- Ha bulit akarsz, csinálj magadnak. Biccentek felé egyszerűen. Én ugyan nem fogom megszabni neki, hogy mit tehet és mit nem, ha a sajt szórakozásáról van szó. Benne bízom, tudom, mennyire alapos és körültekintő amellett, hogy a szíve minden bizonnyal rózsatövissel van körbefuttatva. - Ahogy kívánod, Madre. Röhögök fel, majd elnyomom a csikket és kiiszom a pohárból a maradékot. Majd felkelek, és bajtársias kézfogásra, majd gyors, hátveregető ölelésre rántom magamhoz a Testőrt. - Vigyázz magadra, aztán amint van valami híred, jelentést akarok. Utalok vissza a megbeszéltekre, aztán egy mindent elmondó, sötét mosollyal eresztem útjára. Nagyon örülök, hogy ő is itt van. Őszintén kedvelem, mert sose kérdez többet, mint amennyit muszáj, hagy élni és nem vájkál az életemben. Azért az mondjuk vicces, hogy ennyire bizalmaskodva nevelem ki a saját konkurenciámat - de üsse kő. Ha egyszer valaki majd kihív, és képes megölni, akkor meg is érdemlem. Egyszer én is öreg leszek.
//Grazie, amico! Vigyázz a vénasszony fenekére, amíg a bambino háborúba megy! És jobbulást a vaginájának //
Rá kellett döbbennem, hogy itt, az isten háta mögött nemigen akad szórakozás számomra. Járok- kelek erre-arra, de sehol sem találom meg az igazi hangulatot. Hiányzik Chicago, és hiányzik Drake hajója. Sosem volt problémám az új helyek megszokásával, de most kifejezetten nehezen megy a dolog. Lehet, hogy azért, mert itt, a világ egyik peremén, a hidegbe nem érzem a természetes közegemet, vagy csak túl új az egész, és még nem sikerült megszoknom. Mindegy is, a szabadidőmbe úgysem csinálok mást, mint régen. Iszok csajozok, és vigyorgok, mint az a bizonyos alma, ami szerencsétlenül esett le a fáról. Nincs is ezzel nagy problémám, de azért mégis. Kéne már egy jó kölyök, aki leköt, vagy egy nő, aki megfog, esetleg egy hozzám hasonló őrült, akivel átrumozok egy éjszakát. Ezért is jöttem most ide, az Orfeumba. Itt akár mind a hármat meglelhetem, ha elég szemfüles vagyok. Na és ki az, ha én nem? Meghúztam a poharamat, amibe, ha jól emlékszem vodka lapult. Nem vagyok oda túlzottan érte, de néha el kell térni a megszokottól, hogy jobban csússzon. Szóval néhány korty után ki is ürítettem poharam, aztán a lábamat felraktam az asztalra keresztbe, és úgy néztem a műsort. Nekem szabad, és ha bárki be mer szólni... Szerintem elég, ha csak csúnyán nézek rá.
Unatkozni szerencsére nem volt időm mostanában, igaz, időm is szűkösen akadt, szóval kicsit rohangászó pók a falon voltam. Miután hajnalok hajnalán felvertem a fél bandát, volt egy olyan érzésem, hogy nem hagynának aludni, már csak bosszúból sem. Micsoda mázli, ha van egy külön placcod! Hazamentem és durmoltam pár órát, ami azért valljuk be: rám fért. Valamivel elviselhetőbben néztem ki, és a hangulatom sem volt már olyan borús. A gyilkolhatnék maradt, szerintem az addig állandó társam is lesz, amíg vagy ki nem nyírom Hutchinsont vagy vagy ő engem. Ember, nem is emlékszem, mikor volt utoljára valaki ennyire a bögyömben! Alvás után megnéztem a két csonkot a bal kezemen. Nem vártam csodát, de... azért na, kicsit gyorsabban is visszanőhetnének! Némi bosszankodás közepette összekapartam magam, aztán mentem nyitásra az Orfeumba. Kész felüdülés volt tudni, hogy legalább a szórakozóhely körül minden rendben volt! Hihetetlen! Elintéztem a papírmunkát, kicsit beálltam a pult mögé, aztán elkezdtem grasszálni, mint egy kilóméterhiányos hörcsög. A sétafikának akkor lett vége, amikor megláttam egy pár, asztalra lendített lábat, s egyből megcsapott a láb tulajához tartozó szag- és energiaörvény. Még néhány elkóricált bárányka hazatalál és tisztára otthon fogom magam érezni! Halvány mosolyra szaladt a szám - Lábakat le! - mondtam nem túl hangosan, amikor mellé értem, és megveregettem köszöntésképpen a vállát. - Nem kocsmában vagy. - A mosolyom valamivel szélesebb lett, ahogy a szemébe néztem. - Jó, hogy itt vagy, vizipocok! - ültem le vele szemben, és kértem egy nagy pohár narancslevet, Aaronnak pedig amit kért.
Egyelőre hiába mustráltam a tömeget egyetlen egy, az elvárásaimnak megfelelő egyeden sem akadt meg a szemem, ami azért elég elszomorító. Már éppen azon voltam, hogy kiabálok egy pohárral rohangászó pingvinnek, de néhány pillanattal később egy nagyon is ismerős energia közelített felém. A szám önkéntelenül is vigyorra húzódott, szóval ennyit a csúnyán nézésről, már itt elcsesztem a kis tervemet. Persze a lábamat csak akkor vettem le, mikor már ledobta magát velem szembe, hiszen ilyen pozícióba sajna nem láttam. - Milyen vizipocok? Szívem szerint, most lenyomnék neked egy bazi nagy tockost... - néztem rá fülig érő szájjal, aztán egy újabb vodkát kértem. - Na mi a helyzet veled? Elég megviselt a búrád. Hiszti volt az asszonnyal, vagy rámentetek a szado-mazora? - mértem végig alaposan. Láttam már jobb színben is a srácot, és az sem kerülte el a figyelmemet, hogy két ujja nincs a helyén. Hát ha tényleg az történt, amire gondolok, kurva mázlista a gyerek, hogy éppen az ujjai voltak az áldozatok, és nem egyéb. - Ugye a kis Duncan-re azért vigyáztál? Hülye kérdés, akkor nem mosolyognál, meg ülnél ilyen kényelmesen. Közben a kiérkező vodkámat megemeltem felé egy nagy vigyorral. - Én is örülök, hogy újra látlak, hiányzott ám a képed, Mazsola. - azzal ittam is néhány kortyot, majd hátra dőlve megint kényelembe helyeztem magam. - Na regélj, mi a helyzet!
- Mi tart vissza? - kérdeztem majdnem ugyanolyan széles vigyorral. Aaron mellett nem volt nehéz vadalmásat játszani. Az asszony-dologra legyintettem. Amióta elmondtam neki, hogy Anne "halott", nem találkoztunk, nem beszéltünk. Fenébe, azt se tudom, a városban van-e még egyáltalán. Eléggé... foghíjas ez a kapcsolat, ha őszinték akarunk lenni. Szado-mazo, inkább mazo van ebben. Hány hónapja is nem vetettem be kis Duncant? Juj, inkább nem akarok belegondolni! - Akkora hülye vagy! - röhögtem fel, amikor a farkam felől érdeklődött. Ronny nem normális, ezen nem kéne meglepődnöm, de folyton megfeledkezek róla. - Mazsola? - horkantam fel. - Muszáj kihangsúlyozni az aszottságom? - morogtam komoly bosszúság nélkül. Amikor a helyzet felől érdeklődött, megint farkasos-gonoszkás-sátános mosolyra görbült a szám. Én is hátradőltem, egy pillanatig kedvem lett volna nekem is vodkát kortyolni, ám beértem a kis narancslevemmel, s abból ittam, mielőtt válaszoltam volna. Szar volt az előző estém, a hangulatom se virágos kertecske, de a rossz májam és a farkasom is olyan pompást hírt kapott, nem sokkal a Orfeumba indulás előtt, hogy heje-huja! - Lucasnak felmondtak. Nem tudtam leplezni, mennyire elégedett voltam, épphogy nem dobtam be mellé egy mesebeli gonosz kacajt. - Üres a Vezető Testőr posztja. - Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ez engem miért foglalkoztatott annyira. - Éééésss... mondd, sose vonzott a rendőr szakma? - nyergeltem át minden töltelék nélkül egyik témáról a másikra, totál ártatlan arccal. Ha tud, követ, ha nem, kérdez, ilyen egyszerű, ezzel még sose volt probléma.
- Na vajon mi? Az, hogy ahhoz fel kéne állnom. És a fene a pofátokat, olyan kényelmesek ezek az ülések, a francnak sincs kedve feltápászkodni. - sóhajtottam egy hangosat, aztán elhelyezkedtem megint látványosan. - Ó, hát mi mást vártál? Semmi érdekes nem történt velem, míg nem itt lógtam, hogy megváltoztasson - Se egy hisztis Damien, se egy pipázó Drake, se egy gyönyörű Bell. Hogy húzná át őket valaki a hajó alatt... - Igen, muszáj, mivel cseszel inni normális italt, mindig csak azok a bébi juice-ok... - böktem a pohara felé fejcsóválva. - Nemsoká itt az ideje, hogy bebasszunk ám, de úgy istenigazából. Na de azt elmondhatnád, hogy mi lett a két drága ujjaddal, úgy mégis... - Nem tököltem, lehajtottam a vodkát az utolsó cseppig. Ez is kölyköknek való pia. - Ó, nocsak, és mikor? És erről én mégis miért csak most hallok? - lepődtem meg nem kicsit. Lucas végtére is a Főnököm volt, vagy mifeném, bár ezt nem éreztem túl indokoltnak itt tartózkodásom alatt, hiszen nem sokszor láttam a búráját. Nos, ez van... - Hmm, talán ideje fontolóra venni, hogy én is megpályázzam... - húztam végig hüvelyk és mutatóujjam a bajuszomon, aztán egy nagy vigyor jelent meg az arcomon. - Na jó, kell a francnak, csak a nyűg lenne vele... A kérdésére csak felvontam a szemöldökömet, de csak néhány pillanatig, mert utána kitört belőlem a röhögés - Én, mint rendőr? Dun, te eltudnál engem képzelni, ahogy állok az út szélén és csápolok: Szálljon ki, Hölgyem, szeretném megszondáztatni... és ha már ilyen kis csinos, talán meg is motozom a biztonság kedvéért. Na meg az én erkölcsi bizonyítványommal nem hogy elküldenének a francba, de még le is lőnének. Ez mégis hogy jött?
