- Értem, ez amolyan sorsszerű dolog is lehetne akkor. Szóval, csúnyán nézett? Biztos barátságos egy figura… Vigyorodom el, valahogy mellé nem ilyen lakótársat képzelnék, de hát, nem ez a világ legnagyobb csodája, vannak, akik bárkivel képesek jól kijönni, mert egyszerűen olyan a személyiségük. Én is valahogy így vagyok vele, könnyen ismerkedek, és nem szokott zavarni, ha valaki mufurc ábrázattal méricskél. Előbb-utóbb feloldódnak. Ha meg nem, hát akkor sincs semmi baj, otthagyni bármikor ott lehet a kellemetlen társaságot. - Hát én is. Jó lenne, nem a pénz miatt, egyszerűen csak nem szeretek egyedül élni. Mindenesetre még nem adtam fel a reményt. Maximum majd újra és újra meghirdetem, előbb-utóbb csak akad valaki, ha meg nem, hát na, maradok egyedül még egy ideig, azaz, édes kettesben Miloval. Na, nélküle aztán holt biztos, hogy halálra unnám magam otthon. - Nincs mit. A legtöbben nem gondolnak bele az ilyesmibe, pedig, igazából a főbérlődön kívül másnak nincs köze hozzá, hogy tartasz-e a szobádban állatot, vagy sem. Mondjuk, vannak olyanok, akiket az sem zavar, ha amúgy is tiltott a dolog. Nem sok főbérlő zaklatja a lakóit, maximum akkor, ha elmaradnak a lakbérrel. Hümm, azt hiszem, már megint sokat jár a szám, de hát, van, hogy egyszerűen lehetetlenség lelőni. Szeretek beszélni, ez van, és külön öröm, ha épp van is miről, nem mintha egyébként csak úgy nem lennék hajlamos lyukat beszélni mások hasába, általában igyekszem ám nagyon. Egyedül a munkám terén kell visszafognom magam, már a gyógyszertárban, a discoban ugyan pofázhatok, amennyit akarok, a legtöbb szavam úgysem hallja a kutya sem a nagy zajban. Na jó, ilyet nem szoktam, bolond még nem vagyok. - Ez elég merész húzás, de szerintem jó helyre keveredtél. Én szeretem ezt a várost, nem túl nagy, de minden van, ami kellhet, és csodaszép kirándulóhelyek vannak. Mosolyogtam, imádtam a természetet, bár a klíma nem volt a legnyerőbb, hiányoztak a tisztességes nyarak, de végül is számos téli sport volt, amiért lehetett rajongani. - Hát igen, New Yorkért sok mindenki oda meg vissza van. Ha engem kérdezel, egy ideig érdekes, aztán már túl sok. Én leéltem ott 22 évet, nekem elég is volt belőle, azt hiszem, nem vagyok az a nagyvárosi lány típus. Mindenesetre, ha teheted, egyszer azért látogass el, mert tényleg van ott néznivaló, fotótéma is akad biztosan, ehhez nem értek… Vonom meg a vállam mosolyogva, én már nem tudok rajongani a szülőhelyemért, pedig régen imádtam. Azelőtt, hogy megszültem Mayát, és elvitték tőlem. Bár, akármelyik másik városban is történhetett volna, de én arról is meg voltam győződve, hogy anyámat New York felszínes csillogása tette tönkre, s faragott belőle egy önző, érzéketlen dögöt. - Azt hiszem, tudom hol van, de nem voltam még benn. Jelentkeztél már? Mikor lehet szurkolni érted? Kérdem kedvesen, elvégre, részemről nem nagy pukk, hogy valakiért szorítsak egy esetleges állásinterjún, főleg ha olyan bájos és kedves, mint Payne. Szerettem ilyen emberekkel beszélgetni, igazán üdítő volt. - Nem, nem nagyon szoktam unatkozni. Mondjuk, csak nem rég vagyok pultos, és csak részmunkaidőben, de az tuti, hogy igencsak pörgős meló, főleg péntek és szombat este. De amúgy szeretem, engem nem zavar a zsongás, meg ha ezer felé van a fejem, valahogy akkor érzem, hogy élek. Meg hát, még fiatal vagyok, mikor, ha nem most? Tíz év múlva már biztos nem leszek ilyen lelkes és energikus. Nagyon reméltem, hogy akkor már velem lesz Maya, más vágyam nem is volt, mindent, amit tettem, érte tettem, azért dolgoztam annyit, hogy esélyem lehessen visszakapni…
- Igen, akár így is mondhatjuk. Na de én bízom benne, hogy tényleg van egy barátságos és kedves oldala, csak elő kell csalogatni. Vigyorodom el magam is, mert tényleg így gondolom. Nem hiszem, hogy mindig és mindenkivel csak ilyen mufurc tud lenni, szóval bízom benne, hogy tényleg lakozik benne egy kedves oldal is, csak nagyon takarja. Hát, én rajta vagyok az ügyön már egy ideje, hogy megtörjem a burkot, remélem sikerülni is fog majd idővel. - Tudom, én magam is ilyen vagyok, magam sem csak a pénz miatt vállaltam lakótársat. Az meg, hogy pont ilyet fogtam ki.. a sors iróniája, ha nagyon eldurvul a helyzet, akkor max otthagyom. Vonom meg a vállam egy mosoly kíséretében, mert ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha tényleg nem fog változni és elviselhetetlenné válik ez az egész, akkor valóban összecsomagolok és eltűnök. Nem hinném, hogy olyan nehéz lenne új helyet találnom magamnak. - Igen, ebben is igazad van. A főbérlőnk nagyon kedves hölgynek tűnt, nem hinném, hogy zavarná a dolog. Belőle amúgy is kinézem, hogy imádja a macskákat. Igen, egyelőre úgy tervezek, hogy cicát vinnék majd haza. Annyira felizgatott a dolog, hogy lehet minél hamarabb véghez is viszem majd a dolgot. Igen, képes vagyok rendkívül fellelkesülni a dolgok iránt, ha úgy hozza a helyzet, pláne, ha olyanról van szó, amit imádok, a jelenlegi pedig teljes mértékben ilyen. Engem egyáltalán nem zavar, ha valakinek sokat jár a szája, sőt, fel sem tűnik, hogy Naomi ilyen lenne, mert nem tartom ilyennek. Habár magam nem vagyok a felesleges csacsogás híve, ha azonban van beszédtéma és megfelelő partner is, akkor az én nyelvem is megered, erre tökéletes példa a mostani beszélgetés. Rettentően fura a dolog, mert ritkán találkoztam eddig ilyen emberrel, akivel ilyen gyorsan és könnyen sikerült megtalálni a kontaktot, ez pedig rendkívül jó érzés. - Magam sem rajongok annyira a nagyvárosokért, ott élni például egyáltalán nem tudnék. De hogy egy pár napra, esetleg hétre elutazzak és élvezzem kicsit a pörgést.. na az rettentően vonz és érdekel. Nem csak a képek miatt. Kikapcsolódni amúgy sem árt néha, az, hogy közben pár képet is ellőhetek csak hab a tortán. Szórakozni, pihenni, más városokkal ismerkedni, na én erre vágyom már mióta. A következő szavai viszont meghatnak. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaki kérdez tőlem ilyesmit úgy, hogy alig tíz perce ismerjük egymást. Elmosolyodom, lágyan, tényleg úgy, mint aki meglepődött és akinek rettentően jól esik a kérdés. - Jelentkeztem már, igen, két nap múlva lesz a meghallgatás, délután háromkor. Adom meg neki a pontos információkat, miközben továbbra is ugyanaz az arckifejezés uralkodik az arcomon, még mindig totál le vagyok döbbenve. - Nagyon köszönöm, tényleg eszméletlen jól esik. Régen tapasztal már bárki részéről ilyen nyitottságot, Naomi pedig hihetetlenül szimpatikusnak tűnik. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára ilyen emberrel. Jó régen, az egészen biztos. - Igen, én is jobban preferálom, ha nem otthon kell ülnöm, hanem van mit csinálni még akkor is, ha kicsit húzós a dolog és rohanni kell. Szerintem is ez igazán a pörgős, mozgalmas élet. Bár én mostanság elég gyakran ülök otthon a fenekemen, de ha felvesznek.. ha felvesznek, akkor minden bizonnyal lesz mit csinálnom és csökkeni fog a szabadidőm is. De egyáltalán nem bánom, mert imádok fényképezni és hogy munkaként is azt csináljam, jobbat nem is kívánhatnék. - Na egyszer lehet ellátogatok az Upperbe. Eleget hallottam már róla, hogy végre felkeressem, pláne most, hogy már tudom, hogy ott dolgozol. Tényleg, milyen munkaidőben vagy ott?
- Akkor nagy kalappal az előcsalogatásához. Kacsintottam, én is úgy voltam vele, hogy mindenkinek van ilyen oldala, és hittem is, hogy a legtöbbekből elő lehet csalogatni, de az már húzósabb volt, hogy meg is találjuk az utat hozzá. Ez mondjuk nem az én dolgom volt, általában olyanokkal barátkoztam, akik hasonlóak hozzám, épp ezért könnyen megtaláljuk a közös hangot. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a kihívásokat, de úgy vélem, épp elég nagy próbatétel előtt állok, hogy ne akarjam a saját életem megnehezíteni ilyen dolgokkal jelenleg. - Na igen, nehéz jó albérlőtársat találni, azért remélem, javul a helyzet majd az illetővel. Abban teljesen egyetértek, hogyha nem változik a helyzet, akkor leléphet, elvégre, semmi sem köti oda örök életére. Talán csak túl kedves ahhoz, hogy előtte ne próbáljon meg tényleg mindent. Ez mondjuk már az ő dolga. - Úgy látom, nincs is több gond a macska kérdéssel. Mosolygok rá, nagyon örülök neki, hogy tudtam ebben a témában segíteni neki, én nagyon is állatpárti vagyok, bár hozzátenném, nem magamtól, de azóta már nem is tudnám elképzelni egy háziállat nélkül. Konkrétan persze Milo nélkül, de azt azért tudom, hogy ezek a kis drágák nem maradnak végig velünk, bármennyire is szeressük meg őket. - Azt valóban meg kell tapasztalni, szóval, már azért is szurkolhatok, hogy összejöjjön. Én szeretném már távol tartani magam attól a várostól, legalábbis addig, míg az anyám ott él. Na meg Jackson. Nem biztos, hogy túlélnék még egy olyan „találkozást”, amikor más nővel látom. Fel is sóhajtottam, nem vettem észre, hogy pillanatok alatt öltöttem jó pár fokkal komorabb ábrázatot, és megdörzsöltem a karom, mintha fáznék. Nagyon-nagyon hiányzott, még mindig, pedig már rengeteg idő eltelt. Sajnos, ez már sosem lesz másként, de legalább arra van lehetőségem, hogy önmagam újjáépítsem, és megalapozzam a jövőmet. - Megjegyeztem. Hú, én is kíváncsi vagyok a képeidre, biztos nagyon jók, ha ebben akarsz dolgozni is. Próbáltam visszatérni a kellemesebb témához, ismét az arcomra varázsolva a sokkal kellemesebb mosolyt. Úgy tűnik, hogy szerencsés nap ez a mai, mert hát nem mindig olyat fogunk ki Miloval, akinek nincs egy rossz szava sem, sőt, többnyire nagyon nem sülnek el jól az ilyen esetek, épp ezért nem szeretem elengedni a kutyust. - Hú, gyere csak, az tök jó lenne, persze, én dolgozni fogok valószínűleg, de azért örömmel látom az ismerősöket, egy kicsit talán beszélgetni is tudnánk. Általában egyébként esténként vagyok benn, hacsak nem cserélek. Részmunkaidős vagyok ugye, úgyhogy általában vagy tíztől kettőig, vagy kettőtől zárásig szoktam benn lenni. Tényleg örülnék egy ismerős arcnak, mert hát, általában van egy jó pár tahó, akik az ember agyára mennek, és hiába igyekszem nem tudomást venni róluk, nem igazán szokták hagyni magukat ilyen téren.
