Na tessék, itt a keresős mizéria. Engem bezzeg sosem akart megtalálni senki... Oké leszámítva az eltűnésem utáni néhány évet. Elég nagy volt a felhajtás az eset körül. Az első hetekben még minket, később már csak az élettelen testünket keresték agy erőkkel, kutyákkal, meg miegymással, persze eredménytelenül. Akárhányszor elmentek a rendőrök hozzánk, Dottykám reménytől csillogó szemekkel csörtetett az ajtóhoz, persze mindhiába. Hogy ezt honnan tudom? Nos, néha visszamentem meglesni őket, a biztos távolból. - Áhh, értem, így már világos. - bólintok egyet. Magabiztosságban egész biztos, hogy nem szenved hiányt, bár ezt ránézésre is megmondhattam volna. Erős és öntudattal teli a kisugárzása, és hiába kényelmetlen számomra, de azt is tudja, hogy pillanatok alatt kettéharaphatna ha szeretne. És persze ő is ezt a pillanatot választja, hogy megmozduljon. A hirtelen mozdulata a fejem felé összerándulásra késztet, szóval miután összeszedtem magam újból, és visszaszorítottam kissé a védekezőreflexem (még jó, hogy nem vágtam oda egyet a nagy meglepődöttségtől) mosolyt erőltetek az arcomra és lecsatolom végre a hajam. - Köszönöm. - kicsit elfordulva ásítok egyet, kezemet persze szorosan a szám elé téve, nehogy már pofátlannak nézzen. - Általában én is, de fő a változatosság. - vonom meg a vállamat, miután visszafordulok felé. Természetesen nem akarom az orrára kötni egyből, hogy miért is nem a pihe-puha ágyat és a meleg takarót választottam a sétafikálás helyett. - Nem, dehogy, nem vagy udvariatlan. - legyintem le - De még egy-két ilyen bók és tuti zavarba hozol - egy újabb mosolyra görbül a szám, ami kicsit őszintébb már. Érzem, hogy kezdek kicsit élénkülni, és ezzel együtt megenyhülni is. - Viszont nekem tovább kell mennem, hanem állva elalszok pont itt. - dobbantok egyet a jobb lábammal. - Esetleg velem tartasz, vagy te is keresgéled tovább a megfelelő helyet teliholdra? - Ejnye a fene nagy udvariasságomba... ha ezek után bajom esik itt távol mindentől az erdő mélyén, akkor azt csakis magamnak köszönhetem.
*Elmosolyodik, hogy maga a lány kérdezi meg, akar e csatlakozni. Egy picit körbepillant, elgondolkozik, hogy ténylegesen nincs semmi más dolga. De természetesen nincs, se munkája se semmi kötelezettsége. Yetta is elvan valahol, az meg már megint más kérdés, hogy a csajnak tudnia kell e ő hol van. Jajj tényleg Yetta, hát ő a bátyját keresi, és az a szemét betolakodó farkas nagyon kamu szagúnak tűnt. De ez egy kedves őslakos farkas. Talán ő jobban tudja. Így fordul is menetirányba és elindul a lány mellett.* -Persze szívesen veled tartok! Lehet közben találok majd valami helyet a holdhoz. Kétlem hogy ilyen pik pak bármelyik falka közelébe tudnék kerülni.-*Így marad az egyedüli átváltozás, vagy a nősténnyel közös aki miatt egyáltalán elindult otthonról.* -Mondd csak, véletlenül nem ismersz egy Olen nevezetű farkast?-*Próbálkozik be a témával. Igaz épp csak találkoztak és megfordulhat a nő fejében, hogy egy magányos farkas keres valakit itt. Még a végén benézik valami Latro-nak. Az végképp nem kéne.* -A nő akivel jöttem, ő keresi. Úgy érzem veletek őslakosokkal többre megyek ebben a témában mint a másik falkával. Elég megbízhatatlannak tűnnek.-*Jegyzi meg, így talán kicsit a saját malmára hajtja a vizet. Bizalmatlan a másik falka irányába talán Dorothy kedvesnek szimpatikus lesz. Mondjuk nem mintha nagyon átakarná vágni. Duncan tényleg bunkó volt, majd megette a fene, hogy nem téphette szét a farkast.*
- Remek! - derült fel az arcom, és már nyúltam is a kabátomért, hogy újra belebújhassak, de közben eszembe jutott, hogy miért is vettem le. Mégis le kell küzdenem magamról azt a fránya pulóvert. Egy gyors sóhaj után intettem a mutatóujjammal Silas felé, majd illedelmesen elfordultam, mert azért mégse szeretnék egy vadidegennel szemben vetkőzni, már az első fél órában. Végül is sikerült megszabadulnom a fölöttébb bosszantó ruhadarabtól, amit rögtön bele is gyömöszöltem a táskámba, majd visszabújtam a kabátomba, amit máris sokkal komfortosabbnak éreztem. - Mostanában nem lehet tudni... Elég sok errefelé a kóbor, és némelyikük már az első tárgyalás után tud is csatlakozni valamelyik falkához. - miután mindent elrendeztem magamon és magam körül, újra neki indulok arra, amerre eredetileg terveztem, természetesen közben kémlelve a tájat is alaposan, nehogy a végén eltrécseljem az egész utat, aztán újra végig kelljen járnom a fél erdőt, mert nem találtam megfelelő ösvényt a holnapi túrázáshoz. Persze mikor Olenről kérdez felkapom a fejem, és egyből visszafordulok egy kicsit titokzatosba. Nem szeretek falkatagokról beszélni senkinek, egyszerűen túl bizalmas információkat tudok ahhoz, hogy holmi kóbor orrára kössem. - Olen? Igen, ismerek ilyen nevű farkast. - válaszolom egész halkan és óvatosan. - De tényleg... Ki is ez a hölgy, akivel itt vagy? - kezdem el én is viszont faggatni. Jobb képbe lenni, és úgy potyogtatni el az egész jelentéktelen információ-morzsákat, mint beledumálni a vakvilágba. Szép lesz, hogy ha Olen leszúrja a tündéri kis fejem, amiért eljárt a szám... Egyáltalán nem kell ez nekem, így is sokkal tartozok neki azért, amiért rávette magát, hogy gyakoroljon egy kicsit velem.
