Raymond végül kifejti az ő álláspontját is. Nagy-nagy körvonalakban teszi ugyan, de ebből már letudok szűrni ezt-azt. Például, hogy egyelőre még nincs ok az aggodalomra, ám ez Raymond szerint változni fog. És, hogy a farkast bizony egy esetleges balhé vonzotta ide. Ehhez viszont semmi közöm nincs, így csak bólintok, hogy megértettem, de többet nem kérdezem a témával kapcsolatban. - Nem, köszönöm. Azt hiszem ideje távoznom. - igen, hosszú napom volt, és találnom kell valami szállást is éjszakára. Mondjuk úgy maximum 15 dollárig, különben nem fogok tudni lakást bérelni. A munkavállaláshoz pedig kell egy lakcímkártya is. - Megköszönném, ha felírnád a címét, vagy elmondanád merre találom. - vágom rá rögtön, mikor a farkas azt mondja, hogy tud szállást, de aztán hozzáteszi, hogy akár még el is kísérhet. Vagy én őt futni. Ez pedig még jobb megoldás. A futáshoz semmi kedvem, de nemártana levadászni egy jávorszarvast, vagy bármit ami fellelhető itt, különben fel fogok robbanni. Lelkesen felpattanok a bárszékről, míg a férfi fizet a pultnál. Az ital még nem ütött be, csak édesen zsibbaszt, de nem érzem, hogy ez akadályozna majd bármiben is, így nem aggódom e miatt. Ha a farkas nem rendezte az én számlámat is, akkor fizetek, felkapom a kis bőröndömet, és már ki is libbenek a pubból. - Mit szólnál előbb a sétához mondjuk a motelig, és aztán a futáshoz? - érdeklődöm, ha követ, majd sietve hozzá teszem: - Persze csak ha nincs más dolgod. Nem várom el, hogy pesztráljon, vagy segítsen, elvégre idegenek vagyunk. Már azért is hálás leszek, ha elmondja hol találom azt a lepukkant motelt, aztán faképnél hagy.
Mivel Tara szemmel láthatóan nagyon nem szeretne belefolyni a falkatémába, csak amíg én válaszolok, úgy döntök, hogy nem erőltetem, valószínűleg úgysem mondana semmit. - Ebben egyetértünk. Fizetek… És mivel meghívtam Tarát, az ő számláját is rendezem. - Rendben. Elkísérlek. Semmi dolgom nincsen, és még fáradt sem vagyok. Bár vacsoráztam, vadászatra mindig kapható vagyok ha másért nem, akkor a szabad futás, és a farkasbunda öröméért. Ha úgy vesszük, az évszázadok alatt inkább lettem farkas, ha tehetem, gyakran bóklászom az erdőben, és élvezem a farkaslét minden előnyét. - Itt rögtön jobbra, mintha ki akarnál jutni a városból, de nem megyünk olyan messzire. Szerintem legfeljebb negyed óra, és ott vagyunk. Eszemben sincsen vinni helyette a bőröndjét. A megszokottan gyors tempómban sétálok, ha nem tudná tartani az iramot, csak akkor fogok lassítani. - Mennyire olcsó szállást keresel tulajdonképpen?
- Rendben, köszönöm. - hálásan mosolygok a Raymondra, de nem azzal a kihívó fajtával. Egyszerű, rövid, de annál őszintébb típusú vigyor volt az. Bólintok, mikor elmagyarázza mit-merre hogyan, és felveszem a tempóját. Nekem sem szokásom nyugodtan andalogni az utcán, szóval nem hiszem, hogy ha tartom az idegen iramát, kiköpném a tüdőm mire odaérünk. A bőröndöm meg nem olyan nehéz, hogy bármiben is akadályozzon, egyébként meg kimondottan örülök annak, hogy meg sem kísérli elvenni tőlem, hogy ő vigye. Kell valami, amibe kapaszkodhatok. Ha nem lenne a bőrönd, akkor nagy valószínűséggel a körmeimet piszkálnám egész úton lehorgasztott fejjel. Feszült vagyok. És ahhoz képest, hogy viszonylag jól sült el az a találkozó a nemzőmmel, a hangulatom nyomott, és borongós, mint az időjárás... Havazni fog. Elkalandoztak a gondolataim, így váratlanul ért a farkas kérdése. Megrázom a fejem, mielőtt válaszolok. Csak, hogy visszatérjek a jelenbe. - Úgy... tizenöt dollárnyi olcsóra gondoltam. - igen, ez olyan szánalmas volt, mint ahogy hangzott is, szóval teszem amit ilyenkor szoktam: gyorsan körbemagyarázom. - Nem vagyok tisztában az ingatlan árakkal a környéken. Szeretnék bérelni egy lakást, mondjuk már holnaptól, de nem tudom mennyit engedhetek meg magamnak... Tudod, nem vagyok nagyon eleresztve anyagilag, és még munkám sincs... - no ez meg olyan, mintha pénzt, vagy melót kunyerálnék, szóval locsogok még egy keveset. -Persze megvan mindenem ami kell, és nem vagyok lepukkant csóró sem, csak nem ismerem a pénztárcám határait e környéken, szóval jobbnak látom óvatosan költekezni. Túl hirtelen ötlet volt idejönni, nem informáltam le megfelelően a helyet.
- Ezt inkább hagyjuk, volt egy korszakom, mikor az atkáktól is irtóztam, pedig azok mindenhol ott vannak. De sikerült kinőnöm ezt is. - Amit mondott elgondolkodtató volt, hiszen akaratunkon kívül tudunk ártani jó néhány embernek, akikkel kapcsolatba lépünk. Hány betegség lappanghat bennem? Inkább nem akarom tudni - Szóval akkor hordozók vagyunk, és bárkinek átadhatjuk? Hát ezt jó tudni... - borzongtam meg a gondolattól is. Ilyenkor döbbenek rá, hogy milyen finnyás vagyok... Szörnyű. A kocsmában tényleg nem voltak sokan, szóval egyenesen a pult felé vettem az irányt, nyomomban Ash-el. Néhány ismerősnek bólintottam, aztán helyet foglaltam az egyik bárszéken. - Egy kávét kérek likőrrel. - teszem keresztbe a lábamat. - Te mit iszol, Ash? - fordulok mosolyogva a fiú felé. - Amúgy még tartozom az idekeveredésem történetével, persze, hogy ha még érdekel. De használd a jó füled, mert sajna sokan vagyunk ahhoz, hogy kiabáljak. - kacsintottam egyet felé, aztán körbenéztem, akadhat-e olyan egyén idebent, akit nem látnék szívesen, de nem találkozott a tekintetem egyetlen nemkívánatos személlyel sem. Remélem ez így is marad ittlétünk alatt...
