- Hála istennek nem volt szükségem egyenruhára – nevettem el magam felszabadultan, elmerengve kicsit a régi emlékeken. – Igazából afféle személyi asszisztens voltam, mindenes – nem tudtam jobban meghatározni a munkakörömet, mert szervezéstől kezdve tényleg minden beletartozott, úgyhogy ez illett rá a legjobban. Szépen kosztümben jártam, elegánsan. Kedveltem azt az életet, ehhez kétség sem férhetett, és ezt szerintem Jana is láthatta rajtam, ha elég szemfüles volt hozzá. – Talán jobb is így, nem vagyok annyira jó színészi vénával megáldva, mint amennyire szerettem volna… - kuncogtam halkan. Nem nekem való, ez a lényeg. Jobb volt nekem az az élet így visszatekintve, mintha megrontott volna a még nagyobb rivaldafény. Akkor amúgy is kockázatosabb lett volna, ha őrzővé válok. - Tudod, szerintem az embereknek mindig más kellene, mint amit kaptak az élettől. Örök elégedetlenek vagyunk mi, míg azok, akikről beszélsz, sokkal egyszerűbb életet élnek. Valószínűleg ez lehet az oka, de egyébként egyetértek veled. Tényleg mi tanulhatnánk tőlük, vagy legalábbis sokan közülünk. Én a magam részéről általában próbálom elfogadni az életet olyannak, amilyen – a végére elmosolyodtam, mert hittem, hogy vagyok ennyire jó ember. Azt nem mondanám magamra sohasem, hogy tökéletes és teljesen önzetlen, de elfogadó mindenképpen tudok lenni. Legalábbis azzal kapcsolatban, amibe nincs beleszólásom. Ilyen például az időjárás, de ha valamin, ami nem tetszik, van lehetőségem változtatni, akkor meg szoktam ám próbálni. - Igen, én is így vagyok vele – reagáltam a tetoválással kapcsolatos megjegyzésére. – Bár nem is nagyon látom azt, amelyik a hátamon van – újabb nevetést hallattam, igazából ez annak a jele is volt, hogy megkedveltem a lányt. Még akkor is, ha egyébként alapjáraton sincsenek problémáim az oldott viselkedéssel. – Egyébként vicces, hogy valami olyan segít elrejtőzni nekünk, ami igazából egészen feltűnő és egy farkas talán egyből rájöhet, hogy egy őrzővel van dolga… - gondolkoztam hangosan, megosztva ezzel kapcsolatos kételyeimet Janaval. Jó, persze nem nagyon voltak még problémáim ebből, meg nem szoktam nyitott hátú ruhákat felvenni általában, de azért mégiscsak látványos tud lenni bizonyos esetekben az egész hátamat befedő szárny. - Ugyan, mára csak te vagy a dolgom! – legyintettem vigyorogva, nemtörődöm mozdulattal. Szívesen körbevezettem én a városban, ezen ne múljon. Közben egyébként elértük a lépcsőt, én meg nagy óvatosan elkezdtem lefelé araszolni. Ez az időjárás talán tényleg nem volt a legalkalmasabb az efféle programokhoz, de annyi baj legyen, igaz? Azért kibírtuk, mint az látható. - Legalább gyakorolhatnánk a gyógyítást! – ragadtam mg máris a dolog pozitív oldalát, még nevettem is a saját szerencsétlenkedésemen. – Egyébként van még valami hely, ahová kifejezetten szeretnél elmenni, vagy csak járjuk be céltalanul az egész várost? – kérdeztem érdeklődően, mert azt szerettem volna, hogy ól érezze magát velem így az első napján.
// Nincsen semmi baj *-* a lényeg, hogy itt vagy! //
Amióta csak megjöttem a városba, vágytam a hegyre is, de még nem volt alkalmam felfedezni, szakítottam hát rá némi időt. Az itteni fagyos hideg egyre inkább meggyőzött arról, hogy ki kell használnom a két hetem lehetőségét, és elhúzni szó szerint melegebb éghajlatra. Még hagyom egy kicsit érni a gondolatot, illetve egyeztetek Markkal, mert egyedül nem vágynék utazni. Castort úgysem engedik el innen két hétre a kötöttségei, bármennyire is bánom eme tényt. Bár be voltam öltözve, noha szokásomhoz híven most is dekoratívan, lapos talpú, de csinos csizmában, a bőröm kipárolgása még felhúzott pajzsom mellett is a levegőbe köpte hovatartozásomat, illetve ami tán még ennél is beszédesebb lehetett, az Alfám illatát. Ez persze közel sem volt árulkodó mindenkinek, de a falka tagjainak már mindenképpen, s egy ideje nem is óhajtottam titkolni, hogy közöm van hozzá, több, mint ami egy falkatag és az Alfája közt van. Úgy hiszem, az elmúlt évben bőven letettem annyit az asztalra, hogy senki ne higgye azt, bekeféltem magam a falkába. Nem volt célom a csatlakozás sosem, ultimátumot kaptam, de mostanra már abszolút nem bánom. Jelenleg azonban kellett egy kis távolság az enyéimtől, igen, már ki merem mondani, hozzájuk tartozom, Hozzá tartozom. Most azonban egyedül vágytam lenni, gondolkodni, Cassien, Castoron, a felmenőinken, akik benyomulnak az életünkbe, tökéletesen összezavarva azt. Túl sok minden történt mostanában, olyanok is, amiket nehéz feldolgozni. Máig nem vagyok képes azt sem elengedni, miként alázott meg a mexikói, és hogy mennyire könnyen ment tönkre miatta majdnem minden. Most, a kilátó korlátjára támaszkodva, a tájat szemlélve némileg könnyebb a lelkem, hagytam, hogy minden gond, minden felettünk gyülekező viharfelhő elússzon a semmibe, átmenetileg, most nem akartam róluk tudomást venni. Most csupán boncolgatni akartam, hogy a közel elmúlt két évben ki lett belőlem, és talán ki merném jelenteni, hogy nem bánom. Jó érzés hasznosnak lenni, jó érzés úgy tartozni valahová, hogy megbecsülik, amit csinálok, még akkor is, ha olykor az agyamra megy, hogy úton útfélen magányosokba botlok, akkor is, amikor nem akarok. Néztem, ahogy alábukik a nap, akkor fél négy körül lehetett, kicsit fáztam, de kezdtem már megszokni, hogy itt semmiféle gönc nem elég, amit szeretek magamra kapkodni. Így hát a nadrágom alatt már megbújt egy vastag harisnya is, szövetkabátom alatt meg egy hosszított fazonú kötött pulóver, szerettem, mert meleg volt. Sapkát sosem húznék magamra, de tekintélyes mennyiségű hajam melegítette a nyakam, és a füleim, kivéve, mikor a hűvös szél utat vájt a szálai között. Akkor bizony minden egyes alkalommal kirázott a hideg. A város fényei felgyúltak, elmerültem bennük, arcomon mosoly honolt, igen, minden ellene szóló érv mellett is szerettem itt élni…
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Már csak percek kérdése, hogy lemegy a nap. A téli időszakban azt szeretem a legjobban, hogy hosszabbak az éjszakák és kevesebb a hideg illetve a sötét miatt a kiránduló a hegyekben. Futkározni van kedvem és ami azt illeti a saját tempóm szerinti gyorsaságban. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a falka miatt lépten nyomon farkasokba botolhatok – ez természetes – de ezzel együtt azt is tudom, hogy egyik sem képes a nyomomba érni, ha úgy akarom. És most kifejezetten úgy akarom. Alapvetően jelen pillanatban nincs túl jó kedvem. Nincs különösebb oka, csupán elég volt mára az idiótákból, épp elég gondolta úgy, hogy pont ma tolja be a képét a szervizbe és fáraszt a hülyeségeikkel. És valljuk be, nem épp rólam mintázták a türelem rendíthetetlen bálványát. Nem szeretek türelmes lenni, és nem is akarok a muszájnál jobban azzá válni. Arra vágyom, hogy a jeges levegő a pofámba csapjon, miközben villám módjára szelem át a hóval borított aljnövényzetet. Mindenkinek kell némi feszültség levezetés, nekem két remek módszerem is van rá, de mivel a másik minimum páros tevékenység – én pedig most nem igazán vágyom más társaságára a magamén kívül – így nem volt nehéz a döntés, hogy melyiket is válasszam. A motort ott hagyom, ameddig el tudtam vele jönni idefelé, majd a fák felé veszem az irányt immáron gyalogosan, hogy a lehető legtávolabb kerüljek attól a néhány embertől, akiket a környéken érzékelek. Terveim szerint a kilátóhoz megyek, ott hagyom majd el a cuccaimat – a ruhákon kívül telefont, tárcát és kulcsokat is, egyiket sem szeretném csakúgy a hóba hajítani – utána pedig váltok. És közben remélem, hogy a mínusz tizenfokokban nem lesz senki, aki az említett helyen lenne. De tévedek. Egy farkas nősténybe azért belebotlok, akinek a jelenlétét és a szagát már azelőtt kiszúrom, minthogy meglátnám az alakját. És bár az első gondolatom az, hogy elkerülöm – lévén, hogy a legkisebb ingerenciám sincs arra, hogy találkozzak akárkivel is – mégsem fordulok meg. A szaga ugyanis azontúl, hogy jelzi, a falkához tartozik, erősen átitatott valaki máséval, aki számomra fontos és értékes hím a saját vérvonalamból. A nőstény viszont nem az én leszármazottam, de pont attól, hogy így érzem rajta a hímet, érdeklődés üti fel a fejét bennem. Pajzsom annyira van a helyén, mint mindig. Az, hogy nem vagyok falkatag, egészen egyértelmű, egyébként pedig négyszáz év körüli kóbornak láttatom magam. Többet viszont nem adok ki a másik farkas felé. A kíváncsiság hajt a nőstény felé, ezt az érzelmet azonban elrejtem előle. Csinos példány nem mondom, ez rögtön szemet szúr, amikor már meg is látom és nem csak érzékelem, leszármazottam szaga pedig úgy lengi körbe, mintha egyenesen abban fürdött volna meg. Lám, lám, lám… Gondolom már kiszúrta, hogy itt vagyok, de eszemben sincs még megszólítani. Magamhoz képest kifejezetten lassan sétálok felé és közben a őt figyelem kissé összeszűkülő tekintettel. Kezeim a fekete bőrkabátom zsebeiben vannak. Ha nem megy valamivel elébe a dolognak, akkor mellé érve állok meg. - Váltani készülsz vagy csak a tájképben gyönyörködsz? – hangom igencsak egykedvűen cseng, képemről pedig nem lehet leolvasni érzelmet. Általában elég mogorva fejet vágok és most sincs ez másként.
