Az este nyugisnak ígérkezett, aminek örültem is, mert mióta... khm... tisztességes apuka lettem, nem szerettem a balhékat. Ez volt a duma része. A valóság, hogy azért már kezdett viszketni a tenyerem valami jóképű balhé után, mert valljuk be, túl nyugis volt az élet, én pedig sose arról voltam híres, hogy sokáig nyugton bírom egy helyben. A farkasom is méltatlankodott, nem volt hozzászokva, hogy ennyi ideig semmi izgalom vagy életveszély ne érje, szinte fizikailag feszített szét belülről. Ha hamarosan nem találok valaki széttéphetőt valami izgalmat, megveszek. Emellett... hiányzott Amy. Szinte minden nap vártam, hogy vagy a hotelben, vagy itt felbukkan, de sose jött. Valószínűleg a várost is elhagyta - megint - egy szó nélkül, s komolyan kezdtem abban kételkedni, hogy megéri még rá várnom. Csak tudnám, mikor lettem a hűség mintaszobra...
Este nyitás után nem sokkal értem az Orfeumba, megengedhettem magamnak ennyi késést, az alkalmazottak zöme jól be volt járatva, külön atyáskodás és pattogás nélkül is tudták, mi a dolguk, szerettem, ha olajozottan működik minden. A folyosókon csellengtem, a kulisszák mögött bóklásztam, aztán beültem a nézőtérre. Nem azért köröztem és mászkáltam, hogy mindent szemmel tartsak, erre megvoltak az embereim... farkasaim, egyszerűen élveztem, hogy csak a magaménak tudhattam ezt a helyet. Felvásároltam Patrisha részét is, naná! Egy darabig reméltem, hogy meggondolja magát és visszatér a falkához, ám mivel erre aztán várhattam, így "kizártam" az üzletből. Szava nem lehetett - nem is volt -, tartottam magam a megállapodáshoz. Túl jófej vagyok... totál elpuhulok a végén, bár amíg erre a gondolatra úgy reagálok, mint egy rossz viccre, addig talán nincs mitől tartanom. Efelől akkor lettem teljesen biztos, amikor a bárpultnál járva olyat éreztem, amit eddig még egyszer sem. Vér szag. Ja, és mellé olyan visítás, mintha egy kismalac farkát húznák. Ezek az emberek szánalmasak... A farkasom egyből megmozdult, egy hosszú pillanatra lehunytam a szemem - tuti sárga lett -, majd mikor jó mélyet szippantottam a levegőből és megmártóztam a sokig hiányolt illatban, kinyitottam, ellöktem magam a pulttól és halál nyugodtan, mintha a világ minden ideje az én óhaj-sóhajomat lesné, elindultam a hátsó boxok felé. A fémes illat szinte az orromnál fogva vezetett, akkor sem tudtam volna eltéveszteni az irányt, ha akarom. De nem akartam, ugyan, dehogy! Úgy vonzott, mint ragadozót a préda, s mivel olyanom volt, meg akartam fürödni a látványában is. A célhoz érve, az sikerült. Elionore... Nem lepett meg a tőr a pasas kezébe ágyazva, már akkor éreztem a fém szagát, amikor a nő az asztalok között grasszált. A biztonságiakon kívül a személyzet egyetlen tagja sem hordott magánél fegyvert... őt leszámítva. A fickó, akit az asztalhoz szegezett, törzsvendég volt. Helybeli. Elég nagy kutya ahhoz, hogy ne lehessen velem madarat fogatni az örömtől, bár a vére ízletesnek tűnt. Vadászni kell! - Jó estét! - léptem oda hozzájuk egy udvarias, de szörnyen mesterkélt és rendkívül hűvös mosoly kíséretében, majd minden teketória és szépelgés nélkül kirántottam a tőrt az asztalból és ezzel a férfi kezéből. Kedvem lett volna megnyalni a pengét, a vágy ott izzott a szememben, de tudtam uralni... még. Se szex, se vadászat. Csoda, hogy még nem remegett a kezem az elvonási tünetektől. - Jared, vidd hátra, és lásd el! - adtam ki az utasítást szárazon az egyik biztonságinak, aki ott topogott mellettem. A környéken zavaróan sokan néztek felénk, szerettem volna elkerülni a közjáték folytatását. Szerencsére az ipse annyira lesokkolt és kiakadt, hogy szóhoz se jutott így megkímélt a további óbégatástól. Amint a terep átrendeződött - Elionore kikerült a fickó öléből, őt pedig elterelték a nagyérdemű kíváncsi pillantásai elől -, leültem a megüresedett, vérfoltos terítős boxba, majd intettem a nőnek, hogy ő is dobja le magát. Kértem egy nagy pohár narancslevet, szóltam az egyik pincérnek, hogy mondja meg a táncosoknak, változott a műsorterv, Eli hátrébb csúszott, aztán újból a heves vérmérsékletű embernőstény felé fordultam. Még mindig nálam volt az "áldozatból" kikapott tőr, amit szórakozottan forgattam a gyér megvilágításban, a súlyeloszlását méricskéltem és már-már szakértői szemmel vizsgálgattam. Mit szépítsem, az igazi hivatásom akkor is a Testőrlét volt. - Az "úr" az egyik törzsvendégünk. Vagy csak volt, hála neked - kezdtem ridegen, továbbra is a fegyvert vizsgálva. A rajta maradt vér csábított. - Nem érdekel, hogy mit művelt, ha baj van egy vendéggel, a biztonsági őrök feladata leállítani, nem a tiéd. - Ráemeltem a tekintetem. - Megmondtam az elején, lehet ez is a munkaköröd, de ha nem ezt választod, akkor viseld a következményeit és tégy úgy, mint minden pincér meg táncos. - Mélyen az asztalba vágtam a fegyvert, a penge egy kicsit mélyebbre fúródott, mint amilyen mélyre egy ember tudta volna vágni. Hátradőltem, a narancslém közben megjött, de egyelőre nem ittam. - Eddig nem firtattam, mert nem volt belőle ügy. Honnan vannak a fegyvereid és minek hordod őket állandóan magadnál? ha már én vagyok a munkaadója, tudni akartam. Ha valami alvilág fickó, vagy ne adj isten farkas üldözi, arról most azonnal tudni akartam. Utáltam az ilyen jellegű meglepetéseket.
A hozzászólást Duncan Corvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 29, 2013 9:41 pm-kor.
*Tekintetem érdeklődve követte minden lépését és minden egyes mozdulatát, ahogy közeledett, de persze az arcát fürkésztem s kissé még oldalra is billentettem a fejem. Sejtettem, hogy nem fog repesni az örömtől, de hát… megesik az ilyen és igazából én azt csodálom, hogy ez az első alkalom, hogy ilyet tettem. De hát ez sem nekem köszönhető… no de mindegy.* - Jobbat Főnök. *Naná, hogy vigyorogtam. Na, nem azért mert nevetségesnek találtam a helyzetet, bár lássuk be… tényleg az volt ezzel a háttérzenével, ami a férfiből fakadt megspékelve. Ahogy a mancsa a tőrért nyúlt csak elhúztam a szám. Kár, hogy nem én tehettem meg… milyen, milyen kár. De hát, azért a főnököm, hogy ne érezzem már mindig olyan jól magam. Szóval megbocsájtható neki, hogy így kevesebb szenvedésre kárhoztatta a férfit. De persze a biztonságis már ott volt mellette és nem értettem, hogy mért toporog úgy, mint aki attól fél, hogy bármelyik pillanatban bomba robban a lába alatt és nem tud semerre sem lépni, hogy védje magát. Ahogy megkapta az utasítást már ugrott is és Én csak mosolyogtam.* - Bocs, ma Én voltam a gyorsabb. De a követketőt meghagyom neked. * Nyeltem le azt a megjegyzést, hogy ne felejtsen el pelenkát is cserélni. Láttam a tekintetében megcsillanni a nevetés szikráit Jarednek. De szerintem Corvin jelenléte abban meggátolta, hogy utat is engedjen. Legutóbb időben észrevette és hárította is, mikor az egyik ittas vendégünk messzire szándékozott menni. Utána jót is nevettünk rajta, tekintve, hogy ha pasi letapizott volna ma már a temetése lenne én meg a sitten, míg apu nem intézkedik. Az újabb műsör változásra csak a szemeim forgattam miután helyet foglaltam. Jajj de jó nekem, cseveghetek a főnökkel. Jó persze, erre már régóta fájt a fogam, de nem ilyen körülmények között gondoltam. Az ujjai játéka nem kerülte el a figyelmem, de Én vártam, míg kigyönyörködi magát a pengében. Semmi különös nem volt benne a számomra, ez csak egy a sokból. Ám ha ért hozzá, akkor feltűnhetett neki, hogy nem a polcról lett leemelve a sok közül, hanem kimondottan a számomra készült. Markolata sokkal kisebb, mint a megszokott, ahogy az Én kezem is kisebb egy férfiéhez képest. A pengéje egyik oldala egyenes felületű, míg a másik recés egészen a markolattól számolva fél centiig. A markolata viszont kicsit lapított, hogy tökéletesen ellehessen rejteni. A súlypontja úgy volt kialakítva, hogy tökéletes tudjam használni, akár dobásra is. Viszont ami talán a legfontosabb, hogy karban volt tartva. Ami engem ismerve nem volna meglepő, elég sok unalmas órám akad, van időm szórakozni vele. A szavaira azonban felvontam a szemöldököm és kissé előre könyököltem az asztalra. Arcom a tenyerembe fektettem, hogy közben a szemébe nézhessek.* - Én meg mondtam, hogy az Én módszereimet nem díjaznád. Láss csodát, itt ülsz Corvin és ahelyett, hogy dolgoznék, előszedsz. Egyébként meg, bármelyik embered megkérdezheted, hogy nem ez lett volna az első alkalom, hogy megtehessem. Eddig kapcsoltak, most nem. Pech vagy sem, én voltam gyorsabb. Mellesleg felőlem a pápa is lehet, ha a VIP-s vendégeid tudják hol a határ, akkor, ha olyan hűde régi törzsvendég neki is kéne. Úgy viselkedem, amikor hagyják. De Én nem fogok búbánotos kiskutya szemekkel rohanni sem hozzád, sem a gorilláidhoz, ha valamelyik nem bír magával, mint a többiek.* Ó nem, már nem volt semmi düh bennem. Mosolyogtam, jó kedvem volt. Nem érdekelt már az egész, hisz, nem volt a közelembe a férfi. Ha itt lenne, nem garantáltam volna értelmes és higgadt választ. Meg sem rezzentem, ahogy a penge az asztalba csapódott csak kissé felvontam a szemöldököm, egy amolyan; „Ezt mire véljem” hangsúllyal. Nem féltem, de még csak meg sem ijedtem. Minek? Egyrészt nem fog a hely „közepén” kivégezni, másrészt amúgy is elkerül ez az érzés már évek óta. Hallottam, ahogy a penge még mindig rezonál s ahogy elhalt, csak akkor tekintettem felé. Kissé felállva fogtam meg a markolatát, hogy kirántsam… ahham… csak hogy nem ment. Kissé összeszükült szemekkel néztem a Főnökömre.* - Bánhatnál finomabban is az élettársammal… * Biggyesztettem le az ajkam, tetetett szomorúsággal. Teljesen felállva azért már sikerült kihúznom. S mintha mi sem volna természetesebb huppantam vissza. Az asztal alatt kinyújtottam a lábaim és mivel már úgy is mindegy a terítőnek, neki álltam megtisztítani a szélével. A kérdésére azonban elmosolyodtam.* - A gyártótól? – vigyorogtam rá – Egyébként meg különböző helyekről. Ezt példának okáért még Londonban csináltattam. Az első fegyverem. * Mértem végig csillogó szemekkel. Imádtam a pengéket. Ezt sosem próbáltam meg tagadni. A táncon kívül, csak ez volt az, ami képes volt szenvedély csillogását ébreszteni a tekintetemben. Most is ott volt, aztán vagy észrevette a másik vagy nem. * - De ha ezzel azt akartad kérdezni, hogy van-e rá engedélyem, akkor a válaszom az, hogy; nincs. Nem papírral kell fogni. – Vontam meg könnyedén a vállaim. – De Ezt a minek kérdést igaz nem gondoltad komolyan Főnök? * Vontam fel a szemöldököm. Basszus, hát minek hord magánál az ember fegyvert? Biztos nem dísznek, vagy csak, hogy legyen. De nem úgy tűnt, mint aki épp viccel, szóval válaszoltam.* - Most voltál a tanúja. Pontosan miattuk vagy a hozzá hasonlók miatt. Jobb szeretem biztonságban tudni a csini hátsóm és nem azon görcsölni, hogy vajon melyik idióta próbálkozik be, mikor nincs kéznél valaki. De nem hiszem, hogy ezzel újat mondtam, tekintve, hogy még fent is van nálam minimum egy. – Böktem a színpad felé – És ahogy első alkalommal kiszúrtad, úgy minden alkalommal megtehetted. Ha meg nem, valamelyik lánykád már biztos említette. Valahogy átöltözés közben eszemben sincs rejtegetni. * Vontam meg a vállaim, de aztán már a komor szavaim követően, melyek közben a kezem nem állt meg és óvatosan a recés oldal fogai közül tisztogattam épp.* - Különben meg Édes vagy, hogy érdeklődsz, de az első beszélgetésünket nem így terveztem. Nem tudom, hogy hova akarsz kilyukadni, de nem fogom elhagyni a fegyvereim a két szép szemedért, szóval vagy rúgj ki vagy szólj, hogy adjam be a felmondásom. Emlékeim szerint még úgy sem járt le a próbaidőm. * Az első mondatom akár vehette ugratásnak is, de a többit már semmiképp sem. Hamarabb fordulnék apámhoz, míg nem találok másik munkát, mintsem, hogy elhagyjam a pengéim. Nem véletlen volt egy tucat hely ahol táncoltam eddig.*
