Rebecca tekintete magáért beszélt, amikor szemeit úgy forgatta, mintha Egon a világ legnagyobb marhaságát közölte volna. Legalábbis a férfinak ez jött át, de egyáltalán nem kedvtelenítette el, bohókás volt és ez tetszett neki. Egon a lánnyal együtt nevetett, amikor a közös humor megjegyzésre Rebecca felkuncogott, bár nem tett említést arról, hogy vajon melyiküknek jobb a viccelődési képessége. Egon szívesen hallotta volna, hogy természetesen az övé százszor jobb, de ha a lány ilyen kegyesen elhallgatta a válaszadást, akkor valószínű Killian poénosabb lehetett. Hát ez van, vont vállat gondolatban Egon, majd konkrétan rákérdezett a hasonlóságra. Eleinte csak felhúzott szemöldökkel hallgatta a lányt, valóban furcsa volt, amit mondott, és nem is igazán tudta eleinte, hogy mit is gondoljon az egészről. Emlékezett halványan a csokira, meg, hogy megkérdezte, hogy esetleg hozzon-e neki csokit az egyik boltból, de Rebecca azt elutasította. Igen a közös illatszer elég jó ötlet lenne, de... - Aha, biztos csak illatszer – bólogatott nagy komolyan Egon, morfondírozás közben – bár én nem szoktam használni ilyesmit, plusz ha jól rémlik épp a folyóban úsztam, ami lemosta volna a dezodor illatát, tehát a bőrömön nem lehetett. A ruhámon esetleg lehetett valami, a belvárosban mosom a szennyest, és nem igazán figyeltem, hogy milyen öblítőt használok. Igazából az sem biztos, hogy öblítő volt, amit beleöntöttem. Nem vagyok túl jártas az ilyen dolgokban. Mindenesetre nem rémlik, hogy csoki illatom lett volna. Elég jó orrom van, azt én is megérezem volna. – Nem igazán tudta mire vélni a dolgot, így nem bánta meg, hogy eloszlatta a közös illatszer ötletét. Egyébként sem lett volna jó, ha belemegy, hiszen előbb utóbb a fürdőzése Rebeccának is eszébe jutott volna. Hazudni persze hazudhatott volna, hogy tényleg ő is pont a legújabb francia divat szerinti parfum de chocolat-ot használ, de ilyen óriási hazugságokba azért nem szokott belemenni. Könnyebb a vérfarkasságát eltitkolni, mint bekamuzni a parfüm használatot. Elég lenne csak egy szippantás Rebecca részéről és nem érezne mást, csak a szimpla férfi szagot. Mondhatná persze, hogy elfelejtette magát befújni, de négy hónap várakozás után, pont aznap nem használna csak illatszert? Ez elég furán venné ki magát. Gondolataiba merülve nézte az üres a poharát, majd eszébe jutott, hogy újra kéne tölteni. - Hozok magamnak egy újabb adagot. Te kérsz a csoki mellé valamit esetleg? – kérdezte miközben felkelt a széktől. A lány válasza után elsétált a bárpultig is kikérte, amit szeretett volna, közben végig Rebecca furcsa csoki mániáján agyalt. Számtalan dolog jutott eszébe, és mind őrültebb volt az előzőnél, amikor odáig jutott, hogy a hazugságot érzi meg csoki ízként, akkor kapta meg a rendelését. Fizetett és a visszajárót sem nézte meg, csak bevágta a pénztárcába, majd visszament a lányhoz és az asztalra helyezte, amit vett. - Bevallom elég érdekes ez a csokis ügy – mondta miközben újra érezte a kellemes whisky ízt a szájában. - Sokszor szoktad érezni? Mármint sok embernél? Vagy eddig csak én meg Killian voltunk a szerencsések? – kérdése elég izgatottra sikeredett, mivel valóban igen érdekelte a téma. Az oké, hogy a vérfarkasok éreznek ezt-azt, de egy ember is képes lenne ilyesmire? Jelenleg a hazugság megérzésén akadt meg a fantáziája, bár nem tudta, hogy a folyónál pont akkor hazudott-e neki vagy sem. Sőt arra sem igazán emlékezett, hogy hazudott-e mielőtt beléptek a bárba. Úgy vélte nem sokat, de kis füllentések előfordulhattak. - Egyébként van egy örült teóriám, és ne nevess ki érte jó, de mielőtt elmondom, innod kell egy kis whiskyt oké? Csak, hogy a szádból kimossa a forró csoki ízét? Rendben? Lehet, hogy úgy tűnik, csak le akarlak itatni, de nem. Akár vissza is köpheted – mondta rezzenéstelen arccal, váll rándítva – csak öblítsd ki vele a szádat. Én akkor is meg fogom inni, legalább 40% alkohol van benne, az mindent fertőtlenít, nem fogok emiatt finnyáskodni. Ha kell, takarlak is, a többi vendég miatt – ajánlotta fel a férfi miközben várakozóan nézett a lányra. – Mit szólsz? Kísérletezzünk?- vigyorodott el Egon a végén. Nagyon remélte, hogy a lány belemegy a dologba.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon arcából ítélve tényleg nagy marhaságnak tűnt az amit felvázoltam neki. Akkor sem és most sem volt benne semmi normális és hihető, semmi racionális, viszont a csoki illatú dezodor kiváló magyarázatnak tűnt. Első hallásra. Egon azonban ezt is megcáfolta, szóval ott tartottam ahol az elején. * -Pedig ezt éreztem. Tudom, hogy hülyeség, ezért is nem mondtam előbb. *Már emlékeztem arra, hogy hogyan találkoztam Egonnal először, valóban a folyóból jött ki tetőtől-talpig vizesen és az akkor sokkal különösebben hatott, mint a csoki illata, a folyónak ugyanis elég nagy sodrása volt, felelőtlenség volt benne épp ott fürdeni.* -Mindegy, hagyjuk. *Legyintettem és kész voltam arra, hogy elfelejtsük a témát. Nem akartam vég nélküli megoldás keresésbe belemenni, egészen mást terveztem a mai estére.* -Nem, köszönöm, majd talán később. *Egonra mosolyogtam és a fejemet ráztam, még a csokimat sem ittam meg. Távolodó alakját nézve elmerengtem a csokoládén és már nem is volt kedvem a maradékot meginni. Talán mégis kellett volna kérnem valami mást. Most biztosan idiótának néz ezzel a csoki dologgal, és én is annak éreztem magam. Mikor visszatért és újra szóba hozta, szenvedő arcot vágtam. * -Eddig másnál nem. *A legszükségesebb szavakra szorítkoztam, és reméltem, hogy elveszem a kedvét ettől a témától, de persze nem sikerült. Még mélyebbre merült benne és engem is magával rántott.* -Biztos, hogy ezt akarod? Ez őrültség és szerintem nincs semmi jelentősége. *Egyre őrültebbnek tűnt amit lefestett előttem, kezdve azzal, hogy whiskyvel öblítsem ki a számat…meg, hogy nyugodtan köpjem vissza a pohárba, majd ő megissza. Megint szemet forgattam, kínomban elnevettem magam, Egonnak nem kellett hülyeségből vizsgáznia, de ezért is kedveltem annyira.* -Ha leitatsz, haza kell vinned. A whiskytől pedig esélyes, hogy nem csak szalonspicces leszek. Nem köpöm ki, főleg nem a poharadba. Mégis mit akarsz ezzel bizonyítani? *De persze közben félretoltam a csokis poharamat amilyen messzire csak lehetett. Egyszer kóstoltam csak whiskyt, egy egész pohárral lehajtottam, aztán fuldokolni kezdtem mert égette a torkomat, utána kellemes melegséget éreztem, aztán meg forogni kezdett velem a világ. Elég lesz belőle egy korty is, de biztos, hogy nem fogom kiköpni itt mindenki szeme láttára. Két kezemet az asztal közepére fektettem és Egonra néztem, vártam, hogy elmondja mit talált ki. Addig egy kortyot sem iszom. Észre sem vettem, hogy tulajdonképpen már bele is mentem a kísérletébe, de végül is amennyire bosszantó és zavaró volt ez a csokis dolog, annyira szórakoztató is és próbáltam az utóbbira koncentrálni.* -Szóval?
Sikerült a lányt lehangolni azáltal, hogy az illatszeres ötletét megdöntötte és látta Egon rajta a feladás jeleit, valamint szóvá is tett, hogy milyen hülyeség az egész, és mivel a férfi nem szeretett volna jelen pillanatban még ellenkezni, ezért csak hümmögve bólogatott, közben próbálta kitalálni mire vélje az egész csoki ízes históriát. Persze itallal minden sokkal könnyebb, így elment egy újabb adag whiskyért, Rebecca pedig nem kért semmit. Amikor otthagyta a lányt a mosolya nem tűnt túl őszintének, ami érhető. Egon is zavarban lenne, ha nem látott volna már sok furcsaságot életében, viszont így azon töprengett, hogy vajon mi miatt érezhet csoki ízt a szájában. Mire visszaért a bárpulttól, már volt is egy használható ötlete. - Tényleg? Érdekes – mondta elgondolkodva, ez némiképp aláássa a hazugságos teóriáját, amit italra várakozás közben ötlött ki, de aztán végül elrendezte annyival, hogy a lány New Yorkból jött, ott pedig lehet ritkán volt csak kettesben valakivel, ha pedig így volt, akkor a közeli barát lehet, hogy nem hazudott neki soha. Ha meg sokan voltak egy helyen, akkor meg az érzékelés össze tud zavarodni egy gyakorlatlan embernél. Ami jelen helyzetben is előfordulhatna, ha tömve lenne a csehó, de elég sok szabad légtér van, úgyhogy remélte, hogy ez most nem fog bezavarni. - Persze, hogy akarom – vigyorgott tovább a férfi. Szemei csillogtak az izgatottságtól – nem feltétlen lényegtelen, de majd meglátjuk. Úgy látszik Rebecca nem fogja visszaköpni az italt a pohárba, ami egy kicsit kettős érzetet váltott ki Egonból, hiszen az mégiscsak az ő whiskyje, másrészt viszont így eléri, hogy a lány is igyon alkoholt, annak ellenére, hogy nem is akart. Ez pedig tetszett Egonnak. A lány arrább is tolta a csokis poharat, ami egyértelmű jelzés volt, hogy valamilyen szinten belemegy a játékba, még ha a szavaival még jelenleg kételkedik is. - Bizonyítani nem hiszem, hogy tudok bármit is. De majd hazaviszlek, amiatt ne aggódj, már tudom hol laksz. Persze csak, ha nem bírnád a töményt – tette hozzá védekezve. Egon várta, hogy igyon a lány és aztán elmondhassa mit is gondolt ki, de Rebecca úgy tűnik előbb arra várt, hogy elmondja az ötletét, ráadásul hangot is adott ennek. - Hát, na szóval akkor – kezdett bele, a hangját is lehalkította, és inkább a székét is áthelyezte az asztal jobb oldalára, hogy Rebecca mellett lehessen és ne vele szemben. – Mi lenne, ha azt feltételeznék, hogy a csoki íz érzeted, egyfajta hazugság vizsgáló? – kérdezte miközben egyenesen a szemébe nézett. – Ha ez így van nálam sokszor érezhetted, mivel sok füllentést mondtam, a vérmedvétől a vérgyíkig, persze te is leszűrted, hogy csak kamuzok, de lehet van valami benned, nevezzük ragyogásnak – vigyorodott el a filmes utalásra Egon, és sejtette, hogy a lány is vágja a filmet, mert mintha a folyóparton ez is szóba került volna -, ami a nyilvánvaló hazugságot is jelzi, nem csak a rejtettet. Mivel vannak emberek, akik úgymond nyitottabbak a környezetükre a többieknél és „ragyognak” teszem azt. Nevezzük ennek, mert most jobb szót nem tudok rá – persze mondhatta volna, hogy mágiaérzékeny, de az túl nagy badarság lett volna első hallásra. A ragyogás sokkal simább, jobban emészthetőbb, hiszen ha látta a filmet, akkor tudja, hogy sokan ragyognak, de nem mindenkinek alakul bármiféle képesség ki. Valakik egyszerűen csak fogékonyabbak a környezetükre, mint mások. - Szóval, most mondok valamit, és neked el kell döntened, hogy hazudok-e vagy sem. Csak innod kell a whiskyiből, hogy a csoki íz ne zavarjon be. Szóval? Asszisztálsz akkor a kísérlethez? – kérdezte és már alig várta, hogy hazudhasson valamit.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tényleg érdekes volt, most, hogy így kimondtam. Csak Egonnál és Killiannál éreztem a csokit olyannyira, hogy majdnem elcsurrant a nyálam, de hiába volt ez érdekes, egyelőre nem akartam ebbe belemenni.* -Igen, az. *Nem gondolkodtam el ezen, még mindig butaságnak és jelentéktelennek gondoltam az egészet, bár akkor nagyon érdekelt a dolog és sokáig morfondíroztam rajta. Mivel azonban hosszú idő telt el a velük való újabb találkozás között – Killiannal azóta sem találkoztam – az egészet félre tettem a gondolataim távoli sarkába. Ahogy azonban Killian lelkesedett a nagyim padlásának lepakolásáért, úgy lelkesedett most Egon a kísérlet miatt és nem akartam tovább a kedvét szegni. Úgy gondoltam az egészre, mint egy szórakoztató játékra.* -Rendben. *Bólintottam megadóan és arra készültem, hogy whiskyt öntök le a torkomon. Erre készülnöm kellett, azóta az ominózus eset óta nemhogy whiskyt nem ittam, de más tömény közelébe sem „mentem”. * -Nem is bírom, a legerősebb alkohol amit képes vagyok elfogyasztani az a jóféle bor. *Nem akartam ötleteket adni, de így volt. Szerettem a bort, ritkán fogyasztottam és csak a legfinomabbat, és azt is csak nagyon kivételes alkalmakkor. Otthon pedig ha volt is egy üveggel amit kibonthatok, minden bizonnyal megmaradt volna több mint a fele ha nincs akivel megosszam. addig nem voltam hajlandó beleinni Egon whiskyjébe míg nem mond valamit el az ötletéből, szóval ránéztem és vártam, hogy kifejtse. Közelebb ült hozzám és lehalkította a hangját is, én meg még mindig éreztem a csokit a számban, de az eddig megivottra gondoltam. Már az első mondatnál fennakadt a szemöldököm, Egon füllentéseinek nyilvánvalósága elsuhant mellettem, a „ragyogás” azonban újra a homlokomat ráncolta. Egyből tudtam mire gondol, de nem vettem magamra, ahhoz egy kicsit messzebbre kellett volna rugaszkodnom mint amennyire most képes voltam. Nem akartam elvenni a kedvét, annyira aranyos volt a lelkesedése, hát belementem a játékba. * -Ragyogok mi? *Játéknak tekintettem és amennyire Egon belelovalta magát ebbe az egészbe, kénytelen voltam mosolyogni. Bólintottam és a pohara felé nyúltam, csak néztem az aranyló színű, méregerős folyadékot és vettem néhány nagy levegőt.* -Ha azok után, hogy megittam, bármit is mondok azokért nem vállalok felelősséget. *Figyelmeztettem mire számíthat és ezt magamban is megerősítettem. Gondolkodtam még egy sort azon, hogyan csináljam. Hajtsam le egyből, vagy forgassam meg a számban, hogy tökéletes legyen a hatás. Végül az utóbbira szavaztam, felemeltem a poharat és belekortyoltam. Lecsaptam a poharat az asztalra, a karcos erőtől ami a számban égett, kikerekedtek a szemeim. Ha ez lemegy én nem fogok levegőt kapni az biztos. Körülnéztem és reméltem, hogy senki nem figyel rám, de természetesen nem így volt. A fogkrém bajuszomon segítő férfi pont engem nézett és mosolygott a pohara pereme mögött. Nem akartam még lenyelni az italt de ijedtemben sikerült, a levegő megakadt félúton és elkezdtem köhögni, két kézzel takartam el az arcomat miközben Egont átkoztam magamban, miközben a torkom égett mint a szénaboglya. A szemeim könnybe lábadtak, Egon felé fordultam miközben az egyik kezemmel továbbra is az arcomat takartam a többi vendég elől, s amint sikerült fojtottan megszólalnom, megtettem.* -Ezért…megfojtalak Egon…..elég lett volna….egy kis….limonádé is. *Már nem csak a torkom égett, hanem az egész arcom, éreztem ahogy a vér megszínezi, a nyelvem bizsergett, de lassan és biztosan rendeződött a helyzet. Hogy mit meg nem teszek egy férfi jókedvéért.* -Mit szerettek ezen? Hűűű…..de most igazad kell mondanod -*szegeztem neki a mutatóujjam*- szóval hogyan is sérült meg a homlokod?
