Napközben Balázs boltjában tűntem el a műhelyrészben és egész nap ott gubbasztottam, a munka eltereli a figyelmem minden másról, és nem gondolkoztam azokon a dolgokon, amik miatt nem vagyok valami jó hangulatban mostanság. Az életem nincs egyenesben, de legalább a töltények szorgalmasan készülnek a Végrehajtók és a Testőrség számára. Azt hiszem, megvan mindennek a haszna. Bár ettől cseppet sincsen jobb kedvem, de ettől még le tudom magam foglalni ezzel és nem agyalok folyamatosan azon, hogy mióta ide költöztünk és a falka tagjai lettünk, Rose Felderítő lett, megvette az Uppert és a csillaga szépen ível felfelé, hogy a nyakunkon az esküvő, ami engem az őrületbe kerget, milyen színek legyenek, milyen ételek, hol legyen, kik legyenek ott, milyen zene szóljon és a többi. Egyszerűen ez az egész marhamódon idegesít. Nehezen viselem, hogy egy helyben vagyok. Az eddigi életemben mindig mozgásban voltam nem volt benne sok állandóság, vagy a falka volt az vagy Rose, de más nem volt, most még is itt egy falka, szabályok, együttélés, Alfa, és a parancsai, megint összezárva több farkassal. Nincs bérgyilkosi munkám, egyszerűen ebben a városban nem terem babér nekem, és ez frusztrál, mintha nem lennék elég jó ahhoz, hogy valami nagyobb munkám legyen. Ráadásul a jelenlegi helyzet is elég bizonytalan, ha máshonnan kapnék megbízást, nem tudnám most elvállalni és ez is csak egy újabb ideggörcs. Nehezen viselem, hogy most több állandóság került bele az életembe, és hírtelen, hosszú ideig teljesen szabad voltam, és most a kötelezettségek és a párom sikere, na, ez most mind okoz némi gondot, de leginkább csak a párkapcsolatomban. Kezdek eltávolodni tőle, kevesebbet beszélek vele, mint eddig, több időt vagyok a műhelyben vagy az edzőteremben, mint bármikor máskor. Most is ez a helyzet, Balázstól visszajöttem, lepakoltam és már odalent is voltam, hogy kifulladásig nyúzzam magamat.
Jó darabig odalent voltam és edzettem, mikor elindultam fölfelé, hogy lezuhanyozzak és kerítsek magamnak valami ennivalót is, mivel dél óta semmit sem ettem. Munka közben hajlamos vagyok elfelejteni, enni, egészen addig még a farkasom nem jelez már, hogy hisztisedik, ha nem kap táplálékot. Amit ritkán hagyok, de az utóbbi napokban ez most sűrűn előfordul. Elsőnek a zuhanyzóba megyek, mivel a törölközőm nálam van a tusfürdőt is levittem a vizemmel együtt. Minimális a batyum, ami bőven elfér a kezemben, úgy, hogy a vizem már el is fogyott. Előttem már volt néhány farkas a közös fürdőben, többféle illatot is érzek, a liliomtól kezdve, a narancsig van itt minden aroma a levegőben. Lemosom magamról az edzés izzadtságát és hajat is mosok, aztán szárazra dörgölöm magam és a hajam is annyira amennyire csak lehet, majd gombóccá gyűröm a trikóm és a melegítőm, a cipőm, meg a többit kézbe veszem, és derekamon törölközővel, sétálok vissza a szobánkba. Mivel elég rendesen megmozgattam magam, jelenleg minden izmom feszül. Kellemesen fáradtnak érzem magamat, ami elég ahhoz, hogy ha vacsorázok utána elnyúljak aludni, vagy esetleg egy kis ágytornát bevetni, ha Rose vissza ér és utána nyúlni ki aludni, de elsőnek biztosan kell egy szál cigi.
Belépek a közös szobánkba, és megérzem Rose jelenlétét, ott van az illata a szobában, és a samponja jellegzetes illata, igen, már tudom, hogy őt is éreztem a fürdőben, valamennyivel előttem ő is ott volt, a cuccom ledobom a földre az ágy mellé, most nem nagyon érdekel, aztán végig tekintek a szobán, belenézek a kedvesem szemeibe is. – Szia! – Köszönök neki, majd az ablakhoz, megyek, ott van a hamutálam, és egy doboz cigim, meg az öngyújtóm. Látom a csomagot, de nem érdekel, nem ilyen csomagolásban jönnek a rendeléseim, és mostanában nem is kértem ide magamnak semmit sem, tehát nyilván Rose kapta vagy ő adja majd valakinek oda. Eltolom az üvegajtót és kimegyek az erkélyre, hogy ott szívjam el a cigimet, nem félek attól, hogy esetleg megfáznék. Odakint gyújtok rá egy szál cigire, és a korlátra támaszkodom, dohányzás közben, a kilátást figyelem.

Érzem, hogy közeledik. Mielőtt még belépne az ajtón, már tudom, hogy rögtön meg fog jelenni. Félek. Veszek pár mély lélegzetet, és már most tudom, hogy ez nem lesz egyszerű. Sosem egyszerű. Belép az ajtón törölközőbe csavarva és ledobja a cuccait. Nem izgatom magam emiatt, majd elkerülnek onnan, és amúgy sem azzal akarom kezdeni, hogy piszkálom. Mondjuk ilyesmi miatt nem is szoktam. Minit vettem fel a kedvéért, de egy száraz Szia-n kívül többre nem futja tőle. Fáj.
- Szia. - köszönök neki vissza, de most nincs a szokásos következő mindennapi kérdés, a hogy vagy? vagy a milyen volt a napod? Az energiáim kuszák, nem viselem jól, amikor zűr van kettőnk között, sosem viseltem jól. Nézem, ahogy az ablakhoz, majd az üvegajtóhoz megy, hogy kilépjen az erkélyre és rágyújtson. Tekintete végigfut az ajándékon, szemeiben érdektelenség. Ő kilép, én pedig felállok. Lassan indulok el, kezembe fogom a csomagot és az üvegajtónál megállok. Mostanában nem bújok oda hozzá magamtól. Nem tudom, hogy szeretné-e. Nem tudom, hogy akar-e.
Érzem, hogy eltávolodik tőlem, és én fuldokolva kapálózok ez ellen. Ijesztően nagy szükségem van rá, és rémítő a gondolat, hogy neki talán nincs rám. Lassan minden sarokban rémeket látok. Nem beszél velem, nem tudom mit gondol, nem tudom mit akar.
Az üvegajtónak dőlök és egy ideig csak figyelem őt. A távolba néz, a cigarettát a szájához emeli, beleszív, a füstöt kifújja. Görcs költözik a gyomromba és gombóc a torkomba. Aggódom, félek és már semmit sem érzek jónak, vagy szépnek. Pedig én nem ilyen vagyok. Nagyon nem.
- Beszélnünk kell... - a hangom alig erősebb a suttogásnál, de biztos vagyok benne, hogy meghallja így is. A kis becsomagolt dobozt szorongatom a kezemben és arra szegezem a tekintetem, nem nézek Jessere már.
- Ezt... neked vettem. - szólalok meg újra és kissé tétován, de felé nyújtom a dobozt. Ha elvette, hát odaadtam neki. Várok, hogy bontsa ki. Szememben ott van, hogy szeretném, ha kinyitná és megnézné, hogy mit is rejt a csomag és a doboz.
- Tetszik? - kérdezek rá félve, még mindig a kinyitott üvegajtónak támaszkodva. Remélem nem lőttem mellé.
- Ha éhes vagy, hoztam kaját, még meleg. És sütöttem sütit. - soha nem sütök semmit. Nem is főzök. Egyszerűen azért, mert nem tudok. Jesse egy ideig emlegette, hogy nem lenne ellenére, ha megtanulnék, hát most elkezdtem és sütöttem. Csokis sütit, szerintem finom lett. Habár az én torkomon most egy falat sem menne le. Ellépek az ajtóból, hiszen a kaja bent van és talán nem az erkélyen, egy szál törölközőben akar majd enni, feltéve, ha akar. A dossziéhoz megyek és kinyitom.
- Két papírköteg van nálam. - már jeleztem, hogy beszélnünk kell, nem ismétlem meg újra, csak belekezdek. - Az egyik arról szól, hogy az Upper 51%-os többségi tulajdonba kerül hozzád. Csak alá kell írnod, ha akarod. A másik egy megbízás az ügyvédnek, hogy adja el az Uppert. Mivel már nem tudom, hogy mit akarsz, vagy gondolsz, mind a két iratot elkészíttettem. Eleinte örültem és tele voltam lelkesedéssel, de ez ma már nem igaz. Lelkiismeret furdalás gyötör és Te ezerszer fontosabb vagy, mint az a vacak hely. Szóval kérlek döntsd el, hogy mi legyen. Nekem bármelyik megoldás jó, aminek nem az az ára, hogy teljesen kizársz az életedből. Mert most ezt csinálod. - halk voltam. Nagyon halk. És végtelenül szomorú. Már nem akarom az Uppert, már nem akarok semmit. Csak azt, hogy ne egymás mellett éljünk, hanem együtt. Hogy ne távolodjon el tőlem. Leülök az egyik székre és oldalra nézek. Nem vagyok egy picsogós fajta, sosem voltam az, de most éreztem, hogy nem sok kell ahhoz, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Egyelőre visszatartottam őket.
- Június 19-én vettem meg az Uppert és azóta csak folyamatosan eltávolodsz tőlem... Még Vegas miatt sem haragudtál ennyi ideig. - négy idegőrlő napig nem tudtam róla semmit, de aztán visszajött és túltettük magunk rajta. De most? Lassan egy hónap telt el. Akkor azt mondta haragszik még. Azt hittem, hogy majd megbékél. De azt hiszem ez nem történt meg.
- Gondolkoztam. Talán igazad van. Talán nem tudom megállni a helyem a falkában. Azt hiszem... ha akarod lemondok a felderítői posztról. Vagy nem tudom... Mit akarsz? Jesse mit akarsz mit tegyek? - pillantottam most rá a tekintete után kutatva. Eredetileg nem ezt terveztem, nem ezt akartam, nem erre akartam kilyukadni. És végül mégis ide jutottam. Ha menni akar Fairbanksből, hát menjünk. Ha nem akarja, hogy felderítő legyek, hát nem leszek. Ha nem akarja, hogy az Uppert vezessem, akkor nem fogom. Egyszerűen azért nem, mert ezek egyike sem olyan fontos nekem, mint Ő.

