- Rendben, köszönöm szépen. - Azzal hagytam is, hogy nyugodtan elfogyasztassa az ebédjét, én meg munkához láttam így az utolsó egy órára. Irtó lassan telt az idő, de csakis azért, mert már úgy éreztem, hogy készen állok elé állni illetve ülni, és közölni a tényt, hogy 99% az esély arra, hogy most épp a porontyával beszélget. Kivittem az utolsó számlát is, majd hátramentem és az öltözőbe átvedlettem a normális ruhámba. Na nem mintha a pincér cuccot nem szeretném, mert végül is elegáns, de azért a sötétkék zakó és a fehér póló mégiscsak jobb a pingvin viseletnél. Ahogy elkészültem mindennel már mentem is ki a tanár úrhoz, hogy ne várassam meg soká. - Mit szólna egy kis sétához a parkban vagy egy picivel nyugodtabb helyhez, mint ez? - pillantottam a nyüzsgő emberekre, akik körülöttünk szüntelenül duruzsoltak.
Max megérkezett, immáron utcai ruhában, és tettre készen, kissé megacélozva magát. - Mehetünk sétálni. - feleltem, s már keltem is fel az asztaltól. - De akkor fel kell mennem a kabátomért. Mindjárt jövök. Ez itt Alaszka, itt nem lehet csak úgy kiruccanni a parkba egy szál pulcsiban. Ezt mondhatta volna előbb is, és akkor lehozom, amíg rá várok. De hamar megjárom az emeletet és vissza, és már mehetünk is a parkba, bár nem tudom, mi lehet az a szupertitkos ügy, amit nem lehet itt megbeszélni. Valami tiltott biológiai kísérletekbe keveredett? Embert klónozott? Vagy csak ő gondolja úgy, hogy amit művelt, az ennyire nagy dolog? Hamar kijutunk a parkba, és a kinti hideg legalább józanítólag hathat ránk. Meg remélem, hogy elég hideg van ahhoz, hogy ne akarja hosszan húzni a beszélgetést. - Hallgatlak.
*Hát nem érdekes? Tegnap kerestem egy szállodát, ahol éjszakára letehetem magam és mondjuk nem egy útszéli motel és rábukkantam erre. Már a tegnapi vacsinál is fura volt, hogy milyen nagy itt a fennforgás farkastéren. Mármint... mit kereshet itt ennyi? Valakinek szülinapja van? Nem láttam tortát, szóval kizárásos alapon... kizárásos alapon halvány lila fuvallatom sincs, hogy mi lehet itt, de ezen felfedezésemet megjegyeztem és ledőltem aludni. Amikor a szépítő alvás véget ért úgy délután egy körül, szépen felöltöztem és leszambáztam az étterembe, hiszen a reggeli, az ebéd és a vacsora a nap legfontosabb étkezése... köztudottan. De amint leértem a lépcsőn, hát nem egy farkasba futok... mi van, vettek egy hotelt? Ezt a poént én egyszer már lelőttem. Hol itt az eredetiség? Na mindegy, most már azért megérdeklődtem, hogy nem ismernek-e teljesen véletlenül valamiféle Patrishát, de speciel, ha ő nincs, akkor egy Castor is megteszi. Biztos nem olyan szép, mint Pat, talán maszkulinabb is, de éhes gyerek nem válogat. Nem... amúgy tőle speciel nem akarok semmit. Nem vagyok... olyan. Végül is, érzik rajtam, hogy mi vagyok, szóval csak nem lepődnek meg annyira, hogy egy alfát vagy egy másik farkast keresek. Persze nekem fogalmam sincs az itteni helyzetről, szóval ártatlan ibolyakék szemekkel érdeklődök. A fószer nem túl lelkes, de azt mondja, hogy szól Castornak, én meg vállat vonok és beülök addig az étterembe. Azért úgy lövöm be az asztalt, hogy rálássak a bejáratra. Nem ám itt gyanútlanul eszek, aztán a frászt hozzák rám. Egyébként steak-et rendelek krumplival. Egyik se nagy művészet, szóval talán még az én igényeimnek is megfelel. Azért az ilyen nevenincs helyeken a hotel-étterem nem szokott a legjobb lenni, inkább a biztosra megyek. Amíg pedig az urat várom és meg is kapom reggelimet, elkezdek jóízűen enni. Éhgyomorral nem szeretek ugyanis fontos dolgokról társalogni.*
Nocsak. Egy újabb magános farkas, akinek előadhatom, hogy milyen jó dolog nálunk lakni, előzékenyen felvetem neki, hogy érdeklődjön a másik falkánál is, és majd hívjon, ha döntött? K*vajó. De, mivel megfogadtam, hogy ilyen nem játszunk, így gondoltam, adok egy esélyt a dolognak, és ha kell, akkor kibelezem, még mielőtt átállhatna a jetikhez. Remélem, nem a szar reggeli miatt hívatott személyesen engem. Dörmögtem oda neki, ahogy megálltam a háta mögött. Aztán, ahogy reagált bármit is, megkerültem az asztalt, és helyet foglaltam vele szemben. A pincér elkapta a tekintetemet, én pedig megráztam a fejem, hogy nem kell semmi. Méregettem a velem szemben ülőt. Még soha nem láttam ezelőtt. Vajon neki is a verebek csiripelték, hogy buli lesz Fairbanksben? - Castor de Luca. Biccentek, aztán várok. Ha nem kezd el magától csicseregni, akkor ösztönző kézmozdulattal jelzem, hogy akár bele is vághatnánk a beszélgetésbe.
*Bakker! Direkt mögém osont, pedig úgy ültem, hogy rálássak az ajtóra. A pofám leszakad, miért jó az másoknak, hogy szegény étkezőt a sírba kergetik? Majdnem a falatot is félrenyelem, de nem pocsékolok, szóval csak egy erőteljesebb nyelés és jó irányba is kanyarodik az említett falat. Csak kicsit oldalra fordítva a fejem tekintek fel Castorra, közben beleszúrom a következő húsdarabba a villám és immár azzal a végén rázom meg kicsit az evőeszközt.* - Nem, ez speciel egész ehető, bár tény, hogy félig átsütve kértem, ez pedig... nos, ez teljesen át van sütve. *Tekintek végül némi gyanútlan zavarral a húsra, majd azért bekapom a falatot. Igen, lehet kicsit pozőr vagyok, szeretem kicsit túljátszani a dolgokat, de úgy tartom, hogy vagy megszoksz... vagy megszöksz... vagy megölsz, de gyorsan futok. Békésen rágok, amíg bemutatkozik és helyet foglal előttem. Egy bólintással reagálok, hogy értve van. Igazából rájöttem volna, hogy ő Castor, nem kell hozzá túl sok logikai készség. Mielőtt még kínossá válna, hogy tele szájjal nem beszélek, kortyolok egyet a pohár vizemből, így gyorsan leküldve a falatot.* - Én pedig Benjamin de Maupassant, de Patrisha biztosan sokat beszélt rólam. Igen... egyébként őt keresem. *Mondom fesztelenül, a gesztikulációba belevonva a kezemben lévő villát is. Úgy nézhetek ki, mint valami elcs.szett karmester, így amikor ezt konstatálom, inkább le is teszem a tányérra az evőeszközt, némileg zavart képpel. De jó, hogy nem a teli pohárral hadonászok. Egyébként elég karikaturisztikusnak tűnhetek, úgy hogy saját magammal keveredek interakcióba, de nyugi van. Teljesen ép az elmém. Bár, hogy Patrisha beszélt volna rólam... beképzelek egy-két dolgot, amikről még én sem tudok.*
Megdörzsölöm a homlokomat. Hogy ez most mennyire nem hiányzott! Már éppen, csak-csak és úgy-ahogy, de sikerült eljutnom arra a pontra, hogy Pat már csak minden második órában jusson eszembe, a minden óra helyett. Egy kicsit megint megzavarodok, de mivel eleve úgy érkeztem, hogy a pajzsom szilárdan állt, így ebből a zavarból érzelmileg semmi nem szivárgott ki. - Nem, ami azt illeti, életemben nem hallottam volna, hogy idegen hímeket emleget. Philippe-n kívül, persze. De őt se vitte túlzásba. Sőt, ami azt illeti, én jóval többször hoztam fel a nevét, mint ő. Felvont szemöldökkel figyelem, ahogy hadonászik, meg szerencsétlenkedik, és kedvem lenne homlokon csapni magam azért a műsorért, amit itt produkált. Nem csodálom, hogy nem emlegette fel ezt a ficsúrt, lehet, hogy én is titkoltam volna. - És mit tehetek a kettejük ügyében? Rágom meg kissé a szavakat. Fene tudja, talán jobb is, hogy a helyzet olyan, amilyen. A végén még kénytelen lennék itt mindenki előtt cafatokra szaggatni ezt a Benjamint. De mivel már nem vagyok érdekelt Patrisha bűvkörében, így igyekszem a lehető legszenvtelenebbül hozzáállni a kérdéshez. A fene nagy önbizalma és a nagy mellénye az, ami miatt Patrisha párjaként már most a földbe döngölném. Kicsit gyorsabban ver a szívem a normálisnál. Hiába, annyira régen azért még nem történt a különválás, hogy egyszerűen benyeljem, hogy már meg is érkezett a pótlékom. Bár, ha ezzel összeállt valaha, vagy össze fog... Akkor tudok gratulálni.
