+16 [nyomokban szabadszájúságot és mogyorószármazékot tartalmaz]
- Baszd meg! - kiáltok hátra fájdalmasan, és a bennem tomboló idegtől legszívesebben letépném a saját fejemet - Baszd meg a hülyeségeidet, meg az alkalmazotti jogviszonyodat! Nem a bíróságon vagy, hogy ilyen kurvára villogtatnod kelljen a választékos szóhasználatodat. Egyrészt még mindig nem tudom igazán ép ésszel megemészteni ezt a sok-sok lépés távolságot kettőnk között. Szóval.. Ez a magázás, meg az egész... Corvin, te rohadt állat, mit hoztál te a nyakamra?! A másik pedig az, hogy Rose csak és kizárólag azért van ott, mert a falka Felderítője, és mert... mert...
Hogy tudassa velem, hogy Tarával minden rendben van.
Duncan repül, hallom is a hátam mögül a szisszenést, de ügyet sem vetek rá. Ahogy Duncan nyögése sem, egész egyszerűen semmi nem érdekel. Semmire és senkire nem vagyok tekintettel, mert én is elárultnak érzem magam Duncan részéről. Hülye fasz, hát ha már közösködik vele, legalább intézze úgy, hogy ne kerüljön a hotel közelébe. És hogy egy kicsit sem bassza a tudat, hogy amúgy valaki olyannak asszisztál (eltekintve a magánéleti bakiktól), aki semmibe vette az Alfáját, megtagadta és kijelentette, hogy nem tekinti őt vezetőnek? És nekem egy ilyen dolgozik a Testőreim között? Egy ilyenre bízzam rá az életemet?! Lófaszt. - Megmondtam, hogy nem érdekel. - köpöm a szavakat a nőstény felé, és szinte kihallatszik, ahogy reccsen egyet az aortapumpám az "uram" hallatán. Ráadásul mi az, hogy egy kóbor falka mozdul rá a kölykömre? Akit ugyan kitagadtam, elűztem, talán az őrületbe hajszoltam, de akkor is. Az én véremet hagyják nyugton. Tudom, azt mondtam, hogy leveszem róla a kezemet, mert ez így is van. De eredetileg úgy volt, hogy baromira nem fogok tudni róla úgy komolyabban semmit. És a tudatlanság boldogságába merülve fetrenghetnék, mint egy hablegény. De nem így lett. És ezért most ezer darabra tudnék szakadni. - Te csak mássz lelkesen, pentito. - szólok oda Duncannek, aztán megfordulok és visszaballagok azon a pár lépcsőn, amit sikerült felhaladnom. Így természetesen nem hangzik el a számból a kidobatós mondat, pedig már nagyon ott van a nyelvem hegyén. Bár Tara lesüti a szemeit, én azért kitartóan bűvölöm a szemhéjait és amint tudom, úgy az íriszeit is. Az egész folyamat olyan, akár egy magfúzió. Minden dühöm, haragom, vágyam, csalódottságom és hiányérzetem egyetlen mákszemnyi ponttá törpül el valahol a gyomrom közepén Egy pillanatra megfagyni érzem a hotel levegőjét. Kieszik belőle minden, ami él, mert úgy nyelem el, mint valami hatalmas, fekete lyuk. - A neve Duncan. - jelentem ki, mintha pusztán annyi lenne a vita tárgya, hogy folyamatosan Corvinozza azt a szerencsétlen fiút - És az is marad, ha túléli a ma estét. Miattad. Én is túléltelek... - ha esetleg kérdezni akarna, csak felkapom a kezemet és azzal igyekezem belé fojtani a szót - A bocsánatkéréssel és kijáró büntetés magadra vállalásával azt hiszem, már elkéstél. Nem akartalak látni, soha többet. Azért kaptál új életet, hogy elfelejtsd a régit és tovább lépj. De... Ahogy a mellékelt ábra mutatja, még mindig itt vagy. - sziszegem a fogaim között azzal a fagyos és semmitmondó nyugalommal, amit az üresség váltott ki belőlem, de tudom, hogy ez már nem fog sokáig tartani - Gondoltam... Felmerült... - ja, már most rezeg a léc, úgyhogy félre is nézek, aztán újra vissza - Hogy esetleg máskor, máshol, más körülmények között... De most már erre sincs esély. Miattad. Mert idejöttél és mindent elrontottál. Megint. Csak egy nagyon távoli ponton van fogalmam arról, hogy pontosan miről is beszélek. Arról, hogy talán fel akartam volna venni vele a kapcsolatot. Hogy hogyan viszonyul hozzám idegenként. De ha csak nem kap újra meg memóriatörlést, akkor ugyebár ennek is lőttek. Teszek egy lépést felé, hogy zavaróra csökkenjen közöttünk a távolság, és ezt meg is tartom, bár ha hátralép, akkor nem megyek utána. Ekkor a góc a gyomromban egy hatalmas, fekete farkas alakját kezdi felvenni, amíg lehunyom a szemeimet. Nagyot nyelek, és tüzes tekintettel szabadítom Tarára az erőmnek azt a bizonyos részét, amelynek cseppet sem az a célja, hogy fenyegető legyen. Nem akarom én ráhozni a frászt. Úgysem lehet. Mint a Teremtője, úgy szólok a farkasához. - Ne keress válaszokat. Csak... menj el és ne gyere vissza még egyszer. Különben megöllek. Most. Hogy visszavegyem, amit adtam neked, mert nem vagy méltó rá. Valahol, talán nem is annyira messze egy hatalmas, fekete farkaspofa emelkedik egy kisebb hasonmása fölé és ellentmondást nem tűrő, atyai szigorral felmordul. Ha csak nem történik valami, akkor miután én is elmondtam, amit akartam, visszafordulok, hogy Duncan után menjek. Biztos vagyok, hogy hallotta, amiket mondtam, de hogyha még fel is fogta.. Nem érdekel.
- Elég szar teljesítmény egy Testőrhöz képest. - vetem oda neki, amint meglátom, hogy éppen hol tart felfelé - Hogy fogsz így az életemre vigyázni? Ha még négy emeletet se vagy képes önerőből megmászni? - felrántom az egyik karjánál fogva, hogy újabbat taszíthassak rajta felfelé - Képzeld, éppen haldoklom. Minden mozdulat fáj, és ha én meghalok, akkor aztán senki nem vigyáz majd se Anne-re, se a többire, aki fontos neked. És ez a Te hibád, érted? - ha sikerül közben utolérnem, hát felrántom megint, és újra lökök rajta, és ez így megy egészen addig, amíg fel nem érünk a negyedikre - Megöltél. Megint megöltél belőlem egy kibaszott darabot. És minden, amit teszek ma és ezután a napokban, azért lesz, mert megbíztam benned, és Te kurvára beleszartál! Lassan felérünk a Társalgóhoz, és ha már az előtte levő folyosórészen vagyunk, a bal kezembe fogom Dun grabancát, belököm a Társalgó ajtaját és a földön végighúzva a hím testét, bevonulok. Rohadtul szeretnék kifakadni, megvádolni generációkra visszamenőleg az elfajzott, korcs családját, a szemére vetni, hogy egy ugyan olyan mihaszna semmire kellő, mint a nagyapja Vincent volt, és hogy őt is ugyan olyan könnyedén a halálba küldhetem. Szeretnék leborulni a sebesült lábai elé, és ráordítani, hogy hát nem érti meg, hogy most mindent elbaszott, amit az elmúlt hónapokban sikerült visszaépítenem?! De, biztos rohadtul megérti. - Hívom a többieket. Mert ami most Duncanre vár, abból nem csak én fogom kivenni a részem, és gyanítom, hogy mindenki kurvára fogja bánni, hogy ennek meg kell történnie. Nem mondaná meg senki, de... Én bánom a legjobban.
