Hallgatom a viszonylagos csendet. Mivel a madarak csivitelnek, az állatok motoszkálnak, így nincs totális csend, viszont nincs is az a zaj, ami odabent a városban van. A gondolkodáshoz pedig kifejezetten jólesik ez a halk motozás ami itt vesz körül, békesség honol a környéken, a víz is már csak a sodrás miatt fodrozódik, nem a motorcsónak keltette hullámok törik meg a víztükröt. Lassan a második szál cigim is a végéhez közeledik. Azt leszámítva, mikor a számhoz emelem és beleszívok, lényegében mozdulatlanul ülök a helyemen és a folyóra szegezem a tekintetemet. Pajzsom fel van húzva teljesen, nem vagyok most kíváncsi senkire sem, hetek óta nem volt arra időm, hogy elsüppedjek a gondolataimban, így most kihasználom az időt. Sok mindent kell átgondoljak, és helyre tennem magamban, az egyik az, hogy veszettül zavar Rose sikere, még a magam „csillaga” éppenséggel zuhanásban van. Nem kifejezetten érzem magamat hasznosnak, kezdem úgy érezni a falka élet nem nekem való, nem tudok igazán beilleszkedni, vagy valami hasonló, igazából, azt hiszem, a kisváros frusztrál még igazán, mivel itt nem igazán terem nekem munka. Abban, hogy öljem meg valaki szomszédját, nincs kihívás se semmi. A saját alfám ellen felbéreltek volna, de nem vállaltam el. A másik falka vezetőségét még nem ismerem, nem sikerült kipuhatolnom, ráadásul úgy hírlik vezető váltás van folyamatban, tehát, megint van egy kis információ hiányom. Ami ellen tennem kell, mindenképpen. Több dolog is van, ami elbizonytalanított a magánéletemben. Eddig minden jól működött, még én voltam a góré, de most? Lassan újra beleszívok a cigimbe, aztán leengedem a kezem, és kis idő múlva kifújom a füstöt is. Már a végét járja a szál. Rövidesen elnyomom a csikket a sziklán amin ülök, aztán vissza ejtem a kezem a térdemre, és hagyom lógni a csuklóm, a folyóról, átvezetem a tekintetem a növényzet irányába, és a szemem sarkából veszem észre a villanást, valami megváltozott, így oda kapom a fejem, és figyelek, a pajzsomon rést nyitok, hogy tudjam, ha farkas van a közelemben. Közben kiszúrom a fotóst is. ~Fenébe!~ Morranok magamban, nem szeretem, ha fotóznak, világ életemben kerültem a kamerákat, erre is neveltek, a kiképzésem során, hát farkasok ügyességével pattanok fel a szikláról, fogom meg a dzsekim és veszem fel, ezzel a mozdulattal, közben előveszem a pisztolyom, is, és a combom takarásában tartom. Leugrok a szikláról, és már el is tűntem a növényzetben, meglapulok, és figyelek, a fegyver félautomata. Ezüstözött Glaser lövedékkel. Lassan indulok el a fotós irányába, görnyedt tartásban, hogy a bokrok elrejtsenek. Lehet, nem kellene ennyire felhúznom magam miatta, de akkor is rühellem, ha lefotóznak, én nem úgy állok hozzá, mint Rose, hogy bármivel kimagyarázható a dolog, én bérgyilkos vagyok, árnyak között éltem, és az arcom sosem fedtem fel, csak előtte buktam le, ő látott meg maszk nélkül, mert óvatlan voltam. De az óta se engedtem meg ezt másnak. Szóval, a fotós el is búcsúzhat a gépétől, de minimum a memória kártyától.
Egészen addig nincs is semmi baj az újdonsült fotóalanyommal, míg ki nem szúrja a dolgot. Hogy a frászba is? BINGO, hát persze, hogy Emmácskának egy vérfarkasba kell botlania ilyenkor is. Komolyan, néha olyan kényszerképzetem támad, hogy itt mindenki az., csak a legtöbben nem tudják egymásról, mert állandóan fenn van a hülye pajzsuk. ~Gratulálunk, Emma, Ön nyert. Egy újabb szerencsétlen délutánt.~ Mert hát, jó eséllyel úgyis erősebb nálam, akkor meg, ha épp olyan kedve van, még ki találja verni belőlem a szart is. Nem mondhatni, hogy erre kifejezetten vágynék, még ha nincs is bajom a fájdalommal, és nevetségesen gyorsan gyógyulok. Körülményes véresen hazamenni a szállodába. Haza… pff. Hagyjuk is. Ennek a szónak számomra nincs az ég egy adta világon semmi jelentősége. Sóhajtok egyet, majd a feltűnés elkerülése véget várok pár pillanatot, és ellövök még néhány képet, bár úgy sejtem, nem fogom vele tévhitbe ringatni. Még csak nem is titkolja, hogy több embernél, túl gyorsan kerül a bokrok közé. Még jó, hogy viszonylag kihalt környéken vagyunk. Néhány szívdobbanásnyi időt várok, addig az adrenalin is felüti ismerős kis fejét, végül felállok, nemes egyszerűséggel hátat fordítva a korábbi fotótéma helyszínének, és elindulok a fák közé. Vajon van esélyem eltűnni előle? Simán belevetném magam a folyóba, ha nem lenne nálam a gépem, de így körülményesebb a helyzet. Mondhatnám azt is, hogy csak egy képről van szó, de basszus… ezt nem értheti mindenki, nem egyszerű jó képeket csinálni, vagy épp nem beleesni az untig ismert sablonokba. Áhh, a francba is, legalább lenne ember, pillanatok alatt meglógnék előle. Kacsázok a fák közt, nem szórakozom, le akarok lépni. Mit bánom én, ha ettől majd azt hiszi, vaj van a fülem mögött, majd valahogy kivágom magam. Vagy a fejéhez valamit. Nem érzem jelenleg alkalmasnak magam arra, hogy kidumáljam a bőrömet ebből a helyzetből. Ugyan azt is hiheti, hogy konkrétan rá utaztam, de épp annyira lehetséges, hogy pusztán a fényképek szereplője nem szívlel lenni. Én meg senkihez sem fogok odamenni, hogy figyi, lekaphatlak? Akkor már nem lesz természetes az égvilágon semmi az adott helyzetben. Nem vesződök azzal, hogy kicseréljem a memóriakártyákat, mert hát, annyira egyszerűen nem lehet hülye, hogy bevegye, a nagy menekülés közepette kitöröltem a képeit. Ha elkap, akkor megérdemlem, még mindig az a kellemesebbik verzió, ha csak el kell távolítanom a képet, mintha nekem esne, mint bolond tehén az anyjának. Hú, marhára remélem, hogy nem ismeri nálam jobban a terepet, bár erre is kicsi az esély. Mindenesetre igyekszem nem semmin rajtahagyni a szagomat, nem mintha ismerné, de ha valahol megleli, már könnyebb követni… Ha magányos vagy hegyi, akkor nagyobb a szósz, de ha Betolakodó, akkor talán van némi esélyem, hogy ne kelljen anélkül átadnom neki a képet, vagy törölnöm, hogy megnéztem volna nagy felbontásban. Kíváncsi vagyok na… nem is biztos, hogy olyan jó, mint hiszem. Szakmai ártalom, ez van. A pajzsom nem moccan a helyéről, nem akarok még több támpontot adni neki, meg magamról úgy egyáltalán bármit elárulni. Bár, ez általában így van, csak épp sokaknak nem okoz gondot, hogy ennek ellenére felfeszegessék a pajzsomat, vagy egyenesen letépjék rólam, mint mondjuk a Castor félék.
Rohadtul nem szeretem, ha fotóznak, a csaj meg, telibe lefotózott, azt, hogy vajon én voltam-e a konkrét célpontja, vagy csak puszta véletlen, nem tudom. Mind a kettő előfordulhat, de ha naiv vagyok, meghalhatok, ha gyanakvó vagyok, túlélek, és én az utóbbi mellett döntöttem, már igen hosszú évekkel ezelőtt. Pillanatok alatt tűnök el a növények között és indulok el a nő irányába, a pisztolyt menet közben elrakom. Megszokásból vettem csak elő. Vérfarkas vagyok, puszta kézzel is el kell, hogy bánjak egy emberrel, még akkor is ha ő is farkas. De előbb be kell érnem őt, ahhoz, hogy kérdőre vonhassam, és megszerezhessem tőle a memória kártyát. Nem óhajtok sehova sem kikerülni, nem kellenek rólam képek az utókornak sem. Rövidesen beérem a helyet ahonnan lefotózott, megállok, és hallgatózok, a pajzsomon rést nyitok, hogy jobban be tudjam lőni a környezetemet. Közben leguggolok és megnézem a füvet, amit kitaposott még itt állt. Látok néhány törött ágat, aprók és alig észrevehetőek, de bérgyilkos vagyok, az a dolgom, hogy tudjam a célpontom merre ment. A nő után indulok, hiszen abban biztos vagyok, hogy az, ráadásul, halovány szagminta maradt utána ott ahol állt. Követem őt arra amerre sejtem, hogy mehetett a kezdeti nyomokból ítélve, végül, mivel a növényzet sűrűbb, marad pár kicsi ág és letaposott fű a nyomaival, így már van mit követnem. Válthatnék is, és akkor hamarabb beérném, de úgy döntöttem, még emberi formámban szándékozom őt követni. Egy alkalommal, nyomát vesztem, de hamar meglelem újra és igyekszem behozni a lemaradásomat vele szemben, vagyis inkább mögötte. Szedem a lábam, és igyekszem minél halkabban csörtetni mögötte, nem akarom, hogy tudja, mennyire közel járok már hozzá, végül rövidítek, egy dombon haladunk lefelé, és van, egy rész ahol elé vághatok, így lekanyarodok jobbra. Ha egyenesen megy tovább, átugrom egy bokor felett, aztán megcsúszom az avaron a földet éréskor, de korrigálom, ennek köszönhetően pedig nem nyalom fel a földet, csak a tenyerem teszem le, de már pattanok is fel és megyek tovább. Jól sejtettem, a tisztább út felé jön, ahol kevesebb ág és bokor van, amin fennakadhat, és ott hagyhatja a lenyomatát. Kirobbanok a bokrok közül, és a nő elé vágok, elkapom bal kézzel a derekát, a jobb kezem a bal felkarjára markol rá, és belenézek a szemeibe, azonban az éjjel esett, az avar csúszós a még fel nem száradt esőtől, és emiatt saras a föld a levelek és a fő alatt, ebből kifolyólag, mivel én is nagy lendülettel jöttem és ő is megcsúszik a talaj a csizmám alatt, és kibillenek az egyensúlyomból. próbálom korrigálni a dolgot, de a másik lábam is megcsúszik a sárban, így elég necces a helyzet. Most vagy zakózunk egy hatalmasat és gurulunk valamennyit lefelé a dombról a folyó irányába, vagy sikerül, mind a kettőnknek egyenesben tartani magunkat, és akkor kérdőre is vonhatom a csajt. Közben belenézek a szemeibe, és ismerős vonásokat fedezek fel, láttam már őt a hotelban, haloványan érezni is rajta a mi falkánk szagát. A mi területünkön lakik, a hotelben, akkor nem lehet az őslakosok cimborája, Castor nem tűrné meg a házban, ha így lenne. Viszont, ő szabadulni akar, én helyben tartani, és a csúszós sár is közbejátszik, érzem, hogy kimegy alólunk a talaj, hiszen egymásnak fezsültünk. Jobb kezemmel elengedem őt, hogy az esést tompíthassam, de a bal a derekán van, nem akarom elereszteni, nem akarom, hogy meglépjen előlem. Így viszont egyenesen indulunk meg csúszva, gurulva a lejtőn. Nos, igen a legjobbakkal is megesik, hogy a környezet kifog rajtuk, és eltaknyolnak a sárban.