*Bár abszolút a jófiús stílus az ami Dorothynál előbbre juttatja, ő nem fordul el. Örömmel lesi végig a vetkőzős jelenetet, még ha semmi extrát nem is lát. Majd egy kellemes mosollyal indul meg a másik oldalán és hallgatja. Nem csak hallgatja de figyeli is. Mint Duncannél úgy itt is minden kis mozdulatot kielemez, és látja is, hogy jó ajtón kopogtat, csak ügyesen kell benyitni. Kicsi farkas még ez a nő, szóval nyilván könnyű dolga lesz. De miután nincs is ártó szándéka kivételesen, nincs mire nagyon elragadtatnia magát, leplezni bármit is. Szóval kivételesen könnyedén adja kis párját, mert tudja hogy úgyis megvédi ha valaki rápályázik, viszont az info segít eljutni Olenhez.* -Yetta Nacrosh, a Jersey falkában ismertem meg. Még régebben jutott az infóhoz hogy a testvére állítólag szintén farkas és életben van ezen a környéken. Pár napja a betolakodók területén egy farkas megtalált minket. A szavaiból elég könnyen lejött, hogyha Olen itt van, akkor a ti csapatotokban játszik. Nem mondom hogy add ki a társad. De szeretném, ha Yetta találkozhatna vele.-*Egészen őszintére sikerül a dolog, de hát veszteni való tényleg nincs. És egyelőre az egyetlen dolog ami miatt aggódhat, hogy Yetta nevét emlegetve, ha megérkezik az őrző utánuk, akkor tutira fogja tudni, hogy itt a nő. De a megjelenéseivel már így is elég bizonyítékot adtak Johnak. Szóval nyugodtan tud figyelni Dorothyra az elkövetkezendő dolgok árnyéka nélkül. Ráadásul ha Olen tényleg a hazafi csapatban játszik, akkor Yetta is ide akar majd csatlakozni. Így kénytelen lesz ő is, ha csak nem akarja lemészárolni elmúlt 50 éve szeretetének tárgyát. Meg hát Dotty-t elnézve valószínűleg őt se lenne szíve szétszaggatni ebédnek.* -Szóval tényleg nem várok tőled semmit. Csak arra kérlek ha tudsz akkor beszélj Olennel, minden jel arra mutat hogy tényleg testvérek.-*Igaz nem is sejti de a farkas és húga valahol talán mostanában futnak egymásba a városban.*
Egy sötétkék Ford Escape hibrid távolodik egyre inkább Fairbankstől... Chris sötétzöld kötött felsőben, bélelt szabadidő nadrágban és túrabakancsban ül a kormánynál, a hátsó ülésen pihen hátizsákja, s fekete bőrkabátja, melynek ujjába tűrte sálját, kesztyűjét és sapkáját is. A helyszín körülbelül félóra lehet, így van ideje beszélgetni tanítványával, külső zavaró tényezők nélkül. - Gondolom az első találkozásunk kellőképpen meglepett. Tudom rossz szokásnak gondolod, de idővel rájössz, az a kis gyakorlat többet rejtett, mint gondolnád… Pár perce vette fel a leányzót, így éppen csak sikerült elhagyniuk a városhatárt jelző táblát. Az informátor, hangja most sokkal barátságosabb, s érződik rajta, hogy talán a jelenlegi megnyilvánulás az, amit leginkább saját személyiségének érez, a megannyi sablon között. - Gondolkodtál, már azon, hogy mit jelent neked Őrzőnek lenni? Egyenlőre nem tér rá a feladatuk mivoltára, még nem értesítette tanoncát a rájuk bízott feladatról, s annak szereplőiről. Nem akarja pánikba hozni, még nem. A levélben csak annyi állt, hogy kényelmesen és melegen öltözzön, hozzon magával két napra szűkösen elegendő hidegélelmet és üdítőt, s lehetőleg legyen a megadott időpontban a Hamme Pool uszoda előtt a 84-es számú parkolóhelynél. - Amúgy jól vizsgáztál az első napodon. A te korodban én sem lettem volna sokkal talpraesettebb… Félre ne érts, nem kritizálni akarlak. Nehéz gyermekkorom volt, sokkal sivárabb, mint a tiéd – ezért légy hálás az életnek -, s ebből fakadóan előbb el kellett sajátítanom bizonyos készségeket… Ezért is lettem Informátor az Őrzők között… Miközben a kilométerek egyre inkább maradnak el körülöttük, úgy akad egyre több és több árulkodó nyom, Chris még indulás előtt elmondta magára Keresés igét, tudta jól szüksége lesz rá a mai napon, s bár ez csak egy könnyed megfigyelés lesz, mégis veszélyes közegbe viszi tanoncát, igen fiatalon és tapasztalatlanul, de a mélyvíz jót tesz a friss húsnak. Vagy elsüllyed, vagy megtanul úszni, míg a többiek még csak járni is alig tudnak…
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Mikor kapok egy levelet Prescottól meglepődöm, de közben örülök is neki. Ha már belevágtam ebbe az egész őrzős dologba szeretném jól csinálni a dolgokat és csak tőle fogom megtudni, hogy mi is a jó. Mivel a tartalom miatt több naposra ítélem a találkozónkat Josénak is szólok, hogy el kell mennem egy kis időre. Azt nem mondtam meg, hogy hova megyek és mit csinálok, de ahogy láttam nem is nagyon izgatja a dolog. Csokit nehéz lesz magára hagyni két napig, hiszen nem tudok kit megkérni arra, hogy sétáltassa meg. Igaz ott van Will, de neki így is elég gondja van. Szerintem csak kiröhögne, ha egy ilyen kéréssel fordulnék hozzá. José meg hát...Igazából nem is merem megkérni őt, de bízom abban, hogy ki fogja bírni ezt a pár napot. A levélben írtaknak megfelelően egy kisebb hátizsákba bepakolok valami élelmet és melegebb ruhát is. Pontosan nem tudom, hogy mi a terve és, hogy hova megyünk, így jobb felkészülni mindenre. Ám a fényképezőgépemet sem hagyom itthon. Tudom most nem csak kirándulni megyünk egyet, de megszokásommá vált, hogy szinte minden hova magammal viszem. A találkozó helyre előbb odaérek, mint a megbeszélt időpont. Nem szeretném, hogy várjon rám, de amúgy sem szoktam az a késős típus lenni. Szerencsére nem kell rá sokat várnom, így hamar be is ülök mellé a kocsiba, majd természetesen köszöntöm is őt. Többet nem mondok neki, inkább csak hallgatok mind addig, míg ő meg nem szólal. -Igen tényleg meglepett, de azt gondoltam, hogy valami haszna van ennek. -Sosem mondtam azt róla, hogy nem tudja, hogy mit csinál. Vagyis gondolom nem mindenkiből lehet tanító Szóval ha őt tették mellém biztosan tudja, hogy mit kell csinálni és hogyan lehet a legjobban az újoncokat megtanítani a különböző dolgokra. -Mit jelent nekem? Bocsánat, de nem nagyon értem, hogy mire is gondolsz most. -Eszembe jutnak Peter szavai, tanácsai, amit a mai napon megpróbálok hasznosítani is. Tudom, hogy bátrabbnak kell lennem és nem kellene félnem Prescottól. Most amúgy is sokkal felszabadultabbnak, kedvesebbnek tűnik, mint legutóbb. A dicséretére kicsit elpirulok. Örülök neki nagyon is, hogy ezt mondja. Mindig is érdekelt, hogy vajon akkor jókat mondtam e neki, vagy sem. -Köszönöm szépen! -Mondom alig hallhatóan, majd csak az utat kezdem el figyelni. Csöppet sem ismerős ez a környék nekem, de bízom benne.
