Hiába tudtam, hogy nem kellene a továbbiakban megszólalnom, mert már így is elég nagy slamasztikába kerültem, mégsem bírtam ki. Egyszerűen nem tudtam szótlanul tűrni a helyzetet, főleg, hogy rólam szólt, miattam alakult ki. Pedig esküszöm, tényleg nem is kerestem a bajt, csupán egy üveg sört szerettem volna meginni kikapcsolódásképpen, de úgy látszik, hogy ebben a rohadt városban már ezt sem teheti meg a magam fajta úgy, hogy ne legyen valamiféle visszhangja. Lehet, hogy ha szándékosan keresném a bajt, akkor jobban elkerülne. Szörnyű… - Hogy mit… - kezdtem felháborodva, szemeim dühösen szűkültek össze. Végül az előttem álló hím megszólalása fojtotta belém a szót. Azt hiszem, hogy remek érzéke volt hozzá, hogy mikor szólaljon meg, ugyanis biztosra vettem, hogy újra feltámadna a harci kedv, ha kiosztanám a pattogó pasast. Sajnos érett az a pofon részemről, és csak az Isten tudja, hogy mennyire lettem volna képes visszafogni az indulataimat a mozdulat közepette. Túlságosan gyűlt bennem a harag, hiába volt kezdetben még roppant szórakoztató az egész helyzet. Már nem találtam annyira annak, pedig csak egy tökkelütött, bunkó seggfejről volt szó. - Nem tanult ez semmit… - morogtam az orrom alatt morcosan, egy pillanatra sem véve le a szemem a kötekedőről. – Basszus! – szitkozódtam az orrom alatt, amikor elcsattant az első pofon. Nem tudtam pontosan, hogy hová fog ez vezetni, de ha nem állítjuk meg, akkor valószínűleg nem csak én leszek bajban. Pedig esküszöm, hogy most szándékosan tényleg nem csináltam semmit! Legalábbis egy darabig biztosan nem szítottam a tüzet, csak onnantól kezdve, hogy arcátlanul, mindennemű tiszteletet mellőzve viselkedtek velem. Az ilyesmit azért nem tűrte el egyetlen valamirevaló nő sem, legalábbis szerintem. Lehet, hogy túl önérzetes vagyok. Éreztem körülöttem az energiák áramlását, egymásnak feszülni őket. Pedig majdnem teljesen fent volt a pajzsom, de még így is bizsergett a bőröm, holott nem nekem szólt a fenyítés. Ebből levontam a következtetést, hogy vagy a másik hím felett állhat a hierarchiában a kedves segítségemre siető, vagy csak szimplán idősebb nála. Egyelőre még nem figyeltem arra, hogy melyikről lehet szó, de nem lepődtem volna meg, ha az előbbi bizonyul helyes következtetésnek. - Milyen elbűvölő ember! – ajkaimon megjelent egy mosoly, hangomban pedig az eltúlzott kedvesség. Közben persze arrébb léptem egyet, mert kis híján eltalált azzal a nyáladaggal, amit nagyon kulturáltan felénk köpött. Éppen a földön lévő foltot néztem a cipőm mellett, valamint a kilöttyent sörömet sajnálgattam, amikor végül a falkatag is a távozás mellett döntött, és nem sokkal később már a tömeg sem talált minket elég érdekesnek a bámészkodásukhoz. Ezt jelenleg egyáltalán nem bántam, és némi hatásszünet után Mike felé fordultam. – Nos, azt hiszem, hogy a minimum, hogy hálám jeléül meghívlak egy sörre! Vagy amit akarsz… - vontam meg a vállaimat, ártatlanul pislogva a megmentőmre. - Vagy, ha vársz valakit, akkor nem tartalak fel! – tártam szét a kezeimet megadóan, aztán tekintetem a vállam felett, a már korábban elfoglalt helyem felé kalandozott. Még szerencsére senki nem bitorolta, ott állt üresen, csakis rám várva. Vagy ránk, ha velem tart.
Nem szerettem volna balhét. A legkisebb mértékben sem és volt egy olyan érzésem, ha nem szakítom félbe a nőstényt, akkor itt újabb dulakodás veszi kezdetét és elképzelhető, hogy nem úszná meg egyikünk sem a helyzetet. És ha valami, hát akkor egy kocsmai bunyóba való keveredés egyáltalán nem hiányzott. Egyikünknek sem. Egyetlen, határozott pillantást vetettem a nőstényre, amikor azt morogta, hogy nem tanult a fickó semmit, nem hogy jómodort. Hagyja abba a megjegyzéseket, legyen szíves, mert minden bizonnyal nem jut el a fazon alkoholmámoros tudatáig a szavak jelentése, de senkinek sem hiányzik, hogy egy ilyen miatt bukjon ki még inkább a fickó. El akarnám küldeni és ha valaki ellenem játszik, azt nem túlzottan tudom díjazni, még akkor sem, ha orr alatt elmormogott megjegyzésekről van is szó. Csattan a pofon, én pedig az úgynevezett barátok közé állok, mégse legyen már olyan egyszerű dolguk és vegyék már észre, hogy nem kell ide semmiféle bunyó. Ez egy kulturált hely, az ilyesmit rendezzék le odakint, ahol a kutyát sem érdekli, mennyire verik szét egymást. Szerencsére sikerül elrendeznem a helyzetet, lelépnek a fickók, a nőstény újabb megjegyzésére pedig csak a szemem forgatom meg. Ezek szerint nem tudja megállni, hogy ne legyen mindenhez egy megjegyzése, de mivel a részeg fazont már nem érdekeljük, így nem jut eszébe visszafordulni és bármiféle választ adni az elhangzottakra. - Egy sört elfogadnék, köszi - bólintottam végül, elvégre alapjáraton azért jöttem. - Az amit akarsszal meg óvatosan, pláne akkor, ha az anyucid is a környéken ólálkodik - fűztem hozzá egy meglehetősen pimasz vigyorral a képemen, a szavaim sem voltak különbek. Nagyon is jól emlékeztem, milyen kontextusban találkoztunk, a teremtője zavart el a lánya mellől, mondván, ne legyeskedjek körülötte, nem kell több pofára esés neki. Egy ilyen pikáns megjegyzést pedig nem tudtam volna kihagyni, remélhetőleg ha érti a mögötte húzódó tartalmat, akkor nem fogja a képembe lottyintani a sörét. Ha pedig nem érti, akkor úgyis mindegy. - Nem várok senkit, szóval jöhet az a sör - bólintottam, miközben észrevettem, melyik boxot nézegeti, úgyhogy lépteimet afelé kormányoztam, hogy könnyedén dobja le magam az egyik ülésre. Ha visszajött a sörrel, akkor újfent biccentettem neki, majd koccintásra emeltem az üveget, hogy utána lehúzzam az első kortyot. - Mi járatban errefelé, kedves Virginia? Bár gondolom már úgysem ezzel a névvel éled mindennapjaid - akadnak kivételek, például én sem változtattam meg a Michael-t, csupán a vezetéknevemet. Mindenesetre kíváncsian fordultam a nőstény felé, hiszen újabb példa arra, milyen kicsi is a világ.
Mivel a vihar elülni látszott, az én hangulatom is javuló tendenciát mutatott. Oké, eddig sem éreztem magam valami rosszul, hiszen egy ideig még viccesnek is találtam az egészet, de a hím felől áradó rosszallás már korántsem tetszett annyira. Igaz, hogy nem volt sokkal idősebb nálam, viszont akkor is férfiból van, ráadásul ő élvezte a hazai pálya előnyét. Bármikor móresre taníthatott volna, ha akar, büntetlenül is. Míg, ha én tettem volna ugyanezt, valószínűleg én húznám a rövidebbet. - Rendben, akkor egy sör rendel! - bólintottam mosolyogva, mint akiben nem játszódott le semmi az előző gondolatmenetemből. - Máris hozom! - azzal már fordultam is sarkon, ám a következő mondata egyből megakasztott a nagy lendületben. Lassan fordultam újra felé, egyelőre még könnyed kifejezés ült az arcomon. - Te is nagyon jól tudod, hogy valamilyen italra gondoltam... - mondtam úgy, mintha nem lenne egyértelmű számomra, hogy ő is értette elsőre. Ám valami mégiscsak szöget ütött a fejemben, így homlokomon megültek az értetlenség ráncai. - Ha Ninára gondolsz, akkor ő nincs itt. - jelentettem ki először, hogy aztán jöjjön is a lényegre törő kérdésem. - Hogy jött ide Nina? - a kaján vigyorából értettem, hogy mire akart célozni a vicceskedés közepette, de az nem állt hozzá, hogy miért hozta fel a Teremtőmet. - Amúgy meg, ha emlékezetem nem csal, legutóbb, amikor akartam valamit tőled, szó nélkül eltűntél. - nos, igen, én semmit nem tudtam a közöttük lezajló beszélgetésről, és arról, hogy Nina elküldte őt melegebb éghajlatra. Ez most már neki is világossá válhatott, ha tudott olvasni a jelekből. - Na, jó, ezt megbeszéljük, ha visszajöttem! - jelentettem ki, még mielőtt bármire is válaszolt volna. Most már tényleg ideje volt hozni azt a sört, és nem csak azért, mert úgy gondoltam, hogy megérdemli. A sajátom után is vágyakoztam, és mivel így állt a helyzet, a pult mellett állva belekortyoltam. Különös, hogy éppen itt találkoztunk újra. Túl kicsi ez a rohadt város, én mondom! Mindenféle exek, és rokonok kerültek elő. Már csak az kellett volna, hogy kiderüljön, Nina is valahol elbújt itt a föld alatt, és szórakoztatónak találja a helyzetemet. Nem volt az. - Nem, valóban nem. Most Skyler! - mutatkoztam be újdonsült nevemen, miután visszatértem a boxhoz, és koccintottam vele. - És te? - kérdeztem kíváncsian. Mivel úgy sejtettem, hogy valamiféle pozíciót tölthet be, így volt egy sanda gyanúm, hogy a nevemhez már fog társítani pár információt, amit rólam jelentettek. Talán az lett volna a legjobb, ha nem így lenne, csak szimplán tiszta lap közöttünk. Ennyire nagy szerencsém azonban nem lehetett, ez törvényszerű. - Egyébként semmi érdekes. Élem a világom, dolgozok és lézengek a városban. Ez minden... - azt csak nem árulhattam el, hogy szökésben vagyok a Szövetségiek elől, és kellette gy világvégi hely, ahol senki nem talál meg. Bár úgy tűnik, hogy éppenséggel mindenki rám talál itt, akire nem számítok. - Te régóta itt élsz? - érdeklődtem kíváncsian. - Úgy látszik, hogy minden régi ismerősömet idevonzza ez a város... - ingattam a fejemet hitetlenkedve. Őt se láttam legalább százötven éve, és tessék!
