Átnyújtom a mappát és csendben várakozom, nyugodtan meg tudja szemlélni az összes képet, vagy éppen amelyiket szeretné. - Köszönöm. Biccentek, halovány mosollyal ajkaimon. Aprócska siker, hogy tetszenek neki a képeim, noha tudom, ez még korántsem lesz elég, így hát nem is bízom el magam; az ostoba és naiv lépés volna. A következő kérdést hallva elhúzom a szám. - Nem, nem túl régóta élek itt, talán két hete, hogy ideköltöztem, így sajnos nem ismerem még a város természeti adottságait. Szeretném jobban bejárni a helyet, megismerni, mind a várost, mind az embereket. Spontán vágtam neki az utamnak, melynek végállomása Fairbanks volt. Amikor elindultam, nem tudtam, itt fogok kikötni. Vettem egy buszjegyet és az éppen ide szólt. Akkor nem számított, hova megyek, csak el otthonról, minél messzebb. És lám, így kerültem ide, nem is olyan régen. Hogy meddig maradok? Egyelőre még szintúgy bizonytalan, de tökéletes lakhelyet szereztem magamnak, a munkaszerzés folyamatban. Egy ideig biztosan maradok, aztán majd meglátjuk, mennyire sikerül gyökeret eresztenem. - Tökéletesen megfelel. Időszakos munka, egy időre pont jó lesz. Ha végeztével úgy döntök, elmennék, könnyebb lesz, hiszen nem fog semmi idekötni. Ha viszont maradnék, akkor is fel tudok már mutatni valami háttérmunkát, amivel talán könnyebb lesz majd új állást szereznem. - Kapok még valami instrukciót a feladatommal kapcsolatban, vagy teljesen rám bízza, milyen legyen az a ház. Értem ezalatt például azt, hogy egyszintes, avagy több emelettel rendelkezzen és méretileg mekkora legyen. Külső, belső munkálatok. Szeretek kreatívkodni és a fantáziám használni, így akkor sem lesz gond, ha nem kapok semmi kiegészítést, valószínűleg meg tudom majd oldani a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy nagyszerű alkalmat kapok arra, hogy kicsit belerázkódjam a virtuális rajzolásba és bebizonyítsam, tudok azért valamit. - Teljes mértékben megfelel, köszönöm a lehetőséget. Hálás mosolyra kunkorodnak ajkaim, majd a kávémat én is számhoz emelem. Kellőképpen meghűlt, de még pont jó a hőmérséklete, ahogyan szeretem. A nőre pillantok, van-e esetleg még valami tudnivaló. Felállni vagy elköszönni nem fogok, ebben a pozícióban ő áll felettem, így ha majd ő szedelődzködni kezd, akkor teszek én is hasonlóan, addig pedig várok, kortyolgatom a kávém és figyelek, hátha mond még nekem valami fontos információt.
A válasza hallatán felemelem a fejem s egy mosoly kíséretében konstatálom a szavait. Ezek szerint egy cipőben járunk, mert én sem itt éltem eddig. A döntésemet pedig még nem bántam meg, ám még bele sem kezdtem a munkába. Ha lehet így mondani, még csak ismerkedem ezzel a várossal s mindennel mely a közben van. -Ezzel nincs egyedül. Én is csak nem régen érkeztem. Jegyzem meg s visszairányítom a tekintetemet a mappa tartalmára. Miután minden képen végig futtattam a tekintetemet, bővebb információval is szolgálok a hölgy számára, mert jó, ha tisztában van egy-két dologgal. Mindig is szeretem egyenes lenni, mert én is ezt várom el a munkatársaktól. Nem, még nem az, de ideális jelöltnek tűnik. - Tudja mit? Szabad kezet kap, csak mert kíváncsi vagyok mennyire kreatív. Persze ez nem lesz jellemző, hiszen én tervezek főként, bár soha nem zárkóztam el az ötletektől. Az is lehet, hogy valami más megközelítésből jobbat tudunk alkotni, mert minden egyes épület amit megtervezek nem pusztán tégla és kavics. Igazi művek, az én műveim. Mások szobrokban fejezik ki az elképzelést, én maradok az épületeknél, mert nem csak egy mezei tárgy lesz belőlük. Valakinek az otthona. - Ne köszönője, éljen vele. Nézek rá komolyan s egy fél mosoly is megjelenik orcámon. A lehetőség szerintem mindenkinek adott, csak tudni kell vele élni. Még egy kortyot iszok a kávémból, de nekem indulnom kell. Rengetek dolgom van még. A táskám után nyúlok a széken s fel is állok. A zsebembe nyúlok s egy névjegykártyát nyújtok át neki. - Most mennem kell, de hívjon fel, ha készen van, s akkor ismét találkozunk. Legyen további szép napja. Viszlát. Nyújtom a kezemet felé, hogy ne csak szavakban köszönjek el tőle. Az üzleti életben ezt megkövetelik s én már ehhez hozzá is vagyok szokva. Miután kezet ráztunk a táskámat, vállamra veszem s elindulok. Nem kell taxi-t hívnom, hogy eljussak a következő helyig. Egyébként is szeretek sétálni.
Megtudom, hogy a nő is nem régen érkezett a városba, így nem vagyok ezzel egyedül. Viszont úgy látom, nem jelent akkor problémát az, hogy nem ismerem olyan jól a helyet, vagy legalábbis Summer nem hozza a tudtomra. A lényeg, hogy számomra így tűnik, így már ezt is jó jelnek könyvelem el. Felcsillan a szemem, amikor meghallom, hogy szabad kezet kapok a ház megrajzolásakor. Ez bizonyos szempontból nem jó, hiszen semmi konkrétumot nem kapok, nem tudom, mit vár el tőlem. Viszont így azt csinálok, amit akarok. Az ötletek máris özönlenek, hogyan is fog kinézni az épület, külsőre, belsőre. Mindig is szerettem kreatívkodni, így úgy érzem, nem lesz túl nagy probléma a dologgal, de remélem a nő is meg lesz elégedve majd a dologgal. Élni fogok a lehetőséggel, melyért nagyon is hálás vagyok. Meg kell terveznem a házat, aminek megalkotásához ráadásul szabad kezet kapok, így még izgalmasabb a dolog, nagyobb a kihívás. No és bizonyítani szeretnék, hogy méltó vagyok az állásra, képes vagyok megfelelni az elvárásainak. Legalábbis nagyon remélem. Amikor Summer felemelkedik a székről, hasonlóan teszek, elvéve a névjegykártyát az asztalra teszem, majd megfogom a felém nyújtott kezet egy kézfogás erejéig. - Rendben, hívom, amint elkészültem. Önnek is hasonlót és a viszont látásra! Köszönök magam is hasonlóképpen és megvárom, amíg távozik, majd leülök és megiszom a kávémat. A névjegykártyát elteszem, biztonságos helyre, majd hívom a pincért, hogy a számlát rendezni tudjam. Ha ezzel is megvagyok, magam is felállok, felveszem a kabátom, mappámat a kezembe fogom és magam is távozom a hotelből.
5 hónapja, 5 rohadt kemény hónapja nem láttam a kislányt, egyetlen egyszer tudtam vele kapcsolatba lépni, akkor, amikor apuci megengedte, ennyi. Az üzenetemet értette, lefosnám a bokámat, ha nem, sosem volt kutyám, nem hogy csókoljam is, és ha valami nálam elmarad, akkor az azt jelenti, hogy gebasz van, és nem is kicsi. Nála is, hiszen a többesszám nem erre a BB gyerekre utalt, ezt már akkor is leszűrtem, de röhögni csak azért nem kezdtem el, mert akkor cukorfalat levágja, tényleg kódolt sms-ek váltottak gazdát. Azt hiszem, így is tudta, de gyereknapot tartott, még ha utána ki is nyírta a kártyámat... mintha nem tudnám a kislány telefonszámát fejből, igen, pont úgy nézek ki, illetve nem, most úgy, mint a mosott szar, akin átment egy úthenger, vagy most hajították le egy felhőkarcoló tetejéről azt vizsgálva, vajon hányszor pattan a teste, mielőtt ott marad. A múltnak vége, a múlt nincs többé, padavanom ezt hajtogatja, na de mi van akkor, ha kiderül, hogy ez a Bazsi gyerek ugyanaz, mint én, és Eve hozzátartozik? Na vajon mi? Szar a palacsintában, tudom, de így akkor most mi a helyzet a múlttal? Állítólag a keresztfater is elfogadta Eve-t, meg a gyerekét is, vagyis Eve számomra a jelen, a jövő és nem csak a múlt. A majom nem tud annyira örülni a farkának, mint én magam... na jó, a hulladugástól még mindig kiráz a hideg, majomra gondolni sem akarok, csak egyvalakire, arra a nőre, akire most is várok. Eve-re. Üzentem neki, igen, simán megkerültem apucit, és ki más volt olyan rendes, hogy továbbítsa a kérésemet, ha már egy nyomorult hotel foglya lettem perpillanat: Corvin. Ezt nevezik úgy, hogy beszarás. A kislány kedves volttestőr főnökét kérem meg ilyesmire, és feszegetem máris a határokat apucinál. Tökéletes, de nem nagyon foglalkoztat, ha eddig túléltem a napokat, akkor ez már nem számít, különben is, mit tehetek én arról, hogy a csajszi egy farkassal kufircol? Na ugye? Ezután ez már falkaügy, vagyis nem lehet múlt. Az egyik asztalnál ülve várom, nem bujkálok, miért tenném, cukorfalat meg ha akar, beesik, én bizony kiírtam neki, hol talál, a szálloda pedig szabad terület, azt mondták.
*Egy unalmas munka nap, hát mi más volna? Nem táncolhatok, az egyetlen dolog az életemben a tánc volt, amire azt mondhattam, hogy mindig velem van, hogy mikor csinálom, az vagyok aki. Minden takargatás nélkül lehetek nő, egy érzéki nő s mind ezt úgy, hogy mások színjátszásnak veszik. Ó ha tudnák... de mázlimra nem. Corvin hivatott én meg hát mentem. Elvégre, ki az aki ellent mondana neki. Jó-jó... hát én. De most nem... még nem vagyok teljesen jól, addig biztos nem. S különben is jól jött, hogy szólt mert kezdtem fáradni de ezt az istenért sem vallottam volna be. Legalábbis neki.* - Hiányoztam? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn köszönés helyett, halvány mosollyal az arcomon, leplezve a fáradtságom. A fájdalmaimról meg csak az árulkodhatott, hogy nem éreztem eszméletlen késztetést arra, hogy befoglaljam a széket.* - Leonard akárki vár a Hotelben. Menj... * Döbbenten pislogtam rá. Naná, hisz Leo nincs a városban és ez szerintem az arcomra is kiült, ahogy a gyanakvásom is. Leo szólt volna, ha jön. Tuti, hogy kirángat a reptérre... vagyis, én nem tudtam volna megállni, hogy elébe menjek. De látszott Corvinon, hogy nem épp szórakozott kedvében van, már csak azért sem viccelne ilyennel mert kiesek a műszak további részében. Mikor erre ráeszméltem, fürge léptekkel mentem elébe és öleltem át egy puszit nyomva az arcára.* - El sem hiszed, hogy most mennyire imádlak... Nem, egyenlőre nem akarom tudni, hogy ezaz üzenet mibe fog kerülni. Sietek... már amennyire tudok és holnap benyújthatod a számlát. Nem maradok adósod. * Vigyorogtam rá szélesen. Nem mostanában voltam ilyen boldog, mint ezt hallva. Megfordulva azonban már ott sem voltam. Csak a fájdalom szaga maradt utánam... Meg sem álltam a Hotelig, még a kabátom is elfelejtettem felvenni. Sebastiantól azért még elköszöntem, de azt is csak azért mert kellett a táskám a pult túl oldaláról. Még csak az sem érdekelt, hogy Corvin mennyire vághatott döbbent képet. Máskor tuti jól szórakoztam volna rajta... Ölelés és puszi... tőlem... jó vicc.
