Nemrég érkeztem meg a városba. Már Fairbanks metszően éles, fagyos levegőjét is imádom. Otthon érzem magam a hidegben, és egyáltalán nem zavar az sem, hogy állandóan sötét van. Ráadásul volt indokom venni egy vadonatúj terepjárót, méghozzá nem is akármilyet. Batár dög, tetszik. Hát még az emberek pillantása, mikor kiszállok belőle! Átlagos harmincas fickó, ráadásul még csak nem is drága öltönyt visel. Felháborító, tudom jól. A riasztó pittyenése után kitapintottam a tárcámat a fekete farmerem zsebében, a másik zsebembe süllyesztettem a kocsikulcsot, és becéloztam a kocsmát. Valamiért kocsmában mindig belebotolhat az ember egy vérfarkasba, és még piát is mérnek. Ennél szebb kombinációt el sem tudok képzelni! Belépve csak felületesen, futólag pillantok körbe, sokkal inkább hagyatkozom a többi érzékemre. Mélyen beszívom az állott, meleg levegőt, jónéhány szagot beazonosítok. De a megérzéseim alapján tájékozódom. Nem is kell csalódnom. Valahol hátrébb – nyugodtan indulok meg az asztalok között – van egy farkas. Persze biztos ő is észre fog venni engem, de ez is a terv. Éppen végszóra érkezem Morty háta mögé. Gondolom a szőke vérfarkasnak is volt alkalma megtanulni, hogyha kihívod magad ellen a sorsot, biztos lehetsz benne, hogy lesz, aki válaszoljon a nevében a kihívásra. Csak kérdezned kell, ki merne beléd kötni... Az asztalnál ülő fickóra ügyet sem vetek, csak egyszer néztem rá, inkább a nő tekintetét keresem, és rámosolygok. - ’Estét! Majd én játszom helyette… Nem kérek engedélyt, nem kérdezek, és ha az előttem álló Morty összerezzen a mögötte váratlanul megszólaló idegentől, azon is csak szórakozom. Rendelek magamnak egy vodkát – feltéve, hogy a lány nem ellenkezik, mert akkor futunk még egy kört -, és ledobom magam Morty helyére, akinek már esélyt sem adok, hogy meggondolja magát. Részemről el is van felejtve. Egyelőre nem mutatkozom be, mert kíváncsi vagyok az első reakciókra. A kártya nem túl kedves elfoglaltságom, a komolyabb dolgokat jobban szeretem, dehát… valahol el kell kezdeni. Vajon melyik falkába tartozik a lány?
A bejáratnak háttal ültem, így csak az ajtó nyikorgó hangja alapján állapítottam meg, hogy új vendég érkezett. Nem érdekelt annyira, hogy hátraforduljak és megnézzem magamnak, úgyis épp Mortyval voltam elfoglalva. Aztán megcsapta az orromat az a semmivel össze nem téveszthető illat, ami a fajtánkat jellemzi. A tulajdonosát azonban nem tudtam azonosítani. ~ A betolakodók egyike lehet~ villant át az agyamon. Az első dolog, ami felmerült bennem, hogy ma mégiscsak jó estém lehet, talán egy kisebb balhé még nem veri ki a biztosítékot Vincenél. Nyilvános helyen voltunk, itt semmi feltűnőt nem állt szándékomban tenni. Azután arra gondoltam, természetemet meghazudtolva inkább puhatolózom egy kicsit. Aztán jöhet a balhé, ha meguntam az okoskislány szerepet.
A férfi rögtön a mi asztalunkhoz sétált, és pimasz-mód felajánlotta, hogy beszáll a megüresedett helyre. - Üdv - köszöntöttem röviden, a mosolyát viszont egyelőre nem viszonoztam. Összeszűkült szemekkel méregettem egy hosszú pillanatig, majd Morty helyére mutattam. - Ha süti a zsebed a pénz, akkor csak tessék - mondtam nagyképűen, és miközben Morty az ajtó felé sunnyogott, én már a paklit ráztam össze, és osztani készültem.
- 100 dolcsi a kisvak - mondtam hanyagul, pedig Bennel és Mortyval nem szoktam ilyen magas tétekkel játszani. Azt meghagyom a privát partikra, ahol ennek a sokszorosát szoktam nyerni vagy elbukni. Ez csak afféle unaloműző hétköznapi kikapcsolódás a srácok pénztárcájához igazítva. Én ugyanis sosem a pénzért játszottam.
Miközben a lapokat kevertem, az idegent fixíroztam, aki már rendelt is magának piát, de a nevét még nem árulta el. Kiosztottam a lapokat, ám mielőtt a farkas felvehette volna a sajátjait az asztalról, átnyultam, és a kártyákra tettem a kezem. Ránéztem, és megszólaltam. - Először talán essünk túl a bemutatkozáson - alattomos kis vigyor kíséretében kezet nyújtottam neki, de én nem mondtam a nevem, megvártam, amíg ő megteszi.
Vannak pillanatok, mikor olyan szívesen látnék bele mások fejébe. Egyesek azt rebesgetik, vannak farkasok, akik képesek ilyesmire, de én még nem találkoztam ilyennel, pedig megjártam pár falkát, közösséget, és találkoztam nem kevés farkassal. Mindenesetre nem láthatok most sem a szőke farkas fejébe. Olyan kár, pedig kíváncsi vagyok, hogy azonosít be végül… Mosolyogva hagyom, hogy méregessen. Nem számít, ha alulbecsül, sem az, ha nem tud hová tenni. Nem is próbálom megmutatni neki, mennyire vagyok erős. Csend, és béke van bennem, a farkas bennem csak érdeklődve rebbenti meg néha a fülét, és a fejét lustán felemelve várja, hogy történjen valami. - Az én zsebemet mindig süti, ha nőkre, italra, és szerencsejátékra is költhetem… Ó, én nagyon szívesen fogadom el a kihívást. Sőt, még komolyabb játékra is kapható vagyok, ahhoz is van nálam felszerelés. A kisvak összegét egy biccentéssel nyugtázom, miközben kényelmesen elhelyezkedem a széken. - Rendben, legyen száz dollár… Hogy sok, vagy kevés, azt valószínűleg le tudom olvasni az asztalnál ülő másik fickó arcáról, elvégre az ő bőrére, vagyis tárcájára is megy a vásár. Tudtomon kívül is mélyen egyetértek alkalmi játékpartnerem életfilozófiájával, aki ugyanis a pénzért játszik, az a szerencsejátékban csak veszíthet. Érdeklődve figyelem, hogy mozognak a nő ujjai, abból, hogy mennyire gyakorlottan kever, le tudok néha vonni bizonyos következtetéseket. Megmozdul ugyan a kezem, hogy felvegyem a lapjaimat, de félbehagyom a mozdulatot, mikor a nő ujjai rásimulnak a kártyákra. - Igazad van, adjunk az udvariasságra. A mosolyom vigyorrá szélesedik, hacsak nem rántja el, vagy tesz durva mozdulatot, akkor megfogom a kezét, határozottan, de nem durván, felkelek, meghajolok, a világ legilledelmesebb, legelőírásszerűbb kézcsókját lehelem a megfelelő helyzetbe fordított kézfejére, észrevehetően rájátszva a gesztusra. - Raymond Carver. Enchanté, hölgyem… Nem is próbálom fogva tartani a kezét, a bemutatkozás után rögtön elengedem, illetve, ha már korábban tiltakozik, nem kezdek vele birkózni. Az még ráér… Igazából csak azért csinálom, mert belőle kinézem, hogy bosszantja. Amúgy valószínűleg teljes ismeretségünk – legyen bármilyen hosszú is – egyetlen ilyen gesztusát kapta tőlem. Nem bánom, hogy fel kellett kelnem a mutatványhoz, most csak pár mozdulat újra kényelmesen elhelyezkedni, hogy a kezembe vehessem a lapjaim, ha ő is bemutatkozott, és nincs több kifogás a modorom ellen. - Vannak szabálymódosítások, amikről tudnom kell? Igazából főleg arra vagyok kíváncsi, hogy a szerencsére bízza magát, vagy csal valahogy.
