- Bízz bennem Amilia. – húzódott pár centit közelebb, mikor a nő újra lepillantott a villogó szirénákra, és a lassan csoportosuló emberekre. Biztos volt benne, hogy Nathaniel van annyira meggyőző, hogy bedobva mindent, meg tudja győzni a mentősöket, hogy ne rohanjanak fel, és törjenek rájuk, de még így is csak perceket nyerhet. – Csak a te segítségeddel segíthetek a húgodnak. - Senki nem segíthet...anya se segíthet… - és ezzel a mondattal minden összeállt. Sok szart látott praxisa folyamán, de a gyermekek bántalmazását, a családon belüli erőszakot a mai napig nehezen viselte. A düh gyűrűket vetve fodrozódott a belsejében, mégis csak egyetlen dologra koncentrált. - Nézz rám Amilia. - a gyerek szipogott. – Nézz rám! – volt erélyesebb a hangja, de mégis nyugalmat közvetített. Nyugalmat, erőt, biztonságot, ígéretet. – Én erős vagyok. – állt fel nagyon lassan, majd kinyújtotta a kezét. – Segítek! Hinned kell nekem, és meg kell mentened a húgodat. – a lány testét néma és megállíthatatlan zokogás rázta meg, majd a lent álló emberek már csak annyit láttak, hogy az összecsukló térdek alatt ott a támasz. A pihekönnyű, megalázott, meggyötört gyermektestet magához ölelve vette karjába, majd újra a peremnek dőlve hunyta le egy pillanatra a szemét. - Minden rendben lesz. Ígérem. – súgta a fiatal lány csapzott hajába, és várt. Tudta, hogy a mentősök már a lépcsőn rohannak, látva hogy a gyerek már nincs közvetlen életveszélyben. Egy perc sem kellett, és három férfi rontott fel, és hámozták ki a sokkos állapotban lévő gyereket a férfi karjából. Takarókkal bugyolálták be a hűvös testet, miközben az egyik mentős félrevonta a pszichiátert. - Szép volt doki. – vált egyértelművé, hogy Nathaniel nem húzta az időt, pont az az információt hintette el, amivel biztosan vissza tudta tartani őket. - A gyereket erőszakolják és talán verik is otthon. – hagyta figyelmen kívül a dicshimnuszt. – Van egy hét éves húga is, aki veszélyen lehet. Azonnal értesítsék a gyámügyet. – a mentős bólintott. - Maga jól van? – Eugéne csak bólintott, majd utánuk nézve egy szál cigarettát húzott elő zsebéből. Ahogy a gomolygó füstöt felkapta a szél, lepillantott a ház aljában összegyűltekre. Mikor a mentő villogása távolabb került a kisebb csoportosulás is oszlani kezdett.
Lassú léptekkel indult a kocsija felé, tekintetével Nathanielt keresve, de az ismerős hang akaratlanul is megálljt parancsolt. Fáradt tekintettel fordult a nő felé. - Először megmentik önmagától, majd remélhetőleg a családjától is. – válaszolt röviden, már nem is kérve számon a nőt, hogy már megint itt van. Csupán nyugtázva a kullancsságát indult volna tovább, de a következő kérdés végképp megakasztotta. Az értetlen szomorúsággal vegyülő mérhetetlen düh villámként cikázott át a szürkéskék tekintet mélyén, majd csupán a keserűséget hagyva hátra ingatta meg fejét. - Maga tényleg egy szívtelen szörnyetegnek tart. – válaszolta a teljesen értelmetlen kérdésre. Hogy mért segített? Mert ember volt.
A kíváncsi szempárok semmit se hallhattak abból, amit fent történt. Egyszerűen csak feszültség lett egyre nagyobb, miközben mindenki abban reménykedett, hogy minden rendben lesz és az ismeretlen hősnek sikerül megmenteni a fiatal lányt. Szerettem volna hallani őt, hogy mit mond, milyen ilyenkor, de azt is tudtam, hogy ez olyan dolog, ami csak rájuk kettejükre tartozik és egyedül az számít, hogy épségen lekerüljön onnét a lányt. Lehetne tippelgetni, hogy miért került oda fel és mi fog vele utána történni, de sose szerettem, mert minden egyes embernek másabb a története. Lehet, hogy nagy csoportokba lehet őket osztani, de azon belül mindegyik ember története másabb, ahogyan ők is másabbak. Senkiből nincs két egyforma, így mindenkivel másképpen kell beszélni. Emlékszem azokra az időkre, amikor a rendőrségen láttam az áldozatokat, a szemükben azt a megfoghatatlan dolgot, amire az emberek csak ráhúzzák, hogy fájdalom, de az annál sokkal több. Szerettem volna nekik segíteni, de ehhez nem elegendő egy-két perc, de azt is pontosan tudom, hogy számukra egy hangyányit már az is vigasz, ha elkapják az elkövetőt és lecsukják hosszú időre. Én pedig ebben örömmel segítettem, mert jó érzés volt látni, hogy legalább egy bolhányit megnyugszanak. Volt olyan, amikor még a kórházba is bejártam hozzájuk. Főleg, ha velem egy korúról volt szó. Szerettem volna embereken segíteni, de néha nehezebb volt, mint gondoltam. Végül hamarosan a tömeg fellélegez, az emberek sürgölődni kezdenek. Meghallok egy ismerős hangot. Fel se tűnt, hogy Nathaniel is már közben megérkezett a helyszínre. Azt hiszem, hogy túlzottan lefoglalt az események, hogy bármi is feltűnjön, de miután sikerült kicsit észhez térnem és az újabb események sodrásával a korábbi férfi közelébe érni nem bírtam megállni, hogy csöndben maradjak. Pedig lassan már kezdem magam is úgy érezni, hogy jobb lenne messzire elkerülni, mert olyan dolgokat, énemet hoz a felszínre, akin még én is meglepődök. Még néha sietve pillantottam hátra a tömegre, a lányra és a körülötte sürgölődő emberekre, miközben azt kívántam, hogy minden rendben legyen a lánnyal. Fiatal volt még, legalábbis kinézetre. Ön fog foglalkozni vele? – csúszott ki az újabb kérdés a számon, mielőtt még láthattam volna a szemében bármi fajta érzést. Amikor meglátom rövid időre a szomorúságot és a dühöt a szemében, akkor sietve állok meg és pillantok a földre. Nem akartam megbántani őt, de akaratlanul mégis csak sikerült. – Nem gondolom azt, hogy érzéketlen. Egyszerűen csak olyan könnyedén játszik az emberekkel. Ne értse félre, de a legtöbb emberen egyszerű kiigazodni, de magán egyszerűen képtelenség. – mondom kicsit halkabban, de nem mozdulok meg. Megállok az út közepén, pár lépésre a férfitól. – Sajnálom, nem akartam megbántani... – a hangom őszintén cseng és újra rápillantok.
