Sokszor gondolkozik az ember ilyen dolgokon, hogy mi lett volna, ha ez és ez történik. Szeretünk ábrándozni, elképzelni azt, hogy milyen lenne az életünk, de idővel rájöttem arra, hogy minden okkal történik, hiszen részben annak köszönhető, hogy most találkoztunk, hogy akkoriban ezek történtek veled. – mondom neki kedvesen, hiszen pontosan tudom azt, hogy milyen érzés ezeken elmélkedni. Sokszor gondolkozok azon, hogy ha a testvérem nem halt volna meg, akkor most vajon még mindig élnék? Farkas vált volna belőlem? Nem hiszem, de ha nem hallom meg azt, hogy az a személy ölte meg a testvéremet, akkor az is lehet, hogy most boldog házasságban, de tudatlanul élnék. Mindennek van előnye és hátránya, de néha sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy rájöjjünk a dolgokra, vagy megértsük az okokat, amik meglapulnak egyes események mögött. Nem fog, emiatt ne aggódj. –mondom neki egy barátságos mosoly keretében, hiszen pontosan tudom, hogy az a fajta aggodalom és védelmi mechanizmus, ami bennem lappang irányába, az nem fog túlzásba vinni. Egyszerűen csak egy testvért már elveszítettem és megfogadtam magamnak, hogy ha újra találkozom Duane-val, akkor vigyázni fogok rá. Nem engedhetem azt, hogy még egy testvért elvegyen tőlem az élet. Nem tudtam, hogy hova megyek és mi lesz ott, ahol letesz a gép. Az volt az egyetlen olyan utam, amikor nem tudtam az úti célt, hanem csak kértem egye jegyet. Így kötöttem ki abban a városban, országban. Aztán egyszerűen csak rám találtál és olyan dolgot kaptam tőled, amit régóta nem éreztem. Akkoriban már több évtizede nem élt a családom és úgy éreztem, hogy az én hibám. Nekem kellett volna Joy-t megvédenem. – mondom neki halkan, hiszen nem szeretném azt, ha valaki meghallaná, majd amikor kiejtem a nevet, akkor akaratlanul is megérintem a kezem lévő tetoválást. Az ő nevét rejti, mintha mindig emlékezni akarnék rá, arra ami történt és arra, hogy mekkora kudarcként éltem meg a dolgot, hiszen nem védtem meg a kistestvéremet. – Nálatok egyszerűen úgy éreztem, hogy egy újabb esélyt kaptam arra, hogy megtapasztaljam milyen a család és milyen a testvéri szeretet és a felelősség, de ott is részben kudarcot vallottam, hiszen magatokra hagytalak. – a végére szinte elcsuklik a hangom. Soha nem voltam képes egyetlen egy ilyen lépésemet se megbocsájtani. Az élet azért ad valakinek egy idősebb testvért, hogy az vigyázni tudjon a kisebbikre. S rájuk is vigyáztam egészen addig, míg a falka bele nem szólt. Ezt örömmel hallom és természetesen bármerre is sodor az élet mostantól hallani fogsz mindig rólam, hiszen a korvívmányai ebben nagysegítségünkre lehetnek. Esetleg… - kezdek bele, majd egy kisebb matatás után előhalászom a telefonomat és átnyújtom neki. Nem tudom, hogy mi lesz holnap, hogy merre fog érni a napfelkelte, de nem szeretném többé elveszíteni és ha belekerül az amúgy eléggé üres telefonkönyvembe, akkor attól nem kell tartanom. Biztos vagyok abban, hogy remek lány és örülök annak, hogy megtaláltad valaki mellett a boldogságot. – mondom neki mosolyogva, majd egy aprót bólintok is, hogy szívesen találkoznék vele. Örülnék annak, ha megismerhetném a leányzót, mert látom Duane szemeiben azt, hogy számára nagyon fontos az a személy. Nem ismerős, így emiatt nem kell aggoznod, hiszen azóta több évtized eltelt és szép lassan a bosszúvágyuk csillapodott az Olaszországban lévő családnak is. S Párizsban láttam meg a napvilágot. – mondom neki egy kisebb mosoly keretében, hiszen bármennyire is volt veszélyes akkoriban az életem mégis imádtam. Szerettem azt, ha zajlottak körülöttem az események. Miattam ne aggódj, nem szeretnélek ebbe belekeverni és nem hiszem, hogy Castor bántani szeretne. Nem rémlik a neve és általában kívülről tudom azoknak a nevét és kinézetét, akiket jobb, ha messzire elkerülök, de mára csak az átváltoztatom nevére redukálódott ez a névsor. – mondom neki lesütött szemekkel, hiszen nem vagyok gyilkos, de részben miattam haltak meg. Volt olyan, amikor tényleg én öltem önvédelemből, de az ritka pillanat volt. De volt olyan, amikor a menedékként szolgáló város falkája nem örült a tömeges másik falka által jött farkasoknak és ők ölték meg őket. A szállodában van a szállásom, de nem igazán tartózkodtam még ott, mert valami békésebb helyet keresek. Csak éjszaka, amikor gyorsan kellett valami hely, akkor az volt közelben, de tudom, hogy számomra nem az a legjobb hely. Ma részben másik szállást akartam találni. – válaszolok neki gyorsan, majd megrázom kicsit a fejemet, hiszen biztosa nem érdekli ez a sok fölösleges információ, amit most mondok. – De előbb még beszélnem kell a falkával is, majd pedig szép lassan döntenem is kellene, hogy maradok vagy megyek. Mind a kettő felé húz a szívem és emiatt még nehezebb ez az egész. – vallom neki egy kisebb vállrándítás keretében. Tudom, hogy nem húzhatom sokáig, de még se tudom rávenni magamat, hogy döntsek, ahogyan még az se történt meg, hogy a falka vezetői elé álljak. Pedig meg kell tennem. Sajnálom, s igazából nem tudom. Ma gondoltam kicsit szétnézek a városban, megszerzek magamnak majd egy másik szállást. De esetleg te tudsz valami békésebb helyet, ahol ilyenekről is beszélgethetünk? – kérdezem tőle kíváncsian, majd lassan én is felállok, mire gyorsan megigazítom a ruhámat és elindulok mellette. – Gyönyörű ez a város, de az is igaz, hogy soha nem gondoltam azt, hogy egyszer egy ilyen helyen akarok majd letelepedni. – mondom egy kisebb kuncogás keretében.
A megbeszélt időpont előtt már jó néhány perccel a bevásárlóközpont bejárata előtt állok és türelmesen várakozom Artemis-re. Annabelle mindent elintézett nekem, a sztori szerint extra sürgősen szükségem van egy olyan ruhára, amiben egy elegánsabb étteremben megjelenthetek a vacsora alkalmával, de mivel én nem vagyok tisztában a mai divat követelményeivel, no és a bevásárlóközponthoz és a csinos ruhákhoz is elég maradi vagyok, mindenképpen szükségem van segítségre. Annabelle dolgozik, így ő ajánlotta, illetve kérte meg Artemist, hogy legyen a segítségemre és kalauzoljon el a divat világában. Így sikerülhet egy teljesen hétköznapi helyzetet teremtenünk, nekem pedig pontosan ez volna a cél, mindenféle feladat és kötelezettség nélkül ismerni meg a leszármazottamat, hogyan viselkedik a hétköznapi helyzetekben. Amit első találkozásunkkor megismertem, az határozottan tetszett, most azonban szerettem volna jobban megismerni, beszélgetni vele teljesen hétköznapi dolgokról és bízom benne, hogy nem lesz túlságosan feszélyezett a helyzet a fiatal nőstény részéről. Igaz, hogy a múltkor ugyan minden bizonnyal lebuktam az álcázott koromat illetően, ezúttal sem mutattam mást; négyszáz körüli farkas voltam egyszerű öltözékben és türelmesen várakozva a bejárat mellett. Amint megéreztem és megpillantottam a nőstényt, széles, kedves mosollyal köszöntöttem őt. - Szervusz, Artemis! Nagyon köszönöm, hogy elvállaltad, kisegítesz egy divathoz nem sokat értő matuzsálemet - szélesedett a mosolyosom. Próbáltam közvetlen hangulatot varázsolni és tudatni vele a szavak mögött, hogy hiába vagyok idősebb és hiába vagyok Annebelle Teremtője, nem kell úgy viselkedni a társaságomban, mintha bármelyik pillanatban leharaphatnám a fejét. - Én készen állok, hogy bevezess a divat világába - ugyanolyan széles és kedves volt a mosolyom, mint eddig. - Valami egyszerűre, mégis csinosra gondoltam, illetve pasztellesebb színekben gondolkodom, de innentől rád bízom a dolgot, mert én még az üzletet sem nagyon találnám meg - húztam el a számat. Nyilván kissé rájátszottam a dologra, hiszen jártam már ilyen üzletben, nem is egyszer, de most a helyzet megkövetelte, hogy ferdítsek kissé.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
A mai nap kifejezetten lazának ígérkezett, köszönhetően az előzetes szervezésnek, hogy semmi fontos megbeszélést, egyeztetést nem pakoltam mára, tudván, hogy Bells beharapójával lesz "randevúm". Nem mintha olyan hű-de-különleges dolog lenne ez, de szívesen ajánlottam fel a segítségemet, mikor a falkatársam megkért rá, elvégre ez a ruha-téma olyan dolog, amihez értek és ráadásul Bells a barátnőm. Természetes, hogy segítek neki, ha kéri... Szóval végtére is Bells miatt mondtam rá igent és csinálom végig ezt, de valahol azért egyfajta finom kíváncsiság is élt bennem részemről a felmenője iránt. Legutóbbi találkozásunkkor nem volt épp nyugalmas a közeg egy békésen csajos csevegéshez, ami azt illeti.
