Alighogy ismét eljutunk mind a ketten arra a pontra, fejemet ismét vállára helyezem, hogy kicsit megpihenhessek. Kifújhassam magamat. Lihegésem egyelőre még nem csillapodik, hisz megint túl intenzív volt ez. A legutóbbi alkalom, mikor így is együtt voltunk, az inkább amolyan régi vágyak előtörése volt. Az vad volt, gyors, itt viszont meglehet, hogy annyira nem húztuk el a dolgokat, de mind a ketten ugyanúgy próbáltunk a másiknak örömet szerezni, és nem csak vadak módjára estünk egymásnak. Végül eresztem a lábát is, és mielőtt elhajolnék a vállától, még adok rá egy csókot, és máris újra előtte állok. Ez is valószínűleg percekbe telt, mire idáig sikerült eljutnunk, de legalább Chloé sem siettetett, hogy oké, elég lesz már, hanem kivárta, míg összeszedem magam. Valószínűleg neki is ugyanúgy szüksége volt rá, amit nem is csodálok. Azt követően pedig még a tarkójáért nyúlok, és magamhoz húzva hintek ajkaira még egy lágy csókot. Aztán pedig én magam is elkezdek végül mosakodni, hisz igazán ideje volt már. De azért még kekeckedek Chloéval is, amennyire tudok, persze odafigyelve arra, ne vigyem túlzásba. Bár szerintem most nem igazán tudnám, amilyen bódultak vagyunk mindketten. Figyelem aztán, ahogy kiszáll a zuhanykabinból, és magához vesz egy törülközőt. Nem sokkal később én magam is ugyanezt teszem, megtörülközök, és csípőm köré tekerem a törölközőt. Úgy indulok meg vissza, a hálóba, és kíváncsian nézek aztán Chloéra, aki valamit rejteget maga mögött. Amint közelebb sétál, és felmutatja a gyűrűmet, elmosolyodok, a kérdésére pedig szinte egyből vágom is rá. - Szegénységben, gazdagságban. Hagyom is, hogy felhúzza a gyűrűt az ujjamra, aztán pedig nem sokat habozva csókolom meg őt, hogy azt követően pedig magamhoz tudjam ölelni.
Ez másabb volt, mint legutóbb, hiszen most nem csak ösztönökről szólt, hanem az egymás iránti vágyaink és érzéseink is megjelentek benne. És egyikünk se rohant utána a másik irányba, hogy ez ballépés lett volna. Mintha végre mind a ketten egy kisebb békére leltünk volna ott egymás ölelésében és nem akartunk volna visszazökkeni a valóságba, ami ennyire azért még nem volt rózsás, de kezdetnek teljesen megtette és remélhetőleg innentől kezdve már csak felfelé fogunk haladni, s nem pedig vissza a káoszba és fájdalomba. Mosolyogva figyeltem őt, amikor pedig közelebb húzott még a zuhanyzóban, hogy ajkaimat újra megízlelhesse, akkor boldogon viszonoztam a csókját és hagytam magam újra elveszni. Majd pedig amennyire lehetett két gyerekmódjára bolondoztunk ott, mire sikerült megfürdenem és kikászálódnom onnét. És egészen a szobáig szöktem, mintha minden napos lenne ez közöttünk, pedig nem régóta bukkantunk egymásra és eddig annyira rózsás se volt a helyzet. De most mégis egészen könnyedén ment az, hogy a farkasom vagy éppen a saját testem belső szenvedését elnyomjam, mintha nem akartam volna elfogadni azt, hogy rohadtul nincs még sok minden a helyén, de majd idővel. Rómát se egy nap alatt építették. Kíváncsian figyelem őt, s a szavak teljesen maguktól jönnek, amikor pedig meghallom a válaszát, akkor széles mosoly jelenik meg az arcomon és hamarosan az ujjára is kerül a gyűrű. – Szeretlek! – mondom ki újra ezt az egy szót, mielőtt ajkaink egymásra találnának rövid időre. Szerelemmel és szebb jövőre kecsegtető csókunk rövid ideig tart, de nem bánom. Ahogyan egykoron, pontosan ugyanúgy fúrom magam az ölelésébe, a fejemet a mellkasába fúrom és nem mozdulok meg percekig, csak átölelem én is őt, majd végül kíváncsian pillantok fel rá. - Szükségem lenne egy pólóra, ha nem nagy gond, meg esetleg ehetnénk is, vagy te nem vagy éhes? – kérdeztem tőle mosolyogva, mint a tejbe tök. Farkas vagyok így sokat tudok enni, meg a drog miatt eszek és iszom is többet, de még se árt meg.
Sietve kapom fel az asztalról a telefont, amikor meghallom, hogy valamelyikük visszaért. Gondolom még nem az keres, akit kirendeltek mellém. Ennyire gyorsak még ők se lehetnek és egy kis időt adhatnak nekem is, amíg megbeszélem azokkal a dolgot, akikkel kell. Amikor elolvasom David üzenetét, akkor csak egy apró sóhaj szökik ki az ajkaim között. Biztosan minden rendben, de akkor is eléggé őrültséget csináltam. Kapásból rávágni azt, hogy menni fog? Nem, nem fog menni. Én se hittem el azt, hogy farkasként esetleg képes lennék letenni, emberként se volt könnyű, de David és Jenny hittek benne, s talán abban a pillanatban nem is én szólaltam meg, hanem ők, az, amit ők mondtak nekem, vagy talán csak a büszkeség? Remek, eléggé szar helyzetbe kevertem mindenkit, mert ha elbukok, akkor kötve hiszem, hogy még a városban maradhatnék. Beszámíthatatlan vagyok, vagyis annyira nem, de nem tartottam be azt, amit mondtam, akkor nem hiszem, hogy sok jó várható. Június végén kell először felkeresnem az egyik orvost, aki a falkához tartozik. Remek, el se hiszem, hogy ebből miként fogok kimászni. Főleg akkor, ha esetleg valami kiállhatatlan farkast kapok magam mellé. Itt lesz Jennifer is, de ő se tud mindig. S ha emberként annyira fájt, akkor most mivel lenne jobb? Semmivel se. Inkább még rosszabb lesz, ezt már előre érzem, hiszen egy farkast is le kell szoktatni róla, nem csak engem, mint emberi tényező. Az is lehet, hogy eltűnök pár napra, hiszen vélhetően David se akarja végignézni minden egyes másodpercben majd a küzdelmemet, vagy azt, hogy miként roppanok össze, esetleg bukom el a könnyelműen tett szavaimat. Győznöm kell, mert nem akarok újra elbukni, de csöppet se vagyok abban biztos, hogy készen állok ekkora harcra, vagy éppen elég erős leszek-e, vagy inkább mindenkinek majd csalódást okozok. Ablakon keresztül figyelem a várost, az utcákat, ami elém tárul. Túlzottan is aggódom, s hirtelen fel se tűnik, hogy az ajtó már nyílik is, csak bámulok kifelé, amikor viszont már egészen közel csendülnek a léptek, akkor sietve fordulok oldalra, de az aggodalom továbbra se tűnik el az íriszeimből, vagy éppen arcomról. – Szia! – köszönöm végül alig hallhatóan, majd egy kósza tinccsel kezdek el babrálni, mert hirtelen azt se tudom, hogy hol kezdhetném. Azt hiszem mostanra tudatosult bennem az, hogy mibe is mentem bele habozás nélkül…
Már egye ideje visszatértem a városba, de még mindig nem haladtam előrébb JT ügyében. Mondjuk van is rá valamennyire okom, hisz egy eléggé váratlan tényezővel bővült az életem. Méghozzá Chloéval. Váratlan, de egyáltalán nem azt mondom, hogy bajos. Mi több, rendkívül örülök, hogy így hozta a sors. A testvéremnek tett ígéretemet pedig mindenképp be akarom tartani, de egyelőre jó lenne azt is, ha Chloé elrendezné az ügyét a falkával, és tudhatnánk, hogy mi hogyan legyen. Azt mondta, ma megy el, és valószínűleg már intézi is. Az üzenetre pedig egyből válaszoltam. Gyorsan kifizettem az árukat a boltban, aztán már szálltam is befele a kocsiba, hogy elindulhassak. A gyűrűt pedig azóta is hordom, mióta olyan nagyon romantikusan felhúztuk egymáséira. Különösebben nem okozott senkinek sem problémát ez, valószínűleg sokan észre sem vették. Nem mintha meghatna. Haza is érek olyan 10 perc után. Miután visszaírtam, még gyorsan belepakoltam mindent a kosárba, aztán fizettem, plusz még haza is kellett mennem. Hazaérve le is parkolom a kocsimat, aztán kiszállok, kiszedem a zacskókat, majd lezárom a járművet. Belépek az ajtón, és lábammal vágom be magam mögött az ajtót. Leszedem magamról a kabátot, felakasztom, aztán pedig már haladok is beljebb. Gyorsan lerakom a zacskókat a konyhapultra, aztán pedig már fordulok is oda Chloéhoz. - Szia. Közelebb lépek hozzá, hogy az ajkaira nyomhassak egy apró csókot, majd pedig vállaira siklanak a kezeim. - Hogy ment? Bár őrá tekintve valószínűleg pont úgy, ahogy gondoltam. Ha újra csatlakozni akar, le kell tennie a szereket, ami pedig… közel sem lesz sétagalopp. De ennyi belátásom volt csak az egészbe. Hogy mit találtak ki még a fejesek ezen kívül, arról őszintén szólva fogalmam sincs. Nem ismerem a falkáknak a szabályait, legalábbis az apróbetűs részt nem. Így hát kíváncsian figyelem, hogy elmondja, miket sikerült megalkudnia. Vagy mifene.
