- Helyes, nem rajongok azokért, akik nincsenek tisztába a kvalitásaikkal. Egészséges önbizalom mindenkinek kell, bárki bármit mondjuk is, nem kell túlzásba vinni, én olykor beleesek ebbe a hibába, de nyilvánvalóan a tökéletestől egyébként is határozottan távol állok. - Nem, nem vagyok őslakos. Alig két és fél éve élek a városban, de egyébként jól látod, fontos számomra a város, és az itt élők. Főleg a falka, főleg Castor, és a kölyköm, de ezt nem kell tudnia, senki sem tudja, hogy az Alfám is köztem a kezdetektől volt valami a levegőben, és gyakorlatilag ultimátumot kaptam, vagy jövök, vagy megyek. Én nem akartam elhagyni a várost, de sokat segített az is, hogy kaptam menekülő utat, mondván bármikor leléphetek. Ezzel azóta sem jutott eszembe élni, és talán soha nem is fogom megtenni. - Így van. Remélem, illúziói azért nincsenek, ha szükséges, odacsapok, még akkor is, ha nincs esélyem az illetővel szemben, nem még az ő esetében, akit könnyűszerrel ártalmatlanná tudnék tenni. - Nincs okom hazudni neked, de azt tudnod kell, hogy attól még vannak kérdések, amire nem válaszolhatok, és ha olyat teszel fel, nem is fogok. Egyúttal az sem éppen mellékes, hogy amíg nem tudom meg, amit tudnom szükséges, addig nem engedhetlek el. Egyébként, játszhatunk. Bólintottam, lássa csak, őszinte vagyok teljesen, nekem ez nem gond, egyébként is, köztünk nem érdemes bevállalni a kamuzás rizikóját, elvégre hamar átlátunk a szitán. Nekem nem célom őt elrettenteni, elzavarni, semmi hasonlóról nincs szó, csak szeretném tudni, hogy mik a tervei, és aszerint gondolni rá a jövőben. - Tényleg ne, nagyon kevés barátom van. Mosolyodom el, a szimpátia az egy dolog, az is, hogy falkatársakat gond nélkül kisegítek, de még mindig csak egy ember van, akit felhívnék, ha nagy szarban lennék. Bocsánat… kettő, mert Castor lenne az első, aki eszembe jutna, de őt egész más okból, hisz határozottan nem a barátom. Ketten? Hát ez marhajó. És akkor ez miért nem közkincs? Esküszöm, átnéztem mindent jelentést, ami a sérülésem óta keletkezett, nem jellemző, hogy elkallódnának, de ezt nem fogom az orrára kötni, elég cikinek érzem ugyanis, hogy könnyen lehet, már rég tudni róla, hogy mik a tervei, csak éppen valamiért nem került be a rendszerbe ez az információ. Így hát inkább nem is firtatom a kommunikáció hiányosságát falkán belül, még akkor sem, ha eddig nem volt vele gond, ám most kétségkívül hiba van a rendszerben. - Mint mindennek, ennek is megvolt a maga ára, nem olyan rég ilyen idilliek a körülmények, de azt kell mondjam, hogy szerencsés időszakban jöttél. Most kellemes a légkör. Eltekintve az Alapítók jelenlétét, de kötve hiszem, hogy arról tudna, és amiről nem tudunk, az nem fáj. Olykor én is azt kívánom, hogy bár ne tudnék róluk, de ez nem ilyen egyszerű. Egyáltalán nem, semelyik része sem az, ám a feledés épp annyira átkos lenne, nem ismerni Surát, nem tudni, hogy Annakpok tisztelt meg a nevével, mert méltónak talált rá, nem emlékezni, hogy Tipvigut előtt is álltam, s ezek még csak azok, akikről tudomásom is van, lehet voltak többen is. ~ Ezzel nincs semmi baj, én úgy voltam falkatag, hogy a Teremtőm otthagyott. Sokszor kívántam, hogy bár megszöktem volna.~ Bizalmat akarok kelteni? Talán. Ám nem mehetek el amellett a tény mellett sem, hogy a falkának sosem árt, ha értelmesebb egyedekkel bővül, ez a nőstény meg annak tűnik. Ám a saját példámon tudom, hogy elsietni semmit sem lehet. Közben mentális kommunikációra váltottam, mert vannak olyan dolgok, amiket egyszerűbb így elmondani, mint díszcsomagolásban elé tolni, hátha rájön, mit akartam mondani, csak úgy kellett fogalmaznom, hogy a kutya se értse. ~ Ez magától értetődik. A komoly döntéseinket át kell rágnunk, olykor egy életre szólnak, de ha nem is annyira, hát a vándorló, szabad életmódod után egy falkába belecsöppenni bizonyára nem lenne egyszerű. Bízunk benne, hogy ez így is marad, kár lenne érted.~ Hiheti fenyegetésnek, de sem a hangsúlyom, sem a testtartásom, egyetlen rezzenésem sem utal erre, ez egy egyszerű tény, aki árt a falkának, az meghal, ha elkapjuk, ő pedig fiatal, nem lehet olyan nehéz a nyomára bukkanni. ~ Nos, a fentieket figyelembe véve egyelőre azt kizárjuk, hogy hajlandó lennél-e behódolni az Alfánknak, mivel egyelőre még nem tudod, hogy csatlakoznál-e, vagy sem. Innentől kezdve két lehetőséged van. Az egyik anyagi megoldást kínál a helyzetre, azaz, amíg itt vagy, fizetsz azért, hogy itt lehess. A másik változat pedig az, hogy szolgálatot nyújtasz nekünk, például információk formájában, esetleg, ha úgy adódik, lehet rád számítani a falka védelmében, vagy éppen bármi, amit az Alfánk személyre szabottan neked tűz ki feladatul Amiatt nem kell aggódnod, hogy ezzel bárki visszaélne, senkitől nem kértünk soha lehetetlent.~ Nem tudom van-e pénze, illetve üzlete, következésképp azt sem, hogy anyagilag mennyire van eleresztve, én megengedhettem volna magamnak, hogy fizessek, de nem tettem volna meg, s még egyébként sem állt fel eme rendszer. - Tehát a kérdés az, hogy vajon mit választasz… Fel tudnék tenni kreatívabb, és érdekesebb kérdést is, de első a kötelesség.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgatom az éppen aktuális „játékszabályokat”. Olyan, mintha az emberek, farkasok, vagyis az élőnyéket képtelenek lennének szabályok nélkül. Értem én, hogy a rendfenntartáshoz szükségesek, de szerintem néha már túlzottan túl bonyolítják egyesek. A legfurább az, hogy néhány illegális futamon és verekedésen is vannak szabályok. Pedig ott pont az lenne a lényeg, hogy minden szabályt megszegjünk. Na, de mindegy is, mert kicsit elkalandoztam és most nem kellene. Örülök annak, hogy nem hazudott arról, hogy mióta van itt, ahogyan arról se, hogy számára a város fontos. Először is köszönöm az őszinteséget, hiszen a mai világból ez a dolog kihalóban van. – jegyzem meg mellékesen, majd bólintok arra, amit mond. – Rendben, ezt sejtettem, hogy addig nem fogunk innét elmenni. De legalább kellemes és impozáns helyen vagyunk. – válaszolok neki mosolyogva, de közben egy pillanatra se veszem le róla a pillantásomat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szigorúan veszik a dolgokat itt. A legtöbb városban is megtalálhatóak falka csoportok, de szerintem egyik se hasonlít erre a helyre. Ez merőben másabb. Sajnálom! – emelem fel a kezemet megadóan, hiszen nem akartam tolakodó se lenni. Egyszerűen csak fel akartam mérni a terepet, hogy nála van-e esélyem, mármint arra, hogy esetleg a barátom legyen, de erre nuku esélyt látok eme kijelentését követően. Így legalább egy farkast felírhatok a képzeletbeli listámra a nemleges oldalra. A békésebb légkörre tett megjegyzésére szintén csak bólintok, hiszen erre mit lehetne mondani? A béke csak viszonylagos dolog, így előbb vagy utóbb tuti, hogy zűr lesz, így jobb lesz kapkodni a döntésemmel kapcsolatban. Nem szeretnék zűrbe kavarodni, majd utána még nagyobba, amiatt, mert nem döntöttem korábbam és a harcban, vagyis a kevésbé békés időszakban pedig emiatt mások szerinte rossz döntést hoztam meg. A megszökéseshez kell egy kisebb vakmerőség és őrültségnek is kell lappangania az elmében. Legalábbis én így látom a saját szökésem után, de szerintem még mindig helyesen tettem. De nem vagyok pszichológus, így pontosan nem tudhatom, csak saját tapasztalat. – rántom meg a vállaimat. Nem fogom szégyellni azt, amilyen döntést hoztam akkor, mert életem legjobb döntése volt. Nem mentem a húgom gyilkosához, s még meg se öltem, mert mostanra már annyira sikerült elsajátítanom a dolgokat, hogy hosszabb és kínokkal telibb halált haljon, ahogyan a testvéremnek is kellett. Mert lehet a karjaim között gyorsan ölelésébe fogadta a halál, de a sérüléseit látva biztos vagyok abban, hogy szenvedett előtte és még se tett semmit az a rohadék. Egy pillanatra az ujjaim ökölbe szorulnak az ölembe, a kíváncsi szempár elől, majd lassan kifújom a levegőt és újra mosolyogva pillantok a lányra. Úgy tudtam, hogy alfának kell elmondanom azt, hogy mi mellett döntök, vagy esetleg te is lehetsz a hírhozó ebben az ügyben? – kérdezem tőle barátságosan, mert az se kizárt, hogy Elvis szavait félreértettem. Nem akarok senki adósa lenni és azzal, ha munkát, vagy kémkedést vállalok, akkor már akaratlanul jobban tartoznék a helyi falkához, mint jelenesetben szerintem szeretnék. – Szerintem a fizetés lesz, de előtte még lenne kérdésem. Attól még, hogy ezt választom gondolom simán kereshetek munkát, hogy legyen miből finanszíroznom a falka bevételét. – semmi gúny és hasonló dolog nem érződik ki a szavaimból. Ez puszta kíváncsiság, hiszen vagy leléptem mielőtt bármelyik falka megkeresett volna, vagy szimplán megtűrtek, mert nem szoktam bajt okozni, kivételek persze erősítik a szabályt, de tényleg tudok jó kislány is lenni. – Mennyi időm van véglegesen dönteni és mennyi a sarc? – rohamozom meg őt egy újabb kérdéssel, mint aki tényleg aggódik a pénz miatt. Pedig nincs okom rá, mert szerintem még jó száz évig simán elélnék belőle akkor is, ha csak egész nap lógatnám a lábamat, de az annyira nem én vagyok. – Illetve szállást addig hol kaphatok, mert a hotel nem éppen csábító számomra. – adok magyarázatott a következő kérdésre. De szeretném tudni, hogy melyik az a hely, ahol megtűrnek és nem kell tartanom attól, hogy egy rosszabb pillanatban nekem ront, mert az ellenséget látja bennem.
