Látom Rose-on, hogy kedve lenne még pár dolgot a fejemhez vágnia. Lenne még mondandója, de nem sok hangulatom van vele vitatkozni, most azon, hogy mit mondtam, és hogyan. Bocsánatot kértem tőle, amiatt, hogy megbántottam, és ezek után én már úgy gondolom, hogy nincs mit tovább ragozni ezen. Tettem pár megjegyzést, amit lehet nem így kellett volna, vagy nem ilyen módon, de már mind egy. A Szavakat már nem tudom vissza vonni, de mást tehetek, ami neki is és nekem is jó és elfeledteti vele, hogy az előbb még veszekedésben volt velem.
Hallom, amit mond nekem, de már nem válaszolok, csak a nyakát harapdálom, és közben a hasán és a combján simítok végig, nem hiszem, hogy részemről ide szavak kellenének. Inkább beszéljenek csak a tettek.
Az ágyhoz húzom és leülök, az ölembe vonom, és a nyakát harapdálom megint, majd elkezdem kibújtatni a ruhájából. Aztán belenézek a szemeibe, és elmosolyodom.
- De ilyennek szeretsz…- Válaszolom neki vissza. Ha nem így lenne, akkor már réges régen elhagyott volna valaki másért, de ő még mindig itt van velem, és mellettem, és a menyasszonyom is most már jó néhány napja. Közelebb húzom őt magamhoz, hogy finom bőrét harapdálhassam. Akárhogy is, de szeretem ezt a nőt, és mind a kettőnk szerencséje, hogy alapvetően nagyon is higgadt és nyugodt az alaptermészetem. Más valószínűleg már megverte volna, azért, amit az előbb levágott. Például az apám, ő már biztosan képen törölte volna, de én nem ilyen vagyok. Ha nem kellett volna elmenekülnünk Angliából a beharapása után, akkor azt az átkozott embert is megöltem volna, aki kezet emelt rá, de fontosabb volt, hogy biztonságban tudhassam őt, mintsem a bosszú. Végül az öreget úgy is elérte a vég, és már régen elrothadt a földben. Mi pedig még mindig élünk, együtt vagyunk, és ami fontosabb, itt van velem ez a nő, benne az ölemben, és már nincs közöttünk semmi sem, se ruha se levegő. csupasz bőröm az övéhez ér, és ezt nagyon is szeretem. Az éjszaka elég hosszú ahhoz, hogy elfeledtessem vele a veszekedést, és a beszólásaimat, amik miatt kiakadt. Azt hiszem, ide is vennünk kell majd egy jó adag lepedőt is. De nem nagyon izgattam magam a dolog miatt, ha hasadt hát hasadt, ha útban volt, ledobtam az ágyról, nem érdekelt, csak a nő, aki ott volt alattam, fölöttem, mellettem, és még számtalan helyzetben az éjjel folyamán. Szeretem rajta érezni a magam szagát, alapból is van benne egy kevés, mivel én haraptam be őt, de ez más, teljesen más.
Amikor elnyúltam mellette, véglegesen kifulladva, az órára néztem, és elvigyorodtam, mielőtt álomba merültem volna, hiszen már javában benne voltunk a hajnalba, addig húztuk és nyúztuk ameddig csak lehetett.
Átölelem, és magamhoz húzom még őt, a takarót már rá bízom, én már félig alszom is.

//Köszönöm :*//

Mielőtt a hotelbe belépnék, ránézek a telefonomra, hogy tudjam nagyjából mennyi az idő. Mindjárt éjfél. Nem szóltam Jessenek, hogy elmegyek és arról sem, hogy kimaradok, szóval fogalmam sincs, hogy mit fog szólni ahhoz, hogy csak most kóválygok haza. Remélem nem épp a város fésüli át utánam, vagy ilyesmi. Bár simán meglehet, hogy még mindig lent van a biliárd szobában.
Sietős léptekkel megyek be a hotelbe. Lent alig van pár szállingózó vendég, a legtöbben vagy buliznak valahol, vagy alszanak gondolom. Kedvesen köszönök a recepciósnak, aztán a lifthez baktatok és ahogy meg is érkezik a szerkezet, belépek és megnyomom a gombot, ami a mi emeletünkre küldi a masinát. Az ajtó súlyosan zárul be előttem és indul el a lift velem együtt. Közben pedig lázasan gondolkozom azon, hogyan adjam be Jessenek, hogy miként sérült meg a vállam, és miért is van rajtam egy farkas marása úgy, hogy a kedvesem ne akarjon nyakra-főre azonnal rohanni és bundát csinálni Cédricből. Nagyon kedvelem azt a hímet és bár még nem olyan mély a kettőnk ismeretsége, szeretném, ha jobban összebarátkozhatnánk. Abszolút ebben bízom, de azt hiszem ezt a vágyamat aligha mozdítaná előre, ha Jesse begőzölve menne neki a másiknak.
Mire a gondolatmenetem végére érek, mér meg is érkezem arra az emeletre, ahol a szobánk van. Normál tempóban, puhán lépkedve megyek végig a folyosón, nem akarok senkit sem felébreszteni, aki mér esetleg alszik. Mikor az ajtónkhoz érek, lassan nyitok be. Teljes odabent a sötétség. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet és mivel nem érzem a kedvesem jelenlétét odabent, villanyt kapcsolok, belépek és becsukom az ajtót magam mögött. Nekitámaszkodok az ajtónak a hátammal és lehunyom újra a szemeimet egy pillanatra. Érdekes egy este áll a hátam mögött. Körözök egyet a fejemmel és a vállaimmal, aztán ellököm magam az ajtótól és elindulok a szekrényem felé. Kibújok a ruháimból, amik az erdő illatát ontják magukból. Felkötöm a hajamat és belebújok a köntösömbe, meg a papucsomba. Magamhoz veszem a tusfürdőmet és elnyargalok egyet tusolni.
Most kivételesen nem áztatom magam sokáig a zuhany alatt, hanem sietek vissza a szobába. Hála az égnek a mosdóban nem volt senki, ezért nem kellett várnom. A szobába visszaérve megállok a tükör előtt. Megnézem a vállamon a sebet, amibe egy fadarab ékelődött bele. Próbálok forgolódni, hogy lássam a sebet a tarkómon is, amit Cédric ejtett rajtam, noha nem szándékosan. Nem nagyon vészes, el fog múlni nyomtalanul, csak sajnos nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne kelljen majd megmagyaráznom Jessenek. Ahogy félig háttal állok a tükörnek és épp próbálom látni, hogy milyen is a seb, megérintem az ujjaimmal. Mivel nem tudok vele mit kezdeni, hagyom a fenébe a "pózolást" a tükör előtt és inkább belebújok a mini selyem hálóingembe és leengedem a hajam. Ha van egy kis szerencsém, Jesse észre sem veszi majd, begyógyul és akkor nincs mit magyarázkodni, meg semmi. Félreértés ne essék, Cédric nem a titkolni való kategória, nincs is mit titkolni, csak tényleg nem akartam, hogy Jesse esetleg neki menjen, vagy felkeresse emiatt, vagy mit tudom én... Néha teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mit akar tenni... A jobb vállam pedig... még nem tudom mit mondok azzal kapcsolatban, de nyilván az igazat. Vadásztam és megsérültem.
Végül lekapcsoltam a villanyt és még egyszer ránéztem a telefonomra. Elmúlt hajnali fél egy. Bebújok az ágyba és lehunyom a szemeimet. Mielőtt még elaludnék, végiggondolom a ma estémet. Érdekes volt, de ezzel együtt jó is. Elmosolyodom és elnyom az álom.
Arra sem ébredek fel, amikor a kedvesem végre visszaér a szobába. Átfordulok a máik oldalamra. A jelenléte mindig nagy megnyugvást hoz nekem, ezért alszom tovább, sőt, álmomban még mosolyra is húzódik a szám.
- Szeretlek... - hagyja el a szó az ajkaimat öntudatlan állapotomban. Arra viszont, hogy szöszmötöl kissé a szobában, már elkezdek felébredni.
- Merre jártál? - kérdezem meg kíváncsisággal, még csukott szemekkel és közben arrébb pakolom a hajamat, hogy ne zavarjon.
- Jössz aludni? - dünnyögöm még, továbbra is zárt szemhéjakkal és megint forgolódok az ágyban, most úgy, hogy Jessenek háttal legyek. Szeretek úgy aludni, hogy hátulról ölel át és fúrja a nyakamba az arcát.

A tetőn voltam és onnan figyeltem a várost és annak fényeit, plusz elszívtam pár szál cigarettát, és próbáltam elérni Rose-t, de nem vette fel a telefont és egy idő után a készülék közölte velem, hogy az előfizetőt jelen pillanatban nem tudja nekem kapcsolni, később próbáljam újra. Na, ez volt az a pont mikor elszívtam a kitudja hányadik cigimet, aminek a vége az lett, hogy a doboz kiürült, és nem volt benne több, és én felkeltem a leshelyemről, és elindultam lefelé. Nem is sejtettem, hogy addigra már Rose a szobánkban van, és éppen bebújik az ágyunkba. Mikor úgy éreztem már eleget vártam rá, és neki indulok megkeresni. Lefelé menet a lépcsőn, azon gondolkoztam, hogy farkasként indulok meg, de akkor hogyan is viszem magammal a mobilomat és a váltás ruhámat, mert ha valami baja van nem biztos, hogy farkasként kellene ott toporognom mellette, hiszen emberi mivoltomban lehet többet tudnék tenni. Továbbá, hogy vigyem magammal a kis elsősegély készletem, amiben sebvarró tű és fonál is van a steril kötszerrel egyetemben? Igen, elég érdekes képek peregtek le előttem, mivel Rose nem szokott csak így és ennyi időre eltűnni, telefonon vagy sms-ben vagy hívásban mindig jelzi, hogy megvan, pláne, ha valami érdekeset látott, így ehhez nem vagyok hozzászokva, hogy eltűnjön ennyi időre és ne tudjak róla semmit sem. Ráadásul, a harctéri képességei is.. hm,… nos, megtanítottam ugyan harcolni, de ezt sosem kellett kamatoztatnia, tud lőni is, de csak céltáblára kellett neki eddig. Sok mindent megtanítottam neki, mikor csalinak használtam, de egyszer sem kellett ezeket bevetnie, amiket tanult így lehet nem is tudná magát megvédeni sem. Szóval, azt hiszem joggal kezdtem miatta aggódni.
Belépek a szobánkba és felkattintom a villanyt, de nem a nagyot csak a kicsit, hiszen megéreztem, a párom jelenlétét és illatát is a szobában. Megkönnyebbültem, hogy ott van, és nem kell felkutatnom érte a várost és a környéket. Közelebb húzódom hozzá, a halovány fényben szemügyre veszem, és elsőnek nem is látok rajta sebesülést, és az orrom is tele van a tusfürdője gyümölcsös illatával, csak akkor látom meg a nyakán a sebeket, mikor megfordul.
A szeretlekre csak elmosolyodtam, én is szeretem őt, de nem szoktam olyan gyakran kimondani, inkább éreztetem vele, mintsem, hogy agyoncsépeltté tegyem, mert annyit mondogatom.
- A tetőn, és még pár helyen…- válaszolom neki, miközben ledobom a dzsekim, a pulcsim és a pólóm is, ő ekkor fordul meg és húzza el a haját az útból, hogy kényelmesen befeküdhessek mellé, így megakad a szemem a sebesülésén, amire kapásból egy morgás a válaszom, és már ott is vagyok az ágyon, a nyakához hajolok, a sebet nézem, a kis éjjeli lámpa fényénél, lehúzom róla a takarót és feltűnik a vállsebe is, most már teli torokból morgok, az energiám is kavarogni kezdenek és a bestiám is feszültté válik, és agresszívvé. Rose nyakán egyértelműen harapásnyomok vannak, a vállán a sebesülést más okozta, de egyiken se érzek már farkas szagot, csak a gyümölcsös tusfürdőt. Morogva, rántom le róla a takarót, és kutatok a testén további sebesülésekért.
- Ki volt az?! és Mikor!? – Vicsorgok, dühösen és ingerülten, ahogy az ágyon térdelek, és őt nézem. Aggódva. Alapvetően nagyon is nyugodt és higgadt a természetem, de Rose ki tud borítani az egyensúlyomból, és ha valami történik vele az is ilyen. Mint most is, morogva próbálok lenyugodni, hogy ne akarja azonnal miszlikbe szedni valamit. Rose állát megfogom finoman, és belenézek a szemeibe.
- Mesélj, ki az akit élve kell felkoncoljak?! – Nézek a kedvesem szemeibe, miközben az én szemeimben ott van már az olvadt aranyszín, még csak kezdi megszínezni az alapjáraton csokoládé tekintetemet.

