Igazából én inkább szántam tájékoztatásnak, mintsem rendreutasításnak a közlésemet, de azt hiszem az a bizonyos közös hang mindig hiányzott és hiányozni is fog közöttünk Tarával. Pedig komolyan próbáltam kedvelni, az elején még ment is. Nagyjából a második találkozásunkig. Azóta nem merném kijelenteni, hogy kedvelem. Látom, hogy nem tetszik neki, amit mondtam, és elfüstölög magában, úgyhogy inkább nem feszegetem tovább a témát. A felcsattanásra enyhe meglepetéssel fordulok Tara felé, de a következő megjegyzésére elmosolyodom. ~ Ha vitatkozni, veszekedni akarsz, rossz ajtón kopogtatsz, Kislány! ~ Ezt a gondolatot véletlenül sem akarom továbbítani felé semmilyen formában. A mosolyom sem utal rá, hogy felvenném a kesztyűt. - Eszemben sincs, sosem szoktam. Készséggel hiszek magának. Bármilyen röhejesen hangzik is, hogy az övé nagyobb. Ha így gondolja, egészségére. Még válaszolnék is rá, hogy miért nem szívesen merülnék munkaügyekbe egy zajos diszkó bárpultjánál, főleg ogy ő most részeg, én viszont nem vagyok az, viszont szeretnék, de a kirohanásból egyértelmű, hogy nem is nekem szól a dühe. - Ácsi! Ne nekem mondja, én sosem küldtem el, és ha kéri, segítek. Ha veszekedni akar, nem én vagyok az embere. Intek a pultosnak, hogy hozhatja a következő kört, legalábbis nekem biztosan. - Ha akarja, tulajdonképpen ordibálhatunk egymással, vagy megpróbálhatja leverni rajtam, esetleg leihatjuk magunkat a sárga földig. De a kérdéseire a válaszokat tőlem hiába várja. Nem vagyok Castor, alig ismerjük egymást, és halvány gőzöm sincsen, mitől van vihar a paradicsomban. Veszekedtek, szakítottak, Tara elment, ezt nem nehéz kikövetkeztetni. Hogy miért jött vissza nem tudom, de elég nyilvánvaló, hogy a helyzet kettőjük között nem javult.
Arra, ahogy menti magát (azaz a "fajtáját" ahogyan jelenleg nevezem) fel kell "cöhh"-ölnöm. - ... és persze végül mossák kezeiket. Ezt kihagytam a felsorolásból. - még rá is mutatok egy ujjal, hogy szemléltessem mire gondolok. Mégpedig arra, hogy Jake ezt is támadásnak veszi (ami egyébként természetes, hiszen még nem ismer annyira, hogy tudja: részemről ez még távolról sem az), és hárít. Hárít magáról, meg a "fajtájáról" is. Pont ezt csinálja Castor. Hogy ő rosszat tett valaha is?! Neeeem, az ki van csukva, a másik fél nyilván csak hisztizik... Sóhajtok egyet fáradtan. - Nem veszekedni akarok Jake, hanem megérteni hogyan működnek. Aztán meg elejét venni a többinek... az összes többinek. Egyre nehezebb megállni, hogy ne nyúljak megint a poharam után. Az ásványvíz helyett is inkább kólát rendelek citromkarikával és egy kisebb tálka mogyorót, hogy legyen valami sós is, meg pótcselekvés jellege is a dolognak. - Nem, ezt nem ússza meg. Maga fog válaszolni nekem. Szóval tessék. - intek a rendőr felé, mintha képzeletbeli stafétát nyújtanék át neki. - Hallgatom. Mit akarnak a pasik? A kriminálpszichológia szakon ezt nem tanították. - arcomra részeg szigorúság ül ki, ami inkább olyan grimasznak hat, amely a bohócok sajátossága. Igen, feltűnik nekem is, hogy vicc ez az egész amit művelek, csak éppen magasról teszek rá. Össze vagyok zavarodva, csalódtam, és hasogató fájdalom kínoz a legapróbb sejtemig is, amit rohadtul nem enyhített a pia, ez a közeg meg aztán végkép nem. Szóval bocsássa már meg a világ ha most nem kívánok áldozni még a külcsínre is...
Kezdem egy kicsit elveszíteni a fonalat. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy mentegettem volna magamat. Nem is igazán értem, velem mi a frász baja van, azon kívül, hogy éppen gyűlöli a férfiakat... Soha nem mondanám, hogy hibátlan vagyok, hogy nem bántottam még senkit, de azt kikérem magamnak, hogy Tara ellen bármit vétettem volna. A következő megjegyzésére kicsit megnyúlik a képem. Ha azt hiszi, hogy majd tőlem megtudja az örök érvényű igazságot a férfiak működéséről, akkor csalódni fog. Főleg, hogy például én és Castor annyira különbözünk, amennyire csak lehet. - A férfiak sem egyformák, Tara. Természetesen ha nagyon le akarja csupaszítani a dolgot, akkor az alaptermészetünk persze hasonló, de ez kevés hozzá, hogy használati utasítást tudjak adni a „fajtámhoz”. A kólájával együtt érkezik meg a whiskym, és ha már úgyis ebbe a roppant kellemes beszélgetésbe keveredtem, akkor akár gyorsan is leihatom magam... Szóval lemondok róla, hogy kortyolgassam az italt, elsőre a felét húzom le, aztán biccentek. - Rendben. Akkor válaszolok én. Nagy általánosságban a férfiak is úgy akarnak élni, ahogy nekik jól esik. Ez mindenkinél mást jelent. Ha belőlem indulunk ki, mert másból nem tudok ennyire biztosan, akkor szeretnék jó lenni a munkámban. Nagyon jó. Megmaradni jó embernek, becsületesnek, akire lehet számítani. Azt akarom, hogy a családom biztonságban, boldogan éljen. És persze én is szeretnék megnősülni, nem mintha ez elképzelhető lenne a közeljövőben. Az viszont biztos, hogy senki nem szereti, ha megpróbálják megváltoztatni, ha akár a saját érdekében is, de megmondják mit tegyen, vagy mit ne. Ez nem csak rám, nem csak a férfiakra, de a nőkre is ugyanúgy áll. Megvonom a vállam, és lehúzom a whisky másik felét is. Tulajdonképpen azért annyira nem vagyunk bonyolult lények, azt hiszem. - Ki nem vágyik szédítő szerelemre, forró szexre, elfogadásra, és boldog életre? Talán ha Tara kicsit specifikusabb lenne a probléma kapcsán, akkor tudnék értelmesebb választ is adni. De ha ilyesmit szeretne, akkor nem árt gyorsan a tárgyra térnie, mert részegen már nem beszélek ennyire összefüggően, bár a gondolkodásom akkor sem kapcsol le, csak a fogalmazóképességem. Újabb intés a pultos lánynak, és jöhet a következő kör.
Más körülmények között meglehet, hogy sűrű elnézéskérések közepette fújnék visszavonulót, mert igen, nekem is feltűnik, hogy Jake szívesen elküldene a jó büdös francba. Csakhogy ezt én most konkrétan lesz*rom. Annyi szutykot nyeltem az elmúlt évben, ami két generációnyi normális embert se súlyt egész életében. Azt hiszem, nekem is kijár már néhány perc a másik szerepkörből. Szóval legyek ezért most paraszt, én akkor is válaszokat követelek, bár arra már most mérget merek venni, hogy vitába fogok szállni vele, bármit is mondd. Keserű vagyok, csalódott, szomorú, magányos, és az összes létező módon megaláztak. Esélyes, hogy én már nem is válaszokat akarok, inkább egy pöttyös labdát, amit a falhoz vághatok, csak nyomós indok hiányában ezt még nem tehettem meg. Viszont kipécéztem az első erre alkalmas embert, és most készen állok kivetni rá a hálómat... Körülbelül ekkor érkeznek meg az italok, és látva, hogy milyen sietve kap utána a rendőr, az előbbi gondolatok olyan gyorsan illannak el a fejemből, ahogyan jöttek. Nincsen ennek semmi magasztos, költői oka, egyszerűen csak nem megy részegen a két dologra összpontosítás. Ahogy elkezd beszélni, hiába példálózik saját magával, én akkor sem tudok elvonatkoztatni Castorról. Minden állítást pont ugyanúgy be tudom helyettesíteni a teremtőmmel (leszámítva azt a nősülés dolgot), ami vagy a sok hasonlóságot mutatja kettejük között, vagy részemről előszele ez már egyféle kellemetlen mániákusságnak... Ha egy éve kérdezte volna meg, hogy "ki ne vágyna..." szerintem körberöhögöm, amiért hisz még a tündérmesékben. Ma már tudom, hogy ez a fajta tündérmese igenis létezik, csak nem a magamfajta számára. Nem kesergek azon, hogyan/hol/mikor csesztem el, de dögöljek ha még egyszer az életben beletenyerelek valami ilyesmibe. - Tehát ilyen egyszerű, háh? Élni és élni hagyni? Akkor azt mondja meg nekem, hogy hol fejeződik be ez az elv, és hol váltja fel a szimpla "lesz*rom". Mert ahogy elhallgatom magát, a kettő nem tűnik olyan távolinak egymástól. Meséljen. Mi a maga története?
