Hát ez a nap is eljött. A kocsimat az utcavégén raktam le, hogy legyen egy rövid gyalogutam, hogy kiszellőztessem a fejemet. Elég sokat görcsöltem azon, hogy mit fogok mondani. Próbáltam a mondandómat logikusan összerakni, voltak mondatok, amelyeket már jó előre szó szerint megterveztem. De ezek soha nem valósulnak meg, a koreográfia nem csak az én kezemben van... Bal kezemben fekete aktatáskát cipeltem magamnál. Rohadt hideg volt. Még farkasként is eléggé megviselt, de voltak dolgok, amiket nem voltam hajlandó felvenni. Például sapka és kesztyű. Soha. Ha nagyon kellett, akkor kapucni, de annál többet nem. Nem sok volt a gyalogút, nagyjából 80 méter, vagy annyi se. Kibírtam. És különben is, sokkal másabb dolgok jártak a fejemben, mint a hideg. Kissé ideges voltam, de csak annyira, amit még el tudok rejteni bárki elől. Már most, látatlanban sokkal többre tartottam a Protektort, mint az Atanerket. Ez azt is jelentette, hogy több tisztelet járt neki, és egy nagy adag óvatosság. De talán egy hónapra le tudom kenyerezni azzal, amit a táskámban hoztam magammal. Megálltam a ház előtt, ami vélhetőleg a megfelelő volt. Nem érzékeltem semmi rosszat. Nem álltak fegyveres őrök az ajtó előtt, nem volt ezüstrácsos furgon, amibe bevághattak volna... Úgyhogy kezdésnek épp elég volt ennyi. Elsétáltam egészen a lábtörlőig. Minden bizonnyal felesleges lett volna csengetnem, de én megtettem, és csendben vártam, hogy szemtől szembe is láthassuk egymást a Protektorral.
Kevesen járnak ebben a házban, olyanok, akik tudják is, kihez jönnek. A szomszédok persze be-benéznek, jár ide egy két "hasonszőrű" nyugdíjas is. Nem is tudják, mennyi segítséget nyújtanak abban, hogy fenntartsam a látszatot, és beszerezzem a pletykák egy részét az emberi világból. Már egy órája elkészültem mindennel illusztris vendégem fogadására. A fotelek között dohányzóasztalon a kedvenc piája, két pohárral, némi sós keksz, és pár irat a háttérben egy komódon, ha szükség lenne rájuk. De róla, már mindent elolvastam, amit tudtam, és a falkája többi tagjáról is ezt-azt. Most még a fizikai védelmet is hanyagoltam, akkor nem tudnánk együtt inni. Én békésre tervezem ezt a találkozót, remélem nem számítom el magam végzetesen. De ha igen, majd valaki átveszi a helyem. Természetesen érzékeltem az energiáit már akkor, amikor a ház előtti járdára ért, és elindultam ajtót nyitni, de út közben még megálltam a tükörnél, és ellenőriztem a külsőm. Nem mintha nem volna minden kifogástalan ... A csengetés után pár másodperccel értem oda, és nyitottam az ajtót. - Jó napot, Mr. de Luca! Mortimer Appletown vagyok. - kezet nyújtottam - Kérem, fáradjon beljebb! Megvártam, míg belép, és becsuktam mögötte az ajtót, majd ha megszabadult a kabátjától, bevezettem a nappaliba. - Foglaljon helyet, kérem! Megkínálhatom egy itallal? Eddig csak a sablonos formaságok, bár ennek is van információértéke, hogy a saját házamba hívom, és személyesen nyitok ajtót. Valóban nincs itt most más, bár sokan tudják, hol vagyok most, és kit látok vendégül. Lehet, van is, aki megbízásból figyeli a házat, én nem adtam rá parancsot, de nem is tiltottam ezt meg.
Micsoda barátságos, egyszerűnek tűnő öregember. Szép. Az álcája megvolt, az egyszer biztos. Semmi kihívó elegancia, ha egy huszonegyedik századi nagyapa modell kell, íme, Mortimer. - Castor de Luca. Bár úgy érzem, felesleges bemutatkoznom. Elfogadtam a kézfogást, és közben fenntartottam a szemkontaktust. Egy alig észrevehető mosoly kúszott a szám szélére, mintegy baráti mosoly, de gyorsan le is lohadt. Csak formalitás, semmi több. Megtöröltem a lábamat a lábtörlőben, majd beléptem. Aktatáska a földre, a kabát pedig az első akasztóra, amit megláttam. Öltönyben voltam, mint mindig. Egy ilyen fontos megbeszélést a világért sem hanyagolnék el. Kedves volt, túlságosan kedves és nyájas. Ez roppantul gyanúsnak tűnt, de aggodalomra semmi ok, amíg nem keményít be, addig én is kenyérre kenhető leszek. - Csak ha Ön is velem tart! Biccentek felé,majd magamhoz veszem a táskámat megint. Egyenes derékkal és felszegett fejjel várakozok, hogy irányt mutasson, majd bevezet a nappaliba. Már csak azért is a jó benyomásra játszom. Nem akarom, hogy pusztán a fajtánkat lenézve ugyanolyan szintre soroljon engem is, mint azt a nyikhaj Vincentet. Körbenéztem, és meg kellett, hogy állapítsam, hogy még mindig, szinte idegesítően egyszerű és hétköznapi házban él. Sehol egy kódex, vagy üst, amiben főzeteket kavargatna unalmasabb pillanataiban. Bár nem tudom, hogy mire számítottam, de azért meglepett. Nem akartam udvariatlan lenni, így nem foglaltam helyet, amíg fel nem szólított rá,vagy át nem nyújtotta az italt, esetleg ő maga is megtette volna, hogy elterül. - Nagyszerű álca, meg kell jegyezzem. Tekintek körbe a szobában, majd folytatom. - De szeretném, ha mielőbb rátérnénk látogatásom valódi okára. Úgy vélem, hogy nem kevés dolgot kell megvitatnunk a délután folyamán, talán nem ártana mielőbb elkezdeni.
Töltöttem mindkettőnknek úgy kétujjnyit, természetesen. - Valahol elveszve ott laki bennem a nyugdíjas, műkedvelő történész. De az álca csak a közembereknek szól, a falkák vezetői, és egyes tagok ismernek személyesen. Ezzel a válasszal én már a tárgyra is tértem, s közben átnyújtottam az egyik poharat. - Igyunk arra, hogy megtaláljuk a közös hangot! Ezt valóban szívből kívántam. Nem akartam velük hadakozni, mint ahogy Vincentékkel sem. Én azt akartam, hogy egymást csócsálják, miközben mi megfigyelünk, és néha esetleg kissé visszafogunk a tempón. Ők fejlődnek, a köznép meg békén megvan. A terv legalábbis ez. Ha mindketten ittunk, én visszateszem a poharat az asztalra, és teljes figyelmemet Castorra áldozom. - Hallgatom, Mr. de Luca. Mondanám, hogy csak bátran rukkoljon elő a kérésekkel, kérdésekkel, esetleg vádakkal, de nem akarom úgy biztatni, mintha eleve azt gondolnám, hogy zavarban van. Castor már nem mai gyerek, s noha velünk még nem volt sok dolga (úgy hogy tudott is volna róla), azért minden bizonnyal megtalálja a hangját.
