Egy ideje már fontolgattam egy nagy döntést, de egészen a közelmúltig nem voltam képes meghozni. Nem kértem ki igazán senki véleményét, hiszen az én dolgom volt és úgy gondoltam, hogy ezt teljesen egyedül kell majd elintéznem. Végül mindent leegyeztettem, ami csak szükséges volt előtte, és mire megbeszéltük a találkozó időpontját az egyelőre számomra még ismeretlen férfival, már minden készen volt a fejemben. A választott nap a találkára végül a mai volt, két variálást követően. Sőt, nem is egyszerűen találka, hanem sokkal inkább nevezhetném üzleti tárgyalásnak. Igen, ez jóval profibban hangzott és kellemesebben is csengett a füleimnek. Mivel most már nem volt tilos betennem a lábam a hotel területére, ezért úgy gondoltam, hogy talán most az lehet a legmegfelelőbb helyszín egy ilyen lebonyolítására. Az üzleti ebédek amúgy is mindig olyan dolgok voltak, amiket szerettem volna kipróbálni. Nos, most itt volt az ideje és én a biztonság kedvéért oda is szóltam, hogy szeretnék lefoglalni egy félreesőbb asztalt. Mikor megérkeztem, akkor még az üzletfelem nem volt sehol. A ruhám makulátlan volt, de éppen eléggé szexi ahhoz, hogy tükrözze a személyiségemet és azt, hogy milyen rámenős tudok lenni, ha akarok. Mire a férfi is befutott, én már szépen ücsörögtem és javában rendezgettem az előttem lévő mappába pakolt iratokat, mellettem pedig egy ásványvizes üveg, valamint egy pohár volt, elegánsan citromkarikával és jéggel. Ezt már szeretem, és a korábbi érkezésem miatt legalább lelkiekben is felkészülhettem. Magamban már számtalanszor elpróbáltam egyébként, hogy mit fogok mondani, de az általában nem így megy. Nem is volt olyan fontos végül, mivel a kezdeti izgalom azonnal alább is hagyott bennem. Elég jónak és talpraesettnek éreztem magam ahhoz, hogy végigcsináljam ezt az egészet, csak éppen nehezemre esett megválni valami olyantól, amit én hoztam létre. Amint kihozták az előételt, én máris belefogtam a magyarázásba és az egyezkedésbe. Ahhoz mindenképpen ragaszkodtam, hogy a név változzon meg. Nem akartam, hogy a cég, amit én hoztam létre és futtattam fel, végül csődbe menjen és az én nevem által fémjelzettként a köztudat számára is csalódás legyen. Nem, ehhez nem voltam hajlandó adni a nevemet, mivel úgy gondoltam, hogy a férfi felesége, akinek amúgy meg akarta venni a lakberendező vállalkozásomat, nem nagyon értett a szakmához túl sokat. Mire egyezségre jutottunk és megállapodtunk egy méltányos árban, már javában eljutottunk a desszertig. Előttem egy halom palacsinta volt, csokoládéöntettel, tejszínhabban és eperdarabokkal díszítve. Jó kedvem volt, mivel sikerült véghez vinni a tervemet és még az ételt is ízletesnek találtam. Végül a férfi fizette az ebédet, ami miatt kapott tőlem gondolatban még egy plusz pontot, aztán máris aláfirkantottuk a szerződést és az üzlet meg volt kötve. Anchorageba nem tudtam mindig átmenni, hogy ellenőrizzem, és az ügyfelekre sem volt mindig annyi időm az itteni másik életem mellett, mint azt szerettem volna. Ezért kellett meghoznom ezt a kissé fájdalmas döntést, de helyette szerettem volna itt indítani egy újabb vállalkozást. Repülőm volt, már csak egy pilóta kellett és lehetett menni körutakra, hogy a turisták felfedezhessék Alaszka vadonját, aminek mi történetesen a kellős közepén voltuk. Míg ezen és a leendő új vállalkozásom nevén gondolkoztam, hirtelen valami egészen ismerős érzés kerített hatalmába. Miközben bekaptam egy újabb falatot a palacsintából, kíváncsian néztem körül, de egyelőre még sem ismerős arcot nem sikerült felfedeznem, nem az energia forrását. Hirtelen amúgy sem tudtam megmondani, hogy honnan kellene emlékeznem rá, egyszerűen csak olyan volt, mintha nem lenne számomra idegen.
Nagy ritkán, de előfordul, hogy a Hotelben találkozom egy-egy megrendelővel, pláne akkor, ha szállóvendég. Manapság elég divatos lett a vagyonos réteg körében, hogy a megjelenéseik alkalmára felbérelnek egy fotóst, aki holt biztos, hogy olyan képeket készít, amilyenekre ők vágynak, és nem valami tré sajtófotó jelenik meg róluk. Eleinte nem örültem kifejezetten ezeknek a munkáknak, de aztán rájöttem, hogy így nem csak az átlagemberek boldog pillanatait örökíthetem meg, hanem egész más területen alkothatok. Mi tagadás, némelyikükről kihívás volt képet csinálni, de ez engem annyira nem feszélyezett, megoldottam eddig mindig. Aktuális ügyfelem a bárba invitált, és készségesen meghívott a ház legjobb whiskyjére, amiért máris imádtam, bár kicsit korán volt a töményhez. Már neki. Az én szervezetemnek meg sem kottyant, elég gyorsan bontottam az alkoholt a regenerálódó képességemnek hála. Ha nem lennék mostanában egész szolíd úrinő, még hajlamos lettem volna azt hinni, hogy le akar itatni, de jelen pillanatban ez eszembe sem jutott, egyszerűen csak jegyzeteltem az igényeit, meg hogy mikor, hol jelenik meg nyilvánosan, és lenne rám szüksége. Nem mondom, tutira nem unatkozott a pasas. Majd alkalomadtán kérek tőle életvezetési tanácsot. Mostanában kicsit uncsi volt az élet, valószínűleg a falkaegyesítés miatt, de hát, nem állhat mindig a bál. Röpke másfél óra után, és jó pár whiskyvel később ő részeg volt, és csalódott, én meg józan, és elégedett. Bár mentségemre szóljon, hogy legalább úgy tettem, mintha kicsit be lennék csiccsentve, de az már felejtős volt, hogy hagyjam magam kidumálni a bugyimból. Amúgyis gyenge volt a szövege, rám meg pénzzel hatni nem lehet. Mikor végre sürgős teendőire hivatkozva visszavonult a lakosztályába, én szusszanhattam egyet, és úgy döntöttem, hogy bemegyek az étterembe, és rendelek magamnak fentre valami kaját, aztán beülök valami sorozat elé, és semmittevéssel töltöm a napom további részét. Néha ilyen is kell, én pedig az utóbbi időben meg sem álltam, pluszban a napokban épp eleget vadásztam, és feszegettem a testem határait, szóval rámfér. Még azelőtt felfigyeltem az ismerős érzésre, mielőtt beléptem az étterembe, de abban biztos voltam, hogy nem a falkám tagja, mert akkor be tudtam volna azonosítani. A pulthoz sétáltam, de közben körbenéztem, hátha megakad a szemem egy ismerős arcon. Nem kellett sokáig kutakodnom, és nagyon gyorsan rá is jöttem, hogy kit érzek. Hiába, egy olyan éjszakát nem felejt el az ember lánya. Ennek ellenére csak akkor mentem oda, ha már egyedül volt, ha viszont még akadt társasága, akkor mindenképpen megvártam, hogy lelépjen az illető, közben pedig rendeltem magamnak kaját, de inkább csak estére, mert ki tudja… még mindig módosíthatok a dolgon, ha Jenny nem lenne éppen bratyizós kedvében. Akárhogy is, mindenképpen odaléptem hozzá, természetesen széles mosollyal felszerelkezve, mert az tuti, hogy ott van a top tizes listámon az az éjszaka. - Szia Jenny! Mivel ült, nem adtam puszit, és nem is öleltem meg, pedig nekem simán belefért volna, de később majd talán bepótolom a dolgot.
Tekintetemet kutatóan futtattam végig a tömegen, miután megéreztem az ismerős energiát, de egyelőre még mindig nem találtam a tulajdonosát, így nyugodtan eszegettem tovább. Legalábbis egészen addig, amíg meg nem állt előttem egy másik nőstény. Nem kellett sokáig gondolkoznom, hogy tudjam, hogy ide tartozik a hotelbeli feléhez a falkának, ám arra csak akkor jöttem rá, hogy kit fújt utamba a szél, amikor felnéztem rá és megláttam a vonásait. Először még hirtelen nem ugrott be, hiszen az ominózus este eléggé alkoholmámoros volt számomra, ám végül mégiscsak meglett, amint szőke hajjal képzeltem el a hölgyeményt. Leginkább talán a hangja volt az, ami segített az azonosításában és igen, így már számomra is egyértelmű volt, hogy kicsoda és egyből eszembe is jutottak annak az estének az emlékei. Jó élmények voltak a nyolcvanas évekből, az már egyszer biztos! - Caroline? – kérdeztem vissza meglepetten, ez valószínűleg még az arcomra is kiült. – Hát te? – böktem ki végül. Igen, az emlékeimhez képest most nagyon konszolidáltan nézett ki, akárcsak én magam. Szerintem rám sem ismert volna senki egy akkori fotó alapján, még a smink is olyan vastagon volt rajtam annak idején, akár a vakolat. Az illatot, egy energiát azonban már nehezebb egy magunkfajtának kiűzni az emlékezetéből, talán ezért is ismert fel egyből. - Nem is gondoltam, hogy pont itt futunk össze… - ráztam a fejemet még mindig hitetlenkedve, mert nagyon nehezen fogtam csupán fel, hogy tényleg itt áll előttem. – Megváltoztál! – most már egy mosoly is megjelent az arcomon, aztán hirtelen észbe kaptam, hogy milyen udvariatlan a viselkedésem. Nem mintha ez máskor érdekelt volna, de egy régi ismerőssel sokszor szívesen találkozik az ember. Kivéve, ha rossz emlékek kötődnek hozzá, de ez ebben az esetben ugyebár ki volt zárva. - Jaj, ne haragudj! – mondtam egyből, és arrébb húztam a másik részről a mappát és egyéb iratokat. – Ülj csak le, vagy sietsz? Esetleg vársz valakit? – zúdultak egyből a kérdések, igazából hirtelen azt sem tudtam, hogyan reagáljak eme találkozásra. Pedig nálam elég ritka esemény, hogy tanácstalan legyek egy kissé, de ez esetben most bekövetkezett. Szerencsére azért elég hamar sikerült magamat összeszednem, csak azért még nem volt tökéletes a korábbi, profi üzletelő álcám. - Furcsa, hogy te is éppen ebben a városban vagy… - tettem szóvá, amint eljutott a tudatomig, hogy egy falkába tartozunk most már. – Kérsz valamit? – ajánlottam fel előzékenyen, míg én újabb falat palacsintát tüntettem el a tányéromról. Le sem bírtam venni róla a tekintetemet, próbáltam minél több részletet elraktározni magamban az arcáról, amely a múlt homályából csupán derengett. Inkább illatok és érzések maradtak meg, tiszta vonások nem feltétlenül.
- Jöttem felkérni a kaját a szobámba, aztán megláttalak. Fejtettem ki magától értetődően, mert igazából, egy vérfarkasnak szerintem nem lehet túlságosan meglepő, hogy a hotelben laknak fajtársaik. Így a falkaegyesítés után meg annyira nem is gáz a dolog. Kicsi ez a város, csodálkozom a dolgon, hogy még csak most futottam bele, de így jobb, kevésbé komplikált a helyzet. - Gondolom, Fairbanksre célzol. Hát igen, eddig nem is itt tengettem a napjaimat, április óta vagyok a városban, és eddig úgy néz ki, maradok. Nem mintha ez nem lenne egyértelmű abból, hogy csatlakoztam a betolakodók közé, bár az én esetemben igazából semmit sem ajánlatos készpénznek venni. - Néha kell egy kis változatosság, bár az esetemben a szőke volt az, aztán visszanyargaltam erre. Fogom meg szórakozottan egy hajtincsemet, a ruházatom meg… a munkám miatt ajánlatosabb a visszafogottság, bár még mindig jobban szeretek kitűnni az öltözködésemmel, és ha olyan a helyzet, meg is teszem. Igaz, mostanság elég ritka, mikor ilyen téren akarnék figyelmet felkelteni, mert hát… nem akartam senki fejét elcsavarni, egy kivétellel, de ő meg kicsit keményebb dió volt az átlagosnál. - Nem, nem várok senkit, engem vár a szobám, meg pár hülye sorozat, amik várhatnak is még egy ideig. Az ügyfelem már visszavonult, nem bírja a piát. Kacsintottam szórakozottan, majd le is ültem a felkinált székre, és csak nosztalgikus érzésekkel telítve figyeltem pár pillanatig a vonásait. Azt hiszem, komolyabbnak és érettebbnek tűnt, kicsit nehezemre esett volna ebben a formájában beleképzelni abba az estébe. - Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy kicsi a világ. Bólintottam, de Detroitról nem nagyon akartam beszélni, sem pedig arról, hogy a Teremtőm halott, bár igazából, egyikről sem tudott, az az este nem arról szólt, hogy ismerjük meg fajtársaink életét, sokkal inkább arról, hogy a testét behatóan tanulmányozzuk. - Nem, köszi, most próbált leitatni a megrendelőm, szóval elvagyok azzal egy darabig. Viszont neked jó étvágyat. Én egészen élénken emlékszem a dologra, de jó eséllyel ez annak köszönhető, hogy liftben nem volt más alkalommal lehetőségem ilyesmit művelni, szóval ebben a tekintetben aligha akadhatott párja. Meg aztán, jó ideig szívtam vele Mark vérét, úgyhogy ő is betéve tudja a sztorit, épp ezért nem nagyon kopott meg a dolog az emlékezetemben. Jó, az arcát lehet hogy nem tudtam volna felismerhetően felidézni, de felismerni ment volna, mint ahogy most is. - Te mióta élsz itt? Az is tiszta sor volt, hogy az őslakosok közé tartozott, de ezt a témát nem nagyon akartam firtatni, mert nem tudtam, kit mennyire érinthet érzékenyen. Engem nem zavart, de én friss husi voltam, nem volt okom sírdogálni a dolgok miatt. Meg hát, tulajdonképpen az én eddigi Alfám maradt a nagykutya, tehát nem is lenne okom a panaszra.
