Mikor megvan a tökéletes ruha először csak nézek, vagy fél percig minden reakció nélkül - Anne megint a karomba temette az arcát -, s nem is igazán a ruhát, hanem a nőstényt, annak arcát figyelem. Végül halványan elmosolyodok, ez azonban őszinte gesztus - éppen ezért alig látható. Felállok, felkapom Anne-t is, aki erre már a nyakamba fúrja az arcát, hogy minél kevesebbet lásson, én pedig a két nőhöz fordulok. - Akkor mehetünk? - kérdeztem, de nem voltam már türelmetlen, mert megvolt a díjnyertes, s azt, hogy egyetértettem a választással azzal fejeztem ki, hogy a mosolyon kívül semminemű megjegyzést nem tettem rá. Igen, fodros és az még mindig nem jön be nekem, de ebben tényleg menyasszony volt Rose, és ami fontosabb: boldog, lelkes. Egyszerűen jó volt ránézni. Úgyhogy amíg ők a vételt intézték, én a bolt előtt várakoztam, majd velük együtt kisétáltam a parkolóba, beültünk a kocsimba és hazamentünk. Egy részfeladat Rose részéről teljesítve, Bells kívánsága is mindjárt pipa, holnap este pedig... Bognár fantasztikus műsorszáma jön... Ej de jó lesz, alig várom. De ami a lényeg, hogy ha lassan is, de haladok, bár jó lenne már úgy indítani a holnapot, hogy Bognár fülét rágom a rangomért. Vissza akarom kapni, vissza is fogom.
Ma úgy gondoltam, hogy jótékonykodni fogok egy kicsit. Nem, még véletlenül sem úgy kell ezt érteni, hogy sajnálatból csinálnék valamit, hanem inkább úgy mondanám, hogy önzetlen tettet hajtok végre. Igen, ez így csodálatos megfogalmazás volt, még az én tetszésemet is elnyerte. Szóval, amikor felkeltem ezen a gyönyörű szombati napon és eszembe jutott, hogy történetesen megkezdődött a hétvége és nem kell dolgozni mennem, akkor elhatároztam, hogy kikapcsolódok. Ehhez azonban szükségem volt egy kísérőre is, mert nem volt kedvem egyedül csámborogni a városban. Mivel Ashleynek valami dolga volt, és mást nem találtam reggel az épületben, felverni meg senkit nem akartam úgy isten igazából, ezért úgy döntöttem, hogy megismerkedem jobban James kölykével. A nevét tudtam, azzal is tisztában voltam, hogyan néz ki. Láttam már párszor itt is, az esküvőről is voltak halovány, ködös emlékeim, úgyhogy baj nem lehetett. Biztosan szeretett volna már ő is kimozdulni egy kicsit a Farkaslakból, amiért meg tudtam érteni. Oké, megszegtem az eredeti tervemet, mert hozzá bizony bekopogtam. Nem sajnáltam volna azért sem, ha éppen én verem fel őt, de szerencsémre már ébren volt. Még jó, hogy nem máshoz kopogtam be, valószínűleg az illető elküldött volna a fenébe, én meg szépen kinevettem volna. Szóval, miután én már teljes harci díszben voltam, csak a leányzót kellett egy kicsit megsürgetnem, hogy szedje össze magát. Megmondtam neki, hogy lehetőleg minél hamarabb készüljön el, én addig iszok odalent egy kávét, és majd a bejáratnál találkozunk. Persze, ha ő is kért esetleg, akkor neki is csináltam egyet, hogy majd azzal fogadhassam, amikor lecammog a lépcsőn. Nekem szükségem volt efféle serkentőkre, még ha látszólag teljesen éber voltam is. Igen, ma úgy éreztem, hogy jó napunk lesz. - Remélem nincs túl korán! – fordultam felé immár akkor, amikor mind a ketten bent ültünk a tágas utasterű terepjárómban. Az utat könnyedén vettük, úgy siklottunk tova a mérföldeken, mint kés a vajon. Remekül éreztem magam, és nagyon bíztam benne, hogy ezt Masara is át tudom majd ragasztani. – Mit szeretnél megnézni ma? – érdeklődtem tovább cseverészve, miközben lassacskán elértük a város központját, és én bekanyarodtam a bevásárlóközpont parkolójába. A fedett részt választottam, mert onnan könnyebb volt bemenni. Miután leállítottam a motort egy nekem tetsző, a bejárathoz közeli helyen, kikászálódtam és benyomtam a riasztót. Voltak itt kamerák, de azért jobb biztosra menni. Elég ostoba lennék, ha csak úgy itt hagynám mindenféle óvintézkedés nélkül. Amint ezzel megvoltunk, én könnyed léptekkel vettem célba a belső teret, ahová egy üvegezett ajtón át jutottunk be. Ajkaimon szórakozott mosoly ült, kabátomat közben kigomboltam, és hagytam, hogy szabadon lengedezzen a lábaim körül, míg csizmáim magas sarkai ütemesen koppantak a padlón. Igen, jó nap lesz ez a mai. Nincs annál jobb, mint amikor szombat délelőtt vásárolgatsz egy kicsit, aztán bekapsz valamit és délután nézel egy filmet otthon, bevackolódva a kanapédon. Persze nem bántam volna, ha Olen is csatlakozik hozzám estére, de erre igencsak csekély volt az esély. Nem is akartam hát ezen gondolkozni, figyelmemet a mellettem lépkedő lány felé fordítottam. - Nem vagy éhes? – kérdeztem kissé anyáskodóan, de én már csak ilyen vagyok, nem tehetek róla. – Ha gondolod, majd megebédelhetünk itt együtt, biztosan itt leszünk néhány órát… - vélekedtem, bár inkább csak magamnak mondtam, semmint neki. – Nos, hová menjünk be először? – kérdeztem újult lelkesedéssel, karomon egyensúlyozva elegáns kis táskámmal.
A mai napra sok érdekeset nem terveztem. Úgy voltam vele, hogy majd eltelik valahogy. Dolgozni ma nem lett volna kedvem, inkább csak a punnyadást, lustálkodást választottam. Már korán ébren voltam. Még mindig nem megy jól az alvás, de már hozzá vagyok szokva. A konyhában készítettem magamnak egy nagy adag kávét. Képes voltam pizsamában lemenni. Valahogy a dolog már nem tud izgatni. Miután visszasétáltam a szobámba visszabújtam a kávés bögrémmel együtt az ágyba, majd be is nyomtam valami filmet a laptopomon.Nem nézhettem olyan régóta, mikor egy ismerős illat csapja meg az orrom, de nem tudnék nevet vagy arcot párosítani hozzá. Nem foglalkozom túl sokat veke, míg be nem kopogtat az ajtón. Homlokom automatikusan összeráncolódik. Vajon ki kereshet ilyen korán? Leállítom a filmet, majd ki is mászok az ágyikom biztonságából és ki is nyitom az ajtót. A nőstény láttán megszeppenek. Tudom ám ki ő nem arról van szó, inkább csak furcsa, hogy itt van. Túl sokat még nem nagyon beszéltünk egymássa, viszont egy ellenállhtatlan ajánlatot tesz nekem. Már hónapok óta ki akarok menni a városba igazi csajos napot tartani, de eddig senki sem vállalkozott erre. És most tessék itt van Jenny a megmentőm. Iszonyatosan örülök annak, hogy megkeresett engem. Nem is kell többször kérnie azonnal elmegyek felöltözni miután természetesen kértem tőle egy újabb adag koffeines italt. Gyorsan öltözök fel és Jennynek csak egy negyed órát kell várnia rám, ami nálam nagy szó. Általában fél óránál több időt szoktam eltölteni a készülődésre....De most igen nagy volt a motivációm. -Őszintén? A plázába! Már ezer éve el szeretnék oda jutni, de senki sem akar elkísérni. Szóval igazi megmentő vagy!-És természetesen én is csak mosolyogni tudok, hiszen végre valahára kimozdulhatok és nem is nekem kellett ezért könyörögni. Ilyen jó dolgom nagyon régen volt. Már most élvezem a mai napot bármilyen vége is lesz neki. Legszívesebben bulizni is mennék egyet, de egylőre maradjunk a shoppingolásnál! Amint megáll a kocsival ki is pattanok belőle. Természetesen megvárom őt ás mellette haladva sétálok be a plázába. A boltokat látva egy kölyöknek érzem magam akit elvittek a vidámparkba. Ez nekem az igazi mennyország. -Oh az tökéletes lenne! Most még kibírom!-Nassoltam kávékészítés közben, így még bírom a dolgot, nah meg túl izgatott vagyok ahhoz, hogy most egyek. -Az egyik ruhaboltba! Vásárolni akarok! Már elvonási tüneteim voltak!-Szélesedik ki mosolyom, ahogy meg is cálzom az egyik boltot.