Valahogy valami nagyon nem kerek közöttünk, ő mint vett fel, ami alól diszkréten villan a combharisnya csipke része, ez általában beindít, és innen rövidesen már az ágyban vagy valahol máshol gyűröm magam alá, de most valahogy csak egy futó pillantást vetettem rá. Furcsa, hogy ő sem igazán reagál arra, hogy törölközőben vagyok nedves hajjal, és jól látszik, hogy edzettem. Ő se mozdul felém, és én se nagyon figyelek rá. Fáradt vagyok és zsong a fejem, tele van gondolatokkal, félelmekkel, kétségekkel, és egyebekkel, amik cseppet sem kellemesek. Ráadásul az én szakmámban, szinte halálosak ezek az érzések és gondolatok, bár ha belegondolok, jelenleg milyen szakmáról is beszélek? Ja, igen, töltényeket készítek, és egy fegyverboltban dekkolok, alkalmanként én is beállok a pultba, és tűrjem el az emberi hülyeséget, mikor a barmok bejönnek, hogy mennek medvére vadászni, és nekik egy olyan puska kell, ami leterít egy T-rexet is. Nem, ez nagyon nem nekem való. Közben pedig a párom majdhogynem porig aláz, kitűnő Felderítő, halad a munkájával. Ott van neki az Upper is… Ha most a mérlegre nézek, akkor az ő tányérja dugig van az enyém meg szinte üres. Szar egy érzés mikor fordul a kocka, mikor korábban te tartottad el a párod, megadtál neki mindent, te voltál a „családfenntartó”. Aztán egyszer csak kopp, és azt veszed, észre az asszony jobban keres nálad, szépen halad előre, még te úgy érzed, leépülsz, haszontalan vagy… Én pedig pontosan így érzem magamat. Bár igyekszem nem foglalkozni vele, ezért is ölöm bele a gondolataim valami elfoglaltságba, nem szeretek agyalni az ilyeneken, azok csak kétségeket okoznak és nem többet. Arra pedig semmi szükségem sincsen. Pajzsom teljesen fel van húzva, nem akarom, hogy tudja, valami nem teljesen oké. Még csak az kéne, hogy megérezze, és teljesen gyengének tartson…
A korláttal szemben megállok és kiveszek egy szál cigit a dobozból, számba veszem, és felpattintom az öngyújtóm fedelét, majd felélesztem a tüzet, és beleszívok a szálba. Amint ez megvan, lecsukom az öngyújtó tetejét, az egyik kezemben a doboz és a gyújtó, még a másikban a cigi, és rákönyökölök a korlátra. A tarkómon érzem, hogy figyel, ott van mögöttem, de egy darabig nem szól, ahogyan én sem, a városra szegezem a tekintetem, és a cigarettámba szívok bele. Hallom, hogy megszólal mögöttem halkan, alig hangosabban, mint egy suttogás, elgondolkozom szavain, beszélnünk kell… Talán igen, kellene beszélnünk. Csak hogy, én nem vagyok a szavak mestere, lényegre törően és röviden, én így szeretem, de abból ő nem mindig ért… nők, miért kell túl komplikálni, szép szavakba bújtatni mindent?
Mikor azt mondja, hogy nekem vett valami, a cigim a számba veszem, felegyenesedek a korlátról, oldalra pillantok, végül megfordulok, a dobozt és a gyújtót még a kezemben tartom, ő pedig egy másik dobozt nyújt felém. Nem veszem még el a dobozt, végig nézek rajta, lassan, alaposan. Csinos, mint mindig, mini ruhát vett fel, mint ilyen jó időben szokása, és amivel tudja, hogy képes felajzani. Végül elveszem a dobozt, de előbb a gyújtóm és a cigim lerakom egy kovácsoltvas hamutartóra, aztán újra a számba veszem a cigim, és megnézem, mi van a csomagban, nyilván azt akarja, hogy bontsam ki. A tartalma kissé meglep, kiveszem a tokot és megnézem magamnak. Finom munka, őz bőrből, feketére színezve, benne a mesternek a monogramja, akitől hosszú idő óta rendelek ilyeneket. Első gondolataim az, hogy honnan is tudja, kitől és honnan rendelem magamnak a cuccaimat, aztán eszembe jut, hogy nyilván vett már át csomagomat, és persze volt olyan, amiben ilyen volt, és pár sor olaszul. Csak miattam levelet küldött a mesternek, hogy ilyen kell nekem? Mivel ehhez nincs megrendelő levél, nincs webshop se egyéb, csak egy cím és egy levél, kéréssel, és cserébe jön az áru, átvételkor kell kifizetni a postaköltséget és az árat is.
- Nem felejtettél el olaszul, ezek szerint… - szólalok meg a tokot megnézve, aztán visszateszem azt a dobozba, és lerakom a földre, beleszívok a cigimbe újra. – Tetszik. – Ugyan olyan, mint az előző volt, ami már tönkre ment, igazából ennek nem az a lényege, hogy tetsszen, hanem hogy megfeleljen a célnak és praktikus legyen. De ahogy mondani szokás, ajándék lónak ne nézd a fogát.
- Sütit, te sütöttél? – Ezen meglepődöm, és ez most az arcomra is kiül, hogy ezzel most igazán meglepett, süteményt sütött, hiszen nem is tud főzni, akkor meg, hogyan, gyakorolna? Aztán elterelődik a szó, én pedig újra hallgatásba süppedek mélyen és csak onnan lehet tudni, hogy élek, hogy a cigarettámba szívok bele, és a fejem fölé fújom a füstöt. Hallgatom, amit mond, és átgondolom, amit hallok. Két papír, egy, amin nekem van 51% az Upper tulajdonjogából, és egy adásvételi, hogy eladja. Nem szólok semmit sem, gondolkozom, arról amit mondott a felvázolt lehetőségekről, úgy érzem, mintha sarokba szorítana, vagy –vagy, nem szeretem az ilyet, fordított helyzetben szoktam lenni, nem ebben… Egy felől feldühített az 51%, olyan mintha csak odavetne valamit, hogy fogjam be, de mivel egy szót sem szóltam, ez azért nem egészen ilyen, bár ő is elmondja, hogy az Upper óta… De téved, már korábban voltak gondok, csak én nem mondom ki azokat, nem foglalkozom velük, mert miért túráztassam magam a dolgokon?
- Vegas más volt, az túl régen történt…. és négy napra itt hagytalak… akkor dühösebb voltam, megakartalak ütni… - szólalok meg én is halkan, miután kifújtam egy adag füstöt, és addig meg sem szólalok, még újabb adagot nem szívok be, a füst beszéd közben távozik. – Nem akarom, hogy eladd, amit megtettél, azért vállald a felelősséget is. Megvetted, a tied! Egy hónapja a tied, és még nem dőlt be, tehát jól csinálod, csináld is tovább. Kell ez. Kell, hogy legyen önálló bevételed, amiből fenn tudod tartani magadat és nem rám szorítkozol. – Igen, kell valami, amiből meg tud élni, ha balul ütnek ki a dolgok és én már nem leszek, hogy anyagi biztonságot nyújtsak neki, ráadásul, ha valami olyan történik, akkor a munka segít abban, hogy ne őrlődjön az ember folyamatosan, ezért is temetkezem én is bele a golyókészítésbe.
- Bolond vagy. – Nézek rá, mikor tőlem várja el, hogy megmondjam neki, mit tegyen. – Tőlem várod az utasítást? Megmutattad, hogy tudsz nélkülem dönteni, nagy döntéseket véghezvinni, feladatokat ellátni, és most visszatáncolsz? Nem. Ezt ne merészeld, elindultál egy úton, akkor menj is tovább rajta! – Nézek bele a szemeibe teljesen komolyan. Ezt nagyon nem szeretem, hogy ha volt benne akkora erő, bátorság, hogy megcsinálja ezt, akkor hajrá csinálja is tovább, ne pedig visszatáncolás legyen a vége, mert éppen gond van. Korábban egyszer összevesztünk, mert odavágtam neki, hogy ott a pénz amit kerestem, kapott belőle egy szép kis összeget, miért nem megy vásárolni? Rosszul jött ki a dolog és veszekedés lett belőle.
A cigimbe szívok bele, lassan és a füstöt is lent tartom egy kis ideig, utána engedem csak ki, lassan fújom ki a fejem fölé, hogy legyen időm gondolkozni. A helyzet most elég érdekes, és nem tudom, mi lesz majd ennek a vége, nem gondolkoztam el ezen.
- Évekkel ezelőtt természetesnek vettem, hogy vagy, viszlek magammal, nem kérdezel, csak engedelmesen jössz, teszed, amit mondok, nem vette figyelembe az egyéniséged, te pedig nem tetted szóvá. Kitartott nőm voltál, egészen addig még valaki meg nem látott benned valamit, amit én nem. Feladatot, pozíciót adott neked, és kinyílt a szemed. Több mint száz év óta most teszed meg szinte az első önálló lépéseidet… - Itt megállok, kell még egy slukk. – Akkor ne állj meg, és ülj le újra, menj előre… Ideje, hogy megtanulj önállónak lenned… Ezt már régen meg kellett volna tanítanom neked… Ahogyan rendesen meg kellett volna tanítanom téged arra amit tudnod kell, a regenerációs képességed, nem tökéletes, egy nagyobb sebesüléssel gondjaid lennének… Nem tanítottalak meg harcolni, bár akkor is pacifista lennél, azt hiszem… lőni is csak amiatt tanítottalak meg, mert tudtam, napokra magadra hagylak alkalmanként. – Csapnivaló beharapó vagyok, hiszen a kölyköm nem igazán tanítottam, bár sosem így gondoltam rá, nekem mindig is nő volt, nem pedig kölyök, nem tudtam rá úgy gondolni, mint a kölykömre. Holott nagyon is kellett volna, el kellett volna, vonatkoztassak attól, hogy mint a páromat haraptam akartam magam mellett tudni.

Csak azért nem adom jelét annak, hogy tetszik, ahogyan még kissé vizesen, törölközőben flangál, mert nem merem. Mert rettegek attól, hogy visszautasít. Nincs más oka, nem azért nem megyek oda hozzá, mert nem akarok, vagy mert semmilyen érzést nem generál bennem. Pont, hogy fordítva, túl sok érzés kavarog a fejemben és mind zavaros. Azon, hogy elzárkózik előlem, már meg sem lepődöm. Gyakran tette korábban is, mostanában meg szinte állandósult ez a helyzet, szóval ez van. Éppen ezen szeretnék változtatni, ide s tova százharminc év, mégiscsak több, mint egy évszázad és ezt nekem legalábbis nem olyan könnyű eldobni. Nem is akarom eldobni, főleg nem olyan hülyeségek miatt, mint egy disco, vagy egy hülye poszt a falkában.
Végül csak elveszi a csomagot és ki is bontja. Hajszálnyit megkönnyebbülök, mikor azt hallom tetszik neki, bár olyannyira nem látom, hogy valóban így lenne. Vért izzadva feszülök meg érte, értünk, de úgy tűnik észre sem veszi, vagy nem érdekli. Pedig egyedül nem tudom megmenteni, ami köztünk van, vagy volt. Ehhez ő is kell, de fogalmam sincs mennyit ér neki az a több, mint egy évszázad. Egy időben tudtam, hogy bármit feladna értem - hiszen meg is tette, ott hagyta Richardot és a falkát -, de ma, itt és most már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a fontossági sorrendje elején vagyok. Mégis mikor változott meg ennyire? Nem ismerek rá, pedig nem kellettek ahhoz farkas képességek, hogy ismerjem őt korábban.
- Nem szokásom elfelejteni... dolgokat. És örülök, hogy tetszik. - nem, nem teszem szóvá neki, hogy nem azt látom rajta, amit mond. Nem vitatkozni akarok még mindig.
Látom, hogy elcsodálkozik, de most valahogy csak fáradt és végtelenül szomorú rezignáltsággal tudom fogadni a dolgot.
- Említetted, hogy örülnél neki, ha megtanulnék főzni és sütni. Vettem pár szakácskönyvet és egy ideje lejárok ide a konyhába és gyakorlok. A kedvedért. Én sütöttem, csokis süti. Szerintem ehető. - vonom meg a vállam. Ennek nem így kellene történnie, a nyakába ugorva kellene mesélnem, és nekem kellene falatonként, szerelmesen odabújva megetetnem, hogy minden egyes kis süti darabka után újra és újra csókolózzunk, mígnem felfaljuk egymást. Ehhez képest pedig... Ott van bent az asztalon. Én képtelen vagyok ránézni is, nemhogy enni belőle.
- Látom a szemeden, hogy az is dühít, az üzlettársamnak szeretnélek. Hogy lemondanék a tulajdonról a kedvedért... - szólalok meg keserűen. Kicsit az az érzésem, hogy teljesen mindegy mit teszek, vagy szeretnék tenni, ő már réges régen eldöntötte, nem akar engem. De mit tettem? Mit tettem, amivel ezt érdemlem tőle? Tényleg ennyire szemét alak lennék?
Nincs mit reagálnom arra, hogy Vegas miatt meg akart ütni. Csak megcsóválom a fejem.
- Ha megtennéd, azzal tudnék mit kezdeni. De ezzel a helyzettel nem. Nem tudom mit akarsz... Örökké dühös vagy. Mit tettem? Mert én nem tudom Jesse, tényleg nem. - még mindig alig hangosabb, vagy erősebb a hangom a suttogásnál.  
- Nekem még fontos a kettőnk a kapcsolata, Te. És neked? - félve pillantok rá, mert nem tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a szavak embere és, hogy szerinte éreznem kellene ezeket a dolgokat, de mostanában semmi mást nem éreztet velem, minthogy haragszik és eltávolodik tőlem. És ez nem éppen annak a jele, hogy akarna még engem.
- Csakhogy én már nem akarom az Uppert. Nem akarom, mert akkora árat fizettetsz meg velem érte, amit nem tudok és nem is akarok megadni érte... - érzem, hogy nem fogok tudni megálljt parancsolni a könnyeimnek, de már nem is akarok. Nem hisztizek, nem hüppögök, egyszerűen csak hagyom, hogy kicsorduljanak és végigfolyjanak az arcomon. Az ár alatt pedig nyilván nem az anyagiakat értem, hanem azt, hogy nem érzem biztonságban a kapcsolatunkat.
- Akkor ennyi? Egyszer hoztam egy rossz döntést és akkor máris ne merjem korrigálni, helyrehozni? - nézek rá. Már nem akarom az Uppert. Már nem akarom a felderítőséget. Már nem akarok semmit. Aztán végighallgatom és a szavai jobban fájnak, mintha valóban megütne. Hogy jutottunk el idáig úgy, hogy én neki akarok igazat adni, hogy azt akarom az legyen, amit ő akar?
- Mit jelent az, hogy évekkel ezelőtt természetesnek vetted, hogy vagyok, hogy melletted vagyok? Most miért nem? Itt vagyok, melletted vagyok, veled vagyok, és tulajdonképpen ennél több, vagy más nem kell nekem. Tettem néhány rossz dolgot, hoztam pár rossz döntést, de ennyi. Nincs más, nincs több! - fakadok ki, mert egyre kevésbé értem, hogy mit történik és egyre kevésbé érzem azt, hogy ő helyre akarna hozni bármit is. De miért nem akarja?
- Próbálok úgy cselekedni, hogy a dolgok helyrejöjjenek, Hogy ne legyél rám folyton dühös, hogy egyenesbe kerüljünk megint, de nélküled nem megy. Lassan teljesen mindegy mit teszek, vagy próbálok tenni, mindent támadásnak élsz meg, pedig ismerned kellene már ahhoz elég jól, hogy tudd, engem sohasem motiválna ilyesmi! Nem ártanék neked, vagy kettőnknek. Tudod, hogy én nem ilyen vagyok... Akarod egyáltalán, hogy újra rendben legyünk? - akkor ne kerülgessük azt a kását, amúgy sem szereti a mellébeszélést, én pedig lassan teljesen megőrülök, szóval jobb a tiszta pohár. Érdekel, hogy ő vajon könnyedén hajítja-e el az egész életünket, olyan hülyeségek miatt, mint egy pozíció, vagy egy szórakozóhely. Mert nálam egészen egyértelmű, hogy mi a fontosabb. Tudnom kell, hogy van-e értelme annak, hogy meg akarom menteni a kapcsolatunkat, vagy sem.

