Majdnem megkérdezem, hogy honnan tudja, hogy nem öltem meg senkit, de végül befogom a számat, mert nem biztos, hogy ez a jó politika, ha valaki valami fontosat szeretne megosztani az emberrel. Némileg döbbenten, kerek szemekkel nézek rá, mikor azt mondja, hogy ő viszont megölt valakit, és igyekszem is visszatenni a helyére az államat. Hümm, hát őszintén, halvány lila gőzöm sincs arról, hogy erre mit mondjak, úgyhogy egyelőre inkább meg sem szólalok. Azt viszont el tudom képzelni, hogy mennyire ki lehet készülve, nem hiszem, hogy korábban ölt volna már, persze nincs kizárva, de szerintem, ha lett volna rá példa, nem lenne ilyen nehéz és fájdalmas elmondania.
Ahogy hallgatom a szavait, és a szempilláin reszkető könnycseppeket nézem, kezdem kapizsgálni, hogy hol van elásva ez a kutya, és bár meg akartam fogni a kezét, most valahogy nincs kifejezetten erőm hozzá. Nem vágyom arra, hogy halljam, hogy kimondja, de tudom, hogy meg kell tennie, különben ő sosem lesz képes továbblépni ezen az egészen. Én pedig nem lehetek ennyire önző.
Amikor kimondja, egy pillanatra lehajtom a fejemet, és próbálom összeszedni magam, a gondolataimat. Nem akarom elviccelni, vagy semmibe venni a problémát, de a legnyilvánvalóbb tény mellett nehéz elmenni. Élek. Payne tehát nem gyilkos, egyszer biztosan az lesz, mind azok, de nem így és nem most, pláne nem megzavart fejjel.
- Először is, a leglényegesebb momentum az, hogy itt vagyok, és kutya bajom.
Nyúlok a keze után, hogy megszorítsam kicsit, amolyan bátorító jelleggel, elvégre kettőnk közül neki van erre sokkal inkább szüksége a jelek szerint.
- Másodszor, nem engem céloztál meg, hanem a rosszabbik verziódat, ha jól értettem.
Azt inkább nem kérdezem meg, hogyha ugyanezt ajánlotta volna fel, csak úgy, hogy ténylegesen engem kell megölnie, akkor is megtette volna, vagy sem, mert ez erőteljesen unfair lenne tőlem.
- Payne, akármi is történt, én nem emlékszem rá, és némi fejfájáson kívül semmi bajom sincs. Tudom, hogy ez nem könnyű, de ne emészd magad rajta, épp elég bajotok van nektek most e nélkül is.
Célzok ezzel ama tényre, hogy durván megviselte a falka sorait a Vörös Hold. Ettől még kétlem, hogy hallgatna a szép szóra, ez nem ilyen egyszerű sajnos, de én megpróbáltam.

- Bár bevallom, ezt a részét nem értem, elvégre úgy hallottam, hogy többen ténylegesen meghaltak, aztán feléledtek. Vajon… én miért nem? Ne haragudj, biztos ez most az utolsó dolog, amiről beszélni szeretnél.
Hagyom is kikúszni ujjaim közül ezt az anomáliát, nem hiszem, hogy valaha választ kaphatnék rá, de különösképpen nem is fontos, a lényeg az, hogy mind élünk.
- Megértem, és biztos nagyon nehéz lehet. Önző gondolat szerintem, de éppen ezért örülök, hogy én nem emlékszem semmire sem. Nem tudom, mit mondtam… mondott neked a másik énem, de biztosan állíthatom, hogy minden szavát sajnálom. Elég kegyetlen lehetett, ha fejbelőtted érte.
Sóhajtok fel, nem szerettem volna pont én lenni az, akivel kapcsolatban ezt megtapasztalja szegény, még ha valójában nem is ölt meg, a tudat ott lehet az elméjében, hogy igenis kész volt megtenni. Ezt nem lehet könnyű feldolgozni, de bízom benne, hogy túl fog jutni rajta, hisz ha ezen nem, akkor hogy viselné, ha tényleg megölne valakit? Márpedig meg fog… előbb-utóbb biztosan. Ám nem féltem kifejezetten, szerintem erős lány, át fogja vészelni.
- Akkor, megpróbálok most minél többet mosolyogni rád, hogy arra emlékezz inkább, nem pedig arra a rémes képre.
Ezzel a lendülettel el is mosolyodom, még kacsintok is mellé, nem tudom, mennyi értelme lesz, egyáltalán lesz-e, de azért próbálkozom, mert tényleg nem szeretném, hogy így emlékezzen rám, ez olyan borzasztó. Nem, még véletlenül sem hiúsági kérdés, inkább lelket tépő borzalom. Nem szeretem, ha szenvednek a hozzám közel állók. Talán erre elpárolognak a könnyei is, bár ez csak hiú ábránd lehet, nem mondom, hogy ne sírjon, sírjon csak, adja ki magából, mindenki másként dolgozza fel az őt ért tragédiákat.
- Ezt kérdezned sem kell, Payne.
S már vonom is magamhoz én magam, és ölelem meg jó szorosan, hogy elűzzem a rossz érzéseit, és valóban biztosítsam róla, én egyáltalán nem haragszom rá, Alicere sem tudok haragudni, pedig arra még emlékszem is. Hogy tehetném akkor rá, aki eleve fontos nekem?

- Ez érdekes feltételezés, lehet benne valami, bár tavaly nagyon kevésen múlt, hogy bele ne fojtson Alignak a Chenába.
Nyögöm halkan, a kettő közül számomra még mindig az előző évi a sokkal megterhelőbb, mind lelkileg, mind pedig testileg, de attól még átérzem, hogy Payne az ideit élte meg igazi pokolként. Azt viszont kétlem, hogy rám olyannyira haragudhatna, mármint, azért nyilván ugyanúgy, mint tavaly, sőt, ha lehet még inkább belemásztam a dologba, elvégre Connor meg én egy pár vagyunk, de arról már leszoktam egy ideje, hogy bárki véleménye érdekeljen ezzel kapcsolatban.
- Hát nem, sosem akarnálak megbántani, szándékosan semmiképpen.
Olykor megesik, nem olyan könnyű elkerülni, mint hinné az ember, elég egy fura pillantás, egy rosszul megfogalmazott mondat, és a kétség tüskéi már karistolják is a lelket. Komolyan fogalmam sincs róla, hogyan lehetséges ez, és miért akar egyáltalán olyanoknak ártani Alignak, akiknek elég szegényes a bűnlajstromuk. Nem csak fiatalságunk okán, de Paynet is jó lelkű személynek ismertem meg. Nem érdemelte, hogy így megkínozzák.
- Azért biztosan nem ilyen egyszerű a dolog, lehet, hogy valamiben igaza volt, de egyben biztos nem… Kötve hiszem, hogy bármit is hideg számítással tettél volna, azért, hogy árts másoknak. Azt meg senki sem képes elkerülni, hogy néha ne romboljon maga körül.
Inkább az érzésekre, lelki sebekre gondolok, de szerintem ő is érti. Aggódom érte, és remélem, a családja képes lesz a helyére rakni a darabjait, mert ez nekik sikerülhet igazán, én annyit tehetek, hogy megbocsájtok valamit, amire nem is emlékszem. Nem sok, tudom, ezenfelül meghallgatom, amikor csak akarja, annyi ölelést és mosolyt kap, hogy Chenát lehetne vele rekeszteni, ennyit tudok adni.
- Én is tudom.
Kacsintok rá mosolyogva, és ideje az van, elvégre, vérfarkas, optimális esetben a többszörösét leélheti annak, mint ami emberként adatott volna neki, s még nekem is jut másfélszer annyi legalább, már ha a halálozási adatokat nézzük, de az vigasztal, hogy még kilencven évesen is igencsak jól fogom tartani magamat, csak valahol máshol…
Az ölelés természetesen magától értetődik, eszembe nem jutna visszautasítani, még akkor sem, ha emlékeznék a történtekre, hisz abban az esetben kénytelen lennék megtenni, hogy legyőzzem a félelmemet. Nem vagyok gyáva, már nem, tavaly magam mögött hagytam. Ám ettől függetlenül őszintén hálát adok azért, hogy inkább felhőtlenül, gátlások nélkül ölelhetem a barátnőmet.
- Dehogy haragszom, nem is tudnál olyat tenni, amiért haragudnék.
Simogatom meg a vállát, örülök, hogy nem kell ennek az egésznek sokkal bonyolultabbnak lennie, és tényleg bízom benne, hogy Payne is túl fogja tenni magát a dolgon, bár elhiszem, hogy nehéz lehet feldolgozni a tényt, hogy meghúzta azt a ravaszt.

- Én sem fejezhetném ki magam szebben.
Igen, lehetett volna rosszabb is, meghalhattam volna valójában, és őszintén, egy feltámadás valahogy nem hiányzott volna nekem pluszban, elég sok dolog van, ami miatt így is feszenghetek. Persze, tudom én, ez nem kívánságműsor, nyilván senkinek sem fenékig tejfel az élete azok közül, akik ebbe belekeveredtek.
