Bele se akarok abba gondolni, hogy mennyire lehet itt hideg télen, amikor úgy istenesen beköszönt a hó, meg a fagy és a többi kedves természeti katasztrófa. Egyáltalán itt miként is képesek az emberek megélni, de most komolyan… Farkas vagyok, akik állítólag jobban bírják a farkasordító hideget, de vagy mi vagyunk elcseszettek a farkasommal, vagy ehhez tényleg idő kell, mire megszokja az ember. Állítólag mindent meg lehet szokni, megtanulunk alkalmazkodni, ezáltal túlélni. Van benne valami, hiszen megtanultam azzal is együtt élni, hogy a származásom miatt örökké céltábla leszek, egy olyan pontja vagyok a történelemnek, amiről vélhetően soha nem fognak tanulni az emberek, csak az apámról, ahogyan a vért is megszokja az ember, a gyilkosságokat, ha úgy hozza a szükség egészen a nyomok eltakarításáig. Azt se hittem volna sose életemben, hogy valaha a fronton fogok kikötni, de megjártam és túléltem. Most pedig? Itt vagyok az Isten háta mögött, ahova szerintem még ő is télikabátba csomagolva nézz csak be. Sietve löktem be az egyik bár ajtaját, miközben még mindig azon ostoroztam magam, hogy miért nem gondolkodtam kicsit előbb. Nem szokás csak úgy ráugrani az emberekre örömünkben. Remélem, hogy nem okoztam neki sok fejfájást, de ha igen, akkor se tudok mit tenni ellene. Megtörtént, ilyen vagyok, néha talán túlzottan is gyerekes, bohókás, netán őrült? Lehet mind a három egyszerre. Könnyedén kértem egy kis szíverősítőt, majd felmérve a terepet végül az egyik eldugott kis zugot választottam magamnak. Sietve ültem le, a hátizsákom pedig mellettem landolt. Nem szabad hirtelen döntéseket hozni, egyáltalán minek gondolkozok, hiszen tudom a választ. Zsebemből pedig előkerült a gyűrű is, amit egykoron apámtól kaptam. Egy ékszer, ami a családunké volt. Elmosolyodtam, ahogyan rá gondoltam. Bonnie, így hívják, mert túlzottan nőies volt. Legszívesebben nevetnék, de inkább csak elrejtem az ékszert, majd pedig kibújok a kabátból, hogy utána sietve rejtsem a pólóm alá a dögcédulát, mert semmi kedvem ilyen kérdésekhez se. Sokan nem hinnék el, hogy a kis szeplőske megjárta a frontot, pláne orvosként. Így mindegy is. Egyébként is csak az ökör iszik magában, de ma még ez is belefér. Azzal a lendülettel ki is ürítettem az első kispoharat a kettőből. De inkább lennék ezerszer ökör, mint valamelyik részeg alak akarjon csatlakozni hozzám.
Hazatértem, el se hiszem! Lejelentkeztem anyunál, messzire kerülve ezt a kifejezést, mert amíg élünk, képtelen leszek annak nevezni, vagy igazán tartani őt. A mi Temető-Kölyke kapcsolatunk erről szólt, s egy pillanatig sem éreztem, hogy probléma lenne. Az már nagyobb probléma volt, hogy üres kézzel tértem vissza. Madisont mintha a föld nyelte volna el, és bár Daisy Phillel még úton voltak, haza kellett térnem. Hallottam az elvándorlásokról, Daisyék pedig nem bajkeverő típusok, bíztam a nőstény érettségében, képes magukat megóvni a bajoktól. Itthon viszont minden segítségre szükség lehet. És ahogy látom, kell is, ha már ott tartanak a kóborok - megint -, hogy szívbajoskodás nélkül lézengenek a falka egyik törzshelyén. Szabadnapos voltam még - igazából a szabadnapjaim eléggé megsűrűsödtek mostanában -, így akár falka tekintetben is járőrözhettem. Nem hazudok, kibaszottul hiányzott az O'Connors, a légkör, a társaság, a társaim, jó volt újból betérni és szemügyre venni az ismerős arcokat. Köztük pedig a kirívóan ismeretlent. Kikérek a pultnál egy korsó sört, majd célirányosan a nőstény felé indulok. Csini és ártatlan pofija van, ezt meg kell hagyni, de ont az ilyenekből nézek ki bármit. Meg úgy nagy általánosságban mindenkiből. Pajzsomat háromnegyedrészt felhúztam, kisugárzásom pedig kivételesen nem volt olyan sündisznósan fenyegető, mint szokott. Lehet, hogy jót tett ez a pár hónapnyi távollét, még akkor is, ha nem nyaralni voltam. - Van vér a pucádban, ha egyedül ilyen nyugisan beülsz ide iszogatni - telepedtem le vele szemben, mondandómat mintegy köszöntésnek szánva. - De az is lehet, hogy egyszerűen bolond vagy - emeltem meg felé korsómat, majd nagyot húztam belőle. - Melyiknek tartod magad?
Reménykedtem abban, hogy amíg végez a műszakjával és indulnék vissza hozzá, hogy megmondjam a döntésemet, amit már az első pillanattól kezdve tudtam, viszont a világért se böktem volna ki egyből, addig legalább ihatok pár rövidke italt, hogy melegen tartsanak. Ahogyan a mesék se tartanak örökké, úgy az ilyen fajta vágyálmom se, hiszen amikor ismét körbepásztáztam a helyet, akkor megakadt a tekintetem egy hímem és vélhetően ő is észrevett. Csak kerülj el messzire, hiszen biztos voltam abban, hogy falkatag. Komolyan, itt mindenki fontoskodni akar? Nem hiszem, hogy puszipajtássá akarna válni velem, hiszen én vagyok az idegen nőstény, aki vélhetően nem kellene, hogy itt üldögéljen és igyon olyan nyugisan, mintha éppen csak teadélutánt tartan a képzeletbeli barátaival. Legalábbis a poharak elrendezéséből simán lehetett volna erre is asszociálni, de szerettem összezavarni az embereket, egy kis móka mindenkinek kijár. - Kettő együtt nem lehet valaki? – vonom fel mosolyogva a szemöldökömet. – Úgy tartják, hogy aki bátor, az egyben bolond is, vagy te máskép gondolod? – rántom meg a vállaimat, majd kiiszom a következő kispohárkát. – Vélhetően, nem most leszünk ivócimborák, mert egyel kevesebb poharat hoztál, vagy azt nekem szánod, csak megízlelted, hogy nem e mérgező? Igazán cuki dolog tőled. – a szavakat túl lazán ejtettem ki, és érezhette azt is, hogy nem igazán tud feszélyezni azt, hogy tudom falkatag, ahogyan falkaterület az egész város. Sőt, inkább szórakozzunk kicsit, majd ha eljött az ideje, akkor majd úgyis értesül róla, hogy éppen várok valakire, aki majd megtudja a döntésemet is, amint lejárt a műszakja. Addig meg? Nézzük meg, hogy hány óráig is vagyok képes nem bajt keverni és szórakozni más farkasokkal, netán a bolondjukat járatni. – Szóval mit szeretnél? Vagy csak jöttél megmutatni a cuki pofidat? – ártatlan mosoly kúszik arcomra, miközben az ujjaim közé fogom az üres poharat és játszadozom vele. Nem mozdulok meg, a pajzsomon se ejtek rést, még nem. Csak fürkészem őt kíváncsian, mint aki azt akarja megállapítani, hogy van-e humora, vagy egyből robbanni fog-e.