- A napokban akartam rendelni egy másikat, az előző ma foszlott el, elengedte magát, de szerencsére már itt voltam, ráadásul farkas területen. – Így senki sem indult neki sikoltozva, hogy fegyver van nálam, és jaj, segítség biztos le akarok lőni valakit, holott nem. Nálam csak mindig van fegyver, anélkül sehova sem megyek, oké, most a törölköző alatt  nincs olyan, amivel ölni lehetne, magamat leszámítva, de van a szobában elhelyezve, amit pillanatok alatt elránthatok a vérvonalamnak hála. Viszont erre nem lesz szükségem abban is biztos vagyok. Beszélgetni fogunk, és amúgy sem emelnék rá fegyvert, szóval, nem fogom bántani, Vegasos eset más volt, ott tényleg szerettem volna megütni, visszakézből és igazán, hogy a vér is kicsorduljon, olyan dühös voltam, de uralkodtam magamon, és nem tettem meg, helyette napokra eltűntem, és egy szarvast téptem ízekre.
- Igen, emlékszem, de nem hittem, hogy tényleg meg is próbálod. Eddig nem hajlottál a dologra. – Nézek rá, még mindig némi meglepetéssel az arcomon. Korábban is pedzegettem neki, hogy igazán háziasodhatna, de akkor talált rá egy kellemes kis francia kocsmára és ott kezdett el dolgozni, azóta nem nagyon emlegettem neki, csak néhanapján sütöttem el, hogy házias ízek, de megelégedtem mindig a rendeléssel és az éttermekkel is.
És valóban dühített a dolog valahol, hogy csak így felajánlja nekem a dolgot, mintha töketlen lennék megszerezni magamnak, mintha nem lenne bennem elég ehhez az egészhez, és nem tudnék magamról vagy róla gondoskodni. A korlátnak támasztom a derekam, és a cigimbe szívok bele, jó mély slukkot, és amint elszívtam új szálra gyújtok rá, és egy ideig csendben maradok, egy szót sem szólok erre, megpróbálom megérteni és átgondolni a dolgot.  Vég egy ideig szótlan maradok és hagyom, had beszéljen ő, én addig csak passzívan cigizek és nem reagálok semmit sem, hallgatok akár a sír és gondolkozom az elhangzottakon és azon mit is akarok én, milyen hasznot hozhat ez az egész, és biztosan úgy vannak a dolgok ahogyan érzem? Nekem több idő és több térre van szükségem én ne olyan vagyok mint ő, és ezt nem érti meg, ahogyan azt sem mit jelent az, hogy fordult a mérleg állása és ő keres jobban és talán ezeket kellen neki elmagyaráznom, de hogyan értessem meg vele ezeket, ha nem vagyok a szavak mestere és ő éppen felspannolta magát. Beszélgettem már vele ilyen állapotában és annak sem lett jó vége, a Vegasi esetben se értette meg az ész érveimet, mindet félre értett és csak azt hallotta, amit akart, vagy hogyan is tudnám magyarázni az én szemszögemből, de azt hiszem újra meg kellene próbálkoznom azzal, hogy megértessem vele magamat.
- Rose, most maradj nyugton, vegyél pár mély lélegzetet és tölts nekem és magadnak is abból az üveg Chivasból ami a kisasztalon pihent. Utána majd beszélünk, de szeretném ha lenyugodnál előtte. – Szólalok meg halk hangon és nem teszek fel egy lépést sem, csak ott maradok a korlátnál, és cigizek a gondolataim és a mondandóm próbálom rendezni és rendszerezni, hogy megtudjam vele értetni, mi is a bajom, és hogy nekem ehhez idő kell, hogy megszokjam, és feldolgozzam más a helyzet, Plusz, van még egyéb is amit megpróbálok kifejezni neki, de nem tudom mekkora sikerrel fog ez menni, különösen ha nem nyugszik meg, lehet itt kellene hagynom pár napra, hogy lehiggadjon és ne legyen ennyire zaklatott? Nekem ez szokott segíteni, ha elmegyek, és teljesen magamba fordulhatok, de az is igaz, hogy ő nem ilyen állandóan jár a szája, mindig beszél és kimondja mai bántja, ami nekem néha túl sok, hiszen nem értem minek ennyit beszélni dolgokról.
Ha megtette, amit kértem, akkor elveszem tőle az italom, és belekortyolok, majd lerakom a poharat a cigis dobozom mellé és újra visszadőlök a korlátnak. Azt hiszem, tudom, mit akarok neki mondani, és nem lesz rövid, ami megint csak nagydolog lesz tőlem, de akkor vágjunk csak bele.
- próbálom elmondani mi a helyzet, ezért szeretném, ha nem szólnál közbe és végig hallgatnál, és ne kombinálj közben, Ti nők mindent túlgondoltok és túlkomplikáltok. – Nézek rá, a cigim felett. – Tudod mivel kerestem meg a pénzünket, tudod mi vagyok, én ebben éltem, ebben nőttem fel és erre képeztek ki, nehezen viselem, hogy egy helyben vagyunk és nincs munkám ebben a szak mában, hogy csak a bolt és a hotel között ingázom, hogy a fizetésem fix, és egy összegű, nem pedig nagy ahogyan eddig volt, egy –egy megbízás nem keveset hozott, most pedig nem ez a helyzet. Sokszor kell elviselnem az emberi hülyeséget. úgy érzem emiatt én a padlóhoz közeledek, egy helyben toporgok jelen pillanatban, a boltban dolgozom, az Orfeumhoz nem értünk oda időben egy Hegyit sem kaptam még el, azt az egyet amit majdnem megöltem, el kellett engednem, mert jöttek a rendőrök, nem maradhattam ott, szétmarcangolni.. – Beleszívok a cigimbe, hogy kis időhöz juttassam mind a kettőnket – Én egy olyan korban születtem ahol a férfi tartotta el a nőt, a tenyerén hordozza a nőjét, a nőjének meg annyi a dolga, legyen szép és dekoratív kifelé, szervezzen partykat,  vezesse a háztartást. Ehhez képest most, ott az upper és jobban keresel nálam, ami kissé a porba verte az egomat, mert most te vagy a kenyérkereső elsősorban és ráadásul nem is csinálod rosszul, jó időben voltál jó helyen, jó érzékkel vetted meg az Uppert és jók az újításaid is benne, egyszóval sikeresebb vagy most nálam, ami hirtelen fordulat és cseszi a csőröm az egom, hogy éppen most nem én vagyok az aki ilyen szempontból irányító helyzetben van, ezt nem viselem jól. Mindig úgy gondoltam rád, mint amilyen korban születtem és a nőkre gondoltak akkoriban, eltartalak, fizetem amit venni akarsz, és te ott díszelegsz mellettem, hivalkodhatok veled, státusz szimbólum vagy, akire büszke vagyok, mikor a többi pasi megnéz magának, és látom, hogy a nyelvüket húzzák a padlón, mert annyira megkívántak, de tudom, hogy az enyém vagy, és nem az övék. – Újabb slukk, had emésszen ő is én is. – Ehhez képest megmutattad most és itt ebben a városban, hogy több vagy ennél. Kinyílt a csipád végre, és eldöntötted több akarsz lenni, igen is kell neked a postod, kell neked a saját „kocsma”, eldöntötted, és megvalósítottad. Én pedig stagnálok, és nehezen veszem tudomásul, hogy nélkülem is megállod a helyed, hogy nem kell pátyolgatnom téged, mert képes vagy az önmegvalósításra, túl régen voltál az árnyékomban és elfelejtettem, hogy van benned spiritusz, az ágyon túl is. Értesz engem? Ha igen akkor csak bólints most egyet kedvesem, nehéz ennyit beszélnem, és elmondanom, amit akarok, én sosem öntöm így szavakba az érzéseim… - Újabb slukk a cigimből és egy korty a poharamból mielőtt folytatnám a mondandómat. – Tartsd meg az Uppert, és csináld is tovább, jó vagy benne, és jó hallani, hogy dícsérnek… Tudom, hogy Castor is meg van veled elégedve, a Vezető testőrök a te információid alapján küldtek ki farkasokat elintézni dolgokat. Végrehajtóként sok farkassal beszélek a falkából, és hallok ezt azt. Viszont gyűlölöm, hogy bántanom kell téged, tanítani tanítalak, de nem akarlak bántani. Meg tudnám tenni, de nem akarom megtenni. Inkább avatnék be egy harmadik felet ebbe az egészbe, de nekem ez nem fekszik. Megígértem neked, hogy sosem foglak bántani, de te még is azt kéred, hogy tegyem meg. – Elszívom a cigim és elnyomom a hamutálban, majd egy újabb szálat veszek elő, és a poharamba iszom bele, lassan kortyolok, és forgatom, meg az italt a számban mielőtt lenyelném, utána újra rá pillantok. – Te ön megvalósítasz, én stagnálok, ez nekem nehezemre esik, nehezen emésztem meg a helyzetet és nem úgy dolgozom fel, ahogyan te, én ennél sokkal zárkózottabb vagyok. – Nézek bele a szemeibe, ha egyáltalán rám néz, miközben hozzá beszélek, az üres poharam lerakom, végül úgy döntök, hogy közelebb sétálok hozzá, a cigim a kezembe fogom, még nem gyújtottam meg.
- Adj időt és teret, hogy elfogadjam a helyzet változását, ez már nem az a világ ahol én kell, hogy maradéktalanul eltartsalak téged, és te nem csak egy dekoratív nőstény vagy mellettem, akit a széltől is óvnom kell. – Ha még ül, akkor leguggolok és megsimogatom az arcát.– Szeretném, ha nem értenél félre, és nem komplikálnád túl a dolgot. – Letörlöm a könnyeit az arcáról. – Elfogadom az Upperben ajánlott részesedést. Átgondoltam a dolgot, és bármennyire is sérti a büszkeségem, hogy tálcán van előttem és nem kell magamnak megszereznem, mint sok éven át minden mást, hanem csak az ölembe hullik, érted ezt? Mindig harcolnom kellett, ha kell valami, és most csak úgy ide pottyan. – Nézek rá. – Ahogy Castor is mondta, egy Felderítő és egy Végrehajtó közösen dolgozva, nagyon sok mindent elérhet és dolgozzunk is össze, csak adj időt és teret, hogy megemésszem változott a világ, rendben? – Nézek bele a szemeibe, és csak remélni tudom, hogy megértette a mondandómat, és megérzi az indokaim, hogy mire van szükségem és mit is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban. De remélem, elfogadja, amit mondtam neki, és talán most ezzel és így rendbe is tudjuk tenni a kettőnk dolgát, ha most ez a nagy monológom nem volt elég, nem ért meg akkor komoly bajban leszünk, és félő a kettőnk kapcsolata fog rámenni. Azt hiszem elmondtam neki mindent, amit csak gondoltam, hogy el kell mondanom ahhoz, hogy megértsen engem és azt is tudja, hogy nem akarom csak úgy eldobni őt magamtól. Csak egyszerűen egy másik kor szülötte vagyok, más gondolkodásmóddal, és vannak változások, amiket nagyon nehezen szokok meg, másokhoz viszont piszkosul gyorsan alkalmazkodom, de az is biztos, szükségünk lesz valakire, aki segít abban, hogy a regenerációja a megfelelő szinten legyen, nekem ez nem fog menni, nem akarom őt bántani. Ott guggolok előtte, és csak remélem, hogy megértette amit elmondtam neki, hogy sikerült érthetően kifejeznem magamat a számára.

