- Ha van önben egy csepp is abból a de Lucaból ami abban a férfiban van meg akit ismerek, abban az esetben az a posztó vissza fog ütni, és bevallom szívesen megnézném, ahogy a bika szemei keresztbe állnak. – Hogy hasonlattal élve csevegje vele egy keveset, tetszett a nő, na. Amúgy pedig, teljesen komoly figyelmeztetésnek szántam, hogy csak óvatosan mutatkozzon be bárkinek is ezzel a névvel, egy nála erősebb hegyi simán neki fog menni, ha meghallja a nevet. Abból kiindulva, hogy sebesült az egyik Végrehajtónk és nem ő az egyetlen akit támadás ért az elmúlt időszakban, egy emberünk biztosan halott egy másikról semmit nem tudunk és sorolhatnám tovább a dolgot, valami azt súgja, hogy a kóborok sincsenek biztonságban, a háború már a küszöbünket rágja, így nekik is dönteniük kell lassan. - Farkasok vagyunk, kedvesem. – Egyelőre ennél többet nem mondok neki, maga is kitalálhatja, nem titok, hogy Castor de Luca a mi falkánk Alfája, és emiatt egy finom nő ezzel a névvel bajban lehet egy agresszívebb hegyi mellett, még magam sem tudom, hogy rokonok-e, de ha igen akkor még inkább jobb ha óvatosabban viselkedik ez a nő. - Üde színfolt. – Dünnyögöm az orrom alatt, mikor kijavít, manapság kevés ilyen emberbe, bocsánat, farkasba botlok bele. Igen csak érdekes ez a nő, nem olyannak tűnik, mint aki valóban sokat bosszankodna vagy keseregne, kettőnk közül most is én vagyok a zabos a kocsim miatt, ő pedig nem vette zokon a barátságtalan nyitásomat, több mint érdekes ez a nő. Odabent figyelem az embereinket akik dolgoznak, nem csak farkasok, de emberek is vannak közöttük, meglehet figyelni ki melyik orr nélkül is, egy ember másféle fejtartással köszön nekem, mint egy farkas, utóbbinál sokkal nagyobb a tisztelet, mivel tudja hol a helye a hierarchiában. Én pedig eléggé magasan állok, felettem csak a Béta és az Alfa van, mellettem a két legjobb cimborám. - Nem teljesen, van aki ebből él profi hazudozó, és hogy biztos legyen a hatásban, elkezdi elhitetni magával, hogy úgy van és ez valóság, így ha ő elhiszi, akkor más is elfogja, mert nem érzi rajta a szagot. New Yorkban összehozott a sors egy két ilyen egyénnel… de ez most lényegtelen is, bizonyítani jelen pillanatban nem tudom. – Hagyom a dolgot annyiban, nem fontos, és nem is lényeges, a magam kárán megtanultam, hogy ilyenek is vannak. - Egy biztonság technikai cégem van, elég sok mindennel foglalkozom és sokat is látok. – Mosolyodom el, ennél többet most nem kap, majd ha a Falka része lesz, akkor megtudja, hol állok a hierarchiában és mi a feladatom, de addig is, jobbnak látom megőrizni ezt az információt, különösen, hogy emberek is vannak jelenleg is körülöttünk. - Őrjöngeni nem kezdtem el, és a kocsim, nem helyezem a családom elé, ugyanakkor fontos számomra, hát csak ezért ne vegyen egy kalap alá azokkal a férfiakkal, akik a kocsijukat hordják a tenyerükön és felőlük a családjuk porba is omolhat. – Kezdek bele a magyarázatomba, miért is nem vagyok egy kalap alá a többi hímnemű egyeddel, akik kocsit birtokolnak, és nem is egy olcsó konfekció darabot. - Kitűnő, lesz egy két szavam az illetőhöz is. – Húzom el a számat, és már szinte biztos, hogy képen törölöm az illetőt, a biztonsági kamera biztosan látta mi is történt, és meglesz a rendszám is, ha falkatárs, akkor eltöröm pár csontját, hogy tanuljon meg vezetni, és vállalni a felelősséget a hibáiért, ha ember, akkor is kap pá pofont ugyan ezen okból. Figyelem ahogyan dolgozik, és valahol lenyűgöz, hogy mennyire benne van a mozdulataiban és az arcán is, hogy élvezi amit csinál, szeret főzni, és valami finomat alkotni, ez valahol teljesen új megfigyelés nekem, számomra ez a munka monoton lenne és nem viselném el hosszútávon semmi esetre sem. Ő, azonban szívvel lélekkel van benne, ez az érzésem vele kapcsolatban. - Rendben. Egy kérdés innen egy pedig Öntől. – Az más, hogy ha olyan a kérdése, nem válaszolok, vagy kitérő választ adok neki. – Honnan jött? – Kérdezek rá, aztán ha válaszolt jön a következő. – Van biztosítása? – Akkor nem neki kell kifizetnie a javíttatást.
*Mr. Glover szavaira csak megingattam a fejem. Már megint az erőszak. Mióta betettem a lábam ebbe a városba semmi mással nem találkoztam csak erőszakkal. Ez... érdekes, de leginkább idegesítő valahol, hisz ha így állunk akkor elég korán tovább lépek. Semmi kedvem helyet foglalni a kakasok között a szemétdombon. * - Nem ismerem Mr. de Lucát... de én a mosolyommal aratok és nem az erőmmel. * Nos... bár szívesen megnézné, de én még mindig remélem, hogy erre nem fog sor kerülni sem ma, sem máskor. De ha meg mégis, mosolyogva akadályozom meg bármiben a másikat. Feltéve, ha nem sokkal idősebb tőlem. De mindegy is, hisz erre nem lesz szükségem, eddig sem sűrűn volt és itt sem lesz. * - Vittoria vagy Ria. * Javítottam ki a "kedvesem" megnevezést, amire kissé lássuk be, elsötétült a tekintetem még ha a barna íriszeimen nem is olyan feltűnő a dolog. De igen, azt tudtam, hogy farkasok vagyunk. S igazából a megnevezéssel is csak egyetlen problémám volt, pontosabban kettő. A birtokos a végén és az, hogy nem is ismertem a másikat. De nem volt kedvem magyarázkodni, hogy miért javítottam ki a másikat. A közvetlenség sosem zavart, de lássuk be, hogy mindennek van egy határa. No meg semmi kedvem nem volt Marcon agyalni. Szóval inkább azzal foglalkoztam amihez értek és amit szeretek is csinálni, legalábbis még eddig sosem éreztem tehernek azt, hogy főznöm kellett. Olyat alkotni ami másoknak élvezetet okoz. * - Én hiszek magának, nem kell bizonyítani semmit Mr. Glover. Mindössze csak nem értettem és a saját állás illetve nézőpontom fejtettem ki. * De ennyiben is hagytam a hazudozós témát tekintve, hogy sok értelme nincs forszírozni. Lévén, hogy nem hazudtam és nem is fogok ami azt illeti. Hamarabb hagyok lógva egy kérdést mintsem, hogy ezt megtegyem. De kérdeztem is a másiktól, hogy mégis mivel foglalkozik.* - Ejha... a technika ördöge... Ért is hozzá vagy csak cége van? * Lássuk be, a kettő nem éppen ugyan az. Céget vezetni tudomány nélkül is lehet, arra vannak az alkalmazottak. Nem egy és nem is két ilyen vállalkozás fut hogy a tulaja azt sem tudja, hogy mivel foglalkozik lényegében. De azért elkezdtük boncolgatni a témát, ami már ismét mosolyt csalt az ajkaimra. Az a hírhedt kocsi...* - Szóval van családja. Különben meg én csak a nőket mondtam... Feleség, gyerek?* Kérdeztem kíváncsian, miközben a számba dobtam egy sonka szeletett. Nem értem a számhoz, hisz nem fogok elmászni kezet mosni ilyen miatt. Nem épp elegáns, de nekem ez tökéletesen megfelelt. Amúgyis inkább vagyok gyerekes olykor és ezt a vigyorom is bizonyíthatja, ahogy a másikra tekintek. De a többiek közben mennek és én csak mosolyogva köszönök el tőlük. Alig vártam... na nem azért, mert így a másikkal kettesben lehetek, hanem mert nem rombolom az imidzsét.