Lassan kezdett lecsengeni a röhögési hullám, de ahogy elhalkultam, Gabriel megjegyzésére megint előjött. Már a könnyem is kicsordult, azt hiszem, hogy ezt az egészet tényleg valami mélyen ülő lelki fáradtság táplálhatta. De ez számomra nem volt érdekes, hiszen végre mást is csináltam az állandó dörmögésen kívül. - Baj? A baj már megtörtént, nekünk innen csak felfelé vezet az utunk... Mondtam olyan hangon, mint akinek már tényleg mindegy, de közben persze röhögtem. Főleg azon, hogy közben a jobb mutatóujjammal az ég felé böktem, és eszembe jutott, hogy a helyiek is valahol "felfelé" tanyáznak. Fogalmam sincs,hogy Gabe vette-e a lapot, de én roppant szórakoztatónak találtam. - Héj! Még egy pohárral az úrnak! - kiáltottam oda a csaposnak gátlástalanul, aztán Gabe-hez fordultam - Mielőtt visszautasítanád, a vendégem vagy, és mint Alfád, azt akarom, hogy nyomj le még egy kört! Egészen elkomolyodva adtam ki az utasítást, mielőtt ellenkezhetett volna. Eljött velem, s bár nem ez volt a kirándulás célja,mégis így alakult. Először töltöttünk együtt úgy időt, hogy mindketten nevettünk egy kicsikét, hát ki vagyok én, hogy elrontsam? És ő ki? Na ő meg aztán pláne... Mielőtt egy pofaleszakadással reagálhattam volna az apjával kapcsolatos kijelentésére, befutott a csapos, és elég rondán nézett ránk. Aztán odébb állt, én pedig bedobtam a szájeltátós értetlen nézésemet. De aztán megint elnevettem magam. - Tessék? - itt szünetet hagytam, mert a nevetéstől nem bírtam megszólalni - Atya világ, ha ezt előbb tudom meg, lehet, hogy mégsem úszod meg ennyivel... Tovább ittam, mert mintha kezdtem volna egy kicsit kiszáradni. Pedig erről szó sem volt, egyszerűen csak kellett, és kész. - Hát aztán él-e még? Mi volt a neve? Érdeklődtem, mintha csak egy régi jó ismerősről beszélnénk. Bár láttam és éreztem, hogy Gabriel érzései megváltoznak a dolog említésére, de nem voltam rá tekintettel. Én marha jól szórakoztam a dolgon. Idővel szerintem ő is így látja majd, ahogy én, de fiatal volt még. Annak idején magam is úgy hagytam ott a családomat, hogy szép reményektől fűtve legfeljebb 10 év, és hazatérek. De hát ember tervez, vérfarkas végez.
Castornak roppant jókedve van, vagy kínjában nevet. Vagy mindkettő. Nekem hullámzó a kedvem, mert azért az én helyzetem eléggé ingatag, és kevesebb is van bennem. Még ... mert most vezetői utasításra inni kell. - Köszönöm! De előrebocsátom, hogy ennyivel már rég próbálkoztam utoljára ... Aztán Castor arcát látva, nekem lesz nevethetnékem, de ez az a jókedv, amit nem igazán lett volna tanácsos szabadjára engedni. A fenyegetése meg amúgy is lelohasztja kissé. Na, tessék, még egy okot szolgáltattam arra, hogy agyoncsapjon? Mindegy most már el kell mondanom. Amúgy is, bárkinek eszébe juthat ez a régi falkából, jobb, ha tőlem tudja meg. - Guido Bossano. Ezen a néven élt, amikor engem nemzett, és amíg még találkoztunk. De miután én is farkas lettem, nem láttam. Ha jól tudom, pár éve odébbállt Chicagoból. Az én eredeti nevem Gabriel Bonichi. Gondolom azért Castor emlékszik az apámra. Meg annak idején volt némi feszültség abból, hogy én a másik falka tagja lettem. Biztos ragadt meg ebből neki valami. Ez persze nekem nem biztos hogy jó. Lehet, hogy tényleg inni kéne, ki tudja mi következik most. Lehajtom a pohár felét egyben. És azt sem tudom, persze, apám egyáltalán beszélt-e rólam a falkában. Kiszámíthatatlan, rabszodikus természete volt, de néha úgy éreztem, büszke rám.
Elcsendesülve, kissé fátyolos tekintettel hallgatom a rövid, de velős beszámolót. Nagyon is jól tudtam, hogy kiről van szó... Nem kevés konfliktus volt abból, hogy Guido fiatal farkasként a tiltás ellenére el-eljárkált. Agresszív volt, nem bízhattunk a józan eszében... Meg is kapta érte a magáét a mentorától is, de nem volt elég. Aztán jöttem én. Kísérteties volt, hogy évekkel ezelőtt az apát, most meg a fiút vertem péppé... Egy kicsit elmerengtem Gabriel tekintetében, és bizony, most hogy így mondja, megláttam a szemében ugyan azt, mint a mi az apjáéban volt. Nem tudom, hogy mennyire ismerte az öregét, de az én tapasztalataim és emlékeim szerint a hasonlóságon kívül nem volt bennük semmi közös. Egy elvetemült állat volt... - Tudom ki ő, ismertem is, ne aggódj. Egy kicsit megint beletemetkeztem az alkoholba, és közben kibámultam az ablakon. - Te tényleg kib*szott szerencsés vagy, Gabriel... Mondtam őszinte meglepetéssel, aztán egy kis szünet után megint felröhögtem. - Annak idején addig vertem az apádat, amíg el nem mondta, miért szegi meg időről időre a parancsomat. Minden tiltás ellenére csak úgy eltűnedezett. Akkor mondta, hogy mi van veled... És én akkor kiadtam a hajtóvadászatot a fejedre. De jól eltűntél, aztán amikor lelépett, már nem volt aktuális... Rémisztő. Vajon hányszor fogja még akaratán kívül is túlélni a haragom által rá kivetett halált? Megint nevettem... De már lassan szét fog menni a hasfalam, úgy érzem.
