- Ahogy érzed! – kacsintok oda. A nem-válasz is válasz, nekem ennyi is megfelel. Nem fogok erőszakoskodni, mert tulajdonképpen sokkal fontosabb dolgok kapcsán se tenném, jó ez így. Képes vagyok megítélni, hogy egy helyzetben mi az elvárt és mi a megfelelő. Most úgy vagyok vele, hogy annak érdekében, hogy előrefelé haladhassunk, el kell eresszem ezt az egész honnan jött őrületet. Jött, ahonnan jött, mindegy. Jött, amiért jött. Az is lényegtelen. Ha ki kell derüljön, akkor úgyis kiderítem, hogyha meg nem, akkor azt mondom tovább, amit már tudok. Nem ragozom. Az őslakosokat illető kérdésbe mással se másznék bele, nem hogy egy idegennel, aki ráadásul magányos is. Azon túl, hogy nem az én dolgom, még nem is vagyok hülye, így nem közlök semmi olyat, amely kijelentést megbánhatnám később. Félrelökök arcomból egy kósza, vörös tincset, hogy ne zavarjon a látásban. Így legalább nem tűnök annyira tolakodónak azzal, hogy képességemmel körbetapogatom, ahol csak érem. - Ennél kacifántosabban nem tudtad volna elkérni a számomat? – nevetek fel. Nem adom meg azonnal, inkább csak visszakérdezek, kíváncsian arra, hogy mit reagál. Van ebben valami pimasz, valami „hol élsz te?” és „honnan szedted a tapasztalataidat a nőkről?” típusú direkt félreértés, úgytéve ezzel, mintha aztg hinném: randira akar hívni, s azért kell a számom neki. - Holiday Inn, Leah Amalia. Ismernek a recepción. – jegyzem meg. Ez nem azt jelenti, hogy a mobilszámom titkos, nem elutasítás. Csak felhívás keringőre, a játék és az izgalom fenntartása. Ha mindent könnyen adnék, hol maradna az élvezet? - Taorminában. Olaszul. Kétévesen. Előtte máshol gagyogtam más anyanyelvet imitálandó. – válaszolok. A falkát illetőn nem adok másodszor választ, egyszer már említettem Chicagot, s ismétlésekbe sosem szívesen bocsátkozom. Arra nem vonatkozott a másodszor elszólásom. - Majdnem ebben a sorrendben. – emelem fel a villámat, amint elém teszik a rendelt ételt. - Jó étvágyat! – jegyzem, majd visszatérek az előzőleg feszegetett szálhoz. - Egy kétévest legelőször a szeretettel lehet elcsábítani. Szóval személyek fogtak meg. Aztán tárgyak. A bömbirongyim, amit a Néni varrt nekem. Később a húsfeldolgozás kézikönyve, amiből a Bácsi olvasott nekem. Dolog és esemény sok volt. Pár falat után folytatom. Kérdéssel, természetesen. - Milyen néven szólítottak először a születésed után? – hogy melyik születése, a farkasé vagy az emberé, az mindegy. - A „kicsim”, „szememfénye” és effélék nem játszanak. – teszem egyértelművé. Erről vagy hazudik, vagy igazat mond. Kérdés, hogy milyen igazat. Kíváncsian várom, ami azt illeti.
Muszáj vagyok mosolyogni. Szeretem az intellektuális játszmákat. Szükséges hozzá ész, kitartás és erős jellem. A gyenge hamar elbukik és követeli az egyenes szavakat. Leah viszont nagyon is jól ért ezekhez és azt is tudja, mikor kell a visszavonulót fújni egy-egy témában. Abban is biztos vagyok, hogy úgyis elő fog jönni ezzel. Most csak elengedte a koncot, de még nem jelenti azt, hogy nem fog újra utána kapni. Sokat sejtetően mosolygok. Éppen az, hogy nem válaszolt adta meg a kérdésemre a választ. De ezek nem is nagy rejtélyek. Egy falka általában nem azért vándorol el, mert úgy szottyan kedve. Alulmaradtak. Nekem mindegy, ameddig tisztelik az itt kialakult szokásokat és az évszázadok óta itt élő vérfarkasokkal nem kekeckednek sokat, hanem tanulnak tőlük. Bár igazából ez sem foglalkoztat. Ezt majd elintézi a falka saját magában, különben nem lesz életképes. Érzem ahogy körbetapogatózik. A dolgok most sem változtak. A korom, erőm, képességem ugyanolyan, mint találkozásunk első pillanatában. Megtanultam ezt kezelni. Nem elég idős, de már nem is annyira fiatal. Megfelelő. - Van tudakozó is a világon. – teszem egyértelművé kézmozdulattal is. Kiolvashatnám az emlékeiből is, elég simán, eleve fiatalabb a mutatott koromnál, de nem teszem. Nem tudok erőszakos lenni, ha nem muszáj. - De kár, hogy nem a mobilod adtad meg, vagy a közvetlen számod. – nyúlok a kabátom belső zsebébe és a tárcát kivéve, kiveszek egy névjegykártyát. Még elég friss, a címet nyomtattattam újra. Két ujjam között forgatom felé és nyújtom át neki. Nem veszem fel a csipkelődést, a mai udvarlási módokat nem ismerem. És nem is udvarolni akarok. Csupán úrifarkasként viselkedem. Valamennyire. - Itt dolgozom és a telefonszámom is rajta van. – megspórolom az idejüket a kereséssel. Amit rejtegetni akarok, úgyis rejtegetem, azt pedig az életben nem fogják megtudni, amit nem akarok, hogy megtudjanak. - Más? – szúrom ki a szót. Figyelembe veszem, hogy éppen úgy kerül válaszokat mint én. Megfelel. Diplomatának is elmehetne, egészen jól halad e felé. Nem értek egyet testvéreim azon véleményével, hogy csakis a saját utódaikkal foglalkoznak. Tanítani és segíteni ott kell és lehet, ahol arra és akkor szükség van. Egy mondat, egy gesztus is sokat lendíthet valakin. És részemről mindegy, hogy kinek az utóda. Elvégre minden családban odafigyelnek a testvérek egymás csemetéire. Érdeklődéssel hallgatom. Akárha emberek is lehetnénk, akik gyerekkori emlékeiket idézik fel. Valahol igaz, csak egy a bibi, mi nem emberek vagyunk. A bömbirongyira elmosolyodom. Fogyasztom közben a rendelést. - A szeretet fontos. Az tart életben. – saját tapasztalatom. – De kizsigerelni és visszaélni vele a legrosszabb. Persze… egy gyerek sok szeretetet viszonoz, ha érzi, hogy szeretik. Sosem számította arra, hogy gyerekem lehet majd egyszer. Éppen ezért még inkább nagy ajándéknak tartottam, hogy vérfarkas lehetek. Képet vágok ara, hogy milyen kibúvókat lő ki, hogy aztán elmosolyodjak. - Julien. – szeretettel ejtem ki a nevet. Én választottam és bárha sok negatív dolog fűződik hozzá, hozzám nőtt a név. - És jelentem, én kifogytam a kérdésekből. – lenne még, de azok nem az első találkozásokra valók. – Vagyis de, egy van. Párod nincs. – inkább kijelentés, mint kérdés.
Ésszel él az ember, hát még a farkas, ehhez maximálisan tartom magam. Szerencsére nem vagyok szőke, így nem érhetett még soha az a vád, hogy ostoba vagyok, a hajszínem miatt sem sütöttek rám bélyeget. Legalábbis nem az ostobaságét. Mást annál inkább. Hogy mit is? Azt nevemben hordozom. Malpelo, a rókalelkű. Ravaszdi. Igen, ez vagyok én. Mosolya szimpatikus számomra, bár nem felejtek el közben gyanakvó távolságtartással állni hozzá. Mégis csak egy magányos, akitől furán bizsereg a tarkóm, szóval ha innen nézzük, akkor semmilyen szimpátiát nem szabadna érezzek irányába. Nem, mintha megmondaná nekem bárki, hogy mit kezdjek a magányosokkal. Magamtól is tudom, hogy mi az, amit bizonyosan ne, nem kell nekem hozzá Colette - vagy hogy is hívták, ilyen messziről már nem emlékszem rá, s különben sem foglalkoztatott a személye annyira - vagy kicsoda nőszemély és a magányos fickója - esetleg fordítva volt? A túró sem emlékszik, hogy ki melyik oldalról feküdt bele abba a nászágyba - esete, így is pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mi is a csízió. - Hogy mi? Szalad fel szemöldököm, mert először nem értem, hogy miről beszél. Szerintem én soha ebben a büdös életben nem tárcsáztam még egyetlen tudakozó számát sem, így csak lassan esik le, hogy mire is célozhat. Elnevetem magam. - Sok sikert hozzá! Kacsintok és ennyiben hagyom. Valamiért nekem a tudakozó még mindig nem az éterben létezik, sokkal inkább valamiféle személy körbeudvarlására asszociálok belőle. Nyilván - vagy nem is annyira nyilván - tévesen, de ez nem számít, hiszen nem mondok semmit a témáról, s gondolni meg azt gondolok, amit csak akarok. - Nem eszik annyira forrón a kását, Bastian! Kéretem magam, mint egy igazi romantikus dáma, rebegtetem mellé szempilláimat is rendesen, s mosolyom is egész szelíddé, már-már szendévé válik. Épp csak az a csillanás, mely megüli tekintetemet, na az árulja el, hogy a játszóház egy más játékeszközét szemeltem ki magamnak, s nem a magának udvaroltatni vágyó nő szerepkörében kívánok tetszelegni. Ettől még mondjuk érdekel mire asszociál vagy mit felel. - Ha kiérdemled, akkor megkapod. Teszem hozzá, s legyelem a "vagy nem"-et. Még az is lehet, hogy valóban megkapná. Nem vagyok látnok, nem tudhatom. - Mellesleg mennyivel lenne az jobb? Kérdezek vissza, ugyanis ez módfelett érdekel. Megspékelem a kérdést egy kacsintással is. Megszemlélem a címet és a számot tartalmazó holmit, gondosan a táskámba süllyesztem. Tudom, hogy kinek az asztalán fog kikötni, de csak azután, hogy lemásoltam volna a kis kezemmel róla az adatokat. Semmit nem bízok a véletlenre, én nem az a nőstény vagyok. A bizalom pedig rendben van, szép dolog, bízom is az Alfában, de az ördög nem alszik sosem. - Mi más? Kérdezek vissza. Hogy a hülyét adom-e vagy tényleg elkalandoztam? Nyomozza ki ő. - Szerintem tévedsz. Vonom meg a vállamat. Tekintetemben semmi nyoma keserűségnek, ahogyan hangomban sem. Csak a tényekre szorítkozom. - Életben a levegő tart, az élelem. A szeretetnek semmi köze ahhoz, hogy valaki él-e vagy hal. Ezt mondjuk gyerekként én sem így gondoltam. Zárom le ennyivel, biztossá téve, hogy sokat változott az életszemléletem az évek alatt. Hogy is ne változott volna? Elvégre nem vagyok már gyerek, ez így természetes. - Nincs is francia fejed. Kuncogok fel. Mintha a nemzetiség az ember - vagy a farkas - homlokára lenne írva. Mondjuk nekem sincs olaszfejem, ha már itt tartunk. Talán ezért is szórakoztat ez a Julien-dolog ennyire. - Ez nem kérdés volt. Feddem meg finom ciccegéssel. Közben elfogyott a penném is. - És különben is tévedés. Válaszolok. Massimo a párom, mindig ő volt és mindig ő lesz. Bár halott, de ez nem számít. Azon a szinten nem, ahonnan én szemlélem a dolgokat. - Én tévednék veled kapcsolatban, ha ugyanezt a kijelentést eszközölném? Mosolygok rá, így dobva vissza a "van-e párja" labdát. Úgyis kibújik, de ettől még amit fel kellett tenni, azt feltettem. Mert ilyen vagyok és pont.
