Megjelenés

Megtorpantam a velős "tanácsára".
- Hja, ez aztán kurvára így megy! - horkantam fel, és ahelyett, hogy azon kezdtem volna lovagolni, hogy már ne csak szimplán ne éreztessek valamit, hanem magáról az érzésről is "le vagyok tiltva", inkább folytattam Bessie-vel a vánszorgást a vadászokhoz majd a géphez.
A folytatástól persze csak szarabbul éreztem magam, pont annak az ok nélkül féltékenykedő és ügyet felfújó picsának, aki nem akartam lenni. Akinek az életben nem volt okom lenni, mert Aidennel megvolt az ásó-kapa-nagyharang (haha), utána pedig ugyan ki a faszomat érdekelt, hogy az aktuális futó kaland kivel lehetett még és milyen szinten-viszonyban. Idegen és kényelmetlen volt az egész, erre az a megoldás, hogy akkor ne érezzem...
Kösz bazmeg.
Mire a három pasashoz értünk, már teljesen felhúztam a pajzsom, minden jelenleg lehetséges módon elzárkózva. Az aktuális helyzetet használtam fel arra, hogy legalább egy kicsit eltereljem a figyelmem, próbálva inkább a kis feladatokat előtérben tartani, semmint bármi mást. Annyira se futotta tőlem, hogy legalább egy gunyoros kis mosolyt dobnak Bessie-nek, miután a vadászok az előítéleteivel ellentétben nem egy darab húsnak nézték. Ki vagyok én, hogy bármilyen helyzetet is megítéljek ugye? Lehet ezt is rosszul láttam és valójában már másztak rá, tudja tök.
Akkor éreztem egy tized fokkal jobban magam, amikor végre megint a pilótaülésbe huppantam. A géppel egyszerű volt, és hiába gubbasztott mellettem a kölyök, akinek odaadtam az egyik rádiós fejhallgatót, még így is könnyebbnek tűnt minden, miután felszálltunk. Külön jól jött, hogy nem akart minden áron beszélgetni, így amennyire a kis kabin engedte, kizárhattam. Őt, a vadászokat, mindent és mindenkit. Csak az alattunk elterülő táj, a hegyek és a felhők léteztek, a megnyugtató tudat, hogy ha máshol, másban nem is, de itt legalább tényleg enyém volt az irányítás és készben is tartottam mindent.
Semmi bajom nem volt általánosságban véve a bizonytalansággal, az életem javát ebben töltöttem. De voltak helyzetek és pillanatok, amikor jól esett az ellenkezője.
Szinte sajnáltam, amikor le kellett szállni, bár ez legalább azt is jelentette, hogy potom két óra és Bessie-től is elköszönhettem. Aztán mehettem haza a katyvaszommal... olyan jó!
Leszállás után segítettem pakolni - haladjunk, bassza meg! -, és miután sikerült a népes csapattól megszabadulnom, dobtam egy állapotfelmérő kérdést is a kölyök felé.
- Én már nem tudom, mit látok vagy mit nem - vontam vállat, majd ezzel a lendülettel mentem is telefonálni, remélve, hogy nem a legszebb délutáni szundijából zargattam fel Rodriguezt. Hát na, öreg volt már, ki tudja, lehet kell neki a beauty sleep. Nem, ezt sose mondtam volna ki hangosan, főleg nem neki, előtte.
Miután végeztünk, tovább pöfékeltem a gép Bessie-felőli oldalánál. Elég nagy volt a sansz, hogy addig bagózok, amíg a hím meg nem érkezik. Kivéve, ha előbb kifogyok a cigiből.
- A mai nap után bárány vagy, a falkád pedig nyáj - summáztam a jelenlegi véleményem. - Bocsi - tettem hozzá üres frázisként, pusztán azért, hogy ha valakihez ez valamikor is visszajutna, elmondhassam, hogy én mondtam, hogy sajnálom.