Hét, amit Castor mond, attól hirtelen eltűnik az adag másik fele is. Szóval így állunk, vagyis álltunk régen. - Igen, annak idején mondták a többiek, hogy ha összeakadok eggyel közületek, az biztos meg fog ölni. De én akkor azt hittem ezt csak úgy általánosságban mondják, nem tudtam a hajtóvadászatról. De nem véletlen tűntem el. Behívót kaptam, és nem akartam bevonulni. ezen kívül lekötöttek a tanulmányaim. Nézem az üres poharat, csak most jövök rá, hogy megittam. Hagyni kellett volna benne egy kicsit az alján, mert még a végén kapok még egyet, és akkor garantáltan csak négykézláb ... Megrázom a fejem, most nem akarok erre gondolni. - Hogy szerencsés vagyok-e? Bizonyos tekintetben igen. De lehet, az lett volna a szerencsésebb forgatókönyv, ha rögtön ebbe a falkába kerülök. Néha az volt az érzésem utólag, hogy apám ezt tervezte. Csak nem jött össze. Voltak olyan megjegyzései az utolsó időkben, a diplomázásom előtt, hogy ha végzek, majd egy új világot fog kitárni előttem. Azt hittem, valami munkát akar rám tukmálni. Nem repestem az ötletért, hogy olyan helyen dolgozzam, amit az apám ajánl. Úgy általában addigra eléggé távol tartottam magam tőle, és már egy cseppet sem tiszteltem. De ezért szégyelltem is magam, elvégre a pénzét csak elfogadtam ... Szóval Castor az apámat is elverte egy párszor.Emlékszem az öregre és a hatalmas egójára. Nem lehetett könnyű elviselnie ezt.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy hozzánk akart csatolni. De ha megtette volna, akkor minden bizonnyal már egyikőtök sem élne, úgyhogy ez megint egy mulatságos fordulópont. Legalább megérte tudatlanul finanszírozni a diplomádat! És ezen megint röhögtem. Átmentem poéngyárosba, vagy mi a fene? Minden esetre én remekül szórakoztam újfent a saját viccemen, és ezt megünneplendő, meghúztam a sört. Nagyon kis virgoncak vagyunk ma este... Gabe megint megelőzött, hogy a fene essen bele... - Még két whiskyt, de gyorsan! Háhá!! Kurjantottam el magam, és ha már nem lettem volna eléggé becsiccsentve, akkor minden bizonnyal kellemetlenül éreztem volna magam, mert már tényleg kezdett kínos lenni, ahogy felverjük a kisváros békés rendjét. De azért a pia megjött, én pedig roppantul örültem neki... - Na, még ezt húzzuk le, plusz én a sörömet, aztán irány haza. Még tudok vezetni. Mondtam, majd lehajtottam a whisky felét, és egy kis sörrel öblítettem. Ha Gabe akadékoskodott, akkor egy szigorú tekintetet kapott. Még egy pohár igazán belefér... - Mondjuk a munkát azt megkaptad, úgy 90 év késéssel - újabb röhögés - Milyen marha jó nekünk... Nem? Ajjaj, kezdek összefüggéstelenül és proli módon beszélni. De valahogy ez most kellett. Nem is tudom, mikor röhögtem utoljára ennyit, majd kialszom, holnaptól pedig újra mehet a diktatúra.
Hát ez Castorral inni menni? Fenyeget, és leitat. De jó nekem! Ha minden kibékülés ilyen, akkor jobban fogok vigyázni, hogy ne akasszunk tengelyt. Már nem is válaszoltam, csak belekortyoltam a piába. Valahogy kívántam most, kellett a lelki erő, hogy lendülettel tudjak belevágni új életembe. - Hát ... egészen kezd alakulni ... - válaszoltam óvatosan. A marha jótól azért én még távol álltam. Castor jókedvű, és felszabadult, és ez tulajdonképpen nem baj, kell neki is néha egy kis lazítás, mert különben nagyon idegcsomó lesz belőle. Mondjuk akivel holnap bajszot akaszt, annak nem akarnék a helyében lenni. Megittam a harmadik pohár whiskyt, és ezzel egyéni rekordomat bőven megdöntöttem, sőt, szerintem úgy az egy hónapos teljesítményemet hoztam alkoholbevitelből. De ideje lenne menni. Nekem vannak kétségeim afelől, hogy Castor ebben az állapotban tényleg tud vezetni, de ezt nem fogom neki elmondani. Amúgy legfeljebb az autónak eshet komolyabb baja.
Úgy döntöttem magamba a maradék alkoholt, mintha forrócsoki lett volna. Előbb a whisky, aztán a sör. Jólesően felsóhajtottam, majd egy emberes böfögés is kiszaladt a számon. Megint felnevettem, aztán az asztalra csaptam: - Nah, menjünk a p*csába... Mondtam serényen, majd támaszkodva felkeltem. Egy kicsit megszédültem a lendülettől és az egyszerre benyakalt utolsó adagtól Egy újabb kis büfi... Na szép. A pulthoz léptem, a farzsebemből elővettem a tárcámat, és anélkül, hogy megnéztem volna, milyen címletet adok oda, letettem a pultra, és udvariasan elköszöntem. - További szép estét... És kösz.. És tartsa meg! Intettem neki vissza félmondatonként, ahogy az ajtó felé indultam. Gabriel előtt mentem ki, és úgy arcon csapott a hideg, hogy egy pillanatra meg kellett állnom. - Hű, bmeg, ez hideg! Szinte felkiáltottam, aztán megint nevettem. Aztán megindultam a kocsi felé, és közben igyekeztem megtalálni a riasztó gombját.
