Beszélnem kell vele. Lehet, hogy gyűlöl, és jogosan, de akkor is elé fogok állni, és szemtől szembe bocsánatot kérek tőle. Maximum kitekeri a nyakamat... Főztem egy jó erős kávét, és mielőtt rávettem volna magam, hogy felkeressem Gabet, még benyakaltam három pohárral. Olyan erősre főztem, ahogy még éppen le tudtam nyelni. Valamelyest össze tudtam szedni a gondolataimat, úgyhogy átcaplattam Gabe lakása elé. Megálltam és összevont szemöldökkel méregettem a csengőt. Igen, talán meg kéne nyomnom, de nem voltam rá felkészülve. Megfordultam, és visszabattyogtam a szobámig, de ott ismét megtorpantam. Milyen határozott vagyok, vagy nem? Basszus. Hátra arc, és mielőtt meggondoltam volna magam újra, rátapasztottam ujjam a csengőre, és le sem vettem róla, amíg ki nem nyílt az ajtó.
Eléggé nyomot hangulatban üldögélek a szobámban. Fáj a fejem. Nincs semmi komolyabb baj, csak rég ittam már ennyit, mint tegnap este. Úgy érzem, hogy a koponyám túl kicsi ahhoz, ami jelenleg megpróbál elférni benne, és minden hangosabb zajra, vagy mozdulatra apró kések hada kezd el mocorogni odabent. Csak későn eszmélek fel, hogy valaki megállt az ajtóm előtt, s aztán mégis visszafordult. De ahogy kicsit megerőltetem magam, még megérzem, hogy valószínűleg Amber az. Vele nekem is kéne beszélnem, így felkelek a fotelből, és elindulok, hogy utánaszóljak, de közben ő is visszafordul. Majdnem sikerül megakadályoznom, hogy becsengessen, de egy leheletnyit elkések. Összerándulok az éles zajra, de aztán gyorsan felrántom az ajtót, és eltolom Amber kezét a gombról. - Szia! Bármit, csak ezt ne! - nézek rá meggyötörten. - Örülök, hogy látlak, de bármit is szeretnél, kérlek hangtompítóval add elő! Gyere be! elállok az ajtóból, és betessékelem.
Gabe előbukkant, totál ramaty arccal, és lehámozta a kezem a csengőről. Jó volt látni, és még jobb, hogy élve láttam. Néha nem úgy nézett ki, hogy megpillanthatom még így, főleg azok után, amit Castor és Dun tett vele. - Szia. - Halovány mosolyt erőltettem az arcomra. - Mi bajod van? - Nem hangzott túl udvariasan és gondoskodón, mentségemre szolgáljon, hogy zavarban voltam. - Vagyis.. Jól vagy? Beléptem a szobába túlóvatoskodva a mozdulataimat. Nem tudtam mennyire lehet dühös rám. - Régen találkoztunk. - Nem is tudom milyen régen, legutóbb akkor, mikor vért adtam neki. Basszus, azóta mennyi idő telt el, mennyi minden történt, és Gabenek mennyit kellett szenvednie... - Én csak.. Szerettelek volna látni, és ... jövök egy jó nagy adag bocsánatkéréssel is. - Lesütöttem a tekintetem, és a cipőmet kezdtem fürkészni. Tudtam, hogy egy sajnálom idő édes kevés. Már éppen kezdtem megkedvelni, nem számított, hogy melyik falka tagja, és nem akartam neki rosszat, erre jött az a balhé, és minden mehetett a kukába.
