Lejártam a lábamat , ennek ellenére mégis munka nélkül tértem be este a pubba, s csalódottan közelítettem meg a pultot. Ugyan még csak pár napja voltam a városban, de reménykedtem abban, hogy hamar sikerül állást szereznem, ugyanis a szállást valamiből fizetnem kell, túl sok félretett pénzem pedig nincsen. Sóhajtva könyököltem a pulthoz, rágyújtottam egy cigarettára, s megvártam, míg odalépett hozzám egy pultos. - Kérnék egy üveg sört. - Leadtam a rendelést, mire biccentett a csapos és egy pillanat alatt kiszolgált. Tulajdonképp nem volt szokásom állandóan kocsmába járni és ott iszogatni, de jelenleg nem ismertem senkit a városban, és jól esett volna egy kis kesernyés ital. Mit ne mondjak, eléggé elkeseredett voltam, de mindezt próbáltam kifelé nem mutatni. Amint megkaptam a sörömet, kifizettem azt, majd megindultam a pub hátsó része felé. A biliárd asztalnál elég sokan voltak, így inkább a hátsó boxok egyikénél foglaltam helyet, már, ahol volt hely. Egy férfi mellé telepedtem le, ő azonban felállt és elsétált, így megürült az asztal. Letettem a sörömet, slukkoltam a cigimből és körbepillantottam. A hely zsúfolásig tele volt, s csak az én asztalomnál nem ült senki. Elég cink érzés volt, látni, hogy mások milyen jól szórakoznak. Eszembe jutott barátném, Charlie, és arra gondoltam, hogy ő vajon merre mászkálhat a nagyvilágban.
Most hogy minden kezd helyre állni, azt hiszem fújhatok egy nagyot. Épp itt van az ideje, hogy Vincent kérésének eleget téve, megnézzem magamnak ezt az O'Connors-t. Igaz annyira nem volt ínyemre való, hogy egy betolakodó pubjába flangáljak, de most ez a dolgom, és szükség törvényt bont. Ahogy beljebb haladtam igyekeztem mindent kellőképpen szemügyre venni, a fejem ide-oda járt, mintha csak ingaóra lenne. Nem keltettem feltűnést, amúgy sem az én asztalom, de jelen pillanatban még inkább nem lett volna jövedelmező. A hátsó boxok elé érve kikértem magamnak egy sört a pultnál, ám ahogy elfordultam onnan ismerős szag csapott meg. Orromat finoman emeltem feljebb, belélegezve az idegen farkast, egyértelműen beazonosítva a jelenlétét. ~ Kis fiatal... ~ futott át a fejemen, kaján vigyorral ajkam szegletébe. Nem volt félni valóm, de amúgy sem lett volna. Nem vagyok egy beszari alak, akkor se, ha kétszer olyan idős mint én. Erre a legjobb példa Mr. S. Zavartalanul indultam meg felé, önkényesen dobva le magam mellé. Pontosan tudtam, hogy nem kell annyira feltekernem a pajzsomat, hiszen kölyök még... Alibinek meg megteszi ebbe a tömegbe, míg felmérem a továbbiakat. - Hello, kis hölgy. - próbáltam a modoromat felsőbb szintre emelni, mint hogy azonmód bunkónak tűnjek. - Remélem, nem zavarom a sziesztát. Ha igen, az se érdekel. - vigyorodtam el szemtelenül, miközben belekortyoltam a sörömbe. Úgy viselkedtem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, miközben továbbra is fürkésztem a helyet. Pontosan magam sem tudtam, mi az ami fontos lehet, így próbáltam aprólékosan lefotózgatni a helyet, és mélyen elraktározni elmém függönye mögé. Nem néztem a lányra, ameddig ő nem szólalt meg, és ha netán zavarom szegényt, az sem igazán fog a földhöz vágni... Kisebb gondom is nagyobb ennél... Pláne, hogy a gondolataimat erősen lökdösnöm kellett arrébb, azokat, amelyek Shayen felé szaladgáltak el. Lehet karóhoz kötöm őket, vagy valami...
Az utóbbi hónapban kiéleződtek az érzékszerveim, sokkal jobb lett a hallásom, a szaglásom, és ez miatt nehezebben viseltem bizonyos szituációkat is. Ebben a kocsmában például irritált néhány szakadt fazon, akiknek a bűze orrfacsaró volt számomra. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, helyette pihentem, kiélveztem a sörömet, amit lassan kortyolgattam, és azon gondolkodtam, hogy vajon mikor találok már valami normális állást. Egyik pillanatról a másikra különös érzés fogott el, körbepillantottam, nem igazán láttam semmi szokatlant, mégis, olyan illatot éreztem, amit eddig nem igazán, viszont valamiért feszült lettem. Olyan érzésem támadt, mintha veszélyben lennék, ezért ismét körbepillantottam, s mikor épp a zenegép irányába néztem, akkor szólított meg egy ismeretlen hang, hirtelen a férfi felé kaptam a tekintetem és még feszültebb lettem a közelében. ~ Mi lehet ez? Olyan, mintha ő is...~ Eddig még sosem találkoztam másik farkassal, leszámítva azt a férfit, akinek köszönhetem, hogy én is azzá váltam. Tekintetem először a férfi szemeibe mélyesztettem, és próbáltam állni a tekintetét. - Helló - köszöntem és csak ezt követően néztem végig rajta, következő szavai nem voltak túl szimpatikusak. - Látom, igazán határozott vagy. - Válaszoltam egy mosollyal, próbáltam háttérbe szorítani a kellemetlen érzéseket. - Egyébként szabad a hely. - Mosolyogtam rá, de ettől függetlenül elhatároztam, hogy távolságtartó maradok, valamiért különös érzés fogott el mellette, valami hátborzongató...
Mintha nem tudná, hogy én is farkas vagyok... Sőt, kifejezetten éreztem rajta, hogy hezitál önmagában. Hát ez így még poénosabb! Bár, felmerült bennem pár kérdés, de egyelőre még nem érdekelt annyira, hogy ezeket rá is zúdítsam. Amint megszólalt rápillantottam, és egy sunyi mosollyal értékeltem is a szavait. Főleg, ahogyan azok egymásra épültek. - Talán igen... Talán nem. - feleltem egyszerűen, nagyobbat kortyolva a sörömből. Persze, hogy határozott vagyok, ha nem lennék az, most nem is lennék itt. De ezt neki nem kell tudnia. Elég, ha a bunkóságomat tudja mértékbe osztani, a többi pedig mese habbal. - Egyébként nem kérdeztem. - döntettem némileg oldalra fejemet, flegma vicsorgást imitálva. Hát mekkora egy rohadék vagyok, verjem meg az ég! De, most mondjam, hogy nem élvezem? Frászt... Folytatólagosan pillantottam ismét körbe, felmérve a még elmaradt helyszíneket. Ha minden jól megy, és a tulaj megfogható, akkor bizony Vincentnek jó dolga lesz ezzel a kócerájjal. Egész kellemes, kivéve a vendégkört... - Iszol valamit? - pillantottam a kezébe lévő italra. Nem, egyébként nem érdekelt, de persze gondoltam, addig is társalgok vele, ha már egyszer alibinek használom fel. - Új vagy a városban mi? Csak mert... - hajoltam hozzá közelebb, két karomra támaszkodva. - ...bolond volnál, ha ennyi idősen egyedül üldögélnél itt. - úgy beszéltem, mintha csak ő maga mesélt volna a koráról. De a kérdésem nélkül is tiszta sor volt. Nem éreztem betolakodónak, tehát ez lőve. Viszont, ha itt lógatja a lábát, társaság hiányába, akkor vajmi keveset tudhat az itteni viszonyokról, sőt... talán még annyit sem. Pásztázó tekintettel mértem végig újra, és hát akárhogy forgattam, pörgettem magamban a belőle nyert információkat, nem lyukadtam ki más oldalon. Ejj, kicsi lány, mákod, hogy én botlottam beléd, nem valami hibbant bolhás, aki akár az életedre is törhet... Kezdek rájönni, hogy túl jó arc vagyok... Vagy mégsem...?
