Nem mondanám, hogy az elmúlt hónapokat semmittevéssel töltöttem volna. Lételemem volt, hogy mindennek utánajárok gyakorlatilag. Főleg, ha rengeteg idő áll rendelkezésemre. Az pedig most adott volt. Mert az egy dolog, hogy valamiért a szellemek iderendeltek engem Fairbanks-be, de azóta se jött újabb utasítás, vagy valami. Csak a nagy büdös semmi. Mióta májusban megérkeztem a városhoz és végre elmúlt a tetoválásom végett érzett szúró érzés, mint ha elfelejtkeztek volna rólunk. Persze kétellettem, hogy így legyen. Egy csapat lénynek, melynek nincs más dolga, mint figyelni a földi világ dolgait és lebegni a Szellemvilágban, nincs is jobb dolga, mint emlékezni. Na de viszont. Mivel nekem nem adatott meg ez a luxus, hasznossá tettem az időt. Május óta nem csináltam mást, mint hogy szemmel tartottam a várost. Figyeltem a városban történő eseményeket, még a legapróbb dolgon is rajta tartva a szemem. Persze, erre mondhatnánk, hogy lehetetlen, senki se képes rá. Nos, mindenkit ki kell ábrándítanom: ÉN képes vagyok rá. Az egész életem arra ment rá, hogy megfigyeltem másokat, a közösségeket, információt gyűjtve róluk. Megtanultam, hogy a lényeg még a legkisebb morzsákból is kihámozható. Ha pedig összerakjuk a kis dolgokat, abból összeáll a nagy egész. Nekem pedig volt alkalmam összegyűjteni ezeket az apró dolgokat. Olyannyira, hogy mostanra már rengeteg információ állt rendelkezésemre Fairbanks-el kapcsolatban. Felmértem a falkát, a város jellegzetességeit, informálódtam az őrzőktől is. Mindezt pedig inkognitóban. Látszólag csak egy ártatlanul üldögélő férfi a kávézóban... egy ártatlanul olvasó férfi az utcasarkon a falnak dőlve... vagy akár egy eltévedt turista az erdőben... aha, látszólag... csak hát ennek az ártatlan embernek olyan élesek voltak az érzékszervei, hogy majdhogynem csak azt nem hallja meg, amit nem akar. Ha tudnák a kedves farkasok, mi mindent tudtam meg csak azért, mert a megfelelő helyeken hallgatóztam... szerintem az atanerk sírva fakadna. Hogy mit fogok mindezzel kezdeni? Nos, az egyelőre legyen az én dolgom. Viszont volt valami, aminek kiemelt figyelmet fordítottam. Kerestem a leszármazottaimat. Azokat, akiket én teremtettem, vagy a teremtményeim hozták őket át erre a világra. Aki pedig keres, az talál. Az egyikükre viszont elég furcsa helyzetben találtam rá. Megértem én azt, hogy valaki szeret farkasalakban lenni. Csodálatos érzés, főleg, amikor rohanunk a szembeszélnek és borzolja testünket a szél. Viszont amikor azt látom, hogy valaki szó szerint kint él az erdőben és egy minutumra se változik át emberré, az vonzza a tekintetet. Figyeltem már őt egy ideje, biztos távolból tartva rajta a szemem, hogy ne keltsek feltűnést. S miközben figyeltem kezdett eléggé balsejtelmem lenni, mi miatt is lehet mindez. A kósza információk, melyeket elcsíptem felőle, megerősíteni látszottak a tényt, de a legárulkodóbb talán az volt, hogy holdtöltekor nem láttam átváltozni őt. Húztam is a számat miatta, hogy pont a saját vérvonalamban kell találnom egy ilyet. Mindenesetre nem ítélkeztem előremenőlegesen. Túl sokat éltem hozzá, hogy ne tudjak ne árnyalt képekben gondolkodni. Vissza-vissza jártam és ez a reggel is így szándékozott eltelni. Lassan sétáltam, érzékeimre hagyatkozva kutattam a nőstény után. A szagminta segített ki, elvégre volt időm memorizálni a jellegzetességeit és ez alapján nem volt nehéz ráakadni. Viszont távolról kiszúrtam valami furcsaságot, ami az illatösszetételt illeti. Bőrszag. Ez pedig egy dolgot jelentett… én pedig úgy véltem, most már eljött az ideje az érdemi utánajárásnak. Pajzsomat addig húztam fel, mígnem egy 300-400 év közötti vérfarkas nem lépkedett a nőstény felé. A távolság lassan elenyészett, majd az egyik termetesebb fatörzs mögül kipillantva megláttam a keresett személyt… meztelen női test hevert az avarban, gazdája pedig éppen az igazak álmát aludta. Hümmögtem egyet az összkép hatására, majd úgy döntöttem, kivárom, míg felébred. Pár perc, óra nem a világvége, így hát helyet foglaltam én is egy másik fa tövébe, hátamat a törzsnek vetve…
Már nagyon is hozzászoktam a bundás élethez, de ahhoz, hogy ne felejtsem el emberi énemet, minden nap emlékeztettem magam arra, hogy kis is vagyok. Nem egy szimpla farkas vagyok. Bennem ott él egy emberi lény is, aki szeretek lenni és nem szeretném örökre elveszíteni. Néha ha volt rá alkalmam a síparadicsom közelébe merészkedtem, ahol messziről figyelhettem az embereket. Ez is segített az emlékezésben, a kapaszkodásban. Én nem akarok az a vérfarkas lenni, aki nem tud visszatérni emberi életéhez. Bár megszerettem ezt az életet is mégis hiányzik a másik. A falka, az ismerősök, kollégák, a házam, a finom ételek és még számos apró dolog. A napjaimat próbálom minél értelmesebben eltölteni, hogy minden percet kihasználjak a fejlődésre, a tanulásra, mert nem tudhatom, hogy melyik napom lesz az utolsó. Mondjuk igaz nagyon is reménykedem abban, hogy nem kell már sokat várnom arra, hogy elmúljon az átok. Szeretnék hazamenni, megtölteni a kádat meleg vízzel és belefeküdni és csak élvezni…Vagy egy jót enni egy kitűnő étteremben. Mindennap csak ugyan azt eszem…Nyers hús. Bár a farkasom nagyon is örül ennek nekem hiányoznak a fűszerek, az érdekesebbnél érdekesebb ízek. A mai napon is ugyanúgy telt. Vadászat, pihenés, mosakodás, felfedezés, megfigyelés, vadászat és így tovább. Miután a vacsorámat is elfogyasztottam megkerestem kedvenc helyemet, hogy aludni térjek. A kis bundás is rendesen kifáradt. Mind a kettőnkre ráfér a pihenés. A törzshelyemet egy kissé eldugott részen találtam meg. Egy völgyben, félig sziklákkal körülvéve. Itt még az esőtől is védve vagyok. Jobb helyet nem is találhattam volna magamnak. Persze egyszer kétszer meg kellett védenem a területem néhány kíváncsiskodótól, de mind hamar rájött, hogy jobb nem kikezdeni velem. Én vagyok az erősebb. Egy alapos mosakodás után szépen elfekszem az avaron és behunyva szemem végül el is alszom.
***
A madarak vidám csiripeléseire ébredek fel. Csukott szemmel hallgatom őket. Mindig olyan vidámak, megnyugtatóak. Szeretem őket csak úgy hallgatni, akár órákig. De várjunk…Mi ez az illat, mi ez a… Hirtelen pattannak fel szemeim. A szívem hevesen kezd kalapálni, és ahogy megpillantom az idegent már fel is állok, miközben hátrálok pár lépést. Morogni vicsorogni kezdek… De valami nincs rendben! A hangom most teljesen más. Nem olyan mély…A mancsaimnak túl kényelmetlen a föld és hideg van. Lenézek és csak ekkor veszem észre, hogy ott ahol szőrős lábaknak kellene lennie most csupasz emberi karok vannak. Lassan emelem fel az egyik karom, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a kezem. Mintha csak most látnám először. Szóval véget az átok! Most már ismét ember lehetek. Végigsimítok arcomon, karjaimon, nyakamon… Pár percig csak azzal foglalkozom, hogy visszakaptam emberi alakom, majd hirtelen eszembe jut az idegen így ismét felé kapom a tekintetem. Még mindig nem állok fel, négykézláb kuporodom össze és pillantok rá gyilkos tekintettel. Érzem rajta, hogy jóval idősebb farkas mint én és ugyan azzal a vérvonallal rendelkezik, mint én de mégis ki ő és mit keres itt?