* - És most, hogy kettesben maradtunk... látta, hogyan működik a fakanál, tessék kevergetni a két serpenyőben a hagymát. * Vigyorogtam rá, némi várakozással a tekintetemben, miközben a rákokat hoztam magamhoz, és vágtam be a gerincüknél illetve, a koktél paradicsomokat félbe. Persze ha nem akarta, noszogattam egy kicsit, hogy nem törik le a körme vagy valami és még csak bele sem fog halni.* - Öh... jó kérdést tesz fel egy olyan farkasnak aki 200 éve nem csinál mást, csak utazgat a nagyvilágban. Nem volt otthonom. Az utolsó hely amit annak nevezhetek az Itália. De akkor még ember voltam, azóta csak vándorlok, épp amerre kedvem van. De az utolsó hely az... Chicago. Bár ott csak pár hetet voltam. Mi van a hegyen élő falkával? * Jött az én kérdésem minden szünet nélkül. Persze megvolt az oka amiért kérdeztem és nem azért épp, mert unatkoztam vagy csak nem jutott eszembe más. A kölyköm oda tartozik... tudni akartam, hogy mi a helyzet velük. Közben ha megpirult a hagyma, a paradicsomokat ráfektettem és elkezdtem a többi hozzávalót is hozzá dobálni, illetve a másik serpenyőbe a húsnak kérget varázsolni.* -Van. De mivel önhiba, így ezt a biztosító nem fizeti. De higgye el, nem azért dolgozom mert muszáj. Hanem mert élvezem azt amit csinálok és szereted adni. Szóval csak csináltassa meg, és mivel itt élek a számlát hagyja a recepción a nevemre avagy keressen meg. Napközben itt vagyok, utána ha kellek akkor a kórházban, a gyerekosztályon többnyire. * Nyilván kitudná azt is deríteni, hogy melyik szobában élek. De na... oda azért had ne hozzon már egy számlát. Bár kitudja, ha biztosra akar menni, hogy megkapom még az is megeshet. De remélem, hogy nem. Egy hajadon nő nem fogadhat férfiakat a szobájában. Nem illik.* - Azt tudom, hogy a Hotel egy falkaterület és, hogy viszály van a két falka között. Azonban... azt nem, hogy miért? * Tekintettem fel a műveletből és már a tészta is a vízben volt. De lássuk be, hogy; nem sokára kész a vacsi. Szóval ellépve a tűzhelytől két tányért és evőeszközt készítettem ki.* - Remélem semmi baja a kemény felülettel. * Tekintettem a földre. Mert bizony én ki nem megyek az étterembe, hanem kap a tányér alá egy tálcát és nekem tökéletesen megfelel az is, hogy itt a hátam neki döntöm az egyik fémnek és máris ehetünk. Najó... az még egy negyedóra. De idebent nincsenek székek, szóval... legalább kiderül, hogy mennyire sznob a másik.*
- Fogadjon el egy tanácsot, kérjen időpontot Mr. de Lucahoz és beszéljen vele ha maradni akar, a mostani helyzet a mi fajtánknak itt eléggé puskaporos, és rövid időn belül döntenie kell, hol marad, vagy ágyútöltelék lesz-e. – Nézek teljesen komolyan a nő szemeibe, nem fenyegetni áll szándékomban, csupán figyelmeztetni, hogy a jelenlegi helyzet miatt nincs ideje a hosszas tökölésre, és ha már a Hotelben dolgozik, akkor jobb, ha hozzánk szándékozik csatlakozni, vagy ha nem akkor menekülőre fogja, mert a falka nem fogja megvédeni, ha nem a mieink közé tartozik. Ha egyszer kikerültél tőlünk, nem fogunk utánad menni és védelembe venni, a falka csak azt védi meg aki vele van, és ez a nő ugyan a Hotelben lakik és itt dolgozik, de még sem tartozik hozzánk, csak a munkaszerződése alapján. Ha kitör, a harc senki nem fogja megvédeni, én sem, hiába is vetettem rá szemet és cipelném az ágyamba. - Vittoria. – Rendben, elfogadom, hogy a nevén szólítsam, végül is így tisztességes a dolog, és nem vagyok ősember sem, hogy azt tegyem vele amit csak akarok, ráadásul ez a kinyilvánítása egyértelművé tette, hogy nem az a nő típus, akire ránézek, és már vihetem is ágyba. Redben, ezt is elfogadom, érte vagy megdolgozok, vagy hagyom a fenébe és maradunk a hivatalos felhangnál. farkasom most nem igen ért velem együtt, ő már a nőstényre ugrott volna, hogy hágja. Amit nem vagyok neki, és fel is vonom a pajzsom teljesen. Azért még nem hagytam el teljesen az emberi mivoltomat, hogy ösztön vezérelve letámadjam. - Mindenkinek megvan a joga a saját nézőponthoz. – Nyugtázom a dolgot ennyivel aztán már nem is foglalkozom tovább a témával, helyette figyelem ahogyan főz tovább és látszik rajta szeri amit csinál, majd válaszolok a kérdésére is. - Értek is hozzá, nem csak igazgatom, de kiveszem a munkából is a részem, hogy vezethetnék úgy valamit, ha magam nem vagyok azzal tisztában? – Nézek rá a nőre, tudom, hogy vannak ilyen emberek, akik megalapítanak valamit, és másokkal csináltatnak benne mindent, mert fogalmuk sincsen a dologról, de én nem ilyen vagyok, tudni akarom mit művelnek az embereim, és a minőségi munkához úgy gondolom nekem is tudnom kell mi az amivel foglalkozik a cégem. Ráadásul a Hotelnek, az Uppernek, az Orfeumnak is szüksége van arra, hogy ezekkel tisztában legyek, a Falkámért pedig bármit megteszek és bármit feláldozok! Ahogy már csak ketten maradunk utána válaszolok a családról szóló kérdésre. A Falka az én családom, és értük nincs olyan amit ne tennék meg. – Válaszolom meg neki, mivel nő az nincs az életemben, nem szeretem a hosszú távú kapcsolatokat, a feleségem halála óta nem volt tartós kapcsolatom, a nőket tisztelem, amennyire ők engem, de egy éjjelre csak egy nő, vagyis, többet sem fekszem össze ugyan azzal a nővel, néha van kivétel, ha egy- egy nőstény olyan nagyon jó az ágyban, de ezt leszámítva, nem gyakori, hogy valakivel gyakrabban és egymás után többször összefeküdjek. A nőre meredek, mikor azt mondja kevergessem a hagymát és még a fakanalat is elém pakolja, azt hiszem némiképpen kikerekedtek a szemeim is, de hamar összeszedem magamat és megnézem magamnak az edényeket és a fakanalat is, végül is nem vagyok egy elveszett lélek, megy ez nekem, de így nem szoktak hozzám szólni. Végig mérem a nőt, és fontolóra veszem, hogy lerohanom, és megmutatom neki hol is a helye, mert még is csak. De végül elveszem a fakanalat és megkavarom a hagymát, úgy döntöttem nem fogom bántani, és nem halok bele ebbe és éhes vagyok, enni akarok. Pont. - Chichago, szóval onnan jött át. – nyugtázom a dolgot, és végig gondolom a kérdését. – Nem bírjuk egymás pofáját, ők bennünket betolakodóknak hívnak. Nos, annyi igaz, mi jöttünk az ő területükre, de ennek is megvan a maga oka. – Nézek a nőre, és a magam nemében választ adtam a kérdésére, igaz nem tökéletesen és nem mindenre, de ennél többet jelenleg nem fogok mondani. - Nos, Vittoria, mivel a magam nevében beszélve én vállalom a felelősséget a tetteimért elvárom a másik féltől is, így a számlát be fogom nyújtani. – Erre mérget vehet, nem izgat, hogy nő és egyebek, megtörte a kocsimat és a javítatás költségeit igen is állni fogja, és pont. Ezen nincs mit ragozni a továbbiakban, a fizetése sem érdekel, ha nem lenne annyi, akkor ledolgoztatnám vele, ennyi és egy bambi. - Ahogy korábban említettem, mi ide toltuk a pofánkat, nem tetszik nekik. – Válaszolom meg velősen a kérdést, amúgy ezen nincs mit ragozni, ide jöttünk, mert jöttünk, ezt nem osztom meg vele, és itt vagyunk és ez a hegyieknek rohadtul, de nem tetszik. - Nem vagyok egy borsószemkirálykisasszony. – Most megeresztek irányába egy vigyort és a tányérommal a kezemben leülök a földre, a hátam a szekrénynek vetem, és enni kezdek.
