Nem hiszek neki. Az indulatnak vannak szintjei és én nem a legmagasabbra gondoltam. A csaj jó abban, hogy mindenfélét elhitessen. Felkapta a vizet. tudom. És szórakozik is. Én meg halni jöttem, de még élek. Hát ezeket összerakva ismét rájövök, hogy a világon nincs mindenre magyarázat. Válasz sincs. Elnézem a haját. Annyira gyönyörű, ahogy a szélben kacag. Állítólag én se panaszkodhatok, bár nem ezt látom. Az igazi szépség belülről fakad, ezt mondják. Én meg belül rohadok, szóval... - Jólesett elhitetni másokkal, hogy van esélyük. Velem, meg azzal a sráccal, akihez odament. Semmi sértettség nincs bennem, nem úgy mondom. Látja az érzéseimet, tudni fogja. Megvan az ő normális oldala is. Megállított. Múltkor a szomorúságomat, most a halált hozó kezet. És a pisztolyomat is elvette. Azt már látom, hogy valamiért számítok neki, de miért? Tényleg lenne még értelme bárminek, ami velem kapcsolatos? - Igen. Lehet, hogy te ugyanaz lettél volna, de én nem. Ne mondd, hogy részegen is ilyen vagy! Biztos ő is megváltozik, ha sokat, túl sokat iszik. Én is más lennék, más lettem volna. Mindegy, ezt már sose tudjuk meg. Valami fura módon így is jóban vagyunk. Két perverz egy pár. Nincs értelmes magyarázat arra, hogy miért várom a társaságát, se arra, hogy én minek kellek. A hideg viszont kezd ütni, picit megfájdul a fejem és múlik az ital hatása is. - Az ördög ott van a fajtádban, az enyémben meg az angyal, de ez csak mese. Mindenki egy nagy turmix, nincs tiszta. Aki utoljára átvágott, az is őrző volt. És találkoztam nagyon rendes farkassal. Minden szürke, nincs fehér és nincs fekete. - Te találkoztál vele? Mármint Vörös Holdkor. Én később érkeztem, csak hallottam arról, hogy olyankor Alignak kiűzi az embert a testéből - illetve idén már nem így volt - és mint a horrorfilmekben, a gonosz szellem beszél egy emberből, farkasból, őrzőből. Próbálja lebeszélni az életről a másikat és közben cselekszik is. Tényleg érdekel, hogy Honore benne volt-e. Át kéne olvasni azokat az aktákat is még egyszer, hátha kicsit jobban fogom érteni az egészet. Még kásás. - Mi történt veled, hogy képtelen vagy elismerni? Nem gyengeség, ha időnként jót teszel. Akkor se az, ha egyesek szeretnek ezzel visszaélni. A visszaélést és az átbaszást jól ismerem, de ettől még nem lettem gonosz és nem is akarok annak látszani. Mintha Honore félne, hogy képtelen lesz újra meghúzni a határt. Én képes vagyok rá. Mindketten más börtönbe zártuk magunkat, de egy biztos: foglyok vagyunk. Hukk. Egy titok megmaradt, szerintem az is megmarad, amire most kérdeztem rá. Annyira még nem vagyunk jóban, hogy ilyeneket elmondjon. Nem szereti az egyenes válaszokat. Sejtem én az okot. Ha tisztább lesz a fejem, talán teljesen megértem. Ilyen csuklások között nem fogom fel. Részeg vagyok, de erre tuti emlékezni fogok. És most egy óóóriási futáshoz van kedvem! De Honore-nak nincs. Ettől még elindulok, hátha utánam jön csendben, válasz nélkül. Amikor zajt hallok hátulról, még épp látom őt, ahogy alakul. Nagyon szépet láttam és amikor farkassá válik, akkor se csinálok semmit másképp. Nem menekülök. Ha most megöl, az teljesen értelmetlen. Az én szempontomból. Szóval lehet, hogy tévedek. - Helló! De szépséges... A bundáját akartam volna megdicsérni, de letámad. Nem vagyok olyan állapotban, hogy felvegyem vele a versenyt. Simán a földre terít és a nyálát magamon érzem. A harag nagyon tömény. Ez az igazi vadállat, a csúcsragadozó, akinek a területén valami bosszantó jelenség támadt. Vagy elűzi vagy a szolgálatába állítja. Más lehetőség nincs. Távozni pedig lehet élve vagy halva. És még morog is. Behunyom a szememet. Tetszik, amit csinál. El is állította a csuklásomat. - Már most jobb. Hova futottam volna? Nem hova, hanem meddig? Kifulladásig. Akkor éreznék valamit. Ahogy elindultam, már erre gondoltam. Új történés, ami már rég történt. Érzem, hogy csökken a nyomás és a test lekerül rólam. Most nyitom ki a szememet és felnézek. Csak a fejemet emelem meg, aztán vissza is dobom. Nem fut velem. Megállított. - Honore, csak futni akartam. Kiköpni a tüdőmet, hogy fájjon, hogy alig éljek. Hogy érezzem az életet. Most komolyan, te hogy csinálod? Menjünk el dizsibe? Kissé provokatív hangnemet ütök meg. Nem tudom, mi lesz ebből. Oldalra fordulok, lassan és féltérdre állok, aztán onnan vissza rendes pózba. Ha közben letámad, hát legyen. A varázslatom, amit a nekiiramodáskor végeztem, semmit se ért. Nem lettem tőle gyorsabb, nem sikerült szarvasként futni. Pedig láttam a lényt, jött a szólításomra. Basszus, mit hívtam én ide? Ha jobban megnézem, látom az orromon azt a fura fehér világosságot. A hó miatt nem vettem észre eddig. Jaj, szegény nőstény még azt hiszi, meg akarom támadni! Érezheti bennem, hogy mekkorát csalódtam. - Látod, ilyen az, mikor valaki elbassza a varázslatot. Csak gyorsabban akartam futni... Most már érzem Honore szagát. Meg a sajátomat, meg az erdőét, a fákét, a talajét. Mennyi minden! Micsoda élet, maga a teljesség! Csak épp nem tanultam ki ennek a használatát. Valamennyire tudom, hogy különböztessem meg egyiket a másiktól, de új helyzetben mindig elölről kell kezdeni. És most konkrétan semmire se jó. Mégis elmosolyodom. - Édesem... Emlékszem rá, hogy ezt a kocsmában is mondtam és valahogy furán reagált. Nem tudom felidézni, hogyan, de nem ehhez szokott hozzá. Ahogy most mondom, az is szokatlan lehet. Nem illik ide. - Zárjuk ezt rövidre! Te mondd meg, hogy mi legyen a következő lépés. Hallgatok rád, bármit is mondasz. Nem vicc! Érzem magamban az adrenalint. Ha most valami nagyon szemét ötlete támad, akkor is megcsinálom, amit kér. Ettől izgalmas. A biztonságot keresem már mióta és csak a halálvárást találom. Fenéket! Jöjjön az extrém életmód! Ha már úgyse félek a haláltól.
// 40 pont, Minden vadak lelke - 15 pont, marad 25 //
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Mindenki mélyen legbelül vágyik arra, hogy elhitessék velük azt, hogy elég jók. Az már más kérdés, hogy mi játék és mi csak annak tűnik. – a mosoly továbbra se tűnt el az arcomról. Talán szórakoztam vele is, talán nem. Ahogyan az se kizárt, hogy azzal a sráccal is pontosan ezt tettem, vagy csak titokban a zsebébe csúsztattam a számomat és később igazán jól telt az éjszakám, ahogyan az se kizárt, hogy végül egy harmadik fél járt jól. Az élet tele van apró mozzanatokkal, amik sok mindent befolyásolnak, még ha mi nem is hisszük el. Sokszor összefüggéseket keresünk, miközben valójában nem kell meglelnünk azt, csak hagyni kell, hogy az élet magával rántson és aztán egyszer majd valahol magunkhoz térünk, felébredünk. - Miből gondolod, hogy szoktam részeg lenni? – vonom fel a szemöldökömet kérdőn, de inkább költői kérdésnek szántam, mintsem igaznak. Olyannak gondol, mint aki hagyná azt, hogy az irányítás kicsússzon a kezei közül, meg amúgy is farkas vagyok. Nekünk ez nem megy annyira könnyedén, mint néha talán szeretnénk. Az már megint más kérdés lenne, hogy valaha voltam-e az, mert voltam és színjátékkeretein belül is. Egy jó színész, bűvész sok mindent képes elhitetni másokkal. - Nos, sose mondtam, hogy ténylegesen csak a farkasokra vagy az őrzőkre értem. Minden ember másabb, másnak látja a világot, ahogyan sokszor mások hiába néznek tükörbe sose láthatják azt, ami mi magunk látunk, ha belepillantunk. – lépteim lassúak voltak, miközben a szellő ismét táncra kélt a hajammal. Egy pillanatra még a szemeimet is lehunytam és hagytam, hogy egy pillanatra magával rántson a messzeségbe a szél. - Igen, bennem életre kelt már. – nem habozok a válasszal, hiszen miért tenném. Az egyik legnagyobb ördög helyet talált egy másik ördögben. Szerintem ebben semmi megmagyarázhatatlan nincs. Én is inkább rosszkor érkeztem a városba, de még se bántam. Még akkor se, ha azokban a pillanatokban nagyon is dühített, de ennél többet erről se mesélnék. Sose voltam arra büszke, amikor más vette át az irányítást felettem. Ideig-óráig talán elviselem, de hosszúideig? Szerintem elég megnézni a néhai férjemet, hogy most éppen hol is van az idősebb és tapasztalt fejével. A fekete ruhába bújt özvegy, kígyó vagy éppen ördög is lehetnék. Ez már csak tényleg részletkérdés, hiszen talán mind vagyok egyszerre, csak senki se látja meg ezt. - Miből gondolod azt, hogy most azt teszem? Mi van akkor, ha csak azért teszem, mert célom van vele, az már is nem jó tett lenne? Nem ismersz Gloria, még ha igyekszel is a sorok között olvasni. Adok valamit neked, de még se, így nem gondolod, hogy ostobaság lenne egyből azt állítani, hogy jót tettem, vagy éppen angyal vagyok? – az íriszeimmel pedig könnyedén találtam meg őt, de már nem teljesen emberi volt. Meglelhette benne a fenevadad, a veszedelmet és a ragadozót is. Szeretem összezavarni az embereket, adni is valamit, de valójában még se. És ez vele se volt másképpen, amíg pedig nem döntöttem el magam, hogy mit miért teszek vele kapcsolatban, addig pedig nem fogom kijelenteni, hogy ez jó cselekedett volt-e vagy nem. Nem túlzottan érdekelt az se, hogy mennyire sikerült őt ledöntöm a farkasommal, hiszen könnyedén a tudtára adtam azt, hogy nem éppen jókedvemben mutattam meg neki a bestiámat. Habozás nélkül vetem rá magam, hogy a hóba döntsem őt. Kicsit a súlyommal még inkább belenyomom őt. Csak morranok egyet a válaszára ismét, miközben a farkasom megnyalja csöppet se békésen a pofázmányát, mintha csak vacsora előtt lennék, pedig nem állt szándékomban egy falatját se megkóstolni. Egyszerűen képtelen voltam elhinni azt, hogy ezt tette tényleg. ~ Tényleg nem látod Gloria? ~ pillantottam felé ismét, miután lemásztam róla. Tényleg nem tudja, hogy mit akartam eddig elérni? Ennyire vak lenne? ~ Nem szokásom oda járni, se a halált kísérteni ahhoz, hogy megtudjam élek-e még. Döntsd el végre, hogy mit akarsz! ~ nem kérés volt, se nem jó tanács, inkább parancs volt az utolsó. A szavak mellé pedig még egyet dühösen és eléggé hangosan morrantam. Hátha észhez tér már. Kicsit még a fák is talán beleremegtem a morgásba, amivel az erdőt jutalmaztam. Tettem felé egy lépést, kimértem és méltóságteljesen. Nem érdekelt hirtelen még az se, hogy mit idézett meg, vagy éppen mit nem. A fejemet megráztam a szavaira. ~ Nem érdekel, hogy miként rontottad el, vagy miként nem. Nem érdekelnek a magyarázatok Gloria. ~ feleltem komolyan, majd még közelebb sétáltam hozzá. Fürkésztem őt, de nem mondtam semmit se. Nem érdekelt az, hogy mit mondott. Végül minden szó nélkül hátraarcot csináltam elindultam vissza a cuccaimhoz. Remélhetőleg követett, ha nem akkor biztosan a tudtára adtam valahogy, hogy tegyen így. Amikor pedig újra ott voltam, akkor csak megráztam magam és hagytam azt, hogy az emberialakomat visszanyerjem. Utána sietve öltöztem fel, majd a medált is a nyakamba akasztottam, hogy utána a pisztolyt is eltegyem. - Szeretnéd tudni, hogy mit csinálj? – pillantottam rá kérdőn, de nem vártam meg a válaszát. – Menj haza! Gondold át azt, ami ma tenni akartál és ha elég erőt érzel ahhoz, hogy elfogadj egy segítséget, még akkor is, ha nem éppen kellemes dolgokban lehet részed, akkor Anchorageben megtalálsz. Várni foglak, de nem örökké. – a szavaim kissé talán ridegek voltak, de a látottak után nem éreztem azt, hogy most kellene még inkább megbolygatnom a lelkivilágát. Majd egyszer, ha úgy érzi, hogy készen áll. Nem sokaknak mondom azt, hogy az ajtóm nyitva áll, de előtte igen. Lássuk csak mennyi időbe is fog ez neki telni, vajon még jön karácsony előtt, ebben az évben, vagy még tovább kell majd várni rá? Hmm, ki tudja, de jobb lesz, ha siet.
