Nem mondom azt, hogy nem izgultam, bár azért elég erős lett volna azt mondani, hogy mondjuk lerágtam a körmeimet azok után, hogy felhívott és közölte, találkozni szeretne velem, méghozzá egy ebéd keretein belül. Ma hála égnek nem dolgoztam, így rá tudtam bólintani a meghívásra. Szóltam Darrennek is, tudjon róla, bár arról fogalmam sem volt, hogy Manech is tájékoztatja, inkább legyen elmondva többször, mint egyszer sem, nem igaz? Azóta vártam a hívását, hogy Darren szépen bemutatkozott neki, ugyanakkora tartottam is tőle, vajon mit fog szólni. Ugyan Darren megnyugtatott, mikor hazaért, hogy minden rendben volt, ennél többet nem tudtam belőle kicsikarni, tulajdonképpen mit is műveltek egymással, úgyhogy gyanítottam, történt ott valami olyasmi is, amit nem szeretne megosztani. Persze lehet csak paranoiás voltam és túlaggódtam a dolgot, így inkább megpróbáltam nem erre gondolni, inkább igyekeztem arra koncentrálni, hogy itt lesz az első tökéletes alkalom, hogy megismerkedjek a vér szerinti apámmal. Éppen ezért nagyon kell ügyelnem arra, hogy ne hozzam a szokásos bénázós formámat, bár igazság szerint az is hozzám tartozott, szóval előbb-utóbb úgyis meg fogja ismerni. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy egyszerű felsőt húztam, fekete nadrág és az elmaradhatatlan tornacipő. Nem tudtam, milyen étterembe megyünk, kell-e dress code, így próbáltam a kényelmest a valamennyire elegánssal kombinálni, bár már ott bukott a dolog, ha valaki a cipőmre nézett. Mindegy, annyi baj legyen, szerintem nem ez lesz a lényeg. Így aztán nem maradt más, mint a megadott időben kibattyogni a Síparadicsom bejáratához és várni a kedves apámra. Furcsa ezt így kimondani, miután meghalt az apám, azaz a nevelőapám, mindig is vágytam rá, hogy visszakaphassam, erre most már van belőle kettő is, ezt bizony még szokni kell. - Szia! - köszöntöttem széles mosollyal - Én pedig örülök, hogy hívtál - válaszoltam kedvesen. Teljes mértékben igazak voltak a szavaim, tényleg vártam már, mikor fog ismét jelentkezni, mert nem véletlenül mondtam azt, hogy szeretném megismerni. - Tökéletes - bólintottam az étterem hallatán, ott még úgysem jártam. Elfogadtam a bukósisakot, jobb biztosra menni, felhúztam a fejemre, aztán felültem Manech mögé - Még nem is ültem motoron - jegyeztem meg mintegy mellékesen, mégis izgalom vegyült a hangomba. Tényleg nem volt még ilyenben részem, ez is újdonság lesz, ahogyan ez az egész ismerjük meg az apánkat/lányunkat dolog. Kicsit zavarba is jöttem, hogy most ugyan mégis mi a fenébe kapaszkodjak, a filmekben a hátul ülő nő ilyenkor mindig tök szexisen átkarolja a férfi derekát, meg hozzábújik és ilyenek, de most nem a párommal ültem itt, hanem a tulajdon apámmal! Akit nem is ismerek. Most akkor azért még karoljam? Vagy hogy működik ez? - Öhm.. hova kapaszkodjak? - kérdeztem inkább meg, nehogy félreértésekbe essünk, vagy valami ilyesmi. Ha megkaptam a választ, kapaszkodtam, aztán felőlem indulhattunk is. - Nagyon nem volt még részem abban, hogy kipróbáljam őket, vagy közelről szemlélhessem őket, de minden új dologra nyitott vagyok! És szeretem az extrém dolgokat - válaszoltam a kérdésre, kicsit bővebben kifejtve a témához való hozzáállásomat. A bukósisakot visszaadtam neki, aztán máris indultam befelé, hogy az ajtónyitást egy hálás mosollyal köszönjem meg. Odabent mentem utána, elvégre ő volt a férfi és az asztalt is ő intézte, így nem sokkal később már ott ülhettünk egymással szemben. - Teljesen érthető és abszolúte jó ötletnek tartom - osztottam meg vele a véleményemet a helyszínválasztást illetően. Mindenképpen érdemes valamilyen szinten megismernünk egymást és tényleg még csak azt sem tudja, mit szeretek csinálni. - Nagyon szeretek minden olyasfélét csinálni, amit nem egyedül kell, vagyis inkább lehet többen is. Az, hogy mi az a valami, amit csinálunk, igazándiból édes mindegy, ha a társaság jó, már azért megéri. Imádok fotózni, bár ez pont nem társas tevékenység, de attól függ, ugyebár, mit, vagy kit választok alanynak. Korcsolyázni például azt sem tudom, mikor korcsolyáztam utoljára, de akár a vidámparkba is szívesen elnéznék egyszer, egészen kicsi voltam, amikor utoljára ilyen helyen jártunk. Egyébként mint már odakint is mondtam, tényleg szeretek új dolgokat kipróbálni, olyanokat, amikben van kihívás. Ez persze nem jelenti azt, hogy olyan felettébb ügyes volnék bennük, már jó, ha előre tudod, hogy olykor elég kétbalkezes vagyok - tűrtem egy kissé zavart mosoly kíséretében egy elkószált tincset a fülem mögé. - És mint láttad és hallhattad, olykor rám tör a szófosás, főleg, ha zavarban vagyok - válik szélesebbé a mosolyom, aztán persze leesik, hogy konkrétan kimondtam, hogy zavarban vagyok, így még el is pirulok. Hát fantasztikus. Nem mintha ne érezné az energiáimon... Mindegy, elég sok dolgot elmondtam magamról, szerintem kiindulási alapnak jó lesz. - És te? Mivel töltöd a mindennapjaidat? - próbálom inkább felé terelni a témát, szerintem egészen tarthatónak tűnik, hogy egyet ő kérdez, egyet én, aztán csak kibontakozik valami ismerkedős beszélgetés is a dologból, nem csak információk felsorolásából áll majd az ebéd.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Oké, amikor meglátom a nagy szívet a pólóján, nem mondom, hogy nem fut át a képemen egy halvány mosoly. Nem elég, hogy elvileg apa vagyok - te jó ég! - de még ráadásként lányos apa is - ami alatt nyilván nem azt értem, hogy én magam volnék nőies, hanem, hogy lányom van -, és az egy szem utódom hatalmas méretű - ám, de legalább rózsaszín helyett fekete - szíve(ke)t hord magán. Ami egyébként neki nagyon is jól áll és ez persze szemet is szúr. - Egyszer mindent el kell kezdeni. - nos akkor itt az ideje átesni az első motorozáson, főleg, hogy én egyébiránt képes vagyok egész évben kétkerekűn jönni-menni, nem törődve az időjárás viszontagságaival. - Ez nagyon egyszerű. - fordítom oldalra a fejem, amikor már mögöttem ülve a kapaszkodásról kérdez. Magam mögé nyúlok, hogy elérjem a két kezét és ha csak nem húzza el azokat, akkor a csuklóit fogom meg és a derekam köré húzom mindkét kacsóját, hogy bizony belém kapaszkodjon. Nincs ebben semmi extra, akkor sem, ha még tulajdonképpen idegenek vagyunk egymás számára. Majd megváltozik ez a dolog és idővel nem fogja magát zavarban érezni. Ha nincs más egyéb észrevétele vagy kérdése, akkor elindulunk az étterem felé. Közben feleslegesnek érzem a szájtépést, noha a dolog mehetne éppen, hála az érzékeny hallásunknak. - Én jóformán motorokkal foglalkozom. Van egy pár a műhelyemben, ha érdekelnek, szívesen megmutatom őket. - gőzöm sincs, hogy mennyire tetszenének neki, de ha esetleg van rá érkezése, hogy megnézze őket, akkor ezen ne múljék a dolog, szívesen elé tárom az összeset, amit birtoklok. - Mint az extrém sportokat vagy bármit, ami eltér az átlagostól és ettől extrémnek számít? - ebbe a kérdésbe talán még én magam is belekavarodok kicsit, bár ezt a legkevésbé sem mutatom felé. Igazából nem tudom, hogy ő mit is ért pontosan extrém alatt, mert szerintem a motorok és a motorozás nem ez a kategória, de hát kinek mi, ugye. A visszaadott bukósisakot elteszem, aztán nyomás be az étterembe. Gyakorlatias vagyok, így nem sok mindennel vesződök, a lényeg, hogy minél előbb a lefoglalt asztalhoz vezessenek, elvégre azért vagyunk itt Payne-nel, hogy egymással töltsünk némi időt és ne mással. - Ezt örömmel hallom. - mármint, hogy jó néven vette az étterem dolgot, ennyivel is előrébb vagyunk. Ahogy elkezd önmagáról mesélni, figyelmesen hallgatom, tekintetem pedig végig a vonásait kutatja. Nem szalasztom el egyetlen szavát sem, de közben tudat alatt - vagy inkább tudatosan - saját vonásaimat kezdem el keresni rajta és talán benne is. Elvégre az én utódom (is) és ennek megfelelően egészen biztosan örökítettem át valamit magamból belé, amit most mindenképpen fel akarok fedezni. De nem sok időm jut erre, mert hamarosan átadja a szót nekem. - Igen, azt tapasztaltam, de nem gond. - somolygok az orrom alatt, elvégre elég a megismerkedésünkre gondolnom, na meg a flakonnyi tusfürdőre, amit a pólómra telepített át annak idején. - Nincs okod zavarban lenni, nem foglak megenni vagy ilyesmi. - valamelyest feljebb emelkedik az egyik szemöldököm, és a tekintetem illetve az ajkaimra rajzolódó mosolygörbe is arról árulkodik, hogy igen jó kedélyállapotomban vagyok. - A vidámparkot én is nagyon bírom egyébként. A télen pont voltam is, másodmagammal. Ha van kedved, legközelebb elmehetünk. - simán kapható vagyok rá, persze nyilván más lesz, mint anno Biishával volt. De attól még nagyon szívesen megyek, főleg, hogy az utóbbi időben igencsak a szarságból jutott ki, talán a legutolsó igazán önfeledt és vidám programom Yeevel volt a snowboard pályán, amikor nem kellett valami miatt közben aggódnom, vagy nem árnyékolta be a dolgokat valami vészjósló... - Én némileg zárkózottabb vagyok, pontosabban csak kevesekkel szeretem az időt múlatni, de leginkább egyedül. És gyakran vagyok elég mogorva is, de ródd ezt fel a koromnak. A kihívásokat pedig én is szeretem. - úgy tűnik tényleg van bennünk közös és ez valamiért megnyugvással tölt el, noha idegesnek vagy különösen izgatottnak eddig sem éreztem magam. - Szereléssel és motorok bütykölésével töltöm az időm nagy részét. Nem csak konkrétan kétkerekűekével, hanem autók és hószánok motorját is javítom és tulajdonképpen nem csak munkaidőben, hanem hobbiból is. Aztán... elég sokat vadászom, kedvelem a technikai kütyüket, literszámra iszok kávét, dohányzom - ami nem újdonság - és a sebesség megszállottja vagyok, ami talán nem meglepő. - nem olyan friss farkas, hogy véleményem szerint ne legyen képes megállapítani melyik vérvonaltartozik hozzámhoz tartozom. Közben megérkezik a pincér az étlapokkal és várja az italrendelést is. - Nekem egy whisky lesz tisztán. Neked mit rendelhetek? - pillantok Paynere, mivel fogalmam sincs, hogy mit inna vagy egyáltalán mit szeret. Ha elárulja, akkor ez lesz a másik, amit a felszolgáló felfirkant a jegyzettömbjére, hogy aztán szépen odébb álljon és majd alkalomadtán visszatérjen az italokkal és, hogy felvegye az ételrendelésünket is. - Vannak testvéreid? Vérszerinti és/vagy vérvonal szerinti? Dolgozol? Vagy tanulsz még? Mivel foglalkozol pontosan? - kérdezgetem én is és persze hagyom, hogy válaszolhasson is mindezekre, ha szeretne.
