Bevallom őszintén a mosolyát nem tudtam mire vélni, de jól esett, úgyhogy viszonoztam. - Örülök, hogy tetszik, és megértem, először én sem voltam oda a téli hidegekért. De hamar meg lehet szokni. - miért beszélek én neki erről? Nem tudom, de egyszerűen jól esik. Végre egy farkas, aki normálisan képes kommunikálni velem, és mindemellett új arc is, szóval nem ismeri az életem minden apró kis részletét töviről hegyire. A füstfelhő, amit a kocsi ereget maga után, kicsit megcsavarja az orromat, szóval egy picit elfordulva kapok elő a kabátom zsebéből egy zsepit és nagyot tüsszentek. - Bocsánat. - fordulok vissza, mikor már úgy érzem, hogy nem kapok hapci rohamot menten. - Szörnyű, hogy mennyire tönkretesznek mindent. Nem mintha nekem nem lenne, de csak akkor használom, ha nagyon muszáj... - csóválom meg enyhén a fejem. Hirtelen olyan felszabadultnak kezdem érezni magam. Elszállt a gyanakvás és a kétségbeesés, sőt a reménytelenség is. Lehet, hogy nem ma, de hamarosan úgy is megtalálom Richardot... Addig meg kezdenem kéne magammal valamit - Én? Hát már egy ideje Alaszkában élek... De mit szólnál ha mindezt nem itt a hidegben ácsorogva mesélném el, hanem sétálnánk egyet valamerre? Esetleg egy kitérő valamelyik kocsmába? Már ha nem tartasz attól, hogy elnáspángol a nagyfőnök... - Én tartottam tőle, de nem annyira, hogy itt hagyjam a fiút csak úgy.
-Hát, remélem is. Igazából se New York, se Chicago nem nyújtott számára ilyen tapasztalatot. Bár nem az volt a leghőbb vágya, hogy egész életét, valami bélelt kabátban töltse el, de ha így alakult, hát a jó oldalát kell néznie. -Egészségedre! Tudod hány baktérium szabadul fel olyankor, amikor tüsszentesz? Meglepődnél. De nem is olyan sok. A legtöbb testnedvhez képest igen elhanyagolható számút tartalmaz. Csupán néhány százezret. Mérhetetlenül meg van elégedve magával, hogy egy ilyen információt megoszthatott a farkaslánnyal. Azt kicsit furcsállja, hogy egyes szám harmadik személyben beszél az emberekről. Ash úgy gondolja, hogy ők is azok. Csak éppen egy alfajuk. Lehet, hogy egy kis idővel változni fog a hozzáállása, de ez még a jövő zenéje. -Furcsa, én sosem tanultam meg vezetni. Valahogy nem vonz a dolog. Pedig elég hasznos eszköz lenne. Az utolsó mondatot már csak úgy magának szánja. Az elkövetkezendő néhány évben le kéne raknia egy vizsgát. Valószínűleg elég könnyen menne, de jelenleg a kutatások és a falka biztosítása fontosabbak. Nem is kicsit lepődik meg a lány meghívásán. A döbbenet még az arcára is kiül. De néhány másodperc múlva vidoran válaszol neki. -De, az nagyon jó lenne. A szórakozó helyeket még nem igazán ismerem. Rád bízom, hogy hová menjünk. Nem hiszem, hogy Castornak lenne ellene kifogása. Hazudja. Annyira azért ismeri az alfáját, hogy tudja, ez nagyon nem tetszene neki. A végén még egy mosollyal nyomatékosít. Elrendezgeti a hátizsákjában lévő holmikat, majd a vállára csapja.
- Csupán? Hát az sem hangzik túl egészségesnek. Tényleg, mi van velünk ilyen téren? Bennünk is megvannak ugyanazok a bacik, mint az emberekben? Ilyen oldalról még sosem közelítettem meg a dolgot, csak örültem, hogy nem vagyok lépten-nyomon náthás. - mosolyodtam el, és közben elindultam az egyetem bejárata felé. Az O'Connors-hoz viszem, hiszen annál semlegesebb területet keresve se találnánk a városban, így ott talán békén hagynak minket, ha nagy trécselésen kapnak. - Tényleg hasznos, főleg itt. Mármint a nagy hóba sokkal előnyösebb azzal közlekedni, mint utat törni magadnak a frissen leesett hóban, és azért közúti balesetet sem okozunk gyakran. - magyaráztam beleéléssel. - De most sétálhatunk ha neked megfelel. - pillantottam rá. - Akkor jó, örülök neki. Az O'Connors szerintem most tökéletes lesz. Ilyenkor nem nagyon zsúfolt a hely. - közben azért meglesem a nyakamban függő órán, hogy mégis mennyi lehet az idő. Remélem igazam is lesz, és nem kell majd ülőhelyet vadászni, vagy tovább keresgélni...