|| Részemről ez záró lenne, ha már semmi olyan nem lenne, de egy folytatásban simán benne vagyok bármikor, ahogyan írtam is a reagban. *-* Köszönöm a játékot, nagyon élveztem, még ha picit lassú is voltam. *elbújik*
Hát igen, ezzel nagyon szépen lehet játszani. Én is sokszor megtettem ügynökként. Vagy őrzőként. Legutóbb talán Flynnél vetettem be a hízelgést. Inkább mulattattam, mint meggyőztem. Karakán farkas, nagyon pozitív benyomást tett rám. Honore pedig megint körbe és körbe fut a szavakkal. Kiismerhetetlen akar lenni. Az én feladatom pedig mindig a megismerés volt. - Bárkivel előfordulhat. Nem érdemes ezen vitatkozni. Ha nem is szokott, de biztos volt már részeg. Olyan nő, aki mindent ki akar próbálni. Lehet, hogy pont ez tetszik benne? Nem hiányzik belőle a bátorság, az igazi. - Minden emberre igaz az is, amit én mondtam. Szürkék. Nem feketék, nem fehérek. Azon gondolkozom, Honore tényleg lát-e bennem valamit vagy megint csak szórakozik. Az a baj, hogy én se látok. Tiszta piás a fejem, most ez biztos nem oldódik meg. - Au. Örülök, hogy nem lett nagyobb gond. Ahogy hallottam, olyankor kicsúszik az irányítás és idén tudatánál lehetett, végig kellett néznie. Pokoli lehet, el se akarom képzelni. - Ostobaság, az. Az egész, amit itt ma csinálok. Ez túl bonyolult ma nekem, Honore. Fel se fogom. Megfordult a fejemben, hogy hosszútávú céljai vannak velem. Fel és ki akar használni. Emellett pedig érezheti, hogy tényleg ad nekem valamit. Nem fogok rájönni. Túl zavaros minden, kezd konkrétan fájni is a fejem. Már másnapos vagyok. Azok a szemek! Egy igazi vadállat néz szembe velem. Nem utálom én a vérfarkasokat. A testvéreimet igen, őket le is győztem. A többi mellékes. Feladat vagy az se. Mint járókelők az utcán, csak problémásabbak. Ezt a nőstényt itt viszont máshogy látom. Mostanában többször éreztem már, hogy felnéztem a farkasokra. Talán bánom, hogy végül nem lettem az. Hogy nem maradtam az. Ezt a zűrt láthatja a szememben. Amikor Honore fogja magát, felborít, leteper, tényleg jobb érzés. Az a nyalás egyáltalán nem szexi. Inkább olyan, mintha az ízemet keresné. Megmentett a haláltól, tuti nem öl meg. Legfeljebb megkóstol. Legyen! - Nem. Én már semmit nem értek, Honore. De élek. Nem szokott diszkóba járni? A kocsmában mit keresett? Valami olyat, mint én? Egy dizsi is jó ilyenre, csomószor voltam bevetésen olyan helyeken, ahol rázta a tömeg. Tényleg nem értem, miről beszél. Teljesen máshogy gondolkodunk és neki most is tiszta a feje. Nekem meg máskor sem. Eldönteni, mit akarok? Tudok én még jól dönteni? Mindig ilyeneket kérdezek. Lehet, hogy tényleg egyszer kéne elhatározni valamit és ahhoz tartani magamat. Egy célt. Régen volt. Még létezik olyan, aminek van értelme? Hát ezt nem tudom, de azt igen, hogy a pia nagyon beütött. A farkasmorgás se segít, hogy elmúljon. Szó nélkül hallgatom, hogy semmi se érdekli, amit mondok. Engem se nagyon. A pia beszél belőlem. Nem kelek fel, csak könyökre támaszkodva nézem őt. Járkál, magyaráz, meg minden. Nem félek tőle. Nem értem. De érdekel. Ezt főleg nem értem. Azt se, hogy most csak elmegy. Nyilván utána kell mennem. Rászánom magam és egy nyögéssel felállok. Most hasít bele igazán a fejembe. Végignézem a visszaalakulást és az öltözködést. Hogy lehet ilyen karcsú? Vékonyabb, mint én. És ahol kell, ott sokkal gömbölyűbb. Félelmetesen gyönyörű. Huh. Kezdek fázni. Azért azt a medált megfigyelem. Nagyon óvatosan veszi fel. - Hát jó... Ennyit bírok kinyögni. Hazamegyek, addig rendben van. Ledobom a havas, koszos gönceimet, beállok a zuhany alá. Bud persze nem fogja ezt hagyni. Neki kaja kell. Tudtam előre, hogy ez lesz. Bebiztosítottam magam, a szomszédnak majd előadom, hogy változott a program, mégsem utazom el. Picsába. Semmi nem sikerül? Ez a hit kudarca, biztos? Nem hittem magamban, de talán jól tettem. Emlékezni fogok arra, amit Honore mondott. Most már nem érdekel, merre megy. Meg fogom keresni, amikor kész leszek rá. A fának dobott láncfűrész pengéjének egy darabkáját azért magamhoz veszem. Ez lesz az emlék. Nem tudom, sorsforduló-e a mai nap, korai ezt kijelenteni. De fontos nap, akarok valami kis apróságot, ami emlékeztet rá. Egy kis fém a halált hozó szerszámból. Új kabala. Új kezdés? Talán. Meg egy részeg autókázás. Talán túlélem...
