- Nyugis napom volt. Nem történt semmi különös. – felelek mosolyogva. – Ó, spagetti, imádom! Shonte agglegény palacsintát sütött. – magyarázom, mire pajzán fénnyel csillannak meg a szemeim. - Azt hiszem ennyi tészta után, megint dukál majd a dupla edzés.
Valójában tripla. Elvégre sokáig voltam távol. Van mit bepótolni.
Az ablak felé fordítom a fejem. Épp egy narancssárga úttisztító gép zúg a bank elé, oldalán nagy fehér betűk hirdetik a mivoltát: „City Cat”. Kiszáll belőle négy álarcos manusz és megindulnak a bankba. Világos, mint a nap, hogy mit akarnak.
A járgány maximális sebessége 40km/h lehet, nem több. Ha Mickey-ék ezen a szekéren érkeztek, ráadásul egy igencsak forgalmas utca bankfiókját pécézték ki maguknak, márpedig azt, akkor… ez ugyancsak megkérdőjelez pár dolgot. A fickók agyban hasíthatnak. Ha komolyan ezzel akarnak megpattanni, a rendőrök végigröhögik az üldözést. De lehet, hogy csak egy darabig akarnak ezzel „elsöpörni”, aztán járművet váltanak. Mondjuk egy hókotróra, vagy szemétszállítóra cserélik a mostanit. Vajon hogy jutottak hozzá? Vettek egyet a használt gépjárművek online piacán, lopták, vagy belsőmunka volt a kommunális szolgáltatónál, és kölcsönvették?
- Hehh. De jó. Itt jön a holnapi munkám. – döngöm vigyorogva. Optimista vagyok, igen, feltételezem, hogy megélem a holnapot. Fel sem merül bennem az ellenkezője.
Felsóhajtok. Ez hiányzott Tibetben. Nem igaz, hogy már a bankba sem tudok úgy találkozni Stephennel - A BANKBAN -, hogy ne köszönjön ránk valami bűntényféleség. Félig meddig már én is rinpoche vagyok, úgyhogy elő a zen hozzáállással, és OMMM. Ez is lezajlik. Kirabolják a bankot, aztán a zsaruk elkapják őket, és mennek a hűvösre. Ennyi.
Méghogy nyugis nap, hát persze. Azt hiszem elkiabáltam. A rablók olyan gyorsan rongyoltak be, hogy még arra sem maradt idő, hogy valaki odafusson a bejárathoz, és belülről kizárja őket. Akkor lepődtek volna csak meg, ha nem tudnak bejönni.
- Ez itt egy bankrablás! – bömböli az, aki elsőként rohant be. Ő lehet a főnök. A hangját némileg eltorzítja a maszk, de így is kihallik, hogy remeg az idegtől, és felettébb türelmetlen. – Mindenki a földre! Gyerünk!!!
Túl sok minden történik egyszerre, szinte pillanatok alatt.
A bent tartózkodó emberek összerezzennek, rémülten bámulnak a rablókra. A levegő megfagyni érződik idebent. A rajzolós asztaloknál pingálgató kisgyerek sírva fakad, mire az anyja riadtan ugrik hozzá, oltalmazón magához szorítja, és halkan csitítgatni kezdi.
Négyen vannak, mindegyiknél egy-egy pisztoly. A hősködésnek perpillanat nem lenne sok értelme. Míg egyet leverek, a másik három telepumpál ólommal. Egyelőre marad a szófogadás és a türelem. Meglátjuk hogyan alakulnak az események. Stephenre pillantok. Csöppet sem aggódom, inkább azon vagyok, el ne röhögjem magam. Ilyen is csak velünk történhet.
Leülök a padlóra a többi emberrel együtt.
Mindeközben a pult mögött posztoló biztonságiőr a fegyveréért kapott volna. A kézmozdulat még csak egy kósza gondolat volt a fejében, amikor az egyik tag máris az arcába szegezte a fegyverét.
- A-A-A! Csak semmi hirtelen mozdulat! Azt szépen megfogod, és idedobod! Világos? – követeli mennydörgően.
A biztnoságiőr bólint és engedelmeskedik, majd a rabló villámgyorsan kapja föl a stukkert a padlóról.
Mindegyikőjük elfoglalja a pozícióját. Ketten őrködnek, míg a másik két fazon zsákokat dob a pultra a lányok elé. Az egyikőjük ráadásul gyakornok. Képzelem mennyire feldobhat egy pályakezdőt ez a szitu. Legalább lesz mivel megfűszerezni a szakdogáját. A munkatársa ügyes volt, még időben megnyomta azt a bizonyos piros gombot, és leadta a vészjelzést. A rendőrség pillanatokon belül itt lesz.
- Ide a lóvét! – harsogja a bandavezérnek tűnő. – Iparkodj! – szól rá az előtte ülő lányra, mire az serényen pakolni kezdi a pénzkötegeket a zsákba.
Az egyik bankrabló különösen trabális. Magas és kövér.
- Te, Jeff, - dörmög egyszercsak a maszkja mögül. Olyan naiv, nyafogós hanglejtéssel beszél, mintha csak gyerek lenne. – Melegem van. Levehetem ezt a vackot végre? – tudakolja, és leereszti a pisztolyt markoló kezét, miközben a pultnál a fegyverével legyezgető társát nézi.
A másik dühösen felhördül mellette.
- Mondtam, hogy ezt a hülyét ne hozzuk magunkkal! – erre tarkón csapja a mellette tornyosuló melákot. - Nem használunk neveket!
- Bocs, Gary, többet nem fordul elő.
Szóval Jeff meg Gary. Még a végén az is kiderül, hogy rokonok, ne adj Isten, testvérek. Még egy ilyen béna bagázst. Már a verdájuk is érdekes volt, sokat nem ígért. Legalább könnyű dolga lesz a rendőrségnek. Az biztos, hogy rekordsebességgel szerelik le őket. Hacsak mi meg nem előzzük őket.
Akárhogy igyekszem, ez nekem túl sok. Kiböffen belőlem a kurta nevetés. Gyorsan le is nyelem.
- Te meg mit röhögsz? – fordul felém a melák melletti, és rám szegezi a pisztolyt. Ezek után abban sem vagyok biztos, hogy az meg van töltve.
- Semmit… Gary. – felelem vihogva, és próbálok komoly képet vágni.
- Kussolj! – kiabál rám pasas. A hangja élesen a magasba szökik.
- Honnan tudja a nevedet??? – veti közbe a kérdést tipikus debilséggel a nagydarab.
- Most köpted el, te barom.
- Mindenki fogja be!... Na mi lesz már! – sürgeti meg a lányokat a stukkerral a pultnál őrjöngő Mickey egér. – Bepakoltok még ma?

