Ed reakicóját látni akarom, főleg amikor szembesül azzal, hogy kit is hoztam neki, csak úgy. Danát azért nem akarom túl brutálisan rángatni, csak annyira, amennyire a látszat miatt szükséges. Bordán rúg, na ez nem kellemes, de látványos, és teljesen hiteles, hát nem? Azért na, ez nekem sem nyerte el a tetszésemet. ~Aha, de ezt eddig is tudtad, nem? Hát nem édes? Icicpici kölyökfarkas. Tessék örülni. Na így szerezzen neki örömet valaki, így, hát semmit nem tud értékelni? Hol érdekel már, hogy betolakodó a kölyök, Berger az te vakegér. -Tessék. Leteszem Danát, csak jobb a földön, mint a levegőben, így meg legalább végignézheti Edet, mintha nem ismerné. ~Csigavér, apuskám. Szerinted honnan fújtam meg? A versenyről, ne aggódjá má feleslegesen. Szerinted idehozom, ha veszélybe akarom sodorni a falkát? Tökfej, ez itt egy kilátó, könyörgöm. Imádom bátyust, amikor attól is kétségbeesik, amitől nem kellene, egyszerűen imádom az arcát, az aggodalmas hangját. -Csodás megfigyelő vagy bátyus. Valóban, ez itt Berger, jó reggelit kívánok. Na ne tegyél már úgy, mintha nem ismernéd., Mert nem járt ki versenyekre, ugye? Miből élünk? Észből öregem, észből, de a vizslatás. Nem állom meg vigyorgás nélkül, de amikor Ed összegez, hát attól már röhögőgörcs kap el. -Csoffadt? Mé? Me nincs légmelle? Hagyjá má a hülyeségeiddel. Csoffadt a nem mondom mid, az a csoffadt. Na jó, Dana hátrál, belém ütközik, én pedig átölelem, mert bizony most van az a pillanat, hogy védem a kölyköt, még ha nem is a miénk. Majd pont Bergert hagyom, hogy itt darabokra szedje, mert éppen bal lábbal kelt fel. Fehér bundásom figyelmeztető morgással jelzi, ezt a kölyköt nem adja oda, én pedig véget vetek a játéknak, mert ez már nem az. -Na jó, apuskám. Te tényleg annyira hülyének nézel, hogy majd elrabolok egy másik falkabeli kölyköt és idehozom csak úgy? Eluntuk magunkat, ő meg belement a mókába, te meg úgy méregeted, mintha potenciális vacsorát látnál benne. Poén, bátyus, poén, vágod? Poén... lett volna, ha Ed nem így reagál. Most mi baja van Bergerrel? Ismerjük, régi motoros, emberként is járt errefelé, mert a faterja a polgármester... akkor meg?
~ Juhé. ~ Mindjárt szétvet az öröm. Csak tudnám, miért jó az neki, ha az idegeimen citerázhat... jaj nem, erre nem kérek választ, tudom én, tudom, költői volt! A "pofavizit" után anyukámat emlegette. Én is sokszor gondoltam rá régen, kedves tőle, hogy emlékeztet rá, mennyire elhanyagoltam az utóbbi évtizedekben az emlékét, majd odafigyelek erre. A tekintetem megint Ryanre vándorolt. - Felcsaptál védőszentnek, vagy mi? Összeszakadtabb, mint legutóbb, amikor láttam, fogyott, az arca is soványabb. - Hihetetlen, komolyan mondom, hogy itt kell neki magyaráznom, és még én leszek a rossz mert nem vihogok... Ó, remek, mondom én! Nagyot sóhajtottam és amíg Ryan a védőbeszédét mondta, Dana pedig hátrált egyet, a csillagokat számoltam az égen. Azért vicces, hogy Nathalie-nél héthatárra figyelmeztet és arra int, hogy legyek résen, Dana meg elég, ha riadtan néz rá, máris oltalmazó szárnyai alá veszi velem szemben. Nem, nem vagyok ideges, még a szám sarka is mosolyra rándult a pillanat tört részéig. - Miért, talán nincs itt? Nem hoztad ide csak úgy? Szerinted őket érdekli, hogy miért van itt? - kérdeztem vissza. Kis szerencsével, ha visszamegy, akkor őt büntetik meg, amiért ilyet "poénkodott" Ryannel, rossz esetben Castor azt fogja hinni, hogy direktbe cseszegetjük őket, még rosszabban pedig egyszerű sült bolondok leszünk a szemében, Dana meg buksisimit kap, mert ilyen ügyesen feljutott a hegyre és sértetlenül vissza is tért. Túlaggódom? Bocsi, legközelebb majd félvállról veszem és viszek némi rózsaszínt a felhősödő világképembe. - És ha nekem meg az poén, hogy kicsit ráijesztek? - vontam vállat, majd hirtelen kezemmel a torka felé kaptam, de egy arasznyival előtte megállítottam a mozdulatot. Ha csak Ryan nem kapta el a kezem mert tényleg azt hitte, hogy képes vagyok bántani. Jó, képesnek képes lettem volna, de most nem akartam. - Vagy az, hogy kirántom belőle a farkasát és megkergetem? - húztam nem sok jót ígérő vigyorra a szám, amitől kilátszódtak enyhén megnyúlt agyaraim is. - Bú! - hajoltam hirtelen az arcához kissé állatias vonásokkal a képemen, majd ugatósan felnevettem és a leheletnyi változásokat visszaigazgattam magamon, a szemem is újra csokoládébarna lett. - Jaj öcsém, azért téged is lehet szívatni - vigyorogtam immár teljesen emberien és vállon veregettem Ryant. - Azt ne mondd, hogy csak azért hoztad, hogy szívbajt hozz rám és itt kifújt a lányszöktetésed. Danára pillantottam, majd megint vigyor és megborzoltam a haját a feje tetején. Kölyök, na, én meg nem teljesen százas ex-Innark. Kicsit kócos lesz, istenem, annyi baja legyen.
Nem igazán tudnak meghatni a külsőmre tett megjegyzések. Részben, mert igazak - az edzésnek azon szakaszában járok, amikor picit lefogytam, de az izmaim még nem pótolják a kiesebb minimális súlyt - nagyobbrészt pedig azért, mert nem. S mivel tisztában vagyok ezzel, nem fognak álmatlan, önértékelési problémákkal teli éjszakákat okozni a beszólásaikkal. - Mert te olyan tökéletesen nézel ki, mi, Darren? Mióta nőtt zabszem a seggedben? - Fogalmam sincs a rangjáról, de az igazat megvallva nem is érdekel a "nagyok" csatározása. Nem kértem a falkámat, nem kértem a farkaslétet, de ha már így alakult, igaza van abban Ryannek, hogy ki kell hozni belőle mindent, amit csak lehet. Viszont azt érzékelem, hogy valami más Darrenben. Nem csak azért, mert most már tudom, hogy ő is vérfarkas, hanem mert... van valami a szemében. Mintha éveket öregedett volna a lelke, ha már a teste nem képes rá. Azért a bátorságom és a beszólogatós kedvem gyorsan inába száll, ezen pedig az se nagyon tud segíteni, hogy Ryan átkarol. Meglepetten pislogok le a karjaira - Nem jelentette be hangosbemondóba, hogy hova visz, ha ez megnyugtat. - Jegyzem meg csendesen, némi iróniával. Nehogy azt mondják már nekem, hogy a zárt kocsin át is képesek lennének kiszagolni az útvonalat, amin végigszáguldottunk, mert komolyan lemegyek hídba, ha ilyen lehetséges! Darren mozdulatára önkéntelenül húztam még összébb magam a másik karjai közt, Ryan hátának feszülve. Talán még halk "nyüsszenést" is hallatott farkasom, mert szent igaz, hogy továbbra sem viselem jól, ha férfiemberek az arcom felé legyintgetnek a karjaikkal. A továbbiakban nem is nagyon van kedvem beleszólni a kettős eszmecseréjébe, ellenben a hajborzolásra fintort vágva próbálok kitérni a keze elől. Menjen a picsába, komolyan megijesztett... idióta. Különben sem vagyok nyolc éves már, hogy a hajamat birizgálja.