// Én is nagyon köszönöm és kereslek majd a folytatással! //
Összehívtam őket, s bár egy alkalommal megkísértett Atyám emléke, elhessegetettem magamtól. Ő sosem kért minket - követelt és parancsolt, épp ezért invitálásom minden felhangja ellenére sem rejtett magában ilyesmit. Tudom a helyem köztük. Köztük, s nem felettük. Nevetségesnek és naivnak érzem magam az óriás farkas képében, miközben rájuk várok. Nevetségesnek, amiért naturalakot megszégyenítő az izgatottság, amivel a múló perceket próbálom átvészelni, alig férve bőrömbe, hogy végre mind itt legyenek. Naivnak, amiért az ösztönlény adta múlhatatlan egyszerűségnek hála mélyen, legbelül remélem, hogy ez nem csak nekem fontos. Hogy az,a mi egykoron, most is ugyanúgy összeköt minket, túl a tetováláson, túl az Alapító-léten. Testvérek vagyunk - mi, tizenhárman, és Atyáink gyáva hazugságát hordozó tizennegyedikünk. Távoli pontot választottam a fairbanksi falka területétől, a kóborok által kedvelt mezőktől. Ez a mi éjszakánk, s mint olyant, nem akartam pajzsommal köszönteni, ahogy az érkezőket sem. Energiáim felpezsdültek, amit talán először nem próbáltam rejteni előlük. Úgysem lehetek olyan jó rejtőzködésben, mint Eska! Bár reméltem, hogy ezen a vadászaton Húgom se fogja a játékon túl leplezni magát előlünk. Ahogy gyűltünk, úgy nőtt finoman rezgő örömöm. Magától értetődő természetességgel hangoztak el gondolatban anyanyelvünk szavai mondatokká fűzve, szűk közlésekként, élcelődésekként, egyszerű üdvözlésként. Gyerekes volt, ahogy kaján elégedettséggel léptem Denaali mellé, ezen alakban őt is felülmúlva termet tekintetében. Mindketten tudtuk, hogy Anguta sunyi képességével nem okozna neki gondot ezen változtatni, ezért sem létem a sértés ösvényére. Sem őt, sem mást nem ezért hívtam, s a termet kérdéséről is azon nyomban megfeledkeztem, mihelyt Yee-re terelődött figyelmem, s magamra ölthettem a kisöcs szerepét túlszárnyalva Biisaiyowaqot. Ő mindig csendesen űzte eme foglalatosságot, velem ellenben, aki sosem a visszahúzódásról volt híres. Kivéve Nagojut társaságában - az ő közelében lassan apadt gőgöm minden alkalommal, s most kiváltképp, hogy feltámadása feletti örömöm még szinte friss volt. Akár csak az emlék, amelyben Tipvigut nem egyszer orozta el a zsákmányt, ünneprontó módjára. Sanda szemmel figyeltem most is, ám ebben a komolyság csírája sem lakozott. Hasonló habitusunk ijesztő meg - és egyetértést tudott köztünk eredményezni, s ez úgy tűnt a mai napig sem változott. Évszázadok rohantak el mellettünk hosszú életünk során, mégis ugyanazzal a tekintettel tudtam fordulni Kilaun - számomra - abszolút érthetetlensége, Kaskae bölcsessége, Chuliyn csalhatatlansága vagy Sura éles esze felé. Sose tudtam úgy viszonyulni hozzájuk - még most, sem, ahogy végignézek rajtuk -, mint a többiekhez, mert önkéntelenül fel akartam nőni hozzájuk. Mint valamiféle emberi létből magammal cipelt passzió: felnőttnek lenni a felnőttek között, holott korunk tekintetében az a pár év csupán egy pillanat. Magamban nevettem, hogy mindez alól valójában kivétel Kilaun. Álmodó Fivérem örök életünkre, sőt, még a szellemlétben is egy egészen más világot képvisel számomra, amit képtelenség megfejteni. Könnyebb volt Annakpok éles nyelvével versenyre kelni egy-két szópárbaj vagy tettlegességbe hajló böllenkedés erejéig néhány figyelő tekintet között, hogy aztán Unalaq mellett kössek ki. Rég volt, mégsem feledtem, hogyan kértem fel vadászatra, akár csapatosan mentünk, akár csak mi ketten. Lelkem mélyén továbbra is asszonyomnak tekintettem, mivel azóta se találkoztam oly nővel vagy nősténnyel, aki elbírt volna nehéz természetemmel. Akkor indultunk, mikor mind megérkeztünk - vagy tudtuk, hogy másra már nem számíthatunk ez alakalommal -, eddigre tagadhatatlan izgatottság járt át. Ifjú farkasokként űztük együtt utoljára a vadat, s most, vén fejjel, mikor mind játszi könnyedséggel el tudnánk ejteni bármilyen állatot a világon megtisztelünk egyet azzal, hogy közösen eredünk a nyomába. A mancsunk alatt roppanó hó volt a legkisebb, legelenyészőbb zaj, amit azon az éjjelen csaptunk. Elmaradt mögöttem a felelősség súlya, legalább pár órára, s ezt kihasználva hajszoltam velük önfeledten a vadat, mordultam a közös evésnél olykor, a saját részemet követelve valódi indulat nélkül. Harag nélkül szegtem fel fejem, hogy hosszan elnyújtva vonyítsak, tudván, hogy a reggel minden terhet visszaaggat ránk, de ez az este... ez csak a miénk. Ünnepelhetjük Húgunk visszatértét, és ha a többiek se ágáltak, valóban új Testvért avattunk, aki idősebb volt mindnyájunknál, mégis mintha csak most született volna. Nekünk így volt: számunkra alig két éves. Nem volt szokásim terjengős szónoklatokkal fárasztani őket vagy bárki mást, a reggel eljövetelével sem tettem, csak hagytam, hogy hálás energiáim árulóimmá váljanak. Borzalom, amit Atyáink követelnek tőlünk, utolsó feladatként, mégis bármennyire ágáljak ellene, rájuk tekintve erősebbnek érzem magam. Továbbra sem érzek könnyebbséget az elvégzendő munka kapcsán, azt viszont tudom, hogy velük együtt, Magas Hegy, én is eléd tudok majd állni megingás, kétségek és gyengeség nélkül. És az ő térdük sem fog megrogyni, tudod? Mert nekünk bivaly erős Testvéreink vannak.
Sóhajtva váltottam alakot, amikor már mind hazamentek, egymagam maradva a mezőn. Törökülésben hagytam, hogy a percek elvonszolják magukat a fejem felett, el nem ragadva tőlem azt az árnyalatnyi, de őszinte mosolyt. Még megvárathattam egy kicsit a világot az újabb csontok eltörésével, bútorok rongálásával és más egyebek pusztításával. Nekem is lehet jó napom - vagy tíz percem.
//Ha bárkinek bármi nem okés, az jelezzen nyugodtan és javítok, ahogy abban az esetben is, ha bármilyen okból kifolyólag IC a karaktere nem akart részt venni, nem jött el inkább. Bár én nagyon remélem, hogy minden aktív Alapító részt vett. ö.ö A sorrend kötetlen, de lehetőség szerint 1-2 héten belül írjatok! És ez úton is köszönöm mindenkinek! //
A telihold ezüstös tányérja csüngött az égen, és Anguta legteljesebb szellemfarkas képében, derűs nyugalommal közeledett a találkahely felé. Meglepte a kérés Sangilak részéről, de az elutasítás gondolta egyetlen pillanatig sem merült fel elméjében, pedig nem szeretett vadászni. Megtette, ha kellett, hogy az életét meghosszabbítsa, de sohasem vált kedvenc elfoglaltságává a vadak űzése. Ellenben a testvéreivel eltöltött idő, az mindig páratlan élmény volt számára, kivéve, amikor épp azért gyűltek egybe, hogy Nagojutot temessék. Valójában az is páratlan élmény volt, de inkább a keserves és kínzó egyediségével, és nem abban az értelemben, amit most érzett. Vidámság, derű, a gondok nélküli önfeledt lét néhány órára. Nem volt nehéz a problémákat háttérbe szorítania. Mindig is jó volt színlelésben, és ez saját maga átverésében is remekül működött. Ott még nem tartott, hogy elhiggye a hazugságokat, amit terjeszt, de ha arról volt szó, hogy kegyes hazugsággal kellett megnyugtatnia saját magát, hát az többnyire bejött. Ahogy most is. Könnyed léptekkel lazán taposta a fagyott havat, miközben gondolatai a többieken jártak, és azon, hogy Denaali jelenléte vajon mennyire fogja a testvéreket feszélyezni. A kegyes hazugság ismét működésbe lépett. Anguta teljes mértékben úgy vélte, hogy mindenki kellő tisztelettel fog viseltetni Denaali iránt, és nem fogják, amiatt kinézni a sorból, mert végső soron Alignak szolgájaként mindent megtett legutóbb (is), hogy az alapítókat eltegye láb alól. Anguta a hirtelen felmerülő gondolatot elhessegette és nem volt hajlandó olyan kicsinyes dolgokkal foglalkozni, mint a neheztelés múltbéli sérelmek miatt. Denaali a testvérük, közös vadászaton vesznek részt, és pont. Azzal, hogy nem szívlelik, majd foglalkozik holnap. Ezzel le is zárta magában a problémát, és vidám energiák közepette gyorsított, ahogy megérezte Sangilak jelenlétét, majd hangos csörtetéssel vágódott a hatalmas farkas színe elé. Egyenlő félként köszöntötte őt, ahogy mindenki mást is, aki eljött, ugyanúgy, ahogy Denaalit is minden ellenérzés és neheztelés nélkül üdvözölt. Kegyes hazugság… A vad űzéséből kivette a részét, de a leterítést meghagyta az ügyesebbeknek, gyorsabbaknak, erősebbeknek, mert a falka már csak így működik, és ők most egy falkát alkottak. Gondos precizitással választották ki a vadat, taktikai érzékük teljes tudatában kerítettek be és hagyták egy ideig futni, amíg végül a gondos tervezésnek köszönhetően elejtették azt. Tisztelték a vadat, de nem adtak bele mindent, különben a vadászat roppant rövid lett volna. Anguta nem ejtett halálos sebet az állaton, így kivárta a sorát, amíg az élelemhez jut, mert ezt diktálja a természet törvénye, még akkor is, ha a falka, amit alkotnak nem rendelkezik vezérrel, nincs atanerk köztük. Az élelemből viszont azoknak kell először részesedniük, akik a legtöbb energiát használták fel a vadászat során. Anguta legalábbis így vélekedett, de ha a többiek egyszerre vetik is rá magukat a zsákmányra, a Teremtő kivár, mert az éjszaka csodálatos, a hold kecsesen száll az égen, és a megjelent testvérek együtt vannak. Végre egy célért küzdöttek, még ha a jövőben ez… Kegyes hazugság. Vidáman ügetett a zsákmányhoz, amikor már volt hely a hatalmas testek sűrű körében, és amit ért tépett, hogy nem túlságosan nagy éhségét csillapíthassa. A vadászat után együtt vonyított testvéreivel, együtt ugrándozott, birkózott, versenyzett, és amikor a hold kezdett alászállni, együtt távozott a vadászat helyszínéről. A gondok egy teliholdas éjszaka erejéig eltűntek, és az emlékek hatása kitartott egészen délig, amikor kellemes álmából ébredve lustán felnyíltak szemei.