Remekül kijött Jareddel, juhé, öröm és fanfárok, kár, hogy nem ezért fizetem. Sem a vendégnevelésért. Egy szúrós pillantással jutalmaztam az önfeledt pillanatot, ha nem vendégről és az én bizniszemről lett volna szó, tennék rá. Csakhogy az enyém hírét vitte vásárra. Egy darabig a pengével játszottam, észrevehető volt rajta a szakértői munka és a testreszabás, de nem tettem szóvá, fölösleges tudnia, hogy tudok bánni vele, ami azt illeti, nem kicsit. De vannak dolgok, amiknek jót tesz, ha kellemes sötétségben maradnak. - Ó, nem, a módszerrel semmi bajom, félreértesz - ingattam a fejem egykedvűen. - Csak szeretem, ha mindenki tudja, hol a helye és mi a feladata, munkaköre - néztem egyenesen a szemébe. A falkán belül is hozzászoktam, megtanultam, hogy kinek hol a helye, ennek megfelelően mozogtam én is, és ugyanezt vártam el másoktól. Mind az Orfeumban, mind a falkában. Viszketett a tenyerem a mitugrászoktól, még akkor is, ha esetleg más szemében meg én voltam az. Bocsesz. - Téged - mutattam rá a tőrrel - nem azért fizetlek, hogy regulázz, hanem hogy kivitt a rendelést és táncolj. Tőr az asztalba, ahonnan nem is tudta olyan egyszerűen kirángatni, mint az először szerette volna. Kifogás volt. Amikor ide jöttem, láttam rajta, hogy még élvezte is, amit éppen elkövetett, ez olyasfajta tekintet volt, mint azoké, akiknek csak a megfelelő ürügy kell, hogy kivillanthassák a foguk fehérjét. Én is ilyen voltam, úgyhogy nincs új a nap alatt. - Te pedig a vendégekkel - közöltem szenvtelen hangon, és ittam a narancslevemből, aztán figyeltem, ahogy kiküzdötte a tört a fából és tisztogatni kezdte. Karban volt tartva... csak tudnám, hogy aki így ért hozzá, miért nem ilyesmikkel keresi a kenyerét? Mindegy, nem az én ügyem. Bár így, hogy vendégen gyakorlatozott... Megrándult a szám sarka arra, hogy nem papírral kell fogni a tőrt. Talán most először értékeltem a humorát, más helyzetben lehet még kifejezett mosollyal is díjaztam volna. Fürkészőn méregettem az arcát, majd én is előre dőltem és az asztalra könyököltem, így viszont még jobban éreztem a vérfoltból áradó hívogató szagot. Vadásznom kell! Méghozzá sürgősen. Egy pillanatra lehunytam a szemem, mély levegőt vettem, mint aki csak a következő szavakhoz gyűjtött erőt, de ez köszönőviszonyban sem állt a valósággal. A vér... az a drága vér... Kóstoltam volna mellé húst is, erre a gondolatra pedig a farkasom intenzívebb mocorgásba kezdett, s hirtelen kényelmetlenül szűknek tűnt ez a box. - A jó életbe, ez nem bordély! Megtapiz, jön Jared, lecsapja és kész! Nem kell sebészt játszani! - morogtam kissé indulatosan. - Ha nem bírsz ellenállni, adhatok más munkát is, de ha felszolgálsz, az ilyeneket nem kezelheted így - szögeztem le, és most mindebben az is benne volt burkoltan, hogy bizony használhat fegyvert, de az nem ez a munkakör. A módszerei pedig... most igazán sajnáltam, hogy nem egy idősebb vérfarkas, simán kampányolnék a falkába kerüléséért. Bólogattam, persze, hogy tudtam, hogy non-stop nála voltak ezek a finomságok, máson fehérnemű, rajta fegyver, ha úgy nézzük, ez is öl(töztet). Felvontam a szemöldököm az első beszélgetéses dologra, de csak megráztam a fejem. Jaj, ez a nő... - Kicsit túl hamar eljutsz A pontból Z-be, nem? - érdeklődtem egy újabb korty után. - Ha ki akartalak volna rúgni, már úgy jövök ide, hogy akkor ennyi volt, mehetsz amerre akarsz. De... van egy jó barátom, kemény kezű, de nála is lehet egyszer hibázni. Ha ő ilyen nagylelkű, szégyent hoznék rá, ha hirtelen felindulásból kipenderítenélek. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy Castornál nekem szerintem több tételes bakilistám volt, de na... takonypóc korom óta ugyanannál a falkánál vagyok, szóval volt időm halmozni a "priuszt". Most már azért jobb a helyzet. Egyébként meg nem szerettem sokat pofázni, szóval rühelltem, ha valamit magyaráznom kellett. Ez egyedül Anne-nél nem jelentett terhet, de a kicsi lány tök más lapra tartozik. - Élvezted, ugye? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve, mintha abban is az enyémhez hasonló bestiát fedezhetnék fel, holott tudtam, hogy ez teljességgel lehetetlen. - Tetszett, amit műveltél - folytattam, kicsit halkabban, a tekintetem pedig egy árnyalattal sötétebb lett. - De mindennek megvan a maga helye és ideje. Nem veszem el a fegyvereidet, többet viszont ilyen ne forduljon elő. - Ha közbe akart szólni, felemelt kézzel intettem csendre. - Ne feszítsd a húrt, mert nálam könnyen pattan! Mint mondtam, használhatod ezeket, de nem ilyen beosztásban. Mosolyra húztam a szám, de ebben nyoma se volt kedvességnek, melegségnek, az a fajta mosoly volt, amitől még emberként is inkább egy vadállatra, ragadozóra hajaztam. Ez annak az eredménye, hogy mostanában túlontúl is elfojtottam a szörnyetegem.
*Hát nem Jarred volt az egyetlen, akivel jól kijöttem. Különben a frász jönne be hamarabb egy órával. Átöltözni öt perc alatt is megy, de mennyivel jobb a kollegáid társaságban ráhangolódni a melóra… sokkal, pláne, ha az ember egyedül él és a legjobb társasága is önmaga. Előtte meg csak egy délutánja volt önfeledt mióta itt van, az is csak egy magyar srác társaságában, akinek olyan kemény a feje, hogy még a gondolatra is belesajdult a fejem, arról nem is beszélve, hogy a nevét még most sem tudnám kimondani. De nem is akarom, szóval vissza a jelenbe abból a nyavalyás Hotelből. Corvin pillantása meg, a többi között már nem oszt nem szoroz. Jajj de Édes monológ, mindjárt megyek is a sarokba térdepelni, mert nem tudtam, hol a helyem. No meg egy frászt, de azért megvártam, míg befejezi.* - Ahogy nem is vagyok rajta a kívánság listán. Talán ezt a másik irányba is tudatnod kéne, hogy kinek hol a helye. * Csak ennyit mondtam és nem futottam felesleges köröket azzal, hogy már pedig nekem nem parancsol és ect… Amíg a másik fél viselkedik, tartom magam a szabályokhoz és ahhoz, ami a dolgom. Élő példa, hogy nem csaptam már le rögtön az első próbálkozásánál Malackát, hanem csak kitértem és ráadásként még mosolyogva jó szórakozást is kívántam. Semmi gond nem lett volna, ha nem hiszi azt, hogy övé a kóceráj és azt tehet, amihez kedve van. Na de mindegy, vannak kamerák, ha annyira tudni akarja, hogy jogos volt-e vagy sem, majd megnézi. Ha meg nem akarja, tök mindegy mit mondok. Feleslegesen meg nem jártatom a szám, csak ritkán. A válaszára szélesen mosolyogtam, sosem voltam az a szomorkodós fajta. Vagyis ha igen, akkor meg a fából készült gyakorló babán kívül a hálószobámban, amin ágyból szoktam gyakorolni nem láthatott senki. * - Egy olyan vendéget mutass, aki akár csak a szám miatt is, de panaszkodott bárkinek. Persze Malackát leszámítva… Én ilyenről nem tudok, hogy bárkinek is bármi gondja lenne velem. De mindegy, vedd úgy, hogy kvittek vagyunk… * Jó az utolsó mondatom már megint csak hülyeségnek szántam, de ha komolyan veszi, sem sértődök meg. Nem fogok bocsánatot kérni egyiktől sem, annak ellenére, hogy ha hibázom, azt beismerem. Most nem hibáztam. Nem értettem hol a gond, csak éreztem, hogy valami megváltozott. Amúgy is kivert Corvintól a víz mikor a közelemben volt, de most valahogy sokkal erősebb lett. Majdnem olyan mint a fesztiválon miután megütöttem Shanet. Egy mélyet lélegezve fogadtam el az új ingert és tovább nem tőrödtem vele. Indulatos szavaira azonban keserűen felkacagtam.* - Tudod Corvin, ha már utólag jön Jared vagy bármelyik másik, akkor ugyan ez lesz. Kedvelem az embereidet, de ettől függetlenül ők sem jártak volna különben, ha ugyan ezt megteszik akár csak egy vicc keretein belül. – adtam tudtára, hogy nem a vendégei ellen van. Bárki így járhat, aki megteszi. Akár még Ő is. - De mégis mit kellett volna tennem? Megvakargatni a fülét, hogy; „okos kutyus, most már eressz” és utána szólni Jarednek? Sajnálatos, de hidd el nem ez az első gondolatom. Pláne, hogy ilyenkor nem is gondolkozok… * Bár az elején felnevettem, de kicsit sem viccnek szántam a szavaim. De ha már itt van, akkor itt az ideje, hogy tisztában legyen vele. Ha valaki megfog, megsimogat akár csak barátilag is, úgy, hogy nem adtam rá engedélyt, az a golyóival játszik legrosszabb esetben. Nemtő, kortól, fajtól, testalkattól függetlenül. Felőlem bárki lehet a rám telepödő vörös ködöt még az sem szünteti meg, csak reflexből cselekszem.* - Mellesleg, legutóbb már lett figyelmeztetve. Akkor a csendes gyilkos szöszi srác volt bent… *Vontam meg a vállaim. Persze tudtam a nevét… valami André. De nekem mindig csak a csendes gyilkos volt. Úgy járt-kelt, hogy észre sem lehetett venni, hogy ott van ráadásként, rohadt ritkán szólalt meg, de akkor a szövege ütött és még otthon is azon nevettem. Az újabb monológjára csak bólintottam.* - Az óra ketyeg… de inkább csak az, hogy meg van a magam tapasztalata… Meglep, hogy nem néztél utána, hogy miért is olyan terjedelmes a protekcióm. * Bár erre csak a reakciójából következtettem. Bár tény, hogy ha a tánctudásom után érdeklődött, abban hiba nem volt. Mind addig, persze míg el nem járt a kezem. A másik meg, többnyire ez a két variáció állt fent. Vagy kirúgtak kapásból esetleg felkértek a felmondásra, avagy felajánlották, hogy maradhatok az ékszereim nélkül. Milyen mázli, hogy csak élvezetből táncolok, és nem azért mert muszáj. A következő kérdésével meglepett, és kissé oldalra billentett fejjel fürkésztem a másikat. Nem értettem, miért kérdezi, vagy miért érdekli, de tagadhatatlan tény, hogy ahogy újra felcsendült a fejem a penge, halk, finom hasítása és az idióta kíntól szenvedő hangja szemeim megcsillantak.* - Hazudhatnék… de tény, ami tény; élveztem. * Toldottam meg egy bólintással is és kicsit sem szégyelltem magam miatta. A férgese hulljon, elvégre nem tőrrel a kezemben pottyantam ki Én sem anyámból. Mindennek meg van az oka. Viszont a következő szavai megdöbbentettek és nem is próbáltam meg leplezni. No ilyen reakciót még nem kaptam az elmúlt hat év alatt. Előtte meg közöm sem volt fegyverekhez. De ahogy a tekintete elsötétült, azaz állandó bizsergésem csak erősödött egy kicsit. Megszoktam, nem érdekelt a vészcsengőm, a zsigeri tiltakozásom. Azonban már nyitottam is a szám egy ultimátumra, de befogtam. Na, nem azért mert megijedtem, hanem egy pont a rossz oldalra, most hagytam egyet a jóra is. Szóval mikor végzett csak aztán szólaltam meg.