-Hé már, te az útra koncentrálj, vagy nem kapsz a whiskyből! –kiáltok hátra a vállam felett, előre Sarahnak. -Milyen perverz kislányok laknak Fairbanksben, pofám leszakad… Aztán nem telik bele pár perc, és Sarah már a hókupac mellett állva dobja a pacsit Darren seggére, csak hogy teljes legyen az összkép – legalábbis a másik oldalra is kerüljön egy piros volt, még ha nem is olyan szabályos kör, mint a hógolyóm után. -Mennyország… -suttogom átszellemült arccal, amikor Sarah azt az embertelen abszintmennyiséget emlegeti, amire a képekért kapott zsetont be fogjuk váltani, remélem, eleget csinál, hogy jusson az összes helyi pletyka- meg szennylapnak is belőle. Aztán jön a szeretgetés-ölelkezés-puszizkodás, Darren riszálásánál azért még oldalba bököm Sarah, hogy videót, videót (!!!), aztán kemény két perccel később pedig már azon szentségelek ezerrel, hogy az istenért se bírom eltalálni annak a rohadt festékszállító autónak a hátsó kerekét. Szegény teremtőm biztos forog a sírjában, ahogy a második mellélőtt golyó után sűrűn káromkodások közepette nyitok újra tüzet, és lövöm el az összes, még tárban lévő töltényt. Van, ami csak az út aszfaltjába ékelődik be, néhány a szállítótérbe is bejutott, sőt, még egy arra repülő varjat is sikerült leszednem, csak azt nem, amit épp kellett volna. Még párat üresen kattan a tár, jelezve, hogy mára ennyi volt, én pedig könnybe lábadt szemmel süppedek vissza az anyósülésre, szinte reflexből nyúlva bármilyen fellelhető alkoholért, hogy italba fojtsam a bánatom – nem, nem érdekel, hogy tud úszni… -Van, de minek… -sóhajtok Sarah szavaira, azzal meg is húzom az itókát és szólok a nőnek, hogy kezdje meg előzni a kocsit, aztán imádkozzon, hogy senki se jöjjön szemből, amíg én átmászok a sofőrhöz…. Még jó, hogy csak, most, mert a következő pillanatban a kocsi egy hirtelen fordulattal lekanyarodott az útról egyenesen egy fának, én meg csak pislogtam, mint pocok a lisztben, mire sikerült felfogni alkoholgőzben szendergő agyammal, hogy mi is történt valójában. -Basszameg, Darren!!! –visítottam fel ismét, hasonlóan az előzőhöz- Basszus, basszus, basszus! Mi van, ha kinyírtuk az Atanerket? Vagyis technikailag nem mi, csak nem vigyáztunk rá…? Vajon levadásznának érte a többiek? Mert akkor inkább húzzunk haza pakolni… -pislogtam Sarahra kétségbeesett tekintettel, de ettől függetlenül ahogy leállította az autót, már pattantam is ki, hogy elszaladjak megnézni, mi maradt belőle. Mondjuk ahogy épp az árkon ugrottam át, sikerült megcsúsznom a havon és úgy pofára esni mint annak a módja és rendje, még szerencse, hogy csak egy arclenyomatot hagytam a hóban, és nem lesz újraplasztikázva az orrom soron kívül. Fogtam az üveget, amit még mindig szorongattam, aztán már spuriztam is az oldalán fekvő kocsihoz. És valamikorra ekkorra verekedte át magát Kukac Matyi a vezetőfülkébe, megvacsizni kicsit a sofőrt, és hát… -Nem, köszi, most inkább kihagyom. Nézz rá tiszta zsír, tartósítószer, festék… Oké, hogy szeretjük a véres steak-et de na, csak minőségi húsból… -utasítom el a vacsorameghívást, bár ha Sarahnak több gusztusa van az ilyen egészségtelen gyorskajákhoz, akkor hajrá, egyenek csak, én aztán ráérek, Darren él, mégse kell last minute repülőjegyet vadásznom miután rekordidő alatt becsomagolok. Amikor azonban ügyeletes Casanovánk úgy dönt, jóllakott, és hogy le akarja dolgozni a feles kalóriákat, csak szép lassan felkúszik a szemöldököm. -Szerencséd… hogy öreganyádnak szólítottál nem mást mondtál, mert most növeszthetnéd vissza… Mire várunk még? –feleltem, miután viszonoztam a csókot, legkevésbé sem törődve azzal, hogy engem is összemaszatolt, azzal már indultam is volna vissza, mert hogy nem itt és most, az aztán hót ziher… Talán némelyik aberrált északi farkasból kinézem, hogy erre gerjed, de engem valahogy nem vonz a méteres hóban való romantikázás, akármennyire is megvan a maga varázsa. Pár lépés után azonban megtorpantam… -És Sarahval mi legyen? Vigyük őt is? -mást nem sofőrnek, vagy gyertyatartónak...? - Vagy hagyjuk itt festegetni?-majd azzal egyik kezemmel elkezdtem a festéket szétkenve különböző kacskaringós mintákat rajzolni Darren bőrén, ahol épp értem.
- Ajh, pedig a popód szebb látvány. Hatalmasat sóhajtok, oké, muszáj az utat figyelnem, mert a végén nem kapok a piából! A-a, ez elég nyomós indok arra, hogy tényleg az útra figyeljek. - Még a végén minket is leköröznek.. Még a szememet is megforgatom, belegondolni is borzalom, hogy a kislányok leköröznek minket, világvége, apokalipszis! De kit érdekelnek a kislányok, amikor pillanatokon belül már Darren pucér popóját bámulhatjuk? Nem is kell sok, hogy a hógolyó és az én kezem nyoma is ott virítson a fehér fenéken. Odie megjegyzésére lelkesen bólogatok, igen, az tutira mennyország lenne, mi nem tejben-vajban fürödnénk, hanem abszintban és whisky-ben. - Hú, basszus! Kattintom is át a telefonom a videó üzemmódra, mert basszus, egy ilyet nem lehet kihagyni! Szóval szépen az is meg van örökítve, ahogyan a mi kis szuperhősünk átugrik a kocsim tetejéről a furgonra, de persze úgyis az előbbi riszálás a lényegesebb. Ha a képeken egy vagyon fogunk keresni, akkor ez a videó vajon mennyit érhet? Felbecsülhetetlen! Akárcsak a golyók, amiket Odie egytől-egyig kilő. Na tessék, még egy varjat is leszed, ami hangos puffanással csapódik a kocsinak, nekem csak a szemem nyílik tágra. - Váov! Ámulok és bámulok, a madár kideglett, ezen nincsen mit szépítené, de a kerék az sértetlen. Oké, akkor gyerünk, kicsit pörgessük meg a dolgot, akkor megpróbálok a vezetőfülkéhez hajtani, hiszen azért már nem tudok, hogy Odie a kocsi mellől lője ki a kereket. Csakhogy ekkor szépen eltűnik mellőlünk a furgon, én pedig csak a fejemmet fordítom, hogy a szememmel nyomon tudjam követni a kocsi útján, de mi száguldunk tovább. Most mégis mi a fenét csináljunk? Én is pánikolni kezdek, visongok és mondhatni sikítozok, amikor is bevillan, hogy hoppáré, már jócskán elhagytuk Darrent. Tövig nyomom a gázt, röpülünk is kissé előre, remélem azért Odie is kapaszkodik rendesen, a világért sem szeretném, hogy kirepüljön az ablakon. Tekerem is közben a kormányt, ismét gázt adok, hogy visszaszáguldhassunk a baleset helyszínére, lefékezve máris pattanok ki, még a motort sem állítom le. Odie fut elől, árkot ugrott a szúnyog, kitörött a lába, de sajnos nem jött össze neki és landol is. Ez pech, két okból is, először is háháá, de szerencsétlen. Másodszor pedig mivel utána jövök, így én is arra ugrok, az utolsó pillanatban pedig csak annyit sikerül módosítanom a repülési pályámon, hogy ne tapossam telibe a hátát. Szóval taccsolok én is, Odie-ra rá és úgy elfog a röhögő görcs, hogy tényleg alig bírom abbahagyni, tehát Odie is rázkódik alattam, érezze csak a törődést, a röhögés már csak ilyen. Végül aztán mégis feltápászkodom, szépen lassan, természetesen. - Baah, még mit nem! Ettől még a gyomrom is felfordul.. Megrázkódom, aztán mit veszek észre? Ott a whisky a kezemben.. Egek, fogalmam sincsen, hogy került oda és hogy élte túl az esésünket is, de nem számít, mert jót húzok belőle, na igen, ez tuti finomabb, mint az a hapi ott festékbe mártva. Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy azon a fickón undorító a festék, ellenben Darren.. - Igazi kis csillámpóni lettél, lovagolhatok a hátadon? Úgy nézek, mint egy kislány, aki élete legszebb Barbie babáját látja. Na jó, nem, ez azért még annál is szebb látvány. De ami utána jön, na.. az én szám most viszont tényleg úgy görbül le, mint ahogyan a kislánynak, amikor közlik vele, hogy nem kapja meg azt a babát. Na tessék, máris kihagynának a buliból. Hát én menten sírva fakadok! Ezt nem tehetik velem! - Ha csak gyertyatartónak vinnétek, akkor attól félek, itt véget ért a móka mára, főként mivel felgyújtanám a hajatokat. Eszelős vigyor kúszik a képemre, megoldok én mindent, efelől ne is legyen kétségük. Bár nekem a gyújtogatás is baromira nagy móka lenne, habár valószínűleg ők nem élveznék annyira, mint én. Sebaj, van nyomós indokom is, hogy miért ne hagyjanak itt. - Pupákok, itt ne hagyjatok, basszus! A pia is nálam van. Emelem meg az üveget kissé, hogy megmutathassam nekik, van még azért benne bőven cucc, arra azért azonban figyelek, ha bármelyikük is rá akarna vetődni az üvegre, akkor idejében rejtsem el a hátam mögé. Odie még csókot is kapott! Meg fogok sértődni és jöhet a duli-fuli.