-Tulajdonképpen az nem túl sok. Ha Az orrnyálkahártya által termelt váladékban ennek a több tízszerese található meg. Magyarázza. A "bacik" kifejezésen egy kicsit megrándul az orra. Nem szereti ezeket az átszlengesített, tudományos kifejezéseket. Már az is megterhelő a számára, hogy az átlag embereknél nem használhatja a bacteria kifejezést. De inkább nem teszi szóvá ezt /a számára/ alapvető hibát. -Hmm...Igazából bennünk is megvannak. De nem fejtik ki úgy a hatásukat. Ugyan ez a helyzet a vírusoknál is. Azt nem tudom, hogy a komolyabb betegségek milyen hatással vannak ránk. De nem találkoztam még olyannak aki rákos, vagy AIDS-es lenne és közénk tartozik. Mondókája közepette néhányszor körbenéz, hogy nincs e valaki túl közel. Nem lenne jó, ha kihallgatnák a beszélgetésüket. Egy ügyesebb alak még a farkasok nyomára is akadhatna. De nincs senki olyan távolságban, hogy észlelje a beszélgetésük témáját. -Az O'connors? Mindig elmosolyodom ha ezt hallom. A vezetéknevem O'connor. Vigyorodik el. Lehet, hogy ez másnak nem olyan humoros, de Ash mindig megmosolyogja a dolgot. És valóban tökéletes lesz a beszélgetésüknek. Castor már mondta, hogy az semleges terület. Bár, nagyon kétséges, hogy ezzel arra akart utalni: "Menjetek és játszizzatok a bennszülöttekkel. Jó móka lesz!" Követi a lányt, amerre csak megy.
A tanulóimnak azokat a növényeket is fel kell ismerniük, amiket nem tudok éppen terepgyakorlaton megmutatni, mert nem nő a környéken. Ennek egy részére jó a botanikus kert, de egy része sajnos csak képen vagy növénygyűjteményben megtekinthető. Ezeket is feladtam, és ZH-t írattam velük. Ez persze nem csak nekik büntetés, hanem nekem is, mert ki kell javítani. Mivel ilyen jó időben már szívesebben vagyok szabad levegőn, a parkban ültem ki egy asztalhoz, és ott dolgozom. Szerencsére még wifi is van, így a jegyeket rögtön küldhetem a központ rendszerbe. Már a dolgozatok felével végeztem. Egy kupac még kijavítatlan, egy másik már javított papírhalmaz van előttem, meg a lap-top. A javítatlan kupacról leveszek egy lapot, kipipálom a megoldókulcs szerint a jó megoldásokat, aztán összesítem az eredményt, beírom a jegyet, és a lapot a javított kupacra teszem. Ez a sor ismétlődik immáron 47-szer, és még fog legalább ennyiszer. Imádom! A két kupacon a lágy szellők kicselezésére tollak pihennek papírnehezékként. Eddig ez így tökéletesen működött, azonban egy hirtelen élénkebb szélroham megemelte a legfelső papírlapok szélét,m mitől a tollak elegánsan legurultak a kupacokról. Gyors reflex-el csaptam le a két kupacra, így azok a helyükön maradtak, és ekkor kénytelen voltam tehetetlenül nézni, ahogy a gonosz fuvallat azt a papírlapot, amit éppen javítottam átlibbenti az orrom előtt, és már viszi is a legközelebbi pocsolya felé. ~ Ó... hogy az a ...
*A sportcsarnokból lép ki, röplabda edzést tartott a lány csapatnak. Tök pozitívnak tartja, hogy összegyűlt egy csapat, mert ha nem is viszik túl sokra, de legalább megvan a mozgás, ami a tanulás mellett elengedhetetlen. Legalább is véleménye szerint a sportnak legalább olyan fontos jelentősége van, mint az elme pallérozásának. Szóval elégedetten jön ki a csarnokból. Egyáltalán nincs kiöltözve, lévén edzést tartott. Mondhatni nagyon kis lezser az University of Alaska-s pulcsijában, ami talán egy kicsit nagy is rá, meg a farmerében és a hátul lófarokba összefogott hajával. De igazán a nyakában lógó síp teszi őt igazán edzővé. Persze nem szokott nagyon így lófrálni, ennél azért jobban ad a külsejére, de sportolni és edzeni se lehet úgy, mintha skatulyából húzták volna elő az embert, lévén akkor csak a baj van. Ahogy vág át a parkon, gondolataiba merülve, először csak a szálló papírt szúrja ki és mivel nem igazán érti annak a jelentőségét, egyszerűen csak megtorpan és figyeli, ahogy a pocsolyában landol. Úgy nagyjából ekkor szúrja ki a férfit, akihez minden az bizonnyal tartozott. Végül is, ha akarta volna se tudta megakadályozni, hogy beleessen, annyira azért nincs közel, de a pocsolyából még kiszedheti. Így arra veszi az irányt és két ujjal ki is horgássza a szemlátomást dolgozatnak tűnő dolgot.* - Uh, azt hiszem valaki egyest kap. *Állapítja meg maga elé tartva a lapot, nem nagyon tudja kivenni mi van ráírva, így azt sem, hogy milyen dolgozat is lehet. Viszont a lapot magától eltartva, lobogtatva viszi a férfi felé. Most már van alkalma kicsit jobban is megszemlélni az illetőt, sőt mi több fel is ismerni.* - Örvendek Gabriel. *Mintha nem is most találkoznának először, nem tűnik különösebben ellenszenvesnek a hölgy, nincs nagyobb problémája a férfivel. A lapot pedig mindeközben szépen elfekteti az asztal egy üres részén, ne mocskolja már össze a többi dolgozatot is.*
Hogy mért pont ott kell lennie egy tócsának? Ez olyan mint a vajas kenyér, azzal is csak a gond van, ha valaki leejti. Sajnos a tócsa nem kúszik odébb, így a papír benne landol. Ekkor lép be a képbe egy csinos hölgy sportos öltözékben és kimenti a fuldoklót. - Igen, én. - felelem egy sóhajjal. Nem szenvedhet azért a diák mert én nem vigyáztam a dolgozatára. Már csak az kéne. Szerencsére a jegyet már tudom, mert éppen sikerült összeszámolni a pontjait a nebulónak, csak aztán nehogy elkérje a dolgozatát megtekintésre, hogy mit is hibázott el! Kínos lenne ... - Köszönöm szépen! - hálálkodok, mikor a dolgozat (ázott cafat) visszakerül az asztalra. Az egyik kupacon rajta hagyom a kezem, a másikat felnyalábolom, és keresztben az elsőre rakom, aztán rájuk a lap-topot. Ha valami orkán jön, és ezt is elfújja ... Beírom gyorsan a jegyet még, amíg el nem felejtem. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hölgy a nevemen szólított. Ennyire népszerű lennék? Én még nem ismerem az egyetem összes oktatóját. - Én is örvendek! - felelem kissé bizonytalanul mosolyogva. Hacsak nem voltam nagyon szórakozott, akkor nem találkoztunk még. Biztos emlékeznék rá, ha valaki bemutatott volna már minket egymásnak. De így nem tudom viszonozni a megszólítást. Előveszek egy pár papír zsebkendőt, és nekiállok felitatni a szerencsétlenül járt dolgozatról a vizet, de néhol a papír egye-két rétege is jön vele, szóval inkább abbahagyom.