Sikerül remek parkolóhelyet találnom, így könnyed lépteimet elégedett mosoly koronázza, mely kiszélesedik, amikor kiszúrom az ismerős vonásokat a bejáratnál. Ruházatom a maga egyszerűségében is stílusos, bátorkodtam nadrágot felvenni, nem pusztán a hűvösödő időjárás végett - az sosem akadály számomra, hogy szoknyát, ruhát viseljek - hanem ezzel is mintegy "akadályozva", hogy lépten-nyomon ruhákat akarjak én magam is felpróbálni. Nem nekem jöttünk most válogatni, lassan amúgy is külön lakást bérelhetnék a gönceimnek, beleértve a cipőket és kiegészítőket. - Szia! Ugyan kérlek, ne butáskodj! Manapság már minden divatos, csak tudni kell viselni. És különben is... szívesen teszem! - Bájos mosoly közepette finoman intek, mikor elérem, hogy lépjünk is be az áruházba, ne kintről támasszuk a falakat, mert abból nem lesz ruhája neki. - Rendben, meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében! - Jegyeztem meg nevetősen, s ahogy beléptünk, gondolatban már azon agyaltam, melyik üzlet él pasztellesebb árnyalatokkal általában a kollekcióiban. - Egyébként ez már eléggé konkrét elképzelés, nem gondoltál esetleg tervezőre, varrónőre? Árban lehet, kicsit többe jön ki, de biztosan rád lesz szabva, olyan lesz mindenütt, amilyenre te szeretnéd, ráadásul biztosan nem jön veled szembe az utcán máson. - Csacsogtam a magam megszokott könnyedségével, egy pillanatra talán el is feledve, hogy lehet, Bells-szel ellentétben ő kevéssé bírja az efféle könnyeden nőcis stílust, amit mi ketten a kölykével tolni szoktunk, ha beszabadulunk a fogyasztói társadalom ezen szentélyébe.
- Én elhiszem neked, ha te mondod! - görbült még feljebb szám sarka - Mindenesetre azért szükség lesz némi fejtágításra ezen a téren - én tényleg elhiszem neki, ha azt mondja, hogy manapság már minden divatos, de külső szemmel nyilván könnyebb megállapítani, alkalmas vagyok-e arra, hogy viseljem, mert tetszhet akárhogy egy ruha, ha azt mondja valaki, rajtam ez nem áll jól. - Reméltem, hogy nem lesz kellemetlen a kérésem, hiszen eddig egyszer találkoztunk csupán, de tényleg vészhelyzet volt. Nem tudom, hova kavartam az elegáns viseletemet, nem nagyon szokott szükségem lenni ilyesmire, így egyetlen használható ruhám volt, de az is elkallódott valamerre - kezdtem bele magam is a könnyedebb csevegésbe, bízva abban, hogy beindul majd a dolog és nem válik kínossá a szituáció. - Úgyhogy tényleg nagyon hálás vagyok neked - pillantottam oldalra, miközben már javában befelé haladtunk az épületbe. Nem tudom, mit szólhatott hozzá, amikor Annabelle előállt a dologgal, de itt van és nem tűnik úgy, hogy kellemetlenül érezné magát, úgyhogy ez már mindenképpen pozitív kezdés. - Nahát, erre egyáltalán nem gondoltam. Mondjuk nem tudom, hogy a varrónők mennyi idő alatt készítenek el egy ilyen ruhát, lehet azért sem fordult meg a fejemben, merthogy már holnap estére szükségem volna rá - fejtettem ki kicsit pontosabban, mert nem emlékszem már, mit beszéltünk meg, mennyire is sürgős a dolog. - Tudom, nem éppen szerencsés az utolsó pillanatra hagyni a dolgot, de álmomban sem gondoltam volna, hogy képes vagyok így elkavarni egy ruhát! - csóváltam meg a fejem sóhajtva, saját ügyetlenségemen próbálván szépíteni - Illetve azt is megtanultam, hogy nem elég egy-egy darab az elegánsabb ruhákból sem - próbáltam felvenni a nőstény könnyedségét, nagyban segített, hogy neki sem esett nehezére a csacsogás, amiért ismét csak járt a piros pont. - Egyébként hogy vagy? Mivel telnek a mindennapjaid? - érdeklődtem aztán kedvesen, mégiscsak el tudjunk indulni valamerre. - Apropó! Sikeresen felépült a fiú, aki a csapdába lépett? - tudakolóztam tovább a fiatal hím iránt is, akire az erdőben bukkantunk a legelső találkozásunk alkalmával.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Fejcsóválva lépdelek beljebb az áruházba szabadkozása közepette, többször nem mondom el ugyan, de áll az előbb elhangzott: tényleg szívesen segítek egy olyan személynek, aki egyszer már nekünk is segített, ráadásul a barátnőm beharapója. És még a téma is passzol, ellenben atomfizika terén eléggé meg lenne lőve velem Hope, ami azt illeti. - Ugyan már! Nem fáradtság, na meg, rám is rám fért már kicsit, hogy kimozduljak a munka-falka mókuskerékből kicsit. Nem is kérdeztem még tényleg... mi a vacsora apropója, amire ruhát keresünk? - Nem elhanyagolandó pontja a választásnak, s kicsit kíváncsiságomnak is engedek utat törni ilyen formán, hogy jobban megismerhessem a nő személyét. A múltkor nem igazán volt trécselős a helyzetünk, ami azt illeti. - Oh... hát így azért tényleg problémás, bár biztosan akad, akinél van az a pénz. De különben tényleg tudom javasolni hosszabb távon, ha beszereznél egy-két csinosabb darabot. - Mindig jól jön, ha van tartalékon az ember lányának, akárcsak a klasszikus kis fekete ruha kapcsán szokták mondani. Amikor kifejti, ezt bizony ő is megtanulta egy életre, nem tudok megállni egy könnyed kis kacajt, de sokkal inkább vele igyekszem nevetni és nem rajta. Előfordul az ilyesmi a legjobbakkal is, bár esetemben inkább annak a ténye áll fenn, hogy nem tudok dönteni, túl sok az opció, amiből választani lehetne. Az üzletbe beljebb tévedve azért elréved pillantásom az őszi-téli kollekció irányába, mégis célirányosan haladok az alkalmi ruhákat magába foglaló részleg irányába, remélve, Hope tartja a lépést. - Megvagyok, köszönöm a kérdést! Azt hinné az ember, az esküvői szezon végével, meg a nyár leteltével együtt kissé nyugisabbak a napok, de hirtelen minden hétre jut egy nagyobb születésnap vagy évforduló, esetleg osztálytalálkozó, megemlékezés... mozgalmas napokat élek, ha fogalmazhatok így. Egyszer benézhetnétek Bells-szel ti is valamelyik nap, ő elég sűrűn meglátogat, ismeri a járást! - Mesélek lelkesen, egyáltalán nem tűnik panasznak szavam, hisz ez is csak azt jelenti, hogy megy a szekér, jó ötlet volt változtatni a Country Club mezei golfklub profilján és kicsit kibővíteni azt. - Kutya baja! - Húzódik mosolyra ajkam kérdése hallatán. Azóta már sok víz lefojt a Chenán, kigyógyultam Corvin sérüléseiből is és... egyéb dolgok, amiket nem hangoztatok, mert tűnjek bármilyen naivnak, annyi sütnivalóm még nekem is akad, hogy ne tudjam, a falnak is füle van ebben a városban.