Igazság szerint még örülök is, hogy nem akad fenn nekem királylányosan az elhanyagolt illemen, mi több! A jelek szerint nagyon is kényelmesen érzi magát benne, így meg aztán végképp nem látom okát, hogy hajbókoljak. Nem mintha egyébként szoktam volna bárkinek is... - Nope. A bátor azért csak bátor, mert mellé van esze és veszélyérzete. A vakmerő a bolond, mert szarik a józan észre. - Ittam a sörömből, majd felvontam szemöldökömet az ivócimbis megjegyzésre. - Tündérkém, bőven van előtted pohár. A milliárdosnak se adunk könyöradományt. Egyébként is túl jó dolgod lenne, ha itt a nyugi mellett még potya piát is kapnál - tettem hozzá mormogva. Lapos pillantást vetettem a környezetünkre. Nem úgy tűntek, mint akik orra alá eddig a puszta jelenléten túl több borsot tört volna a kisasszony. Attól már annál inkább cidrisztek, hogy puszta passzióból valami hülyeséget csinálok. Mondjuk összetörök pár széket... Mintha nem lenne tartalék asztalos a falkában baszki! Felkaptam fejem a kérdésekre, egyenesen megütközve nézve rá, mintha épp kiszakított volna a kellemes, délutáni elfoglaltságomból. Egyébként valahol így is volt. Hagyják már meg nekem, hogy én diktáljam a tempót felméréskor! Rohanunk valahova? Nem hinném. Akkor meg? Összehúztam a szemem és megráztam a fejem, mintha valami lehetetlen alakkal szemben sikerült volna tanyát vernem. - Hogy te milyen előítéletes vagy, Vöröske. Ki mondta, hogy akarok bármit is? Az nem lehet, hogy csak pont a te asztalod mellett rúgott belém a lumbágóm és le kellett ülnöm? - Jó ez tényleg nehezen elképzelhető... - Vagy csak ivóversenyt akarok és te tűntél a legépkézlábabbnak. - Egy fokkal hihetőbb? Nem mintha titkolni akartam volna, vagy átverni, de lényegében annyira triviális a helyzet, hogy akár hülyeséggel is el lehet csapni az élét a dolgoknak. - Egyébként meg valószínűleg találkoztál már valakivel, különben nem üldögélhetnél itt ilyen békésen - vagy ha igen, akkor kiverem a balhét Nessánál -, sőt, eléggé nyeregben érzed magad viselkedés alapján, úgyhogy full biztos vagy a dolgodban, a te kezedben a döntés. Na már most... ha ez így van, akkor tényleg csak a cuki pofimat jöttem megmutatni - dobtam felé egy röpke, széles, örömtelen vigyort. - Vöröske. Nem tudom, miért hívtam így, roppant eredeti, mit ne mondjak, de engem sose a kreativitásomért tartottak. - Honnan jöttél?
- Talán, de olykor megéri vakmerőnek is lenni, hiszen aki csak korlátok között képes élni, az rég elfelejtett élni. – hangomból nem sok érzelem csendül ki, inkább csak állom a pillantását, miközben tovább szórakozom az egyik üres pohárral. Könnyedén nevem el, amikor kiejti, hogy „tündérkém”, még az se érdekel, hogy mennyire illik nevetni, amikor vélhetően pont a méhkasba sikerült beülnöm. Megannyi kocsma, szórakozóhely van a városban, de legalább tudom, hogy a megérzéseim most se hagytak cserben, hogy egy kisebb szórakozással üssem el az unalmas óráimat. – Túl jó dolgom? Azért mert itt melegedem, vagy inkább azért, mert téged nyertelek meg társaságnak? Ha utóbbi, akkor szerintem fél perc alatt lelnék olyat, aki jobb társaság lehetne és még milliárdostól se sajnálná a piát. – villantottam egy igazán édes mosolyt, mintha meg se hallottam volna azt, hogy mennyire is mormogva mondta a dolgokat. Nem túlzottan szokott meghatni mások mormogása, egyébként is ez a napos oldal, az meg a naptalan, vagy akiknél már megfagyott a nap? Ha velem megesne, akkor inkább lőjenek majd le, de nem akarok olyan befordult és humortalan lenni, mint a legtöbb vénség. Milyen unalmas lehet az életük, hogy mindig ugyanazt teszik, mindig ugyanazon rágódnak és ugyanazért tesznek. Az orvoslásban is ez a jó, hogy két azonos eset soha nincs, még ha látszólag hasonlítanak is egymásra. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy miként kapta fel a fejét, vagy éppen utána milyen reakciókba bocsátkozott. Sőt, még véka alá se rejtettem, hogy egészen jól szórakozom, hiszen a mosolyom is még szélesebb lett. Sokakat már ez is az őrületbe tud kergetni, hogy valaki állandóan képes mosolyogni, vajon ő is ilyen lenne? Felvonom a szemöldökömet, majd jót nevetek azon, amit mond. – Mindjárt megsajnállak, hívjak netán valami "cuki" nővérkének öltözött doktornőt? – kérdeztem meg kicsit talán pimaszul, de ahogyan legtöbb esetben, úgy most se tudtam lakatot tenni a számra. – Ivóversenyt pia nélkül? Kicsit erőltesd meg magad, biztosan találsz jobb kifogást is, vagy ennyire nem megy a spontaneitás? Netán kérjünk telefonos segítséget? – billentettem oldalra kicsit a fejemet, majd az utolsó kispoharat is elvettem, vagyis a harmadikat, de még nem húztam le, csak kíváncsian vártam az újabb gyenge lábakon álló „kifogást”. – Hmm, visszareppentünk az oviba? A következő netán szeplőske lesz cukipofi? - persze, hogy csöpp komolyság se volt a hangomban, inkább csak játszadoztam vele. – Vagy csak egy tipikus nőstény vagyok, aki eléggé könnyedén ver át másokat, ez meg se fordult a fejedben? – kíváncsian fürkészem őt, hiszen jó pár nőstény remekül mutatja magát magabiztosnak, miközben rohadtul nem az. Ez eléggé jó fegyverünk. – De valóban be kell érned a második hellyel, nem vagy elég gyors. – rántottam meg a vállaimat könnyedén. - Keletről, te pedig vélhetően eléggé régóta itt élsz, hogy már mosolyod is inkább vicsorgásnakfagyottnak hasson. – emeltem magasba végül a poharat, hogy utána kisebb grimasz keretében legurítsam. – Ott kicsit melegebb volt az éghajlat és a vendéglátás is kicsit tüzesebb. – vagy meglátja a szavak mögötti valóságot, vagy csak azt fogja hinni, hogy forróbb volt az éghajlat. Nem, nem állt szándékomban Chicagót megemlíteni, hiszen most se hazudtam. Tényleg Keletebbről jöttem, a frontról.
