*A vigyorát látva halványan felvontam a szemöldököm. Semmi vicceset vagy vigyorogni valót nem mondtam. Ha csak az nem tetszett neki, hogy kiélheti magát. Azonban azaz egyetlen szava nem épp erről árulkodott, szóval azt hiszem, hogy… nem, fogalmam sincs, hogy ez miért volt, de lássuk csak mit teszek. Szemet hunyok és inkább hallgatok tovább. Nem volt kérdés, nincsen válasz. Néma gyereknek anyja se… De azt éreztem, hogy nem lesz egy könnyű menet, de hogy ennyire ne legyen… az már túlzás. Tényleg az. Nah de lássuk még mink van… a semmin kívül persze. Hát egy újabb kérdés… amire lemondóan sóhajtottam. * - Hidd el, nem gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz. Nem vagyok naiv… ennyire. De ha már így rá kérdeztél, jah… bólogathatnál a pozitív irányba. Természetesen számomra pozitívba értem.* Mosolyodtam el. Naná, megteheti és elvállalhatja minden kekeckedés nélkül is. Nem fogok érte haragudni az fix. De ezt aligha tenné meg… mármint… vagy mégis? Nah tessék… ezek után kérdezze valaki, hogy miért Őt akarom. Tekintetem újra a távolba vetült és hiába volt zöld a szemem, nem láttam abban az alattunk elterülő várost. Rózsaszínben meg végképp nem. Pedig aztán… örültem volna neki, ha megmarad az a fajta köd, ami Bostonban körül vett. S tény, hogy ott sem voltam az a habos-babos ruhákba öltöztet kislány. Viszont ha csak nem törte meg a csendes, pár perc után ismét szólásra nyitottam a szám, a nyalókámat ismét a kezembe fogva. * - Nem kötelező Alex… nyugodtan azt mondhatod, hogy nem vállalod, és már itt sem vagyok. Viszont kevesekre mondható el, hogy nem azért vállalják az oktatásom, mert az Ikkuma az Apám. Nem kérek az előnyeiből… hátránya meg mindig akad, de azokkal szívesebben küzdők. Te is tudod, hogy van tőled erősebb, idősebb Tark is sorainkban. Azonban… amit említettem kevesekre mondható el. S a maradékból még kevesebbre az, hogy jó is. Persze, van oka annak, hogy ott vannak és oda kerültek. De megvannak a saját nézeteim… * S bizony, nem adtam egy lapáttal az egójának. Nem, eszembe sem jutott benyalni nála. Pfff… majd ha fagy, na jó, az télen lesz… szóval ideje volna keresnem Alaszkára nem jellemző hasonlatot. DE a lényeg, hogy nem tettem volna ilyet. Nem ezért mondtam amit, hanem azért mert így láttam. Ahogy mentor is akadt, és egy Tarknak készülő mentorunk is… de nem kellett. Nem tudna mit nyújtani. Persze, oda-vissza mükődik. Tudom. De nem ismerem a másikat had ne én döntsem már el, hogy neki miért érné meg.* - Nem tudok mit ajánlani… de ez nem jelenti azt, hogy nem viszonoznám. Csak azt, hogy nem tudom mivel viszonozhatnám. Én csak egy esélyt kérek… próbát, bármit… amiből közelebb juthatsz akár a negatív, akár a pozitív döntés irányába. * Mit bánom én, hogy mit talál ki. De tudom, hogy mindenki próbára teszi a kölyköket. Alex miért lenne más? De hát áldásom rá… ha ez kell.*
Sajnálom a csajszit, ha tudná, hogy én a kapjuk el Shane protkóját akción vigyorgok ennyire, sírva menekülne el tőlem, és elhíresztelné rólam, hogy én egy perverz állat vagyok, aki kivehető fogsorokra gerjed. Na de nem tudhatja, jogosan nézhet idiótának, és egyáltalán nem úgy nézek ki, mint aki ezt a hiedelmet megpróbálná eloszlatni, sőt, még rá is teszek egy lapáttal. -Oké. Bólogatok, de csak azért, mert ma kurva rendes vagyok, és ezt szerette volna látni. Ja, hogy nem arra, amit ő akart? Hát istenem, kérem szépen egy baromi felelősségteljes Tark vagyok, aki nem ugrik bele fejetlenül mindenbe, főleg nem egy ilyen volumenű dologba, ezt kéne mondanom. Hm... de ez nagyon szarul hangzik, mert pontosan tudják, ha valami stikli van, hát én biztos benne voltam, tehát ez lenne életem egyik legszarabb dumája, amit eleresztek, így le is teszek róla. -Csak hátránya akad. Nálam biztosan, mert ha véletlenül igent mondok, akkor egyrészt nagyon besöröztem, másrészt az tuti, hogy szart ki nem adok a kezemből, maximum ha nagyon cafatokban van, mert hát na, mit szépítsem, akkor tényleg szar lesz a palacsintában. Ő is, én is. Más lehet, ugrana és kapna az alkalmon, hogy megmutassa a falkának, ilyet is tud, de az nem én vagyok. Nem igazán izgat, ki kinek a borja, ahogyan az sem, hogy ki mit szól ahhoz, ha nemet vagy igent mondok. Egyáltalán mi érdekel? Ja, hát kérem szépen egyelőre semmi, majd ha beüt a kraft, ami be fog, mert a megérzéseim sosem csaltak meg, na akkor már felemelem a fejem, hogy megnézzem, mi van. Aztán hozok sört, popcornt, és kivárom a megfelelő alkalmat, amikor érdemes lesz csatlakozni az aprításhoz. Mesterszakács leszek, hatalmas, acél, rozsdamentes, csorbulásmentes, ezüstöt tartalmazó késsel, és szabdalni fogok, ahogy a zöldséget kell, szép karikára vagy apró kockára, mint egy a származását eltitkoló szamurájtark. Rizst is zabálok majd, hogy ferde legyen a szemem, bár az megy magától is ha úgy nézek valakire, őstehetségem van hozzá. Karatekölyök csak azért nem leszek, mert az a név snassz, elcsépelt és különben is, az utánozható. Én nem. Végül megerőltetem magam, és szemizmaimat bevetve Ashley-re meredek. Elfáradtam, na, nem kell csúnyán nézni, ilyen is van, próbáld csak ki. Sokat nézegetsz mindenfelé, örülsz, ha csak bambulsz. -Ki foglak nyírni. És most nem viccelek, halálos nyugalommal, halkan, dermesztően közlöm vele, jelentem ki, mi vár rá. Rábólintottam? Vegye aminek akarja, nem fogom megismételni, de vége. Ha eltörik, összerakják, ha szétszakad, megstoppolják, ha eltűnik a fél arca, plasztikázzák, ez mind nem érdekel, a Tark élete nem játék, vagy ő nyer, vagy ott marad, és maximum kiskanállal kaparják össze. Döntés... pozitív irányba, vagy negatívba... hát ha ebbe jobban belegondolok, nekem aztán mindegy, hogyan akarja, de szerencséje, hogy nem gerjedek kislányokra, különben félreérteném, és simán bejelentkeznék az alkalmi légyottra. Sokkolnám, mi? Tutira, aztán pedotark lenne a becenevem, még mit nem. Darren mit szól hozzá, előre közöltem, megölöm? Ő is tudja, miről szól a játszma, ahogyan azt is, ha ez a tunya, puhány pöcs elindul, akkor mészárol, és nem ismer kegyelmet, sem istent, isteneket. Azokat egyébként sem, mert nem vagyok vallásos, magamban hiszek, meg maximum Hádészban, mert csípem a vén fószert, aztán kifújt. Ölök, gond nélkül filézek, szaggatok apró puzzle kirakós darabkákra bárkit, aki a falkámat veszélyezteti. Ez vagyok én, csak kurva jól titkolom, mert senkire nem tartozik, csak rám és a barátaimra. Amit az edzéseken látott a kiscsaj, az játék volt, visszafogott játék, nem a valós tudás, mert azt sosem adom ki, csak ha nagyon muszáj. Volt akit megleptem, vagy meglepek a mai napig, de egy biztos, nem azért vagyok Tark, mert olyan kibaszott helyes a pofám vagy a seggem, tettem érte, még ha a falka nagy része erről mit sem tud. Nem tartozom elszámolással senkinek sem, csak saját magamnak, no meg annak a pár személynek, akik közel állnak hozzám.