Eszembe sem jutott, hogy ez a pasas teljesen véletlenül tévedt ide be. Talán szimatolni jött egy kicsit. Ki tudja, mivel bízták meg. Ez volt az elméletem, de azt már meg sem mertem tippelni, hogy vajon tudta-e , hogy ilyenkor nagy valószínűséggel engem is megtalál itt. Igazság szerint az egóm azt ordította: naná , hogy tudta! De még én sem hallgatok mindig rá. A szúrós nézést felváltotta egy gyenge, féloldalas mosoly a férfi válaszát hallva. ~ Szimpatikus hozzáállás...leszámítva hogy én nőkre vagy pasikra nem költök~
Nem kenyerem a taktikázás és az elméletgyártás, így nem túráztattam magam különösebben a dolgon, inkább a lapokra figyeltem, és az új játszótársra. A férfinak nem okozott gondot a 100 dollárra emelkedett kisvak, de Bennek láthatóan elment a kedve a játéktól. Egyre azt számolgatta, mennyije van, és hogy vajon hány körre elég a pénze. Az igazat megvallva nem nagyon bántam volna, ha lelécel, talán akkor valami hasznosat is megtudhatok az idegenről, nem csak azt ,hogy milyen pókerjátékos. Valahogy ez már jobban érdekelt, mint az, hogy nagyobb társaságban játszhassak.
Érdeklődve figyeltem, mire készül, miután finoman felszólítottam a bemutatkozásra. Nem, mintha egy percig is elhittem volna, hogy majd a valódi nevét fogja mondani. Nem is érdekelt igazán. Kicsit meglepett a divatjamúlt bemutatkozás, és hirtelen fel is húztam magam az enyhén gúnyos viselkedésén, de egyelőre türtőztettem magamat. – Bond. Nissa Bond – válaszoltam gúnyosan vigyorogva a híres kém stílusában , csak azért, hogy éreztessem, magasról teszek a formalitásokra. – És, ha kérhetem, hagyjuk a formaságokat Monsieur. Ez itt csak egy kocsma. Párizs pedig sosem volt a szívem csücske - ezzel rágyújtottam egy szál cigire, és nagyot kortyoltam a whiskymből.
Szó, ami szó, ahhoz képest, hogy normálisan akartam viselkedni, eléggé bunkó voltam. Olyannyira bunkó, hogy nem érdekelt, hogy mit is gondol rólam Raymond. -Az egyetlen szabály, amit komolyan veszünk, az az, hogy nem csalunk. A csalókat megetetjük a farkasokkal – mondtam egy széles mosoly kíséretében, és kihívóan Raymond szemébe néztem.
Ha őszinte akarok lenni, akkor nem is volt teljesen véletlen a dolog. Számítottam rá, hogy itt találok fajtámbelit, még ha nem is éppen egy whiskyző, pókerező nő jutott először eszembe. A halvány, féloldalas mosoly elégedettséggel tölt el. Már érdeklem, kíváncsi rá, és kihívást lát bennem. Ezek szerint az belépőm jól sikerült.
Jól sejtettem, hogy a gavallér tétmegjelölés nekem szólt, mert az ember elkezdett meglehetősen látványosan feszengeni a számára nyilvánvalóan túl magas tét miatt. - Ha akar, maga is leléphet. Nem szégyen, ez csak játék… Szúrom oda neki, de nem igazán foglalkozom a nyomorával.
Remekül szórakozom rajta, hogy valóban bosszantja a régies gesztus. Egy újabb emancipált nő. Ezt a fajtát szeretem, még a csökött lelkiismeret sem tiltakozik, ha meg kell tépni. A nevem jelen pillanatban a valódi. Ez szerepel a papírjaimon, amik mellesleg valódiak, igaz egy hamis születési anyakönyvi kivonat alapján készültek. Senki nem élhet le háromszázharminc évet a saját eredeti nevén, hacsak nem akar még több bonyodalmat. - Je vous en prie… Én sem szeretem a franciákat. Megkínálsz engem is? Érdeklődöm a cigaretta felé bökve az állammal. Ha megkínál, rágyújtok, é megemelem a poharam. - Egészségedre, Nissa… Ő a filmeket szereti, én az irodalmat, ha névválasztásról van szó. A bunkósága meg egyáltalán nem zavar. Ebből még olyan gyönyörű kapcsolat alakulhat ki, aminél kellemesebbre nincs is szüksége magamfajta farkasnak. Legalább nem kell moziba vinnem, és verset írni neki. Inni, kártyázni, meg balhézni lehet anélkül is. Az egyetlen szabály hallatán kiszélesedett a mosolyom. - Helyes… Úgyis farkaséhes vagyok… Viszonzom a pillantását, de aztán úgy döntök, ideje tovább lépni. Na jó, játszunk, aztán elviszem vacsizni… Mármint olyan igazi, nekünk való vacsorára… És hogy addig ne kelljen olyan nagyon sokat várni, felveszem a kártyáim, és szétnyitom a lapokat. Akkor lássuk…
Annyit hallok erről a csehóról, hogy most már muszáj megnéznem magamnak. Castor nem volt oda tőle, de csak a kiszolgálás miatt, amúgy nem mondott róla semmi rosszat. És ez az a híres teljesen semleges terület. Na, ez az, amiért tényleg mindenképpen látnom kell. A "béka szigete". Amikor besétálok, elhalkul a beszélgetés, és látok pár cigit ami a kiesés szélén egyensúlyoz a bámuló tulaj szája szélén. A rövid fekete csizmához egy testhez álló fekete cicanadrágot vettem fel, és egy helyben vásárolt, indián mintákkal díszített pulcsit, ami szintén megfelelően simul az alakomra, kiemelve mindent, amit érdemes, és szó se róla, van mit. A pultnál kérek egy Baileys-t, és azzal ballagok hátra az egyik boxhoz. Nem érdekelnek a vizslató tekintetek, sem a pusmogás a hátam mögött, aminek egy részét természetesen értem. A helyi közönség nem tud elrugaszkodni a szegény védtelen nő képétől, és féltenek engem. Maguktól? Röhej. Magukat féltik az indulataiktól, és hogy nyugtalan lesz az álmuk éjszaka. Lássuk, milyen itt a hangulat, ha már megfeledkeztek a jelenlétemről!