Mikor válaszol, mosolyra húzódik a szám és hagyom, hogy az álom újra elnyomjon és kirántson a valóságból. Valahol az ébrenlét és a tudatlanság fátyol vékonyságú határán kezdek el lebegni és közben hagyom, hogy a biztonság érzete teljesen átjárjon. Az orromban már ott van Jesse illata, ami megnyugvással és melegséggel tölti a lelkem. A kellemes idillbe nem igen illik bele a kedvesem morgó hangja, de ez még nem hat rám olyan erővel, hogy kitépjen az álomba merülés édes öleléséből. Ami viszont mégiscsak megfoszt attól, hogy újra az alvásnak engedjem át magam, az az energiája, ami csapongó és háborgó lesz, akár a viharos tenger. A farkasa is izgatott és ideges, amire az enyém azonnal reagál. Zavartan figyel a fekete bestiára. Mire a takaró lekerül rólam, már búcsút mondtam a visszaalvásnak és kinyitom a szemeimet. Már ébren vagyok teljesen. Jesse felé fordulok, és habár az első pillanatban az értetlenkedés tükröződött a tekintetemben, az szinte azonnal tova tűnt és most már tudom, hogy mi az, ami ennyire felzaklatta a kedvesemet és a farkasát.
- Jól vagyok. - a hangom nyugodt, de ugyanakkor benne van, ezzel nem csak megnyugtatni akarom őt, hanem tényleg így is van. Felülök az ágyban és hagyom, hogy elteljen néhány lélegzetvételnyi idő, miután Jesse türelmetlenül tette fel a kérdéseit. Szeretném elmondani a történteket, de nem úgy, hogy közben alig tud figyelni, mert a düh elönti az elméjét. A könnyű hálóing rám simul miközben felhúzom a térdeimet, de végül meggondolom magam és úgy helyezkedem, hogy Jessevel szemben térdeljek az ágyon a lábaimat magam alá húzva üljek végül le. Mikor megfogja az államat a tekintetem az övébe kapcsolódik. Látom, ahogy kezdenek olvadt aranyba fordulni a szemei és ez ingerli a farkasom, hogy hagyjam őt előre furakodni és, hogy ugyanaz a színű szempár nézzen vissza a kedvesemre, mint amiket én is látok most. Azonban nem hagyom, hogy a bundásom megkapja, amit akar. Továbbra is a zöldeskék tekintetem figyeli a másikét. Még mindig nem szólalok meg, helyette inkább odahajolok Jessehez és megcsókolom őt. Előbb csak puhán és finoman, majd egyre mohóbban folytatom. Mikor elszakadok tőle újra a tekintetét kutatom.
- Elmesélem, de ahhoz kérlek nyugodj meg. - jobb kezemmel megsimítom az arcát, de csak akkor folytatom a mondandómat, ha már nem azt érzem, hogy bármelyik pillanatban robbanhat, akár egy időzített bomba.
- Először is, senkit sem kell bántanod. Jól vagyok és nem szándékosan... mart meg. - vagyis de, de akkor még nem tudta, hogy ki vagyok és ezt kellene most valahogy felvezetnem Jessenek, csak még azt nem tudtam, hogy hogyan. Legjobb lesz, ha az elejéről kezdem a dolgot. Közben mindkét kezemmel megfogom Jesse kezeit. Egy pillanatra lenézek, veszek egy mély lélegzetet, aztán újra Jessere nézek.
- Ma délután nem volt kedvem itt maradni a négy fal között, és arra gondoltam folytatom a város feltérképezését. Csakhogy nem igazán figyeltem merre is megyek és mire körbenéztem, már kint voltam a város szélén. Vagy el is hagytam talán azt. Nem tudom. Lényeg, hogy az jutott eszembe a farkasommal folytatom a kirándulást az erdőben. Elrejtettem a ruháimat és váltottam, majd elindultam csakúgy vaktában. Azzal pedig nem számoltam, hogy olyasvalaki területére tévedtem, aki azt hiszem nem igazán szereti a hívatlan vendégeket. Ne szakíts félbe, tudom, hogy kérted legyek óvatosabb és, hogy ott a másik falka is, de nem vagyok már kölyök és nem láthatok minden bokorban ellenséget. És igen tudom, hogy neked erről más a véleményed, de ismersz, tudod, hogy milyen vagyok. - hadartam el, mielőtt még meg tudott volna szólalni.
- Szóval a lényeg, hogy belebotlottam egy másik farkasba. És mikor meglátott, az első reakciója az volt, hogy a földre szorított. Mivel nem tudta, hogy ki vagyok. Vagyis, hogy pontosabb legyek... nem ismert meg. - megálltam egy pillanatra, hogyha Jesse szeretne közbeszólni, akkor legyen rá lehetősége, mert eddig mindent úgy mondtam el neki, hogy ne tudjon közbeszólni. Ha nem mondott semmit, akkor csak vettem még egy lélegzetet és úgy folytattam a dolgot.
- Nem most találkoztam vele először... és ami azt illeti nem ismered. És még mielőtt olyasmit feltételeznél, ami... csak egyszer találkoztunk hosszú évekkel ezelőtt. Bekapott néhány golyót, betévedt abba a kocsmába, amiben akkoriban dolgoztam és kiszedtem azokat belőle. És ennyi. Reggelre eltűnt. Te akkoriban oda voltál valahol dolgozni és mivel ennél több nem volt az ismeretségünk, nem meséltem el. Meg azért sem, mert ahogy visszaértél a munkádból, összepakoltunk és tovább álltunk és ki is ment a fejemből az egész. - vonom meg a vállamat, azt amelyik nem sérült meg.
- Lényeg, hogy nem akart bántani, főleg miután tisztázódott, hogy ki vagyok. Szóval nincs gond. - mondom neki határozottan.
- A vállam pedig... vadászni indultunk és a szarvas lerántott magáról. Nekiestem egy fa törzsének és az egyik kiálló darabja belém fúródott. Nem komoly és hamar be fog gyógyulni, szóval ezt én szereztem teljesen egyedül. - utalok arra, hogy ezért biztosan nem a másik farkas a felelős, teljesen magamnak köszönhettem a dolgot.
- Jól vagyok. Tényleg. - elengedem Jesse kezeit és lassan átölelem őt. Nem meséltem el neki mindent, de most nem is akarok többet mondani. Főleg nem arról, hogy Cédric az emlékeimben turkált. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez sem tetszene Jessenek. Ő sem mesélt el nekem mindig mindent, hát van amit én is megtartok magamnak. Elengedem őt és remélem, hogy sikerül megnyugodnia annyira, hogy már nem akar élve felkoncolni senkit sem.
- Viszont az jutott eszembe ez után az este után, hogy talán edzenünk kellene. Vagyis neked engem. Mert nevetséges, hogy olyan könnyen a földre tud taszítani egy másik farkas, mint ahogyan ez az este történt... És hát... jó lenne, ha kicsit gyorsabban tudnék regenerálódni is... - magyarán arra kell kérjem, hogy bántson. Most, hogy itt vagyunk, a falka tagjaivá váltunk, nem lehetséges az az opció, hogyha gázos lesz a helyzet, akkor egyszerűen lelépünk majd. Meg kell tanulnom rendesen megvédeni magam. És jobban a sarkamra állni. Nem hagyhatom, hogy bárki könnyű prédája legyek.

Az energiáim, úgy csapongtak és háborogtak körülöttünk, mint amilyen a tenger is viharos időben, tajtékot vetett, és kavarodott. Amikor ez tudatosult benne, akkor vissza fogtam az energiáimat, mielőtt még felébreszteném velük a szomszédjainkat. Pajzsom lekerült, és így a farkasom a párom bestiáját vizsgálgatta, ha ő is leengedte miattam a pajzsát. Az én fekete bundás másik felem, idegesen toporgott, vicsorgott és morgott és ez a hang az én torkomban is felhangzott, végig rezgetve a hangszálaimat, és résnyire nyitott ajkaim között tört magának utat, hogy halkan bezengje a szobát. Ugyan halk volt, de még is több fenyegetés szorult bele, mint egy kiáltásban lehetett volna.
- Jól vagy? – Kérdezek vissza még mindig, feszülten, és szinte ugrásra készen, hogy ha megmondja a nevet, mehessek és levadászhassam azt, aki kárt okozott benne, aki fájdalmat okozott neki. Jelen pillanatban nem sikerül higgadtan és logikusan gondolkoznom. Bántották azt, akit szeretek, aki hozzám tartozik, és az enyém, és erre a mai napig harapok. Figyelem, ahogy feltérdel velem szemben és a sarkaira ül szépen lassan. Majd belenézek a szemeibe, és figyelem őt, de valóban nincs rajta annál több sebesülés, mint amit láttam, és ő maga is nyugodtan viselkedik, így én is csillapodok, nem érzem rajta a félelmet, vagy a kétségbeesést, se a nagy megkönnyebbülést. Ami valahol kissé zavar, de most ezzel nem foglalkozom.
A csókját viszonzom, és kedvem lenne, ledönteni, és a magamévá tenni, de várok, tudni akarom előbb mi a fene történhetett vele. Lassan fújom ki a levegőt és a kezeim a combjaimra teszem, amin még ott feszül a farmerom, amiben egész nap voltam. Lassan kezdek felengedni és az izmaim sem feszülnek meg. A szemeimből eltűnik az olvadt arany derengés, és a pajzsom is vissza felvonom, végül törökülésbe helyezkedek el az ágyon és így figyelek a kedvesemre.
- Hallgatlak. – Noszogatom, hogy kezdjen bele a mesélésbe. – A nem szándékos megmarás kissé nehezen mehetett volna végbe.. sőt…- Nézek a kedvesemre, mert ezt bőven tudnám vele szemben vitatni, de nem állok le kötözködni, inkább csak jelzem felé, hogy rendben folytassa csak tovább.
Hallgatom amit mesél nekem, és nem egyszer nyitom ki a számat, hogy közbeszóljak, és kommentáljam a dolgot, vagy kifejezzem más módon a nem tetszésemet, de nem hagy időt nekem arra, hogy beleszóljak a mondandójába, így minden egyes alkalommal befogom a számat és nem szólalok meg, csak a szemeimben láthatja, hogy nem kifejezetten tetszik amit mesél nekem. A másik farkasnál, már felmorranok, hogy kifejezzem, ez nagyon nem tetszik nekem, és ellenemre van, hogy nem volt elég óvatos, és hagyta magát megtámadni. Mi van akkor, ha nem ismerős támadja meg hanem egy hegylakó? Meg is ölhették volna, vagy súlyosan megsebesíthették volna. Nem olyan erős, hogy könnyen visszaverhessen egy támadást, ami valahol az én hibám is, mivel sosem hagytam, hogy kipróbálja, amit tanítottam neki, mindig megvédtem, vagy ha bajba került akkor gyorsan dobbantottunk onnan ahol éppen voltunk.
- Egyedül, egy olyan részen ahol akár Őslakosba is botolhattál volna… eszednél vagy?! – hördülök fel, mikro hagy egy kis szünetet, végül, csak megropogtatom a nyakam, hogy folytassa csak, majd utána kommentálom a dolgot, jobban.
Átölelem és magamhoz húzom őt, és a sebes nyakához nyomom az orromat, de nem érzek rajta mást csak a tusfürdőt, megnyalom a sebeket, és utána meg is csókolom őt.
- Ki ez a fickó, és honnan ismered? – Kérdezem meg tőle higgadtabban, mikor a haját kisimítom az arcából, és így nézek végig rajta. A hálóruhájával is bajom van, hogy ugyan minek is vette fel, de azt majd később döntöm romba, előbb van még mit megbeszélnünk.
- Ez már nekem is megfordult a fejemben, hogy újra kellene vennünk, amit tanítottam neked önvédelem címén. – majd elhallgatok, ahhoz, hogy a regeneráló képességét fejlesszük bántanom, kell őt, amit el akartam eddig kerülni, így csak az alapvető és minimumot tanítottam meg neki korábban.
- A regenerációhoz, bántanom kell téged…. csak úgy tudod megtanulni, ha szándékosan sebezlek meg, mélyen és fájdalmasan…- Nézek Rose-ra és ez nem tetszik. Mindig is azért védtem és óvtam, hogy többet ne kelljen olyan fájdalmakat elszenvednie, mint azon az estén, mikor megverte és megkínozta az egyik kuncsaft és ami után beharaptam.

Arra, hogy visszakérdez biztosan jól vagyok-e, csak határozottan bólintok. A pajzsom nem eresztem le úgy, ahogyan ő. Nincs teljesen fent, de mivel nem akarok mindent töviről hegyire elmesélni most, ezért nem akarom előtte teljesen "lecsupaszítani" magam. A farkasom feszülten figyelt egy ideig Jesseére, de mikor egyértelművé tetem számára, hogy nem fogom hagyni neki, hogy átvegye a terepet, végül lenyugodott. Ő is jól van, én is jól vagyok és szeretném, ha Jesse is rendezné az energiáit, mert ehhez a tomboláshoz késő van. És különben sem kell tudnia a szomszédoknak, hogy valami nem kerek. Nem azért, mert azt feltételezem, hogy érdekli őket akár egy kicsit is a mi dolgunk, - mert ezt nem gondoltam egy pillanatig sem - hanem, mert egyszerűen ez nem tartozott másra, főleg, hogy nem is történt semmi komoly dolog.
- Jesse... kérlek... csak, hagyd, hogy végigmondjam. - néztem rá közben és a hangom megőrizte a határozottságát és nyugodtságát. Mikor látom rajta, hogy nem akar már mást hozzáfűzni, belekezdek. Nem kell keresgélnem a szavakat, a mondatok könnyen jönnek az ajkaimra és hagyják el azokat gyors egymásutánban. Látom és tudom, hogy szeretne többször is közbe szólni és azt hiszem ismerem már annyira, hogy tudjam, a rosszallását szeretné újra és újra kifejezni és tudatni velem. Mikor aztán megállok, és szünetet hagyok a mondandómban pótolja, amit eddig belé fojtottam.
- Nem vagyok már kölyök, ne beszélj velem így. Kérlek. Tudom, hogy féltesz és szeretsz, de nem várhatod tőlem, hogy a négy fal közé legyek bezárva egész nap. Ráadásul kaptam Castortól egy feladatot, amihez muszáj kimennem és belebotlanom másokba. A lényeg, hogy nem maradhatok itt naphosszat, azt meg nem várom el tőled, hogy kísérgess, ahogyan az újonnan beharapottakat szokás. - azt sem most akarom kifejteni neki, hogy az a dolgom, hogy felkutassam a kóborokat a városban. Egyszerre elég lesz egy hírt megemészteni és kivesézni, és nem is akarom most a beszélgetés fonalát másfele elvinni.
Jól esik az ölelése és az érintése és az is, hogy megnyalja a sebeimet. Ettől valamiért jobban is érzem magam sokkal. A csókját pedig hasonló lelkesedéssel viszonozom, mint amikor én csókoltam meg őt, mielőtt belekezdtem volna az egész mondandómba.
- Nem mondtam, hogy fickó, de ráhibáztál. Franciaországban ismertem meg. - tudom, hogy azt szeretné adjak neki egy nevet, és hiába kérném, hogy hagyja Cédricet, az az érzésem, hogy akkor is felkeresné. Ezt pedig nem akarom. Pontosabban azt nem, hogy esetleg neki essen Jesse vagy ilyesmi. Kedvelem azt a hímet - és ebben nincs semmilyen olyan jellegű vonzalom, ami miatt Jessenek aggódnia kellene - és pont emiatt nem szeretném, ha a találkozásuk esetleg derékba vágná azt, hogy Cédricket barátokká váljunk. Szeretem Jesset, a világon mindennél jobban, több fűz hozzá, mint egy szimpla szeretőt a kedveséhez, ő harapott be, vigyázott rám, tanított engem, és soha nem hagyott cserben. De szükségem van barátokra is. Főleg, hogy mindketten itt akarunk maradni ebben a városban.
Látom, hogy nem tetszik neki, amit felvetettem. Vagyis nem teljesen, hiszen arra már ő is gondolt, hogy újra kéne vennünk, amire már megtanított, - és amit nagy valószínűséggel én már el is felejtettem - és most én is nagyon szeretném, hogy újra eddzen, mint régebben.
- Tudom, hogy mit kérek. De százszor inkább te tedd meg gyakorlásból, mint, hogy élesben kelljen átélnem. Mástól pedig ilyesmit nem akarok kérni. - nekem is van büszkeségem, ráadásul nem vagyok már kölyök, szóval nem akarom, hogy akárki lássa azt, amit majd át fogok élni azért, hogy tanuljak. Jesse az egyetlen, aki előtt nem fogom szégyellni azt, ha valami piszkosul fáj. És most nem, mint a kedvese kérem őt erre, hanem, mint a kölyke. Neki kell megtanítania arra, hogyan viseljem el a fájdalmat.
- Jó sokáig elodáztuk a dolgot, de most muszáj lesz ezen átesnem. Szóval kérlek, csak mondd, hogy megteszed nekem. - a szemeibe nézek és megfogom a kezeit.
- És még valamit kérni akarok. Lehet, hogy furcsa lesz, de jobban érezném magam tőle. Tudom, hogy nincs jelentősége annak, hogy a másik farkas megmart, mert tényleg nincs, de olyan furcsa, mert rajtad kívül senki sem harapott meg. Szóval, amit kérni akarok, hogy növessz agyarakat és tedd meg te is, harapj meg, harapj be... újra. - persze beharapni újra nem tud, ez világos és amit Cédric csinált, azt sem nevezném átharapásnak, mert attól távol állt a dolog nagyon is. Egyszerűen csak arról van szó, hogy amióta Jessevel vagyok senki sem harapott meg/belém még annyira sem, hogy csak leszorítson a földre, és most olyan furcsa, hogy ott vannak a bőrömön a másik farkas agyarainak nyomai. Nekem viszont Jesse nyomai kellenek. Várakozón nézek rá és kíváncsi vagyok, hogy mit szól ehhez.