Negédes a mosolyom, méghozzá látványosan. Nekem sose ment a megjátszás, ezért is vetettem el élből, hogy valaha Kangunart legyek. A nyílt sisakos küzdelem az én terepem, tűnjön ez bármennyire egyszerűnek, esztelennek, mivel marhára nincs türelmem a játszmázáshoz. - Szerencse, hogy itt ülhetsz, bazi nagy pech, hogy velem - mutattam rá, ugyanis sose tagadtam, hogy igencsak kiállhatatlan tudtam lenni. Bár nem 0-24, és nem kezdek egyből csapkodni, amint nem tetszik valami. Cooper feje más tészta. Azt egyből ütném, hiába jó Malguk - vannak, akik képtelenek kijönni egymással, és nem tagadom, szívesen nézném végig, ahogy beletörik a bicskája a posztba. Ugyanakkor nem én leszek az, aki kigáncsolja, mivel az jelenleg kurvára nem tenne jót a falkának. Mellette pedig ez a nőstény kismilliószor jobb társaság... azt mondjuk nem tenném hozzá, hogy még úgy is, hogy kóbor. Az sokat ront az összképen. - Jaj, hagyjál! Egy éltre elegem lett a doktornőkből. - És ha belegondolok, hogy farkasként rá is illene a "Vöröske" megnevezés, szeretnék kínomban felröhögni. Az a nő is, akkor régen, vörös volt. Az életnek kibaszott szar humora van, ha tudnám, megverném érte, de nem tudom. - Engem nem a spontaneitásért szeretnek, sajnálom. Vagyis nem, nem sajnálom - vigyorodtam el, de nem, annyira nem voltam - még - fancsali, hogy ez vicsornak tűnjön. - De majd adhatsz különórákat spontaneitásból, úgy tűnik, te szakavatott vagy ebben, meg a helyválasztásban is. - Némi szarkazmus csendült hangomban, egy egészen halvány. - Nem, a Vöröske jobban tetszik - ingattam a fejemet sommásan. - Egyébként is jobban passzol hozzád, mint a szeplőske, az túl ártatlan. - Hunyorogtam rá egy pillanatra, mert eszembe se volt abban a tévképzetben ringatni magam, hogy egy szende kis fruska. Ütöttem én már eléggé a bokámat nő miatt ahhoz, hogy véletlenül se becsüljem alá az ellenkező nem legostobábbnak tűnő tagját sem. Ő pedig lehet, hogy szórakozott és szemtelen volt, bárgyúságot viszont távolról sem sejtetett a tekintete. - Nincs tipikus nőstény. - Szám sarka megrándult egy halvány, őszintének és keserűnek ható mosoly kezdeményeként, de mielőtt ez bármilyen formában is kiteljesedhetett volna, elfojtottam. Felvontam a szemöldököm következő szavaira és kényelmesen hátra dőltem. - Szóval ítéletre vársz. Így egy fokkal jobb. - Kortyoltam egyet, majd támadt egy kellemetlen gyanúm. - Csak azt ne mondd, hogy te vagy döntéshozó helyzetben! Mind a két felállás elárul egy-két dolgot, bár nem sokat, főleg részletek nélkül. De csak azért, mert megmenekültem az intrikus jellemtől, észt azért még osztottak nekem is. Felvontam fél szemöldökömet a helymeghatározásra és csak sóhajtottam egyet, kissé megráztam a fejem, majd megint ittam. Már jócskán közeledett a korsó feneke. - Túlmisztifikálod az egyszerűt. Ezek után csodálom, hogy az eredeti hajszíned és a szeplőid vállalod. - Titkok, elhallgatások, féligazságok, kétértelmű megfogalmazások... Olyan, mintha ebben a városban és a környéken mindenki valami gigászi játszmát játszana és emiatt a legkisebb dolgoknak is több feneket meg leplet kerít, mint a józan ész diktálná, de hát... ha ennyire unatkoznak, irigylem őket. - Ha azt megittad, menj át inkább a Snowsba - mondtam él nélkül, szimpla tanácsként. - Akinek kell, az úgyis megtalál ott is, biztosíthatlak.
Tetszett, hogy nem rejti véka alá éppen, amit érez. Eleve pasikra nem is jellemző, hogy képesek uralkodni a valódi érzéseik felett. Valami mindig elárulja őket, a nők valahogy ezt a hamiskás játékot mindig is jobban űzték, de ha tippelnem kellene, akkor ő meg se próbálta elrejteni. - Hmm, érdekes elgondolás, de lehet csak te tartod pechnek, mert ha még a modorod olykor talán egy kis csiszolásra szorulni, legalább a látvány kárpótol érte. – szavaim mellé pedig egy igazán édes mosolyt kapott. Tudom, minek kell nézni mindig mindenben a jó dolgokat, vagy éppen keresnem azt, hogy mivel tudok mások idegeire menni, de ha már idetévedt, akkor kicsit szívhatom a vérét, nem? Minden amúgy is részletkérdése, meg azt neki nem kell tudnia, hogy sose voltam az, aki hímektől függene, vagy bármi hasonló. Nézelődni meg mindenkinek szabad, nem? Örüljön, hogy nem férfiként jegyeztem meg ezt, mert ha lenne egy tippem, akkor attól tuti még a plafonra is felmászott volna. Hmm, talán majd rávehetnék egy hímet, hogy mondjon valami hasonlót. Akadnak itt őrült hímek? Ahh, majd kiderül, de remélem nem lesz unalmas az élet itt. Tagadni se lehetne, hogy kíváncsiság csillan az íriszeimben, de nem is áltatom magam, hogy erre választ kapnék. – Kár, pedig vannak igazán cukik is köztük. – rántom meg a vállaimat, ebből pedig vagy sejti, vagy nem, hogy én is orvos volnék. Lehet néha szadizásként élik meg egy-egy orvos tettét, de legalább a fronton is mindenki életét megmentettem, még ha csalva is, de nem buktam le, ez számít. Jót mosolygok a szavain, még egy kicsit el is kuncogom magam. – Akkor miért szeretnek téged? – billentem oldalra kicsit a fejemet, ha már annyira másért. Hátha beavat, mielőtt nekem kellene rájönni, hogy mi is szerethető benne. – Bármikor örömmel, csak nehogy aztán megbánd. – hamiskás mosoly jelenik meg az arcomon, és mintha meg se hallottam volna a szarkazmust. Választottam egy helyet, ami lehet nem a legjobb volt, de ha úgy nézzük még se rossz, mert máris akadt egy társaságom és még élek is, így azt hiszem, okom nem lehet a panaszra. Az pedig, hogy miként is fog hívni csak újabb mosolyt csalt az arcomra. Igazán szórakoztató volt, hogy kapásból valami nevet rám akaszt az eredeti helyett. Az pedig, hogy nem dől be az ártatlan pofinak bölcs dolog, mert tényleg nem vagyok az. Veszélyes csak akkor, ha kell, de egyébként inkább talán a hülyeségeimmel nagyobb veszélyt jelentek bárkire, mint másképpen, de ezt vagy megtapasztalja ő is, vagy nem. Attól függ, hogy mennyire is savanyodott be, vagy éppen találkozunk-e még majd falkán belül. - Ahogyan tipikus ember, vagy éppen olyan, mint mi se létezik. – rántom meg a vállaimat. Könnyed nevetést hallatok, a hajamat pedig kisimítom az arcomból, miközben továbbra is őt fürkészem, igaz amikor az utolsó mondat is elhagyja az ajkát, akkor adok igazán hangok a nevetésemnek és mennyire mulattat a feltételezése. – Nem rossz, de nem gondolod, hogy túl sokat nézel ki belőlem? Vagy éppen a legegyszerűbb dolgot zárod, hogy talán már megszületett a döntés, de még várok arra, hogy az a bizonyos valaki, aki beelőzött bevezessen az itteni rejtelmekbe? – vetek fel egy harmadik variációt, ami szerintem megint tökre logikus lehetne. Lévén Mike dolgozik és tényleg a munkaideje végét várom. Jobbnak láttam egy bárban dekkolni, mintsem az őrsön dekkolni és várni arra, hogy elrepüljön az a maradék idő. - Vagy csak te vagy túlzottan befordult, Morgó? – pillantok rá kérdőn, mert szerintem ebben is van lehetőség. Nem igaz, hogy ennyire tényleg savanyú és nem tud még egy hangyányit se mosolyogni. Arra pedig, hogy mennyire is vállalom a külsőmet más dolog, sose cserélném el, még ha olykor a szeplőim miatt a múltban voltak kellemetlenségeim, vagy éppen a jelenben is van, mert túl sokszor vonom magamra az emberek pillantását. Szóval inkább hagyjuk ezt a témát, ilyen vagyok és kész. Nem kell mindene változtatni, ahogyan az emberek sugallják mostanság. - Köszönöm a tippet, de azt hittem a maradék időre már elszórakoztatsz. Vagy ennyire böki a csőrödet, hogy kóbor vagyok és netán velem látnak, vagy inkább az zavar, hogy nem sok mindent tudsz, netán az, hogy nőstény volnék? – kérdeztem meg szemrebbenés nélkül. – Másrészt meg, hamarosan inkább én megyek oda, ahova mennem kell. – tettem még hozzá, hiszen tényleg én fogok Mike elé menni, mert megbeszéltük, hogy várni fogok rá. Ne neki kelljen már keresgélnie engem. Sose voltam az a nőstény, aki azt várná, hogy hímek keresgéljék, vagy futkossanak utána. Ha akarok valamit, akkor azért teszek is.