Újdonsült ismerősöm mögött begyalogolok a, kívülről igen tetszetős kis kocsmába. Belépésem pillanatában is elmosolyodtam egyszer. Még a vendégtéren belül is rengeteg minden utalt a helyi O'connor családra és az ír származásukra. Igazán üdítő és sodálatra méltó, hogy van aki őrzi még a gyökereit. Már ha nekem le kellett mondanom erről a kiváltságról. Na sebaj... Hagyom, hogy a lány vezessen. Nem csak azért, hogy a kezében legyen a gyeplő, úgy vettem észre, hogy a helyiek szeretik mutogatni a városukat. Had legyen meg az öröme ezen a téren. Odalépdelünk a bárpulthoz. Hagyom, hogy az illem szerint, először ő foglaljon helyet. Ha a székek elmozdíthatóak lennénk, talán még ki is húznék neki egyet. Amikor megemlíti az atkáktól való félelmét, akkor felkacagok. -Bocsánat. Nem téged nevetlek ki. Csak tudod, ez a mi szakmánkban elég abszurd dolog. Főleg, hogy az atkák csak elhalt bőrdarabkákon élnek...bár, ha kutya nagyságúak lennének... Egy pillanatra belerévedek abba az álomképbe, hogy hatalmas ízeltlábúak rohangálnak szerte-szét a világban. Csodálatos és igen informatív lenne így az élet. Pillanatnyi álmodozásomból a lány, újra felcsendülő hangja ráz fel. Kérdésén tényleg elgondolkodom. Olyan szempontból még egyáltalán nem végeztem kutatást, hogy mennyi betegséget okozó vírus lappanghat bennünk. A közeljövőben orvosolni fogom ezt a hibát. -Hmm...tulajdonképpen nem vagyunk mind hordozók. Először nekünk is meg kell kapnunk a betegséget. Csak rajtunk nem ütköznek ki a tünetek. Szóval, ha vigyázunk, akkor nem leszünk veszélyesek senki számára. Sajnos az óvatosság sosem volt a fajtánk ismérve. Mondom ezt én, a kemény 33 évemmel. De valóban úgy vettem észre, ha nem lennének az őrzők, akkor sok fajtársam úgy rohangászna a világban, mint egy megveszekedett őrült. -Oh...én csak egy gyömbért kérek, köszönöm. Jelentem ki. Nem igazán szoktam alkoholt fogyasztani. Nem csak azért mert megöli az én, mindennél értékesebb agysejtjeimet. De még a józanságomat is elveszi. Vetek Dorothyra egy szerény mosolyt és bólintok. -Természetesen. Minden figyelmem a tiéd. Ha nem én lennék még azt lehetne hinni, hogy valamiféle bókkezdemény akart lenni. De még nem tartunk ott, jelenleg tényleg csak a lányra figyelek. Érdekel, hogy milyen volt az élete. Főleg, hogy egyáltalán nem olyan mint az Őslakosok. Vagyis az elmesélések alapján.
- Ezt természetesen nekem is magyarázták... De az ilyen időszakos bekattanásaimból senki nem tud kirobbantani. - sóhajtottam egyet a fejemet csóválva.- Remélem így, hetven évesen - diskurálok a füléhez közel hajolva, hogy csak ő halhassa - már kijelenthetem, hogy kinőttem az ilyesmiket. Legalábbis a közelmúltban nem tapasztaltam magamon ilyesmit. - vontam meg a vállamat, aztán egy mosolygós köszönöm-öt mormolva húztam magam elé a kávémat, és beledobáltam a kockacukrokat. - De sokan nem is tudhatják közölünk, hogy meglapulnak bennünk a betegségek, szóval oda az elővigyázatosság... - Ki tudja hány ember halt meg miattunk a tudtunk nélkül? Na jó itt el is vágom a gondolatmenetet, mert csak magamba fordulnék megint, mikor semmi közöm az egészhez. - Nos hát akkor kezdem a legelején... New Yorkban születtem, és ott is éltem gyerekkorom első nyolc évét, de apám a második világháborúba szellemileg megsérült, így jobbnak láttuk otthagyni őt egy szó nélkül, és meg sem állni egyenesen Anchorage- ig. Szóval azt hiszem nyolc voltam, mikor ide kerültem. Azóta el sem hagytam Alaszkát. Iskola aztán gyerkőc, utána meg egy félresikerült túra, és azóta vonyítok a holdnak. Nos, röviden-tömören ennyi lenne. - mosolyodtam el, és kicsit kavargattam a kávémon, mielőtt még beleszürcsöltem volna. - És téged miért szippantott magába ez a mitikus világ? - egy nagy korty után a szám elé emeltem a szalvétámat, és szépen megtörölgettem, mert amilyen béna vagyok mostanság, még leiszom magam. - Amúgy előre szólok, muszáj lesz velem koccintanod valami erősebbel is... - bökök a gyömbér felé. - Annak örömére, hogy sikerült összefutnom egy igazán kedves Betolakodóval is. - mosolyogtam rá őszintén.
Hetven év...azt hittem fiatalabb. Úgy tűnik jobban kell dolgoznom a bennem lakozó bestián, és főleg azon, hogy jobban kiismerje a többieket. E miatt még kerülhetek bajba. A farkasom most belekezd valami fura egyenlet mormolásába. Mostanában egyre gyakrabban hallom, ahogy mocorog bennem és csak úgy, furcsaságokat sugdos a fülembe. Ez néha, igazán nyugtalanító. Amikor közel hajol hozzám, akaratlanul is beletolul az illata az orromba. Kicsit elkábulok tőle. Az igazán kellemes parfüm mögül kiérzek egy másik illatot is. A farkasom abbahagyja a motyogást és felkapja a fejét. Kis zavaromat palástolva inkább válaszolok neki. -Hát...azzal meg az a helyzet, hogy a fajtánk egy bizonyos szinten elég biztonsági játékos. Senki nem akar olyat hozni közénk, aki nem illik igazán a társadalmunkba. És, ahogy észrevettem a fajtánk többsége nem is igazán közösködik az emberekkel. Így végtére is, védve vannak tőlünk. Halkan beszélek. Tudom, hogy az ő füle is épp olyan jó mint az enyém, ha nem kifinomultabb nála. Belekortyolok a gyömbérbe, de nem helyezem vissza az asztalra, a számnál tartom és úgy figyelem miközben az életéről beszél. Kissé felderülök. Amint befejezi közbe szúrok. -Én is New York-ban születtem. Oda is jártam egyetemre. Csak egy kicsit később mint te. Hát...a nemzőmnek...utálom ezt mondani...szóval a fickónak, aki farkassá tett, szüksége volt a tudásomra. Az alfája pedig beleegyezett, úgy gondolta hasznos lehetek még a falkának. - Hagyok egy kis hatásszünetet, nem tudhatom, hogy mennyire a becsület megszállottja. De hát, ez az életem...minek hazudjak róla? - Ezek után pedig nincs mit szépíteni rajta...megszöktem tőlük. Aztán keveredtem Chicagóba. Ott találkoztam Castorékkal. És őt követtem idáig. Tömören, ennyi. Nem akarom untatni a tudományaim kifejlesztésének részleteivel, ezért azokat inkább kihagyom. -Gyerek? Én még nem gondolkoztam rajta. Nem hiszem, hogy beleillene ebbe a világképbe. És valóban. Ha lesz is valaha saját gyermekem azt nem hiszem, hogy be akarom hozni ebbe a világba. Az alkohol említésére egy kicsit elvörösödöm. De...valamiért nem tudok ellent mondani ennek a teremtésnek itt velem szemben. Elmosolyodok. -Én pedig nem utasíthatom vissza egy ilyen bájos Őslakos invitálását. Mondom kissé rekedtes hangon. Nem is tudom mikor ittam utoljára. Az egyetem alatt ez kivitelezhetetlen volt, hiszen még milyen fiatal voltam. Talán Tarával koccintottam még egyszer Chicagoban, de ki tudja. Remélem nem lesz semmi baj...