- A mi világunkban nem igazán, hiszen elég nehezen rejtjük el egymás elől az igazságot. Meg lehet próbálni, néha sikerül is, olykor csupán részigazságok formájában, mert nincs az a lélek, akinek szemtől szembe az arcába mondanám, hogy én Castor miatt jöttem a falkába, és nagyon szép eséllyel csak addig maradok a része, amíg kettőnk között ez az egész működik. Szeretem a többieket, fontosak nekem, de ha kitépik a szívem, nem leszek képes itt maradni. Egyelőre azonban minden paradicsomi, eltekintve az Alapítók itt létét, amivel még biztos lesznek problémáink, de most nem ez a lényeg. - Öröm az ürömben, látod. Szorongathatnálak egy sikátorban is, de az nem volna túl nőies. Ne legyenek kétségei, megtenném, bármennyire is vagyok nő, nem áll tőlem távol a durvaság, és könyörtelenség, a céljaim elérésének érdekében nagyon sok mindent hajlandó vagyok megtenni. - Ugyan, ne tedd. Nagyon jó fejnek, és kedvesnek tűnsz, de túl rossz starttal indultam a világunkban ahhoz, hogy teret akarjak engedni az érzéseimnek, és bízzak az emberekben. Ettől még jóban lehetünk, de barátokat nem gyűjtök, úgy nincs kiben csalódni. Nyilvánvalóan ez védekezési mechanizmus részemről, nem akarom, hogy még egyszer megsebezzenek, de elérni nem lehetetlen, csak épp idő kell hozzá, és valaki, aki hajlandó felfeszegetni a páncélom, vagy ugyanolyan sündisznó, mint én. Mint mondjuk Ems, vagy Sarah. Ők egész közel állnak ehhez a fogalomhoz, de továbbra is csak egy embert mondok a barátomnak, ő pedig szörnyen messze van innen. - Itt mindkettőből akad, szóval ebben sosem volt hiba… Azt inkább nem fogom ecsetelni, hogy a lelkem egy része élvezte, hogy kínoztak, és a mai napig elég erőteljesen elkorcsosult vagyok ilyen téren, de büszke rá sosem leszek, inkább nem beszélek róla, nagyon kevesen vannak ezzel tisztában az itteniek közül. Érzésem szerint nem kevés lelki szarság tombol benne is, de sajnos arra én nem vagyok alkalmas, hogy a vállamra hajthassa a fejét, és a haját simogatva hallgassam. Érzésre nem is igényli. Ez kettőnk közt most másról szól. ~Lehetek hírhozó igen, sőt, leszek is. Tekintettel arra, hogy az Alfánkból csak egy van, nem tud mindenkire időt szakítani bokros teendői mellett. Ám felelősséget vállalhat érted a Béta, illetve a Vezető Testőrök is. Valaki közülük mindenképpen meg fog keredni, de mivel elég maximalista vagyok, jó eséllyel nem lesz túlságosan bő lére eresztett beszélgetés. Akkor kellene az Alfánkkal találkoznod, ha csatlakozni szeretnél.~ Remélem, elég kimerítő voltam, lehet máshol nem így mennek a dolgok, de itt ez a helyzet, és Castornak szüksége is van rá, hogy néha kicsit tehermentesítsék, sajnos én nem tudok kellő támaszt nyújtani neki bizonyos kérdésekben. ~Természetesen, egész nyugodtan keress munkát, hacsak nem rendelkezel olyan tőkével, hogy élj, mint hal a vízben. Amennyiben megkapod a megtűrt státuszt, azt csinálsz, amit akarsz, egészen addig, amíg az nem ütközik a mi érdekeinkbe.~ Ez szerintem magától értetődik, ettől függetlenül azonban nem vagyok rest elé tárni a dolgot, nehogy valahol hiba csússzon az információáramlásba. ~Erről véglegesen dönteni nagyjából annyi időd van, amíg megkeres valaki a Vezetőségből. Erre szerintem már holnap számíts, tekintve, hogy amint végeztünk, megteszem rólad a jelentésemre. A sarcot ők döntik el, felmérve, hogy mennyire vagy terhelhető, szóval én a helyedben elég gyorsan elkezdenék munkát keresni. Egyébként, elárulom, hogy nekem azelőtt volt itt üzletem, hogy falkatag lettem volna.~ Rákacsintok, azt viszont nem osztom meg vele, hogy soha egy kanyit sem fizettem, csak épp igen hamar belenyúltam a darázsfészekbe Castor személyében. Azóta sem sikerült kihúznom belőle a kezem, de egy ideje már nem is akarom megtenni. - Ott bérelsz szállást, ahol kedved tartja, lakást is kivehetsz, senki sem fog érte megorrolni. Ezt nem gond, ha hangosan mondom, szimpla halandóként is standard téma a hol lakjunk kérdéskör. ~A falka területével csak óvatosan, vadászhatsz majd az erdőben nyugodtan, de Teliholdkor inkább a városon kívül, vagy nagyon a peremén tedd a biztonság kedvéért. Amennyiben megtűrt leszel, és fizetsz rendesen, senki sem fog macerálni. Ha viszont hibázol, kavarod a szart, és hasonlók, akkor vélhetőleg nem lesz olyan nyugis az életed, és a „sarc” is emelkedik.~ Számomra ebben sincs semmi meglepő, de azt nem tudom, hogy neki mennyire lesz merev ez az egész, de egyszerűen valahogy kézben kell tartani a dolgokat.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Főként nem arra értettem. – szólalok meg barátságosan, hiszen a farkasok megérzik egymást, ahogyan egy-két farkas képes az őrzőket is megérezni, míg a másiknak inkább szemfülesnek kell lennie. Nem vagyok mágiaérzékeny, így nem tudom kapásból kiszúrni őket, de eddig életem során egészen jó megfigyelő lett belőlem és így már könnyebben megy, de még se egyből. – Hanem arra, hogy nem kerülgetted a forró kását, hanem kimondtad azt, hogy miért is csaptál le az üres székre. Az emberi természetéből fakadó őszinteségre gondolta, mert az szerintem manapság már elég gyér. Mindenki szeret titkolózni és szemrebbenés nélkül a másik szemébe hazudni. – fejezem be a gondolatot. Biztos vagyok abban, hogy a velem szemben ülő szépségnek is van titka, ahogyan nekem és mindenkinek. De nem mindegy, hogy hazudunk azokról a titkokról vagy csak egyszerűen nem beszélünk. Egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat, amikor meghallom a következő kijelentését, majd bólintok. Valóban sokkal kényelmesebb a mostani helyzet, mintha az utcán esett volna nekem és esetleg az erejét fitogtatná rajtam. Érzem, hogy idősebb nála, így erősebb is, de az is tény, hogy nehéz csapdába csalni vagy ténylegesen elkapni, hiszen remekül harcolok. Ez így igaz, de néha egy barátság is erősebb tud lenni, mint egy falkát összetartó erő. Legalábbis szerintem, de mivel még soha nem tartoztam falkához, így csak a korábban látottak alapján tudok ítélni. – mondom neki minden habozás nélkül. Nincs bajom egyetlen egy falkával se, láttam már elég szép falkán belüli „balesetekről”. A kisebb falkákban előfordul, hogy elüldözés után valaki visszatér és el akarja venni a jelenlegi vezetőtől a hatalmat. Nos, utána szoktak váratlan fordulatok lenni, hogy ki, ki mellé áll. – De teljes mértékben megértem, mert hasonló vagyok, mint te. Nem túlzottan bízok meg másokban, így nincs is sok barátom. – biggyesztem oda a végére ég ezt a két mondatott. És gondolom ők lesznek azok, akik megmondják, hogy mennyit kell fizetne? Vagy ők mást is akarnak majd tőlem? – kérdezem tőle talán kicsit ostobán, de ha őszinte akarok lenni, akkor soha nem kerültem még hasonló helyzetbe és őszintén szólva, annyira soha se merültem el az ilyenkor szükséges lépésekben, hogy tudnom kellene. Mondhatni furán is nézett volna ki, hiszen mindig hamarabb leléptem az adott helyről, mielőtt bárki is felkeresett volna. Nem szorulok munkára, de soha se szerettem csak a lábamat lógatni. Előbb vagy utóbb igazán unalmas tud lenni. Sokkal inkább a tettek embere vagyok, mint a lustáké. – válaszolok neki minden rezzenés nélkül. Aranyos, hogy azt hiszi amiatt szeretnék dolgozni. Egyszerűen csak utálom a plafont bámulni, de az is igaz, hogy sokáig nem csináltam ugyanazt, mert előbb vagy utóbb hívott a vadon szava és újra, illetve újra útra keltem, hogy felfedezzen az ismeretlent, azt a helyet, ahova a lábam vitt. Látom szeretsz egyből cselekedni. Gondolom egyik legjobb vagy abban, amit csinálsz. – semmi gúnyolódás vagy semmi rosszindulat nem vezérelt, amikor kiejtettem a szavakat. Puszta tény megállapítás volt, mert olyan volt, mintha eleinte rosszul érintette volna, hogy nem tud arról, hogy más már elméletileg jelezte a jelenlétemet, de ha rajta múlik, akkor nem fog itt megállni a történet, hanem ténylegesen valakit a nyakamra fog küldeni, hogy a szükséges és elengedhetetlen dolgokat, vagyis az üzletet nyélbe üssük. Ezek után érthető, hogy ezt gondolom róla. Milyen üzlet, már ha nem titok. – kérdezek vissza sietve, mielőtt még elfelejti, hogy ő hozta fel ezt az egész dolgot. Engem csak szimplán érdekel, hogy miről is lenne szó, vagyis inkább az, hogy eme helyen mi őrzi a lány múltjának egy darabkáját. Olyannak tűnök, mint aki imád szart kavarni és még a bolhából is elefántot csinálni? – kérdezek vissza érdeklődve, majd újra töltöm a poharainkat és a sajátomba belekortyolok. Kezd túl hivatalos lenni, illetve hirtelen olyan, mintha feljebb is csavarták volna a fűtést, vagy egyszerűen csak érzem, hogy „hurok ” egyre inkább kezd a nyakam körül szorulni? Én akartam ezt, nem? Akkor meg muszáj szembenéznem vele. Eleve szerintem inkább városhatáron túlra mennék, ha úgy érezném, hogy egy friss Bambira vagy Nyuszi úrra fájna a fogam. Nincs kedvem semmilyen formában kihúzni a gyufát. – a hangom még mindig higgadtan cseng. Annak ellenére is, hogy legbelül eléggé bizonytalan vagyok. Esetleg van még valami fontos tudni való az íratlan szabályokról vagy esetleg valami prospektus? – kérdezem meg tőle picit viccelődve a dolgot. Nem akarom megbántani, de soha se voltam az, aki túl sokáig bírja a hivatalos hangnemet. Lehet nem éppen a legerősebb poén, de az se kizárt, hogy ő még rossz néven is fogja venni, hogy ezzel kapcsolatban poénkódok, de akkor meg ez van. Nem tudok mit csinálni, hiszen én ilyen vagyok, kicsit dilis.
- Úgy gondoltam, egyszerűbb a lényegre koncentrálni. Nem mondom, hogy nem szeretek olykor titkolózni, és kerülgetni a forró kását, de most szerencséd volt. Vannak napok, amikor nincs kedvem szórakozgatni, átbeszéljük, ami fontos, aztán ki-ki mehet a saját dolgára. Kiváltképp így érzem egy fárasztó megbeszélés után, mint amiben ma részem volt. - Igen, szerinted, mert ilyet biztos csak az mond, aki még nem élt falkában. Én megtapasztaltam mindkettőt, és tudod, a magányos lét szabadsága csodálatos, de nem fogható ahhoz, amikor egy egész részévé vált, amikor új családod lesz, mert láthatatlan kötelék kapcsol össze benneteket. Nyálasnak hangzik, de elmondani sem tudom, mennyire hiányzott nekem régebben, hogy tényleg úgy érezzem, tartozom valahová. Azt inkább nem tárom elé, hogy a falkaérdek mindenekelőtt, a saját párunkat, kölykünket, barátainkat kell hátrahagynunk, ha azt kívánja meg tőlünk a falka, de szerencsére nekem ilyet még nem kellett megtapasztalnom, valószínűleg minden kötelességtudatom ellenére kikészülnék tőle. ~Akkor értened kell, miért mondtam azt, amit. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen, de mivel magányos vagy, sajnálatosan kénytelen vagyok tartani tőled a távolságot, egyébként szimpi vagy, meg kis csini, és a gondolataid is értelmesek, szóval biztos jóban lennénk, de hát olyan személybe aligha éri meg invesztálni, aki lehet, hogy megpattan, vagy éppen nem avathatjuk be sok mindenbe, mert kívülálló.~ Nem mintha annyira tepernék bárki barátságáért, de ha falkatag lenne, akkor talán másként viszonyulnék hozzá. Vannak ott is észrevétlenül kialakuló hallgatólagos bizalmi kötelékek, mint például Ems és köztem, hasonlítunk, és bár sosem őriztünk együtt libát, vagy vedeltünk egy tisztességeset, de attól még beletartozik a majdnem barát kategóriába. - Mást? Nem, nem kell természetben fizetned senkinek.- Kacsintok rá nevetve, majd hogy ne sokkoljam annyira, folytattam is rögtön szavaim fűzését. - Viccet félretéve, nem, amit nekem elmondasz, az elég lesz, az övéké csak a döntés. Szerintem majd Lucasnak szólók, ő a legenyhébb ilyen téren, nem nehéz eset, nem kőfejű, és alapvetően kedvelhető figura, csak senki se álljon a munkája és ő közé. - Ezt jó hallani, meg egyébként, nekünk nem is jó, ha huzamosabb ideig semmit sem csinálunk, rendkívül unalmas tud lenni. Én azért egy időben kipróbáltam, farkaséveim kezdetén egy lyukas garast nem tettem volna arra, hogy valaha hasznos tagja leszek egy falkának. S lám… rangidős kanguyak vagyok, azóta sem térek magamhoz, hogy tényleg csinálok is valamit, nem csak szobanövény vagyok Castor oldalán. Jó érzés, na. - Jól gondolod, igazán hízelgő, hogy ezt egy kívülálló is leszűri. Amúgy tényleg jól esik, mert nem szokásom elkallódni hagyni az információimat, mindig amint tudok, jelentek, bár más tészta, hogy tőlem általában közvetlenül Castorhoz jut minden, és így talán gyorsabban áldást kapok erre-arra, mintha átszánkázna a vezetőség többi tagján, mire eljut hozzá. Ez mondjuk nem az én érdekem, hanem a tisztességesen maradni vágyó kóboroké. - A Ridley Fotóstúdió tulajdonosa vagyok a 2nd Avenuen, ha esetleg jártál már arra. Nem titok, és ha valakinek van szeme, erre rövidúton rájöhet, szóval fölöslegesnek tartanám nem meghallani a kérdését, másrészt pedig imádom a munkámat, és büszke is vagyok az eredményeimre, illetve a tehetségemre, úgyhogy még szép, hogy büszkélkedek vele. ~Nem, de gondolom, nem kell magyaráznom, hogy a látszat sokszor csal. A miheztartás végett nem ártott elmondanom, ennyi az egész, semmi személyes. ~ Ha már tölt, hát iszom, érzékelem a benne beállt változásokat, de nem tudom, mi váltja ki, nem tudom kevésbé komolyan előadni azt, amit tényleg komolyan kell vennie, ez csak az ő érdeke, engem nem kellene, hogy zavarjon, hogy beletenyerel esetleg valamibe, amiről nem voltak információi. Ahogy mondani szokás, a törvény nem ismerete semmi alól nem mentesít. - Ez egy nagyon okos gondolat. Kacsintok rá egyet, oldódjon már egy kicsit, mert még nem ettem meg egy fajtársamat sem, és nem is tervezem, ezek csak a kellemetlen kötelező körök, de ha ennyire feszélyezem, amint tisztába tettük a dolgokat, már megyek is, hagyom emészteni, meg felengedni. - Nincsen, de ha tervezünk majd egy prospektust, mindenképpen megkereslek ötletekért. Értem én a poént, szeretem is, valahová nem való, de most szemet hunyok felette, mert úgy sejtem, valamiképp fel kell dolgoznia ezt az egészet. ~Csak egy „baráti” jó tanács, Rose. Elég húzós hely ez a város, és jobb benn, mint kinn. Ezt gondold át, és tudod… visszaút mindig van valamiképp, ha nem jön be… segítek visszavonulót fújni.~ Szerintem soha senkinek sem ajánlottam még fel hasonlót, remélem érti, mire gondolok, és azt is, hogy ezzel valamilyen szinten a saját bőrömet is kockáztatom, de azt hiszem, hasonszőrűnek érzem magamhoz, és én tudom, hogy megfulladtam az előző falkámban, sosem tudni, kinek melyik lesz az igazi… bizony, szerintem falkák terén is létezik ez a fogalom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Akkor legalább ma Fortuna kegyeltjei között vagyok. Köszönöm eme örömteli hírnek a hozását is. – mondom neki viccelődve, hiszen eddig is tudtam, hogy részben a kegyeltjei között vagyok, mert ha nem így lenne, akkor tuti nem itt ülnék és csevegnék fontos és halaszthatatlan dolgokról eme nősténnyel. Többet ér ezt érezni, mint kitartani az elveid mellett? – kérdezek vissza habozás nélkül. Mind a kettő életnek megvan a maga szépsége és lehet nem mondta ki hangosan, hogy mindig a falka érdekeit kell olyankor előtérbe helyezni, de ez anélkül is tudom. Nem most láttam meg a napvilágot. Láttam már falkákat, de okkal nem csatlakoztam hozzájuk és őszintén szólva most se vagyok abban biztos, hogy menni fog a dolog. Újra egy apró részt elveszíteni magamból. Nem, azt nem akarom, de akkor meg feleslegesen keresett fel, így amiatt megsajnáltam. De legalább nem most kell eldöntenem, se holnap pirkadatig, így bőven ráérek ezen még rágódni. Vigyázz még a végén azt fogom hinni, hogy akár még fel is csípnél, ha nem lennél kívülálló. – szólalok meg viccelődve, mert már túlzottan is komolyan cseng szinte az egész beszélgetés és egyáltalán nem segít azon, hogy legbelül létező viharos tenger csillapodni kezdjen. Sőt sokkal inkább feltámad, mintha soha se akarna megszűnni és örökre háborogni lenne kedve. Figyelem a nőstényt, de egyre nehezebben megy. Néha úgy érzem, hogy inkább csak fulladozom és innét már nem lesz kiút. Pedig igazán remek vagyok benne. Legalábbis régebben országok vezetőinek semmi kifogásuk nem volt ellene. – mondom tetetett komolysággal, de végül én is elnevetem magamat, ahogyan ő. Soha nem voltam örömlány és nem most akarok felcsapni annak. Igen, meg kell a változatosság. Ugyanazt csinálni sokáig. Az se éppen túl jó. – válaszolom neki könnyedén és a bornak köszönhetően úgy érzem picit az idegrendszerem is kezd csillapodni. Van tartásod, okos vagy és ugyanakkor látszik, hogy rejtegetsz valamit, de legfőképpen az is látszik, hogy nem igazán csíped, ha valaki neked ellent mond. De szólj, ha tévednék, így nem volt nehéz kiszúrnom, de még ezek ellenére is igazán jó fejnek tűnsz. Sajnálom, ha esetleg többé nem látjuk egymást. – mert tényleg szimpi és elég normálisan lehet vele beszélgetni. S ha nem is merülünk eltúlzottan a falka ügyekben, akkor nem is érzem úgy, hogy hirtelen esetleg egy sivatagba keveredtem. Lassan bólintok arra, amikor elárulja, hogy hol is dolgozik. A következő dologra se reagálok inkább, hiszen eléggé egyértelmű az, hogy pontosa tudom, hogy miről beszél. A látszat túl sok esetben csal. Rendben örömmel vállalom. Egészen jó marketinges vagyok. – mondom neki lelkesen, pedig tényleg csak viccnek szánom, de a következő kijelentése teljesen meglep. Egy darabig csak fürkészem őt, hogy vajon ez egy újabb teszt vagy tényleg megtenné? Miért segítenél nekem abban az esetben? – kérdezem tőle kíváncsian, majd mielőtt még válaszolhatna újabb kérdést intézek felé. – Mi lesz akkor, ha most nemet mondok. Gondolom, akkor szabadon távozhatok, de a későbbiekre nézve? – s egy pillanatra se veszem le róla a pillantásomat. Váratlan és szokatlan dolgot hallottam róla. Nem tudom, hogy milyen falkákban lehetett, de ez akkor is szokatlan dolog.