- Egy hím vacsorázni visz - illesztettem kissé zavart mosolyt az arcomra - És habár alapjáraton nem kerítenék ennek túl nagy feneket, most sem igazán szeretnék, mégsem mehetek el egy farmer-blúz kombóban, ami azt illeti. Tudod, milyenek ezek a hímek - forgattam meg a szemeim egy halk kuncogást követően. Nyilván nem ez volt az igazság, de talán jó kiindulópontja lehet annak, hogy erről az oldalról is meg tudjak róla valamit. - Rendben, köszönöm, mindenképpen megjegyzem és tanulva ebből az esetből biztosan fel fogok keresni egyet. Tudnál majd esetleg neveket ajánlani? - a személyes tapasztalat nyilván jobb, mint az interneten utánakeresni, ráadásul ő azt mondta, javasolná is az ilyesmit, így nyilván van tapasztalata is ilyen téren. Az pedig mindig fontos. - Jól hallottam, hogy a Northern Lights vezeted? - minden bizonnyal jól hallottam, de erre is kíváncsi vagyok, talán mesél róla kicsit bővebben. - Még mindig inkább ez legyen, minthogy nem keresik a helyet, nem igaz? De akkor ezek szerint elég jól megy az üzlet - foglaltam kicsit össze, mit is hallottam pontosan. - Köszönjük a meghívást, szerintem sort kerítünk rá akkor a közeljövőben mindenképpen! - válaszoltam lelkesen, mert tényleg jól esett, hogy meginvitált, ráadásul arra is kíváncsi lennék, miként viselkedik mondjuk egy olyan helyzetben, amikor Annabelle is ott van. - Nagyszerű, ezt örömmel hallom! - mosolyodtam el szélesen én magam is. A fiú eszembe jutása azonban más gondolatokat is felébresztett bennem, így nem voltam rest kicsit tovább fűzni a témát. - Azóta történt még olyan eset, hogy használnod kellett volna a képességed? Már persze ha publikus a dolog - érdeklődtem kíváncsian, hiszen ez lenne a fő témánk és a hétköznapi dolgok mellett erről sem árt beszélnünk egy keveset. Tudtam, hogy falkadologba is ütközhetek ilyesmivel, olyat helyzetbe pedig nem szerettem volna sodorni, ami kellemetlen lenne számára, így amennyiben tabu témába tenyereltem, akkor majd másmilyen oldalról közelítem meg.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Fejemet csóváltam finoman szavaira kedves mosoly keretében. Persze, hogy tudom, mifélék a hímek (ha-ha), de mi az, hogy nem kerít neki nagy feneket?! Manapság értékelni kell, ha ilyen szép és kedves gesztussal próbálkoznak, mint egy vacsora! - Szóóval... ez egy olyan igazi-randi randi vagy amolyan majd-lesz-belőle-valami-talán randi? - sandítottam felé csalfa mosollyal képemen. Persze, meglehet, benézem és csupán egy kedves, régi ismerőse az, aki elhívta egy kellemes, együtt töltött vacsorára. Beljebb haladunk közben persze az üzletben a megfelelő sarok irányába, én pedig lelkesen mesélek, bólogatok helyeselve és érdeklődő vagyok a nő irányába. Nem azért, mert ezt kívánja meg a szituáció, hanem mert tényleg érdekel az, amit közölni akar velem. Kár lenne ezt túlbonyolítani, mikor én magam sem vagyok túlságosan összetett személyiség. Pontosabban... fogalmazzunk úgy, könnyedén kiismerhető vagyok, elég egy jobb és egy rosszabb napomon elcsípni, máris elmondhatják a szerencsések, hogy ismernek. - Persze, szívesen. - Bólintok rá végezetül arra is, hogy örömmel ajánlok számára varrónőt, aki személyre szabottan készít ruhát saját kénye-kedve szerint neki, ha szeretné. Ezzel együtt pedig leemelek egy kék váll nélküli csodát és elé tartom, de végül csupán fejemet csóválva teszem vissza. - Jól hallottad. - Mosolyodom el kissé, miközben a lila ejtett vállú darabnak bizalmat szavazva az kezemben maradt, nem került vissza a sorba egy gyors Hope-hoz való hozzámérést követően, s arra is van mindeközben értekezésem, hogy aprót biccentsek összefoglalására. Valami ilyesmi a tényállás végtére is, igen. - Nagyszerűen hangzik! Szavatokon foglak ám titeket, mert mér Bells is ígérgette! - Szélesedik mosolyom nevetősen, hisz hiába a meghívás, eddig valahogy nem került sor a látogatásra. Mondjuk tény és való, tavasszal-nyáron sokkal impozánsabb az egész hely, több a látni- és csinálni való is a klubban, így ha elhúzódik ez a látogatás akkorra, akkor sem fog világ dőlni össze bennem.
Kérdésére, mely szerint akadt-e helyzet, amikor használnom kellett képességemet, mintha lassabbá válna mozdulatom, amivel a ruhát leakasztom - egyszerű, klasszikusan fekete darab, bár merésznek ítélem meg a dekoltázsát, így megy is gyorsan vissza, oda se mérem Hope-hoz. - Szerencsére átmehetett valami abból az alfánknak, amit a csatlakozásunkkor mondtam a vérvonalunk kapcsán, hogy nem cirkuszi mutatványosok vagyunk, és tényleg csak akkor van igény rá, ha nagyon súlyos a helyzet. Azóta egyetlen egyszer kellett használnunk, de akkor a falka mindhárom mártírjának jutott a "jóból". - Meglep és valahol mégis lelkiismeret-furdalással tölt el, hogy Bells nem tett erről teremtőjének említést. Lám, még ő is képes tartani a száját, bezzeg én holmi kóbor hímek épsége végett aggódva fecsegek és hozom magamra a bajt!
- Remélem, hogy igazi randi randi - simítottam egy zavart kis kuncogás kíséretében egyik hajtincsemet a fülem mögé. Egek, régebben mennyire lázba hozott egy ilyen randi! Még akkoriban, amikor a férjem udvarolt nekem, aztán most meg már… Még szerencse, hogy van emlékem az ilyesmiről, így tudok miből ihletet meríteni, hogy hatásos legyen a dolog. Kicsit azért kellemetlen érzés, hogy ennyire megvezetem Artemist és alapjáraton biztosan nem így szeretném, de sajnos most muszáj. Rendkívül jól esett egyébként, hogy tényleg érdeklődő volt és színtisztán éreztem, hogy nem pusztán azért, mert ezt diktálja az illem. Én is nyitott voltam felé, de azt hiszem nagyban megkönnyítette a dolgom az ő hozzáállása is, hogy a róla alkotott véleményem még inkább pozitív irányba való elmozdulásáról ne is beszéljek. Határozottan szimpatikus volt, bár ez sajnos még nem jelenti azt, hogy alkalmas lenne arra, amit szeretnék. - Köszönöm - bólintottam mosolyogva - Én sajnos tényleg nem vagyok járatos az ilyesmi dolgokban, mindig megelégedtem a szerényebb holmikkal is, ilyen üzletekben sem járok túl gyakran - osztottam meg vele némi információt magamról. Az Önzetlenek közé tartozom, így nem meglepő, hogy így vélekedem a dolgokról. - És milyen? Mármint az, hogy egy ilyen helyet vezetsz. Nehéz? Kell néha olyan döntéseket meghoznod, amit mondjuk alapesetben nem úgy csinálnál? - nem utolsó szempont ez sem, ha akad ilyesmi. Nem tudom milyen egyébként egy ilyen helyet igazgatni, de úgy tűnik azzal jól boldogul, szóval van érzéke az ilyesmihez, bár az igaz, hogy teljesen más egy vérvonalra figyelni. Ráadásul Artemis fiatal, talán ez az, ami a leginkább buktatója lehet a dolognak. - Komolyan ő is ígérgette már? No hát akkor mindenképpen ideje, hogy mihamarabb sort kerítsünk rá! Amúgy sem jártam még ott, szívesen megnézném majd - rajtam ne múljon, amúgy is kíváncsi vagyok rá. Egyrészt a helyre is, másrészt a nőstényre is, hogy más közegben miképpen viselkedik. Aztán felteszek egy olyan kérdést, ami látható reakciókat vált ki belőle, lassabbá válik kissé a mozdulata és érzem, hogy nem egyszerű esetről lesz itt szó. Csendben hallgatom a szavakat és csak egyetértően bólintok, véleményem szerint sem cirkuszi mutatványosok vagyunk, örülök, hogy ezt Artemis magával az Alfával is közölte. - Ennyire komoly volt a helyzet? - azért arra telibe nem szeretnék rákérdezni, mi is történt pontosan, gondolom kellőképpen falkaügy ahhoz, hogy egy magamfajta kóbor ne tudhasson róla. - Kíváncsi lennék, mi történt pontosan, de gondolom nem lenne túl előnyös számodra, ha beavatnál a részletekbe - fűztem tovább kicsit a gondolatmenetet, az sem utolsó szempont, miként viszonyul a falkájához és pontosan ebből a gondolatból bukik ki a következő. - Egyébként milyen a falkával élni? Mióta vagy velük? Mintha az első találkozásunkkor mondtál volna valami olyasmit, hogy nem olyan régen érkeztél. Bár lehet rosszul emlékszem, tudod, a kor teszi - nevettem fel röviden, könnyedén, ahogyan újabb kérdést intéztem a nőstényhez.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Csak reméled? - Vontam fel kissé kérdőn szemöldökömet, ajkaim szegletében lelkes mosoly játszott ugyanakkor, a cinkos fajtából, elvégre szép dolog a szerelem, meg a randevúzás, még akkor is, ha én magam jó ideje - mióta kitettem a lábam Baltimore városából legalábbis - nem űzöm ezt a "sportot". Persze mindezt a papunk végett, szóval fel is írom gondolatban bűnlajstromának sorába a dolgot! Lelkesen teszek ígéretet a ruhavarratás témakörében, s közben újabb ruhával gyarapodik a felpróbálásra ítélt darabok sora kezemben. Apró sóhajjal engedem lejjebb vállaimat egyúttal kérdése hallatán. - Ha az őszinte választ akarod hallani... nem egyszerű. Már eleve nőként vezető pozícióban lenni megküzdést jelent, pedig csak egy vidéki kis klubról van szó és nem valami multinacionális monstrumról! - Széles mosollyal fűzöm ugyanakkor hozzá: - De szeretem csinálni. Jó látni, amikor minden... összeáll, tudod? Ezért megéri az egész, viszont jogos a kérdésed. Vannak dolgok, amikor mérlegelni kell és bármennyire segítenél mondjuk egy megrendelőnek, vagy nem szeretnél megválni egy munkavállalótól, egyszerűen... tudnod kell nemet mondani. - Tekintek oldalt rá egy pillanat erejéig komollyá váló pillantással, hogy helyét menten bájos mosoly vegye át. - De a világért se untatnálak üzleti élettel! Te mivel is foglalkozol? A kórházban dolgozol, jól rémlik? - Mintha ilyesmit említett volna Bells az átharapója kapcsán, kinek most kezébe nyomom a kiválasztott négy - igen, négy! - ruhakölteményt. Mindegyik szolid, mégis rafinált szabású, csak úgy vezeti az ember tekintetét végig a viselőjükön, elegánsan hangsúlyozva annak nőiességét. Ha tömören akarom megfogalmazni: ízlésesen sejtet, de keveset mutat mindegyik darab. Finom mozdulatokkal "hessegetem" a próbafülkék irányába, követve őt, közben megemlítve neki is a látogatás lehetőségét, szavát véve, hogy ha már ketten ígérik, mindenképp benéznek barátnőmmel. Hangom kissé elhalkul, óvatosabbá válik a képességünket illető eszmecserére, s nem pusztán azért, mert átlagemberek között mozgunk, de ez sem elhanyagolandó szempont, lássuk be. - Máskülönben nem is hiszem, hogy esélye lett volna a felépülésre. - Súlyos volt, ennél jobban le se írhatnám, mennyire. Megjegyzésére kissé kiszélesedik a mosolyom. - Ha a saját kölyköd nem számolt be róla, vagy legalább részletekről, akkor én sem szeretnék. A világért se venném el a kenyerét Bellsnek ilyen téren! - Nevettem fel kissé, könnyed kacajt hallatva, s közben lassan talán a próbafülkéket is elértük. - Igen, még egy éve se. Nem panaszkodhatom különben... talán fontolgatod mégiscsak a csatlakozást? - Szélesedik mosolyom, egyelőre nem részletezve a falkaéletet, lévén nem tudom, mégis mennyit tud, mi az, amiről beszámolhatok neki még és mi az, ami már nem tartozik rá. Példának okáért ott van ugye annak ténye, hogy nem minden döntéssel értek egyet. Habár nem nézem ki Hope-ból, hogy visszaélne ezzel az információval, azért jobb nem kísérteni a sorsot jelen álláspont szerint. Jobb biztosra menni, míg végleg elcsitulnak Daniel körül a dolgok.