Tovább nem is akarok rágódni a dolgon, csak figyelmeztetni a többieket, hogy ha lehet még körültekintőbbek legyenek ilyen téren is, mert kétlem, hogy bármelyik ember aids-et vagy egyéb betegségeket akar beszedni. - De azért ez nem igaz mindenkire, hiszen akadnak farkasok, akik szívesen osztják meg az ágyukat emberekkel. Na de mindegy is, azért köszönöm a kimerítő választ. - mosolyogtam fel rá, és megittam a kis adag kávém utolsó apró kortyocskáit is.- Tényleg, esetleg megkérdezhetem, hogy hány éves vagy pontosan? - azért annyira nem jók az érzékelőim, hogy tökéletesen be tudjam határolni bárki életkorát. Talán majd néhány száz évvel később ez is menni fog, addig marad a hagyományos kérdezősködés. - Amúgy New Yorkba nem jártam már elég rég, és bevallom nem is lenne bátorságom végigsétálni a kis utcán, amelyben laktunk, pedig rengeteg képemen szerepel. - fordítom körbe a kanalat a csészébe az ajkamat beharapva, és hallgatom tovább Ash beszámolóját. A szünet utáni rész kicsit meglep, belőle valahogy nem néztem volna, ki, hogy van mersze csak úgy otthagyni a falkáját és teremtőjét kölyökként. - És ha szabad megkérdeznem, mégis miért szöktél meg? Nem bántak jól veled, vagy egyszerűen sok volt az egész? - tekintetemben őszinte kíváncsiság bujkált. Ez a srác kifejezetten szimpatikus, kár, hogy nem szaladt egészen Alaszkáig, akkor talán hozzánk csapódik, nem pedig Castorékhoz. - Nos tudod a gyerek... - most én tartok egy kis szünetet - Nem is illik bele. A lányom azt sem tudja, hogy még élek, ahogyan az apja sem. Pöttöm volt, mikor átváltoztattak engem és a nővéremet. Ma már háromgyerekes családanya. - most eszméltem rá, hogy fogalmam sincs, miért kötöm mindezt egy teljesen ismeretlen orrára. Ez kifejezetten szokatlan tőlem, Hát akkor meg miért csinálom? Remélem, hogy nem fogom megbánni, amiért ennyire megeredt a nyelvem... - Na de ennyi elég is rólam, most te jössz, de ha lehet ennél vidámabb történeteket mesélj légysziles. - mosolyodtam el, és már intettem is a pultosnak, hiszen elfogadta a meghívásomat. - A sör megfelel, vagy valami finomabbat szeretnél? Esetleg egy kis likőr, vagy vodka?
-Hát, akik amúgy sem vigyáznak jobban az emberekre, annak bármit mondhatnánk, akkor sem hiszem, hogy nagyon hallgatnának az értelemre. Hmm...na most itt van a lehetőség, hogy őszinte legyek. Vagy esetleg félrevezessem. Bár nem tudom, hogy utóbbinak mi lenne az értelme. Ezért is döntök az igazság mellett, mondjuk az nem éppen tiszta, hogy minek akarja tudni a koromat. Biztos, azért mert elárulta saját magát. -Pontosan 34 éves vagyok. Tudom, ez elég kevéske, akár hozzád képest mérve...a vetetőinkhez pedig fel sem érhetek. De mindenki elkezdte valahol. Szabadkozok egy kis mosollyal. Ennek igazából nem lett volna semmi jelentősége, de valahogy így találtam helyén valónak. -Magamhoz képest én is nagyon rég jártam New Yorkban. Igazság szerint, amióta megszöktem csak egyszer jártam otthon. Amikor megszületett az unokahúgom. De akkor is rejtve kellett maradnom. A családom azt hiszi, hogy elhagytam őket. A hangom nem árul el szomorúságot. Mint ha csupán a száraz tényeket mondanám. pedig csak el van zárva bennem, valahol mélyen az egész. Ha hagyná, hogy a felszínre törjön, még elvonná a figyelmemet a fontosabb dolgokról. A következő téma egy kicsit talán kellemetlenebb, főleg így, farkas körben. -Tudod...ők csak kihasználtak. Nem olyan volt, mint a mostani falkám. Az alfát és a falka többi tagját is érdekli, hogy jól vagyok e. És ez kölcsönös. De ez közöttük nem így volt. Ott csak meg kellett csinálnom a kísérleteket, amiket kiszabtak rám, azon kívül pedig akár egy juhcsorda is falatozgathatott volna belőle. Te...mindig ehhez a falkához tartoztál? A gyerek témájához már nem tudok mit hozzáfűzni. Csak kiürítem a poharamat és egy vigyorral nyugtázom, hogy valami más témára térünk át. Hmm...ami nekem vidám? Valahogy kétlem, hogy a kladisztikáról szívesen hallgatna meg valami előadást tőlem. Az alkohol újabb említésére egy kicsit elönti a vér az arcomat. -Tulajdonképpen rád bízom, azt iszom amit te. Nem vagyok egy túl nagy fogyasztó, ilyen szempontból.