- Oké - ennyit bírok csak kibökni, amikor közli, hogy egyszerű, majd megfogja a csuklóimat és előrehúzza a kezemet, hogy belé tudjak kapaszkodni. Ez nyilván egyszerű, csak a helyzet zavarba ejtő számomra, de lesz ez még így se, szóval megpróbálok nem aggodalmaskodni az ilyesmi miatt. - Minden újdonságra nyitott vagyok, úgyhogy naná! Szívesen megnézném majd őket - válaszoltam mosolyogva és lelkesen. Nem mondom, hogy oda meg vissza lennék a motorokért, de ez még változhat, hiszen eddigi életem során részem sem sok volt bennük. - Hm, ez egy jó kérdés. De talán is-is. Egyelőre a motorozás is elég extrémnek számít, mivel most ültem először rajta, de múltkor például siklórepülőzni voltunk és az is király volt! Mondjuk errefelé annyira nincs túl sok lehetőség extrém sportokat kipróbálni, a síelést meg egyelőre nem merném kipróbálni, mert tuti felkenődnék az első fára - mélyedtem bele kicsit jobban a témába, széles mosollyal a képemen a végére érve. Beérve aztán magamról is elkezdek mesélni, az ügyetlenségemre kapott válasz hallatán meg csak kissé behúzom a nyakam, ismét bocsánatkérő pillantással tekintve rá. Az amúgy sem csak az én hibám volt, de ha azt mondja, hogy nem gond, akkor én csak örülök neki. - Jó, persze, ezt egyből gondoltam. Vagyis inkább reméltem. De eddig sem ettél meg, így nem emiatt vagyok zavarban, csak még.. új ez az egész - haraptam rá az alsó ajkamra egy pillanatra. Szerintem tökéletesen érti a helyzetemet, hiszen nem csak nekem újdonság a dolog, én meg vagyok olyan típus, hogy ilyenektől zavarba jöjjek. Az ujjaimat direkt az asztalon fűzöm össze, nehogy eszembe jusson az asztal alatt tördelni őket. - Télen? Nyitva van télen is? - érdeklődtem kíváncsian, mert tudtom szerint nincsen, de lehet azóta újítottak, pláne, ha ők akkor voltak tavaly. - Egyébként benne vagyok, biztos jó muri lenne - mosolyodtam el. Kicsi gyerekként voltam utoljára az apukámmal vidámparkban, sok érdekes kalandban volt részünk, mindenképpen érdemes lenne kipróbálni, most milyen hatással lenne rám. No meg az mégiscsak vidámpark, benne van a nevében a vidámság, minden bizonnyal jó kis összerázó program lehetne. - Igen, azt észrevettem, hogy olykor elég morcos vagy, de mint mondtam, szeretem a kihívásokat - mosolyodtam el sokat sejtetően, bizonyára számára is egyértelmű lesz, mire is célzok. Most is sikerült már megmosolyogtatni, ha így folytatjuk, remélem hamarosan egy igazi nevetést is sikerül előcsalogatnom belőle. - A kihívások jók - bólintottam egyetértően, kihívások nélkül éppoly unalmas lenne az élet, mint a viccelődés és nevetés nélkül. - Vadászol? Mármint úgy vadászol, mint puskával, vagy mint farkasként? - nem mindegy, ugyebár, bár gondolom az utóbbi, de aztán ki tudja, miféle dolgokra képesek a farkasok is manapság. - Nem, egy cseppet sem meglepő, szerintem elég furcsa is lenne, ha nem így volna. Én az ezüst megszállottja vagyok - vonom meg a vállam mosolyogva. Az tiszta volt számomra, hogy Villám, neki bizonyára az, hogy Fakír vagyok, így mindkettőnk megszállottsága érthető szerintem. - Van esetleg limonádéjuk? - pillantok a pincérre, aki bólint - Nagyszerű, akkor abból kérnék. Imádom a limonádét - osztom meg ezt az információt immár a velem szemben ülő hímmel. Semmilyen szempontból nem lenne ajánlatos mondjuk bort kérnem, szükségem van a józan eszemre és lejáratni sem szeretném magamat... - Vér szerinti testvérem nincsen - vagy csak nem tudok róla. De ezt nyilván nem fogom vele megosztani, mégis milyen lenne már a tulajdon apám szexuális életébe beletrappolni? Egek… - Vérvonal testvérem viszont akad, egy nővér, de ő nem velünk lakik. És ha már vérvonal… Ne haragudj Darren miatt, kicsit túlreagálta a dolgokat - húztam el a számat, bocsánatkérő pillantással tekintettem rá. Tényleg szarul érzem magam a történtek miatt, még akkor is, ha nem történt semmi komolyabb, egyik fél részéről sem - vagy csak én nem tudok róla. - Már dolgozom, fényképészként a helyi fotóstúdióban. Vagyis egyelőre inkább csak segédként, könnyebb megbízásokat végzek legfeljebb egyedül, de minden ezzel kapcsolatos dolog érdekel, úgyhogy munkaidőben szinte levakarhatatlan vagyok - nem mélyedem bele túlságosan a dolgokba, hiszen Manech mégiscsak kóbor, bár ha bemegy a stúdióba és találkozik Emmával, nyilván levágja majd a dolgokat, hogy miért is lehetséges, hogy Kölyökként dolgozzak. - Te honnan származol? És sok helyen megfordultál már? - kérdezek vissza én magam is, az elsőként eszembe jutó dologgal. Van ám bőven kérdésem, szóval csak szépen sorjában majd mindent.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Akkor ezt megbeszéltük. - bólintok egyet röviden a motorokat illetően. - Remélem kellemes első élmény volt akkor a motorozás. - somolygok megint a bajszom alatt. Jó pár évtizede annak már, hogy úgy döntöttem, számomra ez a jármű a legmegfelelőbb közlekedési eszköz és ez azóta sem változott. Bár kétségtelenül kedvelem az autókat is. Meg a gyorsulási versenyeket is. - Hidd el, ez nekem is baromi új. Úgy értem, hogy kölykeim vannak, gyerekeim pedig... - nyitott tenyérrel felé intek, hogy egyértelmű legyen, ő az egyetlen. Akiről legalábbis tudok és még hajlandóságom is van elfogadni, ha már a tudomány bebizonyította. Eddig ugyanis még nem volt példa arra, hogy bárkit is a vár szerinti utódomnak tekintsek vagy fogadjak el. Eddig... - Télen. És nem, nincs nyitva akkor általában, de kinyittattam. Akit elvittem, még sosem járt korábban vidámparkban, én meg nem nagyon kedvelem a nagy tömeget, így megoldottam úgy, hogy mindenkinek kellemes legyen. És örülök, hogy tetszik az ötlet. A szellemvasút kifejezetten szórakoztató. - mást akkor nem is próbáltunk ki Biishával, de ez nem jelenti azt, hogy Payne-el ne ülhetnénk fel másra is. - Ó, szóval kihívásnak tekintesz? - pillantok rá a képembe lógó fürtjeim alól, kíváncsian vizsgálva a vonásait és befészkeli a fejembe magát az a gondolat, hogy ez tulajdonképpen milyen kedves tőle. Én, mint kihívás... neki. Egy halvány mosoly újra átfut a képemen. - Egyetértek. És szükség van rájuk. - és bár ő nem sejtheti, de ezzel eszembe juttatja, hogy jelen pillanatban milyen "kihívással" is kell most szembenéznünk nekünk, Tizenhármaknak. Ma azonban nem vagyok hajlandó az Idegenre és a többi egyéb gusztustalan szarságra gondolni, elvégre nem ezért vagyok, vagyunk itt. Visszakérdezésére előbb lassan bólintok, majd szavakkal is válaszolok, egyértelművé téve, hogy miként is vadászok. - Nem, nem puskával. Alapvetően nem szeretem a fegyvereket és, ha lehet elkerülöm használatukat. - alantas dolognak tartom a lőfegyvereket, ráadásul éjfekete bestiámmal gyorsabban mozgunk, mint amire akármelyik fegyver képes lenne a világon, így aztán nincs is sok értelme annak, hogy használjam őket. Ettől függetlenül az életem hozta már úgy, hogy kénytelen voltam a kezembe venni és elsütni, így megtanultam használni őket, de tény, ami tény, a farkasommal veszélyesebbek vagyunk, mint bármely puska vagy pisztoly. ~ Szereted a vérvonalad, a farkasod? Jól kijössz vele? ~ nyilvános helyen vagyunk és bár nyilvánvalóan halkan és nem emelt hangon beszélhetünk, ettől függetlenül ez a téma nem olyasmi, amit szeretném, ha meghallanának illetéktelen fülek, így logikusabb számomra a beszélgetést ebben a témában ilyen módon folytatni. A pincér felbukkan, felveszi az italrendeléseinket, majd távozik szépen. Faggatom kicsit a családjáról és örülök, hogy megoszt velem róluk némi információt, majd elérünk ehhez a Darrenhez. A képem határozottan elkomorul, ahogy szóba kerül a hím. - Nincs miért bocsánatot kérned, te nem tehetsz semmiről. Legalábbis, ami a teremtőd és az én dolgomat illeti. Elrendeztük a dolgainkat egymás között. - egyben tért haza, sértetlenül. Vagy legalábbis tőlem így távozott, hogy aztán milyen esetleges kamikaze akcióba kezdett, az már az ő dolga és semmi közöm hozzá. - Nocsak, ez érdekesen hangzik. Ha esetleg engeded, szívesen megnézném a fotókat, amiket készítesz egyszer. Persze, nem erőszak a dolog. - nem mondanám, hogy a fotókért olyan nagyon odáig lennék, de ha Paynet ez érdekli, akkor én is kíváncsi vagyok. Innentől pedig már az ő dolga, hogy hajlandó-e bepillantást engedni a munkájába. - Én itt születtem, ezen a földön, szóval innen származom. De már nagyon régen elhagytam ezt a helyet és nagyjából másfél éve, hogy visszatértem. Igen, a világ különböző pontjain megfordultam már, de igazságság szerint jó ideje annak, hogy visszaköltöztem erre a földrészre, csak éppenséggel jóval délebbre éltem eddig. És te? Szeretsz utazni? Merre jártál eddig? - sejtem, hogy a fiatalsága okán talán nem olyan sok felé, de ki tudja, lehet, hogy tévedek és nagy világutazó, vagy az volt, mielőtt farkas lett. Gondolom hamarosan kiderül. - Azt mondtad, hogy szereted a társas tevékenységeket és az extrém dolgokat, de mit csinálsz még a szabadidődben? - pár dolgot már tudok róla, de szeretném jobban megismerni és remélem mesél is még magáról. - Mikor van a születésnapod pontosan? - jah, az "évszázad apjaként" - ez lennék én - példának okáért halvány gőzöm sincs, hogy mégis mikor is született pontosan. Mondjuk nem én vagyok az, aki nagyon számon tart bármiféle évfordulókat, de elmenthetem a telefonomba, hogy legalább felköszöntsem, amikor ő megtartja a sajátját. ~ Hogy lettél farkas? - nyilván nem a technikai részére vagyok kíváncsi, hanem inkább a körülményekre amikor történt vagy amelyek között megesett a dolog.
- Határozottan! - válaszoltam vidáman, teljes őszinteséggel. Ez volt az első alkalom, nekem pedig tetszett, ha így megy majd továbbra is, a végén rászokok majd és azért fogok kunyizni, had kapjak motort. - Akkor majd együtt tanuljuk meg, miként kezeljük a helyzetet - biztatóan mosolyodom el, mindig is pozitív voltam és nem is éppen a zárkózottságomról voltam híres. Hiába nem ismerem túl rég óta és nagyjából ennyi ideje vagyok tisztában azzal is, hogy ő a vér szerinti apám, mégiscsak ő a nemzőm. Annyit megtehetek, hogy legalább egy esélyt adok a kapcsolatnak és ha neki is új, akkor majd együtt beletanulunk. Az viszont némiképpen gondolkodóba ejt, hogy egyedüli gyermekként tekint rám, főleg, mivel elég idős farkasról van szó. Nem tudom, hogy ez farkas körökben hogy működik, de tekintve, hogy anyám is csak egy egy éjszakás kaland volt, simán lehetett több is, szóval simán lehetnek még gyerekei, ez egyrészt borzasztó, mert ki tudja, hány féltestvérem van. Ugyanakkor tiszta megtisztelő is, hogy velem mégis ebédelni jött, engem meg szeretne ismerni és nem lökött már el akkor, amikor kiderült az igazság. Egyelőre azonban ebbe nem élem bele magam túlzottan, majd a jövő alakítja a dolgokat és kiderül, mi is merre jutunk majd. - Kinyittattad? - hökkenek meg egy pillanatra, mert nem tudom, hirtelenjében hova is tegyem ezt a dolgot. Mivel névről annyira nem ismerem, így nem tudom, mekkora tekintélye van a városban. Vagy pedig pusztán fizetett annyit érte... Váov. Lehet tőle kell majd kérnem a motort? - Ezt a szellemvasutat még nem próbáltam, nem is jártam még az itteni vidámparkban, de ha azt mondod, az jó, akkor elhiszem. Én azokat a lövöldözős, vagy dobálós standokat szeretem, az apukám.. vagyis az a férfi, akiről azt hittem, az apukám, nagyon profi volt az ilyenekben és mindig hatalmas plüssállatokkal mentünk haza. Imádtam őket - kezdek bele a lelkes mesélésbe, nekem nem jelent gondot áradozni valamiről, amit szeretek, sőt, a semmiről is képes lennék órákat fecsegni. - Öhm - na jó, megint kicsit zavarba hozott - Úgy értve, hogyha tényleg gyakran vagy mogorva, akkor nekem tök nagy siker lesz, ha mosolyt csalok az arcodra, vagy netán sikerül előcsalogatni egy szívből jövő nevetést - pontosítok kicsit, mert nem tudom, miként értette, bár nagyon félreérteni csak nem lehetett a mondandómat... - Ezzel pedig én értek egyet - bólintok a kihívásokra és arra, hogy szükség van rájuk. Ez tény, ezen nincs mit magyarázni vagy kifejteni. - Ühüm, így már minden érthető. Volt már olyan, hogy rákényszerültél a használatukra? - érdeklődöm kíváncsian, ne csak mindig magamról beszéljek. Azt nyilván tudja, vagy legalább sejti, hogy a kétbalkezességemmel nekem nem lenne túl ajánlatos fegyvert fogni a kezembe, meg amúgy is fiatal vagyok, nem kell az még. Tuti csak paráznék tőle. ~ Igen, szeretem a vérvonalam és a farkasom is. Eleinte nagyon idegen volt, de egész hamar sikerült megbarátkozni vele. Mind a farkassal, mind pedig a fakírsággal ~ szerintem ez minden Kölyökkel így van. Abba pedig még nem igazán szeretném beavatni, hogy átharaptak, mármint azt tudhatja majd, csak a körülmények elég bensőségesek és túlságosan személyes, hogy már az első komolyabb találkozónk alkalmával beavassam. Majd idővel, ha ő is megismer és én is őt. Ha akarnám, se tudnám nem észrevenni az elkomorulását, bár ennek ellenére határozottan nem bánom, hogy felhoztam. Úgy érzem, tartozom a hímnek ennyivel, mert igencsak kellemetlenül éreztem magam - és még most is - a történtek miatt. - Oké, ez rendben van és örülök is neki, de roppant kellemetlenül éreztem magam, amikor felhívott és közölte veled a.. közölnivalóját - tűrtem az egyik arcomba lógó tincset a fülem mögé, arcomon némi pír jelent meg. Nem kicsit akadtam ki, amikor Darren a