Unalmasan indult a napom, de ahogy visszagondolok, sok olyan esetem volt, amihez nem hiába vonultunk ki. Átelemzem a mai jó cselekedeteimet és mind a pozitív oszlopba jegyzem fel magamnak. Apu biztos, hogy büszke lenne rám. Annyira szeretném, hogy otthon egyszer ő várjon, de tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Csak tudnám, hogy a rendőrség miért zárta le ennyivel az ügyet, mikor nem került elő a gyilkosa. Bosszant és mindvégig ökölbe szorult kézzel sétálok a kihaltnak tűnő utcarészen. Ha most valaki rám támadna, vagy hozzám szólna, lehet egy jobb egyenessel indítanék bemutatkozásom jeléül. Szerencsémre, vagy inkább az ők szerencséjükre, nem jön senki sem velem szemben, így biztos, hogy a friss levegő egy kicsit ki tudja szelőztetni az agyamat, mielőtt belépni a bárba, ahol nem vágyok másra csak egy csésze kávéra. Csak ez tartja bennem még a talpon és ébren maradás lehetőségét. Már érzem az orromban a fekete frissen lefőzött illatát, ami csak arra vár, hogy végre a gyomromban kössön ki és ezáltal a koffein a vérembe jutva ébren tartson.
Belép, kér, fizet, leül. Ezzel tudom az iménti cselekedetemet lakonikusan elmondani, hogyha valaki kérdezné. De senki sem teszi és addig járok jól, amíg egyedül élvezhetem ennek a remek löttynek az ízét. Mármint élvezném, ha nem lenne ennyire rossz íze. Fintorgok is egyet, talán ez miatt ül le elém egy nő, aki a cirkuszi porondon is megállná a helyét. Feldobta a sivár napomat, így jót röhögök rajta, mit sem törődve azzal, hogy megbántom ezzel az érzékeny lelkét, esetleg, hogy ez nem illendő. Soha sem voltam az illendőség mintaképe, most sem fogom elkezdeni, pláne nem azért, hogy itt marasztaljam. Egyfajta védekező cselekedet ez tőlem, de sajnos nem veszi magára, hogy elmenjen. Mindenesetre csak méregetni kezdem azt a mosolyt az arcán, amivel engem illet. Tehát keményebb dió, be kell vetnem magam, hogy minél előbb elhúzzon innen. Csak tudnám, hogy miért pont ideült mellém, talán az a felszolgáló tini szólt neki, hogy nem adtam borravalót. Hogy oda ne rohanjak, sokkal hasznosabb helye van most minden fillérnek, amit megkeresek, mint az, hogy egy ilyennek odaadjam, aki biztos, hogy óvszerre vagy alkoholra költi. Az ilyenek, akik még alig múltak el a nagykorúságuktól pár hónapra, csak ebben látják a menőt. Hányok az összes ilyentől, utána meg sírnak, ha kihasználják őket. Meg is érdemlik és most, hogy ezt a gyalázatos kávét is meg kellett kóstolnom, ezt is kívánom neki. Rosszmájú vagyok ilyen téren, hiszen egy rendesen dolgozó ember vagyok, aki egy kávét szeretett volna. Ennyire nehéz ezt teljesíteni?
Megrántom a vállamat, hogy mit mond. Egyáltalán nem érdekel, érdektelenül állok a téma és ez mellé a beszélgetés mellé. Tényleg azt hiszi, hogy izgat, hogy mi történt vele? Most a könnyek is megszáradtak már a szememben, amiket nem tudtam letörölni, így nem zavarnak a látásban, és már tiszták a képek. Lenézően nézek rá, ahogy felteszi a kérdést. Majd pont egy hisztis divára várok egy fárasztó nap után. Na persze. Egyből átfut a gondolat a fejemen, hogy egy frappáns beszólással illessem, de fáradt vagyok és nyűgös, mert nem kaptam meg azt, amit akartam.
- Felszarvaztak? Elvégre itt ülsz. – Döntöm oldalra egy picit a fejemet, ahogyan cinikus szavak elhagyják a számat. Valahogy most nem vagyok formában, valóban rám férne egy kis pihenés, mert reggel megint kelhetek fel a semmiért, hogy megint a mozgalmas délutánomra készüljek fel. Lefogom mondani az egész napos műszakokat és keresek egy másodállást. Legalább dupla fizetést kapnék és mozgalmasabb lenne minden percem. Az arcvonásának változásait nagyon is észreveszem és kezd tetszeni, hogy kihozom a sodrából. Tehát mégsem rozsdásodtam még be annyira, hogy egy ilyen beszólást elengedjen a füle mögött. Viszont, amit mond, arra csak sóhajtok egyet. Miért kéne nekem lányokat néznem? Anélkül is tudom élvezni a kávémat, sőt sokkal jobban, hogy nem előttem lépkednek ide-oda.
- Engem hidegen hagy, hogy milyen ez a hely vagy milyen nem. Én csak egy kávéra ültem be. Érted, csak egy KÁ-VÉ-RA. Nem érdekel, hogy az anorexiás lányok, hogyan lejtenek jobbra-balra. Ha ilyenre vágyok, akkor bekapcsolom a tv-t. – Kezd az agyamra menni, hogy nem érti meg, hogy miért is vagyok itt. Úgy látszik, hogy ide szimplán beülni fogyasztani nem lehet. Azért nyomatékosítom és szépen tagoltan elmondom, hogy miért is ülök itt hátul. Valóban nem érdekelnek a lányok, akikről úgy áradozik, mert sokkal fontosabb szükségletem van most jelenpillanatban. Legszívesebben a nyakába önteném ezt a fekete vizet, ami előttem van, de nem éri meg még azt sem. A külsőmre tett megjegyzését elengedem a fülem mellett, nem vagyok Hódító Nagy Sándor, aki minél több nőt akar maga alatt tudni egyetlen egy éjszaka alatt. Tudom a történelmi személy nem erről híres, mégis ez a metafora jutott eszembe. Azt gondolom, hogy úgysem tud a fejemben olvasni, így teljesen mindegy, hogy mivel hasonlítgatom össze magam. Mint láthatja valóban nem a hódítás és az ágyba csalás miatt vagyok itt, de lehet, hogy az agyát annyira elöntötte valami folyadék, hogy ezt nem tudja belátni. Megforgatom a szemeimet, hogy még mindig itt ül annak ellenére, hogy megerősített abban, hogy egyikünk sem akar bájcsevegni a másikkal.
- Remek, akkor elmehetsz pszichológusnak… De még ma! Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam, nem meghódítani akarlak, isten ments. Csak egy nyugodt estét, amíg elfogyasztom a kávémat. De ha ezt tudom, hogy itt zaklatják a fogyasztókat, akkor be sem teszem ide a lábamat. Szép kis hely… - Mérhetetlen nyugalom tölt el és így is viselkedek. Tapasztalataim alapján ez sokkal jobban dühíti az embereket, mint az ha felidegesítem magam, kiakadok és kiabálni kezdek. Viszont a lenéző hangomat a végére nem bírom palástolni. Végig nézek ezen a helyen, annyi szabad asztal van, csak tudnám, hogy miért pont engem pécézett ki. A hangja hallatára, visszafordítom a fejemet, és hagyom, hogy elvegye előlem a nagydarab állat a csészémet. Az elhúzott ajkak már egyből jobb kedvre derítenek. Csak rájött, hogy igazat mondtam és sz@r a kávé. Feljegyzem magamnak, hogy egy győzelem, de most már mehetne. A jelenléte is idegesít, nem hogy a beszéde. Nem lepődök meg, hogy kicserélteti, most már számomra bebizonyosodik, hogy itt valami főfejes. Mikor magunkra hagy a kis pincsi kutyája, a szemeibe nézek.
- Nem kell tenned itt az agyad! Nem fogom megköszönni, hogy intézkedsz, mert nem kértelek meg rá. Viszont így legalább te is megtudtad, hogy pocsék a kávé. Legközelebb másik helyet választok. Remélem oda már nem fogsz követni, hálás lennék… - Nem bírom ki, hogy ne szóljak be. El akarom üldözni, de mintha immunis lenne a szavaimra. Csak tudnám, hogy miért élvezi ezeket a sértéseket. Minél jobban próbálok bunkóbb lenni, de jelenleg az elviselhető szintemen vagyok, ami most balul sül el. Anyám hallatára összeszorul a kezem. Most szívesen behúznék neki, hogy hátradőljön a székkel, majd az asztalt is ráborítanám.
- Nekem nincs anyám! Viszont normális nevem van. Mindössze meg kéne tanítani itt a felszolgálókat, hogy a vendég az vendég… - Csattanok fel hirtelen, még egyszer a nevére veszi azt az embert, aki apámat a halálba kergette, esküszöm megfojtom, majd elásom a kukoricásba. Vérszemet kapok attól, ha a családomat emlegetik, mert egyedül érzem magam és nincs rájuk szükségem. Így sem tettek értem semmit, mindössze azt, hogy apám halott. Sosem bocsátom meg nekik, őket hibáztatom. Kezdem elveszteni a sulykot, talán ideje lenne mennem, de nincs hová. Ugyanis, haza még nem mehetek. Hátradőlök a székben és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt. Gyanúsan és undorral a tekintetemben kezdem el méregetni az előttem magát nagyra tartó és intézkedő, minden lében kanál nőt.

