- Oké, rendben van. - válaszolom egy vállvonás kíséretében. Bár igazából átfut a fejemen, hogy az, hogy én kicsíptem magam, általában még nem jár együtt azzal, hogy akkor ő is. Viszont ez az egész öltöny-dolog olyan nagyon nem fontos, szóval nem piszkálódom miatta tovább, minek is tenném?! Elvégre egy kellemes estét szeretnék eltölteni Jessevel, és azt nem úgy, hogy közben azt vitatjuk meg, miért is van rajta öltöny. Tulajdonképpen nem számít. Meg amúgy is, szeretem, amikor nagy ritkán felveszi, mert jól áll neki és nekem nagyon is tetszik benne. Szóval inkább jobb, ha csak örülök neki és kész. Látom rajta, hogy lenne hozzáfűznivalója ahhoz, amit meséltem neki, főleg, hogy sikerült eltévednem, de erről nem tehetek. Nem volt szándékos az eltévedés, egyszerűen csak rossz helyen fordultam le. És amúgy is, pontosan tudja, hogy mennyire rosszul tájékozódom. Kivéve, ha egy üzletközpontban vagyunk, ott persze nagyon is pontosan tudom, hogy merre milyen üzletek vannak és, hogy merre logikus végigjárni az üzleteket. Na ott például sosem tévedek el, mindig, hogy hol vagyok és, hogy hogyan is találok el a következő üzletig, vagy leárazásig. Aztán végighallgatom az ő beszámolóját a napjáról. Most én vonom fel a szemöldököm, miközben beszél. Rémlik valami, bár megmondom őszintén valahogy Boston jobban megmaradt az emlékeimben, mint az emlegetett lány. Az örökbefogadás miatti cirkusz meg nem sokat segít, tekintve, hogy lassan 30 éve már folyamatos vitakérdés ez közöttünk. Szóval az, hogy pár éve is ezen veszekedtünk, hát nem sokkal visz közelebb az említett lányhoz. Egyelőre nem vetek közbe semmit, kíváncsi vagyok a többire is, amit Jesse mesél Ash-el kapcsolatban. Érdekes, hogy beharapták, vagyis annyira nem, mivel tényleg alig emlékszem rá. - Megmondom őszintén, alig rémlik vele kapcsolatban valami. Azt hiszem talán annyi, hogy akkor még elég kicsi volt és úgy saccolom most talán kamasz lehet. Vagy már felnőtt nő? Bocs Édes, de szinte semmi sem maradt meg vele kapcsolatban. És a békülőajándékos rész sem visz közelebb. Ha jól emlékszem, úgy kb. 30 éve vetettem fel először, hogy felnevelhetnénk egy gyereket és te azóta tiltakozol, szóval, hogy az elmúlt évek alatt mikor és mennyire vesztünk össze emiatt, már nem tudom... - vallom meg Jessenek. Közben megérkezik az ásványvizem és belekortyolok. - Autóbaleset? Hát az szörnyű. Sajnálom szegényt. - együtt érzek vele, nem jó, ha azt ember fiatalon elveszíti a szüleit. Az enyémek ugyan még sokáig éltek, miután apám elzavart, de számomra olyan volt, mintha teljesen elvesztettem volna őket. Többet egyiket sem láttam és semmilyen kapcsolatot nem tartottunk fent, szóval mondhatni én is hamar elvesztettem őket. Vagyis inkább ők engem azzal, hogy elzavartak... - Úgy látom eléggé a szíveden viseled a sorsát. - jegyzem még meg egy halvány mosollyal az arcomon, hiszen látom, hogy Jesset sem hagyta hidegen, hogy a lány elárvult. Ez pedig... hogy is fogalmazzak?... kissé talán meglepő Jesse részéről, nem szokta akárki sorsát egyáltalán említésre méltónak sem találni, nemhogy még foglalkoztassa is különösebben. Ennek ellenére nem kérdezem meg tőle, hogy miért húzza el a száját a lányt ért tragédia miatt, mert tudom, hogy nem szívtelen, sőt! Gondolom megvan a maga oka arra, hogy miért sajnálja pont ezt a lányt. - Mondtam, hogy nincsenek szomszédok, nem a városban van, hanem a város mellett, külterületen. A közelben pedig csak annyit jelent, hogy nem kell órákat utazni, ha épp kifogytunk valamiből. És már megint elérkeztünk ahhoz is, amin folyton vitatkozunk. Nekem fontos, hogy az iskola sem hosszú órákra van. Még nem adtam fel, hogy felneveljünk egy gyereket közösen. Még ha nem is most azonnal, de ha itt maradhatunk és házat veszünk, akkor talán majd még szóba jöhet egyszer ez is... - Jegyzem meg halkan. Azt hiszem ebben a kérdésben több, mint kitartó vagyok, más szerintem már rég feladta volna a dolgot. Abba már belenyugodtam, hogy nem fog elvenni. Az elmúlt majd százötven év alatt, amit együtt töltöttünk, egyszer sem jutott eszébe, magamat meg csak nem kérhetem meg, szóval azt hiszem ez már nem változik közöttünk...
- Persze, nem mutattalak be titeket egymásnak. Miután befejeztük a vitát és ott hagytalak a lakásban a városban kóvályogtam és gondolkoztam. Tudtam, hogy megbántottalak, és erős volt amit a fejedhez vágtam. Úgy gondoltam, hogy veszek neked valami kis ajándékot, amivel kiengesztelhetlek. Oda jött hozzám mikor az egyik árusnál a sálakat néztem, nem tudtam levakarni magamról. Akkor még nagyon cserfes volt, és be nem állt a szája, mintha a te miniatűr másod lett volna a lelkesedésével és a beszédével. Cirka 20 perc után megölelt, hogy ne legyek szomorú és segített kiválasztani a sálat, az ékszeres dobozt és a tollas fülbevalót neked, pontosabban rádumált, hogy egy csinos lánynak ez kell. – Na, egyszerre még Rose-nak is ritkán mondok el ennyi mindent, de azt hiszem jó lesz ez bemelegítésnek, ha már fel akarom tenni neki itt azt a bizonyos nagy kérdést. Szóval akkor megpróbálok kicsit nyitni is. - Megkedveltem. – Megvonom a vállamat, hogy nagy ritkán velem is előfordul ilyen, hogy valakit megkedveljek. Ash gyermeki ártatlanságával és cserfességével valahogy megkedveltette magát velem. De ezzel nem nagyon foglalkoztam, akkor, csak most, mikor láttam, hogy mennyire más lett akkor tudatosult bennem, hogy annak idején megkedveltem ezt a gyereket. - Nem, azt nem mondanám, hogy a szívemen viselem a dolgát, de tudod akkor felvidított, akármilyen mogorva is voltam. – Aztán csak megvonom a vállam és végre megérkezik a vacsoránk és a borkóstoló is, amit elég jónak ítélek és kikérem az üveget is. Aztán még az ételem eszem, hallgatom Rose-t, hogy mit mesél nekem a házról, így már ebben a kontextusban hallva már sokkal bizalomgerjesztőbb, mint ahogyan az előbb elmondta, így rábólintok. - Rendben. Ha maradunk, akkor megnézzük, milyen is az a ház, amit kinéztél. Azt viszont áruld el milyen a fűtése? – Jobb szeretem a padlófűtést és a fatüzelésű épületeket, mint a távfűtést. Plusz akkor magamnak szabályozhatom a hőmérsékletet is. A gyerek dologra még hallgatok, harminc éve vitatkozunk ezen, én eddig nem adtam be a derekamat. Eddig folyamatosan vándoroltunk, és sosem volt fix helyünk. Nem hiszem, hogy ideális lenne a gyerekneveléshez az ilyen nomád életmód, és az eddigi életem során se hiányoltam a gyereket a kettőnk életéből. Egyedül Rose az, akinek ez fontos. Na meg a házasság. Amit nem tartok szintén sokra, pláne, hogy nincs is valós személyazonosságunk a papírjain mind hamisak, mert az emberek nem tudnak a létünkről, így nem fogom bevallani sehol sem, hogy 290 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot és nem az elmúlt 26-29 évben. Meg amúgy is ez nekem sosem volt fontos, de neki igen. Én pedig szeretem őt, és nem halok bele ha megteszem neki ezt a gesztus, hogy akkor megkérem a kezét. Talán addig is csitul benne ez a gyerek dolog, hiszen a helyzet rizikós erre ahogyan hallom, és nem egy háború előtt kellene belevágni még abba is, előbb legyen stabil helyünk és otthonunk szokjuk meg és a falka is minket és talán majd utána vissza térhetünk a kölyök kérdésére. Miután elviszik a tányérjainkat, előveszem a zsebemből a kis dobozt, aztán a két tenyerembe fogom, és Rose-t kezdem el nézni. Gyönyörűen fest mint mindig, nagyon szép nő. Annak idején elcsavarta a fejemet, és felforralta a vérem, ezt a mai napig meg tudja tenni, több mint száz éve velem van, azt hiszem ideje megtenni felé ezt a gesztust. - Szép vagy ma is…- Kezdek bele, aztán az egyik keze utána nyúlok és magamhoz húzom, hogy a tenyerébe tegyem bele a kis dobozt. - Tudom, hogy ez sokat jelent neked. – Folytatom tovább, és felnyitom a kis fekete bársonnyal bevont dobozkát, amiben a platina gyűrű pihen a vörös kővel a közepén, ami ebben a fényben csak úgy szikrázik. - Több mint száz éve velem vagy, követsz, ahova megyek és kitartasz… szóval, … elfogadod a gyűrűt? – Lehet nem ez az év leánykérési szövege, de hát én nem is Rómeó vagyok hanem csak én magam.