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
A percek, órák csigalassúsággal teltek, nekem pedig volt időm. Főleg, ha ilyen terepen voltam. Köthettek engem bármilyen rossz emlékek az egykori falu területéhez, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy a terep gyönyörű. Még most is, hogy csupán egy pontján voltam, nem mozogtam... megengedtem magamnak egy halvány mosolyt. Sokkal többet láttam a világból, mint mások, nincs, ki ebben felülmúlhat... így pedig abból a gyönyörből is többet érzékeltem, ami körbevett. Éreztem, ahogyan szinte üvölt körülöttem a világ, próbálja felhívni magára a figyelmet, a különböző életjelek csalogatták érzékeimet. Én pedig engedtem a hívásnak, kissé megosztva a figyelmemet minden körül. Voltak pillanatok, amikor nem szerettem az életemet, hogy olyan sors jutott számomra, amilyen... de az ilyenek mindig emlékeztettek rá, hogy olykor minden ködös, ám felette az ég ugyanolyan kék. Aztán egyszeriben a figyelmem fókuszálttá vált. Megmozdult. Tekintetem lassan a nem messze heverő nőre vándorolt, figyelve azt a tipikus jelenetet, amikor az ébredés során az élőlények ráeszmélnek a világra. Vártam, mikor tűnik fel neki a jelenlétem. Ez hamarosan eljött, de mi mást is várhatnék egy leszármazottamtól? A reakciója sem késik én pedig felvont szemöldökkel nézem a jelenetet. Hát igen, most mutatkozik meg igazán, mi van akkor, ha valaki túlságosan sok időt tölt el a farkasa bőrében, legyen akár önkéntes vagy kirótt. Figyelem a reakcióját, ahogyan szépen lassan észreveszi magát. Alvás közben változhatott át, ha ennyire új neki ez az egész. Szóval... a jelek szerint pont akkor jöttem, amikor lejárt az átok. - Szokatlan, nem igaz? - kérdezem, mit sem törődve a támadónak szánt gesztussal. - Annyira hozzászoktál már a farkasodhoz, hogy hirtelen nem is ismersz más mozgást. Meg se fordul a fejedben, hogy két lábra állj, vagy hogy különbségek vannak a végtagjaid között. Hogy immáron újra csupasz a bőröd, körmökké váltak a karmok és röviddé az arcod. Az egész hirtelen túlságosan is... emberi. Ülj még le, szokd a pillanatot, míg nem dolgozod fel teljesen. Majd válaszolj nekem, milyen érzés újra emberbőrben lenned. Nyugodtak a szavaim, minden indulat nélkül. Csupán azt mondom, amit látok és láthatóan nem nagyon izgat, hogy éppenséggel a nő csupasz meztelen. Átható tekintetem mindvégig Isabelle szemeit keresték, így intézve neki a szavaimat. A kérésemen pedig más sem érződik, mint a puszta érdeklődés. Vajon ő hogyan láthatja mindezt?
Mindig is vágytam, hogy végre visszatérhessek az emberi életemhez, hogy ismét újságíróként dolgozhassak, hogy elmehessek egy étterembe egy igazán finomat enni, hogy felvehessek egy gyönyörű ruhát. De számomra ez olyan távolinak tűnt. Ha nem is az első pillanattól kezdve, de idővel teljesen megbarátkoztam azzal a gondolattal, hogy sokáig fogok farkas bőrben maradni. Én csak attól az egytől féltem, hogy végül megbolondulok és mikor már visszatérhetnék rendes életemhez nem teszem meg, hanem tovább élek farkasként. Azért is mondogattam minden nap magamban, hogy ki is vagyok én...Jobban mondva, ki a másik felem. Hiszen ez a bundás alak is Én vagyok és nagyon is kedvelem, de az érme másik oldala jobban tetszik.
Bár mindig is erre a pillanatra vártam most mégis teljesen idegen érzés. A bőrömet már nem fedi vastag bunda, ami megvédene a téli hidegtől. A fogaim nem hegyesek,a karmaim nem erősek... Visszakaptam emberi alakom, aminek örülnöm kellene, de egyelőre csak próbálom feldolgozni ezt az egészet. A csendet végül az idegen férfi töri meg. Egy pillanatra meg is feledkeztem róla, így mikor meghallom őt már fel is emelem rá tekintetem. Hallgatom őt és próbálom kitalálni, hogy ki is lehet, hogy honnan tudhat rólam, az átkomról. Lehet, hogy már rég nem beszélgettem emberrel, hogy magányos voltam, és ez a kilenc hónap kissé megváltoztatott, de nem tett belőlem felelőtlen nőt, aki leáll kiteregetni az érzéseit egy idegennek. Engem már rég nem zavar a meztelenkedés, így nem pirulok el, vagy jövök zavarba azért mert láthatja fedetlen testemet, ezért nem is takarom el magam. Szép lassan állok fel szokva azt, hogy ismét csak két lábam van. Elég rosszul nézhetek ki. Csapzott, levelekkel teli hosszú haj, koszos, ápolatlan bőr...De mit vár az ember ennyi hónap után? Helyemről nem mozdulok meg csak ismét felé pillantok teljesen rideg arccal, végül megszólalok. -Kicsoda maga és miért van itt?-Olyan fura hallani a hangom. Teljesen el is felejtettem milyen. Egy mély hangot vártam volna, de helyette egy kellemes, kemény női hang szökik ki a torkomból. Mielőtt bármit is mondanék neki Ő tartozik magyarázattal. Nem hiszem, hogy csak a véletlen sodorta ide. Okkal van itt, okkal vár rám...De mégis mit akarhat tőlem? Még nem is érzem rajta a falka illatát. Egy idegen. Ám valamiért mégis úgy érzem, mintha...ismerném!?
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Kicsit merész volt a részemről csak úgy kérdezősködni? Nos igen, mondhatjuk. Elvégre elvileg nem voltam én senkije a nősténynek. Csak egy hirtelen megjelenő farkas, aki a jelek szerint nem nagyon bír a nyelvével, hisz kérdez kapásból. Naja, mondjuk a szavaim ám feltételezik, hogy rajta tartottam a szemem már jó ideje. Tehettem volna mást? Alapító voltam, felelős minden egyes leszármazottért, aki csak a Földnek nevezett planétán jár. Olykor hálás, de gyakran hálátlan feladat. Valószínűleg most a hálátlanabb része jön. Az átok. Egy olyan dolog leszármazottaink életében, ami tabu. Soha, semmilyen körülmények között nem volt szabad farkast ölni. Rokonaink, a szellemek rendeltetése által. Mindannyiunkban él egy farkas, így elpusztítani egy vadonélő példányt majdhogynem olyan, mint ha önmagunk egy darabját tépnénk ki. Akárhány kölyköm volt, mindannyiuknak a fejébe vertem ezt a leckét. Inkább mészároljanak le száz meg száz őzet, de a farkasokat sose bántsák. Legyen ez a fejükben olyan aranyszabály, mint a tízparancsolat a keresztényeknek. Ha pedig ezt megszegik... nos, a szellemek büntetése csupán egy része annak, ami rájuk vár. De persze ez elég sok dolognak a függvénye. Nagyon soknak, nekem pedig szokásom volt nem csak egy pontból szemlélni a világot. - Hm, jogos. Varennek hívnak és csupán egy kíváncsi utazó vagyok. Jelen esetben kíváncsiságom tárgya ez a jeles nap volt az életedben. A hangom annyira nyugodt, mint az állóvíz. Mégis érezhet belőle egyfajta magabiztosságot, tudatosságot. Másmilyen aligha lehetnék. Nemcsak alapítóként, hanem két szervezet vezetőjeként sem. Az ilyesmi járulékos, ha sikeresen akarunk működni, akárcsak az is, hogy tudjak hideg fejjel gondolkozni és megfelelően átgondolni a lépéseimet, illetve az ügyeket, amikkel találkozok. - Nos, én válaszoltam a kérdésedre. Rajtad a sor. Szóval a kérdésem adott, milyen érzés kedves hölgy, hogy ennyi idő után újra ember lehetsz? Mindez viszont csak felvezetése a mondandómnak. Azt viszont egyből láthatja, hogy nem egy kukkolóval hozta össze a sors, mivel amikor feláll, a tekintetem akkor se kalandozik el rajta. Nem mint ha csúnya nőnek tartanám, csak éppen most neki szántam a figyelmemet és nem annak, amit kívül mutat.