Amber hangja így, hogy csendesen beszélt, jól esett. - Nincs semmi vész, csak másnapos vagyok. - intettem le mielőtt nagyon kezdene aggódni miattam. Kissé tétován megállok én is, látom ő is zavarban van. Bocsánatot kér. Erre nem számítottam. Elvileg úgy volt, hogy én akarom megköszönni nekem, hogy meg akart védeni. - Áh, Amber, felesleges. Nem a te hibád volt, én beszéltelek rá, és amúgy is kiderült volna. Csak nem jól becsültem fel a vele járó felzúdulás mértékét. Én inkább azt bánom, hogy másnak is baj esett miatta. Elsősorban Duncannek. De vele már tisztáztuk ezt, és úgy gondolom, hogy túlléptünk rajta. Nekem már helyre került minden, a sorsom rendeződött, úgyhogy nem rágom magma a történteken. - Örülök neki, hogy te is velünk tartottál. A továbbiakban megpróbállak nem bajba keverni.
- Másnapos? - Csodálkozva bámultam rá, nem néztem volna ki belőle, hogy olyan igazán be tudna rúgni. De hát mindenki okozhat meglepetéseket. Megértőnek volt, úgy tűnt egyáltalán nem dühös rám a történtek miatt, ez pedig meglepett egy kicsit, de ha belevesszük, hogy Gaberől van szó, akkor nem is olyan meglepő. - Tudom, de az én hibám is - néztem a szemébe őszinte megbánással. Tényleg nagyon sajnáltam a történteket. - Lehet, hogy kiderült volna, és lehet, hogy nem, de ezt már sosem tudjuk meg, mivel én voltam az aki kikotyogott mindent, ráadásul pont Duncannek. - Mindig szóba kerül. Pazar. - Mindketten miattam szenvedtetek. Na jó, miattunk, de... hibásnak érzem magam, és Castor... - Megforgattam a szemeimet alig észrevehetően. - Hát az is csoda, hogy még élek. Mivel ilyen lazán fogta fel a dolgot, legalábbis látszólag, kezdett csillapodni bennem a feszültség. - Én pedig a továbbiakban próbálom kerülni a bajt - mosolyodtam el. Komolyan is gondoltam, az már más tészta, hogy be tudom e tartani. Néha nem rajtam múlik, itt van rögtön a véradásos példa. Az nagyon nem akarattal történt. - Örülök, hogy itt vagy. És hogy egyáltalán élsz. - Minden szavam őszinte volt, és jól esett kimondani végre.
Láttam rajta, hogy kicsivel lejjebb kerültem a nagy piedesztálról, amiért én is berúgok néha. - Tegnap elmentünk kocsmázni Castorral, békekötés címén. Nem lehetett nem inni. - magyarázom meg sóhajtva. Remélem, ez nem lesz rendszeresítve, mert farkas regeneráció ide vagy oda, gyászolhatom az agysejtjeimet. Márpedig arra szükség lenne még. És nem akarok rendszeresen fejfájással kínlódni sem másnaposság, sem elveretés okán. - Azt, hogy még élek, neked köszönhetem, meg Duncannek. Mivel megígérte neked, hogy nem bánt, de ezt nem tudta betartani, utána másnap délelőtt becsempészett hozzám egy dokit, aki kicsit rendbe tett. Anélkül nem tudom, most itt lennék-e. Szóval köszönöm, hogy kiálltál értem! Neki már megköszöntem akkor. Na, akkor ez is letudva. - Mostantól pedig összetarthatunk, mert egy falkába tartozunk, senki nem fog ferde szemmel nézni ránk emiatt. Végül minden jól alakult, azt hiszem. A próféta szóljon belőlem, vagy inkább az ősök szelleme! Még nem tudom, mit kezdek ezzel a szellemidézős megbízással. Elsőre őrültségnek hangzott, és ha most visszagondolok, másodszorra, meg harmadszorra is. Majd valahogy vissza kell rá kérdezni, hátha Castor csak azért mondta, mert részeg volt.