Érdeklődve nézek rá a kérdésére. Igyekszem a korral haladni, megismerni a technikájukat és a szlengjüket is, de nem vagyok feszült azért, mert nem jönne össze. Kivételt képez a mobil, az örök rejtély marad számomra. - Sosem voltam macska, hogy kerülgessem. – mosolygok vissza a kásás témára. Sokértelmű válasz, úgy értelmezi, ahogy jónak látja. Ránézek, egyenesen a szemeibe. - Csak kedveskedtem. – aztán elmosolyodom. – Nem tart semeddig sem megszereznem. Hogy ez mennyire fenyegetés, vagy annak az élnek a kivétele, amit szeretett volna beletenni, érezvén, hogy a gyeplő nála van, szintén rajta áll. - Kevesebb lenne a telefonszámla. – kacsintok most vissza. Tudom, hogy nem azért játszadozik így, mert érdekelném. Vagyis inkább: nem érzem, hogy erre menne ki a játék. Hagyom, hogy úgy vegye, ahogy akarja, és a mi más kérdést is a levegőben hagyom válaszolatlanul, cserébe, hogy nem igazán adott választ a kérdésre. Kvittek vagyunk. Arra, hogy tévedek, érdeklődve biccentem oldalra a fejem és várom, mit és miként is fejti ki a véleményét. A gyerekre elmosolyodom. Én éppen ezért mondtam azt, amit. - Ahogy jónak látod. – jegyzem meg csendesen. Nem a test a fontos számomra, az elsődleges. Arra sem tudom fogni, hogy egy testet már elhasználtam. Ezzel tény, hogy valóban egy ruhának érzem, amit levetek, s felveszek cserébe egy másikat. Bizalmasan közelebb hajolok, ahogy kikuncog azon, nincs francia vonásom. - Neked pedig olasz, de nem árulom el senkinek. – suttogom bizalmasan. Végigtekintek rajta, keresem benne a nyomokat. Régiek, és mégis erősek. - Tudod, mi tetszik abban, ahogy megnyilvánulsz? – leteszem a szalvétát, befejezvén az ételt. - Hogy azt mondod tévedek, és nem azt, hogy nincs igazam. Ez tetszik. A kérdésre némileg hallgatok. Keresem a megfelelő kifejezést. - Fogalmazzunk úgy, hogy éppen a volt és a lesz között létezem. ~És még valamit szeretnék megfogalmazni. Mennyit kértek azért, hogy maradhassak?~ Most már valóban úgy néz ki, hogy hosszabb távon maradok, így a megoldást is meg kell, találjam, hogy ne csípjem annyira a szemét a falkának, az Alfának.
- Nem is állna jól a hamisság. – kacsintok oda, emberi fül számára hallhatólag csak játékos kedveskedéssel, ám Bastian érezheti belőlem az igazságot is, mely azt hivatotta hordozni, hogy mi úgyis érezzük a másikról, ha hazudik, szóval a hamis macska szerep nem kiviteleződő közöttünk. Ha nem lenne az a vérvonalképességem, ami, akkor is érezném, ez ilyen adomány. Elég hasznos is, ami azt illeti, ez volt az első, amit Massimo akciója után örömmel tudtam fogadni. Aztán jött a többi. - Akkor lepj meg! – zárom le ennyivel azt, hogy mennyi időbe telik neki megszerezni. Akármikor keres fel mobilon, le fogom mérni belőle az idejét. Mindegy lesz nekem, hogy megszerzi holnapra a számomat és egy hét múlva hív fel, akkor is az egy hét lesz a mértékem. Ha meg egy hónap, akkor az. Ha soha, akkor soha. Mondjuk sok sikert neki, nem vagyok benne semmiféle tudakozóban és Eden elég jól rejti lefelé a falka összes telekommunikációs eszközét. Izgatottan – annyira azért nem, de egy pöttyet érezhető – és feldobódottan várom az elkövetkezőket. - Óh, szóval kedvezményesen hívsz mobilt. Praktikus. – nevetem el magam a válaszán. Még csak a szememet sem forgatom rá, humornak értékelem és hagyom elsikkadni az egészet. Ez is egy válasz, elég volt. - De gondolom van munkahelyi vonalasod, szóval.. – függőben hagyom. Nem azért mondom, mert tovább akarom ragozni, csak úgy előszaladt belőlem, a lezárás utáni zárásnak. - Nincs? – tettetem a meglepettet. - Egy világot döntöttél romba bennem! – öltöm rá a nyelvemet. Nem véletlen az a felvett Malpelo név, nagyon is tudom, hogy igaz az, amit észrevett, éppen ezért csak játszom vele, de érezhető, hogy mi is itt az igazság, s hol van a kutya elföldelve. - Fogalmam sincs, de ha elárulod, akkor meg fogom tudni. – mosolyodom el. Egoista vagyok, vagy sem, erre nem az az első válaszom, hogy „tudom”, mert az nem lenne igaz. Őszinte kíváncsisággal fordulok Bastian felé. A kifejtést hallva ellágyult mosollyal jutalmazom. - Mint a legtöbben, akik nem tudnak elköteleződni. – jegyzem meg kissé révetegebb tekintettel annál, mint amit szántam. Massimiliano mellett nekem maximálisan sikerült elköteleződni, így nincs esélye annak, hogy bekúszhat egyetlen hím is a látóterembe nősténységi szinten. ~Bármennyire is szeretném ezt neked én megmondani, nem tudok választg adni a kérdésedre. Mindenkinél más. Keresd fel az Alfát, s megtudod.~ – bontok asztalt közben, kecsesen emelkedve fel a székből, miután elkértük a számlát, s én újra megpróbálkoztam kifizetni a magam ételét. - Nagyon köszönöm a kellemes hangulatú ebédet! – köszönök el ekképp Bastiantól, s még ezt-azt hozzáfűzök mentális üzenetben. ~Élmény volt, tényleg. Kedvelem azt, akivel lehet értelmesen társalogni. Várom azt a hívást.~ egy kacsintás rezeg az energiáimban és egy „vagy nem”. Tegye, ahová akarja, nem könnyítem meg a dolgát azzal, hogy túl egyértelmű leszek. Igazából a hívásánál sokkal kíváncsibban várom azt, hogy felkeresse Castort, de ezt nem dörgölöm az orra alá. Egy intéssel és udvarias biccentéssel elköszönök tőle, majd megyek a dolgomra, ami jelen esetben nem más, mint az, hogy indulok az Alfámnak jelenteni erről a kis találkozásról.
- Igen. Messziről bűzlene. – mosolyodok el egy pillanatra. Burkolt fenyegetés, éppen ezért villan a szemem is egy pillanatra. Képzeletben. Ilyenekkel nem lehet már fenyegetni. Régebben sem. A meglepésre csak elmosolyodom. Elfelejtette,kivel ül szembe. Ahogy a mobilszám került a szóba, a tudatalatti általában felvillantja ezt. Utánanyúltam és nem voltam rest lelesni. Elég egy villanás, nem több, mint ahogy ezt én is megteszem egy villanás alatt. - Ó, nem. Nem kell várnom a kapcsolásokra, a drága munkaidőmből és a saját kontómra. – biccentek felé. - A névjegyen az van. – a munkahelyi mobilszám mellett. Nyelvet ölt, amire szórakozottan nézek rá. Kezd feloldódni és ennek örülök. Mint ahogy a finom mosolyt is annak veszem. Üresen nem dícsérek senkit, csak ha oka van és jogos. - Ez nem az elköteleződésről szól. Arról szól, hogy ha valaki szeret engem, a szívét adja nekem. A szív pedig kényes és törékeny dolog. ~Nem fogom. Egy Alfának nem ez a feladata. Ez a te feladatod például. Kisebb gondja is nagyobb ennél az Alfának, ezt te is tudod. De… érdekes lesz majd arra hivatkoznom, ha ez szóba kerül, hogy egyezségre utaltam és tulajdonképpen leráztál.~ Tudok én is kedves lenni. - Meghívtalak. Majd én rendezem a számlát. – állok fel, ahogy ő is feláll. ~Kérlek.~ - biccentek felé. Ahogy kilép az ajtón, nem nyúlok a mobil után. Mentálisan üzenek neki, elsuttogva a mobilszámát és hogy hívjon fel az én telefonszámomon egyeztetni vele egy újabb találkozót, hogy megbeszéljük az itt maradás feltételeit. Nem kell felírnom a számot, amíg a számlára várok, eljátszok a mobillal és beütöm a számát, a következő névvel: „KisRóka”.