Tarát talán sosem fogom megérteni, de annyit láttam már az emberekből, és ismerem őket annyira hogy érezzem, csak a keserűségét, és a dühét akarja leverni rajtam. Mondjuk szerencsém van, hogy egyelőre csak szóban. Még most is nehezen nyeli be a büszkeségem, hogyha megfeszülök, akkor sem rúghatok labdába ellenük, csak azért mert vérfarkasok. A visszavágása ezúttal már nem ér váratlanul. Felkészültem rá, hogy bármit is mondok, az nem lesz neki elég jó. Keserű félmosolyra húzom a szám. - Sajnos távolról sem ennyire egyszerű. Bár az lenne! A leszarom a lehető legkártékonyabb hozzáállás ebben a világban. Ami pedig a történetemet illeti... Zsaru vagyok, minden előnyével és hátrányával. - vállat vonok – A családom folyamatosan aggódik értem, viszont alig látnak, a fizetésem közepesen szar, és csak aludni járok haza, úgyhogy elég kevés emberi kapcsolatom van civilben, de mivel én választottam ezt eszemben sincsen panaszkodni miatta. Ennyi az egész. Az üres poharat visszateszem a pultra, és előhúzom a már fél perce csörgő-rezgő-villogó telefonomat a zsebemből. Mivel az őrs száma világít a kijelzőn sóhajtok egyet, és visszacsúsztatom a zsebembe. Vidám estének nézek elébe, ha így kapatosan kell melóznom, amiben biztos lehetek. Pénzt csúsztatok a poharam alá. - Elnézést, eddig tartott a kimenőm. Ha szüksége van a segítségemre hívjon. Addigis remélem hamarosan jobban érzi majd magát. Biccentek neki búcsúzóul, aztán újra előhúzom a telefonomat, és kifelé menet már tárcsázok is, hogy a zajból kiérve mielőbb kiderítsem hová kell mennem...
Egy ideje már itt tengetjük a mindennapjainkat és azt hiszem nem ártana végre valami meló. Na nem azért, mert attól tartok felkopik az állunk. Bár Jesse folyton ezzel jön, amikor vásárolni megyek, szerinte túl sokat költök, szerintem meg csak megveszem, ami kell... az már persze más kérdés, hogy különbözőek a véleményeink arról, hogy mi az, ami szükséges, mert szerintem, igenis szükséges, hogy egy nőnek legyen 15-20 pár cipője... De, hogy visszatérjek az eredeti gondolatomhoz, azért kell a meló, hogy ne egész nap csak tengessem az időmet céltalanul... Sokféle-fajta melóm volt eddigi életemben, de legjobban a pult mögött szeretek tengődni, ott mindig nagy a pörgés, meg az ember mindenféle taggal találkozik és jópofa sztorikat is meghallgathat. Sosem volt gond a beszélőkémmel, szóval, könnyen eltársalgok én bárkivel, bármiről és egy ilyen munkánál ez sosem hátrány. Szerintem legalábbis. Még nem igazán kezdtem el tüzetesebben melót keresni, mert még mindig nem száz százalék, hogy itt maradunk, de azt hiszem a mérleg nyelve határozottan abba az irányba billen, hogy legyen maradásunk. Én legalábbis nem nagyon szeretnék arrébb mozdulni, egyre jobban tetszik a város és amúgy is jó lenne már némi állandósság is az életünkbe, nem pedig a folytonos utazás egyik helyről a másikra. Az elmúlt 129 év alatt kissé beleuntam az örök helyváltoztatásba... Felkaptam magamra egy farmert pulcsival, és hozzá a bőrkabátom, meg ami még kell és nyakamba vettem a várost. Nem volt különösebb célom, az se baj, ha nem találok semmit, max beülök valahová egy whiskyre, aztán visszamegyek a hotelbe és ennyi volt az este. Jesse már megint kódorog valamerre, csak a jó ég tudja, hogy merre, és ha már volt oly édes és a hotelben hagyott, hát úgy döntöttem, biztosan nem fogok a négy fal között maradni és halálra unni magam. Kifejlett nőstény egyed vagyok, egyedül is jól tudom magam érezni! Hogy mik nem jutnak eszembe?! Még a hotelben vacsiztam, mielőtt útnak indultam volna, mert fogalmam sincs meddig leszek oda, meg amúgy is kihagytam az ebédet, szóval jól esett némi kaja indulás előtt. Gyalog vettem a nyakamba a várost, lévén, hogy még nem voltam biztos abban, hogy hová is szeretnék menni, így szóba sem jöhetett a taxi, vagy a tömegközlekedés. Jó lesz nekem a két szép virgácsomon felfedezni a környéket. Az első szórakozóhely, amivel szembe találkoztam, nem különösebben keltette fel az érdeklődésem, szóval onnan viszonylag gyorsan megpattantam, még azelőtt, hogy sikerült volna bármit is rendelnem. A következő hely, már szimpatikusabbnak tűnt, szóval fogtam magam és ide vettem be magam. A disco-k általában nem teljesen az én világom, de ez persze nem jelenti azt, hogy be nem tenném a lábam egy ilyen helyre, vagy ilyesmi. Csupán csak arról van szó, hogy ritkán fordulok meg bennük. Egy kisebb tömegen kommandózom át magam, amíg sikerül bejutnom. A bárpultot célzom be és annak támaszkodom, amíg arra várok, hogy a pult mögött álló megkérdezze mégis mit akarok. Szétnézek várakozás közben. Impozáns hely, annyi biztos. Végül elunom a pult támasztását és feltornázom magam az egyik bárszékre, szerencsémre épp találok üres helyet. - Egy pohár Chivas lesz, köszi. - mondom, amikor végre szóba áll velem a pultos. Felmerül bennem a gondolat, hogy megkérdezzem, kell-e ide munkaerő, de még mielőtt ilyesmivel előállnék, előbb el akarom kortyolni a piámat. Egyre inkább tetszik ez a hely. És miért is ne akarnék itt melózni, ha esetleg van rá lehetőség?! De ez egyelőre még csak egy kósza gondolat. Előbb a whisky, utána jöhet minden egyéb...
Az a jó ebben a helyben, hogy mindig akad tennivaló, semmi több. Így a tél végén sorra teríti le azt embereimet a megfázásos betegségek egész skálája, szóval most tartok ott, hogy ha száz kezem lenne, az se volna elég. Tulajdonképpen nem bánom, mert élvezem a pörgést. A zene zavar, mert ez a tucc-tucc téma nem az én műfajom, de ez is amolyan szükséges rossz a számomra, és már egészen hozzászoktam. Ma csak az egy csapos van a pult mögött, mert a fene se gondolta, hogy kedd délután már ennyien lesznek itt. Szóval mikor a csapos srác felszól nekem, hogy csináljak valamit, mert nem bírja, én azon hezitálok, hogy a bérszámfejtést toljam-e át tegnap előttről holnapra, vagy a könyvelést. Az vajon mentség, ha azt mondom, hogy nem tudtam, hogy ez ilyen? Nem... tudom, hogy nem az. Legkésőbb két napon belül helyreáll a világ rendje, addig meg csak kibírjuk valahogy. Ezzel nem csak magamat nyugtatom, az alkalmazottakat is. Bár őket ez inkább idegesíti, mert szerintük már irracionálisan optimista vagyok. Azért lázadás még nem tört ki a hajón, és tulajdonképpen nincs is akkora baj, mint amekkorának most kinéz... Végülis elég fürge vagyok már, és átlátom ezt a szmötyit is amit én rendszernek nevezek, szóval megyek oda ahol éppen kellek. Egy pohárszedő körútról térek vissza a pultba, két kör alakú magasított peremű tálcával egyensúlyozva, mikor megérzem az idegen farkas energiákat. Kell egy kis idő bemérni, hogy pontosan hol is van a kóbor, szóval amíg megtöltöm a mosogatógépet a vendégtérről összeszedett poharakkal, kiküldom az energiáimat mintegy "letapogatva" az idegent. Mire végzek, megtudom, hogy egy nőstény az, és hogy éppen jobb helyre ül át. A csapos srác keze alatt ég a munka, és az én kasszám amúgy is közelebb esik a nőstényhez, tehát én tipegek oda hozzá megkérdezni, hogy mit inna. A Chivas hallatán felnevetek. - Azt ugye tudod, hogy Alszkában vagy? - nem, ez nem a fölényeskedő, kioktató hangszínem, hanem a vidám, "nyugi-van-csak-heccellek" típusú. - Kanadától délre keresd a Chivast. Alaszkába nem érnek már el az olyan árucikkek. Szóval Jim, Jack, vagy Johnny legyen? - Kérdezem, miközben előkapom a hűtőből a szóban forgó üvegeket, magamnak a Jagermaistereset és még két sört egy másik pultot támasztó párosnak is. - Iszok veled! Te pedig mesélj, mi járatban? - a városban? a discoban? Az utóbbiról azt gondolom, hogy szórakozni akar, ahogy itt mindenki más is; az előbbiről meg majd mesél, ha van kedve hozzá Nem erőszak.