Meg sem álltam a Hotelig, mázli, hogy nincs messze. Kinek van most türelme taxit várni? Hát nekem nincs... gyors léptekkel mentem egyenesen az étterembe. Se baj, enni is kell azt hiszem ma is kimaradt az életemből. Bár egy ilyen sebbel minden fájdalmas... szeretem én a fájdalmat, de nem ennyire. Barna íriszeim vágyakozva kutatták a rég látott férfit, a másik felem. S amint megpillantottam a vágy helyébe öröm, boldogság került ahogy szinte "futva" rohantam oda hozzá, még akkor is ha már megindult felém. S mint anno, mikor levizsgáztam ugrottam a nyakába. Szemből és még a lábaim is köré fontam. A munka előnye, hogy nem szoknyában dolgozom hanem egy bőrnadrág volt rajtam és egy vörös-fekete fűző. Tagjaim kissé fagyosak voltak, de nem érdekelt csak élveztem a bőre érintését. Arcom az övének nyomtam és kapott egy cuppanóst is az arcára.* - Mért nem szóltál? Kimentem volna érted... szabadnapot kértem volna. Istenem, de hiányoztál Leo... Bár jó látni, hogy legalább a munkahelyem nem felejtetted el. Mesélj... mi van veled? Hogy vagy? Papa? Srácok? Jajj istenem... haza jössz velem? Vettem egy házat, de ezt már mondtam telefonon. El sem hiszem, hogy itt vagy ennyi év és győzködés után. * Tucatnyi kérdés mely az öröm miatt egyszerre bukott ki belőlem s csak azért másztam le a nyakából, mert a sebem nyomán és mellett nyilallni kezdett. A kis táskámban ugyan van egy tű meg egy cérna, de egy étterem közepén nem fogom magam összevarrni ha felszakad. Már pedig éreztem, hogyha ma még egy ilyen hirtelen mozdulatot csinálok az lesz. A pengéim persze most is a helyén, be cseszne ha nem. De érdekelte a francokat. Iriszeim csak itták a látványát, ahogy az ujjaim is a hajába akartak túrni.* - Levágattad... Melyik nő hálózott be ennyire? * Kócoltam össze a buráját miközben ugrattam egy kört. Nő? Neki? Fixen? Ahham, majd akkor mikor nekem kedvesem lesz... azaz majd akkor lesz nekünk fix kapcsolatunk ha egymásnak leszünk. Ami abszurd. Ahogy az is, hogy lesz nekünk ilyen. Nem abból a fából faragtak minket.*
A várakozás a lehető legrosszabb, az meg aztán pláne, hogy eszembe jut, mi történt, vagyis az, hogy Eve aztán olyan szinten nem emlékszik arra, hogy én jó 5 hónapja utána jöttem, ahogyan azt kell. Mákom van, hogy ez az egyetlen valamire való hotel a környéken, különben magyarázkodhatnék, mi az istenért itt várok rá. Ki volt az az állat, aki elvette az emlékeit, és hogy miért? A fészkes fene tudja, ebből a feléből kimaradtam, de Corvin legalább volt olyan rendes és értesítette a kislányt. Remélem. Ha nem, akkor maximum marha jót ültem itt magamért, de egy pillanat elég ahhoz, hogy felpattanjak, mert tudom, hogy megjött. Felé indulok, aztán azzal foglalkozom, hogy elkapjam, ami nem nehéz, főleg most nem, hogy az erőm sem éppen elenyésző. Két akkora pusszantással nyitok, hogy az egész étterem beleremeg, mert hiányzott, és apuci kiejelntései alapján nem hittem volna, hogy még újra látom. -Ne aggódj kislány, volt stopposom, azzal jöttem. Hát még te nekem, nem láttalak már... idejét sem tudom, mióta. Mindenki jól van, szuperül, papa is, bár valami baja van, elküldtem orvoshoz. Lehet, az öregkori szenilitás kicsit előbb jelentkezett nála, mint kellene. Aha, mondtad, haza? Nem szeretnélek hirtelen lerohanni, ha már évek óta nem éltél velem együtt. Óriási, oké, hogy cukorfalat elmondta, kuss van, na de ez annyira röhejes, hogy mire befejezem a mondandómat, egyenesen röhögni kezdek. Abszurd. Mint az utolsó 50 randiban, az egész annyira abszurd. Eve, könyörgöm, 5 hónapja nem láttál, nem évek óta, és nem mondhatom el neked, hogy az a barom BB szilánkosra törte a kezedet, van egy gyereked, bár nem értem, hol a hasad, de sebaj, a vér szaga viszont ott van, ahogy a friss húsé is. Elhalt a magzat, vagy mi a tököm? Óvatosan teszem le a földre, nem hiányzik ide semmiféle magyarázkodás, ha elönti a vér, na de mi ez az egész? Hol a hasa? -Egyik sem tud, a hajam pedig... majd megnövesztem újra, de a melóm miatt kicsit változtatnom kellett. Mesélj, hogy érzed itt magad? Oké, a hajam apuci számlájára írható, neki kellett folyton tincseket gyűjtenie, a végén már mindent akart. Viszont kérdezek, mert muszáj tudnom, Eve mire jött rá azóta vagy nem, mert azt már vágom, hogy a kiskutyás üzenetemet azóta sem érti. Még jó, hogy leesett, ez a kislány tényleg semmire nem emlékszik.
- Igen, azt én is észre vettem. De ez keveredik a vágy álmaival is... a minap beszéltem vele és elakart küldeni pszichológushoz, mert depresszív alapon ki hagy a memóriám aztán belém akarta magyarázni, hogy terhes vagyok vagy csak voltam. - szusszantam egyet némiképp dühödten. - Nem normális az Öreg komolyan mondom. Bár ez legalább annyira aggasztó mint amennyire egyértelmű. Gyerek, nekem? Hát normális ez? Napi szinten kockáztatom a létem. De az egy dolog... se pasi, se semmi ilyesmim nincs. Nem, még alkalmi sem, hogy azt mondhassam, hogy becsúszott. Már hat éve nem voltam senkivel Leo... mit hisz, hogy én leszek az új szűz mária? Megszáll a szentlélek vagy mi a franc? * Nem, még mindig nem múlt el az a beszélgetés papával. Itt van bennem és emészt. Tudja, hogy valaha én is szerettem volna egy gyereket. Volt is. De a szervezetem úgy döntött, hogy nem kell neki. Na azóta nekem sem... minden megváltozott. Én magam is.* - Nem rohansz le... ha hónapokkal ezelőtt jöttél volna is, már késő lett volna. Nem éltem... de azóta is hiányzik. * Simogattam végig az arcélén s tekintetemből semmi más nem tükröződik csak a puszta, őszinte s leginkább tiszta szeretet. Ezaz egy az, amit még az évek, a körülmények sem tudtak bemocskolni. Martuk egymást, volt idő mikor épp sokak voltunk egymásnak... de ez örök volt. S ami az, az mindig is hiányozni fog. Mindig is vágyni fogunk rá. Én vágytam. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy vele sokkal közvetlenebb voltam és ösztönösen kerestem az érintését. Számomra természetes volt. A kérdésére megingattam a fejem és tekintetem egy üres asztal után kutatott.* - Leginkább éhesen. Együnk valamit... - indultam meg az asztal felé és megpróbáltam visszaemlékezni az elmúlt hónapokra. De a fejembe valami éles nyílalás cikázott végig és egy pillanatra meg is szédültem, így megtorpantam. - ... furán. Nem csináltam semmit, csak dolgoztam és dolgoztam és dolgoztam. Veled beszélgettem telefonon meg Papával. Nem rég volt egy balesetem... valószínűleg megint jó kedvemben vezettem, csak most ott is maradt. Volt egy műtétem belső akármi miatt, de hentes munkát végeztek így ennek köszönhetően soha nem táncolhatok már. * Íriszeimben kétségek csillantak. Sokszor nézegettem a heget, sebet, a széleit, a vastagságát.... az életem tenném rá, hogy ez nem szike nyoma. A vicces, hogy a combomon és az alkaromon lévő heg nyoma ugyan olyan. Egy vak is látja... najó, az talán nem. De könyörgöm, nem ma kezdtem el a pengékkel foglalkozni. Azonban ott volt a csalódottság is. A tánc volt az életem. Leonard ezt pontosan tudta, én meg azt, hogy egy milánóit eszek, s a rendelésem le is adtam a pincérnek, aki oda jött. Aztán már csak Leon volt a sor. Ha elment, akkor bizony ismét a férfi felé fordultam és ujjaim az asztal lapján kúsztak a keze felé. * - Nem tudom mi van velem... tök hihetetlen, hogy megülök a seggemen ilyen hosszú ideig s nem jelentkezik a magam démona... De ez van. Öregszem. Gondolom a te életed még a régi, pörgős... van valami amiről jó ha tudok? Nem szoktál csak úgy meglepni, minden figyelmeztetés nélkül. Bajban vagy? *Aggodalom. Naná. De tudtam, hogy tud magára vigyázni s azt is, hogy nem egoista annyira, hogy ne kérjen segítséget ha baj van. No meg rólam beszélünk... Ahogy körbe néztem a helyen, tekintetem egy asztalra vetült és belülről sajogni kezdtem. A számat elhúzva dörzsöltem meg a mellkasom... nem tudom mi ez de valami sajog. Lelkem az nincs. Szívem még annyi sem. Szóval lehet, csak a vérnyomásom szarakszik. Pillantásom inkább visszavezettem Leora.*
Vigyorogva hallgatom Eve-t, amit hadovál az öregéről, most erre mit mondjak? Hogy az a gyerek, akiről még tudtam, az vagy felszívódott, vagy lelépett a hasából, mert hogy ott nem látszik, lenne valami, ez tuti. Kezdem összerakni a mozaikdarabkákat, nem elég, hogy semmire sem emlékszik, de ezek szerint a bébit is elvették tőle, így arról sem tud. Ezt így kimondanám, biztos hihető lenne, hogy a magzatok sajátossága az, hogy óvatlan pillanatban kislisszolnak anyuci méhéből, ha úgy döntenek, külön utakon járnak. Engem is orvoshoz küldene, lehet, nem árt. -Aha, terhes, te, aha, igen, csak az, olyan terhes, hogy csak na. Egészen elképzelhető a dolog, csak... a Vatikán már tud róla? A papa miatt ne aggódj, mondtam neki, tökéletesen érzed magad, én meg... meg... jövök. Vagy mi. Kár, hogy az a papa éppen apuci, mert Eve apjával nem sokat tudtam kommunikálni, itt fűztem meg valami tagot, hogy annyit juttasson el hozzá, minden oké. Azt a rohadt, ebből most hogy dumálom ki magam? Mit mondok arra, miért nem költözöm hozzá? Most legyél okos cukorfalat, erre adjál tanácsot, ne arra, hogy miért nem haraptam el a 300 éves nőstény torkát. -Eve, tudom, nekem is rohadtul hiányoztál, de mit szólnál ahhoz, hogy a több éves kihagyás miatt most találkozgatnánk, aztán amikor megszoktad, hogy hülye Leod itt van, akkor költözöm hozzád? Bár egy merényletet elkövettem, ha nem baj. Segítségem volt abban, hogy néhány cuccomat becsempésztek hozzád, ha nem probléma. Állati jó, mindenre keressek valami ésszerű magyarázatot, ha már az a hülye Balázs az én holmijaimat bevágta szem elé. Őt sem az eszéért szerette a kislány, ezt már magam is látom. Mégis mit hitt? Eve nem ismeri meg ezer közül is a pengéimet, fegyvereimet, gitáromat? Ráadásul nem hazudok, mert az az ökör BB pakolászott jobbra-balra, végül is segítség volt, de azt inkább nem részletezem, hogy mekkora. A címeres marha. Megfogom Eve kezét, tőlem elviseli, tudom jól, és ahogy hallgatom, szerencsétlen jelenleg azt sem tudja, hogy egy vérfarkassal kufircolt. Csodás. Mondtam én annak idején, hogy ebben a városban nem stimmel valami, na de hogy Velencében sem, arról nem szólt a fáma. -Oké, együnk. Nem csináltál semmit, csak dolgoztál? Mire készülsz? Baleset? Erről nem tudok. Ó, dehogynem fogsz te táncolni kislány, megoldjuk a kérdést, amúgy is lógsz nekem, én meg neked egy táncórával, amit anno régen megígértünk egymásnak. Furán... magyaráztak itt őrzőkről, komolyan mondom, tiszta body guard csapata van a városnak, nem is kell más. Az meg aztán végképp nem érdekel, mibe kerül, milyen plasztikai sebészbe, de hogy Eve táncolni fog még, arra a nyakamat teszem, de most már marhára érdekel, mi fene történt, és ki nyiszálta szét a kislányt, hogy ahhoz képest, utolsó infóim szerint még terhes, most meg még sem. -Én sem, kislány, én sem, mert amikor utoljára láttalak, akkor fiatal és gyönyörű voltál, most meg öreg és ráncos. Hihetetlen. Aha, az, szó szerint pörgős. Gondoltam, néha az is jó, ha meglepetést szervezek, bár még sosem próbáltam. Bajban? Akkorában nem, amit ne tudnék megoldani. Persze, 7 kemény hónapig csak ücsörgött a formás kis hátsóján, hogyne. A szilánkos törés a véletlen műve volt, és a többi is, de kussolok, mert a hegei sem éppen arról tanúskodnak, hogy annyira nyugodtan üldögélt volna. Bajban vagyok... az nem kifejezés, akkora bajban, hogy azt öröm nézni. Nyakig a pácban egy bomlott elmével, aki apuci névre hallgat, vagy arra a desszertre, a Raffellora, de azért csípem az öreget, mert én sem vagyok normálisabb. Na de a falka vagy mi a rák, az is beteg, de erről is hallgatnom kell előtte. Kár érte, tudom, hogy vágta volna, mi a helyzet, ahogyan az üzenetét láttam, egyértelmű volt akkor számára, mi történt. Eve az asztal felé pillant, sejtem, mi történhetett, itt kajálhattak talán Balázzsal, vagy tudom is én, de az biztos, hogy okos kislány, és előbb-utóbb ha nem is teljesen, de ki fogja következtetni, mi történt, főleg ha abba a BB-be megint belefut.
