Kész. Végem van. Ki fognak csinálni, ha ez a pasi nyomozásba kezd itt nekem. Valahogy le kéne csillapítanom, de mégis hogy a f3nébe? - Ezek után soha senki nem mondhatja rád, hogy nem mersz fejjel menni falnak! Bár általában azért inkább megvárod, amíg a fal jön neked. Legalábbis nekem ez jött le ebből a hirtelen reakcióból. - követtem a pillantásommal, ahogy felállt, és távozni készült. Fenomenális, most már nem állhatok be elé, és kényszeríthetem vissza a székébe csak mert hinni akar a vérfarkasokban, hiszen akkor kénytelen lennék elkapni egyik este egy sikátorba. - Én szeretnék neked örömet okozni, de nem mindenáron. Például nem fogok éjjel háromkor szerenádot adni az ablakod alatt fehér klepetusban, bohócsipkával a fejemen, de egyébként tele vagyok vállalkozószellemmel és megbánással. Ugyanis lassan tényleg kezdem sajnálni, hogy nem tudok neked hozni egy farkasembert, pedig ha tehetném, biztosan te lennél az első akinek bemutatnám. De sajnos nem láttam mostanában egyet sem. - kicsit kifelé fordultam, és keresztbe tettem a lábaimat. - Az a farkas pedig, csak egy magányos állat, akit biztos etetett néhány ember, ezért mert olyan közel jönni hozzám. De akkor legközelebb megmondom neki, hogy 'Ha adsz nekem egy puszit a hátsó felemre, akkor elhiszem, hogy jó az ízlésed.' Hátha átváltozik egy szőke jóképű pasivá, és lesz egy jó napom... De azt, hogy téged is kísérget egy, nem túl világos számomra. - Lehet, hogy beigazolódott sejtésem, azért van ennyire meggyőződve a létezésünkről, mert egy nem normális harapós szőrpamacs felfedte előtte a kilétét... De legalább nem az én hibám, hogy ennyire hisz bennük. - Mindenesetre örülök a találkozásnak, Martin, remélem még összefutunk egy jó beszélgetésre. - azzal én is felálltam, a zsebembe süllyesztettem a szülővárosomról készül rajzot, és a farkasossal nem is foglalkozva hagytam el a helyet. Az italt felírják úgyis a számlámra, most már nincs hangulatom azzal is vesződni.
Hát Dotty most akkor semmit nem értett meg abból, amit mondtam,v agy nem akarta megérteni? - De én nem akarok - csattantam fel, aztán mivel vagy nyolc fej fordult felém, halkabbra vettem, majdnem suttogtam közel hajolva - ... nem akarok farkasembert! Éppen ez a bajom, hogy nem akarok, de vannak! Na, jobb, ha ezt abbahagyom, mert ha nem hisz benne, akkor mentőt hív hozzám, ha azonban tud valamit, akkor ... na, abba jobb nem belegondolni. Még a végén minden tiltakozása ellenére beállít eggyel, és leharaptatja a fejem. Nem, nem merem kifejteni, hogy mit értek azon, hogy kísérget egy. - Vigyázz magadra, Dorothy! - köszöntem el tőle. Hát most vagy már eleve dilis vagyok, vagy abba fogok beledilizni, amire rájöttem. Szép kilátások ...
Még mielőtt visszaállnék a csatasorba, illő lenne beköszönnöm az új atanerknek. Sednával egyébként is roppant felületesen ismerjük egymást, nem tudom hogyan vélekedett rólam, illetve most hogy teszi. Hívatlanul meg nem fogok visszasétálni a falkába, hisz az adott szavam Vincenthez köt. Így esett a választás erre a semleges területre. Nem tudom mit várjak ettől a beszélgetéstől, legfőképpen azért mert nem vagyok tisztában vele mennyit tud rólam, és az úgymond eltűnésem körülményéről. Ennek fényéében pedig tarthat árulónak (amiért gyakorlatilag szó nélkül tűntem el a térképről), vagy pedig sajnálatot ébresztettem benne mert elvesztettem valakit aki fontos volt számomra. Akármelyik legyen, titkon azt remélem, hogy kóbor farkasként sétálok ki az O'Connorsból ha a beszélgetésnek vége, de azzal sem törne össze a világom, ha visszafogadnak. Egyszerűen tök mindegy nekem hogy alakul, ám ezt a beszélgetést így is-úgy is meg kell ejteni. Erre gondolok mikor leparkolok az O'Connors előtt. A kocsim nem túl feltűnő darab ahhoz ellopják, ennek ellenére aktiválom a riasztót a Volvo-n mikor elsétálok mellette. Az O'Connor elég kihalt a napnak ennek szakaszában, amit egyáltalán nem bánok. A pultostól csak egy tonicot kérek, amit helyben ki is fizetek, aztán letelepedek egy elég félreeső asztalnál. Van még úgy három és fél perc a megbeszélt időpontig, és Sedna még nincs itt. Tehát vagy halál pontosan érkezik majd vagy késik, ahogy egy jó üzleti partnernek kell. Nekem pedig nincs más hátra, összeszedem a gondolataimat. Sedna nem tudom, hogy milyen vezető lehet, de mindenek előtt nőből van. Hozzájuk külön észjárás kell. Hát okosan kell beszéljek, mint Mortimerrel. Mértéket tartva. Ezzel nem lesz gond.
Ma reggel határozottan jókedvűen keltem föl. Minden puha hófehér takaró borított, ennek ellenére szikrázóan sütött a nap. A fénytől máris jó kedvem lett. Kivételesen mentesítettem magam az ezernyi adminisztrációs és egyéb hülyeség alól és elheveredtem az üvegezett nappalimban fürödve a verőfényben egy remek könyvet olvasgatva. Az sem tudott kizökkenteni, hogy a kutyáim folyamatosan keresztbe-kasul mászkáltak a házban. Félig elaludtam már, amikor megcsörrent a telefonom. Csodálkozva vettem fel, mert nem volt ismerős a szám. Úgy gondoltam ugrott a pihizés, mert biztos valamelyik falkatag lesz, ők tudták csak a mobilom számát, meg a bátyám, de abban nem hittem, hogy ő hív. Nos igazam is volt, habár nem úgy, ahogy hittem... Az egyik régi tagunk volt, Ian Matthew Vaughn, ha az emlékezetem nem csal. Természetesen ismertem, ahogy a többi farkast is, de igen felületesen. Nem nagyon kereteztük egymás útját, valahogy mindig más körökben forogtunk. A beszélgetés után felidéztem, mire emlékeztem róla. Az eltűnése nagy port kavart, de akkor éppen a bátyámmal voltak gondok, így nem nagyon tudtam foglalkozni a dolog részleteivel. Máig nem tudtam miért ment el, Vincent erről nem mondott semmit, így is elég sok más szakadt a nyakamba, az eltűnt farkasokra már végképp nem volt időm. Ellenben azt jó jelnek tartottam, hogy felhívott, ez talán egy lépés a visszatérés felé. Egyáltalán nem haragudtam rá, amiért elment, mindenkinek vannak magánügyei, és amíg nem tudom miért hagyta itt a városunk, nem fogom elítélni, én nem az a típus vagyok. A pihizős cuccom helyett tehát gyorsan fölkaptam egy fekete farmert, egy hosszú ccizmát, majd a királykék felsőm fölé fölkaptam egy bőrkabátot és mentem is a megbeszélt helyre. Vezetés közben ezerrel zakatolt az agyam, hogy vajon mit kéne tennem, mennyit kérdezzek meg tőle, és mennyit ne. Végül odaértem és nem volt több agyalás. Bezártam a kocsit, vetettem egy pillantást a órámra, mire el kellett mosolyodnom. Úgy tűnik a belső időzítőm nagyon pöpec módon működik. Másodpercre pontosan a megbeszélt időben léptem be az O'Connors ajtaján. Vetettem egy pillantást az asztalok felé, és szinte azonnal kiszúrtam a farkasom. Elmosolyodtam és elindultam felé. Nem rohantam a szokott könnyed lépteimmel sétáltam oda, majd elhelyezkedtem a széken. Végül úgy döntöttem, ismerjük már egymást, így a bemutatkozós részt elhagyhatom. Nem voltam biztos benne mit kéne kérdeznem, így arra jutottam indítsunk könnyeden. - Üdv itthon Ian. Hogy vagy? Nem akartam elárasztani a kérdésekkel, se türelmetlennek tűnni, egyesek szerint túl nyugodt is voltam, de nem törődtem az ilyen izgága emberekkel.