~ Ez is nagyon határozott egyed~ Jegyeztem meg gondolataimban, miközben a férfi zord vonásait fürkésztem. Első ránézésre egy beképzelt, egoista baromnak tűnt, akikkel többnyire még a szex sem jó, mivel kizárólag magukkal törődnek. ~ Nem értem, miért ült éppen mellém...és mire fel ez a stílus.~ Valójában tényleg nem értettem, hisz adott egy pub, egy alap hangulat, italok, maga a szórakozás lehetősége, erre betalál egy ilyen pali, akit nem ismerek, gőzöm sincs arról, hogy mit akar, viszont kellően negatív impulzusok jönnek felőle ahhoz, hogy ne kedveljem a társaságát. - Nem mondod? - Kérdeztem bájos mosollyal és kicsit félre döntöttem a fejemet. - Egyébként melyik boltban osztják ezt a vicsort? Én is vásárolnék. - Némi gúnnyal ejtettem a szavakat, mert azért ami a szívemen, az a számon és én világ életemben elmondtam mindenkinek a véleményemet. Egyáltalán nem volt szimpatikus a pasas, és nem is terveztem azt, hogy hosszabb ideig ücsörgök a társaságában. Következő kérdése igen csak meglepett, kicsit össze is ráncoltam a szemöldökeimet, nem igazán értettem, hogy ez most netán egy udvarlási rituálé a helyiek körében, vagy szimplán csak unja magát a pasas. - Amint látod, ez egy sör. - Elmosolyodva lóbáltam meg előtte az üveget, igen, kissé szemtelennek tűnhettem, de mást ne is várjon a "bemutatkozása" után. - Tessék?- Mikor váratlanul feltette kérdéseit és közelebb hajolt, reflex szerűen hátrébb húzódtam, szemöldökeimet még mindig ráncoltam, és ami azt illeti, veszélyben éreztem magam, s egyre biztosabb lettem abban, hogy ez a pasas tud valamit, sőt, talán vele szemben nem tudnám megvédeni magam. - Új vagyok, alig pár napja érkeztem...de te mégis miről beszélsz? - Utáltam a macska-egér játékokat, most már tudni akartam, hogy mi történik.
- Ez alap felszerelés kérlek. A gúnyod pedig nem csorbít rajtam, de próbálkozz. - mosolyodtam el, szinte már annyira kedvesen, hogy még a vidámparkban is felülhetnék a kis vonatra! Úgy fest nem loptam be magam a szívébe, noha sem célom, sem okom nem volt rá, hogy ezt tegyem. - És valóban! Azt hittem, hogy valami bébi táp.- mértem végig a meglóbált üvegen, teljes átéléssel öltve fel egy vigyort a képemre, ami inkább volt flegmának nevezhető, mint sem aranyosnak. Sőt. - Ne zavard össze magad, nem azért kérdeztem, mert nem látom. Csak gondoltam hozhatnál még egyet. - jó, jó lassan azért lehetnék kevésbé bunkóbb. De sajnos az évek súlya alatt ez maradt, semmi több. És persze most, hogy itt van Shay, talán a dolgok változnak, és változnak is. De a falaimon csak lassan tudok engedni, ez van. Pimaszul figyeltem, ahogy elhúzódott, szinte már élveztem, hogy ilyen hatást keltek benne. Mégis némi vacillálást követően megeredt a kis nyelve. Plusz pont jár érte! ~ Ugyan, tudod, hogy miről beszélek... ~ másztam bele a fejébe, ott folytatva a csevejt. Nem tartozott semmiféle emberre, amit most mondani akartam... ~ Ahogy látom, nem igazán tanultad még meg, miként is működünk mi farkasok. ~ igen, igen... elárultam neki, hogy hasonszőrű vagyok magam is, mivel látszólagosan halvány gőze nem volt róla. ~ Csak a figyelmedet akartam felhívni rá, hogy veszélyes egy magad korabeli bundásnak, egymagában üldögélni egy ilyen helyen. ~ közben belekortyoltam a sörömbe, elpillantva a sokasodó tömegre. Mit tudnak ezek a halandók itt vergődni. Az egész elcseszett kis életük erről szól. Igyuk el, amink van! Káprázatos... ~ És nem utolsó sorban... Nem is túl célszerű falkátlanul lézengeni, mikor a körülmények eléggé... hogy is mondjam... eléggé rezegtetik a rizikó faktort. ~ nem tudhatta feltétlen, hogy a két falka közötti viszályra utalok, ha már azzal se volt tisztában, hogy én magam az vagyok. Legalábbis nem tudta konkrétan eldönteni... Kicsit kezdtem megnyílni felé, és normálisan fellépni előtte, amennyire tőlem telt. - Nem akartalak megijeszteni, csak gondoltam nem árt ha nem egyedül töltöd el az időt. Jobb társaság híján pedig én maradtam. És persze, épp kapóra jöttél... - szólaltam meg ismét, halkan ugyan, de határozottan. Nem akartam beavatni abba, hogy mire jött éppen jól a társasága, vagy éppen hogy miért vagyok én magam itt. - Hogy kerültél ide? Említetted, hogy valóban új vagy... - azta! Igazán meg lehet tapsolni kérem szépen, elővettem a jobb modoromat!
~ áh, szóval nem csak beképzelt, de azért még esze is van~ Futottak át fejemben a gondolatok, mikor könnyedén kielemezte, hogy éppen mikor váltottam gúnyos stílusra. Sebaj, nem árt, ha tisztában van azzal, hogy a viselkedése egyáltalán nem tetszik nekem. Velem lehet normálisan beszélgetni, de azt nem szeretem, ha valaki a tapló modorával próbál babérokat learatni. Következő szavaira már csak elmosolyodtam, kezdtem úgy érezni, mintha egy olyan vetélkedőn vennék részt, aminek az a címe, hogy "ki szól be jobban a másiknak". Úgy éreztem, itt az ideje, hogy feladjam a versenyt, mert erre a bébi tápos szösszenetre hirtelen semmi frappáns nem jutott az eszembe. Egyébként is látszott a pasason, hogy élvezi a szituációt, én pedig miért venném a kedvét? És mi tagadás, kicsit még viccesnek is hangzott szájából az a szó, ezért már az én ajkaimra is mosoly húzódott. - Kedves vagy, hogy ennyire figyelsz a szükségleteimre, de egyelőre elég lesz ez az egy üveg. - Gúnyos mosolyt villantottam felé, nem hinném, hogy ő maga akart volna meghívni egy italra, mert azt biztosan más formában adta volna elő nekem. Hirtelen azonban úgy éreztem, mintha bele mászott volna a fejembe, ettől csak még inkább az asztal szélére húzódtam. Furcsa érzés volt, hallottam minden szavát, ajkai azonban még sem mozogtak. - Te is? - Vontam fel szemöldökeimet, meglepetten pillantottam rá, ugyan volt egy megérzésem vele kapcsolatban, de nem voltam abban biztos addig, amíg ő maga nem tudatta velem, hogy farkas lenne. Kellemetlenül éreztem magam, ezért míg ő a fejemben vájkált, addig én kortyolgattam a sörömet és próbáltam a szavaira koncentrálni. Figyelmeztetett, ez teljesen egyértelművé vált számomra, csak abban nem voltam biztos, hogy tőle kellene félnem, vagy esetleg mástól. - Falka?- Kérdeztem rá nagyon halkan, majd gyorsan körbe is pillantottam, de szerencsére senki nem figyelt minket, ezért tekintetem visszavándorolt a férfi pillantására. Bevallom, nagyon meglepett és nagyjából épp gondolatom sem támadt, mikor újra megszólított, már rendes formában. - Látom, tudsz te máshogy is beszélni. - Jegyeztem meg halkan, utalva arra, hogy most kevésbé bunkó, mint korábban. - Nézd, én nem tudom mi folyik itt. Nekem csak meló és szállás kell, erre jöttem, mert nem volt hová mennem, de itt nem ismerek senkit...- Nem akartam beavatni a kis titkomba, hogy akinek köszönhetően farkas lettem, az tulajdonképp szívesen a nyomomra bukkanna és ketté szelné a buksimat. - Én nem akarok nektek gondot okozni..- Úgy éreztem, jobb, ha ezt tudja, mielőtt még fenyegető tényezőnek érezne és darabokra szedne. - Fogalmam sincs arról, mi megy itt a városban, én nem akarok zavarni senkit , csak nyugodtan akarok élni. - Őszinte volt minden szavam, annak ellenére, hogy egy számomra idegen pasassal beszélgettem. Valójában megtehettem volna, hogy ott hagyom és arrébb libbenek, de azzal csak ellenszenvet váltanék ki belőle. Egyébként is, végre találkoztam olyannal, aki valamilyen szinten hozzám hasonló, ez pedig, ha úgy vesszük, már fél siker. - Te mikor lettél...tudod...- Nem ejtettem ki, de a kérdésem arra utalt, hogy ő mióta farkas és mióta élhet a városban. - Nem is hittem, hogy ennyien vagyunk...- Jegyeztem meg és újra kortyoltam a sörömből, ami lassan kezdett kifogyni.