Nem kértek a husiból, hát miután felfogtam, hogy borzalmas a festékes hús, már én se. Ami azt illeti, a nőstények sokkal finomabbnak tűntek és ezt KicsiDé se volt rest jelezni azzal, hogy kicsit nagyobbacska lett, ami engem marhára nem foglalkoztatott, én mentem Odie nyakába borulni és smárolni, mert azt kellett, az jó. Kéjenc módjára mértem végig Sarah-t, és nem úgy, mint egy gyertyatartót. Azzal nem csinálnak olyanokat, amilyeneket én akartam vele, méghozzá nem is kicsit, szóval csak egy nyüszítéssel jutalmaztam, hogy Odie közölte, ő itt a hóban nem hajlandó semmire. - Vigyük-vigyük - bólogattam lelkesen és szaporán. Valahogy a segítségükkel benavigáltam magam a kocsiba, mert még egyszer nem akartam a tetőn utazni, még elkap megint egy madár és elrepül velem.
Zötyögtünk-zötyögtünk, fogalmam sincs, merre, szóval ha most mégis elrabolnak és eladják a szerveimet, arról se tudok, nem tehetek semmit... Akkor kezdtem el megint kicsit jobban figyelni, amikor Sarah lassított - ekkor már Odette vállára bukott fejjel készültem egyet szundizni -, felkaptam a fejem és meglepően éberen néztem körbe, aztán felcsillant a szemem a ház láttán. - Kapok fürcsit? - néztem hol egyikükre, hol másikukra, mert azért ettől a sok vlazúrtól meg szeretnék szabadulni. - Te meg hódolj már be nekem, olyan kis szexi lenne - bazsalyogtam Sarah-ra, hogy már mindkettőjüktől akarjak valamit... bár mindketten mindkettőt adhatják, én tök jól elleszek úgy is. - Harapnám a torkod - csattintottam össze a fogaim, aztán nevettem és ha megálltunk, kievickéltem a kocsiból. Aztán fogtam magam, alakot váltottam - hol érdekelt az engem, milyen forgalmas helyen vagyunk, vgay hányan láthatnak, éjjel van, ilyenkor mindenki szunyáljon -, aztán a bejárathoz trappoltam. Így még dzsuvásabbnak tűntem: fehér bundán mindenféle festék, csimbókosan összetapasztva a szőröm. A farkam viszont lelkesen csóváltam és türelmetlenül vakkantottam. Ami azt illeti, régen voltam már puszta kedvtelésből ebben az alakomban, szóval most kifejezetten jól esett.
- Munkamániás tyúk... - Morgok, miután letettem a telefonomat. A zsebembe csúsztatom, lévén éppen ennyire érdekel jelenleg az egész helyzet. Hétvége van, ilyenkor hagyjanak már a papírmunkával az irodából is! Inkább felhajtom eme megrázkódtatásra a soron következő felest... Meló után jöttem el egy-két rendőrkolléganővel ide az O'Connorsba iszogatni. Szerettem ezt a helyet régen, mikor még nem volt ez az egész falkás katyvasz sokat jártunk ide iszogatni az őrzőkkel-farkasokkal egyaránt. Talán éppen ezen nosztalgikus okból kifolyóan nem terveztem igazán maradni. - Viszont most mégiscsak itt vagyok, lassan már másfél órája, s leküldöm az előbb említett, Veronica által marasztalónak kikért fejadagot. Egyébként a szokásosan visszafogott irodai eleganciát képviselem ma, a farmerhez kék háromnegyedes ujjú inget vettem fel, hajam pedig kiengedve, természetes egyenességével borítja vállaimat.
Nem nagyon figyelem a boxunk mellett elhaladókat, inkább azt ecsetelem tőlem szokatlan bájjal csacsogva, hogy lehet, nem kellene innom többet. Ettől függetlenül ott a pohárka a kezemben. Mikor megemlítik, hogy "Nézzétek már, micsoda pasi!", akkor azért megperdülök, s hatalmasat bólintok, hogy bizony, az. Azt már nem teszem hozzá, hogy én ezt a jó pasikát ismerem, hanem nemes egyszerűséggel odaintegetek neki. - Hahó! Darren! - Mosolyom kiszélesedik, mikor látom, hogy felfigyel erre már. Na meg megpróbálok felállni és nemes egyszerűséggel hátrahagyva társaságomat odaegyensúlyozni a másik szemközti boxához. Döcögősen megy, de csak sikerül, szóóval elégedetten huppanok le a másik mellé. - Heló! - Tőlem idegennek ható, mégis gyerekesen széles vigyor bekapcs. - Csak nem vége a melónak mára neked is? - csillogó tekintetem a másik arcát fürkészi leplezetlenül.
Egész kellemes hangulatban szambáztam be az O'Connorsba munka után. Igaz, hogy ökör iszik még mindig magában, de a múltkor is egymagamban kezdtem. Most viszont nem fajulok addig, már csak azért sem, mert sikerült pár percet beszélnem telefonon min ulvinnével - ez is kellemes hangulat oka -, és rám tört a "nagyon hűséges vagyok" érzet. Ráadásul az igazat megvallva Jamesszel akartam inni, mert már veszettül hiányzott a hülye feje, őt viszont nem tudtam elérni. Úgyhogy összességében kicsit talán elanyátlanodottan huppantam be az egyik boxba, kikértem egy üveg whiskyt, meg hozzá jeget és poharat, hogy aztán az ablakon kibámulva olykor egyet-egyet kortyolva iszogassak. A gondolataim össze-vissza csapongtak, a farkasom nyugodt volt, meg én is. Egyedül az zökkentett ki ebből a zen állapotból, hogy meghallottam, amint egy női hang a nevemet kiabálja. Hú, máris kezdődik, vagy mi? A hang gazdája felé fordultam, s ekkor megláttam, hogy Roxan az, meglehetősen bizonytalan mozgáskoordinációval, és épp a boxom felé közeledett. Csak el is találjon idáig! Sikerült neki, és gyanúsan édesen mosolygott, tuti van benne bőségesen löket, amin csak vigyorogni tudtam. Én még épp csak súroltam a becsiccsentett állapot alsó határát. - Hali! - köszöntem kedélyesen és arra azért figyeltem, hogy ne nyúlhasson a whiskyért. Még nem tartok a nyomulós állapotnál, jóval előtte a "gondoskodó nagymama" van. - De, húsz kisszék után ideje volt - sóhajtottam, de nem is taglaltam tovább. - Rég láttalak, főleg itt. Ennyire sok a munka? Ezt a civil foglalkozására meg az őrzősködésre is értettem, bár kérdéses, hogy ilyen állapotban mi jut el hozzá, de én megpróbáltam...