*A bólogatására felvonom a szemöldököm és csak pillogok nagyokat, hogy ez most komoly? De tényleg… most komolyan rábólintott? Ez azt hiszem, könnyebb volt mint gondoltam, de azért menjünk biztosra.* - Most mire bólintottál rá? * Billentettem oldalra a fejem, mert hát azért nekem nem mindegy, még ha neki talán az is. Bár kitudja… Nála sosem lehet semmit tudni. Vagy csak én vagyok rohadt fiatal ahhoz, hogy megtegyem. Na mindegy, majd megkérdezem Darrentől, hogy Ő miként áll. Akarom mondani, miként áll az értelmi szintje, ha Alexről van szó. Elvégre már egy ideje rontják itt a levegőt, hátha közelebb is kerültek egymáshoz. Viszont az újabb rövid mondatára csak rásandítottam és egy ideig még csócsáltam a nyalókám, amitől már egyébként szép piros lett a szám, a nyelvem és a fogaim is. Biztos csodás látvány lehet, ahogy Alexra mosolyogva feleltem.* - Meglehet… * Hűha… pedig egészen mást akartam mondani. No mindegy, de tény, hogy Darren nélkül sem esek kétségbe, vonulok a sarokba elveszetten zokogva az Apukámat hívni. Nem sokat ugyan, de nélküle is érek valamit. De héé… egyszer nagy leszek és fogok is érni valamit, ha valakinek van egy kis szeme, az észre veszi, hogy remek harcos lesz egyszer belőlem. Ahogy az őrzők köreiben is lehettem volna. Csak ahhoz előbb fel kell nevelnem egy farkast. Ami egyedül nem megy. DE nem erősítettem meg, hogy a „tévképzetekkel” megküzdök. Ha kell és lesz alkalmam megvívom magamnak a „harcom”. De nem fogom mindenáron azt kutatni, hogy hol tudnám. Elvégre, ha alábecsülnek nekem az csak jó. A követekző szavaira azonban, rákaptam a tekintetem és hűű… rám nézet. Szürkészöld íriszeim továbbra is határozottan viszonozzak – hisz most legalább tudják és nem csak a profilját nézik – a tekintetét, ahogy a szavait „emésztem.” De ajkaim végül egy halvány mosolyra húzódnak.* - Ha az edzések alatt bedobom a kulcsot, akkor minden további képzésem csak időpazarlás volna. Mind nekem és mind azoknak, akik oktatnak. Ha így van, azt jobb ha már az elején kiderül Alex. Meghalok? Na és akkor most mi van? Nem fog leszakadni az ég… majd jön egy másik kölyök, aki alkalmasabb Tarknak mint Én. Most MÉG pótolható vagyok… *Vontam meg könnyedén a vállam. Nem, nem féltem és szavaim komolyan is gondoltam. Ahogy a "még" szócskát sem véletlen nyomtam meg. Minden ember pótolható, ahogy a farkasok is. Azonban bízom benne, hogy egyszer én leszek a legjobb... Ezt már felvázoltam egyszer Darrennek is. Erős edzések, intenzív órarend akkor is, ha neki nem tetszik, hogy hajtom magam. De mégis… az elején még megpróbált visszafogni. Most már inkább támogat. S vele is vannak óráim, ha reménytelen volnék már a képembe dobta volna, még úgy is, hogy én vagyok a lánya. Vagy talán pont ezért… Nah de a lényeg, hogy ez nem érdekelt és ezt láthatta, érezhette is. Még pár pillanatig viszonoztam a tekintetét, de aztán ismét elfordultam a város felé. Hogy mi lesz ezután? Nem tudom… fogalmam sincs, hogy a másik miként fog reagálni a szavaimra, ha fog egyáltalán. De csendesen várakoztam valamiféle reakcióra. A fehér bestiám, álmosan nyújtózott egyet… remek, ma nem lesz vadászat. Azt hiszem ennek rajtam kívül más is fog örülni.*
Mire bólintottam, micsoda kérdés, inkább a nyalókámmal foglalkozom, mint egy nagyra nőtt gyerek, ha már amúgy sem volt gyerekkorom. Nem azt kérte, hogy legalább bólogassak? Hát baszki, most értelmező kéziszótárt kell kiadnom, vgay visszajátszanom a szavait? Ne mááár, ennyire nem lehet késő, az kizárt, és ennyire nem lehet szőke... bár ha jobban megnézem, az. Szőke... akkor nem csodálkozom, betudom annak. Legyintek, mert ez a kérdése nálam betette a nagykaput, amit ki sem nyitottam, és mégis. Most meg kellett tudnom, hogy ilyen is létezik nálam, még azt is be tudom zárni, amit eddig nem kellett, mert ott sem volt. Fejlődök. Persze miért hittem azt, hogy minden reakciómat érti, amikor nem is ismer? Addig jó nekem. Ha tudná, mekkora állatságokra vagyok képes, meglepődne, vagy elijeszteném, aztán még a melómat is elvesztem, mert kineveznek Izének, és akkor eljátszhatom a King regény főszerepét is. Hm... megfontolandó, az is lehet, tehetségem van a színészethez, csak eddig erre magam sem döbbentem rá. Teszek majd egy próbát, és azt is tudom, ki lesz a tesztalanyom. Ha beveszi, irány Hollywood, ha nem, akkor maradok a seggemen, és rojtosra ülöm. Fene... Ashley képe pirosban pompázik, akkor milyen lehet az enyém? Kék? Baszki, arról nem volt szó, hogy ez a trükkös nyalóka, de így kezdetnek egész jó a látvány, olyan, mintha véres lenne a képe. Az enyémet hagyjuk, nem akarom tudni, még rám hívja itt ezt a sötét zsarus bagázst, hogy nem vagyok emberi, hanem valami szökött mutáns, aki hazakészül a zűrbe. Meglehet... de meg ám. Annak, hogy Darren utánfutója, az dupla terhelést jelent, nem finomkodást. -Ja. Kár, hogy ennyire kölyök, emberi mértékkel mérve, mert elméletben még arra is figyelni kellene, nem kifejlett nőstény úgy sem. Legalább idősebb lenne egy pár évvel, de nem. Az, hogy a farkasa kölyök, az nem érdekel. Csak hallgatom a világmegváltó terveit, szavait, és röhögésben török ki. -Csúcs. Míly kurva könnyed kijelentések, de látszik rajta, hogy a torokkitépésen kívül még semmi komolyat nem szenvedett el. Az csak apró sérülés volt ahhoz képest, amiken keresztül fog menni vagy az én kezeim által, vagy más által. Tiszta sor, fogalma sincs semmiről, csak vagdalkozik, mert milyen jól hangzik... hát nem adok a kezébe kést, az tuti biztos, még mellé vág. A híremet meghazudtolva kibaszott gyorsan termek mellette és ragadom meg úgy, hogy köpni-nyelni ne tudjon. Úgy rántom fel magamhoz szemmagasságba, hogy öröm nézni. -Tudod, milyen a halál? Nem, fogalma sincs, persze ott mind másképp nyilatkoznak, mert addig nem élték át azt, amit kellett volna. Ezt mindenki kihagyja az úgynevezett kurva nagy oktatásból. Fater rendes volt, megmutatta, milyen, és onnantól kezdve az én pofámból nem hangzott hiteltelenül, hogy meghalok, na és? Amikor odakerülnek, mind fosnak, mind nyüszítenek és rettegnek, holott még ki sem purcantak. Hát én megmutatom neki, hagyni fogom megmurdelni, hogy utána visszahozzam az élők sorába. Miért teszem? Magánügy, de utána érteni fogja... már ha addig egyben marad. A kiscsaj letételével nem bajlódok, és nem azért, mert paraszt vagyok, hanem azért, mert ideje, hogy talpra érkezni is megtanuljon. Visszaülök, mintha mi sem történt volna, a döntés hogy elfuthat még az övé? Nem fog elfutni, mert nem hiszi el, hogy képes vagyok komolyan megtenni azt, amit mondtam. Majd kis trükkösen azt mondja, oké, érti, de közben halvány lila dunsztja sincs, sőt, se piros, sem sárga, sem kék, sem zöld és semmiféle dunsztja arról, amit kérdeztem.