Jót mosolygok azon, hogy a kényelmes szék miatt nem kel fel, és kever le nekem egyet. A mosoly azonban egyből leolvadt az arcomról, amikor a berúgás jött szóba. - Tudod, hogy nem iszom - sóhajtottam, és igen ittam a narancs bébi-juice-omból. amíg nem tejet iszogatok, békén lehet hagyni! - De azt szívesen nézem, ahogy seggrészegre iszod magad - vigyorodtam el. - Két drága ujjamtól egy őrző szabadított meg, név szerint Andrew Hutchinson. - Egy pillanat alatt felhúztam magam, s csak azért nem hagytam, hogy a szemem sárga legyen, mert nyilvános helyen voltunk. A hangom viszont így is morgósabb lett. - Gusztustalan üzletet ajánlott, felhúztam magam, egymásnak estünk, és... ez lett a vége - integettem felé a csonka kezemmel. A többi sebbel nem villogtam. - De ő se úszta meg ép bőrrel. Röviden ennyi. A következő téma úgyis kellemesebb, negédesen válaszolnék is, de megszólalt a telefonom. Castor? Mi a manó? Felvettem, ő pedig röviden vázolta, hogy sunyiban lelépne az öccsével öt napra, ne verjem nagy dobra, és menjen szépen minden úgy, mint eddig. Ha meg szar van, szóljak, egyébként Kuss a nevem. Tömör "oké"-kkal és "igen"-ekkel felelgettem, majd röpke búcsú és vonalbontás. Szegény öregem, nagyon kilehet, ha azt hiszi, feltűnés nélkül fel tud szívódni öt egész napra. Pont az alfa energiájának hiányát ne venné észre a falka? Őrizzük továbbra is az irodáját, meg a szobáját? Nos, ha csak nem sügér a testőrség, akkor ők fognak először rájönni, hogy az ajtókon túl nincs senki, akire vigyázni kéne. De ahogy gondolja, nekem lakat a számon. - Castor volt, kis beosztás változás lesz, amíg Lucas elő nem dugja a képét. - És még csak nem is hazudtam! Zseni vagyok! - A lefokozása egyébként tegnapi történet, szóval nem vagy nagyon lemaradva - vigasztaltam egy halvány mosoly kíséretében. Megpályázná a posztot!? Ettől nagyra nyílt a szemem, Aaron eddig nem olyannak tűnt, mint aki feljebb vágyik. De franc tudja, mindenki változhat, csak kár, hogy ez nekem tenne be. Szerencsére a vén csirkefogó nem okoz csalódást, ugyanúgy nem keresi a zavaró plusszokkal járó munkaköröket, mint eddig. Éppen ezért sem lep meg, amikor kiröhögi a rendőrös ötletet. - Akár még motozhatnád is őket! - helyeslek kissé mosolyogva. - Figyu, ideig-óráig kéne oda tőlünk egy farkas. Teljes munkaidőben. Neked nincs munkád a testőrködésen kívül, és amilyen kapcsolataink vannak, voltak Chicagóban, hogy egy áthelyezéses mese, tiszta előélet, álnév meg egyebek igazán nem sok. Nyugi, nem lennél bebetonozva oda, a kirúgatásodat is elintéznénk. - Most már vigyorogtam. - Kicsit se érdekel a dolog? Ha nem akarja, nem tukmálhatom rá, de szó mi szó, nem lenne rossz ha belemenne.
Nem, nem sértegettem, és nem is vártam el tőle, hogy majd hősiesen neki ugrik itt a betolakodóknak, pont az ő helyükön. Ezért is változtattam helyet és helyzetet. Odakinn, ha úgy adódik, lehet pofozkodni, idebenn viszont eléggé... necces lenne. - Eljön az ideje, Dee. Biztos vagyok benne, hogy van rutinod az arcátvarrásban. - mosolyodtam el, miközben már a hátsó boxoknál sétálgattunk. Csak semmi hirtelen mozdulat, semmi erőltetett megnyilvánulás. Elég ez a két majom a nyakunkon. Ráadásul még elég fiatalok, legalábbis amennyit érzek belőlük. Noha, nálam ez sem lényeges opció. Nekimegyek én az álló betonoszlopnak is, ha éppen úgy tartja a kedvem. Marhára nem szokott hátráltatni a döntésemben az, hogy ki hány éves, vagy milyen erővel bír. Én aggyal harcolok főként, nem erővel. Szóval, innentől kezdve egy háromszáz feletti is kinyúlhat, ha a vérvonalam teljes erejére támaszkodom. Fő a magabiztosság, nemdebár? A kis közjátékot halovány mosollyal kísértem végig arcomon, ahogy Dee szinte már utasításként engedte el szavait az őt környékező pasasnak. Emberek... annyira esendők, és meggondolatlanok. Nem is értem, miből gondolja egy ilyenfajta fickó, hogy bármi esélye is lehetne egy Dee féle nőnél. Borzalmas... Már a férfi, és az abszurd gondolatai. ~ Tudom, ezért is ajánlottam fel... ~ kuncogtam fel halkan a mentális szavakat követően. Mindenesetre szórakoztatott a helyzet, de egy pillanatra sem feledkeztem meg a sarkunkban lihegő két bolhásról. - Erre várok. - jegyeztem meg alig hallhatóan, ahogy végre helyet foglaltunk. Kedvem lett volna cukkolni a nőstényt, de végül letettem róla. Attól, hogy mókázni jöttünk, jelenleg nem lenne túl célszerű elterelni a saját figyelmünket a hülyeségeimmel. Ennek pedig nyomatékaként érkezett az elmémbe zúduló szavak sokasága. ~ Nem is fognak. Megvárják, míg távozunk, vaaagy... Idejönnek a maguk lekezelő stílusában, borzolni az idegeinket. ~ vontam le az egyszerű következtetést tárgyilagosan. Ösztönösen nyúltam a pezsgős üveg felé, amit Dee felajánlott, hogy felpattintsam róla a dugót. - Nincs pohár... kár... pedig ez egy elegáns hely! - hangsúlyoztam ki játékosan az elegáns szót, majd visszatoltam a pezsgőt Dee-nek, hogy kezdje csak meg az első kortyokat. Viszont eközben, ahogy ő is, én is éreztem a tarkómon dobogó léptek súlyát. ~ Majd ők elkezdik. Pár perc, és itt fognak keménykedni az asztal végében, hidd el. ~ talán be sem fejeztem a gondolatot, mikor valóban, hirtelen feltűntek mellettünk. Nem voltak nagy darabok, de igyekeztek masszív kiállást gyakorolni. Hát ez olyan megható... - Csak nem eltévesztették a házszámot? - kezdett bele az egyik köpcösebb alak, a maga erényes, túlbuzgó stílusában. - Mivel nincs házszám, ezért nem túl esélyes a feltevés. De jobb lenne, ha nem gerjesztenétek provokációt. Szerintem. - mosolyodtam el pimasz, flegma arcjátékkal. - Szerintem meg az lenne jobb, ha marha gyorsan lelépnétek innen, mielőtt még szépen kérem. - szólalt meg a másik, aki kicsivel idősebb volt az előzőnél. Ezek vagy akkora marhák, hogy ketten együtt akarják megváltani a világot, vagy szimplán hülyék. ~ Figyeled... Batman és Robin a fedélzeten! ~ akaratlanul is kiszakadt belőlem a nevetés. Egyrészt a saját faszságom végett, másrészt pedig ezek tényleg meg vannak zakkanva. - Miért, ha csúnyán kéred, akkor mi lesz? - lazán, komótosan fordultam felé egész testemmel, egyelőre semmi jelét sem adva annak, hogy szinte ugrásra kész vagyok, ha bármi erőszakosabb megmozdulásuk lenne. - Van rá egy perced, hogy ne kelljen részesülnöd benne... Lehet baja esne a kis barátnődnek.- sziszegte én pedig ezzel egyidejűleg lenézően felrántottam egyik szemöldökömet. - Azt megnézem... - ezúttal már erélyesebben nevettem fel, ahogy elkezdtem felmagasodni a székből, így legalább egy fejjel fölé licitáltam a párosnak. - Megbeszélhetjük odakinn... - pengeéles mosoly játszott ajkaimon, ahogy pillantásom elúszott Dee-re. - Jenna? - imitáltam valami álnevet, ami hirtelen eszembe ötlött, de Dee-nek pontosan tudnia kellett, hogy ez neki szólt, azzal az indíttatással, hogy ő mit tart helyesebbnek. Nem vagyok egyedül, a döntés ezáltal nem csak az enyém.