Kezemben a félig üres - vagy félig teli? - poharamat szorongattam, amit a szomszéd asztalról a felespoharak társaságából menekítettem ki, mint jobb sorsra érdemes egyént, mikor áthuppantam Darrenhez. A whiskyért csak akkor nyúlok, ha felhívja rá a figyelmet, arrébb tolja vagy valami, de egyébként még nem került bele a látóterembe. Különben meg milyen ez már, hogy nem osztozna velem a piáján... Hiszen farkas-őrző két jó barát, egy vérből valók vagyunk meg hasonló szarságok, nem? Nehogy már majd pont az italt sajnálja tőlem. - Nagyon helyesen tetted. Kár, hogy nem előbb jöttél, mert akkor... jajj! - fogok rá finom határozottsággal és egy hirtelen mozdulattal a másik vállára, mikor kicsit helyezkedem a székemen, mert majdnem lebillennek még erről is. (Mi lenne, ha bárpultra akarnám feltornázni a hátsómat?!) Zavartan felkuncogok, miközben biztonságba rendezem a hátsómat és végül Darrenre pillantok ismét. - Martha épp előadta, mit szerencsétlenkednek otthon a férjével. Szegény tiszta kapuzárási pánikos, pedig alig harmincnyolc! - fejcsóválok vigyorogva, tenyerem még mindig a másik stabilnak tetsző vállán pihen meg. - Deh ezt jónak mondom, biztos marhára érdekelnek a rövid életűek nyűgjei.
Jaj és borulási kísérlet, ami azért maradt meg kísérletnek, mert elkapta a vállam, én meg azért a biztonság kedvéért a könyöke alá nyúltam. Kis pityókás, szerintem ultrastabil helyen is képes lenne lassan elvágódni. Nagyon jót röhögnék rajta, de az kicsit bunkó lenne - legalábbis a jelen felfogásom szerint. Mire mondjuk az üveg végére érnék, lehet rá is segítenék. Engem nem zavart, hogy vállat markolászott, jókedvű mosollyal a képemen és érdeklődve hallgattam, hogy mi lesz a félbeszakadt mondat vége. - Ej, ez a Martha... - látásból talán tudtam kiről van szó, de ha nem, hát hol probléma az nekem? - Felvilágosíthatnád, hogy te bezzeg mi mindenen vagy túl, mégse pánikolsz semmin - ingattam a fejem. - Vagy beavatom inkább én! - és már emelkedtem is feljebb ültömből. Az a baj, hogy becsiccsentve eléggé közlékennyé válok, ezért sem szoktam emberekkel inni inkább, mert az ziher, hogy nagyjából... öt perc után szinte mindent elmondanék a farkasokról. - A hosszúéletűeké se sokban különböznek. És mindenki rövidként kezdte. - Rém bölcs vagyok, Tupilek! Na igyunk még egyet. Ha még mindig a vállamat tapizta és hajlandó voltam visszahelyezkedni, normálisan ülni, akkor már kihasználtam a lehetőséget. - Vállmasszázst vállalsz? - Heh, ez jó: vállalsz...
Szavaira szinte már önironikus kacajjal nevezettem fel. Ha castingolnának Wicked szerepére, lehet el is nyerném ezzel a boszorkányosan fülsértő "nyehegéssel". - Nem vagyok én túl semmin, Darren. - rázom meg a fejemet finoman, de rá kell jönnöm, hogy ez nem volt épp a legjobb ötlet. Inkább kinézek magamnak egy pontot, miközben a vállába kapaszkodom, ujjaimmal a felsőjét is meggyűrve csimpaszkodón, mint valami elveszett kisgyerek. - Mit? Nenenenene...! Maradj inkább a seggeden, épp elég lesz nekem fogni holnap a fejemet, ha vállalhatatlanul viselkedek. - Ahogy feláll, én is úgy állok fel és igyekszem visszanyomni ültébe, ami ha nem ellenkezik, sikerül is, az meg totál mellékes, hogy közben majdnem sikerül elhasalnom rajta a lendülettől, de végül csak elengedem a vállait és visszaülök nevetősen a helyemre. - Rövidként, jah... de tudod-e, tudod ti rohadtul könnyen vagytok, mert ha túlteng a szülői hajlam bennetek, csak beharaptok valakit és heló! Családotok is lehet, a bátyámnak is van menyasszonya! - Darrennel van olyan régi a baráti viszonyunk, hogy biztos meséltem már a testvéreimről neki, így tudhatja, hogy a bátyám is az ő fajtáját gyarapítja. - Nekünk is lehetne, csak pont a ti fasza... faszkodásaitok miatt kell erről letennünk. - Ráncolom a szemöldököm, mikor keresem a szavakat, azt meg hozzá se kell tennem, hogy jelenlévők mindig kivételek ugye. - Szóval jah... nem vagyok túl semmin. Ezt még megiszod? - Szúrom ki és kaparintom meg a whisky-s üveget, ujjaimmal ölelőn fogva körbe nyakát és vonva közelebb magamhoz. Kérdés közben szórakozott mosoly szökik ajkaim szegletébe, előző "kirohanásom" is hasonlóan látszat-könnyed nemtörődöm okfejtésként vala előadva. Csak semmi komolyság, nem azért iszok, hogy utána görcsben álljon mindenem, nem igaz? - Ha te tudnád, mi mindent vállalok...- Nevetek fel és dőlök vállának, mellkasának, hogy onnét tekintsek fel rá áthatóan sötét, csillogó pillantással. Hát édes ez a Darren, ha azt hiszi, ezzel zavarba hozhatja!
A sátáni kacajra kicsit elnyílt a szemem, nem tudtam, hogy ilyet is tud, de minden nap tanulunk valamit tényleg. Ha nem ismerném, még azt mondanám, hogy meglehetősen kétségbeesettre sikeredett ez a belém kapaszkodás. - Hát azt látom, hogy valami nem oké - mondtam kicsit halkabban, amolyan: ha akarta meghallotta, ha nem, nem, én nem erőltetem, de ha kíváncsi leszek, akkor igen. Felnevettem. Ha ő vállalhatatlanul viselkedik majd, akkor... én nem tudom, hogy a saját kis "show műsoromat" a múltkor minek tituláljam. Visszahuppantam, ő is elhelyezkedett megint. Ahogy elkezdi ecsetelni a családi témát, hát az meglep, eddig ilyesmiről nem panaszkodott, és igazából nem néztem ki belőle, hogy álmai netovábbja a fehér kerítéses családi idill egy-két gyerkőccel. - Azért ez nálunk se ilyen könnyű, egy rakás gond lehet a kölyökkel, meg ha a többiek nem fogadják el, akkor kakukk és rossz esetben mindkettőnknek meszeltek... De mi van veled? Átragadt Martha kapuzárásija? Nem tudtam eldönteni, hogy ennyit ivott, vagy valamire célozgatott velem kapcsolatban. Elbukott apasági teszt, vagy Noah és Ash esete, vagy a vérvonalrokonságom... túl sok opció. A terebélyes családfa átka. Ennek ellenére fürkészőn méregettem már az arcát és erről is megfeledkeztem, hogy van még a poharamban ital. Bocsánatkérőn és szelíden elmosolyodtam a faszkodásainkra. Mind a farkasokra, mind a hímekre értettem az egészet amúgy. - Akarsz róla beszélni? - kérdeztem kicsit könnyedebbre véve a figurát és eljátszottam a pszichológust, habár Jimbo közelébe se értem ilyen téren. Valami nem stimmel, azt már tisztán látom, és nem akadályozom meg a whisky elkobzásában. Hátha pár pohárka után még közlékenyebb lesz. - Csak lassan, nehogy kifeküdj itt - vigyorodtam el, a rám dőlésre meg nevettem egyet kurtán, meg a szavaira és kicsit lejjebb csúsztam ültömben, hogy kényelmesebben elhelyezkedhessen, majd a kezembe vettem a poharam és körbelötyköltem benne az italomat. - Történt valami? - kérdeztem végül és tekintetem az övére talált. Mindkettőnkben volt pia, benne több, bennem kevesebb, csillogott is a szemünk rendesen. A Csillámvápírok után mi leszünk a Csillámszemek.