Én is elmosolyodok, miközben legyintek csak egyet a magyarázkodására. - Ugyan már, pont úgy van ahogy mondod... Valahol el kell kezdeni. - lehet, hogy ő akár a nyolcszázat is megéri velem ellentétben. Nem tűnik túl agresszívnak, és konfliktushajhásznak sem, bár lehet, hogy a veszte is az lesz, hogy nem számít majd egy támadásra. Ki tudja mit hoz a jövő... - A család ügy elég nehéz, bár sok esetben könnyen meg a szakítás velük, van amikor meg évszázadokig aprít a gyötrődés miattuk, pedig már réges rég nem élnek. - Én vajon meddig fogom kínozni magam még? Tisztába vagyok azzal, hogy feltépni a sebet és nyakon önteni egy nagy adag alkohollal nem túl egészséges, főleg nem hosszútávon, mégsem állom meg soha. Komolyabban meg bele se merek gondolni, mert a vége az lesz, hogy őrjöngve kötök ki az erdőbe. - Nos igen ,ez a normális... Mármint ha foglalkoznak veled. Hiába nincs rangod, attól még a falka teljes jogú tagja vagy. Maximum a te szavad kevesebbet nyom a latba, mint egy négyszáz éves tanácstagé... - bólintok, még ha fura is ez így. Persze nem feltételeztem azt, hogy Castor rosszul bánik a sleppjével, hiszen akkor nem jöttek volna vele, de mégis... - Igen, farkassá válásom óta velük vagyok, igaz volt egy időszak, mikor egyedül akartam járni a világot, de ezt természetesen nem hagyták, még nagyon kölyök voltam. - vonok vállat. Na meg itt hagyni a nővéremet, mikor ő sem állt épp a helyzet magaslatán... Csak miatta nem szöktem meg. - Örülök, hogy rám bíztad, akkor... - odahívom a pincért, és egy kis gondolkodás után kérek is. - Két tequila gold lesz. Remélem Ash, szereted a fahéjt. - vigyorgok a srácra, és keresztbe teszem a lábaimat, szembe fordulva vele. - Farkas vagy, muszáj lesz bírnod... - suttogom a fülébe újra közelebb hajolva hozzá, hogy csak ő hallja.
-Valóban, de ezt sokan nem így gondolják. És ez kifejezetten igaz az idősebbekre. Az előző falkám nem jött ki túl jól a többi farkassal. Nem egyszer láttam, hogy valakit csak azért végeztek ki, mert valaki más harapta be. Eléggé elkomorodok. Abban az időben tényleg sok erőszakot láttam. Már előtte viszolyogtam tőle és ez még távolabb taszított az indokolatlan erőszak hullámaival. Szintén suttogok, bár ahogy nézem túlzottan nem figyel ránk senki. Végül is, mi csak két fiatal vagyunk, aki beült meginni egy italt. Szegény kis tudatlan emberkék. Élnek a szánalmas kis világukban. Nagyon meglepődnének ha egyszer valaki ledöntené őket a kis trónjukról és... Dorothy számára láthatatlanul megmozdítom a fejem. Megdöbbenek saját magamon. Hogy járhatnak a fejemben ilyen badarságok? Gondolataimmal inkább visszafókuszálok a lányra. Nem csak azért mert érdeklődöm iránta, de még a tudatomat is el kéne terelnem valahogy. Hmm...a család. Igen, nekem is hiányoznak. Bár én már elég fiatalon elváltam tőlük az egyetem miatt. Elgondolkodom egy kicsit. -A családi ebédek. Ezek hiányoznak a leginkább. Mondom, igazából csak magamnak. A farkasom most teljesen úgy viselkedik mint, ha megbolondult volna. Úgy érzem, mint ha az egész belsőm izegne-mozogna. És nem látom, hogy ennek mi lehet a jelentősége. Ismét körbepillantok. Nem érzékelek fajtánkbelit. Félrebillentem a fejem. Biztos csak Dorothy miatt van. A fejtegetésére csak bólintok. -Áh, nem nagy szám. Bár, ha kifejezetten világot akarsz látni, akkor jó móka egyedül kóborolni... És végül is, tapasztalatnak se rossz. Viszont a magány érzése még számomra is elég elszomorító volt. Tequila. Soha életemben nem ittam még ilyet. Kissé félve biccentek a kérdésére. Ismét közel hajol hozzám, én pedig újra megérzem az illatát. A farkasom mint ha felvonyítana. -Megpróbálom. Jelentem ki egy bizonytalan kis mosollyal. Néhány pillanattal később már nálunk is van az ital. Követen a lány példáját és felhajtom egy húzásra. Még nem érzek semmi különösebbet...
- De a beharapás, már megint más kérdés... Sokan azt szeretnék.. - álltam meg egy kicsit, hogy összeszedjem a gondolataim - Szóval, biztos így erősebb a kapocs, bár bevallom őszintén, én nem értek ehhez, sosem haraptam még be senkit. Na meg ott a dicsőség is, hogy terjesztheted a saját véredet. De persze nem támogatnám az öldöklést emiatt. - Most így belegondolva, jó, hogy nem terveztem senki beharapását, elég nagy válság lenne az életében az biztos. Bár Richardnal... Lehet, hogy megkérném Vincet, vagy Sednát, vagy egy másik erősebb és karizmatikusabb falkatársat. Viszont ha erős kapocs alakul ki köztünk, akkor.. Vettem egy mély levegőt, és az ehhez kapcsolódó gondolataimat gondosan besöprögettem az elmém hatalmas perzsaszőnyege alá, ahol már lassan így is telt ház volt. Ennyi ötlet és rágódás... Ilyenkor érzem, hogy nehéz eset vagyok, mert mindent túlkomplikálok. - Persze, azok pótolhatatlanok. Bár egy közös vadászat a falkával... Ha esetleg visszakerülnék a családomhoz, akkor azok hiányoznának. Szóval már lehetetlenség mindent úgy alakítani, hogy tökéletes legyen. - legyintem le magam egyszerűen - Nem tudom mi ez az ömlengés, elég ritka tőlem, sajnálom. - nevetek fel a saját ökörségemen - Az egyedül útnak indulás egy pillanatnyi elmezavar volt nálam, sajna nem vettem túl jól az egész dolgot. Nekem egy világ körüli úton minimum kell egy társ, akit hurcibálhasz magaddal országról országra. Az úgy sokkal mókásabb. - a farkasom nekem is felkapta a fejét, talán a másik vadállata tett olyat, ami neki érdekesnek tűnt, előrébb merészkedett az odújából, és körbeszimatolt érdeklődve. Kíváncsi volt, hogy kivel van dolga, vagy csak nem tetszett neki, hogy megint a kocsmába vagyunk, nem tudom. - Reméltem is. - mosolyodtam el, majd én is lehajtottam a tequilát, sóval és citrommal persze, aztán mikor már fintorogtam eleget, a srácra pillantottam. - Akkor kérem is a következőt. - és tiltakozást nem is várva intettem a pultosnak, hogy még két ilyen lesz.
