~ Nem, tényleg így van! ~ csodálkozok én magam is rá egy kis töprengés után, ez nekem még eszembe sem jutott. Ryan-nel is vadásztunk, de egyedül még nem vadásztam szarvasra és ezért is tök jó érzés, hogy most igenis sikerült és egyedül csináltam és Darren hagyta, hogy egyedül küzdhessek meg vele. Hízik a májam, elég rendesen, szóval mély levegő és nem szállunk el. ~ Izgalmas volt! ~ vágom rá egyből, mindenféle gondolkodás nélkül ~ Éreztem az adrenalint és habár eleinte aggódtam amiatt, hogy sikerülni fog-e, amikor támadásba lendültem, már semmi nem számított. Ráadásul tök jól esett, hogy éreztem, hogy itt vagy. És bakker, most már tudom, miért szokták nagyon sokan megfuttatni az állatot és szórakozni vele, mert a félelemnek nagyon jó az illata! Te jó Isten, ezt tényleg kimondtam? Most már mindegy, remélem ő is hasonlóan érez ilyen esetekben, mindenesetre tényleg így gondolom, szóval teljesen mindegy a dolog, ez van, felvállalom a véleményem, még akkor is, ha elsőre totál idiótán hangzik. Oké, nem kérdezem kétszer, úgyis elég tetemes ez a mennyiség, szóval szerintem mindketten bőven jól lakhatunk belőle, szóval én neki is látok, megéheztem. Nem fogom teletömni magam, mert akkor képtelen leszek hazamenni, azt pedig nem szeretném, elég kellemetlen lenne. Megállok a kajálásban, mert a szavai és a jóleső energiái valami eszméletlen érzést keltettek bennem. Nem tudnám pontosan elmondani, hogy mit érzek, de azt hiszem ez az a pillanat, amikor a felé táplált színtelen haragom utolsó morzsája is semmivé válik. Felemelkedem, megnyalom a pofámat, enyhén billentem oldalra a fejem és kell pár pillanat, amíg átgondolom a dolgokat, mert nem is igazán tudom, mit mondhatnék. ~ Köszönöm, Darren.. Talán ez a leghelytállóbb és hogy mire értem, azt döntse el maga. Mindenesetre benne van az elhangzott szavak iránti hála és azért is, hogy átharapott. Lassan eljutottam erre a szintre is, nincs mit tenni, most már képes vagyok normálisan is gondolkodni és reálisan látni a dolgokat. Többet szerintem nem is kell mondanom, visszatérek végül a vacsimhoz, hogy amikor a kérdést felteszi, ismét csak hasonló pozíciót vegyek fel, mint az előbb. ~ Hű! ~ ennyi mindössze az első reakcióm, mert hasonlóan a pár perccel ezelőtti történésekhez, most sem tudom, mit mondhatnék. Ez olyan.. hirtelen és nagy lépés, részemről legalábbis biztosan, habár baromi jól esik, ezt nem tagadom, szerintem érzi is ~ Nem tudom.. Köszönöm a felajánlást, de nem lenne gond, ha aludnék még rá párat? ~ döntöm én magam is oldalra kicsit a fejem, nem szeretném elkapkodni a dolgot, bár ahogyan magamat ismerem, valószínűleg úgyis igent fogok mondani, de akkor is kell egy kis idő, amíg összeszedem a gondolataimat és elnyomom az összes ellenérvet. Folytatom a lakomámat, hogy aztán amikor úgy érzem, most pont kényelmesen vagyok, akkor átadjam Darrennek a prédát, egyen nyugodtan, én befejeztem.
Le se tagadhatnám, mennyire elégedett vagyok magammal! Meg persze vele. Hát na, mindig nagy élmény ott lenni egy Kölyök első önálló zsákmányejtésénél, és örültem, hogy annak ellenére, hogy Payne-t "csak" átharaptam, mégis én láthattam először teljesen önállóan vadászni. Hallgatom a tapasztalatait és nem vágok közbe, hagyom, hogy végigmondja, hogy kilelkendezze magát, úgy is mondhatnánk, hogy teret engedek neki minden téren. Annyi ideig volt megfosztva minden pozitív benyomástól, töltekezzen fel velük nyugodtan. ~ Valaki nagyon ráérzett az ízére ~ somolyogtam szinte gondolatban is, de nem nevettem ki, mert ez így volt. ~ Engem is szokott doppingolni, sőt, mindenkit, szóval emiatt sose érezd rosszul magad. Aki azt mondja, hogy nem, az hazudik, vagy nem is igazi farkas. Legközelebb játszunk vele, ha ugyanekkora vadat nézel ki, akkor besegítek, hogy szórakozhass is. Ha meg kisebbre fened a fogad, tiéd a pálya. Eszik, én beszélek, mert az nagyon megy, miközben nyugisan gubbasztok és őrzöm a vacsorázó lányomat. A köszönetére egy, a miénkhez képest kifejezetten melegebb energiafuvallattal simítok végig az övéin. Bátorítás, erő és támogatás érezhető belőle, támasz, amit nyugodtan igénybe vehet, amikor csak szükségét érzi. Amíg vagyok, amíg tudom, segítem. Kérdésemre felfüggeszti az evést én pedig némileg izgatottan és izgulva várom a választ. Számít, hogyne számítana, továbbra is rettegek attól, hogy egyszer olyan Teremtővé válok, mint Kirill, hogy egyszer azon kapom magam, hogy ellenem fordulnak azok, akiket szeretek, akikhez a legközelebb kéne állnom a világon. El akarom ezt kerülni, kerüljön ez el mindnyájunkat, amilyen messzire csak lehet. Tudom, hogy váratlanul éri a felajánlás, így nem lep meg, hogy időt kér a végleges döntés előtt. Néminemű türelmetlenségemben bosszant csak a dolog, de egyáltalán nem neheztelek. Ha nem lennék képes időt adni, akkor utasítottam volna, nem kérdezem. ~ Dehogy, gondold át nyugodtan ~ mondom, majd ahogy végez és elhúzódik, én is nekilátok. Neki jutottak a jobb falatok, legalábbis a zöme, de mint mondtam, megdolgozott érte. Hozzá kell szoknia amúgy is ahhoz, hogy ha csak a hierarchia másképp nem kívánja majd, akkor ő eszik először abból, amit ő ejtett el. Egyébként rettentő furcsa volt belegondolni, hogy ha mindketten megérjük, akkor bizony neki kell majd elejtenie helyettem a vadat, mert összeszottyadok és megvénülök, mint a bot. Addig viszont faltam és ha még bírta, akkor játszottam vele, futottunk a Hold alatt, szabadon és zavartalanul fürödve az ezüstös fényben...
//Ha nincs más, akkor én köszöntem szépen a játékot! Ö_Ö <33333//
Van egy kis túlzsúfoltság a vörös hold óta a Farkaslakban, ezért szinte csak aludni, meg a macskákat etetni járok haza, ha tehetem. Ma is egész nap bent voltam Fort Wainwrighton. Ellenőriztem a beosztást, körbejártam a bázist, aztán beültem a kameraszobába beszélgetni az őrökkel. Délután fogadtam az újonc belépőt, megcsináltam vele a szokásos köröket. Fénykép készítés, mágneskártya kiadás, ujjlenyomat scannelés, és a többi adminisztráció a hozzáférések engedélyeztetéséről. Behajtottam a North Pole-ba kora este. Helyi fiatalokból álló country zenét játszó banda foglalta el a kisszínpadot, és adta meg az alaphangulatot. Beálltam a pult mögé, összeszedtem rekeszekbe a kiürült üvegeket, aztán kihordtam őket hátra, hogy ha majd jön a szállító, elvigye őket. Mindig is az aktív napokat kedveltem, csak nagyon ritkán vagyok punnyadós hangulatban. Amikor visszaértem a Farkaslakba, a három macska egyből rám vetette magát az ajtóban. Kistank míg lábadozik, Rufusnak és Gyagyásnak is én viselem a gondját. Bedobtam a mikróba a vacsorájukat, én kivettem egy üveg jófajta bajor sört a hűtőmből, aztán végignyúltam a kanapén, hogy megnézzem a CNN késő esti híradóját. El is aludtam rajta, valamikor az éjszaka közepén ébredtem fel arra, hogy Rufus rám ugrott. Vagy négyszer olyan nehéz, mint Cézár, ráadásul a hátsó lábával épp golyón talált, szóval lendületből felültem. Szépen lennénk, ha egy macska golyózna ki „vénségemre”. A kis sunyi dögök elcsenték a pultról az én vacsorámat is, szóval kaja nélkül voltam, emellett borzasztóan éhes. Kisunnyogtam a közös konyhába, aztán átkutattam a hűtőt, és megtaláltam valakinek az éthordóba csomagolt rakott tésztáját. Minden lelkiismeret-furdalás nélkül zabáltam fel az egészet, majd eltüntetve a nyomaimat visszatettem az éthordót a hűtőbe. Nem éreztem fáradtnak magam, ezért úgy döntöttem teszek egy kört a falkaterületen. Elindultam az erdő felé, majd egy idő után a tisztásra értem…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Minél több időt töltök itt, annál inkább valami fura érzés kerít hatalmába. Tudom, hogy a legtöbben megnéznek amiatt, hogy falka nélküli vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy itt kívülállónak ilyen értelemben nem éppen szerencsés lenni, de pont ezért vagyok itt, hiszen lehet változtatni szeretnék ezen a dolgon. Soha nem voltam túl nagy csapatjátékos, legalábbis nem hosszabb időre. Egy kezemen meg tudnám számolni azon személyek számát, akiket hosszabb időre megörvendeztettem a társaságommal. Egyedül Blake és Władysław volt hosszabb időre az életem részese, de mind a ketten teljesen más értelemben. Ez a nap szinte elszáguldozott fölöttem, hiszen az órák csak úgy teltek el, mintha versenyt futnának egymással és hamarosan már éjszaka volt, de még mindig nem bírtam egy helyben megmaradni. Sok utcát bejártam, egy-két helyre be is néztem, hiszen egy-egy szórakozóhelyen, kocsmában is sok információhoz juthat az ember, de ez még se olyan volt, mint amikhez hozzászoktam. Nem tudtam elengedni igazán magamat, így miután elfogyasztottam az italomat felkaptam a dzsekimet és újra az utcán voltam. Pár lépés után a földbe gyökerezett a lábam, hiszen olyan személyt pillantottam meg, akire nem számítottam. Egy darabig csak álltam ott és próbáltam kiverni a fejemből, illetve elhitetni magammal, hogy ez mind csak a képzeletem szüleménye. De hiába volt minden próbálkozás, mert hamarosan elindultam ugyanabba az irányba, amerre láttam elhaladni azt az alakot. Próbáltam nem túl nagy zajt csapni, de azon se csodálkoznék, ha ennek ellenére is kiszúrt volna az illető, de legalább nem adta jelét. Próbáltam fenntartani a megfelelő távolságot, miközben a szívem egyre hevesebb ritmusra kezdett el járni. Nem, ez nem lehetséges. Biztosan tévedek, de akkor is tudnom kell. Egy idő után viszont a távolság egyre csökkenni kezdett közöttünk, hiszen az erdőben nem akartam lemaradni, mert a végén még szem elől téveszteném. Nem sokkal később már egy tisztáson találtam magamat, ahol pár pillanat erejéig megpillantottam az arcát. Władysław? - csúszott ki az ajkaimon egyetlen egy név, aminek köszönhetően milliónyi érzés kerített hatalmába. Próbáltam küzdeni ezek az érzések ellen, de olyan volt, mintha hirtelen valami csapot kinyitottak volna bennem és nem lett volna menekvés. Idegesen a hajamba túrtam, majd mielőtt hátat fordítottam volna az illetőnek még sietve hozzátettem. - Bocsánat, azt hiszem valakivel összekevertem. - s közben minden erőmmel azon voltam, hogy próbáljak minden kósza gondolatot elüldözni az elmémből, hiszen elég nekem ez a város....