Őszintén szólva, én is a plázába akartam menni, úgyhogy meg is örültem, amikor ő szintén arra voksolt. Szombat délelőtt nincs is jobb, mint egy kis vásárlással egybekötött kikapcsolódás, amolyan csajos nap. Csajos napot pedig olyannal is lehet tartani, akit az ember alig ismer, hiszen ez kiváló alkalom volt arra, hogy ezt a hiányosságot pótoljuk. Ő új volt nálunk, én meg elég nyitott ahhoz, hogy oldjam kicsit az esetleges feszültségét. Bizonyára nehéz lehetett neki hirtelen csak úgy belecsöppennie ebbe az egész falkás-dologba, ezért is akartam kicsit megkönnyíteni, mert a helyében én is örültem volna, ha valaki próbál hozzám közeledni. - Rendben! – bólintottam mosolyogva, fél szemmel az arcát figyelve. Szerettem az embereket jó kedvre deríteni, és mivel nekem is jó hangulatom volt ma, ezért döntöttem úgy, hogy teszek valami jót. Mostanában ritka alkalmak egyike volt, amit mindenképpen ki kellett használnom, vagy legalábbis én így éreztem helyesnek. – De mindenképpen szólj majd, ha éhes leszel! – kértem nagy komolyan, azután perce egyből görbült is felfelé a szám, hogy nehogy komolyan vegye a szigorúságomat. Ez egy jó nap kellett, hogy legyen és nem volt helye szabályoknak, meg efféle baromságoknak. A szabályok amúgy is csak arra valók, hogy átlépje őket az ember, nem igaz? - Oké-oké, te kis plázák amazonja! – emeltem fel két kezemet megadóan, miközben nevetve besétáltam utána az egyik ruhaboltba. Gyors helyzetfelmérést végezve meg kellett állapítanom, hogy nagyjából az én ízlésemnek is megfelelnek a próbababákra és különböző állványokra aggatott ruhadarabok, szóval én is megindultam, hogy felfedezzek néhány pulóvert, a hideg télre készülvén. Hiába nem egyszerű megfáznia egy magunkfajtának, azért nem ártott felkészülni a jelentős fagyokkal tarkított évszakra. Már előre fáztam, pedig most még egészen tűrhetőnek lehetett titulálni a kinti időjárást, főleg ma délelőtt. Még a nap is kisütött, bár attól tartottam, hogy mire haza fogunk indulni, már sűrű felhők takarják majd el a kék eget. - Hm… - dünnyögtem magam elé, miközben leemeltem az egyik állványról egy felsőt, amiről úgy gondoltam, hogy jól állna Masan. Teljesen egyszerű volt, inkább nőiesen elegáns, mintsem bohém és laza. – Mit szólnál, mondjuk ehhez? – kérdeztem, miközben felé tartottam a vállfánál fogva a holmit. – Szerintem jól állna neked ez a piros, egy kicsit merészebb lenne tőle a külsőd. A piros amúgy is a magabiztosság és a csábítás színe – kacsintottam rá játékosan, és ha tetszett neki, ha nem, én bizony a kezébe nyomtam, miközben a saját kosaramban és szépen elkezdtek halomban gyűlni azok a ruhák, amiket én akartam felpróbálni. - Figyelj, majd valamelyik cipőboltba mindenképpen be kell mennünk, oké? – magyaráztam tovább, csak félig fordulva felé, éppen a vállam felett. Annyira elmerültem a kínálat nézegetésében, hogy inkább csak hangosan gondolkoztam, és reménykedtem benne, hogy még a közelemben van, és nem beszélek teljesen magamban. Az elég kellemetlen lett volna, azt hiszem.
Lehet, hogy csak meghaltam és most ez a mennyország és Jenny meg csak véletlenül van itt? Vagy Isten végre meghallgatta imáimat és őt küldte el hozzám? Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért pont engem akart elhozni ide, de nem fogom elkezdeni faggatni erről, mert a végén legközelebb nem engem választ. Tartsa csak meg ezt a jó szokását. Nem megyek messzire tőle, ha már elhozott akkor maradjunk egymás közelébe és beszélgessünk. Szívesen megismerném őt is. A többiekhez képest ő sokkal vidámabb egyéniség, magamra ismerek benne. Én is ilyen voltam. Nem bírtam lekaparni az arcomról a mosolyt. Most meg örülök, ha heti egyszer tudok valamin mosolyogni. -Ez valóban szép. Igaz nincs túl sok piros felsőm, de ez tetszik. Majd fel is próbálok köszönöm!-Igen kicsit merészebb a többi felsőmnél, de ez számomra a még bevállalós kategória. Jól ismerem magam és tudom, hogy nagyjából milyen fazonú felsők, ruhák állnak jól nekem. Ezért is akadtam ki annyira anno Jamesre. -Oké persze! Cipőt én is szeretnék venni majd!-Tőlem aztán bárhová mehetünk addig, míg nem kell visszamenni a falkaházba. Ki akarom élvezni a kinti létet, a szabadságot. Tudom hogy bármikor kijöhetnék kísérővel, de a többiek is el vannak foglalva, nem mindig érnek rá, ami teljesen normális dolog, hiszen mindenkinek megvan a maga élete, de e közben meg én kezdek megőrülni. Miután egyszer körbejártam az üzletet és kiválogattam a nekem tetsző ruhadarabokat szólok Jennynek, hogy én most elvonulok felpróbálni őket. Nem fogok kapkodni az már biztos. A vásárlásnak meg kell adni a módját. Ez nem úgy megy, hogy bemész az első boltba leveszed azt amit először meglátsz és kész. Neem...Többször körbe kell menni az üzletbe, mert elsőre nem veszel észre mindent. Az is megesett már velem, hogy az utolsó kör alkalmával találtam rá a máig is kedvenc ruhámra. Az előtt fel sem figyeltem rá. Egy félóráig biztosan elszórakozom az első adaggal, majd kiválogatva azokat, amiket nem veszek meg vissza is térek a kiállított ruhákhoz. -Amúgy Jenny te mivel foglalkozol?-Nem ismerem őt és ha jóé tudom ő sem engem, így valahol mégis csak el kellene kezdeni az ismerkedést.
Ma elég lazának éreztem magam egy kis csajos vásárláshoz, ezért is hoztam el magammal pont őt. Ki kellett használnom, hogy viszonylag jó kedvemben vagyok, hiszen az utóbbi időben sajnos nekem sem volt olyan könnyű és vidám az élet, mint azt már megszoktam. Hiányoltam Darrent, teljesen kiakasztott ezzel az Atanerkes baromsággal. Hiányoltam Olent is, aki pedig másképpen volt része az életemnek, ráadásul még nem is olyan régóta. Lehet, hogy elüldöztem volna magamtól? Mindegy is, ezen most nem szabadott gondolkoznom, mert ezzel csak azt értem volna el, hogy elmegy a kedvem szinte mindentől. Elég sok délutánt és estét töltöttem mostanság azzal, hogy merengtem és próbáltam megoldásokat keresni, úgyhogy most pont nem erre volt szükségem. Ezért is igyekeztem olyan lelkesen mutogatni neki, hogy miket próbáljon fel, mert addig is nem magammal és a problémáimmal kellett törődnöm, hanem valaki mással. Most felelősséggel tartoztam érte, ami már eleve figyelmesebbé tett a környezetünk iránt, ráadásul a vásárlás amúgy is szórakoztató elfoglaltság tudott lenni, ha az embernek volt kihez szólnia. Olykor még olyan ruhákat is felpróbáltam egy-egy mókázás alkalmával, ami egyáltalán nem illett hozzám és nem is akartam megvenni. Pusztán a vicc kedvéért, és ilyen egyszerű volt az egész. - Szívesen, majd mutasd meg, ha felvetted! – biztattam mosolyogva, majd már fordultam is el, hogy egy krémszínű kis ruhát levegyek. Kötött volt, semmi flanc, és pont ezért tetszett. Ideális lehetett a munkába, mostanában amúgy is szerettem a nőiesebb vonalat képviselni, hiába imádtam a szakadtas, laza cuccokat is. Mindig rákapok valamire, aztán bevásárolok egy gardróbra való ruhát csak azért, hogy később majd válogathassak közülük kedvemre. Szerintem nekem egy egész üzlet kellene, ahol a ruháimat tarthatnám és állandóan válogathatnék. Mivel nem teljesen néztem felé, így valamelyest megkönnyebbültem, amikor végül válaszolt az általam mondottakra. Ez azt jelentette ugyanis, hogy még mindig itt volt körülöttem és nem beszéltem magamban, mint valami félőrült tyúk. Nem mintha nem telt volna ki tőlem, de ha már volt társaságom, akkor ne magammal beszélgessek már, igaz? - Van is egy-két bolt, amiket szeretek itt – fűztem hozzá még az előbbi gondolataimhoz. Pontosan nem tudtam, hogy mire is vágyom. Na, jó, egy csizmát mindenképpen szerettem volna még – nem mintha nem lett volna belőlük így is elég -, de a többit odabíztam a sorsnak. Ahogyan majd a sorok között sétálgatok, úgy fog megtetszeni valami olyan is, amire nem is gondolnék most. Ebben egészen biztos voltam, mert túl sokszor esett már meg velem hasonló. Miután mind a ketten elvonultunk próbálgatni, nem nagyon beszéltem, inkább illegtem-billegtem a tükör előtt, hogy minden irányból megnézhessem magam az adott ruhában. Hol egy inget próbáltam fel, hol egy olyan feszes nadrágot, hogy mások már belepirultak volna. Én a magam részéről szerettem a merészebb darabokat, és szégyenkeznem sem kellett az alakom miatt, úgyhogy belefért az ilyesmi is. Időnként átnéztem a másik fülkében próbálgató Masara, és ha valami tetszett, vagy rossznak ítéltem meg, azt természetesen nem féltem kimondani. Amúgy sem voltam az a típus, aki eltitkolná a véleményét. Én azon az elven működtem, hogy az mindenkinek van, ráadásul szerettem, ha a körülöttem lévők tisztában voltak az enyémmel. - Nem tudod? – fordultam oda hozzá félig meglepetten, félig mosolyogva, amikor már én is befejeztem a próbálgatást, és tovább nézelődtem még egy kicsit, mert úgy láttam, hogy ő még nem akar menni. Én a magam részéről azonban már eldöntöttem, hogy miket fogok megvenni, azok pedig ott is pihentek a kosaramban. – Igazából nagyon sok dologgal foglalkozom… - jegyeztem meg elgondolkodva, végigsimítva egy kasmír pulóver ujján. – Jelenleg viszont szexuálpszichológusként dolgozom – árultam el vidáman. Sokan ezen teljesen meglepődtek, kiakadtak, vagy egyszerűen csak zavarba jöttek tőle. Mindig jókat derültem a különböző reakciókon. – De van még építészmérnök diplomám is, meg pilóta is vagyok, és lakberendező, és… - eddig bírtam, itt már elnevettem magam. – Oké, nem sorolom fel mindet. Sok… túl sok! – kuncogtam jókat ezen. – Nagyon unod, hogy egész nap be vagy zárva, mi? – húztam el picit a számat, fél kezemet pedig csípőre tettem.