Hát, nem éppen arra gondoltam, hogy neki szánnám a hozatott italt, de oda se neki. Rá hagyom a naiv, avagy gúnyos megnyilvánulást. Ha jobban megnézem, még egész kedvemre való is, hogy felvágták a nyelvét. Elengedtem egy satnya kis vigyort azért, hogy érezze a törődést. Éreztem, hogy nem érti mi van, ahogy azt se, hogy hogyan szólalhatok meg, ha nem nyitom ki a számat. Csak hasbeszélőnek ne nézzen...! Elképesztő, ez a csaj úgy fest tényleg szinte teljesen tudatlanul lett elhagyva... Az pedig elég veszélyes. Még annál is, amit én felvetettem eddig. ~ Csak óvatosan a szavakkal, nem ketten vagyunk. Én is igen, és még elég sokan. Falkában élünk. Ez neked kimaradt a tanulmányból? ~ intettem rá, és vontam kérdőre. Azért álljunk már meg egy pici pillanatra... Ki a fészkes fene hagyta egyáltalán, hogy ez így legyen? Melyik aberrált bolhás hagyja el a kölykét, vagy harapja be csak úgy? Kezdett kellően felhúzni a dolog, de hangot még nem adtam neki. Hiába kérném, hogy a fejembe szólaljon meg, ezt sem hiszem, hogy megtanították neki... ~ Célszerű lenne leckét venned... ~ halkan szóltam, kutakodva elméje függönye mögött, hiszen a páncélját se húzta fel. Istenemre mondom, mi ez már? Kölykök magányosan, pont itt? Nagyon durva... - Sok féle képpen tudok beszélni, ez többnyire a társaságtól függ. - kivételesen már nem gúnyosan szóltam, csak egyszerűen, odavetően. - Durva dolgok folynak itt... Túl sok minden, hogy csak úgy lébecolj. Vagy hagyd el a várost, ha félted a bőröd, vagy keresd fel az egyik csapatjátékos vezetőt. - próbáltam rébuszokban beszélni, úgy, hogy még ő is megértse. Nem voltam hangos, igyekeztem nem az emberek fülére adni a szavaimat. Közelebb húzódtam, akkor is ha elhátrált. Nem tartozott senkire az, amiket beszélünk. Elég ha suttog, hallani fogom... - Gondot magadnak okozol, nem nekünk. Elmondtam mit ajánlok, és mit tennék a helyedben. Bár, az sem lesz gyaloggalopp, hogy egyáltalán bevesznek-e maguk mellé. De nem kizárt. Jó fellépés, konkrét célok. Esélyes lehet a jackpotra. - dühös voltam igen. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy történhet ilyen. Ha az én kölyköm lenne, olyan szinten a seggembe kéne lennie, ahogy azt illik! Nem, hogy egyedül hagyni... Forrongtam, de visszafogtam magam, és meglepő mód még segíteni is akartam neki... - Régen... - csuklott el a hangom, miként eszembe jutottak az emlékek ömlő árba tornyosuló, maró, szaggató képei. Jaj, nem! Most nem... Már olyan jól megvoltam nélkületek! B@ssza meg! ~ Sokkal idősebb vagyok nálad... Ha megszorzod öttel, még az is kevés... ~ nem akartam teljesen kiadni magam, nem szokásom. De az ötszörös szorzó végül is közel jár a valósághoz... Csak kicsit több... Kicsit... Újfent a gondolataimat küldtem át neki, megszokás, biztosítom a biztonságomat. Ami ember fülére nem való, azt letépem onnan!
A gondolatoktól, amiket felém küldött ez az ismeretlen férfi, teljesen ledöbbentem, nem csak magától a hallottaktól , hanem attól is, hogy hallottam a gondolatait. Beszélgetésünk közben kezdtem rádöbbenni arra, hogy olyasmibe csöppentem, amiről korábban nem is álmodtam volna. Bevallom, megijesztett, eddig is pocsékul éreztem magam, de a tudattól, hogy miféle veszélyek várhatnak rám, csak még rosszabbul éreztem magam, fejemben az is megfordult, hogyan vethetnék véget ennek az egésznek, s biztos voltam benne, hogy mindezt ő is kiolvasta. - Francba - Sóhajtva fogtam meg a sörömet és úgy igazán meghúztam, mintha az alkoholtól jobban viselhetném ezt a helyzetet. Hirtelen egy kis porszemnek éreztem magam a világ szerkezetében, egyedül, barátok, védelmezők nélkül. - Leckéket, hát persze...- Ismételtem halkan, lelombozottan, miközben összefontam magam előtt a karjaimat és kicsit összehúzódtam. Régebben mindig kiálltam magamért minden helyzetben, tipikusan a nagyszájú, mindent megmondó kategóriába tartoztam, aki jókedvű és a társaság mozgató rugója, más helyzetben már rég flörtöltem volna a taggal, mert zord vonásai ellenére egész jó kiállása volt, de jelenleg úgy ültem ott, mint egy kifacsart citrom. - De ...nekem nincs hová mennem. - Böktem ki végül, pár pillanatra lehajtottam a fejem. ~ Nem most kellene összetörnöd , szedd már össze magad~ Próbáltam saját magamba egy kis lelket csiholni , végül a pillantásom ismét a férfire emeltem. - Egyáltalán honnan tudjam, kit keressek? Melyik oldalra álljak? Én...én nem akartam ez lenni...- Dünnyögtem halkan, kezeimet a pultra tettem és az ujjaimmal elkezdtem babrálni a söralátétet. Közben a kérdésemre is választ kaptam, s ez ismételten meglepett. - Huh...pedig...nem tűnsz annyinak. - Mondtam egész halkan, ahogy végig pillantottam rajta. - Először azt képzeltem, hogy egy helyi vagány csávó vagy, aki a modorával akar lenyűgözni, de azt a helyzetet legalább értettem volna...ezt viszont, hogy ezeket elmondtad, nem tudom hová tenni. Miért mondtad el mindezt? Megtehetted volna, hogy...végzel velem. - Egészen elhalkulva mondtam utóbbit,hisz ez valóban nem tartozott másokra, engem mégis érdekelt, miért lett ilyen segítőkész. - Mi a neved?- Érdeklődtem, ha már összefutottam egy hozzám hasonlóval, mindenképp meg akartam jegyezni a nevét.
Éreztem a végig áramló hezitálást rajta, ahogy vergődött önmagában, de nem mutattam. Úgy fest így is elég nagy hideg zuhanyt kapott. Kicsit átrendeztem magamban a hozzáállást, furcsa hogy szorult belém valami empátiának nevezett lósz@r... Alig láthatóan felhúztam a szemöldökömet, amint hangot is adott a gondolat foszlányainak, nagyobbakat kortyolva a sörömből, ami ennek következtében ki is fogyott. Hát köszi... Állhatok majd fel újabb üvegért... Végül a már-már dadogásnak betudott témakifejtése végére érve felkönyököltem az asztallapra, és elég hanyag tartással futtattam át rajta íriszeimet többször. Beszarás, tényleg nem hiszem el, hogy ilyen létezik. Vagyis nyilván, csak eddig nem botlottam hasonlóba. Nagyon kezelni se tudom... Általában nem érdekel más nyomora, saját gondja, de annyira esetlennek tűnt ez a szerencsétlen lány, hogy nem tudtam elmenni a dolog mellett. - Mi bajod a leckével? Ha nem tanulod meg kezelni magad, akkor szívhatod a fogad... Az meg, hogy nincs hová menned, jelen esetben megkérdőjelezhető. A városban van hely, inkább az a fontosabb, hogy ne egyedül lézengj... Túl fiatal vagy, ezen a helyen pedig... - elhalkultam, próbáltam a lehető leginkább kerülni a farkas, és falka szót... - Nyüzsögnek a veszélyes arcok. - immár hátra dőltem, továbbra se szakítva el pillantásomat a lányról. Kicsit megértettem a reakcióit, még túl zsenge ahhoz, hogy elfogadja azt, ami van. Ami nem feltétlen átok, csak tudni kell vele élni... Én se egyik napról a másikra lettem ez a valaki, aki most itt ücsörög... Nehéz út volt, de mára nem bánom. - Van lehetőséged... Az mindig van. - kezdtem bele, de végül jobbnak láttam, ha ismét csak a gondolataimat szivárogtatom át neki... ~ Én is egy falkában élek, aminek persze vannak szabályai. Mivel kölyök vagy még, Mentorra van szükséged, aki felkészít... Ha már a beharapód így magadra hagyott. És mivel egyenes alak vagyok, ezért nyilván elmondom, hogy nem csak mi vagyunk. Van a városban még egy falka... Nyilván ellenséges oldalt képviselnek. Vagy őket találod be, vagy minket. Ez a te döntésed. Az, hogy melyik alfa fogad be, az már egy más kérdés. Részemről elvihetlek az enyémhez... ~ nem ajánlat volt, tényfeltárás. Elvégre, így is úgy is beszélnie kell Sednával, hacsak nem a betolakodó bagázs mellett dönt, még mielőtt a mi oldalunkat átrágná. A többi nem az én hatásköröm. Neki falka kell, adott kettő. Sedna meghallgatja, aztán úgyis egyértelműen közli vele, mire jutott. ~ Persze, hogy nem tűnök annyinak. Az ami bennünk van, annak el kell élnie évszázadokig. Lelassítja az efféle folyamatokat. ~ komolyan mondom röhejes, hogy én adok farkasoknak szóló útmutatót az élethez... Pont én... Vicc. - Ez bóknak veszem. - nevettem fel kedélyesen, miközben felemelkedtem az ülőhelyzetből, majd mielőtt még egy teli sörös üveg levadászásába kezdtem, persze válaszoltam még neki, lehajolva hozzá. - Semmi hasznom nincs abból, ha letépem a fejed... Nem vagyok rossz passzban se ahhoz, hogy eljátszadozzak veled, csak hogy jó kedvre derítsem magam. Szóval, örülj neki, hogy belém futottál, nem bármelyik másik... nagy arcú figurába. - kacsintottam egyet, majd elindultam a pult felé, vállam fölött visszanézve a lányra, újfent csak a fejébe szólalva meg. ~ Olen. És maradjunk is ennyiben. ~ azzal fordultam is vissza, meg sem állva a pultig, ahol ajánlatos volt, hogy marha gyorsan kiszolgáljanak. Végül visszaérkeztem, és ugyanolyan természetességgel dobtam le magam, mint amikor először jelentem meg. - Téged? - kérdeztem vissza, igaz némi hatás szünetet követően.