~Lelkesebb is lehetnél. Vicsort kérek, vagy valami. Ennyit a meglepetésemről, hát nesze neked előzetes szülinapi ajándék, már ez sem értékelendő? Na nem baj, majd erre visszatérünk decemberben, akkor aztán tényleg kíváncsi leszek az arcára. -Mégis mit vártál? Majd a legzsírosabbat hozom el, hogy utána meg gyomorgörccsel szenvedj, és hallgassam, hogy nem vigyázok a vonalaidra? Apuskám, amikor te utoljára láttad, még ember volt. Dana csoffadt, sovány... mert kölyök, azé, de majd egyszer megerősödik. Emberként persze, hogy más volt a testalkata, na de most már nem az. Biztos beáldozom vacsorának, hogyne, pont Bergert, hogyne. -Jó a szemed, nem romlott, ez reménykedésre ad okot. Szerinted megkérdezem tőlük, és érdekel, hogy ők mit gondolnak? Most mit agonizálsz? Mutass már egy olyan példányt, amelyik a gumijaim szaga alapján idetalál, vagy nyomkövető van rajta? Mégis ki fogja bizonyítani, hogy márpedig itt volt? Te? Hallod? Nem kürtöltem szét. Komolyan mondom, ha Ed most idecipel nekem olyan farkast, aki képes a benzingőzt követni, és ebből megállapítja pontosan, hova is hoztam Danát, én lecopom magam. Kiraktam át sörös dobozokkal az útvonalat is, hát nem? Kell egy kis izgalom, mert nincs elég azon kívül, niiiincs, majd ezzel fogok szórakozni, hogy idevezetem a másik falkát. -Apuskám, pont úgy nézel ki, mint akinek ez a perverziója. Mit ijesztgeted ezt a szerencsétlen lányt? Most ha vicsorogsz itt rá, akkor én berosálok, vagy mi? Aha, bátyus tényleg marhára elborult, aha, meg bevadult, aha, kár, hogy ezt semmi nem támasztja alá. Ahogy Dana torka felé kap, meg sem mozdulok, csak ölelem magam előtt, no de nem pajzsként, egyszerűen érzem Ed energiáin, hogy szórakozik, hogy beszarasson. A hirtelen nyúló kézre pillantok, és elhúzom a számat. -Lassulsz, ha most ezt komolyan vettem volna, ki sem nyújtod a kezed. Tessék már hihetőbben előadni, még nem is mocorog semmi sem belül. Na. Csapó 2. Jöhet az újabb próbálkozás. Danát sajnálom az egészben egyedül, mert jelenleg ő az egyetlen, aki tényleg megijedt, de nincs mitől, igazán bántani úgy sem engedném. Már ha komoly lenne a helyzet, mert nem az. Ismerem a bátyusot, tudom, mikor lép át abba a fázisba, amikor tényleg veszélyben van körülötte mindenki. Ez nem az, nem Bergert fogja megtépni azért, hogy engem megszívasson, bár jól próbálkozik. Viszont amikor azt mondja, bú... hát én röhögni kezdek. -Bú? Ez az új csatakiáltásod? Ezt mikor tanultad? Még mindig röhögök, de azért a kis nőstényt betolom a hátam mögé, mert ha esetleg a pofátlanságom miatt Ed feje eldurran, ne legyen tűzvonalban. Aszondja "Bú", hát komolyan, most miért? Ettől még egy nyávogás is hitelesebben hangzott volna. -Várjá, most azt akartad velem elhitetni, hogy bántanád Bergert, és akkor az én nyomomban lenne a falkája? Jaaaa, akkor kezdjük elölről, felkészülök, és jól megijedek, oké? Ne szívassá, ne szívassá, mert visszakapod. A frászt hozod Danára, könyörgöm. El kell gondolkodnom, és amikor Ed megveregeti a vállam, kigyullad a fejem felett egy izzó. Megvilágosodtam, és ezt azonnal meg kell beszélnem a bátyussal. Semmi fenyegető nem volt az energiáiban, akkor minek ugrottam volna? -De, pont ezért hoztam, nem másért. Vigyorom szélesedik, ez már tényleg a pofátlanság teteje. Komoly rablás esetén biztosan idehozom Danát, nem védettebb helyre, dehogy, ide, ahol sok oldalról megközelíthetőek vagyunk, és csakis lefelé vezet az út. Ed ennyire nem nézhet kezdőnek, vagy igen?
~ Mégis miért legyek az? Ha ember lenne, azt mondom oké, de nem az, ráadásul a másik falkába tartozik, és lehet, hogy neked a sírig a bájos kis Dana-baba marad, de ne legyél már olyan naiv és elvakult, mint én, amikor Mayről esik szó! Tett valamit azért, hogy így megbízz benne? Azon kívül, hogy mikor még ember volt, kijárt a versenyekre párszor. Igazából barmira nem értem, hogy Dana nekünk mitől lenne akkora hímestojás, amit szét kéne óvni - azon felül, hogy a polgármester lánya, és nem igazán éri meg fasírtban lenni a városvezetéssel -, nem is akarom megérteni. Mintha legalább a kölyke lenne, és rendben, ártatlant, meg kicsit azért ne bántsunk, az viszont eléggé kiábrándító, hogy a másik falka kölykéért képes "ellenem jönni" úgymond - oké, ő hozta ide, felelősséget vállal érte, juhé, de erre semmi szükség nem lenne, ha előre gondolkodik. Az meg külön gyönyör, hogy van kedves bemutatni, hogy milyen téren, témában, helyzetben, esetben van nézeteltérésünk, még valamit esetleg nem szeretne kitálalni? Az ég szerelmére, farkasok vagyunk, ki nem szarja már le, melyikünknél mi volt emberként? Honnan tudja, hogy mennyit és milyen téren változott? - Egy szóval nem céloztam arra, hogy jobban néznék ki, mint te - mondtam Danára pillantva. - És ami azt illeti, elég ideje ahhoz, hogy tartósan ne legyen tőle jó kedvem. Szusszantam egyet, zsebre tettem a kezem és hallgattam, ahogy a tesó mondatról mondatra ásta alá azt a kis tekintélyemet is. Lehet, hogy a kölyök nem tudja, hogy ki/mi vagyok a falkán belül, de Ryan igen, és oké, hogy tesó, de az a kurva látszat baromira nem mindegy. Neki lehet, nekem nem. De oké, biztos én pörgetem túl és akarok egy hangyaszarnyival előnyösebb képet a falkáról... mondjuk olyat, hogy esetleg a vezetőt valamibe veszik - hogy egyáltalán egy vezetőt képesek valamibe venni. - Elég hihető volt ahhoz, hogy ő megijedjen, te pedig egyből átöleld és velem civakodj. - Ennyit a hihetőségről, gyorsasági farokméregetni pedig nem állok le, vágjon fel nyugodtan a lány előtt, nekem meg tegyen alám még egy lapáttal. Köszi öcsi, komolyan. - Én nem hozom a testvérem nyakára a másik falkát - feleltem hűvösen. Nem, ez a poén most baromira nem jól sült el, sajnálom. Danára néztem, ha kilesett Ryan háta mögül, ahová az öcskös nagy hősiesen rejtette. - Szegény. Igazán kedves tőled, hogy óvod a lelkét. A vigyorom nem volt őszinte, én is tudtam, Ryan is, Dana nagy eséllyel nem. Biccentettem arra, hogy csak ezért hozta fel. Csodás, sikerült, remélem az eredménnyel is elégedett: felbosszantott, kicsit alám ásott, és meghozta a kedvem egy medvevadászathoz. Egyedül. Energiáim jéghidegen kavarogtak körülöttem, arcom, tekintetem kifejezéstelen volt. - Akkor helyben is vagyunk. - Sarkon fordultam és elindultam a kilátó mögött húzódó erdő felé. - További jó unaloműzést, és el ne felejtsd neki kivesézni, hogy miért vagyok most ilyen bunkó - "daloltam". ~ A gyomrot és járatokat se hagyd ki. Intettem nekik, aztán pár lépés után átváltoztam és futásnak eredtem. Ez most piszok rosszul sült el, öcsi, és lehet, hogy nem hiszed, de én sajnálom a legjobban.
//Részemről ennyi volt, ne haragudjatok. :(Nektek viszont további jó játékot és köszönöm! :3//
Ahogy Ryan pakolászik, azért már kezdem felfogni, hogy ezek ketten vélhetően jól elszórakoztatnák egymást nélkülem is. Az más kérdés, hogy mennyire szórakoznak jól azon, hogy én majd' összecsináltam magam Darren nagy nekilódulására. Nem, inkább nem akarom tudni! Nehezen viselné a büszkeségem, s ha tudnám, hogy Darren büszkesége is épp viaskodik rendesen Ryan szavaival... hát, komolyan meg lennék lepve. A - nem létező - lelkem óvására felciccentem nevetősen és már nem is figyeltem oda a "hímek" szópárbajára. Inkább a kocsihoz léptem, onnét pillantottam épp csak hátra, mikor Darren távozott. Nah, fehér bundást se láttam még sűrűn, ami azt illeti... - De most komolyan, mi van vele, hogy ilyen frusztrált? - firtatom Ryanre emelve áthatóan kék pillantásomat, majd félig eltűnök a kocsiban, mert még idefele kiszúrtam két üveg sört a hátsó ülésen. Azokat kiemelve, apró mosollyal perdülök Ryan felé. - Sört? Sejtem, hogy nem nekem szántad a másikat, de ha már így alakult... - felé nyújtottam az egyik üveget békülékenyen.
Csak hallgatom a szóáradatot, és ha nem ismerném Edet, akkor most végigröhögném az egészet. Mi van abban, hogy Bergert idehoztam? Most mi? De tényleg? Mi? Mert egy betolakodó sem lóg fel ide soha, ugye? Mégis mi változott meg ezzel, nem a lakba vittem, sem egyéb olyan helyre, ami nekünk igencsak fontos, ez egy nyomorult kilátó. Semmi olyan nem hangzott el, ami akkora kurva nagy titok lenne, és tessék, most úgy mered rám, mint a véres rongyra. Ez nem lehet igaz, azt hiszem bátyus agyára ment az atanerkség, vagy tököm tudja, mi baja van. Nincs nője? Akkor kerítek neki, keféljen és lenyugszik, na de amit levág, mint egy hisztis hülye kölyök. ~Neked most elmentek otthonról, vagy mi a fasz bajod van? És ha ez nem lenne elég, csak mondja a magáét. Nem is tudom, lassan ki pakol ki mindent, de hogy az nem én vagyok, az hót zicher. Azt hiszem bátyus bekattant, de tényleg. Mégis mi az istent tettem azon felül, hogy poénból hoztam egy betolakodó kölyköt a saját beleegyezésével, végeredményben majdnem semleges területre? Mivel ástam alá? Mivel hoztam volna falkát a nyakára? Hülye legyek, ha értem, de a franc fog rajta bosszankodni, előveszek egy bagót és rágcsálni kezdem. Naná, hogy megvédem Bergert, és nem azért, mert egy szentimentális faszkalap vagyok, hanem azért, mert ez egy sima mezei hecc lett volna, semmi egyéb. Csak nem fejezi be, és a végén amikor beszól, na ott füstöl el az agyam. ~Kapd be, idióta norvég! Menj és sírd ki magad Victornak, ő talán vevő a hisztidre. Vagy vesd magad Nat karjaiba, aztán ne csodálkozz, ha mosolyogva tépik ki a torkod, marha. Fújok egyet, aztán Bergerre pillantok. Ennyit a poénról, legalább mi élveztük... vagy csak én? Mindegy. Ed meg rohan és rohan, azaz elrohan. Azt is csodálom, hogy nem hallok csattanást, és nem kenődik fel sehová. Elismerően biccentek, mert ezek szerint vakon is tud közlekedni. ~Atanerkhez méltó viselkedés, gratulálok, fuss el a problémák elől. Kihívlak, Edward, vagy Ragnar, Darren, amelyik tetszik! Tudom, hogy erre megáll, hiszen ha valamire kurvára nem számított, az az, hogy a saját öccse hívja harcra. Mert biztosan oda hívtam, aha, akkor nem így fogalmazok, és ezt ő is tudja. A kocsi felé intek, vissza kell vinnem Danát a versenyre, aztán torony magasan leszarom, mi vár otthon, a versenyt is leszarom, de figyelek Edre is, mert tudom, hogy erre visszajön. Viszont nem fogok nekiesni, pedig megtenném úgy, ahogy ő esett nekem a tanácsterembe, de csak a játékos bunyó kedvéért. Ne legyé má hülye édes bátyám, hogy egy ilyen baromság miatt nyírjuk ki egymást. Na ne hogy máááá. Berger se érti, én se értem, hogy ezt most miért kellett elefánttá növelni, nem történt semmi komoly. -Nem tudom, lehet, elhagyta a humorát valahol. Mégis mit mondjak? Én is azt látom, amit Dana, hogy Ed felfújta az egészet, és eltépett ezerrel, mint valami drag motor. -Jöhet. Vigyorogva nyújtom a kezemet a sörért, de közben a bátyusra figyelek, mert tudom, hogy az utolsó szavaimat nem állja meg szó nélkül, ez tuti.