*Az apró megjegyzés hallatán elmosolyodik, de nem mond rá semmit. Most hogy jobban megnézi, van azért a papíron piros tinta is... pont ott folyik le oldalt. Mindenesetre úgy fest, hogy ki van javítva a dolgozat, még jó. Azért most egy kicsit örül, hogy neki nem kell olyasmikkel foglalkoznia, mint dolgozatok javítása és hasonló nyalánkságok. Képtelen lenne annyi ideig egy helyben semmit sem csinálni. A köszönetre aprót biccent. miközben helyet is foglal a férfival szemben.* - Igazán nincs mit. Ha rögtön tudom mi ez, talán odavetődök, hátha sikerül megmenteni. *Mondja bájos mosollyal, ki tudja, talán tényleg képes lett volna rá. Mármint... ő pontosan tudja, hogy képes lett volna rá, de ez részletkérdés. Figyeli a toronyépítést, kissé oldalra billentett fejjel és végül ugyanebben a pózban megmaradva tekint a férfira is a bemutatkozás hallatán. Hát úgy fest, csak ő ilyen jól informált kettejük közül, így nem igazán kerülheti el a bemutatkozást. Persze, nem mintha el akarná kerülni. Az asztal fölött szépen kezet is nyújt az úrnak.* - Anya. Mondhatjuk, hogy tesitanár vagyok... vagy valami ilyesmi. *Egészíti ki a bemutatkozását röviden, csak hogy el tudja helyezni magát a másik számára az egyetemi életben. Igazából azt se feltétlen szándékozik titkolni, hogy úgy egyébként micsoda, de amíg Gabriel nem kérdezi, addig nem fogja az orrára kötni. Végül is bőven elég, ha minden csak a maga idejében derül ki. Egyébként a dolgozat megtisztítását látván elmosolyodik és csak aprón megcsóválja a fejét. Látszik, hogy férfivel áll szemben, azaz ül szemben.* - Inkább próbálja meg majd kiszárítani, mondjuk egy hajszárítóval, vagy tegye radiátorra. Sikerült teljesen kijavítani? *Úgy fest tényleg érdekli a papír sorsa. Franc se nézné ki belőle, hogy egy őrző... méghozzá a harcosabbik fajtából, de hát minden éremnek két oldala van ugyebár.*
- Jaj, azért a vetődés az túlzás! - tiltakozom kissé elhűlve. Elképzelem, ahogy ott landol hason a pocsolyában, kezében a megmentett ZH-val. És mindenki a parkban döbbentem áll, és csak kicsit néznék őrültnek, de, lehet, hogy lenne, aki mentőt hív. - Ennyire nem tragikus a dolog. Megkapja a négyesét, és szerintem azzal megelégszik, nem fog reklamálni Mr. ... Zagorewsky. - olvasom le az el nem ázott sarokról. - Nem is emlékeszem rá! Lehet, hogy nem volt növényfelismerő túrán a hegyekben? - kalandozom el kissé a név hallatán. De aztán visszarángatom magam a jelen helyzetbe. Itt ül ez a csinos nő, és én Mr. Zagorewsky jövőjén elmélkedem, hogy most hiába írta-e meg ezt a ZH-t ilyen jól, mert ellébecolta a túrát, és akkor nem kap tőlem aláírást. Hát hol jön ez ide? - Anya. Ezt megjegyzem. Tesitanár .... hát, némelyiküknek nem ártana némi egrecíroztatás, mert nehezen bírják a terepet! - jegyzem meg aztán, visszaemlékezve arra szánalmas vánszorgásra, amit a csapat egyes tagjai a túra vége felé műveltek. S lám, már megint kibújt belőlem a pedagógus. Jobb lenne valahogy visszább tuszkolni. - S megkérdezhetem, hogy honnan is ismer engem? Ez egy rizikós kérdés, mert mi van, ha mégis bemutatták? Vagy ott volt azon az értekezleten, ahol engem bemutattak a testületnek? De nem, azon biztos nem volt ott. ÉS ott csak a biológia Tanszék oktatói voltak.
