügyvédúrral diskurálni. Egyáltalán nem lep meg. Ez a fickó álszent, de elég intelligens ahhoz, hogy észlelje, mi a dörgés.
- Örülök, hogy találkoztunk, Stephen. – döfi a tekintetét vakmerően a párom szemeibe. Fűz mellé egy mocsok mosolyt, majd rám néz, és biccent. – Nia. További szép napot!
Felpillantok a könyvből, amit épp lapozgatok.
- Viszlát! – mondom ezt körülbelül annyira őszintén, amennyire ő volt az velünk.
Dominic szövetkabátja zsebeibe csúsztatja a kezeit, s ezzel hátat fordít nekünk, és kényelmes léptekkel elsétál az emberek közt. Egy darabig nézem fekete alakját, ahogy távolodik. Úgy halad el a standok előtt és veszik el a tömegben, mint akit nem is érdekelnek tovább a könyvek. A gonosz előjött ijesztegetni. Mi más célja lehetett?
Leteszem a könyvet, aztán Stephenhez fordulok és felnézek az arcába. Az ügyvédúr hallótávolságon kívülre került. Sőt, már nem is látom.
- Íme az ördög ügyvédje, személyesen... Azt a listát kidobhatjuk. – duruzsolom. - Szép kis barátaid voltak a suliban. - elvigyorodom. - Legközelebb hagyd inkább őket csajozni.