- Persze - válaszoltam könnyedén, csibészes félmosollyal a képemen. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy italra gondolt, de.. - Egy ilyen magas labdát azonban képtelen lettem volna csak úgy hagyni elreppenni - néztem a nőstény szemébe, mindenféle zavar nélkül. De úgy tűnt, nem szívta mellre a dolgot, amiért már előre hálás voltam. Szar egy helyzet, ha egy nőstény nem érti a viccet és mindent komolyan vesz, úgy tűnik Skye nem tartozott ezek közé. Nina említésére már éreztem, hogy olyanba trappoltam, amibe nem kellett volna, hiszen az értetlenség egyértelmű jeleit látva nem volt kérdéses a számomra, hogy anyuci nem avatta be a lányát abba, miféle módon zavart el a nőstény mellől. - Igazán bájos teremtés, mindössze kíváncsi vagyok, ő is errefelé ólálkodik-e - adok végül egy ilyen választ, nem egészen ezért került a megjegyzésembe a teremtője, de ha már itt tartunk, az is érdekelne, itt van-e ő is. Azt pedig, hogy félig-meddig füllentettem, hála égnek nem szúrhatja ki, éppen elég az a néhány évnyi korkülönbség kettőnk között. Épp szóra nyitnám a számat, amikor kijelenti, hogy előbb hozza a sört és utána beszéljük meg, így nekem is van időm kiötölni valami választ, hiszen azt mégsem fogom közölni, hogy az anyja elzavart, maradjon csak meg abban a kellemes tudatban, hogy én voltam olyan tapló, hogy ott hagytam minden szó nélkül. - Nos, Skyler, igazán örvendek az újbóli találkozásnak - emeltem az üvegem, mert már meg is volt a tökéletes tárgya a koccintásunknak. - Én maradtam Michael, azzal az apró változtatással, hogy a legtöbben manapság ma már csak Mike-nak szólítanak - akkoriban nem dívott a becenév, most már viszont divatba jött és jobban is szeretem a Mike-ot, mint a nevem teljes verzióját. Vagy akkor már Cooper, de ugyebár nem kell mindenről tudnia. A nevének említése éppen elég ahhoz, hogy beazonosítsam, melyik kóborról is van szó, mit tudunk róla a falkán belül és ki is érte a felelős. Mindezen megvilágosulásomból kifelé azonban nem mutatok semmit, csupán a félmosoly ül továbbra is a képemen, ahogyan a nőstény szemlélem. - Miért épp itt? Nem egy híres metropolis, ahol eseménydúsak a szürke hétköznapok is - ennek ellenére mondjuk nem lehetne egy unalmas kis városkának nevezni ezt a helyet, de fogalmam sincsen, mennyit tud az itt történtekről, úgyhogy ebbe egyelőre nem megyek bele. - Nem igazán. Még fél éve sincsen, hogy idejöttem. Tudod, a falka - vontam meg a vállam, ezzel elintézve minden olyan kérdést, hogy én mégis miért választottam ezt az Isten háta mögötti kis városkát. Ezért; nem én választottam, mondhatni ő választott engem. Hajj, micsoda megfogalmazás! - Nocsak, miféle más ismerősök bukkantak még fel? - érdeklődöm kíváncsian, mielőtt újra a sörömbe kortyolnék. Ninára viszont nem tértünk vissza, én tuti nem fogom erőltetni, ha annyira érdekli, akkor majd úgyis rákérdez.
- Hát hogyne! - forgattam a szemeimet, de végül csak mosoly szökött az ajkaimra. - Tipikus férfi vagy... egyikőtök sem szereti kihagyni a magas labdákat! - állapítottam meg, azt meg már nem kötöttem az orrára, hogy ez alól egyébként én sem voltam kivétel. Nyugodt szívvel csaptam le őket, ha éppen olyat adtak fel nekem. Kedveltem a tréfákat és a humort is, úgyhogy nem sértődtem meg ilyesmin. Mondjuk úgy, hogy elég laza tudtam lenni, ha olyan társaságom volt. Ha meg idegesített a másik, akkor bármit csinálhatott, minden apró mozzanattól a falra tudtam volna mászni. - Aha... - összeszűkült szemekkel néztem rá, amikor szép, diplomatikus választ adott a Ninával kapcsolatos kérdésemre. Elég gyanúsnak találtam, hogy ilyen hirtelen kérdezett rá, éppen ilyen keretek között, de egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy miként könyveljem el ezt az egészet. - Remélem tudod, hogy nem most jöttem le a falvédőről! - jelentettem ki végül, mielőtt elszeleltem volna a pult felé, hogy neki is hozzak egy üveg sört. Egyébként nem voltam teljesen biztos abban, hogy volt mögöttes tartalma a kérdésének, de már megtanultam, hogy csak úgy ok nélkül senki nem szokott érdeklődni. Persze lehet, hogy már csak én látok rémeket, de muszáj volt bepróbálkoznom, hátha telibe trafálom, és a megérzéseim nem csalnak. - Én is örülök, jókor érkeztél! - koccintottam hozzá a saját italomat az övéhez, miután visszaérkeztem az immár közösen elfoglalt asztalunkhoz. - Mi az, ennyire ragaszkodó típus vagy? - cukkoltam egy kicsit a neve miatt. - Ejnye Mike, pedig nem úgy tűnt, mikor utoljára láttalak... - ingattam a fejemet játékosan, hogy újabb nagy kortyot húzzak le a "folyékony kenyérből". Nem bírtam ki, hogy ne dörgöljem folyamatosan az orra alá, hogy szó nélkül lelépett. Félreértés ne essék, azért annyira nagyon nem vettem ám a szívemre, de egyik nő sem szereti, ha faképnél hagyják csak úgy. Ráadásul, engem tényleg érdekelt a hím, elsőként Enrique után. Ez nagy szó volt nálam. - Talán pont ezért választottam ezt a helyet. - vontam meg látszólag nemtörődöm mozdulattal a vállaimat. - Bár úgy hallottam, hogy annyira mégsem unalmas... - fűztem hozzá, ezzel adva meg egy ki nem mondott kérdésére a választ. Igen, hallottam arról, hogy mi történt itt, ráadásul már akkor is a városban voltam, csak engem pont nem érintett a dolog. - Ó, akkor nagyjából egyszerre érkeztünk! - állapítottam meg felvillanyozódva. - Hát véletlen lenne?! - a kérdésem inkább költői volt, szórakozottságomból fakadt. Jó kedvem kerekedett ma, Mike pont egy olyan típusú régi ismerős volt, akinek az elválásunk dacára most örültem. - Ó, valami azt súgja, hogy nagyon jól tudod, hogy például az anyám is itt van. Már az igazi... - Ninát én egyébként is inkább nővéremnek tekintettem, nem szülőnek. - Arra viszont még mindig nagyon kíváncsi lennék, hogy miért érdekelt téged annyira Nina. - nem bírtam ki, muszáj volt rákérdeznem ismét. - Hogy jutott egyáltalán eszedbe? - ráncoltam a homlokomat, kicsit felé hajolva az asztal felett. - Nem emlékszem, hogy túl sokat találkoztatok volna annak idején... - vagy csak nem tudtam valamiről?
- Ugyanúgy, ahogyan a nők sem szeretik kihagyni, hogy feldobálják őket - vágtam vissza továbbra is mosolyogva, hiszen ez tökéletesen így volt. Egyaránt dobáltuk és csapkodtuk is azokat a labdákat, de mennyivel élvezetesebb volt így egy beszélgetés, mintha csak száraz tényeket közöltünk volna életünk vadregény pillanatairól. - Nem kell mindig mindenben a hátsó szándékot keresni - pillantottam rá, mielőtt még elindult volna a pulthoz. Tény és való, hogy itt most éppenséggel volt némi hátsó szándék, de erről ő nem feltétlenül tud, úgyhogy épp itt az ideje a gyanúját elcsitítani. Nem mindenhol van összeesküvés és háttérben meghúzódó szálak és amúgy sem kell mindenről tudnia. - Időzíteni mindig is tökéletesen tudtam - nevettem fel könnyedén. - Tudod, van, amihez megéri ragaszkodni - vontam meg a vállam a meglehetősen piszok megjegyzésem után. Nagyon is tisztában voltam vele, hogy arra céloz, otthagytam, de nem az én hibám volt. Amiről persze szintén nem tud és ha rajtam múlik, hát nem is fog, de kifejezetten örülnék, ha nem pedzegetnénk tovább a témát. Vagy nem dörgölné többet az orrom alá a „hibáimat”. - Nocsak, mifélét hallottál? Mindig is érdekelt, milyen pletykák keltek szárnyra - dőltem előre és támaszkodtam meg az asztalon egyik kezemmel, míg a másikkal a sörösüveget emeltem a számhoz és kortyoltam bele. - Túl sok a véletlen ezen a vidéken. Valami mágikus ereje lehet, hogy összetereli a régi ismerősöket, barátokat, rokonokat - mázli, hogy nincs rokonom, akit erre fújhatna a szél, nem kell a plusz feszkó. Történetesen ugyebár Skyler is rokon, egészen pontosan Lilianne lánya, ha az emlékezetem nem csal, szóval tessék, íme az ékes példa. - Igen, arról történetesen tudok, de mivel úgy mondtad, hogy minden régi ismerősödet, ezért gondoltam, akad még más is. Kétlem, hogy csak én és a szülőanyád lennénk a régi ismerőseid - vontam le a magam kis következtetését, bár aztán ki tudja, lehet csak költői túlzás volt a részéről. Annyira talán nem is lényeges, bár nem árt tisztába kerülni azzal, kikkel áll még kapcsolatban az itteniek közül. - Én már rég elfelejtettem, hogy egyáltalán szóba került, de úgy tűnik, te nem tudod kiverni a fejedből - próbálok ezzel arra célozni, hogy számomra korántsem olyan fontos a téma, hogy újra felhozzam, ellentétben vele. - Attól még, hogy nem emlékszel rá, még nagyon is találkozhattunk - szaladt feljebb egyik szám széle, mielőtt aprót sóhajtottam volna. - Ne gondolj egyébként semmi különlegesre. Egyszer futottunk össze, de az emlékezetes maradt. Szimplán tényleg csak kíváncsi voltam, nekem is bukkan-e még fel régi ismerősöm - kortyoltam a sörömbe, mielőtt halk koppanással az asztalra tettem volna az üveget. Ennél részletesebben nem kívántam mesélni a történtekről, remélhetőleg ő sem akar tovább kérdezősködni. - Na de inkább mesélj, mik a terveid? - kérdezem végül, mint barát a baráttól és nem úgy, mint falkatag a kóbortól.