*Hallgattam Leo szavait, miközben csillapítottam a dühöm s az aggodalmam a Papa iránt. Ha Leo elküldte orvoshoz, az úgy is van. Bár az már közel sem biztos, hogy el is megy az Öreg. De majd... haza látogatok mikor már nem bírom cérnával. Jézusom... azt sem tudom, hogy mikor voltam otthon utoljára. A kifogására csak felszaladt a szemöldököm.* - Ez egészen úgy hangzik, mintha épp randizós korszakod rajtam élnéd ki. Visszafejlődtél kamasznak? * Vigyorogva ugrattam, de a mondandója végére le is hervadt a mosoly is az arcomról.* - Akarom tudni, hogy ki volt az és hogyan jutottatok be a házamba!? Azt tudom, hogy a riasztó nem okoz neked gondot. Pláne, hogy ismersz annyira, hogy tudd a zár kódot. De... ki volt veled Leonard? * Biccentettem oldalra a fejem. Iriszeim most nem ismertek viccet, s ez sütött rólam, ahogy belőlük is. Az otthonom az egyetlen biztonságos hely. Nem mindegy, hogy ki járt benne. Attól nem tartottam, hogy Leo figyelmetlen volt és mondjuk más is tudja a riasztó kódját. Az nem mindegy számomra, hogy ki látta azt ami én magam vagyok. Bár ez túlzás de na... azaz otthonom. Az enyém. Egyetlen dolog ami az enyém. Amit tényleg a sajátomnak vélhetek. Még ha olyan furcsa is mióta kijöttem a kórházból. Mikor megfogja a kezem, hüvelykujjam automatikusan simogatni kezdi a kezét, ahol épp éri. Igazából, maga a kontaktusom van a hangsúly, amit... ne röhögj!... Hiányoltam. A kérdésére azonban felnevettem.* - Nem készülök semmire. Pusztán... nem kötöttek belém. S nyugis a melóm is viszonylag. Legalábbis eddig csak egyszer szegeztem a vendég kezét az asztalhoz. Corvin meg nem rúgott ki, azóta pedig... valahogy senki sem érez késztetést arra, hogy taperolni próbáljon vagy rángatni. Nem is értem miért - forgattam meg a szemeim - Igen. Volt egy autóbalesetem, a kölcsönző rinyált is a kocsi miatt, ami totál kár lett. Sosem vezettem nyugdíjasan, te is tudod. Nem lett komoly bajom... volt egy belső vérzésem meg az ég tudja mim és megkellet műteni. Három napig aludtam, aztán rendőrökkel beszélgettem míg be nem aludtam ismét. Otthon voltam két hétig... a kórházban összesen négy napot. De eddig bírtam meg maradni, azóta dolgozom. Elméletileg az én hibám volt, de mázli, hogy a másik kocsiban nem lett baja senkinek. A jegyzőkönyv szerint bealudhattam és mikor magamhoz tértem, félrerántottam a kormányt és bele mentem egy fába, az erdőnél. De... nem emlékszem, hogy mi történt. * Már megint nem emlékszem arra, hogy mi történt velem. Irónikus. De nem foglalkoztatott. A rendőrök higgyék azt, hogy az én hibám aztán csá... Bár vicces, hogy elalszok a volánnál. Alapból is nehezen megy az alvás. NEm tudok, csak úgy bealudni bárhol. De a lényegen nem változtatott volna, ha kakaskodok.* - Nem csinálok műtétet... te is tudod, hogy azzal sem értettem egyet, amit anno a Papa csináltatott a kórházban, azért, hogy engem védjen a tényektől. Majd... tanítok, vagy nem tudom. Táncolok magamnak... Iiigen, behajtom aztaz órát ám. Hiányzik a sulis időszak... le sem lehetett vakarni. Na nem mintha nagyon akartalak volna... Igazából még ma is hálás vagyok a tanárnőnek, hogy melléd tett. *Mosolyogtam rá szeretettel és némi nosztalgiával. Imádtam azt az időt, mégha nem is mindig látszott úgy. Az együtt töltött idő, pótolhatatlan volt. A vizsgák egymás mellé kényszerítettek, de ezért vagyunk itt. Így. Együtt. Egymásnak. S olykor pedig egymásért. - Ráncos? Inkább csak... teltebb. Legalábbis a korábbihoz képest, felszedtem pár kilót. Hmm... lehet kéne keresnem valami mellékes melót, nem pálya, hogy rendszeresen eszek. Még a végén, egészséges leszek. - vigyorogtam - Viccet félretéve, tényleg híztam egy kicsit. Csak azt nem tudom, hogy mért van nekem L-es holmijaim. Ennyire azért nem híztam meg. De majd leadom, aztán megint dobálhatsz fél kézzel. *Közben persze megérkezett a kajánk is. S jó magam neki is láttam, a bal kezemmel. Leoét jelenleg el nem engedtem volna. De nem is volt szükségem semmire csak a villámra. * - Gondolom, itt szálltál meg... S gondolom, meló is kéne. Az Orfeumba keresnek biztonsági őröket... ott vigyázhatsz rám. De akár a pult mögé is behuppanhatsz, de idegőrlő... ahogy a felszolgáló sem jobb. Gondolom a színpadról hallani sem akarsz. * Hát hogyne, rám vigyázni. Bár ott tényleg az volna a dolga, meg még pár más dologra is figyelni. De tudta, hogy ez a rész csak csábítás, hogy többet lássam.* - Nem fizet rosszul, a főnök is kezelhető... a maga módján persze. Furcsa figura de... ne röhögj ki... a vére szívásán kívül is, valamiért egész tűrhetően érzem magam mellette. * Nesze, így kell közölni Eli módra azt, hogy kedvelsz valakit és izgatja a csőröd és a fantáziád is. Bár sok okot nem adott... de valamiért így érzem.*
Ez nevetséges, találjak olyan verziót, ami megfelel az igazságnak is, és nem fedi fel a titkot Eve előtt. Óriási, egyenesen óriási, komolyan, ezzel az erővel jelentkezhetek kémnek is, azok csinálnak ilyesmit, ha elkapják őket. Nem fedhetek fel mindent annak a személynek, aki ismeri a múltam apró részleteit, akivel mindig mindent megdumáltam... és most kussoljak, mert ő semmire sem emlékszik. Arra sem, hogy 5 hónappal ezelőtt maga jött ki elém a reptérre. -Vissza hát, de ne mondd azt, hogy annyira bánod. Valahogy húznom kell az időt egy kicsit, hogy apucival lerendezzem, márpedig önellátó és önálló vagyok, na de az sem lesz könnyű menet. A fene se tudja, itt mi a menetrend, mert ha jól láttam, most mindenki itt tanyázik, de hogy miért? Ezt még cukorfalat sem osztotta meg velem. Ami pozitívum, találkoztam más kölykökkel, és nem mindegyik pöttöm, vagyis akad az én korosztályomból is. Megnyugtató, hülyén éreztem volna magam tinédzserek között. Hülye indokot találtam, de valamit muszáj volt felelnem arra, ha felfedezi a holmijaimat, akkor tudja, miért van az. Nem kéne azt kockáztatnom, hogy kiderüljön, a cuccaim már úgy 5 hónapja ott vannak nála. -Corvin, de csak a cuccolásban, a többit magam intéztem, kint megvárt. Balázst nem mondhatom, elméletileg nem is ismerik egymást, de ha Corvin adta át az üzenetet neki, akkor logikus, ha ő segített nekem is. Ezért csak nem haragszik meg, de jobb ötletem tényleg nincs, mégis mit mondjak. Mivel nem tudom, hogy a tag járt-e már a lakásban, így ez a legegyzserűbb, ha azt mondom, ő kint maradt. Rose-t nem akarom belekeverni, mert ha a csaj nem tud semmiről, akkor máris galiba lehet, azt pedig most kerülnöm kell. -Nem mondod? Jó útra akarsz térni? Egy vendég nem vendég, az nem számít. Áruld el, mennyit melózol, ha elalszol vezetés közben? Kicsi lány, vigyázz magadra, ez így nem oké, nagyon nem. Azért örülök, hogy egyben vagy, nem lett komoly bajod. Nyugis élet, baleset, belső vérzés, meg valami bent. Elaludt a volánnál, pont ő, aki alig tud aludni, és annak is örülhet az ember, ha két órára hajlandó rá. Ez annyira röhejesen hangzik, aki ezt kitalálta... legalább a szokásairól értesült volna, hogy előbb-utóbb ez ne tűnjön fel Eve-nek, és ne kezdjen el kérdéseket feltenni. A hasán lévő vágásról biztosan sokáig elhiszi majd, hogy ott volt valami, csak így. Atya ég, ki volt ez a jó képességű? Aggódom miatta, és ez a tekintetemen is látszik, sokkal jobban féltem a saját nyamvadt életemnél is, csak neki ne essen bántódása. Fogom a kezét, el sem engedem, és tiltás ide vagy oda, igenis találkoztam vele. Elméletileg oda tartottam volna melóért ahol ő dolgozik, csak kicsit hosszúra nyúlt a velencei látogatásom. -Eve, a tánc az életed, nem adhatod fel csak úgy. Meglátod, hogyan gyógyulnak a sebek, tudom, hogy fogsz te még táncolni, és nem csak úgy, hogy órákat adsz. Azt behajthatod, megígértem, megteszem, de nem ér kiröhögni... nagyon. Tudod, hogy botlábam van. Én is kislány, de hogy a nyakadra fogok utánad járni, hogy márpedig verj belém néhány táncot, az biztos. Nem megyek sehová addig, amíg meg nem tanulok valamit. Elkeseredettnek tűnik, és ha nem is megy bele műtétekbe, vagy műtétbe, akkor is fog ő még színpadon állni, érzem, tudom. A történtek után az a minimum, ha lezavarom azt az órát vele, maximum edzünk is egy kicsit, az erőmet már tudom kontrollálni, abból nem lesz probléma. Nevetve hallgatom a szavait, hízott, mert eszik. Igen, mert gyereket várt, ami a jelek szerint nincs ott, na de miért? Gáz volt? Mi a fene történt? -Végre nem csak kávén élsz, de sebaj, majd csinálok neked valami finomat... hazait. L-es holmik? Stílust váltottál, vagy kipróbálsz valamit. Azért néha tényleg kényelmesebb, nem? Azt a pár kilót édesem nem érzem meg, emiatt ne aggódj, így is dobállak fél kézzel, ez nem probléma, de nem áll rosszul az a néhány kiló, erről biztosíthatlak. A nagyobb ruhaméret, hát istenem, nekem is akadnak olyan korszakaim, amikor merőben más stílust képviselek az öltözködésemben, mint szoktam, de ez csak átmeneti dolog. Hamar leadja majd azt a kis pluszt, de tényleg jól áll neki. Szerencse, hogy nem járatos abban, hogyan fest egy terhes nő, mert akkor könnyedén levághatná, miért is változott meg kicsit az arca. -Igen, itt, és jól sejted, melót kell találnom. Tényleg? Akkor ha nem zavar, megpróbálkoznék vele. Legalább figyelhetek rád is, ja ja. Színpad? Nekem? Maximum ha be kell ugrani zenélni, de hogy én oda kiálljak táncolni? Én? Soha. A pultot hagyjuk, ismersz. Valahol értékelem, hogy ez az Alfa, a nagybátyus egy szállodát üzemeltet, különben fogalmam sincs, mi a fenét mondtam volna, miért itt akarok vele találkozni. Persze biztosan megoldottam volna, csak most tűnik hirtelen kivitelezhetetlennek. Na ja, én és az improvizálás hiánya... akkor már rég halott lennék. -A pénz mellékes, ezt tudod jól, de alibinek szükségem van valami hivatalos munkára. Jó arcnak tűnik, már amennyit így futólag beszélgettem vele. Segített, az üzenetet átadta, akkor nem lehet rossz alak. Itt a hotelben már többet láttam a képét, és nem tűnt vészesnek, csak hasonlóan őrültnek, mint én magam. Ez pedig jó jel, bár főnökként nem ismerem, de nekem most tök mindegy, melyik csehót ki vezeti, csak szerezzek valami melót. Dee...oda nem mehetek vissza, elvégre eltűntem 5 hónapra, ráadásul közbe jött néhány dolog, na de a kézfogása... már sejtem miért volt terminátoros.
