A vegetáriánus szó hallatán őszintén meglepődik Rúben. Ő aztán látott és megélt ezt meg azt, és míg New Yorkban hétköznapi esemény, ha valaki lemond a húsról, itt északon azonban felettébb furcsa. Az ember szervezete amúgy is ki van éhezve az energiára a hőmérséklet miatt. -Ritkábbak a vegetáriánusok itt, Fairbanksban, mint az afro hómunkások – ad hangot is meglepetésének, de feljegyzi a rendelést. A pulthoz visszatérve a jegyzet „bevándorol” a konyhába. Míg a melegszendvics készül, kiviszi a forró puncsot. Az asztal környékét pillanatok alatt megtölti a szegfűszeg, fahéj és citrusfélék illata. No és a rum aromája. A második meglepetés ekkor éri. -Egy állatbarát vegetáriánus. – konstatálja, mikor a madárbetegségekről szóló művet megpillantja vendége asztalán. -J.D. Alexander nem a legkönnyebb mű – térnek vissza egy pillanatra egyetemi évei, a bajsza alatt somolyogva. A trópusi madárpopulációk örökletes betegségeivel foglalkozó értekezés háromszáz oldal. Keménykötésű. És a sarka roppant éles. Főleg ha százhúsz centiről esik az ember hátára, érzi igazán, milyen életveszélyes. A tartalomról nem is beszélve. Professzora galád módon lekérte minden diákjának könyvtári kölcsönzését az egyetemi rendszerből. Egyik kedves hölgyismerősétől kapta a tippet anno. Így a legtudományosabb művek rendre ott sorakoztak kollégiumi ágya fölött a polcon, a félévi jobb jegy reményében. Beleolvasott, ám az ötvenedik oldal táján rájött, hogy J.D. Alexander azon kívül, hogy latinul tud, istenigazából inkább feltételezésekbe bocsátkozik, kutatásai nagyon kevés esetben hoztak kézzel fogható bizonyítékot. Így a könyv rendre akkor került csak keze ügyébe, mikor egy-egy jól sikerült randi után a beteljesítő ágytorna során lerázkódott az ágya fölötti polcról. Pont a legrosszabbkor a legrosszabb helyre esve. -Nem akarok okoskodni, de kis kedvencével kapcsolatban hasznosabb tanácsokra bukkan egy hobbitenyésztő oldalán, mint ebben a könyvben.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A megjegyzése meglep engem. Ilyen reakcióra nem nagyon számítottam, de nem sértett meg vele, csak inkább zavarba hozott. Egyik rossz tulajdonságom egyike, hogy igen könnyen zavarba jövök, főleg ha "idegenekről" van szó. Abi mellett mondhatni már teljesen feloldódtam, de például Will mellett még mindig feszültnek érzem magam, pedig semmi okot nem adott rá. -Igen, nos tényleg nem egy szokványos dolog errefelé.-Sőt Kanadában sem, de igazából ez engem egyáltalán nem zavar, vagy érdekel. Én így érzem jól magam és nem is hiányzik nekem a hús íze. Egy kedves mosollyal köszönöm meg a puncsot, amibe óvatosan bele is kortyolok. Hmmm ez igazán finom és jó meleg. -Hogy?...Jah igen! Igen valóban nem a legkönnyebb, de bevallom még nem olvastam, csak hallottam róla, meg a könyvtárban megpillantottam. Úgy gondoltam egy próbát megér.-Jó tudom nincs túl sok időm sok könyvet kiolvasnom, de a hallottak alapján arra gondoltam, hogy ez majd a segítségemre lesz, de lehet, hogy tévedtem. -Oh nem az én kedvencem. Tudja én állatorvos vagyok...Az egyik betegem miatt bújom ezt a könyvet. Még nem volt sok dolgok egzotikus madarakkal. Így bevallom kell egy kis segítség.-Szégyen, nem szégyen ez az igazság. -De köszönöm a tippet!-Igazán kedves tőle, hogy segít nekem. Fel is kelti az érdeklődésemet, hogy vajon honnan is ismerheti ennyire jól ezt a könyvet. -Amúgy Ön már olvasta ezt a könyvet, hogy ennyire ismeri?-Teszem fel végül a kérdést, miközben már rég nem az olvasásra koncentrálok.
-Részben olvastam… muszájból. Biológiát hallgattam az UCLA-n. Nem egy gyakorlatban használható mű – a nő szavai hallatán lassan azért helyére kerülnek a mozaikdarabok. Tehát egy állatorvos. Bizonyára nem régóta praktizálhat, és ahogy az említett egzotikus madár is mutatja, feltehetően kisállatok a specialitásai. Az az állatorvos, aki lovakat, marhákat és más haszonállatokat gyógyít, nem tudna kocsi nélkül - vagy Alaszkára való tekintette kisrepülő nélkül - meglenni. Ekkor csengetett Marty a konyhából. Elkészült a melegszendvics. Hogy nevéhez hűen melegen szolgálja fel, visszasétál a konyhához és kihozza. Mellékelve egy praktikus tartót, amiben három-négy különböző szósz is van, ha a vendég ízesíteni szeretné szendvicsét, krumpliját. -Jó étvágyat! – helyezi a tányért az asztalra.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Los Angeles? Hallottam már arról az egyetemről. Nagyon dicsérik, bár nekem nem volt alkalmam személyesen is megismerni. És mit végzett ott, ha szabad kérdeznem?-Mondjuk a biológia elárulhat valamit, de azért még így is elég nagy a választék. Az is meglehet, hogy ő is állatorvosnak tanult. Miközben elmegy az ételemért picit még beleolvasok a könyvbe, majd végül félre teszem azt. Nem lenne szerencsés lenni, mivel könyvtári könyv, és elég drága. -Köszönöm!-Ismét elővarázsolok egy mosolyt, majd szemügyre veszem a szendvicset. Iszonyatosan guszta és az illata is remek. Még a hasam is belekorog. -Huu ez nagyon jól néz ki!-Nem is hezitálok többet bele is harapok a szendvicsbe. Nekem nem kell rá semmi kencefice. Bőven jó így. Természetesen miközben eszegetem nem feledkezem meg a pincérről sem. Nagyon is érdekel, hogy hogy is került ide ilyen messziről. -És miért pont Alaszkába jött? Valami kutatás?-A kérdést persze csak akkor teszem fel, ha a közelemben marad, különben meg csendben maradok és várok, hátha erre téved egyszer.
Hosszú ideje nem látta már, és bár nem volt egy aggódós típus, egy kicsit azért tartott attól, hogy valamiféle baja eshetett. Nem tudta volna megfogalmazni miért volt ilyen érzése, de talán amiatt, hogy jó ideig semmi életjelet nem mutatott magáról. Felhívni nem tudta, mivel nem cseréltek telefonszámot így csak a lány tudott kezdeményezni közvetlenül. Közvetve pedig Egonnak kellett volna az illata alapján valahogy megtalálni, de nem járt sikerrel. Persze nem is igazán erőlködött túlságosan, mivel elég furán vette volna ki magát, ha egyszer csak ott áll az ajtajában és közli, hogy épp csak erre szaglászott és pont rátalált. Meg egyébként sem tudta, hogy jelen pillanatban hányadán állnak Rebeccával. Miután a lány elhagyta a férfi házát egyre inkább csak azon morfondírozott, hogy vajon akar-e egyáltalán találkozni még vele. Visszaemlékezve Egon úgy látta a napot, hogy katasztrófa volt, legalábbis a lány szemszögéből. Így nem csoda, hogy az idő elferdítette a dolgokat Egon számára. Már gyakorlatilag nem is gondolt Rebeccára, amikor egyszer csak az ajtó előtt egy doboz sör, rajta egy fehér cetli, azon pedig egy szürke kis kövecske pihent, a szép fehér hóban. Csodálkozva tekintett körbe, hogy vajon ki akarja megmérgezni ilyen átlátszó módon, de az utca teljesen üres volt. Gyanakodva állt egy helyben, közben minden lehetséges szituációra igyekezett felkészülni, kezdve a robbanó sörös doboztól, a földből előbukkanó fémnyársakon át, a ház összeomlásáig. Lehajolt a hóba és óvatosan kihúzta a cetlit a kő alól, igyekezett olyan óvatosan eljárni, hogy ha nyomótalp van a sörös doboz alatt, akkor az semmiképp se rezdülhessen meg. Amikor a művelet sikerrel járt, egy ideig csak várta a katasztrófát, de semmi sem történt, így vetett egy pillantást a cetlire. Egy név és egy telefonszám volt rajta, és egy „Hívj fel!” felszólítás. Szinte bizonyos, hogy Rebecca elég jól kiismerte ahhoz, hogy az utolsó mondatot szándékos csipkelődés gyanánt írta oda, mivel Egon elég elkalandozó tudott lenni, és ha nem kapta volna instrukcióba, hogy mit is csináljon a papírlappal lehet, egyszerűen csak tűzre dobta volna és megitta volna a sört. Legalábbis Egon csak erre tudott gondolni, hogy ezért írta oda. A férfi megnyugodva felvette a sört és a követ a földről, és mindkét tárgyat bevitte a házba, ami elég hideg volt, ezért kénytelen lesz majd begyújtania. Előtte viszont egy rutinos mozdulattal kinyitotta az italt és már inni is kezdte az ingyen sört, aminél kevesebb sörfajta esett számára kellemesebben. Miután begyújtott és elővette a telefonját leült a roskatag székbe és tárcsázni kezdett. A beszélgetés alatt, amit Egon igyekezett rövidre és lényegre törőre fogni, mivel a „szellemek” ugyebár rendszeresen zavarják a házban a térerőt, megbeszéltek egy időpontot és egy helyet és Egonnak nem is alakulhatott volna jobban a napja. Persze sajnálta, hogy a „balesetének” nyomai még mindig látszódnak az arcán, de ahogy megnézegette a tükörben a dolgokat, már nem is tűnt olyan vészesnek. Az orra már helyre is jött, de a seb a homlokán, még szépen látszódott. - Fene vigye el, majd emiatt is magyarázkodhatok - dünnyögte magának, de korántsem volt túlságosan bosszús.
Végre elérkezett a megbeszélt időpont, és Egon leparkolt Rebecca háza előtt este hat óra körül a gépkocsijával egy 2003-as Mercury Grand Marquis-val. A járgánnyal nem rég sikerült egy gyereket elcsapnia, szerencsére a kocsin nem látszott meg semmi sérülés nem úgy, mint Egon arcán, bár jobbára már inkább csak a homlokán. Kiszállt a járműből és elcsodálkozva leste a lány házát, ami igen tetszetős volt, bár a sajátját semmi esetre sem cserélte volna el vele. Felcaflatott a verandára és csengő után kutatott, amikor megállapította, hogy nincsen, vagy csak olyan jól el van rejtve, hogy képtelen észrevenni, akkor a hagyományos módszerhez folyamodott, és bekopogott. Aztán már csak várt. Öltözetében semmi extra nem volt, fekete farmert viselt, bár nem igazán szerette a farmert, mivel túlságosan erősnek gondolta, ami nehezíti az átváltozást, főleg, ha menekülőre kellene fognia. Sötétkék pulóver és fekete kabát, na meg sapka, mivel az időjárás már igencsak zimankósra fordult.