- A miniatűr másom? - most aztán nagyon meglepett fejet vágok. Ez most olyan "lol" érzés. Jesse nem szereti a szlenget, vagyis nem mindent fogad be belőle, de én csípem és ez a három karakter igazán jól leírja, hogy mit is is gondolok ezzel a kijelentéssel kapcsolatban. - Hát hűha... azt hittem belőlem egy is elég... - jegyzem meg nevetve. Mondjuk, ha ez volt a benyomása a lányról, akkor már érthető, hogy miért is kedvelte meg. Elvégre engem is kedvel... Na jó kettőnk között azért több is van szimpla szimpátiánál... És már megint hova kanyarodtak a gondolataim??! - A kék-zöld sálat kaptam akkor? - kérdezek vissza elgondolkozva. Közben megiszom a whiskymet. - Akkor hálás vagyok a leányzónak, azt a sálat most is nagyon szeretem. Telitalálat volt és a fülbevalót is nagyon szeretem. - jó ízlése van, vagyis, hogy most az van-e, azt nem tudom, de akkor jó ízlése volt ennek a kislánynak, még most is nagyon szeretem, amiket segített kiválasztani Jessenek. - Ha megkedvelted, természetes, hogy érdekel mi lett vele. Majd bemutatsz neki? - Jessere mosolygok, miközben beszélek. Jó tudni, hogy megkedvelt egy gyereket, később még jó érv lehet, amikor majd meg akarom győzni arról, hogy nekünk is legyen egy. Hiszen most már nem hivatkozhat arra, hogy ő nem tud mit kezdeni egy aprósággal. Épp most mondta, hogy megkedvelte és felvidította a kislány. Máris kedvelem Ash-t ezért, pedig még nem is ismerem személyesen... Közben megérkezik a rendelésünk. Sajnos itt sem sikerült eltalálni pontosan azt az ízvilágot, ami az olasz konyha lényege, de azért attól még finom, szóval jóízűen eszem én is, miközben beszélgetünk. A bor viszont kitűnő, nekem legalábbis elnyerte a tetszésemet. Ahogy a házról beszélgetünk, egyre inkább arra jutok, hogy szeretném ezt a rönkházat személyesen is megnézni. Tetszettek a róla készült képek és a leírása is nagyon. Az ára is barátságos. - Víztartályos kandallója van és arról működik a padlófűtés a földszinten, és az emeleten pedig falfűtés. - mesélem tovább és tudom, hogy ez tetszeni fog Jessenek. Meg szerintem az is, hogy faház. Amit én is jobban kedvelek, mint bármely más anyagot, amiből házat lehet építeni. Ahogy elviszik a vacsoránk romjait, nézem, ahogy Jesse valamit kivesz a zsebéből és azt fogja a kezeibe. Kérdőn nézek rá, mert halvány lilám sincs, hogy mit markolászik olyan bőszen. A bókjára elmosolyodom, jól esik, amikor ilyeneket mond nekem. Hiába telt annyi év, még most is ugyanúgy tudok ránézni, mint mikor megismerkedtünk. Bármikor képes vagyok fantáziálni róla, most is elképzelem, ami az öltöny alatt lapul, a meleg finom bőrét, ami ráfeszül a testére, és ami izgalmas formákat takar, az izmos mellkasát és kockás hasát. A csípőjét és amit az közre fog, ami oly sok örömmel ajándékozott már meg eddigi életünk során. Hirtelen támadt gondolataimtól azt hiszem némi pír ült ki az arcomra, és jól eső izgatottság fut rajtam végig, ahogy belegondolok abba, nem sokára láthatom is mindazt, amiről most csak fantáziálok. - Köszönöm, - válaszolok szinte szűzies szemérmességgel a bókjára. Aztán a kezemet adom, ahogy érte nyúl és megérzem a bársony érintését a tenyeremben. A kezemre siklik a tekintetem, érdeklődve figyelem, hogy mit tett a kezembe. Persze azonnal rájövök, hogy egy ékszeres dobozt kaptam, ezer körül is felismerném a kis dobozka bársony bevonatát. Jessere pillantok. Nem kérdezem meg, hogy miért kapom, mert nem csak alkalomra kaptam már tőle, ajándékot, vagy békülő szándékkal, hanem gyakran csakúgy is meglep ezzel-azzal. Újra a dobozra vándorol a tekintetem. Ez egy gyűrűs dobozka. Hallgatom, amit mond és először nem is értem a dolgot, hiszen mostanában nem nyavalyogtam semmilyen ékszerért, amire azt lehetne mondani, hogy sokat jelent nekem. - De hát mostanában nem is... - kezdek bele, hogy nem vágytam különösebben semmilyen ékszerre, de ahogy kinyitom a dobozkát és szembe találkozom a lélegzetelállítóan szép vörös köves gyűrűvel, elhallgatok. Szuperszonikus sebességgel cikáznak a gondolatok a fejemben. Jessen öltöny van, pedig nem szokott öltöny hordani. Elhozott vacsorázni, ez persze nem ritka, de valahogy ez az alkalom kissé másnak tűnik, mint az eddigiek. Nem vitatkozott, vagy szidott meg, amiért eltévedtem, vagyis, amiért egyedül cirkáltam ma egy tök ismeretlen városban. És most azzal jön, hogy erre régen vágyom, és ekkor, ebben a pillanatban azt hiszem leesik, és olyan nagyot koppan, hogy éppen mi is történik és mit is kérdez, hogy azt hiszem a szomszéd asztalnál is hallották... Szó szerint leesik az állam és van egy olyan sanda gyanúm, hogy a szám is tátva maradt. A gyűrűről Jessere nézek teljesen elképedve és hitetlenkedve. - Ó, hogy óóóó!!! - bukik ki belőlem hirtelen, a megdöbbenés miatt. - Ez most? Ez azt jelenti? Ez komoly? - nézek nagy szemekkel pislogva életem szerelmére. Tudom nem ez a legidillibb reakció tőlem, de ennyi megdöbbenést még engedélyezek magamnak, mielőtt összekapnám magam. Akaratlanul is széles mosolyra húzódik a szám. Azt hiszem ennyire még életemben nem örültem semminek. Aztán, mint egy hibbant tyúk, bólogatni kezdek, a mosolygásból nevetés lesz, és azt hiszem a szemeim is könnybe lábadnak örömömben és meghatottságomban. - El, igen, IGEN! - ömlenek ki belőlem a szavak és a következő pillanatban, már az asztal fölött áthajolva csókolom meg a kedvesemet. Ahogy elszakadok tőle, a gyűrű az ujjamra kerül, ami tökéletesen illeszkedik. Hol a gyűrűt a kezemen, hol pedig Jesset nézem, és igen még mindig ott a mosoly az arcomon és a határtalan öröm és boldogság is. Azt hiszem én is pontosan ugyanolyan "rózsaszín gondolkodású" menyasszony leszek, vagyis azt hiszem már vagyok, mint a legtöbb üres fejű liba is. De ki a francot érdekel, ha Jesse üres fejű menyasszonya lehetek??!!
- Igen, valami olyasmi. Elvégre te is elég cserfes, közvetlen és lelkes vagy. Kitörő lelkesedéssel fogadsz, dolgokat imádod a színes holmikat. Ash is pont ilyen volt akkor mikor összeakadtam vele Bostonban. – valahol azért mozgatja a fantáziámat, hogy akár én is beharaphattam volna, ha én vagyok ott és nem az a fickó, akit emlegetett. De ez lényegtelen most már. Hátradőlök a székben, ahogy beszélgetünk, halkak vagyunk, nem kell, hogy más is hallja amiről beszélgetünk egymás között és a másik sokkal jobbak az érzékeink mint a körülöttünk lévőknek. - Elég is, nem hiszem, hogy bírnám cérnával, ha kettő lenne belőled a hisztis időszakodban. – Zsigerből válaszolok, aztán persze észbe kapok, hogy nem akarok vele összeszólalkozni vagy megbántani pont most. De már kimondtam és ezt vissza szívni már nem lehet, szóval, ha felhúzza magát majd valahogy lecsitítom. - Igen, a kék zöld átmenetes sálat, aznap vettél egy hasonló szín összeállítású ruhát. – Kivételesen erre is emlékszem, mert nem csak ruhát, de fehérneműt is vásárolt magának, és az a fűző és harisnyatartó összeállítás a többi dologgal együtt olyan volt, amitől az eszem eldobtam, és csak az ösztöneim vittek előre. Izgató a női test ruha nélkül, de mikor ilyen rafináltan van anyagba csomagolva, mint akkor és ott Rose, az igazán észbontó tud lenni. Gondolataimból, Rose hangja ránt vissza, így rá emelem a tekintetemet, mikor azt mondja, hogy hálás Ash-nak a sálért és a fülbevalóért is. - Talán igen. Ő az Őslakos falka tagja lesz hamarosan. – Mi pedig a másik falka területére költöztünk be és oda is szándékozunk csatlakozni amennyiben sikerül, bár a Béta heccelése lehet nem volt a legjobb húzás, de adta magát a helyzet. Az étel, ami elém került ízlik, én nem ástam maga annyira bele a gasztronómiába, mint Rose, ameddig jó íze van addig szívesen eszem, ha meg nincs, akkor otthagyom, kissé válogatós vagyok farkas létemre, de ha nem kényszerülök rá akkor megengedem magamnak. Hallgatom, ahogy a házról beszél és konstatálom magamban, hogy lehetséges, hogy ebben a házban majd ki tudunk egyezni az elmondottak alapján, de előbb mindenképpen látni akarom, körbe nézni, és ingatlanos nélkül is meglesni, mivel farkasként is tudni akarom, mi van ott. Rose arca lassan kipirul a bókom után és látom rajta, hogy a gondolatban valahol máshol jár, a tartása is megváltozik, és úgy helyezkedik, hogy a ruhájából egy picit kivillan a melltartója, ami fekete és vörös és csipkés, emlékszem mit vett fel, mivel a fürdőszobából kijött alsóneműben és az amit viselt már akkor beindította a fantáziámat, de nem akartam lekésni az asztalfoglalásunkat. Rose vékony, és kecses, de ott vannak domborulatai ahol kell, hogy kerekded legyen. Ráadásul rafináltan tud ruhákat választani, hogy az megborít teljesen és most is amit a ruha takar ilyen darab. A köszönömre felnézek a szemeibe, a dekoltázsából, igen, ennyi év után is ott tudom felejteni a tekintetemet. Szinte szűzies a válasza, amit megmosolygok, utána komolyra fordítok mindent és előveszem, végre a dobozkát, hogy átadjam neki, Következő szavaira csak felvonom a szemöldökömet, azt hiszem nem voltam elég egyértelmű vele, hogy ez most nem csak egy ajándék, és nem csak úgy kapja tőlem, mert éppen megláttam és úgy gondoltam örülne neki, hanem ez egészen más. De mire megfogalmazom, másképp a kérdést addigra koppan neki, és a jól ismert csodálkozó hangocskák hagyják el az ajkait. - Teljesen komoly. – Bólintok is mellé, a kérdésére, és feszülten várok, hogy akkor most igent fog nekem mondani, vagy nemet. Bár, ahogy felderül, az arca már tudom, hogy nem kérdés a válasza. Felkelek a székből és áthajolok az asztal felett, de kényelmesebb, ha felállok és mellé lépek. Magamhoz húzom és megcsókolom. Az „Igen”, pontosabban a második elég hangosra sikeredett, így többen is felénk fordultak, a végén pedig még egy kis tapsot is kaptunk.