Bizony, hogy nincs több gond a macskakérdéssel, mihamarabb neki fogok vágni a projekt megvalósításának, az meg kész kaland lesz, hogy Scott hogyan fogja viselni a dolog. Az igazat megvallva lehet, hogy eleinte nem is fog neki tetszeni, de idővel megbékél a dologgal. Kinézem belőle, hogy képes ilyen meglepetéseket okozni. - Pár napos kiruccanás, majd egyszer valamikor. Egyelőre ez is felkerül a bakancslistámra, aztán majd egyszer talán, de spórolni mindig lehet valamire, hát nekem megvan, hogy mire fogok. Addig meg még az is lehet, hogy társat is találok magam mellé, aki eljönne velem, mert ugye párosával sokkal könnyebb és amúgy is szükségem volna majd olykor társaságra. Azt viszont látom, hogy Naomi arca elkomorodik és a sóhajt is hallom, úgyhogy itt az ideje továbblépni és nem feszegetni ezt a New York dolgot, bizonyára nem túl kellemes emlékek fűzik oda. - Ha gondolod, szívesen készítek Miloval és veled pár képet, aztán majd elviszem neked. Miloról már amúgy is lőttem párat, amikor felém szaladt, így ha Naomi szeretné, nem kerül semmibe, hogy még néhányat elkattintsak. Persze ha nem szeretné, azt is megértem, nem erőltetek semmit, vannak, akik nem szeretik viszontlátni magukat semmiféle papíron, találkoztam már jó pár ilyennel. - Akkor egyik este lehet bekukkantok, próba szerencse alapon és remélhetőleg akkor összefutunk és tudunk beszélni is kicsit. A helyre is kíváncsi vagyok, hát még ha van ott ismerős, akkor még inkább van okom elmenni oda. Bár tény, hogyha dolgozik, akkor nem lesz annyi ideje trécselni, de talán van akkora szerencsénk, hogy akad pár perc pihenő idője, amikor válthatunk pár szót. Majd kiderül, ha egyszer tényleg elmegyek.
Mosolyogva bólintottam, remélem, összejön neki, nincs annál rosszabb, mint amikor semmit sem tudunk megvalósítani abból, amit szeretnénk. Én már csak tudom… Mindenesetre, a reményt nem adtam fel még, sőt, egyelőre azonban minden célom felettébb távolinak tűnt, noha az összes lépésem arra vezetet, de arról fogalmam sem volt, hogy mikor jutok el oda. - Ohh, az tök jól lenne. Már, ha nem tartunk fel, vagy valami. Nem úgy néz ki, de vannak túlontúl is illedelmes emberek, akik inkább a saját dolgaikat tolják a háttérbe, mintsem másokat megbántsanak, és Payne nekem pontosan ilyennek tűnt eddig. Úgyhogy inkább megpróbálom megkímélni a kötelező kedvességtől, persze, ha szívesen teszi, akkor nem fogok többet akadékoskodni. Nincs bajom a fényképezőgéppel, nem mintha mondjuk modellalkat lennék, de a mosolyomat többnyire szereti a kamera. Meg is öleltem Milot, de nem bármiféle kép kedvéért, hanem mert végre visszajött hozzám, úgy tűnik, rájött, hogy én vagyok a gazdi, és nem Payne. Kacagva borzoltam össze a szőrt a fején, majd nyomtam rá egy puszit. Én azok közé tartoztam, akik inkább bensőséges kapcsolatot ápolnak a kutyusukkal, s nem nagyon érdekelt, ha ez valakiből visszatetszést váltott ki. - Az szuper lesz, majd figyelek. Általában jók a bulik, és bár van pár barom, azért többségében tűrhetőek. Szóval, nem csak azért ajánlanám bárkinek a helyet, mert érdekemben áll. Sőt, ha rossz lenne, azt is megmondanám. Volt már kellemetlen esetem sajnos, de hát, nem történhet minden úgy, ahogy az ember szeretné, a világ nem tökéletes, a benne élők pláne nem. Talán unalmas is lenne az élet, ha nem lennének tahók is közöttünk. - Tudod amúgy, hogy hol van? Kérdeztem még mosolyogva, mert ha nem, akkor elmagyarázom neki gyorsan, nem mintha nem tudna utána nézni neten, de én szerettem kisegíteni másokat, meg így legalább egy mondattal többet jártathattam a számat.
//Semmi gond, ez most részemről is rövidke, de nem ez a lényeg. //
- Dehogy tartotok! Ha így lenne, nem ajánlottam volna fel a dolgot. Paskolom meg még búcsúzásképp Milo buksiját, mielőtt a négylábú visszarohanna a gazdájához. Az én kezemben pedig már ott a masina, hogy ellőjek jó pár képet. Látszik Naomin, hogy nem a kép kedvéért öleli meg a kutyust, hanem mert tényleg szereti. Én pedig nem is vagyok rest megörökíteni ezeket a pillanatokat, így az elkövetkezendő jó pár másodpercben szinte folyamatosan kattog a masina. Mind az ölelésről, mind a kacagásról, mind a buksiborzolásról és a pusziról is készül több kép is, majd kiválogatom őket és a legjobbakkal foglalkozom több időt. Bár nem hinném, hogy túl sokat kellene majd rajtuk retusálni, hiszen nagyszerűek a fotóalanyaim. - Sajnos barmok szinte mindenhol vannak. Sóhajtok fel, de igazándiból nem kívánkozom megint valamiféle filozofálgatós, komorabb téma felé elvinni a beszélgetést, így hát ismét mosolyra húzódnak ajkaim, főként mikor hallom, mit mond Naomi; hogyha rossz lenne a hely, azt is megmondaná. Az ilyen embereket szeretem, akik megmondják nyíltan az igazat, én ezt nagyon tudom becsülni. - Igen, szerencsére tudom merre van. Nem ismerem még ugyan annyira a várost, de a nagyobb és fontosabb helyek már megvannak. Ideérkezésemkor első dolgom volt egy térképet beszerezni és annak alapos tanulmányozása után vágtam csak neki a városnak. Persze abban is van buli, amikor eltéved az ember, volt már ilyenhez is szerencsém. Ha Milo a földre kerül, akkor Naomiról is készítek pár képet, pusztán csak azért, hogy róla is legyen, no meg a szép arcokat öröm fényképezni. - Viszont nekem lassacskán indulnom kell.. Húzom el a szám, látszik rajtam, hogy nagyon szívesen maradnék még, de csak egy kis pihenő erejéig ugrottam ki a zöld területre, az itt történtek pedig nagyszerű hatással voltak rám. Mondhatni feltöltődtem, régen beszélgettem ilyen jót bárkivel is és úgy vélem, biztosan fogjuk még látni egymást, sőt, nagyon is örülnék neki, ha a kapcsolatunk nem csupán ennyiből állna. - Mindenképpen meglátogatlak majd egyik este az Upperben és akkor elviszem a képeket is. Mosolygok rá kedvesen, miközben a fényképezőt visszacsúsztatom a táskájába, majd a vállamon átvetve állok meg a nő előtt. - Eszméletlenül örülök, hogy megismertük egymást és akkor nem sokára találkozunk. Nyújtom felé egyik mancsomat kézfogásra, hogy egy barátságos és kedves mosoly kíséretében vegyek tőle búcsút. Persze Milo sem maradhat ki, szóval ha még nem indult egy újabb felfedezőkörútra, akkor lehajolok és megpaskolom a kobakját. - Vigyázzál a gazdidra, rendben? Felegyenesedve még intek egyet Naomi-nak, majd indulásra veszem a dolgot, arrafelé, amerről jöttem és nem kell sok, egy-két percen belül már el is tűnök a látóhatáron.
//Nagyon köszönöm a játékot! Ha van kedved majd folytatáshoz, akkor nyugodtan keress meg. ^^ //
Kész szerencse, hogy nincs bajom a fényképezőgépekkel, meg Milonak sem, ő ugyanis imádja, szeret is mindig odafigyelni, de most azért én jobban érdeklem, mint a kattogás. Hiába, az imádatunk kölcsönös, s bár kezdetben csak gyerekpótlék volt a kis eb, mára elképzelni sem tudnám nélküle. Csak bólintok, hát igen, barmok valóban sok helyen megfordulnak, bár nekem eddig jobbára szerencsém volt a városban, bár lehet, hogy inkább azért, mert a nagyszüleim tisztességes emberek, normális, aranyos ismerősökkel. Jó, a Nagyimnak van pár olyan vén csoroszlya pletyis társa, akitől menekülök, de szerencsére nem sok. Az Öreg meg jó arc, laza és fiatalos, tök szívesen haverkodik bárkivel, még ha már benne is van a korban rendesen. - Jól van, akkor nem rajzolok térképet. Vigyorgok Paynere, mert tőlem még az ilyesmi is kitelik, így hát szerencsére csak annyi marad, hogy majd egyszer csak felbukkanjon az Upperben, én meg örüljek az ismerős arcnak. Ami azt illeti, kíváncsi lennék rá, hogy miként is bulizik egy ilyen szelídnek tűnő, kedves nő. Mikor Milo körberohangál, meg megbökdösi az orrával a labdáját, hogy dobjam el neki, már repül is, én meg csak nevetve figyelem, ahogy távolodik. A kis disznó mindig pillanatok alatt levesz a lábamról, ha nem lennék alapvetően vidám természet, akkor is oda meg vissza lennék tőle. Hiába, mindenkinek megvannak a maga gyenge pontjai. - Persze, csak nyugodtan, nem szeretnénk mi feltartani. Azt hiszem, már mi is eleget voltunk kinn mára, ideje hazamenni és összeütni egy kis vacsit. Mondjuk, az kicsit lelomboz, hogy egyedül lakom, de hát majd változás áll be ezen a fronton is… remélhetőleg. - Szuper, alig várom! Bólogatok lelkesen, és nagyon is őszintén, tényleg szeretnék még találkozni vele, a friss ismeretségek egyrészt mindig jól jönnek, másrészt ritkán találkozom olyanokkal, akikkel az első pillanattól kezdve jól kijövök. - Én is nagyon örülök, és majd figyelek. Kacsintok, majd kezet rázok vele, egy pillanatig elgondolkodom, hogy akár puszival is búcsúzhatnék, de azt hiszem, ezt meghagyom legközelebbre, most még nem sokkolom vele Paynet. Milo a farkát csóválva élvezi a paskolást, majd vakkant is egyet, mintha értené, mit mond neki a nő, én meg csak mosolygok, nagyon jó kedvem kerekedett, az bizonyos. Integetek a nő után, aztán felcsatolom Milora a pórázát, és mi is indulunk haza, bár a másik irányba, úgy tűnik, nem egy felé vannak érdekeltségeink.