Szavaira csak bólintok. Már egy hónapja is annak, hogy észrevettem kell neki egy mások tok, de mivel meglepetést szerettem volna, hát nem szóltam róla, csak megírtam, hogy mit szeretnék és feladtam a levelet. És ennyi idő volt, mire meg is érkezett a csomag.
- Örülök, hogy időben megérkezett. - szavaim őszinték voltak, bár ha csak pár nap múlva ér ide a csomag, akkor ez a beszélgetés sem most zajlana le. Nem tudom miért akartam összekötni a kettőt, de így szerettem volna, és így is teszek végül.
- Nem szoktam elereszteni a fülem mellett, amiket mondasz. És gondoltam egy kísérletet megér a dolog. - vontam meg a vállam. Érte bármikor, bármit megtennék, ez nem kérdés, sosem volt az. Teljesen vakon követném minden szavát, eddig is ekként éltem és nem terveztem rajta változtatni. De nem akartam most elkezdeni ecsetelni ezt neki, ennyire már ismernie kellett, hiszen mindig az ő akarata érvényesült mindenben. Persze, hogyha azt szeretné, hogy konyhatündérkedjek, akkor az a minimum, hogy megpróbálom, aztán max ehetetlen lesz, amit alkotok. Csakhogy eddig egészen úgy tűnik, hogy mégsem vagyok olyannyira elveszett lélek a tűzhely mellett, mint ahogyan azt eredetileg sejtettem. Még semmit sem égettem le, vagy oda, és nem is gyújtottam fel a Hotel konyháját, ami külön öröm, mert azért Castor szerintem elevenen nyúzna meg. Vagy valami ehhez hasonlót tenne, amit egészen biztosan nem szeretnék kipróbálni... Mindegy, ez most nem is lényeg.
Fogalmam sincs, miért kell azon is felhúznia magát, hogy szeretném, ha az üzlettársam lenne az Upperben. Nem volt vele semmi ártó vagy rossz szándékom, Dante is hasonlót tanácsolt, nem sejtettem, hogy még ez is gond lesz. Azt reméltem, hogy örülni fog neki, hogy szeretném bevonni és nem pedig ez lesz belőle, hogy megint úgy néz rám, mintha villámokat akarna szórni a tekintetével. Tényleg végképp kezdem elveszíteni a fonalat.
Elmondom, amit szeretnék, válaszokat a kérdéseimre pedig nem ad. Persze nem adom fel, lehet, hogy majd a végén csak kibök valamit, de ha nem akar, vagy nem fog megszólalni, akkor aligha lehet ezt az egészet megbeszélni. Magammal ugyanis nem tudom, ehhez kell ő is.
Persze, hogy kiborulok, bizonytalanságban tart hosszú ideje, azt pedig senki sem viseli jól. Nem magam miatt, miatta, mert nem tudom mit gondol, vagy akar. És ez kikészít. Tudja, hogy ezt nem viselem jól, sohasem viseltem és ez nem hiszti. Egyszerűen csak... jobb a biztos rosszat tudni, mint a semmit. Nyugodjak meg? Jó viccei vannak. Vagy inkább mégsem. Gondolataim nem ülnek ki az arcomra és most már az én pajzsom is tökéletesen zár. Gépies mozdulatokkal állok fel és teszem meg, amire kér, majd odaadom neki a poharat, de magamnak nem töltök. Tiszta fejjel akarom a ma éjszakát véghez vinni és egyszerűen nem akarok inni. Miután elvette a poharat visszamegyek az asztal melletti fotelhez és visszaülök rá. Nem szólalok meg, nem teszek szóvá semmit. Nem hisztizek, nem hüppögök, csak a könnyeim csorognak végig az arcomon és hangtalanul nyeldeklem a bizonytalanságot, a fájdalmat.
Azzal ha magamra hagy a francba nem nyugtat le, nem is nyugodtam le ettől soha, ez egyetlen percig sem működött eddig sem. Őt lehet, hogy lenyugtatta, de engem nem. Pokoli fájdalmat okozott csak vele, az már persze más kérdés, hogy az okos enged elvét követve sosem tettem szóvá. Egyetlen alkalommal sem a vita volt a célom, gyűlölök vele vitatkozni. Ritkán borulok ki, nem az alap felszerelésem része, én egyszerűen nem ilyen vagyok. Remélem, hogy nem fog kiviharozni az ajtón, mert akkor tényleg nem haladunk sehová sem.
Mikor végre megszólal, akkor ráfigyelek. Rendben, nem szakítom félbe, csak csendesen hallgatom a szavait, hogy megértsem miért büntet, miért tesz ki ennek az egésznek. Nem érzem arányosnak a dolgot, nem tettem olyasmit, amivel kárt okoztam volna neki. Nem értem.
Arra, hogy mi komplikálunk túl mindent nem reagálok, azonban érdekes ezt hallanom tőle, hiszen nem én távolodok el tőle, hanem pont fordítva. Nincs az Upperben semmi, ami miatt ennek kellene történnie és mégis ez van.
Hallgatom a szavait és megértem, hogy nem könnyű neki, hiszen nem azt teszi, amit mindig is tett, amit ismer. Azt viszont még mindig nem tudom, hogy ezért miért én vagyok a hibás. Mert nyilván annak tart, ha engem büntet érte, ha rajtam vezeti le azzal, hogy elkerül és kizár a dolgaiból. Nem én kértem, hogy jöjjünk ide, nem én tárgyaltam Castorral, csak ott voltam, akár egy tartozék. Nem én mondtam, hogy vállaljon állást Balázsnál. Ezeket a döntéseket nem én hoztam meg, csupán támogattam őt mindenben, amit szeretett volna, amit eltervezett és amit véghez vitt.
Egy olyan kor szülötte. Én is. A Viktoriánus kor Angliája nem arról volt híres, hogy a nők emancipálódtak volna, mert nagyon nem. Ugyan nem vagyok annyi idős, mint ő, kevesebbet éltem, de a korszak, amiben megszülettem és felnőttem, nem volt annyira más. Nem volt akkor sem más dolgunk, nekünk nőknek, minthogy szépek legyünk és csendesek. Főleg nekem, aki egy Lord lányaként láttam meg a napvilágot. Egész életemben arra neveltek, hogy majd egy férfi, a férjem igényeit szolgáljam ki és teljesítsem, elfeledve azt, hogy képes vagyok gondolkodni. A hosszú évtizedek alatt, amit Jesse mellett töltöttem, ezt tettem. Szerettem és támogattam a legjobb tudásom szerint, mindent úgy cselekedve, ahogyan szerette volna. Nem akartam mást, nem is ismertem mást. Csak egy nagyon rövid időre kényszerültem az önálló életre még amikor a Pipacsba kerültem, de az a néhány év alig valami az életem többi részéhez, amikor ahhoz tartottam magam, amit jó atyám a tanítómmal a fejembe "veretett". Hát ennek a kornak a szülötte vagyok én is.
Porba verte az egóját... Egy nagyon rövid ideig örültem az Uppernek. Ma keserű még a gondolata is, mert az van közöttünk emiatt, ami. Hát nem csak ő van a padlón emiatt az egész miatt... Nem tudom mit tehetnék, talán rosszul kellene vezetnem az Uppert és attól jobb lenne? Kezdek teljesen összezavarodni. Nem mutatok kifelé semmit, a gondolataim is csak átsuhannak a fejemen, nem állok meg megrágni őket, mint máskor szoktam, ahhoz most minden túl kusza és zavaros. Csak rá figyelek, a hangjára és próbálom megfejteni, hogy abban, amit mond hol vétettem én a hibát. Hogy értem-e, a férfiúi büszkesége sérült? Igen. Hogy megértem-e a dolgot? Próbálom. Próbálom a helyébe képzelni magam és rációt találni a szavaiban. Tényleg próbálom, mert szeretném megérteni és rájönni, hogy ebben a kuszaságban hol lehet a kiút. És vajon ebben az egészben hol és milyen helyet foglalok el én?
Életem során sokféleképpen neveztek már mások és definiáltam magam én is. Voltam Lady, kisasszony, úrhölgy. Később aztán szajha, kéjnő, éjjeli pillangó. Aztán, amikor Jesse beharapott voltam kölyök, Szerelem, kedves, társ, szerető, barátnő és végül pedig menyasszony. De soha nem gondoltam magamra úgy, hogy egy státusz szimbólum lennék. Szavai szíven ütnek, de ettől még meghallom az elbújtatott dicséreteket is, hiszen büszke arra, hogy mellette vagyok, hogy irigyelnek tőle.
Mióta apám kitagadott és a lapockámba égette a billogot, amit ma is ott viselek, mindig volt munkám. Lehet, hogy soha nem kerestem annyit, mint amennyit Jesse a gyilkolással, de ettől még hoztam a konyhára én is. Lehet, hogy keveset, de bele, hozzátettem a magamét. Igaz, tényleg most először van olyan, hogy több pénzt hoz, amit én csinálok, de én ezt nem tartom számon. Közös számlára megy a pénz, nem szoktam nézni, hogy kitől mennyi folyik be. Nekem ez nem fontos. Hogy neki igen... bár nem értek ezzel egyet, de megértem. Megértem, hogy ő akar eltartani. Viszont nem tudom, hogy ezen, hogyan segíthetnék. Pedig szeretnék. Tényleg.
Mikor megkérdezi, hogy értem-e, akkor határozottan bólintok, hogy igen. Értem. Már értem, hogy mi bántja és, hogy miért. És szeretnék segíteni neki, valahogy megkönnyíteni, de nem tudom mit tehetnék, vagy mondhatnék. Pedig érte még mindig bármit, akármit megtennék! Nem szakítom félbe, ezt kéri és most nem is tudom, hogy mit tehetnék ehhez hozzá? Csak tovább figyelek rá, hallgatom őt. Mikor azt mondja jó hallania, hogy dicsérnek egy nagyon halvány mosoly suhan át a vonásaimon, a szemeimben pedig ott csillog minden, amit iránta érzek, hogy mindennél jobban szeretem. Az, hogy ő büszke rám, hogy ezt mondja nekem, a világon a legtöbbet jelenti nekem. Dicsérhet akárki, sosem lesz olyan, mintha Jesse mondaná. Nekem csak az ő szavai számítanak, a többieké nem. Jesse elismerésére vágyom. Mindennél jobban.
Elfogadom és megértem, hogy nem akar bántani. Ezt pedig könnyű lefordítanom. Meg tudná tenni, de nem akarja, tehát szeret. Egyszerűbben működöm, mint gondolná, nekem ennyi bőven elég. Szeret.
A harmadik félnek viszont nem örülök. Nem akarok ezen vitatkozni vele, de erre nem tudok most mit felelni. Talán ő sem örülne neki, ha ezt most kellene megbeszélnünk. Egyszerűen nem menne mással, nem akarom mással és azt sem akarom, hogy Jessenek azt kelljen tennie, amit nem akar megtenni. Soha többet nem fogom erre kérni őt. Nem kellett volna már először sem, de nem tudtam kihez forduljak, benne bízom a legjobban. Talán nem kellene edzenem, elvégre eddig is jól megvoltam így, ahogy vagyok. Majd vigyázok magamra. De ezt nem most kell megbeszélnünk.
A szemeit figyelem. Értem már, amit mond, amit érez. De egyelőre ez túl sok most nekem is ahhoz, hogy mindent meg is értsek, hogy átérezzem, amit ő. Viszont akarom, és azt hiszem, ha majd leülepszenek a dolgok, akkor talán könnyebb lesz és tisztább is minden.
- Szeretem, hogy a széltől is óvni akarsz. Ezen ne változtass. Kérlek. - szólalok meg most először, alig hallhatóan, kérve. Szeretem, hogy megvéd, sosem kértem tőle, hogy ne tegye és nem is akarom, hogy ez megváltozzon. Teszem a dolgom, hagyok neki időt, de ettől még nem leszek nagyobb, vagy erősebb. Kell nekem, hogy tudjam, biztonságban vagyok mellette, hogy ha bármi baj van, rá számíthatok, és igen, akarom, hogy megmentsen. Vágyom erre. Mikor megsimogatja az arcomat, a tenyerébe bújok. Szeretem az érintését, én tőle vagyok kerek egész, nélküle sosem lettem volna az aki, ami. Ő jelenti nekem az egész világot, nem is tudja szerintem, hogy mennyire fontos nekem. Hogy nélküle senki sem vagyok.
Valahol megkönnyebbülök, hogy elfogadja a részesedést az Upperből. Talán ettől könnyebb lesz majd mindkettőnknek. Amikor megkérdezi, hogy értem-e ezt, akkor újra bólintok.
- Nem akartalak megsérteni. Sajnálom. - ilyesmi sosem volt szándékomban, nagyon távol áll tőlem.
- Rendben. - még mindig nagyon halk a hangom. Szerintem is jó ötlet, ha összedolgozhatunk, ha mellettem van, ha ebben is egy párost tudunk alkotni. Talán neki is könnyebb lesz, hogy nem egyedül kell a vakvilágban mozognom, ha ő ott lesz, ahol én, akkor kevésbé fog félteni. Ettől a gondolattól pedig egyre könnyebb lett a lelkem.
Már értem őt és igyekszem elfogadni mindent, amit hallottam. Túl akarok lenni ezen az egészen és vele akarok túl lenni rajta. Lassan emelem meg a bal kezem és simítom meg az arcát. Félelmetes, hogy mennyit jelent nekem, hogy mennyire szeretem. És azt hiszem most már nekem is jól esne az a whisky. Nagyon sok mindent akartam még vele ma megbeszélni, többek közt a felderítő munkám kapcsán is, mert belebotlottam egy olyan farkasba, aki ismeri őt, én viszont nem. De már nem akarom szóba hozni. Most legalábbis biztosan nem. Nem menne.
- Nem vagy éhes? Hoztam vacsit. - ő azt hiszem mindent elmondott, amit tudnom kell, én pedig nem erőszakolhatom, hogy ne zárjon ki az életéből. Csak remélni tudom, hogyha mindketten aludtunk erre, akkor szépen lassan helyreállnak a dolgaink. A papírok ott vannak az asztalon, hogy a többségi tulajdona meglegyen. Majd alkalomadtán megkérem, hogy írja alá.