/ Rocky & Nia – Days of vengeance III. /

Ez igen. Az arcából és az érzései közül árad, hogy most legszívesebben megfojtana. Nyílt színen, a párom előtt, egy könyvesstand előtt meséltem el a történetet. Erre mit mond? Nem tagadja, bátran vállalja, sőt szinte legitimizálja. Mintha ez olyan dolog lenne, ami mindennapos és simán el lehet felejteni. Megakad a szeme egy gyereken, akiről azért lehet látni a több réteg festék ellenére is, hogy még nem nagyon van szavazati joga. Én alázom meg azzal, hogy személyit kérek a kiscsajtól, amíg a nővére épp vécére ment, én pedig visszajárultam az asztalhoz. Ha Susie ért volna oda előbb, akkor pofon csattan, nem ilyen kis finom játszmák zajlanak. És szerinte ezt simán el lehet felejteni. Nia és én is többet értünk ebből a rövid mondatból, mint amennyit ő szeretett volna, hogy értsünk. Hja, egy gyerekkel a legkönnyebb. Csokit kell ígérni, meg a csillagokat az égről, plusz egy minimális kedvesség és elhiszi. Egy igazi nővel sokat kell foglalkozni és okosan kell bánni vele. Nem úgy okosan, mint a bíróságon vallatott emberekkel, hanem másképp. Szívvel vagy legalábbis azt mutatva, hogy szívvel és ebben Dominic mindig gyenge volt. Még most is itt tart? Ha befutott, nem volt nehéz feleséget találni. Még nem tudom, mikor nősült meg, de szerintem így csinálta. Vagy összekaparta minden tudását és tapasztalatát, hogy valakit meghódítson. Az biztos, hogy nem boldog vele. Egy boldog ember nem olyan, mint az, aki előttünk áll és szét akar minket durrantani. Gondolkozom, hogy mik voltak még. Tudok még hasonló helyzeteket mondani, amikor égett a feje, mint a Reichstag, én meg vígan elvoltam. A farsangi buli, mikor cowboy-nak voltam öltözve és felszedtem egy csajt, neki meg nem sikerült. Akkor állt elő azzal, hogy segítsek már neki. Szánalmas féreg. Érzem, hogy Nia-nak is megvan róla a véleménye a sztori miatt és amiatt is, hogy régi sérelmeket képes most előkaparni, drogokat, kurvákat és még ki tudja mit bevetni csak azért, hogy kompenzálja a kicsinyességét. Sosem tudtam meg, mi tette ilyenné. Az egy dolog, hogy az apja elhagyta őket, mikor még kicsi volt. Sokan nőnek fel így és nem lesz belőlük olyan érzelmi analfabéta, mint amilyen Dominic. Lehet, hogy a papa el lett zavarva, mert hozzányúlt a gyerekhez? Durva történet, de a világ tele van ilyenekkel. Ettől viszont még nem bocsátom meg a fickónak, amit csinál. Nia-val tényleg nem kell rejtjeleznünk. Ez nyílt támadás, színvallás. Tudom, hogy tudta előre, érteni fogjuk. Intelligens pasas és ismer engem, de nagyjából már Nia-t is. Szándékosan adta elő ezt a kis performanszt. Nia-ban érzem, hogy kicsit szórakoztatja, ahogy osztom a „barátot” vagy inkább az tetszik neki, hogy megvédem és hajlandó vagyok mélyre nyúlni. Ismerem, tudom, mik a fájó pontjai. Ez például olyan volt. Ügyvéd úr, rohadnál meg...
Amíg Nia látványosan kivonul a társalgásból, érzem benne, hogy nem akarja folytatni. Tuti, hogy nem tud most a könyvekre figyelni, de már nem bírja Dominic álságos tekintetét. Tettrekész, ahogy én is. Szeretem ezt az összhangot közöttünk. Nem értünk egyet mindenben, de a legfontosabb pontokban mindig tudjuk, mit kell tenni.
Dominic válaszára hátradöntöm a fejemet, lebiggyesztem az alsó ajkamat és úgy bólogatok, mintha most valami egetrengetőt mondott volna. Höhh, én meg „csak” egy tanácsadó vagyok, de az én kezem is tud olyan messzire nyúlni, mint az övé. Ezt persze nem kell neki tudnia. Kurva büszke magára, hogy elért valamit. Ez önmagában még nem lenne nagy valami, nem is érdekelne, de azok után, hogy velünk cseszekedik, máshogy nézek rá. Már tervezem, hogy mi legyen a sorsa. Egy jó kis priusz a minimum. Többet nem megy tárgyalóterembe, legfeljebb vádlottként. Le kéne leplezni a maffiakapcsolatait, ez nem lehetetlen. Rábizonyítani, hogy melyik ügyben kit zsarolt vagy fenyegetett meg és hogy milyen ügyekkel foglalkozik még. A drogot is szerezte valakitől. Ha rájövünk, hogy kitől, az esetleg csicsereghet, cserébe azért, hogy a zsaruk békénhagyják. Kis fogás lenne egy ilyen nagykutyához képest. Ha szerencsénk van, pont az intézte, aki járt nálam és ujjlenyomatot nem hagyott, de szag alapján egyszer megtalálom. Ezt nem tudhatta, ahogy a megbízója sem. Legalább a vérfarkas mivoltom titokban maradt. Szóval ez lesz a karrier tönkretétele. Az asszony szerintem elhagyja ezek után. De még egy igazán gonosz dolgot tudok elképzelni. Mindig annyira gyenge volt a nőknél, hát elveszem tőle az utolsó esélyt is. AIDS-fertőzés, impotencia, elcsúfított, torz külső. Akár mind a hármat megkaphatja. Vagy egy rakás kullancsot, ami belemászik, miközben le van kötözve. Nekem még bizonyíték sem kell, elég a mai előadása. Amit eddig mondott, meg a célozgatás, hogy megnézte, hogy állunk, mielőtt befizet engem egy túlvilági „csak oda” útra.
A hálózatát viszont fel kell derítenem. Meg kell tudnom, kik voltak még benne, kik tudhattak rólam és ki folytatná a munkáját, ha ő le lenne kapcsolva. El tudom képzelni, hogy erre is gondolt. Ragyogó elme, őrült lélekkel és elcseszett érzelmi világgal. Érzem, hogy Nia is a pokolba kívánja, ő pedig veszi a lapot. Odaböknék egy fenyegetést, de nem teszem. Higyje csak azt, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Annál jobban meg fog lepődni és nem tud majd engem jogosan vádolni.
- Akkor kellemes napokat, nyertes pereket meg hasonló jókat neked. Tájékozódni mindig tudtál, látom, megőrizted a jó szokásodat – mondom neki hasonlóan álszent módon, majd fejet hajtok és intek, ahogy távozik. Nia egyszavas elköszönésében minden benne van. Alaposan megfigyelem Dominic-et, ahogy távozik. Azt érzem benne, hogy elégedett, de még mindig nem teljesen. Tervezget, erősen gondolkodik. Nincs még vége és bizonyíték sincs a kezünkben. Huston hadnagy mindkettőnket kiröhögne, ha elmondanánk, hogy találkoztunk egy régi ismerősömmel, aki csúnyán nézett és le akarta beszélni Nia-t rólam. A hadnagy ugyanígy tett, a nézése sem volt szebb, csak őszintébb és korrektebb. Ez nudli. Nyomoznunk kell, nekünk kettőnknek. Mikor Nia visszafordul felém, megfogom a kezét. Nem vagyok ingerült, se túlságosan feldúlt, inkább azt lehet rajtam látni, hogy a tettek mezejére lépnék. Ha engedi, félrevonom őt, ki a füves részre, messzebb a kíváncsi fülektől. Nem mosolygok, de láthatja rajtam, hogy megenyhülök, ahogy őt nézem és nem ezt a szemét Dominic-et.
- A lista megy a kukába. Azért azt el kell mondanom, hogy ez a rém akkor még egész más volt. Nem volt befolyásos, csak gazdag, eminens, minden kitűnő jegy birtokosa és a főiskolai hírek naprakész tudója. Óriási elme, ezt nem tagadhatom le, viszont a nőkkel nem tudott bánni. Valahogy ráadta a fejét, hogy tőlem kérjen tanácsokat. Nem nagyképsűégből mondom, tényleg így volt! Cserébe segített nekem, mindig tudtam, amit kellett, jegyzeteket másolt, átküldte a friss tudnivalókat, stb. Együtt csajoztunk, elláttam tippekkel, sokszor úgy tereltem a szót, hogy ő jöjjön ki jól és meglegyen a telefonszámcsere. Megalázó lehetett neki, de rászorult, ha egyszer megkeresett ezzel, nem? Fejlődött is valamennyit, de egy dolog nem megy neki. Úgy tud kedves lenni, ahogy most. Átlátszóan és ez a perekben, meg az ügyfeleknél beválhat, mert ott ez csak bónusz az érdekjátszmák mellé, a nők viszont nem igazán szeretik. Szerintem a feleségét is kb. megvette inkább, a pénze miatt van mellette. Bár lehet, hogy elfogult vagyok. Mindenesetre utána kell néznünk, hogy vannak-e kétes találkozói, esetleg a levelezésébe belenézhet a hacker barátod. Csak azt nem értem, hogy miért most...
Itt egy pillanatra belémszorul a szó. Megint eszembe jut a farsangi buli. Az a csaj, akit akkor felszedtem, Claire kiköpött olyan volt, mint a szőke kurva a parkolóban. A szám nyitva marad, a szemeim tágabbra nyílnak és kimondom, amit gondolok:
- Vagy mégis. A szőke nagyon hasonlít egy lányra, akire Dominic pályázott, de végül nekem jutott a csaj. Talán véletlenül akadt rá és ez tépte fel a sebeket. Most pedig megmutatja, mit jelent neki a hála. Beteg lélek, az tuti. Szerinted is az lenne a következő lépése a tervben, hogy szervez nekem egy túlvilági látogatást? Vagy neked? Nagyon rossz ilyenekről beszélni, de muszáj, hogy megelőzzük. Előtte kellene járnunk egy lépéssel.
A gyomrom elkezd mocorogni. A vérfarkasok híresen gyors anyagcseréje dolgozik és ki kell adnom a salakot. Körülnézek és látok egy pár kulturáltabb hordozható vécét. Pár ember sorban áll, de muszáj odamennem.
- Mon amour, elengednél egy pillanatra? Szólít a természet. - kérdezem Nia-t és igazából mindegy is, mit mond, nekem mennem kell. Rámosolygok és megfordulok, majd gyors léptekkel indulok a mobilwc-k felé.