falhoz vágta a telefonomat és természetesen nem azért, mert ripityára tört a vacak, sokkal inkább amiatt, amit Darren a telefonba kiabált. Lehet jobb lenne, ha egyikünk sem gondolna ilyesmire, megpróbálom én sem tovább feszegetni a témát. - Persze! Nagyon szívesen megmutatom majd őket! - lelkesülök fel a dologra, mert magamtól nem tolom senki képébe a fotóimat, hogy dicsekedjek velük, de ha valaki érdeklődik irántuk, az kifejezetten jól esik. - Ha nincsen ellenedre, akkor akár egyszer a műhelyedbe is szívesen elviszem a gépet, ha esetleg szeretnél némi plusz reklámot az üzletnek - ajánlottam fel lelkesen. Nem tudom, miként megy a biznisz, de nyilván jól a körülményekből következtetve, de ki tudja, szüksége van-e reklámra, de akár csak a fotózás is érdekes lehet, én imádok fényképezni, ha másnak nem, hát gyakorlásnak jó lenne. Nyilván ezt sem fogom erőltetni, ha a legkisebb jelét is látom, hogy nem szeretné, akkor lefújva a dolog. - Komolyan innen származol? - érdeklődöm továbbra is kíváncsian, mert ezt nem is gondoltam volna. - Merrefelé jártál már? - tudakolózok továbbra is, kíváncsi természet vagyok és amúgy is azért vagyunk itt, hogy megismerjük egymást. - Utazni biztos szeretek, legalábbis szeretnék majd, de eddig nem nagyon volt rá lehetőségem. Egyszer utaztam hosszabb ideig, az is akkor volt, amikor magam mögött hagytam anyámat és idejöttem - az volt eddigi életem leghosszabb utazása, főleg, hogy teljesen random választottam meg a útirányt. - Fotózok - kuncogtam röviden, hiszen hiába ez a munkám is, imádom csinálni, így a szabadidős tevékenységeim nagy részét is ez teszi ki. - Néha, ha elkap az ihlet, akkor rajzolni is szoktam, de azt nem olyan gyakran. Ezenfelül kirándulgatok a lak környékén, vagy csak szimplán bekucorodok a barátomhoz és együtt zenét hallgatunk, beszélgetünk, ilyenek - amikor épp nem extrém dolgokat csinálunk, mert javarészt azt szoktunk. Elég átlagos az olyan alkalom, amikor Phil-lel nem "rombolunk szét" valamit. - Ezen kívül olvasni szoktam, ami épp a kezem ügyébe kerül és hát.. playstation - sóhajtottam pontosan úgy, mint akit rajtakaptak valamin. Mosoly játszott szám sarkába, szerintem semmi gond nincs azzal, ha valaki ilyen módon szórakozik, de nem tudom, Manech mit szólj majd hozzá, szégyellni egy pillanatig sem szégyellem. Egyedül is jó móka, hát még ha valakivel együtt játszok! - Február 5-én születtem, méghozzá 1987-ben - adok egészen pontos választ. Nem meglepő, hogy nincs ezzel tisztában, sőt, egy pillanatig sem ítélem el miatta, hiszen most nem régen tudta meg, hogy apa lett - közel harminc éve ugyan, de nem számít. ~ Először... először szerelemből ~ húzom el a számat, de nem is hagyok túl sok időt erre reagálni, mert egyszerűen.. nem szeretnék beszélni róla. ~ Aztán nagyjából egy éve harapott át Darren, mert... adott egy új lehetőséget ~ nyilván egyből rájön majd, hogy ez kényes terület és egyelőre ennél bővebben nem fogok beszélni róla. Majd idővel talán erre is fény derül. ~ Neked sok kölyköd van? ~ kérdezek inkább, amint úgy érzem, nem fojtom belé a szót. Egyrészt érdekel is, másrészt pedig inkább evezzünk el a kényesebb témákról.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Határozottan jó ötlet. - halvány mosoly rajzolódik a képemre, majd ahogy megjelent, úgy el is tűnik. Egyelőre halvány gőzöm sincs, hogy miként is kellene ehhez az egész apaság dologhoz hozzá állnom, de úgy döntöttem, majd elválik. Nem hiszem, hogy a jövőben bármikor is lehetne lehetőségem ismét arra, hogy apa legyek, noha nem is vágytam erre a szerepre. Most azonban már így alakult és valamiért szeretném én is megismerni a lányomat, a többi pedig majd elrendeződik. - Ki én. - bólintok a vidámparkot illetően, látom, hogy sikerült kissé meghökkentenem. Bájos egy lány, annyi szent. - Gondolom itt is vannak olyanok, majd megnézzük, amikor lesz kedved kimenni. - bólintok röviden. A szellemvasút jó poén volt, a dodgem is érdekes lehet. - Á, már értelek. Egyébként nem lehetetlen, hogy elnevessem magam, de tényleg ritkán szoktam önfeledten jó kedvű lenni. - mostanában meg aztán pláne nem volt semmi okom arra, hogy bármi is jó kedvre derítsen. És nem mellesleg eleve nem vagyok olyan típus, aki folyton mosolyog. - Igen volt, többször is, mint szerettem volna. Alapvetően jobban bízom a bundásomban, mint a fegyverekben. - arról nem is beszélve, hogy kissé méltatlannak is tartom azt használni. Egy farkas nagyobb és alaposabb pusztításra képes, ha ez a cél, ráadásul a puska még alattomos és némileg gyáva választás is szerintem. ~ Ennek örülök. A Teremtőd jó hozzád? Mondjuk az alapján, amit nekem produkált, úgy tűnik törődik veled... ~ de sosem lehet tudni végső soron, hogy milyen is. Én a magam részéről sosem voltam Teremtőnek túl gondos, de alapvetően vallom, ha képes az utódom nélkülem is megállni a helyét, akkor érdemes igazán a véremre. - Nem mondom, hogy különösebben örültem a... szavai megválogatásának, de végül elrendeztük a dolgot, neked nem kell, hogy emiatt fájjon a fejed. Megegyeztünk, hogy én nem haraplak át, ő meg hagyja, hogy lássalak. - ez mondjuk nem fedi így a teljes igazságot - mi több! -, de nem is hazugság és ami azt illeti Payne-nek elég is ennyit tudnia. - Örömmel venném. És hozd el a gépedet nyugodtan. - bólintok egyet röviden. Nem bánom, ha behozza a műhelybe a gépet, amúgy szeretem a mindenféle kütyüket és ha ez örömet szerez neki is - mármint az, hogy elhozza a fényképezőjét -, akkor tegye csak. - Igen, komolyan innen származom. Itt születtem, nem messze innen, de tény az, hogy nem kórházban, mint manapság. - és itt is nőttem fel, itt haraptak be, itt fedeztem fel, hogy gyorsabb vagyok, mint a testvéreim, innen indultam el, hogy saját kölyköket teremtsek és ide is tértem vissza. Majd pedig itt követtem el azt a bűnt tizenketted magammal, ami miatt, büntetés vár még rám, noha régen leróttam a dolgot. - Európában hosszabb ideig maradtam, főleg Angliában. Dél-Amerikában is évtizedeket töltöttem el, egy-egy látogatás erejéig pedig megfordultam a világ több pontján, a Közel- és Távol-Keleten is, de azok tényleg csak néhány napos kirándulások voltak. Argentínát és Kubát kedveltem a leginkább egyként. - utóbbi két országban nem szabad akaratomból voltam, de ettől még megkedveltem mindkét helyet és őszintén szólva szívesen gondolok vissza azokra az időkre, akkor is, ha jószerével vagy a szegénység, vagy az elnyomás ellen küzdöttem. - Kalandvágyból jöttél el vagy más oka volt? - nem tudom, hogy miért hagyta maga mögött az anyját - ahogy ő fogalmazott -, de ha nem akarja elmesélni, megértem. - Én csak ajánlani tudom az utazgatást, érdekes és izgalmas. - engem maga az út is lekötött és szórakoztatott, de ez persze nem mindenkivel van így, van aki csak az úti cél elérését tartja fontosnak és semmi mást. - Mármint az udvarlód, vagy, hogy szoktátok manapság nevezni őket?! - valahogy most kifejezetten örülök annak, hogy farkas lett Payne, az is elég sokkoló, hogy apa vagyok, valahogy nem túlzottabban tudnék örülni a hírnek, hogy esetleg nagypapa is lehetek mindjárt. Egyszerre elég egy dolog is a jóból. ~ Ő is farkas? ~ vagy ember vagy esetleg őrző, bár ők is az emberek táborát erősítik. Nem tudok róla még semmit és egyelőre az sem eldöntött tény, hogy akarok-e egyáltalán bármit is megtudni róla. Talán egyszer megnézem magamnak, hogy kiféle-miféle. - Milyen zenét szeretsz hallgatni? - ha már szóba hozta, hogy zenét hallgatnak együtt - cöhh na persze! - és mivel egyáltalán nem vonzz a gondolat, hogy a lányom nagyon is magánéletét vegyük elő diskurzus alapnak, hát maradt a zenei ízlése után való érdeklődés. - Azt a kütyüt én is bírom. - viszont én magam nem vagyok a birtoklója, mert képtelen volnék a seggemen ülve azt játszani, hogy csinálok valamit. Hamarabb vágom be magam az autóba és megyek ki egy gyorsulási versenyre, ülök fel a motoromra csakúgy vagy bütykölgetem, vagy megyek ki a szabadba és eresztem szabadjára a bennem élő éjfekete énemet. - Felírom és akkor nem felejtem el. - a telefonomba be is pötyögöm, hogy mikor is született, a születésnapjára meg majd igyekszem venni is valamit, bár tény, hogy az aztán még rohadtul messze van. Hát nem mondom, hogy el vagyok ragadtatva attól, hogy szerelemből harapták be. Mégis miféle farkas tesz ilyet?! Szégyen... Ezt azonban nem teszem szóvá, csupán csendesen hallgatom az elmémbe mondott szavait. ~ Értem. ~ bólintok egyet és nem is firtatom a dolgot, eleve látszik, hogy nem szívesen beszél róla és őszintén szólva nem is akarok végighallgatni egy love storyt. ~ Igen, akad jó néhány, de már egyik sincs velem. ~ azt megtartom magamnak, hogy jelenleg is van kettő, akik még kölyökkorban vannak. Közben megérkeznek az italaink és a pincér marad is, hogy az ételrendelést is felvegye. - Döntöttél már, hogy mit kérsz? - pillantok Paynere és ha tudja, hogy mit enne, akkor hagyom, hadd rendeljen előbb ő. - Nekem stake lesz, alig átsütve. - zárom rövidre a magam az ebéd kérdését és ahogy elmegy a pincér, úgy lesz ismét minden figyelmem a lányomé. - Melyik fotóstúdióban dolgozol? - említette, hogy munkahelye van és fotózásból él, így számomra logikus a kérdés.
- Rendben, felőlem szinte bármikor mehetünk. Sőt, lehet jobb is, ha még az igazi mínuszok előtt megejtjük a dolgot - farkas voltam és már három éve itt éltem nagyjából, de a hideg akkor is hideg és teljes mértékben még mindig nem sikerült hozzászoknom. A vidámparkozást meg nem igazán tudom elképzelni, ha nyakig be vagyunk bugyolálva, én legalábbis biztos, mert nem tudom, Manech miként viszonyul a dologhoz. - Akkor bízom benne, hogy idővel sikerül majd előcsalogatnom azt az oldaladat is - minek titkoljam a dolgot? Bájos mosoly keretében osztottam meg vele a kihívásom kicsit pontosabb részleteit. Nem mindenki olyan típus, hogy folyton mosolyogjon, ez ellen semmi kivetnivalóm nincsen, de ha van lehetőségem, tuti dolgozni fogok rajta, hogy egyszer legalább sikerüljön megnevettetnem. - Ez szerintem nem meglepő dolog - fűztem hozzá a saját kis véleményemet, mert habár még csak Kölyök voltam, álláspontom nekem is lehet, nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy én még a fegyverekkel sem tudok bánni, egyetlen egyszer használtam eddig életemben pisztolyt; a Vörös Holdon. ~ Igen, rendkívül jó hozzám, nagyon jó Teremtő ~ mindenféle túlzás nélkül merem állítani azt, amit. Amennyire az átharapásomkor irtóztam tőle, most éppen annyira ragaszkodom hozzá. Különös és furcsa dolog ez. - Ennek nagyon örülök - bólintottam, majd ekkor esett le, hogy mennyire félreérthető is, amit mondtam - Mármint, hogy sikerült megegyeznetek és Darrennek sem volt ellenére, hogy találkozzak veled - javítottam ki magam gyorsan. Lehet, hogy örültem annak, hogy nem fog átharapni, de azért mégsem szerettem volna, ha azt hiszi, képes vagyok ennyire nyíltan a képébe mondani. - Rendben - bólintottam mosolyogva, mert jó érzés volt, hogy nem ellenezte az ötletemet és elhozhatom majd a gépemet is a következő alkalommal, vagy akkor, amikor meglátogatjuk a műhelyét. - Igen, azt egyből gondoltam - mosolyodtam el. - Egyébként, ha szabad kérdeznem, milyen volt a gyerekkorod? Mivel töltöttétek akkoriban a mindennapjaitokat? - kérdeztem óvatosan, mert a világért sem szerettem volna olyan témába gázolni, amibe nem kellene. Mindig is szerettem idősebb farkasok eredetéről, a régi időkről hallani, Hunter szavain is csak úgy csöngtem, amikor a kultúrájáról mesélt nekem. Én fiatal vagyok, én ebben a világban nőttem fel, így nagyon érdekel a múlt. - Angila, Kuba, Argentína - ismételtem el az elhangzott helyek neveit, némi vágyakozással a hangomban. - Nagyon jó lehet ennyit utazgatni, szívesen bejárnám én magam is a világ különböző pontjait - egyelőre még pici vagyok és túlságosan ragaszkodom a falkához is, hogy hosszabb időre elhagyjam őket, de ami késik, az nem múlik. Ha nagyobb leszek, egészen biztosan fogok majd utazgatni. - Más oka volt - megköszörültem a torkomat - Az anyám miatt - húztam el a számat is. Szerintem Manech előtt nem volt annyira ismeretlen, hogy elég fura nőszemély vált az anyámból, hiszen a telefonba is képes volt hazudni neki. - Az apám.. azaz a nevelőapám halála után teljesen összeomlott, elég kiállhatatlan lett, ráadásul abban a házban minden az apámra emlékeztetett, mindenki sajnálkozó pillantásokkal méregetett. Elegem lett belőle, új életet szerettem volna kezdeni, tiszta lapot, úgyhogy összecuccoltam és az első buszra felszálltam. Így kötöttem ki itt - osztottam meg kalandozásom cseppet sem hosszú és cseppet sem izgalmas történetét. - Igen, az udvarlóm - mosolyodtam el a megnevezés hallatán - Vagy a párom, magam sem tudom, bár az udvarló a mi kapcsolatunkra egyelőre találóbb lenne szerintem - tekintve még eléggé az elején járunk a dolognak, elsietni pedig semmit sem kell, nem igaz? ~ Igen, ő is farkas, méghozzá a falka tagja ~ osztottam meg egy picivel több információt Phil-ről, túlragozni azonban nem szerettem volna, hogy mennyire jó és kedves hozzám. Talán majd egyszer bemutatom őket egymásnak. - Általában mindenfélét, ami éppen szembe jön velem az interneten. Olykor a rádió is előtérbe kerül, vagy az, amit Darren hallgat, hiszen ha elkezdi bömböltetni a magnóját, akkor nem lehet mellette mást hallgatni. Egyébként a mai nevesebb előadókat, Arctic Monkeys, Imagine Dragons, Green Day. Vagy filmzenéket, az Oroszlánykirályét kifejezetten szeretem - ha már a zenei ízlésemre volt kíváncsi… Lehet az utolsó kislányosnak tűnhet, de felvállalom, nem fogok csak azért nem elmondani neki valamit, mert félek, hogy cikinek fogja tartani. - Hasznosnak annyira talán nem mondható, de kifejezetten kellemes időtöltés, főleg, ha van játszópartner hozzá - illetve ha nem vagyok dühös valami miatt, mert előfordult már, hogy mérgemben kettétörtem a konzolt a játék hevében. Érzem ám, hogy nem arattam túl nagy sikert a beharapásom körülményeinek ecsetelésével, de ez is hozzám tartozik, ez is én vagyok. Azóta persze már másként alakultak a dolgok és ez az információ, amire még nem érzem késznek a kapcsolatunkat. Majd talán egyszer, már persze, ha érdekli, mert nagyon úgy tűnik, hogy ő sem szeretné túlzottan kivesézni a dolgot. ~ Milyen érzés? Mármint az, ha sok Kölyke van valakinek? ~ kíváncsiskodom tovább, bízom benne, hogy nem túl tolakodó a kérdésem, de tényleg érdekel. Pláne, hogy már egyik sincsen vele. - Igen, nekem megvan. Én ezekből a csirkefalatokból kérnék egy adagot - közlöm a pincérrel a rendelésemet, kedvesen mosolyogva rá, majd amint távozik, pillantásom ismét a velem szemben ülő férfira siklik. - A Ridley fotóstúdióban. Még emberként kerültem oda, aztán szerencsére megvan a lehetőségem, hogy most is ott dolgozzak - célzok ezzel egyértelműen arra, hogy farkashoz tartozik a hely. Aztán ki tudja, ha itt van egy ideje, lehet ismeri is a stúdiót, vagy esetleg Emmát magát, ezt nem tudhatom. - Ha nem tolakodó a kérdésem, ez már egy ideje foglalkoztat és ha nem szeretnél rá válaszolni, akkor nem kell - vezetem fel némi hallgatás után azt, ami már egy ideje az oldalam fúrja. - Milyen érzés volt? Amikor megtudtad, hogy tényleg a lányod vagyok?