* - A második ember vagy ebben a hülye városban, aki egy fél mondattal a szívembe lopta magát. Nem is inkább a szavaid, hanem a tekinteted az, ami elárulta, hogy a helyemben, Te legalább annyira élvezted volna mint Én. *Biggyesztettem le az ajkaim, mint aki bánná. Persze közel sem volt így. Pech, hogy épp a főnököm az. No mindegy, nem törvényszerű nem kedvelni. * - S hidd el, kedvencem hobbim a húrok elpattintása. – Vigyoromból ítélve viccre is vehette. Hisz nem direkt feszegetettem a határokat, de valahogy mindig sikerül elpattintanom őket. Aztán vagy jól ki jövök belőle, vagy nem. Ha az utóbbi, akkor meg már úgy is mindegy. Majd Jay megcsinálja a koporsóm és csumi. Ó persze, észre vettem én a vigyorát elvégre elég közel ült és amúgy is őt néztem. A műveletre nem kellett, álmomban is képes lettem volna megcsinálni. Ám mielőtt folytattam volna, utoljára végig néztem, hogy mindet sikerült-e leszednem és visszacsúsztattam a helyére.* - A vigyorod sok jóról nem árulkodik és mivel a vendégekkel kéne finomabban bánnom, nem is a falmelletti ácsorgásról van szó. Szóval hallgatlak… Bár tény, sajnálnám ott hagyni a táncot.* Persze puszta feltételezés az egész, hisz nem láttam egyszer sem, hogy Jared vagy bárki is a fegyvereihez nyúlt volna. No meg ne vicceljünk már… vaságytól vagyok maximálisan hatvan kiló. Puszta erőből még egy részeget se tudnék kipenderíteni, maximálisan csak leszerelni sérülések nélkül. S azt sem épp az erőfölényemnek köszönhetően. Corvin, most láthatott a tekintetemben először valódi érdeklődést, hisz a táncokkal nem Ő foglalkozik. A vigyora egyenesen egy felhívás volt számomra. Gőzöm sem volt, hogy mit akar és az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy eddig soha nem használtam a fegyvereim, csak ha hozzám értek vagy épp gyakoroltam. Különben a légynek sem ártottam volna… de érdekelt.*
Istenem, ez a nő, bár ne lenne mindenre válasza vagy reakciója! Néha komoly késztetést érzek, hogy pár ember száját szép apró öltésekkel összevarrjam. Hiába, nem nekem találták ki a frontális vendéglátói szakmát. De jó pénz van benne. - Én értetek és nem a vendégekért felelek, engem akkor vesznek elő, ha egy alkalmazottal probléma van. - És ne nekem keljen már mindenki mellett szárazdajkát játszanom! Arra, hogy az "embereim" hogyan jártak volna, inkább csak egy nyers, féloldalas mosollyal válaszoltam. Egy ilyenért ők nem visítottak volna, ó, nem, és Elionore is örülhetett volna, ha életben marad. Ez azonban nem tartozott rá per pillanat. Némán hallgattam, ahogy a saját szemszögéről beszélt. Értem én, hogy nehéz nyugodtnak maradni bizonyos szituációkban, nekem az ilyet nem kell bemutatni, de attól még ihatok bort, miközben vizet prédikálok. Majdnem két külön dolog, hogy mit várok el másoktól és én milyen vagyok, ezt vagy megszokják, vagy békén hagyjuk egymást, ilyen egyszerű. A protekciója... na igen, kicsit hülyén vette volna ki magát, ha rávágom, hogy "emberekkel nem foglalkozom", szóval ezt csak magamban mormoltam, neki mást kellett mondanom. - Nem érdekel. - Meg ha ez őt sértette is. - Engem hidegen hagy, hogy anno mi volt veled vagy hogyan keveredtél ide, most itt vagy, és éppen ezért az elvárásaimat is ehhez, nem a múltadhoz igazítom. - Megittam a gyümölcslé maradékát is. - Teszek a hányatott vagy éppen előkelő múltra, sorsa, akármilyen könnyfakasztó is. - Tarthatnak érzéketlen tuskónak, mert háromnegyed részben az vagyok. A tekintetem kemény, a szavaim semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy amit most mondok, azt tényleg így is gondolom. Élvezte... akkor jól gondoltam, bár ezt farkasérzékekkel nem volt nagy bravúr kisilabizálni. Ennek ellenére értékeltem, hogy nem szépített, hanem kerek perec bevallotta. Örömtelen kuncogás lett az első reakció arra, hogy a helyében én mit tettem volna. - Ha tudnád, mennyire... - mondtam halkan, az üres poharat forgatva az asztalon, majd újból az ő arcára emeltem a tekintetem. Azt hiszem, egy kezemen meg tudnám számolni, hány ember csigázott fel akárcsak fele ennyire, mint ő. Az érdeklődésére és arra, hogy hallgat, mivel akarok előrukkolni, egyelőre nem mondtam semmit. Az igazat megvallva semmi konkrétumom nem volt jelenleg, csak azt tudtam, hogy kár lenne egy ilyen tehetséget hagyni parlagon heverni. Vagy épp színpadon vonaglani. - Mennyire tartod más emberek érdekét? - kérdeztem végül, s komolyan érdekelt a válasz. Igazából úgy kérdeztem volna, hogy mennyire viselné meg alkalmanként egy-egy gyilkosság, de ennyire direkt nem akartam lenni, még a végén felpattanna, sikítana és kihívná rám a zsarukat. Nekem pedig nem hiányzott, hogy rajuk keresztül esetleg megint jöjjenek az őrzők és a múltamban vájkáljanak. Köszönöm szépen, abból a Mortimeres éra alatt több mint eleget kaptam! Nem sírom vissza!
- Akkor rendszeresíts számomra egy állandó időpontot, hogy ne mindig a műsort kelljen tolni. * Vontam meg a vállaim. Nekem így is jó, szívesen veszek fogadó órákat Corvintól. Ezen aztán ne múljék a dolog. De egy eset még nem a világ vége, azonban azt nem is garantálhattam, hogy nem fog előfordulni még egyszer hasonló helyzetben. Nem szokásom hazudni, így nem is próbáltam meg nyugtatni, vagy mentegetőzni, hogy több ilyen nem fordul elő. Felesleges lett volna és előbb vagy utóbb, de meghazudtolnám a szavaim.* - Ez csak előnyömre válik… * Vontam meg a vállaim. Talán én voltam a legboldogabb ember addig a pontig, míg nem kezd el valaki érdeklődni utánam vagy kutakodni a múltamban. De ha megtette volna, sem találna semmi konkrétat, csak azt, amit egyébként is tudott már mióta itt melózom. Ökörködök, dolgozom, általában jól kijövök az emberekkel és már azt is tapasztalhatta, hogy milyen, ha elpattan a cérnám. Más meg nem fontos. Viszont a szavai által egyre szimpatikusabb volt a másik és ez nem mindig jelent jót. De kitudja, hogy mit hoz a jövő vagy a holnap. Vagy, épp ezt a másik miként értékeli, ha nyilvánvaló lesz számára is. Kacagására kissé összeszűkültek a szemeim, de aztán hagytam. Nem firtattam az elmormolt válaszát. Egyrészt nem rám tartozik, másrészt meg idővel minden kiderül. Van amit nem szabad sürgetni, különben sosem érkezik meg, hisz elijesztjük. No meg hiába kérdeznék, ha akarja így is kifejtheti, hisz láthatja az érdeklődésem. De ha meg nem, akkor hiába kérdezek, csak még több felesleges beszéd lenne. Ez, már számomra is az volt. Így hát csendesen vártam, hogy mi is az ahova szeretne kilyukadni és mi az, amit ajánlj. De csak egy kérdést kaptam, amire oldalra biccentettem a fejem, s így oldalra omlott a hajam ahogy arcát fürkésztem. Láthatta, hogy nem a válaszon gondolkodok, hanem csak próbálom összetenni a buksimban a dolgot, hogy mégis hova vezet ez az út. Pár pillanatnyi csend után aztán válaszoltam. De tekintetem egy pillanatra sem vettem le a másikról, ha lehetne még pislogni sem pislogtam volna, hogy ne szalasszak el, akár csak egy halvány reakciót is, ahogy barna íriszem rajta függőt. * - Amíg nem ütköznek az én érdekeimmel az övék, addig nem érdekelnek. Máskülönben pedig csak annyira, mint Malackánál. Semennyire. Nem tudom ezzel hova akarsz kijutni Corvin, de… talán ha egyértelműen kérdezel, akkor egyértelmű választ is kapsz. De azt azért jobb ha tudod, hogy a fegyvereim csak önvédelem céljából használtam eddig. Higgadt fejjel, nem biztos, hogy ugyan olyan hatékonyan tudom forgatni, mint amit tapasztaltál az imént. Sosem próbáltam meg ok nélkül használni, s számomra csak egyetlen ok létezik; Ha fizikai kontaktusba kényszerülök akaratom ellenére. Bármit is akarj, talán nem árt, ha felméred, hogy olyankor mit tudok nyújtani, ha tiszta a fejem. S, hogy az elegendő-e neked… S kitérhetsz arra is, hogy mennyiben másítaná a… beosztásom. * Mondtam el viszonylag röviden a véleményem, hisz igyekeztem a száraz és egyértelmű tényekre szorítkozni, minden körítés nélkül. Velem így is lehet beszélni, csak ritkán. Az utolsó kérésem pedig nem a tálcákra vonatkozott, hanem a táncra. Imádtam és nem adtam volna fel. Azonban hello, szabad az egész napom és amilyen jól alszom négy óra alvás bőven sok és máris kipihent vagyok. Tekintetem nem változott, továbbra is fürkésző és érdeklödő volt.*
- Oké, akkor mondom kerek perec - bólintottam, de előtte még kértem egy narancslevet, s csak akkor fogtam bele, amikor ki is hozták. - Azt már láttam, mit tudsz, ha felhúznak - mutattam véres terítőre -, de érdekelne, hogy higgadtan mire mész. - Ittam, majd előrébb hajoltam és az asztalra könyököltem, a szememben kifejezetten érdeklődő fény gyúlt. - De még lenne pár kérdésem: mennyit számít neked mások élete; hogyan állsz a nem egészen legális ügyekkel, és... mennyire szeretnéd a mostani keresetedet kiegészíteni? Igaz, hogy emberekkel keveset foglalkoztam, de azért volt, hogy egy-két üzlet érdekelt volna, vagy valakit jobb belátásra kellett volna téríteni, és mi tagadás, ha én, mint farkas megyek oda hozzájuk, az azért felkeltheti az őrzők figyelmét. Nekem pedig nem hiányzott ez a kitüntetés, egy életre eleget kaptam belőle egyetlen év leforgása alatt is. Szóval: nem vált volna hátrányomra, ha van egy ember, akit alkalmanként megbízhatok ezzel-azzal. Nekem a zavaró emberi tényezők tényleg nem jelentettek sokat, csak... zavartak. De hát őket nem lehetett csak úgy félrepakolni, mert azzal a farkasomat kockáztattam, amire még szükségem volt. Így játszhattam a kisded játékokat pár nagykutyával, akik azt hitték, ez a hely úgy muzsikál, ahogy ők szórják a pénzt. El vannak tévedve. Nekem ez hobbi, ha holnap porig égetné valaki, hát akkor ez van. Néha elgondolkodtam rajta, mennyire káros, ha ennyire közömbösen viszonyulok egy-egy dologhoz, de úgy voltam vele, hogy amíg ez nem válik a társaim kárára, teszek rá. - Nem erőszak egyébként - dőltem hátra. - Ha nem érdekel, vegyük úgy, hogy semmit se mondtam. Ellenkező esetben - elé tetettem egy fecnit, amin egy másik szám volt megadva, az, amelyiken maszek ügyekben keresnek, falkaügyben - ezen keress. Nem tudom, eddig milyen képet alakítottál ki rólam magadban - lötyköltem körbe az italomat a pohárban -, de bármiben le merném fogadni, hogy még tudok meglepetést okozni. A szám furcsa, se nem barátságos, se nem gúnyos mosolyra húzódott. Megittam a narancslevem, majd felálltam, leszedtem a terítőt, összegyűrtem az éppen arra járó pincér kezébe nyomtam azzal, hogy azonnal tüntesse el. Így is jobban piszkálta a farkasom, mint kellett volna normál körülmények között. - Ma este nem kell már felszolgálnod, ha nem akarsz, de a számodat még tudd le. Utána mehetsz. - Ez egyfajta... jutalom volt a kis bemutatóért. Senki ne mondja, hogy nem értékelem a tehetségeket!