Azért igen furcsának tartom ezt az iszonyatos nyugalmat felőle. De maga az egész szituáció fura. Felébredek és itt egy idegen, aki engem figyel. Vajon mióta ült ott némán? Gondolom azért csak észre vettem volna az este folyamán, ha csatlakozik hozzám valaki. Az érzékeim jobban kifinomultak ez alatt a pár hónap alatt. Sokat fejlődtem az erdőt járva, tanulmányozva. Csendben, türelmesen végighallgatom a válaszát és el is raktározom a hallottakat. Ő tudta mikor fogok visszaváltozni? Nem ez képtelenség...És miért érdekli a dolog? Hiszen nem is ismerem. Lehet, hogy már megéltem jó sok évet, de a memóriám a régi. Biztosan felismerném, ha nem is az arcáról, de a szagáról biztosan. Viszont nekem ez az illat teljesen új, idegen. Ám mielőtt újabb kérdéseket tennék fel és végre válaszolnák az ő kérdéseire valami mást próbálok elintézni. Bár láthatóan nem izgatja a meztelenségem és engem sem zavar, mégis zavarja az önérzetemet az, hogy pucéran álldogálok előtte a hóban. Nem vagyok nudista, aki minden percét így szereti eltölteni. -Azt hittem az idősebb korosztály még tiszteletben tartja az illemszabályokat, de úgy tűnik tévedtem!...-Ez lenne a felvezető szövegem a kérésemhez. Ha eddig nem esett le volna neki, akkor most biztosan le fog. -El kérhetném a kabátját? Bár nagyon jól érzem így magam, mégis zavar a dolog.-Nem indulok el felé, vagy nyújtom ki a kezem, csak türelmesen, mozdulatlanul várom a válaszát, reakcióját. Ha netalántán olyan kedves, hogy megszán engem elveszem tőle a kabátot és belebújok, elől összefogva azt. Ha nem kapom meg akkor egyszerűen csak elkönyvelem magamban, mint egy parasztot és a válaszom után már faképnél is hagyom. -A kérdésére a válaszom meg az, hogy fura és idegen érzés. Annyira vártam ezt a pillanatot, de most mégis meglepődtem. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar visszakaphatom emberi alakom.-Válaszolom neki röviden. Úgy hiszem, hogy még sok mindent akar kérdezni tőlem, így nem fáradozom hosszú válaszok megfogalmazására. Most még a beszélgetés is furcsa a számomra, hiszen eddig csak a fajtársaimmal kommunikálhattam, vagy azzal a nősténnyel, de csak telepatikusan.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Földöntúli nyugalom... nos igen, olykor tényleg ki tudtam akasztani az embereket azzal, hogy nem nagyon reagáltam úgy a dolgokra, mint azt várták volna. Általában ha valaki kiabál vagy morog, csapkod vagy hasonló viselkedést produkál, az elárulja a lelki állapotát. Hogy igen, na ez most mérges. A nyugodt embernél ez nem áll fenn. Ha valaki képes ez mögé rejtőzni, arról nagyon nehezen lehet megállapítani, mi lesz a következő lépése. Hogy hirtelen tombolni kezd-e, vagy inkább jófejjé változik. Na igen, ez voltam én, a nyugalom szobra, aki nem csinál mást, mint csendben szemléli a környezetét. Leegyszerűsítve ezt jelentette az én életem... részletekbe menve pedig... bonyolult. S ekkor még ez mellé párosult a tekintetem. Nem tehettem róla, ez létezésem ártalma volt. A sötét szempár, mely azt a látszatot kelti, hogy hiába hús és vér valaki, számomra olyan, mint az ablak, melyen kedvemre átnézhetek és megláthatom, mi rejtőzik a hús mögött. - Ezt most úgy mondod, mint ha felvételeket készítettem volna rólad - hívom fel rá a figyelmét. Persze értem én, mire akar kilyukadni, már előre sejtettem, de azért nem árt tudnia, hányadán állunk. Mert bizony gond nélkül készíthettem volna róla kompromitáló felvételeket a telefonon segítségével. Manapság már a kamera se szükséges, mindent a zsebében hord az ember. De aztán elhangzik a kérdés, én pedig csak hosszú pillanatokig nézek a szemében. Végül csak megvonom a vállam, ahogyan felállok és lehúzom a kabátom cipzárát és kibújok belőle, közben pedig odasétálok hozzá. - Cserébe elvárom, hogy válaszolj - mondom, miközben a vállaira terítem. - Emellett ha már te tudod az én nevemet, de is elárulhatnád a sajátod - ha már az illemet emlegette, erre az "apróságra" térjünk csak ki. Hogy végül ez oldja-e meg a nyelvét, vagy amúgy is válaszolna, az aligha derül ki. Mindenesetre őszinteség áramlik felém a szavaiból. Mondjuk ez még másmilyen aligha lenne, elvégre a személyes tapasztalatok már csak ilyenek. Nehéz másként leírni őket. - Nehéz megtalálni újra az emberi énedet. Olyan sokáig voltál farkas, hogy majdhogynem elnyomta az emberi mivoltodat. Mint ha mindent elölről kellene kezdened és csak azért nem gügyögsz, mint egy kisbaba, mert ösztönszerűen produkálod az emberi viselkedést. Nem fog ez az állapot túlságosan sokáig tartani, de ez is része a büntetésnek. Mementó, hogy tartózkodj attól a cselekedettől, mely ide vezetett - egyetlen kérdés sincs a szavaimban, úgy beszélek, mint aki nagyon is tudja, miről szól a fáma. - Miért öltél farkast? Úgy szegezem neki a kérdést, mint ha csak átlagos beszédtéma lenne, pedig nem volt az. A legsúlyosabb tettek egyike, amit vérfarkas elkövethet. Nekem pedig tudnom kellett, mit követett el. Mint vérének őse, tudnom kellett, még ha nem is fedtem fel magam előtte egyelőre.
Úgy érzem kissé félreértette szavaimat. Én semmivel sem akartam őt megvádolni. Egy pillanatra sem hittem azt, hogy ilyet megtenne. De igaz, hogy neki is eszébe juthatott volna kabátjának felajánlása, ahogy az egy úri emberhez illik. -Egyáltalán nem akartam ezt éreztetni.-Válaszolom nemes egyszerűséggel. Csak jelezni szerettem volna felé, hogy udvariasabb is lehetne, ha már volt olyan kedves, hogy felkereste a társaságom. A tekintetét állom. Nem mozdulok meg, arcomról semmi sem olvasható le. Ha nem akarja odaadni nem bánom, de akkor szépen elindulok hazafelé. Tőlem aztán követhet is. Biztosan valami fontosat akar mondani, vagy inkább megtudni, így úgy vélem nem lenne őt könnyű lerázni. Végül csak megmozdul és elindul felém, miközben kibújik a kabátjából. Az akaratát ő is tisztán megosztja velem. Bár nem szeretem mikor ilyen hangnemben beszélnek velem, de most az egyszer a kabát miatt elengedem ezt. -Bocsánat! Azt hittem, ha már ilyen ügyesen kinyomozta, hogy merre talál a nevemet is kiderítette. Isabelle Davis!-Mutatkozom be igen röviden. Kissé meglepődöm, hogy nem csak odanyújtja nekem a ruhadarabot, hanem ő maga teríti a vállaimra. No mi fene? Csak nem magába szállt? Mindenesetre hálásan bólintok felé egyet, majd tovább már nem is váratom őt és válaszolok a kérdésére. Ahogy hallgatom őt felmerül bennem az a lehetőség, hogy ő is átélte ezt. Teljesen úgy beszél, mintha ő maga is végig ment volna ezen a fázison. De utána jön az a bizonyos kérdés, ami mindent lerombol. Sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék. Egy aprócska mosoly kúszik az arcomra, majd a földre pillantva kicsit meg is rázom a fejem miközben egy kis nevetés tör ki belőlem. Nem tart ez sokáig, csak pár másodperc. Utána azonnal felemelem tekintetem, hogy most már komoly arccal, szemeibe nézve válaszolhassak. -Higgye el nem szándékosan tettem. Én magam is elítélem fajtársaink meggyilkolását. Bár nem önakaratomból tettem, amit tettem mégis úgy érzem, hogy megérdemeltem ezt a büntetést. Gondolom Ön is ismeri a Vörös Holdról szóló meséket...Nos egyik alkalommal én is kiszemeltje lettem Alignak szellemének. Mire észhez tértem már farkasom bőrébe voltam zárva. Nem emlékszem az esetre, csak a tetemekre.-Na jó nem csak rájuk, de mivel nem erre irányult a kérdése, így nem mesélek tovább az estéről. Mindvégig okkal magázom őt. Bár ő már az elején tegezésre váltott én mégis ellent mondok neki. No nem valami tini lázongás miatt. Egyszerűen ezt nevelték belém. Amíg nem ajánlja fel a dolgot nem fogok másképp tenni.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
Kicsit oldalra döntöttem a fejemet, ahogyan az újabb reakcióját hallgattam. Nofene, hirtelen visszakozik? Eddig mint ha túlságosan prűdnek mutatta volna magát, még a nem is állt neki lapulevelet keresgélni. - Ez esetben a szándékaid eléggé félresiklottak, egyetértünk? Akarta vagy nem, éreztetni akartam vele, hogy olykor a nem megfelelő szóhasználat megbosszulja magát. A magam részéről nem tűntem bosszúsnak vagy valami, elvégre a sértődöttség, mint olyan, nehezen elérhető állapot volt nálam. Azért ha valaki olyan sokat él, mint én, hajlamos elhagyni lényének egyes darabjait annak érdekében, hogy ő maga valamelyest morálisan mások fölébe nőhessen. Ugyanakkor már tapasztaltam, mit válthatnak ki a szavak, szóval mondhatjuk, hogy mint alapító, ez is egyfajta burkolt lecke volt a nő számára a részemről. Mindenesetre legalább az őszinteségét díjazom. Kíváncsi vagyok, vajon kinek az ágáról lehet. - Értékelem, hogy ennyire tájékozottnak vélsz engem, de az illem ezt is diktálja ám. Apró szurkálódásnak szántam csak, semmi többnek. Igazából felém a kukkolás vádja annyira nem is alaptalan vád. Az egész életemet azzal töltöttem, hogy mások viselt doglainak járok utána, kémkedek, miközben gyűjtöm a létfontosságú információkat és... nos, fogalmazzunk úgy, néha szükséges volt meglátni a gátlástalan dolgokat is. Aztán viszont kérdőre vonom, hogy mivel érdemelte ki ezt a lehetőséget, olyan dolog történik, amire nem számítottam. Felvont szemöldökkel néztem a nőstényre, hogy most ebben mégis mi volt olyan nagyon vicces. Már nem azért, szerintem én a szavaimmal nem adtam rá okot és a téma se éppen valami hú de kabaré. Csak nem belefutottam egy pszichopata leszármazottba? Eddig nem tűnt annak, ám utána érkezett a magyarázat. - Vagy úgy, szóval igazak a pletykák és a nagy ős valóban visszajár kísérteni a város lakóit - sóhajtok. Mondjuk számomra ez már nem volt pletyka, hiszen Eska elárulta készségesen, hogy mi történt, a szavában pedig nem volt miért kételkednem. Főleg úgy, hogy előtte a pletykák már úgy ahogy megalapozták számomra a dolgot. Isabelle pedig igazat mond, nem hazudik. Ő is csak egy báb volt Alignak kezében, így pedig úgy tűnik, ma nem kell megreguláznom egy leszármazottamat. Más a kényszerítés és más a szabad tevékenység. Viszont mond még valamit, ami felkelti az érdeklődésem. - Miért érzed úgy, hogy rászolgáltál?