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- A hétvégén megfelel? - ha már így belejöttünk a vidámparkba menetel ötletébe, akkor nem árt egy időpontot is megbeszélnünk hozzá. Persze nem erőszak a dolog, ha Paynenek nem jó, akkor majd találunk más, megfelelő napot ehhez a kiruccanáshoz. - Hmm... oké. - bólintok egyet röviden, mást aligha válaszolhatnék erre. Tényleg nem szoktam sokat mosolyogni, pláne nem nevetni, viszont ha úgy alakul, akkor képes vagyok rá. Mi több, egykor nagyon is szerettem sokat nevetni és mindenféle tréfát kitalálni a törzsem tagjainak bosszúságára. Na ez sem ma volt... - Szerintem sem. Egyetértünk benne. - fekete bestiám tökéletesen a részemmé vált és én is az övéé, már nem is tudok magunkra két különböző létezőként gondolni. Együtt gondolkozunk, érzünk, mindenen osztozunk, és benne, magamban, bennünk sokkal jobban bízok, mint bármilyen fegyverben. ~ Ezt örömmel hallom. ~ nem sokat tudok még erről a Darrenről azon túl, hogy a szája igen nagy és a nyelvét kevéssé tudja fékezni, legalábbis addig, amíg nem tudja, hogy kivel is áll szemben. Igazság szerint remélem, hogy segítségére lesz Castornak, elvégre ez az egyetlen oka, amiért felfedtem magam előtte. Az orrom alatt somolygok, amikor magyarázkodni kezd, minek is örül, annak, hogy nem akarom átharapni vagy, hogy megegyeztünk a Teremtőjével. - Értettem elsőre. És megértem, ha nem akarsz a bundásodtól megszabadulni. Én sem tudnék a sajátomtól. - az már persze más kérdés, ha szándékomban állna átharapni, akkor kevéssé számítana, hogy ő mennyire akar vagy nem akar a jelenlegi farkasától megszabadulni. De nem áll szándékomban a Kölykömmé tenni és ez a lényeg. - A gyerekkorom? - valamelyest feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon a kérdését hallva, de nem hagyom válasz nélkül. - Szerettem megtréfálni a szomszédaimat. Tudod, elcsenni ezt azt és kilesni, hogy miként reagálnak erre, és ehhez hasonlók. Baromi gyorsan tudtam futni, ami nagyon is jól jött, amikor meg kellett lépnem a tett színhelyéről. Szívesen vittem bele másokat is a rosszalkodásba. Szóval nem voltam valami rendes gyerek. - kezdek bele a mesélésbe és közben visszajönnek az emlékek is és a csínyek is, amelyeket elkövettem. - Aztán, amikor idősebb lettem, akkor a mindennapjaink részévé vált a megélhetésről való gondoskodás. Leginkább, hogy legyen mit ennünk. Ez tette ki az életünket. - nincs benne semmi különleges vagy lebilincselően érdekes, de ezek az emlékek számomra akkor is fontosak maradnak. Így éltünk és én szerettem az életünket. Büszke harcossá és vadásszá akartam válni, hasznos tagjává a törzsnek. Azzá is lettem végül. - Most te jössz. Mivel telt el a gyerekkorod? - mert arról nyilvánvalóan lemaradtam, bár azt hiszem jobb is ez így. - Én csak támogatni tudlak benne, menj, és nézd meg a világot. - nagyon hosszú élet elé néz és a világ megismerése vagy csak az, hogy eljusson helyekre, adott. Ott a lehetőség, hát használja ki. Én szerettem úton lenni mindig is és ha bármit is örökölt tőlem, akkor ez remélem köztük van. Csendesen hallgatom végig, amit az anyjáról és a nevelőapja haláláról mesél el. - Jól tetted. És... a nevelőapád, jó apa volt? - érdekel, hogy vajon mégis miként tetszelgett a helyemben. Akkor is, ha sem ő, sem pedig én nem tudtuk, mi is az igazság Payne származásával kapcsolatban. - A párod? - kérdezek vissza és némileg összébb is szaladnak a szemöldökeim a homlokomon. Nem azért, mert nem tetszik, amit hallok, hanem, mert állítólag a farkasok egy párt választanak maguknak életük során - kivéve az olyanokat, mint én, aki sosem választott és nem is hiszem, hogy valaha is fog - és nem tudom, hogy Payne így érti-e, hogy a párja vagy más okból használja-e a kifejezést. - Áh, értem. - végül pedig akarva-akaratlanul meg is magyarázza, miként is kell(ene) érteni a dolgot, mert akkor a férfi mégiscsak az udvarlója egyelőre. ~ Kölyök, mint te? ~ érdeklődök a hím felől kíváncsian. Érdekel, hogy mégis ki sündörög a lányom körül. - Zenék közül az Imagine Dragons-t és a Green Dayt ismerem, az elsőt nem és halvány fogalmam sincs milyen film az Oroszlánkirály. - a technikai kütyüket kedvelem, de ez még nem jelenti azt, hogy mindent ismerek is, amiket az imént Payne felsorolt. - Gyakran játszol vele? - kérdezek vissza a PS-el kapcsolatban, miközben a tekintetem a nőstényen tartom végig. ~ Nem igazán mondhatom el azt, hogy érzelmi alapon haraptam be a kölykeimet, de, ha erről az oldalról akarom megválaszolni, akkor... büszkeséggel tölt el a létezésük. ~ ami csak nagyon általános értelemben mondható el, mert igazság szerint hatalmas elvárásokat támasztok velük szemben. De ezzel együtt, akik megállták a helyüket az életben, azokra joggal gondolhatok úgy, hogy jó munkát végeztem a kiválasztásuk során. ~ Miért érdekel? ~ nem tudom, hogy miért is számít, hogyan is érzek a Kölykiemmel kapcsolatban, ezért számomra logikus, hogy rákérdezzek. Miután leadjuk a rendeléseinket a pincér elvonul és ismételten magunkra hagy bennünket. - Értem. És milyen a főnököd? - ismerem a nőstényt, akinek dolgozik, volt már hozzá szerencsém és nem mellesleg tudom, mennyit is jelent - vagy milyen szerepet tölt be - kedvenc leszármazottam életében. - Leginkább megdöbbentő és nem várt. - nem tartom tolakodónak a kérdését, így nincs akadálya annak, hogy meg is válaszoljam. - Nem voltam még apaszerepben ilyen módon, nem is terveztem, hogy valaha is leszek. - ez az igazság és eszemben sincs mást állítani. - De készen állok arra, hogy megismerjük egymást, ezért is vagyunk itt. - nem mondom, hogy minta apa akarok lenni vagy bepótolni azt, ami eddig az ő vagy az én életemből kimaradt ezen az egész apa-lánya vonalon, de az mindenesetre igaz, hogy érdekel Ő és az, hogy milyen ember és farkas. Talán csak önmagamat keresem benne, talán élni akarok egy olyan eséllyel, amire korábban még nem volt alkalmam. - És neked milyen érzés volt, amikor kiderült az egész? - adom vissza a kérdést, engem is érdekel, hogy ő miként is élte/éli meg ezt az egészet.
- Teljes mértékben - bólintottam határozottan. Tudtommal semmiféle programom nem volt a hétvégére, legalábbis nem rémlett, hogy bármit beterveztem volna-e már magamnak, vagy valaki tervezett-e már nekem, úgyhogy egy vidámparkozás bőven belefér. Amúgy is érdemes még kihasználni a jó időt, mert mondjuk a hullámvasútra, vagy teszem azt az óriáskerékre nem szívesen ülök fel röpködő mínuszokban. Hozzá vagyok szokva a hűvös időjáráshoz, de azért nem ennyire. - Köszönöm, hogy megérted. Kicsit sok lenne egy harmadik farkas - húztam el a számat. Az elsőnek az elveszítésébe is majd belepusztultam, a másodikat pedig megszerettem már annyira, hogy az övébe is belepusztuljak. Nem is beszélve mindarról a kötelékről, ami Darrenhez fűz. Egyébként nem tartom egy satnya alaknak magamat, de hallottam ám olyanról, hogy az emberi test képtelen volt befogadni a farkast és szerintem ez átharapásnál is ugyanúgy működhet. Nem azért, mert nem bírnék el az újjal, hanem egyszerűen sok lenne, ismét kitépni belőlem valamit… A visszakérdezésére egy hümmentéssel kísért bólintás a válaszom, valóban a gyerekkorára vagyok kíváncsi. Érdekel a múlt, rajongok a különféle szokásokért és kultúrákért és minden bizonnyal Manech nem úgy nevelkedett, mint ahogyan a mai fiatalok, mint ahogyan én. Mosolyogva hallgatom a történetet, aztán a megfelelő pillanatban nem is vagyok rest feltenni egy kérdést. - Volt olyan, hogy nyakon csíptek? - nem volt tolakodó a kérdésem, sem olyan, hogy akkor én most röhögni akarok rajta, tényleg csak kíváncsi voltam, mi történt vele. - Az én gyerekkorom sok-sok játékkal, mókával és kacagással telt. Boldog család voltunk és szép gyerekkorom volt, azt sajnáltam csak, hogy nem volt egyetlen testvérem sem - szintén nem túl érdekes és izgalmas történet, de ahogyan Manech-nek a sajátjai, úgy az én emlékeim is fontosak voltak. Akkor még minden rendben volt az emberi életemben, a nevelőapám halálakor fordultak rosszba a dolgok. - Menni fogok majd, biztosan nem kell rugdosni - mosolyodtam el szélesen - Csak egyelőre még várnom kell. Szeretnék úgy menni, hogy ne legyen szükségem kísérőre, hogy oda mehessek majd, ahova csak szeretnék és ne kelljen attól tartanom, hogy a tömeg közepén ér valami végzetesen erős inger - viszonylag jó voltam már az önuralom terén, de szerintem minden kölyök életében akadnak rizikós helyzetek, legyen bármennyire is ügyes és tanult. Mondjuk nyilván nem egyedül utaznék, csak azért mégiscsak más, amikor elég a látnivalóra figyelnie a kísérőmnek is és nem kell miattam is aggódni. - Igen, nagyon jó apa volt. Szeretetteljes és figyelmes, törődött velem. Nagyon szerettem. Addig minden rendben is ment, amíg élt, csak a balesetet követően váltak rosszabbra a dolgok, mert anyám nem volt képes feldolgozni, hogy elveszítette a férjét - húztam el a számat. Már nem érintett fájdalmasan az apám halála és nem azért, mert megtudtam, hogy nem ő a vér szerinti apám. Számomra az marad, hiszen ő nevelt fel, ő volt velem. Azért könnyebb, mert itt új családot találtam magamnak, itt mindenem megvan, ami apu halála után elveszett, minden, amire vágytam. Itt megtaláltam az otthonomat, így pedig a múltat is sokkal egyszerűbb elengedni. A visszakérdezésre gyorsan javítom is magam, mert farkasoknál tényleg mást jelent a párom kifejezés, mint embereknél. Ott azért még nem tartunk, egyáltalán nem sietjük el a dolgokat és ez így van rendjén. ~ Nem, ő már nem Kölyök. Emberi években mérve nem sokkal idősebb nálam, de jóval fiatalabban lett farkas, mint én ~ osztottam meg részletesebben kicsit vele, mégis figyelve, hogy ne áruljak el túl sok mindent. Egyszer feltehetőleg úgyis eljön az idő, hogy mélyebben is megismerjük egymást, ahhoz pedig Phil is hozzátartozik, így most még nem traktáltam volna feleslegesnek vélt információkkal. - Óha, tényleg nem tudod, milyen film az Oroszlánkirály? Nagyjából húsz éves lehet, egy kézzel rajzolt mesefilm, tulajdonképpen és minő meglepő, de oroszlánokról szól - mutattam be kicsit a kedvenc rajzfilmemet. Nyilván nem volt nehéz rájönnie, hogy nagyon is szeretem a filmet, azt azért viszont mégsem ajánlottam fel, hogy akkor nézzük majd meg közösen, mert kötve hiszem, hogy érdekelné őt ilyesmi. Viszont a zenéi nagyon jók, lehet majd a CD-t kölcsönadom neki. - Tekintve, hogy Kölyök mivoltomnak és a munkámnak hála nincs annyi szabadidőm, így nem viszem túlzásba a dolgot. Önszántamból nem szoktam leülni elé, de ha Darren éppen játszik, akkor előszeretettel csatlakozom, vagy hívom ki valamelyik játékból egy versenyre - fejtettem ki ezt is kicsit bővebben, hiszen ebben semmi titok nem volt, amiről ne tudhatott volna. ~ Nagyon kíváncsi természet vagyok, nézd el nekem. Egyébként is azért jöttünk, hogy megismerjük egymást, nem? ~ mosolyodtam el újfent. Idővel, majd ha lehetséges lesz, én is biztosan szeretnék Kölyköt magamnak, de ez még minimum másfél évszázad, addig meg még nagyon sok minden változhat, így ostobaság volna határozottan kijelenteni, hogy márpedig így lesz. Majd eldől, ha elég idős leszek. - Nagyon szeretem, szerintem joggal érdemelné meg a „legjobb főnök” címet. Figyelmes, kellő teret enged nekem, mégsem érzem azt, hogy a nyakamba varrja a piszlicsáré munkákat. Szeretek ott dolgozni, mind a fényképezés miatt, mind a főnököm miatt. Teljesen ideális munkahely - áradozok erről is egy sort, mert valóban így van, nem szépítem a dolgokat. Alapból rettentő hálás vagyok Emmának, amiért Kölyök létemre is bevállalt, mert én ugyan senki terhére nem szerettem volna lenni és fogalmam sincsen, milyen kölyökpesztrának lenni. Bár hála égnek a stúdióban elég nyugodt a légkör, de terepen fordultak már elő érdekes esetek. - Remélem nem fogok csalódást okozni - ismertem be azért a némi kis félszt, ami lappang bennem. Nem lenne túl kellemes, ha csalódna bennem, vagy máshogyan alakulna a kapcsolatunk, mint ahogyan elképzeltük. Főleg azért, mert elmondása szerint még tényleg nem volt ily módon apaszerepben. Nem fogom túlstresszelni, mert az csak rontana a dolgokon, egyszerűen csak önmagam leszek. Ha pedig ez neki nem tetszik, akkor ennyi, mi legalább megpróbáltuk. - Elég durva volt és szintén megdöbbentő. No meg abszolúte nem számítottam rá, hogy anyám képes volt ezt tenni nem csak velem, de az édesapámmal is. Ráadásul azt sem tudom, ő tudott-e egyáltalán róla, vagy ő is hazugságban élte az életét - töprengek el, aztán rájövök, hogy nem is ez volt a kérdés, úgyhogy inkább legyintek és folytatom a mondandómat. - Kellőképpen letaglózódtam, amikor ismét a kezembe került a napló. Egyszer régen már olvastam, akkor egyből elhajítottam, mondván az én anyám tuti nem ilyen! És aztán látod, mégis.. - húztam el a számat és megvakartam az egyik fülem mögött a fejemet. - Viszont nyitott vagyok a dologra és tényleg kíváncsi vagyok, mi sülhet ki ebből az egészből, nem véletlenül mondtam azt, hogy szeretnélek megismerni.