- Mondtam én, hogy sutba dobtam az elveimet? Én egész életemben falkában éltem, két röpke év kivételével. Ebből levonhatja a következtetést, viszont arról fogalma sem lehet, hogy Detroitban mennyire elvették a hitem az efféle csoportosulásokkal kapcsolatban, és valószínűleg nem lennék a falka tagja magam sem, ha Castor nem állít a falhoz. Mindazonáltal az tény, hogy attól még vágytam egy olyan falkára, ahol valóban képes vagyok otthon érezni magam, és az egység egy részeként működni, nem pedig használati tárgyként funkcionálni. - De, hogy a te szempontodból is megnézzük a dolgot, nos, nézd Prim, őszinte leszek. Nem. Nem éri meg, tarts ki az elveid mellett, ha nem vonz, hogy megismerd az életünk ezen oldalát, akkor inkább menekülj előle. Annak sosem volt, és sosem lesz értelme, ha valamit erőltetünk. Nekem egyébként sem az a dolgom, hogy toborozzak, vagyunk elegen, elhiheted. Ez lehetőség, nem kötelesség. A többségnek, akadnak kivételek, mint például én, noha én is választhattam, de nem akaródzott elhagyni a várost, alig érkeztem meg. Azóta tudom, hogy jól döntöttem, de én egyébként is ilyen élj a mának típus vagyok, Castor elég hamar kiismerhetett bizonyos szinten, mert ha nem dobta volna be a bármikor elmehetek szlogent, már szerintem Ausztráliában úszkálnék a cápákkal, olyan messzire szaladok. - Két éve még úgy is megtettem volna, hogy kívülálló vagy. Közlöm somolyogva, megtoldva szavaimat egy kacsintással, mert igen, én előtte nem válogattam, sőt, időközben azért Sofiával egymásra hangolódtunk egy ízben a zuhany alatt, de azóta… nos, van párom, még ha rohadtul ijesztő is ezt beismerni, nem kell más, és kész, legyen bármilyen dekoratív, esetlegesen jó arc. Egyszerűen szükségtelen. Értem én, hogy fel akarja oldani a helyzet komolyságát, de attól még ez kötelező kör, és nem feltétlenül szeretem elviccelni az ilyesmit. Olyannal nem, akivel lehet komolyan beszélni, mert azzal a Lester fazonnal bizony esélytelen volt. - Remélem, legalább a saját örömödért csináltad. Mintegy bennfentesként mosolyodom el ezúttal, mert bizony én is sokszor intéztem el így a dolgaimat előtte. Mostanra egészen megváltozott a hedonista jellemem, de nem bánom, időnként szükségünk van egy kis változásra. Mondjuk, ami engem illett, engem túlságosan nagy ért, de ez van, egyáltalán nem bánom mostanra, noha eleinte hevesen tiltakoztam ellene. ~ Nos, ezt én is sajnálom, mint ahogy azt is, hogy mostanra egészen egyértelművé vált előttem, hogy valóban esélytelen, hogy egy falka kötelékébe tartozzunk. Csak azt volna még jó tudnom, hogy ennek dacára Fairbanks marad az, ahol tengetni kívánod a napjaidat, avagy inkább elmész? Anchorageről hallottál már? Kész kóbor paradicsom. ~ Nekem afelé vaj van a fülemen, be nem tenném a lábamat, de nem is nekem kell odamennem, viszont a jelentésemhez még tudnom kell, ilyen téren mit tervez, mert ha inkább ott éldegélne, a kutya nem fog megtűrt státuszt villogtatni neki, az ide-oda játszó alakok nem közkedveltek. Viszont, ezt majd eldöntik a nagyok, a pénz mindig jól jön, ki tudja. ~ Maradjunk annyiban, hogy mert tudom, mennyire sokat jelent egy kiskapu, de az előbbiek fényében inkább vedd tárgytalannak. A lehető legőszintébben Prim, nem kell ezt erőltetned. Amennyire nekem lejött, olyan szinten taszít a falkában élés gondolata, hogy még olyan helyen sem kellene véleményem szerint élned, amit falka lak.~ Talán lehetnék finomabb, talán nincs jogom ahhoz, hogy így az orra alá dörgöljem, hogy szerintem miként vélekedik ő erről, de ez az, amiben én jó vagyok. Gond nélkül olvasok az apró jelekben, az elejtett félmondatokban, egy érzésfoszlányban, egy pillantásban. Neki ez nem való, játszogat a gondolattal ugyan, de még nem jött rá, hogy értelme nem sok van. ~ Semmi. Vagy megkapod a megtűrt státuszt pénzért cserébe, vagy sem. Utóbbi esetben ne maradja a városban, de szerintem ez tiszta sor. Értesíteni fogunk. ~ Kénytelen vagyok letolni a torkán még egy komoly mondatot, aztán kényelmesen felemelkedek a székemről, ledobom a fogyasztásom árát az asztalra, és biccentek egyet felé búcsúzóul. - A látszat ellenére örültem, Prim, és kívánom, hogy találd meg a helyed a világban, bárhol is legyen az. Őszinte volt a mosolyom, így búcsúztam tőle, kicsit sajnálom, de élek a gyanúval, hogy neki sokkal, de sokkal jobb lesz így.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot! Bocs a kényelmetlenségekért. ^^ //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Figyelem őt és egy pillanatra meglepettem figyelem őt. Nem hiszem el, hogy nem voltak olyan dolgok, amiket fel kellett adnia. Lehet, hogy kezdetektől fogva falkában élt, de előtte már volt egy jelleme, élete emberként és azt szerintem nem lehet csak úgy eltűntetni egy beharapás következtében. Ezzel én is tisztában voltam, hogy nem toborozni akarsz, hiszen akkor nem így beszélgetnénk most. – mondom neki egy kisebb döbbenet után, mert nem sejtettem azt, hogy egy egyszerű kérdéssel ezt váltom ki belőle. Tudom, hogy részben igaza van, de pont amiatt ülök itt és nem sétáltam tovább, mert kíváncsi voltam arra, hogy milyen is a falka. Tudom, hogy nem lehet mindent szavakkal megtudni vagy elmagyarázni, de ha már egy-két dolgot elárul, akkor is segít abban, hogy előrébb legyek a döntés hozatalban. Természetesen ekkor még nem sejtettem, hogy pár nap múlva tényleg fel fog fordulni az életem és olyan irányt vesz, amiről talán álmodni se mertem. Ezt örömmel hallom. Talán majd egyszer változik ez. – válaszolok neki egy kisebb vállrándítás keretében, majd továbbra is őt fürkészem. Kedves, de úgy érzem, hogy ő ennél sokkal inkább összetettebb személy. Az se kizárt, hogy jobban hasonlítunk egymásra, mint gondoljuk, de kicsi esélyt látok arra, hogy mi egyszer ezen a találkozón kívül is beszélgessünk. Mert tudom jól, hogy igaza volt a korábbi dologgal kapcsolatban. De hamarosan újra váratlan fordulatot vesz a beszélgetésünk. Csendesen, kikerekedett szemekkel és döbbent arckifejezéssel süllyedek lejjebb a székben. Meglep ez a hirtelen váltás. Korábban Wendy is hasonlót mondott nekem. Most meg ő vágja szinte az arcomba. Most már lassan kezdem úgy érezni, hogy mindenki tudja azt, hogy tényleg nem nekem való ez az életmód, csak én még mindig képtelen voltam belátni ezt a dolgot. Egy darabig még pislogok, a poharat lassan leteszem és nyelek egy nagyot. Itt akarok egyáltalán maradni? Nem, nem hiszem. Végül sikerül megtalálnom a hangomat, így nagy nehezen megszólalok. Igen, hallottam. Ott mesélt valaki nekem erről a helyről. Így kerültem ide. – mondom neki rezzenéstelen arccal, majd egy apró elmélkedés után folytatom. – Nem, azt hiszem nem akarok maradni, de pár napom belül eldöntöm, hogy véglegesen elhagyom-e ezt a várost, vagy inkább fizetek és megpróbálom felmérni azt, hogy változás várható-e a jelenlegi állásponttal. Szerintem a pénz mindenkinek jól jön. – mondom minden kertelés nélkül. Eddig is őszintén beszéltünk, így nem most fogok változtatni ezen a dolgon. Amikor meghallom az újabb megjegyzését a kiskapura, akkor csak bólintok, hiszen azok után, ahogyan a képembe nyomta azt, hogy nem kellene itt maradnom, ahogyan a falkaságon se kellene gondolkoznom várható volt, hogy az kiskapu is elúszik vele. S a legrosszabb az egészben, hogy a zsigereimben érzem, hogy igaza van. De még se tudom kimondani biztosra, hogy nem fogok maradni. Mintha valami csodára várnék, valami jelre, ami megmutatja azt, hogy merre kellene mennem. S ez a vágyam hamarabb teljesül, mint vártam volna. Ez nem volt kérdéses számomra. – válaszolok neki komolyan, hiszen ha nem tűrnek meg itt, akkor biztosan nem fogok maradni, de talán amúgy se. Hamarosan el fog dőlni, érzem a zsigereimben, hogy valami történni fog, aminek következtében meghozom azt a döntést, amin oly régóta rágódom már. S eddig soha nem hagytak cserben a megérzéseim. Én is örültem Emma és köszönöm. További szép napot! – mondom neki sietve, majd ahogyan elmegy, egyből belekortyolok a boromba és a szavain gondolkozom, illetve Wendy egyik tanácsán. Sietve fogyasztom el azt, majd pedig fizetek és utána én is távozom.
Apa-lánya ebéd. Elég abszurd ez, akárhogyan is nézem, leginkább azért, mert az egyik szereplője én magam vagyok. Amikor felkerestem Surát azzal, hogy esetleg DNSből - vagy mi a fenéből - meg tudja-e állapítani azt, hogy Payne a lányom-e ténylegesen, volt bennem némi ellendrukk. Oké, nem csak némi. Sosem vágytam családra, gyerekekre, egész egyszerűen azért, mert nem vagyok apának való és, mert nem is akartam. Soha. Ha volt is olyan, hogy egy asszony ezzel állt elém, hát elküldtem, mondván, ugyanannyira lehet másé is a fattya, mint az enyém. Tényleg nem akartam én ezt. Aztán megjött az eredmény, hogy ez a nőstény farkas - aki nem mellesleg a testvérem, lakótársam és barátom véréből kapott farkast - tényleg az én lányom. Az enyém. És még az előtt kijelentette, hogy meg akar ismerni - kérdésemre válaszul -, hogy ténylegesen tudta volna, az én vérem csörgedezik az ereiben. Biológiailag. Én pedig... talán azért, mert több, mint nyolc évszázad szaladt el felettem, talán más okból kifolyólag - egyelőre még nem voltam hajlandó komolyabban ezen agyalni -, talán azért, mert most így akarom, szeretném megismerni őt, tartani vele a kapcsolatot az apja lenni ténylegesen is, és majd meglátjuk, hogy mire megyünk egymással. Lehet, hogy eleve hamvába holt ötlet, még nem tudom. Viszont ki akarom deríteni azóta meg főleg, hogy akár így, akár úgy lesz, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy igen rövid időm maradt ezen a sártekén és ennek okán rá is csörögtem a lányra, hogy pár napon belül - konkrétan ma - elvinném ebédelni, ha van hozzá kedve. A vének tanácsától már "elkértem" - mármint az ivadékomtól és a teremtőjétől - így valójában csak rajta áll, hogy akar-e jönni vagy sem. És tekintve, hogy belement, fogtam magam és felmotoroztam a hegyre. Annak a Darren nevű farkasnak is írtam egy sms-t, hogy ebédelni viszem Payne-t és néhány órát a társaságában akarok tölteni és ennek okán azt is, hogy legyen szívélyes és engedje a kölykét a Síparadicsom bejárata, kapuja vagy mi a szarja elé kíséret nélkül, ahol felveszem és pár óra múlva ott is fogom letenni, egyben, épen és egészségesen. Ahogy pedig neki elküldtem a helyszínre vonatkozó "koordinátákat" és nem mellesleg időpontot, úgy Payne-nek is, hogy természetesen ő is tudja, hol is várok majd rá. A teremtőjének meg egy szava nem lehet, állom amit mondtam neki, azt kérte, hogy értesítsem előre, ha találkozni akarok a lányommal, hát megtettem. Így pedig a megbeszélt helyen és időben ott vagyok a Chopperemen, egy fekete farmerben, ugyanebből az anyagból készült, de kék ingben - bukósisak nélkül, mert ki nem állhatom - arra várva, hogy Paynet felvegyem. - Szia! Örülök, hogy itt vagy. - köszönök rá, ahogy megpillantom, majd előszedek egy motorozáshoz készített tökfödőt, hogy felé nyújtsam, de ha nem kéri, akkor nem fogom ráerőltetni, elvégre, nem kisgyerek már. - Gyere pattanj fel. A Mamma Rosába megyünk, remélem megfelel. - megvárom, míg - remélhetőleg - felül mögém és ha valóban megteszi, akkor berúgom a kétkerekűt és már úton is vagyunk az étterem felé. Az utat viszonylag gyorsan és minden gond nélkül teszem/tesszük meg, az étterem parkolójában állítom le a motort és leszállhatunk róla mindketten, én természetesen csak utána. - Gondoltam ebédelünk valamit, utána ha gondolod és szeretnéd is, akkor elvinnélek motorozni. Egyáltalán kedveled a motorokat? - merthogy még ezt sem tudom róla, de elvileg ennek a napnak és találkozónak az lenne a lényege, hogy megismerjük egymást. - Menj csak előre, jövök én is. - egy karmozdulattal mutatom, hogy indulhatunk a bejárat felé, ahol az ajtót kinyitva előtte magam előtt engedem be. Foglaltam asztalt, így amint elárulom a nevem a hostessnek, már kísér is minket az asztalunkhoz, ahol kihúzom a széket Payne-nek, majd én is helyet foglalok. - Őszinte leszek, halvány gőzöm sincs, hogy mit szeretsz csinálni és mit nem, de most lesz lehetőségünk megvitatni, ezért a helyszínválasztás. - nem óhajtok magyarázkodni, ez sem az, pusztán tényeket közlök vele. Igazság szerint még mindig nem vagyok a szavak farkasa és már nem is hiszem, hogy az lennék bármikor is, de attól még igyekszem. Amennyire tőlem telik...