- Már április óta és eddig még nem találkoztunk? – kérdeztem, arcomra pedig leplezetlenül kiült a csodálkozás. Hát, ezt azért nem gondoltam volna, azt hittem, hogy csupán nemrég érkezett. Azért annyira nem nagy ez a város, szóval vagy mindig elkerültük egymást éppen, vagy elképzelésem sincsen igazából. Nem sok magyarázatot láttam erre, mint a számtalan véletlen sorozatát, amikor nem keresztezték egymást az útjaink. Mondjuk, azt nem tudom, hogy mit reagáltam volna, ha korábban botlunk egymásba. Valószínűleg ugyanígy, vagy ehhez hasonlóan. Még mindig nem győztem magamba szívni a látványát, hiába igyekeztem. Ez a barna haj egyébként szintén jól állt neki, egy ideje én a vörössel kacérkodtam, de végül egyelőre maradtam a szőkénél, ahogyan az volt egészen eddigi életem során is. Oké, hogy egy kicsit van rajta szőkítve, de alapvetően is ez az én színem, úgyhogy ez talán érthető. Ragaszkodom néha a megszokott dolgokhoz, máskor meg rosszul vagyok attól és unalmasnak érzem. Én már csak ilyen furcsa nőszemély vagyok. - Hát, akkor ebben az esetben tényleg egészen nyugodtan csatlakozhatsz hozzám! – invitáltam őt újra, hiszen így már egészen biztosra vehettem, hogy nincs semmi dolga, amiben éppen én tartanám most fel. Ha már most úgy alakult, hogy összefutottunk, akkor szerettem volna kihasználni az alkalmat és kicsit beszélgetni vele, hogy mi a helyzet, hogy megy a sora. – Mivel foglalkozol? – szegeztem máris neki az első kérdésemet kíváncsian. Ügyfelet emlegetett, ha nem tette volna, lehet, hogy csak később jut eszembe erről érdeklődni. - Köszönöm, már mindjárt befejezem úgyis. Ezt sem kóstolod meg? – ajánlottam fel magától értetődően, hátha meggondolná magát így hirtelen. Nem vagyok irigy, és amúgy is volt már közünk egymáshoz olyan szinten, hogy finnyás se legyek ebből fakadóan. Teljes figyelmemet azután is neki szenteltem, hogy végre leült velem szemben. Végül a kérdése zökkentett ki a nagy gondolkodásból, és akkor esett csak le, hogy a legutóbbi találkozásunk alkalmával nem sokat beszélgettünk egymás életéről, így róla is alig volt információm. Mármint az akkori életéről, ami azóta valószínűleg sokat változott, csak úgy, mint az enyém is. Példának okáért, már lejárt az életemnek azon szakasza, amikor groupieként tengettem a mindennapjaimat. - Már nagyon régóta – legyintettem egyet nemtörődöm mozdulattal. Aztán ittam egy korty vizet és mondtam is tovább, mert úgy voltam vele, hogy ez talán elég kevés információ volt. – Akkor is itt éltem a családommal, amikor mi találkoztunk. De akkor még nagyon unalmas volt itt minden és vágytam az új felfedezésekre – magyaráztam könnyedén, nem láttam most értelmét a ferdítésnek. Amúgy is bíztam benne, hogy hagytam olyan jó emlékeket az életében, hogy ne használjon fel ellenem semmit. De mit is tudott volna? Hiszen most már ugyanaz volt az alfa, ő meg gondolom, hogy nem fúrna meg engem, mint falkatagot csak úgy. Ugye? - Darren a bátyám – tettem hozzá, mert valószínűleg az ő nevét ismerhette az egyesülés miatt is. Ha mégsem, akkor úgyis rá fog kérdezni, vagy mondja majd, hogy fogalma sincs, hogy kiről beszélek.
- Igen. Úgy tűnik, ebben a tekintetben Faribanks nem olyan kicsi, mint amilyennek hinné az ember. Én mondjuk, valahogy nem bántam, mert valószínűleg egy régi kedves ismerős komplikáltabbá tette volna a dolgomat. Így azonban egy kósza pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg a hegyi falkát keressem fel. Mostanra persze már csak egy falka van, de esetemben elég sok mindent megváltoztathatott volna a dolog. Én annyira nem csodálkoztam, nem tudom, merre voltak érdekeltségei, de a területüket elég messze elkerültem. Persze, ettől még összefuthattunk volna bárhol a városban, de lehet, hogy a sors csak meg akart kímélni egy kis plusz fejfájástól. Egész egyszerűen itt és most kellett újra találkoznunk, és kész. - Fotós vagyok. Van egy stúdióm a belvárosban. Jah igen, és most Emma Ridleyként ismernek. Az utolsó mondatot inkább kicsit halkabban mondtam, mert egyes füleknek talán furán hatna, hogy ilyet mondok. - Na és te? Alapvetően nem biztos, hogy engem ez most érdekelt volna, de ha már ő rákérdezett, én is megteszem. Nem nagyon lett volna tippem úgysem, jobb biztosra menni. - Megfogtál… a palacsinta az egyik gyengém. Mosolyodtam el, és mivel megkínált, hát elfogadtam, mert hát, erre nemet mondani botorság lett volna. A palacsinta az, amiből bármilyen mennyiségben képes vagyok magamba tömni, az sem érdekelne, ha másnap már gurulnék tőle. Jóízűen megkóstoltam hát a desszertjét, de nem voltam tapintatlan, abszolút nem vettem sokat. Figyelmesen hallgattam inkább, közben némileg elmerengve a múltban, ami azért volt kicsit kellemetlen, mert hát, igencsak fel voltam tüzelve akkor este, és most nem akartam, hogy előcsalja belőlem a dolog a bujább oldalam. Még a végén megint kikötök Castor fürdőszobájában… - Ohh értem. Na az biztos, hogy sikerült új felfedezéseket tenned. Elsősorban nem magamra gondoltam, hanem arra az életvitelre, amit akkor folytatott. Tutira érdekes és izgalmas tapasztalat volt, de ahogy mondani szokták, néha a jóból is megért a sok. A következő mondatára viszont már rajtam van a sor szemkikerekedés tekintetében, és pár pillanatig csak pislogok, megszólalni nem tudok. - Huhh. Jegyzem meg roppant értelmes módon, de meglepettségem ellenére nem pillantok másfelé, mert ettől még nekem nem kell kényelmetlenül éreznem a társaságában. - Jól van? Kérdezem végül, bár feltételezem, ez igen nagy marhaságnak tűnik egy betolakodó szájából, de tényleg érdekel. Onnantól kezdve, hogy az én Alfámnak nem lett komoly baja, már nem igazán számított a szememben, hogy kivel mentek egymásnak. - Azt hiszem, ez így mégis kicsit fura, de végül is… most már nincs ok az ellenségeskedésre. Bár, nekem eddig sem volt, későn érkeztem ahhoz, hogy bármi kellemetlenségnek a része legyek.
- Hm, pedig elég sokat járok a városban… - még mindig felfoghatatlan volt számomra, hogy annyi év után éppen itt találkoztunk újra, ráadásul úgy, hogy nem most költözött ide. Furcsa, valahogy az összes régi ismerős idevetődik egyszer? A világnak ilyen szélső és kieső pontjára? Nem mintha nem szerettem volna itt élni, de azért tényleg nem lent volt az Államok területén, ahol könnyebb lett volna belefutni bárkibe. Ráadásul Fairbanks nem is a legnagyobb város volt még Alaszkában sem. Nos, van valami a földben, a levegőben, amely vonzza a fajtámat, ez most már tény. Azt ugyebár nem tudhattam, hogy valójában miért érkezett ide, hiszen erről nem volt most szó. - Nahát! – mondtam őszinte meglepettséggel. Sokszor elmentem már az előtt a stúdió előtt, de honnan is tudhattam volna, hogy a név valójában kit takar? Hiszen nem így ismerkedtünk meg, vezetéknévről meg aztán főleg nem volt szó akkor este. Nekem ő Lin maradt, még ha most nem is ez volt a neve. Biztosan hozzá kell majd szoknom, de majd valahogy csak tudom párosítani az emlékeimben élő személlyel, még ha sem névre, sem kinézetre nem ugyanaz már. – Szóval Emma… én még mindig Jenny vagyok – vontam meg mosolyogva a vállaimat. Ragaszkodtam ehhez a névhez, még ha sokszor használtam is álneveket az utazásaim során. - Én szexuálpszichológus vagyok! – mondtam nagy büszkén, aztán ajkaimon széles vigyor jelent meg. – Szeretem csinálni, itt van a városban a rendelőm. Bár ezen túl még sok mással is foglalkozom ám, vagy inkább foglalkoztam – helyesbítettem gyorsan, mivel a jelenben ez annyira nem volt érvényes. Sok végzettségem akadt, ám jelenleg ezt az egyet használtam, mert most ez tett boldoggá. Majd a közeljövőben talán váltok, és mással foglalkozom majd, kitudja. Időnként csak úgy hirtelen unok rá valamire és változtatom meg gyökeresen az életemet. Ez azért még mindig jelen volt nálam, még ha nem is annyira, mint régen. - Tényleg? – kérdeztem mosolyogva. – Én ennél finomabbat csinálok! – súgtam oda neki játékosan, még egy kacsintást is mellékelve hozzá. Jó kedvem lett egyből, már azon túl, hogy sikerült az üzlet. Egy ideje már nem gondoltam arra, ami New Yorkban volt, most mégis kellemesen érintett, hogy a nő felbukkanása felidézte bennem annak az éjszakának az emlékét. Nem éreztem úgy, hogy szégyellnem kéne magamat miatta, az meg különösen nagy örömet okozott nekem, hogy még ő sem felejtett el engem. - Nos, igen! – nevettem el magam újra, aztán én is ettem egy újabb falatot a palacsintából, majd az egyik epret kezdtem el kóstolgatni. Aztán láttam a felismerést a szemében, amikor Darren nevét említettem, de ezen nem lepődtem meg. Így bizonyára ő is a farkasok között volt, akik az egyesítésen részt vettek. – Megmarad! – mondtam magabiztosan, határozottan. – Nagy teher volt neki, hogy ő lett az Atanerkünk, és azt hiszem, hogy most megkönnyebbült – tettem hozzá őszintén, mert reméltem, hogy amiről mi beszélgetünk, az kettőnk között marad. Nem mintha Castornak ne lett volna tudomása amúgy is erről. - Igen, egy kicsit… - ismertem el, miközben bólogattam. – Te igen, de ez akkor is a mi területünk volt előbb, és ez most nekem is fura. Új emberek, kitudja, hogy kinek jut eszébe megtorolni valamit, ráadásul szerintem idő lesz mindenkinek, mire ehhez hozzászokik. Főleg nálunk az idősebbeknek – halkan beszéltem csak, kitudja, hogy hány füle van itt a falnak. Abban biztos voltam, hogy akad néhány. Végül is, semmi olyanról nem beszéltem, amit ne mondtam volna szívesen másnak is a szemébe, de nem rajongtam a gondolatért, hogy a magánbeszélgetésünket bárki is kihallgathatja.