*A nevetésre szemöldököm felszalad, állkapcsom kissé megfeszül. Na igen, ezt nem viseltem jól. Mármint azt, hogy kinevetnek. Nah de… ha lesz olyan mázlista és megéli, akkor majd Ő maga is szembesül ezzel. Én leszek a legjobb az Őslakosok közt, ha megélem. Akkor is, ha most csak álomnak, tervnek vagy nagyra törésnek veszik mások. Tény, hogy nem Alex az első, aki badarságnak tartja, de Ő az első, aki még ki is nevet. De nem szólok semmit, csak kicsit dacosan szegem fel a fejem. Lesz ez még fordítva is… idővel. Pillantásom hiába volt a másikon észlelni észleltem ugyan, hogy megmozdul, de mire kapcsoltam volna, már csak annyi időm volt, hogy kissé megemeljem a kezem. De ennyi és ez is csak halvány reflex volt. A szemeibe nézve hallgattam végig. De Tőlem aztán nem láthatott megalázkodást, félelmet vagy azt, hogy fájt volna – pedig aztán biztos nem bársonyos az érintése -. Szürkéstekintetem továbbra is csak határozottan nézte a másikat, szinte már dacosan. Ez nem volt újdonság, hogy így reagálnak rám. Jamie kapásból nekem jött, José a torkomnál fogva szegezett az ajtónak… szóval maradjunk annyiban, hogy ezt már megszoktam. Nem kezdek el farok méregetni, neki van nagyobb. Ugyanis, neki legalább van. De hát ezzel a farkassal nem is lehet, hisz most is félve kuporodott be az egyik sarokba. Utáltam ezt. De egyenlőre ez van, nem kell szeretni, nem kell elfogadni… csak tenni ellene. A kérdésére elhúztam a számat, gúnyosan szinte már lenézően. Semmit nem tud rólam, azt sem, hogy honnan jöttem és úgy kezel, mint egy hülyét aki a négy fal között nőt fel. Ez így volt… és hozzá képest még most is így van. Hisz, nem éltem annyit mint Ő vagy bárki más itt. De attól még éltem… s halálomban lettem farkas, Darrennek köszönhetően, mint ahogy a halálom is az Ő kezén szárad, még ha csak közvetve is.* - Szerinted a szombat esti pizsi party alatt lett belőlem farkas? * Szavaimból sütött a megvetés. Alig pár perce mondtam, hogy Őrzőnek készültem. Ki az a hülye, aki ennyire irányt vált és ráadásul önként? Senki. Legalábbis én bizonyára nem, pláne, hogy az egyetlen élő rokonom egy Őrző. Nah de a kérdésére csak ennyi volt a válaszom. Ő nem volt ott és ezek szerint Darren sem mondta el, hogy miként talált rám, hogy mi történt. Oké, nem titok, autóbalesetem volt. De azt csak én és ezek szerint Ő tudja, hogy engem milyen állapotba talált és azt, hogy a szüleim. Megosztotta, megmutatta az emlékeit amik párosultak a sajátjaimmal. Nem voltam szép látvány, élő meg végképp nem. A végtagjaim kicsavarodva, szemeimben rémület, elkeseredettség, mivel nem hallottam mami hangját, kitartás és… végül a beletörődés, amit az ijedelem követett, a sárga szemek láttán. Talán nem, nem éltem át. De tudtam, hogy képes vagyok ott hagyni a fogam minden gond nélkül. Igen, az emberi ösztönök küzdenek, egészen addig, míg ver a szív, még ha az utolsókat is rúgja. Nem tudtam megosztani vele, hogy én mit éreztem akkor… de nem is akarom. Darrent sem kértem, hogy vegye el az akkori emlékeim. Pedig… ha valakinek, neki joga van tudni, hogy mit éreztem akkor. Mikor leengedett, bezony, a talpamra érkeztem, még ha a kezeim a földet is érintették ahogy leguggolva vártam egy pillanatot, hogy felálljak és visszaüljek a korlátra.* - Továbbra sem érdekelnek a módszereid, míg hatásosak. Ha érdekelne akkor már azt is megmondhatnám, hogy mit csinálj és ennyi erővel helyet is cserélhetünk. Nem. Véletlen. Nem. Mentem. Innarkhoz. * Nyomtam meg az utolsó mondatom szavanként, hogy biztos felfogja azzal az egoista nagy agyával. Ha tutujgatás kell, akkor vannak rokonaim, ott van Sam és az Innarkok. Ha hülyülés és szeretett kell, Darren és James. Nekem jelenleg egy edző kell, aki érti a dolgát és nem az elcseszett lelki szarságaimmal foglalkozik és próbál meg vigasztalni, vagy rajtam keresztül Darren ágyába bújni. Mázli, hogy a csaj már nem Mentor… no mindegy.*
Kiröhögöm, igen, mert annyit beszél, hogy hallgatni is fáj. Ha most ötödszörre is megismétli, komolyan rögtönzök egy csapó 5 táblát, hogy jelezzem, akkor ismét mehet a felvétel. A dacos pofika, újabb röhögésre ad okot. Gyerek még, és úgy viselkedik, mint egy óvodás, akit éppen megszidott az óvóbácsi. Ismét kezdem azt hinni, hogy ebben kedves főnököm keze van benne, és ez az egész mégis csak egy szívatás, de mint mondtam, nem vagyok én öreg járgány, hogy így induljak. Lesz ez még így se. A lenéző, gúnyos vigyora megadja a választ mindenre.... álmodj királylány. Az ilyet nem viselem el, előbb vegyél vissza az arcodból kislány, utána majd beszélgethetünk, és rohadjak meg, nem érdekel, kinek a kölyke vagy. És mit nem mond... azt hittem, mindenkinek leányálom volt a farkassá válás, és csak én vagyok ilyen elbaszott figura, hogy nekem fájdalmat okozott az a kurva harapás. -Hja, mint mindenkiből. Azt hiszi, egyedi eset, hogy halálán volt és valaki megmentette? Beszarok menten, komolyan mondom. Most ámuldoznom kellene, mekkora hős volt, mekkora aduász? Nehogy már, nem ultizunk, nincsen kártyaparti. A megvető, nagyképű pillantására elvigyorodok, a dacossága őt magát hátráltatja, de majd rájön egyszer, amikor ténylegesen megkapja az első pofont, és nem holmi torokkitépés keretében. Most akkor meg kellene hatódnom? Baszki, zsebkendőt keresek a zsebemben, hogy szipogni is tudjak, meg a szemeimet törölgetni, de nincs nálam pzs. Pont most? Pont ilyenkor? Na neeeee. És akkor most jön az, amit tőlem már hallhatott a kiscsaj a gyűlésen, mert nem két szóban mondom el, amit akarok. -Nem ér-de-kel. Ha sikerült az egódat visszatolni oda, ahova való, akkor majd keress meg. Legyen ez az első leckéd. Egó lapos kúszásba, nem vagy te kiskirálylány, hogy körülötted forogjon a világ. Érthető? Milyen édes, nem érdeklik a módszereim, amíg hatásosak. Hát mi a faszom vagyok én? Kísérleti nyúl? Rám van írva, hogy keresd a fehér nyulat, vagy mi? Agárversenybe csöppentem? Fogalma sincs arról, milyen meghalni valójában, ezt be is bizonyította az imént, és pont a válaszával. Egészen másként nyilatkozott volna, ha átment volna rajta. Először vésse az eszébe, hogy az akaratossága jelenleg visszafelé sül el, mint kellene, mert nem tudja a helyén kezelni, és átfordul, és ahelyett, hogy fejlődne előre, stagnál. Nem minden az edzés, ésszel is fel kell érni bizonyos dolgokat, megtanulni, milyen az alázat, az alázatos munka kussban, anélkül, hogy egyszer is azt ciripelné, hogy de én, én, én. De ez nem az én gondom, mégis miért érdekeljen? Nekem senkim, se kutyám, se macskám, se haverom, se senkim. Falkatag, ennyi. Ha meg nem tetszik neki a stílusom, meg az, hogy én megmondom a valót, akkor így járt, engem nem kell ajnározni, szeretni, kedvelni. Van elég "rajongóm" a vezetésben, aki a torkomra pályázik, ez nekem bőven elég. Faképnél hagyom, nem izgat, mit szól hozzá, mit akar, vagy mit nem. Ha nem vágta le szavaim értelmét, és azt, hogy az énközpontúsága maximum a halálba viszi, sajnálom. Nem óhajtom tovább hallgatni a semmitmondó szövegét arról, hogy ő őrző lett volna, felőlem őrizheti a tüzet, nem fogom eloltani, megígérem. Az sem hat meg, ki mindenki foglalkozik vele, mit akar, mik a tervei, és mennyire kibaszottul jó lesz. Kevés. Szavak, nagyképű, arcoskodó szavak, amik nálam nem válnak be, mert nem veszi észre, hogy az összes kijelentése azt takarja, itt minden róla szól... na. Haha, aranyos. Jobban tetszett az elején a visszafogott szőke, mint ez a mostani. Kezdtem azt hinni, hogy a sérülése helyretette, rájött arra, mit kúrt el. De nem. Most meg mégis mi történhet? Maximum nem keres fel, és akkor folytathatom megszokott életvitelemet anélkül, hogy napi szinten darabokra szedjem. Visszatolom a nyalókámat a számba, és egyszerűen eltűnök a helyszínről. Amúgy is van még dolgom, amit nem párban szoktak végrehajtani... nem, nem dugni megyek.