Már nem reagáltam ugyan, de minden esetre elnevettem magam én is a gondolaton, hogy örökbe fogadjak egy embert. Hát, még egy gyereket is nehezemre esne, és rövid úton biztosan farkas válna belőle. Nem ítélem én el az embereket, de keveredni sem óhajtottam velük. Megvolt mindenkinek a helye, és nekem a magamfajta között volt, nem pedig ilyen férfiak mellett, akik mire kettőt pislogok, már leélték az életüket. Az anyaság ideje is rég leáldozott már nálam, és elég volt nekem a falka férfi tagjait csillapítani olykor, ha szükség volt egy nő gyöngédségére és józan eszére, nem hiányzott egy gyerek, akit terelgetni kell. Gyorsan el is űztem magamtól ezeket a gondolatokat, mert semmi értelmük nem volt. Egyszerűen csak eszembe ötlött erről a témáról, de a két közeledő farkas valahogy már jobban aggasztott. Nem féltem vagy tartottam tőlük egy pillanatig sem! Inkább feszült izgalommal vártam, hogy valamiféle összecsapást provokáljanak. Vágytam rá, hogy levezethessem a feszültséget, ami összegyűlt bennem, és erre ez nagyszerű módszer lehetett volna. Magamban már azért imádkoztam, hogy legyenek legalább annyira ostobák, mint amilyennek kinéztek. Valami azt súgta, hogy nem állt messze a valóságtól a kívánságom. ~ Az utóbbi jobban tetszene, az előbbit túl aljasnak találtam ~ nem bírtam ki, hogy ne fintorogjak egyet. A hátunk mögött ezt úgysem láthatták, és Olen is csak akkor kaphatta el a pillanatot, ha pont rám nézett. Nos, igen, nagy hibám, hogy mindig igyekszem magamból kiindulni, és én elítéltem ezt a hátba támadást, ami akkor lehetne, ha a távozásunk után csapnának le ránk. Mondjuk, én sem piszkítok a saját fészkembe, az tény. - Köszönöm! – vettem át kacagva az üveget magam elé. Már engem sem érdekelt különösebben, hogy üvegből iszok-e, vagy anélkül. Valójában már a korábbi megjegyzésem alkalmával sem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, inkább csak gúnyolódtam a rivális falkán és az általuk nyitott helyen. A sajátomat sokkal barátságosabbnak ítéltem meg, hiába nem volt ilyen puccos. De hát ők a Chicagóiak, mit is vártam tőlük? Mire válaszolni akartam az Olen által elmondottakra, már meg is jelent mellettünk a két díszhuszár. Csak felvont szemöldökkel nyugtáztam a dolgot, hogy közelről még inkább amatőrnek tűnt mind a kettő. Kortyoltam inkább egyet a pezsgőmből, és hagytam, hogy a mellettem ülő hím reagáljon az általuk elmondottakra. Kicsin múlt, hogy nem nevettem fel ezen a dumán, amit lenyomtak, úgyhogy inkább még egy kis pezsgőt juttattam a szervezetembe. ~ Csak nehogy macskanővé avanzsáljak hirtelen, és ellássam a bajukat… ~ ahogy elképzeltem a jelenetet, egy szolid kis mosoly kúszott az ajkaimra. Mindeddig nem igazán néztem rájuk ténylegesen, csak az érzékeimre hagyatkoztam, ám a másik megszólalásával jött el annak az ideje, hogy felemeljem a tekintetem, és felmérjem őket jobban. - Nem emlékszem, hogy bármit is kértél volna… - tekintetemből sütött a lenézés. Nem, szó sincs arról, hogy alábecsültem volna őket, az viszont tény, hogy semmibe vettem mind a kettőt, mint embereket. Az ilyeneket szoktam én kapásban megvetni, és ez alól még ők sem lehettek kivételek, hiába farkas mind a kettő. – Szépen meg pláne nem – tettem hozzá, csak hogy még odaszúrhassak egy aprót. Nem tehetek róla, ez az én különleges hobbim, és módfelett imádom. - Fenyegetni mersz? – ezúttal már én is felkeltem a helyemről. Ugyan nem volt esélyem arra, hogy versenybe szálljak a magasságukkal, de a csizmám azért dobott rajta egy egészen kicsit. Az idegeim pattanásig feszültek, az izmaim ugrásra készek voltak, de hála istennek még éppen időben kerekedett felül a dühömön és az indulataimon a józan eszem. Nem lett volna bölcs döntés, ha éppen mi keveredünk ilyen helyzetbe az ellenséggel, ha úgy vesszük. – Menjünk inkább, és keressünk valami jobb szórakozást. Nem éri meg bemocskolni a kezünket ilyen söpredék mocsokkal – ráztam meg a fejemet, és a mosolyom csöpögött a gúnytól. – És van egy olyan érzésem, hogy nem egy nyelvet beszélünk velük – azzal angyali mosollyal ajándékoztam meg őket, és finoman súrolva őket, elsiklottam mellettük, egyenesen a kijárat felé tartva. A pillantásom nem sok jót ígért, egyértelművé tette, hogy még találkozunk később velük.
// köszönöm a játékot, egy élmény volt!!! : ))) //
A nyakkendőt hanyagoltam, így is épp eléggé szorít a felsőm nyaka, pedig még csak nem is ing: egyszerű fekete felső, a farmerom is fekete, akárcsak kabátom. A kicsivel előttem érkező Steve és Gas sem festhet különbül halálmadaraknál… Nem, nem vagyok paranoiás, bízok benne, hogy Castorral értelmes emberek módjára – haha – tudjuk rendezni sorainkat. Ennek ellenére nem ő az egyetlen farkas az Orfeumban, szóval az erősítés erre fel van. Az Anyával történtek óta egyébként is kiadtam, hogy egyedül senki ne mászkáljon, ha lehet, városon belül sem nagyon, azon kívül pedig határozottan tilos. Aki egyedül lófrálna, meg is érdemelné, hogy baja essen, már bocsánat! És ez alól én sem tartom magamat kivételnek. Szóval a mágusok pár asztallal odébb beszélgetnek, isznak, miközben én is megérkezem s tekintetemmel Castort keresem. Nem nehéz kiszúrnom hátulról, ehhez még a Hatodik érzék varázslata sem kell, amit reggel magamra aggattam, biztos, ami biztos. Alapjaiban jók az intuícióim, megérzéseim, de úgy vélem, nem árt némi megerősítés… Elvégre tényleg kényes témák elé nézünk, valószínűleg az öccsét védeni fogja, a nőstényével pedig épp nem követem, hol tart a telenovella és az informátorok sem jelentettek semmit ezzel kapcsolatban, szóval maradjunk annyiban, hogy mint tulajdon kölykéért, valószínűleg érte is ki fog állni. - Castor. – biccentek, majd helyet foglalok vele szemközt. Kezet nem nyújtok, ha ő esetleg nyújtana, azt viszont elfogadom, minden bizalmatlanság nélkül. Mondanám, hogy remélem nem zavarom ügyes-bajos, falkaháborús dolgaiban, de pont nem érdekel a dolog. Már, hogy esetleg zavarom-e. - Bizonyára te is olvasol újságot és láttad a cikket a tömeggyilkosról. – Az arcát, tekintetét fürkészem, reakcióit figyelve. Szerintem tisztában van vele, hogy ki tette, a falkán belül kevés dolog tud titokban maradni. Tapasztalat. Aztán lehet, tévedek… - Szinte biztosak vagyunk benne, hogy az elkövető a tieid közül való és bár alap esetben rád hagynám az eljárást a dologban, de tizennégy halott… - fejcsóválok elhúzva a számat. - Engedélyt se kellene kérnem, mégis… kérlek, add ki az illetőt nekünk.
Szinte biztos vagyok benne, hogy Benito a mai találkozónk oka. Ennek függvényében pedig az ilyen helyzetben elvárható, jeges nyugalommal és 350 évig fejlesztett póker arccal ülök az egyik boxban és várom az új Protektort. Még nem is találkoztunk Mortimer óta... Így valljuk be őszintén, kissé várom is a dolgot. Izgalmassá teszi az ismeretlenség. Ha nem az öcsémről lenne szó, biztos, hogy még pezsgőt is hozattam volna. Ennek hiányában csak a dupla whisky-t forgatom lassú csuklómozdulattal, és figyelem, hogyan táncolja körbe a jégdarabokat. Olykor fel-feltekintek a zongorista felé, majd Duncan felé, aki néhány percenként el-elsétál néhány méterrel odébb. Amikor egy ismeretlen férfihang üti meg a fülem, leteszem a kezemből az italt, és még igazítok egyet a fekete nyakkendőn, mielőtt felnézné az Őrzőre. - William... Ejtem ki a nevét kissé dallamos játékossággal. Nem nyújt kezet, hát én sem fárasztom magam azzal, hogy felesleges köröket fussak. A pajzsom a helyén, remekül zár, és különben sem tudom, hogy egy Őrzőn mit kellene... "letapogatni". Még Mortimerrel is képes voltam viszonylag normálisan tárgyalni, de remélem, hogy az utódja némileg nyitottabb. Akkor nem lesz bajunk. - Olvastam. Igazi felüdülés volt a sok unalmas sporteredmény és jégfesztivál után, a reggeli kávé mellett. Döntöm kissé oldalra a fejem, a hangom pedig teljesen közömbös marad. Nem ezért vagyunk itt. Vagy talán... ezért vagyunk itt? Igen. William folytatja, minden köntörfalazás nélkül a dolgok közepébe vág. Hosszú, mély lélegzet szántja fel a tüdőmet, a szememben csak egy pillanatra csillan fel a meglepett érdeklődés. - Szinte biztos. Mosolyodok el kissé, majd újra a kezembe veszem az italomat. Az legalább megnyerő, hogy annyi bizalmat táplál irányomban, hogy meghagyná nekem, hogy tegyem a dolgom. Fél siker. Ennek ellenére akár sérthetne is a feltételezés, ami szerint az enyémekre akarja ráhúzni a vizes lepedőt. Ennek ellenére az ártatlanságban teljesen megbizonyosodva, már-már vidáman teszek egy apró megjegyzést. - Nézze, William. Tudom, hogy mindannyian tisztában vannak azzal, honnan jöttem és milyen az előéletem. De legyünk észnél kissé... Maga szerint egy ilyen speciális helyzetben megengedném-e azt a fajta viselkedést, hogy akár a legjobb bizalmasom is egy ilyen mészárlással haragítsa magukat a családomra? - kis szünet, apró mosoly a szám szegletében és állandó, már-már romantikus szemkontaktust tartok a Protektorral, amennyiben ő nem néz félre - A szinte biztos nekem kevés. Szinte biztosan magam is állíthatom, hogy semmi köze a falkámnak a dologhoz. Tudnék róla. Egy nagy korty, aztán megszabadulok a pohártól. Kényelmesen dőlök hátra a puha ülőgarnitúrán és egy kissé elmerengek az üres poháron. Intek egy gyorsat az egyik pincérnek. - Maga nem iszik? Érdeklődöm nála. Na nem feltétlen kedvességből, mert igazából nem érdekel, hogyha a szemem láttára válik aszott múmiává, de szeretek jó házigazda lenni. Bár ez a hely Duncané, Duncan az enyém, úgyhogy mégis csak mondhatom, hogy William a vendégem.