-Mindenképpen!-Mosolyodom el. Nem is kérdéses, hogy neki is megmutatom a felsőt...Ha jobban ismerném őt akár még egy vásárlás utáni divatbemutatót is szerveznék vele. Unokatestvéremmel mindig ezt csináltuk. Felvásároltuk szinte az egész boltot, majd otthon mint valami modellek bemutattuk a különböző ruhadarabokat. Jó kis bulik voltak azok is. -Majd mindenképpen mutasd meg. Ma költekezni akarok jó sokat!- Már ideje volt felfrissíteni a ruhatáram. Pénzem van elég, nem sajnálom főleg most, hogy nem is kell fizetnem az albérletért. Oké az üzletem sem megy valami fényesen és lehet, hogy a Manhattanit, vagy idővel be kell zárnom, de az ittenit nem akarom feladni. Legalább ez sikerüljön az életemben jól. Csodálkozom a meglepettségén. Nem hittem volna, hogy ezt is tudnom kell. Persze nem árt ha tudod, hogy mivel foglalkoznak a társaid, mert mlg később jól is jöhet! -Bocsi, de nem tudom!-Erről sosem beszéltem Jamesel, vagy a többiekkel. Azt tudom, hogy Jenny közel áll Darrenhez és, hogy az esküvőt ő is szervezte, de többet nem nagyon. -Szexuálpszichológus? Nah erről sem hallottam még. Ez pontosan mit jelent? Pároknak adsz tanácsokat? Vagy hogy kell elképzelni egy ilyet?-Naná, hogy érdekel a dolog. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen létezik. -Jó sok mindent elvégeztél. Mikor vezettél utoljára repülőt? Izgalmas lehet az is, bár én szerintem beszarnék a félelemtől. Szeretek repülni, de hogy én vezessem...Az már ijesztőbb!-Gondolom idővel nekem is több képesítésem lesz, bár bevallom őszintén nem tudom, hogy mi illene még hozzám, de ez majd elválik. -Hogy unom e? Rohadtul és gyűlölöm. Én pont az a jellem vagyok, aki nem bír nagyon sokáig egy helyben maradi. Manhattanben is többet voltam kint az utcán, a boltomban, haveroknál vagy bárhol, mint a lakásomba. Oda körülbelül csak aludni jártam. De itt teljesen más a helyzet azért, de nem akarok panaszkodni...Ma inkább csak élvezném a szabadságot!-Nem akarok semmi rosszra gondolni. Most itt vagyunk a plázában és vásárolgatunk és minden tiszta jó. -Még felpróbálom ezt a ruhát utána mehetünk is!-El is sietek ismét a próbafülkébe, majd mikor felvettem a ruhát meg is mutatom Jennynek. Én úgy vélem jól áll és bízom benne, hogy neki is tetszeni fog. Ha rábólint ez is bekerül a kosaramba, a megvételendő ruhák közé. -Irány a pénztár!-Mondom egy nagy mosollyal az arcomon,. Milyen jó lesz majd bepakolni őket a szekrénybe. Igazi mámor. -Következő a cipőbolt? Utána majd akár kajálhatnánk is!-Már tudom is mit szeretnék majd enni, de még egy bolt bőven belefér.
Egészen jól éreztem ma magam, ami kellemes meglepetés volt. Ahhoz képest, hogy nem nagyon ismertem a leányzót, viszonylag jól kijöttem vele. Ebből azt is sikerült leszűrnöm, hogy ő is azok táborát gyarapította, akikkel könnyű volt szót érteni. Én is hozzájuk tartoztam, legalábbis az esetek nagy többségében. Természetesen akadtak kivételes helyzetek is, amikor teljesen bekattantam és nagyon undokká váltam. Volt már rá példa, bár olyankor én is megutálom magam egy időre, mert attól olyan, mintha Nathalievá váltam volna. Brr! - Akkor remélem, hogy fel van töltve alaposan a pénztárcád! – nevettem el magam jókedvűen. Nekem aztán sohasem volt gondom a pénzzel, elég jól megéltem, de azt nem tudhattam, hogy neki mennyi tartalékja volt. Az utóbbi időben semmiképpen sem mehetett dolgozni, hogy pénzt keressen, ezt meg sem kellett kérdeznem tőle. Láttam, hogy állandóan a Farkaslakon belül volt, amit meg is értettem. A mostani falkahelyzet nem kedvezett túlzottan egy kölyöknek, annak pedig különösen nem, hogy az illető egyedül mászkáljon ide-oda. Még én se nagyon tettem ki a lábam kísérő nélkül, csak ha nagyon muszáj volt. Szerencsére még mindig nincsenek öngyilkos hajlamaim. - Hogy hogy nem hallottál róla? – kérdeztem teljesen meglepetten, mivel elég felkapott szakmát választottam ez alkalommal magamnak. – Igen, pontosan így van – bólogattam határozottan. Úgy látszik, hogy azért nem volt túl nehéz kikövetkeztetni, pontosan mit is takar a név. – De nem feltétlenül csak pároknak, hanem egyedülálló embereknek is segítek, akik esetleg valami miatt frusztráltak szexuális téren, meg effélék… - most nehéz lett volna teljes egészében elmagyaráznom neki, de ez így véleményem szerint kellőképpen összefoglalta a lényeget. - Ó, azt rendszeresen szoktam – legyintettem egyet a repülővel kapcsolatos kérdése hallatán. – Időnként szállítmányokat kell hoznom, meg ilyesmik – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel. – Bár most újabban azt hiszem, hogy akarnak szerződtetni egy másik pilótát, mivel nekem ott a praxisom is, és nincs olyan sok időm – magyaráztam tovább, miközben a kosaramban lévő ruhák között turkáltam, megnézve, hogy egészen pontosan miket is pakoltam bele. – Pedig nagyon izgalmas, ha a te kezedben van az irányítás – mondtam lelkesen, mert tényleg nagyon szerettem repülni. Sajnáltam is, hogy mostanában erre már nem jutott annyi időm, mint szerettem volna. Mint amennyi régebben a rendelkezésemre állt. - Hát, azért Fairbanks össze sem hasonlítható Manhattannel – mosolyogtam Masara. Igen, voltam már ott többször is, ráadásul huzamosabb ideig. Nagyon szerettem, de a kisvárosoknak is megvolt a maguk varázsa, és most már én is lenyugodtam annyira, hogy elkezdjem megszokni. – Ott megértem, hogy nem volt kedved otthon lenni, de ez a hely valahogy… nem tudom. Én megszerettem az otthonlétet, bár azt elismerem, hogy hosszú ideig én sem bírok egy helyben ülni – ingattam a fejemet, közben pedig nekidőltem a próbafülke oldalának, amíg arra vártam, hogy felpróbálja az utolsó ruhadarabot is. Miután ez megtörtént, együtt indultunk el a pénztár felé, ahol kétszázhúsz dollárt hagytam ott. Nem egy vagyon, de azért több volt, mint amire számítottam. - Benne vagyok! – bólintottam egyet, miközben már kifelé mentünk, a megpakolt szatyrokkal. – Szeretnék venni egy csizmát, ott szemben! – böktem a fejemmel a bolt felé, és máris arra vettem az irányt. – Lehet a végén még kettő is lesz belőle – kuncogtam vidáman. – Mit szeretnél majd ebédelni? – érdeklődtem kíváncsian, mert én is kezdtem úgy érezni, hogy igazán tudnék enni pár falatot most már.