*Nem mintha különösebben zavart volna a helyzet, de héló nem az a fajta vagyok aki fülét farkát behúzza csak azért mert valaki csúnyán néz. Ha ez a helyzet lenne, sok bajtól megkímélném magam és mindenki mást is. S naivnak sem mondhatnám magam, így még csak véletlen sem hittem, hogy valóban érdekli a dolog, vagyis az, hogy mi történt velem. De kérdés volt, arra pedig rossz szokásom válaszolni, még ha nem is teljesen. Ez van. Szerencsére a másik gondolataiba nem látok bele, különben már belehaltam volna a röhögésbe. Én mint egy hisztis díva… kac-kac… kilyukad a hasam. Külsőről ítélni sosem szerencsés. Bár tény, hogy az ilyen balfékek vannak pont a hasznomra. Külsőről ítél, aztán meg van nagy kopp mikor kiderül, hogy épp elmérték a dolgot. De persze akkor már vér folyik. Hmmm… megfontolandó Corvin ajánlata… a tudásom meg van hozzá, most már akár élvezhetem is. A lenéző arcjátéka sem érdekel… Ó hátha tudná, hogy mennyi ilyet kaptam már apám sznob társaságából, szimplán azért, mert a korcs lányaikkal nem voltam hajlandó shoppingolni meg köröm lakkozás közben bájcsevegni. Más dolgok érdekeltek… A visszakérdésre azonban egy vigyor terül el az ajkaimon, megmutatva a fogaim. *
- Ha felszarvaztak volna, nos… mondjuk úgy, hogy nem itt lennék. * Hanem épp az illető vérében fürdenék. Erről viszont csak sejtelmesen megvillanó íriszeim árulkodhatnak. Amit oda tesz ahova csak akar. Sosem vettem jó néven, ha megcsalnak. Bár mondjuk tény, hogy ehhez az kell, hogy valakivel együtt legyek. Nos… mondjuk úgy, hogy erre senkinek nincs meg a lehetősége. Meg ki akarna olyan nővel lenni, akihez nem lehet hozzá érni? Mázlimra senki, nem élek hímekkel és még mielőtt itt labda lesz, nőstényekkel sem. Viszont a másik még messze van attól, hogy kihozzon a sodromból. Ja igen, azt egyébként nem lehet. Vagyis… egyetlen esetben, de könyörgőm, nem véletlen van mellettem most valaki. Nyugodt, szótagolt szavakra csak felkacagok.*
- Ne röhögtess már Citrom… Emberekkel foglalkozom, mióta az eszemet tudom. Szerinted Te vagy az első, aki ilyen… hmmm… „hülye vagy húzz innen” stílusba csap át, azért hogy valaki magára hagyja? Nem… Viszont ha nem tetszik, hogy ide ültem… tudod hol jöttél be. * Rándult meg az ajkam széle. Mit bánom én, hogy mit csinál. Nem leszünk vele sem többen, sem kevesebben. Senki nem fog belehalni és a hely sem csődbe menni. Különben is, én felnem állok addig míg meg nem iszom a kávém és nem érzem azt, hogy itt az ideje haza mennem. Közben persze beleittam a kávémba és kezdtem unni a dolgot. Ami persze az arcomra is kiült.*
- Nem is néztem volna ki belőled, hogy megpróbálkoznál egy lehetetlen kihívással. * Nyaltam meg az ajkaim és szemeimben kihívás ült. Ami valószínűleg közel sem fogja érdekelni a másikat. De engem meghódítani? Könyörgöm… az a férfi még nem született meg. Vagyha mégis akkor nem találkoztam vele. Oké. Balázs érdekelt… de hogy nem hódított meg az is fix. Nem vagyok egy vár… A helyre tett megjegyzése… nos, hol nem szarom le? Akkor sem érdekelne egy megkeseredett ember véleménye ha az enyém volna. Na már pedig ha engem nem érdekel a dolog, akkor Corvint még annyira sem. NAjó… akkor érdekelné, hogy ha megint vért fakasztanék a vendégéből. De különösképpen nem hatja meg a pornép véleménye, még a fejeseké sem, csak szeret úgy csinálni. De ha épp őrjöngene sem érdekelne, arra ott vannak a biztonságiak. Az újabb szavaira csak a szemeim forgatom meg és alig bírom lenyelni a kuncogásom. Szórakoztató a másik viselkedése. De hogy minek erőlködik ennyire, na azt nem tudom. *
- Nem szorulok a köszönetedre. Nem azért tettem, mert rólad van szó, hanem azért mert jobban jár ha én teszem és nem a hely tulajdonosa. És nem teszek semmit… tudod, csak egy „anorexiás tyúk” vagyok itt, csak épp szabin. * Nem, nem vagyok fejes, semmi közöm a helyhez, azon kívül, hogy itt táncolok. Bár ha már itt tartunk, igazán feljebb léphetnék… de istenem, most mit tegyek, ha egyszer a tánc az életem? Nem hagynám ott holmi igazgatásért, bár a kettő nem zárja ki egymást… *
- Oda meg vissza lennél, ha egy magam fajta nő futna utánad… * Biggyesztettem le az ajkaim, de a mosoly az ott bujkált még mindig. Na igen, nem vagyok átlagos… bár tény, hogyha én követek valakit, az már nem él sokáig. Azt hiszem. Attól függ, hogy miért teszem. De közben megérkezik a kávéja a másiknak és Sebastian, aki egyébként a pincér és nem a karót nyelt gorilla aki még minidg ott van mögöttem ahogy eddig is, leteszi elé a kávét. Felém csak bólint, hogy minden rendben volt aztán már megy is a dolgára. Sean jó kávét csinál, ha ezzel is baja van, hát akkor tényleg nem itt a helye. *
- A felszolgálók munkaidőben pontosan tudják, hogy a vendég az vendég. De mint láthatod, nem vagyok műszakban és nem volt szabad asztal. De mint mondtam Citrom… ha nem tetszik valami, tudod hol jöttél be. Ne reménykedj abban, hogy innen elmegyek, de abban sem, hogy az ilyen megnyilvánulásaidtól majd összeszarom magam és bocsánatot rebegve húzok el. Nem abból a fából faragtak. De beszélgetni nem kötelező… * Mosolyodtam el halványan és a kávémmal foglalkoztam meg a vendégekkel. Nem érdekelt, hogy mi a kínja a másiknak. Továbbra is jó kedvem volt és mosolyogtam, az élet szép még akkor is ha nem látják mások. Mert gyökerek észre venni és elbújnak a saját kis önsajnálatukban. Nekem is volt ilyen időszakom. Tapasztalatból tudom, hogy ez a lehető legrosszabb. De én aztán már nem szóltam, ha csak nem volt mire. *