//Én is nagyon szépen köszönöm! ^^Mindenképpen, viszont szerintem majd csak akkor, ha visszajöttem a hosszas szabimról. Nem szeretnék senkit feltartani majd. //
Amióta Jamestől kaptam egy kis szabadságot és Ryan elintézett nekem egy hatalmas munkát úgy érzem, hogy újra élek! Mindennap elmegyek az üzletemben és fogadom az újabb vásárlókat, vagy ha éppen nincs senki akkor a Versaceval foglalkozom. Csak álmodni mertem arról, hogy ismét újra igazi dolgozó nőnek érezhetem magam. Megint elővettem az elegáns ruháimat, hiszen mégsem várhatom a vendégeket farmerben, vagy valami otthoni játszóruhában. Sokkal jobban vagyok mióta Jameshez átköltöztem. Igaz kevesebb farkassal találkozom így a falkából, de az edzéseket nem hagytam abba. Ryan megdolgozta keményen, de nem nyavalygok. Ha szintet akarok lépni, vagy valamit letenni az asztalra (ahogy azt Jenni is mondta) muszáj keményen dolgoznom. Mivel nem akarom nagyon belakni James házát és ellepni a szobámat mindenféle anyaggal, cérnával és miegyébbel próbálok minél több mindent elintézni az üzletben és csak a legfontosabbakat hazavinni. Így ma kicsit tovább maradtam bent, mint ahogy azt terveztem, de legalább otthon már nem kell a munkával foglalkozni és élvezhetem a pihenést. Pár jól megpakolt szatyorral indulok el haza gyalog. Igaz már egyre hidegebbek van és lassan az első havazás is elérkezik, de sokkal jobban élvezem a sétát még így is, mint a buszozást. Nah meg ilyenkor olyan nagy tömeg szokott lenni a buszon, hogy jobban járok a sétával. Jamesel megbeszéltünk egy útvonalat, amin szabadon közlekedhetek és ettől nem is szoktam eltérni. Igaz nem repült a boldogságot, de végül sikerült meggyőznöm őt róla, hogy a csokiboltot is belevegyük, ha nem akar ő minden alkalommal elmenni nekem csokit venni. De ma kivételesen nem mentem be az üzletbe. Már kezdtem éhes lenni, így inkább egyenesen hazafelé tartottam, míg nem az egyik zacskó úgy döntött, hogy feladja a küzdelmet és kiszakadt, aminek köszönhetően minden ami benne volt a földre esett. Egy kis szitok áradat után végül leguggolok és elkezdem összeszedni a holmijaimat, bár azt még nem tudom hogy hogyan is fogom hazavinni őket.
A hozzászólást Masako Saito összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 28, 2014 6:42 pm-kor.
Mivel ma kevés munka volt a műhelyben, előbb jöhettem elmegy kicsit. Na jó, sokkal, szóval ki is használom az alkalmat, hogy meglátogassam Charlotte-ot. Mondjuk szerintem Darren kicsit fura, mert nem haragudott, amiért reggel késtem, ráadásul pont Ashley tartott fel, erre még el is enged. Mintha nem is érdekelném. Nem, nem duzzogok, biztos meg van a maga gondja. Anyám nem volt otthon. De a kellemetlen utánfutó persze igen. - Ugye tudod, hogy Anyánk azt mondta, hogy szórakoztass? Ennyit a testvéri szeretetről, még egyszer sem vittél el sehova ebben a szarfészekben. - Nem, Anyánk nem mondta, hogy szórakoztassalak. Azt megoldod magadtól is. És kötve hiszem, hogy bármi is érdekelne a nőkön meg a bulikon kívül... - Alábecsülsz megint. Na jó, hajlandó vagyok elfelejteni, ha.... Szóval, hova megyünk, ha már Anyuci nincs itt, hogy babusgassa azt a cipó fejedet?
Így esett, hogy Kevinnel a nyakamban járkálhattam a városban. Nagyjából 3 percenként közölte velem, hogy unalmas vagyok és hogy inkább maradt volna otthon online-pókerezni, vagy mi a szösz. Bezzeg amikor azt mondtam neki, hogy nyugodtan leléphet, csak megvonta a vállát, és kijelentette, hogy nem, mégis csak jobban tetszik neki itt, mert olyan jó nézni, ahogy az agyamra megy. Én pedig csak kussban tűröm és zsebre dugott kézzel ballagok mellette. - Ez itt a sétány, van tök sok pad, meg minden. Mutatok a sarokról a sétány felé, de már meg is bántam, mert én is és a Farkasom is megéreztük Masát. Tőlünk pár méterre állt, látszólag szakadt táskával. - Na, ennyi elég is, mit szólnál, ha inkább... Nem hagyja, hogy befejezzem. A testvérem, így sajnos még jobban érzi, ha valami nem oké velem. Megragadja a vállamat és visszaránt. - Neeeeem, Jamie, még nem néztem jól körül. - Azt mondtam, hogy menjünk, Kevin! Dörrenek rá bizonytalanul és idegesen, de mire észbe kapok, ő már úton van Masa felé. Ó, hogy azt az irgalmas szamaritánus mindenedet, Kevin! Sietős léptekkel érem utól és állítom meg, de ekkor már túl közel voltunk a lányhoz. A szívem kalapál, mint a gőzgép, ezzelmis adva a lovat az öcsém alá. Kevin lehajol, hogy segítsen Masa cuccait pakolni, és van annyira rámenős, hogy ne engedjen akkor se, ha a lány nem kér belőle. - Te vagy Masako, ugye? Sokat hallottunk rólad odahaza. Mosolyogva érdeklődik, de én látom benne a Sátán vigyorát. Kikapom a kezéből Masa cuccait, és a lány kezébe nyomom őket. - Szia Masa, ne haragudj, izé... - Ó, már ennyi az idő? De kár, hogy nem érek rá csevegni. Tudod mit, Töki, innentől már egyedül is eltalálok egy sztriptízbárba, de ne aggódj, legközelebb te is jöhetsz. Na csók. Masako... egy élmény volt. Gondolatban persze hozzáteszi, hogy ezt majd elmondja Anyánknak, de túlságosan le vagyok sokkolva, hogy bármit is reagáljak. Az egész... olyan gyorsan történt, hogy nem csodálnám, ha Masának nem lett volna ideje közbeszólni. Fújok egyet, amikor eltűnik. Nem hiszem el, hogy képes ezt megcsinálni velem! Ráadásul pontosan tudja, hogy mi a helyzet Masával, ezért csinálta az egészet. És ami azt illeti, a lány és én... Nem vagyunk épp jóban. - Ne haragudj, én nem... hahhh... felejtsük el. - puffogok kissé, mert nem tudok mit kezdeni a helyzettel - - Várj, te mit keresel itt? Nem fent kellene lenned? Bukik ki belőlem a kérdés hirtelen, és jókor is jön, mert legalább kicsit eltereli a témát.
Ahogy pakolászom a holmijaimat, hol a táskába, hol a másik szatyorba a farkasom hirtelen felkapja a tekintetét és az illatokra én is felemelem a fejem, hogy biztos legyek abban, hogy tényleg Ő van e itt. Ahogy elnézek a távolba megpillantom Őt egy idegen férfi társaságába. Az arca idegen, de a szaga mégis hasonlít Jamieéhez. Talán őt is az a szuka harapta meg? róla is mesélt nekem Jamie, de a nevére nem emlékszem...Bár felesleges is lenne. Ahogy egyre közelebb érnek hozzá én csak folytatom a pakolászást békésen, vagyis próbálom minél nyugodtabban, de a szívem egyre hevesebben kezd el kalapálni. Azóta nem találkoztam Jamievel, mióta elújságolta a "jó" hírt. Az idegen hím segítsége meglep és kissé le is blokkolok, így csak felegyenesedem és nézem, ahogy felveszi a maradék cuccokat a földről, amit később Jamie nyom a kezembe. Egy árva szó sem hagyja el ajkaimat. Csak pislogok és próbálom megérteni a dolgokat. Hallottak rólam? Mégis mit mesélhetett nekik Jamie?...Áh biztosan azt, hogy milyen egy kétszínű, féreg vagyok, hogy nem értem meg és nem támogatom a döntését...Bezzeg Darren! Milyen sokat gondoltam erre a pillanatra, mikor ismét találkozunk és ne csak egy pillanatra. Olyan sokszor elképzeltem, hogy mit mondanék neki. A teljes szöveg ott van a fejemben, de mégsem tudok megszólalni. A szívem olyan gyorsan ver, mint mikor megtámadott engem az a nőstény. Egyszerűen nem tudok mit mondani neki, nekik. Csak nézem ahogy beszélgetnek, és ahogy elmegy az idegen srác. A kezemben szorongatva a holmikat állok egy helyben, mint egy rakás szerencsétlenség és figyelem a távozó alakot, majd mikor Jamie megszólal a tekintetem felé fordítom és hallgatom őt. Milyen régen nem hallottam ezt a hangot. Már-már el is felejtettem. A mai napig sem értem meg, hogy hogy mehetett vissza ahhoz a nőhöz. Miután a kérdése eljut a tudatomig és felfogom összeráncolom a homlokom és dühös tekintettel pillantok rá. -Mégis mióta érdekel, hogy mi van velem? Semmi közöd hozzá, hogy hol vagyok Jamie!-Most legszívesebben fognám magam és itt hagynám őt, de a lábaim nem mozdulnak meg inkább cak újra megszólalok. -És ki volt ez a srác? És mi az, hogy sokat hallottak rólam? Mégis miket meséltél el nekik? Hogy milyen egy szarházi vagyok, hogy nem ugráltam a boldogságtól, mikor megmutattad a sebeket magadon? Vagy hogy milyen egy féreg voltam, hogy próbáltam neked segíteni?...-Nem Masako, NEM sírhatod el magad! Nem teheted meg! Azonnal szedd össze magad és maradj kemény! Nem érezheti, hogy mennyire fáj az, hogy faképnél hagyott, hogy eldobott, mint egy használt játékot.
Hogy mi van? Mi ez a kifakadás? Okés, tudom, hogy gyakorlatilag hónapok óta nem is találkoztunk, de ezt akkor se tudom hova tenni. Miért mondd ilyeneket egyáltalán? Le kellett volna nyugodjon. Az hiányzik nekem, hogy alakot váltson itt hirtelen. Igazából a magam részéről kezdtem volna megbékélni a dologgal, amúgy se vagyom egy haragos típus, de ez most kicsit elvette a kedvem, úgy... Mindentől. Ezt nagyon nem így kellett volna. Ez is Kevin miatt van. Ha ő nem jön ide, most nincs ez, és erre a beszélgetésre nyugodtabb, másabb körülmények közt kellett volna sor kerüljon. Szerintem. - Mit érdekelsz te engem! - hazudom felcsattanva - Ha Darren megtudja, hogy hagytam a városban egyedül mászkálni egy kölyköt, mindkettőnket agyon verne! Kicsit lehalkítom a hangomat, nehogy valaki meghalljon minket, engem. Hazudtam, igenis érdekel, hogy mit keres itt, és mi lett volna, ha baj van. Kinek szól? Ki védi meg? Ez a saját kudarcom juttatja eszembe és borzasztóan érzem magam. Azt se tudom, mit gondolok. - Leribancoztad Anyámat! - fakadok ki, mert ez az első, ami eszembe jut. A többi vádaskodására csak hebegek össze-vissza, fel nem fogom, miket hord itt össze. Egy rossz szót nem mondtam róla senkinek. - Nem, ha annyira tudni akarod, azt mondtam, hogy te voltál az, aki megértett és befogadott, aztán pedig te lettél, aki nem értett meg és kirakott az életéből... Mi van, csak nem tetszett? Vetem oda neki Kevinnel kapcsolatban. Nem mellesleg, ha nekem nincs közöm hozzá, neki miért van a családomhoz? - Kevinnek hívják, ő az öcsém és az életem tönkretevője. Kell a telefonszáma esetleg? Biztos sok közös tèmátok lenne... Talán eszébe jut, hogy Kevin miatt haraptam be egy lányt, ami miatt kitettek a Klánból, szóval biztos örül, hogy megismerheti. Hirtelen megragadom a karját, a farkasom nyugalomra inti az övét, és megpróbálom őt magam után húzni. - Most hazaviszlek, és nem azért, mert... mert, hanem azért, mert ez a kötelességem. Annyira erősen azért nem tartom, hogy ne tudja kitépni magát, ha akarja, de remélem, hogy nem fogunk nyilvános helyen ennél is nagyobb feltűnést kelteni.
