Halkan kuncogok. - Hát akkor éppen nem arra figyeltem de most, hogy így említi... egen, határozottan vicces volt. Tény, akkor éppen nem nevettem, elvégre be kellett repesztenem egy smucik tolvaj koponyáját hátulról. Bár most már értem, hogy Ikina miért röhögött fel bennem olyan harsányan... eddig azt hittem, hogy a találatom miatt, de akkor elvileg csak a káröröm szólt belőle... hiába, ez a vén csont mindenen röhög, ha valaki kárt szenved. Lehet a fejére koppintanék, ha lenne kezem odabent is, de hát na... így csak még jobban megvonom a vér adagját, bár azt én is megszívom hosszútávon. - Talán igen, de ennyi is elég. Mondjuk ha a lány tudta volna, hogy én képes vagyok sokkal mélyebben érezni az emberek érzéseit... igen, én éreztem a háláját, nagyon is. Imponált valahol, hogy ilyet ,,érez irántam" egy humán. Valahogy eléggé fel tudta hizlalni az egómat.
Komiszul vontam fel az egyik szemöldökömet. Játszani akarsz kiscsaj? Hajrá. - Kétlem, hogy jól jártál volna, mert akkor tuti megfürdetlek viszonzásként. Oké, melegedni, pontosabban a lányt melegíteni... ah, nem rosszra gondolni! Szóval azért jöttünk be, de ez nem jelentette azt, hogy nem bújhat elő belőlem a kisördög. Tényleg kitelt tőlem, hogy ha túlfeszíti a húrt, akkor odakint teletömöm hóval, jó alaposan. Viszont az incselkedésnek nem volt még vége. Ejjej kislány, hogy te mennyire alábecsülsz engem. Karjaimon megtámaszkodva dőltem előre ültömben. - Pedig eléggé az tudok lenni, még ha nem is látszik. Hogy vad voltam-e... eléggé, főleg, ha elszáll az agyam és nekimegyek az első élőlénynek, ami lélegzik. Ugyan most inkább csak a komisz, kihívó fény csillogott a szememben és nem a helyzethez talán illő gonosz tekintet, vagy éppen a perverz, sunyi nézésem, de azért eléggé jelzés értékű is lehet. Az agyam már kattogni is kezdett, hogyan szúrhatnék ki a másikkal. - A táskád meglett, a tolvaj ott van, ahol lennie kell, egy kiadós leckével gazdagodva, szerintem egész jól kijöttél belőle és ez számít... a lecsüccsenést leszámítva. Igen, most már határozottan nem fogom elfelejteni azt, ahogyan a lány nekiütközik a fickónak és utána meglátogatja a havas felszínt. Filmbe illő jelenet volt, mit ne mondjak, még ha csak utólag mosolygok is rajta. Hamarosan kijöttek az italok, én pedig ráérősen szürcsöltem bele a forró italba. Azonnal éreztem, ahogyan áthatja a testemet. - A seregnél - felelem minden kertelés nélkül. - Pilótaként szolgáltam jópár évig. Meg milicistaként a függetlenségi háborúban, gyalogosként a napóleoni és '48-'49-es harcokban, rohamosztagosként az I. Világháborúban, tanklövészként a II. világháborúban, illetve kommandósként Vietnámban... valószínűleg ha ezt így mind végigmondom neki rám adná a muszájkabátot, szóval maradt a legutóbbi hadicselekedetem. Mondjuk ilyenkor örülök, hogy a 30-as éveimben lettem beharapva... simán meglátszik rajtam így, hogy lehet mögöttem tíz év szolgálat minimum.
- Fürdök én magamtól is, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Pillantok le a nadrágomra, bár nem látom a súlyosabb részeket, de nem is érdekel különösképpen. Most, hogy már nem kint vagyunk, annyira nem érzem vészesnek, igaz, kicsit reszketek miatta, de ez szerintem ilyenkor normális. Jól persze nem fogom magam érezni tőle, de lehetne rosszabb is. - Szóval, ennél jobban nem szeretnék megfürdeni. Legalábbis ilyen körülmények között, otthon valószínűleg első dolgom lesz venni egy jó forró fürdőt, de az teljesen más, mint havat nyaldosni. - Elhiszem én, ha mondod, tisztában vagyok vele, hogy a látszat néha csal. Én mondjuk sem látszatra, sem amúgy nem vagyok az. A nyelvnyújtásban jó voltam, de hogy le is harapdáljam másokét, na azt hagyjuk, fenyegetőzés szintjén persze mehet a dolog, de hogy valóban megtegyem. Mondjuk, eleve senkiről sem feltételezném, hogy képes lenne ilyesmire, így az előttem ülőről sem, még ha ő vadnak is tarja magát. Hát felőlem lehet az, a véleményem ennyitől még úgysem fog megváltozni. Láttam a tekintetét, s tudni véltem, hogy valamire készül, de inkább kíváncsian várom, mintsem tartsak tőle. - Minden nézőpont kérdése, körülöttem kicsit túl sok a furcsaság mostanában, és nem vagyok oda értük kifejezetten. Nem is tudom, hogy ezt miért kötöm az orrára, elvégre semmi köze hozzá, de most már mindegy, kimondtam. Mindenesetre a továbbiakban ráhagyom, mert valóban az a lényeg, hogy a táskám megvan, és egy felfázáson kívül vélhetőleg nem lesz nagyobb bajom. Nem mintha annak örülnék, de október óta úgysem voltam beteg. - Hú, az komoly. Biztos nagyon szuper lehet repülni. Mármint, ha nem kell lelőni senkit, meg ilyenek… Úgy értem, repülni repültem már, de gépet nem vezettem, és az biztos egész más érzés. Lehet nem sikerült érthető formában átadni a véleményem, no de sebaj, maximum kiröhög, több bajom ne essen. Nem mintha eddig nem szolgáltattam volna elegendő mókás tényezőt magammal kapcsolatban. - Mondjuk, kétlem, hogy ott üdítős üveggel gyakoroltatok. Mondjuk, tudja a fene, még az is lehet, sosem szolgáltam a seregben, nyilván nem is fogok. Viszont erről eszembe jutnak a lőgyakorlataink Mandyvel, lehet, hogy megint el kellene már mennem, feszültség levezetésnek is jó, meg legalább egy kicsit fejlődök…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Hát azért ez nem pont az olyan fürdés volt, amit kapnál, de akkor visszatartó erőnek jó lesz - kuncogok. Nem, nem Naomit nevettem - kuncogtam - ki, inkább a helyzetet. Anno gyerekként, még Oroszországban eléggé gyakori program volt, hogy elcsíptük a lányokat egy kis hótömésre. Szidtak minket, mint a bokrot, de az élmény miatt bőven megérte, mi csak nevettünk a puffogásaikon. Vajon a velem szemben ülő hogy reagálni? Sikítozna, némán tűrné, esetleg mindenáron szabadulna... esetleg a kombinációi ezeknek? Lehet ki kéne próbálnom... azt a mázliját, hogy a város közepén vagyunk. - Pedig tudtommal a vörösöknek szokásuk vadnak lenni. Sztereotípia, de volt már dolgom vörös nőkkel és... ah... mai napig nem értem, miért van szőke fétisem... óóó, hát egyszerű a magyarázat, Sarah. Viszont a gonoszkodásom nem marad el. Az a szép az illúziókeltésben, hogy saját gondolatként lehet elültetni a dolgokat mások fejében. Mint ha ő gondolna rá, vagy futna át az agyán. Éppen ezért be is időzítettem egyet. Úgy voltam vele, hogy ha már nem nyúlhatok hozzá, ennyit megtehetek. - Milyen furcsaságokra gondolsz? Csak nem UFÓ-t láttál vagy valami? S miközben beszéltem, felvillantottam a lány fejében pár másodpercre a képet... kettőnk csókolózását itt helyben... hát na, a nyelvleharapást így is fel lehet fogni. Az egész egy másodpercig tartott csak, s mint képzelgésként élte meg, nem valami idegen gondolatként, amit erőszakkal belenyomtak a fejébe. Kis ártatlan játszadozás volt ez a részemről azokhoz a rémálmokhoz képest, amit néha kitaláltam. Még a vágyát se szítottam fel a plántálással... bár ki tudja, magában mit fog kihozni a dologból. - Vagy esetleg találkoztál a jetivel? - fűzöm tovább közben az előző szövegemet. Azért tényleg érdekelt, milyen féle furcsaságokra gondol... basszus, nagyon remélem hogy nem valamelyik idióta falkatagot sikerült meglátnia egy óvatlanabb pillanatában, mert az úgy eléggé cinkes. - Ó, valóban az. Fiatalkoromban sosem gondoltam volna, hogy valaha odafent fogok repkedni, saját irányítás alatt, még ha nem is olyan szabadon, mint a madarak - sóhajtottam. - De amúgy beletrafáltál. Gondolom ha azt mondom, hogy megjártam Irakot, mindent elmondtam. Az utolsó háborúm s köszönöm szépen, jó ideig nem kérek többet... se emberit, se farkast, elég volt. - Hááát, nem - vakarom meg a tarkóm. - De az üdítősüveg kialakítása hasonlít jópár dologra, amit ott dobáltam, szóval annyira nem volt idegen.