Tiszta sor, hogy minden óvatosságom ellenére követhető vagyok, mert hát, bármennyire is akarnám, a súlytalanság még nem megy. Semmi gond, valamit majd kitalálok, jár az agyam rendesen, épp úgy, mind smaragd tekintetem, hátha lelek valami kapaszkodót, ami kihúz a bajból. A szagomtól sajnos nem tudok megválni, pedig milyen egyszerű lenne akkor. Vagy épp, ha Eska áldása kísérne az utamon. Akkor aztán süthetné, annyi bizonyos. Ám nekem nem ilyen képesség jutott, noha sosem bántam, hogy a regenerációm van megspékelve, most túl sok hasznát nem vettem. Mondjuk, nem is tudom, miért aggódom már most, elvégre, nem biztos, hogy el is akar intézni… Talán nem kellene futnom előle, de hát… akkor hol maradna az izgalom? Nem is én lennék, ha egyszerűbben fognám fel a dolgot. Még ha hallani nem is hallom, biztos vagyok benne, hogy követ, úgy sejtem, vagyok olyan peches, hogy nem egy csökött agyú farkast sikerült lefotóznom, és tudja követni a nyomom. Nem mintha gondom lenne egy kis csetepatéval, de a felszerelésem féltettem kicsit. Nem sok dologhoz ragaszkodtam az életben, de a fotózáshoz tartozó kellékeim ilyenek voltak. Mikor meghallom a közelben rezzenni a bokrokat, már tudom, hogy késő. A francba is, lassú vagyok, esetleg sokkal jobban ismeri nálam a terepet. Mondjuk, az nem nehéz, mert én most vagyok itt először. Aztán már csak azon kapom magam, hogy egy kéz a derekamon, egy meg erős marokkal fogja a bal kezem. Dacos smaragdjaim állják a pillantását, kedvem támadna lefejelni, de rohadt életbe is, én kurvára nem óhajtottam megnőni. Mondjuk, ő sem épp égimeszelő, de attól még nem tudom megtenni. Helyette a tipikus női mozzanat ugrik be, és már lendül is a térdem a nemesebb szerve felé, hátha akkor elereszt, és nyerek egy kis előnyt. Igen ám, de az elképzelésem mondhatni csak ront a helyzeten, és ahelyett, hogy sikerülne meglelnünk az egyensúlyunkat, csak tetézem a dolgot, így már lehetetlen nem elvágódni. Valamikor esés közben érzem meg az ismerős szagot, és mintha a vonásait sem most látnám elsőként, de beszélni még sosem volt alkalmam vele. Hát, holt biztos, hogy nem most fogjuk elkezdeni, főleg, hogy zúgunk is a föld felé. Rohadt nagyot nyekkenek a földön, lévén nagyobb súlyú lévén az ő lendülete mondhatni derékba törte az enyémet. Pár pillanatra bennakad a levegő, de nincs időm arra, hogy megnyugodjak, és próbáljam rendbe tenni, mert gurulunk lefele. Csak eresztene el basszus, így sokkal nagyobb bajunk lehet, mindketten védtelenebbek vagyunk. Érzem, ahogy néhány élesebb kő, faég belevág a bőrömbe, a saját vérem illata pillanatokon belül kúszik az orromba, de nem érdekel a dolog, csak azt akarom, hogy leérjünk végre… A világ forog, majd hirtelen megáll, ahogy a lendületünk alábbhagy, majd egész közel a folyóhoz hal el. Még jó, hogy nem csavarodtunk fel egy fára, bár, ami azt illeti, én szerintem még így is nagyon szarul festek, már azon kívül, hogy csupa sár vagyok. Megpróbálok felpattanni, de még mindig nem eresztett el, így jobb híján csak felmarkolok egy marék saras levéltömeget, és a pofájába nyomom. - Hülye állat... Sziszegem dühösen, majd az ujjaim a derekamra feszülő kezébe marnak, hogy egy tisztes karmolással ajándékozzam meg, nem érdekel most, hogy a betolakodók közé tartozik, de eresszen végre el, jó eséllyel pár percbe így is belekerülne, hogy tovább tudjak indulni, érzem, hogy a lábaim nem százasak. Azt nem tudom, neki esett-e baja, de járhattunk volna sokkal rosszabbul. Ennek ellenére nem kell díjaznom ezt a kis akcióját… azt meg rohadtul remélem, hogy a gépemnek nem lett baja.
Beértem a nőstényt, el is kaptam. De a mozdulat ami máskor gördülékenyen menne, amivel megtartom őt és kikerülöm, a kényes pontra célzott térdét, most nem éppen szerencsés. Benne van a lendülete mind a kettőnknek, a sár csúszóssága és a levelekéi is, egy domboldalon, mindez található jelenleg a mi paklinkban és a leosztásunk szerint, vagyis a mozgásunknak hála, kibillenünk az egyensúlyunkból, így elsőre elkerülöm a térdét, de mikor elvágódunk akkor már nem. Csoda, ha kínjaim közben nem eresztem el, és együtt gurulunk lefelé a lejtőn? csak tudnám, mi a pokolért kell ennyire fájnia annak ha éppen lágyékon térdelnek, és úgy érzem a hím részeim vissza csúsznak a hasüregembe… Utálom, ha övön alulra jön egy találat, arra valahogy mindig veszettül zabos leszek, és ezek azok a pillanatok, mikor habzó szájjal akarom darabokra tépni az illetőt aki ezt tette velem, viszont most nem éppen sikeres ez az elgondolás, mivel, szépen gurulunk lefelé, a saras füves lejtőn. Többször odaverem magam én is és ő is a kamera valahol elmaradt mögöttünk, valószínűleg nem lett komolyabb baja, nem úgy mint nekem, vagyis pillanatnyilag úgy érzem, hogy belőlem sem lesz soha apa, még akkor sem, ha még fél perc és nem lesz ennyi kínom, mert vérfarkas vagyok, de addig is hatszor meghalok gurulás közben és az nem is izgat, ha a fejem verem oda. Kifelé, nem mutatok ebből semmit, még akkor sem, mikor megállunk a gurulásban a folyópart mellett, és kiterülhetek a hátamra, hogy vegyek pár mély lélegzetet. Ez az a „sebesülés” ami a legkeményebb férfiakat is megríkatja. Csuklóját nem eresztettem el, egészen addig nem, még a pofámba nem nyomott egy marék saras levélköteget, és meg nem karmol. Felülök, és kisöpröm a képemből a leveleket, a fájdalom múlóban van, az nem izgat, hogy a halántékomon vagy egy kisebb sem, ahol egy kő felsértette a bőröm. - Ha nem rántod fel a térded, nem itt kötünk ki. – Tudtam volna korrigálni a dolgot, ha nem kezd ellenkezni, és nem próbál lágyékba térdelni. De nem, neki kényes területre kellett támadnia, hogy próbáljam kivédeni, és ezáltal biztos legyen az, hogy barom nagyot taknyolunk a sárban. Az alkaromon négy vörös csík jelenik meg, néhol a vérem is utat tör magának, karmolásai nyomán, erre csak egy barátságtalan pillantással felelek, és mélyről jövő morgással. Egyelőre nem akarom bántani, helyette felkelek, majd oda lépek hozzá. - Ne karmolász, mert vissza ütök! – Figyelmeztetem, miközben leguggolok hozzá. Farmerom kiszakadt, a jobb térdemen, ahol lezúztam róla a bőrt és véres seb van, a halántékomon is van egy seb, ami vérzik, pár helyen még megütöttem és lehorzsoltam magam, de komolyabb kár nem keletkezett bennem. A lábát akarom megnézni, mivel furán tartja. - Mutasd… - Szólalok meg, ha ficam, akkor vissza tudom neki tenni a helyére, és akkor nem lesz semmi gond sem. Ha törés, akkor gáz van. - Téged láttalak Castorral? – kérdezek, vissza miközben a lába után nyúlok. Ha valóban Castorral volt dolga, és nem ölte meg őt az alfa akkor akarhat tőle valamit, tehát, jobb ha nem hagyom itt a fenébe, és megyek inkább a gépe után.