- Hát igen, ez vagyok én. És ezek szerint nem vagyok vele egyedül... - tényleg közvetlen vagyok és könnyen barátkozom. Jessehez is így kerültem közel, ha én is olyan lennék, mint ő, akkor még ma is maximum csak ülnénk egymás mellett, mint két kuka, néha eldörmögve valamit a másiknak. Neki is csak mondtam, ami épp eszembe jutott és egy idő után ő is hajlandó volt megnyílni és közel engedni magához. A színes cuccok pedig, hát vidámak és én szeretem a vidám a dolgokat. Jesse következő megszólalása nem esik jól. Nem húzom fel magam, inkább az előttem lévő tányérra meredek, mintha bármi érdekes lenne ott. - Kösz. - szólalok meg halkan végül. Oké nem mondom, hogy nem szoktam én is hisztizni, mint bármi más, de nem gyakran teszem és nem is tart hosszú ideig. Persze Jesse sem könnyű eset, mikor másnaposan neki áll nyafogni, mint egy kiskölyök, és akkor sem épp egy leányálom, amikor unja magát és ő hisztizik. De ezt most nem vágom a fejéhez, nincs kedvem összeszólalkozni. - Igen, már rémlik. Még a ruha is megvan valahol, valamelyik elveszett bőröndben. - jegyzem elgondolkozva. Legalábbis úgy rémlik, hogy becsomagoltam és nem dobtam ki a ruhát. Bár az is lehet, hogy kihajítottam, mielőtt ide költöztünk. Nem emlékszem már pontosan, mert sok cuccomat dobtam el, ugyanis nem fér a négy bőröndbe, egy ötödiket meg már nem akartam telepakolni. Plusz így van okom megint vásárolni. Ahogy mellém lép és magához húz, felállok én is, és úgy viszonozom a csókját. Meg is ölelem, aztán az egyik kézfejemmel legyezem magam, mert nem akarom elbőgni magam, mint egy idióta. Ez sikerül is, nincs öröm bömbölés, visszatartom. Legszívesebben kiugranék a bőrömből és táncra perdülnék, mint egy eszelős, de nem teszem meg. Csak újra átölelem Jesset, aztán szélesen mosolyogva nézek közbe, amikor megtapsolnak minket. - Hát ezért húztál öltönyt... - jegyzem meg Jessenek nevetve, aztán újra csókolom. - Terveztél még valami meglepetést, vagy visszamegyünk a hotelbe? - súgom a fülébe a kérdést.
Éreztem, hogy megbántottam, azzal, hogy megjegyeztem a hisztis időszakát. De szerencsére nem firtatta a dolgot és nem rúgtuk össze a port ezen, amúgy is percekkel később már el is felejtette, és én is javában megkönnyebbültem, hogy elfogadta a gyűrűt, és igent mondott nekem. Az előbbi kis malőr után, megfordult a fejemben, hogy mérgében akár nemet is mondhat nekem, de szerencsére nem így lett. Azt, ahogy elkezdi, magát legyezgetni megmosolygom, de csak addig, még le nem nézek, és nem tekintek be a ruhája dekoltázsába, akkor már másfelé kalandoznak a gondolataim, és nagyon is szeretném tudni, hogy vajon harisnyatartó és combharisnya van-e rajta ehhez az összeállításhoz. Valahogy úgy érzem, a desszertet nem itt fogjuk elfogyasztani, ahogyan a bort és a pezsgőt sem, bár az előbbit lehet, magunkkal visszük. De a pezsgő bontás előtt én Rose-t akarom kibontani ebből a piros ruhából, az már egyszer biztos, és már a nyakára is hajolok, hogy finoman beleharapjak, mikor kapcsolok, hogy nem itt kellene ezt. Elvégre egy étteremben vagyunk. nyilvános helyen és épp most kaptunk egy kisebb tapsot, mert nyilvánvaló volt, hogy a bősz igenezés miért is volt - Igen, ezért, és amint érzed, fegyvert nem hoztam. – Súgom bele a fülébe, és finoman megcsókolom, hogy aztán lassan elhúzódjak tőle, mielőtt még látható következmények is lesznek annak, hogy örülök neki meg annak, amit a ruhája alatt láttam. - Nem, mást nem terveztem, csak a desszertet, de azt a hotelben is meg lehet rendelni, ahogy a pezsgőt is. – Válaszolom meg neki, miközben elhúzódok tőle, és megigazítom a zakómat, aztán hellyel kínálom, hogy azért a számlát itt várjuk meg. Amint ez megvolt, felkeltem az asztaltól, és a karom nyújtottam neki, hogy az etikettnek megfelelően kivezessem és visszakapjuk a kabátokat. Ez az este eddig igen csak jól sikerült. - Mivel ünnepeljünk a hotelban, pezsgő, bor vagy valami tömény? – Kérdezem meg tőle, már az étterem előtt ahol már nyugodtan beleharaphatok a nyakába, és húzhatom őt magamhoz.
Amire most készülök, na arra még nem volt példa sem az életemben, de a falkáméban sem. Öregedő fejjel úgy döntöttem, belevetem magam a társkeresésbe is, mert sosem árt egy nőstény, már ha akad. A nap folyamán azt próbáltam összeszedni, hogy mi az, amit pár percben el tudok magamról mondani? Mégis hogy a faszba sűrítsek be 320 évet ennyi időbe? Megszülettem, felnőttem, kölykeimmel költöztem, magányos apa vagyok, néha paraszt, de amúgy nem, vagy mi? Nem tudom, ebben aztán nekem nincs gyakorlatom, Colette igyekezett valami érthetőt megfogalmazni. Fogalmam sincs, ki a nőstény, böktem, és kész. Aztán megbeszéltük a találkozót, és ennyi. Most meg jövök itt kikenve, kifenve, mint valami hülye tinédzser, aki jobban izgul attól, mit fognak szólni a nem éppen helyes, bájos, anyuci kedvence típushoz? Fasza, már ott elcsesztem, hogy ebbe az egészbe belementem, érzem, de most már nincs visszaút. Úgy érkezek ebbe a nyomorult olasz étterembe, mint akit baszni visznek, szó szerint, a totyogó pingvin segédmunkás hozzám képest, ahogy megtalálom az asztalt, és amikor leülök, csak a fél cuccot borítom le onnan. Megy ez, ettől rosszabb már nem lehet, kit érdekel, hogy a fél étterem engem néz? Majd nem fognak, ha vigyorgok, ebben biztos vagyok. Még az órámra sem merek nézni, komolyan, nem hogy az ajtó felé. Mi van, ha beesik egy vén, banyatankos szatyor, aki még a protkóját is külön pohárban hozza? Akkor meg mi van? Azt persze senki nem mondta, hány percig kell elviselnem majd. Mindegy, eldöntöttem, a kölyköknek anya kell, vagy valami ilyesmi, hiába felnőttek, de ez jó fedőszöveg. Elvégre van kettő is belőlük, tisztességgel felneveltem mindkettőt kérem szépen. Csak nehogy felszínre törjön a cinikus geci énem, mert akkor a csernobili takarítónőt sem nyerem meg magamnak. Várok... pedig nem az erősségem, de várok, a jel az asztalon, kivágtam már az egyedi vázát, ami sehol máshol nem található. Virág? Hozzáérek, elhervad, mire ideérek elporlik, ilyesmit nem vállalok be, a váza legalább épségben marad, arra vigyázok. ~Bazmeg Dante, nem vagy épelméjű, vizsgáltasd ki magad. Ebbe belemenni... te állat, te... De tényleg, mi van ha valami vén trottyot kapok? Akkor hazaviszem a hátamon? Ráadásul a kölykeimen kívül senki nem tud az akciómról, ez meg a másik... és ha a nyakamon marad, mert bejön? Akkor hogy mutatom be Castornak? Hoztam pótanyucit a sok kölyök mellé, mert amúgy is ijesztően soknak találtam a számukat? Óriási... de legalább nem egy újabb poronytot szerzek, az is valami. Remélhetőleg. Mert ha igen... a bratyesz magán kívül lesz a gyönyörtől az örömtől, és maximum annyit mond. 3. Én meg azt, hogy akármit dugsz, 3. Aha, hogyne. Na mindegy, itt vagyok, leszarom, lesz ami lesz, túl fogom élni.