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Akkor ezt meg is beszéltük. - bólintok a hétvégével és vidámparkkal kapcsolatban. Utoljára Biishával jártam ott és kifejezetten jól éreztük magunkat. - Nincs mit megköszönnöd. - tudom, hogy őt is és a teremtőjét is nagyon foglalkoztatja az, hogy vajon milyen szándékaim is vannak, de azt hiszem ennek a Darrennek is és most Paynenek is világossá tettem, hogy nincs szándékomban átharapni a lányomat. És bár ők még nem tudják, az adott szavam megtartom. Nincs okom arra, hogy a kölykömmé tegyem a lányomat. - Hogyne lett volna. - somolygok az orrom alatt. - Alaposan meg is vertek érte. Elég durva tréfákat találtam ki általában, bár ez nem tartott vissza attól, hogy legközelebb is megtegyem. - mint a fürdőző asszonyok ruháinak elcsenése és anyaszült meztelen kellett visszatérniük a sátraikba, vagy amikor az legjobb vadász íjából csináltam ruhaszárítót és a többi baromság. Azt viszont minden alkalommal, amikor elcsíptek, megtanultam, hogy legközelebb gyorsabbnak kell lennem. Érdeklődéssel hallgatom, amit a gyerekkorával kapcsolatban mond és amikor a testvér hiányát említi meg, akaratlanul is eszembe jut Anusha. - Nekem volt egy húgom. - említem meg, mást azonban nem. Meghalt még gyermekként és mindez hosszú évszázadokkal ezelőtt történt. - Érthető. Hamar el fog jönni majd. - talán most még nem úgy tűnhet, de amikor évszázadokat is megél is farkas, az a néhány év(tized) nem tűnik többé igazán hosszú időnek. - Annak azért örülök, hogy jó emlékeid vannak róla. - nem ismertem az apját, az anyját is csak futólag, ám ezen ismeretségem eredménye itt ül velem szemben. ~ Értem. ~ bólintok is egy aprót a lovagját érintően. ~ Remélem ő is jól bánik veled. ~ ha már végigkérdeztem a teremtőjével és a nevelőapjával kapcsolatban, akkor nem maradhat ki a körből az udvarlója sem. - Akkor azt hiszem itt a válasz, hogy miért nem ismerem. A rajzfilmek nem igazán nekem készültek. - egy féloldalas kis mosoly jelenik meg a szám sarkában. Mondjuk amúgy sem szoktam sokat filmezni, annak okán, hogy nem nagyon tudok sokáig egy helyben maradni tétlenül. Mert számomra a filmnézés igencsak tétlen tevékenység és rendszerint az ilyen nagyon hamar elunom és akkor inkább a telefonomat piszkálom vagy nemes egyszerűséggel felállok és ott hagyom, hogy keressek valami más elfoglaltságot. - És rendszerint ki áll benne nyerésre? - nem ez a lényeg, én is tudom, de ennél jobban érdemben nem tudok hozzátenni a játék témához. Ez is olyasmi, amit csinálni jó, beszélni róla meg kevésbé. ~ Igen, ezért jöttünk és nem bánom, hogy kíváncsi vagy. Sőt, kifejezetten jónak tartom. ~ mert, ha nem lenne az, akkor igen nehezen ismerhetnénk meg egymást. - Ezek szerint akkor rendben van az életed, mindent összevetve, igaz? - hiszen, ha jól értem, a teremtőjével nagyon jóban van, a főnöke is jó fej, az udvarlója is. Ennek pedig alapvetően örülök, nincs okom arra, hogy másként érezzek. - Hát... ha ez megnyugtat, nincs viszonyítási alapom és nem hiszem, hogy ez megtörténne. - én még sosem voltam apaszerepben, így nem tudom milyen, amikor gyerekem van. Csalódást pedig aligha okozhatna, ugyanis nem támasztok elvárásokat vele szemben. - Anyáddal ketten voltunk a dologban. - vetem közbe. Mindig is úgy tartottam, hogy mindenki vállalja a felelősséget a döntéseiért, akkor és ott pedig az anyja elég nehezen hozta volna őt össze nélkülem, bár ez most mellékes. - Örülök, hogy ezt mondod, én is hasonlóan állok hozzá... az egész helyzethez. - máskülönben nem ülnék most itt, ahogyan fordított esetben ő sem. Alapvetően azt hiszem, hogy jó úton haladunk eddig. Közben megérkezik a vacsoránk is, amit a pincér lepakol elénk. - Akkor lássunk hozzá. - utalok az ételre és kezembe veszem az evőeszközöket is. - Van valami, amit még sosem próbáltál megtenni, de nagyon szeretnél, az utazgatáson kívül? - teszek fel egy újabb kérdést, hogy jobban megismerjem két falat étel között.
- Miféle tréfákat? Már ha szabad kérdezni - érdeklődtem tovább kíváncsian, hiszen tökre érdekelt, akkoriban milyen csínyekkel mulatták az időt a fiatalok. Mondjuk azért az szép, hogy a verés sem tartotta őt vissza attól, hogy legközelebb is akcióba lendüljön, a makacsságom ezek szerint tőle örököltem. - Akkor te tudod, milyen az, amikor az embernek testvére van - húzódott halovány mosoly az ajkaimra - Mondjuk nekem ugye ott a falka, egy hatalmas csak, lényegében egy csomó testvérem van, de ez nyilván mégsem ugyanolyan - vontam meg kissé a vállamat, mert valamilyen szinten belekóstoltam ebbe a testvér dologba, de ez mégsem olyan, mintha valakivel teljesen együtt nősz fel. - Bízom benne. És ha te mondod, akkor elhiszem - kunkorodott feljebb a szám széle. Nyilván hamar elröppennek az évek, csak így, amikor még nagyon fiatal cipőben járok a farkasomat illetően, kicsit nehéz elképzelni, hogy hamar túljutok majd a mindennapos edzéseken és egyszer tényleg eljön az az idő, amikor nem kell minden nap gyakorolnom a pajzsom felhúzását és a farkasom is egy gondolattal helyre tudom utasítani. - Igen, én is - bólintottam, hiszen mi mást tudtam volna erre mondani? Könnyebb lett volna valószínűleg a továbblépés, ha nem kedveltem volna a nevelőapámat, de ez nem így volt. A jelenlegi helyzettel mindkettőnknek barátkoznia kell, éppen annyira új neki is a dolog, mint nekem. ~ Igen, egy rossz szavam sem lehet rá ~ őszinte mosoly jelent meg az ajkaimon és lelki szemeim között már előre látom, ahogyan bejelenti, szeretné megismerni majd. Előre félek attól a pillanattól és nem azért, mert tartanék attól, hogy Phil csalódást fog okozni, sokkal inkább az kelt bennem félelmet, vajon Phil miként fog reagálni a felbukkanó apámra? Arra, hogy milyen? - Mondjuk szerintem ez nem is teljesen a gyerekkorosztálynak szól, de nyilván egy felnőtt nem fogja elővenni holmi unaloműzésből már csak azért sem, mert tényleg rajzfilmről van szó - én ennek ellenére nagyon szerettem, bár már gyerekkoromban megismerkedtem vele, szóval onnan ered a nagy rajongásom iránta. Mondjuk az összes Disney mesét szeretem, felnőtt lét ide, vagy oda, akkor is egy nagyra nőtt gyereknek tartom magamat. - Változó. Attól függ, mikor éppen kinek van szarabb napja - legyintek, miszerint nyugodtan hanyagolhatjuk a témát, hiszen gondolom nem sok hozzáfűznivalója van a dologhoz, én meg nem most fogom elkezdeni ecsetelni, hogy melyik játékban mi a feladat és mit szoktunk egymás ellen játszani. - Igen, összességében határozottan igen. Hullámvölgyek vannak, de kinél nincsenek? - kérdezem halvány mosollyal az arcomon. - Az idei április elég nagy hullámvölgy volt, de azt hiszem erre jó a falka. Együtt sokkal könnyebb az ilyen dolgokon túljutni - osztom meg vele ezt is, hiszen nem tudom, őt mennyire érintették az áprilisi történések, de ha már itt van egy ideje, akkor nyilván tudja, hogy miről beszélek. - Oké, ez így tényleg megnyugtat. Valamennyire - görbül feljebb szám széle. Nyilván nincs viszonyítási alapja, de attól még okozhatok csalódást, de erre most inkább nem gondolok. Felesleges túlparázni a dolgot. - Oké, de szerintem te nem voltál akkor házas - morgom az orrom alatt, hiszen anyám megcsalta apámat, erre pedig semmilyen szempontból nincsen mentség, Manech akár benne volt, akár nem. - Én is kifejezetten örültem, amikor feltetted a kérdést, hogy szeretnélek-e megismerni. Elég nehézkesen menne a dolog, ha valamelyikünk nem így állna ehhez az egész helyzethez - mondjuk akkor nyilván nem ülnénk itt és nem is találkoztunk volna többet a nagy bejelentés óta, szóval mindenképpen örülök a dolognak. - Jó étvágyat! - mosolyogok kedvesen, amikor megérkezik a vacsoránk (vagy ebédünk, mert elfelejtettem, időben hol járunk). - Ami most nagyon foglalkoztat, az ismét csak az extrém dolgokkal van összefüggésben. A bakancslistám élén jelenleg az áll, hogy bungee-jumpingozhassak, vagy ejtőernyőzni is szívesen elmennék, mert tök király lehet. És nem utolsó sorban kipróbálnám, milyen a jeges Chenában fürdeni - kissé ráfagy a mosoly a képemre, hogy ezt hangosan is tényleg kimondtam és inkább teletömöm a számat, nehogy megint elkezdjek ilyeneket fecsegni. Tényleg kipróbálnám, de nem tudom, milyen fényben fog feltüntetni egy ilyen az apám előtt, de bízom benne, hogy nem ástam el magamat teljesen és végérvényesen. - Mi az, amire a legbüszkébb vagy a múltadból? - kérdezek én is, mert miért ne? Akkor játsszunk ilyen kérdezz-feleleket, szerintem elég hatásos módszere annak, hogy megismerjük egymást.
300.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Szabad kérdezni. - bólintok egyet röviden és egy nagyon halvány kis mosoly is megjelenik a képemen. - Például lenyúltam az egyik vadász íját és horgászbotot alkottam belőle neki. Hát... nem örült. - nem aggódóm azért, hogy esetleg kilógna a lóláb. A korom - ha képes megállapítani, mert nem titkolom azt a négyszáz évet, amit egyébként sem szoktam - azaz ezerhatszázas évekbe visz vissza és itt, ezen a földön, nem tombolt az a fajta középkor, mint Európában, főleg nem itt északon. Az őslakosok az életben maradásért küzdöttek és bár ez a testem nem tűnik bennszülöttnek - holott én magam az vagyok - attól még pont abban az időben eléggé nagy hullámban érkeztek az óceánon túlról a telepes fehérnépek. Az már persze más kérdés, hogy a valóságban ebben az időben - ami most a születésem idejét jelzi -, Angliában éltem. - Aztán volt, hogy elcsórtam a fürdőző asszonyok holmiját. Éppen kamaszodtam akkoriban. - teszem hozzá, mint egy mellékes információként és közben felsejlenek előttem a felemlegetett csínyek, amelyekhez olykor segítőtársam is akadt. - És vértestvéred nincs? - (nem emlékszem, hogy kérdeztem-e már, sorry) tudom, hogy azok nem édestestvérek, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetnének ugyanolyan fontosak. ~ Ennek örülök. ~ gondolom idővel majd ezt a lovagot is megnézem magamnak, szóval jobb is, ha jól bánik Payne-nel. Csendesen hallgatom, amit arról a bizonyos rajzfilmről mesél és némi hümmögéssel bólintok rá. Én magam nem igazán szoktam filmeket sem nézni, mert nem szívesen töltöm az időt semmittevéssel huzamosabb ideig. Hiába, a mozgás mindig is fontosabb volt és ez azt hiszem már nem is fog változni. Az áprilissal kapcsolatban elhúzom a számat, amire több okom is van, de egyiket sem áll szándékomban megosztani a lányommal. - Téged mennyiben érintett? - nyilván nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyit hallott róla, hanem, hogy mennyiben élte át, tapasztalta meg, már, ha egyáltalán ezek akármelyike is megtörtént vele. - Nem, tényleg nem voltam. - sosem adtam a fejem házasságra. Pontosabban önszántamból nem. Volt olyan, amikor az inkognitónk és a feladatom miatt fontos volt eljátszani a házasságot - két őrzővel is -, de mind a kettő pusztán színjáték volt, még abban az időben, amikor Kaskaevel Che Guevarának adtuk ki magunkat. - Neked is. - válaszolom, amikor jót étvágyat kíván az időközben kiérkezett ételhez és a magam részéről neki is látok a magam adagjának. - Mindegyike jól hangzik, bár a jeges vízben való fürdés nem olyan nagy élmény, mint amilyennek tűnik, viszont mindenképpen próbáld ki. - az ilyesmiben csak támogatni tudom, főleg amiben még a sebesség is szerepet játszik, mint az ugrás. - Hm... ez egy fogós és jó kérdés. Azt hiszem arra, hogy részesültem az ajándékból és a Teremtőm engem választott. No meg a vérvonalamra. - mindenképpen a legbüszkébb arra vagyok, hogy Tupilek a fiának választott és arra, hogy a villámok vérvonala hozzám vezet vissza. Akkor is, ha most momentán nem tartom sokra a tulajdon Atyámat. De ez már egy másik kérdés.