Míg a pultnál várakozok megérzem én is a másik farkast, amin mondjuk nem különösebben lepődök meg, mármint, hogy belebotlottam egybe, előfordul. Az már persze más tészta, hogy valahogy furcsán ismerősnek érzem az energiáját, de ha megölnek se tudom hirtelen beazonosítani. Mondjuk tekintve, hogy az elmúlt több, mint száz év alatt nem egy bundásba futottunk bele Jessevel, nem csoda, ha ismerősbe botlok. Nem feltétlen emlékszem mindenkire pontosan. No mindegy, ha előkerül, majd kiderül, hogy be tudom-e azonosítani, vagy sem. Ahogy elém toppan a lány, egyre határozottabban érzem, hogy ismerem őt, de most még lövésem sincs, hogy honnan, ezért amíg erre rá nem jövök csak leadom a rendelésem. Kérdésére felszaladnak a szemöldökeim a homlokomon és egy pillanatra zavarba jövök. Oké, hogy el szoktam tévedni, ami azt illeti ez elég gyakran megesik velem, de az még csak tán rémlik, hogy hol vagyok. - Öööö, hát izé... - kezdek bele, olyan értelmesen a mondandómba, mint egy zuzmó, de aztán gyorsan összekapom magam, amikor leesik, hogy ez valami vicc/hecc volt és elnevetem magam. - Nem mondom, gyakran eltévedek, de eddig én magam is úgy sejtettem, hogy Alaszkában vagyok... Szóval ide csak a "macsó férfiak" érnek el és a Chivas nem... szomorú, de akkor azt hiszem Johnnyra szavazok! - mondom neki még mindig egy széles mosollyal az arcomon. Aztán bevillan egy tíz évvel ezelőtti emlék Görögországból. Na ott viszont jól elvesztem, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy onnan ilyen ismerős ez a lány. Ha nem lenne vérciki, most homlokon csapnám magam, ahogy leesik a tantusz, de ezt csak gondolatban teszem meg, hogy ne nézzenek totál hülyének. - Én ismerlek! Athénból! - szalad ki a számon, ahogy rám törnek az emlékek. Basszus, hogy is hívják? A névmemóriám, egy katasztrófa... Majdnem olyan rossz, mint a tájékozódási képességem. Valami T betűs volt. Talán.... - Rosie vagyok, úgy tíz éve találkoztunk. De örülök, hogy újra látlak! - magyarázom neki, na nem azért, mert azt feltételezem, hogy ő nem tud beazonosítani, hanem inkább magamat erősítem meg abban, hogy valóban ismerem. Utána meg kitörő lelkesedéssel örvendek annak, hogy újra összesodort minket a sors. Tudom, nem volt valami mély az ismeretségünk, de ettől függetlenül én még őszintén tudok örülni egy ismerős arcnak. - Az királyság, nem szeretek magamban inni! - megörülök annak, hogy velem tart. Persze magamban is ittam volna, az alkohol mindenhogy lecsúszik, de így azért mégiscsak jobb. Ismerősökbe meg mindig szeretek belebotlani. Most mit tagadjam?! Társasági lény vagyok, szeretem ha van kivel beszélgetni és tölteni az időt. - Oké, nos lássuk csak... - kezdek bele és közben, ha elém került a whiskym, akkor a poharat fogom közre mindkét kezemmel a pulton. Egy pillanatra felvándorol a tekintetem a velem szemben lévő lány fölé valahová, amíg a gondolataimba merülök, hogy mit is kezdjek el mesélni neki. Azután újra a lány szemeibe nézek és még mindig az istennek se jut eszembe a neve... - Jesszusmaris, hol is kezdjem? Athén után jöttünk-mentünk a nagyvilágban még egy ideig, de pár éve áttelepültünk Amerikába. Azt hiszem kinőttük Európát... - jegyzem meg egy mosoly mellett, aztán megiszom a whisky felét. - Nem untatlak a részletekkel. Néhány napja érkeztünk ide Jessevel Chicagoból. Keresünk egy helyet, ahol végre letelepedhetünk. Meguntam a folyamatos költözködést. - vonom meg a vállam. Hát nem tudom, hogy tényleg kíváncsi volt-e így hirtelen ennyi infóra, node most már mindegy, mert megosztottam vele. - Most pedig konkrétan semmi extra, Jesse elhúzott a vérbe valahová, nekem meg nem volt kedvem tovább a hotelben egyedül dekkolni... Arra gondoltam szétnézek meló ügyben a városban. Hátha kell valahol egy jó csapos. - mesélek neki tovább és megiszom a pohárban maradt whisky maradékát. - És te? Mióta élsz itt? Egyáltalán mikor hagytad ott Európát? Mesélj, hogy megy sorod azóta? - öntöm rá a magam kérdéseit. Aztán majd eldönti mire akar, vagy akar-e egyáltalán válaszolni. Mondom, nem volt valami szoros a kettőnk ismeretsége, de ami volt, az mondjuk jónak és pozitívnak volt tekinthető.
A nőstény fizimiskája nekem is feldereng valahonnan, de annyira azért nem, hogy komolyabb fejtörésbe kezdjek. Évszázadok alatt sokmillió emberrel találkozunk, és igen, létezik olyan is, hogy több ember a megszólalásig hasonlítson egymásra. Szóval addig nem is agyalok, míg a nő fel nem hozza, hogy Athénból ismer. Nos, hát igen. Voltam ott, tanultam könyvelést meg pszichológiát, de a csajról konkrét emlékeim nincsenek. Sok ilyen embert "ismerek", a memóriám meg elég szelektív mostanában -haha! hogy én milyen vicces vagyok! - 'Háj Rosie, én Tamara vagyok. -teszem le elé Johnny-t, akire végül voksolt, az én vadászmesteres poharam talpát pedig odakoppintom a pult lapjára, ahogy illik mielőtt húzóra kiinnám. Úgy minusz 2 fokos lehet. Pont ahogy szeretem. Amúgy igen, visszavettem a született nevemet. Így annak is könnyebb lesz majd elválasztani a múltat meg a jelent, aki tényleg ismert. Közben jár ám a kezem is, újabb várakozó embereket szolgálok ki, kezelem a kasszát, de figyelmem a nőstényé. Én tényleg nem akarok bunkó lenni, de "messziről jött ordas azt mond amit akar", szóval a gyanú írmagja azért felmerül bennem, hogy a lány talán mégsem egy régi ismerősöm. - Segíts... Az a Rosie vagy akivel együtt hallgattam jogot az egyetemen?- sosem tanultam jogot. 10évvel ez előtt azt hiszem, hogy könyvelésre jártam, meg egy hangulatos kocsmába a tenderparton ahol rászoktattak a Metaxára. Nem, nem a bóvli izére amit manapság lehet kapni, hanem az igazi görögre. Mindegy is. Az a lényeg, hogy ha tényleg ismer a nőstény akkor helyesbíteni fog, ha nem... nos, akkor megadta a beszélgetés alaphangját. Viszonylag közvetlen ember vagyok én, csak nem minden áron. Mondjuk ez is inkább a farkasom elmélete, mert én úgy őszintén szólva semmi értelmét nem látom annak, hogy egy kóbor farkas miért akarna egy másik kóbor bizalmába férkőzni úgy spontán. Mármint: Nem tudok én itt senkiről semmit, és ez rohadtul így is fog maradni, ha rajtam múlik. A lány e közben mesélni kezd magáról, én meg vigyorogva hallgatom, miközben tovább pörgök a pult mögött. - Hehe! - röhögök fel azon, hogy kinőtték Európát. - Azt még megértem, hogy Európa túl kicsi a magunk fajtának, de... - tárom szét kissé a kezeimet körbemutatva a helyen. A jobbomban egy sört szorongatok amit éppen ki akartam bontani, a balomban meg vodka van. Utóbbi szimbolizálja Európát, a jobb, azaz a sör pedig azt ahol vagyunk. -... miért éppen Alaszka? - még össze is illesztem a két üveget egymás mellé, hogy lássa a különbséget. - Ez célzás volt, angyalom? - mármint a melót keress- csapos munkakörben dologra kérdezek vissza. Amúgy ha célzás volt, akkor vettem én a lapot, csak még nem tudom, hogy le akarom-e csapni a labdát. Korai az még. Ő még csak most jött, én meg azt se tudom, hogy hová kapkodjak. - Már több mint egy éve itt vagyok. Megörököltem ezt a bérleti szerződést, aztán gondoltam, hogy nem kéne kihagyni a lehetőséget... Mártmint... öreg vagyok már, eddig jóformán csak tanultam, de érdemben semmit nem kezdtem vele. Hát most megpróbáltam. Asszem' bejött. - vonok vállat végül. Panaszkodni akkor se tudnék, ha akarnék. -Jó munkám van, jól élek, emberek között vagyok. Mi kell még? - lelesek a csaj poharára, aztán vigyorogva vissza rá. - Még egy kör. Az kell ide!- és ha már így felismertem a helyzetet, egy úttal töltök is mindkettőnknek. - Aztán mesélhetnél kicsit a szakmai tapasztalataidról is. - csak fúrja az oldalamat a dolog. Ez még nem ígéret arra, hogy alkalmazni is fogom, de a jelenlegi állapotokban el kell gondolkoznom egy beugrós alkalmazotton. Ennyi.