Kezdem megbánni, hogy betettem ide a lábamat, mert eddig úgy tudtam, hogy jó hely, de saját tapasztalataim alapján kezdem ezt egyre jobban megcáfolni. Biztos, hogy csak a kollégáim ugrattak, hogy jobban lehúzzanak, mint kéne. Máskor megfogadom a saját tanácsomat, és nem próbálok ki új helyet, pláne akkor nem, ha ilyen drága. A második balszerencsés itt létem, hogy egy nő ült be elém, ráadásul úgy, hogy nem is érdekelte az, hogy mit válaszolok. Kezdetben azt hittem, hogy könnyebb lesz innen elzavarni, de most valahogy már ebben is kételkedek. Megforgatom a szemeimet, könyörgök ennyire nehéz a férfi élet, hogy még egy ilyennek is ide kell keverednie. Nem elég, hogy fáradt vagyok, még le kell fárasztania. Sóhajtva pislogok az ajtó felé, hogy tényleg jobban járok, ha eltűnök innen. Úgy tudom, hogy egész jó kocsma van a következő utcában, oda talán nem jön utánam. Kezd az idegeimre menni, de a pókerarcot nagyon is jól elsajátítottam, ezért mi sem látszik abból, amit gondolok. Ha érdekelne a játék, már milliomos lennék, és itt sem lennék ebben a városban.
- Pedig mindketten jól jártunk volna… - Jegyzem meg bunkó hangnemben. Valóban az a célom, hogy végre magamra hagyjon, és egyre jobban kezdem megutálni ezt a helyet. Kifele menet lehet elkérem a panaszkönyvet és minden sérelmemet beleírom. Még ha a tulajdonost nem is érdekli az ellenőrző szerveket biztosan fogja. De ez már nem az én dolgom, igazából csak egy dolog foglalkoztat, hogy miért nem lehet csendben és békében meginni egy csésze kávét? Erre a kérdésemre még Isten sem tudna válaszolni, azaz érzésem. Ennyit beszélni… A végén ki fog hűlni a hasa, aztán vihetem be a kórházba, bár felőlem aztán itt is feldobhatja a talpát, legalább csönd lesz.
- Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? Értem már… Kívül sötét, belül szőke. – Megforgatom a szavaimat, és tényleg már csak az foglalkoztat, hogy miért nem jut el az agyáig, hogy nem citrom a nevem. Körbenézek, hátha valaki int ennek a bugyuta libának és elmegy innen, de nem úgy néz ki, mintha itt tolonganának az ismerősök, akik vele akarnának beszélni. Mondjuk megértem őket, mert be nem áll a szája, ráadásul olyan hülyeségekkel fáraszt, hogy azt az agy kapacitásom most nem bírja elviselni. Ahogy visszafordulok felé, egyre jobban azt látom, hogy kezd hatni az elkergetési módszerem, már csak egy kevés kell és végre megint egyedül élvezhetem a feketém. A beszólásai már annyira gyengék, hogy fel sem bírom őket venni. Nem akarok lesüllyedni a szintjére.
- A lehetetlen kihívás egy halottat feltámasztani, nem a te meghódításod… Viszont ha már pofátlan mód leültél ide, befoghatnád a szádat. De ahogy elnézem a gorillád tudna neked adni valamit, amivel elfoglalhatnád magad, amíg megiszom a kávémat. – Pillantok oldalra az emberére, mennyivel csendben lenne, ha a száját másra használná, még fizetségnek is elfogadnák, merem állítani. Hosszú lesz az estém, ha továbbra is így folytatódik. Már kezdem érezni, hogy a szemeim egyre nehezebbek. Még ásítok is egyet, ami elé odateszem a kezemet. Untat, és ezt látványossá is teszem, hátha végre magába fordul és rájön, hogy mennyivel szebb az élet csendesen. Most meg kéne hatódnom, hogy itt dolgozik? Mert akkor kicsit elszámolta magát, mert baromira nem érdekel.
- Remek, akkor folytathatnád a szabadságod eltöltését máshol… Mondjuk a pultnál, ahol érdekel is valakit az, amit mondasz. – Rántom meg a vállaimat és biccentek a pult felé, ahol bizonyára az ismerősei vannak, ha már itt dolgozik. De ahogy végig néztem rajta, nem nagy szám, szóval nem tudom, hogy mire föl ez a nagyképűsége. Vehetne rólam példát, mert hidegen hagy a külső, de úgy látszik, hogy beszélgetőpartneremnek ez a legfontosabb. Akaratlanul is el kell röhögnöm magam arra, amit az imént hallok. Ennél jobb viccet nem hallottam, esküszöm ezt a szöveget ellopom.
- De kinyílt a csipád! Az a helyzet, hogy sokkal jobban odalennék annak, ha egy kuka követne, mint te. Tudod, az legalább csendben van. – Bárgyú vigyort varázsolok az arcomra, kiül az undor is, mert valóban jobban örülnék egy kuka társaságának, nem szól vissza, nincs eltelve magától és ha lerakják akkor ott marad. Lenézek a kávéra, ami elém került. Nos, amit azt illeti nem merem megkóstolni, ki tudja, hogy mi került bele, de biztos vagyok benne, hogy az előttem ülő hölgynek jól fog esni. Előre hajolva, rákönyökölök az asztalra, majd a poharat a mutató ujjammal eldöntöm, hogy a maradék folyadék, ami benne volt az ölébe boruljon.
- És Scott, Jégkirálynő… - Meg sem várom a reakciót, felállva megfogom a csészét, majd útközben megiszom és a pulton hagyom. Elég nekem ebből mára, túl sok volt, hogy még nyugodtan sem tudtam eltölteni egy kis időt. Egyenesen az ajtót célzom meg, majd kilépek, és megint jelez az ajtó feletti kis harang. Mindenkinek a szemét a hátamon érzem, de nem fordulok vissza. Önelégült fejjel lépek ki a csendes utcára, majd elindulok a kocsma felé, amit hallomásból tudok. Igazából, bármilyen hely jó, csak ne szóljon hozzám senki. Pedig ez nem túl nagy kérés, mégis elég nehéz az embereknek ezt felfognia. Mindenesetre, úgy hiszem, szereztem magamnak egy ellenséget, de nem lehetek mindenkivel jóban, sőt nem is akarok.

*Jobban? Talán… de azt majd én eldöntöm, hogy nekem mi a jó és mi a nem. Jelenleg tökéletesen jól érzem magam. Nem azért mert egy beképzelt, rosszmájú dög vagyok. Közelsem… Beteg? Talán meglehet. Vannak beteges dolgaim, de szórakoztató a másiknak ez a nagymennyiségű küzdése, hogy elpateroljon mindenkit maga mellől. Nos, milyen mázli, hogy szemben vagyok vele és nem mellette. Viszont a szavaira nem reagálok. Minek? Viszont mikor ismét megszólalt sziszegve szívtam be a levegőt, mint akinek tényleg fájt a megjegyzése. De barna tekintetem csak vidámon táncolt.*
- Ez gyenge volt. Még tőled is. * Ingattam meg a fejem. De különösképpen nem hatott meg. Sötét, szőke? Tök mindegy. Nem ismer és azt hiszem, hogy ezért van még egyben. Különben már nem lenne. Nem arról van szó… sosem hátráltam meg, és nem épp vagyok porcelánból, hogy összetörjek egy tahótól. Hanem tenyérbe mászó képe van… csak épp nem a szó pozitív értelmében. S mivel utálatra, gyűlölködésre nem pazarolok érzelmeket… azt hiszem vagy Ő vagy én, de hamar eljutnánk a fekete zsákig.
A megjegyzésére azonban Karót nyelt uraság is ránk kapja a tekintetét és vigyorogni kezd. Jó magam csak a szemeim forgatom. Ahham… Hát hogyne… *
- Lehet… kár hogy csak pár percig tartana. *Könnyen jött, hát könnyen is megy. A levesbe. De ez a megjegyzése volt az ékes bizonyítéka annak, hogy csak tippel a másik. Kurvának titulál… legyen. De épp eszű férfi nem merné még csak a kezembe sem adni a micsodáját. Hamar meg válna tőle az fix. S mind addig míg én tudom, hogy miként reagálok a testiségre, addig nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Igen, valóban mehetnék, de nem fogok. Hiányzik hát nekem egy Corvin? Nem, nagyon nem. Az hiányzik még, hogy kihasználja az alkalmat és most élcelődjön rajtam, mikor még csak megtorolni sem tudom. De hmm… sokkal fincsibb dolgokat is tudunk mi csinálni. *
- Hozzád méltó… szemét való bele. * Bólintottam rá a kukára. Ízlések és pofonok. Persze vannak nálam szebbek is, és én vagyok önmagam legnagyobb ellensége. Milyen kár, hogy magam nem tudom kinyírni… no mindegy. A lényeg, hogy szavaim ellenére közel sem vagyok megelégedve magammal, azonban nincs is kritikus önbizalom hiányom, hogy ezt sértésnek vegyem. Sokkal jobban fájt, mikor Balázs ellökte a kezem… még akkor is, ha jó oka volt rá. De azért figyelem, hogy mit csinál a másik… Ahham, mikor megbillenti a poharat már is egy lenéző mosoly bujkál az ajkaimon.*
- C-c-c… kössz a meleget CITROM… *Most komolyan azt hitte, hogy itt majd ugrálni fogok? Oké, a ruhámon és a combomon landolt a kávé, na és akkor most leszakad az ég? Nem. Viszont bár a nevét megjegyeztem, közel sem érdekelt. Ha ez lett volna a helyzet megkérdezem. Szóval nekem marad Citrom ha tetszik neki ha nem. Minden ugrálást mellőzve állok fel az asztaltól és sétálok a pulthoz.*
- A hátsót le kéne takarítani, Citrom barátunk csinált egy kis mocskot… Ha látod Samanthát szólni neki, hogy jöjjön be az öltözőbe segíteni? * Kértem meg Seant, aki csak összevont szemöldökkel mért végig.*
- Sam ma felszolgál… Corvin kinyírja, ha lóg…
- Csak 10 perc Sean… Corvinnal meg majd lejátszom Én. * Kacsintottam vidáman a férfire, aztán az öltözőbe vettem az irányt, ahol rövidesen megérkezett Sam és segített átöltözni… Ennyi volt a dolog… az este megy tovább.*

