Egy kicsit tartok attól, hogy Duncan majd elő adja a "nade kérlek, én egy férfi vagyok, nem gyerek!" című előadást, de nem teszi. Sőt, mintha még jól is esne neki az, hogy így a két tenyerem között fogom az arcát. Egyre jobban fúrja az oldalamat, hogy mekkora szmötyibe keveredett a farkas, mert lezokog minden mozdulatáról mennyire hiányzik neki a szeretet. De az is meglehet, hogy szó sincs ilyesmiről, csak én vagyok túlonnantúl szentimentális már megint. Hiába... Sose volt öcsém, szóval nekem Duncan lett az, a hónapok során. Furcsa, hogy el kellett jönnünk Chicagoból ahhoz, hogy kiforrja magát ez a testvéri szeretet, mondjuk nagyon sok minden más is itt forrta ki magát. Talán mégsem utálom annyira ezt a helyet... Persze, hogy fontos számomra, hogy ígérje meg, és hogy aztán tartsa is be az adott szavát a "nem hazudok" témával kapcsolatban. Nem akarom ismételni magam, de muszáj megtennem: nem akarok belekotnyeleskedni mindenbe, csak akkor mondja meg, hogy nincs közöm hozzá. És ennyi, nem fújom tovább ezt a nótát. Elengedem az arcát, és felállok, mert rohadt kényelmetlenül feszülnek a térd ízületeim, de nem távolodok el nagyon Duncantől, csak annyira, hogy felüljek az íróasztalra. - Ezt értsem úgy, hogy megint rám fogsz érni "verekedés" címszó alatt bohóckodni? - Ezt már felszabadultan kérdezem, apró félmosollyal a szám sarkában, két kezemmel meg idézőjelet formálva annál a bizonyos szónál. Ezzel azt hiszem meg is válaszoltam a kérdést. Haragudtam, bocsánatot kért, és látom rajta, hogy komolyan is gondolja. Innen kezdve mit puffogjak? Hát persze, hogy folytatjuk onnan ahol abbahagytuk. Illetve a vita előttről... Ennek megfelelően pedig témát váltok. - Mesélj. Mit csináltál mostanában? Minap találkoztam Rowennel. Az a galamb lelkű kilőtte Szitakötő kerekét... Még mindig ezen agonizálok.
Sose voltam egy babusgatásért kuncsorgó pulikutya, nem is szerettem, ha bárki megpróbált anyáskodni fölöttem, nagyfiú vagyok már. Az viszont tény és való, hogy a jó dolgokhoz piszok könnyen hozzá lehet szokni, aztán ha hirtelen megvonják őket tőled, akkor eléggé megroggyansz. Se Anne, se Amy. Elég szar volt, maradjunk annyiban. Tara érintése ilyen szempontból valamiféle pótlék volt, mert a farkasoknak egyébként is szükségük van fizikai kontaktusra a társaik között. Nem kell ezt ragozni, erre most szükségem volt. - Értsd úgy - mosolyodtam el halványan egy biccentés kíséretében, aztán hátradőltem a széken, és úgy néztem, ahogy az asztalhoz sétált. - Megígértem, hogy segítek. Akármilyen hihetetlen is, nekem azért számít az adott szó. Egyébként meg a farkasom vadul csóvált a farkát örömében, hogy nincs harag, és vége a mosolyszünetnek. Az emberi felemet pedig az nyugtatta meg, hogy Tara ismét könnyed stílusban beszélt. - Rowen!? - kaptam fel a fejem. - Az a flepnis? Nem volt elég neki, hogy a múltkor megtéptem? - Megráztam a fejem. - Téged ugye nem bántott! Most nem láttam rajta sérülést és vér szagát sem éreztem, de ha napokkal ezelőtt történt a dolog, és csak könnyebben sérült, akkor ez esélytelen is. - Én futkosok, mint pók a falon - feleltem egy kisebb sóhajjal. - Lucas ég tudja, merre jár, de úgy tűnik, jól érzi ott magát, mert amióta vezető testőr lett, semmit nem csinál. És a semmi alatt tényleg a semmit értem. - Morgolódva elhúztam a szám. - Ash beseggeltette velem a biztonsági rendszert, egyébként meg ingázok az Orfeum és a Holiday között. Nem fogok ellustulni, az biztos - húztam el a szám. Mindez nem zavart, jobban szerettem, ha sok a dolog, mintha csak lógattam a lábam a semmibe, de azért nekem is megvoltak a magam korlátai. Az meg kifejezetten dühített, hogy ő vezérességes testőre csak úgy felszívódott! Oké, én is ezt csináltam, de ő elvileg azért kerülhetett a helyemre, mert nem ilyen, nem? Akkor meg végezze a dolgát, és ne nekem csinálja a pluszmelót! - És nálad mi a helyzet? Azon felül, hogy Rowen megint nem bírt a pisztolyával? Régen beszéltünk, a magam részéről pedig volt annyi időm jelenleg, hogy a kimaradt sztorizásokat bepótoljuk.
- Oké, akkor majd hívlak ez ügyben. - nyugtázom a tréning dolgot, és úgy összességében elég természetes a mosolyom. Jobb már, megkönnyebbültem. Nagyon utáltam nem-beszélni vele. A Rowent illeti, csak egy "bah!" a válaszom, és megcsóválom a fejem. Nem bántott a nyomorult. Amilyen állapotban voltam, nem is ajánlottam volna neki, de ezt már nem mondom el Duncannek. Tud a bestia-megvadulós történetről, de a fejleményeket először csakis Castornak fogom elmondani az arra legmegfelelőbb időpontban. Elképzelésem sincs arról, hogyan lehet nem rosszul előadni ezt, de szerintem a döntő pillanatban majd az is számítani fog valamit, hogy neki mondom el először. Bár, ha utálni fogja az ötletet, akkor ez tuti meg se fordul majd a fejében, csak azon húzná fel magát, ha lenne valaki aki hamarabb tudja meg. Én legalábbis így reagálnék. Ha van bármi pozitívum adott dologban, mikor dühös vagyok, akkor azt egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ellenben a negatívumokat szeretem felhasználni arra, hogy még jobban felhúzzam magamat velük. Ez vagyok én... de hogy Cas hogyan reagál majd rá, megjósolni sem tudom. Még jó, hogy állig felhúztam a pajzsomat, mert most kiérezne Duncan egy jó nagy adag bűntudatot belőlem. Utálom ezt az egészet. Titkolózni, halogatni, olyan mintha hazudoznék. Duncannak is, Casnek is... Csak esnénk már túl rajta! Duncan a hétköznapjairól kezd mesélni. Látom rajta, hogy egyre jobban frusztrálja a vezetőváltás testőr fronton, és még ha nem is tudatosan, de fúrni kezdi Lucast. Vigyorgok, mint a tejbetök. Igazából nem mondom, hogy tudom mit érezhet, mert amikor engem löktek le a béta posztról, és állt ki más a "helyemre" az nekem tulajdonképpen megkönnyebbülést jelentett, és amíg én gyűlöltem béta lenni, addig Duncan imádta a vezető testőri pozícióját. Szóval nem tudom, hogy min megy most keresztül, azonban maradéktalanul megértem Őt. Még órákon át beszélgetünk fesztelenül semleges dolgokról, vagy éppen számunkra fontosabbról. Mire elmegy, és a csokor répa is vázába kerül, én már el is felejtem, hogy összekülönböztünk valaha is.