- Tudom, hogy az. Nem véletlenül nem tettem meg. *Válaszol mosolyogva, magában jót mulatva azon, hogy a férfi látszólag komolyan vette az apró kis megjegyzését. Ahogy pedig a továbbiakban elkalandozik a Gabriel a dolgozat tulajdonosának kilétén meg a jegyen, ő pedig egy kicsit eltűnődik rajta, hogy mennyire is átlagember ez a fickó. Hogy ha nem tudná, amit tud, feltehetőleg meg se fordulna a fejében, hogy vérfarkas. Ettől függetlenül a maga kis sztereotípiáitól nem igazán tud szabadulni, hiszen annak idején volt már egy igen kellemetlen élménye a másik fajtájával. Mire sikerül visszakalandoznia a beszélgetéshez, rájön, hogy nem igazán tud hozzászólni a másik eszmefuttatásához, így végül csak tanácstalanul vállat von. Sem azt nem tudja, hogy túrázott-e a srác, sem azt, hogy milyen túráról van szó.* - Sajna nem kötelező sportolni valamit, de én lelkesen lobbizok. Ha kell még focizni is beállok, ha nincs meg a csapat. *Mondja kiszélesedő mosollyal, bár speciel az európai futball nem az erőssége, de simán megbirkózna a feladattal. Labda, kapu, nem nagy ördöngösség. Szemlátomást a kérdés sem nagyon fogja meg, csak egy bájos mosolyt villant és kicsit oldalra billenti a fejét, azzal a tudom, amit tudok stílussal. Persze kikövetkeztetni, hogy mit is tud, nem nagyon lehet.* - Nyitott szemmel és fülekkel járok az egyetemen. *Egyszerű, elmés, mégis semmitmondó válasz és nem úgy fest, mint aki jobban ki szeretné fejteni. Valahogy felmerül benne a kérdés, a mellett, hogy miért ne mondja el az igazat, hogy miért is mondaná el, amikor így sokkal mulatságosabb és valahol tisztább az a lap, amivel indulnak.* - Nem tartom fel a javításban egyébként? *Tekint le némi terelő szándékkal a papírhalomra, ám a kérdés végtelenül kedves. Valahogy az egész nőből az árad, hogy ő bizony a légynek sem tudna ártani. De... azt meg kell jegyezni még itt, hogy a légynek nem is akar.*
Hát ez öreg hiba, hogy nem kötelező sportolni. De nálam legalább túrázni kötelező lesz! - Éljen az eltunyult ifjúság! Na, én sem nézek ki túl öregnek, de hát erről ennyit. Tudom, hogy néha vénebbnek tűnök a kinézetemnél, de megvan az a mentségem, hogy tényleg az vagyok. És régimódi, és vaskalapos sok dologban, amiben szerintem mélységesen megéri annak lenni. Anya nem árulja el, honnan ismer. Az, hogy nyitott szemekkel és fülekkel jár az egyetemen remélem nem azt jelenti, hogy széltében hosszában rólam pletykálnak a cserfes női ajkak! Nem szeretem az ekkora feltűnést szerény személyem körül. Már csak az kéne ... " Nem tartom fel a javításban egyébként? " - De igen, feltart. És roppant hálás vagyok érte! - felelem. - Lehetne szó róla, hogy még úgy tíz percig feltartson? Utána majd gályázom tovább. De ha mennie kell valahová, akkor én nem akarom feltartani. Tényleg már roppant mód untam a dolgozatjavítást, és egy kis munkahelyi kapcsolatépítés pont jó lesz kikapcsolódásnak. Főleg, ha a munkatárs csinos, nőnemű, és még kedves is. Nem merészkednék még odáig gondolatban sem, hogy be akarnék csajozni, csupán ennek lehetőségét teremteném meg az igen távoli jövőben. Amíg ilyen kusza a helyzet a falka körül, addig senkit nem akarnék belekeverni, éppen elég nekem Max is bonyodalomnak a nyakamba, nem mintha nem repesnék az örömtől minden pillanatban, amikor szembe jut a fiam.