[color:51bb=#peru]-Az már hónapok óta! A pénz csak gyűlik. Nagy előny, hogy nem kell fizetni rezsit, se bérleti díjat. Bár azért hiányzik a munka. Van pár megrendelésem, de szeretnék többet foglalkozni a boltommal, de tudom, hogy ez még egy ideig álom marad.-Igaz felügyelettel szinte bármikor kimehetek a városba, az üzletembe, de egy idő után idegesítővé válik az, ha mindig van mögötted valaki, aki megállás nélkül figyel. Szeretnék egyedül elmenni valahová, ahol nem figyel senki. A munkája számomra kissé szokatlan, de mindemellett nagyon is érdekesen hangzik. Egyszer szívesen megnéznék egy ilyen "terápiát". Biztosan sokat lehet tanulni belőle. -Azt el tudom képzelni. Egyszer elvihetnél engem is, ha nem is munka ügyben, hanem csak egy kis szórakozásból. Biztosan ki lehet bérelni kis gépeket...Filmben már sokszor láttam, de élőben nem...Azok a kis gépek, amiknek nincs teteje és ketten ülnek benne. Egy elől aki vezet a másik meg nem is tudom, hogy mit csinál...Egy olyanba szívesen beleülnék!-Természetesen a hátsóülésbe. Ha nekem kellene vezetni azt hiszem azt a repülést nem élnénk túl. -Valóban nem ugyan az, de ott volt egy nyüzsgő életem rengeteg baráttal és nehéz megszokni ezt az újat. Amióta beköltöztem a falkaházba csak úgy bánnak velem, mint egy kölyökkel, aki még a cipőjét sem tudja egyedül bekötni. Megértem én, hogy miért kell figyelni rám és, hogy sokat kell tanulnom, de közben itt van az emberi énem is, aki már felnőtt és jó lenne, ha néha úgy is bánnának velem, de úgy vettem észre, hogy ez is csak álom. Egyelőre Jamesen kívül te vagy az egyedüli, aki nem csak a farkast látja bennem.-Még Alexnek is csak egy ostoba kölyök vagyok, aki nem ér semmit. Én azt hittem, hogy kezdünk barátok lenni, de tévedtem. Jobban oda kell figyelnem másokra...Jennynek örülök. Legalább vele is tudok normálisan beszélni és nem azon jár folyamatosan az agya, hogy mit csinálok rosszul, vagy miért nem edzek. -Cipőből sosem elég! Én ezt teljesen megértem. Nekem is van egy-két szépségem a szobámban. Sőt szerintem van aki azt mondaná, hogy felesleges ennyi cipő, de hát már csak ez van. Mindenkinek van valamilyen szenvedélye nem igaz?-Oké nekem túl sok is, de úgy vélem amíg nem fajulnak el azok és nem drogról, vagy alkoholról van szó nincs miért aggódni. -Húú jelenleg úgy érzem, hogy mindent képes lennék befalni. Szerintem egy jó nagy hamburgert fogok enni sült krumplival, majd utána jó sok fagyival!-Közben már meg is érkezünk a boltba, ami tele nagyszerű cipőkkel. Azt hiszem itt is költeni fogok jó sokat.
- Igen, sajnos a farkassá válásnak vannak bizonyos hátulütői is… - húztam el kicsit a számat. Mondjuk az én időmben még nem dolgoztam, szóval ilyesfajta gondokkal nem küzdöttem, mint most Masa. Talán emiatt egy kicsit szerencsésnek is mondhatjuk magunkat mi, akik idősebbek vagyunk, mert ennyire drasztikusan azért nem lettünk kiszakítva a jól megszokott közegünkből, hiszen abban az időben még más volt az élet. Valahol hiányzik időnként, de másfelől már örülök neki, hogy ilyen modern korban élünk. Kíváncsi voltam már most, hogy mi lesz esetleg száz vagy kétszáz év múlva, ha egyáltalán megélem. Bíztam benne, hogy még látni fogom ám. - Nekem van saját gépem, bár nem olyan, amilyenről te beszélsz – világosítottam fel. Azért azok a gépek nagyrészt már ki lettek vonva a forgalomból, vagy legalábbis modernizálták őket. Az ötvenes évek környékén volt ez divat, bár akkor sajnos még nem tudtam repülőt vezetni, hiszen akkortájt települtünk át csupán az Államokba. Azért őriztem abból az időszakból is szép emlékeket, de ennyire azért még a nők akkor nem tudtak olyan dolgokat csinálni, mint a férfiak. Példának okáért a pilótának tanulást. - Tudom, hogy ez mennyire bosszantó tud lenni… - magyaráztam, miközben kisétáltunk az üzletből, hogy megcélozhassuk a cipőboltot is, ami a következő állomásunk volt. – Ez azonban sajnos elkerülhetetlen, mert nálunk más szabályok uralkodnak, mint az emberi világban. Hamarosan már nem fognak kölyöknek tekinteni, de addig bizony ki kell bírnod ezt, mert még idő kérdése sajnos. A mostani élethosszodat tekintve azonban nem is olyan sok. Majd amikor sok évvel később visszatekintesz erre az időszakra, magad is rá fogsz jönni! – igen, ezt biztatásnak szántam és így is gondoltam. Én is sok dolgot láttam már korántsem olyan vészesnek, mint amit egyébként annak éltem meg régebben. Az idő bizony tényleg gyógyít, és sokat segít. - A cipő olyan dolog, ami sohasem felesleges – na, persze! A szekrényemben biztos ezért áll olyan sok pár, amit fel sem vettem már évek óta. Ezt azért nem hangoztattam inkább, mert a pénzt költeni viszont mindennél jobban imádtam. Nem volt rá sűrűn alkalmam, de amikor akadt rá időm, akkor bizony nem sajnáltam. Akármi tetszett is meg, azt általában felpróbáltam, és ha még mindig bele voltam szerelmesedve, akkor kifizettem annyit, amit már drágának lehetett nevezni jócskán. Főleg a márkás lábbelikért rajongtam, például egy jó Louboutin bármikor jöhetett. - Megbeszéltük. Én is kezdek éhes lenni, úgyhogy ezután megcélozzuk valamelyik büfét! – döntöttem el a kérdést, és immár bent is voltunk a sorokba rendezett cipőmennyországban. Remekül éreztem magam, ahogy végighordoztam a pillantásom a kínálaton. Én automatikusan meg is indultam a csizmák felé. Először a praktikusabb darabokat akartam megnézni magamnak, mert télre kellett valami, ami elég meleg és nem ázik be könnyen. Később pedig majd jöhetnek azok, amik inkább csak szépek, de kevésbé hasznosak.
-Van sajátod? Azta! Huu akkor elviszel egy körre?...Na jó ez így furán hangzik, de a lényeget remélem érted! Mindig érdekelt, hogy milyen lehet a pilótafülkében ülni! Ígérem jó kislány leszek és azt csinálom, amit mondasz! nem nyomom meg a nagy piros gombot vagy ilyenek!-nagy ártatlan szemekkel pislogok rá, míg rá nem bólint az ötletemre. Nagy élmény lenne a számomra. -Tudom, hogy iszonyatosan "gyerek" vagyok még hozzátok képest, csak tudod mielőtt ez lettem volna is elég sokáig úgy kezeltek, mint egy gyereket. Gondolom te is észrevetted már, hogy a japánok, kínaiak arca elég sokáig gyerekes marad és nem tudod eldönteni, hogy ő most egy tizenkét éves kislány, vagy már anyuka. És már mikor végre látták volna rajtam azt, hogy nem vagyok kölyök, hanem önálló felnőtt ismét pisis lettem. Mindig is utáltam, ha úgy bánnak velem, mint egy kis "pisissel"...De ne is beszéljünk erről tovább. Inkább csak élvezzük ezt a napot, a vásárlást!-Nem akarok most a farkasos gondjaimra gondolni. Pont a a jó a vásárlásban, hogy teljesen kikapcsolódhatok és minden gondomról megfeledkezem. Ez olyan nekem, mint másnak az alkohol, csak ez egészségesebb! -Oh amúgy, ha már ilyen rendes voltál velem varnék neked egy ruhát köszönetképpen. Én ehhez értek. Szóval ha van valamilyen ötleted, vágyad akkor majd mondd el és megalkotom neked!-És most még időm is van és addig is elfoglalom magam valamivel. A cipőboltba követem Jennyt. igazából nekem is szükségem lenne valami téli cipőre. Bár szerintem egyszerűbb lenne egy igazi hótaposót beszerezni, de ahogy a sorok között elhaladok megpillantok egy gyönyörű magassarkút. Igaz már van belőle vagy tíz párom, de ezt nem hagyhatom itt! egy fekete, pántos, nyitott orrú cipő. nem egy téli darab, de nem is az utcára való. Majd ha valaki elvisz bulizni oda tökéletes lesz! -Én ezt felpróbálom!-az árát meg sem nézem, mert meg akarom venni és az sem állíthat meg, hogy túl drága. elveszem a megfelelő méretet a dobozok közül, majd helyet is foglalok és már fel is veszem őket. a tükörhöz sétálva elkerekednek a gyönyörűségtől a szemeim. A lábamon még jobban néz ki! Nah ez tutira hazajön velem!