- Ha nem ragadsz meg, nem rúglak tökön. 1-1 nagyfiú… Morgok, mint valami veszett eb, igazság szerint, rendkívül nehezen tűröm, ha a szabadságomban próbálnak korlátozni, lévén közel 150 évig voltam fogoly valahol, még ha nem is kezeltek úgy. A várost azonban nem hagyhattam el. Épp ezért az ilyesmi nehezen emészthető a számomra, és ha tudok, akkor igenis meg fogok lógni, tök mindegy, ki az, aki szorongat, akármiért is. Elégedetten szemlélem a négy vörös csíkot, tudom, hogy hamarosan el fognak tűnni, de az tetszi, hogy bosszúságot okoztam neki. Mint ahogy ő is nekem. Úgy tűnik, nem minden Betolakodóval szemben tetszelgek a megmentő szerepben, de nem is baj, túlságosan egyhangú lenne a dolog. - Leszarom. Vonom meg flegmán a vállam, igazság szerint, üthetne, ameddig csak bírja, a fájdalom nálam nem volt számottevő tényező, lévén Detroitban én voltam a helyiek kedvenc boxzsákja a képességemnek hála. Többet kaptam, mint bárki, hamar megtanultam, hogy a fájdalom múlandó, fölösleges miatta feszengeni, vagy éppen foglalkozni vele. Más lenne persze, ha ezüsttel próbálkozna, de az sem a kínok miatt zavarna, hanem hogy esetlegesen megmarad a nyoma. Hiúságom még volt, lévén nőből vagyok... Kissé vonakodva, de feltartom elé a lábam, én ficamnak tippelném, csontom szerintem nem tört, bár túlságosan az sem hatna meg. Az én képességemmel az ilyesmi tényleg nevetségesen gyorsan gyógyul. - Azt hiszem, csak ficam, nem gáz, pillanatok alatt helyrejön. Mondjuk, nem árt a helyére tenni. Enyhülök meg kicsit, elvégre, segíteni akar, az meg tulajdonképpen jó fej dolog, akkora picsa meg nem vagyok, hogy még ez is zavarjon. Szóval, igyekszem normális hangnemet megütni vele, elvégre, még az is lehet, hogy hamarosan ugyanannak a falkának leszek a tagja. - Kösz. Mondtam azért, még mielőtt nekilátna, majd felvontam a szemöldököm a kérdésre. Azt mondjuk nem tudom, mikor láthatott Castorral, mert egyik találkozásunk sem zajlott épp tág publikum előtt. Esetleg, ha ott volt az Orfeumban, amíg fel nem vonultunk a VIP helyiségbe, akkor kiszúrhatott. Mindenesetre, tagadni nem áll szándékomban, elvégre, egy Betolakodónál jó eséllyel már könnyebb a dolgom, ha tudja, hogy a főnök mondhatni áldását adta rám. - Minden bizonnyal. Bólintok végül, miközben szórakozottan figyelem, ahogy Sura ténykedik a bőrömön, és az apróbb karcolások pillanatok alatt tűnnek el, csupán a helyükön hátramaradó vérfoltok hirdetik, hogy valami történt velem korábban. - Szóval... bocs a… tudod miért. Vigyorodom el rendkívül pofátlanul, de hát na, leltem némi örömöt a dologban, aljas vagyok, tudom, de nekem néha tisztességtelen eszközökkel kell játszanom, különben megnézhetem magam. Megvártam, míg helyrerakja a bokám, próbáltam türelmes lenni, de vissza akartam kapni a gépemet, nélküle valahogy nem éreztem magam teljesnek. Hülyeség na, de akkor is…
- Ha nem futsz el, nem eredtem volna a nyomodba, hogy utána elkapjalak. – Nézek bele a szemeibe, de persze, neki is igaza van, bár ha azt vesszük, mind a kettőnknek igaza van a maga módján. azonban feleslegesen ezen lovagolnunk a továbbiakban, így én át is lépek a dolog felett, megtörtént visszafordítani nem lehet, akkor meg minek vacakoljak vele tovább? A szó is felesleges rá ebben a tekintetben. Inkább feltápászkodok, és a bokáját veszem szemügyre, közben a nőt is figyelem, mikor mellé guggolok, igen guggolok, fáj még egy kicsit, na, az a terület igen csak érzékeny, és jó ideje nem sikerült senkinek sem itt eltalálnia, holott próbálkoztak vele pársor. Megjegyzésére, miszerint leszarja a dolgot, nem reagálok. Feleslegesnek érzem a dolgot, szóval nem kezdek el ezen lovagolni, ugyan minek? Amúgy sem vagyok a szavak embere, szóval nem én leszek az akivel szó párbajba fog keveredni. A bokájában valóban ficam állt be, ez nyilvánvaló, amikor kézbe veszem, és megnézem jobban. - Visszarántom, lehetőleg ne rúgj belém… - Nézek fel a szemeibe. Aztán megfogom a bokáját, majd a lábszárát, azután pedig figyelmeztetés nélkül rántom a helyére, felesleges visszaszámolni és egyebek, mert csak rástresszeznek a legtöbben a dologra, jobb úgy, hogy nem is tud róla, csak hirtelen megtörténik a dolog. Majd szóvá teszi a dolgot, ha ő nem így gondolja, de most akkor is az volt a lényeg, hogy minél hamarabb a helyén legyen, ne rossz szögben induljon be a gyógyulási folyamat, mert az okozhat gondokat. Hogy miért segítek neki? Azért, mert farkas, mert csak fotózott és nem tett mást, és mert együtt taknyoltunk le. Persze, mind a ketten aktívan közreműködtünk a dologban, de attól még lehet bennem annyi, hogy visszategyem neki a bokáját a helyére, ha már kiugrott. plusz az Orfeumban láttam már ezt a nőt. Castor társaságában, szóval, ha az Alfám akar tőle valamit és én így itt hagyom, akkor abból még gondom is lehet. - Nem régen az Orfeumban… - Említem meg neki, hogy ott láttam, a fényviszonyok nem voltak tökéletesek, de nagyon úgy tűnik nekem, hogy ő lehetett az, a formája, a haja, még akkor is ha az arcvonásait nem tudtam tökéletesen kivenni, de az orra és az álla vonala, megegyezik azzal a nőével akit ott láttam. - Túlélem… - Válaszolom, miközben lerakom a lábát a földre, és leülök a hátsómra, majd rá vetem a tekintetemet. A gépe nincs messze tőlünk, majd elmegy érte ha akar, de előbb vannak kérdéseim a számára amire választ akarok. - Szóval, ki vagy és miért fotóztál? – Nézek rá teljesen komolyan, miközben a dzsekim zsebébe nyúlok bele, és előhúzok egy doboz Malborot, megkínálom vele őt, és ha vett azután veszek én is, majd öngyújtó után matatok a zsebemben, de az valahol kieshetett. - Francba… - Kiveszem a cigit a számból, és a kezembe fogom, miközben hátranézek a fényképező irányába. vajon hol esett ki a gyújtóm a zsebemből? Pár évvel ezelőtt kaptam Rose-tól azt a gyújtót, és eddig még nem sikerült elhagynom, erre most még is összejött, hogy a fene vigye el. De akárhogy meresztem a szememet, nem látom sehol sem megcsillanni. Így viszont nem fogok rágyújtani.
Hát, ezt bizony folytathatnánk az idők végezetéig, úgyhogy úgy döntök, nem forszírozom a témát, úgyis tök mindegy már, tekintettel arra, hogy lezúgtunk a domboldalon, és éppenséggel egyikőnk sem úszta meg épp bőrrel. Nem mintha sokat számítana, elvégre, vérfarkasok voltunk, olyan bajunk meg nem esett, ami tovább húzná egy napnál. - Nem ígérek semmit... Jegyzem meg, de az ajkaim szegletében bujkáló mosoly arról árulkodik, hogy azért tartom már magam annyira nagylánynak, hogy ne okozzon nekem problémát egy ficam helyrerakása. Szóval, nem fogom megrúgni, az már kérem, megtörtént, és annál jobb helyen bizonyosan el sem találhatnám. Nem várok visszaszámlálásra, még csak nem is hunyom le a szemeim, egyszerűen a vonásait figyelem, így is tudom, mikor lát neki a dolognak. Összeszorított fogakkal tűrök, a fájdalom hirtelen cikázik végig rajtam, libabőrt csalva rám, de amilyen hamar jött, olyannyira hamar el is illan. Azzal pedig tökéletesen tisztában vagyok, hogy percek múlva már emlékezni sem fogok rá. Az tuti, hogy egy szadista sem járna jól velem… - Aham, sejtettem... Bólintok, esetleg még a Hotel bárja is szóba jöhetett volna, de ott nagyobb eséllyel kiszúrtam volna a hímet én is, az Orfeumban sokkal könnyebb vegyülni. Meg hát, nem igazán figyeltem akkor másra, csak Castorra, nem mintha amúgy az Alfa díjazná, ha a társaságában másra figyelnek… Még egyszer nem köszönöm meg, mint ahogy több szót nem pazarolok a mentegetőzésre sem, egyszerűen nem érzem szükségét egyiknek sem. A kérdésre felsóhajtok, legalábbis a második felére. Mégis, hogy magyarázzam ezt el valakinek, aki nem képes fotós szemmel nézni a helyzetet? Talán sikerül majd megértetnem vele, de nem vennék rá mérget. Mindegy, kénytelen lesz beérni ezzel, mert azt úgyis tudnia kell majd, hogy nem hazudok, könnyedén kiszagolná, ha igen. - Emma Ridley vagyok, és Castor engedélyével tartózkodom a Hotelben, de gondolom, erre már magadtól is rájöttél. A cigire csak megcsóválom a fejem, nem élek vele, alkohol bármikor jöhet bármennyi, de ez a bűzrúd sosem tartozott a kedvenceim közé. - Szóval, nem követtelek, vagy valami, ha erre gondolsz. Fotós vagyok, feltérképeztem a terepet… egyszerűen, túl jók voltak a fényviszonyok, a füst, a testtartásod, minden. Az én szakmámban sok mindent megteszünk egy jó képért, mert azért, nem olyan egyszerű ilyen pillanatokat megörökíteni. Nem biztos, hogy ennél jobban el tudom magyarázni. Vontam vállat, majd elnéztem én is mögötte, akkor szúrtam ki a gépemet, meg arra sem volt nehéz rájönni, hogy elhagyta a gyújtóját. Az indulatszóból ítélve fontos lehetett… - Segítsek megkeresni? Több szem többet lát. Ajánlottam fel, miközben feltápászkodtam, azzal nem foglalkozva, hogy leporoljam magam, a sárral ilyen téren amúgy is nehéz mit kezdeni. Szóval nem érdekelt, hogy mennyire hajazok egy varacskos vaddisznóra, amúgy sem divatbemutatón voltam. Elindultam a gépem felé, mert az viszont igen is számított, hogy az milyen állapotban van, s ha azt megszereztem, jöhet a hím gyújtója is. - Ja, igen, akkor már elárulhatnád a nevedet te is...