- Nos igen. Mai napig lenyűgöz a tudatlanok okfejtése a világunkról. - Szusszanok aprót, de nem teszek hozzá többet, elvégre tényleg nem ezért vagyunk itt, ennek csupán egy szegletéért. Szavaira felciccenek fejcsóválva és némi mosoly is bújkál a képemen. Szóval fogalma sincs róla. Hát ez... fantasztikus. Arra, hogy iszok-e, csak intek az egyik arra járó pincérnek és sört rendelek, majd mikor újfent kettesben maradunk, Castorra tekintve felelek: - Az előéleted ismeretében sincsenek kétségeim a felől, hogy nem vetemednél ilyen megfontolatlan húzásra. De tudod... a gyerekek nem mindig kérnek engedélyt a szüleiktől, aztán ha be üt a baj, ők az elsők, aki elől rejtegetik a dolgot. - Nem volt kioktató a hangom, egyszerűen megmaradt tárgyilagosnak. A sörömet megköszönöm, ahogy elém teszik, de nem kortyolok bele, mintegy jelezve a farkasnak, hogy nem fejeztem még be a dolgot. - Fekete bundájú, izzóan vörös tekintetű nőstény. Ha tudsz a kölyködön kívül mást is errefelé hasonló paraméterekkel, akkor... nos, akkor szinte biztos, hogy semmi köze a falkádnak a dologhoz. - Állom a tekintetét, reakcióit figyelem. Testtartásom egyébként ijesztően laza, nyugodt. Mintha telibe sz@rnám az egészet, holott majd' megfulladok.
"a gyerekek nem mindig kérnek engedélyt a szüleiktől..."
Egyszerre úgy érzem, hogy a hideg verejték végigcsurog a gerincem mentén ennek hallatára, bár tudom, hogy ez nem igaz. A Bestia kaffogva kapja fel a fejét odabent. Az a mamlasz még mindig kötődik a kölkéhez, én pedig vagyok annyira makacs, hogy amennyire csak tudom, elfojtom ezt a ragaszkodást. Mivel a pajzsom tökéletesen a helyén van, így a pillanatnyi érzelmi ingatagságomból minden bizonnyal semmi nem sugárzik kifelé, az arcom pedig ahelyett, hogy félelembe burkolózna, mint a mindent tudó atya, olyan művi gonddal mosolyodik el, miután végighallgattam William beszámolóját arról, hogy minden bizonnyal Tara volt az elkövető. Akár még büszke is lehetnék rá, nem mondom. De még mindig vannak kivetnivalók a módszereiben. Előredőlök, a kezeimet összefonom az asztal lapján. Megvárom, hogy a pincér megérkezzen, s távozzon is és csak azután válaszolok, még mindig magázva. - Nos, mint mondtam, a falkámnak ehhez valóban semmi köze. Hogy micsoda kínokat élek át eközben belül, azt ne tudja meg az ég, mindennek ellenére a 300 éves pókerarc remek közönynek ad hangot. - Tara O'Ryan nem tartozik a falkához, és nem is fog. A tartózkodási helyről nincsenek információim, de amint látja, az ilyesmi köztünk sokszor... Előfordult. Még fel is kacagok kissé, bár szívem szerint megfognám William fejét, és darálthúsra verném az asztalban, ha azzal jön elő, hogy meg fogják ölni őt. De... De talán így lesz a legjobb. Az állapotára és a viselkedésére való tekintettel. - Ha akar egy jó tanácsot, bár gondolom, nem szorul rá, legyen kreatív. Nem igazán hatja meg semmiféle testi vagy lelki terror. Ezzel a mondattal dőlök hátra a boxban, majd veszem kezembe a poharamat, és csak a levegőben teszek a Protektor felé egy koccintó mozdulatot.
Sörömbe kortyolok, miközben hallgatom és most rajtam a sor meglepődés terén. Nem tartozna? Hüm, ez új. Valahol megkönnyíti a dolgom, mert nem kell kérnem Castortól, hogy adja ki nekünk - épp most tette meg különben is - másrészt necces lesz előkeríteni, de az meg már legyen a mi gondunk. - Majd igyekszem. - "fogadom" meg a találékonysággal kapcsolatos megjegyzését, noha még nem sikerült teljesen kisakkoznom, hogy hogyan lehetne hasznos számunkra a lány. Howard mondjuk tuti díjazná, ha már nem ő lenne a fő beszállítónk... Kíváncsi vagyok, mire jutnak Prescotték vele és Darrennel, na meg persze, hogy van-e egyáltalán valami közük a lány eltűnéséhez. De ez már nem tatozik ide, szóval a sörömet lehúzom és felállok. - Ez esetben azt hiszem, felesleges tovább rabolnunk egymás idejét. - Akár fizetem is a sört, hacsak nem a ház állja, minden esetre távozóra fogom a dolgot. Azaz... lenne itt még valami: - Ha már jó tanácsok, hagy viszonozzam. Az öcséd jobban teszi, ha mielőbb összepakol és soha nem néz vissza. - Nem csak a farkas"csemeték" szomjaznak ugyanis vérre. Biccentéssel köszönök el és távozóra fogom, noha lazán utánam jöhet akár és letépheti az arcom, miközben Duncan-től érdeklődök kicsit Anne felől és hogy hogyan viseli a farkaslétet a nagylány. mielőtt ténylegesen elhagynám az Orfeumot.
Akkor ennyi? Tényleg ennyi lett volna a nagy beszélgetés? Pompás. Akár meg is nyugodnék, és érezhetném magam teljesen elégedettnek azért, mert sikerült mindenféle veszekedés nélkül lezárnunk a "tárgyalást". De aztán mégis csak utolér a végzet szele. William csak úgy, fél vállról, mellékesen legyinti meg az öcsémet, s ez a kicsinyesség már-már a sértés határát súrolja. Elhiszem, hogy rá zabos, de csak a családi kötelék miatt nem gondolom, hogy nekem is viselnem kellene Benito bűneit a homlokomra billogozva. - Már javasoltam neki. Csúszik ki a számon a reakció, s ha ez önmagában nem állítja meg a távozó Protektort, hát a keze után kapok. Nem durván, nem bántó jelleggel, pusztán jelezve, hogy ha már ilyen kedvesen, lábjegyzetként felhozta a dolgot, nekem is lenne némi hozzáfűzni valóm. A gondosan összeszedett és felépített tervezetemet elfújta az északi szél, s bár roppantul szeretnék tárgyilagos maradni, most csendül némi érzelem is a hangomban. Taráról az énem egy része már végleg lemondott, Benito azonban még csak most érkezett hozzám, alighogy megszoktam. - Maguk hisznek. Én nem. Maguk nem ragadozók, mi igen. Nincsenek... ösztöneik. Bár, ezt Mortimer sem értette meg. Nincs kétségem afelől, hogy ez a gyilkosság bosszút követel. De ha ez most elkezdődik, és maguk nem vetnek okosan véget neki, mindannyian rá fogunk fázni. Mondhatni nekem is van ütőkártyám, amivel nem tervezem, hogy élek, de nem a tisztességes módszereimről vagyok híres, és ezt szerintem ők is pontosan tudják. Ezen a ponton eresztem el William kezét, amennyiben szükséges volt megfognom. - Csak... Tegye meg, hogy eljátszik a gondolattal, hogy mi lehet rosszabb a halálnál. De ha maga szerint ez a végső válasz, csak annyit kérek, legyen tisztességes és csinálja gyorsan. Sóhajtok egyet. Felkelek, állva magamba döntöm a maradékot, és egy zöldhasút teszek a pohár alá. Ha a Protektornak nincs hozzá(m)fűzni valója, most én indulok meg, de nem kifelé, hanem hátra, be Duncan irodája felé. El, messze mindentől és mindenkitől.