*A férfi szavaira először csak felszaladt a szemöldököm aztán meg össze. De lássuk be, ha ezek az opciók akkor maradok egy másik megoldásnál. Elhagyom a várost. De hát minden rendbe jön, én pedig nem vágyom falkára. Szóval pat helyzet, de csak bólintottam.* - Köszönöm a tanácsot. * De nem fűztem hozzá semmit és nem is kötöttem a másik oldalra, hogy nem hiányzik a falka. Mármint ez így nem igaz, de a lényeg, hogy nincs szándékomban csatlakozni sehova. Eddig is egyedül éltem, nem most fogom meggondolni magam az utolsó másfél évszázadomra. De hát én sem tudhatom, hogy mit a holnap. Ami a nevem illeti, felőlem aztán nem kell hivataloskodni. Felajánlottam a keresztnevem becézését, de ha a teljeset akarja, ám legyen. De igazából mindegy, csak a sok "kedvesem" "aranyom" és egyéb megszólításokat hanyagoljuk és na, kedvesen hívtam fel a figyelmét erre is, egyszóval kértem. Mindig ezt teszem, nem ugrok senki torkának kapásból. Sőt... ami azt illeti, hogy nagyon ritka esetek az, ha én erőszakhoz folyamodom. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányszor volt erre példa és azért nem egy száz év körüli farkas vagyok.* - Ami azt illeti Mr. Glover igen, vezethetne. Sokan mások is ezt teszik. * Azért a mosolyom elárulhatja, hogy amolyan kellemes csalódás, hogy a férfi ért is ahhoz, amit csinál és nem csak egy mutatós foglalkozás nevét vette meg a piacon, mint a legtöbben. De aztán a családra terelődik a szó, amire a válasza azért kicsit sem meglepő.* - Ismerős... Én magam is éltem falkában életem első száz évében és tudom, hogy miről beszél. De persze a véleményem szerint, mindennek megvan a határa még akkor is, ha az a falkajavára szolgál. De persze, én túl egyenes, optimista és őszinte vagyok. * Vontam meg a vállaim. Az elvakultság részemről nem érhetett semmit, hisz az nem megoldás semmire. Csak az önmagunknak való bizonygatás. Persze nyilván, ha a helyzet megkívánta én magam is megtettem volna, HA tényleg nincs más út. De akkoriban én még túl fiatal voltam, de tekintetemben megjelenik a vágyakozó csillogás, bennem az otthon hiánya. Bár az meglepő, hogy nem említette meg a kölykét. Hisz bár már visszahúzta a pajzsát, kint azért megengedte és azért, mert jelét sem adtam felismertem Nori energiáinak felerősített mását. De inkább csak felajánlom neki a fakanalat ám az arcát látva, nevetésem lágy hangja tölti be a konyhát.* - Ne nézzen így... nem harap. * Kacsintottam rá, ahogy unszoltam és mikor elvette a fakanalat folytattam a műveleteket amik kellettek. Nem parancsoló volt a hangom hanem kértem a dolgot. Különben is, nem is tudok parancsolgatni. Ha mégis, természeténél fogva kislányos hangommal karöltve inkább röhejes, mintsem fenyegetőnek hatna a dolog. De semmi ilyesmi nem volt benne. A kérdésemre adott válaszára csak összevontam a szemöldököm.* - Ennyi eszem nekem is van Mr. Glover. Az okra lettem volna kíváncsi, hogy miért nem szimpatizálnak azon kívül, hogy megszokott dolog a farkasoknál a farokméregetés. * Ingattam meg a fejem vidáman. Most nem tudom, hogy így próbált kitérni, ennyire fiatalnak néz avagy megint ostobának tart mint akkor mikor hullát kereset a kocsimban. Nem tudom, de egyre jobban kezd érdekelni ez a kérdés. A számlára már vigyorogva tekintek rá a tészta szűréséből.* - Eszembe sem jutott kitérni alóla. Nem azért indítványoztam a vacsorát, hanem mert időt spóroltunk magunknak és különben sem volt kedvem elmenni máshova enni, mert mire végeztünk volna bezár az étterem. Magának könnyű... Norina mellett bizonyára akad nasi a szobájában, de nálam ilyen nem lelhető fel. * Vigyorodtam el. Nem is értem, hogy miként gondolhatta, hogy kifogok térni alóla vagy így próbálnám meg elódázni a dolgot. Közben a vacsi elkészül és én magam is leülök, akár illik, akár nem. Nem palotában nőttem fel és a másik válasza is kedvemrevaló. * - Hmm... pedig ha engem kérdezett volna... bizonyára a Hercegnő kategóriába sorolom. Egy fodros szoknya, egy kis topp és máris kész a... oké, rémálom. - Nevettem el magam megingatva a fejem. - Nem, ezt nem akarom elképzelni. De elfelejtett kérdezni. * Ami a spagettit illeti, nekem izlet de hát kitudja a másik hogy áll vele. Ha nem ízlik neki és szóvá teszi, akkor bizony kaphat tejszínes csirkét tésztával. Hisz, ezért csináltam a másik adagot no meg, hogy Norinak is vigyen fel valami "hazait" ha már itt van és Ő jóllakott, akkor a gyerek se maradjon ki.* - Ja és mielőtt itt hagyna, azért szóljon... nem árt ha kislánynak is visz fel. Hogy a szavaival éljek, nem egy ász a konyhában. Gondoltam örülne neki. * Vontam meg a vállaim könnyedén de közben azért ettem és mivel teli szájjal nem beszélek így két falat között sikerült kommunikálnom.
Csendesen gördülök be a hotel parkolójába, miután telefonomról az összes sms előzményt letöröltem és a készüléket hanyag mozdulattal az anyósülésre csúsztattam. Remélem, nem most fog nekiállni még huszadszor is elköszönni Darren, mert akkor megfejelem a műszerfalat! Amint beálltam a helyemre - mert lassan már a helyemnek nevezhetem ezt a felfestett valamit - a verdával és leállítottam a motort, aprót szusszantam, leengedve vállaimat. Hihetetlen, milyen csicsergéssel indultam el innét a kölyök társaságában és most milyen csend van köröttem. Máris hiányzik, azt hiszem. De mindenkinek így lesz a legjobb. Neki is, nekem is. Nekünk... Nem hittem volna, hogy én leszek a gyengébbik láncszem, aki előbb keresi fel a másikat. Hát nincsen bennem tartás? Mondjuk, ha belegondolok, neki biztos ezer megy egy dolga, nekem meg csak Mei volt, aki kitöltötte a mindennapokat. Meg Jo rendezvénye, aminek immáron teljes figyelmet szentelhetek. Hurrá! Tessék érezni az iróniát. Ahogy lekapcsolom a kocsi lámpáit, valami mintha mozdulna az oldalsó bejáratnál. Kissé ráncolom a szemöldökömet, de nem tántorít el a dolog attól, hogy felnyaláboljam a cuccaimat és kiszálljak, majd lezárva pontosan az említett ajtó felé induljak meg.
Nincs jó hangulatom, akkor sincs, ha ezt nem közlöm senkivel, nem mutatom ki, nem taglalom, és nem beszélek róla. A megjelenésemen sokat nem változtat, így is mogorva és baljós a látványom, és úgy is. Tudok egy nőstény érkezéséről, aki hegyi volt, kilépett onnan, és most ide akar csatlakozni. Ő az, akit már láttam a hotel területén, de akkor elméletileg rendezvényt szervezett. Bratyesz utasítása szerint szemem a pályán, külön szoba a vendégtérben, falka területére bejárás nuku. Támogatom az ötletet, mégis miért bíznánk meg benne, amikor a másik oldalon játszott eddig? Figyelni és figyeltetni fogom, ez nem lehet kérdés, ha majd bizonyítja, hogy tudja, mi az a lojalitás, akkor talán még barátságos is leszek, de nem most. Most csak baromi hivatalos vagyok, semmi más. Így vágom ki a hotel ajtaját, hogy a parkolóba lépjek, és fogadjam a nőstényt. Piros szőnyeg nincs, riport nincs, pezsgő sincs. Egyetlen autó az, ami most érkezett, és ha a nőstény pontos, akkor csak ő lehet az. Paraszt vagyok, az, nem kapom ki a kezéből a cuccait, erős nőstény, elbírja, csupán az ajtót nyitom ki előtte, és marha udvariasan amikor belépek rajta, nem vágom be az orra előtt, csak utána. Problémamegoldó képességét tesztelhettem volna, de ha jól sejtem, első blikkre meglepődött volna, hagyjuk. -Yetta Nacrosh, ha nem tévedek. A hegyi falka volt tagja, úgynevezett zsoldos vagy katona, és elméletileg van egy kölyke. Valamerre tuti, de ide nem hozta magával, vagy máris az egyik táskában szállítja, bár azt érezném, esetleg feltette az első repülőre, hogy megkímélje? Dante LaRusso, de már találkoztunk, ha csak futó pillantás erejéig is. Ennyit a barátságos énemről, azt valamerre tényleg elhagytam, na de ezt kell szeretni, majd lesz ez más is, talán, egyszer, csak a kérdés, hogy kivel? Végigmérem a nőstényt, jól áll a kezében a cucca, edzés helyett is megteszi, és vagyok akkora tapló, hogy továbbra sem szabadítom meg a csomagjaitól. Szállásoljam el, csodálatos dolog, megteszem én, a lehető legtávolabbi szobába, ami csak létezik a mieinktől, és minél magasabbra, hogy ha esetleg ki akarna surranni, akkor nagyot szóljon.