- Nos, igen, néha roppant szórakoztató tud lenni, ha valaki jól csapja le őket… - értettem egyet bólogatva. Ajkaimon szélesedő mosoly jelent meg, egészen jó kedvem kerekedett itt hirtelen. Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan ebben a városban, akit pozitívan fogadok, és régi ismerős, de hát úgy látszik, hogy még engem is érhetnek meglepetések, pedig azt hittem, hogy erre már rég nem lehet példa. Hiszen mindig olyan felkészült voltam mindenre, pontosan azért, hogy ne érjen váratlanul semmi. Mindig felkészültnek lenni, ez az én mottóm. - Ezek szerint csak az elbúcsúzásokban nem jeleskedsz! – nem bírtam ki, hogy ne dörgöljem ismét az orra alá. Engem akkor nagyon sértett a dolog, bár természetesen azóta nem nagyon gondoltam rá. Valószínűleg most sem jutott volna eszembe a hím, ha nem találkozunk most össze. Hány ilyen személy lehet még az életemben, te jó ég! – Mindenféle furcsa visszatérések a halálból, gyilkolászás, meg efféle kedves történetek jutottak a fülembe. – legyintettem egyet, mintha nem számítana, de igazából nagyon is számított. Az anyám is áldozatául esett ennek az egésznek, és ezért én még mindig szívesen elővettem volna azt, aki megölte őt. Hiába nem az ő hibája volt, akkor is. - Mondjuk, hiába voltam már itt az idei bulin, engem nem érintett. – vontam meg végül a vállaimat. Ennek egyébként őszintén örültem, mivel azt hiszem, hogy egyetlen porcikám sem vágyott efféle izgalmakra mostanság. – Igen, szerintem is! – bólogattam azzal kapcsolatban, hogy furcsa ez a hely. – Nem tudom, hogy mi okozza, de erre előre figyelmeztettek. Elhoztam egy stoppost a városig, ő mondta, hogy itt bárki felbukkanhat a múltból. Úgy látszik, hogy igaza volt és egyáltalán nem egyedi eset az enyém. – nos, igen. Akkor nem gondoltam volna, hogy Primnek igaza lesz, de úgy lett, ahogy előre megmondta. Különös. - Amennyire tudom, más is jelentett rólam. – utaltam itt a volt férjemre, Balthazarra. Mondta, hogy fog rólam beszélni a falkában, nyilván azt is elárulta, hogy milyen természetű volt a kapcsolatunk annak idején. - Nem mintha különösebben örülnék neki, de tudom, hogy megy ez… - utaltam itt a falka felé irányuló kötelességekre, miszerint muszáj volt jelentenie rólam. Attól még nem kellett jó pofát vágnom hozzá. Még szerencse, hogy hiába ismert régóta, nem tudott rólam sokat, így csak azt a keveset mondhatta rólam, illetve amit tudni vélt. Hogy azok az információk mennyire voltak helytállóak velem kapcsolatban, azt már csak én tudtam. - Azért remélem, hogy más már nem bukkan fel. Több ismerőst nem hiszem, hogy el tudnék viselni. – húztam el a számat. Három bőven elég volt nekem, sőt, még sok is. – Aha… - szűkültek össze a szemeim arra, hogy találkozhatott Ninával. Igen, találkozhatott, csak éppen a Teremtőm felejtett el erről beszélni nekem. Egyáltalán nem tetszett a gondolat, bár egyelőre nem tudtam volna meghatározni, hogy mi volt vele a bajom. – Hát persze… - dünnyögtem magam elé. Nem mondhatnám, hogy teljesen meg lettem győzve. – Szóval emlékezetes maradt. – mondjam, hogy féltékeny voltam, amiért inkább a Teremtőmet választotta végül? Mi másra gondolhattam volna azok alapján, ahogy fogalmazott? Ráadásul nem is ez bosszantott, mivel csak egy hímről volt szó. Inkább az, hogy Nina tudta, hogy érdekelt, Enrique után elsőként, erre… Inkább próbáltam kiverni a fejemből a képeket, amik megjelentek ott, és leráztam magamról a rossz érzést. Nagyot kortyoltam a sörből, és mivel látszott, hogy nem nagyon fog további magyarázatot adni, így végül beadtam a derekam, és inkább a kérdésére válaszoltam. - Őszintén? – kérdeztem komolyan, fészkelődve egy kicsit. Végül az asztalra könyökölve állapodtam meg, ujjaim az üvegen játszottak, mintha csak egy hangszer lenne előttem. – Nincsenek terveim. – közöltem végül, ami az én számból nagyon hiteltelennek tűnt. Oké, ő nem tudhatta, hiszen nem ismert annyira, de nekem tényleg mindig volt tervem. Most nem volt, illetve annyi, hogy várok. Ezt azonban nem mondtam volna valami nagy volumenű dolognak. – Csak úgy itt vagyok, tengek-lengek. Majd ha úgy látom jónak, akkor tovább állok, de közeledik az anyám esküvője is, azon még mindenképpen itt leszek, mivel meghívott rá. Egyelőre ennyi a tervem. – ha hiszi, ha nem, tényleg így volt. – Talán keresek egy új melót, gondoltam valamilyen falka tulajdonban lévőre is, többek között… - csak azért vetettem fel, hogy hátha van valami tippje számomra.
Az újabb odaszúrásra a szó nélkül való lelépésemet illetően féloldalas mosollyal a képemen ráztam meg a fejemet. Álnok némber, hogy nem tud leszállni a témáról. Ha így haladunk, lehet életem végégig hallgathatom majd a dolgot? - Tudod, az igazándiból úgy volt, hogy.. Nem aludtam jól és rájöttem, hogy kicsivel jobban járok, ha felkelek, mintha továbbra is ott fekszem és megpróbálom elűzni a fejemből az össze-vissza hömpölygő gondolatokat. Abból a gondolat elűzésből végül az lett, hogy megpattantam, de bakker, most kockáztattam volna meg, hogy nekiállsz könnyeket hullajtva marasztalni? - szaladt széles vigyor a képemre, mert nem tudtam volna elképzelni, hogy sírva áll neki győzködni, hogy maradjak, az nem ő lett volna. De éppen úgy, ahogyan ő szurkált, én is megtettem vele ugyanezt. - Akkor elég jól képbe kerültél az itteni történésekkel kapcsolatban - húztam el a számat, mert az, amit elmondott, nagyjából összefoglalja, mégis mik történnek ezen a zord, hideg vidéken. Persze ez közel sem a teljes sztori, de dióhéjnak tökéletesen megfelel. - Buli? Még poénból sem nevezném bulinak a dolgot - szaladt magasra a szemöldököm és a hangomban ezúttal semmi poénkodós él nem lapult. - Annak meg örülj, hogy megúsztad - fűztem még hozzá, mert idén két halottja is volt Alignak ámokfutásának, egy farkas és egy Őrző, egyiknek sem örültem túlzottan. - Furcsa, azt gondolná az ember, hogy ilyen véletlenek csak a filmekben, meg a könyvekben léteznek - mintegy mellékesen jegyeztem meg saját kis gondolatfuttatásomat a dolgot illetően. Túl sok a véletlen, ha engem kérdeztek, de ha valami ellen, hát ez ellen már végképp nem tehetünk. - Amennyire én tudom, én erről nem fogok neked beszámolni - ittam egy kortyot a sörömből, mintha átlagos csevej-témához kanyarodtunk volna vissza. Nem titok, hogy falkatag vagyok, ebből pedig valószínűleg az is következik, hogy falkadolgokról nem fogok mesélni, még akkor sem, ha az történetesen a róla szóló jelentés. - Egek.. - sóhajtottam fel, de szám sarkában mosoly bujkált. - Hogy ti nők mindig csak arra tudtok gondolni! - forgattam meg a szemeimet, hangomban nevetős él bujkált. - Egyébként meg verd ezt ki a fejedből, a Teremtőd tudta, hogy felkeltettem az érdeklődésed, éppen ezért nem akarta, hogy körülötted legyeskedjek - pedzegetem meg végül az igazság felszínét, egyelőre nem árulva el a teljes sztorit, de mégis adva valami támpontot, mielőtt még féltékenységbe csapna át a dolog. - Hát ez nem túl sok és nem túl határozott - szaladt feljebb a szemöldököm, mert azt gondoltam volna, hogy kellőképpen határozott, hogy tudja, mit akar. - Tudod, van egy igazán remek fogás mifelénk. Az alapanyag érkezhet félsertés, negyedmarha formájában, de daraboltan is - szépen fokozatosan kopott le a poénkodós felszín a szavaimról, hogy az asztalra támaszkodva hajoljak kicsit közelebb a nőstényhez. - A lényeg az utolsó mozzanatban van. Hozzáöntjük a tejszínt, beleszórjuk a fűszereket, sót, borsot, majd további 5-8 percig kevergetjük. Ennyi az egész, de valami mennyei a végeredmény - lejjebb eresztettem a pajzsom, hogy érezze a hazugság enyhén csípős aromáját. Ha figyelt a hangszínem, az energiáim, a testtartásom megváltoztatására, akkor tökéletesen érteni fogja a mondandómat. - De tudod, hogyan lesz igazán különleges? - fúrtam tekintetem az övébe. - Ha a sertés, vagy marha helyett ropogós bundás húst használunk - morbidnak kellőképpen morbid és továbbra is megült a hazugság aromája a levegőben. Gyilkos és őrült fenevad a mi fajtánk, de pörköltet még soha nem főztem senkiből. - Amíg errefelé kóborolsz, Skyler, az életeddel játszol. Pláne, ha céltalanul teszed mindezt. Ne csak gondolj arra, hogy falkatulajdonba adod be az önéletrajzod, hanem tedd is meg, ha maradni szeretnél. Komolyan mondom - nem kell a pénz, ne fizessen a maradásért cserébe, így is elég van belőle. Dolgozzon meg érte, mert nem kell a területünkre több felesleges kóbor. Adjon valamit a maradásért cserébe, különben annak komoly következményei lesznek.
Nem terveztem egyébként, hogy túl sokáig fogok a szó nélküli lelépés témáján lovagolni, de egy kicsit még jól esett kötekedni vele miatta. Akkor vérig sértődtem, még ha nem is gondolkoztam rajta túl sokáig utána. Velem nem szokták ezt csinálni, inkább nekem volt szokásom lelépni, úgyhogy természetesen sértette a büszkeségem, de ez minden. Különben is, az élet újra egymás mellé sodort bennünket. Ha valaminek ki kell alakulnia, akkor másfél évszázaddal később is sor kerül majd rá, ha nem, akkor meg azt is túl fogom élni. Nem feltétlenül hittem a sorsszerűségben, de ez azért egy különös egybeesés volt ettől függetlenül. - Ugyan már, ezt te sem gondolod komolyan! – nevettem el magam végül, ezt a képtelen magyarázatot hallgatva. – Egyébként valószínűleg azóta sem hevertem ki teljesen, hogy szó nélkül leléptél, szóval a lelkem megnyomorítása ugyanúgy a te lelkeden szárad! – böktem felé játékosan a mutatóujjammal. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, ahogyan abból sem, hogy én könnyeket hullajtottam volna a maradása érdekében, vagy éppen a távozása miatt. Attól függ, honnan nézzük. – Mondhatjuk! – hagytam rá, mert sejtettem, hogy távolról sem fedi a valóságot mindaz, amit gyorsan elsoroltam, de ez már igazán csak részletkérdés. - Szeretem tudni, hogy mire számíthatok. Jól felkészültnek lenni fontos, hiszen olykor az életed is múlhat rajta. – vontam meg könnyeden a vállaimat. Az információ manapság hatalmas nagy előnyhöz juttathat bárkit, ez pedig segíthetett nekem itt túlélni. Nem lényegtelen, maradjunk annyiban. – De te annyira nem örülsz neki, hogy képben vagyok, jól látom? – kérdeztem rá óvatosan. Nem kellett túl sok sütnivaló ahhoz, hogy rájöjjön a farkas lánya arra, hogy a falka nem kedveli, ha a kóborok tisztában vannak bizonyos dolgokkal. Én meg elég éles elmével lettem megáldva hála istennek, úgyhogy pláne hamar leesett a tantusz. - Örülök is! – elengedte a fülem mellett a komoly élt, ami kicsendült a szavaiból. Nem vettem magamra, biztosan érték veszteségek és azért ilyen morcos, ha emlegetem a történteket. – Nem kívánja egyetlen porcikám sem a dolgot. – fintorogtam is egyet. Elég sok baromság és szerencsétlenség történt velem ezen kívül is azóta, hogy ideköltöztem. Nem hiányzott még egy őrjöngő ős is melléjük. - Nem is kell, anélkül is tudom! – legyintettem egyet. Nem kértem én beszámolót tőle, bár nyilván jó lett volna tudni, hogy mi jutott a falka tudomására rólam. Majd talán idővel ki fog derülni, de nem is számítottam arra, hogy ő majd nagy kegyesen beavat. Biztosra vettem, hogy nem mezei falkatag, ebből kifolyólag pláne nem fog velem ilyen ügyekről beszélgetni. Nem vettem zokon, még csak az orromat sem húztam fel rajta, pedig elég bosszantónak találtam. – Nem mi gondolunk mindig arra! – vágtam vissza, szemeim kicsit összeszűkültek. Ne nekem akarja már itt előadni az ártatlant! – Csak belőletek indulunk ki, és ti viszont tényleg mindig arra gondoltok! – vágtam vissza egyből, gondolkodnom sem kellett frappáns válaszon. - Hogy micsoda?! – kérdeztem vissza, mint aki rosszul hallott. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy azért mentél el szó nélkül, mert Nina elküldött? – már mindegy volt, a gyanú felébredt bennem, és volt egy olyan érzésem, hogy jó felé tapogatózom. Nehéz lett volna félreérteni azt, amit az imént mondott, és ez egyáltalán nem tetszett nekem. – És te képes voltál hallgatni rá? – jó, oké, Nina idősebb is nálunk, és elég meggyőző is tud lenni, ha nagyon szeretne. Karizmatikus nő, annyi bizonyos, még ha velem teljesen más is a viszonya és nem sokat érzékelek ebből az oldalából. – De egyelőre pont megteszi! – válaszoltam lazán, de igazából bosszantott, hogy ennyire sok a határozatlan elem az életemben. Igaza volt, nem volt jellemző ez rám, ezért is viseltem nehezen. - Most burkoltan próbálsz fenyegetni? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mereven állva a pillantását. Nem vagyok az a berezelős fajta, így most is érezhette, hogy ezzel nem hozta rám a frászt. Alignaknak menne, neki még gyakorolnia kellett egy kicsit. – Vagy pedig éppen amiatt aggódsz, hogy valami bajom esik? – villantottam fel a másik gondolatot, ami eszembe jutott. – Tudok magamra vigyázni, eddig is tudtam, pedig nem először fordulok meg falkaterületen! – közöltem én is hasonló komolysággal. A szemem sem rebbent, közben pedig újabb korty sört ittam. – Nos, akkor van is valami ötleted, hol lenne szükség emberre, vagy csak üres szavakkal dobálózol? – a tanácsát kértem, ezért is pedzettem meg a témát magamtól. Azt pedig már csak magamban jegyeztem meg, hogy látszólag kóborolok céltalanul, egyébként nagyon is megvannak a terveim, az elképzeléseim. Csak éppen nem akaródzott az orrára kötnöm senkinek, de nem szoktam lézengeni csak úgy. Az nem én lennék.