Az esést nem úsztam meg sebesülések nélkül. Azonban amit a kő okozott mostanra már behegedt, a halántékom már nem vérzik, csak a rászáradt vér maradt ott, ahogyan a térdemen és a könyökömön meg a vállamon is, amit lehorzsoltam gurulás közben. Az, amit a nőstény okozott még nem gyógyult meg, vöröslik még mindig, de legalább a vérzés abbamaradt, nem indult útnak belőle újabb csepp, azonban még nem forrt össze. Ennek több idő kell, mert vérfarkastól szereztem, bár mivel nem nagy a sebesülés, nemsokára az is el fog tűnni, ettől nem tartok egy kicsit sem. Elfertőződni nem fog, a körmeit nem vájta bele a húsomba, nem ért csontot, szóval kicsit sem nagydolog. A bokáját visszatettem a helyére, és utána letelepedtem a fűbe, hogy kicsit hadjak neki is és magamnak is időt, közben feltegyem neki a kérdéseimet. De így, hogy tudom Castor közelében volt, és a Hotelben is megfordul, sőt mi több ott is lakik, ráadásul az Alfánk engedélyével, úgy döntök, kevésbé leszek vele ellenséges, azaz inkább csak adom magamat, nem túl sokat beszélek, inkább kérdezek. Közben kicsit elgondolkozom, tényleg nem csak az Orfeumban láttam, a Hotelben is fel-felbukkant, azonban ott nem néztem meg magamnak különösebben, mivel szálló vendégek is vannak benne nem is kevesen, így nem figyelek, oda mindenkire mikor keresztülmegyek a recepción. Pontosabban fogalmazva, nem tulajdonítottam neki jelentőséged, de észrevettem, hogy ott van, azonban, sokan fordulnak meg nap, mint nap, és egy csinos nő nem elég indok arra, hogy az eszembe véssem a vonásait, mikor semmi különöset nem láttam rajta. Számtalan ember megfordul ott, vannak magányos farkasok is. Pár hónappal ezelőtt én is és Rose is ott szálltunk meg, mikor megérkeztünk a városba, mielőtt még a falka tagjai lettünk volna. Azóta átköltöztünk a Falka szintjére. - Még egy fotós? Nagyszerű. – Jegyzem meg neki, miközben a cigim után kotorászok a zsebemben, és a megnyomorodott dobozból halászok ki egy szálat magamnak, közben hallgatom, amit mond nekem, arról, hogy csak fotózott, minden hátsó szándék nélkül, mert épp tökéletes kompozíciót adtam neki, és abban meglátta a témát. Végül aprót bólintok neki, hogy megértettem, amit magyarázott nekem. - Értelek, viszont rühellem, ha lefotóznak. – Nézek rá, bár az is igaz, nem sok mindent tehetek ez ellen manapság, ki tudja, hány kép készülhetett rólam, mikor a városokat jártam civilnek öltözve, és csak lézengtem, miközben a turisták fotózgatták egymást? Nem kezdek el mentegetőzni, sem pedig bocsánatot kérni tőle, mert a nyomába eredtem, mikor észrevettem, hogy fotózni kezdett. A gyújtóm persze köddé vált, amit nem tudok belőni hol hagyhattam el, a sziklán még megvolt, mivel a második szál cigimre is ott gyújtottam rá, tehát akkor hagyhattam el, mikor… lássuk csak… már akkor is kieshetett, mikor üldözőbe vettem a lányt. Tehát, lényegében bárhol lehet, a picsába is! Az volt a kedvenc gyújtóm. - Jesse Northfolk. – Felkelek a földről, és a mancsom nyújtom oda neki, közben bólintok, hogy akkor segítsen megkeresni, ha már felajánlotta, cserébe, én adom a kezébe a gépét, mikor oda érünk a fényképező mellé. - Kicsi, felnyitható, krómgyújtó, gravírozott mintával. – Mondom el milyen öngyújtót is keresünk. Bár ahogy elnézem a távot, amit megtettünk bárhol lehet és ebben a sárban lehet, meg sem fogjuk már találni. - Mi a terved a képpel? – kérdezek rá, miközben elindulunk vissza fel a domboldalon.
Megpróbáltam kinyújtani a bokám, most már lényegesen jobb volt a dolog. Nem vagyok hülye, azt is tudni vélem, hogy mi ez a nagy pálfordulás. Úgy tűnik, Castor neve igencsak jó ütőkártya a Betolakodók körében. Ezt persze egyelőre nem áll szándékomban kihasználni, bár magam sem tudom, miért vagyok ennyire jó fej. Mással gond nélkül tettem volna meg, de Castor segített abban, hogy felnyíljon a szemem, és az is lehet, hogy a közreműködésének hála még egyszer elküldhetem a sunyiba azt a büdös férget. Mindenesetre, azt hiszem, kellemesebb úgy, ha nem bunkózunk egymással, elég nekem az a Damien… - Azt hiszem, immár nyugodtan feltételezhetem, hogy nem bírod a fotósokat. A félmosolyom arról árulkodik, hogy nem vettem a szívemre a dolgot, igazság szerint, valóban nem érdekel. Mindenki abból él, amiből tud vagy kedve van. Nekem szerencsém, hogy ez a kettő találkozott, így tulajdonképpen a hobbim a munkám, és fordítva. - Hát, bocs, sokan vannak így ezzel, bár, ők általában nem fotogének, szóval, nyilván te más miatt nem bírod. Vonok vállat, nem körbeudvarolni akarom én, de tény, hogy nem néz ki rosszul. Vélhetőleg a szakmája miatt nem bírja a fényképeket, de abban meg nem akarok vájkálni. Szépen, nyugisan megismerem őket úgy-ahogy, ha esetleg majd a csatlakozás mellett döntenék, ne legyen tök kuka a társasághoz. Azt inkább nem osztom meg vele, hogy napjában példának okáért hány biztonsági kamera felvételén bukkanhat fel, amit szívbaj nélkül kimerevíthetnek az illetékesek, és felhasználhatják a képet, ha arra van szükség. Ilyen téren senki sincs biztonságban. - Örvendek, Jesse Northfolk. Áhh, kész felüdülés, hogy épp valakiből nem a büdös parasztot hozom ki, mostanában sok volt a jóból ilyen téren. Bár, ha azt vesszük, hogy azt a nagydarab farkast is hazacipeltem, igazából, tényleg jó arc vagyok mostanában. Tényleg lehet abban valami, hogy igenis érdekel ez a társaság. Ezt persze senkinek sem vallanám be, főleg nem Castornak, még azt hinné, győzedelmeskedett felettem. Jó, hát… nagy eséllyel úgyis ide fogunk kilyukadni a végén, de hát ezt nem kell idejekorán megtudnia. - Vettem. Akkor, keresésre fel. Indulok el, és bár még kicsit bicegek, de alapvetően nem okoz gondot a járás. Közben azon gondolkodom, hol eshetett ki nagyobb eséllyel a gyújtó, ha van egy kis szerencsénk, megtaláljuk. Pláne, ha fontos… - Semmi, ha akarod, kitörlöm, bár szerintem túl jó kép lett ahhoz. Ha kell, küldök egy példányt, és a digitális másolatot megsemmisítem, hátha van valaki, aki szívesen nézegetné. Kacsintok némileg pofátlanul, természetesen azt gondolom, hogy a gyújtónak is lehet köze valamiféle hölgyeményhez, de ezt ilyen nyíltan nem fogom firtatni. - Ha tippelnem kéne, a legnagyobb eséllyel a gurulás közepette eshetett ki, esetleg mikor felugrottál a szikláról, akkor is elég nagy volt a lendületed. A nyomaidat meg holt biztos, hogy vissza tudjuk követni, szóval ne aggódj, meglesz az. Én, a fenenagy optimista. Igazából, tényleg úgy gondolom, hogy meglesz. Közben felveszem a gépem, és leellenőrzöm, mennyire van ramaty állapotban. A sár neki sem tett jót, konkrétan bekapcsolni nem tudom, amire elhúzom a számat, de azért még bízom benne, hogy rendbe hozható… Ezt azért sajnálnám.
Mivel Castorral láttam a nőt, és ha valaki Castorral vonul el privátba és élve, sebesülések nélkül kerül elő, anélkül, hogy minket Végrehajtókat rá állítanának, akkor ott valami komoly dolog van, ami miatt jobb nem neki menni annak az illetőnek, különösen igaz ez a nőstényekre. Emma pedig a fentebb említett kategóriába tartozott bele, szóval abbahagytam vele a bunkózást és sokkal normálisabb hangot ütöttem meg vele szemben, mint eddig. - Nem, egyáltalán nem bírom őket… egy biztonsági kamera az más, nem tárolják el hosszú évekig, sőt a legtöbb esetben a kutya sem figyel rá oda. Az nem izgat, a fotókkal viszont más a helyzet… - Szólalok meg egy kis hallgatás után, nem nagyon akarom fejtegetni a véleményemet ezzel szemben úgy is sejtheti, hogy mi farkasok ezért annyira nem ugrálunk, különösen, ha olyan munkakörünk van aminél nagyon fontos az anonimitás. vagy az, hogy ne ismerjenek ránk évek múlva is. Na meg, belém még azt verték belém, hogy rejtsem el az arcom, ne beszéljek, hogy ne legyek felismerhető csak úgy, mivel az árnyak között élek és mozgok, és pénzért ölök. Ez voltam én hosszú ideig, és a modern időkben is ez voltam, de ma valahogy mintha nem ez lennék… Nem helyette egy műhelyben dekkolok és golyókat gyártok a falka katonái részére, és a magaméra, vagy kirobogok az olyan alkalmakkor, mint amilyen az Orfeum is volt. Azt hiszem nagyon nem volt jó ötlet nekem egy ilyen kisvárosba betennem a lábamat, ahol egy bérgyilkosnak nem terem szinte semmi. Emmara szegezem a tekintetemet, arra, hogy mások azért nem szeretik a fotózást, mert nem fotogének, és én nyilván más miatt nem szeretem, ezen kicsit felvonom a szemöldökömet, hogy akkor most engem fotogénnek tart? Persze, tudom, hogy nincs rusnya ábrázatom, a nők megnéznek maguknak, de ezzel nem szokásom kérkedni, és nem is teperek azért, hogy folyamatosan dicsérjenek, hogy mennyire vagyok vonzó pasas. Azt meghagyom a gelygombócoknak. - Láttalak a Hotelben is, ott laksz, vagy csak dolgod volt arra? – Kérdezek rá, miközben kicsit leporolni próbálom a farmerem, de a sár miatt ennek semmi értem nincsen, így inkább csak azt nézem meg mekkora lett rajta a luk, terjedelmes, de nem vészes a dolog, amúgy is manapság ez a divat vagy nem? Akkor meg nem igazán fogok kilógni a sorból. A dzsekim már meg sem nézem, teljesen felesleges, a gyújtóm amúgy is jobban érdekel, hiszen ajándékba kaptam. Ráadásul a páromtól, nem pedig egy jött ment alaktól. - Tudod mit, küldd el… - Rose úgy is rengeteget nyaggat egy képért, hát akkor most lesz neki gyereknap, mert kap egy képet rólam. – Valószínűleg… - Értek egyet Emmaval, hogy a guruláskor eshetett ki a legnagyobb valószínűséggel, d elehet még a sziklánál, mert nem zártam vissza a cipzárt, ebben már teljesen biztos vagyok, viszont ha a sárba betemetődött, akkor nem fogjuk megtalálni a gyújtom, és akkor búcsút is mondhatok neki, aminek nem örülnék egy cseppet sem. Elindulok vele visszafelé, és ott ahol ő megáll a gépéért én is megállok kicsit és alaposabban körbenézek, de sehol semmi. Nem látom felcsillanni a gyújtómat, szóval lépek is tovább, nem nézek vissza Emmára, mivel úgy vagyok vele, már nem ellenségeskedünk, és amúgy is ha megpróbálna hátba támadni azzal csak maga alatt vágná a fát, mert nem lenne velem könnyű dolga, még akkor sem ha meg tudna sebesíteni. Amúgy meg a pisztolyom a helyén maradt az nem esett ki, nála meg nem éreztem ilyet.