- Úgy látszik, akad bennünk valami… közös… * Merthogy ez engem is baromira érdekel az fix. Meg különben is, rég járt már a szám úgy, hogy egy őszinte mosolyt is kapott mellé a főnököm. Persze ez valahol csipkelődés is volt, de hát most na. Legyen már minden olyan komoly. Csakhogy gőzöm sem volt arról, hogy miként teszteljem, vagyis inkább azt, hogy kivel, akiért nem kéne aggódnom. Szar dolog, de tisztafejjel igenis érdekel, hogy ne ártsak nagyon a másiknak, hanem csak egy kicsit. Azt is csak puszta szeretetből, hogy érezze a törődést. Azonban mégis érdeklődve vártam a kérdéseit. Pedig sejtettem, hogy nem kéne. Már ha csak arra gondolok, hogy ki ver Tőle a víz és az ösztöneim tiltakoznak, mikor a közelemben van… már ez… de én meg az idióta kíváncsiságom, ami mindent legyűr. Még engem is. A három kérdésre azonban felvontam a szemöldököm… Majd halványan megingatva a fejem válaszoltam. * - Az utolsó a legegyszerűbb. Bármit is ajánlj, nem a pénzért vállalom el, ahogy dolgozni sem azért dolgozom, mert épp muszáj, vagy nem árt. Én élvezem, amit csinálok, de persze semmi sincs ingyen… * Na igen. Talán mások nem értik, hogy akkor miért teszem, mikor egyáltalán nem volna szükségem rá. Néha még Én magam sem, pláne mikor hulla fáradtan és álmosan haza esek az erdei túrám után, amit minden műszak végén, vagy ha úgy alakul előtte is megejtek. De szerettem csinálni, még akkor is ha kényelmesebb volna csak költeni a pénzt, ami van.* - Az élet múlandó… - hunytam le a szemem egy pillanatra, azonban csak a szememben lévő fájdalmat tudtam elrejteni. A hangom meg sosem árulkodott ilyen érzelmekről. De a testem vagyis inkább a lelkem az érezte - … Amíg nem tudok semmit a célpontról nem érdekel. De ember vagyok, bár milyen fura, érzésekkel, ha mégis megtudnék valamit róla. Nem biztos, hogy… Nézd, csak egy táncos vagyok. Eddig még csak meg sem próbáltak ilyesmi ajánlattal megkörnyékezni. A puding próbája az evés. Nem fogok összehordani mindent, gőzöm sincs, hogy miként reagálnék rá, ha elvenném valakiét pláne, hogy tudnék róla ezt-azt, a nevén és az elérhetőségén kívül. Az adottságaim megvannak hozzá, mind a közelébe férkőzéshez és mind arra, hogy véghezvigyem. De itt már nem csak a fizikai dolgokról van szó. * Ingattam meg a fejem halványan. Aztán vagy megérti, vagy nem. Az Ő dolga. Nem fogok hazudni, vagy olyat állítani, ami nem biztos. Tény, az adottságaim megvannak, de az, hogy meg-e bírnám tenni… a franc se tudja. Még normális emberként sem próbálkoztam vele, de mondjuk akkor vissza is utasítottam volna, miközben körberöhögöm. De mióta megkattantam… íme, a bizonyíték, eljátszok a gondolattal, csak azért mert kihívást nyújt. De ettől még nem tudom, hogy érzelmileg mennyire lettem ugyan olyan rideg dög, mint fizikálisan. Persze félelmet már nem éreztem, szóval ez azért valamennyire előny. Deee... áh… * - Ami pedig a harmadikat illeti… amíg nem drogokról van szó, szintén nem zavar a dolog. De ha mégis, akkor inkább vegyük úgy, hogy nem is ismerlek.* Vontam meg könnyedén a vállaim. Azonban ez csak a látszat volt. Eléggé hmm… mélyen érintett a téma, hisz szimpla sokkal nem lehet elérni pár nap kiesést és a leleteim sem erről árulkodtak. Szóval a „kellemes” találkozás óta távol tartom magam az ilyen dolgoktól, még akkor is, ha nem épp arról van szó, hogy használnom kéne. De ezt már nem fejtettem ki, nem hiszem, hogy Corvin idáig alacsonyodna. Ha igen, nos az egy kellemetlen csalódás lenne pedig egyébként sem egy ideált alakítottam ki magamban róla. Az erőszakra csak felvontam a szemöldököm és a következő pillanatban már el is nevettem magam. Ejha… nevettem és nem megfojtani akartam, mint az első édes kettes találkozásunkkor. Haladás… * - Hidd el, ha erőszaknak érezném, vagy akár csak erőltetésnek már az első pillanatban itt hagytalak volna, még akkor is ha érdekelne. Nálam erőszakkal senki nem megy semmire. Kivéve persze, ha Én is azt akarom… * Szaladt az arcomra egy sokat sejtető mosoly. Hajm… azok a régi szép idők. Na de hagyjuk is őket, mert a végén még tényleg felüti a fejét a nemi élet hiánya. Érdekes volna, így öt év után ismét megküzdeni vele és legyűrni a késztetést. Grrr… maradjunk csak a jelenben. A cetliért nyúltam és megnéztem rajta az ismeretlen számot. Csak utána tekintettem fel, ahogy befejezte. Ajkai vonalát látva kissé oldalra billentettem a fejem.* - Bár mennyire is utálom maga a tényt, hogy fel kelltetted az érdeklődésem, de a kihívásoknak még így sem tudok ellenállni. Még akkor is, ha a megérzéseim szerint baromira megütöm még ezzel a bokám. De ez nem újdonság, mióta itt vagyok Fairbanksben, mást sem érzek. Szóval arra mérget vehetsz, hogy fel foglak hívni. Magam ismerve pedig a napokban. – ingattam meg a fejem – Ami pedig a képet illeti… hidd el, semmi jót. De meglepetések mindig vannak ezektől szép az élet. * Mosolyodtam el halványan. Ugyan nem tett a negatív képért semmit, de az érzéseimre, vagyis inkább a megérzéseimre megtanultam hallgatni. Csúnya példa árán ugyan, de azóta hallgatok rájuk, hogy édesanyám fejét a fagyasztóban találtam. Tekintetem követte, ahogy feláll és az egész vonzó színben pompázó terítőtől megszabadul. Milyen kis házias. Na de a szavaira már csak pislogtam… Nos, plusz pár órát bolyonghatok az erdőben. Hurrá… de volt mit átgondolnom, még akkor is ha tudtam, hogy mi lesz a végeredmény. De azért még utána szóltam, mielőtt nagyon belemerülne a távozásába.* - Ó és Corvin. Leszokhatnál arról, hogy felcseszed a kíváncsiságom, aztán folyton lelépsz, mint aki jól végezte dolgát, hogy aztán főjek a saját levemben. Nem mondom, először jó poén de egy idő után idegesítő, pláne ha mindketten tudjuk a válaszom, amin nem fog változtatni az sem, ha hetekig rágom magam. Két nap és hívlak… *Adtam a tudtára, hogy mikor fogom. Egyrészt két nap nekem bőven elég az amúgy felesleges gondolkodásra. Másrészt meg csak azért nem a holnapi napot mondtam, mert délután táncot oktatok. Valamelyik két ballábasom beíratta magát… csak a neveket kéne megjegyeznem. No de mindegy. Ha elment, akkor elment. Én meg a tálcát visszavittem a helyére, amin még a wishkyt hoztam és kimentem rágyújtani. A számom után még tébláboltam egy ideig, de nem szívesen nyársaltam volna fel még valakit, szóval inkább csak elindultam az erdőbe a szokásos „túrámra”, hogy találkozzak azzal a döggel megint és rájöjjek, mi a frász vonz benne annyira.*
//Hát úgy tűnik, hogy ez a vége, ha már angolosan a távozás mezejére léptél. Köszöntem a játékot, aztán hamarosan jelentkezem. ^^//
- Ó, azért nem kell mindjárt sírt ásni - ingattam a fejem valamivel kedélyesebben. - Csak arra voltam kíváncsi, mennyire kell pacifista és "minden élet szent" szövegtől tartanom. Egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy nekem hány élet "szent". És még azok se sérthetetlenek, sajnos úgy tűnt, hogy megfelelő indokkal a szememben még ők is likvidálhatóak. - A drog miatt pedig ne fájjon a fejed, nekem se szokott. Mit látod - emeltem meg felé a poharam, félig narancslével - nem vagyok a tudatmódosítók híve semmilyen mértékben. És mindez egy - most már - hét éves kislány érdeme. Akaratlanul is mosolyra kúszott a szám, ahogy megjelent Anne arca előtte, így ebbe a gesztusba olyasmi is megjelent, amihez a környezetem aligha lehetett hozzászokva: melegség és szeretet. De mindez alig tartott egy másodpercig. A gondolataim elterelődtek a gyerekről Eli mondandójára, és mi tagadás, onnan tovább is vándoroltak, méghozzá korhatáros irányba. Te jó ég! Nem, nem akartam beindult fantáziát, de ha azt nézem, hogy Amy több mint fél éve sehol, én meg egy elcseszett hősszerelmes odaadásával és hűségével vártam, akkor azt hiszem érthető, hogy már elég egy apró utalás is ahhoz, hogy elszaladjon velem a ló. Most először néztem úgy igazán nőként a velem szemben ülő táncosra, bár ez is akaratlan volt, csakhogy az ösztön nagy úr. Nem leszek tőle vadállat, nem süllyedek az erőszaktevők szintjére, ám valami azt súgta, hogy a "Nálam erőszakkal senki nem megy semmire. Kivéve persze, ha Én is azt akarom…" mondatkettős még egy ideig kísérteni fog. Remek! Természetesen a sejtelmes mosoly is társulni fog mellé, ami nem fogja megkönnyíteni a dolgom. Megráztam a fejem, mintha ezzel kiűzhetném belőle a korábbi pillanatot. csekély sikerrel jártam. - Nos, akkor alig várom azt a hívást - keltem fel, majd elintéztem a terítőt, s már épp indulni készültem, mikor a hangja utolért. A vállam fölött néztem vissza rá, s az egész arcom valamiféle sunyi, de nem kegyetlen kifejezést öltött. Kivételesen inkább tűntem zsiványnak, mint gyilkosnak, pedig eddigi életemet tekintve sokkal inkább voltam az utóbbi. - Sajnálom, túl nagy a kísértés ilyenkor - vontam vállat könnyedén. - Nekem pedig csak jó, ha fel tudom csigázni a nőket... Nem épp szűziesen és szendén hunyorítottam, szám sarkában apró mosoly bujkált, de nem időztem tovább és az ő csesztetését se folytattam. - Majd csörögj! - búcsúztam, és most már tényleg magára hagytam. Még messze volt a zárás, szóval befoglaltam az egyik VIP páholyt, és onnan tartottam továbbra is szemmel a terepet. Azt hiszem, a nyitás óta először vettem észre, hogy basszus, a táncosnőink... hát na, nem volt okuk panaszkodni. Sóhajtva dőltem hátra a kényelmes karosszékben. Ha "elengedem" Amyt, ugyanott leszek, mint Chicagóban. A gondolatra a farkasom megmozdult.
Hosszú volt az éjszakám. A helyzet az, hogy egész éjszaka annak a nyomorult Powlicknak a háza előtt várakoztam, hogy mikor lép már le kefélni egyet valakivel – aki persze nem a felesége. Már két hete arra várok, hogy mikor tudom nyakon csípni az öreg kujont, de nagyon úgy tűnik, hogy várat magára. Talán tudja, hogy figyelem? Igen, lehet, de nem érdekel. El tudok tűnni úgy, hogy ne vegyenek észre, de azt hiszem, hogy jobb, ha még egy kicsit húzom az idegeit a kedves képviselő úrnak. Egyszer úgyis elkövet egy hibát és akkor én nyerek. Muszáj nyernem! Ezekkel a gondolatokkal ücsörgök a hátsó boxoknál a Kaszinóba. Gyakran járok ide, itt már bőven ismernek, és a csinos felszolgáló lányokat is megismertem már közelebbről. Persze, nem mindegyiket, néha elég gyorsan cserélődnek itt a hölgyek. Ami persze nem gond, fő a változatosság. Egy pohár whiskey-t szorongatok a kezemben, miközben a mobilomon lógok. -Nem, ma nem megyek be… Igen, rajta vagyok… Bocs főnök, de egész este terepen voltam… Nagy fogás lesz, higgye el! Oké, holnap jelentkezem! – kattintom be a telefonomat, majd vágom az asztalra. Sóhajtok egyet és megcsóválom a fejemet. Nem szeretem, amikor nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy szeretném. A helyzet az, hogy most már tényleg ideje lenne lépnie ennek a szerencsétlen kujonnak, hogyha valami frankó cikket akarok összehozni. Most kicsit eltunyultam és a főnököm vár tőlem valamit. Tőle! Hát hagyjuk már. Én dobom fel ezt a szaros kis városi lapot. És még elvárja tőlem, hogy minden héten két-három szaftos pletykát vigyek neki. Hát kapja be! Felhajtom a whiskey-t, a még nem elolvadt jegek lanyhán csörrennek meg a pohárban ahogy leteszem. A reggelimre nézek: rántotta, sült virsli és sült krumpli. Csupa egészséges étel. Az illatuk bemászik az orromba, de valahogy nincs kedvem enni. Mennyire kínos. Azonban a whiskey meghozza az étvágyamat, megkordul a gyomrom és sóhajtva magam elé húzom a tányért és enni kezdek. Nem, zabálni. Amint megízlelem az első falatot, szinte farkaséhség tör rám, és már tömöm is befelé a nem túl kellemes reggelit. Lassan elfogyasztom az ételt és a poharam után nyúlnék, ami azonban üresen kondul meg a jégtől. Intek egyet a pult felé. -Hahó! Még egy ilyet, legyen szíves! – emelem fel a kezemben a poharat, és nem is nézek a pult felé, csak kicsit felemelem a hangom. Nem valami kedves, de már megszokhatták tőlem. A pincérnők szeretnek, mert mindig sok borravalót adok nekik. És mást is, hogyha szeretnék… Ezért elviselik a mogorva, kissé bunkó stílusomat.