Kocsmázni. Castorral. Békekötés. Ez az a három szó, amit Gabe szájából egy mondatban elég furcsa volt hallani, de én mindig is hittem a csodákban. - Hát akkor nem sajnállak, megérdemled - vigyorodtam el játékosan. - Szóval akkor szent a béke köztetek? - Bár már én is elmondhatnám ezt. - Nekem sem ártana beszélnem vele. A következő mondatain ledöbbentem. Totálisan. Az, hogy Dun orvost csempészett be hozzá, teljesen más szemszögből láttatta a dolgokat. Eddig is megértettem az ígéretszegését valamilyen szinten, de a most hallottak után hihetetlen szégyenérzet uralkodott el rajtam, amiért úgy nekiestem. - Alap, hogy kiálltam melletted, ezen nincs mit köszönni. Vállat vontam halovány mosollyal az arcomon. Természetesnek éreztem, hogy megpróbáljam Gabet megvédeni. Hiába volt a másik falka tagja, igazán nem számított akkor, csak hogy ne essen baja, és emiatt még Dunt is képes voltam megfenyegetni. Néha azért meglepődök magamon. - Happy And - toldottam meg a mondatát egy grimasz kíséretében. Ez azért túlzás, de már annak is örülök, hogy Gabe él, annak sem kevésbé, hogy én is. - Most már legálisan adhatok neked vért. - Ezt nem hagyhattam ki.
Persze a teljes "heppiend" még várat magára. - Nos, a falka tagja vagyok. Ez eddig rendben. De ... hogy is mondta Castor? ... Igen .... a koromra és az erőmre tekintet nélkül mindenki alatt állok. ez a helyzet. És ha verekedni kell azért, hogy feljebb jussak, akkor azt hiszem, ott is maradok. De nekem jó így. soha nem voltam nagy rangsorpárti, mindig valahogy úgy éreztem a többiek tülekednek, én meg félreállva nézem őket. Soha nem érintett ez az egész. És én a legfiatalabb kölyökkel is tisztelettel beszéltem, amíg rászolgált, és az elmúlt napok eseményei mutatják, hogy akár egyszerre két alfának is simán be tudok olvasni. Szóval nekem jó ez így. - Nem kell most vér, nincsen laborom. - rázom meg a fejem, aztán gyorsan megbánom a mozdulatot. - Úúúúú! Lehunyt szemmel várom, hogy csökkenjen az émelygés, amit a fejrázás váltott ki. Én tényleg nagyon berúgtam tegnap. Az éjszaka egy részéből semmire nem emlékszem. Azt sem igazán tudom, hogyan jutottunk haza olyan csontrészegen.
Elgondolkodva hallgattam Gabe szavait. Hát igen, mindig is irigyelni fogom valahol ezért a felfogásáért, hiszen én sosem fogok így gondolkodni ezekről a dolgokról, ahogy sok más egyébről sem úgy, ahogy ő. - Hidd el, jelen helyzetben én vagyok az aki legalul áll. - És engem nagyon is zavar, de hipp hopp nem fogod tudni, és nem is akarok tenni ellene. Idővel. Talán. - Nem feltétlenül verekedni, kell, hogy feljebb juss, és neked még agyad is van... - játékosan megforgattam a szemem, és körbe forogtam a szobám. Az első megrökönyödésemre felvontam a szemöldököm, majd kérdőn Gabere pillantottam. - Ez a szoba, akárcsak egy kripta - csóváltam fejemet nem tetszőleg, majd elvigyorodtam mikor behunyta a szemét. - Kemény dolog ez a másnaposság - bólogattam gúnyosan mosolyogva. De annak örültem, hogy Castorral rendeződni látszanak a dolgai. - Nincs laborod.. - visszhangoztam pár perc csúszással, majd rögtön következett a kézenfekvő kérdés: - Munkád sincs?