*Én meg persze honnan is tudhatnám, hogy ki milyen lelki problémákkal küzd, főleg, hogy a férfi maradéktalanul ki is zár engem, ami mondjuk azért annyira nem lep meg. Viszont a választ követően bennem meg egyáltalán nem is kell olvasni, lévén minden kiül az arcomra. Legalább is a savanyú grimasz és a szemforgatás egyértelműen arra utal, hogy nem igazán lelkesítenek a hallottak. És tényleg nem, már megint ugyanaz a nóta, pedig Philippe már rég meghalt. Eszméletlen! Hogy lehet ennyire ragaszkodni valakihez?* - Áh, jellemző. Pedig nem volt ennyire felejthetetlen az öreg, nekem elhiheti. Jó, persze, szegről végre mégiscsak a felmenőnk, szóval, ha akarnánk sem tudnánk elfelejteni, de... Tényleg egy szóval sem említett meg engem? *Képtelen vagyok elhinni, hiszen... én én vagyok. Sokkal érdekesebbnek tartom magam annál, amilyen Philippe volt és már a gondolat is sértő, hogy őt megemlíti, engem meg nem. Amúgy lehet, hogy kicsit csapongok, de érthető, hiszen ennyi év után azért elvártam volna, hogy legalább megemlítse a létezésem. Na, ezt nevezem csalódásnak. Ez már majdnem olyan, mint amikor a foci vb-n az olaszok legyőzték a franciákat... na, akkor tényleg kibuktam. A kérdés azért valamelyest kizökkent, de nem ma jöttem le a falvédőről, nem fogom maradéktalanul kiadni magam, főleg, hogy fogalmam sincs az itteni helyzetről. Padlót fognék, ha kiderülne, hogy itt is béta.* - Család újraegyesítés? *Kérdőn tekintek Casorra, hogy ez az opció rendben van-e, mert ha nem tetszik neki, akkor lealkudhatjuk mondjuk baráti kézfogásra, vagy ablakból integetésre. Ki tudja mennyire áll ez az alfa a szentimentális ügyek lerendezése mellett. Mindenesetre elég ha első körben annyit tud, hogy családi szálak kötnek minket össze és akkor ezzel még nem is hazudtam.*
Érzem én, hogy a plafon lassan ránk fog szakadni, de komolyan. Az arcomra valamiféle mérhetetlen közöny ül ki. Legszívesebben az arcába vágnám a kérdést, hogy mégis ki a francnak képzeli magát, ennek ellenére csak bámulok rá, és hallgatom, ahogy méltatlankodik. Olyan szívesen kipukkasztanék néhány lufit a feje fölül, hogy amíg velem beszél, ereszkedjen lejjebb. De azért én sem vagyok hülye. Ha Patrishának lett volna bárki égetően fontos személy az életében, akkor mesélt volna róla, és minden bizonnyal nem hozzám jön, amikor Philippe meghalt, hanem ehhez a... Ehhez. - Egy hullával nem akkora buli szexelni, mint egy élő Alfával, szóval, ha ebből indulok ki: nem. Sem Philippe, sem... Maga,Benjamin, nem volt téma soha. Alig észrevehetően felhúztam a szemöldökömet. Piszkálom kissé a parazsat. Csak nehogy a torkán akadjon a falat... A család újraegyesítés szavakon egész sokáig rágódom. Nem, kivételesen nem Patrisha miatt, hanem azért, mert a saját kis projectem ugrik be Benito és Tara közreműködésében. Ha Benjamin olyan formán képzeli el a család újraegyesítést, mint ahogy az nálam megvalósult, akkor tapsikolni fogok az örömtől. Sóhajtok egyet, és rátámaszkodok az asztalra. A hangomban nincsen semmi kihívó, vagy lekezelő. - Nézze. Fogalmam sincs, mint akar Patrishától, de melegen ajánlom, hogy ne zaklassa fel. Érti? Nem érdekel, hogy mi köze van hozzá, de velem fog számolni, ha valami balul sül el. Egyébként pedig, fogalmam sincs, hogy mikor jön erre, vagy hogy egyáltalán jön-e. Ha pár nappal előbb jött volna, még könnyedén odavezettem volna hozzá. De most... Nézze el, hogy nem fogom kiadni a címét valami jött-ment számára, akinek nem vagyok tisztában a szándékaival. Egyéb iránt semmi kifogásom a családegyesítés ellen. Amennyiben világossá válik, hogy mindketten ugyanolyan lelkesen a témában. Remélem, hogy felfogta. Az oké, hogy már nem vagyunk úgy együtt Patrishával, és rengeteg érzésem még mindig zavaros az irányába, de egész egyszerűen nem engedhetem, hogy esetleg egy nem kívánatos hím, akiről eddig egy szót sem szólt, még jobban megkeserítse a napjait. Úgy érzem, hogy ehhez még jogom van. Egyelőre.