Leülök vele szemben, rendezem magam és a pajzsom is, teljesen felvonom, és innentől figyelek rá, bár lenne mint mondanom neki, közbeszólnék többször is. Neki nem kellene csak úgy egyedül katatnia, sosem használta amit tanítottam neki, sosem verekedett talán már meg sem tudja magát védeni, én pedig nem vagyok ott körülötte, hogy megvédjem, mert más feladataim munkáim vannak, így, hogy falkatagok lettünk. Tudom, hogy már nem kölyök, de nos… valahol az, hiszen én haraptam be, vérvonal szerint ő az én kölyköm… nem csak a kedvesem…
- Tudom… - Végül elhallgatok. Igen, szinte el is felejtettem, hogy Castor feladattal bízta meg őgt, hogy Felderítő és igen is ki kell mennie, járnia a várost, és információkat szereznie, és nem csak itt és az Upperben kell lézengenie. Jelen pillanatban nem érzem igazán jó ötletnek, hogy falkába csatlakoztunk, felborult az életünk, és valljuk be, Rose igen csak le van maradva a korabeli farkasokhoz képest. Szándékosan sosem estem neki, csak a minimumot tanítottam meg neki a regenerációval kapcsolatban, mert nem akartam bántani. Tudom, hogy hülye voltam akkor, de lássuk be, akkor a kettőnk dolga még eléggé új volt, és a beharapása után sűrűn vándoroltunk, nem hagytam magára még bele nem tanult a farkas létbe. Vagy csak nagyon rövid időre, és akkor nem igazán volt időm kitérni még erre is, később pedig elmaradt. Most látom csak, mennyire bolond voltam akkor…
- Volt rá egy tippem… - Mondtam halkan mikor belekezd abba, hogy honnan ismeri. De a nevet csak nem akarja nekem elárulni, ami egy cseppet sem tetszik, hát ennyire nem bízik bennem, hogy nem árulja el ki volt az aki megmarta?
- Fájdalmas lesz, szánt szándékkal kell, hogy bántsalak, és fájdalmat okozzak neked, szinte kínzás lesz majd, karommal, agyarral, pengével és ezüstözött pengével. – Abba már nem is gondolok bele, hogy annak idején Richard átlőtte a lábamat, hogy ezzel is tanítson erre, nem volt egy kellemes élmény, mikor a golyó a húsomba mart és átszakította azt, hogy a lábamon keresztül menve a földbe csapódjon bele. S ekkor még csak alig múltam el tíz-tizenkét éves, bár Rose ennél jóval több és megérti, mit miért kell tennem, hogy segítsek és tanítsam ebben is, de akkor is nem lesz egy kellemes érzés, hogy hidegvérrel kell majd őt szinte kínoznom. A kívánt cél elérésének érdekében.
Lassan veszek egy mély lélegzetet, és gyorsan átgondolom a dolgokat, ez egy kötelező rossz és szükséges muszáj lesz amit meg kell tennem, mindannyiunk érdekében, de leginkább az övében, hiszen ezt eddig igen erősen elodáztuk, és sok minden kimaradt aminek nem kellett volna. Csak azt kell eldönteni, milyen sorrendben állunk neki, mert ha előbb a regenerációra gyúrunk rá, lehet napokig harcképtelen lesz, és akkor önvédelemre se tudom tanítani, bár annál többet kell majd neki mutatnom.
- Meg, megfogom tenni, de nem lesz sétagalopp, nem lesz kellemes, sőt egyenesen némelyik akár iszonyú is lesz, különösen az ezüst, nem aprózom a dolgot holmi egyszerű acéllal, az nem lesz elég…- Szólalok meg, egy csepp némaság után. Vettem pár mély lélegzetet, és lehiggadtam, profi bérgyilkos vagyok, higgadt és hűvös észjárással, nem billenthet ki az egyensúlyomból az, hogy megteszem, most amit meg kellett volna már korábban tennem Rose-al ahhoz, hogy mindent tudjon, amit egy farkasnak tudnia kell, és megfeleljen a pozíciójának.
A tekintetemben már nyoma sincsen a bizonytalanságnak vagy annak, hogy szeretem, és nem akarom bántani. Most a profizmus mögé bújok. Tudom jól, hogy meg kell tennem.
- Fordulj meg. – Szólalok meg, semleges hangon, a melegség, ami benne szokott lenni, mikor vele beszélek nincs már ott. Elhúzom a haját és szemügyre veszem a harapást a nyakán, majd feltérdelek mögötte.
- Ne sikolts! – Szólalok meg és rövidesen, a nyakába marok, keményen és kíméletlenül, állkapcsom összezárul, és fogaim a finom bőrébe mélyednek, érzem a húst a csontot, és a kibuggyanó vérét, nyelem, és nyalogatom a vért, miközben az állkapcsom összezár és marom a húsát. Nem akarom kitépni vagy túlzottan megtépázni, így csak harapok, egy darabig. Néhány másodperc az egész, de neki lehet perceknek fog tűnni. Még egy utolsót szorítok rajta és utána elengedem. majd visszahajolok a nyakához, és a kiserkenő vért kezdem lenyalogatni onnan, szépen és finoman.

Hallgatom, amit arról mesél, hogy mi is vár majd rám. Oké, elméletben tudom, - valójában inkább csak halványan sejtem - hogy milyen is lesz majd az, amire az imént kértem meg. Ennek ellenére muszáj túlesnünk rajta, ez az én érdekem. Fájni fog, de kell. Nem mondom, hogy nem rémülök meg vagy, hogy nem ijeszt meg az, amikor eltűnik a tekintetéből, hogy szeret. Tudom, hogyan érez irántam, kétségem sincs e felől, de attól még nem túl kellemes érzés a valóságban szembesülni a rideg tekintetével, amivel most rám néz. És azt is tudom, hogy neki erre van szüksége, hogy megtegye azt, amire megkértem. Bebújik a ridegség álcája mögé, neki ez segít. És ahogy erre rájövök, én is felteszem a magam "maszkját", ami elrejti az összes félelmem és kétségem.
- Jó. Rendben van. Én kértelek erre és nem is szeretném, ha kímélnél, vagy ha időközben meginognál. Minél durvább és... kegyetlenebb vagy, annál hamarabb túl leszek rajta. - bár a hangom a határozottságából semmit sem veszített, a szavak nem könnyen jöttek az ajkaimra. Ijesztő belegondolnom abba, - még akkor is, ha éppen én kérem ezt tőle - hogy pont ő lesz az, aki iszonyatos fájdalmat fog okozni nekem. Pont Ő, aki eddig megóvott minden ilyesmitől. Akarom a dolgot és tudom, ha egyszer elhatározta majd magát, akkor nem fog visszalépni, meghátrálni, vagy akár egy pillanatig is kegyes lenni. Szeretném az gondolni, hogy pontosan tudom mire vállalkozom, de az hazugság lenne. Nem tudom, hogy mi vár rám, halvány elképzelésem sincs, hogy miket fogok átélni, de ennek ellenére próbálom magamban azt a gondolatot teljesen elmélyíteni, hogy minden dacára szükségem van erre. Értem fogja tenni amit, azért, hogy nekem jobb legyen. És végső soron a célnak kell a szemeim előtt lebegnie, nem pedig másnak.
Rémítő a hangját hallanom, amiben még csak a halvány árnyéka sincs meg annak, ahogyan érez irántam. Megint végig zongorázom magamban, hogy ezt értem teszi. Végül sóhajtok egyet, örülök, hogy eleget akar tenni a kérésemnek és bólintok egyet lassan, de határozottan. Megfordulok és ugyanúgy vagyok, mint ahogyan vele szemben is voltam, megint a sarkaimra ülök és előrehajtom a fejemet, szabaddá téve így a tarkómat. Hallom ahogyan Jesse feltérdel mögöttem, érzem az ujjait, ahogyan a nyakamhoz érnek, a lélegzetének melegségét a bőrömön. Minden úgy történik, mintha az idő lelassult volna hirtelen. Könnyedén söpri félre a hajamat, amit én még el is igazítok, amikor bal oldalt előre kerül a vállamra. Kétszer simítok végig a hajamon, hogy biztosan ne zavarjon. Bár ez csak pótcselekvés, azt hiszem az fog a legkevésbé zavarni, hogy a tincseim merre vannak. Veszek egy mély lélegzetet.
- Csak csináld. - a hangom kérő, semmint parancsoló lenne. Muszáj volt mondanom valamit, miután közölte, hogy ne sikoltsak, jelezve ezzel, hogy nem lesz kíméletes velem. Furcsa, hogy eszembe jut, ha mások lennének a körülmények most, ha az egymás iránti vágyaink uralnának minket, akkor akár még kellemes is lehetne a dolog. Kezeimet a combjaimra helyezem. Igyekszem ellazulni, de félek nem sikerül annyira, mint ahogyan én azt szeretném. Nincs több időm gondolkozni, érzem, ahogy a tarkómra hajol. Az agyarai először csak a finom fehér bőrömet érintik, majd átszakítják azt. Erővel nyomakodnak előre a húsomba, a vérem kövér, bíbor cseppekben buggyannak ki a fogai nyomán, hogy aztán lustán gördüljenek alá, megfestve ezzel a porcelán szín bőrömet, s végül elnyelje őket a finom selyem hálóing szövete, ami ezeken a pontokon síkossá és ragacsossá válik. Érzem ahogy Jesse a véremből kortyol, és ettől halvány és kellemes bizsergés jelentkezik a hasamban és az ölemben. Ennek az érzésnek azonban nem tudom magam átadni, mert minden józan gondolatomra ráömlik a fájdalom keserédes árnya, hogy aztán arra késztessen sikoltsak, kiáltsak, szóljak, hogy elég és ne tovább! A lélegzet belém szakad, erőnek erejével zárom össze az állkapcsomat és préselem egyetlen vékony és elfehéredő vonallá az ajkaimat. A körmeim utat vájnak maguknak a combon bőrén, de ennek a fájdalma szinte már élvezetnek számít ahhoz képest, amit most Jesse agyarai művelnek a tarkómon. Érzem, ahogy eléri a csigolyákat a nyakamban, keserves fájdalmat okozva ezzel.
Nem tudom mennyi idő telik el, a szemeim olvadt aranyba fordulnak, a farkasom nyüszít odabent, nem érti miért bántja a másik bestia. Teljesen lelapul és behódol újra, habár eddig is mindig tudta, hogy a helye a fekete farkas mellett, vagy inkább mögött.
Tekintetemet könny homályosítja el, ezért inkább összezárom a szemhéjaimat és így várom ki, amíg Jesse elenged. Kedvem lenne felkiáltani, de nem teszem és ez nem kis erőfeszítésembe kerül. A fájdalom mindent elhomályosít, az egyetlen amibe még kapaszkodom, az az, hogy ezt most tűrnöm kell. És én ezt teszem. Mikor még egyszer rászorít a nyakamra egy nyögés szakad fel a torkomból, ahhoz hasonló, amit teljesen más körülmények között hallatok, és amit rajta kívül más még nem is hallott, azon egyszerű oknál fogva, hogy csak Ő képes ezt kiváltani belőlem.
Ahogy elenged, előre esem és a kezeimen támaszkodok meg. A fejem előre hajlik, balról a hajam takarja be az arcomat, a vérem pedig lustán és melegen folyik végig a nyakamon két oldalról előre, hogy aztán cseppekben hulljon alá az ágyneműre. Érzem, ahogy a kedvesem megint hozzám hajol és a sebet nyalja végig újra és újra. Olyan felszínesen és zihálva veszem a levegőt, mintha most futottam volna le a maratont. Megint lecsukódnak a szemeim és kicsit rendezem magam, a légzésem, a szívverésem és a gondolataimat. Az egész nem tart tovább pár pillanatnál és mire újra kinyitom a szemeimet, már megint a természetes színében vannak. Jesse felé fordulok és a tekintetét kutatom. Az ajkán még látom a véremet. Hirtelen odahajolok hozzá és forrón, harapva tapadok rá, olyan szenvedéllyel csókolva, mintha ezt vagy száz éve nem tehettem volna meg. A számat betölti a saját vérem édes-sós fémes íze. Közelebb húzódok hozzá, csupasz mellkasán szaladnak végig az ujjaim, ahogy megsimítom a bőrét, majd szorosan ölelem át a nyakát és ülök az ölébe. Nem eresztem, mohón vágyom az ajkaira, hosszasan ízlelgetem azokat. A szenvedély a szerelem és a vágy minden hulláma elemi erővel szalad végig a testemen, és én hagyom, hogy utat törjenek maguknak. Szeretném, ha ez az érzés Jesset is magával sodorná.
A hajába túrok a jobb kezemmel, finoman hozzá dörgölőzöm és egy pillanatra elszakadok a csókból.
- Akarlak. - suttogom az egyszerű és rövid szót, belesűrítve ezzel mindent, amit most iránta érzek. Azt pedig, hogy mennyire is vágyom rá, már nem öntöm szavakba, csak hagyom, hogy a gondolataimon keresztül áramoljanak felé, amit megérezhet, ha leengedi annyira a pajzsát, hogy eljuthassanak hozzá. Ha nem, akkor pedig az érzékei lesznek segítségére, hiszen hamarosan érezhető lesz, hogy a testem mennyire kívánja őt.