- Ezek olyan dolgok, amiket még helyre lehet hozni, anyukádat bármikor megkeresheted, és hidd el nekem, nincs rosszabb annál, mint úgy eltemetni egy szerettedet, hogy nem volt lehetőségetek helyrehozni a kapcsolatotokat. Az utolsó szavam az volt anyámhoz, hogy gyűlölöm...
Vonok vállat, nem arról van szó, hogy nem érdekel a téma, de most határozottan nem én vagyok a fontos, ez az én keresztem, de nem kell, hogy a meglévők mellé ő is pluszban cipeljen egy hasonlót.
- Ami pedig Ryant illeti, nem kifejezetten tudom, milyen farkasnak lenni, elveszíteni valakit, aki egykor nagyon fontos volt, ezzel érzéseket is kiölve az emberből. Szerintem, bármit is érezz, oszd meg vele, és remélhetőleg segít majd neki abban, hogy tisztán lásson. Kétségekkel telve, magyarázat nélkül nem szabad úgy hagyni senki sem.
Csak tippelek, hogy nem kifejezetten sültek el a dolgaik jól, és nem sikerült kellőképpen elsimítani a dolgokat, ami azért nem árthat, lévén egy falka tagjai. Egy második esélyt mindenki megérdemel, még akkor is, ha nem olyan minőségben, mint amire az illető számít.
- Én viszont vennék.
Bízom benne, és kész, lehet, hogy rosszul teszem, hogy valóban fordulhatnak úgy a dolgok, ahogy egyikünk sem szeretné, de ez most nem számít, én csak szeretném meggyőzni róla, hogy semmiféle ellenérzésem nincs, és nem is lehetne az irányába.
- Persze, nagyon szívesen felmennék, hallottam, hogy most már lazábbak a dolgok ilyen téren, meg persze a Vörös Hold éjszakáján több Őrzőtársam is volt fenn. Én egyébként még sosem, nem is ismerek senkit onnan, Connor anyukája, már akinél lakik, persze oda tartozott a csatlakozás előtt, de mást nem is ismerek onnan. Ja, de Nicholast, hát ő elég bosszantó egy alak tud lenni… Szóval, a lényeg az, hogy rajtad kívül senkivel sem vagyok olyan viszonyban, hogy meg is látogatnám.
Ezt lehet kicsit bő lére eresztettem. Mindenesetre a lényeg az, hogy örömmel megyek hozzá, legalább körülnézek egy kicsit, kíváncsi vagyok, milyen lehet, hogyan is élnek ott, kicsit olyannak képzelem, mint valami kollégiumot, az egyetemen az alagsorban is laknak páran, de én nem költöztem be, és nem is nagyon tervezem, persze lehetséges, hogy később szükséges lépés lesz. Mindenesetre megbeszéljük még, hogy mikor is látogassam meg, de végül arra jutunk, hogy inkább majd telefonon értekezünk, mert hirtelen nem jutunk sokra. Neki úgyis mennie kell, Darren várja, nekem meg mindig van mit csinálnom. Búcsúzóul persze megölelem még, és kap két puszit, meg egy óriási mosolyt, aztán már indulok is befelé az egyetem épületébe.

//Nagyon szépen köszönöm a játékot! <3333 //

Anguta & Jay

A hónapok batyut kötöttek a vándorbotjukra és elindultak velem olyan úton, ahol még sosem jártam, sőt szerintem kevés farkas mancsa taposott ily ösvényeket. Bekukkantottam a túlvilágra, de valaki visszazavart onnan. Most először nem bántam, hogy nem látnak szívesen valahol. A Falka nagy tudorai kiokosítottak, hogy ez csak az éves rutin, Alignak tavaszi műsora, nem kell rajta meglepődni, bár idén különösen kitett magáért az öreg rézbőrű párálló szelleme. Mikor már új torkot és beleket növesztettem, akkor elkezdhettem nyelni és emészteni a feketelevest. Inkább hagyjuk, hogy mi volt az...
A lényeg, hogy mire visszatérhettem az élők és élve nyilvántartottak közé, készen állt a mese. Távoli vidék sose hallott nyelvi csodáit kutattam, mert felajánlotta magát egy különleges lehetőség, mint a ruhatárosnő a részegeskedő partin. Mire újra átléptem izmoktól duzzadó sonkáimmal az egyetem küszöbét, már nagyjából el is kezdődött a nyári szünet. Persze kutatásokat végezni ilyenkor is lehet, sőt ilyenkor lehet igazán, mikor nem lógnak a nyakamon kíváncsi és jobb jegyre éhező diákok, mint gyümölcs a fán. Bele is vágtam és jelenlétemmel erősíteni kívántam azt a nyárközepi rendezvényt is, amin nyelvészeti előadásokat tartottak. A helyszín ismerős volt és szimpatikusabb is. A katedra helyett a pázsitos, pengeéles levegőjű parkrészen állítottak fel egy kis sátrat, ahol kortárs lingvisztikai problémákról értekezünk kortárs kollégákkal.
Amint azt a nemesfalú intézményben is szoktam, kezet fogtam az eleganciával és csíkos, gigolós fekete öltönyt húztam alá egy menő izompólóval. Így együtt nagyon ütősen fest. A hajamat kicsit megnövesztettem, már van vagy 2 centis is, ami nálam már teljes lombozatnak számít. Egy kis lecsurgó kávéfolthoz hasonlító szőrzet, ami az orrtól az államig vezet és kész is a doktor úr nyári verziója. Megújulva, frissen és üdén, citromillatúan (valójában nem, könnyű tengeri szellők permetét idéző férfiillatot fujkáltam magamra) léptem a színpadra, miután bemondták a nevemet. Az előadásom már a derekát fájlalja, fél órája tömöm az érdeklődők fejét a helyesírás rejtelmeivel. Olyan témákat feszegetek, mint szófelismerés, különleges esetek, hagyomány szerinti írásmódok és annak vélt fonetikai elemek. A szemem megáll 1-1 dekoltázson, de aztán mindig tovább hordozom. Egy másikra. Ez a jó a nyári előadásban. Jó magas színpadról jobb belátásra bírom magamat és igencsak élvezem. Nem tört meg az orfeuszi alászállás, csak megerősített és más irányt adott, de itt a színpadon ez egyáltalán nem fontos. Ugyanúgy pörgök, mint előtte, akár egy duracell elemes búgócsiga. Nonstop, nincs megállás.

// Könnyű, nyári hangulatzene //

Amíg szavaimat visszhangozza a mikrofon és fújja a szél tova és még tovább, a közönségben látok ismerős arcokat. Két kolléga, aki futólag belehallgat az előadásomba. Múltkor elmentünk együtt horgászni, jó fogás volt. Tudtam, hogy hamar megtalálom itt is azokat, akik nem riadnak meg, hanem a csillogó értelem vonzza őket. Magyarán a jó arc pedagógusok,akik nem akarnak felülmúlni. Meg nebulók, akiket tényleg érdekel az, amit tanulnak vagy csak megkedvelték a szófüzéreket gyártó tanárbácsit. Esetleg hízelgők, akik azt hiszik, görbülni fog a karó, ha megemlítik, hogy minden szót hallottak a pódiumról. Diáklányok, akik csorgatják a nyálukat és én is utánuk eresztem magamban a szájnedveimet, mivel ennél több nem lehet. A korrupció melegágyán veszélyes mutatvány szexi egyetemista lányok harisnyája alá beférkőzni, nem is teszem meg. Van egy olyan érzetem, hogy nem is tehetem meg és nem az egyetem miatt, hanem valami megfoghatatlan, belülről jövő késztetés miatt. Van egy nő az életemben, akire hajtok, nagy szekérrel, széles kocsinyomban és azt súgja ez a rejtélyes szellemfamulus, hogy másra ne is kacsintgassak, többre pedig végképp ne vágyjak. Elkaptam valami fertőzést odaát és azért ostromolhatja a szabadelvű felfogásomat ilyetén gondolkodás. A domborzati térképek jó időben nyilvánosságra kerülnek, így a szemeimnek dús legelőt szolgáltatnak. Ennyi elég most.
- A ch és a tch közötti különbségek egyre szembetűnőbbek mindent a tolvajnyelv felé irányító világunkban, mert a tolvajok kilopják az egyértelműséget a nüanszok közül és az elorzott betonkeverőben keverik a szezont a betonnal. Ezt a fordulatot is nyilván máshogy ismerik - hangzik el egy részlet az előadásomból.
A vigyorgó arcoktól kuncogást is lehet hallani, meg 1-2 vihogást, mert akadnak itt fiatalabb vagy nyíltlelkű hallgatók, akik nem átallnak teli torokból hívni a denevéreket a magas hangú derüléssel. Pár komor arc nem veszi jó néven, hogy nem hagytam otthon a humorzsákomat és pöttyös labda helyett verbális boldogsághormon-növelő készítményeket dobálok. Csak fulladjanak bele a mérgükbe, amit kikevertek maguknak, én maradok ugyanaz! Hallok egy kis csattanást, ekkora tömegben nem tudom kiszűrni, de biztos valamelyik bizonytalan kezű hölgyemény borította ki a retiküljét és most éghet a feje, mint a kopár szik sarja tűző napsütésben. Nem foglalkozom az esettel, inkább fűzöm tovább a tudományos ismertető műsoromat nem közérthető, de mókamesteri eszköztárat is felvonultató módon.