*Mivel letettem a villát, így esély sincs rá, hogy a torkomon akadjon a falat. Azért a kijelentés hallatán kissé tátva marad a szám, ugyanis sikerül dekódolnom a jelentését. Ne már, hogy Philippe után egy másik alfához menekült! Tuti, hogy csak engem akart húzni ezzel is... mert persze körülöttem forog a világ, ez nem kérdés. Mindenesetre kiül az arcomra a meglepettség és gyorsan újra is kéne akkor gondolnom a hozzáállásom. Végül csak vállat vonok, de falat nélkül is olyan, mintha valami megakadt volna a torkomon, azt hiszem kezdem magam kicsit veszélyezve érezni, de amint feldolgozom az új információt, helyre kerülök, csak ugyebár Patrisha érzékeny pont.* - Szóval ön és ő... világos. Miért is beszélt volna magának a fiáról... *Villantok valamiféle kényszeres mosolyt is. Nem akarok én balhét, de az biztos, hogy most át kell kicsit értékelnem a terveimet. Méghozzá villámgyorsan. Castor egyébként érezheti, hogy most azért pöppet tartok tőle, de ehhez nem kell még vérfarkasnak sem lennie, egyértelműen visszavettem az arcomból és a továbbiakban meg figyelmesen hallgatom. Castor kis monológja közben azért erőteljesen agyalok a következő lépésen. Új információ birtokába nem jutok, de ahogy kiderül Patrisha itt volt és vissza is térhet. Ez egy jó támpont.* - És mit gondol, esetleg megvárhatnám itt? Mármint... lehet, hogy szimpatikus a falkája is. Mármint nem tudom, mennyire van szüksége egy politikusra, akinek esetleg tervei lennének az itteni városvezetéssel... *Kicsit hátradőlök a székben, érdeklődőn tekintve a velem szemben ülőre. Lehet, hogy a végére kicsit visszajött a hangom, de az egészet csak úgy tálalom, mint egy lehetőséget. Végül is nem kötelezhetek senkit arra, hogy bármiféle előnyöket élvezzen, amit az én esetleges polgármesterré választásom hozna magával. Bebiztosítottam magam azért, egyáltalán nem vagyok olyan idióta, amilyennek eddig a szemében tűnhettem. De most meg sem próbálok fölényeskedni. Azt majd a háta mögött.*
Kissé önelégült közönnyel veszem tudomásul, hogy sikerült a tyúkszemére lépnem. Szóval erről fúj a szél... Hát, kispajtás, mondjuk ki, mert barátok közt vagyunk: szar ügy, megkaptam a szerelmedet. Mégis melyik hím ne akarna ilyen helyzetben körbe-körbe rohangálni örömében? És az még csak hab a tortán, hogy nemhogy ideges lett, hanem még vissza is vett a lendületből. Persze, ha még mindig együtt lennénk Trishával, lehet, hogy nem így csapódna le a dolog, ennek ellenére most baromi jól érzem magam. - Bizony ám... Bólintok lassan, amikor szóban is jelzi, hogy leesett neki a labda, de nem üti vissza, mert inkább... Hagyja, hogy kipattogja magát, és aztán tovább guruljon a padlón az a bizonyos... De közben persze az én tudásom is gazdagodott: a fia. Szóval, soha nem fogok megszabadulni ettől a "Gyermek szerelmes a Teremtőjébe" maszlagtól? Sóhajtok egy röpkét, de Benjamin ennek nem tudhatja a hátterét. Újra nekidőlök a szék támlájának, és onnan hallgatom tovább. Micsoda okfejtés. Esetleg szimpi lesz neki a falka, és szeretne itt héderelni. Most erre mit mondjak? Nem, nem adom elő megint a "Nézzen körül, mérlegeljen és döntsön" című jófej dumát. Inkább elgondolkodok. Még az is lehet, hogyha itt nem sikerül az emberek alacsony létszáma miatt kiépíteni az alvilágot, nem is lenne rossz ötlet a világ fényesebb oldaláról hatalomra jutni. Az ötlet tetszik, nagyon is, ám ennek egyelőre nem adok hangot. Lehet, hogy most le fogom taglózni, de így legalább kiderül, hogy mennyire gondolja komolyan ezt az egészet. Mert ha ennyin elbukik, akkor még mindig jobb, hogy most derül ki, mintha éles helyzetben adná be a kulcsot. - Lehet, hogy szimpatikus? Nézze Benjamin, ezt a játékot én már nem játszom tovább. A lehet, hogy szimpatikus a falkám téma kapui bezártak. Vagy itt marad, vagy eltűnik innen, miután rendezte a dolgait Patrishával, mert ha megtudom, hogy a másik falkába ment, maga lesz az első, akit megkeresek a csatamezőn. - nézek rá roppantul komolyan. Aztán persze jönnek a kellemesebb vizek, de még így se vagyok hajlandó átmenni nyálas, felmagasztaló stílusba - Megmondom őszintén, hogy igazán értékelem a politikai ambícióit, és nem is lenne ellenemre, ha egy hozzám hű farkas csücsülne a város élén. Ami természetesen azzal jár, hogy miközben szervezi a saját dolgait, alkalomadtán igába hajtja a fejét, és hajlandó marionett bábúként mindenen átvinni azt, amit mondok. Nem, a karrierjével nem játszadoznék, ellenben nekem is lehetnek olyan érdekeltségeim, amiben igen is visszaélnék azzal, hogy egy farkasom a polgármester. Mi a célja? Pénzt akar? Hatalmat egy rakás ember felett? Lelke rajta, nem érdekel. Amíg szükség esetén a rendelkezésemre áll. Összefonom az ujjaimat, és mire befejezem a monológot, addigra az arcvonásaim is megenyhülnek kissé. Sőt, még egy apró, sötét félmosoly is kiül az arcomra. Amit többek között az a hiú elvakultság táplál, hogy alkalomadtán Patrisha fiát mondhatom a magaménak. Ha kefélnek, az meg... Remélem, hogy nem fog érdekelni. - Így már beszélhetünk komolyabban is... Jegyzem meg aprót bólintva. Most már tervezgethet, hogy tisztában van azzal, hogy én mit várok el (és nem kérek) tőle. Ha ez neki szimpatikus, akkor majd megvonom a vállam, ha nem, akkor... Az az ő döntése. Ja, és még valami. - Patrishát hamarosan fel fogom keresni. Addig maradhat. Hogy a vendégek között, vagy a farkasok közelében, az már a maga döntése.
*Ezt az önelégült mocskot. Legalább annyira el van telve magától, mint időnként én és ez azért már sérti az egómat. Mindegy, majd később nyalogatom a sebeimet, most okosnak kell lennem és nem önérzetesnek. Valószínűleg nem egy nálam kétszer idősebb domináns hímmel fogok leállni harcolni, ha eddig megúsztam minden ilyesmi nélkül. De tény... egy kicsit beverném a pofáját. Csak az önelégültség miatt. Mikor belekezd a beszédbe, kicsit felszaladnak a szemöldökeim. Nem az elvárásokkal van a problémám, csak nagyjából úgy kezd bele, mintha személyemben az összes eddigi kóbort tisztelné meg ezzel, akik ezek szerint nem húzták itt túl sokáig. Húúú... kellemetlen lehet. Persze ezt szóban inkább nem hozom fel, legjobb lesz ha én nem piszkálom Castor tyúkszemeit. Az enyémek meg már úgyis edzettek.* - Miből gondolja, hogy válogatni akarok? Célzottan magukhoz jöttem. Éljen faviskókban a hegy tetején a hóhér. Meg egyébként sem vagyok olyan hülye, hogy úgy ajánlgassam magam, hogy nem vagyok biztos abban, kihez is akarok csatlakozni. Harci helyzet van, nem válogathatnak, szóval nem lettem volna köteles megosztani a terveimet, amúgy is bekerültem volna a szupercsapatba. Szóval... igazából én tennék szívességet éppenséggel. Csak úgy mondom. *Sunyi módon, de csak megpróbálom visszavenni a beszélgetés fonalát, mert tényleg én vagyok az aki szívességet tenne. Mint, ahogy ezt Castor is mondta, nem kötelező ám csatlakoznom, vagy egyáltalán bármit kezdenem itt a városban. A továbbiak meg nekem tökéletesen megfelelnek, arra pedig, hogy hol éljek, csak vállat vonok.* - Oly mindegy... deeee... az azért érdekelne, hogy mikorra is szándékozik belőni azt a hamarosan-t. Csak úgy, hozzávetőleg. *Igyekszem ám tapintatosan érdeklődni, biztos, ami biztos. Csak azért szeretném tudni, hogy milyen hosszú időre érdemes berendezkednem. Bár nem tudom mihez is kezdenék, ha itt végzek.*