Tudtam, hogy valami T-betűs a neve! Csak tovább nem jutottam a betűkben, de úgy tűnik nem is kellett, bemutatkozott magától is. Aminek megmondom őszintén marhára örülök, főleg, ha már letaroltam azzal, hogy ismerem, de arról meg halvány lilám sem volt, hogy hogy hívjak. Na, de ezen is túllendültünk, szóval bemutatkozás pipa! Figyelem Tamarát, ahogy pörög, fel is merül bennem a gyanú, hogy lehet kissé hátráltatom, egyszerűbb lenne, ha nem kellene a fecsegésemre is figyelnie, de gondolom majd lelő - na persze nem szó szerint - ha elunja a banánt, na meg azt, hogy engem hallgasson. Tudniillik én lazán szóba elegyedek bárkivel, szóval abszolút megesik, hogy akkor is jár a szám, amikor nem kéne. Aztán felnevetek a feltételezésére, miszerint együtt hallgattunk jogot. Nagyon aranyos, hogy kinézi ezt belőlem, - jó oké tudom, nincs a homlokomra írva, hogy kiféle, miféle vagyok, csak nekem vicces a feltételezés... - de én nem az a típus vagyok, aki jogot hallgatna valaha is ebben az életben. De szerintem még a következőben sem, feltéve, ha egyáltalán létezik olyan... Aztán megrázom a fejem mielőtt belevágnék a válaszadásba. - Nem Tamara, én és a jog külön világ vagyunk. A suli helyett sokkal inkább fordultam elő egy tengerparti kocsmában és öntögettem szépen a Metaxa-t, meg sok minden mást is a jó népeknek. - naná, hogy akkor is ilyen melóm volt. Amikor meg épp nem egy alkohol mérésben tengettem a napjaimat, akkor, meg Jessenek segítettem be a melóiba. - De a kocsma nevére, ha megölnek sem emlékszem. Valami idióta neve volt, olyan mitologikus elnevezés, vagy mi a szösszenet. - fecserészek tovább. Amúgy tényleg nem jut eszembe a neve. Valami Aphrodite habja/csókja/szerelme/kagylója/egyéb tulajdona volt a neve, de, hogy melyik arra emlékszik már a fene. Nem is sokáig koptattam ott a pultot, meg amúgy sem emlékszem minden melómra olyan élesen. - Jaaa, Jesse döntött Alaszka mellett, én meg jöttem vele. Mint mindig. - vonom meg a vállamat. Nekem nem feltétlenül volt minden vágyam idejönni, életem ura így döntött és kész. Nincs ebben semmi meglepő, az elmúlt 129 év alatt mindig ő döntötte el, hogy hová megyünk én meg elfogadtam. Jó persze az is benne volt a pakliban, hogy jó lenne már egy falkához csatlakozni és hát eddig vagy mi nem tetszettünk egy-egy falkának, ahová a sorsunk/lábunk vitt, vagy nekünk nem tetszett valami és azért tovább álltunk. Most épp Alaszka van terítéken, és bár nekem egyre jobban tetszik itt, még koránt sem biztos, hogy nem ez is csak egy állomás a sok közül.... - Célzás? Ja nem, csak válasz a kérdésedre. - nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy esetleg rákérdezzek arra, hogy nem kell-e munkaerő, de mivel fogalmam sincs arról, hogy Tamara csak itt dolgozik, vagy övé-e a hely, nem célzásként említettem meg, hanem csakúgy, mintegy mellékesen. Vagyis egészen addig nem tudom meg, hogy kié a hely, amíg Tamara el nem kezd mesélni. Oké, innen nézve már tényleg célzásnak tűnik, amit mondtam. - Nahát akkor az a lényeg, hogy minden szép és jó. - bukik ki belőlem egy ilyen csinos kis klisé mondat, már ha létezik egyáltalán ilyen megfogalmazás. Most már mondjuk igen, mert leírtam. - Persze, hogy az kell! Jöjjön még egy kör! - naná, hogy benne vagyok még egyben. Johnny jöhet bárhol bármikor, ha errefelé már csak ez terem és a kedvencem pedig nem. De üsse kavics, ez legyen a legnagyobb problémám... Aztán Tamarára nézek amikor a tapasztalatomat firtatja. Mondanám, hogy cirka száz év tapasztalat elég jó lesz-e, de sokan állnak mellettem és egy discoban a suttogás elég hülye ötlet és az érzékeny hallás ellenére is, és hát szóval elég furán jönne ki, ha ezt emberi fülek is meghallanák. Így inkább átfogalmazom a dolgot. - Hát lássuk... legutóbb Chicagoban dolgoztam egy bárban, úgy két évig, előtte Friscoban is kb. ugyanennyi ideig, előtte pedig New Yorkban, ott kicsit hosszabb ideig. Mixer vizsgám nincs, de értek ahhoz is. - foglalom össze végül röviden, ha tényleg érdeklem, mint munkaerő, akkor úgyis beállít a pultba, hogy lássa mit tudok igazán. - De, ha tényleg olyan nagyon kíváncsi vagy, akkor tegyél próbára. Állati sokan vannak, szívesen besegítek most, ha akarod.
Aha... szóval csapos volt már akkor is. Oké, ennek így van értelme, és a helyesbítés is ott van a toppon... Nem is kell több a farkasomnak. Fáradtan ásít egyet, aztán összegömbölyödve alszik tovább. Lusta dög. Szívesen cserélnék vele most egy kicsit. - Ἄρτεμις - nevezem meg a helyet ha már ő nem emlékezik, de olyan helyes görög kiejtéssel, hogy még majdnem büszke vagyok magamra... - Azaz Artemisz volt a neve. Akkoriba volt az a divat a környékben, hogy mitológiai személy nevére keresztelték a csehókat. Meg a kis hangulatos panziókat. - sóhajtok egyet, mert még emlékezek az egyik szobámra, aminek az ablaka a tengerpartra nézett. Nem is igazán értem, miért jöttem el onnan, és bár megfogadtam, hogy leszarom a múltamat, és nem fogok utána járni (hiszen okkal döntöttem a mellett, hogy töröljék a memóriámat - mint utólag kiderült, csak részlegesen-) de azért néha-néha jól esik találgatni a miértekről. Most például szeretném azt hinni, hogy azért jöttem el onnan, mert összetörte a szívemet egy bronzos testű görög félisten. Jó lett volna, mert az azt jelentené, hogy volt életem is. Most csak szerencsétlen próbálkozásokat teszek egy-egy randira, e mellett meg csak dolgozok. Ez semmi. Egy vicc. Nem elég. Ahogy a tapasztalatait kezdi el sorolni, ahhoz én semmit nem tudok hozzá fűzni. Itt a pult mögött állni nem nagy matek, én is bármily nemű tapasztalat nélkül teszem ezt, mégis megy, és működik. Igaz, én kérdeztem tőle, mert habár ő azt mondja, hogy nem célozgatott melóra, nekem azért feltűnt miként vizslatja a helyet. A tapasztalat és szakirányú végzettség amúgy is mindenhol alapkövetelmény manapság, szóval összegezve: megkérdeztem tőle, mert meg kellett tennem, de ennyi. - Háááát a felsorolás alapján túl szép vagy ahhoz, hogy igaz legyél. Hiszel te a sorsban Rosie? Mert én most ember hiánnyal küzdök, erre megjelentél Te. - rossz vicc volt, tudom, szóval csak úgy kínomban röhögök fel, mert meglátom, hogy megint vészesen fogynak a tiszta poharak. - A kasszákat már megnyitottuk, de ha szeretnél segíteni, azt nem utasítom vissza. Persze megfizetlek... - már ha csak ennyi volna az akadálya. Beszéd közben teszek elé a pultra egy Upper Deck logós félkötényt, és egy kerek, magasított oldalú tálcát is. - Összeszeded a poharakat a vendégtérről? Nyugi, mosogatni nem fognálak be, mert van mosogató gépünk. - és ebben a pillanatban lohad le a vigyorom. - Bazzzzd! A gééép! - Nem bunkóságból hagyom úgymond "faképnél" Rose-t, hanem mert ki kell szedjem a poharakat a gépből. Így a következő 10 percre már van elég mindenből. De aaztán?! Ha Rose segít, akkor nem lesz baj. És remélem, hogy mire visszafordulok, már nyoma vész a tömegben neki és a tálcának is. Ez esetben Dupla Johnny várja őt vissza k*rvasok jéggel, én meg iszonyat hálás boci szemekkel.
//Magánéleti bajok miatt csak csökkentett energiatartalommal vagyok. Majd jövök írni rendszeresen is ha már nem sajnálom magam ennyire Bocsi //
- Igen az. Már nem emlékeztem, csak arra, hogy a görög mitológiához van köze. Ami azt illeti nem töltöttem ott túl sok időt, szóval nem maradt meg a neve. - vallom meg neki egy vállrándítással, mert hát na, nem most volt és nem is volt olyan meghatározó az életemben, hogy különösképpen emlékezzem a nevére annak az italmérésnek. Aztán amikor megjegyzi, hogy túl szép vagyok ahhoz, hogy igaz legyek, őszintén és jó ízűen nevetek fel. Cuki volt ez a részéről. És hát ilyen szép bókot még Jessetől sem kaptam soha. Tényleg, meg is jegyzem neki, hogy van aki ilyen szépet mond nekem jó néhány perc után, ő meg egy évszázad alatt se. Na jó szokott ő szépeket mondani, szóval nincs okom a panaszra, de azért néha olyan jó őt ilyesmivel húzni. - Kösz a bókot! - vigyorgok a lányra jóízűen. - Hát a sorsban olyan nagyon nem, de fogjuk rá, hogy jó helyen vagyok, ezek szerint jó időben. - vagyis majd meglátjuk, hogy és mi lesz, de egyelőre úgy vagyok vele, hogy tényleg a jó időben vagyok a jó helyen. - Ha nem szeretnék, akkor nem ajánlottam volna fel a dolgot. - mosolygok Tamara-ra. - Ugyan már, némi segítséget még nem kell megfizetned... - ez nem próbamunka és nem is vett fel, szóval a részemről ez csak egy kis baráti szívesség egy régi ismerősnek. Tudom ebben a pénz központú világban mindennek ára van, de én ezt nem tudom megszokni. Bennem még él az a fajta naivitás, hogy igenis lehet egymáson segíteni csakúgy is. Nem mondom, hogy az önzetlenség hajt, elvégre nem vagyok egy Teréz Anya, de könyörgöm, egy kis segítség az még nem a világ. Időm is van, kedvem is van, örülök is, hogy egy ismerősbe botlottam, szóval akkor miért is ne?! Lecsúszok a szélről, aztán leveszem a kabátom és felteszem a kis kötényt magamra. A kabátom bekerül a pult mögé, ott csak nem kel lába, aztán magamhoz ragadom a tálcát, amit Tamara elém tett. - Persze, már libbenek is! - válaszolom talán kissé túlzó vidámsággal, no, de sebaj, jó kedvem van, ilyen vagyok és kész. - pedig nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha épp mosogatni kell, akkor sem! - jegyzem meg, de mondjuk az tény, hogy ahhoz már kevesebb kedvem van, mint mondjuk összerámolni a poharakat az asztalokról. Aztán Tamara reakcióján lesek egyet kissé értetlenkedve, de ahogy elszelel és hirtelen faképnél hagy, leesik a tantusz, hogy valószínű valamit elfelejtett a géppel kapcsolatban. Fogom magam és megfordulok, hogy irányba állítsam magam, és elvesszek a tömegben, üres poharakra vadászva. Viszonylag gyorsan körbeérek és leszedem az asztalokat. Oké, első feladat pipa. Közben pedig néhány asztalnál, ahonnan elhozom a koszos cuccot még eldarálják, hogy mit szeretnének. Gondolom lusták ahhoz, hogy a pulthoz menjenek, plusz így nem nekik kell a tele poharakkal a tömegen keresztül kommandózniuk. Én pedig egy nagy széles mosollyal nyugtázom, hogy hova mit kell vinnem.