Egy hosszú pillanatig komolyan fürkészte a nőt, mintha a vonásaiban próbálna választ keresni arra, hogy miért van itt? Mit akar tőle? Az egész találkozásuk ezzel a nővel teljesen valószerűtlen és értelmetlen volt. A lánynak komoly gondok lehettek a fejében. Kezdte magát úgy érezni, mint valami drogos tinisztár, akit meg akarnak menteni, és minden rajongó kislány azt hiszi, hogy majd ő lesz elég különleges ahhoz, hogy ez sikerüljön. - Nem Cali. Én nem játszom senkivel. – lépett közelebb a nőhöz. - Őszintén nem értem, hogy mit akar tőlem. – mondta ki végül. – Megzavarja az estémet, lehord a sárga földig úgy, hogy semmit nem tud rólam, majd utánam jön, ismét egyértelművé teszi, hogy semmire nem tart, miközben arra vágyik, hogy értse mit miért teszek, hogy olvashasson bennem, mint egy könyvben, és fél hogy megbántja az ön szerint nem létező érzéseimet...Érzi az ellentmondást, ugye? – minden egyes szava egyre közelebb vitte a nőhöz, míg már csak két lépés választotta el tőle. - Mondja Cali, mit vár tőlem? Mit szeretne elérni? Mire vágyik, mit tegyek? Jó szakember vagyok, de nem gondolatolvasó. És az ön viselkedése oly szélsőségesen ellentmondásos, hogy maga vagy bolond, vagy egy, a szaklapokban olvasott cikkek alapján felállított álomképbe szerelmes kislány, aki szembesülve a valósággal nem képes elhinni azt.
Hirtelen olyan volt, mintha a lábaim beleragadtok volna a betonba. Nem mozdultam meg, mert úgy éreztem, hogy annál jobb, minél távolabb maradok tőle. Bár az is tény, hogy még ilyen helyzetbe se kerültem. Azt hiszem, hogy most a kíváncsiságom túl messzire vitt. És nem csak messzire, de talán meg is bántottam őt. A szemei legalábbis erről árulkodtak. Végre legalább képes voltam valamit felismerni az arcvonásai között. Álltam a tekintetét, de még se mozdultam meg. Sose állítottam, hogy nincsenek érzései. Egyszerűen csak tényleg olyannak mutatja magát, mintha csak valami megközelíthetetlen szikla lenne. Aztán meg egyszerűen megment egy lányt. Azt hiszem, hogy nem csak bennem van ellentmondás. – világítok rá arra, hogy nem csak az én viselkedésem kicsit zavaros, mert valóban tényleg kezdtem már azt hinni, hogy nincsenek érzései, de aztán meg megmentett csak úgy egy lányt az öngyilkosságtól, amit pont az ellenkezőjét mutatta. Még akkor is, ha a szavakkal pont az ellenkező véleményt adtam először a tudtára. Figyeltem, ahogyan a férfi egyre közelebb ért hozzám, de még mindig nem mozdultam meg. Csak hallgattam őt, majd egy kisebb nevetés hagyta el az ajkaimat a szavai hallatára. Arra még nem gondolt, hogy amiatt ennyire csapongó a viselkedésem, mert…. – hallgatok el egy pillanatra. – mert próbáltam kihozni magával valamiféle emberi érzést, arckifejezést. Hallottam Önről, olvastam is, de sose szoktam hinni ezeknek. Kíváncsi voltam, hogy olyan-e, mint amilyennek leírták, de helyette úgy éreztem, mintha csak egy sziklába ütköznék és nem értem, hogy miként lehet az, ami, ha így viselkedik az „idegenekkel”. Aztán meg csak úgy megmentett valakit. A tettei és a viselkedése képes összezavarni az embert, s nem hiszem el, hogy mindenkivel ennyire rideg, mert a barátja se ezt mondta. Így részben játszik, azt hiszem, de nem lehetek biztos ebben, mert nem ismerem. Remek szakember, efelől sose volt kétségem. Főleg, a korábbi tette után még biztosabb lettem ebben. – a szavak szinte egymást követve hagyják el az ajkaimat. - Az egyetemen fog vendégelőadást tartani? – szegezek neki kíváncsian végül egy kérdést, mintha ezzel is csak a szóáradatot akarnám megakadályozni.
Hosszan hallgatta a nő magyarázkodását, minek ismét se füle se farka nem volt. Kihozni egy idegenből valamiféle emberi kifejezést? Valakiből, kit csak cikkekből ismer? Vagy csak kedves emberek segíthetnek másokon? Mindenki, aki nem vigyorog állandóan, az hagyja leugrálni a kölyköket a tetőről? Már-már kezdte szórakoztatni a nő elrugaszkodott, abszurd butasága. - Ezek szerint ha valaki nem mézesmázos és nem ragadja magával egy szűk farmerba bújtatott csinos 20 éves, az már biztos azt is magasról leszarja, ha egy 16 éves kölyök egyértelműen azért áll a tető szélén, hogy levesse magát. Kérem! Nyugtasson meg, hogy csak első éves az egyetemen. Még nem késő szakot váltani. Az építész kar kiváló! - kúszott most már szándékosan fölényes mosoly ajka szegletébe. - Maga egy tapasztalatlan, naív gyerek, aki valamiért azt hiszi, hogy mindent lát. Higgye el… - tette meg az utolsó lépést is, mi még elválasztotta attól, hogy betolakodjon a nő személyes terébe, majd halkabbra fogva hangját folytatta. - …ha játszani akarnék önnel, annyira élvezné, hogy sosem jönne rá. – fürkészte a nő tekintetét zavarbaejtőn, majd mielőtt az bárhogy reagálhatott volna hátrébb lépett. - Vendég előadó? – vonta fel szemöldökét. – Reménykedjen, hogy nem. – fordult el, és a Volvo mellett várakozó Nathaniel felé indult. Pár szót váltottak csak, majd kezet fogva búcsúztak el. Bármit is válaszolt a nő, bármily riposzt is jött, reakciót vagy fogást már nem lelt a férfin. A Volvo hátsólámpái intettek csak búcsút, mielőtt elkanyarodtak a főút felé.