- Pedig kell. Nem óvhatlak állandóan mindentől, akkor sosem tanulsz meg dolgokat, és szükséged van a sebekre, a tanulásra és egyebekre, hogy fejlődhess. Nem tettem jól, hogy állandóan csak óvtalak és nem engedtelek sérülni, nem engedtem, hogy elkövesd a magad hibás lépéseit ilyen téren. Ha akkor összeszedem magam és végig gondolom, hogy mit tettem vele és nem csak arra koncentrálok, hogy meg tanuld uralni a másik éned, és komolyabban okozom a sérüléseket neked, és nem csak annyira tanítalak meg, hogy a kisebb sebeket, atrocitásokat tudd kezelni, hanem igazán mindent, ezüsttel, és a kést belevágom a húsodba markolatig, és nem csak aprót sebezek rajtad, akkor nem itt tartanál. Te is érzed, hogy az kevés volt, amit tanítottam neked a lökdösődés a kiabálás, csak arra volt jó, hogy emberek között meg tudd tartani az emberi formád, de ilyen helyzetre nem elég… - Szólalok meg, és mindezt egy szuszra mondom el neki, az üres poharamat elnézve, utána jöhet is a következő szál cigarettám, hiszen ellépek tőle, és vissza megyek a korláthoz, hogy rágyújthassak. Sosem fújtam az arcába a füstöt és mindig is tiszteletben tartottam, hogy nem dohányzik. Most is ezt teszem. Miután fellobbantottam a lángot, és beleszívtam a cigimbe visszatekintettem rá.
- Az Upperben sok magányos farkas fordulhat meg, és van néhány ember is, akik olyan pozícióban vannak, ami érdekes lehet a falka számára. De leginkább a magányosok, és a hegyiek az érdekesek. Az Upper eddig egy magányos farkas kezében volt, így lehet, a hegyiek is bemerészkednek még egy darabig. – Szívok egyet a cigimből és lassan fújom azt ki, közben elnézek a vállam felett a városra, és egy kicsit arra figyelek, majd vissza tekintek Rose-ra hogy lássam, az arcát, mikor hozzám beszél. Az étel említésére, újra ráeszmélek arra, hogy éhes vagyok, és nem ettem már jó ideje, szóval, igen jól esne már az étel, így biccentek neki, de azért szóban is mellékelem. – Gyros, ha jól éreztem a szagokat, akkor azt hoztál. – Nézem őt, és újra a cigimbe szívok bele, ezzel együtt nem akarok bemenni, de el akarom szívni a szálat, szóval, addig biztosan kint maradok, és nem teszem be a lábamat a szobánkba. Fáradtnak érzem, magam így végül leülök a padlóra és a korlátnak támasztom a hátamat, az, hogy belát a törölköző alá nem zavar, könyörgöm, több mint száz éve nyüstöljük egymást, majd pont előtte leszek így szégyellős? Ugyan! Bal lábam kinyújtva, a jobb felhúzva, és azon nyugtatom a kezem, ha éppen nem a cigibe szívok bele, a fejem a korlátnak van támasztva, és kissé lecsukom a szemeim is, hallgatom a város zaját és Rose motoszkálásának is a hangját. Amint elszívtam a cigimet, felkelek, a földről elnyomom a csikket és utána belépek a szobába, ha összekészítette a kaját, akkor csak a tányér és a villa után nyúlok, és letelepszem vele az asztalhoz, hogy enni kezdhessek, nem hagyok belőle egy falatot sem, hiszen eléggé éhes vagyok ahhoz, hogy megegyem, plusz hím is vagyok, többet eszek Rose-nál. Közben töltök magamnak a poharamba a chivasból és neki is, ha kér.
- Úgy látom találtál egy jó importőrt vagy beszállítót, aki tud ilyet is hozni. – Nézek az üvegre, és lerakom az asztalra, utána felhajtom amit kitöltöttem magamnak, és a fotelbe süppedek bele, innen nézem a nőmet.

Hallgatom a szavait és csak némán, alig észrevehetően megrázom a fejemet. Én nem ezt szeretném, mást szeretnék, elmondtam neki, de nem értette, vagy nem akarta megérteni. Kértem. Nem tudom, hogyan hozhatnám a tudomására, hogy nekem kell, hogy ő óvjon meg. Ettől érzem magam biztonságban. Én ilyen vagyok. Mindig vigyázott rám, és nem akarom, hogy ezután ez ne így legyen. Félek attól, hogy más legyen.
Elismerem, hogy ezzel együtt sok igazság is van a szavaiban. Én kértem arra, hogy pótoljunk, de nem akar bántani, én pedig kezdek megint összezavarodni. Meg kellett volna tennie, de nem tette meg és nem is akarja. Ez viszont akkor patthelyzet. Mert nem akarom, hogy még valaki tudomást szerezzen a hiányosságaimról. Félek ettől. Jobb, ha ez a dolog csak kettőnk között marad.
Aztán ellép tőlem. Követem a tekintetemmel és hallgatom, amit az Upperrel kapcsolatban mond.
- Segítesz alkalmazottakat keresni? Most én vagyok ott az egyetlen farkas, és ami azt illeti nem jelentek túl nagy gondot egy velem egyidősnek sem, nehogy egy idősebbnek és erősebbnek. Azt hiszem farkas kellene oda még. És jól tippeled, magányosok és néha hegyiek is megfordulnak ott. - mondjuk amióta átvettem, egyet sem láttam az Upperben, de előtte volt rá precedens. Balhé mondjuk nem kerekedett ebből soha, erre Tara nagyon ügyelt, ha feltűnt egy-egy hegyi, akkor én kijöttem a pultból és szépen eltűntem hátul, vagy letelt ezzel a munkaidőm.
- Igen azt. Gondoltam örülnél neki. De ha nem jó, akkor rendelhetünk valami mást. - figyelem ahogy leül és rajta felejtem a szemeimet. Kivillanó testrészeinek látványa nemhogy zavarba nem hoz, hanem még nagyon is kedvemre való. Hiába ismerem már minden porcikáját, nagyon is szívesen nézem és érintem meg, újra és újra. Szeretek gyönyörködni benne, a kedvesem látvány számomra nagyon is izgató tud lenni, még akkor is, ha az idő nem éppen a legalkalmasabb most bármi olyasmire, ami eszembe jut arról, amit látok. Mert most ugyebár van olyan súlyos a téma a kettőnk között, hogy ne kalandozzak el másfelé. Bár... azt hiszem amit kellett, azt már megbeszéltük. Mégis úgy érzem, hogy vékony jégen járok vele kapcsolatban... Nem szerettem ezt a helyzetet kettőnk között. Jobb amikor békében és nyugalomban vagyunk és az az összes problémánk, hogy hányszor essünk egymásnak az ágyban, vagy a szobában, vagy a szabadban.
Felállok és kiszedem egy-egy tányérra a még langyos ételt, aztán töltök a chivasból most már magamnak is, és amíg Jesse lecsukott szemekkel dohányzik, addig ki is ürítem a poharam. Szedek elő evőeszközt is és két kis üveg ásványvizet is kiveszek a hűtőből.
Mikor bejön és tölt a saját és az én poharamba is, elfogadom és azt is megiszom. Jól esik. Egész nap nem ettem semmit, túlságosan zaklatott voltam hozzá. Igazából még most sem nyugodtam meg teljesen. De gondolom, ahogy ülepszenek a dolgok, úgy lesz minden egyre tisztább. Mikor leül én még állva maradok egy kis ideig.
- Pár napja vettem valamit, amit még nem mutattam meg neked, de vacsi után esetleg sort keríthetünk rá. Feltéve, ha lesz kedved... hozzám. - ebből nem nehéz kisakkozni, hogy mire is gondolok. Még nem vettem fel azt a fekete kis falatnyi csipkecsodát, ami most rajtam van és igen, tudom, hogy tetszene neki a harisnyatartó és combfix együttessel. Csak abban nem vagyok biztos, hogy lesz-e ehhez kedve, vagy egyáltalán nem ezután  beszélgetés után...

- Azt hiszem, ez beletartozik abba, hogy a társ tulajdonosod lettem…. – Szólalok meg elgondolkozva, mondjuk nem tudom mennyi időm lesz nekem arra, hogy bájologjak, egy -egy alkalmazottal szemben, bár az is igaz, ezt nem fogom megtenni, de mindenesetre, lesz nekem is beleszólásom abba, ki fog dolgozni az Upperben. Állásinterjún sosem voltam nem tudom, hogyan is megy ez a dolog, mivel, az én szakmámban nincs interjú, van egy megbízó, és van a közvetítő, aminek köszönhetően, lenyomozhatatlanná válunk mind a két irányba, így csak annyit tudnak rólam, hogy vérprofi vagyok, és magas áron dolgozom. Valóban az én munkabérem, nem fél millió alatt kezdődik, ez pedig már a megbízóknak is jelent valamit.
- Mindenképpen farkas kell oda, nem bánnám, ha páran a falkából ott dolgoznának, olyanok, akikben van erő. Kidobónak, is kellene pár marcona farkas, akik rendet tartanak és vigyáznak rád is, mikor bent vagy meg a helyre is. Talán tudok is egy új pultost, de előbb még beszélek az illetővel. – Gondolkozom, el miközben odakint ülök és cigizek, nem szégyenlősködök, ugyan minek tenném? Ugyan, száz éve együtt vagyok vele, látott már ennél kevesebb ruhában, szóval, nem problémázok ezen, csak nyugodtan dohányzom, még el nem fogy a szál, aztán felkelek, és besétálok, éhes vagyok és ideje enni is valamit, a gyros illata remek, és most akkor is megenném, ha a fagyasztóból szedte volna ki. Nem habszolok, de nem is komótosan eszem, éhes vagyok, na! Egy falatot lapátolok a számba, mikor Rose megszólal, hogy vett valamit, amit megmutatna nekem. Első gondolatom az, hogy előbb enni akarok, aztán rájövök, hogy emiatt a farkasom hisztizik bennem, hogy ő éhes, és addig sehova sem, még jól nem lakott. Mindenesetre Rose-ra szegezem a tekintetemet, és lassan végig nézek rajta, ha ül, akkor kilátszik a mini ruha alól a harisnya csipkerésze, és ebből már tudom, harisnyatartót vett fel, amit mindig is izgatónak találtam. A villa a számból lóg ki, fél kézzel fogom, és közben a csipke kivillanó részét fixírozom. Tudom mi lesz a desszert, vagyis inkább ki. Vissza felnézek Rose szemeibe, és egy fél mosoly kúszik fel a képemre. Abban biztos lehet, hogy meg fogom nézni mi is van rajta a ruha alatt, már ha azt viseli amit éppen vett, és még nem mutatta meg nekem. na, igen, nekem is megvan a magam gyengéje, nehezen ellenállok neki, ha valami csipkecsodában lézeng előttem, menten nem az agyammal gondolkozom abban az esetben. Közben eszembe jut valami.
- Emlékszel még 1884 kora nyári éjszakájára, mikor smaragd ékszert kaptál tőlem? – Én nagyon is emlékszem rá, hiszen, úgy várt rám, hogy csak a nyakék volt a nyakában és semmi más, csak a haja takarta valamennyire a kebleit. Azt hiszem ideje megint szétnéznem neki valami ékszer utána, amit felvehet az új ruhájához, mivel ez a mini is új, és ehhez illő ékszere még nincsen, szóval, azt hiszem, a napokban keresek neki valamit, ami így is és a csupasz bőrén is viselhet. A sexre szinte mindig kapható vagyok, én nem nőből vagyok, hogy egy veszekedés elvegye ettől a kedvemet, és amúgy is, ez a szerelés, is megmozgatja a fantáziámat, amit most visel. Hát, még ha megmutatja azt ami alatta van, azt hiszem akkor kajám is az asztalon fog maradni.

- Azt hiszem te jobban feltudod mérni, hogy milyen farkasok lennének alkalmasak... na nem a pultban ácsorgásra, az megy nekem is, hanem arra, hogy rendet tudjanak tartani az Upperben. - én sokat jártam interjúkra, próbamelókra, és ezzel tulajdonképpen elboldogulok. Viszont a másik kérdésben szerintem Jesse a jobb emberfarkasismerő.
- Ezekben mind egyetértek veled abszolút, és köszönöm, ha megkérdezed és beszélsz vele, mert én most ugye nem nagyon tudok a pultba beállni és tulajdonképpen így egy emberrel kevesebb tud kiszolgálni. Nyár van, mennének nyaralni, de egyelőre fullon pörög mindenki, mert kevesen vagyunk. Nem tudom kiadni nekik a nyári szabikat, pedig kénytelen leszek. - itt a törvények a dolgozót védik, ha szabira akar menni, akkor szabira megy és nem lehet visszatartani. Most is az a mázlink, hogy rendesek a többiek és mind próbálnak úgy sakkozni, hogy a káposzta és a kecske is sértetlen és elégedett legyen. Nem könnyű zsonglőrködni egyébként a beosztással.
- Amíg nem beszéltem Bradleyvel és nem cseréltünk le minden rendszert, addig a saját gépemen vezetek mindent, nem használom a bentieket. Nevezz paranoiásnak, de nem tudom kinek milyen hozzáférése van az Upper rendszeréhez és nem akarom, hogy rajtunk kívül bárki bármit tudjon az Upper pénzügyi helyzetéről, elektronikus számláiról és a dolgozók béréről és személyes számlaszámaikról, meg a biztosítási számukról. Szóval nem használom a Tara után maradt gépeket és rendszert... - mesélem el neki és természetesen érdekel a véleménye ezzel kapcsolatban, nagyon is. Kettőnk közül ő az, aki jóval óvatosabb és körültekintőbb, szóval tudni szeretném, hogy jó-e az, ahogy csinálom, vagy sem. Még sosem volt discom, még csak egy kis bárom sem, szóval jól jön az útmutatása.
Aztán másra terelődik a szó és én Jessevel szemben ülök a fotelben. Tudom, hogy egészen felcsúszott a miniruhám és kilátszik a combfix csipkeszegélye és a harisnyatartó pántja is. Jól esik, ahogy végignéz rajtam. Azt viselem, amit meg akarok mutatni neki. Mosolyából pedig már tudom, hogy lesz is alkalmam.
- Persze, hogy emlékszem. Még most is megvan az a nyakék. - felállok és az ékszeres dobozomhoz lépek, majd kis keresgélés után kiveszem az említett ékszert és a nyakamba teszem, majd Jesse felé fordulok.
- Nagyon szeretem ezt. - megérintem a nyakéket és a kedvesem szemébe nézek. Bár az évek alatt gyakran hagytam el itt-ott ruhákat, cipőket, egyéb dolgokat, de az ékszereimet soha. Mind megvan, amit valaha is tőle kaptam.
Pontosan emlékszem arra, hogy ebben az ékszerben vártam rá, miután megkaptam tőle és nem viseltem ezen kívül semmi mást. Finom éjszaka követte a meglepetést... A gondolatra elkezdek szépen lassan, ráérősen kibújni a miniruhából és hamarosan már abban a fehérneműben állok előtte, amit meg akartam mutatni neki. És a nyakamban ott a nyakék is.