- Értettem, értettem, ha nem vigyázok magamra, fürdeni fogok. Egyszer élünk, nemde? Eme életfelfogás tökéletes tudatában öltöttem rá újra nyelvet, mert igazából nem zavart túlzottan sem a fürdés gondolata, sem az, hogy állítása szerint képes lenne leharapni az említett testrészem. Tényleg nem hittem el, de szerintem minden józan gondolkodású ember így lett volna vele. - Akkor én rossz vörös vagyok. Jegyzem meg gondolkodás nélkül, és némi kamuszaga van azért a dolognak, aminek én tökéletesen tudatában vagyok, ő pedig esetleg kiszúrhatja, lévén van orra az ilyesmihez. Igenis van olyan szegmense az életemnek, ahol tudok vad lenni, de mostanában nem nagyon gyakoroltam a dolgot, szóval kár is számolni vele, egyébként is nagyban függ attól, hogy mit hoznak ki belőlem. Nem mindenki képes ám előcsalogatni a kistigrist - UFÓt? De, rögtön kettőt is. Nem, csak… kicsit sok mindent felejtek el mostanában, olyan dolgokat, amire biztos emlékeznék. Nem nagyon értem, de betudom a sok melónak és a fáradtságnak, hogy néha ebédszünetre mennek az agysejtjeim.. Vonok vállat, hiszen más logikus magyarázata nem lehet a dolognak. Hirtelen azonban elvörösödöm, a pipacsok sírva röhögnének, ha meglátnák az arcomat, az istenekre, hát ez meg honnan? Naomi Sharp… tényleg elment az eszed. Nem volt túl jó ötlet a saját vadságomon agyalni, itt is van az eredménye, gondolatban már smárolok is a jóképű idegennel. Hmmm… Állj már le, komolyan! Kész szerencse, hogy megemlíti a jetit, ezzel lényegesen egyszerűbben terelhetem más irányba a gondolataimat, meg is könnyebbülök a hallatán, és képes vagyok ismét mosolyogni, a vörösségem pedig is oszlik, mintha sosem lett volna. - Nem, a jeti nem a haverom, pedig biztos menő lehet. Én nem hiszek az ilyen dolgokban, épp ezért viccelem el. Nincs jeti, sem Loch Ness-i szörny, semmiféle ilyen marhaság. - Nem lettem volna a helyedben, bár, gondolom nincs is túl sok női pilóta még a mai világban sem. És jól vagy? Mármint, szokott lenni az ilyen háborút megjárt embereknek az a poszttraumatikus stressz szindróma… Nem mintha úgy tűnnél, mint akinél nincs minden rendben. Tudod mit? Inkább ne is válaszolj, nagy tahóság volt ilyesmit kérdezni. Szeretnék inkább belefulladni a forró csokimba ebben a szent pillanatban. Istenem, hát lehetek még ennél is gázosabb? Biztosan, de azért nem kellene gyakorolnom a dolgot. - Értem, bár lövésem sincs, mi hasonlíthat a katonaságnál egy üdítős üveghez, de ez nyilván csak azért van így, mert nem voltam katona. Motyogom, inkább csak azért beszélek, hogy ne legyen túl nagy a csönd az előbbi marhaságom után. Remélem, nem sértettem meg, vagy hoztam elő valami kellemetlen emléket, kár lenne a délutánért.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Amikor újra meglátom kidúgódni a kis nyelvecskéjét, újra előjön a gonosz vigyorgás ideje. Na ha hosszabb lenne tuti megpróbálnám elkapni, bár szerintem még most is jó esélyeim lennének... elvégre, a gyorsaságom és a reflexem az emberekhez képest lényegesen jobbak, már már leküzdhetetlen volt. De ennél sokkal jobbat tudtam fenyítésre. - No csak induljunk majd el és megkapod a magadét - kapja meg az ígéretet. Igaz, ezzel most tökéletesen értelmetlenné fogom tenni azt, hogy bejöttünk ide, de nem zavart. Magának csinálta a problémát, hát igya csak meg a levét. Ha meg azt hiszi, hogy meg fogja úszni... tenni fogok érte, hogy ne. A következő megjegyzésére felvonom az egyik szemöldökömet. Kiscsillag, ha tudnád, kit, pontosabban mit akarsz te átverni... - Bizonyos értelemben a vad és a rossz kéz a kézben jár ám. Kezd eléggé érdekes irányba elmenni a beszélgetés, de nem zavart. Úgy voltam vele, hogy ez még belefér, hiszen semmi felszólítást vagy utalást nem tettem olyan dolgokra. A magam részéről ezt csak kis játszadozásnak fogtam fel és nem vérkomoly hódításnak. Viszont ami ezután elhangzott, az valahonnan ismerős lesz. A szemöldököm össze is vonom rajta. No tapogatózzunk kicsit. - Mint ha csak elvágták volna a dolgokat egy adott ponton? - kérdezem érdeklődve. De a szavaimmal együtt a gonoszkodásom is folytatódott. Bevallom, valahol elgondolkoztam rajta, hogy talán nem kellene ezzel szórakoznom... de látva a reakciót, magamban eléggé kajánul vigyorgok. Az arcomra nem ül ki, inkább csak magamban. Szóval... folytatom a dolgot. Újfent megérintem a lány tudatát a képességemmel, elültetve egy újabb pillanatképet. Újfent a csók volt a téma, ám most már vadabb kiadásban és a lány az ölemben ült közben. S mint ha nem is tudnék a dologról, folytatom a beszédet is. - Az biztos, amúgy is szereti a piroskákat. Hogy ezzel most a lány vörös hajára vagy a pirosposgás, píres arcára gondolok-e, azt rábízom. - Tényleg nincs sok, de aki van, azok nagyon jók. Speciel nekem a szárnyemberem is nő volt... ehm... bevetés során párban repültök és a párok tagjai a szárnyemberek. Megint felvonom a szemöldököm, amikor elkezdi ecsetelni a dolgot, de a szabadkozására csak elnevetem magam. - Semmi gond. Amúgy nem, semmi bajom. Nem közkatonaként szolgáltam, így az idegeimet nem viselte meg annyira a dolog. De te meg valami dokinő vagy hogy ilyen dolog jutott eszedbe? Nem találtam egyáltalán sértőnek a kérdését. Ha azt akarta volna kihozni a dologból, hogy éppen valami eléggé nagy agybajom van - amúgy van -, akkor talán elküldöm a sunyiba, de amúgy teljesen rendben volt a dolog. - Elég jó fegyver lehet belőle... tölts bele benzint, tegyél bele egy gyutacsot és gyújtsd meg... gondolom ismered ezt az italt, Molotov-koktélnak hívják. Érdekes nap... egyik pillanatban még mennek a pajzán megjegyzések, a szemétkedő illúziók, most meg előjönnek a katonaság kérdései... hm... jó kis társaság.
- Gondolom, ha itt maradok, a havat hozod be. Kinézem belőled. Jegyzem meg rögvest, és nem hiszem én azt, hogy üres fenyegetőzés lenne, hiszen láttam, mire képes a pasas, szóval elhiszem, hogy hajlamos lenne bevágni a hóba, vagy ahogy képzelte a fürdetést… Nem mintha vágynék rá, de nem az a típus vagyok, aki ilyesmi miatt visszafogná magát. - Bizonyos értelemben nyilván, és ezen a vonalon maradva, nem is megy sokra az ember lánya azzal, ha jó… Nem mondom, hogy olyan gyakran szűrtem össze pasikkal a levet, sőt, mióta megérkeztem Fairbanksbe, egyáltalán nem volt rá példa, de nem voltam szent, és előfordult az én életemben is, hogy csak egyszer szűrtem össze valakivel a levet. Manapság meg… azt inkább hagyjuk. Szeretném, ha lenne valaki az életemben, de valahogy nem sok esélyt látok rá, mint azt már korábban kifejtettem P.S.-nek, engem kerülnek a pasik, szerintem van rajtam valami riasztó… Jó, oké, most egy férfi társaságában vagyok épp, de ez azért nem pont olyan. Szívja a vérem rendesen, de nem nyomul, vagyis, szerintem nem, de úgysem venném észre, ha ténylegesen ezt tenné. - Öööh, nem. Inkább olyan, hogy nem emlékszem, hogy kiről mit meséltem otthon, meg a barátnőmnek. Kicsit hülyének érzem magam miatta, eddig nem tartottam feledékenynek magam, de úgy tűnik, mégis fel kell írnom a rossz tulajdonságaim listájára. Azt mondjuk nem tudom, miért ecsetelem önnön elmebajomat egy idegennek, bár szerintem az eddigiek alapján sem tarthat épp normálisnak, szóval fölösleges amiatt aggódnom, hogy rontom a renomémat. Az újabb felvillanó kép valószínűleg olyasmit idéz elő, ami nem feltétlenül volt célja a megalkotónak. Konkrétan csont nélkül félrenyelem az újabb korty forró csokimat, és olyan vehemenciával kezdek el köhögni, hogy az már-már ijesztő. Egy kicsit be is pánikolok a dologtól, fel is állok, a fejem vörösödik a megerőltetéstől, és még a könnyeim is kicsordulnak. Az asztalba kapaszkodok, az ujjaim vége rögvest elfehéredik a szorítástól, és belekerül jó egy percembe, míg sikerül kiköhögnöm magam. Mondjuk, ha valaki épp hátba vág nagy hősiesen, lehet hamarabb helyreáll a világ rendje. - Basszus. Szökik is a kurta szitokszó ajkaim fogságából, és fejcsóválva ülök vissza. Mi a franc ütött belém? Még a legfeltüzeltebb napjaimon sem kezdek tök idegenekről fantáziálni… Mondjuk, nem mintha múltkor a discoban nem hasonló lett volna, de akkor legalább nem ült előttem a fantáziálásom tárgya. Nem akarok erre gondolni basszus. Totálisan megzakkantam, esküszöm. Közben valahogy elfelejtődik a jeti, meg minden egyéb, ha beszél is közben, aligha tudok rá figyelni, de valahol a katonaság témánál már képben vagyok ismét. Uhh, úgy érzem, beszakad a torkom, ezt még egyszer nem kellene. - Nem pont dokinő, de közöm van az orvostudományhoz. Gyógyszerész vagyok. Bólogatok, tanultam erről az egyetemen, de még nem találkoztam senkivel, akinek hasonlója lett volna. Durva lehet például, ha a feleség arra ébred éjszaka, hogy a férje fojtogatja. Valahogy nem akarnék ilyesmit átélni. - Nem biztos, hogy ilyesmit szeretnék művelni a szabadidőmben. Mindenesetre, tény, hogy manapság több mindenből lehet fegyvert csinálni, mint amit feltételeznénk. Abba sem szeretnék belegondolni, hogy én mire lennék képes a különböző adalékanyagokkal… Szerintem, ha nagyon beleártanám magam, minimum egy csinos vírust össze tudnék hozni, de persze, ilyesmi nem áll szándékomban, nem vagyok ilyen ember. Tudom, hogy komoly eszközök vannak a kezemben, és felelősségteljesen álltam mindig is a kérdéshez.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Pontosan. Termoszban, akkor még el se kezd olvadni addig. Jól sejtette, hogy bizony képes lennék ilyen dolgot megtenni. Teletömném a termoszt hóval és itt helyben belenyomom a pulóvere alá az egészet. Mondjuk nem tudom, lehet inkább megfogom, vállra kapom és kiballagok vele a rétre, ahol aztán ledobom a földre és... nana, látom ám, hogy rosszra gondoltok! - Én inkább úgy fogalmaznék, hogy akkor nem megy sokra, ha csak jó. Egy kis rosszaság még senkinek se ment a kárára... bár kétlem, hogy beléd csak kicsi szorult volna. Néha komolyan úgy éreztem magam, mint egy vámpír. Ilyen szempontból atyámnak teljesen igaza volt anno a hegyeknél. Bár most csak képletes vérszívásról van szó, az is igaz. Ah, imádtam az ilyet... főleg, ha nem nyuszómuszó a másik és felveszi a kesztyűt. A vöröske egyelőre az volt, még ha nem is tartja magát rossznak... óóó, de egy kis ördög vagy te. - Lehet annyira nem volt fontos. Tudod, hogy van ez, az agy általában kihajítja a fölösleges információ morzsákat. Főleg alvás idején. Nem teljesen azt a választ kaptam, amire számítottam, de egy fény a szememben jelezhette, eléggé szöget ütött a fejemben a gondolat. Hallottam már korábban hasonló tünetekről, még ha az előzetesen felvázolt képzetem nem is állta meg a helyét. Valaki egyszer mesélte nekem, hogy ez bizonyos művelet milyen utóhatásokkal jár... de nem, nem hiszem, hogy ez áll fenn, nem kell egyből a legradikálisabb dolgokra gondolni... na de ha már a radikális dolgoknál tartunk... hááát... azt hiszem lehet nem ivás közben kellett volna rosszalkodnom. Dög vagyok, az tény, de egyáltalán nem az volt a célom, hogy megfullasszam a másikat. Akkor megfojtom, kész. Namindegy, ez jó jel lesz nekem, hogy csak akkor bizgeréljem a fejét, ha éppen a pohár az asztalon van. - Hé, meg ne fulladj itt nekem - állok fel, lépek oda mellé, majd próbálok meg a segítségére lenni némi kiadós hátveregetéssel. Bár tény, vissza kell fognom magam, mert nálam egy erősebb ütéstől megcsókolná a padlót... bár lehet akkor a fulladás lenne a legkisebb baja, de nem lennénk előrébb. Megfelelő erejű és irányú ütlegelés után aztán visszaültetem a helyére, majd én is helyetfoglalok. - Mi lelt téged? Ah, de szemét vagyok, Tupilek kegyelmére! - Oh, szóval ne lepődjek meg, ha az egyik patikában te vigyorogsz rám a pult mögül. Mondjuk ennek elég kevés az esélye. Alapvetően nem volt szükségem gyógyszerre, olyan pszichés problémám meg még nem alakult ki eddig, mint a gyomorfekély vagy társai... mondjuk nyugatóra lehet szükségem lesz majd a közeljövőben... - Nevetni fogsz, de az orvosok a leghalálosabbak néha a hadseregben. Nem csak azért, mert az összes sebesült megfordul a kezei között, hanem mert rendkívül találékonyak... például láttam már szanitécet egyszerű orvosi szikével ölni, pedig azt nem pont ilyen dolgokra alakították ki. Oké, azt hiszem kissé elragadtattam magam, főleg, hogy ez a történet még az I. világháború idején játszódott le és nem Irakban. Szóval kissé visszapofozom a téma hajóját Poén tengerre, újabb fájdalmas dolgot ellőve. - De amúgy ismertem olyat is, aki egy egész századot tett ártalmatlanná... mondjuk az a szakács volt.