A műkedvelő nyugdíjasra csak elmosolyodtam, majd átvettem az italt. Nagyot sóhajtottam és bólintottam megint, majd meghúztam a poharat, csak a felét. Modortalanság lett volna egyszerre meginni mindet, hiszen nem volt létszükséglet az erőmet fitogtatnom, akár egy olyan jelzésértékű cselekedettel, mint amilyen az ital egyszerű elfogyasztása lett volna. - Ha maga mondja... Reagáltam, miután lenyeltem a kortyot. Ez volt az első, kissé éles megjegyzésem. De mit tehet a farkas, ha egyszer az ördöggel kell lepaktálnia? Félig-meddig már elfogadtam, hogy kalodába fognak zárni a csapatával együtt, természetesen csak képletesen. De most itt volt az alkalom, hogy mindezt tisztázhassuk. Ahogy látom, hogy visszateszi a poharat az asztalra, én is így teszek és igazítok egyet az öltönyömön. Egy kissé megköszörültem a torkomat, majd végignéztem az öregemberen. Feszélyezett, hogy igazából fogalmam sem volt, hogy mivel állok szemben. - Nos, akkor in medias res: mit akar? Mindennek ára van, ha nem tévedek. És kétlem, hogy néhány hegyvidéki farkas megrendszabályozása nyújtotta szórakozás elég nagy ár azért, hogy itt lehetünk. Első sorban ez érdekelne, Mr Appletown. A többit majd azután, hogy ebben a kérdésben sikerült dűlőre jutnunk. Ha most azt mondja, hogy nincsenek konkrét tervei és céljai, akkor menten felállok és visszamegyek a hotelbe. Én szerettem volna, ha működik majd köztünk valamilyen megállapodásféle, de az úgy nem megy, hogy álltatjuk egymást. Persze, neki is meg lehetnek a maga titkai, nem kérem én, hogy avasson be. De iránymutatás nélkül elég nehezen boldogulunk majd.
Castor nem túl optimista a közös hang megtalálása ügyében. Pedig velem tényleg lehet beszélni. Vannak dolgok, amikből nem engedek, de senki vesztét nem akarom. Persze ők más környezetben és más játszmák között nőttek fel, és értek azzá amik. Castor Chicago alvilágában mártózik már jó ideje. Mocskosabb játszmákhoz van szokva, mint amiket mi játszunk, pedig azok se patyolat tiszták. - Nézze, Mr. de Luca. Amit én akartam, már megkaptam. Önök itt vannak. Egyenlőre úgy néz ki a öltözés mindenki számra az előnyös oldalát mutatja. Itt senkinek nem kell fizetnie semmiért, mert mindenki nyert már magával a változással. Vincent és a csapata talán kissé bosszúsnak érzi magát, de igazából minden bizonnyal felvillanyozza őket a lehetőség, és a veszély ígérete. Önök kikerültek abból a környezetből, amiben ugyan látszólag jól profitáltak, de felemésztette a valójukat, és mi pedig olyan események tanúi lehetünk, amik elmélyíthetik ismereteinket. Nincs adós, és hitelező. Valóban nem kérek tőlük semmit. Az őrzők nem a farkasokból élnek, hanem a farkasokért. Ezt nem várom, hogy bárki farkas belássa, de ettől még ez így van. - Önökben megvan a lehetőség, hogy megállják itt a helyüket, csak adják Önmagukat! Én sok sikert kívánok hozzá!
Csak hallgattam, és nagyjából azt mondta el, amitől tartottam, és megfogadtam, hogyha ezt hallom, akkor felállok és kimegyek. De mégis maradni akartam, mert nem éreztem, hogy hazudott volna. Persze az is könnyen lehet, hogy tett arról, hogy ne érezzem. Bassza meg, hogy nem ismerem a fajtájukat! Jó, persze, annyi legenda kering, de ki tudja, hova fejlődtek, mik lettek ők, mi igaz a hiedelmekből és mi nem. Azt hiszem, hogy itt volt az ideje lehúzni a maradékot... - Hogy őszinte legyek, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezért meg kell kérdezzem Öntől... Használ velem szemben bármiféle... varázslatot? Mert nem lenne túl fair fogadtatás, remélem belátja. Persze, ha használ, akkor hazudhatja azt, hogy nem folyamodott semmilyen manipulációhoz. Akkor maradnak a gesztusok és a mimika, a szemhéjának apró rezdülései, amikből olvashatok. Talán... - És hogy megmaradjak az őszinteségnél: cseppet sincs ínyemre, hogy a falkámmal laborpatkányokként - már elnézést a kifejezésért - éljük az életünket, amíg Önök megfigyelnek. Mindemellett nem titkolt szándékom az együttműködés. Nézze! Nem tartom magunkat gyengének. De kevesen vagyunk, és nem biztos, hogy egy több frontos támadást vissza tudnánk verni... Az emberekre való tekintet nélkül. A maga csoportjával ellentétben az ő védelmük nekünk cseppet sem érdekünk. Nem fenyegetni akarom, Mr Appletown, ne értsen félre... -egy kicsit megálltam és elgondolkoztam, hogy ezt hogy magyarázzam meg neki úgy, hogy ne vegye sértésnek és meg is értse - Tudom, hogy mi akár egymás hasznára is válhatnánk. Ha belemegy. Amennyiben nem hajlandó hátszelet adni, akkor kénytelen leszek a saját eszközeimet alkalmazni, ami nem biztos, hogy örvendetes következményekkel járna. Remélem, így már kezdi érteni, miről beszélek. Persze nem fogok részletekbe bocsátkozni, az kellene még, hogy előre lelőjem a poént... De ha már a poénnál tartunk... - Biztosan hallott a hotelben történtekről. Kérdem én: miért harcolna olyanért, amit egy szóra megkaphat? Kérdeztem apró mosollyal, majd az asztalra helyeztem az aktatáskát, és egy kissé felé toltam, hogy nyissa ki nyugodtan.