Ha belelátnék Dante fejébe, elismerő hümmentéssel kellene nyugtáznom, hogy bizony, a szkepticizmus nem is olyan rossz tulajdonság, ugyanis sok dologban nem jár messze a valóságtól, melyeket nemhogy nem közöltem magamról senki felé, de még utalást sem tettem rá. Kínosan nem hozom fel a másik falkát, ha lehet, szívesebben nosztalgiázom Jersey-ről és az ottaniakról helyette. Kissé felvonom a szemöldökömet a szótlanságára, de engedelmesen lépdelek beljebb, nem spurizva el kapásból egy "Köszi, hogy megfogtad nekem az ajtót." keretében a szobám irányába. Épp csak, mint sejtettem: gyorsan terjed az információ errefelé. - Látom valaki megírta a házi feladatát, Mr. LaRusso. - Jegyzem meg apró, ironikus mosollyal. - Bár nem egészen pontos, tekintve, hogy gyakorlatilag sosem voltam a másik falka tagja, csupán papíron, a bátyám miatt. - Szusszanok, vállamon hátravetve a táskámat apró, lemondó sóhajjal, hiszen mindez teljesen mellékes információ. Apró kiigazítás, semmi több. - Tisztában vagyok vele, ki maga, Dante és azt is sejtem, hogy lenne jobb dolga is, minthogy szárazdajkát játsszon, szóval nem fogok kertelni: igen, feltettem a gépre. Ennek pedig egyetlen oka van, mégpedig az, hogy Mr. De Luca eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy mi azoknak a kölyköknek a sorsa, akik nem bírják a falka által diktált edzéstervet. - Préselődnek össze kissé ajkaim, ahogy szürkéskék tekintetem állja a másikét. Még csak hazudnom sem kell, s félnivalóm sincs, ennek megfelelően pajzsomat se vonom fel. Az csak kétkedésre adna okot, nem igaz? - Nyugodtan nevezzen gyengének, de képtelen lettem volna veszni hagyni azt, akinek én mentettem meg az életét, csak azért, mert lassabb ütemben fejlődik a társainál.
Kedvességem határtalan, csak megtartom az ajtót, és magától értetődő, hogy "Szívesen" válasszal nyugtázom, bejutott, nem akadt fent, nem megy újabb kört, és még üveget sem gyűjt. Figyelnem kell rá, hát figyelek, így azt is tudom, melyik gépre rakta fel a kölykét, ahogy más egyebet is, de hogy mit, az már az én titkom. A szobája felé indulunk, de tudja az utat, nagyon mutatni sem kell. -Mit változtat a dolgon? Papíron vagy sem, akkor is hegyi, ezt jelenti, Yetta. Nálam mindenképp, és felettébb érdekes az, hogy ide akar tartozni, amikor a bátya a másik falkában játszik. Sosem voltam az a bizalmaskodó típus, pláne ilyen helyzetben. Majd ha bizonyít, akkor más lesz a hozzáállás, addig nem. -Ezt eltalálta, más szórakozást is el tudok képzelni, de amit mond... igen, gyenge. Szemernyi esélyt sem ad a kölyöknek, hogy megmutassa, mire képes, helyette dönt. Ez az élet, Yetta, a gyengék halálra vannak ítélve. Vajon miért tette fel a gépre? Nem, nem fogom elhinni, hogy bratyesz kijelentése az oka, illetve csak az. Amíg itt tartózkodtak, a nősétny nem tűnt olyan elveszettnek, hogy annyira féltenie kellett volna, sőt, elég jól megtalálta a közös hangnemet néhányakkal. Emellett ahogy Jezebelle itt hagyta Danát, ahogy a legsatnyább kölykök is megtanultak küzdeni és boldogulni... hagyjuk ezt a Castor azt mondta, halott kölyök, ha nem fejlődik dumát. Gyengének tartom, és nem titkolom, hiszen ki mellett tudna fejlődni a kölyök, ha nem mellette, mint Teremtő mellett? Ezzel az erővel meg is ölhette volna, lazán. -Van kérdése, óhaja, sóhaja? Kérdezek is, azt is tudok, de csak akkor teszem meg, amikor az ajtó elé érünk. Rápillantok, ugyanolyan barátságosan, mint eddig. Idegen a falkában, és nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy hozzátartozója van odaát.
Felciccenek erre a feltételezésre. Bírom az ilyeneket, akik azt hiszik, mindent tudnak pár infóból az ember lányáról, biztosra mehetnek pár elkapott megjegyzés alapján. Az ilyen hülyék mindenütt megteremnek. Odaát is, odahaza is... pont ennél a falkánál ne akadnának? - Éppen annyira vagyok hegyi, mint amennyire ennek a falkának a tagja jelen pillanatban. Maga szerint miért nem ott vagyok most? - Fejcsóválok kissé, költői kérdésemen elmosolyodva, de már nem erőlködök, hogy kifejtsem. Nem is meggyőzni akarom, csupán a saját lelkemet megnyugtatni, saját magamnak rendet tenni, hogy pontosan lássam a helyemet a világban. Ez az én keresztem egyébként: sosem éreztem a saját falkámon, Jersey-n kívül egyikhez sem tartozónak magamat igazán. Mert ez az érzésen múlik, mondhat bármit is a pasas. Azon, hogy mennyire képes elfogadni és magáénak tudni, elsajátítani a csoport céljait, normáit. - Ahogy én látom, éppen, hogy esélyt adtam neki. Esélyt, hogy egyáltalán éljen, hogy a saját ütemében fejlődjön. Talán csapnivaló vagyok beharapónak, ezt nem fogom tagadni, de nem az a fajta farkas, aki elmegy a haldokló mellett, amikor esélye van segíteni. - Nem az a fajta, aki hagyja meghalni a sajátját, ha megvédheti, akár azzal, hogy felteszi egy gépre és elküldi a "nagypapának". Ha Nestornak van egy kis esze, átharapja, de őt ismerve atyai lecke címen nem fogja megtenni. Ha már voltam olyan botor és beharaptam, viseljem a következményeit. És valahol igaza is lenne ezzel. - Ahogy látom, inkább magának vannak kérdései. - Fogok rá a kilincsre, de közben félig-meddig szemközt fordulva vele. - Miért nem kíméljük meg egymást a felesleges köröktől és teszi fel azokat?
-Komolyan azt várja, hogy erre feleljek? Bólintanom kellene, mert ennek a falkának annyira tagja, hogy sehogyan sem, kívülálló, aki úgymond megtűrt személy. Ez nem is kérdés, hiszen ha nem így lenne, akkor Castor is beengedte volna a falka területére, ám nem ott van, és nincs bejárása, tehát ez sem a véletlen műve. Még Samuelt is visszafogadta, de ezt a nőstényt távol tartja a többiektől valamilyen szinten, ami azt jelenti, hogy kb. annyira bízik az őszinteségében, mint én. Vagyis sehogy. A többi már nem az én problémám, hanem az övé, megoldja úgy, ahogyan tudja. -Aha, oké. Ne kérje, hogy bólintsak, mert csak megerősíteni tudnám abban a hitében, hogy csapnivaló Teremtő. Ugye nem akarja? Degecen születtem, nem fogom tagadni, és nem fogom megjátszani az úriembert senki előtt csak azért, mert jaj tűnjünk fel jó színben. Nem, én kinőttem ebből a korból, és nincs megfelelési kényszerem sem. Paraszt voltam? Az, de nem mondom az ellenkezőjét sem annak, amit gondolok. A kölykének mellette lenne a helye, nem más mellett, mert ez nem esély a túlélésre, hanem szenvedés. Neki. -Nem, nincs kérdésem, Yetta. Egy hiába lenne, de miért kérdezném meg, hogy mit keres itt, amikor nem várok rá választ, hiszen mindketten tudjuk, felesleges. Majd ha lesz, higgye el, fel fogom tenni. Az, hogy mit gondolok, mi jár a fejemben, majd pont kifejtem előtte, hogyne, ennyire hülye még 10 éves koromban sem voltam, nem hogy most. Nem bízom benne, ha a kölyköm képes volt árulóvá válni, akkor majd pont egy hirtelen csatlakozott nőstényben fogok, hogyne. A többit hagyjuk, akkor sem mondom ki, ha az életembe kerül, elég, ha én tudom, mit miért teszek.