//a megbeszéltek alapján ez lesz a záróm (tudom, nem annyira zárós, de még elvileg eztán esszük meg az ebédet, szóval mea culpa OO) köszönöm, nagyon élveztem <3333//
- Ejha, kifejezetten boldog lehetett! - kuncogtam röviden az íjból készült horgászbot esetére. Azért megnézem azt a vadász arcát, aki a kedvenc nyila helyén egy összetákolt horgászbotot talál. Nem csoda, hogy kiakadtak rá a szomszédjai és megpróbálták nyakon csípni. A ruha elcsenős sztorit hallva is csak kuncogok, micsoda dolog ez! Hála égnek, már lassan 2 éve vagyok farkas, így ez a dolog már annyira nem botránkoztat meg, de emberként igenis kellemetlen volt, így nem csoda, hogy ezért is haragudtak rá. - De van, ő Darren első kölyke, de ő nem velünk él - vontam meg a vállam röviden. Igazándiból nem sokat tudok Ash-ről, hiszen szinte az én érkezésemmel egy időben ment el, vagy talán kicsit hamarabb, találkozni sem találkoztam túl sokszor vele, ami azt illeti. - Elég sokban - húztam el a számat - Én is álltam a kőasztal mellett - nyeltem egy nagyot és határozottan olyan érzés suhant át az arcomon, ami azt mutatta a hímnek, hogy közel sem kellemes emlékként él bennem a kép. Sőt. Borzalmas volt. Mindenre emlékszem. - Illetve szembesülnöm kellett azzal is, miután felébredtem, hogy Darren… Ott fekszik és nem mozdul - még mindig nehezemre esik kimondani a halott szót, pedig visszatértek, élnek és látszólag minden rendben van úgy, ahogy. Ennél mélyebben azonban egyelőre nem állt szándékomban beavatni, rettentő kellemetlen volt a téma, arról nem beszélve, hogy mennyire fájdalmas. Bólogatva és mosolyogva hallgattam, amit megosztott velem, hogy aztán a falatozás közben újabb kérdésekkel illessem, illetve lelkesen válaszoljak, ha esetleg neki is akadtak még kérdései. Nyilván fogunk még találkozni, így amit nem sikerült most kitárgyalni, arra lesz még lehetőségünk bőven, de ha már itt ültünk, akkor igyekeztem minden pillanatot kihasználni. Visszaérve a Lakhoz nem voltam rest köszönetemet kifejezni az ebéddel kapcsolatban és biztosítottam arról is, hogy izgatottan várom a következő találkozónkat.
Koktélruha. Nos, nem okozott gondot a kiválasztása, ám mégis valahogy indokolatlanul sok időt szöszmötöltem el a szekrény előtt. Már akkor tudtam, hogy a pezsgőszínű darabba szeretnék bújni, amikor kinyitottam a szekrény ajtaját, mégis elidőzött a tekintetem a többin is. Régen kifejezetten szerettem elegánsan kinézni, s mindig valami kacér - ízlésesen az - finomságot vinni az öltözékembe. Hol egy rafinált hátkivágás, hol egy csipkeborításos dekoltázsmegoldás, oldalt magasra sliccelt hosszúszoknya.. Azok az idők elmúltak viszont, mint a fiatalságom is, s nem fog visszajönni egyik sem csak úgy. Marad hát a végtelenül egyszerű szabásvonalú, könyékig érő, tölcséres szabású ujjal ellátott pezsgőszín ruha, melynek finoman csillogó, aranyszín fonállal szőtt, nyomott mintái az egyetlen díszei. Egyedül a cipőm az, ami megbolondítja az összeállítást, ugyanis piros, helyes orrú tűsarkút választok, amihez illőn szintén piros kövekkel kirakott gömbfülbevalót teszek fel. Hajamat kibontom a napközbeni, egyszerű kontyból, átfésülöm tincseimet és némi hajlakkal rögzítem a laza, kontykeltette hullámokat benne. Egész természetes az összhatás, egy tíz évvel ezelőtt még elégedett is lettem volna vele. Most már csak "megfelel". Mire Walter hazaér, már készen vagyok, épp csak parfümöt hintek nyakamra, s előkerülök a fürdőszobából. A faliórára pillantok, majd rá, s ujjaimat kétszer szorítom ökölbe, leküzdve a hajigazgatási kényszeremet. - Ilyesmire gondoltál? - tárom szét karjaimat, s perdülök meg előtte méltóságteljesen, hogy megszemlélhesse az összképet. Nem mondhatom, hogy nem izgulok, de ez nem új így ennyi év után. A társasági események rosszabbak, ebből próbálok töltekezni. Meg áldom az eget, amiért nem hallom mások gondolatait.
Időben hagyom ott a bíróság épületét, hogy hazaérjek Lenáért és elvihessem az étterembe, amiről reggel beszéltünk. Délben az ebédidőt Helenával töltöttem és megállapítottam, hogy bizony még mindig duzzog. Legalább az ékszeralapanyagnak örült, vagyis én úgy láttam és talán a szülők nélküli este is olyasmi, ami a kedvére lesz. Nagyon szeretem őt és rossz, hogy azt látom, nem felhőtlenül boldog. Bízom abban, hogy idővel majd megnyugszik és elfogadja – talán még meg is kedveli – az új életét, a várost, az iskolát és talán egyszer már nem fog rám neheztelni, amiért idejöttünk. Lena szerint úgyis jobban kellene bíznom a lányokban – vagyis gondolom, hogy nem csak Celestre értette – és be kell lássam igaza van. Szóval nem tehetek mást, mint bízom Helenában és abban, hogy egy nap, majd megérti. Hogy úgy neveltem, hogy elfogadja ezt a változást, mert lehet, hogy új a város és az iskola, de a családja ugyanúgy szereti továbbra is. Nekem a világot jelenti a nővérével és anyjukkal együtt. Pontosan érkezem és ahogy belépek az ajtón, a kulcsaimat a kis asztalra teszem le az akta táskával együtt. - Lena, megjöttem! – szólalok meg és elindulok fel az emeletre a hálónk felé, mert egy átöltözést én is meg akarok ejteni. - Gyönyörű vagy! – őszinte csodálat tükröződik íriszeimben, amikor meglátom. Odalépek hozzá és megcsókolom - Azonnal mehetünk, csak átveszem a fekete öltönyömet. – már bújok is ki a zakóból, amit felteszek egy vállfára. A nadrág is erre a sorsra jut, majd kiveszem a másik öltönyt a szekrényből. Nadrág fel, nyakkendő és ing le, utóbbi megy a szennyes közé és veszek egy másik, tisztát. - Milyen napod volt? – pillantok rá vetkőzés és öltözködés közben. Érdeklődve hallgatom, ha elmeséli. - Együtt ebédeltem Helenával. Szerinted sokáig fog még duzzogni? – a kisebbik lányunk mindig is inkább anyás volt és bízom benne, ha rám most haragszik is, azért Lenára nem és megbeszéli vele a dolgait. Közben begombolom az inget, behúzom a nadrágba és felveszem a zakót is. Nyakkendőt most nem kötök. - Mehetünk. – jelentem be közben és ha a nejem is készen áll, akkor az ajtón kikísérve megyek vele a kocsihoz, majd irány az étterem. Van asztalfoglalásunk, amit kényelmesen el is fogunk érni. - Mondtam a kisasszonynak, hogy éjfélig nem kerülünk haza, szóval vacsi után mihez lenne kedved? Mozi, vagy séta a városban? Bár lehet, hogy csöppet hideg lesz már ahhoz… Vagy beülhetnénk egy bárba, mint régen. Van hozzá kedved? – az utolsó ötletre egész fellelkesülök, mert ilyesmit már régen csináltunk. Max taxival megyünk haza és holnap visszajövök a kocsiért, ezen igazán nem múlik.
Ennyi év után is bele tudok pirulni a bókjába. Enyhén rózsaszínre színeződött arcélekkel viszonozom a csókját, majd vele együtt lépek a szekrényéhez, hogy szinte oda se nézve nyúljak bele, kiemelve egy nyakkendőt. - Ha javasolhatok egyet.. - kínálom meg azzal a darabbal, ami a leginkább illik a viselt ruhám és kiegészítőim színvilágához. Sosem voltam rest finoman irányítani a harmóniánkat, mert bár nem dörgöltem direktben az orra alá, de szerintem ebben az egészben jobban járunk mindketten, ha az én ízlésvilágomhoz alkalmazkodunk. Persze nyilván úgy, hogy az ne tűnjön erőszaknak. Ezért is nem kérek, csak javaslatot teszek. Ha nem fogadja el, akkor sem leszek mérges rá, csak csendesen vissza fogom akasztani a nyakkendőt a helyére, s hagyom, hogy mást válasszon. Ha pedig kéri, segítek a megkötésében. - Mozgalmas. Jártam kint a lakókocsiparkban. Mit ne mondjak, elég bizarr hely, mondhatni vadregényes az embervilága. - teszek úrinős megjegyzést az ottani élményeimre. Nem fog leesni a karikagyűrű az ujjamról attól, ha ki kell járjak közéjük, de ettől még itthon, otthonunk falai között nem fogom véleményemet véka alá rejteni. - Kedvesem, hiszen te is tudod, hogy mennyire kamasz. - simítom tenyeremet Walter arcára, majd hozzá hajolva leheletnyi csókot hintek oda, ahol az imént érintettem orcáját. - Dijon után is ezt csinálta. Szerintem még évek múlva is úgy emlegeti majd a költözést, mint élete tragédiáját. Gondolom megint megjegyzést tett az önvédelemre is. - hagyom függőben a mondatot. Párszor előálltam már a javaslattal, mely szerint rábízhatnánk Helenára a sportjainak megválasztását, de épp olyan süket fülekre találtam, mint amikor Celeste és a vérfarkasa esetében kellett New Yorkba utaznia Walternek. Hagytam hát, várva az alkalmasabb időpontot arra, hogy egyre inkább körvonalazódó elképzelésemet feltárjam férjem előtt. - Nagyon epés volt? - kérdem csendesen. Ismerem Helenát, csípős a nyelve még úgy is, hogy tulajdonképpen nem szemtelenkedik. Rossz hallanom, hogyha szakadék tátong apa és lánya között, akármilyen kis résnyi, akkor is. Tekintve, hogy nyakkendőt végül mégsem akar kötni, így azt visszahelyezem a szekrénybe, nem kívánva rendetlenséget hagyni magunk után. Gondosan eligazítom szoknyámat, mielőtt az autóba beülök, s még akkor is simítok az anyag ráncain, amikor már bent vagyok. Ha Walter nem csukta be utánam a kocsiajtót, hanem nekem kell odanyúlni, akkor bal kézzel rántom be azt, mert bár ez nem kilincs, én mégsem tudok megszabadulni ettől a berögzülésemtől. - Gondolom fel volt dobva. - nevetem el magam. Én is voltam kamasz, s bármennyire is elszaladt felettem öt évtized, azért nem lettem szenilis. Nagyon jól emlékszem felszabadult egyetemista éveimre. A felsorolást hallgatva majdnem csípőből vágom rá, hogy természetesen a bárra szavazok. Viszont elképzelve magamat Walter oldalán egy olyan helyen.. nos ez visszakozásra int. Némiképp tanácstalanul meredek ki a szélvédőn, az utat figyelve fényszóróink megvilágítottságában. - Szerinted jó ötlet ez? - szalad ki a számon a némi aggodalmas felhanggal csendülő kérdés. Nem így akartam, de mégsem sikerült normalizálni a hangomat. Nagyon remélem, hogy nem rontottam el ezzel az estét még a kezdete előtt.
- Szeretnéd, hogy felvegyem? – mosolygok Lenára. Nem terveztem nyakkendőt venni, de ha látni akarja rajtam, akkor egyáltalában nem fog gondot okozni a viselése. Jó lenne, ha az este a kedve szerint alakulna és élvezné is. Megérdemeli a kikapcsolódást és szeretném, ha jól érezné magát. - Vadregényes az embervilága? – égbe szaladt szemöldökkel kérdezek vissza, mert bár a megfogalmazás nagyon szép és költői, amit magában hordoz, az már kevésbé az. - Ugye nem volt semmi gond?! – azonnal aggodalmasba váltok át, mert féltem Lenát, épp elégszer került már olyan helyzetbe, amit jobb szerettem volna, ha teljesen elkerül életében. Helena kapcsán szusszanok egyet. Tudom, hogy az, de ettől még nem könnyebb. - Igen, valami olyasmi. – mestere annak, hogy úgy csinálja a megjegyzés tételt, amibe nem igazán lehet belekötni, mert bújtatva, a sorok között érzékeltetve van ott és nem nyíltan kimondva, hogy mennyire nem tetszik neki az egész. Pedig érte van és nem ellene az önvédelem, példának okáért. - Kezelhető. – vonom meg a vállamat. Celeste is átesett a kamaszkoron, előbb-utóbb Helena is átfog, tudom. Addig meg… túl kell élni valahogy. Az autó ajtaját becsukom Lena után, amikor már bent van és csak ezután ülök be én is és indítom a motort. - Azt mondta beadandókat fog írni és Rémivel bulizik majd. – nevetem el magam, ahogy átfordulok a főútra, be a városközpont felé haladva. Közben, hogy felsoroltam mi is legyen az este programja, érdeklődve várom, hogy mihez lenne kedve a feleségemnek. A visszakérdező válaszát hallva pedig jobbommal elengedem a kormányt és a keze után nyúlok. - Miért ne lenne az?! – a választ magamtól is tudom, látom rajta, beszéltünk is már róla. - Tudom, hogy nem hiszed el, de gyönyörű vagy. És én meg baromi büszke arra, hogy a feleségem és a gyerekeim anyja. És miért ne mehetnénk el egy bárba, ha épp ahhoz van kedvünk, hm?! Van kedved egyébként? – pillantok rá többször is, az útra is figyelve egyben. Nem lenne szerencsés felcsavarodni egy fára. - Hogy segítsek? – szusszanok végül és bár könnyed és vidám estét terveztem, most mégis olyan témát érintünk, ami egyik hangulatot sem súrolja. Tudom, hogy mennyire zavarja, amiért az évek rajta jobban meglátszanak, mint rajtam, de ezzel együtt még nem vészes a helyzet. És én később is legalább ugyanennyire fogom szeretni és mellette állni, mint most. Annyi mindenen túl vagyunk már és engem sosem a külsőségek foglalkoztattak. Arról nem is beszélve, hogy az én szememben pontosan olyan szép és kívánatos, mint tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt.