Sedna halál pontosan érkezik. Megérezve a jelenlétét, intek felé, habár jól tudom, hogy ez csak formaság, ő már nagyonis tisztában van azzal hogy hol talál engem. Leül velem szemben, kényelmesen hátradől, majd csak aztán köszönt. - Szia! Meg vagyok. És te? Meg várom míg felel (ha felel), aztán máris a lényegre térek. - Felteszem, lenne néhány kérdésed. - érzem, hogy próbál tapintatos lenni, amit igazán értékelek, csak jelenleg nem vagyunk abban a szituációban, hogy ilyesmit megengedhessünk magunknak. - És ami azt illeti, nekem is akadna pár. Kivárok egy keveset, várom, hogy ő kezdjen előbb, elvégre ő az atanerk, és amennyiben még mindig a falka tagjának tekint, jogában áll kérdőre vonnia. Ha erre nem kerül sor, úgy én sem hozakodok elő azzal, hogy már tettem egy látogatást Mr. Appletownnál az egyetemen, illetve azzal sem, hogy a Holiday Innben szálltam meg. Habár ez utóbbival nem árulnék el semmit a szándékaimat illetően. Amit egyébként még mindig nem tudok biztosan. Egyelőre csak szaglászni akarok. Felvenni a kapcsolatot a legtöbb farkassal az ellentáborból. No és megtudni, hogy itt van-e Katharina a többi Chicagoival. Nem kérek engedélyt az atanerktől, hogy végezzek a nővel. Ezt személyes ügynek tekintem. Kifejezetten nincs problémám Katharinaval, sőt! Régebben fontolóra vettem, hogy majd ha egyszer saját falkám lesz, ott akarom tudni őt is. Most azonban úgy kívánják az érdekeim, hogy pusztuljon mielőtt a lányom kerülne a kései alá. De ez még a jövő zenéje. Most célszerűbb a jelenben maradnom. Figyelek hát Sednára.
- Köszönöm, én egészen jól. Jelenleg senki nem balhézik éppen senkivel, a betolakodók se izmoznak perpillanat túlságosan, ragyogóan süt a nap, ráadásul talán megtér egy elveszett báránykánk... - mosolyodok el. Nem akarok se túl bunkó, se túl tejföl lenni, de úgy itélem meg, főleg mivel valóban jó a kedvem, hogy ennyin nem fog megsértődni, ha meg igen, akkor felőlem mehet oda, ahová... Nah, de reménykedjünk, nem ez lesz a helyzet. Veszek egy mély levegőt és csak bolintok arra, amit a kérdésekről mond. Valóban vannak kérdéseim, csak nem igazán tudtam, hogyan kéne belevágnom a dologba. Azonban soha nem voltam híve a nagy tétovaságnak és kásakerülgető szuperakcióknak, így fogtam a bátorságom, amiből azért volt a tarsolyomban egy jó nagy adaggal, és nem kerülgetve a rühes farkast belevágtam a dologba. - Nos igen. Azt hiszem úgy a legegyszerűbb, ha leszögezem az elején, én még mindig a falka tagjának tekintetelek, mivel nem fordultál ellenünk és tudom az élet néha produkál olyan helyzeteket, amikor a farkasnak egyszerűen nem a falka lesz az első. Ellenben ha te is a falkánk tagjának tekinted magad, amit remélek, akkor mint vezetődnek, tudnom kell arról, miért mentél el, ugyanis Vincent erről nem mesélt nekem, viszont szeretném tudni. Ne vedd tolakodásnak, egyszerűen szeretem tudni mi van a farkasaimmal, hogyha valaki bajba kerülne, tudjam, hogyan tudok segíteni nekik. Itt tartottam egy kis szünetet, csak hogy az eddigiek leülepedjenek benne, aztán még hozzátoldottam egy keveset. - Tehát ha azért tértél vissza, akkor várom a te kérdéseid is Tark, és a történeted. Nyugodtan hátradőltem és az egyesek szerint zavaróan hűvös kék tekintetemmel figyelmesen néztem őt.
- Hogy miért mentem el? - visszakérdezek, hogy időt nyerjek míg összeszedem a gondolataimat. Igen, ezt meg kellett kérdeznie. És hálás vagyok Vincetnek amiért megmaradt ez a mi titkunknak. -Meghalt a nő akit szerettem. - Felelek, nem is olyan soká, de több magyarázatot nem teszek hozzá. Nem voltam beszámítható állapotban, el kellett mennem. Gondolom ezt megérti. Anika nevét nem mondom ki hangosan, talán még nem is lennék rá képes, meg amúgy sem szükséges tudnia az atanerknek. Ahogy azt sem, hogy van egy lányom. Lehet, hogy ezt sem tudja, ami pedig nagyszerű. Mortimer is tanácsolta, hogy ne hangoztassam, és ne is találkozzak túl gyakran vele, illetve csak óvatosan. Viszont ott van az érme másik oldala, miszerint Sedna az atanerk, tehát beszámolóval tartozom neki. - Van tőle egy lányom Sedna, aki tudja hogy mi vagyok. Szinte már felnőtt, és ha kijárja az iskolát, be fogom harapni. - tényszerűen közlöm. Elég idős és erős vagyok ahhoz, hogy ne érdekeljen a felettesem álláspontja a témában. Ezt már eldöntöttem, nincs szükségem senki engedélyére. - Elsősorban miatta tértem vissza, de úgy látom elkél a segítség a falkában. Felkönyökölök az asztalra, és kicsit közelebb hajolok Sednához. - A Holiday Innben szálltam meg. Mikor szobát foglaltam, még nem tudtam, hogy az a főhadiszállásuk. Remélem nem bánod, ha körülszaglászok ott egy kicsit mielőtt hivatalosan is visszatérek. Ha már ilyen szerencsésen alakult ez a véletlen...