-Senkisem tökéletes nem igaz?-Nem vagyunk tökéletesre fejlesztett gépek, csak egy egyszerű ember vagyok...Na jó ez így nem teljesen igaz, de még egy vadállat is képes hibázni. Nem is látom értelmét ezt a témát tovább boncolgatni. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy vajon ki is lehet ez a férfi. Mert az egy tény, hogy amióta felébredtem, folyamatosan kérdezősködik és kioktat, de magáról aligha árult el valamit. Úgy beszél, úgy áll ott, mintha mindennek a feje lenne. Pedig ő is csak egy lény ezen a bolygón. Mégis miért lenne több nálam, vagy bárki másnál? Szóval hallott a pletykákról! De vajon kitől? Mégis ki Ő és mit szeretne tőlem? Miért érdekli annyira, hogy mi okból öltem farkast? Nem ismerem őt, nem tartozom neki semmivel. Nem a falkánk vezetője, csak egy idegen, és neki sem ártana vigyáznia. A túl kíváncsi személyeket nem mindenki tolerálja. Én még elviselem őt, de nem biztos, hogy olyan sokáig, mint ahogy azt szeretné. Az újabb kérdése jogos és elgondolkoztató. Némán fúrom tekintetem az övébe, mintha csak meg akarnám tudni, hogy most mire is gondolhat, mit érezhet, de ha tudnék sem akarnék belenézni az elméjébe. Inkább csak rendesen belebújok abba a kabátba és összehúzom magamon, hogy utána pár lépést téve felé megszólaljak. -Szeretnék végre hazamenni, így ha nem bánja közben sétálhatnánk egyet!-Még egy kedves mosolyt is kap. Ez a kilenc hónap megtanított a türelemre és megtaláltam a belső békémet. Ma már szerintem nehezebben tudnának kiborítani, mint az előtt. Ha elindulunk, ha nem azért a kérdésére is megkapja a választ. -Nos mindannyian tudjuk, hogy fajtársainkat bűn megölni. Én ezzel teljesen egyet is értek, így bárhogyan is történt az eset felelősnek érzem magam a két bundás haláláért. Az én kezemre tapad a vér és valakinek meg kellett bűnhődnie...De ugye egy szellemet nem igen lehet erre kényszeríteni, főleg nem a mi drága Alignakunkat. Így maradtam én... De csöppet sem bánom. Sokat tanultam ez alatt az idő alatt.-Továbbra is teljesen őszintén beszélek hozzá. Nincs okom hazudni neki. Biztosan van, aki egy ilyen időszakot nehezebben viselne el, talán még bele is bolondulna, de szerencsére én nem tartozom közéjük. -Ám ha már a vallatásnál tartunk maga is elárulhatna pár dolgot. Elsősorban azt, hogy honnan tud ennyi mindent, kitől hallotta a pletykákat, kitől hallott rólam?-Reményeim szerint közben elindulunk a ház felé, ami sejtéseim szerint egy olyan jó háromnegyed órás sétára lehet innen. Szoval lesz idönk bőven megismerni egymást.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
- Pontosan így van. A világ unalmas lenne hibátlan emberekkel. S ezt pont én mondom. Szeretettem a pontosságot, a minőségi dolgokat, már persze nem divatmajom szintjén. Ugyanakkor hosszú életem során tapasztaltam, hogy a tökéletes egyet jelent az egyszínűséggel, ezzel együtt pedig az unalommal is. A tökéletlenség az, ami sokszínűvé teszi a világunkat, már-már kiismerhetetlenné. Számomra pedig ezek a tényezők jelentették azt, amiért nap mint nap kutatok. Mondhatjuk, hogy szélmalom harc, de pont a helyzet paradoxonsága jelenti az igazi élvezetet. Aztán ki tudja. Talán egyszer tényleg elérem azt a szintet, hogy mindent, de mindent tudni fogok azokról a dolgokról, melyek valaha körbevettek vagy körbe fognak venni valamikor is. Bár szerintem számomra akkor jön majd el a céltalan, unalmas élet. 800 éven keresztül meg tudtam őrizni, hogy nem így legyen... eddig működött, elvégre nem fáradtam bele ebbe az egészbe. - Ahogy gondolod. Mondjuk érthető is ezen vágyad - jegyzem meg, miközben elindulunk. - Mióta is voltál bezárva a testedbe? Majdhogynem egy éve? Ennyi idő után mindenki vágyakozna már a "normális" közegre. A farkasok a természet teremtményei voltak, akárcsak mi, távoli testvéreik. Otthonosan mozgunk a fák között, lubickolunk úgy a friss folyamokban, mint mások a kádban. Ám mégis, lényünk jelentős része ember, mely vágyja a civilizált közeget. Én a magam részéről hónapokat is el tudok tölteni odakint, ám aztán visszahív a szívem. Jóból is megárt a sok, szokás mondani. - Tetszik a hozzáállásod - mondom, miközben hátul összefont kezekkel sétáltam mellette. - Sokan inkább a sorsot ostoroznák és mindenki mást neveznének meg felelősként, csak magukat nem. Az, hogy még tanultál is benne, pluszban dicsérendő. Az élet már csak olyan, hogy meg kell ragadni benne a lehetőségeket és saját fejlődésünk érdekében felhasználni. Azt viszont remélem azért tudod, hogy a túlzott mártíromság sem kifizetődő. Tán te vitted el a balhét, de egy másik entitás irányítása alatt. Sokkal inkább csupán rosszkor voltál rossz helyen. Hiába, ez az attitüd inkább Eeyeekalduk véreit illette meg. A többiben viszont nyugodtan veszem tudomásul, hogy eleget tesz a Fürkész beidegződéseknek. Valóban, a mi képességünk látszólag nem tartalmazott semmi extrát, nincs benne érdekesség. Az igazság viszont mélyebb értelmű. Egy Fürkész képessége mindig jó kezekben lesz azok számára, kiknek éles a tekintete és meg tudják ragadni a lehetőségeket. A mi vérvonalunk már csak ilyen... egy Fürkésznek mindig tudnia kell, mit csinál. - Ó, mily kíváncsi. Hogy honnan tudok ennyi mindent? Nos, fogalmazzunk úgy, hogy nyitva tartom a fülem. A mai világban az olyan emberek, farkasok tudnak csupán érvényesülni, akik kellőképpen felkészültek és naprakészek. Ha figyelsz, észreveszed, hogy a világ szinte üvölt... s ha tudnád, milyen sok pletykás farkas van ezen a világon, vagy akár ebben a városban. Nem szükséges, hogy nekem mondják. Elég csupán a megfelelő helyen figyelned és hallgatóznod ahhoz, hogy megtudd a legfrissebb fejleményeket. Szegény falkatagok... ha tudnák, mennyi kis ügyükről értesültem már május óta, s még nem is hallhattak róla. Hát hiába, túlságosan jól végzem a dolgomat.