- Kössssz ... - néztem rá kissé megbotránkozva, amikor kriptához hasonlította a szobát. - Úgy jöttem hozzátok egy szél nadrágban, hogy még az sem volt az enyém. Az összes személyes holmimra keresztet vethetek, mert a Farkasmenedékben maradt. Egy darab, vésztartalék bankszámlámhoz tudok hozzájutni, de bevásárolni még nem volt időm semmit. Még igazán meleg holmim sincs, amiben kimehetnék ... Így felsorolva eléggé siralmasan hangzott, de meg fogom oldani .. majd ...valahogy. - Munkám viszont van. Castortól kaptam feladatot, ami annyira újszerű, hogy azt sem tudom, hogyan kezdjek hozzá. De meg fogom oldani. Na, ez lesz a jelszavam mostantól: meg fogom oldani. És megyek majd előre, mint az úthenger, vagyis inkább a körülményekre való tekintettel, mint egy hókotró. - De mások is be vannak havazva. Patrisha rohangál a szállóban, mint egy mérgezett egér, megpróbálja átlátni a dolgokat. Egyes feladatokra Liut ugráltatja, de a kölyök meg még nem mehet ki. Ha kis elismerést szeretnél magadnak, akkor kérj tőle munkát! - adok tippet Ambernek. - Nekem még kell cirka egy-két óra, mire használható leszek.
Szegény, totál nincstelen lett. Átéreztem a helyzetét, de ő azért ezerszer könnyebb helyzetben van mint én. Annak ellenére ami történt, neki van tekintélye a falkában, nem is kevés, én meg itt vagyok a nagy semmi közepén és csak pislogok nagyokat, úgy érzem senki sem áll mellettem, és semmit nem tudok elérni. Na tessék, átmentem pesszimistába. Ehhez nagyban hozzájárult a Dunnal való legutóbbi találkozás is. - Szívesen elmegyek neked venni egy két ruhát, ha gondolod - ajánlottam fel mosolyogva. Beugrott a legutóbbi vásárlásunk emléke. Na igen. A gondolatra felkacagtam. - Veszek neked öltönyt is. - Milyen munka? - Gyanakodva fürkésztem az arcát. A Castor féle munkaajánlatokról nem éppen kellemes munkahelyi környezet ugrott be elsőként. Hogy én Patrhishától kérjek munkát? Elgondolkodtató, úgyhogy nem vágtam rá reflexből nemet. - Lehet, hogy megfogadom a tanácsodat. Végülis vesztenivalóm nincs, maximum elutasít, és akkor újra visszaugrok a nullára. Beszélni fogok vele... - Már nem is itt járt az agyam, Liu említésére összeszorult a gyomrom. Újabb feladat: beszélni Liuval és megbocsájtásért könyörögni. Jól hangzik.
Arra, hogy öltönyt fog venni nekem már nevettem egy jót. - Csak ne kéket, ha lehet ... a kévészínű díszítést is kihagynám ... Látom rajta, hogy elveszettnek érzi magát. Megértem. Szeleburdi, indulatos természete miatt sok gondot okozott magának, és fájdalmat, bosszúságot másoknak. - Hidd el, Trisha most nem fog senkit elutasítani most. Mindent a nulláról kell felépíteni, kell a segítség. Ha ebben hasznodat veszi, akkor megnyerheted magadnak, és máris van egy erős támogatód. Odalépek Amberhez, és megölelem, bátorítóan megpaskolom a hátát. - Csak higgadtan, de elszántan! A Casotos munkáról inkább még nem beszélek. Amber nem tudom, mennyit tud a költözés körülményeiről, az ősök átkáról, és a szellemekről. Ő még nagyon fiatal, nem is biztos, hogy minden ilyen nehéz, és vészterhes üggyel meg kéne terhelni.