Az arcom nyugodt és békés. Nem vagyok az a típus, aki lépten-nyomon egyik döbbenetből a másikba esik és csak tátja a száját, hogy hhúúúú de durva, meg jujjj de furcsa.... Így csak magamban jegyeztem meg a dolgokat, amiket mondott. Felrémlett előttem a bátyám képe, aki pont azzal küzdött, amivel ő.... Látszott rajta, hogy még friss a seb és igazából meg is értettem. Ha lett volna családom, ami mondjuk elképzelhetetlen, de feltéve, ha lett volna, én is biztosan így reagálok arra, ha elveszítem, akit szeretek. Nem tudtam jó ötlet-e, de úgy gondoltam ez az őszinteség pillanata, így kimondtam a gondolatom. - Értem, teljes mértékben meg tudlak érteni. A bátyám is hasonló helyeztben volt nem is olyan régen, csak neki a felesége nem hagyta, hogy átváltoztassa és belehalt az öregségbe... A testvérem még mindig ezért szenved, remélem neked tudok segíteni, tehát ha bármiben kéne segítség szólj. Csak üres frázis volt az egész, de tapasztaltam, hogy néha az ilyen jelentéktelen semmiségek is fontosak, elvégre ezért vagyunk vérfarkasok, nem pedig vadállatok, azért, mert ha csak részben, de akkor is emberek voltunk. A lánya már keményebb dió volt, de végül arra is rábólintottam. - Nos gratulálok. - vonom meg a vállam, aztán folytatom. - Ha szeretnéd, én nem állok közétek, nem vagy már kölyök, hogy aggódjak amiatt kit hozol be a falkába. Ha a lányod betartja a szabályokat és figyelsz rá, nekem nincsen ellenvetésem. De arra vigyázz, mit mondasz neki, az információ gyakran veszélyes lehet. Amikor azonban az utolsó monológját meghallom, megkeményedik az arcom. Mint említettem, nem vagyok egy hirtelen haragú valaki, de a betolakodókra nem kicsit vagyok berágva... Most sem kezdek ordibálni, hála hihetetlen önuralmamnak, azonban van valami, amit jobb, ha most tisztázunk. Szeretem a falkám, de csak a falkám. - Rendben Ian, de egy dolgot akkor jobb ha itt és most tisztázunk. Én szívesen látlak téged, és később akár a lányodat is, sőt a védelmem is felajánlom, de egy valamit elvárok cserébe, hogy a falkához tartozz, és hogy azt tedd, amit kérek. Nincs gondom azzal, ha körbeszaglászol ott, viszont akkor kémkedni mész, úgy mint a Tarkom. Te nem vagy kobor farkas, aki egyszer ide, egyszer oda húz. Felőlem mehetsz oda, nincs bajom vele, de azt nem szeretném, hogy visszatérj ide, aztán hirtelen úgy dönts, mégis inkább azokkal a mocskos területbitorlókkal tartasz... Remélem érted mire gondolok. Itt megvan a helyed, de ha menni akarsz, elengedlek a másik falkába is baj nélkül... Ellenben onnantól fogva nem ismerjük egymást. Az egyetlen amit megkövetelek, az a tisztesség. Nem akarlak megbántani ezzel, de eltűntél egy évre, és nem ismerlek olyan régóta, ellenben ha szavad adod, hogy nem azért mész, hogy esetleg hozzájuk állj, én megbízok benned, bízom benne, hogy Vincent nem hiába fogadott be és tett Tarkká. Nos ennyi, szeretném, ha eldöntenéd kikkel vagy Ian. - mondtam csöndesen. A hangomnak volt egy halovány szomorkás színezete. Tényleg nem akadályoztam volna meg, ha elmegy, viszont borzasztóan megbántott volna vele, hogy finoman fejezzem ki magam...
- Köszönöm... - bólintok az ajánlatra, ám az "innen boldogulok magam is" kimondatlanul is ott lógott a mondat végén. Nincs szükségem segítségre, de értékelem, hogy felajánlotta. - Nagylány már, én meg nagy fiú... Tudatosan nevelem már egészen kicsi kora óta. A falka dolgai nem érdeklik, de ha rákérdezne, nem hazudnék. Nem tudom kiben bízhatna meg jobban valaki, mint a saját vérében. - Őszintén beszélek Sednával, mint egykor Vincenttel is. Anno azért álltam be a falkába, mert ez kellett ahhoz, hogy ne hajtsanak el a városból. Egyenként le tudtam volna gyűrni őket, de azért falka a falka, mert "egységben az erő"... Tehát egy lettem az őslakosok közül, de sosem titkoltam mi fontosabb a számomra. Habár tökéletesen el tudom különíteni a két dolgot egymástól... Míg a lányom a közvetlen közelemben van, addig apa vagyok, de ha megcsörren a telefon ugyanúgy teljesítem a falka óhajait is, amire felesküdtem. Amíg a kettő nem üti egymást, képes vagyok uralni a helyzetet. És ugyanezt fogom tenni Sedna irányítása alatt is. Nem tudom mire vélni a hűség monológot, mégis megvárom míg végigmondja, pedig ez egyszer szívesen belevágnék a szavába. - Csigavér, Sedna. Szimatolás alatt nem azt értem, hogy átállok de Lucáékhoz. Egyszerű vendégként vagyok bejelentkezve, mint bárki más. Én csak azt mondom, hogy ez egy remek alkalom az információgyűjtésre. Nők! Már csak azért sem lépnék le a falkából, mert nem tudom, hogy az mit jelent a lányomra nézve. Rowen most még nem merné bántani Kendrát, de ki tudja mit tenne a pszichopatája, ha már nem kötné a betyárbecsület. Nem lehetek a nap 24 órájában Kendra mellett, hogy vigyázzak rá. Gyanítom, jól ki is készítenénk egymást. A lényeg azonban, hogy tudom hova tartozom, és habár az nem mindig kellemes számomra, nem is hátrálok meg előle. Az adott szó szentségét és jelentését alaposan belém verték kölyök koromban. Én még tisztelem a régi iskolát. - Egyébként csak hogy tisztázzuk... Én nem teérted vagyok a falkában, hanem melletted állok. Ezt fontold meg mielőtt újra a "tarkodnak" hívsz. Korábban Vincettel is átvettük ezeket a fogalmakat... Apropó Vincent! Mi vitte rá, hogy más kezébe adja az irányítást?
Azokhoz, amit a lányáról mond, nem tudok mit hozzá tenni. Igaza van benne, egyszerű az egész. Én is a testvéremben, a saját véremben bízok meg a legjobban a világon és azt hiszem, ennek így is kell lennie, a család ezért család. Most is figyelmesen végighallgatom a szavait, csak utána állok neki a válaszoknak. Az előbb sem voltam túlságosan dühös, vagy ilyesmi, csak mondjuk nem jéghideg, hanem egy minimálisan emberibb a halálosan nyugodtnál. Megnyugtat amit mond, habár tudom, hogy a szavak nem jelentenek semmit, mégis valami, amit nevezzünk ösztönnek, vagy női megérzésnek, vagy egyszerűen beképzelésnek azt súgta, hogy nem hazudik és valóban nem fogja elhagyni a falkát. - Természetesen, valóban remek ötlet. Ne vedd személyeskedésnek, csak egyszerűen már bármi rosszat kinézek abból a fickóból... Egyes embereiről, sőt ő magáról is érdekes pletykák keringenek, amik mit ne mondjak, nem túl bíztatóak... Mellesleg nem akartam mást, csak, hogy mond, nem fogsz átállni. Ismétlem, nem személyes, csak szeretem tisztán látni a dolgokat. Nem voltál itt egy jó darabig, így meg kellett kérdeznem. - mondtam immár ismét nyugodtan. Az utolsó kis monológjára csak vállat vonok. - Rendben. Soha nem is hittem, hogy miattam lennél a falkában... - mosolyodtam el. Annyira vicces volt elképzelni, hogy valaki éppen miattam állna be a falkába. - Nekem az is tökéletesen megfelel, ha mellettem állsz. A szavak pedig ha zavarnak téged legyen. Én nem vagyok az a szadista despota, aki megköveteli, hogy az emberei lenyalják még a sarat is a csizmája talpáról... Egyszerűen tarkomat mondtam, mert megszoktam, de ha bántja az önérzeted mondhatom máshogy is, ez nem jelent problémát. Ilyen hülyeségeken soha nem szoktam kötekedni, nekem aztán mindegy volt, hogy tarkomnak hívom-e. Ha bántja a büszkeségét legyen. Végül, amikor Vincentre kérdez, kissé elkomorodok, majd csak megvonom a vállam. Olyan jelentős volt ez a feladat, amit rám bízott, hogy már alig mélázgattam rajta, mit miért is tett. Végül előadtam a tömör és részben publikumnak is való részleteket Vincentről. - Nos egy számára nagyon fontos ügy miatt hagyta el a várost. Már jó ideje próbálja megtalálni azt, aki farkassá tette és most információkat kapott róla. Már régebben is jóban voltunk, és úgy gondolta rám bízhatja a falkát, amíg vissza nem tér. A történet nem túl hosszú és nem is tündérmese, egyszerűen csak el kellett mennie, én meg előreléptem. - foglaltam össze tömören a dolgokat egy vállvonás kíséretében. Nem mondtam el, mennyi kötelesség szakadt így a nyakamba, mennyit gürcöltem, hogy egyben tartsam a falkát és mennyire próbáltam vigyázni rájuk, ezeket elég volt, ha én tudtam.