Nem foglalkoztam se Dana ijedtségével, se Ryan beszólogatásával, váltottam és mentem, de még bőven látótávolságon belül voltam, mikor a gondolatban hozzám vágott "kihívás" megérkezett. Megtorpantam, testem megfeszült, s visszanéztem rájuk, kicsit vissza is fordultam, s tettem feléjük pár lépést. Egy pillanatra... egy végtelenül hosszú, mégis illékony pillanatra felcsillant a szemem, reményt lopott belém a kamu-kihívás, s szinte már indultam is, hogy harcoljunk, küzdjünk, birokra keljünk, egymásba tépjünk és... veszítsek! Ha tudnák, ha csak sejtenék, micsoda megváltás lenne ez nekem! De nem lehetett, még mindig nem, amíg két egy a két falka külön van ebben a városban, addig nem - akár becsavarodok ettől, akár nem, kerüljek bármilyen mélyre. Tudja, hogy örülnék neki, ha ez igazi lenne, hogy neki még át is engedném, de ami még hátra van, azt végigcsinálom, a következő Atanerk, Alfa, én utánam Castor lesz. Viszont ha nem figyelek, nem vigyázok, nem vagyok képes tiszta fejjel gondolkodni és akkora feneket keríteni egy-egy dolognak, amekkorát valóban megérnek, akkor cseszhetem. Túllihegtem? Máskülönben miért figyelmeztetett volna ilyen erősen? Basszus, tényleg fék mellettem és lehűt a grandiózus hülyeségeknél... Most pedig szinte fejbe kólintott, amit kicsit bántam, sőt, inkább hálás voltam, de ennek csak egyféleképpen adtam hangot. ~ Neked Ragnar, Ragnur. De nem ma, még nem. Kurtán vonyítottam egyet, s jóval békésebb energiákkal, mint előzőleg, de tényleg mentem vadászni.
A pasztellárnyalatú bundásommal csak a szikrákat érezzük a levegőben. Valami nem oké itt, hülyék meg nem vagyunk, hogy mindezt ne vágjuk le, még úgy se, hogy szó nem hagyja el a srácok száját a konkrét tényekkel kapcsolatban. (Gondolatot olvasni meg nem tudunk, hála a jó égnek.) Így csak behajolok a kocsiba egy könnyed, szemrevaló mozdulattal a két sörért, majd kibontva azokat, egyiket Ryannek nyújtom, s a sajátomat mellé lusta koccintásra. Mert mégiscsak, ha már kiviteleztük a balul elsült viccet, arra inni kell. És pont. A vonyításra kissé érdeklődőn pillantok Wainwrightról az erdő felé, farkasom szinte kíváncsian szimatol a levegőbe, hiszen ezek a fenyvesek ismeretlen területek előtte. - Még sosem láttam fehér farkast. - Jegyzem meg szórakozottan, hogy elbillegve Ryan előtt, szemtelenül paskoljak a hátsójára. - Na vigyél vissza, vicckirály! - Kérem a magam finoman utasító módján, de hogy lássa, tudok én rendes is lenni (csak nem mindig akarok), már a kocsiban ülve pislogok fel rá és úgy közlöm: - Lécci.
Tudom, hogy bátyus erre megáll, ha nem, akkor tényleg elborult, és amint visszavittem Danát, kénytelen leszek felkajtatni, de ez a része kizárt. Ismerem, tudom, hogy ez a beszólásom eléri a célját, így elvigyorodok, amikor bekövetkezik. Ed valóban megáll, megfordul és ránk néz, majd elindul. Ez már a régi bátyus, észhez tért, úgy tűnik, és a szavai ezt erősítik meg. A sört átveszem, és bátyus válaszára még meg is emelem felé. A vonyítása már annak a jele, észnél van, az energiái is sokkal barátságosabbak, mint voltak pár perccel ezelőtt. ~Jó vadászatot, Ragnar. Utána még koccintok egyet Bergerrel, és egy hajtásra kiürítem a dobozt. Most már nem lesz gond, magára hagyhatom az őrült norvégot, na de hogy ki adott ki és mit, ezt inkább hagyjuk. -Ez nem igaz, Berger, mert pont most láttál egyet. Vigyorogva nézek le rá, mert hát na, nincs igazam? Hát de. Igaz, hogy most már Dana is tudja, magam is hasonló színben pompázok, de annyi baj legyen, legalább beolvadunk a havas tájba, ha arról van szó. -Mehetünk, azt hiszem a kísérőd már riadóztatta a falkádat, hogy eltűntél szem elől. Vigyorogva ülök be a kocsiba, az üres dobozt behajítom, kérem szépen, mi nem szemetelünk, még Shane kitalálja, társadalmi munkában sétafikáljunk itt fel és alá, hogy mindent összeszedjünk, ami nem oda való. Aha, arra van időm, pont arra. -Szívesen. Ha már ilyen szépen kérnek, akkor ezerrel taposok a gázra és hajtok vissza a verseny helyszínére, hogy kitegyem a kis nőstényt is, mielőtt rám veti magát mindenki. Amúgy is futamom van még, már ha nem késtem le, de az a legkevesebb, a tréfa ha nem is úgy sült el, ahogyan terveztük, azért egy dolgot elértem. Edward végre felfogta, hogy amit jelenleg művel, azzal pont a vesztébe rohan. Sikeres éjszaka.
//Én is köszöntem. Bocs, miután elszállt a hsz-em egyszer, nem volt kedvem sokat pepecselni vele.//
Igazából, eddig még nem nagyon volt példa arra, hogy én bárkit is fogadtam volna a városban, aki új és hozzánk érkezett. Idegenvezetőt sem nagyon játszottam még, ha már itt tartunk, bár túlzottan nem volt ellenemre a dolog. Amikor Will felhívott, akkor egy egészen kicsit ugyan vacilláltam, de végül úgy döntöttem, hogy miért is ne tehetném meg neki ezt a szívességet. Úgyis szerettem másoknak segíteni, meg új embereket megismerni sem volt ellenemre, szóval elmondtam, hogy nekem mikor lenne jó és megkértem, hogy tájékoztassa erről az új kollégánkat is. A nevét már tudtam, azt is nagyjából, hogy honnan fogom felismerni. Annyira sok négerünk nem mászkált itt, az új arcokat pedig amúgy is szokásom volt felismerni. Mivel ma nem voltam szolgálatban napközben, ezért mostanra időzítettem a kis találkozót. Nem nagyon tudtam, hogy mit szeretne látni, vagy egyáltalán mennyire lesz velem barátságos, de emiatt ráértem később is aggódni, nem igaz? Szóval a megbeszélt időpontra szépen odamentem az egyetemre, és megkerestem az új jövevényt. Tényleg nem volt nehéz dolgom, viszonylag hamar egymásra találtunk és nem sokkal később már a kocsiban ülve zötykölődtünk át a városon. - Szóval, hogyan szólíthatlak? – kérdeztem barátságosan, miközben hol az utat néztem magunk előtt, hol pedig rá pislogtam érdeklődően. Azt tudtam, hogy fiatal hozzám képest, viszont a mágiában egészen otthon volt, amire szükségünk is volt mostanság a városban. Miközben azon gondolkoztam, hogy mit kellene neki megmutatni, végül úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha inkább ő mondja meg, hogy merre kellene menni, illetve mi érdekelné a legjobban. - Nem tudom, hogy mennyire tájékoztattak az itteni helyzetről, vagy hogy pontosan honnan jöttél, milyen körülmények közül… - kezdtem bele, amennyiben válaszolt a korábban feltett kérdésemre. Előtte semmiképpen sem, mert nem akartam megsérteni vele. Egyébként meg tényleg kíváncsi voltam, hogy ő miért választotta éppen ezt a helyet, ami szinte a világ végén van. Jó, én is önszántamból jöttem ide és nem csak áthelyeztek, de az más. Én tudtam a saját helyzetemmel kapcsolatban az okokat, azt viszont nem, hogy ő miért érkezett, és egyszerűen csak érdekelt. Talán szakmai ártalom az időnként előbukkanó túlzott kíváncsiságom. - Szeretnél esetleg valamit megnézni úgy kifejezetten? Meg nyugodtan kérdezz, ha érdekelne valami! – biztattam tovább, számomra szinte magától értetődő természetességgel. Engem nem zavart egyáltalán, ha bármiről is érdeklődött, mivel most már amúgy is hozzánk tartozott én meg véleményem szerint a legtöbb őrzővel elég jó viszonyt ápoltam, úgyhogy miért pont ő lett volna kivétel ez alól? Persze tudom én, hogy ez nem csupán rajtam múlik, de talán ő is elég barátságos meg nyitott ahhoz, hogy ne utasítson el élből. Közben köröztem egyet a városban, és attól függően fordultam irányba, hogy mit felelt a kérdésemre. Ha külső területet szeretne megnézni, akkor természetesen máris a városból kifelé vezető utat céloztam meg. Út közben még a sapkámat is megigazítottam egy gyors mozdulattal, aztán megálltam az egyik lámpánál, amely éppen előttünk váltott pirosra. Remek.