Az első kérdésen csak felnevetek először. Nem bántóan, inkább a helyzet komikumán derülve. - Igen, a kérdés jogos. De csak azért, mert valóban nem ismer még minket. Nekünk nem célunk és érdekünk az Önök elpusztítása vagy felesleges korlátozása. A megfigyelés viszont igen. És ez így is lesz. DE! - felemelem az ujjam - Önök nem patkányok, a labor pedig elég nagy, és tetszik is, ha nem tévedek. Alaszka szép hely, még ha kissé hideg is. Nem kell két frontos támadástól tartania. Ha az elpusztításuk lett volna a cél, akkor felesleges lett volna megrendezni ezt az egész költözködéses cécót. Az ment volna Chicago-ban is. Csak legyintek egyet. Nem tudom, hogyan intézték volna el a kollégák, de biztos megoldják valahogy. De határozottan nem erről jött értesítés. - Én úgy szereztem Önökről tudomást, hogy a chicagoiak jeleztek, hogy az ottani két falka alfája bajban van. Mindkettő. És még van pár farkas, akiket ki kéne emelni az ottani környezetből. Én meg farkasokat kerestem ide, egy másik falkát. A kívánságokat össze lehetett egyeztetni, és Önök itt vannak. Hátszelet viszont nem kapnak. Ha Vincent nagyon elkanászodna a megjelenésük ellenére, akkor majd ő kap béklyót. Átveszem az aktatáskát, és kinyitom, majd elmosolyodom. Ezzel a fiatalurat évekre megakadályozhatnánk az alakváltásban. De tetkók készítésére is futja belőle jó pár adagnyi ... - Nos, ha ezt nekünk szánta, akkor még könnyebb lesz kezelnünk az esetleges túlkapásokat. Becsukom a táskát, de az asztalon hagyom, csak kicsit odébb tolom. - Ami az emberi lényeket illeti, ők viszont a védelmünket élvezik. Beharapni lehet közülük, az ölést viszont nem támogatjuk, ellenkezőleg. És ebben nem nyitok vitát.
- Én csak azt akarom... - kezdtem kissé határozottabban - Hogy biztosítson arról, hogy egyelőre Vincent hülyeségein kívül ne kelljen maguktól tartanunk. Gondolom, nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, hogy halvány fogalmam sincs arról, milyen hatalom van a kezükben. Soha nem foglalkoztam az Őrzőkkel, mert nem volt miért. Szünetet tartottam, aztán leesett, hogy ez így nem biztos, hogy megnyerő lesz, szóval folytattam. - De nem vagyok teljesen hülye. Tudom, hogy amit azzal kezd-mutattam a szőrcsomóra- azt nem félne velünk kapcsolatban sem alkalmazni. Én hajlandó vagyok a maga szabályai szerint játszani. Sőt, még ennél többre is hajlandó vagyok, csak hogy lássa, komolyan beszélek. De nem ismerem magát, azt sem tudom, hogy mennyire szavahihető. Nem sok választásom van. Maguk hívtak ide, ezért fordulok Önhöz, nem pedig Vincenthez. Újabb szünet. Gyakorlatilag felkínáltam magunkat ölebnek. De inkább legyünk néhány hónapig esetleg ölebek, mintsem halottak. Azt viszont nem fogja beadni, hogy nem tervez tőlünk is begyűjteni néhány szőrcsomót, vagy bőrdarabkát. Annak is eljön majd az ideje előbb vagy utóbb. Pontosan azért, hogy nehogy elkanászodjunk. Még csak nem is ellenkeztem volna, ha tudom azt, hogy nem akkor fogja kihasználni, amikor a legnagyobb szarban úszunk. - Idő kell. Összegeztem két szóban a lényeget, aztán reagáltam az emberekkel kapcsolatos vasszigorra. Felkuncogtam kissé. - Én ugyan nem akarok vitatkozni az ügyben. Mint említettem, hajlandó vagyok a maga szabályai szerint játszani. De ha már így szóba hozta a beharapást... Lenne itt még valami. Szeretném, ha letenne arról, hogy magához veszi Anne Corvint.
Castor tényleg aggódik, és valóban elég messzire elmegy. Sejtem, hogy nem lehet jó a szájíze ettől. De hogyan értessem meg vele, hogy nem akarok nekik rosszat? Aztán szóba hozza Anne-t s mindjárt követel. Eddig tartott a nagy szerénység? És mi az, hogy ami a beharapásokat illeti?! Ezt tervezik azzal a szegény kislánnyal? Egy pillanatra érzem, hogy a harag hullámai nyomulnak az előtérbe, de ellenállok, és megmaradok a higgadtabb verziónál. - Ami a hatalmunkat illeti, elegendő ahhoz, hogy megfékezhessünk bárki farkast ha túlzottan megfeledkezik magáról. Lecsendesíthetjük, ha elveszti a fejét, megsebesíthetjük, meg is ölhetjük, de ezt csak akkor tesszük, ha nagyon muszáj. Aki egy leckéből nem tanul, annak pedig elvehetjük az alakváltó képességét meghatározott időre. Ennyit ízelítőül a lehetőségeink közül. Az előbb felsorolt dolgokat azonban itt Fairbanksben roppant ritkán kellett alkalmaznunk eddig, és ez után sincs szándékunkban ezt sűríteni. Felőlünk nem fogja Önöket váratlan támadás érni ... - megakadok ~ Hacsak Rhay nem tervez valami csetepatét ~ na, ezt hogyan tálaljam - ... mármint semmi komoly. Azt én sem tudom garantálni, hogy a egy-két fiatal hajba ne kapjon, ha éppen elragadja őket az indulat, de nem hinném, hogy komoly problémák lehetnek. Én nem tervezek parancsot adni semmiféle átfogó támadásra, ha ez megnyugtatja. Na, most akkor legyen neki ennyi elég! Nézze meg az ember, hát meddig magyarázzam még a bizonyítványunkat? - Ami Vincentet illeti, megértem, hogy aggódik. De azért nem véletlenül lett ő az alfa. Akármennyire is idiótának néz ki elsőre, nem fog hübelebalázs módjára totális háborút kezdeményezni. Előbb tájékozódik. Jelenleg az informátoraikat nyektetik éjjel nappal. Amúgy meg egy igazi ínyenc, ha nyer, azt is szereti kiélvezni, ami azt jelenti, hogy nekünk lenne módunk közbeavatkozni, ha mégis valami nagyon balul sülne el az Önök felkészülésében. Van idejük. Ennyit bizton megígérhetek. Sőt, még tehetek többet is. Felkelek, és a kis komódhoz lépek, majd előveszek két névjegykártyát. - Adok két telefonszámot. Az egyik ez én közvetlen mobilszámom. Kérek, ezt csak mértékkel! Ha lehet Ön tudja, esetleg a helyettese! - átnyújtom. - A másik egy ügyeleti vonal. Mindig van ott egy-két őrző. Ezt nyugodtan ossza ki a falkában, tudja mindenki! Vincenték is tudják. Ha bármi gond van, akár a másik falkával, akár csak álcaügyben, hívjanak minket! - ezt is odaadom, amjd visszaülök. - És akkor most térjünk át Anne-ra! Szeretném, ha elmondaná, mi is csapódott le Önnél a mi kis beszélgetésünkből a testőrével! Volt egy olyan érzésem, hogy nem az idegességtől nem sikerült felfognia minden szavamat, egy része el se jutott az elméjéig.