A beszélgetés ötletére csak felsandítottam rá, és vagy egy percig bámultam, mielőtt újból a hevenyészett repteret pásztáztam volna a tekintetemmel. Csak mi voltunk itt.
- Bessie, nekünk egy közös témánk van, az is olyan, hogy azt kívánom, bár ne lenne annyi se. Te nem értesz engem, én nem értelek téged, összességében meg kurvára ég és föld vagyunk, vagy tűz és víz, hót picsa mindegy, milyen ellentétpárt nézünk. A mai nap pedig végképp megmutatta, hogy ennél jobban nem is különbözhetnénk, slussz poénnak pedig mindent tök máshogy látunk. Mit akarsz, miről beszéljünk? - vontam fel a szemöldököm.
Újabb slukkot szívtam és nagyon örültem volna, ha van nálam egy üveg pia. Akármi, csak tömény legyen, de hát baszhattam. Munka közben nem iszok, már csak azért sem, meg valamelyik fasz megérzi rajtam esetleg, bemárt, nekem meg semmi kedvem az egész huzavonához, ami ezt követheti.

Megjelenés

Észleltem, hogy komorabb lett, hallva, hogy kit hívtam és így kit várhattunk. Vigasztalhattam volna, hogy nyugi, én még annyira se szeretném látni, mint ő, de nem akartam. Mindenkinek a maga keresztje, legrosszabb esetben esélyesen kap némi fejmosást, esetleg büntit és kész. Koszt-kvártély-védelem ugyanúgy megmarad neki, fölösleges ezt túlaggódni.
Ahogy a bárány-nyáj dolgot se kellett túlmisztifikálni. Nem akartam, hogy minden áron igazam legyen, sose volt az ilyesmi fétisem, már csak azért sem, mert ez a maszek véleményem. Oké, nem a hízelgő fajtából, tény és való, de ez van.
- Nem is szántam annak - vontam vállat hanyagul. - Formaság, biztos találkoztál már vele.
Nekem elég volt huszonhat év belőle, meg az üres udvariaskodó változatából, hogy megcsömörlött legyek tőle. Sőt, igazából kevesebb, mert mire a beharapásig jutottam rég túlcsordult a pohár, a bőröm pedig napról napra szűkebbnek tűnt, szívem szerint letéptem volna, hogy legyen helyem, kapjak levegőt...
Most hasonló érzés kezdett felkúszni a gerincemen, amikor Bessie elkezdte a beszélgetést pedzegetni. Pontosabban inkább olyan volt, mintha egy szikével közelített volna, hogy ő maga nyúzza le azt a bőrt rólam és másszon szövetek, csontok közé. A nőstény berzenkedve rázta meg magát bennem a felvillanó képre. Mindezek összessége miatt szépen elmondtam, hogy kurvára nem fog ez a csevegés működni, és voltam olyan cukorpofa, hogy még az indokokat is hozzátettem. Azt hiszem, ma legalább egy havi karmámat tisztítottam meg, legalábbis nagyon remélem! Ennyi erőfeszítés után kijárt volna.
- PFFFFFFF! - bukott ki belőle azonnal a közhelyre. - Ezt valami lányregényből, vagy csajmagazinból tanultad? Megsúgom, mindkettő kibaszott nagy hazugsággal kajáltatott meg. Az ellentétek... - egy pillanatra befogtam, mert a faszért magyarázzak, aztán inkább folytattam, mert ad egy: addig sem bennem vájkálunk; ad kettő: nem tud valami random váratlannal kiborítani. - Az ellentétek ideig-óráig izgik, mert újak a másiknak, aztán baromi gyorsan kibukik, hogy hát ez hosszútávon minden csak nem konstans fenntartható. Hány olyat ismersz, akik külső kényszerítő tényező nélkül, önszántukból bármilyen pozitívabbank és egészségesnek mondható kapcsolatot ápolnak egymással, és totál ellentétek?
Én se véletlenül Henry mellett kötöttem ki és tudtam újra megállapodni, plusz Anchorage farkasai közül is inkább a hasonszőrűeket kedveltem.