- Ahh, remek - forgattam meg a szemeimet, mégis vigyorogtam. - Még egy strigula. Nyugodtan húzd a többi mellé - vontam meg a vállam, mielőtt kortyoltam volna a sörömből. Nem hiszem, hogy ne heverte volna ki a dolgot, farkas ösztönök sem kellenek hozzá, hogy tudjam, csak a poén része ez is, pont úgy, mint az elhullajtott könnyek esete. - Ebben tökéletesen egyetértük - bólintottam aprót, hiszen igazat adtam neki az elhangzottak kapcsán. - Éppen annyira nem örülök neki, mint bármelyik másik kóbor esetében. De szerintem ez érthető reakció, amikor egy falkatag egy magányossal fut össze - nem vele volt problémám, hanem azzal, hogy már így is túl sok a kóbor a vidéken. A pletykák meg nem érdekeltek, sok minden kering a világban szerintem erről a helyről, így az ellen semmi kifogásom, hogy már van némi alapfogalma róla. Csak bólintani tudtam újfent a szavait hallva. Szerintem senki sem kívánja ezt az egész Vörös Holdat, így érthető, hogy ő sem rajong a dologért túlzottan. - Nem tudom az előbb is ki gondolt egyből arra - forgattam meg ismét a szemeimet, de szám szegletében pimasz ívű kis görbület játszott. - Az általánosítás viszont a ti nagy képességetek - jegyeztem még meg, mert most is azt csinálta. Oké, hogy olykor elég szoknyapecér tudtam lenni, ezt elismerem, de az azért elég erős túlzás, hogy állandóan arra gondolok. Vannak ám fontosabb dolgok is a nőknél, bármennyire is nehéz ezt elképzelnie! - Miért? Köszöntem volna be, hogy „hello mama szeme fénye, el kell húznom, mert az anyucid úgy véli, nem bírnál ki még egy orra koppanást”? Kössz, de inkább kihagytam - szerettem volna, hiszen csinos nő, de egy pillanatig sem tagadom, hogy egy futó kalandnál többet nem tudtam volna ígérni neki. - Egy mamasárkánynál nincsen rosszabb, hidd el - válaszoltam könnyedén és habár nevetős él lapult a hangomban, volt valamennyi igazságtartalma a dolognak. Akart a halál szembeszegülni vele. - Neked talán igen - lehet neki éppen elég egyelőre, de nekünk nem kifejezetten. - Fenyegetni? Ugyan kedves, dehogy. Csak vázolom a kilátásaidat, nehogy váratlanul érjen, ha esetleg ilyesmi történik - könnyedén jött a válasz, a következő kérdését hallva pedig aprót sóhajtottam. - Ezek szerint nem látszik rajtam, de nem kenyerem az öldöklés, a céltalan meg pláne nem. Aggódni meg aggódok érted, nagylány vagy már, hogy tudd, mivel jár kóborként falkaterületen lézengeni - merthogy a céltalansága az én értelmezésemben lézengésnek minősült csupán. - Azt elhiszem, én tényleg csak szólok, hogy ne feledd, mire is számíthatsz, ha nem jutsz dűlőre az ittmaradásoddal kapcsolatban - tártam szét a kezeimet, nehogy nekem itt mellre szívja. Nem ellene vagyok, de ő a kóbor, én pedig a falkatag és ami azt illeti, elég népes a falka errefelé. - Nem szokásom ilyen dolgokban üres szavakkal dobálózni, már a feltételezés is sértő - közöltem, mielőtt a sörömbe kortyoltam volna. Nyilván nem sérülök be ennyitől, de nem szokásom össze-vissza beszélni, ha ilyen komoly dologról van szó. Ha nem komoly a téma, akkor minden szívbaj nélkül, de most nem az volt. - Attól függ egyébként, miféle munkára gondoltál. Húzhatsz pingvin ruhát étteremben és pubban egyaránt, de beállhatsz a pult mögé italokat keverni és ha inkább az erődet fitogtatnád, kidobóként is akad állás - soroltam fel a lehetőségeket, mielőtt megittam volna az utolsó korty sörömet. - Ha döntöttél, keress meg akár engem, akár anyádat, vagy bármelyik falkatagot. Nem vagyunk az ellenségeid, Skyler, amíg azzá nem teszel minket - kedvesnek szánt félmosoly gördült szám egyik széléra, amint felálltam az asztaltól. - Köszi a sört. Aztán ha megnyomorított lelked némi kárpótlásra vágyakozna, tárt karokkal várlak - kacsintottam szavaim mellé és szám is pimaszabb ívet vett. Na, most én gondoltam arra, de képtelen lettem volna kihagyni egy ilyen labdát még mielőtt magamra kaptam volna a kabátom és távoztam volna a kocsmából.
- Szóval szeretsz szíveket összetörni, nőket lelki nyomorba dönteni, mi? – vigyorodtam el jókedvűen, mert én aztán nem vettem ezt magamra, és reméltem, hogy ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Nem az a fajta nő voltam, aki érzékeny lelkű, ne bánts virág. Sőt, igazság szerint elég kemény lettem hosszúra nyúlt életem során, és azóta is történt velem jó pár dolog, hogy nem túl sokáig közös útjaink végül elváltak egymástól. – Csakhogy ez nem csak titeket, falkatagokat érint, jól tudom? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. – Hanem minket is… - tettem végül hozzá, mert nem hiszem, hogy megkímélte volna ez az egész esemény a kóborokat. - És milyen sokszor van igazunk benne! – színpadiasan sóhajtottam egyet, arra vonatkozóan, hogy a nők mennyire szeretnek általánosítani. így igaz, de szerintem nem véletlenül alakult így. Sokszor tényleg igazunk volt ezekben a dolgokban, akár tetszett nekik, akár nem. Sok férfi rengeteg dologban volt ugyanolyan, vagy nagyon hasonló, míg mi nők gyakran magunkon sem voltunk képesek eligazodni. - Igen, ez is egy lehetőség lett volna, ha már így mondod. Vagy bármi mást is kitalálhattál volna… - vontam meg végül a vállaimat. Oké, talán tényleg nem jött volna ki a legjobban ebből a helyzetből, de így sem volt sokkal jobb. Még ha kevésbé viselt is meg egy szó nélküli eltűnés, mint az, ha úgy éreztem volna, hogy kihasznált, akkor is jobb lett volna. Egyébként különös arra gondolni, hogy míg Nina attól tartott, hogy kihasználnak és csalódást okoznak nekem, később én is szemrebbenés nélkül megtettem ezt másokkal. Például Balthazarral is, noha később a mi kapcsolatunk sokat változott, de kezdetben mégis arra épült részemről, hogy hasznot húzzak belőle. Nem a legjobb tulajdonságom, én tisztában vagyok ezzel, de tenni ellene nem tudok. Talán nem is szeretnék. - Neked ebben már biztos nagy tapasztalatod van! – bólogattam a mamasárkányok témájára, de különösebben nem akartam boncolgatni. Nekem nem volt hozzájuk szerencsém, úgyhogy nem nagyon tudtam érdemben hozzászólni. A nem egyszerű nővérekkel már annál inkább volt balszerencsém találkozni, de erre inkább nem tértem most ki, mert csak rossz emlékeket idézett volna fel bennem. – Úgy tudom, ha nem keverek bajt, akkor ok nélkül a falkatagok nem nagyon kötnek belém. Rossz az információ? – kérdeztem meglepetten, hiszen bajt tényleg nem kevertem, így nem is értettem, miért kéne attól tartanom, hogy darabokban végzem. Kár lenne a csinos fenekemért amúgy is! - Ó, Mike! – majdnem felnevettem, de végül csak a fejemet ingattam. – Ami látszik rajtad, az csak egy dolog. Amit valójában rejt a felszín, az meg egy másik… - ez rám hatványozottan igaz volt, de inkább nem tettem szóvá, még a végén ki akarná deríteni a titkaimat, és annak nem örültem volna. – Ez nem olyan dolog, amit előre eldöntök, de ígérem, én elbúcsúzom, ha távozásra adom a fejem! – megrándult a szám sarka, de a komoly témát azért mégsem akartam elviccelni. Annyira. – Nagyszerű… - bólintottam arra, hogy nem üres szavakkal dobálózik. – Szóval? – sürgettem kicsit a témát, mert szerettem volna, ha valami érdemi információt is a birtokomba juttat azzal kapcsolatban, amit szerettem volna megtudni. - Nem szívesen lennék kidobó, azt hiszem ez az a szerep, amivel egyáltalán nem tudnék azonosulni. – fintorogtam egyet, mint aki lenézi ezt a foglalkozást. Erről szó sem volt egyébként, és ha nagyon muszáj lenne, tökéletesen alakítanám a kidobó kemény nőt, de választhattam most, és mivel elég hiú tudok lenni, így nem tetszett a gondolat, hogy ilyesmivel keressem a kenyerem. Én határozottan értelmiséginek tartottam magam. – A pultozás viszont nem lenne rossz. A falkának csak vendéglátó egységei vannak? – mert ha esetleg van más, hát azt is szívesen bevállaltam volna, hátha újra elegánsan öltözködhetek, bár ez is megfelelt, ha nem akad megfelelőbb. - Annak, hogy ez megváltozzon, elég kicsi az esélye. – mármint annak, hogy az ellenségük legyek, hiszen nem csináltam semmi rosszat. Ennél azért okosabb vagyok, és élni is szeretek. – De rendben, szólni fogok mindenképpen. Téged is a hotelben talállak? – tájékozódtam, mintegy mellékesen. – Észben tartom, te női szívek megrontója! – vigyorodtam el végül, mivel nem zárkóztam el a lehetőségtől még most sem. Amúgy is kezdett unalmassá válni az élet ebben a városban, legalább történne valami érdekes is velem.