Ahogy elkezdte felsorolni, hogy alapjáraton milyen kis "varázslataik" vannak, én egyre csak süppedtem befelé az ülőalkalmatosságba, ami a testemet tartotta. Miért érzem azt, hogy ez még csak a kezdet? Hirtelen beugrik a Temetős éjszaka és az, hogy már ki lettem téve rgy igen nagy kaliberű fenyegetésnek. Biztos voltam benne, hogy ezt ők is megtehetnék, ha akarnák. Amikor aztán fogadkozott, egy kissé lassított, kereste a szavakat. Alig észrevehetően villannak fel a szemeim: érzem, hogy nem mondd el valamit. Akkor annyira mégsem tapogatóztam rossz irányba. Na de sebaj, én sem kívánom beavatni őt abba, hogy megpróbáljuk kissé kiegyenlíteni az információanyagainkat... Minden esetre, ha elég gyors és jó megfigyelő (és miért ne lenne az?), láthatja, hogy igen, észleltem a kis bakit, tudomásul vettem, de nem fogom feszegetni. - Kimondta a lényeget, Mr Appletown. Bólintottam, amikor közölte, hogy nem akar leszámolni velünk szép egyesével. Azért ő mégis csak ember volt, emberibb, mint én. Talán neki többet ér az adott szó, mint nekem, ha a saját köreimben mozgok. Aztán áttér Vincentre, és én akaratlanul sóhajtok fel. Jelen helyzetben teljesen felesleges volt bemutatnia, tisztában voltam mindennel, amit mondott. De azért illedelmesen végighallgattam, és csak aztán szóltam. - Távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem a pozícióját. És tudok a kísérleteiről is. De remélem, hogy azzal ő is tisztában van, hogy nekem is vannak trükkök a tarsolyomban, az más kérdés, hogy nem az ő bosszantása jelenleg a legfőbb gondom. Újabb kör lefutva, és hálásan (?) bólintok arra, hogy ha nagyon elszaladna vele a ló, akkor p*csán lesz rúgva. Pompás. Ez nagyon tetszett, ezt igen jól esett hallani. Figyeltem, ahogy felkel és szemmel láthatóan keres valamit. Átveszem tőle a két kártyát. Megforgatom az ujjaim között, nézegetem, majd a fotel karfájára helyezem. Az övé van felül, szépen felfelé fordítva, ahogy illik. Majd kifele elteszem. Bőszen bólogatok, hogy el fogom tenni, bár remélem, hogy használnom nem nagyon kell majd. - Tisztában vagyok Duncan indulataival és az esetleges történetbeli túlkapásával. - kezdtem, tekintve, hogy éreztem a hangján, hogy felmerült a félreértés gyanúja - Ön úgy véli, hogy a kislány legjobb fejlődését és biztonságát az segítené, ha önök nevelnék tovább. Higgye el, hogy ezt én meg is értem, sőt, igazat is adok magának, ezt elmondtam a testőrömnek is. De gondoljon bele! Hiszen egy hétévesről beszélünk! Ha a lelki traumáit nem is veszem számon, akkor előbukik belőlem a rosszindulatú kétség. Ő velünk él, nagyon sok dologgal tisztában van. Nem engedhetem meg, hogy mások kezébe kerüljön, érti? Mi is meg tudjuk védeni őt, semmit sem titkolunk előtte és mivel az előbb említette, hogy a beharapást engedélyezi, így feltett szándékom ezt el is végezni, mielőtt serdülőkorba ér. Mindkét opció olyan, mintha Duncan saját végtagjától kellene, hogy megszabaduljon, e ha már választani kell, akkor mindenképpen a számunkra kedvezőbbet fogjuk majd választani. Én pedig erről nem nyitok vitát. Ha csak nincs valami személyes oka rá, hogy ellenkezzen, akkor meg kell értenie a dolgot. Az pedig nem érdekel, hogyha szadistának titulál, én sem puszta jókedvemből fogom megtenni. Egyszer mindenképp válaszút elé kerültünk volna, de hála Morimernek, most egy kicsit felpörögtek az események.
Úgy tűnik a falka kérdése nyugvópontra jutott. Legalábbis egy időre. Nekem még szándékomban áll kicsit megbolygatni a dolgokat, de csak később. Most Anne van "terítéken" hála a jó égnek még csak átvitt értelemben. Nem kerülte el a figyelmemet sem a fotelbe süppedés, sem a szemvillanás. Egyik sem gond. Nekem Castor nem ellenségem, majd ezt idővel talán ő is megérti. Amikor azt említette, hogy a kislányt serdülőkor előtt be akarja harapni, akkor rándult csak meg az arcom. - Nos, megértem az álláspontjukat, de sok tekintetben nincsenek meg a kellő ismereteik és tapasztalataik, hogy megfelelően tudják mérlegelni a helyzetet. A serdülőkor előtti beharapást egyáltalán nem ajánlom. A gyermekek nem rendelkeznek még kellő belátással és önuralommal, ami meg a serdülőköri érzelemingadozásokat illeti, a farkasindulatokkal megspékelve ... nemrég küzdöttük végig ezt egy farkaslánnyal, akit egészen kiskorában beharaptak. Higgye el nekem! Nem akarja végigcsinálni! - ezt most nagyon őszintén jön, még nekem is rengeteg álmatlan éjszakám volt abból, hogy Loreley felnőtt. - És egy gyereket kitenni az alakváltás fájdalmainak és traumájának minimum havonta, de higgye el, ennél sokkal többször fog megtörténni ... ez nem a jó megoldás. Ha most kellene döntenem annak a gyerek sorsáról, én inkább megöletném, minthogy még egyszer kitegyem ennek őt és a környezetét. Tartok némi szünetet, és aztán csak felvázolom a saját álláspontomat. Loreley életben maradt, felnőtt, de szerintem sokkal többet vesztettünk energiába, időben, erőforrásokban, mint amennyit a farkaska most ér. És nem akarom ezt még egyszer a nyakamba venni. - Nem akarjuk teljesen átvenni a gyerek nevelését, és nem akarjuk elszakítani őt a nevelőapjától, ez egyiküknek sem lenne jó, és mi figyelembe vesszük mind a kislány, mind Duncan érdekeit. AZ Önök háza tája igen mozgalmas lesz az elkövetkező hónapokban, és években. És Duncan is el lesz foglalva eléggé. Nem tudom, lesz-e szabad kapacitás arra, hogy egy lánygyermeket állandóan kísérgessen valaki. Mert Vincent nem Victoria, ő simán bepróbálkozhat egy gyerekrablással. De ha Anne nálunk járna iskolába, úgymond, akkor az ő számára is teljesen világos lenne, hogy a gyerek a mi védelmünket IS élvezi. És kétfrontos konfliktusba ő sem akar belépni. Ettől még Duncan az összes szabadidejét a gyerekkel töltheti felőlem, én nem akarom őket elszakítani egymástól. Ugyan mért is akarnám? Nekem semmi okom fájdalmat okozni bárkinek is odaát a falkánál. Nekem az a jó, ha ők egységesek, életképesek és tettre készek. De még nem végeztem. - S végül elmondom azt is, mi előnye származna ebből Önöknek. Anne olyan nevelést kapna, amit aztán hasznosíthat. Önök éppen azon ismereteknek vannak hiányában, amiket ő itt nálunk megtanulhat. Nekem nincs kifogásom az ellen, hogy a falka tagjává váljon, ha már megérett rá. Egy erős kapocs lehetne a két csapat között. Még az sem lenne Önöknek hátrányos, ha Őrző lenne belőle. Valaki, aki az Önök falkájával szimpatizál, itt nálunk.