- Oké, szeretném is - ismertem be egy zavart mosollyal és a fülem mögé tűrtem egy elkószált hajtincset, ahogyan kijavítom magam a visszakérdezését hallva. Én magam már kinőttem a randevúzásból, de szükséges ez is, hogy teljes legyen a színjáték. Bárcsak elmondhatnám, mennyire sajnálom, hogy így megvezetem és átverem. - Igen, valamiért ebben a világban másként tekintenek a vezető pozícióban lévő nőkre - ráncolom a homlokom, mert habár én első kézből nem tapasztaltam, de elég sokfelé jártam a világban ahhoz, hogy meglegyen a véleményem. - Azt el tudom képzelni, hogy jó érzés lehet - mosolyogva válaszoltam, hiszen ezt az érzés én magam is nagyon szerettem, mégsem oszthattam meg vele, hiszen nem feltétlenül illene a helyzetbe és a rólam alkotott képbe. - Nehéz ilyen helyzetekben nemet mondani? - kíváncsiskodom tovább, mert habár közel sem ugyanaz egy ilyen hely és egy vérvonal vezetése, azért sokat megtudhatok Artemisről, hogy erről faggatom. Elég elhivatottnak tűnik, ráadásul szereti csinálni és ha jól veszem ki a szavaiból, képes logikusan mérlegelni és nemet mondani is, ha a helyzet úgy hozza. Ez pedig mindenképpen előnyös tulajdonság. - Ne viccelj, egy cseppet sem untatsz, szeretem megismerni a környezetemben élőket - legyintek mosolyogva, hiszen nem véletlenül kérdeztem azt, amit, bár amit szerettem volna elérni ezzel a kérdéssel, arra nagyjából fény derült, úgyhogy nem is szükséges tovább nyúzni a témát. - Igen, a kórházban dolgoznom, bár az többnyire csak önkéntes munka. Az egyik nagyon jó barátom nyitott egy mesekönyv boltot itt a városban, neki is besegítek alkalomadtán - avattam be a mindennapjaim kicsinyke szegletébe, ez nem volt titok, így nem is haboztam elmesélni neki. A kezembe adott négy ruhával aztán a próbafülke felé indultam, figyelmem azonban továbbra is a nőstényé volt. - Te jó ég, mi történt vele? - ráncolom aggódva a homlokomat, Annabelle tényleg nem mesélt túl sokat erről, ráadásul falkaügy, arról pedig nem is faggattam túlzottan, nehogy miattam kerüljön bajba, amiért elmondott valami olyasmit is, amit nem kellett volna. - Jól van, akkor majd őt kifaggatom - mosolyra húzódtak az ajkaim, még a könnyed kacagásba is bekapcsolódtam. Az mindenképpen pozitív, hogy nem beszélte ki a falkáját, viszont nem egészen világos számomra, hogy csupán a hallott indok miatt nem tette, vagy valóban azért nem, mert mégiscsak falkatag volna. Nem feszegetem azonban tovább a témát. - Nem tudom pontosan, de igen, megfordult már párszor a fejemben. Annabelle is itt van, én pedig rengeteget utazgattam már, falkatagként lehet én is többet tudnék segíteni, mint kóborként - magyaráztam, miközben beléptem a próbafülkébe és behúztam a függönyt. Gyorsan dobáltam le a ruháimat, hogy belebújjak az első ruhába, egy olyanba, amiről első ránézésre látszott, hogy nem fog túl jól állni. Ebben lépek ki a nőstény elé, hogy a kinti tükörben is megcsodálhassam magam. - Mit gondolsz? - pillantok Artemis-re - Nem az igazi, ugye? - húzom el a számat, majd a válaszát megvárva lépek vissza a fülkébe, hogy a következő ruhadarabbal is ugyanazt eljátsszam, mint az előzővel. A harmadik, egy krémszínű, enyhén testhezálló, szolid dekoltázzsal bíró darab viszont úgy tűnik, elnyeri a tetszésemet. - Erről mi a véleményed? - fordulok úgy a tükörben, hogy mindegyik oldalról megnézhessem magamat. - Szerintem ő lesz az, kellőképpen elegáns, mégsem kirívó - töprengtem még hangosan, végeredményben úgyis nekem kell tetszenie és amúgy sem a ruháért jöttem, nem is ez volt a lényeg. A negyedik ruhát fel sem próbálom, arra hivatkozva, hogy ebbe beleszerettem, a fekete pedig amúgy sem az én színem, úgyhogy a kiválasztott darabot megtartom, a többi az itt marad. - Meghívhatlak egy kávéra hálám jeléül? Vagy sietsz? - fordulok felé, amikor már a sorban állunk, ajkaimon barátságos, kedves kis mosoly csücsül. Ha Artemis rábólint a meghívásomra, akkor a fizetés után a kávézó felé irányítom lépteimet, teljesen hétköznapi témákat feldobva és kérdezgetve őt. A kávzóban aztán egy lattét kérve magamnak ülök le az egyik asztalhoz. - Lehet egy igazán személyes kérdésem? - fordulok felé ezúttal komolyan, az ide felé vezető úton való könnyedség még ugyan ott ül a vonásaimon, de érezheti, hogy nem a holnapi terveiről fogom faggatni. - Tudom, hogy ez nyilván hirtelen lesz és nagyon megmagyarázni sem fogom tudni, miért vagyok erre kíváncsi, csak egyszerűen tudnom kell a választ. Ha nem szeretnéd, akkor semmi gond, viszont akkor fel sem teszem a kérdésem - adok kicsit bővebb magyarázatot. Konkrétan ugyan nem mondom ki, de nyilván érti így is, hogyha elhangzik a kérdés, mindenképpen őszinte választ várok el, akkor már nem lehet visszavonulót fújni. Ha bólint, akkor kezdek csupán bele. - Bízz bennem, jó? Nem szeretnék rosszat. És nincsen rossz válasz - hagyják el ajkaimat a halk szavak, mielőtt még belekezdenék. - Képzelj elegy szituációt. Ha könnyebb, nyugodtan hunyd le a szemedet. Egy teljesen átlagos nap után tartasz hazafelé a munkahelyedről. Fáradt vagy, de alig várod, hogy elújságold a nap történéseit Annabelle-nek. A városban beszéltek meg találkozót, egy csendes, nyugodt, eldugott helyen. Ám ahogyan közeledsz, valami egészen furcsa dologra leszel figyelmes. Baleset történt, sehol senki, csak egy törött jármű az árokban és két test a földön fekve. Nincsenek járókelők, rajtad kívül senki sincsen, aki segíteni tudna - végig halkan beszélek, energiáimmal figyelve az övéit, minden apró rezdülés számít. - Kiszállsz az autódból, közelebb érve már az összeroncsolódott testeket is szemügyre tudod venni. Az egyik egy kislány, alig lehet több kilenc évesnél, nem ismered, legfeljebb látásból. A másik személy azonban egy kedves ismerősöd, Annabelle. Eszméletlenek mind a ketten és rettentő súlyosak a sérülések. Hiába hívnál mentőt, nem érne ide időben, neked kell segítened. Elég rájuk nézni, máris tudod, hogy csak az egyiküket mentheted meg. Nincs idő gondolkodni, hiszen pillanataik lehetnek már csupán hátra, azonnal cselekednek kell - energiáim halványan, szinte alig érezhetően ölelték őt körbe, nyugalmat árasztva felé. Fogalmam sincsen, miként fog reagálni, feldúlja-e a dolog, vagy szimplán őrültnek bélyegezve pattan fel és hagy magamra. Mint mondtam az elején, nincsen rossz válasz, bármi is történjék, minden információ használható lesz. - Melyiküket választod, Artemis?