- Amikor engem elhívtak, szó szerint nem maradt senkim… Egyetlen élő rokon sem, akiről tudnék… Úgy éreztem valami felsőbb erő, talán a szellemvilág akarta, hogy erre az útra lépjek, és szolgáljam a hétköznapi embereket és távoli testvéreinket… Ma is hasonlóan érzek, de kevésbé tekintek barátságosan az őrzött fajra… Tisztelem őket, becsülöm is sokukat, de tudom, hogy ott szunnyad bennük az ösztönös gyilkos, s a gyengék, a jellemtelenek elveszíthetik a kontrolt, akár szándékosan is. Ma már inkább nevezem magam a hétköznapi emberek őrzőjének… Nem részletezi, vélhetően a lány van elég értelmes ahhoz, hogy rájöjjön, a múlt sokban befolyásolta Chris hozzáállását, talán a múltkori gyakorlatból adódóan bevillanhat pár kósza összefüggés, melyek közül kétség kívül akad olyan, amely nem áll messze a valóságtól… Bár ez Alice fantáziájának függvénye is. A kilométerek gyorsan szaporodnak és a város is egyre távolabb kerül tőlük, míg nem egy kis mellékútnál le nem kanyarodnak. Az irányból felfedezhető, és a lombkorona mögül ki-kibújó fehér csúcsokból is adódik, hogy a hegyvidék felé tartanak, legalább is jelenleg. Itt már sokkal lassabban tudnak haladni, főleg miután az út aszfaltról átvált murvára. - Olvastál újságot mostanság?... Ha igen tudhatod, hogy egy sorozatgyilkost keres a város. Minden bizonnyal azonban egy farkasról van szó. A helyi erők által gyanúsított két férfi, szintén farkas, s nekünk kell majd kihallgatnunk őket, bár az előzetes vizsgálatok alapján ők nem felelősek a történtekért, azonban ez még nem tényszerű… Hagyja, hogy a hallottak leülepedjenek a lányban, kétség kívül kissé sokkolni fogják az elmúlt percben rászabadított információk, de miután pár kátyút kikerült Prescott folytatja. - Úgy gondoltam nem árt kimennünk a helyszínre, és megvizsgálni a környéket. Azonban ez a vidék már erőteljesen falka területnek számít, így semmilyen körülmények között ne szakadj el tőlem, az is lehet, hogy a valódi elkövető az erdőben éli magányos életét és csak portyázni jár a városba… Egy pillanatra oldalra tekint, majd hozzá teszi. - Tűrj és tarts ki, ez a fájdalom hasznodra lesz egykor… Gondolj erre, és győzd le a belső félelmeidet, azok ma nem lesznek hasznunkra…
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Érdeklődve hallgatom végig a szavait. Igaz kissé így is érthetetlen a számomra, hogy ezzel mit is akar pontosan mondani, de legalább már megfogalmazódott bennem egy válasz az előbbi kérdésére. -Értem! Nos én igazából ezt az egészet egyelőre úgy fogom fel, mint egy új szakmát. Tudom ez annál sokkal komolyabb és felelősségteljesebb, de jelenleg ezt érzem.-Vallom be neki őszintén. Igazából azt nagyon is élvezem, hogy valami újat tanulhatok, de még nem tudom olyan komolyan venni, mint Prescott. De talán ez idővel majd változni fog. Ahogy elkezdi mesélni, hogy miért is megyünk ennyire messzire a várostól homlokomat összeráncolom. Egyre kevésbé értem a dolgokat. Hallottam arról, amiről mesél, újságban is olvastam, de az alagsornál is találtam erről hírt, ami sokkal többet elárult a dolgokból. -Bocsánat, de nem értem! Öhm olvastam ezekről a dolgokról, meg a két férfiról. Viszont nem az van, hogy a tömegsíros esetnél már biztosra tudják, hogy nem az a két férfi tette? Ha jól emlékszem őket egy lány eltűnése miatt azonosították. És Will üzent is nekem, hogy készüljek fel arra, hogy majd veled elmegyünk őket kihallgatni. Viszont most nem értem, hogy miért is megyünk az erdőbe.-Az, hogy már a farkasok birtokán vagyunk csak ront a helyzeten. Igaz azt mondja ne féljek, de ez nem ilyen egyszerű. Elhoz engem egy olyan helyre ahol bármikor ránk támadhat egy nagy farkas, hogy ne tudnék félni ezek után? Én még csak újonc vagyok. És ha többen lesznek és leterítik Prescottot? Én mit csináljak egyedül? Erről Will nekem nem szólt. Nekem már az is sok, hogy ki kell faggatnunk két farkast. Érzem, hogy a szívem egyre hevesebben kezd el kalapálni. Egy pillanatra behunyom a szemem, hogy megpróbáljam lenyugtatni magam, de nem járok sikerrel, viszont megpróbálok minden érzelmet elrejteni Prescott elől, bár nem tudom, hogy ez mennyire hatásos nála.
- Ha túléled az első pár éved, akkor kétségkívül változni fog ez a szemlélet, de most még rendben van… Prescott a szokásosnál sokkal barátságosabb, talán a helyzet, a közeg hozza ki belőle ezt a jobb ént, esetleg a gondtalan fiatalság tükre, mely vele szembe állítódik Alice által folyton folyvást. A lényegen azonban nem változtat ez sem, közelednek s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy az erdő egyre sűrűbbé és érintetlenebbé válik a környezetükben. - Nem ők ölték meg őket. Ez már biztos. Azonban, hogy volt-e az eseményekhez közük, az már felettébb kérdéses… A helyszínre pedig két okból megyünk: hogy szokd a terepmunkát, a másik pedig, hogy lássam a helyszínt a saját szememmel. Apró nyomok, észre nem vett jelek… Szükségem lesz a segítségedre és a szemléletedre is. Zárja le a beszélgetés ezen részét Miközben előttük egy kisebb árnyas tisztás jelenik meg a lombkoronák ölelésében. A havon jól látszik nem rég autók jártak itt, vélhetően a városi rendőrség erői, avagy az őrzők. - A kihallgatást holnap ejtjük meg a Botanika területén, 14:00-ra próbálj meg odaérni az egyetemi biológialabor melletti öltözőhöz, fel kell készülnünk a találkozóra. Azonban innentől gyalog mennünk, tehát kiszállás, s mint mondtam, ne távolodj el tőlem. Az autó szinte nesztelenül áll le, a zötyögős úton már régen bekapcsolt a hibrid motor elektromos része, mivel nem haladtak gyorsabban 50 km/h-nál. Chris hátranyúl kabátjáért, s mielőtt kiszállna nyakába köti a vaskos sálat, fejére húzza fekete sapkáját, s kabátjába is belebújik. Ezt követően pár szót mormol maga elé, melynek nyomán aktivizálja magán a leplezés varázslatot. Ezt követően hátra nyúl táskájáért, s fel is nyitja azt. - Mielőtt elindulnánk. Ezt fogd… Átnyújt egy bicskát, majd miután Alice elvette azt, Chris egy lőfegyvert helyez el a kabátja belső oldalán kialakított „pisztolytáskában” - A penge ezüstből készült, nem tud nagy sebet okozni, de jól jöhet szükség esetén. Egy pillanatra pedig meg foglak most érinteni, apró bizsergést fogsz érezni, de semmi fájdalom. A farkasok előnye a szaglásukban rejlik, nem az erejükben. Ha nincsenek szagok, akkor szinte láthatatlan vagy a számukra, az ő szemszögükből, már ami a farkas alakjukat illeti… Egy apró mágiával ez megkerülhető. Öltözz fel, s szólj, ha felkészültél. Mély levegő, s nem kell semmitől tartanod, amíg mellettem vagy, hangsúlyozom, amíg mellettem vagy… Látja a lányon, hogy a kétségek gyötrik, s biztos abban is, hogy mostani szavai nem sokat segítettek a helyzeten, azonban Alicenak meg kell tanulnia kezelni a félelmeit, ha erre nem képes, akkor az Őrzők nem sokáig fogják hasznát venni, s csak egy újabb névtáblával fog hamarosan gyarapodni a sírkert reperoárja.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ha túlélem? Ebbe bele sem gondoltam. Ennyire veszélyes lenne őrzőnek lenni? Persze megértem, a harcosok és az informátoroknak tényleg veszélyes lehet a munkájuk, de egy gyógyítótól vajon mit akarhatnak? Nem meséltek nekem eddig életet kockáztató küldetésekről a gyógyítok körében. Persze az teljesen normális, hogy ott sem leszek mindig négy fal között, aminek örülök is, de nem is tudom elképzelni, hogy harcolnom kellene. Talán csak én vagyok ennyire naiv. Ahogy tovább részletezi a mai találkozónk okát Sherlock Holmes segítőjének kezdem érezni magam, az a Watson nevezetű embernek. Ő is inkább csak ott van Sherlock mellett és néha szólal csak meg, ha éppen megtud valamit, vagy olyat vesz észre, amit a másik nem. Talán az informátorok nyugodtan lehetne nyomozóknak is nevezni, hiszen végül is ugyan az a munka, csak ők nem sima emberekkel foglalkoznak. A szavaira már csak bólintok egyet, hogy jelezzem felé mindent megértettem. Szóval gyalog...Remélem azért nem megyünk túl messzire a kocsitól. Érzem, hogy a szívem már olyan hevesen kalapál, hogy csoda, hogy még nem ugrott ki a helyéről. Szerintem ha egy orvos most meghallgatná azonnal beadna egy jó nagy adag nyugtatót. Meg kell szoknom azt, hogy farkasokkal együtt fogok majd dolgozni. Bár igaz arra nem számítottam, hogy majd a területükön fogok sétálgatni, de itt van mellettem Prescott és azért ő nem tűnik egy gyenge férfinak. A bicskát elveszem bár úgy nézek rá, mint egy idegen tárgyra. Oké láttam már ilyet és használtam is, de nem önvédelemre. Amit meg a fegyvert illeti csak elkerekednek szemeim. Remélem most láttam először és utoljára a mai napon azt ott. A bicskát a kabátom zsebébe teszem, majd felveszem a sálam és a sapkámat. A kabátomat nem vettem le, mikor beültem, így ennyivel is előrébb vagyok. -Én készen vagyok!-Szólalok meg igen csöndesen. A mágiával kapcsolatban nincs semmi ellenvetésem, ha tényleg használ akkor miért is ne kérjek belőle? Legszívesebben most láthatatlanná válnék, de lehet, hogy még akkor sem érezném magam biztonságban. -Annyit megkérdezhetek, hogy milyen jeleket keressek?-Még sosem nyomoztam, így fogalmam sincs, hogy ilyenkor miket is kellene keresni.