//Köszöntem a játékot. ^^ //

Most épp Quinn Harlow, 28 éves, hiphopos, első sorban életművész, vagyonos papa ivadéka... Kényelmes, nem ellenemre való szerep.
Ezzel a névvel tértem a városba és így a megfelelő iratokat hoztam magammal a Golden Wolfba. A pénztárcába az igazolványok, bőrkabát zsebébe a jogsi, tökéletesen fel lett építve az új imidzs, referenciákkal együtt, illetve erre a névre lett véve a ház. Nem egészen az én ízlésemnek való, de nincs a város szívében és ez a tulajdonsága pont kapóra jött. Úgyis meg kell húznom magam... legalább egy kicsit. Az alapjárat lekapcsolva, riasztó belőve, a slusszkulcs, pedig a nadrágzsebembe süllyesztve. A bérelt Chevyt magam mögött hagyva lépek be a bejáraton és lehúzom kezemről a vágott ujjú kesztyűket, majd a balomba tartva őket vetem bele magam a hely sajátos hangulatába. Csak egy kis felmérés, mielőtt a főnökasszonnyal megejtenénk a találkozót... Valójában nem a munka motivált az idejövetelben, de erről nem kell tudnia a nőnek, még fordulhat a kocka és ha kellőképp izgalmasnak ígérkeznek az elkövetkezendők... meglehet meggondolás nélkül viszem végig a megbeszélt interjút bájos modorommal. A karórámra pillantok, hogy ellenőrizzem az időt - még van kilenc percem, nincs okom a sietségre.
A bár felé tartok, hisz minden ott kezdődik... egy jó pohár aranyló gabonapárlattal, ami feloldja a nemlétező feszültségeket is az első minutumokban. Az asztalok között lassú cikkcakkban közlekedem, hogy bevegyem a messzebbről már kiszemelt széket, amikor egy öltönyös pingvin szolidan nekem tolja a székét. Csak finoman moccan meg szájam szeglete, ez nem elegendő ok vigyorom kiteljesedésére és felbosszantásomra se, a következő cselekedet sem okoz szórakozást, mondhatni tanító jellegű ajándékozásom, hogy párdont intve siklok el a háttámla mögött, miközben lépésre emelt lábának bokáját sajátommal húzom ki alóla. Távolabbi megfigyelőknek nem tűnhet többnél, mint egyszerű megpördülésnek, ahogy oldalsó irányba csavarom ki lábát egy gyors, erős mozdulattal, aminek következtébe megborul... egyensúlyát vesztve, pedig a szék után nyúl. Engem már nem tudna elérni.
Megfordulva egy pillanatra megállok, figyelmem reá szegezem.
- Legközelebb óvatosabban... vagy kösd be a cipőfűződ. - szívom meg a fogam, mímelve együttérzést a gunyoros szavak ellenére és noha vállaim megemelve rakom oldalra két kezem, jelezve ártatlanságom... sejtheti, nem a fűző az oka. Többre nem méltatom, torkom porzik, nyelvem mindjárt kiszárad. Hallok egy hangot, a szavak egyenest nekem vannak címezve, de mint az egércincogást - ignorálom. Hogy mit szervezkedik, kit hív vagy nem, nem érdekel, látványosan elesett, bárkivel megesik...
A székre felpattanva le is adom a rendelésem és Elionore Grehem kisasszony után érdeklődöm, nem-e vár már a kör alakú pult másik oldalán esetleg... A kabátot lekanyarítom eztán vállaimról. Egyszerű fehér inget vettem fel, kicsit hivatalosra véve a formát, ujjait könyékig feltűrtem. Semmi extravagáns látványosság nem figyelhető meg, csak a miniketyere a csuklómon, egy vékony ezüstlánc a nyakamba, kereszttel a végén... 
Jha` igen, Quinn Harlow vallásos, a megszokott álszentséggel, akár a legtöbb igaz hitű is manapság...

*Egy átlagos este, a lányok már táncolnak, a pincérek a helyükön és teszik a dolgukat. Én magam pedig... az élet nagy kérdésein elmélkedem? A frászt... csak épp nehéz kézben tartani mindent, úgy, hogy közben az ember magánélete nincs rendben. Így viszont fent voltam az egyik VIP páholyban amit ma befoglaltam magamnak, tekintve, hogy az irodám még nincs kész. A korlátnál álltam és kényelmesen könyökölve, verte a lábam az ütemet, s nézelődtem lefelé, miközben épp a Mc Driveból hozatott - mire jó, egy két kezes-lábas - fagyimat ettem. Interjú lesz nem is olyan sokára. De ez a kis élősködő bennem édességért kiáltott és bár szívem az nincs, de elég önző vagyok ahhoz, hogy inkább adjak neki némi édességet és ne én szenvedjek ilyenért. Ja, hogy milyen élősködő? Hát az a helyzet, hogy voltam olyan balszerencsés, hogy egyetlen légyottból gyereket várok. Bár, még nem tudom, hogy mit kezdek vele, de nem bántam meg, amit az is mutat, hogy ajkaimon egy már boldognak mondható vigyorral szemlélődöm. Fenekemig érő barna hajam, a maga természetes hullámaival omlott a hátamra, nah de a mosolyom nem volt hosszú életű, ahogy fentről szemléltem az eseményeket. Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy ennyit a vacsorámról. A kezemben a fagyimmal indultam meg lefelé a páholyból miután biccentettem a fejemmel, hogy segítsenek az úrnak. Igazából, ha épp nem eszek és nem nekem kéne elsimítani még jót is nevettem volna rajta.
Nem nőttem valami túl magasra a magam 170 centijével, de lássuk be, hogy a csizmám kicsit dobott rajtam. Mert bizony már mondták, hogy én magassarkúval jöttem a világra. Igazából, van benne valami, még nem volt olyan helyzet, ahol hátránynak éltem volna meg. Ajkaimon egy műmosoly az öreg felé, ahogy oda értem.*
- Szép estét Uram. Sajnálom ami történt, de míg pihen... Nem, Corvin úr nincs bent és nem is lesz a napokban. Igen, a helyettese vagyok. Igen, láttam, hogy megbotlott. Természetesen. * Kissé dühös lépteim a pulthoz vezettek, megállva a srác mellett és kapott egy csúnya pillantást. Ami pedig az öltözékem illeti... lezseren voltam, mint mindig. Semmi kedvem nem volt nagydobra verni, hogy már az ötödik hónapban járok lassan. *
- Sebi, megtennéd, hogy...
- Nyugi kislány... Téged keres.
- Attól még kivihetsz egy akármicsodát az úrnak. Nem tudom mit ivott... old meg légyszi, ma nincs hangulatom a házsártos öregekhez és az nem jó... * Ingattam meg a fejem finoman és nem kellett magyaráznom, hogy miért baj. Sebi is ugyanúgy melózott az nap, mint én, mikor az egyik kedves vendég keze az asztalba lett építve merő véletlenségből általam, egy pengével. Ami a pengéimet érinti, még mindig nem jártam nélkülük. Annyi, hogy csak a csizmámban volt kettő. A csukló szíjaim a pengével egyetemben az öltözőben voltak. Jah, nő létemre pengékkel járok. Megesik. De amint Sebastian távozott a srácra néztem.*
- Mondanám, hogy szép mutatvány... de jelenleg nem tudom értékelni. Mindenesetre ügyes. * Persze úgy helyezkedtem, hogy még véletlen se érhessek a másikhoz, vagy épp bárki máshoz. Nem szerettem, ha hozzám érnek és ami azt illeti, haraptam is érte. De ez itt már nem újdonság.*
- Szóval van röpke öt perced, hogy eláruld miért keresel és azt is, hogy mire volt jó utána dolgom van. Ja és megígérd, hogy legközelebb kint szedsz szét valakit ha csípi a szemed. De kérek egy VIP jegyet, az első sorba ebben az esetben is. * Egy halvány, de őszinte mosolyt dobtam a másik felé és miközben beszéltem felmértem a másikat. Testtartás, alkat, tekintet, mozdulatok... mindent. Hát na... ha kicsit vérmesebb lennék mehetnék bérgyilkosnak is. De nem, elég sokat mozogtam olyan közegben, olyan emberrel, ahol meg kellett védeni magam. Szóval a testbeszéd mindent elárul, azt is, ha van nála fegyver, legyen az bármilyen természetes én pedig figyeltem. Ezért vagyok még életben. Többek között. De csak folytattam a fagyim eszegetését, öt perc múlva interjúm lesz. Szóval azt hiszem, addigra végeznem kéne. Sőt... meg is kéne emberelnem magam, hogy egy vad idegennel kezet fogjak. Corvin azt mondta, hogy abba még nem halt bele senki és legalább olyankor viselkedhetnék úgy, mint egy normális ember, nő. Hát kapja be... Barna szemeim kíváncsian tekintett a másik felé, és nem foglalkoztam azzal, hogy mit csinál az öreg. Sebi ügyes fiú, megoldja. Ha más nem elviszi a lányokhoz... azzal mindenkit lelehet kenyerezni 40-en túl.*