A könyvre tényleg nem tudtam koncentrálni, csak néztem az oldalakat, ahogy lapozgattam. Járt az agyam, és közben füleltem, Dominic mond-e még valamit, de inkább okosabbnak találta elpárologni.
Stephen kézen fogva elvezet a pázsitos területre, ahol nincs senki. Végighallgatom a történetét, közben erősen ráncolom a szemöldököm. Nem a nőügyei botránkoztatnak meg, hanem Dominic elfajzott lelkivilága hangzik borzasztóan.
- Ilyenen így kiakadni? – álmélkodom.
A nősülés körülményeiről mit sem tudok. Ha mindaz, amit Stephen mesél, igaz a nőügyeiről – és miért ne lenne – akkor sanszos, hogy az asszonyt valamiféle ereklyeként, díjként őrzi otthon. Az is lehet, hogy babaként öltözteti, és külön engedélyt kell kérnie Dominictól, ha ki szeretné tenni otthonról a lábát. Még ezt is el tudom képzelni ezek után az ügyvédúrról. Nem csak pedofil, de rögeszmésen is birtokolná a nőket? Az ilyen és ehhez hasonló erőszakos szándékokat mi nők messziről kiszagoljuk. Nem csoda, hogy nem volt nagy sikere a gyengébbik nemnél, és egy másik férfi segítségére szorult.
Látom Stephenen, hogy felettébb aggasztja a helyzet. Az igazat megvallva engem is, mert nem tudom mire számítsak, mégis megpróbálom megnyugtatni.
Gondterhelten felsóhajtok.
- Ha meg akarna ölni, nem a szöszit küldi rád, hanem mindjárt egy bérgyilkost. Meg akar büntetni, de nem hiszem, hogy átküldene a túlvilágra. Azt akarja, hogy szenvedj, ahogy anno ő szenvedett az árnyékodban. Minden esetre aggasztó, hogy nem tudjuk mire értette a „következő lépés”-t. Mi jöhet még ezek után?... Tutira kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, és otthonosan mozog alvilági körökben.
Annak örülök, hogy Dominic bevallotta, kapunk még a jóból, bár az előadásmód csöppet sem tetszett. Ijesztő volt ez az erőfitogtató színjáték. Szemrebbenés nélkül állt elénk és tálalt ki. Mintha sérthetetlennek képzelné magát. Huston hadnagynak mondhatnám, hogy van egy gyanúsítottunk, de bizonyíték híján lehúzhatjuk a rolót.
- Persze, menj csak. – bólintok, mikor Stephen jelzi, hogy sürgős dolga akad. – Megvárlak a kocsinál.
Ha Stephen elindul a mobil wc-k felé, akkor én visszasétálok a parkolóba. Nem akarom mindenhova árnyékként követni.
Ahogy Tűzbogár felé haladok, élesen szúró fájdalom nyilall a nyakam oldalába. Megtorpanok, miközben felszisszenek. Azonnal odakapok. Az ujjaim rátapintanak valami keményre. Kirántom. Ahogy a szemem elé emelem, akkor látom, hogy egy hegyes kis kábítólövedék. A keserű felismerés alig suhan át az agyamon, máris forogni kezd velem a világ és minden sötét homályba borul. A végtagjaimból pillanatok alatt elpárolog az erő, mire eszméletlenül a betonra zuhanok Tűzbogár faránál. Megijedni sincs időm, olyan gyorsan hat a méreg. Ott helyben letaglóz.
Testközelből nehezen tudnának ártalmatlanítani, ezt Dominic is tudhatja mostanra, ha alaposabban utánajárt a szokásaimnak.
A fehér Ford furgont már nem is észlelem, ahogy odahajt és kitakarja a történéseket a parkoló túloldala elől. Két férfi ugrik ki a tolóajtó mögül. Egyik felkap ahogy vagyok, majd betesz a csomagtérbe, mint valami könnyű zsákot. A másik addig egy papírcetlit  csíptet az ablaktörlő alá. Másodpercek alatt végeznek. A kocsi ajtaja becsapódik, és a furgon nyomban el hajt a tett helyszínéről.
Stephen, ha ideér, egyetlen rövid üzenetet talál Tűzbogár szélvédőjén: „Sakk”.

/ Köszönöm a játékot!    /

Adam & P. S.

Érdekes telefonhívást kaptam a minap, nem nagyon tudtam mire vélni, de annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy muszáj volt utána járjak a dolognak. Fogtam hát magamat, behajítottam a táskámba az éppen olvasott könyvet – Eva néni kifejezetten büszke lehetne rám, na meg Dimi is, annyit olvasok mostanság, amennyit még egy horda könyvmoly is megirigyelne – és a jegyzetfüzetemet, melybe az őrzőséggel kapcsolatos minden megtanulandó, fontosnak ítélt dolgomat firkantom amióta csak eljött ennek is az ideje, majd megindultam az egyetem felé.
Kék pulóvert kaptam a fekete trikóm fölé, annyira még nem ítéltem meg hidegnek az időt, hogy kabátot is vegyek. Igaz, már nincsen nyár, így a balerinacipőt lecseréltem bakancsra, melynek szárába betűrtem a szintén kék nadrágom szárát is. Eléggé úgy nézek ki, mint egy rocker, de néha szeretek így is megjelenni, van annak valami bája, amikor acélbetétesben csattogok.
Hajamat a megjelenésem durvaságával harmonizálandó copfba fogtam, egyszerű, feszes lófarokba, így nem lógnak szemembe a tincseim. Nem zavar, hogy látszik a tetoválásom, szeretem viselni, szerintem nagyon szép lett és különben sem hiszem, hogy azért lennének az ilyesmik, hogy rejtegessük őket. Persze ha Dimitris megkért volna rá, akkor tenném, de nem hiszem, hogy egy nem-őrzőnek jelent többet annál, mint egy sima Fathima-kéz. Aki meg őrző, az úgyis egy idő után ismerni fog, szóval ennyit erről is.
Gyalog indultam neki, kényelmes tempóban, de így sem késtem el. A park egyik padján ücsörgök, várva arra, hogy Mr. Revenor megtaláljon. Én nem fogom keresni, egyrészt ő hívott, másrészt pedig van még egy vonatkozó rész, amit a jegyzetből át szeretnék olvasni, szóval elő is kapom a füzetkémet, hogy elmerüljek a tanulás gyönyöreiben. Egyelőre nem izgatom magam azon, hogy miért is kellett eljönnöm ma ide. Majd kiderül, nem igaz? Addig pedig fejtágítok, annak legalább van haszna is.