Meg se hallom, amit motyog a nemlétező bajusza alatt, mondom tovább a magamét, közben pedig szórakozottan túrok éjszín tincseim közé, hátrasöpörve a vállaimról és mintegy megtörve az aláomló hajzuhatag rendezettségét ezzel. Melegem van kissé. Tuti a pia miatt, bár az a tény sem elhanyagolható, hogy nem igazán volt még szerencsém ilyen közelségből szemügyre venni Northlake-et. - A ledér gondolat bájos mosolyt csal ajkaimra, ahogy felpillantok a férfira. - Jajj, dehogy ragadt! - Legyintek, s hanyagul ott marad ez a tenyerem pedig a másik mellkasán. Ha látnám józanul, kívülről magam most, lehet fejjel rohannék az első falnak kínomban - nem tudnám eldönteni, hogy röhögjek vagy sírjak magamon - így azonban a legkevésbé sem törődök vele, hogy a kevésbé visszafogott énem kerekedik felül Mr. Alkohol hatására. A tipikusan pszichológusoknak és címeres cimboráknak fenntartott kérdésen felkuncogtam, majd mintegy megadó simítás után toltam el magamat kissé tőle, hogy ültemben felegyenesedve töltsek magamnak a whisky-jéből. Amúgy még kilötyögtettem volna, piát pedig nem pazarlunk! Még akkor sem, ha Darren gatyájába folyattam volna. - Attól azért messze vagyok nyugi... bár lehet, jobban járna mindenki, ha holnap erre az egészre csak te emlékeznél kettőnk közül. - Nevetek és kissé megremeg a kezemben az üveg, minek következtében csak sikerül egy kicsit mellélocsolnom. Sietősen nyúlok oda - megválva az üvegtől előtte persze - és húzom végig ujjamat a pohár oldalán, letörölve róla az italt, vagy legalábbis felitatva, hogy utána ujjamat bekapva "kóstoljam" meg, miféle piából sikerült szerválnom. Elégedetten csettintek a nyelvemmel, mielőtt végre érdemben is válaszoljak arra, amire Darren már másodszor (harmadszor - a Szerk.) kérdez rá. - Csak túl sok a szabadidőm mostanában, ez minden. - Emelem a poharamat felé, elcsípve tekintetét is mellé kacéran saját pillantásommal, majd leküldöm az italt egy apró, gyermeteg fintor keretében. - Tisztában vagyok vele, h-hogy... etetnetek kell azt a kurva vadat magatokban, de miért nem lehet normálisan intézni az egészet? És ne, ne mondd azt, hogy úgy intézitek, utánad is takarította már őrző a szart, ebben biztos vagyok! - A pohár talpa koppan az asztalon. - Nincs kapuzárási pánikom, mindig is szerettem volna egy gyereket, csak nem hangoztattam, mert lássuk be, felelőtlenség ilyesmiről akár szót ejteni is errefelé! Téényleg, te nem szeretnél egyet? - Ne kérdezze senki, honnét jön az elvetemült kérdés, a vigyoromra még rá is lehetne fogni, hogy komolytalan az egész. arra, hogy közben a tenyerem felfelé araszol simítón a pasas karján a vállára... nos arra már kevésbé. - Kicsit röhejesnek tartom, hogy Kambodzsába meg tudom is én hova kell repülni, ha családot akar alapítani az ember, mert itt random forgatják ki a magzatokat az anyjuk hasából a farkasok vagy ölik le a gyerekeket álmukban. Ha ennyire szeretitek a gyerekhúst, deportáljunk inkább párat a kínaiaktól, ők úgyis túl vannak népesedve! - Suttogom, mintha nem is elégedetlenkednék a Természet rendjével, hanem édes titkokat osztanék meg a másikkal. Eztán újabb váltás, megint felegyenesedem, hogy újra töltsem a poharamat, hacsak nem akadályoz meg benne. - Jah, mellesleg csak túl sok a szabadidőm mostanában, azért van időm ilyeneken agyalni. Nem kell foglalkozni mentoráltakkal, nem kell városon kívüli ügyeket megoldanom és lassan a fertőtlenítő szaga lesz a kedvenc parfümillatom! Lehet, többször kéne összefutnunk... - Mert most kifejezetten jól érzem magamat, de erről a kapatos, idióta mosoly is árulkodik képemen, ahogy a másikra tekintek.
Nem-e? Látom! Mármint hallom. Meg érzem... és látom is, oké! Nem tudom, hogy valaha is tapizott-e ennyit, mint most röpke pár perc leforgása alatt, de lassan ott tartok, hogy megkérem, ha ennyire igényli, akkor némi hasvakarást meg én igénylek, tök jól járnánk mindketten! Azt mondjuk veszem észre, hogy a karom, a vállam meg a mellkasom bejövős, szolid férfiúi hiúságomat legyezgeti is, mi tagadás. Vele nevettem a holnapi emlékezést illetően, addig, amíg egy kósza whiskycseppet le nem törölt a pohárról és azt le nem nyalta az ujjáról. Miért van annak mindig mocsok kéjes hatása, ha egy nő így lenyal valamit az ujjáról? Vagy csak szerintem? Én radarozok már mindenre, ami egy cseppet is félreérthető, vagy perverzebb hatást kelt? Szusszantam egyet és ittam inkább, amivel amúgy fel kéne hagynom, mert a nagymamásból lassan szeretgetőbe fogok átmenni, ami nem baj még, de onnan csak egy bolhaugrás a ribanckodás, és ha Roxan ilyenkor ennyire szeret pasikat - vagy engem? - simogatni,akkor baj lesz. Letettem a poharat, és igyekeztem úgy rakni, hogy hirtelen kartávolságon kívülre essen: ne tudjak egyből érte nyúlni. Elég feltűnően bámultam amúgy ezt a röpke műveletet, utána meg inkább úgy csináltam, mint aki nem... Még jó, hogy szóáradat következett, így tudtam arra figyelni, és mantrázni kezdtem magamban, hogy nem szabad többet innom, nem szabad többet innom, nem szabad többet innom! - Félig állatok vagyunk, Rox - vontam vállat. - Nálatok is van, hogy úgy zabáltok két pofára, hogy megér utánatok a vendéglős összetakarítani. Nálunk is ez van, csak kicsit nagyobb léptékben. Nem tagadtam, nekem is volt már húzós ügyem, de... hát mivel régebben nem engedhettem meg magamnak a léhaságot Victor miatt sem, így általában én takarítottam magam után. A legutóbbi emberevést is eltüntettük Jamesszel. - Wow, ezt nem tudtam - néztem rá kicsit elnyílt szemekkel, a kérdésére pedig kényszeredetten felnevettem. - Nem, nem kell több, köszi, meg szerintem bóklászik amúgy is zabigyerekem a világban, neeeeeeeeem, neeeeeeeem! Elég ez a kettő... - Felsimított a karomról a vállamra. Az a baj, hogy bennem meg nem volt annyi, hogy finom kis utalásként inkább levegyem onnan. Mindeközben azzal nyugtattam magam, hogy ha neki erre van most szüksége, legyen, nincs ebben semmi rossz. Baromi nehéz hűségesnek lenni! Hallgattam, amiket mesélt arról, hogy itt mik történnek a gyerekekkel és elszontyolodtam. - Köztünk is vannak jobbak meg rosszabbak. A pedofil, vagy a gyerekgyilkos ember se jobb, neki még az a "mentsége" sincs, hogy éhes volt a bestiája. Vagy az kényszerítette. - Megráztam a fejem és ittam. Nem nagyon voltam hozzászokva, hogy komoly téma legyen terítéken ivászat közben, ez a gyerek-dolog meg furcsán érintett amúgy is. Amikor töltött, odatartottam neki az én poharamat is, hogy ha már nála van az üveg, szolgáljon ki engem is... a saját piámból. - Adjak munkát? - nevettem fel kicsit keserűen. - Ha ügyintézés hiányod van, kavarhatok némi zűrt - ingattam a fejem. - És ilyen kevés a tanonc? - kapcsoltam, hogy nem kell mentorkodnia, amiből erre tudtam csak élből következtetni. Ittam pár kortyot, fészkelődtem egy sort, majd a szabad kezemmel átkaroltam Roxant és mint egy jóllakott napközis, elégedetten vackolódtam be úgy, hogy szorosan mellettem van. Ölelgetős lettem, és amint erre rájöttem, kimért mozdulattal tettem le a poharat, a tenyeremet pedig beletöröltem a farmeromba, mintha ezzel eltüntetném róla a whisky után nyúlás késztetését.