Gondolataimból rángatott ki, hogy éreztem, valaki közeledik, nem az energiáira figyeltem fel, zárt pajzsom rejtekében nehéz lett volna, de a fülem attól még nyitott volt a környezetemre. Bár biztonságban kellett volna éreznem magam, tudtam már az első pillanatban, hogy hamis remény, falkaszagot nem sodort felém a szél. Röpke sóhajt engedtem útjára, majd fordultam sarkon, háttal a korlátnak, egyenest szembetalálva magam a hímmel, akihez nekem még nem volt szerencsém, avagy szerencsétlenségem, ennek eldöntése későbbi napirendi pont. Miért én? Már megint egy magányos… Komolyan, mit vétettem, hogy ezt kapom a pofámra újra és újra? Mintha sosem szabadulnék tőlük. Figyelem, ahogy közeledik, felvont szemöldökkel, kissé oldalra döntött fejjel, készen arra, hogy védekezzek, bárki is álljon épp velem szemben. Nekem sosem számított a kor, a vérmérsékletem nem engedte, hogy bárki előtt csak úgy fejet hajtsak, tudom, ez lesz egyszer a vesztem, bár reméltem, azért még nem ma. Ráér az párszáz évet. Szívbajos nem vagyok, nem ijeszt meg az, hogy mellém ér, csúnya volna, ha összepisilném magam bárkitől is, akinek még csak az energiáit sem érzem, mivel még mindig bezárkózom. Nem szeretnék igazság szerint konfrontálódni, elég volt mostanság, és bár a struccpolitika még senkinek sem jött be, most épp ezt alkalmazom. - Gondolkodom, de ha túlzottan belelovallom magam, még az első is szóba jöhet. Könnyedén kúsznak ajkaimra a szavak, ismerős ez a semmi a világon nem érdekel mentalitás. A mogorvasága azonban olyasmi, amit az esetében nincs okom feloldani. Castor más, Castorért az életemet adnám gondolkodás nélkül, az, hogy lássam felfelé görbülni az ajkait, fontosabb, mint egy falat kenyér. Azelőtt én is igyekeztem elzárni magam mindenféle érzés elől, habzsoltam az életet, és a világon semmi sem érdekelt, csak hogy mindig legyen kit az ujjaim köré csavarnom. Irtóztam az érzelmektől, kerültem őket, és a lehetőséget, amikor felüthetik a fejüket, épp ezért riaszt meg, hogy most hol vagyok, egyszerűen túl sok lett belőlük, és félek, nem fogom tudni kezelni őket, vagy nem olyan könnyen, mint szeretném. - Te pedig? Teszteled a helyi tűréshatárt? Nem szemtelenkedek, noha nem áll távol tőlem, de így tartom jelenleg a legésszerűbbnek megkérdezni, hogy mi az isten haragját keres a falka területén. Ekkor nyitom meg a pajzsomat, hogy kicsit körülnézhessen a feketeségem is az érzékeivel, megízlelve a másik zsizsegő energiáit. Remek, még valaki, aki simán beleépítene az aszfaltba is, igazán szívderítő. Úgy tűnik, most is kénytelen leszek visszafogni azt a fene éles nyelvemet, máskülönben nem járhatok jól…
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Kimondottan tetszetős példány, bár ezt már akkor megállapítottam, amikor még csak a hátát láttam, de mostanra van szerencsém szemből is megcsodálni a nőstényt. Ömlik belőle a leszármazottam szaga, és bár biztosan nem tudom, azért nem nehéz tippelnem, hogy vajon miért is. Nem ő az első falkabéli, akivel találkozom és annyi biztos, hogy a többieken nem éreztem ennyire intenzíven az alfát. Plusz nem egyszer volt szerencsém nekem is a saját szagomban megfürdetni egy-egy nőstényt. Legyen akárhogyan is, tény, hogy jelen pillanatban az ismerős szag az egyetlen, ami idevonzott és nem fordítottam hátat azonnal, hogy a másik irányba menjek. Nem éppen vagyok bájolgós hangulatban. Bár… ha jobban meggondolom olyanban sosem szoktam lenni, de az most mellékes. Amíg őt kérdezem, a város fényeit nézem, megannyi fényes pont folyik össze egyetlen világító masszává, a sötét pedig szépen beborítja a városhatárt. Manapság egyre több helyre pakolnak ki lámpákat. Az utak mentén szinte mindenhol van, ahol lakott terület is. Válaszára bólintok egy aprót, de szavakkal nem kommentálom, nincs mit. Nem kérdezem meg, hogy min gondolkozik. Egyfelől aligha hiszem, hogy elmondaná, másfelől pedig igazából nem is érdekel valójában. - Nem feltétlen. – ingatom meg a fejem lassan és csak az egyik oldalra. Hátat fordítok a város látképének és csípőmmel lazán a korlátnak támaszkodok, majd pofátlanul nézek végig a nőstényen, ahogy végigmustrálom. Szokásom az ilyesmi, amit ő nyilván nem tud – lévén ez az első találkozásunk – így aztán annak vélheti, aminek akarja. - Csak ez az otthonom. Pontosabban valamikor ez volt és most megint azzá vált. Nincs ebben semmi tesztelés. – minden szavam igaz, valamikor valóban ez a terület volt az otthonom. Ezen a földön születtem, itt váltam farkassá, itt voltam kölyök, ide tértem vissza az első kölykeimmel, itt lettem árulóvá és összeesküvővé, ezt a helyet hagytam el és végül ide tértem vissza a testvéreimmel együtt. - És mielőtt még mélyebben belemennénk, igen, tisztában vagyok azzal, hogy falkaterület. És igen, az alfádat is ismerem, találkoztunk már. – az utolsó mondatnál egy kissé előre is hajolok, amíg beszélek majd visszahelyezkedek lazán az eredeti testtartásomba. Kezdem megszokni, hogy minden falkatag első reakciója rám valami hasonló. Gondolom ő is jelent majd az alfájának, ahogy sejtésem szerint a többiek is, ami így van rendjén. És ha mellé még személyleírást is ad… nem mondom, hogy nem szeretném látni a leszármazottam arcát, amikor rájön, hogy kivel hozták össze a szellemek ezt a nőstényt. Koromfekete bestiám érzékeli a másik megnyíló pajzsát, de nem mutat különösebb érdeklődést. Nem engedek többet láttatni magunkból, mint amennyit eddig is. - És sikerült végiggondolnod, amin gondolkoztál vagy alaposan megzavartalak benne? – nem, még mindig nem érdekel, hogy min gondolkozik, de még nem akarom faképnél hagyni. Egyszerűen kíváncsi vagyok rá.
Régen gátlástalanul néztem volna meg magamnak, felmérve, vajon mi bújhat meg a szövetek alatt, azt latolgatva, milyen lehet összegyűrni vele a lepedőt. Most csupán azért futtatom végig rajta a tekintetemet, hogy a testi adottságait felmérjem, az, hogy férfinak milyen, hidegen hagy. Bosszant, nagyon is, de képtelen vagyok ilyen téren bárki felé érdeklődést mutatni. - Értem. Rövid szó, röpke sóhaj, hallottam már hasonlót, nem is egyszer, ami azt illeti. Kérdezek, s kivételesen nem azért, mert ez a dolgom, sokkal inkább, mert tudni vágyok valamit. - Esetleg voltál korábban a hegyi falka tagja? Vagy még annál is régebben? Talán nem is válaszol, de a hallgatás is egyfajta felelet, ettől még megvárom a reakcióját rá, mert valóban érdekel, jobban, mint bármi más vele kapcsolatban, egyelőre. Ki tudja, hová jutunk. Mikor tovább fűzi mondandóját, meglepetten fordítom felé a tekintetemet, leheletem fehér pamacsokat kerget a levegőben. Összevonom a szemöldököm, nagyon-nagyon kínos lenne ám, ha az egyetlen magányos hím lenne, akiről hallottam Castortól. - Akkor gondolom nem is zavarja, hogy itt kószálsz. Ha tud róla, akkor nyilván engedélyt is adott, nemde? Ettől még van egy sejtésem, amit mindennél jobban szeretnék elengedni, igencsak kellemetlen lenne megint valamiféle elviselhetetlen energia fergeteggel szembesülnöm. - Gyönyörű Teliholdas éjszakán? A gyönyörű nyilván nem a történéseknek szól, legalábbis Castornak holt biztos, hogy nem volt az, tudom én azt jól, mint ahogy azt is, hogy mással rajtam kívül ezt nem beszélheti meg, legalábbis jelen pillanatban nem tudok ilyen személyről. Mondjon rá nemet, könyörgöm az égre, nekem néha Castor is elképesztően sok a hevességét és indulatosságát illetően. Milyen lehet akkor a Jégvihar? Nem vágyom ezt a tudást, de nem mehetek el a helyzet mellett anélkül, hogy ne tudjam biztosra. - Néha úgy érzem, hogy arra egy emberöltőnyi idő sem lenne elég. Két eset lehetséges, az, akinek gondolom, na akkor holt biztos, hogy leszarja, hogy mi van az én csökevényes kis lelkivilágommal, vagy pedig valóban csupán egy négyszázas kóbor, és infómorzsákra éhezik. Akármelyik is, az én lelki szennyesem nem nagyon tartozik másra, arra is hónapokig gyúrtam, hogy Jennynek el merjem mondani. - Nem zavarsz, elég nagy ez a kilátó, és egyébként is társasági lény vagyok. Könnyed mosoly reppen felé, nem fogom túlaggódni a helyzetemet, egyrészt nem szokásom, másrészt egyébként sem tett még ellenem semmit sem. Ostobaság lenne hát problémáznom.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Sötét tekintetem alig észrevehetően szűkül összébb valamelyest. Célirányos kérdéseket kapok, szóval most vagy egy felderítőbe botlottam – azon túl, amit már sejtek róla – vagy rettentő kotnyeles. Valójában teljesen mindegy, hogy melyik. Valahol még szórakoztató is. Sura, drága testvérem, igazán büszke lehetsz, szemfüles egy leszármazottad van. - Nem neveztük magunkat hegyinek. – ahogyan gondolom az a falka sem, amelyik már akkor itt volt, amikor Castor megérkezett a sajátjaival. Bár ezt így konkrétan nem tudom, sosem kérdeztem rá, hogy vajon használtak-e ilyesféle megnevezést önmagukat illetően. Na igen, némi infót azért már sikerült összeszednem az elmúlt évek eseményeiről, ha nem is mindenről tudok mindent. De nincs is rá szükségem. Az viszont egészen könnyedén leszűrődik a megjegyzéséből, hogy ez a nőstény bizony nem az itteniek tagja volt eredendően. - Ezt tőle kell megkérdezned. – nem mondanám, hogy nem zavarja, de nem is hiszem, hogy ezt így konkrétan a képembe vágná. Az első találkozásunkat kéthetente követi újabb és újabb. Nem lettünk kis pajtások és nem is leszünk azok. Soha nem szoktam „bratyizni” a vérvonalam tagjaival, sokkal inkább elvárásokat támasztok velük szemben. Amikor a teliholdas éjszakát emlegeti fel, a fejem oldalra billen és mielőtt válaszolnék neki megint végigmérem. Vajon tényleg megtette volna? Egyértelműen közöltem vele, hogy rólam, rólunk nem beszélhet senkinek sem és ebben nem volt olyan kitétel, hogy kivételt képezne alóla a nőstény, akit megfektet. Még nem tudom mennyit tud ez a farkas, de nem tetszik az utalgatása. - Ilyen idillinek képzeled az alfáddal való találkozásomat? – örömtelen fél vigyor kúszik fel a képemre. Ha tudni akar valamit, kíváncsi vagyok, hogy rákérdez-e. Ha volt bárki is az elmúlt nyolcszáz év alatt, aki rájött, hogy ki vagyok, sosem titkoltam a kilétem, de tény az, hogy nem szívesen mutatkozok be bárkinek. Főleg nem egy fiatal nősténynek, akihez tulajdonképpen semmi közöm, nem hozzám tartozik. - Milyen kényelmes, hogy nekünk több is kijut belőle. – sokkal több emberöltőnyi időnk van, még azoknak a farkasoknak is, akik a leszármazottaink. Kiveszem a kezeimet a zsebeimből és összefonom azokat a mellkasom előtt. - Hm. Jó ezt hallani. – bár, ha megzavartam volna akármiben is, magamat akkor sem zavartatnám emiatt. Sokkal pofátlanabb dolgokat is műveltem már és művelek a mai napig is, ha épp úgy hozza a kedvem. - Mint a fajtánk legtöbbje. – elvégre ezért él a legtöbbünk falkában. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzem jól magam én is a testvéreimmel. Sokukat nagyon régen nem láttam utoljára és most, hogy megint egy helyen vagyunk, jó érzés velük találkozni és közösen időt tölteni vagy váltani. Mosolyát egy apró ajak görbülettel én is viszonozom, de még mindig az jár a fejemben, hogy vajon mennyit tudhat rólam vagy rólunk ez a nőstény és, hogy vajon mekkorát kell csalódnom a hímben, akivel szemben a legmagasabb elvárásokat támasztottam és akit a legértékesebbnek ítéltem a városban élő leszármazottaim közül. Mert a finom kis teliholdas kérdéséből azt már egészen biztosra veszem, hogy valamit tudhat. Lejjebb engedem a pajzsom, de csupán csak annyira, hogyha képes rá, akkor meg tudja állapítani a vérvonalam. Érdekel, hogy vajon, hogyan reagál erre.