Mászni, mászni, mászni... Úgy koncentrálok erre, mintha legalább az örök életet nyerném el azzal, ha feljutnék a negyedikre önerőből. Ami fizikai képtelenség, lássuk be. De hogy ez még korántsem a jéghegy csúcsa, az azzal vált nyilvánvalóvá, mikor Cas elmondta a nevem Tarának, és elhangzott a "ha túléli a ma estét". Egy hosszú pillanatra lehunytam a szemem, és vettem egy mély lélegzetet, aztán erőlködtem tovább. Féltem. Idejét se tudom, mikor amortizálódtam le ennyire, de olyan még biztosan nem volt, hogy ilyen után egyből büntetést is kapjak, szóval ennél fojtogatóbbnak se éreztem még a halált. Ugyanakkor volt bennem némi elfogadás is, hogy ha ennyi volt, hát ennyi, a saját baromságomnak köszönhetem, ha a mostani büntetést nem élem túl, tudtam, mit vállalok ezzel az egésszel, hogy mennyire húzom ki a gyufát Castornál, mégis... A farkasom zaklatott lett, föl-alá járkált - neki még ment -, már a gondolattól is felállt a szőr a hátán, hogy csak úgy fenyítés közben adja be a kulcsot. Mi tagadás, nekem se ez volt álmaim halálneme, szóval bassza meg, egy kicsit összébb kéne kotorni magam! Átváltoztattam a szétcsócsált karom a gyorsabb regeneráció reményében. Nem kellett nekem sok, csak egy kevés, pont az a paraszthajszál, ami elég a túléléshez. De minek makacskodom ennyire? Hiszen ezzel... úgy tűnik végleg elástam magam, csak annyi volt a kérdés, hány méter mélyre. Tara elment és én örültem, hogy neki nem esett több baja. Ha ez az este újraélhető volna, egyetlen dolgot tennék másképp: nem hozatnám haza magam, legalábbis semmiképp sem vele. De amiatt nem lesz bűntudatom, hogy nem hagytam cserben, csak Castor miatt fáj. Ingáztam a beletörődés és a "csak azért kibírom" között. Elvégre... még azzal is rátegyek egy lapáttal, hogy nem élem túl? Bár inkább valami gyors-regenerációs vérvonalhoz tartoznék! Bezzeg a bal lábamba még korábban lőtt lyuk, az már szépen forrt, magába zárva a kapott golyót, élvezet lesz kiszedni, ha egyszer eljutok addig. A teljesítményem becsmérlése teljesen jogos volt, és hiába döngölt földbe az egyik oldalról, a farkasomat majdhogynem hergelte. Nem volt dühös, ugyan! Egy haragos Alfa mellett dühöt kimutatni, mikor a feljebbvaló indulatának mi vagyunk az oka egyenesen pofátlanság! Egyszerűen csak benne még volt erő, abból kellett magamnak szerezni, így nagyobb teret engedtem neki. Így is pocsék volt, de semmi más nem maradt, amivel egy kicsit növelhettem volna az esélyeim. - Azt nem... - hagyom. Mármint a halálát. Nem, azt soha. De ezek csak gondolatok maradtak, mert már estem is fölfelé az asszisztálásával. Ráestem a sérült karomra, de az már csak hab volt a tortán, alig mozdult, de így átalakítottan legalább nem csak lógott, bár erő az nem sok szorult belé. Tulajdonképpen bőr alig maradt rajta, volt ahol a csont is fehéren kivillant, de ettől még tudtam még két-három fokot haladni (teljes öröm és mámor), mielőtt Cas újból rásegített volna. - Nem... - ziháltam a megölésre, miközben azon voltam, hogy ismét négykézlábra támaszkodjak -... nem... - mondtam elhaló hangon a bizalma leszarására. Nem akartam. Elárultam? Tényleg az árulója lettem? Jeges borzadály futott rajtam végig, és már nem csak Castor üvöltött volna szívesen, csak én teljesen más okból, mint ő. Belökött a társalgóba, majd végighúzott a padlón. Mikor elengedett megint jött a "szakadjunk el a padlótól" mutatvány, ám a kínlódó mozdulatokat megakasztották a szavai. Három szó és egy pillanatra ledermedtem. Nehézkesen feltérdeltem, a sarkamra ültem, a fejemet pedig felemeltem. Ösztönösen néztem volna Castor szemébe, de a nyaka alatt megrekedt a pillantásom. Nem. Én már nem nézhettem a szemébe. Visszaengedtem a fejem. Biztosra vettem, hogy vagy széttépet a többiekkel, vagy ő maga teszi ezt meg előttük.
Már a parkolóban állok a kocsimmal, benne ülve - felöltözve - várok arra, hogy befusson a pasas, aki percekkel ez előtt mentett meg egy zsarolótól és attól, hogy a múltam felszínre kerüljön, akármennyire is igyekeztem a föld alá temetni. Jóval tisztábbak a gondolataim is, lehiggadtam mondhatni, s be kell látnom, ami áldás, az egyben veszélyes is ebben a kártyavárban, amit az évek során magam köré építettem. Ha ez most a falkavezér elé kerül, akkor elő leszek véve nem csak én, de Jeze is és annak tudjuk, mi lesz a következménye... Semmi jó, ránk nézve. Közvetlenül mellettem szabad a parkolóhely, oda áll be a fazon, akinek már csak azért a morózus tekintetéért is életfogytiglant adnék, ha nem akasztással büntetném. Egyszerűen úgy érzi az ember, hogy a veséjééig lát a pasas, na! Sietősen pattanok ki a kocsiból, zárom le egy gombnyomással és lépdelek határozottan a magasított sarkakon Dante felé, igyekezve úgy, hogy a két kocsi között a kifelé vezető utat valamennyire elálljam. (Haha.) - Mik a tervei a fejjel? - firtatom, igyekezve palástolni aggódó félelmeimet. Azt talán sikerül is. Az idegességemet aligha.
Ma biztosan nem szívinfarktusban fogok meghalni, mert ilyen normális tempóban szerintem az elmúlt 50 évben nem hajtottam, mint most. Na ja, de nem is szokásom sérülésekkel vezetni, márpedig az van rajtam, ha nem is vészesek, de akad pár, és bármennyire jó vagyok a regenerálódás terén, farkas alakban mégsem ülhetek volán mögé. Ahogyan a nudizmust sem most gyakorlom, így magamra kaptam néhány laza cuccot, így vezettem vissza a hotelig. A fejre néha rámorrantam, már csak úgy a miheztartás végett, mert semmi kedvem nem lett volna a gumiszőnyeget takarítani, tehát jobban tette, hogy nyugton maradt a törölközőbe csavarva, a kocsi padlóján. A parkolásom hagy némi kívánnivalót maga után, mert nem elég, hogy kézifékkel teszem be az autót, de még azt is leszarom, hogy direkt kidugom az orrát, elém senki ne álljon be. Lenyúlok a fejért, kipattanok a kocsiból, és nagy lendülettel indulok el a bejárat felé, amikor a reflexeimnek köszönhetem csak, hogy nem tarolom le a felém lépdelőt. A nőstény kölyök az... ja, nem mutatkoztam be neki, ez igaz, arra valahogy nem jutott idő, bocs. -Gondoltam megsütöm, aztán lezsugorítom, és kiteszem dísznek. Jól mutat a polcon. Egyébiránt a főnöknek adom át, kezdjen vele, amit akar. Ideges, ehhez még zseninek sem kell lenni, hogy érezze az ember, na de miért? Valamit titkol, van valami, amit elhallgat mindenki előtt, csak nem tudom, micsoda. Ezért volt frusztrált, tiszta sor, de ez az alak többet nem fenyegeti... akkor mi a bibi? Mindegy, tulajdonképpen nem az én dolgom... lenne, ha ezzel nem veszélyeztetné saját magát és a falkát. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet üzletelni. Nekidőlök a kocsimnak, kíváncsian méregetem a nőstényt, bár inkább festek úgy, mint aki az aktuális prédát szemléli... sajnálom, a pofázmányom sok dologra nem alkalmas, így arra sem, hogy bizalmat ébresszek bárkiben is.
Kissé kétkedően szalad meg a szemöldököm első mondatára, miközben összeszorított ajkakkal, valamin nagyon agyalva-merengve méregetem a fazont. Na ne hülyéskedjen, most komolyan már... Éés kiböki, nekem pedig a hátamon égnek áll képzeletben a szőr a puszta gondolatára is a dolognak, hogy az egész Castor elé kerüljön. Épp elég, hogy apám zsinórjai az én kezemben vannak, nem hiányzik, hogy az enyémek pedig máséban legyenek. Azt hiszem, elkélne már egy igazán őszinte beszélgetés Jezebellel, ő talán megvédhet... benne bízom teljesen. Azt hiszem. Miért nincs mindig akkor itt, amikor a legnagyobb szükség van rá? - Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. - Jelentem ki határozottan - igen, ez az emberibb felem és nem a kölyök, aki foggal-körömmel a karakánság ellen van, mondván, nem most kellene kezdeni. De baszkuri, ez az én életem (is)! - Biztosan van jobb dolga is, mint egy kölyök magánügyeivel foglalkozni. Tényleg nagyon köszönöm, hogy kisegített, de innét már el tudom intézni magam is. - Még akkor is, ha az a kölyök történetesen a polgármester egy szem lánya. S lőn, nyújtom a kezem a fejért, holott lehet, mindjárt ő fog a szabad kezével a hajamba markolni és fejestől együtt rángatni Castor felé. Hogy kinézem e belőle? Haha... Ilyen fejjel bármire képes lehet a pasas. Tapasztalat.