Ritkán jövök ide, mivel eléggé irritál ez a hely; túl sok az elcseszett, hamis illúziókban élő idióta. Beugrok egy whiskeyre, aztán lelépek. Ez volt a terv, a többi majd eldől. Ismertem már annyi annyira a szitut, hogy megengedjem magamnak, hogy csak félig figyeljek a környezetemre, és a maradék figyelmemet egy kis mi-lenne-ha játékra fordíthassam. Ahogy figyeltem ezt a sok, társadalmi életet élő embert, akik teljesen vakok maradtak a mindnyájunk lába alatt örvénylő sötét áramlatokra, elgondolkodtam. Milyen lett volna Jennynek és nekem, ha egyszerű, primitív, hétköznapi emberek lettünk volna, és éltünk volna a boldog tudatlanságban? Sanszos, hogy nem ilyen. Jenny, akit mindig is inteligensebbnek és talpraesettebbnek tartottam az átlagnál, bármit elérhetett vagy megkaphatott volna, amire csak ráemeli a tekintetét. Bár gyanítom, hogy nem egy lepukkant kocsmában vagy egy ilyen helyen kötött volna kii az éles eszével, még itt is megállta volna a helyét. Vagy épp irodalmat tanított volna valamelyik puccos egyetemen a kölyköknek. Elnyomtam egy vigyort és inkább elfojtottam a késztetést, hogy túl sokat időzzek az ' én életem milyen lett volna, ha ' dolgon. Jenny képzeletbeli élete, látványa élénken villant be, de magamat egyébként is képtelen lettem volna elképzelni más kontextusban. Vagy egyszerűen csak nem akartam belegondolni, hogy egy démonaimtól mentes emberként, patyolattisztán milyen lennék, ez az a fajta koncepció volt, amire egyszerűen nem tudtam rávenni az agyam, még egy ilyen tükör által homályosan verzióra sem. Mielőtt túl sok energiát pazaroltam volna az önámításba, kénytelen voltam visszanyomni a fantáziámat oda ahova való, mivel olyan energia csapott pofán, amire itt és most nem számítottam. A pulthoz érve kértem egy whiskey-t, majd hátra indultam. Nem kellett sokat keresgélni.... Ennyit a nosztalgiázásról, most már teljes figyelmemet az előttem leledző problémára fordítottam. Sok szart kavart nekem ez a nő, és nem díjaztam, hogy itt van. Megálltam a falnak dőlve, előbb utóbb ki fog szúrni, és van egy erős tippen, hogy megint menekülőre fogja...
A duruzs elég hamar normál szintre ért, nem voltam már téma, és mindenki mondta tovább a magáét. Én az italomat kortyolgatva figyeltem hol erre, hol arra. A hét végi hokimeccs, az időjárás, az elnökválasztási kampány, valami Kevin piszkos nőügyei ... Volt téma bőven. Nem is sejtették, hogy van, aki hallja. Nem érdekelt különösebben maga a hír sosem, csak az, hogy ki és hogyan adja elő. Az sokkal érdekesebb. Mivel úgy jöttem ide, hogy megnézem azt a területet, amit mindkét falka kedvel, és semleges területté nyilvánított, így én nem lepődtem meg azon, hogy más vérfarkas is belép ide. Azért lenne olyan, kinek ennél jobban örülnék. Rowen közeledett, italt rendelt, majd észrevett. Szinte éreztem, hogy amúgy sem patyolat tiszta aurája pár árnyalatot sötétedik. Megállt nem messze tőlem, és engem nézett. Ő, sejtem, hogy eszi a méreg a múltkoriért. Gondolom nem dicsérték meg otthon sem. Én viszont diadalként emlékszem vissza arra a találkozóra. Így nem esik nehezemre széles mosollyal integetni neki, mintha régi, kedves ismerős lenne. De a pillantásomban ott van az "én nyertem, te kis f@szkalap" árnyalat is. Úgy élvezném, ha még egy pár árnyalatnyit tudnék rajta srófolni. Itt ugyanis nem szabad verekednie, és ha megteszi, akkor megint szorulni fog. És én azt nagyon, de nagyon élvezném ...