- Ők sem nevezik magukat annak. Tudom én ezt, mint ahogy azt is, hogy őslakosoknak ellenben igen, de az jobban illik a vérvonalak alapítóira, mint a falka másik felére, de ezt ilyen nyíltan nem fogom kijelenteni, nem tudhatok biztosan semmit, még mindig lehet, hogy pusztán egy óvatlan magányos. Igaz, mit sem lennék képes tenni ellene akkor sem, lévén elég markáns erőkülönbség húzódik köztünk. Próbálkozni azért próbálkoznék, bármily nevetséges is legyek. - Meg fogom. Nem különösebben problémázok azon, hogy esetleg egyértelmű, milyen minőségben képviselem a falkát. Ettől én nem leszek kevesebb, lassan úgyis összefutok az összes kóborral, nem lepődnék meg, hogy egyszer csak valamelyik azt mondaná, hogy ja, te vagy az a kérdezősködő némber. A fejének oldalra billentése valami olyasmit jelez, hogy a kérdésem szemet szúrhatott neki, épp ezért gondolom úgy, hogy jobb lesz, ha nem adom ki ama tényt, honnan is tudom valójában, amit úgy hiszem, tudok, már ha eljutunk odáig. Tekintettel arra, hogy igencsak sokszor áll módomban Castor társaságában időzni, tudok egyet, s mást, és ha nem is mondta volna el, hogy ki szedte szét, majd mi végre gyógyult meg varázslatosan, akkor is képes lennék összerakni a mozaik darabjait, lévén volt már szerencsém Surához. - Nem mondanám idillinek, mikor az Alfám kénytelen harcba bocsátkozni. Halál finom fogalmazás, lévén még ő is úgy fogalmazott, hogy megverték... Egyelőre nem tudom, miként játsszak úgy a szavakkal, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon. Nem akarom bajba sodorni Castort, és egyértelműen a kutyát sem érdekelné, hogy lelkileg mennyire kikészíti ez a sok szar a drága felmenőinkkel, de ezt szintén nem fogom a tudtára adni. Ott vagyok neki, mikor szüksége van rám, de tulajdonképpen erre a „problémára” egyikünk sem lenne képes megoldást találni. - Annak mindenképpen kényelmes, aki szereti erre fecsérelni az idejét. Én ennél mindig is sokkal ösztönösebb voltam, jobban szeretem, ha nem kell mindent ezerszer végigrágnom magamban, de olykor összegyűlik annyi katyvasz a fejemben, hogy muszáj kibogoznom. Jó rég volt ilyen utoljára… Mit mondhatnék? Örülök, hogy örül? Én senkinek sem örülök, aki Castornak fejfájást okoz, de ezt szintén nem fogom kibökni. Ettől még nem feszengek a társaságában, és némi szójátékon kívül nincs jele annak, hogy sejteni vélem, ki is ő valójában. - Így igaz, bár vannak csodabogarak. Én nem bírok meglenni a társaim érintése nélkül, egyszerűen hiányzik, szomjazza a bőröm, a lelkem, és végtelenül jó érzés, hogy most úgy érzem, valóban tartozom valahová. S Castorral ellentétben, és nagyon örülök annak, hogy Sura itt van, bár tény, hogy nekem nem kell egy falkát irányítanom, és nem kell minden létező bizalmasom előtt kerülgetnem a forró kását, és titkolózni. Noha az Alfámon kívül másnak nem beszéltem róla, és nem is fogok, de nekem nincsen igazán olyan az életemben, aki előtt lecsupaszítanám a lelkemet olyan szinten, hogy ebbe is beavassam. Az már egy egészen más kérdés, hogy valószínűleg akkor sem tenném, lévén nem akarom még egyszer érezni Sura leplezetlen, roppant energiáit, ha már itt tartunk, egyik rokonáét sem. Kifejezetten nem örülök, amikor lejjebb ereszti a pajzsát, mert a lehető legőszintébben, nem szeretném biztosan tudni, hogy jól sejtem-e. A vérvonal sajnálatos módon egyezik. - Ugyanaz a vérvonalatok... Miiiicsoda megállapítás kérem, de hát na, muszáj adnom a hülyét, aki egyszerűen nem tudja hová tenni azt, hogy az Alfáját szétkapták, és mégis egyben tért haza. Oké, az teljesen biztos volt mindennemű fejtegetés nélkül, hogy Sura keze valamilyen módon benne van a dologban, az ő extráját sikerült már első kézből tapasztalnom. Az jelen pillanatban meg sem fordul a fejemben, hogy egy külső szemlélőnek nem feltétlenül semmitmondó információ az, hogy láthatólag többet tudok Castorról, mint a falka nagy része. Bár örülnék, ha megmaradnánk azon a szinten, hogy használja a kis testem, mikor úgy tartja a kedve.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Megemelkedik mindkét szemöldököm, és olyan képet vágok, amiből egyértelmű lesz szavak nélkül is a válasz; erről van szó. Magyarán megerősíti amit mondtam és nem óhajtom tovább feszegetni a témát. Ahhoz sincs igazából érdemi hozzáfűznivalóm, hogy majd megkérdezi az alfáját, mennyire zavarja a hímet az itt kószálásom. Kérdezze. Igazából nem különösebben érdekel. Az viszont már sokkal inkább, hogy nem vaktában kérdezget és célozgat, legalábbis, ami a Castorral való első találkozásomat illeti. És ez nem tetszik. - Úgy tűnik, akkor nincs minden a képzeletedre bízva ezt illetően. – sötét íriszeim a nőstényre függesztem, fagyos energiáim pedig lustán lengnek körbe, amelyet előle egyelőre elzárok. Most még nem tudom mennyit tud, de ostoba, ha azt hiszi, hogy finom célozgatásainak nem lesznek következményei. Azoknak mindig vannak, a kérdés csupán mindig az, hogy milyen mértékű és vajon kin csapódik le, illetve, hogyan. - Időfecsérlés vagy sem, attól még igaz. – vonom meg a vállam röviden, hiszen az tény, hogy jóval hosszabb életet kaptunk, mint az emberek. Rólam és a testvéreimről nem is beszélve. - Vagy csak mások, mint a többiek. – frázispuffogtatásból úgy tűnik egyikünk sem fogy ki, csupán én fogom elveszteni a türelmem hamarosan, mert a csip-csup témák helyett jobban foglalkoztat valami egészen más. A kis cseverészéseket egyébként sem szerettem soha, nem találok bennük túl sok értelmet. Ennél jóval gyakorlatiasabb vagyok és lényegre törőbb, ezért is hagyom, hogy megtudja a vérvonalam, kíváncsian várva a reakcióját, de úgy tűnik, hogy balerinát játszik nekem pengeélen. - Micsoda megállapítás. – van némi gúny a hangomban, mert igencsak úgy tűnik nekem, mint aki a hülyét adja vagy engem néz annak, ami meg aztán enyhén szólva is ostobaság lenne a részéről. Ellököm magam a korláttól és megint a város látképe felé fordulok. A korlátnak támasztom mindkét kezem és hagyok némi szünetet a mondandóm előtt. Eluntam ezt a kis játékot, akkor is, ha az egész nem tart régebben, mint csupán pár röpke perce. Nem szeretem az ilyet továbbra sem. - Tehát ezek szerint az alfád minden találkozását megosztja veled, fiatal korod ellenére. – erre valójában nem vártam választ tőle, mert az igen egyértelmű volt számomra egyébként is. - Nézd. Én nem nézlek hülyének, cserébe pedig melegen ajánlom, hogy te se nézz engem annak. Most pedig, hogy ezt megbeszéltük, volna itt még valami. – kertelés nélkül váltok témát és kezdek ebbe bele. Nem tartom szükségesnek, hogy bárminemű erődemonstrációt tartsak neki, amennyit már érzékelt belőlem, az alapján egyértelműen tudnia kell, hogy kár lenne minden erőfeszítésért. Sura vére ez a nőstény és a testvéremtől, illetve Castortól is hallottam arról a találkozóról, amelynek résztvevője volt még egy szereplő. Egy nőstény leszármazott. Mostanra pedig nem mondom, hogy nem sejlik fel bennem a gyanú, ki is lehetett az a bizonyos harmadik szereplő. - Azt egyértelművé tetted, hogy tudod… vagy volt rá tipped, hogy mikor és hogyan találkoztam az alfáddal. – a nőstény felé fordítom a fejem és tekintetem az övébe fúrom. Nem tőle fogom megkérdezni, hogy mit tud vagy mit nem. - És a helyzet az, hogy nem szeretem a célozgatásokat és az utalgatásokat. Tehát megkérdezem; van valami mondanivalód a számomra a szavak játéka nélkül vagy nincs? – vesébe látó, fagyos tekintetem fogságában tartom, a válaszára várva. Ha valóban az, akinek sejtem és Sura felfedte magát előtte, azaz ő dolguk és nem az enyém. Az viszont, ha Castor beszélt neki rólam, az már engem is érint, főleg, mert kifejezetten mondtam neki, hogy rólunk továbbra sem ejthet szót másnak.