Nos… hölgyeim és uraim, elérkezett az igazság pillanata. Majdnem fél évvel az Alidadtól érkezett megbízást követően eljött az ideje, hogy megbizonyosodjak a kutatásaim valós tartalmáról. Pont az, amit Palomának ecseteltem talán egy hónapja. Mondjuk kicsit ég a pofám a dolog miatt. Alig egy hétre rá, hogy elvállaltam Rahim megbízását, küldtek ki Kínába, ami miatt szinte alig tudtam valamit kezdeni az üggyel. Ugyan a technikának köszönhetően a rendelkezésemre tudtak bocsátani némi információt, de úgy, hogy más kötötte le a figyelmemet, döcögős lett a téma. Viszont visszatértem, megint kutathattam, most pedig itt állok. A kapujában a sikernek, még hogy ha csak részsiker is. De ennyire még ne rohanjunk előre, elvégre valami még előbbre kívánkozik. Pár napja beszélgettem Dimitris-el a mentorálltjával kapcsolatban és rákérdeztem, nem zavarná-e, ha egy alkalom erejéig foglalkozok vele én is. Szerencsére nem csinált ügyet belőle – mondjuk akkor lepődtem volna meg, ha de -, így hát leegyeztettem a találkozót, majd elindultam. Tekintettel arra, hogy lényegében az egyetemen lakok, nem nagyon siettem el a dolgot. A szokásos öltözékemben, farmernadrágban, fekete pulóverben, no meg az elmaradhatatlan hosszúkabátomban jelentem meg az egyetemi parkban, amit elég jónak ítéltem meg egy ilyen találkozóra. A keresésem nem tartott sokáig, rövid úton ráleltem az egyik padon ücsörgő nőre, akit csendben közelítettem meg, csak akkor hívva fel magamra a figyelmet, amikor ott álltam vele szemtől szemben, kissé árnyékot vetve rá.
- Pandora? – szólítom meg. – Adam Revenor vagyok, én hívtalak téged nemrégiben. Köszönöm, hogy eljöttél, remélem nem rondítottam bele a napi terveidbe.
Akárhogy is, az Őrző lét képes ilyenekbe. Tapasztaltam már, hogy a lehető legrosszabb pillanatokban is képesek berángatni az embert egy fontosabb ügyben, akkor pedig menni kell, nincs mese. Jobb hozzászokni az ilyenekhez, inkább előbb, mint utóbb.
- Gyere, sétáljunk egy kicsit – invitálom őt.
Egyelőre nem szándékoztam elárulni neki többet annál, miért is hívtam őt ide, mint amit eddig is tudott. Egy kis gyakorlásra invitáltam őt a minap, de megszellőztettem azt is, hogy valami más jellegű dologról is szeretnék vele beszélni. De még nem bukott napvilágra. Fogalmam sincs, hogyan fogja fogadni a híreket, szóval inkább jobbnak láttam a gyakorlás részét előbbre venni a találkozásnak. Ha fordítva csinálnám, ki tudja, mennyire okozna kavart fejében a hír.
- Mond el, hogy mit látsz – intek kezemmel a park egy másik pontja felé.
Ott éppen egy kisebb csapatnyi diák heverészett a fűben, ahogy vidoran igyekeztek eltölteni az időt. Ha rám néz, én csupán érdeklődő arccal nézek vissza rá, minden további instrukció nélkül.

Csendben álltam Pandora mellett, ahogyan hallgattam a lány mondandóját. Az arcom kifejezéstelen maradt mindvégig, nehogy egy grimasz, vagy homlokráncolás problémát okozzon. Tapasztalat, az újoncokat egy nem várt reakció bőven képes kiugrasztani őket a lendületből. Jobb ilyenkor érvényesülni hagyni őket, hagy legyen sikerélményük. Meg ki tudja? Ilyenkor lehet mindig elcsípni olyan információmorzsákat, melyekből lehet alkotni egy képet a tanoncokról.
- Lehet informátornak kellene menned, elég sok mindent észrevettél - jegyzem meg. - Viszont úgy tűnik rosszul tettem fel a kérdést. Ne csak egyszerű, földi halandó szemével nézd őket. Hagy mondjam el, én mit látok - nézek rá a fiatalokra. - Annak a bizonyítékát, hogy jó munkát végzünk. A világ, amibe beléptél, finoman szólva labilis. Ugyan a legtöbb lompos tudja, hol a helye, nem pont fényes nappal állna neki balhézni de láttam már ellenpéldáját ennek. Mindig van az egy őrült, aki magasról tojik a szabályokra és a józan észre, csak azért, mert "jogában áll, mint felsőbb rendű lény". Az ilyenek pedig bárhol feltűnhetnek. Talán egy pont a mögöttünk levő bokorban várakozik, hogy végrehajtsa az ámokfutását. Ha pedig sok ilyen történik, az a társadalomban is feszültséget szül. Hogy pedig ne legyen ilyen feszültség, azért vagyunk mi. S tudod, ha látok akár egy embert is nyugodtan sétálni az utcán, akár nappal, akár éjjel, én már valahol elégedettséget érzek. Nem eleget ahhoz, hogy hátradőljek és szemléljem a munkánk gyümölcsét... de eleget ahhoz, hogy tudjam, megérte.
Persze nem voltam óvatlan, direkt egy olyan területen állítottam meg P.S.-t, ahol nincsenek a közelünkben és elég halkan beszéltem, hogy ne lehessen csak úgy kihallgatni. Nevezzenek fásultnak a véleményem miatt, de valahol tényleg így tekintettem a világra. 10 éves voltam, amikor elhívtak őrzőnek és igazából én más világot nem igen ismertem. Mikor kiléptem a kolostorból, már tudtam, mi az igazság, esélyem sem volt megszokni a "normális" életet. 41 év ilyen közegben... talán kissé munkamániás volt a megjegyzésem, de én így gondolkodtam. A magyarázatom után arrébb vezettem a lányt, hogy kicsit távolabb kerüljünk az ösvénytől, majd lehuppantam a földre. Intettem, kövesse a példámat.
- Beszéltem Dimitrissel a haladásodról. Úgy informált engem, hogy a meditáció alapjait már átvettétek. Én ugyan harcos vagyok, de úgy vélem tudok a múltamnak köszönhetően segíteni ebben. Igen, kicsit zajos a környezet, de ez most ne zavarjon. Tapasztalat, hogy ilyen környezetben hamarabb találja meg az ember a belső hangját.
Megtámaszkodok törökülésbe húzott lábaimon, majd figyelmesen nézek a lányra.
- Szeretném látni, eddig hogy megy neked a meditálás.