- Azokkal kapcsolatban, biztos. – Nem mondok mást, mert ez egyértelmű, azokat a farkasokat, akiket biztonságinak, vagy kidobónak akarok az Upperbe, azokat látni akarom, és személyesen beszélni velük. Tudni akarom, ki és mifélék lesznek azok, akik odabent fognak dolgozni, és akikre rábízom Rose védelmét is, még odabent van. Lehet, hogy társ tulaj lettem, de akkor sme fogok tudni, egész este bent kukolsni egy irodában vagy a discoban lézengeni, az a zene ami ott megy nem nekem való, és a közeg se nagyon, akkor más a helyzet, ha munka miatt vagyok ott és a célpontom kell megfigyelnem, de ki tudja, lehet, hogy egy idő után én is többet lézengek majd odabent, elvégre nem kevesen fordulnak meg egy ilyen helyen.
- Majd itt a hotelbe is körbe lehet kérdezni, szerintem akad egy két farkas itt is akik szívesen mennének. – Közben Emma jutott eszembe, azt mondta, a mi falkánkhoz fog csatlakozni, úgy rémlik nincs munkája, és ha ezt elfogadja és alkalmas is rá, akkor szem előtt is fog maradni, Rose-nak is, jó, mert egy újabb Magányos farkast tarthat szemmel, és nekem is, ahogyan a falkának is, hiszen többet is meg lehet így róla tudni, és megbizonyosodhatunk, hogy valóban megbízható-e.
- Akkor minél hamarabb érdemes lenne elkapni őt, hogy nézze meg az Uppert és én is arra szavazok, hogy legyen az egész teljesen lecserélve. – Ennek örülök, hogy a saját gépét használja, és nem azt ami odabent van, Tara Magányos farkas volt ennyit biztosan tudok, és emiatt nem tudhatjuk, hogy ki férhetett még hozzá a rendszerhez, ki tartotta neki karban és a többi, ahogy Rose elmesélte gyorsan lépett le, és áron alul adta el a discoját. Ki tudja, lehet volt valami vaj a füle mögött, így minél hamarabb rendbe kell tenni ezt a dolgot is. Nem dicsérem meg szóban, az arcomon látnia kell, hogy elégedett vagyok vele, hogy így tett és nem a már meglévő gépeken dolgozik. Amúgy is menet közben éppen eszem, szóval, ha nem muszáj nem szeretek teli szájjal beszélni. Még ő a nyakékért megy, én addig befejezem szépen a gyors tálam, és hátradőlök a fotelban, közben nagyot kortyolok a poharamból amiben az aranyló ital pihen, és a szemeimmel követem Rose mozdulatait, figyelem ahogy felteszi az ékszert amit hajdanában még neki szereztem, egy megbízásom alkalmával tettem rá szert, eltulajdonítottam, hiszen a tulajnak halnia kellett, és az ékszer így sosem juthatott el annak a hölgynek akinek a fickó szánta, helyette Rosenak ajándékoztam, és reményeim szerint a következő éjjelen csak a nyakéket viselte, mást nem .
Figyelem, ahogy kibújik a mini ruhából, amit egy cseppet sem bánok, tekintve, hogy nekem egyáltalán nem tetszett ez a ruha, egyedül csak az a jó benne, hogy fájdalmasan rövid, és szépen villannak ki belőle a lábai és a combjai egy része is. A poharamba kortyolok, és lassan kiiszom azt ami benne van, nem töltöm újra, mert annál sokkal jobb dolog tárul a szemeim elé, ez a fehérnemű már sokkal érdekfeszítőbb mint az a vacak ruha ami rajta volt, túl konzervatív az nekem, nincs dekoltázsa, holott, sokkal jobban tetszenek az olyan ruhák rajta. Azt hiszem a szám szélét is megnyaltam, miközben végig néztem Rose-on és a fehérneműjét mustráltam, nem tudom, mennyi marad a finom anyagból, mire végzek vele, de lehet nem ártana valamennyire vigyázni rá, hogy máskor is láthassam ezt rajta. Lassan elkezdek felkelni a fotelból, de aztán gondolok egyet, és visszaülök, régen nem kaptam már öl táncot… Szétnézek, merre is lehet a hifi távirányítója, és szerencsére nincs is olyan messze, hát bekapcsolom, és keresek valami zenét, amire táncolhat nekem Rose. Aztán lerakom a távirányítót és visszanézek a kedvesemre, és fél mosoly van a képemen, szerintem érteni fogja, hogy mit is szeretnék tőle, ebben a fehérneműben látni. Amúgy is a törölközőn így is észrevehető, hogy már most nem hagyott hidegen a látványa.

Bólintok, mert ebben is egyetértünk, az Upper biztonsága azt hiszem inkább lesz az ő területe, mint az enyém. Ebben nem hiszem, hogy túl okos lennék és nem is akarok úgy tenni, mint aki tudja, hogy ki lenne a legmegfelelőbb egy biztonsági főnök, vagy egy kidobó posztra. Főleg, hogy ezen a városon két ellenséges falka tanyázik és azt hiszem, ha kiderül, hogy a disco a mi kezünkön van, akkor bármikor számíthatunk egy olyan kedves meglepetésre, mint, amit az Orfeum is "kapott".
- Jó ötlet, majd beszélek a többiekkel, hogy terjedjen a hír. - Dante is azt mondta, hogy majd utánajár, mert ő is azon a véleményen van, hogy az Uppert a saját farkasainknak kell védenie. De erre majd visszatérünk később. Egyre jobban örültem annak, hogy Jesse elfogadta a részesedést a discoból. Nem mintha alapvetően nem tetszett volna eddig is az ötlet, mert tettszett, de jó érzés, hogy ezeket a dolgokat meg tudom vele beszélni és az ő véleménye nagyon is fontos nekem.
- Már jeleztem neki, hogy ugorjon be az Upperbe, amikor van egy kis szabadideje. Én az időm nagy részében úgyis ott vagyok, szóval gondolom, ha lesz elég ideje, akkor erre is sort kerít. - nem ismerem Bradet igazából, de egy falkához tartozunk és azt hiszem, ha már egyszer vezető testőr ő is, akkor nyilván megbízható. Majd jön és megbeszélünk mindent, nem aggódom afelől, hogy elfelejtett volna, vagy ilyesmi.
Látom Jessen, elégedett azzal, hogy nem használom a benti gépeket, és ennyi nekem elég is volt, hogy elmosolyodjam. Jól esett ez így, szavak nélkül is. Alapvetően nem vagyok egy túlzottan paranoiás lélek, de azt hiszem van olyan helyzet, amikor muszáj annak lenni és ez egy pont ilyen eset volt. Nem tudom Tara kikkel állt kapcsolatban, és emiatt bizalmatlan is vagyok azzal kapcsolatban, amit itt hagyott. Jobb félni, mint megijedni, szóval azt ítéltem okosabbnak, ha  asaját gépem használom és ahogy Jesset elnézem, egyetért velem. Ettől pedig nagyon jól érzem magam.
Nem sietem el a vetkőzést, szeretem, amikor néz, és miközben leveszem a ruhát, végig a kedvesemet és a reakcióit figyelem. Hát ez lenne az, amit vettem és még nem volt rá alkalmam, hogy megmutassam neki. Úgy veszem észre, hogy ezzel nem lőttem mellé, legalábbis az ajka megnedvesítéséből erre gondolok. Figyelem, ahogy felkel a fotelből, majd visszaül és bekapcsolja a hifit. Látom, hogy már most nem hagytam hidegen és ez nagyon is jól esik. Nem mondom, hogy kissé nem lepődök meg azon, amikor rájövök, hogy mit is szeretne. Nem azért, mert nem táncolok neki szívesen, hiszen bármikor megtenném, csupán csak tényleg olyan rég volt legutóbb, amikor ezt tettem, hogy egyetlen fél másodperc erejéig rácsodálkozom, hogy ezt szeretné. De aztán ez az érzés ahogy jött, úgy száll tova, én pedig elkezdek a zene ritmusára mozogni és szépen lassan, nagyon is finom mozdulatokkal, semmit sem elkapkodva elindulni felé.
Mikor odaérek elé, kis terpeszben állok meg, lehalok és végigsimítok az arcán, a nyakán és a mellkasán, de közben végig ringatózik a csípőm a zenére. Elhajolok tőle, majd hátat fordítok neki és folytatom a táncot, közben pedig végig simítok magamon, szándékosan úgy, hogy az neki legyen látványos és tetszetős. A hajamba is beletúrok, majd visszafordulok és közel hajolok hozzá, mindezt úgy, hogy kellőképpen gyönyörködhessen a melleimben, ha akar. A füléhez közelítek, majd belenyalok és meg is harapom a fülcimpáját. Közben kezembe veszem a jobbkezét és ha hagyja akkor magamhoz vonom és irányítva simíttatom vele végig a nyakam, a mellkasom, a melleim, majd a hasam és az oldalam, hogy aztán a combjaim közé vezessem és itt már elengedem a kezét. Végig mozgok a zenére, majd elhajolok tőle és megint megfordulok, hogy a fenekem domboríthassam felé és neki, ahogy tovább ringatózom a ritmusra, szépen fel és le.

- Ha más nem akkor én kapom el Bradley-t, hogy minél hamarabb kerítsen erre sort, annyit tudok, hogy az Orfeumon dolgoznak most nagy erőkkel, több fal is megrongálódott a tűzben, meg mi egyéb. – Hallani ezt, azt a falkán belül, a hírek elég jól terjednek azért. De persze mindent nem lehet tudni, hiszen van, ami szigorúan csak azokra tartozik, akik benne vannak, így nem tudom mi lesz az új rendszer, amit beépítenek majd, de az biztos, hogy valami sokkal komolyabb lesz, az előzőnél mindenképpen.
- Én is felvetem pár helyen, hogy biztonságit és kidobót keresünk. – Ennyit én is megtehetek, ha már aláírom a papírokat, hogy a hely félig az enyém lesz, végül is nem hangzik rosszul, hogy van egy disconk, csak valahogy ez nem az én világom, de majd lesz valahogy, de annyi biztos, most nem terem nekem munka, ráadásul nem is mehetek mostanság el más városba sem, hiába is jön megbízásom, mivel a helyzet eléggé kiélezett. Valami azt súgja, jobb ha én is felkészülök, és fegyver nélkül még úgysem teszem ki a lábamat a szobából. Ash-el találkoztam, itt a hotelben, voltam lent nála a pincében, és ahogy sejtem, az apja biztosan forral ellenem is valamit. Elvégre tudja, hol vagyok, mikor találkoztunk akkor már a Betolakodó falka tagja voltam, Brody már befogadok bennünket, csak a Castorral való beszélgetés volt hátra. De már akkor érezte a falka szagát, és ha a lánya itt van, nem lesz nehéz kitalálni, hogy velem is összekapcsolja esetlegesen a dolgot. Nem tudom, ki tudja még, hogy Ash az ő kölyke, de az biztos, hogy én igen, és én mondtam el Castornak ki akart ellene felbérelni, hogy bizonyítsam a hűségem. Fordított esetben, én biztosan támadást intéznék Darren ellen, méghozzá a gyengéje irányából. A bosszú ugyebár, hidegen tálalva a legjobb.
Majd a gondolataim, szépen elkalandoznak egy másik irányba, itt egyelőre biztonságban vagyunk, és ráérek később is kitervelni, mit tegyek meg óvintézkedés címén. De most az sokkal érdekesebb, amit Rose akar nekem mutatni. Sokkal, érdekfeszítőbb, izgatóbb, és ez most jobban érdekel, mint az aggódás és a tervezgetés.
Gőzöm nincs mi szól a hifiből, csak bekapcsoltam és hagytam, hagy szóljon, talán ha ugrottam két számot, hogy valami lazább szóljon amire Rose csavarni tudja a csípőjét. Amit még mindig pokolian jól csinál, és ide már csak egy rúd hiányzik, hogy teljes legyen az összkép, azt hiszem el kellene ezen is gondolkozni, de félek, rövidesen nem sok ingerenciám marad az agyalásra, ha így fojtatja.
Hátradőlök a fotelben, figyelem amit csinál, már most nem hagy hidegen ahogy tekereg a zenére. Kell egy bizonyos szintű önuralom, hogy ne rohanjam le, hanem egy kis ideig nézzem is a műsort amit kapok tőle, pedig kedvem lenne, most azonnal leteperni, de én akartam, hogy táncoljon, hát akkor hagynom is kellene érvényesülni, nem?
A kis harapásra, tőlem is harapás a válasz a nyakába, de egyelőre csak finoman, és nem döntöm le, csak hagyom, hogy megfogja a kezem és oda vezesse, ahova szeretné. Ameddig úgy helyezkedik, addig a kezem, ott marad a combjai között és ujjaim játszanak vele, de ahogy elfordul, visszadőlök a fotelba, a bal kezem re könyökölve, figyelem a táncát. Kezdem úgy érezni, hogy a törölközőm is útban van. Utána nyúlok, és a harisnyatartó egyik pántját fogva, húzom közelebb magamhoz, hogy végül az ölemben térdeljen, a fotel elég nagy ahhoz, hogy a combjaim mellett elférjen. Fenekén simítok végig és a csípőjén, majd le felé a combjain.