//Ugyan, semmi gond, majd reagolsz, amikor tudsz, én nem sürgetlek. Bocs, hogy ilyen kis béna lett, és csak ennyi telt most tőlem :S//
Akkor esik le, hogy nagyobb gáz van annál amit hittem, mikor Rosie egy halom rendeléssel tér vissza. -Hogy? Miiii?! Jajjjj szívem azt nem kellett volna!- naaaagyon mélyet sóhajtok, egész testtel fordulok Rosie felé és és és... fogalmam sincs merre vagyok fejjel, szóval tanácstalanul tárom szét a kezeimet mintegy szemléltetve a jelenlegi állapotot itt a pult mögött, meg a pult előtt. - Most mindenki inkább csicskáztatni akar majd a helyett, hogy eljöjjön a pultig... Ahhhh. - két kézzel dúrok a hajamba, és kábé ennyi szusszanásnyi időt adhatok magamnak, mert pörögni kell tovább. Avagy kiszolgálni az embereket itt a pultnál. - Jólvan, hát te nem tudhattad... Szóval az van, hogy emberhiánnyal küszködök ma, és arra már nincs kapacitásunk, hogy pincérkedjünk is. Ehhez legalább három ember kell még... úgy mostazonnal. - végszóra egyik kézzel nyúlok a telefonomért, kikeresem Dawson, meg a másik szabadnapos csaj számát (ők ketten az egészségesek, és tisztességesen végigmelózták a hetet) és a készüléket vállammal a fülemhez szorítva rendelem be őket dolgozni egy konferenciahívás keretein belül; miközben egyik kezemmel sört bontok, a másikkal meg 4cl-est mérek a szabványmércével, amiből aztán át töltöm egy tisztességes pohárba. A telefont egy percen belül már le is rakom, a két csajnak viszont 20-at adtam arra, hogy ideérjenek. Már csak annyit kell túlélni. - Ha van kedved itt dolgozni, akkor fel vagy véve. - mosolyogni szeretnék, mert megérdemli és mert jófejnek gondolom, de a körülményekre tekintettel amolyan hisztérikus nevetés tör fel belőlem. - Idd meg a Whiskey-t, - mutatok dupla Johnnyra, amit akkor töltöttem ki míg odavolt- aztán vedd fel a kötőt is amit előbb adtam, és állj be a pult mögé. - mondom a nősténynek, már ha egyáltalán igent felelt a kétségbeesett állásajánlatra. Ha nemet mondott, azt is megértem, de akkor persze az előbbieket el se mondtam, és arra se kérném meg, hogy állítsa össze a rendeléseket, amiket az előbb felvett.
//Innen kezdve még egy nagy-nagy rakás "ha" jönne, szóval inkább még itt abbahagyom //
Magasra szaladnak a szemöldökeim Tamara reakciójára. Grat Rosie, már most ugyan mi a manót sikerült elszúrnod?? Aztán hamar ki is derül. Mondjuk nem én erősködtem, csak hozzám vágták, hogy mit akarnak, én meg rábólintottam, mintha ez itt így menne mindig is. - Szörnyen sajnálom a dolgot. - és ez így is volt. Nem akartam én több munkát a nyakába sózni, mint amennyi eredetileg is volt. Segítő szándék volt bennem, hát jól eltoltam a dolgot... Ez az én formám... - Semmi gond, max ha nem megy ki a rendelésük elmásznak érte idáig. Nyilván kelleni fog nekik, amit rendeltek. - jegyzem meg. Ez nem fog rosszat tenni a disconak, mivel arról nem volt szó, hogy mennyi idő, amíg bármit is megkapnak a vendégek. Egy idő után meg úgyis elunják a várakozást. Már épp mondani akartam volna Tamarának, hogy ne aggódjon megoldom a dolgot, ha már én csesztem el ilyen nagyon szépen, de addigra a telefonját a fülére tapasztotta. Oké, ha már így alakult, én sem tétlenkedek tovább, a begyűjtött poharakkal a mosogatógéphez megyek, és belepakolom a tálcám tartalmát. Épp végzek vele, amikor Tamara leteszi a telefonját. Hallottam, hogy berendelt még két embert. Na, marha ügyes vagyok, hogy ezt mind miattam... A gondolatra kissé el is húzom a számat. Hát most nem vagyok valami büszke sem magamra, sem a teljesítményemre. A lány felé fordulok, aztán enyhén szólva is meglepődöm, hogy ezek után felvenne. - Naná, hogy van! Kösz! - örülök a hírnek, de még mennyire, hogy! Azonban Tamara hisztérikusra sikerült nevetése, és amúgy az egész faramuci helyzet miatt, csak egy szolid mosolyra futja tőlem először. - Akkor egészségedre és showra fel! - megiszom a whiskyt, ha már egyszer ezt mondta, nehogy már én legyek valami jó elrontója, és ha van valami, ami jó, akkor a whisky az egyértelműen az. A kötő is a helyére kerül, szóval bevetésre készen állok a magam részéről. Összeállítom a rendeléseket, amiket begyűjtöttem. Hiába nem jártam még itt korábban, elég gyorsan kiismerem magam a pult mögött, így zökkenőmentesen teszem a dolgom és gyorsan jár a kezem. - Még mielőtt megint valamit elrontok, vagy akaratlanul is keresztbe teszek, van olyan, amiről jobb ha tudok? - kérdezem meg Tamarát, miközben szorgosan töltögetem a poharakba a különböző alkoholokat. Az egyéb részleteket és apróságokat ráérünk később is megbeszélni, most olyasmire gondolok, mint az, hogy rendelést kint nem veszünk fel.
Arról szó sincsen, hogy én egy kicsit is neheztelnék Rose-ra amiért felvette a rendeléseket, mert azt normálisabb körülmények között mindig megtesszük. Semmi baj nincsen... illetve ha megérkezik az erősítés, akkor semmi baj nem lesz. A legegyszerűbb tényleg az volna, ha úgy teszünk, mint akik "elfelejtették" a rendeléseket, de attól még, hogy mi a megfeledkezünk róla, a vendégek biztosan nem fognak. Ergó: szar hírünk lesz. Megy a szekér most rendesen, most nem ereszthetem le ennyire a színvonalat. Ezt már nem mondom a nősténynek, és a "nincsen semmi bajt" dolgot se akarom túllihegni, mert ha sokat van mondva, az éppen az ellenkezőjét árulja el. Szóval befogom a szám, bólintok, aztán töltök egy Jagert magamnak és azzal iszom meg a pertut az új kolleginával. Látom ám, hogy otthonosan mozog a pult mögött, mégis azért nagyjából elmutogatom neki, hogy mit merre talál. A régi rendszerben árkategória és/vagy forgalmazó szerint csoportosították az italokat. Ez volt a második dolog amin változtattam amint átvettem a helyet tavaly áprilisban. (Az első egyébként a pultosok jatt-ja volt. Azt ugyanis ma már utolsó centig megkapják. Ezért van külön kasszája és placca a pultosoknak. Így tökéletesen számon lehet tartani mindent, és el is várom, hogy rendben legyenek az anyagiak. Azt hiszem, ez a legkevesebb amit kérhetek.) Szóval az italokat ma már "kereslet" alapján pakolgatjuk a hűtőkbe, mert jó az ha azonnal kéznél van ami kell. Tehát elnagyolt, szögletes mozdulatokkal, kutyafuttában mutogatok el mindent Rosenak, aztán kérem meg arra, hogy akkor készítse el azokat a rendeléseket. - De van ám! - csillannak baljós fényben szemeim, mert napirendi pontra került az egyik nagyon fontos témakör is: az amit "tudnia kell", avagy a szabálykönyv, vagy mifene. Újabb vendégeket szolgálok ki, miközben darálni kezdem a legfontosabbakat. - Ha ennyien vannak itt, akkor nem nyitunk számlát senkinek. Ha rendel valamit, azt azonnal fizetnie kell, mert nem tudjuk leellenőrizni, ha netán fizetés nélkül akarnának lelépni. Blokkot ne felejts el adni, mert valaki rám uszította a hivatalokat, szal" gyakran járnak ki beépülve ellenőrizni. A fizetésre rátérünk később, arról most csak annyit, hogy tiéd minden borravaló. Az is amit ezekért kapsz. Huhhhhhh, hát nézzük mi van még... - matatok a pénztárgépben. Blokkot nyomtatok, visszajárót osztok, majd jöhet a következő. Hopp egy taj részeg fazon... - ... ha ilyet látsz, ahhoz hívj egy taxit, meg egy kidobót. Ennyire részegeket már nem szolgálhatunk ki. Tudtad, hogy ezt is büntetik már? Megáll az eszem! - a kidobót éppen csak megcsörgetem, már kinyomja a telefont, és indul ide a pulthoz. A taxissal ugyanilyen olajozott a gépezet, őt is csak csörgetni kell. - Huhh. A barátod... Jesse-nek hívják, igaz? Most utálni fogsz...- közben megérkezik a kidobó, én pedig rámutatok a részeg úriemberre akinek most ideje távoznia, mire a nagydarab srác bajtársiasan kivezeti a részeget. Ezen is túl vagyok, jöhet a következő. - Jól látom, hogy az eljegyzési gyűrű a kezeden? Gyönyörű szép, és maradhat is rajtad, szóval ezzel semmi bajom... de nem hiszem, hogy a vőlegényednek is ide kellene járnia majd mikor dolgozol. Tudod, a hímek ösztöne, meg minden... - próbálom én ezt a legnagyobb empátiával mondani, mintha valóban tudnám, hogy milyen az amikor egy farkas hím védelmezi a nőstényét. A gyűrű dolog az komoly dolog. Amolyan billog ez, ami már messziről elárulja mindenkinek, hogy a nő már valaki tulajdona, hogy foglalt, és hogy jobb ha mindenki más távol marad tőle. Én is hordok egyet, ha dolgozok, mert ez még manapság is hatásos módszer, ha az a cél, hogy elkerüljem a felkéréseket. Márpedig pontosan ez a cél ha dolgozok, szóval most is viselem. Nem olyan figyelemre méltó darab ez, mint a Rose-é, de nekem így is gyönyörű. Nem is tudom mikor vettem, csak úgy van és kész... Na jó, a memóriatörlést követő napokban találtam az irodában, az íróasztalon, és annyira tetszett, hogy nem volt szívem megválni tőle. Francba, megint elkalandoztam... De közben figyelek ám rá is, ha van még valami.