*Az unalom az, mely a technika elé ültet. Nem rossz ez, csak épp nézőpont kérdése a dolog. De annyi felé hirdetik, hogy társkereső mintha bármi realitás volna a dologban. Élet ez vagy csak annak egy puhány álcája? Így ismerkedik az, ki nem mer szembe nézni a valósággal? Talán csúnya mégis valahol jó dumájú alakok leleddzenek a technika mögött? Ki tudja... én bizonyára nem. De itt volt az ideje, hogy kiderítsem mit is istenítenek a mai fiatalok, mi az, miből bekötik a fejüket. Georgénak egy szót se szóltam, de a tárgyalások előtt rám is rám fér egy kis szórakozás nem, de? Dehogynem... merne bárki mást mondani. Jamie ma nem volt velem, dolgozni ment... de majd lesz ez még így se. Pláne ha Kevin nem tér hamarosan köreinkbe. Magamhoz mérten öltözködtem. Ámbár ki az, ki szót emelne hosszú ruhám ellen, mely szép ívét mutatja dekoltázsomnak? Halkan koppanó magas sarkúmnak mely röpke magasságomon máris hat centit dob? Ahogy haladok érzem a tekinteteket, de a pincért csak egy hanyag mozdulattal intem el. Várok valakit vagyis, várnak rám. Mert hát késtem... mi mást is várna Tőlem bárki? Elegáns késésnek be fér a negyedóra nem-de? Nő vagyok vagy mi... ajkaim kiemelve halvány szájfénnyel, szemeim némi erősebb feketével, hogy a maga kékje ragyogjon ahogy körbe tekint. A vázát látom... ajkaim mégis mosolyra görbülnek. Farkas vagyok... ámbár pajzsom a helyén, sosem mozogok anélkül ha csak nem maga a Teremtőm hív magához. Lépteim és mozgásom is könnyed, ahogy az asztalnál állapodik meg. S ha a hím nem fordul hátra, kezeim finoman simítanak annak a vállára.* - Váza... ámbár a virág az üzletbe maradt. Mégis mi visz rá egy ilyen férfit, hogy társát máshol keresse? * Lágy kérdés, mely után egy könnyed kacagás az, mely elhagyja az ajkaim. Ahogy - márha eddig sikerült - megkerülöm a férfit és vele szemben foglalok helyet. Feszélyeznie kéne a helyzetnek, ámbár tekintetem mégis csupán kíváncsiságról árulkodik, miközben az étlap is megérkezik és kissé lentebb tartva tanulmányozom. Nem rendelek... érdek a másik reakciója, hogy ebből mégis mi lesz. Hisz egy ilyen apróságból is sok mindent lelehet szűrni... Várok? Igen. Ámbár olyan mintha csak dönteni nem tudnék a felsorolt finomságok között. Valakinek finom... szó se róla, hisz még csődbe nem ment a hely. Vén trotty... a korom megfelel ennek, ki ezt nem árultam el. Vonásaim azonban nem erről árulkodnak. Tökéletesebb? Maximum ha rajzolnak és ezt a ruhám ki is emeli... de mit ér mások pillantása, nem hozzájuk jöttem. Ám bemutatkozni... még neki sem tettem. Idővel... nem kell kapkodni, hosszú a nap ahogy az éj is, melyet egy újabb nap követ.*
Türelem rózsát terem... igen, akkor már tele lenne az asztal virágokkal, vagyis a váza sem ácsorogna üresen az asztalon. No de mi a gond a vázámmal? Egyedi darab, nem is mai, ilyet nem igazán látni manapság sehol, tehát könnyen megkülönböztethető mindentől, és biztos, hogy nem keveredik el az, akire várok. Már ha egyáltalán ideér, mert azt máris sikerül megállapítanom róla, hogy az indítása az tipikus nőstényre vall. Pontosság mint olyan nem létezik, mert első teszt, mennyire türelmes a hím... aha, arról vagyok híres. Viszont ha már belementem ebbe a baromságba, akkor most már kivárom a végét, bár még adva van a lehetőség, hogy tiplit vegyek kifelé, mondván ezt nem nekem találták ki. Bár még mindig kényelmesebb volt így, technikai úton, mint rohangálni bármelyik nőstény után, hogy hátha beadja a derekát. Arra nekem nincs időm, azt meghagyom a kölyköknek. Egyelőre még várok, de az időm véges, nagyon remélem, hogy a nőstény azért késik ennyit, mert felejthetetlen látványt akar elérni, mert ha nem, esküszöm belőle fogok vacsorázni. Már épp ott tartok, hogy fogom a vázát és lécelek, amikor valaki végigsimít a vállamon. Ügyes húzás... nem az ajtó felől jön, akkor tuti hátsó bejáratot választott, hm... ez már önmagában is figyelemre méltó dolog. -Ott, bevallom hősiesen, de azt hiszem jó döntés volt, mert elhervadt volna, mire ideér. Az időhiány? Felállok, és a másik székhez kísérem a hölgyet. Oké. Nem sikerült meghazudtolnom magam, kapásból sikerül egy cinikus megszólalással indítanom. Óriási... de legalább nem mondhatja azt, megjátszom magam. Azt kapja, amit lát, ha kell, akkor kell, ha nem, akkor nem, ennyire egyszerű. Kinőttem én már a játszadozásból, a nőstény tudja mit akar, én is tudom mit akarok, hamar le lehet rendezni a dolgot. Ami megnyugtat, szemrevaló teremtés, persze ez csak a külcsín, semmit nem jelent, hacsak annyit nem, hogy nem rossz a csomagolás. -Mit inna szívesen? A vázát önnek szántam, ha elfogadja, bár nem csomagoltam be, az igaz, hogy tudja, melyik asztalnál várom, továbbá nem vagyok a díszítés nagymestere. Feladom... nem megy ez nekem, hagyjuk a francba. Nem szoktam udvarolni, nem is tettem szinte soha, akkor meg? Az még rendben van, hogy természetes, én állom a költségeket, na de a többi? Van sejtelmem róla, azért nem vagyok óriási paraszt, de mégis mit kellene tennem? Hozzávágni a vázát, hogy figyelj, ritka darab, nem mai csirke, és úgy gondoltam, talán tetszeni fog neked? Na jó hagyjuk a rizsát, én ehhez már öreg vagyok, ha túlélem az estét, már jó vagyok. A bemutatkozást még hagyom, inkább most menjen el, ha nem jövök be neki, mint később.
*Az udvariasság némiképp meglep. A tapasztalataim nem épp ezt mutatják ebben a poros kis városban legalábbis ha a mai generációt veszem alapul. Szavai azonban csak egy halvány mosolyt csalnak kacagásom helyére. Azonban lássuk be, ebben egy leheletnyi bocsánat kérés sincs, ami a célzását illeti. Késtem. Na és akkor most mi van? Azért van, hogy várjon... még mindig jobb mint fordítva. * - A virág érzékeny lény... azonban kevésbé sem adja fel negyedóra alatt a küzdelmet. S bizonyára ha virággal érkezik, a személyzet megoldotta volna ezt az apró problémát. * Talán csak az én köreimben. De még a Hotelben is azaz első, ha virággal érkezik valaki, hogy vázába és vízbe teszik a növényt, míg vár a másik. A cinikus válaszra ostobaság lett volna felkapni a vizet, azonban ettől higgadtabb vagyok. Mosolyom sem hervad egyenlőre, na nem azért mert annyira megakarom nyerni magamnak a férfit. Még nem... egyenlőre semmi nincs benne. De lássuk be, csak most érkeztem, korai volna keresztet vetni a hímre. Ám a hasonlat nem véletlen. Vagy megérti, vagy sem... ezt már én nem tudhatom és nem is rajtam múlik a dolog.* - Ugyan már... az idő relatív Mr. Drill. Arra van időnk amire szakítunk. De mégis mi foglalja le az idejét? * Kérdeztem rá, miközben kék íriszeim az arca vonásait fürkészték. Árulkodó jelet keresve a hazugságra, megnézve magamnak. Nem volt rossz... sőt, így csak még érthetetlenebb lett a dolog számomra. Szavaira oldalra biccentettem a fejem és végig futattam a tekintetem a darabon. Nem kellett ide Damian, hogy megmondjam nem tegnap jött le a futó szalagról. * - A díszítés mindössze csak külsőség, ha nincs tartalma, hiába a szép burok. De igen hmm... nagylelkű és egyedi ajándék. Köszönöm szépen és egy pohár bort kérnék. * Fűztem össze a szavaim, egyúttal a kérdését is megválaszolva. Nah de még mielőtt kinyithatta volna a száját tettem meg ismét én. Na nem azért mert leküzdhetetlen késztetést éreztem arra, hogy beszéljek.* - Maga wishkys? * Kérdeztem rá, aztán vagy bele trafálok vagy nem. Veszteni semmit nem vesztek, mindössze csak a külsőségek alapján levont következtetést. Mondjuk bizonyára meglepne, ha rendelne magának egy pohár martinit. Ha a rendelés elhangzott és ismét kettesben maradtunk, kecsesen fontam keresztbe a lábaim az asztal alatt, hogy ruhám finom hasítéka megnyílt kissé láttatva a combom. Nem vehette észre a másik, nem is neki szólt. Mindössze, így volt kényelmes, ahogy kényelmesen hátra dőltem.* - Ha nincs ideje, kimondott céllal keres magának hmm... társat. De mégis... egy két randi alkalmával honnan tudná, hogy a másik érdemes arra, hogy ellássa eme feladatokat? * Íriszeim csak egy pillanatra szakadtak el a másikétól - ha csak Ő nem nézett más merre - mikor újabb vendégek érkeztek. Nem mondom, szép cica volt még női szemmel is... de hogy a kövérkés hapsinak a fizetése a plázákban marad, az is tuti. Már a hangja is irritált... pedig aztán én magam is szerettem vásárolni. Sőőőt... *
-Az lehet, de higgye el, én nem illek össze egy virággal. Nem ért volna ide épségben. Én egy szál virággal... ez már önmagában is röhejesen hangzik, és lehet, ez valakinél elvárás, na de ha véletlenül azzal a kezemmel nyitok ajtót, amiben a gaz van, hát máris kettőt csinálok belőle. Sajnálom, nem vagyok az a romantikus lélek, amit tőlem várt.Egyébként is, ha tartanék otthon, elfelejteném megöntözni őket, tehát mellettem kipusztul minden, ha más nem figyel oda rá. Ami furcsa, hogy még nem pattant fel, és nem hagyott faképnél, pedig vártam, és tessék. Érdekes nőstény, szó se róla. -Ez nagyon szépen hangzik így, Jaenette, de ezt az találta ki, aki eleve nem tudott mit kezdeni magával. Ha igaz lenne az állítás, akkor nekem nem kellene 24 óra helyett minimálisan 26, hogy a teendőim végére érjek. Az üzletem. Arra van időm, amire szakítok... hát hogyne. Sok esetben azért bízok bizonyos dolgokat Colette-re, mert nincs időm rá, és márpedig profi szervezést igényel. Sajnálom, annak idején lehet, én is ezt mondtam volna, de az bizony jó 200 évvel ezelőtt volt. Ma már tudom, hogy egy nap nem elég semmire sem. Persze ha nem folytatnék fekete kereskedelmet is, akkor lehet, még mindig igaz lenne a mondás, na de a műtárgyakat nem lehet elrohanni. A többi pedig tényleg magánügy. -Ritka egy hölgy szájából ezt hallani, de valóban így van. Igazán nincs mit. Rám bízza, vagy ön választaná ki? Még jó, hogy nem nőstényt mondtam, akkor aztán tényleg egy hímsoviniszta állatnak nézne, na de ha azt szoktam meg valahol? Szerencse, hogy az üzleti életben azért magamra szedtem emberi megnyilvánulást is. A bor választásának jogát felajánlom neki, ha esetleg élne vele, de ha nem, akkor magam rendelem meg. Ugyan nem vagyok borszakértő, de valamit konyítok hozzá, de mielőtt levegőt vehetnék, már kérdez. -Azt nem mondom, hogy ha azzal koccintunk nem iszom meg, de nem igazán... nem raboltam bankot. Ilyesmivel nem élek. Tudom, hogy nem erre gondolt, de magas labdát adott, sajnálom. Az a kölyök rafkós volt, azt mindenhol olvasni lehetett, és mégis mire asszociáltam volna? Nem vagyok rabló, ha meg szükség törvényt bont, akkor sem iszom előtte, de arról nem tudok, hogy bármikor is meg akartam volna környékezni egy pénzintézményt. Ha a nőstény rám bízza a rendelést, akkor ritka egy vörösbort kérek, nem éppen fiatalt, mert annak nincs meg a zamata. RR 4 Grape Blend... erről tudom, hogy jó, ínyenceknek meg pláne. Egyszer volt szerencsém megkóstolni, azóta sem találtam olyan bort, de azt csak remélem, hogy neki is ízleni fog. Ha nem... akkor megöntözzük vele valamelyik növényt. Nem kerüli el a figyelmemet a helyezkedése, még ha nem is nekem szólt, de azért nem figyelem paraszt módon, éppen csak odapillantok. -Mondhatom így is. Meguntam a magányt, van ez így. Hogy mi szűrődik le egy-két randevú alkalmával? Az tisztázódik, hogy érdemes egyáltalán folytatni, vagy sem? Milyen feladatokra gondol Jaenette? Feleség, háztatásbeli? Ugyan, nem élek mesevilágban. Egy nőt keresek, akivel jól érzem magam, ennyi. Most mit mondjak? Hogy 25 felett nem csak a kasztnit nézem és a futóművet, hanem a gyújtást is? Nem vagyok én pedofil, hogy babusgassak bárkit is. Mit nyújtsuk, mint a rétestésztát? Ha nem oké az ágyban, akkor váltás van, ennyi. Lehet, kölyköknél ez még fordítva van, de azt hiszem felnőttek között már nem igazán, és állíthatja bármelyik nő, nem arra kíváncsi rögtön, hogy abban a korban mit nyújt a fickó... az hazudik. De hogy ez milyen szar szöveg volt tőlem... apukám, 320 éves fejjel meguntam a magányt. Mégis ki hinné el rólam? Persze azt még nem tudja, van két kölyköm, és valahol tisztességes családapa vagyok, bár kicsit más értelemben, de sebaj. Ott még nem tartunk, de azt se tudhatom, ő hány porontyot dédelget a keblein. Azért szemmel tartom az érkezőket, de itt sem időzik el a tekintetem túlzottan hosszú ideig, elvégre azt tanította anno a bratyesz is, hogy ezt nem kéne. Azóta is tudom. A memóriám még nem kopott meg.