Biztos vagyok abban, hogy David sokkal könnyebben fogja lereagálni a dolgokat, de ez mindig is így volt. Ő mindig higgadtabb volt, mint én. Én hamarabb estem pánikba, mint ő. Még akkor is, amikor megszülettek a gyerekeink, vagy amikor kiderült, hogy babát várok. Kár lenne tagadni, hogy akkor is majdnem elkövettem egy ostoba lépést, de ő nem hagyta és ennek köszönhetően van egy csodálatos lányunk, illetve idővel lett egy fiúnk is. Nem voltam akkoriban se könnyű eset, de talán az élet könnyebb volt, hiszen csak egy összeroppant nő, vagyis gyerek voltam, aki a drogokba menekült és elszokott otthonról. Azóta anyáék is meglelték már a békességet. Az elmúlt 30 évben jártam a sírjuknál, még akkor is, ha tudtam, hogy nem lennének büszkék. Talán részben nekik is bizonyítani akarom, ha egyáltalán látnak engem, hogy képes vagyok helyre hozni az életemet, hogy képes vagyok kimászni a mocsárból, mert egyszer már sikerült. Egyszerűen csak bátorságot kellene nyernem. Idegesen várok arra, hogy hazaérkezzen, de már vélhetően legalább az őrzők se fognak furán nézni rá, vagy éppen ránk, amiért együtt lakunk. Kényelmesebb ez a ház, mint a motel és amióta a gyűrű is visszakerült az ujjamra, azóta próbáltam helyre hozni a dolgokat, még ha nem volt köztünk se semmi túl egyszerű. Sietve köszöntem neki, amikor belépett, majd amikor közelebb jött, akkor viszonoztam a csókját. A kérdésre hallatára eleinte csak egy apró sóhaj szökik ki az ajkaim között és vélhetően valamennyire sejti is a dolgot. - Jelenleg megtűrnek itt, bár nem túlzottan őrült nekem az, aki beszélt velem. Mintha alapjáraton kedve lenne megenni az embert. Pedig igazán illedelmes voltam. – szólaltam meg, majd pedig neki dőltem az ablakbáránynak, s összefontam magam előtt a karomat. – Egy hónapon van arra, hogy bizonyítsam azt, hogy képes vagyok letenni a drogot. Ha három hónapig tiszta maradok, akkor utána újra beszélhetünk arról, hogy csatlakoznék, addig biztosan nem, amíg nem vagyok tiszta. Láttad volna, hogy mennyire nem hitt abban, hogy sikerülhet. Komolyan, mintha a bukásomban nagyobb élvezetet lelne, mint abban, hogy esetleg lenne egy régi motoros, aki csatlakozna. – legalábbis tényleg úgy tűnt, de mindegy is. Nem vele kell találkoznom a következő időszakban. – Egy farkast választhatok segítőnek, egyet pedig ő jelöl ki. Illetve a megadott időszakokban fel kell keresnem két doktor közül az egyiket, hogy tetszett csináljanak. Nem bízza a véletlenre, illetve csatlakozás után is vélhetően lesznek még vizsgálatok. – pillantottam Davidre, majd pedig idegesen túrtam a hajamba. - Én ezt nem tudom megcsinálni. Ostoba voltam, hogy azt mondtam szeretem megcáfolni az embereket. – pillantottam rá eléggé kétségbeesetten.
- A Bétával, Lucasszal beszéltél? Mert ha végül tényleg ő vele beszélt, nem valamelyik testőrrel mondjuk, akkor mit ne mondjak, nem a legjobb időpontot választotta, hogy megkeresse a hímet. A Vörös Holdkor elvesztette a húgát, nem csodálom, hogy rohadtul nincs kedve foglalkozni a kóborokkal. Az ő helyében valószínűleg nekem sem lenne. Szar az élet, mit ne mondjak, ezekkor az áprilisi időkben pedig csak fokozódik az egész. Mire túltennénk magunkat rajta, mármint úgy igazán, akkor pedig máris jön a következő hullám, a következő év, a következő Vörös Hold. Ádáz körforgás ez, jó lenne végre találni rá egy módot, hogy véget lehessen vetni ennek az egésznek. - Nem hiszem, hogy élvezetet nyerne belőle, egyszerűen csak leszarja. Lehet, hogy jó ideig voltál a falka tagja, de azt jó lenne megértened, hogy ez a falka már rohadtul nem az, ami akkor volt. Történtek dolgok, de ezt már tudod, hisz elmondtam neked. A chicagói falka megjelenése, az egyesülés, beavattam elég sok mindenbe. A Vörös Holdakba is, hogy mikor kezdődtek, eddig milyenek voltak… Oké, a tavalyit kihagytam, a Jézust is megirigylendő feltámadásokat, hisz az még számomra is erős volt. Na meg neki sem kell mindent tudnia. Pláne, hogy nem szeretem, mikor olyan dolgok történnek, amit nem tudok megmagyarázni. - Miért bízná? Ha valaki falkatag, bármikor szükségük lehet a segítségére. Az pedig nem elfogadható, ha épp a fellegekben vagy útközben. Teljesen jogos dolog ez, hogy ilyen elővigyázatosak. Lehet, nem hiszi el nekem, de ez így van. És most nem csak arra megyek, hogy megcáfoljam őt, közelről sem. Habár lehet úgy tűnik. Azt akarom megértetni vele, hogyan is vannak a dolgok, és jobb belátásra is akarom bírni. - Ne kezd ezt, Chloé! Tudod jól, hogy ez hülyeség. Meglehet, hogy most kétségbeesett vagy, meg is értem. Nem könnyű letenni a drogot. De tudod jól, hogy ez főként akarat, és kitartás kérdése. Ennyire nem akarod, hogy végre ne kelljen ennek élned, hogy ne roncsold magad folyamatosan? Mert ha egy kis elszánás sincs benned, hogy letedd, akkor sajnálom, de egyet kell értenem veled. Nem lesz könnyű ez az időszak, elhiszem, de ha nem is akarja végigcsinálni… Akkor tényleg nem tudok mit kezdeni ezzel az egész helyzettel. Ha ráerőltetném a leszokást, csak még többhöz nyúlna.
- Igen, vele beszéltem, mivel mást nem találtam. Meg talán így jobb is volt, hiszen nem csak egy kóbor vagyok… - utaltam itt arra, hogy nem csak arról van itt szó, hogy mit adok azért, hogy maradhassak, hanem arról is, hogy akár veszélyes is lehetek, ha túl lövöm magam. Amúgy is az lehetek, hiszen drogfüggő vagyok, de tény, hogy azért eléggé sok veszélyt hordozok magammal, amikről én magam is tudok. Az már más kérdés volt, hogy nem éppen egy aranyos farkasról volt szó. Inkább olyan volt, aki éppen most harapott citromba, vagy talán pirospaprikába, ami égeti őt belülről. Hallottam hírét, hogy valaki meghalt a falkából, de mindenki veszített már el valakit és talán nem pont hozzá állt közel az a nőstény, vagy talán mégis? Ki tudja, magam se, hiszen nem akarok most erre gondolni. Van így is éppen elég bajom. - Pontosan tudom, hogy nem olyan. Eléggé sokan felhívtátok rá a figyelmemet, de akkor is elég fura, hogy pont a betolakodók az irányítok, s még kedvességet se ismernének. Lehet, hogy nem vagyok könnyű eset, de legtöbb esetben egy falka örül, ha még egy tagja lesz, nem pedig inkább azt sugallja, hogy jobban tennéd, ha kívül tartanád magad, mert úgyis elbuksz. –jegyzem meg csöppet se kedvesen és kissé hadarva. Az tény, hogy roppant mód nem lett a kedvenc farkasaim közül az egyik ez a hím, pedig jobb lesz elfogadnom, hiszen még látni fogom őt. Ő fog várni a három hónap múlva. Remek lesz, már előre látom. - Köszönöm, hogy még te is kicsit belém tiporsz! – pillantottam rá csöppet se kedvesen, majd szőke tincseimbe túrtam, míg végül elindultam beljebb a szobába, hogy utána a kanapén foglaljak helyet. Arcomat rövid időre kezembe temettem, majd megráztam a fejemet. Ez rosszabb, mint kellene. – Magam is tudom, hogy mennyire veszélyes tudok lenni. Vélhetően nem te ébredtél hulla mellett az elmúlt évtizedekben, hanem én. –szúrtam még hozzá, már az se érdekelt, ha korábban ezt mondtam vagy éppen nem mondtam el neki. Jelenleg már nem sok minden érdekelt. - Tudod, még magam sem tudom. Egy részem talán akarná, míg a másik nem. – dőltem el a kanapén és a plafont bámultam, mintha csak keresnék valamit rajta. – Tudom, hogy mekkora szenvedés volt emberként letenni, így sejtem, hogy most mennyire fog fájni. Ugyanakkor ott van az is, hogy vajon képes lennék-e tükörbe nézni úgy, hogy minden apró darabkáját ismerem a múltamnak és nem könnyíthetek semmivel se az érzéseimen. – persze akarat kérdése, de az akaratot se adják annyira könnyedén. Az ujjaim a gyűrűre siklanak, s azzal babrálok közben…
- Mit ne mondjak, talán jobb lett volna, ha a Vörös Hold előtt intézed vele, és csakis vele az ügyedet. Meghalt a húga ugyanis. Vagy nővére? Tudja a fene igazából, azt tudom, hogy testvérek voltak. Szerintem a húga, de igazából nem tenném rá a nyakamat. Akárhogy is, tényleg a lehető legjobb időpontban sikerült ezt összehoznia, és a legjobb emberrel… Mondom mindezt természetesen szarkasztikusan. Oké, hogy már lecsengett a Vörös Hold egy ideje, és örökké nem is gyászolhatunk, de mégis… Változásokat hozott sokak életébe, egyesekébe nagyobbakat, míg másokéba annál kevésbé. - Miért kéne örülniük, vagy megbízniuk egy drogos vérfarkasban? Ne érts félre, Chloé, csak próbálom az ő szemszögükből nézni a dolgot. Azért neked is be kell látnod, hogy a te eseted nem olyan egyszerű, és mindennapi. Ha nem drogoznál, valószínűleg már rég falkatag lehettél volna. Meglehet, nem ezt akarja hallani, de most minek szépítgessek itt össze-vissza? Utálom kerülgetni a forró kását, és ezt ő pontosan tudja. Ami a szívemen, az a számon. Általában. Vannak esetek, mikor még én is befogom a pofámat. Hogy miért? Egyes esetekben csak azért, hogy ne bántsak meg valakit, ez alatt a valaki alatt meg Chloét értem, máskor meg… hogy is fogalmazzak… Ha előnyre teszek szert valamiben, nem szeretem egyből kijátszani a kártyáimat, sokkal inkább várok arra a pontra, mikor a legnagyobb hatása lesz. - Nem, nem ébredtem mellettük, ez igaz. De mások már igen. Általam. Ha hagyod, hogy felemésszen, akkor fel is fog. Én meg úgy vagyok vele, aki velem ujjat húz, az tudja, mire vállalkozik. Akár akarta, akár nem. Veled is ugyanez a helyzet, végső soron. Nem feltétlen tudják, hogy függő vagy, és egy rossz mozdulat, aztán már gyullad is a tűz. Dörzsölöm meg a homlokomat egy sóhajtás keretében. Hihetetlen, hogy megint itt járunk. - Ez csakis rajtad múlik. Erős vagy Tawny, korábban is erős voltál. Én hiszek benned. Te látszólag egy fikarcnyit sem. Vagy mit vársz, őszintén? Lobotómiát? Valószínűleg farkasokon nem is működne. Bár igazából fogalmam sincs. - Én amondó vagyok, szard le a múltat, hogy mit tettél. Az már, ahogy a szó is mondja, elmúlt. Mi a fasz értelme van annak, hogy folyamatosan rágja valaki magát ezek miatt? Nem lehet visszacsinálni, nem lehet semmissé tenni. Tovább kell lépni. Ennyi.