Nagyon figyelek arra, amikor elmondja mit és hol találok meg. Így azért mégiscsak kényelmesebb és gyorsabban, gördülékenyebben is megy majd a munka. Nem idegen az a "rendszer", amit ő használ, máshol is tapasztaltam már korábban, hogy az egyszerűség és ésszerűség okán így pakolták az italokat, ezzel megkönnyítve és meggyorsítva a kiszolgálást. Ahogy megvagyok a mosogatógéppel, eleget teszek Tamara kérésének és elkészítem a rendeléseket. Na, megy ez, mint a karikacsapás! - Oké, akkor ki vele, ne kímélj! - gondoltam, hogy lesz még mondani valója arról, amit még tudnom kell. Ahány ház, annyi szokás, ezért az alapvető dolgokat jobb tisztázni a legelején. Az apó részletek ráérnek később is. Minden egyes elhangzott tudnivalónál bólintok egy aprót jelezve, hogy megértettem. A blokkolás nem idegen, azt egy ideje mindenhol megkövetelik. A számlanyitás mellőzésének örülök, mert nem egyszer fordult már elő sajnos, hogy ebből gáz volt. Főleg, ha ilyen tömeg is van, mint most. Közben azért jár kezem, benyúlkálok egyik másik hűtőbe és teszem a dolgom közben. A tálcámon meg szépen sorakoznak egymás mellett a poharakban a rendelések. - Rendben és igen, hallottam hírét. Ez esetben szükségem lesz, mind kidobó, mind a taxis számára, és az sem árt, ha ők tudják az enyémet... - jegyzem meg, bár nyilván erre is sor kerül majd, hogy számot váltsak azzal akivel kell. Különben hiába is akarnék csörgetni bárkit is. Eddig úgy figyeltem Tamarára, hogy közben járt a kezem, tehát a figyelmem az övé volt, de a szememet az üvegeken, a kezemen és néha a tömegen tartottam. Persze nem ezeken mind egyszerre... De amikor Jesset szóba hozza rápillantok. - Igen, úgy. - erősítem meg abban, hogy mi a neve. - Igen az, köszi és ez szerintem menni fog, szóval okés a dolog. - egyezek bele, mikor végre megtudom, hogy mit akar Jessevel kapcsolatban. Nem tűnik vállalhatatlannak ez a feltétel, szóval nem esik nehezemre belemenni. - Látom rajtad is van gyűrű. - jegyzem meg, aztán majd eldönti, hogy elárulja-e neki is hamarosan bekötik a fejét vagy sem. Arra nem akarok telibe rákérdezni, hogy vajon eljegyzési gyűrű van-e az ujján. Ha akarja elárulja, ha nem, akkor nem. - Azért van még kérdésem, olyan, amit nem árt még most tisztázni. Mi van, ha a vendégek meghívnak valamire? Eddig nem egyszer fordult elő a munkáim során, amit volt ahol el kellett utasítani, volt ahol nem. Ahol nem, ott bevezettük a "sörrel való lekísérést", ami nem azt jelenti, hogy a személyzet matt részegre itta magát, hanem, hogy az üres sörösüvegbe visszakerült, amit elvileg meg kellett volna inni. Tudom gusztustalannak hangzik, de az is csak a háznak bevétel, amire "meghívnak". Illetve egy másik módszer volt, hogy az átlátszó alkoholokat tiszta víz, a színeseket különböző teák helyettesítették. Nálad mi dívik? - ahogy beszéltem persze arra figyeltem, hogy ezt ne nagyon hallják mások, na nem mintha a zenétől olyan nagyon sutyorogni kellett volna, de hát azért na, van ami nem a vendégseregre tartozik. Közben befejezem a rendelések összeállítását, így azok most szépen ott sorakoznak a tálcámon. Mielőtt azonban kivinném azokat, még megvárom új főnököm válaszát.
Minden elhangzott napirendi pont után Rosie biccent egyet, hogy megértette, ami ha eddig volt is egy apró félszem így a hirtelen munkaerő-felvétel után, hát ez és ahogy mozog a pult mögött, már végképpen eloszlatta az összeset. Volt egy kiscsaj, aki ugyanezekre a röpke ismertetőkre folyton azt mondogatta, hogy "Vágom!". Aztán kiderült, hogy semmit nem ért. Nah akkor megtanultam, hogy ne csak a mozgást, meg a végeredményt figyeljem, hanem a reakciókat is. Rose eddig teljesen rendben van, hát lapozzunk az egyik kényesebb témára. Az igazi "miérteket" arra vonatkozóan, hogy ne jöjjön ide a vőlegényével ha ő éppen dolgozik, azt nem kell ecsetelnem, de ha mégis magyarázatot kért volna, akkor elmondtam volna neki, hogy ő bizony egy csinos lány, aki nagyon sok ajánlatot fog itt kapni. Legyen bármilyen jámbor mentalitású a bikája, bolond volna, ha azt eltűrné, és hát nem hiányzik a "vérfarkas- összever- egy- embert" című jelenet az én discomban. De Rosie megértette a magyarázat nélkül is, szóval én se firtatom még egy mondatnál tovább. - Ez a (nevezzük szabálynak) nem vonatkozik a munkaidőn kívülre. Szóval nyugodtan jöhettek ide együtt szórakozni majd a vőlegényeddel. Te nem biztos, hogy vissza fogsz vágyni ide a szabadidődben, de a párodat biztosan meg fogja nyugtatni majd, ha látja hol dolgozol, és hogy biztonságban vagy. - és ez utóbbit száz százalékos bizonyossággal mondom. Elég erős és idős nőstény vagyok, törvényes (és persze érvényes) fegyverviselési engedéllyel. Senki nem emelhet kezet az alkalmazottaimra. - Tessék? Jah igen, hát van ez a gyűrű... - igen, kábé most esik le az amit tulajdonképpen kérdezni akart. El is kerekednek a szemeim egy pillanat erejéig.-Jajjjj, nem! Ez sajnos nem olyan gyűrű... Kóbor voltam világ életemben, ígyhát párom se volt soha. Még keresek... Tudod, nekem mindig sikerül a valahogy a sötét parasztot kifogni, nem a fehér huszárt. Még próbálkozom, keresek, meg ilyenek... Nincs véletlenül egy facér ismerősöd? Nem muszáj jóképűnek lennie. Lehet kapafogú is, ha a humora jó.- felnevetek, mert viccnek szántam. Remélem, hogy ő is velem nevet, és semmi olyasmit nem mondhat ami bántó lehet, vagy félreérthető. Fecsegés közben jár ám mindkettőnk keze is, és olyan gördülékenyen megy máris a kerüljük-ki-egymást-a-pult-mögött hadművelet, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő témafelvetésén röviden felnevetek. Nem azért, mert rossz, vagy nevetséges, hanem mert él előttem egy kép a filmből ahol anno láttam ezt az ötletet. - Nem muszáj Sakáltanyázni. Nagylány vagy már, te tudod mennyit iszol. A saját kasszáddal pedig úgy gazdálkodsz, ahogyan akarsz, nekem csak az a lényeg, hogy ne legyen mínuszban, mert azt levonom a béredből. Szal' ha vizet iszol vodka helyett, az részemről rendben van, én nem tudok róla. Viszont... ha egyszer is berúgsz a pult mögött akkor ki vagy rúgva. Ezt még el kellett mondanom. - Mosolygok amolyan "bocsi már, hogy fárasztalak" képpel. Egyébként a vizes trükköt többen is csinálják itt. Amíg nem magát a piát vizezik fel, vagy nem a saját, máshol vásárolt piájukat adják el itt, addig engem tényleg nem érdekel hogy csinálnak pénzt maguknak. Valaki a napi bére háromszorosát keresi meg így, mert vizet iszik a tömény helyett amire meghívják. Van olyan is, aki azt mondja, hogy később issza meg. Én az arany középúton járok: ha meghívnak, hát iszok én velük. Jól bírom a piát. Hál istennek. Ezt a zenét képtelenség máshogyan elviselni. Jövőhéten pénteken jazz este lesz élzenével, aztán egy hónapra rá majd egy blues buli. Na azok az esték majd kárpótolni fognak az összes maihoz hasonlóért... - Van itt még valami, aztán hagylak dolgozni... - nem biztos, hogy kényesebb témafelvetés következik a vőlegényéhez képest, mégis szükségét érzem a bevezetésnek. - ... Említetted a szállodát. Közéjük tartoztok, igaz? Mert ez esetben úgy ildomos, hogy felvegyem a kapcsolatot az alfáddal megbeszélni vele ezt a dolgot. Vagy ha inkább te intéznéd el vele, nekem úgy is jó. Az a lényeg, hogy tudjon róla, ne utólag koppanjunk. - Semmi kedvem nincs úgy egyébként a vérfarkas diplomáciához, viszont ha ez az a bizonyos "szükséges rossz" dolog ahhoz, hogy békében éljem itt az életemet, akkor én akár még az ördöggel is kész vagyok paktumot kötni. Mit nekem még egy arrogáns alfa. Persze azért nyitva hagyom a kapukat Rosie előtt, hátha inkább ő maga beszélné le ezt.