-Igen ezt jól látod, így bizonyítottan lesz valami kapocs a beharapó és "gyermeke" között. Végeztem kutatást az ügyben. De ezen kívül még én sem gondolkodtam a harapáson. Nem csak mert még fiatal vagyok, de nem akarok senkit tudatlanul beragadni közénk. Elmagyarázni pedig elég furcsa dolog. Képzeld csak el a jelenetet: "Hé! Figyi, nem akarsz vérfarkas lenni? Tök jó buli!" Az utolsó mondataimat még az előbbieknél is halkabbra fogom. Szinte már csak farkas füleknek hallhatóan beszélek. Elég furcsa lehet annak, aki esetleg ránk pillant. Két fiatal sugdolózik egymásnak egy kocsmában... Hmm...ez a téma. Tudnék még róla mesélni. Akármennyire is gyűlölöm Marcust, bennem van az, hogy az Ő vére vagyok. Akármennyire nem akarom, de valahol szeretem is őt. -Hát, igazából teljesen más kihívásokat állít eléd mint mondjuk a falkában. Vagy teszem fel, itt. Ha most eleget tennénk a vezetőink kívánalmainak, akkor acsarkodnunk kéne és azon lennünk, hogy melyikünk veri bele a betonba a másikat. Azonban, ha egyedül vagy akkor csak te vagy a fontos. Nem kell követnek senki utasításait, csak meg kell élned valahogy. Világítok rá a valóságra, és mondom el a tapasztalataimat. A farkasom észreveszi az övé mozgolódását. Kifejezetten közelebb merészkedik hozzá, de nem csinál semmit. De jó, jön a következő. Hajjaj, O'connor elég nagy kalamajkában vagy. Ha így folytatod úgy kell majd összekaparni az útpadkáról. Miután megérkezik a második ital, azt is gyorsan felhajtom. Citrom, só...és persze minden mi jó. Elkezdek szédülni. És mint ha a farkasommal is lenne valami. Régi televízió műsorokon rágódik ha jól sejtem. Nem...ez nem ő, hanem én vagyok. Elkezdem forgatni a kezemben a feles poharat és úgy nézek rá, mint ha valami csoda lenne. -Erről most tudod mi jutott eszembe? Elgondolkoztál már azon, hogy tudnál e szuperkislányokat csinálni? Tudod...Cukor, só és minden mi jó. Ezekből az összetevőkből születtek meg a Pindúr Pandúrok! Szeretnék néhány Pindúr Farkas-pandúrt. Igazán érdekes lenne...
Megint elmélkedtem magamban egy sort: Ha mégis én harapnám be Richardot, akkor kapnék hideget meg meleget is tőle, az biztos. De főleg hideget. - És ez a kapocs mit takar? átörökölhető vele valami a vérvonalon kívül? Gondolok én most például tulajdonságokra, vagy szokásokra. Vagy semmi ilyesmi, csakis a mágia? - érdeklődök én is iszonyatosan halkan, hogy tényleg meg ne hallja valaki más. Nem kell sem a pánik sem a sörétes puska a pult alól. Ha ügyesen céloz, akár ki is purcanhatunk itt, ami ugyebár nem lenne túl jó, sem a falkaviszály szempontjából, meg amúgy sem. Hetven év után nem lenne vicces sok pici golyótól elpatkolni. - Igen, azt kéne. - komolyodok el egy pillanatra, bár van egy olyan sejtésem, hogy Sedna biztosan nem várná el tőlem, hogy minden szembejövő nem őslakos farkasnak nekimenjek, sőt. - De néha muszáj szabályt szegni - És ezután megjelent ismét a mosolyom. A következő poharat is úgy hajtottam le, mintha csak víz lenne. Igazán sokat kéne itt elköltenem egy részegséghez már, szóval itt az ideje takarékra állítani az itókázást, azt hiszem. - Szuperkislányokat? Mi szükség lenne rájuk? - nevettem el magam - Futkározik elég belőlük az erdőben. - közben kérek még egy kört, már szinte automatikusan. - A Pindúr Farkas-Pandúr meg... Szóval elsősorban nem egyszerű, na nem mintha a folyamat nem lenne anélkül is jó, de...Na, érted. - jövök picit zavarba a témától - De amúgy tényleg az lenne. De én még mindig nem vagyok abba biztos, hogy a farkas lét összeegyeztethető lenne a gyerekneveléssel. Na meg az őrzők se hiszem, hogy díjaznák a dolgot. Elkotyogja valakinek az oviba hogy a papa bundát növeszt néha, és áll a bál. - A bunda szóra a farkasom is nagyot nyújtózott, és újabb ismerkedős kört tett a kis teraszán. Ilyenkor szeretem a szőrmókot olyan aranyosan próbálkozik az ismeretlenekkel. - Na de inkább egészség! - emeltem a pohárkát és tisztán ittam meg, mert már így is csupa trutyi volt a kezem.
Hmm...ez valóban egy egészen elgondolkodtató kérdés. Már sok olyan tulajdonságot megfigyeltem magamon, amit a farkassá válásom előtt nem. És ez nem csak a testi adottságaim felerősödésén mutatkozik meg. Marcuséhoz kísértetiesen hasonló mozdulatokat és gesztusokat vettem fel. És nem tudom, hogy ez a vérnek köszönhető e, vagy csak a mindent túlkomplikáló agyacskámnak. -Valami tudat alatti kapocs biztos, hogy kialakul a két farkas között. Valamint, érzelmileg is közelebb állnak egymáshoz. Legalábbis a kutatásaim erre a következtetésre vezettek. Mondom egy kissé már összeakadó szemekkel. Érzem, hogy a testemben dolgozik az alkohol. A szabályszegés említésére csak valami furcsa kis mosoly csúszik szét az arcomon. Bármilyen furcsa is, abban kifejezett tehetséget mutatok. Bár, a legtöbb farkas ilyen. -Mert mókásak! Eés képesek lennénk velük megmenteni a Világot. Csak képzejld el! Egy Föld bűnözés nélkül. Persze...akkor Castort is likvidálnunk kéne. Azt pedig nem akarom. Szeretem Castort. Mondom már a révület teljes mocsarába süppedve. Amikor újra iszunk hukkantok egy nagyot, mint ha csak egy gagyi filmben lennénk. Ez a kitudja már hány löket nagyon betett nekem. A farkasom szanaszét rohangászik. Az uralmam felette szinte már teljesen porba hullott. A legtöbb időt a lány bestiája körül teszi. Beleszagolok a levegőbe. Minden egyéb bűzforrást kiszűrve érzem Dorothy illatát. Szinte elbájol. Úgy nézek rá, mint ha csak valami csodálatos kaleidoszkópon keresztül nézném. -Te... Nem bírom tovább mondani. Még így is van bennem valami kis gát, hogy teljesen kifejezzem a felé való vonzalmamat. Inkább felemelem a kezeimet és szinte már gyermeki bájjal csodálkozom rájuk.