*Most mondjam azt, hogy tök happy minden és boldog vagyok, mintha a problémáim megszűntek volna? Nos, még mindig nem szokásom hazudni, így hagyom is a rizsát. Azonban ajkaimon mégis egy őszinte mosoly pihen, barna szemeimben vidáman szikrák játszanak. Igen, most másztam le a színpadról. Hisz, táncos vagyok. Egy olyan táncos, aki szereti azt, amit csinál, akit kikapcsol az a pár perc, míg fent van… Persze ezek a pár percek elég sűrűn megfordulnak egy éjszaka folyamán. Lesétálva a színpadról, az öltözőmben készülődtem a következő számhoz, mikor belépet a drága munkavezető vagy mi a fenének hívja magát. Nekem csak; A csaj, akit egyszer megcsapok. De nem most… elvégre, dolgozom. Másrészt meg… ne pattogjak már, mikor van bennem egy élősködő. Persze ez még nem látszik, be is cseszne, ha az egyik napról a másikra ilyen nyilvánvaló lenne. Szerencsére egyenlőre nem hátráltat a munkámban, de lassan illő lenne Corvinnal diskurálnom egy kicsit. De előtte tudom kéne, hogy mit is akarok… Nah de nem ez a lényeg. Bár ettől még utáltam a csajt és tény, ami tény; Nem volna kihívás megagyalni, hogy tudja, hol a helye.* - Elionore… bekéne ugrani felszolgálni. - Az utóbbi incidensem óta nem szolgálhatok fel… * Pislogtam fel rá egy vigyorral az arcomon. Tudja Ő is, ahogy mindenki, aki aznap melózott, hogy bizony az egyik vendég kezén át szúrtam a Tőrömet az asztalhoz szegezve, mert épp nem tudta, hogy…. maradjunk annyiban, hogy ez nem egy sztripp bár vagy épp Kéjlak. * - Beszéltem Corvinnal… menj. * Pff.. se egy van-e kedved, szeretnéd-e. Na így jár az, aki elkapatja a kollegáit azzal, hogy rá mindig számíthatnak. Na de mindegy. Szóval a tánc ruha helyett, a felszolgálók ruháját öltöttem magamra. Fehér szoknya, fekete – vörös fűző, magas sarkú latex csizma, ami bezony, most is ott pihent két tőr, csak úgy, mint mindig. Vendégcsalogató és mi tagadás, nem néztem ki rosszul, pláne a hosszú combjaimmal megspékelve. Fenekemig érő hajam, a maga természetes lágy hullámaival egy copfba fogtam és már mentem is. Még ki sem értem, mikor már Sebastian – a pultos – ismét megtalált. Na jó, nem voltam zord meg semmi ilyesmi. Szóval egy fej ingatással feleltem a szavaira, de csak azért úszta meg ennyivel, mert láttam, ahogy egy férfi int. Magamhoz vettem a tálcát, természetesen előtte a pult mögül kiszolgáltam magam. Nem szólt rám egyik pultos sem. Miért tették volna? Olykor én is itt vagyok köztük s nem én leszek azaz ember, aki átveri a kollegáit. Meg úgy senkit sem. * - Te Seb… szerinted valaki közölte az úrral, hogy elég, ha egy pincérnek szól? Már csak azért, mert kettő libbent el előtte, mégis kiabál. * Vontam meg a vállaim. De rajtam aztán ne múljon, már indultam is a másik felé. * - Eli… a táblád. * Hallottam meg a búgó hangot, melynek gazdája nem titok, legeltette a szemét, mint akinek kötelező. * - Ááá… Kösz… * Fordultam meg és a pult mögé behajolva vettem el és tűztem a jobb mellemhez. Szépen írt betűkkel az „Elionore” szerepelt rajta. Naná, hisz ez volt a nevem. Legalábbis mondjuk úgy, hogy ezt használtam már jó pár éve. Az asztalhoz érve azonban ledöbbentem. Már itt dolgozom egy ideje, de ilyen most először fordult elő velem. Még a szám is tátva maradt, ahogy nagyokat pislogva néztem a másikra. Pontosabban az asztalára. Kellett pár pillanat mire észhez tértem, de aztán csak a torkom megköszörülve tekintettem gyorsan körbe.* - A wishky. – tettem le az asztalra és vettem el az üres poharat – De Én a helyedben gyorsan eltüntetném az asztalról az ételt. Nem hiszem, hogy Corvin díjazni fogja, ha meglátja, hogy ilyet eszel itt. De úgy mégis, hogy a Pokolba jutott eszedbe ide hozni a kajád? * Ingattam meg a fejem. Félreértés ne essék, a fél életem rá tettem volna, hogy tuti nem itt kapta. Több oknál fogva is. Leginkább azért, mert ez nem egy zeg-zug étkezde vagy kocsma, hanem az Orfeum. Csinos lányok, kellemes hangulat, rohadt magas árak , flancos, felsőbb körökből származó vendégek, mind lent és persze fent a Casinnoban is. Tehát ha valaki meg is éhezik, akkor is maximum sündisznóként kinéző tálkákat hoznak ki. Ilyen, pici, apró falatkákat és nem egy komplett menüt… ilyet meg végképp nem. Mondjuk… kíváncsi lennék, hogyha itt kapta, akkor kiszolgálta ki… no meg honnan volt hozzá alapanyag. Persze, ha törzsvendég a másik, akkor akár valamelyik jóravaló pincérnőnk, aki nem félti az állását eltudta tárolni. De vazz… Áh mindegy… mindjárt úgy is kiderül. Hisz nem mentem sehova, így vagy úgy de eltünteti a helyről a reggelijét. Akár magával együtt, ha épp nagyon szeretné befejezni. Persze a szemeim csillogásai ennyitől nem múlt el, még szórakoztatott is a látvány valahol. Ahogy a hangom is kedves maradt… velem született rendellenesség. *
A whiskey-m elfogyott, így a kaját magam elé húzva kezdem el eszegetni a finom rántottát. Tényleg állati jó ízű, úgyhogy biztos, hogy kiengesztelt Susan, amiért múltkor olyan sietve lelépett. Érdekes egy éjszaka volt a hölgyeménnyel, az biztos, és tuti, hogy még meg fogjuk ismételni. Azt hiszem, hogy kicsit elcsavartam a leányzó fejét, bár sajnos rohannia kellett dolgozni és ott hagyott… Félbe hagyva mindent. Úgyhogy igen csak berágtam, ő pedig megígérte, hogy csinál nekem egy fantasztikus reggelit. Persze reméltem, hogy esetleg nálam esszük meg az ágyban, de közölte, hogy mivel ma melózik, ezért inkább jöjjek ide. Hát király… Ahogy rendelek, hamarosan megjelenik előttem az egyik csinos táncos leányzó. Végigmérem őt, majd pajkosan elvigyorodom, gesztenyebarna szemem megcsillan és a whiskey-mre nézek. -Köszönöm, Kisasszony! Kedves… - vetek egy pillantást a dekoltázsára. Ja, nem, a kitűzőjére. -Elionore. – villantok rá egy dögös mosoly, majd a kifakadására a rántottámra nézek és megvonom a vállam. -Tartozott nekem az egyik hölgyemény. Nem az enyém! – jelentem ki kicsit titokzatosan, majd gyorsan betolom az utolsó falatot is, feltörölve a finom rántottát egy falat kenyérrel. A héjat beledobom a tányérba, majd az asztal szélére tolom. Úgy teszek, mintha nem is én lettem volna, mintha nem is az enyém lenne a tányér. Angyali, gyermeteg vigyor villantok a lányra, majd boci szemekre váltok. - Megtenné, hogy visszaviszi a konyhába és megmondja Susan-nak, hogy állati finom volt? Utána csatlakozhatna hozzám egy whiskey-re. Ön táncos is, és felszolgáló is? – teszek fel egy kérdést, miután meghívom a leányzót. Nem csodálkoznék, hogyha egyszerűen az ölembe borítaná a tányér maradékát, de azért remélem, hogy ennyire nem laza a csajszi, és talán válaszol nekem, és még az is lehet, hogy itt marad velem egy italra. - De lehet, hogy odaülök a pulthoz szórakoztatni magácskát. – ajánlok fel ismét egy lehetőséges, és vigyorogva nézek végig ismét a hölgyeményen. Tetszik, ez nem vitás, bár melyik felszolgáló és pultos hölgy nem dögös? Főleg ebben a csizmában, és a fűzőben. Ahh, a fűzők! Imádom őket, komolyan.
*A szemeim forgattam meg a válaszára. Nem az ővé, hát hogyne… de rajtam aztán ne múljék a dolog, ahogy végzett csak kissé előrébb dőlve pakoltam a tálcára az üres, akarom mondani a kenyér maradékos tányérját. S reménykedek, hogy nem futok össze pont most Corvinnal. Ámbár…* - Jó nagy tartozás lehetett, ha az állását kockáztatja. * Nem, direkt nem kérdeztem rá a hölgy nevére. Nem érdekelt. Az azonban felkelltette az érdeklődésem, hogy mégis miféle tartozás ér meg ennyit. Jó, mondjuk… én magam sem azért melózom, mert, hű de szükségem van rá. Köszöni szépen a bankszámlám, elég sok nulla van ahhoz rajta, hogy tökéletesen boldog legyen. De én meg unatkozom otthon, szóval kell a meló. Szóval akár Ő is lehet ilyen. De lássuk be, kevés olyan elvetemült van, aki azért dolgozik, mert unatkozik. Azonban az arcjátéka nem hat meg túlzottan, csak is azért viszem vissza, mert ez a dolgom. Az újabb monológra azonban lemondóan felsóhajtottam és egy féloldalas mosolyt engedtem meg felé. Most mért? Mért kellett megmondani a lány nevét?* - Persze, és azt is, hogy kereshet másik állást. *Na ezért nem akartam tudni. Egyrészt, túl lelkiismeretes vagyok, másrészt… nem árt, ha valaki karban tartja a dolgokat. Oké, Corvin remek munkát végez… csak nem tudja megválogatni az alkalmazottjait. Azonban az elhatározás megszületett. Ha már babás vagyok, akkor adhat egy nyugisabb melót is. Mint mondjuk az idegesítő csajszi állását. Nem ártana egy olyan ember, aki mindent kézben tart. Nah majd meglátjuk…* - Nem vagyok öreg… szóval tegezz, vagy inkább hallgass. Én azt mondanám, hogy épp az vagyok, akire szükség van. Hivatalosan táncos, az a szakmám is… legalábbis az egyik. De a pultban is elvagyok, ahogy a tálcát sem ejtem el és épp a könyveléssel is elboldogulok. * Csak nem itt. Tartsa karban az, akit megfizetnek érte. Ennyit nem fizet Corvin, hogy még azt is bevállaljam. Milyen mázli, hogy van saját könyvelője, nem de? Az ital meghívásra nem reagáltam. Nem iszok… már és amúgy is Tequilás vagyok. De ügye ne hasogassuk azokat a szőrszálakat. De hát hiába nem reagáltam, kaptam egy másik ajánlatot. * - Mindent a vendégért… na nem érted, hanem a többiekért. Szóval inkább maradok, minthogy elüldözz mindenkit. * Bájos vigyor, a kissé kedveskedő szavak mögött. Hát na… nem lehetek kezes lábas. Magamhoz képest még kedves is vagyok kérem szépen. Azonban mégis sarkon fordulok és egy szó nélkül hagyom ott a férfit. A tálcával besétálok és mintha csak egy rendelést kérnék adom át az üzenetet, no meg a kiegészítést. Az, hogy mit felel vagy mentegetőzik-e… nos engem nem érdekel. Nem vagyok empatikus… a meló az meló, nem pedig az otthona, ahol bájolog, meg engesztel. Akkor nem, ha nem kapott rá Corvintól engedélyt. Márpedig a nyakamat rá, hogy nem tenne ilyet. Corvinnak csak a hely számít. Készítek magamnak egy kávét.* - Elmegyek szünetre Sebi… Ha ég a ház azért szólj, ott leszek. * Biccentettem a férfi felé.* - Nem mész cigizni? - Leszoktam… * Ühhüm… mondjuk eddig sem voltam nagy bagós, csak akkor ha agyamra ment valamelyik vendég. De már nem szabad, s ahogy kész volt, tej, cukor, másik mancsomban az energia italom és már vissza is másztam, ha csak nem hitte azt, hogy leléptem és jött oda. Ha nem, akkor leültem úgy, hogy lássam Sebastiant és kavargatni kezdtem a kávém. Ráérek… naná. * - Szóval… az üzeneted kézbesítettem. Repeset az örömtől, hogy kereshet új állást. * Egy viszonylag kedves mosoly az ajkamon, barna tekintetem töretlenül kémlelte a másikét. De… * - Miért nem őt hívtad meg?* Persze az más kérdés, hogy én sosem hagyom, hogy fizessenek helyettem. Szóval a kávém és az energia italom is saját számlára ment. Halott ügy ezen vitázni. *
Megszidnak, hogy itt eszem meg a rántottát, amit Susan készített nekem, de igazából ez nem érdekel. Ha ilyen csinos hölgyemény szid meg, akkor tényleg… Még el is fenekelhet. A megjegyzésre elvigyorodom és lazán megvonom a vállam. -Hát, az biztos, hogy jól ott hagyott a szarban. – jelentem ki és ez igen félre érthető lehet, de a helyzet az, hogy éppen egy felhevült férfit hagyott ott az ágyban, közölve, hogy neki mennie kell. Pech. Nekem. Neki meg az, hogyha kirúgják. De igyekeztem gyorsan enni. Hogyha a hölgy nem köpi be Susan-t, akkor még jól is jártunk. Ha igen, az meg… Hát, nem az én problémám. Maximum keresek neki valami másik állást. Bár gyanítom, hogy elfog küldeni a pokolba. Nem ő az első… Mikor Eve kifejti, hogy három dologhoz is ért profi módon, elmosolyodom, és halkan füttyentek. -Hát, nem is tudom, hogy táncosként vagy pincérként vagy szexibb. Mikor fogsz fellépni? Megnézhetlek? – kacsintok a lányra, és valóban érdeklődés csillan a szememben. Tényleg látni akarom ezt a lányt, habár már biztosan láttam, csak akkor nem biztos, hogy éppen józan pillanatomban voltam. Ide nem sűrűn járok józanul. A tányérom hamarosan az üres tálcára kerül, és Eve kedvesen viszi el az asztaltól. -Kár, pedig velem is jól járnál, hidd el. – vigyorodom el és nézek a nő után, miközben belekortyolok az újabb adag whiskey-mbe. Lehet, hogy ma sem megyek el innen józanul? Kellemetlen lenne délelőtt berúgni. Főleg, hogy délután még a szerkesztőségbe is be kéne ugranom. Nem sokat aludtam az éjszaka, de talán lesz valami frankó kis sztori, amire lecsaphatok. No meg persze itt is nyitva tartom a fülemet és a szememet. Ki tudja, hogy milyen híresség keveredik be ide és megy el hulla részegen egy dögös csini babával az oldalán. A lány ott hagy tehát, én pedig lazán kortyolgatom az italomat és várom, hogy visszajöjjön. Legszívesebben rágyújtanék egy dohányra, de nem akarom a szaggal elüldözni a hölgyet, ki tudja, hogy mennyire érzékeny az ilyesmire. Hamarosan visszatér a csinos hölgyemény egy energiaitallal és egy kávéval. - Ugyan, biztos nem rúgják ki. Hacsak be nem köpöd. Márpedig örülnék, hogyha nem köpnéd be a főnökének. – nézek mélyen a lány szemébe. Egy lágy, kisfiús mosoly jelenik meg az arcomon és kicsit oldalra döntöm a fejemet. Lassan lenézek a lány előtt lévő poharakra, és elfintorodom. - Kávé és energiaital? Ennyire hosszú volt neked is az éjszakád? – váltok témát. Már nem is érdekel annyira Susan. Ha már ott hagyott, akkor hagyjon békén. - Nem váltunk el olyan kellemesen, mint szerettem volna, így annyira már nem is érdekel. – hajolok kicsit közelebb a lányhoz és súgom a fülébe az infót, miközben lopva a konyha felé nézek, ahol vélhetőleg Susan tartózkodik. És talán zokog… Kellemetlen. -És mond, ennyire szigorú itt a főnök? Hogy is hívják? Corvin, ugye? – kezdek el lazán kérdezősködni. Még az is lehet, hogy megtudok valami szaftos pletykát a főnök úrról. Mindent a sztoriért!