Megerősítően bólintok egyet.
- Az ő feladatuk legalább olyan fontos, mint a miénk, harcosoké. Olyan világot élünk, ahol ma már gyakorlatilag ha csak megállsz az utcán körbenézni, ömlik feléd a rengeteg adat. Ezeket a morzsákat össze kell gyűjteni és gyakran életet menthet néhány jókor érkezett értesülés. Talán kis dolgoknak látod most ezeket, de biztosíthatlak, hogy nem azok. Minden egyes információnak, adatrészletnek megvan a maga funkciója. Még a legapróbbnak is. Volt már olyan bajtársam, akit azért kellett hullazsákban elvinnünk, mert pont egy ilyen kis dolgot nézett be és túl későn jött rá az igazságra. Szóval... szükségünk van az éles szemű emberekre.
Lehet kicsit bő lére engedtem a dolgot de olykor én se tudom befogni a számat hallgatag természetem ellenére. Biztos vagyok benne, hogy Dimitris jól fel fogja készíteni Pandorát az őrző létre. Lehet, hogy kissé dilis a tag, de a tetoválómesteri posztot sem sorshúzással osztogatják. Ugyanakkor mentorként szerettem megosztani a saját tapasztalataimat azokkal, akiket rám bíztak. Talán már hallhatta ezeket Dimitristől, sőt, biztos... de inkább hangozzon el még hatszázszor, ártani sosem árthat. Ahogy egy harcművész is elvégzi 1001-edszerre is ugyanazt a mozdulatot, hiába vitelezi már ki hibátlanul.
- Ugyan, ezt most ne szívd mellre. Nem vártam el tőled, hogy pár hónap után úgy kezdj el gondolkozni, mint egy hozzám hasonló vén szaros - jelenik meg a szám sarkában egy halvány vigyor. - Igen, tényleg jó. Őrzőként rengeteg dologról mondunk le. Normális életről, normális kapcsolatokról, a békés elmúlás lehetősége szinte kizárt. Ilyenkor, ha körbenézek, látom, hogy gyerekként jó döntést hoztam és semmi se hiábavaló. A motiváció sose lebecsülendő egy őrzőnél - sóhajtok egyet. - Minden út eleje rögös, Pandora és ez a világ különösen bonyodalmas, mint mondtad. De biztos vagyok benne, hogy félre tudod rúgni ezeket a rögöket és menni előre.
Egyáltalán nem volt szándékom letörni a lányt, remélem ez a szavaimból is kiderült. De az ilyen dolgokkal szembesíteni minél előbb kell. Az őrzők szeme előtt már kinyílt a világ, ismerik a nagyobb titkokat, melyek akár évezredes tabukat is ledönthetnek. Amit a Mindent látó szem tetoválás is jelképez. Közben már arrébb sétáltunk és megtelepedtünk a füvön, én pedig előadtam a "tantervet" a lánynak. Uralkodott az arcvonásain, ezt aláírom, de elég ramaty magánnyomozó lennék, ha nem tudnék észrevenni apró jeleket.
- Tudom, nem éppen a meditációs kamra. De egy fontos dolgot megtanulhatsz így is. Annak idején, amikor még gyerek voltam, a nevelőink előszeretettel vittek ki minket forgalmas helyekre, hogy ott tanuljunk meditálni, még ha hatalmas is a zsivaj. Ha elmész Kínába, ott külön tereket találhatsz, ahol az emberek chi-kung gyakorlatokat végeznek, egy forgalmasabb városba is találhatsz ilyet. A külvilág moraja idegesítő és zavaró, de csakis akkor tudod majd elérni a benned rejlő képességeket, ha megtanulsz befelé figyelni. Nehéz lesz, de a nehezebb út mindig kifizetődőbb.
Megvártam, míg a lány lehunyja a szemét, aztán turkálni kezdtem a zsebemben. Nem, egyáltalán nem volt szándékomban csupán egy utasítással "útjára engedni", ahhoz nem vagyok elég kemény jellem. Annak idején megtanultam a mentoraimtól, hogy egy jó oktatót két dolog fémjelez. Egyrészt követel... másrészt megadja az eszközöket is a tanítványnak, amibe kapaszkodhat. Így került a kezembe a hordozható zenelejátszó, melyet odaraktam Pandora elé, majd bekapcsoltam. Megtehettem volna, hogy mellékelek hozzá egy fülhallgatót és Pandora fülébe nyomom, de akkor megint ott lennénk, mint ha bent ülnénk egy teremben. A hangerőt éppen annyira állítottam, hogy meghallja, de ne nyomja el a külvilág moraját. A zene nem más most, mint kapaszkodó.