A hozzászólást Egon Candvelon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 11, 2014 7:13 pm-kor.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Miután elváltam Egontól, sokáig nem kerestem mert egyrészt a várossal ismerkedtem, másrészt sürgősen munkára volt szükségem. Kezdtem kifogyni a tartalékaimból, és szerettem volna ha nem futok ki nullára. Azután persze megkerestem, elmentem a házhoz többször is, de minden bizonnyal neki is rengeteg dolga volt, mert egyszer sem találtam otthon. Arra gondoltam, hogy sokat dolgozik és reméltem, hogy nem ették meg a kísértetek. Végül inkább otthagytam egy doboz sört a telefonszámommal, minden hátsó szándék nélkül. Nem hittem, hogy vészes szívroham közeli állapotot idézek elő vele, és a felszólítás sem parancs volt, csak gondoltam megjegyzem, hogy nem poénból írtam fel a számomat. Örültem amikor felhívott és annak is, hogy nem eresztettük bő lére a dolgot, nem szeretek telefonon keresztül magyarázkodni, mert a hosszúra nyúlt csend újabb magyarázkodásra és félreértésre adna okot. Szóval az én eltűnésem témáját meghagytam az első pohárig.*
*Mire eljutottunk odáig, hogy találkozzunk, már igencsak beköszöntött az alaszkai tél, bár sejtettem, hogy ez így november tájékán még csak belépő. Természetesen nem készültem el időre, épp a fogamat mostam amikor meghallottam, hogy megáll egy kocsi a ház előtt. Dermedten néztem a tükörképemet akinek a szájából egy fogkefe állt ki és mikulás bajusza meg helyre kis kecskeszakálla volt. Hallgatóztam, az is lehet, hogy nem Egon érkezett meg, Amanda velem szemben lakott, az is lehet, hogy ő ért haza….de persze nem és a kopogás ezt meg is erősítette. Gyorsan kiöblítettem a számat és kapkodva megtörölköztem, mindent ledobtam a kezemből és rohantam lefelé, hogy ajtót nyissak. A kedvenc farmeromat száműztem a komód fiókjába úgy tavaszig, fekete vékony de meleg gyapjú nadrágot viseltem sötétzöld, magas nyakú angóra pulcsival, és a lábamon felejtett Hókuszpók mamuszt. A kedvenc mesém a Hupikék törpikék, és imádom a lüke varázslót, de ezt nem kell mindenkinek tudnia….hát most Egon megtudja. Mikor ajtót nyitottam és megláttam rávillantottam egy mosolyt a maradék fogkrémmel együtt.* -Szia! Gyere be, nézz körül, mindjárt kész vagyok. Bocsi. *Azzal már el is araszoltam az ajtóból, hogy csizmát húzzak és fogjam az irhakabátomat, meg a többi cuccomat amit majd szépen elosztok a zsebeimben. *
Egon csak várt az ajtóban, és már majdnem újra kopogni készült, amikor bentről dobogás hallatszódott. Ekkor egy kellemetlen gondolat öltött belé, mégpedig az, hogy nem vett semmit a lánynak, pedig lehet, illet volna. Vagy esetleg nem, hiszen most találkoznak másodjára. Aztán a férfi megnyugtatta magát, hogy Rebecca amúgy sem fogadott volna el semmit, meg amúgy is biztos utálja a virágokat, a csokit mondjuk lehet, hogy nem utálná, viszont Egon ekkor a gondolatmenetében újra visszakanyarodott arra a dologra, hogy amúgy is ez csak a második találkozójuk, ráadásul nem is randi, csak egy kocsmázás egy kedves ismerőssel, aki történetesen lány. Ezen gondolatok közepette nyitott ajtót Rebecca és a férfi rögtön megérezte kellemes illatát, valamint a fogkrémek jellegzetes szagát is. - Szia - mosolyodott el a férfi - igazán köszönöm. Okés. - Válaszolt udvariasnak ható stílusban, majd mielőtt belépett volna leverte kicsit a havat a cipőjéről, amit a kocsiból való kiszállás után szerzett, és belépett a házba. Becsukta maga mögött az ajtót, és a kellemes meleg megcsapta, de nem szándékozott nekivetkőzni. Nem akart túlságosan mélyre sem hatolni a lány otthonában, mivel a cipője valószínű eléggé összesározná a padlót, ezért az ajtó környékén megállt egyhelyben, és nézte a lány készülődősét. Egy halvány mosolyt eresztett Rebecca felé, amikor meglátta az ikonikus alakot a papucsán. - Köszönöm a sört, igazán kellemes meglepetés volt - mondta továbbra is mosolyogva a lánynak, aki úgy tűnt hamarosan el fog készülni, hiszen már a csizma is rajta volt. Rebecca melegen öltözött, és egy szép kabátot is készült magára ölteni. - Kellemes a házad - jegyezte meg Egon, miközben végigpásztázta a belső teret. - Elég otthonos, meg minden - mondta csak, hogy ne maradjon csöndben. Közben azon morfondírozott, hogy vajon a lánynak lesz-e kedve gyalogolni a kocsmáig, vagy vezetnie kell majd. Az előbbi dolog abból a szempontból jobb lett volna, hogy akkor nyugodtan ihatna, és nem lehetne Rebeccának egyetlen szava sem. A második lehetőségnél sem lenne igazából gond a hazavezetés terén, mivel sokkal jobban bírja az alkoholt, mint a normális emberek, viszont a lány esetlegesen nem érezné túl jól magát, abban a tudatban, hogy Egon egész este iszik, amit egyébként már betervezett, és aztán úgy akarna volán mögé ülni. Végül aztán úgy döntött, hogy nem teszi ki fárasztó sétának Rebecca lábait, legalábbis az odafele úton biztosan nem, és inkább autóval mennek. - Rebecca, neked úgy rendben lenne, ha az O’Connorsig kocsival mennénk, visszafele pedig gyalog? Ígérem, hazakísérlek, és megvédlek a gonosz nindzsáktól, ha út közben ránk támadnának. De, ha akarod haza is fuvarozhatlak, elég jól bírom az alkoholt, meg hát, ha keveset iszok, akkor simán tudok anélkül vezetni, hogy akár egyetlen járókelőt is elcsapnék. - Egon természetesen viccelt, hiszen csúszós úton józanul is képes volt alig két hete elütni egy gyereket, és kicsit becsiccsentett állapotban valószínűleg ugyanúgy sikerülhetne neki a művelet. Persze ezt nyilván nem fogja neki elárulni. Emellett valamit majd mondania kell a homlokán éktelenkedő zúzódásról is, miután a sapka lekerül a fejéről. Persze bízott abban, hogy erre majd csak a félhomályos, füstös kocsmában fog sor kerülni, és esetleg Rebecca figyelmét el is kerüli.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szerencse, hogy a nagyi házának nincs előszobája, különben Egon ott ácsoroghatott volna a kabátok és cipők között. Gondoltam, hogy a hó miatt nem fog beljebb jönni, bár eltakarítottam a feljáróról mindent, azért elég latyakos maradt. Ha a takarítást néztem előnytelen volt, hogy mindjárt a nappaliba lép az ember kintről, de én szerettem. Így ahogy volt az egészet imádtam. A kandallóban picit lobogott a tűz, merthogy az alsó szintnek ez volt az egyetlen fűtőforrása, muszáj volt begyújtanom de nem akartam, hogy baj legyen belőle később. A biztonsági határ megvolt, apró szemekből kovácsolt biztonsági rács védte a szobát a kipattanó parázstól, szikrától és a kedvenc, indián mintás szőnyegemet is távolabb húztam erre az időszakra. Egont hagytam, hogy körülnézzen míg én készülődöm, a nappali szerintem tökéletes volt, büszke voltam rá bár nem az én érdemem volt. Minden a nagyi számlájára írható, az öblös foteloktól kezdve, a kanapén át a kandalló párkányán lévő apró kis farkas figurákig. Az előszoba csupán egy farönkökkel borított fal volt a bejárat oldalán, ott cseréltem le a két Hókuszpókot a csizmáimra.* -Nincs mit. A sok sikertelen látogatás után, gondoltam eredményesebb ha felhívom a figyelmedet a megbeszélt programra és a végén eszembe jutott a számomat is megadni. *Reméltem, hogy felhív, de nem igazán számítottam rá. A barátaimon kívül nem igazán volt sikerem, a könyvek iránti imádatom és a sajátos stílusom némiképp behatárolta az ismerkedéseimnek és azok tartósságának számát. Ez azonban nem döntött a képzeletbeli kardomba, a legutóbbi csalódásom sem volt annyira fájó, barátságban váltunk el és tudom, hogy úgy sem illettünk volna össze. Egon azonban más volt, ő barát….második találkozás…..óvatos voltam és nem reméltem semmit. Igazából nem is jutott eszembe reménykedni, először csak azt szerettem volna ha jól kijövünk egymással. Titkon örültem annak, hogy nem hozott semmit. Volt már ilyen….Lisa a barátnőim egyike mindig is alapos volt és bizakodó. Nem értettem soha, hogy miért. Nem róla volt szó, de ő mindig úgy élte meg az én randijaimat, melyeket ő szervezett, mintha az ő életéről szólna a világ.* -Nem az én érdemem. Minden a nagyimé volt. Igen, elég otthonos és jobbára indián hangulata van. *Imádtam a házat és ezt az érzésemet nem is akartam elrejteni, sem azt a tényt, hogy sok közöm van az indiánokhoz. bár az utóbbi tényt némileg igazolta a bőröm enyhén kreolos árnyalata, épp ezért nem használtam alapozót és más smink boszorkányságot sem. Csupán a szempilláimat szoktam kihangsúlyozni, az pedig megvolt már a fogmosás előtt. A felvetett kérdésére azonban már csizmában és kabátban, felkaptam a fejem. Közöltem vele a gondolataimat, az ő felvetésének értelmében nevetve.