//bocsánat a botrányos elmaradásért!!!!! Köszönöm a játékot! //
Amikor a Protektor megtudta, ki követte el azt a tömeggyilkosságot, egyből fellelkesültem. Álmaimban még mindig kísértett annak a fiatal lánynak a képe, aki annyira hasonlított Ashleyre. Álmaimban előjött, csak most már nem hasonlított. Ő volt az. És ez rohadtul megrémített, mert a lány azóta sem szólt egy szót sem arról, merre van, vagy éppen Habakuk. Márpedig ez egyre idegesebbé tesz, és nem tehetek ellene semmit sem. Csak biztonságban akarom tudni azt a lányt. Márpedig ahhoz az a legbiztosabb út, ha minél több veszélyes farkast vonok ki a forgalomból, legalább egy időre. Ezért aztán a délután folyamán fel is kerekedtem. A találkozót a társammal a diszkón kívül beszéltem meg, és felkészültem mindenre. Még a pocsék zenére is, amit hallanom kell majd. Ezért is tekintettem valódi áldásnak, amikor kiderül, mennyire csöndes helyre is érkezünk. Persze csak azért, mert nincs nyitva a hely, ezért nem reped szét a dobhártyám attól a fülsüketítő rettenettől, amit a mai generáció képes zenének csúfolni. A gyors és kötelező udvariassági körök után már túl is vagyunk az emberileg nehéz részen. Na, most jön a szakmai. Teljesen nyugodt az utunk az irodáig. Mikor megérkezünk bekopogok, de belépés előtt még Gabrielle-re nézek. – Csináljuk ezt gyorsan és csöndesen – mondom. Aztán belépek az ajtón, és a nőre pillantok. – Miss O'Ryanhez van szerencsém, ha minden igaz? Remélem nem fog problémát okozni. Legalábbis nem szívesen verekednék meg egy farkassal most, a legjobb öltönyömben. Bár, ami azt illeti, nem nekem kellene verekednem.
Az este tulajdonképpen ugyanolyan, mint bármelyik másik hétfő. Csendes, mert ez az egyetlen nap az héten, mikor nem nyitunk ki. Úgy öt óra magasságában ketyeghet az óra. A másodperc mutatója nyomasztó súllyal töri meg a csendet. TIK-TAK TIK-TAK. Úggy három órával ez előtt untam rá, az óta jezz zenét hallgatok a youtube-on. TIKK Éppen a dolgozók munkarendjét intézem. Az átláthatóságot biztosító sablonokat már rég megszerkesztettem (már ami a könyveléshez kell.)TAKK Ellenőrzések nem várhatóak, de akkor sincs mitől tartanom, ha mégis razziázik itt valamelyik hivatal. Minden tökéletesen rendben van. Alapos munkát végeztem. TIKK Jeremy, közvetlenül mellettem jelenik meg a semmiből. Áttetsző farkas pofájával felém biccent, mintha meg akarna bökni. Hát itt az idő... TAKK Nyomtatásra küldöm a dokumentumot. - Mennyien vannak? ~Ketten.~Jerry fátyol szerű hangja némi idegességgel fűszerezve kúszik a tudatomba. Úgy szeretném megérinteni az arcát, és azt mondani, hogy minden rendben lesz. Egyiket sem tudom meg tenni. Az első azért, mert Jeremy már halott, tehát az érintés részemről fizikai lehetetlenség. A másik vágyam pedig azért nem teljesül, mert képtelen vagyok hazudni neki. Itt már rohadt régen nincs rendben semmi. Eztán se lesz. Ráérősen kikapcsolom a laptopomat. Ameddig várakozok a winchester megállására, futólag a holmikra pillantok, amiket már napokkal ez előtt összekészítettem. Semmi extra, csupán két vastagabb akta, meg a legszebb szövetkabátom, melyet csak különleges alkalmakon veszek fel. Hát ez minden tekintetben véve különleges alkalom lesz. A gyűrűt hagyom utoljára. Vékony vonallá feszül a szám miközben lehúzom az ujjamról, majd csont nélkül dobom a papírszemetesbe, ahová való. Legyen bármily drága a fém, immár csak szemét. Hogy ebből mennyi csalódott, reménytelen párhuzamot tudnék levonni, az már nem számít. ~ Ideje volt már.~ Horkan rám Jeremy. Ő már fél évvel ez előtt el akarta dobatni velem a gyűrűt. És bár most nem nézek rá, tudom, hogy az "én megmondtam" tekintet ül az áttetsző farkaspofáján. Igen, ő tényleg megmondta előre... viszont az ezzel kapcsolatos véleményére sem akkor, sem most nem vagyok kíváncsi. Szóval figyelmen kívül hagyom. -Mész?Maradsz? Felállok az íróasztaltól, ellépek az előbb kinyomtatott fél éves munka-beosztásért, majd össze is tűzöm a lapokat. Jerry ekkora kisóhajtozta magát, a lépcső felől pedig meghallom az őrzők lépéseit is. - Szóval? ~ Szegtem én meg valaha az adott szavamat?!~ Üzeni vissza olyan felháborodással, amitől megint égnek áll minden szőrszál a tarkómon. Hogy nekem, vagy megint a kölykének szól a szellem hirtelen felizzó haragja, az újfent a "nem érdekel" témakör. ~Kitartok melletted.~ - Akkor majd találkozunk. Jeremy biccent. ~Ne térj el a tervtől...~ Hogy "úgy lesz", azt nem mondom ki hangosan, mert az őrzők már az iroda ajtaja előtt sutyorognak. Szóval Jerry köddé válik, én meg veszem a kabátomat, elrendezem az íróasztalt , magamhoz veszem az aktákat a pendrive-okat, és azt hiszem, hogy ezennel el is készültem. - Gyertek be! Elképzelésem sincs arról, milyen fegyverzetben jönnek, sszóval egy jól látható helyen állok meg az irodám közepén, ahol tetőtől talpig látnak az ajtóból. - Igen, én vagyok. Akár indulhatnánk is... ne raboljuk egymás idejét. - mondom ezt már akkor amikor vették a fáradtságot benyitni a helységbe. A mellkasom előtt fogom össze az aktáimat, így megyek ki innen. Ha nem kezdenek el hősködni, meg elcsépelt rendőrös klisékkel élni, akkor még együtt is működök velük.