Munkavacsora, halálosan unom, de ez nem látszik rajtam, remekül képes vagyok palástolni azt, amit valóban érzek, legalábbis az emberek előtt. Ez meg legalább annyira ember, amennyire én nem, szóval jók vagyunk. Bűbáj vagyok egész este, szinte a képemre fagy a mosoly is, és nem kevés bókot, illetve egy egészen merész felajánlást is bezsebelhetek, mert az úriember szívesen osztaná meg velem békés kis legénylakásának minden szegletét. Oké, csak annyit mondott, hogy bármikor szívesen látna egy kávéra, de a pillantás, ami kísérte, kellőképpen beszédes volt. Semmilyen körülmények között nem értem félre az ilyesmit. Épp ezért alig várom, hogy az este végéhez érjünk, mert semmi kedvem nincs tovább beszélgetni vele, inkább mennék be a stúdióba, hogy behozzam a nagymértékű lemaradásomat. Máris tele a naptáram, pedig alig mentem vissza, azt hiszem, ez a minőség és hírnév átka, bár sokat is dolgoztam érte, hogy a topon legyek a szakmámat illetően. Mondjuk, ez el fog még maradni egy ideig, mert közben kiszúrtam egy kis barnát pár asztallal arrébb, aki határozottan nem ismerős, és még határozottabban farkas. A falkaszag kétségkívül csak az én illatanyagomat gazdagítja, következésképp bármikor is érne véget az este, számomra akkor fog, ha a nő távozni akar, mert akkor kénytelen leszek utána menni. A falka mindenekelőtt. Ám a helyzet úgy áll, hogy nagyjából egyszerre sikerül felállnunk az asztaltól, ő is valami pasival lehet, szerintem eléggé félresikerült találkáról van szó, vagy csak valami munkamegbeszélés, fogalmam sincs, bár úgy tűnik, ez a faszi is hoppon maradt. - Uram atyám, nem hiszek a szememnek! Drágám, tényleg te vagy az? Azt sem tudom, mikor találkoztunk utoljára! Vágom le magam rögtön arra a székre, amiről a pasas felállt, és egy elnézést kérő pillantást vetek rám, bízva abban, hogy felfogja, ez a halacska épp most úszik el, és egyúttal azt is remélem, hogy a nőstény ráeszmél, hogy jelenleg jobb volna felcsücsülnie a száguldó vonatra, mint vele szemben menni. Ettől függetlenül úgy döntök, némi magyarázattal is szolgálok számára, s ha fenn van a pajzsa, hát gond nélkül áthámozom magam rajta annyira, hogy tudjunk mentálisan kommunikálni. ~ Szia Szépségem! Azt hiszem, nem ártana váltanunk pár szót. Bizalmasan.~ Villantom rá legtökéletesebb, legbiztatóbb mosolyomat, bántani – egyelőre - nem szándékozom, de jó volna tudni, ki ez a leányzó, és mit keres a mi kis területünkön. Bőven sok kóbor van már a városban, nem igazán hiányzott még valaki, de ha megteszi a szükséges lépéseket, senki sem fogja útját állni a maradását illetően. Ezt azonban sajnálatos módon szükséges keretek közé szorítanom, úgyis rég volt alkalmam a dolgomat végezni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Soha nem voltam a vakrandik híve, de most nem volt más választásom. Véletlenül botlottam ebbe a férfiba, s esélyem se volt lerázni. Nem éppen kisvárosról van szó, de valahogy állandóan belém botlott. Persze mindig azt mondta, hogy véletlen, de én se most láttam meg a napvilágot, így észreveszem, ha valaki esetleg követ. Nem akartam balhét, se túl nagy feltűnést, így inkább nem csináltam botrányt. Egy idő után pedig igent mondtam a felkérésre. Nem túl sok kedvem volt eljönni ide, de csakis jót hallottam a helyről és legalább próbáltam emiatt jól érezni magamat. A pasas nem éppen volt főnyeremény, hiszen megint igazat nyert az a megállapítás, hogy a külső nem minden. Lehet, hogy jól nézett ki és a legtöbb nő, lány eldobta volna az agyát, de a felszín alatt semmi más nem lappangott, mint üresség és sekélyesség. Szinte majdnem minden egyes mondatában a pénzével kérkedett, mire egy idő után már a szemeimet kezdem el forgatni, de amikor rám pillantott, akkor úgy mosolyogtam, ahogyan illik. Senki pénze nem érdekel, hiszen sikerült annyit gyűjtenem és örökölnöm, hogy ne szoruljak rá másokra. Hamarosan pedig megérzem, hogy valaki figyel engem, mire óvatosan egy kisebb szalvétaleejtős trükk keretében hátrafordulok. Szemügyre veszem az ismeretlen lányt, de mielőtt bármit is tehetnék, megérzem az illatát. Farkas, s abból kifolyólag, ahogyan néz tuti, hogy helybéli vagy valami olyasmi. Sietve fordulok vissza az asztalhoz, majd percek múlva már az ujjam siklik végig a pohár ajkán unalmamban, de szerencsére hamarosan fizet és feláll. Már éppen én is készülnék felállni és kitalálni, hogy miként rázom le, hiszen semmi kedvem semmilyen értelemben bebarangolni a lakását, amikor egy ismeretlen lány megszólal. Sietve pillantok fel és egy pillanatra döbbenten nézek végig rajta, de másodpercek alatt én is csatlakozom ahhoz a szerephez, amibe ő kezdett. Jesszusom, Ems tényleg te vagy az? – kérdezek vissza, majd mint aki tényleg ezer éve nem látta a barátnőjét sietve pattanok fel a helyemről és a hitelesség kedvéért kicsit megölelem, majd elkezdem szemügyre veszem. – Észre se venni a rajtad az éveket, még mindig mesésen fesztes. – teszem hozzá mosolyogva, miközben egy apró célzás nálam is megtalálható, hogy pontosan tudom, hogy micsoda ő, így nem kell majd tettetnie magát. Nem szerettem soha azt, ha valaki hazudik, - persze van olyan helyzet, amikor az embernek muszáj kicsit lódítani, mint most is-, így reménykedtem abban, hogy nem fog keríteni, hanem egyből belevágunk abba, hogy mit is akar, mert kötve hiszem, hogy egy sivár és unalmas pasitól akart volna megmenteni. Figyelem, ahogyan helyet foglal, majd Andrew mellé lépek. Mosolyogva pillantok fel rá. Nyugodtan menj haza, majd kereslek valamikor. Köszönök mindent, nagyon jól éreztem magamat. – majd amikor meg akar csókolni, akkor sietve fordítom el a fejemet és egy gyengéd puszit nyomok az arcára és ártatlan pillantás keretében nézek rá. Miután pedig távozik helyett foglalok és az ismeretlen lányt mérem végig újra, vagyis inkább a farkast. Először is köszönöm, hogy megmentették, de kötve hiszem, hogy azért tetted, mert megsajnáltad volna a másik bestiát. -mondom neki ártatlanul, majd intek a pincérnek és leadok egy újabb italrendelést, majd az általam „Ems”-nek hívott lányra pillantok. – Remélem nem gond, ha itt maradunk. Egész kellemes ez a hely, ha persze eltekintünk attól, hogy az elmúlt pár órát valaki igazán unalmassá tette, de reméljük most már minden sokkal jobb lesz. Szóval, miről lenne szó? – kérdezem tőle kíváncsian és egy pillanatra se veszem róla le a tekintetemet. Eleve nem bízok meg egyetlen egy farkasban se könnyedén, de egy nőstényben még inkább nem, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire szeszélyes és veszélyes tud lenni egy-egy gyönyörű példány. [/color][/color]
A hozzászólást Primrose Trevelyan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 09, 2015 3:57 pm-kor.
Egy apró szemrebbenést megengedek magamnak, félelmetes a csaj. Hogy lehet így beletrafálni a nevembe? Könnyedén gurgulázik fel hát ajkaimból a kacagás, amikor meg ölel, és nem vagyok rest hasonlóképpen megveregetni a vállát. Igazán kellemes érzés, mikor a másik fél veszi a lapot, és nem kell semmit a szájába rágni. Azt nem szeretem, elég improvizatív személyiség vagyok, nekem nem gond bármilyen helyzethez alkalmazkodni, a kiszámítható dolgokat sosem szerettem. - Tudod, hogy megy ez… ha valaki egy plasztikai sebészhez megy feleségül.... Legyintek kuncogva, nyilvánvalóan nem igaz a dolog, de ezt rajta és rajtam kívül másnak nem kell tudnia. Mivel nem bújtam pajzs mögé, aligha lepődök meg azon, hogy leszűrte, farkas vagyok, egyáltalán nem zavar a dolog, sőt, így legalább nem kell kerülgetnem a forró kását, mert az sem vág épp a stílusomba. Szolid mosoly honol a képemen akkor is, amikor bedobja a szép nagy kamuját, hogy nagyon jól érezte magát. Igen, én meg ma született bárány vagyok. A pasi mégis elhiszi, persze, hisz hízelgő a számára, miért is hinné el. Ők bármit benyalnak, mert nem agyalnak túl semmit. Ez olykor határozottan jó, máskor kifejezetten szánni való. Mindenesetre sajnálni nem tudom a tagot, ha képtelen levenni a lábáról egy nőt, akkor szerencsétlen egy alak, és ily módon figyelemre sem érdemes az én ítéletem szerint. - Ohh, valóban nem, igaza van. Nem hiszem, hogy szükséged lett volna segítségre, ez csak amolyan, kellemest a hasznossal gesztus volt a részemről. Ecsetelem mosolyogva, mert bizony határozottan nem érdekel senki szenvedése addig, amíg nincs vele dolgom. Eme nősténnyel van, következésképp beleártottam magam a vélhetőleg tökéletesen uralt helyzetébe. - Nem, ne aggódj, abszolút megfelel ez a hely. Kedvelem, olyan bájosan hangulatos. Örülök, hogy egyetértünk. Mintha legalábbis ez érdekelne a legjobban, holott nincs így, egyszerűen csak arról van szó, hogy olykor magam sem szeretek fejest ugrani a dolgok komolyabbig részébe, és mivel egész normálisnak tűnt eddig, feltételezem, lehet vele normálisan beszélni, és nem kell nem ideillő eszközöket használnom. - Mellesleg, az Emssel igen szépen betaláltál. Egyébként, Emma vagyok, Emma Ridley. A helyiek képviseletében, ha úgy tetszik. Benned kit tisztelhetek? Egyelőre még nyilvánvalóan tiszteletet nem érdemelt ki, miként én sem az ő szemszögéből, inkább csak megszokott szófordulat, súlya nincs. Érzem én, hogy kissé parázhat, de nem kell aggódnia, egyelőre eszemben sincs semmi olyasmit tenni ellene, amivel bánthatnám. Csak beszélgetünk, aztán majd kiderül, merre haladunk.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Részben örültem annak, hogy megjelent az ismeretlen farkas, de más részt meg nem igazán. Nem szoktam csak úgy megbízni másoknak, de mégis úgy történnek most az események, mintha ezer éve ismernénk egymást. Jó érzés volt, hogy olyan gördülékenyen mennek a dolgok, mintha csak egy film lenne vagy két gyerekkori barát találkozott volna. Egy apró kuncogás hagyja el az ajkaimat, amikor meghallom a válaszát. Megfogtad az isten lábát, drága Ems! Régen is mázlista voltál, illetve mindig megszerezted azt, amit akarsz, vagy tévednék? – kérdezem tőle kíváncsian és úgy téve, mint aki tényleg elmereng a múlton, vagyis a régi szép időkön. Szerencsére a korábbi kísérőm hamar megérti, hogy ideje távoznia és az este további része nem úgy fog alakulni, ahogyan ő eltervezte. Nem is bánom, hiszen ritka az olyan, hogy bárkit is olyan szinten közel engednék, még ha csak egy éjszakáról is van szó. Nem vagyok angyal és néha én is engedek a csábításnak, de ez a pasi semmilyen értelemben nem tűnt jó fogásnak. S alig, hogy távozik már újra a korábbi helyemen ülök és az ismeretlen lányt figyelem. Ezt örömmel hallom. – biccentek hozzá kicsit, majd az ujjamat végig húzom a poharam szélén. Pillanatok alatt újra megjelenik a pincér és kitölti az italunkat. Magasba emelem koccintásra, majd amikor a két pohár csilingelő hangon összekoccan, - természetesen csak akkor, ha elfogadta ezt a gesztust-, akkor mosolyogva mondok egy rövid tósztot, majd pedig megízlelem az újabb isteni nedűt. Kicsit feljebb szökik a szemöldököm a szavai hallatán, de ugyanakkor mosoly is fellelhető az arcvonásaim között. Jó érzés az, hogy újra jó volt a megérzésem, az, hogy egy helyi csapott le rám. Szemmel láthatóan jó fej farkasról van szó, így nem hiszem, hogy bármi fajta baj lehet az este folyamán. Általában úgy viselkedem másokkal szemben, ahogyan ők velem. Természetesen kivétel akkor, ha éppen a bestia vagy az érzéseim irányítanak. Örülök, hogy megismerhetlek Emma, vagy szólíthatlak Ems-nek, ha már ennyire beletrafáltam? – kérdezem tőle érdeklődve, hiszen nem szeretnék illetlen se lenni, illetve valójában nem is ismerjük a másikat. Főleg nem annyira, hogy csak úgy kérdezés nélkül elkezdjem becézgetni őt. –Primrose, Primrose Trevelyan vagyok, egy vándor, vagyis inkább azt mondanám, hogy világutazó. – a hangom még mindig higgadtan cseng, majd újra ajkaimhoz emelem a poharamat és másodpercek alatt tűnik el a tartalma. Egy darabig csendesen figyelem őt, majd végül egy picit megrázom a fejemet. –Ha nem tévedek, akkor a falka miatt foglaltál helyet az asztalomnál, vagyis inkább amiatt, hogy nem idevalósi vagyok. Szeretném előre leszögezni, hogy nem akarok senkinek se ártani, de ezt szerintem már te is tudod, hiszen biztosan voltak már olyan lelkes társak, akik jelentették a jó párnapja itt lévő „vendéget”. Vagy tévednék?– mindig is szerettem olvasni az emberek reakciójából, abból, ahogyan néznek, vagy egy-egy izom megrándul egy-egy mimikának köszönhetően. Sokan elsiklanak felette, de én nem. Szeretem megfejteni az embereket szavak nélkül is.