-Pontosabban kilenc hónapja voltam bezárva. Meg is lepődtem, hogy csak ennyi... Két farkas után azt hittem évekig be leszek zárva.-Vallom be neki őszintén, bár gondolom ez nem számíthat újdonságnak. Még szerencsésnek is mondhatom magam, hogy csak két idősebb farkast sikerült megölnöm és nem két fiatal példányt. Közben nagy örömömre el is indulunk. A kezdeti ellenszenv kezd eltűnni és már sokkal kellemesebbé válik ez a kis beszélgetés. A szavai kedvesek és hazudnék, ha azt mondanám nem lágyulok el tőluk egy kicsit. Bár ez a farkas idegen számomra és még nem is az alfám mégis jól eső érzés egy kis dicséretet kapni, még ha nem is igen érdemelném meg. -Nem áll szándékomban mártírkondi. Nem azért osztottam meg a gondolataimat. Nem várom el senkitől sem, hogy e miatt sajnáljon engem, vagy hősként tekintsen rám. Lehet, hogy hülyén hangzik ez, de akár áldásnak is lehetne tekinteni ezt a pár hónapot.-Magamtól sosem vállaltam volna azt, hogy visszavonulok farkas alakban ennyi időre. Fel sem merült volna bennem ez a gondolat, pedig így átélve most azt mondanám, hogy sok társamnak kellene kipróbálnia ezt...Talán a kölyköknek is segítene... Érdeklődve hallgatom végig a válaszát, ami további kérdéseket vet fel bennem. A konkrét kérdésemre még mindig nem kaptam meg a választ. Még mindig nem tudom, hogy mit akar tőlem! Mert biztosan akar valamit, ha eljött. Különben miért keresett volna fel? -Ezt értem és nem mond nagy újdonságot. Az újságnál dolgozom... Dolgoztam...-Nah majd Kylet is meg kell látogatnom. Remélem nem ajándékozta el a helyem valami vadidegennek. -De mégis miért?... Miért keresett meg?... Inkább kezdjük az elején!... Ki maga? És most nem a nevére vagyok kíváncsi, azt már tudom... De egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért is jött ide... és ne haragudjon meg, de kissé úgy érzem, mintha felsőbbrendűnek tartaná magát, mintha maga lenne az alfa, akinek magyarázkodnom kell. Pedig Ön csak egy idegen a számomra és zavaró, hogy míg maga tudta hol keressen én azt sem tudom honnan jött, mit keres itt...-Sok a megválaszolatlan kérdés tudom és talán túlságosan is rá zúdítottam most mind ezt, de egyre jobban kezd zavarni, hogy nem tudok róla semmi. Örömmel beszélgetek még itt vele, de közben az emberi kíváncsiság csak eluralkodik rajtam.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
- A jelek szerint a szellemek megkönyörültek rajtad és módfelett koros farkasokkal akaszkodtál össze, amik hamarosan kimúltak volna. Ez viszont felvet egy kérdést. Vallom azt, hogy semmi se történik véletlenül az életünkben, mindennek van oka. Azt is mondtad, hogy megérdemeltnek érzed és értem is a logikát mögötte... de megmarad a kérdés, hogy miért kellett ennek történnie? Mert nekem kicsit sorsszerűnek tűnik. Lássuk be, ha már egy farkasnak nincs sok hátra, talán még feloldozás is neki az időskori szenvedés ellenében, ha még azelőtt pusztul el, hogy már a lépés is fájna neki. Nem tudom, én így gondolom, de lehet Nagojutot kellene inkább megkérdezni erről, ő mindannyiunknál jobban otthon van a farkasok életében. Akkora nagy vaj viszont nem lehet a háttérben. Ha a szellemek valakit így akarnának igazán megbüntetni, akkor egy relatíve fiatalabb farkast kellett volna elpusztítania, akkor évekig lett volna bundás bőrbe zárva. Ez sokkal inkább tűnik valami... figyelmeztetésnek. - Nem attól lesz valaki erősebb és elismertebb, hogy mások elé tárja panaszosan a dolgait. Hanem attól, hogy valaki túlteszi magát rajta és feláll belőle. Ha panaszkodással meg lehetne oldani bármit is, a bolygó olyan hangos lenne, hogy még a Marson is ezt hallgatnák egyesek - sóhajtok. Mellesleg, a mártírkodást inkább hagyjuk meg egy másik vérvonal tagjainak. Nem mint ha ezzel most le akarnám minősíteni Eeyeekaldukot és a vérvonalát, sőt, módfelet hasznos képességgel áldották meg őket a szellemek, súlyosan panaszkodó leszármazottjával meg nem igen futottam még össze. Csupán... túl sok ilyet láttam már. Főleg a lengyeleknél, amikor a magányos farkasok rablásba temetkeztek és ebben, valamint az állandó sírásban látták a megoldást a számkivetett élet miatt. Ha nem járok arra, vagy az őrzők, vagy más farkasok oldják meg véglegesen a problémát... szerintem ahhoz képest még jól jártak. Na de aztán megintcsak számon vagyok kérve. Nézzenek oda, valakiben igencsak túlcsordul a fürkészvér. Tetszel te nekem Isa, eléggé megdolgoztatod az agytekervényeimet, hogy megfelelő választ adjak, közben pedig ne áruljak el túl sokat... majd ha úgy látom, hogy eljön az idő. - Tudod, mikor fiatal voltam, volt egy uralkodó nézet, mely mára kihalóban van a rohanó, "fejlett" világban. Ez a család összetartása volt, melyre még a korai világban egyáltalán a társadalmunk is alapult majd kinőtte magát belőle a magasabb szintű szerveződés. Ugyan jó eséllyel nem vagyunk vérrokonok, de a vérünk mégis összeköt minket, mint a fürkészek vérvonalának tagjait. Szerte a világban, akárhány fürkésszel találkoztam, mindig figyeltem rájuk, szemmel kísértem az életüket. Egyszerűen azért, mert az én szememben a vérkötelék összeköti a hordozóit, függetlenül attól, ismerik-e egymást, vagy egyáltalán egy helyen élnek. Így hát figyelek rájuk, megrovom őket, segítek vagy dicsérem, ha ügyesek. Felsőbbrendű a viselkedésem, ezt aláírom... én a magam részéről ezt a beidegződést tekintem az odafigyelésnek, törődésnek. Persze a magam kifacsart módján. Nagyon sok farkas hordozta a véremet szerte a világban, a létszám állandóan nő. Különböző farkasok, egytől egyig... de egy közös bennük. Mind fürkészek... mind a gyermekeim.
Ezen már én is sokat agyaltam, de nem jutottam előrébb. Nem tudtam megválaszolni a kérdésemet, pedig én is hiszem, hogy valami oka kellett, hogy legyen. Annyi farkas közül "én" pont azt a kettőt öltem meg, akik talán a legidősebbek voltak a falkában. De az is lehet, hogy tényleg csak a véletlen műve... Ha létezik! -Erre magam sem tudom a választ. De talán nem is kell megkeresni, mert félő, hogy a végén beleörülnénk. Sokszor nincs értelme válaszokat keresni... Lehet, hogy nincs is rá rendes magyarázat. Egyszerűen csak megtörtént és kész... Persze én hálás vagyok azért, hogy nem kell több évig farkasom bőrébe bújva élnem, akármennyire is kedvelem a nőstényt.-Persze akkor is megpróbáltam volna józan maradni, nem elveszíteni az emberi felem, de pár hónap, vagy pár év nagy különbség. Lehet, ha éveket kellett volna a bundásom testében töltenem nem is akartam volna visszaváltozni emberré... De szerencsére ezt sosem fogom megtudni, vagyis ha rajtam múlik biztosan nem. -Nekem nem is állt szándékomban panaszkodni. Sosem voltam az a fajta.-Inkább mindent magamban tartok, minthogy kikotyogjam. Persze az tény, hogy néha jó panaszkodni, kiadni magunkból a feszültséget, de ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a gyerekek, akik mindennap küzdenek az életben maradásért és egy marék rizsért úgy tudnak örülni, mint egy elkényeztetett kölyök az új iphoneért. Nem is fogok beszélni erről a pár hónapról, maximum, ha kérdeznek majd róla, mert örömmel megosztom másokkal a tapasztalataimat, de sosem azért, hogy sajnáltassam magam. Ha netán valaki mégis úgy érzékelné biztosan helyrerázom őt. A kérdésemre meg is kapom a válaszom. Ahogy hallgatom őt egy kedves, lágy mosoly kúszik az arcomra. Milyen ritkán találkozik az ember ilyen személyekkel. Tetszik az elgondolása, a felfogása. Hiszen lehet, hogy tényleg nem vagyunk vérrokonok, de egy azon őstől származunk... Mindannyiunkban ott lapul a Holló. A szavai végén még pár pillanatig csak magam elé tekintek gyönyörködve a tájban, majd végül megszólalok teljesen nyugodt hangon. -Szóval Ön lenne a mi Védelmezőnk?-Pillantok felé továbbra is azzal a mosollyal az arcomon. Teljesen úgy hangoztak szavai, mintha csak egy többgyerekes apuka mondta volna, aki félti a gyerekeit. -Amúgy ez kedves Öntől... Valóban jó, ha összefogunk, ha vigyázunk egymásra, hiszen ahogy maga is mondta valahol egy család vagyunk... Ha jobban belegondol az ember egy szerencsés farkasnak két családja is lehet. Egyik a falkája, másik a vérvonal rokonai.... Csak most esik le, hogy milyen gazdagok is vagyunk, hiszen van akinek még egy családja sincs...-Sajnálom is azokat az embereket, mert a legjobban a családunkra lehet támaszkodni. Nélkülük minden annyival nehezebbnek, magányosabbnak tűnik.