Az érzelmi közelállás nálunk nem tudott kialakulni, az biztos. Bár kitudja, a harag is érzelem, és apám jócskán kiváltotta belőlünk még holtan is. Szörnyű pillanatok voltak azok, még mindig tisztán emlékszem, pedig már majdnem ötven éve. És Ingrid is biztos emlékszik, de erről nem beszélünk, nem is beszéltünk soha. - Te mennyit is kutakodsz velünk kapcsolatban naponta? - érdeklődtem tovább, hiszen erről nem sűrűn adatik meg beszélnem bárkivel is, pedig fontos téma. Oké, eddig nem mozgatta meg ennyire a fantáziámat. És bár nem vagyok az a kihasználós típus, jó mindkét fél információit hallani. Újabb kacaj csendült fel részemről - Hékás, a Pindúr Pandúrok sosem öltek meg senkit! Csak jól elpáholták. Mondjuk farkas kiadásban... Lehet kicsit kockázatosabb lenne a dolog, főleg ha korog a pocijuk. - A Castoros mondatát először figyelmen kívül akartam hagyni, de úgy éreztem egy megjegyzést azért megédemel - Természetes, hogy szereted az Alfád, hiszen magához vett. De néha az ilyesmi elvakítja az embert. - tényleg csak megjegyzésnek szántam, szinte csak magamnak mondtam. A hukkanásásával vonta szemeimet ismét magára. Megint nevetnem kellett. Ash becsípett. Vagy már a következő fázisba is belépett. Eszméletlen! Igaz, hogy gyorsan mentek, de mégiscsak farkas! Vagy tényleg ennyire hozzászoktam már a piáláshoz? Esetleg ő az antialkesz? Említette,hogy nem iszik sűrűn, de hogy ennyire n bírja valaki... Jó, azért nem tartottam mindezt szánalmasnak, vagy ilyesmi, inkább aranyosnak. Mosolyogva megcsóváltam a fejem - Én? - a farkasa is édes volt, ahogy körbetáncolta az enyémet. Persze már sikerült az enyémet is felcsigáznia, akkor is, ha kicsit bolondosnak tűnt neki a másik. Szóval ő is jól szórakozott. - Gondolom többet már nem kérsz... - nyomtam egy fél citromkarikát a szájába vigyorogva.
-Naponta? Úgy 2-3 órát. Tudod, szeretem belevonni a munkámba a fajtánkbeli dolgokat is. Ez egy igen szűz terület még. Nem sok tudóst harapnak be. A mieink jobban kedvelik az erőt a szellemnél. Legalábbis én ezt vettem észre. Persze, akadnak még olyanok, mint Én vagy Gabriel. Nem egy és nem is kettő. -Mert azok mesebeliek. De ha az egészet átültetjük a valóságba akkor nagyon érdekes dolgokat kaphatunk. A kormányok, főként az Egyesül Államoké, bárkit meggyilkolna néhány szuperkatonáért. Lényegtelen, hogy azok most valami vegyszer által kikeltett leányzók, vagy éppen farkasbőrbe bújó emberek. Az Alfáról való megjegyzése már jóval lassabban verekszi át magát a tudatomon, mint az eddig szavai. Beletelik jó néhány másodpercbe míg reagálni is képes vagyok rá. -De Castorral nem csak ez a helyzet. Ő valóban jó vezető. Nagyon sok mindent megtenne értünk. Persze, ha hibázunk... Ha teljesen a testem ura lennék, akkor most nem borzonganék meg. De mivel ez jelenleg nincs így, ezért átfut rajtam egy alig látható remegés. -Te! Te...Te...Te! Mondom neki egyre másra játszó hangsúllyal. Közben jobb mutatóujjammal felé lágyan csapkodok felé. Még egyszer belenézek a szemeibe, majd fejem hangosan koppan az előttem elterülő bárpulton. Még megpróbálok kommunikálni vele, de nem sok mindent lehet kiszűrni szavaimból.
Igaza volt, én is előbb harapnék be egy harcosnak valót, mint egy kockát, hiszen egy ellenséges farkassal szemben lehet, hogy a kémikus diplomája fityiszt sem ér. - De ez nem véletlen, így azért életrevalóbb a faj, mert az erősebb megvédi magát, a harchoz nem értő meg elesik. Tényleg, te azért jártas vagy az önvédelemben is, igaz? - nem is tudom miért kérdezte rá, és miért bújt meg egy csöpp aggódás a hangomban. Kezdek megijedni önmagamtól... - És az a szomorú, hogy biztos lennének olyan Alfák akik eladnák a saját falkájukat ilyen célokra. Addig jó, míg a világban csak rémmesék vagyunk... Belegondolni is rossz, hogy mi lenne ha valaki kitálalna. Már nem tudtam abbahagyni a mosolygást, igazán édes látványt nyújtott. Már nem akartam tovább komolyítani a témát, inkább intettem a pultosnak, és rendeztem a számlát. - Én, én, én, én most hazaviszlek, mert nem úgy nézel ki, mint aki jól van.A szállodába laksz, ugye? - csúsztam le a székről, és átkarolva őt, megpróbáltam lesegíteni a székről. Nem volt probléma a megtartásával, a hátamon is ki tudtam volna cipelni, de sajna túl nagy volt a közönség ahhoz, hogy ilyen mutatványokat hajtsak végre. Miután elküldtem egy pasit, aki segíteni akart kicipelni ifjú barátomat, nagy sóhajtva kicsit szorosabban fogtam magamhoz, hogy ha véletlen elveszti az egyensúlyát a csoszogásban, ne terüljön el lehetőleg. - A friss levegőn jobb lesz.. - azzal kilöktem a lábammal az ajtót és kisétáltam a sráccal. - Állj meg egy pillanatra. - újra az órámra pillantottam, és elgondolkoztam, hogy mennyire jó ötlet az, ha én viszek vissza egy részeg betolakodót egyedül... Hmhmhm. Mindegy, nem fogom itt hagyni kinn a hóba-fagyba. Visszaindultam vele a kocsimhoz, és reménykedtem, hogy a kis sétába kijózanodik legalább egy kicsit. Az autóhoz érve, kinyitottam az anyósülés ajtaját, majd miután beszállt én is hasonlóan tettem a másik oldalon. - Ha rosszul vagy, szólsz, oké? - mosolyogtam rá, aztán beindítottam a járgányt, a fűtést feljebb tekertem és elindultam az esti egyre gyérebb forgalomba. Hamar a szállodához értünk, de bíztam benne, hogy a parkolónál közelebb nekem nem kell mennem. - Be tudsz menni egyedül, ugye? Én... Szóval nincs kedvem bemenni, ha nem haragszol. - ha kérlel sem vagyok hajlandó bemenni, azért a kis sütnivalóm még megvan, nem fogok ekkora őrültséget csinálni. Hiába lennék meghívott vendég, tuti nem látnának szívesen, maximum ezüstmasnikkal körbecsavarva. - Remélem majd még találkozunk! Miután kiszállt, én intettem még neki, végül én is hazafelé vettem az irányt.