/ Rocky & Nia – Gimme some more /

Agglegény palacsinta. Milyen hülye név egy finom ételnek. Összefut a nyál a számban, ahogy Nia említi.
- Oké, ma chérie! Meglesz minden – mondom neki sokat sejtető mosollyal. Itt az emberek előtt nem részletezném, hogy pontosan mit fogunk csinálni. A kaját esetleg, de azt meg nem elemezni kell, hanem csinálni és fogyasztani. Sínen vagyunk, végre lesz egy zavartalan esténk együtt.
Ezt addig hittem így, amíg meg nem láttam az álarcosokat. Estére már jobb lesz, de azért beárnyékolja a napot egy ilyen eset. Nem az az első gondolatom, hogy komplett idióták és takarítókocsival akarnak menekülni. Inkább ezzel kimennek az utca végéig és ott másik autóba ülnek, esetleg még egyszer váltanak kocsit útközben. Én így csinálnám, ha bankrablásra adnám a fejem.
Nia hihetetlenül pozitív. Már viccelődik is és erre rámosolygok. Én se várok mást, minthogy itt megcsinálják a bankrablást, aztán elhúzzanak. Az első alak kinyilvánítja, hogy miről van szó. Oké, szerintem mindenki kitalálta, hogy nem folyószámlát nyitni jöttek... Ideges és ebből még lehet baj. Ha elgurul a gyógyszer és meggondolatlanul lövöldözni kezd, bárkit eltalálhat. Megnézem azt a fegyvert. Egy egyszerű Browning pisztoly, a többinél is ilyen van, kivéve a dagadtat, aki Magnummal virít. Nem vagyok szakértő, de úgy tudom, a Magnum elég jó, a Browning meg átlagos. Nia-val elsőként ülünk le a földre és a többi ügyfél követi a példánkat. Tényleg nem kell, hogy itt valaki előadja Chuck Norris-t és egy eltévedt golyó minket is eltaláljon. Nia elé ülök, hogy ha mégis ez lenne, én kapjam a golyót vagy legalább el tudjam előle lökni egy vetődéssel. Bár az ő reflexei is elég jók, megoldaná. A gyerekeknél eltörik a mécses és sírni kezdenek. Szerencsére ez nem zavarja meg a bankrablókat. Azt mondják, egy-egy hirtelen mozdulat, zaj és ebben a felfokozott állapotban ész nélkül tüzet nyitnak.
Az az egy biztonsági őr nem nagy fegyvertény. Mire egyet lelőne, a többi kinyírná. Kivéve, ha nagyon amatőrök. Az őr átdobja a pult fölött a pisztolyt. Nagy mázli, hogy nem sül el véletlenül. Talá olyat használnak, ami biztonságos, de hát nem tudom, néha megtörténik. Eddig minden oké. Nyeregben érezhetik magukat, semmi okuk, hogy velünk foglalkozzanak.
A pénzt már pakolják is a hölgyek a zsákokba. Az a kövér fickó nagyon hülye. Kényeskedik, mert melege van bankrablás közben? Jó, hogy nem kér egy hideg limonádét, amit természetesen kesztyű nélkül venne át. Néven szólítja a társát itt mindenki előtt. És nem, nem egy ügyes elterelés, hogy álnevet használna, amivel félrevezethetné a zsarukat. Nem hazudik, érzem rajta, ahogy a másikon a valódi dühöt. Ez valami családtag, haver lehet, aki beledumálta magát az akcióba, de többet nem viszik sehova, azt hiszem. Nem profik. A dagadt a lehető legmesszebb áll ettől, de a többi is, ha csak úgy bevették. Ebből még lehet baj, de szerintem inkább rövid lesz a pályafutásuk. Ezek után az is lehet, hogy tényleg a City Cattel akarnak menekülni. A sarokig talán el is jutnak és közben legalább tiszta lesz a járda. Nia nevetése nem hiányzott. Most kivételesen nem. Örülök, hogy lazán fogja fel, de nem kéne magunkra felhívnia a figyelmet. Még akkor sem, ha ezek Stan és Pan filmekbe illő módon végzik a dolgukat. Ezt a párbeszédet végighallgatom és döbbenten gondolok bele, hogy egy amőbaszintű intelligenciával és mellé nagy szájjal megáldott embert hogy lehet ilyenbe belevonni? Tudták előre, Gary ismerte. Este meglesz a nagy nevetés tárgya, az biztos, de ez még a bulvárlapokba is bekerül.
Az ügyintézők töltik a zsákokat. Nem könnyű azért így pakolni a pénzt. A pisztoly rájuk van fogva és egy rövid ideig csend van. Egy idősebb hölgy remegő hangon teszi fel a kérdést:
- Elnézést, az én pénzem ugye nincs benne? 200ezer dollárom van itt lekötve.
Neki is a bankrablók között lenne a helye. Értem én, hogy már öreg és kikezdte az agyát a szenilitás, de ez most nagyon nem jött jókor. Ha le van kötve a pénze, az nem itt van a kasszában, különben is kárpótolják majd. Ilyenkor csendben kéne lenni inkább. Gary ráfogja a pisztolyt a mamára, aki összerezzen és hátrébb is araszol.
- Je...ööö, főnök, hallottad? - kérdezi a dagadt. Hm, tanulékony. Már csak félig mondta ki a nevet. A szövegértést meg hagyjuk...- Van nála 200ezer dollár, vegyük el tőle!
A Jeff nevű egyre idegesebb és rázza a fejét, majd ordít.
- Hallgass, te szerencsétlen!
Nem magyarázza meg, hogy mekkora baromságot kérdezett a másik, mert közben már meghallja a szirénát. Idegesen kapkodja a fejét, ahogy az összes többi is. Szerintem a rendőrautó nem fog bejönni az utcába és a bank előtt nem is férne el a monstrum City Cat járműtől, de egy pár járőr mindjárt érkezik gyalogosan. Oké, lassan vége lesz.
A dagadt odamegy a legfiatalabb nőhöz, a gyakornokhoz és kikapja a kezéből a zsákot.
- Főnök, meneküljünk! Itt vannak a zsaruk.
A leghülyébb beszél legtöbbször. Tényleg olyan ez, mint valami rossz bohózat.
- Nem, elkapnának. Ezt bízd csak az észre! - mondja Jeff és az ügyintézőkre fogja a pisztolyt.
- Ki nyomta meg a gombot? - kérdezi üvöltve. Gary és a negyedik kifelé néznek. A dagadt ott áll és süt belőle az értetlenség. Már a testtartásából is. A fegyvere le van engedve és Jeffet nézi. Szerintem az álarc alatt tátva van a szája.
Nehéz szituáció ez, senki nem vallja be. Jeff néz egy ideig, majd inkább felrángat a földről egy fiatal nőt. Húsz év körüli lehet, simák a vonásai, erős a sminkje és egy csinos miniruhában van. Ne, ezek túszejtéssel próbálkoznak? Mikor egy bankrablásra se képesek? Kintről hallatszik a megafon hangja:
- Rendőrség! Jöjjenek ki feltartott kezekkel!
Odakint négy rendőrt látok fegyverrel az ajtó felé fordulva, de még hallatszik a sziréna is, szóval jön még erősítés.
- Te velem jössz, husi! Figyeljetek a többire! Ha valaki próbálkozik, intézzétek el! - mondja Jeff és a halálra rémült lányt elrángatja az ajtóig. Azt félig kinyitja és maga elé fogja a lányt halántékra tartott pisztollyal, jól láthatóan.
- Túszaink vannak! Tűnjenek el 10 percen belül, különben lelövöm őt és utána a többit – kiabál ki, majd jön is vissza. A rendőrök nem lőnek, mert civil van előtte, viszont kezdenek rádión beszélni. Nia biztos felismeri őket a yardról és tudja, mire lehet tőlük számítani. Én csak nézek és gondolkodom, hogy jövünk ki a legjobban ebből a helyzetből. Hátul kell maradnunk. A túszokat elölről szedik, azok közül, akiket a legkönnyebben lehet felrángatni. Az se véletlen, hogy egy fiatal lányt szorongat ez a Jeff nevű. Törékeny, igazán lehet sajnálni és félteni. Nagy tragédia lenne, ha ilyen fiatalon ölnék meg, mikor még előtte áll a jövő. Aztán majd jönnek a családanyák, családapák, a gyenge öregurak és nénik. Talán ennyi eszük még van és minket békén kell hagyniuk. Nem esünk egyik kategóriába sem. Ki kell várni, amíg elcsesznek valamit.

A mammer beszólására nyomok egy facepalm-ot fejben. A melák bankrabló le is csap nyomban az infóra. Ahogy nézem, a testtömeg indexe fordítottan arányos az agykapacitásával, erről már az akció elején is meggyőződhettünk.
Én várnám, hogy mielőbb letudjuk ezt a fakultatív délutáni programot, de nem megy olyan gyorsan. A bankrablók sem gondoltak mindenre. Többek közt arra, hogy időben befutnak a zsaruk.
Mi az, hogy ki nyomta meg a gombot? Most már nem tök mindegy?
Közben a nagydarab hozza a formáját.
- Te, Jeff… izé… bocs főnök! Estére hazaérünk, ugye? Jön a HBO-n a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme. Meg akarom nézni.
Hm. Ez sok mindent megmagyaráz. Ha ezek ilyen kaliberű filmeken nőttek fel, ez a mostani akció sem lesz komolyabb.
- Boomer, az istenit! Neked teljesen az agyadra ment a napkitörés? Olyan hülye vagy, hogy még a hiperteret is hajlítod. – vágja megint tarkón az egyik a böszmét. Erre kapcsol, hogy most meg ő szólta el magát, és elmorog egy basszameg-et.
Hát, az sanda gyanúm, hogy nem csak a dagi hajlítgatja itt a teret. A rablók közt majdhogynem holtverseny alakult ki. Általában halálra unom magam, míg sorban állok egy bankban, bezzeg most. Esélyem sincs az arra, hogy megficeredjek. Olyan jól szórakozom. Ezeknek inkább embercsempészettel kéne foglalkozniuk, vagy szedhetnének ökörfarkkórót az út mentén.
- Marhák! Hagyjátok abba! – förmed rájuk a bandavezér Jeff.
Mikor felrántja magához a csinos lányt, és élő pajzsként használva löködi az üveglapos ajtóig, a közelünkben reszkető pap már a sokadik keresztet veti ijedtében.
A megafonból Huston hadnagy baritonja recseg keményen. Mivel a City Cat eltakarja a bank elejét, és bejáratát, a rendőröknek máshonnan kell megközelíteniük.  Szerintem most helyezkedhetnek pozícióba a szemközti épület tetején a mesterlövészek.
Tuti nem fognak elpárologni csak azért, mert egy bűnöző megkérte őket.
Gary halántékán csorog a verejték, látom. Ő meg a seprőgép mögött szaladgáló rendőröket. Olyan melege kezd lenni az idegtől, mintha kemencében sütögetnék.
Stephen szemben ül velem. Markáns arcát nézem. Tuti azon gondolkodik, amin én is. Hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet. Nem tudom a többi ügyfélre mennyire számíthatnánk, mire képesek, de az fix, hogy a biztiőr ki van képezve, vele együtt már hárman lennénk az ellentáborban. A negyedik tagra, a hülyeség királyára, Boomer-ra, meg ráállíthatnánk a papot. Hátha az exorcizálás gyógyítja a debilséget.
Jeff visszatoloncolja az ajtótól a lányt, és egy erőteljes lökéssel a padlóra taszítja.
- Kussoltassa el azt a büdös kölyköt! – üvölt dörgedelmesen Gary az asztalnál kuporgó rémült nőre. A gyerek annál jobban nekiáll óbégatni, az anyja meg csak csitítgatja a mellkasához szorítva a fejét. De hiába.
- Higgadj le, Gary! – szól rá Jeff.
- Úgy utálom, mikor ezt csinálják! – sziszegi, és rászegezi a Browning csövét a visító csöppségre.
Basszus. Az hiányzik még, hogy bekattanjon, és tényleg lepuffantson valakit.
Jeff lehajol a gyerekhez. Vörös arca elázott a könnyektől. Az anyjával együtt reszket.
- Ha nem fogod be azonnal, te leszel az első, akit lepuffantok. Megértettük egymást? – fenyegeti meg Jeff akkurátus hangon.
- Kérem, ne bántsa! – könyörög a nő.
Én nem félek a haláltól. Az más kérdés, hogy a spagettiről és az esti lepedőgyűrésről nem akarok lecsúszni. Mégis, valamit tenni kell, elterelni a figyelmüket, és ha lehet, megosztani az erejüket valahogyan. Gőzöm sincs hogyan, vagy hogy mi lesz ebből az egészből, de nem ülhetek tétlenül, amikor ezek gyilkolászni akarnak.
- Elnézést! – szólok óvatosan, mire Jeff és bandája felém kapja a pillantását. A főnök nem felejti el rám fogni a fegyverét.
- Mi a szar van már megint?
- Esetleg lelécelhetnének a hátsókijáraton. – javaslom szerényen, mire néhány másodpercnyi döbbent, „Hűha, baszki tényleg!” féle csönd üli meg a termet. A kollektív légypukizást is hallani lehet.
Most fény derül rá, mennyire szervezték meg az akciót, utána néztek-e egyáltalán a bankfiók tervrajzának. Erre talán nem is gondoltak. Nagyon hallgatnak. Zakatolhat az agyuk. Nem valami eszesek, csak kapkodnak és idegesek. Szervezetlenek. Egyikük sem gondolt arra - mostanáig -, hogy hátulról esetleg belopózhatnak a zsaruk.
Ők már körbevették a bankot, és fix, hogy a hátsó- és a vészkijáratott is figyelik.
Abban reménykedem, Mickey-ék talán észbe kapnak, kettéválnak, és lecsekkolják. Ha így tesznek, sanszos, hogy belefutnak a golyóállómellényt viselő kollégákba.