*Csak hallgattam a szavait, amik alaptalanok voltak. Legalábbis számomra. Nem voltam egoista, még akkor sem, ha mások úgy látják. Arról nem tehetek, hogy nem látja mindenki kapásból azt, ami vagyok. De ez így van jól… Ha egoista lennék, akkor már kapásból úgy állítottam volna ide, hogy elvállal és kész. Mert jó vagyok. De lássuk be, nem kevés kétely volt – és van is – bennem. Az, hogy nem látja egy dolog. Ha fent a pajzsa, avagy nem figyel oda, hogy mit érez felőlem nehogymár az én hibám legyen. Első dolog volt amit meg kellett tanulnom, hogy figyeljek a farkasomra mert sokkal több mindent megtudok, mint amit alapjáraton észre veszek. Bár tény, hogy sokszor olyat is, amit nem akarok. De ez most jelenleg mellékes. Elküldött… miközben feladatot ad? Mégis, hogy gondolta? Hogy majd kapásból megmutatom, hogy nem vagyok olyan erős még csak lelkileg sem, mint amilyennek mutatom magam? Fizikálisan meg egyértelmű… de ne felejtsük el, hogy minden csak viszonyítás kérdése. Persze, egy x száz éves farkassal nem vehetem fel a versenyt, azonban a kölykökkel igen. Csak nem vagyok versenyben, úgy próbálom csinálni, hogy jó legyen. Erre elcseszem. Nah se baj… lesz ez még így sem. Nem reagáltam a szavaira, amúgy sem lett volna időm. Hisz itt hagyott… vissza fordultam a kilátás felé és csak bambultam. Senki ne kérdezze, hogy merről fújt a szél vagy merre haladtak a felhők. Nem tudom, csak álltam és néztem egészen addig, míg rám nem sötétedett. De nem volt kedvem haza menni… elővadásztam a telefonom és írtam Apunak egy sms-t.
Címzett; Darren
„Területen vagyok, de egyedül szeretnék lenni. Az erdőben leszek… majd valamikor megyek. Ashley”
Elküldve az üzenetet lépkedtem az erdő felé és csak sétáltam, az est neszeit figyelve. Kizárva mindent… nem tudom meddig csináltam ezt a semmit, de valamikor az éjszaka közepén indultam el vissza, hogy pihenjek is, különben is már kint voltam a falkaterület határánál. S mivel nem mondtam, hogy elhagyom így nem is tettem. Nah, tudok én szót fogadni még ha nem is az erősségem a dolog. Haza érve csak egyszerűen bebújtam Darren mellé és egy puszit nyomva az arcára aludtam el. Ha esetleg kérdezett valamit, mert hát tudta, hogy kit keresek csak hárítottam és annyit mondtam, hogy; Sehogy. Nem fogok panaszkodni vagy sírni, hogy nem igazán jött össze. De egy kérdés azért cseszte a csőröm… és nem is voltam rest rákérdezni, hogy valóban egoista vagyok-e. A válasza után azonban nem forszíroztam, csak elfogadtam és megpróbáltam pihenni, Alex szavain rágódva, míg nem értek utol a rémálmaim… Ezektől Darren és a farkasa ölelése sem tudtak távol tartani. Pedig, örültem volna neki, ha valakinek sikerül. Ha legalább egyszer kipihenhetném magam.*
//Köszönöm a játékot.^^ Hazaérek és írom a kezdőt.//
Oké, van némi probléma. Egészen aprónak tűnt eleinte, olyan motorzajúnak, meg emberekkel telinek… Aztán észrevétlenül kicsit több lett belőle. Valami kigyúrt, IKEA-kezeslábast viselő pasas rohant föl a lakásomhoz, kopogott, káromkodott, amikor benézett, aztán azt mondta, hoztak nekem bútorokat. Úgy egy egész lakásra valót. Na, ekkor már én is káromkodtam, és sűrű anyázás közepette próbáltam megértetni a pasassal, hogy nekem erre nincs pénzem. Meg hogy én biztosan nem rendeltem semmit. Erre azt mondja, valaki már kifizette az egészet. Felhordták a cuccokat a lakásba, én meg néztem a rumlit, aztán kijöttem ide. Az érzéseim és gondolataim vadul kavarognak, és nem is próbálom elrejteni őket. Örülök ennek, még akkor is, ha sejtem, ki küldte – sőt, főleg úgy! –, de basszus… Ezzel csak megerősítette azt a gondolatot, sőt, tudást, hogy egzisztenciálisan kábé nulla vagyok. Nincsen keresetem, meleg ételt örülök, ha havonta egyszer eszek, máskülönben a farkasom által táplálkozom, és gyakorlatilag egy kitartott senki vagyok a falkában. Príma, pedig már kezdtem jól érezni magam itt. De most visszatért az érzet, hogy csak egy kolonc vagyok, farkasilag majdnem nulla, de egzisztenciálisan aztán teljesen az. És ez valami baromi fájdalmas ennyi jó hónap után. Azt, hogy ki küldte a cuccot, nem nehéz kilogikázni. Anyagilag két ismerősöm van, aki elég közel áll hozzám, hogy megtegye: Sue és Ash. Csakhogy Sue sosem járt idefönt, őt sosem hoznám föl a hegyre. Egy ember, és nekem túl rossz tapasztalatom van azzal, mi történik, ha embert viszünk a farkasok közé. Tudom, itt mások a népek, mint a szüleim voltak, de… De nem merek kockáztatni. Viszont így az egyetlen lehetséges magyarázat Ashley maradt. Ami annyit tesz, hogy számíthatok egy tajtékzó Mr. McLoydra a közeljövőben. Tekintetem a horizontot kémleli, és egészen elmereng, miközben a korláton könyökölök, és csak bámulok a semmibe. Nem hallok, és látni is alig látok. Mindeközben talpammal tudattalanul is egy dallamot verek. Príma, Darth Vader… Ez hogy jutott most azt eszembe?
Megint erre visz az utam, nem kérdés, futva teszem meg az utat a farkaslaktól idáig, és nem kis tempóban haladok, mert pont nem az a célom, hogy öregurasan kocorásszak, készülve a maratonra, ahol mindegy az idő, csak a részvétel a fontos. Hát nem éppen, nekem nem, azaz versenyt futok saját magammal, és ismét Rambosat játszom, mert most még egy idióta szalag is van a burámra kötve. Az összképet meg a derekamra kötött tárcsák rontják, mert azt is hoztam magammal, lehet súlyhúzásban fogok indulni, csak találjak egy jó hevedert. Akkor az is benne van a pakliban, hogy a seggemet verem szét ezekkel a szarokkal, mint most, de vagyok akkora őrült, hogy ennek ellenére semmit se lassítsak, csak akkor, amikor felérek. Azért egy győzelmi táncot megejtek, meg egy beintést, egyenesen a bolhás csürhe territóriuma felé, amolyan ezt nektek típusút, mert ez már úgy kikívánkozott belőlem, na. Aztán jöhet a tárcsák leszerelése, és az itt lévő, aki nem más, mint Samuel, a harmadik kölyök a falkában. Ja, hogy látta, nem csak ülni tudok és semmit sem csinálni... na baszki, hát ezt nem kalkuláltam bele, de hol érdekel? Amúgy is jönnek az akciók, ki fog derülni azoknak is, akik eddig azt hitték, egész nap csak a hosszú távú ülést gyakorlom, hogy elvigyem a bajnoki címet. Nem, nem éppen, szoktam edzeni is, nem is keveset. Miután levágom a tárcsáimat hatalmas csörömpölés közepette, a srácra nézek. Öcsécském, ennek elvették a játékát, mert olyan fancsali képet vág, hogy most egy citromot dugnék a szájába, akkor sem változna semmit. -Szia! Ha már így összefutottunk, azaz én ide loholtam, akkor már köszönök is, aztán várok, de a pofámból láthatja, azt próbálom megfejteni, éppen mi baja van? Mert hogy ő a harmadik kölyök, akinél valami nem kerek, az tuti. Ez pedig most már minden bizonnyal kölyök sajátosság lesz, mert más nem lehet. Csak egyet látnék vigyorogni, csak egyet... akkor esküszöm seggen csókolom az összeset, na de így? Rohadjak meg, én nem vagyok pszichomókus, de ez már nekem is furcsa. James nyugdíjba ment? Arról meg lemaradtam, de jó lenne, ha ismét praktizálna, mert lassan sorszámot kell hozzá tépetni a kölykökkel. Hm... kár, hogy nincs nálam, egyet benyomnék Sam kezébe, hogy legyen nála, és robogjon el hozzá sürgősen.