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Az utóbbi két percben már észleltem, hogy valaki ólálkodik a környékemen, de nem mutattam jelét a felfedezésnek. Kíváncsi voltam rá, hogy ki az, és mit akarhat. Az érzékeimet kihegyeztem, hogy ha nem várt támadás érne, akkor azonnal tudjak rá reagálni. A lépteimet kissé lelassítottam a tisztáson, és felpillantottam a holdra, ami két hete ilyenkor vörösen izzott. Hallottam a lépteket, farkasom készenlétbe helyezkedett hús- és csontbörtönében. Nőstény. A szaga ismerős, ahogy az energiái is. Enyhén oldalra fordítottam a fejem, mintha a másik irányba bámulnék el, bár csak próbáltam perifériásan kiszúrni az idegen pontos helyzetét. Ekkor érkezett a megszólítás. Manapság Krzysztof-on kívül már senki se szokott ezen a néven szólítani. Teremtőmmel nagyon régen találkoztam személyesen, de folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Megfordulok, kezeimmel hátra lököm azzal a mozdulattal a kabátomat, ahogy nadrágom zsebeibe csúsztatva a kezeimet összevonom a szemöldökömet. Csak néhány pillanat kellett ahhoz, hogy felismerjem. Ő szinte semmit se változott, és alapvetően én se, csak az utóbbi években hordok arcszőrzetet, hogy az embereknek ne legyen annyira feltűnő, hogy még mindig nem öregszem. A fejemet félrebiccentettem, majd elvigyorodtam. - Én nem hiszem, Rozi. – A vigyor letörölhetetlen a képemről. Tudom mennyire idegesítette mindig is, ha így hívtam, de imádtam bosszantani, mert mindig mulattatott, ha házisárkány módba kapcsolt. Nem hittem volna, hogy Fairbanksben fogunk ismét találkozni. Amikor elment, hiányzott. Megszoktam a jelenlétét, és jó volt az, ami közöttünk volt. Keresni viszont nem kezdtem. Tiszteletben tartottam a döntését, és megértettem a szabadságvágyát. Egyébként se lett volna sok értelme így utólag belátva, hiszen azután, hogy ő elment, két hónapra rá érkezett Wainwright invitálása. Nekem is el kellett hagynom Szentpétervárt. - Sejtettem, hogy nem bírsz túl sokáig nélkülem élni, de hogy találtál rám? – Indulok el felé. Egy tippem lenne. Krzysztof-al együtt éltem annak idején, bár a ház elég nagy volt, szóval nem lihegett folyton a nyakunkba, de attól függetlenül ismerték egymást ők is… és persze van akkora egóm, hogy azt feltételezzem, hogy a teremtőmet felkereste, hogy megtudakolja tőle, merre meresztem mostanság az izmos hátsómat. Amikor odaértem hozza, átölelve üdvözöltem. Nagyon fiatal volt még farkasléptékben mérve, amikor megismertem őt, és nem volt kétségem afelől, hogy a jég hátán is megél majd. Az Ügyeseket nem olyan egyszerű kiiktatni… tudom, hiszen hosszú létem legnagyobb részét én is Ügyesként éltem. - Megint a bajt keresed? – Húzódtam el kicsit, majd a füle mögé tűrtem a haját. - A falkánk területén kóborolni nem életbiztosítás manapság… - Ha nem belém botlik, akkor valószínűleg nem ilyen szívélyes fogadtatásban részesült volna. A vörös hold eléggé felszította a kedélyeket. Most fokozottan óvatosak vagyunk, és jobban odafigyelünk az idegenekre is…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sok éve annak már, hogy utoljára láttam ezt a bizonyos szempárt, kinézetett, de a mai napig nem tudtam elfelejteni. Fiatal voltam még, amikor találkoztam vele, de boldog voltam mellette. Ennek ellenére viszont 4 év után úgy döntöttem egyszerűen csak tovább állok. Nem voltam soha se arra büszke, hogy egy levelet hagytam csak neki, de sok választásom nem volt. Legalábbis ekkoriban úgy gondoltam. Figyelek minden apró rezzenésre, de még mindig nem fordulok meg. Egyszerűen csak állok ott, mint valami idióta. Ő már sokszor látott rosszabb passzban is, így nem igazán izgat, de az se kizárt, hogy csak a képzeletem játszik velem. Ittam, de eddig soha nem volt gondom az alkohollal. S emiatt nem értettem, hogy miért pont most kezdenék el képzelődni. Hamarosan hallom a jól ismert nevet, ahogyan csak egy személy szólított. Akkor is csak azért, hogy húzni tudja az agyamat. Utáltam, ha így hívott, de őt ez soha nem zavarta. Sietve fordulok meg és egy pillanatra ökölbe is szorul a kezem a név hallatán. Nem vagyok Rozi, de látom te ezt még mindig nem tudtad megjegyezni. - mondom neki egy lemondó sóhaj és egy szemforgatás kíséretében, hiszen a vigyora elárulja, hogy direkt cukkol. Ilyenkor mindig olyan, mint egy rossz kisfiú, de ez volt az egyik dolog, amit annyira szerettem benne. Csendesen figyelem őt, miközben próbálom visszanyerni a szívem normális ütemét, de nem túlzottan járok sikerrel. Azon kívül, hogy az arcát is szőr borítja szinte semmit se változott. Még mindig ugyanolyan, amilyennek az emlékeimben élt. Őszintén szólva nem gondoltam volna azt, hogy itt fogok újra találkozni vele. Ő is olyan volt, mint én, de most meg szemmel láthatóan nem. Ennyi minden változott volna az évek alatt? Ha arról ábrándozol, hogy az egódat fogom simogatni, akkor nagyon tévedsz. - válaszolok neki egy féloldalas mosoly kíséretében, majd megrántom a vállaimat. Kiléptem az egyik bárból és akkor megpillantottalak. Eleinte azt hittem, hogy csak képzelődöm. - vallom be neki könnyedén és egy pillanatra még a lélegzetem is elakad, amikor látom, hogy egyre közelebb jön. Persze egy időben megfordult a fejemben, hogy megpróbálom megtalálni őt, esetleg felkeresem Krzysztof-ot, hogy segítsen, de végül mindig elvetettem az egészet. Féltem attól, hogy azok után ahogyan faképnél hagytam nem éppen lett volna kedves a fogadtatás. Viszonozom az ölelését, miközben úgy simulok a karjai közé, mintha soha nem váltunk volna el. Itt van újra, aminek köszönhetően milliónyi leírhatatlan érzés kerít hatalmába. Egy pillanatra még az is megfordul a fejemben, hogy szép lassan elmegy az eszem. Régi emlékek, boldogság, de ugyanakkor még a szégyen is megtalálható legbelül a tettem miatt. Végül egy aprót az ajkamba harapok, amikor a hajamat a fülem mögé tűri. Ismersz már, hogy soha nem tudok megülni a fenekemen. A baj tart életben, de van ennek jó oldala... - hagyom félbe a mondatot, majd óvatosan felpillantok rá, hiszen egyszer régen emiatt ismertem meg őt Szentpéterváron. A mai napig nem bánom, hogy akkor annyira elintéztek, hiszen jó dolgok kerekedtek ki végül belőle, ha hosszú lábadozásomat nem vesszük számításba. Csak nem aggódsz értem? - kérdezem tőle meglepődve, majd egy apró puszit nyomok az arcára, hiszen üdvözlésbe ez is belefér, vagyis gondolom. Elég volt egy nap, hogy erre magamtól is rájöjjek. Mindenki úgy néz rám, mintha valakit megölni készülnék, pedig érdekel ez a hely. Talán.... - kezdek bele, majd egy kisebb csend után folytatom. - lehet, hogy képes lennék végre egy helyben maradni, de ebben még magam sem vagyok biztos. - Előtte soha nem voltak titkaim. Nem egyből, de szép lassan mindent elmondtam neki. Ő még azt is tudta, hogy miként fordítottam hátat a teremtőmnek és milyen úton haladtam addig, amíg vele nem találkoztam. Bíztam benne és a mai napig képes lennék az életemet is rábízni, ha úgy adódna. Hogy miért? Nem tudnám szavakba önteni, egyszerűen csak érzem és nekem éppen elég ennyi. De te mit keresel itt? Hova lett a szabadság és a többi dolog? - kérdezem tőle kíváncsian és picit talán érthetetlenül. Ő is pontosan annyira szerette az életet élvezni, ahogyan én, de most másabb. Valami megváltozott...