Kicsit megdöbbentett, hogy amilyen negatívan indult a beszélgetésünk, ő azzal szemben segítőkész lett így fél óra elteltével. Úgy tűnik, néha én is félreismerem az embereket - bár ezt egyelőre nehéz lenne kijelenteni, hisz nem tudhatom, mi lapul ennek a hátterében. - Nekem nem a leckével van bajom, csak ez nekem annyira új, bárcsak ne történt volna velem ez, vagy ha igen, akkor most lenne egy normális mesterem, aki foglalkozik velem. - Sóhajtottam, tényleg nem volt kellemes úgy ücsörögni, hogy tudtam, előbb-utóbb csatlakoznom kell valahová, találnom kell valakit, aki mellett tanulhatok. Elsőre megfordult a fejemben az, hogy talán Olen is lehetne ez az illető, de egyelőre nem tudtam benne bízni, hisz annyira félelmetes volt első látásra, és egyébként sem kezdődött zökkenő mentesen a beszélgetésünk. Tőle valamiért még mindig tartózkodtam, de talán csak azért, mert sokkal erősebbnek éreztem magamnál. Mindenesetre jól esett az, hogy sikerült normális hangnemet megütnünk egymással és ha nem is mondtam ki, értékeltem azt, hogy így felvilágosított. ~ Ellenséges falka? ~ Biztosan hallotta a gondolataimat, nem mondtam ki, de felkeltette a kíváncsiságomat ez. Egyelőre nem tudtam, mitévő legyek, hisz egyik falkát sem ismertem és nem akartam elhamarkodott döntést hozni. - Megértettem, ha ezeket nem mondod el nekem, lehet, hogy még mindig ide-oda rohangálnék a városban, mit sem tudva arról, hogy veszély leselkedhet rám. - Halkan beszéltem, hogy csak ő hallja, közben kiittam a sörömet és letettem az asztalra az üveget. - Ezen még gondolkodnom kell. - Válaszoltam arra, hogy elvihetne a vezetőjéhez. Féltem ettől, túl sok volt hirtelen az információ és mindezt át kellett gondolnom, biztos voltam abban, hogy egy ilyen döntést nem szabad elhamarkodnom. - Látod, ezt sem tudtam. - Kuncogtam fel halkan, sikerült kicsit feloldódnom, és újabb információra tettem szert. Csodás, lehet, hogy még pár száz évig tengődhetek, tényleg találnom kell majd valami biztos pontot az életemben. - Vedd is annak. - Mosolyogva pillantottam fel rá, ahogy lehajolt hozzám. - Ne haragudj, de ez most viccesen hangzott, mert ahogy beállítottál , én azt hittem először , hogy leszakad a plafon. - Nevettem el magam, hisz valóban olyan stílussal vágta magát le mellém, mint aki a világot teremtette. Ezt így azért viccesnek találtam, hogy szerinte vannak még nála is nagyobb arcok, de reméltem, hogy nem veszi zokon a nevetésem, ami közben mosollyá alakult. - Hozz nekem is egyet, kérlek. - Szóltam utána, s mikor visszatért, ekkor már a kezemet nyújtottam felé. - Chantal vagyok, de ha túl hosszúnak találod, akkor csak Chan . - Bemutatkoztam és tovább forgattam a söralátétet az ujjaim között. - És mivel foglalkozol, már ha ez nem titkos?- Kíváncsi voltam, hisz nem hittem , hogy csupán csak farkasként tengeti az életét, biztos voltam abban, hogy valamiből neki is meg kell élnie. - Egyébként nem rossz ez a hely, csak kicsit füstös és elég sok...fura alak van. - Fintorogva pillantottam az egyik részeg fazon felé, aki az egyik sarokban hangoskodni kezdett. - Törzshelyed?- Pillantottam vissza rá, nem voltam kíváncsi a részeg fazon műsorára.
Kell egy fél tégla... Mit fél? Egy egész is kevés lenne, hogy jól irányzottan fejbe csapkodjam magam vele, csak úgy stílusosan. Nem értem miért vagyok egyáltalán érdeklődő irányába, totál le kéne szarnom. Mindegy, ha már így esett, és még egész normális is, belefér. - Most megkérdezném... és meg is teszem. Mért vagy egyedül? Hol van ilyenkor az, akinek egyengetni kéne? - kikívánkozott, nincs mit tenni. Egyszerűen idegen volt tőlem ez az egész... Hallottam már ilyenről, nem ezzel van a gond. De, hogy szembesüljek is vele, ilyen premierplánba, az már megkavar engem is. Nem tudom megpaskolni a kis fejét, és elmagyarázni neki, hogy minden rendben jön, nem tudok lelkizni b@sszus... Irracionális lenne! A gondolata olyan erősen vágott arcba, hogy nem tudtam nem úgy tenni, mint aki nem érti amik a fejében járnak. Hiszen annyira nyitott könyv volt előttem, hogy már pofátlanság lett volna ennél beljebb mászni. Csak sóhajtottam egyet, és kényelmesebb pózba helyezkedtem. - Akkor még egy okod van rá, hogy mégis csak tapsikolj örömödbe, hogy én szédelegtem ide. - vetettem felé egy pimasz mosolyt, viszont megkérdőjelezhetetlenül igazam volt. Még nálam fiatalabbak is simán leszedik, ha úgy tartja kedvük... - Te dolgod innentől, ennél többet nem is igazán akarok mondani. Nekem édes mindegy, mire jutsz... És, most már olyan rendes voltam, hogy a felszínes alapok halovány tudatában vagy! - nem voltam bunkó, meglepő, de tényleg nem. Az alap modorom érezhető volt, de ez fényévekkel kedvesebb volt attól, mint amit már tapasztalt belőlem. - Már betáraztam, ha ellenkeztél volna, akkor is. - mosolyodtam el, immár egész láthatóan. Mostanában egészen jól tudom ezt produkálni, ha kellő időt hagyunk rá! - A plafon nem túl esélyes, de valóban... Ha sz@rabb napon foglak ki, lehet nem itt végződik a dolog. - vetettem oda teljesen őszintén. Ha csak belegondolok, hogy Shayent is hogy felkentem a fára, csak mert megzavart, elég esélyes lett volna ez is. Persze annak más vége lett... És a legkevésbé se csinálnám vissza! - De nem árt, ha a továbbiakban óvatosabb leszel. - léptem el végül, hogy bevégezzem a sör vadászatot... A kérést vettem, és megeshet kiröhögtem volna, de kivételesen hoztam neki is egyet. A nevére nem reagáltam, csak egy biccentéssel jeleztem, hogy raktároztam az információt. Belekortyoltam a hideg italba, mely kellemesen gurgulázott végig a torkomon, noha a felém szaladó kérdésnél egy pillanatra megálltam a mozdulatban. Aztán le is tettem az üveget. - A munkám nem lényeges. Nevezhetjük titkosnak is, de annyit elárulok, hogy nem matyóhímzés. - vigyorodtam el, lejjebb csúszva az ülésen. Nem trappolt bele a dolgokba, de nem tartozott rá, hogy éppenséggel fejvadászként ütöm el a napokat. Nem tudja senki, és nem is kell... Azzal csak a hírem szenvedne csorbát. - És a tied, megosztható? - pillantottam fel rá, újra magamhoz szorítva a sörömet. Nem feltétlen érdekelt, de ha már beszélgetünk, akkor haladjunk a témában. Addig is szemrevételezem a helyet továbbra is. - Az mindenhol van kicsi Chantal. Ez még egy egész jó hely, de nem. Nem a törzshelyem. Üzleti megfontolásból vagyok itt. - az hogy először vagy sem, az már lényegtelen. De tény, hogy életemben nem jártam itt, és ha Vinc nem kér meg, szerintem nem is jöttem volna ide egyhamar. - Te mért pont itt? Bejött a kinti felirat? - nevettem fel halkan, lassan iszogatva az italomat. Egészen sokasodtunk, ami azt illeti... A tömegtől meg sűrűn feszengek, mert legszívesebben ledarálnám az összeset... Sok agyhalott... - meg is rántottam a szám szélét, majd végül visszapillantottam Chanra. - Sosem érezted még úgy, hogy letépnéd minden gyökérfejű arcát? - vetettem fel spontán a kérdést,fejemmel intve az újonnan érkező, mega macsó társaság felé. Nőkkel, és menő fukszokkal. Annyira gagyi, hogy menten magam alá hányok!