// Én is köszönöm, élmény volt!! És még találkozunk! //
- Például a golfra. Próbáltad már? Én nagyon szeretem. A harc ma a találkozó apropóját képezte. Gondoltam, ha Cali ilyen profi és kedveli is a bunyót, akkor társ leszek ebben. Most. - Szépen, diszkréten. Jól tetted. Egykori kedvesem, Nia is a zsaruknál volt és ő aztán értett hozzá, hogy kenje el a dolgokat. Úgy oldott meg ügyeket és amikor összejöttünk, úgy oldottunk meg ügyeket, hogy fel se merült a nevünk. Legfeljebb az övé, mert Huston hadnagy már ismerte. - Szeretsz is tanítani, ugye? Van valami jó sztorid, hogy egy tanítványod neked köszönhetően tudta kivágni magát egy helyzetből? Szeretem az ilyen történeteket. A végkicsengésre elmosolyodom. Egy farkas ellen nem sokat ér a világbajnok tudás sem, ha emberi, de mindenkinek lehet szerencséje és ahogy korábban is megállapítottuk, a meglepetés az egyik legnagyobb erő. Többek között az Árnyak ereje is. Bólogatva konstatálom, hogy nem sikerült jól a hárítás. Mostanában tettem pár kísérletet arra, hogy ilyesmivel próbálkozzak, de nem jártam szerencsével. Eskától tudom, hogy Tupilek is ezt olvasta a fejemre. Nem a nyílt összeütközés illik hozzám. - Lásd el nyugodtan. Ha tudok, segítek, de szerintem se vészes. Hallottam volna, ha törik. Pár hét és rendbe jön. Nem izzadtam meg túlságosan, de azért egy kicsit le fogok mosakodni. Cali egész nap itt nyomta és ugyan nem büdös, de neki jót fog tenni a zuhany. Ha előtte tudok valamit tenni a csuklójáért, kötésben segíteni vagy ilyesmi, akkor számíthat rám. - Rendben, úgyis ráérek még. Akkor az ajtónál... Rövid vetkőzés, pancsolás, dezodorálás és öltözés után utcai szerkóban indulok el. Ezt hogy csinálta? Ő készült el hamarabb. - Az O'Connors itt van nem messze - intek mutatóujjal abba az irányba. - A törzshelyünk, biztos tudod. Zárt vigyorral hunyorgok. Született pár jelentés a Falkában és a rendőrörsön is az ott történtekről. Nem is árt, ha egy őrző jelen van. Hoz egy fajta békét. Intek a recepciósnak és mehetünk is. Pár perc séta, levegőzés, közben beszélgethetünk erről-arról feloldozásképpen. Aztán benyitok a krimóba és tartom az ajtót, amíg Cali bejön. Hátul vannak kellemesen eldugott helyek. Oda vágyom. - A pincér majd jön. Szoktál járni ilyen helyekre? Én egész gyakran, főleg koncertekre, de jó társasággal persze bármelyik krimó megteszi. Nézem is az itallapot. Most nem fogok borozni. Vezetnem kell. Egy jó kaja viszont belefér! A szemüveges, pirospozsgás arcú, frufrus felszolgálólány pedig itt is van az étlapokkal. - Jónapot! Parancsoljanak! Frissítőt hozhatok? - Üdvözlöm! Én egy szénsavas ásványvizet kérnék - szólok rövid szemkontaktussal. Mire Cali rendel, én már meg is találtam magának egy jó fokhagymás-vargányás libacombot. Hagymás krumplival. Mmm.
- Nem, sose próbáltam és még szerintem egy darabig nem is fogom. Az nekem túlzottan is nyugis „sportnak” tűnik. – érezhette, hogy nem nézem le, inkább csak szerettem azt, ha zajlik körülöttem az élet. Meg egyszerűen valahogy az nekem nem igazán tartozott a sportok közé. Oké, hobbi, de ennyi és nem több, de hát mindenki másképpen gondolkodik. - Ha nem szeretném, akkor nem csinálnám, nemde? – kérdeztem vissza mosolyogni, hiszen ez számomra nem a foglalkozásom van, hanem részben hobbi mások oktatása. Ebből pedig könnyedén rájöhet az ember, hogy örömmel csinálom. – Igen, volt már rá példa. Rátámadott a barátja, és meg tudta védeni magát szerencsére, vagy csak szimplán egy srác, aki nem tudta mi a nem. Meg ott volt az is, akihez be is törtek. Odahaza elég sok mindenkinek tartottam órát, így voltak olyan helyzetek, amikor jól jött a tőlem tanult tudás, de inkább abban reménykedek, hogy majd sose kell használniuk. – egyetlen nő se érdemli meg szerintem azt, hogy bántsák őket, nekik essenek és esetleg megpróbálják megerőszakolni őket, vagy csak megverni, mert attól erősebbnek érzi magát a férfi. A legtöbb ilyet én magam kapnám el és mutatnám meg, hogy egy nőben is nagyobb erő lakozhat, mint ezekben a férgekben, de hát önkényes igazságosztó se lett belőlem, így mindegy is. - Úgy lesz, ne aggódj. Volt már rosszabb is. – hangom barátságosan csendül, hamarosan pedig máris mindenki megy a saját öltözője felé, hiszen ideje kicsit rendbe szedni magunkat. Nem sokat lacafacázok. Eleve nem szoktam órákig zuhanyozni, de itt meg pláne nem. Hajamat felfogom, hogy ne legyen vizes, majd miután végzek, rendbe szedem magam és a kezemet is bekötöm, hiszen nem akarok rajta most se gyógyítani. Majd meggyógyul magától is, utána pedig ismét kiengedem a hajamat. Igaz, már nem volt olyan hosszú loknim, mint eleinte, amikor idekerültem, de nem is zavart. Így jobb is volt. - Igen, hallottam már róla és ha adnak ott valami ehetőt is, akkor mehetünk oda. – s játékosan még a hasamat is megsimogattam, hogy jelezzem azt, hogy farkas éhes vagyok. Tényleg az voltam, hiszen mindig is szerettem enni és nem is keveset tudtam. Tudom, szerencsés vagyok, de azért meg is dolgozom azért, hogy ennek ellenére is még mindig így nézzek ki. - Nem túl gyakran, egyedül annyira nem buli, anno meg Ben nem rajongott érte, így mondjuk azt, hogy ritkán. Te? Gyakran jársz ide? – pillantottam rá kérdőn, majd követtem őt, hogy utána egy eldugottabb helyen le is üljünk. Kíváncsian pásztáztam végig a helyet, majd újra megállapodott a pillantásom a hímen. - Én egy mentesem. – majd ha megkaptuk az étlapot, akkor megköszöntem és kíváncsian kezdtem el bogarászni hátha találok olyat, amire kapásból azt mondanám, hogy ide nekem. - Tudsz valamit ajánlani? – pillantottam kérdőn Rocky-ra, miközben a pincér magunkra is hagyott, hogy nyugodtan választhassunk. Majd amikor visszajött, akkor kértem egy tyúkhús levest, kicsi erőset hozzá, majd pedig kéksajtos-barackos csirkemellett végül. Azt hiszem ezek után egy szieszta is kelleni fog, de még hol van a desszert? - És milyen az élet a lakban, vagy te maradtál a városban? – pillantottam rá kérdőn és kíváncsian. Fogalmam sem volt arról, hogy ő melyik tábort erősíti, mert nem szokásom mások után kémkedni se.
- Nem való mindenkinek, ez igaz. Sokan öregurak sportjának tartják. Ha kipróbálják, talán mást mondanának. Mindegy, nem vagyok én próféta vagy klubtulajdonos, hogy győzködjem. Csinálja, amit szeret. Én is azt teszem. - Szerencsés vagy, hogy azt csinálhatod, amit szeretsz - mosolygok egyet még a végén. Büszke a tanítványaira és hogy adhatott nekik valamit. A végkicsengés tetszik a legjobban. - Néha az a legnehezebb, hogy elkerüljék az ilyen helyzeteket. Biztos vagyok benne, hogy Cali meg tudja nekik tanítani. Nem csak ütésekből és rúgásokból áll a védekezés, hanem többek között olyanokból is, hogy merre érdemes menni, merre nem. - Jól van. Összeomlani nem fog, abban biztos voltam, hisz kemény csajszi. Nem aggódom túl magam és a lovagot se játszom. Megoldja, hajrá, tegye. Én is megyek a dolgomra. A kiengedett lobonc nagyon jól áll a csajnak, akit talán a múltkor is csak copffal láttam. Hangtalanul elnevetem magam, ahogy simogatja magát. Egy harcos, aki brutális, ha kell, de aranyos is tud lenni. Egészséges jellem. - Gondolom, hogy rádfér az egész napi hajtás után. Nem rossz a konyhájuk, szerintem tetszeni fog. Falkahely ez a pub, sokszor jártam már ott és egy-két fogáson kívül minden a fogamra való volt. - Barátokkal, társakkal se? Én már sokadszor jövök. Amúgy is szeretek kimaradozni. Remek helyek az ilyen kocsmák, éttermek. Jó társaságban megtelnek élettel. És lehet figyelni az embereket. Farkasokat. Akár egyet konkrétan, akár csak úgy nézelődni. Ismerkedni is lehet, de az olyan sztorikat nem egy nővel fogom megbeszélni. - Van ez a bébirépás csőben sült csirkemell, isteni szokott lenni! - próbálkozom egy ajánlással. Persze ki kell fogni, hogy ma is jó legyen és ne egy szerelmes szakács elsózott fogását kapjuk. Calit nem kell félteni, megoldja. Van ízlése, jól hangzik, amit kért. - Első osztályú, kérlek szépen, első osztályú! - mondom egy kaján vigyorral. - A régi helyemen volt egy nagyon kellemetlen szomszéd és tőle megszabadulni, hát az maga a hetedik mennyország. Te merre laksz? Mary Mamát nem kívánom senkinek. Minden lében két kanál, mellette nem kell kamera a házba, se lehallgatókészülék a kémeknek. Tök jól tudtam kezelni, de nélküle egyszerűbb. A testvéreimmel vagyok, azokkal, akikhez tartozom. És akiket időnként majd el kell hagynom. Sőt egy nap talán végleg. Sokan vannak ott, akik fontosak. - A párod is közétek tartozik? Ismerhetem? Múltkor is emlegette Bent, de a teljes nevét nem tudom és akiket ismerek közülük, azokra nem illik. Hacsak nem egy régi név. A pincérlány érkezik az italainkkal. Udvariasan megköszönöm neki és töltök is a poharamba. - A harcra, bármilyen formájára! - emelem a vizemet koccintásra és utána kortyolok is egyet. Fél szemmel a duhaj társaságot figyelem, akik épp bejönnek. A másik oldalon foglalnak helyet, de akkorákat röhögnek és úgy kiabálnak, főleg az a fülbevalós srác, hogy tisztán hallani. Nagyhangú egyetemisták, akik most beszélik ki a vizsga feszültségeit magukból. Harsányságuk kiegészíti a magnóból puhán hullámzó zene fülledtségét. - Mi a helyzet a pszichológiával? Már végeztél? - kérdezem a lányt, ingázva a szeme és a csuklója között.