//Köszönöm a játékot! ^^ Majd szólj, ha folytatása következne! //
Kérdésére egy először felkuncogok. Persze, én és a harcművészet... Liu szerintem még jól pofán is csapná, aki engem egy mondatban említ meg vele. Azért barátságosan válaszolok. -Mondjuk azt, hogy gyorsan futok. És a rejtőzködés is jól megy. Nem vagyok a legharcosabb alkat. Azért néhány mozdulatot ismerek. Mosolygok. Bár nem tudom mire. A legtöbb nőt, főleg ha farkasból van, inkább az erő csábít mint az intellektus. -Erre vannak az Őrzők. Az ilyen vezetőket kiszelektálják közülünk. De valószínűleg a nép is fellázadna ellenünk. Erősek vagyunk, de a tömeg a "normális" emberek kezében van. Megpróbálok benyúlni a kabátomba és előcibálni belőle néhány dollárt. Nem sikerül, így az egész számlát Dorothynak kell állnia. Lakóhelyemet illetően elfogott a kétely. Hol is lakom? Igen a szállodában, valóban. Furcsa, tisztátlan mosoly kúszott az arcomra. -Majd elmondom, ha nem vesz a kamera. De hol van, Dotty? Hol van az az átkozott? Mondom és lázas keresésbe kezdek, hogy hol lehet a szerkezet. Amennyire csak tudom, ide oda kapkodom a fejemet. Egy apró böffentés szakad fel a torkomból. Gyanakvóan ránézek az egyik ülő srácra és mordulok egyet. Csak ekkor veszem észre, hogy már kifelé tartunk a helyről. Hálásan fordulok felé és halkan megköszönöm a segítségét. Furcsán hat rám az ilyen mértékű közelsége. Beleszimatolok a levegőbe és magamba szívom az illatát. El akarom raktározni későbbre. Ha farkasom nem lenne olyan állapotban, amilyenben éppen, valószínűleg sokkal közelebb bukdácsolna az övéhez. De így csak rohangászik össze-vissza. Az út további része teljes homályba veszik. Csak akkor frissülök fel egy kicsit, amikor megállítja a járművet, amihez fogalmam sincs, hogy jutottunk el. -Nem, innen már menni fog. Bocsáss meg, hogy gondjaid voltak velem. Köszönöm. És szia, remélem mi hamarabb! Intek neki, nézem ahogy elhajt. Bizonytalan léptekkel elindulok a bejárat felé. Az ajtónálló gyanakodva nézi végig szenvedésemet. Mielőtt belépek az épületbe még megajándékozom egy adaggal a gyomrom tartalmából. Azt hiszem új cipőt kell majd vennie...
Váltóláz: "Majd elmondom, ha nem vesz a kamera." Kijelentéssel térjen ki egy kérdés megválaszolása elől, majd paranoiásként viselkedve kezdje el keresni a készüléket."
//Én is köszönöm! Hogy hogy következNE? Abban biztos lehetsz, hogy ez meg fog történni! //
Megint elfogott a honvágy. Elő szokott fordulni, néha-néha, hogy újra vízre akarok szállni. Olyankor lelépek egy kicsit, hajózgatok vagy valami ilyesmi. De most, csak a papírhajók maradtak nekem, amiket a fürdőkádban úsztathatok unalmas perceimben. Kétlem, hogy Castor röpködne örömében, ha benyögném neki, hogy kérek egy hónap pihenőt, hogy kiüdüljem magam, mikor nemrég érkeztem meg, és elég nagy szükség van a hülye fejemre. Így nem maradt más, csak a második kedvenc időtöltésem: a rumozgatás. És miért pont az O'Connors-ban? Talán szemtelenségből. Tudom, hogy semleges terület, ahogyan azt is, hogy a tulaj őslakos. Nem akarok én konfliktust, csak kicsit ismerkedni az ellenséggel. Sosem árt felmérni a terepet és megtudni, hogy mégis kivel van dolgod. Eddig egy ittenivel sem fújt össze a szél, ami azért furcsa. Kerülnének, annyira betojik? Vagy csak elücsörögnek a seggükön odafenn? Hát tényleg be kell törni a területükre, hogy találjak egyet? Az azért tényleg merész lenne, tekintve, hogy biztos nem piskóták ők sem. Vagyis nem mindegyikük. Áhh, üsse kavics, ha egy héten belül nem akadok össze eggyel, akkor megpróbálkozok úgy. Újabb kortyot vettem a számba, majd kicsit megforgattam és csak utána engedtem lecsúszni a torkomon. Kellemesen melengette végig a mellkasom, nyomon tudtam követni útvonalát a gyomromba. Isteni nedű, egyszerűen zseniális volt, aki ezt kitalálta! Az üres poharat a pultos felé billentettem, jelezve, hogy jöhet a következő. Pont ekkor toppant be az ajtón egy fajtárs. Hátra sandítottam, hogy lássam az arcát, hátha ismerhetem valahonnan. Talán kiraboltam egyszer még a szép időkben, vagy ilyesmi... Annyi úton módon lehet az én ismeretségemre szert tenni, csak győzzem megjegyezni, hogy ki kicsoda.