Én nem igazán öltöztem ki munka ide, vagy oda. Ugyanúgy farmert viselek, ugyanúgy sportcipővel és ugyanazt a pufidzsekit húzom fel, bézs pulóverem fölé, mint azt bármelyik másik nap tenném. A nőről akit be kell vinni, nem tudok semmit, azon kívül, amit az aktájában olvastam. Számomra semmiféle érzelmi töltettel nem rendelkezik a mostani munka, inkább csak olyan nyomasztó rutinnak, ami elvonja a figyelmem a fontosabb dolgok irányából. Persze, nem fiatal farkasról van szó, aggódhatnék, mi lesz ha nekünk jön, de ráérek akkor ráfeszülni a dologra, ha tényleg szükséges lesz. A disco parkolójába én érek először. Mindig én érek előbb oda mindenhova, ezen a jó szokásomon itt északon sem terveztem változtatni. Amíg várok legalább rá tudok gyújtani, le tudom venni fekete sapkámat és össze tudom fogni hátul a hajam lófarokba. Így valamelyest normálisabban festek és ha gyorsan kell cselekedni, a hajam se lesz útban. Közben Steven is megérkezik. Pontos, ez egy nagyon jó tulajdonság és csak kevesen tudják ezt valóban értékelni. Ha a másikat nem váratjuk meg, az a tiszteletet jele, ami a mi szakmánkban nélkülözhetetlen. Tiszteld a harcostársad, tiszteld az ellenfeled, akkor nem érhet meglepetés. Nem vagyok az instant bölcsességek híve, de be kell valljam, hogy ebben van valami. Persze a rutin üdvözlés letudjuk, részemről én még kezet is nyújtok a férfinek, majd a disco bejárata melletti kuka tetején elnyomom a még csak félig szívott cigarettát és ha neki sincs ellenére, elsőként lépek be. Számomra is megkönnyebbülés, hogy ma nincs nyitva a hely, inkább csak praktikus okokból, hiszen így hallhatunk mindent, láthatunk mindent és megússzuk a tömegen való átkecmergést. Ahogy végigsétálunk az üres disco-n, kicipzározom a dzsekimet, övemen pedig láthatóvá válik a kis kaliberű pisztoly... természetesen ezüsttel töltve. Semmiképp sem hátrány, ha az embertől tartanak, Steve-en meg Tarán kívül pedig most még más nem is nagyon láthatja, hiszen üres a hely. Nem állok neki hosszasan tanakodni Steve-vel, csak bólintok egyet a kijelentésére. Őszintén szólva, nem rajtam fog múlni a dolog, én leginkább csak támogatás vagyok. Így tehát be is lépünk... és egy teljesen felkészült nő fogad minket. Némileg fel is vonom a szemöldökeim, ahogy ránézek, tagadhatatlanul meglep, de nem szólok, hagyom intézkedni a férfit. Úgy fest ez simábban fog menni, mint reméltem. - Miss O'Ryan, szeretném megkérdezni, hogy ellenére lenne-e, egy lecsendesítés nevű varázslat? Ez az esetleges harci kedvét hivatott kordában tartani, ami ha nincs, akkor nem fog érezni semmit. Csupán elővigyázatosság. - Tárgyilagosan beszélek, kicsit sem kezelem másképp, mint bármelyik másik embert. Csak mikor befejezem, pillantok oldalra Steve-re, igen ő az akinek végre kéne hajtania, ha Tara belemegy, tekintve, hogy kettőnk közül ő a mágus.
Hát valóban nincs eszem ágában se úgy tenni, mint aki nem készült arra, hogy érte jönnek, vagy arra, hogy elviszik. Ez a pillanat azonban még mindig nem az, amikor én sátánian elégedett képpel nyugtáznám az őrzők meglepetését. Öntörvényű vagyok, nem szociopata. Szóval fapofával állok, várom, hogy vizualizálják és felfogják hogy tulajdonképpen mennyire együttműködő vagyok én... A varázslat említése az, ami meghozza az eddig csupán lappangó harci kedvemet. Értem én, hogy elővigyázatosság, de én se vagyok már tacskó, hogy ennek létjogosultságot is adjak... Az a balsejtelmem támad, hogy Jeremy ezt értette "szükséges rossz" cimszó alatt, mint úgy pedig engedelmeskednem kell. Ha másnak nem is, a védőszellememnek tartozok ezzel. - Legyen, ha ettől nektek jobb. - Kicsi gunyoros éle azért már van a hangomnak, hiszen ez a feltételezés már önmagában sértő. Már úgy a körülményekre tekintettel. Ettől most nem azt érzem, hogy ők nem bíznak meg bennem (mert ugye az hol érdekel engem), hanem a hozzá nem értésüket bizonyítják. Mert bár együtt működöm, amit verbálisan is megerősítettem, ők mégis a méltóságom aláásásán fáradoznak. Tömören: ez rohadtul nem fair magatartás a részükről, és ha Jeremy nem figyelmeztetett volna jóval ez előtt az ehhez hasonló akciókra, most volna az a pillanat, amikor mindkettőt lecsapom, én meg egymagam keresem meg a protektort. Míg ezen agyalok, remélhetőleg az őrzők is ki hókusz-pókuszolták magukat. Ha nem, akkor tegyék meg útközben, mert én most elindulok kifelé innen, az utolsót pedig megkérem, hogy húzza be maga után az ajtót.
//Bocsánat Steven, amiért nem vártalak be, de így már biztosan van mire reagánod Egyébként részemről ennyi volt srácok. Ha nincs más hátra, akkor írjatok még 1-1 zárót. Köszönöm szépen a játékot :vlm: //
Felvonom a szemöldökömet, amikor meglátom, hogy már teljesen menetkészen vár bennünket. Sok mindenre számítottam, ami azt illeti, de arra nem, hogy önként és dalolva jön velünk. Azt hittem győzködnünk kell, esetleg küzdenünk, de úgy tűnik, ez a nap kifejezetten jól indul. Jobb esetben így is marad. Mindenesetre sikerül elrejtenem a megdöbbenésem összes többi jelét, és még korholom is magam egy kicsit. Nem kell mindig erőszakos farkasokra számítani. Úgy tűnik a sztereotípiák engem sem kerülnek el. Bólintok arra, amit a társam mondd. Igen, ez mindenképpen egy jó ötlet, és rosszul érint, hogy nem nekem jutott előbb az eszembe. Bár valamiért hiszek benne, hogy le tudnánk győzni egy farkast ketten, mégiscsak jobb, ha megelőzzük a konfliktust. Gyorsan el is végzem a varázslatot, és örülök, hogy közben nem ellenkezik. Az sokkal, de sokkal nehezebbé tenné az egészet. Még így is fáradtabbnak érzem magam, amikor végzek, szerencsére nem annyira, hogy ne tudjam folytatni. – Rendben, akkor menjünk – biccentek, és én maradok utoljára, behúzni az ajtót. Aprót sóhajtok, és örülök, hogy megúsztuk ennyivel az egészet. Valószínűleg a protektor is elégedett lesz velünk, hiszen egészen jól végeztük a munkánkat. Senki sem sérült meg, nem történtek katasztrófák, és még csak meg sem láttak minket. Ezt nevezem én sikeres munkanapnak. na jó, fejezzük be az ömlengést, és koncentráljunk. Még nem vagyunk túl az egészen teljesen. majd ha elértük az autót, az egyetemet, és ténylegesen befejeztük az egészet.
Azt hiszem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy új marketingtervet dolgozzak ki az Uppernek. Az elmúlt egy év arról szólt, hogy én és az alkalmazottak is összeszokjunk, hatékonyabbá tegyük magát a munkát, no meg a papírokat, amik láthatatlan fonalakkal rángatják az egész helyett, mintha csak egy kibaszott marionettbábu lenne. Most, hogy mindezekkel megvagyunk, szeretnék gerilla reklámhadjáratot indítani a városban. Legyünk ott minden reklámtáblán, a villanyoszlopokon, még a zebra csíkjai helyett is a mi logónkat akarom látni! A gond annyi, hogy a régi logó tré, elavult, és nem is találok szavakat arra, hogy mennyire utálom. Itt jön a képbe Eden. Kicsit zavarban vagyok, most, hogy közelítünk a találkozó időpontjához, mert arról nem beszéltek, hogy a PS-hez is ért-e. Csak azt tudom, hogy amikor a legjobbat kértem, akkor az ő nevét kaptam válaszul, és ennyi nekem abban a pillanatban éppen elég volt. Ha a photoshop már nem az ő világa, akkor csak egy honlapot készíttetnél el vele, és tulajdonképpen csak ezzel kapcsolatban egyeztettünk időpontot a telefonban mikor felhívtam őt. Nem tudtam, hogy ő is vérfarkas, ezért most, hogy belép az irodám ajtaján, a kicsinél azért valamivel nagyobb zavarban vagyok, mert nem tudom, hogyan álljak hozzá. Újabban kiszámíthatatlan a farkasom, gyakran akarja bizonygatni a dominanciáját, ez a dolog meg túl fontos nekem ahhoz, hogy elcsesszem holmi farokméregetéssel. - Helló! Tara vagyok. - lépek Eden elé az ajtóhoz, és nyújtom a kezemet, ahogy illik. Ha elfogadja, akkor röviden kezet rázok vele, ha nem, akkor kézfogás nélkül invitálom beljebb. - Az ott a laptopod, vagy egy álcázott pokolgép? - a kérdés inkább az, hogy békével jött-e, mert lehet, hogy én most látom életemben először ezt a nőstényt, de a fene se tudja mennyire informált a hegyi falka. Márpedig az ők jellegzetes illatát érzem rajtuk. Magyarán: most tulajdonképpen arra várok, hogy megadja a találkozó alaphangját. Részemről rendben van, ha kakaskodni akar, de ha ez az üzletelős dolog balul sül el, akkor nincsen B tervem; és habár a farkasom most még nyugton kushad a helyén, én készen állok láncra verni a rohadékot ha netán bekavar. Fontosabb most számomra a diszkó sorsa az ő büszkeségénél.