Célzottan hozzánk jött? Ezt nevezem én szerelemnek... - Még Patrisha nélkül is úgy gondolja, hogy helye lenne itt? Egyébként tisztázzunk valamit már most: azzal senki nem tesz szívességet, hogy idejön és csatlakozni akar. Persze, maga nem ismer, de annyira csak nem nézek ki hülyének, hogy boldog-boldogtalant az enyéimhez eresszek, aki ide veti magát. Ez nem célzás, ez egy tény, amit jobb, ha tudomásul vesz, mielőtt azt gondolná, hogy remegő térdekkel várom a kóborokat. Szóltam oda keményen, és az sem érdekelt igazán, ha most azonnal felkel és távozik. Neki vagy Patrisha kell, vagy a hatalom. Én nem sajnálnám a pénzt arra, hogy esetleg a kampányában segítsem, ha eljön majd az ideje. A hegyiekről ezt nem biztos, hogy el lehetne mondani. Aztán persze az pont nem érdekel, ha fogja magát, átcuccol Los Angelesbe és kormányzóvá avanzsál. Nem az én ügyem. - De akkor ugorjunk neki még egyszer. Tiszta lap, és társai... - lopva körülnézek, és felmérem, hogy nem szükséges gondolatátvitelre váltani - Benjamin, ha úgy gondolja, hogy a Teremtőjétől függetlenül szeretne karriert csinálni ebben a városban, nyitott vagyok arra, hogy amiben kell, támogassam. - azaz, ne öljem meg itt helyben - És igen, roppantul örömteli lenne számomra, ha ezt az utat választaná, egyúttal biztosítana engem arról, hogy ha netán nem úgy alakulnak a dolgai, ahogy eltervezte, akkor is bírni fogom a lojalitását. - ha megpróbál lelépni, megölöm álmában - Mindezekért cserébe munkát, tisztet, otthont és védelmet biztosítok magának, amennyiben igénye van ezek közül bármelyikre. Ha benne van, tegezzen. És akkor most úgy veszem, hogy mindennel tisztában van. És én is. Egyikünk sem visel nagyobb mellényt, mint amekkora a rá való méret, és tudjuk, mit akarunk egymástól. Ja, és igen. Patrisha. - Amint ennek a beszélgetésnek vége. Elég karcsú? Ennél hamarabbi időpontot nem tudok neki garantálni. Még csak az kellene, hogy bárki előtt beszéljek Patrishával telefonon.
*Jaj, de rászálltunk a Patrisha témára. Ez az a tipikus, ha megvan a bika töke, akkor jól markold meg hozzáállás. Hát az én bikám tökét senki nem fogja markolászni, hangozzon ez bármennyire is röhejesen. Mindenesetre végighallgatom, a végére pedig még egy kis gyanútlan csodálkozás is kiül az arcomra.* - Végül is létszámhátrányból szép a győzelem, igaza van. De gondolom ez ilyen macsó alfa-dolog lehet, amit úgyse értek. De én akkor is magára bíznám, hogy megmondja lenne-e helyem itt. *Nem várok én vörös szőnyeget, bár azt sem utasítanám vissza. Viszont engem nem etet be a süket dumával, hogy nincs szüksége új farkasokra, amikor egy kirobbanni készülő vulkánon piknikeznek. Szerintem minden támogatásra szüksége van, csak komolyan azt hiszi, hogy most jöttem le a falvédőről. Patrishát meg inkább nem emlegetem fel újra, mert lövésem sincs mi lesz, ha valamiért megint elmegy. Igazából attól függ, mit ajánl Castor, ha végre egy kicsit hajlandó lesz félretenni az egóját. Kibírtam több mint száz évet a nő nélkül. Ha itt is csurran-cseppen nekem valami, akkor talán kibírok még pár évet a a "lángoló" szerelmünk nélkül. Na, tiszta lap, akkor érdeklődve hallgatom, hogy mégis mit ad elő és... hát egyemmeg. Még kicsit oldalra is billentem a fejem, de bármennyire is igyekszem a könnyfátyol már nem jön össze. Azért megindultan tekintek rá.* - Számomra is roppantul örömteli lenne, de ha most ölelkezés jön, akkor verd ki a fejedből. Legközelebb a szövegről is vakard le a cukormázat, mert ez borzalmas... ráadásul épp eszek... Csatlakozok, segítek, lojális leszek, ha nem borzolod a kedélyeket még egyszer a tiszta lapos rizsával. *Lehet kicsit hirtelen jön a váltás, de szeretem a színpadiasságot, nem tehetek róla. Mindenesetre a végén már az a fajta grimasz ül az arcomon, amit akkor szoktam vágni, ha hajszál van a levesemben. Lehet egy picikét nyers vagyok, vagy neadjisten tiszteletlen, de bízok benne, hogy leesik neki, hogy nem őt kritizálom, hanem a kedvesnek szánt szövegét. Nem tudom mi járt a fejében, amikor kimondta, de remélem neki is legalább annyira forgolódott a gyomra közben, mint nekem. Amúgy igazat mondtam még a lojális dologban. Falka-csatlakozás előtt nem érdemes elgondolkozni a jövőn, mert a végén még hazudnék. Így mivel nekem egyelőre mindegy, nem érezni irányomból hazugságot. Sőt, az is tök igaz volt, hogy majdnem kipakoltam Vukkot.* - Hű... nagyon karcsú... már-már anorexiás. Azért egyet alhatnánk rá. *Na jó, erre nem számítottam és úgy mint eddig minden, ez is tökéletesen kiül az ábrázatomra. Szép és jó, hogy most itt a nagy lehetőség, de speciel túl hamar, ahhoz, hogy feldolgozzam, hogy ezzel a meleg ősemberrel is hált Philippe óta. És most azért baromira örülök, hogy Castor nem tud olvasni a fejemben... meleg ősember... vajon hány tizedmásodperc alatt tépné le a fejem, ha így hívnám?*
Kissé oldalra fordítom a fejemet, és úgy hallgatom a magas lóról való pofázását. Még egy halovány mosoly is kiül az arcomra, egész együtt érző fejet vágok... Igen, azt hiszem, hogy átlényegültem megint valamiféle megtévesztő, mosolygós csendes gyilkosba. Amikor befejezte a monológot (és tegezésre váltott!!!), csak bólintok egyet. - Rendben, igazad volt Ben, ez már tényleg sok volt. De tudod, a protokoll. Meg aztán, mégis egy leendő polgármesterrel beszélek... Mosolyogtam rá, és hajtottam előtte fejet egy kissé. Aztán ránéztem, végigmértem az arcát, az egész fizimiskáját, míg végül a tányérján állapodtam meg. Vidáman felkeltem a székről. - A ház vendége vagy. És most, meg fogom mutatni a szobádat. Ha bármi kell, szólj le a konyhára, és felviszik. A hangomban igazság szerint semmi sem volt, pusztán egyszerűség, és talán az első utasítom felé. Mert végül is, mintha azt mondta volna, hogy itt szeretné megvárni Patrishát. - Akkor mikor hívjam? Vagy kérdezzem inkább úgy, hogy mikorra készülsz fel rá? Igen, ebben már némi csipkelődés, de amekkora hólyag, ennyibe nem fog belehalni, legfeljebb visszaszól megint valamit, amit én szépen felírok a képzeletbeli fekete noteszembe, és a megfelelő helyen és időben majd szépen előveszem, és aztán... Ha nem akar jönni, akkor mögé lépek, és nemes egyszerűséggel kihúzom alóla a széket. Hogy eltaknyol-e, agy sem, az már nem rajtam fog múlni. - Mehetünk? Körbenézek, és finomat utalok a bennünket körülevő civil szempárokra. És fülekre. És végtagokra. És úgy... Mindenre. Ezek itt tudják, hogy én ki vagyok, szóval ha most leáll velem veszekedni, még az is megeshet, hogy még ennél is kellemetlenebb helyzetbe fogunk kerülni. De ha még mindig nem akar megindulni (de miért is ne akarna), akkor felkapom a tányért, amiből evett, a másik kezemmel megragadom, és kivezetem az étteremből a személyzeti lépcsőhöz. Remélem nem lesz olyan, mint egy kölyökkutya, aki épp most szokja a pórázt, mert akkor inkább felhívom az Őrzőket,hogy töröljenek emlékeket, de muszáj leszek jó modorra tanítani a kis mocskost. Nem pisilünk a gazdi lakásába... Szóval, valamilyen úton-módon, de ki kellett, hogy kössünk a személyzeti lépcsőházban. Itt megállok egy gyors pillanatra, megvárom, amíg ő is így tesz, aztán a korábban magamhoz vett maradékos tányért leejtem a földre. - Edd meg. Nézek rá szépen, mintha csak azt mondanám neki, hogy kösse be a cipőfűzőjét. Ha nagyon ágál, akkor kissé erőteljesebben elismétlem a feladatot. Nem olyan nehéz egyébként. - Nem hallottad? Edd meg. Az én kajámat eszed az én házamban. De mivel ennyire mocskos a szád, és még rohadtul nem ismersz, így oldjuk meg közösen. Tiszta száj - finom étel. Mocskos pofa - mocskos étel. Egyél. Parancsolok rá. Nem érdekel, ha térdel, vagy a kezével szedegeti fel... Most még választhat. Megeszi magától, és rendben leszünk a következő stikliig, vagy megetetem vele, de abba a gyomra is bele fog repedni. - Nincs harag, meg semmi, csak tudod, nem szeretem, ha sértegetnek. De most majd megtanulod. És legközelebb nem lesz belőle probléma. Ha még mindig csak pofázik, akkor kénytelen vagyok ráfogni a tarkójára, és lenyomni a földre, egyenesen a földön levő ételmaradékba. És akkor ebben az esetben vehetjük úgy is, hogy behódolt nekem.