- Ha annyira felelhetnékje van egy költőinek szánt kérdésre. - Vonok vállat. Nem, nem várok rá feleletet Sherlock, hagy ne kelljen már a költői kérdés jelentését is - ami hangsúlyomból teljesen levehető volt az imént - megmagyaráznom. Tenyerem finoman siklik a kilincsre, s rá is fogok, de nem nyitok be egyelőre, hanem onnét tekintek a hímre. - Teljesen mindegy, mit gondol. Ami érdekelte és úgyis tudott róla, azt elmondtam, a többi nem hiszem, hogy magára tartozna. - Nem fogom letagadni, hogy feltettem a kölykömet arra a Jersey-be tartó gépre, miért is tenném? Hiszen úgyis tudta, mint a jelek mutatják, akkor meg mi értelme lenne? Ennek ellenére, ha már ennyire kívülállónak tart, akkor azt hiszem, kurvára köze nincs ahhoz sem, mit teszek a saját kölykömmel. Ha hallanám a gondolatát ezzel kapcsolatban, valószínűleg jót nevetnék is a feltörő dac mellé, hiszen milyen álszentség ez már pont tőle, aki, ha jól értesültem, nem csak a saját kölykeit pesztrálja... De kár is ebbe belemenni, pláne így éjnek idején. - Ez esetben további szép estét, Mr. LaRusso. - Villan negédes mosolyom, s ha csak nem tesz ellene, benyitok a szobába és képe előtt csukom be az ajtót magam után. Majd pont egy ilyen farkas miatt fogom magam idegesíteni...
-Nincs értelme, Yetta. Minek? Mindketten tudjuk, hogy felesleges lenne, és csak további nézeteltéréseket okozna. Nekem gyanús, neki nem. Számomra azt mutatja, hogy valami nem kerek, és előbb a kölykét helyezi biztonságba, ami neki teljesen természetes dolog, mondván Castor... ne, ne folytassuk. -Ez esetben akkor tanácsolom, hogy pakoljon össze, és tűnjön el innen minél messzebbre, mert ez a falka sosem lesz az otthona. Lefelé mutatok, ahogyan feljöttünk, úgy lehet lefelé is menni, és azt mihamarabb illene megejteni. Lehet, azok a falkák ahol eddig volt, úgy működtek, ahogyan ő vélekedik, de ez itt nem, és ha neki nem tetszik, hogy bizony más szelek fújnak, addig húzzon el, míg teheti. Miben rejlik az erőnk, azt majd pont az orrára kötöm, a többi sem tartozik rá, és éppen annak adta a jelét, hogy kurvára nem érdekli semmi, vagyis marhára nem akar semmi mást, mint azt, hogy elméletileg védve legyen a segge. Elméletileg, a többi pedig az én dolgom. -Nekem szép, önnek viszont nem igazán. Rám akarja csukni az ajtót, ez az, amit nem tűrök el, és úgy akasztom meg lábbal, ahogyan illik. Ez a nőstény azt hangoztatja, neki nincs falkája, soha sehol nem érezte otthon magát. Nem csodálom, hiszen nem tudja, hol a helye, egyáltalán nem úgy fest, mint aki annyira hű de ide akar tartozni, de akkor ne is erőltessük a dolgot. Visszakézből kellett volna a falhoz küldenem, de lássa, néha úriember módjára is tudok viselkedni, nem cincálom szét. -Úgy látszik, nem értett meg az előbb, Yetta, de akkor lefordítom. Tűnjön el innen, míg ép bőrrel megteheti. Most! Illik vagy sem, kitessékelem a hotelből, el a falka közeléből, és hogy hová megy, az az ő dolga, nem az enyém. Mehet a kölyke után Jerseybe, senki nem fogja visszatartani, de ha szépen megkér, akkor a kezébe nyomom a következő járat indulásának időpontját is.
Felvezetés: Noah feltehetőleg még mindig szeret távol lenni Darrentől, és mivel már mindkét "falkának" bejárása van a hotelbe, úgy gondolta, hogy közelebbről is megszemléli magának a terepet. De a parkolónál nem jut tovább, ahogy Eska sem, ráadásul egy harminc-negyven közti baráti társaság éppen most pakol ki a reptéri transzferes kisbuszból, mert a gépük igen csak későn érkezett a városba. Időpont: 23:00 Civilek száma: 10 civil
Ez ez elég idióta nap. Esetemben mondjuk a legtöbbre igaz, de valahol ott kezdődött, hogy valami marha nem értette meg délelőtt, hogy én szívesen megvarrom a jelmezén egy héten belül, de értse meg, hogy most rögtön nem tudok hozzávágni egy Chubakka jelmezt, mert én igényes lélek vagyok, és nem valami szart akarok rásózni, hanem minőségi árút. Eskü, majd kitéptem tőle a hajam, odáig fajult a dolog, hogy elküldtem a picsába, mert köszi, nem kérek a hülyékből. - Ne szívd a vérem még te is, könyörgöm. Ma ne. Rosszabb vagyok, mintha menstruálnék. Morgok Triára, de a szőkeséget természetesen hidegen hagyja az idegrendszerem jelenlegi álláspontja, és addig a pillanatig fogalmam sincs, hogy mi a szöszről karattyol, de az azért marhára hamar leesik, hogy én sem tudom használni a képességem. - Ó az isten verje meg… vagy inkább… Nenenene… ugye nem az a nap van? Ma semmi kedvem Alignak zöldségeivel szórakozni. Én minden évben számon tartottam ezt a napot, még ha soha nem is volt semmi következménye. Most viszont… Itt, Fairbanksben. Atya ég, nem akarom tudni. - Az égvilágon semmit sem érzek, úgyhogy biztos a te marhaságodhoz lehet köze. Csóváltam meg a fejem, és most én rongyoltam be Tria szobájába, és kaptam fel valami ezüstöt, hogy megszadizzam vele az egyik ujjbegyem. Hát szuper. Nesze nekem ezüstrezisztancia. Gyönyörű, de azt nem tudom, erre mi a francot lépjek, mert ezüst köldökpiercingre nem vágyom. Erre innom kell. Vagy mondjuk belekötnöm valakibe. Mittudomén. Nem bírom jól a feszültséget, és mivel Tria valami előadásról beszélt, amiben épp elég részem van a hétköznapokban, azt most kihagyom, ehelyett úgy döntök, felkeresem a Hotelt, hátha táncolhatok valami erősebb balek idegein. Ebből az lett, hogy egészen sokáig piáltam a hotel bárjában, és már épp tartottam vissza a kedvenc és egyetlen lakótársamtól elkötött járgányhoz, hogy jól összetörjem kicsit kapatosan, mikor észrevettem a vörös borzalmat az égen. - Basszameg! Na ez már annyira nem vicces ám, még nekem sincs kedvem röhögni, pedig elég érdekes humorom van. Megvakarom a tarkómat, és igyekszem elbotorkálni a kocsimig, és valahogy eljutni az erdőbe, mert bármi is lesz itt ma éjszaka még, annak nem a városban kellene érnie.
Éjszaka van, az én világom, imádok benne élni, ezért vagyok reggel fáradt, ezért kell kirugdosni az ágyból, hogy eltaláljak iskolába is. Vagy hová. Na jó nem, azért oda járok, és ugyan sokat változott faterral a kapcsolatunk, de még szoknom kell, hogy ott van mellettem. Anyámmal ez nem így volt, becsuktam az ajtót, aztán valamikor előkerültem. Most is ilyesmit tervezek, majd visszamászok a faházba vagy mibe, de most körbe kell néznem máshol is. Mégpedig a másik falka, azaz most már mi falkánk vagy minek a területén, vagyis itt próbálok ismerkedni, megszokni, mi hol van. Közben azon filózok, miért fáj a kezem, amikor csak egy ajtóba csaptam bele, amelyik éppen az orrom előtt akart becsukódni? Már rég nem kellene neki. A parkolóhoz érek, néhányan pakolásznak, és én ideges leszek, ahogy nézem őket, egyre inkább, de nem értem a dolgot. Miért zavar, hogy itt pakolnak? És akkor kijön az a nőstény, akivel már egyszer találkoztam, és akkor jön a paff. Ahogy rápillantok, egyszerűen elönti a szar az agyamat, és úgy indulok el felé, hogy azt sem nézem, mit sodrok el. Egyedül azt tudom, hogy neki akarok menni, nekiugrani, és szétszedni. Nem gondolkodok, valami hajt, és én nem állok ellen. Afelé a kocsi felé tartok, amelyikhez ő is, odaugrok és hatalmasat csapok az autó tetejére. Megjöttem, és szemmel láthatólag nem áll szándékomban távozni, valami egészen más a célom. Mozduljon meg, és én máris lógok rajta, vagy tudom is én, de az legalább biztos. Azon ugyan meglepődök, hogy behorpasztom a kocsit, ekkorát még sosem ütöttem, de a pokol fenekén akarom látni ezt a nőstényt, nagyon is ott akarom, szép lávaköves területen, mert szerintem a pokol az ilyen, és annyira akarom, mintha soha semmit nem akartam volna ennyire. Nem érdekel a miértje, de mintha hirtelen ott lennénk, és ezen annyira meglepődök, hogy a pofámat is eltátom. A kép pedig ami jött, el is tűnik, ismét a parkolóban állunk. Ez meg mi a franc? Értelmes fejet akarok vágni, most így azt is elfelejtem, hogy én a nőstényt ki akarom csinálni, és hol a kezemre pillantok, hol az előbb még másképp festő tájra, aztán rá. Valaki szórakozik, ez nem kérdés, de ahogy megint a nőstényt figyelem, már semmi nem érdekes, csak ő, mert nagyon de nagyon irritál.