- Óóó nem... nem bánom. De Te se bánd majd, hogy sosem voltam randizós így én nem tudok visszafejlődni. - kacsintottam rá - Még csak a romantikát mint olyat sem ismerem. A legutóbbi romantikus estémen az első mondatom az volt, hogy; Mi van? Meghalt valaki? * Ezen már kacagnom kellett. Sosem felejtem el azt az estét, annak ellenére, hogy nem Leonarddal voltam. Mi meg a romantika... ráadásul együtt. Jó vicc, vagyis még annak is szar. De ettől függetlenül tudja, hogy mi volt azon az éjszakán és azt is, hogy nem épp sült el jól. Vagyis, én tök jól szórakoztam a srác már kevésbé. Viszont a kis téma terelésem jelzi, hogy nem akarok a témán lovagolni. Ócska kifogással jött, ezt én magam is látom, tudom. Azonban ismerem annyira, hogy meg van az oka annak, hogy nem mondja el, miért akar külön lenni tőlem. Azaz távol. HA eljön az ideje meg tudom, vagy ha elmúlik a veszély Ő maga fog bekopogtatni hozzám, hogy szeretne ott lakni. De ez még nem mentesíttette az alól, hogy a házamban járt. Vagyis, hogy nem egyedül. Kíváncsian néztem, hogy mégis kit vitt hozzám, vagyis ki vitte el hozzám. A névre csak oldalra billentettem a fejem. Ismertem a főnököm, ahogy valamennyire Ő is engem. S bár általában tesz arra magasról, hogy mi az amit szeretek vagy sem. De! Nála semmi sincs ingyen, s pláne nem segítene egy tök idegennek eljutni hozzám. Nem ismeri, nem hallott még tőlem róla. Ettől óvatosabb Corvin és sokkal hmm... pesszimistább.* - Ezt nem hiszem el. Ismerem Corvint Leo... Az, hogy átadott egy üzenetet egy dolog, de ezt nem tette volna meg, anélkül, hogy ne járt volna nálam utána, hogy tényleg ismerlek-e. * Ingattam meg a fejem, jótékonyan elhallgatva, hogy ez a kis üzenet miatt is befogja nyújtani a számlát. Vagy Leonak, vagy nekem. * - Eddig sem voltam rossz kislány... pusztán vannak heppjeim, amiket mások sosem tartottak tiszteletben. De erre mondták azt nekem, hogy okot és kifogást mindig lehet találni. A vicces az, hogy nem sokat. Csak a szokásos pár óra tánc és ennyi. Ja meg a tánciskolámban... gondolom. Bár valamiért be kellett záratni. Vigyázok, vigyázok csak mások nem vigyáznak rám. * Öltöttem rá a nyelvem. Miért kér tőlem lehetetlent? Tudja, hogy vigyázok én, ha nem kötnek belém, nem nyúlnak hozzám... egyszóval ha van rá lehetőségem. De tudja mennyire képes elborítani az a bizonyos vörös köd az agyam, ha átlépik a határaimat, amik azért elég rugalmasak. Így viszont nehéz. Az aggódását látva csak sóhajtottam egyet és kissé áthajolva az asztalon simítottam a másik kezem az arcára.* - Ne aggódj... nem szabadulsz meg tőlem Leo. S igyekszem nem bajba kerülni, de nem ígérek semmit. Ne legyél a Papa kettő... örülök, hogy itt vagy s nem szeretnék Tőled is egy másik országba menekülni, hogy megint csak telefonon tudjunk beszélni. Tudod jól, hogyha bajba kerülök... szólok. * Simogattam szavaim közben az arcélét. Tekintetemben ott volt a lágyság, nem szerettem mikor miattam aggódik. Akkor nem tud magára vigyázni. Én meg vagyok, ha bajba kerülnék úgy is neki szólnék. Ki másba is bízhatnék meg, mint benne? Hmmm... erre miért ugrott be Corvin neve? * - Nem a sebekről van szó, az elmúlik. Hanem a helyével... de mindegy, majd elválik. Talán tudok váltani valami másra. Nem vagyok hülye, csak legfeljebb kevésbé fogom szeretni mint ezt. * Vontam meg a vállaim könnyedén. Ha egy idegen ülne velem szemben, még el is hinné azt, hogy ezt ilyen könnyen kezelem és nem vagyok kapásból ború látó. az utóbbi igaz is, de Leo pontosan olyan jól tudja mint én, hogy nem fogom tudni ilyen könnyen megemészteni, elfogadni annak ellenére, hogy csak Ő fogja rajtam észrevenni.* - Beléd verni... inkább ki verni. * Belé, ugyan nem kell verni semmit. Együtt tanultunk, az más tészta, hogy neki kényszer volt, különben nem teszi le a vizsgáit. Nekem élvezet, ahogy a zenét is szerettem, csak a gitár nem az én asztalom volt. Ahogy most sem az. Maradok a zongoránál, ahogy kiskorom óta is tettem a Mamával. Nem is játszok senkinek gitáron, csak neki.* - Otthon jó... biztos elkapott a netes vásárlási láz avgy nem tudom. De nem is érdekel... az új ruháim mérete a legkisebb bajom jelenleg. * Alsó ajkamba harapva emeltem el a tekintetem a másikról. Bizony előtte valamiért sosem tudtam titkolózni, míg mások előtt minden apró jel nélkül megtettem, Ő valamiért más volt. A különbség annyi, hogy ezt legalább tudtam, hogy miért. De ha elmondom, aggódni fog. Szóval hagyom is a dolgot, bár tudom, hogy úgy is rákérdez. Ezért gyorsan folytattam is, mielőtt lecsaphatott volna.* - Hát nem... nem mondtam, hogy rosszul érzem magam, csak azt, hogy nem színpadra való. De talán maradok így... majd kiderül, hogy képes vagyok-e nem kávén élni így, hogy már itt vagy. * Mert bizony, Leot ismerve forgalmas napjaim lesznek, a melós éjszakák után... nem fogja hagyni, hogy unatkozzak és sokszor csak menet közben fogok megint enni valamit. Ami épp az utamba kerül. Vagy ha főzz nekem valamit. Láthatta, hogy erre az opcióra az íriszeim felcsillantak még ha nem is mondtam ki, hogy hiányzik a főztje. Már amit megtud csinálni.* - Nem zavar. Ha zavarna nem mondtam volna. Legalább engem is nyugtat, hogy valóban biztonságban van a hátsóm és Corvin öröm táncot lejtene, ha egyszer nem volna nálam a pengéim és nem kéne azon izélnie, hogy mikor lesz a következő vendég. Szólok neki holnap, hogy jönnél felvételizni aztán a többit intézzétek el. * Nem szólok bele, tudom, hogy Leo nem szereti. De egy fölös utat megkímélhetek Tőle, hogy bejelentem a Főnöknek, hogy jönne egy felvételiző. Név, minden nélkül. Nem fogok promózni a nevében, tudja jól Leonard is. Ahogy Ő tiszteletben tartja azt, hogy magam érjek el valamit úgy, én is mindig megtettem. Aztán ha segítségre volt szükség, még mindig ott voltunk egymásnak. Viszont Corvinra intézett szavain felröhögtem.* - Mondanám, hogy boldog vagyok, hogy így látod... DE! Azért vigyázz vele. * Szavai elárulták, hogy a segítség egyenlőre ingyen volt. Valahol mélyen izgatottsággal töltött el az, hogy nekem fogja benyújtani a számlát. Viszont többet nem mondtam Corvinról. Sokat nem is tudnék, csak azt, amit a viselkedéséből levontam a hónapok alatt. Én mondjuk nem ismerem az óvatosságot, legalábbis vele szemben nem. Azonban... én, én vagyok. Egy ökör. S az én érdeklődésem pont ezzel lehet felhívni, kivívni. Tekintetemben láthatja a figyelmeztetést, de nem mondok többet. Ad egy nyíl vános helyen vagyunk. Ad kettő, ahogy a főnököm nem adna ki, úgy én sem tenném. Ám ennek nem az eszem az oka, mert az nincs. Pusztán... érzem, hogy nem, nem tenném meg semmiképpen sem. Leo meg okos fiú, ebből érteni fog mindent.*
Komolyan azt gondolta, hogy felügyelet nélkül bárhova is elmehet? Nem otthon vagyunk, hogy szabadon járjon keljen a házban vagy annak területén. Mindent a szájába kell rágni ennek a büdös kölyöknek? Ha megteszem, akkor azt mondja nem hülye. Ezt nem rágtam a szájába és tessék, már is „szökésben” van. Hát akkor lássuk mit csinál. A pajzsomat egészen feltolom, hogy ne érezze a jelenlétemet. Fekete dzsekit veszek fel, ami tőlem nem megszokott és sapkát. Nem kell, hogy egy kosza pillantásában észrevegyen. A szagom az egyetlen, amit nem tudok palástolni, de mivel össze voltunk zárva és mást nem érezhetett, ezért biztosra veszem, hogy nem tudja szétválasztani. Ahhoz elég sokat kéne neki gyakorolni és tudom, hogy nincs azon a szinten. Helyet foglalok távol tőle és persze mélyebben húzom a sapkát a fejemen. Úgy ülök le, hogy a nővel szembe legyek. Tudom ki ez a csaj. Egyszer összefutottam vele Velencébe. Spnagli gyilkos! Honnan ismerheti a gyerek? Nem tudom, de a beszélgetésből talán kiderül. Fülelek. Hallok mindent, mert farkas vagyok. Mikor kapcsolódtam be? Mikor valami terhességről kezdenek el beszélgetni. Figyelek és gyűjtöm az információkat. Eve? Hm, csak nem az a csaj, akit leszedtem „pár” zsíros bankjeggyel? Ez egyre érdekesebb. A beszélgetés java része számomra nem hasznos vagy csak nem tudok még róla, hogy majd egyszer az lesz. Corvin neve is elhangzik és most már tudom, ki szervezte ezt a találkozót vagy ki segédkezett. Remek, remek! Mondom én, hogy egyre érdekesebbeket hallok. Nekem ennyi bőven elég volt a fecsegésből, most pedig jöjjön a szórakozás. A pajzsomat leengeded, annyira amennyire szükséges a tervem végre hajtásához. Érzi, hogy vannak itt farkasok? Nem meglepő elég sok szaladgál erre felé. Ez még nem fog lebuktatni, de a következő, amit csinálok, az igen. Behatolok a gyerekbe és élek a kényszerítéssel amit én annyira szeretek. Örülök, hogy ennek nem tud ellenállni. Egészen egyszerű instrukciókat kap. Emelje fel hirtelen a kezét, majd csapja az asztalnak. Amint ez meg van, vele maradok, de hagyok időt a feldolgozásra. Talán pár mondatot is sikerült nekik váltani. Ez után pedig mind a két kezét emeltetem fel vele és csapatom az asztalra. Persze nem kell eltörnie az eszközt, de ugorjon meg rajta pár dolog ami esetleg ott pihent eddig. Megint csak hagyok időt és kíváncsian fülelek, hogy mi hangzik el? Elkezd magyarázkodni vagy szinte figyelmen kívül hagyja ezt a játékot, illetve kíváncsi vagyok a nő reakciójára is. ~ Apád csókoltat~ Küldöm a gyereknek és nagyon jól tudja, hogy nem kell a közelben lennem, hogy ezeket képes legyek végre hajtani. Persze nem hagynám ki a látványt, ezt ő is tudja. Az előttem pihenő újságot veszem a kezembe és úgy teszek mint aki olvas. A következő akciómat is végre hajtom, mely nem lesz más mit pattanjon fel, majd üljön le. Ezt kb kétszer, harmadjára pedig tovább kényszerítem, hogy mellé essen. Természetesen még messze a vége, de hagyok neki időt, hogy rendezze sorait.
// Belekontárkodtam egy kicsit, csak hogy ne legyen nyugtotok és hát tudjátok, soha nem lehet tudni, mikor tűnök fel //
-Akkor jó, de mit bánnék? Eve, ismerlek, tudom, hogy mit gyűlölsz és mit szeretsz. Na, ez a kérdés pont megfelel. Muszáj elhallgatnom a valódi okot, nem mondhatom el, így nem, hiába sajnálom a dolgot. Talán egyszer, ha úgy alakul, akkor már megoszthatom vele, de most még nem. Corvinra gyanakszik a kislány, illetve arra, hogy nem mondok igazat. Nem volt jobb ötletem, a bejárónőt nem említhettem, akkor rögtön buknék. BB, kitekerem a nyakadat, komolyan. Te sem álltál sorban, amikor az észt osztogatták, ehh. -Kérdezd meg őt magát. Igazoltam, hogy ismerlek. Oké, Duncan az üzenetet átadta, és be is nyújtja majd érte a számlát, ezt is megbeszéltük, nincsen ezzel semmi probléma, de a második fele miatt muszáj lesz vele beszélnem. Mindezt ki miatt? Balázs miatt. Tényleg nem hitte el, hogy mindent tudunk egymásról? Hiba, és itt az eredménye. Mégis hogyan magyaráztam volna meg, hogy a cuccaim miért csücsülnek a szobában? Sehogy. -Azt én tudom, kislány, na de mások nem, és ami nekem normális, az másnak meredek. Eve jó kislány, igen, pont az. Ezért volt darabokra törve a keze is, persze, mi másért. Igaz, hogy nem emlékszik rá, így teljesen mindegy, csak van egy olyan gyanúm, hogy előbb-utóbb márpedig kérdések merülnek majd fel benne. Na azokra válaszoljon valaki, amikor neked szegezi. Aggódom érte, aggódok a kialakult helyzet miatt is, én ismerem Eve-t, de a többiek nem, és tudom, hogy ki fogja logikázni, hogy valami nem stimmel. Elég a hegeire nézni a karjain. Azokat nem autóbaleset okozta, nem is szike, nem orvosi beavatkozás. Egyértelműen penge nyoma, a sebszélek hiába egyenesek, akkor is dulakodásból származnak. Ahogy az arcomhoz ér, megfogom a kezét, jól esik az érintése, hiányzott, ugyanolyan érzésem van, mint két év után, amikor megérkeztem. -Tudod jól, hogy nem azért jöttem, eltűnjek az életedből. Nem vagyok az apád, ne aggódj, a papát már rendeztem, végül elhitte, hogy túlhajszolta magát, és hallucinál. Oké. Más sem hiányzik, mint a papa kezdjen el nyomozni, hát persze, akkor egy teljes falka lenne a nyomában, nem kéne. Így, hogy Eve semmire se emlékszik, kisebb az esélye, hogy az örege útra kel, és ideérkezik. Már épp felelnék, amikor érzem, valami arra kényszerít, hogy az asztalra csapjak, és meg is teszem... azaz az egyik kezemmel lazán rávágok. -Aha, mert ezt így lenyeled, ugye? Eve, könyörgöm, ezt te magad sem hiszed el. Az érzés... ez apuci lesz, akkor van az, hogy nem akarok valamit, mégis megteszem, és ezt az érzést nem lehet összekeverni semmivel sem. Csapkodom itt az asztalt... most erre mit mondjak Eve-nek? Nem létező legyeket csapkodok itt, vagy mit? Helyette inkább megoldom másképp, mert muszáj. -Ne haragudj, nem tudom elfogadni, hogy lemondasz valamiről, az életedet jelenti. Minden kifogás. Ha egy féllábú ember képes megmászni a Himaláját, akkor te így is képes leszel táncolni, és a hegeket gyönyörűen el lehet tüntetni másként is. Mire befejezem a mondandóm végét, már két kézzel vágok az asztalra. Latinos temperamentum, így is felfogható, még szerencse, hogy pontosan illik a szövegemhez. Cukorfalat tudja, mikor kell belépni, és tudom, hogy itt van, még ha nem is érzem jelenleg. Farkasokat igen, de őt nem... valami nem oké. Lopva felmérem a környezetet... mintha rendelni szeretnék... sapka a fejre... apuci, te se álcázd magad soha, mert sokkal feltűnőbb vagy, mint ha nem vettél volna fel semmit sem. Istenem... tényleg beteg. Egy vigyorral nyugtázom, hogy itt van, aztán visszafordulok Eve-hez, miután a pincérnek is intettem, és leadtuk a rendelést italügyileg. -Ne mondj le az álmaidról, úgy sem hiszem el, hogy belenyugszol, ne ámíts, dühít, mert ez nem te vagy. Kiverni, mi?Inkább a kettőt együtt. Azóta nem táncoltam, kiesett az is, amit akkor tudtam. Felsóhajtok, amikor még csókot is kapok. Erre vártam, hát ezek után ez a minimum. ~Én is apuci, én is. Imádom a fatert, most már érdekel, még mit talál ki, de tudom, hogy ő roppant jól szórakozik rajtam, Eve meg maximálisan marhának néz. Mi ez nekem? Túlélem, volt ilyen korszakom, nem? -Mi a nagyobb? A ruhákkal ne foglalkozz, kell a lezserség is, na de... az, hogy te kávén élj, az kizárt. Mi az, ami sokkal jobban zavarja? Érdekel. Marha vigasztaló vagyok, Eve és a kávé, tánc meg nuku, aha, én meg Napóleon vagyok, mi? És akkor mit csinálok, na mit? Felállok, és leülök. Mert nem akarok, és ezek szerint apuci úgy döntött, ő tovább akar szórakozni. Legyen. A kislányra vigyorgok, mert ezek után joggal merül fel benne, hogy mit miért teszek, amikor valahogy nem illik a beszélgetéshez. -Kicsit elzsibbadtam, van ez így. Kösz. Na ja, akkor nem kell külön aggódnia érted. Bólintok, a felállásom oka is megvan, azért pedig tényleg hálás vagyok, hogy Eve szól az érdekemben. Ismét felállok és ismét leülök, aztán újra, mint aki reggeli tornát végez. -Nem próbálod ki? Frissít. És tényleg, még a végén hálás leszek apucinak, hogy ügyel az egészségemre is. Corvin jó arc, nincs vele semmi probléma, Eve is ezt mondja, de felhívja a figyelmemet, hogy vigyázzak vele. Mivel ismét a tornamutatványnál tartok, abban a pillanatban, mikor elhangzik a figyelmeztetés, simán melléülök és a földön kötök ki. Szerencse, hogy nem rántom le automatikusan az egész asztalterítőt. Eddig csak a fél étterem nézett minket, most már az egész. Röhögve kelek fel a földről és mászom vissza a székre, ha apucinak nem jut más az eszébe. -Vigyázok, vigyázok, de ne ijesztgess, még infarktust kapok a végén. Veszem az adást, értem a jelzést, ha résen kell lenni, akkor résen leszek.