Összevont szemöldökkel figyelem a nőstényt, lehet, egy veszély elhárult a feje fölül, de valami nem stimmel továbbra sem, rohan azért, hogy megelőzzön, elérjen a parkolóban, nehogy előbb jussak be mint ő. A fejet nem fogom átadni neki, beleragadt a kezembe, és onnan kiszedni sem lehet. Nem tetszik ez nekem, meg akar vesztegetni, hogy neki adjam a trófeát, ne Castornak? Érdekes hozzáállás, holott nem is olyan rég még az ő élete forgott veszélyben. Mégis mit vár tőlem? Vigyorogva átnyújtom, tessék, ajándék tőlem neked? Na ne röhögtessen már, nem ma jöttem le a falvédőről. -Vajon miért nem? Mi titkolni valód van még, ami miatt arra próbálsz rávenni, hogy ezt a fejet eltüntessem? Nyomós indokra várok, olyanra, amire azt tudom mondani, oké, legyen, tartom a hátamat, bár elég kicsi az esélye, hogy ilyesmivel tud előállni. Ideges, nem kell hozzá zseninek lennem, hogy érezzem, mindenáron akarja azt a fejet. -Hm... egyezzünk ki valamiben. A fej az enyém, én nem mondok nevet, sem kort, hogy ki úszott meg bármit is. A feltételem pedig az, hogy nincs több játszadozás, elárulod négyszemközt, és nem itt, hogy mi elől menekültél ennyire, miért vagy veszélyben. Akkor segítek, és kihúzlak a szarból, ezt garantálom, és nem kötöm senkinek az orrára az egyezséget. A megérzésem jó volt, nem véletlenül követtem a nőstény kölyköt, több van a háttérben, mint ami ma kiderült. Viszont a védelme nekem fontos, és nem fogom hagyni, hogy bántódása essen, sőt segítem is, már ha belemegy az ajánlatba. Gyűlölöm a hazugságot, és ugyan ő nem tudja rólam, de amit egyszer kimondok, azt tűzön-vízen keresztül viszem. Hónom alá csapom a törölközőbe csavart fejet, nekidőlök a kocsimnak és várom a válaszát.
Kérdéseire kissé megütközve tekintek rá. Oké, mióta farkas lettem, egyre többször kapom meg, de egyébként kevesen mernek nekem nemet mondani, pláne nem elutasítani, ha akarok, kérek valamit. Nem véletlenül ment bele Mr. de Luca sem gondolom abba, hogy a Nanooks szóvivője legyek. - Ez... személyes. A pasasnak én kellettem, semmi köze az egésznek a falkához, komolyan. - Próbálok hatni rá a falka felől megközelítve a dolgot. - Vagy maga talán minden saját kis nyűgjét az alfával is megtárgyalja? - Vetem fel a kérdést a hímnek, noha nem igazán várok rá választ. Teljességgel költői, a kezemet is leeresztem magam mellé - egészen addig, míg ajánlatát hallva össze nem fonom mellkasom, melleim előtt karjaimat egy elgondolkozó, megfontolt szusszanás keretében. - Ha elintézi úgy, hogy Mr. de Luca a hétfő reggeli Miner főcímének átlapozásához hasonlóan érdektelenül lépjen tovább a dolgon, akkor beszélhetünk esetleg róla. - Nem, tényleg nem akartam ezt Castor elé tárni, de eme pasas elé sem igazán, akinek még csak a nevét sem tudom, nemhogy azt, honnét kéne ismernem. Nem rémlik Bostonból sem... hála az égnek. - De erősen kétlem, hogy tudna segíteni, mert ezt a szart életnek hívják, abból meg legfeljebb úgy húz ki, ha megöl. - Vetem oda dacosan, s a trágár szavak annyira nem illenek a küllememhez, meg úgy egyáltalán hozzám mostani valómban, hogy szinte már azt is sértésnek érzi az ember, hogy ilyesmit előcsalt belőlem. Még várok, hogy a hím leokézza a dolgot, vagy legalábbis valami kósza ígéretet tegyen arra, hogy Castor nem ezen fog lovagolni. Nem akarom, hogy Jezének bármiféle baja származzon az én hülyeségemből.
Mivel meredek a téma, és nem bízom a városban, intek neki, üljön be a kocsiba, ott beszélgessünk tovább, nem óhajtok illetéktelen füleknek magyarázni, ha lehetséges. Még az ajtót is kinyitom neki, közben pedig feltérképezem a parkolót, akad-e érkező, vagy itt ólálkodó egyed, aki zavar. Ha bezártam mögötte az ajtót, előre intek, elhajtani nem tud, a kocsikulcs az nálam, és megkerülöm az autót, hogy magam is beszálljak. Farkasom felmorran, az eszetlenség őt is dühíti. -Aha, személyes. Akkor fordítsuk meg a dolgot. Szerinted, az, hogy te éppen megmenekülsz a halál torkából, az vajon érinti a társaidat és Jezebellt, vagy sem? Az én dolgom az, hogy minden tag védve legyen, legyen ez a saját hülyeségéből fakadó, vagy esetleg bármiféle revans miatt, gyengébbre vadászó ellenfelek részéről. Stimmt? Castor arról tud, amiről kell, ami fontos, ami lényeges, és érinti őt is. Ami érdekli, az a végeredmény, hogy hogyan? Az magánügy. Makacs nőstény, aki azt hiszi, mindent megold egymaga. Láttam. Ha nem követem, ott hal meg, aztán kanalazhatjuk össze a részecskéit, hátha egyszer összeforr magától is, ha elég fejlett lesz hozzá a tudomány. Imádom az ilyet. Amikor majdnem kinyiffan, még akkor is makacsul állítja, ő majd úrrá lesz a helyzeten. Óriási. Minden kölyök ilyen? -Azt hiszed, hogy ez bárhol is megjelenik? Láttál tanút? Én nem, mert nem hagytam. Akkor? Szóval elő a farbával, Dana, mi a fenébe keveredtél, amiből nem tudsz kimászni? Egy mínusz, na de ahogy a szavaiból kiveszem, egy kész hálózat lesz a nyomában, nem egy idióta farkas. Titkolni akarja bratyesz előtt, nem semmi, azon sem lennék meglepve, ha már anélkül is tudná, hogy ennek jelét adná, csak kb. annyira érdekli a kölyök, hogy semennyire. Velem ellentétben nem igazán van oda a fiatalokért... ez van, ezt kell szeretni. 220 felett már igen, de addig... esélytelen. -Aha, élet, mi? Ezt a szart te kerested magadnak, hogy ki által, az nem érdekel. Amit én látok, Dana, az, hogy kurvára nem tudsz kimászni a csávából, frusztrált vagy, és fogalmad sincs, hogyan tovább. Sok a vesztenivalód, túlságosan is sok. Szar az élet... igen, ha magának keseríti meg. Persze egyszer vagyok rendes, ajánlok segítséget, és akkor még alkudozni is akar. A fejet nem kapja meg, arról ne álmodjon. Várom a nőstény kölyök válaszát, ha azt hiszi, engedni fogok, akkor nagyon téved. Korrekt alkut ajánlottam, ha él vele, akkor él, ha nem, akkor tudja, mi következik.
Széttárom a karjaimat megadóan, ahogy kinyitja a kocsiajtót. Rendben, legyen. Továbbra sem vagyok olyan elvetemülten idióta, hogy mindenkiben megbízzak, aki csak megment valahonnét. A becsület és a lovagiasság ilyen formája kiveszett az emberekből. Sokszor egy nagyobb rossz az pont, ami a saját érdekei végett kiragad a végzetesnek tűnő helyzetből. Nem mintha bármi ilyesmit feltételeztem volna Dantéról ismeretlenül... az ismeretlenség épp elég volt a bizalmatlanságomnak. - Persze, hogy nem. Kétlem, hogy Mr. Santoro vagy maga beszélne... - Szusszanok aprót, farkasom ide-oda járt izgatottan, szinte futásra készen, ha esetleg kedvezőtlenül alakulnának a dolgok. - Na ide figyeljen! - Kerekedtek el szemeim, mikor újra kéri, hogy mondjam el a dolgot. Kissé úgy helyezkedem, hogy félig-meddig felé fordulva szemközt üljek vele, amennyire ezt a kocsi meg a gerincem engedi. - Lehet, hogy megmentett és igen, túl sokat veszíthetek vele, így érthető, hogy nem dobom ki a kirakatba a dolgot. Lehet, hogy köze van a falkához vagy a beharapómhoz az egésznek, de akkor majd elmondom Jezebellnek a dolgot, ha akarom, tekintve, hogy maga még arra sem volt képes, hogy a nevét közölje, holott láthatóan engem roppantmód azt hiszi, hogy ismer és máris kioszt. - fújom ki a levegőt, ahogy elszántan kék tekintetembe sárga cirmok keverednek, s eme pillantással állom a férfi rács mögé való szemeinek tekintetét valami Bergerekre jellemző büszke daccal.
-Oké, akkor most, hogy beszálltál, kezdjük előröl. Dante LaRusso vagyok, a falka egyik Vezető Testőre, akinek feladata az Alfa védelme, és a falkáé, amibe te is beletartozol. Hogy a nyomodban voltam, nem volt véletlen, nem vagyok superman, csupán figyeltelek, mert tudtam, valami nem stimmel veled. Ezért voltam ott, ahol, ezért tudtalak megmenteni. Az, hogy mibe keveredtél bele, igenis kihatással van a falkára. Érthető? Állati nyugodtan magyarázok, nem elijeszteni akarom, nem azt, hogy még dacosabb legyen, hanem azt, hogy megértse, mit ugat a kicsiny pofázmányom. Aztán vagy bejön, vagy nem. -Ebben biztos voltam. Ha egyszer azt mondom, nem beszélek, akkor nem beszélek, ő ugyan nem ismer, de majd rájön, hogy ha kijelentek valamit, akkor az úgy van, vagy lesz, kerüljön bármibe is. Mondhatnám, egy kölyök járulékos veszteség, ahogy Castor tartja, de én nem így állok hozzá. Dacos és makacs... most vagy későn érő típus, vagy alapból ilyen, de pont leszarom, ez nem az én dolgom. -Figyelek. Felé fordulok én is, még se a profilomat bámulja, az semmivel sem szebb, mint a pofázmányom úgy telibe, de nem vigyorgok, az rontana az összképen, ehhez még tükör sem kell, hogy tudjam. Farkasom ásít egyet, olyan nyugodtan fekszik, hogy azt már látni is fáj, de egyáltalán nem veszi fel a kölyök izgatottságát. Mintha megértené, vagy ennyire leszarja... előfordul. -Castor egyik Vezető Testőre, Dante. Ha köze van hozzá bárkinek is, az tovább gyűrűzhet, de ha vannak társaid, akik segíthetnek, ráadásul önként felajánlják, akkor élj a lehetőséggel. Nem ragozom tovább, úgy dönt, ahogy akar. Korrekt üzletet ajánlottam, ha nem tetszik neki, akkor sajnálom. A fej marad, a többi rajta múlik. Lehet így is, úgy is.