/ Rocky & Nia – Gimme some more /

Nehezen hiszem el, hogy ez egy tényleg egy bankrablás. Inkább várnám, hogy megjelenik a tévés stáb és elárulják, hogy megrendezték az egészet, mutatják a kandi kamerát. Szeretem elemezni, amit hallok, de nem tudom, hogy ezt érdemes-e? A zsaruk itt állnak a kapuban és már nemcsak rablás, hanem fenyegetés is lesz a vád. Emberölés még nem, de még az is sorra kerülhet. És ilyenkor mi a legfontosabb? Az esti tévéfilm. Remélem, nem akarnak egy komoly túszdrámát ebből, ami nem estig, hanem napokig tart. Ráadásul a negyedik, akin eddig mintha szájzár lett volna, megmutatja, hogy méltó társuk. Újabb nevet tudunk meg. A szókincse viszont nem a legszegényesebb, bár abban nem vagyok biztos, hogy érti is, mit mondott. És verik egymást. Ez valami hihetetlen. Nia-ra nézek és most már én is elvigyorgom magam. Ha mi belefutunk egy bűnözőbe, annak biztos van valami stikkje az eddigiekből kiindulva. Ez a csapat viccesebb a Főnix Testvériségnél is, pedig ott lovakat és bikákat utánozva táncoltak a folyosón a magukat mágusnak nevező sarlatánok. Még ha pityókásak lennének, azt mondanám, oké, de ezek józanul produkálják ezt a műsort.
A nagy fenyegetésre a hadnagytól még nem érkezik válasz. Gondolom, megvitatják, mit lehet tenni, mert ez azért már komoly eset. Akármilyen idióták, fegyver van a kezükben és ha elsütik, megsérülhet valaki. Nekem mindegy, csak ne Nia legyen az és ha lehet, ne is én. A rablók egyre idegesebbek. Talán rájöttek, hogy ebből nem kerülnek ki ép bőrrel? Pénzt akarnak, azt meg csak élve használhatják fel. Nem fanatikus terroristák, akiknek mindegy, hogy agyonlövik őket vagy nem. Kezdem érteni, miért ide jöttek. Kis bankfiók alacsony létszámú személyzettel, egyetlen őrrel és kocsival se egyszerű megközelíteni. Könnyű falatnak gondolták.
Nia érzései azt mutatják, hogy jól szórakozik és nem tart egy esetleges rossz végkimeneteltől. Ő nemrég jött vissza Tibetből, ahol a nagy istenség avatárája, Buddha tanulmányozása, a szerzetes barátjával való találkozás feltöltötte energiával. Én még mindig nem hiszek abban, hogy mindenkinek, nekem is ez az út az egyetlen, de a hatását látom a párocskámon. Neki szüksége van rá.
A gyerekekért én se vagyok oda, de ez a Gary túltesz rajtam. A finnyás elkényeztetett bankrablók, akiknek a legnagyobb probléma, hogy izzadnak az álarcban és hogy a terem végében a kicsi üvölt. Fogadok, hogy még lábtyűt is húztak a lábukra, nehogy fázzanak ebben a „nagy” hidegben. Vagy ha nem, akkor Boomer ezért fog reklamálni mindjárt. A rajzolgatós mellett egy másik, kisebb gyerek is elkezdi a sírást, de azt sikerül lecsitítani egy dudlisüveggel az anyjának. Ez a Jeff túl komolyan veszi a visítást. Megfenyegeti az előbb még békésen rajzolgató gyereket és az anyját. Nia-nak ez már sok és megszólal. Édesem, miért neked kell beleszólni? Mást puffantsanak le inkább, ne téged. Figyelek és ha itt lövés lesz, reagálok. A többi ügyfél nem érdekel, de őt nem bánthatják. Szerencsénk van. Nia nagyon okosat mond, ezek meg nagyon hülyék. Az a kérdés nem merül fel, hogy egy túsz miért segítene a bankrablónak. Pedig ez a főnök, az „ész”, ahogy nevezte magát...
- Gyerünk, kifelé a hátsó kijáraton! - mondja az embereinek. Túszt nem visznek, csak elindulnak az oldalt lévő ajtó felé, mintha végeztek volna. Tudják egyáltalán, merre van a hátsó kijárat? Lassan eltűnnek az ajtó mögött és nemsokára felbukkannak az ügyintézők mögött. Jobbra-balra is van ajtó a plut mögötti falon. Amíg ezek ott vannak, kihasználom az időt és küldök sms-t a hadnagynak. Remélem, még el van neki mentve a számom.
„Bent vagyunk. 4 ember 5 pisztollyal, kevés ésszel. Hátul szöknek.”
Érteni fogja és talán segítettem megoldani a helyzetet. Most egyik se figyel rám, észrevétlenül szólhattam. Telefonálni nem nagyon lehet, de ha valakinek megvan a hadnagy száma...
A dagadt és a negyedik jobbra mennek, Jeff és Gary a másikat nézik. A dagadt felkap az egyik asztal mellől egy nyitott zacskót.
- Makuka! Imádom[/b] – kiabálja röhögve és feltolja az álarcot, hogy már rághassa is a zacsi tartalmát. Simára borotvált, tokás állat látni és húsos szájat, ami nagyon bután áll. A szót nem értettem, de látom, hogy szotyi van a kezében. Nem tudom, melyik államban hívják így vagy hogy ez valami külvárosi szleng-e vagy argó, de megvan a megfejtés. Igazi ösztönlény, megy a hasa után. Mindjárt lenyúlja valakinek az ebédre hozott sztrapacskáját is, mi? Simán. A negyedik megint fejbeveri és leteremti:
- Húzd vissza azt a kibaszott álarcot!
A dagadt visszahúzza a Mickey-egeret és zsebreteszi a szotyit. Utána bekérdez és kivételesen nem hülyeséget:
- Főnök, melyik visz a hátsó ajtóhoz?
Jeff kapkodja a fejét, majd ököllel belever a falba:
- Francba! Mégis kell vinnünk egy túszt. Te, állj fel! - szól az egyik ügyintézőhöz. Azt szemelte ki, aki nagyon mosolygósan beszélt az ügyfelekkel. Persze most nem mosolyog. - Mutasd az utat és semmi trükk!
A rabló maga előtt lökdösi a csajt és mielőtt eltűnne a jobb oldalon lévő ajtó mögött, kiadja az ukázokat.
- Ti figyeljétek az embereket! - mondja Boomernek és a negyedik, névtelen tagnak. - Te fedezz! - mondja Gary-nek és benyitnak a jobb oldali ajtón. Onnan talán folyosó vezet a hátsó kijárat és a többi helyiség, öltöző, pihenő felé. Szerintem ezt a kettőt itthagyták. A két „értelmesebb” el akar menekülni. A dagadt és a másik a népre tartják a fegyvert.
Mellettem a papnak egy öregember elkezd mesélni. Hajj, ez is olyan, mint Mary Mama:
- Atyám, nagyon nagy probléma nekem, ha most nem tudok pénzt felvenni. Képzelje el, milyen olcsó tüzifát találtam! 100 dollár mázsája, egy kis mexikói nő árulja a város szélén. A legjobb minőségű tölgy, azt mondta és ma este kell elmennem érte. Jaj-jaj, ha ittragadunk, akkor lecsúszok róla. Tudja, kispénzű nyugdíjas vagyok, nekem nagyon sokat számítana ez!
A pap eleget tesz a pasztorális feladatának és válaszra nyitja a száját:
- Tessék megnyugodni! Nem lesz semmi problé...
Boomer társa közbekiabál. Most, hogy Jeff és Gary hátul vannak, ő pedig itt maradt a leghülyébbel, neki kell parancsolgatni.
- Kuss legyen, azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! - ordítja egész választékos cifrázással.
A pap megint keresztet vet és talán Nia is tervez valamit. Én megfogom a kezét, hogy ne tegye vagy ha valamit akar, azt csináljuk együtt. Jézuska vagy Buddha fog segíteni ma? Szerintem nem várjuk meg őket, hanem elintézzük a szabadulásunkat mi magunk.

A hosszú másodpercekig tartó, kínos tücsökciripelésnek nyargaló trappolás vet véget. A négy bankrabló egy emberként robog a pult mögé. Szerintem, ha a rendőrök megnézik a biztonsági felvételeket, szarrá röhögik magukat. Beharapom az alsóajkam, hogy fel ne nyerítsek azon, mit művelnek. Ezek bekapták a csalit. Össze-vissza egyezkednek, mire eldöntik ki szalad merre. Boomer meg zabál. Mi az, hogy makuka??? Az eszem megáll, hogyan jött össze egy ilyen szedett-vedett bagázs?
Stephenre pillantok. Figyelem mit csinál. A mobilján babrál. Látom mit ír, és kinek. Ahh, megérdemelne egy buksisimit. De csak mert sokat javult az SMS-ezési készsége, az ujjai már sokkal fürgébben pötyögnek, mint pár héttel ezelőtt.
Huston hadnagy azonnal megkapja az üzenetet. A „bent vagyunk” alatt biztos érti, hogy én is itt vagyok. Azért szeretném látni az arcát. Szerintem fogja a fejét. Pedig kivételesen nem szándékosan mentem a balhé után. Jött az magától is.
Közben eldől, a dagi és a névtelen maradnak. Addig a másik kettő, Jeff és Gary, akik az észt képviselik, felkapnak egy túszt, és megfogadják a tanácsom. Fel sem merül bennük a legcsekélyebb kétely sem, hogy ez egy igencsak rosszindulatú, kárörvendő tanács volt részemről és egyenesen a zsaruk kezére játszom őket. Ennyit az előzetes tervezésről. Tuti a reggeli ébredés után csapták össze ezt a missziót.
Percek telnek el úgy, hogy Jeff és Gary sehol. De a két pénzzel teli zsák se. Nagy a csönd hátul. Semmi mozgás. 101%, hogy a hadnagyék fültövön csípték a két rablót, miután kitették a lábukat a hátsókijáraton. Erre mérget vennék.
Mikor Stephen megfogja a kezem, sunyin rámosolygok. Tudom, hogy aggódik. Kettőnk közül mindig ő az aggódósabb. Most sincs ez másként. Nem tervezek különösebb megmozdulást, legalábbis nem olyat, amire gondolhat.
Kisvártatva érkezik a válasz sms Stephen mobiljára. Ha suttyomban megnézi valahogy, ezt olvashatja: „2 megvan, a lány biztonságban” Nem csalódom.
Boomer nem egy lángelme, ráadásul amikor a társa kifelé tekintget az ablakon, ő is arra néz, képtelen folyamatosan rajtunk tartani a szemét. Ki lehet használni az ilyen pillanatokat.
A mellettünk ücsörgő idős atya is látja, hogy ezerrel susmusolunk valamin Stephennel. Összenézek vele. Szerencsére nem szól semmit, érti, hogy taktikázunk.
Azért ezen az sms-en elcsodálkozom. Kedvem lenne cinkelni Mr. Szépszeműt, amiért ilyen jól összemelegedett a hadnagyommal. Én meg kiesek a kosárból a végén.
Szóval ez a kettő itt nem tudja, hogy a haverjaik már be vannak vágva a rendőrautó hátsó ülésére. Nyehehe. Ideje őket is mobilizálni némi ráhatással.
- Bocs, fiúk... – szólok megint, és rájuk nézek. Szinte mea kulpázok, amiért megnyikkanok, de ha már tettekkel nem lehet akciózni, akkor legyen szavakkal. Ezek maximum fizikailag ellenfelek, agyban nem igazán.
- Azt mondtam, pofa be! Mit nem értesz ezen? – förmed rám erélyesen a negyedik elem.
- Höhöhö! – röhög fel Boomer. Ezzel a debil nevetéssel egészen megkapó jelenség. – Szerintem tetszel neki, Marvin, höhöhö.
Tisztára, mint az oviban.
- Az anyád úristenit, te szerencsétlen! – ripakodik rá a társa mellőle.
Hja, megküzdenek ezzel a gyengeelméjűvel. Azt hiszem, ezek sem veszik be többet Boomert az akcióikba, bár több úgysem lesz. Legfeljebb megkísérlik majd a naaagy szökést a sittről. Ott akarok lenni, mikor ezt is kivitelezik.
A korlátozott szólásszabadság ellenére folytatom.
- Szerintem a haverjaitok megléptek.
A fegyver ismét rám szegeződik, már kezdek hozzászokni. Nem Boomeré, mert a dagi a saját halántékát vakargatja a magnumjának a csövével. Legalább őt gondolkodóba ejtettem.
- Mit dumálsz te itt? – sziszegi Marvin. Egyenesen az arcomba mered a maszk mögül.
- Csak azt, hogy magukkal vitték a pénzt, és még mindig nem jöttek vissza. Hm? – vonom meg a vállam, miközben ártatlanul mosolygom. Igazából én ehhez az egész szituhoz nem értek…
- Te, Marvin, a csajnak igaza van. – dörmögi azon az értelmes, mély hangján Boomer, és kisebb terpeszbe rendezi a lábait, ahogy totyogósan egyikről áthelyezi a másikra a testsúlyát.
- A szentségit… - motyogja a társa, aztán felemeli a hangját, ahogy megvilágosodik. – A szentségit!!!