- Ha van némi difi, oké, ki tudja egészíteni a másik hiányosságát, de kurva kevesen keresik azt másban, amik totál nem ők. Teszem azt, mi a szart kezdenék egy begyöpösödött, otthonülő egyetemi professzorral, akinek élete legnagyobb bűne kimerül annyiban, hogy megette az utolsó kekszet az öccse elől tíz évesen? Persze bájos meg cuki lenne, hogy aaaah, milyen kis ártatlan, de én nem értem az ő világát, ő pedig az enyémet, és ezen a világ összes pofázása sem fog húsbavágóan változtatni.
Szomi, ja, brühühü, de akkor is ez az igazság. Az a fajta, ami ellen jól láthatóan még mindig küzdött Bessie, és oké, kezdtem értékelni a kitartását. De az erdőben is kitartóan mondta a magáét...
Az ötletére, hogy meséljek magamról valami fontosat, majd ő is önmagáról, hosszú évek cigizésétől rekedtesebb hangon röhögtem fel. Majd' egy percig mulattam ezen az alkun, aztán megráztam a fejem, leejtettem és elnyomtam a csikket, majd újabb szálért nyúltam.
- Itt van a kutya elásva, kislány: nem akarom - mondtam a fogam közt fityegő cigivel, miközben előtúrtam a zsebemből a gyújtót és rágyújtottam.
Az első slukk után felpillantottam Bessie-re a gép mellől és a szemébe néztem. Nyersen, kendőzetlenül, a sajnálat legkisebb jele nélkül, még az üresen kongó "bocsi"-t is mellőzve.
- A fontos dolgaim pedig nem tartoznak rád - tettem hozzá ridegen, majd visszafordultam a tájat bámulni. - A tieid meg nem érdekelnek - mondtam mindennemű szégyenkezés nélkül, mert ez volt az igazság: az udvariaskodás mellett az érdeklődés színlelése se ment. - Max, ami Henryt is érinti.
Már ha volt ilyen, de azt meg érthető okokból jobb szerettem a férjem érces hangján hallani.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán bunkó voltam, aztán a következő adag füsttel együtt fújtam ki ezt a gondolatot is. Ismerni akart, ez is én vagyok. Az meg jót fog tenni a fejlődésének, ha olykor belefut olyanba, akinek az erődítményébe nem tudja bedumálni magát. Száz vagy kétszáz év múlva talán. Ha még egyáltalán egy kontinensen leszünk - magamból kiindulva voltak efelől megnyugtató kétségeim.
- Ha akarsz, változz át és aludj. Gyorsabban gyógyulsz kicsit.
Nekem aztán nem jelentett gondot a néma kussban várakozás. Életem nagyjában egyedül voltam mint a kisujjam, hosszasan kellett lapítanom és várnom, megszoktam. Közléskényszerem se volt, szóval ja, simán kibekkeltem így azt a nagyjából két órát.

Megjelenés

Magasba szaladt a szemöldököm és talán még a számat is eltátottam volna, ha nem épp újabb slukkot szívok arra, hogy most komolyan, tényleg képes volt az ellentétek vonzására felhozni a férjemet és saját magát pozitív példaként, miután nem olyan rég még arról trécseltünk nagy csajosan - kac-kac -, hogy amúgy féltékeny vagyok, dehátnincsisokom. Zsibbadni kezdett az agyam, eskü éreztem.
Azon meg magamban mosolyogtam, hogy a nagy kapcsolat elég gyorsan devalválódott egy mondaton belül.
- És ez neked az ellentétek pozitív vonzása? Meg a kacsaszörny. Mondták már, hogy szarul érvelsz?
Cserébe megosztottam vele a saját elméletemet a téma kapcsán, bár kezdtem fölösleges szájszellőztetésnek érezni a dolgot.