Nyugtáztam, hogy havat fogok kapni így is, úgyis, nem ijesztett meg a dolog különösebben, mondjuk, lehet sikongatni majd fogok, de ez már egy másik kérdés. A következő kijelentése nyomán pedig úgy tíz másodpercig tátogok, akár egy hal, majd néminemű felháborodással a hangomban szólalok meg újra. - Mi az, hogy kétled? Nem is ismersz! Azért vigyorgok a bajszom alatt, bár valamilyen szinten tényleg érdekesnek találom, hogy erre a következtetésre jutott, mert alapesetben azért nem feltétlenül sír le rólam, hogy benne vagyok én a rosszban, ha úgy adódik. No de mindegy is, a véleményéhez joga van, még akkor is, ha nem értem igazán. - Nekem olyan érzésem van, hogy fontos volt. Ha nem lett volna fontos, nem meséltem volna fűnek fának a dologról… szóval, ezért is zavar annyira a dolog. Végül megrántom a vállam, mert nem tudok többet mondani számára a dologról. Az emlékeim mágus vette el, ő pedig el tudja úgy simítani a dolgokat, hogy ne legyen szakadás, és még csak ne is gyanítsam, hogy valami hiányzik. Ugyan én észleltem némi problémát, de csak amiatt, hogy több ízben is szót ejtettem Connorról, és belefutottam már, hogy nem emlékszem rá. Szerencsére hátba vereget, így nem kell egyedül kiszenvednem a köhögőroham végét, ami most határozottan jól jön, aztán a kérdésére megint rákvörös leszek, így jó eséllyel nem sok igazságtartalmat fog belelátni a szavaimba, bár nem hazudok, de nyilvánvalóan nem árulom el a dolog valódi okát. Erre még akkor is rájönne pirulásom folytán, ha nem bombázna ilyen képekkel. - Félrenyeltem… megesik. Köszörülöm meg a torkom, és még egy kicsit simogatom a nyakam, mert nem volt ám kellemes az élmény. - Nem, ne lepődj meg, bár, nem sokszor vagyok a pult mögött, inkább hátul szoktam lenni, vannak alkalmazottaim az ilyesmire. Ettől függetlenül szerettem kiszolgálni a vásárlókat, és gyakran meg is tettem, de voltak olyan napok, mikor a hátam közepére sem kívántam, és inkább láthatatlanul végeztem a dolgom. - Nem fogok nevetni… Csóváltam meg a fejem, és inkább nem kezdtem el fejtegetni, mennyire undorítónak találom, ha egy orvos visszaél a helyzetével, a tudásával, és nagy ívben köp arra, amire felesküdött. Valahogy megkeseredik a szám íze a hallottaktól, de köze lehet annak is a dologhoz, hogy szívrohamot kapok már a kórházak gondolatától is. - Na és azt hogy csinálta? Belefőzött valamit a pörköltbe? Nem mintha az ellenségnek főzni volna szokás, de a trójai faló esete szerintem elég gyakran megtörténhetett más perspektívából is… Mindenesetre, erre azért kíváncsi vagyok, különben nem kérdezném…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Én meg csak vigyorgok, amikor végignézem a reakcióját meg a kirohanását a megjegyzésemre. Igen, tényleg nem tudtam volna megmondani ezt, ha átlagos emberi lény lettem volna... najó, talán egy olyan, aki az emberek viselkedésére szakosodott igen. De nálam ez már-már faji előjog volt, hogy kiszúrtam ezt. Az embereknek nem volt olyan mentális pajzsuk, mely mögé el lehetne rejtőzni... félelmetes, mennyi mindent meg lehet állapítani egyetlen tekintetből, szaglásból, vagy bármilyen érzékelésből. ~Így már nem olyan nagy művészet összeszedned az összes könnyűvérű nőcskét, ha vágyad van, nemigaz?~ - kuncogott odabent Ikina a múltamat emlegetve. Tény és való, így lényegesen könnyebb volt partnert találni éjszakára. - Nem kell feltétlenül ismerni a másikat, elég észrevenni a jeleket... például azt a komisz tekinteted, mely elő-előjön. Szerintem még mindig nincs teljesen tisztában azzal, miféle alakba botlott bele a minap, s ehhez nem kellett ám farkasnak lennem. Ha nagyon elememben voltam, akkor bizony képes voltam lyukat beszélni valakinek a hasába, vagy szárazra szívni képletesen. Szerettem így szórakozni az emberekkel... igen, visszaéltem a képességeimmel rendesen, de azért jól esett. - Miért, miről van szó, ha nem vagyok túlságosan tolakodó? - vonom fel az egyik szemöldököm. Ez egyre furcsább volt... most akkor emlékszik vagy nem emlékszik vagy mi a franc? Számomra az egész eléggé abszurdnak tűnt... vagy éppen túlságosan mesterkéltnek. Mondjuk tényleg eléggé zavartnak tűnik, még akkor is, ha a körülményekről beszél. A kíváncsiságom egyre nagyobb mértékeket öltött odabent. A rögtönzött életmentő művelet után aztán rákérdeztem, én dög, hogy mi történt. Valószínűleg emberként meggyőzött volna a válasza, de mivel tudtam, hogy alapból én tettem, csak röhögtem magamban. - A félrenyeléshez a pír is hozzájár? - tettem a hülyét, rámutatva a nyilvánvalóra. Hogy a fenébe ne tettem volna, amikor gyakorlatilag a vörösség annyira elöntötte az arcát, hogy az már szinte a hajszínét is felülmúlta? Óóó, úgy érzem, már megint kiváló munkát végeztem. Hogyan hozzunk zavarba egy ismeretlen emberkét és közben játsszuk a hülyét ala Nicho. Néha elgondolkozok azon, apám vajon beharapott volna, ha tudja, hogy ilyen szemét tudnék lenni az erejével... mondjuk szerintem tudta egy idő után, hogy hajlamos lennék a dologra. - Te vagy a tulajdonos? - lepődök meg. Elég őszinte a reakcióm, elvégre nem néztem volna ki belőle. Elvégre, nagyon fiatalka volt még emberi szemmel is, s hogy már neki legyenek alkalmazottjai... az teljesítmény. Mindenesetre a történettel kapcsolatban érzem benne a rosszallást... pedig csak most jön a teljes sztori. - Valóban nem az, de igazából azt tette, ami egy szanitéc kötelessége: megvédte a betegét. Éppen a lövészárokban gondozta az egyik sebesültet, amikor ránk rontottak. Mire egyet pislogtam már kettőt elintézett így a támadói közül... mire egy harmadik fejbe lőtte. Hans Ottomayer, a 6. szakasz szanitéce... nyugodj békében. Na viszont ezután nem sokon múlott, hogy úgy nézzek a lányra, mint valami idiótára. Éppenséggel amit mondtam, az nem volt más, mint egy nagyon régi katonai vicc. Viszont ha már így alakult, akkor kovácsoljunk ebből is tőkét... ijj, de fog utálni, ha megtudja. - A fülébe jutott, hogy a 3. század katonái mosléknak tartják a főztjét. Annyira bedühödött ettől, hogy... hát, pontosan nem tudom, hogy mit használt, de tény, hogy belerakott valamit a század fejadagjába egy nap... utána vagy két hétig a latrinára rohangáltak a hármasok...