There's no more to be done, or hoped or feared Just waiting for the final release
Kerestem, keresgéltem. Magamat kerestem, azt mertem hinni, hogy találtam egy reménysugarat. Angel csodálatos nő, gyönyörű és kivételesen intelligens, erős. Hatással volt rám. Azt hittem, sokáig. De szépen visszataláltam a saját folyómedrembe. Ahol a halál csörgedezik lassú folyammal, fojtó habokkal, véget vetve az örök áramlásnak. Tudom, hogy egyszer eljön a vég. Minden nap egyre közelebb kerülök hozzá. Egyesek azt mondják, még évtizedeim lehetnek hátra, ne viselkedjek így! Mások értik, hogy felkészültem a legrosszabbra is. Ami biztos, hogy nem szeretnék haszontalan lenni. Mostanában ráálltam arra, hogy segítek, akinek tudok. Főleg őrzőkkel foglalkoztam, például Rebecca-val, akivel Alignak rendesen elbánt. Épphogy elhívták, már meg is szabadította az ujjaitól. Nálunk nem olyan ez, mint a farkasoknál. Amit visszavarrnak, az árnyéka önmagának. Sajnálom a kiscsajt, aki nagyon jólelkű, imádnivaló. Egy farkassal állt össze, elég problémás farkassal. Tőr nélkül talán az az Egon se lenne olyan borzalmas. Sok mindent megtudhattam volna. Róla is, másokról is. Nem végzem rendesen a munkámat. Elmúlt az érdeklődés, elmúlt a lelkesedés. Ellenben Rebecca-val sokat beszélgettünk és vállaltam, hogy foglalkozom vele. Elhívtam az erdőbe egy kis varázslásra. Harccal nem fárasztom, szegénynek elég harc az élet. Én is sokat gondolkoztam az enyémen. Arra jutottam, hogy már az elején kisiklott. Rossz géneket örököltem, valahogy mindig elcseszett módon reagálok arra, amit mások simán átvészelnek. Apám a bejárónővel. A tesóim a falkával. Lemmy bácsi az őrzőkkel. A tetoválómester, aki megcsalt a mentorommal. Angel ártatlan. Nekem nem ártott. Hallottam, miket csinált azóta, de nem hibáztatom. Az a hím is egy igazi defekt, csak a baj van vele, amióta ide érkezett, sőt előtte se volt jobb. Tudom, hogy nem húzom sokáig. Az italt úgy, ahogy letettem. Volt azért pár görbe estém, de még egy olyan nem történt, mint itt az erdőben. A nőstény rám talált és szétzúzta a láncfűrészt. Nem az én műfajom, képtelen vagyok megtenni. Lett volna lehetőségem, de nem tettem. - Helló, csajszi! Gyere, kicsit sétálnunk kell - szólok Rebecca-hoz, mikor megérkezik az erdő szélére. Be kell vennünk magunkat a susnyába. Ez itt már a mi területünk, távol a falkától. Persze itt is megjelenhetnek, bárhol előfordulhatnak. Ha így lesz, megvédem a lánykát és leadom a drótot, bármi is történjen. A saját életemet nem sokra tartom, de másokét, ártatlanokét, jószándékúakét igen. Maeve is tanúsíthatja. Fura eset volt, mikor legutóbb beszéltünk. Megsértettem és azóta sem tettem jóvá. Nem jó ez így. De nem is rossz. Ez vagyok én. Lassan átégetjük magunkat a fenyőgyanták világán és bent vagyunk az erdő szívében. Itt dobog a világ és a mindenség. Józan vagyok, mégis érzek valami különlegeset. Rebecca tudását szeretném gyarapítani. Megérdemli. Annyira intelligens és nagy szívű leányzó. Képes volt összehozni a két ősellenséget. Melyikhez vonzódik jobban? Nekem gyanús az a tagadás. Valamit akart. Egy jó nagy számla lett belőle. Ha hozzájárulhatok, hogy legközelebb nagyobb erővel léphessen fel, hát megteszem. Még a frizuránk is hasonló, mióta lenyírattam. Gombafej vagyok. És szőke. A rossz nyelvek szerint illik a belsőhöz. Szarok a rossz nyelvekre és simán hátrafésültem a hajamat. Dzseki, farmer és kevés meditáció. Nem készültem. Ha Rebecca remekel, hát úgy lesz. - Na, mutatsz valamit? Van már kedvenc varázslatod? Vagy olyan, ami nagyon nem megy, de érdekel? Nem mágus vagyok. Megálltam egy szinten, ami egy kezdőnek még mindig nagy szám lehet. A fejemben dal szól. Egy ősi, ösztönöket beindító dal. Gyakorolni jöttünk. Kihoztam őt a kocsimmal. Vissza is viszem. A mobil is nálam van, sőt az új pisztoly is, amit azután szereztem, hogy Angel elvette az előzőt. Nehogy kinyírjam magam. - Rebecca, tudd, hogy nem kell szégyenkezned. Amit tudsz, az már nagy dolog. Amit még nem tudsz, azt megtanulod. Ezen mind átesünk. Nosza! - szólok halálos nyugalommal és várom, mit fog nekem mondani vagy mutatni. Beszéltünk róla, mit akarunk ma. Hogy mi fog történni, az egy más dolog. Keldron és a kávéfőző jut eszembe. Nekem is elmondta, hogy hazavágta valaki. Rettegést bocsátott a fém konyhagépre. Ötletes dolog. Ha Becca tud valamit produkálni, örülni fogok. És segítek, bármiben tudok. Én nem sokat érek, de ha máshoz hozzátehetek, hát teremtek. Legyen, aki többre viszi, mint én.
Nem céllal jártam az erdőt, mégis, megérezve a zsenge mágia örvénylő foszlányait, arrafelé vettem lépteimet, merről a kósza energiák érkeztek. Nem siettem, léptem ráérős könnyedséggel vert zajt az erdői fái közt honoló "némaság" közepette. Ketten vannak. Az egyik fiatal, mint tavasszal a könnyű húsú préda, míg a másik többet élt már - de még így is igencsak keveset a magamfajtához képest. Célom lett ez a kettő, így vagy úgy, hisz a Szabadok örököse volt oly ostoba, hogy paktum nélkül hagyott meg a városnak, a földnek, mely egykoron sajátom volt és mindörökké hozzám tartozik.
Közelebb érve lépéseim száma csökken, lassabbá válik minden mozdulat, mintha csak macska lennék, a vadon élő fajtából, s egér a két tetovált nő, kik talán már ki is szúrtak a fák között engemet. Nem rejtőzöm, nincsen miért. Energiáim semleges nyugalmat árasztanak, mégis magam vagyok a sötétben rejtőző rém, a gyilkos fuvallat késő őszi éjszakákon, s a tarkókon felkúszó, kellemetlen érzés, mely nem ereszt, nem hagy nyugtot, sőt, egyenesen megfojt, ahogy előlépve a fák közül kiszélesedő mosollyal intek feléjük.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Mondhatni helyreállt a világ rendje, ez persze sosem lesz igaz, de az illúzió meg van azzal, hogy elmúlt minden átok és áldás. Természetesen lesz más, mert sosincs úgy, hogy ne lenne valahogy és ez a rossz dolgokra is igaz. Kihasználva a „pillanatnyi” szünetet, beveszem magam az erdőbe Gloriával. Amikor először találkoztam vele sütött belőle az életuntság, ugyan nem ismertem az előzményeket, de a magam életimádatával nehezen értettem meg és azt hiszem még most sem tartok a célnál. Eleinte megpróbáltam erről beszélgetni vele, nem sok sikerrel, végül békén hagytam a szavakkal, inkább azt találtam ki, hogy lefoglalom a gondolatait tettekkel. Nem mellesleg minden alkalmat kihasználtam arra, hogy minél többet tanuljak, nem elég a mágia és az elméleti tudás, kell hozzá a sokrétű kreativitás is, amit úgy tudok a legjobban elsajátítani, hogy különböző személyiségű őrzőtárssal gyakorolok. Keldron karótnyelt hűvös és szarkasztikus modora után Gloria felüdülés volt. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy besavanyodott vénlány aki arra jó, hogy szórakoztassák. Gloria hasonlított Egonra abból a szempontból, hogy fapofával tudott bődületes dolgokat mondani minden gondolkodás nélkül, csípőből. Szerettem vele lenni, ő sosem mondott nemet de hiányzott belőle a lelkesedés aminek érzésem szerint nem én voltam az oka. Inkább az élet, ami meggyötörte és talán fel is adta. A mai nap azonban nem fogom hagyni, hogy ez a negatív érzés maga alá gyűrje, az idő is kedvez, ugyan nem strandolnivaló de legalább már nem kell hat réteget magamra erőszakolni amiben mozdulni sem lehet és a hónak sincs nyoma, legalábbis az erdőben. Szóval tavasz van, megújulás, kellemes illat és boldogság. Mivel nem terveztünk nagy kirándulást, csomagot sem hoztam magammal, csupán néhány müzliszelet lapult a kabátzsebemben és a kezemben egy kis palack víz. Gloria sajátos stílusa mindig is elragadó volt, a „csajszira” elnevettem magam.* -Szia! Mi ez az új frizura? Elég nagy váltás.*Ha nem ismerném, most aggódnék. A szolid, hosszú barnából rövid szőkére váltani elég nagy merészség, a vadság amit mutat még nagyobb kontraszt a korábbival. Talán egy kicsit jobban illik a lelkéhez, az örök lázadó…*-Van, igazából minden ami a felderítéshez szükséges, kivéve a Valami Ezüst, azt nagyon bírom de köze sincs a felderítéshez. De már az is jól megy. Az asztrális varázslatok viszont…azon a téren pöttyet megakadtam. *Gyakorolni jöttünk, de egyelőr nem mutatok semmit, mert fullra feltöltődve is igen kevés a kapacitásom energia terén, szóval spórolni kell. Persze itt az erdőben is lehet meditálni, de ahhoz, hogy újra használható legyek, több órát kellene nyugalomban töltenem.* -Kár, hogy a feltöltődésre nincs valamilyen gyorsító varázslat.*Nem ártana, azt is kitalálhatták volna. Gloria még vigasztalni is sajátságosan tud, elképedve nevetek fel.* -Gloria, nem szoktam szégyellni magam, legfeljebb Keldron társaságában izzadok le. *Biztosan van bennem némi mazochista hajlam, mert ennek ellenére mindig visszatérek hozzá. Legutóbb elég mókás volt, mert a Toll áldás hatása alatt létezett, neki persze átoknak tűnt, de én remekül szórakoztam, még össze is tegeződtünk. A következő találkozást még picit tovább tolom, fel kell készülnöm arra, hogy az emlékek miatt a szokásosnál is hajcsárabb lesz és már most előre tudom, hogy kapok egy pici bűntettest. Az erdő nyugalmat áraszt, mégis érzek valamit amit nem kellene. Talán a hatodik érzékem, a női, nem a mágikus amit nem is hívtam elő. S minden rossz érzés beigazolódik, noha teljesen ártatlannak a tűnik a rejtőzni sem kívánó nő a fák között, és a mosoly…nem, talán pont a mosoly ami hirtelen és gyorsan szélesedik ki…és ahogy közelebb ér már érzem a számban a csokoládé kesernyés ízét. Az legalább biztató, hogy nem felvont pajzzsal közelít, gyanúra adhatna okot. Viszont nem kellene itt lennie, elvileg. Itt Alaszkában nincs olyan, hogy ez szabad ország és ott vagyok ahol akarok, ez az emberek kiváltsága de még őket is kötik szabályok. A nőt nem ismerem személyesen, de egyelőre nem akarok elpazarolni az energiáimból arra, hogy megtudjam falkatag-e vagy sem, ha van lehetőségem másképp megtudni.* -Helló! *Intek én is hanyagul.* -Mi járatban erre?