- Nem feltétlenül, csak ha terveztél nyakkendőt kötni, akkor erre szavazok. - osztom meg vele mosolyogva a véleményemet. Igazából semmi sem kötelező, nem kívánalmam a túlöltözés, szóval a javaslatom tényleg csak a "ha"-knak szól. - Mondjuk, hogyha elsőre a küllemük alapján ítélnék, akkor azt mondanám, hogy elég rossz arcúak. De ugyan, mit is vártam? Nézd a jó oldalát, nem kell mindennap kosztümben járjak dolgozni. - nevetem el magam. Aggodalmaskodására válaszul kap egy puszit az arcára. - Nem volt, semmi baj nincs vele, csak ilyen munkám még nem volt. Egyébként meg nem kell félned, szerintem senki nem fog megen.. - "ni", de ebbe beleakadok. Nem jó vicc, főleg családilag kiindulva az előzményekből. Inkább torokköszörülök és nem folytatom. Nem akarom, hogy kellemetlenül érintse valami ezt az estét. Meg egyébként is, én élvezem, hogy olyasmivel foglalkozhatom, ami újszerű számomra. - Képzeld, lakik egy család is ott, fiatalok nagyon és van egy siket kisfiuk. Szeretném őket segíteni azzal, hogy mindkettejüknek megtanítom a jelnyelvet rendesen. A gyerek úgy-ahogy ismeri, de biztosan nem hivatalos helyen tanulta, elég hiányos a tudása. Valami gond lehet az állampolgárságukkal, mert elvileg alanyi jogon járna a család oktatása, van siket gyermekük van. Kicsit kérdő hangsúllyal ejtem a végét, mert bár nem vagyok teljesne kakukk a joghoz, mégsem ez a végzettségem, s nem akarok ostobaságot mondani. Meg egyébként is, ez Walter asztala, viszont sose keverem a munkát a kettőnk kapcsolatába csak úgy, ezért ezt most nem is azért meséltem el neki, mert tanácsot várok tőle. Csak úgy eszembe jutott. - Legalább egy csepp panaszunk nem lehet az intelligenciájára. - vegyül némi rosszallás a hangomba. Nem szeretem, hogyha bármelyik gyermekem feszegeti a szemtelenség határait, de büszke vagyok Helenára, amiért értelmesen teszi, nem alpári módon. Persze ez nem mentesíti az alól, hogy nem kellene így viselkednie az apjával. Talán beszélnem kellene vele, de nem akarok én lenni az, aki megvívja a harcaikat. Semmire se mennének vele és tudom, hogy egyikük se kérne rá. - Adj neki egy kis időt. Emlékszel rá, mennyit fújt rám is amiatt, mert vaskalapos anyaként minden barátjával csak akkor engedtem el, ha bemutatta nekünk őket. Szerintem mondjuk ezt életem végéig hallgatni fogom Helenától, vagy legalábbis csuklom majd, ha a hátam mögött emlegeti, de sebaj, legalább maradandó élményt és örök beszédtémát adtam neki. Akkor is úgy gondolom, hogy nekem volt igazam. - Jaj az a Rémy! Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem azzal is csak az idegeinkre akart menni. Mondjuk mellényúlt, mert nekem semmi bajom vele.. - engedek meg magamnak egy kis pimaszságot, belekúsztatva hangomba. Hiába na, a lányunk kreatív, de azért korábban kell felkelnie ahhoz, hogy teljes mértékben megtalálja a bástyán a rést. Igaz, az is tény, hogy ahogy engem Celeste tud jobban kiakasztani, úgy azt látom, hogy Helena meg az apjába teszi hamarabb az ideget kellemetlen érzéseket. - Elhiszem. - seprem le kétszer szoknyámat, hogy az ott se nincs szöszök lekerüljenek térdeimről. - És igen, van kedvem. Én csak.. - elindul a mozdulat, hogy fülem mögé tűrjem hajamat, de inkább visszahúzom a kezemet és újra a szoknyaanyag duplikált ráncelsimításába menekülök. - Tudom, hogy ezt ezerszer megrágtuk és nem vagyok még olyan, mintha az anyád lennék, de ezen nem kifejezetten a korom az, ami segít, hanem a viszonylag szerencsés génjeim. De akkor is.. nem akarom, hogy összesúgjanak a hátad mögött. Nevetségesnek tartottam mindig, amikor egy élete delén túl járó nő egy nála majd' húsz évvel fiatalabb férfi oldalán mutatkozik. Na már most lassan eljön majd nálunk is az az idő, amikor nem lehet letagadni a markáns korkülönbséget. És az évek előrehaladtával egyre jobban rettegek ettől a jövőképtől. - Ígérd meg nekem, hogy nem savanyodsz meg mellettem. Ha már tényleg öreg leszek és elvesztem magamból a nőt, aki voltam, kérlek állj tovább. Nem fogok haragudni, meg fogom érteni. Élned kell az életedet, mert neked több adatott, mint nekem. És különben is megérdemled, hogy legyen még gyermeked, ha úgy kívánod. Márpedig én nem fogom tudni megadni neked.. Megint ott tartunk, ahol fiatal koromban, csak most már nem maradt remény. Nem annyira arra akarok célozni, hogy el akarom hagyni, mert szó sincs róla. Egyszerűen csak szeretném, ha tudná, hogy feloldozom a kötelességei alól, pont azért, mert szeretem. Ha úgy alakul, hogy már nem leszek elég, megérdemli, hogy nélkülem legyen teljes az élete. - Ne haragudj, nem akarom elrontani az estét. Felejtsük el, jó? Inkább szórakozzunk. De ha van lehetőség táncolni, akkor fel kell kérj, ugye tudod? Ahogy régen is.
- Oké, akkor legyen ez. – bólintok és igazítok az ing gallérján, hogy meg lehessen kötni a nyakkendőt a nyakamban. Ha Lena szeretné, akkor rábízom a dolgot, ha csak a kezembe nyomja, akkor én kötöm meg. - Sajnálom, hogy ilyen. – ma Helena is panaszkodott az egyetemre, most a feleségemtől hallom, hogy a munkája nem éppen valami nagyszerű. Akkor sem, ha nem kell kosztümben járnia. - Megbántad a költözést? – mert alapvetően az én igényem és kívánalmam volt ez a város, tisztában vagyok vele. Viszont megbeszéltük, ami mondjuk nem jelenti azt, hogy a nejem is örül az egésznek. - Akkor megnyugodtam. És ne is egyenek meg. – somolygok az orrom alatt. Tényleg elég érdekes pont nekünk viccelődni ezzel, de ha ő is majdnem kibökte, akkor feltételezem nem akkora probléma, ha én meg is teszem. - Majd én megkóstollak. – ennek viszont már inkább van pikáns felhangja és kizárólag második értelme és nem pedig szó szerinti. Figyelmesen hallgatom, amit arról a bizonyos családról mesél, majd pedig gyorsan vázolom neki mi a helyzet az félig kérdezett, félig kijelentett oktatásra vonatkozó megjegyzésével kapcsolatban. Kihallom a rosszallást a hangjából Helena kapcsán és megrázom a fejem lassan. - Tényleg nem. Egyébként nem volt vészes, és igazad van, majd túlleszünk rajta. – szusszanok egyet halkan. Bízom a lányunkban és abban is, hogy idővel majd megnyugszik és nem veszi ennyire zokon ezt az egész költözést. - Nekem sincs. Én még jó ötletnek is tartottam, hogy háziállatot akar. Illetve most is annak tartom. Legalább megtanulja, hogy milyen felelősnek lenni egy másik életért. – akkor is, ha momentán ez egy kisállat. És újfent csak helyeselni tudok a feleségem szavaira, bennem is felmerült, hogy némileg szeretett volna odaszúrni a választásával, ami hát nem nagyon sikerült. - Remek! – bólintok a bárt illetően és ekkor még nem tudom, hogy ami ezután következik, az mennyire is nem lesz egy könnyed vacsora és szórakoztató este mellé való. Azt azonban az esetek kisebbik részében választhatjuk meg igazán, hogy mikor is bukjanak a felszínre olyan dolgok, amik a lelket nyomják. És, ha Lenánál most van itt az ideje, akkor annál nem lesz semmi sem fontosabb. Nem szakítom félbe, hagyom, hogy végigmondja, addig pedig csendesen vezetek tovább, bár esélyesen vacsora ebből már nem hiszem, hogy lesz. A közönség – akkor is, ha a kutya nem figyelne ránk – valószínűleg most nem fog kellene, a meghittség viszont annál inkább, amikor csak ketten vagyunk. Lehúzódok az útról, mert ezt nem fél figyelemmel akarom megbeszélni vele, az utat és a többi közlekedőt is lesve miközben Lenára akarok nézni. - Először is. Idősebb vagyok nálad és szeretném, ha ezt tudatosítanád magadban. Tíz év múlva is idősebb leszek, húsz év múlva is és mindig. Függetlenül attól, hogy miként is festek. Azért, mert a tetoválásaim megakadályozzák a bőröm ráncosodását vagy a hajam őszülését még nem lesz kevesebb az éveim száma és te vagy a fiatalabb kettőnk közül. Mindig is te leszel. Ne szakíts félbe. – tudom, hogy nem tenné meg, de azt is, hogy nagyjából itt jönne megint, hogy hiába tudja mindezt – mert tudja – akkor is nem ez fog látszódni. Na és?! - Ilyet pedig sosem fogok neked ígérni. És azért nem, mert sok évvel ezelőtt tettem egy másik fogadalmat, amit már egyszer megtörtem, és még egyszer nem fogom. Tudod a jóban rosszban kezdetűt, ami azzal zárul, hogy amíg a halál el nem választ. Attól pedig még te is messze vagy kedvesem. Nem fogok tovább állni, melletted leszek akkor is, ahogy melletted vagyok most is. A feleségem vagy, én a férjed és ketten fogjuk ezt végigcsinálni, együtt. Mert szeretjük egymást. Vagy ez megváltozott a részedről? – nem hiszem. De ha mégis innen fúj a szél, akkor nem fogom bilincsbe zárni, bár tény, hogy nem tudom mihez kezdenék nélküle. Nem is akarom megtudni. - Nem azért hoztam fel a gyerek témát, mert mindenáron akarok most egyet. Hanem azért, mert úgy gondolom, hogy egy kisgyerek még évekig megadná neked azt, aminek az elvesztésétől ennyire félsz. Ha nem lehet több, akkor nem lesz, nem baj. Van már két csodaszép és okos lányunk. – fogalmam sincs, hogy pontosan mi a helyzet, de ha akarná, akkor is lehetnének opcióink, mint a béranya. Ha viszont erről lecsúsztunk vagy nem is akar, akkor nem lesz és ennyi. Én boldog vagyok a lányokkal is, nem kaparom a falat még egy baba után. De ellenemre se volna, ha lenne még egy. Megfogom a kezét, ha hagyja, megérintem a jegygyűrűjét, tekintetem kíséri a mozdulatot, mielőtt ismét az arcát fürkészném. - Szeretlek Magdalena Hagen-Prescott. És egyáltalán nem érdekel ki mit gondol erről most vagy tíz év múlva, vagy akármikor az életünk során. – szeretném neki azt mondani, hogy mindig együtt leszünk, de nem tehetem, mert mindketten tudjuk, hogy ez nem így lesz. Nem lehet így. - És ez akkor is így lesz, amikor a hajad megőszül és megváltozik a külsőd. Nekem most is pontosan olyan kívánatos és gyönyörű vagy, mint húsz éves korunkban. Az én szememben semmit sem változtál és nem is fogsz. – tudom, én is tudom, hogy buktam már el a szerelmünkben, amikor megcsaltam. Ez azonban több, mint huszonöt éve volt és azóta eszembe sem jutott ilyesmit tenni. Eleve akkor sem azért esett meg, mert ne találtam volna szépnek vagy ne szerettem volna. A nyomás volt nagy, én meg fiatal. Ma már nem vagyok fiatal és jóval többet elbírok, mint akkoriban. - Oda viszlek, ahová szeretnéd és ha akarod, egész éjjel táncolhatunk. Nekem csak az számít, hogy boldog legyél, hogy örülj, hogy együtt lehessünk. Ennyi. – húzom fel kissé a vállaimat, mert ebben a tekintetben ennyi az, amire igazán vágyom.
Mosolyogva segítem rá a nyakkendőt, szakavatott, bíbelődő mozdulatokkal kötöm meg azt, igazítok rajta, hogy tökéletesen álljon, s a végén, mielőtt elhúznám a kezemet, még kétszer végigseprem a "csomót" balról jobbra, hogy minden porszemet lehessentsek róla. Tudom, hogy nincsenek ott, de nem tudom megállni. - Nem bántam meg! New York szép volt, jó volt, de igazság szerint a második odaköltözésünkkor is azt éreztem, hogy megrekedtünk a továbblépés helyett. Tudom, talán bután hangzik, de kicsit olyan volt, mint visszatérni a gyerekkoromba. Ez most valami új, engem feldob. A munkahely meg tényleg vadregényes, de nem rossz. És egyébként is főleg irodista leszek. - teszem hozzá a végére, hogy azért annyira ne aggódjon. Képes rá, tudom. Főleg azután, ami New Yorkban történt September és közöttem.. kétszer is megpróbálta azt, ami egyszer sem sikerült neki. Nem félek ettől még, de barátnőim nem hiszem, hogy lesznek már. azokat az ajtókat becsaptam rendesen. - Cö! - kacagok fel. - Azt majd meglátjuk, Mr. Hagen, hogy ki kóstol meg kit. - kacsintok rá, tökéletesen értve a poén pikantériáját, játékosan reagálva rá. - Lesz még itt izgalom, ahogy őt ismerem. Celeste sem volt piskóta, de Helena legnagyobb pechünkre sokban hasonlít rám. - jósolok büszke-rosszallón. Van önkritikám, tudom jól, hogy micsoda borzalmas kamasz voltam. Anyám tudna mesélni egyet s mást.
~inverz~
Kicsit ijedten szívom be a levegőt, szorosabban dőlök hátra az ülésben, amikor lehúzódik az útról. Végig se gondoltam, hogy mit mondok neki, csak úgy kiszaladtak számon a szavak, s most, hogy ennyire rám figyel, így beleállít mindkettőnket a pillanatba, egyszerre kerülünk messzebb attól a vacsorától, s a könnyed estétől is. Szégyellem magam, ez megint olyan dolog, amiért megtehetem. Levegőt veszek egy mondathoz, amikor megáll egy ponton, de finoman leint, így csak csendesen hallgatom végig, időközben egy ujjaimon zongorázva, hüvelykujjamat érintgetve sorra először mutatóujjal, középső- majd kisujjal és ugyanezt visszafelé. Mint valami verkli, folyamatosan és végtelenítve. Szívemhez kapom kezemet, riadtan pillantok Walterre. - Uram isten, dehogy változott! - nyúlok a keze után, s ha engedi, akkor megszorítom azt, hogy a következő mozdulattal kicsatoljam a biztonsági övemet és így megszabadulva helyezkedjem egy kicsit az ülésben, hogy lehetőségem legyen férjem arcához hajolni, s csókot hinteni rá. - Azóta szeretlek, hogy először megláttalak és ez soha nem fog változni. Nem erről van szó.. - süppedek vissza az ülésbe, feszült, szégyenkező figyelemmel hallgatva szavait. Nagyon rég nem vagyok már az, aki ohne zsenír sírva fakad mindenen, de mindannak hatására, amit mond érzem, hogy elfelhősödik tekintetem, fátyolossá válik. Hosszú ideig nem pislogok, nem akarom, hogy a maró könnyek leszaladjanak arcomon, s az évek során a titkok kereszttüzében kifejlesztett önuralmamnak hála nem is történik meg mindez. Épp csak megszólalni nem tudok egy ideig, mert hangomon hallani lehetne, hogy beleremeg a mondandómba. - Fantasztikus ember vagy és én nagyon szeretlek. - beleakad a nyelvem az emberbe egy kicsit, de csak annak halandósága és Walterre nem olyan sebesen vonatkozó múlandósága miatt. - Nem ezt érdemled, nem ilyen életet, de nagyon köszönöm. És örülök, hogy a lányoknak több jut majd belőled, mint amennyi egy átlagos édesapából juthatna. Mint nekem, az én apámból. Lám, még ő is megvan nekem. Mégis oda kell nyúljak arcomhoz, hogy szemem sarkából mutatóujjam hegyével felitassam elérzékenyülésemet. Sajnálom, hogy ezt a keresztet vette a nyakába, hogy így kell élnie. De nagyon tisztelem azért, hogy képes erre. Főleg azután, hogy őrzőségen innen és emberségen túl sem volt egyszerű életünk. - Sosem mondták, hogy nem jó ötlet éppen egy olyanba szeretned, mint én vagyok? - bukik ki belőlem a kérdés, éppen az, amit évtizedek óta rejtegetek, de amitől nem akarok fuldokolni tovább. Csak kíváncsi vagyok, én nem bántam meg semmit, s nem is arra akarok célozni, hogy ő igen. Egyszerűen csak érdekel, mert szinte mindent tudok róla, de amit mégsem, annak is szerét kívánom ejteni. Felnevetek, hirtelen jött felszabadultságomban szájon csókolom. - Szerinted hol keltenénk a legnagyobb feltűnést így? - mutatok végig magunkon. Ha már tánc, minek aprózzuk el? csak van errefelé valami olyan hely, ahol nem csak agyzsibbasztó gépzene van, hanem olyasmi is, amire táncolni lehet. Úgy rendesen. - Teljesen mindegy hová megyünk, de innod kell egy tequilát velem, ha bárra esik a választás. - kacsintok rá. Hiába na, minőségi bor ide vagy oda, a tequilát valahogy jobban kedvelem. Módjával, persze, de visszahozza a fiatalságomat a maga nosztalgikusságában. - Nos, mihez lenne kedved? - dobom vissza a labdát. Hiába no, sosem szerettem igazán dönteni. Én a magam árral való sodródásában éreztem jól - általában - magam.