Sednára iszonyatos nyomás nehezedik. Ezt már most érzem rajta abból, ahogy beszél, és amit mond. Nem lehet könnyű, értem én, de az rossz ha már most össze akar roppanni a teher alatt... Azt mondja, nem személyes, és hiszek neki. Már csak azért is, mert nem ismerjük mi még annyira egymást, hogy személyes kérdést kreáljunk ebből. Ennek, és az előbb tőlem elhangzottak fényében viszont elég furcsa lesz a következő ötletem. - Meggondoltam magam. Saját kontómra megyek vissza a szállodába, nem a mi zászlónk alatt. Így bármi történik ott, az nem a falka felelőssége lesz. Összefutottam már ott egy elég izgága kölyökkel. Délben lesz találkozóm egyikükkel az uszodában, őszintén megmondom, hogy nem tudom mire, vagy kire számítsak. Lehet, hogy az alfa lesz ott, lehet hogy az egész falka. Nem akarsz ebbe most belekeveredni, hidd el. Megeszem egyedül amit főztem. Igen, tudom, hogy ez a monológ rossz színben tüntet fel engem, ám ha az atanerk belegondol, rájön, hogy így lesz a legjobb. Nem a mi, nagyok és erősek szemszögéből, hanem a fiatalabb, gyenge farkasainkra nézve. Nem tudhatom mi sül majd ki abból ha megejtem azt a találkozót, a haza meg túl nagy szt*rban van ahhoz, hogy ekkorát merjünk kockáztatni. Az adott szavam viszont kötelez... El fogok menni. - Milyen szabályokat fektettetek le? - szabályok minden háborúban vannak. Olyasmi, mint a végtisztesség a holtaknak, a kölykök védelme, esetleg területhatárok,stb...
//Vincentre visszatérünk majd, csak előbb ezt beszéljük meg, hogy ne fussunk több szálon Bocsi //
Kissé meglepnek a szavai, de persze ezt nem mutatom ki. Soha életemben nem voltam az öngyilkos akciók híve, ez pedig, amit tervezett, több volt, mint merészség... Ennek ellenére nem akartam emiatt kötekedni. Már legútóbb is belekötött a Tarkom dologba, szóval úgy gondoltam nem az a típus, aki szívesen veszi, ha parancsolgatnak neki... Tehát legyen, én nem fogok beleszólni, hogyan kockáztatja az életét... Habár nem örülnék, ha csak egy könnyen jött, könnyen ment farkas lenne, de ha megparancsolom, hogy ne menjen el, akkor azt hiszem még könnyebben megy, sőt talán még az ellenséghez is átáll. Apró sóhaj kíséretében megvontam a vállam, majd mélyen a szemébe néztem. - Most erre mit mondjak Ian? - tettem fel a költői kérdést, de igazából nem vártam rá választ, folytattam is. - Remélem sikerrel jársz. Az ősök szelleme vigyázza lépteidet. - mondtam még és komolyan is gondoltam. Nem kis szerencsére lesz szüksége, hogy ép irhával megússza ezt a kis maga által kreált kalandot. - Mellesleg, ha bármire szükséged van, hívj bátran, a számomat már tudod, ha jól sejtem. Ennyivel tartoztam neki. A falka taja volt, én pedig viyázni fogok rá. Nem én voltam a legjobb harcos, ennyire nem voltam öntelt, hogy azt higgyem, ennek ellenére nem voltam egy kölyök, és tudtam harcolni, ha kellett, és többnyire az eszem is a helyén volt. Aztán a szabályokra rákérdezett, úgyhogy egy rövid átgondolás után szépen elregéltem őket. - Az új szabályok ezek. 100 évnél fiatalabbra ok nélkül kezet emelni tilos! Ha provokál, onnantól magára vessen. Aztán a városban egyedül az O'Connors területén nem lehet harcolni, más területeken a jelenlévők aktuális erő és/vagy létszámfölénye dönti el, hogy ki marad, ki megy. Bajusz-összeakastás esetén ajánlott kerülni a nyilvánosságot! Ellenséges falka területére (a hotelbe) a másik falka előzetes engedélye nélkül tilos a bemenet. Aki mégis erre vetemedik, az onnantól csak magára számíthat. Nos igen, azt hiszem, ezt a szabályt már hiába mondom... - sóhajtottam fel, majd folytattam. - Teliholdkor mindenki szintén próbáljon megférni a saját területén, erdejében. Ezek a legfontosabbak. - tettem hozzá a végén és vártam mit szól hozzá.
//Semmi gond, legyen úgy, amire kíváncsi vagy, csak rákérdeztél, azért írtam róla. //
Látom az atanerken mennyilre utálja a gondolatot, de rábólint. Ha jobban megnézzük, nem is adtam neki sok választási lehetőséget, ami Vincentnél nem jelentett problémát, ám Sedna nőből van... Nem akarok már megint szexista lenni, de míg a férfiak helyben, azonnal rávágják ha valamit nagyon kretén módon intéz a másik, addig a nők csak nyelnek, tűrnek, és gyűjtögetnek, hogy aztán később egyszerre zúdítsanak minden addigi sérelmet a gyanútlan hímre. Lehet Sedna az atanerk, de ettől még elsősorban nő. Ami azt jelenti, hogy nekem résen kell lennem. Nem is tervezek sok magánakciót. Addig legalábbis, míg a lányom halandó. Aztán már csak a rivális falkától függ, hogy meddig megyek el ellenük, és ha kell akkor az atanerk ellen is. - Köszönöm, Sedna. Mint mondtam, ebből ki akarom hagyni a falkát, ám ha mégis szükségem lesz segítségre, mindenképpen hívni foglak. Ezzel azt hiszem, végeztünk is a témával, illetve ha nincs hozzáfűzni valója, akkor én kész vagyok továbbállni. Attól amit Sedna mond a szabályokkal kapcsolatban, rossz érzés kúszik fel a gerincemen. Mintha Vincentet hallanám, és lehet, hogy így is van. Az pedig nem jelentene mást, minthogy Sedna nem fixálta újra a szabályokat... - Ne haragudj... rá kell kérdeznem... - nagy levegő, majd belevágok. - Ugye beszéltél már a vendégek alfájával? Nem plágiummal gyanúsítalak, csak nagyon Vincentes szavakat használtál, és ugye az új vezérnek ildomos megerősíteni a régiek egyezményeit, különben semmisnek tekinthetők. - elhallgatok, várom a választ.