- Általában semmi sincs a képzeletemre bízva… Amit tudnom kell, kiderítem magamnak. Különösképpen nem zavar, ha ezzel alátámasztom a feltételezését a falkában betöltött pozíciómat illetően, én büszke vagyok rá, hogy igen sokszor van lehetőségem kopogtatni Castornál hasznos információkat szállítva is, nem csak a fürdőkádja használatának céljából. Vajmi kevés olyan információ van, amit ne magamtól jöttem volna rá, ezt is hamarabb összeraktam, elég volt ránéznem, ismerem már annyira, hogy tudjam, miattuk esik össze a legjobban, mert ellenük tehetetlen, és ez kurvára zavarja. Megértem. Csak azt nem tudtam, melyik alapító hagyta helyben, de mikor rákérdeztem, nem tagadta. Ilyen módon nem mondott semmit, úgy hiszem, mindenki tisztában van vele a mi világunkban, hogy bármit meg lehet kerülni, főleg akkor, ha valakinek olyan bosszantóan állhatatos nőstényhez van köze, mint amilyen én vagyok. Mások. Én is más vagyok, mint a legtöbben, példának okáért nem fogok megijedni a sötét tekintettől, mi metszően marna belém, hogy kiokádjam magamból az igazságot. Nem mindenki szereti a homályos utalgatásokat, van, aki a tettek farkasa, és a tiszta beszédé. Rám az előbbi jellemző, rá az utóbbi, csakúgy, mint Castorra. Nem lep meg. A gúnyos felhang sem fog a lelkembe gázolni, rég lepereg az ilyesmi, rohadt sokat hallgattam, és nagyon is sok mindent megtanultam elviselni. Sőt… valami olyasmi is a rendelkezésemre áll, ami a legtöbbeknek nem, épp ezért gyakorta keresem azokat a helyzeteket, amikor megcibálhatnak, kicsit, nagyon, vagy épp úgy, hogy alig éljek. Nem mondom, hogy vágyom a halált, arról szó sincs, már csak farkasomból adódóan sem, de nem esnék kétségbe, ha magával akarna cibálni. Világ életemben tudtam, hogy nekem nem fog megadatni jó pár évszázad, túlságosan forrófejű vagyok hozzá. - Nem, az Alfám nem osztja meg velem minden találkozását. Szögezem le, és ez így igaz is, ami az elsőket illeti, nos, az már más, lévén ebből a szempontból csak én vagyok a támasza. - A feladatom követeli meg, hogy mindent előbb tudjak másoknál, vagy ha nem is előbb, a lehető leghamarabb. Nem verem a mellem azzal kapcsolatosan, hogy és egyébként nagyon is jól végzem a feladatomat, ez nem erre a lapra tartozik. - Egyáltalán nem néztelek hülyének, egy pillanatig sem. Jegyzem meg, és mentségemre legyen mondva, mindig megvárom, hogy aktuális mondandójának végére érjen, nem vágok a szavába, teljesen hülye azért nem vagyok. Ám attól még a téved feltételezéseit kénytelen vagyok korrigálni, mert igencsak tudnám utálni, hogyha ennyire durván félrecsúsznának a dolgok. Állom a tekintetét, de az eddig felsejlő energiák már a felszínre csalták zöld szemű feketeségemet, halvány derengésként simul smaragd tükreimbe, és neki-nekifeszül a bőrömnek. Sura mellett sem bírtam alakváltás nélkül megmaradni, és azt hiszem, még nem is mutatott meg mindent. - Csak annyi, hogy nem kellett mondania semmit. Tudtam rólatok, előbb, mint Ő. Egyszerűen, ismerem. Jobban, mint bárki hinné. Persze, hogy jobban, hisz szeretem, bármit megtennék, hogy enyhítsek a problémáin, hogy egy kicsit könnyebb, jobb legyen, és ha ezért én vagyok a váll, akinek néha nekidőlhet, mert szétcincálják az őseink, akkor az leszek. Ennyi.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Úgy tűnik beletrafáltam azt illetően, hogy mi a szerepe a falkában. És bár dicséretes, hogy végzi a munkáját, attól még nem repesek, hogy vélhetően olyasmit is kiderített, amiről az illetékesnek egyáltalán nem lett volna szabad beszélnie. Nem tudom mennyit tud a nőstény, de nem is őt fogom kifaggatni erről. - És azt is, amiről nem kell tudnod. – és nem is értem, hogy miért is hallott arról az éjszakáról, de ez most már teljesen mellékes. Persze, hogy nem tetszik a dolog, tenni ellene azonban már nem sok mindent lehet. Illetve, amit lehet az túl végleges lenne és ha jól sejtem Sura vére nem feltétlen azért tud többet a kelleténél, mert magától sikerült mindent kinyomoznia. Eleve nehéz azután nyomozni, ami elvileg csak mese, legenda és nem több. Kivéve, ha felfedte előtte magát vérvonalának ősanyja. Ez persze némileg más megvilágításba helyez néhány dolgot. Következő megjegyzését eleresztem a fülem mellett, mert ha nem is osztja meg vele Castor minden egyes találkozását, attól még nyilvánvalóan azt igen, amelyiket nem kellett volna. Nem látom értelmét, hogy ezt tovább fejtegessem a nősténnyel, nincs se értelme, sem pedig jelentősége. - Ez végül is jogos. És ha jól sejtem, jó is vagy benne. – összébb szűkülnek szemhéjaim. Miután tisztázzuk, hogy egyikünk sem nézi hülyének a másikat, rátérhetünk arra, ami jobban foglalkoztat. Figyelem, ahogy a farkasa tekintete ül meg íriszeiben és érzem azt is, hogy ingerlem őt, így visszahúzom a pajzsomat, hogy csupán a mutatott koromat érzékelje, de azon kívül mást ne. Eszemben sincs előcsalni a bestiáját, mert nincs erre okom. - Tehát találkoztál a húgommal és ha jól sejtem így szereztél tudomást rólunk. – más különben nem sok értelme lenne ennek az egésznek, ha jól gondolom, akkor a saját vérvonal feje fedte fel magát előtte. - Igaz, nem kellett volna mondania semmit, de ez máshogy történt, máskülönben nehezen kapcsoltál volna össze engem, őt és a teliholdas éjszakát, nem igaz?! – kissé feljebb húzódnak a szemöldökeim a homlokomon a kérdést követően, bár valójában nem várok választ, mert azt már megkaptam. - Ez nagyon örvendetes egyébként kedves… – megállok a mondatban és nyitott tenyérrel felfelé mutatok rá lazán, jelezve ezzel, hogy örömmel venném, ha kisegítene a neve elárulásával, mert vele ellentétben, én nem tudom övét úgy, ahogyan ő az enyémet. Igyekszem a szavaimba nem túl sok gúnyt csepegtetni, de igazság szerint mérhetetlenül hidegen hagy, hogy mi van közte és Castor között, meg ki kit mennyire ismer. Ha elárulja a nevét, akkor utána ismétlem, mielőtt folytatnám a mondanivalómat. - De ezzel együtt volna még itt valami. Nem azért maradtunk fenn mese- vagy legendaként, mert gyakran fedjük fel magunkat. Következésképpen nem szeretünk beszédtéma lenni, remélem ez érthető. – nyilván nem tudja egyikünk sem leellenőrizni azt, hogy egymás között mit osztanak meg rólunk vagy mit nem. De az, hogy mindkettőjük ismeri a vérvonal alapítóját, nem jelenti azt, hogy kockára kell tenniük a kilétünk leleplezését. Főleg, amikor egy falka együtt él és így bárki bármit meghallhat bármikor. Ellököm magam a korláttól, kezeimet pedig a bőrkabátom zsebeibe süllyesztem. Pofátlanul közel sétálok a nőstényhez, de nem azért, hogy megfélemlítsem, nincs erre sem okom, inkább az érdekel, hogyan reagál erre. Ráadásul van még mondandóm is a számára. - Sejtésem szerint erről a találkozóról értesülni fog az alfád tőled, így a kedvemért tegyél hozzá még valamit… kérlek. – kimondom a szavakat, de a hangomból kiveheti, hogy mindenképpen szeretném, ha ez eljutna Castorhoz és nem döntene másképpen, minthogy átadja neki. - Örülnék annak, ha holnap látnám. Ő tudni fogja hol és mikor. – beszélni akarok vele, volna miről így remélem, hogy nem potyára fogok megjelenni a találkahelyünkön. Nem várok reakciót vagy választ a nősténytől erre, így a mondat befejeztével szinte szó szerint eltűnök mellőle. Nincs a közelben másik farkas és ember szagát sem érezni a levegőben, így megengedem magamnak, hogy saját vérvonalam adta lehetőséggel és gyorsasággal élve hagyjam faképnél. Nem hiszem, hogy lenne bármi, amit meg kellene beszélnem még vele.