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Kérdésére, mely szerint nehéz-e döntéshelyzetben nemet mondani, apró hümmentéssel dőlök a próbafülke támasztó oszlopának, míg ő odabent próbál. Érezhetően megfontolom a választ. - Az igazság az, hogy szituációja válogatja. Ha tudom, hogy jó okkal történik és megérdemli az illető a visszautasítást, akkor nem nehéz. - Vagy én vagyok túlságosan könnyelmű. Persze mindezt sosem feltételezném magamról, Danielnek való fecsegés ide vagy oda. - Ó, azt hiszem, tudom melyikről beszélsz! - Csillan felismeréstől tekintetem a könyvesbolt kapcsán, azt meg már csak gondolatban teszem hozzá, hogy nincs kiért betérnem oda, így csupán a kirakatot szemlélve ácsingózom olykor előtte pár percet, elhaladtamban a különféle hivatalokba menet. Arra, hogy Duncannel mi történt, aprót sóhajtok. - Ha tudsz olvasni a Daily News sorai között, sok mindenre fény derülhet számodra a falka kapcsán. - Jegyzem meg csendes utalásként, ennyiért még nem lógattak fel senkit, nem igaz? Nyílt titok a dolog, s valóban, ha részletekre kíváncsi, jobb, ha Bellstől kérdezi azokat. Míg a próbafülkében a kiválasztott ruhák egyikét ölti magára Hope, úgy fest, csak nem tudjuk azért elkerülni a falka témát, ráadásul én hozom fel ezúttal. - Biztosan meg lennének az előnyei számodra. Nem sértésből kérdezem, de voltál már... falka tagja egyáltalán? - Oké, kölyökként csak-csak, de azóta azért sokat fordulhatott a világ, ha jól sikerült belőnöm éltes korát a gyógyulása alapján és ötszáz évesnél is idősebb lehet. Ahogy kilép, persze tekintetem máris a ruháé és az övé. - Szerintem csinos... - Jegyzem meg kissé ábrándosan. - De valóban kicsit lehetne hosszabb a szoknya része, hogy legalább a térdet takarja. - Értek egyet valahol mégis vele, s intek szórakozott kis mosollyal felé: sipirc vissza, lássuk a másikat! - Sajnos az sem nyeri el a tetszésünket, szerintem még az előzőnél is borzalmasabb, hiába én választottam. A puding próbája az evés, ugyebár, a vállfán minden másként mutat, mint felvéve! A harmadik láttán kiszélesedő mosoly keretében mutatom fel hüvelykujjamat, jelezve, ez egész jó az eddigiekhez képest. Kérem forduljon körbe, hagy lássam rendesen, de neki is tetszik a ruha, így esélyesen ez lesz a befutó. Valami kellemes elégedettség ül meg bennem, egyszerűen jó érzéssel tölt el ama apróság, hogy ha már csak ennyivel is, de hozzájárulhattam a napjának pozitív irányba való billentéséhez. - Ez igazán kedves és remek ötlet! - Fogadom el kávéra való invitálását, részemről a klasszikus feketénél maradnék kevés tejjel, habár fogalmam sincs egyelőre, mennyire találó a választásom annak fényében, hogy pillanatok múlva milyen mélységekbe száguld társalgásunk hangulata. Egyszerűen csak az dönt, hogy szükségem van némi pörgésre, még ha farkasként gyorsabban is átmegy rajtam a koffeinmennyiség.
Már a forró kávékat kavargatva vesz érdekes irányt a beszélgetés. Arra, hogy lehet-e személyesebb kérdése, kissé meglepett érdeklődéssel szaladnak fel szemöldökeim. - P-persze...! - Végtére is, miért ne? Legfeljebb nem tudok majd olyan nyugodtan válaszolni neki, mint tettem eddig, rosszabb esetben pedig elnézést kérek és egyáltalán nem kap választ kérdésére. De még ettől sem dől össze a világ, nem igaz? Ajkaimhoz emelem a csészét, úgy hallgatva Hope felvezetését, mely egyre érdekesebbé teszi az egészet. Aprót bólintok értően, beleegyezően. Még mindig nem érzem úgy, bármi veszíteni valóm volna egy válaszadással, noha megfordul a fejemben az előbbiek kapcsán, hogy a falkával kapcsolatosan szeretne valami olyasmit megtudni, amire az előbbiek alapján véleménye szerint nem adnék őszinte, egyenes választ. Bízzak benne? Oké, ez nem hangzik túl jól így az előbbiek fényében... Tágra nyílt tekintettel figyelem a velem szemközt helyet foglalót, mintha csak segítené hallásomat ez is, nem akarva elmulasztani egyetlen apró szócskát sem mondandójából. Eszem ágában sincs lehunyni a szememet, ám ahogy halad előre a kis történettel, úgy ereszkednek lejjebb finoman vállaim, s mindig egyenes tartásom is "megrogyni" látszik, ahogy a szék háttámlájának dőlök, mire mondandója végére ér. Kezemben a csésze halkan koppan a hozzá tartozó kistányéron, félő, a füle meg az ujjaim között marad, úgy kapaszkodom belé. Pajzsom hűvösen hárította a felőle áradó nyugalmat, nem kértem belőle. Sőt! Szívem szerint felpattantam volna, itt hagyva Hope-ot, egyedül a jólneveltségem volt az, mi visszatartott az asztalborogatós jelenetrendezéstől. Tekintetem szikrákat szór, ajkaim merő daccal préselődnek egymáshoz, ahogy némán meredek rá. Már attól tarthat, lyukat nézek a homloka közepébe, válasz nélkül hagyva, mikor csendesen csak kibököm: - Ha az eszemre hallgatok, akkor Annabelle-t... - Ha pedig a pillanatra és a szívemre? Akkor bármennyire is kedveljem a barátnőmet, nem kérdés, hogy a gyermeki életet mentem, mindez tömör válaszomból is érződik.
- Nahát, valóban? Ez igazán érdekes - nem egyszer került már a kezembe a szóban forgó lap, de eddig soha nem tekintettem rá úgy, hogy abból talán lehet tájékozódni a falkát illetően. Nos, ezek után akaratlanul is másként fogok nekiállni az újság olvasásának. - Voltam, igen, még egészen fiatalon, de azt hiszem az a falka nem egészen úgy működött, mint a mostaniak. Ezen kívül egyszer én is vezettem már egy kisebb közösséget, nem neveztük magunkat kifejezetten falkának, mert csak hat-hét főből állt a közösségünk. Most pedig.. jobban szeretek egyedül lenni, arról nem beszélve, hogy ki tudja, mikor ébredek úgy egy reggel, hogy lehet ideje volna folytatni az utamat - valószínűleg erre már soha nem fog sor kerülni, ráadásul Annabelle is az életem része lett, őt pedig végképp nem tudnám csak úgy magam mögött hagyni. Denaali-ról és az általa közvetített alkuról pedig akkor még nem is esett szó. Egy szó, mint száz, jobb nekem magányosként, gondolom Mr. de Luca sem repesne az örömtől, ha az Alapítók szépen sorjában lépnének be a falkájába, nem szeretnék még emiatt is fejfájást okozni neki. Aztán csak megtaláljuk a megfelelő ruhát, én pedig hálám jeléül kávéra invitálom, amit hála égnek elfogad, így egyrészt lehetőségem nyílik az odaúton még beszélgetni vele, a kávézóban pedig bedobhatom egyből a mély vízbe. Ez utóbbi mondjuk nem tölt el túl jó érzésekkel, de sajnos tudni szeretném a választ.
Belekezdek a történetbe, amikor tudtomra hozza, hogy feltehetem a kérdésem és habár a válasza nem győz meg teljesen, egyelőre elég ítélem, hogy mesélni kezdjek. Látom, hogyan ereszkednek meg a vállai, halkan koppan csészéje a hozzá tartozó kistányéron, én pedig már most átkozom az egész pillanatot és ötletet, amiért ilyennek teszem ki a fiatal nőstényt. De sajnos muszáj és lehet soha többet nem is fog látni, ha úgy alakul, mégsem túl jó érzés, hogy a kellemesen alakuló kapcsolatunkat valószínűleg most zúzom porrá. Nem kért a nyugalmat árasztó energiáimból, pajzsának hűvösségét érezve pedig akaratlanul is libabőr futott végig a bőrömön. Nyilván nem volna akadály az ilyesmi, de minden bizonnyal már így is kellőképpen lesokkoltam őt ahhoz, hogy ne akarjak tovább rontani a helyzeten. Tekintetébe pillantva furcsa bizsergés fut rajtam végig és vonásait látva egy pillanatig tényleg azt hiszem, válasz nélkül maradok és magamra hagy, még az is megfordul a fejemben, hogy rám borítja az asztalt. Válaszát hallva semmiféle reakciót nem adok, arcom is ugyanolyan érzelemmentes, mint eddig, mindössze tekintetembe ül ki a sajnálat, amiért ilyesminek kitettem őt. - A magunkfajtáknak olykor nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia - jegyeztem meg halkan, szinte csak suttogva a választ. Mártírnak lenni egyáltalán nem könnyű, soha nem is volt az és én képes volnék mindazt a hatalmas felelősséget, ami a vállaimon nyugszik, egy fiatal nőstényre átruházni. Olykor én nem bírok mindezzel, hogy boldogulna bárki is vele? - Sajnálom, hogy ilyen irányba tereltem a könnyed délutánunk ívét, nem is szeretnélek tovább feltartani - az már más kérdés, hogy ezek után ha szeretném se maradna velem többet. Jobb lesz neki is, ha időt hagyok, hogy átgondolja, vagy megpróbálja elfelejteni ezt az egészet. - Köszönöm, hogy őszintén válaszoltál és még egyszer sajnálom - halvány mosoly jelenik meg a vonásaimon, ahogyan tekintetem egy pillanat erejéig még a nőstényen nyugszik. Aztán már a pincért keresem, hogy intve neki kérhessem a számlát, ha pedig eddig Artemis nem hagyott itt, akkor lassan én leszek az, aki megbontja az asztalt és elköszönve a nősténytől inkább a távozás mellett dönt.