- Te már csak tudod, milyen van meg nincs a farkasok között - mondtam cigis kezemmel legyezve szórakozottan, és megtartottam magamnak, hogy láttam én már kétszázas hímet tizennyolcéves lánnyal házasodni majd családot alapítani - nem az enyém az egyetlen ilyen sztori. Arról nem is beszélve, hogy az őrzők is kurvára jóval kevesebbet élnek, mint a farkasok, de hát... farkasok közt nincs ilyen.
Megmasszíroztam fél kézzel a halántékomat arra, hogy meséljek akkor a nem fontosakról. Kezdtem bánni, hogy nem vállaltam be a Fairbanksbe vitelt, vagyis inkább azt, hogy már szóltam Rodrigueznek. Mondjuk csinálhattam volna segget a számból, újra hívva őt, hogy áh, hagyd csak, kapuig viszem a gyereket, gyorsabb mindenkinek, de szarás után pelenka ez is.
- Henryre gondolva maszturbálok - mondtam végül, hátha átmegy valami, bár egyre jobban kételkedtem.
Azután meg pláne, hogy nagy lelkesen benne lett volna, hogy a Henrys dolgairól beszélgessünk. Tupilek az égben segíts meg!
- Hallgatlak - sóhajtottam, mert igazából hót mindegy, mit mondok, akkor is beszélni fog.
Persze, hogy nem akar váltani, azzal már túl szép lenne ez a nap! Csikk elnyom-eldob, újabb szál cigi. Ha ma nem kapok rá a láncdohányzásra, akkor soha. A jellemrajzomra igazából már végképp nem tudtam mit mondani. Oké, ez nem igaz, jószerével mindenre tudok valamit mondani, csak a szemmel láthatóan felesleges szájtépést kezdem egy idő után baromira unni.
- Tudod, az a "senki" leginkább te vagy - mondtam kerek perec. - Nem kedvellek, ez van. Bájolgáshoz és hamis érdeklődéshez nincs erőm, a valós és vélt félelmeimet meg biztos kurva élet, hogy nem veled tárgyalom ki. A kávézóban volt egy szar indítás, amit utána próbáltam magamban elegyengetni, de a mai alakításod már attól független. Nem tegnap lettél farkas, emberként se számítasz gyereknek, mégis rettenetesen ostobán viselkedsz, és képtelen vagy érteni a még nagyjából szép szóból, mint egy elkényeztetett picsa. Mit akarsz? Legyek tényleg tajparaszt és küldjelek el a kurva anyádba, vagy megtépjelek, hogy legalább egy hétig csak szívószállal tudj enni? - Rubinvörös lobbant a szememben, a nőstény kezdte unni a szűnni nem akaró csipogást. - Mert a szellemekre esküszöm neked Bessie, megmutatom, milyen, ha Tipvigut vére tényleg kiállhatatlan - vegyült morgás a szavaim közé, ahogy a Farkas bennem felkelt és megrázta a bundáját.
Közben meg jeges érintés kúszott fel a gerincem mentén, ahogy a másik felem eddig egyszer sem tapasztalt ingerültsége formálódott bennünk. Eleget hallgatta ma már a kis nőstény kaffogását, meg az eredménytelen szájtépésemet, és ettől kissé tiltakozón megfeszültem. Lassabban vettem a levegőt, kínosan ügyelve minden slukkra, miközben a szememet le se vettem Bessie-ről, meredten figyeltem. A Farkas, mint egy feszes húr várt, hogy vajon megpendítik-e vagy sem.
- Utoljára mondom: jobb, ha befogod és lepihensz. - A szavaimat cigarettafüst kísérte, a szürke fátylon át szinte égetett vörös szemem, az emberi aggályok egyre mélyebbre süllyedtek.

Megjelenés

- Egy komplett falkával élsz, ha egy kóbornak kell felvilágosítania ráadásul ennyi idősén, több évvel a beharapásod után... - vállat vontam a függőben hagyott mondat végén.