- Ha ez megnyugtat, én sem fogom hosszú évekig tárolni. Általában sikerül felfognom, ha valaki nem díjazná a képe felbukkanását itt-ott. Vontam vállat, nem is szoktam személyek képeivel versenyekre benevezni, vagy épp eladni őket különböző lapoknak, csak ha az illető tud a dologról és engedélyt adott rá. Persze, Detroitban más volt, az alfám parancsára sokszor kellett valaki nyomába szegődnöm és úgymond terhelő bizonyítékokat szereznem róla. Akkor nyilván nem maradhattak rejtve a dolgok. Jessevel nem ez a helyzet, senki nem állított rá, nem állt érdekemben megtartani a képet, annak ellenére, hogy valószínűleg nagyon jól sikerült. Sajnálni persze sajnáltam, de hát, van, amikor előbbrevaló, hogy milyen kapcsolatot sikerült kialakítanom az illetővel, mint egy jó fotó. Egyébként is, a betolakodókkal illenék jóban lennem, és az egyikkel már így is marhára elszúrtam ezt a dolgot. Vagy ő velem, nézőpont kérdése, ám itt az élő példa arra, hogyha valaki nem tahó velem, akkor én sem vagyok egy dühítő perszóna. Csak felvonom szépen ívelt szemöldököm a reakcióra, finoman el is mosolyodom, úgy sejtem, nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyesmit mondanak neki. Nekem kötelező jelleggel észre kell vennem az ilyen illetőket, mert hiába gyönyörű valaki, ha az a képeken nem jön át, s épp úgy lehet valaki átlagos arccal is csodálatos egy-egy képen. Nem mindegy… - Egyelőre ott lakom, bizonytalan ideig. Bólintottam, elvégre, ez a dolog még több ponton is elbukhat, példának okáért Castor is megunhatja, hogy irgalmas szamaritánusnak nézem, még ha nincs is így. Egyszerűen, túl nagy döntés volt ez nekem ahhoz, hogy könnyedén meghozzam, bár meglehetősen jól esett a tudat, hogy Castor befogadna. Mégis úgy éreztem, hogy nem jó ötlet addig elkötelezni magam mellettük, amíg nem tudom, mi sül ki abból, hogy Todd a hím őrszelleme akar lenni, bár rohadt biztos, hogy nem pozitív célzattal. - Szuper! Vigyorodom el, mert így nem tűnik el a semmiben egy értékes pillanat, az évek nyilván majd gondoskodnak róla, hogy semmivé váljon, de egyelőre megmarad, s talán valaki imádni fogja… Nos, az biztos, hogy nem Jesse, de nyilván van valaki, aki fontos a hímnek, még ha egy szóval sem reagált az ezirányú tapogatózásomra, viszont az, hogy mégiscsak kell a kép, azért némileg árulkodó. Ennyiben hagyom a dolgot, ha minden igaz, úgyis meg fogom tudni, elvégre, nem olyan nagy az a szálloda. Pár méterre tőle haladok, ahol még ott vannak a nyomaink, tehát meglelhetjük a gyújtót, gurulás közben biztos, hogy nem repült messzire, az fizikailag lehetetlen, ellenben lehet mélyebben a sárban, úgyhogy néhol, a gyanúsabb kitüremkedéseknél gond nélkül túrom fel a sarat, már úgyis nyakig az vagyok, szóval halál mindegy, hogy kerül-e még máshová vagy sem. Eszembe sem jut hátba támadni, egyrészt, nem vagyok hülye, már a gurulásból, és ama tényből, hogy utolért, ki lehet következtetni, hogy ő az erősebb. Meg aztán, mi a frászért támadnék meg egy betolakodót? A legújabb hobbim a megmentésük… ha azt vesszük, most is ezen vagyok, még ha ez csak annyiban is merül ki, hogy segítek megkeresni egy öngyújtót. - Amúgy… hogy értetted azt, hogy még egy fotós? Van esetleg a falkátokban, aki ezzel foglalkozik? Vagy meggyűlt egyel a bajod? Az utóbbinak jobban örülnék, kevesebb hasznom lenne egy esetleges csatlakozás esetében, ha már van olyan illető náluk, aki ért ahhoz, amihez én.
- Igen, én is ez utóbbi vagyok, nem díjaznám, ha egyszer csak egy magazin oldalán bukkannék fel… A mi fajtánknak ez nem kifizetődő egy kicsit sem… A beharapóm, belénk verte, hogy az ilyet kerüljük el messzire, és igaza van… Manapság nehéz kimagyarázni, mert könnyen rájönnek mi manipuláció és mi nem….- Ráadásul ha a városban van egy szenzáció hajhász újságíró, akkor még inkább érdemes vigyázni a képekkel, mondjuk a helyi lapot még csak futólag vettem kézbe, nem néztem meg magamnak jobban, de azt hiszem lassan azt is meg kellene ejteni és megnézni erre is vannak-e olyan újságírók, mint a nagyvárosokban. Azt tudom, hogy a párom vonzónak tart, de nem sokszor kaptam meg az éveim alatt, hogy fotogén lennék, így bele a képembe, ami azért valljuk be, simogatja az egomat, ugyan melyik pasinak nem esne ez jól? Igen, még nekem is jól esik ezt hallani, hogy fotós szemmel is jóképű vagyok. Nem hiúság ez, csak, na, jól esik és kész. - Bizonytalan ideig? Csak nem a másik falkával is szemezel? – Kérdezek rá, mert érdekel a dolog, és miért is ne kérdezhetnék rá köntörfalazás nélkül a dologra? Csak ketten vagyunk idekint, sehol senki más, nem fog minket senki sem zavarni. Amúgy meg a hazugságot kiszagolom, mint minden farkas. - Ha az Upperben jársz, add oda az üzletvezetőnek, ő tudni fogja, mit kezdjen a képpel, ha engem nem találsz meg a hotelben. – Egyelőre óvatos vagyok vele szemben és nyíltan semmit sem mondok ki, az, hogy az üzletvezetőnek küldje el vagy adja, oda még nem jelenti azt, hogy neki is van címezve. Viszont abban is biztos vagyok, hogy Rose örülne a képnek, már jó ideje nyaggat, mikor Alice is felajánlotta nagyon belelkesült, és az is igaz, hogy nem készült rólunk közös kép, rólam meg végképp nem készült fotó, nem hagytam magamat, és a barátnőjének is egyértelművé tettem, hogy ne is próbálkozzon. Erre jön Emma és lesből lefotóz, ilyen az élet, ezzel egyszerűen nem lehet mit tenni. Mind egy. - Ismerek egy Őrzőt aki szintén fotózik, vele is volt kisebb konfliktusom, mert ő is szeretett volna fotózni. – Igen Rose barátnője. Elsőnek őt fotózta le, utána elhívtak, hogy nézzük meg együtt a sarki fényt, akkor szerettek volna engem is, csak éppen elég barátságtalan voltam ahhoz, hogy elkészüljön a kép, utána meg egy pár medve okozott galibát, így a miatt nem készültek képek, és cipelhettem haza az összefoltozott páromat. Közben a saras földet figyelem, és a csizmám orrával, megmozgatom a kidudorodó részeket, de eddig nyoma sincsen az öngyújtómnak.