A szavai éles tőrként fúródnak be szívembe, de nem mutatom ki fájdalmamat. Még bírnom kell, hiszen nem érezheti meg, hogy mis is érzek igazából. Azzal csak hátba támadna engem. Bíztam benne, az életemet is rá mertem volna bízni, de magamra hagyott, mintha csak arra lettem volna jó, hogy összeszedje magát. -Nyugi nem kell féltened annyira azt a popódat! Darren nagyon is jól tudja, hogy itt vagyok!-Rossz, hogy így beszélek vele nagyon is. Nem terveztem azt, hogy ilyen bunkó leszek, de a fájdalom ezt hozza ki belőlem. szerettem volna vele kibékülni, hogy ismét minden a legnagyobb rendben legyen, de azt hiszem ez már sosem történhet meg. Kiraktam az életemből? Ez meg miről beszél? Meg sem akart hallgatni! El sem mondhattam neki, hogy miért fáj annyira az, amit mondott. Csak hozzám vágta, hogy én nem állok ki mellé és azzal a nővel sokkal boldogabb. Mégis mit kellett volna tennem? Térden állva könyörögni neki, hogy hadd barátkozhassak vele? Ha olyan fontos lennék a számára már rég felkeresett volna! Teljesen ledöbbenek a szavai hallatán és már a könnyeimet se tudom visszafojtani. A farkasom most hallgat. Ez most nem az ő köre, hanem az enyém. Mikor Jamie megragadja a csuklóm azonnal kirántom a fogságából. Ezzel megint a földre hullanak a holmijaim, de ez most csöppet sem érdekel. A könnyek végigfolynak az arcomon, úgy nézek Jamie szemibe, majd teljesen nyugodt hangon szólalok meg. -Én nem dobtalak ki az életemből! Te voltál az aki magamra hagyott Jamie! Rád lett volna a legnagyobb szükségem. Megígérted, hogy mellettem maradsz, de te ott hagytál engem! Te voltál a támaszom, az a személy, aki miatt érdemes lett volna küzdenem! Te nem is akartál meghallgatni! Kijelentetted, hogy boldogabb vagy azzal a nővel! Mégis mit kellett volna tennem?...Engem nem érdekel Kevin! Nem Ő érdekel!-Elfordulok tőle, hogy letörölhessem a könnyeimet, majd miután sikerül leállítani őket visszafordulok felé. -Még az után sem látogattál meg, miután megtámadtak Jamie! Ott voltam a farkaslakban állandóan. Érezhetted az illatom, a legtöbben sőt lehet, hogy mindenki tudta, hogy mi történt velem, de te felém se néztél! Ezek után mit kellett volna gondolnom?...Én szerettelek Jamie! Szerelmes voltam beléd!-És már megint könnyezni kezdek. Végre kimondtam azt, amit már ki kellett volna régesrégen. Most már tudja, hogy miért reagáltam akkor úgy arra ahogy. Talán most már megérti, hogy miért is fájt nekem az annyira, hogy azt a nőt választotta.
Felhorkanok arra, hogy Darren tudja, hogy itt van. Persze, én meg piros hóban pancsikolok. Ez az első reakcióm, de aztán elkomolyodik a képem, amikor rájövök arra, hogy nem hazudik. Ez mégis hogy lehet? Igen, tök jó, kezdjünk el ezen rágódni, hátha akkor lefoglalom magam és nem kell szembesülnöm azzal, ami következni fog. Vagy ami már éppen van. Egy veszekedés kellős közepe. - Ha te mondod... Nem is próbálkozom már még egyszer megragadni ennek tudatában, amikor kitépi magát a szorításomból. Persze azért ott motoszkál bennem, hogy DE attól még lehet baja, és... Ezt lenyomom azzal, hogyha Darren mondta, akkor Darren mondta, ő tudja, mit csinál, én meg nem vagyok méltó arra, hogy megkérdőjelezzem. Sír. Bőg. Tejóisten. Eltátott szájjal, tanácstalan arckifejezéssel követem a könnyei útját, és hallgatom, amiket a fejemhez vág. Nem tudok mit mondani. Arra sem, hogy nem látogattam meg. Túlélte, nem? Akkor meg mit van úgy oda? Persze, pont az én fejemre lett volna kíváncsi, amikor most is élből veszekedünk egymással. Pont erre van szüksége egy megvert farkaskölyöknek. - Kijelentetem? Hát persze, hogy kijelentettem, mégis mit gondolsz, mi lenne az illendő, vagy mi lenne a súlyosabb: egy nő, aki évtizedeken át törődik veled vagy egy lány, aki pár hónapja törődik veled? Ne idegesítsél már... Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy mégis mit vár tőlem, hogy egyáltalán... Hogy MIVAN?! Amikor azt mondja, hogy szerelmes volt belém, úgy érzem, mintha szó szerint megfagyott volna bennem a levegő. Nyelni, lélegezni és még pislogni is elfelejtek hirtelen. Végül az első hang, ami kijön belőlem, egy bizonytalan, hitetlenkedő, nyögéssel vegyes nevetés. - Ez hülyeség... - cáfolom meg halkan - Nem lehettél szerelmes... belém. Ki van zárva. Rázom meg a fejemet, és kissé hátrébb lépek tőle. Addig-addig lépkedek, amíg meg nem érzek egy padot a lábamnál, amire egyből le is rogyok. A kezeim a térdeim közt lógatva, üveges szemekkel bambulok Masako cipőjére. - Amikor... amikor még együtt laktunk és megcsókoltalak... szinte kikérted magadnak. Ilyet... - kacagok fel, de nem jó kedvemben - A szerelem az nem ilyen, Masako. A szerelem az olyan, mint... Mint... Nem tudom. De jó, magyarázok itt a szerelemről, erre én se tudom szavakba önteni. A legjobban mégis ahhoz tudnám hasonlítani, hogy... A szerelem az a dolog, ami akkor történik, mikor ébredés után eszembe jut, hogy Anyám előző este az ágyába engedett. - Én nem szeretek támasz lenni, Masa. Én azt szeretem, ha nekem van kire támaszkodom. - vonok vállat letörten - De oké, rendben. Ha valamit akarsz még mondani, akkor mondjad. Belém nem lehet szerelmes senki. Csak Anyám. Én az ilyesmire nem is vagyok méltó, de felkészült sem, nem tudom kezelni, képtelen vagyok rá.
-Össze voltál zuhanva Jamie, mikor találkoztunk! elmesélted, hogy mi történt veled, hogy mit tett veled az a nő! Miután beköltöztél hozzám megváltoztál jó értelemben. Sokkal boldogabbnak tűntél...Azt hittem, hogy sikerült segítenem talpra állni, hogy boldog vagy...ezért iszonyatosan fáj az a tudat, hogy ez nem így van!-Ha az a személy akit szeretsz és akit mindennél fontosabbnak tartasz mással boldog el kell tudnod engedned. Én nem tudtam volna megadni neki mind azt, amit az a nő igen. Én nem tudnám őt bántani, megalázni, még ha élvezi is ezt. A nevetésére teljesen leblokkolok. Nem vártam ilyen reakciót. Azt hittem, hogy ezek után megérti min mentem keresztül, de nem...a helyzetünk csak még rosszabb lett és a fájdalmam csak még jobba erősödik. Csendben figyelem ahogy leül a padra. arcomról ismét letörlöm a könnyeket és összeszedem magam. nem sírhatok többé. Már akkor is megfogadtam, hogy előtte többé nem sírok. Kifordult önmagából. -A szerelem pont ilyen Jamie! Amikor megcsókoltál csak barátként tekintettem rád, de utána sokkal közelebb kerültünk egymáshoz és sok minden történt velünk...A szerelmet nem lehet irányítani. Az csak jön...De persze te jobban tudod, hogy mi az. Én túl ostoba vagyok hozzá...Gondolom az anyád mindent elmondott róla...Csak kár, hogy elvakított!-Ha végre felfogná, hogy nem az a rendes élet, hogy amit művel vele az a nő nem normális. Csak kihasználja őt! Nem ezt érdemli meg! Ő egy rendes srác, csupa szeretettel...Nem lehet, hogy így élje le az életét. -Menj a francba Jamie!-Csak ennyit tudok már mondani a szavaira. Hogy válhatott ilyenné? Ilyen nemtörődömmé. Legjobb barátok voltunk, a legfontosabb ember az életemben. És most...Most olyan mintha sosem ismertük volna egymást. -Tudod mit! Hagyjuk ezt az egészet. Én már feladtam! Azt hittem ha őszinte leszek veled megérted, hogy mi is történt, de...ezek után továbbra is csak azt tudom mondani, hogy légy boldog vele. Ha tényleg ez kell neked én nem fogok az utadban állni.-Lehajolok a földön landolt dolgaimért, amiket gyorsa fel is kapkodok, majd felegyenesedve ismét ő rá pillantok. -Már nem vagy önmagad! Nem az a Jamie vagy, akit megismertem. Akit én megismertem az jobb akart lenni, küzdeni akart, hogy egy erős farkas váljon belőle, akire Darren büszkén mondhassa azt, hogy a tanítványom. Az a Jamie, akit ismertem nem röhögné ki a barátját, hanem segítene neki a bajban.-Közelebb sétálok hozzá, addig míg már csak egy méter van közöttünk és folytatom akár felnéz rám, akár nem. -Egy rövidke pillanatig reménykedtem abban, hogy ma visszakapom a barátomat, és hogy még fontos vagyok neki egy kicsit,de már ez az apró kis remény is eltűnt. Most már tudom, hogy megint ostoba voltam, mert ennek örökre vége! Te már teljesen kizártál...Vigyázz magadra!-Legszívesebben átölelném őt, vagy egy csókot lehelnék a homlokára. Nehéz őt elengedni, de ha ennyire közömbös vagyok neki, akkor már nincs mit tenni. Hátat fordítok neki és elindulok haza felé. Semmi kedvem itt hagyni, szeretném, ha megállítana és a karjaiba zárna, de ez megint csak egy álom marad.