Nagy örömömre kaptam magam mellé egy "idegenvezetőt", aki majd megmutatja nekem a várost, a környéket. Magam is bejárhattam volna ez igaz, de így mégis csak praktikusabb. Legalább több mindent megtudhatok a városról,az itteni farkasokról, szokásokról. Az alkalom örömére a legvastagabb pulcsijaimba és kabátomba bújtam bele, a nadrágom alá meg felvettem vagy három réteg meleg harisnyát és még a hótaposóról sem feledkeztem meg. ~Pontosan úgy nézek ki, mint egy töltött galamb. Alaszka...Miért pont Alaszka? Te sem vagy normális! De nézzük pozitívan a dolgot. Lehet hógolyózni, hóembert építeni sőt még hóangyalkára is van lehetőség. Otthon csak a homokangyalkával próbálkozhattam, de nem volt az igazi. És ne feledkezzünk meg a legjobb dologról! A szánkózás!...Igen így máris sokkal jobban hangzik!~ Most kivételesen sikerül időben elindulnom, így nem is kések el, sőt pár perccel sikerült is előbb is megérkeznem. Igazi rekord! Mivel Will beszélte meg a kísérőmmel a találkozót, így igazából csak abban reménykedem, hogy ő majd rám talál. Elég feltűnő jelenség egy fekete nő egy ennyire északi városban. -Igazából bárhogyan szólíthatsz! A hivatalos nevem Kijana, de van aki Janának hív. Viszont mindenre hallgatok, szóval ezt rád bízom!-Több becenevet is kaptam már az évek során, nem tudtam mindegyiket megjegyezni, de tényleg nem zavarnak az ilyenek. Ha kismadárnak, vagy némbernek akar hívni csak nyugodtan! Úgy sem a név a lényeg! -Nos William mesélt pár dolgot. Elmondta, hogy mi is a helyzet a mostani falkákkal, falkával kapcsolatban meg mesélt az itteni őrzőkről is, hogy mi hogyan működik meg ilyenek.-A többiről meg idővel úgy is megtudok mindent. -Afrikából jöttem, pontosabban Pentoriából, Dél-Afrikából. És, hogy miért pont Alaszka? Azt még jó magam sem tudom. Hallottam az itteni életről, meséltek nekem a városról, az őrzőkről és úgy gondoltam miért ne? Az ember holtáig tanul és én ezt ki is akarom használni.-Megvonom a vállam és a várost kezdem el figyelni az ablakon keresztül, de persze a szám azért továbbra sem marad nyugton. -És te? Idevalósi vagy?-A nevén és a "szakosodásán" kívül túl sok mindent nem tudok róla, és ha már vele fogom eltölteni ezt a napot akkor kihasználom arra, hogy alaposabban megismerjem. -Leginkább a város környékét, a farkasok területét szeretném megnézni, ha erre van lehetőség. Majd persze a várost is be akarom járni, de azt könnyebb egyedül. Esetleg ha van egy jó kilátópont, ahonnan jól be lehet látni a várost, a hegyeket az remek lenne. Gondoltam jó lenne megismerkedni a környékkel, hogy a későbbiekben könnyebben el tudjak majd igazodni.-Nagy segítség lenne a számomra, ha nagyjából be tudom lőni, hogy mi merre van. Utána majd úgy is lesz időm részletesebben is megismerkedni az erdővel.
- Rendben, szerintem a Jana jó lesz! – állapítottam meg elégedetten. Szerettem, amikor becézni lehetett az embereket, bár azt senki ne kérdezze meg, hogy miért. Volt, hogy túl lusta voltam kimondani a hosszú és bonyolult neveket, úgyhogy ez megkönnyítette a dolgokat. Biztosan csak az én hülyeségem egyébként. – Egyébként engem szólíts nyugodtan Madnynek! – ajánlottam máris, szinte magától értetődően. Nekem az ilyeneken nem sokat kellett gondolkoznom, szerettem az őrző kollégákkal a közvetlenséget, még ha rendőr berkekben ez másképp is volt. Sajnos sokszor undok nyomozókba sikerült belefutnom, de az őrzőket egyfajta családnak tekintettem, még ha nem is olyan formában, ahogyan az a farkasoknál szokott lenni. - Szerintem egyébként nem sokkal másabb nálunk sem a helyzet a saját berkeinkben, mint máshol – vontam meg a vállaimat vezetés közben, mielőtt váltottam volna. – A farkasok viszont már teljesen más lapra tartoznak… - ingattam a fejemet kissé rosszallóan. Én komolyan nem tudom pontosan, hogy mi lehet itt, ami ennyire vonzza mind a kóborokat, mind az egyéb falkákat, de kicsit furcsa volt és sok gondot okoztak nekünk. Oké, a másik falkát tudom, hogy az őrzők hívták ide valamilyen úton-módon még jóval az én érkezésem előtt, de még mindig nem voltam képes megérteni az indokokat, amelyek egy ilyen döntést szültek. Mégis mit gondoltak akkor? - Sosem jártam még Afrikában – vallottam be, ahogy elfordultam az egyik kereszteződésnél, aztán az egyenes szakaszon időnként újra oldalra néztem Kijanára. – Áh, nem. Csak egy éve költöztem ide! Még mindig nem szoktam meg teljesen ezt a hideget, pedig ez a második telem – nevettem el magam önkéntelenül is. – El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet neked, aki az örök nyárból jött át ide a világ végére – ingattam a fejemet, ajkaimon pedig még mindig széles mosoly ült. Tényleg nem tudtam, hogy milyen lehet ez, habár én is délebbi államokban laktam eddig, ez tény. Skócia kicsit morcosabb volt, Skandinávia területei pedig már egészen hajaztak Alaszkára, de mégsem olyan volt. Azt hiszem, hogy nincs ehhez hasonló a világon. - Igen, azt hiszem, hogy én is valahogy így kezdtem – mosolyogtam továbbra is vidáman. – Tudod, van egy hely, ahonnan rá lehet látni a városra és a környékre is – jutott hirtelen eszembe. – Ráadásul pont a régi itteni falka területén van, de nem hiszem, hogy gond lenne belőle, ha odamegyünk. Eléggé a szélén van és tényleg jó messzire el lehet látni, közben pedig mesélhetek neked, ha esetleg érdekel valami. Nincs annyira vészesen messze, és egyébként az őrzőknél van sok jegyzet meg térkép is szerintem. Van, amikor még én is azokból tájékozódom, ha olyan területről van szó… - mondtam el őszintén, hátha így nem érzi magát olyan elveszettnek. – Nem olyan nagy város ez, elég hamar otthon fogod magad érezni szerintem, egyedül a hideg az, ami nehezebbé teszi a beilleszkedést, meg ez a sok sötétség – grimaszoltam egyet, ahogy előrébb hajolva kilestem a szélvédőn. Most már ugyan hosszabbak voltak a nappalok, de még mindig több volt a sötét órák száma, mint azoké, amikor lehetett is látni és nem támadt az embernek az a benyomása, hogy még mindig este van.
-Mandy! Oké!-Ez még nem is egy bonyolultabb név, hogy ne lehessen megjegyezni. Örülök neki, hogy kaptam egy "idegenvezetőt", főleg egy ilyen kedves s türelmes "idegenvezetőt". A napokban egyik célom az lesz, hogy minél több őrző kollégával megismerkedjem, bár még nem tudom, hogy ki mit dolgozik, de Will, vagy akár Mandy biztosan segítenek majd nekem, hogy könnyebben beilleszkedhessek. -Igen a rendszer itt is hasonló, de a falkákkal valóban más a helyzet. Mondjuk szerintem nálunk kevesebben is vannak, bár igaz sokkal feltűnőbb egy olyan állat, mivel Afrikában nem sűrűn találkozik az ember farkasokkal, maximum csak az állatkertekben. Ha oroszlánná vagy gepárddá tudnának átalakulni a mi munkákat is megkönnyítenék, de hát az élet nem habos torta nemde?-Ami talán nem is baj. Ha minden úgy menne hogy mi azt szeretnénk egy idő után már unalmassá válhat. Nem kellene megküzdeni semmiért, minden csak az öledbe hullana...Csak még jobban ellustulna az emberi civilizáció. -Tényleg nem? Nah akkor majd ha egyszer lesz kedved csak szólj és örömmel bemutatom nekem szülőföldemet, de amúgy ha szabad kérdeznem akkor merről jöttél? Gondolom te is valami melegebb helyről, ha még nem sikerült megszoknod ezt a hideget.-Bárkit szívesen elviszek a hazámba. Én nagyon is büszke vagyok rá, ahogy azt kell. Az, hogy most mégis itt vagyok nem változtat semmit a dolgokon. Attól én mindig is oda fogok tartozni. -Ez remekül hangzik! Mármint az a hely, ahonnan belátni a területet.-És, hogy van e kérdésem? Igen van, de olyan sok, hogy azt sem tudom melyiket tegyem fel így hirtelen. Talán fontossági sorrendbe kéne helyezni őket és akkor csak tisztulnak kicsit a gondolataim. -A hideg és a sötétség valóban nagyon szokatlan nekem és nehéz lesz megszokni, de tudom, hogy nem lehetetlen. Képzeld úgy jöttem ide, hogy egy téli ruhám sem volt, mivel otthon ilyeneket nem árulnak. Így mikor kiléptem a repülőtér ajtaján azt hittem ott fagyok halálra...De aztán a taxis elvitt egy jó kis boltba és mindent beszereztem...Most is van rajtam vagy húsz réteg.-Nevetem el magam, jókedvűen. Biztosan bolondnak tart, amiért felmerészkedtem északra, néha én is annak tartom magam, mert csak egy ilyen ember képes ezt megtenni. -Igazából ezernyi kérdésem lenne...Például az oké, hogy a két falka ha jól értelmeztem egybeolvadt, az egyik behódolt a másiknak, de mire számítsak? Milyenek az itteni farkasok? Szelíd kis bárányok, vagy igazi ördögfiókák, akikről egy pillanatra sem lehet levenni a tekintetünket?-Talán igen nem ért alaposabban is megismerni az ittenieket. Azt gyanítom, hogy nem egy kezdő csapatról van szó, így fel kell kötnöm a gatyamadzagom, de tudom, hogy ezzel is meg fogok birkózni, ahogy eddig mindennel sikerült.