Nem rágom túl a témát, ennél többet nem tudok hozzá tenni. Ha segítség kell, majd hív, vagy nem, ennél többet nem tudok tenni az ügy érdekében. Az úgyis a jövő zenéje, hogy mi lesz ebből az öngyilkos küldetésből... Mivel ő sem firtatja ezt a témát tovább, úgy gondolom, én is besöpörhetem ideiglenesen a szőnyeg alá, aztán meglátjuk, mi lesz belőle... Az viszont kissé meglep, amit mond. Persze nem a stílus, csak úgy az egész. Ki is mondom, ami a szívemen a számon, nem látom értelmét hazudozni a saját falkatagom előtt. - Nem, nem beszéltem a földbitorlóval. - mondtam teljes nyugalommal. Közben intettem a pincérfiúnak, hogy hozza a szokásosat. Egy kis ital nem fog ártani, ha még ennyit akarom koptatni a szám, egy ilyen makacs farkasnak. Okos, azt nem is tagadom, de vannak elvetemült ötletei, az is tagadhatatlan... - És valóban, azért volt Vincentes, mert Vincent szabályai voltak, amik az elmúlt egy évben sem változtak, amíg távol voltál. Nem hiszem, hogy más szabályokat kellett volna bevezetni, amikor ezek magukba foglalják a lényeget, legalábbis szerintem... - kíváncsian néztem rá, mert tényleg így gondoltam. Ezek jó szabályok voltak, akkor minek változtassak? Mellesleg Vincent lehet még visszatér, persze nem csak azért nem változtattam. - A betolakodó pedig eddig nem tett semmi olyat, ami arra utalna, hogy semmisnek tekinti az előző megállapodást, sőt tartja magát hozzá.
Ez a "nem, mert még nincs baj" elv rossz. Nagyon rossz. - Neked legyen igazad Sedna. - megrázom a fejem, nem is próbálom meg titkolni, hogy nem érzek izzadtságszagot a dolgon. - Reméljük, hogy nem egy fiatalabb kárán fogsz rájönni, hogy hibáztál. - Egyenesen sötét tekintetébe nézek. Nem, a felől semmi kétségem nincs, hogy Sedna hibázik, csak abban bízok hogy a 100éven aluliak, akiket eddig védett az egyezmény, nem egy konok nőstény miatt szívnak, akire az amúgy sem tartozott igazán, hisz Sedna 200 felett van már. Persze nem állíthatom, hogy ez így van. Vincentet sem ejtették nagyon a fejére, ha nem látta volna Sednát alkalmasnak e feladatra, nyilván nem is adta volna át a posztját. Nagy pszichopata a fickó, de a falkáját szerette. Már ha ismeri a szó jelentését egyáltalán... - Van még valami amit tudnom kell a falkáról? Jaj, ne. Majd ha visszatérek, válaszolsz. - Nos, még hivatalosan vissza sem tértem a falkába, így konkrétan semmi jogom nem volt ezt kérdezni tőle, gyorsan korrigáltam is az apró szépséghibát.
Nocsak! Vincent visszanyúl a gyökerekhez? Tényleg nagy szmötyiben van a haza, ha ő már ősök után kutat. Mert az nem gondolnám, hogy saját érdekéből pattan meg a falkától. Annál sokkal többet jelentett neki. -Úgy gondolja, hogy valamelyik felmenője még életben lehet? Nem hiszem, hogy sikerrel jár, ha élve akarja előkeríteni őket, ellenben aláírom, hogy hasonló helyzetben ugyanígy cselekednék én is. Már amennyiben valóban arról van szó, amire gondolok.
Azt hiszem még egy kölyök is kiérezné a neheztelést a hangjából és azt, hogy baromira nem gondolja, hogy nekem lesz igazam... Nos igen, az a baj, hogy én sem voltam meggyőződve a dologról. Bevallom, kissé talán lebecsültem a másik Alfát, ami hatalmas hiba volt, és a gyűlöletemből született, aminek sajnos nem tudtam teljes mértékben parancsolni. Olyannyira haragudtam a földbitorlőkra, hogy eszem ágában sem volt egyenlő félként tekinteni rájuk és tárgyalni velük... Így végiggondolva dacos gyermeki butaság volt, amit sajnos el kellett vetnem magamtól, hogyha rendesen akartam vezetni a falkát. Apró sóhajjal néztem föl, hideg szemeimben ott csillogott a megértés, átláttam a szavai igazságát, és soha nem voltam öntelt, szóval be tudtam ismerni a hibáim. - Látom, úgy gondolod, nincs iazam, és valószínűleg így is van... - tartottam egy kis szünetet, majd mintegy magamnak ígérve meg, kimondtam, hogy ő is tanúja legyen. - Igen, az apróságokat majd megbeszéljük, ha teljes mértékben újra köztünk jársz. Addig is megígérem, hogy mire ismét köztünk leszel, mint Tark, addigra már túl leszek egy beszélgetésen Castorral, hogy átbeszéljük ezeket a diplomáciai részleteket... - mondtam komolyan. Valóban gondolhattam volna rá előbb, de elvakított a gyűlölet. ~ Remélem, nem lesz késő, és nem lesz senkinek baja az én dacom miatt, ahogy Ian mondta... Az valóban megbocsájthatatlan lenne...~ - Nos, a legapróbb részletekbe nem avatott be, igen titokzatosan adta elő a dolgot, de úgy hiszem igen, különben nem hagyta volna el a várost... Azt hiszem úgy hiszi életben van. - osztottam meg, amit Vincettől tudtam.
Látom, Sedna kezdi már belátni, hogy mekkora hiba volt kihagyni a kötelező diplomácia köröket. Csak ismételni tudom magam, és megjegyzem magamban, hogy remélem nem túl késő még. Sedna vezetői készségei felől nem lehetnek kétségeim, hisz nem is ismerem őt úgy igazán. Megelőlegezem azt a bizalmat, de ha úgy látom helyesnek, nem fogom behúzni fülem-farkam, inkább kihívom őt, és átveszem a posztját a falka élén. Ez a legutolsó opció, tényleg csak akkor teszem meg, ha muszáj. Jelenleg még a falka tagja sem vagyok, így ez a gondolat is marad magamnak. Azt hiszem, a megbeszélés ezennel véget ért. Nem vagyok a szavak embere, az idő sürget, és amúgy sem tudom mibe üthetem még bele az orrom következmények nélkül. - Ha minden a terv szerint alakul, hamarosan jelentkezni fogok nálad. - ezzel felállok, megkerülöm az asztalt, és ha Sedna hagyja megcsókolom az orcáit két oldalt, ahogy az már a védjegyemmé vált a falka nőstényit illetően. - Addig is a legjobbakat, Sedna. Vigyázzatok egymásra.