Nem mondom azt, hogy nem izgultam, bár azért elég erős lett volna azt mondani, hogy mondjuk lerágtam a körmeimet azok után, hogy felhívott és közölte, találkozni szeretne velem, méghozzá egy ebéd keretein belül. Ma hála égnek nem dolgoztam, így rá tudtam bólintani a meghívásra. Szóltam Darrennek is, tudjon róla, bár arról fogalmam sem volt, hogy Manech is tájékoztatja, inkább legyen elmondva többször, mint egyszer sem, nem igaz? Azóta vártam a hívását, hogy Darren szépen bemutatkozott neki, ugyanakkora tartottam is tőle, vajon mit fog szólni. Ugyan Darren megnyugtatott, mikor hazaért, hogy minden rendben volt, ennél többet nem tudtam belőle kicsikarni, tulajdonképpen mit is műveltek egymással, úgyhogy gyanítottam, történt ott valami olyasmi is, amit nem szeretne megosztani. Persze lehet csak paranoiás voltam és túlaggódtam a dolgot, így inkább megpróbáltam nem erre gondolni, inkább igyekeztem arra koncentrálni, hogy itt lesz az első tökéletes alkalom, hogy megismerkedjek a vér szerinti apámmal. Éppen ezért nagyon kell ügyelnem arra, hogy ne hozzam a szokásos bénázós formámat, bár igazság szerint az is hozzám tartozott, szóval előbb-utóbb úgyis meg fogja ismerni. Nem vittem túlzásba az öltözködést, egy egyszerű felsőt húztam, fekete nadrág és az elmaradhatatlan tornacipő. Nem tudtam, milyen étterembe megyünk, kell-e dress code, így próbáltam a kényelmest a valamennyire elegánssal kombinálni, bár már ott bukott a dolog, ha valaki a cipőmre nézett. Mindegy, annyi baj legyen, szerintem nem ez lesz a lényeg. Így aztán nem maradt más, mint a megadott időben kibattyogni a Síparadicsom bejáratához és várni a kedves apámra. Furcsa ezt így kimondani, miután meghalt az apám, azaz a nevelőapám, mindig is vágytam rá, hogy visszakaphassam, erre most már van belőle kettő is, ezt bizony még szokni kell. - Szia! - köszöntöttem széles mosollyal - Én pedig örülök, hogy hívtál - válaszoltam kedvesen. Teljes mértékben igazak voltak a szavaim, tényleg vártam már, mikor fog ismét jelentkezni, mert nem véletlenül mondtam azt, hogy szeretném megismerni. - Tökéletes - bólintottam az étterem hallatán, ott még úgysem jártam. Elfogadtam a bukósisakot, jobb biztosra menni, felhúztam a fejemre, aztán felültem Manech mögé - Még nem is ültem motoron - jegyeztem meg mintegy mellékesen, mégis izgalom vegyült a hangomba. Tényleg nem volt még ilyenben részem, ez is újdonság lesz, ahogyan ez az egész ismerjük meg az apánkat/lányunkat dolog. Kicsit zavarba is jöttem, hogy most ugyan mégis mi a fenébe kapaszkodjak, a filmekben a hátul ülő nő ilyenkor mindig tök szexisen átkarolja a férfi derekát, meg hozzábújik és ilyenek, de most nem a párommal ültem itt, hanem a tulajdon apámmal! Akit nem is ismerek. Most akkor azért még karoljam? Vagy hogy működik ez? - Öhm.. hova kapaszkodjak? - kérdeztem inkább meg, nehogy félreértésekbe essünk, vagy valami ilyesmi. Ha megkaptam a választ, kapaszkodtam, aztán felőlem indulhattunk is. - Nagyon nem volt még részem abban, hogy kipróbáljam őket, vagy közelről szemlélhessem őket, de minden új dologra nyitott vagyok! És szeretem az extrém dolgokat - válaszoltam a kérdésre, kicsit bővebben kifejtve a témához való hozzáállásomat. A bukósisakot visszaadtam neki, aztán máris indultam befelé, hogy az ajtónyitást egy hálás mosollyal köszönjem meg. Odabent mentem utána, elvégre ő volt a férfi és az asztalt is ő intézte, így nem sokkal később már ott ülhettünk egymással szemben. - Teljesen érthető és abszolúte jó ötletnek tartom - osztottam meg vele a véleményemet a helyszínválasztást illetően. Mindenképpen érdemes valamilyen szinten megismernünk egymást és tényleg még csak azt sem tudja, mit szeretek csinálni. - Nagyon szeretek minden olyasfélét csinálni, amit nem egyedül kell, vagyis inkább lehet többen is. Az, hogy mi az a valami, amit csinálunk, igazándiból édes mindegy, ha a társaság jó, már azért megéri. Imádok fotózni, bár ez pont nem társas tevékenység, de attól függ, ugyebár, mit, vagy kit választok alanynak. Korcsolyázni például azt sem tudom, mikor korcsolyáztam utoljára, de akár a vidámparkba is szívesen elnéznék egyszer, egészen kicsi voltam, amikor utoljára ilyen helyen jártunk. Egyébként mint már odakint is mondtam, tényleg szeretek új dolgokat kipróbálni, olyanokat, amikben van kihívás. Ez persze nem jelenti azt, hogy olyan felettébb ügyes volnék bennük, már jó, ha előre tudod, hogy olykor elég kétbalkezes vagyok - tűrtem egy kissé zavart mosoly kíséretében egy elkószált tincset a fülem mögé. - És mint láttad és hallhattad, olykor rám tör a szófosás, főleg, ha zavarban vagyok - válik szélesebbé a mosolyom, aztán persze leesik, hogy konkrétan kimondtam, hogy zavarban vagyok, így még el is pirulok. Hát fantasztikus. Nem mintha ne érezné az energiáimon... Mindegy, elég sok dolgot elmondtam magamról, szerintem kiindulási alapnak jó lesz. - És te? Mivel töltöd a mindennapjaidat? - próbálom inkább felé terelni a témát, szerintem egészen tarthatónak tűnik, hogy egyet ő kérdez, egyet én, aztán csak kibontakozik valami ismerkedős beszélgetés is a dologból, nem csak információk felsorolásából áll majd az ebéd.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Oké, amikor meglátom a nagy szívet a pólóján, nem mondom, hogy nem fut át a képemen egy halvány mosoly. Nem elég, hogy elvileg apa vagyok - te jó ég! - de még ráadásként lányos apa is - ami alatt nyilván nem azt értem, hogy én magam volnék nőies, hanem, hogy lányom van -, és az egy szem utódom hatalmas méretű - ám, de legalább rózsaszín helyett fekete - szíve(ke)t hord magán. Ami egyébként neki nagyon is jól áll és ez persze szemet is szúr. - Egyszer mindent el kell kezdeni. - nos akkor itt az ideje átesni az első motorozáson, főleg, hogy én egyébiránt képes vagyok egész évben kétkerekűn jönni-menni, nem törődve az időjárás viszontagságaival. - Ez nagyon egyszerű. - fordítom oldalra a fejem, amikor már mögöttem ülve a kapaszkodásról kérdez. Magam mögé nyúlok, hogy elérjem a két kezét és ha csak nem húzza el azokat, akkor a csuklóit fogom meg és a derekam köré húzom mindkét kacsóját, hogy bizony belém kapaszkodjon. Nincs ebben semmi extra, akkor sem, ha még tulajdonképpen idegenek vagyunk egymás számára. Majd megváltozik ez a dolog és idővel nem fogja magát zavarban érezni. Ha nincs más egyéb észrevétele vagy kérdése, akkor elindulunk az étterem felé. Közben feleslegesnek érzem a szájtépést, noha a dolog mehetne éppen, hála az érzékeny hallásunknak. - Én jóformán motorokkal foglalkozom. Van egy pár a műhelyemben, ha érdekelnek, szívesen megmutatom őket. - gőzöm sincs, hogy mennyire tetszenének neki, de ha esetleg van rá érkezése, hogy megnézze őket, akkor ezen ne múljék a dolog, szívesen elé tárom az összeset, amit birtoklok. - Mint az extrém sportokat vagy bármit, ami eltér az átlagostól és ettől extrémnek számít? - ebbe a kérdésbe talán még én magam is belekavarodok kicsit, bár ezt a legkevésbé sem mutatom felé. Igazából nem tudom, hogy ő mit is ért pontosan extrém alatt, mert szerintem a motorok és a motorozás nem ez a kategória, de hát kinek mi, ugye. A visszaadott bukósisakot elteszem, aztán nyomás be az étterembe. Gyakorlatias vagyok, így nem sok mindennel vesződök, a lényeg, hogy minél előbb a lefoglalt asztalhoz vezessenek, elvégre azért vagyunk itt Payne-nel, hogy egymással töltsünk némi időt és ne mással. - Ezt örömmel hallom. - mármint, hogy jó néven vette az étterem dolgot, ennyivel is előrébb vagyunk. Ahogy elkezd önmagáról mesélni, figyelmesen hallgatom, tekintetem pedig végig a vonásait kutatja. Nem szalasztom el egyetlen szavát sem, de közben tudat alatt - vagy inkább tudatosan - saját vonásaimat kezdem el keresni rajta és talán benne is. Elvégre az én utódom (is) és ennek megfelelően egészen biztosan örökítettem át valamit magamból belé, amit most mindenképpen fel akarok fedezni. De nem sok időm jut erre, mert hamarosan átadja a szót nekem. - Igen, azt tapasztaltam, de nem gond. - somolygok az orrom alatt, elvégre elég a megismerkedésünkre gondolnom, na meg a flakonnyi tusfürdőre, amit a pólómra telepített át annak idején. - Nincs okod zavarban lenni, nem foglak megenni vagy ilyesmi. - valamelyest feljebb emelkedik az egyik szemöldököm, és a tekintetem illetve az ajkaimra rajzolódó mosolygörbe is arról árulkodik, hogy igen jó kedélyállapotomban vagyok. - A vidámparkot én is nagyon bírom egyébként. A télen pont voltam is, másodmagammal. Ha van kedved, legközelebb elmehetünk. - simán kapható vagyok rá, persze nyilván más lesz, mint anno Biishával volt. De attól még nagyon szívesen megyek, főleg, hogy az utóbbi időben igencsak a szarságból jutott ki, talán a legutolsó igazán önfeledt és vidám programom Yeevel volt a snowboard pályán, amikor nem kellett valami miatt közben aggódnom, vagy nem árnyékolta be a dolgokat valami vészjósló... - Én némileg zárkózottabb vagyok, pontosabban csak kevesekkel szeretem az időt múlatni, de leginkább egyedül. És gyakran vagyok elég mogorva is, de ródd ezt fel a koromnak. A kihívásokat pedig én is szeretem. - úgy tűnik tényleg van bennünk közös és ez valamiért megnyugvással tölt el, noha idegesnek vagy különösen izgatottnak eddig sem éreztem magam. - Szereléssel és motorok bütykölésével töltöm az időm nagy részét. Nem csak konkrétan kétkerekűekével, hanem autók és hószánok motorját is javítom és tulajdonképpen nem csak munkaidőben, hanem hobbiból is. Aztán... elég sokat vadászom, kedvelem a technikai kütyüket, literszámra iszok kávét, dohányzom - ami nem újdonság - és a sebesség megszállottja vagyok, ami talán nem meglepő. - nem olyan friss farkas, hogy véleményem szerint ne legyen képes megállapítani melyik vérvonaltartozik hozzámhoz tartozom. Közben megérkezik a pincér az étlapokkal és várja az italrendelést is. - Nekem egy whisky lesz tisztán. Neked mit rendelhetek? - pillantok Paynere, mivel fogalmam sincs, hogy mit inna vagy egyáltalán mit szeret. Ha elárulja, akkor ez lesz a másik, amit a felszolgáló felfirkant a jegyzettömbjére, hogy aztán szépen odébb álljon és majd alkalomadtán visszatérjen az italokkal és, hogy felvegye az ételrendelésünket is. - Vannak testvéreid? Vérszerinti és/vagy vérvonal szerinti? Dolgozol? Vagy tanulsz még? Mivel foglalkozol pontosan? - kérdezgetem én is és persze hagyom, hogy válaszolhasson is mindezekre, ha szeretne.