Csodálkozva hallgattam a férfi válaszát és szerintem hirtelen pislogáson kívül semmilyen értelmes dolgot nem tudtam csinálni. Tény, hogy én se vagyok mindenható, de azért ennyire se nyúltam még félre a dolgokkal. Talán az lett volna a legjobb, ha az első adandó alkalommal hátat fordítok neki, de sose voltam olyan, aki csak úgy megfutamodik a dolgok elől. Illetve mindig is szerettem új embereket megismerni. Nem vártam azt, hogy esetleg barátok leszünk vagy bármi hasonló, de ekkora koppanást se. Mire sikerül megtalálnom a hangomat, addigra inkább úgy döntök, hogy jobb, ha nem mondok már semmit se. Majd pedig hamarosan már túl közel van, a tekintete túlzottan fürkészik, ami már szinte zavarba ejtő, de ugyanakkor sikeresen eléri az, hogy újra rövid időre lefagyjak. Állom a pillantását és bármennyire is „zavaró” a közelsége, még se lépek el. – Nem ismer, egyszer találkoztunk, de már is ítéletet mond rólam. Talán annyira nem is különbözünk. – szólalok meg végül minden habozás nélkül. Nos, sose lehet tudni, hogy ki miben reménykedik. – szólalok meg egy kisebb mosoly keretében, hiszen kíváncsi lennék, hogy mit csinálna egy seregnyi tanuló közelében, majd amikor hátat fordít, akkor sietve szólalok. – További szép estét! – mivel, hogy illik mindenkitől elköszönni. Figyelem a két férfit, majd pedig végül a kezeimet a zsebembe csúsztatom és elindulok hazafelé, miközben próbálok rájönni, hogy miért is vallottam vele szemben kudarcot, míg mások szinte nyitott könyvek.
Sofőrnek álltam. Ideiglenes persze, és nem minden hátsó szándéktól mentesen. Meg hát... igen, van az a pénz, amiért visszaesz ide a fene. Alkalom szülte döntés volt, ahogy az egyik, főleg egyetemisták látogatta pubba betérve elcsíptem egy csapat nyegle fiú beszélgetését. Azon agonizáltak, hogy kinek a kocsijával menjenek Stacy (vagy Tiffany?) szülinapi bulijára, amit Fairbanksben tart. Valamelyikük ottani unokatesója volt, két másik meg le akarta varrni. De mindegyik le akart részegedni, így egyik se akart vezetni. Itt libbentem be én, a szépszemű, kedves megmentő a Rolexek, Zara kabátok és hasított bőrcipők társaságába. Hamar összehaverkodtunk, kicsi cukkolás, némi flört, könnyen és gyorsan ment az egész. Az emberek messze nem olyan gyanakvóak, főleg, ha a húszas éveiket épphogy betöltő, hormontúltengéses sportszakosoról - vagy mik - volt szó. Meg is beszéltük, hogy melyikük kocsijával megyünk - mert hát egy vékony, cserfes csaj mi veszélyt is jelenthetne rájuk? Én speciel mondjuk semmit, egy pillanatra se fordult meg a fejemben, hogy bántsam őket. Egyéb dolgok már igen, és úgy köszöntem el tőlük, hogy akkor péntek késő délután tali. Külön örültem, hogy január 27-én valami eltereli a figyelmem. Ó, igen, ez még jó is lehet! Én naiv. Most meg itt állok egy törött orr, egy kiugrott váll, egy vérző száj társaságában - mind mást díszített -, és csak a fejemet ráztam a földön gubbasztó, megszaggatott kasmírpulcsis aranyifjak fölött. Tényleg vonzok minden szart. Nyilván nem bébiszitter voltam, pár pohárral megittam, aztán jó volt nekem kint a parkolóban pöfékelve. Amíg két túl részeg, túl nyomulós srác - nem az én három jómadaram közül valók - oda nem jöttek hozzám. Majd megjelentek a lovagjaim is, és valami elbaszott középkori berögződés miatt egyből erényeim védelmére keltek. Vagy egyszerűen túlpörgette őket a kokó és mindenképp verekedni akartak. Lényegtelen, szót tett követett, három vs öt, ebből ketten az "enyéim" közül, egy meg az ellenből került földre. Közben többen kijöttek a kocsmából, lehettek tizenöten, húszan -, lányok visongtak, telefonok fotóztak meg videóztak, ment a WhatsApp üzi... Én meg egy kölcsön vett telefonon kihívtam a rendőrséget. Pontosabban azt az egy számot hívtam, ami a rendőrségről megvolt. Sose hittem volna, hogy valaha ilyesmit teszek. Hivatalosabb hangon a zsivaj közepette ledaráltam, hogy mi a helyzet - mielőtt reményeim szerint esélye lett volna elgondolkodni azon, hogy kinek, honnan és miért van meg a száma és miért nem az éjszakás 911-en keresztül kap értesítést -, nem nagyítva fel a dolgot. Nem kell ide egy egész osztag, elég egyetlen egyenruha ezeknek a nyomorultaknak, hogy kicsit észhez térjenek. A hívás után felsegítettem a pont a lábam előtt nagyhalálra készülő, vérző orrú lovagot - és egyazon mozdulattal zsebre tettem a Rolexét -, majd a másikat is felhúztam. A harmadik csak maradjon, bébibek hívott, megérdemli. Aztán amíg ment a verbális pofozkodás még, meg egymás anyázása, a csajok szédítése további keménykedéssel, rágyújtottam egy újabb szálra és reméltem, hogy Henry hamar ideér. A babazsúrból is megárt a sok.