- Nem, határozottan nem tévedsz. Mosolyodom el, tökéletesen adva a felszínes picsát, noha ez pontosan így igaz, ha én valamit akarok, azt megszerzem. Erre ismeretlenül is ráhibázott, miképp most is így teszek, hisz a figyelmére van szükségem. Nem sokáig akarom én feltartóztatni, egyszerűen csak meg kell beszélnünk pár apróságot, ami nem tűrhet halasztást. Én is rendelek egy könnyű kis limonádét, mikor a pincér visszaérkezik, most valahogy arra vágyom, alkoholt nem keverünk a falkaügyekbe, még úgy sem, hogy nevetségesen hamar feldolgozza a szervezetem. Örömet éppen nem akartam okozni, közel sem vagyunk jóban, hogy fontos legyen számomra a lelki állapota, és még csak nem is falkatárs, hogy esetleg úgy tegyek, mintha érdekelne. Nem tehetek róla, nagyon kevesen képesek elérni nálam, hogy valóban érdekeljenek. Noha nem iszom szeszt, de a koccintást nem utasítom vissza, ha már megtette felém eme gesztust, az még tőlem is faragatlan dolog volna. - Maradjunk az Emmánál, mondjuk úgy, hogy Ems-t már a múltamban hagytam. Régen, Detroitban sokan úgy nevezetek, de itt Emilyt illetik ezen becenévvel, én pedig egy percig sem bántam, hogy itt másként fognak hívni. Az Emma sem épp hosszú, vagy nyelvtörő, szóval nem okozok vele kellemetlenséget senkinek sem. - Világutazó? Szóval nem tervezel sokáig maradni? Ez csupán azért fontos, mert ha nem, igazából nem fontos zaklatnom, maximum annyiban, hogy kiderítsem, meddig is akarja felfedezni a világ ezen szegletét. Nem tűnik veszélyesnek, de az én véleményem ilyen téren nem mérvadó, én igazából senkitől sem vagyok hajlandó megijedni. - Egyébként én is örülök, Primrose, szép neved van, nem ismertem még senkit hasonlóval. Bárki joggal mondhatná, akit ismer, hogy a behízelgésem annak szól, hogy legalább felületesen a bizalmába férkőzzek, ami valahol igaz is, mert szükségem van az együttműködésére, kiverni senkiből sem szeretem az információkat, de egyébként valóban tetszik a neve. - Ohh, hát összefutottál valakivel közülünk? Vagy, ha jól veszem ki a szavaidból, többekkel is? Őszinte meglepettségemet elkendőzendő inkább mosolygok rá bájosan, de már most legszívesebben előhúznám a kalapból azokat, akik elfelejtettek jelenteni a nőstényről. Az agyam eldobom, de komolyan. Kivéve, ha mondjuk vérvonalalapító, és csak Castorhoz jutott el az infó, még az is lehet, én nem ismerem mindet, de ahol három van, ott bizony többnek is kell lennie. Mindenesetre nem ebből indulok ki, még mindig ők a ritkább madarak errefelé. - Az remek, hogy senkinek sem akarsz ártani, de remélem, nem lep meg, hogy csak úgy nem kószálhatsz a területünkön, tudod, hülye szabályok, vannak mindenütt, én sem bírom őket túlzottan, de hát ez van. Legyintek, majd a számba veszem a szívószálamat, és elkezdem iszogatni a limonádémat. Mindenesetre itt egyelőre kivárok, mert még nem tudom, meddig szándékozik maradni, és nagyban függ attól, melyik kérdést érdemes egyáltalán feltennem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Minden nőnek megvan az a képessége, hogy a lehető legkedvesebb pillantásával nézzen akkor is, ha éppen azt tervezi, hogy valakit megöl. Lehet, hogy most nincs szó erről, de akkor se annyira békés ez a helyzet, mint külsőleg tűnik. Kacaghatunk, tehetünk úgy, mintha legjobb barátnők lennénk, de mind a ketten tudjuk mélyen legbelül, hogy ez csak egy hamis árny. Mind a ketten egy álarcot öltöttünk magunkra, olyat, ami az éppen aktuális helyzethez passzol. Méregetjük egymást, óvatosak vagyunk és érzem a zsigereimben, hogy amennyire szép és bájos teremtés ül velem szemben, pontosan annyira veszélyes is. Így hamar belátom azt, hogyha nem packázom vele, de azért ő se tudhat meg mindent egy csettintésre. Attól még, hogy idejön és mond valamit, nem jelenti azt, hogy valóban úgy is van, így jobb lesz kicsit visszavennem. Rendben, akkor Emma. – hagyom rá a dolgot, de közben úgy fürkészem minden egyes apró rezdülését, mint amikor a vad éppen be akarja cserkészni a prédáját. Nem akarok sem neki, sem másnak ártani, de jobb óvatosnak lenni és előre felkészülni a váratlanra, mint utána pórul járni. Miért érzem azt, hogy annak örülné leginkább, ha távoznék hamarosan? – kérdezem tőle kíváncsian, miközben egy tincset csípek az ujjaim közé. Figyelem őt érdeklődve, de a kérdésére egyelőre még nem válaszolok. Előbb meg akarom tudni, hogy minek örülne, hiszen ha esetleg nem éppen kedvező választ kap, akkor még talán rosszul is elsülhetnek a dolgok. Én pedig azt nagyon nem szeretném. Régi és francia. De nyugodtan szólíts csak Prim-nek vagy Rose-nak. – mondom neki könnyedén, hiszen ezzel semmi nagydolgot nem árulok el magamról. Előbb vagy utóbb ő maga is rá fog arra jönni, hogy honnét származok. Egy falka mindig rájön és jobban szeretem azt, ha én magam hintem el a magvakat, amik a múltamba vezetnek. Így kisebb az esélye annak, hogy olyat is megtudnak, amit én nem akarok, hogy tudjanak. Tegyük fel, hogy találkoztam pár helybélivel, vagy talán nem is annyira helybélivel, de ez szerintem nem változtat semmin se. – válaszolom mosolyogva, miközben az ujjam továbbra is a pohár száján köröz. Meg akarom fejteni, de azt hiszem nehezebb lesz, mint gondoltam. Bár mosollyal általában az emberek a meglepettséget próbálják leplezni és kötve hiszem, hogy mosolyra lenne oka. – Te tudod, hogy nem fogom elárulni, ahogyan azzal is szerintem tisztában vagy, hogy több mindent tudok, mint első pillantásra gondoltad, de vajon te miért nem tudsz ezekről? – kérdezem tőle kíváncsian, majd megrázom a fejemet. – Bocsánat, régi rossz szokás, hogy képes vagyok másokat elemezgetni. – mondom neki őszintén, ahogyan a bocsánat kérésem is teljes mértékben komoly volt, hiszen nem szerettem volna megbántani vagy felhúzni. – Ezzel tisztában vagyok, hogy csak úgy nem járkálhatok, de azt se gondoltam volna, hogy más fél hét akkora bűn lesz. Ezért elnézésedet kérem, ahogyan a falkáét is. – mondom neki még mindig higgadtan, majd lassan körbe pillantok. – Milyen kötelezettségekre gondolsz? – kérdezem tőle kíváncsian, de az is igaz, hogy a jó öreg Elvis is már elárult egy-két dolgot, ahogyan legjobb tudomásom szerint már jelentette, hogy itt vagyok.
- Nem tudom. Problémáid vannak esetleg az önbizalmaddal? Mert nincs így, bár gondolom, hiába mondom, úgysem fogod elhinni. Én jöttem ide hozzá, határozottan nem örülnék, ha hamarosan távozna, mert kénytelen lennék utána loholni, hogy így vagy úgy, de kiszedjem belőle a válaszokat, és azt nem igazán szeretném megtenni. Az értelmes kommunikáció híve vagyok, bár sokakkal nem lehet. Vele kapcsolatban úgy tűnik, egyelőre nem lesz probléma. Ám senki sem mutatja ki elsőre a foga fehérjét, szóval nem is gondolnám, hogy ez az egész el fog durvulni. Ami meg a városban maradást illeti… nos, én minden új falkatagnak tudok örülni, a magányosok duzzadó számának kevésbé. Kicsit vicces, mikor több mint két éve idejöttem, biztos voltam benne, hogy semmi közöm nem lesz a falkához. Igencsak nagyot tévedtem. - Nem bővelkedem francia ismerősökben, úgyhogy nem meglepő. Igaz, ez a szám megduzzadt mióta a falka tagja vagyok, de közülük sem vagyok mindenkivel közelebbi kapcsolatban. Primrose nevezetű meg végképp nincsen köztük. - A te szempontodból valóban nem változtat semmit. Bólintok könnyedén, elvégre, vélhetőleg nem bizonyult problémás személynek, különben nem késlekedne valaki a jelentéssel, következésképp nagyon remélem, hogy csak azért nem szólt róla, mert ártalmatlan a nőstény. Ettől még hibázott, de ehhez egyelőre Primnek nincs köze, lévén falkaügy. - Szerintem nem is kérdeztem, hogy kivel futottál össze. Kacsintottam cinkosan, egyrészt, ha akarom, rá fogom jönni, csak egy kis idő kérdése, másrészt tényleg nem érdekel, mert nem célom bárkit is befeketíteni a falkán belül. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy kivel miként bánik, nekem ez a kötelességem, így senkivel, még a saját vérvonalam fejével sem kivételeztem. - Nem gond, én is hasonlóképpen működöm. Igaz, az érdekelne, hogy mi az a több minden, amit tud a nőstény, de nem gondolnám, hogy ez most a lényeg. Én elmondom, amit el kell mondanom, ő dönt, én pedig lejelentem a dolgot, aztán a többi elválik. Felhúzni ilyesmivel engem nem lehet, úgyhogy emiatt nem kell aggódnia. - Bűn? Én nem mondtam ilyet, egyszerűen csak rendezzük a sorokat, és kész. Senkinek sem esik baja, és lesz lehordva a sárga földig. Csak szeretünk tisztán látni, ennyi. Nincs harag, legyintek hát nyugodtan, egyelőre legalábbis, hogy a jövő mit hoz, az már más kérdés. - Először is, még mindig várok egy egyszerű választ arra, hogy meddig tervezel maradni? Jöhet bonyolult is, bármi, ami esetlegesen befolyásolhatja a döntésedet, távlati tervek, vagy épp olyasmi, ami elől elzárkózol. A kötelezettség milyensége is ezektől függ. Elhiszem, hogy kíváncsi, de én is, s előbb kérdező, itthon levő, idősebb, és a végtelenségig domináns farkas lévén jobb szeretem, ha nem hagyják megválaszolatlanul a kérdésemet.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem tudom, hogy miből gondolod ezt, de nincs semmi problémám az önbizalmammal. – miközben beszélek egy pillanatra se kapom el a tekintetemet. Őt figyelem, de nehezebb terep az arca, mint első pillantásra gondoltam. Pedig a legtöbb embernek az arca többet mond minden egyes szónál, ott lappang az igazság. – Egyszerűen a legtöbb falka nem szereti az újakat, mert még olyankor is veszélyt látnak a jövevényben, és ahogy látom számodra is igazán fontos hely ez a város és az itt élők. Esetleg őslakós vagy? – kérdezem tőle puszta kíváncsisággal. Sokan azt mondják, hogy aki kíváncsi az hamar megöregszik, de ez nem igaz. Sokkal inkább az életével játszik, de néha muszáj kockáztatni. Végül leteszem a poharamat és hátra dőlök a székemben. Csendesen végig hallgatom minden egyes szavát, hiszen kár lenne félbeszakítani. Legyen szép kerek ez a történet. Szemmel láthatóan te is inkább a békésebb utat szereted, ahogyan én is. – mondom neki komolyan, majd egy aprót az ajkamba harapva kutakodni kezdek a szavak után, hogy megértse semmi se kényszer, ez csak egy puszta ajánlat, hiszen úgy mind a ketten jól járnánk. – Mi lenne, ha úgymond játszanánk? Egy kérdést te teszel fel és válaszolok, majd fordítva, ha hazudsz, akkor felállok és elmegyek. – fejezem be a gondolatmenetet, mert annál jobban semmit se utálok, mintha hazudnak nekem. Talán még a gyilkosságot is hamarabb megbocsájtanám valakinek, de a hazugság más. Talán azért látom így, mert hazugságnak köszönhetően hullott szét az életem. Reméljük, hogy hamarosan akár egyet barátnak is tudhatsz, de ennyire ne szaladjunk előre. – rántom meg a vállaimat lazán, majd újra körbe pillantok, amikor kiszúrok két embert, hogy minket bámul. Kevésbé szép arcomat megvillantva hamar elfordulnak és inkább a saját dolgukkal foglalkoznak. Tudomásom szerint ketten is jelentették a jelenlétemet, ezért se értem, hogy miért nem tudsz róla. Emiatt egy pillanatra elgondolkoztam, hogy vajon itt mennyire mehet a kommunikáció a falkán belül, de ez most mindegy is, hiszen ez az egész fura számomra. Soha nem láttam még ekkora falkát ilyen békességben élni. – jegyzem meg elismerően, hiszen ez engemet is eléggé meglepett. Nem szoktam tagadni azt, ha valami lenyűgözz és ez olyan dolog volt. Büszkék lehetnek magukra, bár azt is sejtem, hogy nem éppen mindig minden ilyen békés. A kérdésedre pedig a válasz az, hogy nem tudom. Fiatalabb vagyok nálad, ezt kár lenne tagadni, de ennek ellenére világutazó voltam kölyökkorom végétől. Volt egy kisebb zűr. – mondom neki könnyedén, hiszen beavatni nem fogom. Illetve semmi komoly dolog nem történt, mert különben most nem ülnék vele szemben, hiszen már rég halott lennék. De azt is pontosan tudom, hogy Blake-nek köszönhetem az életemet, mert ő talált rám. – Elgondolkoztam azon, hogy ideje lenne letelepedni és ennek köszönhetően itt kötöttem ki, de még nem döntöttem. Ez nem annyira egyszerű döntés, de mint mondtam se ártani, se kémkedni nem akarok a falkáról. Egyszerűen csak a döntés minden egyes falatját átrágom, talán túlzottan is. – fejezem be a gondolatmenetet, majd egy pillanatra kicsit oldalra billentem a fejemet is. – Most én is szeretnék választ kapni a korábbi kérdésemre, ha nem bánod. – szólalok meg barátságosan és egy apró mosoly keretében, hiszen ha külsőre nem is, de természetileg eléggé hasonlít rám az újdonsült társaságom. Ezerszer jobb annál a személynél, mint aki korábban azon a széken ült.