*Na ez a kérdés pont megfelel? Szemöldököm egy pillanatra összeszalad de aztán csak sóhajtok egyet.* - Oké-oké... tudom. S azt is, hogyha más milyen lennék nem én lennék. Csak témát akartam terelni, hogy ne kérdezzek többet. Bízom benned. * Mosolyodom el halványan. Tényleg csak azért vittem más felé a dolgot és kezdtem el csacsogni csak úgy, hogy ne kérdést tegyek fel ámbár, mégse burkolózzunk látványosan csendbe. Viszont a kis hazugságánál jelzem, hogy ez nem igaz. Viszont ahogy megpróbálja megcáfolni a szavaim csak a halántékom masszírozom meg egy kicsit s pár pillanatig lehunyom a szemem. Igazából, valahol mélyen - ott ahol még lélek is lapul bennem. - fáj, hogy hazudik. Azonban nagyobb mértékben értem meg, mintsem fájna. Nem vagyok hülye, sem lelkizős... de azért szabjunk határt mindennek.* - Leo... fejezd be légyszíves. Elhiszem, hogy igazoltad, hogy ismersz... máskülönben nem kapom meg az üzeneted. Tehát nem hazudtál jelenleg. Csak akkor lesz hazugság ez a mondat, ha az eredeti témát a házamba jutást nézzük. Ismerem s téged még a tenyeremnél is jobban. Szóval egyezzünk ki abba, hogy én nem kérdezek de te sem próbálod meg a hazugságod bizonyítani. Ismerem ezeket a trükköket... ne feledd, hogy Tőled tanultam szinte mindent. De persze ha kérdések nélkül is kitartasz a hazugságod mellett felhívhatom s megkérdezhetem, most is. Más különben nem kérdezek tőle egy szót sem ezzel kapcsolatban. * Tekintetem kissé rideg. Gyűlöltem a hazugságokat s azt is, hogy ha megpróbáltak megvezetni. Azt meg méginkább, hogy pont Leo próbálkozik ezzel. Ismerhetne... nem kérdezek, ha látom, hogy nem kéne. Ezt a témát sem feszegettem tovább, csak közöltem, hogy nem hiszek neki most az egyszer. Nem tudom, hogy mi vitte rá erre de ha megtudom szélcsengőt csinálok belőle, olyanom még úgy sincs.* - Másol tanuljanak meg hegyet mászni vagy ne legyenek a közelemben. Erre mondják, hogy semmi sem kötelező. * Vontam meg a vállaim. Leon kívűl senkit nem viseltem el magam mellett. A Főnököm is csak ritkán de azt mondjuk annál jobban szerettem. De ez nem lényeg, mindig is egyedül voltam ha úgy vesszük. Nem vagyok másoktól függő és soha nem is leszek.* - Tudom. De hagyjuk, oké? Elegem van ebből a városból, az életemből és mindenkiből! * Csattantam fel és túrtam dühödten a hajamba. Vékony ujjaim között a fürtök kissé előre omlottak és kissé a légzésem kontrollálva igyekeztem lehiggadni.* - Ne haragudj... sajnálom. Csak... tiszta káosz az egész. Már semmit nem értek... olyanokat érzek amikre nincs okom. A legmeglepőbb, hogy érzek... én, érzek Leo. Valami nincs rendben... s idegesít, hogy nem tudom mi. Nem ismerek saját magamra. Ingerlékeny vagyok, az álmaim hevesebbek, emésztőbbek s újabban... - nyeltem egy nagyot. - megint üldözési mániám van. Még a saját házam is üresnek, kietlennek érzem. Sokkal... érzékenyebb vagyok. Majdnem úgy érzem magam, mint a Mama halála után... csak a depresszióm nincs meg s most nem vesztettem el senkit. * Ám ebbe a mondatomba a lelkem szinte belesajdult megint. Már megint szopatnak az érzéseim. Ezt nem hiszem el. De nem is akartam erről beszélni, nem akartam én semmit csak pihenni, csakhogy azt meg nem tudtam. Egy nyaralás nem ártana... Azonban ahogy az asztalra csap, tekintetem felkapom rá s kezeim leeresztem. Ennyitől még nem megy a falnak a Milánóim az tuti. Ám a heves reakciók nem újdonságok számomra, csak kissé váratlanul ért Leonardtól jelenleg. Tekintetem a férfire függesztettem s állkapcsom kissé megfeszült.* - Higgadj le... de igen, lenyelem. Inkább lenyelem mintsem, hogy ismét pengék alá feküdjek. Ha még egyszer oda jutok, az azért lesz mert épp valaki az életem veszi. De viselkedj... mindenki minket néz. * Nem mintha zavart volna... najó, de, rohadtul zavart, hogy melón kívül ennyien megnéznek. Nem voltam naiv, pláne nem hiú vagy zavarba jövő kislány de frusztráló volt.m Viszont folytatja, s már a szavaira két kézzel csap az asztalra s a tányérom megugrik. Ajkaimon azonban egy futó, halvány vigyor jelenik meg. Hát akkor játszunk egy kicsit. Ha már műsorozik, adjunk normális műsort a közönségnek. A csapása után én magam teszem meg ugyan ezt, ám a hitelesség kedvéért én még a hangom is megemelem.* - A hegeim? Mindig csak a hegeim érdekeltek. Rólad is lemondtam pár éve, akkor mért nem kapálóztál ilyen vehemensen, mint most? De látod... nélküled is tudtam élni. Akkor a tánc nélkül is tudok majd. Kit érdekel a féllábú meg a hegy? Az itt is van... Te jelentetted az életem... ha ennyire dobálózol vele... hegy itt is van. Csak meg kell másznod... értem. Értünk! * Tiszta jó vagyok. A táncnak az a haszna is meg van, hogyha valaki sokáig táncol színpadon, akkor megtanul akkor is mosolyogni mikor épp sírni akar. Azaz, színészkedni. Senki, senki nem veheti észre ha rám néz, hogy ez csak egy játék csakis Leo. Ő felismeri a szemeimben a csillogást, azt az apró örömet melyet ez a kis valami okoz bennem. Mindenki más, csak a sértett, szenvedő s szerelmes nőt látja. A bánatot az arcomon, ajkaim lefelé görbülnek, mintha épp sírni készülnék. Én! Sírni!!! Jó vicc... körülbelül olyan, minthogy én Leo szerelmére vágytam volna. Hajm, tiszta Rómeó és Júlia... csak itt hegyekkel dobálózunk. * - Álmok... Ne tudd meg, hogy az utóbbi időben mit takarnak ezek az "álmok." Most valahogy nem venném jó néven ha kiröhögnél vagy megvádolnál azzal, hogy valaki megrontott. * Azaz javított, de a mi mércénkhez képest ezt az állapotom romlásnak lehet nevezni. De visszakapom én a saját életem. Csak... idő kell, hogy rendbe rakjam magamban. Lehet, hogy ez a kis baleset ráébresztett egy-két dologra. De kétlem, hogy javulnék. Ilyen szinten... képtelenség. Mi sem mutathatta jobban, hogy még mindig pocsék titkolózó voltam ha erről az egy férfiről volt szó. A visszakérdésére már számítottam s ezer meg egy elütő választ pörgettem le a fejemben.* - Ha megtalálom az okát megmondom. Addig pedig érd be ennyivel, hogy nem érdekelnek a ruháim. * Most mégis hogyan mondjam el azt, hogy... szerelmes vagyok? Az még oké... legalábbis elfogadhatóbb mint úgy, hogyha kiegészíteném azzal, hogy szerelmes vagyok de igazából nincs is férfi az életemben, nem ismerkedtem meg senki olyannal aki szóba jöhetne? De csak egy lemondó sóhajjal hunytam le a szemeim.* - Szerelmes vagyok. De... ne kérdezd kibe. A minap érdekes szituba kerültem s éreztem, betudtam azonosítani még a tini időszakomból jutott eszembe egy hasonlat. Csak a bibi ott van, hogy akkor az voltam s volt is kibe. De most... a laptopommal töltöm a legtöbb időt vagy egy csapat gyerekbe próbálok némi tánc tudást tukmálni. Nincs férfi az életemben a főnökömön kívül, aki ilyet volna képes kiváltani és mégis... De szerintem nekem nem agy rázkódásom volt, hanem lélekrázkódásom aztán összekutyulódott valami. Ne röhögj ki... kurva szar ezaz egész. * Mondom, de ez meg feláll. Egy pillanatra megijedek, hogy most itt hagy és valami rosszat mondtam. De aztán meg leül. Szemöldököm kérdő ívbe vonom, hogy ez mégis mi volt. A magyarázatot azonban meg is kapom.* - Frissít? Tudok egy teljesen más fajta testmozgást ami frissít ha csak erre vágysz. * Kacsintottam rá. Hát hogyne, majd pont ugrálni fogok fel-le mikor egyetlen hirtelen mozdulattól is felszakadt egy picit a sebem. Neeem... nem kezdek el vele tornázni. De ha neki jól esik ám legyen. Na de mikor mellé ül elnevetem magam és csak a fejem ingatva állok fel, hogy kezem nyújtva segítsek neki.* - Ejnye... még nem is tequiláztunk s máris a földön vagy. Vagy a kezem akarod megkérni, mde a térdelés már unalmas? * Vigyorogtam szélesen. Én és a házasság hatmillió különböző dolog, de ha most itt nekem szerelmet vall és megkéri a kezem... nos, úgy sem teszi. Ő sem az a típus én meg pláne nem olyan, aki még komolyan is venné. Pont Őt. Őt, aki megtanította, hogy hogyan kell bánni a férfiakkal és mégis megmaradni nőnek de nem sebezhetőnek? Úgy átlátna rajtam mint a sicc... * - Óóó... szebb halált is eltudok képzelni neked.
//Hát ez lol... x'D Sírok rajtad Farkasom. Leo részvétem apád miatt.//
-Tudod jól, ha van valami, amit adott pillanatban nem mondhatok el, később megteszem. Tereljünk nyugodtan, talán ez a legjobb, hiszen hülyén jönne ki, hogy ha most azt próbálnám bizonygatni, hogy márpedig képes az érzelmekre. Láttam, hogyan reagált Balázsra, nincs miről beszélni. A válaszomtól pedig idegessé válik, dühíti, felsóhajtok. -Csak annyit kérek, hívd fel, hogy tudd, valóban találkoztam vele, valóban igazoltam, hogy ismerlek. Legalább ezt tegye meg, ha mást nem is, a többit meg nem bizonygatom, képtelen lennék azt átverni, aki a legfontosabb az életemben. Tudom, hogy ha esetleg arra is rákérdez, bármennyire fájó pont, de Corvin simán azt mondja, igen, ő volt. -Ez egy dolog. Vannak olyanok, amiket nem kérsz, de megtörténnek, és lehet, nem akarod, de muszáj alkalmazkodnod hozzá, de ezt neked magyarázzam? Hányszor, de hányszor van a melómban is az, hogy a célpont hirtelenjében pont akkor, pont abban a pillanatban mégis másként reagál, mint kellene. Azonnal lépned kell, és nem éppen úgy, hogy juj, most meglepődtem. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha most lazán közölhetném vele, mi az ábra, és emlékezne Bognárra is, arra, hogy micsoda, mivel jár ez a létforma, és nem, nem tehetem meg. Jó kislány, ő... annyi balhéja egy nőnek sincs, mint Eve-nek egy nap alatt, és akkor ne röhögjem el magam azon, hogy ő 7 kemény kicsi hónapja semmit, de semmit nem csinált. Nagyon remélem, hogy az Alfának vannak olyan emberei is, akik gondolkodni is szoktak, mert ha nem, akkor halálra van ítélve. Egyszerűen nevetséges ez a sztori, amit a kislány szájába adtak, okosabb ő annál, hogy élete végéig elhiggye ezt a maszlagot. Rá fog jönni, tudom én azt, de én sírni fogok a röhögéstől, ha ez megtörténik, és nem rajta fogok röhögni, hanem a meglett farkasokon, akiknek annyi eszük nem volt, hogy legalább körültekintőek legyenek. Ne, ne akarjanak bérgyilkosként dolgozni, azonnal lebuknának. Elgondolkodom, rezzenéstelen arccal veszem tudomásul, hogy felcsattan, értem én, hogy miért. Aztán elnézést kér... nem, nincs miért, és azt is értem, miért hiszi azt, játszanak vele az érzelmei. Szerette Balázst, és most tessék, fogalma sincs arról, ki ő, csak az érzései maradtak meg. Itt pedig én csapok az asztalra, mert apucinak persze most van kedve szórakozni. Nekem is van, csak éppen titkoltam, eddig. -Higgadjak le? Azt kéred, higgadjak le? Akkor, amikor azt látom, mindent eldobsz magadtól, mert úgy könnyebb? Nem ám a megoldást keresed, nem, inkább feladod. Ez nem te vagy. Nem érdekel, ki néz, vagy nem néz, mindjárt belépőjegyet osztogatok, ha úgy tetszik. Lehiggadni akkor fogok, ha ez az egész szarság véget ér, és nem azt kell előadni, hogy semmit nem tudok, Eve pedig biztonságban van... mert jelenleg nincs. Majd bezárom egy széfbe, az lesz a legjobb, bár onnan is kitörne, mint a vulkán. -Lemondtál rólam, szuper, pedig tudtad, hogy utánad fogok jönni, csak idő kérdése az egész. Persze, hogy érdekelnek a hegeid, mert látnom kell, mikkel gazdagodtál, és nekem is meg kell mutatnom, miket gyűjtöttem be. Mi ezen a meglepő? Másszak hegyet? Legyen, tessék. Akkor játsszunk, nem fogom elrontani az előadást, egyenesen felülök az asztalra, és nem foglalkozom azzal, ehhez ki mit szól. Egyenesen Eve-re nézek, és nem, nem röhögöm el magam, akkor oda lenne a színdarab. -Majd elmeséled őket, ha nem itt leszünk, de megrontottak volna? Máris hívom a Vatikánt. No de, ha már az álmoknál és a ruháidnál tartunk, majd átválogatjuk, ami pedig a szerelmedet illeti... Lekászálódok az asztalról, leülök, és felállok. Csodásan festhetek, mint aki tényleg be van sózva, és nem képes megmaradni már fél percig sem a hátsóján. Apuci rendes, mert persze most kell szívatnia, hogyne. -Érdekes, és elhiszem, hogy szar, ilyet én még nem éreztem, erre nem tudok mit mondani. Aha, frissít, ha elzsibbadna a lábad a sok üléstől, akkor ez segít. A repülőgépen való ücsörgésre is azt mondják, káros, ha hosszabb útra mész, akkor néha állj fel. Végül is... itt is hosszabb ideig ülök, nem? Elszórakozom én, nincs ezzel semmi probléma, de amikor melléülök... na akkor tartok ott, hogy mindjárt idehívom apucit, hogy bemutathassam Eve-nek, mint nagy havert, akit a kislánynak mindenképpen meg kell ismernie. -Persze, a figyelmeztetésed ilyen hatást váltott ki belőlem. Próbáltam megijedni Corvintól előre. Lánykérés? Tőlem? Kislány... úgy ismersz, mint aki ilyen snassz körülmények között tenne ilyesmit? Ha eddig esetleg mindenki a saját dolgával lett volna elfoglalva, az biztos, hogy már nem teszi, hanem minket figyel. Röhögök, mert ezt kimagyarázni nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, de egy dolog biztos, apuci tényleg beteg, na de ezért kedvelem. -Abba halnék bele, ha nem más halálom lenne, hanem ilyesmi. Ez nekem túl gyengéd.