* -Szeretem a nindzsákat és remélem megtudom őket győzni arról, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb célpont, ők legalább tárgyalóképesebbek mint a farkasok vagy a medvék. *Korábban értesültem a helyi erdő vadjairól, így biztonsággal állíthattam a számomra hihetetlen jelenlétükről bármit is, annak elenére, hogy még nem találkoztam egyikőjükkel sem. Szerencsére. Bármi is volt Egon ajánlata, nekem volt jobb és nem is egy. Kifejtettem míg a kabátom zsebeibe pakoltam az irataimat.* -Szeretek gyalogolni, errefelé pedig elég romantikus az éjszakai séta mostanság, és nem is vagyok kényes az ilyen dolgokra, de többen figyelmeztettek a vadakra. Szóval ajánlanék pár alternatívát. Elmehetünk a kocsiddal a bárig és otthagyhatod, s aztán taxit hívunk, de mehetünk két kocsival is…..egyébként nem értettem miért akarsz eljönni értem, amikor mindketten tudtuk, hogy kettőnk közül én nem fogok alkoholt inni, de rád hagytam. Hazaviszlek, te leadod a kocsi kulcsod a bárban és másnap érte mész, vagy elviszlek haza és oda hívunk egy taxit. Esetleg elmegyünk két kocsival hozzád, ott leteszed a kocsit és együtt megyünk a bárba s a végén hazaviszlek. Megszoktam már, New Yorkban gyakran elcipeltek a barátaim szórakozni, hogy mondván:”Jól érezzem magam végre!” s a végén én vittem majd` mindegyikőjüket haza. De…ahogy szeretnéd…..túl newyorki vagyok? Itt nincs sofőrszolgálat…gondolom. *Szerettem volna megkönnyíteni a dolgát és igazán nem került semmibe, de itt Fairbanksban hirtelen túlzásnak tűnt mindaz amit mondtam. Fintor, fintor után formálódott az arcomon, de ha törik, ha szakad, eljutunk abba a francos sörözőbe, még ma. Én kész voltam.*
- Nahát, többször is voltál? - csodálkozott el őszintén a hallottakon, mivel soha nem érezte Rebecca illatát, amikor haza érkezett az éppen aktuális kiruccanásai egyikéről. Bár nem meglepő, valószínűleg kocsival érkezett mindig, és lehet a ruhákhoz sem mindig egyfajta öblítő szert használ. De az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak túl sok idő telt el Rebecca látogatása és az ő hazaérkezése között, és a szagok addigra felszívódtak. Más lett volna a helyzet, ha mondjuk, tíz-húsz percet is eltölt a lány Egonra várva, de valószínű ezt nem tette meg, így az illatok nem koncentrálódtak. A széljárás is bezavarhatott, végül is akkor sem érezte meg Rebecca illatát, amikor a sörös dobozt megtalálta az ajtaja előtt. Nyilván jóval korábban tehette oda azt ki. Még jó, hogy valami csöves észre nem vette, akkor aztán nem lett volna Egon számára ingyen sör, aminél kevés szebb ajándék létezik egy férfi számára. Na jó mondjuk egy üveg whisky szebb lett volna, de Egon gyorsan el is hessegette a gondolatot a fejéből, elvégre ő még csak egy sört sem hozott a lánynak. Rebecca szerint nem az ő érdeme a ház kinézete, ami miatt Egon kénytelen volt elmosolyodni, mivel minduntalan saját bérelt házára kellett gondolnia. Lényegében annak a háznak a kinézete sem Egon érdeme, bár meg kell hagyni nem nagyon tett az ellen, hogy ne úgy nézzen ki. Ez persze nem is teljesen volt igaz, hiszen egyszer már felsöpörte a konyháját, és a hálószobát elég rendesen kitakarította, és már a rágcsálókat is sikerült előznie otthonából. A kóbor macsekok, persze elég segítséget nyújtottak ebben a projektben, főleg amikor nem felejtette el a hálószoba ajtaját nyitva hagyni. - Aha, tényleg - bólogatott mindentudó mosollyal az arcán Egon - pont mondani is akartam, hogy hm ööo… milyen szép indiános kultúrával telített az előszoba. - hazudta direkt pocsékul, csak mert bizonyos dolgokban nem szerette megjátszani magát. Valaminek a nem felismerése, vagy hozzá nem értése egy adott kultúrához, pedig pontosan az ilyen dolgok közé tartozott. Eszébe nem jutott volna az indiánokra asszociálni a lakás ezen részéből, de ez csak azért lehet, mert sohasem vette a fáradtságot, hogy utána nézzen jobban ennek a kultúrának. Lelki szemei előtt csak a sátrak, a fejdíszek és tomahawkok lebegtek. Meg az uff kötőszó, amit minden indián a mondata végén kiejt. - Hát nem tudom, ha nem tudsz japánul lehet, nem tudod meggyőzni őket - vont vállat pimasz mosollyal Egon. Kedvelte Rebecca észjárását és könnyed humorát, és mindig tudott valamit mondani, amivel képes volt meglepni. Jelen esetben a farkasok említésével sikerült meghökkenteni Egont, és csak áldani tudta a helyzetet, hogy most éppen nem evett sütit. - Farkasok? Találkoztál farkasokkal? - Egon szemei tágra meredtek, és Rebecca lehet félelmet vagy aggódást is láthatott benne, pedig a férfi egész egyszerűen csak félt és aggódott. Természetesen azért akadt fenn a dolgon, mivel saját magából indult ki, és ha Rebecca látott egy farkast, akkor az lehetett egy közönséges ordas is, de akár egy sorozatgyilkos vérfarkas is, aki éppen következő áldozatát cserkészi be. A gondolat egyáltalán nem tetszett neki, viszont egyből el is terelődött elméje abba az irányba, hogy már jó ideje nem evett meg senkit, ami miatt a benne lakozó fenevad előbb-utóbb lehet bosszús fog lenni. Ezért minél előbb vadászni kellene, ha nem is emberre, de legalább valami vadállatra az erdőben. Rebecca végül előállt egy rendkívül bonyolult rendszerrel, amit Egon sajnálatos módon nem igazán fogott fel, pedig isten bizony próbálta, de a kulcsok leadásánál már nem értette, hogy azt miért is kellene otthagyni. Ezen lemaradva, a többi eshetőség kissé kusza maradt számára, de az eleje az még rendben volt, így abba kapaszkodott. - Fogalmam sincs, de legyen taxi, ja az jó ötlet, odáig meg akkor én vezetek - bár esze ágában sem volt leadni a kulcsokat, de Rebecca remélhetőleg nem fogja átkutatni a zsebeit, ha elmegy a pulthoz, ott elidőzik egy keveset, majd visszajön és azt mondja, hogy igen leadta a kulcsokat. Bár még mindig nem volt világos számára, hogy valójában, miért is kellene leadni, de ha ez örömet okoz a lánynak, akkor miért ne tehetné meg látszólag. Újabb jó pont, ami miatt Rebecca kedvelheti. Szinte már briliáns. Bár kicsit belegondolva nem bízna benne, hogy részegen nem ül volán mögé? Úgy döntött ezt, majd később esetleg megkérdezi, vagy talán mégsem. Még bizonytalan volt ebben a kérdésben.
Így végül a férfi és a nő hosszas agyalás után végül eldöntötték, hogy miként fognak eljutni a kiszemelt helyre. - Mehetünk? - igenlő válasz esetén Egon kinyitotta az ajtót és kiment a szabadba, gondterhelten a sötétséget bámulta és teljesen leeresztette a pajzsát. Ólálkodó vérfarkasok után keresgélt, de semmit nem talált a közvetlen közelben, persze ettől még kicsit távolabb simán lehetnek leskelődő vérfarkasok, amiket Egon már nem érez meg, de mindesetre az megnyugtatta, hogy semmi gyanús szagot nem érzett. Megvárta a lányt, és együtt lépkedtek le a verandáról, egészen a kocsijáig. Kinyitotta a központi zárat és udvariasan az ajtót is kitárta a lány számára, majd miután beült rá is csukta. Mélyet szippantott a levegőből, és alig várta már, hogy odaérjenek, ő pedig megízlelhessen, valamilyen minőségi whiskyt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Igen. Meglepő? *Talán nem kellett volna mondanom, a végén még azt hiszi, hogy rá akarok akaszkodni, de mégis fontosnak tartottam, hogy tudja, nem felejtettem el. Rég találkoztunk és csak én tudtam hol érhető el, míg neki fogalma sem volt hol lakom. Nem sok időt töltöttem el a ház előtt, bekopogtam és mivel nem kaptam választ már mentem is el. Nem vártam Egonra, nem tudhattam mikor ér haza és furán jött volna ki ha ott ácsorgok a ház előtt, vagy a kocsiban ülök. * -Nem csak itt ilyen, a ház többi része is tele van indián holmikkal. A nagyanyámat Chigliaknak hívták, ő itt született és az ő szülei is, meg a nagyszülei és még ki tudja hány generáció. Úgy sejtem őslakosok voltak, az elsők között. Egyszer majd kikutatom a családfámat és megtudom. *Tervbe volt véve, már csak a nagyi titkai miatt is szükség volt egy kis kutatómunkára, de szerettem volna tudni honnan származom. Anya is itt született, az apám viszont nem, róla amúgy is keveset tudtam. * -Örülök ha tetszik….egyébként nem tudok japánul, de te biztosan tolmácsolsz majd. *Gondolatban nyelvet öltöttem rá, nem tudom hogyan jutottak eszébe pont a nindzsák de egye meg amit főzött. Közben lassan de biztosan öltözködtem, hogy elkészüljek végre. Még egy utolsó körülnézés és zsebellenőrzés volt hátra mikor Egon arcára döbbenet ült ki. Hogy miért pont a farkasoktól akadt ki ennyire, nem tudtam és azt sem, hogy miért értette félre azt amit a farkasokról mondtam. Csak ingattam a fejem mosolyogva.* -Nem, hála az égnek, de nem sok híja volt. Elmentem az erdőbe futni, nem gondoltam, hogy bármilyen vadállat közel jön a lakott területhez, nyugodtan kocogtam abban a tudatban, hogy minden szép és jó, mikor szembejött velem egy férfi és figyelmeztetett arra, hogy néhány farkas épp reggelizik a közelben. Ezen egy kicsit elhumorizáltunk, bár a frász jött rám és igencsak siettem hazafelé. Cserébe meghívtam egy reggelire másnapra, ha már volt olyan szíves és megmentette az életemet, aztán lepakoltattam Killian-al a padlásról a bútorokat. Nagyon érdekelték a nagyi holmijai, olyan lelkes volt mint egy kisgyerek. *Végre elkészültem és indulhattunk volna csak még nem döntöttük el, hogyan. Megvártam míg Egon kihámozza a monológomból a lényeget, arcának vonásaiból és a homlokráncolásból tudtam, hogy megint sok voltam. Végül azért csak megszületett a döntés és egy fejbólintással nyugtáztam, és elindultam az ajtó felé. Kiengedtem Egont, aztán magamat is és kulcsra zártam az ajtót. Nem mintha sokat számítana, aki be akar menni az be is fog menni, de reméltem, hogy a helyi tolvajok és betörők tudják, hogy egy rendőr lakik velem szemben. * -Menjünk, nagyon kíváncsi vagyok arra a kocsmára. *Jó, hát nem kocsma volt de mi már csak ennyiben maradtunk. Beültem Egon kocsijába és bekapcsoltam az övemet, kényelmesen elhelyezkedtem és átadtam magam a rövid tétlenkedésnek. *