Nem tudja, hogy mit kért tőlem, hogy mire kér engem. Fogalma sincsen arról, hogy mit jelent az, hogy minél durvább és kegyetlenebb. Rose ezt az oldalamat nem ismeri, ezt sosem mutattam neki. Én is tudok igazán brutális, és kegyetlen alak lenni, olyan, aki vértengerben sétál, és a tekintete hideg, érzelem mentes. Bár ezt az oldalam nem akarom neki megmutatni, egyhamar biztosan nem, pláne nem az első leckék egyikénél. Hallgatom amit mond, de ekkor már nem őt nézem, hanem csukva vannak a szemeim, és néhány mély lélegzetet veszek. Először is félre teszem, az ellenérzéseim, azzal kapcsolatban, hogy egy idegen hím megmarta, aztán azzal kapcsolatban, hogy bántani fogom őt, mert ehhez, hogy a regenerációja gyorsuljon ez fog kelleni, így tehát, mindent elrendezek magamban, és mikor újra ráemelem a tekintetemet, akkor már nem úgy tekintek rá, mint férfi a kedvesére, hanem mint a farkas, a nemző aki a kölykét tanítja. Hidegen és érzelem mentesen. A harapásom is ilyen, hideg és durva. Nem vezetem fel semmivel sem, csak agyaraim a húsába vájnak egészen a csontig, a csigolyákig, és azokat is megkarcolják. Nem viszem túlzásba, nem kezdem el marcangolni, csak rászorítok, és nyelem a kiserkenő vért, egy darabig úgy maradok, harapva őt, majd elengedem, és a nyakára hajolok vissza lenyalogatva, az édes, fémes ízű vérét.
Hangom parancsoló volt korábban, mikor azt kértem tőle ne sikoltson. Csak tűrje csendesen, hogy agyaraim a húsába vájnak. Ezt be is tartotta nem sikoltozott, még akkor sem, mikor éreztem benne a feszültséget, a fájdalmat, ahogy a farkasom is az ő farkasán, a kis nőstény rettegve nézett az én bestiámra.
Érzem a könnyei sós illatát, tudom, hogy némán sírt miközben a nyakába haraptam, de ezt kérte tőlem, ő kérte és én megtettem, ez nem fájdalom mentes, és valljuk be, közel sincsen ahhoz, amit még érezni fog a továbbiakban, ma és azon túl. Mert nem egy alkalom, nem egy nap, még megtanítom csendben tűrni a fájdalmat, még megtanulja a regenerációt úgy igazán és nem csak annyira, mint eddig. Félek, ez valamennyire megtöri majd a lelkét így is úgy is, még akkor is, ha ő kérte, ő akarta és erre szükségünk van, neki is és nekem is, hiszen én is nyugodtabban engedem útjára, ha tudom, képes ölni, és megvédeni magát, és jól működnek a regenerációs képességei, de ő nem olyan típus, akinek a lelkén ez nem hagyna foltot. Ő ehhez túl emberi maradt. Hallgatom a ziháló lélegzetvételeit, és közben figyelem őt. Lassan felegyenesedem róla, miközben ő velem szembe fordul. Szám és állam is véres, a borostámba is belevegyült a vére, és így vörössé festette azt. Hagyom, hogy csókoljon, viszonzom, de nem azzal a szenvedéllyel, amivel szoktam. Közben felemelem a jobb kezem és a haját fogom meg, az öklöm köré csavarom, és fájdalmas szögben rántom hátra a fejét, a nyakát kifeszítem, és végig nézek rajta.
Akar, mondta ő, én pedig nem álltam neki ellent, azonban, ami most fog történni? Nos, majd kiderül, ezt mennyire fogja akarni. Lehúzom erővel a fejét, egészen az ölemig, ne csókoljon, ne úgy, ahogy eddig tette, én most egészen mást gondoltam. Az ölemnél tartom a fejét, nem engedem másfelé, ha akar, akkor csókoljon csak így. Közben a hátam mögé nyúlok, az övemen derék magasan van egy tok, abban két kisebb pengéjű tőr. Elég magas bennük az ezüst tartalom, hogy keserves kínokat lehessen okozni vele egy vérfarkasnak, de ez nem olyan mennyiség, ami rontana az ötvözet tűrőképességén, így használat közben nem fog eldeformálódni, bár nem tervezem, hogy brutális dolgokat műveljek a tőrökkel Rose testén, de meg fogom ismertetni az ezüsttel, és annak a csókjával, mikor a húsába mar, és égeti.
- Ne merészelj harapni, sem sikoltani! – szűröm a fogaim között, hiszen a nyaksebéhez közelítem a pengét, amit úgy tartok, hogy ő ne lásson, ne tudja, mi következik. Lehet, magammal szúrok ki, ha még is harapni fog, már ha kibontott a farmerból, és benne vagyok a szájában. Tartom a fejét a hajánál fogva, hogy ne ránthassa el rossz irányba, közben a pengét, ráfektetem a sebre, elegendő benne az ezüst, hogy fájdalmat okozzon neki.

Furcsa, hogy a csókot nem úgy viszonozza, ahogyan szokta. Először nem igazán értem, hogy miért. Kell egy kis idő, hogy rájöjjek, nem holnap, vagy holnapután kezdi el megtenni, amit kértem tőle, hanem most. És erre akkor döbbenek rá végleg, amikor a hajamnál fogva ránt hátra, el magától. Nem voltam felkészülve erre, azt hittem átbeszéljük majd jobban, vagy, hogy előre elmondja mit akar majd tenni velem. De azt hiszem nem ez fog történni. Alig van pár szempillantásnyi időm, hogy tudatosuljon bennem, egészen más szabályokat akar diktálni, mint amire számítottam. Hogy most is akarom-e? Igen. De ettől még újra és újra emlékeztetnem kell rá magamat. Az azonban, ahogy az öléhez húz a hajamnál fogva, több szempontból sem tetszik. Nem arra kértem, hogy alázzon meg, ráadásul pont így. Érzem rajta, hogy nem fog elengedni, hogy nem hagyja, hogy szabaduljak, vagy, hogy ellenkezzek. Nem arról van szó, hogy nem csinálom neki szívesen, amit most elvár, hanem arról, hogy az nem tetszik, ahogyan elvárja. Ennek ellenére nem ellenkezem. Egyszerűen hagyom a dolgot. Nem ő az első, aki így kezel, bár ettől most bevillan minden emlékem a Pipacsról. Ha szajhaként akar bánni velem, ám legyen.
Kibontom őt a nadrágjából, addig pedig teljesen felhúzom a pajzsom és minden érzésemet lenyelem. Nem háborgok, nem mondok nemet, de nem is éreztetem vele azt tovább, amit az előbb. Megálljt parancsolok az érzéseimnek és a gondolataimnak. Kibontom őt a farmerjéből és megteszem azt, amit akar. De nem úgy, ahogy eddig az elmúlt évtizedek alatt. Nincs ebben semmi a szívemből. Visszasüllyedek a funkcionalitás azon szintjére, amire Giselle tanított.
Nem reagálok arra, amit mondott. Legalábbis szavakkal és tettekkel nem. A gondolataim már egészen mások, de azokat csak hagyom, hadd áramoljanak át az elmémen, nem állok meg megrágni és kielemezni őket.
Mikor a penge a sebhez ér megállok abban, amit csinálok. Mindkét kezemmel Jesse csípőjébe kapaszkodok és erőn felül teljesítek azzal, hogy nem szorítom össze az állkapcsomat. A maró fájdalom pokoli erővel súlyt le rám és vág fejbe. Az orromban érzem a saját húsom égett szagát és hallom, ahogy serceg az ezüst alatt a bőröm, a nyílt sebem. Egyszer már éreztem ehhez hasonlót. Az eredményét most is ott viselem a jobb lapockámon. Bevillannak azok az emlékek, amikor apám megbillogozott. Megvonaglok az egész testemben és mélyeket lélegzek, lassan. Megszorítom Jesse csípőjét, hogy levezessem a fájdalmat valahogyan némán, anélkül, hogy megharapnám. A könnyeim újra végigcsordulnak az arcomon. És ennek az egésznek a dacára, hogy annyira fáj, hogy nem csak fizikailag okoz fájdalmat, hogy lekezel, hogy olyan emlékeket tép fel, amikre több, mint száz éve gondolni sem akarok... élvezem a dolgot valahol. Amikor végre abbahagyja és engedi, hogy felegyenesedhessek, Jesse szemeibe nézek. Az enyémek olvadt aranyba fordultak és nem is akarom, hogy visszaváltozzanak. Az ő farkasának szemeit kaptam, hát azt akarom, hogy most azokba nézzen bele. A következő pillanatban pedig felemelem a kezem és arcon vágom Jesset, akkora erővel, amekkorát csak képes vagyok kifejteni. Ha akarja érezheti, hogy nincs bennem harag, vagy dac. Kíváncsiság viszont annál több, és vágy is. Tudom, hogy most nem a kedveseként tekint rám és azzal is tisztában vagyok, hogy mekkora tiszteletlenség, hogy kezet emeltem a Teremtőmre. Tudom, hogy meg fogja torolni a dolgot, de nem érdekel. Pontosabban ez az amit szeretnék. Amit most akarok. Hogy fejezze be, amit elkezdett.

Nem akartam megalázni, semmi ilyen szándék nem volt bennem, de ahhoz, hogy meg tudjam tenni vele azt, amit, ez kellett. Másképp nem fogom tudni a tarkójához nyomni a pengét, az ezüstöt, ami égeti a bőrét, és kínokat okoz neki. Elcseszett egy éjszaka ez, és a helyzet is, ha nem ilyen helyzetben lennénk, nem aggódtam volna, hogy hol van miért nincs még itthon, és nem kapom fel a vizet azon, hogy valaki megmarta talán nem így kezdek neki ennek a dolognak, és arra, hogy mit teszek, akkor ismerek rá, mikor maximálisan elzárkózik előlem, és érzem, a mozdulatain és a tartásán, hogy ő is félre tettem az érzelmeket.
Kedvem lenne rászólni hagyja abba, és magamhoz ölelni, de ha már elkezdtük ezt az átkozott játékot akkor végig kellene csinálni, hogy tudja, mi vár rá, ez és még ennél keményebb dolgok, bár nem szándékoztam belekeverni a sexet ebbe, de ez most így alakult. Hazudnék, ha tagadnám, hogy nem tetszik ez az alá fölérendelt dolog, de annyira nem izgat, hogy innentől kezdve így bánja vele és ezt követeljem meg tőle minden egyes alkalommal. Valahol azért izgat, ez új kettőnk között, és talán még lehetne jó is, ha játszanánk, de ez most nem az, mind a ketten érzelmek nélkül vagyunk, és ez nem tetszik. Több mint száz éve velem van, óvom, szeretem, és vigyázok rá, és most ezt teszem vele. Viszont ez kell ahhoz, hogy megértse, ennél keményebb dolgok várnak rá, hogy ha ebbe komolyan belemegyünk, és tényleg elkezdem edzeni a sebekkel és a fájdalommal, régi sebeket fogok így felszakítani benne, és félek, ez megfogja őt változtatni, holott nem akarom megtörni, vagy bármi ilyesmi. Pont azt szeretem benne, hogy olyan kis közvetlen és cserfes.
De ettől még hátravetem a fejem, és felsóhajtok. Ettől függetlenül jól esik amit csinál, bár mikor az ezüstöt helyezem a sebére, és a csípőmbe vájja az ujjait, nos, fáj valamennyire, de érdekes érzést is ad egyben, majdnem olyan mint mikor harap és karmol, az együttléteink alatt. A hajának szorításán lazítok, de csak annyira, hogy az ne legyen szoros, és ne érjen bele az ezüstbe, mikor már eleget volt a nyakán és megcsapja az orrom az ezüst okozta seb szaga, elveszem onnan a pengét, és ő felegyenesedik.
Belenézek az oldat arany tekintetbe, figyelem a könnyeket, amik az arcát áztatja, látom, hogy lendül a keze, és ha akarnám, tehetnék ellene, de nem mozdulok. Hagyom, hogy pofon vágjon, csattanjon a tenyere az arcomon, és a lendület elfordítsa a fejemet róla. Az én tekintetem még mindig emberi, nem vegyül benne a farkasom arany színe.
Visszafordítom fel a fejemet, és elkapom, a vállait lenyomom a takaróra, amin már ott figyelnek a vércseppek, amik a nyaksebéből cseppentek le, most kap mg a lepedő egy kis vért. Én pedig ott maradok Rose fölött, lehajolok, hozz, és belenézek a szemeibe.
Megcsókolom, hirtelen és forrón. Akarom, hogy tudja, szeretem, és ez nem változott. Megsimogatom, közben az arcát letörlöm a könnyeit, és közelebb húzódok hozzá, neki simulok. Végig simítok jobb kézzel a combján, és finoman harapok a nyakába. Aztán az alsó ajkába.
- Nem így kellene… de… akarom, hogy … tud…. ennél jobban fog fájni…. rossz emlékeket fog felidézni… - szólalok meg szaggatottan, miközben gyengéden simogatom meg az arcát.
A pofont még megtorlom rajta, de előbb tudni akarom, hogy akarja –e még mindig ezt a dolgot, a fájdalmat, és engem is.