- Rendben, az jó lenne. Bár azt sem akarom, hogy úgy gondolja hülyének nézem, mint aki elfelejtette, hogy már megbeszéltük, hogy benéz az Upperbe. De mondjuk az tényleg nem lenne rossz, ha már túl lennénk ezen az egész cserén... - fejtem ki Jessenek, de őszintén szólva nem bánnám, ha beszélne Braddel. Nem ismerem a fickót, de ha abból indulok, ahogy a hímek általában állnak a nőstényekhez... lényeg, hogy szerintem jobb szeretnek a férfiak egymás között tárgyalni, mint egy nővel. Nem arról van szó, megállom én is a helyem, hogyha kell, de ettől még tetszik az ötlet, hogy Jesse is beszéljen vele.
Végül aztán kimerítjük, hogy mindketten igyekszünk új munkaerő után nézni és remélem, hogy hamar találunk is megfelelő személyeket. Most már mind a kettőnk érdeke, hogy az Upper jól menjen és ne legyen vele semmi gond.
Igazából nem egy disco volt minden vágyam, tulajdonképpen nem szeretem azt a fajta zenét, ami egy ilyen helyen szól, de ha már így alakult, ahogy akkor mindenképpen jól kellene, hogy csináljuk. Örülök, hogy ezt az egész dolgot megbeszéltük Jessevel és most már együtt agyalhatunk a következő lépéseken.
Ahogy elkezdek mozogni és táncolni, nem sietek el semmit. Minden mozdulatomat úgy viszem végbe, hogy Jesse örömét lelje benne és izgató gondolatai támadjanak tőle(m). Közben a szemeit figyelem, azokat a csokoládébarna íriszeket, amelyekben olyan nagyon szeretek elveszni.
Harapására egy nagyon halk kis morgás, amolyan dorombolás a válasz tőlem és közben a kezét irányítom végig magamon. Alsó ajkamba harapok, amikor az ujjai játszani kezdek velem a combjaim között, és bár erős a késztetés, hogy így maradjak, ahogy éppen vagyok és élvezzem a dolgot, nem teszem, mert most ő az első. Azt akarta, hogy táncoljak neki, hát ezt meg is kapja tőlem. Nem azonnal fordulok el tőle, előbb még végigszaladnak az ujjaim a mellkasán és a hasán, majd egyetlen könnyed mozdulattal bontom ki a csípőjére csavart törölközőt. Félre lököm az anyagot és a combjára siklik a kezem, finoman simítom meg a bőrt az ágyéka felé, de szándékosan nem érek még a farkához. Szépen körülírom a mozdulataimmal, hergelve és ingerelve őt, hogy arra vágyjon, végre érintsem meg, végre legyek az övé. Újra a fülcimpájába harapok, aztán elhajolok tőle és megfordulok, hogy így táncoljak neki tovább. Egy darabig hagyja, majd magához húz. Visszafordulok, hogy megint szemben legyek vele és így mászom az ölébe. Élvezem, ahogy végigsimít a fenekemen, a csípőmön és a combjaimon. Hozzá dörgölőzöm, és közben folytatom a mozgást a csípőmmel, de már egy egészen más ritmusban, mint amit a zene diktál. Hüvelykujjamat végighúzom az ajkain, másik kezem a tarkójára csúszik, majd harapva csókolom meg.
A hajába túrok, a törölközőjét már arrébb löktem, őt már nem takarja semmi, rajtam viszont még ott van a fekete csipke szett. Elszakadok az ajkaitól és a nyakába harapok, de már nem finomkodva, ebben a harapásban van erő, de éppen csak annyi, ami még jól esik a másiknak.

- Beszélek vele, úgy is, mint Végrehajtó alkalmanként van megbeszélni valóm egy Vezető testőrrel, majd megemlítem neki ezt is, ezzel ne lesz gondod. – A kölyke miatt amúgy is akarok Bradleyvel beszélni, elvégre az ezüst golyók még kimaradtak a kölyök életéből és engem kért meg erre, hogy a lőtt sebeket én okozzam Nornianak, tehát ezt még meg kell vele beszélnem, mikor kezdhetünk neki a következő gyakorlásnak. Úgy gondolom az Upperrel kapcsolatos témát kimerítettük, úgy gondolom, hogy nincs mit ragozni ezen a továbbiakban. Amúgy is, fáradtnak érzem magam és valami máshoz sokkal nagyobb kedvem lenne alvás előtt, szóval inkább az érdekel, így rövidesen a hifit is bekapcsolom, persze nem üvölt a zene de azért elég hangos ahhoz, hogy a hangok egy részét elnyomhassa, ha belemerülünk majd a dologba. A fehérnemű, amit Rose visel egyszerűen vadító, nem is tudom erre minek vette fel az a göncöt, aminek csak az az egy előnye volt, hogy rövid, de azon túl semmi más.
Addig bírom cérnával, még az ölembe nem kerül és bele nem harap  a nyakamba, addig bírtam a cicázását és benne is voltam a dologban, de ekkor már szakad bennem a cérna, átveszi az irányítást az ösztön és a vágy, akarom, most és azonnal! Innentől nincs megállás, nincs visszakozás, innentől ő már az enyém, és nem eresztem még nem végeztem vele. A farkasom is így van vele, ő is akarja a maga nőstényét, hát a metafizikai térben lerohanja fölébe kerekedik, és a nyakába harap bele, én azért valamivel lassabban veszem birtokba a magam nőstényét, előbb a csípőjét fogom meg, megállítom a mozgásban, ráveszem emelkedjen el egy kicsit, hogy combjai közé simíthassam a bal kezem, végig simítok a fehérneműt, és beleakasztom az ujjaim, így nedves húsán is végig simíthatok, miközben félrehúzom az anyagot, nem akarom jobban levetkőztetni, tetszik rajta ez a csipke csoda.
Ahogy ráveszem, hogy elemelkedjen tőlem, a mellei pont olyan magasságba vannak, hogy a ki álló részeket a nyelvemmel és a fogaimmal tudom érinteni. Jobb keblén ott is hagyom a fogaim nyomát, és kicsit meg is szívom a bőrt, hogy vöröslő folt maradjon ott a bőrén. Aztán áttérek a másikra is, és azt is megjelölöm magamnak, ahogyan éppen tetszik nekem. Közben a bal kezem a combjai között maradtak, és simogatom őt, majd az ujjaim meg is mártom benne, és masszírozni kezdem belülről. Az ujjaim mikor kihúzom, az ajkaihoz emelem, hogy nyalogassa le azokat. Ha megtette utána elveszem a kezem és két kézzel fogom meg a csípőjét, húzom őt közelebb magamhoz, majd megcsókolom és megharapom az alsó ajkát.
Bal kezemmel elengedem őt, lenyúlok a magam ölébe, hogy kézbe vegyem a dolgokat, végig simítok a szerszámomon, majd megismétlem a mozdulatot, aztán megtartom, hogy Roset, lehúzva magamhoz bele bújhassak. Most egyelőre úgy vagyok vele, hogy meghagyom neki az irányítást, had mozogjon az ölemben, de már benne akarok lenni, és nem csak nézni őt, figyelni az ingerlését, és visszafogni magamat. Közben, végig nyalok a nyakán, és vissza lefelé haladok a mellei irányába. Nem túl nagyok, pont akkorák amekkorák kellene, elférnek a tenyeremben.

Mikor a csípőmre fog és megállít a mozgásban, engedelmeskedem neki és nem folytatom a dolgot tovább. Elemelkedem tőle és harapva csókolom meg. A farkasom is ugyanúgy, ahogy én, megadja magát a hímnek, mellkasát leereszti, mordul egyet a másik marására, - de kicsit sem azért, mert nem akarná a dolgot -, és a hátsóját a magasban tartja. Halkan sóhajtok fel, amikor az ujjaival megérint és végigsimít a combjaim között. Szemeimet egy pillanatra lehunyom és hagyom, hogy átjárjon az érzés, mennyire is sóvárgok utána. Akarom őt, ahogyan ő is engem. Szeretem amikor megérint és simogat. Kellemes borzongás szalad végig a gerincemen, a tarkóm felé. Édes a várakozás, de ugyanakkor kínzó is.
Beharapom a saját ajkam, amikor a nyelvével és a fogaival érinti a mellemet a csipkén keresztül. A légzésem felgyorsul és rendszertelenné válik és a pulzusom is megugrik. A pupilláim kitágulnak, noha az most nem látszik, mert még mindig lehunyva tartom a szemeimet, így élvezve mindent, amit csak kapok tőle. Áttér a másik mellemre, ezzel is tovább ingerelve és én a hajába túrok a jobb kezemmel, balommal pedig a vállába mélyesztem a körmeimet, amikor a simogatása közben az ujjai belém csusszannak. Halkan nyögök fel, majd a nyögést apró, vágyakozó sóhajok követik és nem bírok tovább mozdulatlan maradni, a csípőm önkéntelenül is ringatózásba kezd, előbb lassan, majd egyre gyorsabban. Mikor elszakad a mellemtől, újra csókolom, vadul, szenvedélyesen, harapva őt, ízlelve az ajkait, a nyelvét. Nem sok kellene a beteljesüléshez, de most Jesse játszik velem, kihúzza az ujjait, elszakadok az ajkaitól és veszek pár lélegzetet. Teljesen felizgatott, megőrülök érte, akarom őt, azt, hogy a magáévá tegyen.
Az ujjait szemérmetlenül veszem a számba kóstolom a magam ízét, mindezt úgy, hogy közben végig a csokoládé íriszekbe fúrom a sajátomat. Nem vagyok rest műsorozni neki és az ujjait úgy nyalni és az ajkaim közé venni, ahogyan a farkát szoktam. Kicsit játszom vele és ingerlem őt.
Csókját viszonozom, élvezem, ahogyan harap és birtokol így is. Mikor az ölébe húz, engedek neki és már magamban is érzem, nagy és kemény, én pedig szűk, forró és nedves. Minden idegszálam ráfigyel és élvez minden egyes ingert, újabb halk nyögés hagyja el az ajkaimat. Most már nincs megállás, nincs visszaút. Mozogni kezdek az ölében, rajta, szorosan magamba ölelve őt, de a mozgásom nem finomkodó. Lendületesen, de mégis érzékien, odafigyelve rá és magamra, kezdek határozott mozgásba. Előbb csak lassan, nagyokat lökve és rántva a csípőmön, majd a mozgás egyre inkább felgyorsul, ahogy érzem, hogy megint itt a pillanat és már nem kell sok ahhoz a beteljesüléshez, amit a kezétől nem kaptam meg. Ennek ellenére nem sietek, csak hagyom, hogy szépen lassan szétfeszítsen a gyönyör utáni epekedés.
Jesse vállain pihentetem a kezeimet, a nyakához hajolok és belenyalok, majd megharapom a bőrt, amit meg is szívok, miközben a férfiasságán "táncolok". Egyre erősebben markolom a vállát, közel vagyok ahhoz, hogy újra belemélyesszem a körmeim és talán végig is marok a bőrén. Fogaim egészen kissé megnyúlnak, és a szemeim is olvadt aranyba fordulnak. Minden alkalommal nagyon is élvezem, amikor vele vagyok, de ez a mostani több. Rengeteg félelem és feszültség készül a felszínre törni, hogy aztán távozzon, elvégre újra békében vagyunk, amitől határtalanul boldognak érzem magamat. Azonban nagy terhet cipeltem sokáig, nekem legalábbis a bizonytalanság nagyon nagy teher volt, és ez most szépen mind útjára akar szabadulni, ingerelve ezzel engem és a farkasom is.
Közel vagyok a beteljesüléshez, elszakadok Jesse nyakától és a tekintetébe fúrom a sajátom, a farkasom tekintetét, akit tőle kaptam. Belemarok a kedvesem vállába, végigszántom a bőrét, hogy a vére is kicsorduljon, hátra vetem a fejem, és hagyom, hogy a gyönyör elsöprő, elemi erővel törjön utat magának, és forrón, nedvesen, hevesen lüktetve emésszen fel és egy hangos nyögés  kíséretében tudatom a kedvesemmel, hogy mit élek éppen át. Már csak ringatózom az ölén, próbálok levegőhöz jutni, nem kiszakadni a saját testemből, visszafogni a farkasom és elengedni minden rossz érzést, ami eddig rányomta a bélyegét a napjaimra.
Ahogy enyhül a lüktetés, úgy emelem újra a tekintetem a kedvesemre, még mindig aranylóak az íriszeim. Újra az ajkaira tapadok, harapom, csókolom, ízlelem, hevesen és talán kissé fájdalmasan is, de csak annyira, ami még jól esik a másiknak. Lágy ringatózásom abbahagyom, szemeim csillognak a kielégüléstől, de még koránt sincs eszemben abbahagyni azt, amit most Jessevel csinálunk.
- Engedd, hogy kényeztesselek... - hajolok oda a füléhez és suttogom neki a szavakat, és ha hagyja, akkor pontosan tudja, hogy mi fog következni. Ha nem ellenkezett, kimászok az öléből, elszakadok tőle, majd a fotel és Jesse elé térdelek. Lüktető és meredő férfiasságát a kezembe fogom, néhányszor végigsimítok rajta, majd odahajolok és nyelvemmel körbe járom, előbb csak ismerkedőn, majd a számba veszem. Finoman megszívom, csak annyira, hogy élvezze és ingerelje, és a nyelvemmel is játszom vele, rajta. Közben végig a tekintetét kutatom, hogy lássam mennyire jó neki, amit csinálok. Szándékosan úgy teszek mindent, hogy a látvány is élvezet legyen, ne csak az érzés.