Muszáj volt elmosolyodnom, hogy végre láttam nevetni. - A kék rossz. Megjegyeztem - húztam ki magam büszkén. - Nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem válaszolt a kérdésemre, de nem faggattam tovább, ha nem, hát nem. Lehet, hogy van rá oka, hogy ne ossza meg velem, és néha jobb a boldog tudatlanságban élni. És néha sokkal biztonságosabb is. - Mindenképpen beszélni fogok vele, kösz, hogy megemlítetted. Neki még szívesen is segítenék, kedvelem őt - mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott az első találkozásunk. Meglepett, hogy megölelt, de nagyon jól esett. Félénken viszonoztam. - Mindig elszánt vagyok, csak néha balul sül el - vigyorogtam miközben elhúzódtam tőle. - Nem hiányzik a régi falkád? - Kérdeztem hirtelen, mert nekem igenis voltak olyanok, akik igen. - Nem bántad meg, hogy eljöttél, gondolom, de attól még biztos vannak olyanok, akik miatt néha igen.
A régi falkám ... Dehogynem hiányzik, elszorul a szívem, ha csak rágondolok. Hetven év ment a sutba, és elég csúfos véget ért. - De. Hiányoznak. Bár eléggé elvonultan éltem közöttük eddig, mégis hiányoznak. De már nem lehet visszacsinálni, és az én becsületem ott teljesen odalett. Victoria úgy intézte a dolgokat, hogy félig-meddig árulónak kiáltott ki. Ha Castor engedte volna, akkor sem akartam volna már oda visszamenni. Ezzel már együtt kell élnem. Vannak dolgok, amikkel szembe kell nézni, és nincs menekvés. A jókedvem elszállt, de átadta helyét újra a borúnak, de tudom, hogy ez majd idővel változik. Kevesebb lesz a szomorúság és több az öröm. Ha nem szúrom el újra valamivel. - Bárkit is hagytam hátra, többé már úgysem tekintene rám úgy, mint előtte, és nem látni jobb, mint ezzel szembesülni.
Szóval nem csak én érzelgősködöm túl a dolgot, bár neki határozottan kriminális volt az utolsó pár Chicagoban töltött napja, nem irigylem érte. - Most már nem számít, hogy mi volt akkor, új életet kezdhetsz. - Biztató mosolyt küldtem felé, nem amolyan vendéglátós művigyort, amihez már annyira hozzá szoktam, hanem igazán őszintét. - Ha ez vigasztal, bár kétlem, én ugyanúgy tekintek rád, mint előtte, sőt... Minden tiszteletem. - Ez már azért hatalmas szó volt tőlem, nem sok embernek mondom ezt, pláne nem komolyan, a már jól megszokott irónia és gúny nélkül. - A vásárlásos ajánlatom még áll, szólj ha kell valami, szívesen segítek, de most hagylak pihenni... - céloztam finoman a másnaposságára, majd az ajtóhoz léptem, és még egyszer rámosolyogtam. - Szia, Gabe - köszöntem el tőle, majd visszaslattyogtam a szobámban, és nekiláttam kezdeni valamit a rumlival.
- Tiszteleted? Na, akkor haladok ... - jegyeztem meg újra vigyorogva. - azt hiszem valamilyen fokú elismerést azért már megalapoztam itt. Ambernél és Duncannél talán. Castor ... a jó ég tudja. Ő inkább valami befektetést lát bennem. A többieket még nem is ismerem. - Sok sikert, Amber! Miután távozott, még egy időre visszasüppedtem a kényelmetlen, lepukkant fotelbe, és megvártam, amíg a hangyakolónia kiköltözik a fejemből.