- Van nekem olyanom? Nem is tudtam… Pislogtam már-már vérlázítóan ártatlanul. Persze, hogy volt, és az egyetemi éveim alatt nagyon is sokszor alkalmaztam, nos, akkor tényleg nem voltam jó kislány, de kellettek azok a tapasztalatok is az életemben. Azt nem mondom, hogy nehezebb volt zavarba hozni, mert ez nem igaz, egyszerűen megszoktam, és kihasználtam, hogy a pasiknak ez tetszik. Mióta azonban abbahagytam a sulit, már abszolút nem jellemző rám az a szertelen életmód, annyira nem, hogy férfihoz ennél közelebb nem is nagyon voltam, mint most hozzá. Jó, azt az Upperes esetet hagyjuk, kellemetlen emlék. - Igazából, egy személyről, akit állítólag emlegettem tavaly év végén, de én nem emlékszem rá. Szóval élek a gyanúval, hogy a bolondját járatja velem a környezetem. Mondhatom, hogy nagyon jól megy nekik. Sóhajtottam fel, mert nem igazán tudtam már mit kezdeni ezzel a helyzettel, de nem is akartam foglalkozni vele, még a végén tényleg elhiszem, hogy kerek-perec elfelejtettem valakit, aki fontos volt a számomra. Azt meg inkább nem is kezdem el ecsetelni neki, hogy olykor felvillannak ilyen kis képek előttem, amik számomra egészen különösek. Mondhatnám, hogy hasonlóak, mint amit most tapasztaltam, de azért annál kicsit komplexebb esetekről van szó. - Nálam mindenhez jár a pír. Zártam rövidre a témát jó gyorsan, mert nincs az az isten, hogy én elkezdjem neki azt ecsetelni, hogy éppen az ő ölébe képzeltem magam, és a nyelve a számban matatott. Atya ég… szeretnék elsüllyedni. Több szót azonban úgysem fog kiszedni belőlem ezzel kapcsolatban, szóval eztán a süketet fogom játszani, ha kérdezgetni óhajt. - Nem, a tulajdonos nem én vagyok, én vezetem a helyet. Inkább nem dobálózom a Sharp vállalat nevével, mondjuk, elég híres szerte Amerikában, de nem szokásom kérkedni apám babérjaival, meg aztán az marha hízelgő ám, hogy az egyik új gyógyszertárának a vezetését rám bízta. Épp ezért általában nem is említettem a dolgot, még ha távol is állt tőlem, hogy visszaéljek a nevével, vagy hogy valaha is apuci pici lánya lettem volna. - Ja… így már azért egész másként hangzik, bár úgy tűnik, a happy end elmaradt. Elég morbid megjegyzés azt hiszem, de a bűnbánó arckifejezésem talán ellensúlyozza a dolgot. A katonai vicceket meg nem ismerem, szóval felőlem annyira hülyének néz, amennyire csak szíve vágya. A történet számomra tökre hihető volt, mert hát, ilyesmit még én is képes lennék összehozni. - Azután már pláne megkapta a moslék jelzőt a főztjére, gondolom. Meg hát, ha kiderült, nem hiszem, hogy sok köszönet volt benne. Gondolkodom el, nem, határozottan nem lettem volna akkor a szakács helyében. Egyébként, nem hinném, hogy olyan nagyon extra dolgokat lehet egy hadszíntéren összehozni, eszik, ami van, és amennyi szükséges, aztán szevasz. Legalábbis én így képzeltem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Van biza és ahogy látom elég jó vagy benne. Na, ez a pislogás... kislányom, ha tudnád, milyen szerencséd van. Annak idején kevesebb gesztus is bőven elég volt arra, hogy rárepüljek egy nőre és meg se álljunk az ágyig. Hogy az övéhez vagy az enyémhez, az már részletkérdés. Könnyen lehet, hogy ez az álszende vöröske is erre a sorsra jut... egen ám, csak megvolt a magam nagy találkozása Sarah-val már egy hónapja és azóta az ilyesmik kikerültek a prioritásból. Biztos voltam benne, hogy nála nem, de nálam igen... szóval a játszadozásra most egy jódarabig már csak illúzió szintjén adtam a fejem... még ha egy sikkantgatást meg is érne a dolog. - Pedig még csak most lesz április 1... vagy a memóriád makacsolja csak meg magát. Az újabb adalékinformációk már-már biztossá kezdik tenni a dolgot, de még mindig nem merném 100%-osan kijelenteni. Mindenesetre engem egyre jobban foglalkoztat az elképzelés. Emléktörlés lenne? Lehet, hogy az őrzők megpiszkálták a kobakját? Mondjuk ez Fairbanks-ben elég valószínű, amilyen hangosan egyesek rendezték a dolgaikat az elmúlt években. Talán csak látott valamit, amit nem kellett volna és elhallgattatták... olyan... őrzősen. - A haj kötelez, mi? Na gyere, ülj le. Naszép, öreganyád térdekalácsát akard átverni a palánkon. Valószínűleg eléggé nagy sértődés lenne belőle, ha megtudná, hogy én szórakozok azzal a helyes kis buksijával, de nem tudta. Szóval amint leültettem és megbizonyosodtam róla, hogy nem nyúl a csészéjéhez, bizony kapta a következő jelenést a fejébe... bár ez csak egy ártalmatlannak is tűnhető lopott csók volt az ő részéről, ugyanabban a pozitúrában... ha meg ivott, akkor megvártam, míg leteszi és nyel. - Értem. Bár... ne vedd sértésnek, de nem vagy még kicsit fiatal ilyen szerepkörhöz? Mondhatjuk, hogy bizonyos dolgokban eléggé konzervatív voltam, így a vezető beosztásokkal kapcsolatban is. - A csatatéren mindig elmarad a happy end. Még ha győz is az állítólagos jó fél, attól még rengetegen meghalnak, megsebesülnek, nyomorodnak, az özvegyekről és árvákról, siratókról már nem is beszélve. Csak a háborúk ezen oldala valahogy mindig kimarad a legtöbb filmből és regényből. A háború morbid, ezen nincs mit bánni. Az olyanok, akik nem tapasztalták meg a lövészárkok világát, sosem fogják érteni teljesen a dolgot... még ha egy visszamaradt vietnámi veterán is meséli, hogy miket látott... jé, képzeld, én is. Közben a kaján vigyorom odabent még nagyobb lett... na még hülyítem egy kicsit szerintem. - Hát tény, az ezredes utána eléggé leszidta... de eléggé nagy lett a tekintélye innentől. Egy katonának fontos, hogy jól táplált legyen, különben nem tud érdemlegesen harcolni... szerinted ezek után ki merte volna leszólni a kajáját? - vigyorogtam.
- Egy lány mindig örül, ha ilyesmit hall. Jelentem ki, és igen, valóban van komisz tekintetem, meg másmilyen is, ami még ennél is ingerlőbb adott esetben, de nagyon rég nem fordult már meg a fejemben, hogy valakit megpróbáljak elcsábítani. Igazából, mindig is úgy volt inkább, hogy én hagytam magam elcsábítani, nem vagyok egy kezdeményező típus, egy nő a tekintetével üzenjen maximum, de ne adja konkrétan a pasi tudtára, hogy esetleg itt lehetne valami. Most sincs szó ilyesmiről, és bár a téma kapcsán adhatná magát, de én annál tovább nem igazán jutottam, minthogy a másikat egészen megnyerő külsővel áldotta meg a sors. Jó, azokat a felvillanó fantazmagóriákat nem tudom hová tenni, nem is akarom. Nem vagyok begerjedve egyáltalán, úgyhogy nem is értem. - Remélem, mert kezd nagyon fura lenni a dolog, mindig azt hittem, hogy tök jó a memóriám, de ezek szerint tévedtem. Azt pedig még nem is mondtam, hogy alkalmanként lehetetlen dolgokat képzelődök. Ja, hogy most is. teljesen jó. Komolyan, az eszem megáll, nem értem magam, ez olyan… mintha tökre frusztrált lennék szexuálisan, pedig nem vagyok. - Így van. Bólintok, ha már a hajam vörös, legyen a képem is, tiszta sor, nemde? Hát persze, hogy de. Egyértelmű. Teljességgel belezavarodtam a saját zavaromba. Hát van ennél lejjebb? Vajon miért érzem úgy, hogy mostanában állandóan zavarban vagyok? P.S. például igyekezett elérni a lehető legvörösebb árnyalatomat, és most mintha megint ez lenne a műsor, csak nem feltétlenül a velem szemben ülő igyekszik ezt elérni. Visszaülök, és inkább nagyon gyorsan megiszom a maradék csokimat, mert eszemben sincs megint megfulladósat játszani. Épp felocsúdnék a köhögőrohamból, amikor már megint olyasmit képzelgek, amit nem kellene. Ezt pláne nem tudom hová tenni, mert egyrészt nem ülnék egy tök idegen ölébe, másrészt nem is lopnék csókot. Azt hiszem, valami nagyon durván félrecsúszott most bennem. Mégis miért gondolok ilyesmire? Hallom, amit mond, de azt már határozottan képtelen vagyok bármit is felelni, csak csóválom a fejem arra is, hogy nem vagyok-e túl fiatal egy gyógyszertár vezetéséhez. Lehet, viszont az biztos, hogy tökéletesen kattant vagyok, be kéne utaltatni valahová. A képem még ki sem fakult, hogy a normális színében tündököljön, máris ismét teljes intenzitással ég. - Ne haragudj, mennem kell. Pattanok fel, és már le is rántom a kabátom a fogasról, hogy kirohanjak a pubból, köszönöm, de nekem ennyi elég volt. Nem akarom úgy érezni magam, mint egy szánalmas liba, aki minden jött-ment pasitól csókot remél, miután két szót váltottak, csak mert tulajdonképpen vágyom egy ilyen fajta belsőséges gesztusra, de... nem akárkitől. Odakinn megcsap a hideg, rögtön beleremegek, hisz még a nadrágom is nedves, egyszerűen pillanatok alatt lett minden pocsék. Jól éreztem magam, most pedig nem vagyok más, mint egy szánalomkupac. Felrángatom magamra a kabátot, és elindulok, nem érdekel, hogy több embernek is nekimegyek, és van, aki keresetlen szavakkal ajándékoz meg. Csak szeretnék egy kicsit megnyugodni, és nem ennyire elveszettnek érezni magam. Fogalmam sincs, ez most honnan jött, de egyszerűen ez van…
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Halkan kuncogtam egyet. Óóó, úgy tűnik azért még mindig tudok beszélni a nők nyelvén, ha ilyen visszajelzéseket kapok. Pedig most csak random beszéltem, minden hátsószándék nélkül. Hiába, vannak dolgok, melyek nem múlnak el... de bezzeg ha olyat szeretnék környékezni, akit akarok is, akkor csődöt mond a tudomány. - Tudom én, azért mondom. A legjobb az lesz, ha megjegyzem ezeket az információkat a lányról. Később valószínűleg még jól fog jönni, ha kiderülnek dolgok a vöröskéről. Egyelőre egy rohadt nagy hipotézis, amit felállítottam magamban, s bár általában a nagy elméletek is úgy kezdik, még nem fejlesztem tovább ténnyé. Korán megtanultam, hogy ne ugorjunk azonnal rá az ilyenekre... na, nem úgy! Ám ha kiderül később, hogy igazam van... sok kérdést felvet majd a továbbiakban. - Hát nézd, ilyen mindenkivel előfordul. Mondjuk...érdekes, rólad mindig egy kovászos uborka jut az eszembe. Legalább is amikor ilyen elgondolkodó arcot vágsz. ~Eh, mi van?~ - morran fel bennem Ikina a szövegelésemet hallva. Hát igen, talán nem pont a legjobb hasonlat volt... hogyan juthatott ilyen az eszembe? Mondjuk lehet, hogy köze van hozzá az elmaradt ebédnek... és ha jól emlékszem, csak uborka van otthon... mehetek bevásárolni. A visszaszólására már csak mosolyogtam egyet. Hiába, produkálja itt nekem a vörös ötven árnyalatát a leányzó. Naviszont... hááát, úgy tűnik, eléggé túlőttem a célon. Igaz, már hozzászokhattam volna, egy idő után elő szokott jönni ez az állapot... amikor túl gyakran plántálom valakibe az újabb és újabb kamufantáziát. Muris a dolog, de egy idő után már túltölti vele az embert... főleg, ha ilyen dolgokról van szó. A lány hamarosan felpattan és elsiet. Egy darabig csak ültem, ahogy gondolkodtam, magamban. Nem, bűntudatom az nem volt, de kicsit tényleg túlzás volt. Azért a társasága jó volt. Aztán észreveszek valamit... hoppá, én még ígértem egy fürdetés mára! Kajánul elvigyorodtam, miközben megittam a borom maradékát és sietve távoztam. Indul a vadásszezon.