18 +

Hagyom, hogy ringatózzon az ölemben. Bevallom fáradt vagyok, és most kifejezetten jól eisk, hogy ő van felül, és mind a kettőnket boldoggá tesz. Amúgy is szeretem, mikor ezt csinálja, ügyes ebben, de persze van gyakorlata, tudja, hogyan kell elcsavarni egy férfi fejét, és hogyan kell úgy ringatóznia, hogy közben majd megörüljek érte, és azért mait csinál. Azt hiszem ez is benne volt abban, hogy ott ragadtam nála a bordélyban annak idején, sosem vallottam be neki, de nem egyszer láttam őt munkája közben. Tetszett a porcelán fehérségű bőr és a vörös fürtök, azokkal a szürkés szemekkel. Akkor este az mentette meg tőlem, hogy már akkor kívántam, és vele akartam lenni, ha nem így lett volna, nem látom előtte többször is, akkor megöltem volna, ahogyan az elvárható lett volna tőlem, de a vágy erősebb volt mintsem a kötelesség tudatom. Számtalan nő volt már velem, volt olyan, akihez ragaszkodtam is, de vörössel akkoriban még nem voltam, és mit ne mondjak, Rose igazán izgató és tehetséges volt. Akkoriban a billogját is izgatónak találtam, de miután megtudtam, hogy miért van az rajta már nem volt az.
Szeretem nézni, ahogyan az ölemben van és mozog, szinte táncol közben, ez a fehérnemű, pedig amit visel, tökéletes összhatást ad mindehhez, öröm nézni, és mégoly izgató, mint amit művel. Nem mindig az a legjobb, ha a nő teljesen meztelen, most is sokkal izgatóbb, hogy egy a csipke csoda rajta van, és valamennyire takarja, de mégsem eléggé. Hajába túrok bele, és bele is markolok, szeretem, ahogy a tincsei a kezemben maradnak, hogy rámarkolhatok, és azzal húzhatom közelebb, hiszen csókolni akarom, vissza harapni ahogyan ő is harap engem. karmolására halkan szisszenek. érzem, hogy a vérem kicsordult, hogy nem emberi karmokkal mart belém, furcsa, az utóbbi időben egyre többször fakasztja a vérem, holott korábban csak emberi körmökkel karmolászott és csak vöröslő csíkokat húzott, ennyiszer nem fakasztotta aktus közben a véremet. Azt hiszem tényleg kezd felnyílni a szeme egyre jobban. Tudom miért akartam állandóan arany kalickában tartani, de hát, aminek be kell következni az be is fog, ő felnyitja lassan a szemeit és felnő. persze, eddig is felnőtt nő volt, de most kezd el farkas értelemben is felnőni, talán, hamarosan kevésbé lesz emberi is. Ám sok időm nem marad gondolkozni, mozog az ölemben és érzem, ahogy egyre szorosabban vesz körbe, ami csak egyet jelent rövidesen eléri a gyönyör, és nekem a saját tenyerembe kell vájni a rövid körmeim, hogy ne menjek el vele együtt. Túl, izgató ez az egész, és ha fáradt vagyok, akkor nehezebben uralom magam.
Nézem, ahogy felnyög és hátraveti a fejét, utána hajolnék, de az a kis mozgás is túl nagy inger lenne számomra, így nem teszem, csak várok, hogy végig fusson rajta a kéj, és közben őt nézem, ahogy élvez. Nem akarom ilyen gyorsan abbahagyni. Szavaira csak tompán nyögök fel, tudom, hogy ott lesz végem, túl jól csinálja túl izgatóan, és én pedig megadom majd magam neki. A fotelben hátra hanyatlok, és elnyílt ajkakkal élvezem, amit csinál, egy darabig nézem, de hamarosan hátravetem a fejem, és lehunyom a szemeim. Innen már nem kell sok, hogy forrón lüktetve, élvezzek és nyögjek fel. megnyalom az ajkaim, úgy érzem kiszáradt a szám, majd mikor már levegőt is kapok, kinyitom a szemeim és lenézek rá, megsimogatom az arcát, ha már nem játszik velem. Aztán felkelek a fotelból, felhúzom őt magamhoz, és a nyakába hajolok bele.

Szinte bújok a tenyerébe, amikor a hajamba túr és belemarkol. Szeretem, amikor ezt csinálja, szinte megőrülök érte. Közel húz magához, csókol, ahogy én is őt, harapva és birtoklóan. Megőrjít, minden porcikáját imádom, izgat, feltüzel és egyszerre elégít ki. A gyönyör hirtelen ér el, nagy erővel, több hullámban. Az utóbbi időben tényleg gyakran marok úgy a bőrébe, hogy a vérét fakasszam, de azt hiszem, ha ezt nem kedveli, akkor majd szól érte. Most azonban nem akarom visszafogni magam, egyszerűen így esik jól. Tudom, hogy ő viszont visszafogja magát, nem engedi, hogy elélvezzen, érzem rajta, hogy nem kis erejébe kerül a dolog. Nem bántam volna, ha velem együtt ér el a csúcsra, de így is tökéletes, legalább lesz lehetőségem arra, hogy megadjam neki a gyönyört máshogyan, úgy, hogy közben csak rá figyelek, ő lesz előtérben, az ő beteljesülése.
Szavaimra válaszul adott tompa nyögése hihetetlenül izgató nekem, szeretem a számba venni, szeretem őt kényeztetni. Nem akarom túl sokáig nyújtani neki a dolgot - habár képes lennék tényleg az utolsó pattanásig feszíteni - meg akarom adni neki azt, amit az imént kaptam tőle. Mikor már nem nézi, amit teszek vele, hanem hátraveti a fejét, tudom, hogy most jött el az ő beteljesülése, hát lelkesen folytatom amit csinálok és nyelem a gyönyörét. Nem szakadok el tőle azonnal, szeretem addig csinálni, amíg a lüktetése alább nem hagy. Egy utolsó, apró, finom csókkal szakadok el tőle, és mosolyogva, csillogó szemekkel nézek vissza rá. Odabújok a kezéhez, amikor megsimogat, majd felállok és szorosan átölelem, amikor a nyakamba hajol. Egy kis ideig így maradok vele, szemeim már régen visszaöltötték szürkés színűket, immáron teljesen emberi vagyok. Farkasaink is elszakadtak már egymástól, az enyém mámorosan, elfekve pihen. Pajzsom lent van és ha Jesseé sem zár, akkor érezheti, hogy mennyire nagyon szeretem, hogy mennyire nagyon fontos nekem. Végül kibontakozok az öleléséből, a kezébe kulcsolom a sajátomat és az ágy felé húzom őt, ha hagyja magát. Mielőtt azonban a takaró alá - és a kedvesem mellé - bújnék, leveszem a csipke csodát magamról, és immáron teljesen meztelen fekszem le. Szorosan simulok Jessehez, akár egy kis cica, majd még mindig mámorosan érezve magamat, lassan elnyom az álom.

Rose-al tegnap rendeztük a dolgainkat, igazából nem mondtam el neki mindent, hiszen azt, hogy mi miatt estem szét ennyire nem böktem ki. Mondjuk, úgy szégyellem maximálisan a dolgot, de ahogy olvasgattam rájöttem, hogy a bili túlcsordult bennem, és hosszú idő, évek elfojtásra borult most ki, és egy ennyire apró dolog kihozta ezt az egészet és most bukott ki, de így már sokkal könnyebb, hogy megtörtént és túl vagyunk rajta, viszont nem vagyok büszke a dologra egy kicsit sem. Még akkor, sem ha a legjobbakkal is megesik, hogy besokkolnak és kiborulnak, sajnos ez történt velem is, és gyűlölöm, hogy ilyen gyengeségem mutatkozott meg. Viszont kb semmi értelme füstölögnöm a dolgon, jobb átlépni felette és a jelennel foglalkozni, sok dolgunk van és kevés az idő, az Uppert rendbe kell tenni, keresni kell megfelelő alkalmazottakat és a többi. Ráadásul Rose-al is kell kezdenem valamit, mivel nem tetszik, hogy benn van éjfélig és utána még hatra is visszamegy a zárásra. Ez nagyon zavar. Szóval, ki kell, találjam, ezzel mi a fenét fogok kezdeni. Mert muszáj lesz megoldást keresnem rá, így nem tudok vigyázni rá, és ő is túl fogja magát hajtani, ráadásul most fordult a kocka, én nappal vagyok oda ő az éjjel egy részében, ami azért okoz fennakadást is közöttünk.
Ma egy részben bent voltam BB boltjában, utána az Upperben is jártam, megbeszéltünk jó pár dolgot Rose-al, többek között, hogy én beszéltem Bradleyvel, mert reggel még őt is elkaptam, aztán megbeszéltük én is kapok privát irodát, hány plusz embert kell felvennünk, és a klub biztonsági főnöke is én lettem, így majd BB-vel is beszélnem kell, hogy fel kellene mondanom nála. Az Upper hoz eleget a konyhára, plusz lesz vele elég munkám, szóval, az üzletben nem fogok tudni ténykedni, de a műhelyben azért tudnék majd ténykedni a golyók terén. Amint megvoltunk mindennel én haza jöttem és edzeni mentem, jól esett a mozgás. Ma is szinte kifulladásig terheltem magamat és utána mentem fel zuhanyozni, majd telepedtem le a szobánkban az erkélyen, hogy elszívhassak egy szál cigarettát, már felöltöztem fekete melegítő nadrág és egy fehér izomtrikóban virítok, mezítláb.

Épp fellobbantom a lángot a gyújtómon és beleszívok a cigimbe odakint, mikor valami baromállat, az ajtót megdöngeti, mintha tokostól akarná kidönteni a helyéről. Csupán két fickót ismerek, akik így szoktak kopogni az egyik Caleb, a másik meg egy barom, akit történetesen csípek, de mintha említette is volna Rose, hogy Dante itt van. Ám mire kifújom a füstöt, már meg is hallom a látogató hangját, így a cigim kint hagyom, én belépek és az asztalon lévő ezüsttel töltött desert eaglem veszem kézbe.
- Ha betöröd, az ajtót szitává lőlek! – szólok ki, és a stukkerrel a kezemben az ajtóhoz megyek, kinyitom rajta a zárat, de már el is állok az útból, hiszen a hangját régen hallottam. Bár ide nehezen jutna be egy hegyi, de sosem lehet tudni. Megállok távolabb, és kiszólok.
- Told be a pofád! – Nem vagyok valami barátságos, mivel a cigim odakint füstölög, nekem meg épp dohányozhatnékom van, Rose-t nem kaptam ma még meg, az irodában rámásztam, de éppen jött egy fontos beszállító, így nem volt esély arra, hogy az asztalon azt tegyek vele, amit csak akarok, utána egy pultos jött, így semmi esély nem nyílt egy gyors numerára, szóval, halmozottan kezdek nyűgös lenni. Ráfogom az ajtóra a pisztolyom és így várom a belépőt, hogy valóban Dante-e az, ha igen és van nála valami iható és alkohol tartalmú, akkor megússza, ha nem és csak bosszant az illető ma biztosan lábon lövöm, hogy menjen a picsába. Rossz a kedvem na.

Mikor meglátom, Dante fejét, akkor akaratlanul is megjelenik egy félmosoly a képemen, nem hittem, hogy tényleg itt fog előkerülni, de hát ki más lehetett volna ekkora marha mint amilyen ő és így nyitni? A desert eaglet leteszem az asztalra, nem pakolom el jobban, kétlem, hogy épp Dante lenne az aki rám fogja és öl meg vele.
- Mikor érkeztél, te mamlasz? – Kérdezem meg tőle, miközben felé lépek, és hagyom magamat megölelni, ez az állat sosem értette, hogy én ezért nem rajongok, de most valahogy örülök annak, hogy itt van, és nem húzódzkodok el a köszönésétől. Jó újra látni, és ha itt van a hotelben és melót emlegetett, akkor biztos is, hogy a falka szerves részét képezi.
- Melót és piát emlegettél, szóval elő azzal, amit hoztál, az ajtót csukd be magad mögött és foglalj helyet valahol. – Azzal kimegyek a cigimért, és még egyet szívok bele, utána elnyomom a szálat, mivel már így is a fele leégett. Aztán vissza megyek a szobába, és leteszem magam a rég nem látott cimborámmal szemben és várakozóan nézek rá, hogy mi az amit meló címén hozott nekem, majd eszembe jut, hogy nem elég ide a félhomály ebben az esetben, így felkapcsolok egy lámpát, ami a szekrénybe rejtett Led sort izzítja be, és kellemes fényben füröszti a szobát, ami inkább hangulat világítás, mintsem tényleges fény, de nekünk vérfarkasoknak pontosan elég is lesz ennyi is.
Ha kipakolta az üvegeket akkor elveszek egyet és lecsavarom a tetejét, majd bele is kortyolok, szerencséje van Dantenak hogy hidegen hozat, különben a nyakába borítottam volna bele a piát. Ám annyi biztos, a sör csak kísérővel jó nekem, így felkelek, hozok két whiskys poharat és kibontok egy üveg Chivast. – Na, ez volt az, amit Rose ott Nashvilleben emlegetett neked. – Lököm elé az egyik töltött poharat, amibe a 25 éves italt löttyintettem neki, utána visszatelepszem a fotelba és a szemeimet Dantera szegezem.