//sajnálom, hogy ilyen gusztustalanul elhúzódott a reagom Köszönöm a játékot //
Hónapok teltek el azóta, hogy szinte szó nélkül elslisszantam a városból, de semmi sem tart örökké, úgyhogy visszatoltam a seggem Fairbanksbe, szintén szó nélkül. A bátyámnak szüksége volt rám, így hát mikor felhívott, én repültem, itt hagytam csapot-papot-falkát és persze Dunt is, pont azután, hogy megígértem neki, hogy mindig mellette leszek, és támogatom őt az Anne-l kapcsolatos gondjaiban. Hát ez nem igazán jött be. Oda se neki, ő erős a tesóm viszont egy gyenge szar, akármennyire is odáig vagyok érte is, ő nem tud magáról gondoskodni, csak bajt keverni. Talán ebben hasonlítunk egymásra, de én a javított verzió vagyok, ő meg gyárilag van meghibásodva. Eleinte tartottuk Dunnal a kapcsolatot, de aztán kezdtem hanyagolni a hívásokat, és egyre hézagosabbá vált a kommunikáció. Nem azért, mert nem hiányzott iszonyatosan nagyon, de sok gondom volt Marccal, és őszintén szólva jó volt távol lenni mindentől. De visszatértem és még ahhoz is volt képem, hogy felhívjam Dunt. Ki volt kapcsolva, vagy csak térerő nem volt, de a hangposta kapcsolt be. Ó, de imádok gépekkel beszélgetni. - Őőőő... szia... őőő.. Csak azért hívtalak, hogy visszajöttem Fairbanksbe, és hát tudom, hogy nem beszéltünk egy ideje, de... hát csak gondoltam találkozhatnánk. Például ma. Vagy holnap. De ha gondolod, akkor gyere el az O'Connorsba este. Ott leszek, nyolc körül. De ha nem érsz rá... akkor.. mindegy... szóval.. szia. Hogy én mennyire megbántam, hogy eljutott hozzá ez az üzenet. Hát ez mégis mi volt?! Ki is kapcsoltam a mobilomat, hogy inkább ne kapjak választ erre a förmedvényre. Vagy lehet, hogy azért offoltam a mobilt, mert nem akartam hallani a szemrehányását. Ettől függetlenül este azért puccba vágva megjelentem az említett helyen. Fekete farmer, magassarkú, bokáig érő csizma, ráadásként pedig egy, a vállamat szabadon hagyó vérvörös blúz. Ha már a helyzet elcseszett, legalább nézzek ki jól. Beszambáztam a kocsmába, és hogy stílusos legyek, még egy narancslevet is kértem Dunnak a saját almalevem mellé. Azzal párhuzamosan mikor leültem, vettem is elő a telefont, és bekapcsoltam.
Beszélnem kellett Castorral, még S.O.S.-ben, ebből a slamasztikából mással nagyon nem mászhattam ki. Persze, önerőből, mi, kifizetem a Geertzeknek, amivel a lógok, aztán könnyes búcsú, és mind megyünk a magunk útjára. Kár, hogy már nem hiszek a mesékben. Cast viszont sehol sem találtam, igaz, nem csak az ő keresésével voltam elfoglalva, a biztonsági rendszert futottam át, aztán beszereltem a kamerákat meg az egyéb riasztókat az Orfeumba is a többiek segítségével, és mire elkészültem, már javában este felé vánszorgott az idő. Próbáltam nem a hajnali találkozón görcsölni, de az alattomos méregként újra meg újra a gondolataimba kúszott. Nyugtalan voltam, és egész nap olyan érzés járt át, mintha figyelnének. Nem kizárt, hogy tényleg így volt, de akkor is zavart ez a viszketeg érzés a hátamban. Aztán végre eljutottam addig, hogy észrevettem: lemerült a telefonom. Széééép, valami gáz lett volna, hogyan érnek el? Pf! Sietve értem vissza a hotelbe, tettem fel a mobilom tölteni, aztán amíg az életet szedett magának, letusoltam. Elfáradtam, de alvásra gondolni sem tudtam. Veszettül ideges voltam, feszült, a görcs pedig nem múlt el. Mintha folyamatosan megfeszített íj lettem volna. Épp a hajamat törölgettem az ágy szélén ülve, amikor észrevettem, hogy hangposta érkezett. Megnyomtam pár gombot, kihangosítottam, hogy ne kelljen tartogatnom a készüléket, és hallgattam. Már körülmények között egy kisgyerek kitörő lelkesedésével fogadtam volna Amber hangját. Most viszont fájdalmasat rándult a gyomrom, és kelletlenül emlékeztem vissza William szavaira. A "chicagói szuka". Egész eddig nem volt a városban, miért pont most kellett visszajönnie? Szinte már el is felejtettem, milyen pocsékul tud időzíteni néha. Nagyot sóhajtottam, kitöröltem az üzenetet, aztán öltözni kezdtem. Közben azon vacilláltam, milyen következményei lesznek ennek a "randinak", de nem mertem a legrosszabbra gondolni. Igen, gyáva kukac vagyok, meg lehet kövezni! Egy egyszerű, szürke pólót, kék farmert meg a fekete bőrdzsekimet vettem fel, aztán leballagtam motorra ültem és az O'Connorshoz mentem. Mindezt gépiesen, némi fásultsággal fűszerezve. Nem voltak álom napjaim, sorry! A kocsma előtt leparkoltam, reflexszerűen körbenéztem, de nem éreztem fenyegető jelenlétet. Ettől még lehetett, jól álcázva sajnos... Utáltam amikor el kellett könyvelnem, hogy mennyire gyenge és fiatal vagyok még mindig, még akkor is, ha elbírok a nálam 50-60 évvel idősebbekkel is, úgy ahogy. Bementem, és keresgélnem sem kellett, az orrom és az Amytől érezhető energia egyből útba igazított, és ki vagyok én, hogy ellenkezzek. Egyenesen az asztalához indultam. Basszus, de jól nézett ki! Akarva-akaratlan végigmértem, egyrészt, mert régen láttam, a szemem szívesen időzött rajta, másrészt meg... pasiból vagyok, na, eunuchnak kéne lennem, hogy ne értékeljem a megjelenését, vagy totál vaknak. - Szia! - köszöntem halvány mosollyal az arcomon és leültem vele szembe. Azt nem mondtam, hogy örülök, hogy újra itt vagy, mert jelenleg nem örültem, hogy Fairbanksben van. Ha tehetném, a város húsz kilométeres körzetébe se engedném, csakhogy biztonságban tudjam. De nem, ő úgy döntött, hogy most kell visszajönnie. Jaj, ez a nő! - Hogy vagy? - Elég suta és esetlen kérdés, de hónapok teltek el, az utóbbi időben hírt se kaptam róla, azt se tudtam, él-e vagy hal. Túl sok idő volt és túl nagy távolság, hülyeség lett volna egyből azt várni, hogy körbevigyorogjuk meg csókoljuk egymást. Ő lelépett, igaz, nem sokkal előttem, de mégiscsak előttem. Megértettem, hogy a testvére miatt, én ugyanezt játszottam, pepitában Anne-el. De ettől még egyikünk sincs felmentve. Idegennek éreztem az egész helyzetet.