- Én... - megadóan ereszkedtek lejjebb a vállaim, noha még mindig vonakodtam attól, hogy a pasasra bízzak bármiféle titkot is az életemből. De egy szelektált változatba csak nem fog senki belehalni. Igen, azt hiszem, ez a legkevesebb, miután az életemet mentette meg és megszabadított egy perverz zaklatótól is mindennek a tetejébe. - Nem is tudom, hol kezdjem. - Söpröm fülem mögé némileg zavartan tincseimet, elpillantva róla a műszerfal felé. Nem akarom, hogy Castor vagy bárkit tudjon róla, hogy valójában apám évek óta a tenyeremből eszik és lényegében úgy ugrál, ahogy én szeretném, mindezt azért, mert képes lennék egyetlen vallomástétellel kerékbe törni a karrierjét és egy másikkal megadni a kegyelemdöfést - igaz, azzal a saját, leendő terveimet is keresztül húznám csúnyán. Szavaim válogatottak, meglepően összeszedetten csendülnek, ugyan akkor érezheti a másik a bizalmatlanságot. Nem ismerem, ezért nem árulok el csak úgy mindent. A bizalom drága kincs az intrikákkal teli világban, rá kell szolgálni - hiába száz meg száz évvel idősebb nálam a másik. - A gimi után minden szó nélkül leléptem Bostonba apámtól és nem viselkedtem épp egy polgármester lányához illően, ami azt illeti. Apám égre-földre kerestetett és hazarángatott, a botrányt meg eltusolta szépen, ahogy ilyenkor szokás. Ami azt illeti, én is szabadulnék az ottani énemtől, hiszen nem lenne senkinek sem jó, ha kiderülne bármi is. Sem apámnak, sem nekem... sem a Nanook'snak, ha már itt tartunk, tekintve, hogy engem tett meg az öreg és De Luca szóvivőnek. - vonom fel kissé a szemöldökömet, amolyan "ez van" módon, mikor végre újra a testőrre tekintek. - A pasas - bökök fejemmel a fej felé - zsarolni próbált és tudom, hogy mit gondol, de tényleg... én tényleg ura voltam a helyzetnek egészen addig, amíg fel nem fedte, hogy farkas. A fene számított rá! - fortyantam fel. Mintha én tehetnék róla, hogy "anyámon" kívül senki nem képez rendesen ebben a bagázsban, - ő meg csak ritkán jön a hotel környékére - ahol felfújt, öntelt pasasok és nőik múlatják a napjaikat a saját kis elképzeléseik szerint. Bár mit várok... amíg Mr. de Luca semmibe veszi a kölyköket a falkájában, addig egy hozzám hasonló, csupán megőrzésre lerakott "pakk" sem érdemel többet részükről. - Még egyszer kérem, ne terhelje a dologgal az alfát. Nem lett belőle baj magának hála, szóval csak lépjünk át rajta.
Egy rohadt szót nem szólok akkor sem, amikor belekezd a mondókájába, azaz eljut odáig, hogy "Én". Kivárok, nem érdekel, mikorra böki ki a kérdésemre a választ, ennyin már semmi nem múlik. Nem tudja, hol kezdje... hezitál, egyértelmű, tehát most szépen végigpörgeti magában, mi az, amit a tudomásomra hoz, és mi az amit nem. -Az elején, de ha neked egyszerűbb, kezdheted a végén is. Őt figyelem, látom, hogy elfordul, így már biztosra veszem, hogy egy cenzúrázott változattal fog előállni. Nem érdekel, kezdetnek az is megteszi, ha nem bízik bennem, nem bízik, nem is várhatnám el tőle, majd egyszer rájön, hogy ha valaki, hát én nem akarok neki ártani. Kölyök, és az előttem sem titok, hogy bratyesz nem éppen rajong értük, tudom jól. Szótlanul hallgatom végig, Boston rendben, hogy attól szabadulni akar, rendben, bár a múltja elől futni nehéz lesz, na de miért tartja titokban még az apja előtt is, ha bajban van? Ez itt a kérdés. Már ha a fater kihúzta a szarból... elméletileg akkor szoros viszonynak kellene kettejük között lenni, de nem úgy tűnik, hogy így lenne. A fejre pillantok, aztán vissza rá. -Ez a pasas már nem fog zsarolni. Az, hogy nem ismerted fel szagról, hogy, farkas, az már más kérdés. Nem mondom azt, hogy hiba, direkt nem, hiszen látom, milyen a hozzáállás a pöttömökhöz, és ezen változtatni kell. Nem tudnak alapokat, és ez bajba sodorja őket. Élő példa erre Dana esete, bár nem egészen értem, hol vannak a mentorok. Mindegy, ez már az én dolgom, nem az övé, ahogy a többi is, miszerint rájöjjek arra, mi az, amit még eltitkol. -Átlépni nem tudunk, Dana, mert kiderültek a hiányosságaid, viszont mint mondtam, nem fogok konkrétumot tárni az Alfa elé.
- Teljesen bevédte magát a pajzsával, a rohadt életbe is! - Morranok fel arra, hogy nem ismertem fel. Hogy a fenébe ismernék fel egy ki tudja, hány száz évest, ha tesz róla, hogy ne lehessen kapásból levágni a dolgot. Még csak karcolgatni sem lennék képes a pajzsát, nemhogy áttörni rajta! Az más kérdés, hogy egyik mentor sem vált be igazán számomra, anyám pedig vajmi ritkán foglalkozik istenesen velem - inkább ő az, aki számon kéri az eddigi tudást, mondván, azért hagyott itt, hogy fejlődjek. Szép is lesz, ha legközelebb jön és ez a Dante előadja neki, mekkora egy lúzer a kölyke... Egyébként saját szorgalomból követem a beosztásomat, de úgy ennyi. Nem erőltetem rá magam senkire és rám sem akaszkodik senki hála az égnek. Egyébként is kiélvezném, hogy inkább ember vagyok, mintsem egy elállatiasodott rém. Arra van még pár száz évem. - Úgy mondja, mintha én tehetnék róluk. Egyébiránt pedig köszönöm. - Azt, hogy nem szól felesleges dolgokról Mr. De Lucának, hogy megmentett és talán ezért a kis intermezzóért is azt hiszem. - Elmehetek? *Tekintek áthatóan kék szemeimmel rá komolyan, mégis kissé kétkedően. Fene tudja, mit akar még, úgy parancsolt be a kocsiba is, hogy nem nagyon volt sem nekem, sem a bundásnak kedve ellenkezni, így épp lehet, hogy az eltávhoz is engedélyt kell kérnem. Ha rábólint, egy gyors köszönés után távozok. Ha nem... az majd kiderül.
-Attól még szaga van, attól még azt érezned kellene, hogy nem ember. Az meg más kérdés, hogy nem egyedül megyek egy zsarolóval tárgyalni, na de ez most mellékes, Dana fiatal, nem tudhatta, van ez így. A lényeg, hogy él, sértetlen, a mocsok meg hulla. -Nem érdekel, hogy kinek a hibája, de ami hiányzik, azt sürgősen pótolni kell. Ha majd úgy döntesz, bízol bennem, keress meg. Erőltetni nem fogom, de nem egy elveszett nőstény, érdemes rá figyelni. Burkoltan, de felajánlottam, hogy gatyába rázom, ha él vele, akkor él, ha nem, akkor nem. Ugyan túl sok szabadidőm nincsen, sőt, de megoldom. Ha pedig bizalmatlan marad, hát egészségére, de akkor is haladnia kell, a mentorok pedig... eddig túl sok jót nem hallott róluk, pedig azért akad egy pár. Valami nem stimmel a módszerükkel, ha ennyi kölyök nem akar velük tanulni. -Nincs mit, máskor is. Már ha bajba kerül, és tudok róla, vagy éppen ott vagyok, ez nem is kérdés, ahogy az is, hogy ha egyszer kimondok valamit, ahhoz tartom magam. Az már önmagában fél siker, hogy fele olyan dacos, mint amikor beszállt, tehát haladunk. -Persze, nem vagy fogoly, csak ott kint a betonnak is füle lehet... még. Ha menni akar, menjen, amit kellett elmondtam, ő is elmondta, az alku megköttetett. Én nem pofázok konkrétumot, de a csomag marad nálam. Ha kiszállt, magam is megteszem, zárom a kocsit és a hotelbe indulok.