/ Rocky & Nia – Gimme some more /

Tényleg figyelemreméltó a „terv”, ami szerint ezek haladnak. Ha van hátsó kijárat, akkor nem kell túsz. Mert a rendőrségnek biztos nem jut eszébe, hogy azt is nézzék. Csak az ügyfélnek, aki még életében nem volt a hátsó kijáratnál, ahol a személyzet jár. Kicsit sok logikát várok el tőlük, úgy érzem. Ez inkább az a társaság, amelyik gyűjtene Isaura felszabadítására. Nem kell túlzásbavinni. Valahol egy papucsállatka és egy mongúz intelligencia-szintje között mozoghat az övék, de ez már sértő a mongúzra. A tájszólás a legkevesebb. Elárul valamit, de ennél sokkal többet elárulnak úgy, hogy még gondolkodni se kelljen. Nia alig bírja visszatartani a röhögést. De bírja. Szerintem az már sok lenne, ha még ki is lennének röhögve. Szembesíteni őket a hülyeségükkel a legrosszabb. Azt csak a főnök teheti meg, mint láttuk.
Az sms-t direkt írtam ilyen szűkszavúra. Nem szeretem ennyit nyomogatni a telefont, de most az élőszavas értesítés helyett ez volt kézenfekvő. Én nem vettem észre, hogy gyorsabban menne, de lehet. A mai fiataloktól így is elmaradok. Nem vagyok hozzászokva és a vérfarkas sebességtől sem találják meg az ujjaim gyorsabban a billentyűkön a betűket. Nia elfogad így, tudom. Ő sokkal jobb ebben, de nem néz le emiatt. Talán megmosolyog, de nem néz le. A tömör szavak valójában sok infót rejtettek, amit egy rendőr és főleg az engem és Nia-t ismerő Huston hadnagy simán kitalál. Biztos tajtékzik, hogy mi a fenéért vagyunk itt és hogy miért én írok, nem Nia. Azt már nem hányhatja a szemünkre, hogy én jöttem szerződést hosszabbítani, a párommal pedig itt találkoztam. Barátok nem vagyunk a hadnaggyal, de talán javult valamit a megítélésem odabent, amióta próbáltam segíteni Nia-t megtalálni. Akkor kiderült, hogy én áldozat vagyok inkább, mint tettes. Ahogy most is. Szerintem a rendőrök már eleve ott voltak a hátsó kijáratnál, de az sms után oda koncentrálták az erőiket.
Döbbenetes ez a sületlenség. Hallgattak a túszra és eszükbe se jutott, hogy kint áll a fogadóbizottság. Síri csend honol, miután az öreget és a papot leteremtették. A bácsinál ez időleges. Ismerem az ilyen típust. Most elhallgatott, de ha megint fontosnak érez valamit, akkor elmondja, akár pisztolyt szegeznek a fejéhez, akár vadászgépek jönnek. A közlési kényszer nem tréfa. Mary Mama-n volt alkalmam megfigyelni az utóbbi években. A két jómadár néha kinéz az ablakon és addig van idő fészkelődni. Szerencse, hogy a túszok értelmesebbek, mint a rablók. Senki nem árul be minket se direkt, se véletlenül. A válaszüzenetet megmutatom Nia-nak, majd elteszem a telefont. Két hülyénk maradt. Valami óvodásszintű trükk is elég és már csak a szórakozás kedvéért is bevetnék egy ilyet.
Nia megelőz. Nagyon kommunikatív. Arra emlékeztet, hogy Mitch, a kisfiú is milyen kedves bánásmódban részesült. Ezek se sokkal érettebbek szellemileg. Sőt még SOS-jelzést se tudnának leadni morzézva. Szerintem Boomer azt se tudja, mi az a morze. Vagy az SOS... Megvan a negyedik is, Marvin, a cifrán káromkodó, aki most egész csúnyát és primitívet mond. Boomer tényleg minden csajtól vár valamit, ha megszólítják? Úgy néz ki. Épeszű embernek nem jut eszébe, hogy egy túsz azért kommunikál a foglyulejtőivel, mert tetszenek neki. Létezik ilyen szindróma, de az nem ennyi idő alatt alakul ki. És nem Nia-ban, de ezt csak mi tudjuk. Kimondja az igazságot. Jeff és Gary tutira ezt tervezték, más kérdés, hogy nem sikerült. Ilyenkor mit kell csinálni? Elgondolkodni, hogy ezekkel társultak? Vagy hogy most mit csináljanak? Nem, inkább fegyvert fogni a túszra. Erő ész nélkül. Boomer gondolkodik, ez történelmi pillanat. Alig várom, hogy megszólaljon és elárulja, mire jutott. Láss csodát, ő értette meg és ő hitte el. Marvin bízik a társaiban, ezt a hülyét meg mindenki csak verte, szidta, persze, hogy feltételez róluk ilyet. Ha mondják neki. Magától nem jött volna rá.
- Elnézést, ugye az én pénzemet nem vitték el? Az még megvan? - kérdezi ismét a néni, aki a hülye kérdéssel megerősíti, hogy a bezsákolt lóvé már elrepült.
Boomer odanéz és felkapja a fejét. Ez egy ötlet lesz. Tőle veszélyes ilyesmire gondolni.
- Marvin, akkor mi is vigyünk egy kicsit. Maradt még? Ugye, maradt még? - mondja először a társának, majd az ügyintézőnek, akinél előtte az ideges ügyfél parádézott. Ezt rakta össze. A néni lekötött pénzére pályázik. Most már érti, hogy nem a zsebében van. Vagy csak elfelejtette, amit az idős hölgy az előbb mondott. A pisztollyal bökdösi az ügyintéző nő hátát, így sürgeti. Az remeg és az arcát megdermeszti a félelem. Nem mer megszólalni. Nem meri közölni a rossz hírt, hogy mindent bepakoltak a zsákokba a társaiknak. A biztonsági őr szól közbe:
- Hátul van még több is, zsákokban.
Boomer szemei szerintem felcsillanak a maszk alatt. A fegyvert ráfogja az őrre és Marvinra néz.
- Höhö, hallod? Még többet viszünk el, mint Leclairék.
Szóval Jeff és Gary Leclair ül hátul a rendőrautóban bilincsben. Most már mindegy, őket hogy hívják, de Marvinnak ez már sok. Odamegy és teljes erőből orrbavágja a dagadtat, az elesik és átbucskázik az egyik alkalmazotton, aki a falnál ült. Bevágja a fejét és nem emelkedik ki. Marvin az őrhöz szól mérgesen:
- Odavezetsz. Ha trükközöl, kinyírlak a családoddal, a kutyáddal és a hörcsögöddel együtt.
Hű, ez nagyon kemény fiú. Jól átgondolta. A társát kiütötte, ő pedig bemegy hátra az őrrel. Az egyetlen emberrel, akiről biztosan lehet tudni, hogy van fegyveres képzettsége és ért a harchoz. A legjobb túsz, tényleg. Aztán ha megvan a pénz, mit csinál? Tússzal fog menekülni hátul, ahol a társainak is sikerült szerinte? Vagy túsz nélkül. Az őr teszi a dolgát. Nem mond semmit, se a családról, se a kutyáról, se a hörcsögről. Okosan kivár. Feláll és hagyja, hogy az állához szegezzék a pisztolyt.
- Indulás! - kezdi rángatni Marvin és hamarosan eltűnnek a bal oldalt lévő ajtó mögött, amit az őr kártyájával nyitnak. Nia-ra nézek és a hüvelykujjammal megnyomogatom a mutatóujjamat, jelezve, hogy most övé az sms lehetősége. Én mást tervezek. Megvárom, hogy eltűnjenek, majd ahhoz a pulthoz rohanok, amelyikből kirángatták az ügyintézőt. Erős építmény, még az én súlyomat is elbírja. Megnézem, mi van mögötte. A széket messzebbre lökték és van hely. Rátámaszkodom a pultra és átmászom rajta. Nem ugrok, mert az hangos lenne. A kiütött dagadékhoz megyek és elveszem a fegyverét, majd berakom azt az egyik fiókba. A kutya se fogja ott keresni.
Az egyik dolgozó szól hozzám halkan. Van lélekjelenléte és esze is.
- Kötözzük meg! Odaadom a zakómat.
A szemüveges fiatal srác leveszi a zakóját. Jobb híján megfelel. Összetekerem Boomer csuklóján a háta mögött és két csomót kötök rá.
- Segítsen! - mondom a srácnak és elkezdem húzni a testet. Jobbra van egy nagy szekrény, amögé elrejtjük. Elbírnám egyedül is, de nem játszom itt az erőembert. A srác a másik hónalját fogja meg és ketten behúzzuk hátra. Ügyes gyerek, betömi Boomer száját valami textíliával, amit ott talált. Tökéletesen el van helyezve, nem lóg ki a bútor mögül.
Az emberek közben kezdenek mozgolódni. Egy rabló maradt, az is bent a széfnél. Felbátorodtak, hogy valaki el merte hagyni a helyét. Szerintem Nia és a néni azok, akiket megjegyeztek arcról, a többi túszról nem fogják tudni, hol ült. Néhányan felállnak és leskelődnek, közben duruzsolás kezdődik. Mindenki halkan beszél a mellette ülőhöz. A pap a bácsit nyugtatja, a néni aggódik, hogy most viszik el a félretett pénzét, mellette magyarázza neki egy másik idősebb hölgy, hogy az nem veszik el, kapni fog kártérítést. A rendőrök nem tudom, mit csinálnak, mikor ezt látják az ablakon keresztül. Az ajtó viszont nyílik és jön Marvin. Az őrrel cipelteti a zsákot, ő pedig a nyakát szorítja és a mellkasához fogja a fegyvert. Elég szerencsétlen póz egy lövéshez, de nyilván nem szabad kockáztatni. Hagyhatnánk kimenni, akár a tússzal, mert az az előbb is elég volt.
- Kuss és vissza a földre mindenki! - kiabál és hadonászik a pisztollyal. Az emberek megszeppennek és lassan elcsendesednek, visszatelepszenek a földre. - Hol van a kövér?
Na, igen, ez egy kicsit szemfülesebb. Azt ugyan nem vette észre, hogy én nem itt ültem és a szemüveges ügyintéző srác sem, de hogy a társa, akit leütött, nincs meg, azt igen. Pont ez a fiatal bankos válaszol félve. Egész jó színész:
- Kirohant hátul.
Marvin morog egyet és a jobb oldali ajtóra néz, amin Jeff és Gary kimentek. Nem indul el. Ez nem tetszik nekem. Az őrt kérdezi, mélyen a torkához nyomva a pisztolyt.
- Hova vezet az a kijárat?