Nincsenek meg a kellő tapasztalataink? Erre már húztam a számat. Lehet, hogy baromi jó hírszerző hálózatuk van, de arról senki sem fog neki beszámolni, hogy 350 hosszú év alatt mit láttam, mit éltem át és kikkel találkoztam. Tudhatja, hogy milyen alsót hordok, tudhatja, hogy a maffiában utaztam, de ezekbe a személyes és építő jellegű dolgokba senki sem fogja beavatni. Én nem tudok róla semmit sem, mégsem állok neki kioktatni. Bár éreztem rajta, hogy komolyan aggasztja a dolog, de egyszerűen.. Ő ember volt. Rengeteg olyan dolog van és lesz, amikben nem fogunk soha egyetérteni, mert hiába van emberfeletti képességekkel megáldva, soha nem fog úgy gondolkozni, mint egy vadállat. Az emberek csak úgy dobálóznak az összetartással, iskolákban tanítják, hogy mik a dominancia non-verbális jelei, de azzal a tudással elmehetnek havat lapátolni. - Mr Appletown, a világért sem akarok a lelkébe tiporni, de az Ön "elméleti" tudása ide most borzasztóan kevés. Maguk teljesen más rendszer szerint élnek, ami nem rossz, de köze sincs a farkasléthez. Ismerhetnek bennünket, tanulmányozhatnak, lefegyverezhetnek, de soha nem fognak tudni farkasként gondolkozni. Vagy érezni. Ennek fejében azt kérni, hogy szakítsam ki az egyik kölyköt a falkából, egyenesen baromság. Jó, egy kicsit elvetettem a sulykot. Megadóan fel is emelem a kezem, hogy ne vegye támadásnak. Ugyan azt éreztem, amit Duncannel. Tudom, hogy igaza van, de... De... Vannak dolgok, amiket nem érthet meg és én sem biztos, hogy el tudom mondani neki úgy, hogy az álláspontjaink közelebb kerüljenek egymáshoz. - Az, hogy önnek már volt kellemetlen tapasztalata, az egy dolog. De a két lány sem biztos, hogy ugyan olyan. Neki, amióta csak emlékei vannak, farkasok a dajkái. Mindig ott van velünk. Nem ismeri azt a gyereket. Ha elszakadna tőlünk... - szünetet tartottam, mert annyira kezdett megviselni a helyzet, hogy már a szavakat sem nagyon találtam. Minek kellett belekeverni azt a szerencsétlen gyereket? - Maga szerint a lelki bántalmak, a mentális fájdalom elhanyagolhatóbb, mint a kinőhető fizikai megrázkódtatások? Egyszer már elvesztett egy családot, most már nagyobb, van esze, és egész biztos vagyok abban, hogy összetörne, ha nem lehetne velünk mindig. A zárómonológja felett sokáig csendben ültem. Összekulcsoltam a kezeimet, és elmélyülten bámultam a cipőm orrát. Végtére is, a cél az lenne, hogy egységet kovácsoljak, de ezzel a lépéssel máris bomlasztásba kezdenék. Ha engedem Anne-t elmenni, Duncan sosem bocsátja meg, talán még meg is öleti magát, na azt viszont Amber sem felejtené el egykönnyen. A pletyka pedig még farkaséknél is pletyka, és csak feleslegesen emésztené fel mindenki energiáját. - Fogalma sincs, mit kér tőlem, Mortimer. Először szólítottam a keresztnevén, talán azért, mert ez a téma egy kicsivel emberibb, közvetlenebb hangvételt érdemelt, mint az üzleti jellegű része a beszélgetésnek. Szórakozottan forgatni kezdem a névjegyét a kezemben, és igyekszem a lehető legnagyobb nyugalommal mérlegelni. Igen, tudom, hogy már akkor elb*sztam, amikor engedtem, hogy idehozzák. De ami megtörtént, azon már nem tudok változtatni... - Lenne egy javaslatom. Tételezzük fel, hogy normális emberek vagyunk, és nekem döntenem kell arról, hogy a gyerekem melyik iskolába menjen. Mit teszek? Tájékozódok - az már megtörtént. Aztán megkérdezem a gyereket, esetleg elviszem nyílt napokra, vagy az iskola előkészítőbe. És ha úgy látom, hogy tetszik neki és szereti, akkor rábólintok. Csak felnéztem rá és vártam, hogy érti-e, mit akarok ezzel mondani, mielőtt tovább magyaráznék.
Igen, én is tudom, hogy nem igazán érthetjük a farkas lelkületet. Hiba, hiányosság, amivel mindig számolnunk kell. De a reakciókat láthatjuk, és egy részt megjósolhatjuk előre, még ha nem is értjük pontosan, mért is következett be. Amúgy megható, hogy ennyire ragaszkodnak hozzá. - Nos, nem ismerem Anne-t, de biztos nagyon különleges kislány, ha ennyire szívébe zárta a falka emberként is. Meg gondolom a nevelőapja is népszerű ... Akárkinek ezt nem lett volna megengedve, úgy vélem, és a kicsinek esélyes sem lett volna személyes varászával bárkit elkápráztatni, ha az, aki odaviszi nincs benne a pixisben. És megtörténik a csoda, mert valóban közelednek az álláspontok. - Ez egy nagyon jó ötlet! - élénkülök fel a javaslatra. - Amúgy sem gondoltam a dolgot egyik napról a másikra bevezetni. Én is tisztában vagyok vele, hogy mindkét félnek, de különösen Önöknek még több idő kell az újdonságok elfogadásához. Szívesen látjuk a kislányt bármikor, és annyi időre, amennyire Ön és a nevelőapja jónak látják. Most én vagyok az, aki a pohár után nyúl, és kiissza a maradékot, de örömében, nem bosszúságból. - Tölthetek még? - kérdem meg udvariasan, azt a választól függően cselekszem. - Tudja, Mr. de Luca ... - én még nem merészkedek a Castorig - ... itt most azért egy nagy adag diplomáciai manőverre is szükség van. Azzal, hogy ide hívtam a házamba, kinyilvánítottam, hogy élvezi a bizalmamat, ez elsősorban Vincentnek szólt. Ha a gyermek ellátogat párszor hozzánk, azzal Önök nyilvánítják ki ugyanazt. Higgye el, jelzésértékű lesz. És nem erőltetek semmit, főleg nem a gyerekre. Persze ha Anne olyan kivételes gyerek, amilyennek sejtem, biztos jól fogja érezni magát a nevelőkkel. Nekik persze kicsit furcsa lesz, hogy ennyire fiatal, de meg fognak birkózni a kihívással. De tereljük vissza egy kicsit a beszélgetést az általánosabb síkora. - Az Őrzők és a farkasok viszonya mindig is egy se veled se nélküled kapcsolat volt. Igazából akkor működik jól a dolog, ha szervesen részei vagyunk egymás életének, még sincs túl sok dolgunk egymással. Ha egy őrző és egy farkas találkozik, az általában azt jelenti, hogy valami félresiklott és korrekcióra szorul. Szóval nem kell attól tartania sem Önnek sem a többieknek, hogy túl sok zaklatásnak lennének kitéve. Persze az első idők mások. Mindkét félnek lehetnek kérdései, és össze kell szoknunk. Azt javaslom, kérdezzen bátran, és a többiek is! A létünk nem titkos, az elveink sem. Egyes módszerek, tanok, eljárások igen, de ezeket legfeljebb nem mondom el. sokkal jobb kérdezni, mint holmi téves következtetések mentén indulva rossz helyen kikötni.