- Ez most komoly? Lecseszel azért, amiért inkább végre elmentem, s nem vártam arra, hogy az illetékes megkeressen, akinek a dolga lett volna? Nem tudtam, hogy meghalt valakije. Gondolhatod, ha tudom, akkor nem megyek oda! – mondtam neki csöppet se kedvesen. Komolyan már csak tényleg ez a leszúrás hiányzott ebben a remek napban. Nem értem, hogy mi a franc baja lett hirtelen. Nem lett volna kötelességem felkeresni őket, mivel tudomásom szerint vannak olyan beosztású tagok, akiknek az idegenekkel kellene foglalkozniuk, de gondoltam nem várok tovább és egy hónappal a Vörös Hold után már talán annyira nem fogok senkit se zavarni. - Mert talán azt mondtam, hogy leszokok róla és jól tudom, hogy nem vagyok semmilyen téren se könnyű eset, de ennek ellenére szerintem nem adtam okot az elmúlt hónapok alatt se arra, hogy bajkeverő lennék. Lehet, hogy fogyasztok drogot, sőt, függő vagyok, de ennek ellenére szerintem kevesebb gondjuk volt velem, mint néhány tiszta fejű farkassal. – jegyzem meg komolyan a dolgot, hiszen tényleg nem kevertem semmi zűrt. Néha ez a ház volt hangos a veszekedéseknek köszönhetően, de egy pillanatra úgy érzem, hogy bármit mondok vagy teszek, akkor tuti, hogy abból semmi jó nem sülhet ki jelenleg. Mintha minden egyes szavamra képes lenne harapni. Megtettem azt, amire várt, azt mondtam, hogy leteszem a drogot és még szép, hogy kételkedek saját magamban, de arra aztán nem számítottam, ami még ezek után jött. - Te ezt választottad, te akartál erre az útra lépni. Én sose akartam gyilkossá válni, se olyanná, aki fél mások érintésétől, de biztosan a homlokomra kellene írnom azt, hogy mennyire elcseszett vagyok és ne gyere a közelembe emiatt! – s ekkor már végképp nem volt semmi kedvesség a hangomban. Azt hittem, hogy ő legalább értette, hogy a tinédzser koromban elkövetett dolgok mekkora sebet okoztak rajtam, de talán tévedtem. Vélhetően a hangomba is csendült egy kisebb fajta csalódottság. A fejemet megrázom. - Te tényleg azt hiszed, hogy azt akarnám?! – kérdeztem meg döbbenten, hiszen sose akartam azt. Nem is említettem, egyszerűen csak szükségem lett volna újra egy támaszra, akit jó pár évtizeddel korábban is kaptam és aki az elmúlt hetekben is mellettem állt. - Tudod mit, inkább felejtsd el, amiket mondtam! Csak felejtsd el, majd megoldom valahogyan ezt az egész helyzetet, majd Jenny segít, meg az az idegen. Bocs, hogy miattam haza kellett jönnöd! - majd ha engedte, akkor könnyedén sétáltam el mellette, majd a jól megszokott háló felé vettem az irányt. – S igen erős voltam egykoron, mert mellettem álltál, s ha elbizonytalanodtam egykoron, akkor se engedted, hogy a földre hulljak. Csak meghallgattál, bátorítottál vagy éppen csak némán a karjaidba vontál. Azok az ölelések néha ezer szónál is többet meséltek. – majd végül az ajtója hangosan csapódott be mögöttem. Én pedig az ágyon kötöttem ki a plafont bámulva, hiszen újra úgy éreztem, hogy talán ostobaság volt mindenbe belevágni és reménykedni egy jobb jövőben. David mellett az elmúlt hetekben igazán boldog voltam, képes voltam tovább lendülni a múltban elkövetett hibáimon, de most, hogy a szert is le kell tennem… egyszerűen csak elbizonytalanodtam és ahelyett, hogy inkább mellettem állt volna, akár csak némán, s végig hallgatott volna, inkább még szépen le lettem cseszve, vagy valami olyasmi. Igazán remek kezdett tényleg a teljes gyógyulás útjának első lépcsőfokán. Szeretem őt, s ez sose fog változni, ahogyan az se, hogy legfőképpen miatta teszem azt, amit teszek. Miatta akarok leszokni…
I seen the look in your face Telling me a story You don't have to be alone I love to see you smiling Why you try to hide it? Don't you know you've got it all?
A nyár már a nyakunkon van, de még a tavaszt nyögjük. Egyetlen személyt veszített a Falka, de az események messzebbre mutatnak, ha globálisan nézzük. A privát drámák és sikerek meg mindenki életét nehezebbé vagy könnyebbé teszik. Én hihetetlenül boldog vagyok, hogy Maeve-vel meg tudtuk lépni azt a nagy lépést, ami felé már mindkettőnket vonzott egy ideje a szerelem mágnese. Be kellett látnunk, hogy nem lehet máshogy. Sokat dolgoztam rajta, hogy Lilit el tudjam engedni lélekben. Sose volt semmi több, csak barátság, na jó, egy csók a fagyöngy alatt, de azt is elhirtelenkedtem. Most már esküvője lesz, megtalálta azt a szöget, akivel együtt bújhatnak ki a zsákból, boldogan és önfeledten. Én is megtaláltam. Ez a hatalmas nyugalom pedig olyan, mint előtte. Talán az egyedüli változás, hogy nem kívánom a tudatot hanyatt lökő cuccokat. A testemet módosítom időnként, de kába partit már nem rendezek. Most is tisztán érkezem. Felidéztem magamban a régi emlékeket, a durva cuccozást is, meg a leszokás folyamatát. Amikor Taw a karomat rángatta, hogy adjak be neki valamit. Nehéz volt. Lucas-nak azt mondtam, hogy hiszek a kiscsajban és így is van. A lelket kell erősíteni, mert most már nem a vérében folyik a függőség. El akart merülni a mocsárban és jó mélyről kell kihúzni, ez pedig csak akkor megy, ha hagyja magát. Az Őrzőről hallottak miatt megvan a véleményem a fickóról, aki nem tudja, hogy én segítettem elúszni a droggal, csak azt kötöttük az orrára, hogy remek dokit talált a felesége és ki is jött a sárból. Illik neki is adni egy esélyt, szóval nem leszek ellenséges. Figyelni fogok, hogy mégis hogy jönnek ki, hogy néznek egymásra. Szegény Tawny nagyon belsőséges dolgokat mondott el és görcsbe áll a gyomrom, ha azokra gondolok. Megállítom az autót, magamhoz veszem a piros szatyrot, ami egy játékbolt nevét hirdeti. Hoztam valamit, ami abszolút nem kapcsolódik semmihez. Ki akarom zökkenteni a lányt abból, amibe beletuszkolta magát és segíteni akarok új dolgokat felfedezni. Az úrnak pedig egy kis finomsággal készültem. Házi készítésű, a munkát kell benne értékelni. Fekete bőrdzseki, alatta világoskék V-nyakú póló és a fejem tetejére tolt napszemüveg feszül rajtam, miközben zárom a kocsit. Lassú és kimért mozdulatokkal lépkedek el a csengőig és közben megnézem a ház környékét. Itt húzta meg magát ez a szegény pára. Klassz kéró amúgy és akármi történt, becsülöm a volt férjet, hogy ilyen nagylelkű. A szagok kettejüket mutatják erősen, meg még pár embert gyengébben. Postás, villanyóra-leolvasó, leveskét áthozó szomszéd néni, ilyesmik lehetnek. Bent áll a bál, ahogy hallom. Csattanást hallok. Basszus! Nem veri, ugye? Taw-ban van erő, de ha nincs hozzá mersz, akkor bajok lehetnek. Megnyomom a csengőt, de dörömbölök is. - Sziasztok! Itt Bluefox doki az idegosztályról! Még nem mentetek el otthonról, ugye? Átvitt értelemben akarom mondani, mert a csapkodás miatt kicsit úgy hangzott, hogy naplemente van a józan észnél. Remélem, ajtót nyitnak a zaklatott hangom miatt vagy csak úgy. A pasast is rég láttam már, régről pedig rendes embernek ismertem. Ha ő nincs, a lány talán már nem is él, ez elvitathatatlan érdem. Sokat tett érte, nem szabad elfelejteni a történtek után sem.