Olyannyira meglepett a hívás, amit nemrégiben kaptam, de főleg a találkozó helyszíne - az Upper - hogy ellenkezni is elfelejtettem a dologgal kapcsolatban. Utólag meg már mindegy, nem igaz? Persze, Dustinnak meg Shane-nek nem reklámoztam a dolgot. Még csak az hiányzott volna, teljes tűzerővel érkezni egy egyszerű megbeszélésre! Elég ciki így is az egész helyzet, minek rontanám még tovább, nem? Minden esetre nem estem túlzásokba öltözködés terén sem: farmer, mintás póló, dzseki, sál, csizma, aztán heló! Az Uppert elérve kocsimat leparkoltam, belépve pedig azért kissé elbizonytalanodtam, de a pultnál az egyik lány egész jól kezeli a helyzetet és irányít fel az irodákhoz kedvesen. Ott be is nyitok és érzem a meglepettségét, mely valahogy némi bátorságot ad azért számomra. És még mindig kissé értetlenül állok a felkérése előtt... ennek ellenére elfogadom sután-sietősen a felém nyújtott kezet. - Eden. És tudom, ki vagy... M-mert ugye veled beszéltem telefonon. - szélesedik ki a mosolyom, tekintetét meg kerülöm, de ez nem személyének szól, szimplán antiszociális jellemem sajátja. - Ha-ha, nagyon szellemes. - Sértegeti itt a laposomat, komolyan mondom. Mindjárt sarkon fordulok, hát nem szorulok én egy szürke, vagy egykori szürke, vagy tudom is én miféle anyagi támogatására! Az alaphangulatot pedig csak ő tudja meghatározni, elvégre ő van hazai pályán, mindemellett farkasom egyáltalán nem volt erőfitogtató fajta, miként én sem arról voltam híres, hogy nekirohanjak bárkinek. Arról már inkább, hogy ha nem akarom, nem talál meg senki... - Milyen melóról lenne szó? - térek inkább át az érdemi részére a dolognak, mert szűk a négy fal és ha még hellyel is kínál, akkor tűnik csak ki, mennyire apró a termetem széltében-hosszában egyaránt: szinte elveszek a székben, ahova lehuppanok, ölemben a lapossal.
- Hehe! Nem vicceltem, szar humorom van. - és ami nem megy, azt szándékosan nem is csinálom, de ezt már nem teszem hozzá, csak nyugtázom a kézfogást, és tudomást veszek arról az ismeretlen-ismerős dologról is amit még érzek a nőstényen. Leszámítva persze a falka-identitást, vagy minek kell ezt nevezni. Ezt inkább még nem pedzegetem, előbb üljünk le meg ilyenek. Lehet, hogy ő törpének érzi magát lehuppanva a fotelba, ám egyáltalán nem tűnik annak. Ha figyel is az ilyesmire akkor erre magától is rá fog ébredni mikor betrónolom magam a mellette lévőbe, amiben én is pont ugyanakkorának tűnök mint ő. Különösebb ingerem nincsen arra, hogy megerősítsem abban, hogy tulajdonképpen mennyire egy szinten vagyunk, azon felül, hogy nem az íróasztalom mögé bújtam el, hanem egy ugyanolyan fotelban ülök, mint amilyenben ő is. Közelebb húzom még a pöttöm dohányzóasztalomat is, amire rápakolhatja a laptopját. Hogy elfogadja, vagy nem, az már az ő dolga. - ööööööö... igen... a meló. Bocs a töketlenkedésért, csak egy embert vártam, aztán most nemigazán tudom, hogy mi van. Meg hogyan kell hozzádállni. Két perc, és elmúlik. - legyintek is egyet magam elé, mintha egy harmadik személyre hagynám rá a hülyeséget, nem pedig saját magamra. - Arról van szó, hogy van egy hivatalos honlapja a diszkónak, de nem kapom meg a belépési adatokat hozzá. Van arra mód, hogy likvidáljuk az éterből? Akarok egy használhatóbbat. - az egyszerrecsakegyet híve vagyok, szóval a többi, pofátlanabb kéréssel majd menet közben fogok előállni. De amíg beizzítja a gépet (már ha megteszi egyáltalán), addig én rendelek magamnak egy kávét, és amit még ő iszik, ha kér valamit. - Te... Mond neked valamit a Dawson név? Christina Dawson... Közép-magas, szőke, enyhén tudálékos hanglejtés... - ez utóbbit a felvételi beszélgetésünk alapján teszem hozzá, amikor elkezdet nekem hullamerev arccal énekelni egy gyerekdalt. Az valami döbbenet volt. Jah, hogy hogy jön ez most ide? Úgy, hogy Ő miatta volt az az "ismeretlen-ismerős" érzésem mikor lekezeltem Edennel. Van egy harmadik személy is a képben, aki összeköti itt a szálakat. Nem gyanúsítgatok én senkit semmivel, csak tisztázni akarom, hogy nem én vagyok hülye, hanem tényleg van valaki "közös" bennünk.
Igen, az feltűnt. Persze, annyira nem vagyok bátor, hogy szóvá is tegyem, mennyire pocsék a humora... Ő pedig nem pedzegeti a "hegyi"-ségem, amit remekül is tesz azt hiszem. Nem ezért vagyunk itt és akárhogy is nézem, egyelőre én teszek neki szívességet, nem pedig fordítva. Igaz, nem dolgozom olcsón, még a falkám belieknek sem, legfeljebb kedvezménnyel, de azt meg ugyan úgy megkapják mások is. - Ó. Hát... szar ügy. - jegyzem meg csendesen, némileg zavartan söpörve pár hosszabbra nőtt barna tincset a fülem mögé. Nem Tara az első, noha többnyire inkább azon szoktak fennakadni, hogy nőből vagyok. Addig jó, míg a másik falka ezt nem tudja. Vagyis, most... báh, fene tudja, mi van ezzel a nővel, de a szeme se áll jól! Nem bízok benne, de szerencsére nem is kell, elvégre ez csupán egy mezei meló, nem fogunk kapából barátság-karkötőt szőni egymásnak meg hasonlók. Ugye? Ugye?! - Ebben a városban minden második illetőnek van valami természetfeletti bengája lassan, úgy érzem. - fűzöm hozzá, mintegy mentegetőzésképpen, noha fogalmam sincs igazából, miért. Ilyen vagyok és kész. - Likvidálni? Sokkal egyszerűbb bejutni a már meglevőbe és átírni a belépési adatokat, mint teljesen elmosni az éterből. Na meg marketing szempontból sem lenne rossz gondolom, hogy akik ismerik az oldalt és oda járnak fel, ugyan azon a címen érjék el az újat is. - Fejtem ki hangosan a lehetőségeket, persze, ettől még a döntés az övé. Én csupán a "piszkos munkát" végzem el majd. A kávét egyébként elfogadom, hogy némi értetlenséggel vegyes biccentéssel feleljek a kérdésre. - Neked melózik, tudtommal. Meg a Cooper's-ben, egy kedves barátomnál. - Csak gondolatban teszem hozzá, hogy Dustin mekkora marha, hogy nem tette még ki, a lányról nem is beszélve... Szívem szerint a torkán ugrálnék, annyira gyerekes, idióta és egyszerűen irritáló egy nőszemély. Na de ez a probléma nem az, amiért itt vagyok és épp elég volt a "kilétemet" elárulnom egy olyan felé, aki érdekelt / érdekelt volt a szomszédos falkánál, nem kell több elszólás is.