Túl sok információt kaptam az este során, ezért kicsit még mindig elgondolkodva ücsörögtem, mikor egy érdekes kérdést szegezett felém Olen. Hol is lehet az úgynevezett teremtőm...ezzel bizonyára arra az alakra gondolt, akinek hála előfordul, hogy néha farkassá változom, s nyilván nem az eredeti nemzőmre kíváncsi. - Éppen előle menekülök. - Pillantottam fel a férfire , s teljes komolysággal válaszoltam neki, miközben közelebb húztam a hamutálcát és rágyújtottam. Káros szokásom volt, és egy ideje már Charlie is rágta a fülemet, hogy szokjak le róla, mégis, ilyen helyzetekben, mikor ideges voltam, vagy éppen csak kellett valami pótcselekvés, olyankor tökéletesen megfelelt. - Ő az a férfi, aki rátámadt az egyik barátnőmre, majd lelőttük egy revolverrel. Előtte támadott meg engem. - Nagyon halkan beszéltem, hogy mások ezt ne hallják. - Féltünk, azt hittük, hogy a pasi meghalt, ott hagytuk egy út szélén , lenyúltuk az autóját. Aztán pár héttel később felbukkant egy városban, a nyomunkra lelt. Azóta futunk előle és egészen eddig nem is értettem, hogyan maradhatott életben...most már van sejtésem róla. - Sóhajtva fejeztem be a mondatot és oldalra fújtam a füstöt, bár valójában így , hogy farkas lettem, már nem is annyira élveztem a dohányzást. Míg Olen elment a pulthoz, addig el is nyomtam a cigarettát, elővettem a pénztárcámat és megnéztem, hogy még mennyi pénzem van, majd gyorsan el is tettem, amint a férfi visszatért. - Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt és az üveg után nyúltam, hogy kortyolhassak az italból. - Mostantól igyekszem majd az lenni. - Mosolyom elhalványodott, de már nem is akartam többet erről a sorsról beszélni, úgyis lesz valahogy, az élet sosem áll meg. Kíváncsian fürkésztem a tekintetét, de túl rejtélyesnek tűnt, ezért nem tudtam meg, hogy mi lehet a foglalkozása. Elsőre behajtó embernek tűnt, persze ezt nem tettem szóvá, csak magamban jegyeztem meg. - Nem titok, sztriptíztáncosnő voltam. - Direkt tettem hozzá, hogy csak voltam, nem szerettem, ha az alapján ítélnek meg. - De dolgoztam már pultosként is. - Fűztem hozzá, és kortyoltam a sörből. Sajnos, az anyagi hátterem sosem engedte meg, hogy más lehessek, hogy tanulhassak valami igazán jó szakmát. Előtte azonban nem akartam erről beszélni, hisz még csak alig fél órája ismertem őt. - Áh, valahogy éreztem. - Mosolyogva pillantottam fel, és újra kortyoltam a sörömből. - Valahová be kellett ülnöm, nagyon egyedül éreztem magam. -Vallottam meg őszintén, hisz tényleg nem volt kedvem visszatérni a motelbe, ahol nem várt rám más , csak a csótányok. Épp egy kérdést akartam feltenni, mikor újra hangoskodni kezdtek az egyik sarokban, arra pillantottam és kicsit rosszallóan néztem a hangoskodó férfire, mire az rám mutatott az ujjával. - Mit lesel, problémád van?- Förmedt rám, de egyelőre nem indult el felém. Csak a szemeimet forgattam meg, majd visszapillantottam Olenre. - De, például most. Ebben a pillanatban szívesen letépném annak a fickónak a fejét. - Böktem tekintetemmel abba az irányba, majd inkább kortyoltam a sörömből. - Van családod Olen? - Lehet, hogy ez buta kérdés volt, és talán még nem is voltunk olyan viszonyban, hogy ilyesmit kérdezzek, de mivel még fiatal farkas voltam, nagyon is érdekelt, hogy lehet-e egyáltalán családja egy farkasnak. - Úgy értem, feleség, gyerekek...- Tettem még hozzá, majd kíváncsian pillantottam rá.
Figyelmesen hallgattam őt, és egyidejűleg követtem mozdulatait, amint előrántotta a cigarettát és füstölni kezdett. Nekem ugyan nem szenvedélyem, de megesik, olykor egész ritkán, hogy egészségtelenül terheljem magam. Már nem is emlékszem milyen volt ez akkoriban, mikor még számított az íze... Szóval, jelenleg nem hatott meg, hogy szürke felhőt képezve maga és félig körülöttem. Talán ideges, sőt egészen valószínű, hogy az. A kijelentése mindenesetre nem borzasztott el... Ez nem meglepő, a magunkfajtánál, noha nekem ilyenben sem volt részem. Achilles, jó tanár volt, és jó apa... Mindazonáltal, hogy eleinte belevágtam volna a nagy kést, amire max kiröhögött volna. Kivéve, ha az szúró szerszám esetünkben, ezüst... Hmmm... - Áhmm... Miért, üldöz? Vagy félsz tőle...? Mindkettő? - tettem fel a kérdést úgy, mintha körülbelül csak a tegnapi bevásárlói árlistáról csevegnénk. Számomra ez természetes volt, még ha tőle idegen is. Majd megszokja... belenő. Persze a kérdésemre, már válasz is érkezett, mert nem tudom befogni a pofámat. De legalább nem kellett várnom az ingatag hezitálásra, hogy megossza velem, megtette magától is, amit azért értékeltem. - Értem. - sziszegtem el magam elé szinte, amint belekortyoltam a sörömbe. - Ha beállsz valahova, nem lesz mitől félned. Szomorú, de tény, hogy a másik falka is vigyázna rád, ha kellesz nekik, akár csak mi. - nem kell szépíteni, ez a normális. Jobban pedig nem kívántam a témába süllyedni, elvégre nem tartozik rám. Ezt érezhette is, nem takargattam, hogy nem ütöm olyan dologba az orrom mélyebben, amire nincs szükség. Nem reagáltam már rá, hogy megköszönte az italt, legalább a modor meg van, ezt pedig betudtam piros pontnak. Az pedig, hogy igyekszik vigyázni magára, az is az ő dolga. Én ennél többet, jelenleg, nem tehettem, és voltaképpen még így is sokat dobtam a tudástárán. Tessék csak felírni szépen a nevemet a jók listájára! Viszont a munkássága hallatán, akaratlanul is a homlokomra szaladt a szemöldököm. Nem, nem mert megvetettem az ilyesmit, csak nem éppen gondoltam. Sztriptíz táncos... Érdekes gondolat, egy ilyen lánytól, de az ő élete. Ha neki így jó. És ha ítélkeznék, akkor mélyen magamat is fejbe kéne csapkodnom, elvégre az, hogy fejvadász vagyok sem egy elegáns meló. - Nincs ezzel gond, talán a pultos még rosszabb is. - legalábbis én hamarabb táncolnék, chippendale-ként, mint hogy a sok aberrált állatot szolgáljam ki. Előbb törném össze az üveget a fejükön... Vagy rántanám őket a pult mögé egy kis simogatásra... - Miért, ha nem ülök le melléd, most gazdagabb lennél egy sör társaságával! Bár, lehet jobban jártál volna! - nevettem el magam, fészkelődve egyet, mert már kezdtem egészen elgémberedni, az pedig úgy nem poén! Megvártam míg a kedves párbeszéd végéhez érnek a rossza arcú fickóval, eleinte még nem is reagálva rá semmit, csak oda vetettem valami szigorú, kormos pillantást. Tulajdonképpen már nem is Chantal felé beszéltem, de a szavaimat neki címeztem... - Megteheted... Csak számolnod kell a következményekkel... - nem, most nem volt kedvem az őrzőkről és egyebekről is esti mesét tartani, idővel azt is megtudja. - Tedd el az arcod, nagyon gyorsan! - vágtam oda a még mindig minket bámuló srác felé, majd nemes egyszerűséggel visszafordultam. Tőlem aztán keménykedhet, de akkor beleépítem a pultba... A kérdés meglepett, és tulajdonképpen nem is tudtam mi lenne erre a helyes válasz hirtelen. Családom? Egyáltalán mi az, hogy család, most komolyan? - Volt. - kortyoltam újabbat a sörből, fáradtan pillantva fel Chan-ra. - Régen. - toldottam meg, hogy némileg többet is eláruljak, bár ez marhára nem jelenthetett sokat. Shayenről meg nem beszélek. Nem adom ki azt, akit szeretek, még akkor sem, ha ettől al ánytól feltétlen nem kell féltenem. Ki tudja hova kerül, melyik falkát választja. Shay pedig felém nézve elég erős adu lehetne. Nem köszi, ezt kihagyom. - A tieid? Gondolom ők még élnek. - utaltam arra, hogy nyilván az enyémeknek már a porai sem éppen mai szagúak. Mikor volt az már... És ha jobban belegondolok, nem is tépném ezt fel. Kiana sebei sose gyógyulnak be... - Velük mi a helyzet? - tereltem át magamról a szót.