A harmadik pohár után én már inkább nem szóltam semmit. Nagyjából annyira volt könnyű becélozni az ajtót, mint Duncan többemberes pofonja után még a kaszinóban. Azért ez egy fokkal kellemesebb tudatállapot volt. Intettem egyet a csaposnak, aminek következtében még hármat léptem nem kívánt irányba, de aztán elsasszéztam az ajtóig szerencsésen. Kiléptem, ledermedtem, és elgondolkodtam rajta, hogy talán inkább visszafordulnék. Ennyi elég volt, hogy némileg kijózanodjam, és legalább azzal tisztába kerüljek, hogy nagyon részeg vagyok. Elindultam Castor kocsija felé, és közben egy másik kocsi tetejéről a markomba vettem némi havat, és az arcomba dörgöltem. Nem jó egy alfával a közelben nagyon lerészegedni, mert ki tudja mit mond az ember ilyenkor. Odaértem a kocsihoz, de Castor még a nyitással bíbelődött. - Nem engedelmeskedik? - na, ez hosszú szó volt, de átverekedtem magam rajta. - Akkor rosszul jár ... Mármint a távirányító. Az megkapja a magáét ... Hajaj ....
Az O'Connors egyik hátsó aszalánál üldögéltem két férfi társaságában. Még mielőtt arra gondolnál, semmi közöm hozzájuk. Csupán unalmas délutánokon beugrom hozzájuk egy-egy pókerpartira. Egy pohárka whiskyt kortyolgattam, és most is a kedvenc játékomat játszottuk.
Több, mint 500 dollár volt a pot amit Morty, az a sunyi kis mitugrász óriási mákkal elvitt. Mérgemben lecsaptam a poharam az asztalra, mire a bent lévők nagy része az asztalunk felé fordult. - Morty, te mázlista szemét! - mondtam vigyorogva, majd még hozzátettem: - úgyis visszanyerem ám! - Nem voltam igazán mérges, mivel úgy voltam vele, hogy bőven lesz még alkalmam visszanyerni a lét. Ehhez képest, Morty elalibizett még egy-két kört, majd az órájára pillantott és felpattant, arra hivatkozva, hogy elfelejtette, hogy ma van az asszony szülinapja. - Persze, és az én pénzemen akarsz neki valami csokit meg gazt venni, mi? - tényleg felment bennem a pumpa, bár nem az elveszített aprópénzt sajnáltam, hanem, hogy az este további részét ezzel elcseszte a kis dög.
Ketten már nem olyan élvezetes a játék, én akkor vagyok elememben, ha nem csak egy ellenfél ül velem szemben. - Tudod mit? fizess még egy kört, aztán húzz a francba. - felhajtottam a maradék piát, és az asztal sarkára tettem a poharamat. Ben, a magas, cingár síoktató ugyanígy tett, és miután Morty visszatért az italokkal, még egyszer bepróbálkoztam: - Gyerünk Morty, ez az utolsó esélyed! Most még visszaülhetsz, és elfelejtjük ezt a kis sunyiságot. - mondtam kissé hangosan, nem törődve azzal, hogy a fél kocsma hallhatja. Ugyan, ki venné a bátorságot, hogy belém kössön?
Nemrég érkeztem meg a városba. Már Fairbanks metszően éles, fagyos levegőjét is imádom. Otthon érzem magam a hidegben, és egyáltalán nem zavar az sem, hogy állandóan sötét van. Ráadásul volt indokom venni egy vadonatúj terepjárót, méghozzá nem is akármilyet. Batár dög, tetszik. Hát még az emberek pillantása, mikor kiszállok belőle! Átlagos harmincas fickó, ráadásul még csak nem is drága öltönyt visel. Felháborító, tudom jól. A riasztó pittyenése után kitapintottam a tárcámat a fekete farmerem zsebében, a másik zsebembe süllyesztettem a kocsikulcsot, és becéloztam a kocsmát. Valamiért kocsmában mindig belebotolhat az ember egy vérfarkasba, és még piát is mérnek. Ennél szebb kombinációt el sem tudok képzelni! Belépve csak felületesen, futólag pillantok körbe, sokkal inkább hagyatkozom a többi érzékemre. Mélyen beszívom az állott, meleg levegőt, jónéhány szagot beazonosítok. De a megérzéseim alapján tájékozódom. Nem is kell csalódnom. Valahol hátrébb – nyugodtan indulok meg az asztalok között – van egy farkas. Persze biztos ő is észre fog venni engem, de ez is a terv. Éppen végszóra érkezem Morty háta mögé. Gondolom a szőke vérfarkasnak is volt alkalma megtanulni, hogyha kihívod magad ellen a sorsot, biztos lehetsz benne, hogy lesz, aki válaszoljon a nevében a kihívásra. Csak kérdezned kell, ki merne beléd kötni... Az asztalnál ülő fickóra ügyet sem vetek, csak egyszer néztem rá, inkább a nő tekintetét keresem, és rámosolygok. - ’Estét! Majd én játszom helyette… Nem kérek engedélyt, nem kérdezek, és ha az előttem álló Morty összerezzen a mögötte váratlanul megszólaló idegentől, azon is csak szórakozom. Rendelek magamnak egy vodkát – feltéve, hogy a lány nem ellenkezik, mert akkor futunk még egy kört -, és ledobom magam Morty helyére, akinek már esélyt sem adok, hogy meggondolja magát. Részemről el is van felejtve. Egyelőre nem mutatkozom be, mert kíváncsi vagyok az első reakciókra. A kártya nem túl kedves elfoglaltságom, a komolyabb dolgokat jobban szeretem, dehát… valahol el kell kezdeni. Vajon melyik falkába tartozik a lány?