Szélsebesen vontam fel a szemöldökömet a hírre, miszerint roppantul örül az ötletemnek. Éreztem is a levegőben egy kis felfrissülést, ami egyértelműen alátámasztotta a kimondott szavait. Én pedig megállapíthattam, hogy egyelőre, amíg én is jófiú vagyok, addig ő sem veszi elő a mocskosabbik énjét. Mert nagyon sok pénzt tettem volna rá, hogy olyan is van az öregnek, de még nem álltam rá készen, hogy szembe is találkozzak vele. - Igen, köszönöm. Fogadtam el az újabb poharat, majd ahogy töltött, bele is ittam. Mintha kicsit megkönnyebbültem volna. Az nem izgatott, hogy Duncan mit fog szólni, mert úgy gondoltam, hogy kihoztam a helyzetből a maximumot. Mindamellett, hogy nem lenne feladatom kiállni egy emberkölyökért, de miatta megtettem. Így vagy elfogadja a legdiplomatikusabb és fájdalommentesebb megoldást, vagy kitalál valami mást, amibe én nem biztos, hogy bele fogok egyezni. - Eddig csak azért bíztam meg magában,mert úgy gondoltam, hogy egy gyereknek biztosan nem akar ártani. De most, hogy kissé ismerem a gondolkodását, be kell, hogy valljam, sokkal rosszabbra számítottam. Mondtam, majd még egy kortyot ittam az italból, a maradékot pedig visszatettem az asztalra, hogy kényelmesen hátradőlhessek a fotelben, és Mortimer szemébe nézhessek. - Személy szerint roppant sok dologra vagyok kíváncsi, de úgy vélem, hogy azt majd legközelebb. Esetleg, ha majd elvisszük a kislányt. És ha lesz rá ideje. Telefonon egyeztetünk mindenképpen, de... Nekem is vannak még hátra körök, amiket le kell futnom. És borzasztóan remélem, hogy Vincent addig kimarad a buliból. Felsóhajtottam, ahogy az a nyikhaj eszembe jutott, majd kissé el is fintorodtam. De jó volt a kedvem, tényleg úgy tűnt, hogy a dolgok kezdenek sínen lenni az életemben. Egy ilyen kis Vincent csak nem rombolhat le egymaga mindent, nemde? Akkor nem lenne igazság ezen a földön...
- Még sok mindent nem tud rólunk. Például a második világháború alatt az európai őrzők rengeteg légitámadásokban megsebesül farkast gyógyítottak meg. A chicago-i kollégáknak köszönhető, hogy Liu életben maradt a támadás után. És még sorolhatnám ... Nem dicsekvésképpen mondom, egyszerűen csak tudnia kell, hogy ez nem az inkvizíció. Úgy tűnik, mi majdnem mindent elrendeztünk. De még nem végeztem. Hátra van egy komolyabb bizalompróba. Nem feltétlenül kell ma teljesíteni, de már a kudarc is előrelépés lehet, hiszen képet ad arról, hogyan is állunk. - Arra még nem gondolt, Mr. de Luca, hogy Vincent legalább annyira tarthat Önöktől? Hogy ő is aggódik? Ha nem is saját magáért, de mondjuk a fiatalabbakért? Persze, ahogy ismerem, ezt még saját magának sem vallaná be, de így van. És én sem ismerem Önöket, nem tudom, mire is számíthatok. Vincent pedig a közeljövőben valószínűleg találkozót kér tőlem, és hasonló kérdéseket fog feltenni, és nekem őt is meg kell nyugtatnom. Ezért kérnék Öntől valamit. Alapvetően tekinthetjük nagy horderejű dolognak, és formalitásnak is. És szíve joga, nemet mondani, nem lesz semmi következménye. Egy hajtincset kérek. Nem részletezem. Ha Castor eléggé felkészült, és képes más fejével is gondolkodni, akkor tudhatja, hogy csak azt kérem tőle, ami Vincenttel szemben már a rendelkezésemre áll, és amit arrafelé sem akarok feleslegesen és meggondolatlanul felhasználni.
Kissé meglepődöm az irgalmas szamaritánus felsoroláson, de főleg azon, hogy Liu életét is nekik köszönhetjük. De nem az én tisztem volt ezért hálálkodni, annyira nincs hozzám nőve, hogy térden csússzak az Őrzők előtt. Majd Liu megteszi, ha akarja, és ha egyáltalán tudomást szerez a dologról. Így csak hümmögtem egyet, mintha meglepődnék, vagy elismerném a munkásságukat. Igazából nem tudott meghatni. De udvarias voltam, nem fojtottam belé a szót. Aztán felhozta Vincentet és megint sóhajtanom kellett. Hogy gondoltam-e rá? Nem. Ha én Vincentre gondolok, akkor csak az a szépen felszaggatott pofája jut eszembe, semmi több. Szóval Mortimer most valamiféle bástyát akar jelképezni kettőnk között? Én azt hittem, hogy már megbeszéltük, hogy segít egy ideig és én is a szavamat adom, hogy rendesen fogunk viselkedni. Amikor kiejti, hogy hajtincset kér tőlem... Nem is tudom, mire gondoltam először. Szerintem én semmire. Hirtelen egyenesedtem fel, felkeltem a fotelből, és úgy álltam ott, mintha karóba húztak volna. A szememen átvillant a bestia parázs tüze, de lelohasztottam. Felmorrantam, majd hideg hangon szóltam a Protektorhoz. - Ön most arra akar kérni, hogy önszántamból szolgáltassak magamból egy darabot? Csak egy nyisszantás és már meg is kaphatja azt, amivel féken tud tartani? Annak fejében, hogy én megküzdöttem azért a szőrcsomóért és elhoztam magának?! Indulatos voltam, mert ezt baromira nem éreztem helyénvalónak. Illetve nem éreztük. Rendben, kapja meg azt az átkozott hajtincset, de akkor magammal viszem az én kis ajándékomat. Dacos lettem, mint egy gyerek. Nyilván semmi értelme nem lenne annak, ha most nem adnék neki hajat, mert akkor megkísérelné megszereztetni, az meg csak külön púp a hátamra. Felhörögtem, és körbesétáltam a fotelt, majd a karfájára támaszkodtam. - Ne haragudjon, de én azt hittem, hogy ez nem így megy. Nem ilyen cserekereskedelem alapon. Ha.. Ha ezt tudom, nem őrizgetem Vincent mocskát az otthonomban! Miért nem kért tőle is? Lett volna rá alkalma az évek alatt, nem? Háborogtam egy kicsit. Már rég eldöntöttem, hogy viheti a korpamentes hajfürtömet, de megint kibukott, hogy ő sem más, csak egy ember. És megint elvárja, hogy én is emberként gondolkozzak és hozzak döntéseket.