A pénzéért aggódó mami megint felizgatja Boomer fantáziáját. Legalább nem csak én nem bírom tartani a számat, bár én inkább taktikai megfontolásokból nem.
Ahogy a biztonságiőr felvilágosítja a duót, hogy hátul a széfben még van pénz, több se kell a dagadéknak. De Marvinnak sem. Utóbbinak bedurran az agya, és orrba vágja Boomert, hogy az kiterül, mint a döglött macska. Ahogy az óriási test dübörögve a földre hanyatlik, belerázkódik a bankfiók. Marvin aztán kikiáltja túsznak az egyetlen, ránézésre is kiképzett embert. Mit ne mondjak, nagyon ügyes. Izgalomra semmi ok, ez a fazon maga alatt vágja a fát, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. Egyetlen aggasztó dolog van csupán, az pedig a pisztolya. Csak emiatt nem pattanok fel, és rúgom szét a hátsófelét, meg gondolom a biztonságiőr sem, akit Marvin elrángat hátra.
Értem Stephen ujj-jelzését, és már pötyögöm is az sms-t a hadnagynak, amint előkapom a mobilomat a táskám oldalzsebéből. A prediktív szövegbevitelnek hála villámgyorsan megy az üzenetírás. „Már csak 1 van, most megy a széfhelyiségbe”
Ezalatt a szemközti épület tetején posztoló mesterlövészek belátnak a bank ablakain, de abból a fenti szögből nem látják be az egész helyiséget, nem tudják mi történik a pulton túl, sőt, már azt sem észlelik, csak a túszok felbátorodott mocorgását a váróhelyiségben.
Stephen kihasználja a pillanatot, és lefegyverzi a dagit. Csak azután nézek rá, hogy elküldtem az sms-t. Vannak még a csapatban olyanok, akik megőrizték a lélekjelenlétüket az izgalmak ellenére. Érdekes látni, milyen szerepek alakultak ki. A néni félti a pénzét, egy másik sutyorogva magyaráz neki, hogy megnyugtassa, a pap meg a tűzifás bácsikával csinálja ugyanezt. Stephen határozott fellépésére az emberek felbátorodnak, az ügyintézősrác készségesen csatlakozik hozzá az akcióban, és elrejtik Boomert. Én meg tartom a kapcsolatot a rendőrökkel.
Remélem a biztonságiőr gondol ránk, és amennyire csak lehet, húzza az időt hátul.
Nem sokra rá, hogy elküldtem az üzentet, kinyílik a bank üveglapos bejárati ajtaja, és Gabriel magas, golyóállómellényes alakja surran az előtérbe. Markába hű szeretőként simul a fegyvere. Az ajtó halkan betevődik, s hátát az előtér falának veti.
Az előbb még bömbölő kisfiú az anyjával együtt ránéz. Gabriel a szája elé emeli a mutatóujját, hogy csendre intse őket.
Marvin a pult mögül nem fogja látni, hogy itt van.
A szőke, sportos nyomozó kiszúr az emberek közül. Biccent, mire rávigyorgok, és mutatóujjammal eltopografálom, merre van Marvin. Röviden bólint, hogy érti. Tudom mit csinálnak. A hadnagy hátulról fog érkezni és bekerítik. Már nem vagyunk egyedül. Többek is kiszúrták Gabrielt. Szinte érződik a helyiségben a kollektív megkönnyebbülés.
Nem sokkal később Marvin a torkánál fogva toloncolja ki az ajtó mögül a megtömött zsákot cipelő őrt. Dühös hangjára mindenki a földre veti magát. Nem vette észre, hogy mi közben helyfoglalósat játszottunk, és a fél csoport teljesen átrendezte magát. Boomer hiánya azonban elég szembeötlő, számon is kéri tőlünk, hol a társa. Szerencsére a bankos srác okosan megválaszolja, de Marvin nem iramodik meg, helyette tovább macerálja az őrt.
- A hátsó udvarra, ahonnan egy átjáró vezet a párhuzamos utcába. – feleli higgadtan amaz. Ügyes, ahogy felvillantja Marvin előtt a menekülés lehetőségét. Komolyan mondom, ez a csapat, ami ma összegyűlt belőlünk a bankban, előbb kirabolta volna, mint ezek négyen.
Már reménykedtem, hogy ez a rabló is felveszi végre a nyúlcipőt, és lelép, ám erre Boomer böhöm teste megadta magát a szekrény mögött. Igaz, hogy úgy ültették oda, és a hátát megtámasztotta a szekrény, de jókora puffanással kidőlt mögüle. Még mindig eszméletlen. Jó nagyot kaphatott.
Most már Gabriel is látja, hova lett a harmadik. Nem nézek felé, a többi túsz sem, nehogy lebuktassuk.
Marvin a zajra, vagy inkább a földrengésre felkapja a fejét. A pisztolyát továbbra is az őr nyakába nyomja.
- Mi a franc volt ez?! – sziszegi a maszk alatt. Halántékán lüktetnek az erek, izzadságtól nedves haja rátapad.

/ Rocky & Nia – Gimme some more /

Azt már nem tudom meg, Nia milyen választ kapott, de abban biztos vagyok, hogy a helyzetet kristálytisztán és gyorsan leírta. Amíg hátul rendezkedünk, elöl bejön egy rendőr. Megismerem, ő volt az egyik, aki járt nálam aznap, mikor kokaint rejtettek a szekrényembe. Örökre hallgatunk arról, hogy mit húztunk le a vécén, de az ismeretség megvan. Tök normális alaknak tűnt és most is ő kapta a nehéz feladatot. Nagy felelősség bejönni ide. Ha Marvin észreveszi, akkor sem szabad kétségbeesni. Úgy kell majd reagálni, hogy senkinek ne essen baja. Nia-val összenéznek, ő pedig jelzi, hova ment a jómadár az őrrel. Gabriel rejtve marad, jó helyet talált.
Leülök, mikor a rabló kiabál és ráparancsol a népre. Az őr egy kicsit ideges és fél is, mert hát ugye egy pisztolyt nyomnak a torkához. Hirtelen nem tudom megállapítani, hogy igazat mond-e. Várnám, hogy mit tesz Marvin, de Boomer még eszméletlenül is bajt csinál. Oda kellett volna szegezni a falhoz a hájas testét. A rabló kiabál, az őr annyit mond, hogy nem tudom. Marvinnak gyanús lesz valami. Körbenéz, mindenkinek az arcába. Az érzései azt mutatják, hogy gyűlöli ezeket az embereket, mert akadályozzák. Nagyjából hallhatta, merről jött a hang. A szemüveges ügyintéző pont ott ül.
- Te miért vetted le a zakódat? - hangzik el a kérdés, ami tényleg kardinális probléma egy bankrabláskor. A túszok ne öltözzenek ám át csak úgy. A srác elkezd izzadni és elsőre nem válaszol. Boomer zsebéből ekkor szóródik ki a szotyi. A fenébe, ezt elég rosszul csináltuk. Nem szeretek civilekkel dolgozni. Át kellett volna hajítani a pulton, hogy ne lássa, de hát nem egyedül voltam, hogy használjam a farkaserőmet.
Marvin észreveszi és megérti, hogy Boomer nem futott sehova.
- Átbasztál, köcsög? Felállni. Gyerünk! - kiabál a srácra, aki feltett kezekkel áll fel. Reszket a félelemtől. Én nyugodtan ülök. Nem kötelességem megmenteni, főleg, hogy egy beavatkozással talán nagyobb bajt lehetne csinálni, mint ami készül. Marvin ráfogja a fegyvert és az emberekre néz, majd ordítani kezd:
- Azt hiszitek, kijátszhattok engem? Mindjárt meglátjátok, hogy jár, aki megpróbálja. Köcsög, hozd ide Boomert!
Azt megnézem, ahogy ez a srác egyedül kicibálja onnan. Remegve fordul meg és elbotlik egy gurulós szék lábában, ahogy megy hátra. Elkezdi húzni a kövér testet, de nehezen halad. Én is ott ülök a közelben és Marvintól kérek engedélyt:
- Segíthetek neki?
A rabló tétovázik, de beleegyezik.
- Mit bánom én. De ha trükköztök, mindenkit lelövök.
Oké, főnök, nem trükkösen fogjuk kihúzni a haverodat. Odamegyek a sráchoz és Boomert megfogom az egyik hóna alatt, ő pedig a másik alatt, majd elhúzzuk Marvin lábáig. Ott fekszik előtte a csuklójára csomózott ujjú zakóval. A szotyi mindehova kiszóródott. Egyikünk se foglalkozott vele, nem fontos. Én visszaülök a helyemre és próbálom kitalálni, mi legyen.
- Kirohant, mi? Mit terveztél, halljam? - kiabál a srácra. Az csak ennyit tud kinyögni a kezeit felemelve állva:
- Én...semmit. Tényleg semmit.
Marvin ideges és nem sokáig bírja már. El fog pattanni a húr. Ha lelövi a srácot, szerintem az őr akcióba lép és Gabriel is. Ez nekem meg is felelne, ha biztosan tudnám, hogy elintézik. De egy-két eltévedt golyó még csinálhat bajt. Nia nem sérülhet meg, azt nem szabad hagyni. Marvin kezében megremeg a fegyver és most már teli torokból kiabál.
- Sok eszed van. Állj fel a pultra! Gyerünk, köcsög!
Az ügyintéző megrémülve megy oda és kezd felmászni. Marvin a szemeivel követi végig. Gondolom, demonstrálni akarja az erejét, magasról ledönteni vele szembeszálló képzeletbeli szobrát, ahogy agyonlövi a pulton állva. Érdekes elképzelés, de fontosabb, hogy most csak őt nézi. A pult és az ügyféltér felé figyel. Ezt ki kell használni. Körülnézek és találok egy kis papírt, ami leesett ide. Óvatosan felveszem, közben az ügyintéző négykézláb mászik fel. Összegyűröm a papírt és egy határozott mozdulattal eldobom a rablón túlra. Ott senki nem ül. Marvin a zajra elkapja a fejét jobbra és a pisztolyt is arra fordítja.