Igazából nem a "férfi-emberre" gondoltam, mert a telefonból hallottam a hangján, hogy ő nő. A farkas mivoltára gondoltam, mert az enyém mostanság túl... nem tudom hogy mondjam. Olyan, mintha vezetőnek képzelné magát, és az erejét akarja fitogtatni. Szóval kicsit arra számítok, hogy most is kiugrik az egyik mentális bokorból, mert ő a nagy és gonosz farkas, és jajj a neve annak aki az útjába kerül. Viszont: őfelsége most kushad, és jó volna ha ez így is maradna. Letudom már gyűrni a szörnyeteget, nem gáz, csak fölöslegesen ne feszengjen. Talán a "hazai pálya" miatt nem is fogja előjönni. Úgy értem: ez a hely már amúgyis az enyém, akkor meg miért akarna kakaskodni érte? Ennyi. Az a lényeg, hogy csend van bennem, nem agyalok többet rajta. Szőke vagyok, ha azt mondom, hogy: hűűűű ez nekem az eszembe se jutott? Mármint ami a honlap feltörését, meg a belépési adatok átírását illeti. - Rendben, de a sémával... izé. A style-al csináljunk valamit. Én nem akarok pasztelrózsaszínt meg türkizkéket látni az oldalon, főleg nem narancssárgával vegyítve. - és tulajdonképpen ez az oka annak, hogy egyből a "TÖRLÉS" volt az első gondolatom, és el sem játszottam egyéb , alternatív lehetőségek ötletével. - Szóval szeretnék segítséget kérni a dizájnolásban is, mert bevallom... - megigazítom az ing-galléromat. Ez olyasmi mozdulat, mint amikor a férfiak igazgatják a nyakkendőjük csomóját és torok köszörülnek mielőtt valami kényelmetlen témafelvetést intéznének. -... ostoba vagyok hozzá.- ami voltaképen nem szégyen, csak kínos ha a koromat is beleszámítjuk. Volt kétszáz évem mindent megtanulni. A számítástechnika pont kimaradt... meg annyira nem is érdekelt. Felhasználói szintem tudok bánna a masinákkal, de ennyi. A kávé egy percen belül jön. A pultos odalent már nyomkodta a kávégépet mire én letettem a telefont. Meglesz az hamar. Annyi idő meg bőven sok is kibeszélni a szőkét. Most, hogy beigazolódott a gyanúm, már rohadtul nem tetszik a felállás. Mármint az, hogy én erről szart se tudtam. Komolyan olyan geci főnök lennék, akinek nem lehet elmondani az ilyet? Valószínűleg ki se rúgtam volna, legfeljebb megkeresem a másik munkáltatóját is, mert szerintem úgy helyes, már amennyiben osztozkodunk valakin. Rosie-nek is felajánlottam, hogy beszélek az alfájával, biztosítom a felől, hogy épségben megy haza munkából a lány, meg ilyenek... Az fel se merül bennem, hogy kémkednek a csajok, mert a pulton kívül semmihez nincs hozzáférésük, de felháborít az, hogy Christina erről még csak említést sem tett. Márpedig ez elég súlyos vétség, ha engedek a további gyanúmnak, és feltételezem, hogy az a másik főnök is farkas. Mégpedig a hegyi falkából, mint Eden is. - Hát... bekaphatja... - ez a nagy ötletem Dawsonról így első körben. Majd kifaggatom kicsit komorabban az esetről. Ha kiderül, hogy kémkedni próbált a másik falkának, én elevenen fogom megnyúzni - már nem a költői értelemben - aztán legfeljebb megint tartom a hátamat a protektornál. Idő közben megadtam Edennek a diszkó honlapját (ha még nem tudta). - Hagyjuk Dawsont. Köszi az infót... Na mi az ítélet? Vállalod? - a kérdések már a munkára irányulnak, és biccentek is a laptopja felé, hogy jelezzem mire gondolok.
Megnyugtató, hogy milyen könnyen rábólint a dologra. Nem mintha győzködni akarnám, de így feleolyan gyorsan elkészülhetek az egésszel, akármit is találjon ki az új desing kapcsán. - Értem. - biccentek aprót, közben meg már fel is léptem az oldalra, hogy megcsodálhassam a mostani kinézetét. Nem sűrűn nézegetem szórakozóhelyek honlapját, de ez üt. Sajnos inkább a "túl sok" kategóriájában lenne versenygyőztes szerintem. - Van esetleg valami elképzelés? Vagy csináljak pár verziót a héten és küldjem el, aztán majd kiválasztod azt, amelyik a legjobban tetszik. Esetleg párat tudok most is mutatni... - Olyanokat, amik más megrendelőnek készült minták voltak, de végül nem azt választották, tehát szabad prédaként tengtek-lengtek a tarsolyomban, arra várva, hogy egyszer csak felkapja őket valaki és egy-egy oldal díszei lehetnek. Hacsak nem vágja rá kapásból, hogy teljesen neki szántakat kér, már neki isi látok, hogy előtúrjam ezeket a szabadúszó sablonokat. Közben persze kérdésére is figyelek, s válaszolok. ~ Csak ne Dustinét... ~ Gondolom magamban. Nem mintha olyan sok közöm lenne hozzá, mégis valamiért bekúszik a kép az elmémbe és nemhogy kipirosodom kissé, hogy ilyesmin agyalok, hanem még zavarba is jövök tőle. Hát fantasztikus. - Én mondtam neki, hogy jobban jár, ha csak egyik helyen marad és mondjon fel a Cooper's-ben, de úgy kiosztott, mintha tizenhat lennék és nem kétszáz. Meg se próbáltam inkább jobb belátásra bírni... némely emberek annyira értetlenek. - Vonok vállat, tényleg nem szúrt szíven Christina a blablájával. Ennyi évtized után már nem tud meghatni - megérdemli akkor, ahogyan jár, ha nem hallgat az idősebbre. Miközben beszélek, persze zavarom is gyorsan elmúlik. A maradékát kávéba ölöm, megköszönve azt természetesen előtte. - Sima liba. A legapróbb finomítgatásokkal együtt is max egy hét és kész is lesz!