Hallom a mögöttem zajló felháborodást, az azt követő nyugtatást és valahol elgondolkodtat miért keresik a szórakoztatóiparban oly` sokak az idióták kegyeit... a pénz nagy úr, komoly mozgatórugó, mégis fárasztó ez a fajta sepregetés a ház körül. Csak egy megjátszott elnézést kérő pillantást vetek a napcserzett bőrű nő felé, kékeim, pedig ártatlanságról árulkodnak a rövid élű félmosollyal karöltve - saját megvallásom szerint igazán nem tettem semmi rosszat, csak törlesztettem a magam módján. Hogy is van... ha megdobnak kővel, dobj vissza erősebben?
A kikapott whisky poharának peremén nyugtatom ujjaimat és meg-megdobbantom őket a bent játszott zene ritmusára, nem veszem komolyan a műprédikációt, lényegében, mintha mi sem történt volna. Csak fél füllel hallgatózom a zene hangerejének függvényében, mennyit is csíphetek el a „szomszédban” lévő nő szavaiból, akiről kiderül, hogy pont az, akit kerestem... Lám, nem átallom egy gyors szemrevételezés alá venni, tetőtől talpig, mindössze pár másodpercben és ebben még nincs is semmi tolakodó... egészséges kíváncsiság, ami bárkitől kitelik. Egyelőre beérem vele és amikor hozzám intézi beszédét félig oldalt fordulok - fő a szemkontaktus. Könyökömet megtámasztom a pulton, a poharat a térdemre fektetem és arcomon óhatatlanul jelenik meg az elismerést hallva egy szélesebb mosoly... már-már reflexszerűen.
- Kár, egy mosolyt megért volna. - jegyzem meg, mielőtt felemelném az italom és enyhén megemelve belekóstolnék a jéggel tálalt lőrébe. Az íze egész jó, nem is vártam kevesebbet a helyi kínálatból. A perem felett átnézve hallgatom a nőt, miközben újabb korty gurul le a torkomon, az üvegalj halkan koppan a pulton. Nocsak, nem tudja, hogy velem volt megbeszélve a találkozó...? Ellenkező esetben nem hinném öt percnyi idővel hosszítaná meg a „magyarázkodást”, elvégre... munkaerőre mindig szükség van. Apró infó, mégse kerüli el a figyelmem, ahogyan az alapos vizslatás sem.
- Hát akkor szép sorban... Ha minden igaz Elionore Grehemhez van szerencsém, a hely jelenlegi vezetőjéhöz. - ugyan nincs kétségem már kiléte felől... - Logikusan vele kell beszélnem, mint munkakereső... - hagyom nyitva a mondat végét, csak egy gyors kiegészítést teszek még hozzá. - Egy interjú keretein belül, ami... - nézek az órámra. - hamarosan kezdetét kell vegye a megbeszéltek szerint, persze, ha öt percesre kell számítsak az merőben más. - nyúlok kezemmel a pohárért, ne olvadjon fel benne a jég és vizezze fel. - S, hogy mire volt jó? Mi, hogy rangjához méltó magasságból szemlélte egy ideig a termet? - kezdek bele elgondolkodón. - Nevezzük köszönetnyilvánításnak a figyelmességéért cserébe. - se puszi, se pá, de legjobban a bocsánatkérés része van hiányolva. - A VIP jegyek ára, pedig borsos, de azt hiszem meg tudunk egyezni benne... főként, hogy a kinti helyszín fel van ajánlva, amit nem lehet visszautasítani. - felér egy ígérettel a táncba hívás. Máris jobb, hogy odavarázsolódott a cinkos görbület a sötét ajkakra... túl sok komoly emberbe botlok manapság, akik nem értékelik a vicceket. Kár értük.
- ...és mivel én tudom, hogy kivel van dolgom, hadd mutatkozzam be rendesen is. - bizonyára körvonalazódott már fejében kilétem. - Quinn Harlow, igazán örvendek! - bújik meg elismerő él mély altomban és nyújtom a kezem is, nadrágomba törölve a pohár falán lecsapódott párát. Mi fene... így illik.

- Ó egy mosolyért nem kell felborítani a hely nyugalmát, elég ha szólsz. Nem vagyok egy gyász huszár.* Vigyorodtam el halványan megingatva a fejem, de aztán már sietősre vettem a figurát, lévén, hogy dolgom van. Jah, a munka átka, hogy olykor dolgozni is kell. De amint egy szuszra feltettem a kérdéseim, persze észre vettem a mosolyt, de hát istenem ezen nem fogok fent akadni az elismerés mindenkinek jól esik. Még nekem is, bár elég cinikusan kezelem őket.
A megállapítására bólintottam, ami a nevem és munkám illeti. Azt csinálom... nah tessék, ott hagytam a színpadot azért, hogy idegenekkel bájologjak. Hajm... alig várom már, hogy február legyen és visszamászhassak táncolni.De most csak a másikra figyeltem továbbra is és nassoltam. Hát nem illik egy üzletvezetőhöz, de lássuk be, az éhség nagy úr. Múltkor Corvinnal való megbeszélésen épp Gyrostálat ettem. Viszont a kanál megállt a számban, mikor kiderült, hogy ez a fazon az, akit várok. Szóval... ennyit arról, hogy normális ember benyomását kéne keltenem és egy üzletasszonyét. Amúgy sem menne, de így meg már mindegy, szóval nyugodtan fagyizok tovább. Nem fogok itt kapkodni, hogy jaj istenem most mi lesz... Mi lenne? Semmi. Viszont a mire volt jó válaszára igyekszem elfojtani a kuncogásom. Lehet, hogy azért a lovat nem kéne adnom alá, mert Corvin kitekeri azt a csinos nyakamat. Najó... alig várom, hogy ilyesmivel megpróbálkozzon szó szerint és szét rúghassam a hátsóját. Kissé túlteng bennem az agresszivitás. Megesik. Viszont amikor a kezét nyújtja felém valahol mélyen lesápadok és csak pislogok a kézre. Najó, ha már úgy is elcsesztem a hivatalos üzletvezető jellemem, akkor ez még belefér.*
- Én is Örvendek Quinn. De ha elfogadom a kezed, már nem lesz ilyen hmm... meghitt a találkozás hanem átcsap valami másba. * Ingattam meg a fejem és bár próbáltam elviccelni a dolgot a helyzet iróniájával, nem fogadtam el a kezét és nem azért mert én volnék a felső tízezer közül az sznob, aki nem ereszkedik le. Hanem mert ahogy hozzám ér, azzal a lendülettel ösztönösen próbálnám leszerelni a másikat. Az meg nem kell senkinek.*
- A találkozás, meg nyilván nem öt perc lesz de mondjuk úgy, hogy nem számítottam arra, hogy Te vagy az. * Ha eddig nem magáztam, nem most fogok átcsapni abba, mintha egy teljesen másik emberrel beszélnék. Különben is, ha tetszik neki a munka és vállalja, akkor bizonyára ezzel az oldalammal fog találkozni és nekem aztán ne reklamáljon senki, hogy nem ezt kapta a felvételin.*
- A magasság valóban jó volt... de mondjuk úgy, hogy nem veszik jó néven ha hmm... ennyire nyilvánvalóvá teszik. A legtöbb ide járó ember fejes és Corvin meg azt nem veszi jó néven, ha épp ezek a fejesek háborognak és panaszkodnak. Szóval talán nem kéne ilyen nyilvánvalóan megmutatni a véleményed, még akkor sem, ha egyet kell értenem ezzel. * Vontam meg a vállaim. Ha mindenkinek megmondanám, hogy mit gondolok, nem lenne vendégünk, azaz Corvin csődbe menne... De milyen jó neki, hogy nem kell ezt elviselnie. Mázlista barom, hogy itt vagyok neki és még vigyorogva a szemembe is vágja, hogy örül ennek. *
- A VIP jegyek árát meg szerintem lemeccselhetjük, bár tény, hogy nem vág a földhöz, ha ki kell fizetni. Persze... ha egyből megtenném. Az unalmas lenne. S ha biztos lennék abban, hogy nem csak a lábtechnikád ügyes... akkor talán mást is felajánlanék, mint a kinti placcot... * Szavaim kétértelműek. De nem azért, mert épp oda meg vissza vagyok a másiktól vagy bármi olyan szándékom lenne. Foglalt vagyok és mivel nem szeretem ha hozzám érnek, evidens, hogy hűséges is, bár ezt a srác nem tudja. Teljesen más volt a dolog mögött. Többek között az, hogy lássam, hogyan reagál némi kihívásra.*
- A munka pedig... Nyolctól vagyunk nyitva általában olyan éjjel kettőig, ha nincs valami különösebb dolog a háttérben. Keresünk félszolgálókat, de azt hiszem, hogy azt dobjuk, ahogy a pultost is, lévén, hogy többször hallanád azt, hogy; "Ideje volt" mint azt, hogy "köszönöm". Ahol nem kell érintkezned közvetlen a vendégekkel, az a színpad... mint táncos. A műsorokat én magam állítom össze délután a próbákon, és többnyire én is felelek azért, hogy minden rendbe legyen ott is. Után képzésre persze mindig van lehetőség, ha esetleg nem tudsz de szeretnéd megpróbálni. Azt is én magam tartom, mint tánctanár. Illetve a biztonságiak között is csak akkor kell érintkezni az emberekkel, ha épp gond van. De figyelmet, türelmet és állóképességet igényel. No meg, némi tapasztalatot. Fegyverekkel és önvédelemmel hogy állsz? Ja igen, és melyik érdekel? * Nagy vonalakban azok a részlegek ahova embert keresünk, amint megtudom, hogy melyikkel szimpatizál azt fogom kifejteni. Sebi közben visszaér és kérek egy kávét, no meg az energia italom hozzá mert ez a kettő együtt jó. Ja igen, a srác is kap még egy olyat amit iszik és miután ez megvan, csak egyszerűen megfogom a bögrém - mert hát külön bejáratos bögrém van. Kell csésze a fenének -, és a srácra nézek.*
- Menjünk kicsit odébb... gondolom elbírod a poharad. * Vigyorogtam rá és ha velem tartott akkor egyenesen visszamentem - véletlen sem hagyva, hogy a másik a hátam mögé kerüljön - a befoglalt VIP páholyba, ahonnan jöttem. A férfit hellyel kínáltam miközben én magam lepakoltam az asztalra és helyett foglaltam. Kicsit sem elegánsan, kissé féloldalasan, hogy a másik szemeibe tudjak nézni és kényelmesebb körülmények között folytassuk azt az interjú szerűt, ami már lássuk be, eléggé elfuserált, de annyi baj legyen. *