Idő közben kiérünk az erdőből és egy hó fedte tisztásra erünk. Nem messze előttünk egy kissé romos házikó álldogál, ami a jelek szerint igen elhagyatott... Nos az a ház lenne az én kis otthonom. Egy pillanatra megállok, hogy megfigyelhessem a tájat. Mélyeket szívok a levegőből és egyszerűen csak boldog vagyok, hogy ismét hazamehetek. -Ott lakom!-Szólalok meg hosszú csend után és kezemmel a ház felé is mutatok egy pillanatra, majd Ő rá nézek. -Esetleg meghívhatom egy teára, vagy kávéra?...Bár nem tudom milyen állapotok uralkodnak otthon.-Igaz megkértem egyik ismerősömet, hogy nézzen be, ürítse ki a hűtőt, vigye el a szemetet, locsolja meg a virágokat és a többi, de reményeim szerint van valami étel, ital amivel megkínálhatom a férfit. Ha elfogadja meghívásom elindulok a ház felé... Ha nem akkor még teszek pár kört az ő társaságában, mielőtt hazatérnék.
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 846
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
- Ezzel vitatkoznék. Az egész életemet válaszok keresésével töltöttem el, máshogy el se tudnám képzelni az életemet. S ha sikerrel jártam, az mindig örömmel töltött el. Nem csak azért, mert a tudásom gazdagodott, hanem mert sikerrel jártam. Ez ad erőt a következő kérdés feltárására. Persze vannak, mik meghaladják olykor a képességeimet, de ez nem tántorít el. Elvégre - pillantok fel az égre - ezt jelenti a Fürkész lét az én szememben. Tehettem ilyen kijelentéseket? Igen, sőt, ha tudná ki vagyok, az utolsó négy szót ki se ejtem. Megmondhattam, mit jelent ez az élet. Elvégre, én nem csak egy Fürkész voltam a sokból... én vagyok A Fürkész. Tisztán emlékszem a napra, amikor elhatározásra jutottam, milyen irányba is terelem a vérvonalamat. Hogy mi legyen a fő célunk, mi legyen az alapvető tényezője a Fürkészeknek. Persze, van aki nem tartja magát hozzá... de őszintén, a világon több ezeren, ha már nem többen hordozzák a véremet. Hányan mondhatták közülük el magukról, hogy találkoztak velem, így pedig személyesen mondhassam el nekik? Igen, elmondtam az elsőszülötteknek, de vannak dolgok, melyek idővel elkallódnak. Ilyen volt ez is, azért pedig nem okolhattam a többedfokúakat, mert a felmenőjük lusta volt egy ilyen alapvető dolgot átadni. - Maradjon is ez így. Az állandó panaszkodás csak gyengévé teszi a farkasokat. Jó, ha valaki belátja a hibáit, rossz dolgait... de csak beismerés szintjén, nem pedig takarózásként. Magam is tartom ehhez. 800 évem volt rá, de nem voltam képes én se tökéletessé válni. Hibákat követtem el a múltban, ahogyan azt Eskának is bevallottam, s fogok is a továbbiakban. De számomra ez sosem felmentő tényező. Sokkal inkább ösztönzés a továbbiakhoz, mert valahol ez is a Fürkészek lényege. Nem csak a világ dolgait, de saját belső valónkat is fel kell tárni, ahogyan a legenda szerint a Hollónak is alá kell szállnia a sötétségbe, felhozandó a fényt. Ilyen egyszerű az elmélet... de a gyakorlat annál keservesebb. - Igen, így is fogalmazhatunk, bár inkább használnám az Útmutató szót. Vagy az őrzőt, de hát azt már ugye lefoglalta magának egy másik szervezet. Mondjuk Isa azt még nem is sejtheti, hogy azzal a többgyerekes apuka gondolattal mennyire közel járt az igazsághoz. Elvégre, valahol az ő apja is vagyok... új létének elhozója, ki megteremtette az alapfeltételt. - Ma már sokan elfelejtették ezt, pedig hozzátartozik az alap dolgokhoz. De azért örülök, hogy felismerted a lényegét - biccentek elismerően. - Az ember hajlamos elfelejteni, mi mindene van. Hajtja őt az önzés, több pénzt akar, több tulajdont, több fizikai dolgot. A szellemi dolgokat viszont nem veszítheti el olyan könnyen. Csak az idő veheti el... ám amikor eljön ennek az ideje, akkor veszi csak észre, mije is volt az orra előtt. De akkor már késő. Egy-egy kölyköm kapcsán éreztem ezt nagyon is. Mikor túlságosan a szívemhez nőttek, de az életnek mennie kellett tovább, így nekem is odébb állnom. A mai napig nem felejtettem el, Tanyát milyen nehéz volt hátrahagyni Damaszkuszban, még úgy is, ha más testben, de még évekig mellette voltam. Talán én vagyok túlságosan vérvonal-érzelmű, ezzel együtt pedig szentimentális ilyen téren, de ez van. Ilyen vagyok... és ezen sosem fogok változtatni.
A séta végállomása hamarosan megérkezik, ahogyan a távolban feltűnik a nőstény háza. Naja, érződik, hogy jó ideje nem lehetett otthon, még én is csak gyengén éreztem az illatát abból az irányból. Hiába, a szag is egy olyan dolog, mely idővel kikopik, ha nem kap utánpótlást. Na, akkor azt hiszem ennek a találkozónak itt a vége... gondolom én, de úgy tűnik, a nőstény másképp vélekedik. - Elfogadom a meghívást, ami azt illeti egy tea rám férne. S míg ez folyik, talán lesz lehetőségem többet megtudni kedves leszármazottamról. Eddig nincs kivetnivalóm.
//Akkor a következő már mehet hozzád, ide majd én kérek zárót //
Na, akkor mozgassuk át kicsit magunkat, Amilyen öreg vagyok már a végén még beállnak a tagjaim és életem hátralevő részére olyan leszek, mint egy lumbágós kandúr. Najó, csak vicceltem, elég messze vagyok még azért ettől az időszaktól. Ha az emberek ilyen jó karban lennének 350 évesen, mint én, szerintem az élet maradék részére sem lenne kifogásolni valójuk. Ám tekintettel arra, hogy az emberek maximum 120 évig élnek, ez bizony csupán vágyálom. Így jártak, keressenek maguknak teremtőt és élvezhetik a jótékony hatásait a hosszú létnek... ah, hülye vagy már megint Nicho. Nem erről szól ez az élet, messze nem. Sokkal komplikáltabb, sokkal véresebb, sokkal veszélyesebb. Talán az első években lehet tingitanglizni felelőtlenül, csak a hülyéskedésnek élni, de az se tart sokáig. Hamar rá kell jönni, milyen lehetőségek, de annál inkább milyen felelősség is jár ezzel az élettel. Nálam ez nem feltétlenül lett belém nevelve, elég csak megnézni a múltamat. Persze lehetett volna sokkal rosszabb is, azt aláírom... csak ugye utólag az ember szeret okoskodni. Mit lehetett volna másként csinálni... mondjuk valahol az ilyenen rágódni felesleges. Minek, ha azt akkor másként csinálom, nem lehet tudni, mi minden változik meg. Mint a Pillangó-hatás, nagyjából. Szóval most csak menjünk előre. Mivel is kezdjünk... áh, ne spilázzuk túl. Futás! Fogalmam sincs, mennyit rohantam bele az éjszakába aznap. Egyre csak rohantam farkasom bőrében, magam mögött hagyva a métereket, kilométereket, haladva Fairbanks körül. Nem volt kimondott útitervem, csupán... mozogni akartam, szabadon... hogy aztán lefékezzek. Ismerős illatokat hozott felém a szél. Nocsak nocsak, húzódott az arcom annyira mosolyra, amennyire csak lehet. Teketóriázás nélkül indultam meg a forrás irányába. Ha már mozgásról van szó, gonosz terv kezdett fogalmazódni a fejemben. Utam végén egy kisebb emelkedőhöz érkeztem. Valószínűleg az eső vájhatta ki azt mélyedést, melynek az aljában az "áldozatom" nézelődött. Oké, akkor hajrá. ~Ipiapacs!~ - rugaszkodtam el fentről, hogy ráugorjak a lent levő gyanútlanra. Tanya mint gyanútlan? Ah... miért áltatom magam?