*Csak kedves mosollyal csóválja meg a fejét a kijelentés hallatán. Ő közel sincs ilyen negatív véleménnyel a fiatalságról, de ez minden bizonnyal csak az egyéni álláspontja és egy vele egykorú sem osztaná. Mert hogy azért ő sem mai csirke, csak Gabriellel ellentétben ő tudja, hogy a másik hozzávetőleg mihez viszonyít.* - Ne legyen ilyen szigorú velük... *Kezdi békítően, de nem fűzi tovább, megtanulta, hogy ha a véleményére kíváncsiak, akkor minden bizonnyal kérdezni fogják. Ezt mondjuk a számára lényegtelen döntésekben, vagy véleményekben nem nehéz betartani, de persze van olyan szituáció, amikor ő sem szívesen tesz lakatot a szájára. A válasz első felének hallatán kicsit meglepődik, fel is szaladnak szemöldökei, de a folytatás után ismét elmosolyodik. Egy pillanatra komolyan elhitte, hogy terhére van a férfinek, szinte még a mozdulat is benne volt, hogy akkor most feláll. De így persze egész más a helyzet.* - Ha sietnék valahova, akkor nem ülnék itt. Időm, mint a tenger, számomra a tanítás az óra kezdetétől a végéig tart. Nagy könnyebbség, hogy nem kell dolgozatokkal vacakolnom, de ha gondolja besegítek... *Tekintete a lapokra siklik, fekete tincsei, melyek úgy gondolták kiszabadulnak a lófarokból, előrehullanak kicsit féloldalt billentve fejét igyekszik beleolvasni.* - Megoldókulcs alapján, talán még én sem lennék olyan elveszett a biológiában. *Az apró, kedves mosoly szüntelenül ott ül a szája szegletében. Egyáltalán nem zavartatja magát az ismeretlen társaság ellenére, ettől valahogy van benne valami cserfes báj, ami meghazudtolja valós korát, viszont tökéletesen passzol a kinézetéhez.*
Felnevetek az ajánlatra. - Nagyon kedves, de ezzel madj megbirkózom én magam. Az én órám, az én kérdéseim, az én diákjaim, az én felelősségem. De hát vaskalapos vagyok, igaz? De ha csak egy X-et elnéz véletlenül ... Inkább nem. De van miről beszélgetnünk, és bele is lendülök a témába, ami most konkrétan az ifjúság eléggé siralmas fizikai állapota. - Tudja, Anya, Ön azokkal találkozik elsősorban, akik akarnak mozogni, hiszen a testnevelés, sport nem kötelező. Én viszont elvittem az évfolyamot túrázni, hogy lássanak növényeket élőben is, és azt kell mondanom, siralmas volt. Ezt kénytelen vagyok elmondani. Mert valóban eléggé lehangoló azt a sok kedvetlen arcot látni, akik kegyetlen inkvizítornak gondolnak, mert olyan helyre tereltem őket, ahol nincsen aszfalt. És ők a biológusok ... nem tudom a kis kocka infósokkal mit kezdenék. Lehet, mentőt kéne hívni párhoz ... - A helyiek még egészen strammak, mert az éghajlat mindenképpen megedzi őket. De aki távolabbról jön ide ... - megcsóválom a fejem - persze olyan kevés van, aki Alaszkába akarna jönni egyetemre valahonnan az Államok más feléből. De van egy-kettő, akiről azt sem tudom, hogyan élte túl a telet. Talán kályhát kötött a hátára ...
*Nem erőszak a disznótor igazából, szóval egyszerűen csak vállat von a válasz hallatán. Ha nem, hát nem, ő csak felajánlotta teljes jó szándékkal a segítségét. Persze meg sem sértődik, hiszen illedelmesen lett visszautasítva és őszintén szólva a biológia tényleg nem az erőssége. Valószínűleg a diákoknak ez lesz a legjobb. Majd figyelmesen hallgatja a férfit, közben visszatűri a kiszabadult tincseket a füle mögé, de egyébként teljes figyelme a másiké. Érdekli a véleménye, de könnyen lehet, hogy a paprikás krumpli receptjét is hasonló érdeklődéssel hallgatná. Ilyen szempontból igazán jó társaság.* - Teljes mértékig igaza van, csak az a baj, hogy ezt nem lehet felírni az ő számlájukra. Az egész a neveltetésükben lett elrontva. Ők már a huszonegyedik század gyermekei és egyszerűen túl sok választásuk van, amikben a szülők sem korlátozzák őket. *Legalább is ő így gondolja és erről meg van győződve. Nagyjából ezt szűrte le az idő múlásával, márpedig volt elég ideje figyelemmel kísérni a generációk változását. Így viszont, mint áldozatokat, sajnálja a szóban forgó fiatalokat, sem mint bosszankodna miattuk. Mondjuk az alaszkai klíma firtatására azért kicsit megingatja a fejét, jelezvén, hogy azért ez nem fedi a valóságot.* - Én, amikor ide kerültem, erősen elgondolkoztam azon, hogy kályhát kötök a hátamra, mert nem ehhez voltam szokva, pedig nem vagyok egy törékeny nádszál, vagy valami poros szobapáfrány. *És csak belekeveri a biológiát is. Bizony, maga sem tudta, hogy anno hogy élte túl az első teleket, még most is megviselik, pedig ő aztán tényleg folyton mozog és a szabad levegő a lételeme. Szóval nem azon múlik, hogy valaki bírja-e Alaszkát, hogy mennyire stramm, persze biztos az is közrejátszik.*
Ebben Anyának van igaza. A gyerek már így nő fel, akkor nem ő tehet róla. A szülői szeretet egy veszélyes fegyver, mert a kényeztetés elpuhít. Ezt meg fogom magamnak jegyezni. Most, hogy már itt a fiam, ezt észben kell majd tartanom. - Igen, itt tényleg kemény a tél. Ezt az elsőt én is megszenvedtem kissé, de inkább a fény hiányzott, mint a meleg. - felelem elgondolkodva. - Meg a természet ... mármint a zöld, a lombok ... a virágok ... Amikor márciusban kinézve az ablakon még mindig sötét, hó és latyak fogadott, az lehangoló volt. Már nagyon vártam a tavasz első jeleit. Mondjuk most sincs még valami nagy meleg, de azért elmegy. Már legalább nem fagy! - Nem, valóban nem néz ki porosnak. - teszem hozzá mosolyogva. - És azt is sejtem, hogy nehezen bírja a négy fal között, ha azok túl közel vannak egymáshoz. Gondolom egy tornateremben azért jól elvan. Nekem az sem lenne elég, hacsak nem teszik tele növényekkel. Elgondolkodom rajta, hogy az rendben, hogy most végre tavasz van, de a következő ősz és tél hamar elé fog jönni, és már az egészet lesz szerencsém itt "végigélvezni", nem csak a közepén, decemberben pottyanunk ide. Na, az lesz az igazán kemény menet! Már most a hátam közepére se kívánom.