Felvontam egyik szemöldökömet, félig hitetlenkedve, félig amolyan: most próbálsz meghatni vagy valamit elérni gesztusképp. Hazugságot minden esetre nem éreztem, és habár kaptam övön aluli ütéseket nőktől, nőstényektől, attól még legyezte hím mivoltomat a megjegyzés második fele. - Cukik, heh... Legalább neked normális tapasztalataid vannak - húztam el gunyorosan számat. - De legalább tudni fogom, kit kérdezzek, ha épkézláb fércmestert keresnék. - Vagy nem. Ha kóbor marad, én pedig a falka tagja, akkor ilyesmire nagyjából esély sincs. Eltűnődtem kérdésén. Miért szeretnek? Gáz mi, hogy inkább azok sorakoztak fel előttem, hogy miért nem szeretnek. Vagy legalábbis mivel nehezítem meg az elviselésem, szeretésem. Elég sok mindennel, ami azt illeti, de uram bocsá, pont leszarom az esetek túlnyomó többségében. Amikor meg nem a túlnyomó többségről van szó, akkor beleroppanok. Szép az élet, sallallaaa. - Kurva jól táncolok - vontam vállat szerényen és a sörömbe kortyoltam, tekintetemben pedig huncut fény csillant. Nem szokták elhinni rólam vagy kinézni belőlem. Tettem róla, hogy így legyen, ez igaz. - Biztosan megbánom - bólogattam meggyőződéssel. Abból még nem sok jó sült ki, ha én szórakozó spontaneitásba kezdtem, és valami azt súgta, hogy ez hatványozódna, ha mi ketten együtt vágnánk ilyesmibe. Nessa kiherélne, az ezer százalék. - Nézd, Vöröske, abból baj még nem lett, ha többet néztem ki egy idegenből, legfeljebb kiderült, hogy egy ostoba faszkalap, nekem pedig egyszerűbb dolgom van, mint vártam. - Színtelen mosolyra húztam számat, üres gesztus volt, szöges ellentétben állt az ő nevetésével, ami fürgén szökött be a helyiség minden zugába. Kellemes volt, még az én zord fülemnek is. - Az is lehet. Ez megmagyarázná a szar kocsmaválasztásod - színtelen mosolyom geci kis vigyorrá változott. - Kire vársz? - Most már igazán érdekelt, és tekintve, hogy Tark vagyok, jogom is van tudni. Háromesélyes volt a kimenetel amúgy, mivel hárman voltak ilyen jellegű, döntéshozó helyzetben. Ebből egyet bírtam, egyet mélységesen tiszteltem, egyet pedig merő véletlenségből lelöktem volna egy rohadt magas szikláról. - Meg van rá az okom - hangom, grimaszom gúnnyal volt átitatva. Páncél, elfedte a bánatot, amit az árulások fölött éreztem. Sok volt. Egyébként sem álltam egy "mindenki barátja" hírében, ám az elmúlt pár év és egy-két farkas elérték, hogy a mérsékelt nyitottságom totális bezárkózássá váljon. Akit közel engedsz, csak megsebez, és ha jól elvagy egyedül is, akkor hülyeség ilyesmit kockáztatni. - Tudod mit? Ha a falkába kerülsz, majd felvilágosítalak erről-arról a saját meglátásaim szerint, addig viszont hiába faggatsz. És miért zavarna, hogy nőstény vagy? - ráncoltam a szemöldököm, mert ennek végképp semmi értelme nem volt részemről. Farkas. Kóbor. Ennyi határozta meg elsődlegesen a szememben, emiatt ültem ide. Másodlagos a neme. - Nagyszerű. Kísértetet kapsz - vágtam rá a "megyek, ahova kell" részre. - Remélem nem hitted, hogy majd hagyom, hogy csak úgy sétafikálj mindenfelé szabadon.
Alig láthatóan megrántottam a vállaimat, amolyan rád bízom, hogy mit gondolsz bele. Nem volt szokásom jópofaságból mondani dolgokat, ismerni meg nem ismertem igazán, így a személyiségére hiába is mondtam volna úgy igazán bármit is, mert csak az elmúlt percekből tudtam ítélni felette, az meg baromi kevés idő, főleg farkasoknál. Lemondóan sóhajtok egyet arra, amit mond. Tényleg ennyire tragikusan tudnak felfogni a férfiak egy-egy csalódást? Igaz, nem tudom milyen mélységek köthették őt egy olyan nőstényhez, de nem is állt szándékomban kideríteni. Nem, nem szokásom igazán vájkálni, meg nem is véletlenül nem mentem dili dokinak, szerintem el se bírnám viselni azt a sok szarságot, amit az emberek hordoznak magukban, vagy csak fura terápiákat tartanék az állandó jókedvem miatt. – Hah, mily remek, csak aztán nehogy véletlenül mást is összevarrjon az illető. – kisebb grimaszt is kap mellé. Régebben azért nem viccből vannak olyan képek, ahol akár az ember száját is összevarrták. borzalmas, de az orvostudomány fejlődéséért is sok olyan dolog történt a múltban, ami elítélendő, vagy nem éppen angyali lelkületű egyedeknek való. - Akkor majd egyszer meg is mutathatod, vagy netán szégyellős vagy? – pillantottam rá mosolyogva, hiszen a kisebb hallgatást követően inkább arra tudtam gondolni, hogy ezt se sokan tudhatják róla, de persze ez is amolyan megérzés volt, mintsem mondanám biztosra. Majd talán a hónapok múlásával, ha sikerül csatlakoznom, akkor talán. De így? Sose ítélj első pillantásra elv szerint értem, ahogyan olykor a megérzések is hazudhatnak. - Csak azt tud szerintem megbánni dolgokat, aki él is igazán. – nem kell velem egyetérteni, ahogyan nem is az én dolgom, hogy mennyire ütné meg esetleg egy-egy őrültséget követően a bokáját, de csak azt lehet belevinni a rosszba, aki hagyja is magát. Szóval saját felelőssége lesz. - Miért, te mit ajánlanál legközelebb? – lássuk, ha már szerinte annyira szar, de ha az, akkor ő mit is keres itt? Mert kötve hiszem, hogy már kintről kiszúrta volna, hogy egy idegen vöröske üldögél az egyik sarokba. Akkor annyira lenne pocsék választás, mint amennyire az ő ízlése is az? Hmm… - Egy ismerősre és idővel megtudod. – rántom meg a vállaimat, nem hazudok, de lévén azt se tudom, hogy ki ő a falkában, így nem is áll szándékomban Mikeról beszélni. Főleg, hogy nem tudom milyen a viszonyuk, így jobb óvatosnak lenni, nem hazudtam, nem kevertem bajt, így egy szava se lehet. Betartottam azt is, amit ígértem a másik hímnek, hogy jól fogok viselkedni, legalább most. - Mindenkinek meglenne rá az oka, csak néhányan inkább másabb irányba fordulnak, mintsem befelé. – mondanék még valamit, de inkább elharapom a mondandó végét, mert jobb nem kísérteni a sorsomat, meg szerintem már így is részben a háta közepére kívánhat. - Szavadon foglak, de süteményt nem szokásom vinni, ha az ajtón kopogtatok. – legalábbis ne várja el tőlem, hogy ilyen kertvárosi sütemény vivős szokásokat ápoljak. De ha csatlakoztam, akkor nem kizárt, hogy beugrom köszönni. – Megesik olykor, hogy a nősténység is egy ok az ellenszenvre bizonyos egyedek szemében. – mindegy, hogy embereket, vagy farkasokat tekintünk. Ha egy megbánt valakit, akkor máris mind rossz és mind ellenség, volt már ilyenhez is szerencsém. - Nem áll szándékomban sétafikálni, csak visszamenni a megadott helyszínre. Mindenkivel ennyire bizalmatlan vagy? Vagy csak nem bírsz máris elszakadni a társaságomtól? – természetesen utóbbit nem gondoltam én se komolyan, de közben máris a kabátomat kezdtem el felvenni, majd belebújtam a táskámba is. Cipzárt felhúztam, jöhetett a sál is még, mert azt legalább hoztam. – Remélem, azért nem játszunk óvodását, hogy még a kezedet is fognom kelljen Cukipofi, mert félsz, hogy elvesznék a tömegben. – ha pedig készen volt ő is, akkor pedig nem volt más hátra, mint az őrs felé venni az irányt. - Megjöttünk, ha nem gond, akkor már egyedül ácsingoznék annál a falnál – mutattam kicsit messzebbre – még a végén a morcos pofidtól megijedne, vagy azt hinné, hogy máris gárdadámot szereztem magam mellé. Légy jó, majd talán hamarosan. – és ha nem tett semmit se ellene, akkor csak egy baráti puszit nyomtam az arcára, majd mosolyogva a tömegben elveszve kicsit el is érkeztem a megfelelő falhoz, hogy ott várjak Mike-ra.
|| Köszönöm a játékot, ha már semmi olyat se írnál, akkor ez részemről záró lenne. Viszont, ha átkékültem, akkor szívesen elkapnálak új körre.