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Ártatlanul pislogok, mint aki nem tehet semmiről, és nem bűnös semmiben. A felhorkanását nagyon élvezem. Úgy tűnik nem sokat változott az elmúlt évtizedekben. Ilyen téren legalábbis nem. - Nem éppen. Más helyen jobban élvezném, ha simogatnál. – Eresztek meg egy pofátlanul kaján vigyort, amiért a régebbi időkben az úri kisasszonyok biztosan felképeltek volna. Mindig is szerettem feszegetni a határokat, és visszaszólni, amikor csak alkalmam nyílt rá, és a helyzet adta magát. Egyébként – kivételesen – semmi perverzre nem gondoltam. A tarkómat és a kupámat mindig is szívesen tartottam neki oda, hogy cirógasson. Olyankor általában az ölén pihentettem a fejem, és élvezettel szívtam be magamba az illatát. - Hát ez nem túl kalandos történet. – Állapítom meg egy kicsit álsajnálkozva. Vajon mióta lehet Fairbanksben? Gondolom az első útja nem egy bárba vezetett, nyilván van valahol szállása, mert csomagot se látok nála. A puszit fülig érő mosollyal fogadom. - Vigyázz, bökök… - Dünnyögöm az orrom alatt, majd megdörzsölöm az arcomat az ajkai nyomán, mert egy kicsit megcsiklandozott. - Miért ne aggódnék? – Nem fair kérdésre kérdéssel felelni, de soha nem voltam az a típus, aki lelkiismereti kérdést csinált volna abból, hogy mi fair és mi nem. Bár a legtöbb nő, aki az életem része volt idáig, azt gondolhatja, hogy egyáltalán nem érdekel a sorsuk – hiszen a többségüket én hagytam magukra – de attól még ha úgy adódik, hogy ismét keresztezik egymást útjaink, nem megyek el mellettük úgy, mintha soha nem is ismertem volna őket. Ilyen szempontból mindig is ellentmondásos figura voltam, akin elég nehéz kiigazodni. Legtöbbször én se értem saját magamat, hogy mit miért teszek. A bennem élő ösztönlényre fogok minden ilyet, mert ez a legegyszerűbb. Vigye el a balhét a bundás mamlasz. Tervei ecsetelésének hallatán felszalad a szemöldököm, és őszintén meglepődök. Fürkészve végigmérem, majd egy színpadias mozdulattal a homlokára nyomom a tenyerem, mintha az érdekelne, hogy felszökött-e a láza, és azért beszél badarságokat. - Te, egy falkában? – Lassan fél évszázad telt el, bizonyára sok minden történt vele is, de valahogy nem tudom őt elképzelni egy falkában. Túlságosan nagy a szabadságszeretete, és a kalandvágya ahhoz. Vagyis akit annak idején ismertem a személyében, az ilyen volt. - És miért pont a Fairbanks-i falkát szemelted ki magadnak? – A kérdés jogos, hiszen rengeteg falka van a világ rengeteg pontján, ő pedig nagy világutazó. Bármelyiket választhatta volna. Akár Szentpéterváron is csatlakozhatott volna. Krzysztof biztos segített volna neki. - Hogy én? – Kérdezem, majd megrándítom a vállamat. - Ide sodródtam, és megállapodtam ezen a helyen. Ennek már több évtizede. Egy bizonyos kor felett, és élettapasztalattal a hátam mögött úgy gondoltam, hogy kicsit belefáradtam a jövés-menésbe. – A magyarázat nem olyan abszurd, hiszen már annak idején is fontolgattam Krzysztof-al együtt, hogy belépek a Szentpétervári falkába. Talán elcsípett ebből beszélgetésfoszlányokat ő is. Ha Wainwright üzenete nem érkezik meg, akkor a teremtőmmel együtt most én is az ottani falkához tartoznék. - Itt Amerikában Elvis Dunway-ként ismernek. Władysław-ot magam mögött hagytam, amikor eljöttem Szentpétervárról. – Mutatkozom be az „új” álnevemen, ami amúgy nem új, csak neki az. Ő is szinte mindent tud rólam, a múltamról. Azzal, hogy évekig velem és a teremtőmmel élt, bekerült úgymond a bizalmi körünkbe. Figyeltünk, és vigyáztunk rá… legfőképp én. - Merre jártál, mit csináltál az utóbbi évtizedekben? – Biztos vagyok benne, hogy van bőven mesélnivalója, hiszen vele mindig is izgalmas dolgok történtek…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Elfojtok magamban egy kisebb kuncogást és mosolyt, hiszen amennyire szórakoztat is, annyira tud még mindig kikergetni a világból a stílusával. Soha nem értettem meg, hogy miként képes erre. Olyan, mintha valami veleszületett adottság lenne az, hogy szinte egyből mindig van valami frappáns megjegyzése. Azt ki kell érdemelned, nem gondolod? - kérdezem tőle egy sokat sejtető pillantás keretében, hiszen én se voltam soha az, aki nem vesz részt a játékaiban. Bár néha még én magam sem tudtam rajta kiigazodni. Mindegy az, hogy mennyi ideig voltunk egy fedél alatt, illetve együtt. Mindig képes volt meglepni. Elmosolyodom, amikor meglátom miként reagál a puszimra. Azt veszem észre, de mi ez az ... - kezdek bele és közben játékosan végig húzom az arcszőrzetén az ujjamat, mintha ezzel akarnám újra megismerni az ismerős arcot, ami most "álruhába" öltözött. - új külső? - fejezem be végül a mondatot és újra a szemeit fürkészem. Mintha képes lennék megfejteni azt, ami meglapul benne. Esetleg az érzéseit. A történtek után, azon se csodálkoznék, ha nem akartál volna többet látni. - válaszolok neki egy kisebb habozás után, majd a földet kezdem el fürkészni, miközben a csizmámmal az anyatermészetet csesztettem. Nem túlzottan vágytam arra, hogy ez a része is a múltuknak felszínre kerüljön, hiszen nem éppen a vidám és boldog időkhöz tartozott. De ennek köszönhetően nem kerestem őt, illetve emiatt is lepődtem meg azon, hogy itt van. A meglepettségem is szerintem érthető, mert szemmel láthatóan jól fogadta azt, hogy itt vagyok, még az se kizárt, hogy örül nekem. Bár azt hiszem tényleg agyamra ment ez a hely, hogy ezt merem egyből leszűrni. Azt hiszem csak szeretném, ha örülne nekem, de ki tudja, hogy mi a valóság. Nem is várhattam volna más reakciót. Biztos voltam abban, hogy sikerül ledöbbentenem őt, hiszen még mellőle is képes voltam eltűnni a kalandvágyam és a szabadsághoz fűződő érzéseim miatt. Így nem csodálom, ha kiakadt, vagy esetleg sokkoltam a terveimmel. Egy darabig tűrtem azt, amit csinál, de pár pillanattal később megfogtam a kezét és lehámoztam a homlokomról. Nem vagyok lázas, így kár ilyen tekintettel nézned rám. Amúgy meg miért ne, hiszen neked is ment?! - kérdezek vissza habozás nélkül. Szeretek szabályok nélkül élni, de ugyanakkor volt olyan időszaka az életemnek, amikor vágytam az állandóságra is. Talán jelenleg is erről van szó. Szeretnék állandóságot az életemben. Több évtizede már volt szerencsém hozzá, így talán most is menne, ha nem is olyan értelemben kerülne az életembe állandóság. Sokat hallottam egy városról. Pontosan mondva Anchorage-ról, így felkerestem, mert hajtott a jól ismert kíváncsiságom. Ott voltam az elmúlt pár hétben, majd pedig ott mesélt nekem valaki erről a helyről. - mondom neki könnyedén, miközben teszek egy-két lépést hátrafelé vállrándítás kiséretében. Újra hajamba túrok, majd pedig folytatom a beszédet. Sokáig gondolkodtam, hogy eljöjjek-e ide vagy ne, de aztán ma reggel elhozott valaki.. - fejezem be a dolgot egy kisebb "ez van" arc kifejezéssel. Konkrétan nem tudtam volna megmondani, hogy miért pont idejöttem. Talán az is közrejátszott, hogy a városról hallottak alapján reménykedtem abban, hogy egy-két régi ismerősbe belefuthatok, vagy talán információt szerezhetek róluk. Nem hiányzik az, hogy bejárhasd a világot? - kérdezek vissza automatikusan, mert én legfőképpen ettől félek, hogy szeretnék valahova tartozni, de ugyanakkor vágyom is a szabadságra. Talán idővel megmutatkozik nekem az, hogy van-e olyan dolog az életemben, amiért képes lennék most már feláldozni a szabadságomat vagy nem. Aztán hirtelen rájövök arra, amit mondott. Azt a szót is sok fajta értelemben lehet használni, így mielőtt végig gondolhatnám egy újabb kérdést zúdítok rá. Megállapodtál? - szólalok meg kissé furán, mint akinek ezt az egy szót még emésztenie kell. Nem túl gyakran szerepelt eddig szótáramban az biztos. Elvis Dunway? Csini neved lett és igazán tetszetős. - mondom kissé cukkolva őt, majd újra közelebb lépek hozzá mosolyogva. Primrose Trevelyan, örülök, hogy megismerhetem Elvis. - teszem hozzá kissé bohóckodva, hiszen én nem sokat változtattam a nevemen. Egyedül a családnevemet hagytam el időközben, de azt is inkább amiatt, mert a múltamnak azt a részét szerettem volna hátrahagyni, valamennyire elengedni, hiszen soha nem leszek képes teljesen elfeledkezni a családomról. Bejártam a világot, majd idővel visszamentem Párizsba. Ott találkoztam valakivel, akit eleinte ki nem állhattam, de végül barátok lettünk és Anchorage-ben pedig megismertem az ikertestvérét is. Ő mesélt erről a helyről. Természetesen a többi időben a hobbimnak éltem, szórakoztam és élveztem az életet minden kötöttség nélkül. - mondom kissé sietve, hiszen nem túlzottan szeretném túlrészletezni azon részét az életemnek. A lényeg az, hogy amióta magára hagytam, azóta soha nem volt komoly kapcsolatom vagy állandó személy az életemben. Havanna viszont eléggé érdekes hely volt. Egy kisebb "háborúba" csöppentem bele és ott ismertem meg egy 10 éves kisfiút is. Tünemény volt, s meglepő módon a családja befogadott rövid időre. Tudok ők... - mondom neki még mindig mosolyogva és talán picit elbambulva, mintha most per pillanat is ott járnék. Pár pillanattal később sietve rázom meg a fejemet. Beszélek itt össze-vissza. Biztosan a te életed izgalmasabb volt. Mesélj inkább te. - kérlelem őt, miközben a lehető legédesebb nézésemet próbálom bevetni ellene, ami régen sokszor segített elérni a célomat.