- Nyugi, ez elég egyértelmű volt már akkor, mikor felugrottál a szikláról. Ha hamarabb esik le, hogy farkas vagy, nem szórakozok ilyesmivel, nekem elhiheted. Már persze, hacsak nem kapom utasításba, mert amúgy volt már rá példa, hogy vérfarkast kellett követnem, és megtudnom róla a lehető legtöbbet. Sosem egyszerű, de nem lehetetlen, főleg úgy, hogy én általában sok mindenre hajlandó vagyok a cél érdekében. - Mindenesetre, ne aggódj a képek miatt… ha a hegyiek közé tartoznál, aggódhatnál, de így szükségtelen. Amennyire védve voltam a jelek szerint csupán azért, mert párszor láttak Castor társaságában, épp úgy voltak az övéi is védve tőlem, sőt, ha tudtam, inkább segítettem nekik. Akármekkora görény is volt a teremtőm, és lehetnék éppenséggel én is halott, ha magával cipel anno Chicagóba, mégiscsak ide tartoztam volna… - Nem, egyáltalán nem érdekel a másik falka. Csóváltam meg a fejem, elvégre, Castornál többet aligha tudhatna közülük bárki is arról, ami engem érdekel. S azok után, hogy az Alfa szabályosan meginvitált maguk közé, nem tartanám éppen korrekt dolognak a másik táborral lepaktálni. Nem mintha a korrektség mintaképe lennék, no de, én arra megyek, amerre jól is érzem magam, márpedig eddig ebben nem igazán volt hiba a hím mellett. - Ez egy kicsit bonyolult, ha nem vesz minden túlságosan negatív irányt, akkor vélhetőleg közétek fogok tartozni. Úgy gondoltam, ennyit elmondhatok, tudom, nem örült volna mindenki a személyemnek Todd miatt, de Jesse láthatóan nem ismerte, ami egészen nagy megkönnyebbüléssel töltött el. Jó volt, hogy valakinek nem kell bizonygatnom, hogy én nem vagyok az az elmebeteg állat. Nem hazudok, így aligha szagolhat ki ilyesmit, nem állna érdekemben, máskülönben már Castor is kipenderített volna a szállodából. Egyébként sincs rá okom, s vannak olyan helyzetek, mikor megkockáztatni sem érdemes. - Az Upperben az üzletvezetőnek. Rendben… Bólintottam, meglehetősen titokzatosnak tűnt ilyen téren a férfi, de nem az én dolgom volt. Mások párkapcsolata nem érdekelt, nekem meg hálistennek nem volt. Ritka pocsék voltam az ilyesmiben, nem mondom, hogy nem próbálkoztam… Markkal több ízben nekifutottunk a témának, mert imádtuk egymást, de rájöttünk, hogy tök fölösleges kapcsolatnak nevezni, mert bizony a rózsaszín felhőkön lépkedés egyikünknél sem jött a képbe. Marad a jól bevált barátság, némi extrával. Hiányzott már a személye, de nem akartam visszamenni Detroitba, és abban is biztos voltam, hogy egykori Alfám nem fogja csak úgy elengedni hozzám látogatóba. Mindenesetre, Jesse szavai nyomán már azt is tudtam, hogy mi lesz a ma, esetleg a holnap esti programom. Meglátogatom ezt az Upper nevezetű helyet, legalább kidugom kicsit az orrom a szállodából. Nem mintha nem találnám meg a Hotelben a hímet, ha akarnám, de én mindig is az új impulzusokat kerestem. Az meg majdcsak kiderül ott helyben, hogy ennek az üzletvezetőnek mégis mi köze van Jessehez. - Áhh, értem. Nos, nem kell aggódni, velem több ilyen konfliktusod nem lesz. Kacsintottam, mert összességében egész jó kedvem kerekedett, annak ellenére, hogy csupa szutyok voltam, és még némileg éreztem az esést okozta sérülések tömkelegét, de szerencsére túlságosan nagy nyomot egyik sem hagyott rajtam. Próbálok a szaglásomra is támaszkodni, elvégre, az öngyújtó biztosan átvette a hím illatát, azt meg én nagyobb eséllyel érzem meg, mint Jesse a sajátját. Egy jó ideig nem jutok sokra, de mikor felérek oda, ahol a hím elém ugrott, én pedig megtiszteltem a térdemmel, mintha intenzívebben érezném a szagát. Nem olyan sokkal, de ez is épp elég ahhoz, hogy alaposabban körülnézzek. Ha jobban belegondolok, még a szituáció alkalmával is könnyebben eshetett ki, mint máshol. Feltúrom az avart, majd a sáros foltokat, míg végül megcsillan valami, amire van értelme lecsapni. - Háhh, úgy sejtem, győzelem! Kiáltok fel diadalittasan, most mosolyogva dobom a hím felé az öngyújtót. - Remélem, cserébe kaphatok egy fuvart, így nem szívesen gyalogolnék haza. Jegyzem meg tán kicsit pofátlanul, és persze, az sem biztos, hogy autóval, esetleg motorral jött, de egy próbát azért megér a dolog…
Emma felé fordulok és belenézek a szemibe, a pajzsom teljesen felhúztam, és gondolom ő se engedte le a magáét, szóval, azt hiszem egyikünk sem érezte meg a másikat, ha igaz amit mond. Ennek értelmében pedig, teljesen mind egy a dolog totálisan hihette azt, hogy emberrel van dolga, és én is azt hittem, még oda nem értem ahol megállt, csak ott éreztem farkas szagot. Mondjuk így utólag végig gondolva, ha direkt miattam lett volna itt akkor feltételezem, jelezték volna neki, hogy ne tűnjön fel nekem. Legalább is gondolom, hogy csak lett volna annak a valakinek annyi esze, ha már egy vérfarkast küldene utánam, de mint kiderült nem ez a helyzet áll fenn és ráadásul Emma még Castorral is beszélő viszonyban van, nem dobta ki és nem is verte meg. Az én első találkozásom Castorral úgy ért véget, hogy a fejem majdnem az asztalba építette bele. Bár az is igaz, hogy én szándékosan feszítettem a húrt nála, és magamnak köszönhettem, azt a kis atrocitást. - Nem aggódnék érte, ugyan mire mennél a képpel, ha a hegyiek közé tartoznék, sok mindent nem fotózhattál le, nagy cucc, hogy ott ülve cigizek. – Nézek rá, és tudom, hogy van ebben némi ellentmondás, de a lényeg azon van, hogy nem szeretem, ha megörökítenek az utókornak, nekem pont az a lényeg, hogy el tudok tűnni a szemek előle, és nem vagyok feltűnő jelenség. Más esetben zavarna, a magasságom is, de így nem, mert legalább beolvadok a tömegbe ezzel is, és könnyen eltűnhetek a szemek elől. - valóban? – Kérdezek vissza, hiszen a másik falkában nekem is van ismerősöm, sőt ketten is hívtak, hogy oda csatlakozzak, ne pedig a Betolakodók falkájába, ám még is mentem a saját fejem után és a Hotelben maradtam. Arra, hogy vélhetőleg közénk fog tartozni csak biccentek egyet. – Honnan jöttél? – Kérdezek rá, bár nyilván ezekkel az információkkal Castor tökéletesen tisztában van, de nem is miatta kérdezem, engem érdekel a dolog. Újabb apró biccentés a részemről, hogy az Upper üzletvezetőjének adja majd át a képeket, gondolom, Rose örülni fog nekik, ha megkapja, bár nyilván annak jobban örülne, ha ketten lennénk rajta, ő és én, mivel emiatt rágta a fülemet, de most erre csak annyit tudok mondani, hogy jelenleg ez van. - Nem aggódom ilyenek miatt, ha ezt tenném, már kimúltam volna, ilyen vagy olyan okok miatt… - AZ én szakmámban túl aggódni magamat durván veszélyes játék, amiatt figyelmetlenné vagy idegessé válhatok, ami miatt elszúrhatok dolgokat, az pedig nagyon nem lenne jó ötlet, ebből kifolyólag, eszemben sincsen idelelni magamat. Majd együtt keressük a gyújtómat a sárban, még nem ő megtalálja és diadalittasan kiált fel, így oda ballagok hozzá, elveszem tőle a gyújtóm, és az amúgy is saras farmeremben megtörlöm amennyire csak lehet. – Köszönöm. – Szorult belém udvariasság is. - A helyzet az, hogy gyalog jöttem, nincs még kocsim… Nem vagyunk itt elég régen ahhoz, hogy beruházzak egyre, de most már kezdem érezni, hogy szükség lesz rá… - Most pedig megeresztek felé egy bocsánatkérő mosolyt is, elvégre nyakig sarasak vagyunk mind a ketten és valahol ez az én hibám is.
Ha én történetesen követni akarnék valakit, akkor teljesen bizonyosan meg tudnám úgy csinálni, hogy ne tűnjön fel az illetőnek. Igaz, akkor biztosan tudnám róla már alapból, hogy farkas, így eleve előnyben indulnék. - Ööö... hát, ahogy gondolod. Próbálom ezt valahogy összeegyeztetni azzal, hogy az előbb átkergettél a fél erdőn. Vonom meg a vállam, ebbe inkább nem megyek bele. Lehet, hogy sokra nem mennék vele, de mondjuk pár évtized múlva már okozhatnék vele kellemetlen perceket. Nem mintha szándékomban állna, de azért az nem teljesen igaz, hogy nem mennék vele semmire. - Jah, úgy fest. Bólintok, de több szót erre sem fecsérlek, elvégre, még annyira nem vagyok biztos a dologban, hogy tovább taglaljam, kéretni sem áll szándékomban magam, úgyhogy inkább nem beszélek róla. Majd ha elhatároztam magam, úgyis meg fogják tudni, persze, csak Castor után, nyilvánvalóan ő fogja megtudni elsőként. - Detroitból, pár hete, igaz, nem terveztem ilyen hosszúra a maradásom, de hát, úgy szép az élet, ha kiszámíthatatlan. Nem mintha ezt is kérdezte volna, de hát, szeretem hallani a saját hangom, úgyhogy nem vagyok rest beszélni, ha épp rám jön. Meg aztán inkább én csepegtessek olyan infókat, amiket szívesen megosztok bárkivel, minthogy olyat kérdezzen valaki magától, amire nem akarok válaszolni. - Jah, nem túl kifizetődő idegbajosnak lenni, annyi szent. Igazság szerint ez senkinek sem tesz jót, akár ember, akár farkas. Sosem értettem amúgy sem, hogy minek annyit aggódni, ha jönnie kell valaminek, ami keresztülhúzza a számításainkat, akkor úgyis jönni fog, akár ráparázunk, akár nem. - Nincs mit. Megpróbálhatnám kideríteni, hogy miért ilyen fontos számára az öngyújtó, de nem ártom bele magam, ugyanis sejtem, hogy valaki olyantól kapta, aki fontos neki, ezt pedig még én is figyelembe veszem néha. - Hajaj. Nem baj, legalább nem egyedül csinálok magamból látványosságot. Bár, gondolkodom azon, hogy csurom vizesen, esetleg sárosan a rosszabb visszasétálni a Hotelbe. Az tuti, hogy sem taxis, sem egy jótét lélek nem venne fel egyik állapotban sem, úgyhogy nem vetem magam a folyóba. Visszamosolygok, elvégre, mit bánom én, hogy sáros vagyok, maximum tovább tart majd az esti zuhany. - Ééés… ti honnan jöttetek? Meg… miért maradtatok? Most már a napnál is világosabb, hogy nő van a dologban, esetleg egy kölyök, bármelyik is, nyilvánvalóan fontos a hímnek. - Azt hiszem, én elindulok. Neked van még valami dolgod erre, vagy jössz te is? Nem mintha nem találnék haza egyedül, de mégiscsak jobban szeretek társaságban időzni, mint nagy magányomban.
- Oké, ebben van valami. De mivel azt mondtad, hogy a falkába akarsz majd bekerülni, így nem hiszem, hogy szívóznál velem. Nem tudod, milyen pozíciót töltök be, és ha van egy csepp eszed, akkor nem is kezdesz ki velem, mert, mi van ha közvetlen Castor közelében vagyok és esetleg hallgat a tanácsaimra? – Nézek bele a szemeibe, miközben hozzá intézem a szavaimat. Lehet, hogy nem tudtam, ki is ő, de Castornak mint a falkavezérnek, nem is kötelessége minden tettéről beszámolnia sem a Vezető testőröknek, sem a Végrehajtóknak. Emma nem tudhatja, hogy Castor egyik Végrehajtója vagyok, és mellé bérgyilkos is. De körülbelül semmit sem tudhat rólam, így akár olyan helyen is lehetek, amivel durván árthatok neki, gondolom ez neki is megfordulhatott a fejében, így nem hiszem, hogy ártani próbálna nekem a képpel, különben megütheti a bokáját, Egyszer már figyelmeztettem, másodjára már nem fogom, és ha abban egyeztünk meg, hogy a képet elviszi az Upperbe, és a maradékot megsemmisíti, akkor jobb ha így is tesz. Nem vagyok jó ellenségnek, az enyémek nem élnek túl sokáig. - Detroit… Pár évvel ezelőtt mis is jártunk arra, igaz futólag. – jegyzem, meg miközben az öngyújtóm elteszem, és beleszívok a cigarettámba, amit meggyújtottam vele, utána már sétálhatunk is vissza a városba. nem zavar, hogy rászáradt a vér a képemre, hogy a térdemen nem csak sár, de vér is van, és amúgy hót redva az egész ruházatom. Egyedül talán a csizmám úszta meg viszonylag, az csak szutykos, de nem sérült meg, ahogy érzem, a két ezüstözött késem a tokjaiban pihen a csizmám szárán belül. - Jártuk a világot. Kellett már egy kis állandóság, így maradtunk, a Falka pedig befogadott. – Adok egyszerű magyarázatot a kérdésére. Mondhatnám, hogy Chichagoból vezetett át az utunk, de ott se töltöttünk sok időt, kibéreltem egy lakást Rose számára, és ott hagytam napokra, még én elvégeztem a melót ami miatt oda mentünk, és futottam egy kört az ottani falkával, ott kaptam a tippet, hogy egy magamfajta bérgyilkos, Castor hasznára válhatna a jelenlegi helyzetben, de ezt most nem mesélem el Emmanak. - Semmi, csak friss levegő és magány kellett… - Válaszolom, és mellette indulok el én is vissza a városba, nem sietősek a lépteim, ugyan minek rohannék bárhova is? Nem sok hangulatom van a Hotelhoz, de a saras ruhákat le akarom venni, egy zuhany is jól esne és némi étel is, azt meg csak otthon tudom így együtt megejteni. - Tulajdonképpen mivel foglalkozol? Fő állású fotós lennél? – A gép ami nála van erre enged következtetni, mert eléggé komoly, amit nem szoktam hobbi fotósok kezében látni, ahhoz túlságosan is drága és nem csak maga a gép hanem a hozzá való kiegészítők és optikák is.