Lövésem sincs Marvin mit élhet meg fejben, jó lenne tudni. Nem igazán értem mit miért tesz. Eddig mást sem csinált, csak ütötte a dagit, most meg odahúzatja magához a bankos sráccal. Mégis mit tervez? Hogy vállra kapja, és kiszalad vele? Kétlem. Ha lenne egy csöpp esze, és ha nem akarna a sitten kikötni, akkor az eszméletlen haverja nélkül lépne le. Nem hiszem, hogy hirtelen szívügye lett Boomer sorsa. Inkább csak nem tudja mihez kezdjen. Talán kezdi felfogni; neki reszeltek, innen számára már nincs kiút, de még utoljára megszivat minket.
Rendes Stephentől, hogy segít a srácnak elővontatni a melák testét. Boomer így olyan, mint egy partra vetett bálna. Reng a hája, ahogy cimbálják. Vajon hány tonna Makuka lehet benne?
Marvin egyre őrültebben viselkedik. Az arcát nem látom, de a kézmozdulatai, és az összes többi rezdülése pattanásig feszült idegrendszerre vall. Kezd totál begőzölni. Remek. Már tudom, hogy mindig a pszichopaták lépnek le utoljára. Boomer nem számít, őt barátságosan marasztaltuk.
Torka szakadtából ráüvölt a srácra, hogy az összes túsz összerezzen. Még én is. Nem vagyok hozzászokva ehhez a hangfrekvenciához.
Ha az ügyintéző szót fogad, és feláll az asztalra Marvin elé, Gabriel még lelőni sem fogja tudni, mert teljesen kitakarja előle.
Hülyeségekkel most igazán nem lenne jó ötlet traktálni Marvint, mert ha egy rossz szót szólok, tuti simán lepuffant. Pedig valahogy el kéne terelni a figyelmét az asztalra mászó srácról. Sőt, a srácnak sem kéne felegyenesednie. Egyrészt négykézláb kisebb lövésfelületet jelent Marvinnak, másrészt nem lesz Gabrielnek sem útban.
Ez már nem tréfadolog. Tiszta sor, a fogvatartónk mit tervez. Nyilvános kivégzést.
Ahogy az reszketve igyekszik fel az asztalra, sápadt arcába nézek, miközben apró mozdulatokkal szaporán megrázom tiltakozón a fejem. Stephen ekkor dobja el a papírgalacsint, és a Marvin elfordul a zizegés irányába. A jobb kezemmel intek a fiúnak, hogy maradjon lent, fel ne egyenesedjen. Gabriel a fedezékéből leselkedve látja mi történik. Tudom, hogy nem szalasztja el a lehetőséget, és lépni fog.
Marvin elfordul, a pisztolyának a csöve sem a srácra szegeződik már. Ő négykézláb van az asztalon, közben rám mered. Nem mozdul tovább, ő is észrevette a bent lévő rendőrt.
Erre Gabriel előtartott fegyverrel kiugrik az előtérből. Egyenesen Marvint veszi célba. Annyi ideje sem marad, hogy rákiabáljon, mert amaz már fordul is felé kinyújtott karral, pisztolyostul.
Az ügyintéző leugrik, vagy inkább, mint a szélvész, úgy fötör le az asztal tetejéről közénk. Közben Marvin és Gabriel egyszerre nyitnak tüzet egymásra. A túszok sikoltozva vetődnek hasra a padlón. Fölöttünk fütyülnek a golyók.
Alig dördül el az első lövés, a jobb oldali ajtó mennydörgés szerű robajjal vágódik ki. Huston hadnagy és két másik rendőr tör be hátulról. Fegyvereik a magára maradt bankrablóra merednek.
Marvin a falnak tántorodik, háttal nekiütközik. 3 lövést kapott a szőke nyomozótól. Kettőt a mellkasába, egyet a vállába. Pisztolyt tartó kezét leejti, és a teste a földre csúszik. Hörög, talán a haláltusáját vívja.
- A negyedik is megvan.  Kérek egy mentőt a bank elé, ezt a gépet meg vigyék innen. – szól bele a rádiójába a hadnagy, közben a szeme a pult mögött fetrengő Boomerre téved. – Takarítsák el ezt a szemetet. – morranja ezt már a bankban lévő többi rendőrnek.
Gabriel eltette ezalatt a pisztolyát. Őt is szeretik az égiek, és Marvin talán életében most először fogott lőfegyvert, hogy így elvétette a célpontját. Egyetlen lövése sem talált. Testközelből biztos képes lett volna lepuffantani bárkit.
- Szép munka, fiam. – szól oda Gabrielnek Huston hadnagy, majd körbehordozza a tekintetét rajtunk, hogy meggyőződjön róla, senki nem sérült meg. – Mindenki jól van? – kérdezi.
Felkelek a padlóról, és felsegítem a mellettem trónoló idős papot.
Ahogy találkozik a pillantásunk a hadnagyéval, rámosolygok.
- Helló, hadnagy! – mondom, és megadóan feltartom a kezeimet. – Eskü, semmi közöm az egészhez. – duruzsolom nagy vigyorogva, még mielőtt rosszat feltételezne.
- Nia, lassan nem tudom eldönteni, hogy a bűntények vonzanak téged, vagy te vonzod azokat.
Erre csak megvonom a vállam.
- Rejtély.
A többi túsz is lassan feltápászkodik, segítenek egymásnak. Ki-ki megkönnyebbülten sóhajtozva, hálát rebegve az isteneknek, vagy épp a mellette lévőnek magyarázva sétál ki az utcára.
Bárhol legyen Mr. Szépszemű, odasietek hozzá, és szorosan átölelem.
- Jól vagy? – tudakolom, majd szélesen rámosolygok. Mindvégig nagyon bátran viselkedett. Láttam már akcióban, de ez egy fegyveres bankrablás volt. Nem voltunk rá felkészülve. Mondjuk anno Lawrencékre sem nagyon.
Most döbbentem rá; nem tart semeddig elveszíteni azt, akit szeretünk. Marvin bárkit megölhetett volna merő passióból.
Csak akkor engedem el Stephent, mikor a hadnagy odalép hozzánk, és üdvözli a párom egy határozott kézfogással.
- Üdv, Mr. Chesterton! Kösz a belső infót. - zengi mély baritonja, miközben a hadnagy Stephen szemébe néz. - Remélem, a jövőben nem csak ilyen helyzetekben találkozunk.
Ha tudná, hogy én is hasonlókat kívánok magunknak Mr. Szépszeművel...