- Oké - ennyit bírok csak kibökni, amikor közli, hogy egyszerű, majd megfogja a csuklóimat és előrehúzza a kezemet, hogy belé tudjak kapaszkodni. Ez nyilván egyszerű, csak a helyzet zavarba ejtő számomra, de lesz ez még így se, szóval megpróbálok nem aggodalmaskodni az ilyesmi miatt. - Minden újdonságra nyitott vagyok, úgyhogy naná! Szívesen megnézném majd őket - válaszoltam mosolyogva és lelkesen. Nem mondom, hogy oda meg vissza lennék a motorokért, de ez még változhat, hiszen eddigi életem során részem sem sok volt bennük. - Hm, ez egy jó kérdés. De talán is-is. Egyelőre a motorozás is elég extrémnek számít, mivel most ültem először rajta, de múltkor például siklórepülőzni voltunk és az is király volt! Mondjuk errefelé annyira nincs túl sok lehetőség extrém sportokat kipróbálni, a síelést meg egyelőre nem merném kipróbálni, mert tuti felkenődnék az első fára - mélyedtem bele kicsit jobban a témába, széles mosollyal a képemen a végére érve. Beérve aztán magamról is elkezdek mesélni, az ügyetlenségemre kapott válasz hallatán meg csak kissé behúzom a nyakam, ismét bocsánatkérő pillantással tekintve rá. Az amúgy sem csak az én hibám volt, de ha azt mondja, hogy nem gond, akkor én csak örülök neki. - Jó, persze, ezt egyből gondoltam. Vagyis inkább reméltem. De eddig sem ettél meg, így nem emiatt vagyok zavarban, csak még.. új ez az egész - haraptam rá az alsó ajkamra egy pillanatra. Szerintem tökéletesen érti a helyzetemet, hiszen nem csak nekem újdonság a dolog, én meg vagyok olyan típus, hogy ilyenektől zavarba jöjjek. Az ujjaimat direkt az asztalon fűzöm össze, nehogy eszembe jusson az asztal alatt tördelni őket. - Télen? Nyitva van télen is? - érdeklődtem kíváncsian, mert tudtom szerint nincsen, de lehet azóta újítottak, pláne, ha ők akkor voltak tavaly. - Egyébként benne vagyok, biztos jó muri lenne - mosolyodtam el. Kicsi gyerekként voltam utoljára az apukámmal vidámparkban, sok érdekes kalandban volt részünk, mindenképpen érdemes lenne kipróbálni, most milyen hatással lenne rám. No meg az mégiscsak vidámpark, benne van a nevében a vidámság, minden bizonnyal jó kis összerázó program lehetne. - Igen, azt észrevettem, hogy olykor elég morcos vagy, de mint mondtam, szeretem a kihívásokat - mosolyodtam el sokat sejtetően, bizonyára számára is egyértelmű lesz, mire is célzok. Most is sikerült már megmosolyogtatni, ha így folytatjuk, remélem hamarosan egy igazi nevetést is sikerül előcsalogatnom belőle. - A kihívások jók - bólintottam egyetértően, kihívások nélkül éppoly unalmas lenne az élet, mint a viccelődés és nevetés nélkül. - Vadászol? Mármint úgy vadászol, mint puskával, vagy mint farkasként? - nem mindegy, ugyebár, bár gondolom az utóbbi, de aztán ki tudja, miféle dolgokra képesek a farkasok is manapság. - Nem, egy cseppet sem meglepő, szerintem elég furcsa is lenne, ha nem így volna. Én az ezüst megszállottja vagyok - vonom meg a vállam mosolyogva. Az tiszta volt számomra, hogy Villám, neki bizonyára az, hogy Fakír vagyok, így mindkettőnk megszállottsága érthető szerintem. - Van esetleg limonádéjuk? - pillantok a pincérre, aki bólint - Nagyszerű, akkor abból kérnék. Imádom a limonádét - osztom meg ezt az információt immár a velem szemben ülő hímmel. Semmilyen szempontból nem lenne ajánlatos mondjuk bort kérnem, szükségem van a józan eszemre és lejáratni sem szeretném magamat... - Vér szerinti testvérem nincsen - vagy csak nem tudok róla. De ezt nyilván nem fogom vele megosztani, mégis milyen lenne már a tulajdon apám szexuális életébe beletrappolni? Egek… - Vérvonal testvérem viszont akad, egy nővér, de ő nem velünk lakik. És ha már vérvonal… Ne haragudj Darren miatt, kicsit túlreagálta a dolgokat - húztam el a számat, bocsánatkérő pillantással tekintettem rá. Tényleg szarul érzem magam a történtek miatt, még akkor is, ha nem történt semmi komolyabb, egyik fél részéről sem - vagy csak én nem tudok róla. - Már dolgozom, fényképészként a helyi fotóstúdióban. Vagyis egyelőre inkább csak segédként, könnyebb megbízásokat végzek legfeljebb egyedül, de minden ezzel kapcsolatos dolog érdekel, úgyhogy munkaidőben szinte levakarhatatlan vagyok - nem mélyedem bele túlságosan a dolgokba, hiszen Manech mégiscsak kóbor, bár ha bemegy a stúdióba és találkozik Emmával, nyilván levágja majd a dolgokat, hogy miért is lehetséges, hogy Kölyökként dolgozzak. - Te honnan származol? És sok helyen megfordultál már? - kérdezek vissza én magam is, az elsőként eszembe jutó dologgal. Van ám bőven kérdésem, szóval csak szépen sorjában majd mindent.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Akkor ezt megbeszéltük. - bólintok egyet röviden a motorokat illetően. - Remélem kellemes első élmény volt akkor a motorozás. - somolygok megint a bajszom alatt. Jó pár évtizede annak már, hogy úgy döntöttem, számomra ez a jármű a legmegfelelőbb közlekedési eszköz és ez azóta sem változott. Bár kétségtelenül kedvelem az autókat is. Meg a gyorsulási versenyeket is. - Hidd el, ez nekem is baromi új. Úgy értem, hogy kölykeim vannak, gyerekeim pedig... - nyitott tenyérrel felé intek, hogy egyértelmű legyen, ő az egyetlen. Akiről legalábbis tudok és még hajlandóságom is van elfogadni, ha már a tudomány bebizonyította. Eddig ugyanis még nem volt példa arra, hogy bárkit is a vár szerinti utódomnak tekintsek vagy fogadjak el. Eddig... - Télen. És nem, nincs nyitva akkor általában, de kinyittattam. Akit elvittem, még sosem járt korábban vidámparkban, én meg nem nagyon kedvelem a nagy tömeget, így megoldottam úgy, hogy mindenkinek kellemes legyen. És örülök, hogy tetszik az ötlet. A szellemvasút kifejezetten szórakoztató. - mást akkor nem is próbáltunk ki Biishával, de ez nem jelenti azt, hogy Payne-el ne ülhetnénk fel másra is. - Ó, szóval kihívásnak tekintesz? - pillantok rá a képembe lógó fürtjeim alól, kíváncsian vizsgálva a vonásait és befészkeli a fejembe magát az a gondolat, hogy ez tulajdonképpen milyen kedves tőle. Én, mint kihívás... neki. Egy halvány mosoly újra átfut a képemen. - Egyetértek. És szükség van rájuk. - és bár ő nem sejtheti, de ezzel eszembe juttatja, hogy jelen pillanatban milyen "kihívással" is kell most szembenéznünk nekünk, Tizenhármaknak. Ma azonban nem vagyok hajlandó az Idegenre és a többi egyéb gusztustalan szarságra gondolni, elvégre nem ezért vagyok, vagyunk itt. Visszakérdezésére előbb lassan bólintok, majd szavakkal is válaszolok, egyértelművé téve, hogy miként is vadászok. - Nem, nem puskával. Alapvetően nem szeretem a fegyvereket és, ha lehet elkerülöm használatukat. - alantas dolognak tartom a lőfegyvereket, ráadásul éjfekete bestiámmal gyorsabban mozgunk, mint amire akármelyik fegyver képes lenne a világon, így aztán nincs is sok értelme annak, hogy használjam őket. Ettől függetlenül az életem hozta már úgy, hogy kénytelen voltam a kezembe venni és elsütni, így megtanultam használni őket, de tény, ami tény, a farkasommal veszélyesebbek vagyunk, mint bármely puska vagy pisztoly. ~ Szereted a vérvonalad, a farkasod? Jól kijössz vele? ~ nyilvános helyen vagyunk és bár nyilvánvalóan halkan és nem emelt hangon beszélhetünk, ettől függetlenül ez a téma nem olyasmi, amit szeretném, ha meghallanának illetéktelen fülek, így logikusabb számomra a beszélgetést ebben a témában ilyen módon folytatni. A pincér felbukkan, felveszi az italrendeléseinket, majd távozik szépen. Faggatom kicsit a családjáról és örülök, hogy megoszt velem róluk némi információt, majd elérünk ehhez a Darrenhez. A képem határozottan elkomorul, ahogy szóba kerül a hím. - Nincs miért bocsánatot kérned, te nem tehetsz semmiről. Legalábbis, ami a teremtőd és az én dolgomat illeti. Elrendeztük a dolgainkat egymás között. - egyben tért haza, sértetlenül. Vagy legalábbis tőlem így távozott, hogy aztán milyen esetleges kamikaze akcióba kezdett, az már az ő dolga és semmi közöm hozzá. - Nocsak, ez érdekesen hangzik. Ha esetleg engeded, szívesen megnézném a fotókat, amiket készítesz egyszer. Persze, nem erőszak a dolog. - nem mondanám, hogy a fotókért olyan nagyon odáig lennék, de ha Paynet ez érdekli, akkor én is kíváncsi vagyok. Innentől pedig már az ő dolga, hogy hajlandó-e bepillantást engedni a munkájába. - Én itt születtem, ezen a földön, szóval innen származom. De már nagyon régen elhagytam ezt a helyet és nagyjából másfél éve, hogy visszatértem. Igen, a világ különböző pontjain megfordultam már, de igazságság szerint jó ideje annak, hogy visszaköltöztem erre a földrészre, csak éppenséggel jóval délebbre éltem eddig. És te? Szeretsz utazni? Merre jártál eddig? - sejtem, hogy a fiatalsága okán talán nem olyan sok felé, de ki tudja, lehet, hogy tévedek és nagy világutazó, vagy az volt, mielőtt farkas lett. Gondolom hamarosan kiderül. - Azt mondtad, hogy szereted a társas tevékenységeket és az extrém dolgokat, de mit csinálsz még a szabadidődben? - pár dolgot már tudok róla, de szeretném jobban megismerni és remélem mesél is még magáról. - Mikor van a születésnapod pontosan? - jah, az "évszázad apjaként" - ez lennék én - példának okáért halvány gőzöm sincs, hogy mégis mikor is született pontosan. Mondjuk nem én vagyok az, aki nagyon számon tart bármiféle évfordulókat, de elmenthetem a telefonomba, hogy legalább felköszöntsem, amikor ő megtartja a sajátját. ~ Hogy lettél farkas? - nyilván nem a technikai részére vagyok kíváncsi, hanem inkább a körülményekre amikor történt vagy amelyek között megesett a dolog.
- Határozottan! - válaszoltam vidáman, teljes őszinteséggel. Ez volt az első alkalom, nekem pedig tetszett, ha így megy majd továbbra is, a végén rászokok majd és azért fogok kunyizni, had kapjak motort. - Akkor majd együtt tanuljuk meg, miként kezeljük a helyzetet - biztatóan mosolyodom el, mindig is pozitív voltam és nem is éppen a zárkózottságomról voltam híres. Hiába nem ismerem túl rég óta és nagyjából ennyi ideje vagyok tisztában azzal is, hogy ő a vér szerinti apám, mégiscsak ő a nemzőm. Annyit megtehetek, hogy legalább egy esélyt adok a kapcsolatnak és ha neki is új, akkor majd együtt beletanulunk. Az viszont némiképpen gondolkodóba ejt, hogy egyedüli gyermekként tekint rám, főleg, mivel elég idős farkasról van szó. Nem tudom, hogy ez farkas körökben hogy működik, de tekintve, hogy anyám is csak egy egy éjszakás kaland volt, simán lehetett több is, szóval simán lehetnek még gyerekei, ez egyrészt borzasztó, mert ki tudja, hány féltestvérem van. Ugyanakkor tiszta megtisztelő is, hogy velem mégis ebédelni jött, engem meg szeretne ismerni és nem lökött már el akkor, amikor kiderült az igazság. Egyelőre azonban ebbe nem élem bele magam túlzottan, majd a jövő alakítja a dolgokat és kiderül, mi is merre jutunk majd. - Kinyittattad? - hökkenek meg egy pillanatra, mert nem tudom, hirtelenjében hova is tegyem ezt a dolgot. Mivel névről annyira nem ismerem, így nem tudom, mekkora tekintélye van a városban. Vagy pedig pusztán fizetett annyit érte... Váov. Lehet tőle kell majd kérnem a motort? - Ezt a szellemvasutat még nem próbáltam, nem is jártam még az itteni vidámparkban, de ha azt mondod, az jó, akkor elhiszem. Én azokat a lövöldözős, vagy dobálós standokat szeretem, az apukám.. vagyis az a férfi, akiről azt hittem, az apukám, nagyon profi volt az ilyenekben és mindig hatalmas plüssállatokkal mentünk haza. Imádtam őket - kezdek bele a lelkes mesélésbe, nekem nem jelent gondot áradozni valamiről, amit szeretek, sőt, a semmiről is képes lennék órákat fecsegni. - Öhm - na jó, megint kicsit zavarba hozott - Úgy értve, hogyha tényleg gyakran vagy mogorva, akkor nekem tök nagy siker lesz, ha mosolyt csalok az arcodra, vagy netán sikerül előcsalogatni egy szívből jövő nevetést - pontosítok kicsit, mert nem tudom, miként értette, bár nagyon félreérteni csak nem lehetett a mondandómat... - Ezzel pedig én értek egyet - bólintok a kihívásokra és arra, hogy szükség van rájuk. Ez tény, ezen nincs mit magyarázni vagy kifejteni. - Ühüm, így már minden érthető. Volt már olyan, hogy rákényszerültél a használatukra? - érdeklődöm kíváncsian, ne csak mindig magamról beszéljek. Azt nyilván tudja, vagy legalább sejti, hogy a kétbalkezességemmel nekem nem lenne túl ajánlatos fegyvert fogni a kezembe, meg amúgy is fiatal vagyok, nem kell az még. Tuti csak paráznék tőle. ~ Igen, szeretem a vérvonalam és a farkasom is. Eleinte nagyon idegen volt, de egész hamar sikerült megbarátkozni vele. Mind a farkassal, mind pedig a fakírsággal ~ szerintem ez minden Kölyökkel így van. Abba pedig még nem igazán szeretném beavatni, hogy átharaptak, mármint azt tudhatja majd, csak a körülmények elég bensőségesek és túlságosan személyes, hogy már az első komolyabb találkozónk alkalmával beavassam. Majd idővel, ha ő is megismer és én is őt. Ha akarnám, se tudnám nem észrevenni az elkomorulását, bár ennek ellenére határozottan nem bánom, hogy felhoztam. Úgy érzem, tartozom a hímnek ennyivel, mert igencsak kellemetlenül éreztem magam - és még most is - a történtek miatt. - Oké, ez rendben van és örülök is neki, de roppant kellemetlenül éreztem magam, amikor felhívott és közölte veled a.. közölnivalóját - tűrtem az egyik arcomba lógó tincset a fülem mögé, arcomon némi pír jelent meg. Nem kicsit akadtam ki, amikor Darren a falhoz vágta a telefonomat és természetesen nem azért, mert ripityára tört a vacak, sokkal inkább amiatt, amit Darren a telefonba kiabált. Lehet jobb lenne, ha egyikünk sem gondolna ilyesmire, megpróbálom én sem tovább feszegetni a témát. - Persze! Nagyon szívesen megmutatom majd őket! - lelkesülök fel a dologra, mert magamtól nem tolom senki képébe a fotóimat, hogy dicsekedjek velük, de ha valaki érdeklődik irántuk, az kifejezetten jól esik. - Ha nincsen ellenedre, akkor akár egyszer a műhelyedbe is szívesen elviszem a gépet, ha esetleg szeretnél némi plusz reklámot az üzletnek - ajánlottam fel lelkesen. Nem tudom, miként megy a biznisz, de nyilván jól a körülményekből következtetve, de ki tudja, szüksége van-e reklámra, de akár csak a fotózás is érdekes lehet, én imádok fényképezni, ha másnak nem, hát gyakorlásnak jó lenne. Nyilván ezt sem fogom erőltetni, ha a legkisebb jelét is látom, hogy nem szeretné, akkor lefújva a dolog. - Komolyan innen származol? - érdeklődöm továbbra is kíváncsian, mert ezt nem is gondoltam volna. - Merrefelé jártál már? - tudakolózok továbbra is, kíváncsi természet vagyok és amúgy is azért vagyunk itt, hogy megismerjük egymást. - Utazni biztos szeretek, legalábbis szeretnék majd, de eddig nem nagyon volt rá lehetőségem. Egyszer utaztam hosszabb ideig, az is akkor volt, amikor magam mögött hagytam anyámat és idejöttem - az volt eddigi életem leghosszabb utazása, főleg, hogy teljesen random választottam meg a útirányt. - Fotózok - kuncogtam röviden, hiszen hiába ez a munkám is, imádom csinálni, így a szabadidős tevékenységeim nagy részét is ez teszi ki. - Néha, ha elkap az ihlet, akkor rajzolni is szoktam, de azt nem olyan gyakran. Ezenfelül kirándulgatok a lak környékén, vagy csak szimplán bekucorodok a barátomhoz és együtt zenét hallgatunk, beszélgetünk, ilyenek - amikor épp nem extrém dolgokat csinálunk, mert javarészt azt szoktunk. Elég átlagos az olyan alkalom, amikor Phil-lel nem "rombolunk szét" valamit. - Ezen kívül olvasni szoktam, ami épp a kezem ügyébe kerül és hát.. playstation - sóhajtottam pontosan úgy, mint akit rajtakaptak valamin. Mosoly játszott szám sarkába, szerintem semmi gond nincs azzal, ha valaki ilyen módon szórakozik, de nem tudom, Manech mit szólj majd hozzá, szégyellni egy pillanatig sem szégyellem. Egyedül is jó móka, hát még ha valakivel együtt játszok! - Február 5-én születtem, méghozzá 1987-ben - adok egészen pontos választ. Nem meglepő, hogy nincs ezzel tisztában, sőt, egy pillanatig sem ítélem el miatta, hiszen most nem régen tudta meg, hogy apa lett - közel harminc éve ugyan, de nem számít. ~ Először... először szerelemből ~ húzom el a számat, de nem is hagyok túl sok időt erre reagálni, mert egyszerűen.. nem szeretnék beszélni róla. ~ Aztán nagyjából egy éve harapott át Darren, mert... adott egy új lehetőséget ~ nyilván egyből rájön majd, hogy ez kényes terület és egyelőre ennél bővebben nem fogok beszélni róla. Majd idővel talán erre is fény derül. ~ Neked sok kölyköd van? ~ kérdezek inkább, amint úgy érzem, nem fojtom belé a szót. Egyrészt érdekel is, másrészt pedig inkább evezzünk el a kényesebb témákról.