Megvan a véleményem, maradjunk ennyiben, és mivel nem ismerem behatóbban a falka - vagy az ő - működését, így inkább kollektíve nagy blamának tartom az egészet, nem pedig egyiket vagy másikat okolva elsősorban. Mondtam helyette mást, ami pontosan azt a hatást érte el, mint amivel számoltam. Ettől nem támadt kedvem vállon veregetni magam, csak elkönyveltem a dolgot.
Felvontam a fél szemöldököm arra, hogy meséljek még. A maszturbálásomról.
- Hát jó. Ha már nagyon nem bírom és tudom, hogy csak egy kis simi kell, munkahelyen elvonulok a mosdóba, egyébként szeretem elhúzni. Inkább csiklódörzsizek, mint ujjazok, azt a végére hagyom, hogy érezzem a középső- és a gyűrűsujjamon az összehúzódásokat. Van, hogy utána kezet mosok, de általában csak lenyalogatom, azt közben ha megint rám jön, nyálas ujjal nyúlok magamhoz. Ezzel kényelmesen és elég hangosan úgy fél órát elvagyok, a kanapé rá a legjobb terep, de párszor csináltam a tetőn meg az erkélyen is. Szép a városi látkép.
Duma közben végig egy pillanatra se zavartattam magam, olykor még Bessie felé is pillantottam, miközben egykedvűen cigiztem tovább. Hát na, ő akarta a csajos dolgot, és ha bármi másra számított, akkor nem az, hogy nem ismert, de az eddigi ismeretségünk alatt nem is figyelt. Ami nem az én problémám.
Én minden esetre azon nem lepődtem meg, hogy amint a kelletlen "hallgatlak" elhagyta a számat, már beszélt is. Tényleg teljesen mindegy volt, hogy mit és hogyan fejeztem ki, mondtam, nem mondtam, feltett szándéka volt nyomulni. És képtelen volt az összes konkrétan kimondott figyelmeztetésemmel együtt is megérteni, hogy én ezt nem akarom jelenleg semmilyen formában sem. Hm. Lehet valójában megerőszakolta Henryt, csak csóri querido férfiúi büszkesége nem tudta elviselni a tényt, ezért lett a közös megegyezéses sztori. Jó, nyilván nem, bár ezek után nem csodálkoznék. Nem fogta fel, honnan hova jutott a hangulatom, a miérteken, amik ott hevertek a lába előtt átnézett, és csak törtetett előre, mászott be a bőröm alá, kereste a zsigereimet, hogy egyesével húzgálja meg mindet.
- Nem kellett mesélés - zártam rövidre ennyivel ezt is.
Az előző hónapot egy az egyben azzal töltöttem, hogy Henry a falka - vagy inkább Pat - elhagyásával meg Anchorage-ben létezésével kapcsolatos véleményét ittam magamba. Az elmúlt hetek összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, de erről sem kellett kifejezetten beszélgetnünk. Éreztem, láttam, minden gesztusában és rezdülésében ott volt, mesélt pusztán azzal, hogy lendülettel, jókedvvel ért haza, vagy esetleg csak mordult egy kiadós tekerés után és nyűgösen lerogyott a kanapéra.
De eddigre a nőstény megunta. A helyzetet, a folyamatos faggatást, az értelmetlen tiltakozásokat. Mintha megpróbáltam volna magamon tartani a gönceimet, de mohón tépő kezek mindenáron le akarták szaggatni őket rólam. Minél inkább erőlködött, annál jobban bezártam és annál inkább ébredezett a Farkas is. És ha a szép szó, az emberi hang, a leállítási szándék nem segített... jött az erősítés.
Az, ami április elején is velem volt, amit még mindig nem ismertem igazán, mert többségében védve voltunk, vagy szimplán okosan kikerültem a bajt. Eddig pedig ha jött, hogy megacélozzon, mindig azért tette, mert valaki rajtam kívül bajban volt, sérült, másért küzdöttünk a magunk módján.