- Kérdezés sosem bűn, sőt általában bátorság kell hozzá. Én is legtöbbször kérdéseket teszek fel, a magam módján… Például úgy, mint az első találkozásunkkor. Minden teremtett szituáció egy magamban feltett kérdésre adott választ. Nem voltak helyes avagy helytelen válaszok, csak skatulyák, apró mentális dobozok, ha úgy tetszik. Gyengeségek, erősségek, közepes képességek… Én ezek alapján tudom eldönteni, mit látok benned megfelelőnek és mit kevésbé jónak. Tanonc vagy, s bár konkrét elképzelésed van a jövődről, nem tudhatod hova sodródsz. Egy gyógyító sem bújhat a hívatása mögé, ha szembekerül a halállal… Az nem fogja megvédeni, csak a képességei, amiket vagy fejlesztett vagy elhanyagolt… A közös – nevezzünk munkának – során, lesz, hogy úgy fogod érezni megaláztalak, de olyan is lesz, hogy nem fogsz tudni felkelni az izmaidban görcsölő fájdalomtól… Az, hogy miként reagálsz rájuk, fejlesztendő képességként avagy, elfogadható gyengeségként fogsz ezek után az adott tulajdonságodhoz viszonyulni. Az rajtad áll. Őrző leszel, vélhetően gyógyító, az a kérdés, hogy milyen hosszú életű, s ez leginkább csakis rajtad múlik… Ekkor érinti meg a lány homlokát ujjaival, s egy pillanatra Alice apró bizsergést érezhet. A zavarás ige gond nélkül aktivizálódik, s Chris elégedetten sóhajt. - Mostmár biztonságosabb lesz… Ami a kérdésed illeti. Legtöbbször vagy túlzottan elüt a környezettől egy részlet, ez a ritkább eset. Sokszor pont az érzékeink csapnak be minket. Túlzottan beleillik a képbe valami, s csak ha közelebbről vizsgálod meg, akkor jössz rá, hogy valójában kreálmány, avagy egy nyom… Légy nyitott és látni is fogsz. Induljunk. Kiszáll a Fordból, hátizsákja is felkerül hátára, kezére fekte bőrkesztyű kerül, s tekintetét fel sem emeli, mikoris a túloldalon az ajtó csapódó hangját hallja, a jármű központi zárja hirtelen kattan egyet, és a hibrid békésen kezd „füstölögni” a hidegben. - Innen kelet-északkeletnek kell tartanunk, azon a csapáson. Mutat a láthatóan kitaposott ösvényre, a táj havas, a hőmérséklet nulla fok alatt van, de még nem gyilkos a hideg. Ez egy jó lehetőség a mentor és tanítvány viszonyának ápolására, s talán az ifjú hölgyet is megnyugtatja a csacsogóbb Christől nem megszokott stílus. - Olvastam az aktádban, hogy kedveled a természetfotózást. Merre szoktál kijárni a környéken?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Érdeklődve hallgatom végig Prescott szavait. Amennyire szótlan volt a múltkor, most olyan sokat beszél, amivel csöppet sincs bajom. Sőt nagyon is örülök neki, hogy ennyi mindent megoszt velem. Így már azért nem érzem annyira elveszettnek magam. Mikor megérinti a homlokom egy pillanatra érzek valamit, de semmi komolyabb. Most már ezt is megtapasztalhattam. Egyre többet tanulok és ennek felettébb örülök. Most már nem érzem magam annyira tudatlannak, mint első találkozásunk után. Ahogy kinyitom az autó ajtaját megérzem a kinti hideget. Még jó, hogy hoztam pluszban még pár pulóvert magammal. Nem tudom, hogy sokáig leszünk e majd kint. A nagy havat elnézve azért örülök neki, hogy a rendes bakancsomat vettem fel és nem az egyszerű csizmámat, amiben már most egy jó nagy jégtömb lenne a lábam. -Bevallom őszintén, hogy amióta itt vagyok nem sűrűn mentem még el. Leginkább csak a városban mászkáltam, meg a parkokban, vagy az állatkertben. De mondjuk a közeli erdőt is meglátogattam már, de nagyobb túrákat még nem tettem bár lassan ideje lenne mert hiányzik és a téli táj is csodálatos tud lenni...De most inkább a munkámmal foglalkozom. Az több időmet elvesz.-Nem azt mondom, hogy sosem tudok pihenni, mert igen is megkapom azt a heti két napot, csak akkor is mindig akad mit tenni otthon, vagy a papírok között. Beszéd közben természetesen követem őt arra amerre vezet. Ekkora hóban nem tudom, hogy képesek leszünk e bármilyen jelet észrevenni, de gondolom neki nem ez az első alkalma ilyen téren. -Ha jól tudom nem rég jöttél Fairbanksbe. Megkérdezhetem, hogy előtte hol éltél?-Ha már érdeklődik felőlem akkor én is veszem a bátorságot és kérdezek, hogy jobban megismerhessem őt.
Ébredés után nem sokáig tudtam az ágyban maradni. A Jessevel való veszekedés után, bár mondjuk annak a legnagyobb jó indulattal sem lehet nevezni, mert csak elrohant, mint eszelős, végül felkeltem. Az első utam a fürdőbe vezetett. Jesse még mindig nem került elő. Remélem, hogy nem csinált valami nagy őrültséget. Aggódom érte. Nagyon. Beálltam a zuhany alá és megnyitottam a meleg vizes csapot. Hagytam, hogy a víz ezernyi cseppben folyjon végig a testemen. Olyan mérhetetlenül üresnek érzem magam, és azt hiszem most kb. semmi sem számít igazán. Fogalmam sincs meddig áztatom magam, az idő most csak vánszorog, minden perc hosszú óráknak tűnik. A mozdulataim automatikusak, nem is gondolkozom azon, hogy mit tegyek, vagy ne tegyek, csak hagyom, hogy a dolgok megtörténjenek. Fogalmam sincs, hogyan jutottam el a bőröndömig, de valahogy csak sikerült, és abból kihalászok egy farmert, meg egy kötött fekete pulcsit, felveszem a fekete lapos bőr hosszú szárú csizmámat, és azon kapom magam, hogy már a kabátom is rajtam is van. Nem akarok egyedül ide bezárva lenni, ezért inkább kilépek az ajtón, bezárom azt magam mögött, és a lépcsőt választva indulok el a földszint felé a hotelben. A recepción leadom a kulcsot, aztán kilépek az épületből. Jeges szél vág az arcomba, de csak halványan érzékelem, mert közben az előző este eseményei pörögnek a fejemben. Most sem tudom, hogy jó ötlet volt-e elmondani Jessenek, ami történt, vagy jobb lett volna, ha inkább mélyen hallgatok, és ez a titok a múlt jótékony homályába veszik. Elindulok amerre a lábam visz. Most is az ujjamon van a gyűrű, amit tegnap kaptam Jessetől, bár fogalmam sincs, hogy még meddig, mert benne van a pakliban, hogy meggondolja magát. Amiért nem is hibáztatnám...