*Na jó ez ijesztő. Amikor a húrt feszegetem, akkor nem ilyen reakciót várok, hékás! Kicsit hátra is hőkölök a nagy egyetértés hallatán, valamiért közel sem vagyok benne biztos, hogy ennek jó vége lesz. De mit csinál? Megver? A civilek előtt érdekesen venné ki magát, főleg, ha valóban indulok a polgármesteri címért. Ugyanolyan óvatos és gyanakvó tekintettel nézek rá fel, amikor felkel a székből. Most mit vár? Ovációt? Inkább nem mondok semmit, mert attól tartok készül valamire. Főleg, ha még kísérgetni is akar.* - Egyelőre tökéletes az a szoba, ahol most vagyok. Oda meg... én is feltalálok. *Próbálok jámbornak és fesztelennek tűnni, de tutihétszentség, hogy érzi rajtam, hogy most bizony tartok tőle. Miért is nem tudom legalább néha befogni azt az ólajtó nagy pofámat... Azért a kérdésre vágok valami grimaszba fulladó mosolyt, jelezvén, hogy milyen vicces itt valaki. Nagy mókamester ez a Castor, csak ne csinálnám mindjárt össze magam tőle. Minek kellett felállnia? Amikor leült akkor is ekkora volt? Komoly szemtengelyferdülést kapok, ha még sokáig kell rá felnézni.* - Öhm... holnap? *Vonok kissé vállat kérdő tekintettel. Lehet, hogy gyáva dög vagyok, de ekkora pofával máshogy nem is éltem volna túl sokáig. Jobban tetszett amikor még tényleg úgy tűnt, hogy tárgyalunk és nem úgy, mintha a kicsinyes bosszúját készítenénk elő. Erre mögém sétál, én pedig igyekszem a szemem sarkából akkor is követni, amikor oda ér. Ettől még a szék kihúzása váratlanul ér, úgy pattanok fel, amikor észlelem, mint akit épp most csapott meg a kettőhúsz. Talán a gesztus hirtelensége miatt, de a kérdésre első körben tátogok egy sort. Most erre mit mondjak?* - Akár. *Megy nekem a diszkrét kimértség is ám. Tudtam, hogy tervez valamit, az ilyesmihez van orrom. De ahhoz neki még orr se kell, hogy kiszagolja, hogy feszengek, hiszen látszik rajtam. Arcom is beállt egy elég kellemetlen grimaszra, ami meg még annyira sem tudatos, mint a feszengésem. Nem is akarok én vele, menni, de amikor már nyúlna a karomhoz, gyorsan elhúzom és megindulok magamtól.* - Megyek, járok, ügyes gyerek vagyok. Csak a fejemet ne bántsd, az az egyetlen használható dolog rajtam, de ha hülyére versz, akkor annyi hasznomat se vennéd, mint egyébként. *Azért nem lehet elmondani, hogy nem próbálkozok jobb belátásra téríteni. Csak azt nem értem, hogy a tányéromat miért hozza. Maradékot kajál? Micsoda kiszolgálás lehet itt, tényleg. De most nem is szívesen gondolkodok az itteni konyhán. Olyan helyre értünk, ahol csak ketten vagyunk. Vajon merre hajoljak majd el? Áh, minek áltatom magam, sosem harcoltam senkivel. Bár biztos van bennem is valahol egy vadkan, majd jön ösztönösen.* ~Leesett~ *Szinte reflexből megjegyzem, ahogy letekintek a földön összetört tányérra. Azért nagyot nyelek, mert megint nem tudom hova tenni a dolgot. Valószínűleg zavaromban sikerült "hangosan gondolkodnom". Azért a parancs hallatán kissé értetlenül tekintek rá, majd némi undorral le a földön heverő ételre.* - Ki tudja, hol jártak... *Próbálok belekezdeni halkan, de esélyem sincs befejezni a mondatot. Kicsit össze is rezzenek a parancs hallatán. Kissé védekezőn emelem fel a kezeimet, de már azért erősen ott van a hangomban, hogy tudom ki a főnök és az nem én vagyok. Ha muszáj képes vagyok én ám meghajlani más akarata előtt.* - Nyugalom... eszek. A naturalizmus szépsége, nemde...? *Hát ez elég gyatra, mint az a békülékeny mosoly, amit mellé próbálok villantani. Na jó, inkább lehajolok, legyen meg az öröme, de az tutihétszentség, hogy nem fogok odatérdelni. Ez egy drága nadrág. Amolyan tessék-lássék módon felveszek egy darab húst és méla undorral helyezem a számba. Fúj, bakker, remélem senki sem járkált itt kutyasz.ros cipőben. Remélem elég készségesnek tűnök, ahhoz, hogy ne érezze szükségét a további fenyítésnek.*
Nem mondom, hogy nem élvezem annak a folyamatnak az észlelését, ahogy a főgyökér mohává lényegül át. De nem is számítottam másra, mert az, hogy valaki fél tőlem, az már szinte rutingyakorlat. Túl természetes, és túl sokszor volt példa rá, hogy akár csak elmosolyodjak a dologtól, vagy hogy királynak érezzem magam. Főleg nem egy Benjamin szintű nikkelbolhánál... De láttam én benne a jót és a szépet. Ezzel a stílussal nagyon sok munkakörben nyert ügye lenne, de velem melléfogott. A falkában az Alfával szemben ennek nincs helye. Ahogy a gondolata megszólal a fejemben, kissé megcsillan a szemem, és halovány "na ne mondd" arckifejezést veszek fel. Persze, hogy leesett. Mert én azt akartam, hogy leessen. Ágált, én újra kiadtam a parancsot, aztán csak rávette magát. - Ne aggódj Benjamin, úgysem kapsz el semmit. Fűztem azért hozzá halkan és unottan. Mély levegő: ha most nem kezd el zabálni, akkor jön a gyomorszaggatós rész. De lehajol, és szépen táplálkozni kezd. Ezt már szeretem. Végig rajta tartom a szememet, és meg vagyok róla győződve, hogyha ilyen iramban folytatja a kajálást, akkor holnap reggelre nagyon fog fájni a dereka... Ha egy-egy falat után elbizonytalanodna, "bátorító" bólogatásokkal jelzem, hogy nagyon ügyes, folytassa csak nyugodtan. Addig én ugyan el nem engedem, amíg akár egy apró kis cafatka is marad a padlón... Ha megint megpróbálja kivágni magát a helyzetből, akkor felsóhajtok, és egyszerűen ráfogok a tarkójára, és addig nyomom le a földre, amíg le nem térdel. De ha csendben tűri, akkor csak zsebre dugott kezekkel állok, és néha közelebb rugdosok hozzá egy távolra került kajadarabot. Csak hogy érezze a törődést. - Remélem,meg vagy elégedve a konyhával. Ami pedig minket illet, rendben vagyunk. Közlöm vele már egy mosollyal, amikor végre befejezte, majd a törött tányérral mit sem törődve intek neki, és indulok fel a lépcsőn az egyik üres szobáig a farkasok szintjén. Benyitok, körbe nézek, és megállapítom, hogy kezdetnek tökéletes. - Majd ide költözz fel. Ja igen, majd ugorj be Gabriel Simmons-hoz oda... - mutatok Gabe szobájára - Majd ő betesz a biztonsági rendszerbe. Más egyelőre nincs. Gondolom, elég nagy a szád ahhoz, hogy szólj, ha valami kell. - ismét rávigyorgok, ami egyben egész biztató, de azért a hangomban ott bújnak az eddig történtek. Akkor holnap hívom Patrishát, és kereslek a hírekkel. De készülj úgy, hogy érdekelne még rólad egy s más. Vagy beszéljünk most? Kérdezem meg. Ha igent mondd, akkor bemegyek a leendő szobájába, ha nem, akkor csak bólintok egyet, intek felé, és elvonulok a lakosztályomba.