*A férfi szavaira elmosolyodtam, de ez amolyan tessék lássék mosoly volt még ha ragyogott is. Hát most na, ha én mosolygok az ragyog. Na nem mintha nem volna sűrű szokásom, de bizonyára nem csak ez létezik. Unalmas is lenne az élet, ha nem volna benne semmi más. * - A gyengédség olykor kifizetődő. Vagy nem így gondolja? * Persze, naná, hogy a virágnál maradtam. Részben legalábbis. Hisz ha óvatosan bánik vele, akkor egyben marad, ha nem hát az már más kérdés. De egy nő... pff... az embernők törékenyebbek mint egy rózsaszál. S mivel nem tudja, hogy mi fán terem a dió, így azt sem, hogy jómagam nem török olyan hamar.* - Család? Barátok? Vagy valaki, aki levehetné a bokros teendők felét a válláról? Vagy alkalmazottak esetleg... *Tapasztalat, hogy egy megbízható ember és könnyebb az élet. Ha nem így volna, nem jutna időm vásárolni. Szóval kimondottan hasznos dolog, néha kifizetni egy alkalmazottat, mintsem magunkra vállalni mindent. Csak be gyöpösödnek az emberek.* - Vagy milyen üzletet vezet, hogy csak is maga tarthatja kézben? * Mert a bizalom hiánya viszont azt is elintézi, hogy bizony egy-két dolgot magunk intézzünk. De nem egész álló nap, bár ha olyannal foglalkozik, úgy sem fogja az orromra kötni, de hát én csak egy nő vagyok aki érdeklődik. No meg nem ártana szóra bírni a másikat, hogy talán kitudjam feszíteni az ágyamra később és ne legyen olyan unalmas.* - Nos Dirill... ritka, mert sokan olyan tökéletesnek hiszik magukat és a fejük be száll, hogy tekintetek vizslatják Őket. * Naná... mindenki tökéletesnek hiszi magát, közben meg csak én vagyok az. De higgyék csak nyugodtan, engem nem zavar majd csak rádöbbenek egyszer. A kérdésre azonban elmosolyodtam.* - Öné a terep... * Billentettem oldalra a fejem és következő szavait hallva kissé felvontam a szemöldököm de elmosolyodtam aztán.* - Egy pénzszállító sem rossz választás... * Nem, azt nem mondanám, hogy értettem a "poént" azonban, ha már bank és rablás, akkor ez sem volna messze. Viszont pénzszállító egy ember is lehet. Ott van például Kevin... rá tökéletesen illene ez a "jelző". Csak tolná márt Fairbanksbe a hátsóját addig, míg nem magam rugdosom el idáig. A választásra nem reagáltam, nem ismertem a bort. Szóval majd kiderül, ha megérkezik. Viszont a válaszára annál jobban figyeltem és a vége... ugyan kicsi fiú... mindent lehet, csak akarni.* - Nem rejti véka alá a szándékait... ez mindenképp dicséretes. De ne felejtse el, hogy akivel... hmm... jól érzi magát, azzal előbb vagy utóbb de belsőséges kapcsolat alakul ki, ami már nem erről szól, mindössze innen indul. De mindegy is, ez olyan, amit senki nem tudhat előre. *Legyintettem hanyagul és pár pillanatnyi méregetés után ha sikerült elkapnom a tekintetét, akkor azt igyekeztem ott is tartani. Na nem vacilláltam nem erről van szó, mindössze...* - Mégis mi szórakoztatja Önt? * Hisz ez a lényeg. Persze kérdezhettem volna máshogy is, de na... nyilvános helyen vagyunk és épp szép szavakkal bánunk, azonban ha a tekintetem látja, bizonyára megérti a kérdés lényegét is. Ha már erre keres és erre akar valakit, akkor lássuk be, nem mindegy, hogy milyen a vérmérséklete és, hogy az megfelelő irányba áramlik-e. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ezen egyrészt fennakadjak, másrészt ne értsem meg és harmadrészt pedig lutrizni is.*
-Az szituáció függő, Jaenette. Gyengédség... ki mit nevez annak. Virág, nálam... persze, meg rögtön virágkötészetet nyitok, de a kezembe ne adjanak egy gazt se, mert annak vége. Van, amire nem tudok figyelni és nem is akarok. A műtárgyak mások, de erről nem beszélek, mert minek? A nőstények pedig... a fele csak hajtogatja, gyengéd hímet akar maga mellé, de ha meg azt kapná, akkor azért siránkozik. Hát nem. Én azt mondom, senki ne akarjon megváltoztatni, cserébe én sem akarom, hogy más legyen. Kár, hogy még egy nőstényt se láttam, aki tartotta volna magát ahhoz, amit az elején kijelentett... egy sincs... a legtöbbje mind azt akarja elérni, hogy a hím behódoljon neki. Az az, amit tőlem ne várjon senki. -Azok a gyerekeim, bennük megbízom. Másban nem, azaz a kölykeim tudnak mindent az üzleteimről, főleg Colette, hiszen ő szervezi a felét. Nem így lenne, akkor a gépeimmel sem tudnék foglalkozni, meg egyéb, fontos dolgaimmal sem, ezt pedig nem tehetem meg. Munkamegosztás van, és jól működik, eddig nem volt probléma, pedig nem 10 éve boldogítjuk egymást. -Műtárgyakkal, műkincsekkel foglalkozom. Gondolom, így már érti, miért is nem adom csak ki úgy a kezemből az egészet. Itt ugyan még nem nyitottam üzletet, bár kölykeim beszámoltak egy-két lehetséges és esélyes helyiségről, de előbb ki akarom ismerni a várost, fejetlenül nem nyitok semmit. Sőt, ha úgy alakul, akkor sehogyan sem. Egyelőre. -Azok a sötét, IQ mínusz nők, már elnézést. A tipikusan felturbózott külső, ami olyan üres, hogy az már fájdalmas. Na ezektől a nőktől mentsen meg mindenki, ha lehet. Egy alaklomra termettek, nem többre, inkább a sajtreszelővel rejszolok, az is hasonló élmény lehet, mint velük beszélgetni. Kihagyom, nem vagyok mazochista, kösz, de nem. Kis szajhák, akik kéretik magukat, de mindent kipakolnak, aztán meg srnak, ha valaki elveszi, amit felkínáltak. Vacsora sanszos az összes, ha desszertre vágyom. Bólintok a bort megrendelem, ha enyém a terep, akkor élek a lehetőséggel, de nem mondhatja paraszt voltam, az is több mint a semmi. Pénzszállító, aha, szép megfogalmazás. -Persze, azoknak, akik erre hajtanak, de csak a marhák mennek bele abba, hogy maguk mellett tudjanak egy nőt csak azért, mert fizetni tudják a hóbortjaikat. Hogy is mondják? Az igazi vesztesek. Ahogy a mai nőstényeket nézem, hát felborult itt minden, és a hímek többsége vevő erre, igazán gáz. Azaz a probléma ott kezdődik, hogy maga a társadalom a barom, hogy engedte idáig fajulni az egészet. Elkorcsosult emberek, tényleg csak vacsorának jók... leszámítva azt a párat, akik megérdemlik, hogy kapjanak egy második esélyt, új életformában. -Nem szokásom, de az biztos, ha az elején nem klappol valami, minek erőltetni? Viszont azt mondom, Jaenette, hagyjuk ezt a kimért viselkedést, egyikünknek sem áll jól. Ha nem sértelek meg vele, hát én marhára beleuntam. Nem vagyok sznob, nem vagyok jó kisfiú, sem álszent, de ha most úgy döntesz, elmész, megértem, nem fogok bőgni, de ez... mint valami úri találkozó, na nem, az nem az enyém. Mi a fészkes fenének játsszam meg magam, amikor nem üzletről van szó jelenleg, hanem elméletileg társkeresésben vagyok. Bensőséges kapcsolat... aha, ahhoz hosszú időnek kell eltelnie, maradjunk ennyiben. Társkeresés... hát ezt sem nekem találták ki, talán nem véletlen, hogy még mindig csak futó kapcsolataim vannak, és nem nyújtom el, mint a rétestésztát. Borítottam, hja, tényleg beleuntam ebbe az úri ficsúr szerepbe, magamon is röhögnék, ha kívülről nézném. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy szórakozzak, vagy úgy akarja vadászni, hogy előadom a nagyvilági figurát. Kellek magamért, akkor kellek, ha nem, akkor nem, ennyire egyszerű a képlet.