- Nem, nem az – válaszolta Egon. Tényleg nem volt meglepő, csak az, hogy nem érezte meg, hogy ott járt. - Remek, minden ilyen indiános nálad, szóval ühüm, értem – bólintott rá Rebecca közlésére –, még a család is. Az nagyszerű. Sok sikert a kutakodáshoz – mondta Egon mosolyogva. Rebecca megvádolta Egont, hogy tud japánul, amit határozottan el kellet, hogy utasítson. - Nana, én megvédlek csak tőlük, a tárgyalásos megoldás nem az erősségem, ha nindzsákról van szó – képzeletben pedig elgondolkodott rajta, hogy vajon teljes vérfarkas alakban, hány nindzsa kellene, hogy legyőzzék. Kettő, vagy három? Esetleg öt? Vagy tíz? Fogalma sem volt róla. Nem voltak azonban illúziói, ha egy gyors vágást megejtenek a nyakán, esetleg keresztülszúrják a szívét, vagy a szemén át az agyába nyomnak egy kardot, valószínűleg elég hamar le tudnák győzni. Főleg, ha ezüst fegyvereket használnak. A gondolatra egy kicsit elborzadt. Túlságosan szeretett élni, ahhoz, hogy a halálán merengjen. Ezután jött a lány a farkasokkal, meg Egon a meglepődésével. Aztán Rebecca elmesélte a futós sztoriját, és itt minduntalan saját képzelgése ötlött fel benne, amit még a Margaréta cukrászdában kellett elviselnie, amikor is a fenevad, egy pillanatra felébredt az éber szundiból, és kapva akart kapni az alkalmon, hogy egy ízletes futó Rebeccát lakmározzon az erdőben. Egon hallgatta a történetet bár nem szólt semmi lényegeset rá, csak bólogatott, meg helyeselt néhány szócskával. A végére pedig elmosolyodott, amikor a lány a fickó lelkességéről beszélt. Egon kissé gyanúsnak találta persze, hogy valaki épp az erdőben van és közli egy másik emberrel, hogy farkasok lakmároznak a közelben. Olyan balsejtelme támadt, hogy ez a Killian fazon nem csak véletlenül arra járt és véletlen belebotlott Rebeccába. Aztán meg eljön és segít lepakolni a padlást? Egonnak ez túlságosan szép volt, ahhoz, hogy ne valami megrendezést sejtsen a háttérben. Ki az, aki pusztán önzetlenségből, segít egy vadidegennek lepakolni a tetőteret? Vagy egy komplett balfék, akit mindenki palira vesz, vagy egy olyan ember, akit valamiféle cél hajt. Egon természetesen sejtette miféle cél lehet az, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy valaki ártani szeretne Rebeccának. Mindazonáltal, ha bántani akarta volna, akkor az erdőben már lett volna rá alkalma. Ez a gondolat egy kicsit megkönnyebbítette a lelkét, de nem hagyta nyugodni az egybeesés. Lehet, hogy egy sorozatgyilkossal találkozott, aki legutóbbi áldozatát arrafele rejtette el, ahová a lány készült futni. Ha így van, akkor a lány potenciális áldozat, és azért nem ölte meg az erdőben, mert az ilyen alakok elég alaposak, és nem ad hoc cselekszenek. Terveik vannak és betartják azokat, hiszen ezáltal kerülhetik el a lebukást. Egon nem tartotta valószínűnek, hogy vérfarkas lenne a fickó, bár ki tudja? Ő biztos megette volna a lányt, ha nem ismerte volna, és csak úgy véletlen összefutnak. Ellentétben az emberekkel Egon gyilkosságait simán lehet állattámadásnak vélni, így az ő lebukását kevéssé kockáztatná egy be nem tervezett préda. Bár az is igaz, hogy két eltűnt személy egy időben, azért gyanús lehet az őrzők számára, ami végső soron gonddal járna. Egon hiába próbálta kiötleni a dolgot, rájött, hogy Rebecca „megmentője” bármi lehet, és még az is előfordulhat, hogy egy teljesen ártalmatlan félnótás, aki szeret másoknak segíteni. Egy időre félre kellett tennie gondolatait, mert meg kellett találni a módot, hogy miként fognak eljutni a kocsmába. Amikor viszont megtalálták, és végre kimentek a házból, Egon azért elővigyázatosságból körbe szaglászott, bár semmi gyanúsat nem észlelt, de persze attól, még bárki figyelhette a házat távolról, legyen akár ember vagy vérfarkas.
Miután beszálltak a kocsiba, és mindketten beövezték magukat, el is indulhattak és Egon bízott benne, hogy most senkit sem fog elütni, mert a lány jelenléte miatt biztos ki kell majd hívnia a mentőket, ami csak bonyodalomhoz vezetne. Minden baj nélkül elérték tíz perc autókázással az O’Connorst, és Egon egy ideje félretette aggodalmait, mivel, ahogy közeledtek a kocsmához azon kezdett el járni az agya, hogy milyen whiskyt is fog majd kérni, és hogy miképpen fogja majd rávenni Rebeccát, hogy mégiscsak igyon valamit. Ha az illúziósok díszes társaságához tartozna, akkor simán behaluztathatná a lánnyal, hogy narancslevet iszik szesz helyett, de így egyéb fondorlatot kell kitalálnia, bár még ő maga sem tudta, hogy miért szeretné, ha Rebecca is fogyasztana alkoholt, hiszen nem voltak vele mögöttes szándékai. Talán csak szerette volna, ha nem egyedül alkoholizál. - Azt hiszem meg is jöttünk – mondta ki a nyilvánvalót Egon. – Igazából még nem jártam itt, de kívülről elég igényes helynek tűnik, remélem belül is hasonló, és nem fogunk csalódni. Mármint esetleg csak te csalódhatnál – tette hozzá vigyorogva - mert, ahogy megismerted a házam, nyilvánvalóvá válhatott, hogy személy szerint nem ragaszkodok a Buckingham Palota színvonalához.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon nemleges választ adott, ezek után nem tudom mi lepte meg annyira, de nem forszíroztam. Az indiános, családos mondatra felnéztem rá és mosolyogtam. Szerintem ha nem mondom, nem is tűnik fel neki, bizonyára nem merült el ebben a témában, bezzeg Killian, első pillantásra szekértő szemekkel mérte fel a „terepet”. Ez persze nem baj, nem is néztem le Egont emiatt, az én fejemben is vannak fehér foltok bizonyos dolgokkal kapcsolatban, példának okáért a japán kultúráról. Csak annyit tudok, hogy minden szavuk után meghajolnak és a nindzsákról sincs sok fogalmam. * -Remélem nem kell kipróbálnunk. Itt nem valószínű, hogy olyan sokan szaladgálnak. *Egon és én nagyon különböztünk egymástól, nem is tudtam mennyire. A farkasok említésére meglepődött, de utána semmilyen más érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról, fogalmam sem volt milyen képzelgései vannak és azt sem tudhattam, mennyire komolyak. Én inkább igyekeztem elkészülni, ha már nem sikerült a megbeszélt időre, mondhatnám, hogy igazi nő vagyok, és nekem illik késni, de az az igazság, hogy inkább pár perccel előbb érek oda minden találkozóra, semmint később. Nem is értettem hogyan és mivel szöszmötöltem el az időt és még azt hittem időben vagyok.*
*Útközben figyeltem merre megyünk, Fairbanks nem olyan nagy város mint New York, de még nem sikerült minden egyes szegletét bejárnom és szerettem volna pontosan tudni hova megyünk és milyen messze van a nagyi házától. Érdekes kirándulásnak néztem elébe, holnap az lesz az első dolgom, hogy felhívom a barátnőmet és elújságolom neki, milyen helyen jártam és kivel. El fog ájulni a gyönyörűségtől és én meghagyom majd abban a tudatban, hogy ez egy igazi randi volt, legalább nem megy az agyamra később. Persze ezernyi kérdést fog feltenni, de ezen a téren már kigyúrtam a fantáziámat és nem okoz gondot egy kis füllentés, már csak azért sem, mert a jó ügy érdekében teszem. Az én jó ügyem érdekében. Mikor megérkeztünk, felkaptam a fejem és rögtön száműztem a rózsaszín gondolatokat és a barátnőmet a gondolataimból. Már azelőtt megszemléltem a helyet, hogy kiszálltam volna a kocsiból és be kellett valljam, hogy Egonnak igaza van. Füstös kiskocsmára gondoltam, sok motorral a járda mellett, de ez nem az volt. Persze Fairbanks-ben voltunk. Kívülről egészen kellemesnek volt mondható és az a kevés is amit odabentről láttam az ablakokon keresztül. Egon felé fordultam, megmosolyogtatott a palotás mondata, de természetesen erre is volt válaszom.* -Én sem. Viszont kocsiban leköröztél. Ez az enyém unokája lehet.