*Kissé álmosan, de széles vigyorral tipegtem be az Orfeumba. Hisz alig egy óra és újra táncolhatok, csak az álmaim hagynának békén már semmi bajom nem is lenne. Megtaláltam a pultnál a helyem és szélesen vigyorogtam, hogy a kávém már ott várt és nem rég került oda, tekintve, hogy még meleg.* - Ha így folytatod, felfogadlak bejárónőnek. * Ugrattam a másikat egy kacsintás keretein belül. De vidámságom nem maradt sokáig, ahogy meghallottam a nevem szinte már undorítóan mázos csengését. Na ez sosem jelentet jót, de egy sóhajt lenyelve fordultam az érkező nő felé.* - Elionore… De jó, hogy itt vagy. A mai menet kissé megváltozott. Most szóltak, hogy az egyik pincér kiesett. Szóval ma kint leszel. A műsor annyiban változik, hogy nem az elején kezdesz, hanem csak a közepén és a számaid között pedig Tiéd a terep. Remélem nem gond… * Hát, lássuk be, ez kicsit sem kérdésnek hangzott. De Én legalább nem törtem ki a nyakam, ha tálcával kellett rohangálnom vagy épp nem tévesztettem össze a vodkát a tequilával, mondván, hogy fehér-fehér. A szavakra csak bólintottam, de már csak a levegőnek, tekintve, hogy választ sem várt.* - Nos Drága… azt hiszem, ez hosszú menet lesz, remélem felkészültél. Ezt most elviszem… * Vigyorogtam a pultos fiúra és a csészémet megfogva mentem hátra átöltözni.
A szokásos tumultus volt, aki távozott annak helyére pedig újabb vendégek érkeztek. Nem aggódtam a cseréken, hisz még korán volt. A java egyébként is tizenegy körül esik be, mázlimra akkor én már nem leszek itt, hanem fent leszek a színpadon. Jah, még sem… hisz két szám közti félórámban felszolgálok. Hát ez pech… na jó nem. Eddig még senki nem volt erőszakos vagy valami ilyesmi. Aki meg próbálkozott azokat Corvin gorillái elég gyorsan leállították.* - Egy dupla wishkyt, még mielőtt felrobban a fazon hátul… Aztán megyek cigizni. * Nem ismertem, de ez nem meglepő. A hátsó boxokhoz ritkán vezet utam. Hisz se magán számot nem adok, se nem azért fizetnek, hogy szüneteimben bájologjak a vendégekkel. Cigizni… nagyon ritkán dohányoztam és akkor is már az agyvizem az egekbe volt. Ez most sem volt másképp, csak épp nem látszott.* - Át adjam másnak? * Hallottam a kérdést e csak megráztam a fejem. Nem, egy két beszólástól nem megyek a falnak és nem is fogok a főnőkhöz rohanni, hogy; apu védj meg. Amíg nem nyúlkál nincs gond, a szájkaratét meg el tudtam viselni. Legfeljebb megy panaszfelvételre az irodába. Hol érdekel? Amint megkaptam a tálcára pakolva indultam meg hátra. Egy szűk, bőrhatású nadrág volt rajtam, és egy hasonló fekete fűző. Hullámos hajam kiengedve omlott a hátamra. Fekete, magas sarkú csizmám szára pedig a térdemig ért amiben most is benne volt az „ékszerem”, persze nem lehetett észre venni. Nem volt ebben semmi kihívó, tekintve, hogy csak egy alap cuccba öltöztem át, amit máskor is viselek. A tánc ruha… nos, majd később kavirnyászok abba, tekintve, hogy csak egy átöltözésre lesz időm, ha nem akarunk elcsúszni valahol. Kedves mosollyal az arcomon hajoltam előre, hogy a férfi elé tudjam tenni az italát. Felemelkedve, már fordultam is el, mikor a kezem után kapott, amit nem ért el.* - Várj aranyom… beszélgessünk egy kicsit… * Nem volt részeg, azt hallottam volna a hangján, de hogy már volt benne egy pohárkával az is fix. Már csak azért is, mert Én hoztam ki.* - Várnak… kellemes szórakozást. * Feleltem kedvesen, mintha csak észre sem vettem volna a mozdulatát. De hogy ezt honnan szalajtották nem tudom, de ahogy elfordultam már a derekam körül éreztem a mancsát, amely visszarántott, egyenesen az ölébe. Az agyam elborult, s ösztönösen nyúltam a csizmámhoz a tőrömért. A mozdulatom gyors és határozott volt, s nem is először fogtam a kezemben. Egy hirtelen mozdulattal pedig az asztallapján fekvő kezébe vágtam. Hogy véletlen vagy csak azért sikerült pont két csontja közé találnom, mert sokat gyakoroltam… nos… kitudja. De a penge átszaladt a kézfején egyenesen az asztalba állva. Másik keze meglazult és visító hangjai közepette felállva megfordultam.* - Rohadt kurva… hogy merészeled… * Szűrte dühödten fogai között villámló tekintettel. De a fájdalmának hangjai csak zene volt a füleimnek. Nem szóltam, csak egy halvány mosollyal az ajkaimon ingattam meg a fejem.* - Már legutóbb is szóltam… * Duruzsoltam neki, de éreztem… Bakker, ez a főnököm. Tőle ver ki ennyire a víz, már akkor is mikor csak közeleg. Hát, ez van a zsigereim tiltakozását elfojtottam magamban és kissé fél oldalasan fordulva néztem Corvin szemébe. Persze azért a másikat is szem előtt tartva, aki még mindig csak jajveszékelt. Ha Corvin a szemembe nézett akkor láthatta, hogy dühös vagyok. No de nem csak ezt, ha volt egy kis szeme és épp nem a harag vakította el, akkor egy furcsa csillogást is észrevehetett. Élveztem a tettem. Naná… Minden férfi megbűnhődik, aki hozzám ér. És igen, a hűvös acél suhanása, a szakadó bőr, hús hangjai élvezettel töltöttek el, hisz nem volt joga. Attól nem féltem, hogy a másik kezével utánam kaphat. Két lábam volt, két tőrnek a helye. Az asztalon lapuló keze körül pedig a fehér terítő vörösre lett színezve. Hát… kivenni a kést fájdalmasabb lesz, és ha nekem kell, arra mérget vehet, hogy a lehető leglassabban csinálom, hogy érezze a törődést. De egyelőre Főnök veszély és ez most jobban érdekelt.*
Az este nyugisnak ígérkezett, aminek örültem is, mert mióta... khm... tisztességes apuka lettem, nem szerettem a balhékat. Ez volt a duma része. A valóság, hogy azért már kezdett viszketni a tenyerem valami jóképű balhé után, mert valljuk be, túl nyugis volt az élet, én pedig sose arról voltam híres, hogy sokáig nyugton bírom egy helyben. A farkasom is méltatlankodott, nem volt hozzászokva, hogy ennyi ideig semmi izgalom vagy életveszély ne érje, szinte fizikailag feszített szét belülről. Ha hamarosan nem találok valaki széttéphetőt valami izgalmat, megveszek. Emellett... hiányzott Amy. Szinte minden nap vártam, hogy vagy a hotelben, vagy itt felbukkan, de sose jött. Valószínűleg a várost is elhagyta - megint - egy szó nélkül, s komolyan kezdtem abban kételkedni, hogy megéri még rá várnom. Csak tudnám, mikor lettem a hűség mintaszobra...