Csak sóhajtok arra, amit mond, majd legyintek. Nem kellett volna mondjuk arra várni, hogy ők keressék meg. Nem volt ez is egyszerű? Elmenni a hotelba, bejelentkezni, aztán kész az egész. Ezt meg lehetett volna oldani már hónapokkal ezelőtt is. A Vörös Hold után tényleg nem tudom, mit várt, hisz eléggé szar a hangulat még mindig. Már egyeseknél. - Lehet… de egy falka csak akkor tud működni, ha mindenkivel összhangban van. Mi lenne, ha épp szükségük lenne a segítségedre, te meg a fellegekben szállsz? Ezt gondold át. Mert bármikor beüthet a krach, akkor pedig nagyon nem járna jól se a falka, se Chloé. A falka talán elveszíthet ezzel valakit, Chloé pedig durva büntetésben részesülne. És a chicagóiaknak sincs egyáltalán céljaként kitűzve, hogy mindenkit eltiporjanak. Ők is akarnak egy működő falkát. Oké, vannak defektes esetek, de akkor is, a bizonyítás az ő részükről már megvolt. Ha nem is feltétlen kellett mindenkinél. De Chloé esete tényleg más, hisz olyan szenvedélynek él, ami nem csak magára lehetne káros, ha ember lenne, de így, hogy farkas, másokra még nagyobb veszélyt jelenthet. Kíváncsi vagyok, vajon irritálja-e, hogy mennyire nyugodt hangnemben beszélek az egész vita közben. Ő rajta látszik minden érzelem, hogy nagyon nem erre számított, és hasonlók. De mit várt? Kifejtem a véleményemet, és próbálom a falka szemével is látni a dolgokat, hogy ő is megértse, mi a helyzet. De ő nem látja át a szavaim mögött az értelmet, csak keresi azokat a pontokat a szövegemben, mikor valamivel durvábbat mondok, kiragadja, hogy felcsattanhasson rajta… Imádom ezt. Ha annyira le akarta volna zárni ezt az egészet, akkor viszont nem a háló felé veszi az irányt, hanem a házat hagyja el. De látszólag azt várja, hogy kérjek tőle bocsánatot. Azt nem fogok, mert a legtöbb, amit mondtam, csak a fájó igazság volt. Aztán a csengő megszólal, és meghallom egy régi ismerős hangját. Ó, baszd meg, pont most kell jönnöd neked is, jó ember?! Sóhajtok egyet mogorván, aztán már megyek is az ajtó felé, kinyitom, és mielőtt beengedném a férfit, megszólalok. - Ha kussban maradsz két percig, és itt megállsz, utána bejöhetsz. Ellenben, ha megpróbálna bejönni a lakásomba amúgy, valószínűleg helyben kitenném a szűrét. Nem érdekel, hogy Chloé barátja volt, vagy az is, az én házamról van szó akkor is. Majd hátat fordítok neki, ha látom, vette a célzást, és megindulok a háló felé. Magam mögött az ajtót becsukom, és leülök az ágyra. - Nagyon félreértelmezel, Chloé. Nem az van, hogy nem hiszek benned, nem az van, hogy nem akarlak támogatni, csak hü… – sóhajtok egyet, magamba fojtva a szót. Önthetném még az olajat a tűzre, de már így is eléggé sikerült ez - próbálom megértetni veled a falka álláspontját. Lehet, hogy nem tetszik, amit mondanak, de jó lenne, ha belátnád, ez nem csak az ő érdeküket szolgálná, hanem a tiédet is. Adna egy okot, ami miatt leszokhatsz, méghozzá segítséggel. Nem egy személyhez fordulhatsz, elég lenne csak néhány nevet megemlítenem akkoriból. Aztán pedig, ha nem húzza el a kezét, akkor megfogom azt, meg is szorítom kicsit. - De, ahogy mondtam még hónapokkal ezelőtt, én melletted fogok állni. De azt nem várhatod el tőled, hogy minden egyes megszólalásodban támogassalak, pláne, mikor alaptalan az egész. Nem leszek papucsállatka. Ezt, ha eddig nem tudta volna, azért elmondom neki. Jobb tisztázni a dolgokat. - Na de gyere, itt van egy régi ismerősöd. Aztán pedig fel is állok, és húzom őt magammal, ha még mindig nem húzta volna el a kezét. Amint feláll, pedig magamhoz is ölelem őt. - Akkoriban sem okoztál nekem csalódást. Tudom, hogy most sem fogsz. Majd nyomok egy csókot az arcára, és el is engedem, menjen csak Balthazarhoz. Őt követem végül én is.
- Szerintem az ittlétem alatt egyszer se voltam olyan állapotban, hogy ne tudtam volna arról, hogy mi zajlik körülöttem. – mondtam egy kisebb morgás mellett. Mert sok mindent rám lehet mondani, de azt nem, hogy elveszítettem volna a fejemet totálisan. Valakinek a kávé kell minden reggel, nekem a drog kellett ahhoz, hogy végig bírjak egy napot. Lehet, hogy kissé kiszámíthatatlanabb vagyok, de attól még majdnem minden egyes percben tudtam azt, hogy mi zajlik körülöttem. Még szép, hogy nem tetszett az, amit hallottam, vagy mondott. Képes vagyok elviselni az igazságokat is, hiszen én is eléggé őszinte ember voltam, de szerintem roppant mód érthető volt az, hogy kétségbe estem. Ez nem olyan volt, mint 30 évvel ezelőtt, ez másabb volt és pont ez rémisztett meg. Ahogyan az is, hogy mennyire pesszimisták tudnak lenni az emberek. Nem tetszett és legszívesebben lekevertem volna neki egyet, vagy csak szimplán a jól ismert nemzetközi jelzéssel adtam volna tudtára azt, hogy mit is gondolok erről az egészről, de helyette inkább a szobát választottam. Azt, amelyik annyiszor volt már mentsváram. Nem akartam vagy nem tudtam volna ezt a vitát, beszélgetést tovább folytatni. Úgy éreztem, hogy semmi jó dolog nem sülne ki. Én pedig nem akartam még ennél is jobban összeveszni vele, mert most nagyobb szükségem volt rá, mint az elmúlt hetekben vagy éppen hónapokban. Hallom Balthazar hangját, ahogyan az illatát is, végülis farkas vagyok, de még se mozdultam, nem vágytam még egy személyre, aki kioktasson esetleg. Fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretne, mit keres itt, hiszen múltkor elég szépen faképnél hagytam, amikor a múltam néhány mocskos pillanata került szóba. Hallom David szavait is, mire megforgatom a szemeimet, hiszen igazán kedves a váratlan vendéggel, de mit is vártam? A lehető legrosszabbkor jött, pont egy kisebb fajta vita keretében. Figyelem Davidet, ahogyan bejön a szobába, de még se mozdulok meg. Leül, majd pedig beszélni kezd, de még ekkor se reagálok szinte semmire se. Inkább csak próbálok azon lenni, hogy egyben tartsam magamat és menni is fog, mert mennie kell. Látom azt, vagyis inkább hallom, hogy megválogatja a szavait, mert nem akar még nagyobb háborút, vagy legalábbis nem egy fültanú előtt. A kezemet nem húzom el, amikor megfogja, inkább csak feljebb tornázom magam és közelében foglalok helyett. - Nekem nem kell a falka, mint ok… - jegyzem meg alig hallhatóan, talán sokkal inkább az ösztönzött ott, hogy kételkedtek bennem és bizonyítani akarnék. – Oknak már itt voltál te is… - pillantok rá óvatosan, hiszen kár lenne hazudni, hogy a legnagyobb ok ő. Miatta akarok leszokni, a falka az pedig csak ráadás lenne, de főként a falkához is miatta akarnék tartozni, hogy később se legyen baja abból, ha továbbra is működik az, ami közöttünk van. - Sose kértem, hogy papucsállatka légy. Ha az lennél, akkor nem lennék itt. – mosolyodom el alig láthatóan, mert sose kedveltem a papucsállatkákat. Barátoknak jók, de szerintem sose lettem volna képes olyan embert szeretni. David tud szelíd lenne, gondoskodó, oltalmazó, ugyanakkor határozott is. S nekem erre volt szükségem akkoriban és most is, hogy valaki helyettem is néha kezébe vegye az irányítást, vagy higgyen helyettem is, amikor én nem tudtam… Nem sok kedvem van elhagyni ezt a helyet, de hagyom magam, hogy felhúzzon, majd amikor a karjai von, akkor elmosolyodom. A csókot viszonozom minden habozás nélkül, majd gyengéden végig simítok pár perc erejéig az arcán. – Szeretlek, még ha néha igazán szörnyű is tudok lenni. – mondom neki őszintén, majd elindulok a nappali felé. Kinyitom Balthazar előtt az ajtót, majd beljebb is tessékelem, hiszen ne álljon már ott szerencsétlen, majd pedig vissza lépek David közelébe, hiszen nem biztos, hogy elbírnék most egy öleléssel mástól, aki nem a volt férjem. – Szia! – köszönöm neki azért egy mosollyal az arcomon. – Mi szél fújt erre téged? – kérdezem meg, ha már a házúra nem tette meg, hanem kint hagyta szerencsétlent.