- De sietsz haza ugye? Nem áll szándékomban megint egyedül tölteni az éjszakát! - teszi keresztbe karjait Shannon a mellkasán, mire én csak megengedek magamnak egy mosolyt, egész alakkal felé fordulok az anyósülésen. - Mintha mostanában olyan lelkesen rángatnál be az ágyadba cica... - húzom fel fogsoromról felső ajkamat, majd megrázva a fejemet, a szélvédő túloldalán rejtőző világra sandítok. Tény, amióta itt vagyunk én is nem csak feszültebb, de zárkózottabb is vagyok, így nem is vágyok annyira a társaságára, mint annak idején Angliában. Na se baj, ha sikerül megszokni a környezetet, nem lesznek bajok és minden olyan lesz, mint régen. Zöldes tekintetemet az arcára vezetve, próbálom azt sugallni neki, hogy nem lesz semmi gond, ahogy megígértem, estére biztos otthon leszek. Mondjuk, manapság nekem is úgy lehet elhinni bármit, mint a farkast kiáltó fiúnak. - Sietek haza - hajolok közelebb hozzá, majd egy puszit nyomok halántékára. Tudom jól, hogy elvileg van közöttünk valami rokoni szál, köszönhető az anyámnak és az ő apjának, persze nem túl sok, így nem lehet elmondani, hogy undorító vérfertőző jószágok vagyunk. Végigsimítva finom arcán nyitom ki a kocsi ajtaját, majd csukom is be ugyan azzal a lendülettel. Ritmusos, lendületes léptekkel indulok el pub felé. Mielőtt viszont belépnék, a talajt kémlelve szökik orromba egy másik farkas illata, ki elviekben a pubban tartózkodik. Kíváncsian pillantok hátra, hogy Shannon elment-e már, de a ragaszkodása és félelme szó szerint ideköti. Fejemet ingatva intek neki, hogy minden oké, mehet, ő pedig ezt tudomásul véve elhajt a fekete autóval. Én is túllépve az elmúlt perceken lenyomom az ajtó kilincsét, majd elindulok a pult felé, minek egyik székére feszült könnyedséggel dobom le magam. Az elmúlt két hét alatt még nem volt szerencsém személyesen találkozni farkassal, csak éreztem, hogy a közelemben vannak. Az erdőkben hallottam, láttam őket, de arra nem vettem a fáradtságot, hogy kapcsolatba is lépjek velük. Az nagyon nem az én műfajom, így most is csak annyit engedek meg magamnak, hogy egy amolyan... " most Te vagy itt a fejes, nem kell széttépned" pillantást vetek rá, majd egy egyszerű biccentés és csá. A pultostól egy pohár whisky-t kérek, amit kézhez kapva rögtön fel is hajtok. Amióta itt vagyok, zsigereimben érzem a feszültséget még úgy is, hogy pár nappal ezelőtt keményen betépve értem haza. Talán most sikerülni fog egy kicsit feloldódnom... reméljük.
Ohhoo, hát tényleg ilyen mázlim lenne? Alig kell kigondolnom, és máris belerohanok egy ittenibe? Úgy látszik, a sors nagyon nem akarja, hogy megruházzanak a helyiek. Pedig biztos jó móka lenne. És a cuki doktor néniknek is adok egy kis munkát. Egy szokásos vigyorral az arcomon fogadtam a biccentését. Túl meghunyászkodó volt, pedig éreztem, hogy nem egy fiatal darab. Nem azért, engem csöppet sem zavar, hogy nem egy tipikus ' Enyém a világ, takarodj a rákba' egyedbe botlottam, de égis gyanús volt ez így. Egy Őslakos biztos, hogy nem húzná meg magát velem szemben, túl nagy a büszkeség bennük ahhoz. De, hogy mire verik a mellüket? Jó csaj a vezetőjük? Nagy büszkeség. Hát, nincs mit tenni, itt az ideje egy kis ismerkedésnek. Felvettem a poharamat és átköltöztem a srác mellett lévő üres székre. Nem volt a mozdulataimban semmi fenyegető, vagy ilyesmi, lazán és természetesen még mindig vigyorogva könyököltem fel a pultra. - Szép estét az Úrnak! - legördítettem a maradék rumomat közben. Ez már a sokadik volt, lehet, hogy kicsit látszott is rajtam. Főleg azért, mert úgy éreztem, hogy kicsit imbolygok még így ülve is. - Ne ijedj meg, nem akarok én bajt. - szögeztem le egyből a legelején - Csak annyit szeretnék tudni, hogy te is fenn csúszkálsz a hegyekben? - Lehet, hogy nem voltam elég egyértelmű, de ha az Őslakosokhoz tartozik, akkor tudni fogja, ha meg nem... Akkor kapok egy értetlen képet.
Mély sóhaj szakad fel belőlem, ahogy belépek és alaposabban szemügyre veszem az idegen farkast, ki nyilván nem kis mennyiségű italt tudhat magában már csak a szagáról ítélve. Sebaj, remélhetőleg rövidesen én is hasonlóan fogok "szaglani", elvégre ha kell, én is tudok inni...bár egy gödénytől messze állok, mégis hamar megárt a sok. Ám ahelyett, tétovázva tovább toporognék az ajtóban, inkább fogom magam és megközelítem a pultot és helyet foglalok egy széken. Először csak gyorsan végignézek az italválasztékokon, hátha tudnak valami újat felmutatni azon kívül, amit általában inni szoktam unalmas óráimban, de végül maradok a jól megszokott és bevált Whiskynél. A célra épp megfelel, szóval rettegnem nem kell. Persze menet közben alaposabban szemügyre veszem az idegen farkast, akinek már pár nappal ez előtt sikerült beazonosítanom a szagát a környéken, így nem jelent újdonságot nekem, csupán a kiléte. De most már ezt se kell rejtegetni előlem. Legközelebb mikor az alak felé fordulok szemet szúr, hogy már jóval közelebb van, mint pár perccel ez előtt, pontosabban kis híján lefejelem, így egy hátrahőkölve elvigyorodok. - Nem is várhattam mást - jegyzem meg. - Szép? Az csak ez után lesz - mutatom fel az itallal teli poharat. A következő szavakat komoly arccal hallgatom végig, ám ahogy befejezi nem szólalok meg. Egy darabig még emésztem a hallottakat, majd értetlenül megrázom a fejem. - Semmi közöm az itteniekhez... csak... most jöttem két hete ide, szóval nem csúszkálok sehol a hegyekben, maximum három óra múlva innen haza - vázolom fel gyorsan én is a helyzetet. Nem tudom beazonosítani, hogy milyen farkashoz van szerencsém, de a kérdéséből ítélve, nyilván nem a hegyekben élő farkasokhoz tartozik, akkor nyilván tisztában lenne vele, hogy "újonc" vagyok a környéken. - Akkor gondolom, te se közéjük tartozol - e rövid mondatból kiszűrődhet az érdeklődés, a megállapítás és a tényközlés is. Hogy melyik az erősebb, az döntse el a másik fél és reagáljon aszerint.
Kezdőlap
//
Hogy hogy következNE? 
//