Este nyitás után nem sokkal értem az Orfeumba, megengedhettem magamnak ennyi késést, az alkalmazottak zöme jól be volt járatva, külön atyáskodás és pattogás nélkül is tudták, mi a dolguk, szerettem, ha olajozottan működik minden. A folyosókon csellengtem, a kulisszák mögött bóklásztam, aztán beültem a nézőtérre. Nem azért köröztem és mászkáltam, hogy mindent szemmel tartsak, erre megvoltak az embereim... farkasaim, egyszerűen élveztem, hogy csak a magaménak tudhattam ezt a helyet. Felvásároltam Patrisha részét is, naná! Egy darabig reméltem, hogy meggondolja magát és visszatér a falkához, ám mivel erre aztán várhattam, így "kizártam" az üzletből. Szava nem lehetett - nem is volt -, tartottam magam a megállapodáshoz. Túl jófej vagyok... totál elpuhulok a végén, bár amíg erre a gondolatra úgy reagálok, mint egy rossz viccre, addig talán nincs mitől tartanom. Efelől akkor lettem teljesen biztos, amikor a bárpultnál járva olyat éreztem, amit eddig még egyszer sem. Vér szag. Ja, és mellé olyan visítás, mintha egy kismalac farkát húznák. Ezek az emberek szánalmasak... A farkasom egyből megmozdult, egy hosszú pillanatra lehunytam a szemem - tuti sárga lett -, majd mikor jó mélyet szippantottam a levegőből és megmártóztam a sokig hiányolt illatban, kinyitottam, ellöktem magam a pulttól és halál nyugodtan, mintha a világ minden ideje az én óhaj-sóhajomat lesné, elindultam a hátsó boxok felé. A fémes illat szinte az orromnál fogva vezetett, akkor sem tudtam volna eltéveszteni az irányt, ha akarom. De nem akartam, ugyan, dehogy! Úgy vonzott, mint ragadozót a préda, s mivel olyanom volt, meg akartam fürödni a látványában is. A célhoz érve, az sikerült. Elionore... Nem lepett meg a tőr a pasas kezébe ágyazva, már akkor éreztem a fém szagát, amikor a nő az asztalok között grasszált. A biztonságiakon kívül a személyzet egyetlen tagja sem hordott magánél fegyvert... őt leszámítva. A fickó, akit az asztalhoz szegezett, törzsvendég volt. Helybeli. Elég nagy kutya ahhoz, hogy ne lehessen velem madarat fogatni az örömtől, bár a vére ízletesnek tűnt. Vadászni kell! - Jó estét! - léptem oda hozzájuk egy udvarias, de szörnyen mesterkélt és rendkívül hűvös mosoly kíséretében, majd minden teketória és szépelgés nélkül kirántottam a tőrt az asztalból és ezzel a férfi kezéből. Kedvem lett volna megnyalni a pengét, a vágy ott izzott a szememben, de tudtam uralni... még. Se szex, se vadászat. Csoda, hogy még nem remegett a kezem az elvonási tünetektől. - Jared, vidd hátra, és lásd el! - adtam ki az utasítást szárazon az egyik biztonságinak, aki ott topogott mellettem. A környéken zavaróan sokan néztek felénk, szerettem volna elkerülni a közjáték folytatását. Szerencsére az ipse annyira lesokkolt és kiakadt, hogy szóhoz se jutott így megkímélt a további óbégatástól. Amint a terep átrendeződött - Elionore kikerült a fickó öléből, őt pedig elterelték a nagyérdemű kíváncsi pillantásai elől -, leültem a megüresedett, vérfoltos terítős boxba, majd intettem a nőnek, hogy ő is dobja le magát. Kértem egy nagy pohár narancslevet, szóltam az egyik pincérnek, hogy mondja meg a táncosoknak, változott a műsorterv, Eli hátrébb csúszott, aztán újból a heves vérmérsékletű embernőstény felé fordultam. Még mindig nálam volt az "áldozatból" kikapott tőr, amit szórakozottan forgattam a gyér megvilágításban, a súlyeloszlását méricskéltem és már-már szakértői szemmel vizsgálgattam. Mit szépítsem, az igazi hivatásom akkor is a Testőrlét volt. - Az "úr" az egyik törzsvendégünk. Vagy csak volt, hála neked - kezdtem ridegen, továbbra is a fegyvert vizsgálva. A rajta maradt vér csábított. - Nem érdekel, hogy mit művelt, ha baj van egy vendéggel, a biztonsági őrök feladata leállítani, nem a tiéd. - Ráemeltem a tekintetem. - Megmondtam az elején, lehet ez is a munkaköröd, de ha nem ezt választod, akkor viseld a következményeit és tégy úgy, mint minden pincér meg táncos. - Mélyen az asztalba vágtam a fegyvert, a penge egy kicsit mélyebbre fúródott, mint amilyen mélyre egy ember tudta volna vágni. Hátradőltem, a narancslém közben megjött, de egyelőre nem ittam. - Eddig nem firtattam, mert nem volt belőle ügy. Honnan vannak a fegyvereid és minek hordod őket állandóan magadnál? ha már én vagyok a munkaadója, tudni akartam. Ha valami alvilág fickó, vagy ne adj isten farkas üldözi, arról most azonnal tudni akartam. Utáltam az ilyen jellegű meglepetéseket.
A hozzászólást Duncan Corvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 9:41 pm-kor.
*Tekintetem érdeklődve követte minden lépését és minden egyes mozdulatát, ahogy közeledett, de persze az arcát fürkésztem s kissé még oldalra is billentettem a fejem. Sejtettem, hogy nem fog repesni az örömtől, de hát… megesik az ilyen és igazából én azt csodálom, hogy ez az első alkalom, hogy ilyet tettem. De hát ez sem nekem köszönhető… no de mindegy.* - Jobbat Főnök. *Naná, hogy vigyorogtam. Na, nem azért mert nevetségesnek találtam a helyzetet, bár lássuk be… tényleg az volt ezzel a háttérzenével, ami a férfiből fakadt megspékelve. Ahogy a mancsa a tőrért nyúlt csak elhúztam a szám. Kár, hogy nem én tehettem meg… milyen, milyen kár. De hát, azért a főnököm, hogy ne érezzem már mindig olyan jól magam. Szóval megbocsájtható neki, hogy így kevesebb szenvedésre kárhoztatta a férfit. De persze a biztonságis már ott volt mellette és nem értettem, hogy mért toporog úgy, mint aki attól fél, hogy bármelyik pillanatban bomba robban a lába alatt és nem tud semerre sem lépni, hogy védje magát. Ahogy megkapta az utasítást már ugrott is és Én csak mosolyogtam.* - Bocs, ma Én voltam a gyorsabb. De a követketőt meghagyom neked. * Nyeltem le azt a megjegyzést, hogy ne felejtsen el pelenkát is cserélni. Láttam a tekintetében megcsillanni a nevetés szikráit Jarednek. De szerintem Corvin jelenléte abban meggátolta, hogy utat is engedjen. Legutóbb időben észrevette és hárította is, mikor az egyik ittas vendégünk messzire szándékozott menni. Utána jót is nevettünk rajta, tekintve, hogy ha pasi letapizott volna ma már a temetése lenne én meg a sitten, míg apu nem intézkedik. Az újabb műsör változásra csak a szemeim forgattam miután helyet foglaltam. Jajj de jó nekem, cseveghetek a főnökkel. Jó persze, erre már régóta fájt a fogam, de nem ilyen körülmények között gondoltam. Az ujjai játéka nem kerülte el a figyelmem, de Én vártam, míg kigyönyörködi magát a pengében. Semmi különös nem volt benne a számomra, ez csak egy a sokból. Ám ha ért hozzá, akkor feltűnhetett neki, hogy nem a polcról lett leemelve a sok közül, hanem kimondottan a számomra készült. Markolata sokkal kisebb, mint a megszokott, ahogy az Én kezem is kisebb egy férfiéhez képest. A pengéje egyik oldala egyenes felületű, míg a másik recés egészen a markolattól számolva fél centiig. A markolata viszont kicsit lapított, hogy tökéletesen ellehessen rejteni. A súlypontja úgy volt kialakítva, hogy tökéletes tudjam használni, akár dobásra is. Viszont ami talán a legfontosabb, hogy karban volt tartva. Ami engem ismerve nem volna meglepő, elég sok unalmas órám akad, van időm szórakozni vele. A szavaira azonban felvontam a szemöldököm és kissé előre könyököltem az asztalra. Arcom a tenyerembe fektettem, hogy közben a szemébe nézhessek.* - Én meg mondtam, hogy az Én módszereimet nem díjaznád. Láss csodát, itt ülsz Corvin és ahelyett, hogy dolgoznék, előszedsz. Egyébként meg, bármelyik embered megkérdezheted, hogy nem ez lett volna az első alkalom, hogy megtehessem. Eddig kapcsoltak, most nem. Pech vagy sem, én voltam gyorsabb. Mellesleg felőlem a pápa is lehet, ha a VIP-s vendégeid tudják hol a határ, akkor, ha olyan hűde régi törzsvendég neki is kéne. Úgy viselkedem, amikor hagyják. De Én nem fogok búbánotos kiskutya szemekkel rohanni sem hozzád, sem a gorilláidhoz, ha valamelyik nem bír magával, mint a többiek.