Ismerős szag csapja meg az orrom, már azontúl, hogy a falkához tartozik az illető. Épp szállnék be a kocsimba, mikor minden vörösen az agyamban villogó vészjegyzést figyelmen kívül hagyva fordulok meg, és pillantok az engem vizslató alak irányába. - Hali Noah! Dobom be tök természetesen, de vágom ám, hogy itt valami gebasz van, és nem, határozottan nem akarom ezt. Tutira nem adtam okot arra, hogy így bámuljon rám a csávó. Emlékeim szerint tök jó arc voltam, és ő sem tűnt egy faszkalapnak. Lehet eme álláspontomat hamarosan kénytelen leszek módosítani. - Öcsi… ha élhetek egy építő jellegű javaslattal, akkor kurva gyorsan állj meg! Morgok rá, hagyom, hogy minden szavam mögül előbukkanjon a bennem élő fenevad, és basszameg, hogy nincs meg a saját pöpec kis képességem, mert egyszerűen eltűnnék előle, ő meg örülhetne, mert nem üti meg nagyon csúnyán a bokáját. Elfutni nem fogok, olyat sosem tennék, így gondolkodás nélkül cövekelek le előtte, ha valamit akar tőlem, hát essünk túl rajta. Nem fogom telesírni miatta a párnámat, egyszerűen nem érdekel. Mondjuk, az kicsit szar érzés, hogy nem fogom tudni, kivel közöljem, hogy kizsigereltem a leszármazottját, de ezen majd kesergek azután, hogy elintéztem a dolgot. Nem, eszemben sincs tűrni, hogy valaki így nézzen rám, és legyen akkora bőr a pofáján, hogy ok nélkül nekem ugorjon. - Mi a picsa? Pillantok a motorháztetőre, és azt hiszem, ha nem én, akkor Tria fogja később kiszedni a beleit a seggén át, de engem ez sem foglalkoztatna különösebben. Megvonom a vállam, az autót letojom, de azt kezdem sejteni, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek elképzeltem. - Mégis mi a francot kezdjek a rohadt fakírokkal? Mordulok fel, és nem nagyon tudok mit kezdeni azzal sem, hogy hirtelen úgy érzem, mintha a pokol bugyrain táncolnánk, és kezdem nagyon szarul érezni magam, mert köszi, de Kilaun rémképeiből annyira nem szeretnék kérni, és miért nem nekem jutott valami ehhez hasonlóan értelmes dolog? Nyilván semmi ezüst sincs csórikámnál, hogy elkezdjen azzal fenyegetni. - Na mi lesz? Lejátsszuk, vagy egész este az elmémmel fogsz szórakozni? Kérdezem rögvest, nem félek tőle annak ellenére sem, hogy sokkal erősebb, mint kellene lennie, megfutamodni nem fogok, lehet nem is tudnék jelen felállásban, de kezdek ráeszmélni, hogy mi lehet a dolgok mögött, és jelen felállásban úgy vélem, jobb volna megúszni élve, mindkét részről…
Nem tudom, mi ez az egész, talán a hely van elátkozva, vagy a jó ég tudja, de amíg nem jöttem ide, csupán annyit láttam, hogy a kezem nem akarja az igazságot, és nem akar rendbe jönni. Most meg... most meg meglátok egy nőstényt, és olyan ellenszenvet érzek iránta, hogy öröm nézni, és csak azt tudom, hogy őt ki kell iktatni, mert... mert ki kell. Az autót megütöm, de meglep az erő is, hiszen ez még nekem is új, ahogyan az is, hogy ennyire irritáljon valaki, akivel összefutok. Aztán akartam valamit, és ott voltunk, hát ilyet is tudok, illúziót kelteni és elhitetni mással is, hogy létezik. Lehet, ha a nőstény közben eltűnt volna, és nem látom, amikor rápillantok, csak megrázom a fejemet, és semmit nem értek, de ő ott van, ott áll.
Még hirtelen bevillan, hogy köszön, de minden jómodort félretéve a vörös köd az, ami az agyamra telepszik. Az arcom vonásai egy pillanat alatt megkeményednek, a gyűlölet ül ki rá, és a teljes magabiztosság, széles vigyorral megspékelve. A bestia ébred benne, és ennek kifejezetten örülök, mintha erre vártam volna, még figyelmeztet is, álljak le. Mégis kinek néz engem, hogy csak úgy parancsolgathasson? -Öcsi? Picsa? Fakírok? Ez talán jobban tetszik? Eska, az egyik gyilkosom, hát itt az ideje, hogy befejezzük azt, amit akkor elkezdtünk, és esküszöm, most magammal viszem. A vigyorom már sátáni, a Fakírok emlegetése olaj a tűzre, már tűpárnán állunk, de nem ezüstön, sima acélból készült tüskéken, és ez nekem jó. -Játsszunk hát. Ismét az autóra csapok, jelentéktelen számomra, hogy a pakoló söpredék mit csinál, egyedül csak Eska létezik a számomra, és lassú kimért lépést teszek felé. Fenyegető a fellépésem, a vérét akarom, őt akarom, az életét, ahogyan elvették az enyémet.
- Jah, mindig ki akartam próbálni, milyen sündisznón ülni. Vágtam rá, miközben le is esett ám a tantusz, mert az teljesen biztos, hogy Noah nem támadna így nekem, hovatovább, nem is olyan erős, hogy így megérezze egy kocsi a kis suhintását. Kocsi… hát persze… ohh, Annakpok, lehet imádba fogom foglalni a neved. - Tudod mit? Leszarlak… én inkább húzok. Menj vissza a pokolba, oda vagy való. Már véget értek azok az idők, amikor másokkal szórakozhattál, te féreg… Sziszegem megvetően, és egy ugrással az első ajtó mellett termek, hogy bevágódjak az autóba, ha már itt csapkodja, megkönnyíti a helyzetem, hogy ne vesszek el az illúziójába. Szerencsére hű a vén fejéhez, és lassú, mint egy lajhár, nyilván direkt, de engem perpill csak az érdekel, hogy hozzá hasonlóan tisztességtelen eszközökhöz folyamodjak, és mégis milyen nehéz lehet vajon Annakpok kocsijában ezüstöt találni? Szerintem nagyjából annyira, mint húsvétkor festett nyuszitojást. Nem fáradok az ajtó becsukásával, csak vetődök át az ülésen, felcsapva a kesztyűtartót, és tádáááám, ez a szerencsenapom. Mármint, a pisztoly tekintetében, mert Alignakot nem is tudom, min lehetne megnyerni, de az tuti a világ legszarabb játéka lenne. - Egyébként… elárulod milyen odaátról lesni minket? Mint valami perverz kukkoló. Nem fogom visszafogni magam, megijedni sincs szándékomban, meg aztán, ha elpatkolok, legalább megtudom én is, milyen odaát, az még úgyis kimaradt a repertoárból. - Komolyan nem tudtad ennyi idő alatt túltenni magad a dolgon? Elég szánalmas. Próbálom bemérni, most hol van, remélem, nem jut eszébe kocsistul arrébb tenni, de maximum akkor több időm lesz kimászni. Mindenesetre a hátamra fordulok, kibiztosítom a fegyvert, és magam elé tartom, s amint meglátom őt is, felé. - Azt meg inkább hagyjuk, mennyire undorító mások tollával ékeskedni... Legalább szedtél volna elő ki tudja honnan annyi erőt, hogy magad gyere ide. Örömmel kinyírnálak még egyszer, és biztos, hogy nem csak én vagyok vele így. Ha el akar tenni láb alól, viselje a következményeit, mert az holt biztos, hogy sok szart fogok még addig a fejére olvasni. Bocsánat, Tupilek, tudom, forogsz a sírodban, de nem tehetek róla, hogy a bátyád egy igazi faszfej. Megfordul a fejemben, hogy kicsit talán húznom kellene az időt, hátha nem bírja sokáig az öreg, de túlzottan is eldurran tőle az agyam, és nem nagyon megy a higgadt gondolkodás, legyek akármilyen Első is. Vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem érdekel, hogy mi van körülöttem.