Hogy oda ne rohanjak; még képes a pofámba vigyorogni. Az a diadalittas tekintet már csak hab volt a tortán. Hogy a viharba nem képes felfogni, hogy nem győzött le?! Nem győzött.. Nem tudott volna legyőzni. A halk reccsensére lenéztem. A pohár megrepedt a kezemben, az ital pedig pillanatok alatt elteleportált. Ó, hogy a... Ha azt hiszi legyőzött, téved. Nem.... nem... Lehet, hogy én másztam ki nyakig sárosan a helyzetből, de ez nem jelenti azt, hogy gyengébb vagyok. Egy üvegszilánk a tenyerembe fúródott, és egy vércsepp végig gördült az ujjamon. Csak néztem ahogy földet ér, és sokkal kisebb intenzitással követi egy újabb. Mire az is földet ért, már alig látszott a vágás. Szemeim sötét gócokként tapadtak a nőre. Egyszerű a képlet: a képébe vigyorgok, viszonozom az önelégült arckifejezését, stb... Menni fog... Mennie kellene. De csak az undor, és a gyűlölet tükröződhetett. Ismét lenéztem a kezemre, még mindig az pohár szilánkjaira szorult a markom, a fájdalom csak valami távoli kellemes érzésként lengett körül, ahhoz képest, ami akkor járt át, mikor arra a szukára néztem. Szabad kezemmel megdörzsöltem a tarkómat, végül ellöktem magam a faltól és a nem messze lévő kukába vágtam a pohár maradékát, véres kezemet pedig fekete farmeromba töröltem. ~ Gondolkozz... Tisztán. Ne hagyd már, hogy egy ilyen nőstény szétcincálja a maradék józan eszedet. Ennyire nem fogok szánalmassá válni! ~ Miközben kattogott az agyam, lehunyt szemmel ingattam a fejem. Na jó. Határozott léptekkel megindultam a nő felé, majd olyan közel torpantam csak meg, hogy egy kívülállónak még intimnek is tűnhetett, ahogy a füléhez hajoltam, miközben kezem a nő derekára simult. - Örülök, hogy újra látlak, legutóbb elég sietősre fogtad. - Vállon veregettem magam gondolatban, mert ezt sikerült úgy előadni ahogy vártam; mintha a legkevésbé sem számítana már a történtek, és a következményei. De valójában még mindig izzottam belül, és valahogy nem jöttek az ép gondolatok. Azt hiszi legyőzött.. Mindjárt elröhögöm magam kínomban.
Csak egy pár pillanatig álltuk egymás pillantásét, s már láttam is az apró rezdülést a kezén, ahogy a pohár megadta magát a sorsának. Ó, micsoda indulatok! Közelebb vagyok a célhoz, mint reméltem. Ó forrong, és töretlenül mosolygok. Érzem, ahogy szinte a fogait csikorgatja a tehetetlenségtől. Istenem! Mintha hájjal kenegetnének. Nyújtózom egy kéjeset, mintha valóban valami intim érintés borzongatna, s felsóhajtok. Ez egy kellemes este lesz! S végre elindul. Kedves, ártatlan mosollyal, némi szempilla rebegtetést is bevetve nézek fel rá, ahogy megáll előttem. Feléje fordultam,a hogy lehajolt hozzám, talán még egy papírlapot sem lehetett volna közénk csúsztatni, éppen hogy nem ért össze az arcunk. Mintha titkos szerelmespár lennénk, aki már egymás közelségétől is remeg. - Ó, most nem sietek sehová! - duruzsoltam neki még mindig mosolyogva, közben megéreztem a vér szagát. - Látom, máris nosztalgiázol! Nekem már a kisujjamat sem kell megmozdítanom, hogy vér folyjon ... Röviden, halkan felnevetek. Én tényleg nagyon élvezem ezt a helyzetet. Kifejezetten izgató. - Mért nem ülsz le? Meghívhatlak egy italra? Az előző pocsékba ment.
Tudtam mire megy ki a játék; a végletekig fel akarja piszkálni az idegeimet, és mit ne mondjak, egész jó úton halad. Nem voltam a helyzet magaslatán. - Nem mintha akkor mozdítottad volna a kisujjadat, amikor meg kellett volna védeni a civileket. - Semmivel sem jobb nálam. A bűnrészességet sokszor jobban büntetik, mint magát az elkövetőt. Ez már csak ilyen elcseszettül van kitalálva. Az őrzőkhöz persze azonnal rohant, hogy befeketítsen. Még mindig a derekán nyugodott a tenyerem, de minden agysejtem azon erőlködött, hogy ne induljon el akaratlanul is a kezem a késem vagy a torka felé. - Béta vagy nem igaz? - Még én is meglepődtem milyen kevés undor érződött ki a hangomból. Béta, mi? Röhejes... - Az alfád nem lehet valami nagy igényű, ha ilyen felelőtlen, szinte még kölyköt maga mellé állít a falka élére. Kérdésére még szorosabban magamhoz rántottam, testünk összesimult, engem pedig átjárt az a mérhetetlen undor ami már a látványakor jelentkezett. Még erotikusnak is beillett volna ez a póz, de amit éreztem az távolról sem állt rokonságban az erotikával. - Jobban tennéd, ha nem feszítenéd tovább a húrt, mert még új béta után kell néznie az alfádnak. - A kivitelezés nem volt letisztulva, de hogy ebben a pillanatban gond nélkül kitépném a gégéjét, az egyértelmű. Még a közönségről is megfelejtkeztem pár másodpercre.
Ez azért már a túl bizalmas közelség, amiért Castor garantáltan kitépné egy két szervét, és középen kezdenél ő is, csak sokkal lejjebb. S ez már az a közelség volt, ami tényleg veszélyes rám nézve, mert a nyereséghez képest túl nagy sebeket szerezhetek. De kibontakozni megfutamodás lett volna. Muszáj továbbra is a szavakkal operálnom. - Én kölyök? - úgy kérdeztem vissza, elnéző helytelenítéssel, mint aki egy nyelvbotlást javít ki. - Felelőtlen? Nos, a így gondolod, akkor szívesen tanulok tőled, ó nagy bölcs! Kérlek, magyarázd el nekem, hogy mit csináltam rosszul? A cselekedeteimet jóváhagyták, ti meg nyakig ültök a sz@rban miatta. Azt hiszed, nem cselekedtem megfontoltan? Tényleg azt hiszed? Megfenyegetett. Halálosan megfenyegetett. Aj, de édes. Alig bír magával, de azt hiszem,. azért kénytelen lesz. - Tudod, ha ezt megteszed, itt, egy semleges területen, akkor nem csak te kerülsz bajba, hanem az alfád, és az egész falkád. És akkor leszel szerencsés, ha az őrzők kapnak el, mert ha Castor kezébe kerülsz, akkor sokáig, és igen hosszan fogsz szenvedni. Arról nem is beszélve, ha én esetleg túlélem a dolgot mégis, és az én kezembe kerül ... Ó, az igen jó kis mulatság lenne! - Nos, Rowen, Tudsz nagyfiúként viselkedni, vagy sem? Bagoly mondja verébnek, vagy mi van?