- Néha igen, de talán a legrosszabb az egészben, hogy mindig az áldozat hibája. Mindig azt mondják, hogy a nők hibája… Ez pedig szerintem borzalmas és nem is értem, hogy miként élhetünk ilyen világban. – mondtam egy lemondó sóhaj keretében. Talán nem mindenki így gondolja, de azért esetek 99%-ban tuti nem a nő tehet róla. Azért mert felvett egy rövidebb szoknyát, vagy mert éppen egyedül sétált volna az utcai lámpák fényében beragyogott esti utcákon? Sose fogom megérteni, hogy néha miként képesek ezt mondani, de mindegy is. Nem akarom felhúzni magam, se elrontani a kedvünket. Hamarosan pedig már abban a klubban vagyunk, amely szerinte nekem is tetszene. Persze inkább az éttermi részét fedezzük fel, de most nem is bánom. Bármennyire is szeretik a nők sanyargatni magukat, mert én nem. Mindig is szerettem enni és szerintem az sose baj, ha egy nőnek van étvágya. - Azt ne mond, hogy te nem vagy éhes? – pillantottam rá játékosan, hiszen a legtöbb férfihoz eleve a hasán át vezet az út, meg szeretnek is enni, így eléggé meglepődnék, ha ő nem éhezett volna meg. - Nem, nem igazán szoktam, illetve annyira sok barátot nem is szereztem mostanában. – rántottam meg a vállaimat hanyagul, hiszen eléggé összekuszálódott minden, meg én se voltam végig teljesen önmagam. Tudom, barátokra mindenkinek szüksége van, de amikor szinte leginkább utálod magad, akkor valahogy nem mások társaságára vágysz és ezzel én is így voltam. Hosszú ideig szinte kerültem mindenkit, amennyire csak lehetséges volt. - Akkor majd legközelebb azt kérem, most valahogy megakadt máson a szemem, vagy talán inkább a gyomrom. – nevetem el magam játékosan, hiszen ha éhes az ember, akkor nem az eszével gondolkozik, hanem inkább a hasával. És ilyenkor szokott jönni a baj, hogy többet rendelünk, mint amennyit megbírunk enni. Bár most nem tartottam ettől. Tényleg rég volt már az utolsó kajálás ma. - Ohhh, biztosan nem lehetett kellemes, de most ugye nem arra gondolsz, hogy meghalt? Hanem csak arra, hogy már máshol laksz. – kérdeztem meg óvatosan, hiszen farkasoknál sose lehet tudni, hogy éppen mire gondolnak. Gyászjelentéseket meg nem volt szokásom sose bújni, hogy kihalt meg és ki nem, hiszen úgyse ismerek itt annyira senki se. Amikor meghallom a kérdését, akkor meglepetten pislogok, hiszen még magam sem tudnám biztosan azt állítani, hogy egy pár vagyunk Bennel, de próbálkozunk és eddig egészen jól ment minden, ha nem is totálisan zökkenőmentesen. Lassan kicsit beletúrok a hajamba, ami egyértelmű, hogy időhúzás. - Ha Ben-re gondolsz, akkor igen. Ő is közénk tartozik és nem kizárt, hogy már találkoztál vele, vagy legalábbis látásból ismered. – feleltem végül óvatosan és egy kisebb habozással, hiszen tényleg hirtelen nem tudtam, hogy mit is kellene felelni rá, vagyis inkább nem mennék bele a saját kis dolgainkba, mert az bonyolult és senkire se tartozik rá. Követem a pillantását, de engem nem zavarnak igazán, legalább tényleg remek a kedvük és az szerintem sose baj. Legalább nem veszekedéstől vagy sírástól hangos ez a hely, hanem boldogságtól és jókedvtől. Az meg mindenkire ráfér és úgy tartják ragályos tud lenni. - Nem, nem végeztem. Történt pár dolog, ami miatt végül halasztás mellett döntöttem és majd most szeptembertől fogom folytatni. Te esetleg gondolkozol valami új szakma kitanulásán? – kérdeztem vissza érdeklődve, miközben meg is érkezett a levesem. Sietve köszöntem meg, majd rakta bele egy kis csípőset, hogy aztán kisebb fújások közepette neki esek.
Félrecsúsznak a dolgok. De abban van ráció, hogy a nők megtanulják meglátni a jeleket. Ezzel sok újdonságot nem árulok el, úgyhogy megtartom magamnak. Calinak fáj, hogy az erőszaktevők nem vesznek ki a világból. Jó régóta itt vannak, igaz. - Ha azt is mondanám, szépen rá tudnék cáfolni - szólok egy kaján mosollyal. Nem az edzés vitte el az energiát. Egyszerűen csak kell. A farkasok pedig elég érdekesen tudnak étkezni. Az éhezés nagymesterei vagyunk. - Mert nem kerestél barátokat? Kétlem, hogy nem talált volna. Ha nem is egy tündérke, hanem inkább egy korrekt harcos, akkor is megláthatják benne a nemes lelket. Én látom. - Időnként szükség van a magányra is. Ezt egy pszichológus-hallgatónak illik tudnia. Más kérdés, hogy mit alkalmaz a tanultakból. Valami gebasz van nála, érzem. - Nem arra gondolok. Az a hölgy elpusztíthatatlan. A férjét eltemette és hiába hallgattam már több órányi családtörténetet tőle, nem tudnám felidézni, kit élt még túl. Ennyire érdekelt. A bőséges étkezésnél és az ajánlatnál konkrétabb témára térek rá. Azt hiszem, megvan Cali magányának az oka. Nia jut eszembe, aki elmesélte, hogy többéves egyedülléttel vigasztalta magát egy megrázó kapcsolat után. Előredőlök és figyelek. Balra döntött fejjel. - Nem tudtam, hogy nem feltétlenül rá kell gondolni. Látásból talán ismerem. Mert névről nem, de utána fogok nézni. Miért is? Mert az őrzőkkel eleve jó kapcsolatot akarok ápolni. Szükség is lesz rá, meg eddig is hasznosnak tartottam. - És még mindig tart a magánykeresés? Nem kell ecsetelnie, hogy veszekedés van, ha az egyik a tubus végén nyomja a fogkrémet, a másik az elején. Calival dumálok, az érdekel, hogy vele mi van. Mértékkel. Eljöttünk kajálni együtt, szóval már biztos nincs a gödör mélyén. De lehet, hogy még csak a feléig jutott. Nem én fogom kimenteni. Sokkal alkalmasabbakat is ismerek. - Nehéz ügyek ezek. De amikor azt hinnénk, hogy a szív már nem tud megdobbanni, meglep minket. Én is átéltem. Nyűg volt a falkamunka, az örök kajtatás, a hírek szerzése. Úgy, hogy a hátam közepére se kívántam volna bárkit. Aztán nem úgy alakult. - Gondolom, akkor még jobban megy az oktatás, ha több időd jut rá. Mostanában nem gondolkozom ilyesmin, de egyszer majd szükség lesz rá. Szeretek mindig mással foglalkozni, ha korszakot váltok. Egy ideig még itt lesz a helyem, Maeve mellett, aztán viszont eljön az idő, amikor dobbantok. Manapság már túlságosan szem előtt van az ember. Nem lehet úgy elrejtőzni, mint a régi időkben. - Jó étvágyat! Öröm nézni, hogy ilyen jóízűen eszik. Szépen lemozogja, hibátlan az alakja. Ő aztán biztos azt eszik, amit csak szeretne. A rendelését látva pedig az ízléssel sincs gond. Én direkt nem kértem levest. Majd egy második főételt, de ahhoz meg kell várni, milyen lesz az első. És egy jóféle borra is szükségem lesz. Felcsendül közben egy kellemes muzsika. Nem hallottam még, de füleket melengető. Fel is nézek, keresve a lejátszót, a hangszórót. Nem kell sokáig keresni. Komoly cucc, jól szól. A duhaj társaság nagyon vidám, de tényleg nagyon. A pincérnő nyilván nem osztozik az örömükben...amikor a leghangosabb srác belemarkol a fenekébe, de úgy, ahogy csak igazán intim helyzetben szokás. A fogások sorban csúsznak le a tálcáról, ahogy a lány elsápad és döbbenten fordul meg. Menekülni nincs ideje, mert a csuklójánál fogva húzzák oda. - Khm...amiről beszéltünk, valósággá vált. Én ezt nem fogom nézni. Lehet, hogy Cali meg is előzött. Ő hozhatja a formáját, kitekerheti a vizsgát elég türelmetlenül ünneplő egyetemista karját. A csaj már ott ül közöttük, mert berángatták. Remeg a szája és borzasztóan fél, de nem mer szólni. Átengedem a terepet az őrzőnek, hadd beszéljen vagy cselekedjen. Hátul állok meg, ragadozó tekintettel, magam mellett lógatott karokkal. A közel két méteres termetem akkor is elég néha, ha kicsit görnyedtebben állok, mint most is.