A bejáratnak háttal ültem, így csak az ajtó nyikorgó hangja alapján állapítottam meg, hogy új vendég érkezett. Nem érdekelt annyira, hogy hátraforduljak és megnézzem magamnak, úgyis épp Mortyval voltam elfoglalva. Aztán megcsapta az orromat az a semmivel össze nem téveszthető illat, ami a fajtánkat jellemzi. A tulajdonosát azonban nem tudtam azonosítani. ~ A betolakodók egyike lehet~ villant át az agyamon. Az első dolog, ami felmerült bennem, hogy ma mégiscsak jó estém lehet, talán egy kisebb balhé még nem veri ki a biztosítékot Vincenél. Nyilvános helyen voltunk, itt semmi feltűnőt nem állt szándékomban tenni. Azután arra gondoltam, természetemet meghazudtolva inkább puhatolózom egy kicsit. Aztán jöhet a balhé, ha meguntam az okoskislány szerepet.
A férfi rögtön a mi asztalunkhoz sétált, és pimasz-mód felajánlotta, hogy beszáll a megüresedett helyre. - Üdv - köszöntöttem röviden, a mosolyát viszont egyelőre nem viszonoztam. Összeszűkült szemekkel méregettem egy hosszú pillanatig, majd Morty helyére mutattam. - Ha süti a zsebed a pénz, akkor csak tessék - mondtam nagyképűen, és miközben Morty az ajtó felé sunnyogott, én már a paklit ráztam össze, és osztani készültem.
- 100 dolcsi a kisvak - mondtam hanyagul, pedig Bennel és Mortyval nem szoktam ilyen magas tétekkel játszani. Azt meghagyom a privát partikra, ahol ennek a sokszorosát szoktam nyerni vagy elbukni. Ez csak afféle unaloműző hétköznapi kikapcsolódás a srácok pénztárcájához igazítva. Én ugyanis sosem a pénzért játszottam.
Miközben a lapokat kevertem, az idegent fixíroztam, aki már rendelt is magának piát, de a nevét még nem árulta el. Kiosztottam a lapokat, ám mielőtt a farkas felvehette volna a sajátjait az asztalról, átnyultam, és a kártyákra tettem a kezem. Ránéztem, és megszólaltam. - Először talán essünk túl a bemutatkozáson - alattomos kis vigyor kíséretében kezet nyújtottam neki, de én nem mondtam a nevem, megvártam, amíg ő megteszi.
Vannak pillanatok, mikor olyan szívesen látnék bele mások fejébe. Egyesek azt rebesgetik, vannak farkasok, akik képesek ilyesmire, de én még nem találkoztam ilyennel, pedig megjártam pár falkát, közösséget, és találkoztam nem kevés farkassal. Mindenesetre nem láthatok most sem a szőke farkas fejébe. Olyan kár, pedig kíváncsi vagyok, hogy azonosít be végül… Mosolyogva hagyom, hogy méregessen. Nem számít, ha alulbecsül, sem az, ha nem tud hová tenni. Nem is próbálom megmutatni neki, mennyire vagyok erős. Csend, és béke van bennem, a farkas bennem csak érdeklődve rebbenti meg néha a fülét, és a fejét lustán felemelve várja, hogy történjen valami. - Az én zsebemet mindig süti, ha nőkre, italra, és szerencsejátékra is költhetem… Ó, én nagyon szívesen fogadom el a kihívást. Sőt, még komolyabb játékra is kapható vagyok, ahhoz is van nálam felszerelés. A kisvak összegét egy biccentéssel nyugtázom, miközben kényelmesen elhelyezkedem a széken. - Rendben, legyen száz dollár… Hogy sok, vagy kevés, azt valószínűleg le tudom olvasni az asztalnál ülő másik fickó arcáról, elvégre az ő bőrére, vagyis tárcájára is megy a vásár. Tudtomon kívül is mélyen egyetértek alkalmi játékpartnerem életfilozófiájával, aki ugyanis a pénzért játszik, az a szerencsejátékban csak veszíthet. Érdeklődve figyelem, hogy mozognak a nő ujjai, abból, hogy mennyire gyakorlottan kever, le tudok néha vonni bizonyos következtetéseket. Megmozdul ugyan a kezem, hogy felvegyem a lapjaimat, de félbehagyom a mozdulatot, mikor a nő ujjai rásimulnak a kártyákra. - Igazad van, adjunk az udvariasságra. A mosolyom vigyorrá szélesedik, hacsak nem rántja el, vagy tesz durva mozdulatot, akkor megfogom a kezét, határozottan, de nem durván, felkelek, meghajolok, a világ legilledelmesebb, legelőírásszerűbb kézcsókját lehelem a megfelelő helyzetbe fordított kézfejére, észrevehetően rájátszva a gesztusra. - Raymond Carver. Enchanté, hölgyem… Nem is próbálom fogva tartani a kezét, a bemutatkozás után rögtön elengedem, illetve, ha már korábban tiltakozik, nem kezdek vele birkózni. Az még ráér… Igazából csak azért csinálom, mert belőle kinézem, hogy bosszantja. Amúgy valószínűleg teljes ismeretségünk – legyen bármilyen hosszú is – egyetlen ilyen gesztusát kapta tőlem. Nem bánom, hogy fel kellett kelnem a mutatványhoz, most csak pár mozdulat újra kényelmesen elhelyezkedni, hogy a kezembe vehessem a lapjaim, ha ő is bemutatkozott, és nincs több kifogás a modorom ellen. - Vannak szabálymódosítások, amikről tudnom kell? Igazából főleg arra vagyok kíváncsi, hogy a szerencsére bízza magát, vagy csal valahogy.