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Határozottan jó ötlet. - halvány mosoly rajzolódik a képemre, majd ahogy megjelent, úgy el is tűnik. Egyelőre halvány gőzöm sincs, hogy miként is kellene ehhez az egész apaság dologhoz hozzá állnom, de úgy döntöttem, majd elválik. Nem hiszem, hogy a jövőben bármikor is lehetne lehetőségem ismét arra, hogy apa legyek, noha nem is vágytam erre a szerepre. Most azonban már így alakult és valamiért szeretném én is megismerni a lányomat, a többi pedig majd elrendeződik. - Ki én. - bólintok a vidámparkot illetően, látom, hogy sikerült kissé meghökkentenem. Bájos egy lány, annyi szent. - Gondolom itt is vannak olyanok, majd megnézzük, amikor lesz kedved kimenni. - bólintok röviden. A szellemvasút jó poén volt, a dodgem is érdekes lehet. - Á, már értelek. Egyébként nem lehetetlen, hogy elnevessem magam, de tényleg ritkán szoktam önfeledten jó kedvű lenni. - mostanában meg aztán pláne nem volt semmi okom arra, hogy bármi is jó kedvre derítsen. És nem mellesleg eleve nem vagyok olyan típus, aki folyton mosolyog. - Igen volt, többször is, mint szerettem volna. Alapvetően jobban bízom a bundásomban, mint a fegyverekben. - arról nem is beszélve, hogy kissé méltatlannak is tartom azt használni. Egy farkas nagyobb és alaposabb pusztításra képes, ha ez a cél, ráadásul a puska még alattomos és némileg gyáva választás is szerintem. ~ Ennek örülök. A Teremtőd jó hozzád? Mondjuk az alapján, amit nekem produkált, úgy tűnik törődik veled... ~ de sosem lehet tudni végső soron, hogy milyen is. Én a magam részéről sosem voltam Teremtőnek túl gondos, de alapvetően vallom, ha képes az utódom nélkülem is megállni a helyét, akkor érdemes igazán a véremre. - Nem mondom, hogy különösebben örültem a... szavai megválogatásának, de végül elrendeztük a dolgot, neked nem kell, hogy emiatt fájjon a fejed. Megegyeztünk, hogy én nem haraplak át, ő meg hagyja, hogy lássalak. - ez mondjuk nem fedi így a teljes igazságot - mi több! -, de nem is hazugság és ami azt illeti Payne-nek elég is ennyit tudnia. - Örömmel venném. És hozd el a gépedet nyugodtan. - bólintok egyet röviden. Nem bánom, ha behozza a műhelybe a gépet, amúgy szeretem a mindenféle kütyüket és ha ez örömet szerez neki is - mármint az, hogy elhozza a fényképezőjét -, akkor tegye csak. - Igen, komolyan innen származom. Itt születtem, nem messze innen, de tény az, hogy nem kórházban, mint manapság. - és itt is nőttem fel, itt haraptak be, itt fedeztem fel, hogy gyorsabb vagyok, mint a testvéreim, innen indultam el, hogy saját kölyköket teremtsek és ide is tértem vissza. Majd pedig itt követtem el azt a bűnt tizenketted magammal, ami miatt, büntetés vár még rám, noha régen leróttam a dolgot. - Európában hosszabb ideig maradtam, főleg Angliában. Dél-Amerikában is évtizedeket töltöttem el, egy-egy látogatás erejéig pedig megfordultam a világ több pontján, a Közel- és Távol-Keleten is, de azok tényleg csak néhány napos kirándulások voltak. Argentínát és Kubát kedveltem a leginkább egyként. - utóbbi két országban nem szabad akaratomból voltam, de ettől még megkedveltem mindkét helyet és őszintén szólva szívesen gondolok vissza azokra az időkre, akkor is, ha jószerével vagy a szegénység, vagy az elnyomás ellen küzdöttem. - Kalandvágyból jöttél el vagy más oka volt? - nem tudom, hogy miért hagyta maga mögött az anyját - ahogy ő fogalmazott -, de ha nem akarja elmesélni, megértem. - Én csak ajánlani tudom az utazgatást, érdekes és izgalmas. - engem maga az út is lekötött és szórakoztatott, de ez persze nem mindenkivel van így, van aki csak az úti cél elérését tartja fontosnak és semmi mást. - Mármint az udvarlód, vagy, hogy szoktátok manapság nevezni őket?! - valahogy most kifejezetten örülök annak, hogy farkas lett Payne, az is elég sokkoló, hogy apa vagyok, valahogy nem túlzottabban tudnék örülni a hírnek, hogy esetleg nagypapa is lehetek mindjárt. Egyszerre elég egy dolog is a jóból. ~ Ő is farkas? ~ vagy ember vagy esetleg őrző, bár ők is az emberek táborát erősítik. Nem tudok róla még semmit és egyelőre az sem eldöntött tény, hogy akarok-e egyáltalán bármit is megtudni róla. Talán egyszer megnézem magamnak, hogy kiféle-miféle. - Milyen zenét szeretsz hallgatni? - ha már szóba hozta, hogy zenét hallgatnak együtt - cöhh na persze! - és mivel egyáltalán nem vonzz a gondolat, hogy a lányom nagyon is magánéletét vegyük elő diskurzus alapnak, hát maradt a zenei ízlése után való érdeklődés. - Azt a kütyüt én is bírom. - viszont én magam nem vagyok a birtoklója, mert képtelen volnék a seggemen ülve azt játszani, hogy csinálok valamit. Hamarabb vágom be magam az autóba és megyek ki egy gyorsulási versenyre, ülök fel a motoromra csakúgy vagy bütykölgetem, vagy megyek ki a szabadba és eresztem szabadjára a bennem élő éjfekete énemet. - Felírom és akkor nem felejtem el. - a telefonomba be is pötyögöm, hogy mikor is született, a születésnapjára meg majd igyekszem venni is valamit, bár tény, hogy az aztán még rohadtul messze van. Hát nem mondom, hogy el vagyok ragadtatva attól, hogy szerelemből harapták be. Mégis miféle farkas tesz ilyet?! Szégyen... Ezt azonban nem teszem szóvá, csupán csendesen hallgatom az elmémbe mondott szavait. ~ Értem. ~ bólintok egyet és nem is firtatom a dolgot, eleve látszik, hogy nem szívesen beszél róla és őszintén szólva nem is akarok végighallgatni egy love storyt. ~ Igen, akad jó néhány, de már egyik sincs velem. ~ azt megtartom magamnak, hogy jelenleg is van kettő, akik még kölyökkorban vannak. Közben megérkeznek az italaink és a pincér marad is, hogy az ételrendelést is felvegye. - Döntöttél már, hogy mit kérsz? - pillantok Paynere és ha tudja, hogy mit enne, akkor hagyom, hadd rendeljen előbb ő. - Nekem stake lesz, alig átsütve. - zárom rövidre a magam az ebéd kérdését és ahogy elmegy a pincér, úgy lesz ismét minden figyelmem a lányomé. - Melyik fotóstúdióban dolgozol? - említette, hogy munkahelye van és fotózásból él, így számomra logikus a kérdés.
- Rendben, felőlem szinte bármikor mehetünk. Sőt, lehet jobb is, ha még az igazi mínuszok előtt megejtjük a dolgot - farkas voltam és már három éve itt éltem nagyjából, de a hideg akkor is hideg és teljes mértékben még mindig nem sikerült hozzászoknom. A vidámparkozást meg nem igazán tudom elképzelni, ha nyakig be vagyunk bugyolálva, én legalábbis biztos, mert nem tudom, Manech miként viszonyul a dologhoz. - Akkor bízom benne, hogy idővel sikerül majd előcsalogatnom azt az oldaladat is - minek titkoljam a dolgot? Bájos mosoly keretében osztottam meg vele a kihívásom kicsit pontosabb részleteit. Nem mindenki olyan típus, hogy folyton mosolyogjon, ez ellen semmi kivetnivalóm nincsen, de ha van lehetőségem, tuti dolgozni fogok rajta, hogy egyszer legalább sikerüljön megnevettetnem. - Ez szerintem nem meglepő dolog - fűztem hozzá a saját kis véleményemet, mert habár még csak Kölyök voltam, álláspontom nekem is lehet, nem igaz? Arról nem is beszélve, hogy én még a fegyverekkel sem tudok bánni, egyetlen egyszer használtam eddig életemben pisztolyt; a Vörös Holdon. ~ Igen, rendkívül jó hozzám, nagyon jó Teremtő ~ mindenféle túlzás nélkül merem állítani azt, amit. Amennyire az átharapásomkor irtóztam tőle, most éppen annyira ragaszkodom hozzá. Különös és furcsa dolog ez. - Ennek nagyon örülök - bólintottam, majd ekkor esett le, hogy mennyire félreérthető is, amit mondtam - Mármint, hogy sikerült megegyeznetek és Darrennek sem volt ellenére, hogy találkozzak veled - javítottam ki magam gyorsan. Lehet, hogy örültem annak, hogy nem fog átharapni, de azért mégsem szerettem volna, ha azt hiszi, képes vagyok ennyire nyíltan a képébe mondani. - Rendben - bólintottam mosolyogva, mert jó érzés volt, hogy nem ellenezte az ötletemet és elhozhatom majd a gépemet is a következő alkalommal, vagy akkor, amikor meglátogatjuk a műhelyét. - Igen, azt egyből gondoltam - mosolyodtam el. - Egyébként, ha szabad kérdeznem, milyen volt a gyerekkorod? Mivel töltöttétek akkoriban a mindennapjaitokat? - kérdeztem óvatosan, mert a világért sem szerettem volna olyan témába gázolni, amibe nem kellene. Mindig is szerettem idősebb farkasok eredetéről, a régi időkről hallani, Hunter szavain is csak úgy csöngtem, amikor a kultúrájáról mesélt nekem. Én fiatal vagyok, én ebben a világban nőttem fel, így nagyon érdekel a múlt. - Angila, Kuba, Argentína - ismételtem el az elhangzott helyek neveit, némi vágyakozással a hangomban. - Nagyon jó lehet ennyit utazgatni, szívesen bejárnám én magam is a világ különböző pontjait - egyelőre még pici vagyok és túlságosan ragaszkodom a falkához is, hogy hosszabb időre elhagyjam őket, de ami késik, az nem múlik. Ha nagyobb leszek, egészen biztosan fogok majd utazgatni. - Más oka volt - megköszörültem a torkomat - Az anyám miatt - húztam el a számat is. Szerintem Manech előtt nem volt annyira ismeretlen, hogy elég fura nőszemély vált az anyámból, hiszen a telefonba is képes volt hazudni neki. - Az apám.. azaz a nevelőapám halála után teljesen összeomlott, elég kiállhatatlan lett, ráadásul abban a házban minden az apámra emlékeztetett, mindenki sajnálkozó pillantásokkal méregetett. Elegem lett belőle, új életet szerettem volna kezdeni, tiszta lapot, úgyhogy összecuccoltam és az első buszra felszálltam. Így kötöttem ki itt - osztottam meg kalandozásom cseppet sem hosszú és cseppet sem izgalmas történetét. - Igen, az udvarlóm - mosolyodtam el a megnevezés hallatán - Vagy a párom, magam sem tudom, bár az udvarló a mi kapcsolatunkra egyelőre találóbb lenne szerintem - tekintve még eléggé az elején járunk a dolognak, elsietni pedig semmit sem kell, nem igaz? ~ Igen, ő is farkas, méghozzá a falka tagja ~ osztottam meg egy picivel több információt Phil-ről, túlragozni azonban nem szerettem volna, hogy mennyire jó és kedves hozzám. Talán majd egyszer bemutatom őket egymásnak. - Általában mindenfélét, ami éppen szembe jön velem az interneten. Olykor a rádió is előtérbe kerül, vagy az, amit Darren hallgat, hiszen ha elkezdi bömböltetni a magnóját, akkor nem lehet mellette mást hallgatni. Egyébként a mai nevesebb előadókat, Arctic Monkeys, Imagine Dragons, Green Day. Vagy filmzenéket, az Oroszlánykirályét kifejezetten szeretem - ha már a zenei ízlésemre volt kíváncsi… Lehet az utolsó kislányosnak tűnhet, de felvállalom, nem fogok csak azért nem elmondani neki valamit, mert félek, hogy cikinek fogja tartani. - Hasznosnak annyira talán nem mondható, de kifejezetten kellemes időtöltés, főleg, ha van játszópartner hozzá - illetve ha nem vagyok dühös valami miatt, mert előfordult már, hogy mérgemben kettétörtem a konzolt a játék hevében. Érzem ám, hogy nem arattam túl nagy sikert a beharapásom körülményeinek ecsetelésével, de ez is hozzám tartozik, ez is én vagyok. Azóta persze már másként alakultak a dolgok és ez az információ, amire még nem érzem késznek a kapcsolatunkat. Majd talán egyszer, már persze, ha érdekli, mert nagyon úgy tűnik, hogy ő sem szeretné túlzottan kivesézni a dolgot. ~ Milyen érzés? Mármint az, ha sok Kölyke van valakinek? ~ kíváncsiskodom tovább, bízom benne, hogy nem túl tolakodó a kérdésem, de tényleg érdekel. Pláne, hogy már egyik sincsen vele. - Igen, nekem megvan. Én ezekből a csirkefalatokból kérnék egy adagot - közlöm a pincérrel a rendelésemet, kedvesen mosolyogva rá, majd amint távozik, pillantásom ismét a velem szemben ülő férfira siklik. - A Ridley fotóstúdióban. Még emberként kerültem oda, aztán szerencsére megvan a lehetőségem, hogy most is ott dolgozzak - célzok ezzel egyértelműen arra, hogy farkashoz tartozik a hely. Aztán ki tudja, ha itt van egy ideje, lehet ismeri is a stúdiót, vagy esetleg Emmát magát, ezt nem tudhatom. - Ha nem tolakodó a kérdésem, ez már egy ideje foglalkoztat és ha nem szeretnél rá válaszolni, akkor nem kell - vezetem fel némi hallgatás után azt, ami már egy ideje az oldalam fúrja. - Milyen érzés volt? Amikor megtudtad, hogy tényleg a lányod vagyok?