Szokásomhoz híven nem vittem túlzásba az ismerkedést. Rebecca próbálkozott vele, főleg az érdekelte, hogy rángathatna ki a kút mélyéből, de feladta, ahogy az lenni szokott. Túlságosan messze van a felszíntől a kút feneke és még a vödröt tartó kötelet is lecibáltam. Ráadásul a nyakamra van tekeredve, szóval felesleges próbálkozni. Rebecca-nál rafináltabbaknak se ment. A szorgalma viszont tetszett, ahogy az is, hogy legalább segíthetek valamit. Még nem döntötte el, mágus lesz vagy gyógyító, esetleg informátor, talán egyengethetem az útját egy kicsit. Harcosnak nem állhat, félig ép kézzel, az fix. - Nem akartam, hogy a fodrászom csődbe menjen - mondom a megszokott, érdektelen hangulatomban. Volt már nagy vörös hajam is, annyi sminkkel, hogy ha lemosom, festékboltot nyithatok a maradékból. Én vállrándítással megcsinálom ezeket, mások meg csodálkoznak. Arra nincs szükség. Amúgy meg kicsit vissza akartam térni a régi időszakhoz, a beépülésemhez. Akármilyen kemény volt, ott éreztem, hogy élek. Ott még éreztem. - Annak tényleg semmi köze hozzá. Kezdetnek nézzünk egy Keresést! Csinálhatnánk olyat is, ami nehezebb, de nem az erdő közepén kell nekiállni egy szellemtúrának vagy koncentrálni, hátha szólnak a mumusok. Amit kértem, az egyszerűbb, veszélytelenebb. Attól, hogy őrzőterület, farkasok még szeretnek itt is szaladgálni, vadászni, akármit és hagyhattak nyomot. Angellel is itt találkoztam, errefelé alakult át és talán még nem hordta el a szél, a hó azt, ami maradt utána a fűben, a bokrok ágai között. Még egy darabka fémet is látok. Piros lemezfoszlány a fához vágott láncfűrészemből. Nem sóhajtok, csak összeáll a gyomrom. Arra se voltam képes. - Nem kell kapkodni. Nagyteljesítményű gépek vagyunk, hosszú idő, amíg megint tele lesz az aksi - szólok megint sírontúli hangulattal. A meditációról biztos sokat beszéltek már a mentorával. Beszélhetünk mi is, de ahhoz megint nem kell erdő. Sőt, életveszélyes is lehetne egy ilyen fiatalnak az erdő közepén magába szállnia. Bólintok egyet, hogy nem szégyenkezik. Egy gonddal kevesebb. Keldron lényegretörő, én bírom a magam módján. Nem szokott rizsázni, ezt kedvelem benne. Szétnézek, várva, mit talál Rebecca. Addig nem varázsolok, csak figyelek. Nézem a mozdulatot, őt. Aranyos, ahogy igyekszik. Hogy másik irányba fordulok, annak két oka van. Kezdem érezni, mennyivel felettem áll ez a csaj életképesség vagy inkább -vidámság tekintetében és inkább nem nézem, milyen jó neki. A másik, hogy látogatónk akadt. Mondhatnám, hogy milyen rendes, amikor lelassít, hisz nem akar minket megzavarni. De valami nyugtalanít. Ember formájában járja az erdőt, nagyon is figyel minket. És nem szól, csak mosolyog. Mintha várna valamire, ami neki nagyon fog tetszeni, nekünk meg nem annyira. Szerintem ezt gondolni még belefér az egészséges bizalmatlanságba. Nem köszönök. Megállok és figyelem a szőke rőzsét. A szemeket, a két kis, táncoló fényű lámpást. Vajon mit világítanak meg? Az energiái alapján egész jó erőben lehet. Míg Rebecca üdvözli, kedvesen, ahogy mindenkit, én végigpörgetem a fejemben a fotókat, amiket az aktákban láttam. Azt hiszem, megvan. Következtetés helyett Rebecca-ra ráküldök egy ujjzsibbasztó varázslatot. Szar érzés lehet, mert neki pont az a része gyenge, de inkább legyen egy kellemetlen Páncélja, mint nemsokára egy szép koporsója... Továbbra se szólok semmit, csak kissé előrehajtott fejjel, félig nyitott szemmel vizslatom, kissé megvetően. Várom, mit akar Northlake nője, akivel már korábban is akadt probléma. A doksija alapján kiszámíthatatlannak látom. Zsák a foltját...
Ha tudnám, miféle gondolatok sorjáznak a Gloria nevű őrző elméjében, felét kikérném magamnak - a másikon meg jót röhögnék, hogy hol él ez - de szerencsére nem látok a fejébe és jelen helyzetemben, ha tenném, se érdekelne. Nem én irányítok, mozgatom testemet, tudatom sem sajátom, csupán a tehetetlenségemben megélt emlékek lesznek, miket magammal hordozok kitörölhetetlenül. - Heló! - Lépek közelebb kósza mosollyal, mely a mágia örvénylő fonatának szól titkon. Ha tudnád, ostoba, hogy mit sem ér... - Igazság szerint, csak sétálni indultam, kiszellőztetni kicsit a fejemet. - Flegma vállvonásom könnyedén nemtörődöm, szavaim őszintén csendülnek, a kedves hang emberi, hiába nem tulajdonosa az, ki a szép ívű ajkakat mozgatja hozzá. - De ha már így belétek botlottam, egyikőtök igazán elvihetne egy üzenetet a protektorotoknak. - S hogy melyikőjük lesz a bátor önként jelentkező... hát meghagyom a választás lehetőségét magamnak, shame on me. Teszek is egy újabb, határozott lépést Rebecca felé, mintegy jelzésül; lehetne akár ő a szerencsés kiválasztott.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Ha nem ismerném Gloriát, simán hihetném azt, hogy pasi van a rövid haj dolog mögött. A nők általában akkor szoktak váltani, főleg ilyen drasztikusan. Vagy újat akarnak meghódítani, vagy a régit vissza, de mindig van rá ok. Ahogy a vásárlásra is. Én egy kicsit más vagyok ebből a szempontból, sosem váltottam, mondjuk túl sok alkalom nem is volt rá, a hajam mindig ilyen volt, amióta az eszemet tudom. Sosem akartam királylány lenni hosszú loknikkal. Egon pedig…nos ő sem fog nálam vásárlási lázat vagy akut fodrászatot okozni. *-Te készülsz valamire.*Félig mókásan, negyedrészt aggódva és negyedrészt gyanakodva jegyzem meg. Gloria viszont mint mindent, ezt is egy vállrándítással intézi el. Sosem tudom, hogy amit mond vagy amiről hallgat az titok vagy annyira érdektelen a számára, hogy említésre sem méltó. *-Keresést. Gondolod itt találnék valamit is ami farkasokra utal?*Ugyan nem akartam még bármibe is belefogni, de végül is ezért jöttünk ide. A Keresés néha érdekes is lehet, főleg ha semmire nem számít az őrző. S ha már beszélgetünk róla, akkor biztosan lesz is valami, ez a sors vagy Murphy, vagy a karma. *-Épp ez az, túl lassú és körülményes. Talán egy tetoválás segíthetne felgyorsítani a folyamatot. Főleg kezdőknek jönne jól, tudod a túl kicsi doboz hamar kiürül. *Ez olyan mint a nagy vasárnapi családi ebédek, szegény anyuka hajnaltól délig sürög-forog a konyhában és nyúzottra főzi magát, a család pedig cirka fél óra alatt elpusztítja. Az őrzőknél is így van, órákon keresztül toljuk alfában aztán egy csettintés és máris lepergett az energia negyede. Gyakorlásnál nem nagy gond, de élesben…szóval keresés. Legyen. Lenyúlok az energiaközpontba és felhúzom azt ami szükséges, érzem ahogy engedelmesen feljebb kúszik bennem majd kiteljesedik. Körbeforgok, lépek előre majd jobbra és újra nézelődöm. Mintha…nagyon halvány, minden bizonnyal régi, már kihűlt nyom. Azt próbálom meg követni, honnan jött és hová tartott, de van ami eltereli a figyelmemet. Csupán egy érzés. Amikor még csak elméletben tanultam a varázslatokat, olvastam a leírásaikat és hallottam róluk, ennél a keresésnél megakadtam. Nem értetlenségből, hanem mert rájöttem, hogy az őrzőknek is van néha humoruk amikor komoly dolgokról van szó. A Keresés leírását biztosan nem egy Keldron féle fazon írta meg. Szépen haladok is fokról-fokra ahogy le van írva…vér, szőr, nyál….és végül meglátom a komplett vérfarkast. Az ittléte feletti gyanakvásomat integetésre váltom, ha nem gyanakszik, hogy gyanakszom akkor nyerek egy kis időt és talán némi információt is. „Elhiszem” hogy csak sétálni indult – épp abba az erdőbe ami elvileg az őrzők területe és _pont_ összetalálkozik kettővel, merőben véletlenül – egyébként is mindenkivel kedves és mosolygós vagyok, régen naiv, manapság igyekvően palástoló jelleggel. Az integetésem azonban fájdalmas zsibbadásba fullad. Hihetném azt, hogy megint csak a sérült és összefércelt kezem szórakozik velem, de mivel a másik is zsibbad az összes ujjbegy tájékán, Gloriára gyanakszom. Nem nézek felé kérdőn, a helyzet éppen eléggé adott, hogy magamtól is rájöjjek a miértekre. Gloria nem szólal meg, makacsul hallgat, feltételezem felméri az erőviszonyokat és lehetőségeket keres. Hogy minél eredményesebb legyen, én addig átveszem a fonalat, hogy lefoglaljam a farkas figyelmét.* -Mondjuk fel is hívhatnád. Küldhetnél táviratot vagy megjelölhetnéd ismerősként a Facebookon. És ki az aki üzenne neki? *Nem hátrálok meg az ő újabb felém tett lépése elől, de már én is azon agyalok melyik támadó varázslat lenne a legalkalmasabb ahhoz, hogy legalább időt, egérutat nyerjünk. Persze ketten egy ellen…nem, nem bízom el magam. *
Értem a kérdés lényegét. Nem tartom fontosnak megosztani, miért mentem az olló alá. Csak ránézek Rebecca-ra azzal a nézéssel, amivel elég sok ember kedvét el tudom venni a további kérdezősködéstől. Itt zárult be az ajtó. - Nem tudunk mindet előre. Meg kell szoknia a bizonytalanságot. Egy könyvben egyértelmű, hogy egyik oldal után jön egy másik. De az Őrzőknél? Kereshetjük, hogy farkas marcangolt-e szét valakit vagy nem. Én is sokszor kutattam nyomok után és az volt a jó, ha semmit nem találtam. "Csak" egy vadállattal vagy egy pszichopatával volt dolgunk. - Nem szivatnánk ezzel, ha lenne egyszerűbb mód - kérdezem unottan. Fáraszt a kérdése. Nyilván bombabiztos lenne, ha egy újonc is mindig a fellegekben járna, tele energiával. Volt rá pár évszázad, hogy kitapasztalják. Lehet, hogy elveszem a kedvét, de meg fogja érteni, hogy ez nem kívánságműsor. Én is untam. Ma már sokkal több mindent unok. Megadnám a bizalmat, de mielőtt a csaj elmondhatná, mire jutott, felbukkan egy egész, élő vérfarkas. Ezt már csak észreveszi varázslat nélkül is. Nem rejtőzik nagyon. Sőt! - És hogy van a fejed? Szerintem egész jól néz ki... Akkora ez az erdőség, hogy nem lenne muszáj pont ide jönnie. Egy kis őszintétlenséget érzek. A farkasok szeretnek szórakozni. Tök jó. Csak most sem vagyok olyan kedvemben. A karomat Rebecca elé tárom és oda is lépek, remélhetőleg elég gyorsan. Ha a másik szőke rákapcsol, én is turbóra állítom magam. A kicsiket nem bántjuk. - Mrs. Northlake, kétlem, hogy egy volt Alfa párjának ilyen postára lenne szüksége. Nagy a gáz nálad? A szavaim félig-meddig Rebecca-nak szólnak, hogy sejtse, kiről van szó. Mióta Anchorage-ban él, nem nagyon alkotott. Fasírtban lennének? A végére akarok járni, hogy milyen játékot űz velünk. Az nevet a végén, aki óvatos az elején. Rebecca és a nőstény közé állok, hogy legalább ne legyen egyszerű a dolga, ha egy tanonccal akarna kibabrálni. Nagyon remélem, hogy csak túlreagálom. Mint egy anyuka, aki nem engedi a gyerekéhez a szaglászó, ártatlan kutyát.