Rebecca rábólintott a dologra és Egon kénytelen volt elvigyorodni. Elégedetten dőlt hátra a szék háttámlájára, kezeit pedig a mellkasán keresztbe fonva várta, hogy a lány igyon egy kis whiskyt. A bor említésére felragyogott a tekintete, de semmit nem szólt, viszont elraktározta a tudatában, hogy az este folyamán, esetleg még bort is rendelhetnének, persze csak, ha jóféle az a bor. - Lehetséges - mondta Egon, és széles vigyor ült ki az arcára. Az egy dolog, hogy valaki mágiaérzékeny, de az nem feltétlenül jár bármiféle plusz képességgel. Egon ezen a ponton viszont még nem tudta, hogy valóban van-e Rebeccának beépített hazugságvizsgálója, de nagyon remélte, hogy hamarosan ki fogja deríteni. Izgalma óriásira nőtt, amikor a lány a pohárért nyúlt, és nagyon örült, hogy a pajzsa teljesen zárt, mert ezt a várakozással teli izgalmat, ami most Egonból sugározott, könnyűszerrel kiszúrhatta volna bármelyik vérfarkas, aki a helyiségben tartózkodott. - Megértettem a kockázatokat - közölte Egon vidáman, bár tulajdonképpen nem tudta, hogy Rebecca pont mire gondolt, de bármilyen kérdezgetése most a lánynak a whisky elfogyasztását halogatná, és ezáltal a kísérlet megkezdését is, vagy esetleg teljes elhalasztását, amibe Egon már túlságosan belelovalta magát, és borzasztóan csalódott lett volna, ha most leállnának az egésszel. A férfi le nem vette a szemét a lányról, hanem csak vigyorgott és várta, hogy végre magába öntsön egy jó kis Johnnie-t. Rebecca arckifejezése magáért beszélt, amikor nemsokára a szájában tudta az italt. Egon egy pillanatra azt hitte, hogy menten kiköpi és meg is ijedt, mivel a pohár és Rebecca ajkai még csak köszönő távolságban sem voltak egymással. A lány az asztalra csapta a poharat, így esélye sem lehetne, hogy visszaköpje a pohárba és kárba veszne a whisky. Egon szíve amúgy is elszorult, amikor látta az aranyló nedű, néhány cseppjét a pohár oldalán leszaladni. Ez a tudomány érdekében van - gondolta összepréselt ajkakkal, majd mikor a lány köhögni is elkezdett, és elvörösödve az arcát fogta egy kósza gondolat erejéig Rebeccát is megsajnálta, de végül is lány magának köszönheti a helyzetet. Aggodalma azonban egyből derűbe csapott át, amikor Rebecca a megfojtásával fenyegetőzött. Egon elvigyorodva vállat vont és megszólalt. - Mondtam, hogy vissza is köpheted - jegyezte meg cinikusan, de jókedve hamar elszállt, amikor egy alamuszi csapdába csalta őt Rebecca. A mutatóujj pedig még nyomatékosabbé és vészjóslóbbá tette az egészet, de ennek ellenére Egon a mosolyt fenntartotta az arcán. Gyorsan kellett döntenie, de néhány dolgot azért számításba kell vennie. Ha Rebeccának tényleg van valamiféle hazugság vizsgálója, akkor most nem hazudhat, mivel akkor tudni fogja, hogy nem mondott igazat, amikor a járdát emlegette, mint fejsérülésének forrását. Ha igazat mond, akkor ugyanúgy megtudja, de jobban jön ki, emellett a lány nem is bízhat abban, hogy nem-e Egon ebben a percben egy hazugságot mondott, mivel a hazudás lenne most a kísérlet lényege. Így fogja érezni a csokit, de ugyanakkor azt fogja hinni, hogy most tulajdonképp Egon hazudott, pedig gyakorlatilag nem is. - Autóbaleset történt - mondta ki a történtek leegyszerűsített változatát, ami persze ferdítés volt, így ha tényleg ért a hazugságok leleplezéséhez, akkor érezni fogja a csoki ízt a szájban minden valószínűség szerint, mivel Egon is érezte, hogy hazudott és gyanította, hogy a dolog valahogy úgy működhet, mint a vérfarkasoknál, csak nem olyan egyértelmű módon.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jó ha megértette a kockázatot, tényleg nem tudtam hogyan fog rám hatni az alkoholnak ezen erős formája, bár azért azt nem hittem, hogy zöldségeket beszélek majd. Az biztos, hogy mosolygósabb leszek mint eddig, és melegem lesz. Arra azonban nem készültem fel ami a torkomban játszódott le közvetlenül azután, hogy lenyeltem az italt. Pedig csak egy korty volt, egy nagy korty. Mintha becsukták volna a kaput a levegő orra előtt, úgy akadt meg minden, se ki, se be, mondhatni forgalmi dugó alakult ki. A kabát még mindig rajtam volt, de már éreztem, hogy felesleges, egészen melegem lett. Az iménti perzselő égető érzés lassan de biztosan enyhült és a helyét kellemes meleg vette át ami lefelé csordogált a hasam felé, onnan aztán ezerfelé szaladt és még a kisláb ujjamban is éreztem. A nyelvem elzsibbadt, igyekeztem megszabadulni a kabátomtól.* -Az nem egészen higiénikus, akkor sem ha az alkohol mindent fertőtlenít. Momentán úgy érzem, hogy ez az ital annyira erős, hogy egyből sterilizál, de attól még meg tudlak fojtani. *A szám felfelé kunkorodott, a mosolygós rész elkezdődött. Egont néztem, ő is mosolygott, szerintem jót derült rajtam. a kérdés ártatlan volt, nem is tudom miért az jutott eszembe minekutána túlléptünk azon a témán, talán mert arról beszéltünk utoljára. Célom sem volt vele, egyszerűen csak kiböktem és nem gondoltam bele abba, hogy mi derülhet ki. Ha igazat mond Egon, ha nem, nekem édes mindegy volt, mert nem nagyon hittem az ő hazugságvizsgálós verziójában. Az viszont biztos volt, hogy a számban immár nem éreztem a csoki ízét. A kabátomat magam mögé tettem a szák támlájára, nem éppen nőies módon az asztalra könyököltem és égő arcomat a tenyerembe fektettem, onnan néztem fel Egonra, mosolyom pedig lassan tendált a vigyorgás felé. Én lepődtem meg a legjobban mikor egészen mást mondott a kérdésemre mint első alkalommal, de nem tudtam eldönteni, hogy most ez az igazság, vagy szándékosan hazudott. Vártam a hatást, a csoki ízét…bármit. Egyelőre csak a whiskyt éreztem ami langyosult a számban és kezdett előjönni némi utóíz. Kicsit kesernyés volt és fűszeres.* -Ühüm….és most melyik igaz? Mert még nem érzek semmit a whiskyn kívül. *Halkan kuncogtam, majd gondoltam egyet és megint Egon homlokához nyúltam. Meg akartam nézni még egyszer azt a sérülést, hátha abból kiderül, hogy mi történt, bár nem voltam profi bűnjel kereső. Ha nem húzza el a fejét, akkor ugyanazt teszem mint első alkalommal, csak könnyedén elhúzom a haját a homlokából, ha elhúzza, akkor is elég közel kerül a kezem hozzá, nem gondolkodom el azon ami történik, csak a szemeim kerekednek ki. A csoki íze kiteljesedik a számban, elmosva a whisky minden utóízét.* -Azt hiszem visszajött.