- Persze, szívesen! – bólintottam, hiszen pontosan azért volt gépem, mert embereket vagy esetleg árut szállítottam vele. Masat is elvihettem akár egy körre, vagy amikor megyek legközelebb Anchorageba mondjuk, akkor jöhet velem. Nem lesz olyan nagy dolog, az a gép csak elbírja azt a plusz ötven kilót, ha van egyáltalán annyi. Nem úgy nézett ki, mintha lenne, de ezt már nem tettem hozzá hangosan, a végén még megsérteném véletlenül, azt meg nem akartam. Nem azért hoztam ma magammal, hanem azért, hogy egy kicsit kikapcsolódhasson. – Nem olyan különleges egyébként, mint a legtöbben hiszik. Ha vezetsz, az már valami, de maximum azért lesz neked másabb, mert teljesen magad előtt látod az eget, míg hátul ülve csak azon a kicsi üvegen át tudod kémlelni egy részét – magyaráztam neki nagy lelkesen, miközben átmentünk a cipőboltba. Tudom, hogy nagyon borzasztó nőszemély tudok lenni, ha vásárlásról van szó, de az a hatalmas kocsi talán haza tudja velünk együtt vinni a sok cuccot, amit majd veszünk. - Igen, ez igaz. Bár amikor én születtem, akkor tényleg mai mércével mérve, már gyerekként is felnőttnek számítottam – vontam meg a vállaimat. – A lényeg egyébként az, hogy elfogadd ezt és megszokd, aztán már nem is fog annyira zavarni. Majd előbb-utóbb mások is elfogadják ezt, de a farkasod még tényleg csupán egy kölyök. Ha fejlődsz és leraksz valamit már korán az asztalra, akkor viszont felfigyelnek majd rád – mosolyogtam rá biztatóan, vagy legalábbis reméltem, hogy annak veszi majd, aminek szántam. Nem akartam össze-vissza fecsegni nekem holmi bölcsességeket, mert azt én sem szerettem túlzottan. Ryannek igaza volt abban, hogy Victor néha túlzásba viszi az ilyesmit. Én nem akartam most ebbe a hibába esni, mert a végén még megijed tőlem és megmondja Jamesnek, hogy tartson tőle távol. - Rendben, ahogy gondolod! – egyeztem bele és még rá is mosolyogtam. Én aztán nem akartam feszegetni a témát, ha ő sem szeretett volna erről beszélni. Valahogy a cipők amúgy is kezdték lekötni a figyelmemet, nem mintha egyébként szem elől tévesztettem volna akár csak egy pillanatra is a leányzót. Jelenleg az én felelősségem volt, bármi történjék is vele, az én lelkemen fog száradni. Ezért is bíztam annyira abban, hogy nem lesz semmiféle fennakadás. - Ó, tényleg? – kérdeztem tőle kissé talán meghatódva. Nem szoktam könnyedén elérzékenyülni, most sem történt ilyesmi, egyszerűen csak meglepett a gesztus. – Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. Mi lenne, ha meglepnél valamivel, ami szerinted illik hozzám? – vetettem fel az ötletet, mert hirtelen semmi konkrét nem jutott most eszembe, ellenben kíváncsi voltam arra, hogy ő milyet képzelne el rajtam. Főleg, hogy ő ért is hozzá, én meg csak egyszerűen szeretem a divatot. Közben én több pár cipőt is kinéztem magamnak, valamint egy hótaposó csizmát is, mert hamarosan úgyis be fog állítani az első hó, és valószínűleg nem fogja majd vissza magát. Akkor pedig egy hasonló, hasznos jószág bizony nagyon hasznosnak fog bizonyulni, ezt már most is tudtam. Amikor észrevettem, hogy Masa már felpróbált egyet, arrafelé indultam a kezemben tartott dobozokkal és megszemléltem a látványt. - Hm, azt hiszem, hogy ez jól áll neked! – állapítottam meg nagy komolyan, még a szemeim is összeszűkültek egy picit. – Csak azt nem tudom, hogy a közeljövőben ezt mikor tudod felvenni – nevettem el magam halkan. – A hóban nem lesz a legideálisabb, de a Farkaslakban mászkálhatsz benne. Van, amikor én is úgy szoktam – árultam el, közben megajándékoztam egy cinkos kis mosollyal is.
-Meglepetés? Ez remek ötlet!-Már most elkezdetem azon agyalni, hogy milyen ruha állna jól rajta, vagy egyáltalán milyen alkalomra készítsek neki. Nem emlékszem arra, hogy mit vett fel Shaneék esküvőjére, de ma láttam, hogy milyen ruhákat választott magának és azért máskor is megfigyelhettem. Nem akarok túl egyszerűt, de túl csicsásat sem. Az már biztos, hogy ha hazaérek akkor azonnal nekiállok tervezni! -Majd ráveszem Jamest, hogy vigyen el bulizni. Akkor majd hordhatom!-És szerencsére erre ő nagyon is nyitott. Még jó, hogy nem egy karót nyelt mentort kaptam. -De igazad van! Nézek valami praktikusabbat is!-Azzal kibújok a cipellőből és miután visszavettem az enyémet már nézem is, kezemben a cipős dobozzal, a további választékot és találok is egy rendes csizmát. Belülről bélelt, a talpa nem vékonyított és úgy tűnik ezzel egy könnyen nem is vágódom hasra. Még a színe is szép. Úgy tűnik ez a vásárolgatás ma igazán jól megy nekem. Nem töltök el több órát azzal, hogy megtaláljam a tökéletes darabot. Na jó az is igaz, hogy már rég voltam vásárolni, így már nagyon is ráfért a szekrényemre egy felújítás. A csizmát is felpróbálom, hogy kényelmes e. Ebben már nem pózolgatok annyit. Ezt nem a divatért veszem meg, így na jó...persze, hogy számít, hogy hogy néz ki, de elsődlegesen kényelmesnek, melegnek kell lennie és ez pont alkalmas erre, így ez is velem jön! Miközben Jennyt várom egy vicces papucsot is találok magamnak. Ha már valóban bennem él a bestia, akkor miért ne viccelődjek vele egy kicsit? Ez is csak ahhoz segít, hogy még jobban elfogadjam a helyzetet. James biztosa jót röhögne rajta! Talán neki is kellene vennem egyet! Ez nem is rossz ötlet! Muhhaha! James nem úszod meg! Neki is elveszek egy nagyobb méretet és egy másik színűt. Nah kíváncsi vagyok arra a fejéremikor meglátja a meglepetést. -Nézd milyen jót találtam! Meglepem vele Jamest.-Nagy büszkén meg is mutatom őket Jennynek, majd ha ő végzett már megyek is a pénztárhoz az újabb szerzeményeimmel. Most pontosan úg fogok kinézni, mint Julia Roberts a Micsoda nőben, mikor kilép egy rakat csomaggal a kezében a boltból. Milyen rég is töltött el ez a csodálatos érzés. A fizetés után teljesen kielégülve fordulok Jennyhez. -Nah akkor most jöhet a kaja?-Én már nagyon is éhes vagyok. Úgy érzem, hogy képes lennék egy egész mamutot lenyelni. A bundás biztosa örülne is neki.
- Ó, hát nem hiszem, hogy nehéz dolgod lesz. Maximum csak kéretni fogja magát, ha első körben nemet mondana, de higgy nekem, nagyon tud ám bulizni! – nevettem el magam, hiszen elég közelről ismertem Jamest ahhoz, hogy tudjam, mennyire nem veti meg a szórakozás bármilyen fajtáját. Régebben én is elég hasonló voltam hozzá, bár az ilyesmit sosem reklámoztam csak úgy. Akinek tudnia kellett róla, az tudta, hogy milyen az, ha én úgy istenesen elengedem magam. Régen volt már rá példa, talán Shaneék esküvője volt az utolsó, és azelőtt is már hosszú idő telt el, amióta nem csináltam semmi polgárpukkasztót. Kicsit kezdett ám hiányozni a lazább énem, de a doktornő sem volt utolsó szempont, egészen megkedveltem a kicsit komolyabb énemet is. Csak biccentettem és láttam, hogy már Masa is inkább valami csizma után nézett és nem a magas sarkú cipők között válogat. Hát, az a helyzet, hogy meg tudtam érteni, mivel én is elég gyakran csábultam el inkább azoknak beadva a derekam, semmint olyat keresve, amiért valóban ideérkeztem. De egy új hótaposóra tényleg szükségem volt, legalább elegánsabb téli lábbelim már volt, azt hordtam általában munkába, meg ilyen-olyan helyekre. Példának okáért most is egy olyat viseltem, ami nem éppen a praktikusság mintadarabja volt, de ez engem egy cseppet sem zavart, hiszen még nem volt térdig érő hó, amiben emelgetnem kellett volna jó magasra a lábaimat ahhoz, hogy egyáltalán képes legyek járni. Nem sokkal később már én is két dobozzal egyensúlyoztam a kassza felé és észrevettem, hogy Masa idő közben beszerzett két mókás kis mamuszt is. Egyből széles mosolyra húzódott a szám, ahogy odaértem mellé. - Jé, ilyenem nekem is van! – virultam tovább, mint valami tökkelütött. – Nagyon jó meleg télen – tettem hozzá, mivel tényleg ez volt a helyzet. Azon kívül, hogy viccesen nézett ki, még hasznosnak is bizonyult. Igaz, hogy én sokszor elfelejtettem beledugni a lábamat efféle holmikba, de ha megtörtént, akkor mindig használhatóak voltak. Közben sikerült elrendezni a számlát, és már kaptam is a zacskókat, amikbe a pénztáros belerakta a dobozokat. Most már még több holmi került a kezembe, úgyhogy most már a táskámmal is ügyeskednem kellett ahhoz, hogy minden oké legyen. - Persze, felőlem mehetünk. Én is megéheztem most már – bólintottam mosolyogva, miközben kifelé vettük az irányt. Amint kiléptünk az üzletből, automatikusan abba az irányba fordultam, ahol az éttermek kaptak helyet. Én már ki is néztem, hogy melyikbe üljünk be. Ott úgyis lehetett kapni hamburgert, meg mindenféle más kaját is, úgyhogy lesz miből válogatni, az biztos. Talán én is egy hamburgert fogok választani, ha már Masa emlegette korábban, hogy ő azt kívánta meg. - Ez a hely jó lesz? – kérdeztem, miután besétáltunk az asztalok közé. Egy félreesőbb részét választottam az étteremnek, mivel a sok cuccot is le kellett pakolni valahová.