Kiérek a városból, azt persze nem tudom, hogy hogyan, de ez most nem is számít. Régen nem engedtem már ki a farkasom és azt hiszem, ha már úgy alakult, hogy itt vagyok, akkor megteszem. Addig sem rágódom legalább tovább a tegnapon és azon, hogy majd, hogy is lesz ezután. Keresek egy alkalmas, kellően fás helyet, ahol kibújhatok a gönceimből. Mielőtt azonban levenném a cuccaimat, a gyűrűmet a farmerem zsebébe rejtem. Aztán levetkőzök és a holmimat jól elrejtem egy odvas fában és váltok. Amint bundás formámban vagyok, megrázom magam, körbeszimatolok és nekiindulok. Előbb futva, aztán lassítok, hogy újra szimatolhassak. Egy állat szagát fújja felém a szél, talán egy jávorszarvas. Azt, hogy nőstény, vagy bika, nem tudom megmondani, de nem is érdekel. Feltámad bennem a vadászösztön, és a szag irányába kezdek el osonni, a lehető legkevesebb zajt keltve magam körül.
Az elmúlt napokban kissé elhavazódtam a munkával és alig volt időm magamra. Szerencsére a tanórákra így is el tudtam menni, de a farkasommal nem volt időm foglalkozni, amitől kissé meg is sértődött és most, hogy van egy kis pihenőm alig fér meg a bőrében. Így nem kérdéses, hogy elviszem vadászni. Elmehetnék a közeli erdőbe, de most valahogy nem kívánom a falkatagok társaságára. Inkább egyedül vadásznék. E miatt végül a messzi erdős területet választom, ami egyik falkáé sem, így ha esetleg egy betolakodóval találkoznék nem érhet az a vád, hogy megsértem a szabályzatot. Sajnos most még csak busszal közlekedhetek, de ha minden jól megy hamarosan átvehetem az új kocsimat. Már évek óta gondolkoztam egyen. A jogosítványom már nem is tudom mióta, hogy megvan, de még egyszerűen tudtam úgy igazán kihasználni, így végre eljött ennek is az ideje. Mikor végre kiérek a városból nyugodt tempóban indulok el az erdő felé, ahova belépve még nem változom át. Nem kockáztathatom meg, hogy valaki észrevegyen. Egyszer öltem embert, de az is akkor volt mikor újonc voltam és annak már jó pár éve vége. Most már teljesen felelősségteljes farkas lettem, aki tud uralkodni az indulatain. Nem tudom mióta sétálhattam az erdőben, de mikor végül úgy éreztem, hogy elég mélyen bent vagyok leálltam egy nagyobb fánál és gyorsan levettem magamról a ruhákat, amiket szépen összehajtogatva helyeztem el a kiválasztott fa tövénél. Az átváltozás igen gyorsan megtörténik. Szerencsére már nem kell percekig szenvednem, mikor elő hívom farkasom. Az idős fa környékét párszor körbejárom, majd mélyet szippantva a levegőben egy zsákmány után kezdek el kutatni. Gyenge illatokat már érzek, így elkezdem követni. Ahogy egyre jobban erősödnek az illatok egy másikat is megérzek. Ez az illat más volt....Egy farkasé, de ami a legfurcsább valamiért ismerős volt nekem, de azt nem tudtam kideríteni, hogy honnan is ismerős. Arra viszont rájövök, hogy ő is ugyan azt a zsákmányt pécézte ki, mint én...Még csak az kellene, hogy ő terítse le! Majd meglátjuk ki lesz a gyorsabb és ügyesebb. Lépteimet meggyorsítva folytatom az utam a zsákmány felé, miközben próbálom követni a másik farkas szagát is.
Mélyeket lélegzek, hagyom, hogy teljesen átjárjon a vad szaga és azt is, hogy a vadászösztön eluralkodjon rajtam. Idejét sem tudom, hogy mikor vadásztam utoljára egyedül, de jó esély van rá, hogy még soha. Jesse harapott be, azóta vele vagyok, és vadászni mindig együtt szoktunk menni. Olyankor is betartjuk azt, amit eddigi közösen töltött éveink alatt, hogy ő kitalálja, hogy mi és, hogyan legyen, ki merről megy, hol és hogyan esik neki a vadnak, aztán támadásba lendülünk. Most viszont nincs itt, hogy eltervezze, hogyan is terítsem le a vadat. Ez egy fél perc erejéig meg is zavar, hiszen most nekem kell döntéseket hoznom, ráadásul olyanokat, amilyeneket eddig még sosem kellett meghoznom. Nem arról van szó, hogy Jesse mindig megmondja hová menjek, vagy mit csináljak, de a vadászat az olyasmi, amit együtt csinálunk, és amiben ő a főnök. Vagyis egészen idáig úgy volt. Most viszont nélküle vagyok itt, és én akarom ezt a vadat, szóval megoldom egyedül is a dolgot. Milliószor vettük már sorra, hogy melyik állattal, hogyan kell elbánni, így magam is képes vagyok eldönteni, hogy mit tegyek. Továbbra is lassan osonok a szag irányába. Már látom magam előtt a jávorszarvast, ez egy bika lesz, de még nem kifejlett példány. Remek. Meglapulok a növényzet között, amíg kigondolom, hogyan is szeretném leteríteni, amikor is egy másik farkas szagát is felém hozza a szél. Szem elől tévesztem a a szarvast, mert az illat irányába forgatom a pofimat és arrafelé szimatolok. Annyira ismerős az illata. Tudom, hogy ismerem a másik farkast, és nem is kell sokáig gondolkoznom azon, hogy beazonosítsam őt. Már vagy száz éve, hogy nem éreztem az illatát, de ez nem jelent gondot, mert felismerem őt. Isabellel még Londonban találkoztunk. Emlékszem, jó lett volna az ottani falkához csatlakozni, de az a tervünk meghiúsult. Talán valahol azért is, mert Jesse még nem igazán akart csatlakozni sehová sem. Közel volt még annak az élménye, hogy Richard és a haragja elől kellett menekülnünk, mert Jesse engedély nélkül harapott be. Örülök annak, hogy itt van, és talán össze is futhatunk. Hamarosan meghallom a mozgását, közeledik, de a lépteit nem lehetne lassúnak nevezni. Tudom, hogy már rég felfedezte ő is az én jelenlétemet, főleg mivel én is az övét. Feltámad bennem a gyanú, hogy ő is azt a prédát szemelte ki, amelyiket én is. Újra a szarvas felé fordítom a tekintetem. Lapulok még egy ideig, de nem sokáig, mert nem akarom, hogy a másik farkas terítse le. Aztán, mint akit ágyúból lőttek ki, vetem magam az állat után, ami meghallja a mozgásomat és azonnal kereket akar oldani. Elszámítom magam, mert a nyakát akarom átharapni, de ehelyett valahol az állat lapockáját érem el. Belemélyesztem ugyan a fogaimat, de a szarvas egy megállással és irány változtatással úgy sodor le magáról, hogy ihaj! ~ Segítesz? Leterítjük? ~ küldöm a gondolatot Isa felé, amikor már úgy érzékelem valahol a közelben van. Látni nem látom, mert épp lefoglal az, hogy nyekkenek egyet, ahogy földet érek.