- Nahát, milyen agresszív lettél egyetlen kortytól - közölte vigyorogva a lánnyal - lehet, többet nem kellene adnom, a végén még tényleg megfojtasz. Rebecca vidám látvány volt és Egon jót szórakozott az egészen, csak egy időre jöttek a sötét fellegek, amikor a lány feltette az alamuszi kérdést. Végre levette a kabátját és az asztalra is könyökölt, ami miatt Egon ismét igen vidám hangulatba került. Az arcán kezdődő vigyor pedig azt jelezte számára, hogy Rebeccát könnyebb lesz leitatni, mint gondolta, persze utána majd haza kell vinnie, és természetesen autóval fognak majd menni, de ezt a kockázatot vállalja. Hátha nem futnak össze majd egy járőrrel. - Tényleg semmit? - kérdezte elhúzott szájjal. - Egy apró csoki zamatot sem? Kár, azt hittem…- kénytelen volt befejezni a mondatát, mert a lány egyszer csak felé kezdte el nyújtani a kezét, és Egonnak nem igazán volt lövése sem róla, hogy mit akarhat, de hamarosan megtudta, és egy szégyenlős vigyor terült szét az arcán, majd folytatta ott, ahol abba hagyta. - …fogsz érezni csoki ízt, mert hazudtam az imént - mondta, gondolatban pedig még hozzá tette, hogy félig. Elgondolkodott rajta, hogy talán teljes hazugságot kellett volna mondani, mert lehet, hogy nem elég fejlett a képesség, és ezért nem szűrte ki a dolgot. Rebecca közben ismét elhessegette a haját a sebről, és egy pillanatra látta a döbbenetet a tekintetében, miután a keze hozzá ért a fejéhez. - Mi jött vissza? - kérdezte zavartan, majd körbe akart nézni, de már nem volt rá ideje, mivel rájött, hogy mire is gondolt a lány. - Tényleg? Nem mondod? - izgatottsága újult erővel csapott ki a testének minden pórusából, bár nem értette, hogy mitől érzi ismét a csoki ízt, hiszen nem is hazudott akkor, amikor megérintette… A felismerés egy teherhajó kürtjének hangerejével vágott Egon elméjébe, arca eltorzult, ajkai remegésbe csaptak át, bal szeme tikkelt is egy párat, kezét pedig ökölbe szorította. Ezután kényszeredett vigyort erőltetett az arcára, mivel nem akarta, hogy Rebecca megijedjen, bár sejtette, hogy már késő. - Ó bocs, csak… a gyomrom hirtelen begörcsölt - hazudta lágyan, majd mosolya megint természetes lett. - Nyilván más miatt érzed, a csoki ízt, nem a hazugság miatt - próbált úgy tenni, mintha morfondírozna, de elméjében már olyasmi fogalmazódott meg, amit nem biztos, hogy jó lenne elmondani Rebeccának. Nyilvánvalóan érzi a vérfarkasokat, ha rájuk teszi a kezét, vagy elég közel kerülnek hozzá, néhány lépésnyire. Viszont amikor velük van, akkor egy idő után eltűnik az ízlelés, mert a képességének természetes lesz a farkas jelenléte. A testi kontaktus, viszont újra felerősíti az érzékelést. Különös képesség, és elég veszélyes is, legalábbis a vérfarkasok társadalmára nézve. Mégsem a fajtájára gyakorolt lelepleződés miatt kezdett el aggódni, hanem amiatt, hogy az a Killian valószínűleg vérfarkas, akinek a szándékai egyelőre, még ismeretlenek, de Egonnak ettől a ponttól feltett szándéka volt, hogy kiderítése mit is akar a fickó pontosan Rebeccától, ha akar egyáltalán persze valamit. Egy pillanatra azonban az is felmerült benne, hogy nem a vérfarkasokat érzi, hanem más mágiaérzékeny embereket. Ebben az esetben ez csak azt jelentené, hogy Killian csak egy szimpla ember, akiben van egy kis plusz és a lány ezt érezte meg. Egonban is van mágiaérzékenység, bár benne sohasem alakult ki semmiféle képesség, de ennek ellenére belevág a képbe mindkét lehetőség. - Esetleg az is előfordulhat, hogy olyan személyeknél van ilyen érzeted, akikben van egy kis „ragyogás” - a szót kicsit megnyomta és még szemeit is kimeresztette, hogy komolytalanabbnak hasson, mint amilyen valójában volt. Most fordult meg először a fejében, hogy vérfarkassá kellene tenni a lányt, de túlságosan kedvelte, hogy ezen egy pillanatnál tovább is eltöprengjen. Emberként biztonságban van, de vérfarkasként már egyáltalán nem lenne, így, hogy Egon nem falkatag még. Ha már becsatlakozott volna, akkor nem lenne gond, de jelen pillanatban nem kockáztathatja meg. Talán később, de most nem is ez volt a legégetőbb problémája, hanem, hogy mit mondjon Rebeccának, amikor rá fog kérdezni, hogy Egon vajon honnan tudja saját magáról, hogy ragyog. És erre jelen pillanatban még nem volt meg a hazugsága.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Csak ha még egy kortyot kell innom ebből a méregből. *Nekem méreg, neki nektár, tudom, de akkor is égetett. Bár mostanra enyhült és egészen kellemes volt. Talán tartogatni kellett volna hazafelé, odakint elég hideg volt már mikor bejöttünk, s ez csak hűvösebb lesz az estébe nyúlva, nekem pedig még sapkám sincs. Egon kérdésére csak ráztam a fejem, valóban nem éreztem azt amit szerinte kellett volna, egyelőre csak a whisky íze ömlött szét a számban. Csak azért mentem bele ebbe a játékba, hogy ne vegyem el a jókedvét, különben nem nagyon hittem benne. Az is mindegy volt, hogy mit mond a kísérlet érdekében, úgy sem tudtam volna eldönteni, hogy melyik verziója igaz és melyik hazugság. A homlokához sem azért nyúltam, hogy kiderítsem, egyszerűen csak érdekelt hogyan néz ki, hittem a teraszos, betonos mesében és elképzeltem a jelenetet ahogy Egon megcsúszik és lefejeli…..akkor nem hanyatt kellett volna esnie? sehogy sem jött össze a történet egésze de nem értem rá ezzel bíbelődni, ahogy hozzáértem, a csoki elöntötte a számat, éreztem az ízért, éreztem az orromban a meleg, kesernyés illatát. Mintha épp a számban lett volna egy falat belőle.* -A csoki íze…..de mondom….. *Egyre erősebben éreztem, nem érdekelt mit mondott az imént Egon, és abban is biztos voltam, hogy nem a félretolt forró csokim a bűnös. Ott volt a számban, a nyelvemen hempergett, édes volt és keserű, összehúzta a nyálmirigyeimet. Elhúztam a kezem Egontól, láttam az arcát ahogy eltorzul, a magyarázat pedig pont elég volt, viszont aggódni kezdtem miatta. Ahogy korábban is, félre tudtam tenni egy kicsit a csoki ízét, vagy legalábbis nem gondoltam rá.* -A gyomrod? Nem kellene ilyen erőset innod. *Megérintettem a felkarját, kicsit előrehajoltam, hogy a szemeibe tudjak nézni. Már nem érdekelt a játék és a kísérlet, sem az eredmény.* -Biztos jól vagy? Kérjek egy kis vizet? *Noha nem voltam eddig sem berúgva, még szalonspicces sem voltam, most hirtelen „kijózanodtam”, az a pici zsibbadás és bizsergés amit a whisky lenyelése után éreztem eltűnt, jobban érdekelt Egon begörcsölt gyomra. Őt viszont egyáltalán nem izgatta, a következő mondata már megint velem foglalkozott s úgy tűnt a gyomorgörcs tényleg csak egy pillanatig tartott. Sokat gondolkoztam már ezen a csoki dolgon, de csak akkor és közvetlenül azután, mikor először találkoztam Egonnal és Killiannal. Mivel azóta egyszer sem éreztem, el is felejtettem, igazából nem érdekelt annyira mint Egont, s mivel korábban is és most is szép lassan sikerült háttérbe szorítani, nem volt égetően szükséges megmagyarázni.* -Ó, szóval akkor te is ragyogsz? Milyen érzés? Te mit érzel a szádban? *Természetesen elvicceltem a dolgot. Az egész annyira fura volt, hogy inkább besoroltam a paranormális történések közé.* -Paranormálisak vagyunk. Szerintem ezért vonzódsz annyira a kísértetekhez. *Ujjammal Egon elé toltam a whiskys poharát, én magam pedig a forró csokisért nyúltam és máris emeltem, hogy kortyoljak belőle. Számomra eddig tartott a csokis dolog, máris arra gondoltam, hogyan hozzam rá a frászt Egonra.* -Szereted a színjátékokat? Elkísérnél színházba? Remek előadás lesz a jövő héten. Vagy mehetnénk bingózni. Tudsz bingózni?
- Nem, nem jól vagyok - mondta Egon és már megbánta, hogy a gyomrát említette, mint problémájának forrását. Mondhatta inkább volna, hogy szálka ment a tenyerébe, akkor biztos nem jött volna elő azzal Rebecca, hogy nem kéne whiskyit innia. Már a víz ivásának puszta gondolata is megmosolyogtatta, ami valószínűleg arcára is kiült. - Ugyan kérlek, vizet? Egy kocsmában nem szokás vizet kérni, kiröhögnének, és még lehet meg is vernének miatta - tréfálkozott Egon, majd kicsit komolyabbra fordítva a szót megjegyezte. - Amúgy jól vagyok, nem kell semmi - mosolyodott el lágyan, de nem kellett hozzá farkas érzék, hogy láthassa Rebecca aggodalmát kiülni az arcára. Ez persze nem zavarta abban, hogy folytassa az eredeti témáját, hiszen lehet, ezzel fogja tudni majd a lányt elterelni a róla való aggódástól. Úgy tűnt elég jól sikerült a művelet, mivel Rebecca fel is tette a kérdést, amitől Egon tartott, mindesetre nem abban a formában és nem olyan szintű komolysággal, ami miatt a férfinek aggódnia kellett volna. Egy halk nevetést eresztett Rebecca felé, majd válaszolt neki. - Én nem érzek semmit - közölte mosolyogva - viszont nem is biztos, hogy ragyogok, csak feltételeztem, hogy ragyogok, ha már különös csoki ízt éreztél, amikor hozzám értél, de ez mondjuk csak találgatás. Közel sem biztos, lehet, hogy csak azért érzed így, mert én meg Killian tesók vagyunk - vigyorodott el. - Ott a pont - nevetett fel Egon könnyedén - bár még őszintén nem láttam egyetlen kísértetet sem, csak szoktam hallani ezt azt, de azok persze nem feltétlenül kísértetek. Azért néha elkalandozik a fantáziám. Lehet néha neked is feltűnt, hogy nem egészen vagyok jelen - pislogott ártatlanul fél mosollyal az ajkain. Rebecca közben Egon felé tolta végre a whiskyt, nem mintha nem vehette volna el bármikor, csak nem akarta a lehetőséget megfosztani Rebeccától, hogy egy ilyen ízletes ital gurulhasson újfent le a torkán. Egon pedig nem habozott, máris kezébe fogta és egy nagyadagot hajtott le. Az íze még mindig nagyon jó volt, és nem is igazán értette, hogy a lány mit nem szeret benne, hiszen majdhogynem mesés volt ez az ital. De, ha nem hát nem, végül is nem erőszak a disznótor, persze, ha a röfit is megkérdeznék, lehet neki más véleménye lenne a témáról. Rebecca következő kérdése felettébb meglepte, és mivel a lány arcán nem nagyon tükröződött komiszság, így Egon nem is igazán tudta eldönteni, hogy vajon most viccel, vagy tényleg arra vágyik, hogy nyolcvan éves nagyikkal üvölthesse, hogy BINGO. Szerencsére Egonon győzött a józanész, és nem igazán, hitte, hogy a lány a bingót komolyan említette, a színházat viszont lehet, hogy tényleg szeretné meglátogatni. Talán nem kellene azt csípőből elutasítani. - Hát a bingót meghagynám akkorra, amikor már én is csak járókerettel leszek képes járni - ami egyébként nem valószínű, hogy bekövetkezne, mivel ha el is él még úgy 300-400 évet, az akkori falkája valószínű, kidobná magából, ha már csak a falka kárára lenne. Magányosként meg, bármikor összeütközhetne egy becsvágyó ifjonccal, aki úgy szeretné bizonyítani nagyságát, hogy egy „védtelen” öreg farkast tesz el láb alól. A farkas lét nem igazán kedvez az öreg és elesett vadaknak, de azért cserébe legalább nagyjából tízszer annyi időt élhet jó esetben, mint egy ember, ami elég kárpótlás az öreg kor macerái miatt. - De a színházat akár… ki is próbálhatnánk - mondta elnyújtottan, bár remélte, hogy Rebecca csak viccel mindkét résznél, bár volt egy olyan érzése, hogy talán mégsem. - Egyébként mit játszanak? - kérdezte, majd ismét beleivott az italába, közben az asztalt bámulta egy időre, csak hogy palástolja érdektelenségét valamennyire a téma iránt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Biztos? Úgy néztél ki mint akin épp császármetszést hajtottak végre. *Most viszont már nem volt eltorzulva az arca, hihetetlen milyen gyorsan összeszedi magát. Szívesen hoztam volna neki egy kis vizet, bár nem tudom az miben segített volna, talán ha jegesen kérem akkor enyhíti a gyomorégést, bár fogalmam sem volt róla pontosan mi a baja a gyomrának. Hála az égnek már semmi.