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ezen a héten kivételesen nappalis vagyok, szóval miután hatkor leléptem a rendőrségről, felmentem a Lakba zuhanyozni, meg elbaszni az időmet a többiekkel. Egy jó dolog volt az itteni létben: az, hogy mindig akdt valaki, akit fáraszthattam a hülyeségemmel, még akkor is, ha azt ők kevésbé élvezték, mint én. Persze hamar eluntam magam, és ha már jobb dolgom épp nem volt, gondoltam, elugrok Felderesdit játszani a falka törzshelyére. Ki tudja, talán bele is futok valakibe, akinek az életét éppen nem tudtam megkeseríteni a hegyen. Ekkor szólal meg a telefonom. Az első gondolatom, hogy Pat zaklat, de nem jött be. Ismeretlen szám ilyenkor... Ilyenkor már a biztosítók sem hívnak egy újabb ajánlattal, szóval félreállok a motorral és felveszem. Talán fontos. Mi_a_fasz_. - Hogy ki? Mi? Honnan... He? A pofám leszakad. A pizzás bige, a feltörekvő, Zs-kategóriásan hasonszőrű életművész keres, és azt mondja, balhé van a kocsmánál. Hát ez kurva jó. Nem megmondtam neki, hogy maradjon a városon kívül? Mi az Isten nyilát keres itt, és miért éppen egy balhé közepén?! Kábé kettő másodperc alatt szalad fel bennem a pumpa, üvölteni tudnék, de csak visszafojtott bazmegezésekkel hallgatom végig a sztorit. - Hát ez szar ügy, hívd a 911-et, nem dolgozom. Vagy csak hagyd őket békén. Mittomén. De amúgy is oda tartok, szóval mindenképp várj meg, hogy elpicsázzalak. Emberekről volt szó, semmi olyan nem történt, amiért nekem felelősséget kellene vállalnom vagy tartanom a hátamat. A múltkori egy ordas nagy szívesség volt a kamionnal, és ha egy pillanatra is azt hiszi, hogy én leszek az ügyeletes Jolly Joker a farzsebében, hát rohadtul téved. Mivel már úgyis úton voltam, és mivel nagyon felcseszett, a sebességkorlátról teljesen elfeledkezve motoroztam egészen a kocsmáig. A helyet látszólag változatlan. Most vagy nem hívta a 911-et vagy előbb értem ide, nem tudom. Minden esetre a szokásos bakancs-farmer-bőrkabát kombómban vetődök le a motorról, és úgy közelítem meg a kis csoportosulást, mintha én lennék az Atyaúristen, aki éppenséggel roppant pipa. Már nyúlok is a jelvényért, amit aztán a turbóhormonos tinigárda tagjai felé villantok. - Tíz másodpercetek van, hogy elvánszorogjatok innen, különböző irányba, vagy az egész slepp a sitten tölti az éjszakát. Érthető voltam? Mindenki kicsit bambán néz, de végül mindenki szerencséjére úgy döntenek, hogy oszolnak. Én is oszoltam volna a helyükben, ha magamat láttam volna egy zsaru jelvényével. Persze nem rájuk voltam dühös, hanem erre a hülye, értetlen, szexi és (úristendohányzik) nőre, aki pár perccel korábban felhívott. Ha közben ki is hívta az ügyeletes kollégákat, majd elsimítom a helyzetet valahogy. Na, de. Kettecskén maradunk, én pedig Dakotával szembe fordulva még a bőrét nyilván perzselő dühöm által fűtött, heves mozdulattal nyúlok a kabátzsebeibe. A cigis doboza után kutatok, azt hiszem az a minimum, hogy ezek után "megkínál" egy szállal. Én is rágyújtok, kicsit ide-oda forgatom a fejem: keresem a megfelelő szavakat a helyzetre. - Mi a fasz. Mi a fasz, Dakota? Nos, minden bizonnyal ezek nem pont a megfelelő szavak, de ezek voltak ott a lista tetején, amik kikívánkoztak belőlem. Na bumm. - Nem megmondtam, hogy tartsd magad távol a várostól?! - ez két dolog miatt is dühít, egyrészt, mert nem hallgatott rám, másrészt meg most tényleg jelentenem kell, pedig nem akarom - A múltkori dolog kurva jó volt, imádtam minden percét, de ha azt hiszed, hogy úgy rángathatsz, ahogy neked tetszik, csak azért, mert hím vagyok, akkor nagyon tévedsz! - fakadok ki erélyes hangon, de azért mégis csak hisztizve - De tudod mit? Nem baj, jelenteni foglak, és a következő randid már az Alfával vagy a Bétával lesz arról, hogy mit sheftelsz a területen, és hidd el nekem, az egyik szintén hekus, a másik meg egy házas, ordas faszkalap és majdnem ötszáz, szóval a két szép szemed biztos nem fog beválni, azt garantálom. Mély slukk. Nagy sóhajjal füst kifúj. Egy kicsikét jobban érzem magam így, hogy ezt mind a fejére olvastam. De aztán végül mégis csak az arcán állapodok meg, és eszembe jut az, amiért a múltkor egyáltalán hazavittem. A picsába.