- Helyes, nem rajongok azokért, akik nincsenek tisztába a kvalitásaikkal. Egészséges önbizalom mindenkinek kell, bárki bármit mondjuk is, nem kell túlzásba vinni, én olykor beleesek ebbe a hibába, de nyilvánvalóan a tökéletestől egyébként is határozottan távol állok. - Nem, nem vagyok őslakos. Alig két és fél éve élek a városban, de egyébként jól látod, fontos számomra a város, és az itt élők. Főleg a falka, főleg Castor, és a kölyköm, de ezt nem kell tudnia, senki sem tudja, hogy az Alfám is köztem a kezdetektől volt valami a levegőben, és gyakorlatilag ultimátumot kaptam, vagy jövök, vagy megyek. Én nem akartam elhagyni a várost, de sokat segített az is, hogy kaptam menekülő utat, mondván bármikor leléphetek. Ezzel azóta sem jutott eszembe élni, és talán soha nem is fogom megtenni. - Így van. Remélem, illúziói azért nincsenek, ha szükséges, odacsapok, még akkor is, ha nincs esélyem az illetővel szemben, nem még az ő esetében, akit könnyűszerrel ártalmatlanná tudnék tenni. - Nincs okom hazudni neked, de azt tudnod kell, hogy attól még vannak kérdések, amire nem válaszolhatok, és ha olyat teszel fel, nem is fogok. Egyúttal az sem éppen mellékes, hogy amíg nem tudom meg, amit tudnom szükséges, addig nem engedhetlek el. Egyébként, játszhatunk. Bólintottam, lássa csak, őszinte vagyok teljesen, nekem ez nem gond, egyébként is, köztünk nem érdemes bevállalni a kamuzás rizikóját, elvégre hamar átlátunk a szitán. Nekem nem célom őt elrettenteni, elzavarni, semmi hasonlóról nincs szó, csak szeretném tudni, hogy mik a tervei, és aszerint gondolni rá a jövőben. - Tényleg ne, nagyon kevés barátom van. Mosolyodom el, a szimpátia az egy dolog, az is, hogy falkatársakat gond nélkül kisegítek, de még mindig csak egy ember van, akit felhívnék, ha nagy szarban lennék. Bocsánat… kettő, mert Castor lenne az első, aki eszembe jutna, de őt egész más okból, hisz határozottan nem a barátom. Ketten? Hát ez marhajó. És akkor ez miért nem közkincs? Esküszöm, átnéztem mindent jelentést, ami a sérülésem óta keletkezett, nem jellemző, hogy elkallódnának, de ezt nem fogom az orrára kötni, elég cikinek érzem ugyanis, hogy könnyen lehet, már rég tudni róla, hogy mik a tervei, csak éppen valamiért nem került be a rendszerbe ez az információ. Így hát inkább nem is firtatom a kommunikáció hiányosságát falkán belül, még akkor sem, ha eddig nem volt vele gond, ám most kétségkívül hiba van a rendszerben. - Mint mindennek, ennek is megvolt a maga ára, nem olyan rég ilyen idilliek a körülmények, de azt kell mondjam, hogy szerencsés időszakban jöttél. Most kellemes a légkör. Eltekintve az Alapítók jelenlétét, de kötve hiszem, hogy arról tudna, és amiről nem tudunk, az nem fáj. Olykor én is azt kívánom, hogy bár ne tudnék róluk, de ez nem ilyen egyszerű. Egyáltalán nem, semelyik része sem az, ám a feledés épp annyira átkos lenne, nem ismerni Surát, nem tudni, hogy Annakpok tisztelt meg a nevével, mert méltónak talált rá, nem emlékezni, hogy Tipvigut előtt is álltam, s ezek még csak azok, akikről tudomásom is van, lehet voltak többen is. ~ Ezzel nincs semmi baj, én úgy voltam falkatag, hogy a Teremtőm otthagyott. Sokszor kívántam, hogy bár megszöktem volna.~ Bizalmat akarok kelteni? Talán. Ám nem mehetek el amellett a tény mellett sem, hogy a falkának sosem árt, ha értelmesebb egyedekkel bővül, ez a nőstény meg annak tűnik. Ám a saját példámon tudom, hogy elsietni semmit sem lehet. Közben mentális kommunikációra váltottam, mert vannak olyan dolgok, amiket egyszerűbb így elmondani, mint díszcsomagolásban elé tolni, hátha rájön, mit akartam mondani, csak úgy kellett fogalmaznom, hogy a kutya se értse. ~ Ez magától értetődik. A komoly döntéseinket át kell rágnunk, olykor egy életre szólnak, de ha nem is annyira, hát a vándorló, szabad életmódod után egy falkába belecsöppenni bizonyára nem lenne egyszerű. Bízunk benne, hogy ez így is marad, kár lenne érted.~ Hiheti fenyegetésnek, de sem a hangsúlyom, sem a testtartásom, egyetlen rezzenésem sem utal erre, ez egy egyszerű tény, aki árt a falkának, az meghal, ha elkapjuk, ő pedig fiatal, nem lehet olyan nehéz a nyomára bukkanni. ~ Nos, a fentieket figyelembe véve egyelőre azt kizárjuk, hogy hajlandó lennél-e behódolni az Alfánknak, mivel egyelőre még nem tudod, hogy csatlakoznál-e, vagy sem. Innentől kezdve két lehetőséged van. Az egyik anyagi megoldást kínál a helyzetre, azaz, amíg itt vagy, fizetsz azért, hogy itt lehess. A másik változat pedig az, hogy szolgálatot nyújtasz nekünk, például információk formájában, esetleg, ha úgy adódik, lehet rád számítani a falka védelmében, vagy éppen bármi, amit az Alfánk személyre szabottan neked tűz ki feladatul Amiatt nem kell aggódnod, hogy ezzel bárki visszaélne, senkitől nem kértünk soha lehetetlent.~ Nem tudom van-e pénze, illetve üzlete, következésképp azt sem, hogy anyagilag mennyire van eleresztve, én megengedhettem volna magamnak, hogy fizessek, de nem tettem volna meg, s még egyébként sem állt fel eme rendszer. - Tehát a kérdés az, hogy vajon mit választasz… Fel tudnék tenni kreatívabb, és érdekesebb kérdést is, de első a kötelesség.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgatom az éppen aktuális „játékszabályokat”. Olyan, mintha az emberek, farkasok, vagyis az élőnyéket képtelenek lennének szabályok nélkül. Értem én, hogy a rendfenntartáshoz szükségesek, de szerintem néha már túlzottan túl bonyolítják egyesek. A legfurább az, hogy néhány illegális futamon és verekedésen is vannak szabályok. Pedig ott pont az lenne a lényeg, hogy minden szabályt megszegjünk. Na, de mindegy is, mert kicsit elkalandoztam és most nem kellene. Örülök annak, hogy nem hazudott arról, hogy mióta van itt, ahogyan arról se, hogy számára a város fontos. Először is köszönöm az őszinteséget, hiszen a mai világból ez a dolog kihalóban van. – jegyzem meg mellékesen, majd bólintok arra, amit mond. – Rendben, ezt sejtettem, hogy addig nem fogunk innét elmenni. De legalább kellemes és impozáns helyen vagyunk. – válaszolok neki mosolyogva, de közben egy pillanatra se veszem le róla a pillantásomat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szigorúan veszik a dolgokat itt. A legtöbb városban is megtalálhatóak falka csoportok, de szerintem egyik se hasonlít erre a helyre. Ez merőben másabb. Sajnálom! – emelem fel a kezemet megadóan, hiszen nem akartam tolakodó se lenni. Egyszerűen csak fel akartam mérni a terepet, hogy nála van-e esélyem, mármint arra, hogy esetleg a barátom legyen, de erre nuku esélyt látok eme kijelentését követően. Így legalább egy farkast felírhatok a képzeletbeli listámra a nemleges oldalra. A békésebb légkörre tett megjegyzésére szintén csak bólintok, hiszen erre mit lehetne mondani? A béke csak viszonylagos dolog, így előbb vagy utóbb tuti, hogy zűr lesz, így jobb lesz kapkodni a döntésemmel kapcsolatban. Nem szeretnék zűrbe kavarodni, majd utána még nagyobba, amiatt, mert nem döntöttem korábbam és a harcban, vagyis a kevésbé békés időszakban pedig emiatt mások szerinte rossz döntést hoztam meg. A megszökéseshez kell egy kisebb vakmerőség és őrültségnek is kell lappangania az elmében. Legalábbis én így látom a saját szökésem után, de szerintem még mindig helyesen tettem. De nem vagyok pszichológus, így pontosan nem tudhatom, csak saját tapasztalat. – rántom meg a vállaimat. Nem fogom szégyellni azt, amilyen döntést hoztam akkor, mert életem legjobb döntése volt. Nem mentem a húgom gyilkosához, s még meg se öltem, mert mostanra már annyira sikerült elsajátítanom a dolgokat, hogy hosszabb és kínokkal telibb halált haljon, ahogyan a testvéremnek is kellett. Mert lehet a karjaim között gyorsan ölelésébe fogadta a halál, de a sérüléseit látva biztos vagyok abban, hogy szenvedett előtte és még se tett semmit az a rohadék. Egy pillanatra az ujjaim ökölbe szorulnak az ölembe, a kíváncsi szempár elől, majd lassan kifújom a levegőt és újra mosolyogva pillantok a lányra. Úgy tudtam, hogy alfának kell elmondanom azt, hogy mi mellett döntök, vagy esetleg te is lehetsz a hírhozó ebben az ügyben? – kérdezem tőle barátságosan, mert az se kizárt, hogy Elvis szavait félreértettem. Nem akarok senki adósa lenni és azzal, ha munkát, vagy kémkedést vállalok, akkor már akaratlanul jobban tartoznék a helyi falkához, mint jelenesetben szerintem szeretnék. – Szerintem a fizetés lesz, de előtte még lenne kérdésem. Attól még, hogy ezt választom gondolom simán kereshetek munkát, hogy legyen miből finanszíroznom a falka bevételét. – semmi gúny és hasonló dolog nem érződik ki a szavaimból. Ez puszta kíváncsiság, hiszen vagy leléptem mielőtt bármelyik falka megkeresett volna, vagy szimplán megtűrtek, mert nem szoktam bajt okozni, kivételek persze erősítik a szabályt, de tényleg tudok jó kislány is lenni. – Mennyi időm van véglegesen dönteni és mennyi a sarc? – rohamozom meg őt egy újabb kérdéssel, mint aki tényleg aggódik a pénz miatt. Pedig nincs okom rá, mert szerintem még jó száz évig simán elélnék belőle akkor is, ha csak egész nap lógatnám a lábamat, de az annyira nem én vagyok. – Illetve szállást addig hol kaphatok, mert a hotel nem éppen csábító számomra. – adok magyarázatott a következő kérdésre. De szeretném tudni, hogy melyik az a hely, ahol megtűrnek és nem kell tartanom attól, hogy egy rosszabb pillanatban nekem ront, mert az ellenséget látja bennem.