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- A puszta létezésemmel kiérdemelem. – Vágom rá magabiztosan, úgy vigyorogva mint egy komisz kölyök. Azt szokás mondani, annyi idős vagy, amennyinek érzed magad. Nos, ha ez igaz, akkor én úgy 20 éves vagyok, nem 365! - Nem tetszik talán? – Dörzsölöm meg a képem az ujjai nyomán, meg viszket a bőröm az ujjai nyomán. Oké, egy kicsit öregít, ez is a célom vele, de szerintem semmit se vesz el a szexuális kisugárzásomból, sőt! Úgy vettem észre, hogy a nők csípik a pofaszőrt, pláne ha olyan rendezett, mint az enyém, és nem úgy néz ki, mint egy madárfészek, ahova épp készül a tojásait bepakolni valami állatka. - Sokat forgolódok az utóbbi évtizedekben az emberek között, és muszáj úgy tűnnie, mintha öregednék én is, szóval formáltam magamnak egy dögös pofaviseletet. – Vontam kettőt a vállaimon. Kényelmesebb volt az elején, amikor még csak a Farkaslakban meresztettem a sejhajom, de amióta én is a Fairbanksiek között mozgok nap mint nap, azóta oda kell figyelnem arra is, hogy „öregedjek”. - Egy percig se haragudtam rád azért, mert elmentél. Tudtam, hogy milyen vagy, és azt, hogy nem fogsz örökre ott maradni. – Ráadásul én se vagyok különb nála. Számtalan nőt hagytam faképnél minden szó nélkül, mert egy idő után besokalltam a kötöttségektől. Vele azért működtek olyan jól azt hiszem a dolgok, mert nem ragaszkodtunk foggal-körömmel egymáshoz, nem akartuk a másikat birtokolni, korlátozni. Az együtt töltött idő kellemes volt, amire bármikor szívesen gondolok vissza. Hiányzott, amikor elment, de tiszteletben tartottam az akaratát. Ha valaki el akar menni, azt el kell engedni. - Igen, ez igaz. – Minden csak elhatározás kérdése. Ha a döntés a sajátunk, magunkért tesszük, akkor működhet. Eredetileg nem a Fairbanks-i falkához akartam csatlakozni, de itt kötöttem ki, amit amúgy más nem bánok. Elég jól befészkeltem magam az utóbbi évtizedekben, és ismerem már a környéket, mint a tenyeremet. - Anchorage-nak megvan a maga bája. – Gondolok itt a falkamentességre. Viszont hosszabb távon szerintem csak az tud megmaradni ott, aki erősen semleges beállítottságú, és meg se fordul a fejében az, hogy a többiek nyakára nőjön. Az Issumatar elég keményen gondoskodik arról, hogy csírájában elfojtsa a hatalmi törekvéseket. - Ezek szerint frissen érkeztél. Nem sokat láttál még a városból, ahogy ha jól sejtem azt se tudod, hogy kóborként milyen feltételei vannak, hogy a határainkon belül tartózkodhass. De ezekről majd később. – Ráér. Egyelőre jobban érdekel, hogy mi van vele, aztán majd rátérhetünk a hivatalos körökre is. - Néha. De a falka élet nem olyan, mint egy börtön… inkább mint egy bentlakásos koli. – Vigyorgok. Nem vagyunk ideszegezve. Időnként leléphetünk kicsit pihenni az alfa engedélyével. Annyi csak a kikötése, hogy ha bármi van, akkor elérhetően legyünk, szóval szó nélkül senki se tűnjön el hetekre, de szerintem ez érthető… pláne ha valaki speciális pozíciót tölt be a falka életében. - Igen. Van két jól menő vállalkozásom, és egy fix munkám a közeli katonai bázison. Megnősültem… ismét… van két srácom. Néhány éve meg elváltunk. – Én nem vagyok az a típus, akit az ilyen drámák komolyabban megviselnének, mert elég optimistán állok az élethez, és nem gubózok be amiatt, ha valami félresiklik. Az élet megy tovább! - Ugye? Én választottam! – Húzom ki magam büszkén. - Örvendek, Ms. Trevelyan a találkozásnak. – Fogom meg mindkét kezet, csókot hintve a kézfejeire, majd színpadiasan meghajolok előtte. – Hódolatom! - Havanna? Sose jártam ott, de én is ismerek egy kubait, bár az nem kölyök már. – Vigyorgok, ahogy Duane-ra gondolok… Jut eszembe, rég szívattam már a „kedvenc” őrzőmet, valamit ki kellene találnom neki ismét. Nem tudom elégszer „meghálálni” neki azt, amit értem tett a sípálya mellett… - Nem sokkal azután hagytam magam mögött Szentpétervárt, hogy te elmentél. Azóta Alaszkában élek. Van egy klubom a belvárosban, a North Pole. Ha maradsz Fairbanksben, mindenképp térj be, szerintem tetszeni fog a hely. A másik vállalkozásom egy kicsit globálisabb. Kockákat foglalkoztatok, képmanipuláció… vagy ha úgy jobban tetszik a CGI a fő profilunk. Főként filmekhez dolgozunk be. A legtöbb időmet egyébként a katonai bázison töltöm. Én felelek a bázis biztonságáért. Szóval elég mozgalmasak a napjaim, rengeteget dolgozok, de élvezem. Ja igen! – Röhögök fel. - Lett egy macskám… vagyis jelenleg három macskával élek, de abból kettő csak ideiglenesen van nálam, az egyik haveré, de ő most nem tud gondoskodni róluk. Gondoltad volna!? – Nem, régen egyáltalán nem voltam az a macskás fazon. Mióta Cézár hozzám került, azóta szerettem meg a macskákat. Magamtól eszembe nem jutott volna, hogy macskát tartsak, de mivel ajándékba kaptam, eleinte nem volt pofám kihajítani… aztán meg valahogy megkedveltem…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Túl magabiztos vagy, nem gondolod? – kérdezem tőle alsó ajkamba harapva, majd pár pillanattal később egyre szélesebb mosolyra húzódnak ajkaim. Szeretem azt, amikor ennyire bolondos. Ha most látnám őt először és hasonlóan viselkedne, akkor se mondanám meg, hogy annyi idős, amennyi. Mindig is fiatalos volt, aki szereti élvezni az életet. Csendesen hallgatom, amit mond, miközben néha picit feljebb szökik a szemöldököm az arcomon. Figyelem őt, de nem vágok a szavába. Néha kissé temperamentumos vagyok, vagy képes vagyok mások szavába vágni, de őt általában végig hallgattam. Kivétel akkor, ha sikerült eléggé felhúznia, de néha úgy éreztem, hogy direkt erre játszott. Tetszik, csak szokatlan. Megszoktam, hogy sima az arcod, de sok férfival ellentétben neked tényleg jól áll. Mondhatni kicsit még férfiasabbnak is tűnsz, mint régebben. – teszem hozzá az utolsó egy mondatot picit kihívóan, de a mosoly és a boldogság ott csillog a szemeimben. Reménykedtem abban, hogy egyszer még viszont fogom látni őt, de álmaimban se gondoltam azt, hogy pont itt. Látod, ezért van nagy előnye annak, ha nem maradsz sokáig egy helyben. Nem kell ilyenek miatt aggódni. – szólalok meg egy kisebb habozás után, mert nem nagyon tudnám elképzelni azt, hogy bármit is meg kellene változtatnom a külsőmön. Világéletemben ilyen színű volt a szemem, a hajam. Semmit se változtattam magamon, hiszen még a tetoválásomat is állandóan újra csináltatom. Ennek örülök, de akkor is elbúcsúzhattam volna tőled személyesen, de nem volt szívem felkelteni téged és abban se voltam biztos, hogy képes lettem volna kimondani azt, amire készülök. Jó darabig csak néztelek és gondolkoztam, hogy mit kellene tennem. Így született meg a levél, ami a párnámon várt téged reggel. –miközben beszélek végig őt fürkészem. Tudom, hogy nem éppen cselekedtem helyesen, de legalább ő nem neheztel rám. Nem vagyok abban biztos, hogy más férfi is könnyen vette volna ezt a helyzetet. 4 év azért elég hosszú idő, de lehet pár hónappal picit több is volt, nem tudom. Soha nem számoltam a napokat, mert egyszerűen csak élveztem az életet mellette. Mind a ketten hasonlóan szerettük a szabadságot és azt hiszem ennek köszönhetően még inkább képesek voltunk megérteni a másik érzéseit. Igen, mondhatni a reggeli szellővel érkeztem. – válaszolok neki komolyan és pillanatok alatt tűnik el az arcomról a mosoly. Ez nem olyan dolog, amit el lehet viccelni vagy esetleg jobb kedve lesz tőle az embernek. Egy pillanatra még a szemeimet is lesütöm. – Fogalmam nincs a szabályokról, de jelenleg igyekszem meghúzni magamat és nem túlzott feltűnést kelteni. De azt már tudom, hogy nem ugranak ki a bundájukból örömükben, amikor meglátnak engem. Emiatt is voltam a bárban, mert próbáltam ébren maradni és megfigyelni a helyi szokásokat. Nem kell aggódni, nem lettem alkoholista időközben. – mondom neki még mindig komolyan és egy dolgot még magamban tartok. Félek, emiatt se hajtottam álomra ma este a fejemet. Tartok attól, hogy esetleg valamelyik falkabéli megtámadna, és ha életben is maradnék, akkor is én jönnék ki rosszul a szituációból. Így inkább vállalom az ébren maradást és az önsanyargatást ilyen téren. Döbbenten hallgatom őt és próbálom megemészteni azt a sok információt, amit mond. Olyan lenne, mint egy kolesz? Nehezen tudom elhinni, de bízom benne. Talán csak túl kellene látnom azokon a bizonyos pillantásokon, amik a városban kísérik az utamat és akkor én is láthatnám azt, amiről Elvis beszél. Akkor neked igazán összejött az élet. Igazi üzletember lett belőled. – szólalok meg újra egy apró mosoly kíséretében, majd a szemeim picit elkerekednek azon, amit mond. – Legalább neked van, volt családod és sajnálom, hogy nem jött össze vele a dolog. Soha nem gondoltam volna azt rólad, hogy egyszer megnősülsz, de még mindig képes vagy meglepetésekkel szolgálni, ahogyan egykoron is. –folytatom tovább a gondolat menetemet, mert még mindig alig tudom elhinni, hogy tényleg családot alapított. Nem mondom, hogy nekem soha nem hiányzott az, hogy legyen családom, de idővel feladtam. Egy részt annyira egyszerű eset se vagyok, hogy bárki képes legyen hosszabb időre elviselni, harmadrészt pedig ott volt az, hogy mindig vonzott az ismeretlen és túl sokáig nem bírtam egy helyben maradni. Igen, de szerintem a régi neveddel se volt semmi baj. Nem volt egyszerű, de pontosan annyira egyedi volt, mint a mostani. - Elmosolyodom, amikor apró csókot lehel a kézfejeimre, majd amikor meg is hajol, akkor elnevetem magamat, majd pedig egy kisebb kuncogásban török ki. Én is véletlenül kerültem Havannára. Nem tudtam, hogy hova megyek, csak kértem egy repülőjegyet és ott kötöttem ki. Tényleg? Ha jól tippelek, akkor már ő se az. 26-27 év körül lehet, mert 17 éve találkoztam vele. Akkor még csak 10 év körül volt. - mondom neki egy kisebb gondolkodás után, majd egy kicsit meg is rázom a fejemet. Kicsi az esélye, hogy pont ugyanarról a személyről beszélünk. Havanna se volt annyira kicsi, illetve eléggé zűrös idők voltak akkoriban ott. Csak reménykedni tudok, hogy nem lett semmi baja Duane-nak abban a zűrzavarban. Csendesen hallgatom, amit mond, miközben kicsit beljebb sétálok a tisztás közepe felé, majd leülök a földre. Hátrapillantok rá és a mellettem lévő üres placcra pillantok. Szeretném, ha csatlakozna hozzám, hiszen régen is imádtam a csillagokat nézni és néha még őt is rá tudtam venni a dologra. A mosoly egy pillanatra se tűnik el az arcomról, hiszen boldog vagyok, illetve valami megfoghatatlan érzés kerített hatalmába, amikor megpillantottam őt. Rendben, majd meglátogatom, de jelenleg szerintem nélküled nem merném betenni oda a lábamat. – vallom be neki és talán most picit el is szóltam magam, hogy tartok ettől a helytől. – Akkor, amíg téged látlak, addig kicsi az esélye, hogy bajom esik. Fura, hogy úgymond letelepedtél és mégis mennyi minden történt veled. Én meg csak jártam a világot és próbáltam minél több dolgot, kultúrát megismerni. Gondolom, nem lehet könnyű egy ilyen pozíciót betölteni ebben a városban. – szólalok meg újra, miközben egy aprócska mosoly keretében nézek rá, ha leült mellém, akkor még a fejemet is a vállára hajtom, ahogyan talán régen tettem. Ostobaság lenne tagadni, hogy most, hogy látom nem jutott eszembe még inkább a régi idők, illetve a régi érzések, de ez szerintem normális dolog egy ilyen helyzetben. Macskád van? – úgy nézek rá, mintha most azt próbálnám megállapítani, hogy beteg-e, vagy mint aki most tudtam volna meg azt, hogy nem létezik a Mikulás. – Macskás úrfi lettél? – amikor sikerült kicsit a döbbenetből felocsúdnom, akkor egy kisebb kuncogással kíséretében szólalok meg. – Mi lett a nőkkel Elvis? Reverendát öltöttél magadra, vagy mégis miként lett neked macskád, nők helyett? – még mindig alig tudom elhinni azt, hogy nincs senkije, vagy a kalandokról lemondott már és inkább a macskáknak szenteli az életét. Nincs bajom a macskákkal, de hamarabb képzeltem volna el magamat öreg macskás néninek, mint őt velük.