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Elég sok minden nagy esemény történt ahhoz az elmúlt pár hétben, hónapban, hogy egy kicsit nekem is jól essen az egyedüllét. Ez az egész Corvin-mizéria, a tesómék, a tűzoltóságon lévő hajcihők, az új falkatagok, a Vörös Hold körülötti kavarodások, Chulyin visszatérte – azt hiszem, igazán kiérdemeltem a pihenést. Azonban ez alkalommal többre vágytam, mint némi békés rajzolgatás a természet lágy ölén, jobban vonzott valami aktív kikapcsolódás, így aztán alakot váltva vetettem magam be az erdő sűrűjébe, hogy megnézzem, most, hogy végre itt a nyár, mennyit változott a környék. Mostanság úgy is szinte csak teliholdkor, meg néha-néha nagy ritkán volt időm elmenni vadászni. Végre itt a lehetőség! És ki is használtam, igaz, nem a szokásos nagyvadakra mentem, sokkal inkább apró ínyencfalatok után szimatoltam az öreg fenyők közt. Elsősorban nyulat kerestem, és találtam is, igaz, ahhoz sajnos egy kevés, hogy egy farkas jóllakjon, így ahogy az elsőt elfogyasztottam, már indultam is, hogy keressek egy másodikat is – amik itt voltak, azok már úgy is rég szétszéledtek… Még jó, hogy bőven akad az erdőben, én pedig lassú, puha léptekkel haladtam előre a lehullott fenyőtűkön, folyamatosan fülelve, szimatolva, vajon hol bukkan fel a következő? Hát… mit ne mondjak, nem számítottam rá, hogy akad még olyan „nagyvad” az erdőben, ami pont felém csörtetne, abban a hitben, hogy meg tud lepni. Ugyan, kedves bátyám, ahhoz előbb kell felkelned, így csak a vacsorámat ijeszted el! Ettől függetlenül azonban úgy tettem, mint ha nem hallottam, éreztem volna, hogy közeledik, békésen kutakodtam az avarban, csak amikor lendületet vett az ugráshoz, indultam meg én is, mint akit rakétából lőttek ki, hogy a mélyedés oldalán lendületet véve én is nekiveselkedjek és ugorjak – vagy rá, hogy elsodorjam a lendületemmel, de ha az nem jön össze, akkor valahol úgy is a levegőben koccanunk, félúton – ez esetben igyekeztem úgy helyezkedni, hogy én kössek ki rajta, ha földet érünk, ne pedig fordítva. ~ Te vagy a fogó! ~ –feleltem pimaszul, majd azzal sebesen meg is indultam az ellenkező irányba, mint ahonnan jött, hogy mire feltápászkodik, legalább némi előnyre tegyek szert.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Na igen, valahol azt én se gondoltam volna, hogy pont a Holló vérvonalába tartozó hugocskámat leszek képes úgy becserkészni, hogy még észre se vegyen. Persze, sikerülhetett volna, ha megint azt csinálom, mint húsvétkor. Ha megint rászabadítom a képességemet és elhitetem vele, én bizony tényleg nem vagyok itt. De ez most nem játszott. Akkor jól jött ki, hogy megtréfálhassam, most viszont teljesen máson volt a hangsúly. Elmúltam már régen háromszáz de olykor még én is kerülök játékos hangulatba, mikor sokkal inkább a hülyéskedésen van a lényeg. Persze, az is egyfajta hülyéskedés, ha szegény tesókámnak úgy verem át az agyát, ahogyan nem szégyen, de na, nem lehet mindig ugyanazt csinálni. Legfeljebb majd beváltom később, ha most nagyon felkopik az állam. Szóval ugrottam... és hát nem nagyon indul jól, ahogy sejtettem előre, Tanya egyáltalán nem vak a jelenlétemre. Szépen össze is csattanunk a levegőben, miután úgy döntött, hogy csinálunk a ráugrás helyett egy kis ruszki medvepuszit. Csak hogy aztán tanyáljunk a földön és én húzzam a rövidebbet. Hát ezt tényleg nem így terveztem, de hát az élet már csak ilyen, vérfarkas tervez, szellemek meg végeznek. Ugyanakkor úgy tűnik nem csak én vagyok lököttködő kedvemben, ahogyan a tesóm kilő és kissé meghúzgálja a büszkeségemet egy kihívással. Hát oké, ha azt akarod, hogy meghúzogassam a farkincádat, akkor nem fogok csalódást okozni. ~No megállj csak~ - morrantam utána, ahogyan megindultam én is. Most se nyúltam az illúzióimhoz. Nagyon szépen adta volna magát, hogy elrejtsek előle egy fát, aminek aztán nekirohan és megállásra kényszeríti, de nem, most nem kell a könnyítés. Annál inkább kajánabb lesz a vigyorom, ha el tudom kapni. Tehát loholtam a vörös bundájú tesókám után, ki tudja, mennyi ideig, kerülgetve a tereptárgyakat, körülményeket. Addig bizony nem fogok megállni, míg nem kerülök olyan közelségbe, hogy aztán elrúgva magam a földről a nyakába ne tudjak ugrani, csak úgy diszkréten.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Úgy tűnik, sikerült meglepnem a kedves bátyót, mondanám, hogy korábban kell felkelnie ahhoz, ha engem akar átverni, de valljuk be, elég lenne csupán a kisujját mozdítania, hogy a vérvonalképességével minden gond nélkül, röhögve megtegye… Csak játssza be, rendezek olyan jelenetet, hogy ez nem ér, mert csalás… Hisz amíg ő akkor használja a képességét, amikor akarja, én képtelen vagyok teljességgel „kikapcsolni” az érzékeimet. Ami valahol jó, mert mindig éberré teszi az ember, van amikor azonban roppant mód fárasztó és kimerítő, hogy sokkal több inger éri az embert, mint a többieket. De ahogy mondani szokták, ez van, ezt kell szeretni. A levegőben koccanunk, és mire földet érek, már érzem is a találkozás zsibbasztó emlékét a tagjaimban, igaz, ez sem gátol meg abban, hogy rakéta módjára startoljak el a bátyámtól, minél messzebb, minél gyorsabban. ~ Csak ha utolérsz! ~ -üzenek vissza vidáman, ahogy megeredek a fák között. Akár a vadász elől menekülő préda, még csak véletlenül sem futok egyenesen, igaz, egy erdőben nem is nagyon lenne kivitelezhető a dolog úgy, hogy ne rohanna bele az ember előbb vagy utóbb egy fába, de ettől függetlenül is egész nagy cikk-cakkokat írok le az avarba magam után. Ahogy egy patakhoz érünk, minden habozás nélkül ugrok bele, hogy a vízben gázolva szaladjak egy darabig Alexei elől, csak néha-néha pillantva hátra, hogy nem maradt-e le véletlenül – igaz, azt hallanám, inkább csak a fejére vagyok kíváncsi, hogy hogy bírja a futamot. Akkor is épp hátranézek, amíg még mindig a patak viszonylag egyenes szakaszán kergetőzünk és észreveszem, hogy ugrani készül – én pedig olyan satuféket nyomok, hogy teljesen sikerült felzavarnom vele a sekély patak kristálytiszta vizét zavaros sáros pocsolyává. De remélhetőleg még időben álltam meg ahhoz, hogy Alexei, ahelyett, hogy a nyakamban landolna, felettem repüljön el – ha ez sikerül, akkor pedig én sem leszek rest a hátára pattanva tovább ugrani, már csak piszkálódásból sem, ha pedig az alatt a röpke pillanat alatt nem gyűr maga alá, ismét loholhat utánam egy darabon…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Ajjaj, kedves húgom, nagyon húzogatod a farkas bajszát ezzel a kis rögtönzött fogócskával. Azzal a pimasz visszaszúrással meg már csak locsolta az olajat a tűzre, amit a gondolataimba sugárzott és talán igyekezett vele erőteljesebb üldözésre ösztökélni. Hát, Tányácska, ha ez volt a célod akkor elérted. Rég volt már rá példa, hogy farkast kergettem volna az erdőben... s nem azért, hogy kárt tegyek benne. ~Nana, nehogy azt hidd, hogy berozsdáltam!~ Miért is lepődök meg. Nem először játsszuk már el ezt a jelenetet. Emlékszem, mikor kint játszott régen télen én meg kimentem érte, mert anya hívott minket az ebédhez... Tanya meg nyelvet nyújtott és elfutott, hogy majd ha fagy... én meg végigkergettem az egész városhatárban vagy kétszer, mire őkelme elfáradt és már vissza lehetett vinni kézenfogva, komolyabb ellenállás nélkül. S még csak haragudni se lehetett rá, mint általában a kishugokra. Képzelem milyen jót mulathattak az összképen a szomszédok, ahogyan a kergetem a hóban. Nos, a hó megvolt, rajtam pedig most se mutatkoztak a fáradtság jelei, ha már ennyire érdekelte. Valljuk be, ciki is lenne, ha egy ilyen kis fogócska után befáradnék. Tehát kergettem a tesót, űztem az erdőben, egyenesen a folyóig, melybe begázoltunk. Itt jutottam arra a következtetésre, hogy talán a víz lelassítja annyira, hogy elkaphassam. Ezért időzítettem az ugrásomat erre a területre. Aha, aztán megint megszívom. Alighogy elrugaszkodom, Tanya lefékez én meg átszállok felette, mint a győzelmi zászló. Csobbanok is egy szépet a vízben... igen ám, csak hogy ezzel nem vagyok ám lerázva. Alighogy iszapot fog a lábam már pördülök meg és ugrok újra, hogy elkapjam a fordulás után menekülni akarót éééééés... (dobás) megvagy! Tanya hátán landolok, szám eléri a nyakát én pedig teljes súlyommal ránehezedve igyekeztem magam alá gyűrni. ~Csak nem sietsz valahová hugi?