/ Rocky & Nia – Gimme some more /

Lehet találgatni, hogy Marvin miért csinálja ezt a színjátékot. Szerintem érzi a vesztét és megpróbálja megmutatni, mennyire kegyetlen. Csak azért húzatja ki maga elé a társát, akit ő ütött le, hogy demonstrálja, más nem bánthatja, csak ő. Ő a főnök, a big boss, mindenki húzza be a fülét és a farkát. Ehhez még az érzéseibe se kell belenéznem, hogy rájöjjek. A nagy „bűn” elkövetője, az ügyintéző, aki megkötözte Boomert, pedig halál fia. Igen, ez már túlmutat egy bankrabláson. Nem sima túszejtésről van szó, hanem egy gyilkosságra készül a mi Marvinunk. Elrettentő példának szánja a srácot, hogy senki más ne próbálkozzon. Szerencsém, hogy elegánsan vagyok öltözve és így nem tűnök ki annyira a hátul üldögélő alkalmazottak közül. Civilek ugyanis itt nem nagyon vannak, csak azok, akik a pultban szolgálatot teljesítőkön kívül tartózkodtak éppen itt. Akik a hátsó helyiségekben vannak, szerintem lapulnak az asztalaik mögött.
Ezek a pillanatok a legveszélyesebbek. Pattanásig feszült idegrendszerrel bármikor dönthet úgy, hogy lő, akárkire, akire épp bekattan. A galacsinnal csak egy kevés időt nyertem, de úgy látszik, elég volt. A srác megállt, ki sem egyenesedett, utána pedig a rendőr jött elő. Az ügyintéző jól reagált, elugrott, Gabriel pedig rohadt nagyot kockáztatott. Az őr, aki most nem sok figyelmet kapott, még mindig Marvin előtt volt. A lövés közben már rávert egy nagyot a rabló könyökére és abban a pillanatban Marvin kapta a találatot is. Ha egy kicsit mellémegy, Gabrielt meghurcolják, hogy a biztonsági őrt találta el. Szerintem így is kap fejmosást, de a helyzet meg van oldva. Szempillantás alatt történnek a dolgok. Huston előugrik két társával, mindenki sikít, de a végére értünk. Marvin kiterül, mint bernáthegyi a kánikulában.
Én felegyenesedek és Nia láthatja, hogy ott voltam az események közelében. Azért segítettem Boomert elhúzni, hogy Marvin mellé kerüljek és reagálhassak, ha muszáj lesz. Egy darab papírt löktem arrébb, de ez volt az én szerepem és szerencsénkre elég volt. A tekintetemmel Nia-t keresem. Nem érdekel, Gabriel megsérült-e, nekem a párom a fontos. Látom, hogy a papot segíti fel és elmosolyodom. Semmi baja az én kedvenc fantomképrajzolómnak. Ő szavakkal harcolt, én papírgalacsinnal, a rendőrök fegyverrel és összehoztuk. Mikor vidáman köszönti a hadnagyot és cívódnak, én csak széles mosollyal igyekszem kifelé. A hadnaggyal kezet rázunk és feloldottan válaszolok:
- Jónapot, hadnagy! Nincs mit. Gyorsan elintézték ezt a féleszű társaságot.
Nia-val még a belső helyiségben ölelkezünk össze és érzem, hogy tisztel azért, ahogy viselkedtem. Én is őt, de nem itt, mindenki előtt akarom vele megbeszélni. Egy humorbonbont dobok be összesen.
- Remekül. Szerinted a Reszkessetek, betörőkből vagy egy Bud Spencer-filmből vették a „stratégiájukat”?
Az utolsó szót megnyomom, mert ezt stratégiának nevezni olyan, mintha egy gombostűre mondanám, hogy az az Eiffel-torony. Én hatalmasat nevetek és több ügyfél is kacagni kezd. Sokan meg vannak még ijedve, de van, akiből így jön ki a feszültség. Mások sírnak, a gyerekek az anyjukhoz bújnak. A sokat kérdező nénikét már felsegítették közben és a hadnagyhoz igyekszik. Az emberek zavartan állnak vagy járkálnak. A sorok rég felborultak és ezek után szerintem itt a dolgozók is kapnak egy szabadnapot. Nagyon fásultnak kell lenni ahhoz, hogy most rámosolyogjanak egy ügyfélre és megkérdezzék, hogy „Miben segíthetek?”. Én Nia szemeiben merülök el és halkan súgom a fülébe:
- Nagyon okosan csináltad, mon amour.
Ha megengedi, akkor itt és most kap egy csókot is. Nem fog érdekelni, ha pár embert ez zavar vagy netán tapsolnak, mintha színházban lennének. Fura dolgokat vált ki egy bankrablás azokból, akik átélik, de mi jól viseltük. Nia rendkívül bátor volt, pedig nem rendelkezik mágikus képességekkel, mint én. Az ő bátorsága nagyobb erény, mint az enyém. Az is érdekes, amit Huston mondott. Vonzza a bűntényeket, de meg is oldja azokat. És amióta együtt vagyunk, ez már rólam is elmondható. Szerintem Huston sejti, hogy benne van a kezem Nia eddigi magánakcióiban is, de most nem tesz szemrehányást. Nem szeretném, ha megrángatnák Nia-t azért, hogy civilnek adott ki nyomozati infókat, úgyhogy én továbbra is mindent le fogok tagadni. A hadnagy számát viszont kincsként őrzöm. Kezdek jóban lenni a rendőrséggel és ez egy hasznos tény. Nia szemeit nézem és hatalmas mosollyal úszom a fényükben. Arra is csak fél füllel figyelek, hogy a néni már odaért Hustonhoz és felteszi a legfontosabb kérdést.
- Biztos úr, nekem volt itt lekötött pénzem. Azt ugye visszakapom? Vagy már elvitték a zsákokban?
Ha eddig lett volna valaki, akiben nem realizálódott, hogy a néninek vagyon van itt, most már az is hallhatta. Pedig sose tudni, nem ülnek-e itt a jövő csalói, akik el akarják majd csaklizni tőle. Huston hadnagy ledöbben a kérdésen, de utána csípőre tett kézzel állva válaszol:
- Nem, hölgyem, a lekötött pénz biztos helyen van. Ahhoz nem nyúltak.
A néni óriásit hálálkodik és nagy levegőket vesz. A siető bácsika és az egyik ügyintéző pedig a terem másik végében vitatkoznak:
- Kérem, várjon egy kicsit! Most vagyunk túl egy bankrablási kísérleten... – mondja a fiatal nő kedvesen, de már kezd kijönni a béketűrésből.
- Igen... Tudja, nekem a tüzifa, a tüzifa miatt ilyen fontos. Lecsúszok róla, ha ma nem tudom megvenni. Legyen olyan kedves! Csak 300 dollárt akarok kivenni. Olyan olcsó és...
Az öreg nem hagyja magát, mondja és mondja. Közben egy nagydarab fickó sétál elő hátulról elegáns, fekete öltönyben és nyakkendőben. Ő lehet a fiókvezető, aki hátul izgulhatta végig az egészet. Ahogy meghallja, hogy az öreg nem hagy békét az ügyintézőnek, odamegy a hadnagyhoz, aki hangosan kiabálni kezd a terem közepén:
- Egy kis figyelmet kérek az úrnak!
Az emberek odafigyelnek, csak páran beszélnek tovább. A rendőrök közben teszik a dolgukat, elvontatják a „bálnát”, foglalkoznak a sokkos ügyfelekkel. Én is odanézek, de Nia-t még mindig ölelem. Mikor egy kicsit elcsendesedik a terem, a nagydarab férfi kissé vékony hangon, de hangosan beszélni kezd:
- Walt Hammington vagyok, a fiókvezető, üdvözlöm Önöket! Tisztelt ügyfeleink, elnézésüket kell kérnem az itt történtek miatt! A továbbiakban mindent megteszünk, hogy ez újra ne fordulhasson elő. Ez a fiók mára bezár, de akik még nem kerültek a pulthoz, azokat kivételesen most, nyitvatartási idő után is fogadjuk a másik utcában lévő fiókunkban. Nagyon köszönöm, hogy ilyen bátran és okosan viselkedtek és hogy így senkinek nem esett komoly baja!
Azt hiszem, példamutató magatartás ez a fiókvezető részéről. Nagyon emberi és ezt a legtöbb ügyfél értékeli is. Páran ugyan puffognak, de a legtöbben megkönnyebbülnek és már mennének is ki. A dolgozók csak ülnek és próbálják végiggondolni, hogy ebből mi lehetett. A szemüveges srác még reszket, de neki sincs nagy baja. A rendőröket kérdezgeti néhány ügyfél, mások rögtön leírást adnak a történtekről és pár dolgozó a kihrucolt nő után érdeklődik tőlük.
Visszafordulok Nia-hoz:
- Azt hiszem, én tudok várni jövő hétig. Még nem sürgős az a hosszabbítás. Hogy érzed, mehetünk hozzám, ha itt végeztünk?
Lehet, hogy a hadnagynak lesz még pár kérdése, bár a biztonsági kamerák felvettek mindent és sok más tanú is van. Ha kell, idézem a remek beszélgetéseket és a neveket meg a történéseket. A hírekbe nem szeretnék bekerülni, mint hősies ügyfél, aki segédkezett a megoldásban. Inkább maradok az ismeretlen hős. Elég, ha Nia és én tudjuk, mit tettünk. Meg a rendőrök, Nia kollégái, hát igen. Nem várok elismerést. Inkább egy nyugodt illetve más izgalmakban gazdag estét szeretnék a párommal.

Stephen viccére harsányan felkacagok. Stratégia... Ez tényleg az volt. "Hogyan kerüljünk sittre rekordidő alatt" címet kaphatná.
- Nekem a műsor közben a Három szökevény jutott eszembe, amikor Martin Short ki akarta rabolni a bankot, és az arcán szétszakadt a harisnya. – mondom könnyezve a nevetéstől.
Előbb itt még fegyverpufogtatás volt, de nem sérült meg senki, és minden a lehető legjobban alakult. Igazából nincs okom reszketni, sem aggódni. Az izgalmon már túl vagyunk, de a négy bankrablót nem tapsolnám vissza, hogy menjünk még egy kört.
- Te is nagyon jó voltál! – döngicsélem Mr. Szépszeműre nézve, amikor aztán megcsókol. Az ehhez hasonló orvtámadásoktól mindig elolvadok. Mosolyogva viszonzom, mire a szemüveges ügyintézősrác bekiabál egy „Éljen!”-t, és még élesen füttyint is hozzá a kis piszok. Fülig vörösödök, miközben Stephen szájára kuncogok.
Akik még nem széledtek szét, és a bent lévő rendőrök felénk néznek, majd kórusban elnevetik magukat. Kapunk némi tapsot. Hát, ilyesmire nem számítottam. Szerintem Gabriel is megérdemli.
A hadnagy megcsóválja a fejét, aztán megköszörüli a torkát.
- Na, jól van, munkára! – adja ki a határozott ukázt az embereinek, s ezzel magunkra hagy minket.
A lekötött betétjén aggódó nénikét csak félig-meddig hallom a háttérben, ahogy azt is, hogy a hadnagy megnyugtatja.
A fiókvezető szónoklására Stephen oldalához fordulok, jobb karommal a derekát karolom át. Hallgatom mit mond a fickó, közben összenézek a terem másik felében álló Gabriellel. Rámosolygok, és szabad kezemmel felmutatom neki a római arénákból kölcsönvett, „Szuper voltál!” egyezményes jelét. A rendőrségen holnap úgyis kidumáljuk az esetet. Jót fogunk röhögni a béna bankrablókon. A helyében én sem kockáztattam volna meg, hogy tovább várjak. Ha nem lép közbe, ki tudja, az ügyintéző srác holttestét talán épp most csomagolnák be egy csinos fekete hullazsákba.
Stephen kérdésére felpillantok rá.
- Van épp elég szemtanú, szerintem nyaggassák őket. – sutyorgom vigyorogva. – Úgyis ugyanazt mondják el, amit mi is mondanánk.
Hangosan korogni kezd a gyomrom, mire megint felnevetek.
– Ettől a nagy izgalomtól teljesen megéheztem… Te tudtad, hogy a makuka valójában szotyi???
Jah, ezen nem tudom túltenni magam.