- Akkor nekem nem lesz nehéz dolgom. Mosolyodom el arra, hogy ő még mindig Jenny, így nem fog kifejezett fejtörést okozni, hogy megjehyezzem a nevét. Nem mintha egyébként gond lenne a memóriámmal, szó sincs ilyesmiről, de azért így mégiscsak kényelmesebb egy leheletnyivel. - Húha. Most kicsit az én szemem is kikerekedik, az tuti, hogy rólam példának okáért tanulmányt lehetne írni, bár talán nem olyan ritka a mi köreinkben az olyan farkas, aki szereti, ha szex közben kicsit megtépázzák itt-ott. Ezt mondjuk nyilvánvaló okokból nem szándékozom hirdetni, bőven elég, hogy én tisztában vagyok vele. - Biztos érdekes meló lehet. Őszinték a szavaim, tényleg szívesen belekukkantanék egy-egy napjába, de ilyet értelemszerűen nem etikus tenni, szóval nem is emlegetem. Az tuti, hogy nekem ilyen téren nincs szükségem pszichológusra, az már a magántermészetű gondom, hogy mostanság meglehetősen minimálisra szűkült azon személyek köre, akikkel hajlamos vagyok ágyba bújni. Technikailag mondjuk ágyban még pont nem csináltuk, de ez más tészta. - Igen, imádom. És én is finomabbat csinálok ennél, bár magamnak olyan uncsi készíteni, hogy nem gyakran fordul elő. Fejtegettem, miután megkóstoltam, nem volt vele semmi baj, de olyan sokféleképp lehet elkészíteni, hogy azt felsorolni is nehéz lenne. Én a magam részéről néha inkább az egyszerűség híve voltam, máskor meg nem maradhatott el a sok extra, mint mondjuk a fagyi és a tejszínhab. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni, ritkán fordul elő velem, hogy visszatekintek a múltba, noha unalmas életem sosem volt, csak épp néha túlságosan is megterhelő lelkileg. Még szerencse, hogy vannak dolgok, amiket kizártam az életemből, mert ha még szerelmi bánat is gyötört volna olykor, nem különösebben örvendtem volna a dolognak. - Érdekes megközelítés, ez nem jutott eszembe. Ám azt hiszem, akkor neki mindenképpen jobb így, bár nem tudom elképzelni, hogy érezhetik magukat a domináns személyiség közületek. Én szerintem megpusztulnék… Nem hiszem, hogy sikerült volna lenyelnem egy ekkora békát, de szerencsére nekem nem is kellett. Mindenesetre, nem célom nagyon belemászni ebbe a kérdésbe, mert nem biztos, hogy vidám vizekre eveznénk vele, én meg nem rajongtam a komorságért, igyekeztem hát elkerülni, amikor csak tehettem. - Az biztos, én a magam részéről meg is értem, de rajtam nem is múlik semmi. Nincs kin megtorolnom valós vagy vélt sérelmeket, én csak viszonylag komplikációmentes életet szeretnék. Senkinek sem jó, ha sok az elfojtott feszültség, de majdcsak lerendezik majd egymás között azok, akiknek van valami problémájuk. Azt nem fogom hirdetni azért, hogy a betolakodóknál rásegítés nélkül is vannak csinos kis súrlódások, de azért valahol egy kicsit aggaszt, hogy mi lesz ebből az egészből. - Nem mintha nem szeretném az izgalmakat, de szerintem a történtek után a legtöbben inkább nyugira vágynának. Hú, mikor lettem én ennyire empatikus? Behalok…
- Igen, tényleg az! – mosolyogtam rá, amikor a munkámra terelődött a szó. – Sokan igazából nagyon idegenkednek tőle, meg hülyének néznek, hogy engem érdekelnek ilyenek, de ez van! Engem nagyon sok dolog érdekel – vontam meg nemes egyszerűséggel a vállaimat. – Tudom, hogy egyáltalán nem lehet kinézni belőlem ilyesmit a legutóbbi találkozásunk után, de hát… - elnevettem magam akaratlanul is, és eleinte félbehagytam a mondatot, csak utána toldottam meg: - Változnak az idők, igaz? – még mindig mosolyogtam, ám ezúttal már nem volt olyan őszinte gesztus, mint az előbb. Emlékeztem még, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen könnyű és nyugodt életünk volt itt. Oké, nekem túlzottan is nyugodt volt, ezért léptem le sokszor, de attól még jobban éreztem magam, mint mostanság. - Én szoktam magamnak is, bár általában, ha én nekiállok, akkor a fél család vagy nálam köt ki, vagy én viszek át belőle nekik! – ingattam a fejemet, bár a mozdulataimból hiányzott a rosszallás. Nagyon szívesen főztem én rájuk, efelől senkinek nem lehettek kétségei. Ha azon múlt, hát felkeltem én még korábban is, nekem úgyis ennem kellett valamit mindig, és ha már egyszer nekiálltam, akkor miért ne adtam volna belőle nekik is? Szerettem gondoskodni róluk, még ha ők ezt nem is értékelték igazán mindig. - Én nem is akarom elképzelni, hogy ők miként élik ezt meg. Szerencsére én nem vagyok az és Darren sem. Ezért történhetett meg egyáltalán ez az egész is, máskülönben biztos, hogy nem ez lett volna ennek a helyzetnek a megoldása, a harc végkimenetele meg pláne! – most már lemondóan ráztam a fejemet, mert tényleg így volt. Ha a bátyám domináns lenne, akkor egészen biztos, hogy semmi nem úgy történt volna, mint ahogyan végül történt. Talán nem is olyan nagy baj ez a mostani helyzet, csupán hozzá kell majd szoknunk és ennyi az egész. Még szerencse, hogy az otthonunk ugyanúgy megmaradt és mi a hegyen lehetünk továbbra is. Nem szívesen hagytam volna a hátam mögött ennyi év után… - Pont attól félek, hogy valamiképpen rendezni fogják a vitás ügyeket, csak az nem mindegy, hogy miként, igaz? – próbáltam könnyedre venni a hangvételt, de nem ment olyan egyszerűen, mint szerettem volna. Sajnos ez a helyzet számomra is éppen olyan feszültségekkel teli volt, mint mindenki másnak az enyéim közül. Nem hiszem, hogy azok, akik a hotelben laktak, különösebben megviseltek lettek volna a történtek miatt, ennek ellenére nagyon reméltem, hogy nem is fogják azt hinni, hogy ők felettünk állnak. Hiszen éppen olyanok voltak, mint mi, kivéve, hogy elfoglaltak egy olyan területet, ami távolról sem illette meg őket! Még mindig felháborított, ha csak rágondoltam. - Tudod Emma… - egy kicsit megálltam, még szoknom kellett az új nevét. -… azt szeretném, hogy bár neked lenne igazad és nem lenne semmiféle belső harc. Én nem az a típus vagyok, de mások hajlamosak rá, ha kiprovokálják őket, és szerintem ez nálatok sincs másként. Én a magam részéről tényleg nyugalmat szeretnék, éppen most akarok egy új vállalkozást is elindítani! – újságoltam neki, és gondolni sem akartam most arra, hogy majd Castor ráteheti a kezét, bár legalább a gondban segíteni fog. Elméletileg, de reméltem, hogy semmiféle gond nem üti majd fel a fejét.
- Mondjuk, azt nem értem, miért néznek hülyének... Szerintem mindenkinek szíve joga eldönteni, mivel akar foglalkozni. Ez legalább érdekes, nem olyasmi, mint mondjuk az aktatologatás, vagy más egyéb uncsi melók. Persze, más szexuális szokásaiban vájkálni mások szemében kényelmetlen lehet, de nyilván neked nem az, különben nem csinálnád. A vájkálni nem is igazán jó szó erre egy pszichológus esetében, de inkább a mások véleményét példázandó használtam ezt a szót. - Mármint azt, hogy nagyon sok dolog érdekel? Ugyan… nem igazán beszélgettünk akkor, úgyhogy aligha ítélkezhetnék ilyen mértékben. Csóváltam meg a fejem, mert valóban nem gondoltam semmi ilyesmire vele kapcsolatban. Már, ha erre gondolt egyáltalán. Egyszerűen soha nem is merült fel bennem, hogy ő csak egy groupie lenne, és nem érdekelné a világon semmi. Én sem csak egy skalpokat gyűjtő némber vagyok, pláne újabban, és én is tudok mások számára meglepő dolgokat. Példának okáért főzni. - Igaz. Az már más kérdés, hogy a változás nem mindig jó. Hogy ezt azért mondtam, mert kiszúrtam a mosolyának másféleségét, vagy mert én éltem meg valami kellemetlenséget, nem egyértelmű, de esetemben az előbbiről van szó. Egyelőre úgy ítéltem meg, hogy a csatlakozásom a falkához inkább pozitív, és nem nagyon kell aggódnom, igaz, a mi esetünkben sosem hónapok döntik el az ilyesmit, inkább évek, de én már ezt is elég nagy haladásnak értékeltem. - Meg tudom érteni. Engem már óvva intettek attól, hogy a közös konyhánkban süssek palacsintát, mert félő, hogy akkor mindig ezért fogják rágni a fülem. Nem nagyon szoktam hirdetni, hogy ilyesmi is szerepel a fegyvertáramban. Kacsintok jókedvűen, mert határozottan az van, mondjuk, ez rám általában jellemző, nem vagyok hajlandó a komor oldaláról nézni az életet, az nem én lennék. Meg aztán, jelenleg nincs is miért keseregnem. - Ilyen szempontból biztos sokkal szerencsésebb a semlegesség, az tény, csúnya vége lett volna másként. Arról én nem tudtam, hogy Darren kereste fel anno Castort, pedig az sem valósulhatott volna meg egy domináns atanerk esetében. Mindenesetre, örüljünk annak, hogy így alakult, és nem kell nagyon firtatni ezt a dolgot, a sebtapaszt sosem jó letépni, főleg, ha még friss alatta a sérülés. - Bízzunk benne, hogy elég volt az, ami akkor történt… Nem voltam szívbajos teremtés, de az indokolatlan vérontás nem volt a kenyerem. Megértettem, hogy arra szükség volt a tisztáson, ugyanakkor mégsem voltam biztos benne, hogy így kellett volna intézni. Mert… tudomásom szerint ugyanúgy ártottak korábban az őslakosoknak a betolakodók. Mindenesetre, nem tisztem megkérdőjelezni az Alfámat, és nem is teszem, valószínűleg, ha a falka tagja lettem volna akkor, én is vérben úszó szemekkel ragadtam volna meg ezt a lehetőséget. - Mindenhol vannak olyanok, akik képtelenek nyugton megülni. Sajnos biztos vagyok benne, hogy lesznek súrlódások, de talán nem olyan visszafordíthatatlanok, mint akkor. Természetesen megint a kivégzésekre gondolok, illetve, pontosabban a halálos kimenetelű esetekre. Tekintettel arra, hogy most már egy falka voltunk, nem volna okos dolog a saját sorainkat megcsappantani. Szerintem bőven elég lenne, ha néha-néha egymásnak esnének azok, akiknek valami bajuk van, aztán lerendeznék némi kis vérontással, de ennyi. - Igazán? Na és milyen vállalkozást? Kérdeztem kíváncsian, hagyva, hogy elterelődjön a téma a nem épp kellemes emlékekről és esetleges jövőképről. - Az biztos, hogy esetünkben jó több lábon állni. Nekem egyelőre elég a stúdióm, nyáron nyitottam meg, bár van egy Detroitban is, de azt már nem én működtetem, csak a tulajdonos vagyok. Később mondjuk lehetséges, hogy én is belekezdek majd valami másba is, de egyelőre nem bírnám. Ha nem lennék falkatag, talán menne, de ezt az eshetőséget nyilván már nem kívánom figyelembe venni.