És ekkor állna meg az ütő a szívemben, ha olyan fából faragtak volna, csakhogy nem vagyok én vízbe fúló szomorúfűz, inkább mindent túlélő és évről évre kérgesedő erőt növesztő mamutfenyő. Hogy szállna el az élete a Karácsonyi ének dallamával ennek a csatornapatkánynak, aki merészelt nekem olyan üzenetet írni, amit azon nyomban cafatokra téptem és megosztottam a Chena élővilágával. Emlékeimbe tervként itta be magát, hogy meg kell találnom az álvillám, valójában profimorf mesemondót, hogy kását főzhessek a hátán. Mikor téptem a víz alatt, emberi karral szorított, de bundás részeket értek a karmaim. Úgy volt villám, ahogy én Ludwig van Beethoven és csak akkor árulta el mindezt a bátorságból zónaadagot kapott szarka, mikor már végem volt. És mégsem lett végem, mert elengedett élve, érzékeltetve, hogy addig élek, amíg ő akarja.
- Amint vigyáznunk kell a nyelvi értékeinkre, nehogy elsöpörjön minket a giccs gleccsere, ami után annyira lenne szép az angol nyelv, mint egy tartós tejes zacskókkal teledobált salakos teniszpálya eső után, úgy kérném meg Önöket, hogy figyeljék a zsebeiket - mindenki a sajátját természetesen, - hiszen a nagy számok törvénye alapján ilyen figyelemreméltó tömegben, amivel megtiszteltek engem és a témát, előfordulhatnak kis értékek után leső nagy képzettségű eltüntetőművészek avagy nagy dolgokról álmodó, ámde apró tehetségű nyúlkálók illetve ezek hibridjei.
Csodálatos a tömegpszichológia, ahogy elkezdenek nézelődni az emberek, hogy vajon miért is mondhattam. Megtapogatják a nadrágzsebeiket, nyílnak és záródnak a táskák cipzárjai, a gravitáció működését még kevéssé ismerő gyerekek megnézik, ott van-e még a lufi a szalag végén és így tovább. Mindezt vigyorgó tekintetekkel, mert azért félig stand-up est az, amit itt elővezetek. Az üzenetem az eszmei mondanivalón felül viszont ennek a mű-Jasonnak szól, akinek már azt se hiszem el, ha kérdezni akar valamit. Igazából vegyes érzelmek dúlnak bennem, mert fejét akarom venni, hogy aztán minden más testrészt is letéphessek róla, hadd egyenek Fairbanks kóbor kutyái, másrészt viszont a múltkori hirig végén megízleltem azt az erőt, ami messze meghaladta az enyémet. Rombolás és megismerés hajt, most már alig várom, hogy a beszéd végére érjek. A Bestiám kimorog belőlem, csak én hallom, de érzem, hogy már menne torokra. Én is mennék, de még képes vagyok visszafogni magamat, mivel kérdéseket is intéznék a ficsúrhoz, nem csak állasokat.
Szívügyem a nyelvészet is, azért álltam ki a tömeg elé, de most fontosabb érdek úszott be a képbe a jobb szélről. Itt az idő foglalkozni a sokat ostorozott vérvonalammal, ami szintén megmagyarázhatatlan módon elkezdett érdekelni. Alignak megkavart egy kicsit, de a végeredmény nem csak káosz, hanem rendszerré rendeződöm, úgy érzem. Nem kívánom tovább vizslatni a dekoltázsokat innen a hegyi levegőből, hanem el kell kapnom a nem hagyományos vásárlót, aki végülis mégis a szokott módon jutott hozzá a boltban a könyvhöz. Lefogadom, hogy ugyanoda ment be, mikor a sárkány épp nem őrizte a barlangját. Hüpp-hüpp-hüpp, morftrükk! A bal kezemmel benyúlok a pulpitus eltakart részébe és a mikrofonkábelt megpiszkálom. Mutatóujjam vége már karmot ölt és a vezeték nemsokára kontakthibás lesz. Nem vágom át, hisz nem vonz egy teljes testmasszázs energiaátadását überelő áramütés, csak megrongálom kicsit. A beszédem szaggatottá válik, pedig én ugyanolyan folyamatosan mondom. A közönségben páran már ráncolják a szemöldöküket, egyesek jeleznek is a fülükre mutogatva, hogy nem hallják.
Eljátszom a meglepődöttet és integetek a technikusoknak, akik a sátor bal sarkában ülnek, mint annak idején a ringben az edzőm szünet idején. Tudom, hogy szokták ezt csinálni és épp ezért még adom is alájuk a lovat.
- Nem hoznának egyszer olyan mikrofont, ami egynél több előadást is kibír? Hát komolyan mondom, készül az ember, készül a közönség és a technika ördöge lenyeli az egész műsort.
Üvöltök, hogy érezzék a haragomat és ezzel lemegyek a színpadról. Persze csak műbalhé amiatt, amit én kreáltam valójában. Az időhúzás szerintem jól fog sikerülni. Direkt félrevezettem őket. Egyébként is mindig a mikrofont nézegetik először, mint Zsugás Jimmy a balszerencsés leosztást, aztán elmennek, felnyitják a kincsesládát és előszednek egy másik kütyüt, kicserélik, az se jó, rájönnek, hogy a kábellel van gond, azt is kicserélik, ha készültek. Eddig elég sok idő eltelik és ha még kell, azt is megoldom. Hasonló módon.
Addig is szedjük elő azt a könyvszorongató önelégült mosolyú Dickens-fant, akinek egyszerűen nem érzem az energiáit. A tömeg oszlik, nem mindenki olyan kitartó, hogy a technikai hibaelhárítás című performanszot is végignézze. Ezt kihasználva én elindulok a töpszli felé. A gondolatban küldött üzenetem lepattan a telepatikus lakatról, amit felszerelt, úgyhogy marad az élő szó. Amennyiben sikerül elé toppannom, a könyvre bökök kénkövesen lángoló szemekkel.
- De ugye nem csináltál fejetlenséget Szent Györgyöt játszva a sárkány barlangjában?
Kétlem, hogy harccal szerezte volna meg. Múltkor se szedte volna elő a karmait a tarsolyból, ha én beveszem a nyugitablettát. Ms. Grandmore-ért pedig kár lenne. Félelmetes szépségű nőstény testi-lelki erővel és kihívnám egyszer élvbirkózásra.
- Sajnos bakiparádét rendeztek a gépészeink, így le kellett jönnöm. Merem remélni, hogy nem liheg a nyomodban az Antikleptomán Klub és tudunk váltani pár szót. Előtte...
Mielőtt lenyakazom. Mert a Bestiámat már felvillanyozott ezüst pásztorbottal kell visszaterelni a kenneljébe és nem tudom, meddig bírom erővel.

Nem, tényleg nem burkolt üzenet volt, hacsak nem tudat alatt érzékeltem valahogy a bűvészlurkó jelenlétét. Vagy csak véletlen koincidencia. A tolvajnyelvet szoktam emlegetni, kihagyhatatlan része a jelenlegi nyelvi kultúrának. A diákjaim imádják azokat az órákat, amikor a szlenget boncolgatjuk és a "Csá, tesó, mizu a térfeleden" meg hasonlók kerülnek terítékre. Ennél csak a Verbális agresszió témaköre, mikor égieket hozunk össze földiekkel a legkülönbözőbb szexuális pozitrúkat megemlítve és így tovább. Természetesen egy ilyen szabadtéri előadásra nem ezzel készültem.
A beszéd utolsó perceiben már azon morfondírozok, hogy a mutatvánnyal talán csak kikapartam a gesztenyét a csenő manónak. Most látja, ki hová nyúl, hol tapogatja ki az értékeit és pár perc múlva szépen begyűjti a tömeg vagyonát apránként. Nem ismertem ki a jellemét, hogy tudjam, mikor lopna és mikor nem. Pokoli egy pali. Rájöttem, hogy hazudik, de hogy miért teszi és mi az igazság, azt úgy titkolja, mint CIA a közel-keleti akciók részleteit. Sőt annál is jobban.
Kívülről semmi nem látszik, nem láthatja a közönség, hogy valaki az idegeimre lépett a megjelenésével. Csak Jason veheti észre a fejlettebb érzékeivel és a múltkori találkozásra alapozva. Szép találkozás volt, végigtalálkoztuk a várost, pénztárgépet fejelve, kukákat dobálva és leamortizálva a folyó partját. Meglátjuk, mennyivel lesz drámaibb a mostani ütközésünk. A haragom tényleg nem a kockafejűeknek szól, hanem annak, aki kígyót, békát és még barlangi gőtét is rámkiabált a könyvesboltban meg utána. Tiszteletből többszörösen bukott, azzal húzott fel. Látom, hogy készült a mai látogatásra, első döfésként pont a mindent kirobbantó lopás tárgyát hozta el és úgy tartotta, hogy megkapjam az agyi infarktust, ahogy meglátom. A színpadról lesétálva még nem jönnek oda túl sokan. Akik maradtak, azok várják, hátha megjavul a rendszer.