Bahh, farkasérzékek! Az lehet a szerencséje a férfinak, hogy nem teszi szóvá nyíltan a dolgot, s így megmaradok tapizós-vigyorgósnak. Pillantását elcsípve kacér mosoly fut át képemen, miközben ujjamról a whisky-t nyalom le, majd ennek és a közben elmémen átfutó gondolatoknak köszönhetően rendeződöm vissza simogatós közelségbe a másik mellé. - Kettő? - Ráncolom a homlokomat kissé értetlenül, majd mint akinek a képzeletbeli égő felgyullad a feje felett, úgy tekintek fel rá kislányosan kerek pillantással, szinte már naivnak tetszőn: - Nem adsz egyet? Csak úgy... kölcsibe. - Kuncogok a szóhasználaton, elvagyok én itt magamnak. - Néha látogathatod is, meg minden... - Fűzöm hozzá roooppantul meggyőzően, s még tovább is viszem biztató jelleggel simító mozdulatomat nyaka, tarkója irányába, ujjaimmal játékosan cirógatva bőrét. - Ezek nem mentségek csak kifogások. - Suttogtam csendesen, miközben tekintetem igézőn a másikat fürkészte pár néma, szótlan másodpercig, majd inkább elhajoltam és az italért nyúltam. Töltöttem neki is, ha már olyan lelkesen tartotta a poharát, szavai pedig nevetős horkanással lettek csupán jutalmazva. - Pont most szervezik az elhívásokat, szóval nem. Csak engem menesztettek a posztról és fogtak be gyógyító-asszisztensnek helyette, mert úgy gondolták megérdemlem. - Vonok vállat hangomban nem kevés öniróniával, majd némi helyezkedés meg fészkelődés után előkerül a telefonom is, hogy egy bizonyos SMS-t megnyitva nyújtsam oda Darrennek a készüléket. - Így próbálom elejét venni a további kérdéseknek, noha egy anchoragei hotel neve és helye nem sokat mond önmagában. Az üzenet különben is vagy egy hónappal ez előtti, azóta nem is tettem Róla említést... még csak a nevét se mondtam ki - Épp eleget hallottam eleinte másoktól. - és ez most sem történt másként: minden felesleges sallang helyett lehúztam az italt, majd megadóan dőltem Darrennek, mikor átkarolt, fejemet mellkasára hajtva.
A kacér mosolyért nagyon nem vagyok most hálás, ez kezd egyszerűen kínzásra hasonlítani! Dög... A gyereklétszámra bólintottam, bizony szapora vagyok, mint egy tapsifüles! Jó nekem, mi? A kölcsire felnevettem, utoljára akkor "csi"-ztem, amikor berészegeskedtem Yettához... És ami azt illeti, utoljára ő cirógatta hasonlóképp a nyakam, tarkóm. Nekem min ulvinne ügyesebb, de Roxan alkoholgőztől vezérelt tettei kellemetlen hiányra hívták fel a figyelmem. Sajnos vagyok olyan mohó, hogy némi önuralomgyakorlatozás után a hiányt megszüntessem, vagy legalábbis kísérletet tegyek rá, de... - Nyau... - ez volt minden, amit reagálni tudtam, és ez még mindig jobb, mintha dorombolni kezdek. Vagy ne adj Tupilek: viszont-cirógatni! Nem megyek bele abba, hogy milyen is a vérfarkas-lélektan, szerintem most már nem is tudnám normálisan körülhatárolni a dolgokat. Szóval inkább hagytam, és ha már nyau volt, akkor macskásan hozzádörgöltem a fejemet, arcomat az övéhez. Szeretgetős vagyok, nincs ebben semmi rossz! És megmutatom, hogy farkasban is van bolyhosabb. Egyedül arra kell vigyáznom, hogy ne essek túlzásba, menni fog az, nem? Ez a szeretet-gombóckodás egészen addig tartott, amíg nem közölte, hogy tulajdonképpen lefokozták. - Hogy mi? - néztem rá értetlenül, aztán azt figyeltem, ahogy előkotorta a mobilját. Pötyögés. Vártam. Átkaroltam. Odaadta a telefonját, amiben már meg volt nyitva egy SMS. - Ez... - mi? Jamestől kapta, oké, cím és szobaszám van rajta, az is tiszta sor. Viszont ha belőle indulok ki, meg ebből az SMS-ből, Rox nem épp virágos kedvéből és a lefokozásából, akkor: - Kamatyolni hívott stigma alatt, te elfogadtad és leszedted róla a cuccot? - Ennyi infóból ez a kép állt össze, meg hogy gyerek és család téma. Bár akkor lehet, hogy komolyabb is volt köztük? - Terhes vagy? - kérdeztem pár oktávval magasabb hangon és nagyobb hangerővel, majd kicsit elhúzódtam tőle, hogy jobban a szemébe tudjak nézni. Erősen kellett azért fókuszálni. - Csak az igazat! Mintha ugyan tartozna nekem ilyesmivel. Egyébként kezdtem kicsit megijedni, ha James körül is volt ezzel valami zűr pluszba, ő meg besokallt a mostani felhajtásoktól, meg a stigmától... lehet, hogy már a városban sincs? A szeretgető ittasságom lassan kezdett párologni, ahogy tekintetemet hol az üzenetre, hol az őrző arcára kaptam, és nagyon reméltem, hogy kapok valami bővített verziót erre a helyzetre.
Szótlanul hagyom a kérdését és inkább elővadászom a telefont először még sunyi, cinkos kis mosollyal, mintha valami győzelmi trófea lenne, holott sokkal fontosabb szerepet szánok neki. Mindenki szereti a nyomozós játékokat, nem? Én oda voltam értük már csitri tanonc koromban is, s remélem, Darren nem fog meghátrálni a dolog elől. Kissé felvonom a szemöldökömet játékosan, kihívón mikor belekezd a mondatába de nem fejezi be. - Mondd meg te, hogy szerinted mi! - Szusszanva helyezkedem kicsit féloldalasan foglalva helyet, hogy hóna alatt mögé nyúlva átölelem a hátát karommal, várva a megoldását... amin felkacagok, pedig valójában semmi vicces nincs a helyzetben. - Nem, nem vagyok terhes! Jézusom... - Horkanok fel hitetlenkedően. Verné a teremtő azt a gyereket, de rendesen, akinek olyan felelőtlen apja lenne, mint James és olyan kiállhatatlanul önző anyja, mint amilyen én vagyok. Az elhúzódás nehézkes egyébként, mert mint valami ragacs, ölelően dőlök-nyúlok utána vagy épp vele együtt - nézőpont kérdése. - Leszedtem róla a stigmát, ugyanakkor ez... - emelem meg a telefont, mielőtt újfent zsebembe süllyeszteném némileg fészkelődve. - nem a legutóbbi légyottunk helyszíne, hanem az, ahol megszállt, miután utoljára beszéltünk. - Dátum alapján az nem ma volt, mondjuk jelen állapotomban ez a legkevésbé sem érdekel. Abba se gondolok bele, hogy esetleg Darren lehet napi szinten beszél vele, vagy esetleg itt van a városban a keresett, csak engem kerül érthető okokból. Egyetlen egy dolog érdekel, és pedig: - Azt akarom, hogy menj utána. - Ha már én nem tehetem meg és amúgy is túlságosan büszke lennék ilyesmit meglépni.