A hozzászólást Henry McCarty összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 01, 2023 8:43 pm-kor.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ez a hívás majdnem olyan jól ment, mint vártam! Juhé! Természetesen továbbra sem hívtam a 911-et, még a végén az üdvhadsereg is kivonulna, az meg tudod kinek hiányzott? Ha ahhoz elég nagyok voltak, hogy szétverjék egymást, akkor az ellátáshoz is. Én csak pöfékelve, üres tekintettel néztem őket, háttérzajjá váltak egy amúgyis zavaros este pocsék margóján. És akkor még várt rám egy "elpicsázás" is. Meghallottam a motort, és ha nem volt fent a pajzsa, haragos energiáit is éreztem. Ez rántott vissza az elmúlt öt-hat - talán hét - éven való merengésből. Egy másodpercre el is mosolyodtam, megengedhettem magamnak, háttal voltam neki. Még akkor is, amikor leállította a motort és lepattant róla. Akkor fordítottam felé a fejem, amikor elindult, de véletlenül se mosolyogtam. Éreztem a dühét, pontosabban: kurva pipa volt, és hiába dörrent jelvényt logobtatva a bulizókra, a hangjában az indulat csak az enyém volt. Legutóbb csak bosszús volt, most robbanásközelinek tűnt, úgyhogy jól viselkedtem, és szép csendben hagytam, hogy intézkedjen. Az életösztön, kéremszépen. Közben futólag végigmértem, konstatálva, hogy továbbra sem lett élére vasalt nadrágos pingvin. Ahogy én se kiskosztümös, csak farmer helyett maradt az edzőtermi turné előtt beújított bőrnadrág, meg az új dzseki, és hát végre nem mezítláb voltam. A kötött, vajszínű pulcsi alibi volt, ha már kisdzsekiben flangálok télen, ennyi legyen évszakhoz - és Alaszkához - illő. Meg legalább piszkálhattam a garbós nyakat, amíg a rendőr úr szélnek eresztette a jónépet. Amint felém fordult beharaptam az alsó ajkam, hogy véletlenül se mondjak semmit. Épp villámokat szórt a szemével - egy Villámnak illik ilyesmit észrevenni -, és ja, nem akartam még egy verbális pofont is adni az egésznek. Se elvigyorodni. Mint amikor temetésen eszedbe jut valami totál random, illetlenül oda nem illő vicces és vihogni akarsz, mert az egész abszurd. Hátra hőköltem, amikor a dzsekim után kapott, de nem volt hova a mögöttem lévő SUV miatt. Amikor leesett, hogy csak a zsebeimet kutatta át heves mozdulatokkal, megadóan széttártam a karjaimat. Látod, tudok én együttműködő is lenni! Plusz egy picit talán megszeppentem. Nem azért, mert tilosban jártam. És nem is igazán attól, hogy megtalálhatja a Rolexet, de az első meglepettség után leesett, hogy azt nadrágzsebbe tettem. Dzsekiben csörgött-zörgött volna, árulkodó. De csak a cigi került elő - így utólag kicsit bántam, hogy nem a pulcsim alá rejtettem a dobozt -, én pedig addig le se engedtem a kezem, amíg konkrétan rá nem gyújtott. Aztán lezúdult a lavina. Ha akartam volna se tudok közbevágni, mert jószerével egy szusszal zúdított mindent a fejemre, pislogni alig mertem. Először a sértett hím egót dobta elém, majd jött a fenyegetés. Az alfa is zsaru. Baszki, mi van ezzel a várossal? Osztódással szaporodnak a rendőrök? Vagy ez a falka sajátja: civilben csak rendőr lehetsz... Minden esetre azt legalább így tudom, hogy kemény dió a falkavezetés. És azt, hogy sértettség ide, harag oda, jött és segített. Oké, utána "elpicsázott", de intézhette volna ezt sokkal másképp is. Azért ettől még nem fogok elalélni és kérni, hogy basszon még le. Miután elhallgatott se szóltam egyből, vártam, hogy legalább az első slukkja meglegyen. - Most jobb? - Kivártam egy kicsit, én is szívtam a saját, félig leégett cigimből, aztán folytattam, hacsak nem jött újabb lavina. Akkor azt is kivártam. - Nem azért hívtalak, mert párszor megfarkaltál, ha ez lenne minden, amit kinézek belőled, a büdös életben nem hallasz felőlem - kezdtem én is, nála jóval higgadtabban, de azért picit élesen. - De tudod mit, itt és most megnyugtatlak. Elővettem farzsebemből a papírt a számával, majd jobb meggyőződésem ellenére négyfelé téptem és eldobtam. Szemetelésért még talán nem állít elő, se rendőrként, se falkásként. Papírt dobáltam, nem pedig körbehugyoztam valamit. - Ne aggódj, nincs róla másolatom és meg se jegyeztem - tettem hozzá, a félig letolt pajzs miatt pedig érezhette, hogy nem hazudtam.- A múltkori után gondoltam, ezt is el tudod úgy rendezni, hogy ne legyen fölösleges felhajtás, ezért hívtalak. Én legfeljebb rontani vagyok képes a dolgokon. - Szép is az önismeret. - És jelents, Henry - tártam szét megint a karjaimat -, a meglévő mellett elfér a következő is. - Mert anno az após tuti leadta rólam a drótot. - Ha új infó kell bele, megmondhatod, hogy Anchorage-ben leszek pár hónapig és azt is, hogy - a másik farzsebemből előkotortam kétszázötven dollárt -, fizettem a mai estéért - nyomtam a mellkasának az ideútért járó összeget. - A többiért egy centet sem fogok - jelentettem ki farkasszemet nézve vele - és megálltam, hogy végig vándoroljon a tekintetem a vonásain. Ó, igen, lesz több. Legfeljebb kivételesen óvatos leszek, vagy addigra kialkudok valamit. A magam vérmérsékletével és felelőtlenségével ez mondjuk bravúr lesz, de hát valamiben meg kell halni. - Amúgy sajnálom, nem így gondoltam a viszontlátást, normálisan akartalak randira hívni, de ez van. Szarás után pelenka. - Eldobtam és eltapostam a csikket, hiába volt még belőle. - Van még tíz perced, vagy lövik a pizsit?