Egy bólintással nyugtázom a szavait, de szerintem ezt kiveséztük. Meg azért én se valami kampányt akartam itt lenyomni az informátorok számára. Csupán közöltem a meglátásaimat aztán innentől rajta áll, hogy mit kezd vele. Alapjáraton úgy se voltam az, aki bebeszél másoknak valamit. Oké, az más volt, amikor egy vérfarkas támadás után kellett takarítani. A magam részéről úgy láttam, hogy minden őrzőnek magának kell eldöntenie, hogy szolgálná a protektorátust. Ha már az életét feláldozta a célért, akkor tartsuk tiszteletben a megmaradt mozgásterét. A nevetésére nem kapom fel a vizet, inkább marad a halvány mosoly. Miért lennék mérges, ha már egyszer ilyesmi elérése volt a cél?
- Ez a magunkfajtára bőven igaz. Mint aki felett megállt az idő - a kérdésére se félek válaszolni. - 51. Őrzőnek fiatal, embernek már azért koros.
Lehet most valaki fogná a fejét, hogy miért beszélek ennyire szabadon az ilyesmikről, de pánikra semmi ok. A helyszínválasztás eléggé tudatos volt a magam részéről. Nincs a közelben semmi avatatlan fül és ha hallgatózik is valahol egy ordas, azért ezek még túl alap információk neki is. Ha pedig látom, hogy valaki közeledik, akkor jönnek a szokásos praktikák. Halkabb beszéd, kódszavak használata... tiszta rutin.
- Legyen úgy, Pandora. Tényleg.
Arra nem térek ki inkább, hogy ez az élet még egy olyannál is "normálatlanabb". Azon kívül amit tudakolóztam róla semmit se tudtam a lányról így pedig inkább nem állok neki okoskodni. Maradnak hát a jókívánságok, melyek őszinték. Remélem sose kell szembesülnie egy ilyesmivel, mert annál rohadtabb érzés nincs, ha már pár évtizedet lehúz így az ember fia, lánya.
- Ki tudja, talán majd egyszer - jegyzem meg sejtelmesen, elvégre én se gondoltam volna, hogy valaha Alaszkában kötök ki Kínából kiindulva... helycserés támadás?
Amikor meglátom átfutni a mosolyt Pandora arcán már tudom, hogy jó ötlet volt a zene bevetése. Szabad térben akármi megzavarhatja a koncentrációt. Az embert elérő hangfoszlányok, morajok a háttérben, de akár még feltámadó szellő is megzavarhatja a koncentrációt. Jóval könnyebb úgy a kezdőbbeknek, hogy van mire rákoncentrálni, a zene meg tökéletes az ilyenre. Nagyjából az arca kisimulásából meg tudtam mondani, hogy mikor sikerült elmélyednie önmagában. Halkan matattam közben, hogy előkészítsem az okítás következő részét. Pont azért, mert az se lesz egyszerű, hagytam meditálni Pandorát. Ki tudja, milyen napja volt, nem árt, ha összeszedett lesz ezt követően. Szóval, hacsak nem történik semmi olyan az elkövetkezendő fél órában, akkor én fogom meg a vállát finoman.
- Gyere vissza.
Míg újra megtalálja a valóságot én felveszem a földről a lejátszót és kikapcsolom.
- Remek. Úgy látom ennek az ízére már kezdesz rákapni. Még pár hónap ráfordítás és menni fog segédeszköz nélkül is. Javaslom amúgy, hogy szerezz be néhány ilyen felvételt. Nem csak meditációhoz, egy zaklatottabb nap után is jól jönnek- közben keresem a gondolatokat. - Had adjak egy támpontot. Nagyon elmélyült állapotban az emberek képesek olyan dolgokat megérezni, melyeket általában nem. Ahogyan a vérük folyik az ereikben, vagy akár a szív koordinálását is. A bennünk lakó mágia ugyanilyen. Ha megfelelően elmélyedsz és találkozol vele, szólítod, ő válaszol és a segítségedre siet. Csak hát szeret bújócskázni, így kell őt keresni egy darabig, mire először megmutatja magát, bár szerintem zen már túl vagy. Szó mi szó, ugyanezt a kapcsolatot használjuk fel akkor, ha varázsolunk. Csak nem elmélyülten, mert már annyira összekötődtünk a varázserőnkkel, hogy már éber állapotban is jön.
Igen, megintcsak biztos vagyok benne, hogy ez már elhangzott, de nem árt az ismétlés sosem. Akárcsak az, ha más előadásban hallja, elvégre a sokszínűség is érdekes adalék lehet.
- Ha gondolod próbáld meg most így a meditációt... vaaagy... akár varázsolhatunk is, mit szólsz hozzá?

Halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Majd akkor hogy fogsz nevetni, amikor ennyi idős leszel, mint én és úgy fogsz kinézni, mint most.
Akarva akaratlanul is drága mentorom, Mei jut eszembe. Amikor annak idején Jenny-vel odaálltunk elé és néninek neveztük, neki meg kifutott az arcából a vér, mert akkor már ő is a negyvenes éveit taposta, holott a felének se nézett ki. Mondjuk ez meg az ázsiai népeknek egyfajta protekciója is, az arcszerkezetük végett egyáltalán nem tűnnek idősnek, egészen addig, még komolyabban nem ráncosodnak... na de aztán az meg már megint a ló túlsó oldala. Tapasztaltam ezt, amikor aggastyán korú kínaiakkal futottam össze anno.
- Hm... elgondolkoztatsz. Talán 140-150 volt a protektorom az első állomáshelyemen. Igaz, ő se nézett ki többnek negyvennél.
Valahogy megint visszaugranak az emlékeim a kínai időkre, ahogyan bámulok fel a kolostor vezetőjére, még kisgyerekként. Olyan rég volt már, talán igaz se volt... igen, rég, a hatvanas években. Ha itt lenne most Gina vagy William szerintem tarkón vágnának, amiért ennyire öregítem itt magam.
- Magánnyomozó vagyok, már jópár éve - válaszolok röviden és nem is szeretném tovább gyarapítani a szót ezen a téren.
Úgy vagyok vele, hogy majd később úgy is lesz szó egy bizonyos témáról, akkor pedig majd ezt is bőlére ereszthetem majd. De majd akkor. Látom Pandora arcán, ahogy kisimultak az arcvonásai, tipikus jele a feltöltődöttségnek, mind idegi, mind mágikus téren. Ez az állapot viszont könnyen változhat és érdemes lenne kihasználni, míg tart. Mindenesetre előbb körbenéztem, de amikor nem volt senki hallótávolságon belül, folytattam.
- Nos... van egy elsőfokú varázslatunk, ami igen hasznos lehet. Keresésnek hívjuk, arra használjuk, hogy a vérfarkasok által elhagyott testrészeket megtaláljuk vele. Szőrszálakat, ujjakat stb. Vagy akár egy egész farkast, szóval a bujkálók ellen is kiváló. Arról nem is beszélve, hogy a számunkra létfontosságú eszenciákat is megtalálhatjuk vele.
Na erről tudnék mesélni. Korábban elég sokszor előfordult, hogy amikor feszültebb voltam és nem volt elég a meditálás, kimentem az erdőbe, használtam a varázslatot és nekiálltam farkasszőrt gyűjteni. Hangyaszedés helyett bármit.
- Ha megfelelően használod a varázslatot, felfénylenek a keresett objektumot. A kivitelezéshez érdemes felhasználnod egy aprócska tényt. Mivel mágikus lény, a vérfarkast is átitatja egyfajta varázserő. A darabkái hiába esnek le, megtartják ezt a tulajdonságukat és ezért is tud belőlük Dimitris varázserejű tetoválásokat csinálni. Mikor varázsolni kezdesz, gyakorlatilag keresni kezded más varázsforrások helyét, melyek vérfarkas eredetűek. Mikor koncentrálsz, próbálj meg erre a kapocsra építeni... és nyugalom, a fényt csak te fogod látni, így nem keltesz vele feltűnést.