Grimasszerű mosolyra húztam számat a más összevarrását illetően. Lehet próbálkozni. Ezt komolyan is gondolom, ugyanis azon egyszerű elvet vallom, miszerint az erősebb kutya - vagy inkább farkas - baszik. Nincs ebben semmi új, mióta létezünk így megy, aki képtelen elfogadni, belátni, az nem vérfarkasnak való. Esetleg álomvilágban él. - Majd egyszer, talán, ha megérdemled - biccentettem félig-meddig komolytalanul. Igazából nem volt ez hadititok, csak ritkán villongtam vele. Régebben gyakrabban jártam szórakozni, manapság ez durván megcsappant, így a frissek közül igen kevesen tudják ezt rólam. Elmondásból persze előfordulhat, de személyesen azt hiszem, egyik sem láthatta. Nem rejtegetem, de az utóbbi időben vajmi kevés okom akadt táncra perdülni. Eltűnődve néztem szemébe a megbánás kapcsán. Tényleg másképp láttuk, azt nem állítom, hogy szöges ellentétek voltunk, ám tisztán lerítt, mennyivel másabb utat jártunk be és mekkora a távbeli különbség. Ez nem hiba, tudatlanság vagy gyengeség, pusztán tény: különbözünk, én idősebb vagyok. Az ajánlást csak ismételni tudtam, a Snowsban kisebb eséllyel kötne bele falkás, mivel lényegesen kevesebbet bandázunk ott, mint itt. Az ismerősre csak a szemem forgattam. - Vigyázz, még a végén együttműködőnek tűnsz - fújtam gúnyosan és megráztam a fejem. Se kedvem, se türelmem az ilyen körjátékokhoz, ennél egyszerűbben szoktam megoldani a dolgokat, viszont fényes nappal az a módi problémás lenne. Ha valóban a titokzatos valakitől vár választ - hű de romi -, akkor hamarosan úgyis kiderül, hogy marad vagy megy. Legfeljebb elodázom az elhajtását. Éppcsak villant tekintetem a befelé fordulásra, de szerencsére nem bölcselkedett tovább. Ha valamire, hát kéretlen tanácsokra és meglátásokra egyáltalán nem szorultam. Voltak, akiktől elhallgattam mind a kettőt, viszont mi messze nem álltunk olyan viszonyban. Azt pedig értékeltem, hogy ezt ő is észlelte és elhallgatott. - Kár - biggyesztettem le szám a süteményhiányra. - Szerencsére én nem tartozom a nőstény-gyűlölők közé. - Halvány, alig látható volt a mosoly, amit megeresztettem. Persze nálam is élnek sztereotípiák, hülyeség lenne az ellenkezőjét állítanom, ugyanakkor próbálom az egyént nem ezek alapján megítélni. Olykor jobban, máskor kevésbé sikerül, ez van. - Ez nem bizalom kérdése - ráztam meg lassan a fejem. - Te kóbor vagy, én a helyi falka tagja, amelynek jelenleg a területén tartózkodsz és mivel nem mondtad, hogy kire vársz, így nyilván óvatos vagyok. Ezt kötelességnek és hűségnek hívják. - Gáz lenne Tarkként... meg úgy mindenhogy, ha csak úgy elbájolódnék egy magányos farkastól. Ennél fogva persze, hogy vele mentem! A kézfogás eshetőségére felnevettem. - Rossz pénz nem vész el. - Attól féltem a legkevésbé, hogy elveszik. Az őrshöz érve támadt egy elég erős sanda gyanúm, aminek nem adtam hangot, csupán elhúztam a számat. Vajon ki lehet az "ismerős", nem is tudom... Sajnos én előbb lennék rosszul az ő képétől, semmint, hogy ő megijedne az enyémtől. Sok mindennek tartottam Coopert, az ijedős hiányzott a listáról. Az már kurva ciki lett volna rá - és falkára - nézve. A puszi meglepett, fel is vontam rá a szemöldököm. - Mindig jó vagyok - szegtem fel kissé túljátszva államat, majd egy darabig még követtem tekintetemmel, aztán dolgomra indultam. Tényleg nem hiányzott egy ad hoc randi Mr. Malguk urasággal visszatértem örömére. Az volt az igazi öröm, hogy egymástól kellemes távolságra volt a szállásunk, így alig láttam - munkán kívül. Munkán belül viszont több, mint elég, így nem, nem kértem belőle pluszt.
//Én is köszönöm, nagyon élveztem! Ö_Ö És robogok tovább arra. XD <3 //
Hurrá, téli szünet, mi mással is ünnepelném eme csodás időszakot, mint azzal, hogy a törzshelyemen sangriázom. Egyedül jöttem, de itt mindig akad pár ismerős arc, ha nem is barát vagy ellenség, akikkel megvitatom, hogy mi újság van. Ezen kívül elhoztam a tabletem is, hogy a kedvenc hátsó boxomban lapozgassam a Deviantartot, amikor éppen nem szól hozzám senki. Ám legnagyobb bánatomra az első pohár túlságosan hamar elpárolgott (eskü párolgott, nem én voltam), szóval felkelek, és a pulthoz sétálva igyekeznék újabbat rendelni. Igen ám, de amint a kezemben van az új ereklye, és megfordulnék, hogy visszasétáljak a sarkocskámba, egy idegen férfitestnek ütközök, amitől egy kevés sangira a padlóra és a kézfejemre csurog. Elmorzsolnék egy pár könnycseppet a történtek okán, de az újonc ennél jobban érdekel. - Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást. Bocsánat, egyébként... Elvigyorodom. Érzem, hogy farkas, de azt is tudom, hogy gyaníthatóan még nem gyarapítja Keldron gyűjteményét, pedig piszok jóképű, szívesen nézegetnék a lányok az aktáját, persze, hogy csak tanuljanak róla. Cinkos mosollyal bökök a boxok felé. - Ha rendelt, keressen fel, ott ülök, annak a kupac káosznak a közepén. Mert hát az asztalon a tablet, a hátizsákom, néhány könyv, meg keksz, amit azért adnak az ital mellé, hogy lehetőleg ne rúgjon be az ember túlságosan gyorsan. Azzal már ott is hagyom, elviharzok, és amíg meg nem érkezik, hatalmas mértékű önkontrollt gyakorolva csak a tekintetemmel bűvölöm a még el nem párolgott sangirát.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
Lendülettel kevert bátorságot reggeliztem - miután délután négykor sikerült rávennem magam, hogy funkcionáló élőlényként elővonszoljam a képemet a lakrészemből -, ami pont kitartott addig, amíg leértem az O'Connorshoz. Hozzátartozik, hogy viszonylag kellemes idő volt, így sétára ragadtattam magam, a sűrűbbnek tűnő könyékeket inkább kerülve... így megérkeztem a város egyik valószínűleg legforgalmasabb helyére. Haptákba álltak a tarkómon a pihék, ahogy végiggondoltam, hogy bemegyek, a szorongás hullámokban tört rám. Nagyot nyeltem. Úgy léptem be, mint akit kényszerítettek és közben halálos fenyegetések sorát kapta. Minden volt az arcomra írva, csak lelkesedés nem, de muszáj volt. Egyszerűen csak muszáj volt. Egyszerre néztem volna körül és sunnyogtam volna szemlesütve, senkire se nézve egy sarokba, de még a dilemma negyedéig se jutottam, amikor valaki szó szerint belém botlott. Felvontam a szemöldököm meglepettségemben, majd jött a szövege és a túl közvetlen modora. Nem tudtam eldönteni, hogy szimplán túlteng benne a szociális érzékenység, vagy megpróbál felszedni. - Jó - nyögtem ki mindent, amit egyelőre sikerült. A kis közjáték hatása alatt dupla rumot vettem, és mintha teljesen magától értetődő lett volna, úgy indultam a korábban mutatott-mondott hely felé, a férfihoz. Mindenki zsizsegett, beszélgetett és rettenetesen eleven volt. Kínosan ügyeltem rá, hogy lehetőleg senkinek se menjek, senki se érjen hozzám. Kifejezetten jól jött soványságom. Szinte megizzadtam, mire sikerült eljutnom az idegenhez, és lerogytam vele szemben, hogy végignézhessek a rengeteg holmin. Legalábbis próbáltam rá és a dolgira figyelni, de sok volt az inger, és nem feltétlen farkasként. A pulzusom magasabb lett. - Miért hívott meg az asztalához? - bukott ki belőlem kerteletlenül, főleg azért, hogy a magam figyelmét is megpróbáljam fókuszálni, méghozzá nem arra, hogy kvázi össze vagyok zárva egy rakás emberrel.