Nem-e? Jó hallani, főként mint leendőbeli főnökről...
- Feljegyzem a praktikát legközelebb ehhez nyúljak. - emelem mutatóujjam a halántékomhoz, jelezve hol lelhető az a bizonyos „jegyzetfüzet”, ahová az információk kerülnek... akárcsak Elionor esetében a lassú tempóban felölt szavak, amik nagy ímmel s ámmal magyarázzák meg ittlétem okát. Valahol hasonlít mindez az igazságszolgáltatás rendszeréhez, amikor a pénz beszél és a görény kisétál a végén - a helyzeti irónia szórakoztat és nem csak ez. Nem mutatom jelét, hogy a megakasztott fagylaltfogyasztás tulajdonképpen mulattat... a meglepetés ereje, ezt szokták mondani? Preferált módszerek egyike, ami úgy néz ki nem ismeretlen a nő számára sem. Nincs bennem gyanakvás, sokkal inkább furcsállást vált ki a tartott kezem diplomatikus elutasítása. Nem csak hivatalos formulaként van számon tartva, de nem fogok ezen egy elnyűtt másodpercnél tovább gondolkodni, a cselekmény gördítése prioritást élvez ehhez az apró-cseprő dologhoz képest.
- Mondhatnék ellent? - vagy másként feltéve a kérdést: ráerőszakolhatnám a kézfogás ősi rítusát...? Megtehetném, más körülmények között, hisz józan eszem a helyén van és a határokat előbb jobb szeretem mindig kipuhatolózni, csak idővel tolni ki. Kezem térdemre rakom, miközben a pohárból újabb korty tűnik el, miről első sorban a moccanó ádámcsutka árulkodik...
- Igaz, mindig elfelejtem: a kutya ugat. - kár, hogy vannak szituációk, amikor nem lehet értékelni a vélemény felvállalását... az egyik legnagyobb kihívás mégis ezekben leledzik, pengeélen táncolva, szatén csomagolásban juttatni el hozzá - talán fel se fogja. - Minden esetre nevezzük ezt első és utolsó alkalomnak, cserkészbecsszóra. - szorítom össze mutató- s középsőujjam, ahogy dobogóm fölé helyezem eskütételhez méltón és noha komolytalannak tűnik a visszafogottabb, ám sokat sejtető vigyorral az ígéret... mégsem tartozom az ostobák kategóriájába, hogy levegőbe beszélésnek vehesse Eli. Meglehet ennyiből is kapisgálja már: nem több ez, mint egyszerű játszadozás... elvégre unalmas lenne nélküle az élet, siralmas.
Lapossá válik tekintetem az ambivalens elejtésre, mint ki valamit fontolgat a fejében... nem is tagadnám, ha kérdezné sem.
- Példának okáért egy színpadot...? - nem nehéz kikövetkeztetnem és annak ellenére, hogy az első értelmezésben a félreérthetőséget habozás nélkül megragadtam gondolatban, az élelmesebb visszakérdezésnél maradtam. Legurítom a whisky maradékát is, szám széléről nyelvsepréssel tűntetem el a fenn ragadt cseppet, mielőtt folytatnám.
- Persze, ha másra gondoltál... - lóg legott a levegőben a frázis vége és mondanom sem kell mire gondolok, visszadobtam a labdát, amivel azt kezd a nő, amit szeretne. Kétségtelenül élvezet számomra az efféle évődés, persze ez sem a végtelenségig űzhető hobbyk között van.
Áttérve az interjúkérés okára, a tánctanár kilétére... újból végigmérem, mintegy ellenőrzésképpen Elionort, figyelembe véve a változót.
- Utánképzésre talán nem lesz szükségem az előadások során, de persze függ ez a tánc fajtájától... - akad egy-kettő, ami nem lett bevéve annó az edzéstervbe... ezzel azonban meg is adtam a válaszom, amit kifejtek röviden kifejtek biztos, ami biztos alapon. - Első sorban tehát a táncos érdekelne, mint szerepkör. Fogd-megnek nem lennék annyira jó, kár tagadnom. - a leállás nem erősségem, míg az adrenalin szintem nem mond ellent az izmokban fel-felsajduló fájdalomnak. - ...mégha nem is kell a már meglévő biztonságiaknak aggódniuk az épségemért, ha úgy hozza a helyzet. Vannak biztos leszerelő technikáim. - kizárólagos önvédelem... kevésbé szívesen alkalmazom másokért, de az elsődleges ok ennél egyszerűbb: nem vagyok kétajtós szekrény. Érkezik meg ekkor a nő által kirendelt trió, az újra töltött pohár. A kabátot és a kesztyűt balomba véve állok két lábra, hogy semmit sem feledve itt kövessem a főnökasszonyt...
- Jóhogy. - darálom egybe kedvtelt fújtatással, ami mintha önmagában tenné fel a kérdést: „úgy nézek ki, mint aki nem...?” Mellé szegődve vezettem el tekintetem a helyre, nem volt még alkalmam igazán körbelesni, apró részletekben ismerkedem meg vele, de a figyelemszeleteket Eli falatozgathatja a kávé mellé. Otthonosan dobtam le magam a felkínált helyre, lábam a térdemre fektetve lazán, míg a holmijaim a karfára kerültek.
- Szóval te vagy a koreográfus... hány táncossal rendelkezik most a gárda? - Kuka a Hófehérkében szerepel, az engem foglalkoztatott kérdés ilyképp hamar átröppen asztaltársamhoz. Ez már úgysem az a tipikus állásinterjú.