- Erről szerintem te jobban tudnál nyilatkozni.
Persze, nekem is voltak elképzeléseim, de egy nő mindig jobban tudja, hogy gondolkodnak a nők. Mondjuk én valahol ezen az öregedős dolgon elhúzom magamban a számat. Egy rémkép végett, amit gyakorlatilag előre láttam már pár hete és... hát fogalmazzunk úgy, eléggé le tudott lombozni. Főleg, hogy ezen nem nagyon tudok változtatni... de most inkább csak megráztam magam és fókuszáltam. Tanítani voltam itt és ahhoz meg kellett őriznem a koncentráltságomat.
- Szerintem változó, ahogyan az emberek életkora is. Elvileg a tetoválásaink 200 évig tartanak életben minket, de aztán a testünk végül feladja a küzdelmet az idővel. Talán amikor már látszik a dolog, az olyan 100-120 év - a további kérdéseit is össze tudom vonni. - Igen, szokott, William elődje is nyugdíjba vonult. Ő már kilencvennél is több, amikor egy éve idejöttem már protektor volt. Talán fél évvel előtte vette át.
Válaszoltam én szívesen a kérdéseire, elvégre néhány dolog olyan volt, amit elméleti oktatásnak is be lehet tudni. Mondjuk még jó, hogy William nem nő és szabadon el lehet árulni az életkorát... tudtommal, ha nem, akkor kapni fogok a fejemre félek. Bár nem mint ha újdonság lenne. Mióta visszajöttem Kínából még nem nyomtam fel az agyvizét, talán lassan megint itt az ideje. Naszép, alapvetően én nyugodt meg engedelmes voltam, mégis kész rá, hogy idegesítsem az elöljárókat... hiába, mindenkinek kell valami kereszt.
- Nézőpont kérdése. Van, hogy unalmas, száraz meló, mikor csak elég pár telefon... de volt, hogy lövöldözésbe keveredtem egy-két ügy miatt a helyi bandákkal.
Na az volt még a gyönyörű eset. Ha nem lettem volna őrző és nincs velem a mágia, most nem beszélgetünk itt. Nem túlzok, révén, hogy két helyen is átlőttek aznap és elvéreztem volna, ha nem tudom begyógyítani magam... de ez most mellékes.
- Most hirtelen azt mondanám, hogy máshoz nem, de mivel varázserejű tárgy, el tudom képzelni, hogy Abigail használ párat a főzeteihez - ehhez a dologhoz meg aztán tényleg nem értek, úgy hogy nem kezdek el okoskodni, csak egy ötlet volt. - Varázslatot tanítani mindenki tud, aki elég intelligens a tudás átadásához. A kérdésedre válaszolva pedig azért hoztam fel, mert ezt szeretném megtanítani neked most. Míg meditáltál, elrejtettem a közeledben egy eszenciát. A feladatod az lesz, hogy megtaláld a tanított varázslattal. Mikor koncentrálsz, próbáld megtalálni a kapcsolatot a körülötted levő varázsforrásokkal. Talán elsőre bonyolultan hangzik, de a mágia olyan tud lenni, mint egy idomított háziállat. Ha hívod, jön. S valahol a meditáció ezért fontos számunkra. Befelé figyelünk és megértjük a mágia természetét. Ha értjük a természetét, könnyebben lelünk rá a hasonlóságok alapján. Így válik a kezünkben aktív eszközzé, mint passzív, kiismerhetetlen tényezővé.
S továbbra is élt az, amit korábban magyaráztam neki a varázslatról, ennél jobban nem tudtam megfogalmazni. A tekintetemmel viszont sokat mondó pillantást vetettem rá, jelezve, hogy egyelőre a kérdésekből elég volt és majd később visszatérhetünk rájuk, ha ezzel a részével végeztünk a találkozónak.

- Ööö... hát ezt a hasonlatot még nem hallottam, de valahol igen. Találkoztam már fiatal vezetővel, de ajánlatosabb egy idősebbet választani. Minél idősebb, esélyesen annál erősebb és valljuk be, a szakmánkban előny, ha erősek a vezetők.
Akárhogy is, a protektornak óriási a felelőssége. Emellett... nos, nevezzetek okoskának, de valahol egy vezető feladata az, hogy szükség esetén az első sorokban álljon és ott vezessen minket. S ha valaki az első sorokban harcol, az van a legnagyobb veszélyben... ilyen esetben azért nem árt a megfelelő erő, nemde? Amikor megemlíti a tetoválómestert én csak halványan elmosolyodok és bólintok egyet. Igen, az a kettő egy korosztály, bár a pontos életkorukra még nem kérdeztem rá. Tapintatosság vagy mi. Bár... na ez hülyeség Adam, férfiak nem szoktak házsártosak lenni a korukra.
- A prémviselőknek nem szokásuk lőfegyver mögé rejtőzni. Legalább is amelyikben van elég tartás, vagy nem katonaként szolgál - mondom. - De ez még Skóciában történt.
Régi szép idők a skót felföldön. Onnan érkeztem át ide, mit sem sejtve arról, mi vár rám az ősi földön. Másfél éve jöttem nagyjából de... már durván sok minden. De most ne menjünk bele, mert most nem rajtam volt a hangsúly, hanem Pandorán. Át is engedtem neki a terepet, miután a további kérdései kis ráhatással el lettek napolva. Mondjuk először felszalad a szemöldököm, amikor meghallom a mantrázását. Először azt hiszem, hogy reményt akar magába táplálni, de aztán jobban belegondolva a másik szónak nem jut eszembe semmi megfelelője. Neveket mondana? Lehetséges... na, látszik, hogy nyomozó vagyok, már elkezdek kombinálni. Mindenesetre míg koncentrál, én még egy apróságot elhintek neki.
- A kereséssel sosem egy dolgot kutatsz. Először próbáld meg megérinteni a benned rejlő mágiaforrást, harmonizálódj, ha kell, percekig, lásd, miféle. S ha ez megvan, nyúlj ki vele a testedből minden irányba, melyet el tudsz képzelni.