- A mi világunkban nem igazán, hiszen elég nehezen rejtjük el egymás elől az igazságot. Meg lehet próbálni, néha sikerül is, olykor csupán részigazságok formájában, mert nincs az a lélek, akinek szemtől szembe az arcába mondanám, hogy én Castor miatt jöttem a falkába, és nagyon szép eséllyel csak addig maradok a része, amíg kettőnk között ez az egész működik. Szeretem a többieket, fontosak nekem, de ha kitépik a szívem, nem leszek képes itt maradni. Egyelőre azonban minden paradicsomi, eltekintve az Alapítók itt létét, amivel még biztos lesznek problémáink, de most nem ez a lényeg. - Öröm az ürömben, látod. Szorongathatnálak egy sikátorban is, de az nem volna túl nőies. Ne legyenek kétségei, megtenném, bármennyire is vagyok nő, nem áll tőlem távol a durvaság, és könyörtelenség, a céljaim elérésének érdekében nagyon sok mindent hajlandó vagyok megtenni. - Ugyan, ne tedd. Nagyon jó fejnek, és kedvesnek tűnsz, de túl rossz starttal indultam a világunkban ahhoz, hogy teret akarjak engedni az érzéseimnek, és bízzak az emberekben. Ettől még jóban lehetünk, de barátokat nem gyűjtök, úgy nincs kiben csalódni. Nyilvánvalóan ez védekezési mechanizmus részemről, nem akarom, hogy még egyszer megsebezzenek, de elérni nem lehetetlen, csak épp idő kell hozzá, és valaki, aki hajlandó felfeszegetni a páncélom, vagy ugyanolyan sündisznó, mint én. Mint mondjuk Ems, vagy Sarah. Ők egész közel állnak ehhez a fogalomhoz, de továbbra is csak egy embert mondok a barátomnak, ő pedig szörnyen messze van innen. - Itt mindkettőből akad, szóval ebben sosem volt hiba… Azt inkább nem fogom ecsetelni, hogy a lelkem egy része élvezte, hogy kínoztak, és a mai napig elég erőteljesen elkorcsosult vagyok ilyen téren, de büszke rá sosem leszek, inkább nem beszélek róla, nagyon kevesen vannak ezzel tisztában az itteniek közül. Érzésem szerint nem kevés lelki szarság tombol benne is, de sajnos arra én nem vagyok alkalmas, hogy a vállamra hajthassa a fejét, és a haját simogatva hallgassam. Érzésre nem is igényli. Ez kettőnk közt most másról szól. ~Lehetek hírhozó igen, sőt, leszek is. Tekintettel arra, hogy az Alfánkból csak egy van, nem tud mindenkire időt szakítani bokros teendői mellett. Ám felelősséget vállalhat érted a Béta, illetve a Vezető Testőrök is. Valaki közülük mindenképpen meg fog keredni, de mivel elég maximalista vagyok, jó eséllyel nem lesz túlságosan bő lére eresztett beszélgetés. Akkor kellene az Alfánkkal találkoznod, ha csatlakozni szeretnél.~ Remélem, elég kimerítő voltam, lehet máshol nem így mennek a dolgok, de itt ez a helyzet, és Castornak szüksége is van rá, hogy néha kicsit tehermentesítsék, sajnos én nem tudok kellő támaszt nyújtani neki bizonyos kérdésekben. ~Természetesen, egész nyugodtan keress munkát, hacsak nem rendelkezel olyan tőkével, hogy élj, mint hal a vízben. Amennyiben megkapod a megtűrt státuszt, azt csinálsz, amit akarsz, egészen addig, amíg az nem ütközik a mi érdekeinkbe.~ Ez szerintem magától értetődik, ettől függetlenül azonban nem vagyok rest elé tárni a dolgot, nehogy valahol hiba csússzon az információáramlásba. ~Erről véglegesen dönteni nagyjából annyi időd van, amíg megkeres valaki a Vezetőségből. Erre szerintem már holnap számíts, tekintve, hogy amint végeztünk, megteszem rólad a jelentésemre. A sarcot ők döntik el, felmérve, hogy mennyire vagy terhelhető, szóval én a helyedben elég gyorsan elkezdenék munkát keresni. Egyébként, elárulom, hogy nekem azelőtt volt itt üzletem, hogy falkatag lettem volna.~ Rákacsintok, azt viszont nem osztom meg vele, hogy soha egy kanyit sem fizettem, csak épp igen hamar belenyúltam a darázsfészekbe Castor személyében. Azóta sem sikerült kihúznom belőle a kezem, de egy ideje már nem is akarom megtenni. - Ott bérelsz szállást, ahol kedved tartja, lakást is kivehetsz, senki sem fog érte megorrolni. Ezt nem gond, ha hangosan mondom, szimpla halandóként is standard téma a hol lakjunk kérdéskör. ~A falka területével csak óvatosan, vadászhatsz majd az erdőben nyugodtan, de Teliholdkor inkább a városon kívül, vagy nagyon a peremén tedd a biztonság kedvéért. Amennyiben megtűrt leszel, és fizetsz rendesen, senki sem fog macerálni. Ha viszont hibázol, kavarod a szart, és hasonlók, akkor vélhetőleg nem lesz olyan nyugis az életed, és a „sarc” is emelkedik.~ Számomra ebben sincs semmi meglepő, de azt nem tudom, hogy neki mennyire lesz merev ez az egész, de egyszerűen valahogy kézben kell tartani a dolgokat.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Főként nem arra értettem. – szólalok meg barátságosan, hiszen a farkasok megérzik egymást, ahogyan egy-két farkas képes az őrzőket is megérezni, míg a másiknak inkább szemfülesnek kell lennie. Nem vagyok mágiaérzékeny, így nem tudom kapásból kiszúrni őket, de eddig életem során egészen jó megfigyelő lett belőlem és így már könnyebben megy, de még se egyből. – Hanem arra, hogy nem kerülgetted a forró kását, hanem kimondtad azt, hogy miért is csaptál le az üres székre. Az emberi természetéből fakadó őszinteségre gondolta, mert az szerintem manapság már elég gyér. Mindenki szeret titkolózni és szemrebbenés nélkül a másik szemébe hazudni. – fejezem be a gondolatot. Biztos vagyok abban, hogy a velem szemben ülő szépségnek is van titka, ahogyan nekem és mindenkinek. De nem mindegy, hogy hazudunk azokról a titkokról vagy csak egyszerűen nem beszélünk. Egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat, amikor meghallom a következő kijelentését, majd bólintok. Valóban sokkal kényelmesebb a mostani helyzet, mintha az utcán esett volna nekem és esetleg az erejét fitogtatná rajtam. Érzem, hogy idősebb nála, így erősebb is, de az is tény, hogy nehéz csapdába csalni vagy ténylegesen elkapni, hiszen remekül harcolok. Ez így igaz, de néha egy barátság is erősebb tud lenni, mint egy falkát összetartó erő. Legalábbis szerintem, de mivel még soha nem tartoztam falkához, így csak a korábban látottak alapján tudok ítélni. – mondom neki minden habozás nélkül. Nincs bajom egyetlen egy falkával se, láttam már elég szép falkán belüli „balesetekről”. A kisebb falkákban előfordul, hogy elüldözés után valaki visszatér és el akarja venni a jelenlegi vezetőtől a hatalmat. Nos, utána szoktak váratlan fordulatok lenni, hogy ki, ki mellé áll. – De teljes mértékben megértem, mert hasonló vagyok, mint te. Nem túlzottan bízok meg másokban, így nincs is sok barátom. – biggyesztem oda a végére ég ezt a két mondatott. És gondolom ők lesznek azok, akik megmondják, hogy mennyit kell fizetne? Vagy ők mást is akarnak majd tőlem? – kérdezem tőle talán kicsit ostobán, de ha őszinte akarok lenni, akkor soha nem kerültem még hasonló helyzetbe és őszintén szólva, annyira soha se merültem el az ilyenkor szükséges lépésekben, hogy tudnom kellene. Mondhatni furán is nézett volna ki, hiszen mindig hamarabb leléptem az adott helyről, mielőtt bárki is felkeresett volna. Nem szorulok munkára, de soha se szerettem csak a lábamat lógatni. Előbb vagy utóbb igazán unalmas tud lenni. Sokkal inkább a tettek embere vagyok, mint a lustáké. – válaszolok neki minden rezzenés nélkül. Aranyos, hogy azt hiszi amiatt szeretnék dolgozni. Egyszerűen csak utálom a plafont bámulni, de az is igaz, hogy sokáig nem csináltam ugyanazt, mert előbb vagy utóbb hívott a vadon szava és újra, illetve újra útra keltem, hogy felfedezzen az ismeretlent, azt a helyet, ahova a lábam vitt. Látom szeretsz egyből cselekedni. Gondolom egyik legjobb vagy abban, amit csinálsz. – semmi gúnyolódás vagy semmi rosszindulat nem vezérelt, amikor kiejtettem a szavakat. Puszta tény megállapítás volt, mert olyan volt, mintha eleinte rosszul érintette volna, hogy nem tud arról, hogy más már elméletileg jelezte a jelenlétemet, de ha rajta múlik, akkor nem fog itt megállni a történet, hanem ténylegesen valakit a nyakamra fog küldeni, hogy a szükséges és elengedhetetlen dolgokat, vagyis az üzletet nyélbe üssük. Ezek után érthető, hogy ezt gondolom róla. Milyen üzlet, már ha nem titok. – kérdezek vissza sietve, mielőtt még elfelejti, hogy ő hozta fel ezt az egész dolgot. Engem csak szimplán érdekel, hogy miről is lenne szó, vagyis inkább az, hogy eme helyen mi őrzi a lány múltjának egy darabkáját. Olyannak tűnök, mint aki imád szart kavarni és még a bolhából is elefántot csinálni? – kérdezek vissza érdeklődve, majd újra töltöm a poharainkat és a sajátomba belekortyolok. Kezd túl hivatalos lenni, illetve hirtelen olyan, mintha feljebb is csavarták volna a fűtést, vagy egyszerűen csak érzem, hogy „hurok ” egyre inkább kezd a nyakam körül szorulni? Én akartam ezt, nem? Akkor meg muszáj szembenéznem vele. Eleve szerintem inkább városhatáron túlra mennék, ha úgy érezném, hogy egy friss Bambira vagy Nyuszi úrra fájna a fogam. Nincs kedvem semmilyen formában kihúzni a gyufát. – a hangom még mindig higgadtan cseng. Annak ellenére is, hogy legbelül eléggé bizonytalan vagyok. Esetleg van még valami fontos tudni való az íratlan szabályokról vagy esetleg valami prospektus? – kérdezem meg tőle picit viccelődve a dolgot. Nem akarom megbántani, de soha se voltam az, aki túl sokáig bírja a hivatalos hangnemet. Lehet nem éppen a legerősebb poén, de az se kizárt, hogy ő még rossz néven is fogja venni, hogy ezzel kapcsolatban poénkódok, de akkor meg ez van. Nem tudok mit csinálni, hiszen én ilyen vagyok, kicsit dilis.