* -Egy kocsmában sok minden van, miért ne kérhetnél vizet? A whiskyt is szoktál vízzel inni. Tudom, mert láttam, bármilyen hihetetlen néha én is szórakozom és ilyenkor az egész retyerutyám velem van. Mármint a barátaim. *Persze jobbára nem kocsmákba járunk és a „járás” is erős túlzás, nem olyan egyszerű engem elvinni egy hangos és emberekkel zsúfolt helyre. Ez a kocsma viszont elég kellemes volt az én ízlésemnek. Ami a ragyogást illeti, Egon furcsa szavát amit az „állapotomra” talált ki, sokkal jobban érdekelt mint azt korábban képzeltem. * -Igen, észrevettem, néha olyan mintha nem is a földön járnál hanem mondjuk Abszurdisztánban. Csak tudnám hol járnak olyankor a gondolataid. Mint egy kutya aki elé sonkaroládot tettek, vagy egy kancsukát. Lehet, hogy nálad ebben merül ki a ragyogás. Azt viszont kétlem, hogy Killian testvére lennél, egyáltalán nem hasonlítotok egymásra. *Egont ettől függetlenül kedveltem, bár tény és való, hogy nagyon szerettem volna tudni mi jár a fejében amikor a semmibe mered. Néztem ahogy szomjas vándorként kapja el a felé tolt poharat és nagyot húz belőle. Elhúztam a számat mert emlékeztem milyen volt az íze, és mennyire égetett, és ő itatta meg velem, csak azért, hogy kísérletezzen velem, akár a kísértetekkel. Igaz, hogy szerettem volna valahogy felhozni a későbbi újra találkozás témáját, és volt néhány ötletem a programot illetően, de tudtam azt is melyik forrasztaná Egon torkára a szót, ezért édes bosszúként azzal hozakodtam elő. Az ajkaim megremegtek a visszagyűrt nevetéstől.* -Itt nem csak a nyolcvan évesek Bingóznak, hanem a fiatalok is, biztos forrásból tudom. Legalább megnézhetnénk. Vagy jobban érdekelne egy….pelenkatorta vagy kaszakő kiállítás? *Mondtam előre, hogy nem vállalok felelősséget azért amit a whisky után mondok, ha egy apró korty ezt hozza ki belőlem, egy egész pohárnyitól akár szónoklatot is mondhatnék a főtéren a helyes könyvhasználat mellett tüntetve. * -Mellműtét és péniszpumpa. Valami modern darab. *Sejtettem, hogy sem a Bingó sem a színház nem hozza lázba, szándékosan próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból. Akár nemet is mondhatott volna mindkettőre, de aranyos volt, hogy nem akart elutasítani. Kíváncsi voltam ő milyen helyekre jár a kocsmán kívül, ahova engem is elvinne.* -De te is ajánlhatnál valamit ami neked tetszik. *Ekkor már diszkrét hangerősséggel, de nevettem. Élveztem ahogy fő a saját levében.*
//Elnézést kérek a rendhagyó reagért, te voltál a kiszemelt áldozat //
Egon a lány hasonlatára önkéntelenül is el kellet, hogy vigyorodjon, bár fogalma sem volt róla az milyen fájdalommal jár, de nem szerette volna semmi esetre sem kipróbálni. - Tényleg jól vagyok – bólintott többször is a nyomaték kedvéért. Rebecca tovább fűzte a vizes témát, de Egon a whiskyben egyedül a jeget tudta elképzelni, mint enyhe hígító eszközt. Na, de hogy valaki vizezze konkrétan azt fel nem tudta fogni, akkor már jobb, ha kólával isszák a népek. Bár a férfi ezt sem igazán tudta helyeselni. - Retyerutya? - kérdezte hitetlenkedve. – Pedig csak egy korty volt, nem hittem, hogy ilyen szavakat kezdesz el használni, ha iszol – vigyorodott el Egon. Úgy látszik ezek szerint Rebecca is észrevette, hogy néha nem két lábbal a földön jár, de hát ez van, nem lehet mindig teljes mértékben a másikra figyelni. - Nahát, még egy remek szó – nevetett fel őszintén Egon. Rebecca tele van meglepetésekkel, és Egont igazán kíváncsivá tette, hogy vajon több itallal a gyomrában és ködösebb elmével, vajon milyen remek szavakat tudna még kitalálni. Remélte, egyszer majd megtudja, de most úgy tűnt a lánynak bőven elég volt egy korty, és nem igazán akarta tovább folytatni az ivást. - Lehet, hogy tényleg ebben merül ki – vont vállat mosolyogva. – Amúgy tényleg nem hasonlítunk? Kár pedig már reménykedtem, hogy rátaláltam egy rég elfeledett rokonra – vigyorodott el Egon. Persze ő maga sem gondola komolyan, hogy Killian tényleg a tesója lenne, de persze bármi megeshet. Végre visszakapta az italát, persze titkon kicsit sajnálta, hogy a lány nem kedvelte meg a whiskyt. - Már ne haragudj, de ezt én nem hiszem el. A bingót csak öregek játsszák és az teljes paradoxon lenne, ha erre fiatalok is rákapnának – nevetve beszélt a lányhoz, mivel elméjében a pelenkatorta jelent meg, és nem tudta volna megmondani, hogy tulajdonképpen mit is képzel el. Emellett pedig észre sem vette, hogy a lány valószínűleg húzza csak az agyát. – Amúgy a kaszakő kiállítást még vágom, de mi a fene az a pelenkatorta kiállítás? Az emberiség megérett a pusztulásra, ha ilyen valóban létezik – nevetett fel, majd mikor már tudott normális arcot vágni, akkor ivott is, hogy leöblítse ezt az abszurd jelenséget, amit kiejtett a száján. Egon sejtette, hogy még jó néhány percig ezen fog röhögni magában, de arcát próbálta komolyan tartani, bár néha nagyon nehezen ment neki. - Tessék? – köpte ki Egon az italt végül az asztalra, mivel a lány pontosan akkor ejtette ki a péniszpumpa szót, amikor egy nagy adag kortyot akart letolni a torkán. Szerencsére még idejében oldalra fordította a fejét, hogy ne a lányt fröcskölje le a whisky permet, hanem az asztal azon részét, ahol Egon eredetileg ült. Nevetve törölgette a könnyeit, és fejét az asztalra hajtotta, és úgy röhögött, majd egy idő után képes volt felegyenesedni. - Ne haragudj, biztos remek darab, de szerintem ilyen címmel ne csodálkozzanak, ha a kutya nem nézi meg – Egon megköszörülte a torkát és a lányra nézett, aki fura szájmozgást produkált és azt hitte, hogy megsértette – De, amúgy elmehetünk rá – bólogatott hevesen Egon –, ha szeretnéd. Jobban belegondolva egész hangzatos a címe, felcsigázott, tényleg – hazudta hirtelen támadt fapofával Egon. De szerencsére egyelőre Rebecca ejtette a témát, aminek Egon rendkívül örült. - Öhm, hát lássuk csak. Szeretek kajálni. Egy étterem mondjuk, vagy esetleg strand, az mindig vicces. Úszni szeretek, nameg…- Egon ekkor sandán a lányra nézett, aki úgy tűnt, hogy nevetni kezd. Egon nem tudta volna eldönteni, hogy min nevet, de lassan kezdett neki összeállni a kép, hogy most vajon mi is olyan poénos. – Szóval az a színdarab csak kamu volt? Nincs is olyan Broadway darab, hogy Mellműtét és péniszpumpa? Egon egy grimaszt eresztett a lány felé és ivott, majd elvigyorodott. - Meg kell, hagyni jól rám ijesztettél ezzel a színdarabbal. Már azon kezdtem el gondolkodni, miként fogom az érdeklődés látszatát fenntartani az arcomon, amikor együtt ülünk a balkonon és nézzük a darabot. Na meg, hogy vajon miként tudom elkerülni, hogy elaludjak. Egyébként egy jó színházi előadást el tudok viselni – mondta váll rándítva Egon – csak jónak kell, hogy legyen, és nem túl unalmasnak. Szóval, ha volt némi komolyság a sunyi kérdésedben, akkor…- Egon sóhajtott egyet és eljátszotta a nagyhalált – talán hajlandó leszek elmenni színházba veled. Tényleg mennél színházba? - kérdezte, bár remélte, hogy az egész színházas téma csak vicc volt.
//Marha jó volt . Köszi szépen a megtiszteltetést //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Túljutottunk a gyomorrontáson, és egy pillanatra felemeltem a kezemet, hogy jelezzem, megértettem a gyógyulást. Annyira bólogatott, félő volt, hogy leesik a feje.* -Tudod New Yorkban egy könyvantikváriumban dolgoztam, rengeteg különleges és régi szót tudok. nem a whisky az oka. *Igyekeztem leszögezni, hogy nem rúgtam be egetlen kortytól, bár tény és való, hogy éreztem az egészséges, velem született gátlásaimból hiányzott egy aprócska csomag. Igen, talán vannak rejtett képességeim melyeket ritkán csillogtatok meg. Egont kedveltem, de még nem fogadtam a bizalmamba, ami persze nem azt jelentette, hogy később sem fogom, de még nem találkoztunk eleget. Igaz, hogy könnyen barátkozom és ismeretlen emberekkel is remekül eltársalgok, de ahhoz, hogy megnyíljak sokkal több kellett. Egon azonban a maga fura és szerethető személyiségével gyors ütemben haladt előre.* -Nem, egyáltalán nem hasonlítotok. *Mosolyogtam rá, úgy éreztem ez a mosoly már ott marad az arcomon egész este. Jól éreztem magam, ehhez nem fért kétség, talán még annak a korty whiskynek is volt köze hozzá, de inkább Egonnak tulajdonítottam.* -Pedig hidd csak el, itt télen nincs sok szórakozás, az emberek mondhatni be vannak zárva, el kell ütniük az időt tavaszig. Szerintem jó szórakozás lehet. Vagy képzeld el azt ha mégis neked van igazad, milyen feltűnést keltenénk ketten a Bingó teremben. *Nem jártam még ott, de hittem Mr. Greywaldnak, egyébként meg szerettem minden újdonságot kipróbálni. Na jó, azért egy hídról nem ugranék le egyetlen gumiszalaggal a bokámon. Együtt nevettem Egonnal a saját ötletemen amivel a kedvét szerettem volna kicsit feldobni és elterelni a figyelmét a „ragyogásom” témájáról. Fogalmam sem volt honnan a fenéből szedtem össze ezeket a szavakat, még csak nem is olvashattam sehol….vagy talán a napi újságban….mintha. De már nem emlékeztem mivel kapcsolatban, az biztos, hogy ilyen kiállítást nem rendeztek sem itt a városban, sem másikban.* -Én a kaszakövet sem, csak úgy eszembe jutott. *Meg sem próbáltam belegondolni a pelenkatortába, sem kitalálni mi lehet az, azt hiszem életemnek erre a pontjára még sokáig nem fogok eljutni. Amikor a modern színdarab címét kinyögtem, még jó ötletnek tűnt, aztán a következő pillanatban már meg is bántam. Egon whiskyjét átkoztam, más nem mondathatta volna ki velem ezt a két szót. Éreztem ahogy az arcom égni kezd, zavartan vigyorogtam és a homlokomra csaptam a kezem. Már épp mentegetőzni kezdtem, de azt kellett lássam, hogy Egont ismét sikeresen baleset céltáblájává tettem. Még jó, hogy a pohár egyben maradt, csak a drága ital ment pocsékba, pontosabban a szélrózsa minden irányába.* -Tejóóóéééég! *Először megijedtem, hogy valami baja lesz, esetleg félrenyelt, de az asztalra borultában csak röfögő hangokat hallottam ami arra utalt, hogy teli torokból röhög. Mit szépítsem, tényleg röhögött. megnyugodtam és vele nevettem, de vártam, hogy mit szól hozzá. Tény és való, az a két légből kapott szó feldobta az estét.* -Jó, szívesen megnézném. Kíváncsi vagyok rá, úgysem láttam még olyat. *Úgy tűnt, Egon egyelőre bevette a kis szójátékomat, ezért próbáltam még egy kis ideig elhúzni a tévedését, így visszafogtam a nevetésem. Roppant nehéz volt, meg kell mondjam, ott fortyogott a torkomban és a rekeszizmom minden egyes pillanatban rátett még egy lapáttal. Közben azon merengtem amit Egon vetett fel időtöltés gyanánt, nos a strandolás egy ideig nem jöhetett szóba, bár mondania sem kellett volna, hogy szeret úszni. Talán elmehetünk az uszodába. Valamikor ezekben a pillanatokban jött rá, hogy csak hülyéskedtem vele, na akkor robbant ki belőlem a nevetés és még a könnyeim is kicsordultak. A kérdésére is nehezen tudtam válaszolni, előbb csak bólogattam.* -Volt benne….némi alantas….szándék. Szívesen mennék…..esetleg utána elkísérlek az uszodába, és versenyezhetünk. Vagy kitalálhatsz más megfelelően méltó bosszút, ha még sem tetszene a darab. *Nem volt vicc, legalábbis a színházba vágyakozásom, de bizonyos határokon belül benne voltam Egon őrültségeiben is. Szóval nem mondhatja, hogy csak neki kell szenvednie az én programjaimon. Lám, itt vagyok egy kocsmában és whiskyt is ittam.*