Alig pár perc után sikerült megállapítanom, hogy nagyon szimpatikus számomra a mellettem ülő nő. Ennek örültem, mert eleve mindig jó, ha új őrző érkezik hozzánk erre a vidékre, de az meg különösen pozitívnak számított, ha az illető barátságos volt és nem egy besavanyodott, megkeseredett valaki. Akadtak ilyenek közöttünk is, ebben egészen biztos voltam. Egészen mogorvától kezdve, a teljesen szótlanig. Nem nagy baj az, de én a magam részéről jobban kedveltem a beszédesebb társaságot, ha már együtt kellett töltenem valakivel egy kis időt. Ez alkalommal cseppet sem bántam, hogy én kaptam az idegenvezető szerepét. - Hát az biztos! – nevettem el magam, miután végigmondta, amit szeretett volna. – Igazából el sem tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet elvegyülni azokon a vidékeken, ahol nem őshonos a farkas. Itt legalább ennyi előnyük van, talán azért is jönnek mindenfelől olyan sokan. Már csak abban az egy évben is rengetegen megfordultak itt, mióta én itt vagyok – meséltem el Janának a saját tapasztalataimat. – Egyébként ebbe még nem is gondoltam bele, hogy milyen lenne, ha másfajta állattá változnának – még mindig jót mosolyogtam az elképzelésen, mert teljesen igaza volt ezen a szinten. Még jó, hogy nekem nem voltak ilyen problémáim, hiszen az őrzők szinte bárhová képesek voltak beilleszkedni. - Igazából már sok helyen megfordultam. Idősebb vagyok, mint amilyennek tűnök, és ugyan éltem már hasonlóan északi helyen, mégis elszoktam tőle. Igazából én amerikai vagyok, Los Angelesben éltem régen, de megfordultam már Skóciában, vagy Finnországban is, bár szerintem ennyire északon még az sem volt – vallottam be őszintén, kicsit elárulva ezzel magamról is néhány dolgot. Én annak a híve voltam, hogy az őrzők elől nem nagyon érdemes titkolni semmit. Egyrészt azért egy informátor viszonylag könnyen rájöhetne, másrészt a megismerésnek ez is a része, és ha velük ezt nem beszélhetem meg, akkor mégis kivel? Naomi ember volt, legnagyobb szívfájdalmamra, noha örültem neki, hogy nem része ennek a veszélyes világnak. Csak azt sajnáltam, hogy életem bizonyos részeit titkolni kellett előle, de már megszoktam a sok év során, amelyet magam mögött tudhatok. - Azt elhiszem. Eleinte én is mindig sok réteget vettem magamra és még most is szoktam párat, de idővel hozzá lehet szokni, hogy egy kicsit jobban fel kell öltözni – mosolyogtam rá barátságosan. Egyáltalán nem néztem bolondnak, hiszen olyan helyen, ahonnan ő jött, tényleg nem volt szüksége ilyesfajta ruhákra. Egy kicsit azért irigyeltem érte, mert én még nem éltem olyan helyen, ahol ne lett volna hideg az évnek bizonyos szakaszában. Azért Los Angelesben meg New Orleansban is voltak hidegebb időszakok, még ha nem is annyira, mint itt. Meg ott másfajta veszélyei voltak az időjárásnak, nem pedig a fagyásveszély. - Csak nyugodtan tedd fel őket, közben mindjárt oda is érünk – tájékoztattam, mint valami GPS. – Ha kicsit előrehajolsz, a fák felett már lehet, hogy látszik a kilátó csúcsa! – tettem hozzá, aztán vártam türelmesen, hogy mondja, ami érdekelte. Azért voltam itt, hogy válaszoljak a kérdéseire, legalábbis többek között ezért. – Hát, figyelj, ha engem kérdezel, szerintem mindenféle akad közöttük, mint ahogy bárhol máshol a világon. Vannak olyanok, akik a barátainknak nevezhetőek és együttműködőek, nincs velük sok gond. Van, aki segít az embereken orvosként, vagy tényleg csak él, mint hal a vízben, mások pedig nagyon problémásak tudnak lenni. Voltak gondjaink, de mostanság inkább az ideérkező sok kóborral gyűlt meg a bajunk. Nemrég például egy sorozatgyilkost kellett elfognunk. Gondolhatod, hogy eleve milyen veszélyesek, főleg azok, akiknek így megbomlott az elméje… - ráztam a fejemet rosszallóan, mikor felidéztem az emléket még őszről. Közben lekanyarodtam az útról és megállítottam a kocsit, hiszen idő közben elértük a kilátót is.
-Nem könnyű nekik sem. Sokan szoktak segítséget is érni tőlünk...De tudod szerencsénk is van. A kisebb falvakban, ahol még nem élte be magát annyira az úgy nevezett civilizáció ott elintézték annyival, hogy csak rossz szellemek. Néha állatokat áldoznak fel nekik, hogy ezzel is megvédjék a közösséget. Csak egy vadász látott egyet és rögtön el is terjedt, hogy egy soha nem látott szörny mászkál a sivatagban...A gondolattörlés ilyenkor teljesen felesleges. A fejlettebb városoknál természetesen más a helyzet, ott azért démonokban, meg rossz szellemekben már nem hisznek. Az emberek agyát teljesen megfertőzte a média és hasonló szép dolgok.-Emlékszem is az egyik beszélgetésemre a falu főnökével, aki hatalmas szőrös lényről beszélt, aki a rossz lelkekért jön és ha nem áldoznak minden teliholdkor, akkor elveszik a legfiatalabb szüzeket. Egy ilyennel sok mindent nem lehet kezdeni. Addig jó, míg így gondolkoznak. Feleslegesen meg miért is vennénk el tőle az emlékeit, amik teljesen ártalmatlanok. -Nos valóban több helyen jártál, mint én. Én csak Franciaországig jutottam el. Tudod ott jártam ki az egyetemet, meg informátorként ott is tevékenykedtem pár évig. Igaz az sincs annyira északon,mint Alaszka, de emlékszem, mikor először láthattam a havat. Olyan szépet még nem láttam...Ahogy pár percen belül az egész várost beterítette a tiszta, fehér hó. Gyönyörű látvány volt. Ezek után olyan voltam, mint egy lökött kisgyerek. Elmentem szánkózni, megtanultam hóangyalkát csinálni. Persze rögtön másnap már le is betegedtem.-Jóízűen felnevetek, ahogy visszaemlékszem azokra a napokra. A barátaim mind bolondnak néztek a viselkedésem miatt...De csodálatos emlék maradt nekem és igazából ez a lényeg. Lehet, hogy van akinek tök hétköznapi egy hóesés, de egy olyan számára, aki most látja először életében nagyon is nagy élmény. Persze láttam képeken havas tájakat, meg hóembereket, de hát az nem ugyan az. Ki is nézek azonnal az ablakon, hol oldalt, hol elől, hogy meglessem a kilátó tetejét. Jó magas, de ez nem riaszt vissza attól, hogy felmásszak rá. A legelső alkalommal mikor egy ilyenre felküldtek iszonyatosan féltem, de azóta már élvezem a dolgot. Olyan érzés ott fenn állni, mintha Óriás lennél és az egész világ a lábad alatt heverne...Mégis ki ne élvezné ezt? Érdeklődve hallgatom a válaszát a kérdésemre. Akkor ezek szerint itt is elég vegyes a társaság. Nem lehet tudni, hogy kiben lehet megbízni és kiben nem. Mindenre fel kell készülni. -Sokszor vannak ilyen gondok, vagy azért általában inkább csendesek a napok? Amúgy tényleg fura, hogy ilyen sok kóbor érkezik és ekkora falka van itt. Persze lehet, hogy ez csak nekem furcsa...Mondjuk Párizsban is voltak szép számmal, és ott is voltak nagyobb problémák. De hogy a kóborokkal bajunk lett volna, arra nem nagyon emlékszem...-Közben meg is érkezünk, így nem is folytatom a dolgot. Miután leállította a motort kinyitom az ajtót és ki is lépek. A hideg azonnal megcsapja az arcomat. A sálat jobban az arcomra húzom, majd el is indulok a kilátó lábához. -Nem semmi! Ugye benne vagy, hogy felmenjünk?-Nem tudom ő, hogy bírja a magasságot, bár biztosan említette volna az út során, ha gondja lenne vele.
- Néha hajlamos vagyok teljesen elfelejtkezni arról, hogy vannak olyan vidékek a világon, ahol az emberek még hisznek szellemekben és mindenféle más misztikumban. Ahová nem férkőzött be a civilizáció és a modern ketyerék… - ráztam meg a fejemet. Most, hogy mesélt, még mindig nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet ott az élet. Furcsa, annyi bizonyos. Egyszer nagyon szívesen elmennék én is Afrikába, ez egyre jobban érett bennem a beszélgetésünk folyamán. Biztosan tetszett volna nekem az a hely, még ha összefacsarodna is a szívem az elmaradottság láttán. - Igen, gyönyörű szép tud lenni! – bólogattam egyetértően, amikor a frissen hullott hóról beszélt. – De amilyen szép, éppen olyan veszélyes is nagy mennyiségben – ezúttal már ráztam a fejemet és a szám sarkában egy kis grimasz is megjelent a nemtetszésem jeleként. – Itt is van, hogy betemet embereket a hó, elzárja őket a külvilágtól, vagy a hidegben egyszerűen megfagynak, ha odakint a vadonban eltévedtek – mondtam neki néhány példát, bár ezeket valószínűleg magától is tudta, hiszen ezek annyira magától értetődőek egy havas helyen, mint az egyszer egy, az egy. Miközben fokozatosan sikerült megközelítenünk a kilátót, észrevettem a lelkesedést Janán, ami bizonyos szinten rám is átragadt, szinte egyből. Ugyan a havat ilyen külső területen ilyenkor nem takarították el annyira, de viszonylag közel sikerült megállnom a végső úti célunkhoz. Nem szerettem annyira ebben az időben gyalogolni sokat, ezért is próbáltam a lehető legjobban lefaragni a fennmaradó távolságot. Lehet, hogy lusta vagyok, de ez van. - Változó – válaszoltam őszintén, mert tényleg nehéz lett volna megmondani. – Újabban, amióta volt ez az egyesülés, azóta egészen csendes minden. Megmondom őszintén, hogy ez nekem egy kicsit furcsa is, de valahogy mégsem kívánom, hogy állandóan takarítani kelljen utánuk – mosolyodtam el barátságosan, miközben leállítottam az autót és kicsatoltam az övemet. – Azt hiszem, hogy megjöttünk! – jelentettem be közben, bár valószínűleg ez már számára is elég nyilvánvalóvá vált. Nem baj, jobban éreztem magam, hogy elmondhattam neki én is még pluszba. - Nekünk sincs mindig, de előfordult már. Ők szerintem mostantól inkább a falka szemét fogják szúrni, ha ide érkeznek. Nem tudom, hogy mi lehet ebben a földben, ami ennyire vonzza őket, de valami egészen biztos, hogy van. Egyfajta különleges kisugárzása… - magyaráztam elmerengve, közben pedig nagy ügyeskedések közepette sikerült kikászálódnom az autóból is. Természetesen egyenesen egy nagyobb hókupacba sétáltam bele, de már meg sem lepődtem a szerencsétlenségemen. Gyorsan leráztam a lábamról a havat és kiléptem belőle, hogy könnyebben be tudjam zárni az ajtót, majd rányomhassam az ajtóra a riasztót. - Figyelj, ha majd érdekelnek, akkor biztosan belenézhetsz majd az aktákba. Vagy esetleg akkor, ha összefutsz valakivel a városban – vetettem fel, mert az akták sokat szoktak segíteni az újaknak, vagy akár nekünk is egy megkezdett ügyben. – Persze, felmegyek vele. Jó messzire el lehet onnan látni! – mosolyogtam rá, de ezt szerintem már a sálam takarása miatt nem láthatta, a szemeim viszont nevetősen csillogtak. Vele együtt én is megindultam a kilátó lábához, és amikor odaértünk, kezdődhetett a felkapaszkodás. Kicsit csúsztak a lépcsők ebben a hidegben, így nagyon erősen kapaszkodtam a korlátba, erre pedig Jana figyelmét sem voltam rest felhívni.