*A válasza semmit mondó. De hát végül is csak egy felszolgáló vagyok, számára meg végképp egy idegen. Az Ő dolguk, nem rám tartozik és a fene sem tudja, hogy miért érdekel. De egy próbát megért a dolog. Viszont a bókjára, bár leginkább a kacsintására a homlokomra szalad a szemöldököm halványan. Jaj ne már… most össze akar szedni? Hát ez muri… De ha már a szexinél tartunk.* - Ó hát teljesen máshol vagyok szexi… * és veszélyes is ha már itt tartunk. Persze, nem ágyban, párnák közt… hanem egy karddal, vagy más pengével a kezemben. Nos, olyankor még el is hiszem, hogy az vagyok, de a külső ne tévesszen már meg. Amilyen jól áll a kezemben, annyira tudom is használni őket. Nem ma kezdtem, bár tény… lassan abba kell hagynom egy kis időre.* - Most másztam le. Ma már nem hiszem, hogy visszamegyek. De minden este itt melózom, az ajtó meg tudod hol van. * Mint mondottam volt nem kéjlak, nem sztrip bár… szóval külön számot sem adok. Nem is melóznék itt. DE legalább nem tűnik olyannak a férfi, mint aki összekeveri a táncosokat a pillangó lányokkal. Bár tény… ha valaki menni akar, mehet. Műszak után. * - Te velem kevésbé… * Kacagtam fel és megint csak egy fejingatást kapott. Azonban hangom már vidám volt, táncra hívó. Nah de nem úúgy… én nem az a fajta vagyok. Nehéz elérni nálam, ámbár mint ékes példák mutatják nem is lehetetlen. De ha valaki hozzám ér, azthiszem most is ugyan úgy reagálnék. Bár kitudja… Bazsi óta nem igen akartak hozzám érni. S nem is biztos, hogy akarom én tudni, hogy mi változott még az életemben. Viszont… Susan Corvinhoz lett irányítva egy „ajánló levéllel” a felmondásához. Nos, ha nem tetszik Dunnak, nyugodtan jöhet, hát beszámolok én neki, ha panaszkodik a csaj. De a saját érdekében én nem tenném. Viszont a szavaira felszaladt a szemöldököm ismételten. Bár nem a szavai azok amik ennyire „meghatnak” hanem a hozzá társított kifejezés. De aztán csak lebiggyesztem az ajkaim.* - Félre értesz ööö… hogy is hívnak? No de, félre értesz. Nem kirúgták mert egy szót sem szóltam. Csak annyit, hogy műszak végén menjen a felmondásával a főnökhöz. Ez ITT nem megengedett, sem neki, sem másnak még akkor sem, ha maga az atya úristen a vendég. Ha nem megy magától, akkor fogok én menni. De hidd el… nem fogja megkockáztatni és önként teszi. * Húzódott egy sokat sejtető mosoly az ajkaimra. Na nem tőlem kell tartani, de így csak itt nem fog melózni és nem lesz elintézve, hogy máshol sem kapjon. Nem hülye a csaj… tudja, hogy mit kockáztat. De már a szíve joga eldönteni, hogy lapít aztán elmerül, vagy inkább csak kiúszik a partra.* - Mindig ezt iszom… s mivel éjszakás vagyok, így igen, hosszú volt. DE mindjárt vége. * Ugyanis remek dolog a túlóra, de azért annyira nem, hogy repessek az örömtől. Különben meg az Orfeum úgy is zár. Ma is csak azért nem zártunk már négykor mert valami nagy fejesek a páholyba meresztik a hátsójukat. * - Már rég az Arms Trade könyvelésével kéne foglalkoznom és nem itt beszélgetnem veled. De ettől függetlenül is mindig ezt iszom, még akkor is ha nem normál időben vagyunk. * Engedtem meg egy barátságos, ámbár halvány mosolyt a másik felé. De aztán a pulthoz pillantottam és már éreztem is a közeledését és kissé megmerevedtem. A kezem szinte viszketni kezdett, annyira kiabált a fémért. Lassan, finoman leengedtem a kávés csészém az ajkaimtól.* - Annyira nem szigorú, hogy kirúgjon ha véletlen vérezni kezdesz, ha esetleg tennél még egy ilyen mozdulatot. * Osztottam meg vele rideg hangon, mely semmi jót nem ígért, ha véletlen megpróbálja, vagy úgy véli, hogy van hozzá bátorsága vagy épp tesztelni akarja Corvint. Tekintetem ismét rá fordítottam és már nem voltak benne a vidám szikrák, csakis kegyetlenség. Nem szerettem, ha közelednek hozzám és képes lettem volna ezt megmutatni a másiknak is. Ámbár ismertek… így nem is csoda, hogy az egyik őr még a gond előtt megindult. A kezemmel legyintettem, hogy hagyja csak. Nincs baj. Még. De öröm látni, hogy tanultak a múltkori esetből. Lassúak voltak, magam intéztem. Ó és milyen jól is jöttem ki belőle. Azóta a főnököm ember számba vesz. Szuper. Írjuk a kéménybe.* - Te hogyhogy itt ütöd az időd? Vagy csak nappali szórakozást keresel? * Kérdeztem ámbár az utolsóba némi gúny is vegyült. Egyértelmű; Egy könnyű nőre gondoltam szórakozás alatt. *
Azt hittem, hogy elég egyértelmű a válaszom, de igazából nem is akarom részletezni, hogy mi is történt azon az estén, amikor Susan fogta magát és lelépett hamarabb, mint ahogy kellett volna. Mindegy is, végül is megpróbált kiengesztelni, ami azért nem sikerült olyan jól. A számára. Kicsit bókolok a lánynak, aki úgy tűnik, hogy már megszokta ezeket a szavakat. Nem is csodálom, hiszen tényleg elég dögös ahhoz, hogy minden nap hatszáz ilyen bókot kapjon. Főleg, ha még riszálja is magát a színpadon. A megjegyzése felcsigáz és kíváncsiság csillan a szemembe, és az ajkam titokzatos, pajkos mosolyra húzódik. Végigmérem, egy kicsit elidőzök a dekoltázsán, a csípőjén, majd a szemébe nézek. -Hmm. Érdekes… - hümmögök és elképzelek néhány helyzetet, ahol a nő szexibb lehet. Hát, a fantáziámmal nincs gond, az biztos, úgyhogy pajkos vigyorral iszogatom a whiskey-met. Rákérdezek, hogy mikor láthatom megint táncolni, mikor is közli, hogy most mászott le a rúdról. Szomorkásan biggyesztem le az ajkamat, mint valami kisfiú. - Hát szomorú vagyok. Biztos vagyok benne, hogy jobban élveztem volna, mint azt, amit egész este csináltam. – húzom el kicsit fintorogva a számat. Elképzelem, ahogy a leányzó a rúdon táncikál és bizony megmozdul bennem valami. Mikor a leányzó kijelenti, hogy vele kevésbé járnék jól, elgondolkodom rajta, hogy vajon hogyan is érti ezt. Fel is vonom a szemöldökömet, arcomra az értetlenség ül ki, de nem szólalok meg. A tekintete kellemes, vidám és kihívó, ezt már szeretem! Kicsit azért aggódom a lány miatt, akiről kiderül, hogy vélhetőleg tényleg elveszíti a munkáját. Vagy magától, vagy árulás útján, de az biztos, hogy többet nem látom itt. Hallgatom, amit Eve mond, és kimeredt szemmel pislogok rá. - Nicholas vagyok. – mutatkozom be gyorsan vigyorogva, hiszen az valóban elmaradt. De úgy tűnik, hogy őt sem érdekli annyira a dolog, hogy sokat foglalkozzon vele, hiszen egyből folytatja tovább a mondandóját. -Hát, ez igazán kellemetlen. Hogyha ezt tudom, akkor azt hiszem, hogy nem egy reggelit kértem volna, hanem mondjuk egy táncot. Vagy nem is tudom… - gondolkodom el hangosan, és lopva a konyha felé nézek, ami mögött Susan lapul. Rákérdezek az itala, hiszen elég durva kombó. -Ja, lehet, hogy rám is rám férne egy kávé. De azt hiszem, azt már inkább otthon iszom meg. Nem gondoltam volna, hogy még nyitva lesz ilyenkor ez a hely De Susan hívott. Elég bátor leányzó lehet akkor, hogyha itt ilyen szabályok vannak. – jelentem ki kicsit elgondolkodva, végül megvonom a vállam. Kicsit közelebb hajolok a nőhöz, hogy a fülébe suttogjam a mondatot, mire hirtelen megmerevedik, és totálisan eltűnik a kedves, pajkos csillogás a szeméből. Gyorsan visszakozok, és visszadőlök a székhez, majd felemelem a kezemet a tenyeremmel a nő felé. - Oké, oké, bocs Kislány! – kérek bocsánatot gyorsan, játszott félelemmel, de azért egy furcsa csillanás látható a szememben. Ez megőrült, vagy mi? Még csak hozzá sem értem! Észreveszem az őr mozdulatát is, és értetlenül pillantok a nagy darab csávó felé. Mi folyik itt? Furcsa az éles váltás, ahogy ismét rólam kezd el érdeklődni. Felvonom a szemöldökömet és felhajtom az italomat. -Csak reggelizni jöttem be és inni néhányat. De ha ilyen harapós hangulatba van itt mindenki, akkor lehet, hogy tényleg otthon iszom meg a kávémat. – nevetem el magam kicsit zavartan. - Itt mindig ilyen harapósak az ilyen szép hölgyek? És kínozni is szokták a tolakodó alakokat? Ehhez mit szól Mr. Corvin? - teszek fel egy kérdést vigyorogva, de igazából baromira érdekel, hogy a lány megjegyzése alapul-e valamiféle valós történésen.