***
Nem volt nehéz ráakadni a nyomára. Amennyire árasztotta magából a kételyt, talán még a város túlfeléből is kiszúrom... főleg azt a bosszúságot, ami körbeveszi az embereknek köszönhetően. Hát igen, kissé rinocérosz módjára megy előre, pár embernek neki is ütközve. Folyamatosan a nyomában vagyok, lassan közeledek. Már éppen készítenék egy újabb illúziót, hogy elkezdjem terelni a város határa felé... de aztán észreveszek valamit. Az utolsó fickó, akinek nekimegy, bosszúsan fordul utána és ragadja meg a karját és kezd el kiabálni vele. Egy pillanat alatt szalad a fejembe a vér, sietősebbre fogva a lépteimet. Na nem, kisapám. Csak egy ember... egy egyszerű ember... de normálisan viselkedett velem. Így hát pár másodperccel később megragadom a fickó karját és lefejtem Naomiról... mint ha csak vajból lenne. - Vedd le róla a mocskos mancsodat te senkiházi! Ellököm a fickót, de nagyon kell kontrollálnom magam, mert simán benne volt a dologban, hogy nem lököm, hanem hajítom... át a fél utcán. - Takarodj a vérbe! Vagy nem... tudod mit? Gyere ide, had nyomjak egy csókot arra a szédítően lélegzetelállító pofidra! Az öklömmel! Olyan mérges és dühös voltam, hogy majdnem egy állatias morgás is előjött a torkomból. Hirtelen úgy éreztem magam, mint annak idején a frontokon... amikor odaálltam a bajtársaim mellé és megvédtem őket az ellenségtől... itt most nem voltak fegyverek, nem volt ellenség, de egy szimpatikusnak nevezhető ember igen, még ha nem is voltak szándékaim vele. Mindenesetre a fickót annyira megriasztotta a fellépésem, hogy azonnal átment Speedy Gonzalesbe és elhúzta a csíkot. Kis híján utána köptem, de aztán csak még levegőket vettem és a lány felé fordultam. - Jól vagy? Pfff, hülye kérdés, szegény annyira össze volt zavarodva, csodáltam volna, ha felfog valamit a világból. Elhúztam a számat... igen Nicho, túllőttél a célon... qrvára... gyerünk, gyerünk, mondj valami baromságot... az elsőt ami az eszedbe jut! - Figyelj, csak, azért jöttem utánad... nem láttad a Teddy Macim? Nem találom. Nélküle nem tudok elaludni! ~Óóó, Tupilekre, testvér, te annyira barom vagy hogy már kezelni kéne!~ - csapott a homlokára mancsával Ikina.
Kovászos uborka? Mi a búbánat? Hát komolyan… most olyan zöld vagyok, vagy olyan büdös? Inkább nem is akarom tudni. Jó, hogy kifelé rohanva ezen lamentálhatok, így legalább valami egy kicsit eltereli a figyelmemet, bár nem nevezném épp pozitívnak, de jobb, mint a semmi. Fogalmam sincs, merre megyek, egyszerűen csörtetek akár egy vadkan, ami valljuk be, az én termetemmel némiképp nehézkes. Jobbára inkább kitérnek az utamból, de egy nyilvánvalóan nem sikerül mindenkinek. Érzem, ahogy vastag ujjak fonódnak a csuklómra, a szorítása kellemetlen, és úgy ordít velem, mintha a hátsó fertályából rángatott volna elő. Hát, nekem bizony több sem kell, elkezdek könnyezni, s lehajtott fejjel hallgatom a szitokszavait, ám komolyan fontolóra veszek egy bokán rúgást, rögvest azután, hogy elmorogtam egy bocsánatkérést. A gitáros ma már másodjára siet a segítségemre, és valahol megmelengeti mostanság túl gyakran nyomorgatott lelkemet, hogy megvéd, és elzavarja a pasast. Még azt sem veszem észre, hogy kicsit túl könnyen sikerül neki, de nyilván az ordibáló egyed ezt jobban érzékeli nálam. Kissé csodálkozva néztem az elhúzó pasas után, a megmentőm, akinek még a nevét sem tudtam mellesleg, elég fura szöveggel pattintotta le, legalábbis az én ízlésemnek mindenképpen az, de úgy vélem, most igazén nem lenne fair tőlem, ha elítélném, elvégre neki köszönhetően nem ordítanak már velem. - Jól igen, köszönöm. Ugyan a csuklómat dörzsölöm egy kicsit, és meg is ijedtem, de mostanra már felszáradtak a könnyeim, s mivel a probléma forrása is eltávolodott, már az, ami nem a fejemben van, azt inkább hagyjuk. Olyan téren nyilván nem voltam jól, de kit érdekel. Engem nem. Nem akarok vele foglalkozni. Miért érzem furán ismerősnek ezt a zsongást a fejemben? - Hogy mi? Pislogok rá bájosan nagyokat a hihetetlenül kék szemeimmel, majd úgy döntök, hogy ezt csak valami orbitális marhasággal tudom lereagálni, ami nem baj, mert rám férne egy kiadós röhögés. - Meghalnék érted! És most jön az a rész, amikor elkezdesz ellenkezni, hogy ne tegyem meg minden.... Na, ellenkezz már, nem akarok meghalni!!! Viszont a Teddy Macidat szívesen megkeresem veled, és rendkívül hálás is vagyok, meg minden, de elaludni nem fogok segíteni. Csóválom meg a fejem, és igyekszem komoly képet vágni, de nem nagyon megy, viszont arra biztos jó a dolog, hogy elfelejtsem a korábbi közjátékot, és ne akörül forogjon minden gondolatom. - Vessünk számot az eddigi életünkről! Az egyetlen fix dolog, hogy már mindketten önállóan le tudjuk borotválni a fanszőrzetünket... Ugye? Legalábbis remélem, hogy így van. Már a részedről. Most már igazán elárulhatnád a nevedet is. Úristen, hogy P.S. ezen mekkorát borulna, én meg szeretnél eltűnni a legközelebbi csatornában, hogy ilyet kiejtettem a számon, de bízom benne, hogy a kinti félhomály eltakarja a vörösségem, noha már sejtheti az eddigiekből, hogy nálam ez majdhogynem állandó tényező. - Én amúgy Naomi vagyok. Akkor már elregélem neki a sajátom, mielőtt valami hasonlóan idióta módon próbálná megtudni tőlem. - Ja… és… A hazugságok kanos kis szemetek, úgy szaporodnak, mint a nyulak és ugyanolyan őrülten ugrándoznak jobbra-balra, az embernek igyekeznie kell számon tartani őket. Szóval… miért is jöttél utánam? Mert hogy nincsenek Teddy Maci nélküli alvási problémáid, arra mérget mernék venni. Pillantok rá, és el is tátom a szám rögtön utána, majd ajkaimra egy komisznak nevezhető vigyor kúszik, és bizony rögvest sarkon fordulok, hogy elkezdjek rohanni, mert felsejlett emlékeim kusza útvesztőjében, hogy mégis mit ígért még odabenn. Nem akarom csak úgy nyugiban kivárni a dolgot.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A sikeresnek is nevezhető szabadítási akciót követően érdekes dologban volt részem. A jelek szerint a lánynak nem csak az illúzióim, de még a történtek is sikeresen az agyára mentek. Addig még minden szép és jó volt, amíg biztosított róla, hogy nem esett baja, illetve halvány vigyorral vettem tudomásul a megilletődését is. Hát ez a pislogás… ah, akárki csavarja el egyszer ennek a nőnek a fejét, biztos vagyok benne, hogy mázlista lesz. Na de ami utána jött… hát utána rajtam volt a pislogás sora… hát komolyan azt hittem, hogy előadja itt nekem a Rómeó és Júlia Fairbanks változatát. - Hát késő, te ajánlkoztál annyira a dologra – húzom a lány fejét. – A francba, pedig azt hittem mégis. Néha azért Teddynek is elkél a segítség. Komolyan mondom, mint két nagyra nőtt gyerek basszus, úgy viselkedünk most. Bár egy ilyen nap után ha ez a pimasz nőszemély aligha lenne képes poénmentes mondatokat kiadni magából. Bár én vagyok a hülye, hogy bennem meg partnerre lel ilyen dolgokban… mint ha akkora baj lenne, jaj, mindjárt összedől a világ. Hát bakker, kellenek az ilyen alkalmak az életben… nagyon is. - Mivan? – pislogok, mert azért ilyen megjegyzésre tényleg nem számítottam. – Remélem ez most nem utalás volt az ovis ha te megmutatod akkor én is dologra – gonoszkodok. – Egyébiránt, a nevem Nicholas. Na, már megint produkálj itt a vörös árnyalatokat. Komolyan mondom, most már naplót fogok írni róla lassan, hogy tényleg meglesz-e az 50. Kevésbé pír… nagyon pír… extrán vörös… mindjárt leég a feje… hm, lehet már kihoztam belőle a negyedét… dolgozzunk hát rajta, hogy a maradék is elő fog jönni Naomiból, ahogyan bemutatkozott nekem. Mondjuk így igen, ahhoz képest elég sokat eldumálgattunk egymással, hogy nem is tudtunk ilyen aprócska, mégis lényegi dolgot a másikról… furcsálltam is utólag, elvégre én azért még az elején be szoktam mutatkozni… főleg, mióta nem váltogatom a neveimet, hanem egy állandót használok. - Milyen kanos hazudozással vádolsz te itt engem hé? Hát eszem eldobom… évente egyszer valakit megpróbálok felvidítani, erre… hát ez kész, ezek a mai nők semmit sem tudnak értékelni. Már éppen válaszolnék rá, hogy miért is jöttem utána, amikor megjelenik az arcán az a vigyor, amit már említettem. Na, mondtam én, hogy… na és ekkor elköveti a legnagyobb hibát, amit el lehet… futni kezd… ez pedig felkorbácsolja bennem az indulatokat. El akartam tekinteni a fürdetéstől a történtek után, az az igazság… de egy ilyen szintű kéretés után már nem. Szóval a rohantam utána. Rendes körülmények között talán azonnal utolérem, de most nem az volt a cél… ott voltam a nyomában, alig lemaradva s mondhatjuk, hogy terelgettem. Az utca nem jó, túlságosan rá van már fagyva a hó a betonra… szóval az volt a célom, hogy kikergessem a város határába, vagy egy parkhoz, ahol már van bőségesen a megfelelő anyagból… na ott majd megkapja a magáét… ha meg be akar menekülni valahova, akkor ott kapom fel az ajtóban és rohanok vele tovább.