- Véleményem szerint mindenki maga dönti el, hogy mikor és kivel barátkozik, vagy éppen mennyi barátot akar szerezni. Másra pedig nem tartozik. – zárom le röviden a témát, mert ennél jobban nem fogok belemenni. Eleve hónapokon át kerültem mindenkit, ahogyan az se könnyítette meg a helyzetet, hogy elveszítettem a gyermekemet előtte és minden egyre inkább kezdett szép lassan félresiklani az életemben. Valahogy nem az a téma volt, amit meg akarnék bárkivel osztani és ez alól ő se volt kivétel. Mindenkinek kell egy kis privátszféra. Csak egy aprót bólintok, amikor a hölgyet említi, de nem felelek már rá semmit se, mert felesleges lenne. Egyébként is, ha ártott volna valakinek, akkor biztosan megütötte volna a bokáját, hiszen a mi világunkban duplán van mindennek következménye. - Attól függ, hogy kinek mit jelent ez. Talán igen, talán már nem. Vagy valahol a kettő között, de gondolom te is ismered azt a tényt, hogy vannak olyan magánéleti dolgok, amiket nem szoktak az emberek csak úgy meglebegtetni mások előtt. Ne vedd magadra, de ez szerintem ez is olyan. Az, hogy az én kapcsolatommal mi van, az csak Benre és rám tartozik per pillanat. – mondtam neki két falat között, mert azt sejtheti, hogy már nem teljesen zárkózom el, hiszen most itt ülünk és együtt ebédelünk, de attól még nem fogom azt ecsetelni, hogy milyen helyzetben is van a párkapcsolatom. Főleg úgy nem, hogy még igazából én se tudom pontosan megmondani. Sok minden történhet még, hiszen az élet eléggé kiszámíthatatlan. - Ezt úgy mondod, mint aki tapasztalta, vagy netán most is kedvelsz valakit? – kérdeztem meg kíváncsian, de azt is érezhette, hogy nem fogok faggatózni. Ha elárulja, akkor elmondja, ha nem, akkor ez van. - Igen, egészen jól megy, de azért ideje lenne végre visszaszoknom a sulira és újra elmerülni a tanulásban. Van mit pótolnom és mielőtt kezdődik az újabb szemeszter jó lenne felfrissíteni az eddig tanultakat. – mosolyodom el barátságosan. - Neked is jó étvágyat. – szólalok meg barátságosan, amikor megérkeznek a főételek. Rövid időre pedig csend telepszik ránk, ahogyan mind a ketten elmerülünk az ételben, de persze hiába a kellemes dallam, ami számomra kicsit fura. Jobb szeretem a mostani zenéket, legalábbis sokszor, de most elmegy ez is, mert leginkább az a társaság az igazán zavaró. Viszont addig nem túlzottan érdekelnek, amíg nem kapják el a pincérnőt és Rocky is nem teszi szóvá. Csak egy aprót sóhajtok. Sietve iszom a poharamból, majd utána minden szó nélkül pattanok fel. - Szerintem itt lenne az ideje elengedni őt, vagy számotokra ez a nyerő? Védtelen nőket kedvetek szerint taperolni, mert mást nem kaphatok meg? – kérdeztem meg minden hezitálás nélkül, mert biztos voltam, hogy lesz olyan vadbarom közöttük, aki erre úgy felhúzza magát, hogy nem csak visszabeszélni fog, hanem cselekedni. - Szerintem semmi közöd hozzá, vagy netán féltékeny vagy, amiért nem rád esett a választásunk? Gyere, neked is jut még hely. – s azzal a lendülettel, ahogyan hozzám akart nyúlni elkaptam a kezét és a következő pillanatban már csak azt érezhette, ahogyan a feje az asztalon landol és ott tartom a kezemmel, míg a másikkal a háta mögé csavarom a felém nyújtott kezet. - Nem mondom még egyszer, hogy engedjétek el, vagy szeretnétek szövetségi börtönbe kerülni, amiért egy tanúvédelmiset zaklattok, vagy a férjére vágytok, aki habozás nélkül a karotokat venné, ha tudná, hogy hozzáértetek? – kérdeztem meg totálisan ártatlanul, majd a fejemmel Rocky irányába böktem. – És mielőtt azt hinnétek, hogy viccelek ott a társam is, vagy még mindig azt hiszitek kitaláció az egész? – riadtan pillantottak körbe, sietve engedték el a nőt, én pedig a srácot. – Legközelebb gondold végig kétszer, hogy mit próbálsz megfogni. – sziszegtem, majd pedig segítettem összeszedni cuccokat. - Köszönöm! – hebegte, habogta a nő, mire csak megráztam a fejemet, hogy nem tesz semmit se, majd pedig visszaültem az asztalunkhoz. - Hol is tartottunk? – pillantottam kérdőn a hímre, mert hirtelen nem tudtam és szerencsére a fiúk a hangerejükből is visszavettek.
- Világos. Szeretek eljutni a határokig. Időnként finomabban, időnként ilyen direkten próbálkozom. A zűr még nem veszett ki Cali fejéből, érzem a válaszból. - Értelek. Mikor nekem van párkapcsolatom, én sem kürtölöm világgá, hogy mikor járunk hegycsúcsokon és mikor ereszkedünk völgyek aljára. Nem vagyunk mi ekkora bizalmi kapcsolatban. Őszintén szólva nem is annyira érdekes a dolog. Ez a Ben fontos Calinak, még mindig, bárhogy is van. Hogy nagyokat veszekednek vagy már azt se, legyen mellékes! Legyen. - Többször tapasztaltam. Az igazi szerelem mindig váratlanul jött. Mondhatnám, hogy lesből támadott. Most megint bujkál. Tényleg nem számíthattam arra, hogy egyszer lesz normális életem. Az utcákat jártam, a pestisjárvány egyetlen túlélőjeként a családban. A többi alkalom se volt egyszerűbb. Más a legszebbet várja. Én nem erre fókuszálok. Jobban szeretek kellemesen csalódni és addig hasznossá tenni magam. Mint mostanában is. - Az visszajön. Én vén fejjel mentem el főiskolára és megcsináltam. Nem dicsekvés, de még jobban is, mint sok fiatal. Az akaraton nagyon sok múlik, néha több, mint a képességeken. A fogásaink szépen fogynak, élvezzük az ízeket és egy kis hallgatás következik. Annak is megvan a helye. Zenével még kellemesebb. Cali is jó érzi magát, ennek pedig örülök. Nem szivatni jöttem, hanem társalogni, kapcsolatot építeni. Azok ott nem így építenek kapcsolatot. A hangoskodás beleférne, nem zavarna túlzottan, de amit a csajjal tesznek, azt nem akarom nézni. Fel sem merül bennem, hogy erőszakkal avatkozzak be. Diszkréten sétálok oda, a harcot a harcosra testálom. Büszkén figyelem, hogy nem az öklében hordja az eszét. A srácokat sokkal jobban is meg lehetne kínozni, mélyebbre hatolva, de ez is elég nekik. Szégyen. Egy nő oktatja ki őket és a legszájasabbal meg is kóstoltatja az asztalt. Elmosolyodom és karba tett kézzel figyelek. Ártatlan, de ijesztő kis mese születik. Hatásos. Kiszemelem a kifordított karú melletti srácot és ránézek. Röviden, velősen. Elkapja a tekintetét, az asztal alatt keresi a lelkierőt. A cipője orrát lesi. Amíg Cali a pultoscsajt segíti, én még váltok pár szót a srácokkal. - Szerintem eleget fogyasztottatok. Ideje indulni. Persze csak ha nem akartok desszertet is... Ha ezek után senki nem jelenti fel őket, boldogok lehetnek. Főjenek a levükben, rettegjenek otthon. Az visszatartja őket, hogy rosszabbat tegyenek. Maradok az asztalnál, amíg idegesen, zavart és kapkodó mozdulatokkal kezdenek készülődni. Mikor Cali elindul, akkor megyek én is vissza az asztalhoz. Hátra sem nézek, ismerem az ilyeneket. Nincs merszük bosszulni. - Ott, hogy profi munka. Minden szempontból - mondom Calinak elismerő bólintással mosolyogva. - Ezek zsaruk? - Szerintem FBI-osok. Nem hallottad? - Hogy bírja egy ilyen vénség mellett? - Parázok attól a vénségtől. De a csaj rosszabb. Pszichopata! Totál zakkant. Mázli, az ő mázlijuk, hogy csak én hallom, mit sutyorognak a terem túlsó felében. Még egy kis zörgés az evőeszközökkel és indulnak is. Az ajtóból még visszanéz az egyik. Az én pillantásommal találkozik. Legyen ez az utolsó emléke a helyről. - A tanulásnál, a szakmáknál jártunk. Talán már beszéltünk róla, hogy az én pályám már jó ideje az idegenforgalom. Legalábbis ma így hívják. Az én adagom el is fogyott. Egy őszülő halántékú, vékonydongájú, öltönyös úr közeledik közben. Mögötte a pincércsaj, akit megmentettünk. Akit Cali megmentett. Övé az igazi érdem. Figyelek, de amíg ide nem ér, nem szólok.
Nem feleltem semmit se arra, amit mondott. Nem akartam most Benről beszélni, de ez talán annyira nem is meglepő, hiszen még mindig nem volt minden tökéletes, vagy olyan, mint előtte volt. Néha az is megfordult a fejemben, hogy esetleg nem-e csak önámítás az egész próbálkozás, hogy helyre lehet még azt hozni, de igazából mindegy is. Nem akartam hirtelen ismét ezen rágódni. - Vagy az is lehet, hogy csak nem jársz eléggé nyitott szemmel, nem? – kérdeztem vissza barátságosan két falat között, hiszen néha pont azt nem vesszük észre, ami az orrunk előtt vagy. Ahogyan olykor az is megesik, hogy úgy érezzük, hogy nekünk már nem járhat ki semmi hasonló boldogság és egyéb, emiatt pedig észre se vesszük azt, hogy olykor pont ott halad el az orrunk előtt az esély akár erre, akár másról legyen szó. Egy aprót bólintok arra, amit mond, hiszen tudom jól, hogy igaza van. Sokszor csak az akaraton múlik, de azért nem árt az ismétlés se, ahogyan tényleg ideje lenne komolyan vennem azt, hogy újra egyetemre járok. Egyébként se egyszerű szakmát választottam. – Lehet, hogy így van és tényleg elhatározás kérdésére, de néha elbizonytalanodom, hogy egyáltalán jól döntöttem-e, de utána meg mindig arra az elhatározásra jutok, hogy ezt szeretném csinálni és nem mást. – rántom meg könnyedén a vállaimat. Elbizonytalanodni sose olyan nagyvétek, főleg akkor nem, ha utána mindig odajutok, hogy jól döntöttem. Elmosolyodom arra, amit mond és zavaromban kicsit még a hajamba is túrok. – Köszönöm, de rád se lehet panasz. Könnyedén azonosultál a morcos és ijesztő ügynök szerepével. – szólalok meg barátságosan, amikor mind a ketten elfoglaltuk a helyünket. Nem nézek már hátra, ha mozdulna bármelyik is, akkor szerintem ők járnának rosszabbul. Biztos vagyok abban, hogy motyognak valamit, de nem értem, hogy mit és nem is akarom tudni. Eleve a pasik nehezebben viselik, ha egy nő feléjük kerekedik, legalábbis ilyen értelemben biztosan. - Igen, azt említetted. Most viszont gondolom kevesebb a dolog, nem? Mármint bizonyos szezonokban biztosan több az ember, vagy tévednék? – kíváncsiskodom és nem is figyelem, hogy közelednek felénk. Hamarosan pedig is végzek az étellel. - Nos, esetleg még desszertet? – kérdezem már kicsit játékosan, mert ezek után nem biztos, hogy bármi ilyesmi még belém férne. Kicsit szusszanok.
Egyesekből kikívánkozik, mások megtartják maguknak. Én ezutóbbit preferálom és Cali is. Maga küzd meg a démonaival és azok hordozójával. - Nem. Elhiheted, nekem mindig nyitva van a szemem. Még a szerelem terén is. Pont azért vagyok egyedül, mert látok. És nehéz elképzelni, hogy ebbe az életpályába beleférne valami tartós. Nem hinném, hogy nem nyitottam volna elég nagyra a szemeimet. - Szerintem csak azt gondold végig, hogy miért döntöttél a pszichológia mellett. Ha egy az egyben tiéd a döntés, akkor nem lesz gond. Az elbizonytalanodás sem lesz gond. Ha a szülők erőltették vagy egy trauma miatt gondolta úgy, hogy majd ezzel és így, akkor már lehetnek. Nem mondom meg neki, hogy válasszon, csak gondolkodásra sarkallom. Rendes lány, megérdemli, hogy az élet is rendes legyen vele. - Elárulom: nem először játszottam ilyet. Nia emléke dereng fel bennem. Mennyi mindenen túlestünk! Ellenséges viszonyon, gyanakváson. Kitárulkozáson. Meglett az összhang, együtt mentünk bevetésekre és soha senki nem fogja megtudni, milyen akták lezárásához volt közöm. Egyszer tényleg ügynököket játszottunk. Elmosolyodom, ahogy erre gondolok. Nosztalgikus, jól láthatóan kellemes emlékek felidézésével járó mosoly ez. - Persze, a nyár a főszezon. Ami itt is nyár, még ha más is, mint mondjuk a Földközi-tenger mellett. De vannak üzleti utak, karácsonyi kirándulások. Most éppen olyan átlagos. Cali jól látja. Nyilván szokott ő is utazni, tudja, mikor van kedvezmény és elég értelmes ahhoz, hogy meglássa, ez nem csak a slágerhelyeken van így. - Van franciakrémesük. Ha még belédfér, ajánlom. Isteni! A pincérnő pedig már itt is van. - Hölgyem és uram, nagyon köszönjük, amit tettek Christine-ért és az étteremért. A mai fogyasztásuk a cég ajándéka és legközelebb féláron kapnak mindent. Hozhatok még valamit? Felderül az arcom. Jótett helyébe jót várj. Kivételesen igaz a mondás. Ha Cali még enne, akkor két krémest rendelek. Ha nem, akkor csak egyet. És amint elment a pincérnő, rámosolygok. - Szép volt. Remélem, nem egy szakra jártok, mert akkor nem túl szerencsések. Belenevetek a mondatba, mert nem hiszem, hogy Cali máskor is szívatná őket. Nem hiszem, hogy erre szükség lenne. Megszeppentek, kerülni fogják, félnek tőle. Tud valamit a kiscsaj. Eddig is kedveltem, most még jobban.