Ahogy egyre közelebb futok a kiszemelt zsákmányomhoz megpillantom a fiatalabb farkast is, aki már el is rohant levadászni a szarvast. Megállok és úgy figyelem őt. Nem sikerül elkapnia, pedig még csak egy fiatal egyedről van szó. Az idősebbektől jobban kell félni, azok jobban tudják, hogy hogyan használják ki az erejüket. Ez a szarvas még zöldfülű, de mégis sikerül elmenekülnie, bár megsérült, így nem mehet messzire. Mikor gondolatban segítséget kér tőlem előbújok a fák és bokrok rejtekéből, majd pár méterre tőle megállok és úgy pillantok rá barátságosan. ~Ismerős az illatod, de nem tudom, hogy miért. Ismerlek valahonnan?~ Azt érzem rajta, hogy nem tartozik a betolakodókhoz, de hozzánk sem. Talán éppen most keresi a helyét a városban? Remélem a megfelelő falkához fog kerülni. ~Szívesen segítek leteríteni! Csak figyelj oda jobban. Túl hangos vagy! A szarvasoknak is jó a hallásuk. Egy ágreccsenést is meghallanak. Nem ostobák! Minden lépésedre oda kell figyelni, a levegővételre is és csak akkor indulhatsz el, ha biztos vagy már abban, hogy sikerülni fog. Persze nem azt mondom, hogy én nem hibázok néha napján, de hidd el, ha jobban odafigyelsz több sikered lesz...Gyere! Elég követni a vér szagát és megtaláljuk!~ Tudom, hogy nem egy fiatal farkassal van dolgom, de láttam amit láttam és fürkész vonalamnak köszönhetően jobban is érzékeltem az apróbb jeleket. Talán jól jön neki egy külső szemlélő véleménye. ~Majd ha megtaláltuk elszakadunk. Én megrémisztem őt, amitől feléd kezd majd el „vágtatni” és te majd megleped őt. De légy óvatos. Ilyenkor a legveszélyesebbek. Ne kerülj mögéje és a szarvára is figyelj! Majd én útját állom neki, de te terítsd le!~ Ha már ő kért segítséget, akkor meg is kapja tőlem. Igaz én általában csak abból a prédából eszem, amit én ejtek el, de azt hiszem most kivételt tehetünk. Maximum majd később elejtek egyedül egy másik vadat, de ha már a falkámban én is mentor vagyok akkor tanítok, még ha nem is falkatag ez a nőstény. Úgy vélem minden farkas megérdemel egy esélyt.
Az esés után gyorsan újra talpra szökkenek. Zaklatott vagyok még az előző este miatt és ez a farkasomra is teljesen kihat. Persze így nem agyalok annyit a történteken, mintha emberi formámban lennék, de azért az energiáimat, a lelki egyensúlyomat eléggé megborította az este. Hiányzik mellőlem Jesse, a farkasa, ami ugyanolyan szoros viszonyban van az enyémmel, mint amilyen közel állunk egymáshoz emberi formánkban. Nélküle kicsit elveszett vagyok itt kint az erdőben, megszoktam, hogy mindig velem van... Amíg Isa gondolataira, kérdésére és magyarázatára figyelek, a szarvas szépen elszelel. Remek. Mindegy, majd utolérjük gondolom, szóval nem különösebben izgatom magam emiatt. ~ Hát nem emlékszel rám? Rose vagyok. Igaz, vagy száz éve találkoztunk utoljára. Még Londonban. ~ egyelőre nem kezdem el jobban ecsetelni neki a dolgot, max, ha még mindig nem ismer meg, akkor jobban áttárgyaljuk a dolgot. Aztán hallgatom, amit arról mond, hogy hogyan kellene és mit kellene tennem, ha el akarom kapni a szarvast. Nos hangos az nem voltam egészen addig, amíg ki nem robbantam a takarásból, de nem számít. Jesse is mindig ezt csinálja, megmondja mit, hogyan én meg teszem amit mond. Kedves Isatól, hogy így próbál segíteni. Megszívlelem, amit mond, minden segítő szándéknak örülök, szóval jól esik amit üzen felém. ~ Jó, megyek. ~ nem lesz nehéz követni a vér szagát, szóval irányba fordulok és nesztelenül osonok megint a szarvas nyomában. Nagyon figyelek az instrukciókra, hogy mindent úgy csinálhassak, ahogy Isa "mondta". Idősebb farkas nálam és nyilván tapasztaltabb is. Plusz valószínű kettőnk közül én vagyok az, akinek eddig mindig megmondták, hogy mikor mit csináljon egy vadászat során, szóval nem furcsa, hogy egyedül nem úgy megy, ahogy kellene. Jesse sosem volt híve annak, hogy hagyjon kibontakozni, mindig nagyon féltett és óvott, és emiatt nem úgy tapasztaltam meg a dolgokat, ahogyan azt hiszem más farkasok. Plusz én sosem voltam egy falka tagja, ahol azért illik megállni a saját lábadon is, vagyis én azt gondolom, hogy illik. De nekem ilyesmit sosem kellett megtennem, Jesse csinál szinte mindent kettőnkért. Na nem azért, mert én ne lennék rá képes, mert szerintem igenis képes lennék, de ő nem hagyja... ~ Oké, köszi. ~ megy a válasz tőlem. Nem kell sokáig mennünk, hogy újra a látóterünkbe kerüljön a sérült szarvas. Megfogadom Isa minden "szavát" és nyugton maradok, ameddig elszakadunk és Isa be nem váltja azt, amiről korábban szó volt, hogy hogyan is fogjuk el a vadat. Ezúttal nem hibázok. Mikor elrugaszkodom a riadt állat menekülne, de azt pont felém teszi. A nyakára záródik az állkapcsom és hallom, ahogy eltörik a nyaka. Azonban az idegrángások még tartanak egy ideg. Amíg azt várom, hogy ezek elmúljanak, nem eresztem el a vad torkát.
Rose? Ismerős ez a név. Ezek szerint ő már felismert engem. Most hogy így Londont is megemlíti valami kezd derengeni, de mintha akkor nem lett volna egyedül. Talán egy hímmel volt. ~Azt hiszem már emlékszem! Volt veled akkor valaki nem?~ A párjának a nevét nem tudnám most így megmondani, de az ő arca is belebegett a szemem elé. A gyors köszöntés után végül inkább a vadászatra koncentrálok, majd ha jól laktunk lesz időnk beszélgetni a múltról, bár eddig senkivel sem beszélgettem a szigeten történtekről. A válaszából kissé úgy tűnik nekem, hogy ő inkább az elnyomott, hűséges kutya jelmezt vette fel. Ezt sosem szerettem. Nem szabad elnyomni a másikat, mindenkit hagyni kell kibontakozni, természetesen csak addig míg ésszel csinálja. ~Szólj rám nyugodtan, ha túl messzire mentem. Nem vagy már kölyök és nem is vagy a tanítványom, így nem sértődöm meg, ha rám szólsz amiért túlságosan is oktató jellegűre sikerül ez a vadászat. Nem akarlak elnyomni. A te ötleteidre is kíváncsi vagyok, ha van. Szóval csak bátran!~ Küldenék felé egy bíztató mosolyt, de így csak hozzá dörgölődzök egy pillanatra, hogy érezze tényleg őszintén gondolom mind azt, amit mondtam. Természetesen nem rohanok előre, kellemes tempóban haladok, így nem kell neki sem kiköpnie a tüdejét. Mikor ismét megpillantjuk a zsákmányunkat én elindulok jobbra és megpróbálok az állat mögé kerülni úgy, hogy semmit se vegyen ebből észre. Megpróbálok nagyjából Rosal szemben megállni, majd teszek még pár óvatos lépést a szarvas felé végül kiugrom a bokor mögül és rögtön támadást színlelek. Ahogy azt vártuk azonnal elkezd hátrálni a másik nőstény felé, aki most sokkal ügyesebben, mint az előbb le is teríti az állatot. Boldogan foglalok helyet nem messze tőlük. Amíg végleg el nem pusztul az állat nem megyek oda hozzájuk. Most ez az ő érdeme, neki kell kiélvezni. ~Ügyes voltál! Gyors, pontos. Szép harapás volt!~ Csak akkor megyek közelebb hozzá, ha jelzi felém, hogy szabad a terep, de az első kóstolást meghagyom neki. Övé a nagyobb érdem, így neki járnak az első falatok.