-Hidd el nem te vagy az első. Nagyon sokan vannak így. Félre ne érts nem megbántani akarlak, de akik nem tapasztalják meg, nem látnak ilyen elmaradott falvakat, nem is nagyon jut az eszébe. Én is mikor Párizban éltem, teljesen...na jó nem teljesen, de sokkal kevesebbet gondoltam az ottani "nyomorúságra". És ahogy megfigyeltem a városi embereket is rá kellett döbbennem, hogy azok, akik igaz szegénységben élnek és tényleg az életük múlik minden csepp esőn sokkal boldogabbak, mint akik a civilizált városokban élnek. Sokkal többet panaszkodunk...Sosem jó semmi. Ha esik az a bajunk, ha meleg van akkor meg az...Pedig már elvileg hozzá vagyunk szokva, mert ezek visszatérő dolgok. De egy kicsit megint elkalandoztam és túlontúl sokat beszélek. Ne haragudj! Néha megfeledkezem magamról!-Nézek rá bocsánatkérően. Nem akarom már most elkergetni a szófosásommal, de van mikor csak későn veszem észre magam. Persze próbálok odafigyelni, hogy mellettem máshoz is szóhoz jusson, de be kell vallanom nem könnyű! -Szóval akkor ha esetleg egymagam szeretném télen feltérképezni az erdőt készüljek az esetleges meglepetés hózivatarokra és vigyek magammal túlélő felszerelést!-Tudom, hogy ez nagyon is komoly dolog, hiszen ahogy a nagy hőség a hó is ugyan olyan veszélyes tud lenni, de mégis arcomon ott csücsül a mosoly. -Bízzunk benne, hogy ez nem a nagy vihar előtti csend és, ha lesz is konfliktus a két falka tagjai között, akkor azt elintézik a saját területükön belül és nem a városban harcolnak meg egymással a különböző posztokért.-Az mondjuk nem lenne túl szerencsés, sem az itt élő normális embereknek, sem nekünk, de talán még a farkasoknak sem. Gondolom azért itt is megvannak a jól bevált módszerek, büntetések, fenyegetések. Csak az a kérdés, hogy ez mennyire hatja meg a mi bundásainkat. -Talán az elsők eredete miatt, hiszen minden itt kezdődött el. Lehet, hogy ezért vonz a terület ennyi farkast.-Meglehet, hogy ez egy nagy baromság volt most a részemről, de én ezt is el tudom képzelni, mint például azt is, hogy ebben a városban sokkal több a farkas, mint a normál ember. Ha már két falka is helyett kapott és még magányosokból is van bőven. Talán majd egy napot rá fogok szánni, hogy alaposabban szemügyre vegyem magamnak ezt a várost. Hátha összefutok egy-két érdekesebb egyeddel. Nem árt, ha velük is összeismerkedem. -Az nagyon jó lenne! Ha nem is mindegyikben, mert az szerintem lehetetlen, de talán a fontosabb személyekébe valóban jó lenne bekukucskálni, hogy tudjam mire is lehet számítani.-Örülök annak, hogy benne van a mászásban, így el is indulok a lépcsőn. A hideg időjárásnak hála, eléggé fagyottak, ahogy a korlát is, de erre van a kesztyű. Legalább nem fagynak le az ujjaim. Óvatosan lépkedek. Nem szeretnék megcsúszni és lepattogni, hogy újra nekiindulhassak. Elég lesz ma egyszer megmászni ezt a kilátót. Az átlagnál azért több percet vesz igénybe az, hogy feljussunk a tetejére. De inkább lassabban haladjunk, mint hogy csontunk törjön. Majd lefelé menete sokkal viccesebb lesz a dolog. A kilát tetején azonnal a korláthoz sétálok és a messzeségbe pillantok. Milyen szép is ez a hófedte táj. Azért ilyen látványba sem részesül mindennap az ember. -Hihetetlen, hogy mennyire szép! Innen minden olyan békésnek tűnik. Nem is hinné az ember, hogy a várost nem tündérek lakják!-Mosolygok továbbra is, mint valami bolond. Miután kinézelődtem magam Mandy felé pillantok és rátérek a lényegre. -Ha nem is lehet látni innen a házat, de azt meg tudod mondani, hogy körülbelül merre van a hegyi falka központja?-Legalább később be fogom tudni tájolni, ha megpillantom a kilátót.
- Ugyan, emiatt ne kérj tőlem bocsánatot! – nevettem el magam, mellé pedig még legyintettem is egyet, hogy teljesen meggyőzzem arról, amit mondtam. Türelmesen hallgattam ám végig, kivételesen nem nagyon szóltam közbe, mert nem akartam megakasztani a gondolatmenetében. – Én is sokat szoktam beszélni, szeretek is másokkal beszélgetni. Egyébként teljesen egyetértek veled. Az emberek sokszor panaszkodnak, pedig nincs is rá mindig igazi okuk. Én általában igyekszem odafigyelni arra, hogy feleslegesen ne traktáljak senkit a saját problémáimmal, mert mindig van olyan, akinek rosszabb, nem? – ugyan nem volt a legvidámabb igazából a téma, de attól én még mosolyogtam a mellettem sétáló nőre, mert nekem most sem volt ám okom keseregni. Sokkal jobban kedveltem, ha jó kedvvel telik az idő. - Igen, az nem árt! – bólogattam helyeslően. – De inkább ne akarj télen nekiindulni csak úgy, vagy esetleg nézd a várható időjárást. Sokszor bejön, amikor viharra figyelmeztetnek, vagy hóesésre. De ha mindenképpen menni akarsz még ilyen körülmények között is, valakinek azért szólj, hogy merre indulsz. Akár nekem, mivel én rendőr vagyok! – mosolyogtam ártatlanul. Azt hiszem, hogy ez az apróság eddig még nem került szóba, de előbb-utóbb úgyis tudomást szerezne róla, ha pár hetet eltölt itt. - Az a baj, hogy most a fő területük pont a város közepén található hotel – húztam el a számat rosszallóan. – De nagyon remélem, hogy ha valami történik is, akkor inkább az erdős részeken fog végbemenni és nem olyan helyen, ahol mindenki látja. A legutóbb három kölyök támadt egymásra a sétány közepén, és az egyik megölt három embert. Gondolhatod, mennyi emléket kellett módosítani meg törölni… - ingattam a fejemet. – Még jó, hogy a rendőrséget hívták előbb, mert így értesültem a hívásról és szóltam az őrzőknek – tettem hozzá, mert tényleg ez volt a szerencse, csak ezért tudtuk meg viszonylag hamar, de így sem érkeztünk ki elég hamar Kylelal. A további mészárlást viszont sikerült megakadályoznunk, már ez is elég szép teljesítmény, nem? - Hm, igen, lehet. Valami van ebben az ősi földben, ahonnan mindnyájunk elindult, hogy úgy mondjam – az eredeti, legelső őrzőkre és farkasokra gondoltam itt, hiszen mi nyilvánvalóan nem rendelkeztünk indián felmenőkkel. Legalábbis tudtommal nekem nem akadtak. – De szerencsére még mindig nincsenek ám annyira sokan. Egy ilyen kicsi helyen viszont az ötven farkas is elég soknak számít – szerintem még nem is találkoztam olyannal, hogy egy alig harmincezer fős városban ilyen sokan legyenek. A milliós nagyságrendű lakosság mellett akadtak ilyen nagy falkák, mint amilyen itt volt. - Csak majd engedélyt kell hozzá kérni, de Will szerintem megadja a tájékozódás érdekében, még ha nem is olyan sokba nézhetsz bele – vélekedtem, miközben elkezdtük megmászni a kilátót, hogy aztán meg se álljunk egészen a tetejéig. Már nagyon régen jártam idefent, talán az után nem sokkal, hogy én is ideköltöztem. Azóta nem nagyon jutott időm kirándulni, mert mindig volt valami más, ami fontosabb volt és nekem meg kellett oldanom, vagy el kellett intéznem. – Ugye? – mosolyogtam, miközben körbenéztem a területen. – Bár ez inkább az érintetlen vadon, aminek a közepére lepottyantottak egy várost. Skóciában viszont tényleg hisznek a tündérekben, meg amennyire tudom Írországban is – tettem hozzá immár jókedvűen, elseperve a városbeli viszonyok felhőjét a fejem fölül. - Hát persze, gyere! – hívtam magammal a kilátó egyik másik pontjára, és onnan mutattam a fák és a hegy felé. – Ott a hegyen van a síparadicsom, azt talán még látod is. Felvonók, meg mindenféle akad ott – magyaráztam nagy lelkesen. – Attól nem messze van a fák között, ott nagyjából! – mutattam a megfelelő irányba. – Vezet oda egy út is egyébként, de csak mellékút, úgyhogy ha nem tudod, hogy hol térj le, akkor nem találsz oda könnyen – vontam meg a vállaimat. Én persze tudtam, de okom nem volt arra, hogy fel is menjek oda. Sőt, azt is igyekeztem elkerülni, hogy rájöjjenek az őrzői mivoltomra. Bár néhány farkas már így is tisztában volt vele, ha látott intézkedés közben.