- Azaz megvettem neked, csak te bonyolítottad le a tranzakciót. Mivel az én dollárjaimat használtad fel.
Büszke a tettére, hogy megvett egy könyvet lopott pénzből. Azt a könyvet, amit nem sikerült ellopnia. Nagyobb sikere ne legyen az életben, küldöm is rá az ősök átkát. Úgy nézek rá, hogy ha szemmel meg lehetne enni valakit, őt már rég emészteném is.
- Nézze meg a stadion! Néhanapján igazat is tud szólni az a kamutól tejfeles szád. De kellemetlen falat vagy ám, megakadnál a csinos kis szőke torkán és kihányna...
Nem bánom, hallják csak, amit beszélünk. Törvényt ő sértett akkor, én éppen hogy felhívtam a figyelmet a tettre, mégis ő kapta a farokmasszázst, én pedig egy repülőjegyet, aminek a célállomása az antikvárium terminálja lett. Nem volt túl élvezetes út...
- Túl ügyes, hogy híres légy? Vagy túl szerény, hogy hülye légy?
Facsarom a szavait, mint ő tette múltkor és ebből aztán 100%-os sértésdzsúz készül, ami garantáltan ártalmas lesz az egészségre. Remélem, hogy nem az enyémre. Az elmélkedésére nem szólok. Szerintem ő se gondolta komolyan. Túl meglepő egybeesés lenne, hogy megjelenik és rögtön csütörtököt mond a technika, pedig vasárnap van. Nem vesztette el az agyát, tud ő olvasni a sorok között, csak nem mindig azt akarja láttatni, amit kellene. A váratlan tettek farkasa.
Érzékelem, hogy nyílik a pajzsa. Én egész eddig nem húztam fel és most se teszem. Nem akarok amögé bújni, védekezni, én inkább támadok. Próbálkozom meglátni valamit az érzéseiből vagy a korából. A valódi életkorából, ami akár 100-zal is lehet több a legutóbb bevallottnál.
~A-a~rázom meg a fejemet telepatikusan üzenve.
A külső szemlélőnek olyan lehet, mintha nem férne a kobakomba, mit mondott az előbb a törpe.
~Az előadásról zavart le engem a kábeli zűrzavar. Némi segítséggel.~
Érezheti, hogy én voltam az a segítség. Előtte vállalom, csak az emberek előtt kell titkolni az ilyesmit. Főleg mivel újra elkövetem, ha még kell az időhúzás. Nem bánom, hogy rongálom a berendezést, ha arra van szükség. Ha úgy érzem, hogy arra van szükségem.
- Srácok, még lehet, hogy defibrillálják a hangtechnikát, de ha nem sikerül, visszajövök pár szóra, rendben van? Itt lesztek, ugye? - szólok a kollégákhoz, akik felbátorodva azon, hogy valakivel beszélek, meg akartak környékezni.
- Jól van, rendben van, nem megyünk messzire - mondja az egyikük, a többiek bólogatnak.
Jasonnek intek a már centikre nőtt sérójú kobakommal, hogy kövessen. Elmegyünk a sátor mögé, ahol egy kis limonádé és szendvics is be van készítve az előadóknak.
- Ti urak, ti urak, ti velsz ebek! Szóljanak kérem, ha sikerült szóra bírni a gombóc fagyit! - kiabálok fel a színpadra és ahogy elhaladok mellette, biztos, ami biztos, rálépek a kábelre, de olyan erőt kifejtve, hogy vége van. Mintha keresztülhúztak volna rajta egy Family Freeze kocsit, ami nem tesz jót a vezetéknek. A színpadon ügyködhetnek, amennyit akarnak, a jel már itt elakad. Pedig még műszerész se vagyok, csak álltam már mikrofon előtt és akadtak ilyen gondok, amikből volt alkalmam tanulni.
~A múltkor direkt a legcsalogatóbb húst lógattad a Bestia elé, hogy előjöjjön és most is elhoztad~nézek szememmel a könyvre.
~Ki a megbízód, akinek passziója a zavarkeltés? Vagy ezzel csak engem tisztelsz meg? Vértestvér... Miért kellett a villámmese? Nem vagyunk sokan, minek tagadjuk ezt a fehér holló vérvonalat? És az ágas-bogas sérülés eljátszása, a sajtpapír meg a többi móka az értelmes párbeszéd helyett?~
Pipa vagyok, ontom magamból a pszichikai füstölgést, jól látja, ha nem csukta be a szemeit. Akik Dasmarinas-ban vadásztak rám, azok nem ilyen módszereket használnak. Esetleg Minneapolis-ból pár haragos küldött egy különleges fajankót, aki hülyébbnek tud mutatkozni bárkinél, hisz szándékosan a legszerényebb elménél is szerényebbet lehet mutatni. A cél egy alattomos, sunyi kompromittáció lehet, olyan kis nőies bosszú. Vagy ebből sem kell semmit elhinni és a pillanat szülte a nagy tervet a kis kreatív dicsrombolóban. Most már lejjebb hangolta a bolond balalajkáját, máshogy szól és kezd csitulni a fenevad is odabent. A végén még lehet vele beszélni, ráadásul ő is ezt akarja.

Erő alapú kultúrák, ez valahol szimpatikus is, nagyon szimpatikus és azt hiszem, el tudnám képzelni magam egy ilyenben, de az csak fantasy. Ennyi erővel mehetnék Mordorba is orkokat irtani, mert az is egy fantáziavilág.
~Ne áhítozz hálára azért, hogy nem sikerült megbosszulnom a provokációdat. Érd be azzal, hogy pusztuljka helyett vizsgálati alanynak látlak inkább.~
A büszkeség jártatja a száját. Tudom, hogy nem győzném le, mégis hangoztatnom kell, hogy nem is akarom. Úgy könnyebben elviselhető a kudarc. Lehet, hogy lesz még ebből elismerés is, ha többször demonstrálja, hisz a földre kényszerítésből én nagyon is értek. A másik része pedig, hogy mikor már láttam a furcsaság fáját a düh erdejétől, akkor gondolkodni kezdtem és nem tudtam megfejteni a bolond kobold indítékait. Ha szétvágom, sose derül ki, mit akart. Ez igazából ma tudatosult bennem és közrejátszott benne az is, hogy a tömeg előtt keresett meg, itt pedig nem játszhatjuk le a szörnyek háborúját és muszáj volt az emberi térfelemnek nagyobb tisztaságot biztosítani. A Bestia még járkál, körbe-körbe ténfereg szemmel tartva a kis fickót, de még nem ugrik.
- Az emlékeid kissé csalnak, te meg nagyon. Abban fogadtunk, hogy meg tudlak motozni és elismerem, hogy nem sikerült.
Gondolatban még hozzáteszek egy fontos, de lepel alá való csekélységet:
~A fair play értelmében pedig nem veszem motozásnak azt, hogy a borítatlan tested elárulta, nem rejtesz semmit és a profi testátvizsgálásnak az se felel meg, mikor egymás hegyén-hátán vágtuk és szorongattuk a másik farkasát. Illetve a tiédet, mert tükröt játszottam ott a víz alatt. Ugye, rémlik?~
Aki elkezdené magyarázni, hogy de az motozás volt, azt lecsapnám, mint Zsugás Jimmy a piros ászt. Dolgoztam bodyguardként és én pontosan tudom, mit kell nyomni, simítani, hogy a diszkréció megőrzése mellett történjen meg a teljes átvilágítás. A haragom pedig nem öli meg az egyenesség iránti lángoló szeretetemet, én képes vagyok magammal szemben is kőkemény lenni. Vesztettem, nem tagadom.
- Szóval nem hazugság, hogy néha igazat is mondasz. Ez még egy könnyen elképzelhető tény, kérdés az, hogy mikor tartasz még ilyen kivételes alkalmakat?
Arról nem győzött meg, hogy ami ezután következik, annak hihetek. Nem szagolok ki mindent és cihomókus se vagyok, nem szórom ki a pattanások összetöpörödéséből a cihózist. Én az érdekek és célok, a motivációk és az emberismeretem alapján ítélek, az pedig azt súgja, hogy Jasoné a Grimm testvérek szavahihetőségével vetekszik.
A backstage-ben máris kezdődik a vetítés. Csak kiröhögöm kihzott testtartással és csípőre tett kézzel. Az orrom elé tolja a lopott könyvet, ami már a tulajdona, fixíroz a tömeg széléről és utána azt mondja, ő csak olvasgatni akart, amíg megvár... A hangja se meggyőző, értelem pedig végképp nincs az egészben. Nosza az arcába egy hasonlóan true story-t!
- Igen, én pedig a Kheopsz-piramisban lakom és csak átugrottam egy gesztenyepüréért Indiába, de rossz irányba fordultam az első Strabucks-nál, így kerültem Fairbanks-be. Amúgy most bizonyítottad, hogy képes vagy igazmondó juhásszá avanzsálni: ez tényleg egy jó könyv.