- Miért, Teddy sem tud aludni? Kérdezek vissza derűsen, ki nem hagynám, és ha még valaha az életben találkozunk, biztos, hogy fel fogom emlegetni a kis barátját, mert hát, miért is ne tenném, poén, vérszívásra kiválóan alkalmas fegyver. Az nem is zavar igazán, hogy netán hülyének néz, vagy infantilisnek, valamilyen szinten mindkettő igaz rám, aligha sértődhetnék meg rajta, ha ez másnak is egyértelmű lesz. - Biztos, hogy nem volt az, lévén az enyém nem mutiból készült, de a sajátoddal azt csinálsz, amit akarsz. Mondjuk, nekem azt se mutogasd, itt menten égnék szénné. Meg valaki tuti megint kihívná a zsarukat, egyszer meg mára elég volt belőlük szerintem. Ha meg már úgyis fürdeni fogok az ígérete szerint, hát most sem maradhat el a nyelvnyújtás, mert bizony nagyon kikívánkozik a dolog. Nem átallok még pislogni is mellé, határozottan viccesnek tartom ugyanis a feltevését, miszerint én bármire is utalgatni kívánnék. Előbb száradna le a nyelvem, minthogy én ilyesmit megtegyek. Még véletlenül sem, határozottan nem vagyok az a fajta nő. - Akkor ez esetben örvendek, Nicholas. Teszem végül hozzá, mert azt azért mégiscsak sikerült megtudnom, amit óhajtottam, szóval nincs itt semmiféle gond. Már attól eltekintve, hogy ez a nap többszörösen is bővelkedik inzultusokban, amit el kellett szenvednem. Már csak egy ájulás hiányzik, szuper lenne még az is… Remélem, ma nem sikerül produkálnom, mert a végén valamelyik ismerősöm tényleg beutaltat egy jó alapos kivizsgálásra. - Semmi olyannal, aminek ne lenne alapja. Szemtelenkedek tovább, s talán akkor sem tennék másként, ha tudnám, mivel állok szemben. Félelmetes egyébként, hogy szinte mágnesként vonzanak a természetfeletti lényeg, hisz emléktörlésem dacára szinte csak farkasokkal hoz össze az élet, meg is van a böjtje, bár én még mindig nem jöttem rá, hogy mitől vannak szinte nonstop rémálmaim. Most csak szaladok, amennyire csak a lábaim bírják, olyan gyáva nyúl nem vagyok, hogy beszaladjak valami üzletbe, nem abból a fából faragtak, de azért akkor némileg csalódott leszek, amikor kikötök a parkba, és meglátom azt a marha sok havat. Hát ezt azt hiszem, bebuktam. - O-ó… Állapítom meg nagy bölcsen, és jobb híján gyorsan lehajolok, hogy gyúrjak egy hógolyót, mert hát, ha már úgyis megfürdök, kapjon valamit a másik is, épp ezért mihelyst megvan, már fordulok is, és gondolkodás nélkül hajítom az arca felé a hóból gyúrt labdát.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Hát nem, mivel ő tartja távol a mumust és nem azért kapja a szállást, hogy szunyókáljon. Baromság baromság hátán, de ha már egyszer elkezdődött a vonat, akkor hajtsuk csak tovább, én ezt az elvet vallottam. Mondjuk ekkora hülyeséget szerintem már nem mondtam jópár év óta... józanul... jesszusom, mi lehetett abban a forralt borban, hogy ilyesmiket beszélek már megint? Sima itókát kértem, nem kábítószerrel dúsított extra kiadást. Adják vissza a pénzem! - Nana, az én mutogatási hajlamom tárgyalásáról... magyarul szatírságomról tessék leszállni, mert ördögöt festesz a falra a végén. Alapvetően nem szokásom mutogatni magam, bár az tény, hogy a szégyenlősség is elég hamar lekopott rólam. Ahányszor én elvesztettem a ruháimat a kényszerű átváltozások végett és kellett mászkálnom abban, amiben annak idején Ádám is tette... meg alapvetően már a szüleim se szégyenlősségre neveltek. Talán így érthető... ugye? Visszajelzéseket kérek! - Én is, Naomi. Bár ez a fruska csak egy hétköznapi ember volt, akivel teljesen véletlenül futottam össze, határozottan élvezhető volt a társasága. Tény, én alapvetően jól viseltem az embereket, de az ilyen szintű viccelődés már tényleg mérvadó nálam... vagy inkább ritka, mivel most nem megszédíteni akartam a vöröskét. - Nana Naomi, már megint túl éles a nyelved és bünti lesz - intettem óvva, az ujjammal fenyegetve játékosan. Hát lett is, elvégre átment gyalogkakukkba, nekem pedig kedvem támadt prérifarkast játszani. Valószínűleg kaptunk elég sok rosszalló tekintetet, hogy pont télvíz idején kell ilyet leművelni, nekem ráadásul egy gitártokkal a hátamon... de nem érdekelt, most csak egy hóbanfürdetésre ítélt, pimasz leányzó lebegett a szemem előtt, aki igyekezte elkerülni a sorsát. Én viszont konstatáltam sikeresen, hogy még működnek a terelési képességeim, mert lassan felismertem az útvonalat... s gonosz mosoly ült ki az arcomra. Óóó, jó úton haladunk, nagyon is. Hamarosan fel is tűnt a park, nem is olyan messze tőlünk... Naomit pedig egyenesen sikerült oda kergetnem... éreztem a felismerését, kajánul elvigyorodtam... kicsit lassítottam is, innen már úgy se tud menekülni... aha, nem kellett volna, mert elég időt adtam neki, hogy még egyszer visszaszúrjon egy fejemen landoló hógolyó képében... brrr, te kis, ah. Szóval igen, a hógolyó telibe kapott... ám ez már aligha menthette meg tőle, hogy odaérjek hozzá és a tőlem telhető leghumánosabban teperjem be a szép mennyiségű hóba... ahol aztán elérkezett a kiérdemelt büntetés ideje a nyakába zúduló hótömeg képében.
- Kegyetlen vagy szegény Teddyvel, szerintem jobb sorsra érdemes. Csóválom meg a fejem némi rosszallás kíséretében. Hihetetlen, az előbb még sírtam, most meg gyerekeket megszégyenítően fantáziálgatom holmi mumust elüldöző plüssmaciról. Tutira nem vagyok normális, bár ez eddig sem volt kérdéses, de azért ez talán még tőlem is túlzás. - Távol álljon tőlem, hogy ördögöt fessek bármiféle falra. Azért csak csendben jegyezném meg, hogy remélem, ez nem azt akarja jelenteni, hogy mutogatnád a mutogatnivalót. Úristen, Naomi! Állj már le… hogy a frászba mondhatsz ilyeneket? Mint valami perverz pletykás vénasszony, akinek nem létező szexuális élete lévén az a legfőbb hobbija, hogy ilyesmiről csacsogjon boldog-boldogtalannal. Most aztán tényleg szégyellhetem magam, és nem tanulok a saját hibáimból sosem. Kétségkívül ez tűnik az ötven legvörösebbik árnyalatának, de fene tudja, van-e még feljebb, vagy inkább lejjebb. Nem örülnék semmiféle további tesztelésnek. - Hát most mit csináljak? Esélytelen, hogy gátat szabjak annak, ami kikívánkozik. Rántottam vállat, mert hát, én olyan ami a szívemen, az a számon típusú ember voltam, és nem szoktam azzal foglalkozni, hogy ebből esetleg bajom származhat. Hát istenem… maximum megfürdetnek a hóban. Sokkal nagyobb bajt nem tudok elképzelni, ami emiatt érhet. Jó, még azért pár nőcis pofon belefér, az a pasi meg ássa el magát jó mélyre, aki képes nőket megütni. Szaladtam hát, más választásom nem lévén, bár úgy sejtettem, maximum csak elodázhatom a végzetemet, ami jelenleg pusztán egy hóban való megmártózás, de így hangzatosabb. - Háhh! Kiáltottam fel diadalittasan, amikor képen találtam, olyan voltam, mint egy rossz, kárörvendő gyermek, és még akkor is kacagtam, amikor havat értem, utána persze hamarjában érkeztek a lányos sikolyok, ahogy a nyakamban is landolt némi fehérség, és undokul, jeges érintéssel kúszott a nyakam bőrére, minek hatására igencsak kirázott a hideg. Azért, próbáltam én szabadulni, meg kapálózni, de túl sokra nem mentem vele. Ez van, ha az ember lánya nem egy erőgép, és egy nála sokkal erőteljesebb fazonnal hozza össze a sors. Így hát inkább igyekeztem viszonozni a szívességet, és felfele sepertem rá a havat, mit sem törődve azzal, hogy a nagyja visszapereg rám.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Hé, ki mondta, hogy igazságos főnök vagyok? - kuncogok. Eredetileg azt akartam mondani, hogy ki mondta, háziállat vagyok... ah, átkozott elszólások, majdnem megjártam... rohanhattam volna Kate-hez hogy törölje már ki a vöröske emlékeit, ha nem tudom meggyőzni, csak hülyéskedtem. Na az lenne a szép baleset... drága kisunokám meg biztos kioktatna, hogy hogyan lehettem ennyire idióta már megint, bezzeg ő megmondta... namindegy, megálltam a dolgot, ez a lényeg... egyelőre maradjunk csak a könnyed beszélgetés terén. - Hm... kislány, azt hiszem baj van a látásoddal. Mint láthatod, ami rajtam van, az farmer, zokni, bakancs, kabát... alatta a többi tartozékkal... nem pedig egy hatalmas ballonkabát, mely szét akar nyílni önkényesen. Hát eszem eldobom, még a végén szemtől szembe leszatíroz ez a kis pimasz... na lehet az lenne a koporsó mára a szárazságára... bár sejtettem, azt már eljátszotta egy ideje. Mióta ki lett mentve, mint ha egyenesen megkergült volna a lány. Sütött belőle a pimaszság, az elevenség... te jó ég, mit ébresztettem én fel? - Csak aztán nehogy én is elszabaduljak. Na ezt is nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, akár pajzán, akár játékos szemszögből... vagy véresből is akár. Sosem lehet tudni, nálam meg aztán főleg nem... viszont elég szép kergetőzésre vett rá a leányzó. Miután majdhogynem a fél városnegyeden végigkergettem, elérkeztünk ahhoz az ominózus parkhoz. Naomi headshot-ját követően aztán irgalmatlanul tepertem le a földre, majd fölé kerülve indult meg az esedékes nagymosás. Másodpercenként érkezett nyakába az égi áldás, s közben nem eresztettem ki alólam... viszont nem akarta megadni magát, ahogyan viszonozta a tüzet. Egy darabig hagytam neki... de aztán ujjaimat az ujjai közé fontam és leszorítottam a lány kezeit feje mellé a hóba. Szünet következett, ahogyan elég közelről néztem az alattam fekvő szemébe. Hatásvadászat... direkt hagytam, hogy valamennyire kimenjen a fejéből az adrenalin és észrevegye, hova is jutottunk. Elvégre, még ha nem is ágyban, párnák közt voltunk, megvolt a helyzet hangulata. Aztán kajánul rávigyorogtam... majd közelebb hajoltam hozzá... végül csak a füléhez hajoltam suttogni. - Lássuk, hogy bírod. S ha sikerült megoldanom, hogy egy kézben össze tudjam fogni Naomi kezeit, akkor bizony a kezem az oldalához ért és kerestem a csiklandós pontokat. Ha megtalálom, akkor elég kegyetlen csikálás veszi kezdetét, melyet a könyörgés se szakít meg... ha meg nem, hát... fürdetni még mindig tudom. Viszont... felébredt bennem valami. A rohangálás, a préda kergetése, majd ez a játék az... étellel... igen, fogalmazhatunk így is, bizonyos körülmények között. S aztán az izgalom, a lány tobzódása, ha lehet így nevezni... a szememben a vadászat fénye csillant meg, miközben "kínoztam" Naomit... a belőle feltörő impulzusok pedig olyan folyamatot indítottak be a testemben, amit jobb lett volna inkább békénhagyni. ~Testvér... harapd meg~ - csendült a tudatomban Ikina éhes hangja.