- Az már biztos, főleg, hogy én a bingót csak részegen tudnám elviselni, akkor aztán tényleg feltűnést keltenénk – mondta jókedvűen – bár az is igaz, hogy elég sokat kellene ahhoz innom. hogy részegnek tűnjek. Tovább beszélgetve Rebecca újabb fura szavakkal hozakodott elő, és bár tagadta, hogy a whisky lenne a ludas a dologban, Egon természetesen nem hitt neki. Józan ember ki nem találna olyan szót, hogy pelenkatorta. - Sokféle kaszakő van, lehetne belőlük kiállítást szervezni – mondta Egon miközben még mindig pelenkatortán járt az esze – bár lehet nem lenne túl sok látogatója – tette hozzá váll rándítva. Szerencsére a lány észrevette, hogy semmi baja Egonnak, amikor a fejét az asztalra hajtva röhögött, így hamarosan ő is csatlakozott a mulatsághoz, bár sokkal szolidabban. Rebecca pedig tovább játszotta alamuszi kis játékát és Egon már tényleg abban a hitben kezdte ringatni magát, hogy egy olyan darabot lesz kénytelen a színházban megnézni, aminek már a címe sem sok jót igér. Végül azért csak kibújt a szög a zsákból, és a lány az előbbivel ellentétben, most sokkal jobban nevetett, és ezt mind Egon kárára. A férfi azonban nem tudta hibáztatni érte. Lényegében ő is remekül szórakozott, és látva, hogy a lány milyen önfeledten mulat teljesen megfeledkezett arról, hogy lényegében most rajta szórakozik. - Rendben felőlem mehetünk színházba is – bólintott rá. Rebecca remekül tud tálalni úgy látszik, mivel simán rávette Egont, hogy elmenjen egy előadásra vele, holott a férfinek esze ágában sem lett volna menni, de mivel előhozakodott egy förtelmes előadással, aztán abból vett vissza, így Egon szinte örömmel ment bele a dologba. – De ezt az alamusziságodat megjegyeztem – vigyorodott el Egon, majd felhörpintette a maradék italát is. Igazából nem neheztelt egyáltalán a lányra, hogy viccelődött egy kicsit vele. Lényegében Egon azóta hazudik neki, amióta megismerte, szóval, ha kettejük között kellene választani, melyikük az aljasabb, tudta volna, hogy csak tükörbe kellene néznie, és megtalálná ki győztest. – Amúgy az uszoda is okés, ha van ilyen itt egyáltalán – nevetett fel a férfi jókedvűen, mivel fogalma sem volt róla, hogy tényleg van-e de gyanította, hogy van, mivel van a városnak reptere, egyeteme, miért pont egy nyamvadt uszodájuk ne lenne? - Nahát, megint kifogyott a whisky – húzta el egy csöppet a száját Egon – de sebaj, máris újra töltöm. Lehet, ki kellene kérnem egy egész üveggel. Nem gondolod? – kérdezte Egon bár csak viccelt, ma este nem állt szándékban túl sokat inni, hiszen még vezetnie is kell. Persze ezt a lánynak nem kell tudnia, mert biztosan csak aggódna miatta. – Megyek, hozok még egyet, te mit szeretnél? – Egont nem zavarta az sem, ha a lánynak még van a forró csokiból, hiszen két bögre, vagy pohár ugyanúgy elfér az asztalon, mint egy. Miután visszatért a pulttól egy újabb adag jól megérdemelt whiskyvel, na meg a lány által leadott esetleges rendeléssel, kényelmesen elhelyezkedett, és eszébe ötlött egy fontos dolog, amit még nyilván nem is kérdezett a lánytól. - Amúgy Killiannak van vezetékneve is? Bocsi, ha már említetted, csak nem rémlik a teljes neve – való igaz, egyáltalán nem emlékezett rá, hogy mondta volna, de lehet egy olyan pillanatban közölte, amikor épp máshol járt, ami teljességgel előfordulhatott. Remélte, hogy azért a lánynak nem nagyon tűnik fel a túlzott érdeklődése a fickó iránt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Gondolod? Ennyire jól bírod az italt? Hogy is mondják ezt másképp? Alkesz vagy?...Látod, a szlengben is jártas vagyok. Van egy ilyen könyv ami az államokban létező összes társulás, banda és etnikai kisebbség szavajárásait tartalmazza. Bár ezt nem az antikváriumban találtam. *Azt viszont nem mondtam el, hogy a barátaim mutatták meg nekem, mert hiába voltam jártas az angol irodalomban és az európaiban, a népi hagyományok nagy részében, sokszor fogalmam sem volt miről beszélnek. * -Kaszakő…talán Texasban. Ott elég marha van és kell a takarmány. Bár szerintem már régóta gépiesítették a betakarítást. Muzeális darab lehet. *Nevettem és csendesen mosolyogtam felváltva. Aztán csak nevettem. Egon is azt tette. Igazából a színházasdival csupán fel akartam turbózni Egon kedvét amivel jó esetben elterelem a figyelmét a korábban olyannyira ragaszkodott témájától, de úgy tűnt túl jól sikerült. Komolyan vette én meg kaptam az alkalmon amikor rábólintott a nem is remélt felvetésemre. Bármiben – na jó, majdnem bármiben – benne lettem volna ahhoz, hogy eljöjjön velem színházba. A mozi látogatás is jól sikerült, eltekintve a kis cukrászdás affértól, szerettem vele lenni mert megnevettetett, és olyan oldalamat csalogatta elő melyet csak a közeli barátaimnak sikerült. Bizonyíték erre a korábbi kis szóviccem. szükségem volt barátra, társra, aki enyhíti a magányomat és az elszigeteltségemet, akinek én is ugyanazt nyújthatom amit tőle kapok. Nem pécéztem ki, egyszer csak feltűnt a színen mint egy ajándék. Egy vizes, különös, titokzatos ajándék. már ezért is hálás voltam.* -Rendben, de jó! *Nagyon örültem az igenlő válasznak, talán jobban mint ahogy az elvért lett volna, talán a whisky húzta az ajkaimat szélesre, de sajna ha nem iszom bele többet Egon poharába, nem foghatom egész este az alkoholra a vigyorgásomat. * -Jó, jegyezd csak meg. De úgy sem veszed észre legközelebb. *Nem fenyegetés volt ez hanem kacérkodás. Engem lepett meg jobban, azt hiszem.* -A föld alól is kerítek egyet, vagy én magam ásom ki a medencét. *Azt hiszem innom kellene egy pohár bort. Máskülönben le sem tagadhatom mennyire tetszett az ötlet a most feltálalt programokról. Némileg zavarban voltam, mert volt egy szösszenetnyi szünet amikor jobban belegondolhattam a történésekbe és még én is azt szűrtem le az egészből, hogy Egon jobban tetszik mint az a második találkozás alkalmával normális lenne. Persze ez is relatív…..van akinek a nulladik típusú találkozás a nyerő és van aki meg sem tudja számolni két kezén, mire eljut a biztos ponthoz.* -Azt hiszem kérnék egy pohár száraz, fehér bort. *Ezzel biztosan meglepem majd Egont, de nem jobban mint a péniszpumpával. Ezen a gondolaton elnevetgéltem egy kicsit míg odavolt és már az sem érdekelt, hogy a szemben lévő asztalnál ülő jóképű férfi mennyire jókedvűen tekintget rám. Mikor Egon visszatért, megköszöntem a bort és ujjaimmal körbefontam a poharat. egy kicsit párás volt az üveg én meg szeretem melengetni.* -Kenway. Nem mondtam még. De miért érdekel annyira? *Eddig Egon sok mindent kérdezett róla, de csak most tűnt fel, hogy mennyire érdeklődik iránta. Fura volt és kíváncsivá tett. *
- Az rettentő hosszú könyv lehet akkor – állapította meg Egon – amúgy nem is vagyok alkesz. Kikérem magamnak – játszotta a sértődöttet a férfi – csak szeretek inni és kevéssé hat rám. De amúgy képes vagyok megállni, hogy ne igyak…néha – hazudta könnyedén, mivel igazából sohasem volt az alkohol rabja, de ha betért egy kocsmába ott azért csak kell inni valamit. Egyébként a sör is ugyanúgy megfelelt volna, ha nem árulnának whiskyt, de valahogy az égetett szeszt jobban szerette. - Ja, nyilván azért kell kiállítani őket, mert már nem használatosak – vont vállat Egon, de persze a pelenkatorta még mindig ott lebegett a szeme előtt, és nem kívánt belegondolni, hogy az vajon mi lehet, így beérte csak simán a névvel, és nem akart hozzá képet is társítani. Rebecca lelkesedése felemelő lehetett volna, ha nem színházba kellett volna mennie miatta. Már gyerekként is utálta, és ahogy cseperedett sem lett sokkal rózsásabb a viszonyuk egymással. Egon azért mosolygott és próbált a lány örömének örülni és valamilyen szinten képes volt erre. Legalább újra Rebeccával lehet, az pedig elég jó, beleszámítva, hogy eddig még csak kétszer találkoztak, és máris egy újabb összejövetel volt kilátásban. - Ebben lehet valami – közölte széles vigyorral az arcán, hiszen Rebecca alamuszisága elég alamuszi önmagában, és szinte észrevehetetlen. Csak amikor már benne van a pácban, akkor veszi észre a delikvens a lábszárra csapódó farkas csapdát. Onnan pedig már csak kevésbé rossz opció létezik. - Jajajj – nevetett fel Egon jókedvűen egy pillanatra még a színház sötét árnyképéről is megfeledkezve. – Azt megnézném magamnak, lehet vinnék egy kis frissítőt, és mellé néhány lelkesítő mondatot is. – A gondolat, hogy egymaga ásna ki egy úszómedencényi földet a pelenkatortával ellentétben, képes volt alakot ölteni elméjében. Rebecca izzadságtól nedves bőre megcsillan a napfényben, kezében egy ásó, mellette pedig talicska, meg pallókból összetákolt hevenyészett út, amin kitolná a kiásott földet. A gondolat abszurdnak tűnt, pedig nem annyira a valóságtól elrugaszkodott dolog, hiszen a nők is igen jól bírják a terhelést, mégis amilyen törékenynek látta a lányt, nem igazán tudta róla elképzelni, hogy valóban ki tudna ásni egy akkora területet. - Nahát, mégiscsak iszol? Ez tetszik – jelentette ki vidáman, majd eliszkolt a bárpultig, hogy aztán hozza is nem sokára a whiskyjét és a bort Rebeccának. Miután visszatért eszébe jutott a Rebeccát veszélyeztető potenciális farkas, emiatt többet szeretett volna megtudni róla és mivel a keresztnevével nem sokra megy, így muszáj volt a többi részét is megismernie a fickó nevének. - Kenway? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Mosolyt erőltetett az arcára, közben igyekezett a nevet elraktározni az elméjében. – Amúgy semmi, csak érdekelt – hazudta és legyintett egyet, majd beleivott a whiskyjébe. Most már tudja a nevét legalább. Remélte persze, hogy a gyanúja teljesen alaptalan, de azért jobb a fickónak utána nézni. Egyszerűbb dolga lenne, ha már a falkához tartozna, persze amennyiben tényleg vérfarkas a fickó, nem pedig egy egyszerű sorozatgyilkos, vagy kéjenc. De előbb utóbb úgyis csatlakozni fog, akkor pedig könnyűszerrel ráakadhat, kivéve, ha kóbor. Persze gyanította, hogy ilyen névvel nem sokan mászkálhatnak Fariabanks-ban, szóval egy magánnyomozó is elég hamar ráakadhatna. - Hogy ízlik a bor? Megkóstolhatom? – kérdezte csillogó szemekkel és fülig érő vigyorral. – Ha már te is ittál az enyémből – tárta szét kezeit Egon - és most tekintsünk el attól, hogy gyakorlatilag én kényszeríttettelek rá – nevetett fel könnyedén. A bor nem igazán érdekelte, viszont az, hogy egy pohárból igyanak az felettébb.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Reméltem, hogy nem sértődik meg az „alkeszen” nem tituláltam annak, csak tréfálkoztam, de gyakran félre lehetett érteni.* -Az, szép vastag és elég súlyos. *A további megállapításaira csak bólogattam, mint aki hiszi is meg nem is amit a másik mond. Persze hittem neki, csak húzni akartam egy kicsit. Sosem gondoltam komolyan azt, hogy Egon jobban szereti az italt mint amennyire az normális lenne, csak egy férfi aki szeret iszogatni a barátaival ha elmegy egy sörözőbe, jelen esetben most épp velem, ebben nincs semmi kivetnivaló. Túl is léptem ezen a dolgon, maradt még bőven témánk e nélkül is.* -Valahogy úgy gondoltam én is. *Ezt is félretettem, a színházasdi jobban lefoglalt, bár tudtam, hogy Egon nincs oda a színházért, a mozifilmek közül is két kézzel válogat, de egy próbát megér. Hátha megszereti. Értékeltem, hogy jó képet vág a dologhoz, de mentegetőztem is amikor a sunyiságom lett a célpont.* -Nem szándékosan csináltam. Én már csak ilyen kedves lány vagyok akinek mindenki bedől. *Nem voltam képes sokáig komoly maradni, de azt mégsem gondoltam, hogy a medenceásásom ennyire felcsigázza majd Egont. Meglepve néztem rá, végül is csak egy apró megjegyzésnek szántam jelezve, hogy én benne vagyok az ő bármilyen programjában, ha törik ha szakad.* -Ó igen, gondoltam, hogy csak néznéd. *Szemet forgattam, férfiak! Máson sem jár az eszük. Nem akartam feltételezni róla, hogy elképzelte a jelenetet, jó hosszan és lehetőleg a verejtéktől csillogó bőrömet sem kihagyva, így gyorsan kértem egy pohár bort, hogy „leigyam” a gondolataimat.* -Csak egy pohárral. *Ingattam meg a fejem, mosolyogtam és azon merengtem, vajon miért tetszik neki, hogy alkoholizálok vele. Mikor visszatért, Killian neve is vele együtt jött. Belekortyoltam a borba, hűvös volt, kissé pikáns és fás. Az első kérdésére bólintottam, a másodikra magamhoz húztam a poharat.* -Áááá! Csak ha megígéred, hogy nem beszélünk Killianról és a „ragyogásomról”. Nem veszek részt még egy kísérletben. *Vártam, hogy rábólintson, a szemöldökeim a homlokomra csúsztak, mosolyogtam. Az ő bora, elvileg. Biztos voltam benne, hogy belemegy a kérésembe, úgyhogy amint ez megtörtént, felé nyújtottam a poharam.*