*Saraht miután haza vittem Én magam is haza indultam. Éreztem, hogy fáradok, de valahogy nem volt kedvem megállni sehol. Ami azért érthető. Hisz annak ellenére, hogy gyerekorvosként voltam jelen ma a kórházban, öltözékem mégis kissé viseltes volt. Felsőm véres, ahogy a nadrágom sem úszta meg a dolgot. Hajam még mindig a kölcsön vett gumival volt a tarkómon lazán összefogva. Szerintem senkinek, de leginkább nekem nem tett volna jót, ha így megállok valahol kávézgatni. A farkasom dühös volt és a láncait szaggatta bennem, legalábbis igyekezett. De álljunk meg, Én irányítom Őt és nem fordítva. Bár ez még nem jelentette azt, hogy meglengettem előtte a vadászat lehetőségét aztán meg féket tettem rá, mert egy sérültre akadtam. Persze, nem tetszett neki kinek tetszene? Viszont már nem volt messze az otthonom, aminek erős túlzás nevezni egy Hotel szobát. De a lényeg, hogy van víz, letudok fürdeni és bevackolhatom magam az ágyamban. Barna íriszeim fáradtan pislogtak az útra, hogy még véletlen se okozzak balesetet. Szerencsére nem ez történt, s megkönnyebbülve kanyarodtam be a parkolóba, de mikor behajtottam a szabad parkoló mellett lévő autós épp kihajtott, csakhogy rám farolt én meg reflexből húztam ki balra a kormányom és mentem neki a másik oldalamon parkolt autónak. A hangos szirénára fejem a kormányon landolt.* - Remek... még valami mára? * Persze a faroló pajtás nem állt meg csak korrigálta magát és elhajtott. De Én csak kiszálltam, az ajtót becsuktam, de még így is csavarta a leengedett ablakon keresztül a vér szaga az orrom, mely beborította a hátsó ülést. Megnéztem, hogy mekkora kárt tettem a Luxus autóba és szomorúan vettem tudomásul, hogy bizony a hátsó ajtó kissé behorpadt és két vízszintes karcolás van rajta. Hajam kibontottam és fáradtan túrva bele vártam a tulajt. Előbb vagy utóbb de csak észre veszi, hogy az Ő autója sípol. Fáradt vagyok, most már a fejem is fáj és erre rá tesz egy lapáttal a farkasom éhsége is. Csodás nap... de a pajzsom még fent tartottam, mely rejtette a vérvonalam és a korom is. *
Van egy pillanat mikor minden pasi idegrohamot kap, akinek luxus kocsija van, luxus sportkocsija, mint amilyen az én Dodge Viperem is. Szép fényes fekete fehér versenycsíkokkal. Nem napi használatban van, hiszen sokszor kell olyan részre is mennem ahol ez a kocsi nem menne el, ezért is van a Hotel parkolójának belső részében szépen letakargatva, és leghátra beparkolva. majdnem olyan finoman bánok vele, mint egy szeretővel, és a legkedvesebb jószágommal együttvéve. Erre arra jövök haza, a jeesp-el, hogy a riasztója vijjog, mint valami sebesült állatnak. Mellette egy nő álldogál tanácstalanul. Elsőnek el sem akartam hinni, hogy az én kocsimmal van gond, de a takaró fólián egyértelműen a viper lámpáinak fénye ütött át, így letettem a jeepet a helyére, és kihalásztam, a pótkulcsot a kesztyűtartóból, ami a viperhez van. Kiszálltam a munkás kocsimból, és deaktiváltam a sportkocsim riasztóját, még a másiakt beélesítettem. Közben határozott léptekkel indulok a nő és a kocsim felé. Nagyon nem tetszik, ahogy a fólia áll. A nőt kikerülöm, és felrántom a takaró fóliát, és egy pillanatra elborul a tekintetem, de uralom a vonásaimat egy másodperccel később és lassan, kimérten fordulok a nő irányába, ekkor a vérszag is megcsap. A dühöm másba csap át, automatikusan Vezető testőr üzemmódba kapcsol, és a nőt mérem végig, sebek után kutatva, de csak a szemrevaló öltözete vére, aztán a kocsihoz megyek, és kérdés nélkül tépem fel az ajtót, de ott is csak a kárpit véres, hulla vagy sebesült nincs benne. Így a nőhöz fordulok vissza, és lépek elé. Szürke öltönyt viselek fekete inggel, az öltönyöm alatt hónaljtokban ott a kedvenc Sig Sauerem, aminek a markolatára egy koponya van fetsve. A megtorló c képregényből ismert koponya. A fegyveremnek is ez a neve. Úgy mellesleg. Végig mérem a nőt, majd szólásra nyitom a számat. - Üdvözletem, szépségem, feltételezem, az ön keze van a kocsim rongálásában, de mielőtt arra rátérnénk, ki magam és mi ez a temérdek vér?! – Kérdezek rá nyíltan és egyenesen, közben a pajzsomon lentebb engedek, és a farkasom a nő felé szaglászik. Tudni akarjuk kivel állunk szemben, a vérszag elég erős, de jó a szimatom, hogy megérezzem ki és mi ami előttem áll, de előbb a munka, majd utána kiporolom a kocsim miatt.
*Sálálá... hallgass el... kérlek... akárkié is ez az izé már ide érhetne. A fejem hasogatott, de nem akartam elmenni egy telefonszámot és egy szobaszámot hagyva itt. Én voltam, tehát ez volna a minimum, hogy legalább megvárom. De oké... kap még öt percet ha nem ér ide, akkor elégedjen meg a telefonszámommal vagy keressen meg a szobámban. Lekéne zuhanyoznom még mielőtt valaki felfigyel rám. Sötét van, de bent nincs. Apropó, hogy jutok be észrevétlen? Sehogy. Ezt már tudtam és ez csak elkeserített. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni vagy kérdésekre felelni. Na végre... Legalábbis bíztam benne, hogy a sietős léptek a kocsi tulaját jelzik itt a parkoló azon szegletébe ahova normális ember nem jár. Jó, én normális vagyok mégis itt vagyok. Szóval hagyjuk is. Már nyitottam is a szám, hogy üdvözöljem a másikat, ajkaimon egy bocsánat kérő, de mindenképp életszegény mosollyal. De a következő pillanatban már tépi is fel a kocsim ajtaját. Hmm... azt kérdeztem volna, hogy mi van még mára? Hát azthiszem a válasz adott; Egy idióta. Hosszú, vékony ujjaim a homlokom kezdik el maszirozni.* - A csomagtartóban keresse. * Nem kell nagy ész kitalálni, hogy a másik mit keres. De a hangom természeténél fogva lágy, szinte már kislányos. Viszont azt semmi nem takarja, hogy bizony a szavaim mögött ott volt némi cukkolás is. Hát most na... nyílván olyan ostoba vagyok, hogy egy hullával érkeztem. De ha megnézte a csomagtartót, csak pótkereket találhatott benne, néhány kulcsot - egyébként nem is tudok kereket cserélni. - és persze az orvosi táskám. De hulla egy szál se. Ha nem nézte meg, nos, akkor is ezek voltak benne, legfeljebb nem látta. Szavai közben éreztem, hogy a pajzsa megereszt, hisz az energiái jobban érezhetőek voltak. A farkasa csak az én fekete-fehér farkasom találhatta, de a pajzsom mögül. Nem engedtem meg annyira, hogy a közelébe férjen avagy a korom betudja lőni, a vérvonalam meg végképp nem. Csak a fáradságom, némi vidámságot és éhséget érezhetett a másik. No meg ami evidens, hogy nem tartozom sehova.* - Kezdésnek én meg azt javasolnám, hogy tartsa magánál a farkasát. Hosszú volt a nap, és nincs kedvem megvívnom a harcom vele. A vér meg... vadászat közben ráakadtam egy farkasra és olyan helyre vittem, ahol eltudom látni. Orvos vagyok... többek között. Az engedélyemre is kíváncsi? * Vontam fel a szemöldököm némi kérdő hangsúllyal, ahogy a mellkasom előtt keresztbe fontam a kezeim és visszadőltem az autómnak. S a másik nem hülye, legalábbis nagyon remélem, hogy csak engem nézett ostobának azzal a mozzanattal, hogy áldozatot, sebesültet keresett a kocsimban, úgy, hogy én meg szép nyugisan álldogálok mellette. Mert ha Ő hülye, akkor azt hiszem, hogy rohadt hosszú lesz az éjszakám is, és nem csak a napom. De a lényeg, hogy ha vadászat közben akadtam valakire, akkor nem vadásztam. Így már azt is értheti, hogy miért ingerlékeny a farkasom - aki egyébként a láncait szaggatva már rég támadott volna a közeledésre-, és kértem, hogy húzza vissza a sajátját.* - A szépségem helyett pedig maradjunk a Vittoriánál. De megkérdezhetem, hogy miért kér számon? Nem mintha különösebben zavarna, csak mégis... * Persze érzem én a másikon, hogy a Hotelben élő falkához tartozik. De ez még nem ok semmire. Bár Dylan után már a fene sem tudja, hogy mi az amit megtehetnek és mi az amit nem. * - Ja igen, nem meccselhetnénk le a kocsiját vacsora közben? Baromi éhes vagyok... *Nem, nem reménykedtem benne, hogy a másikat érdekli, hogy éhes vagyok. De na, nincs rosszabb egy fáradt nőnél, csak az, ha fáradt és éhes is. A türelmem pedig nekem is véges, amit már Dylan megtépázott kissé, Luca egyenesen felszabdalt szóval nem sok maradt mára így, hogy még a farkasom sem kapta meg azt, amit akart és Ő is táncol az idegeimen. Barna íriszeimben sem láthatott ellenszenvet, mindössze csak azt amiről a hangom is árulkodott, fáradság és kedvesség. Ja, egy kávé sem ártana.Ohóó... megis van a megoldás. Lévén, hogy itt dolgozom bemehetek a konyhára a személyzeti bejáraton keresztül. Ez mért nem jutott eddig az eszembe? *