Most nem volt más. Se kölykök, se Henry, se Aiden... Csak én. Velem pedig a Farkas, a távolban morajló mennydörgés, a Villám visszhangja. Az ő szemével néztem végig, ahogy Bessie lekecmergett az ülésről, kiszállt és megint a kurva csikkért indult. Sose látod a lényeget, igaz?
Pislogás nélkül meredtem rá, a pajzsom lejjebb csusszant, energiáim a megszokott nyugalom, vagy épp jókedvű hullámzás helyett most nyugtalanul kavarták körülöttem a levegőt. Ez lett egyre viharosabb, tépőbb, ahogy az életösztön teljes hiányában csak tovább pofázott a vörös! Ó, és még miket... A kezemben füstölgő cigivel már nem törődtem, a szemem izzott, a szemfogaim mondatról mondatra nyúltak meg, a halk, figyelmeztető morgás pedig hangosabb és fenyegető lett.
De végighallgattam. Tudni akartam, meddig megy el. Olyan serényen pengette azt a kurva húrt... és még azzal is megtolta, hogy nem tudta helyben tartani a farkasát, szemlesütés helyett pedig egyenesen rám villantotta annak sárga szemét.
Hagytam, hogy a csikk kiessen a kezemből, még földet se ért, de már visszakézből lekevertem Bessie-nek egy pofont. A Farkas mordult, sebesen mozdultam és félig átváltoztatott kezemmel megragadtam a csitri sérült vállát, keményen rámarkoltam és annál fogva basztam a gép oldalához. Nem olyan erősen, hogy egyből elájuljon, ó nem! És el se eresztettem, nem csak egy kis taszítás volt. A karmaimat viszont nem vájtam bele - csak a hüvelykujjamét, pontosan a lőtt sebbe.
Energiáim fojtón nehezedtek az övéire, hangomba a Farkas morgása vegyült, agyaraim kivillantak, amikor ráförmedtem a kölyökre.
- Takarodj! - rivalltam a kikívánkozóra és a Farkassal a kölyök marjához kapva, energiáimmal visszanyomtam a mélybe a gyereket, hogy a kék szempár maradjon.
Mélyebbre nyomtam a sebbe a karmom, a friss vér fémes szagára most összefutott a nyál a számban, de nem az éhségtől. Henry pulcsija kilyukadt, a vér egyre terjedő foltban szennyezte az elejét. Minden kilégzésnél mélyről rezgő morgás hagyta el hallgatáskor is kissé nyitott szám.
A vihar itt volt, a mennydörgés már nem a távolban morajlott. Egyszer sem emeltem fel beszéd közben a hangom, a szavak ridegen jöttek, egészen közel hajolva az arcához. Tudjuk már le ezt az egészet.
- Ha Henry miatt rühellnélek, ott hagylak a picsába, vagy magam lőlek fejbe, esetleg elviszlek pár kiéhezett hímhez, hogy baszasd magas velük - nyomtam mélyebbre a karmom és vele együtt most már hüvelykujjam hegye is eltűnt a sebben.
A szorításom erősebb lett, de a Farkas ügyelt rá, hogy meg se repesszem a csontot. Megmozgattam benne kicsit karmos hüvelykujjam, ha fájt, sikított, rezzent vagy kapálózott, egyik se hatott meg. Aztán belülről karmolva kicsit kijjebb húztam az ujjam, majd vissza be erősebben, miközben energiáimmal folyamatosan tartottam és nyomtam lefelé a kölyköt, durván tartva. Közben ugyanazzal a rideg nyugalommal folytattam, legfeljebb elkaptam a még mozgásképes keze csuklóját.
- És nem értetted meg, különben befogod a pofád.
Begörbítettem az ujjam, hogy erősebben a húsba tépjek a karmommal. Még mindig csak eggyel, még mindig csak azon az egy ponton. Minek okozzunk fölösleges felfordulást, nem igaz? Ricsajozva, feltűnően, amikor szép csendben is el lehet intézni, ha csak nem sikítozik. Más nagyon úgyse tehet. Már csak azért sem, mert részemről ez volt a záró akkord és minden további nélkül leütöttem Bessie-t, mielőtt megint valami okosat mond.