*Nem arról van szó, hogy megszoktam vagy sem. Tény, volt időm rá… hanem arról, hogy nem érdekel. Aki a felszín alapján ítél… nos annak nem is kell más. Bár most na… lélek? Még csak olyanom sincs. Túl sötét ahhoz, hogy meglehessen lelni. A reakciójára csak megvontam a vállaim. Vizslató tekintete nem zavart, á,bár az egóm nem volt az egekbe. Vagyis, de, úgy tűnhet másoknak, hogy ott van. Ámbár az ibolyát jócskán alulról szagolgatta. De senkire nem tartozik az, hogy meg-e vagyok elégedve magammal. S kell az önbizalom látszata ahhoz, amit csinálok. De egy dolog tény… remek táncos voltam, de spanyol vérrel az ereimben ez talán nem csoda. Ámbár a férfi fantáziája elszáll és mázli, hogy nem látok a fejébe. Mert biza adtam volna neki egy szemüveget, hogy ellásson a szinpadig. Mert bizony, ha ott talál rudat, akkor megeszem a kalapom. Na jó, nem… ugyanis az Öltözőben maradt. De tuti, hogy ha ezt ki is mondja, körbe röhögöm a másikat és nem kap több alkoholt, mert már ez is megártott neki. Nem sztriptíz táncos vagyok. Ahogy az itt melózó lányok sem. De leginkább sértésnek vettem volna.* - Abban biztos vagyok. * Kacsintottam a másikra vidáman. Játszadozni én is tudok, az már más kérdés, hogy sosem lépek át egy bizonyos határt. A saját határaim. Másoké meg nem szokott érdekelni. Elvileg, azért vannak, hogy feszegessük nem de? Nem fejtem ki, előbb vagy utóbb de megtapasztalja, hogy miért is mondtam. Azonban szavaim ennek ellenére őszinték, és a név csak egy név. De azért kedvesen mosolygók hozzá. Holnapra úgy is elfelejtem. Bár remélem, hogy nem. Másnak az arc memóriája pocsék, nekem a név. Ezért szoktam beceneveket aggatni, az első pár találkozó erejéig. Hisz ha addig eljutok, felkeltik az érdeklődésem annyira, hogy megmaradjon.* - Ó hát… egyszerűbb, ha eléred, hogy egy táncos tartozzon neked. * Ingattam meg a fejem. Bár ha otthon gondolt magán számot, akkor mehet a csaj, különben meg nem. Bár kitudja… lehet, hogy tehetséges, csak még nem nyitotta ki a száját, hogy szeretné megpróbálni.* - Vagy ostoba, vagy csak mély benyomást tettél rá… * Kétértelmű… mint ahogy általában minden szavam. De persze csak is tisztességes keretek között maradva, elvégre még dolgozom egy kicsit. Addig pedig az vagyok, aki nem. Egy visszafogott, ámbár kissé magának sokat megengedő lány. * - A szabályok meg azért vannak, hogy megszegjük őket. De ha már megszegjük… csináljuk úgy, hogy ne bukjunk le. * Egy sokat sejtető mosolyra húzódtak az ajkaim, miközben kissé félrebiccentettem a fejem és lábaim megcserélve tettem keresztbe egymáson. A hideg zuhany váratlanul ér és pár pillanatra minden megváltozik. Nem ért hozzám… ezért van még egyben, de legalábbis itt. A bocsánat kérésére és eltávolodására már ismét mosoly lappang az ajkaimon és tekintetembe is kezd visszatérni a vidám csillogás.* - Kislány? Papám hív így… Elionore a nevem. * No meg Leo… de neki mindent szabad. Sőt ha előkerül még a nyakába is ugrok nagy megkönnyebbülésemben és ki sem engedem az ágyból. Be kell pótolni az alvás mennyiségem. Nélküle nehezen alszom… ha ott van, legalább betudom szedni az altatóim. De inkább érdeklődök, kissé talán kellemesebb terepre terelve a beszélgetést.* - Mily kár… úgy tudtam, hogy a férfiak szeretik, ha harapnak. * Biggyesztettem le az ajkaim kissé kiforgatva a szavait, vagyis átértelmezve.* - Különben meg nem. Én harapok… de én nagyon. Nem szeretem az ilyen hmm… közeledéseket. Különben meg a többi lány sem létesíthet fizikai kontaktust műszakban, esetleg utána, ha akarják. Nem véletlen van a hely tele őrökkel. Ez nem egy Kéjlak vagy egy lebúj Nicho… *Ingattam meg a fejem finoman és inkább ittam még egy kortyot a kávémból. A kínzásra azonban már ismét nevettem.* - Ó nem… finoman vannak kitessékelve, ha nem velem húznak újat. De én sem szoktam kínozni… * Ejnye… hát az nem kínzás. Valamit valamiért. Ő hozzám ér, és ezzel élvezetet okoz magának, még ha csak egy pillanatra is de megkapja amit akar a vendég. Hát én meg megszabdalom és élvezetet okozok magamnak a másik kínjával és megkapom amit akarok; A vérét. Ez nem kínzás… csereüzlet. * - Nos, nem tudom… Mr. Corvin hmmm… Az Ő üzlete, Ő fektette le a hely szabályait. Amik ki is vannak függesztve. – intettem a pult felé – Így ha azokat valaki nem képes betartani, akkor bizony kívül tágasabb. De ritkán fordul elő, hogy valaki messzire megy. Olyankor meg kis segítséggel távoznak, de a saját lábukon. * Jó oké… csodás kitérő válasz. Azonban válasz… azt meg nem kell tudnia a másiknak, hogy az első és eleddig utolsó ilyen alkalommal majdhogynem megdicsért a főnök úr, miközben a látszat dorgálást fent tartotta. Ámbár nem hazudtam… hisz az a vendég is a saját lábán távozott, bár gőzöm sincs Corvin miként intézte el, hogy semmi bajom nem lett belőle. * - Mindig ennyit kérdezel? * Kérdeztem oldalra biccentve a fejem. Nem megszokott… legalábbis nem az üzletre nézve. Azonban, ha mégis sok kérdés van, akkor is általában személyes jellegűek szoktak lenni. * - És egy hosszú éjszaka után, mért nem hiányol otthon senki? * Jó, ezt magamtól is kérdezhettem volna. Aligha tudnék rá választ adni…*
//Bocsánat a kései reagért, ihlethiányban szenvedtem! //
Úgy tűnik, hogy abban egyet értünk, hogy sokkal jobban szórakoztam volna, hogyha este a nővel vagyok s nem azt az idióta politikust figyelem, hogy mikor is lép le otthonról a kurváihoz. Kellemetlen, de hát sajnos a jó sztoriért meg kell dolgozni. A kacsintásra valami megindul bennem odalent, és kiráz a hideg, a vágy forró tüze szítja fel a szívemet, mely hevesen kezd el dobogni. Oh, miért nem voltam itt tegnap este? Lehet, hogy most Eve-től kaphatnék reggelit. Bár inkább legyünk este együtt, minthogy reggelit kapjak azért, mert hamar lelépett... - Majd talán máskor... - hagyom nyitva a vágykeltő mondatot és remélem, hogy a nő is érti a benne rejlő célzást és lehetőséget. Bár sejtem, hogy elég sok ilyen ajánlatot kap egy éjszaka alatt, közel se mbiztos, hogy kinézek olyan jól, hogy esetleg csak megfontolja a dolgot. De ezen nem is nagyon aggódok, hiszen habár dögös nőről van szó, bármikor elcsábítok más dögösebb nőket is, ahogy Susannal is tettem. De azért... Megtapogatnám a csinos melleit és a fenekét. A megjegyzésre elvigyorodom és lazán hátradőlök, egyik kezemet végigfektetve a box oldalán. - Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi. Igen mély benyomást tudok kelteni a nőkhez. If you know what i mean. - vigyorodom el és felvonom a szemöldökömet. Ismét a konyha felé pillantok és igazából kicsit izgulok, hogy vajon tényleg kirúgják-e a lányt. Kicsit sajnálnám, mert igazán frankón táncolt itt. - Ez egy jó kis élet taktika, az biztos. - jegyzem meg biccentve a nőnek arra a gondolatára, hogy szegjünk szabályokat, de ne úgy, hogy lebukjunk. Mennyire jogos! - Úgy látom, hogy Te már elég gyakorlott vagy ebben, jól gondolom? Mármint a szabályszegésben. - hajtom kicsit oldalra a fejemet és úgy nézek a nő szemébe. Ahogy közelebb hajolok hozzá, Eve kicsit idegesen (és talán őrülten?) reagál erre az egészre, így bocsánatot kérve visszakozok. - Bizonyos keretek közt igen, szeretem ha harapnak, de egy ilyen apróság miatt inkább maradjon a tököm a helyén. - jelentem ki vállat vonva. - Természetesen nem is gondoltam, hogy itt olcsó kurvák vannak, akik eladják magukat. - jelentem ki határozottan és lehet, hogy kicsit undorítóan fejeztem ki magam, de hát végül is a nő is ezt mondta - csak kicsit kedvesebb kifejezéssel. Természetesen most is feléled bennem az paparazzi és riporter ösztön, így egyből a tárgyra térek és habár nem túl feltűnően ugyan, de elkezdem kérdezgetni a hölgyet, hogy vajon milyen itt a munkahelyi légkör és hogy mit is vár el Mr. Corvin a beosztottjaitól. - Tehát hogyha bárki bármilyen szabályt szeg, akkor repül? Elég határozott ez a fickó. - jelentem ki és egy röpke vigyor jelenik meg az arcomon. - Ilyen gyönyörű nőket azért nem dobnék ki az első szabályszegés miatt. Fájna a szívem értük. - vigyorodom el szélesen, majd a whiskeymre felé nyúlok és kortyolok belőel egyet. Lassan tényleg mennem kellene. A hasam tele, szomjas sem vagyok, most már csak egy jó foró zuhanyra vágyom és az ágyamra. Bár szomorú, hogy most egyedül fekszem majd benne. - Érdeklődő típus vagyok. - vigyorodom el titokzatosan. Azt nem teszem hozzá, hogy szakmai ártalom, még a végén fogná magát és felpattanva itt hagyna a csaj. Ki tudja... - Hogy miért nem vár senki? Mert az este dolgoztam és nem volt időm csajozni. De ha gondolod... Kényelmes ágyam van ám. - kacsintok a nőre vigyorogva. Most valahogy nem igazán akar lekopni az arcomról, igazán jól érzem magam egy ilyen jó nő társaságában. - Komolyra fordítva a szót eléggé maximalista vagyok és a munkámnak élek, nem sok időm jut egy komoly kapcsolatra... Egy-egy éjszaka belefér és kész. - vonom meg a vállam komolyan biccentve.
A hozzászólást Nicholas O'Brant összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 07, 2013 1:58 pm-kor.
– Talán? * Kacagtam el magam. A célzást persze, értettem, no de lehetőség. Az nem volt benne, ha csak a másik nem unta meg az életét. Persze, nem azt mondom, hogy nem kaptam már ehhez hasonló célzásokat, de hát vegyük figyelembe, hogy a jegygyűrű csak dísznek van a férfiak ujján és mindig olyanra vágynak ami nem elérhető. De azt ne felejtsük el, hogy nem szokásom csak úgy leülni mindenkihez, elvégre itt dolgozom vagy mi és nincs is valami eszméletlen és ellenállhatatlan késztetés bennem arra, hogy megismerjem a vendégeket és visszatérőek legyenek. Ahhoz táncolni kell, nem bájosan mosolyogni. Egoista szavaira csak felszaladt a szemöldököm. Hajm… miért érzek késztetést, hogy az ilyeneknek letörjem a szavát? És valószínűleg meg is tenném… de hát ér nekem ennyi erőfeszítést? Nem tudom…* – Csak nem Cassanovával ülök szemben? *Kérdésem játékos, azonban csak is azért mert nem ismer. Ha ismerne észrevette volna azt a leheletnyi gúnyt, ami a hangomba vegyüllt. De így aligha érzékelhette, aztán kitudja, hogy miféle fából faragták. Bár valószínűleg szép nagy gyökérből faragtak egy tuskót. Hajm… már megint ezek az előítéletek. Néha utálom magam ez miatt, de vannak dolgok amiket nem lehet levetkőzni, de esküszöm én igyekszem. * - Vagy csak a szád jár? * Vigyorodtam el pofátlanul kihívóan. Nem, ez nem a keringős fajta felhívás… csak a reakciója érdekelt. Én csupán egyetlen farkassal emberrel vagyok hajlandó táncolni. S ami azt illeti, csak is vele tudok ilyen értelemben anélkül, hogy ne okoznék különösebb kárt benne. De azért próbáltam elhülyülni a dolgot valamilyen szinten. Elvégre nem kioktatásért jött ide és marasztalt. Mégha nem is vagyok partner, azért hangulat romboló sem… mindig. * – Én? Ugyan már… úgy nézek ki? * És láss csodát a lehető legártatlanabban pillogtam és ha most itt volna Leonard vagy Balázs tuti mind a kettő meghalt volna a röhögésben. Corvin csak azért nem, mert a citromot részesíti előnyben. Bár nem értem, akkor már mért nem Tequilázik… még értelme is volna a citromnak. De hát sosem tudtam rávenni arra, hogy igyon. Még akkor sem, mikor nem volt itt Anne. De ami késik, az csak nem jön időbe… de nem azt jelenti, hogy nem is fog. Pff… milyen bölcs vagyok már megint. Az agyamra ment a terhességem, azt hiszem. Pedig aztán alapjaimban sem voltam normális.* – Nocsak-nocsak… Most én voltam ilyen ijesztő avagy egy esetleges udvarlótól tartasz? * Bár tény és való, hogy Bazsimmal én ugyan erő szeretettel húztam újat minden alkalmat megragadva. De sajnálatos tény az is, hogy nem vagyunk együtt. Ami azt illeti, úgy itt hagyott a minap, hogy még csak észre sem vettem, hogy távozott. Corvinra tett megjegyzésére, vagyis inkább a követeléseire csak kuncogtam egyet.* - Ne szépíts Nicho… fájna értük a micsodát. – vigyorodtam el szélesen – De lássuk be, vannak még normális főnökök is a földön. Ha megnyugtat semmi kivetnivaló nincs Corvinban. * Kivéve persze, hogy kattant a csávó. De csak annyira mint én… szóval nem csoda, hogy két idióta megérti egymást és még szimpatizál is. Bár ezt csak a magam nevében jelenthettem ki. A hegyet hamarabb átfúrtam volna, mintsem, hogy eldöntsem, hogy mi a helyzet. Pedig aztán csigázni tud a férfi. Nem is akárhogy… Az újabb ajánlatra azonban már széles vigyorra húztam az ajkaim.* - Nekem is… * Dobtam vissza a labdáját, azonban ez részemről nem egy invitálás volt, hanem egy elutasítás. De ezt nem nagyon vehette észre, hisz a röplabda társas játék és még nem volt kedvem csapkodni. Egy-egy éjszaka… hmm… majd rájön. Én csak egyetlen órát töltöttem könnyelműen és láss csodát 8 hónap múlva már a hajam fogom tépni szálanként, mikor sír és gőzöm sem lesz, hogy mi a kínja. Életembe nem fogtam gyereket… pláne nem ilyen kicsit és oké… restart. Majd otthon ráérek ezen agyalni, lesz elég sok hónapom rá.* - Mi a foglalkozásod? * Kérdeztem rá és mivel Sebi nem intett még, így nem siettem el a dolgot. Ráérek még… egy ideig bizonyára és lassan zárhatnánk már. De még a fejeseket nem láttam lejönni. Ahogy Corvint sem. Lassan meg kéne rugdosnom, hogy nyűgős vagyok, éhes vagyok, kicsi és elveszett. * - Az érdeklődésedre visszatérve… jó segge van. Mást nem tudok mondani, de ha szeretnéd, lehívom, hogy szemügyre vehesd. * Mármint a férfi képesebb felét. Bár… okkéé Eve… már megint vagyis még mindig hülye vagy. A kuncogásom visszafojtva próbáltam elképzelni a hím arcát mikor közlöm, hogy tolja már le magát – és maga előtt a vendégeit -, hogy valaki hadd nézhesse már meg izmosabb felét. Mert alapjaiban egy deszka… csak rajzoltak rá kockákat. Persze csak ugrattam a férfit… részben. Mert hát persze, naná, hogy képes vagyok felmenni és így előadni a dolgot a Főnöknek. Hát na… nem lehet minden alkalmazott kezes lábas és megalázkodó.*