* Ó nem, már nem volt semmi düh bennem. Mosolyogtam, jó kedvem volt. Nem érdekelt már az egész, hisz, nem volt a közelembe a férfi. Ha itt lenne, nem garantáltam volna értelmes és higgadt választ. Meg sem rezzentem, ahogy a penge az asztalba csapódott csak kissé felvontam a szemöldököm, egy amolyan; „Ezt mire véljem” hangsúllyal. Nem féltem, de még csak meg sem ijedtem. Minek? Egyrészt nem fog a hely „közepén” kivégezni, másrészt amúgy is elkerül ez az érzés már évek óta. Hallottam, ahogy a penge még mindig rezonál s ahogy elhalt, csak akkor tekintettem felé. Kissé felállva fogtam meg a markolatát, hogy kirántsam… ahham… csak hogy nem ment. Kissé összeszükült szemekkel néztem a Főnökömre.* - Bánhatnál finomabban is az élettársammal… * Biggyesztettem le az ajkam, tetetett szomorúsággal. Teljesen felállva azért már sikerült kihúznom. S mintha mi sem volna természetesebb huppantam vissza. Az asztal alatt kinyújtottam a lábaim és mivel már úgy is mindegy a terítőnek, neki álltam megtisztítani a szélével. A kérdésére azonban elmosolyodtam.* - A gyártótól? – vigyorogtam rá – Egyébként meg különböző helyekről. Ezt példának okáért még Londonban csináltattam. Az első fegyverem. * Mértem végig csillogó szemekkel. Imádtam a pengéket. Ezt sosem próbáltam meg tagadni. A táncon kívül, csak ez volt az, ami képes volt szenvedély csillogását ébreszteni a tekintetemben. Most is ott volt, aztán vagy észrevette a másik vagy nem. * - De ha ezzel azt akartad kérdezni, hogy van-e rá engedélyem, akkor a válaszom az, hogy; nincs. Nem papírral kell fogni. – Vontam meg könnyedén a vállaim. – De Ezt a minek kérdést igaz nem gondoltad komolyan Főnök? * Vontam fel a szemöldököm. Basszus, hát minek hord magánál az ember fegyvert? Biztos nem dísznek, vagy csak, hogy legyen. De nem úgy tűnt, mint aki épp viccel, szóval válaszoltam.* - Most voltál a tanúja. Pontosan miattuk vagy a hozzá hasonlók miatt. Jobb szeretem biztonságban tudni a csini hátsóm és nem azon görcsölni, hogy vajon melyik idióta próbálkozik be, mikor nincs kéznél valaki. De nem hiszem, hogy ezzel újat mondtam, tekintve, hogy még fent is van nálam minimum egy. – Böktem a színpad felé – És ahogy első alkalommal kiszúrtad, úgy minden alkalommal megtehetted. Ha meg nem, valamelyik lánykád már biztos említette. Valahogy átöltözés közben eszemben sincs rejtegetni. * Vontam meg a vállaim, de aztán már a komor szavaim követően, melyek közben a kezem nem állt meg és óvatosan a recés oldal fogai közül tisztogattam épp.* - Különben meg Édes vagy, hogy érdeklődsz, de az első beszélgetésünket nem így terveztem. Nem tudom, hogy hova akarsz kilyukadni, de nem fogom elhagyni a fegyvereim a két szép szemedért, szóval vagy rúgj ki vagy szólj, hogy adjam be a felmondásom. Emlékeim szerint még úgy sem járt le a próbaidőm. * Az első mondatom akár vehette ugratásnak is, de a többit már semmiképp sem. Hamarabb fordulnék apámhoz, míg nem találok másik munkát, mintsem, hogy elhagyjam a pengéim. Nem véletlen volt egy tucat hely ahol táncoltam eddig.*
Remekül kijött Jareddel, juhé, öröm és fanfárok, kár, hogy nem ezért fizetem. Sem a vendégnevelésért. Egy szúrós pillantással jutalmaztam az önfeledt pillanatot, ha nem vendégről és az én bizniszemről lett volna szó, tennék rá. Csakhogy az enyém hírét vitte vásárra. Egy darabig a pengével játszottam, észrevehető volt rajta a szakértői munka és a testreszabás, de nem tettem szóvá, fölösleges tudnia, hogy tudok bánni vele, ami azt illeti, nem kicsit. De vannak dolgok, amiknek jót tesz, ha kellemes sötétségben maradnak. - Ó, nem, a módszerrel semmi bajom, félreértesz - ingattam a fejem egykedvűen. - Csak szeretem, ha mindenki tudja, hol a helye és mi a feladata, munkaköre - néztem egyenesen a szemébe. A falkán belül is hozzászoktam, megtanultam, hogy kinek hol a helye, ennek megfelelően mozogtam én is, és ugyanezt vártam el másoktól. Mind az Orfeumban, mind a falkában. Viszketett a tenyerem a mitugrászoktól, még akkor is, ha esetleg más szemében meg én voltam az. Bocsesz. - Téged - mutattam rá a tőrrel - nem azért fizetlek, hogy regulázz, hanem hogy kivitt a rendelést és táncolj. Tőr az asztalba, ahonnan nem is tudta olyan egyszerűen kirángatni, mint az először szerette volna. Kifogás volt. Amikor ide jöttem, láttam rajta, hogy még élvezte is, amit éppen elkövetett, ez olyasfajta tekintet volt, mint azoké, akiknek csak a megfelelő ürügy kell, hogy kivillanthassák a foguk fehérjét. Én is ilyen voltam, úgyhogy nincs új a nap alatt. - Te pedig a vendégekkel - közöltem szenvtelen hangon, és ittam a narancslevemből, aztán figyeltem, ahogy kiküzdötte a tört a fából és tisztogatni kezdte. Karban volt tartva... csak tudnám, hogy aki így ért hozzá, miért nem ilyesmikkel keresi a kenyerét? Mindegy, nem az én ügyem. Bár így, hogy vendégen gyakorlatozott... Megrándult a szám sarka arra, hogy nem papírral kell fogni a tőrt. Talán most először értékeltem a humorát, más helyzetben lehet még kifejezett mosollyal is díjaztam volna. Fürkészőn méregettem az arcát, majd én is előre dőltem és az asztalra könyököltem, így viszont még jobban éreztem a vérfoltból áradó hívogató szagot. Vadásznom kell! Méghozzá sürgősen. Egy pillanatra lehunytam a szemem, mély levegőt vettem, mint aki csak a következő szavakhoz gyűjtött erőt, de ez köszönőviszonyban sem állt a valósággal. A vér... az a drága vér... Kóstoltam volna mellé húst is, erre a gondolatra pedig a farkasom intenzívebb mocorgásba kezdett, s hirtelen kényelmetlenül szűknek tűnt ez a box. - A jó életbe, ez nem bordély! Megtapiz, jön Jared, lecsapja és kész! Nem kell sebészt játszani! - morogtam kissé indulatosan. - Ha nem bírsz ellenállni, adhatok más munkát is, de ha felszolgálsz, az ilyeneket nem kezelheted így - szögeztem le, és most mindebben az is benne volt burkoltan, hogy bizony használhat fegyvert, de az nem ez a munkakör. A módszerei pedig... most igazán sajnáltam, hogy nem egy idősebb vérfarkas, simán kampányolnék a falkába kerüléséért. Bólogattam, persze, hogy tudtam, hogy non-stop nála voltak ezek a finomságok, máson fehérnemű, rajta fegyver, ha úgy nézzük, ez is öl(töztet). Felvontam a szemöldököm az első beszélgetéses dologra, de csak megráztam a fejem. Jaj, ez a nő... - Kicsit túl hamar eljutsz A pontból Z-be, nem? - érdeklődtem egy újabb korty után. - Ha ki akartalak volna rúgni, már úgy jövök ide, hogy akkor ennyi volt, mehetsz amerre akarsz. De... van egy jó barátom, kemény kezű, de nála is lehet egyszer hibázni. Ha ő ilyen nagylelkű, szégyent hoznék rá, ha hirtelen felindulásból kipenderítenélek. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy Castornál nekem szerintem több tételes bakilistám volt, de na... takonypóc korom óta ugyanannál a falkánál vagyok, szóval volt időm halmozni a "priuszt". Most már azért jobb a helyzet. Egyébként meg nem szerettem sokat pofázni, szóval rühelltem, ha valamit magyaráznom kellett. Ez egyedül Anne-nél nem jelentett terhet, de a kicsi lány tök más lapra tartozik. - Élvezted, ugye? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve, mintha abban is az enyémhez hasonló bestiát fedezhetnék fel, holott tudtam, hogy ez teljességgel lehetetlen. - Tetszett, amit műveltél - folytattam, kicsit halkabban, a tekintetem pedig egy árnyalattal sötétebb lett. - De mindennek megvan a maga helye és ideje. Nem veszem el a fegyvereidet, többet viszont ilyen ne forduljon elő. - Ha közbe akart szólni, felemelt kézzel intettem csendre. - Ne feszítsd a húrt, mert nálam könnyen pattan! Mint mondtam, használhatod ezeket, de nem ilyen beosztásban. Mosolyra húztam a szám, de ebben nyoma se volt kedvességnek, melegségnek, az a fajta mosoly volt, amitől még emberként is inkább egy vadállatra, ragadozóra hajaztam. Ez annak az eredménye, hogy mostanában túlontúl is elfojtottam a szörnyetegem.