Bambulásomat léptek ütemes dobogása szakítja meg. Fülelek, de nem hallok egy masírozó Betolakodó-hadsereget, csupán egyetlen embert, viszont nem tudom, ő kiféle-miféle lehet. A szag azonban megelőzi, mint valami rossz rajzfilmben, így már tudom előre, hogy egy közülünk. Ezért el sem mozdulok innen. Ashnek hála valószínűleg az egész falkában tudják, hogy egy nyámnyila kis izé vagyok, papucsállatka, vagy mi a szösz, nincs értelme elfutni innen. Amúgy sem szokásom különösebben törődni azzal, amit mások gondolnak. Meg aztán… lehet szükségem lesz valakire, akivel összerakhatok egy szekrényt. Meg egy ágyat. Meg úgy egy komplett szettet, ha már „valaki” volt olyan kedves, hogy küldjön nekem egyet. Valamiféle vigyort a képemre erőltetek, amikor megfordulok, hogy szembenézzek az érkezővel. Alexet nem ismerem annyira, de ez nem nagy csoda… Sokan vannak, akiket nem ismerek, annyira, amennyire szeretnék ebben a falkában. De hiába, van nekem háromszáz évem, talán több is, hogy megismerjem őket. Vagy megmurdálok a következő pár hónapban. Mindkettő lehetőségnek minősül, azt hiszem. – Üdv – mosolygok rá. Kicsit mű, kicsit fura, kicsit szar is lett ebből, de nem baj, a szándék a fontos. vagy olyasmi. Tényleg gondolkodok azon, hogy elmegyek Sue-hoz. A lány mindig jókedvre tud deríteni. Csakhogy van pár kicsomagolni meg összerakni való bútor a lakásomban, és jó lenne őket minél hamarabb elintézni, különben gondban leszünk. Nehogy én legyek az, aki leülni sem tud, annyi cucca van! Meg két kanapéja. Eszem megáll, komolyan mondom. Mondjuk pár hónappal ezelőtt itt valami más éppenséggel fölállt. Eh, remek… Az ilyesmit ki kéne rekesztenem az agyamból. – Kérhetek tőled segítséget? – kérdezem. Nem, nem fogok azzal indítani, hogy mit keres itt fönt… Ugyanúgy az ő falkájának a területe is ez, mint az enyém. Sőt, inkább. Szóval csak ácsorgok, nézek, és gondolkodom. Hátha tud segíteni nekem. De ahhoz be kellene avatni dolgokba. – Ash… Nos, legalábbis valószínűleg ő rendelt nekem vadonatúj bútorszettet. Csak az a baj – Nyeld vissza a marhaságot, Sammie, nem fogod a nyakára zúdítani! –, hogy kellene nekem némi segítség a levitelében. Mármint a réginek. Nem tudok egyedül lehordani mindent. Megtennéd, hogy kisegítesz, Alex? Tessék, még egész szépen is nézek rá. Nem hiszem, hogy kétségbeesést látna a tekintetemben. Az érzelmeimet már egészen jól tudom palástolni.
Felérek, köszönök, levedlek és minden egyéb, de ezzel az erővel simán elmehetnék fürdeni is, mert szerencsétlen kölyök olyan szinten elbambul, hogy addig háromszor is megjárom az utat, mire felfogja, mi történt. Na de miért? Nem haraptam meg, nem vicsorogtam, nem csináltam semmit, és éhes sem vagyok, sem más, hogy veszélyben érezze magát. Aztán köszön, a mosolya meg erőltetett, hát tudom én, hogy nincs randink, meg nem engem várt volna, de na. Nem szólt előre, hogy itt lenne találkozója, és ki sem írta, nem vagyok én bébicsősz, hogy az erkölcsre figyeljek a kölyköknél. Marha türelmes vagyok, abban világbajnok, így nem kezdem el sürgetni, hogy szólaljon már meg, én sem szoktam sokat beszélni, akkor meg? És kérdez... pofám leszakad. Samuel kérdezni mert, csoda történt, és nem vörösödik el. Jó úton jár, azaz elindult valamerre, na de ha ilyen fülét-farkát behúzó hím címre pályázik, hát én kiverem belőle. -Persze. Már miért ne kérhetne? Egy csapatban játszunk, nem kettőben, miért utasítanám el? Aztán várok, mert most kb. úgy fest, mint aki mindjárt meggondolja magát, vagy bejelenti, viccelt. Érdekes kölyök, azt meg kell hagyni, és jó, hogy nincs több a falkában, mert eddig egyikről sem tudom azt mondani, magabiztos, jókedvű, optimista, és ilyesmi. -Hm? Oké... de... állj már a sarkadra. Felvonom a szemöldököm, mert olyan zavarban van akkor, amikor Darren kölykét említi, hogy öröm nézni. Menten összeszarom magam, komolyan mondom. Azt sem vágom, hogy hagyhatja, hogy az a csajszi elverje... egyszerűen nem értem, ennyire nem lehet puhány, azt rólam hiszik, nem róla. Így akarja becserkészni a kölyök nőstényt? Hát baszki, az marha nehéz lesz. -Hím vagy, nem nőstény. Felvilágosítom, mielőtt elfelejtené végképp, mert én nem tudom, mi van a mai srácokkal, de ez abszurd. Itt áll előttem egy kölyök hím, és kb. úgy viselkedik, mint egy korunkbeli nőstény. Na ne már. Töke van, golyói, akkor meg? Ne legyen már anyám asszony katonája, mert kifekszem, pláne ha Kangunartnak készül, akkor meg főleg ne. Bólintok, naná, hogy kisegítem, nem vagyok tuskó, és ha megkért, szívesen vállalom. A bútorokat elbírom, nem okoz problémát, annyi időt meg tudok szakítani, hogy megoldjam a kérdést.
Szám apró mosolyra húzódik, amikor azt mondja, segít nekem. Egyedül órákon át cipelhetném, vonszolhatnám, húzogathatnám a cuccot, aztán mehetnék a gyengélkedőre, mert falhoz préselt az a szar a lépcsőfordulóban. Nem lenne szép látvány. És még a vidámpark után sem vagyok képes felfogni, miért küldött Ashley nekem ilyen csomagot. Vajon tudta, mennyire megaláz ezzel, főleg önmagam előtt? Talán igen, talán nem. Jobban félek egy másik kérdéstől. Ha tudta, vajon elgondolkodott egy pillanatig is rajta? Félek, erre nemleges lesz a válaszom… – Köszönöm – mondom, és tényleg hálát érzek iránta. Farkasom is kilőne a másik irányába, de visszapattan a pajzsáról, ami frusztrálja a kis farkast. Körbe-körbejárja a buborékot, keres valamiféle fogódzkodót, amíg vissza nem kényszerítem. Nem kell, hogy véletlenül rossz néven vegye Alex „rejtőzködését”. A következő szavaira viszont egy pillanatra magasba szalad a szemöldököm. Nem ennyire egyenesen, de többektől is megkaptam már ezt. Most azonban más a helyzet, ami mellett nem mehetek el egyszerűen. – Nem nyomhatom a képébe, hogy köszönöm, de nem kell a könyöradomány. Főleg amíg nem tudom, miért kaptam… – mondom. na, nem mintha nehéz lenne kitalálni. A lakásomtól távol tartok mindenkit, de a tény, miszerint elődöm nem sokat adott a hely karban vagy éppen tisztán tartására túléli a lakóját. Senki sem látta még, mekkora a kár, vagy azt, hogy szombat esténként általában barna víz folyik lefelé, vasárnap meg egész nap vörösrézre emlékeztet az íze… Ők erről nem tudnak. És Alex most rá fog jönni. Mert felhívtam. Ó, basszus… Elé pördülök, és úgy nézek rá, már-már esdeklően. – Alex, meg kell ígérned valamit… Kérlek. Bármit látsz odafönt, nem fogsz szólni róla senkinek... Még akkor sem, ha kibelezett japán iskolás lányok lógnak a plafonról, oké? A következő szavait hallva azonban nem csak elhúzom a számat. Megtorpanok. A vidámpark óta jóval érzékenyebb vagyok ezekre a dolgokra, jobban zavar, idegesít úgymond. Általában nem, de ha valaki ennyire direkt módon rávilágít akkor… – Köszi, de ezt tegnap is éreztem, amikor kicsaptam – vetem oda, mielőtt egyáltalán rájönném, mi habzik elő a pofámból. Amikor már felérem csöppnyi agyammal is, amit mondtam bűnbánóan nézek rá. Nem akartam nekimenni ilyen módon, még csak szarkasztikus sem akartam lenni. Á, ez a bútordolog kikészít… – Sajnálom, nem akartam… Csak kicsúszott.
-Nincs mit. Mivel nincs itt senki rajtunk kívül, és szerencsétlen kölyök farkasa meg mandinert kapott, hát leengedem a pajzsomat, hogy ne legyen már egyoldalú a dolog. Ha ismerkedni akar, ám tegye, ma jó napom van, felcsaptam irgalmas szamaritánusnak, csúcs. Ashley bútort rendelt neki... hát ezek után kurvára érdekel, mi a gáz, hogy erre szükség volt, mert hogy valami nem kerek, az tuti, de szöget üt a fejembe. Csak úgy senki nem folyamodik ilyesmihez. Ja, hogy nem éppen visszafogottan, meg diplomatikusan közlöm vele a véleményemet? Most mit finomkodjak? Nem egy picsogó nőstény, hogy erre legyen szüksége. Ha mégis, hát akkor biztos, hogy a homlokom közepére szalad a szemöldököm. -Oka volt. Ezzel letudom a dolgot, mert közöm nincs hozzá, de hülye nem vagyok. Ugyan nem jártam még sosem abban a lakásban, de a bútorok állapotát el tudom képzelni, ha a kiscsaj ezt megtette. Rohadjak meg, már csak azt nem értem, hogy a kölyök miért nem nyitja ki a száját? Falkatag, egy család vagyunk, bajban van, akkor segítünk, ennyi. Nincs helye szégyenlősködésnek, vagy ilyesminek, még ha ezt kurva nehéz is elfogadnia. Azon is felszalad a szemöldököm, ahogy előttem köt ki. Ugye nem akar a nyakamba ugrani, ugye nem? Baszki, az nagyon hülyén venné ki magát, ha lógna rajtam, mint egy karácsonyfa dísz. -Rendben. Hullákat tárol a lakásban? Azt éreznénk, de bútort sem kapott volna, tehát más van a háttérben, de ha egyszer azt mondom, kussolok, akkor kussolok. Kamasz hím, aki láthatóan attól is zavarban van, hogy Ashley nevét kimondja. Ezen vigyorognom kell. A tini csajok viselkednek így, nem a hímek... de ez a kölyök... óriási. -Szuper. Akkor viselkedj is úgy. Most már röhögök, mert hát na, ha valamire nem voltam kíváncsi, hát az az, hogy mikor él nemi életet, még ha magával is. Nem rajta röhögök, hanem a kialakult helyzeten, és azon, ahogy rádöbben, hogyan fakadt ki. Az arca egy tanulmány, ahogy visszakozni akar, én meg le nem törlöm a vigyort a képemről. -Ne sajnáld. Még egy okét is mutatok neki, de ha ez kell ahhoz, hogy ráébredjen, hogy töke van, akkor beszólok még neki kétszer, ezen ne múljék. Tulajdonképpen szórakoztató a társasága, ezt nem tagadhatom. Felőlem most is indulhatunk, rendezzük be minél hamarabb a lakását, hogy otthon érezze magát.