Eszembe sem jutott, hogy ez a pasas teljesen véletlenül tévedt ide be. Talán szimatolni jött egy kicsit. Ki tudja, mivel bízták meg. Ez volt az elméletem, de azt már meg sem mertem tippelni, hogy vajon tudta-e , hogy ilyenkor nagy valószínűséggel engem is megtalál itt. Igazság szerint az egóm azt ordította: naná , hogy tudta! De még én sem hallgatok mindig rá. A szúrós nézést felváltotta egy gyenge, féloldalas mosoly a férfi válaszát hallva. ~ Szimpatikus hozzáállás...leszámítva hogy én nőkre vagy pasikra nem költök~
Nem kenyerem a taktikázás és az elméletgyártás, így nem túráztattam magam különösebben a dolgon, inkább a lapokra figyeltem, és az új játszótársra. A férfinak nem okozott gondot a 100 dollárra emelkedett kisvak, de Bennek láthatóan elment a kedve a játéktól. Egyre azt számolgatta, mennyije van, és hogy vajon hány körre elég a pénze. Az igazat megvallva nem nagyon bántam volna, ha lelécel, talán akkor valami hasznosat is megtudhatok az idegenről, nem csak azt ,hogy milyen pókerjátékos. Valahogy ez már jobban érdekelt, mint az, hogy nagyobb társaságban játszhassak.
Érdeklődve figyeltem, mire készül, miután finoman felszólítottam a bemutatkozásra. Nem, mintha egy percig is elhittem volna, hogy majd a valódi nevét fogja mondani. Nem is érdekelt igazán. Kicsit meglepett a divatjamúlt bemutatkozás, és hirtelen fel is húztam magam az enyhén gúnyos viselkedésén, de egyelőre türtőztettem magamat. – Bond. Nissa Bond – válaszoltam gúnyosan vigyorogva a híres kém stílusában , csak azért, hogy éreztessem, magasról teszek a formalitásokra. – És, ha kérhetem, hagyjuk a formaságokat Monsieur. Ez itt csak egy kocsma. Párizs pedig sosem volt a szívem csücske - ezzel rágyújtottam egy szál cigire, és nagyot kortyoltam a whiskymből.
Szó, ami szó, ahhoz képest, hogy normálisan akartam viselkedni, eléggé bunkó voltam. Olyannyira bunkó, hogy nem érdekelt, hogy mit is gondol rólam Raymond. -Az egyetlen szabály, amit komolyan veszünk, az az, hogy nem csalunk. A csalókat megetetjük a farkasokkal – mondtam egy széles mosoly kíséretében, és kihívóan Raymond szemébe néztem.
Ha őszinte akarok lenni, akkor nem is volt teljesen véletlen a dolog. Számítottam rá, hogy itt találok fajtámbelit, még ha nem is éppen egy whiskyző, pókerező nő jutott először eszembe. A halvány, féloldalas mosoly elégedettséggel tölt el. Már érdeklem, kíváncsi rá, és kihívást lát bennem. Ezek szerint az belépőm jól sikerült.
Jól sejtettem, hogy a gavallér tétmegjelölés nekem szólt, mert az ember elkezdett meglehetősen látványosan feszengeni a számára nyilvánvalóan túl magas tét miatt. - Ha akar, maga is leléphet. Nem szégyen, ez csak játék… Szúrom oda neki, de nem igazán foglalkozom a nyomorával.
Remekül szórakozom rajta, hogy valóban bosszantja a régies gesztus. Egy újabb emancipált nő. Ezt a fajtát szeretem, még a csökött lelkiismeret sem tiltakozik, ha meg kell tépni. A nevem jelen pillanatban a valódi. Ez szerepel a papírjaimon, amik mellesleg valódiak, igaz egy hamis születési anyakönyvi kivonat alapján készültek. Senki nem élhet le háromszázharminc évet a saját eredeti nevén, hacsak nem akar még több bonyodalmat. - Je vous en prie… Én sem szeretem a franciákat. Megkínálsz engem is? Érdeklődöm a cigaretta felé bökve az állammal. Ha megkínál, rágyújtok, é megemelem a poharam. - Egészségedre, Nissa… Ő a filmeket szereti, én az irodalmat, ha névválasztásról van szó. A bunkósága meg egyáltalán nem zavar. Ebből még olyan gyönyörű kapcsolat alakulhat ki, aminél kellemesebbre nincs is szüksége magamfajta farkasnak. Legalább nem kell moziba vinnem, és verset írni neki. Inni, kártyázni, meg balhézni lehet anélkül is. Az egyetlen szabály hallatán kiszélesedett a mosolyom. - Helyes… Úgyis farkaséhes vagyok… Viszonzom a pillantását, de aztán úgy döntök, ideje tovább lépni. Na jó, játszunk, aztán elviszem vacsizni… Mármint olyan igazi, nekünk való vacsorára… És hogy addig ne kelljen olyan nagyon sokat várni, felveszem a kártyáim, és szétnyitom a lapokat. Akkor lássuk…
Annyit hallok erről a csehóról, hogy most már muszáj megnéznem magamnak. Castor nem volt oda tőle, de csak a kiszolgálás miatt, amúgy nem mondott róla semmi rosszat. És ez az a híres teljesen semleges terület. Na, ez az, amiért tényleg mindenképpen látnom kell. A "béka szigete". Amikor besétálok, elhalkul a beszélgetés, és látok pár cigit ami a kiesés szélén egyensúlyoz a bámuló tulaj szája szélén. A rövid fekete csizmához egy testhez álló fekete cicanadrágot vettem fel, és egy helyben vásárolt, indián mintákkal díszített pulcsit, ami szintén megfelelően simul az alakomra, kiemelve mindent, amit érdemes, és szó se róla, van mit. A pultnál kérek egy Baileys-t, és azzal ballagok hátra az egyik boxhoz. Nem érdekelnek a vizslató tekintetek, sem a pusmogás a hátam mögött, aminek egy részét természetesen értem. A helyi közönség nem tud elrugaszkodni a szegény védtelen nő képétől, és féltenek engem. Maguktól? Röhej. Magukat féltik az indulataiktól, és hogy nyugtalan lesz az álmuk éjszaka. Lássuk, milyen itt a hangulat, ha már megfeledkeztek a jelenlétemről!