Mást nem hiszek el neki, hanem lelki mikroszkópommal kutatom, hogy ennek a pulinak melyik az eleje? Mi a mese tanulsága? Provokál és tagad, hogy még jobban provokálhasson? Egyszer már bevált, de most társalogni akarok vele. A fenevad már megint vicsorog, mert hergelik, de felemelem a belső mutatóujjamat és rászólok, hogy "Nem szabad!"
~Ulfred Brandt? Hová valósi a germán nevezetű béradód?~
Ez a név az ismeretlenség ködébe vész, legfeljebb egy eltitkolt haragosom viselheti vagy olyan, akit én más megszólítással ismerek. A fél világot magamra haragítottam már és a sértődést féltett kincsként őrizgető szánalomtömbök képesek lehetnek megkerestetni engem. De így? Mint Darwin evolúciótanából, ebből a történetből is hiányzik egy fontos láncszem.
- Kinek az érdekét szolgálja, ha nem a sajátját? És mennyit fizet neked a Sötétség Hercege? Nem, nem Ozzy Osbourne-ra gondolok.
A beszélgetésünket itt senki nem hallja, de ha hallaná, akkor se értené. A legneccesebb dolgokat fejben adjuk át, amit mégis kimondunk, abból a már említett Káoszon kívül semmit nem hoznának ki a fülesbaglyok. Ez a leírás illik sok alakra, akit ismertem, de valakinek a felbérelése irritatív mókázásra nem illik a profiljukba. Sanda gyanú, hogy itt a királyi első szám harmadik személy dugta ki fejét a föld alól, de erről még meg kell bizonyosodnom.
- Ha a vikingeknél nem járt, akkor merre sétálgatott a kis kék bolygónkon?
A lényeget ragadom ki, nem a mitológiai utalásra tapadok rá. Nem vagyok profi a normann világból, pár szereplőt ismerek. Az említett istenség a nagy intrikus volt, igazi antropomorf fekáliakavargató, akit később a sátánnal is azonosítottak. Egyáltalán nem érdekel most Vejnemöjnen és a hasonló jégcsapszakállú ősentitások világa, nem is firtatom.
~És te mit hibáztál el? Villámsebesség cikkcakkozott végig az utcákon előttem, de emberi kar fonódott a nyakam köré, míg a karmolásokat szőrmókhát állta. Nem a vérvonalad a kérdés, hanem az, hogy mennyivel előzted meg Benjamin Franklint a megszületés versenyében?~
Olyan sebességre intravénás spurimágia nélkül csak a csúcskorú farkasok képesek, ezért kérdezem, hogy a XVIII. századi alkotó előtti időkből származik vagy kortársa volt-e? A káosz túl egyszerű magyarázat erre. Arra apellálhat, hogy nem vagyok bonyolult lélek és hiszek a nihilben. Nem, én magamban hiszek. Tudom, mit láttam.
~Találd ki, trükkmester! Műhelytitkok gyöngyeit nem dobom a házisertések elé.~
Egyszerűen nem volt életszerű a történés és erre utólag jöttem rá. A harc hevében fel sem tűnt. Egyébként meg... Tudom, hogy bármit mondanék, kimagyarázná és tovább csiszolná a stratégiáját. Megismerné a gondolkodásomat még jobban és adaptálná a kis simlijeit, hogy átverjen a palánkon, mint Zsugás Jimmy a kezdő pókerarcokat. Ezt a játékot nem játsszuk. A Bestiám is így gondolja, csak morgások és acsargás közepette villanó fogakkal jelezné. Kushadj, te odabenn!
- Nos, nagy építészmester, aki colstokkal méregettél, milyen monumentumot akarsz felhúzni? A téma nem úgy szólt, hogy miért mentél el. Azt csak a kesergő blues nagyjai tudják hitelesen megkérdezni, én meg csak egyszerű hallgatójuk vagyok, nem utánzójuk. Mit akartál elérni egy írásos üzenettel? Mitől járt volna örömtáncot a Nagy Testvér és mi hajtja őt pont utánam? Melyik nőjébe mélyesztettem bele a méretes méregfogamat, hogy így irigykedik?~
A történet egyre kuszább és érzem, hogy olyan vágányra terelődik, aminek végén a nagy semmi van, a füves pampa, de antilopok nélkül. A górcső alá nem Charlie angyalának megbízója való, hanem maga az elcseszett angyal. Ha nem Charlie-nak hívják véletlenül. Utoljára kérdeztem Ulfredről. A csuklóját meg zsigerből elkapom, ahogy az asztalhoz nyúl. Az érintkezéstől beindul a vadállat is és nekiugrana, de megint rápirítok, hogy "Ül!"
~Nem a tiéd, öregúr! Elhiszem, hogy hajt a szarkák vérvonala, de ha kell, kérj inkább. Képes vagy megtenni?~

Mint aki áram alatt lévő vezeték fogását próbálgatja, úgy rándul meg az orzó torzó válla és a szája széle leesik, mint létminimum a fejlődő országokban. Valamiért nem túl hihető nekem az, hogy ilyen könnyen lemond az igazáról, hisz ha akar érte csörtét vívni, akkor megteszi tölcsérben megforgatott szótöredékekkel. Majdnem akkora zsonglőr, mint én, csak épp más hajtja.
- Annyit hazárdírozol, hogy már nem is emlékszel, kivel miben fogadtál? Akinek esze nincs, notesze legyen! És retesze, ami mögé elzárja, nehogy ellopja valaki, aki értékes írásokra vágyik.
Megint megkopogtatom a könyvecskéjét jelezve, hogy itt bizony rá gondolok. Az egója ismét kivillantja fogait az eddig sem szerénykedő szájak fedezékéből. Szívesen játszatnék a fogsor tagjaival körmérkőzést a bentmaradásért, de egyelőre a szavak mezejére terelem a csatát.
- A történetírók dicsfénye pedig hanyatlik, midőn új győztesek kerekednek felül a korábbi győzteseken.
Plutarkhosz ideje elmúlt, ahogy a krónikásoké is, a hódítók meghódították a korábbi hódoltatókat és ez így megy mindig. Én is voltam bajnok, nagy betűvel Bajnok, aztán másnap már kölyökké fokoztak le. Megint a szamárlétrán araszolok felfelé és ami emberi léptékben gyorsan ment, az a farkasoknál lassú, de tovább is él. Itt már évszázadokról beszélünk és az, hogy még élek, mindenképp a győztesek közé sorol.
~Mit akarnak előcsalni a pozitív kritikáid?~
A dícséret pisztolygolyóival eddig nem igazán lövöldözött. Esetleg egy tisztelgés ez a vérvonal előtt, amihez ő is tartozik, bár tagadja. Tipikus burkolt önfényezés. A testtapizás témáját már unom és a lerágott csontot egyszerűen nem szopogatom tovább, mert már nem jön belőle semmi táplálék. Mesék a megbízóról, Robin Masters, Charlie, Columboné vagy Ulfred Brandt, egy kutya. Messziről jött ember messzeségben hagyott ismerőse, bármit állíthat róla, nem dől le a szobor a talapzatról. Legfeljebb megtisztelik a galambok és én is.
- Őszinteség Őnagysága a legkedvesebb szeretőm, imádom a meztelen igazságát, és mint látom, te pedig szereted a kihívásokat, hisz egy kényszeres hazudozónak ez bizony maga a fedettpályás véraláfutás olimpiai megmérettetése!
A beszéd legyen egyenesebb a vízmértéknél, én ezt vallom. A hátsó szándékkal teli emberek és farkasok hátsójával pedig olyan szándékom van, hogy szétrúgom azt, mint szottyadt focilabdát a bikaerejű centerhalf. A hazug manónak nem sok mindent tudtam eddig elhinni, kész kódfejtés értelmezni őt. Annyi szent, hogy nem sok füllentősebbet ismertem a felnőtt egyedek közül és még kevesebb volt olyan kiismerhetetlen, mint ő. Én az őszinteséggel csókolózom, ő pedig talán tényleg a káosszal, de simán megcsalja.
- Másoknak pedig stikkje, egyesek még gyűjtik is - a szemeimmel és a fejemmel rá célozgatok.
Odabent úgy viselkednek az indíttatás parányi összetevői, mint egy doboz rajzszeg a mosógépben 40 fokos program alatt. Ágyúgolyófutam, őrült rohanás, illegális gyorsulási verseny cél nélkül. Legalábbis nekem biztos nem cél az, amit ő kitűzött, mint nagy tüdejű hegymászó az amcsi zászlót 8 kilométer magasságban. A megbízóról szőtt mesék helyett inkább boncolgassuk az ő rasztaszerűen boncolhatatlan lelkivilágát és élete viszontagságait!
- Te merrefelé sírtad tele anyád gyermekágyát?
Himmelpfortenről nekem hirtelen a nácik jutnak eszembe. Mikor megszülettem, minden germanizmus az épp legyőzött őrült bajszos birodalmát idézte és az ilyen gyerekkori archetípusok mélyen beégnek a memóriába. Egy fantom a németektől, lehet bárki bárhonnan. Nem értem a falu avagy város nevét, mert a teutonok sose voltak kedvenceim, pár szót tudok csak a nyelvükön, azok között pedig ez nem szerepel.