- Nekem sosem volt az – nevettem fel halkan, őszintén. – Tudod, szerintem mindenki más ezt teszi minden áldott nap. Ha nem is mondja, akkor is érdekli őket, hogy milyen lehet másnak, a nők megbeszélik egymás között, ahogyan a férfiak is. A különbség az, hogy nekem ezért fizetnek is, meg én levonok olyan következtetéseket, amelyekre ők nem lennének képesek – vontam meg végül a vállaimat, mert számomra ez az egész tényleg ennyire egyszerű és magától értetődő volt. Azt is érdekli a szexualitás, aki nem vallja be talán még magának sem. Sok helyen kezelik tabuként, pedig nem kellene. Én legalább felvállalom azt, hogy ez érdekel engem, ezzel keresem a kenyerem. - Igen – válaszoltam tömören a visszakérdezésére. Sokan tényleg nem nézték volna ki belőlem, hogy igazából elég művelt vagyok és nagyon sok területen megállom a helyem kiválóan. Ha találkozott velem bárki is a nyolcvanas években, akkor valószínűleg nem ezek lettek volna az első gondolatai velem kapcsolatban. Mondjuk, ezen én soha nem sértődnék meg, egyszerűen csak elfogadtam, hogy így van. Nem is akartam akkoriban másnak tűnni, mint aminek látszottam. Biztonságos volt, az időszak pedig gondtalan számomra. Pontosan olyan, amilyenre szükségem volt, amilyenre vágytam. - Hát, én most már megtudtam – vigyorogtam rá. – Kitudja, lehet, hogy majd felhasználom ellened, és süthetsz nekem is – vetettem fel csak úgy viccből. – Egyébként én csak nagyon néha főzök a közös konyhánkban – tettem hozzá mellékesen. – Tudod, nálunk úgy van a ház, hogy külön van mindenkinek lakása, én ott szeretek főzni a saját eszközeimmel – magyaráztam most már magától értetődően, hiszen nem volt okom titkolni. Igaz, hogy még mindig külön területen éltünk, de ha feljönnének hozzánk esetleg, akkor maguk is láthatnák, így nagy titkot valószínűleg nem árultam el neki. - Én is nagyon remélem, hogy ennyi elég volt, elhiheted! – még a gondolattól is megborzongtam, hogy esetleg történhetne még más szörnyűség is azon a mészárláson kívül, ami a csatlakozás éjszakáján történt. – Úgyhogy igazad van abban, hogy ez így még mindig a lehető legszerencsésebb végkifejlet lett – bólogattam egyetértően. Lehetett volna másképp is egy domináns vezetővel az élünkön, de nem volt, és azt kellett elfogadni, ami végül lett. Engem annyira nem zavart, inkább csak próbáltam elfogadni és megszokni, hogy most már így kell együtt élnünk ezen a területen és nem marakodni rajta a későbbiekben. Talán még fura is lesz egy ideig, de ez van. - Igen, én is így gondolom, de legalább mi ketten már jól kijövünk egymással! – ennek őszintén örültem, így rá is mosolyogtam újra a poharam pereme felett, mielőtt ittam volna néhány korty vizet. – Nem nagyon ismerem egyébként a ti falkátok tagjait, maximum látásból – tettem még hozzá, de talán velük is jól ki fogok jönni előbb-utóbb. Persze nem mindenkivel, mert olyan úgysincs, de talán a többséggel. Szerencsére elég könnyedén szoktam barátkozni általában és hatalommániában sem szenvedek, hogy bárkinek is nekiugorjak csak úgy. Ha ilyet teszek, akkor ott a háttérben mindig valami komolynak kell meglapulnia. Mivel sikerült elterelni a kellemetlen témáról a szót, így nagyon megörültem. Nem is láttam értelmét, hogy titkoljam a dolgot, meg amúgy is én hoztam fel, úgyhogy nyugodtan válaszolhattam bármilyen kérdésre, ami ezzel kapcsolatban fog elhangzani. - Tudod, van egy repülőm, de mostanában nem volt időm használni… - kezdtem bele máris. – Arra gondoltam, hogy alapítok egy céget, hogy a turistákat elvigyék a környéken körutakra. Sokan szeretik így bejárni és megnézni a vadont, vagy a hegyeket. Nem fáradnak el közben és sokkal többet is látnak. Már csak fel kellene majd kicsit újítani a masinát, meg szerezni talán még egyet, aztán alkalmazottakat is találni – a végén már inkább csak hangosan gondolkoztam a teendőimet illetően. – Tényleg? – kérdeztem vissza, már arra, hogy van egy másik stúdiója is. – Hm, én most adtam el egy üzletemet Anchorageban. Azért is vagyok most itt egyébként. Mondd csak, valamikor megnézhetném majd a munkáidat? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve. – Ha esetleg sikerül véghezvinni a tervemet, akkor majd egy kis reklám jól jönne… - kezdtem belelkesülni, úgy magyaráztam neki az ötletet.
- Ebben igazad van, ez tényleg olyan téma, ami mindenkit érdekel a felszín alatt. Én mondjuk beszélni nem szeretek róla, inkább csinálni, de ez talán nem lep meg túlságosan. Vigyorodtam el. Láthatólag élvezettel beszélt a munkájáról, úgyhogy biztosan szereti, és ez a lényeg. Én is imádtam a fotózást, bár az nem volt ennyire kényes foglalkozás, kivéve, ha valaki mondjuk akt képeket készít, de én ilyet nem vállaltam. Nem azért, mert nem tudtam volna profin kezelni, hanem mert egyszerűen nem érdekelt, a szakmám ezen részében nem leltem meg az önkifejezéshez vezető utat. Nem is nagyon kerestem, de ezen nem fogok változtatni, így is épp elég eseményt vagyok hajlandó fényképezni, nem baj, ha ez kimarad. Sosem tartottam ostobának, egy vérfarkast alapból hiba lenne, de nekem általában jó véleményem van azokról, akikkel jól érzem magam, épp ezért soha nem is fordult meg a fejemben, hogy Jenny esetleg butácska lenne. Nyilván nem is az, de fölöslegesnek látom ezt alátámasztani. Egyrészt, nem szoktam másoknak hízelegni, másrészt pedig tök egyértelmű, hogy nem az. - Csak kérlek, ne hirdesd, ronatná a hírnevem, hogy nem vagyok kétbalkezes a konyhában. Amúgy szívesen, te sütsz nekem, én meg neked. Tiszta üzlet. Viccelek, mert hát, nem mintha nekem lenne hírnevem, hacsak a nagypofájú, mindenbe beleugatni hajlamos nőstény nem fedi eme kategóriát, mert hát, életem első falkagyűlésén is képes voltam beugatni pár társamnak, ami nem biztos, hogy osztatlan sikert aratott mindenkinél, de hát na, nem vagyok hajlandó visszafogni magam senki kedvéért. - Komolyaaaan? Úristen, lehet nálatok lakásom? Igazából, nem számolok ezzel a lehetőséggel, túlságosan messze lenne a stúdiómból, a mosolyom is elárulja, hogy csak poénkodok. Ismét… - Viszont állati jó lehet úgy, én majd megőrülök attól, hogy nincsen saját fürdőszobánk, csak egy közös. Hajlamos lennék ugyanis órákig ázni a kádban, de így nem tudom megtenni. Húzom el a szám, persze azóta már némileg sikerült áthidalnom ezt a problémát, de ez olyan dolog, amit nem hirdetek. Ettől eltekintve még mindig sokkal jobban örülnék egy saját kádnak, de hát mindegy. Majdcsak megszokom egyszer a dolgot. - Igen, kicsiben kell kezdeni. Egyébként, én is így vagyok vele. Saraht meg Paynet ismerem, bár akkor még egyik nőstény sem tartozott közétek, amikor találkoztam velük. A többiekről semmit sem tudok, de ez idővel úgyis változni fog. Az ismerkedés nekem sem okozott soha problémát, bár nem voltam mindig kenyérre kenhető, szerettem szívni mások vérét, de azért tudtam, hogy kivel nem érdemes kekeckedni. Jennyvel csak nem akartam, elvégre, örültem a viszontlátásnak, nem állt szándékomban húzni az agyát. - Ez jó ötlet, mivel ilyesmi nincs a városban, biztos sikered lenne vele, főleg a síszezonban, amikor a turista is nagyon sok. Előre is sok sikert hozzá, egy körre majd befizetek én is. Mondjuk, én szívesebben kötném össze valami ejtőernyős ugrással, mert a kifelé bámulás nem igazán elégítené ki az igényeimet, de ez már egészen más kalap alá tartozik. - Igen, az volt az első, nagyon jól ment, csak ugye ide költöztem, szóval másra kellett bíznom, de a tulajdonos még mindig én vagyok, mivel az én nevem alatt fut az a stúdió is. Felvontam a szemöldököm, mikor kiderült, hogy megnézné a munkáimat, de rögtön utána egy mosoly kíséretében bólintottam. Nem voltam az a típus, aki hencegne a munkájával, bár nyertem már fotópályázatot, nem is egyet, de annyira azért nem voltam ismert, a szakmában nem hangzott idegenül a nevem, de azok, akik nem ezen körökben mozogtak, nem feltétlenül hallottak rólam. Nem akartam szemet szúrni. - Persze, nagyon szívesen, ugorj be valamikor, csak csörgess meg előtte, nehogy éppen valami rendezvényen fotózzak. Jobb híján egy szalvétára firkantottam rá a számom, nem ismerkedési célzattal természetesen, mert mi olyan téren már egészen behatóan felfedeztük egymást, hanem hogy ezen keressen időpont egyeztetéssel. Most úgysem tudnám megmondani, mikor érek rá, fejből nem tudom a napirendem, szerintem kétségbe is esnék, ha nem jegyeznék fel mindent. - Szívesen fotózok bármit a reklámhoz, már persze abban az esetben, ha tetszenek majd a munkáim. Viszont, ha digitális formában szeretnéd, abban nem segíthetek, de ha mondjuk plakátot akarsz, akkor lebeszélhetem a kontaktommal majd a dolgot, biztos összehozná neked is kedvezményesen. Mosolyogtam rá, aztán odaintettem a pincért, hogy kérjek egy kis narancslevet, mert kezdtem megszomjazni a sok beszédtől.
Mivel egyetértett velem, így valamiféle elégedettség hullámzott át rajtam, ráadásul a nevetés is kibukott belőlem, amikor a mondandója végére ért. Nos, igen, ezzel mélyen egyet tudtam érteni, én is szívesebben csináltam, minthogy beszéltem róla. Igazából én a magam részéről soha nem is szoktam megosztani senkivel a szexuális szokásaimat, elég, ha én tudok róluk. Nálam minden rendben van, nincs szükségem senki analizálására. Bár, mostanság nem nagyon volt egyáltalán semmi ilyen része az életemnek és ez kezdett nagyon, de nagyon kiakasztóvá válni, arról már nem is beszélve, hogy mennyire hiányzott. Én nem ilyen voltam, erre most kivételesen hagytam elcsavarni a fejem és tessék! Megint milyen vége lett? Itt vagyok egyedül és eszem a kefét… - Jól van, megbeszéltük! – bólintottam rá vidáman. – Egyébként nem is tudom még mindig, hogy mennyire van bejárás egymás otthonába… - motyogtam magam elé elgondolkozva, ha már így témánál voltunk. Ehhez az egészhez sem tudtam egyelőre hozzászokni még, de ha bejárnának csak úgy a betolakodók hozzánk, az már pláne sok lenne. Jó, Emmát szívesen láttam volna, mert ő nem úgy élt az én elmémben, mint betolakodó farkas, egy a másik falkából, hanem mint régi kedves ismerős. Még szerencse, hogy régen nem volt a falka tagja, különben lehet, hogy nagyon másként alakult volna azóta a viszonyunk. Nem mintha én olyan sok szalmaszálat tettem volna nekik keresztbe, mert nem volt ilyesfajta feladatom, mint a tarkoknak, de azért a lojalitás mégiscsak ott volt bennem is. - Fogalmam sincs, hogy lehet-e! – nevettem fel újra, és gondoltam, hogy amúgy is csak viccelt, így komolyan sem vettem túlzottan a kérdését. Ettől függetlenül még vicces volt egy kicsit elképzelni, hogy ő is ott lakna, és mit szólna Darren, ha kiderülne a kettőnk közös kis estéje. Biztos mondaná a magáét még jó darabig, de ez most valahogy nem hiányzott. Ez az én privát emlékeim közül volt az egyik. – Komolyan közös fürdőt használtok? – kerekedtek el meglepetten a szemeim. – Jézusom, hiszen egy szállodában laktok! Hogy lehet, hogy nincsen külön fürdőszobátok? – rosszallóan ingattam a fejemet, mert ilyen életkörülményeket magamnak el sem tudtam volna képzelni. Nagyon szerettem a lakásomat, semmi pénzért nem adtam volna. - Aha, ők még újak nálunk! – nyugtáztam bólogatva. Sarahról tudtam, hogy miként került hozzánk, Payne meg egyértelmű volt. – Payneről már az előtt is hallottam, hogy farkas lett belőle. A másik bátyám kölyke! – tettem hozzá, felfedve szépen lassan a népes kis családunkat. Úgyis meg fogja tudni előbb-utóbb, ha marad ez a közösség. Na, meg, Ryan vezetékneve ugyanúgy Wainwright, mint az enyém. Már ebből lehet ügyesen következtetni, még ha Darren esetében nem is olyan egyértelmű a dolog. - Remélem, hogy igazad lesz! – mosolyodtam el szélesen újra, szemeimben bizakodó fény csillant. – Lehet, hogy téged majd én magam viszlek fel. Mostanában nem volt időm repülni, pedig nagyon szeretek – vallottam be őszintén és őt szívesen elvittem volna én is egy körútra, majd ha kitalálom, hogy mi lesz az a táv, amit ezeknek a repülőknek be kell majd járnia. Az sem volt természetesen utolsó szempont, hogy időben hogyan fog ez kinézni. Akartam majd hosszabb és rövidebb útvonalakat is kiagyalni, de mire eddig el fogok jutni, lehet, hogy még sok víz fog lefolyni a Chenán. - Ó, szóval rendezvényeket is fotózol? – kérdezősködtem tovább érdeklődően. – Akkor, ha elindul ez a dolog, az első csoportot is fotózhatnád, amint felszállnak – jött a következő ötletem máris, amit nem is voltam rest megosztani vele. Közben elvettem a nekem szánt szalvétát és máris a táskámban kezdtem el kotorászni, hogy adjak egy névjegyet neki. Amint megleltem, már át is nyújtottam. – Majd úgyis én hívlak, de gondoltam azért legyen meg neked is a számom, ha esetleg kedved támadna valamit csinálni. Mondjuk azt a palacsintát megsütni! – vetettem fel vigyorogva, a szalvétát pedig gondosan elraktam, hogy majd később beírhassam a telefonomba. Jelenleg még nem akartam ezzel tölteni most az időt, ha már itt ült előttem. Amúgy is nagyon bunkó dolog lett volna. - Az nagyon jó lenne! – bólogattam, és mikor odaért a pincér, az idő közben kiürült tányéromat odaadtam neki, és kértem még egy vizet. – Még nem gondolkoztam azon, hogy pontosan milyen reklámanyagokat szeretnék, mert még nagyon friss. Amíg nem volt biztos az üzlet, nem akartam beleélni magam, de a szerződés már alá van írva, szóval… - a mondat befejezése helyett csupán a vállaimat vontam meg. – És milyen borzasztó vagyok, munkára akarlak rávenni ahelyett, hogy azt kérném, mesélj magadról. Már a fotózáson túl! – ráztam a fejemet. Ez egy baráti találkozás volt és nem munkaügy, ezt nem szabadott elfelejtenem. Egyszerűen csak élni akartam a kínálkozó lehetőséggel.