Igazából az elején biztos, hogy nem fogok egyedül nekiindulni az erdőnek. Nem lenne túl szerencsés eltévedni, bár a mai fejlett technológiákkal egyre nehezebb a dolog. -Szóval rendőr? Az szép hivatás, bár gondolom nem árt hozzá a sok türelem. És miért pont ezt a szakmát választottad?-Érdeklődöm kissé felőle. Bevallom őszintén nem tudtam volna megmondani, hogy rendőr, de az is igaz, hogy még alig ismerem őt. A kis történetre kikerekednem szemeim. Szerencsére ilyen még nem történt velem. Igaz találkoztam már olyan kölykökkel akik elvesztették az önuralmukat, de nagy szerencsére messze voltak a várostól, vagy kis falvaktól. -És hol voltak a teremtők, vagy a mentorok? Csak így hagyják, hogy szabadon mászkáljanak a városban?-Nálunk elég szigorú szabályok vannak a kölykökkel szemben. Mindenki tudja jól, hogy ők a legveszélyesebbek az emberekre nézve. Nem lehet csak úgy elengedni őket. Még szerencse, hogy "csak" három áldozat volt. Három farkas nagyobb pusztításra is képes. Azért nagyon is sokat nekem ez beszélgetés Mandyvel. Nem hogy csak megismerem a környéket, de megtudok többet a Protektorátusról, az itteni szokásokról, ami csöppet sem hátrány. -Szóval engedélyt kell kérni! Köszönöm az információt. Akkor majd felkeresem ezzel kapcsolatban Willt.-Ha nem is nézhetek bele mindegyikbe az is sok segítség, ha pár farkast megismerhetek. Idő közben fel is érünk a kilátó tetejére és a látvány csodálatos. Louis mesélt a táj szépségéről, de nem tudtam elképzelni, hogy ennyire szép. Már csak ezért is érdemes volt ide eljönni. -Tényleg? Ez nagyon aranyos! Egyszer majd biztosan oda is elutazom.-Legszívesebben mindenhova elmennék, bejárnám az egész Földet. Időben még bele is férne hála a tetoválásnak....Csak nem mindig van rá alkalom, vagy éppen pénz. A hívására el is indulok utána tök kényelmesen, aminek hála észre sem veszem, hogy jégre lépek. A következő pillanat már az, hogy a seggemen ülök és jó nagyot nevetek. Az esésem igazi filmbeillő jelenet volt. Erre is csak én vagyok képes. A popóm igaz sajog az ütközés miatt, de túlélem. Szép lassan felhúzom magam kapaszkodva a korlátba és végre el is jutok Mandyhez. -Hát ilyen ügyes is csak én tudok lenni! Már vártam, hogy mikor fogok egy jó nagyot zakózni, de azt hittem, hogy majd lefelé menet fog sikerülni...Bár ki tudja, még megeshet!-Mosolygok, mint valami bolond. Elég sokat estem én már ahhoz, hogy az ilyen piciket meg se érezzem. A legdurvább az volt, mikor fára másztam. Felértem a tetejére, rossz ágra támaszkodtam rá...A többit meg kitaláljátok ti is. -Értem! Mondjuk ha már megvan a Síparadicsom, akkor könnyebb megtalálni...Amúgy mennyire szabad arrafelé sétálni? Gondolom nem örülnek neki, ha csak úgy betoppan egy őrző.-Nem is tervezem így őket meglátogatni, azért nem akarom kockáztatni az életem.
- Hát, nekem sajnos nem mindig van türelmem, de a lényeg, hogy a munkámat elvégzem – fűztem hozzá a Jana által elmondottakhoz a saját véleményemet. Igazából annak örültem, hogy ő legalább nem úgy nézett rám, amikor közöltem, hogy rendőr vagyok, mint valami marslakóra. Általában nem nézik ki belőlem, mert elég alacsony vagyok és első ránézésre veszélyesnek sem tűnök különösebben. Oké, annyira nagyon amúgy sem vagyok az, mint mondjuk a harcosaink, de nem kellett félteni és azt hiszem, hogy ez a lényeg. – Hogy miért választottam? – kérdeztem vissza, aztán elgondolkodva haladtam tovább, nagyjából tíz másodperces megállást követően. – Nem nagyon gondolkoztam ezen már régóta. Egyszerűen gondoltam egyet, elkezdett érdekelni és beiratkoztam az akadémiára. Aztán minden jött magától, és immár több, mint egy évtizede dolgozom rendőrként – vontam meg a végén a vállaimat. Így belegondolva esett csak le, hogy milyen régóta foglalkozom ezzel. Nagyon gyorsan telt az idő, csak ilyen esetekben döbbentem rá, hogy mennyire. - A teremtők sehol, de az egyik meg is kapta a maga büntetését, a másik meg már nem is igazán számít közöttük kölyöknek – ismertem be, mivel a Jamie nevű hím tényleg idősebb volt, mint a másik kettő. Azt már nem fűztem hozzá, hogy az ő teremtőjük akkor még nem nagyon volt a falka tagja, csak egy magányos, mert nem volt lényeges információ. Csak a kár számított, amit okoztak, úgyhogy ezzel is fel akartam készíteni Janat, hogy néha bizony vannak rázós helyzetek itt nálunk, még ha mostanság csend is telepedett a népségre. - Igen, bár az informátorok szabadabban nézhetnek bele, ha a munkájuk éppen megkívánja, de a legtöbb esetben mégiscsak kell az engedély – magyaráztam tovább. Szívesen segítettem én bárkinek a beilleszkedésben, azt hiszem, hogy elég közvetlen személyiség voltam ahhoz, hogy tökéletes legyek erre a feladatra. Sőt, még örültem is neki, hogy elsők között üdvözölhettem Janat, legalább máris megismerkedhettem vele. Az eddigiek alapján úgy gondoltam, hogy nem lesz itt gond, Abi is biztosan kedvelni fogja, meg akkor már Alice is. - Csak ajánlani tudom neked, tényleg! – mosolyogtam rá barátságosan a mellettem álló nőre. – Gyönyörűek a tájak, minden olyan zöld, ugyanakkor valahogy borongós is. Nem tudom, ennek ellenére nem azt érzed ott, hogy milyen rideg és szürke, hanem tele van élettel. Meg a kastélyok és várak is nagyon szépek – tettem még hozzá a teljesség kedvéért. Igazából nagyon szerettem ott lakni, kicsit sajnáltam is, amikor elköltöztünk. Azóta meg nem is volt rá lehetőségem, hogy ellátogassak az országon kívülre. Ez azért egyáltalán nem volt olyan jó dolog, de legalább mindig volt valami, amit meg kellett csinálnom. Elfoglalt nőszemélynek éreztem magam és hasznosnak is. Ez azért nem rossz, igaz? Gondolataimból már csak az zökkentett ki, amikor hallottam a tompa puffanást. Egyből megpördültem a saját tengelyem körül, és amikor megláttam, hogy Janának sikerült elcsúsznia, aggodalom suhant át az arcomon. - Te jó ég, jól vagy? – kérdeztem, máris hajoltam hozzá, hogy segítsek neki. – A recés talpú hótaposók segítenek az ilyeneken… vagy azt vettél? – kérdeztem, méregetve a lábbelijét. Jó, velem is előfordult, hogy dobtam egy hátast, de azért mégiscsak kevesebb alkalommal, mint a sima talpú csizmákkal. Egyébként, miután sikerült felállítanom a kollégát, már bele is merültem az újabb magyarázásba és mutogatásba. – Lefelé menet kicsit veszélyesebb lesz, most, hogy így mondod… - jutott eszembe. Már előre féltem, hogy én is fogok lefelé csúszni néhány fokot. – Hát, szerintem nem igazán, bár bevallom őszintén, én nem nagyon jártam még náluk. Már csak azért sem, mert én másokkal ellentétben nem szoktam reklámozni, hogy őrző vagyok – világosítottam fel mosolyogva.