Számára talán fura örömmel konstatálom, hogy csatlakozik az asztalomhoz. Remek! Az Ő zárkózott magatartásával ellentétben én nyitott könyv vagyok. Szeretem a farkasokat, szeretem magam, a várost, mindent. És őt is, alaphelyzetből, hacsak nem ábrándít ki valamivel. - Igyuk meg azt a pertut nagyon gyorsan, nem sok kedvem van egész este magázódni. Megcsóválom a fejem és már nyújtom is a sangriát egy koccintásra, és még akkor is nekikoccantom a poharamat az övének, ha ő maga nem tesz hasonlóképp, és iszok. Jó nagy kortyokat. - Dimitris Xenakis, a barátaimnak csak Dimi. Szinte már-már teátrális sóhajjal teszem le a poharat az asztalra és a hím arcát fürkészem kedvesen érdeklődő barátságossággal. - Hát azért, mert még nem láttalak errefelé és tudomásom sincs róla, hogy a helyi falka új taggal bővelkedik. Vagy esetleg átutazóban vagy? Teszem fel a kérdést gyakorlatilag rögtön, és nem tudom, hogy ez a fajta nyílt közvetlenség mennyiben éri váratlanul vagy kellemetlenül. Igazából nem is nagyon érdekel. - Én vagyok a város Tetoválómestere, és a protokoll szerint sajnos muszáj tudnom rólad egyet s mást. A protokollon kívül szinte szívügyem az újak eligazítása, szóval gondoltam, én sem unom magam halálra és talán számodra is hasznos lehet, ha csevegünk egy kicsikét. Vállat vontam. Persze fogalmam sincs róla, hogy Ő nyitott-e bármiféle traccspartira, de ha nem lenne benne érdeklődés, simán elküldött volna Kukutyinba zabot hegyezni a pultnál, nem hogy még a meghívásomnak eleget téve most itt üljön velem szemben.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
Mintha a negatív tükörképemhez ültem volna le. Vagy inkább fordítva. Komolyan keresnem kellett a szavakat, olyan lehengerlő volt a belőle áradó életöröm. Gépies mozdulattal koccintottam, és nagyot kortyoltam az italomból. Nem terveztem ivászatot, kiváltképp éhgyomorra - mikor nem volt az? -, de lassan szükségem volt rá. És e percben még nem is tudtam, amit hamarosan igen... - Donovan Morgan - biccentettem. - Ha lennének barátaim, ők is csak Donovannek hívnának. - Utáltam a becézés minden formáját. Nem csak a magam, de mindenki más esetében is. Fogalmam sincs, miért alakult így. Megnyúlt kissé az arcom, amikor közölte, az invitálás okát, a gerincem mentén kellemetlen érzés kúszott fel, olyasmi, ami háttérbe szorította a szociális szorongást. Aztán jószerével senki más nem maradt számomra ebben az istenverte kocsmában csak a velem szemben ülő, fesztelen őrző. Vak voltam és ostoba. - Tetoválómester - ismételtem halkan, le se véve róla a szemem. Nos. Megbaszódtam. Megfeszültem, a gyomrom görcsbe ugrott, a menekülési ösztön fellobbant, esélyesen a szemem is - a városban tartózkodásom óta először - sárgán villant. - Új vagyok a falkában - árnyalatnyi változás állt be a hangszínemben. - Azt hittem, egyből tudjátok, hogy itt vagyok, amint átléptem a városhatárt. Vagy összehoztok egy Informátorral.
Valahogy a hanglejtése is pontosan ugyanolyan, mint a testtartása: merev, komor, szürke, mintha csak létezni sem akarna igazán. Én nem értem ezeket a több száz éves szerzeteket, hát mi bajuk lehet, amiért ennyire utálnak élni? Mintha nem lenne elég csoda és kaland a világban. - Rendben, Donovan... - ejtem ki fontoskodó hangsúllyal a teljes nevét - Peddig a Donny szerintem eléggé menő lenne, de te tudod, a te neved, szóval nekem jó, Donovan, kész. Nem fogok azon lovagolni, hogy miként szereti hívattatni magát, annál sokkal érdekesebb dolgokról is társaloghatunk a továbbiakban. Persze az is feltűnik, hogy nem számított rám, vagy nem pont rám számított, na nem a Dimiséges értelmemben, hanem a Tetoválómesteri kilétemben, szóval már csak az arcából is leolvasom, hogy nem örül, hogy lát. De miért nem? Ha minden tetkómájsztró csak fele annyira lenne jófej, mint én, a világ jobb hely lehetne. Igazából szórakoztat, hogy ennyire látványosan padlót fogott tőlem, de hiába. Nekünk nincs egy önérzetes Bestia a lelkünkhöz láncolva, szóval amíg az erőm és a tehetségem megvan a munkám elvégzéséhez, bármilyen személyiséget és fellépést prezentálhatok. Én pedig nem is tudnék más lenni, mint egy hóbortos Eva-utód, önmagam, aki nem terrorizálja halálra a beosztottjait. - Még akár igazad is lehetne, sőt, kellene is, hogy legyen, de egy csöppet meg vagyunk baszódva. - vallom be őszintén, bár a megbaszódást kollektíven értem, ami a falkára is vonatkozik - De ha ez vígasztal, igazából mindig is Informátor szerettem volna lenni, dehát nem jöhet össze minden. Újabb korty a sangriából, megforgatom a poharat az ujjaim közt. Más utam lett, ezt is élvezem, de szerintem remek egyvelege lennék a két ágazatnak, kivéve, hogy gyűlölöm a papírmunkát, szóval mégis jobb, hogy nem kellett vénségemre Krónikássá avanzsálnom. - Engedd meg, hogy hivatalosan is üdvözöljelek Fairbanksben! Ha izgalmas életre vágysz, a legjobb helyre jöttél. - meg potenciálisan meghalni is, de hadd ne törjem le az amúgy is kókadozó lelkesedését - Na, de áruld már el nekem, miért nem tetszik igazán, hogy egy Őrző invitált az asztalához? Az energiákhoz nem értek, de sajnos a pókerarcot még gyakorolnod kell, hiába vagy teljes védelemben, látom rajtad, hogy már most utálsz, ez pedig nem esik jól. Játékosan lebiggyesztem a számat, mert hát igen. Nem szeretem, hogy csak azért utál valaki, ami vagyok anélkül, hogy igazán ismerne.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
A Donnyra olyan fejet vágtam, mint aki citromba harapott, de a jelek szerint nem fog ezzel a továbbiakban zaklatni. Annál is inkább, mert vannak nekünk ennél jobb témáink is, ahogy a mellékelt ábra mutatja. - Sejtem, ha már halottak támadnak fel - mormoltam az orrom alatt a megbaszottságra. Szinte vele egyszerre nyúlok a saját italomért és újra iszok. Ilyen ütemben lassan utánpótlás kell. - Nem vagyok épp izgalomra éhes - húztam el a számat. - Más dolgok viszont érdekelnének. - De ezeket egyelőre annyiban is hagyom, mert Dimitris elnyomott Informátor-énje nagyon lelkesen kívánkozik ki. Lilianne-nel és Michaellel közlékeny voltam viszonylag, de most eltűnődtem, hogy mit, hogyan és mennyit osszak meg vele. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet kapjam meg. Lejjebb eresztettem a pajzsom. Próbaképp. A Vadász szúrós-harapós energiái szakadozva lengtek körül, mint egy régen hangolt rádió, amivel meg kéne találni a megfelelő frekvenciát. Csak hát ugye nem volt hozzá kedvem. Kicsit mintha kevesebb levegő lett volna a kocsmában. - Semmit sem érzek irántad, Dimitris, ne vedd magadra - dőntem hátra, jobb kezemben forgatva a poharat, aminek alig maradt az alján a rumból. - Egy kollégád ellopott tőlem pár évtizedet és kellemetlen szuvenírt hagyott maga után - mutattam fel balomat, de azt már nem, hogy mi volt a kesztyű alatt. - De mindennek van jó oldala: sose akasztanék tengelyt veletek - mosolyodtam el érzelemmentesen. - Bizonyosságért jöttem Alaszkába, nem bajt keverni - biztosítottam, ahogy mindenkit, aki erre volt kíváncsi. Valóban tekintélyes zabszem volt a seggükben, ha egy magamfajta ágrólszakadt esetén is a lehető legjobban be akarták magukat biztosítani.