Ritkán jövök ide, mivel eléggé irritál ez a hely; túl sok az elcseszett, hamis illúziókban élő idióta. Beugrok egy whiskeyre, aztán lelépek. Ez volt a terv, a többi majd eldől. Ismertem már annyi annyira a szitut, hogy megengedjem magamnak, hogy csak félig figyeljek a környezetemre, és a maradék figyelmemet egy kis mi-lenne-ha játékra fordíthassam. Ahogy figyeltem ezt a sok, társadalmi életet élő embert, akik teljesen vakok maradtak a mindnyájunk lába alatt örvénylő sötét áramlatokra, elgondolkodtam. Milyen lett volna Jennynek és nekem, ha egyszerű, primitív, hétköznapi emberek lettünk volna, és éltünk volna a boldog tudatlanságban? Sanszos, hogy nem ilyen. Jenny, akit mindig is inteligensebbnek és talpraesettebbnek tartottam az átlagnál, bármit elérhetett vagy megkaphatott volna, amire csak ráemeli a tekintetét. Bár gyanítom, hogy nem egy lepukkant kocsmában vagy egy ilyen helyen kötött volna kii az éles eszével, még itt is megállta volna a helyét. Vagy épp irodalmat tanított volna valamelyik puccos egyetemen a kölyköknek. Elnyomtam egy vigyort és inkább elfojtottam a késztetést, hogy túl sokat időzzek az ' én életem milyen lett volna, ha ' dolgon. Jenny képzeletbeli élete, látványa élénken villant be, de magamat egyébként is képtelen lettem volna elképzelni más kontextusban. Vagy egyszerűen csak nem akartam belegondolni, hogy egy démonaimtól mentes emberként, patyolattisztán milyen lennék, ez az a fajta koncepció volt, amire egyszerűen nem tudtam rávenni az agyam, még egy ilyen tükör által homályosan verzióra sem. Mielőtt túl sok energiát pazaroltam volna az önámításba, kénytelen voltam visszanyomni a fantáziámat oda ahova való, mivel olyan energia csapott pofán, amire itt és most nem számítottam. A pulthoz érve kértem egy whiskey-t, majd hátra indultam. Nem kellett sokat keresgélni.... Ennyit a nosztalgiázásról, most már teljes figyelmemet az előttem leledző problémára fordítottam. Sok szart kavart nekem ez a nő, és nem díjaztam, hogy itt van. Megálltam a falnak dőlve, előbb utóbb ki fog szúrni, és van egy erős tippen, hogy megint menekülőre fogja...
A duruzs elég hamar normál szintre ért, nem voltam már téma, és mindenki mondta tovább a magáét. Én az italomat kortyolgatva figyeltem hol erre, hol arra. A hét végi hokimeccs, az időjárás, az elnökválasztási kampány, valami Kevin piszkos nőügyei ... Volt téma bőven. Nem is sejtették, hogy van, aki hallja. Nem érdekelt különösebben maga a hír sosem, csak az, hogy ki és hogyan adja elő. Az sokkal érdekesebb. Mivel úgy jöttem ide, hogy megnézem azt a területet, amit mindkét falka kedvel, és semleges területté nyilvánított, így én nem lepődtem meg azon, hogy más vérfarkas is belép ide. Azért lenne olyan, kinek ennél jobban örülnék. Rowen közeledett, italt rendelt, majd észrevett. Szinte éreztem, hogy amúgy sem patyolat tiszta aurája pár árnyalatot sötétedik. Megállt nem messze tőlem, és engem nézett. Ő, sejtem, hogy eszi a méreg a múltkoriért. Gondolom nem dicsérték meg otthon sem. Én viszont diadalként emlékszem vissza arra a találkozóra. Így nem esik nehezemre széles mosollyal integetni neki, mintha régi, kedves ismerős lenne. De a pillantásomban ott van az "én nyertem, te kis f@szkalap" árnyalat is. Úgy élvezném, ha még egy pár árnyalatnyit tudnék rajta srófolni. Itt ugyanis nem szabad verekednie, és ha megteszi, akkor megint szorulni fog. És én azt nagyon, de nagyon élvezném ...