Nem mérlegelem, hogy el tudna húzódni a pofon elől, vagy, hogy meg tudna állítani, ha akarna. Nem teszi, a többi pedig engem most egyáltalán nem érdekel. Nem haragszom rá, nem sértődtem meg, nincs bennem dac és nem akarok semmi olyat sem a tudtára adni, hogy nem tűröm azt, hogy úgy viselkedjen velem, ahogyan azt az előbb is tette. Egyfelől egészen más munkálkodik bennem. Eddig sosem gondoltam, hogy az ilyen szintű fájdalom és alá-fölérendeltségi viszony valaha is érdekes lehet számomra, pedig az, másfelől pedig nem akarom, hogy az érzelmeim uraljanak, amik hullámzóak és zavarosak. Nem akarom, hogy Jesse pontosan tudja min megyek keresztül. Szeretem őt, a világon mindennél jobban, de amit most megélek, az csak enyém. Az én érzéseim, amiket magamnak akarok megtartani. És azt sem szeretném, ha a szomszédaink így az éjszaka közepén olyan energiahullámokat kapjanak, amilyen hullámzó érzéseket most megélek. És talán Jesse is. Azonban akármennyire is szeretem őt, jelen pillanatban képtelen vagyok arra, hogy ő érzéseivel foglalkozzak. A sajátjaim is éppen eléggé kuszák, főleg, hogy olyasmiket - olyan érzéseket és vágyakat - fedezek fel magamban, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.
Kíváncsisággal figyelem mit szól ahhoz, hogy kezet emeltem rá. A farkasom izgatottan toporog, túl türelmetlen ahhoz, hogy nyugodtan várakozzon, ezzel szemben bennem nincs se idegesség, se félelem. Érdekes, ilyen disszonanciában már nagyon régen nem voltam vele. Nyugalomra intem, de azt hiszem hasztalan. Az ő erejével ütöttem meg Jesset, és biztos vagyok abban, hogy sem ő, sem a farkasa nem fogja ezt szó, vagy tett nélkül hagyni. Mondjuk nem is akarom, hogy szemet hunyjanak felette.
Váratlanul ér, hogy az ágyra taszít. A két karjára fonódnak az enyémek, hogy valamennyire eltartsam őt magamtól. Fáj ahogy az egyébként finom anyagú ágynemű és a tarkóm találkoznak egymással. Legszívesebben azonnal elforgolódnék. Ég és csíp az ezüst marta rész. Ha az ép bőrömet égette volna össze vele, az is kellően fájdalmas lett volna, és nagyon lassan gyógyult volna, de az, hogy ezt az egyébként is sebes tarkómhoz nyomta, még lassabban és fájdalmasabban fog helyre jönni. Napok múlva is úgy fog fájni, mintha friss seb lenne. Nem titkolom Jesse előtt, hogy pokolian fájt, amit tett és azt sem, hogy úgy éreztem megaláz. Lehet, hogy ez nem volt célja, de én erről nem tudok és a magam szájíze szerint értelmezem a történteket. Olyan ponton gyalogolt belém, amire a legkevésbé sem számítottam, főleg nem tőle. Haragudni viszont ezért sem tudok. Egyszerűen ezen is túl kell esnem és kész. Én legalábbis ennyiben könyvelem el magamban a dolgot. És nem is akarok rajta tovább filózni. Az most aztán végképp nem menne.
Az, ahogyan megcsókol, meglep. Lassan képtelen vagyok követni a hullámzásait, a sajátjaimmal is rendesen megküzdök. Ezért pedig nem tudom úgy viszonozni neki a csókot, ahogyan kapom tőle. Nem azért, mert kevésbé szeretném attól, amit tett. Erről egyáltalán szó sincs. Egyszerűen csak nem tudok ennyire csapongani, követve az ő változásait. Hagyom, hogy gyengéden simogasson, hogy letörölje a könnyeimet, amiket ő csalt az arcomra, hogy a lábamon simítsa végig a bőrömet, hogy a nyakamat harapja meg szelíden, hogy ajkamat vegye a fogai közé. Bal tenyerem az arcára siklik, ahogy őt figyelem. Nyugodt vagyok, biztonságban érzem magam még most is dacára annak, amit tett. Az érintésem lágy, és egyáltalán nem mechanikus. Szeretem és ez benne van érintésemben. Hallgatom, amit mond és lehunyom a szemeimet egy kicsit.
- Rendben. - válaszolom neki szinte suttogva. A hüvelykujjam az alsó ajkát simítja meg. kinyitom a szemeimet és még mindig a farkasom tekintetét szegezem rá.
- Nem leszek előtted nyitott könyv, hacsak nem töröd át a pajzsomat. Tedd, amit tenned kell, nem fogok ellenkezni, igyekszem elviselni, de kérlek ne törj be a gondolataim közé. Azt ma nem akarom. - a hangom lágy. Most úgy beszélek vele, mint a kedvese, és nem, mint a kölyke. Az elmúlt százharminc évet nem pótolhatjuk be egyetlen éjszaka alatt és ha többet nem is lesz tekintettel arra, amit szeretnék ezzel az egésszel kapcsolatban, remélem, hogy ezen az éjszakán legalább ezt meghagyja nekem. A gondolataimat és azt, hogy semmit nem olvashat ki belőlem. Hogy csak egy test leszek számára, érzelmek és gondolatok nélkül.
- Kibírom, amit okozni fogsz nekem. Erősebb vagyok, mint gondolnád. - nem tudom, hogy tényleg így lesz-e, mindenesetre a hangom olyan, mintha arról tanúskodna tisztában vagyok a dolgokkal. Pedig távolról sem. Viszont nem akarom, hogy visszakozzon, vagy meginogjon. És én sem akartam, hogy velem bármelyik megtörténjen ezek közül. Végig akarom csinálni az egészet minden kínjával együtt.
Azt még engedem, hogy érezze, akarom őt, szeretem őt és készen állok, most már teljesen, arra, amit tenni akar, amit tenni fog, de utána teljesen elzárkózom előle. A pajzsomat erőnek erejével illesztem a helyére és nem engedek át rajta semmit. Se ki, se be. Elhúzom a kezemet az arcától és az aranyszínű tekintetem is megkeményedik. Bár a farkasom még mindig zavart egy kicsit, de lassan átjárja őt is az, ami engem is. Az akarat, hogy erősebb, jobb legyen, hogy tanuljon, hogy ne egy utolsó, gyenge farkas legyen, aki örökké csak a fekete bestiára van utalva...

Jelen pillanatban nem csak Rose érzelmei hullámoznak, hanem az enyémek is. Ez pedig nem jellemző rám, nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni, és most még is benne vagyok egy olyan érzelmi hullámvasútban, aminek nem tudom pillanatnyilag mi lesz a vége. Aztán csak összekapom magam rövid úton, és a kezembe veszem az irányítást. Szeretem ezt a nőt, és nem véletlenül haraptam be, akkor már jó ideje a közelében voltam, és többnek tűnt, mint múló fellángolás vagy csak a puszta vágy. Azóta eltelt több mint száz év.
Eddig még sosem tettem vele ilyet, már, mint, hogy erővel kényszerítsem valamire, amit magától nagyon is lelkesen tud csinálni. Eddig. Most megtettem, és valahol nagyon is élveztem, hogy alá-fölérendeltségi viszont alakítottam ki magunk között. Ami alapjáraton nem lenne furcsa, teremtő és kölyke között, de a mi viszonyunk sosem volt ilyen igazán. Hiszen mikor beharaptam akkor is a nőt láttam benne és a kedvesemet, miután az én fajtám lett. Sosem gondoltam rá úgy mintha a kölyköm lenne, és talán itt rontottam el dolgokat. Igen is szem előtt kellett volna tartanom ezt korábban. Akkor talán tényleg megtanítom neki amit a regenerációról igazán tudni kell, azaz megteszem vele azt amit nem pár perccel ezelőtt az ezüst pengével tettem.
Simogatom, és letörlöm a könnyeit, nem akarok ajtóstól rontani a háznak, hagyok neki időt arra, hogy szusszanjon. Most elsőnek okozok neki ilyen komoly fájdalmakat, így hagyni akarok most egy kis időt arra, hogy fellélegezzen, hogy figyelmeztessem ennél csak rosszabb dolgok fognak jönni.
- Előbb utóbb azt is meg kell majd tennem…- szólalok meg, mikor arra kér, hogy a pajzsát még ne törjem át. Azt megteszem, hogy ma ehhez nem folyamodok, de előbb utóbb majd ezen is túl kell esnünk majd. De persze nem rögtön az első leckék egyike lesz ez. Majd később mikor már a pengéket jobban bírja, akkor majd ez is bekövetkezik, de addig békén hagyom.
- Az ezüst éget és mar… de ezt már érezted…. nem fogom elaprózni a dolgot, nem kis vékony acélpengékkel kezdjük, annak nem látom értelmét. Felderítő lettél, és minél hamarabb be kell hozni a lemaradást… - Szólalok meg, miközben újra megsimogatom az arcát, és a két kezemen támaszkodom meg a vállai mellett és ott vagyok fölötte, csípőm a combjai között van, de most nem nézek rajta végig, csak a szemeit figyelem.
- Az endorfin csökkenti a fájdalmat… - szólalok meg egy kis gondolkozás után, és kissé furcsa dolog jutott eszembe. A sex sok endorfint szabadít fel, ami elnyomja valamennyire a fájdalmat, amit okozni szándékozok neki.
- Elég vagy folytassuk? – Kérdezem meg tőle, és felveszem a kis pengét, ami eddig a kezemben volt és előbb letettem maguk mellé a lepedőre, most a combjának finom bőrén húzom végig a helyét, felkarcolom a bőrét, de vére nem fakad, ugyanakkor érezheti az ezüst simogatását, ami cseppet sem olyan hideg mintha csak hagyományos acél lenne.
Lassan húzom a pengét, fel egészen a térdéig, majd visszafelé, is lehúzom, de akkor már erősebben nyomom a hegyét a bőrének, hogy egy vékony csíkban a vére is kiserkenjen. Figyelem a szemeit és az arcát. Közben az én tekintetem is változik.

Jól esik az érintése, hogy simogat és letörli a könnyeimet. Megnyugszom tőle teljesen. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk ide is, hiszen annyi éven át hordozott a tenyerén minden értelemben, hogy valahogy valószerűtlennek tűnt, egyszer majd az ő keze fog fájdalmat okozni nekem. És az egészben az a legabszurdabb, hogy ez egyáltalán nem rémít meg. Nem félek tőle, és attól, ami rám vár általa. Figyelek rá, olvadt arany tekintettel nézek a szemeibe és így hallgatom őt végig.
- Tudom, csak... ne ma éjszaka. - még nem tudom mire, hogyan fogok reagálni és jobb szeretném ezt egyedül megélni, anélkül, hogy közben kutakodna bennem, a fejemben. Bízok benne, hogy ezt megérti. Tovább hallgatom és közben nyelek egyet, ami nem tudatos, azt hiszem nem is veszem észre, hogy ezt teszem. És most már van bennem félelem, de talán jobb, hogy beszél arról, ami rám vár, amit tenni akar.
- Jó. Rendben... csak... - megállok egy pillanatra. Hullámzanak az érzéseim és a gondolataim. Az előbb még olyan határozottan éreztem és gondoltam, hogy csak tegye, amit akar és én majd kibírom. De most meg... mintha a félelem jeges folyamként indulna el valahonnan a gyomromból a testemben mindenfelé. Mindkét kezem hideg lesz és talán meg-megremegek Jesse alatt. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, veszek egy mély lélegzetet és felhúzom a lábaimat Jesse csípője mellett, így fogva őt közre. Kinyitom a szemeimet és újra az övébe fúrom a tekintetem.
- Lehet, hogy mégsem leszek olyan bátor, mint amilyennek most gondolom magam. De kérlek... ne gondold meg magad... közben. - ha már bekezdtünk, akkor játsszuk végig. Jobb, ha minél hamarabb túl esünk azon, amin még kölyök koromban kellett volna. Ennek ellenére valahogy nem bánom, hogy Jesse akkoriban nem bánt velem keményen, vagy kegyetlenül.
- Hogy? - kérdezek vissza és közben kicsit összeráncolom a szemöldökeimet és így nézek a kedvesemre. Aztán azt hiszem leesik, hogy mire is akar célozni. Mikor felé fordultam a harapás után, elég egyértelműen gondoltam arra, amire szerintem most ő is, de aztán máshogy alakultak a dolgok. Ennek ellenére azonban benne vagyok a dologban, nekem is eszembe jutott, hogy úgy talán kevésbé lenne fájdalmas, amit tenni szándékozik. Sőt, még az is lehet, hogy inkább tetszene (?) is a dolog.
Kicsit megemelem a csípőmet és neki dörgölöm az övének. Rajta még ott a farmer, amiből már ugyan kibontottam korábban, rajtam pedig a selyem hálóing és fehérneműt is viselek.
A kérdésére nem válaszolok azonnal. A pengére vándorol a tekintetem, amikor Jesse azért nyúl. Nézem, ahogy végig karcolja a combomon a finom és hibátlan bőrt. Hallom, ahogy az serceg az ezüst simítása alatt. Megfeszülnek az izmok a lábamban és közben a bal kezemmel belekapaszkodok a kedvesem vállába. Emelkedni és süllyedni kezd a mellkasom, ahogy egyre jobban gyorsul fel a légzésem. Aztán újra elindul a pengével visszafelé, de most már erősebben nyomja a combomnak és érintése nyomán kibuggyan a vérem, aminek a szaga lassan betölti az egész szobát. Elszakítom a tekintetemet a pengéről és a combomról és újra a kedvesem szemeibe nézek.
- Folytasd! - suttogom a szót halkan, de határozottan. Látom, ahogy lassan az ő tekintetét is olvadt arany pettyek kezdik beszínezni. Megrándul egy izom az arcomon a fájdalomra, de ezúttal a könnyek elmaradnak. Bal kezemen a körmeim megnyúlnak és fokozatosan változnak karmokká. Nehezen uralom a saját fájdalmamat, még akkor is, ha ez most kevésbé rossz, mint a korábbiak. A farkasom karmai szépen lassan utat vájnak maguknak Jesse vállán a bőrébe, és a húsába is, de nem túl mélyen. Jobbommal lenyúlok kettőnk között és rámarkolok, majd lassú játékba kezdek vele, finoman mozgatva rajta a tenyeremet. Közben pedig a bal kezem elindul a válláról a hátára, négy vérvörös csíkot szántva a "simítás" nyomán. Most már Jesse vére is kiserkent.