Esküszöm, lassan kezdett a bújása, "tapadása" és ölelkezése kapaszkodásra hasonlítani. Vagy csak azért éreztem így, mert egyre nyilvánvalóbb lett, hogy kakis a palacsinta. Mindegy, a lényegen nem változtatott. Néztem az SMS-t és igyekeztem ilyen pityókásan mindent, amit lehetett összeollózni az eddigiek mellett, de kicsit akadozva ment. A terhességet tagadta, vagyis inkább mellé lőttem ezen a téren... - De kamaty volt? - kérdeztem reflexszerűen, és ilyenkor lehet átkozni, hogy ekkora céda vagyok. Észreveszem, ha a szexről el van terelve a szó, vagy nincs rá reakció. Bár az is lehet, hogy csak nagyon felcsigázott most Rox és James esete. Nyúlik utána-velem, én meg felhagyok az elhúzódással, nem kényszer a disznótor, se rólam letapadni, ez a kis üzenet amúgy is eléggé elterelte a gondolataimat minden másról ahhoz, hogy ne azt lessem, épen mikor mennyire szexuális egy-egy megmozdulása Roxannek. - Legutóbbi? - ismételtem meg, és valami kezdett derengeni, amit amúgy nehezemre esett elhinni, vagy képzelni. - Gondolom nem arról beszéltetek, hogy milyen szép a rét nyáron és mennyire jó itt a whisky - intettem fejemmel az üveg felé, majd sóhajtottam egyet és megint a poharat kezdtem piszkálni... aztán ittam, mert erre inni kellett. Valahol egy sértett kis hang bőszen mondta a magáét, hogy miazmár, hogy lekerült erről a kurafiról a plecsni... stigma, és egy fél szóval se mondta! Ezzel párhuzamosan jött az is, hogy ha nem kapta ölbe - vagy inkább farokra - egyből az egész várost, akkor tényleg nagy gebasz volt. Tupilek! James nem hisztis picsa, hanem drama queen! Nyüsszentettem egyet halkan, hogy azért ne hallja mindenki. Majdnem kapásból lefejeltem, ahogy hirtelen felé fordultam a kérést, pontosabban az akarást hallva. A szemeim teniszlabda nagyságúra nőttek és duplavé-té-eff fejet vágtam. - Rox, hetekkel ezelőtt írt, gondolod, hogy stigma nélkül, ha tele lett a töke, és ahogy elnézlek téged, meg ezt, meg az egészet, tele lett mindkettőtöknek... szóval szerinted ott maradt egyhelyben és nem kapta a nyaka közé a lábát, hogy uccu neki, irány a Karibi térség? Ebbe amúgy még belegondolni is szörnyű volt. Emlékszem arra, amikor Ash-sel tesztelte Ravent és összerúgtuk a port az egész elcseszett helyzeten. Akkor csak azért képes lett volna eltűnni Fairbanksből, mert seggfej voltam és nem épp barátian fordultunk egymás felé. Most, hogy Masát elvették tőle, hogy a hiúsága és az önérzete is ekkora csorbát szenvedett, ráadásul minimum két hónapig full el volt zárva a külvilágtól, aztán jött valami balhé Roxannel... Úgy néztem a nőre, mint valami elhagyott kiskutya, de nem mondtam semmit. Az arcomra volt írva minden.
- Mi vagy te, a nője? - Bököm mellkason mutató ujjammal, mintegy felnevetve a visszakérdezésére, majd nemes egyszerűséggel vonok vállat. - Amúgy igen. Ha már ennyire érdekel. - Minek titkoljam? Nem mindegy már amúgy is?! Inkább maradjon nyugton, mert ha sokat ugrál és rángat magával ez által, még véletlenül elszédülök és kiteszem a gyomrom tartalmát az ölébe. Nem lenne szerencsés... sőt, egyenesen ciki. Aprót nyelek és ahogy megáll a mocorgásban, úgy hirtelen kapom fel a pillantásomat Darrenre. Tekintetem habár játékosan, alkohol-lázasan csillog, mégis mintha bocsánatkérő fény csillanna benne - nem tudatosan, hiszen miért akarnék én tőle bocsánatot kérni bármiért is? Csak a pia hozza elő ezt az átkozottul "őszinte én"-t belőlem. - Teljesen mindegy, hogy miről beszéltünk. - Avagy nem rád tartozik, bundás. - A lényeg az, hogy én... olyasmiket tettem és vágtam a fejéhez, amivel nemhogy megerősítettem volna a maradásban, de még löktem is rajta elfele. - Én voltam az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban és ezt észre kellett volna vennem, de én önző módon a saját érdekeimmel voltam elfoglalva. Utólag már könnyen okos az ember, még ha részegen is... Mikor Darren felém fordulva meresztgeti a szemeit, tenyereimmel arcát fogom közre, kissé közelebb hajolva hozzá, mint a gyerek, aki még nem rendelkezik kellő koordinációval, hogy be tudja mérni, mi az a távolság, ahonnét a másik tekintetét tüzetesen meg tudja vizsgálni, ezért közel hajol az illetőhöz. - Akkor utána mégy a Karibi-szigetekre, nekem tök nyolc, csak tudd meg, hogy jól van-e. A barátja vagy Darren, ez a legkevesebb, amit megtehetsz! - Szusszanok, majd apró csókot nyomok a másik szájára - fogalmam sincs, milyen indíttatásból, talán biztatásul - és elengedem, hogy visszatérjek a whisky-s üveghez, de az... üreees?! Ne már! - Hozok még! - teszem meg a javaslatomat és mozdulnék is, ha nem húzna vissza a fenekemre a lendület. Bvah...
- Nem, a pasija - feleltem halálkomoly arccal és hanggal, aztán vagy elhitte, vagy nem, ez már csak rajta állt. Szóval volt etyem-petyem. Jamesről lévén szó ez mondjuk nem lep meg, Roxan esetében kicsit csodálkozok, de ha így haladunk, lehet rám mászik és megerőszakol! Nem vagyok semmi jó elrontója amúgy. Vagyis nem leszek még pár pohár után... Hát ez fura, meg mernék rá esküdni, hogy bocsánatkérőn néz. Mi a jó életet műveltek ezek? Amikor közli, hogy nem mond konkrétumot, aztán nagy általánosságban vázolja a siralmas helyzetet, kicsit se érzem magam tőle jobban. Ha ő le volt lombozva, vagy kicsit megzuhanva, amikor ideült hozzám, jelzem, hamarosan én is pontosan arra a szintre érek. Egyébként meg kicsit felhúztam az orrom. Ne lökdössék már elefele innen a barátom! Szép lesz még, ha átmegyek Durca-Dé-be. Ha így haladok, egy órán belül végigvonultatom a teljes érzelmi- és hangulati palettámat. A keze közé fogja az arcom, ami kicsit meglep, fel si vonom a szemöldököm, ami szinte lezuhan, miután a szavai eljutnak hozzám. - Utálom ha a viszonyaimra apellálva csinálnak belőlem kifutófiút és az én "kötelességemre" hivatkoznak a saját hibáik miatt. - Ezt csak a miheztartás végett mondtam, tényleg nem szerettem, ha megmondták, hogy mi a legkevesebb, amit valakiért megtehetek. Azt bízzák rám, én tudom, majd én eldöntöm és behatárolom. Elég nagyfiú vagyok már hozzá, még ha néha nem is úgy tűnik. A csókot az előbbi miatt semlegesen fogadom, s érzem, ahogy energiáim pár fokkal hűvösebben lengenek körül. Józanítgató, az biztos! Az elhagyott kiskutya tekintet pedig amilyen gyorsan jött, úgy tűnt el. Az asztalra könyökölve, államat a kezembe támasztva figyeltem a kudarcba fulladó felkelés kísérletet. - Van könnyebb módja - mondtam némi kuncogás után, mert sajnos minden ellenére, bódultan akkor is vicces, ha valaki visszaesik a seggére. A könnyebb módszert meg bemutatva: Odafüttyentettem az egyik alkalmazottnak - csajnak, természetesen -, aki épp az egyik közelünkben lévő asztalról takarította el az üres üvegeket. Felénk fordult, szépen néztem és kértem, ő pedig egy percen belül jött is az újabb üveggel, arcán kacér, reménykedő mosollyal a későbbiekre nézve. Lustán követtem a tekintetemmel, ahogy visszament dolgozni, majd Roxanre néztem és megbontottam az üveget. Teletöltöttem a poharát. Senki ne mondja rám, hogy egy fukar skót vagyok! Magamnak is töltöttem fél pohárral, felhagytam az óvatoskodással. Felemeltem a poharam és a nőének koccintottam. - Jimbóra! - Aztán lehúztam.