//Nem lett hosszú játék, de ha már nincs más hátra, akkor ez lenne a záróm és köszönöm a játékot! ^^//
Nem kérdez, így válaszolni sem tudok, de érthető módon, ha az Alfánk eszméletlenül érkezik vissza a hotelbe, és rohadtul nincs semmi fizikai sérülése, az kérdéseket vet fel. Én pedig tetszik, nem tetszik, meglehetősen sokat időzök a társaságában, szóval többnyire képben vagyok a dolgaival. Az viszont biztos, hogyha Sura nem fedte volna fel magát előttem, majd előttünk, akkor bizony nem tudnék semmit. Ennyire nem vagyok jó, vagyis, bocsánat, már Annakpok is bemutatkozott a Vörös Hold alkalmával. Azt már előtte eldöntötték ketten is, hogy miről kellhet, avagy nem kellhet tudnom. Ennek megítélése erősen szubjektív, és hát, már tudom, ez ellen tenni nem nagyon lehet. - Igen. Mégis mit szerénykedjek? Jól csinálom, tán túl jól is, olyannyira, hogy szerintem van bennem valami magányosokat vonzó mágnes. Bosszantó tud ám ez lenni egy idő után, de nem zavar, legalább sosem unatkozom, azt úgyis utálom. - Köszönöm. Talán meglepő, talán nem, nem ismer, így nem tudhatja, hogy alapvetően nem szoktam értékelni, ha mások veszik az apró jeleket, és mondjuk foglalkoztatja őket, hogy mennyire zaklatja fel a puszta létük a mezei bundást. Ettől még biztos vagyok abban, hogy illik kifejezni a hálánkat, ha egy vérvonalalapító megteszi ezt, legyen annak bármi is az oka. - Igazság szerint, kettővel is, bár az egyikükre csak farkas alakban emlékszem. Vörös Hold. Ja, ez a két szó a szememben mindent megmagyaráz, noha arról fogalmam sincs, hogy vele történt-e bármi aznap. Annakpok nevét azonban nem fogom a számra venni, miként nem tettem az övéve, és Suráéval sem. Nem vagyok ostoba, nyílt színen soha, s máskor is csakis Castor előtt, de akkor sem emlegetem éppenséggel se sokat, se hangosan. - Így van. Elég fura egy sérülésektől mentes, eszméletlen Alfa. Állapítom meg csendesen, és úgy érzem, jobb, ha befogom a pofám, és nem tolom az arcába, hogy miként Surának sem kellett volna mondania semmit, úgy neki sem. Ez a bort iszik, vizet prédikál téma nem igazán a műfalom, de tanulom ám az önuralmat, a túlélésem kulcsa. Így hát nem mondok semmi olyat, amitől felmenne benne a pumpa. - Emma Ridley. Nem fogok titkolózni, egyrészt, inkább elmondom én, minthogy esetleg mástól akarja megtudni, bár kötve hiszem, hogy annyit számítana neki a nevem. A tisztesség kedvéért azonban bemutatkozom, hisz én is tudom az övét, már amit szülőanyja testált rám, arról fogalmam sincs, most milyen névvel illetik a tudatlanok világában. - Én erre csak azt tudom mondani, hogy nem vagytok azok. Már csak azért sem, mert Castor legszívesebben pókokat megszégyenítően mászna a falon ettől a témától, szóval nem szoktuk emlegetni, Suráról sem beszéltünk azóta. Ettől még, ha valami történik, ami megviseli az idegrendszerét, arról én általában tudok, kivéve, ha nem küld el melegebb éghajlatra, hogy most hagyjam békén. Viszont annál jobban semmi sem árulná el, hogy valami történt. Igazság szerint sért a feltételezés, hogy azt hiszi, elpofáznám boldog-boldogtalannak, és Castort még inkább fogja, de ezt majd elrendezik ők egymás közt. Nem mozdulok meg, felszegem a fejem, belenézek a szemeibe, és várom, mit akar még a tudtomra adni, tegye azt akármilyen módon. Attól még, hogy az, aki nem kell fülem-farkam behúzva fetrengeni a lábainál, az intim szférámba való benyomulás pedig jó ideje nem hat meg. Nem szeretem, ha Castoron kívül más van ilyen közel hozzám, de eszemben sincs mozdulni, hogy eltoljam. Hozzámérni nem fog, ebben biztos vagyok. - Igen, értesülni fog róla, és rendben, bármi legyen is az, átadom neki. Nem mondom, hogy nem támad kedvem falba verni a fejem, mikor meghallom, hogy a rendszeres kétheti randevújukon kívül is találkozni akar vele, de szavakkal már nem kommentálom, csak bólintok. Ezért tutira nem leszek megdicsérve, de attól még el fog jutni Castorhoz az üzenete. - Hümm, hát neked is szia... A Jégvihart már csak tátogom, és hozzá képest egy csiga tempójában indulok meg, mert felül kell bírálnom a ma esti programomat. Úgyis rég tettem már jelentést…
//Én is köszönöm, és sajnálom, hogy ilyen kis kurta lett, brühühü! //
Soha nem ment a szomszédba egy-egy olyan kijelentésért, ami esetleg másokat meghökkent, így most sem. Játékos célzás a hím a korára, amit ki nem hagyna semmi pénzért, mert egyszerűen muszáj. Egyelőre nem sikerült megfejtenie a bundása viselkedését, hiszen a nagy az távolságtartó, ő mégis örül valaminek, tegye. A kérdésen nevetni kezd, már várta. -Ó, félreérti, bár tény, hozzám képest mindenképpen idős, az vitathatatlan, tulajdonképpen csókolomoznom kellene. Megélte ezt a kort, az nem véletlen, én pedig tisztában vagyok azzal, hogy az ön korában már nem kedvelik az efféle játékokat, míg mi igen, és ha lehet, akkor már kerülik a konfliktust. De abban az esetben, ha nincs rá mód, és elindulnak, akkor kő kövön nem marad, mert a tudás, a tapasztalat és a rutin ott van önök mögött, ami félelmetes fegyver. Vagy tévedek? Merész, szó se róla, el is neveti magát a végére. Annyira viszont nem hülye, hogy sértegessen bárkit is, vagy lebecsüljön, pláne kölyökként. Amiket eddig tapasztalt, az idősebbek csak legyintenek az ilyen szórakozásra, ő viszont élvezi. Megtehetik, túl vannak azon, hogy gyakoroljanak, és fejlesszék magukat, de tudja, hogy már nincsenek erejük teljében, nem bírják addig a harcot, mint a fiatalabbak. Viszont a támadásaik életveszélyesek, látott harcot, és tudja, soha de soha nem szabad leírni az idősebbeket, hiszen ott a tapasztalat és a rutin. -Soha semmit nem adok fel, ha nem sikerül elsőre, akkor sikerül másodikra, és megnézem, mit hibáztam, mire kell figyelnem. Az arénában is indult, holott tudta, sok esélye nincs fél karral, de az, hogy az apja bízott benne, így is helytáll, az sokat dobott az egészen. Mert ha ő is bízik, akkor azt jelenti, hogy van keresnivalója. Megtette, ami tőle telt. Vigyorogva válaszol, persze ahhoz, hogy ezt a hímet legyőzze, azért kell pár száz év, de ha megéli, lehet majd kihívja egy visszavágóra. Az épületnél megáll, és a hímre pillant. Kikapott, még sincs elkeseredve, de a stílust is megfigyelte, azon is kell javítania. -Gondolom már ki is fújta magát, mehetünk. Ryannek üzen, bár a mentor figyeli őket, és tudja, hogy menni fog utánuk, hiszen egyedül nem kószálhat idegen hím társaságában, szigorítás volt. Viszont miért hagyna ki egy lehetőséget az újabb tanulásra, ha így az ölébe csöppent? Él vele, naná, hogy él vele, egyébként is sokkal jobban szeret az erdőben edzeni, mint a városban. Mivel a mentor rábólint a dologra, ő is bólint a hímnek, mehetnek futva, legalább hamarabb odaérnek. -Akkor futás. Kényelmes tempóban indul neki, most nem fog versenyezni, azaz csak annyira, hogy a hím ne tudjon nagyon eltávolodni tőle, azért se. A kilátóig meg sem áll, ott is csak annyira, hogy ugráljon egy kicsit, mert miért ne?
-Túl fogom élni, majd pihenek utána. Megint csibészes, és még kihívó is egyben, incselkedik, de csak annyira, amivel nem lépi át a határt. Kölyök minden tekintetben, de nem ostoba, nagyon is gondolkodik, ha úgy hozza a helyzet, és ha van rá lehetősége. Farkasa máris élvezi a területet, azonnal felfedezi, ő pedig nem tartja vissza, hadd menjen. Morrighan a kilátó tetején foglal helyet, kész a kíséret.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Végighallgatom a nőstény fejtegetését, ami bár hosszúra sikerül, meg kell hagyjam, szép védés volt. Bár kétségtelen, hogy én magam jobban szeretem, ha valaki teljes vállszélességgel áll ki a véleménye és a döntései mellett. Ő úgy döntött, hogy valamiért az orrom alá dörgöli a koromat. Előfordul az ilyesmi és mellre sem szívtam különösképpen, de tény, hogy vékony mezsgyén jár azt illetően, hogy mit illik és mit nem egy jóval idősebb farkassal szemben. - Nem kell mentegetőznöd, valóban öreg vagyok. De öreg farkas nem vén farkas, mint ahogyan azt most ki is fejtetted. – és ez akkor is iga lenne, ha nem az lennék, aki valójában vagyok. A tapasztalat és tudás sokszor célravezetőbb, mint az a hév, ami jellemzően a fiatalabbakban tombol. - Milyen bölcs meglátás és hozzáállás fiatal korod ellenére. – a legtöbb kölyök tapasztalataim szerint nem feltétlen áll így hozzá a tanulás folyamatához vagy nem annyi idősen, mint ez kis nőstény. Feleslegesnek ítélem, hogy arra intsem, tartsa meg ezt a „jó szokás”át, mert ha magától rájött arra, hogy így fejlődhet a leggyorsabban és legjobban, akkor szükségtelen ezt megtennem. A felesleges köröket ugyanis nem szeretem. - Nem volt arra szükség. – némi futás még nem olyasmi, ami egy négyszáz év körüli farkast kifárasztana vagy kifullasztana, főleg nem villámként. Ugyan kérem, azért tolókocsiért még ne akarjon kiáltani.
A kilátóig laza futással haladok a nőstény mellett és kissé előtt, miután elindulhatunk végre és bár arra számítok, hogy majd pihenni akar, ehelyett ugrálni kezd. Mint, akit felhúztak. Ez pedig kifejezetten a kedvemre van, a saját kölykeimet is az alapján választottam ki többek között, hogy mennyire izgágák. A mi vérvonalunk lényege a mozgás, menni akarás, hogy nem tudunk és nem is akarunk a seggünkön maradni. A Jégvihar leszármazottai ne akarjanak csendes nyári esőhöz hasonlatosak lenni. - Felőlem rendben van. Váltani akarsz vagy ebben a formádban maradsz? – ha váltani akar, akkor megvárom, ha nem, akkor nincs más hátra, mint a lényeg, ami miatt idejöttünk. - Meddig akarsz futni? – a városban én lőttem be a célt, most rajta a sor. Kíváncsi vagyok, hogyan méri fel a saját erejét és határait, mennyit vállal be, főleg itt kint a szabadban, ahol nem kell visszafognia magát, de azt is beleszámolva, hogy egy ideje már edz, hiszen aközben láttam meg lent a folyóparton. Nekem tulajdonképpen teljesen mindegy meddig rohangálunk el és vissza. - Ha felkészültél, akkor… – nem is fejezem be a mondatot, csupán elindulok, kíváncsian arra, hogy vajon időben kapcsol-e a kis farkas. A gyorsaságunk nem csak annyit jelent, hogy féktelenül képesek vagyunk rohangálni őrültek módjára, hanem a reflexeink is gyorsabbak, de azokat is fejleszteni, edzeni kell, ahogyan a reakcióidőt is lehet rövidíteni. Arra természetesen odafigyelek, hogy a mozgásom a mutatott koromhoz megfelelőnek tűnjön.