~ Aha, Jesse a párom. ~ megy vissza a válasz. Milyen érdekes, vagyis igazából nem is az, de a legtöbben úgy raktároznak el az emlékezetükben, hogy volt vele valaki. Ez persze nem csak velem van így, hanem Jessevel. Azt hiszem ez természetes, mindig mindenhol ketten fordultunk elő eddig, ritkán szoktunk egymás nélkül kódorogni. Emberi formánkban mondjuk még igen, de bundásként eddig még nem volt rá példa. Igyekszem a vadászatra koncentrálni, na meg arra, amit Isa "mondott és tanácsolt", mindig jól jönnek az újabb ötletek, szóval nem vagyok én az okításnak elrontója. Sőt, kifejezetten üdvözlöm a dolgot. Aztán megint Isara figyelek. Ha tudnék ebben a formámban, akkor most csodálkozó képet vágnék. ~ Nem mentél túl messzire és nem is "mondtál" semmi bántót, vagy sértőt. Hálás vagyok amiért segíteni akarsz. Tudod, annak ellenére, hogy nem vagyok már kölyök, még sosem vadásztam teljesen egyedül. Nem érzem azt, hogy elnyomsz, vagy ilyesmi. ~ nézek a másik farkasra. Hát ciki, nem ciki, ez az igazság. Jesse óvó tekintete mindig rajtam van és sosem teszek semmi olyat, amiben bántódásom eshetne. Nem engedi és én ezt már megszoktam. Elfogadtam és kész. Mondjuk nem is nagyon kapálózom azért, hogy veszélybe sodorjam magam. Vagyis eddig nem különösebben jutott eszembe, hogy bármi fontosat egyedül vigyek véghez, vagy tegyek meg. Még emberként, mielőtt Jesse beharapott volna, olyannyira nem élveztem, hogy a magam lábán kellett megállnom, és a saját erőmből küzdeni azért, hogy ne pusztuljak el. Szóval ahhoz képest igen kényelmes, hogy kettőnk közül nem én vagyok a "fej", akinek megoldást kell találnia és irányítania kell, kézben tartva mindent. ~ Rendben, köszi. ~ válaszolom még a bátorítására, hogy nyugodtan ötletelhetek én is. Bár nem hiszem, hogy fogok. Vadászat tekintetében én inkább csak követem az utasításokat. Emberként persze már más a helyzet. Olyankor gyakran rukkolok elő a saját gondolataimmal is. A hozzám dörgölőzése kedves gesztus, jól esik. Igen valahogy így emlékeztem Isara. Örülök, hogy összefutottam vele. Aztán megyünk a préda után, és az instrukcióknak megfelelően nem is olyan sokára, már az állkapcsom között van a szarvas, ami percek múlva már nem mozdul többet. Elengedem a nyakát és leülök a tetem mellé. ~ Köszönöm, de tiéd is az érdem, segítettel. Nem jössz te is? ~ küldöm felé. Nem látok hozzá a vadhoz, hanem várok inkább. Mikor Jessevel vadászunk, ő teríti le az állatot és mindig az övé az első harapás, aztán már osztozkodunk rajta. És ami azt illeti, ez olyan nagyon megszoktam már, hogy tulajdonképpen eszembe sem jut egyedül, elsőnek nekilátni lakmározni az állatból.
Örülök neki, hogy nem veszi tolakodásnak amiért kissé kioktatom a vadászatot illetően. Én élvezem, hogy taníthatok, nem hiába vállaltam el az Innark „címet”. És ha már a falkának jelenleg nem kellek ilyen téren így most kihasználom az alkalmat, hogy kicsit tovább adjam a tudásom másnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy meg akarom változtatni a nőstényt és a szavaim is inkább csak tanácsok. Neki kell eldönteni, hogy megfogadja e vagy sem. Mikor engem is odahív a tetemhez oda sétálok, de a szarvas másik oldalánál maradok, hogy ne zavarjuk majd egymást a lakmározásban. ~Ha szeretnéd utána mutathatok pár trükköt is akár kisebb állatok elfogásánál is. Szerintem a kisebb nehezebb zsákmány. Igaz nem olyan veszélyes, de sokkal gyorsabb és könnyebben elrejtőzik....De kezdjél el enni. Most neked jár az első falat!~ Megvárom, hogy kitépjen a szarvasból egy jókora falatot, majd ha már lenyelte az első falatokan én is elkezdek lakmározni belőle. Nem kímélem szegény állatot, úgy hasítom fel a húsát, hogy a vér mindent összefröcsköl, még a bundámon is megjelenik pár csepp. Csöppet sem izgat ez a dolog, most csak táplálkozni akarok. Ahogy egyre többet eszek az állatból úgy leszek egyre hevesebb, mintha már vagy egy éve nem etettem volna meg a farkasom, úgy tömi magába a friss húst, a belsőségeket. Természetesen a másik nősténynek is hagyok a finom falatokból, hiszen megérdemli, megdolgozott érte rendesen. Miután alaposan lerágtam a húst a csontokról és farkasom is jól lakott kissé félre vonulok és mosakodni kezdek. Először a pofámról nyalom le a vért annyira amennyire csak tudom, majd a bundámnak esek neki. Igazából ilyenkor általában mindig leheverészek pihenni és csak élvezem, hogy teli van a bendőm, de most szívesen folytatnám a vadászatot. Igaz már nem egy nagy zsákmányt néznék ki, hanem inkább kisebbeket és inkább játszanék, de legalább így a másik nőstény is tanulhatna. ~Mit szólnál majd, ha megpróbálnánk kis rágcsálókat kikergetni a fészkükből?~ Teszem fel Rosenak a kérdést, miközben elfekszem a földön.