- Úgy gondoltam, egyszerűbb a lényegre koncentrálni. Nem mondom, hogy nem szeretek olykor titkolózni, és kerülgetni a forró kását, de most szerencséd volt. Vannak napok, amikor nincs kedvem szórakozgatni, átbeszéljük, ami fontos, aztán ki-ki mehet a saját dolgára. Kiváltképp így érzem egy fárasztó megbeszélés után, mint amiben ma részem volt. - Igen, szerinted, mert ilyet biztos csak az mond, aki még nem élt falkában. Én megtapasztaltam mindkettőt, és tudod, a magányos lét szabadsága csodálatos, de nem fogható ahhoz, amikor egy egész részévé vált, amikor új családod lesz, mert láthatatlan kötelék kapcsol össze benneteket. Nyálasnak hangzik, de elmondani sem tudom, mennyire hiányzott nekem régebben, hogy tényleg úgy érezzem, tartozom valahová. Azt inkább nem tárom elé, hogy a falkaérdek mindenekelőtt, a saját párunkat, kölykünket, barátainkat kell hátrahagynunk, ha azt kívánja meg tőlünk a falka, de szerencsére nekem ilyet még nem kellett megtapasztalnom, valószínűleg minden kötelességtudatom ellenére kikészülnék tőle. ~Akkor értened kell, miért mondtam azt, amit. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen, de mivel magányos vagy, sajnálatosan kénytelen vagyok tartani tőled a távolságot, egyébként szimpi vagy, meg kis csini, és a gondolataid is értelmesek, szóval biztos jóban lennénk, de hát olyan személybe aligha éri meg invesztálni, aki lehet, hogy megpattan, vagy éppen nem avathatjuk be sok mindenbe, mert kívülálló.~ Nem mintha annyira tepernék bárki barátságáért, de ha falkatag lenne, akkor talán másként viszonyulnék hozzá. Vannak ott is észrevétlenül kialakuló hallgatólagos bizalmi kötelékek, mint például Ems és köztem, hasonlítunk, és bár sosem őriztünk együtt libát, vagy vedeltünk egy tisztességeset, de attól még beletartozik a majdnem barát kategóriába. - Mást? Nem, nem kell természetben fizetned senkinek.- Kacsintok rá nevetve, majd hogy ne sokkoljam annyira, folytattam is rögtön szavaim fűzését. - Viccet félretéve, nem, amit nekem elmondasz, az elég lesz, az övéké csak a döntés. Szerintem majd Lucasnak szólók, ő a legenyhébb ilyen téren, nem nehéz eset, nem kőfejű, és alapvetően kedvelhető figura, csak senki se álljon a munkája és ő közé. - Ezt jó hallani, meg egyébként, nekünk nem is jó, ha huzamosabb ideig semmit sem csinálunk, rendkívül unalmas tud lenni. Én azért egy időben kipróbáltam, farkaséveim kezdetén egy lyukas garast nem tettem volna arra, hogy valaha hasznos tagja leszek egy falkának. S lám… rangidős kanguyak vagyok, azóta sem térek magamhoz, hogy tényleg csinálok is valamit, nem csak szobanövény vagyok Castor oldalán. Jó érzés, na. - Jól gondolod, igazán hízelgő, hogy ezt egy kívülálló is leszűri. Amúgy tényleg jól esik, mert nem szokásom elkallódni hagyni az információimat, mindig amint tudok, jelentek, bár más tészta, hogy tőlem általában közvetlenül Castorhoz jut minden, és így talán gyorsabban áldást kapok erre-arra, mintha átszánkázna a vezetőség többi tagján, mire eljut hozzá. Ez mondjuk nem az én érdekem, hanem a tisztességesen maradni vágyó kóboroké. - A Ridley Fotóstúdió tulajdonosa vagyok a 2nd Avenuen, ha esetleg jártál már arra. Nem titok, és ha valakinek van szeme, erre rövidúton rájöhet, szóval fölöslegesnek tartanám nem meghallani a kérdését, másrészt pedig imádom a munkámat, és büszke is vagyok az eredményeimre, illetve a tehetségemre, úgyhogy még szép, hogy büszkélkedek vele. ~Nem, de gondolom, nem kell magyaráznom, hogy a látszat sokszor csal. A miheztartás végett nem ártott elmondanom, ennyi az egész, semmi személyes. ~ Ha már tölt, hát iszom, érzékelem a benne beállt változásokat, de nem tudom, mi váltja ki, nem tudom kevésbé komolyan előadni azt, amit tényleg komolyan kell vennie, ez csak az ő érdeke, engem nem kellene, hogy zavarjon, hogy beletenyerel esetleg valamibe, amiről nem voltak információi. Ahogy mondani szokás, a törvény nem ismerete semmi alól nem mentesít. - Ez egy nagyon okos gondolat. Kacsintok rá egyet, oldódjon már egy kicsit, mert még nem ettem meg egy fajtársamat sem, és nem is tervezem, ezek csak a kellemetlen kötelező körök, de ha ennyire feszélyezem, amint tisztába tettük a dolgokat, már megyek is, hagyom emészteni, meg felengedni. - Nincsen, de ha tervezünk majd egy prospektust, mindenképpen megkereslek ötletekért. Értem én a poént, szeretem is, valahová nem való, de most szemet hunyok felette, mert úgy sejtem, valamiképp fel kell dolgoznia ezt az egészet. ~Csak egy „baráti” jó tanács, Rose. Elég húzós hely ez a város, és jobb benn, mint kinn. Ezt gondold át, és tudod… visszaút mindig van valamiképp, ha nem jön be… segítek visszavonulót fújni.~ Szerintem soha senkinek sem ajánlottam még fel hasonlót, remélem érti, mire gondolok, és azt is, hogy ezzel valamilyen szinten a saját bőrömet is kockáztatom, de azt hiszem, hasonszőrűnek érzem magamhoz, és én tudom, hogy megfulladtam az előző falkámban, sosem tudni, kinek melyik lesz az igazi… bizony, szerintem falkák terén is létezik ez a fogalom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Akkor legalább ma Fortuna kegyeltjei között vagyok. Köszönöm eme örömteli hírnek a hozását is. – mondom neki viccelődve, hiszen eddig is tudtam, hogy részben a kegyeltjei között vagyok, mert ha nem így lenne, akkor tuti nem itt ülnék és csevegnék fontos és halaszthatatlan dolgokról eme nősténnyel. Többet ér ezt érezni, mint kitartani az elveid mellett? – kérdezek vissza habozás nélkül. Mind a kettő életnek megvan a maga szépsége és lehet nem mondta ki hangosan, hogy mindig a falka érdekeit kell olyankor előtérbe helyezni, de ez anélkül is tudom. Nem most láttam meg a napvilágot. Láttam már falkákat, de okkal nem csatlakoztam hozzájuk és őszintén szólva most se vagyok abban biztos, hogy menni fog a dolog. Újra egy apró részt elveszíteni magamból. Nem, azt nem akarom, de akkor meg feleslegesen keresett fel, így amiatt megsajnáltam. De legalább nem most kell eldöntenem, se holnap pirkadatig, így bőven ráérek ezen még rágódni. Vigyázz még a végén azt fogom hinni, hogy akár még fel is csípnél, ha nem lennél kívülálló. – szólalok meg viccelődve, mert már túlzottan is komolyan cseng szinte az egész beszélgetés és egyáltalán nem segít azon, hogy legbelül létező viharos tenger csillapodni kezdjen. Sőt sokkal inkább feltámad, mintha soha se akarna megszűnni és örökre háborogni lenne kedve. Figyelem a nőstényt, de egyre nehezebben megy. Néha úgy érzem, hogy inkább csak fulladozom és innét már nem lesz kiút. Pedig igazán remek vagyok benne. Legalábbis régebben országok vezetőinek semmi kifogásuk nem volt ellene. – mondom tetetett komolysággal, de végül én is elnevetem magamat, ahogyan ő. Soha nem voltam örömlány és nem most akarok felcsapni annak. Igen, meg kell a változatosság. Ugyanazt csinálni sokáig. Az se éppen túl jó. – válaszolom neki könnyedén és a bornak köszönhetően úgy érzem picit az idegrendszerem is kezd csillapodni. Van tartásod, okos vagy és ugyanakkor látszik, hogy rejtegetsz valamit, de legfőképpen az is látszik, hogy nem igazán csíped, ha valaki neked ellent mond. De szólj, ha tévednék, így nem volt nehéz kiszúrnom, de még ezek ellenére is igazán jó fejnek tűnsz. Sajnálom, ha esetleg többé nem látjuk egymást. – mert tényleg szimpi és elég normálisan lehet vele beszélgetni. S ha nem is merülünk eltúlzottan a falka ügyekben, akkor nem is érzem úgy, hogy hirtelen esetleg egy sivatagba keveredtem. Lassan bólintok arra, amikor elárulja, hogy hol is dolgozik. A következő dologra se reagálok inkább, hiszen eléggé egyértelmű az, hogy pontosa tudom, hogy miről beszél. A látszat túl sok esetben csal. Rendben örömmel vállalom. Egészen jó marketinges vagyok. – mondom neki lelkesen, pedig tényleg csak viccnek szánom, de a következő kijelentése teljesen meglep. Egy darabig csak fürkészem őt, hogy vajon ez egy újabb teszt vagy tényleg megtenné? Miért segítenél nekem abban az esetben? – kérdezem tőle kíváncsian, majd mielőtt még válaszolhatna újabb kérdést intézek felé. – Mi lesz akkor, ha most nemet mondok. Gondolom, akkor szabadon távozhatok, de a későbbiekre nézve? – s egy pillanatra se veszem le róla a pillantásomat. Váratlan és szokatlan dolgot hallottam róla. Nem tudom, hogy milyen falkákban lehetett, de ez akkor is szokatlan dolog.