Eleresztettem és hagytam, hogy rongybabaként essen össze. Ha beütötte pluszban a fejét... ártani már esélyesen semmit sem ártott. A csizmám orrával megbökdöstem a sérült vállát, mire rezdült, szóval élt, ennél többre meg nem volt szükségem.
Lenyalogattam a vért a hüvelykujjamról, visszaváltoztattam a kezem emberire és újabb szálért nyúltam. Jól esett a csönd. A csöndben a kölyök szuszogása. Végre nyugtom volt, hát olyan sokat kértem? A bőröm alatt hullámzó kezek eltűntek, a vetkőztető szándék visszahúzódott tőlem, amitől fellélegeztem - és ezzel magamba ittam a Bessie vérének szagát.
Amit én serkentettem. A Farkassal. Mert jött, jönni akart, én pedig hagytam. Nem átvette az irányítást, átengedtem, mert nem volt hova menekülnöm, hát használtam, amim van. A nyelvemen keveredett a füstös és a fémes íz, az irányítás az erőfölénnyel... Újabb mély slukk.
Lenéztem az ájultra, az agyam hátsó zugában pedig egy hang egyre hangosabban követelte, hogy fussak. Tűnjek el, vissza se nézzek, nem én voltam, nem én tettem, falka területen kívül igaz, de egy falkást bántottam és tudom mi az a megtorlás. Tettér, szóért, szándékért. Újabb mély slukk - a kezem remegett.
Kezet emeltem egy gyerekre. Mert az, gyerek. Fejben, farkasban, mindenben. A füst apró pamacsokban hagyta el a szám. Felbaszott. A Farkas nem osztozik a traumáimban, de pontosan tudja, mit jelent egyedül lenni, én pedig mér annál is jobban. Felbaszott, hogy nem érezte a súlyát, mert megtehette. Mert egy kibaszott falka tagja. Aminél megtűrt státuszom van. Aminek a párom a tagja volt, az apósom pedig jelenleg is az.
Picsába... Picsába. Picsába!
Elkezdtem fel-alá járkálni.
A légzésem kapkodó lett, felszínes, a kezem tovább remegett, a vérzés lassan abbamaradt, és hé, sokkal nagyobb kárt nem tettem, annyi, hogy így már lassabban fog gyógyulni, mintha csak a golyó lett volna. Gyógyulhatott volna gyorsabban is, a lehetőség és a tanács adott volt. Nem tette. Léptem.
Fél kézzel a hajamba túrtam.
Fuss-fuss-fuss! El a környékről, az államból... hiszen annyiszor és annyi helyről léptem már meg, mi lenne a különbség? Hogy már van otthonom. Mellette. Bassza meg, hogyan a picsába fogom ezt elmondani neki? Mi a fasz?!
Leguggoltam és kicsit előre-hátra dülöngéltem, a szemem lehunyva, mintha ezzel eltüntethetnék mindent, ami az elmúlt órákban történt.
A nőstény nyugodtan hevert bennem. Minek idegeskedjen? A kölyök él, mindjárt hazaviszik, hülye volt, örüljön, hogy nem halott, ennyire egyszerű. Még jófej is volt vele. És nem, rohadtul nem fogunk elfutni. Az alkunak lőttek, de így legalább egálban vagyunk, nem? Le van szállítva, és talán még szívességet is tettünk a falka felnőttjeinek. A kíméletlensége, amit a sértett önérzet szült, belülről karistolt. Velünk így nem beszélnek.
Elnéztem Bessie-rongybaba felé, a gyomrom idegesen nagyot rándult. Így maradtam még pár percig, aztán kiegyenesedtem, még mindig reszketve elszívtam az aktuális szálat, majd egyből újabbért nyúltam.
Így telt a várakozás: dohányozva, olykor járkálva, néha a kölyök felé pillantva - csöndben. Közben pedig barátkoztam a gondolattal, hogy Rodriguez esélyesen nem lesz elragadtatva. Már ha veszi a fáradságot és ő maga jön.