Amint megláttam Dunt, rögtön fel akartam pattanni, és kocsiba vágni magam, de a lábam úgy döntött, hogy nem fog engedelmeskedni, sőt még meg is remegett egy pillanatra. A fene essen bele, hogy ilyen hatással van rám ez a fickó. Nem semmi, ahogy kinézett abban a bőrdzsekiben. A bőrdzsekis fickók mindig le tudtak venni a lábamról, ha még egy napszemüveg is társult hozzá, akkor totálisan le voltam fegyverezve. Na persze azért az ésszerűség határain belül. Bár, ha azt vesszük Dun akkor is bejött, ha nem volt rajta semmi. Sőt, akkor még jobban. A gondolatra féloldalas mosoly kúszott fel az arcomra, és a provokatív pillantást sem tudtam leplezni. Hogy vagy? Hogy lennék? Idegesen, mint egy tinilány az első randin. És ez még csak nem is randi basszus. Keresztbe dobtam az egyik lábamat a másikon, és az asztalra könyököltem. Nagyon vagányul festhettem, közben meg be voltam tojva. És ez nem is csak annak tudható be, hogy leléceltem, és azt sem tudom mi van meg mi lesz, hanem annak, hogy nem nagyon szándékozom visszatoloncolni magam a falkámba. Falkám? Ugyan már, ne beszéljük butaságokat, rég nem érzem magam ott jól, ez főleg Castornak tudható be és az ő sajátos nevelési módszereinek. Csakis Dun miatt jöttem el anno is Chicagoból, elvakult kis szerelmes csitriként, és most sincs különösebben másként. - Szia - viszonoztam a köszönését kissé nyámnyilán, de hogy kompenzáljam a félénk nyitómondatféleséget, kisimítottam egy kósza tincset a homlokomból, és kacéran végigmértem ismét. Nem tudtam betelni a látvánnyal. - Jól nézel ki. Válaszoljak a hogyvagyra? Erre most komolyan kéne? - Hát szerintem sokkal jobban, mint te. Elég nyúzottnak tűnsz, van valami gond? Itt mindig van valami gond, úgyhogy ez a lehető legtökéletlenebb kérdés volt tőlem. - Sajnálom, ha megzavartalak, és ha lett volna valami dolgot, csak gondoltam jó lenne találkozni. Ha nem vert volna a szívem úgy, mint ha most másztam volna fel a tizedikre, akkor még rá is fogtam volna, hogy ura vagyok a helyzetnek. De legalább kívülről full magabiztosnak tűnök, és az jó. Azt hiszem. - Hogy van Anne? - tettem fel óvatosan a kérdést, félve a választól. Mi van, ha a kislánnyal történt valami? Hiszen már akkor gond volt vele, mielőtt engem beszippantott a nagy sötét lyuk, ami konkrétan megegyezik a bátyámmal.
Jól nézek ki? Hát... legalább öltözködési tanácsadásra még nem kell járnom. A pillantása kihívó és ez - legyek bármennyire is nyúzott meg fáradt - tetszik. Fenébe, ha dühös lenne, az is tetszene. Tiszta hülye vagyok! - Te is - mondtam, habár ez így elég sóher megfogalmazás volt, s miközben leültem vetettem egy szúrós pillantást az egyik pasasra a pultnál, aki feltűnően őt bámulta. - Ami azt illeti, túlságosan is jól. - Bizony, az "Amy-az-enyém" mániámat továbbra sem tudtam igazán levetkőzni, ciki, nem ciki, ez van. A kérdésére fancsalin elhúztam a szám, és egy amolyan "szerinted?" grimaszt vágtam, majd belekortyoltam a narancslébe. - Kösz az italt - emeltem meg felé a poharam, aztán hátradőltem, épp csak le nem csúsztam a székről. Amy maga volt a megtestesült feszültséggóc, s habár kívülről nem látszott rajta, de az energiája nyugtalanul csapongott, és szerintem a pulzusa is kicsapta volna a legtöbb mérőműszert. - Baj, az éppenséggel akad, nem is kevés - sóhajtottam. - Trisha lemondott a béta posztról, én már nem vagyok vezető testőr, nincs új bétánk, Ash-t a saját teremtője tépte meg és van a falkában három piszok erős farkas, mindegyik háromszáz felett van korban, az egyikük pedig Castor öccse. - Az, hogy erősek is vannak nálunk nem kifejezetten rossz hír, de hogy ennyire erősek, az kicsit sem hoz az én szememre édes álmokat. Enyhe paranoiával és rohadt nagy bizalmatlansággal áldott/vert meg a sors. - A személyes problémáim pedig már csak cseresznye a tejszínhabra. - Elmosolyodtam, és ebben semmi fanyarság vagy fáradtság nem volt, csak öröm. - Itt vagyok, vagyis nem zavartál meg semmiben, és már én szerettelek volna látni. Nagyon hiányoztál. Merre jártál? Tudtál segíteni a bátyádnak? - Nem tudtam nem őt bámulni. A kezem a pohárral szórakozott, néha körbelötyköltem benne a narancslevet, de a figyelmem csak az övé volt. Az Anne-es kérdés nem ért váratlanul, számítottam rá, hogy érdeklődni fog a kislány felől, éppen ezért jóval felkészültebb voltam, mint Taránál. Utáltam, hogy hazudnom kell neki, de így lesz a legjobb mindenkinek. Senki sem tudhat róla. Senki! Kivétel Castor, ha sikerülne még ma "levadásznom". - Anne meghalt - sütöttem le a szemem, és még csak színlelnem se kellett a bánatot, a gyászt. Elég volt felidéznem a sokkoló képeket és azt a fél percet, amíg tényleg halottnak hittem őt. Az is segített benne, hogy elkülönítették tőlem, nem láthattam, nem lehettem vele, és hogy újabb traumát okoztam neki, igaz ezt abszolút közvetve s a legkevésbé sem szándékosan. - Elvittem őt a nagynénjéhez, hogy ne kerüljön kereszttűzbe, de nem sokkal azután, hogy visszajöttem a városba, ők kirándulni indultak ide. Balesetük volt, megtámadta őket egy vadállat - vérfarkast mégse akartam mondani nyilvánosan -, és széttépte őket. Kirázott a hideg. Miért nem tudok egy kislányt rendesen megvédeni? Ittam, mert a szám már lassan egy sivatagra hasonlított. - Örülök, hogy legalább neked nem esett semmi bajod és megint velünk vagy - néztem rá ismét, de csak egy féloldalas mosolyra futotta.
Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a féltékeny pillantásait, de csak megmosolyogtatott, nem tettem rá semmilyen megjegyzést, annál azért jobban hiányzott, minthogy most elkezdjek vele kötözködni rögtön a második percben. - Szívesen. - Megeresztettem valami mosolyfélét, de aztán szép lassan le is száradt az arcomról, ahogy a rövid tömör beszámolót hallgattam. Nem mondom, tényleg zajlott az élet, amíg távol voltam, de hogy itt egy percre sem lehet nyugta az embernek, az azért már erős túlzás. - Miért mondott le? Mi történt? - kotyogtam közbe, majd hogy befogjam a számat, inkább ittam egy kortyot az almaléből. Sajnálom, hogy Trisha már nincs a falkában, de igazság szerint valahol mélyen még örültem is neki. Kedveltem a bétát, az ég világon semmi bajom nem volt vele, és jobba érdemel egy ilyen Castor féle agresszív majomnál. - Húha, várj már egy percet - emeltem fel a kezemet, mielőtt még további információadag zúdul a nyakamba, holott még ezeket sem dolgoztam fel. - És téged miért váltottak le? Na meg Castornak van öccse? Pár hónap... ennyi időre tűntem el, és felborult minden? Hihetetlen - csóváltam meg a fejemet hitetlenkedve. Úgy bámultam bele a pohárba, mintha onnan tudnám kiolvasni a válaszokat. Volt valami nagyon furcsa Duncanben. Valami, amit először nem tudtam hová tenni. A nyakamba zúdít egy rakta problémát, ami látszik, hogy neki is teher, aztán közli velem, hogy a saját bajai ennél még rosszabbak, és csak mosolyog. Vagy nagyon jó színész lett pár hónap alatt, vagy valami nagyon nem stimmel vele. Sose tudta jól leplezni az érzelmeit, valamivel mindig lebuktatta magát, vagy előbb utóbb kitört belőle. Ezek után nem volt kedvem válaszolni a velem kapcsolatos kérdéseire, csak kifaggatni őt, hogy most mégis miért néz ki úgy, mint egy darab mosogatórongy, de muszáj volt odalökni valamit, ennyivel tartoztam. - Erre arra. - Terelésnek tűnt, de tényleg így volt. - Több városban is időztünk, az az idióta bátyám megint belekeveredett valami drogos balhéba, pénz kellett neki. Nekem meg munka, hogy tudjak neki adni, úgyhogy táncosként dolgoztam egy éjszakai bárban. Elég jól fizettek, és kultúrált hely volt. - Megálltam egy leheletnyi szünetre, és hatalmas kortyot ittam az almaléből. - Sajnálom, hogy nem kerestelek, de te sem erőltetted magad egy idő után, és hát... - Nem éri meg mentegetőzni, ez van. - A lényeg, hogy hiányoztál. És ennyit magamról. Most már érdekelt a kislány és hogy mire fel ez a szétcsúszott állapot. Épp felemeltem a poharat, mikor megkaptam a választ. Félúton megdermedtem a mozdulatban, és egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt. A pohár kicsúszott az ujjaim közül, és épp hogy utána tudtam kapni, mielőtt még legurul az asztalról, de a lötty egy része így is az asztalra borult. - Nem... az nem lehet. - Úgy ráztam a fejem, mintha ezzel el tudnám érni, hogy visszaszívja az előző mondatát, és azt mondja, hogy Anne jól van. - Mo.. mondd.. mondd, hogy ez nem igaz. És már mondta is, csak épp nem azt amit szerettem volna hallani. Ó, édes istenem. A vadállat szóra feltört belőlem egy elkeseredett, dühös sóhaj, de már éreztem, ahogy könny szökik a szemembe. - Dun, annyira sajnálom. Sajnálom... - Ki sem tudnám fejezni, mennyire iszonyatosan megrázott az az egy rohadt mondat. - Sajnálom, hogy nem voltam melletted, sajnálom, hogy nem lehettem itt, és ... Elcsuklott a hangom, nem tudtam megszólalni, úgyhogy a következő fél percben azzal foglalatoskodtam, hogy előtúrjak egy zsepit a táskámból. Az utolsó mondatát eleresztettem a fülem mellett. - Mikor történt? - kérdeztem szipogva, mikor úgy éreztem megtalálom a hangomat, de csak valami rekedt nyöszörgésfélére futotta. Hogy tud ezek után mosolyogni? Egyáltalán hogy élte túl, azok után, amit átéltek együtt, annyira szerette a kislányt, és mindent megtett volna érte, minden áron meg akarta védeni őt. Átnyúltam az asztal fölött, és ha hagyta akkor a tenyerébe csúsztattam a kezemet.
Sok mindent zúdítottam egyszerre a nyakába, mert tényleg rohadt sok dolog történt, és annyira megszoktam, hogy sietni kell, mert nem érek a dolgok végére, hogy itt is rohanni akartam. Mintha folyamatos menekülés lenne, és mindenáron valaminek a végére akarok érni. Pedig a féktelen rohanás mindenkinél csak egy kimenetelhez vezet, amit senki sem akar siettetni. Elkezdtem szép sorban válaszolgatni. - A lemondásnak az volt az oka, hogy Tara is és Castor öccse is megkérdőjelezték a hatalmát ő pedig a Casre való tekintettel egyikükkel sem akart komolyabb összetűzést. A kisebb de Luca egyébként csak tíz évvel fiatalabb Castornál. - Ebből már tudhatta, hogy jóval erősebb is, mint Trisha. - Emellett... - pletykás vénasszonynak éreztem magam - Cas összemelegedett Tarával. Trisha jól kezelte, higgadtan, hideg fejjel, ez viszont Cast dühítette, így egy csúnya szakítás lett a vége. - Nagyon nem feküdt nekem mások magánéletének taglalása, szóval ezt ennyiben is hagytam, de ha Amber még nagyon kérdezősködött, akkor feleltem, ha tudtam a választ. Nos, a soron következő kérdésre első kézből kaphatott feleletet. - Valamivel azután, hogy leléptél, én is eltűntem egy szó nélkül. Akkortól nem kerestelek - vallottam be. - El akartam rajtani Anne-t, ezért nem szóltam senkinek sem. Azt hittem sikerülhet. Amikor visszajöttem, elsőre csak rövid időre terveztem benézni, mert még akadt más teendőm is Fairbanksen kívül. Aztán mégis maradtam, de már egyből az első napon összefutottam Castorral ugyanitt. - Újabb kortyok. - Egy testőr sem léphet le csak úgy, minden előzetes nélkül, aki pedig a vezetőjük pláne nem lehet ilyen megbízhatatlan. Minden további további nélkül kitett a posztról, így már "csak" egyszerű testőr vagyok. Lucas került a helyemre. Castor öccséről nem tudtam mást mondani, csak a korát - nagyjából -, meg hogy a hotelben lakik, és hogy egyáltalán van. Ennél többet nem, mert még egy szót nem beszéltem vele. Ha még kíváncsi volt vele kapcsolatban másra is, akkor másnál kellett kérdezősködnie, mert mással nem szolgálhattam. Hallgattam, hogy vele mik történtek amíg nem találkoztunk. A táncosnős dolognál nem voltam elragadtatva, de csöndben maradtam, és inkább arra sem tettem megjegyzést, hogy miféle szadista nevelés kéne a testvérének. Én is nagy zűrbajnok voltam, de nem bújtam egy nő szoknyája mögé, hogy az húzzon ki a csávából. Igaz a mostani balhé alaposan fölém nőtt, szóval ha élve akartam kikerülni bizony kellett a segítség. Jobb is, hogy nem ismerem személyesen a bátyját... - Akkor ezúttal kivételesen kvittek vagyunk. - Mindkettőnknek külön-külön is megvolt a magunk élete, ezzel nem lehetett mit csinálni, azon kívül, hogy elfogadtuk. Láttam rajta a döbbenetet, aztán a bánatot. Az almalé végigöntözte az asztalt, de egyikünk sem foglalkozott vele igazán.Kicsit sem örültem, hogy hazudnom kellett, hogy megríkattam őt, és hogy el kellett ezt játszanom. Ha lett volna más lehetőség, valami jobb, amiben elmondhattam volna neki a teljes igazat, azt választottam volna. De nem akartam még nagyobb veszélynek kitenni. Ha az a falka tudott róla, így is épp elég nagyban volt. A kérésére, hogy mondjam, hogy nem igaz, csak lepillantottam a kiömlött italra. Gondolatban talán elmondhatnám. Semmi perc alatt megvigasztalódna, dühös lenne rám, de nem szomorú. Bár megtehettem volna! - Cssss... - csitítgattam szelíden és előre dőltem. - Semmi baj - simítottam a kezem az arcára. - Semmi baj... - ismételtem talán a saját győzködésemként is. Nem kellett megjátszanom a kusza, vidámnak távolról sem nevezhető érzéseket. Tényleg vacakul voltam. - Két-három hete - feleltem síri hangon. Azóta kicsit valóban olyan volt, mintha halott lenne. - Azzal öltem meg, hogy annyira meg akartam óvni. Rohadtul nem fair... Olyan jó meleg volt a keze. És milyen kicsi, törékeny. Gond nélkül összezúzhattam volna. Két kezembe fogtam, majd a számhoz emeltem és a tenyerébe csókoltam. - Nem akarlak téged is elveszíteni - mondtam halkan, suttogásnál alig hangosabban a kocsma zajában, de tudtam, hogy így is meghallotta.
Kezdőlap
Bocsi 
//
//
Köszönöm a játékot 
//
//