Két perc. Egy örökkévalóságnak tűnik. Nem a hallgatás zavar. Belül sosincs csend, mindig pörögnek a gondolatok. Most is, épp ez a baj. Nem vagyok olyan alkat, aki ajtóstól ront a házba. Egy idegen lakóhelyét is tiszteletben tartom, mármint úgy idegenét, hogy nagyon rég láttam és akkor is a betegem párjaként, hozzátartozóként tekintettem rá. De mi lesz, ha nagy bajt csinál és én közbeléphettem volna, mégse tettem? Amit elmulasztunk az életben, amit nem teszünk meg, arra talán sose lesz már lehetőség. A testem marad csak nyugodt, belül tépelődöm. A farkasom nem izgul. Ő talán érzi, hogy nincs baj. Nyugodtan elfekszik és vár a küszöb előtt. Fülelek, hallgatom a távoli zajokat. Amikor végre léptek közelednek és két szagot érzek, két pár láb nyomait hallom, két szív dobbanását, akkor nyugszom meg. - Helló! - intek nekik egy zaklatott arckifejezéssel, szatyrot nem tartó kezemmel idétlenül intve. Taw az, aki betessék. Nem erőltetem a puszit, a múltkoriak után nem fogok ilyet tenni. A simítástól akkor nem menekült el, meg tudná szokni, de erőltetni nem szabad. Ahogy érzem rajtuk, amúgy is jobb pillanatukat élik vagy legalább olyan is volt. Nem tiszta ez az érzés sem. A csajt szagolgatom, hogy érezni-e rajta cuccot. Maradni akar és Lucas megmondta, hogy le kell állnia az anyaggal. Átveszem a szatyrokat a bal kezembe és kezet rázok Axellel, ha fogadja. - Nagyon rég láttalak! Jól vagy? A kérdésem kicsit hamiskás, de nem nagyon érezheti meg. Annál jobban tudok játszani. Emlékszem, miket mondott róla a nőstény. Adok neki esélyt, hogy megcáfolja. Végülis befogadta és amint látom, örömet is tud neki szerezni. - Gondoltam, megnézlek, hogy vagy. Hogy vagy? - kérdezem Tawny-t egy kedvesen aggódó mosollyal. Lepereg előttem a múltkori találkozásunk és nem csak a vége. Az egy kicsit elcsúfította, de nem felejtek ilyen könnyen. Egy szerethető leányzóról van szó, aki figyelmet érdemel és gyengéd törődést. Maeve talán kirohanna tőle a világból vagy nem is tudom, mit gondolna, de engem nagyon érdekel, hogy mi van Tawny-val. A kis betegem, aki visszatáncolt a függőségbe. Nem fogok papolni, inkább meghallgatom és egy kellemes estét szeretnék itt eltölteni. Mekkora bunkó vagyok, hogy bejelentés nélkül jöttem! Vajon fogadtak volna? Hát nem is tudom. A lábammal tipródom kicsit, ebből látni az aggódásomat, csak azt nem tudhatják, miért aggódom. - Izé... Szép kezdés, gratula! Gyerünk, Balthazar, szedd össze magad! - Hoztam nektek valamit! A szatyrokkal babrálok. A játékboltosat a nősténynek adom. - Tessék, ezt neked hoztam, illetve nektek vagy hát ilyen közös programnak! Ha kibontja, egy ezerdarabos puzzle-t talál benne. Ha nekiáll vagy akár most nekiállunk, akkor a végére a szőnyegre fektetjük a párizsi Diadalívet. A másikat, egy karcsú, barnás-feketés csíkozású ajándékszatyrot a srácnak adom. - Remélem, szereted! Egy kis különlegesség, fincsi curacao likőr van benne díszes üvegben. Mikor megnézik, a kezeimet dörzsölöm, mert örülnék, ha kiderülne, hogy jól választottam. Szeretnék örülni az örömüknek, főleg Tawny-énak.
Na, még egy veszekedés, aminek a legvégén szinte egyből ki is békültünk. Korábban is volt már rá példa, akármennyire sem voltunk egy veszekedős pár. Bár korábban voltak más módszereink is erre, hogy elássuk a csatabárdot, de két percet mondtam a farkaskának is, meg hát nem kedvencem a közönség. Chloé pedig valószínűleg szintén érzi, hogy van itt egy régi ismerőse. Bár ezt nem tudnám biztosra megmondani. De ami őt illeti… eszem ágában sincs újra elveszteni őt, és ki fogok állni mellette, amiben csak kell. Fel fogok állni azért, hogy őt védjem, kivéve ha olyanról van szó, aminél már én sem tehetek abszolúte semmit. Amelyeknél konkrétan meg van kötve a kezem. Ha a vége meg az lenne, hogy el kéne menjünk ebből a városból… akkor állok elébe annak is. Nem örülnék neki, de néha vannak dolgok, amiket muszáj megtenni. - Én is téged. Na de gyere. Aztán pedig már lépek is félre az útjából, hogy hadd lépjen vissza a nappaliba. Egyben lépdelek mögötte és mellette is, aztán valahol az út utolsó harmadában megállok, hadd engedje be a farkast. Amint visszalép hozzám, kezem a derekára csúszik, miközben Balthazart figyelem. A kézfogást csak puszta udvariasságból fogadom el, de aztán újra Chloé derekát találja meg a mancsom. - Pompásan. Hangomból kiérződhet az erős szarkazmus. De ha ennyi nem lenne elég, még hozzá társul egy hasonló grimasz is. Nem szeretem a hívatlan vendégeket, farkaskoma pedig jelenleg pont az. De gondolom ezeket is meg kell szoknom, most, hogy Chloé itt lakik. A beszélgetést pedig egyelőre le is zártam vele. Egy csomagot Chloé kap, másikat én. Kiveszem belőle az üveget, majd megnézem. - Nem tudom, ez mi, de kösz. Komolyan is gondolom, nem láttam még ilyet. Aztán elolvasom, ami rajta van. Likőr. Aha! Már értem, miért nem láttam még hasonlót. Majd Chloé megissza, ha akarja. Látom azt is, amit ő kapott, majd megszólalok, miközben a szatyorba visszarakom a csomagot. - Nyugodtan rakjátok ki, addig főzök valamit. Ha Chloé úgy határoz, hogy inkább ki akarja rakni itt és most, akkor már indulok is megfele a konyhába, ellenkező esetben meg… meglátjuk.
Nem számítottam arra, hogy váratlan vendégünk lesz és szemmel láthatóan nem is a legjobbkor toppant be, de vagyok annyira rendes, hogy nem fogom elküldeni. Vélhetően már el is jutott hozzá a hír, hogy mi a csatlakozásnak a feltételei. Meglepne, ha nem derítette volna ki, pedig sok köze nem lenne hozzá. Ha én elmondom, akkor oké, de azt is tudom, hogy mennyi mindent köszönhetek neki is, s ezt sose fogom elfelejteni, ahogyan azt se, hogy ő barát. Csak jelenleg eléggé ingadozó a kedélyem, de ez talán nem meglepő ilyen hírek után. Amikor meghallom David reakcióját, akkor picit meglököm őt, vagy belecsípek, ami nem feltűnő, hogy viselkedjen és ne egye meg egyből a látogatónkat. Nem szép tett, de ismerem már annyira, hogy nyilvánosan úgyse adná jelét adnak, amit tettem, de érteni fogja a célzást. Mind egy vén morgós medve, legalábbis jelenleg olyan. - Megvagyok. – felelek kurtán, mert azt sose mondanám jelenleg, hogy remekül vagyok ,vagy sose voltam még ilyen jól, vagyis legfeljebb csak ironikusan, de arra meg ott volt a nagy gyerek, hogy a kedvességet képviselje olyan formában. – Te? Minden rendben van veled? – kérdeztem meg aggódva és barátságosan. Nem ment nehezen, de attól még a közelséget jelenleg nem viseltem volna el. Ha nagyon megerőltetem magam, mint múltkor, akkor menni fog, de most nem voltam olyan állapotban, hogy erős maradjak, így marad David védelmező ölelése, ahogyan körém fonta a karját. - Köszönjük, de igazán nem kellett volna semmit se hoznod. Anélkül is jöhettél volna. – pillantok rá mosolyogva, majd megnézem, hogy mi van benne. Puzzle. A gyerekkorom jut róla eszembe, az, ahogyan egykoron a családommal raktuk ki, vagyis inkább besegítettünk apunak, s eme gondolatra kicsit a torkomban gombóc keletkezik. Nem tudhatta, s semmit se mutatok a felkavaró múlt emlékeiből. – Igazán figyelmes, azt hiszem nem lesz egyszerű kirakni. Jól jön majd a segítség. – utalok arra, hogy nem éppen egyszerű képet ábrázol. Sok azonos kocka lehet benne, így lesz bőven fejtörés. - Biztosan nem szeretnél maradni? – pillantok az exférjemre, amikor azt mondja, hogy megy inkább főz valamit. Adok egy puszit neki, s ha sehogyan se tudom maradásra bírni, akkor figyelem, ahogyan elmegy. - Szerintem azon az asztalon el fog férni a kép. – mutatok a nappali irányába, majd lassan beljebb sétálok leülök a földre és kibontom a dobozt és a benne lévő zacskókat is. – S mi történt veled azóta, amióta nem láttuk egymást. Még mindig megvan a bolondos doktornő? – kérdeztem tőle játékosan, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy esetleg az akkor mondott dolgok esetleg mára már igazsággá váltak volna. Inkább csak érdeklődni akartam, s nem magamról beszélni.
Gyászos a hangulat, mindketten úgy válaszolnak, mintha foghúzás után lennének és a doki kifogyott volna az érzéstelenítőből. Valami elvfajult vita közepébe csöppenhettem. Nagyon nem szeretem az ilyen helyzeteket, bár azt is tudom, hogy egy váratlan vendég akár a drámát is oldhatja. Abban meg jó vagyok. - Én remekül, köszönöm! Hatalmasat mosolygok, ez úgy is megy, hogy annyira nem örülnek nekem. Taw még csak-csak, érzem rajta, hogy sok minden vegyül benne, de az ex csak morog. Szólhattam volna, de...nem is tudom, valahogy azt éreztem, hogy direkt elvinné itthonról, ha tudná, hogy jövök. Lehet, csak én vagyok paranoiás. - Bocs, hogy csak úgy beállítottam, de hirtelen jött ötlet volt. Meg akartam látogatni, de az időpont most jött. Mondom, ráérek, akkor beugrom a boltokba egy kis apróságért és úgy érkezem. Üres kézzel nem akartam jönni. Így se örülnek, akkor mit szóltak volna? - Lehet, hogy napokig is eltart. Vagy ha siettek, akkor hetekig. Jót nevetek, mert puzzle-t lehet kapkodva rakosgatni. Ekkoránál meg simán belefér, hogy már a felét összerakják és kiderül, hogy nem úgy kellett volna. Még dilinyósnak se kell lenni. Türelmet tanít és koncentrálni segít, az meg biztosan kell a rehab alatt. És még össze is hozhatja őket, javíthat a kapcsolaton, ami elég zűrös. - Pedig jó móka! - próbálom én is marasztalni az őrzőt egy kacsintással is. Úgy viselkedik, mint aki besértődött, hogy a nője mással is szóba áll. Úgy néz ki, megint a nője, úgy viselkednek. Azok után, amiket Tawny mondott róla, nem igazán értem. Kellett neki valaki, a srác meg élt a lehetőséggel. Ha így van, kicsit neheztelek rá, mert még át is verheti és sajnálnám szegényt, mert már annyi szart kapott az élettől. Nem fogom felhozni, láttam múltkor, milyen nehéz ügy. Örülnék egyébként, ha Axel maradna, mert nekik hoztam a játékot. Én is elbohóckodom vele, de kettejüknek szántam. - Oké, ha elég nagy, akkor ki lehet rajta teríteni. Elnézem a nőstényt, ahogy a földöl ülve lát neki az ajándéknak. Jó tudni, hogy ennek már örül és hogy kicsit a játékos kedvét is megmozgatom. Legalább addig boldognak tűnik. Ha minden jól megy, még sok ilyen pillanata lesz, de addig még nagy harcok lesznek. Axel meg lehetne hálásabb is, mert régen sokat segítettem, hogy a felesége az lehessen, aki. Talán nem is nekem szól a morcosság, hanem csak úgy bele a semmibe. - Hú, sok minden volt! Rengeteg dolgom akadt, tavasszal is, mint tudod, meg azóta is. És Maeve, igen, megvan. Bolondabbak vagyunk azóta, mint előtte! Jót nevetek, ahogy csak arra az estére gondolok, ami a temetést követte. Leah-t elengedtük és utána egymásra öntöttük a legmélyebb gondolatainkat. Ott váltunk eggyé, mert kiderült, hogy amit megjátszottunk, igazzá vált. ~Figyusz, mi van Axellel? Balhé volt? Kicsit megijedtem, hogy ver téged, mert zajokat hallottam, mikor jöttem. Nem volt ilyen, ugye?~ Tudom amúgy, hogy fogadtuk be, mik a feltételek és azt is, hogy ez milyen megterhelő lelkileg. Túl sok függ tőle, túl nagy a tét, meg a kísértés is ott van, hiába akar más utat.