- Igaz is, senki, de ne csodálkozz, ha Teddy egyszer megunja a mostoha körülményeket, és lelép. Félelmetes mennyit tudtam elmélkedni egy ilyen kitalált marhaságon, na de valahol mélyen még igenis gyerek voltam, vagy nem is annyira mélyen. Hiszen akkor még nem volt semmi baj, nem fájt a puszta létezés, mert végleg elvesztettem a reményt. Most könnyű volt belefeledkezni a gyermeteg szavakba, pillanatokba, és mi tagadás, nagyon is jól esett. - Technikailag a zoknit nem látom, de nyilván van rajtad, különben belefagyna a lábad a bakancsba. Most tényleg, van olyan marha, ha zokni nélkül hord bakancsot? Mondjuk, ha szandált képesek egyesek felvenni zoknival, akkor biztosan ez is összejöhet valakinek. Miért is gondolkozok én ilyen zöldségeken? - Mindenesetre egészen megnyugtató, hogy nem vagy mutogatósbácsi. Nem mondom, hogy egyesek nem örülnének neki, ha mutogatná magát, de nem én vagyok, aki ezt hangosan ki is mondaná. Meg amúgy is, viccesebb volt így, flörtölni meg nem akartam, nem is igazán ment, mint oly sok mindenben, abban is tök béna voltam. Bármi erre hajazó dolog pusztán a természetemből adódott, nem tényleges fejelcsavarásra irányult. Példánk okáért a pimaszságom is magától értetődő a számomra. Ha már kicsit feloldódtam valaki mellett, jaj neki, pláne, ha egy óra leforgása alatt kétszer is megmentett. - Ó jaj, remélem, akkor a láthatatlan láncaid a helyükön maradnak. Öltöttem nyelvet ismét, megspékelve egy széles mosollyal, és fogalmam sem volt, hogy mennyire igazak is lehetnek adott esetben a szavaim, ha tudnám, már Kínáig szaladtam volna körülbelül. A hóban landolva a sikoltozásom nem igazán akart abbamaradni, a pulzusom a futás óta az egekben volt, a szívem hevesen kalimpált, és egyelőre pár nevetve kimondott „elég”-re futotta csak tőlem. Nem sokáig jutott meg az az öröm sem a számomra, hogy rá lapátoljam a havat, mert hamarjában leszorította a kezeimet. El tudok képzelni olyan helyzetet, ahol ez nagyon is szexi, sőt, tulajdonképpen ahogy belenéztem a szürke szemeibe, az arcába, még most is annak ítéltem volna. Ez pont olyan pillanat volt, ami tökéletes egy… csókra. Istenem, miért gondolok már megint ilyesmire? Én nem is akarok ilyesmit művelni senkivel, csak úgy… adná magát a dolog. A mellkasom még mindig gyorsan emelkedik és süllyed, de kezd lassulni, kék lélektükreimből a játékos fény elillan, és valamiért várakozás telepedik meg bennük. - De érdekes a szemed színe! Állapítom meg, mert ez vagyok én, a tökéletes hangulatromboló, és nem is baj, mert nem akarok én semmibe sem belebonyolódni. A vigyora meg a közelebb hajolása… kezdtem kicsit bepánikolni tőle, mert mikor legutoljára egy pasi ilyen közel volt hozzám, nemes egyszerűséggel beájultam, és egy talán nem is létező sráccal csókolóztam míg ki voltam ütve. Nem szeretném megint átélni, bár legalább most nincs hová esnem. Szerencsére nem is kell ettől félnem, mert hallhatóan szó sincs erről, de amikor rájövök, mit tervez, még inkább próbálok szabadulni. - Jaj, nenenenenenenenene! Kéééérlek! Úristeeeen! S persze, hogy röhögök, meg ficánkolok és jajgatok, ezzel egyetemben próbálom kiszabadítani a kezeimet. Iszonyatosan csikis vagyok, és nem bírom ám túl sokáig ezt az édes kínzást. Fura, de valahogy elég hamar leesik, hogy még az egy kezes fogásából sem tudok szabadulni, sosem tűnt még fel, hogy ennyire gyenge lennék, jó, nem vagyok egy nagy darab, sőt, majdhogynem elfúj a szél, de azért az, hogy simán lefogjon valaki egy kézzel… tök ciki na. - Elééééég! Légysziiii! Sipítoztam röhögő görcsöm közepette, pech volt, hogy rajtam játszi könnyedséggel lehetett csiklandós felületet találni, mert mindenhol az vagyok. Szegény Jackson mindig majd megbolondult miatta, mert a finom simogatásokat sem bírom ki nevetés nélkül, nem még ha célzottan csiklandozásról van szó.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Hé, ha Teddy lelép, azzal szerződést szeg és már nem az én dolgom, hogy mit csinál. Majd leszerződtetlek téged a helyére. Pfff, na egy újabb offenzíva indult Naomi bevörösítésére. Nem volt akaratos, de ha már egyszer szóbajött a dolog és már amúgy is ilyen jó kedvünk támadt hirtelen, akkor... fuck yeah, miért ne? Menjen csak a vérszívás, amúgy is szeretem az ilyet. Bár tény, valahol a szó szerinti változatnak talán jobban örülnék, de ez az esemény jelenleg túl hippi volt hozzá. - Gyakorlatilag én se látom a melltartódat, mégis sejtem, hogy van rajtad, különben... Inkább nem fejtem ki, mit tehet a hideg az említett testrésszel, szerintem erre önmagától is rá fog jönni... offenzív lépés 2.0, folytatódjon csak a hadjárat. Lassan kezdtem elemembe jönni, ami azt illeti. Mondjuk biztos durvábban is csinálom a dolgokat, ha valami célom is lenne ezzel az egésszel... ja, várjunk, van célom, hiszen újfent gazdagítani akartam a vörös árnyalatok létszámát. Hm... egész nyomós indoknak tűnik, nemde? - Ki tudja, lehet gyengülnek a pimaszságaidtól.
***
Ahogyan ott feküdtünk a hóban egymáson, valóban... nekem is megfordultak olyan dolgok a fejemben, ami határozottan helyénvaló. Főleg egy olyannak, ki eddig nem vetette meg a kisebb kalandokat, kicsapongásokat... így érthető volt, hogy amikor magam alá gyűrtem a lányt és lefogtam, mint amikor valaki a kedvesét teszi kiszolgáltatottá... na igen, tényleg határozottan alkalmas volt a pillanat egy kis csókolózásra. A lány szemében feltűnő játékos fény meg aztán még jobban hozzájárult ehhez a gondolathoz, már a késztetés is megfordult a fejemben... s magamban már előre örültem, hogy valószínűleg még több árnyalatváltozást fogok kihúzni belőle. De aztán... alighogy megemlítette a szememet, a lelki szemeim előtt is megjelent egy kép... Adélaide vádló tekintete... oké... értettem ám a célzást... Ikina, de te meg morogj odabent dühösen vagy pofánverlek! - Naja, kicsit besárgult. Hát igen... kisebb hagyaték abból, ami a beharapásommal járt... mondjuk a szürke tekintetem is az, hiszen azzá fakult az egykori kék... nade, szóval csók a részemről nem lett... de lett más, ahogyan kezeim az oldalára tapadtak és megkezdődött a kínzás... mert végső soron, ez tényleg az volt. Régen az inkvizíció is ezt csinálta, csak nem kézzel... de a részemről ez most inkább büntetés volt... érezze csak, mi jár a pimasz lányoknak, akik felelőtlenül nyújtogatják másokra a nyelvüket. - Elég? Ugyan már, még csak bemelegítettelek Valóban, eddig csak kerestem a lehetséges pontokat... de aztán meglett a legcsikisebb és oda koncentráltam... csúnyán fogalmazva addig, míg ki nem szenved, de csak nem hal bele. Ebbe biztos nem... de abba, amit Ikina tervezett neki, abba biztosan. Így talán jobb is, ha nem tudja, mi zajlik le a fejemben odabent. Mert az a tanácskozás, ami... ~Testvér, itt az ideje lakmározni.~ "Megőrültél?! Fényes nappal van" ~És akkor mi van? Csináltunk már csúnyábbat is!~ "Igen, csinálTUNK és ez a lényeg. Múltidő, vége." ~Ajj, ne gyere már ezzel nekem! Ne akarj hirtelen szent lenni!~ "Haha, szent, na persze, te meg ne légy hülye." ~Testvér, nem rejtőzhetsz el az elől, ami vagy! Elfogadtam, hogy megváltozunk... de nem tudsz örökké visszafogni engem!~ "Nem érdekel, Ikina! Nem fogok a kedvedért Fairbanks közepén harapdálni, csak, mert nem tudod visszafogni magad!" ~Egy harapást mondtam, barom.~ "Te is tudod, mi annak az ára!" ~És? Amúgy is bírjuk a kölyköket.~ Elhallgattam. ~S most gondolj bele. Kis fiatalka. A vére friss még, mindennél fiatalabb.... s ember, nem valami kicseszett vérfarkas, akinek a vére már tartósodott. Csak egy harapás... egyetlen és utána jók leszünk... sokáig... mert az te is tudod... áldozatok nélkül ez nem fog sikerülni.~ Naomi nem is sejthette, milyen szerencséje van. Azzal, hogy beűztem őt a csikimámorba, nem szembesülhetett vele, milyen tekintetem van. Ott fénylett benne ugyanis a beszélgetés árnya, s a tekintet, ahogyan méregettem Naomi nyakát... hm... valóban... csak oda kellene hajolnom... harapni egyet... és kész a lakoma...
- Na arra mérget vehetsz, hogy én nem leszek az alvósmackód. Ha ő így, hát én sem mellőzöm a további nyelvöltögetést, lassan már azt hinné az ember, hogy melege van az említett testrészemnek, annyit nyújtogatom. Ettől függetlenül azért most sem falfehér az orcám, de azt hiszem, eddigre már igazán megszokhatta, hogy ez szóba sem jöhet nálam. - Öhm… jó, nyertél. Azt mondjuk inkább nem firtatom, hogy az én melleimnek általában mennyire nincs szükségük melltartóra, mert hát, nem nőttek említésre méltóan nagyra, de most valóban viselek, lévén munkából jövök. Persze, mikor már azt hinném, nem lehetek vörösebb, sikerül, istenem, komolyan várom, mikor fogok hirtelen spontán öngyulladni, az lenne még a szép. - Akkor nem lehetnek túl erősek, ha egy kis pimaszság elég a gyengülésükhöz. Kicsi… haha. Nem mondom, tudnék pimaszabb is lenni, de most sem mondhatni, hogy finomkodnék. Fura, mert mióta megjöttem Fairbanksbe, nem nagyon csillogtathattam eme oldalam, nem meglepő, többnyire csak csajokkal találkozom, a nagypapámmal meg nyilván nem fogok így viselkedni.