//én még folytatnám, de ha Jamie nagyon nem tud/akar már mit tenni akkor vagy átírom a végét, vagy kitalálok egy új játékot //
Bólintok. Igen, igaza van, össze voltam zuhanva, ehhez kétség sem fér. De elfelejti azt, hogy akkor még nem tudtam azt, amit ma tudok. Azt, hogy Anyám megmutatta nekem az emlékeit arról az estéről. Hogy küzdött értem a Klán vezetőjével, hogy megkínozták miattam, és hogy utánam jött, amint kiszabadult George karmai közül. És most, hogy itt van - nem is akar visszavinni. Én pedig azt hittem, hogy semmit sem számítok neki. Ezért voltam összezuhanva és ezért mondtam róla egy csomó sületlenséget. - Ja, sokkal boldogabbnak! De képzeld, már most sokkal boldogabb vagyok, mint akkor voltam veled! - nem, nem beolvasás, mindjárt kifejtem - Én ezt az egészet úgy képzeltem, hogy elújságolom neked, nektek a jó hírt, és aztán minden megy tovább. Na, az lett volna az igazi boldogság, ha nem kezdesz el macerálni azért, mert sebeim voltak. És ha ez a jó nekem? Ha ettől vagyok igazán boldog? Akkor mi van?! Ez még nem zárta volna ki azt, hogy köztünk ne változzon semmi... Én meg a nagy terveim... Bahh! Tényleg naiv vagyok, nem csak úgy mondják. Nagy boldog család, persze. Hiába akartam, hogy Masa ennek a része legyen, ő nem kért belőle, hanem idiótának bélyegzett már egyből. Kösz szépen. Amikor anyámról kezd el beszélni, érzem, hogy a Fehér Galléros hirtelen pattan fel a lelkem mélyén. Annyira hirtelen, hogy a szemeimet is égszínkék ragyogásúvá festi. - Ne... - figyelmeztetem, még mielőtt nekiugranék. Azért azt csak nem tehetem meg, hogy nézne már ki... De valami belső késztetés mégis arra ösztönöz, hogy ne engedjem senkinek, hogy akár említésszinten is, de besározza Charlotte-ot - ... vedd még egyszer a szádra Anyámat. Lehet, hogy én változtam meg, de tudod ez azért van, mert én tanulok a hibáimból. Te nem. Igazán emlékezhetne, hogy mi volt legutóbb abból, hogy egy félig kiejtett szóval szidta Őt, innentől kezdve ne csodálkozzon azon, hogyha erre ugrok. Mert ugrok. Felpattanok. És már megint a farkasom hajt, na meg az emberi tehetetlenségem. A kezeim ökölbe szorulnak, és érzem, hogy ég a fejem. Egyre többször van ilyen, és hogy őszinte legyek, egyenlőre nem vagyok tőle elragadtatva. - Jobb vagyok. És erősebb vagyok. És Darren büszke rám, amiért nem hagyom magam megalázni. Ezt akartad nem? Akkor most gyakorlok. - nagy levegő - Semmi jogod nincs ilyeneket a fejemhez vágni, majd ha Darrennek baja van velem, akkor szól. Ashley miatt se bántott. Semmiért sem. Szóval ehhez neked semmi közöd. Téma lezárva, legalább is részemről. És csak most esik le, hogy hozzávetőlegesen az egész testem remeg, mint a kocsonya. Azt pontosan nem tudnám megmondani, hogy miért, de mintha valaki ökölbe szorítaná a gyomromat, közben pedig a farkasom veszettül rázza a fejét, helyet akar magának a bőrömben, de nem akarom, hogy átvegye az irányítást. Elfordulok tőle és a kezembe temetem az arcom. Vadul mantrázom magamban, hogy nyugi, nincsen semmi baj, nincsen semmi baj... Ez, és néhány igazán mély lélegzet kell ahhoz, hogy le tudjam állítani magamat. Az elköszönésére már visszafordulok, és állom a szemkontaktust egészen végig. Tessék, egy újabb bizonyíték arra, hogy igenis fejlődtem. Az persze megint más kérdés, hogy amióta Masako farkas, minden sokkal nehezebb köztünk. Már nem ember, már egy farkaskölyök, és az utóbbi időben elég érzékenyen érintenek a kicsik. Ott volt Ashley, aki felett hatalmat gyakoroltam. Ott volt Sam, akinek egész egyszerűen eltörtem a karját. Masának még szerencséje van, hogy csak kiabálok vele. - Hm, talán neked is el kellene gondolkodni azon, hogy megváltozz, és nem csak engem szapulni a dologgal. - jegyzem meg arra, hogy már megint ostoba volt - Nem zártalak ki, de így, hogy farkas lettél...- megcsóválom a fejem - Sok dolgot meg kellene értened, amire emberként esélyed se volt. Gondoltam, majd így jobb lesz. De nem, nem tudsz te semmit, nem tudod, hogy hogyan kell farkasnak lenni, nem tudod milyen feltétel nélkül szeretni a Teremtődet és ragaszkodni hozzá, még mindig nem érted, mit jelent szubnak lenni. Azt se, hogy a fájdalom csak erősít, hogy a szexnek semmi köze az érzelmekhez, de ami a legfontosabb: még kevésbé értesz engem így, mint amikor ember voltál. James rohadtul elbaszhatott valamit. A nagymonológ végére már olyan vadul gesztikulálok, mint egy fuldokló, és az utolsó mondatot normál esetben megbánnám, de... Nem teszem. Érezze csak azt, hogy milyen, amikor valaki a lelkébe tapos a Teremtője kapcsán. Nem érdekel, ha elmegy. Lehet, hogy inkább fogom magam, hazamegyek, és életemben először rommá verem az öcsémet.
//Hát... öhm, nem tudom, hogy akor most mész vagy maradsz //
Végig hallgatom őt. Nem hagyom itt faképnél miközben beszél hozzám. Rezzenéstelen arccal figyelem minden apró mozdulatát. Érzem, hogy feldühítettem, úgy min a múltkor, pedig nem állt szándékomban. Én nem akarom őt megbántani. Egyszerűen csak féltem. Félek attól, hogy megint összezuhan, hogy az a nő csak játszadozik vele és ha megunja megint eldobja, mint egy használt csontot. Miután elhallgat leülök az egyik közeli padra. Nem azt választom, amelyiken ő volt, hanem egy mellette lévőt. Mindent magam mellé pakolok, majd a földet bambulva ismét megszólalok, de most már sokkal halkabban és nyugodtabban, mint eddig. -Kérlek hagyd abba! Amióta itt vagy minden egyes szavaddal csak még jobban megbántasz. Nem tudom, hogy mit tettem. Akkor hibáztam és eleget szenvedtem tőle. Most csak próbáltam mindent megbeszélni veled, de... -Nem akarok elveszni részletekben, mert akkor ennek a beszélgetésnek sosem lesz vége, így inkább témát terelek.- -Én megértem, hogy téged az tesz boldoggá. Felfogtam, hogy neked arra van szükséged, hogy téged így neveltek fel. Neked ez a normális, de engem máshogy neveltek. Én azt tanultam, hogy ha szeretsz valakit, akkor tiszteld őt és egyenrangú partnerként kezeled. Szerintem te többet érdemelsz Jamie...De mondom felfogtam. Nem is akarom megváltoztatni a nézőpontodat, vagy rád erőltetni egy másik szokást. Én csak azt szeretném, hogy boldog legyél és akkor is csak azt szerettem volna. És akármennyire is ostobának, vagy hülyének tartasz én szerettelek Jamie. Kinevethetsz, de ez az igazság. Te egy rendes ember vagy. Egy kedves, humoros, kissé lökött srác, akit tudom kissé nyálasan hangzik, de akit csak szeretni lehet.-Még mindig nem nézek fel rá és nem is hagyom, hogy közbeszóljon. Végig akarom mondani, majd utána megint leharaphatja a fejem, ha ezt ennyire élvezi. -Nekem a teremtőd Kevin! Az a személy, aki elvette tőlem azt, akit szerettem, akitől úgy érzem magam, hogy semmi esélyem győzni ellene. Én nem tudnám mind azt megadni, amit ő. Én nem akartalak megbántani Jamie! Azt szeretném, ha minden olyan lehetne, mint amilyen régen volt...De ez már sosem történhet meg...Mégis hiányzol, iszonyatosan hiányzol és ki akarok veled békülni! Nem akarlak megváltoztatni, de azt is meg kell értened, hogy nekem az a tudat, hogy te vele vagy irtózatosan fáj. Én sosem kértelek meg arra, hogy szeressd Jamest. Tudom jól, hogy mennyire nem kedveled, ezt tiszteletbe is tartottam. Ezért kérlek te is tartsd tiszteletbe az én érzéseimet és ne akard rám erőltetni, hogy elfogadjam őt. -Nem, nem sírok. Annak már vége. Eleget bőgtem előtte és az utóbbi alkalmakkor sosem lett jobba a helyzet tőle. Így inkább visszafojtom a könnyeimet és erős maradok. - Én emlékszem arra, amit megígértél nekem. Hogy majd ha eljön az ideje veszünk egy házat, ahova ketten beköltözünk és együtt maradunk. Nekem ez újabb reményt adott, de utána minden megváltozott.-Tisztán emlékszem arra a napra, mikor Jamie megtudta, hogy belőlem is farkas lett. Azt a napot kettesben töltöttük el. Talán az elköltözése után az volt az első, mikor ismét egymással foglalkozhattunk és az is volt az utolsó. - Én Jamest tisztelem, becsülöm, szeretem, de mint barátot, havert, vagy nagytestvért. Sosem fogom tudni apámként szeretni, vagy ne adj isten belészeretni. Ő számomra az a személy, akitől kaptam még egy lehetőséget. Akkor még nem értettem, de ma már hálás vagyok neki. Talán nem a legjobb mentor, de igyekszik és ez bőven elég. Miatta lehetek most itt kint a városban. Ő intézte el azt, hogy hadd mehessek ki felügyelet nélkül is. Látta rajtam, hogy a bezártságtól csak még jobban kivagyok. Kaptam tőle egy ki szabadságot és ez nagyon jót tett nekem. Végre megint úgy érzem, hogy élek. Közben meg Ryan is tanít engem. Kemények a módszerei, de hatásosak. Már fejlődtem sokat fejlődtem és akarok még, hogy ne egy béna farkas legyek...De még így is rettegek attól, hogy mi lesz ha végleg Castor falkájához kerülünk. Félek attól, hogy hiába küszködök mégis elbukom.-Hogy ezt most miért mondtam el neki? Még magam sem tudom annyira. Talán ezzel akartam megvédeni Jamest és bebizonyítani, hogy nem vagyok annyira hülye, mint amennyire azt gondolja.