*Hát nem Jarred volt az egyetlen, akivel jól kijöttem. Különben a frász jönne be hamarabb egy órával. Átöltözni öt perc alatt is megy, de mennyivel jobb a kollegáid társaságban ráhangolódni a melóra… sokkal, pláne, ha az ember egyedül él és a legjobb társasága is önmaga. Előtte meg csak egy délutánja volt önfeledt mióta itt van, az is csak egy magyar srác társaságában, akinek olyan kemény a feje, hogy még a gondolatra is belesajdult a fejem, arról nem is beszélve, hogy a nevét még most sem tudnám kimondani. De nem is akarom, szóval vissza a jelenbe abból a nyavalyás Hotelből. Corvin pillantása meg, a többi között már nem oszt nem szoroz. Jajj de Édes monológ, mindjárt megyek is a sarokba térdepelni, mert nem tudtam, hol a helyem. No meg egy frászt, de azért megvártam, míg befejezi.* - Ahogy nem is vagyok rajta a kívánság listán. Talán ezt a másik irányba is tudatnod kéne, hogy kinek hol a helye. * Csak ennyit mondtam és nem futottam felesleges köröket azzal, hogy már pedig nekem nem parancsol és ect… Amíg a másik fél viselkedik, tartom magam a szabályokhoz és ahhoz, ami a dolgom. Élő példa, hogy nem csaptam már le rögtön az első próbálkozásánál Malackát, hanem csak kitértem és ráadásként még mosolyogva jó szórakozást is kívántam. Semmi gond nem lett volna, ha nem hiszi azt, hogy övé a kóceráj és azt tehet, amihez kedve van. Na de mindegy, vannak kamerák, ha annyira tudni akarja, hogy jogos volt-e vagy sem, majd megnézi. Ha meg nem akarja, tök mindegy mit mondok. Feleslegesen meg nem jártatom a szám, csak ritkán. A válaszára szélesen mosolyogtam, sosem voltam az a szomorkodós fajta. Vagyis ha igen, akkor meg a fából készült gyakorló babán kívül a hálószobámban, amin ágyból szoktam gyakorolni nem láthatott senki. * - Egy olyan vendéget mutass, aki akár csak a szám miatt is, de panaszkodott bárkinek. Persze Malackát leszámítva… Én ilyenről nem tudok, hogy bárkinek is bármi gondja lenne velem. De mindegy, vedd úgy, hogy kvittek vagyunk… * Jó az utolsó mondatom már megint csak hülyeségnek szántam, de ha komolyan veszi, sem sértődök meg. Nem fogok bocsánatot kérni egyiktől sem, annak ellenére, hogy ha hibázom, azt beismerem. Most nem hibáztam. Nem értettem hol a gond, csak éreztem, hogy valami megváltozott. Amúgy is kivert Corvintól a víz mikor a közelemben volt, de most valahogy sokkal erősebb lett. Majdnem olyan mint a fesztiválon miután megütöttem Shanet. Egy mélyet lélegezve fogadtam el az új ingert és tovább nem tőrödtem vele. Indulatos szavaira azonban keserűen felkacagtam.* - Tudod Corvin, ha már utólag jön Jared vagy bármelyik másik, akkor ugyan ez lesz. Kedvelem az embereidet, de ettől függetlenül ők sem jártak volna különben, ha ugyan ezt megteszik akár csak egy vicc keretein belül. – adtam tudtára, hogy nem a vendégei ellen van. Bárki így járhat, aki megteszi. Akár még Ő is. - De mégis mit kellett volna tennem? Megvakargatni a fülét, hogy; „okos kutyus, most már eressz” és utána szólni Jarednek? Sajnálatos, de hidd el nem ez az első gondolatom. Pláne, hogy ilyenkor nem is gondolkozok… * Bár az elején felnevettem, de kicsit sem viccnek szántam a szavaim. De ha már itt van, akkor itt az ideje, hogy tisztában legyen vele. Ha valaki megfog, megsimogat akár csak barátilag is, úgy, hogy nem adtam rá engedélyt, az a golyóival játszik legrosszabb esetben. Nemtő, kortól, fajtól, testalkattól függetlenül. Felőlem bárki lehet a rám telepödő vörös ködöt még az sem szünteti meg, csak reflexből cselekszem.* - Mellesleg, legutóbb már lett figyelmeztetve. Akkor a csendes gyilkos szöszi srác volt bent… *Vontam meg a vállaim. Persze tudtam a nevét… valami André. De nekem mindig csak a csendes gyilkos volt. Úgy járt-kelt, hogy észre sem lehetett venni, hogy ott van ráadásként, rohadt ritkán szólalt meg, de akkor a szövege ütött és még otthon is azon nevettem. Az újabb monológjára csak bólintottam.* - Az óra ketyeg… de inkább csak az, hogy meg van a magam tapasztalata… Meglep, hogy nem néztél utána, hogy miért is olyan terjedelmes a protekcióm. * Bár erre csak a reakciójából következtettem. Bár tény, hogy ha a tánctudásom után érdeklődött, abban hiba nem volt. Mind addig, persze míg el nem járt a kezem. A másik meg, többnyire ez a két variáció állt fent. Vagy kirúgtak kapásból esetleg felkértek a felmondásra, avagy felajánlották, hogy maradhatok az ékszereim nélkül. Milyen mázli, hogy csak élvezetből táncolok, és nem azért mert muszáj. A következő kérdésével meglepett, és kissé oldalra billentett fejjel fürkésztem a másikat. Nem értettem, miért kérdezi, vagy miért érdekli, de tagadhatatlan tény, hogy ahogy újra felcsendült a fejem a penge, halk, finom hasítása és az idióta kíntól szenvedő hangja szemeim megcsillantak.* - Hazudhatnék… de tény, ami tény; élveztem. * Toldottam meg egy bólintással is és kicsit sem szégyelltem magam miatta. A férgese hulljon, elvégre nem tőrrel a kezemben pottyantam ki Én sem anyámból. Mindennek meg van az oka. Viszont a következő szavai megdöbbentettek és nem is próbáltam meg leplezni. No ilyen reakciót még nem kaptam az elmúlt hat év alatt. Előtte meg közöm sem volt fegyverekhez. De ahogy a tekintete elsötétült, azaz állandó bizsergésem csak erősödött egy kicsit. Megszoktam, nem érdekelt a vészcsengőm, a zsigeri tiltakozásom. Azonban már nyitottam is a szám egy ultimátumra, de befogtam. Na, nem azért mert megijedtem, hanem egy pont a rossz oldalra, most hagytam egyet a jóra is. Szóval mikor végzett csak aztán szólaltam meg.* - A második ember vagy ebben a hülye városban, aki egy fél mondattal a szívembe lopta magát. Nem is inkább a szavaid, hanem a tekinteted az, ami elárulta, hogy a helyemben, Te legalább annyira élvezted volna mint Én. *Biggyesztettem le az ajkaim, mint aki bánná. Persze közel sem volt így. Pech, hogy épp a főnököm az. No mindegy, nem törvényszerű nem kedvelni. * - S hidd el, kedvencem hobbim a húrok elpattintása. – Vigyoromból ítélve viccre is vehette. Hisz nem direkt feszegetettem a határokat, de valahogy mindig sikerül elpattintanom őket. Aztán vagy jól ki jövök belőle, vagy nem. Ha az utóbbi, akkor meg már úgy is mindegy. Majd Jay megcsinálja a koporsóm és csumi. Ó persze, észre vettem én a vigyorát elvégre elég közel ült és amúgy is őt néztem. A műveletre nem kellett, álmomban is képes lettem volna megcsinálni. Ám mielőtt folytattam volna, utoljára végig néztem, hogy mindet sikerült-e leszednem és visszacsúsztattam a helyére.* - A vigyorod sok jóról nem árulkodik és mivel a vendégekkel kéne finomabban bánnom, nem is a falmelletti ácsorgásról van szó. Szóval hallgatlak… Bár tény, sajnálnám ott hagyni a táncot.* Persze puszta feltételezés az egész, hisz nem láttam egyszer sem, hogy Jared vagy bárki is a fegyvereihez nyúlt volna. No meg ne vicceljünk már… vaságytól vagyok maximálisan hatvan kiló. Puszta erőből még egy részeget se tudnék kipenderíteni, maximálisan csak leszerelni sérülések nélkül. S azt sem épp az erőfölényemnek köszönhetően. Corvin, most láthatott a tekintetemben először valódi érdeklődést, hisz a táncokkal nem Ő foglalkozik. A vigyora egyenesen egy felhívás volt számomra. Gőzöm sem volt, hogy mit akar és az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy eddig soha nem használtam a fegyvereim, csak ha hozzám értek vagy épp gyakoroltam. Különben a légynek sem ártottam volna… de érdekelt.*
Istenem, ez a nő, bár ne lenne mindenre válasza vagy reakciója! Néha komoly késztetést érzek, hogy pár ember száját szép apró öltésekkel összevarrjam. Hiába, nem nekem találták ki a frontális vendéglátói szakmát. De jó pénz van benne. - Én értetek és nem a vendégekért felelek, engem akkor vesznek elő, ha egy alkalmazottal probléma van. - És ne nekem keljen már mindenki mellett szárazdajkát játszanom! Arra, hogy az "embereim" hogyan jártak volna, inkább csak egy nyers, féloldalas mosollyal válaszoltam. Egy ilyenért ők nem visítottak volna, ó, nem, és Elionore is örülhetett volna, ha életben marad. Ez azonban nem tartozott rá per pillanat. Némán hallgattam, ahogy a saját szemszögéről beszélt. Értem én, hogy nehéz nyugodtnak maradni bizonyos szituációkban, nekem az ilyet nem kell bemutatni, de attól még ihatok bort, miközben vizet prédikálok. Majdnem két külön dolog, hogy mit várok el másoktól és én milyen vagyok, ezt vagy megszokják, vagy békén hagyjuk egymást, ilyen egyszerű. A protekciója... na igen, kicsit hülyén vette volna ki magát, ha rávágom, hogy "emberekkel nem foglalkozom", szóval ezt csak magamban mormoltam, neki mást kellett mondanom. - Nem érdekel. - Meg ha ez őt sértette is. - Engem hidegen hagy, hogy anno mi volt veled vagy hogyan keveredtél ide, most itt vagy, és éppen ezért az elvárásaimat is ehhez, nem a múltadhoz igazítom. - Megittam a gyümölcslé maradékát is. - Teszek a hányatott vagy éppen előkelő múltra, sorsa, akármilyen könnyfakasztó is. - Tarthatnak érzéketlen tuskónak, mert háromnegyed részben az vagyok. A tekintetem kemény, a szavaim semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy amit most mondok, azt tényleg így is gondolom. Élvezte... akkor jól gondoltam, bár ezt farkasérzékekkel nem volt nagy bravúr kisilabizálni. Ennek ellenére értékeltem, hogy nem szépített, hanem kerek perec bevallotta. Örömtelen kuncogás lett az első reakció arra, hogy a helyében én mit tettem volna. - Ha tudnád, mennyire... - mondtam halkan, az üres poharat forgatva az asztalon, majd újból az ő arcára emeltem a tekintetem. Azt hiszem, egy kezemen meg tudnám számolni, hány ember csigázott fel akárcsak fele ennyire, mint ő. Az érdeklődésére és arra, hogy hallgat, mivel akarok előrukkolni, egyelőre nem mondtam semmit. Az igazat megvallva semmi konkrétumom nem volt jelenleg, csak azt tudtam, hogy kár lenne egy ilyen tehetséget hagyni parlagon heverni. Vagy épp színpadon vonaglani. - Mennyire tartod más emberek érdekét? - kérdeztem végül, s komolyan érdekelt a válasz. Igazából úgy kérdeztem volna, hogy mennyire viselné meg alkalmanként egy-egy gyilkosság, de ennyire direkt nem akartam lenni, még a végén felpattanna, sikítana és kihívná rám a zsarukat. Nekem pedig nem hiányzott, hogy rajuk keresztül esetleg megint jöjjenek az őrzők és a múltamban vájkáljanak. Köszönöm szépen, abból a Mortimeres éra alatt több mint eleget kaptam! Nem sírom vissza!
Kezdőlap
És jobbulást a vaginájának 