- Tudom. * Persze, hogy tudtam. HA nem tudtam volna, erőltetem a dolgot és ragaszkodom a válaszhoz. De nem tettem, s nem is azért mert nem érdekelt. Egy halvány mosollyal bélyegeztem meg a szavaim, mint anno a néma ígéreteim felé. Bizonyára akadt pár ilyen. Viszont a szavaira csak megforgattam a szemeim.* - Ha nem igazolod magad, nem adja át az üzenetet. De te is tudod, hogy nem ezen akadtam fent. Hanem azon, hogy Ő segített a házamhoz. Ezaz, amit megfogok kérdezni... hagytam volna a füllentésed, csak annyit kértem, hogy ne hazudj, inkább hallgasd el. De ha ennyire bizonygatod... én aztán felhívom. Úgy is rég hallottam a hangját meg a morgását. *Vontam meg a vállaim és szavaimnak megfelelően hívni is kezdtem. Fogalmam sincs miért kezdett el a másik kezem az asztal lapján dobolni. Nem is érdekelt, de azt tudtam, hogy nem türelmetlenség az oka.* - Szia Főnök, tudom, hogy hiányzom onnan, így gondoltam érdeklődöm, hogy élsz-e még vagy mennem kell vissza, mert nélkülem nem is tudsz létezni. * Vigyorogtam, de úgy sem látja. Hangom könnyed, csak mint mindig és nem kicsit csipkelődő. De hát mégis tőlem mit várt? Tekintetem viszont kissé csillogva mered előre, ám Leonard arcát fürkészem.* - Élek és nem hiányzol, végre csend van! - A csend az a műfaj, ami neked jól áll, nekem meg az, hogy rombolom. Na de, nem ezért kereslek, csak elfelejtettem mondani nagy örömömben, hogy egyébként a tervrajzok készen vannak és szeretném leegyeztetni, hogy így gondoltad-e és megfelel-e a finnyás igényeidnek mielőtt jóváhagyatom. Viszont ha már nem hiányzom, nem mennék be. Átjössz majd ha végzel? Pár perc az egész... - Ha nem felel meg, legfeljebb megnyúzlak, mondtam már. De jó, ha végeztem, beugrok hozzád. - Emlékszel még, hogy hol lakom vagy adjak GPS-t is? Elvégre már hónapokkal ezelőtt jártál nálam utoljára és mint "nem hiányzó" tartozék feledhető vagyok. * cukkoltam mint mindig.* - Veled ellentétben nekem jó a memóriám, köszi. - Pff... én mit felejtettem el? Komolyan mondom, írd össze és add le egyszerre mert már untatsz ezzel. Egy kalap alatt sokkal célszerűbb letudni az ilyeneket. De igazam van! Hány hónapja volt? Öt? Hat? - Túl hosszú lenne és strapás, ilyenekkel nem untatom magam. Amúgy nem tartom számon. - Hééé... ne sértegess! Ennyire nem vagyok feledhető, a házam meg végképp nem de ha még nem is ez, akkor maga az ok fontos ha nálam jársz. Ahogy akkor is az volt. Nem hiszem el, hogy elfelejtetted... vegyek Cavintont is ne csak Viagrát? - Jól van, jól van, nem kell rögtön felvonultatni a gyógyszerészeti szaktudásod. Van még valami? Mert tudod van, aki dolgozna, édesem! - Naná, hogy tudom. Én is azt tenném... s lássuk be, élvezetesebb együtt mint külön-külön. Megfontolandó... csak mond meg, hogy mikor voltál nálam utoljára és mi van mára. Akkor ha átöltöztem, megyek. Csak hát történt egy kis baleset, ami nem meglepő... s megkíméllek egy újabb úttól is hozzám. Bár azóta van narancslém. * kuncogtam fel.* - Mára nem sok, legalábbis neked, a terveket átnyálazzuk, egyébként felszolgálsz, semmi több. - Türelmetlenül felmordultam. - Tegnap voltam nálad, belógtam az ablakon és meglestelek álmodban, így megfelel? Egyébként meg talán négy hónapja... bocsi, hiába kuriózum, akkor sem tartom számon dátumra pontosan, barátkozz meg a gondolattal. - Háh... akkor ha csak nem állsz be mellém akkor hagyjuk. Ejnye... ne morogj már annyit. Ha válaszolsz egyből, nem húzom az agyad. Köszönöm. S akkor ha végeztél várlak... nem fogok aludni. És nem napra pontosan kellett, egy közvetőleges elég volt, nekem. Jó munkát aztán ne késs! *S ezzel lenyomtam. Ahogy meghallottam a napot, pontosabban a hónapot tekintetem korábbi csillogása köddé vállt. Valahol reménykedtem abban, hogy mégis Ő tette, ámbár csalódtam volna benne. De az, hogy Leo hazudott egy másik dolog... s itt is inkább a bizonygatása az, mely... fájt.* //A beszélgetés skype ki lett játszva.// - Négy hónapja járt nálam... emlékszem, egy számlát hozott el, amit elfelejtettem aláírni és még csak narancslevet sem tartottam otthon. Négy hónap... most jöttél. Szeretnéd még bizonygatni a hazugságod vagy elfogadod, hogy nem hiszek ebben neked és hagyjuk a dolgot? * Hangom szomorkás s halk, ez árulta el még számomra is, hogy maga az, hogy ennyire nem képes hagyni és csak-csak bizonygatja NEKEM azt, amiről tudom, hogy nem igaz. Hogy így akar megtéveszteni s mind ezt úgy, hogy itt ül velem szemben; valóban fáj. A munkájához jár, tudtam én, hogy tud hazudni. De mit hitt, hogy majd úgy hívom fel Corvint, hogy; Te figy, valóban te kisérted el Leot hozzám? Ettől azért több eszem van, tudhatná.* - Nem, nem kell. * Tudtam én, de attól még nem jelentette azt, hogy sokat foglalkoztam vele. Elvégre ritkán van erre szükségem. Nő vagyok, viszonylag könnyen elérem ha másképp nem megy, az amit akarok. Igen, én is tudok érdek lenni és minden ilyesmi ha az a valami fontos számomra. NA ezaz, amit a nyers modorom és őszinteségem miatt senki nem vesz figyelembe. Sokan abban élnek, hogyha nem tetszik valami vagy mást akarok kimondom. * - Tudtam, reménykedtem benne. Itt vagy és mit csinálsz? Kiabálsz már megint, ahelyett, hogy szeretnél. * Hazugság. LEo nagyon ritkán kiabált velem, s akkor is csak akkor ha egy alapos fejmosás kellett, amiből egy kisebb test-test ellen, kard- kard ellen harc keveredett de aztán lehiggadtunk és nevetve mentünk el aludni. Így volt szép az élet... együtt, egymás idegein s mégis olyan jól, összhangban. Néha rosszabbak voltunk mint a házasok. Ahogy felül az asztalra csak óvatosan felállok és íriszeim az övét kutatják. Szeretem a hosszú hajam, sok mindent elrejt. Kissé előrehajoltam s máris függö9nyként zárta ki a külvilágot miközben ajkaim megtalálták az arcát egy pillanatra.* - Hiányoztál. * Másoknak úgy tűnhet, mintha épp két szerelmes pár csókolózott volna. De hát... mi tudtuk, hogy nem, más pedig sosem számított. Pár pillanat múlva csak visszaültem és szemöldököm felvontam.* - Most jön az, hogy szobára megyünk? * Najó, itt már elnevettem magam. Vidáman, mintha a korábbi kis hazugsága nem is lett volna. De aztán csak folytattam a vacsim, ha csak LEo nem borogatta le az egész mindenséget a nagy színészkedésében.* - Járkálok én eleget. Megváltás, ha ülhetek, szóval köszi, de kihagyom. De te csak ne fogd vissza magad. * Intettem, hogy felőlem aztán körbe-körbe is futhat vagy foroghat a tengelye körül. Kitelik tőle. Az érzelmi katyvaszomra csak legyintettem. Majd elmúlik s helyére kerül minden. Azaz, eltűnik. Mert nincs helye bennem.* - Az iróniád még a helyén. De nem, nem kell megijedni tőle, de jobb vigyázni. S nem akarom megtudni, hogy te milyen körülmények között tennél lánykérést és hogyan. Nem illik hozzád ez a családi nagy idill... bár inkább az életedhez nem. Ahogy az enyémhez sem. De már ebben sem vagyok biztos. - Szóval újra randizó.. mit tartogat még mára? Legkésőbb háromra haza kell érnem, mert jön Corvin a tervekért. De addig még van pár órám és gyengéd kedvem sincs. * Kacsintottam rá s értse úgy, ahogy akarja.*
-Örülök neki. Unom ezt az egészet, hogy fedő sztoriznom kell előtte, mert itt mások mindenhatót játszanak. Kitörlik az emlékeit, de olyan barom mesét hitetnek el vele, hogy arra csak az nem jön rá heteken belül, aki teljesen gyp-s valamelyik zárt osztályon, az. Pontosan hallom, hogy Corvin mit felel, és elröhögöm magam. Ez a farkas egykor titulust kapott? Úgy tűnik, ebben a brancsban nem szükséges az ész ahhoz, hogy valamit elérjen az ember fia. Vicces, cukorfalatból kiindulva egészen másra számítottam, a bátyja is olyannak tűnt, mint aki használja a fejét, és nem csak focizásra. ~Apuci, gáz van. Corvin egy barom, Bognár egy barom, én meg miattuk ülök nyakig a szarban, mert egyik sem állt sorban, amikor az észt osztogatták. És ha apuci most nem szól közbe, márpedig elsőre neki üzenek, akkor gáz lesz pillanatokon belül, nem vitás. Pedig tudom, kinek akar nagyon de nagyon bizonyítani, és azt is, hogy az Alfa kifejezetten akarta, hogy találkozzak Eve-vel, de nálam is van egy határ. Én oldjam meg a marha nagy öregek balfaszságát, mert olyan ügyesek voltak, hogy csak a hülye nem jön rá arra, valami nem stimmel. Szívem szerint most kipakolnék a fenébe, és kinyíratnám magam, ahogyan kell, sokkal egyszerűbb. Hülyítsem ezt a szerencsétlent, mert annyira birkák, hogy az nekem fáj. -Mégis mit vártál? Azt mondom, átmentem illuzionistába? Ugyan már. Maradjunk annyiban, hogy nem akarlak veszélybe sodorni, rendben? Elég szar azt nézni, hogy nem emlékszik semmire az állítólagos balesete óta. Nekem fáj az, hogy így látom, és bele kell nyugodnom abba, hogy az a nő, akiről tudom, a feje nem csak dísznek van, az jelenleg olyan naiv és olyan vak, hogy borzalmas. Biztos az apja a hülye, persze. Most jöttem,, persze, vissza, igen. Talán a cuccom rohadtul nem véletlenül pihen jó ideje a lakásában, de mégis mivel magyarázzam? Azzal, hogy berepültek az ablakon? Corvin meg egy faszkalap, nincs miről beszélni, és ha ez a farkas feladatot kapna, még azt is elbaltázná, nem kérdés. Most kezdem értékelni, hogy marhára nem felel senkiért sem, mert képes lenne feldobni az egész falkáját, amennyi esze van. ~Apuci, találj ki valamit, mi az istent keresnek a holmijaim Eli lakásában, különben beüt a kraft. Bognár ügyesen kipakolta szem elé a fegyvereimet, a gitáromat is tuti, Corvin meg arra is képtelen, hogy falazzon. Lassan azon csodálkozom, hogy ez a falka még életképesen működik ennyi ésszel, amennyi néhány tagnak megadatott, de tényleg, mert ilyen a mesében nincs. Már értem, cukorfalat miért volt távol, legalább nyugta volt. Sajnálom a nagybátyámat, az az igazság. -Itt, itt. Nem, még nem emeltem fel a hangomat, ez csupán a latin temperamentum. Felülök az asztalra, akinek nem tetszik, annak inkább nem mondom, mit tehet. Egyszerűen nem érdekel semmiféle illem, most nem. Hiányoztam... ő is nekem, de hogy szobára menjünk? Szép is lenne. -Kihagyom. Még félreértenéd. Nem hívom sem szobára, sem máshová, bortani meg nem borítok. Még nem, de ha így haladunk, és kiderül, valamelyik jó képességű még elcseszett valamit, hát erősen meggondolom, hogy kitálalok, és nem éppen a tányérból gondolom az asztalra. Jelenleg úgy fest, mintha egy gyors csókot váltottunk volna, de az nem történt meg, viszont a nézőközönség erről mit sem sejt. -Igazán? Én most kezdek el tartani tőle, lehet, inkább máshol keresek melót. Nem akarom tudni, hogy irányít egy üzletet, ha észnek híján van, és talán jobb, ha máshová pályázok, nem oda, ahol ő van. Sőt, ez egészen biztos, inkább indítok saját vállalkozást, mint neki dolgozzak. Lehet, befűzöm apucit, húzzunk vissza Velencébe, ott legalább nincs csapat, meg falka akihez elméletben alkalmazkodni kell. -Egy nagy adag alvást, egyenlőre, és akkor elmarad a lánykérés. Előtte meg elkapni ezt a félnótást, és ha nem lenne erősebb tőlem, akkor most a szart is kiverném belőle. Szó szerint. Inkább apucival múlatom az időt, ha ez nem probléma, akkor még értelmes eszmecserét is folytathatok, vagy gyakorolhatok.