Nem titkoltan csodálkozok rá, hogy újonc létére már a feltámadott halottjainkról is tud. De vajon melyikekről? Mert több eresztés is volt annak idején. Egyelőre nem reagálok a válaszára, csak engedem érezni azt a farkasosan bizsergető energiát, amit a kissé leeresztett pajzsa kínál. Könyveljen el perverznek, aki akar, de nekem nagyon tetszett, mintha sikerült volna életre hívnom egy ketrecbe zárt rabot. Mi ez, ha nem siker? Na már most. Az, hogy 5 perc alatt nem érez semmit irántam, nyomorba dönt, legalább minimum kedvelnie kellene, vagy elkönyvelnie valami pajti-származéknak, de üsse kavics. Ahogy tovább hallgatom és felemelt bal kezét fixírozom, őszinte szomorúság és együttérzés ül ki az arcomra. Nem szeretem az ilyesmit, én magam sosem éltem vele, legfeljebb akkor, ha fentebbi utasításra kellett cselekednem vagy ha az elkövető valóban kiérdemelte. De hogy Donovan kiérdemelte-e? Arról (még) nincs tudomásom. - Sajnálom a történteket. - reagálok teljesen őszintén - De ez nem jelenti azt, hogy mindannyian, adott esetben, visszaélünk a hatalmunkkal, úgyhogy.... Nagyon örvendek, hogy nem áll szándékodban tengelyt akasztani, viszont azt szeretném, ha tudnád, hogy én békével jöttem. Max pár hajszálat viszek magammal tarcsiba a találka után, ahogyan a többi városi farkastól is akad pár esszencia az egyetemen. - Miféle bizonyosságért? Az asztalra könyökölve támasztám meg az állam a tenyereimben, elmélázva a hím arcán. Tudom, hogy ez a város különleges, de arról fogalmam sincs, hogy számára miért lehet az. - Ha beavatsz, talán tudok segíteni. És még közlékenyebb is vagyok, mint a hierarchikus falkarendszer, már ha valóban fontos dolgokról van szó. Mégis, miféle dolgok érdekelnek? Kissé oldalra döntve a fejem az italomért nyúlok, és visszautalok a korábbi állítására, miszerint kíváncsi fráter, hát lássuk, hogy a mélyvízben mennyire szeretne alámerülni.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
A Vadász füle megrebben az árnyalatnyi csalódottságra, amit az érzelem hiánya keltett. Elmaszatoltam már azt az empátiát, amit ennek megértése igényelne, így könnyedén túllapoztam ezen. Ő talán kicsit felemelt azzal, hogy nyitottam, én talán lejjebb húztam érzéketlenségemmel. Ha nem... az se jelentett semmit. A kesztyűs kezem láttára mutatott reakció még inkább óvatosságra és bizalmatlanságra intett. Habár legutóbb pont az lett a vesztem, hogy az őszintét is hamisnak hittem. Megrándult egy pillanatra a szám, és elfordítottam róla a tekintetemet. Rossz ötlet volt, mert így egyből szembesültem azzal, hogy hol voltam és mennyi ember közé "beszorítva". Fene, hogy nem tudott inkább ablak mellé telepedni! Kibújtam a kabátomból és magam mellé tettem. Kívülre, nehogy bárki véletlenül is mellém akarjon ülni. Vagy Dimitrisszel szembe. - Lehet, hogy azért kaptam, mert megerőszakoltam a nyolc éves kisfiát - vetettem kettőnk közé a szavakat csupasz késpengeként. - Vagy mert kopaszra borotváltam a macskáját - vontam vállat, azzal a rum maradékát is felhörpintettem. Ahogy előrehajolt, finoman oldalra biccentettem a fejem és hozzá hasonlóan végeztem arcvonás-tanulmányozást. - Ha beavatlak - kezdtem lassan -, azzal eszközt adok a kezedbe. Szükségem van információkra, de honnan tudjam, hogy valóban segítenél? Miért segítenél olyas valakinek, akivel először találkoztál, és akit senki se ismer a városban, senki se tudja igazolni, hogy megérdemlem-e vagy sem? Mi hasznod ebből? Szükségem volt segítségre. Több téren, mint amennyit elismertem, vagy egyáltalán magamnak beismertem, de nem felejtettem el, mire képes egy-két jól elhelyezett vagy épp megszerzett információ.
Viccelődünk, viccelődünk nyerőnek tűnő helyzetben? Egy cseppet sem kápráztat el a bal kezét érintő monológja, viszont talán pont ezért is vagyok biztos abban, hogy csak a határaimat feszegetné. De akkor is, én kedves vagyok, meg minden, erre előrukkol nekem 8 éves gyerekek megerőszakolásával meg macskaborotválással. Nem csoda, hogy nincsenek barátai. Annyira sajnálom, pedig én valóban támogatólag nyitottam felé. Ámbár most éppen csak egyetlen dologra futja: felemelem a jobb karomat, magam is kiiszom a sangriát és a jelzésre mellénk lépő pincértől kérek plusz egy-egyet. A témaváltás miatt keserűen horkanok fel, nem így terveztem, tényleg, de vannak dolgok, amik mellett még én sem vagyok képes elmenni. - Nagyon szomorú életed lehet, ha mindenkiből csak a nyereségvágyat nézed ki, Donovan. Hátradőlve süppedek bele a box párnázott anyagába, amíg várok, hogy megérkezzen az újabb adag ital. - Ha annyira nyerészkedni akarnék rajtad, nem kérdeznélek, max a neved alapján kikérném a régebbi aktáidat, és megtudnám minden bűnödet. Nem tétel. - mert hát, a mai világban valóban nem az - Nem vagyok abban a pozícióban, hogy hasznom legyen belőled. Már bocs. Azt is megtehettem volna, hogy egy szót sem szólok hozzád ma este, és csak rád küldök egy informátort, de ha már itt vagyunk, gondoltam, lehetnénk akár barátok is. Nekem aztán mindegy, ha akarsz, állj fel és menj az Istenek hírével. Közben megjött az újabb adag sangria és dupla rum, bár már vannak kétségeim, hogy a hím elfogyasztja-e velem az utánpótlást. Én reflexből belekortyolok az adagba, és bár szeretném, ha maradna, elfogadtam előre is azt az opciót, hogy ezzel be is fejezzük. De azért azt még szeretném, ha hallaná, hogy... - Engem tényleg érdekelsz, minden hátsó szándék nélkül. Ha ez neked nem elég meggyőző, akkor csak egészségedre, a második kört fizetem.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
Én rángattam lejjebb, nem ő feljebb. Kár, hogy ettől se jobban se győztesnek nem érzem magam, legfeljebb majdnem ugyanolyan fásultnak, mint eddig. Visszahúztam teljesen a pajzsomat. Ráhagytam az életem milyenségét, bár talán pont ezzel adtam neki igazat. Nézőpont kérdése, vannak nálam sanyarúbb sorsúak is. - Inkább kiábrándító. A megszokott, kifejezéstelen arccal hallgattam őt, közben pedig éreztem, hogy egyszerűen elfogytam. Miatta is. Élénk volt, vibráló, és képtelen voltam vele menni, vagy egyáltalán az ő lendületével sodródni. A többi jelenlévő is sok volt. Megdörzsöltem az arcom, a rövid szakáll, ami lassan megint kezdett elkanászodni, mert egyszerűbb volt hagyni nőni, mint rendben tartani, sercegett száraz tenyerem alatt. Megérkezett a következő kör ital. Ő egyből ivott, én a pohárhoz se nyúltam. Mutatóujjammal megkocogtattam az asztallapot, mintha visszaszámolnék, aztán magamhoz vettem a kabátomat. De még indultam. - Azt mondtad, elég a nevem, hogy kideríts rólam bármit - néztem a szemébe. - Ki tudnád deríteni... mi történt velem Hamburgban? Nem emiatt jöttem ide, de - vállat vontam - próbálkozom. Falkával, emberekkel, vele, valami normálisabbal, mint amiben jelenleg vagyok. Akkor is, ha az eszközeim nem is a legbarátkozósabbak. Mit nem adnék azért, ha lenne bennem egy kapcsoló!