-Tudom én! Az esküvőn láttam, hogy milyen jól tudja magát érezni. Nem is félek attól, hogy nemet mondana!-Csak az a kérdés, hogy ideje lenne e. Mindenesetre én nem félek attól, hogy ne tudnám majd hordani ezt a cipellőt. Nah meg a télnek is vége lesz egyszer és akkor már az utcára is felvehetem. -Tényleg? Akkor majd egyik nap tarthatunk egy papucspartit!-Az ötleten nevetek egy jót. Mondjuk végül is nem rossz ötlet. Ha már pizsipartit is szoktak tartani akkor miért ne lehetne papucsparti? Végül is a lényeg az, hogy legyen alkohol és jól érezzük magunkat, az hogy hogyan nevezzük el már mellékes. Ahogy a kajás részleghez érünk és megérzem a finomabbnál finomabb ételeket a hasam hangosan kezd el morogni. Nah igen már nagyon szüksége van valami finomra, még a bundás is kezd türelmetlen lenni. Pedig most nem nyers húst fogok enni. abból elé akkor, mikor vadászok. -Tökéletes!-Le is pakolom gyorsan a holmikat, majd le is huppanok az egyik székre és elkezdem böngészni az étlapot. Az biztos, hogy nagyon sokat fogok enni, hiszen a bundásnak is jól kell laknia. Mikor a pincér odasétál mellénk én már rendelek is tőle egy nagy pohár jeges teát és elkezdem sorolni az ételeket is. -Nos akkor kérnék egy ilyen duplahúsos, baconös, hagymás nagy hamburgert, sült krumplival meeeg egy vegyes salátával utána meg kérnék egy ilyen nagy csokis fagyikelyhet jó sok csokival. De tényleg sok legyen rajta!-És azt hiszem első körben ennyi elég lesz. Lehet, hogy majd a fagylalt után még lenyomok még egy hambit, de ezt majd akkor kitalálom még. Becsukom az étlapomat és kérdőn pillantok Jennyre, hogy ő vajon mit is fog enni.
Én is csak mosolyogtam egy jót Masa papucsos ötletén. Nekem igazából mostanában nem volt olyan sok kedvem ilyen kis összejövetelekhez, talán Olen miatt. Bár, lehet, hogy pont emiatt kellett volna belevetnem magam a szórakozásba újra. Rám fért volna már, az tény, hiszen az esküvő nem most volt, azóta meg csak dolgoztam, meg egyéb elfoglaltságokba temetkeztem. Jó volt ez így, de a lazítás mindig kell. Jobban belegondolva most is pontosan ezt csináltam, de a vásárlást nem lehetett még véletlenül sem összehasonlítani egy bulizós, italozós estével, éjszakával. Darren is mostanában olyan elfoglalt lett, hogy nem rúgtunk ki úgy isten igazából a hámból. Sajnáltam nagyon. Miután lecuccoltunk az asztalhoz és sikerült átböngésznem az étlapot is, szerencsére megérkezett egy pincér. Mondjuk az ilyen gyorséttermeknél sajnos nem sűrűn fordult elő – legalábbis Európában -, de itt Amerikában úgy szerettem azokat a mókás kis kosarakat, amikben kihozták a rendelést. Egyszerűen imádtam! - Nos, azt hiszem, hogy első körben lesz egy limonádé, a nagyobbik. Az fél literes, ugye? – érdeklődtem kíváncsian, és az igenlő válasz hallatán bólintottam egyet. – Remek! Aztán lesz nekem is egy adag sült krumpli, aztán mellé még rántott hagymakarika is, és öhm… - gyorsan átfutottam újra az étlapot, majd tekintetem visszatért a jegyzetelőre. – Ó, igen, és lesz még egy nagy sajtburger duplahússal, pirított hagymával és salátával, ha lehet. Mehet bele mustár, ketchup meg majonéz is nyugodtan – amint megvoltam a rendelést leadásával, elégedetten csuktam össze a lapot, és pislogtam fel a srácra. – Még egy szelet rebarbarás pite is lesz desszertnek, vaníliafagyival és tejszínhabbal – igen, valószínűleg nagyon furcsa lehetett számára, hogy két ilyen vékony nő ennyit meg bír majd enni, de ez van. Sajnos mi kettő helyett eszünk, úgyhogy ezt meg kellett szokni, nincs mese! - Szeretnél majd bemenni még valamelyik üzletbe? – érdeklődtem mosolyogva, amikor ismét magunkra maradtunk. Nekem teljesen mindegy volt, ahová akart, oda szívesen elkísértem, ha már egyszer a gardedám szerepét játszottam. Még akkor is, ha nem tűnt úgy első ránézésre vagy gondolatra. Attól még én voltam most a felelős Masaért, ezzel pedig abszolút nem volt semmi problémám. Ashleyre is volt már példa, hogy nekem kellett vigyáznom, még a kezdeteknél. Mostanság Darren már megoldotta ezeket a dolgokat, úgyhogy nem az én fejem fájt miatta. - Csak azért kérdezem, mert van még időnk, ha gondolod… - tettem hozzá, nehogy azt higgye, hogy sürgetni akarom. Egyébként, ha már itt voltam, lehet a többieknek is vinnem kéne majd valami kaját. Ha már nem főztem, kis családom biztosan nagyon örülne némi meleg ételnek, még ha az csak ilyen fajta is. Én mindenképpen értékeltem volna a gesztust, annyi szent.
-Huuu hagymakarikákat én is kérek!-Mondom széles vigyorral a pofámon. Igen látszódik a megdöbbenés a pincér arcán, de hát na. Elvégre fejlődő szervezet vagyok. Miután a pincér ismét magunkra hagy visszapillantok Jennyre. -Igazából nincs ötletem, de bevallom őszintén semmi kedvem nincs még visszamenni a házba. Esetleg megnézhetnénk egy filmet, meeeg majd ha benne vagy ismerek egy jó csokiboltot. Azt is meglátogatnám. Be kell tankolnom! Tudod én csokifüggő vagyok és ezt nagyon is komolyan mondom. Nekem a csoki olyan, mint másnak az alkohol. Egyszerűen ha kimarad egy nap, hogy ne ennék belőle megőrülök. És valljuk be őszintén a házban nincsenek belőle nagy raktárak.-Igazából fogalmam sincs, hogy milyen filmeket vetítenek, de ha már itt vagyunk örömmel beülnék egy előadásra. Rég voltam moziban, nagyon rég és azért annak is megvan a varázsa. Persze, ha Jenny nemet mond nem fogok belehalni, majd akkor elmegyek máskor mással. Talán James egy akciófilmre elvihető, amiben dögös csajok a túl szűk rucijukban össze-vissza lövöldöznek fegyverekkel. -Amúgy még merre jártál a nagy világban? Gondolom ennyi év alatt sok mindent láthattál. ez is egy pozitív dolog abban, hogy szinte hallhatatlanok vagyunk. Legalább jut időnk tényleg felfedezni a világot. Annyi csodálatos helyről lehet olvasni...Jó lenne mindegyiket megnézni.-Idővel még a kajákat is kihozzák, így neki is foghatunk az evéshez. Természetesen elsőként Jó étvágyat kívánok Jennynek és csak utána látok hozzá a pusztításhoz. Minden nagyon finomnak tűnik.