- Rendben. Ezt megígérhetem, hogy nem ma lesz, az mikor belemászok a pajzsod mögé. Nem foglak előtte figyelmeztetni, de annyit megígérhetek, nem most és azonnal és nem is holnap fogom megtenni. – Ennyit valóban megígérhetek neki, bőven elég lesz neki, az amit adni fogok neki, amit tennem kell majd vele. Nem lesz egyszerű, és nem lesz számomra sem sétagalopp, hiszen eddig mindig óvtam, és most szánt szándékkal fogok neki keserves fájdalmat okozni, kínozni. Látom és hallom, mikor nyel egyet, figyelem a tekintetét, és érzem rajta, hogy kissé meginogott és most nem teljesen biztos abban amit kért tőlem, de innen már nincs vissza út, ha ő visszakozna nekem kellene kiállnom a mellett, hogy ezt végig kell csinálnunk, hiszen egy Felderítőnek erre szüksége lesz, nem maradhat védtelen a munkája során. még akkor sem ha ők nem elsősorban agresszióval és harccal dolgoznak, hanem ésszel és fondorlattal. De akkor is kerülhet veszélyes helyzetbe. Tehát nincs más választásunk, ezen túl kell jutnunk mind a kettőnknek. Én nekem át kell hágnom az ígéretemet, hogy sosem bántom, és vigyázok rá, neki pedig a fájdalmon. Hosszú heteknek és éjszakának nézünk elébe, már most úgy érzem.
- Nem tehetem meg, hogy meggondolja magamat, ezt már végig kell csinálnunk, neked és nekem is érdekem, így nem fogok meghátrálni a dolog elől…- Nézek bele komolyan a szemeibe, és abból már csak azt olvashatja ki, hogy elhatároztam magamat és valóban nem lesz hátra arc, megállni megállhatunk majd, hogy pihenjen, mikor már elég volt, de nem fogok vissza táncolni már ettől. Ezt végig kell csinálnunk, már jóval korábban túl kellett volna jutnunk ezen.
Látom, hogy nem érti elsőnek, amire gondolok, de ahogy közelebb húzódok hozzá, ahogy a csípőjének nyomom a magamét, és finoman neki dörgölőzök, úgy esik le neki, hogy mit értek endorfin és fájdalom kapcsán. Sex és fájdalom, a kettő ma együtt lesz terítéken kettőnk között.
A pengét csak lassan emelem fel, nem teszek hirtelen és gyors mozdulatokat, csak nyugodtan fogom a tenyerembe, úgy hogy a helye a csuklóm felé nézzen. Csak akkora ez a kis kés, hogy elfér a kezemben, dobókésnek használják, így nem túl nagy, csak akkora, amivel lehet sebezni, vagy ölni ha jól van használva. Ő nekem dörgölőzik, miközben én felsimítom a hálóinget a csípőjére, hogy ne legyen útban, aztán a bőrén húzom végig a pengét, lassan, és módszeresen, de elsőnek csak finoman, hogy csak karcolja a bőrét, és csak visszafelé nyomom úgy a finom és selymes bőrnek, hogy a hegye megvágja, és vére kiserkenjen. Ami így elindul le a lepedőre, hogy azt beszínezze és ragacsossá tegye.
Látom és hallom, ahogy a légzése felgyorsul és a mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed. Nem hagyom abba, és nem torpanok meg még akkor sem, mikor a körmei, karmokká nyúlnak és a vállaimba vájnak bele, ezzel kiserkentve a véremet, ami lassan indul el egy -egy cseppben a hátamon lefelé. Egy két kövérebb csepp leér a farmeromig, ami a csípőmön áll lazán, végül a boxerom fogja fel a cseppeket.
Jobb kezének játékára, csak egy halk nyögés a válaszom, aztán megnyalom a számat, és kissé előre mozdulok a csípőmön lökök egy kicsit előre, majd visszahúzom, közben a penge visszaér a kiindulópontra. Gondolok egyet, és a tenyeremben lévő késsel, feltépem Rose hálóingjét, majd végig hasítom a nyakáig. Nincs erre szükség, és amúgy sem szeretem, ha mellettem ruhaneműben alszik. Bár alvásról most egy cseppet sincsen szó!
Végig nézek hullámzó keblein, és gondolok, egyet ráhajolok keblére, és az egyikbe belemélyesztem a fogaimat, megharapom, és meghúzom a bőrt. A penge most a tenyeremben van és saját magamnak okoz fájdalmat, hiszen nem a nyelét fogom ami be van vonva piha bőrrel, hanem én magam is hozzá érek az ezüstözött részhez. Egy pillanatra megvonaglok, és elveszem onnan a kezemet.
Aztán hirtelen nyúlok le a falatnyi fehérneműért, és félre húzom, hogy ne legyen útban. Birtokba veszem Rose-t, és keményen mozgok benne, már most, nem érdekelve, hogy nem elég tág ehhez, hanem szűk, istenem, de szűk! Erre felnyögök, hiszen nagyon szorosan fog közre. Egy darabig így mozgok benne, keményen, és a penge ott pihen mellettünk a lepedő egy gyűrődésében. Bal combján ott a hosszú seb, amit eddig okoztam neki, közben a vállamon ott van, amit ő okozott nekem, egyik seb sem zárult még össze, de kit érdekel. Addig mozgok benne kis és be keményen még úgy nem érzem, hogy el fogok menni, akkor kirántom magam belőle, és bele nézek a szemeibe, már az enyémek is olvadt aranyszínűek.
- Fordulj meg! – hangom parancsolóbb lett, mint amit akartam, de ez már ilyenre sikerült. ha megfordul, a vállait lenyomom a lepedőre, és úgy térdelek mögé, hogy a feneke a magasban legyen, még a vállai odalent vannak. Így vágom bele magam újra, és amikor úgy érzem, hogy éppen orgazmusa van és forrón lüktetve öleli körbe a farkam, akkor a penge után nyúlok, és megsebzem vele a másik combját is, jobb oldalon, mártom belé, határozott és pontos mozdulattal, és tövig kapta meg abban a pillanatban a pengét, mikor én is tövig vágtam belé magamat újra, majd ugyan azzal a lendülettel rántom ki belőle, és a pengét a lepedőre ejtem magunk mellett. Én továbbra is mozgok benne ki és be, ki és be, kemény ütemet diktálva.

Bólintok és nyugtázom, hogy megígéri nem fog visszatáncolni. Én még nem tudom, hogy vissza fogok-e majd táncolni, vagy sem. Fogalmam sincs, hogy mi vár rám, mint ahogyan arról sem, hogyan fogom megélni ezt az egészet, ami majd történni fog közöttünk. Ennek ellenére akarom a dolgot. Tudom, hogy kell, hogy muszáj, hogy szükségem van rá. Nagyon is.
Összepréselődünk, előbb ő nyomakszik nekem a csípőjével, aztán én is az övéhez dörgölöm az enyémet. Majd ahogy a pengével kezdi el karcolni a bőrömet, elzárom előle az elmémet. A pajzsom mögé bújok és hagyom, hogy így száguldjanak át rajtam a gondolataim. A testem reagál mindenre, amit csak érez. És az övé is, amikor a markomba fogom őt. Azzal, hogy meglökte magát a kezemben, teljesen egyértelművé teszi számomra, akar engem. És én is sóvárgok utána. Érzem, ahogy a meleg vérem előbb csak kiserken a fájdalmasan égő és maró sebből, majd vékony csíkban folyik le a lepedőre alattunk, nedvessé és ragacsossá téve azt a combom és a fenekem alatt. Gyönyörködöm az aranyszín szemekben, amikkel engem figyel. Hallom, ahogy a könnyű hálóing anyaga megadja magát a pengének, amivel széthasítja azt, de jelen pillanatban a rajtam lévő ruha izgat a legkevésbé. Figyelem, ahogy végignéz rajtam és amikor a mellemre hajol, halkan sóhajtok fel. Jobb tenyerem végig siklik a tarkóján és beletúrok a kedvesem hajába, a fekete göndör fürtök közé. Amikor megharapja a mellbimbómat, nagyon halkan, de érezhetően jól esően szisszenek fel és belemarkolok a hajába. Bal kezemen a karmok visszaalakulnak emberivé és magam mellett nyújtom ki oldalra, hogy a lepedőt markoljam meg.
Mikor Jesse durván a magáévá tesz, egy újabb nyögés hagyja el a torkomat. Forróság önti el az ölemet, újabb fájdalmat érzek, de ez határozottan édes fájdalom, ami csak egyre jobban izgat fel. Élvezem, ahogy keményen csinálja, végigsimítok a két karján felfelé, egészen a nyakáig, hogy onnan a hátán csússzanak le az ujjaim, végig karmolva a bőrét, de most csak emberi körmökkel. Így a vérét most nem fakasztom, csupán halvány piros csíkokat szántok a bőrébe, amik szinte azonnal el is tűnnek, hiszen nem sértettem fel a hátát komolyabban. Bal tenyerem alatt a bőre sikamlós a vértől, ami a korábban ejtett sebből buggyant ki. Két csepp utat talált magának a csuklómtól felfelé a karomon, majd egymást keresztezve folytak végig rajta, hogy aztán a vállam alatt felszívja őket a lepedő. Az orromat betölti az ő és az én vágyam illata, a vérének és az enyémnek a szaga. Aztán mikor már engem is elérne a gyönyör, kirántja magát belőlem. Kérdés nélkül teszem meg, amit követel és átfordulok alatta, hogy háttal legyek neki. Felhúzza a csípőmet és durván löki szét a lábaimat, majd az ágyra taszítja a felső testemet. Mindkét karom ökölbe szorul és a vállaimmal egy vonalban vannak mellettem mindkét oldalon. Újabb nyögést hallatok, mikor megint belém vágja magát. Fájdalommal fogom őt közre, de közben egyre hallhatóbban adom a tudtára, élvezem ezt így, ahogy van. Újabb forró hullám önti el az ölemet és lüktetve érzem, nem bírom tovább. Átadom magam a gyönyör édes érzésének, amikor is a következő lökésénél a combomba vágja az ezüstözött pengét. Nem állom meg egyetlen hang nélkül, a torkom mélyéről tör fel belőlem egy sikoly, ami egy nyögéssel elegyedik. Előbbi az égő, maró fájdalomnak, utóbbi az élvezetnek köszönhetően gördül le az ajkaimról. Az agyaraim megnyúlnak, az izmaim keményen megfeszülnek. Összemarkolom a lepedőt és hagyom, hogy az élvezet és a fájdalom durva elegyének hullámai átjárjanak, majd alább hagyjanak. Többször megvonaglik a testem, mielőtt már nem marad más érzés bennem, csak a lüktető fájdalom a lábamban. A forró vérem minden egyes szívdobbanással csordul ki a sebből és folyik végig a hófehér bőrömön, egész kis tócsát hagyva végül a térdem alatt a lepedőn. Úgy érzem az a lábam nem fog megtartani. Az izom remegni kezd, hiába próbálok uralkodni rajta. Ha Jesse nem tartja a csípőmet biztos kézzel, a lábam össze fog csuklani alattam.
Kis idő elteltével azonban a testem megint ébredezni kezd a mozgásának köszönhetően és érzem hamarosan újra el fog önteni a gyönyör érzése. Feltolom a mellkasomat az ágyról és a bal lábamra helyezem a testsúlyomat. Kissé felegyenesedem, elengedve az ágyat. Bal kezemet előrenyújtom és kissé előre is dőlök, hogy az ágytámlának támaszkodjak. Most a jobb kezem körmei nyúlnak karmokká. A csípőm mellett nyúlok hátra és marok bele tövig Jesse jobb combjába, majd rántok egyet felfelé, hogy mélyen szántsak a húsába, ezzel is ingerelve őt. És saját magamat is. Ha viszonozza ezt a kis szívességet, állok elébe.

Mire mindketten végzünk, a testem folyamatosan remeg. Ma vadászni voltam, kellően átmozgattam magam. Megsérült a jobb vállam, leterítettem egy szarvast, aztán Jesse a tarkómba mart, majd ezüstözött pengét tett a sebre. Ugyanezzel a késsel felsértette a bal combomat, majd belevágta a jobb lábamba és mindemellett még együtt is voltunk. Kifáradtak az izmaim és én is. Az ágyon fekszem, a bal oldalamon, az a kevésbé meggyötört. Bal kezem a fejem alatt van, a jobb pedig a lábamon, nem messze a szúr sebtől. Még mindig a pajzsom mögé bújok és a gondolataimba merülök. Ez a nap és főleg az éjszaka egy kész téboly volt. De valahogy mégis... élveztem.

Kemény és durva vagyok vele. Nem kímélem őt, semmilyen módon sem jelen pillanatban. A pofonját korábban nem toroltam meg, de mikor a combomba vájja bele a karmait és felrántja, hogy a bőröm felszakad és a vérem útnak indul le a térdem irányába, hogy elszínezze a lepedőt és csúszóssá tegye, azt akkor felnyögök, és reflexből viszonzom a gesztust, karmaim az oldaléba vájom a mellei alatt a baloldalon, és í csípőjéig végig szántom a testét, a bordáin táncolnak a karaim, miközben nem hagyom abba benne a mozgást. Igaz a ritmusból kissé kiestem, de a fenét nem érdekli, rövidesen vissza találok a ritmusba, és keményem mozgok, benne tovább amennyire csak lehet, amennyire csak bírom, úgy, hogy a combom lüktetve fáj, hiszen izmot mart meg és minden egyes mozdulat alkalmával megfeszülnek a sérült szövetek. Azt hiszem, ilyen véres aktusban még egyszer sem volt részem, pedig jó ideje élek.
Rose testét én tartom meg, miközben nem hagyom abba azt, amit eddig csináltam, az ágy is belenyög az ő sikolyaiba, és ütemesen kezd el kopogni a falon. A szomszéd érdekében remélem a fal elég vastag. De amúgy különösebben nem érdekel.

Mire végeztem vele már remegett, így gyengéden húztam el a támlától és segítettem neki elfeküdni, hiszen nekem is kellett egy kis pihenés, egy kis nyugalom. Hosszú volt a nap, és nem volt egyszerű, amit műveltem vele, és valljuk be férfiasan, sajog a combom amit felmart és a vállamban is érzek fájdalmat, de az a comb sebemhez képest ez semmiség. Elnyúlok mellette és az épp oldalát simogatom, és ölelem őt magamhoz, a lepedő iszamós, és ragacsos a vérünktől, de leginkább Rose vérétől. Egy darabig így maradok vele nyugodtan és a légzésemet a gondolataimat rendezem össze, utána a combját veszem szemügyre, miközben feltámaszkodom mellette a bal kezemre. Össze kell varjam azt a sebet mindenképpen, ennyivel még magam is boldogulok, és ahogy értem, jobb, ha ellátom az oldalát is. A bordáinál nagyon belé martam, de lentebb már nem annyira. Így lassan a hátára fordítom őt, belecsavarom egy tiszta lepedőbe, én magam felkapok egy laza melegítő nadrágot, felsőt és mást nem ennyi is elég lesz. Alányúlok, felveszem a kezeimbe, és megtartom, ha van benne szufla, akkor megvárom, még átfogja a nyakam, ha nincs akkor, így ahogy van, indulok el vele a fürdőszobába. Le kell tisztogatnom a sebeket, ahhoz, hogy elláthassam azokat. Most valahogy nem akarok egy dokit sem felverni, hogy segítsen. Leültetem a kád szélére, felegyenesedek, de még fogom, tartom őt, megsimogatom az arcát.
- Meg tudod magad tartani ülve? – kérdezem tőle, miközben elnyúlok egy puha bézs színű törölközőért. Amit meleg vízzel benedvesítek, és elkezdem letörölgetni az oldalát, óvatosan és finoman, majd a comb sebet törlöm körbe, és ekkor látom meg a vért a belső combján is. Erre már vágok egy grimaszt, d e csak megtörlöm. Aztán a csaphoz képek vissza és megpróbálom kimosni a törölközőt, újra meleg vízbe mártom, és még egyszer át törlöm finoman az oldalát. Azután egy száraz törölközőt hozok, és leitatom róla a nedvességet. Majd előveszem a kis ládát, amiben az elsősegély cuccokat tartom, ezt korábban előszedtem az egyik fiókból, és megkértem Roset fogja magához. Van benne minden, ami a sebvarráshoz kell. Nem vagyok sebész, de öltögettem már magam össze néhányszor. Meg fogja tenni addig még, eltelik az éjjel, és nappal el nem viszem a dokihoz Rose-t. Letérdelek elé, és megnézem újra az oldalát, azt csak kötszerrel látom el, szépen áttekerem a hasán az egészet, így most a fehér steril anyag miatt nem is látom a bőrét. Miután ezzel megvagyok, felnézek rá, hogy bírja-e még?
- Összevarrom a combsebed, kibírod így vagy leülsz a padlóra? – de végül nem várom meg a választ leültem a lepedő kupacra, amiben kihoztam ide, aztán befűzöm a cérnát és elkezdem összeöltögetni a sebet, amit ejtettem rajta. Csak a szúrt sebet ítéltem meg úgy, hogy nem maradhat varrás nélkül.
Az ajtó természetesen zárva van, nem kellene, hogy bárki ránk nyisson, és amúgy is örülhetek annak, hogy a fürdőszoba teljesen üres volt. Két törölközőnk bánja a dolgot, de nem érdekel. Majd kidobom vagy ki lesz mosva, nem izgat.
Amint megvagyok ezzel is felnézek újra Rose szemeibe, és megsimogatom az arcát. Utána oda hajolok és megcsókolom, majd felállok, és leveszem a nadrágomat, megnézem a magam sebét, amit marva okozott nekem. Fájdalmas, de én jobban gyógyulok, mint ő, így csak fogom és kötést teszek rá, hogy a vérzést felfogja, és ne legyen szabadon. Aztán kezet mosok, visszaveszem a nadrágom, és leguggolok Rose-hoz. Segítek neki felállni, ha sikerül neki, és vissza becsavarom a lepedőbe, a csomagokat a kezébe adom, és újra felkapom. A lábam tiltakozik ugyan, de nem izgatom magamat miatta, inkább kinyitom az ajtót és visszasétálok vele a szobánkba. Senkivel nem találkozunk a folyosón, és ennek örülök.
Odabent lerakom az egyik fotelba, majd neki kezdek leszedni a véres ágyneműt, egyelőre csak a szoba egyik sarkába hajítom be, majd később gondunk lesz rá, de most nem érdekel, csak a szekrényből veszek ki másik lepedőt, azt leterítem, és arra egy másik takarót.
Rose az ágyba kerül, én eldobom a véres nadrágomat, és körbenézek a szobában végül, hozok, egy üveg whisky-t aztán töltök neki is és magamnak is egy-egy pohárba, én egy hajtásra iszom meg. Aztán a következőt is.