~És mondd, te látássérültet utánzóan manccsal tájékozódó, a Nagy Egészből mit fog fel a te Kis Részed?~
Az ilyen szólamokkal filozófiai könyveket lehet kiadni, könyvsorozatokat és senki nem fog rájönni, hogy ért-e egyáltalán valamit belőle avagy csak a szélhámos frázispuffogtatás mestere. Meg tudja vajon magyarázni, mire gondolt vagy megint csak ellőtt egy báránykát, hátha elkezdem őket megszámolni és elalszik közben a józan ítélőképességem.
~Ezt az útvonalat te is végigjártad? Említhetnél néhány állomást, úgy hitelesebb lesz a túrabeszámoló. És ennyi idősen hová tékozoltad el a vagyonodat? A lopás szeretetének oltárán áldoztad fel netalántán?~
Legutóbb demonstrálta nekem az erejét és a gyorsaságát, tudom, hogy öregkorú már. Felélte, veszni hagyta vagy meg sem szerezte azt, amiről beszélek, ezt szeretném tudni. Nem mondok példákat, rá bízom, hogy villantsa fel az útinapló egyes helyszíneit és esetleg én is mondok neki olyan városkákat, amik élvezhették Dr. Lester J. Edison híres-neves beszédstílusát. A Távol jelenthet bármit, Kuala Lumpurt vagy Chicago külvárosát és én is tudok olyan helyet, amire jobb szót nem találhatok. A "túlvilág" megnevezés sem hozza a képzelet számára sokkal tapinthatóbb közelségbe.
~Támadás a legjobb védekezés, de próbáld ki egyszer ezt egy erőben hozzád közelítő harcossal és meglátod, mi lesz a vége~
Tompítás nélkül nem támadás a védekezés, ezt megtanultam Florida-ban. A Bestiám már teljes fogsorát összenyálazza, úszik a dühben. Az álneveken tengődő engem akar palira venni, mikor ő beszél képtelen képességekről.
~Hányszor merültél már le? Nem pötyögős telefonnal, hanem tüdővel. Szerinted az Alice Csodaországban történetét képes megírni egy fuldokló?~
Az agy tompulhat, mint a túlhasznált fejsze feje és kieshetnek részletek, de hogy másik filmszalagot fűznek be olyankor, az nem túl gyakori. Magamat ismerve semmiképp sem. A szimatom nem szagolja ki a délutáni matinét, de a logikám elég jó és a drótkerítésén ez a húscafat bizony fennakadt, hiába akarta átdobni a Bestiámat adrenalinbombával etető Hans-Christian Andersen.
~Nekem aztán mindegy, hogy hány éves banjo, mandolin vagy tekerőlant bevonásával adod elő itt a trubadúrlírát, de amit összeténykedtél, az nem egy korombeli bundás repertoárjába illik. Alfának meg összeszedettebb farkasok valók, nem ilyenek, akiket kanállal kell egybekaparni, mert egyik fülük ott, ahol a másik szemük~
Isten óvja Amerikát attól a Falkától, amelyiket ő vezeti! Nem hiszem el, hogy olyan determinált, hogy képes komolyan gondolni, amit mondott.
~Öreg farkas nem vén farkas, még a Vének Tanácsába se kerül be mindenki, csak az alkalmasok, kiknek erre alkalma sok. Lehet, hogy esélytelen úgy kinézned, ahogy benézel az én világomba, de bűvésztrükköt már mutattál eddig is.~
Tényleg nem értem, paranormális jelenségekkel van tele a múltkori találkozásunk is és a mai úgyszintén. Ennek ellenére fogadnék a saját életemre is, hogy ez a pondrócska előttem az én életkorom sokszorosát hagyta már a 38-as lábai mögött. Ha fiatalon ilyet tud... Hoppá, felizzik a villanykörte az elmémben, új gondolatot jelezve! Az anchorage-i gyógyítónál láttam olyan főzeteket, amik csodákat műveltek erővel, regenerációval, megduplázva, triplázva, négyzetre emelve azt. Lehetséges, hogy doppingol a manó, akkor viszont olyat használ, mint a fagyálló. Nem szagoltam semmi idegen anyagot, ismeretlen kipárolgást. Aki nem kérdez, az nem biztos, hogy kap választ. Vagy biztos nem.
~Vizeletvizsgálatot nem kell végezni, de áruld el akkor, milyen varázsszteroidokat használsz?~
Az egy külön érdekesség, hogy miért vesztegeti rám az idejét. Nem a megbízó miatt, hisz most arra hivatkozna, nem belső indíttatásra. Rejtélyesebb, mint a Bermuda-háromszög, komolyan mondom! A tantuszra nem adtam ejtőernyőt, mégis csak most kezdi érezni, hogy sértéseket rejtettem el a sorok közt? Ez imponál, megint visszacsatolást kapok, hogy gyönyörű sormintákba tudom ölteni a maró gúnyt és fel se tűnik, csak mikor már mélyre harapott. Vagy őt minősíti, de inkább magamat fényezem vele, az jobban esik.
~Pozíció? Egy állócsillag testhelyzete? Vagy csak az egyetem falai közé akarod bekuncsorogni magadat?~
Az egóm szép nagyra nőtt, nagyobbra, mint én, de azt tudom, hogy itt egy megtűrt vagyok, a 3 T-ből a 2., a középső, ami egy biztos pont. Nem a legjobb, nem a legrosszabb. Feltűnésmentes és megbízható, a harmatos átlag posványából nézeget ki, akármilyen rossz is ezt elismerni. Még dolgoznia kell a Falkának, hogy olyan nagyon akarjak asszimilálódni. Egy biztos, ha ez jelenti a pozíciót és balekot keres, akkor egy harapós kedvű Fenevadat fog találni, mert egyre jobban rángatja a pórázt az én foltos farkaskám. Vagy dönthetek úgy, hogy megint esti mesét hallok késő délután és egyszerűen forró vizet akar önteni a kopaszra. Vagy gördeszkát lopni. Ceruzaelemboltot nyitni. A leglehetetlenebb indítékokat is el tudom már képzelni.
~Ne magadból indulj ki, Eredő Ernest!~szólok rá visszafordítva a bolondság vádját.
Itt ő meghívott vendég és nem adtam engedélyt arra, amire én is csak úgy kaptam. Élvezem, hogy kikényszerítem belőle a megalázkodó kérést vallatólámpa nélkül is. Gyorsabb, erősebb és rondább is nálam, de képes ezt megtenni. Igaz, hogy olyan hangsúllyal, amitől a belső Állatkám már tátja is a pofáját, hogy kettéharapja Jasont. Maga alá gyűr az érzés, hogy ezt nekem el kell tűrnöm. A hófödte alaszkai hegyek sipkájának tűhegyes csúcsát már, hát dehogy megyek át vágóhídi házijuhba! A kezem a csuklóról a póló nyakára vetődik és megszorítom a showman muksó felsője felsőrészét:
- A kérésed visszautasításra talált, mert visszataszító vagy, akár egy tál szétrobbant békabelsőség! Minek kellett álnevekkel dobálóznod, Montgomery Orrbaveri? Mi a célja az ostoba játékodnak?
Lehet, hogy pont ez, ingerelni akar és sajnos ismerve magamat, tud is. Na, doktor úr, ragadd meg azt a pórázt még egyszer és rántsd vissza az acsarkodó dögöt, mielőtt kijönnek a tetovált állatvédelmisek! Újra fényleni kezd az energiatakarékos izzó, amit az agresszív természetem állított takarékra. A testi fenyítés nem hat kényszerítően olyan valakire, aki erőn felül erős. A szánalomérzetét kell megbolygatni, mint termeszvárat repeszgránáttal. Előrelököm és elvonulok onnan, mint költözőmadarak dél felé, csak éppenséggel én a forró Afrika helyett a jól tisztított, ám farkasorr számára így is bűzös mobilwc-t választom. A konténer felé igyekezve még visszamorgok telepatikusan:
~Inspiráló mivoltod tagadhatatlan: hánynom kell tőled...~
Csakhogy nem az következik, legalábbis nem ebben az értelmében. A kisded labdadobálásaitól már tényleg okád az attitűdöm, de répa és húspép, meg félig emésztett bomlandók helyett egy trükköt lök ki a szájából az elmém. Mindjárt kiderül, hogy az én reakcióm lesznek-e érdekesek és hogy milyen történetekkel áll elő, ha olyan események történnek, amikre még az pszichotikusan kreatív szürkeállománya sem készült fel...

A noteszhuszár szavai nem hatnak meg túlságosan. Lopott egy jegyzetfüzetet is, nem csak a szépirodalomra specializálta magát, nagy dolog. Beletörődés? Az nem az én műfajom? Inkább ütöm a falat, egyszer csak kidől. Egyszer csak összeomlik a sikertelenség és a fájó szótőrök alatt ez a mutatványos művész úr is.