Nos, úgy tűnik, Castor kissé zokon vette a kérésemet. Nem bántódom meg emiatt, sőt teljességgel megértem, hogy felzaklatja a dolog. - Ha nem hozza el ezt a szőrcsomót, akkor feltehetőleg kérek. Ha elviszi, és elteszi emlékbe, akkor is kérhetek. De csak abban az esetben, ha Ön is ad. Ez a darabka lehetővé teszi nekem, hogy megfosszak egy vérfarkast az alakváltás képességétől, és egyéb korlátozásokat tegyek rá. Ez egy kitűnő fegyver arra, hogy ha valakivel végképp elszalad a ló, akkor megállítsam. Nem akarok vérengzést a városban, gyilkosságokat, vagy ilyesmi. De nem szoktam visszaélni a hatalmammal, mert nem egyezik az életfilozófiámmal. Ha Vincent eljön hozzám, meg fogja tudni, hogy a markomban tartom, mert ez visszatartó erő lesz neki abban, hogy elszámítsa magát, de joggal kérdezheti, mit teszek, ha Önök kezdenek el túlzottan erősködni? És akkor ez az a válasz, amit én szeretnék adni, neki, hogy mindketten egyenlő elbírálás alá esnek, mert ez az egyetlen, amit tiszta szívvel válaszolhatok. Ha nem adja a hajtincset, akkor igen, viheti a szőrcsomót is, mert nem fogom Vincent megfékezésére használni, ha esetleg szükség lesz rá. Némileg határozottabb hangnemet ütöttem most meg, a hangomból eltűnt barátságos szín, de nem lett helyette barátságtalan. Castor szimpatikus nekem, és nem várhatom el tőle, hogy hirtelen minden eddigi nézetét megváltoztassa, és másképp gondolkodjon. Nem fogok rá neheztelni, ha nemet mond. - Tudom, hogy sokat kérek, hiszen még alig ismerjük egymást, és nincs oka megbízni bennem. Megértem, ha még ezt a lépést inkább visszautasítja. De én meg szeretném, ha látná, hogyan is gondolkodom. Nekem Önök mindketten, és mindkét falka egyformán fontos. És nem akarok egyiknek sem kedvezni a másik ellenében.
- Teszi el emlékbe a fene! Mondtam fennhangon. Roppantul értékelem a diplomáciai hajlamait, de azt kevésbé, hogy lagymatag hangnemben gúnyt űz az ereklyémből. Olyan volt ez, mint amikor a háziasított kutya megfogja az első macskát, és büszkén hurcolja oda a gazdája lábtörlőjére. Nem akar az semmit azzal tetemmel, csak meg akarja mutatni, hogy azért ő küzdött meg, teljesen egyedül és sikeres volt. - Nem viszem el sehová azt az átkozott cafatot. Sőt, előre mondom, hogy még magamból is itt hagyok mellé egy darabot, de nem teljesen értem a logikáját. Még mindig a karfára támaszkodtam. Éreztem, hogy kicsit megkavarodott a szoba levegője, de nem volt még veszve semmi sem. - Az rendben van, hogy a mi kezünket megköti, és leveri rajtunk a balhét. De mi lesz a következő? Mi lesz akkor, ha egy engedetlen farkas, vagy egy felhergelt kölyök nekiáll randalírozni? Szép sorjában leakaszt majd mindenkiből egy darabot? Olyankor miért cselekedne, amikor már késő? Mert lemészárolhatnám a fél várost a farkasaimmal, utána már nagyon sokat érne a bűbája... Persze, ha nem tudja feltámasztani az embereket. Hozzáteszem, nem áll szándékomban erre vetemedni, csak kérdezem. Maga mondta, hogy kérdezhetek. Mire ezt kiadtam magamból, egy kicsit jobb lett. Visszaültem a fenekemre, és lehajtottam a maradék italt, és vártam a választ, mert baromira érdekelt a dolog.
Na, most volt itt az ideje, hogy kissé talán megfeddjem Mr. de Luca-t. - Elég nagy bajban lennénk, ha minden falkatag jó magaviseletéről nekünk kellene gondoskodni. Akkor minek van alfája a falkáknak? Ön mire van ott? És Vincent? Természetesen történnek gyilkosságok hirtelen felindulásból, lehet baleset, szerencsétlen egybeesésből adódó kényszerű lépés. Ilyesmi előfordul, mint ahogy az emberek is ölik egymást, ittasan vezetnek, vagy éppen megverik a saját gyereküket. Nekik sem kötheti meg senki a kezüket teljesen. Nincs is értelme. Én nem vagyok a kipárnázott világ híve. Ennek a két kis emléknek nem az a lényege, hogy megtegyem amit megtehetek vele, hanem a tény, hogy megtehetem, és hogy Ön és Vincent elég okos és bölcs, hogy ezt ne hozza a saját fejére. A tagok tetteiért is valamilyen szinten Önök felelnek. Ha egy még túlzottan labilis kölyköt az utcára engednek, és az balhét csinál, az Önök felelőssége is. Ha nem hívják fel a figyelmét a falkatagoknak az önmérsékletre, az szintén. Ha valami mégis beüt, minden megelőző intézkedés ellenére, akkor pedig a felelősségre vonás is az Önök dolga. Legalábbis első körben. Nem kérek lehetetlent, csak felelős hozzáállást. Nehogy már itt azt akarja bemesélni nekem, hogy nincs befolyása a falkatagokra! Mert ha igen, akkor kereshetünk egy új alfát ... De persze ezek csak a határok kipuhatolása, ki mit mennyire tart fontosnak, hogyan érvel, mennyire lehet erősködni ... Nekem elég az, hogy mégis megkapom a hajtincset. Ez már nagy diadal, és minden elismerésem a döntéséért.