// Bocsánat, picit megszaladt a kezem.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Nem úgy tűnt, mintha régebben problémád lett volna a férfiasságommal. – Vigyorgok, kiforgatva a szavait, miközben megsimogatom a képemre növesztett szőrzetet. Régebben én is sokat járkáltam, költöztem egyik helyről a másikra. Nyughatatlan voltam, még most is kicsit az vagyok, de már elég jól megvetettem Alaszkában a lábamat, és nem igazán akaródzok feladni az itteni dolgaimat… pláne hogy még Wainwright-nak is törlesztek. - Nagyon sok idő eltelt azóta. Felesleges ezen rágnod magadat. Akkor így tartottad helyesnek. Meg volt rá az okod. – Nem szoktam a múlton rágódni. Nincs értelme, mert úgyse vagyunk képesek változtatni semmin. Inkább a jelennel, és a jövővel kell foglalkozni. Soha nem akartam volna magamhoz láncolni. A függetlenségét és a szabadságvágyát mindig is csodáltam. Egy musztáng különlegességét is a vad szabadsága adja. Ha valaki megpróbálja egy musztángot karámba zárni és fogva tartani, örökre tönkre teszi. Elveszíti mindazt, ami különlegessé teszi. - Ha egy kóbor érkezik a területünkre, akkor három kérdést teszünk fel neki. Ha legalább az egyikre pozitívan reagál, akkor nem penderítjük ki. – Vonom meg a vállam. Röviden és tömören ennyi a dolog lényege. - Hajlandó-e csatlakozni a falkához? – Ahogy sorolom a kérdéseket, úgy számolom őket az ujjaimon. - Ha nem hajlandó behódolni az alfának, akkor hajlandó-e fizetni azért, hogy megtűrt legyen? – Zárkóztatom fel a középső ujjamat is a mutatóujjam mellé. - Ha nem akar fizetni, vagy épp csóró… akkor hajlandó-e szolgáltatást nyújtani? Teszem azt… kémkedni… információt gyűjteni… ha harcra kerülne sor, akkor a falka mellé állni... – Nyújtom ki harmadikként a gyűrűsujjam is. - Aki hajlandó csatlakozni, azt visszük is az alfa elé behódolni. – Amúgy nem tudom, hogy kiszúrta-e már valaki olyan, aki jelentette feljebb a jelenlétét. - Egyszer? – Mindkét szemöldököm magasra emelem. Nem mondtam volna neki anno? - Igazából háromszor. Ha jól emlékszem. – Utána számolok gyorsan. Először volt Antonia... aztán Helga… aztán Nicole. Igen… stimmel a három. Törvényes gyerekem, akit házasságban nemzettem… összesen 7 született eddig. Zabi pontosan nem tudom mennyi… de biztos, hogy abból is van jó néhány. Nem tehetek róla. Imádom az esküvőket. Egyébként válni is… de ez jelenleg nem olyan fontos. Seggre dobom magam mellette a fűben. A jobb lábam kissé felhúzom, és a karommal rátámaszkodom. – Hát, ami azt illeti nem annyira megterhelő. Tudod, én vagyok a főnök… kiosztom a feladatokat, ha meg valaki elszúr valamit, azt jól seggbe rúgom. – Vigyorgok rá. Persze azért ez nem teljesen igaz. Én is dolgozom, nem csak a lábamat lógatom… de a beosztottaimnak jóval több feladata van, mint nekem. Ezért is jó főnöknek lenni. Fölöttem a bázison csak Wainwright áll… ő meg elég fárasztónak tart ahhoz, hogy csak akkor hívasson magához, ha már nagyon muszáj. Átkarolom, amikor a vállamra dől, és a hüvelykujjammal cirógatom a ruháján keresztül a felkarját. - Alattomos egy dög. Először meg akartam enni… vagy legalább kihajítani… de úgy nézett rám… olyan szemekkel, hogy nem tudtam megtenni. Bújt, meg hízelgett… csámborgott utánam és szép lassan az ujjai köré csavart. – Röhögök. Néha őszintén utálom… de többnyire nem tudok rá hosszútávon megharagudni. – Hát… még a volt asszonytól meg a kölyköktől kaptam születésnapomra. Amikor a volt asszony kihajított otthonról, utánam hajította a macskát is. Azóta együtt csövezünk idefent a legénylakásomban. – Biccentem oldalra a fejemet. - Hohohó! Dehogy öltöttem reverendát! Hódolatom még mindig a szebbik nem képviselőit illeti! – Kacsintok. Szerintem, ha kiherélnének, még akkor is a nők után futnék. Mindig is nagy nőcsábász voltam, és ezen soha, semmi se változtathat. Cézár sem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Megforgatom a szemeimet arra, amit mond és egy kisebb nevetés is elhagyja az ajkaimat,ami szinte csak úgy betölti a tisztást a holdnak a fényében. Mosolyogva figyelem őt, hiszen még mindig alig akarom elhinni, hogy ez igaz, pedig az. Ő még mindig ugyanolyan, mint régen, de vajon én is ugyanolyan lennék? Nem tudom, hiszen sokszor gondolkozom azon, hogy milyen is voltam és most milyen vagyok. Csendesen hallgatom azt, amiket mond és egy pillanatra elgondolkozom a kérdésein. Fogalmam nincs, hogy mit felelnék rájuk, aminek köszönhetően egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat, de ezen kívül nem igazán szakítom őt félbe, hiszen végre legalább valamennyit megtudtam az itteni dolgokról. Talán kicsit hülyének is érzem magamat, hogy ennyi ideje élek, de még se tudom, hogy miként zajlik ez az egész, hiszen mire valaki elmondta volna, addigra leléptem, s új helyet kerestem magamnak a nagyvilágban. Amikor pedig a végére ér, akkor kérdőn pillantok rá. S mi van akkor, ha az illető még nem döntötte el? Mármint, ha nem mondja ki azt nyíltan, hogy csatlakozni szeretne, vagy nem szeretne. Nem tudok még dönteni Elvis. – vallom be neki, hiszen ez a kettőség kezd szép lassan megőrjíteni engem. Nem tudom, hogy mi lenne helyes. Ismersz, ha harcol van szó, akkor mindig az mellé állok, akinek igaza van. A szívem mindig győz az észérvek felett. – rántom meg a vállaimat, hiszen ha a falka ostoba hadjáratba kezdene, akkor képes lennék az ő kérésükre ölni, esetleg ártatlanokat bántani? Nem hiszem. A pénz meg soha nem volt gond, így fizetni tudnék, esetleg segíteni is, de talán hülye ötlet volt idejönnöm. Mi van akkor, ha már esetleg valaki kiszúrt magának? – nézek rá kérdőn, hiszen nem akarom őt se bajba sodorni. Az is lehet, hogy most is valaki megfigyelt. Na jó, azt hiszem kezdek kicsit paranoiás lenni, de egy ilyen nap után nem csoda. Akkor neked mindenből többszörösen kijárt. Nem vesztegeted az idődet. Nekem még egyszer se volt. Néha beülök egy-egy esküvőre, mert kíváncsi vagyok, hogy melyik földrészen miként ünneplik meg, de ennyi. – mondom neki komolyan és talán egy kisebb szomorúsággal is, hiszen milyen érzés az, amikor az a személy ver át, akivel az életedet össze akarod kötni? Bazi rossz, s egy életre nem felejted el. Talán soha nem lesz olyan, hogy nagy nap és soha nem fogok olyan értelemben fehérruhát viselni, de ez van. Elmosolyodom, amikor megérzem a cirógatását, majd egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. Tényleg nem változott semmit se. Te aztán tudod, hogy miként lógasd állandóan a lábadat és miként élvezd az életed. Semmit se változtál az évek alatt, még mindig pontosa olyan vagy, aki képes lenne kikergetni a világból, de ugyanakkor képes lenne feldobni a napomat. - mondom neki mosolyogva, majd egy kisebb habozás után hozzá teszem. – Mr. Cat. – persze hallani lehet, hogy cukkolni akarom őt valójában, de ez van. Soha nem bírtam ki azt, hogy ne piszkáljam őt. Ez a viselkedés igazán emlékeztet valakire. – mondom egy sokat sejtető pillantás keretében, hiszen kicsit olyan, mint ami k9ztünk volt. Az se volt egyszerű, de még se tudtuk egymás igazán bántani. - Szóval ez a macska hamar rájött arra, hogy miként csavarhat az ujjai köré. Talán adhatna egy-két nőnek is tanácsot és akkor könnyebben menne az élet élvezése, vagy még mindig szereted a kihívásokat? – nézek rá mosolyogva, hiszen én biztosan az voltam az életében. Szerintem nálam minden teremtés szelídebb lehetett akkoriban.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Nem csodálom. Nem vagy az a könnyen lehorgonyzó típus. – Ezért is lepett meg, amikor közölte, hogy fontolóra vette a lehetőségét. - Ha bejárást akarsz, akkor ott a másik két alternatíva… aztán ha később úgy döntenél, hogy mégiscsak csatlakoznál, akkor is felkeresheted az Alfát, vagy a Bétát… amelyik épp ráér. – Anyagi gondja nagyon kevés vérfarkasnak van, hiszen nekünk van időnk, vannak módszereink amikkel szép kis vagyont tudunk összeharácsolni magunknak. Én se vagyok pénz szűkében. Azért foglalkozok ennyi mindennel, mert szeretem a pörgést. - Igen, tudom, hogy nagy az igazságérzeted. – Prim nagyon erős személyiség. Mindig is az volt, és ez már a kezdetektől imponált. Az utcáról szedtem össze, ramaty állapotban volt, de mégis megvolt még úgy is az az erőteljes kisugárzása, ami annyira jellemzi most is. Egyszerre tud kemény, és érzékeny lenni. Szabad… független lenni, ugyanakkor másokkal is törődni. Nagyon érdekes, és összetett személyiség. - Ne aggódj. Nem fog bántódásod esni, hacsak nem lépsz fel támadólag olyan ellen, aki a falkánkhoz tartozik. Nekem mindenképp be kell számolnom rólad, mert számon tartjuk a kóborokat, akik a területünkre betették a lábukat, de ez nem von negatív szankciót maga után. Majd megmondom, hogy még gondolkozol az alternatívákon. De ha legközelebb erre jössz, akkor már mindenképp választanod kell. – Ha egyik opcióval se fog élni, akkor sajnos a kívül tágasabb elv alapján kitessékelik a városon kívülre. - Szeretem az ilyen felhajtásokat, meg az összes ünnepet. – A temetéseket is. Mindegy, csak valami társadalmi esemény legyen. Az unalmat nagyon