- Azon felül amit említettem, nincs... más elképzelésem.- sóhajtok egyet csalódottan. Nem a nőstény, hanem magam miatt, mert annyit se konyítok az ilyen programozásokhoz, hogy konkrét elképzelésem legyen a majdani honlapról. A javaslatra viszont, miszerint mutat néhány saját készítésű "sablont" azért már csillan némi reménység acélszürke íriszeimben. Rá is bólintok azonnal, de nem olyan kislányos lelkesedéssel, inkább olyan felnőttesen. Ami meg még Dawsont illeti... - Én biztos megtéptem volna ha ilyesmire ragadtatja magát... csak úgy miheztartás végett. - A szavaiból arra következtetek, hogy Eden nem tette meg. Egyébként nem okoskodni akarok, hanem a tudomására hozni, hogy egyetértek az ő álláspontjával a nélkül, hogy ezt konkrétan kimondanám. Az elhangzottak fényében már nem vagyok olyan biztos abban, hogy akarom még alkalmazni a lányt. Nem azért csapnám ki, mert netán kémkedik - mert nincs miről informálódnia- hanem azért, mert annyi gerinc nem volt benne, hogy nekem is kipakoljon a másik munkahelyéről. Avagy arról, hogy közvetve- közvetlenül a hegyi falkának is dolgozik, nem mellesleg még tanuló stádiumban lévő őrzőcske is. Így már kábé triplán bekaphatja. Immár a kávéval együtt telepedek le megint a nőstény melletti fotelbe, és helyezkedek úgy, hogy faszán rálássak a laptop monitorára. Már amennyiben leteszi a korábban már elérhetőbb közelségbe húzott dohányzóasztalkára míg kávézik, mert ha az ölében van a laptop, akkor nem fogok a nőstény arcába mászni a jobb látószög érdekében. - Az megoltható volna, hogy minden egyetlen oldalon legyen? Hogy ne kelljen annyit klikkelgetni... - nem vagyok biztos abban, hogy nem valami ordas nagy baromságot kérek, szóval inkább hallgatok és várom, hogy mondjon ő valamit. Ebben a pillanatban olyan kis "felugró buborékok" rajzolódnak ki a lelki szemeim előtt, amik akkor jelennének meg ha rámutatunk az egérrel. A képzeletemben az a megoldás helyettesítené az 1111111 darab főmenü fülecskét, amit úgy utálok. - Szerintem sokkal átláthatóbb a rendszer, ha minden egy oldalon van... vagy izé... te vagy a mágus, bízok benned. Azt hiszem. - ennél szerencsétlenebb akkor se lehetnék, ha megjátszanám. És hát ja, úgy is érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség. Miközben a javaslatokra várok, vagy hallgatom őket, én teszek magamnak egy néma fogadalmat arról, hogy többé nem beszélek olyasmiről amire vagy semmi rálátásom nincsen vagy amihez (lássuk be) csont hülye vagyok.
A biccentést igennek veszem, a Christinához kapcsolódó szavaira pedig csak felé pillantok. Van valami alkatomhoz, apró termetemhez és a hozzá feltételesen párosított "cukisághoz" nem illő a tekintetemben. Bizony, pontosan annak a cián-tömény megnyilvánulása, hogy ne röhögtesse már ki magát Tara. Ez a csaj még arra sem méltó, hogy istenesen megtépje valaki... A kávéért hálás pillantással és köszönömmel adózok, s mikor végre behozta a kellő file-okat ez a kis mocsok, leteszem a dohányzóasztalra, hogy Tara is láthassa a képernyőt, én magam pedig kissé előrébb csúszok a székben, hogy elérjem a gépet és tudjak váltani, ha úgy gondolta, kigyönyörködte magát (vagy épp eleve elveti) az adott sablonban. Először egy kék-fehér matrózmintás-féle ugrik fel, melyet kapásból tovább is léptetek, mindenféle - erre irányuló - engedély kérése nélkül. - Túlságosan hajós volt szerintem. - adok azért halovány mosoly keretében magyarázatot a tettemre, majd szusszanva a kávémba kortyolok. Ez a fekete alapon neonosabb - de nem szövegkiemelősen világító - színekkel tarkított sablon már sokkal jobban beleillik az Upper profiljába szerintem. - Hüm... attól függ, hogy szeretnéd. Ha egy végtelenített, legörgetős megoldással, azt azért nem ajánlom. - Szélesedik ki mosolyom akaratlanul is. Nem a nőn mosolygok, hanem a mondatán. Legalábbis igyekszem. Minden esetre, ha felvázolja a "felugró buborékos" megoldását, akkor azt örömmel meghallgatom és még megvalósíthatónak is nyilvánítom az ötletet. Nincs olyan, hogy valami veszett fejsze nyele lenne ebben a szakmában - legalábbis számomra. Ő kérte állítólag a legjobbat, nem? Minden esetre lelkesen mutogatom a sablonokat is, hátha valamelyik megtetszik neki, akár egészében, akár elemeiben.
Igen, persze, a legjobbat kértem. Ami jelenleg annyit tesz a döntéseim szempontjából, hogy ha ő azt mondja valamire, hogy "jó lesz" vagy "passzol" akkor én rábólintanék akkor is ha az általa választott színvilág és az ízlésem nem egyeznek meg. Mégis látványosan megkönnyebbülök azon, hogy tovább lapoz a kék-fehér sémáról. Ő azt mondja, "túl hajós" volt, én meg szimplán azt mondanám, hogy "szar", ha nem nyelném vissza a szót. Nem tetszettek a színei. Bólintok, mehet tovább. Hihetetlen, hogy a magyarázatomból bármi értelmeset is ki lehet halászni, de úgy tűnik, hogy neki sikerült. Azt hiszem, ő jobban érti mire gondolok, mint én. Imponálna a profizmusa, ha nem érezném magamat komplett idiótának ettől. Megint csak ismételni tudom magam: utálok olyasmiről beszélni amihez nem értek. Ha vegyül némi ellenszenv az energiáimban, akkor az inkább utóbb említettek miatt van, nem a nőstényre irányul. Hiszen Eden-t nem ismerem annyira, hogy biztan eldönthessek egy ehhez hasonló dolgot. - Én sem szeretném a sokáig-görgetőset. - veszek egy nagy levegőt, és előállok a szövegre rámutatott egér és a felugró buborék ötletével, aztán újfent egy megkönnyebbült kifejezés suhan át az arcomon. Ez úttal azért, mert nem olyasmit tálaltam, ami ordas nagy képtelenség, és még csak nem is létezik, nemhogy megvalósítható legyen. Ez a felismerés visszaad nekem egy kicsi önbizalmat is (mikor hagytam el?) de azért elszállni még így se fogok. - Amúgy milyen a légkör nálatok, odafent? - bukik ki belőlem a kérdés miközben elhaladunk egy teal alapú sablon felett és áttérünk egy szép kék árnyalatúra. - Van valami promó anyag hozzátok a környezetről, az előnyökről, esetleg karrierprogram meg ilyenek? - tettem hozzá a magyarázatot (halvány mosollyal, és szórakozott hangszínnel, mert ilyen összehordott baromságokat nyilván nem gondolok komolyan). Egyébként erős túlzás volna kijelenteni, hogy a "csatlakozást fontolgatom". Arról van szó, hogy megvetettem a lábamat a városban (nem annyira, mint lehetne, de nekem éppen elég az is amim van), és maradni is akarok, amíg azt nem mondom, hogy elég... Ezért is fontos, hogy ha kitör a háború és nekem állást kell foglalnom, akkor lehetőleg a győztes oldalon álljak. Szóval szimatolok meg ilyenek. Azt még szabad, nem?