- Biztos önvédelemre is remek eszköz – nevetett fel Egon, amikor Rebecca vázolta számára a könyv paramétereit. Bár, ha emlékei nem csalnak könyvvel még sohasem verték meg, viszont el tudta képzelni, milyen fájdalmat okozhat egy kemény borítós, jól megtermett kötet valakinek az orra közepén. - A kedvessel egyet kell, hogy értsek – vigyorgott Egon – bár a másik résszel már kevésbé. Szerintem szándékos volt, de nem zavar. Szépen csőbe húztál, de hát ez van. Úgy, látszik ügyesen tudod manipulálni a férfiakat – mosolygott Egon, majd ivott egy kicsit. Tényleg kedvére volt Rebecca húzása, még, ha egyébként nem is volt szándékos. - Te projekted az uszodaásás – vont vállat Egon közben szélesen vigyorgott - Nem szeretném az örömöd és a dicsőséged elvenni azáltal, hogy segítek. Meg a női munka egyébként is pont olyan hasznos, mint a férfiaké. Degradáló is lenne, ha csak azért mert nő vagy segítenék, hisz egyenjogúság van. Na meg az izzadtság a forró napon biztos jól is állna neked, persze az más kérdés, hogy Fairbanks-ban egy jó ideig nem lesz forróság. Sajnos – Egon széttárta a kezeit és grimaszolt, jelezve, hogy rendkívül sajnálja is a dolgot. - Oké, csak egyel – mondta, bár remélte, hogy az este folyamán azért még hozhat párszor Rebeccának egy pohárkával. Miután visszatért szeretett volna beleinni a lány borába bár tényleg nem az ital kedvéért. Úgy tűnt elég könnyen menni is fog. Mindössze csak az kellett, hogy hanyagolja Killian utáni szaglászását, és a ragyogásos témát. Akár még bele is mehet, végül is Killianról már megtudta, amit meg szeretett volna és a vezetékneve birtokában, már könnyedén rá is találhat. Pontosabban persze egy kis segítség lehet szükséges lesz, de igazából nemi is nagyon hitte, hogy a lány tud még érdemi információval szolgálni. Ha valami furcsa dolgot észrevett volna, azt valószínű megemlítette volna már. - Rendben megegyeztünk – vigyorodott el a férfi. Rebecca mosolygott és Egon felé nyújtotta a poharat, amit Egon el is vett, és egy aprót kortyolt a pohárból. Egy pillanatig úgy tett mintha ízlelgetné a bort, aztán visszaadta azt a lánynak. - Elég jó a bor – mondta, majd még hozzá tette – nem csoda, hisz én hoztam idáig – nevetett fel szelíden. – De azt hiszem, maradok a whiskynél, valahogy az sokkal jobban fekszik nekem. És legalább előled sem iszom el. Amúgy jó, hogy említetted a ragyogást, már majdnem el is felejtettem. Szóval mi legyen a következő kísérlet? – kérdezte, majd várakozóan nézett a lányra, közben el is vigyorodott. – Jó csak vicceltem, nem bolygatom a témát, kivéve, ha te is szeretnéd esetleg. - Van már amúgy terved mit tekintsünk meg a színházban? Mert én azt hiszem, teljesen analfabéta vagyok, ha színházi darabokról van szó.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egészen belekeveredtünk már ebbe a színházas dologba. Persze szándékosan hoztam szóba, de először nem is gondoltam, hogy Egon belemegy, tudtam mit gondol a színházról, ő egyszerűen nem az az ember volt aki élvezi, de ezzel nincs semmi baj. Engem lepett meg a legjobban amikor igent mondott rá, a csőbe húzás esete tehát nem állt fenn, azzal pedig kiváltképp ellenkeznem kellett, hogy jól tudom manipulálni a férfiakat. Te jó ég! Én egyáltalán nem voltam alkalmas az ilyesmire, mivel még hazudni sem tudok jól.* -Nem, dehogy. Ezt ne mond, nem értek hozzá és nem is akarok. *Ráztam a fejem és pár pillanatra a mosolyomból is visszavettem. Azon merengtem, hogy vajon most ezt komolyan gondolta vagy ez is csak tréfálkozás volt. Nem akartam, hogy ilyesmit feltételezzen rólam. Aztán arra gondoltam, hogy inkább maradok a tréfánál, eddig ha félreértettük egymást sem tettük komolyan, miért pont most tennénk. Egon amúgy is mindig hülyéskedik, ez az egyik oka annak, hogy kedvelem, mert megnevettet. Szóval magamban félre is tettem ezt a csőbe húzós témát. Szerencsére volt elég más felvetett program amit kitárgyalhatunk és semmi köze a valósághoz. Fairbanksben biztosan van uszoda, én pedig akkor sem fogok gödröt ásni ha nincs.* -Fairbanksben még nyáron sem lesz olyan forróság, hogy leizzadjak egy kis ásástól, az egyenjogúságot pedig hagyjuk, nem én vívtam ki, csak néhány ponttal értek egyet. Viszont szívesen megnéznélek kötényben, fakanállal a kezedben. *És most rajtam volt a sor, hogy grimaszoljak. Ideje is van annak a bornak, bár úgy tűnik anélkül is tudok hülyeségeket összehordani. Talán azért esik olyan jól mert ritkán iszom, most kifejezetten vágytam rá, ennyi sületlenség után. Kellemes volt az íze és hűvös, már rég nem fáztam, úgy hogy ez nem volt gond. Természetesen megkínáltam Egont a borral, nem sajnáltam tőle, épp csak lehetőséget adott a kérése arra, hogy egy kis engedményt csikarjak ki belőle. Kiváltképp azzal a „ragyogással” kapcsolatban. Fura volt és egyre inkább kellemetlen, anélkül is, hogy emlegetnénk, és megoldás sem volt rá. szerettem volna elfelejteni, de sajnos nem tudtam. Amikor visszavettem Egontól a poharat, hozzáértem a kezéhez. Egészen más érzés volt mint amikor korábban belekaroltam, vagy a sérülését kötöztem be. Egyetlen pillanatig tartott de éreztem mennyire forró a bőre, aztán az iménti korty ízének helyét megint a csokoládéé vette át, Egon pedig újra szóba hozta a jelenséget. Először azt hittem egyszerűen véletlen, vagy csak ugratni akar, aztán az jutott eszembe, hogy egyenesen számít rá, vagy szándékosan akarja belőlem kihozni. A megjegyzése és az íz fellobbanása nem lehetett véletlen. Csak néztem rá és forogtak a kerekek az agyamban, a gondolatok egymást követték. Belekortyoltam a borba, majd újra és újra, több mint a felét megittam. A csoki íze enyhült ugyan de nem múlt el nyomtalanul. Mi lenne ha tényleg kísérleteznék ezzel? Mi lenne ha mondjuk sorba állítanék pár férfit és megfognám a kezüket, köztük Egonét is, vagy megcsókolnám mindet. Tényleg mennyire erősen érezném a csokoládét csók közben? Miért érzem egyáltalán azt a francos csokoládét ha a közelében vagyok? Mi van Egonban…..és Killianban amit megérzek? Hmmm…..ez egészen új megközelítése a dolognak. Van bennük valami amit megérzek. Mitől másak mint a többiek? Mi bennük a különleges? A kísérlet jó ötlet, de egyedül fogom megtenni, és persze nem csókolom meg az összes férfit Fairbanksben. Egy kicsit elkalandoztam, izgatott lettem az új gondolattól, csak későn kaptam észbe és éreztem meg, hogy Egon várakozón néz rám. Lázasan agyaltam azon mit mondhatott, igyekeztem visszaemlékezni a szavaira. Valamit a színházról talán?* -Nem tudom….még nem. *Ez jó válasz bármire, és igazából nem is hazudtam, tényleg nem tudtam….semmit sem. Sürgősen fel kellett vennem a fonalat, vagy másikat gombolyítani.* -Miről szoktak a férfiak az ilyen helyeken beszélgetni egymással?
- Akkor nyilván csak őstehetség vagy e téren - nevetett fel Egon, bár igazából csak viccelt, de nem tudta, hogy vajon ezt Rebecca tudja-e, mivel mosolygását kissé takarékra kapcsolta. Mindenestre nem akaródzott neki kifejteni, hogy nem komolyan gondolta, ráadásul úgy ismerte meg a lányt, aki érti a tréfálkozást, még ha elsőre Egon tényleg komolyan is gondolta, mostanra már csak a hecc kedvéért folytatta a dolgot. - Szerintem, én még télen is beleizzadnék egy uszodányi föld kiásásába. De, a főzős felvetés remek, szívesen főznék rád valamit otthon, de nincs gáz, mint, ahogy azt tudod. Meg mellesleg előfordulhat, hogy fakanalam sincsen. Kötényről pedig ne is beszéljünk, ha lett is volna valószínűleg azt használtam volna először fel gyújtósként - Egon kortyolt egy kis whiskyt, és mosolyogva a nőre nézett. Jobban belegondolva, nem is tudta, hogy Rebeccának van-e tudomása róla, hogy nála nincsen bevezetve a gáz, mindenesetre most már biztos tudja. Remélhetőleg nem kezd el aggódni miatta, ha nagyon hideg lenne, akkor legfeljebb farkas alakban szaladgálna fel-alá a házban. Mondjuk ez olyan téma, amit nem igazán tud megbeszélni a lánnyal. Sebaj, van bőven egyéb kifogása, hogy miként élje túl a gáznélküliséget. Vastag takaró és kandallóban való tüzeskedés. - És persze hozzá kell azt is tenni, hogy a főző tudományom nem éppen egy mesterszakács szintjén áll, de azért egy rántottát össze tudok dobni, na meg, ha nagyon megerőltetem magam, akkor még bundás kenyérrel is elboldogulok. - Meg persze minden félkész étellel, amit csak sütőben kell melegíteni. Valahogy sohasem érezte szükségét, hogy nagyon megtanuljon főzni, vagy sütni. Végül is ezért találták ki az éttermeket, meg később a gyorskajáldákat. Persze, Egonnak a nyers hús is éppúgy megfelelt, mint a főtt étel, bár mi tagadás, a jól elkészített sült kacsánál kevés finomabb dolgot tud felsorolni. Mivel nem akart a női egyenlőségbe belemenni, így a megjegyzést simán elengedte a füle mellett. Bár kíváncsi lett volna melyik pontokkal ért egyet a lány, de nem szerette volna, ha esetleg elkezdenek vitázni rajta. Annyit nem ér az egész téma, hogy elrontsák vele az estét. Nem szándékosan intézte úgy, hogy a lányhoz érintse a kezét, miközben visszakerült a pohár Rebecca elé, és egy ideig fel sem tűnt neki, hogy bármi történhetett volna, amikor kettejük keze fizikai kontaktusba került egymással. Még beszéd közben fel is hozta Rebecca különös képességét, de abban a pillanatban nem volt semmi szándéka vele, épp ellenkezőleg. Azon volt, hogy teljesen hanyagolja a témát, ha már egyszer a lány ezt szeretné. Viszont a meredt tekintet és a pohár bor felének hirtelen elfogyasztása felkeltette az érdeklődősét, és egy visszapörgetve az iménti eseményeket rémlett neki, hogy egymáshoz értek a kezeik. Fura, hogy eddig nem figyelt fel rá, de mintha még mindig érezné a lány puha érintését, ami persze lehet csak pusztán érezni akarás, de jelen pillanatban nem is ez számított, hanem az, hogy a „ragyogás” a lányban újfent előnyomakodhatott. Rebecca zavara feltűnt Egonnak, de ügyesen kivágta magát, ráadásul ő lenne az utolsó, aki egy kis elbambulásért megszólna valakit, hiszen rendszeresen elkalandozik neki is a figyelme. - Aha, de ezt talán előbbre meg kéne tervezni majd, mint a mozit - mosolyodott el, közben azon gondolkodott, hogy vajon ígérete ellenére felhozza-e még a „ragyogás” témát, de talán majd, amikor már kicsit többet ivott a lány. Rebecca kérdése elég váratlanul érte Egont, és nem is igazán tudta, hogy most a színházra értette vagy a kocsmára. Persze, jobban belegondolva, biztos nem az előbbire célzott, hiszen ott kussban maradva kell végig szenvedni az előadást, és ezt minden bizonnyal Rebecca nagyon jól tudja, így a kérdése egyedül a kocsmára lehetett csak érvényes. Így egy-két pillanatnyi szemöldök felíveléses csönd után meg is szólalt. - Hát…- kezdett volna bele és hirtelen el is akadt, mivel fogalma sem volt, hogy miről is szokta egy kocsmában általában a férfiak beszélgetni - … gondolom ilyen-olyan témákról. Sport, sex, kocsik. Bár én ritkán vagyok férfiak társaságában kocsmaipari létesítményekben, ha igen, akkor az igen kivételes alkalom. Többnyire magányos farkasként szoktam iszogatni, vagy otthon, vagy egy csendes kis lebujban.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egy pillanatig „csúnyán” néztem rá aztán elnevettem magam. Jó, hát legyek őstehetség ha úgy gondolja, majd rájön. Én és a manipuláció…..fényévekre vagyunk egymástól. Mástól sem viselem el, nem hogy én álljak neki. Ami az uszoda ásást illeti, kicsit talán elferdítettem a dolgokat, nem szándékosan csak tréfából. Persze, hogy beleizzadnék, télen is fogvacogtató mínuszban. Már attól is melegem lesz, hogy kint a fészerben felvágok pár hasábot a kandallóba. New Yorkban rendszeresen sportoltam, futottam a parkban, eljártam a barátnőimmel úszni, szerettem korcsolyázni télen, de a favágás….két kilót fogytam amióta be kell gyújtanom a kandallóba, hogy ne fagyjak meg.