Egon visszamosolygott a lányra a megjegyzése kapcsán, és ő sem bírta ki, hogy ne válaszoljon rá valamit. - Hát igen. De ha valaki szellemjárta tragacsot mutatott volna-e helyett, lehet, hogy azt vettem volna meg – mondta miközben kiszállt a járműből, és utána egy kicsit elgondolkodott, hogy ezt érheti-e a lány úgy, hogy leszólta a kocsiját. Remélte, hogy nem, de próbált hirtelen más témát felhozni, ahogy a lány is kiszállt a kocsiból. - Tényleg nem akarsz semmit inni? Mármint alkoholt? – kérdezte érdeklődő hangnemben, amikor a lány mellé ért. Közben elgondolkodott, és inkább felhúzta teljesen a pajzsát, ki tudja, talán lesz odabent egy-két vérfarkas, akik esetleg alig várják, hogy kötekedjenek egy fajtársukkal, ha megérzik, hogy fiatalabb náluk. Biztos, ami biztos, inkább nem mutatja meg a korát és erejét, ha már szagról úgyis fel fogják ismerni, mihelyst belép. Azért titkon abban is bízott, hogy semmiféle kézelvágás, vagy ájulás nem fog bekövetkezni a mai napon. Akkor aztán lehetne déjà vu érzet rendesen. Egymás mellett lépkedve elérték a kocsma bejáratát, és beléptek a fagyos hidegről. Egon udvarias akart lenni, ezért kinyitotta a lánynak az ajtót, hátha akar elsőbbségével élni. - Nem tudom, hogy mondtam-e már, de a kocsim majd egy hónapig dekkolt a város határában. Tiszta csoda, hogy még egyben volt, amikor visszamentem érte júliusban. Persze el kellett vinni szerelőhöz, mivel Fairbanksbe jövet lerobbantam néhány mérföldnyire a várostól. Érdekes, hogy a hatóságok nem vontatták be – vont vállat Egon, miközben beléptek a helyiségbe – biztos rengeteg dolguk volt. Egon meglátva a bárpultot egyből elvigyorodott. Itt aztán van mit inni, csak győzze a vérfarkas pénzzel. - Vajon van ruhatár? – kérdezte Egon félig magától, félig Rebeccától. Mivel egyikük sem volt még itt soha, így a kérdés teljesen felesleges volt, és inkább tűnt csak morfondírozásnak, mint valódi kérdésnek. – Bár ha van is, én nem igazán szeretem bepakolni az értékeimet. Kitudja milyen a személyzet, még a végén elveszik előre a borravalót, egy sapka vagy egy pár kesztyű képében – mondta vigyorogva -, de ha gondolod kideríthetjük – ajánlotta fel a felfedezés kalandját a lánynak. Egon érezte a helyiségben terjengő illatokat, amiben benne volt a helyi falkára jellemző szag is, de a férfi nem igazán zavartatta magát ezen tény miatt. Nem valószínű, hogy addig gond lenne, amíg az épületben vannak. Ha meg kihívják a hóra simán terelhet azzal, hogy egy beavatatlannal van, ami miatt nem lenne bölcs most összeverekedni. Hacsak nem akarnak a nyakukba egy kis őrzői felülvizsgálatot. Egonnak azonban elég pozitív tapasztalatai voltak a helyi vérfarkasokkal kapcsolatban, így igazából nem hitte, hogy bármi megzavarhatná az estélyüket. Esetleg az, hogy annyit iszik, hogy Rebeccának feltűnik, hogy már rég ki kellett volna dőlnie. Azonban ez majd legyen az akkor gondja. Carpe diem, élj úgy, mint a kutyák, ne foglalkozz a későbbel - gondolta Egon és bár nem volt jellemező rá az effajta hozzáállás, most mégis úgy gondolta így fog tenni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Igen, az jobban ment volna a házhoz, és talán még a kísérteteket is jobban vonzotta volna. De nem cserélek. *Van öniróniám, és ha az ember elfogad valami kényszerű rosszat az életében, azzal tud tréfálkozni. Ha lesz végre munkám és egyenesbe jövök, és nem kell számolgatnom a pénzemet meddig tart még, valószínűleg megengedhetek majd magamnak egy jobb kocsit is, olyat amin nem látszik, hogy bármelyik pillanatban bemondhatja az unalmast, de akkor sem fogom lecserélni. Megszerettem a kis piros furgont, azt mondják egy igazi kocsinak lelke van, és annak a kocsinak volt, nem is akármilyen. Egonnal üdítő volt szópárbajozni és most is volt válaszom, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy leszólja a kocsimat. Azt hiszem ezen a ponton már túl voltunk, úgy éreztem a második találkozásunkkor már biztosan állíthatom azt, hogy bármit is mondunk a másiknak pusztán tréfából, az nem lesz félreérthető és bántó. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból, elégedetten önmagammal, hogy visszavágtam. A témaváltás meglepett, nem is gondolkoztam a kérdésen, sem azon, hogy Egon miért tette fel, egy picit megakadtam.* -Nem tudom. Szerinted kellene? Nem bízol abban, hogy anélkül is elviselem a társaságodat? Egy forró csoki jobban esne. *Nevetve karoltam bele és már fel sem tűnt, hogy a közelében már megint a csokiért áhítozom. Pedig ott volt a számban az íze, és egyre erőteljesebbé vált. Hideg volt és ezt is megéreztem. Sapkát kellett volna vennem, de ott felejtettem a kabáttartó alatti kis szekrényen. A fülem majd lefagyott, pedig épp csak kiszálltam a meleg kocsiból. * -Nem mondtad. meglepő, egész jó állapotban van. Ha az enyém robbant volna le, nem lepődöm meg. *Kifejezetten jólesett mikor beléptünk a melegbe, de egyelőre nem akaródzott levenni a kabátomat, az a rövid út a kocsitól a bejáratig felért egy megfagyással. Jó ég! Mi lesz velem ha beköszönt az igazi tél? Erre nem is gondoltam, fel kellene tankolnom élelmiszerből, ha esetleg úgy alakulna, hogy nem tudok bemenni a városba, ami elég valószínű a mostani hideget tekintve, még akkor is ha letakarítják a főutakat.* -Ha nem muszáj, én még nem venném le a kabátomat, és biztosan valami forróval indítok…..ááá, nem hiszem, hogy bármit elvennének. Miért vagy ilyen pesszimista? *Óvatosan beleszippantottam a helyiség levegőjébe. Kellemes volt, még ismeretlen de jó. Egyáltalán nem éreztem az alkohol tömény szagát ami általában keveredett a sörével, kiosztottam egy jó pontot.* -Ott jó is lesz, szerintem. De most te választasz ülőhelyet. Te vagy otthon. *Kikaroltam belőle és pimaszul rávigyorogtam miután az általam kinézett kétszékes aszal felé mutattam. *
- Ha nem, hát nem – vont vállat mosolyogva Egon, és gyorsan témát váltott. Rebecca először bizonytalanságot mutatott, de aztán Egon számára teljesen világos lett, hogy tényleg nem akar alkoholt fogyasztani. Majd ezek után a lány Egonba karolt, ami igen jól esett a férfinek, bár sohasem volt az a típus, aki képes felvenni elsőre a partnere mozgásritmusát, mivel szerette a saját lépései által megtett távolság kiszámíthatóságát. Azért jelen esetben igyekezett a lányhoz igazodni és úgy, ahogy sikerült neki. - Hát, remélem, el tudsz viselni anélkül is – mondta mosolyogva -, de előre szólok nehéz lesz az ittas énemet őszintén tolerálni – hazudta könnyedén, hiszen igen sokat kellene ahhoz vedelnie, hogy tényleg kiforduljon önmagából. – Amúgy a forró csoki jó ötlet, lehet először én is azt iszok. Kutya hideg van, nem fázik a fejed? – kérdezte érdeklődve, bár ez ellen nem igazán tudott volna mit tenni, maximum, ha felajánlotta volna a saját sapkáját, bár erre a kis időre valószínűleg úgysem fogadta volna el, ráadásul Egonnak sem állt szándékában megosztani a ruhadarabot, mivel nem akaródzott neki levenni azt a fejsérülés miatt. Bár tisztában volt vele, hogy odabent le kell majd vennie, de az legyen az akkor gondja. - Jó állapotban volt, amikor elindultam New Hampshire-ből, aztán amikor keresztülvágtam Kanadán, akkor is még jó állapotban volt, de North Pole-tól nem messze el kezdett akadozni, meg dadogni, tudtam, hogy meg kéne vele állni, de azért még vagy húsz mérföldön keresztül gyentöltem, így sajnos nem csoda, hogy megadta magát. Utólag már bánom, hogy ilyen kegyetlen voltam vele, de akkora már vagy négyezer mérföldet vezettem, apróbb pihenőkkel így minél előbb el akartam érni a kiszemelt városkát. De most már megint egészséges – mondta mosolyogva, egy kissé bele is merült a mesélésbe – bár úgy két hete megint bántottam szegényt, fránya gyalogosok… - aztán elhallgatott, mivel eszébe jutott, hogy pont ezt nem akarta elmesélni, hiszen a baleset nem is látszott meg a kocsin, így a lány nem is kérdezősködhetett volna a dolog felől, ha nem szólta volna el magát. Gondolatban adott magának egy plecsnit saját hülyeségéért egy képzeletbeli pofon kíséretében. - Oké – válaszolta, amikor Rebecca ragaszkodását fejezte ki a kabátja iránt. Úgy tűnt nem ért egyet Egon kijelentésével, de a férfit ez nem zavarta. A különböző vélemények teszik színessé a világot. Azonban nem állhatta meg szó nélkül, hogy olyan jelzővel illessék, ami szerinte nem illet rá. - Nem is vagyok pesszimista - mondta fojtott nevetés közben, mert a felvetés is teljesen abszurd volt számára – csak realista. Az emberek – na meg pláne a vérfarkasok, tette hozzá gondolatban – többnyire elveszik, ami kell nekik. Ez van, a világ már csak ilyen – vont vállat vigyorogva miközben a bárpult választékát mustrálta. Remélte, hogy a lány nem lesz képes eldönteni egyértelműen, hogy viccel-e vagy sem. - Az a hely szimpatikus – bólogatott, mint egy engedelmes kisgyerek, aki bármibe belemegy, csak megkaphassa a kedvenc pokemon figuráját plüssállatként. Egon persze már az italozásra gondolt, és minél előbb találnak helyet, annál előbb ízlelheti meg a kedvenc whiskyjét. A forró csokis kezdés már akkor kiment a fejéből, amikor megpillantotta a bárpult mögötti polcon felsorakoztatott ital garmadát. Elindultak az asztal felé, aztán leültek. Egon lepakolta magáról a ruháit és utolsónak a sapkát is levette, és remélte, hogy a hajának és a fényviszonyoknak az összjátéka nem is igazán teszi feltűnővé a homlokán a sérülést. - Az első kört én állom – mondta, majd készült felállni, és a bárpulthoz battyogni – szóval neked forró csoki? – tette fel a kérdést.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Nem mondtam, hogy nem. Még gondolkodom. *Hazudnék ha azt mondanám, hogy soha nem ittam még alkoholt, de próbáltam amennyire csak lehet elkerülni. Persze néha jólesett egy-egy pohár bor a vacsorához, vagy akkor ha valami nagyon kiborított, de az utóbbi esetben sem ittam le magam. Elég volt egyetlen pohár is egy egész estére. * -Óriási türelmem van, hidd el, roppant toleráns vagyok, és őszinte leszek. *Ez utóbbi tréfás fenyegetés akart lenni, nem véletlenül választottam ketté a toleranciát az őszinteségtől. De bíztam Egonban, és nem hittem abban, hogy a társaságomban leissza magát a sárga földig. * -A fejem nem annyira de a füleim lefagynak. Otthon hagytam a sapkámat. De majd odabent kiolvadok. *Tényleg nem tartott sokáig, hogy a kocsitól elérjünk a kocsmánkig, annyit talán még kibírnak szegény füleim. * -Hú, jó sokat vezettél, fárasztó lehetett. Én nem vállaltam be New Yorktól idáig, vonattal jöttem. Szeretek vonatozni, sokkal élvezetesebb mint a repülő, legalább sok mindent láttam útközben. *Hosszú volt az út, de ez is az egyik bogaram volt a sok közül, nem szerettem a repülőt, nem féltem a repüléstől, egyszerűen csak szerettem látni az „A” és „B” pont közötti világot. Meglepődtem azon ahogy Egon beszélt a kocsijáról, a férfiak általában nem tekintenek az autójukra személyként, és nem szoktak kedveskedve könyörögni, hogy induljon be végre, inkább szitkozódnak és rácsapnak a kormányra, mintha attól jobb lenne. Megjegyezni azonban nem volt időm, a gyalogosok emlegetése másfelé fordította a figyelmemet. Reméltem, hogy csak viccelt.* -Gyalogosok? Ezt meg hogy értetted? *Nem a gyalogosokat féltette hanem a kocsiját sajnálta, igazán nem értettem az egészet.* -Többnyire, de tisztelet a kivételnek és ne ítéljünk előre. *Nem felejtettem el a gyalogos témát, ez kifejezetten érdekelt, szóval ha Egon nem ad magyarázatot, újra meg fogom kérdezni, csak üljünk le. Az asztalhoz menet szembejött velünk egy pár, mindketten rám néztek egy röpke pillanatra, a férfi elmosolyodott, a nő meg a felső ajkát vakargatta. Kicsit zavarba jöttem, az ilyen viselkedés rendszerint azt jelenti, hogy van rajtam valami aminek nem kellene ott lennie, önkéntelenül is a számhoz nyúltam, de nem éreztem a virító fogkrémet. Ahogy mondtam, kabátban ültem le és vártam, hogy kiolvadjak, közben elterveztem, hogy másnap bejövök a városba és felkészülök némi meleg ruhával az alaszkai télre. Nem figyeltem Egonra miközben levette a kabátját és a sapkáját, egészen más jutott eszembe.* -Igen, forró csokit kérek…de te hova mész? Itt nincs pincér? *Halkan kérdeztem, nehogy Egonon kívül más is meghallja. *
- Helyes, akkor majd még majd csábítgatlak az este folyamán, hátha mégis iszol pár kortyot - mondta felderülve. A lány következő mondata, azonban színlelt rosszkedvet csikart ki belőle. - Őszinte? - kérdezte fintorral és elnyújtottan, de érezhetően a poén folytatásaként - a toleráns okés, meg a türelem is, de az őszinteség azért elég erős szerintem. Olyan rég még nem ismerjük egymást - vigyorodott el a végére. - Hát, ja. Remélem odabent fűtenek - mondta kicsit komolyabban. Egon nem igazán tudta volna megmondani, hogy mit szeret jobban. A vonatot vagy a repülőt, így kétségeinek hangot is adott. - Hát nem tudom, a repülő királyabb, mert az újdonság, a vonat az régibb, viszont jobban lehet a tájat vizslatni. A repülőből meg az út nagy része alatt, csak a felhők látszanak. A gépjármű viszont nem zuhan le, és ki sem siklik, és akkor áll meg, amikor te akarod - mondta morfondírozva - vagy amikor kedve támad lerobbanni - tette hozzá egy grimasz kíséretében.