nem bírom. Ki tud rendesen készíteni. - A világból kikergetni sose állt szándékomban. Sokkal mókásabb volt az ágy körül megkergetni. – Röhögök. Na nem mintha annyira tiltakozott volna bármi ellen, hogy meg kellett volna kergetnem, de játékos évődések többnyire voltak, és a nők szeretik húzni az idegeinket. Én pedig imádom őket ezért. Prim vérszívását is csak játékként fogtam fel. Fürkészként rögtön kiszúrtam volna, ha tényleges ellenszenv lett volna a szavai mögött. - Tényleg? Kire? – Meresztem ki a szemeimet. Neem, még csak véletlenül se vagyok hajlandó magamra venni az egyértelmű célzást. Inkább tettetem a hülyét, mint akinek fogalma sincs arról, hogy Prim mire… pontosabban kire gondolt. - Levenni nem nehéz a lábaimról. Csak ritkán fajulnak az egy éjszakás kalandok hosszabb kapcsolatba. Kevés nő érdekelt annyira az elmúlt lassan négyszáz évben, hogy huzamosabb időt eltöltsek mellette. – Ilyen szempontból Prim kivételezettnek érezheti magát, hiszen sokáig együtt voltunk, ráadásul ő volt az első olyan kapcsolatom, amiben nem én léptem le, hanem tőlem léptek le. Azóta is csak Nicole volt az, aki kiadta az utamat. Kicsit a lelkére vette, hogy megcsaltam a North Pole egyik pincérlányával. - Hogy tudnálak elérni? Nem szeretném, ha megint teljesen eltűnnél. – Vannak esetek és helyzetek, amikor jobb nem bolygatni a múltat, de Prim határozottan nem tartozik ebbe a kategóriába.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Te is változtál, talán engem is megváltoztattak az elmúlt évtizedek. – rántom meg a vállaimat könnyedén, mert azt hiszem most még inkább összezavarodtam. Nem gondoltam volna azt, hogy az életem egyik leghosszabb „állomásával” fogom szembetalálni magamat, amikor azt veszem fontolóra, hogy gúzsba kötöm magamat. Mások a házasságot nevezik így, én pedig a falkához való tartozást. Azt hiszem a középső jelenleg a legkedvezőbb. Pénzzel soha nem volt gondom, de nem akarok egyből kiszolgáltatott lenni. – szólalok meg egy kisebb habozás után, majd idegesen a hajamba túrok és egy aprót az ajkamba harapok, miközben elfordítom a fejemet és újra a csillagokat veszem szemügyre. Ők szabadok, de én talán hamarosan nem leszek az. Vajon tényleg ezt akarom? Bár csak itt lenne Joy, hiszen ő pontosan tudná, hogy mire vágyik valójában a szívem. Ő volt mindig is a lelkiismeretem. – Tudom és köszönöm, hogy szólsz helyettem is nekik. Ha… ha majd eljön az idő, amikor döntenem kell, akkor elkísérsz majd? – pillantok rá óvatosan. Nem szoktam hasonló dolgokat kérni senkitől se. Még tőle se kértem soha, hiszen ismer, hogy szeretem magam elintézni az ügyeket, de most valahogy félek attól, ha eljönne az a pillanat, akkor egyszerűen csak hátat fordítanék mindennek. Nem azért, mert gyáva vagyok, hanem mert eddig életem egyik legnagyobb döntését kell majd meghoznom, és szeretném, ha olyan állna mellettem, akiben bízhatok, és akire számíthatok. Még mindig imádod szemmel láthatóan élvezni az életet és pörögni, de ennek ellenére is letelepedtél. Talán a két dolog nem is zárja ki egymást annyira, vagy tévedek? Azzal, hogy csatlakoznék, nem kellene lemondanom arról, aki vagyok. Továbbra is pöröghetnék, csak nagyobb lenne a felelősség, de mi van, ha újra… elbukom. – bukik ki belőlem, hiszen a testvérem halálát soha nem tudtam megbocsájtani magamnak. Örökké felelősnek fogom magamat érezni. Két ember tudja, vagyis most már három, hogy mit jelent a tetoválás a csuklómnál. Blake, Elvis és most már Duane is. Egy régi seb, egy régi ismerős név, ami képes mindig erőt adni, de ugyanakkor emlékeztetni is a bukásomra. Elnevetem magamat azon, amit mond és egy kisebb pír is megjelenik az arcomon, hiszen a régi emlékek eszembe jutnak. Eleinte utáltam őt, de legfőképpen azért, mert tényleg ramaty állapotban voltam és szükségem volt valakinek a segítségére. De amennyire eleinte utáltam, végül pontosan annyira szerettem bele. – Főleg azt, ami utána jött, igaz? – kérdezek vissza nevetve és mosolyogva. Egy darabig fürkészem a füvet, a tisztást és a csodálatos égboltot. Ohhh, egyszer talán megtudod. De előbb még fel kell nőnöd. – szólalok meg játékosan, de közben az arcom teljes mértékben angyali és ártatlan. Mellette soha se kellett megjátszanom magamat. Változtam mellette ez tény és emiatt sokat köszönhetek neki. Akkor megtisztelve érzem magam, hogy Makrancos Kata létemre is sikerült valamivel megfognom téged és elcsábítanom. – válaszolok neki még mindig boldogon, miközben a szemeimben veszek el egy pillanatra, mintha csak válaszok után kutatnék. A kimondatlan szavakért. Tudod, csak kövesd az ismerős illatot, ami egyenesen az ágyamba vezet. – szólalok meg teljes mértékben komolyan, miközben le se veszem róla a tekintetemet, de végül nem bírom tovább és hangos nevetésben török ki. Figyelem őt, majd mit sem törődve semmivel a zsebéhez nyúlok, elkezdek kutakodni, és ha engedi, nem szakít félbe, akkor hamarosan a telefonja már a kezemben van és bepötyögöm a számomat, majd közelebb hajolva hozzá, miközben bolondozva egy puszit nyomok az arcára készítek egy fényképet és elmentem a számmal együtt. – A kép csak azért, hogy egyből tud, hogy a bolondos nő keres. – teszem hozzá, majd megcsörgetem magamat és sietve mentem el a számot, és ha továbbra is jól bírja a kiképzést, akkor róla is készítek egy képet és elmentem a számhoz. – Nos, te vagy a harmadik, aki ebbe belekerült. Érezd magad megtisztelve. – teszem hozzá még mindig jó kedvűen és a szemeimben pedig talán újra fellelhető egy kisebb ragyogás,ami még inkább tükrözi azt, hogy tényleg örülök annak, hogy újra találkoztam vele.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 374
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Gondold át, mi is az, amit igazán szeretnél. Nem próbállak meg rábeszélni semmire, vagy lebeszélni semmiről, mert ismerlek annyira, hogy mindig a saját fejed után mész végső soron. Én egyébként azt mondom, hogy minden farkasnak ki kell próbálnia mind a két létformát ahhoz, hogy teljes képet kapjon arról, hogy neki melyikre van szüksége leginkább. - Sokáig voltam szabadúszó, és Szentpéterváron már erősen fontolóra vettem, hogy csatlakozzak az ottani falkához, amikor Wainwright üzenete megérkezett. Végső soron "mindegy", hogy Oroszországban vagy itt, de falkába kerültem. A kóborlétnek és a letelepedett létnek is megvannak a szépségei és az árnyoldalai. Nekem egyelőre jó itt, kialakult egy életem, amiben jól érzem magam, a többit pedig majd a jövő eldönti. - Számíthatsz rám. - Talán az Alfának is nagyobb a bizalma, ha tudja, hogy az ismeretlent legalább egy valaki ismeri a falkából. De ne szaladjunk ennyire előre, majd ha már ott tartunk, kitalálom hogy vezessem Castor vagy Dante elé, amelyik épp ráér az ilyen ügyekkel foglalkozni. - Még ha el is buknál, felállnál. Ismerlek Rozi, túlélő vagy! - Vigyorgok rá. Valahol mindannyian félünk a bukástól, csak mindenkit másképp visel meg. Engem nem szokott mély depresszióba taszítani, mert az életfelfogásom is elég komolytalan, ami azt illeti. Csak nagyon ritkán csüggedek el, de az se tart nálam sokáig, mert mindig megtalálom a módját annak, hogy kimásszak a gödörből. - Minek is tagadnám? - Kacsintok sokatmondóan. Vannak dolgok, amikre kifejezetten jó visszagondolni. - Akkor sose tudom meg. - Felelem játszott csüggedtséggel. Ha három és fél század alatt nem sikerült felnőnöm, akkor most már aligha van rá esély. A farkasom egy pillanatra megemeli a fejét, majd egyetértően szusszan egyet. Ami komolyság van bennem, azt maximálisan neki köszönhetem. - A nehezebben megszerezhető falat a finomabb falat. - Közhely, vagy nem közhely, de ez így igaz. Szerintem nem csak nekünk férfiaknak imponál az, ha egy nőért küzdeni kell, és nem csak odaveti magát, de a nőknek is imponál, ha valaki kitartóan udvarol. A könnyű nőcskékre is szükség van, tökéletes alanyok a futó kalandokra, de őket nem lehet komolyabban venni. - Hm. Ne birizgáld a farkas bajuszát... - Villantak meg a szemeim a csipkelődés hallatán. Még a végén szó szerint veszem az ajánlatát, és egyik éjjel tényleg az ágyában talál! A nadrágomra siklik a pillantásom, s amikor benyúl a zsebembe, elvigyorodok. - A fegyverem kicsit odébb van. - Pillantok fel rá kaján vigyorral a képemen. A telefonom háttérképén Cézárral együtt vagyok látható egy közös szelfin. - 159357. - Diktálom be a képernyőzár kódját, mert anélkül bizony csak a közös fotónkat tudja bámulni. Figyelem, ahogy bepötyögi a telefonszámát, aztán amikor közelebb hajol, a szemeibe pillantok. Az arcpuszira elvigyorodok, de nem eszik olyan forrón a kását! Kihasználom a helyzetet, az álla alá nyúlok, és megemelem kicsit a fejét, hogy csókot lopjak az ajkairól. - Tökéletes! - Aztán, hogy ezt a csókra, vagy a megtiszteltetésre értem-e, annak kibogozását már rá bízom. - Most megyek Rozi. De keresni foglak, ha te előbb nem teszed meg. - Állok fel zsebre csúsztatva a telefonomat. - Legyél óvatos, és vigyázz magadra! - Pillantok le rá, aztán lassan megfordulok és elindulok vissza a Farkaslak irányába.
// Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lassan bólintok arra, amit mond, mert tényleg igaza van. Semmi se fekete vagy fehér, semminek nincs csak jó vagy rossz oldala, hiszen a szivárvány is csak akkor van, ha esik az eső és még a nap is süt. A boldogság és a fájdalom együtt jár. Csak néha egy-egy nehéz pillanatban, döntésben nehéz észrevenni a jó dolgokat, de nem akarok most erre több szót elpazarolni, hiszen már szegényt így is teljes mértékben letámadtam, amit nem igazán kellett volna. De nem pörgethetem vissza az időt. Minden okkal történik. Merci beaucoup. – szólalok meg az anyanyelvemen, hiszen annyira hiányzott már, illetve szerintem ez a pár szó sokkal szebben hangzik ezen a nyelven, mint bármelyik másikon. Megköszönthetném bármilyen nyelven, de így számomra sokkal inkább őszintén hat, mintha meg kellene tagadnom a múltamat, azt, hogy honnét jöttem és melyik országba fog örökké húzni kicsit a szívem. Reméljük igazad van, de még mindig nem vagyok Rozi! Jobb lesz, ha leszoksz róla!– mondom neki tettetett bosszúsággal, de az apró mosoly még mindig ott bujkál az arcomon. Boldog vagyok és szerintem boldogságot leplezni a világ egyik legnagyobb bűne. Ha valaki boldog, akkor azt látniuk kellene más embereknek, hiszen egy-egy mosoly vagy kedves szó bárkinek a napját képes megváltoztatni. Talán egyszer majd megkegyelmezek neked. – utalok arra, hogy nem várom el azt tőle, hogy megváltozzon. Soha nem volt baj, hogy egy nagyra nőtt gyerek. Legalább soha nem képes unatkozni mellette az ember. Természetesen tud komoly is lenni, ha azt kívánja meg a helyzet, de kíváncsi lennék, hogy az alkalmazottai mit gondolnak róla. Talán egyszer ki is derítem. Hmm, nem félek, mert ez a farkas nem harap. – válaszolok kicsit pimaszul, majd amikor látom, hogy nem zavarja az, hogy a telefonja után kutakodok, akkor egyszerűen csak megszerzem és csak egy kisebb fejrázással reagálok arra, amit mond. Elmosolyodom, amikor meglátom a képet, majd pedig sietve pötyögöm be a kódot. Pillanatok múlva már a számomat mentem el, de arra, amit tesz egyáltalán nem számítottam. Pontosan annyira váratlanul élt, mint a legelső csókunk. Mire észbe kaphatnék, addigra már vége is. Megtörtént, de talán még se. Pár pillanat erejéig mondhatni lefagyok, majd amikor már búcsúzkodik, akkor sietve pillantok fel rá. Hidd el többé nem szabadulsz tőlem és igyekszem, de ahogy mondani szokás, a baj állandóan megtalál engem. Nem tehetek róla. - mondom neki ártatlanul, majd figyelem, ahogyan elmegy. Hamarosan pedig újra ledőlök a fűbe és figyelem az égboltot és már kezd hajnalodni is, mire sikerül összeszednem magamat és elindulni valamerre.
Telihold van, hát kijön ide, és itt fogja megvárni az éjszakát is, de ami érdekli, hogy vajon tényleg van dolguk egymással Lilivel, vagy nincs? Ezt majd a szellemek megmondják. Ezt az egy napot választotta, nem kell több, és nem baj, hogy szinte még nem is telt el idő az előző találkozásuk óta. A hold nem csak a létük miatt fontos, de ez is majd elválik, a maga idejében. Annak örült, hogy a nőstény nem erőltette a kérdést, és nem is hurrogta le azért, mert másként vélekedik erről az egészről, annak ellenére, ha az apja hozzá küldte, akkor az sem a véletlen műve. Hálás Castornak azért, hogy nem lebeszélni akarja, nem tiltani, hanem megoldást keres, és elfogadja, hogy ez nála több, mint hóbort. Egyelőre leül a tisztás kellős közepére, megfordul a fejében, hogy beszélnie kellene Ravennel, de el is hessegeti magától a gondolatot, előbb arra lenne kíváncsi, hogy Natan hová jutott, egyáltalán van-e még visszaút? Morrighan vele maradt, és ez azt jelenti, még mindig vár valamire, na de ezt a jelet nem észrevenni... kizárt, hogy a hím még nem jött rá, most mégsem ez a kérdés, hanem valami más. Ami a szemében pozitív, hogy a nőstény nem szereti a fedett, zárt területeket, és ez jó, de minden más kérdéses még. A válasz mindenképp megérkezik, vagy úgy, hogy Lili is eljön, vagy úgy, hogy nem találkoznak, és akkor más úton jár, mint ő.
Még bőven a délutánban járunk csupán, nem vadászni indultam, egyszerűen szerettem volna járni egyet, kiszellőztetni egy kicsit a fejemet. Sok mindent kell átgondolnom. Szemeim köré már mélyebb árkokat vájt a kialvatlanság, mint az valaha is megszokott lett volna az esetemben, de egyelőre nincs mit tennem. Odáig még nem jutottam, hogy bármely részlet kellőképpen világos legyen a számomra. Sosem éreztem ennyire zavarosnak a saját fejemben lenni, ám tudom, ez csak időleges, valamiért most így kell lennie, idővel majd változni fog, alakulni, formálódni, és ha tudnom kell, tudni fogom, mit akarnak közölni velem odaátról. Könnyed lépteim puhán lelnek talajt, és egészen addig nem is érzékelem a kölyköt, míg meg nem látom a tisztáson. Nahát, pedig még nem is érkezett el az első lehetséges időpontjuk ideje, talán másként rendelték a szellemek, és hajlandóak megadni a fiatal teremtésnek a bizonyosságot aziránt, hogy lehet dolgunk egymással. Elmosolyodom, hát úgy tűnik, mégiscsak érdemes vagyok arra, hogy iránymutatást adhassak neki. Noha amilyen makacs a leányzó, még abban sem vagyok biztos, hogy ez elég lesz a számára, de egyelőre ezzel nem foglalkozom, mindent a maga idejében. - Szervusz, Norina! Remek volt a gumicukor. Üdvözlöm ily módon, majd lassan közelebb lépkedek hozzá, olykor felpillantva az égre, áldott, vágyott, kierőszakolt tudatlanságomban várva, hogy majd csodálhassam a kerekded ezüstös barátunknak pár óra múlva. A Teliholdakat még én is a vadászatnak szentelem, következésképp mikor leszáll az est, bizonyosan átadom a terepet a farkasomnak, addig viszont még van némi időnk egyéb dolgokkal is foglalkozni. - Mesélsz nekem magadról? S persze azokról a másik szerint furcsa dolgokról, amiket tapasztaltál?
Mire számít, teljesen mindegy, a válaszok majd érkeznek a maguk idejében, amikor szükséges, nem ezzel foglalkozik, hanem Ravenen, Natanan, Claude-on és Bastianon gondolkodik. Mindannyian mások, mindannyian "látnak", értenek és függetlenek. Raven emlékei egyértelműek voltak, de ő már a sajátjaival van, ott, ahol lennie kell, de rengeteget tanult tőle, amit sosem fog elfeletjeni. Natan... őt nem érti, hiszen köze volt a druidához, talán... talán amikor vele beszélt és a hím belépett... talán az volt az a pont, amikor rájött,szembe megy mindazzal, amit képvisel. A hollója is megadta a választ, mellészegődött, de a múltjukat miért nem fogadja el? Vagy pont fél tőle? Claude... őt nagyon kedveli, az, hogy Aki megmutatta magát előtte, mindent megmagyarázott, ahogyan a munkái is. Bastian pedig... már tudja, tudja, ki ő, és annyira furcsa volt látni egy fiatal testbe zárt idős lelket, hiszen a szeme elárulta, no meg a mondandója. Nem volt lekezelő, lenéző, nem a kölyköt látta benne, hanem valami mást, amihez nem kellettek szavak. Abból a beszélgetésből erőt merített, olyan energiákat kapott, amik ki fognak tartani, mert tovább kell mennie, és lesz hozzá ereje. Egyedül? Valószínű, de nem retten meg tőle, mert nincs miért. A kezében van a tudás, amit Raven hagyott rá, és milyen érdekes, hogy nem elég olvasni. Minden akkor nyert és nyer értelmet, amikor elérkezik az ideje. Így halad, szépen lassan, de biztosan. Mocsárra nem lehet építkezni, az alapjainak erősnek kell lennie, erősebbnek, mint az acélnak. Régen beszélt a druidával, meg kell majd tennie, még akkor is, ha nem hívhatja folyton. Meddig lesz képes fenntartani a kapcsolatot? Elmosolyodik... erősödött, ezt tudja, hosszabb ideig sikerül majd, mint utoljára. Morrighan a fáról figyel, és nem is zavarja ebben, szeret ott ülni, és mindig jelez, ha valami változás van. Ül a tisztás kellős közepén, nem mozdul, és nem is akar, egyszerűen vár, türelmesen, némán. Akkor sem fordul meg, amikor már tudja, valaki közeledik, csak akkor, amikor odaér hozzá. -Szia Lili! Egészségedre! Az égre pillant, már majdnem teljes a Hold, szereti, nagyon szereti, és nem csak azért, mert ilyenkor vadászat van. Amúgy is ma külön kell jönnie, mert apa azt mondta. -Magamról? Annak nagyon hamar a végére érnék. Mire vagy kíváncsi? Arra, hogy érzem a dolgokat, érzem az energiákat, már úúúgy, vagy arra, hogy van amit túl gyorsan tanulok, mint aki nem először foglalkozik ilyesmivel, holott ebben az életében először látja, vagy arra, hogy olvasok jelekből, vagy arra, hogy tudom, ha valaki nincs egyedül, van társa, és most nem a bundására gondolok? Elneveti magát, sok dolgot nem tud magáról mesélni, tényleg nincs mit, ezek meg a furcsaságai, nagy vonalakban, már amit felsorolt. A dobjáról nem beszél, a jegyzetről még annyira sem, amiben minden szimbólumot ismer, mert tudja, hogy ismeri, és érzi az erejüket, sem arról, hogy fordul Ravenhez, ha éppen úgy adódik. sem a totemállatáról, amit Claude látott. Egyszerre hadarna el mindent, akkor itt ülnének hajnalig, és lehet, erre Lili sem ér rá.