*Azért kicsit eltűnődik azon a felsorolás hallatán, hogy neki vajon mi hiányzott pontosan. Valóban a fény is elég ritka madár errefelé a téli időszakban, de el kell ismerni, hogy India klímája sem éppen hasonlítható Alaszkáéhoz, tehát... Anya-nak határozottan a meleg is hiányzott... ééés ennyi. Nem nagyon tudja még mit mondhatna ami ott volt, de itt nincs.* - Nekem azért a meleg is. Viszont a növényzetből nekem épp elég annyi, amennyi a szobámban a virágcserepekben megfér. De... mondjuk nem is vagyok biológia tanár. *Mosolya kiszélesedik. Értelemszerűen, ha rajongana a növényekért és állatokért, akkor minden bizonnyal ő is a biológia területén mozogna, de ez nincs így. Nem véletlenül. Innentől pedig érthető, miért is éri be a cserepes növényeivel, amiket egyébként lelkiismeretesen gondoz. A négy fallal kapcsolatos megjegyzésen halkan elneveti magát, majd mindjárt hangot is ad a mulatság tárgyának.* - Rám van írva? Bár speciel ön sem tűnik olyasvalakinek, aki a négy fal között szeret élni. *És ezzel végigmutat maga előtt így mindenen a férfit is beleértve. Csak nem véletlenül javítja idekint a dolgozatokat. Feltételezi, hogy fedett helyen kényelmesebb lenne, mégis idekint akadt rá Gabrielre. Közben észrevétlenül magához veszi a piros tollat és azzal szórakozik. Szimplán csak birizgálja, semmi szándéka nincs vele. A nő valószínűleg már kicsinek is túlmozgásos lehetett.*
Jól elbeszélgetünk, kell ez a száraz teszteredmények közé kis kikapcsolódásnak. - Hát ha nem mehetnék ki, valószínűleg egy idő után a küszöböt rágnám. Hogy ezt most mennyire kell képletesen vagy pontosan érteni, azt még én sem tudnám megmondani. Még soha nem voltam bezárva hosszabb időre. A leghosszabb kényszerűen zárt helyen töltött időszak az a kb. tíz nap volt, amíg Chicagoban fogságban voltam. De abból volt pár amikor az ágyból sem tudtam kikelni, nemhogy a szabadba vágyakozni, szóval akkor annyira nem zavart a bezártság. - Nincs Önre írva, Anya, de egy tornatanártól furán venné ki magát, ha a szabadidejét olvasással, és TV előtti tespedéssel szeretné tölteni. Na, hát micsoda logikai következtetésekre vagyok képes! Még jó hogy ... erről szól az életem. - Én a nyári szünetben alaposan fel akarom deríteni a környéket, elvégre csak nemrég jöttem, még rengeteg olyan hely van, ahová nem jutottam el. Szerintem akkor nem sokat fogom látni a négy falat ... S valóban nem, elvégre igazából nincs szükségem még szállásra sem, és ha igazán komolyan veszem az elvonulást, akkor még a kaját is le tudom vadászni magamnak. Na, persze a falkát nem lehet csak úgy otthagyni. Odahaza ez nem lett volna gond, egy voltam a sok közül, nagyrészt feladatok nélkül. Itt viszont ez nincs így, és én ezt egyáltalán nem bánom.
*A megjegyzés hallatán bizony a nőből kitör az őszinte nevetés. Hogy ne tűnjön olyan illetlennek, igyekszik kezével elfedni, nem akarja megsérteni a másikat. Pusztán elég vizuális típus és ugyebár azt is tudja a másikról, amit tud... így azért elég vicces elképzelni őt a küszöböt rágva elképzelni. Amikor kicsit sikerül moderálnia magát, még mindig széles mosollyal, nevetősen tekint a másikra.* - Bocsánat, csak... mindegy. *Nem tudja kimagyarázni, így inkább nem is próbálkozik vele. Most már azért sem akarja lebuktatni magát, ki tudja, hogy viszonyulna akkor a férfi hozzá. Jobb a békesség ugyebár. Mosolyogva ad igazat a férfinek apró bólintással. Hát igen, elég árulkodó tény az, hogy testnevelést tanít, valószínűleg nem az az otthon ülő típus... és tényleg.* - TV-m még csak nincs is. Viszont olvasni azért szoktam. *Mondja megjátszott, kissé elviccelt felháborodással az olvasást illetően. Ténylegesen nem sérti a feltételezés, hiszen nem ismeri őt a férfi, de azért nem kell ám őt műveletlennek gondolni. Tény nem fog idézni se Csehovtól, se Thomas Mann-tól, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy olvasatlan, vagy éppen műveletlen lenne. Amit tudnia kell, azt tudja. A túrát illetően kissé felvonja a szemöldökét, csak egyszerű érdeklődéssel. * - Tényleg az egész nyarat kirándulással töltené? *Nem tartja elképzelhetetlennek, de azért azért kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy egy egész évszakot ellegyenek. Azok meg még kevesebben, akik ezt bírnák is. Meg aztán ilyesmiben hátráltató körülmény lehet a család... falka...*