Nem ragozom a dolgot, megértettem és elfogadtam amiket mondott, mert egyáltalán nem tartottam vállalhatatlannak. Nyilván, ha valami nem tetszene, akkor nem maradnék itt, hanem húznám el a csíkot jó messzire. Viszont nem tettem, hanem itt vagyok és figyelek, és közben szorgosan járnak a kis kezeim is, hogy közben haladjunk is valamerre. - Oké, rendben. Amúgy általában magamtól is meg szoktam neki mondani, hogy amikor dolgozom ne jöjjön, szóval ez nem újdonság se nekem, se neki. - fűzöm hozzá. Persze, lehet, hogy majd lecsekkolja a helyet, úgy szokta, de azt diszkréten, és nem akkor, amikor dolgozom. Ezen akcióinak amúgy szerintem a feléről sem tudok, van egy olyan érzésem, hogy sokkal jobban "nyomon követ" és figyelemmel tart, mint azt állítja nekem. Nem zavar a dolog, szóval nem is túráztatom magam miatta. Ha neki ettől jobb, vagy könnyebb, akkor hadd csinálja. Baj még nem kerekedett belőle sosem. A gyűrűvel kapcsolatos megnyilvánulása végére jó ízűen felnevetek. - Nincs, de amint lesz egy kapafogú, ronda, vicces, facér egyed a közelemben, rögtön hozzád irányítom. - nyilván én sem komolyan gondolom, amit mondok, de hát ha egyszer ilyen "rendelést" adott fel, akkor azt csak nem hagyhatom egyetlen szó nélkül. - Sakálmicsinázni? - kérdezek vissza kérdő tekintettel, mert nem nagyon értem, hogy mire is utalt. Mondjuk a korábban emlegetett módszerek egyikét sem én találtam ki, másik mutatták, lehet, hogy ők értenék azt, amit Tamara az imént mondott.... - Oké, akkor nagylány vagyok, megoldom a dolgot. Csak jobbnak tartottam inkább megkérdezni. - mosolygok rá, mert azt nem szeretem, ha később olyasmi miatt szúrnak le, amiről szó sem volt. Én azt vallom egy kérdés inkább legyen fura, vagy ciki, minthogy ne hangozzon el, és akkor utána meg baj legyen belőle. - Ezt valahogy sejtettem. - felelem és én már szélesebb mosollyal az arcomon, nyilván némileg "ciki" lenne, ha nem a vendégek, hanem a személyzet rúgna be egy-egy este alkalmával. Nem csodálkozom, hogy ezt is hozzá passzintotta a "mit kell tudni" listához, én is dolgoztam már olyannal együtt sajnos, aki magába jobban szerette öntögetni a feleseket, mint a fizető vendégeknek. - Igen? - és a tekintetem megint a lányé arra, hogy volna még valami. - Oh, hogy az... igen. - igen, közéjük tartozunk. Vajon levegőt vehetünk az engedélye és tudomása nélkül, vagy lassan azt is be kell jelentsük előre? Gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot, elvégre ugyebár még mindig én is ide akarok tartozni, szóval ehhez tartom magam, megint Tamarára mosolygok és úgy válaszolok neki. - Megbeszélem vele. - valahogy ezt az opciót érzem helyesebbnek, bár arról fogalmam sincs, hogy ez, hogy szokás. De majd kiderül. Gondolom.
Értem én a viccet, jóízűen fel is nevetek rajta. - Na jó, annyira nem ragaszkodok a kapa fogakhoz. Az is elég, ha az orrával nyomja agyon a sarokban megbújó pókot, az már nem fontos, hogy ki is tudja harapni onnan. - talán kicsit túllihegtem a témát, de valójában nem magát a viccelődést erőltetem, inkább zavaromban beszélek, mert valahol azért cikinek tartom a helyzetemet. Az én időmben ha egy nő 20 éves koráig sem kel el (akkoriban 35.40 év volt az átlag életkor) akkor az már selejtes példánynak számított. Én már 220 is elmúltam, szóval jah, nagyon ciki, hogy még mindig egy száll magamban járom a világot. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy újabban nagyon rosszul esik egyedül ébredni az ágyban. Nem mondanám el senkinek, mert hülyének néznének, de megesik, hogy néha-néha félkómásan átnyúlok az ágy másik oldalára, és keresek... valakit. Egyszer mindannyian megbolondulunk majd, nálam úgy tűnik, hogy valamiel gyorsabb a folyamat. - Sakáltanya. Te nem láttad azt a filmet? Olyan fülbemászó főcímdala volt, amit napokig dúdoltam, pedig ki nem állom a műfajt. - Csodálkozok rá hosszasan arra, hogy nem értette az utalásomat, de ha tényleg nem látta a filmet, akkor kiegészítem még annyival, hogy: - Az üres sörösüvegbe visszaköpni a piát, közben meg úgy tenni, mintha innál is belőle. Erről jutott eszembe a film, abban láttam a "trükköt"'. - formálok idézőjelet a kezeimmel is. - Ha akarod, csinálhatod így is, de jobb ha eleve vizet köpsz vissza az üvegbe pia helyett, mert akkor a feles ára a zsebedben landol borravalóként, de te tudod. Nekem csak annyi a lényeg, hogy az elfogyasztott áru értéke centre pontosan benne legyen a kasszában is, a többit már rátok bízom. - lehet, hogy ennek már volt egy kisebb "papagáj" beütése, amit egyébként utálok, de nem tudom másképpen kifejezni magam. Nem tehetek róla, nah. A valóságban megesik, hogy kétszer mondunk el valamit, vagy többször is. Nem színlelem, hogy nem könnyebbülök meg a tudattól: Rose szeretné letárgyalni ezt az alfájával. Ha kellene, megtenném, hát persze. De tényleg így a legjobb. Mindenesetre előveszek egy névjegykártyát, mielőtt Rose ellavírozna az italokkal. - Add át neki ez, ha nem mennek simán a dolgok. Legfeljebb majd megverekszünk érted. - vigyorgok. Nem, amúgy nem gondolom komolyan a verekedésses részt. A névjegykártyán egyébként az igazi nevem van (Tamara McCarthny) és az egyik új mobilszámom. - Nade munkára! - ez inkább nekem szól, mert már megint csábít a gondolat, hogy beüljek az egyik sarokba egy kávéval meg egy szál cigivel pihenni egyet. Kicsit unom már... de hol van még a vége?!
//Röstellem angyalom, de én ezen a ponton elapadtam Ha neked sincs ötleted a továbbiakhoz, akkor köszönöm szépen a játékot *-* //
- Mindenképpen észben tartom! - nevetek fel jóízűen. Aztán folytatom a dolgomat, elvégre nem a viccelődés miatt vett fel, hanem, hogy járjon a kezem. Tovább azonban nem feszegetem a témát. Kicsit elbiggyesztem a számat és úgy gondolom. Hát így sem kerültem közelebb a "sakáltanyás izémizéhez". - Hát, őszintén szólva alig nézek tv-t és a mozikat se túlzottabban szívlelem. - vallom be egy kis zavart félmosollyal. Azt nem tudnám megmondani mi zavar a mozikban, de talán az, hogy ott azért illik csendben végig bambulni egy filmet és az nekem nem megy. Ritkán vetemedem a televízió elé, és ha megteszem, akkor teljesen biztos, hogy mindent kommentálok, amit csak látok. Így viszont a film rajtam kívül mindenki másnak élvezhetetlenné válik, én egyedül meg minek beszélnék végig egy filmet, szóval egyedül nem is nagyon próbálkozom vele. - Oké, rendben, a lényeg a kassza. - bólintok. Nagy lány vagyok, majd megoldom a dolgot, nem is kell ezt szerintem tovább vesézni, tisztáztuk. Máshol is a kassza volt az egyik legfontosabb, ezért nem lepődök meg, hogy itt is. Addig, amíg mindenki a pénzénél van, nem hiszem, hogy gond lesz. Megnézem a névjegykártyát, amit kapok, aztán a farmerem zsebébe csúsztatom azt és megint szélesen elmosolyodom. - Hehe, odáig csak nem fajul a dolog... - értettem a viccet, aztán kicsit komolyabb képet vágok. - Remélem, hogy nem lesz gond belőle. Ha beszéltem vele, felhívlak, hogy mi újság. Vagy küldök füstjeleket. - úgy vélem, hogy vagy engedi Castor, hogy itt melózzak, vagy nem. Ezen nincs mit problémázni, be akarok illeszkedni, nyilván nem fogok vitába szállni, amúgy sem tenném, mert a fejemet jobb szeretem a nyakamon tudni, mint máshol... - Igazad van! - kapom fel a tálcámat és már indulok is, de még mielőtt mindketten belevetnénk magunkat a munkába, visszafordulok. - Ja és Tamara... Kösz a lehetőséget! - igen örülök és hálás vagyok a munkáért. Szeretem, amikor van dolgom és feladatom. Most például kivinni egy tálcányi alkoholt. Na, de nem is szaporítom tovább a szót, sarkon fordulok és munkára fel!