Valószínűleg jót derülnék a gondolaton, hogy egy városon kívüli erdőt őrző területnek bélyegez meg a fiatal leányzó. Mintha nem sétálgatna errefelé bármely kóbor, az erdő fái közt prédát vagy éppenséggel ősi valóját keresve. Még ha a falka vizelné körbe... - Sokat kell még tanulnia erről a világról, az egészen biztos. A kérdés inkább az, lesz-e rá alkalma? A személyeskedést meg inkább hagyjuk a szőke bige részéről, olyannyira tévúton jár szavai közepette. Ahogy közém és a kis tanonca közé lép, úgy vált pillantásom karmazsinvörösbe, benne állatias íriszek ülnek, ahogy a csajra tekintek. - Ez... egy rendkívül ostoba lépés volt. - Kapom el torkát, s ujjaim ráérős ütemben váltanak a farkas karmaivá, bőrét sértve csupán, nem hatolva mélyre, ugyanis egy könnyednek tetsző mozdulattal taszajtom félre az útból, mint megunt rongybabát a tékozló gyermek. Ahogy pedig szabaddá válik az út Rebecca felé, úgy folytatom lépteim irányába. - Jegyezd meg jól ezt a tekintetet gyermek, mert keveseknek adatik meg, hogy túléljék a találkozót a Hold istenével! - Szólok hozzá, s karja után nyúlok, amennyiben elérem. Ha nem... nos, akkor számomra egyáltalán nem sajnálatos módon kénytelen leszek átgondolni kissé az elébb tett szavaimat. Egyel több élet a kontómon, igazán nem számít számomra már.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Értem én, ne firtassam. Gloria néha fura de rendes és jó meglátásai vannak, eltekintve attól, hogy képtelen élvezni az életet. Valaki vagy valami régen beléoltotta, hogy minden rossz, főleg ő és kár is pazarolni az időt és energiát a kijavításra. Nem hagyja magát, én pedig megelégszem azzal, hogy más téren ő foglalkozik velem. Nem mindig arra válaszol amit kérdezek, ebből a szempontból is érdekes az észjárása, mintha picit előrébb járna gondolatban, még saját magánál is. vagy csupán lezongorázza a lehetséges válaszokat, párbeszédet, majd a végét osztja meg velem. Szórakoztató. Végül is mindegy, hogy mit találok, a lényeg, hogy a Keresést lőjem el, aztán jöhet valami más, persze reménykedem abban, hogy nem találok semmit, vagy csupán nagyon régi dolgot amit már úgy is felderítettek. *-Minden bizonnyal....csak egy költői gondolat volt. *Tudom, hogy nem lehet másként, de attól még lehetnek plátói vágyaim, ám Gloria nem vevő az ilyenekre. Tovább kutakodom, de ahhoz a komplett vérfarkashoz aki hirtelen felbukkan nem kell mágia. Minden olyan furcsa vele kapcsolatban. Ha nagyon akarná, el tudná rejteni a hazugságot de nem akarja. Csak azért válaszol, hogy mondjon valamit, amíg....amíg el nem ér valamit amiért itt van? Gloria elém áll, nyújt némi információt a másikról. Remek, egyel több tény arra, hogy nincs szüksége közvetítőre és csak kamuzik. Ez nem is lenne baj, ám a valódi szándékait nem ismerjük és ettől a ponttól kezd érdekes lenni a dolog, kellemetlenül érdekes. Még végiggondolni sincs időm, Gloria torkához kap, karmok nőnek az ujjai helyére. *~Ó, hogy rohadnál meg!~*Miért kell ezt a szép napot így tönkrevágni? Nem volt jobb dolga? Mondjuk köthetne pulcsit. Olyan gyorsan taszítja el Gloriát magától, hogy nekem csak egy lépésnyire futja felé, mire a karjára fognék már felesleges. Az a vörös szempár nem sok jót ígér, csak egy pillantást vetek Gloria felé, hogy tudjam a körülményekhez képest jól van, elvégre "csak" félre lett taszítva, más baja nem eshetett, ergo számíthatok még rá. Hátrálok előle, karomat tenyérrel kifelé fordítva nyújtom, hogy nyerjek némi időt magamnak és Gloriának. Szavaival egyszerre aktiválom a Villanás varázslatát, hogy abban a két másodpercben míg az erős fénnyel és utóhatásaival küzd, felkapjam azt a vastagabb ágat amire nem rég ráléptem... beleütköztem? Persze ha türelmesebb lettem volna és végighallgatom, nem fárasztottam volna magam, hiszen felesleges. Vele állok szemben, Alignakkal, és biztos vagyok abban, hogy nem a volt Alfa párjának a nagyzási hóbortja magát istennek kikiáltani. Milyen ironikus...eszembe jut hányszor átkoztam és beszéltem arról, hogy szívesen találkoznék vele, hogy megmossam a fejét az évenkénti szemétségei miatt. És tessék...bárcsak más kívánságaim is így teljesülnének. A lényeg azonban fáziskéséssel tudatosul bennem, annyit hátrálok amennyit ő jön felém és tovább lépek az ágon. *-Te, a fejemben voltál....és olyan dolgokra kényszerítettél amiket soha nem tettem volna meg. Te egy aljas, kicsinyes, önző...lény vagy. Ha te nem élhetsz teljes életet dögöljön meg más is? *Tudtam, hogy egyetlen év sem telhet el nélküle, gyanús is volt, hogy az idei Vörös Hold minden baj nélkül telt el. A Hold vörös volt ugyan és éreztem az energia erőteljes áramlását, de nem tudtam mire véljem és mivel nem szóltak hírek semmi másról, örültem mint majom a farkának, hogy nyugi volt. A meglepettség mondatta ki velem a szavakat, aztán persze jött az adrenalin löket és a halálfélelem. Ez azért nem olyan mintha egy sorozatgyilkosnak szóltam volna be. Az sem veszélytelen, de legalább van esélyem elmenekülni ha forróvá válik a helyzet. A félelmen kívül haragot éreztem, mély és hatalmas dühöt és értetlenséget, hogy mi a fenét keres itt közöttünk miután elvileg lejárt az ideje, vagyis a Vörös Hold ideje. Nem sok távolság volt köztünk és hiába próbáltam hátrálni, még mindig karnyújtásnyira voltam tőle, akár meg is ragadhatott és akkor én is úgy repülök mint Gloria. Szerettem volna megint felé nézni, hogy lássam jól van-e, de nem mertem nehogy eláruljam Alignaknak, bár vélhetően úgy is tisztában van minden mozdulatával, de egy kis illúzió, hogy van még esély, nem ártott. *
//Mágiapontok: 8; Villanás varázslat: -3, maradt 5 pont //
Szeretem Rebecca-ban, hogy tanítható. Intelligensen fejezi ki magát és ahhoz is elég intelligens, hogy értse, mikor nem veszi az adást a másik készülék. Régi szép idők, mikor még rádiókat, elektronikai dolgokat bütyköltem. A régi idő sosem térnek vissza, én ebben hiszek. A tanítást viszont komolyan akarom venni és sajnos a költészet mindig távol állt tőlem, úgyhogy az ilyen kis naivan törekvő kérdéseket leszerelem. A szőke nőstény hasonlóan beszédes, mint én és ugyanúgy egy cél lebeg a szemei előtt. Sem időm, sem erőm nincs megakadályozni és már ez gyanús. Ennyire nem penge ez a Nacrosh. Valamivel felturbózta magát és az arrogáns szavai is valahogy máshogy szólnak, mint ahogy azt az olvasottak alapján várnám. Ijedtséget nem láthat a szememben, csak végtelen életuntságot, fura módon vegyítve némi küzdőszellemmel. Mert Rebecca életét nem unom. Úgy hajít el, mintha két farkas ereje lakna benne. Hiába próbálkoznék szépen érkezni, egy bordarepedés bejátszik. Eltorzul az arcom, piszkosul fáj, amit kaptam, de valamit tennem kell. Nem hagyhatom cserben a lányt, aki velem jött ki, akit az én felelősségem megvédeni. Újabb varázslattal élek és megpróbálok Rettegést parancsolni a nőstényre. A teste erős és büszke a lelke, de talán még le lehet nyúlni oda, ahol csak mocsár van és sűrű sötétség, ami tapintható és kiűzi az embert vagy a farkast az életből. És semmi. Túl erős. Ez nem drog, nem erősítő főzet, amihez illegálisan hozzájutott. Ez Ő. Az ősellenség. Rebecca-n nem látom, hogy olyan borzasztóan félne. Én viszont eléggé kezdek. Érte aggódom. Úgy örültünk, hogy idén megúsztuk a Vörös Holdat. Egy kis plusz szín az égen nem gáz. Nyugalom volt. Azt hittük. Most mit higgyek? Ez a dög képes még igazat mondani és elengedi Rebecca-t? - Szórakozni akarsz vagy rögtön leoltod a villanyt? - kérdezem meg a lényeget és közben ha van rá lehetőségem, előszedem a mobilomat, hogy üzenjek Willnek. Gyorsan, mert ha az jön, amit sejtek, akkor... Rebecca-ra nézek és azt hiszem, most már ő is érzi a történések súlyát. Nagyon sajnálom. Őt ki kellett volna hagyni ebből.