* Arra, hogy megjegyzi... nos... abszurd kép volt, hogy a férfi bekopogtat az iroda ajtaján és így; "Eli, mosolyogj egyet pls..." Hát hogyne, én meg az idei jó tündér vagyok vagy valami olyasmi.
- Ellent mondani mindig van lehetőség. A kérdés az, hogy érdemes-e. * Vontam meg könnyedén a vállaim. Nem, nem volt az és nyilván nem fogom fejtegetni az okát. De ezt kérdezte, hát én meg erre válaszoltam, mert ehhez volt kedvem és nem meglátni a mögöttes tartalmat. Bőven elég az, amit én belelátok. Ezért szoktam azt mondogatni, hogy sosem értek félre semmit, pontosan úgy értem, ahogy akarom.*
- Ez a "kutya" harap is. Ahogy a helyettese is. *Villantak meg az íriszeim. Oké, Dun nem cukor pofa és mézes madzag, de na... előttem aztán senki ne alacsonyítsa le pláne ne ismeretlenül. Vagy csak én vettem ennyire ezt a lelkemre? Jézusom én tényleg kedvelem azt a barmot. Ó anyám, ezt sosem szabad megtudnia, még a végén rám hátékázza a lányát is vagy tudomisén. Nah de az ígéret szerű gesztusára ez a pillanatnyi rosszallás el tűnt. De csak vigyorogva ingattam meg a fejem kissé, hát rendben. Nem gondoltam azt, hogy a levegőbe beszél. De na... lehet, hogy ezzel a módszerrel az első és az utolsó. Ez meg csak annyit takar, hogy változatos a másik, de nem a problémát szünteti meg, csak az eszközt. Igen, gyanakvó voltam és mindent kiforgattam. Szokásom. Bár mázli, hogy ezt így kapásból nem tettem szóvá, nehogy itt még tippeket adjak neki, meg rávilágítsak a kiskapukra.
De jöttek a félreérthető szavaim, amit ha itt fog dolgozni pár nap után természetesnek fog tartani. Remélem. Ha mázlim van, még vevő is rá. De na... elég ha elviseli, nem vagyok én nagyra vágyó. Nah de a visszakérdésére meglepetten szaladtak fel a homlokomra a szemöldökeim.*
- Meg egy frászt... *Ha a színpadra akar mászni, bizonyára nem ez lesz az amiért felajánlom mint eshetőséget és nem is ezért fogok bólogatni, hogy oda való. Azért ez bennem mélyen, némi felháborodást kelt. De fogjuk a terhességemre, az mindig jó ilyenekre mint megmagyarázni saját magamnak a dolgot.*
- Nyilván nem ez a fajta... tudásod érdekel. * Bár ha jobban belegondolok az is egy tánc. Csak kissé más, belsőségesebb. Legalábbis számomra az, hisz néha jobb mint egy szex. De hát istenem, a féloldalas mosolyom kicsit sem épp arról árulkodott, hogy nem épp arra gondolhattam mint amire a legtöbb férfi. De kár szajkózni, ha sor is kerül rá valaha, az nem most lesz. Viszont ahogy ismét végig mér... nem zavar a dolog, mégis szemöldököm összevonom kissé.*
- Ne nézz így, mintha más lennék mint aki eddig itt állt. Én is itt táncoltam még egy pár hónapja, tánc tanár képzettséggel és világ életemben ezt csináltam. Azonban a könyvelést, az alkalmazottak nyűgjét, felvételét, fizetését, szabadnapját, a rendeléseket, a beszállítókat, a vendégeket... én intézem. Ha minden alkalommal mikor újabb dolog derül ki így nézel megfogod unni a látványt. * No meg feltűnik neki, hogy állapotos vagyok. Nem tagadtam, de a snassz kérdéseket nem szerettem, ahogy a szinte már hányinger keltően nyünyörgetős érdeklődéseket sem. Szóval inkább összefoglaltam neki, hogy mi az amiért engem kell zaklatni. Oké, mindenért engem zaklattak, mert Corvint nem merték, merik. Persze itt van a Drága, de túl tapló ahhoz, hogy bárki szívesen menjen a közelébe rajtam kívül. S egy enyhe célzás is lapult mögötte, hogyha bármi hisztije akad, akkor engem kell zaklatni.
Arra, hogy melyik érdekli, bólintok. S bár valóban nem két ajtós szekrény, de senkit nem szabad lebecsülni. Sőt, az ártatlan, gyenge külső még sokszor előny is. A meglepetés ereje. De nem az érdekli, nem forszírozom és ha már nem is hivatalos hangvitelben, de nem provokáltam ezúttal hanem maradtam a munkánál. De még mielőtt kitértem volna, felvezettem a VIP terembe és kényelembe helyeztem magam.*
- Ez így túlzás... Én vagyok az, akit utálnak mert nem fogad el silány minőséget és nem rejti véka alá a véleményét. Többnyire Ti csináljátok a műsort, én csak segítek. Együtt dolgoztok és a legtöbbek szerencséjére már nem velem. Ha segítség kell ott vagyok, ahogy akkor is ha épp nem jó valami. Jelenleg 8 állandó táncosunk van és két tartalék, akik csak akkor jönnek ha hívjuk. De mind a kettő nő. A műsor Show tánc... ingerlő a férfi és női szemnek egyaránt, de ízléses. Hmm... láttad a Dívát? Nah, a képlet ugyan az. A különbség annyi, hogy sem a férfi, sem a női táncosaink nem érintkezhetnek a vendégeinkkel fizikálisan, míg tart a műszak. Ami pedig nyolctól van általában éjjel kettőig. Délután a próbák úgy vannak, hogy mindenkinek jó legyen. Ez általában vagy hat, vagy hét óra. Ha új szám van, akkor megeshet, hogy egész délután itt dekkoltok. Persze fogékonyság kérdése. A műszakban vannak kimondott csoport számok és egyéniek, párosak. Így bizony azért nem végig táncolod azt a pár órát általában magán szám szerűség egy van, míg a többieké a pálya pihi. Van öltözőnk, ámbár nincs külön a lányoknak és a fiúknak. Felnőtt emberek és nem az oviban vagyunk, eleget látjátok, taperoljátok egymást ez már felesleges volna a látszat kedvért. A ruhákat mi biztosítjuk. Szabadnap az necces, mert a 6-8 főnek meg kell lennie, így össze kell hangolni őket. Nem mehettek el négyen egy nap. A fizetés viszont annál jobb. * Ittam bele a kávémba, mert már megint sokat beszélek. Túlságosan is sokat és egyszerre. Szóval inni kell, vagy vattát köpök. De vártam a reakciót és a kérdéseket, de egy nekem is volt.*
- Hol tanultál táncolni és hol, mennyi ideig dolgoztál eddig?

A költői kérdésem elvezet egészen az Eli által megformált feleletig, nem is erősítem meg szóban vagy bólintok rá... a halovány ívelődés a szám sarkában kielégíti a válaszadást. Léha hozzáállásom újabb szegmense - a hallgatás luxusa, az apró jelzés.
Erős túlzással lehetne csak azt mondani, hogy a feléledt bűntudat gyötrelmeitől összeroskadva tekintenék a nőre és kék kiskutya szemeimet rászegezve a bocsánatáért esedeznék... a szófordulattal kizárólag magamra gondoltam, de szíve joga mindenkinek úgy értelmezni a dolgokat, ahogy ők akarják. A ki nem mondottat lehet különben is a legjobban félreérteni, hibáztatható ezért bárki is? Áhh, végletekig elnéző vagyok...
- Nem keverném össze az egyszerű dolgozó réteget a felsőbb vezetőség székében helyet foglalókkal. - pontosítok és nyugtatom meg könnyed stílusomban, hogy igazán nincs miért senki védelmére kelnie, mert lealacsonyító szándék sem lapult meg szavaim mögött. Újból kiütköznek hát a félreértések és olybá tűnik nem először, sem utoljára, mint én erre szabályos fogadalmam már letettem a vendégek kezelése okán... a szék magasságából nem döntöm le őket a földre, világos, mint a nap. Nyájasan illik velük bánni, úgy forgatni bennük a tőrt, hogy ők maguk észre sem veszik.
Már-már tükörmásként emelkednek világos szemöldökeim, utánozva a főnökasszony párosának mozgását, de végül helyükre simulnak vonásaim, félmosoly tanyázik képemen... a megszokott magabiztossággal, az évek alatt szerzett rutinosság tükröződik róla.
- ...szóval a lábtechnikámon kívül más, ami nem egészen a színpadra repítene fel. Elionor, Eli... szólíthatlak, így? - ejtek meg egy rövid kérdést, mielőtt folytatnám. - Fantáziában nem szenvedek hiányt és személyes véleményem szerint nem is arra vagy kíváncsi miféle ötlet vetődött fel bennem legelsőként a tudásom kapcsán... így ha valóban érdekel, az általad gondolt variáns, megosztanád velem? - gondolhat valami kékre és az égre, míg én a patak vízére egyszerű példával élve, ilyképp érdeklődéstől tompán fénylő íriszekkel kutatom övéit hajlandóságot mutat-e a felvilágosításra vagy meghagy a keresztrejtvény egyik sorával bíbelődni, amire majd egyszer, idővel rájövök. Az interjú ideje nem erre lett kiötölve, haladni kell, mégha csak szépen lassan, ahogy a folyó hömpölyög és eképp jutok hozzá újkeletű információkhoz. No lám, nem gondoltam volna... és hogy nem én mondtam meg lehet unni... 
- Nem vagy másabb, de valld be nem mérnél végig „kritikusabb” tekintettel, ha eredendőn pincérnek jelentkeztem volna és kiegészítésként kaffantanám a tánctudásom sem utolsó? - érzékeltetem némi túlzással az újbóli átfutást. Nem kalibrál át semmit, csupán hozzátesz egy keveset a már kialakult képről... ahogyan minden normál esetben is. Ő hát a „mindenes”... kimondottan „kíméletes” feladatköröket tudhat magáénak és keveset, amiből egyből arra következtetek, hogy ha nulla-huszonnégybe nem is feltétlen, nulla-húszba lazán itt tölti az idejét.
Magammal víve a poharat haladok mellette, majd foglalok helyet és ő velem szembe, hogy komfortosabb, kevésbé zajos körülmények között folytassuk a diskurzus megkezdett fonalát.
Elmerengek a munkaidőn, a beosztáson, ahogy hallgatom... az éjszakai élet már hozzám nőtt, ahogyan a bőröm olybá tetszik.
- Mmmh. - hümmentek egy-egy résznél beleértőn és a végére érve, a felmerült kérdéseim felteszem. - Alapvetően tehát tíz táncos van, abból kettő nő... a maradék nyolcnál hogy van a nemek aránya? - az érdeklődésem oka roppant egyszerű: nem mindegy minden második számban kell-e szerepelni, mert hiány van hímekből vagy csak minden harmadikban például. Jelentős a különbözőség és nagyban befolyásolja a szabadnapok kivételét is a későbbiekben. Ismerjük a szükséget, nagy úr. A bérezés be kell valljam egyelőre nem izgat oly` mértékben, hogy máris utána érdeklődjek... nívós a hely, így kétlem nevetségesen alacsony volna.
- A filmet ellenben nem láttam, viszont sejtem mire gondolsz. - bólintok mellé és immár az Eli által feltett kérdésekre fókuszálok. - Londonban a Mount Pleasant úton van a City Academy, ott elsajátítottam az alapokat, utána már 3rd Street Dance, LA-ben, de nem töltöttem ott sok időt... az utca az igazi tanító, nem? - kortyolok az aranyló párlatból, hogy benedvesítsem nyelvem. - A Sunset Boulevardról nyíló egyik kis utcában van egy Joker nevű szórakozóhely... - kapom kezeim közé a kabátom, hogy a belső zsebében lévő pénztárcám előhalásszam és belőle az „ottani” névjegyemet, amit átnyújtok. Név, telefonszám is mellé, rajta vigyorgó logó is látható...
- Úgy másfél... de inkább egy és háromnegyed évig voltam színpadi táncos. Költözés miatt egy éve otthagytam és azóta nem dolgoztam a szakmában, csak hobbi, kikapcsolódás szintjén, így... van hova még visszarázódnom. - célzok a kihagyásra.