Az a Jamie, aki ebbe a városba került, most valószínűleg irtózatosan gyorsan magába szállna. Alapvetően soha nem szerettem, ha valaki lehangolt vagy szomorú, és még akkor is, ha nem tehettem érte sokat, mindig megpróbáltam megvigasztalni valahogy.Az a Jamie Masával is ezt tenné. Odamenne hozzá, átkarolná a vállát és még ő kérne elnézést minden rosszért, amit okozott. De most, ha csak arra gondolok, hogy ebben a helyzetben megérintem Masát, teljesen leblokkolok. Amióta ezzel a falkával élek, büntetés nélkül volt több lehetőségem is arra, hogy kiálljak magamért. És ez, valahol igenis tetszik a Fehér Gallérosnak. És valljuk be, nekem is, bármennyire is szokatlan. Bármennyire is borultam ki az elmúlt percekben, csendben hagyom, hogy a lány elmondja, amit akar. Végül is, én mondtam neki, hogy ha valamit meg akar beszélni, akkor tegye meg most. Mégis, amikor a monológja végére ér, csak felsóhajtok, és nagyon sokáig fogalmam sincs arról, hogy mégis mit mondjak. Annyi mindenbe bele tudnék kötni, annyi mindent hozzá tudnék vágni, mert vagy tényleg nem érti a dolgokat vagy egyszerűen nem akar róluk tudomást venni. Amikor végül mégis csak ráveszem magam a beszédre, inkább farkasként gondolkozva szólalok meg. - Farkas lettél, Masa. Nem tudom felfogni, hogy még így sem érted, érzed, hogy nálunk nem létezik egyenlőség. Ez nem demokrácia. - utalok ezzel a párkapcsolati egyenlőséges dologra - Valaki mindig alulmarad. Én szeretek alulmaradni, ha tetszik, ha nem. És egy jó darabig te is alul fogsz maradni, mert kicsi vagy. Vállat vonok. Tényleg, amíg ez a lány ember volt, minden sokkal jobban ment. Mert nem is vártam, hogy megértsen bizonyos dolgokat, de most... Mostanra azt gondoltam, hogy a farkasa miatt ő is másképp fog működni, de olyan, mintha meg se lenne harapva. - Engem nem érdekel, hogy mit csinálsz James-szel. De majd hatvan év múlva jusson eszedbe, hogy mit tennél meg érte, függetlenül attól, hogy milyen módon szereted őt. Ebben a kérdésben egyszerűen... Egyszerűen senki nem állíthat választás elé, mert aki megteszi, az egész egyszerűen kegyetlen. Kicsit arrébb sétálok, és lehajtott fejjel nézem a cipőm orrát. Kicsit koszos. Talán ha hazaérek, le kellene mosnom, addig sem fogok semmi olyanon gondolkozni, amitől szarul érzem magam. - Én sem így képzeltem ezt az egészet, de... Legalább megtörtént. Ha ez évek múlva jön elő, sokkal rosszabb is lehetett volna. Én is ki akartam veled békülni, de képtelen vagyok olyasvalaki közelében lenni, aki irtózik az egész lényemtől. Mert ez vagyok. Ilyen vagyok, és ha a te szemszögedből nézzük, akkor szerintem ez egyre csak rosszabb lesz. Amúgy meg... Darren megígérte, hogy megvéd minket, plusz ott van neked James. Ha tényleg ennyire bízol benne, egy percig sem kellene kételkedned abban, hogy vigyázni fog rád és nem hagyja, hogy bajod essen. Furcsa, hogy erre nem gondol. Vagy csak nem akar gondolni. Amióta láttam, hogy mit tett értem Charlotte azok után, hogy kitagadtak a Klánból, képtelen vagyok kételkedni benne vagy abban, hogy hagyni fogja, hogy bárki is ártson nekem. Sajnálom Masát, amiért ő képtelen így érezni. Vagy egyszerűen csak nem hagyja, hogy a farkasa irányítsa, mert ennek... Ennek ösztönösnek kellene lennie. - Gondolom, még találkozunk. Már ha belefér a nagy szabadságodba, hogy néha felgyere a hegyre. Mormogom neki oda kissé foghegyről. Na nem mintha zavarna, hogy szabadon járkálhat, csak egyszerűen ura, hogy ilyen fiatalon ennyi mindent megenged neki az apja.
A nagy csönd alatt legszívesebben ráordítanék, hogy mondjon már valamit mert ez megőrjít, de nem teszem meg. Elég volt a kiabálásból, a veszekedésből. Én nem így akartam mind ezt elintézni, csak egyszerűen kijött belőlem az, amit hónapok óta magamban őrzök. Mikor végre megszólal valahol örülök neki, de ahogy hallgatni kezdem, csak összeszorul a szívem. Jamie miért vagy ilyen kegyetlen velem? Ennyire nem látod, hogy mennyire szenvedek az egész helyzettől, amire te most még ráteszel pár lapátot. Nem akarok hinni a fülemnek. Legalább megtörtént...? Hát ennyit jelentettem neki? Ennyire nem számítok már... Úgy viselkedik velem, mintha sosem lettünk volna olyan jóban. Úgy beszél velem, mint valami idiótával, pedig itt nem csak velem vannak gondok. Talán én nem értek meg sok mindent és még van mit tanulnom, de vele is ez a helyzet. Végig hallgatom őt miközben próbálom egyre erősebben visszafojtani könnyeimet. Ahogy befejezte felemelem tekintetem és ő rá pillantok, majd kissé remegő hangon, ismét ugyan olyan halkan szólalok meg. -Megtanultam már Jamie, hogy amíg kölyök vagyok jobb, ha meghúzom magam...Annyira azért nem vagyok hülye, hogy ne tudjam, hogy kinek vagyok alárendelve Jamie. Nem egy öt éves kislány vagyok, aki most tanulja meg a világ működését.-Ő teljesen másról beszél, mint én, de ha ő tényleg ennyire élvezi azt, hogy ilyen szinten megalázza, vagy megkínozza az a nő, akkor igazából bármit mondhatok neki nem fogja megérteni. Máshogy nevelkedett, máshogy látja a világot. Én fogadjam el ezt, de ő képtelen arra, hogy elfogadja az én nézőpontomat. Miért gondolja azt, hogy mindenért csak Én vagyok a hibás? Ő mit tett annak érdekében, hogy ne így történjen? -Én nem akartalak választás elé állítani Jamie! Nem azt mondtam, hogy döntsd el, hogy én vagy ő! Én csak annyit mertem kérni tőled, hogy ne kérd, hogy szeressem! Te sem szereted Kevint. Elfogadtad, hogy ő is itt van, de nem szereted. Én is elfogadtam, hogy az anyád idejött a városba és ismét vele vagy. Igen mikor kijelentetted, hogy itt van nem örültem neki és rosszul reagáltam le...De ennek az okát már tudod és azóta megbarátkoztam a dologgal. Én nem kisajátítani szerettelek volna Jamie! ...Mégis mikor mondtam azt, hogy irtózóm tőled? Persze a teremtőd tulajdonságait kaptad meg a farkassal együtt, ahogy én is Jamesét, de ettől még nem irtózóm tőled. Nem tettél semmi olyasmit...-Vagy legalább is nem tudok róla. Az, hogy mire gerjed meg már az ő feladata. Én ilyen szinten már nem akarok tőle semmit. Túl kellett lépnem rajta, de nem értem, hogy attól még miért ne próbálhatnánk meg megint jó barátok lenni. -Darren azt is mondta, hogy aki nem elég jó az elbukik. Én bízom Jamesben, bízom abban, hogy megpróbál megvédeni, de...de ő is csak egy alárendelt lesz. Mégis mit tehetne, ha a vezetőnk a halálomat akarja?...Sok mindent tudok a falkánkról, a működéséről, hogy mi jár azoknak, akik megszegik a szabályokat, de nem tudok mindent. Csak azt hallottam, hogy a másik falkában erősebbek a szabályok és kegyetlenebbek. Nem nyafogni szeretnék ezzel. Ha kell akkor keményebben tanulok, edzek, ahogyan csak tudok...De attól még a félelem az félelem marad. Te is féltél már valamitől Jamie!-Igaz most Jamie sokkal érettebben beszél, sokkal komolyabb, mint annak idején volt és ez jól is áll neki, de ezzel együtt iszonyatosan rideg lett. -Miért zavar téged ez? Miért baj az, hogy kaptam lehetőséget kimenőre? Nem hagyom el a várost, nem ülök fel repülőre és járom be egész Európát. Igen értem, hogy veszélyes nekem még ilyen korán a városban tartózkodnom felügyelet nélkül, mert nem tudom olyan jól visszatartani farkasom. De legalább nem őrülök meg a bezártságtól.-Különben is ezek után miért akarna velem találkozni, hogy még párat belém rúgjon, vagy az arcomba köpje, hogy mennyire nem érek semmit és milyen ostoba vagyok? Felállok a padról és elé sétálok. A tekintetemről sok mindent leolvashat, mert most nem rejtek el előle semmit, bár mivel a pajzsom is lent van, így egész könnyen belém láthatna, ha akarna. -Jamie kérlek őszintén mond meg nekem, hogy utálsz enegm!? Mert ha igen akkor hátat fordítok neked és soha többé nem foglak zavarni...Vagy van még egy kis szeretet, baráti szeretet benned irántam? Mert bennem van még irántad és ha van rá lehetőség én szeretném, ha megpróbálnánk újrakezdeni a dolgokat.-Ezt talán már az elején kérdeznem kellett volna tőle, mert akkor talán megspóroltunk volna egymásnak rengeteg időt. Hiszen, ha semmi esély, akkor teljesen felesleges volt vitatkozni egymással.
Épp, hogy a fiatal lány száját elhagyják a szavak, hogy; „szeretném, ha megpróbálnánk újrakezdeni a dolgokat” egy lomha, duci ember férfi közeledik feléjük és lép a páros elé. Sűrű elnézést kérve túr a hajába zavartan. Hisz megzavart épp valamit, amit nem kellett volna. Tudja Ő jól, de csak a munkáját végzi, amit most kell elvégeznie és nem két perc múlva.* - Masako, ha nem tévedek te vagy az. Egy küldemény van a számodra. Csak itt kéne aláírni és már itt sem vagyok. * Nyújt felé egy kis dobozt, és persze az átvételi nyilatkozatott amit ha a lány aláír már ott sincs. Ennyi volt a dolga, nem több. Illetve még visszaszól, hisz eszébe jutott még valami.* - A feladó azt üzente, hogy bontsd fel... örülni fogsz neki. * Vigyorog naivan, hisz megvan győződve arról, hogy tényleg így van. De aztán amilyen gyorsan jött, úgy távozik is a helyszínről.*
Ha Masako felbontotta a kis dobozt, mely színes papírokkal volt becsomagolva egy hordozható dvd lejátszót talált benne. Nem épp régi darab, tekintve, hogy a legújabb amit csak lehet kapni és még az eredeti csomagolása is benne van. Garancia papírokkal együtt. Viszont ha kiveszi és felnyitja a tetejét, akkor egy kis cetlit talál a kijelző és a dvd helye között „Indítsd el” felirattal.