Lassan kezdett megváltozni a véleményem Olenről, s míg az első benyomás alapján egy unszimpatikus fickónak találtam, rá kellett jönnöm arra, hogy ha én normális hangot ütök meg vele, akkor nincs gond. Sőt! Igazán segítőkésznek tűnt, és annak ellenére, hogy továbbra is hordozta stílus jegyeit, rájöttem, hogy annyira azért nem is rossz ember, mint amilyennek mutatta magát. - Ühm...- Rápillantottam, miközben a sörös üvegről próbáltam lefejteni a címkét. A kérdése olyan témát érintett, amiről nem biztos, hogy szívesen meséltem volna egy idegennek, de mivel ő is elég sok mindent elárult már, úgy döntöttem, nem lehet problémám abból, ha megosztom vele, mi történt. - Éppen hazafelé tartottam a munkából, amikor egy pasas a barátnőmre támadt. Én próbáltam segíteni rajta, le akartam ráncigálni róla a fickót, aki rám támadt, a földre tepert és olyan erővel esett nekem, hogy megkarmolt...aztán a barátnőm váratlanul lelőtte egy revolverrel. Mindketten megijedtünk, azt hittük ,hogy meghalt, ezért kocsiba tettük és kiraktuk a testet valahol az út szélén, majd elmenekültünk a fickó kocsijával. Később mi is megdöbbentünk, mikor összefutottunk vele egy másik városban...*Sóhajtottam, mert még belegondolni is szörnyű volt, hogy létezik ilyesmi.* - Akkor tudatosult bennem, hogy farkas és hogy neki köszönhetően én is az lettem...- Lehajtottam a fejemet, igazából nem érdekelt, hogy elítél-e, vagy sem, én csak a barátnőmet akartam megvédeni, ő pedig engem. Szerencsére a téma más vizekre terelődött, bár a foglalkozásom - mint téma- sem nevezhető a kedvenc témakörömnek. S ahogy megemlítettem Olennek, hogy mivel foglalkoztam korábban, láttam rajta a megdöbbenést. Talán nem nézte ki belőlem azt, hogy ilyesmivel foglalkoznék, pedig, ha jobban ismerne, tudná, hogy nem vagyok egy szégyenlős típus, és elég talpraesett vagyok ahhoz, hogy kezeljem a helyzetet. - Látom, meglepődtél...tudod, nem vagyok mindig ilyen visszafogott, mint amilyennek most látszom. - Rámosolyogtam és újra kortyoltam a sörömből, ami lassan el is fogyott. - Tudom, ezért sem teszem..-Mondtam elhalkulva, majd csöndben figyeltem, míg leteremtette a férfit, aki nyugodtan visszaült a helyére. - Így azért sokkal jobb, hogy nem nekem kellett rászólnom. - Mosolyodtam el, majd hátradőltem és érdeklődve figyeltem őt, hallgattam, mit mesél a családjáról. Láttam rajta, hogy ez a téma nem áll hozzá közel, pillantásából úgy éreztem, nem is szívesen beszélne ilyesmiről, ezért nem is faggattam őt. Mikor ő kérdezett vissza, halvány mosoly kúszott az arcomra. - Igen, vannak bátyáim, egy öcsém, és az édesanyám. Szeretem őket, de már jó pár éve nem találkoztunk. Miután anyám összeállt a nevelőapámmal, le kellett lépnem otthonról, mert én lettem a játékszere...legalábbis próbálkozott az a mocsok..- Hangomból érezhette, mennyire dühös vagyok a nevelőapámra, aki nem egyszer akart próbálkozni nálam. - Mindegy, jobb ez így..néha írok nekik pár sort vagy felhívom őket. - Még halványabb lett a mosolyom, mert ahogy szóba került a családom, úgy elkapott a honvágy és szeretteim hiánya. Rossz érzések kerítettek hatalmukba, pillanatok alatt lehangolódtam és úgy éreztem, hogy ha most azonnal nem pattanok le, akkor ő vigasztalhat majd egész este. Szükségem lett volna arra, hogy valaki átöleljen, de rádöbbentem, hogy nincs a városban egyetlen barátom sem, egyetlen szerettem sem, aki mellett megnyugodhatnék. - Olen, köszönöm a sört - Emeltem meg az üres üveget , hisz a másodikat már ő hozta. - És a beszélgetést is, nem hittem volna, hogy ilyen pozitívan alakul ez az est - Mosolyogtam rá, majd felálltam ülőhelyemről. Picit megszédültem, hisz mégis csak megittam két üveg sört és már éreztem a hatását. - Remélem, még lesz alkalmunk így sörözni . - Álltam meg egy pillanatra az asztal mellett , küldtem felé egy mosolyt és a kezemet nyújtottam felé, ha engedte, kezet fogtam vele. - Jó éjszakát Olen! - Elköszöntem a férfitől, majd lassan elhagytam a helyiséget és visszatértem a motelbe, ahol kipihentem a nap fáradalmait.
// Köszönöm a játékot, remélem, még összefutnak //
A sztorit csendesen hallgattam végig, s bár az ilyesmi megesik, azért érthető most már, hogy miért kóborol egyedül és tudatlanul a világba. Azt is megreszkírozom, hogyha nem belém fut ez a lány, akkor talán baja is eshetett volna, ami ezek után sem kizárt, de az már nem az én felelősségem. Ez sem volt az. Nem szóltam, igazából nemi s tudtam már nagyon mit, inkább csak hangtalanul szórakoztattam magamat az üres üveggel, amit olykor egyik kezemből a másikba löktem át. Persze azért az én fülem mellett sem suhant el, amint a kemény gyerek beszólni kényszerült, így minek után leteremtettem visszahúzta fülét farkát. Jobban is tette, még a végén muszáj lett volna beleépítenem az asztallapba terítő gyanánt. A további történet kifejtésen is csak mosolyogtam, néha biccentve egyet fejemen, bár ezúttal már inkább a terepszemlém felé orientálódtam, elvégre nem bájcsevegni vagyok itt, hanem feladatom van. Vagy ilyesmi... Amint felegyenesedett akaratlanul is éreztem, hogy a kis lelkivilágába kósza egyveleg kezd uralkodásba, így meg is értettem, hogy menni akar, ami nem nagyon hatott meg. Inkább örültem neki, mintsem sírva vágtam volna magam a földhöz. Elég volt mára ebből, talán sok is. Amúgy is annyi dolgom van, hogy lassan nem látok ki a rakás szarból. - Tedd el emlékbe. - vigyorodtam el magam a köszönést illetően, miközben én magam is felrúgtam magam az asztaltól. - Ahogy érzed, részemről is pozitív volt. - biccentettem felé, párat ropogtatva nyakam ívén, lapockám mentén. Nah.. Ne itt ájulj el... - vontam fel szemöldököm, amint megimbolygott előttem. Rá még egész gyorsan hat az alkohol züllött párlata. Majd eljön az ideje, hogy tízszer ennyi kelljen ahhoz, hogy dülöngéljen jókedvűen... - Talán igen... Talán nem. - küldtem vissza én is egy félmosolyt, elfogadva a felém nyújtott kezet, hogy megmaradjunk a formalitásnál. - Jó éjt. - azzal én magam is sarkon fordultam, hogy még egy fél órás keringést követően, ahol felmértem a további helyeket a pub-ba, magam mögött hagyjam a kócerájt.