Tény, hogy nem a legjobbkor állított be, én biztosan, ha vitát hallottam volna, akkor sarkon fordulok és visszajövök később, de ismerem már annyira Balthazart, hogy tudjam ő nem ilyen. Ő inkább oldaná a feszültséget, ami nem éppen könnyű, hiszen mi se tudtuk rendesen megbeszélni azt, ami történt vagy ami éppen vár ránk a Lucassal való beszélgetést követően. - Sejtettem és semmi baj. – próbáltam oldani a feszültséget, mert szerintem lassan egymás torkának is esnének, vagy legalábbis David Balthazarnak. Elhiszem, hogy nem szereti a váratlan vendégeket, plusz még rosszkor is állított be, de egykoron sokat köszönhettünk neki. Ezt pedig jobb lenne, ha a morgós medve is észben tartaná. - Nem inkább fordítva? – pillantottam rá kissé furán, hiszen ha siet az ember, akkor általában hamarabb végez a dolgokkal. Főleg a puzzlevel, hiszen ott csak azokat lehet összeilleszteni, amik tényleg egymásba valók. Kivéve akkor, ha nagyon erőlteti az ember, vagy farag kicsit rajtuk, de egyik se állt szándékomban. Arra pedig, hogy David nem tart velünk csak egy aprót sóhajtok, mert ismerem már annyira, ha valamit a fejébe vesz, akkor nehéz lenne azt megmásítani. Ha ő inkább főzni akar, akkor főzzön, nem fogom benne megakadályozni, hiszen pontosan tudom róla, hogy remek szakács, s ki tudja lehet, hogy egy hamar nagyon nem is fogok enni a leszokás miatt. Azt hiszem olyan hatása is lehet, hogy az ember nem kívánja az ételt. - Igen, eléggé nagy. – felelem sietve, hamarosan pedig már helyet is foglalok, hogy elkezdjem kibontani a puzzlet és szép lassan kiszórjam a darabkáit, ami meg fejjel lefelé került oda, azt sietve fordítom meg, hogy a színes fele legyen felfelé, annyival is előrébb vagyunk. Fogalmam sincs, hogy milyen kaját akar csinálni, de majd megtudjuk. Sokat nem változott az ízlésem kaját terén. Majdnem mindent megeszek. - Ezt örömmel hallom, hogy minden rendben van. Szeretnél mesélni? – pillantottam rá kérdőn, hiszen legalább akadna valamilyen beszédtémánk is. Meg mindig szívesebben hallgattam mások életét, mint a sajátomról kelljen beszélni. Főleg most, amikor ekkora káosz van a fejemben, amikor viszont meghallom elmémben a szavait, akkor lefagyok és a puzzle darabka is kiesik a kezemből. - Ezt most fejezd be! Ha ezt gondolod, akkor jobb, ha mész! – pillantottam rá csöppet se poénosan. A tekintetem inkább dühös és komoly volt, s még az se érdekelt, hogy véletlenül hangosan válaszoltam rá és nem fejben. Mégis hogy gondolhatja azt, hogy David bántana? Hogy képes lenne megütni? Ez még viccnek is rossz. Ő jobban megért bárkinél, s sose okozna fájdalmat nekem, hiszen ő volt az, aki megmutatta azt is, hogy az együttlét lehet csodás, nem pedig kínokkal teli egykoron, amikor az élet egymás útjába sodort minket. – Másrészt meg minden pár veszekszik néha. Főleg, ha van múltja, vagy csak olyan elcseszett az egyik fél, mint én, de sose tenne olyat... – tettem még hozzá talán kissé barátságtalanul, de ez a feltételezés azért eléggé váratlanul ért és roppantmód nem tetszett. Igaz, ezt a második dolgot már kicsit halkabban mondtam, de láthatta Balthazar, hogy ezzel a feltételezéssel nagyon mellé fogott...
- Van, amikor a sietség hátráltat. Ha kicsit lassabbak vagyunk, kicsit gyorsabbak lehetünk. Szerintem mindenki volt már úgy, hogy nagyon gyorsan meg akarta csinálni mondjuk az ebédet és a nagy kapkodásból az lett, hogy a szemetesben landolt az egész. Jó munkához idő kell, rosszhoz még több. A morgós medve a fakanállal bűvészkedik, amíg mi alkotunk. Sajnos nem sikerült maradásra bírni, pedig jó lett volna. Taw nála lakhat, valamit csak tud, így gondoltam és most már azt is látom, hogy újra együtt vannak, ő a védfal, aki mögé el tud bújni a nőstény. Remélem, nem lesz gond kettesben sem. - Még közelebb kerültünk egymáshoz. Nem annyira tudom elmondani, csak... Szóval most már nagyon! Ezt tökéletesen körbeírtam. Szerintem a szemeim csillogásából fogja inkább kiolvasni a lényeget. Az arcomon az extázist döbbenet váltja fel. A lehulló játékot nézem. Ahogy először Taw, utána én fagyok le. Normálisan is lehet válaszolni. Valami fájó pontot találhattam el. Lehet, hogy régen verték is, nem csak kényszerítették arra, ami egy nőnek a legmegalázóbb. - Ööö...bocsánat, nem akartalak felidegesíteni - mondom halkabban. Lépek egyet jobbra, egyet balra, megfordulok. Aztán vissza. Nem találom a helyemet. Megvakarom az arcomat és elhúzom a számat. - Örülök, hogy nem kell aggódnom - mondom már egy mosollyal. Az étteremben mindennek elmondta a férjét. Lelki terrorról beszélt, nekem legalábbis annak tűnt. Az a múlt, oké. Honnan tudhattam volna? Tényleg örülök, hogy nincs gond. Tudok neki hinni. - Az biztos. Mi is tudunk Mae-vel. Azok elég vicces pillanatok egyébként. Végülis kellenek. Olyankor tiszta víz ömlik a pohárba. Ahogy a menyasszonyomra gondolok, még nagyobbá válik a mosoly. Arra nem reagálok, hogy Taw elcseszett. Az élete tényleg az. A lejtő aljáról indult, aztán végre felfelé tartott, de visszalökték. Most megint jó irányba halad. Nehéz, tudom, hogy nehéz. - De azért nincs örök harag, ugye? Mesélj inkább, mivel telnek a napjaid? Tévézel, olvasol? Esetleg te is főzőcskézel néha? Próbálom oldani a feszültséget. Nekilátok rakogatni a darabkákat. Hopp, egynek pont meglátom a párját. Ez odaillik. Vagy nem. Ejj, pedig hasonlított. Elleszünk ezzel, amíg Axel végez. Sőt talán még neki is jut teendő.
Szavaira csak kicsit feljebb szaladt a szemöldököm, hiszen hirtelen nem tudtam hova tenni, ahogyan azt se, hogy mire értheti. Nem hiszem, hogy Axel túlzottan elkapkodná a kaja készítést. Főleg őt ismerve, meg a helyzetet látva, hiszen eléggé nyilvánvaló volt, hogy nem örült Balthazar megjelenésének. Engem is eléggé meglepett, de ő legalább barát volt, vagy legalábbis régi ismerős, így nem állt szándékomban az ajtót, még akkor se, ha éppen nem a legjobbkor toppant be. Magamat ismerve mondjuk inkább el is sétáltam volna hasonló helyzetben, ha olyan dolgok ütik meg a fülemet, amik az övét is megüthették, de mindenki másabb és ettől még szebb és érdekesebb ez a világ. Legalábbis én nagyon szeretem, hogy a különbségeknek köszönhetően egészen tarka világban élünk. - Ezek szerint csak nem eljegyeztétek egymást tényleg? – kérdeztem meg kicsit meglepetten pislogva, hiszen a múltkor még eléggé azt mondogatta, hogy csak vicc, de semmi komoly közöttük. Azt hiszem az akkori megérzésem mégis csak jó volt, de ezt a világért se dörgölném az orra alá a dolgokat. Köztem és David között is eléggé megváltoztak a dolgok, így talán annyira nem is meglepő, mint hogy ott is. – S esküvő mikor várható, vagy nem is szeretnétek? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen tényleg érdekelt, hogy mik a közeli terveik. A legtöbb gerlepárnál előbb vagy utóbb szóba jön. Persze, farkasoknál eléggé másabban működik ez, de ki tudja. - Sejtem, hogy nem akartál, de nem is kellene ilyet feltételezned róla… - pillantottam még mindig rá komolyan, miközben figyeltem a „toporgását. Lehet, hogy nem volt a legjobb a viszonyunk Daviddel, de szerintem a legutóbbi találkozásunkkor felszínre kerülő dolog után eléggé egyértelmű, ha testileg bántana, akkor vagy addig élne a konyhában lévő férfi, vagy addig látna itt mindenki, mert újra eltűnnék és többé nem jönnék vissza. Csak bólintok és veszek pár mély levegőt, hiszen a farkasom kicsit járkálni kezdett. Ő akkor is megvédett, amikor én képtelen lettem. Ennek köszönhetően pedig nem egy szoba lett pirosra festve, ahogyan én se egyszer ébredtem már vérben fürdőzve. - Szoktatok veszekedni? Ezt nem is gondolná az ember. Te inkább a mókát pártolod, ahogyan ő is, legalábbis az elmondásod szerint. Akkor a mennyasszony tűzről pattant lenne? – kíváncsiskodtam tovább, de most már egy kisebb mosoly is bujkált az arcomon, hiszen szerintem Balthazarra huzamosabb ideig nem is lehetne haragudni. Van benne valami, ami miatt így gondolom és talán más is. - Szerintem nincs olyan egyed, aki képes lenne örökre haragudni rád, vagy tévednék? – kérdeztem meg játékosan. – Próbáltam kitalálni, hogy mit kellene csinálnom, mihez kellene kezdenem. Most pedig majd szerintem örülni fogok annak, hogy levegőt fogok kapni. – nem számítottam arra, hogy túl kellemes lenne majd a leszokás. – Te? – kérdeztem vissza ismét könnyedén.