*Ja, hogy az egészet meg kéne ennem? Miután az első falat után feltekintek rá, ez már egész biztosnak tűnik. Fúj már! Nem is az a bajom, hogy meg kell alázkodnom, volt már dolgom erős alfával, de ez már gusztustalan. Arra, hogy nem kapok el semmit, csak egy fancsali mosolyt villantok rá, éppenséggel teli szájjal, mert így sikerül. Kulturált ember pedig evés közben nem beszél... bár nem tudom mikor lettem ennyire rendes fazon. Valószínűleg inkább azért tömöm a búrám, mert addig is csendben vagyok, márpedig nem most kéne kinyitnom a számat. Nem csak azért mert nagy a pofám, hanem mert liftezik a kaja, amit lenyelek. Mekkora poén is lenne lehányni a cipőjét... Ezt fel kell írnom az elvégzendő dolgok listájára. Azért amikor már felém rugdossa a kaját, feltekintek rá, hogy ezt most komolyan gondolja-e. Akkor már meg is taposhatná ennyi erővel, végül is kicsire nem adunk. Mindenesetre inkább csak eszek tovább és sikeresen leküzdöm az utolsó falatot is és véééégre felegyenesedek nagyot szusszanva. Egy kib.szott hős vagyok.* - Persze, a kiszolgálás pedig páratlan. *Hangomból érezhető némi szarkazmus, mint ahogy az arcomra is kiül a savanyú és módfelett ellenszenves mosolyaim egyike. Szinte repesek a boldogságtól, hogy már rendben vagyunk, nem látszik? Még jó, hogy a tűréshatárom, ami a megalázást illeti, valahova nagyon ki van találva, ilyen téren fát lehet vágni a hátamon, csak ne merészeljen még egyszer a földről etetni, mert akkor nem leszünk rendben. Mindenesetre követem, nem nagyon van kedvem most nézelődni, ahogy megyünk a falkás rész felé. Lehet, hogy durcás vagyok, nem érdekel.* - Áh, még fogalmad sincs mekkora szám van. De rendben, bár vártam a királyi vacsora után a fanfárokat és az olajágakat, de azt hiszem így is jó lesz. *Mondom némi megjátszott egykedvűséggel. Nehogy már azt várja, hogy farokcsóválva körbeugráljam. Nem vagyok egy hülye kis pincsi. Persze a húrokat most már csak óvatosan feszegetem, a megfelelő határokon belül és inkább csak humorként tüntetem fel a dolgot. Az a biztos, ugyanis semmi kedvem a desszerthez. Ki tudja, lehet a falról kéne lenyalnom. Patrishára bólintok, de arra, hogy most beszélgessünk még... hát komolyan elcsodálkozom, mely nem kevésbé jelenik meg az ábrázatomon is.* - Más is meg szokott nyílni neked miután behódoltattad, vagy csak engem nézel ennyire perverznek? Mert akkor mindenképp megtisztelő, de ez nem szerepel a fétiseim között. Ráadásul a padlóról is legalább hatféle fertőzést kajáltam fel, így bármennyire is csábító elképzelés, hogy lehányjalak, de inkább kihagynám. *Kicsit meg is lapogatom a hasam, még mindig lent van, remélem ez nem is változik. Azért valami barátságosabb mosolyt is összehozok a magam sunyi módján. Szerintem még mindig finoman és nőiesen utasítottam vissza, szóval egy szava sem lehet, a fejlődés útjára léptem. Nemsokára én leszek az anonim f.szkalapok csoportjának vezetője. Ha pedig nincs egyéb mondandója számomra, akkor esetleg még biccentek is neki és megkísérlek elmenni mellette. Csak nyugisan, úgy mint ahogy a Hold kering a Föld körül... magyarán úgy kerülöm ki, hogy mindig előttem legyen és csak amikor már szemmel láthatóan nem fog a tarkómnak ugrani, akkor fordítok neki hátat és indulok vissza az eddigi szobámba. Egy baromi életképes gyáva dög vagyok.*
Kíváncsian várom, hogy vajon mi foroghat a fejében, arra meg végképp, hogy a sok gondolat közül mit oszt meg velem. Ilyenkor egy picit bánom, hogy nem vagyok gondolatolvasó. No mindegy. Amit mond az meglep, mert teljesen másra számítottam. Valamiért azt gondoltam, hogy nem ilyen habitus a leányzó, de tévedtem. ~ Pedig csípem az aranyhalakat~ Mindig is akartam egyet, de nem azért, hogy a kívánságaimat teljesítse, inkább más ok miatt, de ezt most nem fejtem ki. Lemászok a kisasszonyról, mert ideje lenne menni. Még is csak nyílt terepen vagyunk. Ma rendes napot tartok s a ruhám egy részét neki fogom adni. Nocsak, keményebb természetnek ígérkezik a csaj mint az gondoltam. Nem válaszolok neki semmit, inkább átváltozom és felöltözöm. Megfordulok, mert ezt érzem helyesnek. Szerinte meg is fordulhatnék, de még sem teszem. Inkább a számba nyomok egy epres nyalókát. Figyelem ahogy bele bújik a nadrágba és a pulcsiba is s miután kész van, meglesem ember alakját. Azt nem lehet mondani, hogy a ruhámba csinos lenne, de arcának vonásai szemre valók. Ahogy ejtettem egy kicsit nagy rá, de ez legyen a legnagyobb baj. - Elviszel? Nézek körbe, mert gondolom a kocsijára gondolt, nem pedig egy két személyes biciklire vagy kitudja, kinek milyen hóborja van. - Én is oda tartok Jegyzem meg ezzel, pedig bele egyezve, hogy elvisz. Ha már felajánlotta akkor miért ne? Csak biccentek a köszönésre. Nem jött volna jól a tesónak ha megöl egy embert, mert azzal csak szítaná a már lángokban álló tűzet. Az út alatt nem beszélgetünk, én legalább is nem szólók egy árva kukkot sem. Amint a hotelhoz érünk csak akkor nyitom ki a számat, azt is csak azért, hogy a nyalóka rudat a kukába vágjam. - Kösz a fuvart. Gondolom átszeretnél öltözni. Nem tudom, melyik szobába vagy. Én a vendégeknek fent tartott. 102 szobában lakom. A ruháimat bedobhatnád ha már nincs rá szükséged. Mosolyodom el, mert a kedvenc pulcsim van rajta, amit zárós határidőn belül szeretnék visszakapni. Azt azért nem mondom, hogy hány napja van rá, de nem sok, mert ahogy a dolgok állnak.... hagyjuk ezt most. - Egyébként pedig ha nem sietsz vagy nincs valami fontos dolgok, akkor meghívnálak egy kávéra. Érdekelne pár dolog veled kapcsolatban, amit esetleg meg is tudsz válaszolni egy csésze gőzölgő ital mellett. nem kötelező velem tartania, ha nem akar, agy más dolga van. A hotelbe még tartózkodhatok, így azt hiszem nem szegem meg a szavamat. Megvárom a válaszát és utána elindulok, hogy legurítsak egy kávét, mert szükségem van egy csésze feketére.