- Szerintem ezt közülünk elég sokan mondanák.
Nem akarom senki hitét megsérteni, de az őrzők ilyen szempontból már kilépnek ebből a sorból. Gondoljunk bele, már a puszta létünk sokszorosan cáfolja meg jópár ma uralkodó vallási irányzat alaptéziseit. Arról nem is beszélve, hogy a Vatikánban szerintem a sok öregúr agyvérzést kapna, ha megtudnák, hogy az ő hitüknek teljesen ellentmondók pogány, szellemvilágban hívő nézetek maradéka micsoda hatalmat és hosszú életet ad. Minimum újra felállítanák az inkvizíciót ellenünk, de abban nem lenne köszönet.
- Nem, ez nálunk nem jellemző. Az őrzők csakis akkor képesek eredményesen fellépni a települések és az emberek védelmében, ha egységben vannak. Szemben a falkák potenciális anarchiájával, nálunk csak azért nem lehet ilyet csinálni. Az nem elég, hogy "én jobban csinálom, megmutatom". Ha valóban alkalmatlan a protektor, akkor leváltják és egy megfelelőbbet neveznek ki... de sosem kihívás alapján. Az ilyenek csak széthúzást eredményeznek és nem engedhetjük meg magunknak.
Szép is lenne, ha átmennénk farkasba és képesek lennénk egymás torkának menni, csak azért, hogy ki irányítson. Nem hiába van egy felsőbb tanács, nem hiába hiányzik a hierarchiai sorrend. Vannak kasztok, megvannak a vezetőik, de egyik kaszt se áll a másik felett. Ezért vagyunk egyenrangúak, vannak meg az irányítóink. Mindenki teszi, amiben a legjobb, erre fordítjuk a versengés helyett az energiát... legalább is remélem, hogy most az elméletben tényleg ez érvényesül, akárcsak a gyakorlatban.
- Az más, ha valaki mondjuk katona vagy rendőr és civilben csinálja, elvégre rablás közben cinkes lenne alakot váltani, ha vannak szemtanúk. De elszeparált környezetben óriási szégyen lőfegyver mögé bújni ahelyett, hogy puszta kézzel, pontosabban manccsal szerezz magadnak érvényt. Az ordas módfelett archaikus is, főleg az idősebbek. Talán gyorsabban elintézed, de tekintély szempontjából mások szemében csupán egy gyáva féreg leszel.
Nem kell ehhez vérfarkasnak lenni, az emberek között is nem egyszer fordul elő, hogy lerakják a pisztolyt, mert férfiasan, vagy legalább is közelharci fegyverrel ki akarnak állni egymás mellett. Főleg a maffiáknál jön ez elő, jópár yakuzához volt már szerencsém, akik sokat adtak a kard művészetére. Vannak dolgok, amik nem változnak meg. Az újabb megjegyzésemet követően viszont csendbe burkolóztam. A tanoncokat vezetni kell, de nem elkényeztetni állandó megjegyzésekkel. Ha állandóan beszélnénk nekik, akkor idővel feladnák a saját akaratból való előrelépést és már csak akkor mozdulnának, ha mi mondjuk. Ilyen szempontból meg kell tartani a középutat. Mint a lámpásmester... megmutatja az utat, de neked kell az úton járnod. Szóval én csendbe burkolóztam, figyeltem a meditáló leányzót, várva, hogy megbirkózik-e első nekifutásra a feladattal... mely esetében, ha kinyitja a szemét, akkor a lábán fog tapasztalni egyfajta fényességet, melyre mocsok módon ráraktam egy farkasszőr-szálat, míg meditált az imént. Mindig azt vesszük észre legkésőbb, ami ott van az orrunk előtt...

Payne & Naomi

- Rendben, kimegyek akkor az épület elé.
Hú, de titokzatos, egész ijesztő, azt kell mondjam, szó se róla, rég láttam, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz épp kellemes találkozás. Fogalmam sincs, miről lehet szó, de azért kiszáguldottam az alagsorból, épp a közelgő vizsgámra készültem, muszáj volt komolyan vennem, bármennyire is álltak nehéz idők mögöttünk. Én ebből semmit sem észleltem, bosszantó, hogy nem emlékszem az egészre, bár így talán kevésbé sokkoló.
Odakint már várakozom pár perce, mire meglátom Paynet, és ahogy így elnézem, teljesen biztos, hogy ez nem lesz könnyed, lányos csevej. Visszaöleltem, miért ne engedném? Meg sem fordult a fejemben, hogy talán nem kellene. Szegény nagyon fáradtnak tűnt, de tapintatos voltam, és nem jegyeztem meg semmit, biztosan tudja. Meg aztán, náluk is felbolydultak a dolgok rendesen a Vörös Hold miatt, elég sokkoló lehetett, bár arról nincs tudomásom még, hogy kik haltak meg, csak arról, hogy végül senki sem. Elég durva.
- Az a félreeső pad jó lesz? Jobb, mint az egyetem folyosói, le pedig nem vihetlek.
Haza szívesen mennék vele, de az messze volt, és nem érnénk oda túl hamar, arról meg gőzöm sincs, mennyi ideje van rá. Mindenesetre, ha igenlő választ kapok, már el is indulok afelé, nyugis helynek tűnik, kis ivókút van pár méterre tőle, de ilyenkor már a legtöbb diák hazaszállingózott, nem aggódom, hogy sokat kellene lesnünk, mikor jön erre valaki.
- Bevallom, most elkezdtem aggódni. Baj van?
Nézek rá totálisan gyanútlanul, szeretném megvigasztalni, azt mondani, hogy bármi is a baj, majd helyrejön, de egyelőre várok, ráérek majd akkor erre koncentrálni, ha elmondja, mi történt. Elképzeléseim szerint elfogja, elvégre úgy tűnik, azért jött ide.
- Éreztem, hogy valami jön, hogy átvegye felettem az uralmat, aztán elájultam, aztán egyszer csak eszement fejfájással felébredtem. Fogalmam sincs, mi történhetett, vagy kit bántottam, mert hát, gondolom most én voltam abban a cipőben, mint tavaly velem szemben Alice. Aggódom is rendesen, de egyszerűen semmi öthetem, hogy deríthetném ki, és kérhetnék bocsánatot, vagy valami… Az azért vígasztal, hogyha meg is öltem az illetőt, rendesen nem halott.
Rendesen halott, hát ezt igen ostobán sikerült megfogalmaznom, de másként nem tudom kellőképpen érzékeltetni.
- Aztán fel akartam hívni Pandát, de elájultam. Szerintem csak a sokk miatt. Egyébként semmi bajom. Miért? Veled is történt valami a Vörös Holdon?
Kérdem felvont szemöldökkel, majd ismét aggodalmasan pillantok rá, mikor közli, hogy el kell mondania valamit.
- Hát akkor ki vele, tépjük le gyorsan a sebtapaszt.
Gondolom, neki is jobb lenne, ha hamarabb túl lehetne rajta, legyen az bármi is.