Az ördögi vigyort ördögi nevetés váltja fel, vagdalkozik, ahogyan mindig is, pedig nincs menekvés, most nincs. Akkor rám támadtak, de most elégtételt veszek minden sérelemért, ami akkor ért, és érezni fogják, milyen érzés az a halál, amiből nem térnek vissza. -Ez csak egy kis ízelítő, Eska. Vedd belemelegítésnek, hogy ne olyan aljas módon rohanjalak le, ahogyan te tetted velem. Emlékszem én mindenre, ahogyan szervezkedtek, ahogy birkanyájként jöttek nekem, együttes erővel, bár volt, aki közvetlen nem vett részt benne, de ugyanúgy elárult és támogatta őket a tervükben ezzel. Köpök egyet a földre, ez a véleményem róluk. Kedvtelve figyelem, hogy menekül a kis Eska, most bezzeg menekül, nem úgy, mint akkor, a csürhében persze ott volt, amikor elvették az életemet. -Hova futsz? Azt hiszed, megúszod? Neeeem. Most nem. Jobban szereted a meleget? Az az idő most kezdődik, mikor megmutatom, mire vagyok képes, és nagyot tévedsz, ha azt hiszed, megállíthatsz. Megérdemlitek a halált, áruló fattyak. Ahogy a kocsiba vetődik, használom Kilian képességét ismét, és az egész autót lángba borulva látom, és ezt ő is átéli. Szinte gyermeki rácsodálkozással nézem, ahogy hasal a már égő roncsban. Lennék-e a helyében? Nem igazán. Nevetek a szavain, kétségbe van esve, és ez engem mind nem érdekel, zene füleimnek. Tagadná, ha mondanám, de érzem, érzem a hangjából, hogy egyáltalán nem nyugodt. A fegyvere sem érdekel, nem engem öl meg vele, hanem valaki mást, mégis miért foglalkoznék azzal? -Tökéletes a rálátásom mindenre, mit műveltek, és miként vertek szét mindent, korcsosítjátok el azt, amit kaptatok. Az árulást, a csoportos mészárlást tán át kellene csak úgy lépnem? Hogy azok, akikkel megosztottam azt, amim van, hátbaszúrnak? Most meglátjuk, neked milyen érzés, mikor megteszik veled. Egyszerűen arrébb taszítom az autót, nem törődve azzal, minek repül, sem azzal, hogy Eska benne van még. Törik ami törik, ugrok is utána. -Ez így sokkal érdekesebb, nem gondolod? Ti is más tollával ékeskedtek a mai napig, holott már az enyészeté lennétek, ha nem vagyunk. Tiszta erőből "hajítom" arrébb az autót, nem nézve, hová esik, hol vannak emberek, mert ők érdekelnek a legkevésbé. Egyetlen célom van, Eska, akinek lakolnia kell a tetteiért.
- Bocsi, mindenki abból él, amit a Teremtőjétől kapott. Flegmaságom nem ismer határokat, soha hosszú életem során nem szégyelltem magam azért, ahogy és amennyit a képességemet használtam, nem most fogom elkezdeni, főleg nem annak hatására, hogy a drága Alignak az orrom alá dörgöli. Hogy aljas lennék? Lehet, de semmivel sem vagyok rosszabb nála. Sosem voltam, s vágytam zsarnokká válni, felülemelkedni mindenen és mindenkin. - Unalmas vagy Alignak. A szövegelésedbe fogok belepusztulni, nem másba. Pfej, süket fülekre talál nálam, bűntudatot kelteni bennem nem fog, esélye sincs rá, ahhoz nem vagyok kellőképpen érző lény. Meg aztán, cirka ötszáz évvel az eset után most mit kezdjek el sírdogálni rajta, hogy mennyire nem volt korrekt tőlünk a dolog? Megérdemlem a halált? Jó ötlet, szeretném néha, tényleg. De nem így, nem tőle. Nem áll szándékomban megadni neki ezt az örömet. A büdös, rohadt életbe. Miért nem tűzellenállása van ennek a némbernek? Kurvára fáj, érzem, vagyis érezni vélem, hogy a tűz szétmarcangolja a ruháimat, ocsmány módon belekóstol a bőrömbe, vörös csókokkal illetve. Tudom, az eszemmel tudom, hogy hamis az egész, ismerem épp eléggé, mégsem vagyok képes szabadulni tőle. - Velem lószart sem osztottál meg, csak uralkodni akartál felettem. Mint ahogy mindannyiunk feled. Sosem volt jogod hozzá. Próbálom kiverekedni magam az égő kocsiból, miközben minden tagom egyre jobban fáj. A füstszag szinte fojtogat. Picsába már, én bezzeg itt szenvedek a fakírok képességével, emiatt fogok a sírba szállni, kétségtelen. Már majdnem kijutnék, amikor ez a barom arrébb löki, és természetesen a kijáratomat elzárja pár totálkárossá avanzsált járgány. Hát jó, Alignak, ha akarsz egy lángoló Eskát az öledbe, isten bizony megkapod. - Ti? Ti? Ne szennyezd a sajátodhoz hasonlatossá a Teremtőm nevét, a mai napig a lába nyomát kellene csókolgatnod. Fáj, hogyne fájna, én rajongásig imádtam Tupileket mindig is, és ha… ha megkért volna, hogy ne tegyem, nem álltam volna be közéjük, érte bármit megtettem volna. Megtennék a mai napig. De Alignak… ő nem érdekel. Sosem érdekelt, soha nem is fog. A következő akcióját nem várom meg, tiszta erőből robbanok ki az égő roncsból, ezernyi szilánkra robban szét a még épp hogy tartó üveg, én pedig egészen elegáns mozdulattal hajlok bele az esésbe, hogy kiguruljak utána, majd guggolásba érkezzek meg nem sokkal Alignak előtt. - Hát jó... Isten lássa lelkem, már ha van, én megpróbáltam figyelmeztetni, nyilván leszarja, de az meg engem nem érdekel. Célzok, és lövök is lehetőleg azonnal, de mentségemre legyen mondva, egyelőre csak a lábát igyekszem ellőni, hogy ne nagyon tudjon mocorogni, elég lesz nekem az illúzióival szórakozni, nem akarom, hogy ráadásként úgy dobáljon, mint valami rongybabát.
-Hazudsz, ha azt mondod, ezt tanultátok. Ugyanúgy urlakodtál a kölykeiden, csak magad sem vetted észre. Aljasságra sosem neveltük őket, ilyet nem mutattunk senkinek sem, akit kiválasztottunk, ők mégis ide jutottak. Az én hibám lenne? Nem, ez már az övéké, hogy hagyták eluralkodni az emberi érzéseiket, amik ki tudja, honnan törtek felszínre bennük ennyi év után. Most viszont véget vetek ennek, és nem alulról kezdem az irtást, hanem egyenesen felülről, onnan, ahonnan már régen kellett volna. Unalmasságomra ásítok egyet, igazán felcsigázott a pimaszsága, tisztán látszik. -Majd akkor is ezt mondd, mikor a halálodat leled, akkor legyek unalmas a számodra. Érdekessé teszem a kis játékot, tűz öleli körbe, most nevessen, akkor is, ha ez illúzió. Kilian fiam, az egyetlen dolog, amiért most imádlak, hogy a hamis képekkel is halálba kergethetem, ha akarom. Márpedig ezt akarom, és ezt véghez is viszem, az idő nekem dolgozik, de még nem jött el az ideje. -Mégis kaptad meg a lehetőséget arra, amid most van? Kitől? Tőlünk, és mocskos, alattomos módon visszaéltél vele, ahogyan a többiek is. Igazán? Nézd meg, mi lett belőletek. Szétszéledtetek, mert nem voltatok képesek együtt maradni. Ezt értétek el, ez a ti nagy munkásságotok. Úgy dobom arébb a kocsit, mintha könnyed labdázást végeznék, a döbbent arcú halandóknak egy pernyi figyelmet sem szentelek. Aki az autó útjába kerül, az megy vele tovább, nem az én problémám, az ő haláluk semmit nem jelent, minek voltak itt? Pakoltak volna máshol, vagy futottak volna addig, amíg tehették. Gyarló az ember, cirkuszt akar, látványosságot, hát tessék, most itt van, szemlélhetik, míg úgy akarom. Eska szavain morranva nevetek, annyira hat meg, hogy semennyire. Az ő nagy tudásuk, az, amikor mentek a szélrózsa minden irányába, mert még egymás mellett sem tudtak élni. -Ha mi nem vagyunk, éhen is döglötök, mert arra sem voltatok méltók, hogy enni teremtsetek. Csak köszönettel tartozhatnál nekem, hogy még mindig életben vagy, te szánalmas fattyú. Élvezem a látványt, ahogy az égő ronccsá passzírozódott autóból igyekszik kiszabadulni, és kéjes mámor kerít a hatalmába, amikor látom, a kicsike csak kijut. Örömömben az illúzió is megszűnik, de ez mind nem számít, még nem végeztem, még nincs vége, csak játszadozok, egyelőre. Fegyverrel a kezében jelenik meg előttem, azt várja, hogy megijedjek? Mitől? Miért tenném? Mit számít az, hogy egy nyamvadt kölyök belehal ebbe az "incidensbe?" Mellékes dolog, Eska kínszenvedése és halála a lényeg. -Lőj csak, érdekelnie kellene? Mintha törődnék a birtokolt testtel, ismét ördögi vigyor ül ki a képemre, tényleg azt hiszi, hogy ez majd megállít? Egyből lendülök felé, a lövése talál, érzem is, fájdalmas, és megnehezíti a mozgást, de Eska előttem van, így csak egy ugrás, hogy megragadjam és elhajítsam. "Reptében"még édesen mosolyogva még éles késeket is "idézek", amik egyenesen felé tartanak, felsértik, vagy éppen beleszúródnak. Egyre inkább tetszik ez a játék, és még csak most kezdek belemelegedni.