~ Azon voltam tehát, hogy megmossam a fejét a folyó vizében, nyomva lefelé őt. Persze nem durvultam annyira. A fogaim is alighogy belemélyedtek a nyakába, egy korosabb farkas talán éppenhogy megérzi ezt a bolhacsípést... de mint mondtam, ez csupán játék.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~ Nem-e? Majd mindjárt kiderül! ~ –vágok vissza Alexei szavaira, mielőtt belevetném magam a rengetegbe, rögtönzött fogócskára invitálva legidősebb bátyám. Még hogy nincs berozsdálva… már kiskölyökként sem tudott utolérni, hacsak nem hagytam magam, arról meg igazán nem én tehetek, hogy egy felnőtt férfinak jobb az állóképessége, mint egy kislánynak. De mit is várok… anno mindig legalább egyszer körbefuttattam a város körül, mire utolért, mi meg csak épp, hogy most kezdtünk… Ugrik, satuféket nyomok, ő pedig ahogy terveztem, repül is keresztül felettem, mire már pördülnék is meg, hogy amerről jöttünk, abba az irányba spurizzak is vissza, ám úgy tűnik, elszámítottam magam – ahogy őt is lassította a víz, úgy engem is… miután az egyik lábam megcsúszott az egyik, algától sikamlós, sima, lapos kövön, majd a hirtelen lendülettől az iszapba is süllyedt, hiába próbáltam menteni a menthetőt, elkéstem. A következő pillanatban a fejem már a víz alatt, én pedig reflexből próbálnék szabadulni, prüszkölve, mire sikerül annyira összekapnom magam, hogy kapcsoljak – és a semmire sem vezető kapálózás helyett inkább hirtelen emelve a törzsömön, akár valami betörésre szánt vadló, próbálom levetni a bátyámat a hátamról. Mert azért álljon már meg a menet, mégis, mit képzel? Régebben lehet, hogy könnyűszerrel lenyomott volna, de szerencsére az évszázadok kiegyenlítették a köztünk lévő fizikai különbségeket, így kétlem, hogy túl sokáig képes lenne megmaradni a hátamon, pláne, hogy ahogy megérzem a fogait, még inkább rákapcsolok a nyugtalan ugrándozásra-ficánkolásra. Nem mint ha fájna, ó, dehogy is… Ha végképp nem megy a ficánkolás, akkor a víz alatt harapom lábon a bátyót, hogy vegye a lapot mielőtt még esetleg vízbe fojtana, ám amint lekerül a hátamról és szabadulok, én vagyok az, aki aljas módon visszatámad – igaz, nekem nem célom a hátán lovagolni, inkább próbálom játékosan a földre küldeni, hátával a föld felé, hogy aztán az orrára koppintsak egyet. Mert úgy is csak játszunk, nemde? ~ Lehet, hogy ez most hülyén fog hangozni egy 300 feletti vérfarkas szájából, de… hiányoztak ezek a pillanatok. Petrovval el se bírtam volna képzelni még csak hasonlót sem… ~ -üzentem gondolati síkon, ám ahogy eszembe jutott a másik bátyám, egyből elszontyolodtam egy kissé. Nem mert annyira hiányzott volna, inkább mert amikor vele kezdtünk kergetőzni, azt sosem játéknak szánta, hanem oka volt, és többnyire elég fájdalmas oka…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Nos igen, akár hiba végett, akár én voltam ügyes, akár mindkettő, a tényen nem változtat, hogy sikerül nyakon csípni a pimasz hugomat. Neki is álltam, hogy kapjon tőlem egy szó szerinti fejmosást, legalább is hogy egy időre kimossam a pimaszságot az agytekervényeiból. Mondjuk igazából tisztában voltam vele, hogy ez hülyeség, drasztikusabb megoldásra lenne szükség, ha ki akarom belőle ölni. Nagyjából olyan nehéz lenne Misha-t pimasztalanná tenni, mint Sarah-t pajzátlanná. Bár nem mint ha kifogásolnám ezeket az említettekben. Főleg mert igazából csak színesítik az ember életét, mintsem bosszúságot okozna. Viszont ha már a hugom ennyire szereti húzgálni a bajszomat, akkor kicsit ízlelje már meg, így ennyi idő után mi jár érte. Például ez, bár szerintem húsvét óta tisztában van vele, hogy szeretem őt megfürdetni. Ahogy nyakon öntöttem szegényt azzal a vödör vízzel, az eléggé egyértelművé tette a dolgot. Szóval lenyomtam a fejét a víz alá, hogy okuljon kicsit. Persze nem adja olyan könnyen a dolgot, mert nekiáll ficánkolni. Nem mint ha mást vártam tőle, de azért nem eresztettem el egykönnyen, hanem egy darabig (dobás) ott trónoltam rajta, mígnem végül megcsúsztam és leestem róla, hogy hemperegjek én is egyet a vízben, majd begyűjtsek egy koppintást az orromra. Kb ez lenne az a pillanat, hogy a másik torkának ugornék reflexből, ne játssza már nekem az agyát. De most nem tettem, csak szimplán talpra ugrottam. Hisz most csak játszunk. ~Néha még a nagyöregeknek is elő kell hozniuk magukból a gyereket. Főleg, ha testvérükkel van rá lehetőség. Amúgy még mindig jól áll neked~ - húzom a fejét picit. Viszont közben megérzem a benne lejátszódó folyamatot. Csak egy vak nem venné észre, nemhogy a bátyja, aki törődik vele. Főleg az eddigi jókedvbe beleslisszanó keserűséget. Sokan talán elsiklanak, én nem. Közelebb cammogtam a hugomhoz, semmi támadót nem érezhetett most felőlem, ahogyan nyakamat a nyaka köré fontam, mint ha csak a keblemre akarnám vonni. ~Ennyire rosszul bánt veled?~ Bennem is érezni lehet némi változást, ahogyan lappangani kezd a méreg. Nem tör ki, nem ölt alakot, csak a parázs válik le a tűztől, mely viszont belobbanthatja az egész aljnövényzetet. Korábban is mondta, hogy Petrov nem volt egy mintatestvér... de hogy már a puszta említése is ezt váltsa ki, azt nem gondoltam volna.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Korábban kell ahhoz Alexeinek felkelnie, ha a pimaszságról akar leszoktatnia, legalábbis egy ilyen röpke kis - szó szerinti – fejmosás biztos, hogy nem lesz elegendő. Ellenben jót birkózunk, igaz, az sem tart túl sokáig, mert ha valamikor, hát ilyen helyzetben végképp nem szeretek alul maradni… Így aztán amikor a bátyám is a vízben köt ki, még játékosan az orrára is koppintok, hogy tudja, hol a helye. Cö-cö-cö… Arra, hogy jól áll nekem a gyerekes viselkedés, csak büszkén kihúzom magam – ha már komolytalanok vagyunk, akkor mindent bele, nem igaz? Igaz, túl sokáig nem tart a hülyülés, hisz szóba kerül a másik testvérünk neve is, én pedig nem tehetek róla, de egyből rám telepszik a kellemetlen emlékek súlya. Ahogy Alexei közelebb battyog, csak szomorú tekintettel figyelek rá, amikor pedig odabújik hozzám, én is viszonzom a gesztust részéről, belesimulva a tömött, szürke bundába, és nem is igazán tudom, hol jár az eszem, amikor egyszer csak azon kapom magam, azon csodálkozok, hogy mióta újra találkoztunk, még nem is volt alkalmunk hasonlóra. Mármint farkas alakban fejezni ki egymás számára, hogy ott vagyunk, amikor a másiknak szüksége van ránk. ~ A jó és a rossz relatív… Mi számít jónak? Mi számít rossznak? ~ -csengenek a szavaim csendesen az elméjében. Megölte a szüleinket… kis híján engem is megölt, miután merő véletlenségből beharapott, csak mert képtelen volt fékezni magát. És ha ez még nem lenne elég, miután éltében sem volt rest érzékeltetni, hogy ki az erősebb – és épp ezért ki a főnök – kettőnk közül, úgy később sem fukarkodott az ilyesmivel, miután a Teremtőm magunkra hagyott minket és ismét ketten maradtunk. ~ Tény, hogy nem fogom visszasírni a vele töltött éveket… évszázadokat, de arról még furcsa, hogy már nincs köztünk. Hogy… hogy nem kell elviselni. ~ –hogy szabad vagyok, és félő beismernem, hogy néha még én sem igazán tudom, hogy hogyan viszonyuljak ehhez az egészhez, vagy épp hogyan kezeljem, hisz világ életemben ott volt mellettem valaki, aki megmondta, vagy épp meg akarta mondani, hogy mit csináljak. Furcsa a hirtelen nyakamba zuhanó szabadság, bár azt nem tagadom, hogy nem tetszik. Csupán még szoknom kell. Ahogy azzal a gondolattal sem sikerült a mai napig teljes mértékben megbarátkoznom, hogy a halála valamilyen mértékben az én lelkemen szárad, hisz én voltam az, aki addig manipulálta tudat alatt az elméjét, mígnem elhatározta magát a kihívásra – amiben nem igazán volt esélye a győzelemre.
Kezdőlap
//