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- A hétvégén megfelel? - ha már így belejöttünk a vidámparkba menetel ötletébe, akkor nem árt egy időpontot is megbeszélnünk hozzá. Persze nem erőszak a dolog, ha Paynenek nem jó, akkor majd találunk más, megfelelő napot ehhez a kiruccanáshoz. - Hmm... oké. - bólintok egyet röviden, mást aligha válaszolhatnék erre. Tényleg nem szoktam sokat mosolyogni, pláne nem nevetni, viszont ha úgy alakul, akkor képes vagyok rá. Mi több, egykor nagyon is szerettem sokat nevetni és mindenféle tréfát kitalálni a törzsem tagjainak bosszúságára. Na ez sem ma volt... - Szerintem sem. Egyetértünk benne. - fekete bestiám tökéletesen a részemmé vált és én is az övéé, már nem is tudok magunkra két különböző létezőként gondolni. Együtt gondolkozunk, érzünk, mindenen osztozunk, és benne, magamban, bennünk sokkal jobban bízok, mint bármilyen fegyverben. ~ Ezt örömmel hallom. ~ nem sokat tudok még erről a Darrenről azon túl, hogy a szája igen nagy és a nyelvét kevéssé tudja fékezni, legalábbis addig, amíg nem tudja, hogy kivel is áll szemben. Igazság szerint remélem, hogy segítségére lesz Castornak, elvégre ez az egyetlen oka, amiért felfedtem magam előtte. Az orrom alatt somolygok, amikor magyarázkodni kezd, minek is örül, annak, hogy nem akarom átharapni vagy, hogy megegyeztünk a Teremtőjével. - Értettem elsőre. És megértem, ha nem akarsz a bundásodtól megszabadulni. Én sem tudnék a sajátomtól. - az már persze más kérdés, ha szándékomban állna átharapni, akkor kevéssé számítana, hogy ő mennyire akar vagy nem akar a jelenlegi farkasától megszabadulni. De nem áll szándékomban a Kölykömmé tenni és ez a lényeg. - A gyerekkorom? - valamelyest feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon a kérdését hallva, de nem hagyom válasz nélkül. - Szerettem megtréfálni a szomszédaimat. Tudod, elcsenni ezt azt és kilesni, hogy miként reagálnak erre, és ehhez hasonlók. Baromi gyorsan tudtam futni, ami nagyon is jól jött, amikor meg kellett lépnem a tett színhelyéről. Szívesen vittem bele másokat is a rosszalkodásba. Szóval nem voltam valami rendes gyerek. - kezdek bele a mesélésbe és közben visszajönnek az emlékek is és a csínyek is, amelyeket elkövettem. - Aztán, amikor idősebb lettem, akkor a mindennapjaink részévé vált a megélhetésről való gondoskodás. Leginkább, hogy legyen mit ennünk. Ez tette ki az életünket. - nincs benne semmi különleges vagy lebilincselően érdekes, de ezek az emlékek számomra akkor is fontosak maradnak. Így éltünk és én szerettem az életünket. Büszke harcossá és vadásszá akartam válni, hasznos tagjává a törzsnek. Azzá is lettem végül. - Most te jössz. Mivel telt el a gyerekkorod? - mert arról nyilvánvalóan lemaradtam, bár azt hiszem jobb is ez így. - Én csak támogatni tudlak benne, menj, és nézd meg a világot. - nagyon hosszú élet elé néz és a világ megismerése vagy csak az, hogy eljusson helyekre, adott. Ott a lehetőség, hát használja ki. Én szerettem úton lenni mindig is és ha bármit is örökölt tőlem, akkor ez remélem köztük van. Csendesen hallgatom végig, amit az anyjáról és a nevelőapja haláláról mesél el. - Jól tetted. És... a nevelőapád, jó apa volt? - érdekel, hogy vajon mégis miként tetszelgett a helyemben. Akkor is, ha sem ő, sem pedig én nem tudtuk, mi is az igazság Payne származásával kapcsolatban. - A párod? - kérdezek vissza és némileg összébb is szaladnak a szemöldökeim a homlokomon. Nem azért, mert nem tetszik, amit hallok, hanem, mert állítólag a farkasok egy párt választanak maguknak életük során - kivéve az olyanokat, mint én, aki sosem választott és nem is hiszem, hogy valaha is fog - és nem tudom, hogy Payne így érti-e, hogy a párja vagy más okból használja-e a kifejezést. - Áh, értem. - végül pedig akarva-akaratlanul meg is magyarázza, miként is kell(ene) érteni a dolgot, mert akkor a férfi mégiscsak az udvarlója egyelőre. ~ Kölyök, mint te? ~ érdeklődök a hím felől kíváncsian. Érdekel, hogy mégis ki sündörög a lányom körül. - Zenék közül az Imagine Dragons-t és a Green Dayt ismerem, az elsőt nem és halvány fogalmam sincs milyen film az Oroszlánkirály. - a technikai kütyüket kedvelem, de ez még nem jelenti azt, hogy mindent ismerek is, amiket az imént Payne felsorolt. - Gyakran játszol vele? - kérdezek vissza a PS-el kapcsolatban, miközben a tekintetem a nőstényen tartom végig. ~ Nem igazán mondhatom el azt, hogy érzelmi alapon haraptam be a kölykeimet, de, ha erről az oldalról akarom megválaszolni, akkor... büszkeséggel tölt el a létezésük. ~ ami csak nagyon általános értelemben mondható el, mert igazság szerint hatalmas elvárásokat támasztok velük szemben. De ezzel együtt, akik megállták a helyüket az életben, azokra joggal gondolhatok úgy, hogy jó munkát végeztem a kiválasztásuk során. ~ Miért érdekel? ~ nem tudom, hogy miért is számít, hogyan is érzek a Kölykiemmel kapcsolatban, ezért számomra logikus, hogy rákérdezzek. Miután leadjuk a rendeléseinket a pincér elvonul és ismételten magunkra hagy bennünket. - Értem. És milyen a főnököd? - ismerem a nőstényt, akinek dolgozik, volt már hozzá szerencsém és nem mellesleg tudom, mennyit is jelent - vagy milyen szerepet tölt be - kedvenc leszármazottam életében. - Leginkább megdöbbentő és nem várt. - nem tartom tolakodónak a kérdését, így nincs akadálya annak, hogy meg is válaszoljam. - Nem voltam még apaszerepben ilyen módon, nem is terveztem, hogy valaha is leszek. - ez az igazság és eszemben sincs mást állítani. - De készen állok arra, hogy megismerjük egymást, ezért is vagyunk itt. - nem mondom, hogy minta apa akarok lenni vagy bepótolni azt, ami eddig az ő vagy az én életemből kimaradt ezen az egész apa-lánya vonalon, de az mindenesetre igaz, hogy érdekel Ő és az, hogy milyen ember és farkas. Talán csak önmagamat keresem benne, talán élni akarok egy olyan eséllyel, amire korábban még nem volt alkalmam. - És neked milyen érzés volt, amikor kiderült az egész? - adom vissza a kérdést, engem is érdekel, hogy ő miként is élte/éli meg ezt az egészet.
- Teljes mértékben - bólintottam határozottan. Tudtommal semmiféle programom nem volt a hétvégére, legalábbis nem rémlett, hogy bármit beterveztem volna-e már magamnak, vagy valaki tervezett-e már nekem, úgyhogy egy vidámparkozás bőven belefér. Amúgy is érdemes még kihasználni a jó időt, mert mondjuk a hullámvasútra, vagy teszem azt az óriáskerékre nem szívesen ülök fel röpködő mínuszokban. Hozzá vagyok szokva a hűvös időjáráshoz, de azért nem ennyire. - Köszönöm, hogy megérted. Kicsit sok lenne egy harmadik farkas - húztam el a számat. Az elsőnek az elveszítésébe is majd belepusztultam, a másodikat pedig megszerettem már annyira, hogy az övébe is belepusztuljak. Nem is beszélve mindarról a kötelékről, ami Darrenhez fűz. Egyébként nem tartom egy satnya alaknak magamat, de hallottam ám olyanról, hogy az emberi test képtelen volt befogadni a farkast és szerintem ez átharapásnál is ugyanúgy működhet. Nem azért, mert nem bírnék el az újjal, hanem egyszerűen sok lenne, ismét kitépni belőlem valamit… A visszakérdezésére egy hümmentéssel kísért bólintás a válaszom, valóban a gyerekkorára vagyok kíváncsi. Érdekel a múlt, rajongok a különféle szokásokért és kultúrákért és minden bizonnyal Manech nem úgy nevelkedett, mint ahogyan a mai fiatalok, mint ahogyan én. Mosolyogva hallgatom a történetet, aztán a megfelelő pillanatban nem is vagyok rest feltenni egy kérdést. - Volt olyan, hogy nyakon csíptek? - nem volt tolakodó a kérdésem, sem olyan, hogy akkor én most röhögni akarok rajta, tényleg csak kíváncsi voltam, mi történt vele. - Az én gyerekkorom sok-sok játékkal, mókával és kacagással telt. Boldog család voltunk és szép gyerekkorom volt, azt sajnáltam csak, hogy nem volt egyetlen testvérem sem - szintén nem túl érdekes és izgalmas történet, de ahogyan Manech-nek a sajátjai, úgy az én emlékeim is fontosak voltak. Akkor még minden rendben volt az emberi életemben, a nevelőapám halálakor fordultak rosszba a dolgok. - Menni fogok majd, biztosan nem kell rugdosni - mosolyodtam el szélesen - Csak egyelőre még várnom kell. Szeretnék úgy menni, hogy ne legyen szükségem kísérőre, hogy oda mehessek majd, ahova csak szeretnék és ne kelljen attól tartanom, hogy a tömeg közepén ér valami végzetesen erős inger - viszonylag jó voltam már az önuralom terén, de szerintem minden kölyök életében akadnak rizikós helyzetek, legyen bármennyire is ügyes és tanult. Mondjuk nyilván nem egyedül utaznék, csak azért mégiscsak más, amikor elég a látnivalóra figyelnie a kísérőmnek is és nem kell miattam is aggódni. - Igen, nagyon jó apa volt. Szeretetteljes és figyelmes, törődött velem. Nagyon szerettem. Addig minden rendben is ment, amíg élt, csak a balesetet követően váltak rosszabbra a dolgok, mert anyám nem volt képes feldolgozni, hogy elveszítette a férjét - húztam el a számat. Már nem érintett fájdalmasan az apám halála és nem azért, mert megtudtam, hogy nem ő a vér szerinti apám. Számomra az marad, hiszen ő nevelt fel, ő volt velem. Azért könnyebb, mert itt új családot találtam magamnak, itt mindenem megvan, ami apu halála után elveszett, minden, amire vágytam. Itt megtaláltam az otthonomat, így pedig a múltat is sokkal egyszerűbb elengedni. A visszakérdezésre gyorsan javítom is magam, mert farkasoknál tényleg mást jelent a párom kifejezés, mint embereknél. Ott azért még nem tartunk, egyáltalán nem sietjük el a dolgokat és ez így van rendjén. ~ Nem, ő már nem Kölyök. Emberi években mérve nem sokkal idősebb nálam, de jóval fiatalabban lett farkas, mint én ~ osztottam meg részletesebben kicsit vele, mégis figyelve, hogy ne áruljak el túl sok mindent. Egyszer feltehetőleg úgyis eljön az idő, hogy mélyebben is megismerjük egymást, ahhoz pedig Phil is hozzátartozik, így most még nem traktáltam volna feleslegesnek vélt információkkal. - Óha, tényleg nem tudod, milyen film az Oroszlánkirály? Nagyjából húsz éves lehet, egy kézzel rajzolt mesefilm, tulajdonképpen és minő meglepő, de oroszlánokról szól - mutattam be kicsit a kedvenc rajzfilmemet. Nyilván nem volt nehéz rájönnie, hogy nagyon is szeretem a filmet, azt azért viszont mégsem ajánlottam fel, hogy akkor nézzük majd meg közösen, mert kötve hiszem, hogy érdekelné őt ilyesmi. Viszont a zenéi nagyon jók, lehet majd a CD-t kölcsönadom neki. - Tekintve, hogy Kölyök mivoltomnak és a munkámnak hála nincs annyi szabadidőm, így nem viszem túlzásba a dolgot. Önszántamból nem szoktam leülni elé, de ha Darren éppen játszik, akkor előszeretettel csatlakozom, vagy hívom ki valamelyik játékból egy versenyre - fejtettem ki ezt is kicsit bővebben, hiszen ebben semmi titok nem volt, amiről ne tudhatott volna. ~ Nagyon kíváncsi természet vagyok, nézd el nekem. Egyébként is azért jöttünk, hogy megismerjük egymást, nem? ~ mosolyodtam el újfent. Idővel, majd ha lehetséges lesz, én is biztosan szeretnék Kölyköt magamnak, de ez még minimum másfél évszázad, addig meg még nagyon sok minden változhat, így ostobaság volna határozottan kijelenteni, hogy márpedig így lesz. Majd eldől, ha elég idős leszek. - Nagyon szeretem, szerintem joggal érdemelné meg a „legjobb főnök” címet. Figyelmes, kellő teret enged nekem, mégsem érzem azt, hogy a nyakamba varrja a piszlicsáré munkákat. Szeretek ott dolgozni, mind a fényképezés miatt, mind a főnököm miatt. Teljesen ideális munkahely - áradozok erről is egy sort, mert valóban így van, nem szépítem a dolgokat. Alapból rettentő hálás vagyok Emmának, amiért Kölyök létemre is bevállalt, mert én ugyan senki terhére nem szerettem volna lenni és fogalmam sincsen, milyen kölyökpesztrának lenni. Bár hála égnek a stúdióban elég nyugodt a légkör, de terepen fordultak már elő érdekes esetek. - Remélem nem fogok csalódást okozni - ismertem be azért a némi kis félszt, ami lappang bennem. Nem lenne túl kellemes, ha csalódna bennem, vagy máshogyan alakulna a kapcsolatunk, mint ahogyan elképzeltük. Főleg azért, mert elmondása szerint még tényleg nem volt ily módon apaszerepben. Nem fogom túlstresszelni, mert az csak rontana a dolgokon, egyszerűen csak önmagam leszek. Ha pedig ez neki nem tetszik, akkor ennyi, mi legalább megpróbáltuk. - Elég durva volt és szintén megdöbbentő. No meg abszolúte nem számítottam rá, hogy anyám képes volt ezt tenni nem csak velem, de az édesapámmal is. Ráadásul azt sem tudom, ő tudott-e egyáltalán róla, vagy ő is hazugságban élte az életét - töprengek el, aztán rájövök, hogy nem is ez volt a kérdés, úgyhogy inkább legyintek és folytatom a mondandómat. - Kellőképpen letaglózódtam, amikor ismét a kezembe került a napló. Egyszer régen már olvastam, akkor egyből elhajítottam, mondván az én anyám tuti nem ilyen! És aztán látod, mégis.. - húztam el a számat és megvakartam az egyik fülem mögött a fejemet. - Viszont nyitott vagyok a dologra és tényleg kíváncsi vagyok, mi sülhet ki ebből az egészből, nem véletlenül mondtam azt, hogy szeretnélek megismerni.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Akkor ezt meg is beszéltük. - bólintok a hétvégével és vidámparkkal kapcsolatban. Utoljára Biishával jártam ott és kifejezetten jól éreztük magunkat. - Nincs mit megköszönnöd. - tudom, hogy őt is és a teremtőjét is nagyon foglalkoztatja az, hogy vajon milyen szándékaim is vannak, de azt hiszem ennek a Darrennek is és most Paynenek is világossá tettem, hogy nincs szándékomban átharapni a lányomat. És bár ők még nem tudják, az adott szavam megtartom. Nincs okom arra, hogy a kölykömmé tegyem a lányomat. - Hogyne lett volna. - somolygok az orrom alatt. - Alaposan meg is vertek érte. Elég durva tréfákat találtam ki általában, bár ez nem tartott vissza attól, hogy legközelebb is megtegyem. - mint a fürdőző asszonyok ruháinak elcsenése és anyaszült meztelen kellett visszatérniük a sátraikba, vagy amikor az legjobb vadász íjából csináltam ruhaszárítót és a többi baromság. Azt viszont minden alkalommal, amikor elcsíptek, megtanultam, hogy legközelebb gyorsabbnak kell lennem. Érdeklődéssel hallgatom, amit a gyerekkorával kapcsolatban mond és amikor a testvér hiányát említi meg, akaratlanul is eszembe jut Anusha. - Nekem volt egy húgom. - említem meg, mást azonban nem. Meghalt még gyermekként és mindez hosszú évszázadokkal ezelőtt történt. - Érthető. Hamar el fog jönni majd. - talán most még nem úgy tűnhet, de amikor évszázadokat is megél is farkas, az a néhány év(tized) nem tűnik többé igazán hosszú időnek. - Annak azért örülök, hogy jó emlékeid vannak róla. - nem ismertem az apját, az anyját is csak futólag, ám ezen ismeretségem eredménye itt ül velem szemben. ~ Értem. ~ bólintok is egy aprót a lovagját érintően. ~ Remélem ő is jól bánik veled. ~ ha már végigkérdeztem a teremtőjével és a nevelőapjával kapcsolatban, akkor nem maradhat ki a körből az udvarlója sem. - Akkor azt hiszem itt a válasz, hogy miért nem ismerem. A rajzfilmek nem igazán nekem készültek. - egy féloldalas kis mosoly jelenik meg a szám sarkában. Mondjuk amúgy sem szoktam sokat filmezni, annak okán, hogy nem nagyon tudok sokáig egy helyben maradni tétlenül. Mert számomra a filmnézés igencsak tétlen tevékenység és rendszerint az ilyen nagyon hamar elunom és akkor inkább a telefonomat piszkálom vagy nemes egyszerűséggel felállok és ott hagyom, hogy keressek valami más elfoglaltságot. - És rendszerint ki áll benne nyerésre? - nem ez a lényeg, én is tudom, de ennél jobban érdemben nem tudok hozzátenni a játék témához. Ez is olyasmi, amit csinálni jó, beszélni róla meg kevésbé. ~ Igen, ezért jöttünk és nem bánom, hogy kíváncsi vagy. Sőt, kifejezetten jónak tartom. ~ mert, ha nem lenne az, akkor igen nehezen ismerhetnénk meg egymást. - Ezek szerint akkor rendben van az életed, mindent összevetve, igaz? - hiszen, ha jól értem, a teremtőjével nagyon jóban van, a főnöke is jó fej, az udvarlója is. Ennek pedig alapvetően örülök, nincs okom arra, hogy másként érezzek. - Hát... ha ez megnyugtat, nincs viszonyítási alapom és nem hiszem, hogy ez megtörténne. - én még sosem voltam apaszerepben, így nem tudom milyen, amikor gyerekem van. Csalódást pedig aligha okozhatna, ugyanis nem támasztok elvárásokat vele szemben. - Anyáddal ketten voltunk a dologban. - vetem közbe. Mindig is úgy tartottam, hogy mindenki vállalja a felelősséget a döntéseiért, akkor és ott pedig az anyja elég nehezen hozta volna őt össze nélkülem, bár ez most mellékes. - Örülök, hogy ezt mondod, én is hasonlóan állok hozzá... az egész helyzethez. - máskülönben nem ülnék most itt, ahogyan fordított esetben ő sem. Alapvetően azt hiszem, hogy jó úton haladunk eddig. Közben megérkezik a vacsoránk is, amit a pincér lepakol elénk. - Akkor lássunk hozzá. - utalok az ételre és kezembe veszem az evőeszközöket is. - Van valami, amit még sosem próbáltál megtenni, de nagyon szeretnél, az utazgatáson kívül? - teszek fel egy újabb kérdést, hogy jobban megismerjem két falat étel között.