Nem hittem volna, hogy egyszer eljön majd az a nap is, amikor felültetnek egy randin... Így kétszáz múltán azt hinné a farkas, hogy már mindent látott és megtapasztalt a világból, legfőképpen a másik nemről, erre tessék. A kedvenc részem az volt, mikor fél órás (!) mozi előtti toporgás után felhívott, hogy ne haragudjak, de szül a "nővére". Hát persze, hogy a nővére, és persze, hogy pont most szül... De nem is a pasi számít, mert igazán nem ismerem, inkább maga a burkolt elutasítás miatt kenődtem el. Kapuzárási pánikom van, vagy én nem tudom. Mostanság, ebben az "új életben" nagyon rágörcsöltem erre a kapcsolat dologra, holott magát az intézményt valahol azért megvetem, mert nem szorulok másra. Ez mekkora ellentmondás... Összegezve: nem az embert hibáztatom, mert felültetett, inkább én vagyok a marha amiért hiszek olyan romantikus baromságokban, mint a randevú. Hát ne sírjon a szám, ha végül orrba vág a valóság. Szóval a Felhő Atlasz részemről szűz maradt a mozivásznon, és visszajöttem az Upperbe. Halaszthatatlan melóm nincs, és ha már amúgy is szabad estét terveztem, most inkább csak úgy tengődök, cirkálok az emberek meg az alkalmazottak között. Néha jó csak úgy létezni valahol, minden cél nélkül. Ez nem éppen olyan alkalom, mert kissé letörtek a korábbiak, de úgy döntök, hogy legalább csak látszólag teszek úgy, mintha tényleg így lenne. Most éppen a bárpultnál álldogálva színlelek, idő közben le-le tapogatva a helyet lehetséges veszélyforrás (vérfarkas) után kutakodva, miközben kólázok és Jagerezek fene nagy óvatossággal. A lerészegedés, mint opció, fel se merül bennem, elvégre én volnék az üzletvezető, nekem kéne példát mutatnom, vagy mi. Mellesleg... a véreb bennem elég agresszív mostanság, így nem is tudnám garantálni, hogy hulla részegen nem törne el egy-két ember nyaka aki nem tiszteli úgy a helyet mint én. Még józanon is nehéz elviselni az emberi hülyeséget, nem hogy részegen. Mindegy is, a lényeg, hogy nem részegségig iszok, csak a Jager íze kedvéért, no meg az érzésért, hogy a mínusz két fokos ital végigégeti a torkomat ahogy lecsúszik. És egyelőre ez az egyetlen pozitívum a mai estében. Megéreztem a másik nőstény jelenlétét már a beléptének pillanatában, de amíg nem csinál semmi ide (avagy emberek közé) nem illőt, én ugyan nem fogok az arcába mászni. Viszont, ha ő megtenné ugyanezt, én nem rontom el az örömét. Nekem most olyan mindegy minden.
*Egy párnapja már a városban tengődtem, berendeztem a házam és Jamie után kutattam. Hátha megérzem valahol, vagy akár azt, hogy nem rég ott járt. De eddig minden próbálkozásom hasztalannak bizonyult. Viszont furcsa, hogy itt még csak egy normális üzlet sincs, bár talán nem épp ez a legjobb szó rá, inkább az elkeserítő volna a helytálló. Hisz így semmi élvezetem nem maradt. Bár nem tartom valószínűnek, hogy Jamie szórakozni járna, hogy ennyire megváltozott volna, de persze soha nem tudni, hogy milyen közegbe került. Így a következő úti céljaim a szórakozó helyek voltak. A sofőr el is hozott egyre. Ami még így is hangos volt, hogy kint voltam. Nem szerettem a zajt, pláne nem az ilyen helyeket. De a cél elérése érdekében lealacsonyodtam az ilyen jellegű helyekre is. Bár meg kell hagyni, hogy ez az egész furcsa volt. De egy mélyet sóhajtva léptem be a helyre. A pajzsom, mint mindig, ha csak nem George-val volt találkozóm, akkor a nap azon részében, míg ébren voltam szinte a fejem tetejéig eltakart, még véletlen sem áteresztve rajta semmit. Ha valamit, hát ezt tökéletesen megtanultam. Az ajtóban megálltam egy pillanatra és határozott léptekkel indultam meg a pult felé, halk kopogást verve a cipőm sarkával, mely egy jó tíz centit emelt rajtam. Hajam lágy hullámokban omlott a vállamra és testem fekete hosszú kabátom takarta. Kék íriszeim kíváncsian mérték körbe a helységet, de igazából csak egy valami után kutattam, vagyis inkább valaki.* - Egy martinit kérnék, tisztán. * Húztam bájos mosolyt az arcomra a pult mellé érkezve, ahogy a pult mögött lévő emberre pillantottam. Ujjaim könnyed mozdulatokkal gombolták ki a kabátom, hogy felbukkanjon az alakomra feszülő elegáns hosszú, ég szín kék ruha. Hát… kicsit túlöltöztem azt hiszem, de annyi baj legyen. A kabát a bárszék háttámlájára fektettem és egy elegáns mozdulattal felültem s a táskám az ölembe véve kerestem elő a tálcám. A mellettem lévő nő tekintete már az ajtóból is feltűnt, s most, hogy mellettem volt láttam, hogy nem igazán van jó kedvében. Elég volt az arcára néznem. Lábaim keresztbe fonva pillantottam rá. Szép darab.* - Férfi ügy vagy rossz nap? * Kérdeztem rá minden kertelés nélkül miért is issza azt a löttyöt, aminek a szaga csavarta az orrom. Közben persze megkaptam a martinim és kifizetve köszöntem meg, egy újabb bájos mosolyt húzva ajkamra. A nőnek intézet szavaim sem voltak nyersek, lágyan, barátságosan csengtek még a hangzavar ellenére is.*
Nézem a mellém telepedő nőstényt. Noha nem feltűnően, csak úgy rá-rá pillantva. Szórakozottan (és legfőképpen unalmamban) próbálom megfogalmazni, hogy milyen személy is lehet ő, de mire kikéri a martiniját én csak addig jutok, hogy minden bizonnyal kedveli a feltűnést. Finom hölgy, egy majdhogynem báli ruhában, és amennyit a pajzsa alól kiérzek az arra enged következtetni, hogy majdnem egy idős velem. Kicsit ("kicsit") valóban túlöltözött egy diszkóhoz képest. Én (mivel randira készültem) a kedvenc és legkényelmesebb farmeromat vettem fel, és egy szürke-fekete vízszintesen csíkozott denevérujjú felsőt, ami ugyancsak nagyon kényelmes, és a termetem miatt még jól is fest az összkép. A hajammal se csináltam semmi olyanmit, ami azt sugallná, hogy sok gondot fordítottam az előkészületekre, szóval egyszerű lófarokba rendeztem nyílegyenes tincseimet. A hajam így is a fenekem alá ér már, ez szerintem már pont elég különleges (én legalábbis annak érzem magamat, és ez a lényeg), mégsem annyira feltűnő. A nő kérdésére felciccenek. - Kicsit mindkettő. Ennyire látszik, vagy kiszagoltad? - Az én pajzsom ugyanis nincs felhúzva. Manapság ilyen őszinte lélek vagyok. Azt is mondhatnám, hogy az "életem egy nyitott könyv, legfeljebb néhány lap összeragadt az eltelt évszázadok során". Általában kifizetődik ez a hozzáállás, csak ma csesztem rá... Mindegy, nem érdemel több figyelmet az ügy. - 'Am meg semmi komoly. És mi a Te sztorid? - jelentem, a pulton könyökölök két kézzel. Az egyik csak úgy pihen a sima lapon, a másikban a kólás üveget fogom, és ezzel intek felé, valamint mérem végig röviden, mert az öltözékére céloztam. - Parti-RÓL, parti-RA, vagy leléptél, felültettek...? szóval mi a helyzet? - a hangomból több empátia érződik ki annál mint amennyit valójában érzek az idegen nőstények iránt. Nem alakoskodok, ez az hangom sajátossága. Egyszer fel is ajánlották, hogy álljak biztosítási ügynöknek. el is vállaltam volna, ha nem kellett volna házalni vele. Az üzletvezetés sokkal kényelmesebb foglalkozás, és lássuk be: jövedelmezőbb is. Ahogy elnézem az ember hímeket, és azt milyen éhes pillantást vetnek a nőstényre, arra gondolok, hogy empátiának itt semmi helye nincs. Elvégre nem elveszett a nő, hanem puccos ruhában van egy helyen, ahol nem így szokás. A kettő nem ugyanaz. Miként mi is különbözünk. Háhá! Ráleltem a második jellemvonásra is. Feltűnési viszketegség, ha nem tévedek. De ezt majd a sztorija erősíti, vagy cáfolja meg.
Kezdőlap
//
Bocsi 
//
Minden elhangzott napirendi pont után Rosie biccent egyet, hogy megértette, ami ha eddig volt is egy apró félszem így a hirtelen munkaerő-felvétel után, hát ez és ahogy mozog a pult mögött, már végképpen eloszlatta az összeset. Volt egy kiscsaj, aki ugyanezekre a röpke ismertetőkre folyton azt mondogatta, hogy "Vágom!". Aztán kiderült, hogy semmit nem ért. Nah akkor megtanultam, hogy ne csak a mozgást, meg a végeredményt figyeljem, hanem a reakciókat is. Rose eddig teljesen rendben van, hát lapozzunk az egyik kényesebb témára. 
Ha neked sincs ötleted a továbbiakhoz, akkor köszönöm szépen a játékot *-* 
//