Egon átkozta saját magát, amikor Rebecca visszakérdezett a gyalogosok miatt. Hirtelenjében nem sok mindent tudott mondani, ezért azt mondta, ami legelőször eszébe jutott. - Áh, nem érdekes - válaszolta lehajtott fejjel mosolyogva. Rebecca szerint nem kéne elítélni előre az embereket, de Egon azon a véleményen volt, hogy miért ne? Akkor legalább nem csalódik, ráadásul elég rendesen pozitív tapasztalatokkal zárulhat minden szituáció, ha véletlen még sincsen igaza. - A kivételek, mint köztudott, csak erősítik a szabályt - vigyorogott Egon. Ketten szembejöttek velük, míg az asztalhoz ültek. A férfi láthatóan nagyon büszke volt magára, hogy ilyen jó csajt fogott ki, mert igen jó kedve volt. A nő pedig nyilvánvalóan valamiféle kezdődő herpesszel küszködhetett, mivel nem bírta megállni, hogy ne vakarja meg a száját. Egon bele is gondolt, hogy vajon mit művelhettek ezek eddig, de azért ez a szájbetegség ilyen gyorsan nem alakul ki, bár a fene tudja. A helyükben kivizsgáltatná magukat. Erről a dologról viszont eszébe jutott Rebecca ajkai felett a vékony krémréteg, aminek fura mód elég kámforos szaga volt, de biztos az ilyen összetevőjű anyagok hatásosabbak a különböző ajak problémák kezelésére. Nyilván kifújta a szél és azért használ krémet, bár igaz, ami igaz az átlátszó szőlőzsír kicsit esztétikusabb, bár nagy mennyiségben az is feltűnő. Egon áldotta a szerencséjét, hogy az ilyen dolgok a vérfarkasok esetében igen hamar regenerálódnak. Nem is beszélve a különböző nemi betegségektől, vagy például a 20. század rákfenéjéről, az AIDS-ről, amit persze egy elcseszett vérátömlesztés során is el lehet kapni. Még jó, hogy a vérfarkasok azzal feküdhetnek össze, akivel akarnak, hiszen semmiféle betegség nem ragadhat rájuk. Mondjuk abban nem volt biztos, hogy hordozóként nem-e tovább tudják adni, a kórt, de Egon gyanította, hogy a regeneráció ezt megakadályozná. Élete során, már jó néhány nővel lefeküdt, de mivel aktuális hosszabb távú barátnői nem panaszkodtak arra, hogy elkaptak volna tőle valamit, így valószínűleg nem is hordozza a betegségeket sem. Azt meg, hogy soha nem feküdt volna le valakivel, akinek ilyen-olyan betegsége ne lett volna eléggé elképzelhetetlennek tartotta, főleg a 19. században, amikor a higiénia nem volt olyan mértékű, mint a jelen állapotokban. Amikor a pulthoz akart araszolni, hogy forró csokit és whiskyt kérjen a lány kérdése elgondolkodtatta egy pillanatra és körbe is nézett, de úgy volt vele, ha van pincér, ha nincs ő úgyis oda fog menni a bárpulthoz. Ez valahogy jobban illett egy kocsmai italozáshoz. - Nem tudom, de jobb szeretek saját magam elmenni érte - közölte mosolyogva, - ja, amúgy kifújta a szád a szél, hogy be kellett krémezned? - kérdezte teljesen ártatlan hangnemben - Jó illata van, kicsit kámforos, de biztos sokat segít. Ó, de mindjárt jövök, úgy látom van egy szabad hely, ahol lehet piát kérni - mondta hirtelen felvillanyozva és már úton is volt, hogy kikérje saját maga számára a jól megérdemelt italt, és Rebecca számára a forró csokit. Nem kellett túl sokat várnia, és hamarosan el is rebeghette a pultos lánynak a kívánságait, aki tüstént neki is fogott kérése teljesítésének. Néhány perccel később Egon egy jéggel és whiskyvel megtöltött Johnnie Walkeres pohárral, és forró csokival a kezében egyensúlyozott vissza asztalukhoz. A csokit letette Rebecca elé, majd helyet foglalt a lánnyal szemben és készült, hogy felhörpintse az este első, és reményei szerint egyáltalán nem utolsó szeszes italát.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Hajrá! *Vágtam rá a csábítási ígéretre szinte azonnal, próbálva azt éreztetni, hogy elérni lehetetlen. Nem gondoltam, hogy mindez Egon kedvét szegi, apró kis évődés volt kettőnk között ami megédesítette a másik társaságát. A továbbiakra megemeltem a szemöldököm, tudtam, hogy poénkodik, de sajna nem tudtam teljesíteni a kívánságát.* -Nem igazán tudok hazudni Egon. Vagy nem hihetően. Ez van. *Sajnálkozva néztem rá, de végül elmosolyodtam. Mellette nem sokáig lehet komolynak maradni. Az utazásról alkotott véleményét hallgatva volt amiben egyetértettem vele, a repülő az gyorsabb, de nem igazán élvezném magam bezárva egy fémhengerbe órákig, pedig nem voltam klausztrofóbiás. Az is igaz, hogy kocsival szabadabb az ember mint amikor vonattal utazik, de a vonaton bármikor lehet aludni. A végével egyetértettem teljes mértékben és ennek hangot is adtam.* -Vagy amikor ő akar. *Ugyanazt mondtam csak más köntösbe bújtatva, viszont vele egyszerre.*
-Mindig tiéd az utolsó szó. *Megjátszott haraggal néztem rá de szemeim valószínűleg elárulták neki, hogy csak viccelek. A gyalogos dolog továbbra is a fejemben járt és zakatolt, de egyrészt Egon elhessegetett egy mondattal, másrészt aon kellett gondolkodnom, mi a fenét nevetett rajtam az a férfi aki mellettünk ment el a párjával. Mivel nem éreztem az ujjammal semmit, nyugodtan foglaltam helyet az asztalnál és hangot adtam annak a gondolatomnak, miszerint itt is biztosan kihozzák a rendelésünket. Egon azonban úgy tűnt szeret mindent maga csinálni.* -Ahogy akarod, de a második körnél tőlem nem kapsz borravalót. *Közöltem én is mosolyogva, de a mosoly hamar lefagyott az arcomról. A torkomra forrt a szó, de nem is tudom mit válaszoltam volna ha képes vagyok bármit is kinyögni. Egon után néztem és újból megérintettem a számat. Nem hordok magammal táskát szinte sosem, nem vagyok tipikus nő akinél még kisegér is van, tehát nem volt nálam kézitükör sem, hogy praktikusan megnézzem az újabb, régi gyanúmat magamon. Így hát vaktában estem neki a kabátzsebemből előrángatott papír zsebkendővel a számnak. Kicsit benyálaztam és dörgölni kezdtem a számat, visszaemlékezve, hogy a nő hol vakargatta a sajátját. Most már biztos voltam benne, hogy ottmaradt a fogkrém és a téli hidegben még jól rá is fagyhatott a bőrömre. Szemben, a sarokasztalnál két férfi ült, az egyik nekem háttal, míg a másik velem szemben, vigyorogva vizslatva a tisztogatási tevékenységemet. Kérdőn emeltem fel a szemöldökömet, s közben némán magyarázatot adtam arra mit próbálok eltűntetni.* ~Fogkrém.~ * Nehogy valami másra gondoljon. Mikor abbahagytam a törölgetést, ő tovább vigyorogva mutatta a saját száján hol kell még törölgetnem, asztaltársa mit sem vett ebből észre, mert lelkesen tovább magyarázott valamit. Én törölgettem egy kicsit és megint kérdőn emeltem a szemöldököm, mire ő felmutatta a hüvelykujját, az egyezményes jellel a tudomásomra hozva, hogy minden oké. Megint csak némán, gondosan formáltam egy „köszönöm”-öt, majd eltettem a zsebkendőmet. Ekkor ért oda Egon és tette elém a forrón és illatosan gőzölgő csokoládét.* -Köszi. Egyébként fogkrém volt nem ajakápoló. Nem szóltál! *Annyira kínos volt, hogy mérgesen néztem Egonra, bár nem haragudtam rá. az is lehet, hogy nem vette észre korábban.* -Én meg itt belibegek mint egy tündérhercegnő, és közben tejfelesszájú kölyöknek látszom. Mi az a homlokodon? Egy seb? *Most vettem csak észre ahogy leült velem szemben és a fények megvilágították. Csak félig takarta el a haja, nem igazán láttam jól, ezért áthajoltam az asztalon és ha nem húzta el a fejét, megpróbáltam félresöpörni néhány tincset a homlokából. A fogkrémes számat már el is felejtettem és hirtelen aggódni kezdtem. Nem tudom miért, úgy is elkéstem vele.* -Mit csináltál már megint magaddal?