- Ez jó kérdés, de én úgy tudom, hogy elméletileg már nem tabu egymás területe. Nem mintha nem szeretném feszegetni a húrt, de még nem volt pofám felsétálni hozzátok. Lenne hozzá elég bőr a képemen, az teljesen bizonyos, és rám még csak nem is igazán neheztelhetne senki, elvégre nem vétettem ellenük, a szememben pedig nem vétség az, hogy hová tartozom. Gondolom, ezzel nem értene mindenki egyet, de nem is kifejezetten szoktam vevő lenni mások véleményére. - Azt. El tudsz képzelni ilyen szörnyűséget? Pislogtam rá már-már felháborodottan, elvégre ez nekem amolyan vesszőparipám volt, és egyenest rosszul voltam a dologtól, márpedig majdnem mindennap jutott pár percem arra, hogy ezen bosszantsam magam. Nem mintha amúgy nem oldottam volna meg már másként eme kérdést, de az igazán nem tartozott senkire, hogy bejárásom van Castor fürdőszobájába, és nem is vagyok rest viszonylag gyakran visszaélni az egykori felajánlásával. - Fogalmam sincs, néha úgy érzem magam, mint egy koliban. Vonok vállat, mert hát, a miértjére még valóban nem kérdeztem rá, csak puffogtam egy sort Castornak, hogy ez mennyire gáz már így, de láthatóan akkor sem vette komolyan a problémámat. Ám mivel most már nem kell párosával járkálni, meg nem is vagyunk röghöz kötve, ezért könnyen lehet, hogy valahol kiveszek majd magamnak egy lakást, és berendezkedem kétlaki életre. Ha más nem, oda majd csak fürdeni járok… ezt a kérdést még mindenképpen át fogom rágni, bár nem akarok elszeparálódni, meg nincs is szükségem ekkora intim szférára, egyedül nem is szeretek élni, csak az a fürdő… Igen, ez nekem tényleg ekkora probléma, sőt, lelki válság. - Őt én is azelőtt ismertem. Nálam dolgozik. Azt inkább nem ecsetelem, hogy mennyire nem jött jól az az időszak, amíg eltűnt, meg nem dolgozhatott nálam a falkája miatt, de most már nem is számít, mert nem kell távol tartanunk magunkat egymástól. Igazán sajnálnám, Payne az elejétől fogva nagyon szimpatikus volt nekem, őszintén, nem is csodálkozom nagyon azon, hogy valaki úgy gondolta, megéri beharapni. Azt azért megjegyzem, hogy ez a Ryan Jenny bátyja, csak egyszer beszéltem vele, amikor az orromra kötötte, hogy Payne nem jön többet dolgozni. Nem mondhatnám, hogy rajongok érte, de ezt inkább megtartom magamnak. Végső soron érthető, hogy féltette a kölykét egy betolakodótól. - Hú, az tök jó lenne. Ezek szerint tudsz repülőgépet vezetni? Bevallom, ezt nem hittem volna. Úgy tűnik, Jenny valóban sokrétűbb, mint az elsőre látszik rajta, valahogy úgy lehetett ezzel, mint én. Rólam is azt feltételezték a legtöbben, hogy egy csinos kis pofi vagyok, semmi egyéb, és ez sokszor jól is jött, még ha amúgy elég bosszantó dolog is. - Igen, gyakorlatilag bármit, amiért eleget fizetne, mert élni ugyebár kell valamiből. Ettől függetlenül szükségem volt néha arra, hogy kicsit elvonuljak, és a természetfotóknak szenteljem az időm, mert még mindig azt szerettem a legjobban, de azzal nem kereshettem pénzt nyilvánvaló okokból kifolyólag. - Persze, nagyon szívesen megteszem, neked ingyen is. Kacsintottam rá, és volt olyan falkatársam, akitől még ennek dacára is lett volna pofám pénzt kérni, de Jenny egyáltalán nem tartozott közéjük. A névjegykártyáját elvettem, és el is tettem rögtön, miután vetettem rá egy röpke pillantást, és persze el is mosolyodtam azon a palacsintás megjegyzésen. - Azt majd akkor, ha áthívsz magadhoz, a Hotelben többet nem sütök, mert ha rájönnek, hogy én voltam a múltkor, ki sem jönnék a konyhából, inkább nem kockáztatok. Nem feltétlenül áll szándékomban meghívatni magam, egyszerűen tényleg arról van szó, hogy nem szeretnék állandóan palacsintát sütni a falkának, bármennyire is imádom ezt a fajta desszertet, másoknak tálalni annyira azért nem buli. - Akkor majd megálmodod, gondolom, nem hajt a tatár, meg aztán, annyi minden van egy új üzlettel kapcsolatban, hogy ilyenkor csak a fejét kapkodja az ember, azon tanakodva, vajon mit felejtett el. Megcsóválom a fejem, amikor borzasztónak titulálja magát, nem értek egyet vele, én sem zárkóztam el a témától, ha nem szeretnék munkáról beszélni, nem tenném, mondjuk, annyira még nem ismer, hogy ezt tudja rólam. - Ugyan… nekem is munkamegbeszélésem volt, szóval adta magát a dolog. Vontam meg a vállam, aztán szusszantam egyet, és elhúztam a szám. Nem nagyon volt olyan, amit megoszthattam volna vele, de végül úgy döntöttem, hogy adok valami olyat, amin lehet csámcsogni, de a betolakodók közül szerintem már mindenki tudja, így nem kell eltitkolnom előlük sem. Most már nem hiszem, hogy bárki fel akarna használni az alfám, öhm, alfánk ellen. - Azért jöttem ide eredetileg, mert azt hittem, itt van az apám... – a Teremtőmre célzok persze, de nem akartam hangosan kimondani, mondjuk, eleve halkabban beszéltem, mert nem épp könnyed esti mese ez a téma a szememben. - … nos, elég hamar kiderült, hogy meghalt, és nem épp békés úton szenderült jobblétre. Castor gondoskodott róla. Egyelőre nem mondtam többet, ezek után szerintem úgyis adja magát pár kérdés, amit feltehet, aztán meglátjuk, kérdezősködik-e, vagy inkább más vizekre akar evezni. Nekem mindegy volt, már tudtam erről a dologról beszélni, azt hiszem, sikerült magamban helyretenni mindent ezzel kapcsolatban.
- Maga a terület nem is, hiszen itt vagyok – tártam szét a kezeimet mosolyogva. – Én inkább magára az otthonra gondoltam. Szerintem sokan nem szívesen engednének be valakit az ellenkező táborból, ha van választási lehetőségük – adtam hangot a véleményemnek, miközben könnyedén megvontam a vállaimat. Szerintem én csak Emmát engedtem volna be a saját kis felségterületemre, de mást nem hívnék meg reggelizni csak úgy, az is biztos. Nem sok ismerősöm akadt közülük, így ez talán nem is olyan meglepő. Biztosan náluk is voltak rendes, jóravaló emberkék, de az sem volt kétséges, hogy olyanok is a soraikba tartoznak, akikkel én semmilyen körülmények között nem szimpatizálnék. A régi falkám a családom volt, de most jelen körülmények között a fele csapatra nem tudtam így tekinteni és az is kétséges volt számomra, hogy egyáltalán lesz-e valaha ez másként. - Nem! – ráztam meg a fejemet és ez alkalommal nem kellett megjátszanom, hogy fel vagyok háborodva. Jelenleg kicsit tényleg fel voltam, mert ezek nem olyan életkörülmények voltak, amilyet első pillantásra gondoltam volna azok alapján, hogy egy szállodában élnek nap, mint nap. Nem is szívesen költöztem volna be ennek tudatában, de volt nekem rendes otthonom, amelyet amúgy sem szívesen hagytam volna hátra. Akkor sem, ha Castor elrendeli, hogy mindenki költözzön ide be. Lehet, hogy nem is lenne hozzá elég szobája a farkasok területén, már ha van itt ilyen egyáltalán. Biztosan van, mert a vendégek csak kapnak külön fürdőt a szobájukhoz, ugye? - Nahát, ezt nem is tudtam róla! – állapítottam meg kicsit meglepetten, amikor elárulta, hogy ő honnan ismeri Paynet. – Mondjuk annyira még nem sikerült vele beszélgetnem, ezt el kell ismernem. Mostanában túl sok volt a zűr meg a változás ahhoz, hogy jobban megismerjem, pedig nagyon kíváncsi voltam rá már akkor is, amikor még csak ember volt – magyaráztam tovább, és most el is döntöttem magamban, hogy a közeli jövőben talán majd sort kerítek egy beszélgetésre a kölyökkel. Biztosan nem válna egyikünk kárára sem, ha egy kicsit összeismerkednénk. Ha igaz az, amit Ryan annak idején mesélt róla, akkor egészen biztos, hogy kedvelném őt. - Látod, ezek szerint még neked is okozhatok meglepetéseket! – nevettem el magam, még a kezeimet is összecsaptam magam előtt egy kicsit. – Egy ideje már megvan a pilóta engedélyem, nagyon szerettem is, de aztán elkezdtem praktizálni és kevés időm maradt. Pedig egy időben sokat jöttem-mentem Anchorage meg Fairbanks között. Vagy árut, vagy embereket szállítottam, de most ott áll a gép kihasználatlanul, úgyhogy jött ez az ötletem. Aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle – és csak beszéltem és beszéltem, mintha le sem lehetne lőni. Nem szégyelltem magam emiatt, régi ismerősöknél talán ez természetes reakció a viszontlátás alkalmával. Azért Emma is egészen beszédes volt, úgyhogy ezért nem éreztem magam kellemetlenül. Meg amúgy sem volt szokásom túl sűrűn, ha már itt tartottunk. - Ó, köszönöm! Ez nagyon figyelmes tőled! – mondtam őszintén, közben szélesen rá is mosolyogtam. Tényleg hálás voltam ezért a szívességért. Nem mintha nem telt volna ki a kis összegyűjtött pénzemből egy efféle beruházás, de maga a gesztus nagyon értékelendő volt és én bizony nem vagyok az a típus, aki erről megfelejtkezik. Nagyon szerettem volna már belevágni az üzletbe és a közös munkába vele most, hogy minden sínre került, legalábbis látszólag. Ez a lehetőség is szó szerint az ölembe pottyant, pedig egyszerűen csak itt ültem és ebédeltem. És tessék, már nem is kell fotóst keresnem, mert van egy és még csak nem is tudtam arról, hogy mennyire közeli ismerős az illető. - Ha lesz rá lehetőség, akkor mindenképpen megmutatom neked az otthonomat, és főzök is neked valamit akkor, de nem csak palacsintát – ígértem meg itt a nagy elhatározások közepette. Komolyan is gondoltam, ami azt illeti, de ez nem csak rajtam múlt. Nem tudtam, hogy a többiek mennyire néznék ezt jó szemmel, nálunk pedig nem akartam belső konfliktust egyelőre. Most fontos volt, hogy összetartsunk, a széthúzás nem volt opció a közeljövőben. Számomra legalábbis semmiképpen sem. Szükségünk volt egymásra. - Nem, tényleg nem hajt semmi, de most már elég céltudatos vagyok ahhoz, hogy minél előbb akarjam csinálni – árultam el még mindig viszonylag lelkesen, a szabadkozásom ellenére is. – Nahát! – mondtam ahelyett, hogy a korábbi megjegyzésére reagáltam volna a munkamegbeszélésével kapcsolatban. – Úgy látszik, hogy ez a Castor nagyon profi ezen a téren… - dünnyögtem magam elé elgondolkozva. – Az egyik előző Atanerkünket is ő küldte át a másvilágra – húztam el a számat, amikor eszembe jutott Vincent. – És ezek után képes voltál pont hozzá csatlakozni? – kérdeztem meglepetten, kicsit elkerekedett szemekkel. – Vagy nem volt jó a kapcsolatod az illetővel? – utaltam a Teremtőjére, még ha magát a szót nem is mondtam ki.