- Ott a pont. * Adtam meg magam, hisz valóban csak nézőpont kérdése, van ami valaki szemében még gyengédség másokéban meg már kínzás, no meg fordítva is. Ezt nem lehet tudni előre, menet közben derül ki a dolog. De persze, ahhoz el kell indulni. * - Ó, hány gyermeke van és milyen idősek? * Kérdeztem kedves érdeklődéssel a hangomban, miközben tekintetem az egyik pincér felé villant. Ez pont nem az, amikor kedvem van a türelmem gyakorolni. * - Nekem kettő, ami azt illeti. * Osztottam meg a másikkal, bár nem kérdezte. De hátha ad egy löketet, hogy ne csak kedves selyemköntösbe bújtatott szavakkal térjen ki a válasz elől. Legalábbis erre számítottam, aztán kitudja. Mondjuk a kölykeim már nagyok, legalábbis Jamie. Kevin még kicsi... de attól függetlenül megéri a pénzét. * - Így már igen... * Bólintottam a szavaira, de ezúttal nem osztottam meg azt, hogy én mivel foglalkozom. Kissé érdekesen venné ki magát a dolog, ahogy az is, ha azt mondom, hogy semmivel. De az igazság az, hogy még magam sem tudom. De azt igen, hogy találnom kéne valamit. De egyenlőre csúszik a tárgyalás azzal a fickóval. Mondjuk ha mindenben ilyen gyors Northlake akkor azt hiszem a kedvese igazán jól jár. Évekig élvezhet egyetlen menetet, én meg megőszülök mire a tárgyalások végére jutunk pláne, ha azt veszem figyelembe, hogy még el sem kezdtük. Viszont a következő szavai megnevetettnek és vidáman forgatom meg a szemeim.* - Többségének mégis ez jön be... nem kell idomítani, nincs benne kihívás. Maga hogy áll a kihívásokkal? * Persze ezt már kicsit sem a nőkkel kötöttem össze, érdeklődésem általános. Nem csak egy dologra lebontva. Elvégre az miért érdekelne, hogy hogyan áll más nőkhöz. Ha ennek a vakrandinak valami is kisül a végére akkor... nos az majd akkor kiderül. De nyilván nem ez fog foglalkoztatni. * - Hmm... ezzel nem feltétlen értek egyet. Egy nőnek megvannak a hóbortjai, de valamilyen ellenszolgáltatást biztos nyújt ahhoz, hogy ezt a hímek elviseljék. * Oké, hibáztam... hímnek neveztem a férfiakat, de gondolatban legyintettem és folytattam mintha misem történt volna. Nem volt lényeges, a másiknak van orra és attól mert nem vágtuk egymás arcába, egy tipikus Twillight-os stílussal, hogy; "Tudom mi vagy." Attól még tudtuk. Legfeljebb arról ad tanúbizonyosságot, hogy olykor csípőből válaszolok és nem válogatom meg a szavaim, hisz nincs miért.* - Egy valamire való, nem tűri meg csak úgy minden nélkül. De akár így, akár úgy valamit le kell tenni az asztalra mind a két félnek. * Akár tapasztalat is lehetne, hisz az is. De lássuk be, mára már eljutottam oda, hogy van elegendő és ha nem volna, akkor is ott van a Teremtőm és Kevin. De persze a pénzből sosem elég, azonban nem is tesz boldoggá egy-egy embert. Engem sem, bár tény, akkor sem volna jobb ha nem lenne. Viszont a bor közben megérkezik és egy biccentéssel köszönöm meg a pincérnek, hogy nem kellett órákat várni rá. De egyenlőre csak az asztalon hagytam és finom ujjaim alatt forgattam a talpát, ahogy a férfi beszélt. Lassacskán a mosolyból vigyor lett és vonásaim kissé könnyedebbek mire a másik végez. Az asztal fölött kissé előre dőlök, ahogy a kezeim magam elé fektettem. * - Ugyan Dirill... de ki kell ábrándítanom. Én ezt nem teljesen oszthatom. Ez ugyan úgy az én világom, mint részeiben a másik. Ami könnyedebb, szókimondóbb és leginkább kötetlenebb. De ha ez nem Te vagy... akkor talán kezdjük azzal, ami evidens. Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem a saját nevünk. Sharon Karen Walton. * Nyújtottam felé a kezem, s bizony őszinte voltam, hisz ezt a nevet viseltem. Persze, volt korábban több is de jelenleg ez volt az, amit használtam. S HA elfogadta a kezem, akkor kissé megeresztettem a pajzsom, mely mögül némi jó kedv szivárgott ki és a korom is belőhette nagy vonalakban, de lényegében szűkebben, mintha a nullát és az ötszáz közt kéne. Senki ne mondja, hogy nincs meg a szándék és csak a hecc kedvéért vagyok itt.* - S bár valamilyen szinten ilyen vagyok, de közel sem jó kislány. Szóval ha gondolod mehetünk innen más merre. Tippem nincs, mivel nem osztottad meg, hogy mi az ami... szórakoztat. Így nem tudom, hogy akad-e valami... közös ami miatt érdemes lenne. * Kék íriszeim továbbra is a másik tekintetét kémlelték. De hát nem muszáj nekünk egy étteremben ülni és szépen eszegetni, alap kérdéseket feltéve a másiknak. Viszont még így sem biztos, hogy a másik marad. Tekintve, hogy bizony ez is hozzám tartozott, s bár nehezen engedtem el magam - mert hát erre neveltek - de nem azt jelenti, hogy nem tudom megtenni. De a részemről döntöttem. Ha már elkezdtem végig csinálom. Hátha lejjebb ad a merevségem és végre képes leszek élvezni valamit ebben a városban. Végre úgy, hogy nem lohol George a nyakamba és figyeli minden lépésem. Szóval lényegében... mehetünk sárban is fürdeni, egyszer mindent ki kell próbálni, beteg meg nem lehetek. De a korábbi kérdésem kétértelmű volt, s mivel az a lényeg, nyilván az érdekelt és az sem lett volna ellenemre.*
Bólintok, bizony ez így van. Valakinek már az is erőszak, ha megbökö, valakinek az sem, ha felnyársalom. A virágokat meg hagyjuk, nem vagyunk egymással kompatibilisek, van ilyen. Ha pedig már tegeződésbe váltottunk, hát nem fogok visszatérni a magázáshoz, ha nem gond. Abból elég volt. Persze ha ez sérti, akkor maximum faképnél hagy, akkor sem fogok 100 darabos papírzsebkendő után kutatni. -Kettő, és felnőttek. Két kölyköm van, imádom őket, egyik sem kispályás a maga területén, joggal lehetek rájuk büszke, és az is vagyok. Lehet, nem vagyok a világ legjobb faterja, de azért minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kikupáljam őket. Remélhetőleg sikerült. Amikor a nőstény azt említi, két kölyke van neki is, elvigyorodok. Lehet, ezt nem kellett volna, nem emeli az amúgy sem éppen jóképűnek nevezett pofázmányomat. -Neked is? Fiatalok, vagy esetleg ők is felnőttek már? Bátran kérdezek rá, tudjuk, micsoda a másik, minek adjam az ártatlant? Lehet, neki is hasonló korúak a kölykei, mint az enyémek, sosem lehet tudni. Az egyetlen amiben biztos vagyok, nem kell melléjük bébiszitter, innentől kedzve pedig nem próbálom behatárolni, majd elmondja, ha akarja. Tartom a szemkontaktust, nem vagyok akkora paraszt, hogy a melleit bámuljam, pedig azért lenne mit, de elméletben nem egyéjszakás kalandot keresnék, ha lehet. -Nos, ezért nem érek én rá arra, hogy szórakozóhelyekre rohangáljak nő... után. Elfoglalt vagyok, így van, nekem tényleg nem elég a nap 24 órája sem sok esetben. Persze ha csak a műkincsekkel foglalkoznék, lehet, más lenne a helyzet, de ez nem így van, és eszem ágában sincs felfedni a nőstény előtt. [color=silver]-Csak a veszteseknek, akik azt hiszik, hogy övék a világ. A kihívásokat szeretem, mindig is szerettem, mondjuk úgy, nem kedvelem a túl egyszerű eseteket. Szó sincs arról, hogy bárkit is be akarnék törni, de ha minden kiszámítható, akkor az unalmas, azt pedig nem kedvelem. Egy biztos, én nem az ágyban párnák közt fogok kinyiffanni, és nem is erről álmodozom, az azért még tőlem is erős lenne. -Aha. Szerinted pedig az teljesen normális, hogy az az ellenszolgáltatás mindent kivált? Én azt mondom nem. Nézd csak meg azt a szőke cicababát. Üres fej, felturbózott, pumpált, botox külső. Ezt egy normális hím nem viseli el sokáig, csak ideig-óráig. Tudod mit? Egy ilyen ne legyen mellettem azért, mert esetleg lóvém van, menjen oda, ahol létezik olyan idióta, akinek ez megfelel. Most nem arról beszélek, ha egy nő esetleg edzőterembe jár, vagy valami, hanem a felesleges hülyeségekről, ami csak azért kell, hogy mutogathassa a sznob barátnőknek. Ez az a típus, akiből én nem kérek, és nem azért, mert egy smucig állat vagyok, hanem azért, mert abban nincs semmi szórakoztató. Fejős tehnéek meg a réten legelnek, lehet oda menni, akkor már inkább a magány. Viszont a nőstény kijelentése meglep, bólintok is rá. Azt ne mondja, hogy ezzel a felfogással ő sem ért egyet... akkor tényleg kiülne a D betű a pofámra. Hol van a csapda? -Pontosan, de ebből van kevesebb. Ahogy látom, hát cseszhetem a többségét, mert sajnos a legtöbb nőstény csak a pénzre hajt, semmi más nem érdekli. Na de én meg nem vagyok olyan barom, hogy felüljek mindegyiknek csak azért, mert Rorxy korszakalkotó ötlete szerint nekem illene most már azért csajoznom is. Komolyabban. Pont ő beszél, aki ugyancsak egyéjszakásokkal mulatja az időt. Röhögnöm kell. Nem festene hülyén, kézen fognám, hogy akkor nyissa ki a szemét, és lásson is, ne csak azért használja, mert azt tanították neki, nézni kell. -Nézd, nekem bőven elég, ha a tárgyalásaimon viselkedek úgy, ahogy elvárják egy üzletembertől, ezen felül, kösz, de nem. Dante LaRusso. A francnak van kedve itt szerepet játszani, amikor nem olyan nőstényt keresnék, aki azért fogad el, amit éppen lát. A fenét. Bemutatkozom, miért ne tenném? Ha kellenek más papírok, majd lesznek, az nem probléma. Viszonzom a kézfogást, és amikor érzem, tényleg nem szórakozni akar csak, és lejjebb engedi a pajzsát, megteszem én is. -Bármerre indulhatunk, és minden szórakoztat, amihez nem kell ez a sznob szerep. Mi feszélyez ennyire? Érzem a tartást, azt a kis merevséget ami benne van, és ha nem tart azonnal bunkónak, mert erre rá merek kérdezni, akkor rendezem a számlát, és mehetünk is.