Arra, hogy az oldalamba mart egészen a bordáimig, egy újabb - de nem túl hangos - sikoly volt a válasz. Már nem tudott érdekelni, hogy többször is figyelmeztetett korábban, ne tegyem. Mire végzünk, remegek. Nem a félelemtől, vagy a megrázkódtatástól. Erről szó sincs. Egyszerűen csak kifáradtak az izmaim. Hagyom, hogy segítsen az ágyra feküdni. Halkan felszisszenek, mikor az oldalamra fekszem és a sebeknek nyomódik a lepedő. Zihálásom lassan csillapodik, Jesse simogatására pedig megnyugszom teljesen. A pajzsom még fent van, azt még nem engedtem le. Élvezem a közelségét, azt ahogyan átölel. A szemeim már visszafordultak a saját természetes színükbe és minden porcikámban emberi vagyok. Eltűntek a karmok és a megnyúlt fogak.
Őt figyelem, amikor a hátamra fordít és megnézi a sebeimet, amik még mindig fájnak, főleg a combom és még mindig szivárog belőlük némi vér. Magam előtt eligazítom a lepedőt, amibe beleteker és átkarolom Jesse nyakát, odafúrom az arcomat, az orromat, mélyen lélegzem be az illatát és lehunyom a szemeimet, amikor felemel. A fürdőig nem hosszú az út, és örülök, hogy közben senkivel sem futottunk össze. Az ölemben, a kezemmel tartom a kis dobozkát, amiben a kötszert, tűt és cérnát tartja. A fürdőbe érve óvatosan a kád szélére ültet, majd letekeri rólam a lepedőt. A szemeit figyelem miközben beszél hozzám. Megkapaszkodom a kád szélében a kezeimmel, és határozottan bólintok. Nem túl kellemes ülnöm, ég az ölem és a jobb lábammal alig tudom tartani magam, de ettől még ülve tudok maradni egyedül is.
- Igen, menni fog. - közben még mindig a kedvesem tekintetét kutatom. Halkan megint felszisszenek, amikor a törölközővel végig törli az oldalamat és reflexből húzódom el egy kissé az érintésétől. De aztán erőt veszek magamon és hagyom, hogy letörölgesse a részben már nyúlósra száradt, és a még frissen szivárgó, nedvesen csillogó vért a bőrömről. Mikor meglátja az ölemet, a vért a belső combomon és grimaszol egyet, jobb kezemmel elengedem a kád szélét és az arcát érintem meg gyengéden úgy, hogy a szemeimbe nézzen.
- Nem baj. - a hangom nagyon lágy és a pajzsom most válik semmivé előtte. Érezheti, tudhatja, hogy ezt a két szót, hogyan is értem. Nem bánom, hogy durva volt, nem bánom, ami történt, és neki sem kell, hogy rossz érzése legyen miatta. A hajam előre hullik, mert egy picit előre is dőltem, amikor az arcához nyúltam. Egy röpke, de hosszúnak tűnő pillanatig még ott tartom a tenyerem az arcán, de a lábam nagyon tiltakozik ez ellen a testhelyzet ellen, ezért a kezemet elveszem és megint a kád szélében kapaszkodom meg. A combom ég és borzalmasan fáj, a többi sérülés ahhoz képest csak kevés fájdalmat tudatosít az elmémben.
Kicsit eligazítom a kötést, amit a derekam és a hasam köré teker. Ahogy végignézek magamon, önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám.
- Azért múmiát ne csinálj belőlem... - még magamat is meglepem azzal, hogy képes vagyok most komolytalankodni.
- Kibírom, jó lesz így is. - a hangom visszavált komolyra, aztán a jobb lábamat az ő ép, vagyis a bal combjára helyezem, hogy így támasszam meg, amíg összevarr. A tű minden egyes érintésére reflexből rándulnak meg az izmok a lábamban, nehezítve ezzel Jesse munkáját. Nem tehetek róla, nem akar nyugton maradni. Amíg a kedvesem keze a lábamon van és épp összestoppolja a bőrömet, őt figyelem végig. Nem tudom most mit gondol, vagy érez. Én jól vagyok. Azt hiszem jól vagyok. És vajon ő?
- Jól vagy? - a hangom halk és érezheti, hogy nem fizikálisan kérdezem. Tudom, hogy fáj a lába és talán a válla is, de az érdekel inkább, hogy magában mit gondol, mit érez. Hogyan élte meg, hogy megszegte az ígéretét, miszerint soha sem fog bántani, és ezt másnak sem fogja soha megengedni.
Amikor végez a varrással, megint megsimítom az arcát. Ahogyan ő is az enyémet. A csókját gyengéden viszonozom. Rám tör az érzés, hogy mennyire nagyon szeretem őt, hogy ő jelent számomra mindent a világon.
Aztán végignézem, ahogy a saját lábát is ellátja. Titkon azért valahol tetszik amit látok, azt a csúnya marást én okoztam neki. Na jó, valahol azért némi büszkeséget is érzek. Kész téboly, hogy milyen érzések törnek rám gyors egymásutánban.
- A válladról és a hátadról letöröljem a vért? - szólalok meg, miután már visszavette a nadrágját. És ha már itt tartunk az enyémet is le kellene törölni, a tarkómból nyilván végigcsorgott a hátamon is némi vér, de tekintve, hogy azon a lepedőn feküdtem, ami amúgy is átnedvesedett a vérünktől, valószínűleg alvadt vörös színre mázolhatta a fehér bőrömet ott is. Ha ezzel is megvagyunk, felállok a kád széléről Jesse kezébe kapaszkodva. A bal lábamra helyezem a testsúlyomat és így fogom magamhoz a lepedőt, amit visszateker körém. Megfogom a kis dobozt, meg a törölközőket, újra a nyakába karolok és visszavisz a szobánkba.
A fotelből ülve figyelem Jesset és közben végiggondolom az este minden egyes részletét. Mire a gondolataim, az emlékeim végére érek, újra magához ölel és az ágyba segít, amin már kicserélte az ágyneműt. Egy párnát igazítok a hátam mögé az ágy fejtámlájának és annak dőlök neki ülve. A bal lábamat felhúzom, a jobbat kinyújtva hagyom pihenni. A whiskyt elveszem és belekortyolok. Aztán megint, de nem húzom le egyből. Jesset figyelem.
- Ez fura lesz... - kezdek bele és arra értem, amit mondani akarok. A whiskys poharat bűvölöm közben a kezemben. - ... de tulajdonképpen... tetszett. - mire a mondat végére érek, már Jesset nézem. Fogalmam sincs, mit szól majd ehhez. Vékony mezsgyén járok úgy érzem, mert ha ő gyűlölte az éjszakánk minden egyes percét, akkor fogalmam sincs mit fog erre mondani, vagy mit fog gondolni. Azt sem tudom még, hogy hogyan élte meg, arra kértem, szegje meg az ígéretét és okozzon nekem fájdalmat. Azt tudom, hogy mint a Teremtőm megérti és egyet is ért velem, de azt nem tudom, hogy mint a párom, mit szól ehhez. Hogy meg fog-e utálni azért, amiért ilyesmit kértem tőle. Hogy miattam szegte meg a nekem tett ígéretét. Ismerem annyira, hogy tudjam, ritkán tenné meg, hogy másként cselekszik, mint ahogyan azt (nekem) ígérte. Félek attól az ő részéről nyomot hagy majd a kapcsolatunkban az, amire kértem, amit velem tett és még tenni fog. És ezt érezheti rajtam, a gondolataimon, az energiámon.
Arról pedig még a leghalványabb fogalmam sincs, hogy később én, hogyan fogom megélni ezt az egészet, azt ami még rám vár. Sejtem, hogy a ma éjjel csak egy halvány ízelítő volt...

Mikor megkérdezte tőlem, hogy jól vagyok-e akkor csak biccentettem egyet, nem akartam ragozni a dolgot, vagy részletesen kibeszélni, hogyan is érzem magamat. Jól voltam, a seb amit okozott nem volt komoly, lassabban gyógyul majd be mintha acél okozta volna, de nem izgattam magam miatta én még így is gyorsabban helyrejövök mint ő fog. Szóval, fizikailag jól voltam. Lelkileg? Az meg kit érdekel? Nem vagyok egy szép vagy érzékeny lelkületű férfi, így nem is kezdtem agonizálni a dolgon. Később majd átgondolom, de most inkább hagyom, hogy vigyen egy részben az automatika, azaz sebek ellátása, bekötözése, vissza a szobába. Rose kényelembehelyezése, véres lepedő és takaró eltüntetése az ágyról, friss és tiszta felterítése, párnák visszadobálása, és Rose bepakolása finoman az ágyba. Mindet egy szó nélkül tettem. Egész idő alatt nem válaszoltam neki vissza, csak a minimumot kérdeztem meg tőle. Azt hiszem valahol bánt a dolog, hiszen ígéretet tettem neki arra, hogy sosem fogom őt bántani és megóvom mindentől. Erre még is én voltam az aki belemart az ezüstözött pengével, és utána összevarrta a sebet ami újabb fájdalmat okozott neki. Láttam, éreztem ahogy megrándul minden egyes tűszúrása nyomán.
Amikor azt kérdezte letörölje-e rólam a vért akkor is csak egy biccentés volt a válaszom, és egy helyben állva nyugodtan hagytam, hogy letisztogasson. A tükörben egy darabig őt figyeltem, aztán belenéztem a magam szemeibe, és végül eltekintettem a másik irányba, szemrevételeztem inkább a berendezést.
A szobánkban, immáron az ágyon ülök, egy párna van a derekam mögött a hátam a falnak és a fejtámlának van vetve, közöttünk az üveg, és én már a másodikat nyeltem le egyben. Még mindig nem szólaltam meg, próbálok napirendre térni a fölött, ami most végbe ment kettőnk között. Aztán amikor megszólal, rá emelem a tekintetemet, és töltök még egy pohárral. Elszívnék egy cigit, de nem akarok innen elmozdulni, így marad az ital a cigaretta helyett.
Rá emelem a tekintetem, és figyelem, hallgatom, amit mond és elmélázok a hallottakon. Tulajdonképpen tetszett neki, tulajdonképpen, tényleg élvezhette, hiszen jó ideig igen csak nedves volt és több orgazmusa is összejött, amit nem játszott meg, ilyen helyzetben szerintem nehéz lett volna, de mind egy is, a nedvesedés elárulta, hogy nem játék.
A poharat tartó kezemet, a felhúzott jobb térdemen nyugtatom, ahogy a bal kezem a bal térdemen, és a fejem hátradöntöm a falnak, választ vár tőlem, érzem, és azt is, hogy leengedte a pajzsát, az enyém még fel van vonva. gondolkozom, és rendezem a gondolataimat, majd kortyolok a poharamból, és visszarakom a térdemre a kezemet, utána megszólalok.
- Tetszett…? – Kinyitom a szemem és felé fordítom a fejemet és tűnődve nézem őt. – Érdekes élmény volt, hogy ott vagy alattam, és azt tehetek veled amit csak akarok, a kezemben van a sorsod, a fájdalmad, rajtam múlott mennyi fájdalmat okozok neked…- Szólalok meg, miközben az italom forgatom meg a poharamban és bele kortyolok.
- Azt ígértem, sosem bántalak, hogy vigyázok rád, hogy soha többet ne kelljen szenvedned… - Itt megállok egy kortyra. – Még is élveztem, hogy megtehettem, hogy sikoltottál, hogy élvezted, amit teszek veled… - Fejtem ki végül is, hogy nekem sem volt ellenemre a dolog. Izgató volt számomra is.
- Viszont, a továbbiak nem ilyenek lesznek… legközelebb nem kombináljuk a kettőt egymással… Megvárom, még ezek a sebeid begyógyulnak annyira, hogy ne szakadjanak fel, utána folytatjuk tovább, és csak ezüst és farkas karom által. – aztán elhallgatok, és újra iszok a poharamból. – Meg kell tanulnod azt is, milyen mikor golyó sebez, és azt, hogyan gyógyul. – Szólalok meg. – Illetve azt is, milyen mikor a benned maradt golyó kerül ki a testedből. – Teszem még hozzá, és most rá pillantok. Nem ezüsttel és nem is a robbanó töltettel gondoltam ezt az egészet, hanem szokványos golyóval, és nem is már holnap, ez lesz majd az egésznek a vége, mikor már jól regenerálódik, akkor az utolsó lecke majd a golyó lesz. De szeretném ha ezzel is tisztában lenne.