* -Én is, csak vicceltem. *Amit a főzésről hallottam meglepett, elsiklottam a tény mellett, hogy Egonnak nincs bevezetve a gáz a házba, hogy nincs fakanala és köténye. Mindez nem volt annyira fontos, jobban érdekelt, hogy szívesen főzne. Ezen a két szón akadtam meg, mosolyogtam és hitetlenkedve néztem rá, egyszersmind kérdőn is.* -Tényleg szívesen főznél valamit? Szeretem a rántottát. *Két kézzel kaptam a kínálkozó alkalom után. Én mindebben egy újabb közös programot láttam, nem tudtam, hogy Egon most is csak tréfált vagy komolyan gondolta, de ha már sikerült a színházra rábeszélnem, akkor erre is megpróbálom.* -Az én konyhám fel van szerelve szinte mindennel. A nagyinak köténye is volt ami most már az enyém és fakanalam is van. Mit szólsz hozzá? *Fülig ért a szám, és most szándékosan próbáltam bevetni a „szépen nézést” bár nagy gyakorlatom nem volt benne, reméltem, hogy meg tudom győzni arról amire gondoltam. Még ha ügyetlen is, jó móka lenne együtt csinálni valamit, utána pedig jóllakottan beülni a kandalló elé egy bögre forró csokival. Szerettem főzni, igaz nem voltam nagy mágus a konyhában, de mivel nem szerettem a félkész vagy kész kajákat és megválogattam mit eszem meg, muszáj volt megtanulnom pár fogást. A friss ételnél és a házi kosztnál nincs is jobb. Nem azért éreztem meg újra a csoki ízét a számban, mert rágondoltam. Tudtam, hogy csak is Egon érintése okozta, nem volt kétségem felőle. Bár nem akartam erről beszélni, csak felmerült bennem a kísérletezgetés gondolata, és egyre jobban elmélyedtem benne, s bár sikerült kivágnom magam a merengés vádja alól, és figyeltem Egonra, elmém egy kis szegletében ott motoszkált tovább a gondolat. Próbáltam őt is elterelni más felé, mert észrevettem, hogy észrevette, de hálás voltam amiért nem hozta szóba a kis elkalandozásomat.* -Oké! *Gyorsan helyeseltem mielőtt még meggondolná magát, és témát is váltottam, hogy ne nagyon mélyedjünk el a színházkérdésben. Hirtelen ötlet volt a férfiak szokásairól kérdezni, de ezzel együtt kíváncsi is voltam rá….bár volt pár tippem.* -Igen, gondoltam, én is egyből a nőkre tippeltem. Egyedül szoktál iszogatni? Miért? *Ez meglepett. Először nem is tudtam milyen indokra gondoljak. Talán nincsenek barátai, elvégre ő is akkoriban érkezett Fairbanks-be mint én, s talán Egon nem olyan könnyen barátkozó típus. Az nem számít, hogy velem az első perctől kezdve barátságos és kedves volt.*
Rebecca csúnya nézése csak még inkább jókedvre derítette Egont, már ha lehet azt még tovább fokozni. Tényleg nem gondolta komolyan a manipulációs elméletét, egyszerűen csak felettébb szórakoztatónak találta, ha ezzel húzhatja egy kicsit a lány agyát. - Gondoltam - jelentette ki magabiztosan Egon, és egy vigyort is megejtett közben. Bár most önszántából, de végül csak beleesett egy újabb csapda szerűségbe. Talán kicsit túlzás volt részéről úgy beállítani a dolgot, mintha tényleg nagyon szívesen főzne, de ha ezáltal Rebecca közelében lehet, megvédve őt akármitől, akkor még a főzést is könnyedén betudná vállalni. Szóval talán tényleg lehet azt mondani, hogy valóban szívesen főzne rá. - Akár több napon át is - bonyolította tovább a helyzetet, közben széles vigyorral az arcán széttárta a karjait, mint aki teljesen biztos magában. - Bár lehet, nagyon hamar megunnánk, szó se róla, de akár feldobhatnám felvágottal is, csakhogy ne legyen olyan egyhangú. Persze az is megtörténhetne, hogy vesz egy szakácskönyvet és megtanul valami különleges ételt, aztán Rebecca konyhájában megpróbálná összetákolni azt. Remek ötletnek tűnt és nem is igazán akart tágítani a gondolattól, amikor pedig meghallotta, hogy még főzőkanállal is rendelkezik, már teljesen biztos volt abban, hogy valami különlegeset szeretne készíteni neki. Az persze mondjuk nem biztos, hogy finom is lesz, de valószínűleg, ha rendesen átsüt bármit, vagy éppen akármit, akkor abba nem fog belebetegedni a lány. Saját magát nem féltette, mivel kevés étel képes megfeküdni az ordasok gyomrát. - Egész jól hangzik, de én a helyedben félteném szegény konyhádat szerény személyemtől, mert nem ígérhetem, hogy a rántottasütés végeztével rá fogsz-e ismerni - vigyorodott el Egon, bár nem akarta a lánynak a tervét elárulni, mert van ennek azért némi akadálya. Ugyebár otthon neki nincsen gáza, így ott nem tud nagyon gyakorolni, az pedig nem ártana. Meg egyébként is meglepetésként gondolt rá, ha meg nem lesz belőle semmi, akkor legalább Rebecca sem csalódik, amikor megkapja a beígért rántottát. Az érintésváltás, amikor a bor gazdát cserélt egy kissé kiütötte Rebecca figyelmét, de nem volt túl hosszú idejű és aránylag rendesen össze is szedte magát egy univerzális válasszal, majd egy kellemes kis témaváltással. Persze az utóbbi Egonnak nem tűnt fel, hogy szándékos, éppen csak meglepte a kérdés, így nem is volt képes sok konkrétumot felhozni. A férfi egy széles vigyorral és egy szelíd vállrándítással nyugtázta Egon és a női partnerek feltételezését a kocsmákban. Igen többnyire barátnőit szokta elrángatni, ha társaságra vágyott, de neki teljesen megfelelt a magányos iszogatás is. Az embereket sokszor csak prédának vélte, és nem igazán szokott a kajával leülni egy asztalhoz. Rebecca viszont már egy jó ideje más, mint a többiek és ezt nem is igazán tudta megmagyarázni magának. Elszórtan persze voltak ilyenjei, de többnyire inkább farkasok társaságát kereste. Talán a humora, vagy a világlátása, esetleg a kedvessége az, ami miatt Egonban a felfalás lehetősége - azoktól a ritka alkalmaktól eltekintve, amikor a bestia kinyitja csipás szemeit a ketrecében, és fel nem figyel apró részletekre, mint például, hogy Rebecca az erdő szélén lakik - egyáltalán nem merült már fel. - Egyedül nem kell mások nyűgjeit-bajait hallgatnom, és akkor ellelhetek a saját problémáimmal - vigyorodott el Egon, bár nem tudta, hogy ez megfelel-e neki, de nem kívánta azt az álláspontját ecsetelni neki, miszerint nem szeret az étellel beszélgetni. - Na, meg egyedül ugyanúgy be tudok rúgni, és legalább nem kell másokat is hazatámogatnom. Elég, ha saját magamat haza tudom vonszolni - nevetett fel egy kicsit, érzékeltetve, hogy csak viccel. - Amúgy te sokszor szoktál második ismeretségre kocsmába járni, nagyjából vadidegenekkel? Elég merész húzás azt hiszem - mosolya már nem volt annyira széles, és ezt ő is érezte, hiszen a kérdésben nagyfokú aggodalom is belevegyült, és csak remélhette, hogy ezt Rebecca nem szúrja ki.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem, egyáltalán nem csapda volt a részemről a főzős dolog, különben is Egonnak jutott eszébe először, de én remek ötletnek gondoltam. Bár férfival még nem csináltam. Mármint a főzést. Néha rendeztünk a barátnőimmel amolyan felnőtt pizsi partit, olyankor együtt készítettük el a vacsoránkat és közben jót mulattunk, kibeszéltük az éppen aktuális pasijaikat, az exeket és az exek jelenlegi barátnőit, a divatot és a manikűröslányt. Férfi azonban még nem igazán járt a konyhámban, akkor sem amikor kapcsolatban voltam, pedig biztosan mókás lehet, főleg ha az illető teljesen analfabéta a főzésben.* -Több napon át? Én örülnék neki, de hogyan gondoltad?-*Ez a gondolat kicsit megdobta a szívem ritmusát, bár olyan váratlanul ért a kijelentés, hogy nem is igazán tudtam részletesen átrágni magam a megoldáson.*-Pármai sonkával legfeljebb. *Az egész annyira hihetetlennek tűnt és érdekesnek, hogy a többi felmerülő akadály nem is nagyon érdekelt. szeretek takarítani, egy kis rumli a konyhában nem ijeszt meg, egy rántotta készítés nem hagy maga után annyi nyomot mint mondjuk egy egész menü.* -Ha jelen vagyok a ténykedés közben akkor nem tudsz te olyan nagy rumlit csinálni ami leamortizálná a konyhámat. *Együtt főzésről beszéltünk, tehát én nem gondoltam semmi másra. Meglepetés pedig még elvétve sem jutott volna eszembe, egészen más úton haladtunk ezen a téren. Mint ahogy a csokis témában is. Egont felettébb érdekelte, én viszont szerettem volna elfelejteni, ami még mindig nem sikerült. Újra kortyoltam a boromból, de most már visszanyerve a lélekjelenlétemet, csak egyetlen korttyal próbáltam száműzni a lassan már terhesnek váló ízt a számból. Egon válasza nevetésre ösztönzött, főleg amikor arról beszélt, hogy saját magát vonszolja haza. Felmerült bennem egy kép ahogyan fogja az inge gallérját és viszi magát az úton a háza felé. már épp próbáltam ebből kikeveredni és rákérdezni az engem érdeklő részre mikor Egon visszakérdezett. Láttam ahogy a mosolya visszahúzódik egy kicsit és éreztem, hogy komolyan kérdez, de nem értettem miért. az én jókedvem is megcsappant, rémesen rossz érzés volt ahogy az arcom vonásai kinyúltak az iménti mosolygásból, szinte fájtak a mimikai izmaim. Ha jobban belegondoltam a válaszomba, sokkal merészebbet is csináltam már, minthogy elmegyek valakivel kocsmázni a második találkozáskor.* -Elég közvetlen vagyok ezen a téren, barátkozó típus. Szerintem merészebb húzás volt a részemről az, hogy a második találkozásra elhívtam Killiant az otthonomba. Veled pedig elsőre moziba mentem. *Egészen mást láttam bele az érdeklődésébe, és fájt a gondolat, hogy olyasmit feltételez rólam amilyen nem vagyok. A mosoly végképp lekerült az arcomról, komolyan néztem a szemeibe, éreztem ahogy az arcom bőre felforrósodik, hirtelen melegem lett.* -Szeretem az embereket, beszélgetni velük, megismerni őket, könnyen teremtek kapcsolatokat, de nem szoktam egyből ágyba bújni senkivel sem. *Ezt nem hiszem el. Tényleg azt gondolta rólam amit gondolok, hogy gondolt? Végül is miért ne? Egyértelmű volt, hiszen az ötödik percben már úgy csevegtünk egymással mint két régen látott jó barát és elmentünk fagyizni, moziba. Mindez azért mert úgy hittem jó emberismerő vagyok, és jól éreztem magam Egonnal, érdekes volt és szórakoztató. Most sem gondoltam másként, csak éppen fájt az amit rólam hitt.*