- Nem mondtam azt, hogy be akarok kerülni, hanem hogy van a dologra esély. Javítottam ki, mert meglehetősen fontos tényező volt, ugyanis azt már jogosan feltételeztem, hogy ha közéjük akarnék tartozni, Castor már befogadott volna. Viszont így nem volt igazából túl sok okom nem keresztbetenni valakinek, akinek épp szükséges lenne. Csupán mosolyogva vontam meg a vállam, jelezve, kifejezetten nem érdekel, milyen pozíciót tölt be a falkába, majd ha odakerülök, és tudnom kell, hát tudni fogom, jelenleg azonban nem számított. Igazság szerint, nem feltétlenül hittem azt, hogy Castor bárki tanácsaira hallgatna, különösképpen nem olyanéra, aki nem rég tartozik az övéi közé, ám fölöslegesnek láttam ezzel előhozakodni. Értelmetlen volt nem létező dolgokra alapozva fenyegetőzni, vagy részemről figyelmen kívül hagyni azt. Nem akartam szívózni Jessevel, miért tenném? Nem áll érdekemben. - Akkor azt hiszem, elkerültük egymást. Jobb is, bár, nem tudom, mennyire régen volt az a pár évvel ezelőtt, de sosem leszek büszke arra, amin Detroitban keresztülmentem. Nem is fontos már, csak azt tudom, hogy nem akarok visszamenni, csakis Mark az, aki hiányzik onnan, más nem maradt számomra abban a városban. A cigifüstöt megpróbálom elkerülni, nem szeretem, viszont az engem sem zavar, hogy egy kis varacskos vaddisznó is megirigyelhetné a kinézetemet. Igazából, egész jól érzem magam, kellett ez a minimális vadulás, igazából, többre lenne szükségem, máshogy nem tudom kiadni magamból a feszültséget, mégsem olyan egyszerű megkérni valakit, hogy baszki, tépj már meg úgy istenesen, mert egyszerűen egy beteg elme vagyok? Mert ezt tették velem az évek alatt? A fájdalom számomra nem az, mint a legtöbbeknek, épp ezért vagyok veszélyesebb, ám ugyanakkor szükségem is van rá. Kell. - Ühüm. Na, ez minden, csak nem válasz a kérdésemre, gondolom, nem véletlenül, de hát, mindegy. Az állandóság sem mindegy, hol köszönt a farkasra, és mi az, ami az adott falka felé billenti a mérleget. Jó volna tudni, hogy mennek köztük a dolgok, de végül is, Castor áldásos engedélyét élvezem, s megismerhetem őket, már ha sikerül így bárkiből is bármit kiszednem. Majd meglátjuk, egyelőre még nem szaladok ennyire előre, csak próbálom a nem oly rég nyakamba szakadt függetlenséget élvezni, mielőtt újra kötelékekbe verném magam. Meglátjuk, én nem sietek sehová, és számomra úgy tűnik, hogy ők sem. A kérdés csak az, meddig húzhatom az időt… - Azt hiszem, az utóbbit kicsit megtorpedóztam, szóval bocs. Bár, csak az volt a pechem, hogy farkas vagy, máskülönben az életbe nem szúrod ki, hogy lefotóztalak. Ebben tökéletesen biztos voltam, és ha előre tudom eme kis infót, akkor még óvatosabb lettem volna, nem igazán okozna gondot az sem. Most már késő bánat, bár tulajdonképpen, nem akkora a gond, hisz elvihetem a képet valakinek, így egy példány marad belőle. Nekem ez elegendő is. - Gondolom, nem fogsz elkezdeni egy vadidegennek mesélni a problémáidról. Mert hát, a vak is látná, hogy valami nyomaszt… úgyhogy inkább nem is kérdezem, de azért remélem, sikerül helyrehozni őket. Bököm meg a vállát a vállammal, ami meglehet, túlságosan laza az ismeretségünk frissességéhez mérten, de ez engem egyelőre nem zavar, ha meg őt igen, úgyis megjegyzi majd, hisz eddig úgy tűnt, hogy nem rejti véka alá a véleményét. - Igen, főállású fotós vagyok. Bármennyire is dühítő ez a magunkfajtának, nekem ez a szenvedélyem, és pofátlanul jól is lehet vele keresni. Csak hát, új helyen nem egyszerű megrendelőket szerezni, sajnos nem a fákról potyognak. Sóhajtottam fel, mert tudtam, hogy ideje lesz itt is kezdeni magammal valamit, mert ha tovább nem is, de pár hónapig biztosan itt leszek, és addig nem csak a seggem akarom mereszteni, az nekem nem pálya. A gépemen szeretettel simítottam végig, noha fogalmam sincs, mennyire van ramaty állapotban, de majd a Hotelben kiderítem.
- Van a dologra esély… Ezt is ritkán hallom… - Általában ha valaki egy falka területére belép és beszél az alfával, és az nem üldözi el, az a legtöbb esetben hamar a falka tagjává is válik. Kíváncsi vagyok, Emma mit forral a fejében, mire készül, de mivel nem falka tag, és nem is úgy fest, mint akit ma vagy holnap befogadnának, így nem vagyok vele bőbeszédű. Nem mintha alaphangon az lennék, de vele jelen pillanatban a szokottnál is kevesebbet osztok meg. Vele ellentétben mi kifejezetten Castor falkája után jöttünk, nekünk megvolt a csatlakozási szándékunk. - Valószínűleg. – Jártam Detroitban is, volt ott is munkám, és Roset mindig távol helyeztem el onnan ahol éppen célpontom volt, nehogy belegyalogoljon a dolog kellős közepébe vagy egyebek. Nem szerettem volna, ha baja esik amiatt amit csinálok, bár mindig is vigyáztam arra, hogy az árnyak között maradjak, és a megbízóim ne ismerjék az arcomat, és ne tudjanak összekötni a bérgyilkossal akit felbéreltek, megvan és volt is a magam kódneve, így el lehet érni, ha kifejezetten engem akar valaki, de ezt sosem reklámoztam, és nem is áll szándékomban. Akinek kell úgy is megtalál a kapcsolattartómon keresztül. Kifejezetten hasznos a 24 órás üzenetrögzítő szolgálat is, amit meg lehet úgy kerülni, hogy lenyomozhatatlan legyen. De ez most nem számít egy cseppet sem. - Valóban, ha nem az vagyok ami, akkor biztosan nem veszlek észre. Bár akkor azt hiszem, mind egy is lenne, hogy lefotóztál vagy sem. – Nézek bele Emma szemeibe, miközben mellette sétálok, és a cigimbe szívok bele, ami lassan kezd elfogyni, miközben mi haladon vissza a város irányába. Gondolom, majd megnéznek, minket az emberek elvégre sarasak vagyunk, vér is van a halántékomon, de az már megszáradt és a sárral elvegyülve, nem is vöröslik, szóval, szerintem a laikusok be tudják majd azt is egy adag sárnak. Nem mintha zavarna a dolog, csak általában az ilyen kinézet vonzza a kíváncsi emberek tekintetét. - Eltaláltad. Nem vagyok az a beszédes fajta, és a problémáim is az enyémek. – Azt viszont díjazom, hogy nem azzal kezdte, mondjam el mi a baj, mi az, ami bánt és majd ő segít nekem. Szóval, kapott a lány tőlem, egy szép nagy piros pontot. - Az érzés ismerős, pláne, ha egy kisvárosba csöppensz bele, nem úgy vannak az ügyfelek, mint egy metropoliszban. – Értek vele egyet maximálisan, hiszen nekem is okoz gondot, hogy ez egy kisváros, és nem igen vannak megbízásaim itt helyben, messzebb lenne, de most a helyzet olyan, hogy nem kellene hetekre elutaznom. Bár lehet jót tenne némi távollét, nem tudom.
Csak megvontam a vállam, noha én is pontosan emiatt a falka miatt jöttem ebbe a városba, de a kép nagyon nem úgy fest, ahogy én azt hittem, mikor belevágtam. Némileg változott a véleményem, és nem vagyok benne biztos, hogy érdemes megkockáztatnom a maradást. Nem Castor miatt, ha csak rajta múlna, már hagytam volna, hogy átharapjon a falkájába, ohh, de még mennyire, ezer örömmel. Ám az, hogy Todd Ridley kísértete ott lebeghetett körülötte minden pillanatban, már egészen más megvilágításba helyezte a dolgokat. Most, hogy tudtam, halott, jobb lett volna, ha egyszerűen az is marad. Néha képtelen volna kiigazodni saját magamon… Ám ha már ártani neki nem tudtam, azt sem akartam hagyni, hogy ő ártson nekem a túlvilágról, mert abban sajnos biztos voltam, hogy még most is meg tudná tenni. Ez azonban rajtam kívül tényleg nem tartozott senki másra. - Nem feltétlenül. Azért, az emberek közt is akadnak befolyásos egyedek, akik nem szeretnék, ha bizonyos képeik napvilágra kerülnének. Nem firtatom tovább a témát, arra a következtetésre jut, amire akar, de bizony, ott van a levegőben, hogy nem vagyok ám mindig jó kislány. Sőt. Igen, zsaroltam már meg nem kevés embert, ha épp égető szükségem volt a pénzre. Volt olyan, akit éppen én csaltam csapdába, hogy utána pengessen. Nem szégyelltem, néha a szükség törvényt bont. Csak bólintok, a szavai nélkül is egyértelmű volt, hogy nem fog beszélni. Ostoba lenne, ha megtenné, elvégre, hiába látott az Alfája társaságában, attól még lehetek akárki, és igen, még akár rossz szándékaim is lehetnének, bár, abban őszintén kételkedek, hogy Castort ilyesmivel több ízben is át lehetne verni. - Így van, de nem aggódok, előbb-utóbb áthidalom a problémát. Azt sem kérdezem, mi a foglalkozása, sanszos, hogy úgysem tudnám meg, és egyébként is, ha úgy alakul, majd rájövök, nem ejtettek a fejemre. Sokat elmond azért az is, hogy mennyire irritálja, ha lefényképezik. Lassacskán beérünk a városba, s még onnan is eltart egy ideig, míg a szálloda felbukkan előttünk, de a kis meghökkent tekintetek kereszttüzén kívül nem igazán történik már említésre méltó.