Tudni szeretném, hogy mit gondol, és azt is, hogy hogyan érez, de nem mutatja meg nekem. Gyakran zárkózik magába, pedig annyi évet húztunk már le egymás mellett, hogy tulajdonképpen nem értem, miért ilyen... velem. Eleinte elfogadtam a dolgot, aztán meg azt hiszem hozzá szoktam, de ez nem jelenti azt, hogy nem bánt valahol az, hogy ennyire nem mutatja meg magát nekem. Mintha nem bízna bennem. Pedig tudom, hogy nem erről van szó, de hát na... azért mégiscsak rosszul esik kicsit.
Persze, hogy választ várok, főleg, hogy alig áll szóba velem. Hát ennyire haragudna? Mivel elzárkózik előlem és alig szólal meg, nem tudom mit gondoljak. A hosszú évtizedeink alatt még sosem kerültünk egymással olyan szituációba, mint ma éjjel, tehát abszolút tanácstalan vagyok. Még a válaszára várok, csak őt figyelem. Már épp azon vagyok, hogy hozzávágok valamit, ha nem hajlandó végre kinyitni a száját, amikor végül mégiscsak sikerül megszólalnia.
Arra, hogy visszakérdez, kissé elszorul a torkom és abban a pillanatban rántom vissza a pajzsomat. Átfut rajtam a gondolat, hogy neki mégsem volt ínyére a dolog. De aztán tovább fűzi a szavakat, és én nem szakítom félbe. Mire a végére ér, addigra világossá válik számomra, hogy neki is tetszett, hogy élvezte a dolgot. Ez valahol megkönnyebbüléssel tölt el, ami a következő percben azonnal szerte is foszlik. Elkomorodok attól amit hallok és, ahogyan beszél velem. A hangjában, abban, amit mond és ahogyan mondja a nyomát sem vélem felfedezni annak, hogy a kedvese is vagyok, nem csak a kölyke. Sőt, tulajdonképpen inkább a kedvese vagyok, mint a kölyke.
Belenézek a poharamba és közben eltűnik minden játékosság és lágyság a vonásaimból és a hangomból is. Nem kortyolok, csak figyelem egy ideig az aranyló színű alkoholt.
- Ezt most, mint a teremtőm mondod? - nem nézek rá. Ő eldöntötte, hogy hogyan lesz. Én kértem, hogy tegye, amit, mert szükségem van rá, de arra nem kértem, hogy döntsön helyettem mit, mikor, hogyan. Munkám van. Az egyik olyan, ahol nem jelenhetek meg örökké tetőtől talpig beöltözve, rejtegetve a sebeimet és ráadásul szükségem van mind a négy végtagomra - működőképesen! - ahhoz, hogy el tudjam látni a feladataimat. A lábaimra, mert nem ülőmunkát végzek, a két kezemre, mert azokkal szolgálok ki. És tulajdonképpen a másik feladatom miatt sem okos, ha ő akarja diktálni a tempót és az iramot. Nem döntheti el helyettem a dolgok menetét. Hiába mondtam, hogy minél gyorsabban, annál jobb. Ezt a "gyorsaságot" én akarom eldönteni és diktálni.
- Nem szoktam hozzá, hogy ennyire... lekezelő (?) legyél velem, hiába vagyok a kölyköd. Szóval ne beszélj így velem, kérlek! Én szeretném meghatározni, hogy mikor folytassuk. - nagyon is halkan szólaltam meg.
- Az pedig, hogy mit kombinálunk mivel... nem gondolod, hogy nekem is lenne beleszólásom? - csak most pillantok rá.
- Miért nem? - nem igazán értem, ha azt mondta neki sem volt ellenére, ami történt, akkor miért nem akarja ezt többet. Egyszerűen csak a kíváncsiság van a hangomban. Aztán tovább hallgatom őt.
- Igen, tudom, hogy meg kell majd tapasztalnom, milyen, ha golyóval sebzel meg... És azt is meg kell tudnom, hogy milyen, ha egy testrészemet kell visszanövesztenem... - pillantok rá és most már kiittam a pohár tartalmát. Aztán a kis éjjeli szekrényre tettem a whiskys poharat. Egy ideig hallgatok és kinézek az ablakon a sötét éjszakába. Fogalmam sincs mennyi lehet az idő. Újra Jesse felé fordítom a tekintetem.
- Van még valami, amit meg akarok beszélni veled... Azt, ami az elején történt. Miért utasítottál el olyan ridegen, amikor megcsókoltalak? És utána pedig... nagyon megaláztál... Miért? - Jesse tekintetébe fúrom a sajátomat. Szeretném, ha megbeszélnénk ezt az egészet. Zavarosak a gondolataim és az érzéseim. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről. Habár tulajdonképpen, ami utána történt, azt élveztem...

Szó sincsen arról, hogy nem bíznák meg benne, csak nem vagyok egy nagy beszédes, nagy dumás alak. Jobb szeretem, ha a tetteim beszélnek helyettem és nem a szavak. Mondani bármit lehet, igaz és hamis szót egyaránt. Így minek is lökném a rizsát, ha a tettekkel ékesebben lehet beszélni? Mindazonáltal, még nekem is át kell rágnom magam azon, ami történt velünk, ma este, és ami még hátra van, így a gondolataimba mélyedek, bele miközben ott ülök mellette az ágyon.
Rosera emelem a tekintetemet mikor vissza kérdez, szavakkal nem mindig sikerül kifejeznem azt amit érzek, amit mondani akarok, hiszen nem vagyok a szavak mestere, így inkább a tettekkel tudnám kifejezni neki, mit gondolok és érzek, de megpróbálom megfogalmazni neki, mit akartam az előbb kibökni, de végül úgy döntök akkor inkább a kérdéseire adok válaszokat és azokból próbálom összeilleszteni a mondandómat.
- Nem voltam lekezelő, legalább is nem állt szándékomban annak lenni. – Szólalok meg, nem érzem úgy, hogy lekezelő lettem volna vele szemben, én úgy gondolom csak nyersen kimondtam amit gondoltam, és nem ügyeltem a szép megfogalmazásra, így lehet bántóra sikeredett, de nem annak szántam.
Aztán felsóhajtok, és átgondolom a választ, amit adni fogok neki a miért nem kérdésére. Azt hiszem ez egy hosszabb okfejtés lesz, amit át kell, rágjak magamban.
- Azért, mert egy harci helyzetben a kettő nem les kombinálva, és nem akarom, hogy azt szokd meg a fájdalom a gyönyörrel társul. Jobb lesz, ha a későbbiekben nem kombináljuk a tanításodat és edzésedet a sexel. Az már más, ha a sexbe csempészünk ilyen elemeket, az elől nem zárkózok el, de odalent az edzőteremben nem akarom kombinálni a kettőt együtt. Plusz, nem is vacakolhatunk sokáig, Castor feladatot adott neked, és úgy gondolom nem csak azt amit én is hallottam, hanem van más is, és mivel ezekben veszély is lehet nem érünk rá teketóriázni, hogy teljesen beforrjanak a sebeid. Sosem bocsájtanám meg, ha emiatt szenvednél el maradandó vagy nagyon komoly sebesülést, mert nem akartalak jobban bántani, és emiatt nem tanultál meg valamit, ami létfontosságú lenne. – Nézek rá, miután ezt ledaráltam neki. Tudom, hogy az Upperben dolgozik, pultos, és sokak szeme előtt megfordul. De nem tehetjük meg azt, hogy nem okozok olyan helyeken sebeket ahol látható.
- Alaphangon ezek a dolgok sok időt vesznek igénybe, de nálad nincs annyi időnk, hogy finomkodva kezdjünk neki, vagy várakozzunk, jobb túlesni az egészen hamarabb és utána edzeni még egy darabig, mintsem, hogy egyszer is meglepetés legyen, és esetleg pánikba ess miatta. – Belenézek a szemeibe. – Nem azért mondom, mert gyengének tartalak, csak tudom, milyen mikor először lőnek meg vagy sebeznek meg durván, és hidd el, a pánik olykor vele járója. – Kölyök voltam mind a két értelemben mikor nekem ez meg lett tanítva, engem fojtogatott a pánik mikor Richard meglőtt. Rose-t pedig komolyabb sérülés még nem érte mióta velem van, így joggal tartok ettől azt hiszem.
- Nézd, se előtted se utánad nem volt másik kölyköm… és téged is inkább a kedvesemnek nézlek, mint a kölykömnek… Nem tudom, hogyan csinálják mások, nem kértem senkitől se tanácsot, se útmutatást, ebben a tekintetben csak azt ismerem, amit én is megtapasztaltam. Ha az a módszer nem tetszik, amit én tudok adni…- Itt elhallgatok, elbírnám viselni, ha ezeket másvalaki, tenné meg vele? Rá emelem a tekintetemet, és végig nézek rajta. Nem, határozottan nem bírnám ki, én tudom, mekkorát sebzek, mennyire viszem mélyre a pengét és hova, tudom, hol mennyi fájdalmat okozok neki. Megrázom a fejem, nem nem akarom, hogy valaki más vegye kezelésbe, bár ha ő válasz mást, nos, nem sok lehetőségem van akkor, de azt nem fogom elviselni, így jó esély van arra, hogy elmegyek innen, ha így alakulna. Különben a másik torkának esnék.
A következőre megint csak hosszas hallgatás a válaszom, nem megy azonnal a válasz, nekem is át kell gondolnom, mit is fogok válaszolni. Miért váltam rideggé, és miért ettem, amit tettem?
- Olyat kértél tőlem, amit megígértem neked, hogy nem fogok veled tenni….- Szólalok meg igen csak hosszú percek múlva. – A másik pedig… nem tudom…- Nézek Rose-ra a poharamról. Ez a dolog engem is meglepett, hogy ezt megtettem vele. Nem akartam megalázni. Őt pláne nem, de hogy mi vezetett arra, hogy megtegyem vele? Fogalmam sincsen. Ha azt akarom, hogy a szájába vegyen, sosem így jeleztem neki.
Kinyújtóztatom a lábaimat, bokánál keresztbe rakom, és elnyúlok érte, ha hagyja magát, akkor magamhoz húzom, és fél kézzel magamhoz ölelem. Ritkán mondom ki neki ezt az egy szót amit most forgatok a nyelvemen. Nem szeretem csak úgy osztogatni, hiszen akkor elcsépeltté és jelentéktelenné válik.
- Szeretlek. – Súgom neki, miközben megsimogatom a hátát.

Beharapom az alsó ajkamat, amíg Jessere figyelek.
- Oké. - elfogadom, hogy nem állt szándékában lekezelőnek lenni, csak nekem tűnt úgy. Nem akarok veszekedni, pláne nem ezen és nem most, szóval ennyiben maradunk és kész. Aztán tovább hallgatom. Azt félreértettük egymást.
- Azt én sem gondoltam, hogy az edzőteremben esnénk egymásnak úgy, ahogy az előbb. Azt én sem akarom. Sőt.. őszintén szólva már az elején sem gondoltam, hogy úgy fognak ma alakulni a dolgok, ahogy végül alakultak. - szusszanok egyet és kicsit megrázom a fejem.
- Lényeg, hogy ebben egyetértek veled. Az edzőterem és a hálószoba két külön dolog. - teszem hozzá végül és azt hiszem ezen sincs tovább mit ragozni.
- Igazad van, de ettől még össze kell hangolnunk a dolgot a munkámmal. A munkáimmal, hogy pontosabb legyek. Nem akarom, hogy más tudjon erről, szóval eszem ágában sincs szabadnapokat kérni, mert nem tudom ellátni a munkámat. Majd kitaláljuk valahogy, hogy haladjunk is, és azt is, hogy képes legyek dolgozni is. - teljes mértékig igaza van, de ettől még muszáj lesz úgy haladnunk, hogy ne legyek tele folyton sebekkel, sérülésekkel. Azt még nem tudom, hogyan kellene összeegyeztetni a dolgokat, de nem is ma éjjel kell ezt kitalálni. Ráér holnap is. Ma már amúgy sem menne ezt kiagyalni.
Kicsit oldalra billentem a fejem, ahogy tovább hallgatom. Nem válaszolok azonnal arra, amit mond. Helyette inkább előre hajolok és felszisszenve, de odacsúszok hozzá az ágyon. Az oldalam és a lábam tiltakozik a mozgás ellen, a vonásaimat összehúzza a fájdalom, de nem törődöm vele. Közel araszolok a kedvesemhez és megfogom a kezét, majd a tekintetébe fúrom a sajátomat.
- Nem akarok erre mást megkérni. Nem érdekel, hogy más, hogyan csinálja. Soha... hallod? soha nem kérnék meg mást arra, amire téged kértelek ma. Bízom benned. Csak benned! Nem kell más módszere, tanítása, útmutatása, vagy tanácsa. Csak a Tiéd! Mindennél jobban... - halkan és lassan kúsznak a szavak a torkomra. Vakon bízom Jesseben. Nekem ő jelent mindent. Soha nem ismertem másik farkast úgy, ahogyan őt. És nem is akarok mást így ismerni.
Hosszasan hallgat mielőtt válaszolna. Aztán végre megszólal és amit és ahogyan mondja... nos... lelkiismeret furdalásom támad tőle.
- Sajnálom. - nem nézek rá és a hangom nagyon halk, szinte csak suttogom a szót. - Ha nem lenne fontos sosem kértelek volna rá. - fűzöm még hozzá és csak remélni tudom, hogy nem fog ezért megutálni. Sem engem, sem pedig önmagát.
A másik dolog pedig... veszek egy mély lélegzetet. Nem tud rá magyarázatot adni. Átfutott a fejemen, hogy megkérjem, többet ne tegye, de végül nem szólalok meg. Odabújok hozzá és átkarolom. A mellkasára hajtom a fejemet és hallgatom a szívverését. Behunyom a szemeimet. Mosolyra húzódik a szám. Nem tudja, hogy milyen boldogságot okozott azzal, hogy kimondta szeret. Tudom, hogy így van, de ettől még leírhatatlanul jó érzés hallanom tőle.
- Én is téged. - súgom vissza.
Mikor mindketten elkényelmesedtünk az ágyon, hozzábújok szorosan és a karjai között alszom el.

- Én sem gondoltam, hogy így alakul majd az esténk… Mikor lejöttem a tetőről, úgy nyitottam be a szobába, hogy fegyvert ragadok és a kis sebvarrós dobozomat, összeszedek még az oldaltáskámba pár dolgot ami kellhet és elindulok megkeresni téged… - Fűzöm hozzá, hogy én sem gondoltam, hogy majd így alakul az esténk, és erre ez lett. Holott én már azon voltam, hogy felkutatom, mert baja esett vagy rosszabb. Holott alaphangon más terveim voltak. El akartam menni vele valahova a városba szórakozni, megnézni Dun clubját amit emlegettek már többen is itt a falkában de ehhez képest itt kötöttünk ki és így.
- Majd átgondolom józanul…- Mondom neki, miközben elkezdek lecsúszni fekvő helyzetbe. Éhgyomorra ittam és ráadásul gyorsan is, az üveg mostanra már üressé vált, és az este, az ital és úgy minden miatt elfáradtam. Ahogy mellém fekszik, úgy húzom magunkra a takarót, ezen nincs huzat, mivel én nem tettem rá, csak kivettem a szekrényből egyet ami tiszta és feldobtam az ágyra, most még annyit megteszek, hogy viszonylag kiegyengetem, hogy alá feküdhessünk, és ennyi. Részemről elég volt ebből az estéből, szívesen elnyúlnék már aludni, hogy utána tiszta fejjel gondolhassam át, hogyan is tovább, milyen módon kellene össze egyeztetni Rose munkájával az edzéseket.
Arra, hogy mást nem akar, csak közelebb húzom őt magamhoz, és átölelem, de most hanyatt maradok és így fogom át őt, lazán és óvatosan, a sebesülései még fájhatnak neki, és nem akarok plusz fájdalmat okozni neki fölöslegesen.


//Köszönöm!//