Nem igazán foglalkoztat, hogy az alkoholban oldódó "falaim" mellett az önérzetem, önzőségem is úgy fest, duplájára nőtt és ennek köszönhetően már a második embert készülök elmarni magam mellől. Ennek ellenére mikor Darren szóvá teszi a dolgot, kissé megilletődötten pislogok rá, végtelennek tetsző néma másodpercekig. Szinte hallani, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejemben odabent... - Ha tehetném én néznék utána, de ez a lehetőség kiesik, más meg nem hiszem, hogy megtenné rajtunk kívül. - Szusszanok és végül egyszerűen elengedem az üres csókocska után, majd az üveggel kötnék szorosabb ismeretséget, de az tartalmát veszítette a beszélgetésünk alatt. - Oh... - Ámulok és bámulok a hatékonyságán a másiknak. - Ezt meg kell tanítanod nekem is! - Jelenik meg újfent mosoly a képemen, mely egészen addig ki is tartott, míg kihozták az italt és Darren be nem dobja James nevét. Nem emelem ajkamhoz a poharat, annak talpa az asztallapon koppan, s sikerül nem kiborítanom a tartalmát sem. Ha ő inni akar arra az idiótára, igyon! Nem akadályozom meg, de én kihagynám ezt a kört.
- Kifogás. Teheted, csak nem mered azt kockáztatni, amit ezzel esetleg veszítenél. - Ha az alkalmankénti emberevésre és brutalitásra nincs mentségünk, csak kifogásunk, akkor neki erre még inkább. - Mindegy, felejtsd el - legyintettem hessegető mozdulattal. A tanítás felvetésére csak elmosolyodtam. - Majd egyszer. Ha jobban rá leszel hangolódva. Feltűnt, hogy addig tartott a mosoly és a poháremelés, amíg James szóba nem került, és rohadék egy dolog tőlem, de ezt másodpercig élveztem. Mocsok dolog a földön... térdelőbe még belerúgni, nem is szoktam, csak ha morcos vagyok kicsit és ha a kedves kis lelkivilágomba, a VIP kapcsolati tényezőimbe és szívcsücskeimbe belerondítanak. Roxan pedig ezt tette, még ha neki se volt gyalog galopp és őt is megviselte. Az a baj, hogy én csak most értesültem, és van bennem annyi a farkasomból, hogy kicsinyes bosszút álljak de melegében. Ennyi viszont elég is, eszembe sincs egy ilyen miatt teljesen megrontani a viszonyomat a nővel. Megrontani, viszony... veszélyes szavak. - Acca még egy kicsit a bilid... mobilid...bilod... érted. - Én bizony lehúztam a piát és már komolyan kezdett sok lenni, szóval még azelőtt fel akartam írni a címet, hogy totálkárosra iszom magam. Azt amúgy nem akartam, de az akaraterőm intenzív párolgásnak indult, szóval nekem is jobb lesz, ha hamarosan elpárolgok innen. Girbe-gurba betűkkel felkapartam egy szalvétára a címet, aztán háromszori kísérlet után zsebre tettem és visszaadtam a telefont Roxnak, majd hogy teljes legyen az ezer hála és szeretet, adtam neki egy rendes csókot. Olyat, aminél egyik kezem a nyaka oldalán pihent, a másik pedig a combján. Kuncogtam utána, de hogy min vagy miért, azt nem tudom. - Menny alunni! - bazsalyogtam, aztán kapott még egy puszit az arcáról, és legyeztem, hogy - ha tud - engedjen ki.
- Nem mindegy, hogy nem merem vagy nem éri meg a kockázat mindazt, amit veszítenék vele. Nagy különbség. - Vonok vállat flegma, nemtörődöm mozdulattal. Szeretném elhinni neki, hogy tényleg azért van mindez, mert nem merek kockáztatni, de azt hiszem elég széles skálán mozognak azok a dolgok, amiket meg merek, sőt, meg is lépek az életben. Átcsesztem egy vérfarkas fejét önérdekből kétszer is és még mindig itt vagyok, a fenébe is! A beálló csendben gondolataim ezernyi bosszús szálon indulnak meg, de valami közös bennük: James személye. Egy kanál vízben képes lennék megfojtani és most mégis igyak az egészségére?! Hát ennyire azért nem vagyok becsípve. Majd iszok az előléptetésénél, a temetésén vagy ha hajlandó esetleg hazahúzni a belét haza a falkájához, ahova tartozik! Tekintetemet értetlenül emeltem a másikra. Nem, nem értem, de ha már úgy kapálódzik a zsebem irányába, lezuhan idővel és átadom neki a mobilt. - Remélem nem SMS-t akarsz írni. - Ciccenek nevetősen, s míg ő körmöl, addig én a wiskyvel barátkozom - kapcsolatunk sosem volt még ennyire mély és tartalmas, ha lehet átvitten ilyesmit értelmezni. Egyre szélesebb vigyorral és tükrösebb tekintettel figyeltem Darren betűit, kezét, karjának dőlve szívtam magamba illatát, s még csak meg se lepődtem azon, amikor egyik tenyere nyakamra simított és arra "kényszerített", hogy megemelve államat kissé, feltekintsek rá. Mintha mi se lenne természetesebb, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Haha... Csókja szórakozott volt, magas labda melyért megérné magasra ugrani, hogy elkapja az ember lánya, ugyanakkor... szürke is volt. Semmitmondó, jellegtelen, mindenféle túlfűtött ígérettől mentes számomra. - Valamiért ösztönösen hasonlítgatni kezdtem és megállapítottam: nem az igazi. Mondjuk... hol érdekelt ez engem eddig bárki esetében is? - Szerintem én itt alszok, hacsak Dee nem tesz ki személyesen! - Nevetek fel, és nem engedem ki mellőlem, helyette csillogó tekintetem az övét keresi. - Megígéred? - Szusszanok, s ha nem vágja le ennyiből - miért is vágná? - akkor kiegészítem: - Megígéred, hogy ha hallasz felőle, tudatod, hogy jól van-e? - Csak ez számít, a hol teljesen mindegy. Attól, hogy haragszom rá, még érdekelhet, mi van vele. Valahol felelősségből, valahol szimpla törődésből, de igenis számít a farkas hogyléte.