Ha elindította a fekete csodát, annak csak fél perc kell, hogy betöltse a dvd tartalmát mely benne van. A képen egy szépen s igényesen berendezett hálószoba van, ahol épp egy fiatal nő áll és Jamie. A beszélgetés váratlanul szólal meg, mintha csak akkor kezdődött volna a felvétel. Így a nő első szavai nem hallhatóak. - Te is tudod, hogy ez... nem igaz. Meginogtam... - folytatta zavartan és kétségbeesve. - Szükségem volt valakire, aki megért. Nehéz volt nélküled Charlotte, kétségbe voltam esve. Ő pedig... pedig... Meg tudta adni, amire szükségem volt. Rajtad és a kapcsolatunkon kívül persze. Jó ég, hozzá sem nyúltam! - Feleli s egy lépést közelebb lép Jamie a nőhöz s kissé bátortalanul fogja meg a kezét. Kinek jég kék íriszeiből könnyek peregnek végig ahogy ránéz a fiatal fiúra. - Bármit megteszek, csak ne hagyj itt... - Megtudta adni? Mégis mit adott meg neked? Mi olyat, amitől szereted? - Az utolsó kérdés kijelentésnek hat, azonban mégis ott van benne a fájdalom és a keserűség mely hallható. - Nem megyek el Jamie, a dolgaim jelenleg ide kötnek, ahogy Te is. De mégis, hogy viseljelek el, mikor tudom, hogy mást szeretsz. Velem vagy, de másra gondolsz, szíved mást szeret immár. - Otthont. Azt hiszem, hogy ez a baj... Otthont adott, amikor nagy szükségem volt rá, amikor senki más nem foglalkozott velem. Törődött velem. Segített nekem. De ezt hülyeség lenne szerelemnek nevezni.- Csóválja meg a fejét a fiú. - De hát nem szeretem, az istenért! - Csattan fel miközben könnyei utat nyertek a természetbe, tisztára mosva az arcát s kissé ki is pirul az arca, miközben kezei ökölbe szorulnak. - Miért teszed ezt velem? Pont te nem érzed, hogy nekem te vagy az első és az egyetlen? Nem szeretek és soha nem is szerettem mást rajtad kívül. Akkor már rég megöltem volna magam... - A nő ujjai finoman simítanak végig a fiú arcán, s ezzel könnyeit is letörli, miközben reagál a hallott szavakra. Mozdulata törődő, gyengéd melyet még így nézve is csak az nem lát, aki vak ahogy az íriszekben is ott a szeretet, a szerelem.* - Összezavar az itteni élet, az itteni kapcsolatok melyek elfogadottak és teljesen másak. Nem tudom, hogy mit higgyek vagy mit ne. Nem tudom, hogy az a fiú vagy-e még akit imádtam, akiért rajongtam évekig, évtizedekig... akit neveltem, szerettem s még most is teszem. Mint nő a férfit s mint Anya a gyermekét. Aggódom érted... az a lány, féltékenységből veszélybe sodorhat. - Az ujjak immár Jamie nyakára simítanak és minden egyes szóban, apró mozdulatban a bizonytalanság és az aggodalom tükröződik. Azonban a mozdulatra Jamie éhes, vágyakozó tekintettel felel mely teljesen jól látható. - Úgyse tudna ártani neked, Charlotte... Őt nem szereti senki. Ahogy én sem. Nem szeretem, nincs rá szükségem és nem is akarom. Csak téged... *Mondja ki határozottan, ám mégis kissé mosolyogva. Következő mozdulatával azonban már közelebb is lép a nőhöz és ajkai vadul, mégis némi tartással találják meg a másikét és karjai zárják magához. A hosszas csókban egy majd még egy lépést tesznek az ágy felé, melyet ezúttal Jamie vezet. Azonban ahogy elválnak az ajkaik Jamie karmai egy pillanat alatt hasítják le a ruhát, míg a nő karmai az élvezettől a férfi vállába vájnak. S itt megszakad a kép.... Egy kisebb szünet után a következő kép, a már az üres ágy melynek a hófehér selyem anyagát vér borítja itt-ott, pengék hevernek a huzaton és bilincsek az ágy támláján. Hallani a víz csobogását és Jamie szerelmes szavait, a nő kacagását hiába nem látni őket. Evidens, hogy a hangulat önfeledt, szórakozott de leginkább boldog. A videó végén pedig egy felírat jelenik meg, ahogy a kép ott van és hangnak pedig az aláfestés.
„Boldog Szülinapot Masako K.
ui.: Jobb tudnod, hogy milyen... "
//Nos, én ennyi voltam. Ha Masako nem bontja fel önként a csomagot, akkor Kevintől kap egy kis segítséget, méghozzá kényszerítés formájában. Kevin ott maradt a közelben, mert ezt a parancsot kapta. Hallgat, figyel azonban biztos távolból s pajzsát csak ebben az esetben engedi le. A cetlin lévő felírat férfi írás, ahogy az aláírás "K" sem Sharon rövidítése. Tehát, hogy a "K" alatt kire gondoltok nekem mindegy. XD De van egy tippem, hogy Jamie kire fog :'D További kellemes turbékolást.//
Jó, akkor nem egy ötéves kislány. Nem is mondtam ilyesmit. De ettől függetlenül farkasviszonylatban igenis kicsi, és olyan elképzelései vannak az új világ működéséről, amik egész egyszerűen nem állják meg a helyüket. De ki vagyok én, hogy kioktassam, ugye? Nem én teremtettem, nem vagyok az edzője sem, nem vagyok senkije sem. Csak egy barát, meg a volt szerelme, aki elhagyta. Fantasztikus. Nem is tudom, hogy mégis miért puffogok ezen, hiszen nekem kellene haragudnom rá, mégpedig azért, ahogy viselkedett velem és amiket mondott nekem, rólam, Anyámról. - Jó, hát azt nem mondtad, hogy irtózol tőlem, csak ezt, hogy ez "beteges". A beteg emberektől pedig általában távol tartják magukat az emberek. Pedig nem vagyok fertőző, hidd el. Nem akarom tovább ragozni ezt. Tiszta sor, szerinte abnormális dolgaim vannak. Szerintem meg túl sok nyálas romantikus filmet nézett, és fogalma sincs, hogy miként működik a szerelem a való életben. Ahogy nekem sem volt fogalmam a barátság működéséről. Az a fehér kerítéses hülyeség is szép álom volt, és én majdnem elhittem, ahogyan Masa is. De annak már... Minden bizonnyal vége, és ha nem is lenne, akkor sem vagyok biztos benne, hogy szeretnék még élni a lehetőséggel. - Hát szar ügy. Hidd el nekem, pontosan tudom, hogy milyen érzés a leggyengébbnek lenni. De én nem harcoltam ellene, elfogadtam, és másban lettem erős. Ezért vagyok szub. Különben meg mi az, hogy mit tehetne? Harcol érted, például... Az én Anyám, akit te úgy megvetsz, a saját Teremtőjével, a Klán vezetőjével harcolt értem, és most eljöhetett hozzám. És hozta Kevint is. Szóval, ha fontos vagy James-nek, akkor az első adandó alkalommal megfogja a kezedet, feltesz egy gépre és elrepül veled valahova messzire, ahol nem kell félned a világon semmitől. Most azért egy kicsit megsajnáltam James-t. Tudom, hogy tökre hihetetlen, de akkor is. Biztos rossz lehetne neki, ha tudná, hogy a kölyke ennyire nem hisz benne, vagy abban, hogy akár az élete árán is megvédi. Már persze, ha méltó rá. És Masa miért ne lenne méltó? Attól, hogy köztünk így alakultak a dolgok, attól még Jamesszel minden lehet okés. - Mi?! Te képzelődsz... Nem zavar, hogy itt vagy, felőlem oda mész, ahova akarsz. És nem tudom, hogy egy több négyzetkilométeres hegységben mégis hogy a frászba éreznéd magad bezárva. Érzem, hogy lent van a pajzsa, de már csak makacsságból sem kutakodok, sőt. Én teljesen felhúzom az enyémet, elzárkózva tőle. Nem lépek utána, amikor elsétál, az előbb már amúgy is menni akartam. A kérdéseire elgondolkozom. Nem, egyértelműen nem mondhatom azt, hogy utálom. Azért bennem is van sok közös emlék és szép pillanat az együtt töltött hónapokról. Valahol igenis hiányoznak, de azt hiszem, hogy annyira gyökerestől felfordult minden mindkettőnk életében, hogy már soha nem lehetne ugyan olyan, mint régen. - Nem tudom, hogy mi van bennem. - sóhajtok fel lemondóan és áthelyezem a testsúlyom a bal lábamra - De az az érzésem, hogy kár lenne bármit is erőltetni. Ha beszélni akarsz, megtalálsz, köszönhetünk egymásnak, de... Úgyse működne, ha most direkt egymásra erőltetnénk magunkat. Ennyit tudok hozzátenni a dolgokhoz. Azt hiszem, hogy már elégszer elköszöntem ma ahhoz, hogy szó nélkül fordulhassak el, és léphessek a távozás mezejére. De nem.
Láttam, hogy közeledik felénk egy ember, de nem hittem volna, hogy hozzánk fog odajönni. Amikor a nevén nevezi Masát, hirtelen fagyos görcsbe rándul a gyomrom, szeretném elkapni a karját, hogy mégis ki ő és mi a francot akar. Gyanús. De nem teszek semmit, csak figyelem, ahogy átadja a dobozt. Mi az isten folyik itt? [color=lightgreen]- Mi a franc ez?/color] Kérdezem, de ha Masako elindítja a felvételt, nem teszek semmit. A karjaimat lógatom magam mellett, fájdalmas zsibbadás rohan végig a végtagjaimon. Érzem, hogy lüktetni kezd a halántékom, és bármennyire szeretném kiütni a lány kezéből a lejátszót, képtelen vagyok megmozdulni. Emlékszem erre a beszélgetésre. Ahogy visszahallom a saját hangom, meg persze Anyámét, a gondolataim már jóval a beszélgetés után járnak. Tudom, hogy milyet szeretkeztünk utána, emlékszem minden percre és csak reménykedni tudok, hogy az nincs rajta a felvételen. Teljes mértékig megsemmisülten állok, mint egy szobor és valahova a távolba bambulok. Ahogy elhangzik az utolsó üzenet, az a bizonyos "K." és a "jobb tudnod, hogy milyen...", mint a hányás, olyan sugárban tör fel a gyomrom tájékáról az epés düh, a féktelen, vad és bosszúszomjad szörnyetegé, aki eddig láncra volt verve és hagyta, hogy egy piszkos kölyök a sáros bakancsával napról napra az orrát tapossa. - Ne kövess. Ennyit vagyok képes kipréselni az ajkaim közül, irdatlan fogfájás kezdi gyötörni az ínyemet, a szemem égkéken villan, a pajzsom teljesen leeresztem, hogy kiderítsem, hogy hová tűnt az az utolsó, aljas, életem szégyene, rohadék tetűláda! Elő kell kerítenem az öcsémet. És ha megtalálom, akkor olyat fogok tenni, mint még soha. Ha csak az égiek közbe nem avatkoznak, egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogom ölni.