- Ha arról a csoki boltról beszélsz, amire gondolok, akkor azt jobb, ha elkerülöd. Nem akarlak kiábrándítani, de az tudtommal a másik falka tulajdonában van – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel. Én sajnálatos módon nem éreztem át a csoki iránti rajongását. Még úgy sem, hogy amúgy én is szeretem és szívesen majszoltam esténként, amikor ropog a tűz a kandallómban és nézek valami ostoba műsort a tévében. – De ha veszel többet egyszerre, akkor talán lesz raktározva nálunk is – küldtem felé azért egy halovány kis mosolyt, mert ennyire egyszerű volt az egész. Annyit vesz, amennyit akar. Elég nagy kamránk van ahhoz, hogy néhány tábla csokoládé elférjen ott. A gond talán csak az lenne, hogyha ennyire szem előtt van és mindenki rendelkezésére van bocsájtva, akkor valaki megdézsmálja, mielőtt kettőt pisloghatna. - Ha még mindig akarsz, majd otthon nézhetünk valamit, hátha más is szívesen csatlakozna – vetettem fel, mert nekem annyira most nem volt kedvem moziba menni, viszont a házban elég sok filmet fel lehetett lelni, ha valakinek ahhoz volt éppen kedve. Szeretem én a mozit, nem arról van szó, de valahogy most nem akartam akkor sem beülni oda a sok ember közé és bámulni valamit, ami talán nem is köt le annyira. Igazából még csak azt sem tudtam, hogy mit adnak most. Látszik, hogy mennyire követtem nyomon az elmúlt hetekben az ilyen apróságokat; semennyire. - Nem vagyunk halhatatlanok, csak tovább élünk, mint egy ember – mosolyogtam elnézően, mert ez talán a fiatal farkasok sajátja volt, hogy halhatatlannak gondolták magukat. Sokan talán pontosan emiatt voltak olyan vakmerőek, hogy nekiugrottak valaki olyannak, aki sokkal erősebb volt náluk. Te jó ég, hány ilyet láttam már! – Egyébként egy idő után az utazásra is rá lehet unni, mint minden másra – adtam hangot a véleményemnek a témával kapcsolatban. – De tényleg elég sok helyen jártam, viszont sok más helyen meg egyáltalán nem. És talán már nem is vágyom egyikre sem – miközben ezt mondtam, megjött a pincér és lepakolta elénk az összes rendelést. Tökéletes, viszonylag még hamar el is készült, ami azért meglepő. Bár nem véletlenül kapta azt a nevet, hogy gyorskaja. - Leginkább Amerikában utazgattam, amivel talán kicsit csalódást okozok, hiszen nem meríti ki igazán a nagy világ fogalmát – vontam meg vállaimat, miközben két falat között válaszoltam neki. – Franciaországban születtem, bár már régen nem jártam ott és bizonyára sokat változott, éltem Oroszországban is, de azt is elkerültem az utóbbi évtizedekben, aztán a háború alatt ide-oda hurcoltak, de azt nem nevezném utazásnak – és ezzel rövidre is zártam inkább, mert ha tovább beszéltünk volna erről, akkor olyan dolgokat piszkálnánk meg a felszín alatt, amit jobb volt nyugodtan hagyni. – Miért, te hová szeretnél eljutni? – kérdeztem meg ahelyett, hogy magamról beszéltem volna tovább. Fiatalságom évei nem tartoztak a kedvenc témáim közé, a jobbakat viszont csak ezen a kontinensen éltem meg, az meg bizonyára már annyira nem volna érdekfeszítő.
-Ezt most komolyan mondod? Az tényleg a másik falka tulajdonában van! Ez nem igazság! Az volt a kedvenc helyem!-Fakadok ki kissé. Miért pont az? Annyira szerettem és most már soha többé nem mehetek oda? Pedig még a tulajjal is találkoztam egyszer és nagyon kedvesnek tűnt. Most honnan fogok olyan finom csokikat beszerezni. Ez nem igazság! -Ez nem rossz ötlet. Bár csinálhatok egy dugi készletet is. Bár senkitől sem sajnálom, de azért ha egy nap alatt elfogy minden nem tudom rendszeresen feltölteni.-Lehet, hogy van pénzem, de azért a csoki, főleg a jó minőségű nem az olcsóságáról híres. Sajnálom, hogy nem akar moziba menni, de végül is az sem rossz ötlet, hogy a házban filmezünk egyet közösen. Legalább nem leszek egyedül és már az is nagyon jó. -Rendben benne vagyok!-Majd akkor legközelebb Jamest rángatom el egy filmre. Biztosan benne lenne, bár annyi munkája van, de néha neki is kell pihennie. Max elalszik a film közben, nem baj az. -Igen persze tudom! Csak nekem ez a több száz év majdnem egyenlő a halhatatlansággal. Szerintem azért ez se semmi egy dolog. Annyi mindent át lehet élni, bár kérdéses, hogy lesz e.-Egyre ijesztőbb híreket lehet hallani a Föld jövőjéről. Így még kérdéses, hogy egyáltalán megélem e a 200-at. -Ez azért izgalmasan hangzik! Nekem Amerikát sem sikerült még bejárnom, szóval nem okoztál csalódást.-Általában csak Japánba ruccantam ki néha családlátogatás címszó névvel. Mindig is vágytam felfedezni a világot, de valahogy sosem jött össze. -Hogy én? Nos igazából sok mindent. Ott van például Európa. Szívesen bejárnám, igaz már voltam Párizsban egy hetet és iszonyatosan jó volt, de vissza mennék oda. Csodálatos egy város. Igazából egy nagyon kedves barátomnak köszönhetően juthattam oda ki. Megszervezett nekem egy divatbemutatót. Talán nem voltam olyan jó, mint a leghíresebb divatcégek, de nem is hurrogtak le! Szóval az nagyon jó tapasztalatszerzés volt.-És eszembe is jut a jó öreg Lorenzo. Szerettem őt nagyon is. Hiányzik nekem! -De Ázsiát is bejárnám. Japánon kívül ott nem jártam máshol. Ha esetleg oda kiruccannál szólj és intézek neked szállást!-Nevetek fel, majd egy újat harapok a hamburgerembe.
Csak halványan elmosolyodtam és megvontam a vállaimat, amikor Masa a hírem hallatán teljesen kiakadt. Inkább nem mondtam semmit, mert attól tartottam, hogy esetleg megsérteném, azt pedig nem szerettem volna. Sajnos az élet sohasem igazságos, másik kedvenc helyet pedig bármikor találhat, ha egy kicsit szemfülesebb. Talán vannak még édességboltok a városban, ha nem is konkrétan csokoládéra specializálódva. Amúgy is csínján kellett bánni az efféle kajákkal és az édességekkel, ha egyáltalán formába akart lendülni úgy rendesen. Ez amúgy is egy elengedhetetlen kelléke volt a fizikai erőnlét szinten tartásának, vagy esetében javításának. Azért nekem is akadtak hiányosságaim bőven, talán nem ártana, ha lemondanék róluk én is. - Akkor egészen egyszerűen rakd be a saját szobádba! – tanácsoltam neki, mert jobb ötlet nekem sem jutott eszembe. Hozzám a családomon kívül senki nem járt be, aki lenyúlhatta volna bármimet is. Mondjuk nem is kellett, Darren így is túl sokszor járt rá a hűtőmre, már éppen ezért gondolkoztam el azon, hogy szereltetek rá egy lakatot. Utána viszont úgyis megesne rajta a szívem, ezért úgy döntöttem, hogy az a legjobb, ha már alapjáraton is nagyobb adagot csinálok mindenből, és akkor jut neki is mindenből, meg Ashnek is, ha már drága bátyám képtelen főzni. Közben én jóízűen eszegettem tovább, amíg sikerült lebeszélnünk azt is, hogy majd legfeljebb otthon nézünk valami filmet. Ma nem voltam olyan hangulatban, hogy moziba menjek, ennyire egyszerű az egész. Ha pedig nekem nincs kedvem valamihez, akkor általában nem szoktam erőltetni, kivéve, ha nagyon muszáj. Ez azonban most nem tartozott abba a kategóriába, szóval így pont jó is lesz. Így legalább mi választhatjuk majd ki a megnézendő filmet, meg minden egyéb. - Akkor kezdd azzal! – billentetem oldalra a fejemet. – Amerikában is rengeteg sok szép hely van, hasonlóak is akadnak azokhoz, mint amik mondjuk a világ túlsó felén vannak – bár ez csak a szerény véleményem volt, de attól még, hogy nem jártam olyan helyeken, amiket nagyon sok utazgató szerető ember felkeresett, még nem éreztem úgy, hogy lemaradtam volna bármiről is. Én még amúgy is fiatalnak számítottam, ha olyan kedvem lesz, még bármikor megtehettem, hogy útra kelek. Talán majd egyszer, ha nagyon besokallok. Általában ilyenkor vágtam neki egy nagyobb horderejű utazásnak, vagy akkor, ha unatkoztam. Mivel ez mostanában nem történt meg, ezért inkább az előbbi bekövetkezésétől kellett tartani. A múltkorában már eléggé magam alatt voltam ahhoz, hogy csak pillanatokon múljon, hogy ne pakoljak össze és lépjek le. Csak a lelkiismeretem tartott vissza, semmi több. - Tizenhét éves korom óta nem voltam Párizsban… - jutott eszembe, amikor éppen szülővárosomról áradozott. Csak mellékes infóként szúrtam közbe, semmi több. Amíg beszélt, én továbbra is jóízűen falatoztam, eltüntetve most már a krumpli egy részét és a hamburgerem felét is. – Rendben, köszönöm! – mosolyogtam rá kedvesen. Értékeltem én a gesztust. – Bár nem terveztem oda eljutni, valahogy sosem vágytam rá. De talán egyszer majd másképp fogom gondolni – tettem hozzá, mivel tényleg így volt. Még sohasem jártam Ázsiában, az valahogy kimaradt, de nem is bántam eddig annyira nagyon.