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Megtörtént, ami megtörtént - közben meg is motoztam civilben cigiért, és miközben köpködtem a szavakat, Dakota is úgy döntött, hogy feltámad hamvaiból. A kérdésére eltátottam a számat. - Hogy a picsába ne lenne jobb?! Vágom hozzá már nyugodtabban, de még mindig indulatosabban a kelleténél. Belőle is úgy dől a válasz-lavina, mint ahogy korábban belőlem is, és csak két slukk közt bámulom, ahogyan széttép valami cetlit. Hát jó. A csajos lelkis magyarázata nem ér el, de az inkább, hogy nagyban munkálkodik a papír fecni megsemmisítésén. Mivel férfi agyam van, kell néhány bamba másodperc, mire felfogom, hogy a számomat tépte ketté. Mi?! Kettétépte a számomat? - Hát hülye vagy, minek tépted szét?! A gesztus bántott, nem az a tény, hogy akkor innentől nem tud megkeresni. De ez egy pillanatra azt is jelentette, hogy nem akar, hogy kettőnket tép szét, és innentől kezdve minden kapcsolatunk a szerencsére van bízva. - Persze, hogy el tudom, de... ...minek tépted el? Na mindegy. A lopott cigi a barátom, bele is szívok rögvest, mialatt tüzes nyílhegyekként támadnak a nőstény szavai. Kurva jó. Rám zúdítja a saját dolgait, meg a pénzt is a kezembe nyomja, de számomra még a protokoll szöveg ellenére sem ez a lényeg. Hagyom lehullani a bankjegyeket a havas parkoló betonjára, én magam pedig felháborodottan rázom le magamról a pénz maradékát, amit a falkának szánt. - Nem érdekel a pénzed, szedd fel, és tarts meg, ha akarod. Még egy lépést is hátrálok, hogy megtehesse, hiszen vagy hagyja elveszni vagy begyűjti, ahogy akarja. Sértődött pöfékeléssel várom ki a reakcióját, de aztán... - Hogy mire akartál hívni? Egyszerre lelkesülök fel és nyugtatom magam, hogy ez a szó pont azt jelenti, amit én is mondanák bármi jött-mentnek. Én nem akarok nála jött-ment lenni, és emiatt megint hátrébb lépek. Nem vagyok se hozzá, se magamhoz szokva. - Várj, ne válaszolj! Közlöm hirtelen, eldobom a szívott cigit, és eltűnök a kocsmában. A pulthoz sétálva két üveg sört rendelek azzal a megjegyzéssel, hogy majd kifizetem, és a tömeg miatt nagyjából öt perc múlva újra visszatérek a parkolóba, az egyik üveget átadva Dakotának. Szótlan koccintásra emelem az üvegeket, és most már a saját cigimből gyújtok rá, miután visszatértem. - Egészségedre, meg arra is, hogy megoldottam helyetted a szarodat megint. - nyújtom koccintásra az üveget. Ha sikerült a koccintás, ha nem, ellépek mellőle, neki háttal, és miután meghúztam az üveget, a tekintetem a sötét eget kémleli, a farkasommal együtt. Kell még egy szál cigi. - Tetszel nekem Dakota, vagy akárki is legyél. Úgy ahogy vagy. Közöltem minden bizonnyal neki háttal, míg rágyújtottam és díszbuziként tartottam a sörösüveget a kezemben mielőtt meghúztam volna megint. Ha Pat nem is, de Jay/Anguta sokat lökött rajtam a múlandóság kérdését tekintve. Szóval... - Szóval, megtennéd, hogy eltűnsz innen? Mert ha mindig csak feltűnsz és random találkozunk, az nem jó. Vagy legyen meg a nem széttépett számom, de akkor ne ilyen izékért hívj... A világért sem akarnám, hogy ne legyen meg neki a számom, de na. Nem igazán vagyok biztos abban, hogy még hányszor tudom lefutni azokat a köröket, amikor szükségből hív fel.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Azért mert itt sípolsz azon, hogy az éjszaka közepén rángatlak - feleltem ugyanakkor hévvel. - És nem a farkadnál fogva. - Akkor, gondolom én, nem sípolna, hanem más hangokat adna ki. Ismertem párat tőle... Egyszerre volt röhejes és idegesítő, hogy komolyan ennyire képes volt kiakadni a számtépkedésen. Miután persze eljutott a tudatáig. Az bezzeg, amit mondtam, a-a! Pedig nem is arra kértem, hogy vigye ki a szemetet, tegye a szennyesbe a szaros alsóját, vagy hasonló hülyeség. Folytatom is a mondókámat, ha már olyan hosszan és türelmesen hallgattam az előbb őt. A minimum, hogy végig mondom, amit akarok, akár hagyja, akár nem. És nekinyomtam a zsét, nesze, dugd fel a falka seggének, ha még befér. - Mi a fasz? - tátottam el a szám felháborodva, ahogy nem elég, nem vette el a becsülettel megkeresett pénzemet, de még hagyta is, hogy a hóba hulljon. - Hülye vagy? - ismételtem akaratlanul, hol rá, hol a bankókra pillantva. Kezdett komolyan felbaszni. Ő már mondhatni vígan pöfékelt itt nekem, miután verbálisan kiosztott, megfenyegetett jelentéssel, alfával, bétával, plusz zsaruval, házas vén kecskével, és akkor: nem kell legálisan legyél itt. Apád faszával szórakozz! És aztán kizökkent azzal, hogy elér a tudatáig a "randi" szó. Megfojtom. Egy kis kanál ecetben, hogy csípjen is. Nyitottam a szám, vagy azért, hogy ismételjem, amit mondtam, vagy azért, hogy elküldjem, de hát egyikre se hagyott időt, mert ment magától. - Randira! - kiabáltam csak azért is utána, bár már becsukódott mögötte a kocsma ajtaja - Te rendőrök gyöngye... - majd talán máshogy fogalmazok azok után, hogy ő is ezzel riogatott, csak az alfa meg a béta kapcsán. Visszajárt! Fújtam egyet, összeszedtem a pénzt - biztos nem fogok ennyit csak így itt hagyni - és zsebre gyűrtem. Aztán a hajamba túrtam, a SUV oldalának dőltem, és felbámultam az éjszakai égre. Csak tudnám, mit művelek. Minek várom meg? Minek? - Mert január 27-e van, mert bejön, meg mert az alapbeállításom része, hogy