Valamivel később érkező kocsi hangjára kaptam fel a fejem és egyből odafordultam. A gyomrom görcsben volt, a Farkas teljes lelki nyugalomban. Végülis... voltunk már ennél kismilliószor nagyobb szarban. Mondjuk fél éve, amikor ismeretlen terepre mentünk, idegen, esélyesen agresszív farkasok közé kis száztízesként, minden különösebb harci tapasztalat nélkül. Legalábbis ezzel próbáltam nyugtatni magam.
Ledobtam és elnyomtam az aktuális cigimet. Az utolsó előtti volt, még jó, hogy teli dobozzal indultam. Igen, ilyen apróságokkal vérteztem fel magam, aztán becsapódásra várakozva álltam és figyeltem az érkezőt.


//Nos, ez itt a könnyes búcsú Bessie, Rodriguez - vagy akit küld - elválaszt minket egymástól. És ezzel köszöntem a játékot, nagyon élveztem. //

Megjelenés

[not the cameo you wanted]

Mondtam a kis nősténynek, hogy csak akkor hívjon, ha érdemi mondanivalója van, ugyanakkor mindez alatt... nem egészen egy ilyen jellegű hívásra gondoltam.
Annak hírére, kivel is hozta össze a kellemetlen Sors, előbb felvontam szemöldökeimet, majdan lassan ingattam meg a fejemet, elfojtva egy kikívánkozó vigyort, mielőtt még esetleg megneszelnék a vonal túlfelén, mennyire jól szórakozom a felálláson. Baszd meg, Henry, téged tényleg baromira gyűlölnek az isteneid...!
Lehetőségek széles tárháza futott át gondolataim között, mikor közölte, menjek a kölyökért. Ha csak egy kicsit is kevéssé lennék megfontolt, mint amennyire vagyok, csuklóból visszavágtam volna, vigye ő el Anchorage-ig, onnét meg majd lesz, ki hazajuttassa... de abból pedig Bessie nem tanulna semmit minden bizonnyal, így rábólintottam a kérésre. I am a generous God.

Mondjuk, ha előre látom, mi kerekedik az egészből, meglehet, magam érkezem a helyszínre és nem Joanát, meg a tacskó kölykét küldöm el kocsikázni. Merthogy az említett szőkeség parkol le nem messze és száll ki a kocsiból, nem szerénytelen személyem. Ugye senki nem gondolta, hogy magam jövök? Annyit nem ér - egyikőjük se. Különben is, nehogy már ugráltasson egy kóbor perra...
Blake - magát is meglepve, - kis híján nekimegy az idegen nősténynek, mikor az ájult kölyöktársat kiszúrva realizálja, mi is történhetett, ám az tark nőstényben van annyi higgadtság és diplomáciai érzék, hogy ne hagyja tovább fajulni az eseményeket; helyette utasítja a srácot, hogy fektesse a kocsiba Bessie-t. Az, hogy a pulcsit róla visszaszolgáltatják Dakotának, egyéni döntésük a helyzetben, ám a vérben ázó gönccel együtt érkezik a megjegyzés is, metsző hűvösséggel:
- Rodriguez kérte, hogy hívd fel, amikor megvan a kölyök. Én a helyedben sietnék, mert ahogy beszállok a kocsiba, ugyanezt fogom tenni... - Ám abban minden bizonnyal nem lesz semmiféle köszönet.

Az autó elhajt, a telefon kicsöng.
Ám ahelyett, hogy felvennék a túlsó végen, egyszer csak valami felvillan a kijelzőn...

-------------------
// Dakota, hamarosan meg PM. Bessie, falkaterületre írok neked, illetve belsőben lesz jelentés a dolog kapcsán, amikre majd lehet reagálni azoknak, akik megszólítva érzik magukat. Igyekszem mielőbb abszolválni neked őket! //