// Köszi! O.O Roxan-t meg ha mást nem, a kolleginák hazaviszik. XD //
Az SMS említésére csak elhúztam a szám. Azt kéne, vagyis inkább felhívni. Első felindulásomban nagy a kísértés, aztán inkább mégse teszem. A végén még ha megtudja, hogy aggódom és keresem, felhúzza a nyúlcipőt, akkor pedig bottal üthetem a nyomát. Eddig nem volt furcsa a távolléte, mert úgy tudtam, hogy még stigmás, vagy ha már nem is az, ezek után járt neki némi szabadság, de úgy igazán, nem csak kényszerpihenő. Meg belőlem - mármint a kretén üzeneteimből - elég nagy dózist kapott. Inkább nem írtam, nem hívtam. Majd holnap meglepem, már ha megtalálom... Nem enged ki, ami miatt már-már kezdek bosszús lenni, de aztán megszólal, én pedig állom a pillantását. A szemébe néztem és rájöttem, hogy haragszom. Hogy kicsinyesen és sértetten akarok viselkedni, vádaskodni és hibáztatni. - Meglátjuk - feleltem, orvul meghagyva ezzel a bizonytalanságban. Én is az voltam, szóval egál, az se mentesíti, hogy ő már bő egy hónappal vezet előttem a helyzet ismeretét tekintve, sőt! Basszus, miért nem mondta? - Korábban kellett volna szólnod. Szólnod kellett volna - mondtam halkan, mintha csak egy elsuttogott szerelmes ígéret lenne, miközben energiáim fagyosan öleltek körül. Hiába vagyok James barátja, ennyi idővel a baj megtörténte után fogalmam sincs, tudok-e rá hatni, számít-e valamit majd, amit mondok. - Szólok Dee-nek, hogy itt alszol - jelentettem ki, és akárhogyan is, de átjutottam rajta. Kicsit koordinálatlan volt ugyan a mozgásom, de a fejem már jóval tisztább volt. A kellemes kis egyedül iszogatásomat Roxan egy atombomba erejével nyeste haza, és ha Jimbót nem sikerül visszahozni... Fene esne belé, miért ne sikerülne? Itt van neki az alku, meg a tanulás, a fokhagymaseggem. Csak tudnám, hogy miért kételkedem mégis... Megkértem Dee-t, hogy erre az estére engedje meg, hogy Roxan itt aludjon, cserébe a kis szívességért álltam a cehet a részéről is. Hosszú ideig lehet ez lesz az utolsó baráti szívesség, amit teszek érte. Fogalmam sincs, milyen leszek vele szemben, ha az vár majd Jamesnél, hogy a nő adta meg az utolsó lökést a távozásra. A farkasom alattomos lustasággal nyújtózott egyet.
-Proszit! Hmm… - áll meg a kezemben a pohár, majd vállvonok és felhajtom a pohár tartalmát. A proszit és a vállvonás a hümmentéssel együtt az asztaltársaságnak szólt. Kidőltek. Pedig nem is ittunk sokat. Várok egy keveset, majd átülök egy másik asztalhoz, ahol senki sincs. Ők alszanak, amíg ki nem dobják őket. Én viszont ünnepelni jöttem ide. Születésnapot. Az öcsémét. Még mielőtt valaki arra gondolna, hogy a halott öcsém születésnapján csak sírni lehet, az téved. Nem véletlen volt, hogy öcsém azt kérte, mindig igyak, ha lehet tajrészegre magam a szülinapján. Talán egyszer látott becsípve és nagyon mulattatta, hogy a világ összes viccét elmondtam neki szerinte. Ilyenkor mókás alak vagyok. Nem akarta, hogy sirassam. Így aztán vigadok. Nem is kötöszködöm. Mulatok. Húgom szülinapjára pedig Eperke tortát sütök és egy Nyanko Senseit teszek ki az ablakba. Sokáig mardosott a vád, hogy azért imádkoztam: inkább állnék a ravatalozójuk előtt, mint a betegágyuk mellett. Pedig csak azt akartam, sose kelljen nekik többet így élniük. Nem hittem, hogy boldogok voltak. Sosem. Mégis szerettem velük lenni. Mellettük önmagam lehettem, mint ahogy ők is azok voltak. Újabb adag alkohol. Rövid. Azt tudok a végtelenségig inni. A feketepiacon vásárolt személyimmel, annyi piát vehetek és ihatok, amennyi jólesik. Egy bemutatós pólóra vettem fel bőrdzsekit, a körmeim feketére festettem. Kivéve a kisujjamon, ott kékre. Egy vörös lány ül mellém, de ahogy látom, nem sok kell neki hogy ő is asztalt koccoljon. Nekem mindegy én akkor is ünneplek. -Szia! Úgy látom, hiába várjuk a barátainkat. Várjuk együtt. ~Ez de egy hülye nyitás...~ vállat rántok ismét és arrébb húzódom, jelezve, hogy szabad. Tovább úgysem fogunk menni, addigra ő már ko lesz...
It's time to kill the lights And shut the DJ down This place about to Tonight we're taking over No one's getting out
Sosem voltam híve az ül, fekszik, kulturáltan szórakozik elveinek. Amikortól elkezdtem az éjszakában élni, mindig az adott kor megfelelő határait feszegettem, mert így esett jól. Emlékszem a mai napig Jean arcára, amikor egy maszkabálra voltam hivatalos vele, s nem hogy a bokámat, de az egész lábamat mutogattam, mert alsóneműmre nem vettem szoknyát, s csak a felsőtestemen feszült fűző, valamint harisnyakötős-harisnyás lábaimat mutogattam a csipkés-buggyos bugyi mellett. Nem is jött volna el velem, hogyha előre látja, hogy mire készülök, de én rafinált voltam és oda beszéltem meg találkozót vele. Akkoriban Oscart még nem ismertük. Később vele többet mulattam, mint Jeannal valaha. Bassza meg, nagyon hiányoznak! Itt élek ebben a testben és kénytelen vagyok a vérvonaltestvéreimre ráfanyalodni, hogyha társaságra vágyom, vagy zaklatom a leszármazottaimat. Sosem voltam egyiknek sem a híve, nagyon tosztam én mindőjükre. Hát most meg így jártam, nincs semmi szórakozásom rajtuk kívül. Ennek elejét kell venni, azt hiszem! Gondoltam egy merészet és fekete fehérneműt varázsoltam magamra, olyasmit, ami fürdőruhának, bikininek is felfogható. Sehol egy csipke vagy felesleges varrás, egyszerű szabás, francia bugyival. Minderre egy hálós miniruhát húztam, mely semmit sem takar el a testemből, s inkább a jó-jó-de-minek kategóriát képviseli, nehezen lehet ruhának nevezni. Inkább csak valami neglizse, de nekem éppen így felel meg. A hajamat kiengedtem, borzos már, mire elérek az O'Connorsba. Teszek rá, nem akarok tetszeni senkinek. Arra vágyom, hogy csorogjon utánam a nyál, hogy botrányt kelthessek, hogy féktelen legyek. Pajzsommal így is úgy is úgy játszom, ahogy csak akarok, teljesen felrántom hát, egész emberi vagyok. Egy ribanc, de hol érdekel? A hátsó ajtón surranok be, nem, mintha elölről nem engednének be. Egyszerűen csak ott találok magamnak egy arra alkalmas biztonsági őrt, akivel megalapozhatom az estémet egy gyors csókváltás és egy pimaszul elutasított előjáték után. Nem akarok megfeküdni senkinek, uralkodni vágyom. Bár ez nem azt jelenti, hogy nem fogok találni megkóstolnivalót. Nálam sose lehet tudni. Egyelőre élvezem, hogy olyan jó nő vagyok, mint még soha. A boxokban ülők azon vehetik észre magukat, hogy hirtelen kihuny minden fény és felhangosodik a háttérben szóló zene. Én a magam részéről királyul látok a sötétben, s adtam elég jattot ahhoz, hogy a személyzet egy tagja le merje kapcsolni ekképp a villanyokat, szóval amíg a pánikgomb kigyúl, s letelik az öt perc, amennyit kértem sötétben és tomboló zenével, már egy asztalhoz tudok telepedni. Baromira nem érdekel, hogy kihez ülök le, szőkét sikerül fogjak, jó ez. Érzem rajta, hogy dolgozik benne az alkohol. Ráfektetem alkarjaimat Sammel szemben az asztalra. - Még egy kört? – kérdezem. Nem annyira udvariasságból, mint önzésből. De nem tudhatja, nem ismer. Mindenesetre a kérdést követőn jobban megszemlélem magamnak, letapogatom energiáimmal is. És megüt belőle valami, amitől majdnem hanyatt esem. A bérhajadon életbe, de szép cifra is a világ. Kedélyes és élveteg mosolyom mögött a hasonlóság biztos tudása ül, melyet oly mélyre rejtek magamban, amilyen mélyre csak tudok.
Kezdőlap
<333 //