Úgy viselkedett, mint egy lázadó kölyök. Kitérek a hitemből... Nem mint ha az én viselkedésem a normális kategóriába passzolna jelenleg, de azért mégis csak ő a béta, én egy senki vagyok, egy báb, amit az Alfa mozgathat, ha úgy tartja kedve. Az "ó nagy bölcs" kicsapta a biztosítékot. - Igen, azt hiszem, de nem megyek bele erkölcsi vitákba, az nem az én asztalom. Lehet, hogy jóvá hagyták, az őrzők a ti seggeteket fényezik, az alfám pedig az őrzőkét. Ördögi kör... - Nekem is szerepem van benne, hogy Vinc nyaka körül szorul a hurok, de megint egy olyan dolog, hogy ha nem én, akkor majd más tesz róla. - Az alfáddal fenyegetsz? - Elröhögtem magam, miközben ujjaim a gerincén játszadoztak. - Komolyan azt hiszed megijedek egy nagyvárosi suttyótól? - Lehet, hogy az alfája idősebb, és erősebb, de ha most arra vár, hogy összecsináljam magam ijedtemben, akkor megint tévúton jár. - Sem te, sem az alfád nem jelentenek veszélyt rám, vagy akár a falkámra. Az őrzők támogatása nélkül lehúzhatnátok magatokat a klotyón. Kezdtem megnyugodni. Na, azért nem szállt meg az a hihetetlen, transzcendentális nyugalom, de egyértelműen letisztultabban tudtam gondolkodni. Még mindig nem engedtem el, de lazítottam a szorításon. Valaki nekem jött, így kérdésére csak egy lekicsinylő morgást kapott válaszul. Hátranéztem a vállam felett. A tömeg már elviselhetetlen volt. Hogy lehet eltűrni ennyi embert egy helyen? Egymás aurájába mászva lézengenek céltalanul. Ennek semmi értelme... A következő kérdésem váratlanul tört fel a torkomból: - Van Tara nevű falkatagotok? - Ha az a nőstény hazudott, és közéjük tartozik, akkor tudnom kell. Nem épp a legjobb információ forrás a béta, de megteszi. Elengedtem a nőt és hátráltam egy fél lépést.
Aj, mekkora információáradat! Cska lestem, mi minden hullott hirtelen az ölembe! Mivel már az első pár mondatnál megpróbáltam nem lereagálni a hallottakat és csak kedvesen mosolyogni, ez az állapot a meglepetéstől szerencsére fennmaradt, és csak a gondolatok száguldottak hihetetlen sebességgel odabenn. Szóval Rowen elégedetlen az alfájával, amiért az együttműködik az őrzőkkel. Kis lázadó ... És azt hiszik, hogy az őrzők támogatnak minket. Szóval azért ilyen csendesek, mert attól tartanak, hogy ha nekünk jönnek, akkor kétfrontos háborút kellene vívniuk. Na, ebből a tévhitből nem én fogom kigyógyítani őket. S végül, Tara. Szóval itt van. Hallottam, hogy chicagoiak szivárognak utánunk, de nem tudtam, pontosan ki, én nem is ismertem őket szinte. De azt tudom, hogy Tara ki, azt nagyon is pontosan tudom. Szóval az elődöm, Castor kicsi gyermeke és szeme fénye itt van ... jó tudni! - Nincs, Rowen, nincs. De hallottam, hogy sok a kóbor errefelé mostanában. Jönnek bulizni. - kacsintok egyet. - Ej, nem tudom miért vagy olyan bosszús! Én téged olyannak ismertelek, aki szereti a balhét. Vagy csak az a jó balhé, amiben te vagy a nyerő? A tömeg nem törődik velünk, amíg csak évődünk, és csevegünk, és engem nem zavarnak. Megszoktam az emberek közelségét. Rowen feszült, de ebben a helyzetben máshol is az lenne. Ebben a helyzetben mondjuk egy szűk sikátorban már nem élnék. De ott nem is kerülhetett volna ilyen közel hozzám. Megkomolyodom kissé, és most már teljesen józanul, és mindenféle gúnyos hang nélkül beszélek. - Én tudom, hogy ez nehéz. Nem volt eddig rivális falka a környéken, nem vagyok hozzászokva, nem tudjátok, hogyan célszerű játszani ezt a játékot. Eddig ez egy kényelmes helyzet volt, most, amikor meg kell fizetni a tanulópénzt viszont már kevésbé élvezetes. De a hiszivel nem juttok sehová. Vincent tárgyalt, mert úgy vélte, hogy ez az előnyös a falkájának. Ha te ezzel nem értesz egyet, vele kell lebokszolnod, nem velem, Rowen. De lehet, hogy neki van igaza. Erre gondoltál már?
Ennek a nősténynek akkora arca van, hogy már az is csoda, hogy fér itt el ennyi ember tőle. Fellengzős és nagyképű, de eddig mindössze annyit bizonyított, hogy nem számít neki sem az ember élet, nem a falka számára az első, hanem hogy győztesen jöjjön ki egy- egy harcból. Találtam egy közös pontot bennünk, mindjárt összecsinálom magam a gyönyörűségtől. - Nincs, és nem is ismered? Vagy csak simán nincs? - Valamiért nem hagyott nyugodni, hogy nem faggatózott vele kapcsolatban. Engem érdekelne a helyében, hogy miért kell infó egy idegen farkasról, ennek ellenére viszonylag gyorsan átugrotta a témát. Bár lehet, hogy egyszerűen csak nem veszik el a részletekben, minden esetre akkor is gyanús volt. Valami nem stimmel Tarával, annyit említett, hogy most már nem keres senkit. Kell legyen összefüggés a másik falkával. - El vagy tévedve - ingattam a fejem mogorván. - Mindenkinek az a jó balhé, ha ő jön ki nyertesen, nemde? Nem hiába állítottad be magad, úgy ahogy. És nem lenne ekkora pofád, ha nem venne körül minket egy rakás civil. - Hangom vészesen kezdett jobban hasonlítani egy vadállat morgásához, mint egy emberéhez. Önkontroll! Gyerünk már, nem szabad hagynom, hogy elveszítsem a fejem... - Érdekes a pszichológia tanulmányod rólunk... Arra viszont beneveznék, hogy mi történne, ha nem térnél haza - elmélkedtem hangosan. - Akkor vajon ki bokszolna kivel és mit? - Abba még az őrzőknek sem lehetne beleszólásuk. Közben megüresedett egy asztal mellettünk, és mielőtt valaki lecsapott volna rá, megragadtam a szuka karját, és ha nem ellenkezett nagyon, oda tessékeltem. Vállára helyeztem a kezem, ha leült akkor szorosan mellette helyet foglaltam, ha nem akart, akkor pedig nyomást gyakoroltam rá, és erősebben zárult rá a markom a vállára. Itt nem ellenkezhetett, azt túl feltűnő lett volna. Nem megfelelő a helyszín a balhéhoz, főleg egy ilyen "kifinomult " hölgynek. Hánynom kellett tőle. - Érdekelne neked mi a véleményed a két alfa álláspontjáról. Az őszinte véleményedre vagyok kíváncsi, ne az alfád végbeléből beszélj, arra engem nem érdekel. Egy, az asztalon hagyott üres poharat forgattam a kezemben, miközben a másik a pad támláján nyugodott, a nőstény háta mögött közvetlenül. - Ja, és még valami. Nem rettent vissza, hogy az őrzök kezében vagyok. - Vinc elújságolta a hírt, hogy oda dobta ajándékba a csontdarabot, amit anno felelőtlenül nekiajándékoztam a nősténynek. Az őrzők valóban nem. Vinc más lapra tartozik, de ő csak a civilekre és a feltűnésre vonatkozó kérését próbálta a fejembe verni.