vonzom és vonzódok a zűrösebb alakokhoz. Köszönjük, hogy ma is csatlakozott anonim önismereti terápiánkhoz - motyogtam csak úgy, amíg Henryre vártam. Gyanakodva méregettem, amikor visszajött, hogy vajon most mivel akaszt ki, vagy én őt, vagy... franc se tudja. A tekintetét kutatva vettem át a sört, és tartottam egyhelyben, így koccinthattunk. Sajátos békepipa, az biztos. A fél szememet még mindig rajta tartva ittam pár kortyot. Figyeltem, ahogy elfordult tőlem. Már fogalmam sem volt, hogy mégis mit várhattam tőle, úgyhogy tippelgetés helyett kivártam. Szavaira kissé elnyílt a szám, és önkénytelenül végignéztem rajta, ki tudja, hányadjára. Pillantásom a tarkóján állapodott meg, és szinte szuggeráltam, hogy nézzen újra rám. A kulcscsontomnál lévő apró völgyben éreztem, hogy jobban vert a szívem. Hízelgő volt és ijesztő egyszerre. Kicsit talán meg is kavart. Leengedtem az üveget tartó kezem és csak bámultam a bőrkabátba bújtatott hátát. Azt hiszem, remegett a gyomrom, amikor ellöktem magam az autótól. Szép is lett volna, ha tudom, miért izgultam, vagy arra foghattam volna, hogy túl sokat ittam, de éppenséggel alig volt bennem alkohol. Tűnjek el, vagy ne ilyen izékkel hívjam. Előbbihez elég jól értettem, utóbbiból, pontosabban a maradásból még nem sült ki jó. Megkerültem Henryt, ha még mindig nekem háttal volt, ha nem akkor egyszerűen közvetlenül elé sétáltam. Akárhogy is, szemtől szemben álltunk, és felőlem bámulhatta a Kisgöncölt meg a többit, én makacsul a pillantását kerestem. - Kóbor vagyok, megtűrt státusz nélkül - kezdtem halkan. - Egy piti tolvaj, hedonista hajlamokkal. Vakmerő, felelőtlen, tervek és kilátások nélkül, több zűrrel mint nyugival - soroltam szépen mindent, ami velem járt, hogy biztosak legyünk benne: egyről beszéltünk velem kapcsolatban. Hogy ez is az "úgy, ahogy vagy" pakk része. Megragadtam a kabátja gallérját, hogy ha eddig tüntelőleg másfelé nézett, akkor most már kénytelen legyen rám. - Mindezzel együtt is oké, ha felhívlak a nem széttépett számodon?
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 164
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Telefonszám volt-nincs, sértődött gyermeki és felnőtt férfias hiúsággal hülyézem le cseppet sem diszkréten, de hát ne az én hibám legyen már, ha ő szaladt bele a pofonba, nem? Felhorkanok. Sipákolok? Én sipákolok?! Hát akkor ő mit csinál? - Hát már nem azért, de azt jobban tudnám értékelni! Vágom hozzá foghegyről. Igen, hozzám lehet vágni, hogy egy primitív ösztönlény vagyok, de ki nem az a lelke mélyén? Én legalább nem próbálom meg leplezni, ezzel is őszintébb vagyok másoknál, na tessék. Hagyom, hogy a bankók elszálljanak és a földön kössenek ki, nem érdekel. Ez itt, ebben a pillanatban éppenséggel nem arról szól, hogy a falkának mi a jó - az terveim szerint csak a jelentés lesz -, és ha már ennyire perkálni akar valakinek, majd legközelebb megteszi a fejeseknek. De az én érzéseimet (hisztimet) nem lehet lefizetni, az fix. - Hogy én? Persze, hogy hülye vagyok. Hülye vagyok, amiért egyáltalán foglalkozom veled! Ezek szerint egálban vagyunk. Én emiatt, ő meg amiatt hülye, hogy széttépte a számomat. Igazából akár még hálás is lehetne, amiért nem tettem ugyanezt a ma este összekapart pénzével. Cöh. Persze ez a "cöh" egészen más hangsúlyt kapna, ha kiejteném, miután a fejemhez vágja, hogy randira akart volna hívni. Te jó isten. Muszáj vagyok elvágtatni a sörökért, azt, hogy mit kiabál utánam, akkor sem hallanám meg, ha lenne rá lehetőségem, mivel igen csak jó vagyok a szelektív hallás témájában, erről Patricket órákig lehetne faggatni. Nem állt szándékomban kiakasztani, csak szimplán adni neki egy sört, egy koccintást, egy kicsit másabb, frissebb és higgadtabb alapot, mint amivel kezdtünk, mert hát... Átpöccintett bennem egy kapcsolót, és éppen ezért játszom nyílt lapokkal. Nem, egyáltalán nem vagyok sem nyálas, sem érzelgős, pusztán a tényeket közlöm vele. Igazából joga van tudni róla. Nem vagyok hősszerelmes típus, amikor azt hittem, hogy az voltam, akkor hónapokig 24/7 be voltam állva, most viszont egyáltalán szó sincs ilyesmiről. Meg a múltkor sem volt, csak benne lötyögött egy üveg tequila. Ennek ellenére elég fura érzéseket kapok el irányából, amiket nem tudok hova tenni. Most akkor ennek örül? Jól esik neki? Komolyan vesz? Jézus, én nem tudom, hogy csinálják ezt a normális emberek, kábé semmi gyakorlatom nincs benne, meg abban sem, hogy melyik reakciónak kell örülni és melyiknek nem. Szinte szúrja a pillantása a tarkómat, nagy levegőt veszek, és eldöntöm, hogy leszarom, mi mit jelent. Én csak elmondom a tényállást kerek-perec, aztán azt kezd vele, amit akar. Hallom a lépteit, és igazából eszem ágában sincs elfordulni tőle - a szemeibe nézek, ahogy beszél. Magamtól sokkal jobban tartok, mint tőle valaha is, úgyhogy semmi okom sincs úgy tenni, mint aki zavarban van, vagy kellemetlenül érzi magát, sőt. Túl halkan formálja a szavakat, és már rögtön az elején felszaladt jobb szemöldökkel adok némán hangot a meglepettségemnek. Aki az előbb miafaszozott, meg lehülyézett, az most itt kéjeleg, mint valami szexi bejárónő, hát basszus! Valaki más ilyenkor biztos nem szólna egy kurva szót sem, csak megcsókolná a hercegnőt. Még jó, hogy nem valaki más