Gloria varázslata sikeres, érzi, ahogy az örvénylő mágia fonata engedelmeskedik neki, s mélyemig hatolva mar elevenembe, de nem lel ott mást csak ürességet. Halott vagyok, nincsen mit veszítenem, s a félelem még emberi mivoltomban sem volt sajátom. Bezzeg nekik, s a testét kölcsönző kis nősténynek...! Ellenben úgy tűnik, a fizikai valójukban materializálódó varázslatok ellen még én magam is tehetetlen vagyok, megkötve a "hús és vér" szabta keretek álltal. Önkéntelenül fordítom fejem el, hirtelen mozdulattal, ahogy élesen villanó, fehér fény tör elő a zsenge mágiahasználó tenyeréből. Torkomból állatias morgás tör fel, vetődök, de nem a kislány, hanem a nagyszájú nőszemély felé. Mozdulatom közben csont reped, hús formálódik olyan ütemben, hogy mire az emberi agy - és Yetta szervezete - felfogja, már egy megtermett, krémfehér bundás nőstényfarkas szeli át a teret, földbe döngölve az onnét épp csak telefonjával feltápászkodót. Mancsos karmaim, mint élő szögek, vájnak csuklójába, karjába, s a vörös tekintet megvető fénnyel tekint le a zsákmányra. Nem szólok, farkaspofám húzódik csupán széles vigyorszerű grimaszra, ahogy Rebecca szavai elérnek hozzám, s egyúttal az informátorhoz is. Hangom - és ezúttal öblös, mély, állatiasan karcos férfihang hallatszik - csupán Gloria elméjében csendül fel, reflektálva az elhangzottakra: ~ Sosem szórakozom. ~ Annakpok is ebbe bukott bele. ~ Ti vagytok azok, akik szórakoztatóvá teszitek az egészet... ~ Tépem ki bal mancsomat karjából, ereket, húst szakítva fel a finomkodástól mentes mozdulattal. Olyan drámai lenne! Hagyni, hogy elvérezzen, saját verejtékében és iszamos vérében fuldokolva lelje a vég, miközben végignézheti, hogy kizsigerelem a kis tanoncát. Csontról-csontra, idegről-idegre... De pechükre, valóban üzentet kívánok továbbítani - a magam módján. Ehhez pedig egyikük is elég...
// Becca egy kis pontosítás, hogy ne legyen ebből később félreértés: a játék ideje április, az áldozás után egy héttel kb. Májusban már Yetta nem élne, mert fiatal koránál fogva három hét alatt szétszedi az-az erő, ami megszállta. :") //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A gondtalan tanulós kirándulásból egyik pillanatról a másikra fordul a világ és lesz hideglelős horror történet belőle. Az első pillanatban még nem tudatosul bennem, hogy kivel állok szemben, gondolkodni sincs időm, csak cselekszem. Gloriának szeretnék némi időt adni, remélve, hogy nincs komoly baja és egymás segítségére lehetünk. A Villanás is ezt a célt szolgálja, egyetlen más farkassal szemben sem lenne hatásos más támadó varázslat amit én lennék képes aktiválni, kicsi vagyok még ahhoz. Persze a korábbi gondolataim arról, hogy nem lennék képes bántani senkit, most felülíródnak. De igen, ha lenne rá lehetőségem, a Gloriát eltaszító nőstényt bántanám…és mindaddig ezt érzem míg nem tudatosul bennem, hogy Alignakkal állok szemben. Vele nagyon sok mindent tennék de az is kevés lenne, így csak abban bízom, hogy….csoda történik. De nem történik, ez nem az a nap és Gloriának is hiába sikerül néhány lélegzetvételnyi időt kicsikarnom, Alignak gyorsabb. Pillanatok alatt változtatja át Yetta testét farkassá, és szegezi a földhöz Gloriát.* -NEEE!*Riadt, elkeseredett kiáltás hangzik fel a torkomból közvetlenül a kis monológom után. Az adrenalin elönt, és már nem a tömény és epe keserű csokoládét érzem a számban, hanem fémes ízt. A szívem úgy dörömböl a mellkasomban, hogy talán még az erdő szélén is hallható, már nem gondolkodom. Önkéntelenül cselekszem, Gloriáért, az utolsó kétségbeesett és minden bizonnyal felesleges megmozdulásommal azt az ágat kapom fel amin az imént átléptem és lendítem meg Alignak nyaka felé ahogy télen a fát aprítottam. Minden erőmet, keserű haragomat beleadom, hogy legalább a figyelmét magamra irányítsam és Gloria kiszabaduljon szorult helyzetéből. Hogy sikerül e vagy sem már fel sem fogom, csak a véres masszát látom Alignak karmos mancsa nyomán és érzem ahogy a testem a fejem búbjától a lábaim felé kihűl. A szemeim tócsányira kerekednek, már szinte fáj….de ahogy máskor ilyen esetekben kiszalad a lábaim alól a talaj, most a lelkem mélyén újra sikoltok. ~Neeeem, most nem ájulhatok el, Gloriának szüksége van rám, most neeee! Kérlek!~*Az ujjaim zsibbadnak, hogy Gloria páncél varázslata miatt még mindig vagy a hirtelen gyengeség ami elborított….rászorulnak újra arra gyerekkar vastagságú ágra…és újra lendítem…ha ugyan van még rá lehetőségem.*
Olyan nincs, hogy egy farkas semmitől sem fél. Mindenkinek megvannak a démonai és ez a varázslat ráuszítja őket az illetőre. Nem értem, miért történik az, hogy működik, érzem, hogy rácsavarodik a nőstény testére-lelkére, mégsem hat. Amikor kiderül, kivel van dolgunk valójában, akkor jövök rá és jeges borzongás fut végig a hátamon, érintve, megtáncoltatva a tetoválásokat is. És marokba fogva a szívemet. Rebecca-ra büszke lesz a mentora, hogy ilyen bátor és ügyes. Kibabrált Alignakkal, még ha sokat nem is ér vele. Tudom, perverz, de örülök, hogy a nősténytestű rém nekemront. És nem a tanoncnak. Ezen a helyen már el akartam venni az életemet. Nem jött össze, zavaros volt a fejem és ittas. Most józan vagyok. És azt hiszem, hamarosan véget ér a földi szenvedés. Olyan könnyen viszont nem adom magam! Mert nem tudok megbízni abban, aki vérre szomjazik. Hallgatok, ahogy a bárány, mikor átvágják a torkát. Az is csak előtte sír. Elterülök a súlytól és az erőtől, a karomban pedig érzem, hogy már nincs meg sokáig. Mélyen benne vannak a karmok. Ha kihúzza, komoly vérzés jön. Ezzel én már nem nyomogatom a telefont... - Akkor gyere csak, savanyodj tovább. Tudok benne segíteni... - a hangom fájdalmasan és keserűen szól. Közben a sikoltozó Rebecca-ra nézek. Nem segélykérően. Inkább tanácstalanul. Faág... Nem tudom, minek lenne most értelme. A Vörös Holdaknak az idő szokott véget vetni. Egyszerűen nincs más módszer. Futni felesleges. Talán ha a zavarás működött, én is próbálkozhatok vele. Ahogy szakad hús és az alkaromből dől, sőt spriccel a vér, tudom, hogy már nincs sok időm. Nem próbálkozom gyógyítással. Egy legyintéssel kapnék újra akkorát, hogy bepótolná, amit helyrehozok. Ha Alignak nem szórakozik, hát majd én fogok. Még utoljára, mielőtt végleg lehunyhatom a szememet és átcsoroghatok a túlvilágra Lemmy bácsihoz, az egyetlenhez, akiben talán tényleg meg tudtam bízni és akiben nem kellett csalódnom. Megvárom, amíg Rebecca-t elpöccinti. Ki kell kerülni a látókörből. Az ép kezemet leteszem a földre, mintha fel akarnék állni és szavaimmal aktiválom a Csapda varázslatot. Nem tudom, meddig lesz elég a legerősebb farkas ellen Hat egyáltalán? Nagyon remélem, hogy Alignak nem ugrik ki az utolsó pillanatban. - Jó legyél, édes... - szólok rezignált hangon Rebecca-hoz, aki reményeim szerint kint reked. Ha van esze, nem a menthetetlent akarja menteni, hanem telefont ragad és nyúlcipőt. Jöjjön, aminek jönnie kell. Készen állok elindulni a végtelen országúton, csontig hatoló esőben, ami a lelket áztatja. Végeztem. Nem tölt el túl nagy örömmel a kis sunyi varázslatom. Az is csak egy kicsit, ha egy tanoncot biztonságba tudtam helyezni. Haszontalannak érzem magam. Eltörpül minden, amit a titkosszolgálatnál, az FBI-nál vagy az őrzők között tettem. Bűnözők, veszélyes elemek lekapcsolása, farkasok bejelentése, néha megfegyelmezése. Bevillannak a tesóim, ahogy meghalnak az égő házban. Apám hangja, mikor tönkretettem az életét. A csélcsap kedvesem és a mentorom, akikkel szintén jól kibasztam. Voltak jobb pillanatok is. Annyira gyorsan pörögnek át a fejemen. Kosármeccsek. A punk banda. Rövid, boldog együttlétek. A macskáim. Bud, az utolsó, aki egy hete elszökött. Végül ő is elhagyott. Így kellett lennie. Nekem ez jutott, ez jár. Magányosan halok meg, ahogy éltem.