Leparkolok a hotel zárt parkolójában - odakint nem szívesen hagyom a kocsit, mert még csak az hiányzik, hogy apu kérdőre vonjon és szaglászni kezdjen... Oda lenne a "barátnőmnél lakom" álca és még szét is tépnék ezek a vadállatok itt. Márpedig a polgármester lányának lenni csak olyan polgármester apával jár kiváltságokkal, aki él és virul. - Ez a legkevesebb. És igen, nem ártana átöltöznöm, de majd kimosatom és visszaviszem a ruháidat, csak szólj, hogy mikor vagy benn. - Nem igazán tetszik ez a "Csak dobd be!" stílus, de nem is igazán üt szíven, éppen ezért nem teszem szóvá, csupán finomítok rajta egy szinte már cukormázat elolvasztó, bájos mosoly keretében, miközben kikászálódunk a kocsiból. A meghívás már mindjárt jobb színben tünteti fel a pasast, kedvem is lenne rábólintani, noha kávétól most kissé erősebb kellene a történtek fényében. A megjegyzésén felhorkanok nevetősen. - Azok után, ahogy Mr. De Luca beharangozta a jelenlétem, sokan vannak ezzel így. Mintha valami baromi nagy látványosság lennék... - fejcsóválok az öniróniával teli szavak közepette, majd kék tekintetemet a pasasra emelem és "komolyra fordítom a szót". - Hm... mit szólsz ahhoz, hogy én most ellejtek átöltözni és találkozunk a kávézóban?
Valószínűleg bele megy, ugyanis röpke hét-nyolc perc múlva már könnyednek tetsző léptekkel haladok az asztal felé a kávézóban, ahol helyet foglal. Ruhám egyszerű csőfarmer és fehér felső, hozzá illő magassarkúval és arany nyaklánccal valamint karperecekkel kiegészülve. Az egyszerűség ellenére a legújabb divat szerinti, márkás a ruházatom, s egész lényem azt a tényt sugározza, hogy egy magazin címlapjáról léptem elő... semmi közöm a fél órával ez előtt még vértől csatakos kiscsajhoz, aki képtelen fékezni magát egy régi, rossz beidegződés miatt. Mint mondtam, csupán könnyednek tetszenek lépteim. Valójában mázsás súlyokat vonszolok képzeletben magam után. Nem juthat a dolog Castor, sem pedig Jeze fülébe... nekem akkor lőttek. Ennek az egésznek lőttek és Jez hiába tett meg mindent, hogy biztonságban tudjon, ha én ennyivel elcsesztem! Mégis halvány, nyugodt mosollyal foglalok helyet a másikkal szemközt. Azt hiszem, becsaphatom, de pajzsom még nem túl pallérozott, pláne nem egy jóval idősebbel szemben. - Remélem nem érezted hosszúnak a várakozást. Még így is rekord idő alatt sikerült a dolog, ettől csak hosszabban tudnék készülődni! - a pincértől espresso-t rendelek. Cukor nélkül ciánnal.
- Nekem 8 Vonom meg a vállamat, mert ha ki akarja tisztítani, akkor tegye. Nem vagyok ehhez hozzá szokva és nem is biztos, hogy mire kész lesz még élek. Amik előtt állok, kitudja, hogy mi lesz. Ha már így össze akadunk, akkor meghívom egy kávéra mert miért is ne. Érdekelne pár dolog vele kapcsolatban, mert bizony, elég befolyásos személy, bár engem ez soha nem érdekelt, az emberek világába, viszont farkasként, fontos szerepe lehet. - Király, nem minden nap adódik alkalmam a polgármester lányával kávézni Kacsintok rá, mert tudom ki. Mindenki tudja a falkában és valszeg azon kívül is. A mosolya miatt teljesen olyan érzésem van, mint abban a filmben. Mi is volt a neve? A fene sem tudja, de van benne egy mondat, amit megjegyeztem és most eszembe jutott vagyis majd nem, mert már itt van a nyelvemen. A kérdése zökkent ki a gondolkodásból. - Oké, akkor lent találkozunk És együtt vágtázunk el a naplementében rózsaszín pónikon ügetve, miközben a háttérben a Love is in the air dallamai csendülnek fel. Nah ez volt az a mondat ami az előbb nem jutott az eszembe. Most, hogy visszatértem a valóságba nekem sem ártana átöltözni, ezért felmászok a szobámba. Az öröknek valamit vakkantok és a szekrény elé lépek. Felveszek egy fehér inget, melyre egy fekete mellényt húzok. Farmer, mert más nadrágom nincs. Amúgy sem szeretem. A hajamat megigazítom és már kész is vagyok. Helyet foglalok az egyik asztalnál és rendelek magamnak egy kávét tejjel. Nem sokan vannak, de nem nagyon foglalkozom senkivel. Előveszem a telefonomat és pötyögök rajta valamit. Amikor lefagy kicsit mérges leszek és az asztalhoz ütöm. Valamiért túlteng bennem a feszültség, de tudom mi az oka. Várom Carlo válaszát és gyűlölök várni. Kissé idegesen az asztallapra ütök, és nagy hévvel veszem vissza a telefont. Ezzel nem is lenne baj, de közben a pincér letette a kávét, amit sikeresen leborítok, az ölembe. Nagyszerű, jó, hogy átöltöztem. Próbálom a szalvétával letörölni a foltot, de csak azt érem el, hogy még nagyobb lesz. - Nem, természetesen nem és nem kellett volna kapkodni, mert én ráérek. Mosolyodom el, mert időm, mint a tenger, legalább is a mai napon. Végig nézem mielőtt, helyett foglalna. Tudom, hogy a jó modor úgy diktálja, hogy álljak fel és húzzam ki a széket neki, de már nem a kőkorszakban vagyunk, de azért kihúzom a székét és nem érdekel ha látja a barna foltot a gatyámon. - Ne is mond, tudom, hogy mit akarsz mondani Most, hogy jobban megnézlek... Úgy festesz mint a darált szar. Sajnos sikerült leönteni magam, de megadhatnád a tisztító számát, mert nekem lövésem sincs mivel szedjem ezt ki. Mutatok a foltra, mert nem értek a mosáshoz. Miután rendelt magának, kérek még egy kört magamnak, mert hát az előbb sem a nadrágomnak rendeltem ugyebár, de még is az kapta. - Szóval mit kerestél odakint? Teszem fel lényegre törő kérdésemet, mert nem lett volna szabad kint lennie. Még nem olyan erős, hogy csak úgy szaladgáljon, mint nyuszi a vadonba. Persze, lehet, hogy megszökött, ahogy magam is tettem. Néha megkel, mert ez a hotel átmegy luxus börtönbe. Ráadásul érdekel is miért császkált erre felé. Nem mintha rám tartozna, mert egy kölyköt sem vennék a szárnyaim alá. Egyszerűen nem bírom őket, most még is itt ülök, egyel. Kissé előrébb helyezkedem a székben és mind a két kezemet az asztalra helyezem. -Térjünk inkább át a mit kapok cserébe részhez. Gondolkodtál rajta miközben öltöztél? Jah amúgy el kell mondanom valamit neked. Szerinted gáz ha néha beszélgetek a cserepes növényeimmel, mert az egyik női magazinban azt olvastam, hogy ettől és Mozart hallgatásától gyorsabban nőnek. Nem is tudom, hogy hol olvastam. Ezek a szenny lapok tele vannak ilyenekkel. Próbálom magamat kimosni, de szerintem ez nem fog sikerülni. Jó, tényleg olvastam ilyet, de nekem egy növényem sincs. Előbb legeltetném le egy kecskével, mint hogy beszélgessek velük. Az valahogy nem az én műfajom. - Tartasz tőle, hogy beárullak a nagyfőnöknek? Jön a következő kérdés és játszani kezdek a csésze szélével az ujjammal. Szerintem igen, mert amilyen híre van a tesónak én félnék tőle.