- Világos… Ebbe inkább nem mentem bele, mert úgyis oda lyukadnék ki, hogy ez nekem bizony nem otthonom, egyelőre, aztán ki tudja, később miként lesz, de ez nálam egy hosszabb folyamat. Szerintem farkassá válásom óta egyetlen helyre sem mondtam, hogy az otthonom, egy hotel szoba pedig nem feltétlenül ideális jelölt arra, hogy ez változzon. Mindenesetre, eme véleményem megtartottam magamnak, elég nekem tudnom, hogy ilyen téren mennyire elcseszett vagyok. Ja és igen, olyan hely pláne nem lehet az otthonom, ahol nincs saját fürdőkádam. - Úgy tűnik, én is tudok újat mondani. Vigyorodtam el, elvégre kicsit mókás, hogy egy korábbi őslakosnak egy őslakosról mondok új infót, bár nem állítom, hogy bármelyik betolakodóval kapcsolatban én nem járhatnék ugyanígy. - Szerintem egy tündér egyébként, kevés olyan pozitív személyiséget ismerek, mint amilyen ő. Remélem, nem gyűri meg túlzottan az új élete. Emiatt egy kicsit aggódtam, mert fene tudja, miként fogja viselni, ha először öl embert, bármilyen okból kifolyólag. Nem feltétlenül könnyű megemészteni az ilyesmit. Nekem nagyon sokáig bűntudatom volt, de aztán idővel kikopott belőlem. - Nem egy szokványos tevékenység, annyi szent, de ez tutira olyan dolog, amit én is szívesen megtanulnék. Biztos fantasztikus értés repülni. - Mélázok el a dolgon. - Mármint úgy, hogy te vezeted. Teszem hozzá, mert utasszállító repülőn ültem már, és elképzeléseim szerint össze sem hasonlítható a két dolog. Azt hiszem, ez is felkerül a mit szeretnék mindenképp kipróbálni a jövőben listámra. - Nincs mit. Feleltem, bár van egy fajta stílusom, ami nem feltétlenül kedvelhető mindenki számára, és a nőkkel nem is jövök ki mindig túl jól, sőt, de Jenny az más, vele olyan startunk volt, ami miatt nem tudom nem kedvelni. Nem hinném, hogy tudna olyat csinálni, amiért esetleg jó nagy ívben elkerülném, vagy bunkóznék vele. - Az tök jó lenne. Biztos remek a főztöd. Ez lehetséges, hogy némi elfogultságot jelentett az irányába, de úgy voltam vele, hogyha a palacsintáját szeretik, ott már nagy baj nem lehet. Jó palacsintát sem olyan egyszerű csinálni, ettem én már olyat, amitől majdnem vattát köptem, olyan vastag volt a tésztája, és meglehetősen elaprózták a töltelélet is. - Ezt nem tudtam. Bár ez nem újdonság, sok mindent nem tudok én még, meg kifejezetten nem is érdekelt, mik zajlottak itt a múltban, és még jó, hogy nem lovalltam bele semmibe magam, így nem utálom a másik bagázst, és részemről tiszta lap van. Ettől még persze egy vagyok a betolakodók közül, szóval velem szemben ez már nem feltétlenül áll, de ez meg igazából nem zavar. - Ez kicsit… bonyolult. Hajaj, képes voltam hozzá csatlakozni, egészen sok értelemben, de ezt természetesen nem fogom kicsacsogni, mert nem publikus információ. - Igazság szerint, semmilyen kapcsolatom nem volt az illetővel. Detroitban hagyott az ottaniaknak gondolkodás nélkül, és soha többet vissza se nézett. Bár őt kerestem, mikor ide jöttem, és sosem tudtam eldönteni, hogy tulajdonképpen melyik érzésem erősebb az irányába, a gyűlölet, vagy a szeretet, de miután megtudtam, mennyit ártott itt mindenkinek, nem igazán éreztem már úgy, hogy sokat vesztettem azzal, hogy nem volt része az életemnek. Fejtem ki egészen őszintén, még magamat is meglepem a dologgal, már elég rég nem beszéltem erről, és talán kicsit jól esik beszélni róla valakivel, aki nem ismerte Toddot, és nem az sír le róla rögtön, hogy méreget, vajon én is olyan elmebeteg állat vagyok-e, mint ő volt.
- Igen – bólogattam egyetértően. Tényleg tudott újat mondani, mert nem beszélgettem még sajnos annyit Paynenel, hogy tudjam, hol dolgozott előtte. Mondjuk, igazából akkor sem tudtam volna, hogy Emma kicsoda, ha hallok róla órákon át tartó litániákat. Ha az arcát nem láttam volna, akkor soha nem jövök rá, hogy a név vajon kit takarhat, meg sem fordult volna a fejemben, hogy esetleg ismerhetem. Az meg pláne nem, hogy mégis életemnek melyik szakaszában volt ő rám akkora hatással, hogy még mindig élénken éljen az emlékeim között az az este. - Valamennyire sajnos biztosan meg fogja gyűrni. Amikor mostanság láttam futólag, ez nem látszott rajta, de még nem olyan régóta él közöttünk… - húztam el alig láthatóan a számat. Sejtettem, hogy Emma mire gondolt, és én is nagyon reméltem, hogy erre nem kerül majd sor. Talán naivitás volt részemről, hiszen az életben nekem is bőven kijutott rossz élményekből, de egy időben újra pozitívan álltam hozzá a dolgokhoz. Mostanra persze megint változott, úgyhogy előbb-utóbb szerintem Payne esetében is elég váltakozó tendencia lesz a pozitív világszemlélet. Persze arra is van esély, hogy nagyot tévedek, talán én örültem volna neki a legjobban. Egyébként bármikor szívesen elbeszélgetnék vele, ha gondjai vannak. Attól még, hogy a szexualitásra szakosodtam, tökéletesen alkalmas voltam az egyszerűbb, vagy inkább hétköznapibb problémák kitárgyalására is. Míg gondolataimba merültem, addig kicsit elkanyarodtunk a kényesebb témáról olyan irányba, amit sokkal jobban szerettem. Persze, ha a hobbimról kellett beszélni, az valahogy soha nem okozott különösebben nagy gondot. Most is majdnem fülig szaladt az szám és bőszen bólogattam is mellé. - Igen, tényleg fantasztikus. Igaz, hogy nem vagyok oktató, de talán megmutathatom majd neked, ha sort kerítünk erre – ajánlottam fel lelkesen, ezt még úgysem próbáltam ki soha. Az volt a fő hozzáállásom az élethez, hogy egyszer mindent ki kell próbálni, és én élni is akartam az efféle lehetőségekkel. Csak nem fogunk lezuhanni, igaz? Ugyanúgy ott ülnék Emma mellett, csak éppen nem az én kezemben lenne az irányítás. Még mindig jól esett a felajánlása, és reméltem, hogy remekül fogunk tudni együtt dolgozni, ha eljön az ideje. A nagyon közeli jövőben szerettem volna erre sort keríteni, úgyhogy biztos voltam benne, hogy hamarosan keresni fogom őt a részletek miatt. Már most izgatott voltam egy kicsit, csak tudnám, hogy miért! Olyannyira gondolkoztam, hogy csak mosolyogva bólogattam a főztöm dicséretére, holott még nem is evett általam készített ételből soha. Talán ettől esett még jobban, hogy egyáltalán kinézte belőlem a tehetséget ezen a területen is. - Nem lepődöm meg, biztosan nem tartotta elég érdekesnek ahhoz, hogy erről beszélgessen veled. Nekünk mindenesetre elég nagy csapás volt. Aztán kaptunk női vezetőket is, de egyikük sem volt túlzottan jó a pozíciójában, szóval végül Darren vette át a szerepet – vontam meg a vállaimat. Most már nem okozott gondot beszélni róla, mert elmúlt, ráadásul a helyzet is megoldódott azóta ugyebár. Igaz, hogy csak nemrég, de már nem a bátyám vállára nehezedett ez a súly, és ez látszott is rajta. Ugyanannyira örültem ennek, mint amilyen szomorú voltam amiatt, hogy be kellett hódolnunk egy másik falkának, holott mi régóta itt voltunk már. Én magam is, nemhogy az egész falka! - Ha nem akarod elmondani, akkor nem muszáj! – mondtam azért gyorsan, mert tényleg nem akartam kényszeríteni rá, ha kellemetlen élményei voltak. Ám ezt követően mégis beavatott, úgyhogy figyelmesen hallgattam végig és időnként kicsit bólogattam közben. – Ismerős a dolog. Nekem sincs jó viszonyom a Teremtőmmel, csak ő még életben van, ráadásul nem olyan régen a városba érkezett – szusszantam egy nagyot, mielőtt ideges lennék. – Azt reméltem, hogy soha többé nem kell majd látnom. Amikor utoljára néztem a szemébe, akkor a koncentrációs táborában akart kivégeztetni sortűzzel – egyszerűen mondtam neki, de az arcomon átsuhanó árnyat láthatta. Életem egyik legrosszabb élményébe avattam be, de már nem volt olyan nehéz. És, ha már ő is megtette, akkor viszonoztam, még ha nem is volt rá kíváncsi.
- Még nincs is itt az ideje. Már szerintem persze, aztán ki tudja, hogy vélekedik róla Ryan. Nem zavar, hogy rájön, tudom a másik bátyja nevét, nem egy nagy titok szerintem, találkozni nem találkoztunk, de közölte velem, hogy Payne nem jön dolgozni, mert vérfarkas lett. Őslakos. Azóta persze változott a felállás, de ezen okból kifolyólag érthető módon nem lopta a szívembe magát a hím. Ezt viszont nem fogom elárulni Jennynek, nem szeretnék fölösleges feszültséget, azt utálom. Hiába vagyunk érett, sokszorosan… felnőttek, a család az sokszor felülír bármilyen szimpátiát. Nem kockáztatnám a kevés női jó kapcsolatom közül egyiket sem. - Az szuper lenne. Te legalább nem rádnád a számba emészthetetlenül a folyamatot. Gondolom… Néha iszonyatosan fel tudnak húzni ezek a hiperokos egyedek, akik azt hiszik, hogy attól, hogy valaki nem ért az ő szakterületükhöz, máris agyalágyult. Kicsit talán túlzok, de sokszor így éreztem, ha nem magamtól akartam valami újat tanulni. Nem vagyok egy gyengeelméjű teremtés, sőt, rohadt gyorsan forog az agyam, más tészta, hogy nem reklámozom, mivel fiatal vagyok, több esélyem van, ha ostobának néznek, de az emberek már hagy ne… Szóval jobban értékeltem volna, ha Jenny mutatja meg, vagy tanítgat, nekem az is jó, ha csak az alapokra, legalább a szájbarágós részeket ne kelljen mástól elviselnem. Nem, nem vagyok egy könnyű eset, sosem voltam, és ezen nem is áll szándékomban változtatni. Uhh, azt inkább nem firtatom, hogy én mikről beszélgettem Castorral, mert igazság szerint a csatlakozásomat követő lejelentkezésem némely pontján kívül aligha esett köztünk túl sok hivatalos szó. Anchorageban öntötte ki kicsit a lelkét, de sok témát akkor sem érintettünk, inkább lazítottunk. Meg is értem, mert feltételezéseim szerint én vagyok jelenleg az a személy Castornak, aki mellett képes erre, így hát egyértelmű, hogy nem nagyon akar a falkakérdésekről beszélni, ha velem van. Én pedig ezt nem fogom zokon venni, bár most már nem egyszerű falkatag vagyok, hanem Kanguyak, de úgysem felé tartozom elszámolással. - Nem mondom, hogy nem tartom magam feministának, de ezzel úgy vagyok, hogy a mi vezetőnk csak férfi lehet… Valahogy a nőkben nincs meg minden, ami ehhez kell, még ha fáj is az ilyesmit beismerni. Szerintem röhejesek a nőstény alfák, de nyilván csak azért gondolom így, mert a nőstények nagy részét rühellem, s ha már így, hát tisztelni sem tudnám őket. Akik meg jó arcok, azok pont ebből kifolyólag nem feltétlenül lennének jók egy falka élére. Mindenesetre, ebbe a témakörbe nem akarom mélyebben beleásni magam, mert lehetséges, hogy napestig erről beszélnénk. - Én beleszerettem… még emberként. Annál nagyobb volt a pofon, mikor lelépett. Egy életre elintézte, hogy gondjaim legyenek a kötődéssel, és soha az életben ne akarjak többet közel kerülni senkihez. Ezt eddig csak Marknak mondtam el, nem is tudom, hogy miért teszem, de kifejezetten nem érdekel, jól esik valaki másnak kis kiönteni kicsit a szívem, mert azért az van nekem is, még ha nem is tűnik úgy néha. - Az igen. Akkor a tied is egy elmebeteg seggfej? Vagy mi oka volt ilyesmit tenni? Rándul meg a szám széle. Engem legalább megöletni nem akart az a pöcs Todd, nem mintha ez felmentené a bűnei alól, egyáltalán nem, de azt hiszem, akkor még szarabbul érezném magam. - Hogy úsztad meg? Persze, csak ha nem túlságosan kellemetlen beszélned róla… Nem vagyok a tapintat és az empátia szobra, de azért azt egyértelműen látom, hogy ez a téma finoman szólva sem tartozik a kedvencei közé. Nem fogok megsértődni, ha több szót nem akar ejteni róla.