Elég jól sikerült a kis akcióm, mert én nagyon élvezem. Annyira jól szórakozom, hogy a velem szembe ülő, kérdőn bámul. Nem vagyok hangos, diszkrét, de ez a barom nincs messze. Az újságot a kezembe meglobogtatóm felé, hogy azon, majd intek neki, hogy előre lessen a tányérjába, mert ha nem fejezi be, pénzt fogok tőle kérni kukulásért. Már szórakozni sem lehet úgy, hogy ne tapadjanak a farkasra kíváncsi szempárok. Szörnyű! Akkor kuncogok fel mikor felül az asztalra, majd vissza és a végkifejlet, hogy a szék mellé ül. A kis csaj sem piskóta csak spangli gyilkos. Igen a ez mélyen érintett vagy csak ez maradt meg róla, mikor találkoztunk. Szó mi szó, azt elérte, hogy nyomott hagyjon bennem és ez nagy teljesítmény egy kajától. Kicsit a háttérbe vonulok, hogy tudjanak beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy nem is figyelek. Infót gyűjtök még mindig. Amikor a lány kérés jön szóba kissé felfordul a gyomrom, annak ellenére, hogy poén az egész. Nem vagyok házasság párti és nem is leszek soha. Hogy mi? Elég nagy fiúk vagyunk már ahhoz, hogy lelépjünk kíséret nélkül még ha csak hotelon belül is vagyunk, de ezt a helyzetet nem tudjuk megoldani és Apuci segítsége kell? Gondolkodom, hogy mit tehetek ez ügyben ha már megkért. ~ Szerinted miért vagyok kívül álló? Ha kiborulsz, véged kölyök!~ Teszem fel a költői kérdésemet, és a végén kap egy fenyegetést is. Simán érezheti, hogy komolyan mondom s nem leszek vele annyira „puha” mint eddig. Kénytelen vagyok együtt működni a falkával, hiszen a gyerek, az egyik ok amiért vissza tértem. Neki kell a falka, hogy sok olyat megtanulhasson, amit én nem tudok neki. Nem azért, mert nem lennék képes rá. Vissza pörgetem a beszélgetést amit eddig hallottam s pórbálok valami kiokoskodni. Van is egy ötletem vagyis több. Nem mindegyik tetszene a gyereknek, ebben biztos vagyok, mert ami kézen fekvő s megoldaná a problémát, az bizony halállal jár. Szóval valami mást kell kitalálni. Az ötleteimet szelektálom egy dobozba. De nem hagyja, hogy sokáig törjem a buksimat, mert ismét üzenetet kapok. ~ Jól van már, gondolkodom, tehát vagyok. Utálok mások után takarítani. Chö, de megadod a címét, addig itt tartod, én meg teszem a dolgomat. A járulékos vesztegetések számát, azt még nem vágom, de valamit valamiért. Ez, hm, hogy is mondjam az első melyben nem a kis csaj halála szerepel. Ha nem vagy képes megszerezi a címét, akkor... mással kell előállnom ~ Küldöm neki vissza és már tudom, hogy mit hogyan fogok elrendezni. Csak annyi kell, hogy egy órán keresztül még itt tartsa a kis csajt. Természetesen nem félek attól, hogy gond lenne, mert úgy is megérzem, hiszen össze vagyunk kapcsolódva. Türelmesen várók a címre.
- Ezzel kellett volna kezdened a hazugság helyett! * Tekintetembe némi vád lapult. De most komolyan... ha ennyit mond, akkor hagyom az egészet. De ehelyett megpróbál hazudni? Ráadásul NEKEM? Ő sem hihette komolyan, hogy ez majd bejön és én meg elhiszem csak úgy. Mindenesetre nem forszíroztam. Nem érdekelt, hogy hogyan jutott be a házamba, vagy ki vitte el oda. * - Kár, hogy csak a hangodban nyilvánul meg ez aaa... temperamentum. * Pillantásom félreérthetetlen ahogy végig mérem... vagyis, pont hogy félreérthető és csak a csibészesnek mondható féloldalas mosoly rejti, hogy pusztán már megint csak a vérét szívom. Hajm, azt hiszem, hogy már rám lehet kenni, hogy nem tudok mást csinálni csak szívni az emberek vérét. De hogy én ezt mennyire élvezem.* - Félre? Ééén? Hát olyannak ismersz? * Vágtam ál angyali képet és tényleg már csak a glória hiányzott bájos pillogásaim közben a fejemről. Jézusom... én próbálom meg előadni a szende szűzet... szerintem életem legpocsékabb alakítása mivel Leo van velem szemben és látja, hogy mennyire gondoltam komolyan ezt az egészet.* - Naa... ne legyél előítéletes... addj neki egy esélyt. * Mosolyogtam rá halványan. Nem ismételtem önmagam, a saját dolga, hogy mit csinál avagy mit nem. Sosem szóltam bele és véleményt bár mondtam, de hát... azt nem tilthatta meg eddig sem. Azt meg már úgy is mondtam, hogy kedvelem a fazont - ami ritka! - mégha a magam módján is adtam a tudtára. De ha nem, hát nem... nem fogom erőltetni, bár tény, örülnék ha a közelemben lenne.* - Háh... te most üzletelsz velem? Alvás, lánykérés nuku, cserébe ágyba kapom a kávét. Mondanám, hogy főzz nekem valamit, de egy Hotelben aligha kivitelezhető... szóval beérem a kávéval meg azzal, hogy elmeséled mi történt veled. Közben szemrevételezheted az összes hegem. - Kacsintottam a másikra - De csak holnap éjszaka... azaz nappal, mert lassan mennem kell. Nincs még kész a tervrajzom... teljesen legalábbis. *Pillantottam az órára s ez elegendőnek kellett lennie Leonak ahhoz, hogy leessen neki, hogy nem rég bizony hazudtam Corvinnak. Bár tény, hogy személyesen már nem biztos, hogy ilyen könnyedén megtudnám tenni. Vele jobb egyenesen beszélni... úgy is elérem amit szeretnék, minden körítés vagy hazugság nélkül. Csak egy kis ész meg logika kell.* - És ha már a gitárod nálam van... feleleveníteném a tudásom is. Azt a keveset amit belém vertél... persze ha nem gond.
-Egyszer mindent ki kell próbálni. Ennyit erről, de ha az az idióta falaz ahogyan megígérte, akkor nem vagyok szarban. Ennyire nem utálhatja azt a magyart, vagy mégis? Ha ezt tudom, mégsem akarok falkatag lenni, nem is vagyok, na de ezt nem hangoztathatom lépten-nyomon, hiába tudja mindenki. Nagyon jól megvagyok én cukorfalattal is külön, de ez a falkaizé rosszabb mint a banda, és nem azért, mert itt akkora nagy hierarchia van. Eleve a falka szó zavar, én magányosan melózok, nem hiányzik a nyakamba még 5 másik, akire figyelni kell, elég ha azt mondom, Bognár, aki még egy egyszerű mesét is képtelen volt összerakni anélkül, hogy az ne bukjon már el ott, hogy Egyszer volt... akarom én ezt? ~Kösz, apuci, akkor hagyjuk, ha csak rólam lenne szó, megoldanám, de a jó képességű falkatársaid alkottak. Úgy ismersz, mint aki kiborul? Van zsebkendőd? Azért na, ragaszkodom én az öregemhez, még ha ezt nem is mutatom ki, de a jó ég tudja, miért, és miért ennyire. Igaz, a bundásom meg van hülyülve érte, és bármi van, örökösen játékra hívja. Létezik, hogy egyszer megkomolyodik az a felem is, vagy ez kizárt dolog? Azért zsebkendőt is kérek, ha lehet, mert ha véletlenül bömbölni kezdek, a szalvétát mégsem használhatom, vagy de? ~Ne dicsekedj, tudom, bízom benned. A címét máris mondom, a bejutási kódot is. Ha ismeretlen nőbe botlasz, az a bejárónő, Rosa, de a cuccaimat hagyd, Eli tudja, hogy ott vannak. Inkább Corvint verd képen, ha kérhetem, ha már ennyire ügyes volt, vagy találjatok ki valamit, hogyan vittem én oda mindent segítséggel. Nem kerítek nagy feneket neki, apuci okos, meg erős, meg nagy, de nem szebb tőlem, azt már az alkalmi tükrömben is lemértem. A napszemüveg is jobban áll nekem, és nem égek szarrá a napon emberi mivoltomban, mint ő. Itt tartom Eve-t, azzal nincsen gond, de tényleg nem akarok arról magyarázkodni, hogy a holmijaim hogyan kerültek a lakásába, ha nem gond. Az is csoda, hogy eddig nem bukott a mutatvány, tényleg. BB-t majd vállon veregetem zseniális szervezőkészségéért, ha eljutok odáig, és nagyon remélem, hogy apuci közben kiötlik valamit, bár ha így haladunk, már olyan mindegy lesz. Sőt, felesleges. -Tudod, Eve, sokan néznek, túl sokan vannak itt, nem mutathatom ki, hogy másban és máshol is temperamentumos vagyok, ugye megérted? Bár ha téged nem zavar a nézőközönség... A régi jó heccelődés, hogy ez mennyire hiányzott már nekem, te jó ég. Akkor kezdjük előröl, ahogyan régen is tettük, imádom, ha ugrathatom, és ezt várom el tőle viszont is. Ettől működik a mi kapcsolatunk ennyire tökéletesen. -Nem, dehogy, én téged? Soha, távol áll tőled az ilyesmi, csak folyamatos. Vigyorogva lesek rá, kihagyhatatlan volt a megjegyzésem. Ismerem mint a rossz pénzt, ő is belehalna, ha nem érthetne félre valamit, és nem csaphatná le a magas labdát azonnal. -Egyet? Na jó, a te kedvedért, ennyi belefér. Milyen rendes vagyok, nem? Corvinnak adok egy esélyt, én, mintha ez bármit is számítana. Oké, Eve-nek számít, másnak meg tök mindegy, de miért is kellene bíznom Duncanban, aki a saját családját is eladja fillérekért, ha arról van szó, vagy ennyire vicces fiú, hogy felhalmoz egy adag szart, és arra kíváncsi, hogyan mászol ki belőle? Ez így hirtelenjében annyira morbidul hangzik, hogy nevetni kezdek rajta. -Persze, ki nem hagynám, nem gondoltad, hogy ezt elfelejtem, ugye? Hm... és ebben nekem mi a pláne? Viszek neked kávét és mit kapok cserébe? Hé, a rajzban segítek, de nem ám itt elmész. Vagyis nem úgy. Nehogy már Corvin fontosabb legyen tőlem, mikor nem láttál már mióta. Felháborodok, felháborodok azon, hogy itt akar hagyni, még fel is állok, hogy színpadiasan az asztalra csapjak ismét. A tervrajzban segítek, legyen szó bármiről is, de hogy itt hagyjon, na azt már nem, tényleg nem láttam 5 hónapja, agyon aggódtam magam miatta, és akkor simán felállna és faképnél hagyna a főnöke miatt. Olyan nincs. -Dehogy gond, hogyan lenne gond az, hogy ismét átvegyünk néhány lépést? Főleg ha ott van nálad a gitárom, akkor adja magát a dolog, nem? Elég hangosan mondom ahhoz, hogy apuci is hallja, már ha még itt van, és nem csapta agyon Duncant, bár ha nem vagyok hülye, akkor bizony itt ül, mert érzem, és szerintem baromi jól szórakozik a szerencsétlenkedésem. Azért azt nem mondhatja, hogy eddig nem oldottam meg viszonylag jól a helyzetet, viszont tény és való, támogatni akarom őt, hiszen ha úgy veszem, rajtam kívül senkije nincs a városban.