~Hmm...remélem nem fogok nagyon zavarni. Gondolja magában Ash. Úgy döntött, hogy ideje lenne felkeresnie Gabrielt. Még csak néhány napja volt a megbeszélése vele és Castorral, de nem akart tovább várakozni. Végül is, jobb minél hamarabb nekiesni a közös munkának. Úgy előbb is válhat gyümölcsözővé a dolog, akár az egész falkának is. A srác beletuszkolta a kutatásai nagy részét egy táskába és azzal a hátán indult neki a szállodának. Kezében egy tányér süteménnyel. Amit igen, ő maga készített. Van egy pár dolog amit meg kéne vitatniuk. És ez nem csak a közös, kutatói munkát érintené. A kölyöknek nem sikerült kiverni a fejéből az egyetemi munka gondolatát. Nem csak a pénzkeresési lehetőséggel akart segíteni az alfának, de még a tanítás lehetősége is felkeltette az érdeklődését. Rendkívül érdekes kísérletnek ígérkezett a számára. Úgy kifejezetten fogalma sem volt róla, hogy hol is van Gabe szobája. De mivel a többi farkasról tudta, hol laknak, ezért kizárásos alapon bekopog a vélt ajtón. Amint a férfi kinyitja, sugárzó arccal, és kicsit hangosan üdvözli. Kezébe nyomja a tányért. -Szia! Hogy vagy ma, Gabreil? - Meglátja az arcára kiülő meglepetést és vidáman magyarázza meg a sütemény jelenlétét. - Ááh, a társadalomban elvárt, hogy az újonnan szerzett ismerősök vigyenek egymásnak valami tápértékben nem igazán gazdag ételt. Esetleg alkoholos italt.
Teljesen belefeledkeztem az olvasásba. Ezek a könyvek roppant érdekesek, amiket Mortimer adott. A legtöbbje régi falkák és farkasok története, egész jó stílusban megírva, de van szárazabb, tényanyag is. Ash látogatására már számítottam, ezért a megjelenése nem lep meg, de a sütemény, az igen. - Gyere be! - állok félre az ajtóból. - És foglalj helyet! Kerítek két poharat, és üdítőt (nálam alkoholt nem fog találni a szobában). A sütit felszelem, hogy együtt együk meg. A poharakba is töltök. - Igen, ez szokás. Bár elég kevesen szokták úgy megfogalmazni a teendőket ezzel kapcsolatban, mint valami programutasítást ... - rápillantok - Asperger szindrómás vagy, ugye? Ha most furán néz rám, akkor bebuktam. Vagy nem is tud róla ... Nem baj, majd legfeljebb bocsánatot kérek. Közben próbálom összeszedni, mi az a csomó dolog, amit meg kéne beszélnünk. Van bőven...
Belép az ajtón és megkeresi a legtetszetősebb helyet. Lerántja a hátizsákot magáról és leteszi a földre. Leül és félrebillentett fejjel, érdeklődve figyeli, hogy Gabe miben mesterkedik. Megkapja az italát. Annak, egy "Úúú, köszönöm!" kíséretében le is küldi a felét a gyomrába. A kérdésre először meglepetés ül ki az arcára, majd elmosolyodik. -Pontosan. Bár, a beharapás óta sokkal jobba a helyzet. Hmm...látszik, hogy nem most kezdted. Az igazat megvallva te vagy az első, aki megtudja a falkából. Mondjuk, a többiek nem szerintem nem is tudnak a létezéséről. Nem érinti rosszul a téma. Az igaz, hogy nem szokott róla beszélni, de nem zavarja, hogy ha valaki erről kérdezi. Ha Gabriel bármilyen kérdéssel állna elé ezzel kapcsolatban azt szívesen fogadná. Ha meg nem, hát akkor nem. Ha Gabe is helyet foglal, akkor jobb karjával odatolja elé a táskát. -Benne vannak a munkáim. Ha gondolod nézd át őket. Kíváncsi vagyok, hogy értékeled őket. - Ez rendkívül nagy elismerés tőle. Még egyetemi éveiben sem igazán szerette kiteregetni a kutatásait. Maximum a tanszékvezető véleménye érdekelte. - És, ha van rá egy mód, akkor én is szeretném látni a pontosabb kimutatásaidat. Kéri barátságosan. Már egy jó ideje foglalkoztatja, hogy mire juthatott a bő 90 évével ez a tudós. Ennyi ideig nagyon kevesen tudnak dolgozni ezen a területen. Ha egyáltalán rajta kívül létezik olyan, aki megélte ezt a tudományos kort.