// Én is köszönöm! - Majd elválik hogyan fúj össze a szél //
- Jake!!! – azzal hirtelen már oldalba is böktem játékosan, bár a tekintetemben rosszallás tükröződött, méghozzá nem is ok nélkül. – Nem mondhatod komolyan, hogy képes lennél bemenni úgy dolgozni, hogy nem aludtál egy percet sem… - ingattam a fejemet bosszúsan. – Azt el tudom képzelni, hogy nem egyedi eset lenne, mielőtt ezt még te is megjegyeznéd, de nem tetszene a gondolat, hogy mindez most miattam történne – közöltem vele határozottan, közben pedig már meg is érkezett a taxi az úti célunk elé. Ahogy kipillantottam az ablakon, és az utcai lámpák fénye megvilágította a házakat egymás mellett, mosoly kúszott az arcomra. Míg az utunk rendezve lett, én is kiszálltam az autóból, és elindultam a bejárat felé. Mivel kicsit fújt a szél, és hidegebbnek tűnt az idő, mint amit én hosszútávon el szerettem volna most viselni, ezért valami szélvédettebb helyre vágytam. Azért természetesen bevártam őt, és csak azután nyitottam ki az ajtót, majd indultam meg célirányosan, befelé. Meg sem álltam, egészen a hátsó bokszokig, ahol végre akadt szabad hely. Elég sokan voltak, de valószínűleg a péntek este miatt… bár, ha jobban belegondolok, itt valahogy mindig elég sokan vannak. Miután Jake segített megszabadulni a felesleges ruhától, köszönetképpen rámosolyogtam, majd helyet foglaltam, és kezembe vettem az étlapot. Igazából ötletem sem volt, hogy mit kellene ma enni, de ahogy végignéztem a felkínált lehetőségeket, valahogy most a hamburger fogott meg a legjobban. Elégedetten össze is csuktam, és miután félreraktam, tekintetemet rászegeztem a velem szemben ülő férfira. - Tudod Jake, többször kellene kimozdulnod… - jelentettem ki, mintegy mellékesen. Közben megérkezett az egyik pincér, hogy felvegye a rendelésünket, én pedig kivételesen egyetlen percnyi habozás nélkül mondtam, hogy hamburgert szeretnék sült krumplival, meg egy pohár finom forralt bort. A kettő ugyan nem igazán illett össze, de kint átfáztam egy kicsit, és most valami melegre volt szükségem. Megvártam, míg a kedves vacsorapartnerem is leadja a saját rendelését, aztán a fiatal lány távozása után az asztalra könyököltem. - Egyébként, hogy haladsz a tanulással? – érdeklődtem kíváncsian. Ugyan hallottam én ezt-azt róla, de tőle jobban szerettem volna megtudni a dolgokat. Természetesen, ha én ki akarok valamit deríteni, azt ki is derítem. Akár még nyomozónak is elmehetnék, bár azt hiszem, hogy nem igazán nekem való munka.
Fél pillanatra elgondolkozom, mit vétettem, de az oldalba bökésre leesik, hogy csak ugrat. A feddésre komolyan bólintok. - Dehogynem, teljesen komoly… A továbbiakat lenyelem, mert meg lett tiltva, hogy a dolog megszokottságával érveljek. Viszont mással érvelhetek, és meg is teszem. - Ma akkor sem aludtam volna, ha te nem jössz be… Úgyhogy nem a te hibád az sem, ha tényleg nem alszom. Mikor megérkezünk, egyelőre követem Anát, megvárom, hogy válasszon kedvére való asztalt, és csak akkor ülök le, mikor ő már elhelyezkedett. Az étlapot gyorsan futom át, és miután Ana leadta a rendelését, kérek egy dupla whiskyt, És valami jól átsütött vörös húst. Nekem mindegy, de mivel az ebédről megfeledkeztem, mostanra már elég komolyan korog a gyomrom. Miután a pincér távozik, eltöprengek egy kicsit a megjegyzésen. - Lehet, bár nem vagyok biztos benne. Néha kellemes egy kis lazítás, de szeretek dolgozni… Az érdeklődésére gyorsan végiggondolom, hogy mi mindenen vagyok már túl, és egészen elégedett vagyok a teljesítményemmel. - Azt hiszem, elég jól. A problémásabb részeket már majdnem sikerült úgy rendbe hozni, hogy alig okoz kellemetlenséget. Határozottan könnyebb így. És ha már itt tartunk, azt hiszem ideje visszadobnom a labdát. - És te ki szoktál mozdulni? Ha már így szívén viseli, hogy van-e életem, kíváncsi vagyok, neki mennyi van…
Alig vártam, hogy a pincér elmenjen, hiszen szerettem volna tudni, hogy mit reagál a megjegyzésemre. Már a múltkor is beszéltünk erről, ez tény, de hát sosem lehet elégszer biztatni valakit, aki munkamániás, hogy kicsit hagyjon fel vele. Én is az vagyok, ezt nem is tagadom, de egészen biztos, hogy annyira még nem vagyok mélyen benne, mint Jake. Érte már komolyan kezdek aggódni, főleg, hogy tudom, mennyi időt tölt tanulással. Nem nagy ördöngösség ám utánakérdezni, ha a megfelelő embertől érdeklődöm felőle. - Szerintem te valahogy másképp érted a szeretek dolgozni kifejezést. Te már megszállott vagy, remélem, tudsz róla… - halványan elmosolyodtam, hogy érzékeltessem, nem piszkálódásból mondtam. Ettől függetlenül természetesen még az volt a véleményem, hogy nem jó az, amit magával művel. Nem is értem, hogy bír ennyi dolgot csinálni úgy, hogy nem alussza ki magát. Nyilván hozzá lehet szokni, de nekem a hat óra minimum mindenképpen szükséges ahhoz, hogy beszámítható elmeállapottal rendelkezzek a nap folyamán. - Persze, hogy könnyebb – jegyeztem meg mosolyogva. – Nagyon hasznos tud lenni a tanulással töltött időszak. Kezdetben nehéz volt, és noha még mindig az, valahogy mégis nagyon érdekel a dolog. Hamarosan szeretnék majd a második szintre lépni – osztottam meg vele ezt az apróságot, hogy ő is tisztában legyen a dolgokkal. – Végül is, már elég régóta vagyok közöttük ahhoz, hogy ez sikerüljön. Én ugyan nem töltök annyi időt ezzel, mint egy harcosnak kéne, de bőven sok még így is – vontam meg a vállaimat. Nem panaszkodni akartam, egyszerűen csak elmondtam neki a gondolataimat, amelyek hirtelen kikívánkoztak belőlem a téma kapcsán. Közben megérkeztek az italaink. Kicsit most már furcsán éreztem magam a forralt borommal, miközben Jake whiskyt rendelt, de ez már így esett. A következő körben majd én is valami ütősebbet fogok magamba tölteni, már most eldöntöttem. Csak először szerettem volna némi táplálékot bevinni a szervezetembe, mivel a mai nap folyamán ez nem igazán sikerült. - Ez ügyes volt… - böktem felé az ujjammal nevetve, miközben hátradőltem a széken, és megfogtam a poharamat. – Tudod jól, hogy én is mindig belevetem a munkába magam, ugye? De ott még nem tartok, ahol te. Néha kimozdulok egy-két estére, de annyira közeli ismerőseim nincsenek, hogy velük tölthessem az időmet. Talán ez a legfontosabb, ami meggátol abban, hogy eljöjjek otthonról esténként – húztam el a számat. Igazából ebbe csak most gondoltam bele, és a felismerés valahogy egyáltalán nem volt kedvemre való. Pedig közvetlen nő vagyok, hamar barátkozom, de valahogy mégsem sikerült szert tennem senki olyanra, aki mindig része lehetne az életemnek.
Anának tulajdonképpen igaza van. Megszállott őrült vagyok, ha a munkáról van szó, és nem csinálok nagyjából semmi mást, csak dolgozom. Főleg most, hogy már két meló is van, és legalább nyolc évnyi tanulmányi lemaradásom az őrzőknél. Mondjuk be kell vallanom magamnak, hogy most sokan aggódnak az egészségem miatt. Az őrzők mindig odafigyelnek, mennyire vagyok nyúzott, vagy fáradt, hozzám igazítják a tantervet, az időpontokat, lehetetlenül későn is bevállalják az órákat. A megjegyzésére egy mosoly mellett bólintás a válasz. - Tudom. A munkám az életem, nagyjából a szó szoros értelmében. Még a hobbijaim is ahhoz kapcsolódnak nagyrészt. Fiatal vagyok, és a fiatalok bírják a gyűrődést. Ez a titka, hogy ennyi mindent meg tudok csinálni. Később persze meglesz a böjtje, de addig a maximumra pörgetem magam. - Előre is sok sikert a vizsgádhoz. A mágiával én csak annyit foglalkozom, amennyi a fejfájásom kordásban tartásához kell. Azt is tanulni már túl sok lenne. A whisky miatt nem kell furcsán éreznie magát. A három hobbim közül ez az egyik, úgyhogy ha lehetőségem van alkoholt inni, akkor biztos, hogy whiskyt választok. A megjegyzésére megint elmosolyodom, ezúttal egy kis játékos felhang is van a gesztusban. - Rendőr vagyok, ügyesnek kell lennem… De azért a válaszát kivárom. Figyelek, és közben is gondolkozom, így nem kell sokat várni a reakciómra. - Nem kedveled a kollégáidat? Sem az őrzőknél, sem a gyámügynél? Mert úgy vélem, azért csak vannak olyanok, akikkel kimozdulhatna, vagy tarthatná a kapcsolatot a munkán kívül is.