-Látod az a lényeg, hogy szereted azt, amit csinálsz és ugyan olyan lelkesedéssel állsz a munkához, mint mikor elkezdted. Én is így vagyok a színjátszással. Egyszerűen imádom és minden alkalommal teljesen beleélem magam, nem tudom megunni...Pedig nem egy megfásult, idős színésszel találkoztam már. Tudod azok a tipikus szarnak mindenki fejére. Ők már sok mindent letettek az asztalra, ők az istenek, akik mindent megtehetnek és mindenki más csak valami amatőr kezdő.-Hányszor kaptam már meg ezt én is. Oké nem is játszom mondjuk a Broadway-en, de valahol az a tündöklés nem is hiányzik. Egy ilyen kisebb közösség, mint az itteni színtársulat szerintem sokkal családiasabb, bár még nem ismertem meg teljesen, de nem egy kellemes tapasztalatom volt hasonló környezetben. A munkáról végül az utazásra terelődik a téma, amit szintén ugyanúgy imádok. Bár még nem jártam túl sok helyen, de még fiatal vagyok és előttem az élet, egy hosszú élet, így tudom, hogy lesz időm bővem burlywood]-Igen hallottam arról, hogy az ottani időjárás elég borongós, de pont az teszi még egyedibbé, csodálatosabbá. Igazából szerintem minden ország, táj a maga módján gyönyörű. Persze vannak olyan városok, ahol a szemetes szinte eltemeti az embereket és olyan orrfacsaró bűz terjeng, hogy csoda, hogy még tudsz lélegezni, de ha kitartóan keresel ott is megtalálod a hely szépségét...Még Afrikában voltam egy ilyen városban. Mikor először megpillantottam majdnem elhánytam magam. Tényleg borzalmas, hogy mi van ott...De egyik nap sétám során egy gyönyörű épületet találtam, valahol a város szélén. Úgy tűnt, hogy már rég megfeledkeztek róla. Nem tudom mi lehetett régebben, de csodálatosan festett. A nagy rohanásban az emberek elfelejtenek körülnézni, meglátni a világot és nem veszik észre milyen sok szép és csodálatos dolog veszi őket körül.[/color]-És már megint elkalandoztam kissé. Sajnos szokásom az ilyen és általában csak későn veszem észre. Viszont úgy tűnik Mandyt ez csöppet sem zavarja és ennek bizony nagyon is örülök. Bár persze nem szándékozom órákig, napokig kínozni őt a gondolataimmal, de néha jó kiadni magunkból. -Persze minden rendben!-Mondom továbbra is vidáman. A segítséget elfogadom, így hamar sikerül is talpra állnom. Azért a korlátot most már rendesen megfogom. Nem szeretnék még egyszer zakózni egyet. -Elvileg ez olyan cipő, bár gondolom van ami már neki is sok...Nah meg figyelmetlen is voltam...De nem baj! Nem történt semmi, csak beütöttem a fenekem, de az meg túléli!-Nem foglalkozom sokat a dologgal. Oké picit sajog a hátsóm, de na bumm ez legyen a legnagyobb gondom. No én sem szándékozom csak úgy beállítani. Ennyire őrült nem vagyok, de jó tudni, hogy általában hogy fogadják az őrzőket a területükön. -Értem és igazad van. Nekem sem szokásom egyből azzal nyitni, hogy mi is vagyok. Bár ugye a legtöbb farkas elől hiba próbálod eltitkolni, de a fiatalabbak, főleg akik előtted még nem is találkozott más őrzővel az könnyebb eset. Nekik bármit beadhatsz!-Közben tekintetem ismét a tájat kezdi el fürkészni. A levegőből mélyeket szippantok. Csodálatos itt a levegő és mennyire más, mint otthon. -És az lenne az a szálloda, ahol úgymond a másik falka foglalt helyet?-Bökök egy nagy épületre a város szélén. A szél kezd kicsit felélénkülni, így lassan ideje lenne lefelé venni az utat, ha nem akarunk majd itt megfagyni.
- Hát, azért vannak nehéz pillanatok… - ismertem el, ám szavaim jelentésével ellentétben az arcomon még mindig mosoly ült. Tényleg szerettem a munkámat, de voltak olyan helyzetek, amikor legszívesebben magam mögött hagytam volna mindent, hogy az egészet a pokolba kívánjam. Nos, végül mindig visszatértem hozzá és megoldottam a rám rótt feladataimat úgy, ahogyan a legjobbnak gondoltam. – Ha tudnád, hogy mennyi tapasztalatom van színészekkel – nevettem el magam akaratlanul is. – A legtöbben el sem tudnák rólam képzelni szerintem – legyintettem egyet, hogy nem ő lenne az egyetlen, ha esetleg nem nézi ki belőlem. – Amikor fiatal voltam, én is arról ábrándoztam, hogy majd színésznő leszek. El is mentem Hollywoodba, ám a színjátszás helyett végül nekik kezdtem dolgozni – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel, mert később rá kellett jönnöm, hogy ez sokkal inkább nekem való. Mégsem szorult belém annyi tehetség, mint amennyiről én álmodoztam. Miközben hallgattam Jana mesélését, teljesen elbűvölt, hogy milyen pozitívan tud hozzáállni mindenhez. Ebben egy kicsit rokonnak éreztem, mivel én is hasonló voltam, bár ő talán még rajtam is túltett. Én is mindig átláttam a rossz dolgokat is, de kerestem a pozitívumot, szinte minden helyzetben vagy helyen, esetleg személyben. Néha nagyon nehéz volt megtalálni, még akkor is, ha nagyon akartam. - Igen, sajnos az emberek hajlamosak arra, hogy a rohanó világban ne lássák meg a szép dolgokat, hanem magától értetődőnek vegyék azokat – ismertem el, mert igaza volt sajnos. – Szerencsére én nem nagyon jártam még olyan helyen, ahol ilyen nagy lett volna az elhanyagoltság. Európa északi részén eléggé odafigyelnek ezekre a dolgokra, Skóciában meg kint éltünk vidéken, úgyhogy nem állt fenn a szennyezettség és a hulladék veszélye. Amerikában már teljesen más volt a helyzet, de a városnak bizonyos részeire én nem tettem be a lábamat, ha nem volt muszáj – a viszolygásomat az apró kis fintor is egyértelművé tehette számára, amit észre sem vettem. Talán rosszabb véleménye lesz rólam amiatt, hogy kerültem bizonyos városrészeket, de jobb volt ez így nekem. Miután sikerült felsegítenem Janát, már együtt állhattunk a korlát mellett, hogy megnézzük a tájat tüzetesebben is. Szerintem alig pár hónap múlva már mindenhová könnyedén eltalál majd és legalább annyira fogja ismerni a környéket innen nézve is, mintha mindig itt élt volna. Bennem is volt néha ilyen érzés, de szerencsére csak akkor voltam hajlamos eltévedni, amikor éppen elmerültem a gondolataimban. Rossz sarkon kanyarodtam le, meg effélék elő szoktak fordulni velem sajnos, de általában ilyenkor elég hamar rá szoktam találni a megfelelő útvonalra. - Majd hozzá fogsz szokni úgyis! – biztatóan mosolyogtam rá, mert mindenkivel megesik, hogy elcsúszik egy kicsit, ha elfelejti, hogy milyen terepen jár. – Igen, bár szerencsére a tetoválásnak is az a célja, hogy elrejtsen bennünket, úgyhogy annyira nem rossz dolog ám… - jelentettem ki vidáman, mert én bizony nagyon szerettem, ha titkolhattam, hogy mi vagyok. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor rádöbbentek, hogy mi a helyzet valójában. Sem a rendőrt nem nézték ki belőlem, sem az informátort, ha már itt tartunk. - Aha, pontosan! – bólintottam, miután megnéztem, hogy hová is mutat. – Az meg ott a kórház épülete – mutattam tovább a fehér épület felé, hogy ő is láthassa. - Majd, ha gondolod, akkor a városban is körbevezetlek egy kicsit – ajánlottam fel, bár tudom, hogy azt egyedül is meg tudja tenni, már mondta ő is. Közben összébb húztam magam, mert egy-egy nagyobb széllökés már egészen hűvösnek bizonyult. – Nem szeretem, hogy egyik pillanatról a másikra esik több fokot is a hőmérséklet. Meg idefent ugyebár a szél is nagyobb erejű, meg hűvösebb – ingattam a fejemet rosszallóan, és ha készen állt rá, akkor a lépcső felé vettem az irányt, hogy lemehessünk. Ám abban az esetben, ha még érdekelte valami, természetesen ott maradtam vele.
Azért meglep, mikor elárulja, hogy eredetileg ő is színésznő akar lenni. Mondjuk nem ismerem, így nem nagyon tudok nyilatkozni a dologról. -Tényleg? És miért nem lettél az? Jobban tetszett az egyenruha a jelmezeknél?-Mondjuk fiatalabb korban ki az aki nem álmodik legalább egy alkalommal arról, hogy végigmehet mint elismert színész azon a bizonyos vörös szőnyegen, amit nagy eséllyel csak a tévén keresztül láthat egész életében. Az elején az én szüleim is csak legyintettek a dologra. Azt mondták, majd kinövöm, de tévedtek. Oké nem lett belőlem hollywoodi sztár, de én így is nagyon jól megvagyok. -És tudod még mi volt tök érdekes a számomra!?...Petoriához közeli kis úgymond falvakban sokat jártam és sajnos igen sokszor szenvednek víz hiányában, hiszen ugye ott sem esik túl sokat...De nem panaszkodnak a Napra, csak imádkoznak, hogy jöjjön az eső. És mikor ez megtörténik csodálatos...Olyan boldogok, mintha a lottó főnyereményét kapták volna meg...Ezzel ellentétben meg más országban ahol teljesen megszokott az eső csak panaszkodni tudnak és mérgelődnek, hogy túl sok az eső és kevés a Nap, de mikor jön a meleg akkor az a bajuk...Azt mondjuk Afrikára, hogy a Harmadik világ, hogy fejlődnie kell, tanulniuk tőlünk, a fejlettektől...Pedig nekünk is lenne mit tanulnunk tőlük...De nem untatlak ilyenekkel.-Csöppet sem tartom kevesebbnek csak azért mert került pár városrészt. Én sem azt mondom, hogy nagy örömmel ugrálgattam az ilyen helyeken, mint piroska a virágos mezőn, de néha érdemes benézni egy-egy ilyen részre is, mert tényleg kincsekre bukkanhat. Kevésre igaz, de annál értékesebbekre. Persze egyedül nem ajánlatos elmenni, főleg nem este, de őrzőként igazából nagyobb biztonságban vagyunk a legtöbb sima emberrel ellentétben. -Nah igen a tetoválás. Már annyira megszoktam, hogy szinte már el is feledkezem róla. Mint a szemüvegeseknél. Bár nekem sosem volt, de sokszor hallottam olyan sztorikat, hogy nagyban keresték a szemüvegüket közben meg ott volt a helyén, csak annyira megszokták, hogy nem fogták fel.-Mesélem neki kicsit nevetve. Mondjuk szerencsére az én szememmel nincs semmi baj. -Ez igazán kedves tőled, de nem akarom rabolni az idődet. Persze örömmel veszem azt, ha elkísérsz, de egyedül is menni fog. Szóval ha van fontosabb dolgod, akkor teljesen megértelek.-Én elvagyok egymagamban is, legalább nem untatom halálra a hülyeségeimmel, bár be kell vallani nagyon is szimpatikus egy csaj. Az már biztos a számomra, hogy vele nagyon is jóban leszünk. Természetesen tőlem is elindulhatunk lefelé. Amit szerettem volna azt láttam és remélem meg is jegyeztem. Mindenesetre most azért legalább megismertem a várost, a környéket és el tudok helyezni fejben pár épületet, helyszínt, ami kezdetnek nem rossz. -És csak óvatosan a lépcsókkel! Nem lenne túl szerencsés itt eltörni a lábunkat!-Hátat is fordítok a kilátásnak és már oda is sétálok a lépcsőhöz, hogy végül a korlátban kapaszkodva szép lassan elinduljak lefelé.
Kezdőlap
//
//
//