-Igen az lesz, de egyelőre még várnom kell ezzel, amíg egyedül is kimozdulhatok messzi helyekre....Addig meg csak álmodozom, tervezgetek, meg gyűjtögetek.-Mert ugye az ilyen utak pénzbe is kerülnek, így nem árt, ha már korán elkezdek rá össze spórolni elég pénzt. A kaja isteni finom, így szinte le se rakom a kezemből a hambit. Ha éppen nem beszélek és csak Jennyt hallgatom akkor bizony zabálok ezerrel. Rég ettem már ilyen finomságokat. Még az is lehet, hogy majd viszek is haza párat, hogy este is legyen valami jó kis kajám. Ki kell használnom ezt az alkalmat. Ki tudja mikor hoznak el újra ide. -Tizenhét? Miért nem mentél azóta vissza? Rossz emlékek?-Azért már eltelt jó sok idő azóta. Félreértés ne essék. Nem azt mondom, hogy Jenny öreg lenne, de azért valljuk be, azért mégis csak eltelt azóta legalább száz év. Már teljesen más a város, az akkori időkhöz képest. Biztosan újdonság lenne a számára, hogy mi minden változott. -És milyen volt akkor Párizs? Gondolom nem volt még ott ennyi ember, főleg nem turisták.-Akkor még teljesen más volt az élet. Oké én még sehol sem voltam, sőt a szüleim sem, de a filmekből, könyvekből azért sokat meg lehet tudni az akkori időszakról. Nem is tudom, hogy az volt e a jobb, vagy a mostani. Mind a kettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. -Pedig vannak nagyon szép helyek ott is. Persze Tokio bazi nagy és iszonyatos tömegek vannak ott. Az egy teljesen másik világ. Több napig nekem is sok, de a kisebb városok, ahol a régi hagyományokat komolyabban megőrizték. Nah azok csodálatosak.-De nem fogom ráerőltetni. Majd ha megjön hozzá a kedve, akkor legalább tudja, hogy kihez fordulhat segítségért.
- Hát, gyűjtögetni azt tényleg nem árt… - bólogattam egyetértően, hiszen a mai világban egyre drágább volt utazni. Nekem ugyan nem volt okom panaszra, de én elég sokat is éltem ahhoz már, hogy készleteket halmozhassak fel. Nekem sokszor annyi adatott meg így is, mint amennyit eddig Masa megélt, holott még én is fiatalnak számítottam azért, akárhogy nézem is. Jó ez, talán majd újra elhatározom magam, hogy utazgatok egy kicsit a világban, de egyelőre sehová sem vágytam úgy isten igazából. Lehet, hogy elfáradtam. - Nem – ráztam meg a fejemet tagadólag. – Egyszerűen csak nem volt miért visszamennem – vallottam be őszintén, mert ez volt az igazság. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lett a családom sorsa. Mire farkassá váltam, már nem tartottam velük a kapcsolatot, és egyedül ők voltak azok, akik oda kötöttek emberi életemben, de ez a kötelék is megszűnt idővel. Ez talán elkerülhetetlen egy magunkfajtánál, erre majd Masa is rá fog jönni, bár azt nem tudtam, hogy nála mi a helyzet család vagy barátok terén. Nem is ez számított most, hiszen ő kérdezett engem és nem fordítva. Bár részletekbe azért én sem kívántam bocsátkozni, ha már választhattam. - Mindig voltak olyanok, akik átutazóban voltak, de akkor nyilván nem turistáknak hívták őket, ember pedig mindig is sok volt Párizsban – vontam meg egyszerűen a vállaimat. Ugyan azt nem tudtam pontosan, hogy milyen lehetett a jelenben, de az emlékezetemben tisztán élt a kép még róla, a XX. század fordulójáról. Szerettem akkor is, most talán teljesen más a hangulata, vagy éppen olyan, mint régen, csupán küllemre lett olyan, mint bármelyik más város a világban. Láttam már tévében, filmekben, emlékeztem is néhány helyre, de akkor sem ugyanolyan nyilván, mintha én sétálnék végig valamelyik utcán vagy esetleg parkon. - Elhiszem, de valahogy nem keltette fel eléggé az érdeklődésemet sohasem – mosolyogtam rá, közben eltüntettem az utolsó falatokat is a hamburgeremből és azt a néhány szem krumplit is csakhamar elfogyasztottam, majd magam elé vettem a nemrégiben kézhez kapott pitémet. Az első falat máris meggyőzött arról, hogy egyetlen morzsát se hagyjak belőle. – Most egészen jól érzem itt magam, még ha néha rám is tör a vágy, hogy elmenjek valahová – zártam végül rövidre a témát, és vágtam le egy újabb darabot a villám segítségével. – Kérsz még akkor desszertet, vagy lassan mehetünk? – érdeklődtem két falat között, kékeszöld tekintetemet egyből Masara emelve. Éreztem még valahonnan egy ismeretlen farkas energiáját és ez egyáltalán nem nyugtatott meg. Nem hiányzott most a balhé, úgyhogy a pajzsomat egyből fel is vontam. – Húzd fel a pajzsod, jó? – kérdeztem halkan. Erre már biztosan képes volt, ha nem, hát az sem olyan nagy baj, az enyém a helyén volt, ő pedig fiatal volt ahhoz, hogy valódi veszélyforrást jelentsen egy másik hasonszőrűre.
Azért számomra furcsa, hogy ilyeneket mond. Én már csak magáért a látványért vissza mennék Párizsba. De nem vagyok ugyan olyanok. Nekem nagy élmény volt oda kimenni és jó lenne majd megint sétálni a Szajna partján, vagy felmenni az Eiffel-torony tetejére. Persze ez akkor lenne teljes, ha nem egyedül lennék, de nem szabad telhetetlennek lenni. -Oh igen, meg otthonra is kérek még kaját.-Azzal intek is az előbbi pincérnek, akinek le is adom a kövi rendelésemet. Természetesen nem áll szándékomban most mindent felzabálni. Csak a desszertet akarom elfogyasztani. A többi jó lesz majd vacsorának! -Rendben!-Én is megérzem az idegen farkas jelenlétét, így ahogy azt Jenny kérte fel is húzom a pajzsom. Igaz még nem megy olyan jól, mint neki, de azért kezdő szinten megy már a dolog. Közben a desszertem is megérkezik, így neki is fogok az elpusztításának. Talán jobb, ha most nem húzom az időt. Lehet, hogy nem kell aggódni semmitől, de jobb az elővigyázatosság. Miután a desszert is elfogyott és a becsomagolt kaját is megkaptam fel is állok az asztaltól jelezve, hogy most már tényleg mehetünk. Igaz még pár órát szívesen eltöltenék itt, de nem akarok visszaélni Jenny kedvességével. Már ez is nagy ajándék volt tőle. És ugye aki a kicsit nem becsüli... -Azt hiszem most már tényleg mehetünk!-Már fel is vettem a kabátot és a csomagokat is a kezembe vettem.
Mivel én már befejeztem a hamburgeremet, így elkezdtem a pitét szép lassan eszegetni. A farkastól egyelőre nem ijedtem meg, valószínűleg észre sem vett minket, vagy nem érdekeljük túlzottan, de addig jó. Én csak elővigyázatos akartam lenni inkább, ezért szóltam Masanak. Nem hiányzott, hogy valami bajba keveredjünk mind a ketten, mert egy erősebbel szemben én nem tudnám őt megvédeni. Még magamat sem… - Rendben, akkor kérd ki! – biztattam, miután én befejeztem az ebédet. Kényelmesen hátradőltem, és némán figyeltem, ahogyan ő is megkapta a saját desszertjét, majd elkezdte megenni. Érzékeimmel én teljesen máshol jártam, de veszélyben még mindig nem éreztem magamat és ez jó. Nem kellett pánikszerűen egy kölyökkel a nyakamban lelépni, hősködni most valahogy eszem ágában sem lett volna. Amúgy sincsenek öngyilkos hajlamaim, hogy nekiugorjak valakinek csak úgy, a gond az, hogy ez nem mindig csak rajtunk múlik. Elég, ha a másiknál nem stimmel valami és máris megvan a gond. Én a magam részéről azt terveztem, hogy majd otthon főzök valamit magamnak, szóval nem kértem semmit, amit hazavihetnék. Mikor a velem szemben ülő leányzónak kihoztak szépen szatyorba téve a rendelését, kértem a számlát és én fizettem mind a kettőnk fogyasztását, mert én már csak ilyen rendes kislány vagyok. Meghívtam ebédre, ennyi még a mai napra kijárt pluszként, nem fogok belerokkanni pénzügyileg. Abba sem, hogy még haza is hoz valamit későbbre. Hozzon csak nyugodtan, jól teszi, ha nem szeretne összeütni semmit magának. - Hát, akkor irány a kocsi! – jelentettem ki, és én is felálltam a helyemről, hogy belebújhassak a kabátomba. Nem gomboltam be, mivel a parkolóba kiérve úgysem kell majd hosszú utat megtennünk a levegőn, csak nem fogok annyi idő alatt megfázni. Két kezemben szatyrokkal egyensúlyoztam, végül ügyeskedve átvettem mindent az egyik oldalra, hogy a felszabadult ujjaimmal a zsebemben kotorásszak, ahová a slusszkulcsot rejtettem még a megérkezésünket követően. Amint megleltem, máris megnyomtam a riasztó gombját, és így most már egészen nyugodtan kinyithatta Masa a hátsó ajtót, hogy berakja a saját cuccait, őt követően pedig én is hasonlóképpen tettem. Ha mindennel megvagyunk mind a ketten, akkor behuppanok a vezetőülésre, táskámat hátrateszem a szokásos helyére, aztán indítok. Biztonsági öv bekapcsolva, irány a Farkaslak!
Kezdőlap
//
//