// Köszönöm szépen a játékot! <33 //
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Pillantásom hitetlenkedőből, értetlenből vált riadt őzeket idéző tanácstalanságba, ahogy hallgatom, hova is fut ki története. Nem vadász vagyok, hanem vad, kit kergetnek és menekülnék, futnék az elmémbe szavai nyomán kúszó kép elől. Hogyan kérhet rá, hogy válasszak? Milyen jogon?! Nem ismer, de erőteljesen sikerült ráhibáznia ezzel a gyerek-barát ellentétpárral a lehető leglehetetlenebb választási opciókra. Elutasító vagyok energiáinak hűvös nyugalma irányába. Ez már nem az a kedves hárítás, mit tőlem megszokhatott, egészen egyszerűen elfordulok tőle pajzsom mögé kúszva, mint valami sündisznó vagy csiga, aki csak a tulajdon védelmi mechanizmusa mögött érzi teljesen biztonságban magát. Ki vagy te, Hope Belfort...? - Kattog elmém még mindig ezen, nem jutva közelebb a megoldáshoz, miért érdekli, miért kérdezi. Ismernem kellene a múltból talán, találkoztunk már egykoron? Nem emlékszem vonásaidra, kedvességed, mit eddig tanúsítottál irántam pedig biztosan megőrzött volna emlékeim között. Ajkaimat összepréselve bököm ki némi idő múltán válaszom, melyben ott rejlik a kimondatlanság mögött az érme másik oldala is egyúttal. Állkapcsom kissé megfeszül szavait hallva. Na ne mondja...! - Nekem nem kell mindezt bemutatnod Hope, nem Bells vagyok. Épp elég ideje hordozom Eeyeekalduk adományát, hogy pontosan tisztában legyek vele, mit is jelent. - Súgom vissza, szinte fogaim közt szűrve ki a szavakat felé. Egy pillanatra őrülten belém mar Teremtőm közelségének hiánya, a tény, hogy nem rohanhatok azonnal hozzá innét, ebből a merőben kényelmetlenné vált szituációból. Csak akkor engedek tartásomon, mikor közli, távozna. Felemelem pillantásomat rá, abban még ott ül némi büszke dac és keserűség, keveredve kérdő vádolással felé, amiért képes mindezek után egyszerűen... higgadt maradi és elsétálni, mint aki jól végezte dolgát! Mégis mire ment ki ez az egész, Hope? - Igazán nincs mit sajnálnod. - Söpörtem ki pár kósza tincset arcom elől, ezzel együtt pedig szelíd mosolyt erőltettem képemre, mintha valóban semmi nem történt volna, s hirtelen távozása is nem várt esemény végett következne be, nem azért, mert egyszerűen elfutna az esetleges kérdéseim elől. - A meghívásom pedig természetesen továbbra is él, amennyiben van kedvetek ellátogatni a clubba Bells-szel. - Biccentettem aprót, s le nem vettem volna róla pillantásomat, míg távozott. A tétova pincér sem érdekelt, aki nem tudta eldönteni, hogy most akkor kérek-e még valamit a számla rendezése után, reklamálnék, vagy mégis mi van... Apró sóhajjal ereszkedtek meg vállaim, mikor az automata ajtók elnyelték Hope alakját. // Én is köszi, nagymama! O.O //
Nem is tudom mikor indultam el otthonról, Csak kettő mobilt tettem el, meg a pénztárcám, vásárolni akartam valami pc-t meg ahhoz való cuccot. Fél áron. De csak Fairbanksben található efféle akció és irritál. Miért pont egy olyan helyen, ahol egy falka fenevad mászkál…Alec meg melózik, nekem meg eszem ágában sincs fizetni azért, hogy bejárhassak a városba. Vagyis… igen. Egyszer. De az sem mostanában lesz. Egyetlen szabály létezik: ki fizet többet. A pénz a földön evilági isten. Alec letette azt a bizonyos valamit az asztalra, hogy melózhasson a városban. Normális? Erre nem tudok mit mondani, na. Sokszor volt már gyökeres változás az életemben, de ez nem olyasvalami, amihez könnyen hozzá tud szokni az ember. Most mégis úgy érzem, hogy tökmindegy merre sodor a sors. Az egészre úgy készültem fel, mint valami futóversenyre. Minél hamarabb végeznem kell a feladattal, hogy a falka majd csak pislogjon párat, és mire felfogják, már itt sem vagyok. Ilyen gondolatokkal… csak agyalok rajta, mi lesz ha elkapnak? Kit érdekel. Majd megoldom! Lépteim sebesek, megfigyelek mindent és mindenkit, akik elhaladnak mellettem. De csak emberek… meg őrzők. Farkasok egyelőre sehol. Remek. Van még időm, amíg feltűnik nekik a zavaró jelenlétem. Az egyik utcán befordultam, valami virágüzlet nyitott épp, megcsapta az orromat a növények illata…meg a színek megzavartak…szóval átsiettem az út másik oldalára és ott folytattam az utat. Csak ösztönök vezettek. Mennem kellett, vagy megbolondulok. Végül egy kissé másabb helyre érkeztem. A hatalmas pláza...marhajó ám. Besétáltam a fotocellás ajtón, időközben elővettem a mobilom és a térkép opciót böngésztem. Aha. Szóval az az üzlet még zárva. Majd 10 perc múlva nyílik… akkor várakozok. A hajamba túrtam és eltettem a kütyümet és a padok felé sétáltam, helyet foglalva az egyiken. Lábam keresztbe tettem és hátradőlve azon, mély levegőt szívtam. Irritáló ez a falka szag. Három farkas vesz engem otthon körül…. Egy csapat vagyunk, még se falkásak… Itt a béke csupán egy pillanatnyi szünet két háború között. Nincs más út a békéhez, mint a mélységes csendbe lépni, ahol ő lakozik, teljes fenségében és békességében. Farkasom békésen pihenget, bár eléggé éber, tudja jól, hogy milyen helyzetben vagyunk. De amíg nyugi van, mi is azok vagyunk. Tekintetem a többieket figyeli, amolyan célkeresztben... mindenkin végigsiklok elég feltűnően, olykor pedig egy egy mosoly is társul mindehhez.
Remek napra ébredtem. A fiam régi gépe, ami eddig tökéletesen működött, kicsit lassan talán, de működött, most bedöglött. Bekapcsolt, el is indult valamelyest, aztán egyszer csak feketeség, utána el sem indult már. Próbálkoztam jó néhány dologgal, egyedül szét nem szedtem. Nem értek ezekhez a gépekhez annyira, viszont ez az eset rávilágított arra is, hogy talán ideje lenne újat venni. Először csak bevittem az irodába, majd pedig odaadtam az ottani tech-gurunknak, mondván, hogy ami jól működik benne, azt nyerje ki belőle, és aztán adja el. De azért megjegyeztem, hogy azokat ne adja tovább, amin személyes dokumentumok vannak. Már ha működik még. Elég kényes helyzetbe kerülnék, ha azok a dolgok, a nyomozásaim egyszer csak kikerülnének egy ismeretlennek. Valamint azt is mondtam neki, hogy a pénzt is megtarthatja ebből nyugodtan. Nekem nincs szükségem rá. Mielőtt bármi ellenkezésbe kezdhetett volna, már el is hagytam a helyszínt. Így kerültem a plázába, ahol az órámat nézegettem. Hm, lehet nem most fog még nyílni az üzlet. Mindegy, maximum beülök kajálni. Zsebre dugom a kezemet, és megfontolt léptekkel haladok a helyszín felé, mikor is érezhetően egy farkas szaga csapja meg az orromat. Remek… Legalább a falka szagát nem érzem rajta, ez pedig jó. Egyelőre próbálom őket elkerülni, az ügyem remélhetőleg le is van rendezve. Az egyetlen falkatagok, akikkel egyelőre találkozni akarok, azok régi ismerőseim. Igen, még Saraht is szívesen látnám, akármennyire sem voltunk egymás szíve csücske. Az illető pedig pont azelőtt a bolt előtt üldögél, ahová engem irányítottak át, hogy ott nézzek magamnak valamit. Na mindegy is, nyugodtan haladok tovább, aztán mikor meglátom a srác arcát, akkor egy pillanatra lefagyok. De nem többre. Kiköpött olyan, mint az öcsém volt, Paddy… Igen, eltelt már rengeteg év, de még mindig emlékszem az arcára. Ez viszont nem lehet ő. Nem, ő már jóval idősebb volt, mikor utoljára találkoztunk, és akkor se farkas, se őrző nem volt. Talán az egyik fia? Unokája? Előbbire gyanakodnék inkább, hisz volt egy nagyon fiatal gyermeke is, akire teljesen illene, hogyha beharapták, itt tudjon lenni. Bár a többiekre is igazából. Elég jó géneket örököltünk mi, Blackbirdök. Oda is lépdelek hát a sráchoz, teljesen békés szándékkal. - Helló. Ide vársz te is? - Arra már rájöttem, hogy nemsoká fog nyitni csak az üzlet, így hát afelé is bökök a kérdésemkor. - Esetleg leülhetek? - Válaszától függően cselekszem, ha kell, állva maradok, bár az már kellemesebb kezdés lenne, ha pozitív választ kapnék erre.