Szereti feszegetni a határokat, mindig ilyen volt, és ez fokozódott azóta, amióta más az apja. Távol áll tőle, hogy behúzza fülét-farkát, inkább megnézi, meddig mehet el, mire mit reagál a másik, hiszen abból is sokat le tud szűrni. -Nem mentegetőzök, eszem ágában sincs, mellettem szinte mindenki öreg, ez van, de nem hagyom figyelmen kívül, hogy mit tudhatnak. Pimaszul vigyorog, tény és való, hogy nem volt véletlen a megjegyzése, kockáztatott egy kicsit, de muszáj volt, mert ő már csak ilyen, mégis figyel arra, hogy kellőképpen elvegye az élét a kijelentéseinek. Vakmerő vagy csak rafkós? Lehet, mindkettő egyszerre, mert lételeme, hogy pengeélen táncoljon. -Nem tudom, hogy a korombeliek hogyan állnak a kérdéshez, de az igazat megvallva nem foglalkozom ezzel. Minden perc elvesztegetett idő, amit önsajnálattal tölt valaki, ahelyett, hogy abból építkezne, amiből tanulhat. Neki konkrét céljai vannak, ha már nem lehet őrző, akkor itt aknázza ki azt, amiről ott lemaradt. Egyszer majd megnő, és és egyszer lesz olyan erős, tapasztalt, hogy Vezető Testőr válhasson belőle, és nem érdekli, hogy addig milyen rögös az az út, amit be kell járnia. Padlóra küldik, feláll, ha újból ott köt ki, akkor is feláll, egészen addig, amíg teheti, amíg él, és mozdulni tud, és egészen addig, amíg oda nem jut, ahová szeretne. -Nem mondja? Akkor mosolyogtam volna, ha kért volna egy percet. Csilingelő nevetéssel nyugtázza, hogy a hímnek nem kellett egy pillanatnyi pihenő sem. Neki még figyelnie kell az erőbeosztására, ennek ellenére nem pihen, menne már, sosem tudott megülni a hátsóján, és most sincs ez másként. Amint a kilátóhoz élnek, szökdécsel, élvezi a szabadságot, azt, hogy terepen van, nem a városban, ebben most tökéletes összhangban van a bundásával. -Neeem, még jó így. Nem akar váltani, egyelőre biztosan nem, az emberi alaknak van szüksége most a gyakorlásokra, a többi majd később. Felméri a távolságokat, a fél edzésén már túl van, öngyilkosságot nem vállal, de azért miért ne tolja ki egyre jobban és jobban a határait az ésszerűség keretein belül? -Mondjuk, mondjuk... ott van az a hatalmas fa, kilóg a többi közül. Odáig. A cél adott, nincs más hátra, mint az indulás. Illik csalni? Naná? Nem tiltotta meg senki, a hím sem mondta, hogy egyszerre kell indulniuk, tehát amint kitűzte a célt, és kimondja, hogy odáig, már ott sincs, bár mintha valamit még mondott volna a másik. -Bocsi! Vissza se fordul, nevetve iszkol el, hátrakiáltva. Most már nem kell visszafognia magát, próbálgathatja a vérvonalát megint, és ezt különösen szereti. Hirtelen kitérni egy fa vagy szikla elől, átugrani, és cikázni, amit enged a képessége. Az autópálya persze más, ott az autókra kellett figyelni, itt nem, itt átadhatja magát teljes mértékben a gyakorlásnak úgy, hogy nem fogják elcsapni. Persze kölyök, így ez lehet, a hímnek nem sebesség, sőt, egyáltalán nem az, de amennyire ráfeküdtek, a korától sokkal fejlettebb.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Ezek szerint te sem szereted elpocsékolni az idődet. Jó felfogás. – ezzel én is így vagyok, nem szeretem a felesleges köröket, sosem szerettem. Úgy tűnik a kis farkas olyan, mint akinek be van sózva, de ez kifejezetten szimpatikus a számomra. Castor kifejezetten szar teremtőnek írta le magát, de úgy tűnik ezzel a nősténnyel nem nyúlt mellé. Legalábbis az alapján, amit eddig láttam belőle, de messzemenő következtetéseket még nem akarok levonni. A felszín rejthet még olyat, ami miatt meg is változhat az első benyomásom róla, a vélemény változtatás jogát pedig fenntartom. Megtehetem. - Vigyázz a szádra kölyök! – nem emelem meg a hangom, ugyanolyan marad, amilyen eddig volt, azonban az egyértelműen kicsendül belőle, hogy ezt a stílust nem kedvelem, ahogyan a legtöbb „öreg” farkas sem egy kölyöktől. És állítása szerint nem hagyja figyelmen kívül, hogy mit tudhat a másik. Merészség és ostobaság között pedig van különbség és noha az elsőt nagyra tartom, az utóbbit egyáltalán nem értékelem. Ez a nőstény pedig nem két napos, hogy mentségéül szolgáljon, nem tudja, hogyan kell és hogyan illik egy nála jóval idősebb és erősebb farkassal beszélnie. Azt pedig remélem, hogy nem szükséges erődemonstrációval jobb belátásra bírnom, hanem leesik neki magától is, hogy ezzel nem jó úton jár. Arra csupán bólintok, hogy nem akar váltani. Nekem teljesen mindegy, hogyan is szeretne futkározni. Hát lássuk, hogy mit mutat meg így magából. Tekintetemmel követem a kiválasztott fát és a kis nőstény már el is sprintel. Lusta és elégedett fél vigyor mászik fel ajkaim sarkába. Nem kell mindig fair félként viselkedni, legyen benne annyi, hogy önmagát helyezi előre a sorban és ha így képes teljesíteni a feladatát vagy túlélni, akkor szerintem semmi baj azzal, ha csal vagy nem tisztességesen játszik. Én sem tettem mindig. Könnyedén érem be és haladok el mellette szélesen vigyorogva, majd a kiválasztott fánál várom be, lazán annak támaszkodva, kezeimet karba fonom a mellkasom előtt. - Gyorsabb vagy, mint amit a korodhoz képest vártam volna. – amit nyilván ő is tud. Ez pedig kifejezetten tetszik, mert akkor nem csak üres szavak voltak, amelyeket hangoztatott az edzésekkel kapcsolatban. - A teremtőd hajt ennyire vagy te saját magad? Bár gondolom mentorok is foglalkoznak veled, igaz? – kíváncsian teszem fel a kérdéseket, érdekel, hogy vajon minek köszönhető az, hogy ennyivel előrébb jár. Mindenesetre legyen bárhogyan is, tetszik ez az elszántság, ami tapasztalok belőle.
-Nem, arra nem érek rá. Van aki igen? Határozott kijelentés tőle, de ilyen, tényleg minden percét beosztja, hogy nehogy valamit elszalasszon. Kiskorában is ezt tette, most csak annyi változott, hogy sokkal céltudatosabb, mint anno, és pontosan tudja, mit akar, és ahhoz mit kell tennie. Azt nem kérdezte soha senkitől, hogyan fejlődtek, de ez érdekes felvetés, majd egyszer elbeszélget az öregekkel erről is, de lehet, ha már adva van a lehetőség, akkor a hímnek is felteszi majd a kérdést. Halk nevetéssel nyugtázza a figyelmeztetést, nincs benne semmi szemtelen, csupán levonta a következtetéseket. -Oké, poénnak szántam, de látom, ön sem vevő rá. Érti ő, mi a helyzet, és ismét megállapítja, hogy 300 felett a legtöbb farkas elveszti a humorérzékét, vagy tudja fene. Eddig ezt tapasztalta, és lám, ez a hím is "beállt" a sorba. A kis csipkelődő megjegyzések tehát kilőve, arra az idegen ugrik, bólint, vette a lapot, majd másként fogalmaz, vagy diplomatikusabban. Olyat is tud... néha, ha szükség van rá, márpedig itt a jelek szerint szükség van erre. Magában megjegyzi az apró jeleket, bemérte a határokat, felfogásban a hím konzervatív, ezt mutatja, hogy a kemény munka híve, nem tűri a vicceket, és ugyan halad a korral, ahogyan a bőrdzsekijét nézi, a gondolkodása mégis úgymond maradi, ami nem baj, sőt. A versenyfutás jó móka, és tény, hogy nem várta meg a start szót, de nem hoztak szabályokat, így kis mocsok révén ott is hagyja a férfit kis időre, mert kétsége nincs afelől, hogy utol fogja érni, és le is előzi. Azzal viszont nem lehet megvádolni, hogy nem élelmes, és nem használja ki a legapróbb helyzeteket is. Lehet, kicsit később, de azért csak beér a fához, és most bizony pihenőt tart, mert szüksége van rá. -Köszönöm, de hazugság lenne, ha azt mondanám, nem tudom. Álszerény meg nem vagyok, de azt is tudom, hogy ez lófütty még. Csalással indult mégsem bánja, tudta, hogy a hím meg fogja előzni, de azért próbálta vele tartani a lépést, amennyire csak lehetett. Az apró dicséretet mosolyogva fogadja, nincs elszállva magától, maximalista, mindig jobbat és jobbat akar. Látja a különbséget, és tudja, hova kell eljutnia majd, lehetőleg minél hamarabb. -Saját magamat, nem kell másnak noszogatnia, a Teremtőmet akkor zargatom, ha meg akarom mutatni neki, hogy ha fejlődtem, de ő is kíváncsi rá azért, persze. Mondhatjuk így is. Ég benne a bizonyítási vágy, meg akarja mutatni, hogy egy nőstény is érhet annyit, mint egy hím, és azt is, hogy nem szabad őt leírni, képes lesz arra, amit kitűzött maga elé. Castornak van elég dolga, de egy szóval sem mondhatja, hogy nem figyel oda rá, csak mostanában történhetett valami, mert érzi, hogy feszültebb és kedvetlenebb. A mentoros kijelentésre elvigyorodik, végül is... nem a mentorokhoz megy. Testőröket és végrehajtókat kerget, akik tudják, mi az igazi harc, hogyan lehet életben maradni, vagy Castort zargatja, igen. -Mit szólna egy bundás futáshoz? Hirtelen jött ötlet, de hátha. Neki van kedve hozzá, lehet, a hímnek is.