- Miféle tréfákat? Már ha szabad kérdezni - érdeklődtem tovább kíváncsian, hiszen tökre érdekelt, akkoriban milyen csínyekkel mulatták az időt a fiatalok. Mondjuk azért az szép, hogy a verés sem tartotta őt vissza attól, hogy legközelebb is akcióba lendüljön, a makacsságom ezek szerint tőle örököltem. - Akkor te tudod, milyen az, amikor az embernek testvére van - húzódott halovány mosoly az ajkaimra - Mondjuk nekem ugye ott a falka, egy hatalmas csak, lényegében egy csomó testvérem van, de ez nyilván mégsem ugyanolyan - vontam meg kissé a vállamat, mert valamilyen szinten belekóstoltam ebbe a testvér dologba, de ez mégsem olyan, mintha valakivel teljesen együtt nősz fel. - Bízom benne. És ha te mondod, akkor elhiszem - kunkorodott feljebb a szám széle. Nyilván hamar elröppennek az évek, csak így, amikor még nagyon fiatal cipőben járok a farkasomat illetően, kicsit nehéz elképzelni, hogy hamar túljutok majd a mindennapos edzéseken és egyszer tényleg eljön az az idő, amikor nem kell minden nap gyakorolnom a pajzsom felhúzását és a farkasom is egy gondolattal helyre tudom utasítani. - Igen, én is - bólintottam, hiszen mi mást tudtam volna erre mondani? Könnyebb lett volna valószínűleg a továbblépés, ha nem kedveltem volna a nevelőapámat, de ez nem így volt. A jelenlegi helyzettel mindkettőnknek barátkoznia kell, éppen annyira új neki is a dolog, mint nekem. ~ Igen, egy rossz szavam sem lehet rá ~ őszinte mosoly jelent meg az ajkaimon és lelki szemeim között már előre látom, ahogyan bejelenti, szeretné megismerni majd. Előre félek attól a pillanattól és nem azért, mert tartanék attól, hogy Phil csalódást fog okozni, sokkal inkább az kelt bennem félelmet, vajon Phil miként fog reagálni a felbukkanó apámra? Arra, hogy milyen? - Mondjuk szerintem ez nem is teljesen a gyerekkorosztálynak szól, de nyilván egy felnőtt nem fogja elővenni holmi unaloműzésből már csak azért sem, mert tényleg rajzfilmről van szó - én ennek ellenére nagyon szerettem, bár már gyerekkoromban megismerkedtem vele, szóval onnan ered a nagy rajongásom iránta. Mondjuk az összes Disney mesét szeretem, felnőtt lét ide, vagy oda, akkor is egy nagyra nőtt gyereknek tartom magamat. - Változó. Attól függ, mikor éppen kinek van szarabb napja - legyintek, miszerint nyugodtan hanyagolhatjuk a témát, hiszen gondolom nem sok hozzáfűznivalója van a dologhoz, én meg nem most fogom elkezdeni ecsetelni, hogy melyik játékban mi a feladat és mit szoktunk egymás ellen játszani. - Igen, összességében határozottan igen. Hullámvölgyek vannak, de kinél nincsenek? - kérdezem halvány mosollyal az arcomon. - Az idei április elég nagy hullámvölgy volt, de azt hiszem erre jó a falka. Együtt sokkal könnyebb az ilyen dolgokon túljutni - osztom meg vele ezt is, hiszen nem tudom, őt mennyire érintették az áprilisi történések, de ha már itt van egy ideje, akkor nyilván tudja, hogy miről beszélek. - Oké, ez így tényleg megnyugtat. Valamennyire - görbül feljebb szám széle. Nyilván nincs viszonyítási alapja, de attól még okozhatok csalódást, de erre most inkább nem gondolok. Felesleges túlparázni a dolgot. - Oké, de szerintem te nem voltál akkor házas - morgom az orrom alatt, hiszen anyám megcsalta apámat, erre pedig semmilyen szempontból nincsen mentség, Manech akár benne volt, akár nem. - Én is kifejezetten örültem, amikor feltetted a kérdést, hogy szeretnélek-e megismerni. Elég nehézkesen menne a dolog, ha valamelyikünk nem így állna ehhez az egész helyzethez - mondjuk akkor nyilván nem ülnénk itt és nem is találkoztunk volna többet a nagy bejelentés óta, szóval mindenképpen örülök a dolognak. - Jó étvágyat! - mosolyogok kedvesen, amikor megérkezik a vacsoránk (vagy ebédünk, mert elfelejtettem, időben hol járunk). - Ami most nagyon foglalkoztat, az ismét csak az extrém dolgokkal van összefüggésben. A bakancslistám élén jelenleg az áll, hogy bungee-jumpingozhassak, vagy ejtőernyőzni is szívesen elmennék, mert tök király lehet. És nem utolsó sorban kipróbálnám, milyen a jeges Chenában fürdeni - kissé ráfagy a mosoly a képemre, hogy ezt hangosan is tényleg kimondtam és inkább teletömöm a számat, nehogy megint elkezdjek ilyeneket fecsegni. Tényleg kipróbálnám, de nem tudom, milyen fényben fog feltüntetni egy ilyen az apám előtt, de bízom benne, hogy nem ástam el magamat teljesen és végérvényesen. - Mi az, amire a legbüszkébb vagy a múltadból? - kérdezek én is, mert miért ne? Akkor játsszunk ilyen kérdezz-feleleket, szerintem elég hatásos módszere annak, hogy megismerjük egymást.
300.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Szabad kérdezni. - bólintok egyet röviden és egy nagyon halvány kis mosoly is megjelenik a képemen. - Például lenyúltam az egyik vadász íját és horgászbotot alkottam belőle neki. Hát... nem örült. - nem aggódóm azért, hogy esetleg kilógna a lóláb. A korom - ha képes megállapítani, mert nem titkolom azt a négyszáz évet, amit egyébként sem szoktam - azaz ezerhatszázas évekbe visz vissza és itt, ezen a földön, nem tombolt az a fajta középkor, mint Európában, főleg nem itt északon. Az őslakosok az életben maradásért küzdöttek és bár ez a testem nem tűnik bennszülöttnek - holott én magam az vagyok - attól még pont abban az időben eléggé nagy hullámban érkeztek az óceánon túlról a telepes fehérnépek. Az már persze más kérdés, hogy a valóságban ebben az időben - ami most a születésem idejét jelzi -, Angliában éltem. - Aztán volt, hogy elcsórtam a fürdőző asszonyok holmiját. Éppen kamaszodtam akkoriban. - teszem hozzá, mint egy mellékes információként és közben felsejlenek előttem a felemlegetett csínyek, amelyekhez olykor segítőtársam is akadt. - És vértestvéred nincs? - (nem emlékszem, hogy kérdeztem-e már, sorry) tudom, hogy azok nem édestestvérek, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetnének ugyanolyan fontosak. ~ Ennek örülök. ~ gondolom idővel majd ezt a lovagot is megnézem magamnak, szóval jobb is, ha jól bánik Payne-nel. Csendesen hallgatom, amit arról a bizonyos rajzfilmről mesél és némi hümmögéssel bólintok rá. Én magam nem igazán szoktam filmeket sem nézni, mert nem szívesen töltöm az időt semmittevéssel huzamosabb ideig. Hiába, a mozgás mindig is fontosabb volt és ez azt hiszem már nem is fog változni. Az áprilissal kapcsolatban elhúzom a számat, amire több okom is van, de egyiket sem áll szándékomban megosztani a lányommal. - Téged mennyiben érintett? - nyilván nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyit hallott róla, hanem, hogy mennyiben élte át, tapasztalta meg, már, ha egyáltalán ezek akármelyike is megtörtént vele. - Nem, tényleg nem voltam. - sosem adtam a fejem házasságra. Pontosabban önszántamból nem. Volt olyan, amikor az inkognitónk és a feladatom miatt fontos volt eljátszani a házasságot - két őrzővel is -, de mind a kettő pusztán színjáték volt, még abban az időben, amikor Kaskaevel Che Guevarának adtuk ki magunkat. - Neked is. - válaszolom, amikor jót étvágyat kíván az időközben kiérkezett ételhez és a magam részéről neki is látok a magam adagjának. - Mindegyike jól hangzik, bár a jeges vízben való fürdés nem olyan nagy élmény, mint amilyennek tűnik, viszont mindenképpen próbáld ki. - az ilyesmiben csak támogatni tudom, főleg amiben még a sebesség is szerepet játszik, mint az ugrás. - Hm... ez egy fogós és jó kérdés. Azt hiszem arra, hogy részesültem az ajándékból és a Teremtőm engem választott. No meg a vérvonalamra. - mindenképpen a legbüszkébb arra vagyok, hogy Tupilek a fiának választott és arra, hogy a villámok vérvonala hozzám vezet vissza. Akkor is, ha most momentán nem tartom sokra a tulajdon Atyámat. De ez már egy másik kérdés.
//a megbeszéltek alapján ez lesz a záróm (tudom, nem annyira zárós, de még elvileg eztán esszük meg az ebédet, szóval mea culpa OO) köszönöm, nagyon élveztem <3333//
- Ejha, kifejezetten boldog lehetett! - kuncogtam röviden az íjból készült horgászbot esetére. Azért megnézem azt a vadász arcát, aki a kedvenc nyila helyén egy összetákolt horgászbotot talál. Nem csoda, hogy kiakadtak rá a szomszédjai és megpróbálták nyakon csípni. A ruha elcsenős sztorit hallva is csak kuncogok, micsoda dolog ez! Hála égnek, már lassan 2 éve vagyok farkas, így ez a dolog már annyira nem botránkoztat meg, de emberként igenis kellemetlen volt, így nem csoda, hogy ezért is haragudtak rá. - De van, ő Darren első kölyke, de ő nem velünk él - vontam meg a vállam röviden. Igazándiból nem sokat tudok Ash-ről, hiszen szinte az én érkezésemmel egy időben ment el, vagy talán kicsit hamarabb, találkozni sem találkoztam túl sokszor vele, ami azt illeti. - Elég sokban - húztam el a számat - Én is álltam a kőasztal mellett - nyeltem egy nagyot és határozottan olyan érzés suhant át az arcomon, ami azt mutatta a hímnek, hogy közel sem kellemes emlékként él bennem a kép. Sőt. Borzalmas volt. Mindenre emlékszem. - Illetve szembesülnöm kellett azzal is, miután felébredtem, hogy Darren… Ott fekszik és nem mozdul - még mindig nehezemre esik kimondani a halott szót, pedig visszatértek, élnek és látszólag minden rendben van úgy, ahogy. Ennél mélyebben azonban egyelőre nem állt szándékomban beavatni, rettentő kellemetlen volt a téma, arról nem beszélve, hogy mennyire fájdalmas. Bólogatva és mosolyogva hallgattam, amit megosztott velem, hogy aztán a falatozás közben újabb kérdésekkel illessem, illetve lelkesen válaszoljak, ha esetleg neki is akadtak még kérdései. Nyilván fogunk még találkozni, így amit nem sikerült most kitárgyalni, arra lesz még lehetőségünk bőven, de ha már itt ültünk, akkor igyekeztem minden pillanatot kihasználni. Visszaérve a Lakhoz nem voltam rest köszönetemet kifejezni az ebéddel kapcsolatban és biztosítottam arról is, hogy izgatottan várom a következő találkozónkat.
Koktélruha. Nos, nem okozott gondot a kiválasztása, ám mégis valahogy indokolatlanul sok időt szöszmötöltem el a szekrény előtt. Már akkor tudtam, hogy a pezsgőszínű darabba szeretnék bújni, amikor kinyitottam a szekrény ajtaját, mégis elidőzött a tekintetem a többin is. Régen kifejezetten szerettem elegánsan kinézni, s mindig valami kacér - ízlésesen az - finomságot vinni az öltözékembe. Hol egy rafinált hátkivágás, hol egy csipkeborításos dekoltázsmegoldás, oldalt magasra sliccelt hosszúszoknya.. Azok az idők elmúltak viszont, mint a fiatalságom is, s nem fog visszajönni egyik sem csak úgy. Marad hát a végtelenül egyszerű szabásvonalú, könyékig érő, tölcséres szabású ujjal ellátott pezsgőszín ruha, melynek finoman csillogó, aranyszín fonállal szőtt, nyomott mintái az egyetlen díszei. Egyedül a cipőm az, ami megbolondítja az összeállítást, ugyanis piros, helyes orrú tűsarkút választok, amihez illőn szintén piros kövekkel kirakott gömbfülbevalót teszek fel. Hajamat kibontom a napközbeni, egyszerű kontyból, átfésülöm tincseimet és némi hajlakkal rögzítem a laza, kontykeltette hullámokat benne. Egész természetes az összhatás, egy tíz évvel ezelőtt még elégedett is lettem volna vele. Most már csak "megfelel". Mire Walter hazaér, már készen vagyok, épp csak parfümöt hintek nyakamra, s előkerülök a fürdőszobából. A faliórára pillantok, majd rá, s ujjaimat kétszer szorítom ökölbe, leküzdve a hajigazgatási kényszeremet. - Ilyesmire gondoltál? - tárom szét karjaimat, s perdülök meg előtte méltóságteljesen, hogy megszemlélhesse az összképet. Nem mondhatom, hogy nem izgulok, de ez nem új így ennyi év után. A társasági események rosszabbak, ebből próbálok töltekezni. Meg áldom az eget, amiért nem hallom mások gondolatait.
Kezdőlap
//
300. 