A hozzászólást Rowen O'Dowood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 03, 2012 2:13 pm-kor.
Nos, én eddig is hívtam, hogy üljünk egy asztalhoz, úgyhogy támogatom az ötletet, és nem ellenkezem. Rowen tényleg erős, és csak balhéval szabadulhatnék, de még nem akarok. Megvárom, amíg mindketten felvesszük a nekünk kényelmes pozíciót, és Rowen megnyugszik ebben a kérdésben. Hagyom, hogy uraljon fizikailag, úgy tűnik, ez őt némileg megnyugtatja. Ha beszélgetni akar, ám legyen. - Jól van. Beszélgessünk! Belekortyoltam az italomba. - Amit az előbb mondtam, azt tartom. Castor és én is olyan falkában voltunk eddig, amely állandóan harcban állt, kisebb-nagyobb mértékben. Nekünk ez az életünk. Ez egy más mentalitás, más életmód. Erre nektek majd át kell állnotok. És ez hátrány, én úgy gondolom. A ti javatokra válik azonban a helyismeret, és az, hogy jobban be vagytok épülve a városba. Mindkét falkának vannak előnyei és hátrányai. Lehetne most rögtön, ész nélkül egymásnak ugrani, de én úgy vélem, indokolatlanul angyok lennének a veszteségek. Egy alfának, ha jó alfa, fontos a tagok élete és testi épsége. Én tehát egyetértek azzal, hogy az elején fogjuk vissza magunkat, mindkét oldalon. Mint béta, én sem szeretném gyászolni egyik falkatagot sem. S neked sem kívánom a halálodat még egyenlőre. Annyira még én nem vesztem össze veled. - pillantok rá, és most tényleg szelíd a pillantásom. - Bár lehet, te nem így vagy ezzel. Nos, megkapta az én őszinte véleményemet, kérdés, hogy tud-e vele kezdeni valamit. Képes-e Rowen józanul mérlegelni dolgokat, vagy csak a harag hajtja valóban? Érezheti, hogy akármennyire is nyomul, egy cseppet sem félek tőle. Még csak felborzolni sem sikerült az idegeimet, nemhogy komolyabb behatást elérni. Ha a mi falkánk tagja lenne, most tényleg megpróbálnám megnyugtatni, s kapna tőlem egy pár biztató szót. De hát nem az.
Jött a kioktatás, a tényfeltárás, a tanácsadás, és a többi pszichológiai szarság. Nem mondom, van benne igazság, de nem értem mi jelentősége van, hogy mi nem harcoltunk folyamat egész életünkben. - Én értelek, a hátrányokkal is tisztában vagyok, de nem azok, amiket felvázoltál. Abból ti nem túl sok előnyt tudtok kovácsolni, hogy éveken át harcban álltatok egy szintén nagyvárosi puhány bandával. Itt szélsőségesebb természeti körülmények uralkodnak, mint nálatok, ne vedd olyan biztosra, hogy bármi előnyötök is lenne, csak mert összeugrottatok néha a panelrengetegben. Az előttünk lévő asztalnál ülő embereken nyugtattam a tekintetem. Négy fiatal folytatott elmélyült beszélgetést az " élet nagy dolgairól." Nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem reagált a Tarával kapcsolatos újabb kérdéseimre, de egyenlőre ezt nem firtattam tovább. - Annyira még nem vesztél össze velem? - Visszhangoztam döbbenten, végül kibukott belőlem a röhögés. - Le akartál lőni, én még most is kitépném a szívedet, de ha úgy gondolod, hogy nem vesztünk össze - hangsúlyoztam ki az utolsó három szót - akkor érdekelne milyen kapcsolatban vagy azokkal, akikkel összevesztél. Legalább megtudtam, hogy egyenlőre nem akarnak nekünk ugrani, pláne nem ész nélkül gyilkolászni. Ez jó hír, bár a jó jelen esetben relatív. - Vinc szava a döntő, amíg ő nem akar harcolni, addig biztonságban vannak a falkatagjaid. Követem az utasításait, de nem kell vele egyetértenem. - Elgondolkodtatott, ahogy a béta itt bájcseveg velem. Még csak idegesnek sem tűnt, semmi ami feszültség, arcrándulás. - Visszatérve az előbbire. Mit tudsz Taráról? A területünktől nem messze rendezkedett be, úgyhogy érdekelne mit kell róla tudni.. - Ha köze van a falkájához, akkor veszélyt jelenthet, hogy ott kóricál felénk.
Olyan aranyos, ahogy a saját keménységüket fitogtatja. - Na jó. Elismerem, ha síversennyel dőlne el a falkák közötti huzavona, akkor ti nyernétek. - adom meg magam beletörődően. - De amíg nem tudod, milyen igazából egy nagyvárosi falka, hiszen honnan is tudnád, addig nem kéne elhamarkodottan ítéletet alkotni! Aranyos, ahogy a várost egyenlővé teszi a puhánysággal. Pedig a város nagy népsűrűséget és sok konfliktust jelent. Ott meg kell harcolnod a helyedért, mert mindig van rá egy csomó másik jelentkező. A másik kérdés meg tényleg magas labda volt. Feléje fordulok, és a szemébe nézek. - Rowen, kedves, akikkel én eddig igazán összevesztem, azok már nem élnek. Ergo nincs velük semmilyen kapcsolatom. - egy kihívó tekintet, egy kedves mosollyal keretezve. - Egyébként nem akartalak agyonlőni. Megsebesítettelek volna esetleg, ha nem zavarnak meg minket. Azt is csak akkor, ha nem állsz le. - teszem hozzá komolyabban. - Lehet, ezt gyengeségnek tatod, de én nem ölök csak azért, mert élvezem. Igazán becsülendő, hogy az alfája szavát tartja döntőnek. Még jó hogy ... - Ó, követed az utasításait? Akkor az utasítására jöttél utánam késsel a kezedben, és az utasítására öltél meg két civilt? Vincent rossz nevelő, azt hiszem. Egy vezérnek nem csak a szóbeli utasításait kell követni, hanem a szándékait is. Ha neki nem volt szándékában ilyesmi, akkor a tetted engedetlenség. Ezt nem magyarázta még el neked? Nem értem, mért nekem kell egy kétszáz éves farkast alakvető dolgokra megtanítani. De hát úgy tűnik tényleg el vannak kanászodva kissé. És a Tara ügy sem nyugszik még. Nem szeretnék benne riválist látni, de falkatagnak még jó lehet, úgyhogy nem mártom be. - Nézd, amióta Fairbanksbe érkeztem egyetlen kóborral találkoztam, de az hím volt. Tart ismerek többet is, de mivel a régi falkámban üzleti kapcsolatban álltunk egy pár ír falkával, ez nem meglepő. Nem tudok neked nagyon segíteni. De nem is akarnék ...