*Leo szavaira kissé előre dőltem és a könyökömet az asztalon támasztottam meg és kézfejem összekulcsolva támasztottam meg rajta az állam mikor a temperamentumát ecsetelte, vagyis inkább azt, hogy sokan vannak. * - Ó és mióta lettél te ilyen... prűd? * Vigyorogtam el szélesen, azért érdekelt, hogy mászik ki belőle. Na nem azért mert minden álmom az volt, hogy a férfivel legyek. Neeem... rövid úton kinyírnánk egymást ez fix. Sosem jutott ilyesmi az eszembe, mióta van eszem. Mikor még nem volt... na az más kérdés és nem is ide tartozik.* - Távol bizony, azért igyekszem közel húzni magamhoz. * Azaz a piát is gyűlölöm, azért pusztítom. Teljesen jó vagyok, ámbár a másik nélkül ez mind nem lenne. Mellette vagyok képes csak ennyire önmagam lenni, úgy, hogy képes a gondolataimat is elterelni. Azonban nekem mennem kéne, legalábbis nem ártana, hisz Corvinnak kellenek azok a rajzok. Ami azt illeti ezt én basztam el, hogy kicsikarjak belőle valamit. De attól még, nem fogom saját magam lebuktatni szóval meg kell csinálni, méghozzá szűkös határidőn belül azt a melót, amire nem is volt határidőm. Remek vagyok. Viszont Leo reakciójára felkapom a fejem és őszinte döbbenet van a képemen. Mi ütött ebbe? Alsó ajkamba harapok mikor a fontosság kerül szóba. Rengeteget dolgozom és szeretem is csinálni. Azonban Corvinnal is szeretek lenni. Hajm... megőrjítenek. DE tényleg.* - Jó, jó... hagyd abba. Kicsit sem vicces most már ez a csapkodás. Ide hozatom Rosával aztán megcsinálom itt, de menjünk valami nyugisabb, csendesebb helyre. Nem akarok kudarcot vallani és nem árt figyelmen ha számolni is akarok közben. Szóval van szobád vagy annyira távol akarsz tartani, hogy oda sem mehetek és vegyek ki egyet pár órára? * Nem hiszem, hogy pár órára lehet szobát kivenni. De ezen ne múljék, kifizetem én az egész éjszakát is.* - És ha nem úgy, akkor mégis hogyan menjek el? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn. Válaszoltam komolyan, de a kétértelmű megjegyzése felett nem siklottam el, ezt a mosolyom is bizonyítja. De mindent csak szép sorjában.* - Egyébként meg... azért mert nálam van, még nem fogok hozzá nyúlni engedély nélkül. Tudom, hogy mennyire szereted és harapsz érte. Ugyan úgy mint én a zongorámért ami még a mamámé volt. Evidens, hogy megkérdezem. MAjd csörögj rám, hogy mikor érsz rá és beiktatjuk a táncot is. Bár tény, hogy bulizni is régen voltam. Ha helyre jövök elmehetnénk...betudhatod randinak is.
-Két napja. Életmódot váltottam, mert ki akarom próbálni, az milyen. Szarul megy, mi? Én és a prűdség, hogyne, pont úgy festek, mint akit annyira érdekel, hol és mennyien vannak, persze, de annyira jól hangzik, nem? Ezzel az erővel elmehetek az Amishok közé is, növesztek majd szép szakállt, és hordok csini kalapot. Tuti nyerő külsőm lesz, ott is van maffia, akkor meg nincs gond. -Lassan azt mondom, marha tehetséges vagy benne. Szórakozottan bólintok, ő is híres arról, ahogyan én is, hogy amit lehet, azt azonnal másként értelmezünk a hecc kedvéért, és ezzel ugratjuk a másikat. Megszokott dolog, mindig is így volt, ezután is így lesz, de azért alig várom azt a pillanatot, amikor Eve rájön mindenre. Na akkor majd megkérdezem Bognárt, hogy mi lesz a következő csodálatos fedősztorija, és az hány sebből fog vérezni? Ha kevesebből, mint a mostani, akkor röhögve veregetem meg a vállát, mondván, fejlődőképes. -Abbahagytam, most jó? Szuper ötlet, van szobám, logikus, ha itt szálltam meg, nem? Képzeld, nem küldtek sem pincébe, sem padlásra, hanem kaptam szobát. Meglepő az én fizimiskámmal, ugye? Nem csapkodok, mert apuci végre befejezte a kis játékát, vagy talált valami marha fontos cikket, és azt olvassa megállás nélkül, nem tudom, de végre nyugton ülök, mert ülhetek. Erőteljesen támogatom, hogy akkor hozassa ide a melót, és együtt megoldjuk egy szobában. Van üres, láttam a recepción, tehát ez nem gond. Remélem, ha meg mégis, kiverek egy kulcsot bárkiből, amiben cuccok is vannak. -Ha halaszthatatlan késztetést érzel, akkor van háló és van fürdő is, amelyik tetszik, de azért azt értékelném, ha nem lépnél le már most, mert annyi dolgod van. Én sem kérek segítséget, amikor folytatni kell a kétértelmű megjegyzéseket, de akkor sem, amikor simán kertelés nélkül részletezni kell, mire is gondolok. Azt meg egyáltalán nem hagyhatom ki, hogy ne hecceljem egy kicsit Eve-t, mert ez lételemem. -Tudom. Mindenképp, és azt hamarosan meg fogom tenni, mert... ideje kikapcsolódnod neked is, nekem is. Randi? Hm... ennyi év után sosem hittem volna, hogy egyszer így fogalmazol... végre. Bízom benne, tudom, hogy nem nyúlna a holmijaimhoz, sosem tette, így azt hiszem jobb, ha apuci valami elfogadható magyarázatot gyárt, és nem átpakol. A végén szerencsétlen Eve azt is megkérdőjelezi, hogy az egyáltalán az ő lakása-e? Őrület.
*A kérdésére csak bólintottam, az íriszeimben azonban ott volt némi „sajnálat”, melyet én magam csempésztem oda. Közel sem bántam azt, hogy nem megy neki. Különben már kihalt volna mellőlem ha most kezd el prűd lenni. Vagy rövid úton megtörténne. * - Hát én a helyükbe eldugtalak volna... az ágyamba. * Kacsintottam rá, ámbár meg kell hagyni, hogy nekem elvesztette a varázsát külsőre azzal, hogy levágta a haját. Igen-igen, van egy fétisem az pedig a hosszú haj. Csak a sors iróniája, hogy Balázs kopasz és Corvinnak rövid haja van. De ettől még az maradt aki. Remélhetőleg a hajával együtt, nem vágták ki az eszét is. De igen, jó volt, hogy végre abba hagyta a csapkodást. Valahogy már idegesítő volt és minden akartam lenni, csak ideges nem. Valahogy sosem tett jót és szült az, ha ideges vagyok. Na ott vér folyt az esetek többségében. * - Na de akkor fizess én meg telefonálok egyet. * Ennyi volt a vacsora, nekem bőven sok. S már elő is vettem a telefonom, amin vártam, hogy Rosa felvegye. Amint ez megtörtént már mosolyogtam is tovább és beszélni kezdtem.* - Szia Rosa. Figyelj, a Hotelbe hozd már be nekem légy szíves a munkám. Igen, már megint dolgozom. De ez most sürgős. A laptopom az asztalon, és körülötte van egy szép iratkupac, számokkal meg rajzokkal. Na azokat fogd meg és hozd el. Nem, nem kell rendszerezni csak fogd össze. Itt úgy is szétszedem és beterítek vele megint mindent. Igen, az íróeszközöket is. Nem, másra nem lesz szükségem. Illetve, de... annyira, hogy ha rendben van otthon minden nézd már meg, hogy van-e még narancslé otthon. Ha ez megvan és elhoztad a cuccaim akkor mehetsz is haza. Igen, vendégem lesz. Talált, süllyedt. Héé... Ne kíváncsiskodj annyit. Csak tedd amit kértem. Köszönöm. Ha nincs, akkor hazafele dobhatsz be. De ha nincs kedved majd megállok én. *S ezzel le is tettem a telefont. Bár közben egy szemforgatással jutalmaztam azt, hogy milyen kis kotnyeles lett a nő mostanában. Nem tudom mi az oka, de remélem, hogy nem anyám helyett anyám akar lenni. Fájna megválni tőle. Nem tudok mosogatni, pontosabban a gépet kezelni és nincs nekem időm arra, hogy takarítsak. Innentől azonban minden figyelmem már Leoé.* - Remélem azért segítesz benne. * Kacsintottam ismét a másikra s most már az ujjaim finoman szaladtak végig az arcélén. Fürdő, háló, konyhapult... ugyan már, egyre megy. A cél a fontos mindig és nem a hogyan. Persze a cél eléréséhez az is hozzá jár, hogy észrevétlen tedd. Azaz soha ne hagyj nyomot. Még akkor sem, ha épp ez csak egy pásztor órára vonatkozik. Ne hagyj nyomot és tiszta maradsz.* - Végre? - vontam fel a szemöldököm. - Ugyan már, ha randizni akartál volna velem, eléred. - legyintettem – Mindig eléred amit akarsz, ez mért lett volna másképp Leonard? Nah de, majd a gyertyákat ne felejtsd el kirakni a táncparkett szélére. Én meg igyekszem majd nem bőrnadrágban megjelenni hanem valami hercegnősebb kiadásban. De most... menjünk. Húsz perc és itt van Rosa... addig pedig megnézzük mit is rejt a fürdőd. * Ezt csak azért, hisz bármennyire is kétértelműbb a sebem akartam ellenőrizni, hogy át-e kell kötni vagy ilyenek. Kissé nehézkesen álltam fel, de követtem a másikat a szobájába. Megbíztam benne, így ha előre engedett hát mentem előtte. * - Egyébként tényleg elfoglalt vagyok. Nem számítottam rád, így időbe kerül mire átalakítom az időbeosztásom úgy, hogy egy pasi is beleférjen. De meglesz, addig meg... kis türelem. * Engem ismerve nem fog sokáig tartani megoldanom, hogy legyen rá időm rendesen. Rá mindig van, de azért nem hagyok ott mindent csak úgy. Mindig is lelkiismeretes dolgozó voltam. De amíg a munkát és a szórakozást tudom vegyíteni addig baj nem lesz.*
-El, mi? Pont oda, pont te. Oké, majd tesztelem, milyen ügyesen rejtesz el. Én és a prűdség... hát nagyon elkerültük egymást amikor őt bemutatták, de én ilyet nem is ismerek. Ő sem engem. Az ötletet támogatom, beleegyezek, bár igen érdekesen festenék egy ágyban letakarva, hogy ne vegyenek észre. Ahhoz lehet, kisebbre kellett volna nőnöm, illetve nem éppen embernek lennem. Megoldhatnám, na de Eve nem tudja, mi vagyok, már nem, pedig tudom, hogy akkor amikor az üzenetet küldtem neki, levágta. Persze kíváncsi vagyok én arra, hogyan álcáz le, ezt mindenképpen ki kell próbálnom, nincs mese, ezt az alkalmat nem hagyom ki. Hogy a hajam már nem hosszú, hát istenem, apuci meggondolta magát, és nem mondom, hogy oda voltam az ötletéért. Azért, mert neki irtó buzisan állna a hosszú, nekem nem, és ha meg féltékeny, akkor verje le a faterján, hogy neki miért csak a fáradt gőz jutott, ne rajtam. -Megyek is, kisasszony, de siessen Rosa, mert sok a munka. Elkoslatok a pultig, fizetem a szálát, és közben ledumálom pillanatok alatt apucival és a taggal, hogy valami cuccomat táskában alibiből dugjanak már be az egyik szobába, ha lehet. Nem ezen kéne megdőlnöm, hogy semmim nincs, holott itt szálltam meg, akkor nagyobb hülye lennék, mint Bognár, pedig az teljesítmény. Miután rendeztem a számlát és a többit, visszatérek Eve-hez, aki még mindig Rosával beszél, akiből meg ömlik a szó. Csodás, kivárom,hogy utána bólintsak is a kérdésre. -Persze, én ne tenném? Úgy ismersz, mint aki nem segít? Abba nem megyek bele, hogy az én segítségemmel mire megy, de hagyjuk is, a lényeg, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek. Vagyis a lényeg, a meló készen lesz, határidő előtt. Ha nem, akkor majd Corvin vár, ennyire egyszerű, eddig is ráért, akkor ne most legyen hirtelen fontos, de ha mégis, akkor intézze maga. -Végre. Aha kislány, aha, csak nem nálad. Túl sokszor utasítottál el a fenébe, én meg azt mondtam, akkor keresek más nőt ideiglenesen. Gyertya van, ha akarod még rózsaszírmokat is szórok, hogy teljes legyen a kép. Hullát nem, már eltakarítottam. Más utakat járunk, bármennyire is oda voltam Eve-ért, az nálam betette a nagykaput, hogy megfelelt neki egy olyan személy, mint Balázs. Ha legalább esze lenne, vagy valami, akármi, de nem, és az a hím, amelyik kezet emel egy nőre, az előttem egy féreggel egyenlő. Én nem felejtem el azt, hogy szilánkosra törte a kislány mindkét karját, egyszer ezért még revansot veszek, azért meg pláne, hogy most miatta ül mindenki a slamasztikában, mert olyan zseniális szervező. Idióta. -Az lenne a szép, ha én nem férnék bele, akkor azt hiszem meg fogok sértődni, és győzhetsz kiengesztelni. Nagyon fel tudom húzni az orromat, nézd csak. Még hogy én ne férjek bele a naptárba, olyan nincs, én mindig beleférek, mert ilyen a kapcsolatunk. Előre engedem, a számlát már rendeztem, csak a kulsot veszem fel a recepción, és mehetünk is. Rosa meg csak idetalál, vagy minima csörög, hogy megérkezett. A szobáig folytatom a pofázást, aztán kinyitom az ajtót, és beengedem Eve-t, előre. Remélem, nem cseszett ki velem padavan, és nem egy raktár kulcsát adta, mert akkor leverem, biztos, hogy leverem.
Kezdőlap
//
:hug://