- Nem úgy értem...sehogy se értettem. Na, csak úgy mondtam! Meg kellett magyarázni, mert látom, hogy valami hátsó szándékot keres. Most nincs. Jaj, nagyon zavaros ez a helyzet. Tényleg rosszkor jöttem. - Kérem szépen, az mindig is komoly volt! Azt mondtam volna az étteremben, hogy vicc? Pedig mindig igyekszem védeni a mundér becsületét és játszani a valódit. Addig játszottuk, amíg valóra is vált. Utólag már nem mondom el. Legyen úgy, hogy igen, mi azt nem viccnek szántuk. - Nem sietünk. Már fél év telt, de az ilyet jól meg kell gondolni. Nem mondom, hogy az csak egy papír. Nagyon erős köteléket jelent. Mindketten voltunk már házasok, Taw értheti. Az én házasságom furán sikerült, az asszony eltűnt, megtaláltam, aztán én tűntem el. És nem csak ez volt rendhagyó a kapcsolatunkban. Nem kapkodom el. Maeve-nek ez egyáltalán az első szerelme! Időre van szüksége, tudom és tőlem megkapja. Mindent meg szeretnék adni neki, amit csak kér. Azt is, amit nem kér, de szerintem megérdemli. Most pedig keresztet vetek, hogy részemről el van temetve a téma. Nem kellett volna mondanom. Inkább fürkészni, hogy van-e valami jele annak, amit sejtek. Nem teljesen látom át, hogy Tawny hogy reagál a dolgokra, hogy a volt férjéről esetleg eltűrne-e olyat, amit baráttól vagy idegentől nem. A farkasom nyugodtan fekszik, csak nézi, ahogy az övé járkál, mint a bolygó hollandi. - Véleményem nekem is van. És igen, ez nagyon jó kifejezés. Sőt ő maga a tűz, nem is csak onnan pattant. Épp ez a jó. Maeve bizony meg tudja égetni az embert. Meg saját magát is. Szeretem a tüzét. Én sose keresem a vitát, a veszekedést, de amikor az van, hogy komoly dolgokon nem értünk egyet és nagyon nem, akkor a közepén találom magam. Szerintem ez normális. Ha mindenki mindenre rábólint, abból egy nagy elköltözés lesz a végén. Nem hiszek az olyan kapcsolatban. - Hát... Mr. Leary haragudhatott volna rám, ha tudta volna, hogy szerelmes vagyok a feleségébe. A sarkkutató expedíción kevés ember összezárva - elég veszedelmes szituáció. Nem derült ki, nem mutattam. Akinek tényleg lenne oka, az Chinook. Ő a túlvilágon haragszik. Egyszer benézett, Lili segített elküldeni. Brrr. Beleborzongok. - Levegőt kapni nagyon nagy öröm! - mondom neki önfeledt kacajjal. Közben lehet rakni a puzzle-t, mert pont találtam 3 elemet, ami összepasszol. Az az érzésem, hogy Axel hamarabb lesz kész a kajával, mint mi a toronnyal. - Én kotyvasztok, amikor csak ráérek. Hol hivatásszerűen, hol csak hobbiból. Gyógyszerész is vagyok, nem csak idegorvos. Meg a Falkában is sok a teendő. Barátságos harcok, meg nem annyira jófejkedős talik, tudod, a szokásos. A konyha felé nézek. Gyanús a csend. - Ismersz itt más őrzőt is? Én jóban vagyok még párral.
Ha össze akarja szavazni az embert, akkor remek úton halad, vagy lehet én vagyok rossz passzban és azért sikerül neki ezt a hatást kiváltania, de nem mondok már semmit se. Inkább elengedem. - Valóban? Nekem határozottan más rémlik a legutóbbi találkánkról. – pillantottam rá mosolyogva, hiszen nem fogom ezt se túlzottan túl ragozni. Nekem mindegy, hogy mi volt, de egykoron is eléggé határozottnak tűnt arról, amit mesélt és az ellen is kicsit tiltakozott, amire én próbáltam akkoriban rávilágítani. De igazából talán mindegy is, hogy mi volt a múltban, hiszen az számít, hogy a jelenben boldog. Legalábbis a szeme könnyedén felcsillant, amikor ez került szóba. - Valóban meg kell gondolni, de szeretnéd, ha a te nevedet viselné? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen a nőstényt nem túlzottan ismertem, ahogyan azt se, hogy ő miként vélekedhet a házasságról, de abban igaza volt BB-nek, hogy nem szabad elkapkodni se ezt a dolgot. Viszont ennek ellenére még kíváncsi voltam, hogy vajon megfordult-e már a hím fejében ilyen, hiszen sok esetben a pasiknak eleve ehhez több idő kell, hogy előálljanak ilyen ötlettel, de ha már az eljegyzés megvolt, akkor már csak ez a következő lépés, kivéve, ha bármilyen baj beütne. Én azért drukkolok nekik. Jó látni, hogy ennyire boldog, ahogyan azt is remélem, hogy nem fogja semmi baj érni őket, illetve a boldogságukat se fogja semmi rossz beárnyékolna. Bár itt eléggé kiszámíthatatlan az élet. Múltbéli árnyak, vagy éppen Alignaknak köszönhetően. Idén is haltak meg… Így talán itt annyira nem igaz az a mondás, hogy „Ráérünk arra még.” vagy mit szokás mondani, de nem is fogom tukmálni rá ezt a dolgot, hiszen miért tenném? Inkább csak kíváncsi vagyok. - Ami szerintem nem is baj, ha tényleg tűzről pattant, akkor szerintem, olyan férfi fel se kelthette volna az érdeklődését, aki papucs. – rántottam meg a vállaimat. – Legalábbis, ha magamból indulok ki. Lehet, hogy a vélemény nem mindig egyezik, de az számít, hogy ennek ellenére képesek vagytok e egymást elfogadni, viszont szerintem ebben nincs gond. – mosolyodottam el, hiszen elég volt a hímre nézni, vagy csak hallani azt, ahogyan beszél, amikor a menyasszonya is szóba kerül. Mosolyogva tűrtem egy tincset a fülem mögé, hiszen sose szerettem azt, amikor túlzottan az arcomba „mászik” a hajam. - Ez nem hangzik biztatóan… - pillantottam rá. Biztos, hogy nekem is akadna olyan, aki még mindig utál, de legalább a Teremtőm talán nem. Lehet, hogy inkább büszke lenne azért, amiért végre le akarom rakni a szert és helyre hozni az életemet. Az se kizárt, hogy Dresdo most is figyel valahonnan. Talán ez volt a terve, ezért hagyott életben, mert tudta, hogy el fog jönni ez a pillanat is? Ki tudja… Miközben hallgatom én is elkezdem keresni az összeillő darabokt, majd bólintok. - Akkor mondhatni nem sok minden változott itt. – állapítom meg, az pedig, hogy csend van a konyhában nem lepődök meg, hiszen eléggé hangtalanul tud néha mászkálni még a lakásban is David, így ez se szokatlan tőle. - Nem túlzottan, vagyis fogalmam sincs arról, hogy a régiek közül van-e itt valaki. Mondjuk annyira nem is kutakodtam. Jobbnak láttam még így. – felelek végül könnyedén, hiszen Jennyn és rajta kívül nem nagyon találkoztam senkivel se. Kivéve azzal a nővel, akire akaratlanul is a frászt hoztam. - Te mindig mindenkivel igyekszel jóban lenni, igaz? – kíváncsiskodtam tovább, mert érdekelt, hogy kikkel lehet jobban, vagy mit érdemes tudni esetleg.