Hogy oda ne rohanjak; még képes a pofámba vigyorogni. Az a diadalittas tekintet már csak hab volt a tortán. Hogy a viharba nem képes felfogni, hogy nem győzött le?! Nem győzött.. Nem tudott volna legyőzni. A halk reccsensére lenéztem. A pohár megrepedt a kezemben, az ital pedig pillanatok alatt elteleportált. Ó, hogy a... Ha azt hiszi legyőzött, téved. Nem.... nem... Lehet, hogy én másztam ki nyakig sárosan a helyzetből, de ez nem jelenti azt, hogy gyengébb vagyok. Egy üvegszilánk a tenyerembe fúródott, és egy vércsepp végig gördült az ujjamon. Csak néztem ahogy földet ér, és sokkal kisebb intenzitással követi egy újabb. Mire az is földet ért, már alig látszott a vágás. Szemeim sötét gócokként tapadtak a nőre. Egyszerű a képlet: a képébe vigyorgok, viszonozom az önelégült arckifejezését, stb... Menni fog... Mennie kellene. De csak az undor, és a gyűlölet tükröződhetett. Ismét lenéztem a kezemre, még mindig az pohár szilánkjaira szorult a markom, a fájdalom csak valami távoli kellemes érzésként lengett körül, ahhoz képest, ami akkor járt át, mikor arra a szukára néztem. Szabad kezemmel megdörzsöltem a tarkómat, végül ellöktem magam a faltól és a nem messze lévő kukába vágtam a pohár maradékát, véres kezemet pedig fekete farmeromba töröltem. ~ Gondolkozz... Tisztán. Ne hagyd már, hogy egy ilyen nőstény szétcincálja a maradék józan eszedet. Ennyire nem fogok szánalmassá válni! ~ Miközben kattogott az agyam, lehunyt szemmel ingattam a fejem. Na jó. Határozott léptekkel megindultam a nő felé, majd olyan közel torpantam csak meg, hogy egy kívülállónak még intimnek is tűnhetett, ahogy a füléhez hajoltam, miközben kezem a nő derekára simult. - Örülök, hogy újra látlak, legutóbb elég sietősre fogtad. - Vállon veregettem magam gondolatban, mert ezt sikerült úgy előadni ahogy vártam; mintha a legkevésbé sem számítana már a történtek, és a következményei. De valójában még mindig izzottam belül, és valahogy nem jöttek az ép gondolatok. Azt hiszi legyőzött.. Mindjárt elröhögöm magam kínomban.
Csak egy pár pillanatig álltuk egymás pillantásét, s már láttam is az apró rezdülést a kezén, ahogy a pohár megadta magát a sorsának. Ó, micsoda indulatok! Közelebb vagyok a célhoz, mint reméltem. Ó forrong, és töretlenül mosolygok. Érzem, ahogy szinte a fogait csikorgatja a tehetetlenségtől. Istenem! Mintha hájjal kenegetnének. Nyújtózom egy kéjeset, mintha valóban valami intim érintés borzongatna, s felsóhajtok. Ez egy kellemes este lesz! S végre elindul. Kedves, ártatlan mosollyal, némi szempilla rebegtetést is bevetve nézek fel rá, ahogy megáll előttem. Feléje fordultam,a hogy lehajolt hozzám, talán még egy papírlapot sem lehetett volna közénk csúsztatni, éppen hogy nem ért össze az arcunk. Mintha titkos szerelmespár lennénk, aki már egymás közelségétől is remeg. - Ó, most nem sietek sehová! - duruzsoltam neki még mindig mosolyogva, közben megéreztem a vér szagát. - Látom, máris nosztalgiázol! Nekem már a kisujjamat sem kell megmozdítanom, hogy vér folyjon ... Röviden, halkan felnevetek. Én tényleg nagyon élvezem ezt a helyzetet. Kifejezetten izgató. - Mért nem ülsz le? Meghívhatlak egy italra? Az előző pocsékba ment.
Tudtam mire megy ki a játék; a végletekig fel akarja piszkálni az idegeimet, és mit ne mondjak, egész jó úton halad. Nem voltam a helyzet magaslatán. - Nem mintha akkor mozdítottad volna a kisujjadat, amikor meg kellett volna védeni a civileket. - Semmivel sem jobb nálam. A bűnrészességet sokszor jobban büntetik, mint magát az elkövetőt. Ez már csak ilyen elcseszettül van kitalálva. Az őrzőkhöz persze azonnal rohant, hogy befeketítsen. Még mindig a derekán nyugodott a tenyerem, de minden agysejtem azon erőlködött, hogy ne induljon el akaratlanul is a kezem a késem vagy a torka felé. - Béta vagy nem igaz? - Még én is meglepődtem milyen kevés undor érződött ki a hangomból. Béta, mi? Röhejes... - Az alfád nem lehet valami nagy igényű, ha ilyen felelőtlen, szinte még kölyköt maga mellé állít a falka élére. Kérdésére még szorosabban magamhoz rántottam, testünk összesimult, engem pedig átjárt az a mérhetetlen undor ami már a látványakor jelentkezett. Még erotikusnak is beillett volna ez a póz, de amit éreztem az távolról sem állt rokonságban az erotikával. - Jobban tennéd, ha nem feszítenéd tovább a húrt, mert még új béta után kell néznie az alfádnak. - A kivitelezés nem volt letisztulva, de hogy ebben a pillanatban gond nélkül kitépném a gégéjét, az egyértelmű. Még a közönségről is megfelejtkeztem pár másodpercre.