Mosolyogva bólintok, bár ritkán eszem gumicukrot, inkább csak akkor, ha valaki megkínál velük, inkább sütni szoktam, ha édességre vágyom, de egész kellemes, azt kell mondjam. Egyelőre nem szólok, csak körbekémlelek a tisztáson, figyelem a Holdat is, majd Norina vonásain állapodik meg a tekintetem. Sokat gondolkodtam rajta, és én magam egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy fiatal lelkének kellene cipelnie már ezt a terhet, tudom, a csontomig hatolóan érzem, hogy közelebbről látta a halált, mint illett volna. Nincs azonban mit tenni, így alakult, most a jelenből kell kihoznunk a legtöbbet. - Igazság szerint, minden érdekelne, amit fontosnak tartasz. Mind a személyiségedet tekintve, mind azon eseményeket, amik eddig kísérték az életedet, és fontosabbnak tartod őket. Morrighan története is foglalkoztat, de talán erre még nem vagyunk készen. Én nagyon jól tudom, kihez tartozott a holló, de nem kell, hogy ezt bárki orra alá dörgöljem, mert az, amit én tudok, tudni vélek, az teljesen mellékes abból a szempontból, hogy Norinának mire volna szüksége. Egyelőre nem tudom, hogyan kezdjem el, csak tapogatózom körülötte, mert kell egy halovány kép legalább. - Igaz, nagyon fiatal vagy még, de az eddigiek alapján gondolom, akadnak terveid a jövőre nézve. Elárulod nekem őket? Meglepne az eddig tanúsított magabiztossága után, ha nem így lenne, ugyanakkor az sem mindegy, hogy lelkének melyik oldala erősebb, mert attól függ, milyen utat fog bejárni, mi a végcél, minek fogja alárendelni az egész életét. Én viszonylag későn léptem az utamra, addig nem tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni, de onnantól kezdve erről szólt minden, és biztos voltam benne, hogy megtaláltam az én sárga köves utamat. Nem mindenkinek sikerül, van, aki rossz útra lép eleinte, dacból, meggyőződésből, vagy csak él benne a remény, hogy sikerülni fog neki, ám az, hogy szeretnénk valamit, nem garantálja, hogy el is fogjuk érni. - Szóval érzed az energiákat? És ez milyen számodra? Hogyan csapódik le benned? Bontom akkor darabjaira a dolgokat, mert fontosnak érzem, hogy tudjam ezeket, még akkor is, ha ő esetleg nem így fogja gondolni. Beszélgetnünk még mindig nem kell, részemről bármikor elmehet, ha úgy tartja kedve, sosem tettem kötelező érvényűvé önmagam elviselését senkinek sem. Még úgy sem, hogy szerintem abszolút nem vagyok nehezen emészthető személyiség. - Mik azok, amiket gyorsabban tanulsz meg, mint elvárható lenne? Ha már itt van, sejtéseim szerint a spiritualitáshoz köze lehet, de nem szeretek találgatni, válaszolja meg ő maga, tisztább és egyszerűbb. - Milyen jelekre gondolsz? Annyi féle van, hogy ebbe szintén kár volna fejben belebonyolódnom, nem mindegy, hogy egy rossz ómenről beszélünk, vagy éppen egy személy arcának változásáról, ami megsúgja, miként fogad valamit. - Érzed a védőszellemeket? Nem hökkenek meg rajta, bár tény, hogyha ennyire elmélyedt már a témában, akkor valóban tehetséges lehet. Meglátjuk, mi fog kisülni ebből, én mindenesetre határozottan kíváncsivá váltam mostanra.
Bundása elheveredik, élvezi az estét, ahogyan ő is, hiszen most kezdődik a nap, ha úgy veszi. Lilire pillant, és a felvetésén gondolkodik. Fontos momentum, mégis mi az? Nézőpont kérdése. Castor szerint fiatal ehhez az egészhez, ő viszont azt mondja, nem a kor számít, mert lehet valaki elméletben fiatal, de nem lehet tudni, hányadik életét élni. A fiatalság relatív, ahogyan az idő is. -Számomra az a fontos, hogy mit tanultam meg eddig, és merrefelé tartok. A többi nem, az szükséges volt, annak így kellett történnie. Megtanultam az önállóságot, a küzdelmet a harcot, és azt, hogy a halál csupán fizikai dolog. Morrighan, ő Natan társa, azaz volt, mert miután a hím nem akarta elfogadni, mire hivatott, eljött hozzám, és azóta velem van. Segít észrevenni azokat az apróságokat, amik mellett elmennénk mindannyian, és segít kívülállóként szemlélni a dolgokat. A múltat másként kezeli, mint a többség, megfordította a nézőpontot. Nem sajnálkozik rajta, nem mereng benne, hanem kihalászta azokat, amiket az a helyzet tanítani akart, és ebből merített erőt. Megérteni a miérteket, megérteni, helyükre tenni, és tovább lépni, ez a lényeg. -Miből gondolod? Azért, mert egy fiatal test áll előtted? Igen, a jelenlegi életemben fiatal vagyok, tudom, és valahol azt is, hogy nem vagyok olyan csitri, mint amilyennek kinézek. Érdekes kettősség, nem? A terveim egyértelműek, helytállni a falkában, és visszahozni mindent, ami anno és pici koromban megvolt, és fejlődni. Úgy is. Sok-sok terve van, illetve egyre több, persze mindennek megvan a maga ideje, szóval halad szépen sorjában. egy tábla csokit vesz elő, az még bőven belefér vadászat előtt, kibontja, és kettejük közé teszi. Egy darabot viszont be is töm a szájába. -Érdekes és szeretem. Zavarónak nem mondanám. Kifejezetten élvezi, és most már tudatosan is keresi az ilyen helyeket, helyzeteket. Van benne valami egyediség, amit nem lehet elmagyarázni olyanoknak, akik ezt nem értik meg. -Vegyes a felhozatal, ebben van kelta, van némi viking, indián...stb, de ez nem csoda, hiszen egy tőről fakad. Vannak olyan szimbólumok, amikről tudom, ismerem őket, már láttam, találkoztam velük, holott elméletileg nem. Van egy dobom, sosem készítettem előtte, és mégis egyértelmű volt, mit kell csinálnom. Beszélsz valamiről, vagy olvasod, és olyan, mintha már megtetted volna, mert tudod. Illetve amikor előre érzed, hogy baj lesz, mert valami megváltozott, és itt speciel a Holdra gondolok, még ha hülyének nézel, akkor is. Már a színéből éreztem, hogy nagyon nagy baj lesz, és nem olyan sétagalopp, mint volt a tavalyi, ilyenekre gondolok. Ezt nehéz elmagyarázni, de néhány jelet felrajzol a földre pillanatok alatt, hogy szemléltesse, miről beszél, ami írott formában is megjeleníthető. A többit nem tudja így megjeleníteni, de nem is fontos, Lili amúgy is érti. Arról mélyen hallgat, hogy Ravennel szokott "beszélni", amikor szükség van rá, és egyre tovább tudja fenntartani a kapcsolatot. -Régebben nem tudtam elkülöníteni, vagyis nem figyeltem erre, csupán nyugtáztam, ha valakiről tudtam, legalább ketten vannak. Most már igyekszem, és volt akinél láttam is. De nem mindig védőszellemről van szó, valamikor társról, nem emberről, bár az is nevezhető védőszellemnek. Amit eleinte furcsának találtam, hogy ráéreztem rögtön, ha valaki más volt, mint a többiek. Ezeket is érdekesnek találja, bár Claude mondta, hogy a "hasonszőrűek" megérzik egymásról, azaz tudják rögtön, az első pillanattól, ahogyan azt is, egyikőjük sem egyedül ül vele szemben, leszámítva a bundást.
- Ami szükséges volt, az is formált minket, épp ezért fontos is. Arra az útra vezetett, amin most jársz, és ezt nem szabad elfelejteni. Hogy most mi az, ami lényegesebb, az már valóban más kérdés. Nem feltétlenül fog egyetérteni velem, de én ezt vallom. Az általunk megtett út mind, mind olyan dolgokkal volt tömve, amiket meg kellett élnünk, hogy azokká váljunk, akik ma vagyunk. Norina ugyan még nagyon fiatal, de attól még nem kell lényegtelennek tekintenie az emberként eltöltött éveit, mert nem azok. Megkapta a személyisége alapjait, amit most ugyan formálgat a farkasa, de lesz olyan, ami megmarad belőle. - Szóval Natannak is ezen az úton kellene járnia? Nem ismerem még olyan jól a betolakodókat, csak pár hónapja vagyok ismét a városban, és ugyan egyszer jártam a Hotelben, de valljuk be, egy szem látogatás semmire sem elég. - A lelked lehet öreg, de attól még most és itt nem emlékszel a korábban tapasztaltakra, nem is tudod előhívni őket, éppen ezért olyan, mintha a nulláról kezdted volna. Ezt szerintem nem kell különösképpen magyaráznom, de ha mégis, nos, majd nekifutok még egyszer. Ettől még sajnos tény, hogy bárhány életünk is volt előtte, emberi testben képtelenek vagyunk felidézni azokat. Segítséggel sikerülhet, de sokszor úgy gondolom, hogy annak viszont nincs értelme. Nem véletlen, hogy az az élet már elmúlt. Jobb hát ott is hagyni, ahol van, a múltban. - Mire gondolsz azalatt, hogy anno és pici korodban megvolt? Találgathatnék, de nem fogok, pontosítsa ő, komolyan érdekel, mit ért ezalatt, mert még csak azt sem tudom, hogy kizárólag a betolakodókra érti, vagy esetleg olyan pici korára visszavetítve, amikor még hírben sem volt a Betolakodó falka, és ő sem volt farkas. Egyik verzió esetében sem voltam jelen a városban, következésképpen maximum a sötétben tapogatózhatnék egyébként is. - Persze, ha zavarna, nem szeretnél foglalkozni vele. Mosolyodom el, most még így van, később? Nos, elképzelhető, hogy kétszáz év múlva, amikor már fogalma sem lesz róla, melyik a saját gondolata, felmerül majd benne, hogy ez az egész azért bőven lehet zavaró is. Idővel elcsitulnak a zöngések, és csak akkor figyel rájuk az ember, amikor tényleg szükséges, de ez is elég hosszú út. A kifejtését érdeklődve hallgatom, az előfordul sokakkal, hogy ismerősnek vélnek dolgokat, de nem akarnak tudomást venni róla, inkább elnyomják ezt az oldalukat. Én erről mindig azt gondoltam, hogy hatalmas nagy hiba, és nem szabad elkövetni. Ettől függetlenül mindenki úgy éli az életét, ahogy élni akarja, függetlenül attól, hogy az mások szemében jó vagy rossz. - És az idei Vörös Hold még csak a kezdet volt. Sóhajtottam fel, noha kifejteni ennél komolyabban nem szándékoztam egyelőre, de majd meglátjuk. Ha ennyire élesen tudja, miféle jelek érkeznek odaátról, akkor azt is tudnia kell, hogy jelenleg meglehetősen feszült csend uralkodik, és a szellemek nem beszélnek. Helyette olyan álmokat küldenek, amikről jobban esne nem tudomást vennem, de tisztában vagyok vele, hogy ezt nem tehetem meg. A felrajzolt jeleket megnézem, és úgy tűnik, Norinának tényleg valóban van tehetsége a mi utunkhoz, csak éppen azt nem tudom, hogy már most járnia kellene-e rajta. Ezzel még az idősebb farkasok közül sem képes mindenki megbirkózni. - Úgy tűnik, ezzel mindenképpen van értelme foglalkozni az esetedben. Már most túl sok mindent látsz, és nem fogod tudni elnyomni őket, bár érzésem szerint nem is akarod. Ezen a ponton elmosolyodom, mert ha így lenne, nyilvánvalóan nem beszélne róla, sokkal inkább nem venne róla tudomást, és reménykedne, hogy majd elmúlik. Számomra inkább úgy tűnik, hogy még keresi is az ilyen helyzeteket. - Itt és most… mit „látsz”? Kérdezem finoman, bár ezt már a múltkor is észre kellett vennie az eddigiek alapján. Én szinte soha nem vagyok egyedül. Néha megtisztelnek azzal, hogy kapok pár nyugodt órát, de az esetek többségében körülzsongnak, arra várva, hogy segítsek nekik, többnyire inkább megnyugodni, vagy megtalálni valakit, akit szellemként különös módon nincs esélyük. Ilyesmi is elő szokott fordulni, odaát sem lehetséges minden.
Kezdőlap
//