Ha az életminőségre hivatkozunk, akkor számomra a szomorú és a kiábrándító gyakorlatilag egymás szinonímái, mert a lényeg, hogy egyik eset sem ideális. Igazából már attól teljesen le tudtam volna szívódni, hogy csak néztem szegény párát, de inkább a segíteni akarás kapcsolt be nálam. Hátha fel tudom dobni. Én mindenkit feldobok. Néha hangulatilag, néha a kis testüket, bár utóbbi természetesen sokka ritkább. Kissé elkámpicsorodott arccal figyelem, ahogy a kabátjáért nyúl. Rendben, legyen, orevoár, az mondjuk biztos, hogy én hamarabb túl fogom tenni magam a sikertelen pajtizási kísérleten, mint ő azon.... azon az akármin, ami ennyire lehozta az életről. De mielőtt faképnél hagyna, mégis megszólal, mire már-már játékos gyanúval szalad fel a jobb szemöldököm. - Szóval te is csak ki akarsz használni. Már majdnem el is felejtettem, miért nem járok ide olyan gyakran, mindig ez van. - viccnek szántam, ámbár ki tudja, mennyire megy át neki ez a tény a hanglejtésemből, ha már az alaptermészetemet sem tolerálja túl jól - Lehet, hogy ki tudnám. De az is lehet, hogy nem. - széttárom a kezeimet - Persze ahhoz a hamburgi nevedet is tudnom kellene, és bár szívesen elintézném puszira, sajnos a Krónikásunk közel sem annyira taperolós, mint amilyen én vagyok, szóval... valamivel meg kellene töltened cserébe egy fiolát. Iszom egy újabb kortyot, és érdeklődve figyelem az arcát, a reakcióit. Ó, és ha tudnám, hogy Donovan milyen vérvonalba tartozik, lehet, hogy önszorgalomból búcsúzóul szexin beletúrnék a hajába, hogy csenjek némi esszenciát, hiszen az egyik mesterszavam igen erősen kapcsolódik hozzá.
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
- Nem akarlak kihasználni - mondtam őszintén, az már rajta állt, hogy eme röpke ismeretség után miképp döntött a szavahihetőségem felől. Nem vettem viccre a dolog, hiába sugallta ezt a hangsúlya. Nem ellene, vagy őrző mivolta ellen szólt, szimplán óvatos voltam még akkor is, amikor valamiféle... ismerkedést ajánlottam fel. Beképzeltnek tűnhetett, de míg a többség ezt könnyedén szórta, majd iktatta ki a nem kívánatos elemeket, nálam ez ritkább alkalom volt. Kiváltképp, hogy az utóbbi éveket jószerével remeteként töltöttem, így nem is nagyon volt szerencsém az ismerkedéshez. Valószínűleg ennek is köszönhetően rozsdásodtam be kissé. Vagy nagyon. - A Krónikásotok? - Ezúttal rajtam volt a sor, hogy némileg lebiggyesszem a számat, bár korántsem olyan drámaian, mint ő tette. Az én csalódottság-kifejezésem jóval visszafogottabb volt. - Azt hittem, személyesen kutatnál utánam, harmadik fél bevonása nélkül. - Az eddigiek alapján aligha volt meglepő, hogy a szennyesemet szerettem minél szűkebb körben kiteregetni. Bár leginkább egyáltalán nem szerettem teregetni. Villant a szemem egy pillanatra attól, hogy esszenciát kéne adnom. Nyelvemet végig futtattam fogaim belső oldalán, ahogy végiggondoltam, mennyit ért nekem ez az egész. Összességében. A céljaimat tekintve. Lepillantottam az újabb pohár rumra, majd felvettem és ittam belőle egy kis kortyot. - Azt mondtad, elég a nevem, megkaptad - fogtam bele. - Nekem információra van szükségem, de honnan tudjam, hogy tőled megkaphatom, ha a jelenlegi nevemből nem tudnád visszafejteni a korábbiakat? - Nem szemtelenkedtem, csupán a gondolatmenetemet osztottam meg vele. - Kiváltképp, hogy rendkívül személyes dologról van szó, amit nem akarok mindenki orrára kötni. - Újabb, ám az eddigieknél nagyobb korty. Ugrás az ismeretlenbe. Vagy inkább a régen ismertbe. - Killian Lynch - kanyarítottam magamra a kabátomat, mint aki végre eldöntött valamit. - Ennyit adok, és csak neked - szögeztem le, bár ez egyúttal bizalmi játék is volt, hiszen honnan tudhattam volna hogy tartja a szavát. - Ha megvan a kérdésre a válasz, utána fél évig ellátlak esszenciával - néztem a szemébe, miközben felkeltem, és már-már teljesen kihúztam magam. - Ehhez mit szólsz, Dimi?
Nem akar, nem akar, persze, az összes ezt mondja, amíg sötét az ég, aztán a reggellel eltűnnek örökre. Én is elmesélem a lehetséges üzlet feltételeit a magam részéről, Ő pedig ehhez mérten reagál. Viszont a Keldronra való rácsodálkozásán muszáj vagyok elnevetni magam. - Sajnálom pajti, hogy le kell lombozzalak, de a Protektorátus teljesen máshogy működik, mint egy falka. Nyilván Will a nagy-nagy főnök, de mi emberi mivoltunkban elismerjük, hogy minden témának meg van a maga szakértője és nem egy személybe kívánjuk belesűríteni az összes létező tudást és felelősséget. Ha lenne német kapcsolatom, megtehetném, de nincs, szóval még telefonálni sem tudok csak úgy hobbiból közvetlenül. - Persze, persze... de spoiler alert, egy közelebbi kiindulópont nélkül több extra hétbe telne, mire a megfelelő akta a megfelelő helyre érkezne. Killian Lynch viszont ennél sokkal hamarabb kerül majd az asztalra, aminek te is örülsz majd, és a jelek szerint mi is. Ám de... Tudom, megint túl sok vagyok, de azért áthajolok az asztalon és azt a merész gesztus próbálom meglépni, hogy egész egyszerűen beletúrok a hajába, mint egy apa, egy barát, egy számára túlságosan közeli hozzátartozó... De nem lopok el semmit, csak azt akarom, hogy érezze a súlyát annak a játéknak, amibe éppen beszállni készül. - Az a fél év belőled kell, hogy származzon. Ne aggódj, semmi olyan nincs a megegyezésben, mint ami a kezeddel történt, csak egyszerűen levágunk egy tincset, beleköpsz egy fiolába, meg ilyen undi dolgok. Visszahuppanok a fenekemre a random hajvakarászás után, és hajlandó vagyok felfogni a tényt, hogy már felállt, és kabátostul kész arra, hogy faképnél hagyjon. - Fél év? Teszem fel a kérdést ültömben, és mielőtt távozna, jobbomat nyújtom felé, mint egy verbális paktum megkötése során esedékes.
Kezdőlap
Viszont, ha átkékültem, akkor szívesen elkapnálak új körre. 
<3 //