A nagy derültséget nem tudom mire vélni, ennyire nem szellemes ez a megjegyzés alapban, csak ha ... ha ... haha ... Én is mosolygok egy jót, de a halvány gyanúmat elteszem későbbre. - Nem is azt mondtam, hogy nem szokott olvasni. Csak feltételeztem, hogy nem ez a fő tevékenység. És nem is tettem semmi rosszmájú megjegyzést az olvasásra, csak a TVzésre. - felelem, én is hasonlóan tréfásan vitatkozó hangnemben. Olvasni én is szoktam mostanában, csak úgy falom az őrzők könyveit, amihez hozzáférhetek közülük. A TV az viszont csak roppant ritka alkalmakkor fér be az időmbe, akkor sem az kifejezetten, max. gépen keresztül nézek valamit. Néha megfordul a fejemben, hogy ezt vagy azt a filmet jó lenne megnézni, és előfordul az is, hogy nem felejtem el, és a következő két három hétbe (hónapba) valahová be tudom tuszkolni a megnézéséhez szükséges időt is. - Ó, még nem tudom, mi lesz a nyáron. Semmiképpen sem az egészet, mert ugye a vizsgaidőszak belenyúlik a nyárba, és az évkezdés előtt is kell némi felkészülés. Innentől már tisztán maximum két hónap marad. És persze bármi közbejöhet. Ja, és nem úgy gondotam, hogy két hónapra beveszem magam a vadonba. De ilyen egy-két hetes periódusokban ... még nem tudom, ez képlékeny. A lényeg, hogy megyek.
- Pontosan azt mondta, hogy furcsán venné ki magát, ha olvasnék. Tényleg nem kötözködni akarok, de ez nagyon múltszázadian hangzott. *És tényleg nem kötözködni akar, hiszen van a hangjában valami játékosság, amellett, hogy a toll végét az asztallaphoz koppintgatva ad nyomatékot szavainak. A bujkáló mosoly is arról árulkodik, hogy nem kell véresen komolyan venni sértettségét, csak évődik egy kicsit. Amíg a vita azokon a határokon belül tud maradni, amíg kellemesnek nevezhető, nincs semmi baja vele, sőt, előszeretettel él vele. Szerinte ebben nincs semmi rossz, plusz személyiségéből fakadóan sem szereti ráhagyni másokra, amikor vele szemben nincs igazuk. Olyankor pont ugyanannak a nőnek érzi magát, akit annak idején maga mögött hagyott. Bár ez a kis szócsata még talán nem tiporná meg a lelki világát sem.* - Pedig már azt hittem, hogy csak úgy eltűnik a világ szeme elől. De biztos a családja sem értékelné. *Csak finoman puhatolózik, bájos mosollyal. Végül is csak tiltakozik a másik, ha nincs senki, aki otthon vár rá. Legalább is ebben bízik. Nem kell egyébként semmi rosszra gondolni, nem az a típus, aki kivetné bárkire is a hálóját, aki az útjába akad. Tény, flörtölni szeret, de most csak a megismerés vezérli. Jó az, ha tudja kikkel is áll szemben személy szerint. Majd kicsit elkalandozik a tekintete a papírok felé... két ujjal megfogja az egyik lapot, közben sandít fel a másikra szinte gyermeki bájjal, hogy vajon szabad-e, de ő bizony kihúzza szépen azt a dolgozatot. Látta a csücskén, hogy egyes, szándékosan szemelte ki azt. A toll is kattan...* - Az egyes a legmagányosabb szám... ez szomorú. *És ha csak nem gátolja meg a férfi következő tettében, akkor ő bizony rajzol az egyes mellé egy kört, bele két pontot szemnek és egy lefelé görbülő vonalt szájnak.*
Jaj, hát igen, azt mondtam. Bahhh! - Elnézést, rossul fogalmaztam. Az venné ki magát furán, ha a szabadideje jelentős részét töltené olvasással mozgás helyett. Nézem a kopogó tollat, ahogy most sem bír egy pillanatra sem nyugton maradni. - Elvégre még most is zizeg ... - teszem hozzá jelentőségteljesen, fenntartva az évődő hangnemet. A család említésére nyelek egyet. Igen, már van, de ezt nem szándékozom nagydobra verni. Hogyan is érthetné meg, hogy - noha alig látszom többnek, mint 25 - van egy 25 éves fiam? Tessék! Itt van, még alig tíz perce beszélgetünk, de már beleütköztünk létem korlátaiba. Nem lehetek vele őszinte, és így aztán esélye sincs annak, hogy komolyabb ismeretséget kössünk. Kissé elbambulok ezen, és már cska arra személek fel, hogy rárajzolt a dolgozatra. Kissé kétségbeesve nézek rá. - Őőőő... Anya .... az egy hivatalos irat ... - jegyzem meg némileg szemrehányóan. - amit le kell fűzni, és öt évig megőrizni, ami alatt a diák, és egy csomó oktatási ellenőr belepillanthat. Kérem, maradjunk az oltás szóbeli formáinál! Nem vagyok dühös, csak úgy vélem most ő átlépett egy határt az évődésben, amitől én védtelen vagyok, mert nem fogom összegrafitizni a tornaterem falát azért, hogy visszavágjak. ÉS amúgy az évődés is merőben felesleges és meddő, elvégre nem vezet sehová az esetünkben.