Egy pillanatra elgondolkodtam azon, miként is jutottunk a zenehallgatás után erre a pontra, de őszintén, nem bánom, néha kell egy kis felszabadultság mindenkinek, nem? Esetemben már igencsak ideje volt egy ilyen napnak, némi gondtalan vidámságnak. - Mitől? Ilyet még sosem láttam… azt hittem kontaktlencse. A fesztiválon én is sárgát viseltem, tök kísérteties volt. Kétségtelenül zseni vagyok a pillanatrombolásban, szerintem, ha valaha egyszer az életben meg fogja kérni egy férfi a kezem, azt a pillanatot is tönkreteszem majd valami Naomis hülyeséggel. A nevetést egyszerűen nem bírtam abbahagyni, de a csikizés ilyen, legalábbis nálam, amíg nem hagyják abba, én bizony röhögni fogok, van, hogy valamivel tovább is, tényleg nagyon érzékeny vagyok erre, szóval nem meglepő a dolog. Azt is elég hamar beláttam, hogy esélyem sincs a szabadulásra, de próbálkozás terén elég kitartónak bizonyultam. Ha nagyon megelégelem, majd csinálok valami nagyon lányosat, mondjuk, elkezdek segítségért sikoltozni, vagy tökönrúgom. Nyilván egyiket sem szerettem volna, és most még nem is tartottam itt, de azért magamban latolgathattam a lehetőségeimet. - Jaj nekem… Nyögtem fel, mikor közölte, hogy még csak bemelegít… Kész szerencse, hogy ennyi réteg ruha van rajtam, mert nyáron már kétszer belehaltam volna a röhögésbe, vagy mondjuk a szégyenbe, mert becsurog, vagy valami ilyesmi. Atya ég, na az lenne aztán a nap fénypontja égés terén, az egyszer biztos. Tényleg nem csillapodott a kacagásom, kisvártatva mondjuk már inkább erőlködéssé változott, tipikusan az a helyzet, amikor az embernek már fáj a nevetés. Igyekeztem elhessegetni a kezét, ráfogtam kicsit erősebben, hátha az megteszi a hatását, és az volt az a pillanat is, amikor hosszú percek múltán újra felnéztem az arcába. Nem kellett volna. Ki tudja, talán szerencsém volt azzal, hogy inkább rögtön lesütöttem a szemem, mintha nem bírnám a pillantásának a súlyát, de valójában csak zavarba jöttem. Ismét. Egyszerűen összekevertem a farkasa éhségét egy másra éhes férfi pillantásával, ezért nem estem pánikba, ijedtem meg, és akartam rögvest felvenni a nyúlcipőt. Nem mintha utóbbira lett volna lehetőségem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Pedig elég kicsi vagy ahhoz hogy elférj az ágyon. Nesze neked nyelvnyújtás... de bakker, lassan már ott tartok, hogy tényleg elkapok a nyelvét és picit meghúzogatom... mint Qui-Gon abban az amúgy bűn rossz filmben. Mondjuk inkább ne, mert egy erősebb húzás és kitépem véletlen... hát na, mindig vannak szerencsétlen balesetek. - Szokj hozzá - vigyorgok gonoszul, amikor meglátom, hogy a szavaim célt érnek. Lassan tényleg naplót kell vezetnem arról, hogy mikor, melyik percben mennyire nyomtam fel Naomi fejébe a pírt. Szerintem már az első két oldal tele lenne vele, ha jól számolok... vagy három? Na majd utólag összeszámolom őket, most itt maradok a jelenben, oké? Köszöntem! Akkor folytassuk. - Ha ez neked kicsi akkor inkább nem kérdezem meg, milyen, ha kielégítőnek találod. Direkt fogalmaztam ilyen kétértelműen, kíváncsi vagyok, vajon lecsap-e a dologra avagy a dolog csapja-e le őt. Tényleg, vajon mi lehet az a pont, amit már nem tud elviselni az ember. Melyik az, amikor olyan dolgok hangzanak el, ahol az ember ingerküszöbe véget ér? Lehet ki kéne kísérletezni.
***
Külső szemlélőnek lehet pont nem ez a beszédtéma juthatott eszébe, ha megpróbálja elképzelni. Elvégre, két ember fekszik egymáson, a nő ráadásul a hátán, kipirult arccal... hát igen. Erre miről beszélünk? - Fiatalkori trauma, megerőltetés. Bőven elég volt a fakuláshoz és változáshoz. Ez még igaz is volt. A beharapás eléggé fájdalmas, megerőltető. A test ég, a szervezet igyekszik felvenni az új életformát, ráadásul az első kényszer átalakulás is megtörténik... az ilyesmi meglehetősen próbára teszi a testet, gyakorlatilag eldől, valaki érdemes-e erre az új létformára... s láttam már, ahogyan sokan belehalnak az első percekbe. Én viszont nem haltam meg, éppen Nonokát - basszus, honnan jutott eszembe ez a név - akartam halálra csikizni, miközben a magam harcát vívtam odabent. Ahogyan dobálta a lány a fejét, megfeszült az izom a nyakán, ott volt teljes hosszában... ínycsiklandó látvány volt. Volt egy pillanat, ahol tényleg elvesztettem a fejem. Csak egy kicsit... csak egy picikét abból az édes nedűből... ha meg átváltoztatjuk, hát ez van. Már hajoltam volna, hogy táplálkozzak de... valahol félúton megállt a dolog. Nagyon nehezen, de elejét tudtam venni. "Azt mondtam nem!" ~Testvér, kérlek...~ "Te csak ne könyörögj nekem, mint egy kurva a napi betevőjéért! Hányszor ugassam még el neked? Hányszor?! Változás útjára léptünk, innentől nem zabálunk csak úgy, ha kedvünk tartja!" ~Éhezem... vágyom rá... én...~ "Tudom, hogy nehéz, Ikina... de hidd el, mindkettőnk érdekében jobb, ha uralkodunk magunkon. Máskülönben minden, amiért dolgoztunk az elmúlt években, semmissé válik." Hogy mennyire volt nehéz megállni ezt az egészet. Elképesztően. Mikor az ember csak az utolsó idegszálakba kapaszkodik, csak hogy vissza tudja tartani magát. Hogy ő legyen az, aki irányít, nem pedig a beteges vágyak odabent. A vérfarkas lét árnyoldala... amikor elveszted a farkasod irányítását és olyan vagy, mint egy rángatott báb... most meg tudtam fékezni Ikinát... de ki tudja, legközelebb mennyire lesz szerencsém. - Úgy bizony, jaj neked... Azzal folytatódott az időközben újfent zavarba jött vöröske fürdetése.
- Haha, még jó, hogy nem azt mondtad, hogy elég kicsi vagyok alvósmackónak. Vágom be a durcit, persze aligha komolyan, és azt sem veszem célzásnak, hogy holmi ágyban elférésről beszél itt nekem. Még jó, hogy nem azt mondta, hogy a saját ágyán, így legalább nincs okom vörösödni, ami kisebb fajta csoda az eddigiek tekintetében szerintem. - Az ego kicsapja a biztosítékot, mi? Azért csak van olyan dolog, amiben nem te nyernél. Kötöm az ebet a karóhoz, mert ugyebár, olyan nincs, hogy valaki mindig csak nyerjen, persze, kötve hiszem, hogy nekem lesz alkalmam eme álláspontom bizonyítani, mert ki tudja, látom-e még valaha a férfit. - Kielégítőnek? A pimaszságot? Szerintem te már-már sportot űzöl abból, hogy zavarba hozz. Lehetséges, hogy kettőnk közül nem is én vagyok a pimasz, sokkal inkább te. Csak épp, a magad alattomos, sunyi módján, ami eddig fel sem tűnt. Fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt makacsul, és biztosra veszem, hogy igazam van, mert hát, miért ne lenne. Csak egy kicsit sokáig tartott, míg rájöttem, és a teljes igazságot nem is tudom. Akkor lennék csak mélységesen felháborodva… meg mondjuk bizonyosan nem időznék ilyen sokat a társaságában…
- Fura, sosem hallottam még ilyenről, de nagyon érdekes, azt hiszem, utána fogok olvasni. Láthatóan és érezhetően semmi hajmeresztőre nem gondolok, vélhetőleg tényleg úgy gondolom, hogy erre van tudományos magyarázat, mert ugyebár, attól, hogy nincs tudomásunk valamiről, még nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Hajaj, ó, ha tudnám. Már-már végtelen kínnak tetszett, ahogy csiklandoz, alig bírtam már levegőt venni a sok nevetéstől, nem mellesleg jó sokat rohantam előtte, szóval eléggé kifulladtam. Már abban sem voltam biztos, hogy képes lennék felállni, viszont az tény, hogy mostanra már mindenem eláztatta a hó, a kabátomat persze kevésbé az anyaga miatt, de a nadrágom, sálam, sapkám már nem igazán merítette ki a melegítés fogalmát. A szívem dobogása nem bír csillapodni, de esélyem sincs rá, míg Nicholas nem hagyja abba a kínzásomat, viszont határozottan látszik, hogy kezdek kimerülni, már a mozdulataim sem túl hevesek, sőt, lassan lehanyatlanak a kezeim a hóba, én pedig megadóan tekintek fel az égre, hátha akkor kevésbé érzékelem a csiklandozást, ha a felhőket kezdem el figyelni. Nem mondhatnám, hogy sikeres volt a művelet, így hát gyorsan elkezdtem azon gondolkodni, melyiknek milyen formája lehet, történetet szőni belőle fejben. A remény hal meg utoljára. Arra persze már rájöttem, hogy hiába könyörgöm, úgysem hagyja abba, ahhoz meg már túlságosan fáradt voltam, hogy megpróbáljam kiverekedni magam alóla. Ez van, ha az ember lányát ilyen kicsire teremtették. - Hivatalosan is kipurcantam. Említettem meg csak úgy a másik ténykedésének közepette, és a hangom egészen rekedt volt, nyilván a sok nevetéstől, mindenesetre, még fel-felkuncogtam, de már nehezen ment az is.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A megjegyzését követően úgy teszek, mint aki szemmel nekiáll méricskélni a másikat. Azt már korábban is megállapítottam, hogy nem pont a magasságáról híres. - Hát pedig pont meglenne hozzá a termeted. Ez van, ha magaslabdát adnak az embernek... szeretem lecsapni őket, még ha túlságosan nagyot is csattannak a túlsó oldalon. Elvégre, ez a lényege az egésznek, nemde? - Biztos van, de eddig nem igen futottunk bele. Naigen, mondhatjuk, hogy néha túlságosan is bőkézzel bánok az egoizmussal... bár nem tudom, hogy a néha mennyire helytálló, lehet inkább általában is az... hm... vagy gyakran? Tényleg jó kérdés. Ma a jelek szerinte lég sokat lépi át az egészséges küszöböt. Hát hiába, biztos volt, ami felhizlalta... volt. - Hát most mit mondjak erre? Jó nézni, ha a vörösök arcra felveszi a hajuk színét - kuncogok. - A sunyiságot pedig nem tagadom, nagyjából azt is ennek köszönhetem, hogy még élek. S valóban... nem, nem kell tudnia róla, hogy milyen képesség birtokában is vagyok. Illuzionistaként mások megvezetése a szakterületem. Ez volt az, amely oly gyakran mentette meg az életemet, s bízok benne, hogy így idősebb koromban sem fog veszni hagyni.
***
- Csak nyugodtan, bár szerintem így is elég egyedülálló dolog... mint én. Na most csapja ki az a bizonyos biztosítékot az egó, úgy érzem... de hát ami tény az tény, most viszont nem megyek bele filozófiai okfejtésben, azt meghagyom a zöld felemnek hozzáértőknek. A tudatom ugyanis Ikinával dacolt, egészen a csikizés és a fürdetés végéig. Sok energiába telt, hogy vissza tudjam nyeletni a farkassal a hirtelen feltámadó vérszomjat vele és úgy ahogy alapállapotba kényszerítsem. Hiába, egy felizgatott, szélsőségekben tartott ember mindig hamarabb képes előhozni a vadászösztönt, mint egy teljesen nyugodt. Bár nem mint ha megbántam volna, így is élvezet volt hallgatni a sikítozásait és elégtétellel töltött el a tudat, hogy kikészült a végére. Najó, azért lehet eléggé mocsok dolog volt ez a részemről, de élveztem... de még mennyire. - No, így pimaszkodj legközelebb. Még egy darabig elhalmoztam hóval, de aztán befejeztem és lemásztam a vörösről. Úgy ítéltem meg, hogy eleget kapott, szóval letelepedtem mellé a hóra és vártam, hogy mikor szedi össze magát. Néha ujjammal bökdöstem meg a vállát, hátha pöccre indul...
Kezdőlap