Ez azért már a túl bizalmas közelség, amiért Castor garantáltan kitépné egy két szervét, és középen kezdenél ő is, csak sokkal lejjebb. S ez már az a közelség volt, ami tényleg veszélyes rám nézve, mert a nyereséghez képest túl nagy sebeket szerezhetek. De kibontakozni megfutamodás lett volna. Muszáj továbbra is a szavakkal operálnom. - Én kölyök? - úgy kérdeztem vissza, elnéző helytelenítéssel, mint aki egy nyelvbotlást javít ki. - Felelőtlen? Nos, a így gondolod, akkor szívesen tanulok tőled, ó nagy bölcs! Kérlek, magyarázd el nekem, hogy mit csináltam rosszul? A cselekedeteimet jóváhagyták, ti meg nyakig ültök a sz@rban miatta. Azt hiszed, nem cselekedtem megfontoltan? Tényleg azt hiszed? Megfenyegetett. Halálosan megfenyegetett. Aj, de édes. Alig bír magával, de azt hiszem,. azért kénytelen lesz. - Tudod, ha ezt megteszed, itt, egy semleges területen, akkor nem csak te kerülsz bajba, hanem az alfád, és az egész falkád. És akkor leszel szerencsés, ha az őrzők kapnak el, mert ha Castor kezébe kerülsz, akkor sokáig, és igen hosszan fogsz szenvedni. Arról nem is beszélve, ha én esetleg túlélem a dolgot mégis, és az én kezembe kerül ... Ó, az igen jó kis mulatság lenne! - Nos, Rowen, Tudsz nagyfiúként viselkedni, vagy sem? Bagoly mondja verébnek, vagy mi van?
Úgy viselkedett, mint egy lázadó kölyök. Kitérek a hitemből... Nem mint ha az én viselkedésem a normális kategóriába passzolna jelenleg, de azért mégis csak ő a béta, én egy senki vagyok, egy báb, amit az Alfa mozgathat, ha úgy tartja kedve. Az "ó nagy bölcs" kicsapta a biztosítékot. - Igen, azt hiszem, de nem megyek bele erkölcsi vitákba, az nem az én asztalom. Lehet, hogy jóvá hagyták, az őrzők a ti seggeteket fényezik, az alfám pedig az őrzőkét. Ördögi kör... - Nekem is szerepem van benne, hogy Vinc nyaka körül szorul a hurok, de megint egy olyan dolog, hogy ha nem én, akkor majd más tesz róla. - Az alfáddal fenyegetsz? - Elröhögtem magam, miközben ujjaim a gerincén játszadoztak. - Komolyan azt hiszed megijedek egy nagyvárosi suttyótól? - Lehet, hogy az alfája idősebb, és erősebb, de ha most arra vár, hogy összecsináljam magam ijedtemben, akkor megint tévúton jár. - Sem te, sem az alfád nem jelentenek veszélyt rám, vagy akár a falkámra. Az őrzők támogatása nélkül lehúzhatnátok magatokat a klotyón. Kezdtem megnyugodni. Na, azért nem szállt meg az a hihetetlen, transzcendentális nyugalom, de egyértelműen letisztultabban tudtam gondolkodni. Még mindig nem engedtem el, de lazítottam a szorításon. Valaki nekem jött, így kérdésére csak egy lekicsinylő morgást kapott válaszul. Hátranéztem a vállam felett. A tömeg már elviselhetetlen volt. Hogy lehet eltűrni ennyi embert egy helyen? Egymás aurájába mászva lézengenek céltalanul. Ennek semmi értelme... A következő kérdésem váratlanul tört fel a torkomból: - Van Tara nevű falkatagotok? - Ha az a nőstény hazudott, és közéjük tartozik, akkor tudnom kell. Nem épp a legjobb információ forrás a béta, de megteszi. Elengedtem a nőt és hátráltam egy fél lépést.
Aj, mekkora információáradat! Cska lestem, mi minden hullott hirtelen az ölembe! Mivel már az első pár mondatnál megpróbáltam nem lereagálni a hallottakat és csak kedvesen mosolyogni, ez az állapot a meglepetéstől szerencsére fennmaradt, és csak a gondolatok száguldottak hihetetlen sebességgel odabenn. Szóval Rowen elégedetlen az alfájával, amiért az együttműködik az őrzőkkel. Kis lázadó ... És azt hiszik, hogy az őrzők támogatnak minket. Szóval azért ilyen csendesek, mert attól tartanak, hogy ha nekünk jönnek, akkor kétfrontos háborút kellene vívniuk. Na, ebből a tévhitből nem én fogom kigyógyítani őket. S végül, Tara. Szóval itt van. Hallottam, hogy chicagoiak szivárognak utánunk, de nem tudtam, pontosan ki, én nem is ismertem őket szinte. De azt tudom, hogy Tara ki, azt nagyon is pontosan tudom. Szóval az elődöm, Castor kicsi gyermeke és szeme fénye itt van ... jó tudni! - Nincs, Rowen, nincs. De hallottam, hogy sok a kóbor errefelé mostanában. Jönnek bulizni. - kacsintok egyet. - Ej, nem tudom miért vagy olyan bosszús! Én téged olyannak ismertelek, aki szereti a balhét. Vagy csak az a jó balhé, amiben te vagy a nyerő? A tömeg nem törődik velünk, amíg csak évődünk, és csevegünk, és engem nem zavarnak. Megszoktam az emberek közelségét. Rowen feszült, de ebben a helyzetben máshol is az lenne. Ebben a helyzetben mondjuk egy szűk sikátorban már nem élnék. De ott nem is kerülhetett volna ilyen közel hozzám. Megkomolyodom kissé, és most már teljesen józanul, és mindenféle gúnyos hang nélkül beszélek. - Én tudom, hogy ez nehéz. Nem volt eddig rivális falka a környéken, nem vagyok hozzászokva, nem tudjátok, hogyan célszerű játszani ezt a játékot. Eddig ez egy kényelmes helyzet volt, most, amikor meg kell fizetni a tanulópénzt viszont már kevésbé élvezetes. De a hiszivel nem juttok sehová. Vincent tárgyalt, mert úgy vélte, hogy ez az előnyös a falkájának. Ha te ezzel nem értesz egyet, vele kell lebokszolnod, nem velem, Rowen. De lehet, hogy neki van igaza. Erre gondoltál már?
Kezdőlap