Idegesen morranok, ahogy a faág hátamat, nyakamat éri. Varázslat örvénylik ezzel egy időben köröttem, mellyel nem törődve csapok le újfent az alattam heverő testre. Véres mancsomnak éles karmai könnyedén hasítanak át húst, törnek csontot, elérve az életet pulzálóan diktáló szervhez. Nem tépem ki, csak szorítom, oly erősen szorítom, összezúzom az izomköteget mancsommal, véget vetve földi szenvedésének, saját vérébe fullasztva a nőt. Másodpercek, nem szenved sokat. Nem mintha érdekelne ilyesmi... a lényeg, hogy nem kavar be többé. Nem törődve tovább a kimúlttal fordulok a faágat szorongató felé, s húzódik széles, farkasvigyorra képem. Háláld meg a szőke bolondnak, hogy beállt eléd a sorba, gyermek... - Hirtelen lendülök, karja helyett a lábát ragadva meg, hogy kirántva alóla őket, minden finomkodást mellőzve terítsem földre prédámat, hasra fordítva, úgy teperve magam alá. Ha nagyon hadakozna az ággal, alkarját töröm, máskülönben anyag szakad, s karmaim hátába vájnak égető rovátkákat. Ősi a nyelv, az írásmód az őrzők között is csupán kevesek sajátja, de biztos vagyok benne, hogy lesz, ki felismeri, hogy célt fog érni üzenetem náluk. "Alignak örök." - Miként a Nap nincs meg Hold nélkül, akképpen létük békéje sincs meg áldozatok, háborúk nélkül. Véreim mind, kik beharapottjaim vérvonalát hordozzák. Én ők vagyok, s ők pedig én magam. Nem szűnök meg hát talán soha már, amíg csak egy is lélegzik a világon...!
A Rebeccára nehezedő súly egyszer csak megszűnik, a levegő könnyedén áramlik tüdejébe, nincs már, mi a földön tartsa, csupán egy állatias morranás üzeni felé: fusson. - Fusson és meg ne álljon, ha kedves az élete, ha jelentett bármit az informátoré. Vigye hírül az örzőknek, hogy a legutolsó reményük is elbukott... nem tehetnek ellenem semmit.
// Hát... köszönöm? :'( Remélem nem bántad meg azért, hogy belementél Gloria. <3 //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Azt hiszem az a három szó amit Gloria mond nekem, örökké belevésődik az elmémbe mint egy sikoly, egy fájdalmas mégis lemondó sikoly, reménykedő, szerető, gondoskodó. Fáj hallanom, tudom ő már feladta…megadta magát a harcnak…értem. Noha Alignak ellen ketten is kevesek lennénk, azért megpróbálhattuk volna. A szívemben, a fejemben, a szemeimben lüktet a fájdalom, a keserűség és a tehetetlenség érzése, és már nem csak az ujjaim zsibbadnak hanem az egész testem. A faág találkozása Yetta testével is zsibbasztó bizsergést húz a karomba, tenyeremre a kéreg vörös csíkokat karcol de fel sem fogom, van ennél nagyobb kínom is, mind testben mind lélekben. Azt még felfogom, hogy Gloria élesíti a Csapdát, a lelkem mélyén remélem kitart de az eszemmel tudom, hogy hiába zárta magát Alignak egy nála gyengébb testbe magát, az ereje mindenek felett áll. A szuper vérfarkas akiből csak egy van…sajnos _van_. Él, létezik, olyannyira, hogy karmai úgy hatolnak át Gloria izmain és bordáin mint tompa kés az olvadt vajba. Nem kétlem mit akar elérni, de legalább nem tépi ki ahogy a filmekben teszik, mert látványos és sok vérrel jár, bár vér az van így is a kelleténél több. Újabb sikolyt hallatok, csomag vattán keresztül hallom a saját hangom, a fülemben jelenleg a szívem dobol és érzem az adrenailn fémes ízét a számban, ami lassan lebomlik, magával ragadva majd a kitartásom és a tudatom a sötét semmibe. Gloria nincs többé, tudom, még sem vagyok képes otthagyni. Harcban halt meg mégis méltatlanul, szétroncsolt testtel. Ha nem hezitálok ezen sem menekülök, ez tiszta sor, ahogy Alignak vigyora eltorzítja Yetta szép arcát, már biztos vagyok abban, hogy itt lelem én is halálomat, eszembe sem jut, hogy komolyan vegyem korábbi szavait az üzenetet illetően. Csak egyetlen szívdobbanásnyi idő, vagy annyi sem, a legegyszerűbb varázslatra sem elég és ugyan mire mennék vele? Úgy söpörne félre mint egy útban lévő szakadt pókhálót…s fordul velem a világ. Ahogy hátrálnék a lábaim kiszaladnak alólam, a földön találom magam, az esés kiszorítja a levegőt a tüdőmből, az ágat elejtem, ujjaim, körmeim a puszta földet kaparják. Semmit nem érő, önkéntelen menekülésvágy hajt, de talán csak centiket vagyok képes előrejutni, azt is a másik testével magamon. Hallom és érzem ahogy a ruháim szakadnak, reccsennek, a hűvös levegő végigvág a bőrömön, ahogy az éles karmok is. Forró és nedves fájdalom fut végig rajtam, de inkább az ajkamra harapok semmint újra a sikolyomat hallja, ezt az örömöt nem adom meg neki, kapott eleget, lubickolhat benne. Csend. Ez az első ami tudatosul bennem. Csend és nyugalom. Természetellenes nyugalom vesz körül, de tudatom hátsó zugában ott a kép Gloriáról. Nem tudom, hogy a sötétség magával ragadott e vagy csupán egyetlen pillanat volt, az idő most nem számít. Magam vagyok, magam a fájdalommal a testemben és a lelkemben. Gloriához kell mennem…óráknak tűnik az idő mire odavánszorgok négykézláb, ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebbet lássam belőle. Hideg van, hidegnek érzem a testem, merevnek minden ujjaim, mégis sikerül megtalálnom a vértől iszamós földön Gloria telefonját. Csak remélhetem, hogy nem valami kódnyelven írta be a Protektor nevét…*-Rebecca vagyok…Gloria halott…Alignak itt járt.*Lehelem fájó, véres ajkaim között a szavakat, mintha köveket görgetnék a fogaim között. Fáj minden szó, ezért nem is fecsérelem az időt több részletre. Valaki csak rám talál. Csak most nézek rá, az arcára. Tekintetét lassan homályosra üvegezi a halál. Sosem tettem ilyet, nem fáradtságos munka, mégis nehezebb mint bármi más…lecsukni a szemhéjait, érinteni a hűvössé vált bőrét…és vér mindenütt. Már nem harcolok ellene, fáradt vagyok, hagyom, hogy maga alá gyűrjön a sötétség. Ez könnyű, sokkal könnyebb mint amilyen az ébredés lesz.*
//Én is tanácstalanul köszönöm meg a játékot, oda voltam Gloriáért. És az ajándék…hát köszi //
I got idea man You take me for a walk Under the sycamore trees The dark trees that blow baby In the dark trees that blow
And I'll see you And you'll see me And I'll see you in the branches that blow In the breeze I'll see you in the trees Under the sycamore trees
Túl sokat nem érek el ezzel. Megmenekülni nem is nagyon akartam, tulajdonképpen vártam én ezt. Vártam, hogy végre megtörténjen. Hogy valaki megtegye velem, amit magamtól nem voltam képes véghezvinni. Itt az út vége. Ahogy fogy az oxigén, fogy a vér, gyengülök. Aggódom, mert Rebecca-t nem voltam képes megvédeni és Alignaknak nem lehet hinni. Luxus volna. De lassan már semmire sem tudok gondolni, mert a testem is feladja. Őrjöng, tombol, vadul keresi a kiutat. Én tudom, hogy mi lesz az, ő még ellenkezik. Ahogy a nőstény keze a testembe hatol, mint kés a vajba, elmúlik minden büszkeség és önbecsülés. Velőtrázó sikoly tör elő belőlem. Perverz, de most érzem, hogy élek. Ez hatott. Fizikailag mindenképp. Elernyed a testem, a fejem hátracsuklik. Hagyom, hogy történjen, aminek történnie kell. Fél lábbal már odaát vagyok, ahol a szellemek szoktak sétálni. Vajon merre indulok és meddig tart az utazásom. Épphogy csak érzem a szívemet, amit egy pillanat alatt zúznak szét. Még egyetlen másodpercem marad. A szemem valahova a fák közé irányul. Mintha látnám ott azokat, akik közé most megyek. A halál pillanata az egyik legszebb momentum. Ott megnyugszik a lélek, ezt már több holttesten is láttam. Lehet, hogy én nem leszek így szép. Már távolodom, nem fogom megtudni, mi lett Rebecca-val. Mi lett Fairbanks-szel. Mi lett Alignakkal, aki túlmutatott magán. Lehet, hogy még vele is találkoznom kell. Erdő jön, sűrű sötét erdő. Irány a semmi. Mennem kell, kénytelen vagyok...
// Nagyon köszönöm mindkettőtöknek, azt is, hogy bevállaltátok! És 100. reag, így kerek a történet. //
Tíz perc sem kellett, hogy leállítsam az autót a Három Medvénél. Mivel nem láttam még a hímet, ezért nem is pattantam ki egyből. Még mindig nem tudtam eldönteni, jó ötlet volt-e Mark nélkül idejönni. Jelenleg valami mással volt elfoglalva, én pedig nem szerettem volna tovább várni, jó lett volna minél előbb felgöngyölíteni ezt az egész ügyet. Ráadásul tényleg adtam Darren szavára, így bíztam benne, hogy nem a halál torkába invitált. Azok után, hogy mennyit nyomorékoskodtunk, míg az utódlás helyszínéről feljutottunk a tisztásra, nagyon csúnya lett volna tőle, ha átveri a fejemet. Amint láttam érkezni az autóját, vagy őt, kiszálltam az enyémből, becsaptam az ajtót, néhányat pittyent a riasztó, aztán már Northlake felé indultam. Kézfogásra nyújtottam a kezem, mert bármennyire is legyen ramaty a helyzet, azért ennyi jár és illik is. Megdörgöltem a képemet, szép kis találka elé nézünk, akár vele, akár a nőstényével is találkozom az elkövetkezendőkben. Ettől az egész ügytől feláll a szőr a tarkómon, már maga az, ami Gloriával történt, vagy elég csak arra gondolnom, hogy nem is olyan régen az ijedt Rebecca ült a kocsiban, pont ott, ahol most Lili reggel elfelejtett pulcsija pihent. Mikor lesz már ennek vége? A Rebecca hátára vésett üzenetből következtetve sajnos lehet, hogy soha, ez pedig felnyomta bennem a pumpát. Egyelőre nem pofáztam, mert nem egy parkolóban, vagy a kocsiban ülve szeretném megvitatni a témát, ráadásul ha Yetta van olyan állapotban, hogy tudjunk beszélni, akkor elsődleges inkább őt interjúvolnám meg. A csevegés meg nem az én asztalom volt - pedig tudtam volna miről mesélni -, így hacsak a hím nem törte meg a csendet, akkor én némaságba burkolózva vártam, hogy odaérjünk arra a "titokzatos", eldugott helyre.
Kezdőlap
//
És ez úton is köszönöm mindenkinek! 
//
//