- Sokan ezt állítják, de mégis vakok valamilyen szinte az ilyenek, de persze ez alól is lehet kivétel. – pillantok rá mosolyogva, hiszen lehet, hogy nyitva van a szeme, de attól még elképzelhető, hogy neki is egy-két dolog elkerüli a figyelmét. Senki se tökéletes, még ha szeretik is ezt hinni az emberek. - Lehet igazad van, de olykor azért nem árt elbizonytalanodni se, nem? Legalább kisebb eséllyel eshetünk nagyot, meg ez is emberi tulajdonság, ami nélkül túl egyhangú lenne az élet. – rántom meg alig láthatóan a vállaimat, hiszen szerintem olykor nem baj bizonytalannak lenni. Jobb, mintha mindig mindent biztosra állítanánk, miközben nincs is igazunk. - Valóban? Még se vagy annyira egyenes mindig, mint amilyennek mutatod magad?- kérdezem meg kíváncsian, hiszen ehhez azért kell elhatározás, hogy valaki ilyen játékokban vegyen részt. Arca pedig beszédes, hogy múlt kicsit megelevenedik előtte. Tudom, minden farkas az élet legjobb színésze, vagyis jobb esetben. – Szemmel láthatóan kellemes emlékek kötnek a hasonló helyzethez. – majd a tekintetemmel kipillantok az ablakon át és figyelem azokat, akik játszanak. Nem tudom mit lehet szeretni ebben a sportban. Túlzottan is nyugisnak tűnik. - Hmm, jól hangzik. – szólalok meg a krémesre, miután egy aprót bólintok arra, amit mondott. Tényleg utaztam már életem során, még ha nem is annyira sokat. Biztos vagyok abban, hogy több helyen megfordult már, mint én és mielőtt hívhatnám a pincérnőt ők jelennek meg hamarabb. - Igazán nem szükséges, nem azért tettük. Senki se érdemli meg, hogy úgy bánjanak vele. – szólalok meg sietve, hiszen tényleg nem azért tettem. Azt meg inkább megtartom magamnak, hogy azok a férgek megérdemelnék, hogy valaki elszórakozzon velük, de mindegy is. Inkább csak egy aprót sóhajtok. - Az ismerősöm ajánlotta, hogy remek a franciakrémesük, esetleg van belőle? Szívesen megkóstolnám. – pillantok rájuk végül kérdőn, s ha igen a válasz, akkor én biztosan kérek egyet. Ráérek, gondolom ő is. - Miért ne lennének akkor szerencsések? Úgy érzed, hogy még inkább megleckéztetném őket, vagy csak tőlem ijednének már meg? – a jókedvűség meg könnyedén kicsendül a hangomból. Mind a két gondolat szórakoztat kicsit, de eléggé kicsi esélyt látok rá. Azt meg, hogy kivel fogok egy évfolyamra járni, azt még magam sem tudom.
- De te látsz. Jó is az. Ráhagyom. Lássa, ami neki van, ami neki való. A teljes igazságot nem tudhatja rólam. Nem bánom, ha elkönyvel olyannak, aki nagyon megégette magát és nem akar újabb sebeket, ezért inkább kerüli azt is, ami és aki a közelébe kerülhetne. Egy jó álca minden pénzt és erőfeszítést megér. - Te tudod. Ha ezzel lesz jobb az életed, akkor legyen. Széttárom a kezeimet. Ennyire tényleg nem szeretnék beavatkozni. Cali már nagylány. Én meg nagyfiú vagyok. Máshogy látjuk a világot, de el tudjuk fogadni egymást. Nem szeretem a bizonytalanságot, de ha neki szüksége van erre, tőlem aztán... - Mindannyian játszunk szerepeket. Na jó, dobok még egy kis morzsát: nem ők az első csínytevők, akiknek elkapom a grabancát. Ilyen vagy olyan trükkel. Eszembe jut, amikor Nia pincérnőt játszott, mert közel akart kerülni ahhoz az íróhoz. Aki megírta az igazságot. Ha mi nem vagyunk, talán óriási botrány kerekedik. De amíg ő szerepet játszott és én is, láttam, hogy fogdossa meg a fenekét az a pasas. Még nem voltunk együtt Nia-val, de nem tűrtem, hogy szabadlábon legyen az illető. Ezek a srácok is fokozott figyelmet kapnak majd. Nem hinném, hogy eljutnak a következő vizsgáig... - Kellemes társaság, kellemes végkicsengés. A rossz elnyeri méltó büntetését. Mondtam is valamit és nem is. Ha Cali hall róluk, talán eszébe jut, de úgy intézem, hogy bizonyíték ne legyen. Nem ússzák meg ilyen könnyen. Most kell őket megállítani. - Ahogy mondja, de ritka az olyan vendég, aki képes kiállni mások igazáért. Kérem, fogadják el hálánk jeléül ezt az apróságot! A pincérnő nagyon kedves. Szegény Christine-t valahol hátul nyugtatják, gondolom. Talán nem az első eset, hogy így járt. Én elfogadom, ha olcsóbban étkezhetek és Calira is úgy nézek, hogy tegye ezt. Persze az ő döntése. Szép világ az, ahol ez a természetes, de nem a valódi világ. - Természetesen! Hozhatok kettőt? Bólintok, mert valahogy most úgy érzem, jól fog esni együtt krémesezni. - Úgy érzem, hogy erős az igazságérzeted. És ez jól is van így - felelek, miközben a pincérnő copfját figyelem, ahogy távolodik. Cali a folyosón vagy a tanteremben is lerendezné a srácokat. Csak szavakkal. Én is így teszek, de kicsit máshogy. Nem mennek már ők az egyetemre... - Felteszem, téged nem találtak be így. Vagy rosszabbul jártak. Néha úgy érzem, az igazságszolgáltatásban lenne a helyem. Volt hozzá közöm, de valahogy nem az az én életutam. Nia-val sok ügyet megoldottunk. Érthetetlen, miért lett vége és miért így. Mindegy. Fájó emlék, nem hagytam magam mögött, bármennyire is szeretném azt hinni. Inkább előre nézek, a jövőbe tekintek. A Teremtőm bölcs gondolata. Kár, hogy azóta ő is megkattant.
- Efelől kétségem se volt, hogy nem ez volt az első ilyen eseted. – elég régóta él már ahhoz, hogy több hasonló helyzethez legyen szerencséje, de a módszereit nem firtattam. Felesleges lenne, hiszen mindenki másabb, másképpen reagál a dolgokra, vagy másképpen akarja megoldani. Szerencsére most ebből nem lett nézeteltérés, hanem alkalmazkodott. - Ez általában a mesékben szokott így lenni, de a valóéletben nem. Ott inkább sokszor a jó sínylődik a rosszak helyett is. – pillantottam rá komolyan, hiszen tényleg így volt. Sokszor pont azoknak kell sok rosszat elszenvedni, aki meg se érdemelné. A társalgásunkba viszont hamarosan váratlan vendégek is részei lesznek, amikor megjelenik a tulajdonos és a pincérnő is. Nem azért tettem, mert bármit elvárnék érte, hanem azért, mert a gyomrom is felfordul az olyan idiótáktól, mint ők. Azoktól a férfiaktól, akik azt hiszik, hogy bármit megtehetnek egy nővel és csak használati tárgyak vegyünk, semmi több. - Rendben, köszönjük! – adom be végül a derekamat, még ha nem is szívesen teszem, mert tényleg nem ezért tettem. Azért, mert így láttam helyesnek és azért, hogy végre visszavegyenek és később kétszer meggondolják, hogy tesznek-e bármi hasonló bármelyik nővel. - Mindenki másban hisz, én ebben. – követem a pillantását, majd elmosolyodom és úgy pillantok vissza a hímre. Nem véletlen lettem egykoron se harcos, nem véletlen segítettem egykoron az olyan eseteknél, amikor egy bántalmazott nőnek, lánynak is szerepe volt az ügyben. Hiányzik az a fajta munka, de még se érzem azt, hogy jelenleg vissza tudnék menni. Ahhoz előbb kell a lelki béke is, ami még eléggé messze van tőlem. - Akkor talán még se lenne ott a helyed, nem mindenki lehet abban jó, amiről azt hinné, hogy odavaló. – a következő pillanatban viszont megszólal a telefonom is. Sietve veszem fel és váltok pár szót az illetővel, majd megszólalok, hogy tartsa kicsit. - Sajnálom, de ezt most el kell intéznem, a sütim a tiéd lehet. Köszönöm a mai napot! – szólalok meg sietősen, majd már talpon is vagyok, a cuccaimat a kezembe kapom és úgy indulok el kifelé, hiszen véletlenül sikerült felvennem az apám hívását, annak a személynek a hívását, akit hónapok óta kerülök és most se voltam készen arra, hogy beszéljek vele, főleg nem egy idegen füle hallatára. Túl sok volt a káosz és hazugság a mi életünkben is.
Jólesően mosolygok, ahogy bólogatok a szavaira. Nem minden farkas foglalkozik ilyesmivel és én se mindig önzetlenül. Sőt, mindig van valami magasabb cél, mint seggberúgni a gazfickókat, ahogy a legádázabb igazságosztók mondják. - Akkor ma mesét írtunk. Rövidet kacagok, ahogy erre gondolok. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy az ilyenek továbbállnak, de nem tanulnak könnyen. Új helyet keresnek. Én meg megkeresem őket, aztán irány a cella. Az egyik kedvenc helyemen ne csesztessék a személyzetet. Megvannak a módszereim... Az biztos, hogy ha Cali jön még, a legjobb kiszolgálást kapja. Nem ezért csinálta, egyértelmű, de ismerem az ittenieket. Ezt nem felejtik el. - Álmodozni azért nem árt néha - szólok legyintve. - Oh, sajnálom! Egyszer majd próbáld ki azért, tényleg isteni. Igazán örvendtem és jobbulást a csuklódnak! Kacsintok egyet a végére és sóhajtok. Egy pillanatig még figyelem az őrzőt, ahogy távozik, aztán megint jön a pincérnő lekötni a figyelmemet. Jó lett volna még együtt megenni ezt a sütit. Most kettő jut nekem, elfér. Nagyon rendes, óriási szívű lány ez a Cali. Még biztosan találkozunk.
Kezdőlap
//
//
//