- Nahát, letörölted a krémet? Már nem kell? - csodálkozott Egon, amikor leült a lánnyal szemben. - Amúgy nem látszik a helyén semmi, jó szer lehetett, bár kicsit feltűnő. Egon ezután röpke pillanatig a whiskys poharat bámulta és azon gondolkodott, hogy vajon van-e arra szabály, hogy helyfoglalás után mennyi ideig kell várni, míg az ember, jelen esetben persze vérfarkas, neki eshet az italnak. Mivel tudomása szerint nem volt ilyen megkötés, ezért megfogta a poharat és megemelve azt akarta mondani, hogy egészségedre, de Rebecca valamiért mérgesen nézet rá, és hamarosan Egon tisztába került a helyzettel, hogy miért. - Tényleg? Nahát, ez elég kínos. Ezer bocs. Nem tudtam, hogy fogkrém - nézett bűnbánóan, majd, hogy levehesse tekintetét Rebecca mérges arcáról lejjebb hajtotta fejét, és közben belekortyolt az italába. A whisky jól eső érzéssel töltötte el. Az ízéhez már rég hozzászokott, és nem zavarta, hogy csípősen kesernyés. Rebecca következő mondatának elejére, csak bólogatni tudott, jól érezve, hogy ebben ő is ludas volt rendesen, de hát, ha egyszer tényleg azt hitte, hogy csak valami ajak kenőcs. Gondolatban vállat vont, végül is nem történt helyrehozhatatlan baj a figyelmetlensége miatt. - Igen egy seb - közölte lehangoltan, majd kissé szégyenlősen elmosolyodott és első ösztönös reakciója a felé érkező kézre hogy hátrébb húzza a fejét, de aztán úgy volt vele, hogy miért is ne érhetne hozzá? Az sosem árt, ha egy lány aggodalmát fejezi ki egy férfi iránt, csak ne legyen túl anyáskodó. - Én? Semmit. Teljesen ártatlan voltam a sérülés megszerzésében - kezdett bele a történetbe, majd időnyerés szempontjából egy taktikai lépésre szánta magát, és egy nagy kortyot leeresztett a torkán a whiskyből - ejj, ez, de jól esett. Hát csak elcsúsztam a hátsó kertben, miközben fát aprítottam - mondta könnyedén, majd azon gondolkodott, hogy ez elég egyértelmű volt-e, de úgy gondolta, hogy nem ezért még hozzáfűzött valamit. - Ja, igen és havas betonon fejjel tompítottam az esést. Nem volt épp kellemes, de már jól van. Látod, már szépen gyógyul, meg szerintem agykárosodásom se lett. Ühm, mármint agyrázkódásom. Azt akartam mondani - majd belegondolt mit mondott és kénytelen volt saját hülye fogalmazásán nevetni egyet, és kifigurázni. - Mondjuk, az agykárosodásom már régóta megvan - vigyorodott el a végén - persze lehet még nem tűnt fel, de idővel azért észrevehető. A férfi a meséjét leöblítette egy kis whiskyivel, majd eszébe jutott, hogy az imént elfelejtett valamit. - Egyébként egészségedre - mondta vigyorogva, majd kicsit visszább gondolva a mai napra eszébe jutott a fickó, akivel az erdőben találkozott Rebecca, és finoman oda szerette volna egy kicsit terelni a témát, hátha megtud róla egy-két fontosabb információt. - Amúgy ez a Kilán vagy kicsoda, milyen ember? Jó fej? Vicces? Nem volt rajta valami furcsaság? - tette fel a kérdéseit Egon, és bár amikor kiötlötte, akkor tényleg finoman akart eljárni, de mire odáig jutott, hogy meg is szólaljon, már inkább csak arra koncentrált, hogy minél lényegre törőbb kérdést tegyen fel. Fenébe a finom rávezetéssel, miért is lenne különös, ha érdeklődik egy barátjának az ismerőse után. Nincs abban semmi különös, ha többet szeretne róla megtudni, és mivel nemrég költözött ide, valószínűleg, még nem sok emberrel jutott el arra a szintre, hogy meghívja a házába, így erről a Kilánról is érdeklődhet csak szimplán kíváncsiságból. Az persze teljesen más kérdés, hogy Egont nem csak a kíváncsiság hajtotta, amikor a fickó után érdeklődött, hanem a különös egybeesés nem tetszett neki, ahogyan találkoztak. Így feltett szándéka volt, hogy előbb utóbb utána jár a fickónak, ha esetleg többet meg tud róla.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
~Férfiak!~ *Ezzel a gondolattal néztem Egonra és megvártam amíg leesik neki mit mondtam az ajakápoló és a fogkrém kapcsolatáról. Ajakim szegletében mosoly mocorgott, de nem engedtem el.* -Igen az volt, mert mindenki engem nézett és vigyorgott. Mindegy, megbocsájtok. *Nagylelkűen legyintetem, de addigra már szélesebb mosoly volt az arcomon. Néztem ahogy belekortyol az italába, én csak a tenyereimet melengettem a pohár oldalán. Kezdtem hőmérsékletileg kellemesebben érezni magam, de még nem értem el a kívánt szintet. Érdekelt az a seb Egon homlokán és vártam a csokoládé kóstolásával a magyarázatig. Ahogy elhúztam a haját, teljes egészében feltárult előttem a sérülése, egy aggódó fintorral megingattam a fejem.* -Na igen, gondoltam. Csak ez van? Négyhónapos átlagnak nem is rossz. *Visszahúztam a kezem és újra melengetni kezdtem, majd bele is kortyoltam a forró csokimba. Vagy inkább szürcsöltem, mert a nevéhez híven tényleg forró volt, nekem meg nem szőrös a torkom.* -Egészségedre. *Mondtam mosolyogva miután újabb és nagyobb kortyot eresztett le a torkán az italából. Nem próbáltam meg kitalálni mit iszik, számomra lehetett éppúgy whisky is mint brandy vagy bármi más aminek halvány, aranybarnás színe van, az illatát pedig nem éreztem mert a csokimé teljesen elnyomta.* -Ennek őszintén örülök, mármint, hogy nem sérültél meg komolyabban. Orvos látott? neked beton van a hátsó kertedben? *Emlékezeteim szerint a kertben föld és fű van a legrosszabb esetben, persze lehet járda is és terasz, esetleg oda vezet ki a törött ablakú ajtó.* -Feltűnt. *Most már szélesen mosolyogtam, éreztem ahogy a nevetőizmok megfeszülnek az arcomban. Valamiért az volt a gyanúm, hogy Egon nem mond nekem igazat, de egyrészt nem volt rá bizonyítékom, másrészt mivel nem sérült meg komolyan, nem volt annyira fontos mi történt. Minden bizonnyal oka van amiért nem mondja el a teljes igazságot, és nem akartam a kötekedő másik fél lenni. Nem firtattam hát tovább a dolgot, és úgy döntöttem lemondok a gyalogosok téma kivesézéséről is.* -Köszönöm, a tiédre! *Megemeltem felé a nagy bögrémet és belekortyoltam a még mindig forró, de már nem perzselő csoki italomba. Pár pillanatig forgattam a számban mielőtt lenyeltem, kiélveztem az ízét, annál is inkább mert a már számban lévővel egész jó elegyet alkotott. Mintha tejcsokit ettem volna étcsokival keverve. Már lenyelmtem mikor Egon Killianról kérdezett. Nem értettem miért érdekli ennyire Killian, sem azt, miről jutott eszébe éppen most, hiszen még csak a téma közelében sem voltunk. A gyanúm késett, én pedig elmerengtem néhány pillanatig Killianra emlékezve.* -Killian. Igen, jó fej és van humora, és van barátnője, vagy menyasszonya….ööö….utóbbi, aki remek áfonyás muffint süt. Furcsaság? Nem értem mire gondolsz. Nem volt rajta sebhely vagy ilyesmi. *Furcsa volt már az is, hogy Egon Killianról érdeklődött, de az még furább, hogy furcsaságról kérdezett. Az egyetlen amit megtudtam volna említeni az a csokoládé íze, illata és megkívánása volt, amit akkor is éreztem amikor találkoztunk és másnap is mikor eljött hozzám reggelizni, és amit most is éreztem Egon társaságában, és korábban a folyóparton, szintén vele. De mindez annyira hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt, hogy inkább nem is említettem. Ám most, hogy Egon rákérdezett és eszembe jutott, bogárként mászott a fülembe. Előbb-utóbb kibököm, de egyelőre magamban őröltem a kérdést.*
- Köszi - mondta Egon a kegyes megbocsájtásra, és simán átvette Rebecca mosolygását, úgy hogy szinte bele sem gondolt. A mosoly mindig ragadós, azért olyan veszélyes hinni benne, de a férfi jelen pillanatban nem tartott semmilyen veszélytől. El fog jönni még az a pillanat, amikor szégyelleni fog másokra mosolyogni, amikor minden egyes mosoly mögött csak a lemészároltak arcát fogja felfedezni, de ez a pillanat még távol volt, és a gondolat meg sem fogalmazódott benne. Előbb utóbb azonban, amikor az öregség, és ez által a halál szele a közelébe férkőzik, minduntalan fel fogja idézni, hogy mi jót is tett a világban és mi rosszat, és a mérce valószínűleg a rossznak az irányába fog kilendülni. Akkor viszont már késő lesz, és a hibák ott fognak sorakozni elméje szélén, amíg a végső kétségbeesésbe nem taszítják. A jelen azonban sokkal kegyesebb volt, a jelen megengedte neki, hogy tévelygős életmódjára racionális magyarázattal szolgáljon elméje számára. Így őszintén tudott Rebeccára mosolyogni, szemei sem árultak el semmit, mert saját belátása szerint nem volt gonosz, ráadásul a lányt igen megkedvelte, és már mögöttes szándékai sem voltak. - Csak ez, amúgy tényleg nem is olyan vészes - mondta nevetve és szívesen hozzá tette volna, hogy igazából elég rossz, mivel az elmúlt két hétben volt lábujj törése, amire a mai napig nem tud magyarázatot adni, hogy miként volt képes a gyerek lábujját eltörni, amikor elütötte. Ezen kívül orrbetörés, bordarepedés, belső vérzés, és több zúzódás. Még jó, hogy valamivel gyorsabban gyógyul, ha a sérülést átveszi valakitől. - Persze hogy látott orvos - színlelt Egon felháborodás félét - olyannak ismersz, aki fél az orvost meglátogatni? Ugyan kérlek - mondta miközben egyik lábát átvetette a másikon és félmosoly kíséretében oldalt fordult Rebecának, majd ivott egy adagot. Nagyjából pár