* A válaszára elmosolyodtam, vagy az eddig is ott volt? De nem tudnám megmondani, hogy csak udvariasság vagy épp természetes. Mosolygok, mert az jó. Elméletileg és gyakorlatilag is szoktam, csak általában mások kárán. De ez már részletkérdés csupán. A visszakérdésen egy pillanatig elgondolkodtam. Na nem azért mert nem tudom, hogy hány évesek hanem szimplán azért, mert ügye a fiatal relatív fogalom. De azt hiszem, hogy... * - Nézőpont kérdése, de az egyik már igen. A másik még fiatal. * Nyilván a négy éves farkasnál nem gondolkoztam, hogy melyikbe tartozik de Jamie már ha úgy vesszük hetven környékén nem nevezhető annak. Legalábbis felnőtt mint farkas és mind ember is. Szóval már csak kupálódni tud, ami azért remélem, hogy az én értelmemben történik meg. A másik elfoglaltságát nem firtattam tovább, ahogy az egyszerű eseteket is elkönyveltem, mármint azt, hogy nem kedveli a hím. Nah de rám mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy egyszerű eset vagyok. Bár néző pont kérdése a dolog és lássuk be, nem is tudja a másik, szóval lényegtelen is, hogy én saját magam véleménye szerint hova tartozom. Viszont a következő téma már annál jobban kedvemre való volt és megis néztem a csinibabát, legalábbis nagyon szeretett volna az lenni.* - Ez tény. De nézd meg mellette a férfinek nevezett egyedet is. Alacsony, köpcös, zsíros haj. A stílusa már inkább förtelem, ahogy az öltönye is amiben egyébként a márka ér valamit mely alá egy fehér zoknit vett fel. A zakóján is átüt az izzadsága és szép foltot hagy, mely egyértelművé teszi, hogy két lépés után már fullad. Egy valamire való nő nem bírna egy ilyen mellett megmaradni, mondjuk... bár azt sem értem, hogy ezt hogyan lehet elviselni akár csak a pénzért is. Igénytelen és visszataszító. Így valószínűleg neki sem azért kell a nő mert épp szereti. Kölcsönösen kihasználják egymást. A nő a bankszámláját, a férfi meg azt, hogy néha meghúzhat valakit és van kit mutogatni. De persze ez csak a látszat alapján való megítélés. Lehet, hogy ők az év szerelmes párja. * Húztam el a számat, miközben megvontam kecses vállaim. Arcom elárulta, hogy ebben körülbelül annyira hiszek, mint a fogtündérben. Mondjuk ez nem csak a párocskára vonatkozott, hanem maga a szerelemre is. Körülbelül egy kapta fa volt a kettő. A szerelem mint olyan nem létezik, csak túl sokan túl sok mindent magyaráznak bele valamibe és túl sok jelentőséget tulajdonítanak neki. Persze, én is hittem már azt, hogy szerelmes vagyok de hát istenem... fiatal voltam és oktondi. Hittem még a mesékben, de a gond az, hogy a valóság sokkal szórakoztatóbb még ha kiábrándítóbb is. S bár eddig más néven, más köntösbe volt bújtatva a beszélgetés, de ettől függetlenül még az én véleményem volt. Így a bemutatkozás és hagyjuk az etikettet a fenébe rész csak formaság volt, legalábbis a részemről, hisz mint mondtam is a másiknak, ez a világom. De persze nem az egyetlen.* - Örvendek Dante... * S most már kissé valóban jobb kedvem van, de azért még megvártam, hogy mégis mit szól a szavaimra. Tekintve, hogy akár meg is fordulhat és itt hagyhat, ahogy eddig is fent állt a lehetőség mind a két oldalról. Viszont nem fordult sarkon és még kérdezett is, szóval ezt vehetem annak, hogy bizony tovább megyünk. A kérdésre az ajkamba harapok egy pillanatra míg visszaülök a helyemre. * - Mondtam Dante, hogy ez bennem van. Így nőttem fel - intettem körbe az éttermen -, nehezen tudom magam elengedni és nagyon ritka alkalom volt mikor mégis. Nem mindig vagyok bájos teremtést és sok helyen mások az igényeim mint egy normális... embernek. * Evidens módon az ember alatt farkasra gondoltam, de azt azért mégse kellene hangoztatni nyilvános helyen. De hát egyikünk sem mai darab, szóval így nem kell különösebben megmagyaráznom a szavaim. Ha meg mégis, majd kérdez. Az indulás lehetőségére elmosolyodtam és végig néztem magamon.* - Mehetünk... de szólok, hogy ebben a ruhában viszonylag kevés lehetőség akadhat. De a minap elhaladtam a Splatz előtt és ha már vakrandira adtam a fejem, akkor talán egy újabb újdonság belefér a napba. Talán megnézhetnénk, hogy ott mégis mit szokás csinálni. * Adtam egy opciót míg a másik várta a számlát és fizetett. Jó, ezzel elárultam, hogy nem a vakrandira járás a hobbym. Apropó... nekem nincs is olyanom. De ami azt illeti, nem ez lesz az már tuti. Lépteim továbbra is könnyedek, ahogy az ajtó felé vesszük az irányt. Még egy utolsó pillantást vetek a párocskára és már ott sem vagyok. Bár kissé feszélyeztet a mellettem álló szinte hegyomlás magasságú férfi - legalábbis az én magasságomhoz mérten -, aki még így cipőben is jóval magasabb volt Tőlem. Igen, volt vagyis van némi kisebbség komplexusom amit azért elég ügyesen takarok és próbálok meg kompenzálni a cipőkkel. * - Szép autó... * Ismertem el a kocsit, mely felé haladtunk. Evidens volt, hogy azzal megyünk lévén, hogy nem hívott taxit és a lépteink is arra vezettek. Nos igen, a drága autók nem újdonságok de ez valahogy fura volt.* - Ez milyen autó? Olyan... furcsa. * Hát mégis honnan kéne nekem azt tudni, hogy ez egy sport kocsi? Nem nézek tévét, így versenyeket sem. A technika nem az én asztalom és amúgy is taxival rohangálok, vagy épp a lábaimon. Attól függ, hogy milyen kedvem van. Azonban ha ajtót nyitott, akkor megköszöntem és beszálltam. Ha nem, hát van két szép kacsom és bizonyára elboldogulok egy ajtóval. Nem féltem, hogy kvázi egy vadidegennel vagyok egy helyen és még be is szállok a kocsiba. Inkább némi gyermeteg izgalom kezdett úrrá lenni rajtam, hogy mégis mi az a hely ahova épp irányítottam magunkat. Nem tudtam, az újdonságokat meg szerettem. *
*Igen, ezt a napot is megéltem, hogy valami haszna volt annak a telefonnak. Bizony, hogy végre valahára sikerült összeegyeztetni, hogy az Atanerk ráérjen. Igazából már ideje volt, de hát istenem, aki türelmetlen az vessen magára. Nos én az voltam és mivel tárgyalásra érkeztem így nem is késtem. Na igen, van amiben tudok pontos is lenni ha akarok. Egy félreeső asztalt foglaltam a nevemre és ezt tudta a másik is. Az órámra néztem, és voilá fél percet késtem. De annyi baj legyen, a pincérnek szóltam aki készségesen az asztalhoz vezetett, ahol már a férfi foglalt helyett. Lépteim könnyedek, a pajzsom fent ahogy annak lennie kell. Egy elegáns ruha volt rajtam, mely ápolt és eltakart a hozzá tartozó magassarkúval és kézitáskával. Persze a cipő dobott az alacsony növésemen. Hajam kiengedve omlott a hátamra, azt azért nem voltam hajlandó kontyba fogni, elvégre nem bálba megyek, hanem egy tárgyalásra. Az asztalhoz érve azonban a kezem nyújtottam a másik felé.* - Jó napot. Sharon Karen Walton. * Mutatkoztam be a férfinek és ha fogadta, akkor helyet foglaltam vele szemben, miután én személy szerint bort hozattam magamnak. Hogy a másik mit iszik azt nem tudom. De részemről ez elég. Már ebédeltem nem is olyan rég, a jól be vállt Holidaybe.* - Nem rabolnám sokáig az idejét, nyilván nagyon elfoglalt, ha ilyen sokára ért rá. Nem titok, hogy a bánya érdekelne ahogy az sem, hogy itt létem oka az, hogy megszerezzem. S mivel itt van, nyilvánvaló, hogy erre van mód és lehetőség is. Már csak az a kérdés, hogy mégis milyen úton lehet ezt megvalósítani. * Mosolyodtam el, ahogy kék íriszeim - melyek most is feketével voltak kiemelve - a másikat fürkészték. Nem szokásom egy témát körbe járni hatszor ha az üzletről van szó. S azt hiszem, hogy még így is eléggé udvarias maradtam még ha nem is kezdtem el itt hajlongani a másik előtt. Nincs miért és különben is... kevés az aki képes elérni. Táskám az asztalra fektettem, miközben keresztbe tett lábbal vártam a másik válaszát. Smink több nem volt rajtam, csak egy halvány szájfény. Íriszeimben pedig jeges kékségen kívül semmi mást nem láthatott. Ám ez nem az Ő érdeme, vagy azé amiért itt vagyunk. Hanem szimplán ilyen vagyok.*
Az a fránya bánya. A plusz alagútépítés sehogy sem állt, a régebbi járatok helyrepofozása dettó, mit ne mondjak, az volt talán a legmacerásabb falkatulajdon. Ennek ellenére marhára nem szívesen váltam volna meg tőle, elvégre vész esetén azokon keresztül hamar le lehetett jutni a hegyről, vagy oda vissza. Az a baj, hogy az elhanyagoltsága, vagy legalábbis az állandó tulaj hiánya másnak is szemet szúrt mindent jel szerint. Találkozóra hívott, amit nyilván nem tudtam egyből elfogadni, leszedáltan, félholtan sehova se mentem, nemhogy üzleti megbeszélésre! Most már helyre jöttem, és csak pár csúnyább heg maradt a hasamon, meg némi halvány nyom a képemen, de egyébként köszönöm, élek és virulok. A találkára pontosan érkeztem, túl korán esetén halálra unom magam, késni meg semmiképp sem akartam. Előbb érkeztem, s miután elmondtam, milyen névre lett az asztal foglalva, a pincér odakísért. Nem telt bele egy percbe se és már jött is a nőstény, örültem, hogy nem kellett rá órákat várnom. Nem is vártam volna. Harminc perc tán lépek, annyi a türelmi időm, én se hordom a zsebemben a világ összes idejét sajna. Mikor köszönt, felálltam, s kezet fogtam vele. - Örvendek! Darren Northlake - biccentettem, majd miután leült, én is visszacsüccsentem. Szívem szerint sört rendeltem volna, de ez a nő valahogy nem úgy nézett ki, mint aki nem ad a külcsínre, így valószínűleg leszólta volna a közönséges sört. Nem akartam vidéki parasztnak tűnni, meg egyébként sem kocsmában voltunk, szóval whiskyt rendeltem. A bor gyilkos, ezt már megtanultam. Egyből belecsapott a közepébe, aminek örültem, legalább nem kell körbeédesgetnünk egymást, hogy ötről a hatra jussunk, igazi felüdülés! Mostanában úgyis úgy éreztem magam, mint egy versenyló, és a napi huszonnégy óra is szűknek bizonyult. - Van rá út és mód, de előtte tudni szeretném, mennyire kóros önnél a hotel. - Ennél szebben nem tudtam rákérdezni arra, hogy a betolakodók közül való-e. Áradt belőle a hotel illata. Nagy igényűnek tűnt, így nem lepne meg, ha csak bent lakó lenne, nulla falkatagsággal, de jobb szeretem az ilyesmit az elején tisztázni. Sajnos a mai világban a hovatartozásunk is sokat számít. - A szívügyem az a bánya - tettem hozzá mintegy bocsánatkérés gyanánt, de se meghunyászkodás, se sajnálat nem volt a hangomban. Neki kell a bánya, ő akar valamit elérni, neki is kell tepernie.