- Aki egyetemi berkekben mozog előbb-utóbb találkozik pár hozzád hasonló fura fazonnal. A közemberek kevésbé. Erre nem is kell több szót vesztegetni. Ash ezért ilyen furcsa, és kész. Nem repedek tőle, de nem is bánom. Ha így van, akkor könnyebb lesz vele boldogulni, mert csak a szabályokat kell pontosan felállítani, és máris letisztul a viszony kettőnk között, és nem alakul át iszonnyá. Átveszem a táskát. - Köszönöm. A kutatásim DVD-n vannak, majd másolok belőle. De nem viheted ki az épületből, sőt, jobb ha a szobádból sem! Remélem megérti, hogy ez nagyon fontos. Eddig nem sok mindenki tudott arról, hogy egyáltalán dolgozom ilyesmin. Most már sokkal nyilvánosabb a dolog, hogy a vérvételes ügylet miatt kibukott. De akkor sem szabad civil berkekbe kijutnia. - Beszélnünk kell az egyetemi munkáról. Castor azt akarja, hogy én intézzem a jelentkezést, de hát az eléggé égő, ha egy felnőtt embernek más szerez munkát, szóval szerintem csináld csak, ahogy szoktad. Csak aztán tájékoztass, hogy hol tartasz, felvettek, nem vettek ... Most jó az időzítés, hiszen félév van, bekapcsolódhatunk a nemsokára induló kurzusokba. Utána macerásabb lenne.
A fura fazon szófordulatot csak megmosolyogja. Ez még akár hízelgő is lehet a kölyök számára. És Gabriel úgy tűnik jól meg tudja fogalmazni a mondanivalóját, ha ilyen téma kerül szóba. Bőszen bólogat a figyelmeztetésre. -Természetes. Más nem fogja látni, biztos lehetsz benne. Gondolom Castornak is prezentáltad...ha esetleg nem, akkor már most meg kell mondanom, hogy előle semmit nem hallgatok el. Ha rákérdez valamire az anyaggal kapcsolatban, őszintén fogok neki felelni. Esze ágában sincs megkérdőjelezni a férfi hűségét, vagy szavahihetőségét. Csak szimplán ezt el akarta mondani a legelején, hogy elkerülje az esetleges félreértéseket. Hát igen, az egyetem. Az elmúlt napokban nem keveset járatta az agyát ezen. -Köszönöm, hogy bevonsz engem is. Nem csak az időzítés jó. Egy kicsit utána néztem...tanárhiányban szenvednek. Nagyjából minden tanszékre el kéne egy-egy új professzor. Hát igen...itt az isten háta mögött nincs sok belőlünk. Nem is értem, hogy lehet ezen a helyen egy ilyen szintű intézmény. Jó-jó, lehet, hogy Fairbanks Alaszka második legnyagyobb városa, de... - Mielőtt belekezdene egy kisebb monológba észbe kap és inkább a releváns dolgokra koncentrál. - Khmm...visszatérve...te a biológia melyik részénél akarsz elhelyezkedni? Mert ha ütközne a kettőnké, akkor én az elméleti fizikában is otthon vagyok. Igaz, nincs belőle doktorim, de ha eléjük tárok néhány kutatási eredményt már meg is kapom a munkát. Mondja az alázat legcsekélyebb jele nélkül. Bár még nem találkozott az itt élő tudósokkal nincs túl jó véleménnyel róluk. Már nem emberként, hanem inkább kutatóként. Lehet, hogy téved, de ezt a hibáját még korrigálhatja a megfelelő időben.