A kocsim riasztója és állapota zavar, sőt utóbbi aggaszt és dühít, de a riasztó deaktiválása után a vérszag az, ami fontosabbá válik, és ha már a Hotel parkolójában áll, akkor nagyon is érdekel, hogy miért van ilyen tömény szaga a kocsinak. Így nem csoda, ha feltépem az ajtót de csak a véres ülést találom ott, sebesültet vagy hullát azt már nem. Ez azért megnyugtató, hogy nem egy sebesült vagy halott társunk került haza egy idegen kocsival, de az elmúlt időszak történései miatt már ez nem sem csodálkoznék, így becsukom az ajtót és a nő irányába fordulok. - A vérszag töményen innen érezhető, és nem onnan. – Szúrom oda a nőnek, miközben ellépek az autótól és hozzá lépek közelebb alaposan végig mérem, és fedezek fel rajta vonásokat, amik emlékeztetnek valakire. Érzem, hogy farkas, hát a pajzsomon lentebb engedek, hogy a magam farkasa körül szaglászhasson. - Az engedélye jelen pillanatban nem izgat, sokkal inkább az ápoltjának a személyazonossága az, ami mozgatja a fantáziámat és persze a kocsim, de ez jelen pillanatban eltörpül a vér és a farkas szag mellett. – Utóbbinál már lehalkítom a hangomat, és a nőre szegezem a tekintetemet. Fáradt vagyok én is és éhes is, és cseppet sincsen, ellenemre mikor felveti a vacsora lehetőségét. - Vittoria, tartozik hozzá vezetéknév is? – Nézek a nőre, mielőtt válaszolnék a kérdésére, majd kicsit felengedek. Aztán a kezem nyújtom felé. – Bradley Glover. – Mutatkozom be a nőnek, és várom, hogy ő is megdobjon a vezetéknevével. – Tudja mit, együnk, de akkor válaszoljon a kérdéseimre, farkas és úgy gondolom, hogy tudja hol jár és mit csinál, szóval, jobb ha nem próbál meg félre vezetni, nem csak maga fáradt de én is, és a türelmem is véges ilyen esetekben. – Szólalok meg és az ajtó felé intek, hogy akkor kövessen, és menjünk be enni, odabent azért van bennem annyi jó érzés, hogy elkapom egy falkatagot és kérek tőle, a nőnek egy pólót, ami tiszta. - Az étteremrészbe nem kellene besétálnia nyakig véresen. – Szólalok meg, és amint kapok a kezembe egy a Hotel logójával ellátott női pólót átnyújtom neki, majd a mosdók felé vezetem. - Parancsoljon, itt át cserélheti a felsőt. – Nem vagyok éppen türelmes és maximálisna udvarias, de éppen összetörte a kedvenc sportkocsimat, a hotel parkolójában grasszál egy véres kocsival és ő maga is véres, és nem csak falkatagok lézengenek itt, hanem szállóvendégek is, szóval, van okom morcosnak lenni.
*Arra, hogy a vérszag honnan érezhető csak kuncogva ingatom meg a fejem. Oké, sosem gondoltam volna, hogy a mai nap folyamán kuncogni fogok és mikor ismét a másikra emelem az íriszeim, akkor vidám fények fognak benne táncolni. Már pedig ez történt.* - Ó hát a dolog egyszerű... talán kivéreztettem vagy épp csak szigetelt a csomagtartóm. Nem tudhatja. * Azonban a vigyorom azt elárulhatta, hogy nincs így csak a másikat húzom ha úgy tetszik. De igazából jól szórakoztam rajta, de úgy látszik, hogy mára ez jutott. A másik hiába engedi lejjebb a pajzsát, én magam nem teszem meg. Továbbra is a félig felhúzott pajzsommal takarózok ha úgy tetszik. Semmi szükségem arra, hogy a másik megismerkedjen a farkasommal. Addig jó, míg az elvan zárva és nem csesztetik. Szóval hálás lennék ha a másik visszahúzná a sajátját, amit elég egyértelműen ki is fejtek. Viszont mikor közli, hogy mi érdekli csak megvonom a vállaim könnyedén.* - Orvosi titoktartás... mond önnek valamit? Különben meg, kérdezze meg Mr. Whitmore-t. Ő bizonyára többet tud elmondani a sérültről, mint én. S még a keze sincs megkötve. * Billentettem oldalra a fejem. Igazából a válasz engem is érdekelt, hogy miért szedett szét egy nőt. No meg az is, hogy miért is utálják ennyire egymást. Ciki, mikor a beteget csak egyetlen név említése tart eszméleténél és az is csak azért, mert minden ösztönt előhív belőle az iránt, hogy a másikat szétkapja és darabokban hagyja el valahol. De ez nem az én dolgom, és nem is szokásom beleütni az orrom mások dolgába. A kérdésére azonban a mosolyom ismét kiszélesedik.* - Bizonyára... * Bólintok. Hisz nyilván tartozik hozzá az is, de csak lemondóan sóhajtok mikor a kezét nyújtja felém. Istenem, mért nem neveltek faragatlanabbra? Akkor most tök jól tudnék tenni a szándékra magasról és nem kéne elmondanom a vezeték nevem.* - Vittoria... de Luca. De még mielőtt nekem maga is úgy néz rám mint egy véres rongyra közlöm, hogy nem, nem ismerem Mr. de Lucát és még csak félszer sem találkoztam vele. * Szögeztem le, hogy hagyjon békén a kérdésekkel melyek az Alfára vonatkoznak vagy épp arra, hogy milyen kapcsolatban állok vele. Semmilyenben és ami azt illeti, engem csak egy hülye kérdés érdekel és ha úgy van már a városban sem vagyok. De erre csak Ő fog tudni felelni.* - Mindenesetre örvendek Mr. Glover. Bár tény, egy másik estén talán jobb lett volna. * Pillantok a horpadt kocsira és míg beszél lezárom a kocsit és előveszem a táskám az anyósülésről. Vagyis fordítva, de az most olyan lényegtelen számomra, hogy azt már öröm nézni.* - Félrevezetni? - vontam fel a szemöldököm, ahogy visszafordultam felé - Semmi okom rá. Igen, tudom, hogy hol vagyok. Azonban ez az egyetlen értelmes Hotel a városban. De higgye el, sem magától, sem az Alfától és pláne a falkától nem akarok semmit. * Összegeztem a dolgot és nem hazudtam, egyiktől sem akarok semmit. Mindössze csak annyit, hogy hagyjanak lógva és ne keverjenek bele a kis viszályukba. * - S ami azt illeti, igen Mr. Glover, tudom, hogy mit csinálok. Főzök... a Hotelnek. * Emeltem meg a személyzeti bejárathoz a beléptető kártyám, amin a képem, a nevem szerepelt és lépteim a személyzeti bejárat felé is indultak meg.* - Ott senki nem lát és az öltözőben van ruhám, így a szobámig sem kell elmennem. Mert itt lakom. Van még kérdése? * Vigyorodtam el, azt hiszem így láthatatlanban megmagyarázva mindent. S ha jött, akkor bizony beengedtem őt is. Bűzlik a Hoteltől és a falkától, így megtettem. Más esetben nem tettem volna. De ha nagyon kötekedni akar, akkor ebbe is beletud kötni. Mindenesetre dobtam a folyosón egy jobbost, hogy a női öltözőbe menjek és magamra vegyem a vászon fekete nadrágom és egy tiszta, fehér pólót. Hajam összekötöttem és a kihulló tincseket a fülem mögé tűrve léptem ki vissza a folyósora. Az öltözőbe csak nem követett. * - Főzök valamit... és igen, van engedélyem rá de a munka szerződésem a szobában. * Még mielőtt újabb kérdéseket kapnék, ha jött akkor utam egyenesen a konyhába vezetett ahova már vigyorogva léptem be és köszöntöttem mindenkit. Kaptám ám csúnya pillantástól kezdve, mosolyig, sóvárgó pillantásig mindent. De sosem érdekelt, csak oda sétáltam ahol lenni szoktam. A Fő asztalhoz, hisz az én kezemen keresztül megy ki minden ha itt vagyok.* - Szóval? Mit szeretne vacsorázni? * Az étterem már csak húsz percig van nyitva így már a többiek a takarítási munkálatokat csinálták, senkit nem zavartunk és nem sokára még annyira sem leszünk útban.*