Farkasom, mikor a pajzs eltűnik, a másikhoz caplat, körbeugrálja, aztán képen nyalintja, majd arrébb is ugrik, nehogy az idősebb utána kapjon. Furcsa, az idősebb farkasokkal mostanában egyre jobban kijön. Ezt már Odette mellett is éreztem rajta, azóta meg valahogy a falkával is sokkal jobban összehaverkodott, mint eddig. Komolyan, mire nem képes egy alulméretezett, alkalmasint gyorsan kiszőrösödő nőstény a hímekkel, igaz? – Igen, volt – ismerem be, de próbálom nem hajtani le a fejem hozzá. Szégyellem, ahogy élek? Basszus, melyik tizenéves kis vakarcs ne szégyellné? Úgy értem… Oké, nem a szüleimnél tespedek, nem tartatom el magam senkivel, és eddig a magam lábán álltam meg. Na igen ám, csak van egy pont, amikor ez már nem igazán működik. És szerintem ez az, amikor az embert a málló tapéta szaga nem nagyon hagyja aludni. Bólintok, amikor beleegyezik, és később még együtt is nevetek vele. Most mondjam azt, hogy meg fogom próbálni? Ostobaság lenne, az elmúlt években mást sem próbáltam. Mondjuk a vidámpark után már legalább tudom, van értelme keményebben próbálkozni. Mert mondhat bárki bármit, egy kamasz kölyöknek, mint amilyen én vagyok, egy hátán fekvő csaj jelenti a legnagyobb motivációs segédletet. Még akkor is, ha az illető képes alkalmanként úgy kinézni, mint aki elfelejtette használni a borotvát az elmúlt két-háromszáz évben. Most már hang nélkül, kis szégyenemet dédelgetve haladok előre. Yetta járt már nálam, és őt nem zavarta… Ash meg más eset. Alex reakciójától viszont félek. Nem nevezhetem őt a barátomnak, aki szemet hunyna az életstílusom fölött, és én nem akarom, hogy az egész falka megtudja, miként élek. Nem bírnám elviselni azt a szégyent, ha ez kitudódna. Azt pedig még kevésbé, ha valaki segíteni akarna rajtam. Nem, nem is ez lenne a baj… A segítséget elfogadom. Azt csak a hülyék, meg a dominánsok utasítják vissza. Egyszerűen nem szeretem, ha „megkönyörülnek” rajtam. ha nem tudok valamit elérni a saját erőmből, ha nem tudok magamnak olyan körülményeket teremteni, ahol szeretek élni, akkor rohadtul megérdemlem, amit kapok. A farkaslakhoz érve fölmászok a lépcsőn, és benyitok az ajtómon. A zárral kár is lenne szórakozni, hol tart, hol nem. Pedig maga az ajtó még nem néz ki rosszul. Viszont a nappali, ahova jutunk… Na, ez a rémálom maga. A dobozok, amiket a falhoz támasztottak, nem javítanak semmit az összképen, még akkor sem, ha a kanapénak, és a kinyitható ágynak nem lóg ki semmije. A fotel már más kérdés… – Mondd, hogy szerinted sem szörnyű annyira – nézek rá kérlelő tekintettel.
Bestiám tűri a kölyök játszadozását, halál nyugodt, amikor a kicsi elugrik, nem kap utána, csak megböki, játékosan, hogy hívja, kergetőzzenek egyet. A látszat sokszor csal, élő példa, hogy egy felnőtt hím is tud szórakozni, ha arról van szó, akár kölyökkel is. Bár Sam farkasa félénkebb, de egyszer megérti, itt senki nem akarja bántani, ideje bátrabban viszonyulni mindenhez és mindenkihez. Főleg ha Kangunart akar lenni, mert ott nem lesz elég, ha félénken, visszafogottan próbál információhoz jutni. Bár... ha előadja az elárvult kölyköt... hm... nem is rossz ötlet. -Mégis szégyelled. Nem kell látnoknak lennem ahhoz, hogy érezzem, valami zavarja, valamiért nagyon is aggasztja az, hogy Ashley vett neki bútort. Sejtem, hogy ezek szerint vagy semmije nincs, vagy matracon alszik, de azt még mindig nem értem, hogy miért nem szól? Miért nem keres meg egyvalakit, akiben bízik? Falka vagyunk baszki, még akkor is, ha ő kamasz, és meg akarja mutatni mindenkinek, egyedül is megáll a lábán. Na ja, ezt lehet művelni, csak nem mocsáron kellene lavírozni hozzá. Viszont nem reménytelen a kölyök, ha ilyen kiakadásokra képes, még a végén tényleg hím lesz belőle, ha így halad. A szituáció röhejes, naná, hogy röhögök, és most először adok hálát mindenkinek, hogy Sam szerényebb, mert a vagányabbja még képes lett volna megmutatni azt is, mire gondolt konkrétan. Kösz, nem lennék rá kíváncsi, azt hiszem pontosan tudom, hogyan működnek a hímek, ha éppen arról van szó. Egy hang nélkül követem, megígértem, senkinek nem fedem fel a titkát, és ez így is marad. Nem egy maratoni túra, míg visszaérünk a farkaslakhoz, azt is tudom, a kölyök hanyadikon lakik, de hogy melyik az ő lakása, azt csak nagyjából. Már az is érdekes, ahogy az ajtó kinéz, észrevétlenül bólintok, ezt meg kell csinálni, nincs mese. Amint benyit, és meglátom, mi tárul elém, mindent értek. Samre pillantok, aztán vissza a lakásra. Nem, nem zavar a látvány, illetve nem úgy zavar, a kérdésre nemet intek a fejemmel, laktam már én is szabad ég alatt, vagy ahol helyet találtunk, így nem rettent el a lakása, de most viszont ötletem van. -Mindjárt jövök, el ne menj. Lerobogok az elsőre, onnan jó pár perc elteltével jókora linóleumot cipelek fel, amit levágok az ajtó elé, majd ismét eltűnök, hogy később festékkel, létrával, tapétával és egyebekkel térjek vissza. Ezt a lakást én rendbe fogom vágni, nem is értem, hogy nem vette észre senki, hogy Sam része lepusztult. Ki lakott itt utoljára? Mindegy, leszarom, a lényeg, hogy a kecó jól fog kinézni a végére. -Bútorok ki, le. Tapéta le, linóleum kuka. Utána pedig meló, kipofozzuk. Senki nem fog róla tudni, Sam. Hiszen a szavamat adtam, vagy mit, és azt nem szoktam megszegni, na de hogy a kölyök nem fog ilyen körülmények között lakni, az kurva élet. Itt vagyok, segítek, megcsináljuk, szebb lesz, mint új korában. Nekilátok a melónak, a bútorokat lazán töröm darabokra, hogy utána könnyedén szállítsuk le. A linóleumot egy pillanat alatt szedem fel, aztán jöhet a tapéta, azaz lerángatni a falról, hogy utána kezdhessük a munkát. Az ajtót ugyan nem most fogom megcsinálni, de felveszem a listára. Masako után szabadon már profi vagyok benne.