- Már elnézést, de maga hol élt eddig? Csak itt, Fairbanksben és ehhez hasonló porfészkekben? Mert ha igen, akkor nem csodálkozom, hogy ennyire könnyelműen általánosít és ringatja magát a közhelyes szereposztások köntösébe. És ez esetben elnézést a hangnemért, mert nem tudhatja, hogy egy nagyvárosban hogy működnek a dolgok. Visszafogtam magam és próbáltam nem túlságosan támadó lenni. Nem hiszem el, hogy ilyen öreg és még mindig megzabálja ezeket a baromságokat. - Szép és jó elgondolás, hogy az Alfa azért van, hogy vezessen és terelgesse a rakoncátlan bárányait. De amikor elszaporodik a fertő, és már 80, 100 tagja van egy falkának, olyanok, akiknek még az arcára sem emlékszik a nagyságos Alfa, akkor már nem ilyen egyszerű az élet, Mr Appletown. Sőt, elárulom magának, hogy egy valamire való farkas már csak a vére miatt is ágál a parancsnak, amíg nincs a halál szélére taszítva. Az lehet, hogy most kevesebben vagyunk, de ezek gyilkosok, érti? Brutálisabb farkasok, mint az a kis kutatásaiból kiderülne. És ha éppen roppant jó okuk van arra,hogy valami meggondolatlanságot tegyenek, meg is fogják tenni. Nem egy rakás hipnotizált bábot mozgatok, nagyon is erős akaratuk van, higgyen nekem. Hogy is magyarázhatnám el neki... Olyanokkal nem könnyű közös nevezőre jutni, akik belegyalogolnának a halálba csak azért, hogy véghezvigyék azt, amit akarnak. Gabriel is meghalt volna a becsületéért, Duncan pedig Amberért... Akármilyen őrült és beteges dolog, de így van. És Anne-ért is meghalna, nem lenne visszatartó erő számára semmi sem. Az pedig nem állapot, hogy mindenkit sorra bezárjak. Szerencsére Liu már veszteg tud maradni, de akkor is... - És a farkasok meggyilkolásáról mit gondol, Mr Appletown? Szintén csak kérdésként... A hasonló problémák elkerülése végett jobb szeretem hamar lezárni a nemkívánatos kölykök fennmaradását. Talán ezt is ellenzi? Vagy mi már nem vagyunk olyan értékesek, mint a halandók? Nekünk nem fáj? Mi nem vérzünk, ha felmetszi a gyomrunkat? Egyáltalán nem voltam heves, egyszerűen csak kemény és követelőző. Ha most azt akarja mondani, hogy a kölykök ölését is megtiltja, nem tudom, hogy mi lesz. Nem fog tetszeni, az biztos. Hiszen azért ők még inkább emberek, mint farkasok. Ráadásul nagy részük roppantul idegesítő is tud lenni...
Ejnye mán, mi ez a hang? És miért feltételezi rólam, hogy komplett hülye vagyok? Akkor talán rakjuk helyre a dolgokat! - Nem véletlenül vannak itt Önök, Mr. de Luca. Az a falka már túl nagy volt. Majd most szétszélednek, vagy elhullanak. Ezt a leckét nem tanulta meg a 350 éve alatt, hogy csak akkora erőt szabadítson el, amit még kézben is tud tartani. Ön volt az, aki nem tudott megbirkózni a nagyvárossal, és az kis híján felőrölte Önt, a falkája pedig kezdett ellenőrizhetetlen lenni. Nos, tessék, ez az egyik ok, amiért itt van. Újrakezdhet, válogatott emberekkel, valamivel áttekinthetőbb környezetben. Remélem, most nem bukik el ... Nos, ha ezt akarta hallani, akkor megkapta. Igen, elbukott, de ez nem egy büntetés, ez az újrakezdés lehetősége, esély a fejlődésre. - Azt hiszem, a választ megkapta a kérdésére. Minden farkas élete annyira értékes számunkra, amennyire ő maga értékessé teszi. Ön itt van, él, cselekedhet. Feltehetően értékes. Ha egy véletlen beharapás áldozata farkasként nem életképes, akkor viszont meg kell válni tőle, és megbüntetni azt, aki ezzel a tettével megölte az illetőt. Érti már? Mindig van felelős, általában nem is egy. De a felelősségre vonás nem feltétlen fizikai büntetés.
Akkor most jön az a rész, hogy kioktat? Remek. Ha tovább mondja a magáét,lassan sutba dobhatom az összes nyugalmat és békét, ami a vadászat után megszállt. - Persze, maga nagyon könnyen prédikál a kandalló melletti kényelmes kis foteléből. De rendben van, mondja csak, rója fel, hogy mennyire elszaladt a ló a városban, tessék! Van még valami mondanivalója? Neki semmi köze nincs ahhoz, hogy torkollott kudarcba és zsákutcába az életem. Sokat öltem magam is,nem csak ölettem. És igen, hidegvérrel iktatom ki bármelyik kölyköt és majdnem bármelyik másik farkast, de ez akkor is abszurdum. Tisztában vagyok a feladataimmal és kötelességeimmel. Morgok egyet, majd mélyen hallgatok tovább. Kösz, igazán rendes tőle, hogy életképesnek titulál. - Maradjunk abban, hogy betartom a maga szabályait. Nem ölünk szánt szándékkal embert, de innentől kezdve nem engedem, hogy beleártsa magát a falkám dolgaiba. És ha már itt tartunk, a felelősségről és nevelésről szóló kiselőadását egész nyugodtan megoszthatja Vincenttel is, higgye el, hogy ráfér. Felkeltem és körbenéztem a szobában valami vágóalkalmatosság iránt. De mivel kutakodni nem akartam, így széttárt kezekkel álltam meg a szoba közepén. - Egy ollója lenne esetleg?
Végighallgatom, ahogy mérgelődik, de én nem jövök ki a sodromból. Én tudom, hogy nem könnyű az élete, és nem könnyű alfának lenni. Még ha ő úgy gondolja, hogy erről sejtelmem sincs, akkor is. Protektornak lenni sem egyszerű, ha már itt tartunk. És nem mindenki ennyire kezes bárány, mint ő. Mondjuk például a bétája falkája nem volt mindig az ... De ebbe inkább nem avatom be, nem árt az nekünk ha úgy gondolja, hogy teljes erőfölényben vagyunk. - Hogyne. - felkelek, és előveszek egy kis ollót az egyik polcról. - Tessék! És sajnálom, hogy felbosszantottam. Én nem akartam ennyire az orra alá dörgölni az ideérkezés pontos körülményeit, de ha rákérdezett, akkor inkább az igazat mondtam. Én szívből kívánom Önnek, hogy itt magára találjon, és könnyebb legyen az élete, több örömmel és boldogsággal! Nem fogom feleslegesen zaklatni, természetesen, de Ön bármikor kereshet. Ha megkapom a hajfürtöt, átveszem, és az ollóval együtt elteszem.
Kezdőlap