- Mondtam én, hogy sutba dobtam az elveimet? Én egész életemben falkában éltem, két röpke év kivételével. Ebből levonhatja a következtetést, viszont arról fogalma sem lehet, hogy Detroitban mennyire elvették a hitem az efféle csoportosulásokkal kapcsolatban, és valószínűleg nem lennék a falka tagja magam sem, ha Castor nem állít a falhoz. Mindazonáltal az tény, hogy attól még vágytam egy olyan falkára, ahol valóban képes vagyok otthon érezni magam, és az egység egy részeként működni, nem pedig használati tárgyként funkcionálni. - De, hogy a te szempontodból is megnézzük a dolgot, nos, nézd Prim, őszinte leszek. Nem. Nem éri meg, tarts ki az elveid mellett, ha nem vonz, hogy megismerd az életünk ezen oldalát, akkor inkább menekülj előle. Annak sosem volt, és sosem lesz értelme, ha valamit erőltetünk. Nekem egyébként sem az a dolgom, hogy toborozzak, vagyunk elegen, elhiheted. Ez lehetőség, nem kötelesség. A többségnek, akadnak kivételek, mint például én, noha én is választhattam, de nem akaródzott elhagyni a várost, alig érkeztem meg. Azóta tudom, hogy jól döntöttem, de én egyébként is ilyen élj a mának típus vagyok, Castor elég hamar kiismerhetett bizonyos szinten, mert ha nem dobta volna be a bármikor elmehetek szlogent, már szerintem Ausztráliában úszkálnék a cápákkal, olyan messzire szaladok. - Két éve még úgy is megtettem volna, hogy kívülálló vagy. Közlöm somolyogva, megtoldva szavaimat egy kacsintással, mert igen, én előtte nem válogattam, sőt, időközben azért Sofiával egymásra hangolódtunk egy ízben a zuhany alatt, de azóta… nos, van párom, még ha rohadtul ijesztő is ezt beismerni, nem kell más, és kész, legyen bármilyen dekoratív, esetlegesen jó arc. Egyszerűen szükségtelen. Értem én, hogy fel akarja oldani a helyzet komolyságát, de attól még ez kötelező kör, és nem feltétlenül szeretem elviccelni az ilyesmit. Olyannal nem, akivel lehet komolyan beszélni, mert azzal a Lester fazonnal bizony esélytelen volt. - Remélem, legalább a saját örömödért csináltad. Mintegy bennfentesként mosolyodom el ezúttal, mert bizony én is sokszor intéztem el így a dolgaimat előtte. Mostanra egészen megváltozott a hedonista jellemem, de nem bánom, időnként szükségünk van egy kis változásra. Mondjuk, ami engem illett, engem túlságosan nagy ért, de ez van, egyáltalán nem bánom mostanra, noha eleinte hevesen tiltakoztam ellene. ~ Nos, ezt én is sajnálom, mint ahogy azt is, hogy mostanra egészen egyértelművé vált előttem, hogy valóban esélytelen, hogy egy falka kötelékébe tartozzunk. Csak azt volna még jó tudnom, hogy ennek dacára Fairbanks marad az, ahol tengetni kívánod a napjaidat, avagy inkább elmész? Anchorageről hallottál már? Kész kóbor paradicsom. ~ Nekem afelé vaj van a fülemen, be nem tenném a lábamat, de nem is nekem kell odamennem, viszont a jelentésemhez még tudnom kell, ilyen téren mit tervez, mert ha inkább ott éldegélne, a kutya nem fog megtűrt státuszt villogtatni neki, az ide-oda játszó alakok nem közkedveltek. Viszont, ezt majd eldöntik a nagyok, a pénz mindig jól jön, ki tudja. ~ Maradjunk annyiban, hogy mert tudom, mennyire sokat jelent egy kiskapu, de az előbbiek fényében inkább vedd tárgytalannak. A lehető legőszintébben Prim, nem kell ezt erőltetned. Amennyire nekem lejött, olyan szinten taszít a falkában élés gondolata, hogy még olyan helyen sem kellene véleményem szerint élned, amit falka lak.~ Talán lehetnék finomabb, talán nincs jogom ahhoz, hogy így az orra alá dörgöljem, hogy szerintem miként vélekedik ő erről, de ez az, amiben én jó vagyok. Gond nélkül olvasok az apró jelekben, az elejtett félmondatokban, egy érzésfoszlányban, egy pillantásban. Neki ez nem való, játszogat a gondolattal ugyan, de még nem jött rá, hogy értelme nem sok van. ~ Semmi. Vagy megkapod a megtűrt státuszt pénzért cserébe, vagy sem. Utóbbi esetben ne maradja a városban, de szerintem ez tiszta sor. Értesíteni fogunk. ~ Kénytelen vagyok letolni a torkán még egy komoly mondatot, aztán kényelmesen felemelkedek a székemről, ledobom a fogyasztásom árát az asztalra, és biccentek egyet felé búcsúzóul. - A látszat ellenére örültem, Prim, és kívánom, hogy találd meg a helyed a világban, bárhol is legyen az. Őszinte volt a mosolyom, így búcsúztam tőle, kicsit sajnálom, de élek a gyanúval, hogy neki sokkal, de sokkal jobb lesz így.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot! Bocs a kényelmetlenségekért. ^^ //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Figyelem őt és egy pillanatra meglepettem figyelem őt. Nem hiszem el, hogy nem voltak olyan dolgok, amiket fel kellett adnia. Lehet, hogy kezdetektől fogva falkában élt, de előtte már volt egy jelleme, élete emberként és azt szerintem nem lehet csak úgy eltűntetni egy beharapás következtében. Ezzel én is tisztában voltam, hogy nem toborozni akarsz, hiszen akkor nem így beszélgetnénk most. – mondom neki egy kisebb döbbenet után, mert nem sejtettem azt, hogy egy egyszerű kérdéssel ezt váltom ki belőle. Tudom, hogy részben igaza van, de pont amiatt ülök itt és nem sétáltam tovább, mert kíváncsi voltam arra, hogy milyen is a falka. Tudom, hogy nem lehet mindent szavakkal megtudni vagy elmagyarázni, de ha már egy-két dolgot elárul, akkor is segít abban, hogy előrébb legyek a döntés hozatalban. Természetesen ekkor még nem sejtettem, hogy pár nap múlva tényleg fel fog fordulni az életem és olyan irányt vesz, amiről talán álmodni se mertem. Ezt örömmel hallom. Talán majd egyszer változik ez. – válaszolok neki egy kisebb vállrándítás keretében, majd továbbra is őt fürkészem. Kedves, de úgy érzem, hogy ő ennél sokkal inkább összetettebb személy. Az se kizárt, hogy jobban hasonlítunk egymásra, mint gondoljuk, de kicsi esélyt látok arra, hogy mi egyszer ezen a találkozón kívül is beszélgessünk. Mert tudom jól, hogy igaza volt a korábbi dologgal kapcsolatban. De hamarosan újra váratlan fordulatot vesz a beszélgetésünk. Csendesen, kikerekedett szemekkel és döbbent arckifejezéssel süllyedek lejjebb a székben. Meglep ez a hirtelen váltás. Korábban Wendy is hasonlót mondott nekem. Most meg ő vágja szinte az arcomba. Most már lassan kezdem úgy érezni, hogy mindenki tudja azt, hogy tényleg nem nekem való ez az életmód, csak én még mindig képtelen voltam belátni ezt a dolgot. Egy darabig még pislogok, a poharat lassan leteszem és nyelek egy nagyot. Itt akarok egyáltalán maradni? Nem, nem hiszem. Végül sikerül megtalálnom a hangomat, így nagy nehezen megszólalok. Igen, hallottam. Ott mesélt valaki nekem erről a helyről. Így kerültem ide. – mondom neki rezzenéstelen arccal, majd egy apró elmélkedés után folytatom. – Nem, azt hiszem nem akarok maradni, de pár napom belül eldöntöm, hogy véglegesen elhagyom-e ezt a várost, vagy inkább fizetek és megpróbálom felmérni azt, hogy változás várható-e a jelenlegi állásponttal. Szerintem a pénz mindenkinek jól jön. – mondom minden kertelés nélkül. Eddig is őszintén beszéltünk, így nem most fogok változtatni ezen a dolgon. Amikor meghallom az újabb megjegyzését a kiskapura, akkor csak bólintok, hiszen azok után, ahogyan a képembe nyomta azt, hogy nem kellene itt maradnom, ahogyan a falkaságon se kellene gondolkoznom várható volt, hogy az kiskapu is elúszik vele. S a legrosszabb az egészben, hogy a zsigereimben érzem, hogy igaza van. De még se tudom kimondani biztosra, hogy nem fogok maradni. Mintha valami csodára várnék, valami jelre, ami megmutatja azt, hogy merre kellene mennem. S ez a vágyam hamarabb teljesül, mint vártam volna. Ez nem volt kérdéses számomra. – válaszolok neki komolyan, hiszen ha nem tűrnek meg itt, akkor biztosan nem fogok maradni, de talán amúgy se. Hamarosan el fog dőlni, érzem a zsigereimben, hogy valami történni fog, aminek következtében meghozom azt a döntést, amin oly régóta rágódom már. S eddig soha nem hagytak cserben a megérzéseim. Én is örültem Emma és köszönöm. További szép napot! – mondom neki sietve, majd ahogyan elmegy, egyből belekortyolok a boromba és a szavain gondolkozom, illetve Wendy egyik tanácsán. Sietve fogyasztom el azt, majd pedig fizetek és utána én is távozom.
Apa-lánya ebéd. Elég abszurd ez, akárhogyan is nézem, leginkább azért, mert az egyik szereplője én magam vagyok. Amikor felkerestem Surát azzal, hogy esetleg DNSből - vagy mi a fenéből - meg tudja-e állapítani azt, hogy Payne a lányom-e ténylegesen, volt bennem némi ellendrukk. Oké, nem csak némi. Sosem vágytam családra, gyerekekre, egész egyszerűen azért, mert nem vagyok apának való és, mert nem is akartam. Soha. Ha volt is olyan, hogy egy asszony ezzel állt elém, hát elküldtem, mondván, ugyanannyira lehet másé is a fattya, mint az enyém. Tényleg nem akartam én ezt. Aztán megjött az eredmény, hogy ez a nőstény farkas - aki nem mellesleg a testvérem, lakótársam és barátom véréből kapott farkast - tényleg az én lányom. Az enyém. És még az előtt kijelentette, hogy meg akar ismerni - kérdésemre válaszul -, hogy ténylegesen tudta volna, az én vérem csörgedezik az ereiben. Biológiailag. Én pedig... talán azért, mert több, mint nyolc évszázad szaladt el felettem, talán más okból kifolyólag - egyelőre még nem voltam hajlandó komolyabban ezen agyalni -, talán azért, mert most így akarom, szeretném megismerni őt, tartani vele a kapcsolatot az apja lenni ténylegesen is, és majd meglátjuk, hogy mire megyünk egymással. Lehet, hogy eleve hamvába holt ötlet, még nem tudom. Viszont ki akarom deríteni azóta meg főleg, hogy akár így, akár úgy lesz, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy igen rövid időm maradt ezen a sártekén és ennek okán rá is csörögtem a lányra, hogy pár napon belül - konkrétan ma - elvinném ebédelni, ha van hozzá kedve. A vének tanácsától már "elkértem" - mármint az ivadékomtól és a teremtőjétől - így valójában csak rajta áll, hogy akar-e jönni vagy sem. És tekintve, hogy belement, fogtam magam és felmotoroztam a hegyre. Annak a Darren nevű farkasnak is írtam egy sms-t, hogy ebédelni viszem Payne-t és néhány órát a társaságában akarok tölteni és ennek okán azt is, hogy legyen szívélyes és engedje a kölykét a Síparadicsom bejárata, kapuja vagy mi a szarja elé kíséret nélkül, ahol felveszem és pár óra múlva ott is fogom letenni, egyben, épen és egészségesen. Ahogy pedig neki elküldtem a helyszínre vonatkozó "koordinátákat" és nem mellesleg időpontot, úgy Payne-nek is, hogy természetesen ő is tudja, hol is várok majd rá. A teremtőjének meg egy szava nem lehet, állom amit mondtam neki, azt kérte, hogy értesítsem előre, ha találkozni akarok a lányommal, hát megtettem. Így pedig a megbeszélt helyen és időben ott vagyok a Chopperemen, egy fekete farmerben, ugyanebből az anyagból készült, de kék ingben - bukósisak nélkül, mert ki nem állhatom - arra várva, hogy Paynet felvegyem. - Szia! Örülök, hogy itt vagy. - köszönök rá, ahogy megpillantom, majd előszedek egy motorozáshoz készített tökfödőt, hogy felé nyújtsam, de ha nem kéri, akkor nem fogom ráerőltetni, elvégre, nem kisgyerek már. - Gyere pattanj fel. A Mamma Rosába megyünk, remélem megfelel. - megvárom, míg - remélhetőleg - felül mögém és ha valóban megteszi, akkor berúgom a kétkerekűt és már úton is vagyunk az étterem felé. Az utat viszonylag gyorsan és minden gond nélkül teszem/tesszük meg, az étterem parkolójában állítom le a motort és leszállhatunk róla mindketten, én természetesen csak utána. - Gondoltam ebédelünk valamit, utána ha gondolod és szeretnéd is, akkor elvinnélek motorozni. Egyáltalán kedveled a motorokat? - merthogy még ezt sem tudom róla, de elvileg ennek a napnak és találkozónak az lenne a lényege, hogy megismerjük egymást. - Menj csak előre, jövök én is. - egy karmozdulattal mutatom, hogy indulhatunk a bejárat felé, ahol az ajtót kinyitva előtte magam előtt engedem be. Foglaltam asztalt, így amint elárulom a nevem a hostessnek, már kísér is minket az asztalunkhoz, ahol kihúzom a széket Payne-nek, majd én is helyet foglalok. - Őszinte leszek, halvány gőzöm sincs, hogy mit szeretsz csinálni és mit nem, de most lesz lehetőségünk megvitatni, ezért a helyszínválasztás. - nem óhajtok magyarázkodni, ez sem az, pusztán tényeket közlök vele. Igazság szerint még mindig nem vagyok a szavak farkasa és már nem is hiszem, hogy az lennék bármikor is, de attól még igyekszem. Amennyire tőlem telik...
Kezdőlap
//
//
//