Érthetetlen a figura. Nem hiszem el, hogy bármit, BÁRMIT is tenne hátsó szándék nélkül. Sunyibb, mint Zsugás Jimmy élete mérkőzésén, ahol a házát is feltette tétnek.
~Manó, te talán egyszerű ember vagy? Akkor nosza, hadd szaggassalak szét, mint a nokedlit!~
A belső kényszere hajtja új és újabb történetek kitalálására, a korábbiak tagadására és persze mindennemű igazság kifordítására. Az a sátáni hasonlítás nem volt olyan rossz párhuzam. Ilyennek szokták a jó öreg párosujjú patást a vallás nagy tudorai. Nem ettem meszet, csak arra próbáltam utalni, hogy míg ő sinusgörbét ír le két pont között és azt se vallja be, én az egyenességet preferálom. Lehet, hogy megcsavarom a labdát, nehogy könnyű legyen visszaadni, de oda és annak ütöm, akinek szánom. Egyáltalán nem vonz az ilyen mézes-mázos, gézes-gázos háborodottak életmódja, se a titkosügynököké, akik a feleségük előtt is letagadják, hogy házasok.
~Akkor adok neked házi feladatot: hallgasd meg a Nashville Pussy-tól a Why Why Why-t. Mintha csak rólad írták volna.~
Én nem félek bevallani, hogy mely város kórházában pottyantottam el az első könnyeimet. A szeretteim erős farkasok, hiába is próbálkozna velük, a szüleim a kivételek és noha évtizedek óta nem láttam őket, nem fogok a nyakukra küldeni egy elmebeteg szélhámost. Támogatom őket távolról, többszörös álcázáson keresztüli utalásokkal, mert a család nekem még mindig ugyanolyan fontos, mint gyerekkoromban volt.
~Ahhoz neked annyi közöd van, mint a Serengeti Nemzeti Parknak a Bestiádhoz~szerelem le az érdeklődését egy negatív válasszal.
Ennek a tűkarúnak vajon él még valakije? Elég magányos alkatnak tűnik, ami nem is csoda, ha tele van titkokkal, senkit nem szabad túl közel engedni a tűzhöz, mert még átlát a lángokon.
~És a Teremtőd él még vagy már a szellemvilágból figyeli, milyen szerepeket ölt a kölyke? Testvérek, szülők, gyerekek, házikutya, vágósertés? Vagy legalább egy díszhal?~
Megint folytatódik az Ulfred viszontagságos élete c. sorozat, aminek már az első epizódja is életszerűtlen volt és számomra mélységesen unalmas. A fuldoklós résznél megint vadóckodik az állat odabent és erősen rá kell parancsolni, hogy üljön már meg nyugodtan a fenekén. Kezdem azt érezni, mint múltkor is, hogy hiába próbálkozom én itt értelmes párbeszéddel, a fogadó fél pszichikailag alkalmatlan arra, hogy el tudjam viselni szájbaverési indíttatás nélkül. Vagy nem érti meg, amit mondok vagy nem érdekli és kifigurázza. Lewis Carroll műve egy nagy hallucinációnak is betudható, de nem magyarázom meg, mert a viccet és a kreativitást nem áldozzuk fel az értetlenség oltárán.
~Tudtam én, hogy te vagy Tom Cruise. Takarodj is inkább vissza újabb hősfilmet forgatni, szcientológus méhlepényevőkém!~
Kevesen érik el azt, hogy nem akarok velük beszélni és nem is rúgnám ki rögtön a lábukat, hogy földharcban kerekedjek felül, mint tornádó a tehéncsordán. A főzeteibe fulladjon bele, én faképnél hagyom, nem kérdezek, nem válaszolok, inkább a tettek kardjával fogok most küzdeni. Próbálja csak felfalni a szendvicseket, a személyzet meg fogja kérdezni, mit keres itt egyedül és udvariasan kikísérik majd. Én pedig senkinek nem adtam nyugtát róla, hogy szabadon garázdálkodjon a nevemben, hiába is hivatkozna rám.
Fellépkedek a konténer döngő fémlépcsőjének vékonyka, de stabil lapjain. Az ajtón barlangrajzi egyszerűséggel virít a FÉRFIAK felirat piktogramja, mely mögött eltűnök. Senki nincs idebent, tökéletes az alkalom. A konténerben kis folyosóról nyílik a két fülke, előttük egy viszonylag tiszta mosdó, kéztörlőadagoló és persze tükör. Ami fontos nekem, az az, hogy a konténer alját ellátták fekete nylonnal, ami végig takarja az alja és a füves parkrész közötti üresjáratot. Ez lesz az én mozgásterem, titkos járatom, amin át kiosonok, hogy eljöjjön a várva várt káosz. Beveszem magam az egyik fülkébe, belülről préselem zártba a tolóreteszt. A fülke előtt épp elég hely van még egy magamfajta hegyomlásnak is.
Most pedig szépen megválok a ruházatomtól, miután a kagyló tetejét lezártam, nehogy trágyaértékűvé váljon a komplett öltözékem egy pottyanás miatt. Minden a fogasra kerül és mikor már pőreségemben állok az űrítőedény előtt, akkor következik a mutatvány.
Ilyen ötleteim csak azóta pattannak ki gondolataim kovácsműhelyéből, mióta a Vörös Hold után lerúgtak az égből. Mintha a képességeim kiaknázásának céljával küldtek volna vissza. Leguggolok és karom lendül, majd könnyűszerrel üti át a padlót. Nem reped végig, csak a kagyló előtti részt ásom, feszegetem ki. A hazug manó talán hallotta a zajt, ha nem ette messzebbre a fene. kibontok egy akkora lyukat, amekkorán az alaszkai farkas még épp át tudja küldeni magát. Mivel mások farkasalakját is le tudom másolni, egy apróbb termetű hím közönséges farkasát öltöm magamra és már lent is vagyok a füvön. A konténer alatt pont van elegendő hely, hogy kússzak és ezt meg is teszem. Mivel sok vendég van, két ilyen vizesblokk is áll egymás mellett és én könnyedén kommandózom át a másik alá. Onnan pedig a nylon mögül kibújva az emberek közé rohanok a konténer túloldalán, ahol Jason csak akkor lát, ha már megkerülte az egészet.
- Jézusom, egy farkas! Hogy került ide? - kiabál egy kövérebb baseball sapkás fickó és elejti a vattacukrot.
Nagymamák rebbennek szét, hogy az unokáikat elrángassák az ismeretlenségből előtűnt fenevad elől és fiatal hölgyek sikoltoznak. Szétválik előttem a tömeg, mint Mózesnél a Vörös-tenger. Jason bátyó, merre vagy? Ha meg akarja nézni, mitől hüledezik a népség, akkor egy kisebb méretű hófehér farkast láthat lógó nyelvvel szaladgálni leszegett fejjel, ahogy méregeti az embereket. A szagom és az energiáim elárulnak, hogy én vagyok az, de a külsőm egy minneapolis-i hím alakja. Elég egyszer látnom, le tudom másolni és máris nem én vagyok szem előtt. Kiszemelek egy egyedül maradt gyereket az egyik kültéri fűtőoszlop mellett. A kék kiskabátban maradt barnahajú kisfiú rémülten próbál elszaladni, mikor észreveszi, hogy felé tartok, de megbotlik. Ezeknek még könnyen összeakad a lábuk 3-4 évesen. A szülők büszkék lehetnek magukra, hogy hátrahagyták farkaseleségnek az utódjukat. Odavágtázom és leterítem, hasra rángatom. Állkapcsom a nyakára feszül, de még nem harapom át azt. Meg akarom várni, hogy a mesemondó ideérjen.
~Hát ezt hánytam ki... Rajtad múlik, hogy vértenger lesz-e a lurkó légcsövében. Nos, ez megfelelő tárgyalási alap?~
Eddig jól megy. Az emberek távolodnak, de tudom én, hogy hamarosan elő fog kerülni 1-1 bátrabb, aki esetleg kézifegyvert is tart magánál vagy azt hiszi, ért a vadon állataihoz. Az Őrzők csak később jönnek, a vakmerő civilek az előörs, mindig így szokott lenni.

~A dobogó teteje nincs beenyvezve, aki rálépett, annak is más lép egyszer a helyébe.~
Ha én így gondolkodtam volna, akkor megmaradok egy klub falai között, hogy a hobbibirkózókat nyüstöljem wrestler fogásokkal. Nem, nekem a verseny volt az életem és most is az, csak épp átvitt értelmű ringekben nyomulok. Aki győzött, azt is le lehet győzni. Stratégia és felkészülés kell. És ha belebukom, megpróbálom legközelebb, mert soha nincs vége a dalnak.
~Minek legyek közlékeny, ha te is nagyobb meséket szősz, mint James Fenimore Cooper?~
A Bőrharisnya írója lenyűgöző sorokat vetett papírra, Jason viszont valóságként ad elő mindent, amit nehezemre esik elhinni. Én is ismerem, mikor kell azt mondani egy döntésre, hogy vakmerőség és adni a szavaira bizony az lenne. Inkább lehúzom a rolót a bizalom előtt és átlépünk a kommunikáció egy másik szintjére.