Síverseny?! Mindjárt beleverem a fejemet az asztalba.... - Úgy látom, azért nem csak én jövök az elhamarkodott előítéleteimmel. De én nem bizonygatok semmit, majd eldől élesben, hogy a panelpatkányok a jobbak, vagy ... mi. Ez a nő az agyamra megy. Egyszerűen megőrülök tőle, és kurvára nem jó értelemben. Egy fellengzős, beképzelt, arrogáns s3ggfej, és akárhogy is erőlteti olyan cseszettül azt az idegtépő bájvigyorát, csak még jobban vagdossa vele a maradék épen maradt idegszálaimat. A legutóbbi találkozásunk felemlegetése megkoronázta a beszélgetést. - Ja, hogy még én örüljek a fejemnek, hogy voltál olyan kegyes, hogy elengedj élve?! Először hitetlenül meredtem rá, végül elröhögtem magam kínomban. Ma este a második pohár is összeroppant a kezemben, mire még erőteljesebben szakadt fel belőlem a nevetés, és már magam sem tudtam minek örülök ilyen rohadtul. --Épp ezért fogsz hamarabb megdögleni, mint én. - vigyorgok rá, mikor a fullasztó röhögésem alábbhagy. - Mert nem élvezed a gyilkosságot, nem hagyod, hogy az ösztöneid irányítsanak - folytattam, miközben összekaparásztam az üvegdarabokat magam előtt. Azt hittem már nem tudja fokozni, de még kétszáz évesen is lehet naiv az ember... Vinc erejének, nevelésének megkérdőjelezésével átlépett egy bizonyos határt, még ha csak ellenem irányulóan dobálta is a degradáló szavakat. Lényegtelen az ok... - Na, most figyelj rám, mert ha egyedül lennénk, már rég nem lennél ilyen magabiztos, de így... - néztem körül lenézően. - Elmagyarázom...- Tekintetem sárgán villant meg, de valamennyire még tudtam uralkodni magamon. Itt muszáj lesz. -Az Alfámnak semmi köze ahhoz, hogy mit miért csinálok. Minden egyes alkalommal megbüntet és vállalom, de azt, hogy rossz ... nevelő - ízlelgettem a szót, amit használt -azt már csak az is bizonyítja, hogy még élsz. Mert hidd el, ha nem hallgatnék Vincentre, leszarnám, hogy hány ember fogja végignézni a halálodat, és mennyi fog követni a pokolba.- A végén már undorral fröcsögtem az arcába a szavakat. Mivel a nőstényről sem tudott újat mondani, felálltam, mielőtt még végleg elveszteném a fejem. - Most inkább lelépek.. Mielőtt még nagyon összevesznénk - vigyorgok gúnyosan a képébe.
Rowent tényleg siekrült felhúznom. Nem is tudom, volt-e már valaki, aki ilyen rövid idő alatt két poharat roppantott el a kezemben. A szavaim nagy részét nem értette meg, de ez is sokat elárul a gondolkodásmódjáról. Mi az, ami nem fér a fejébe még másokkal kapcsolatban sem: a fegyelem. Én nem azt mondtam, hogy nem élvezem az ülést, hanem hogy nem ölök csupán az élvezet kedvéért. Bár így ez sem igaz, mert megteszem, ha nem kockáztatom vele a falka érdekeit. - Legyen szép estéd! - szólok utána. Még elgondolkodom rajta, hogy szerezzek-e neki én egy szép estét, vagy mással foglalkozzam. Elképzelem, ahogy beülök az autóba, utánahajtok, és végigkergetem fél Fairbanksen. És mennyit pampogna nekem utána, hogy ez nem fair! Kit érdekel? Nem tudom, hogy keverik egy falkaháborúba a lovagiasságot. Nem mondom, van helye, ha mondjuk a kölykökről szóló megállapodást nézzük. De két felnőtt kifejlett farkas erőpróbájában bármi ilyesmit számon kérni ... Azonban sajnos be kell látnom, hogy Rowen kergetésénél sokkal inkább érdekel engem Tara és Castor. A híreket amúgy is meg kellene vinnem neki erről a beszélgetésről, de ezúttal nekem is lennének kérdéseim. Így aztán inkább kiiszom az italomat, fizetek, és hazahajtok.