//A megbeszéltek szerint akkor kérem a zárót. :)Köszi szépen a játékot! //
Az elmúlt napokban nem mertem kilépni sem a lovarda területéről. Aztán végül úgy döntöttem, ideje megemberelni magamat, már csak azért is, mert a falkán belül maradtak befejezetlen ügyeim, elvarratlan szálaim, és olyan szívességek, amiket vissza kell fizetnem. És most jutottam el arra a pontra, hogy hiányozzon a csapat. Nem, ez nem a jó kifejezés. Már attól a pillanattól hiányoznak, hogy kitettem a lábam az ajtón. A legjobban talán Ash, de elhihetik, szoros a verseny. Szóval most értem el arra a pontra, hogy nem bírom már tovább, találkoznom kell valakivel, ismét éreznem kell a szagot, látni valakit a falkából. Írtam hát egy levelet, és le is zártam borítékba, majd a farzsebembe süllyesztettem. Azért tettem így, mert volt valaki, akit mindenkinél jobban akartam látni, és ezért szükségem volt valakire, aki eljuttatja hozzá az üzenetem. Elvégre, egyedül aligha tudnék átjutni egy hadseregnyi farkason és egy dühös apán, aki valószínűleg a háta közepére nem kíván. Aztán, miután ezzel elkészültem, köszöntem Odette-nek, elmondtam, hová megyek, és kivételesen a főbejáratot használva, elhagytam a lovarda területét. Jó esetben utánam jön, ha nem kerülnék meg. nem merek igazán reménykedni a dologban, de hátha… A nap állása szerint – se telefonom, se órám – dél felé járhat az idő, amikor kiülök a két folyó torkolatához, pajzsom leeresztem, és hagyom, hogy a farkasom keressen magának egy másikat, amelyik talán ugyanígy tesz. Csak reménykedni merek, hogy nem valakit fogok ki a másik falkából, vagy egy harciasabb kóbort. Valami nagydarab, erős farkastól még az sem védene meg, hogy baromi jól tudok úszni (egyszer megúsztattam a Hudsonban, volt lehetőségem gyakorolni), kifutni meg úgysem tudnám. Sután figyelem a folyókat, ahogy egymásba rohannak, és azon agyalok, hogyan jutottam el idáig. Aztán kacsázni kezdek a kavicsokkal, az legalább picit megnyugtatja az agyamat.
Be kell mennem a városba, a műhely kapcsán elintézni valamit. Viszont mivel kocsim az még mindig nincs, és amúgy sem szeretek ilyesmikkel élni, ezért inkább gyalog megyek. Egyébként sem árt, ha kiszellőztetem kissé a fejem, mert azért valljuk be: eléggé eseménydús volt az elmúlt időszak. Ráérősen és halkan dudorászva baktatok a fák között, majd a folyó mentén veszem fel a megszokott tempómat. Mennyit bóklásztam erre még akkor, amikor a városba érkeztem! Milyen szerencse, hogy ezek már csak távoli és rossz emlékek csupán. Azóta már egy falka tagja vagyok, és Anyám is visszafogadott. Azaz eljött értem, hozzám. Talán a széljárás lehet rossz, nem tudom, de előbb hallom meg a víz furcsa, csobbanó zaját, mint ahogy az ismerős illatot megérzem. A bőrömön finom hullámban futkározik végig a barátom farkasának hívó szava, és ezt még úgy is érzem, hogy fent van a pajzsom. - Sam...? Morgom álmélkodva és kérdőn az orrom alá, aztán lassú kocogásba kezdek, mígnem a futásból sebes sprint nem lesz a társam irányába. - Sam! SAAAM! Kiabálok felé, ahogy rohanok, és még akkor sem lassítok, amikor látom, hogy nem fog elmenekülni. A szívem vadul kalapál, rendkívül izgatott és zaklatott is vagyok azért, mert mégis csak láthatom és találkozhatok vele. Egyre közelebb érek, de nem lassítok le, hanem amikor elég közel érek a sráchoz, ledobom a hátizsákom a földre, elrugaszkodom a talajtól, letarolva Sammy-t úgy, hogy mindketten elboruljunk, és hát... Ha csak máshogy nem alakul, akkor a vízben csobbanva zuhanjunk a kövek után, amivel eddig a fiatal hím kacsázott. Első reakcióként a vállaiba kapaszkodom meg, és a vízben/a földön fekve kezdem el hevesen rázogatni. - Te majom, te hülye, te! TE! Nem tudom, hogy sírni vagy nevetni fogok hamarosan ezen az egészen, azonban lassan abbahagyom a mozdulatsort és csak simán belekapaszkodva bámulok rá. - Szia. - köszönök végül lihegve. Mert azt úgy illik.
Előbb érzem meg a szagát, minthogy meghalljam a kiabálását. Az erdő felé fordulok, és vigyor terül a képemre, de azért a levelet kiveszem a farzsebemből. Csak a biztonság kedvéért, és amikor meglátom a gyors iramban közeledő Jamie-t, már tudom, ezzel kapcsolatban jól döntöttem. Na, legalább valami, amiben jó döntést tudtam hozni az elmúlt pár napban. A vigyor éppen azelőtt szélesedik ki, mielőtt eltarolna, és ahogy a hullámok körbeölelnek bennünket, már egészen jóérzésűen kacagok is, miközben próbálom beszívni Jamie szagát… a falka szagát. – Ne rázzál már, könyörgöm, a lelkemet meg akarom tartani! – mondom, de még mindig nevetve. Jó érzés Odette közelében lenni, senki ne értsen félre, imádom a nőt, de Jamie annak a falkának a tagja, amibe nem is olyan régen tartoztam, és ezért sokkal, sokkal örömtelibb ez a viszontlátás. Megpróbálom gyengéden lefejteni a kezét magamról, hogy felülhessek egy kicsit a vízben legalább, és onnan nézhessek rá. Annyi kérdés kavarog a fejemben, hogy nem is tudom, mivel kezdjem. Óvatosnak kell lennem, körültekintőnek, gondolkodnom kell, nem szabad túl messzire mennem… – Hannibál hiányol. Mi? Ez honnan jött? Jó, az oposszum egészen depressziósnak tűnik, mióta nem mászhat fel Jamie fejére annak farkas alakjában, de azért messze nem ez lenne a legfontosabb, legsürgetőbb kérdésem ebben a pillanatban. De csak nézem a másikat, aztán, mielőtt egyáltalán válaszolhatna, előrenyúlok, és megölelem. Hiányzott így, az elmúlt két napban… – Hogy vagytok? – kérdezem végül. Ez tűnik a legjobbnak, és nem akarom kimondani, hogy elsősorban az érdekel, tudja-e, hogy Ash miként élte meg az egészet. És egyébként is, tényleg érdekelnek a hírek, érdekelnek az események, amik ott, fent, a hegyen történtek. Fölállok közben, és a kezem nyújtom felé, hogy fölhúzzam, ha kedve tartja. Mosolygok, de ez már nem teljesen őszinte. Mert így, hogy itt van, csak még jobb érzem, hogy kívülálló vagyok már. Akkor mi lesz, ha a lánnyal találkozom? Lehet, ezt nem is akarom megtudni, igaz? – Mit szóltak? – kérdezem. Ez is fontos, és sok mindenre tudok következtetni belőle. Elsősorban arra, hogy ha esetleg valaha is vissza akarnék menni, lesz-e visszaút? Nem, most éppen nem tervezem, hiszen az elvonási tüntetek miatt rohannék vissza hozzájuk, de később, sokkal később, ha lecsengett ez az egész, és nem akkora a katasztrófa, mint attól eredetileg féltem, talán megkörnyékezem az éppen aktuális vezetőt.
A hideg víznek elvileg le kellene nyugtatnia, de csak még jobban felzaklat a hirtelen jött hőmérséklet változás, így aztán sokkal hevesebben rázom, mint azt eredetileg terveztem. Kapaszkodok belé, mert olyan, mintha félnék attól, hogyha most elengedem, akkor nem látom soha többet. Amikor azonban rám szól, akkor lassítok, mígnem végleg abbahagyom, de nem engedem el. Szerencsére a pofám már eléggé vizes ahhoz, hogy ne látszódjon, hogy elbőgtem magam, de egyébként sem érdekel, mert most úgy érzem, hogy megtehetem. Szóba hozza az oposszumot, de aztán hirtelen megölel, én pedig reflexből szorítom vissza úgy, hogy szinte kipréselem belőle a levegőt is. A farkasom végtelen szűkölések közepette keresi a másikét, mert bár valami megtört és elszakadt, sem ő, sem én nem vagyunk képesek feldolgozni még azt, hogy Sam már... Nem tartozik hozzánk. - Ennyi? Ennyit tudsz mondani, hogy Hannibál hiányzol? Hát kösz.... - játszom kicsit a sértődöttet - Amúgy én is őt. Téged meg nem. Játékosan, amolyan "srácosan" boxolok bele kicsit a vállába, aztán... Aztán csak elengedem, bár nem szívesen, valljuk be őszintén. - Mégis mit gondolsz, hogy vagyunk? - vágom hozzá kicsit vádaskodva, de azért szeretetteljesen - Még csak el se köszönhettünk tőled... Ashley is ki van bukva miattad... Meg én is. Fonom karba a kezeimet hirtelen. Az amúgy cseppet sem zavar, hogy a vízben állunk, még akkor se, ha így nem mehetek a városba. Kit érdekel az ilyenkor? A következő kérdésére felsóhajtok. - Nem... Nem voltak túl boldogok. De... - megvakargatom a fejem kissé tanácstalanul - Mást nem mondhatok. Nem szabad. Sütöm le a tekintetem, és hallgatom a beálló csendet. Baromira fáj ezt mondanom neki, de a szabály az szabály. Külsősökkel nem beszélhetjük meg a falka dolgait...
Kezdőlap
//