- Hűha! - mosolygok vissza. Nekem már nem rémlik, hogy ott mit mondtam. Szerintem azt, amit szoktam, hogy igazi, nem vicc. Csak jól éreztük magunkat, azért tűnik olyan szórakoztatónak. Annak viszont örülök, hogy Tawny a szép részekre emlékszik. - Beletrafáltál a konkrétumokba! Ez egy nehéz kérdés. Virginia viselte az én nevemet. De ez más. Maeve Bluefox? Dr. Maeve Bluefox. Vagy Dr. Maeve MacGowan-Bluefox. Vagy fordítva. Még nagyobb mosoly ül ki a számra. - Azt hiszem, ő nagyobb egyéniség, minthogy csak úgy lemondjon a nevéről. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy együtt csináljunk mindent. Nem szeretném Mae-t kényszeríteni. Még kóstolgatja a szerelmet is, hát hogy öntenék a nyakába hirtelen mindent? Majd óvatosan megpendítem a témát. Nagyon óvatosan. - Mondtam már neked, hogy voltam házas? Tulajdonképpen válás se volt, csak szétköltöztünk. Kétszer is. 100 év meg elég, hogy azt mondjuk, vége, nem? Holtomiglan, holtodiglan, aztán csak továbbállunk. Mivel nincs külön vérfarkas jog és vérfarkas bíróság, meg ilyenek, illetve a törvényhozás elég sajátos, Skyler már csak egy ex. Ez jó is így. Érdekel, hogy Tawny mit gondol, hogy állnak egymással, de nem úgy fogom megkérdezni, hogy az ő exe itt kotyvaszt a szomszéd helyiségben. - De igen! Egy olyat tök jól tudna szivatni. Kis csínytevő az én Mae-m! Nagy vigyort eresztek meg. Tény, hogy ha tudna nekem parancsolni, akkor már nem akarna. Kemény nőstény és ha nagyon ragaszkodik valamihez, amihez én is, akkor érdekesen mennek a dolgok. - Igen, nálunk is így van. Úgy érzem, hogy mindketten szoktunk engedni. Ez a szép, ez az igazi összhang. Kérés nélkül tesszük meg. Az arcomon pedig tényleg a boldogságot látni, a csillogást, ami többet mond minden szónál. - Elég mazo vagyok, tudom, de azt nem szeretem, ha utálnak. Volt már rá példa a világtörténelemben... Szerintem nem kell ezen fennakadni. Mindenki ismeri az érzést. A puzzle végre elkezd alakulni. Túl vagyunk a kezdeti hisztin. Egy leszokóban lévő mindig labilis, nem szabad őt hibáztatnom ezért. Sok türelem kell. Sokkal több, mint a kirakóshoz. - Igen, de nem mindig tudatosan. A konfliktust nem igazán keresem, a vidám hangulatot inkább és ha valakinek ez elég, azzal jóban szoktam lenni. Akinek túl zord elképzelései vannak az életről, azzal meg nem tudok. Ilyen is van. - És te hogy érzed, szívesen találkoznál régiekkel, akik még itt vannak? Vagy megismernél új embereket? Nem könnyű, az ő helyzetében figyelni kell. Ezért is érdekel, hogy mit gondol. Érdekel, hol tart a gyógyulásban. Szeretnék én is odafigyelni rá. Ha hagyja.
Igazából nem fogok annál leragadni, hogy mit mondott múltkor vagy éppen mit nem, hiszen nem az a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy csak úgy sugárzik jelenleg. Tényleg olyan, mint egy szerelmes férfi, hiszen ezt egy nő látja és igazán örültem annak, hogy boldog, mert megérdemelte. Igaz, hogy nem tudtam azt, hogy pontosan mik is történtek vele azóta, hogy én leléptem, de ha még mindig olyan, mint amilyennek egykoron megismertem, akkor tényleg nagyon is megérdemli Balthazar a boldogságot. - Azt hiszem, hogy ehhez remek érzékem van. – pillantottam rá egy a barátságos mosoly keretében, ami kicsit talán bocsánatkérő is volt, hiszen nem akarok én vájkálni semmiben se. Egyszerűen ő csak a barátom és nagyon is kíváncsi vagyok, de ha nem akarna róla beszélni, akkor nem faggatnám. - Ohh, vagy csak azt hiszed róla. Egy nő sok mindenre képes, meg amúgy se szükséges sose teljesen lemondani a nevünkről, de igazad van. Nem a papír vagy a név a lényeg, hanem az, ami a szívetek apró rejtett zugaiban rejtőzik. – értettem vele egyet, hiszen egy névtől senki se lesz boldog, de ha képesek a szívünkben lévő lángokat táplálni, akkor azok lehetnek. Nekem egyszer már eléggé félresiklott, de úgy néz ki, hogy helyre hozható. Szerintem mindegyik kapcsolat másabb és másabb, de vannak olyanok, amik ha időre meg is szakadnak, attól még nem teljesen tűnnek el az ember életéből, mert amikor újra látják egymást, akkor a lángok újra felcsapnak, még ha először túl vakok is észrevenni. Sietve rázom meg a fejemet nemlegesen, hiszen nem mesélte még. - Nem az évek számítanak, hanem az, hogy belül lezártad-e, vagy jelent-e még valamit az illető olyan értelemben. 100 év alatt az emberke meghalnak, így mondható semmisnek is, meg gondolom már másabb a nevetek is, így ilyen téren nincs jelentősége a papírnak. Sokkal inkább annak van, hogy mit mond a szívetek. – pillantottam rá barátságosan, hiszen tényleg így gondoltam, hogy nem az évek számítanak ilyen téren, hanem sokkal inkább az, amit a szívünk súg, vagy amilyen ütemet diktál… Elnevetem azon magam, amit mond és csak úgy sugárzik Balth, amikor a párjáról esik szó. - Efelől nem volt kétségem, hiszen téged se kell félteni. – kacsintottam rá játékosan. – Viszont szerintem előbb vagy utóbb ráunna. Egy nő szereti azt, ha a férfi hordja a gatyát, ugyanakkor nem mindig. Persze biztosan akadnak olyan nők, akik inkább szeretnek mindent uralni, de az elmondottak alapján szerintem ő nem olyen, de lehet rosszul gondolom, hiszen nem ismerem. – tényleg nem ismertem a nőstényt, de ha BB mellett találta meg a boldogságot, akkor nem hiszem, hogy a nap 24 órájában parancsolgatós nőstény lenne, aki mindig megmondja, hogy mit tegyen a másik. - Ezt jó hallani. Néha az ember úgy változik a másik mellett, hogy észre se veszi, csak ha mások megjegyzik. – örültem annak, hogy náluk minden rendben volt. Itt ez még nem teljesen volt elmondható, de majd idővel, szép lassan talán újra teljesen elül a vihar. Bár még a neheze talán most jön majd, amikor le kell raknom a drogot. - Szerintem azt senki se szereti, hacsak valakinek nem az életcélja, hogy minél többen utálják őt. – fogom kicsit játékosan a dolgokat, hiszen nem akarom azt, hogy a korábbi vihar újra életre keljen. Ahhoz túlzottan fontos is Balthazar, hogy veszekedni akarjak vele. Csak bólintok arra, amit mond, majd pedig igyekszem még több puzzlet egymásba illeszteni. A következő kérdésén egy kicsit elgondolkozom és még hümmögök is mellé. - Nem tudom, talán akadnak olyanok, akiket szívesen látnék a régiek közül, ahogyan lehet, hogy újakat is megismernék, de előbb azt hiszem jól kell lennem és a neheze még csak most fog jönni. Fogalmam nincs, hogy miként fogunk lejönni a szerről. Annyi ideje éltünk már rajta… - sütöm le a szemeimet. A többes számból meg könnyedén rájöhet arra, hogy a farkasomra gondolok, így nem csak nekem kell lejönni róla, hanem a bestiámnak is. Túl mélyre süllyedtem a mocsárba.
- Majd az idő eldönti, hogy mi lesz. Így is remekül vagyunk, minden pillanatot élvezünk! Az jut eszembe, mikor a temetésről mentünk haza. Pokoli egy nap volt. Mégis be tudtuk aranyozni azzal, hogy kiöntöttünk egymásnak a szívünket. És zene nélkül táncoltunk! Ahogy Maeve mondta, a szív dallamára, a belső dalra, ami mindkettőnkben szól. Megkérdezném Taw-t, hogy ők hogy állnak, de nem az exe vagy ki tudja mije jelenlétében fogom tenni. Bármikor elkészülhet az a kaja és ha Axel rosszkor toppan be... Nos, inkább én toppantam be rosszkor. - Mindketten lezártuk. Az ilyesmi nem múlik el nyom nélkül, megmarad az emlék, meg valami tiszteletféle. Jó esetben. Azért nem egyszerű. Skyler nemigen tisztel engem. Meg nem tudnám mondani, mit is gondol. Nem túl sok jót. Nekem viszont fontos. Ha már újra egy városban élünk, szeretném, ha nem esne baja. - Az biztos. De van neki, akit elég nehéz megunni. Kacsintok egyet. Akit én untatok, azt inkább irritálom, az alapbeállítottságomat nem bírja. Törekszem az újra, mindig kitalálok valamit. Én se csípem az unalmat és Maeve sem. Még egy közös pont a sok közül. Tawny esetében... Hát nem tudom, mi lehet az igazság. Neki más élete volt, túl sok "izgalommal". Még nem teljesen értem ezt a mostani valóját. - Egy kicsit te is változtál. Úgy érzem, jó irányba. A legutóbbi beszélgetés óta másabb lett. Még nem felhőtlen az égboltja, de oszlanak a sötét fellegek. A kúra, meg Axel talán mégis jó irányba viszi. Elsőre megijedtem, hogy mi megy itt, de most, hogy egy ideje beszélgetünk, már látom. Közben a puzzle-t is kezdjük rakni. Hosszú út áll előttünk, nem lesz egyszerű. De éppen attól szórakoztató, hogy együtt csináljuk. És ha esetleg ők ketten fejezik be, az még jobb. - Értem, világos. Szerintem segíthet, ha megismersz pár jó arcot az itteniek közül. Vannak nagyon is inspiráló tagjaink. És figyelj, ami a múltkor működött, abból most talán erősebb cucc kell és tovább fog tartani, de megcsinálod. Sóhajtok, aztán rámosolygok és még a kezét is megfogom egy rövid pillanatra. - Te egy remek nő vagy! Erős és intelligens. A szokások rabságba tudnak dönteni, de minden lakatot le lehet törni. Gondolkozom, hogy megkérdezzem-e. Inkább összerakok még két darabot és keresgélek a többi között. Kicsit dudorászom, egy vidám dallam csendül fel, aztán végre kinyögöm. - Azt már meg tudod fogalmazni, hogy pontosan mit akarsz? Hogy miért tennéd le a cuccot? Ha az a válasz, hogy "csak" vagy hogy "mert le kell tenni", akkor még nagy a baj. Messzebbre kell látnia. Jennifer is biztosan sokat segít, de egy régi baráttól és bizalmastól se ártanak az ilyen kérdések.
Kezdőlap
//