Ash egészen értelmes. - Ok, ez természetes, neki mindig felelj is őszintén! De! - felemelem a kezem - tudományos kérdésekben lényegre törően és szűkszavúan, valamint mellőzve a bonyolultabb szakkifejezéseket! Neki nincs doktorija. Okos, de a modern tudományokban nem járatos, és ezt nem kellene állandóan eszébe juttatni. Szóval igen, felajánlottam, hogy megnézheti, de nem értené. És ezt ő is tudja. Ő eredményeket szeretni, kézzel fogható, látható dolgokat. Remélem, ha ilyen szabályokat állítunk fel, akkor Ash nem fog senki idegeire rámászni. - Annyit még tudnod kell, hogy én pár hete még inkább megettem volna ezeket a DVD-ket, minthogy Castor kezébe kerüljenek. De tévesen ítéltem meg egy csomó dolgot vele, és a helyzettel kapcsolatban, és ezt beláttam, azért vagyok itt, és dolgozom vele. Azt nem mondom, hogy nem hallgatok el előle semmit, mert éppen tegnap hajnalban próbáltam elsumákolni némi infot. Nem sikerült. De nem is baj. - Szóval közöttünk már nincsenek nézeteltérések. Vagy legalábbis jelenleg nincsenek, és nem is szeretném, hogy legyenek. Nem kerülsz két tűz közé, ha velem szimpatizálsz ... most már nem. Na, igen, ez pár hete még nem lett volna így. De a helyzet változott. Viszont ha mégis összeugranánk, majd ügyelnem kell, hogy Ash ne kerüljön bele. - Nos, én inkább a genetika terén vagyok most képben. De ha a fizikán is lenne valaki, az se lenne rossz. Minél többfelé van a falkának egy csápja, annál jobb lesz nekünk.
Hát igen, ez egy elég nehéz kérdés Ash szempontjából. Számára nagyjából minden könnyű a szakterületén. Nem igazán tud szelektálni a szerint, hogy mások, ez esetben Castor mit ért meg a tudományból és mit nem. Ha pedig egyszerűsít, azzal is vigyázni kell. Nem szabad, hogy nagyon lenézőnek tűnjön. Nem akar ezzel megbántani senkit. De ezt a témát most inkább a gondolatai egy mélyebb pontjába száműzi. Majd egy másik alkalommal ismét előcibálja és átrágja magát rajta. Csak egy rövid mondattal kommentálja a dolgot. -Megpróbálok majd jobban figyelni erre. Hmm...igen, megint ez a téma. Már Patrishával is előjött már a közelmúltban. Gabe és a helye a falkában. Ash már csak a kora miatt is maga fölött tartotta számon a férfit. A tudásáról már ne is beszéljünk. De a helyzet teljesen más volt. Az alfa a legalacsonyabb posztra, a kölykök alá helyezte őt a hierarchiában. A srácot sosem izgatták komolyabban a politikai csatározások, ezért már rég úgy döntött nem fog belefolyni ezekbe az ügyekbe. Így a falkán belül is tisztel mindenkit, kortól és pozíciótól függetlenül. -Igen, emlékszem rá...amikor bekerültél közénk nem túlzottan repestek a többiek. Tudom, hogy mit kellett kiállnod. - Nem, nem tudja. Vannak sejtései arról mit kapott Gabe, de az közel sincs a valósághoz. - Megpróbáltam meggyőzni őket, hogy az erőszak nem megoldás, és kíméljenek meg...de nem hiszem, hogy volt már olyan amikor egy kölyökre figyelt volna bármelyik falka is. De örül, hogy már más a helyzet. Mi tagadás, nem szeretnék választani...jelenleg nem is lenne túl reális dolog. Tényleg boldog, hogy a falka már nem utálkozik. Mondjuk nincsenek is túl sokan ehhez. Az egyetemes témához már nem igazán tud érdemben mit szólni, csak nyugtázza. Még össze kell szednie a kellő iratokat. -Rendben. Akkor én a fizika tanszékre fogok jelentkezni, így biztos nem lesz érdekütközés.
A hozzászólást Ash O'connor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 11, 2012 10:32 pm-kor.
Kezdőlap