// Kösz a játékot! Majd kergetőzünk máskor. Nem kell azonnal ellőni az összes puskaport. //
* Nincs is jobb, mint egy hangulatos helyen tanulni. Én legalább is szeretek, az egyetemen kívül is lenni. Tetszik nekem ez az ország, bár még mindig nem sikerült megszoknom a klímát. Elég hűvös van itt és biztos vagyok benne, hogy már a mínusz fokok is röpködnek. A kabátot, még jobban összehúzom magamon, de az arcomat még mindig csípi a hideg levegő. Már nincs messze a hely ahova megyek, de azért szaporítok a lépteimen. Az ajtót benyomom és a meleg cirógatni kezdi az arcomat. Nem értem, hogy bírják ezt az időjárást, de gondolom megszokható. A kérdés csak az, hogy én mikor fogok hozzá szokni? Oké, nem vagyok itt olyan régóta, de azt hiszem már hozzá kellett volna szoknom. A pulthoz lépek, s türelmesen megvárom, míg valaki észrevesz. Én nem sietek és nem vagyok az a fajta, aki képes dörömbölni a pulton, csak azért, mert nem szentelnek neki elég figyelmet. A könyvet, ami nálam van, a pultra helyezem és kicsomagolom magamat. A kabátom ujjába bele teszem a sálamat is s megint a pultosra pillantok. Már mindenkit kiszolgált, csak én várok még és ide is jön.* - Egy narancslevet kérnék.* Hangom erőtlen és nem is beszélek valami hangosan. Úgy tűnik nem hallja a zene miatt, mert visszakérdez. Elmondom neki még egyszer, de most egy kicsit hangosabban. A bólintásból tudom, hogy értette és kb két perc múlva meg is kapom a gyümi levet. Fogom a könyvemet, a kabátomat, a poharat és a bokszokhoz sétálok. Akad még üres hely szerencsére, így meg is indulok az egyik felé ahol leülök. Igazitok a barna színű hosszú ujjú pulcsimon és felütöm a könyvet a száz-huszonötödik oldalon. Itt tartottam nem kell könyvjelző, hogy tudjam mit olvastam utoljára. A könyvet megtámasztom az asztal pereme és a kezem között majd olvasni kezdek. Lapozás után a narancsléért nyúlok, de nem pillantok fel, így először a nagy ürességet markolom meg. Egy apró mosoly tűnik fel, az arcomon, majd a pohárra nézek és a szívószálon keresztül egy keveset iszom is. Aztán pedig visszasüppedek, a könyv izgalmas oldalai közé.*
Úgy döntöttem, szükségem van egy kis szocializációra is. Ha valaki árulni akar, amit boltban nem tehet meg, ismernie kell embereket. Szükségem van arra, hogy tudjam ki a partner, ki ismer olyanokat aki partner, valamit kiket lehet ügyféllé tenni. Elég veszélyes az utca sarkon kérdezgetni, sokkal óvatosabban kell rájönnöm az ilyen dolgokra. Ugyan, nem épp fiatalokra utazok, a kis pénztőke miatt, de érdemes lenne a helyi középiskolákat és a főiskolákat felkeresni. Kis pénzből is növelhetem a befektetésem súlyát, ha pedig mindig egy kicsivel sikerül megnövelnem, akkor könnyen kihozhatok egy idő után nagy pénzeket. A napok után, amiket itt töltöttem, kissé otthonosabban lépek már a pulthoz és kérem ki a sörömet. Lehet hogy nem egy elegáns ital, de engem a farkasság, nem a 17 században kapott el, amikor sokkal inkább a kecsesség számított. Na meg, ez vitte el a legjobban az ópium szagot, voltak évek amikor különösen harcoltak a drogok ellen, egyes helyeken pedig lehetetlen volt fogyasztani. De hosszú évek szokása, nagyon mérvadó lehet, ez pedig talán sosem kopik le rólam akkor sem ha már nem fogyasztok. Hátul, egy diáklányt pillantottam meg. Úgy határoztam, jobb lesz ha csak diszkréten, mintha nem is az érdekelne amit kérdezek, fogok beszélni, mivel nem tudom milyen a helyi drogkultúra. Oda lépek, de még mielőtt leülnék, felteszem a kérdést. -Szia, nem probléma ha leülök? Szeretnék néhány dolgot kérdezni a városról.
* Teljesen kitudom zárni a pub zaját mikor olvasok. Most sem történt ez másképp. Nem figyeltem arra, hogy két boxal arrébb min nevetnek annyira. Pedig a lány nyihogása elég hangos volt, de még ez sem tudott rávenni arra, hogy hagyjam a sorokat a csudába és inkább pillantsak oda kíváncsian. Ha valami érdekel, akkor arra, teljesen rátudok koncentrálni és nem foglalkozom mással. Azonban ezt a nyugalmat megzavarja egy ismerős illat. Rögtön eszembe jut a gyerekkorom és a nagy papi háza. Ott volt mindig ilyen illat, főleg télen, mikor nem tudott szellőztetni. Fogta a kis pipáját és jól tele tömködte ópiummal. Egyszer mikor rákérdeztem, hogy mit szív valami teljesen másról kezdet el beszélni. Hallom a szavakat ahogy vissza csengnek a fülembe: „Még soha nem mondtam el senkinek, hogy pattanásos a talpam, te vagy az első” Ezt akkor nem értettem, bár mai napig nem tudom, hogy ebből mit akart kihozni. Ő viszont ezen nagyon jól elszorozott és azt hiszem fél órán keresztül, csak nevetett, nevetett, nevetett és szörnyet halt. Azt hiszem boldogan halt meg, vagy legalább is annak tűnt, mert a mosoly ott volt a képén. Ez jutott eszembe erről az illatról és rögtön kizökkentett az olvasásából. Még ide sem ért, de már is éreztem a jellegzetes illatot. Inkább a könyvre próbáltam koncentrálni, de nem nagyon ment, mert az illat egyre csak jött és jött közelebb. Inkább valami másra gondolnék, de nem nagyon megy a dolog. Az üdítőm után nyúlok, amiből iszok is egy keveset. Nem tudom mikor lett ilyen meleg, de mintha valaki szándékosan feljebb tekerte volna a hőfokszabályozót. Egy férfi hang üti meg a fülemet és én felpillantok rá.* - Szia. Nem gond* Vonom meg a vállaimat majd megnyújtom a nyakamat és meglesem van e máshol hely. Talán azért jött ide, mert az összes asztal foglalt. Nem, még van szabad hely, de akkor mit szeretne? Megvárom, míg helyet foglal és a könyvet egy kicsit arrébb tolom és fürkészni kezdem.* - Mit szeretnél tudni?* Kérdezem meg halkan, bár nem vagyok egy nagy város ismerő. Azért tudok ezt-azt, de mindent nem. Hát ha olyat kérdez mire tudom a választ. A narancslevemért nyúlok megint, de nem pillantok oda és véletlenül kiborítom az italt, ami egyenesen ráfolyik ha minden igaz.* - Juj nagyon sajnálom. Ma megteszem! Végre veszek magamnak egy csillámos melltartót! Öhöm, bocsánat ez csak kicsúszott a számon. Annyira….de annyira….ópium illat van, hogy szinte beállok tőle.* Kissé zavartan nyúlok a táskámba és porbálok a föld alá süllyedni. Egyrészt, mert leöntöttem, másrészt azért amit mondta. Egy zsepít nyújtok felé egy apró mosollyal az arcomon. Ez a legkevesebb azok után amit tettem. Remélem nem hírtelen haragú. Oldalra fordítom a fejemet és felpattanok a helyemről.* - Mi ez? Talán egy acsalapu ormányos?* Hangom sokkal erősebb mint korábban és a szemem is felragyog. Elég nagy ritkaságnak számít, főleg itt. A férfira pillantok és mutogatok neki arra a helyre ahol látni véltem.* - Te is látod ugye?* Kérdezek rá a biztonság kedvéért, mert lehet tényleg beálltam az Ópiumtól és már képzelődöm is. Nagyon erősen érzem ez biztos.*
Kezdőlap
//