Idegen szag. Farkas és idősebb is. Ez a nap egyre szebb és jobb. Farkasokat akartam elkerülni, erre itt egy közülük. Bár falka szagot nem érzek, de hogy ez nem nyugtat meg. Farkasom kényelmesen fekszik, füleit hegyezi és élénken figyeli környezetét. Viszont, nem bolyongunk céltalanul: a tudatom villámsebességgel kutatott, talált rá információhalmazokra és jegyeztem meg őket milliméternyi pontossággal, játszi könnyedséggel. A legnagyobb fegyverem az emlékezés képessége, nem több, viszont nem is kevesebb. Az vagyok, ami és aki, nem több, de egy fikarcnyival sem kevesebb. Mindezen gondolatok viszont amilyen gyorsan képződtek, olyan gyorsan illannak tova, hiszen amint megpillantom az idegen küllemét, külső ruházatát azonnali változást érzékelek. Aztán derült égből villámcsapás, avagy a hím előttem toppan meg. Az egyik szemöldököm homlokom közepére szökik, mikor felmérem a társaságomban osztozó férfit… Épp emiatt nem is tudom behatárolni a tartalmat, de az eddigi tapasztalataimtól eltérően egy kellemetlen érzés futott végig a hátamon, mely egészen a zsigerekig hatolt. Mert bizony egy adott helyzetben végtelen számú lehetőség merül fel, ugyanannyi kimenetellel, jövővel. Viszont mindegyik ilyen helyzetben csak egy döntés létezik. Egyetlen egy. És mégis mi az a hatalmas végtelenhez képest? Az égvilágon semmi. - Üdv neked is. - mértem végig nem kevés negatív bírálással a szememben az öreget. - Ja, oda… - halk, alig hallható mormogásom csak magamnak szól igazából, de észre sem veszem mindeközben, hogy hangosan szóltam, vagy legalábbis nem csak a saját tudatomon belül. Nem terveztem most el semmit. Az élet olyan változékony, olyan gyors, hogy nem is lett volna értelme. Túl gyorsan és túl kiszámíthatatlanul változik, megállíthatatlanul. Végtelenül. Farkasom hátat fordít a másiknak, de fülei még így is lokátorként mozognak. - Ülj...Persze. - meglepett a leülhetek kérdése... tudtommal nem az én tulajdonom ez az ülőalkalmatosság, felőlem lecsavarozhatja és el is viheti...
Majd meglátjuk, hogy a megérzéseim mennyire csalnak, de úgy érzem, nem rövid folyamat lesz, mire kiderítem az igazságot. Mégsem ülhetek le mellé, és mondhatom neki, hogy „hali, én vagyok valószínűleg a nagybátyád.” Talán semleges információkkal is kideríthetek egy-két dolgot. Általában eléggé egyenes ember vagyok, most viszont lehet, hogy ez az egyetlen esélyem van. Bár azt már most meg tudom mondani, hogy nem valami bájos teremtés. Bár ki tudja, lehet csak az idegenekkel van így. Nem tagadom, nekem is vannak hasonlóim. Mikor odajön hozzám valami idegen, nekem pedig nagyon nincs kedvem a beszélgetéshez. Az más, mikor valaki olyan jön oda, akit ki nem állhatok, de amúgy ismerek. Még azzal is jobban el tudok beszélgetni. Most viszont én állok a térfél másik oldalán. Van egy sejtésem, ki lehet a kölyök, ő viszont kétlem, hogy emlékezne rám. Már ha nem csalnak a megérzéseim. Végül le is ülök a padra mellé, aztán már nyújtom is felé a kezemet. - Dorian. - Bemutatkozásképpen. Nem tudom, segítene-e valamit, ha Kacperként mutatkoznék be. De egyelőre még mindig csak a sötétben tapogatózok, és próbálok a megérzéseim után menni. Eddig sem bántam meg, hogy azok után mentem, azok vezettek ide, Fairbanksbe. És lám, mennyi régi ismerőssel futottam össze! Az őrült doki, az imádnivaló némber, és Yvonne. - Mióta vársz itt? - Nem igazán tudom, milyen kérdéseket tegyek fel, hogyan induljak neki ennek az egésznek. Nem vagyok a bájcsevejgések királya, mi több, elég rossz vagyok benne. Főként olyanoknál, akikről amúgy fogalmam sincs, hogy milyen vérmérsékletű egyének. De ha ez tényleg a kis Blake, az öcsém fia, akit utoljára még totyogóként láttam, akkor az tényleg remek lenne. Akkor nyugodtan elmondhatnám azt is, hogy kicsi a világ.
Eszmefuttatásom éles reccsenéssel kettészakad, ahogy az alak bemutatkozik és kezet nyújt. És van az a pillanat, mikor legszívesebben pofán basznám egy poroltóval. Vagy bármi más kéznél lévő tárggyal. Mert olyan idegesítő, de ha minden jól megy, angolosan fogok távozni. A fejemben Dorian szava cseng… a neve. Nem tudom hova tenni, még csak a bankszámla számlájáról sem csórtam még pénzt. MÉG! Összevonom a szemöldökömet, jellegzetes mozzanat, ez jelenti nálam a „hülyének nézel?” kérdést, majd rápillantok. Nem nyújtok kezet. - Matt. - mutatkozom be röviden, majd ismét a járókelőket veszem figyelembe. Türelmetlenül dobolok a térdemen a mutató- és középső ujjammal, amit legszívesebben a boltos bal orrlyukába nyomnák fel, aztán az orránál fogva felmosnám vele a padlót, ujj továbbra is az orrlyukban, naná!!! Bár ha a mellettem ülő ipse ennyire idegesítő lesz a továbbiakban, ő lesz a szerencsés nyertes. Ki tudja? Vékony, vértelen vonallá préselem az ajkaimat, lenyelve a kitóduló, goromba szavakat, és kiengedem hirtelen ökölbe rándult kezemet. A laza kérdéstől megcsikordul a fogsorom, és nagyon kevés kell, hogy az elképzeléseimet megvalósítsam. - Hét perce, 26, 27, 28... másodperce. - felelem nemes egyszerűséggel, mellőzve minden jó modort, mintha bizony dögivel rendelkeznék ezzel a tulajdonsággal. Aztán elkapom a pillantását. Felvont szemöldökkel visszanézek rá, majd a boltra meredek. Kiroppantom az ujjaimat, aztán mindkét kezem ökölbe szorítom, minden érzékem százszázalékos fordulatszámra kapcsol. Abba már nem is merek belegondolni (mintha érdekelne is), hogy valószínűleg a hímnek teljesen mást mond ez a gesztus, például „addig takarodj, amíg ki nem baszlak valamelyik ablakon.” - És te? Mi járatban? Nem helyi vagy… - érdeklődöm, hiszen nem akarok semmi balhét, jelenleg legalábbis.
Matt… Ízlelgetem magamban a nevét. Nem valami komplikált név, amit egy élet, mire ki tud mondani az ember. A névválasztása miatt gondolom úgy, hogy nem komplikálja túl a dolgokat ő sem. Hogy csak ezen a téren, vagy úgy az életben, csináljon, akármit is csinál, azt nem tudhatom. Még. Ha akarnám, bőven elég lenne megkérnem valakit, hogy nézzen utána, biztosan több, mint szívesen segítenének nekem. Ellenben jobb szeretném magam meg tudni, hogy milyen felnőtté… farkassá vált a kis Blake. Már ha tényleg ő az. Olyan 98%-ban vagyok csak biztos a dolgomban, de ettől még én is tévedhetek. Oldalra döntöm kicsit a fejemet, mikor elkezdi a csontjait ropogtatni. Az ő érdekében remélem, hogy ez most ne az legyen, amire gondolok. Mert ha itt akar jelenetet rendezni, akkor abból nem kérek. A falkával jó viszonyt akarok ápolni, és ilyen hamar máris szétcseszni a bevásárlóközpont néhány kirakatát lehet nem lenne jó. Na nem mintha annyira hátrányban lennék a kölyökkel szemben, az erőviszonyok nekem kedveznek. De azt is megtanultam már, hogy sose becsüljem le az ellenfelemet. Elég, ha csak váratlanul rajtakap… Mint az a mesterlövész, aki fejbelőtt néhány hónapja. - Tényleg nem helyi vagyok. Írországban születtem még jó néhány éve. Kinsale-ben. - Remélhetőleg mond valamit neki ez a hely, hisz a visszatértem után is ott lakott még Paddy a szüleim birtokán a feleségével, gyerekeivel. Ha ő itt mellettem tényleg Blake, akkor pedig ő is ott született. - Na és te? Hova valósi va…? - Fejezném be a mondatot, de aztán hallom a kulcs fordulását, és a fejemet is a bolt felé kapom. Nyitnak is. Vállat vonok, és aztán felállok. Úgy tűnik, most csak ennyire futotta. És eddig az is eléggé világosnak kezdett el tűnni, hogy nincs kedve a jópofizáshoz. Így ha valamivel nem tart fel, akkor egyszerűen csak elindulok befelé.