A Lehetetlen küldetéssel megint vakvágányra ment a vitaest gőzmozdonya és már nagy ívben körbejelölgetem területfoglaló testfolyadékkal, hogy miért. A kákabélűt magára hagyom az ételtolvajok mennyországában, míg én fortyogó fejem üstjében kifőzött tervemet valósítom meg.
A tömeg előbb reagál. Egy-egy bátrabb jelentkező már lépéseket tesz felém, de mindig odanézek és megtorpannak, mint felbőszült tenyészbika a villanypásztor érintésére. Egy farkas nézése állhatatlan, szigorúbb a legutáltabb rektornál. Ránézel egy ilyen állatra és kiolvasod a szeméből, hányféle módot ismer, hogy elvegye az életedet és a belső szerveidből rendezzen családi vacsorát.
- Ne! Még eltalál valakit! Egy gyerek van ott, hát nem tetszik látni? - csitítanak egy mackós alkatú bajszos pocaklövészt, aki már fegyvert rántott.
Az a cölöpverő fajta lehet, aki tud lőni, de gondolkodni csak szökőévben egyszer szokott, mert utána 4 esztendő neki kipihenni. Egy nénike szólt rá, aki orra hegyére csúszott szemüvegkerete mögül képes megfegyelmezni az övénél kétszer nagyobb derékbőséggel küzdő lőmániást.
Én tartom a pofámat, a gyerek nem. Sivalkodik, korához méltóan pánikol. Nem meri még a bajszomat sem meghúzni, csak vergődik, mint partra vetett bálna a Greenpeace érkezését várva. Végre megérkezik a nyuszkó-muszkó, akit ki akartam csalni az odvából és sikerült is. Következzék hát a párbeszéd, az utolsó esély, mert ha most se sikerül rábírni, hogy az amőbás résencsúszás helyett villantson gerinccsigolyát, akkor én befejeztem vele egy életre és a kapcsolatunk következő szintje a megfigyelés lesz. Mint amikor bérgyilkosként dolgoztam és az áldozatot távcsővel, rejtett jelenléttel, bokrok és autóüvegek takarásából kísérték a szemeim, hogy megtaláljam a likvidálás optimális módját.
~Az igazmondó juhászt akarom hallani. Nosza, valld hát be, miféle ok csalt ide, hogy álnéven keress nekem bajt? Mitől félsz, mily veszélyekkel kecsegtet az igazság napvilágra kerülése?~
A Bestiám most elemében van. Morog, vicsorog és nagyon szeretné átharapni a gyerek torkát. Ebben a szent minutumban. Én viszont már csak egy választ várok, mielőtt cselekszem. Az emberek még távol vannak, de nézik a jelenetet és előkerülnek a telefonok is, mert egyesek már az utókornak dolgoznak. Vagy csak Pulitzer-díjra vágyó keselyűként csapnak le a leendő dögre. A műsor első osztályú lesz és még a másféltucatos hullahopp karikát se kell elégördíteni, ha jó sínre tér át a szerelvény. Ha pedig engem utólag behívnak rapportra a tetovált lányok és fiúk vagy a territóriumot uraló bundáscsapat, a tagadás akkor sem lesz kenyerem. Amit teszek, azt vállalom, mint Atlasz az égboltot.
A parton megrökönyödött a művillám, mikor nők és gyerekek gyilkolásáról volt szó. Mintha ő szent lenne, pedig a pantheonba vérfarkas még nem került be. A saját gyengeségével akarom megfogni, de lehet, hogy kiderül, ezt se kellett volna neki elhinni. Füleim távolról meghallják a tömeg hangjából a foszlányokat: mindenféle hatóságot, sőt még az állatkertet is hívják az intézkedő polgártársak. Ötleteim lennének még az esemény színesítésére, de megvárom a mókamester reflexióját, mielőtt folytatnám. Sült hús illata szivárog át a parkon. Mmm, nyami!

Jólesik azt gondolni, hogy engem is márványba öntöttek, mikor bajnokká váltam. Úgy is, hogy másnap este hivatalosan egy veszett kutya győzte le a Zöld Sárkányt. Ezt a témát nem dobom fel, mert én nem félek ugyan, de azt nem akarom, hogy a sztorimester eljusson a szüleimhez és abajgassa őket. Hallgatok inkább és büszkén feszíti a lelkem mellkasát, hogy igen, én még mindig állócsillag vagyok. Ha annak érzem magam, az leszek és csak az égitest mérete nő majd.
Úgy látszik, kezd lemerülni az elem és a fárasztásban profi uraság maga is érzi a kilátástalanság szédítő gyengülését. Ha nincs remény, nincs erő és minden zsák megtalálja a maga foltját. Lehet, hogy be szoktak neki válni a trükkök, ha nem lehet fogást találni a meséin, de nálam valami megrögzött kőszilárdságot talál. Fogalmam sincs az igazságról, de arra patkánymérget vennék, hogy neki annyi köze van hozzá, mint Mikulásnak a lávaköves grillsütőhöz. Ehhez pedig szájzárat kapott pitbullként ragaszkodom és keresem a bizonyítékot, ami egyszer majd felbukkan a hűvös fogadtatás hava alól.
Fürkészem a lesben álló tettre várót, hogy küldi-e a gondolati sms-t és hogy mi szűrődik ki a pajzsa rései mögül. A közöny páncélja védi most őt. Múltkor meg már az égig ugrott volna, mikor női vagy fiatalkorú emberi példányok kiiktatásáról társalogtunk? Én ezer örömmel harapom át a gyermek könnyű húsa mögötti gégecsövet, ha ezzel elérek valamit, de ha sztoikus nyugalom fogadja a produkciót, az felér azzal, mint amikor valaki direkt feszíti minden szájizmát, nehogy mosolyra húzódjon a mocskos pofája a poénomon. Csak azért, hogy gyilkolja a hangulatomat, mint zyklon-B a rabokat. Nem kérek a mérges gázból.
Ha végigröntgenezi az érzéseimet, meg fogja találni benne a pillanatnyi bizonytalanságot, amire annyira vagyok büszke, mint üveges mexikói a hanyattesésre. Biztonságban érzi magát a hazugságokból és zavarkeltésből emelt óvóhelyén és még az se hatja meg, amit csökevényes szervnek, könnyen sérthető pontnak véltem. Mi a döglött kergemarha légykerülgette szarva tövét szorongassam ezt a kis kabátos görcsöt, ha eredmény egy darab, annyi nincs?
~Akkor te magad vagy a veszély. Vagy a világ legnaivabb vérfarkasa, de muszáj valami felemelőt mondanom, ami nem a lift: hülye nem vagy, arra már rájöttem, mert ebben hasonlítunk.~
Hirtelen miért lett fagyosabb egy eszkimó hűtőszekrényénél? Túl kortárs a produkció és inkább ő áll elő egy jobbal vagy csak ez a túsztárgyalós módszere? Az a baj, hogy kicsúszik a kezemből az irányítás, mint egy beolajozott jégkocka. Igazság és hazugság most nagyon közel van és ez a konstelláció nem smakkol nekem.
~Csusszanjon hát ki telepatikus csatornádból az a rejtélyes kis valóságteremtmény, amihez foghatót még nem láttam! Ha a Szíriuszról származol és egy eltévedt bumeráng vert le onnan, azt is bevallhatod, egymás közt vagyunk! Utána tárgyalhatunk a torkos csütörtökről...~
A mérleg nyelve még nem billent sem vérző torkú fuldokló, sem farkasszorongatás után fagyizni rohanó gyermeklélek felé, így tényleg a válasza dönt életről és halálról. Nem tűnik olyannak, mint aki számára ez nagy dilemma volna. Vagy újdonság. Rég éreztem már ilyen kétséges szituációban magam. Ha kiderül, hogy ezt akarta kijátszani, elő kívánta csalni belőlem a tömegpusztító biofegyvert, akkor az idegszálaimon tangózni fog a tudat, hogy a mézesmadzag után mentem a húsosfazék helyett. Már nincs sok kedvem harapós teknősbe átmenni és az igazságra is kevés remény látok, de még megvárom, milyen szenzációsnak beharangozott fátyolfellibentést eszközöl. Szinte biztos, hogy a gyerek nem fog ma Micimackóval díszített ágya helyett fekete zsákban szemet hunyni az élet felett, már csak az a kérdés, hogy mivel és mikor zárjam a produkciót. Ha valami hihetővel áll elő (igen, Elvis él és a Nagyláb is létezik), akkor még folytatódhat a torokszorító történet, mert motiválni kell a 2. kötet bemutatására is, hiszen mindig a végén tudjuk meg, hogy ki a gyilkos.
A tömeg pedig csak néz, hol hangosan, hol halkabban és senki nem akar könyökben végződő karral hazamenni, ezért tisztes távolból szurkolnak a gyereknek. Érdekes, hogy érzek néhány energiahullámot olyanoktól, akiknek az életét felüdítené egy véres esemény bekövetkezése. Semmi szánalmat nem érzek, hogy ők valószínűleg hoppon fognak maradni, mint Zsugás Jimmy, mikor összeragadtak a cinkelt lapok.