// NJK-ként beszerveztem Kevint, nem tudom, hogy maradsz-e itt, de szét fogom szedni a nyílt utcán xD De a kövi reagodat még megvárjuk //
-De Jamie tudom, hogy nem vagy fertőző!-Miért, miért nem érti azt meg amit mondok? Olyan mintha nem is akarná megérteni, hiába beszélek neki. Nem fogja fel, hogy engem teljesen máshogy neveltek és az olyan ilyen mazochista jellegű dolgokra azt tanították, hogy nem hétköznapi, nem normális, de hiszen a legtöbb ember így gondolja. Mégis miért én érzem magam hülyének? Ő miért nem érzi magát rosszul? Miért vagyok én mindenért hibás? Mintha az is az én hibám lenne, hogy most vérfarkas vagyok. Sosem vágytam rá! Én teljesen megvoltam nélküle, de most ez van, ezt kell elfogadni és az utóbbi hónapokban rohadtul sokat fejlődtem...Én próbálkozom, nagyon is! Jamest én tisztelem és szeretem, de mégis miért áldozná fel az életét értem? Én csak egy kölyök vagyok, nem vagyok senki. Ezt már jól belém táplálták. James is biztosan valahol megkönnyebbülne, ha végre nem kellene velem foglalkoznia. -Akkor ezek szerint nem ismersz Jamie! Én sosem bírtam a "bezártságot" én egy nagy városban nőttem fel és mindig is szerettem a pezsgést körülöttem. Ezt az erdő nem adhatja meg. Lehet, hogy egy bazi nagy birtok, de nem ugyan az, mint a városban lenni.-De minek is magyarázok itt neki. Őt úgy sem érdekli. Fel sem fogja azt, amit mondok. régebben mindig meghallgatott és próbált segíteni, de most...Most csak még többször belém rúg. -Értem!-Nos nem erre a válaszra vártam, de igazából rosszabb is lehetett volna. Talán ha majd ismét elkezdünk beszélgetni, spontán összefutunk, akkor majd ismét jóban lehetünk...Talán. Igazából már nem is tudok mi mást mondani neki, így éppen már indulnék is haza, mikor egy idegen pasas a nevemen szólít. Értetlenül pillantok rá. -Mégis ki Ön és kitől van ez a csomag?-De választ nem kapok, így csak aláírom a papirost, majd Jamiere pillantok. -Fogalmam sincs!-Megrántom a vállam, majd kíváncsiságtól vezérelve fel is bontom a csomagot. a megdöbbenés csak fokozódik, ahogy megpillantom a DVD lejátszót. Mi a franc ez? Mégis ki küldte? Ahogy kinyitom a lejátszót megpillantom a kis cetlit, így el is indítom a gépezetet. A szívem már akkor összerándul, mikor csak megpillantom azt a nőt Jamievel. Érdeklődve hallgatom végig a beszélgetésüket. Látom, hogy a nőstény szomorú, de nem tudok hinni neki. Nem azok után, mit mesélt róla Jamie nem tudom elhinni, hogy valóban ennyire fontos neki...Akkor Kevin mégis mit keres itt? Hiszen csak szenved tőle...Gyűlölik egymást! A könnyek ismét kiszöknek a szemeimből és Jamie utolsó szavai hallatán a szívem is leáll egy pillanatra. Sose hittem volna, hogy ezeket a szavakat pont tőle fogom hallani. Ő benne bíztam a legjobban, mindent elmertem neki mesélni, mert tudtam, vagyis bíztam abban, hogy ő nem bántana. De ez ostobaság volt a részemről. Már megint túl közel engedtem magamhoz valakit és már megint pofára estem. Nem akarok többé ilyet. Már elegem van ebből! Végeztem! Letörlöm a könnyeimet az arcomról, majd be is csukom a lejátszót. Érzem, hogy Jamie mérges, de nem értem, hogy miért. Hiszen így sokkal könnyebb lesz minden. Legalább megtudtam, hogy valójában mit érez. De közben azért leesik az is, hogy vajon kire lehet mérges. K...mint Kevin...De mi haszna van neki ebből? -Várj Jamie!-Gyorsan kell mozdulnom, így semmivel nem foglalkozom, csak megfogom a csuklóját erősen. -Ne csinálj ostobaságot! Nem éri meg! Veszélybe sodrod magad! Gondolj Darrenre!-Mert biztos vagyok benne, hogy nem hagyná annyiban, ha megtudná, hogy mit csinált Jamie, és biztos vagyok abban, hogy ne ölelkezni akar Kevinnel.
Megyek előre, mint a tank. A szemem már a tavaszi ég színében játszik, számomra pedig senki és semmi más nem létezik most, csak Kevin. Ha valaki egyszer azt mondja nekem, hogy tettre készen indulok, hogy megöljem az öcsémet, hát minden bizonnyal sosem hinném el. És ha tudnék gondolkozni és nem a farkasom irányítana, mint egy zombit, akkor valószínűleg most sem hinném el. Valahol hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja, de olyan távolinak tűnik az egész, mintha csak elképzelném. Aztán forró és határozott szorítást érzek a csuklómon, és mivel nem állok meg, ezért rántás lesz belőle. Reflexből fordulok meg, hogy a másik, egyelőre szabad kezemet Masa kezére téve egy felbőszült morgással addig szorítsam az alkarját, amíg nem érzem, hogy a puha hús és a kemény csontja össze nem roppan a szorításomban. Hiába, használnak az edzések és a fizikai munka. - Ha egy lépéssel közelebb jössz, téged is megöllek! Rivallok rá a farkasom hangján, és nem érdekel, hogy ki lát vagy éppen ki hall meg. Eltaszítom magamtól, és a lépteimet újra Kevin felé szedem szaporán, indulatosan. Ha meglátom azt az önelégült fejét, egészen biztosan robbanni fogok. Azaz robbanok is. - Hát nem keserítetted meg az életemet már így is épp eléggé, te mocsok?! Üvöltök rá, és élből lendítem felé az öklömet, még úgy is, hogyha esetleg elhajol. Akkor a téglafalba állítom az öklömet, mit érdekel az most engem... Nem érdekel a világon semmi.
Nem értem, Anya miért foglalkozik ezzel a szerencsétlen kis semmirekellővel. Mihaszna, puhány, egy utolsó kis senki, se vagyona, se üzlete, se kiállása, elesett és gyámoltalan, azon is csodálkozom, hogy még egyáltalán él. Ennyit fáradozni miatta... még a benzin árát se éri meg, ami a kocsimat hajtotta ide fel a mocsokba. Egyszerűbb lett volna megölni, amikor azt a szukát teremtette. Teremtette? Miket beszélek, hiszen még a vérvonalát se volt képes átadni, nem teremtett ez semmit. A távolból, pajzsomat felvonva, vérvonalam előnyeit alkalmazva szemlélem, ahogy a turbékoló gerlicék megkapják a szeretetcsomagot. Drága bátyám, most mi lesz, zokogva térdre borulsz és bocsánatért esedezel, miközben taknyod-nyálad egybefolyik? Az méltó lenne hozzád, elég szánalmas, illene a szubmisszivitásodhoz. Ho-hó! Valaki morcos lett! Nahát, Jamie, te ilyet is tudsz, már szinte el is felejtettem. Persze, a kicsikkel neked is megy, a kölykök a te súlycsoportod, bizonyítsd csak be megint és most szíved satnya szottya előtt. Vigyorgok, ahogy felém csörtet, a haragja harmatgyenge lepkefing Anya energiáihoz képest. Ó, igen, idő közben leeresztettem a pajzsom, hogy megfürödjek a dühében, szánalmas kis indulataiban. A kérdésére csak még szélesebben vigyorgok és jókedvűen. - Nem - feleltem kedélyesen. - Amíg élsz, jó kutyuskához méltón pitizel majd nekem és majd szűkölsz szánalmasan Anya előtt, magyarázva, hogy "de hát Kevin olyan gonooooosz". Felnevettem, az első ütés elől pedig kitértem. Nem tanultam harcot, de nem volt nehéz kitalálni, mire készült, és a hülye is tudja, hogy ha egy ököl tép feléd, akkor el kell hajolni! Bár Jamie inkább belehajolna. - Úr isten, a nyomi megtanulta ökölbe szorítani a kezét! - kuncogtam, aztán futásnak eredtem, természetesen egy forgalmasabb tér felé. Gyere tesóka, mutasd meg milyen fasza farkas vagy és bukj el újra meg újra, úgyis olyan jól mutatsz, amikor a földet nyalod... meg mások talpát. Elismerem, valahol jó, hogy Anya még nem ölte meg: van kivel szórakozni, ha elunjuk Sitkát. Szegény Jamie-ke, nem tudja, hogy sose szabadulhat tőlünk és soha nem jut előrébb, mert egy vesztes, örök szub, azok pedig csak lábtörlőnek valók, ezt mindenki tudja. Szolgalelkű vagy Jamie, sose leszel több.
Sikerül egy pillanatra megállítanom őt, ahogy megragadom a csuklóját. Igaz ránt rajtam egyet, de ez még a legkevesebb ahhoz képest, amit utána művel. A kezét az enyémre fonja és egyre erősebben szorítja. Talán erősebbek a csontjaim, mint egy átlag emberhez képest, de annyira nem, hogy állják Jamie szorítását. Mikor már a csont is roppan felordítok. -Jamie ez fáj!-Én már rég elengedtem őt. Ahogy a szemeibe nézek valaki mást látok ő helyett. Ahogy egyre tovább figyelem őt úgy kezd el mocorogni bennem a bundás is. Érzi a másik felől érkező erős energiákat és azt a fájdalmat, amit az előbb okozott nekünk. Figyelem Jamiet, ahogy tovább sétál Kevin felé, de nem sokáig tudok vele már foglalkozni. A kölyök odabent egyre nyugtalanabbá vált. Most telt be nála a pohár és már nem bírja tovább. Érzem, hogy minden izma megfeszül, hogy tombolni akar. Rég éreztem már ilyet és akkor is csak az erdőben. De most a városban vagyunk és itt nem lenne szabad engednem neki. Eszembe is jutnak James szavai. Tudom, hogy mit kell ilyenkor csinálnom, így azonnal a kabátomba is nyúlok, ám közben fel is üvöltök fájdalmamban. Érzem, hogy az emberek tekintete rám szegeződnek, hogy a bestia lassan, de átveszi rajtam az irányítást. Próbálom leállítani, de ahhoz még nagyon is gyenge vagyok. -Ne! Ne! Ne!....Ne itt kérlek!-Kiáltom el magam. Kapkodom, de hirtelen úgy érzem, hogy széthasad a fejem. A kezemből kiejtem a csipogót, majd a térdeimre rogyok, miközben fejemet szorítom. Ez nem lehet igaz. Nem én...nekem ezt nem szabad, nem itt. Kééérlek, bírd ki! ~Jamie!~ Nem tudom, hogy eljut e hozzá, de muszáj megpróbálnom. Ő tudna segíteni rajtam, de ahogy felé pillantok rájövök, hogy ő rá nem számíthatok. Teljesen elborul a feje, azt a tekintetét még sosem láttam.Nem időzik el sokáig tekintetem rajtuk. Egy újabb ordítás tőr ki belőle, de a vége felére már a farkas hangja szól ki belőlem. Hallom még ahogy az emberek egymásnak kiabálva menekülnek el, talán még rendőrt is hívnak, de nem foglalkozom velük. Ennék sokkal nagyobb bajaim vannak jelenleg. Próbálok küzdeni az utolsó pillanatig és még mielőtt teljesen elveszíteném az uralmat felveszem a földről a csipogót és megnyomom. Azt már nincs időm kivárni, hogy jót nyomtam e, mert ekkor már teljesen eltűnök és a farkas veszi át a vezetést. Először a szemeim, fogaim, körmeim változnak meg, majd azt követi a ruhák szakadása és a bunda előbújása. A csontok hangosan reccsennek, ahogy átveszik a farkas alakját. Már nem telik el olyan hosszú idő, mint az első alkalommal. Az átváltozás gyorsabban végbemegy, de így is percek telnek el.
A földön már nem egy emberi lány fekszik, hanem egy fehér bundás farkas. A levegőt szaporán veszi, szemei csukva vannak. Úgy tűnik, hogy békés, vagy éppen csak pihen. Ezzel sikerül megtévesztenie az egyik közeli nézelődőt, aki pár bátor lépést tesz felé, ám mikor már túl közel kerül a farkas hirtelen nyitja ki a szemeit és egy hangos morgással ugrik rá a kétlábúra, hogy végül fogait annak nyakába mélyesztve elvegye tőle az életét.
Kezdőlap
//
//
Ha van kedved majd folytatáshoz, akkor nyugodtan keress meg. ^^ //
//
//