Ne feledjük, hogy ha két farkas között ellenséges kapcsolat alakul ki, akkor... nagy eséllyel már öt mérföldes körzetben olyan szinten érezni fogják egymást, hogy szétrobbannak a felgyülemlett feszültségtől. Nem kimondottan vagyok oda a szedjük szét egymást csak mert akkora az egónk, hogy az eget verdesi, de olykor ez mégiscsak muszáj. Van ami azért sérti az Én önérzetemet is. Ami azt illeti, soha senkivel nem osztottam meg, mi van bennem, és miért lettem annyira elcseszett… De mire ismét szóra nyílt volna a szám, a szemben lévő boltot nyitják, a tag pedig pattan is fel, én pedig egyelőre csak a tekintetemmel követtem. Kinsale, mi... - Üdv a klubban. - szavaimat átitattam furcsa gúnnyal. Majd mozdulok én is, hogy kövessem a boltba, hisz ide jöttem magam is. Cipőm sarka tompán koppan, ahogy belépek, és körbefordulok, majd céltudatosan megyek a hardverek, szoftverek és erősítők meg egyebek felé. Próbáltam nem ránézni, helyette a kütyüket és legújabb akciójátékokat tekintettem fő célnak. Az energiáim lomhán lengtek körbe, már nem voltam feszült, ez a hely lecsitított. Csak így vagyok teljes, és ha valaki kényszerít arra, hogy mondjak le valamiről, ami igazán fontos a számomra, hát valószínűleg ő lesz a következő a sorban, akit mindenképpen el akarok majd tüntetni. Akartam már leállni... volt egy rövid időszak az életemben, amikor pár hetet kibírtam anélkül, hogy billentyűzet tapadt volna az ujjaimhoz... de ez a ritkábbik eset. És csak akkor egyszer fordult elő, hogy kibírtam. Sosem tudtam lemondani „betegségemről” mert ez már szinte mánia és kétlem, hogy bárki kedvéért megtenném. Végül a kosárba dobok vagy 5 legújabb PC játékot, kiakasztani a mai éjszaka folyamán, meg egy nagyobb vinnyót, amolyan fel plusszolni a gépet, meg egy monitor is kellene...negyediknek. Meg egy hószabitó is kellene, az előző beadta az unalmat. De a monitor meg amott Anchorage-ban olcsóbb... Hát basszák meg. Csak Doriant látom a pulthoz lépni, hogy fizetne, de szerény személyem elé tolakszik. Megy a buszom öregem, nem érek rá... Előkapom a pénztárcám a farzsebemből és adom is az összeget, a visszajáró nem kell... vagyis de, elveszem. Rápillantok a fényképre, majd össze is csukom a tárcát és kilépek onnan, egy táskát akasztok le a pult mögül, ez legalább ingyen van...
Üdv a klubban... Ja, most már 99%. Még így is lehet csak egy nagyon szerencsétlen véletlen. Lehetne, de én nem hiszem ezt el. Az arcberendezése kiköpött olyan, mint az öcsémnek volt, a születési helyszíne is ugyanaz, ahol a családunk nagy része született. Mégis inkább beljebb haladok az boltba, kicsit elgondolkozva a dolgokon. Nem tudom, miként tudnám ezt tálalni neki. Nem is ez a gond. Hanem, hogy nincs semmi kézzelfogható bizonyítékom. És szerintem én pontosan olyan személy vagyok, aki bizonyíték hiányában nem hisz el mindent. Azt sem hinném el, ha valaki beállítana hozzám holnap reggel, és azt mondaná, hogy ő a rég elveszett lányom. Nem éltem amúgy sem olyan nagyon buja életet, hogy erre sok esély lehessen. Nem sok szerencsém volt a nőkkel, ami azt illeti. Legalábbis az elmúlt évszázadig. El is indulok a laptopok felé, de közben figyelek arra, hogy szem elől ne vesszen a srác. Járkálok fel-alá a laptopoknál, olvasgatom a tulajdonságokat róluk, de elég sok minden kínai belőle. Viszont a fiam is meg volt áldva ezekkel a gépekkel korábban, így valamit tudok róluk. Végül megnézek egy egész megfizethető árban levőt, garancia is bőven van rá, valamint, ha jól értem, nem is olyan rosszak a benne levő alkatrészek. Arra tökéletesek, amire én használom. Végül el is veszek egyet, amelyik bontatlan csomagolásban van, és megindulok fizetni. Épp állnék be a sorba, mikor Blake Matt beáll elém. Megforgatom a szemeimet, és várok, hogy haladjon a sor. Végül ő kerül sorra, és akkor olyasmin akad meg a szemem, amire végképp nem számítottam. Emlékszem, hogy mikor készült ez a kép, és ez volt épp a meglepő... Hogy már több, mint 3 évszázada volt ez! Mikor elrakja a kabátzsebébe a tárcáját, akkor pedig gyorsan, észrevétlenül kiszedem onnan, hogy aztán megnézhessem… Jól láttam, vagy sem? Kiszedem a képet belőle, és megnézem gyorsan. Hm… Egész jóképű voltam már akkoriban is. A képet kiveszem belőle, a tárcát pedig visszacsukom. Mikor elhagyja a pultot pedig utána lépek, az asztalra lerakva a laptopot, és mutatóujjamat feltartva, hogy mindjárt jövök. - Hé, ezt itt hagytad, Blake! - Egyik kezemben a tárcája van, és azt mutatom fel neki, aztán, mikor megfordul, és tenne akármit is, mellkasára teszem a másik kezemet, amiben a kép van, és úgy tolom kijjebb az üzletből. Akármi is lesz, szerintem inkább legyen valamivel tágasabb téren.
Épp az utolsó dolgot teszem el szimmetrikusan a többivel a szatyorban, mikor megakasztanak a műveletben. Pontosabban a korábbi hím, méghozzá... Blake.... rápillantok, két kezem automatikusan csusszan bele 1-1 zsebbe a kabátomba. Üres mindkettő. A meglepetéstől nyitva feledem a számat - nem túl jól nevelt dolog, de itt ki nem szarja le? –, és egy pillanat erejéig megpördül a fejemben a gondolat, hogy itt és most, ebben a szentséges pillanatban letépem a fejét. De nem, egy pillanat, akkor nem tudom meg, honnan lökte elő a születési nevem. Teljesen felé fordulok és ekkor hozzám ér. Hátrálok, ő pedig velem együtt jön ki a kis üzletből. Kikerekedett, kék pillantásom úgy ugrál ide-oda a másik hím alakján, mintha képtelen lenne befogadni a látványt. Az az igazság, hogy fogalmam nincs ki ő. Sose láttam, de tényleg! A nevem is a homályba veszett... jó formán az egész családdal együtt. Ha szépen és kulturáltan fogalmaznám, akkor "finoman" el tették őket láb alól. Vagy pasz. Értetlenül állok ez előtt, mint egy összekutyult puzzle dobozának borítója előtt, és ha tehetném, inkább hazamennék... Tényleg! Gondolatok dörömbölnek koponyámnak falán, ahogy megpróbálok ésszerű terveket előállítani magamban. Igen: egyik pillanatról a másikra kezdtem el terveket kovácsolni abban a témában, hogy miképp ismerhetett félre. - Ne nevezz Blake-nak. - a rideg él a hangomban olyan, mint egy arculcsapás. Állam vonalát pedig lassan, talán pár centivel feljebb emelem, fogva tartva a tekintetét az enyémmel, - bizony, ez goromba volt. - Kurvára összekeversz valakivel... - felelem színtelen hangon. Aztán: - Nem bírom a fejed. – próbálok elnyomni minden ellenséges érzést magamban, mégis haragosan összepréselem a számat, hogy egyetlen vértelen, vékony vonal legyen, és a kezem reszketni kezd az oldalam mellett.
Ahogy kiejtem a nevét, a valódi nevét, csak akkor válik teljesen biztossá számomra, hogy ő az. Az előbbi Blake megszólítás pusztán egy próbálkozás-szerencse volt, de jól bevált. Megtántorodásra késztettem őt, annyira igen, hogy ki tudjam tenni a szűrét a boltból a sajátommal együtt. Nem tudom, hogy ez után, mi fog következni, de inkább ne legyünk ennyi ember szeme előtt, ha még meg is próbálna megütni, vagy valami. Ehelyett egész nyugodt marad. Remek! Akkor még talán emberi kommunikációt is tudunk folytatni. Habár ő legszívesebben biztos tenne velem most egy-két dolgot, nem tudom, miket, de ha egy random valaki beállítana ide, és Kacpernek szólítana, nálam is kiborulna a bili. Egyetlen szikra felismerés sem látszik az arcán. Ha megvan neki ez a kép már régóta, akkor hogy a faszba nem tűnik fel neki, hogy az egyik rajta szereplő itt áll, pont előtte? Bár lehet, hogy csak megszokásból van nála, és régebben még talán fel is ismert volna. - „Nem bírom a fejed?” Tényleg? Ez most olyan volt, mintha egy öt éves mondta volna. - Szalad feljebb az egyik szemöldököm, és egy apró, rezzenésnyi féloldalas mosoly kúszik az arcomra. Aztán pedig komolyra váltok, szinte egyből, bal kezemet felemelem, hogy a kép felé nézzen. - Ennyire sokat változtam volna? - Mutatok rá a képen jómagamra. Szerintem nem. Hajam ugyanolyan hosszú volt, akkor is már eléggé nagydarab voltam. Na jó, a szakállam nagyobb volt valamivel akkoriban. - Nem, Blake, nem keverlek össze senkivel. - Rázom meg a fejemet, hangom teljesen komolyan cseng. Jézusom, csak most jövök rá, hogy tiszta olyannak tűnhet ez a szituáció, mint mikor az FBI-os (jómagam) felmutatja a jelvényét a gyanúsítottnak a tipikus szöveggel szólna „FBI, le van tartóztatva.” Már csak a bilincs kellene.
Kezdőlap
<33 //