Megjegyzésére kénytelen vagyok prüszkölve felnevetni, miközben helyet foglalok, elnézve küzdelmét a folttal. - Ezen ne múljon! - Már, a tisztító számán, ugye. Lattét rendelek, de figyelmem még rendelés közben is Raffaello-é, nem a pincéré, aki odasiet hozzánk. Már épp ragoznám is a helyzetet, de a kérdése torkomra fojtja a szót. Először csak pislogok kettőt, majd hümmentek megadóan. Hát mi ez a számonkérés itt kérem? Azok után mondjuk, hogy megmentett tőle, hogy embert öljek, azt hiszem, megérdemel egy iróniamentes választ. - Tudod, vannak olyan általános emberi tevékenységek, mint az egyetemi gyakorlat a bíróságon, amit nem lehet a hotelből kivitelezni. - Szélesedik ki mosolyom és nem, tényleg nem ironikusak szavaim. Pusztán mintha egy ötévesnek magyaráznám, hogy kettő meg kettő az négy. Komolyan azt hiszi, hogy csak azért, mert kölyök vagyok, még itt fogok ücsörögni a négy fal között, várva a messiást? Az élet nem állt meg attól, hogy farkas lettem! Majd akkor fog, ha Jeze fülébe jut a dolog és átharapja a torkomat. Vagy ha ő nem, majd Mr. De Luca... A gondolatra is fojtogató érzés ölt testet torkomban, s akárhogy nyelek, nem sikerül elüldözni onnét. Hát ez fantasztikus! Nem tudhatja meg egyikőjük sem. - De én... nem akartam bántani. - Szusszanok zavartan és ezúttal kifejezetten jól esik a hirtelen terelése. El is mosolyodom, ahogy sűrű szempillaerdő alól pillantok fel rá. - Megkapod a tisztító számát! - kuncogom, hogy hozzátegyem szórakozottan: - A nadrágtól való megszabadulás meg csak menni fog egyedül is, nem? - szinte már kacér fény csillan tekintetemben. Szerva itt, csere ott... Átpasszoltam a képzeletbeli labdát az ő térfelére ezzel, noha fogalmam sincs, mi célom vele. Talán nincs is... az utóbbi időben rájöttem, hogy felesleges előre tervezni az életben nagyon hosszútávra bármit is. - Öhm... kösz az infót. Majd észben tartom, ha virágot ültetne valaki a síromra. - szusszanok megadóan kortyolva a latttéba. Mozart, mi? Hát ezt nem néztem volna ki belőle... meg a pletykalapból való olvasást sem. Lehet, meleg? - Őszintén? Igen, tartok. A beharapóm komoly árat fizetett azért, hogy a falkátok a védelmébe vegyen, Mr. De Luca viszont nem úgy tűnt, mint aki nagyon szarozna bármivel kapcsolatban is. A legkisebb hibáért is biztos utam van a túlvilágra és ez... - hajamba túrok, nem tudom befejezni a mondatot, miszerint messze nem hiszem, hogy aprócska botlásnak tudná be, hogy beharaptam - vagy mit csináltam. Tudok én egyáltalán olyat? - egy lányt. - Biztos ki tudunk egyezni valamiben a hallgatásoddal kapcsolatban is... - ejtem el a dolgot nagy komolyan.
Élmény, mikor a sors finom keze úgy mozgatja a szálakat, hogy abból hasznom legyen, kivált, ha e hasznot én is felfedezem, s meg is tudom becsülni. Fintor, mikor szerencsésnek kéne magam érezni, ehelyett Daten Poklát érzem a nyakamba lihegni. Corpo di mille bombe! Csinos kis summa fejében óvjam a polgármester lányának drága életét. Ez így első hallomásra nekem is kecsegtetőnek, mit sem sejtve rábólintottam, mert bár élveztem, hogy csupán néha jártam a hotelbe és élhettem világom, olykor nekem se volt ellenemre, hogy a falka közelében legyek. Édes álmaimat egészen addig a napig dédelgettem, mígnem a valóság kegyetlenül arcul csapott a ténnyel, hogy akire vigyáznom kell, Jezebell kölyke, aki balesetből beharapott egy embert, s egyébként sem könnyű természetű. Természetes, hogy tudtam ezekről, mélységesen szégyellném magam, ha ennyiről se tudtam volna tájékozódni. Úgy kellett óvnom viszont, ha lehetőleg ne keltsek feltűnést. Nos, e tekintetben, minden szerénység nélkül állíthatom, hogy nálam jobbat aligha találhattak volna erre a feladatra. Mellékes, hogy a személyes viszonyulásom milyen: munka, elvégzem, megfizetik. Pontosan ezen indíttatásokból ültem a cafétéria-ban, s lapoztam mintegy unaloműzés gyanánt az aznapi lapot. Semmi se tudta benne leköti a figyelmem, ám ezt elég jól lepleztem ahhoz, hogy külső szemlélőknek úgy tűnjön, rendkívül belemélyedtem a hasábok tanulmányozásába. A pajzsom stabilan, sziklaszilárdan áll, a leggyarlóbb halandónál is emberibbnek tűnhettem. A signorina több méterrel volt tőlem, akár tudott rólam, akár nem, én nem vettem róla tudomást. A felszínen. Valójában minden rezdülését, apróbb érzelmi változását ügyeltem, ahogy a környezetét is szemmel tartottam. Bár kétlem, hogy valaki pont a hotelen belül leselkedne rá ártó szándékkal, ámde az ördöggel nem szabad packázni. Csal. Ami semminemű problémát nem vet fel, ilyen a természete, az egyetlen baj, hogy ügyesebben teszi mint én. Zaklatottnak tűnt. Talán lemondta a manikűrös...
A hozzászólást Dominic Santoro összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Ápr. 02, 2013 5:48 pm-kor.