- Ez kicsit ijesztő, nem gondolod? – kérdeztem nevetve. Nem őt akartam kinevetni, hanem tényleg furcsa volt, hogy valaki ennyire imádja a munkáját. Jó, én is szeretem az enyémet, hiszen rajongok azért, hogy segíthetek másokon, főleg, ha az illető gyerek, de az teljesen más. Én hobbiból nem fogadtam örökbe mindenféle rossz körülmények között tengődő gyereket, és nem akartam az összest jó útra téríteni, hanem egyszerűen csak próbáltam nekik segíteni. Ez minden. - Nekem egészen egyszerű, hétköznapi hobbijaim vannak. Például szeretek főzni, meg kertészkedni is, amikor jó idő van, de egy könyv is teljesen le tud kötni – egyszerűen megvontam a vállaimat. Igaz, hogy nem kérdezte egy szóval sem, hogy én mivel szeretem tölteni a szabadidőmet, de ez engem egy pillanatig sem gátolt meg abban, hogy elmondjam neki. - Köszönöm – biccentettem mosolyogva. – Én sem foglalkozom vele annyira, de mégis inkább az a szakterületem. Végtére is, én nem harcosnak lettem képezve. Igaz, hogy meg tudom magam védeni, de nincs szükségem rá különösebben, hogy összeverjek valakit, ha eldurvulna a helyzet – magyaráztam, miközben gesztikuláltam a kezemmel is. Régi szokásom volt már ez, nem is tudom, hogy mikor, vagy hogyan szedtem össze. Nem is volt lényeges, ha jobban belegondolok. Közben kihozták azt is, ami a rendelésünkből még hátra maradt. A hamburgernek ínycsiklandozó illata volt, a kinézete sem volt utolsó, úgyhogy egyből össze is futott a nyál a számban. A Jake tányérján felsorakoztatott ételektől nemkülönben. - Igen, ez igaz – bólogattam, miközben a pincér pakolászott az asztalunkon. Csak akkor válaszoltam, mikor már távozott a fiatal srác mellőlünk. – Ezt nem mondanám. Szerencsére elég hamar barátkozom, és alapvetően is jól kijövök az emberekkel, akár még az idegenekkel is, de olyan, akit úgy igazán barátomnak tartanék, nem sok van. Ismered Esthert, igaz? – kérdeztem hirtelen, ahogy eszembe jutott, hogy már neki is tudnia kell, hogy ki ő. – Őt például az egyik barátnőmnek tartom, nagyon jó, hogy előtte nem kell titkolnom, hogy kivagyok. A munkahelyemen sajnos van néhány elég sótlan ember is, de nem nagyon foglalkozom velük. A lényeg, hogy jól végezzék a dolgukat, nem? – nevettem fel kicsit keserűbben, mint ahogyan számítottam rá. Néha nagyon nehéz volt elviselni őket, de hát előfordul az ilyesmi. Ahogyan az ember nem választhatja meg a családot, amibe beleszületik, úgy a kollégáit sem válogathatja meg, kivéve, ha az illető a főnök. Én viszont nem voltam főnök, nem volt tisztem kirúgni csak úgy valakit. - Mert neked olyan sok barátod van a rendőrségnél? Vagy akár az őrzők között? – dobtam vissza a labdát, ha már itt tartunk. – Mert ha igen, akkor elég furcsa, hogy ők nem próbálnak meg hozzám hasonlóan kizökkenteni téged a munkamániádból. Lehet új barátok után kéne nézned… - javasoltam, miközben felé böktem az ujjammal. – Egyébként jó étvágyat, Jake! – mosolyogtam rá, azzal megfogtam a hamburgerem, és jóízűen haraptam belőle egyet.
- Egyáltalán nem ijesztő, legfeljebb kicsit furcsa lehet… Vannak olyan szerencsések, mint én, akik megtalálják a hivatásukat, és el is tudnak helyezni a képzettségüknek megfelelő területen. Ő képes elválasztani a magánéletet a munkától, én nem igazán. Illetve nem nagyon van magánéletem. Az egészváros problémáit a magaménak tudom érezni, és legszívesebben mindent én oldanék meg, bár már megtanultam, hogy ez nem lehetséges. - A hétköznapi hobbik is éppen olyan jók, mint bármi más. A lényeg, hogy kikapcsoljon a napi gondokból. Nekem is megvan az az elfoglaltságom, ami segít eltávolodni a munkától, és problémáktól. Igazából el tudom képzelni, ahogy Ana öntudatlanra ver valakit, láttam már elégszer a kolléganőimtől, hogy törékenynek tűnő nők is lehetnek halálosak. - Nekem idegen a mágia, úgyhogy azt hiszem, megmaradok a harcos vonalnál. A vacsora illatától újból megkordul a gyomrom, úgyhogy ha Ana is hajlandóságot mutat az evésre, akkor felveszem az evőeszközöket, és jó étvágyat kívánok, mielőtt nekilátnék az evésnek. Persze közben is figyelek arra, amit mond, és ha lenyeltem az aktuális falatot, akkor válaszolok is. A kérdésre biccentek. Találkoztam már a mindig mosolygós újságírónővel, és bár alapvetően a sajtósokkal nem ápolok túl jó viszonyt, ő nem tűnt annyira bosszantónak, mint a többi firkász. A visszadobott kérdésre megcsóválom a fejem. - Túl sok áthelyezésen vagyok túl hozzá, hogy komoly barátságok alakulhattak volna ki bármelyik kollégámmal. Megvonom a vállam. Talán ah sokáig maradok Fairbanksben, akkor előbb-utóbb még barátaim is lesznek…
- Az legalább illik az eredeti hivatásodhoz is, és esetlegesen nem rónak meg, ha őrzőként látod el valaki baját, nem pedig rendőrként. Én például, ha erőszakhoz folyamodnék, és valaki meglátná, igencsak kellemetlen helyzetben találnám magam – fejtettem ki, a végén pedig el is mosolyodtam, mert elképzeltem a jelenetet. Igen, Jake tipikus harcos alkat, én viszont jól vagyok abban a pozícióban, amit jelenleg a magaménak tudhatok. Így azt csinálhatom, amit szeretek, megtalálom az új őrző tanoncokat, és ettől elég fontosnak érzem magam. A mágiát meg használom, amikor nincs más választásom. Soha nem is akartam olyan kivételes pozíciókba kerülni, mint például a krónikás, vagy tetováló, esetleg mágus. Nem vagyok nagyravágyó, így nem nekem való. Miközben ettem, figyelmesen tanulmányoztam Jake vonásait, és azt, ahogyan egy kis részletet megosztott velem a múltjával kapcsolatban. Nem irigyeltem túlzottan, de legalább most már értettem néhány dolgot. Ezt nem csak magamban állapítottam meg, hanem az adott falat lenyelése után szóvá is tettem. - Így már érthető a dolog. Nem tudom, hogyan voltál képes mindig más helyen élni tovább az életedet. Én sem csak itt laktam életem során, de valahogy nekem nem menne az ilyesmi. Annak, aki valami olyat él meg, hogy új életre, új lapra van szüksége, annak kiváló lehetőség, de egy magamfajta számára csak szenvedés lenne az örökös áthelyezés. Csodálom azokat, akik képesek erre… - azzal újabb mosollyal ajándékoztam meg. Komolyan mondtam, eszem ágában sem volt hízelegni neki. Amúgy sem vagyok az a fajta, aki segget nyalna csak azért, hogy jobb kapcsolat alakulhasson ki másokkal. Még a főnökeimnek sem vagyok hajlandó, nemhogy egy velem egy szinten lévőnek! - Azon gondolkozom - kezdtem bele néhány percnyi csend és evés után. -, hogy maradjunk e itt, vagy inkább lépjünk le valami pörgős helyre. Mihez lenne kedved? – érdeklődtem kíváncsian, miközben belekortyoltam az italomba, amivel sikeresen ki is ürítettem a pohár tartalmát.
Kezdőlap
// 
//