Békésen, szinte már lelkesen lapozgatok a témák, sémák, minták - nevezzük őket akárminek - között, egyikhez-másikhoz még némi magyarázatot is fűzve: mi módosítható rajtuk, melyik az, amit szerintem el tudok képzelni a helynek, mit lehetne még hozzátenni, ami egyedivé és vonzóvá teszi az oldalt, ez által talán a helyet is. Talán el kellene egy marketinges szakot is végeznem az egyetemen... kár, hogy most ez a legkisebb problémám. Kérdésére ugyanis lefagyok a lapozó kattintás közepette s az aktuálisan kék árnyalatú kijelzőt bámulom. Lehet erre jó választ adni? Pajzsom minden bizonnyal vakfoltként zárja el meglepett és kétségbeesett érzéseimet, noha az előbbi - az, hogy köpni-nyelni nem tudok a kérdés hallatán hirtelen - tisztán kiül arcomra is. - Családias. - bököm ki, noha ezt nem úgy értem, hogy kevesen vagyunk, inkább úgy, hogy nem zsoldosokból állunk, a harc hírére idecsődültekből, mint a másik falka java meglátásom szerint. De ezt nem fogom neki magyarázni; azt hiszem, érthető, miért. - És nem tudok róla, hogy lenne, nem vagyunk a magamutogatás hívei. Aki csatlakozik, annak jó oka van arra, hogy kiálljon a falkáért, nem csupán a harc heve vonzza. - Vonok vállat, mintha ez olyan egyszerű lenne, noha minden szavam jól megfontolt, előre átgondolt. Terelnék is gyorsan az ittlétem eredeti okára: - Szóval, tetszik valamelyik, vagy álljak elő teljesen újjal? Ha van valami ötleted még a szín és képvilághoz, mailban nyugodtan elküldheted utólag is, de szerintem a jövő hétre tudok már hozni kész alapot. - arra, amelyiket kifejezetten meló céljából használom, persze.
Kérdésem meglepi a nőstényt. Tisztán láthatóan kiül az arcára az érzelem, de nem bámulom meg. El is kapom róla a tekintetemet szinte azonnal, vissza a monitorra, és azt szemlélem tovább még a közben is, hogy ő megválaszolja a kérdést. Egyszerű választ kapok, amibe nem tudom, hogy szándékossággal építette-e bele a rivális banda finom oltogatását, de kiérzem belőle ezt a (tekintettel a helyzetre,) kimondottan egészséges ellenszenvet. Habár ezzel én ezzel nem tudok mit kezdeni. Még empátiát se érzek egyik banda iránt sem, hogy most legalább bólintani tudjak arra amit a nőstény mondott. Mindenesetre sikerül annyira leegyszerűsítenie a választ, hogy már nemhogy nem tudok, de nem is akarok többet kérdezni a témakörben. De legalább a szabadságba vetett hitem töretlen maradt, és ez a lényeg. Azt hiszem. Szóval hagyom lerázni magamat a témáról és újra felveszem a weboldal-sémák kusza fonalát. Jók-jók, és némelyik igazán tetszik, de nem tudom. Taszít a gondolat, hogy valami kész holmiba "üljek" bele. - Inkább valami újat akarok. - pillantok fel Eden arcára a monitorról. Kissé hátrébb húzódok, különben úgy tűnne hogy az arcába mászom. - Valamit ami csakis az Upperé. Hagyjuk az elképzeléseimet, mert hülye vagyok én ehhez. Szabad kezet kapsz színekben, formákban és a kialakításban is, csak a végeredmény legyen... Upperes.- Avagy ne csak a neve legyen Upper, de ha ránézek az oldalra, érezzem át a hely hangulatát is. Ezt nem tudom megfogalmazni rendesen, szóval inkább meg se próbálom hangosan is kimondani. Közben felállok, mellkasom előtt összefont kezekkel járkálok fel-alá a pöttöm iroda helységben. - Egy hét. -bólintok, mert megértettem. Nekem mondhat egy hónapot is, ha a végeredmény olyan lesz amire azt mondhatom, hogy kibaszottul megérte várni rá. Eszemben sincs sürgetni. - Ha szükséged van helyismeretre is a munkához (meg úgy egyébként is) akkor te és a partnered vendégeim vagytok itt egy este. -Amennyiben nem a stílusa ez a hely és a munkához sem kell, akkor még én kérek elnézést a meghívásért. A laptopjára tett korábbi megjegyzésemet is majdhogynem sértésnek vette, ki tudja ez hogyan érinti. Nem ismerem, hát nem is tudhatom. Már nem ülök vissza a fotelba, mert most hogy eldőlt: teljesen új style-t akarok, szerintem lassan elérkeztünk a megbeszélés végéhez is. Persze nem fogom csak úgy kirakni innen, majd megy ő magától ha itt az ideje.
//Ha szerinted is itt a vége, akkor köszönöm a játékot. //
Két nap. Két nyomorult telefonon pitizős nap van a hátam mögött. Persze nem keresett a kutya se. Vagyis nem olyasvalaki akit vártam, hogy keressen, szóval megvártam míg gyógyul annyit a képem, hogy az alapozó már képes legyen ember formára festeni az elefántcsont szín bőrömet, és most itt vagyok. Az irodámban. De hiába tettem meg mérföldeket az otthonomtól idáig, semmit nem haladtam előre. Ugyanott vagyok. Reméltem, hogy Rosie bent van már, hiszen övé most a nappali műszak, de még nem kezdtem aggódni, hogy rájöttem: nincsen itt, mert majd csak egy óra múlva nyitunk. Persze én amiért nőből vagyok, kombinálok is. Tehát egyből a legrosszabb jutott eszembe: ő is el lett tiltva a közelemből. Nem lepne meg a minap történtek fényében, ha Rose-t ma már nem engednék el dolgozni, mert mint megtudtam, valamiféle tiltólistán vagyok a betolakodók háza táján. Szóval inkább erre számítok, mintsem a B verzióra. Ugyanis ha Rose továbbra is itt dolgozhat, avagy "ő lenne a kivétel a tiltás alól" az annyit jelent, hogy a nőstény hírszerzési feladatokat lát el a falkájának. Figyeli a terepet, a farkasok mozgását, és talán még engem is, bár rajtam nincsen mit figyelni. De nem is ez a lényeg, hanem az hogy erről nem volt szó, erről velem senki nem kötött megállapodást, és nem vagyok akkora marha hogy szó nélkül eltűrjem. Hiszen az mit mond el rólam? Azt, hogy velem bármit meg lehet tenni. Ennyi erővel akár nyalogathatnám közvetlen az alfája talpát is... Elég! Nem, előbb Rosie-val kell beszélnem. Nem meccselhetem le ezt fejben, és különben is van még itt más, ami fontosabb és minden tekintetben elsőbbséget élvez. Már ha egyáltalán bejön dolgozni Rosie. Az energiáim folyton a személyzeti bejárat ajtaját és környékét tapogatják, bár odalent már meghagytam, hogy ha megjön a lány, egyből küldjék fel hozzám. Többek között azért is, mert a két napos kényszerpihenőm alatt megcsináltam a bérszámfejtéseket és pár nappal hamarabb kapnak fizetést... Szóval öröm az ürömben, hogy én most egy nagyon szeretett főnök vagyok.