- Hm, tehát ismered Ryant is – nyugtáztam a dolgot, ajkaimon apró mosoly jelent meg. Nem kerülte el a figyelmem, hogy nem volt túl lelkes az emlegetésétől, így azt sejtettem, hogy a megismerkedésük nem lehetett valami felhőtlen. Inkább nem kérdeztem most rá, ez az ő dolguk volt. Ha majd mindenképpen meg akarom tudni, hogy mi történt, majd megkérdezem a bátyámat, aztán vagy elmeséli, vagy nem. Annyira csak nem lehetett életbevágó, különben már eljutott volna az én fülembe is. - Nem, tényleg nem! – ráztam a fejemet nevetve, egyetértően. Tényleg nem hiszem, hogy a szájába akartam volna rágni, miként kell repülőt vezetni. Az igazság az, hogy szerintem egyáltalán nem volt olyan nagyon bonyolult, bár az elméleti tudás nem ártott a rázósabb helyzetekben, de nem tartottam valószínűnek, hogy Emma hirtelen sutba vágna mindent és pilóta válna belőle. Akkor bizony tanulnia kéne rendesen, de egyszer megpróbálni elvezetni egy ilyen masinát szerintem még neki is menne így, nulla előzetes tudással és tapasztalattal. Vagy legalábbis én elmagyaráznám neki szépen és érthetően, hogy mit hogyan kell, aztán oldja meg. Azt hiszem, hogy nem lennék túl jó tanár, már most láttam. - Igen, én is ezzel értek sajnos egyet – bólogattam Emma véleménye hallatán. – Pedig igazán szeretem, ha a nőket elismerik és önállóak tudnak lenni, de valahogy arra sohasem törekedtem, hogy vezető váljon belőlem. Biztosan bennem van a hiba, vagy nem vagyok elég ambiciózus, de én úgy gondolom, hogy nem nekem való az. Más vagyok, mint Darren, de ebben mégis nagyon hasonlítunk – jutott csak most eszembe, és ez a felismerés egészen jól érintett. Ahhoz képest, hogy igazából nem voltunk vérrokonok, tényleg elég sokban hasonlítottunk egymásra, és talán pont ezért volt olyan közeli a kapcsolatunk. Mert muszáj volt valaki, akire támaszkodhattunk a bajban. Igaz, hogy nekünk több ilyen személy is akadt szerencsére az életünkben, de a mi kapcsolatunk akkor is elég egyedi volt és utánozhatatlan. Pótolhatatlan, hogy nagy szavakat mondjak. Kíváncsian hallgattam a továbbiakban a történetet, és kezdett kísértetiesen emlékeztetni arra, ami velem történt meg. Rosszallóan húzgáltam a számat, ezzel is jelezve, hogy mennyire nem tetszett mindaz, amit hallanom kellett most Emma szájából. Csak akkor szólaltam meg, amikor úgy éreztem, hogy lezárta a dolgot és elmondta, amit szeretett volna. Véletlenül sem akartam félbeszakítani a gondolatmenetét, azt én is utáltam. Mindig elfelejtettem végül, hogy mit akartam mondani előzőleg. - Szinte már nevetségesnek találom, hogy mennyi közös van bennünk – szavaim ellenére azonban nem nevettem, inkább csak egy szomorkás, megértő mosolyt küldtem a velem szemben ülő nőstény felé. Ahogyan neki, úgy nekem is jól esett kicsit kibeszélni ezt magamból, mert általában nem hangoztattam úton-útfélen az életem történetét, a rossz döntésekkel együtt. – Én is még emberként szerettem bele. Az apám Oroszországba adott férjhez… egyébként francia vagyok – tettem hozzá az egyértelműsítés kedvéért, mivel többek között ezt sem tudhatta rólam. Már rég nem használtam az igazi nevem, mintha az egy másik élethez tartozott volna. – Tehát már férjnél voltam, amikor találkoztam ezzel a férfival. Herceg volt és elbűvölő, teljesen levett a lábamról és rávett, hogy megszökjek vele. Akkor azt hittem, hogy én is akarom, de aztán minden elromlott – ahelyett, hogy tovább mondtam volna, csak megráztam a fejemet és inkább ittam egy korty vizet. - Ennél szebben nem is mondhattam volna! – a téma ellenére elnevettem magam. – Igen, egy elmebeteg seggfej – bólogattam tovább. – Egyébként nem tetszett neki, hogy nem akartam embereket kínozni, így leendő tisztből rab lettem, a rabokat pedig ki kell időnként végezni – vontam meg a vállaimat, mintha semmiség lenne, pedig nem volt az. Életem egyik legrosszabb napja volt, és ott talán meg is halt valami bennem, de ami újjáéledt belőle, az sokkal jobb volt. – Nem, ennek köszönhetem a családomat. Úgy sikerült megúsznom, hogy Darren jött, mint egy dühöngő őrült, és megtámadta a Teremtőnket, engem pedig a család már akkor is meglévő tagjai kimenekítettek. Nem egy izgalmas történet, de utána minden sokkal jobb lett, úgyhogy én nekik köszönhetem, hogy nem vágott el bennem semmit annyira az a rohadék, mint nálad a tiéd. Nekem nem okoz gondot közel kerülni másokhoz, ha azok megérdemlik a figyelmemet – vallottam be őszintén, de úgy voltam vele, hogy ez még mindig nem jelenti azt, hogy könnyedén osztogatnám a bizalmamat és naiv lennék. Egyszerűen csak nem voltam képtelen arra, amire a normális embereknek szüksége van.
- Az túlzás, egyszer beszéltünk telefonon. Annyi meg részemről elég is volt, hogy ne nagyon akarjam jobban megismerni, még ha az eszemmel meg is értettem, miért nem engedhette egy darabig Paynet a közelembe, a munkám miatt nagyon is zabos voltam. Akkora féreg meg sosem leszek, hogy olyanokat bántsak, akiket tényleg kedvelek, Payne pedig ezen kevesek közé tartozott. - Nekem sem való, mármint, természetesen az üzletemet elvezetem, de ahhoz értek. Ebben az értelemben viszont eszembe sem jutna. Tragikus lenne. Csóváltam meg mosolyogva a fejem, nem mintha reális lenne egyáltalán elképzelnem ennek lehetőségét, csak épp nem is akartam. Nincsenek nagyravágyó terveim, meg aztán, én kifejezetten elégedett vagyok az Alfánk személyével. Mondjuk, most a csapat nagy része bizonyosan nem viseltetik hozzám hasonlóan a dolog iránt, de nem hibáztattam őket. Meglehetősen érdekesnek tartottam, hogy Jenny szavai szerint Darren nem is akarta vezetni a falkájukat, kíváncsi lettem, hogy akkor mégis miként került az élére, de most nem tértem erre ki, maradjon téma későbbre is. Nem akartam, hogy esetleg azt higgye, puhatolódzok, vagy valami. Nem, eszemben sem volt. Felvontam a szemöldököm, aztán csak mosolyogva bólintottam. Nem zavart sosem, ha találkoztam egy rokonlélekkel, még ha nem is voltunk alapvetően hasonlóak, de az életünk egyes történéseiben fellelhetők az átfedések, mik végül oda vezettek, ahol most vagyunk. Most én hagytam, hogy végigmondja, elvégre, így illett, de ahogy hallgattam a szavait, kezdtem érteni, hogy mennyire igaza van. Én is elszöktem volna bárhová Toddal, bár ő nem akart magával vinni. Azaz, szerintem először akart, ám az első akadály elég volt neki, hogy hátrahagyjon. - Istenem. Férfiak. Most komolyan, nem hogy örült volna, hogy egy nő nő az oldalán. Sosem fogom megérteni őket, éljek bármeddig is. Csóváltam meg a fejem, bár ez talán vicces volt a számból, mert sok tekintetben nagyon is pasisan viselkedtem. Példának okáért, ha valakit akartam, azt megszereztem magamnak, és igencsak lazán kezeltem az erkölcsöket, de én sosem bántam. A jó kislány szerepét nem rám szabták, és kész. - Örülök, hogy a te történetednek végül happy end lett a vége. Én nem igazán tudom, milyen az, ha valakinek családja van. Egykor persze tudtam, bár akkor meg nem értékeltem eléggé, most pedig már késő. Talán ezért fordult már meg párszor a fejemben, hogy beharapjak valakit, de senki sem akadt, akivel végül szívesen megtettem volna, és összességében még biztosan nincs itt az ideje. Majd ha egy kevés komolyság és több felelősségérzet szorult belém, esetleg belevághatok. - Nekem sem okoz gondot, már persze, a felszínen, de esetemben a látszat szinte mindig csal. Nem véletlenül vagyok Kanguyak, annyit hazudtam már össze életemben ilyen téren, hogy néha én is elhiszem, hogy a simulékony modorom mögött valódi szimpátia, esetleg kötődés van.
Azt azért megjegyeztem magamban, hogy Ryanhez már volt némi szerencséje Emmának, bár még mindig nem voltam meggyőződve arról, hogy mindez pozitívan sült el. Persze attól még, hogy a hím a családtagom volt, nem jelentette azt, hogy mindenkivel jól ki kell jönnie. Lehetetlen is lett volna, engem meg annyira nem érdekelt az ő életük, hogy mindenkivel puszipajtássá tegyem őket. Majd, ha szeretnének változtatni a dolgon, az a kettejük feladata lesz és kész. Ezzel magamban le is zártam rövid úton a témát. - Azt hiszem, hogy akkor is, ha én próbálkoznék meg vele. Nem lenne egészséges, ha hirtelen ennyi hatalom kerülne a kezembe, mert én úgysem vagyok az a szigorú, szabályokhoz megrögzötten ragaszkodó típus – mosolyogtam rá. Szerintem nem mondtam újat, erre már magától is rájöhetett, hiszen nem volt nehéz felfogású. Mélyen egyet kellett értenem vele, és nem is akartam magamat sztárolni, hogy márpedig én biztosan el tudnék vezetni egy falkát. Fenéket, hiszen Darrennek sem ment, márpedig mi sok tekintetben hasonlítottunk egymásra, még ha sokszor úgy is tűnt, hogy kettőnk közül csak nekem nőtt be a fejem lágya. Akár fordítva is lehetett volna a korunk, a viselkedésünket tekintve, de sajnos nem volt. Miután belefogtam a nagy mesélésbe, örültem neki, hogy nem állított le. Simán végigmondtam volna úgy is, de jobb ezen gyorsan túllenni. Egyrészt jól esett egy kicsit kibeszélni magamból, másrészt meg úgy gondoltam, hogy vagyunk olyan jó viszonyban, hogy megoszthassam vele lelkiismeret-furdalás nélkül életem egyik szakaszát. Egy olyan szakaszát, ami elég nagy hatással volt rám, mégis nagyon szerettem volna már megszabadulni még az emlékétől is. Azt hiszem, hogy ehhez még sok évszázad fog kelleni és sok más, olyan eseményre is szükségem lesz, amelyek pozitívan hatnak rám és teljesen kitörlik belőlem az efféle tragikus élményeket. Bíztam benne, hogy lesz rá lehetőség, de kitudja, igaz? - Hidd el, én sem értem őket – sóhajtottam fel lemondóan, de azért ajkaimon most is ott ült egy mosoly. Ezzel akartam elűzni a kellemetlen témának még csak az emlékét is, attól függetlenül, hogy még mindig beszéltem róla igazából. – Egyébként volt neki másik nő is az oldalán, és a legtöbb személyt az életében emberszámba sem vette szerintem. Azt hittem, hogy ami közöttünk volt, az igazi, de elég volt több időt eltöltenem vele ahhoz, hogy rájöjjek a naivitásom mértékére – tényleg hihetetlen volt még mindig, hogy mennyire félreismertem. Nem az én hibám, ez nyilvánvaló, mert nagyon mézes-mázos fazon tudott lenni, ha az kellett éppen a céljai eléréséhez. Csoda hát, hogy megtévesztett engem, mint fiatal, esendő nőt? - Ez azért egy kicsit szomorú – mondtam őszintén, és reméltem, hogy nem vette úgy, hogy szánakozom miatta. Nem erről volt szó, egyszerűen csak tényleg így gondoltam. Nem szoktam köntörfalazni amúgy sem, csak ha feltétlenül muszáj. – De sosem tudhatod, hogy a jövőben mi fog történni. Tudom, bele se kezdj abba, hogy szerinted neked sosem lesz rendes családod, mert máris egy falka tagja vagy! – jelentettem ki. – Ugyan azt nem mondhatnám, hogy a két tábor összetart, de a miénk mindenképpen olyan, mint egy hatalmas család. Talán egyszer mind olyanok leszünk, bármilyen hihetetlennek tűnik is – igen, lehet, hogy már megint naiv vagyok, de jobban örültem volna ennek a végkifejletnek. Békés lenne, amit én valamilyen szinten igényeltem is, ha már más választásunk nem volt. Természetesen az lett volna a legjobb, ha a másik falka elmegy innen, de ennek ugyebár már mindegy. - Nagyon kis titokzatos vagy te! – nevettem el magam. – Azért remélem, hogy most, hogy találkoztunk, többször össze fogunk még futni – őszintén bíztam ebben, ezért is mondtam most el neki is. - Legalább egy személlyel legyen valamiféle pozitív kapcsolatom közületek - gondolkoztam hangosan. Nem bántam volna azt sem, ha másokkal is jutunk valamire, de telhetetlen nem leszek. Kezdetnek ez is tökéletes.