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Meglepően sokan szeretik az idejüket felesleges dolgokkal csakúgy céltalanul eltölteni. – vonom meg a vállamat könnyedén, nem egy példát láttam erre az elmúlt évszázadok alatt. Én magam sosem voltam híve az időpocsékolásnak, mindig jobban szerettem lényegre törő lenni és gyorsan túl esni, amin túl kellett. Arra csak bólintok egyet röviden, hogy megértette, nem vagyok vevő arra, amit és ahogyan mondott az imént. Kölyköktől, de még sok esetben a több száz évvel idősebbektől sem tűröm meg az ilyesmit. Élelmes egy kis farkas, és ez tulajdonképpen tetszik. Nem volt arról szó, hogy fair módon kell versenyeznünk és nem sokan látják meg a lehetőségét annak, hogy máshogyan is lehet, vagy legalábbis a fiatalok között. Minden farkas legyen annyira önző, hogy saját magát helyezze előre egy versenyhelyzetben, ahol bizonyítania kell. Természetesen a farka személye és a falka érdeke már egy másik kérdés és ott más „játékszabályok” érvényesek, ez azonban jelen pillanatban nincs terítéken. - Az álszerénység nem olyasmi, amire büszke lehet egy farkas. És valóban, még nagyon messze állsz attól, amire képes lehetsz, de fiatal vagy és ahogy látom szépen haladsz. – nem gyakran osztok dicséretet, de ebben van belőle. Jobban teljesített, mint amit a korához képest vártam volna. Keményen bánik magával, magas elvárásokat támaszt önmagával szemben, és ez mind olyasmi, amit én is elvárok az ivadékaimtól. - Így azért már érthető, hogyan tartasz ott, ahol. – ha mások baszogatnák, hogy eddzen, azzal koránt sem lenne látványos a fejlődése. Mindenkinek magában kell meghoznia a döntését és elhatározását, akkor tudja kihozni a legtöbbet a testéből és a farkasából. Úgy látom, hogy ez a kis nőstény egészen jó úton halad, pontosan úgy, ahogyan azt elvárom tőle. Nem tudom ebben mennyi érdeme van a teremtőjének, de úgy tűnik, hogy a dédunokám nem feltétlen olyan pocsék teremtő, mint ahogyan azt állította magáról. Vagy a nősténnyel van szerencséje. Valójában teljesen mindegy, hogy mi az oka, az eredmény maga kifejezetten tetszik. Nem kerüli el a figyelmem a kérdésemre adott vigyor-válasz, amire enyhén megemelkedik mindkét szemöldököm a homlokomon. Szavak nélküli gesztusából arra következtetek, hogy talán másokkal folytat edzéseket, mint a falka mentorai. - Szóval nem a „hagyományos” módon haladsz a fejlődéssel. Öntudatos egy kölyök vagy, igaz?! – valójában nem várok választ a kérdésre, sokkal inkább kijelentésként hangzik. Egy halvány kis fél vigyor megjelenik a szám sarkában, és némi elégedettséget is érzek a kis farkassal kapcsolatban. - No lám, mégis inkább váltanál? – ellököm magam a fatörzstől, aminek eddig támaszkodtam. - Akkor rajta. – bólintok egyet és megvárom, hogy váltson, ha valóban bundás alakot akar felvenni. Én a magam részéről nem fogom megtenni, mert egész egyszerűen ehhez van kedvem. Az ő farkasára azonban kíváncsi vagyok. - Hegynek felfelé? – fordulok felé, újabb irányt megadva a futásnak, most cél nélkül, hogy meddig is menjünk. Ha egyetért, akkor ezúttal már én sem fecsérlek több szót, mehet a futás, azonban az egymás mellett rohangászásba belevegyítek mást is. A nőstény elé kerülök, szándékosan úgy, hogy ne maradjon le mögöttem nagyon és lehetőleg ne nagyon lássa, hogy mi van előttünk. Kihasználom a növényzet adta lehetőségeket, elhúzom a kiálló fák és bokrok vastagabb ágait, majd az utolsó pillanatban elengedem azokat, hogy visszacsapjanak és ha nem elég ügyes a kis farkas, akkor rajta csapódjanak. Valójában az a célom, hogy lássam, milyenek a reflexei, hogyan reagál erre és persze az sem mellékes, hogy lejtőn felfelé rohanni és úgy kerülgetni, nehezít a feladaton.
-Igen, és azzal is, hogy mindig megmondják, hogy mit csináljanak mások. Na ez az amit gyűlölök. Tényleg rühelli, egyvalakitől tűri el, egyetlen egy személytől, és az nem más, mint az apja, illetve éppen az aktuális mentortól, akit maga választott. Ők tudnak, nem véletlenül jutottak oda, ahová, az ő szavuknak van súlya előtte, mert lehet, nem Végrehajtónak készül, hanem annál is feljebb, de tőlük tanulhat rengeteget, akkor is, ha a fél életét sérülten tölti, akkor is. Márpedig van ilyen mazochista. -Köszi. Úgy beszél, mint valami felügyelő, akinek az a dolga, hogy felmérje, mit tudok és mit nem. Komolyan. A falka küldte, vagy ez ilyen önszorgalom? Vagy esetleg az Alfa rokona? Érdekes ez az alak, az egy dolog, hogy marha jó kapcsolatot ápol a bálon megjelent öregekkel, de fura. Castorból kinézi, hogy simán utána küld valakit, amolyan teszt jelleggel, és azt is tudja, elég nagy a családja, már akik így előkerültek az utóbbi időben. A miértre pedig egyszer biztos választ kap, ha itt lesz az ideje, egyelőre pedig ezt is elraktározza magában. -Nem, szeretek kísérletezni. A hagyomány szép dolog, jó dolog, csak nem mindig célravezető, azaz lehet, lassabb. Míg őrzőnek készült, akkor sem tartotta magát az előírtakhoz, mindig többet és többet szeretett volna, előbb elérni, és jóval túlhaladni, feszegetni a határokat, és megnézni, mi az, amit ki tud hozni magából. itt sincs másként, nem volt egy éves, mikor holmi hirtelen indíttatásból letépette a karját Emmával. Tudni akarta, milyen a visszanövesztés, mennyi időt vesz igénybe elméletben, és mennyivel tudja megelőzni az általános, megszokott időt. A kedvence a bivalyvadászat és a medve volt, érdekes, mert más kölykök nagy szónak élték meg, hogy életükben először embert öltek, de őt nem. És nem azért, mert nem tiszteli az életet, hanem azért, mert az nem volt ellenfél, hiába volt szükség taktikára. Megtette, gondolkodás nélkül megtette, és nem érzett bűntudatot. Ezt később meg is beszélték Castorral, ott az volt a cél, hogy eldőljön, farkasnak való, vagy beijed, és akkor kuka. Felajánlja a hímnek a váltást, miért ne? Itt nincsenek olyanok, akik előtt titkolózni kellene, hát akkor hajrá, menjenek. A kérdésre rá is bólint. -Melyik farkas az, aki szabad területen ember alakban jobban érzi magát, ha megteheti? Az festi magát, vagy titkol valamit. Már az is fura, hogy belebotlott egy hímbe, aki simán benne van a játékban, még ha kicsit házsártos is, ami a vicceket illeti, de micsoda kérdés ez, hogy inkább váltana-e? Naná. -Egyedül? Maga nem teszi meg? Ja, értem. Hülye kölyök mellett? Biztos lealacsonyítónak tartja, pedig nem lesz tőle kevesebb. Megvonja a vállát, nem érdekli, megszokta már, hogy egyes kifejlett példányok nehogy már alapon döntsenek. Főleg, hogy emberként is gyorsabbak a kisebbeknél. Amit azonnal levon, az az, hogy ez a hím nagyra tartja magát, de hogy ez a korából fakad, vagy sem, azt még nem tudja. A kiállását is megfigyelte, büszke a tartása, van benne valami ami az apjára emlékezteti, azzal a különbséggel, hogy öregebb. Mivel egyedül marad a váltással, nem foglalkozik vele, elvonul, maximum majd szépen beleharap a hátsójába, játékból. Miután végzett, kiugrik a bokorból, és megáll a hímmel szemben, a farkasa határozott, büszke, magabiztos megjelenésével, süt róla, hogy tudja mire képes, és hová tart. Igaz, az a fehér folt a szeme körül az érdekes, és még mindig nem tudja senki, honnan hozta, miért ragaszkodik hozzá, de legalább már nem a farka végén van, mint anno. Imádja ezt a bestiát, bár az első napokban sokat vívtak, hogy ne menjen neki mindennek és mindenkinek, mert megteheti. ~Elég a beszédből. Utolérem, egy harapással jelzem. Odamorran és már ott sincs, mocsok, mert ahogy "kikapar", szándékosan beteríti a hímet a hóval és földdel, azért is nehezítve a dolgát. Élvezi a terepet, a sziklákat, a fákat és mindent, amik között úgy cikázik, mintha mindig ezt tette volna. Nem fogja vissza magát, hadd szóljon, sokat gyakorolt, és lehet lassú még egy ekkora hímmel szemben, engedi az ösztönt, a vérvonal adta képességeit. Az sem rémíti meg, hogy a hím előtte köt ki, és sunyi kis csapdákat állít neki. Brad is tette ezt, Castor rendszeresen, nem éri váratlanul, hogy érkezik egy ág vagy bármi más, átsiklik alatta vagy átugorja, kitér és üldözi a hímet, mert feltett szándéka, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer utol fogja érni.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Esetedben pedig még jó ideig mások fogják megmondani, hogy mit csinálj. – tudom, hogy az imént csak nagy általánosságokban fogalmaztuk meg a gondolatainkat. Ha tetszik, ha nem, ez így igaz, mert még kölyök és bizony őket az idősebb, tapasztaltabb farkasok terelgetik. Olykor még egy kifejlett példány is beleütközhet ebbe, egy falkában pedig halmozottan igaz. Szavai hallatán elnevetem magam. - Lehet, hogy egy kicsit mindegyik, de az is lehet, hogy egyik sem. – van a hangomban komolyság, de pontosan ugyanannyi komolytalanság is. Nem árulom el, hogy ki vagyok és tekintve, hogy nem is kérdez rá konkrétan… a felsoroltak mindegyike igaz, így aztán még igazak is a szavaim. - És egy villám lehet minden, csak épp lassú nem. – igazság szerint még sok minden van azona listán, amit egy villámtól nem tűrök meg, de az tény, hogy a lassúság egyáltalán ne jellemezze őket. Az teljesen a természetük, a vérük ellen való. Így aztán kifejezetten tetszik a kis farkas felfogása. - Vagy csak tökéletesen uralja önmagát, az ösztöneit, a farkasát. – hiába a létünk természetes része a váltás és a bundás alakunk felvétele, ettől még nem engedünk minden ingernek. A bestiánkkal való egybe olvadás nem csak akkor valósulhat meg, amikor váltunk, a harmóniának mindig meg kell lennie. - Hidd el, pontosan tudom, hogy ki vagyok és mennyit érek. – szűkülnek enyhén összébb a szemhéjaim, ahogy a kis nőstényt figyelem. De mindenesetre… bájos, hogy megmondja mitől is nem leszek kevesebb. Ó kedvesem, ha tudnád… - Nincs szükségem arra, hogy most váltsak. Ha akarom megteszem. Ha nem, akkor nem. – nekem ugyan senki a világon meg nem mondja, hogy mikor legyek a bundásom alakjában és mikor ne. És ennek a történetnek itt van vége. Gondolatban küldött szavaira nem regálok és mielőtt még rám hányná mancsaival a földet és a havat, már előtte vagyok a futásban. Próbára teszem a képességeit és reflexeit, hogy lássam mennyit tud és miként használja ki a saját vérvonala adta lehetőségeit. És amit tapasztalok az igazán figyelemre méltó. Kölyök még és kezdő, de határozottan van benne potenciál és kifejezetten az ínyemre van. Nem kímélem egy kicsit sem, nem hiszek abban, hogy óvatosan vagy finoman kellene vele bánni. Főleg azért nem, mert egy kölyök nem a buksi simogatásból fog tanulni. Az élete múlhat azon, hogy mennyire van harmóniában a farkasával, önmagával és mennyire bízik a tudásában. No meg, hogy mennyi és milyen tapasztalata van, amelyeket az évek során a magévá tett és megélt. Hirtelen fékezek be előtte, szándékosan úgy, hogy alig hagyok neki lehetőséget a kitérésre. Kíváncsian várom, hogy belém ütközik-e vagy sem, mennyire használja ki a képességeit és a vérvonala adta adottságait.