*A válasz hallatán már nyitná is szóra a száját mosolyogva, amikor jön a zizegését illető megjegyzés. Bájos kis mosollyal hagyja abba a koporászást, csak eztán szólal meg.* - Az tényleg furán venné ki magát. Így már helyes a megállapítás, köszönöm. *Nem akart ő vitatkozni, abból is látszik, hogy megköszöni a helyesbítést. A zizegésre pedig inkább nem mond semmit, lévén ebben a másiknak van igaza, nem is tagadja. Ő is pontosan tudja magáról, hogy mennyire nem bírja a tétlenséget, volt elég ideje kiismerni magát. A családot illetően várja a választ ugyebár, közben persze a dolgozatot is sikerül megmerényelni, pedig figyelt, hátha kap addig valamiféle választ, viszont helyette a férfi témát vált. Ha nevezhetjük ezt a figyelmeztetést annak. Kissé kérdőn tekint a másikra, amikor Gabriel igyekszik felhívni arra a figyelmét, hogy mit is tett.* - Nem ön ellen irányult. A diák iránti együttérzés pedig inkább becsülendő, mint sem szabályellenes. *Aprót szusszant, ahogy letekint a saját maga által rajzolt szomorú arcra, épp csak egy rövid szünetet tart mielőtt újra megszólalna és már nyújtja is a férfi felé a dolgozatot.* - Sajnálom. Jó ötletnek tűnt. Viszont a családját illetően kitért a válaszadás elől. A beálló csendből és a tiltakozás hiányából ítélve, jól sejtem, hogy nem szívesen beszélne róla? *A bocsánatkérés őszintének hat, de a kínos szituációról, most ő próbálja elterelni a figyelmet. Most már határozottan komoly az érdeklődése, szavai megfontoltak. Éles szeme van a titkokhoz, de van benne annyi együttérzés, hogy nem akar minden áron választ csikarni ki a férfiból. Érezhetően nem úgy beszél és gondolkozik most, mint egy huszonéves, még ha meggondolatlanságát néha a mai napig nem nőtte ki, mint a fent említett példa is mutatja. Egyébként a tollat is visszateszi a helyére végül.*
Jaj, de kis buldog! Rátapadt a család témára. Most akkor szimpatikus vagyok neki? AZ jó alapban, de én meg nem szeretem a nyomulós nőket. Itt már azt káderezi, hogy független vagyok-e. - Azért nem, mert nincs nagyon miről mesélnem. - felelem. Ez így igaz. A fiamat még alig ismerem. Amit meg elmesélhetnék, az után hívnom kéne egy őrzőt, hogy felejtse el. Akkor meg ugye minek? Most érezem azt, hogy ezt beszélgetést be kéne fejezni sürgősen. Nincs mit mondanom. Kiveszem a dolgozatkupacot a laptop alól, és beteszem egy dossziéba, azt pedig a táskámba. Már nem fogom itt folytatni a javítást, több dolit nem akarok eláztatni. És a beszélgetés befejezésének legjobb módja is az, ha lelépek innen. A laptopot is berakom a táskámba, a tollat meg zsebre vágom. Lehet, hogy majd most azt hiszi, megsértődtem, vagy egy ilyen dilis, zárkózott egyén vagyok, de nem érdekel. Mért kell mindenkinek öt perc után a személyes szférában vájkálni?
A hozzászólást Gabriel Simmons összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 22, 2012 2:14 pm-kor.
*Könnyen lehet, hogy néha kicsit túllő a célon az érdeklődésével és közvetlenségével. Ez a legtöbbször fel sem tűnik neki, ő nem tartja zavarónak. Persze neki is megvannak a maga kis titkai, amiket nem adna ki, de vannak is rá kitérő válaszai, ha feljönnének beszélgetés közben. Ő pont az a típus, aki elég könnyen el tud kezdeni vájkálni a személyes szférában, de azt mondjuk meg kell jegyezni, hogy azért a család-téma a legtöbbeket nem vágja ennyire földhöz. Viszont Gabriel reakciója, azért kissé meglepi, látszik szép arcán is a pillanatnyi értetlenség a pakolás láttán. Elég gyorsan veszi a lapot, a férfi egyértelműen menni készül, az pedig nem ő lesz, aki feltartja majd ebben őt. Sőt, mi több, alapvető szimpátiáján sem ront a helyzet a másik iránt, pontosan tudja, hogy ő maga lőtt túl a célon. Csendben figyel, amíg minden eltűnik az asztalról, majd nemes egyszerűséggel feláll. Kicsit elgondolkozik rajta Gabrielt nézve, hogy akar-e mondani még valamit, de azon a nyilvánvaló tényen kívül, hogy egész más vérmérséklettel és gondolatmenettel rendelkeznek nem tudna nagyon mást. Végül inkább csak egyszerűen zárja le a beszélgetést.* - Nagyon örültem a találkozásnak, remélem még összefutunk. *Kedves mosollyal, mintha nem épp most akarnák őt faképnél hagyni. És bár semmi ellenszenv nincs a hangjában, azért érezhető, hogy a második fele a kijelentésnek csak a kötelező formula. Majd ha csak nem tartják vissza, távozik is az egyetem épülete felé véve az irányt.*
Kezdőlap