- Hogyan? – kérdezte zavarodottan Egon – Hát – igaz háttal nem kezdünk mondatot, de ettől eltekintve remek időhúzó szócska, ha a mondanivalója még nem teljesen forrt ki – elmegyek este, szétbarmolom a konyhádat, aztán megkajálunk, végül, mint aki jól végezte dolgát a mosogatást rád hagyva lelépek. Aztán másnap újra eljátsszuk. Mit szólsz? – vigyorgott saját poénján, bár nem tudta, hogy Rebecca tréfának veszi-e, de remélte, hogy igen. - Az jól hangzik – bólintott rá Egon, bár nem emlékezett rá, hogy valóban evett volna Pármai sonkát valaha, de már hallott róla és azt mondják, remek íze van. Persze a sült kacsánál nem lehet jobb. - Tényleg? – nevette el magát Egon – Látszik, hogy nem láttál még engem főzni – vigyorodott el, majd egyet kortyolt a whiskyiből. Nem gondolta volna, hogy Rebecca félre fogja érteni jókedvének a kissé visszafogott változatát, valamint a kérdést, amit feltett. A lány válaszának első fele még teljesen rendben is volt. Tényleg merészebb dolog volt eljönni vele moziba, de akkor még úgy volt Egon, hogy lehet, hogy megeszi. Legalábbis mielőtt kocsiba ültek volna. Azon a napon nem aggódott Rebecca miatt, hiszen akkor még nem tudta, hogy egy potenciális vérfarkas kerülgeti a lányt. - Lehetséges – rántott aprót Egon a vállain, közben figyelte, ahogy a lány arcáról teljesen lehervad a mosoly. Egon értetlenkedve nézte, és ekkor már tudta, hogy Rebecca észrevette rajta az aggodalmát, csak éppen teljesen máshogy értelmezte azt, mint amire Egon valójában gondolt. A lány arca kipirult és Egon szinte érezte a forróságot, ami a testéből áradt. Rebecca szívverése is felgyorsult, és amit mondott Egont úgy érte, mintha jeges vízzel locsolták volna tarkón. Mozdulatlanná dermedt és néhány másodpercig azt sem tudta, most mit mondjon, csak némán tátogott. - De én nem…- kezdett bele, majd elhallgatott és visszapörgette emlékeit, hogy mit is mondott, és vajon ezt miként lehetett félreértelmezni, és rájött, hogy könnyedén mást lehetett belőle kihozni, mint amire ő valójában gondolt. A lefagyás aztán oldódni kezdett és Egont előbb halk kuncogás, majd egyre erősebb nevetés kezdte hatalmába kerítni. – Te tényleg.. – nevetése közben folytatni szerette volna, de nem bírta, mert a röhögés csak egyre erősödött és hiába próbálta visszafojtani, hiába próbált ellen állni a rátörő jókedvnek, egyszerűen képtelen volt rá. A feltételezés, hogy arra gondolt, amire Egon nem gondolt, túlságosan sok volt és hiába próbálta mondani, de a nevetése miatt csak szófoszlányok hagyták el egy ideig ajkait. – Én nem… - és másodpercről másodpercre jobban kezdett röhögni. Arca neki is kivörösödött, és a könnyei is elkezdtek hullani. – Te, te… én nem erre gondoltam – nevetett tovább – Sajnálom, de nem…tudom abbahagyni. – Végül aztán csak lecsendesedett és már csak néha horkantott fel nevetése miatt. - De én nem erre gondoltam, bocs, hogy kinevettelek, de ez túlságosan vicces feltételezés volt tőled, mert egyáltalán nem is…úgy viselkedtél. Nem is értem miből gondoltad, hogy én arra gondolok. De bocs tényleg. Ha ilyennek ismertelek volna meg, már az első alkalommal, nem biztos, hogy lett volna második – mondta Egon, és mivel farkas érzékeivel könnyedén kiszúrhatta volna, ha lépten-nyomom bármelyik férfire ránézve szexuális vágy lobbant volna Rebeccában, amiből lehetett volna következtetni, hogy könnyűvérű nőcske, akkor nem valószínű, hogy találkozott volna még egyszer vele. Vagy, ha igen, akkor felfalási szándékkal, és nem azért mert kedvelte és szeretett vele beszélgetni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Megint a saját csapdámba estem, úgy tűnik Egontól nem lehet komolyat kérdezni, mert mindenből viccet csinál. Gondolhattam volna, hogy egy olyan egyszerű kérdésre, mint a: „Hogyan gondoltad a több napos nálam főzést?” képes megint úgy válaszolni, hogy csak nevetés a vége. Ha jobban belegondolok és kicsit sarkítom a férfiak konyhai tudásáról alkotott véleményemet, nem is annyira rugaszkodik el a valóságtól az amit Egon lefestett nekem egy mondatban, de persze tréfának vettem, mert az is volt. Ha épp nem vigyorog fülig érő szájjal, akkor is poénnak veszem az egészet, de így legalább vele tudtam nevetni.* -Rendben, akkor ezt megbeszéltük. *Ha mindez megvalósul, érdekes történet kerekedik ki belőle, alig vártam, hogy Egont főzni lássam. Volt már részem katasztrófa sújtotta területté nyilvánított konyhát látni, az egyik barátnőm nővérének a gyerekei egyszer beszabadultak a konyhába, hála az égnek, nem az enyémbe. Míg a barátnőm az igazak álmát aludta, addig a keresztgyerekei megpróbáltak neki meglepi reggelit készíteni. Palacsintát, rántottát, sült szalonnát. Én segítettem rendet rakni, nem kis meló volt, de utána hősiesen megettük a reggelit.* -Téged nem, de két nyolcévest már igen, annál nem lehetsz rosszabb. *Az emlék ahogy jött, úgy el is illant amikor Egont félreértve vergődtem a szavak között. Az első sokkhatás után sem próbáltam meg újrapörgetni a kérdését és a kijelentését s másképp értelmezni. Az sem döfte belém a gyanakvás lándzsáját, hogy láttam lefagyni Egon arcát, egész egyszerűen leragadtam egy ponton és azon rágódtam. Láttam rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik, egy kicsit el voltam most veszve Egon néha kiismerhetetlen gondolatai között és az istennek sem tudtam volna kitalálni mit forgat a fejében. Néhány hosszú és gyötrelmesen csendes pillanat után nem kicsit lepett meg a kuncogás ami lassan de biztosan kezdett nevetéssé fejlődni. Most az egyszer nem nevettem vele, egyrészt mert még sértve éreztem magam, másrészt mert fogalmam sem volt, hogy mi olyan mulatságos. Még sosem néztek férfiakra vadászó, szexmániás nőnek és ezt nehéz volt feldolgozni. Ha tudtam volna…..akkor meg sem várom míg Egon lecsillapodik, hanem azonnal a föld alá süllyedek. De persze nálam ez sem megy egyszerűen, megiszom a levét mindennek. Egon nevetett én meg zavartan bámultam, közben fél szemmel néztem a közelünkben ülőket. A nevetés nem is döbbentette meg őket, az mindennapos lehet itt, az én sértettségbe, értetlenkedésbe és zavarba faragott arcom azonban már sokkal jobban érdekelte őket. Láttam, hogy igyekeznek most bekapcsolódni hallgatózásukkal a társalgásunkba. Aztán Egon végre kapott levegőt két kacagás között és felvilágosított néhány dologról, amiből rájöhettem, hogy mennyire melléfogtam. Annyira kínos volt, hogy néhány pillanatig levegőt sem vettem, járt az agyam a szavain és rájöttem, hogy nagyon félregondoltam. Éreztem, hogy még jobban elvörösödöm, a szívem tamtamot vert és olyan volt mintha egy begyújtott kályha tetején csücsülnék. Megittam a maradék boromat, olaj volt a tűzre, de jólesett. Muszáj volt még egyet innom, ha viszont én megyek italért, legalább kikerülhetek kicsit a középpontból, a pultnál minden bizonnyal nem olyan forró a levegő mint az asztalunk körül.* -Szavadat…..hagyjuk. *Azt akartam mondani, hogy „ne feledd” amiért megszakítom a társalgást azzal, hogy felállok az asztaltól, de aztán eszembe jutott, hogy pont az lenne jó ha elfelejtené. Csak legyintettem, elővettem a pénztárcámat a kabátzsebemből, felálltam és a pulthoz sétáltam. vagyis inkább száguldottam, menekültem. Kértem egy pohár bort és Egonnak egy wishkyt, mire a pultos megkérdezte milyet. A borban biztos voltam, Egon italában nem, így diszkréten rámutattam, s reméltem még emlékszik milyet kért az asztaltársam. Hogy sikerült-e vagy sem ugyanazt vinnem Egonnak nem tudom, kifizettem és a poharakkal a kezeimben mentem vissza Egonhoz, addigra már kissé lenyugodtam, de cseppet sem éreztem magam jobban. Még mindig el akartam süllyedni. Leültem, Egonnak toltam a poharát és bátorításként belekortyoltam az újabb boromba.* -Oké, félreértettelek. Nagyon. Most legszívesebben a föld alá süllyednék, de mivel ilyen nem lehetséges, inkább azt kérem, hogy lépjünk túl ezen a témán, hacsak nem akarod, hogy leigyam magam a sárga földig, ami filmszakadással jár, úgy legalább nem fogok emlékezni semmire sem a mai estéből……_annyira_ kínos. *A fejemet ingattam és próbáltam a jó oldalát nézni a dolgoknak. Egon nem hitte rólam azt amiről azt hittem, hogy hiszi. Ez jó, mert legalább most már tudom, hogy nem feltételez rólam számomra rosszat. Most már csak nevetnem kellene az egészen, holnap biztosan sikerülni fog.*
Úgy tűnik össze fog jönni még egy találkozó Rebeccával, ami határozottan jó volt Egon számára. Sőt, ha tényleg belemegy a többszöri rántotta evésbe, akkor akár két-három napon keresztül boldogíthatja a lányt. Milyen mesés is lesz. Bár, ha tényleg kinéz valami finom receptet lehetséges, hogy nem is lesz olyan egyoldalú az a menü. - Nagyszerű, egy újabb találkozás, ahol ehetünk. Remélem, nem kezdek megint majd fuldokolni – vigyorodott el. – Bár, ha nem lesz desszert, akkor minden okés. A főzés után káoszt mindig is utálta, pedig nem sűrűn tevékenykedett a konyhában, de ha igen, akkor mosatlanok garmadája várta, hogy ellássák a baját. Undorral és kedvtelenül állt neki a dolognak, de többnyire csak aktuális barátnőjének kedvében járási célzattal mívelte a tevékenységet. - Két nyolcéves? – húzta fel a szemöldökét Egon, miközben belekortyolt a whiskyjébe. – Talán, eltitkolsz előlem két gyereket? Akik a tieid? – hangsúlya visszafogott és kimérté vált, bár túlságosan is merev lett és egyáltalán nem tűnt hihető döbbenetnek. Amit valószínű Rebecca simán ki is szúrt, de annyi baj legyen, végül is tudta, hogy nincsenek gyerekei. Legalábbis a házban nem érezte más szagát a lányén kívül. – Bírom a gyerekeket – toldotta meg amúgy is pocsék meglepetés színlelését egy hazugsággal, miközben szaporán bólogatott – aranyosak, meg egyáltalán nem zajosak… meg idegesítőek. – Valahol azért volt benne igazság, hiszen gyereket nem szeretett annyira ölni, ami arra enged következtetni, hogy azért nem kimondottan utálta őket. – Mikor mutatod be őket? – kérdezte, de a vigyora már szélesre terült az arcán. - Egyébként meg nem biztos, hogy ők nagyobb káoszt képesek teremteni. Csak azért mondom, hogy felkészítselek. Kár volt szóba hoznia Rebecca óvatlanságát. Bár mentségére legyen mondva, soha nem gondolta volna, hogy a lány ezt ennyire képes félreérteni. Az első ledermedés után, azonban már nem bírta nevetését és később röhögését visszafojtani, pedig valahol legbelül, ahol még az emberevést is elvetette, mint bűnös szokást, felrémlett benne, hogy talán nem kellene kinevetnie érte. Az érzés egyre erősödött és ennek muszáj volt hangot is adnia, egy bocsánatkérés félével, de ennek ellenére Rebecca feltételezése túlságosan abszurd volt, hogy le tudjon állni a külvilág felé mutatott intenzív vidámsággal. Nagy nehezen azért csak sikerült értelmesen szavakba és mondatokba fogalmaznia, hogy mennyire nem arra gondolt, amire a lány, de ettől eltekintve Rebecca arca rákvörösbe váltott és, ha nem lett volna fenn a pajzsa valószínűleg a belőle áradó szégyenkezést is felfogta volna, de így „csak” az arcára kiült érzelmeiből tudta kiolvasni, mit is érezhet most a lány. Egon igazán megpróbált együtt érezni vele, de valahogy a kettejük közötti félreértés túlságosan mély szakadéknak tűnt, hogy képes legyen komolyságot erőltetni magára. A lány egy mozdulattal felhörpintette a maradék borát, és néhány szót intézve Egonhoz a bárpult felé vette az irányt, és a férfi igazán hálás volt ezért. Egyrészt mert így katonás rendbe tudja saját vidámságát szedni, legalábbis remélte, hogy sikerülni fog mire a lány visszatér, másrészt nyilván kap whiskyit, mert kezdett kiürülni a pohara. Amikor meglátta, hogy a lány felé bökdös a kezével, akkor már biztosan tudta, hogy jön egy ingyen ital. Bár ez inkább csak jobb kedvre derítette, de mindent megtett azért, hogy komoly képpel várja Rebeccát vissza. Persze nem sikerült. Elég volt ránéznie, ahogy visszafele araszol a két pohárral a kezében és újfent vigyorogni szándékozott, de megpróbálta kellemetlen gondolatokkal lehervasztani a vidámságot a képéről. Hitlerre gondolt, és, hogy milyen borzalmas dolgokat tett hála Egon segítőkészségének a Somme-i csatában, de ez inkább jó kedvre derítette, hiszen ennek hatására hagyta el az Egyensúlyt, ami kissé megnehezítette az embervadászat kivitelezését néha. Aztán arra gondolt, ahogy leharapta a teremetője a kezét és ez már segített. Arcvonásai valamivel szelídebb mosolyt mutattak. Egon megkapta az italát, Rebeccca pedig leülvén, egyből leöblítette az út fáradalmait egy kis borral. - Ahogy akarod – közölte komolynak szánt arccal, majd egyből egy fojtott kuncogás is előjött, és vigyor a képére, de talán ha elfordítja a fejét, akkor nem fogja a lány kiszúrni. Így is tett, de ez nem sokat segített véleménye szerint, ezért visszafordult. – Ne haragudj, tényleg – közben feladta minden ellenállását a vigyorgás ellen és behódolt mindenható erejének. – Hazaviszlek, ne aggódj, ha leiszod magad, szóval felőlem az is rendben van. Bár nem szeretném, ha kiesne ez az este. – vallotta meg őszintén Egon, és valamiféle módon ennek hatására képes volt komoly arcot vágni néhány másodpercre. – Főleg mivel akkor a nálad való főzésről is meg fogsz feledkezni, ami elég gáz lenne, amikor beállítok egy adat strucctojással – sajnos csak eddig tartott a komoly tekintete, és ismét vigyorogni kényszerült.
Kezdőlap
//
. Köszi szépen a megtiszteltetést 