Az ominózus éjszaka után minden visszatért a rendes kerékvágásba, már ami az én életemet illeti. Nem ismerem Duncant eléggé, de még így sem értettem egyet sem a történtekkel, sem pedig azzal, amit mindannyiunknak egytől egyig tennie kellett. Ez azonban nem érdekli a kutyát se, rajtam kívül. Új vagyok még a falkában és eszem ágában sincs ágálni bármi ellen is, főleg nem egy szinte idegenért az alfával szemben. Egyelőre szeretnék beilleszkedni, és megtalálni a magam helyét. Hülye egy érzés ez az egész, mert a saját jó érzésemet kellett megerőszakolnom, ha tetszett, ha nem. És megtettem, mert mindenki más is megtette, és mert tulajdonképpen más választásom nem volt. Vagyis nem olyan, ami nem vonta volna maga után, hogy én is hasonlóképpen kapjak, mint a hím azon az éjszakán. Fogalmam sincs, hogy Tamara, vagyis ahogy Castor nevezte, Tara, mit tett, hogy ilyen szigorúan van tiltólistán. Azt tudtam, hogy engem miért enged az alfa a közelébe. Na jó, egyrészről annyit tudtam, amit feladatul kaptam vele kapcsolatban, a másik részről meg amit sejtettem. Nem kellett ahhoz agytrösztnek lennem, vagy akármilyen különleges képességgel bírnom, hogy rájöjjek, nem csak azért kell Tarát is szemmel tartanom, mert magányosként él a városban. Bár a pontos okot nem tudtam, de szándékomban állt kideríteni. Nem mintha bármit is kezdeni szeretnék az információval, inkább csak kíváncsiságból. Reggel bőven időben keltem ahhoz, hogy kényelmesen legyen időm egy zuhanyra, kiválasztani, hogy mit veszek fel és, hogy megigyam a bögrényi adag kávémat. Mire mindennel elkészültem összeszedtem a telefonomat, meg az egyéb cuccaimat, amiket bevágtam a táskámba és már teljesen útra készen álltam. Még vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre, aztán lendületes léptekkel indultam el a szobámból és a hotelből, be a munkahelyemre. Gyalog jártam melózni, ennek pedig azon egyszerű oka van, mert szeretek sétálni. Már valamelyest enyhül az idő, de azért még hideg szél csap az arcomba menet közben és kuszálja kicsit össze a hajtincseimet. Kényelmesen haladtam, nem kellett sietnem, de arra nem volt elég időm, hogy megálljak minden kirakat előtt. Bő félórával értem be korábban a nyitáshoz képest. Szeretek kényelmesen lepakolni, aztán leszámolni a kasszám, megnézi, hogy a hűtőkben mindenből van-e elég. Egyszóval még egyszer átellenőrizni mindent, már ami rám tartozott. Most azonban az ajtón belépve már tudtam, hogy nem fog a mai nap olyan kényelmesen indulni, mint szokott. Szinte még be sem tettem a lábam, máris megkaptam a főnök üzenetét, miszerint fent vár az irodájában. Fogalmam sem volt mit akarhat tőlem Tamara, hiszen tudtommal egyik nap sem csináltam hiányt, a vendégekkel mindig nagyon kedves és udvarias voltam, ezért nem feltételeztem, hogy panasz érkezett volna rám, és a fizuig is volt még pár nap. Úgy gondolom, hogy a munkámra nem lehet panasz, bár ezt nem tudhatom előre. Az is előfordulhat, hogy valamit nem csináltam jól. Nem vagyok még itt olyan régen, az itt bevett szokások, még nem teljesen az enyémek, de gondoltam majd belejövök és amíg nem követek el szarvashibát, addig talán türelemmel lesznek a többiek is, míg mindent megszokok. - Kösz, hogy szóltatok, már megyek is fel. - mosolyogtam kedvesen a többiekre, és elindultam felfelé. A dzsekim, a sálam, és mindenem még rajtam volt, nem pakoltam le, úgy gondoltam előbb felmegyek és kiderítem mit szeretne Tara. Felbaktattam a lépcsőkön és bekopogtam az ajtón. Ha megkaptam, hogy bemehetek, akkor beléptem. - Szia! Hallom kerestél már. Miről lenne szó? - nem kerülgettem a kását, kíváncsi voltam, hogy miért is akar velem beszélni a nőstény. Közben kicipzáraztam a dzsekimet és elkezdtem letekerni a sálat a nyakamból. A pajzsom teljesen a helyén volt, mint általában. Azt egyáltalán nem feltételeztem, hogy arról az éjszakáról akarna kérdezni. Castor nem közölte, hogy a nőstény is jelen lett volna, amikor elkapta Duncant. Falkaügyet pedig amúgy sem hoztam volna szóba senki előtt sem. Ezért csak arra tudtam gondolni, hogy a munkával kapcsolatban lesz szó valamiről. Titkon reméltem nem arról, hogy esetleg nem elégedett velem, vagy a munkámmal.
Megérezve Rose jelenlétét, első reakcióm az, hogy vigyázzba vágom magam, ahogy felpattanok az íróasztalom mellől. Szeretnék rögtön lerohanni hozzá, megragadni a vállainál, és addig rázni amíg ki nem mondja: "Ő jól van baszdmeg, él meg minden." vagy valami ilyesmi. Nem emlékszem arra, hogy Rosie valaha is káromkodott volna. Nagy levegőt veszek, visszaülök. Aztán felállok és körözni kezdek a pöttöm irodában. Sosem tűnt még ennyire kicsinek ez a hely. Mikor meghallom Rose jellegzetes lépteit valahol már a lépcső tetején kopogni, én visszaülök a helyemre, és játszom azt, hogy én vagyok az aki vezeti a helyet, tehát a papírjaim fölé görnyedek, számolok, és tettetett meglepettséggel nézek fel mikor Rose belép a helységbe. Megköszörülöm a torkomat. - Hali! gyere csak, gyere. - nem volt kérdés, hogy bejöhet-e, de valamit mondanom kellett, és az a "gyere" lett. Benyúlok egy fiókba, előveszem a bérszámfejtő nyomtatványt, majd az a kis zárható fém dobozt is amiben most tartom a fizetést. Ha közelebb jött Rose, akkor elé teszem az asztalra a nyomtatvány, meg egy tollat. - Itt írd alá pls... - mutatok egy vonalra a lap alján, és eltűnődök azon, hogy mióta használok én netes rövidítéseket... Nem fontos. A lényeg, hogy ha Rose nem érti mit kell aláírnia, akkor elmondom neki, hogy most éppen fizetést kap. Rendhagyó módon nem bankszámlára utalva, hanem a kápéban. Akinek nem tetszik, az megkapja majd folyószámlára, rajtam nem múlik, és gondot se akarok csinálni belőle. - Kivettem két nap szabit, szóval megcsináltam a bérszámfejtést, és hamarabb fizetek ki mindenkit... Ezért IS hívtalak. De előbb az anyagiakat intézzük el. - mosolygok rá kedvesen, aztán ha aláírta a nyomtatványt, akkor előveszem és leszámolom neki a bérét az utolsó centekig. Végül elpakolok mindent az asztalról, miközben próbálom kitalálni, hogyan vágjak bele... ebbe. Az lesz a legjobb, ha egyenes leszek, és a tárgyra térek. - Mi történt miután eljöttem a szállodából, Rose? - dőlök hátra a székemben, mert úgy érzem, az a támla tart majd egy egészben. Én azt nem tudom, hogy Rose nem vett észre engem ott, szóval ez egy bájos beszélgetés lesz.
Kezdőlap
//
//
:vlm: //
Azt hiszem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy új marketingtervet dolgozzak ki az Uppernek. Az elmúlt egy év arról szólt, hogy én és az alkalmazottak is összeszokjunk, hatékonyabbá tegyük magát a munkát, no meg a papírokat, amik láthatatlan fonalakkal rángatják az egész helyett, mintha csak egy kibaszott marionettbábu lenne. Most, hogy mindezekkel megvagyunk, szeretnék gerilla reklámhadjáratot indítani a városban. Legyünk ott minden reklámtáblán, a villanyoszlopokon, még a zebra csíkjai helyett is a mi logónkat akarom látni! A gond annyi, hogy a régi logó tré, elavult, és nem is találok szavakat arra, hogy mennyire utálom. Itt jön a képbe Eden. Kicsit zavarban vagyok, most, hogy közelítünk a találkozó időpontjához, mert arról nem beszéltek, hogy a PS-hez is ért-e. Csak azt tudom, hogy amikor a legjobbat kértem, akkor az ő nevét kaptam válaszul, és ennyi nekem abban a pillanatban éppen elég volt. Ha a photoshop már nem az ő világa, akkor csak egy honlapot készíttetnél el vele, és tulajdonképpen csak ezzel kapcsolatban egyeztettünk időpontot a telefonban mikor felhívtam őt. 