- Szar az adóvevőd, öreg... Mi mást lehet erre mondani? Én ugyan nem uralkodtam egyik kölykömön sem, szóval ezt rám ne mondja senki, főleg Alignak ne, akinél nagyobb mester nincs ebben a tekintetben. Több szóra nem méltatom a témát, annak valótlansága nem indokol több szájtépést. - Ne aggódj, akkor is az leszel. Hiába fenyeget engem a halállal, nem hat meg vele, egyszerűen nem érdekel. Az egyetlen nagy igazság jelen helyzetben csupán az, hogy nem akarom megadni neki azt a kéjes örömet, hogy az ő hathatós közbenjárására múlok el. - TőleTEK? Nem, nem tőletek, csak TŐLE, Tupilektől. Hiába vagy a testvére, soha nem értél a nyomába, ne példálózz vele, ha egy véleményen lett volna veled, még most is élnél, nem gyanús? Azt nem vitathatom, hogy nem bírtunk együtt maradni, így volt, most is így lesz, és véleményem szerint ez minden csárdában így volna, hol 13 dudás ólálkodik, így nem igazán lehet meglepő a dolog. Hogy amúgy ettől rosszul érezném magam? Nem érdekel. Inkább voltam mindig is magányos lélek, mintsem csapatban dolgozó tökéletes kiskatona. Köszi, de az én szemszögemből minden sokkal könnyebb és gyorsabb egyedül, ha nem kell senkire sem figyelnem. - Neked? Még a lószart is sajnálnám, ha a hajadra kéne kennem. Semmivel sem tartozom neked, sosem tartoztam, és soha nem is fogok. Tupileknek tartozom, de őt nem látom itt verni a mellét, hogy ő most jól bosszút áll. Várj csak… talán mert ő nem érdemelte ki. Unom. Istenem, mennyire unom, hogy ez az idióta még mindig nem érti, hogy mindent magának köszönet. Most komolyan… ennyi idő alatt nem volt képes beismerni, hogy rászolgált a halálra? Hogy vele kezdett korcsosulni valami tökéletes? S ugyebár, ha valaminek az eredete romlott, milyen lehet a folytatás? Nem hiszem, hogy túlzottan ragoznom kellene a dolgot. Megkönnyebbülök, mikor nem érzem, látom a tüzet, s csak halovány emlék a fojtogató füst, és már tökéletesen tudok koncentrálni a lövésre, nem fogom elvéteni a célt, csak az a baj, hogy ez a majom leszarja, hogy valaki kölcsönvett bőrét viszi a vásárba. A francba is, legalább ne ismerném a kölyköt, ez így kurvára szar… Beteg humora van a szellemeknek. - Bazdmeg… kellene, kurvára kellene, hogy érdekeljen. Ezt akarod? Látni, hogy minden, amire az előbb verted a melled, eltűnjön a föld színéről? Ezt akarod, Alignak? Egy vérfarkasok nélküli világot? Ugye tudod, hogy reménytelen a küzdelmed? A vérvonalunk megállíthatatlanul terjed… és többnyire nem is általunk. Hadartam dühösen, az eszem elszáll ettől a marhától, komolyan. Nesze nekem, rongybaba effektus, de ne szórakozz velem, Alignak, nem ma jöttem le arról a kibaszott falvédőről. Lehet, hogy egyszerűnek tűnik elhajítani, de én bizony nem megyek sehová, makacsul ragaszkodom a csuklójához a bal kezemmel, így jó eséllyel csak felrántani tud, viszont emelem fele a jobb kezem, és nem máshová helyezem a fegyvert, mint az álla alá. A kések kétségkívül találnak, és össze is roskadok előtte, még tartanak a térdeim, azt az örömet nem fogom megadni neki, hogy ilyen pózban lásson. A fegyvert biztos kézzel tartom, még nem lövök, nem akarok. A tekintetemben a szikrázó gyűlölet váltakozik azzal a ténnyel, hogy nekem védenem kéne a hagyatékunka, bármelyikünk leszármazottja is legyen Noah. Ő nem tehet semmiről. Ám az életem nem fogom adni az övéért.
-Te pedig halott. Ennyi a reakcióm arra, hogy unalmasnak tart, mintha bármennyire is adnék a véleményére. Unalmasan is lehet ölni, és én úgy teszem meg, ha kell. Az adóvevőm jó, csak nehéz belátni, hogy kurvára igazam van, mert az ego elnyomja benne is azt, amit én tökéletesen láttam. Legyintek a gyűlöletbeszédére, valami újjal kellene már előállni, de nem most. -Mocskos árulók vagytok, akik maguknak akartak mindent, egytől egyig. Hol tartotok most? Ti urlajátok az egészet, ti vagytok a "nagyok", hazugságokkal leplezitek mindazt, amit tesztek. Tupilek? Hol van vajon Tupilek? Nem látom semerre sem. Ő sem akarta ezt látni, amit műveltetek. A szavai nem hatnak meg, semmiféle érzelmet nem mutatok a gyűlöleten kívül, ami eddig is bennem volt. Annyira példálozik a fivéremmel, de mintha ő sem élne, vagy tévedek? Szánalmasnak találom minden egyes támadásnak hitt, hozzám intézett vádját, kevés ő ahhoz, bennem bármiféle lelkiismeretfurdalást ébresszen. Nekem nincs miért, de neki annál inkább. Félt egy szaros testet, hiszen látom rajta, nem meri megtenni, hogy megöli, és én ezen roppant jól szórakozok. Az a megkönnyebbülés, amit a tűz megszüntetése után az arcán látok... a földre köpök. A nagy és erős Eska, akinek csak a szája jár, de egy pici tűztől is kényelmetlenül érzi magát. Mindjárt meghatódok azon, hogy teketóriázik, hová lőjön, egyáltalán lőjön-e... mit számít? Nekem semmit. -Akkor szokd meg, hogy nem érdekel, ez csak egy kölyök, úgy is lépten-nyomon szaporodtok, hát mit számít? Nekem semmit. Azt akarom, hogy az ilyen férgek, mint ti, eltűnjenek a föld színéről, és ha kell, vele együtt. A saját mellkasomra bökök, ocsmány, sátáni röhögéssel, mert egyáltalán nem törődök a birtokolt test tulajdonosával, nekem ő senki, és ha ő kell ahhoz, hogy beteljesítsem a tervem, akkor őt használom fel. Ugyanolyan gusztustalan módon, amilyen gusztustalan módon nekem estek egykor a sajátjaim. -Előbb-utóbb olyan korcsok lesznek, hogy maguktól is kipusztulnak majd. A szufla fogy és egyre gyengül, nem kell már olyan sokat várni ahhoz, hogy teljesen az enyészeté legyenek. El akarom hajítani Eskát, hogy összetörjem minden csontját, mielőtt végzek vele, de fogja a karomat, így csak földhöz vágom. A fegyvert viszont az állam alá tartja, és belőlem olyan röhögés tör ki, amit még Tupilek is hallhat kristálytisztán. -Gyerünk már, mit szerencsétlenkedsz? Most nem megy az ölés? Engem nem tudsz megölni, Eska, bármennyire szeretnéd is. Mutatok valamit. Várom a ravasz kattanását, hajrá, húzza csak meg, én pedig addig is letépem a karját, amivel a csuklómat tartja, és megkísérlek a torka felé nyúlni, hogy majd azt tépjem ki egyben. Megöli a testet, nem hat meg, majd találok másikat, és kivégzem az összeset egytől egyig. Amit eddig tartogattam, azt most vetem be, és azt a képet mutatom felé, hogy a torka bizony a kezemben landolt, ő pedig holtan rogy össze. Ez mennyire sikerül, majd kiderül, bár az előbb még csak emeltem a kezem az irányába, de meg kell hagyni, azért élvezem Kilian képességét. Macska-egér játék ez, győztesen ebből ki nem kerülhet, ha most nem sikerül beteljesítenem a bosszúm, akkor majd visszajövök később.
Kezdőlap