Ülve figyelem, ahogy a másik farkas közelebb sétál a szarvas teteméhez. Még nem kezdek hozzá enni, Jessevel nem így szoktuk, és fel sem tűnik, hogy lehetne máshogy is. ~ Nagyon is szeretném! Kis állatokra még úgy sem vadásztam. ~ mivel Jesse a kis szőrös pamacsokat nem tekinti még csak zsákmánynak sem, ezért azokkal sosem foglalkoztunk. Pedig nekem lett volna kedvem, szerintem jó móka lehet elkergetőzni velük. Igen, van némi játékosság a farkasomban, nem annyi, mint egy kölyökben, de azért van. ~ Örülnék neki, ha mutatnál pár trükköt. Hálásan fogom megfogadni őket. ~ szeretek új dolgokat megismerni, és ez addig is legalább lefoglal, és nem agyalok más dolgokon, olyanokon, amiken nem akarok. Az előttem elterülő zsákmányra szegezem a tekintetem. Most az enyém az első falat. Megelégedettség és büszkeség tölt el. Én vettem el az életét, igaz segítséggel, de végül az én fogaim között múlt ki és ez olyan nagyon kellemes érzéssel töltött el, hogy az szinte leírhatatlan. Hűha, azta! Ez ilyen baromi jó érzés??! Na most már értem, hogy miért mindig Jesse csinálja ezt. Hát ez állati! Leengedem a fejem és feltépem az állat szőrös bőrét. Hozzájutok a húsához és enni kezdek. Érzem a meleg vér fémes ízét a számban, ami nemsokára a pofimon is megfesti az amúgy is vöröses bundámat. Jó ízűen tépem az állatot, jól esik marcangolni és enni belőle, és közben élvezem, hogy még mindig átjár az a kissé számomra mámorító érzés, hogy leterítettem. Isa pedig segített nekem ebben. Hagyta, hogy megtegyem, és ezért most nagyon hálás vagyok. Ő nem figyelmeztetgetett, hogy mit ne tegyek, mert bajom eshet, hanem csak elmondta, mit és, hogyan tegyek, hogy végül annak meglegyen az eredménye. Amikor lenyelem az utolsó falatot és már nem akarok többet enni, ellépek az állattól. Vagyis attól, ami maradt belőle, miután két farkas cincálta szét, és körbenyalom a pofimat, és bundámon mindegy egyes olyan helyet, ahová vér került a szarvasból evés közben. ~ Azt, hogy akár mehetünk is! ~ ha képes lennék ebben a formámban mosolyogni, akkor megtenném, és felcsillannának a szemeim is. Nem ettem magam nagyon tele, szóval buzog bennem a tettrekészség, szívesen tanulnék, és boldog vagyok, hogy semmi másra nem kell majd gondolnom, csak arra, hogy puha pamacsokat kergessek. Felállok és a másik farkas mellé kocogok, jelezve, hogy akár indulhatunk is, sőt, menjünk! ~ Köszönöm, hogy segítesz nekem! És, hogy tanítasz kicsit. ~ küldöm felé a hálás gondolatot. Úgy örülök, hogy összehozott a sors Isaval! Körbeszimatolok a levegőben, hátha van olyan mázlink, hogy egy kis állatot is tetten érhetünk itt a közelben, de nem érzek semmit. Gondolom elszaladtak, amikor a két farkas leterítette a szarvast és elkezdte széttépni. ~ Jó lesz, ha arra megyünk? ~ és arra fordítom a fejem, amelyik irányra gondolok. Nem volt semmi különösebb oka annak, hogy pont ezt az irányt gondoltam ki, egyszerűen csak erre esett a választásom.
Azért nem rohanok azonnal az újabb vadászásra. Nem ajánlott evés után rögtön nekifutni a következő körnek. Ahogy embernél, állatnál sem egészséges. Így a mosakodást valamennyire elnyújtóm és ha esetleg Rose túl izgatott lenne őt is lenyugtatom. Nem árt ha ő is pihen egy kicsit. Most is sok figyelemre lesz szükség főleg, hogy meghalljuk a hó alatti neszeket. ~Nem kell megköszönnöd, szívesen segítek.~ Főleg, hogy nem egy idegen farkasról van szó. Lehet, ha nem ismerném Roset nem lennék ilyen kedves és segítőkész vele, de így változik a helyzet. Nem azt mondom, hogy mindent tudok a nőstényről, de azt a múltkor megtudhattam róla, hogy nem egy olyan jellem, aki hátba támad. A rövidebb pihenő után felállok, majd kinyújtóztatom magam, majd Rose felé pillantok, aki már ki is választotta az irányt. ~Tökéletes lesz, de próbálj meg minél halkabb lenni és figyelj a zajokra. A hó alól kell őket meghallani ahogy mocorognak. Most még azért könnyű ez, mert sokkal könnyebben közelebb tudunk hozzájuk férkőzni. Mikor nincs hó nehezebb, de az sem lehetetlen.~ Nesztelen lépésekkel haladok nem túl gyorsan, de nem is lassan a friss hóban. Télen tudom nem a legjobb apró rágcsálókra vadászni, de szerencsére azért egy-kettő akad, aki nem éppen az igazak álmát alussza. Hosszabb séta után végre meghallok egy kisebb neszt nem is olyan messze tőlünk. Azonnal megtorpanok, majd a hang irányába fordítom füleimet. ~Hallod? Pont előttünk van, csak pár méter!...Most sokkal lassabban kezdjük el megközelíteni. Majd ha már csak egy két méterre leszünk tőle álljunk meg!~A mondandóm után elhallgatok, majd megteszem azt a szükséges pár lépést. ~Rendben! Most pontosan azonosítsd be, hogy hol is van, honnan hallod és ha biztos vagy magadban ugorj egy nagyot fejjel előre a hóba. De ez csak akkor működik, ha pontos vagy. Szeretnéd ezt most elejteni, vagy mutassam meg, hogy mire gondolok?~ Szívesen átadom neki a terepet, mert nem biztos, hogy találunk még egy ilyen aktív rágcsálót és szerencsére mivel már jól lakott az sem baj, ha most nem sikerül neki elkapnia.
Azt nem mondanám, hogy túlságosan izgatott lennék, a mosakodást én sem sietem el. Jóllakottan valóban nem jó rohangászni, bár én nem ettem magam színültig tele. Nem az éhség csillapítása miatt kezdtem vadászni, hanem sokkal inkább azért, hogy eltereljem a gondolataimat olyasmikről, amikkel most nem tudok és őszintén szólva nem is akarok foglalkozni. Megvárom, amíg a másik nőstény is végez a bundája tisztogatásával és ő is készen áll a folytatásra. Hálás vagyok neki, de nem rovom tovább a köszönet köröket, hiszen azt más megtettem. Fejemmel csak biccentek egyet arra, hogy nem kell megköszönnöm. Pedig kell, hiszen az, hogy rám áldozza az idejét, és megosztja velem a tudását nagy dolog. Nekem legalábbis. Figyelek azokra a tanácsokra, amiket küld felém, és viszonylag nesztelenül osonok abba az irányba, amiben megállapodtunk. Kicsi vagyok, kisebb, mint az átlag, nem esik nehezemre hangtalanul mozogni az erdőben. Míg a városban sokat szerencsétlenkedek és gyakran eltévedek, addig a természetben nincs ilyen problémám. Itt nem zavarja meg annyi minden az érzékeimet, mint az ember - és betondzsungelben. Felveszem Isa tempóját és úgy haladok mellette, figyelve arra, hogy azért egymást ne zavarjuk a mozgásban és a "fülelésben". Az apró neszezést én is meghallom, és megállítom a lépteimet, csakúgy, mint a másik nőstény. ~ Igen hallom én is. ~ és mellé még bólintok is. ~ Rendben. ~ küldöm még felé a gondolatot, aztán Isat követve lépdelek lassan és zajtalanul a hang irányába. Majd amikor már úgy sejtem, hogy alig van távolság a motoszkálás forrása és köztem, akkor megállok. ~ Értem amire gondolsz, csak nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mekkora a távolság kettőnk között. Megmutatod? ~ általában jobb szeretem magam kipróbálni, amikor valami újat tanulok, de mivel nem vagyok biztos a távolságban, ezért inkább megkértem Isat, hogy mutassa meg és segítsen.
//bocsánat, hogy ilyen sokára és ilyen "vérszegény" reag lett ha nem tudsz vele mit kezdeni, szólj és akkor próbálok még írni hozzá //
Kezdőlap
ha nem tudsz vele mit kezdeni, szólj és akkor próbálok még írni hozzá //