Farkasom még örömködik két sort a nagyobbiknak, aztán visszahúzódik, és onnan szemléli, mit lép az idősebbik. Amikor a másik megböki, és kergetőzésre hívja, az energiái már ki is lőnek, csak éppen az idősebbik felé. Ó, te kis hülye, szerintem azt akarta, hogy te legyél a „menekülő” ebben a játékban… De most nem tudok rá igazán haragudni. Megvan a magam agóniája, keresztútja, amin át kell verekednem magam, és ez a lakásom. Jó, ez egy idióta hasonlít volt. – Igen. Szégyellem, hogy önerőből képtelen vagyok bármit is kezdeni vele – mondom, és remélem, lezártnak tekinthetjük a témát. Úgy értem… Basszus, évekig megálltam a saját lábamon, küzdöttem ugyan az életben maradásért, de fent tudtam tartani magamat. Most viszont teljesen meg vagyok lőve. Mondjuk lehet elmegyek a Wainwright-klán valamelyik tagjához, hátha adnak valami munkát, mert ez így katasztrófa. Azután el tudnám kezdeni felújítgatni a lakást. Szépen, sorjában. Mikor az ajtót kinyitom, hallom, ahogy Hannibál, az oposszum, akivel anno parázs háborút vívtunk, most meg kebelbarátok lettünk, fölpattan megszokott helyéről, és elindul a falba vájt lyuk felé. Ő is megérezte, valami ösztönös szinten a másik, idősebb ragadozót, és úgy döntött, ideje neki is kaját szerezni. Mióta az egereket és egyéb rágcsálókat hosszadalmas harcok során kiirtottuk innen, el kell járnia az erdőbe kajáért, én pedig félek, egy másik farkas elkapja valamikor. Bólintok, amikor megy, és várok ott az ajtó mellett ácsorogva. Szerencsémre senki sem sétál errefelé, így nyugodtan hagyhatom az ajtót nyitva. Amikor meglátom a cuccokat, heves fejrázásba kezdek. – Alex, nem fogadhatom el. Nem tudok fizetni, nem tudom semmivel meghálálni… Így meg nem fogadhatom el! – nézek rá. A „senki sem fog tudni róla” résznél viszont tartásom megereszkedik. Beadom a derekam, nincs mese. Ez hosszadalmas kínszenvedés lesz, de meg fogjuk csinálni. És én ott fogok melózni rajta, Alex mellett, mert azt már tényleg nem tűröm el, hogy valaki csak könyörületből megcsinálja. Mondta ezt egy tizenhét éves. Ó, basszus, én tényleg generációt tévesztettem… A bűtorok összetörésében és a tapéta leszedésében próbálok segédkezni. Mindkettő furcsa élvezetet, és ürességet is nyújt egyszerre. Baromi sokáig laktam már ezen a helyen, baromi sokáig viseltem el a doh, a por és a rothadás szagát, ami áradt a saját ágyamból is… Most örülök, hogy megszabadulhatok tőlük. – Meddig fog tartanim, Alex? És mondd meg, miként segíthetek a legtöbbet – nézek rá. Ezek számomra igenis fontos kérdések, már csak azért is, mert valahol addig meg kell húznom magam. Valahogy kétlem, hogy egy nap alatt végzünk majd.
Figyelem a farkasainkat, de amikor a kölyök ezerrel az enyém felé indul el, hangosan röhögni kezdek. A félreértés nagymestere, így is lehet fogalmazni, na de a bolhásom nem veszi zokon a dolgot, sprintelni kezd a kicsi elől, és így ingerli, hogy kövesse. Akkor így játszanak, nincs ezzel gond. A fiú szavait hallva felvonom a szemöldökömet... nem tudtam, hogy kőműves, szobafestő-mázoló és lakberendező is egyben. Na akkor szégyellhetné, hogy nem tud mit kezdeni a kéróval, de addig? -Felesleges. Csak tudnám, hogy Sam mikor fogja fel, hogy egy falka tagja? Nem számkivetett, hogy barlangban lakjon, hanem van egy családja, akiknek nyugodtan kinyithatja a kicsi száját, ha szarban van. Ja, a büszkeség... a tinik sajátja, hogy nehogy már szóljunk, mert mégis mit gondolnak róluk? KI mondta azt, hogy az egész falka előtt kell bejelenteni? Lehet szólni egynek is, és az biztos nem plakátolja ki a városban, de még szórlapozni sem fog, hogy a világ tudtára adja a másik gondját. Őrület... A lakást látva már fordulok is, ennyi elég volt belőle, és nem azért megyek, mert most sajnálom a fiút, hanem tudom, milyen gány körülmények között lakni. A cuccokkal térek vissza, akkor ideje helyre kis pecót csinálni belőle. De ez miért nem tűnt fel senkinek? Miért nem tud arról a kutya sem, hogy az egyik lakást így hazavágták? Mindegy, leszarom, a feladat adott. -Csend. Kurva jó kis lakás lesz. Felmérem a károkat, és a vakolással nyitunk, meghagyva azt a lyukat, ahol az oposszum távozott, nem fogom befalazni. Az azért nem tart olyan sokáig, és amíg szárad, jöhet az új linóleum. Lazán bevágom a lakás kellős közepére, hogy ott mérjük ki, hova mekkora darab kell, és ne úgy nézzen ki, mint az összefoltozott szőnyeg. Amint ez megvan, már csak egy apró igazítás, kezdődhet a penésztelenítés, na meg a szellőztetés. -Maximálisan két nap. Nálam van hely. Ma szárad a vakolat, holnap festünk, holnap utánra készen lesz. Intek neki, pakoljon össze néhány cuccot, és ha megvan, akkor elirányítom a saját lakásom felé, nekem még ajtót kell csinálnom. Mára végeztünk, pihenjen, holnapra kell az ereje.
Felesleges? Talán tényleg az. Ez tipikusan olyan dolog, amit nem tudok, amiben nem vagyok biztos, és ami rettenetesen idegesít. Ha felesleges lenne, akkor az egész rohadt eddigi életem, minden egyes gondolatom, ami ekörül forgott – márpedig volt egy pár, nekem elhihetik – szintén feleslegessé vált. És ilyenkor kellene föltennem a kérdést, hogy ki vagyok én, de ennyire azért még nem drámai a helyzet. Szólni azonban nem szólok semmit, hagyom, hogy a farkasom üldözze a másikat. Istenem, a kis idióta, ha a múltkor, a vidámparkban lett volna ilyen, talán nem is lennék bajban. – Tudom… – felelem arra, hogy jó kis lakás lesz ez. Tudom, hiszen én is láttam benne a lehetőséget, meg azt, mit lehetne kihozni belőle, de sosem voltak meg hozzá a lehetőségeim. Nem, még kicsi vagyok, emberként mindenképp, farkasként pedig éppen csak hívhatom magam „farkasnak”, nem pedig „kölyöknek”, ami szintén nem dobta föl a hangulatom. Talán ezért sem mentem senkihez. Be akartam bizonyítani, hogy kemény, tökös legény vagyok, aki együtt tud élni a problémáival, amíg meg nem oldja őket. Barom vagyok? ja, ez elég erősen valószínű. – Azt viszont végképp nem fogadhatom el, Alex. És köszönöm, amit teszel – mondom, és ténylegesen hálás is vagyok. De van itt valami, amiből nem engedhetek. Nem, nem lehet, hogy beköltözzek hozzá, ezzel már tényleg a becsületem utolsó, aprócska morzsái tűnnének el, egyenesen az önbecsülésem mellett. Ez az a pont, ahol muszáj meghúznom a határt, és inkább első adandó alkalommal a Nappali felé veszem az utam, mármint a közös felé, mert ahogy láttam, az enyém jelenleg úgy néz ki, mint egy háborús övezet, ahol valaki felrobbantott egy bombát. Ez még mindig az agyamban motoszkál, amikor leülök a kanapéra, és a kezembe temetem az arcomat. Nem tudom, mi következik most, vagy hogyan fog alakulni, de az biztos, hogy most tettem egy baromi nagy lépést. De vajon melyik irányba? Úgy értem… Fasza, még azt sem tudom, hogy értem. Ez a jó hozzáállás a következő pár száz évre…
Annyira jó nekem, Sam is tudja, hogy hatalmas lehetőségek vannak a kérójában... ez eddig jó. Na de ha egyedül nem boldogult vele, akkor legalább egyvalakinek szólt volna, félretéve a makacsságát, és a majd én bebizonyítom, hogy egyedül is megváltom a világot felfogást. Ez nem így megy, sajnos van, amikor nem szégyen elfogadni a segítséget, esetleg kérni, és ez nem jelent megalázottságot, csak azt, hogy a kölyök használja az eszét, ami megadatott neki. -Szuper. Azért nem fogom körberepkedni a szobát, mert igazat adott nekem, franc az egészbe, most meló van, és ez számít. Nem vagyok lakberendező, de néhány dolgot meg tudok csinálni, és ha azt mondom, jó lesz a lakás, akkor jó is lesz. A vakolás kész, az oposszum járata meghagyva, nehogy már befalazzam itt a szerencsétlent, majd csinálunk valami pofás kis bejáratot neki, mintha az a lyuk direkt lenne ott. A padló rendben, szerencsére az nem volt sérült, kisebb takarítás után lazán rátehető a linóleum is, ami nem vesz túl sok időt igénybe, de a munka többi része holnapra marad. -Oké. Ráerőltetni semmit nem fogok, de vigyorgok, ha a közös nappalit választja, szíve-joga, győzködni nem fogom. A rumli nagyját eltakarítom, a tapéta és egyebek maradnak. Azt holnap megcsinálom, hogy még az új bútorokat is betehessük majd. Az ablakot sem zárom be, had száradjon minden gyorsabban, és a saját lakásom felé veszem az irányt, egy intéssel köszönve el a kölyöktől. Mennyire értette meg, hogy nem mehet úgy tovább, ahogy csinálja? Fingom nincs, de az biztos, hogy erősen elgondolkodott, és ez már jó. Elindult az úton.