*A visszakérdésre csak a jobb szemöldököm vontam fel, miközben ujjain összekulcsoltam az asztallapján. A választása nem érdekelt, majd ha cicázni szeretnék akkor majd oda figyelek az ilyesmire. S meg kell hagyni, hogy így a seb maradványaival az arcán sem nézet ki rosszul, sőt... némi figyelemfelkeltést is, ahogy erőt is kölcsönöz a férfinek. S én speciel tudtam, hogy azok karom nyomok. Honnan? Nyilvánvaló és az is, hogy nem egy szoba macska okozta. Réginek tűntek, de még látszódtak. Egy egyszerű karmolás elmúlik hamar. Ám ennek ellenére nem bámultam az arcát és még csak meg sem jegyeztem, hogy szép seb majd talán később. Vagy nem. Ajkaim megnyalva húztam mosolyra az ajkaim.* - Lássuk csak... napi háromszorra írta fel az orvosom. Reggelire, ebédre és vacsorára. Alkalmanként mikor súlyosbodik az állapotom egy-egy délutánra is beutal a wellnes részlegbe. Szimplán az egészségem óvom. * Feleltem meg a kérdést és egy bólintással jeleztem csupán, hogy megértem a kérdésnek az okát. Viszont ebből következik egy másik is. Elvégre nem vagyok sem buta, sem hülye, hogy ne lássak át azon, hogy mire gondolt szívügy alatt.* - S ami azt illeti ez így is marad, ahogy a Síparadicsomba is csak akkor megyek ha az orvosom előír némi testmozgást. * Külső szemlélőnek talán úgy tűnhet, hogy épp az egészségemről csevegünk némi kimért hátorozottsággal. Bár lássuk be, ahhoz eléggé ridegen. Bár gőzöm sincs, hogy az emberek milyen hangsúlyban beszélnek az egészségükről. De a szavaim csak azt mutatják, hogy nem igazán akarok sem ide, sem oda csapódni. Nem falkát keresek, hanem üzletet. Ha erre menne ki a dolog, nyilván ezzel indítok és ez miatt keresem fel. De a kérdésem továbbra is adott, még ha egy kis kitérővel meg is kellett magyaráznom, hogy nem tartozom egyik félhez sem. De szerencsére a pincér sem épp csigaként látta meg a napvilágot, így elég gyorsan kiért az italokkal is. Egy udvarias köszönőmmel vártam meg míg elmegy, s kóstoltam meg. Édes, vörös... finom.*
Nem tartozik a betolakodók közé, ami ennél az üzletnél hatalmas előny... de hozzánk se csapódna. Hátrány. Az a baj, hogy a bánya nem egyszerű tulajdon, amiből bevételt szerzünk, komoly funkciója is van, ez pedig megnehezíti a dolgot. Ha nem lennének a járatok, tíz perc lenne az egész megbeszélés. Így azonban, hogy most látom először ezt a nőstényt meglehetősen nehéz ilyen bizalmas helyet eladni neki. - Hát így macerásabb lesz - ingattam a fejem arra, hogy milyen gyakran látogatná a Síparadicsomot. - Miért kell önnek az a bánya? Nem igazán fűlött a fogam a dologhoz, de tény, hogy az a hely jóval kevesebb bevételt hoz, mint mondjuk a síparadicsom és azért foglalkozunk vele elsősorban, mert utak vezetnek ide-oda. Ha az kikerül a mancsunkból, s ezzel visszaélne a Miss, enyhén szólva is nagy érvágás lenne. Úgyhogy előtte mindenképp alaposan körbe akartam járni, hogy miért érdekli a dolog. Érdekem volt a jó üzlet, az nem, hogy neki keresztbe tegyek, elvégre nem ismerem, de tény, hogy én is szeretném ebből kikaparni a magam gesztenyéjét. Szeretem a nyertes-nyertes játszmákat, mindenki elégedett, nem kell bosszútól tartani. - És mit szólna, ha csak tagság esetén adnám el? Puszta felvetés volt, a reakciója érdekelt. Tudtam, hogy csak azért, mert valaki csatlakozik, még nem lesz halálig hűséges.
*Hosszú, vékony ujjaim a pohár köré fontam miközben az ajkaimhoz emeltem, hogy igyak belőle egy kortyot s ahogy a talpa ismét az asztalon koppant tekintetem a másikra emeltem. Persze, hallottam a kérdését nem vagyok süket. * - Befektetés, mely reményeim szerint jövedelmező lesz. * Vontam meg a vállaim könnyedén. Semmi más oka nem volt, hogy kellett a bánya. Az már más kérdés, hogy a befektetés meg azért kell, hogy ne kelljen haza mennem és George se nézzen a körmömre. Szóval azt hiszem, hogy minden rendben lesz. Ha nem, hát... A következő kérdésére azonban a homlokomra szalad a szemöldököm és megingatom a fejem. * - Azt már közölte volna telefonon is Mr. Northlake és nem volna itt. De lássuk be, ez nem így történt. Dehogy válaszoljak is, a nyilván csak puhatolózó és felesleges kérdésére; Mind a ketten tudjuk, hogy az, hogy babakék lesz a nevem és csatlakozom még nem jelent semmit. Maga nem látja a hasznomat, én nem leszek hűséges. Nem azért, mert esetleg a másik oldalhoz húz a... szívem - húztam el a szám, a szóhasználatra -, hanem pusztán azért mert sem Ön, sem a másik oldal nem tudja megadni azt, amire szükségem van. A falkám pedig Sitkán található. * Nos, lássuk be, hogy minden egyes pillanatban haza vágytam és ezt senki nem fogja tudni elfeledtetni velem, pótolni meg végképp nem. Már nem próbáltam meg visszatérni a tárgyra. Várható volt, hogy puhatolózik még a másik. Szóval hajrá... *
Édesen elmosolyodtam. - Téved - jelentettem ki nemes egyszerűséggel, de minden felsőbbrendűséget, vagy okoskodó stílust mellőzve, az nem az én terepem. - Ha nem is mindent, de valamit tudunk adni: a bányát. Ha valóban olyan független lenne, akkor most sem beszélgetnénk, szüksége van erre a befektetésre, ehhez pedig én kellek, illetve a beleegyezésem, de mi okom lenne egy vadidegen kóbornak eladni azt, ami a kezdetek óta a mi csapatunké? A vonásait fürkésztem, az arcát tanulmányoztam, elsősorban, mint üzleti partnert és farkast vizsgáltam, majd később talán nőstényként is szemügyre veszem. Az, hogy van másutt falkája nem jelent vigaszt vagy nyugtot, elvégre honnan tudjam, hogy az a falka ott is marad-e, és nem települ át akárcsak egy része is, ahogy anno a chicagóiak. Ittam a whiskymből, és hagytam, hogy az ital végigcirógassa a torkom, picit élveztem utóízét, majd hátradőltem és úgy szemeztem tovább a nősténnyel. - Nem fogom eladni az egész bányát, de társtulajdonosi posztot felajánlhatok, ha ennyi is megfelel, ha nem, akkor nincs tovább miről beszélnünk. - Ismét a számhoz emeltem a poharat, ám mielőtt beleittam volna, még eszembe jutott valami. - Oh, és ha felesben benne van, akkor is szükségem van garanciára, hogy nem szolgáltatja ki a helyet, vagy más információt, amit ezzel megtudhat az ellenségeinknek.
*Darren egyetlen szavára csak kíváncsian billentettem oldalra a fejem még ha az arcom továbbra is csak arról árulkodott, hogy nem érdekel a dolog. Sajnos vagy sem, de az évek alatt ilyen lett, ahogy kék íriszeim sem árulkodnak semmiről a maguk jeges kékjükkel. Kimért, távolságtartó voltam ezzel a hímmel is. A szavaira azonban kézfejemmel tártam szét a kezeim.* - A kérdés visszája is igaz. Miért venne be egy vadidegen kóbort a falkába, holott nincs haszna. * Hangomban benne van a kérdés hangsúlya, még ha nem is annak tűnnek a szavaim. De folytattam.* - Ha valóban falkára vágynék, ezzel keresem fel. S egy szóval sem mondtam, hogy független vagyok. Csak azt, hogy itt nem tartozom sehova. Egyetlen embernek tartozom elszámolással... Atyámnak. Pusztán ezaz oka, amiért itt vagyok. * Mert bizony George ki sem teszi a lábát Sitkáról, de az üzleteit bővíteni akarja. Ez azonban más kérdés. Ami igazából nem tartozik a másikra. Mint első életben maradt gyermeke ennyi idősen már beszámítható lettem, így én vagyok itt. Ki más? Következő szavait azonban kissé megrágtam, de lássuk be, indulásnak ez is több mint a semmi. Legalábbis George száját betudom fogni vele. De még mielőtt bármit mondhattam volna a másik folytatta.* - Garancia... és mégis mire gondolt garancia alatt? * Kérdeztem, hisz ez az amire a két szép szemem és a szavam nem elég. Bár, ha reálisan nézem én sem hittem volna magamnak. De ez lényegtelen, a másik nem ismer így feltételezem, hogy bizonyára nem erre gondolt. Mint Atanerk ostobaság volna tőle.*
Kezdőlap