-Szuper. Annyira szeretem ezt az én vagyok a felnőtt, te meg a gyerek dumát. Jaj. Kölyök vagyok, igen, de mindent el fogok követni, hogy mihamarabb bizonyítsak, akkor is, ha... mindegy. Ismeri a hierarchiát, és felfogta, hogy az erősebbek leverik a gyengéket, semmi baj nincs vele. Pont ezért akar fejlődni, ezért hajt, és ezért akar mindent előbb az előírtaknál, hogy érezzék, lássák, nem tévedés volt. Azt bokán harapná aki Castor szemére vetné, mennyire benézte őt. Hát nem, ezt az örömöt senkinek nem adja meg. -Aha. Jó. Én pedig kinyitom a mesekönyvemet, és elhiszem. Mindegy. Mi a cél? Az, hogy kiderítse, mennyire vagyok béna, és majd erről beszámoljon az Alfának, tanácsot adva, hogy nyírjon ki, mert reménytelen vagyok, vagy csak strigulázik, hogy oké, ez is megvolt? Rokonom valamilyen formában? Elveszett nagybácsi, nagypapi, ilyesmi akinek örülni kell? Furcsa, van valami zavaró, csak nem tudja mi az, de majd rájön egyszer. Kíváncsi, így kérdez is. Castornak már került elő húga is, így már semmin nem lepődik meg, azon sem, hogy ha kiderül, egy elméletben valahol elhagyott nagypapa kerül elő. Már nem tud meglepődni ezen sem. -Szóval... kihez van szerencsém? Tanbácsi kérem. Norina vagyok... de lefogadom, hogy ezt tudja. Szemtelen, kicsit nagyon, de van ilyen, a korával is hozza, és úgy vigyorog a hímre, de be is mutatkozik, mert így illik, és tényleg érdekli, ki a hím? Belement a játékba, vagyis a kergetőzésbe, ez az idősebbekre nem jellemző, csak a mentorokra. Na de idegenként? -Hűha. Komoly szavak. Tudja, erre magam is rájöttem, bár tudom, nem nézi ki belőlem, mert szőke vagyok, de na. Nem rejtetten. Imádja a vérvonalát, szereti próbálgatni a határait, és lehet, most még nem olyan gyors mint a nagyok, de azért sokakat faképnél hagy már így is, ha beindul. Mást el tudna-e képzelni? Nem nagyon, valahogy ez illik hozzá, itt kiélheti az izgágaságát. -No igen, de létezik a tökéletes? Nem. Én azt mondom, titkol valamit, de legyen, akkor fogalmazzunk úgy, uralja. Hát jó, ezen nem fog vitázni, legyen úgy és kész. Gyanakvó természet, amit nem bán, hiszen sok dolog van, amit megfigyel, és szépen lassan kirakja a puzzle-t. Lehet, itt is így van, majd kiderül. -Szuper. Akkor velem is megosztaná? Vagy nem vagyok méltó rá? Nem falkatag, vagyis ha így veszem, semmi olyat nem tett le az asztalra, ami miatt tisztelnem kellene, de nem vagyok bunkó, mert idősebb, és nem véletlenül élte meg ezt a kort. Viszont magányos, azaz kóbor, aki elméletben egyedül nem nagyon bírja ki, igaz, tudom, vannak társai, láttam a bálon együtt a csoportját. Azóta is azon agyal, vajon miért is tűri meg az apja a kóborokat? Összefognának, akkor simán kipakolnák őket, hacsak nincs valami más a háttérben. Tehát a logikája alapján lennie kell, ez tuti, hiszen nincsenek csaták, mint voltak anno, és nincsenek hullák, robbantások. De kik ők? Ez a kérdés. Azt tudja, hogy az apja frusztrált és egyre idegesebb, nem stimmel valami. A nagy kifejlett, erős hím, aki vaskézzel irtotta ki a legtöbb kóbort vagy hódoltatta be, most semmit nem tesz? Talán nem tud... de miért? Ezerrel rohan a hím után, tudja, gyorsabb, sokkal gyorsabb, de ha már megközelíti, annak is örül. Egyelőre az akadályokra ügyel, hogy kikerülje őket, és amikor a másik lefékez előtte, hirtelen, hatalmas ugrással köt ki előtte. Szembefordul vele, és vakkant egyet. ~Ez aljas volt. Majdnem graffity lettem a hátsóján. Annyira azért nem formás.
A közel négy hónapnyi kényszerpihenő utáni első vadászatom baromi jól sikerült. Már ami a körülményekhez képest jónak nevezhető. Egyszer sem buktam orra, bár szegény Darren alig bírt velem, mert végig pattogtam, meg mentem, ráugráltam, egy percnyi nyugtot nem hagytam neki, annyira jó volt végre farkasként rohanni a fák között. Mondjuk képes voltam annyira degeszre tömni magam, hogy utána mozdulni is képtelen legyek, de a farkasom is éppen annyira vágyott már erre, mint én magam. No de, egy a lényeg, a vadászat jól sikerült, én pedig képes voltam ezt hivatalos "eltávnak" tekinteni. Azóta már egyedül is kimerészkedem a Lakból, egyre messzebb és messzebb vándorolva, hol farkas alakban, hol pedig két lábbal tapodva a földet. Teljesen jól voltam. Már ami a közérzetemet illeti. Darren, a gyengélkedő kifestése, Horatio visszatérése, a barátaim, családom jelenléte eszméletlenül sokat hozzá tudott adni az életkedvemhez, ráadásul Kyle-al egészen sokat beszélgettem az elmúlt időben, annak a srácnak pedig eszméletlen humorérzéke van. Fizikailag már kissé más volt a helyzet, de már így is baromi sokat haladtam. Nem voltam már csontkollekció, a szememnek pedig pár nap és teljesen regenerálódik. Az erőnlétem is alakulóban volt, minden nap edzettem, rengeteget kajáltam mellé, hogy visszahízzam az eredeti súlyomat, de összességében tényleg tök jól álltam. Bárki megmondhatja, aki látott esetleg közvetlen a Vörös Hold után, vagy akkor, amikor a két hónapnyi eszméletlenség után magamhoz tértem. Minden szükséges holmimat belevágtam egy kisebb táskába, aztán farkasalakban, pofámban a motyómmal vetettem magam az erdőbe. Hajnal volt még, vizes volt a fű is, friss a levegő, de pont ezt imádtam benne. Azon kívül, hogy ilyenkor kevesebb az ember is. Mert mai célpontnak a kilátót tűztem ki. A városba még kell nagyjából egy hét, hogy elmerészkedjek. Illetve mennék én már most is, de ott valószínűséggel jobban szemet szúrna az állapotom, illetve, hogy állandóan szemüveget hordok. A kedvem ezúttal is nagyszerű volt, Darren most is hozta a formáját, képes volt közölni, hogy csak óvatosan a bámészkodással, le ne essen megint az állam. Istenesen képen töröltem a megjegyzését hallva, aztán persze vihogva és a nevetéstől fulladozva botorkáltam ki az ajtón, a vidám pillanat emléke pedig még akkor is élénken élt bennem és a képemen terpeszkedő mosolyban, amikor alakot váltva magamra kapkodtam a cuccom a kilátótól nem messze. Egyszerű farmer, egy laza pulcsi, sportcipő és az elengedhetetlen napszemüveg. Ilyenkor reggel azért még hűvös volt. A napszemcsit ezúttal nem vettem fel, a fejem búbjára toltam csupán, amint felmértem a terepet és sikerült belőnöm, hogy egyetlen árva lélek sem kószál ilyen időben errefelé. A táskám bevágtam az egyik bokor aljába, aztán uccu neki, irány a kilátó. A legtetejéig felmásztam, természetesen, hogy aztán a korlátra könyökölve szemléljem a kilátást. Ha már a városba nem mehetek, legalább ilyen szinten had gyönyörködjek benne. Egy szemmel még amúgy sem bámészkodtam errefelé. Aztán egyik pillanatban támadt egy egészen furcsa ötletem. Egyik körmöm helyére karmot növesztettem, hogy kiszemelve egy szép, még szabad felületet a korlát rothadó fáján elkezdjem belevésni a nevem. A monogramom, pontosítok, illetve a dátumot. Nekem számított, szar hónapokon vagyok túl, meg amúgy sem érdekel, ki mit gondol az ilyesmi rongálásról. Egészen belefeledkeztem a munkába, csak farkasom figyelt éberen, ő már jóval előttem képes volt kiszúrni az érkező alakot, én viszont csak akkor fordultam hátra, amikor a fatákolmányt hallottam megreccsenni, egészen közelről. Az energiákat egy szempillantás alatt sikerült beazonosítanom, a meglepődéstől viszont még azt is elfelejtettem, hogy lerántsam a szemüveget a képemre. Mondjuk Alec elég idős már, hogy egy hiányzó, gyógyulófélben lévő bal sem látványa ne riassza meg, de összességében a résnyire eltátott számmal és az ép, kerekre nyílt szememmel nem biztos, hogy olyan bizalomgerjesztő látvány lehetettem. Mindig is értett ahhoz, hogyan sokkoljon le teljes mértékben...
Kezdőlap
^^//