Felkacagok azon, ahogy Ryan felkap és az anyósülésre tessékel egy határozott mozdulattal, anélkül, hogy istenesen bevágnám a kocsi fémjébe a fejemet. Ez hiányzott már... a féktelen száguldás, a látszatnyi gondtalanság, csipetnyi őrültséggel és szórakozással megspékelve. Merthogy nem kocsikázásból áll az egész, Ryannek terve is van, melyet nem rest megosztani velem az őrült tempó közepette, ahogy elhajtunk az illegalitásban partizó társaságtól. Én pedig gondolkodás nélkül megyek bele, nem kételkedve abban, amit már anyám is megmondott anno: bennem jó mélyen egy színésznő veszett el. Ha tudná bárki is apámon kívül, milyen tökélyre fejlesztettem már a dolgot... Hiányzott egyébként ez az önfeledt része az egykori életemnek, azt kell, hogy mondjam. Még úgy is, hogy tudom, Bells nem örül neki, hogy leléptem szem elől és valószínűleg "önjelölt gyámomnak", alias Danténak is be fog számolni róla - ha a hegyiek falka-szaga nem árulkodna a bőrömön eléggé arról, hogy kikkel is lógtam ma este. De nem hiszem, hogy megbánnám. Csak áldom az eszemet, hogy Ryant sikerült majdnem letarolni a nagy sietségben - jobb embert aligha találhattam volna egy ilyesfajta "bulira". Ahogy közli, lassan megérkezünk, úgy szusszanva nyomom le az ajtó zárjait a hitelesség kedvéért. - Ne itt bukjuk már el a dolgot. - sandítok rá bujkáló mosollyal, s nem is én lennék, ha nem tenném hozzá kacéran: - De meg is kötözhetsz, ha a klasszikus módszereket szereted. - Szélesedik ki szép ívű, játékos mosolyom... melynek nyoma sincs, ahogy lassítunk a kocsival. Igyekszem olyan dolgokra gondolni, amik félelmet keltenek bennem, riadtságot... az elrablást nem igen kell képzelegnem, van már benne tapasztalatom pechemre.
Szerencsétlen verdámat nem kíméltem, mikor kilőttem és elhagytuk a helyszínt, az, hogy Berger csinos kísérője kétségbeesett arccal állt ott, az még megvan, a többi nincs, a sebességé a főszerep. Elraboltam, kívülről így tűnik, de szó sincs erről, mit raboljak el rajta, amikor ő maga is arra várt, hogy tűnjünk már el onnan a fenébe, és száguldozzunk féktelenül? Ötletemet azért megosztom Danával, tudom, hogy vevő a poénokra, nem fog hisztériát levágni az őrült tervem miatt. Nem is csalódok, hiszen vigyorogva bólint rá. Kell ennél jobb cinkostárs? Ednek üzentem, majd odaér, gondolom már ezerrel tép a kilátó felé, hogy idióta öccse már megint mi a fenével akarja ennyire boldoggá tenni. Apukám, majd meglátod, de hogy a képedre fagy majd a mosoly, azt már most tudom. Megérkezünk, lassítok, és végül fékezek. Az ajtók zárására bólintok, aztán a vigyort eltüntetem a képemről... kicsit. -Helyes. Á, minek? Kölyök vagy, azt Darren is tudja, hogy velük szemben tök felesleges az erőszak, kötözés és ilyesmi. Akkor... indulás. Úgy pattanok ki a kocsiból, mintha kötelező lenne, és rongyolok át a másik oldalra, hogy előbb a zárat kinyitva, az ajtót is feltépjem, majd kiszedjem onnan Danát. Lazán a vállamra dobom, ha vergődik, az sem zavar, de széles vigyorral állok meg a bátyus előtt. -Nézd mit hoztam, meglepetés. Bár nem kötöttem át neked masnival, de fogadd sok szeretettel. Tőlem... neked. Felemelem a kis nőstényt és mint valami győzelmi zászlót, úgy adom át Ednek a fejem fölül előre nyújtva. Előbb-utóbb csak elveszi, nem?
Cseszd meg Ryan, mi a fészkes fenét műveltél már megint? Ha most előhozakodik rólam valami pornófelvétellel, mint múltkor az az újság, én... mi? Megölni úgyse ölném, egyrészt mert nem adná valami olcsón a bőrét, másrészt - és a lényeg - a testvérem és ezt akkor se tenném meg, ha lenne rá alkalmam. Eltettem a mobilom, miután megkaptam az üzenetét, és amilyen gyorsan csak tudtam, a kilátohoz siettem - Ash-t természetesen otthon hagytam, csak annyit mondtam, hova megyek és ha több darabban kerülünk elő Ryannel, akkor az öcskös megint elvetette a sulykot. Bár belegondolva... múltkor kiengedtem a fáradt gőzt, és a farkasom sincs a ketrecében már pár napja. Kicsit ez ijesztő amúgy, de már ideje volt. Energiáim hűvösen ölelnek körbe, ahogy figyelem a felém tartó viking porontyot, vállán a zsákmánnyal. Gyanakodva húzom össze a szemem, ami csak akkor kerekedik ki, mikor megérzem, hogy a kölyök egy betolakodó. ~ Tejesen elment az eszed? ~ estem neki, de csak gondolatban, s figyeltem, ahogy felemelte a lányt. - Ne tartogasd, tedd már le! - böktem a fejemmel a lábam elé, hogy oda kérem, és karba fontam a kezem a mellkasom előtt. ~ Remélem a Teremtője egy idióta izomagy, aki hörögve rohan fél percen belül utána, a falkájukkal együtt, egyenesen a hegyre! Felfogtad egyáltalán, hogy mekkora veszélynek teszel ki mindenkit? - A polgármester kislánya... - szusszantam egyet. - Lássuk, miből élünk. - A szemem sárgán villant, farkasom pedig szinte rávetette magát az övére, ha fent is volt a pajzsa, attól elköszönhetett, kiveséztem, a korát, a mentalitását, a szagát - nem, nem a falkaszag érdekelt -, a szám pedig egy ponton megrándult, de semmit se szóltam, csak visszahúztam a farkasom. - Kicsit csoffadt - summáztam végül a véleményem, majd az öcskösre néztem. - Jobbat nem találtál? Vacsorának sovány, átharapáshoz kevés, megdugni... meg akarod? - vontam fel enyhe érdeklődéssel a szemöldököm, továbbra is sárga íriszeimmel fürkészve őt. A farkasom a nagybátyja körül ólálkodott, nem örült ő se annak, hogy kölyköt hozott elé a másik, annak meg pláne nem, hogy ez a kölyök totálisan olyan területen van a territóriumunkon, ahol nem szeretünk idegent látni, vagy más falkából valót, de még kóbort se igazán.
Dacos szusszanással hagyom magamat kirángatni a kocsiból, s még azon sem problémázom, hogy Ryan kissé talán indulatosabban ragadja meg a karomat, mint az kellemes volna. Cserébe jól bordán rúgom a térdemmel, mikor a vállára kap. Hadakozni nincs időm, mert letesz és szemközt találom magamat Darrenel. Nagyot nyeltem, noha a szavaira nem tudtam megállni, hogy ne vágjak egy apró fintort. - Én is örülök neked, Northlake. - Vetettem oda dacosan, hogy a következő pillanatban már a megjátszott riadtság némileg őszintébe csapjon át. Kellett a fenének a pajzs, mikor esélyem se lenne egyikőjük ellen vele, így meg, hogy megjátszanom se kell igazán a dolgot, főleg nincs rá szükségem! Farkasom izmai megfeszültek, ugyan akkor a földhöz lapult szinte, "megadóan szűkölve", amikor a másik - akinek kora, ereje nemhogy duplája, de vagy hatszorosa az övének - farkas rárontott. Szubmisszívnak azért nem nevezném a bundás kisasszonyt bennem, de érezhetően nem alakult még ki konkrét "mentalitás" nála. Van arra ötven éve, nem igaz? - 'nyádat. - Morrantam Darren szavaira, s tettem egy lépést hátrafelé, de ekkor meg Ryan mellkasának ütköztem sikeresen. Tiszta deja vu, csak most nincs a kezünkben pia és őszintén riadt tekintetemet kapom felé. Nem mintha problémám lenne vele, vagy Northlake jelenlétével a "dugás" kontextusában, de azért ez egyre kevésbé tűnik poénosnak a másik hím reakciója végett.
Kezdőlap