- Jól van, Miss. látom készült. – Nézek rá a nőre és megcsóválom a fejem, de a mosolyára már én is megeresztek egy mosolyt az irányába, érzem én, hogy nem komolyan mondja, amit az előbb tálalt nekem, és ott nem lesz semmiféle hulla, avgy sebesült farkas. Azt hiszem, kezdek paranoiás lenni a mostani helyzetek miatt, de Ty halála és Ray eltűnése meg a többi, kicsit betett mindenkinek, és nem csoda ha csúcsra járatjuk magunkat egy kis vérszag miatt. Farkasom végül vissza húzom, és a pajzsom felvonom, ahogy elnézzük, ez a nő nem sokat akar velünk így megosztani, hát marad a szó és a mondat alkotás, avagy a beszélgetés, de mindenek előtt a ruházatával kell kezdeni valamit, így mégsem grasszálhat a Hotelen belül. - Természetesen. Bár szívesen venném, ha ez esetben nem tartaná titokban a sebesült nevét. Köszönöm az információt, mindenképpen elkapom. – Kifogom faggatni Dylant miről is van szó, de most előbb ezzel a nővel van elrendezni valóm, hiszen a kocsim is megtörte, és a Viper nem éppen olcsó mulatság, és ahogy elnéztem a servíz sem lesz az. Ami bosszant, de nem fogok a nővel ordibálni. Annál kulturáltabb vagyok, és nem azért lett belőlem Vezető testőr, mert nem tudnám az indulataim kordában tartani. - de Luca? – a név hallatán újra végig mérem a nőt, és elidőzök az arcán, a szemei, az orra vonala, nos, mutat hasonlóságot Castorral, de ez még nem jelent semmit. – Nocsak, akkor talán önök között csak névrokonság áll fenn? Milyen kicsi is a világ, Vittoria. – Az egyszer biztos, hogy Castornak majd hagyok egy üzenetet a nővel kapcsolatban, de előbb megtudok tőle mindent, amit csak lehet és elrendezem vele a kocsimat illető problémákat. - Nekem mondja? – Nézek a nőre, akit mellesleg igen csak csinosnak találok, és ha nem éppen a kocsim törte volna össze, és nem nyakig véres lenne, ahogyan a kocsija is, akkor biztos meghívom egy italra, vagy vacsorázni és közelebbi ismeretséget kötnék vele, de jelen esetben ez szigorúan munka lesz és nem szabadidőbeli ismeretség! Köszönöm, Murphy! A jó édes!! Következő szavaira csak aprót biccentek, szavai igaznak tűnnek, nem érzem a hazugsága orrfacsaró szagát, így beengedem a Hotelbe, és tartom neki az ajtót, ám meglepetésemre, kiderül, hogy nekünk dolgozik, és bejáratos is a konyhába ténylegesen. Vonásaim rendben tartom és nem engedem, hogy kiüljön a meglepettségem az arcomra, helyette vele tartok a konyhába és nem kommentálom az elhangzottakat, sokkal inkább érdekel, hogy szavai valóban igazak-e, persze most sem éreztem a hazugság szagát, de a kollégák azért alátámaszthatják az állítását, és valóban ez meg is történik. Mindannyian ismerősként köszöntik a nőt, ahogyan engem is. - Az itteniek reakciója elég meggyőző volt ahhoz, hogy tudjam, biztosan nem hazudik. – Ismertem profi hazudozókat is, akik elhitték, amit mondanak, és így nem is lehetett rajtakapni őket, még ki nem estek a szerepükből. - Valamit, amiben hús van zöldségek nélkül. – Nézek a nőre és vele tartok az öltözőig, de oda már nem követem, hanem türelmesen megvárom, még elkészül. Maradhattam volna az asztalnál, de nem akartam útban lenni, tudom, hogy mikor zár az étterem, de ahogy én sem szeretem, ha idegenek téblábolnak a területemen, úgy én is tiszteletben tartom ezt, és nem állok meg a főasztalnál, ha mér éppen arra takarítanak.
- Ami azt illeti, csak egy forró fürdőre készültem meg valami vacsorára. De hát én nem fogom elvenni a kedvét a kutakodástól... sőt... még segítek is. Mégha kissé komolytalanul is. * Vontam meg a vállaimat. Komolyság... volt nekem olyanom, de csak ritkán tört felszínre, szóval ennél többet jelenleg ne reméljen tőlem. De egyébként szavaim teljesen jogosak. Ha kivéreztetem, akkor bizony onnan már nem terjengene a vér szaga. Szóval tényleg csak segítettem, aztán tudja be arra amire akarja. Mosolyog és ez már több mint elég nekem, egy bocsánatkérésnek is. Hát most na... nincsenek túlságosan nagy igényeim. De a pajzsom továbbra is csak félig volt felhúzva. Ó de hát ez nem ellenségeskedés, csak csupán óvatosság, ámbár én is csak annyit tudok meg így a másikról amit én hagyom, hogy tudjon. Oda-vissza játék. De semmi kedvem megismertetni a farkasommal. Sem most, sem máskor.* - Azért remélem nem szakad meg a szíve, de a válaszom nem. * Nem, nem akarom elmondani és ha valamit nem akarok, azt nem is fogom. Önálló kislány vagyok és nem két éves, hogy csak úgy egy szép szóra bármit is mondjak. S bár az én koromban - amit szintén nem tud a másik pontosan - már keveseknek vannak elvei, nekem vannak. Orvosi titoktartás, melyre felesküdtem. Innentől nincs mese... az információ nálam és kész. Dylanre nem válaszolok, azt csinál vele amit akar. Ha Ő elmondja, az már nem az én dolgom.* - Nem tudom... de ha így van, mind a kettőnknek le kell nyelvi a békát. * Vontam meg a vállaim, hisz nincs azaz isten, amiért elhagynám a család nevem. Hamarabb akasztanám fel magam, vagy nyíratnám ki, minthogy ez megtörténjen. Számomra szent volt és sérthetetlen a család nevem, még akkor is ha nem gőzölök be azért mert más is viseli.* - Magán kívül nincs más... * Vigyorodtam el, de lássuk be ez nem mint férfinek szólt, hanem mint egy embernek. Én meg alapjaimban vidám természet voltam és ha már nem kezd el nekem itt pattogni, akkor minek legyek agresszív? Na nem mintha különösebben érdekelt volna ha a neki áll hőbörögni és őrjöngeni. De szerencsére nem lett így. A konyhába érve azonban szavaira csak felvonom a szemöldököm. Én nem is leplezem, hogy meglepnek a szavai. Azonban a következő pillanatban már egy keserű szájhúzás lesz az eredménye.* - Nem szokásom hazudni. De különben is... megérzi ha ilyet tennék. De szomorú, hogy egy csapat reakciója kell ahhoz, hogy ne feltételezzen hazugságot. Talán kételkedik az ösztöneiben Mr. Glover? * Tettem fel a kérdést kissé kitekerve, hisz még voltak itt, így nem mondhattam, hogy kételkedik-e a farkasában. De a lényeg ott volt és az ösztön is az, ám a füleknek kevésbé feltűnő. Sajnáltam, hogy a gyerekek felnőnek és ezzel elvesztik az ártatlanságukat is s ilyenek lesznek, mint ez a férfi; gyanakvóak és ezzel keserűek, hisz mindenhol a rosszat feltételezik, a szépet és a jót nem látják meg így.* - Ez esetben viszont hazai ízeket kap; Spaghetti gamberoni és magának csinálok egy kis tejszínes húst külön, ha esetleg nem nyerné el a tetszését.* Olasz vagyok és már nem árt egy kis hazai is. Így bizony elővettem a lábast és vízzel megengedve tettem fel a tűhelyre és kezdtem el előszedni az alapanyagokat a szekrényből. No meg a húst amit kockára kezdtem el vágni.* - Közben hallgatom Mr. Glover, mind a kérdéseit és mind a kocsijával kapcsolatos mondani valót. Igazából érdekes, hogy eddig magában bírta tartani a kifakadását mely egy adag hisztiből szokott állni a férfiaknál. A kocsit többre értékelik, mint a nőt. * Vontam meg a vállaim és csak egy pillanatra mosolyogtam a másikra, hisz a kezem az járt közben. Amerikában ugyan ezen a néven lettem híres, mely mázlimra ide nem ért el. Szóval tudtam mit csinálok.*