Amíg a nyakkendőt köti, halvány mosollyal ajkaimon figyelem őt. Mindig is szerettem nézi, figyelni a mozdulatait és most sem változott ez meg. A szavai hallatán pedig megkönnyebbült szusszanás szakad fel a tüdőmből. - Köszönöm! – jól esik a támogatása, az, hogy ennyire mellettem áll, pedig valljuk meg, nem épp a legideálisabb városba jöttünk, több szempontból sem. Nekem volt fontos és lenyűgöz, hogy Lena ennyire a támaszom. Hihetetlenül hálás vagyok érte. - Felcsigáz Mrs. Hagen, remélem tudja. – tudja, ez nem kérdés. Szélesen mosolygok rá, szeretem, hogy még mindig tudunk ilyen módon évődni, pedig nem egy évtized áll már kettőnk mögött. - Szerintem inkább a legnagyobb szerencsénkre! – imádom Lena minden egyes vonását és porcikáját, így az, hogy Helenában több van belőle, mint belőlem, nem hiszem, hogy pech lenne. Épp az ellenkezőjét gondolom erről.
A biztonsági övet én is kikapcsolom, kényelmesebb így és jobban is felé tudok fordulni, miközben beszélgetünk. - Akkor ne kérj tőlem olyat, amibe mindketten belepusztulnánk. – vagy, ha szó szerint nem is, mert tudom, hogy sokkal erősebb, mint amilyennek hiszi magát, de akkor sem kellene egymást erre a sorsra ítélnünk, ha még szeret. Én pedig bizonyosan szeretem őt. Nagyon is. Adom a kezem, a finom szorítást viszonozom is, az arcomra hintett csókot követően pedig megsimítom az övét. Én is pontosan azóta szeretem, hogy először találkoztunk. Beáll közénk a csend, de ez nem a kínos vagy kellemetlen fajta. Inkább a meghitt, aminek helye és ideje van most, ami tudom, hogy azért van, mert összeszedi a gondolatait és rendezi az érzéseit. - Te Kedvesem, sokkal több vagy, mint amit megérdemlek. Komolyan ezt gondolom. És én boldog vagyok és mérhetetlenül büszke arra, hogy ez az életünk. Te, a lányok és én. Nem vágyom se többre, se másra. – látom, hogy letöröl egy könnycseppet. Pokolian fáj a gondolat is, hogy belőlem jut több a lányoknak, mert Lena messze sokkal jobb anya, mint amilyen apa én valaha is lehetnék. De az élet ezen részébe nem szólhattunk bele, pedig ha lehetne, boldogan átadnám minden mágiaérzékenységemet a feleségemnek. - Dehogynem. – apró mosoly jelenik meg a szám sarkában. Odahajolok Lenához és, ha engedi, tenyereim közé fogom az arcát. - De soha nem érdekelt a véleményük. Pontosan tudtam, hogy milyen életet választok, amikor az Empire tetején megkértem a kezed. És most, ennyi évvel a hátunk mögött, megint megtenném. Bármikor. Főleg, hogy utólag tudom, életem legjobb döntése Te vagy. Mindig is Te voltál. – megcsókolom a szeme alatt az arcát, az orra hegyét és végül az ajkait. Sosem bántam meg, hogy elvettem, ebben nem volt szemernyi kétségem. Elengedem őt és visszahelyezkedek az ülésbe. - Valószínűleg mindenhol, ahová nem kell formális öltözéket viselni. – nevetek fel, mert hát tény, hogy roppant elegánsak vagyunk. - Annyit iszom veled, amennyihez csak kedvünk van. Legfeljebb taxival megyünk haza. – közben újra beindítom a motort és visszacsatolom az övet is. - Mehetünk felőlem akár diszkóba is… – te jó isten, szerintem gimis koromban jártam olyan helyen, az egyetem alatt már nagyobb előnyben részesítettem a bárokat. Ott azt hiszem mind a ketten bőven az átlag korosztály felett leszünk mindketten, nem csak korban, hanem megjelenésben is. - … de egy bár is tökéletesen megteszi. És úgy készülj asszony, hogy cipőd sarkát is lekoptatjuk, annyira megtáncoltatlak. Készen állsz rá? – szélesen mosolygok, mert bár még ott függ kettőnk között a nehéz beszélgetés, attól még nem kell, hogy az este fájdalmasan komollyá váljon. Jár nekünk is a szórakozás és tényleg szeretném, ha jól érezné magát.
- Mi sem áll hozzám közelebb. - évődöm jólesőn, puszit küldve a levegőbe felé, majd odébb siklom, hogy egy utolsó pillantást vessek a tükörbe, mielőtt elindulunk. A könnyednek induló estét sikerrel ütöm agyon, rossz érzés látnom és hallanom, hogy mit váltanak ki Walterből a meggondolatlan szavaim. Talán nem hozakodtam volna elő velük, ha kora reggel, a pogácsákon innen illetve azokon túl nem szaladok bele abba, hogy lehet-e még gyerekünk, vagy sem. Vagy abba, hogy ez egyáltalán mennyire bánt, s nem kifejezetten azért, mert ne tudnám tudomásul venni, hogy ötven éves vagyok. Épp csak nagyon jól tudom, hogy egy ötvenes őrző még ereje teljében és élete virágában van, én pedig ha nem is értem még el a leszállópontomat, de a leszállás ágán vagyok. - Nem akartam, hogy belepusztulj bármibe is. Sosem tettem volna ilyesmit veled. A nyelvemen van, hogy elmondjam neki, hogy akkor sem állt szándékomban rosszat akarni neki, amikor elindultam, hogy Celestetel a szívem alatt felkeressem Walter szeretőjét. Annyi éven át akartam már elárulni, de mindig a torkomra fort, épp ahogyan most is. Szavak helyett inkább érintésébe menekülök, abban veszek el. - Köszönöm.. - kezdek bele, de sutának érzem, így csendesen, meghittségbe és elfogódottságba zuhanva folytatom, éppen olyan lágyan, ahogy az előbbi kezdete volt a mondatnak. - ..köszönlek. Szeretem, hogy vagyunk, hogy így vagyunk és nem bánom, hogy igent mondtam annak idején. Amit bánok, azt meg tudod jól. Nem miattad és nem kellene, csak néha nagyon nehéz. Reggel azt kérdezted, hogy akarok-e róla beszélni. Nem igazán van miről, a biológia az biológia, mégis van valami, amiről szeretnék beszélni veled. Mondanám tovább, de a dehogynem, ami olyan könnyen kúszik kettőnk közé a kérdésem nyomán kissé belém fagyasztja a szót. Nem tudom miért, de indokolatlanul felvidámodom tőle, kis kacajt hallatok, megsimítom arcomat érintő kezét. - Biztos rettentő boldogok voltak, hogy ilyen makacs öszvér vagy. - a szám elé kapom a kezem még mindig kuncogva. - Ne haragudj, Életem, nem úgy értettem! - jegyzem, mert megbántani tényleg nem akartam. De vonalasságával biztos ő is tisztában van, ahogy én is az enyémmel. És abszolút kedvességből született a kinyilatkoztatásom. Elképesztő, hogy olyan tudok lenni a társaságában, mintha még mindig szerelmes csitri lennék, az, aki akkor voltam, amikor megismertem. Beleölelem a csókba, s bár nem éppen a legkényelmesebb erre a közelségre az autó első két ülése, mégis egy hosszú pillanatra úgy maradok, vállára hajtott fejjel. - Aztán Helena majd forgathatja a szemeit. - komolyodok el kissé, de szavaimban még mindig ott érződik a nevetés íze. - Egy tequila elég lesz. Nosztalgiából. - kacsintok rá, elhúzódva tőle, visszahelyezkedve az anyósülésre rendesen. - Szerencséje van, uram, mert ez a táncolós cipőm. Meg egyébként is, sosem tartott vissza a tánctól az, ha mezítláb kellett legyek. - igazítom meg hajamat, elkerülve a fül mögé simogatást. Becsatolom a biztonsági övemet. - Bárra fel! - nevetem el magam megint. Tudnék sírni - mikor ne, ha saját múlandóságom eszembe jut? - de nem akarok. A tényeken változtatni nem lehet, akkor meg miért ne érezzem jól magam? És Walter estéjét sem szeretném elrontani. Elég volt ennyi is a rosszból, azt hiszem.
- Én köszönlek téged. Hogy vagy nekem és a lányoknak. – sosem akartam senki mást helyette, még akkor sem, amikor Celeste születése előtt volt valaki más is az életemben. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, sosem voltam, elválni tőle viszont soha nem fordult meg a fejemben. És eztán sem hiszem, hogy fog. Épp elég mindenen vagyunk túl azon, hogy ebben biztos lehessek. - Rendben. Hallgatlak. – nem tudom még, hogy mit akar megosztani velem, de minden figyelmem az övé, mert megérdemli és mert érdekel is. Ha belefog, hát csendben maradok és csak hallgatom őt addig, amíg a végére nem ér. - Nem igazán izgatott az ő boldogságuk, az enyém viszont annál inkább. – megsimogatom az arcát. - Az pedig Te vagy. – mert nekem ő jelenti a boldogságot, ő és a lányaink. Szeretem az életünket úgy, ahogy van. Minden nehézség és gond ellenére, mert jól működünk együtt. - Semmi baj, tudom, hogy értetted és igazad van. Makacs öszvér vagyok. De legalább büszke erre. – széles mosolyt villantok meg. Tudom, hogy sokszor vagyok képes az ebet a karóhoz kötni, de emellett az is tény, hogyha kell, akkor tudok engedni is. - Oké, legyen, ahogy akarod Életem. – akkor egy tequila rendel. Visszakapcsolom az övem és beindítom a motort, majd hamarosan vissza is gurulok a forgalomba. - Van valami, amit én is szeretnék megbeszélni veled. Mit szólnál ahhoz, ha Helenának vennénk egy autót? Persze a benzint neki kellene állnia, hogy azért ne csak móka és kacagás legyen, a többi költség a miénk. Tudod, hogy mennyire utál buszozni a baleset óta és itt a tömegközlekedés nem olyan jó, mint New Yorkban. Jól vezet és benne jobban is bízom, mint a vadidegen buszsofőrökben… – igen, lobbizom az autó mellett, mert szerintem megbízhatunk Helenában és tényleg jobban örülnék, ha kocsival közlekedne, főleg ebben a városban. - Mit gondolsz? – pillantok oldalra mielőtt megint az előttünk lévő utat figyelném. - A másik a kutyakérdés. – vezetem fel, de csak miután az autóval kapcsolatban konszenzusra jutottunk. - Szerintem jó lenne, ha lenne, de csak, ha mindketten benne vagytok Helenával. – korábban már felvettem a dolgot, de végül nem beszéltük meg, azt hiszem ennek is itt az ideje.
- Céloztál rá, hogy Helenának el fogod mondani az igazat. - kezdek bele csendesen. Valahogy nem jön a számra az "elhívod" szó, hiába ismerem a kifejezéseik egy részét. Az olyan részét, amit Celeste kapcsán lejátszottunk már. - Nos, ezzel kapcsolatos lenne a kérésem. - vezetem fel és itt el is akadok. Fogalma sincs róla, hogy jó ötlet-e, nem tudok hát belevágni olyan könnyedén. De ha már elkezdtem, akkor mégis megejtem, mert bután venné ki magát csak így abbahagynom félúton. - Szóval, igazság szerint nyilván nem vagyok felhatalmazva rá, de mégis az lenne a tisztességteljes kérésem, hogyha elérkezettnek látod az idejét, akkor engedd meg, hogy én avassam be őt. Mintegy utolsó, közös emlékként, vagy elsőként a nagy útján.. - harapom be enyhén alsó ajkamat, jelezve ezzel, hogy meglehetősen zavarban vagyok. Nem tudom, hogy szabad-e ilyet és így kimondva talán nem is volt jó ötlet, de mégis, benne van ebben arra vonatkozólag a jelzés, hogy elvesztésnek élem meg Helena leendő elhívását, akkor is, hogyha jogában áll elutasítani. Nem hiszem, hogy fogja, bár tény, hogyha jelen dackorszakában - bocsáss meg édesem, tudod, hogy szeretlek - találnám meg ezzel, lehet, hogy kiszaladna a világból. Némileg szégyenlősen emelem Walterre a tekintetem, s amennyire várom, hogy mit fog mondani, tartok is tőle éppen annyira. - Te pedig az enyém. És.. remélem azóta ők is megbékéltek velem. - mosolyodom el. - Legalább büszke, igen. - harsan fel nevetésem. Mi tagadás, néha meg tudtam volna egy kanál vízben fojtani emiatt a makacssága miatt. Már nem vagyok kiabálós, lenyugtattak az évek, de azért volt idő, amikor odapörköltem neki ilyen alkalmakkor. És hm.. édes volt a kibékülés is, megtartva a hatásfokot és a szenvedélyes intenzitást. Figyelmesen hallgatom, hogy mit szeretne mondani. Elkerekednek tőle szemeim, majd összébb szűkülnek, s az elgondolkozás jeleként válik pillantásom fókusza a semmibe révedővé. Az a baleset.. Borzasztó volt, főleg mert megijedtem, hogy elveszthettük volna Helenát is. Mint Lucast. Azóta pedig az frusztrál, hogy nem tudom a lányom lelkén tátongó űrt meggyógyítani. Mert még mindig nem heverte ki teljesen, ebben biztos vagyok. - Nem egy életbiztosítás a vezetés sem ebben a jeges közegben, de azt hiszem tényleg szüksége lenne rá. Csak készülj fel, hogy lehet megjegyzést tesz majd, hogy ezzel akarjuk lekenyerezni a költözés miatt. Nem gondolok én semmi rosszat a lányunkról, de ettől még a megjegyzés egy kis, kicsit tán rosszalló mosollyal kiszalad. Mert imádom Helenát, de a lázadó korszakát igazán kinőhetné már. - Milyen fajta kutyára gondoltál?
Kezdőlap
300. 
<3333//