*Hát nem az első félreértés az fix és nem is az utolsó... azonban ahogy a felsőbb vezető rétegről szól, csak sóhajtok egyet lemondóan. S íme, a megkülönböztetés csak azért, mert bizonyos okok miatt elő lettem léptetve. A székkel vajon más személyiség is jár? Nem. Akkor miért járna más bánásmód? Sosem követeltem meg és ami azt illeti nem is szerettem. De érdemes erről vitába folyni, úgy, hogy nem ismerjük egymást? *
- Nem így értettem. * Nem, a válaszom egyértelművé tette a magam számára is, hogy nem akarok ebbe belefolyni. Majd észre veszi, ha akarja, hogy bármelyik pultosunk, táncosunk elküld a picsába ha bal lábbal kelek fel és semmivel sem lettem másabb, várok el más bánás módot mint akkor mikor még napi szinten velük voltam együtt, egy foglalkozásban. A különbség csak annyi, hogy már nem épp a nem létező szexualitásukkal, a napi pasis sztorikkal bombáznak, hanem teljesen mással és ez csak akkor lehetséges, ha épp nem a számlákat bújom még zárás után is órákig és van időm meginni egy üdítőt velük.
De persze nem is én volnék, a sok számomra kissé felesleges körbe ne iktatnám be azt, ami érdekel. A magam módján persze, közel sem mellőzve a kétértelműséget és... ah.. vajon mi lenne, ha nem épp meló ügyben találkozom a férfivel? Mindegyis... hisz most ez van. A röpke kérdésére persze bólintok, de a szavait követem nyomon és a kérdésére szélesen mosolyodom el, ahogy a tekintetemben is játékos fények kezdik el járni a maguk táncát, ahogy Quinn tekintetén állapodnak meg.*
- Megoszthatnám, de a gyakorlatot jobban kedvelem. S ámbár a szavaknak súlya van, mégis szárnyakon lebegnek. Míg a tett egyszerre ad választ az összes kérdésre, feltételezésre mely újból és újra felmerülne minden válasz hallatán. Majd egyszer... ha munka időn kívül futunk össze. * Mert bizony nem fogom azt mondani, hogy most hajrá aztán lesz ami lesz. Nem azért mert nem bíztam magamban, hanem vigyáznom kellett másra is. No meg, a srácra is, mert ha Bazsim betoppan és meglátja, nah azt hiszem, hogy akkor ettem szilárdat utoljára addig míg nem készül el a műprotézisem és engem szeret. Akkor mit tenne a másik féllel? Nem akarom megtudni... majd Dun elmeséli. Kérdés? Burkolt vallatás. Kár, hogy ezúttal is mellé, melyről a mosolyom árulkodott és íriszeim halhatatlan vidám csillogása.*
- Vallanám, ha igaz volna. A külsőd már felmértem mikor beléptél és azt sem tudtam, hogy ki vagy. A buksim más foglalkoztatja és hidd el, ha egy egyszerű takarítónak jelentkeznél... egy ilyen bemutató után - intettem a vénség korábbi helye felé - akkor is vizslatnálak. Felkeltetted az érdeklődésem. Az oka ennyi... ami a munkához kell, azt már láttam, nem ér meg többet. Az majd igen, hogy mit tudsz vagy mit nem. Tán zavar? * Nem mintha különösebben érdekelne, ha zavarná, de ha már udvariasnak kéne lennem, akkor megkérdezem. Legalább a látszat legyen meg arról, hogy érdekel. Az már más kérdés, hogy egyrészt berögződés másrészt ha zavarja sem fogom abba hagyni. Mocsok vagyok? Ugyan, csak épp nincs kedvem megjátszani magam se most, sem máskor.
Hosszabb monológom alatt azonban a szám is kiszárad és a kávémmal is megismerkedek közelebbről s ámbár nem hajt a tatár mégis ösztönösen pillantok a karórámra mely egy egyszerű de praktikus darab. A kérdésére megingatom a fejem.*
- Alapvetően tíz táncosom van, két tartalék, váltó nevezd ahogy akarod, de nő mind a kettő. Az állandó nyolc táncos pedig négy férfi, négy nő... * Javítottam ki magam és kissé elgondolkoztam azon, hogy ezt-e mondtam. De igen, ezt mondtam az imént is vagy csak nekem tűnt evidensnek? Viszont nagyon gyorsan visszaránt az elmélkedésemből a folytatás, pontosabban az iskola és London említése. Barna íriszeim felkapom és halványan, szinte alig észrevehetően suhan át rajta valami tömény, mély és sötét. Fekete? Nem, ez attól sokkal masszívabb és elemibb.*
- London? Mennyi idős vagy? * Torkom kissé kiszáradt de tudtam, hogy a tekintetemben már nincs benne az, ami az imént átszökött rajta. Mert hát az életem iróniája, hogy én magam Londonból menekültem ide, tánc művészetire jártam és miért is ne onnan kéne felvételiztetnem valakit? A névjegy felé nyúlok és meglepődve veszem tudomásul, hogy bár meginogtam de köze lsem tükröződik a mozdulatban. Meglepő az, hogy egyáltalán képes vagyok így érezni. De ha valamivel, hát a múltammal lelehet szedni a "magaslatról".*
- A tánc az, amit sosem felejt el az ember. Tanítják, de akiben nincs benne... az sosem tanulja meg csak csinálja. Akiben benne van, a tanítás csak finomít, ajtókat nyit... de benne van a vérében. Szóval... mit szólnál ha lemennénk és megmutatnád mit tudsz? * Kérdeztem visszaszerezve a határozottságom. Ismertem az iskolát, ahogyan Leonard is. De ez nem minden. Mondani bármit lehet... *
- A kiesés miatt meg... nem félek. Ezek ott lent, észre sem veszik ha valami nem olyan mint amilyennek kéne lennie. Engem meg egy dolog érdekel és az nem az, hogy hibázol e. Lévén, hogy rád bízom, hogy mit csinálsz csak annyit kérek, hogy tartsd szem előtt a hely mibenlétét. * Utaltam arra, hogy nehogy elkezdjen nekem példának okáért ketrec táncolni. Pedig az is muris... akár csak a ketrecharc. De vártam a válaszát, hogy akarja-e vagy sem. Különben is, még mindig nem sietek, szóval nyugodtan megihatom a kávém és a másik is az italát.*

//Bocsi, h csak most és ilyen bénát! Ha az egyetemről írt Natan az önéletrajzba, akkor azt a kérdést vedd semmisnek //

Az itt dolgozó reakciójára csak sóhajtok, hát, ez most így jött össze. Nem örülök neki, hogy egy fárasztó melós nap után még azt is megmondják, mit szabad, és mit nem. Ide se jövök többet, utálom a flegma, gazdag ficsúrokat, akik azt hiszik, mindent jobban tudnak, ráadásul a tekintetéből már láttam, hogy már azért kinéz innen, ahogy öltözködöm. Mi van, öltöny nyakkendő is kötelező, és minimum valami több ezer dolláros whiskeyt kéne rendelnem? A nagy lóf@szt! Nem fegyver kiállításra jöttem, hanem csak inni egyet! Legalább dohányzórészlegetek lehetne, ember.
A sörömbe kortyolva fojtom magamba a csipkelődő gondolataimat, amiket most szívesen a gyerek fejére olvasnék, de valamilyen szinten persze őt is meglehet érteni, hisz csak a munkáját végzi.
Hallgatom Gracet, és inkább ráhangolódom, elvégre most egymás megismeréséről szól az este.
Elismerően bólintok a választott célra.
- Akkor szeretheted a kölyköket. - mondom mosolyogva - Én is foglalkoztam velük az edzőteremben, de a jog nem igazán érdekelt sose.
Az persze más kérdés, hogy nem csak embergyerekekkel foglalkoztam, hanem ténylegesen Farkasok kölykeivel is.
Közmondására felnevetek. Na igen, ez az élet igazság baromira igaz rám. Kérdésére elgondolkodok csöppet, mert bár az önéletrajzomban benne van, milyen egyetemet végeztem el, a szakot sose írtam bele. Végül mégiscsak válaszolok.
- Fegyvermérnöki diplomám van. - vigyorgok rá, és egy cseppet se tartok attól, ebből mire következtethet, hisz a reakciójából, egyből tudni fogom. Most a köv. kérdése az lesz, akkor miért tetoválok, vagy az, hogy miért ebből szereztem a diplomát?

// Bocsánat a késésért! //