Nyűgös vagyok a kocsim miatt és a farkasom is az, és szívesen lennénk igen csak barátságtalanok ezzel a nővel aki megtörte a Vipert és még jó pofizik is, de visszanyelem a mérgem, és kulturáltan viselkedem most vele szemben, ha pasi lenne már felkentem volna a falra, és nem érdekelne, ki látja meg. Viszont ő se nem falkatársam, se nem hím, és egyelőre nem adott okot arra, hogy neki menjek, a vérszag nem ismerős, pontosabban nem falkatársé csak egy farkasé, és nem is éreztem rajta a hegyiek megszokott bűzét sem, tehát nem nagyon izgat a dolog, és elhiszem neki, hogy segített a farkason. Szavaira most nem felelek, nincs rá mit mondanom, ami ne lenne csípős, így csak ráhagyom a dolgot. Farkasom is nyugszik szépen lassan és leül, figyeli a másikat, többet akar róla tudni, mint amennyi információt eddig begyűjtött róla. De jelen pillanatban ennyi van és nem több. - Ahogy gondolja, előbb utóbb úgy is megtudom, hogy ki volt az. – Dylant elfogom kapni és elbeszélgetek vele, hogy mit is tud erről, és ki volt az akit szét kapott, Vittoria elmondása alapján erre tudok következtetni, hogy Dylan szedte szét az illetőt, mivel az ő vérét nem éreztem a kocsiban. - Tudja, vannak olyanok ebben a városban, akik számára ez a név olyan, mint bikának a vörös posztó. – Szólalok meg mellette, miközben elindulunk végre befelé és nem odakint ácsorgunk, legalább nem lesz szem előtt a kocsim. - Úgy látom Kegyed a humorosabb fajtából való. – Nézek a nőre, és valahogy úgy érzem, nem tudok tovább haragudni rá, így előre engedem az ajtóban. Fura egy szerzet az már biztos, de tetszik, az is ahogyan beszél, hogy nem veszi fel a morgás és az ellenséges megnyilvánulást, helyette könnyeden reagálja le a dolgokat. Régen nem találkoztam már ilyen nővel, mint Vittoria, nagyon remélem, hogy nem Castor húga, mert szeretném meghívni egy italra vagy valamire. Ahhoz túlságosan is tetszik, mintsem, hogy hagyjam őt elszaladni csak úgy. A konyhában úgy reagálnak rá ahogyan egy ismerős arcra szokás aki egy ideje már velük dolgozik, majd válaszra is méltatom. - Tökéletesen bízok benne, de ha valaki hazudik, és elhiszi, amit mond, tehát igazságnak gondolja, akkor nem fogom tudni megkülönböztetni, nincs ember a talpán aki megtudná mondani az igazat róla. Elég ideje vagyok a praxisomban, hogy legyen tapasztalatom ilyen egyedekkel is. – Nézek a nőre, miközben hozzá beszélek, és próbálok nem útban lenni a dolgozóknak, tekintve, hogy ők próbálnák a munkájukat végezni, és most én vagyok nekik útban. - Tökéletes lesz. – Biccentek a nő irányába, hogy megfelel amit főzni akar, már amúgy is ki vagyok éhezve valami igazán jó spagettire vagy valami hasonlóra, amúgy is erősen elgondolkoztam, hogy be kellene ugrani a Mamma Rosaba és rendelni valamit elvitelre. - Elsőnek, mi a pokolért hajtott bele a kocsimba? – Nézek a nőre és egy pillanatra düh lobban a tekintetemben, az a kocsi a kedvencem! Nem is használom sűrűn, mert nem minden útszakaszra alkalmas. – Ne vegyen egy kalap alá a többi férfivel! – Morranok már egyet erre. Menjünk sorban, előbb a kocsim, és utána az ami még hátra van.
*Arra, hogy kideríti csak megvontam a vállaim. Nem hátráltatni akartam, ezért is mondtam, hogy kit keressen fel a kért információkért. De hát nekem aztán édes mindegy, hogy minek neki. Tőlem nem tudja meg és kész, a többi nem az én dolgom egészen addig, míg ez miatt - vagy akár más miatt - nem tépi fel legközelebb a szobám ajtaját. Nah az kéne még... Viszont a hasonlatra elnevetem magam, még akkor is ha a bestiámnak már nem tetszik annyira a dolog.* - Nos... remélem, hogy azok a bikák be vannak idomítva. Meglepő lenne, ha a posztó visszaöklelne. * Ingattam meg a fejem. De valóban az volna... pláne, hogy nem vagyok valami agresszív típus. Pontosabban én nem, de vannak dolgok amikre mind a ketten hasonlóképp ugrok, mint a bestiám. Ennyi év alatt is éles az ellentét, de valahol mégis egyek vagyunk. Hajm... remélem a legjobbakat.* - Szabad tudni, hogy, miért olyan gerjesztő egy név? * Pillantottam a férfire, bár ezt talán ostobaság volt megkérdezni. Bár gőzöm sincs, hogy milyen Mr. de Luca, de lévén, hogy Alfa, így bizonyára nem csupa szív és báj. De azért megkérdeztem, aztán legfeljebb nem válaszol, sosem vettem még a lelkemre az ilyesmit. A hazugságot már annál inkább.* - Inkább a kedélyesebb és néha már idegesítően örök optimista fajtából... legalábbis általában. * Javítottam ki a másikat. Vicces? Én? Ezt még nem mondták, de attól még megeshet a dolog. De én inkább csak azt mondanám, hogy könnyedén veszem az életet, még ennyi idősen is. Persze nem azt mondom, hogy mindig csak ilyen vagyok de ritka ha nem és olyankor is inkább szokásom elvonulni főzni egyet vagy zongorázni, hogy elmúljon. Tudom mi kell nekem és ha valami hiányzik, akkor azt pótlom így viszont nincs értelme szomorkodni. Bent azonban kérdést teszek fel és neki látok a dolgoknak, de mivel azon a részen felesleges pakolászni, lévén, hogy ott dolgozom és tudják, hogy összepakolok magam után, sőőt menet közben is pakolászok, meg takarítok folyton így nyugtot hagynak nekünk és az utolsó simításokat végzik a többi területen. Igazából, szerintem csak azért nem léptek még le 10 perccel korábban, mert itt van egy olyan személy, aki előtt nem kéne megtenni. Tapasztalat, hogy nem óramű pontosságra megyünk ki, hanem ha végeztünk, akkor végeztünk és kész. De hát mindenhol így megy, még a saját értermemben is a lényeg, hogy másnap reggel készen álljon minden.* - Ez már túl gondolás szerintem. Ha valaki hazudik, akkor azt Ő maga sem hiszi el. Ha elhiszi, az már nem hazugság. Ez olyan, mintha... azt mondanám, hogy családra vágyok. Azonban eszemben sincs, megtenni a lépéseket az ügyért. Ha nem teszem meg, akkor nem is vágyom rá annyira. Tehát hazudok azzal, hogy azt mondom, hogy erre vágyom. * Magyaráztam meg és a mi fajtánknak a falka a családja, de míg vannak rajtunk kívül igyekszem finoman fogalmazni és szinonimázni. A másik nem hülye... legalábbis a kezdeti "ostoba" jelzőt kezdi elhagyni, így bizonyára megérti, hogy mit akartam mondani. Ahogy azt is, hogy mi a véleményem a dologról, meg úgy általában az életről. Ha akarunk valamit, tenni kell érte. De persze, most nem az élet szemléleteimen van a hangsúly.* - És mégis milyen praxis? * Vigyorodtam el, mert hát, korábban kérdeztem, de csak bemutatkozott. Körülbelül olyan, mintha egy gyerek csokit akar enni és adnak neki egy cukrot. Nesze, édesség... érd be ezzel, mert nincs más. Közben persze a húst felvágom, és a hagymáért illetve a fokhagymáért hajolok le, hogy azokat is megpucoljam és felvágjam, a foghagymát viszont vékony karikákra vágom, míg a hagymát kockára. Viszont várom a kérdéseit, és a morranására csak elnevetem magam és a könnyem a kézfejemmel törlöm le az arcomról. Hogy ez a vidámságom, nevetésem okozta vagy a hagyma... hát döntse el a másik.* - Ne vegyem egy kalap alá... azonban mégis dühös. Tehát miért is ne tegyem, mikor a jelek a szavaim támasztják alá? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. - Egyébként meg, nem direkt volt. Parkolni akartam, de valakinek sietős volt és rám farolt... reflexből elrántottam a kormányt és a maga autójának koccantam. De mivel megtettem így vártam, hogy valaki leállítsa a szirénát és úgymond vállaljam a következményeit annak, ami történt. S mivel nem vagyok kocsis, így se nem káromkodtam se nem próbáltam meg megállásra késztetni a másikat, aki korrigálta a difijét és elment. * Vontam meg a vállaim, s mivel a hagyma is kész volt, így már a sonkáért mentem a hűtőhöz és vittem oda, hogy azt is szépen felkockázzam. A víz közben melegedett, de nem estem kétségbe. Mielőtt neki álltam volna a sonkának, pár evőkanál olívaolajra rádobtam a hagymát persze két felé szedve és egyszerre kezdtem el pirítani. A másik figyelmes, így nem is feltételeztem, hogy beáll a főző felület és közém, hogy odébb kelljen tessékelni. Így csak nyugodt higgadtsággal dolgoztam, azonban a tekintetem élvezetről árulkodhatott. Szerettem főzni, ez minden.* - Következő kérdés? De... egyezzünk meg valamiben... maga kérdez, de én is. * Vigyorodtam a másikra, hisz nem rég érkeztem a városba egyrészt keveset tudok, másrészt ne legyen olyan egyoldalú. Bár... eddig sem akadályozott meg semmi sem a kérdéseim feltevésében. De persze, a válasza mégis csak elárul valamit maga a személyről. S bár nem látszik rajtam, de attól még figyelek a részletekre. Jahm, ezaz átka ha az ember gyerekekkel dolgozik.*
Kezdőlap