//Bocsánat, kissé megúsztam múlthéten a 12 órás műszakok miatt. :(De szeretnélek megkérni, hogy a karim nevére figyelj oda egy picit. Eve ic az Elionore nevet használja. Előre is köszönöm. //
//Semmi gond. Természetesen tudom, hogy a játékban Elionore vagy, nem is a karakterem, hanem én mint user írom az Eve-t a hsz-ben. De ha ez zavar, akkor természetesen maradok az Elionore-nél. Nem gondoltam, hogy ez probléma... :///
A visszakérdezésre elvigyorodom, hiszen úgy tűnik, hogy talán a nő is benne lenne egy "talán"-ban. Vagy csak szívat. Ki tudja? Bárelég határozottnak tűnik ez a nő, és az ágyban szeretek én irányítani. Na, meg persze az életben is, úgyhogy nem biztos, hogy jó páros lennénk. Egoista megszólalásomra a hölgy csak egy szemöldök felvonással reagál, mire még szélesebben vigyorodom el. Sejtem, hogy mi játszódhat le a fejében, de nem igazán érdekel. Van, akik nem szeretik az ilyen és efféle megszólalásokat, és van akiknek ez bejön. Engem meg nem érdekel. - Ó, nem. Casanovához fel sem érek. Én csak afféle segéd-Casanova vagyok. Mint Holmes-nak Watson. - vigyorodom el és vonom meg a vállamat. Próbálom elütni humorral a dolgot és úgy érzem, hogy sikerül is. A humorérzékemmel soha nem volt gondom. -Hát a számra eddig még nem volt panasz, úgyhogy nem tudom. - húzom féloldalas mosolyra a számat, és úgy nézek a nőre. Úgy érzem, hogy ez a kis beszélgetés kezd átcsapni elég durva flörtölésbe, és igazából már fáradt vagyok arra, hogy ezt a kis nőcskét esetleg hazavigyem. És sejtem, hogy nem is lenne rá lehetőségem, illetve hogy nem adna rá lehetőséget. Az ártatlan pillantásra és visszakérdezésre elnevetem magam és megcsóválom a fejem. - Ne vedd sértésnek, de igen. Eléggé konkrétan tudod, hogy mi járt itt a szabályszegésért. És ez csak egy dologra utalhat. - mosolyodom el határozottan és nézek mélyen a nő szemébe. - Mindenképpen Te, kedves Elionore! - vigyorodom el szélesen, majd igyekszem kisfiús, félős pillantást vetni a hölgyre. - Aha, értem. Szóval semmi negatívumot nem tudnál felhozni Mr. Corvinról? Elég furcsa az ilyen főnök, nemde? Talán ő is élvezi a hölgyek táncát esetleg privátban? - teszek fel ismét egy kíváncsiskodó kérdést és habár apró mosoly kerül az arcomra, a szemem kíváncsiságtól csillog. ~Micsoda cikk lesz ebből! Csak mondj még néhány apróságot, Kislány!~biztatom magamban a nőt. Mikor megjegyzem, hogy kényelmes ágyam van és bizony elég nagy csak magamnak, a nő közli, hogy neki is. Kicsit elgondolkozom, hogy ez most invitálás, vagy elutasítás, de úgy érzem, hogy inkább az utóbbi, így nem feszegetem a dolgot. - Hát azt elhiszem. - teszem hozzá csak úgy mellékesen, hogy valamit reagáljak a dologra. - Az, amit nem sokan szeretnek. - válaszolok titokzatosan és megvonom a vállamat egy apró mosoly közepette. - Jó a segge? Ezt felírom. De nem, nem hiszem, hogy most szeretnék vele találkozni. Még a végén valaki - nézek jelentőség teljesen vigyorogva a nőre - elkotyogná neki, hogy rántottá reggeliztem a csodás bárjában, aztán repülhetnék. Meg tudnám első kézből, hogy mi jár a szabály szegőknek. - vonom meg a vállamat nevetve, majd felhörpintem az utolsó korty whiskey-met is. - Azt hiszem, hogy itt hagylak Kedves Elionore! Én is fáradt vayok, és szerintem Rád is rádférne egy kis pihenés. Köszönöm a kellemes beszélgetés és a hasznos infókat! - kacsintok a nőre, majd felállok és távozom a helyszínről, de a nő észreveheti, hogy a boxban ahol ültem, ott maradt gy fehér kis cetli: a névjegykártyám, amin tisztán áll: Nicholas O'Brant, újságíró...
*Csak lestem a válaszára. Nem, nem azért mert buta vagyok és csak a testem van ami jól néz ki. Hanem mert nem találtam ideillőnek a poénját. Vagy csak nekem nincs humorérzékem? Igen, ez valószínűbb, de hát az vesse a szememre, aki mindennap találkozik velem és zavarja. Mások meg azért szekálnak, mert nem lehet komolyan venni. Van az úgy, hogy nincs az ember vicces kedvében és nem tervezett baba pontosan ezt a kategóriát erősíti. * - Mindig van egy első alkalom… * Nem csak a dicséretre vagy a tűzkeresztségen való átesésre, hanem bezony a panaszra is. De ezt nem tőlem fogja megkapni, bár tény, hogy így láthatatlanban is borítékolom, hogy erre kerülne sor. De hát annak ne járjon a szája, aki nem tapasztalta és mivel nem is szeretném, így bizony csak magamban mosolygok rajta. * - Talán csak azért mert nem tegnap óta dolgozom itt vagy azért mert bár nem feladatom, de oda figyelek mindenre, hogy az üzlet rendben menjen és ne legyen benne kivetni való. * Mert bizony ez a helyzet. Bár tény, hogy a rigolyám miatt nálam elég sok a szabályszegés és mivel érint így tudom, hogy mi a következmény. Viszont Corvinra tett megjegyzésére elnevetem magam és még a könnyem is kicsordul. Haladás… de a kézfejemmel törlöm le, miközben lágy kacagó hangom elhal. * - Szigorú, de ez elvárt egy főnöktől és semmi nem írja elő, hogy utálnom kell. De ezért sikeres, a sok „utálom a főnököm” és egyéb negatív kritikákért máshoz kell menned Nicho… én képes vagyok látni, hogy mitől sikeres egy üzlet. Corvin meg hat mérföldre kerüli az alkalmazottait. Tudod, neki még vannak elvei… nem keverjük az üzletet a magán élettel. * És ez így van jól. Ebben aztán senkinek nem lehet kifogása. Így kéne mennie mindenhol. De hát most na, mit várt? szidni fogom… meghagyom másnak. Én kedvelem a mogorva, csendes buráját Dunnak. * - Annak is megvolna a varázsa… kevesebbet kérdeznél. * Vigyorodtam el. Baja nem esne, kérem nem hentesek a kidobóink. Mindössze csak emberek, akik teszik a dolgukat és azt is normálisan. Nem értem miért olyan nagy tragédia, ha egy üzletben minden a helyén van. Nem értem milyen haszonról beszél, de nem is érdekel. Semmi olyat nem mondtam, ami nem fedné a valóságot. * - Igazán nincs mit… legközelebb rántotta nélkül talán kedvesebb is leszek. * Talán, ez csupán attól függ, hogy milyen hangulatom van. Hát na… az időjárás hozzám képest kutya füle. Bár csoda, hogy nem kellett még elmennem a mosdóba visszaadni a reggelim. Tekintetem követi a másikat és már állok is fel, mikor kiszúrom a névjegykártyát… tekintetem a kilépőt nézi és…* - Az isten bassza meg... * Közöltem dühösen. Tuti kiforgatja minden szavam. De ha így lesz én készítek neki rántottát. A saját golyóiból reggelire. No mindegy… majd kiderül. DE most bizony van egy kis dolgom. a Névjegykártyát megfogva kerestem meg Corvint és meséltem el neki, hogy mi volt. Persze a főnök akkor jó, ha ugratva van… így nem hagytam ki a dolgot, de na, igyekeztem a lényegre koncentrálni.*
Utálom még mindig ezt a párososdit, és szerintem Josephine most még nálam is jobban, elvégre ki örülne annak, hogy az éjszaka közepén felébresztik, mert valakinek mehetnékje van, de egyedül nem lehet, holott a hely egy percnyire van kocsival és a mi farkasaink dolgoznak ott. Útba ejtettem a gyrosost is, fene a jó szívembe, az visz majd a sírba... Szóval vettem Elinek egy tálat, mellé hasábkrumplit, aztán visszacsüccsentem a kocsiba, Anne-re bíztam a kismama-tápot és továbbgurultunk az Orfeumhoz. Jó pár autó állt a parkolóban, amire megengedtem egy elégedett hümmögést, majd leállítottam a motort és kiszálltam, aztán átvettem Anne-től a kaját és bementünk. A vendégekhez képest úgy néztem ki, mint egy slampos csöves, amihez hozzá tartozik, hogy ezt itt csak én engedhettem meg magamnak. Meg Castor természetesen. Elmasíroztuk a bárpult mögé - Jot a pultnál hagytam, ha lenne normális lelkiismeretem most tuti furdalna -, végig egy kis folyosón, aztán kopogtatás nélkül be az irodába. Nem csíptem, egy kis lyuk volt, legalábbis az én szememben, kényelmes, elegáns meg minden, de nem az én stílusom, Eli viszont egész dekoratívan festett benne. Legalább már tudom, miért ő tölt itt több időt, bár ha rászánnám magam, én is bele tudnék olvadni ebbe a közegbe. - Szia Eli néni! - köszönt egyből vidoran Anne és odasietett hozzá, míg én belöktem magam után az ajtót. - Sokkal jössz nekem még ezért - tettem le elé az asztalra a tálat, köszönés helyett.
*Amint elment az utolsó sms-em, ki is töröltem az üzenet láncot, csak úgy, mint mindig. Nem szerettem volna felesleges cécót. No meg olykor olyanról is esik szó, amiről nem kéne. Feltelefonáltam s lefőzettem azt a kávét, amit korábban emlegettem. Már mosolyogva vártam, hogy belépjen... A legjobb az új kamera rendszerben, hogy az irodában látom a monitorokon, hogy mi van fent, a parkolóban és a helység körül. Egy-kettő még a túloldalra is ránézz... Láttam ahogy megérkezett, ahogy azt is, hogy a folyóson közeledett. Bár szép munka, nincsenek holt terek. De valószínűleg nem is két forintjába került a másiknak, ahogy az újjáépítés sem. Viszont a kamerák sem kellettek ahhoz, hogy érezzem azt mikor megérkezik. Annere csillogni kezdtek a szemeim és a székkel kissé kifelé fordultam, ahogy a kis vakarcs felém tartott. Egy röpke pillanatra fordítottam tekintetem Corvinra, miközben a csöppség derekát megfogva húztam az ölembe és adtam egy puszit az arcára.* - Ha még egyszer nénizel... így fogom megenni Corvint. * Feleltem vigyorogva és ahogy az ölembe volt úgy csináltam mint aki épp megakarja harapdálni a kis nyakát. Nem, eszemben sem volt bántani, még csak véletlen sem. S nevetésem, a nyammogásom ezt el is árulhatta. De ennek ellenére élveztem. S bár Anne szeleburdi, de egy pillanatig sem féltem attól, hogy a kapálózásban megüti a hasam. Múltkor mikor "halálra" csikiztem nálam - amikor meghívtam őket ebédre -, akkor sem bántotta, még véletlen sem.* - Jól vagy Picur? * Néztem rá és szőke fürtjeit finoman a füle mögé tűrtem, mosolyogva. Corvin szavaira csak a szemeim forgattam.* - Látod milyen zsugori... neveld már meg egy kicsit. Különben meg, a futár díját megkapod. - vigyorodtam rá. - De ha már annál tartunk, hogy ki jön és mennyivel. Akkor jelentem, hogy egy nagyobb összeggel, Te nekem és semmi köze a fizetésemhez. * Böktem állammal egy fekete dosszié felé, melyben egy kivonat szerepelt. Tényleg egy nagy összeg volt átutalva egy Evelyn Klyer néven futó számláról egy férfinek. Akinek a neve nem lehetett ismerős a másiknak. * - Az a fickó aki figyelmeztet a razziákra, felülvizsgálatokra, ellenőrzésekre. Minden hatósági nyavajára... * Nem mentem bele, hogy mégis ki az a Evelyn Klyer. Reménykedtem benne, hogy nem kérdez rá. Sebi bejött a kávéval, persze kopogás után és csak letette az asztalra. Viszont érkezett egy üres pohár is, meg egy kanál. Mikor kiment folytattam, s Annet finoman letessékeltem az ölemből. Felállva a minihűtőhöz sétáltam és így láthatóvá vállt a ruhám is, melyben ott gubbasztottam. A jégkrémet kivéve belőle sétáltam vissza az asztalhoz, persze szabadon hagyva Corvin székét. Azért mégis csak a főnököm és biztos vagyok benne, hogy el is foglalta a helyét. Így én az asztal másik oldalára kerülve szedtem Annenek a jégkrémből. Nem vittem túlzásba, nincs már negyven fok.* - Viszont azon gondolkoztam, hogy nem ártana egy kiülős részt kialakítani hátra vagy egy külön termet, ami ki van építve a szag s füst elszívókkal a szabványnak megfelelően. Rengeteg dohányos vendégünk van és a hely színvonalához egyáltalán nem illik, hogy kijárnak a parkolóba meg az ajtó elé. Rontja az összképet... * Mikor kiszedtem csak ott hagytam a tálcán a jégkrémet s úgy fordítva a széket, hogy ne legyek háttal neki - szóval oldalt voltam - ültem le és vettem vissza Annet az ölembe, ha szerette volna. Ha nem, hát volt ott még egy szék, szabad a pálya és persze a jégkrémet oda adtam neki.*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 21, 2013 5:49 pm-kor.
Kezdőlap
Köszöntem a játékot, aztán hamarosan jelentkezem. ^^//
//
//