vagyok. - És? - rántom meg a vállam és nagyot kortyolok a sörbe - Semmi olyasmi nem vagy, amit nem ismerek, mert plot twist: én is ezt mondtam volna neked pár évtizeddel ezelőtt. Oké, a falkával nyilván le kell majd boltolni a dolgot, de az már nem az én bajom, én megteszem a kötelező köröket, a többi rajta múlik. Az meg, hogy egy hedonista, vakmerő, zűrös, piti tolvaj, nálam csak plusz pont, azt hiszem. Megragadja a kabátom gallérját, és így még közelebb kerülünk egymáshoz. Heló, én itt beszélgetni akarok, de ha ilyen finoman ébresztgeti a kobrát, akkor nem sok esélyem lesz! De azért megpróbálom az arcába morogni a gondolataimat. - Azt mondtam, hogy tetszel, nem azt, hogy meg akarom váltani a világodat, mert ha akarnám is, akkor sincs bennem annyi, hogy megtegyem. - azt mondják, az önismeret fontos dolog, ugyebár, Pat nélkül már én is rég halott lennék - Szóval, miért ne hívhatnál fel egy törvénytisztelő hímet, amikor jelenleg csak a te nyakadba zuhanhat a szar? Kérdezem halkan. Te jó ég, halkan! Mi történik? Hát, az, hogy a cigit eldobom (megint, tudom, pazarlás), és az így felszabadult balommal átkarolom a derekát és magamhoz húzom Dakota testét. - Azt mondják, a baj nem jár egyedül... Ez már nem halk volt, ezt már suttogtam, és mielőtt eszemhez kaphattam volna, megcsókoltam Dakotát. Farkasommal együtt táncolták körbe az energiáim a nőstényt, és ez tetszett, jobban, mint amire a pizzás estéből emlékeztem. - Mit szólnál hozzá, ha... - vetem fel ötletként a csók után - ... hazamennénk, beszélgetnénk egy kicsit, csinálnánk egy-két falkaellenes dolgot, és holnap vennénk neked egy telefont, szóval akár te is megadhatod nekem a te számod, csak úgy... a móka kedvéért. Amit nem adsz el, szükség esetén. Elvigyorodom, jelezve, hogy számomra nem az a probléma, amilyen ő maga, hanem az az egyoldalúság, amivel az én elérhetőségem újbóli megadása járna. Hát ne csak én izguljak már, hogy éppen mikor óhajt keresni, nem?
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Naná, hogy jobban tudná értékelni! Csalódtam volna, ha nem ezt mondja. Telefonszám széttépve, pénz leejtve, a vérnyomásom felpörgetve... minden csodásan alakul ezen az estén, de tényleg. Fújtam egyet, amikor egy időre lelépett, abban pedig nem voltam biztos, hogy hallotta, amit kiabáltam. Pasi. Annyira pasi, édes istenem! Minden esetre jót tett, hogy egy időre magamra hagyott, és szusszanhattam egyet. Aztán azon kaptam magam, hogy megint rá vártam. Előbb egy kamion segge mögött, most meg itt - de legalább nem mezítláb! Haladunk. A sörnek örültem, a szavai kapcsán viszont nem igazán jutottam dűlőre. De nem is kellett. Minek és mi fölött kéne dűlőre jutni, ugyan már! Eddig is épp arra kódorogtam, amerre kedvem szottyant, most se lesz másképp. Egy darabig a környéken maradok, szóval akár meg is nézhetjük, hogy mi lesz ebből. Az eddigi röpke találkozókból nem úgy tűnt, hogy lenne okom félni. Amit megtartunk magunknak, a másik nem tudja összetörni, ennyire egyszerű. Ezzel a megnyugtató gondolattal löktem el magam a kocsitól és sétáltam oda hozzá, hogy bebiztosítsam, tényleg jól értjük egymást. Nem akartam én csábítani, csak azt elérni, hogy figyeljen rám, és hagyja a szelektív hallást most másra. Sose árultam zsákbamacskát, nem próbáltam jobbnak eladni magam, mint amilyen vagyok, mégis olyan elvárásokat kaptam, amikhez semmi közöm nem volt, és így borítékolhatóan csalódást okoztam. Az egy dolog, hogy az ilyesmi rosszul tud esni, az meg egy másik, hogy simán elkerülhető. Szerintem. Ő nyílt lapokkal játszott, én se próbáltam áltatni. Megrándult a szám sarka. - Aztán jó útra tévelyedtél - ciccentettem sajnálkozva. - Kár - mosolyogtam pimaszul kicsit, de ennyi. Neki ilyen élet jutott, nekem másmilyen. Megragadtam és kicsit közelebb húztam, mert na, fókuszálj, pajtás! Plusz így talán nem fut el megint sörért. Széles mosolyra szaladt a szám az elmormogott szavakra. Felüdülés volt és megkönnyebbülés, hogy nem akart "megmenteni". Nem kellett. És ha tényleg úgy volt, ahogy mondta, ahogy "ígérte"... nos, most egyértelműen örömöt érezhetett energiáim felől, ha a mosoly nem lett volna elég. - Ó, te lovag - kuncogtam mindenféle feddés vagy él nélkül, és egy pillanatig se tiltakoztam, amikor átkarolta a derekamat és magához húzott. Szabad kezem egyből a tarkójára fogott, rövidre nyírt hajába túrtam, és lelkesen viszonoztam a füstös-sörös csókot. Nyersen ízes volt és igazi. A nősténynek új és izgalmas - nem igazán érezte ilyen intenzitással még más hím energiáját az apjáén kívül, az pedig teljesen más indíttatású volt. Felvillanyozott, hogy végre nem vált szét bennem a vadállat és az ember. Kicsit megharaptam Henry alsó ajkát, mielőtt elhúzódtam volna. - Azt, hogy mindenhez, amit felsoroltál, kurva jó társaság vagyok. És egy-kettőnél több falkaellenes dologban is benne vagyok. - Deeee ezt szerintem anélkül is tudta, hogy mondtam volna, korábbi tapasztalat alapján. - A telefon mondjuk fura lesz - ismertem be, majd megittam a söröm és könnyedén a közeli kukába dobtam az üres üveget. - Mehetünk, Billy. Megint ráhagytam magam. Kettőből két alkalommal, de nem feszélyezett, most, hogy tudtam, amit kellett, nyugodt szívvel motorozgattam volna vele akár egész este. Nem volt mitől tartanom.
Kezdőlap