másodpercig tudta csak fenntartania a sznobnak szánt pozíciót, és már vissza is fordult a lány felé, majd ismét megszólalt. - Amúgy nem, nem látott orvos, félek tőlük - közölte egy grimasz kíséretében. Egyébként tényleg félt tőlük, bár jobbára inkább attól, hogy észreveszik a vérében, hogy valami nem stimmel nála és élve felboncolják. Ezt az eshetőséget szerette volna elkerülni. - Van beton, asszem a járda volt az, bár nem vizsgáltam meg tüzetesebben a hó alatt. Főleg miután néhány percig csak csillagokat láttam - mondta vigyorogva és közbe ujjával a feje feletti körkörös mozgást végző, rajzfilmszerű csillagokra utalt. - Aha - vigyorgott Egon, bár sejtette, hogy néha elbambul, így még talán van is abban az agykárosodásban valami. Végül is lőtték már fejbe, igaz majdnem száz éve, de ettől még lehet némi mellékhatása. Végül aztán eszébe jutott a kellemetlen érzése Rebecca látogatójáról, akire rá is kérdezett, de a válasz nem igazán nyugtatta meg, bár igyekezett úgy tűnni, mint, aki tényleg csak érdeklődik, és valami számára teljesen jelentéktelen dolgot ki is emelt és bólogatva helyeselt. - Ó, van mennyasszonya? Ez remek! - mondta vidáman, mintha ez lenne a világ legjobb híre, és közben azon agyalt, hogy miként fűzhetné tovább a dolgokat, mert egy idő után esetleg feltűnő lehet a túlzott érdeklődés. Viszont nem igazán tudott ésszerű magyarázatot találni kíváncsiságára, így inkább egy kis részébe beavatta a lányt, amit saját maga furcsának talált a fickóval kapcsolatban. Jótékonyan elhallgatva a sorozatgyilkos teóriáját persze. - Csak kicsit furának találtam, hogy pont összefutottatok az erdőben, és, hogy annyira érdeklődött a házad iránt. Lehet akár, teszem azt - mondta apró fejingatgatás közepette, lebiggyesztett ajkakkal, felhúzott vállakkal - egy ingatlan ügynök is, az ilyenekkel azért óvatosan kell bánni. Esetleg lakás maffia, bár ez utóbbi még a jobbik eset lenne. Kulcsot ugye nem adtál neki? - kérdezte a végén kimeredt szemekkel merev arckifejezéssel. Sejtette, hogy elég komikusan festhet, de talán ez jól is jöhet a számára. Ha a lány azt hiszi csak viccel, talán eszébe jut valami jelentéktelen apróság is, amit a férfiben furcsának talált, de mivel annyira nem hétköznapi dolog így el is felejtette. Viszont előugorhat a tudatalattiból és nevetve ki is mondhatja akár, mint mondjuk, hogy nem viselt cipőt, vagy esetleg a bőre valahol, mintha szorongatás nyomát viselte volna.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Ennek igazán örülök. Még jó, hogy nem voltam ott. *Biztosan elájultam volna. Folytattam magamban a gondolatot, a ki nem mondott szavakat. Egyszerűen nem bírom ha valaki megsérül, mondhatni pánikba esem, s az is lehet, hogy nem a vér látványával van a bajom. * -Nem, olyannak aki nem akar elmenni. *Férfiak, hat lóval sem lehet őket az orvoshoz cipelni. Tudom, mert van pár ilyen a baráti körömben. Talán túlzás, de elég érzékletesen leírja mennyire nem bírják a férfiak az orvosokat, ha azt mondom, akkor sem mennének el ha a fél karjuk le lenne szakadva. Mert ők hősök, bírják a fájdalmat….na persze, egy kis megfázástól meg úgy tudnak szenvedni, hogy ki sem látszanak az ágyból. De persze őket még ezért is lehet szeretni. Ahogy elnéztem Egon testbeszédét – ugyan nem sokat értek hozzá, de ez most valóban beszédes volt – tudtam, hogy lódít. * -Gondoltam. Miért nem lepődöm meg ezen? *Nem haragudtam rá, mosolyogtam. S mivel láthatóan remekül átvészelte a sérülését, nem kellett tovább aggódnom. Szerintem nem attól volt néha elbambulós, mert egyel többször verte be a fejét, ő alapból ilyen volt, de akkor nagyon. Ha jól emlékszem egy ilyen bambulós pillanatában az sem tűnt fel neki, hogy ufókról beszélek. *Nem tudom miért örült annak, hogy Killiannak menyasszonya van, de látszott rajta mennyire felvillanyozza ez az információ. Csak megemeltem a szemöldökömet, hogy mutassam, ez kissé meglepő, de szerintem ezt sem fogja észrevenni. Tovább kérdezett, én meg tovább gondolkodtam Killianon. Egon felvetései enyhén szólva is mulatságosak voltak, belekortyoltam a csokimba, csak utána nevettem fel.* -Bárkivel összefuthattam volna, az erdőnek az a része közel van a városszéli házakhoz. Neki talán az volt furcsa, hogy egyáltalán találkozik valakivel…..ingatlanügynök? Lakásmaffia? Te jóéég Egon, nagy fantáziád van. Nem, nem adtam neki kulcsot. Normális, értelmes ember akivel jól el lehet beszélgetni. Ő itt született és némileg járatos az indián kultúrában, biztosan azért tetszett neki a nagyi háza. Egyébként te jutottál eszembe róla. *Ez most csak úgy jött. Nem is gondoltam bele abba ami kibukott belőlem, először nem is hoztam összefüggésbe a csokoládéval, csupán a tény, hogy szinte azonnal Egonra gondoltam amikor megéreztem a csokoládé illatát és Killiannál is csokit kerestem, ahogy nála, csak Killiannal egy kicsit kínosra sikeredett a dolog. Biztos voltam abban, hogy azt hiszi, a férfiasságát fürkészem.*
- Hát, azt nem tudhatom – mosolygott vissza a lányra -, de gondolom, mert már ismersz egy kissé – próbálkozott Egon választ adni Rebecca költői kérdésére. Bár gyanította, hogy nem kért rá választ, de azért a férfi szolgáltatni szeretett volna valamifélével. Előfordulhat, hogy a mennyasszonyos dolognál egy kicsit Egon túljátszotta a dolgot, mivel a lány szemöldöke a magasba ívelődött, bár nem tudta, hogy épp mit érez, mert a pajzsa még mindig fel volt húzva, amin persze nem is szeretett volna változtatni. Killian jellemzésére, Egon bólogatott és kortyolgatott, majd észrevette, hogy már alig van egy kevés a poharában, ezért egy hajtással felhörpintette a maradékot. A férfi leírása teljesen átlagos, jó lett volna találkozni vele, hogy kiderítse miféle figura, mivel, amit Rebecca eddig elmondott róla az nem túl sok. Egon fejében kicsit kezdett a paranoiája alább hagyni, amikor említette, hogy közel voltak tulajdonképp a házakhoz. Lehet, hogy túlságosan sokat morfondírozott a dolgokon. Elvégre nem lehet mindenki sorozatgyilkos, akivel Rebecca összefut. Sőt valószínűleg Egon volt az egyetlen. Az utolsó mondatával azonban egészen megfogta Egon figyelmét. - Tényleg? – kérdezte összehúzott szemöldökkel – akkor valóban lehetett humora – lazított a mimikán és elvigyorodott, bár nem igazán őszintén, de talán nem tűnt fel a lánynak. Igazán kíváncsi lett volna, miben hasonlítottak egymásra. Lehet, hogy csak simán arcban, vagy esetleg magasságban, de az is lehet, hogy a stílusok volt hasonló. Ebből persze még semmi sem következik, de újra élesztette a kíváncsiságát a férfi iránt. - Lehet tudnom, hogy miért? – tette fel a kérdést mosolyogva. Igazából nem gondolta komolyan, hogy nem kap erre a kérdésre választ, hiszen ha valaki, valamiben emlékeztet a másikra, akkor azt könnyedén elárulják. Egont jobban érdekelte, hogy megtudja Rebecca válaszát, mintsem, hogy újabb pohár italért folyamodjon a bárpultnál, pedig már igazán ihatnékja volt. Ez a baj az ivással, ha nem kezd bele, akkor nem hiányzik neki, de ha belekezd, akkor egészen rákap, és akkor elég sokat tud inni. Persze ez ritkán látszik meg rajta, de a pénztárcáján sokkal inkább, főleg ha nem a kommerszebb alkoholból fogyaszt. A whisky itt pedig nem éppen olcsó, de mit lehet tenni, ha az összes lötty közül ezt szereti a legjobban.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szemet forgattam. Nem Egont ismerem jól, hanem a férfiakat. Legalábbis ebből a szempontból. Persze szerettem volna ha a jelenlegi ismertségi szint egy kicsit megemelkedik, kedveltem Egont és a sajátos humorát. Csak azt sajnáltam, hogy olyan sokáig nem találkoztunk, az is az én hibám, lehettem volna rámenősebb is, otthagyhattam volna előbb is a számomat, hogy felhívhasson, elvégre hiába vártam volna arra, hogy ő jelentkezik először, nem tudott volna. Mindegy, ezen is túl vagyunk és láthatóan nem sértődött meg. Ugyanolyan bolondos volt mint az első alkalommal, most sem tudtam követni a gondolatmenetét, de értékeltem a humorát. Hangosan kuncogtam amikor Killian humorát a magáéhoz hasonlította. Meghagytam ebben a hitben, bár szinte mindenben különböztek egymástól és amikor azt mondtam ő jutott eszembe Killianról, az nem azt jelentette, hogy hasonlítanak egymásra. Tényleg csak a csoki illat miatt jutott eszembe Egon mindjárt a találkozásunk másnapján. Ez elég fura volt és talán csak én beszéltem bele nagyobb jelentőséget, de már megemlítettem és nem visszakozhattam, mert Egon egyenesen rákérdezett.* -Hát….nem is tudom igazán érdemes-e arra, hogy megemlítsem. Szerintem bolondság. Emlékszel arra, hogy amikor találkoztunk a csokiról kérdeztelek? Nos, furcsa és talán nincs is jelentősége de amikor vele találkoztam, megint éreztem a csoki ízét a számban és másnap is amikor eljött reggelizni. És most is éreztem, mielőtt ide beléptünk volna. Olyan mintha…..biztosan csak egyforma illatszert használtok. Csoki illatút. *Igen, hogy ez nem jutott eddig eszembe. Agyaltam az egészen napokig, közben pedig mennyire egyszerű a válasz. Elégedett voltam magammal és már nem is találtam furcsának az egészet.*
Kezdőlap