- Na, az én sem vagyok. Sőt, ha már itt tartunk, szeretek inkább lázadni ellenük. Mondjuk itt eddig sokkolóan jó kislány voltam, már a magam szemében, de tudom, hogy hol van a kutya elásva, pontosan ott, hogy Castorral kokettálok, s ha már ő az alfám, akkor annyit igazán megtehetek, hogy nem húzom ki a gyufát. Már nem ilyen értelemben. Ez az egyetlen szerencséje, hiszen valamiért mióta ismerem, azon vagyok, hogy elűzzem azt a morcos ábrázatát, és a kötelességei mellett vidám pillanatokat is hozzak az életébe. Csak bólogatok, mit sem törődve ama ténnyel, hogy mi még nagyobb rejtély lehetünk a férfiak számára. Hozzátenném, a férfiakat még mindig inkább érteni vélem, mint egyes nőtársaimat, de hagyjuk is, ezt kár boncolgatni. A saját nememmel általában nem jövök ki túl jól, mert a többségüket rendkívül ostobának és felszínesnek tartom. Kész szerencse, hogy a falkában zömmel értékelhető egyedek vannak. - Kezet foghatunk akkor. Én is úgy voltam vele, hogy ami köztünk volt, az igazi és különleges, hogy tényleg szerelem. Félelmetes, mennyire naiv voltam, bár bevallom, akkoriban egész más jellemvonásokkal rendelkeztem. Ritkán, de hiányzott az a sebezhető kislány, egyszerűbb volt minden, ő nem volt még megtörve, voltak álmai, reményei. Gyereket sosem akartam, de férfit az oldalamra igen. S mekkora volt a csalódás, mikor végül megkaptam, te jó ég. - Ez van, nekem ilyen lapokat osztott az élet. Vonok vállat, mint nem kifejezetten érdekelne a dolog, és valahol tényleg hidegen hagy már, persze, sosem leszek elégedett azzal, hogy így esett meg, de megváltoztatni már úgysem tudom, s végsősoron csak eljutottam így is ide, és teljesen jól érzem magam a bőrömben, kár hát a múlton keseregnem. - Nem szándékoztam, nem vagyok egy pesszimista jellem. Azzal is épp annyira tisztában voltam, hogy egy falka tagja vagyok, bár azt senki sem tudja, hogy Castorral úgy szólt a megállapodásunk, hogy akkor megyek el, amikor akarok. Következmények nélkül. Egy kis részem szeretné azt hinni, hogy nem akarna elengedni, de a nagyobb részem biztos abban, hogy állná a szavát. - Úgy legyen, a legtöbbekkel ellentétben én nem találom ezt olyan lehetetlen dolognak, de nyilván azért, mert nem vettem részt az összetűzésekben. Természetesen, ha adtak volna ellenük feladatot, megteszem, de attól még utálni nem tudok addig valakit, míg nem ad rá okot. Az ellenszenv más tészta, de esetemben arról sem beszélhetünk. - Egy nő legyen titokzatos, nemde? Kacsintottam nevetve, jót tett most nekem ez a találkozás, kétségtelen, ki hitte volna, hogy ennyi év után sem kopik ki a szimpátia, holott tulajdonképpen nem sokat beszélgettünk akkor, mégis, most úgy viszonyulunk egymáshoz, mintha azóta is összejárnánk. Ilyen nem sűrűn esik meg az én életemben, szóval értékeltem. - Rajtam nem fog múlni. Te… nem lenne kedved egyszer elugrani velem Anchorageba? Kicsit körülnézhetnénk, meg mindig ki akartam próbálni a csúszdaparkot. Persze, lehet inkább akkor kéne, ha majd melegebb lesz, mondjuk fedett… szóval nem tudom. Majd meglátjuk, már ha benne vagy.
- Igen, erre már valahogy magamtól is rájöttem. Vagy legalábbis következtettem, ezek szerint jól – vigyorodtam el szélesen, a válasza hallatán. Úgy látszik, hogy ebben tényleg nagyon is hasonlítottunk egymásra, de legalább nem küzdöttünk felsőbbrendűségi komplexussal. Én igazán örültem neki, tényleg. Legalább Castornak miattunk igazán nem kellett aggódnia, bár amúgy sem hinném, hogy túl sok álmatlan éjszakát okoztunk volna neki azzal, hogy tartson az általunk elkövetett hatalomátvételtől. Egyikünk sem lett volna elég hozzá, és talán még ketten sem. Ostoba meg nem vagyok, mint már oly sokszor bebizonyítottam, ráadásul öngyilkos hajlamokkal sem voltam kénytelen szembenézni. - Azt hiszem, hogy ez minden nő életében előjön, amíg elég fiatal és naiv ahhoz, hogy higgyen az ilyesmiben – mosolyogtam, mert mást nem tehettem. Tökéletesen így gondoltam, és sajnos szerintem igazam is volt. Nem is tudom, hogy hány lány eshetett még ugyanabba a hibába, amibe mi. Valószínűleg nagyon sokan, és még sokukkal meg is fog történni a jövőben. Talán ez kell ahhoz, hogy valaki felnőjön úgy igazán. Én a magam részéről igazán kihagytam volna, bár jobban belegondolva ez vezetett a mostani életemhez, amivel meg igazság szerint az égvilágon semmi bajom nem volt. Kialakítottam egy viszonylag remek életet, amiben jól éreztem magam. Erre nem lett volna lehetőségem, ha esetleg nem csábulok el és maradok a férjem mellett. Talán lettek volna gyerekeink és egy idő után jól ellettem volna vele is, de boldogságot nem tudom, hogy érezhettem volna vagy sem. - Igen, azt hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje – bólogattam a lapokkal kapcsolatos megjegyzésére. – Ennek azért mindenesetre örülök! – jelentettem ki elégedetten. Sok olyan eset volt már, amikor az általam elmondottakhoz volt hasonló a reakció, és most nem akartam még egyszer végighallgatni ugyanazt a mesét. Csak ezért bátorkodtam előre szólni, de ezek szerint teljesen felesleges volt az aggodalmam. - Én is jobban szeretek pozitívan tekinteni a jövő felé – tettem még hozzá elgondolkozva, elmerengve kicsit azon, amiről éppen beszélgettünk. - Igen, szerintem is ezért – értettem egyet vele, hiszen biztosan másképp állt volna az egészhez, ha ő is részese lett volna ennek az egész konfliktusnak már a kezdetektől fogva. Igazából örültem neki, hogy nem volt itt, mert akkor biztosan nehezebb lett volna nekem is minden. A tudat, hogy egy baráttal, vagy legalábbis kedves ismerőssel kellett volna szembekerülnöm, egyáltalán nem tetszett volna. Ezt anélkül is tudtam, hogy megtörtént volna. - Igaz, egy nő mindig legyen titokzatos egy kicsit – nevettem fel már megint. Én is szerettem, ha lapulhat még valami a tarsolyomban és nem teregetek ki minden kártyát. – Komolyan?! – kérdeztem vissza meglepett, elkerekedett szemekkel. – Nagyon szívesen, tetszik az ötlet! Amúgy is szívesen benne vagyok az ilyenekben – fűztem hozzá, közben nemtörődöm mozdulattal legyintettem is egyet. – Átmehetünk a repülőmmel és akkor megmutatom, hogy kell vezetni. Két legyet ütünk egy csapásra. Hogy tetszik ez így? – máris belelkesedtem, amit nyilván ő is látott rajtam, mivel meg sem próbáltam leplezni. Remek ötletnek tartottam, hogy közösen csináljunk valamit, hiszen egy jó barátnőből sosem elég.
- Én ezt mondjuk levetkőztem egész hamar, de épp elég volt az az egyetlen alkalom is. Nem mondom ki, de a farkassá válásom megoldotta ezen problémáimat, főleg, hogy a kis szuka bennem már az első perctől kezdve nem arról volt híres, hogy ragaszkodna a monogámiához és a fene nagy érzelmekhez. Én pedig könnyedén azonosultam vele, ezzel megkönnyítve mindkettőnk számára az összecsiszolódást. Nem mondom, hogy néha nem jut eszembe, hogy vajon milyen lenne megint szerelembe esni, de csak alapos körültekintés mellett, hogy biztosan ne essek pofára, de egyrészt, ez nem lehetséges, másrészt jó nekem így, kötöttségek nélkül. Nem tudnám elviselni, ha egy férfi bármiben is meg akarná nekem mondani, mit tegyen. Eltekintve persze a falkában szükséges dolgok kérdéskörétől. - Másképp szerintem nincs is értelme. Mi a fenének keseregni? Változtatni úgyis csak mi tudunk a dolgokon, bár vannak befolyásoló tényezők, de nem olyanok, amiket ne lehetne megkerülni. Én szerettem hinni, hogy a magam ura vagyok, és ha valamire vágyom, megszerzem, ha valamit eltervezek, megteszem. Nincs is ennél magától értetődőbb, nemde? Egész egyszerűen arról volt szó, hogy sosem kérdeztem meg senkit, ha valamit akartam, megtettem, és viseltem a következményeit. S igen, nem épp mellékes szempont, hogy én általában élvezni szoktam a büntetéseket. - Ennek a magam részéről örülök, mert utálom a fölösleges feszültséget. Más, ha valakinek nem csípem a búráját, és kóstolgatom úton-útfélen, míg végül nekem nem ugrik, de az nem kenyerem, hogy kényszerből érezzek ellenszenvet valaki iránt. Csak mert valaki utálja, vagy ártott neki. Nekem ez nem megy… Tudtam úgy csinálni, ha nagyon akartam, és ha azt kapnám parancsba, hogy egyetlen őslakossal se álljak szóba, valószínűleg megtenném, bár lehet, csak egy alapos verés után, de attól még nem utálnám őket. - Már miért ne lenne komoly? Vontam fel a szemöldökömet rögtön, nekem nem szokásom csak úgy a levegőbe kérdezni. Egyrészt egyébként is jó, ha minél többet szaglászunk arra, másrészt pedig imádtam a csúszdákat, de ezt a kis titkomat fedje egyelőre jótékony homály. - Szuper lenne! Remélem, nem zuhanunk majd le útközben. Húzódott vigyor a vonásaimra, egyébként, autót vezetni nagyon szerettem, és a kicsikémet is imádtam, de most engedek a repülőgép kísértésének, és kipróbálom azt is. Úgy vélem, egyébként is hasznos az ilyesmi, bár lehet, helikoptert célszerűbb lenne, azokkal kicsit könnyebb leszállóhelyet lelni. Viszont, nem tudom, hogy ilyesmit lehet-e a környéken találni, de majd utánanézek. - Akkor már csak a mikor a kérdéses, ilyen nagy hóban lehet, nem kellene erőltetni… mikor is vonul el a nagy fehérség? Te biztosan tudod. Néztem fel az arcába, szokatlanul jól éreztem magam a társaságában, már ahhoz képest, hogy nőből volt, de ennek bizonyára ahhoz a feledhetetlen esténkhez is köze volt.
Kezdőlap