/ Köszönöm a játékot!  :flower:  /

Tudjátok, mit szeretek ebben a világban? Elmondhatom magamról, hogy majdhogynem ezer éve járom a felszínét. Mióta kirepültem az otthoni fészekből, sok fele megfordultam, rengeteg láttam, tapasztaltam. S tekintetbe véve a roppant kíváncsi fajtámat ez bizony sokat jelent. Évszázadok állnak mögöttem, mások agya már rég kisült volna az alatt a temérdek információ alatt, amit én beletuszkoltam. Még jó, hogy a regeneráció folyamatosan helyreállítja az elhalni akaró agysejteket, többet tudok belenyomni továbbra is. Szóval sokat láttam, sokat tapasztaltam. Mindig azt hiszem, hogy áh, én nekem már újat nem... majd rájövök, hogy hülyemadár, az ilyesmi nem más, mint naiv képzelgés. Mindig fogsz újat látni. Most pedig Fairbanks kapcsán volt alkalmam belekóstolni abba, hogy ez mennyire is igaz. Meglehetősen csípős volt aznap az idő, bár ezen nem lepődtem meg kifejezetten, hisz jól tudtam, szűk hazámban milyen zimankók tudnak lenni. Ennek ellenére valószínűleg eléggé kitűntem volna a tömegből, ha rövid ujjú pólóban sétálok odakint, szóval a vegyülést választottam és már én is kabátot húztam. Indulás előtt aztán átgondoltam, mi legyen. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy letesztelem, milyen éber is a falka. Május óta annyira felhúztam mindig a pajzsomat, hogy embernek tűntem, miközben felmértem a várost és gyűjtöttem róla az információt. Most viszont már eltelt egy kis idő, túl voltam a kezdeti felméréseken, szóval miért is ne tegyek próbát farkasként is? Így amikor eljöttem a motelből, 300-400 közöttinek mutattam magam. Nos, kedves falka, lehet vadászni. Kíváncsi voltam mikor toppan elém az első falkatag, hogy mi a redvás francot keresek én itt. Szóval így indultam el a körutamra azon a bizonyos napon... majd jöttem rá, hogy bármennyire is végzek alapos kutatást, nézek át töviről hegyire mindent, akár órákat is üldögélve az adott tényező felett, mindig lesz valami, ami kívül fog esni a látóteremen. Ami nem is olyan nagy gond, elvégre a világ unalmas lenne, ha sosem tudna mivel meglepni minket, nemde? Szóval éppen sétáltam az utcán, látszólag céltalanul lézengve, amikor az egyik zebrán átmenve valami megcsapta az orromat. Valami, ami nagyon nem illett bele a város általa már megszokott, mindennapi szagvilágába. Elütött a kipufogófüsttől, a pékségekből kiszűrődő, íncsiklandozó illatától, vagy éppen a friss növényekétől. Nem, ez teljesen más volt. Parfüm illat volt, de abból is a jellegzetesebb fajta, amit az ember száz közül is felismer… pláne, ha az adott illathoz tud is valami konkrét történést párosítani. A jellegzetes illat, mely körbelengett engem életem egy bizonyos pontján, egy bizonyos éjszakán… nem, azt aligha lehetett elfelejteni. Azóta se éreztem azt a bizonyos illatot, sosem, hogy tovább álltam. Most mégis ott volt, terjengett a levegőben és mint ha sunyi módon direkt furakodott volna be az orromba. Érdekelt, hogy honnan jöhet, szóval amint átértem a zebrán, érzékeimet szabadjára is engedtem, majd pásztázni kezdtem a környéket. Nem volt nehéz. Sokan voltak az utcán, de messze nem elegen, hogy elrejthessék előlem az illat forrását. A forrást, mely mozgásban volt és távolodott. Tehát nem egy kirakatot kell keresnem… sem pedig egy autót, mert az gyorsabban mozogna lényegesebben. Addigra már volt jópár méter előnye, de nem siettem utána, ráérős sétával indultam a forrás után. Minden hencegés nélkül, de előlem akkor se tudna elbújni, ha akarna… már pedig egyelőre lesből követtem a nőstényt, akit az illat forrásának véltem… aki ugyanazt az illatot árasztotta magából, mint egykoron Zahirah. Lassan közeledtem, de így is volt alkalmam szemügyre venni. Azt már egyből láttam, hogy nem ő az. Hasonlított, de nem ő. Talán… na ekkor jelentek meg a kis rajongói. Közelebb merészkedtem lassan, majd hátammal megtámasztottam az egyik épületet és úgy tettem, mint akit nagyon érdekel a közelben álldogáló taxi. Valójában érzékeimmel a pár méterrel arrébb zajló eseményre figyeltem. Szokványosnak nevezhető jelenet, ha az ember híresebb személlyel találkozik. A jelek szerint az általam követett hölgyemény nem pont a névtelen értelmiségiek táborát gazdagítja. Sok lehetőség kínálkozik fel, de igazából maga a nő ad szűkítési lehetőséget, kezdve a nevével, meg azzal, hogy milyen iskolába invitálta a lányokat. Ez megmagyarázza a mozgását is, mert bár sétál, volt benne valami elegáns könnyedség, mint ha még így is tánclépéseket lejtene. Viszont közben a lányok elvonultak, a nő meg folytatná tovább az útját. Ezen a ponton úgy döntöttem, hogy kilépek a csendes szemlélő szerepéből és a továbbiakat személyes kontaktus során derítem fel.
- Ez rendes volt tőled – szólítom meg a nőt, mielőtt a fülét teljesen eltakarná a fülhallgató.

Alapvetően az én szemléletemben két fajta felderítés van. Az egyik ha távolról letelepedsz és úgy figyeled meg az adott személyeket, tárgyakat történéseket. Biztonságos távolból, hogy problémába kevesebb eséllyel bukik le az ember, de elveszik belőle egy nagyon fontos tényező, még pedig a személyes konfrontációból adódó információszerzés. S itt jutunk el a második számú módszerhez, amikor közelebb megyünk. Ilyenkor ugyan megkockáztatjuk a nem várt következményeket, hiába vagyunk felkészültek, de mégis más jellegűek az észrevételeink. Ha valakinek van ingere elviselni az esetleges negatív attitűdöket, azoknak hasznosabb. Most az utóbbi érvényesült és őszintén bevallva más módszer aligha lehetett. Főleg úgy, hogy valahol személyes érintettséget is éreztem a dologgal kapcsolatban, melynek utána akartam járni.
- Nem véletlenül, csak nemrég érkeztem.
Feltűnő lehetett, hogy nem nézegettem jobb-balra idegesen, mint ha tartanék valamitől. Teljes nyugalmat árasztottam, a tekintem pedig folyamatosan a nőstényét környékezték. Nem tudom, ő hogy fogja találni, de sokan nem bírják a tekintetemet. Túlságosan olyan, mint ha átlátnék a bőrőn, húson és belelátnék magába az emberbe. Mint aki többet lát, mint ami megadathat másoknak. Az utólagos betoldására csak felvonom az egyik szemöldökömet, megállapítva, hogy eléggé érdekesen kategorizálja az embereket a nőstény.
- Egyszer mindenkinek meg kell látogatnia élete során azt a helyet a magunkfajták közül, ahonnan eredünk.
Lehet kicsit kihallatszik kicsit az Iszlám utóhatása a szövegemből, elvégre most az öt pillér egyikét fogalmaztam át lényegében. Hiába, Altair léte nem múlt el nyomtalanul az életemből, sőt, talán az érezteti a legjobban a hatását rám a mai napig. De ettől függetlenül én tényleg úgy tartottam, hogy egy vérfarkas legalább egyszer látogassa meg az ősi földet, ahonnan teremtőik, vagy azok teremtői erednek. Nem kerüli el a figyelmemet, a mozdulat, de nem nézek oda. Hallok egy fémes csattanást. Nem hiszem, hogy fegyver lenne. Általában ha az ember fegyverért nyúl, ott vagy áraszt magából egyfajta burkolt agressziót, vagy éppen megnyugvást, hogy jól van, ott az önvédelmi fegyver, nem védtelen. Most egyik se élt. Hiába, nekem nem kellett feltétlenül odanézve sehova, hogy tudjam, mi történik. Az érzékeim élessége miatt szinte egyszerre figyeltem mindenhova és ez nem tompította el a figyelmemet. A ránézés már csak egyfajta végső bizonyosságot jelent.
- Pár hónapig bizonyosan. Amennyire eddig láttam bőven van itt látnivaló.
Könnyen lehet, hogy ez az információ majdnem olyan, amivel lehet csinálni egy bizonyos mozdulatot a WC-n, de nem állt szándékomban mindent odahajítani a nősténynek előételként. Vannak dolgok, amikért igenis dolgozni kell, hogy kibukjanak. Elég könnyű préda látszatát kelteném farkas szemmel, ha csak úgy kitálalnék.
~Módfelett vendégmarasztaló társaság vagytok ez esetben. Csak nem problémát okoznak a magányosok?~ - mondom ki a véleményem, megtoldva egy kérdéssel.
Persze csak olyan dologra kérdezek rá, amivel én is tisztában vagyok. Egy normálisnak nevezhető falkának állandóan vannak problémáik a kóborokkal, ez a világ már csak így működik.
~Amennyiben ez kimerül a normális viselkedésben, úgy már helyben is vagyunk. Nem szokásom felforgatni azokat a helyeket, ahol megjelenek~ - csepegtetek el egy kis adalékot magamról.
Még szép, hogy nem, én sokkal inkább vagyok a békés, megfigyelő lakos, mint aki mint hülyegyerek az anyjának megy szembe a falkatagokkal, mert neki úgy tetszik. Persze, előfordul, hogy aztán az előtérbe lépek és én teszek rendet... de ez már nagyon szélsőséges helyzet. Mindenesetre a sejtésem egyre inkább kezd beigazolódni. Ez a csípős viselkedés egy az egyben rá vall.

Tág fogalom? Igen, ezt aláírom, elvégre eléggé nagy távlatokban vagyok képes gondolkodni néhanapján. Míg egyesek csak úgy átrohannak az egyes területeken, városokon, én képes vagyok hetekig megülni egy helyben és figyelni az adott zónát, mígnem gyakorlatilag beleég a tudatomba. Mondhatjuk, hogy szeretem végérvényesen kiismerni a területeket.
- A világ televan látnivalóval, még ott is, ahol először nem ugrik szemünkbe minden. Csak kitartóan kell keresgélni.
Életfilozófiája egy olyan vén farkasnak, aki egész életében nem csinált mást, mint kutatta az ismeretlent. Hogy emiatt különcnek néznek? Igen, ez bőven benne van a pakliban. Ugyanakkor egyben el is siklik az, ki így vélekedik, pont a lényeg felett. A hosszútávon folytatott megfigyelések ruházzák fel a kellő információval az embereket, elősegítve ma már azt a közhelyű szólást, hogy a tudás hatalom. Igen, ez így lehet elérni, akárki akármit mond. Persze lehet hagyatkozni a felderítők által elmondottakra, de végső soron mindig az a legbiztosabb, amit az ember maga vél felfedezni a saját érzékszervei által.
- Ez is egy megközelítése annak, amit mondok – vonok vállat én is, mert azt tényleg nem határoztam meg, hogy mire is kell odafigyelni.
Mondjuk magamban fogtam a fejem, hogy a nősténynek pont egy ilyen dolog jutott eszébe. Ejjej kisasszony, csak nem él velük, vagy esetleg csúszási gondok vannak? Szegény ribizlilekvár, vajon milyen elvetemültnek juthatott eszébe ilyesmire felhasználni? Mondjuk, miért lepődök meg? Ma már annyi az „ínyenc” meg a szabadgondolkodó, hogy mindenhova kennek, ha kell, ha nem.
~Amennyire észrevettem annyira nagy gond nem lehet, nyugisnak tűnik a környék. Bár azok alapján amit elmondasz gyanítom nem nehéz úgy, ha elkergetitek őket idővel.~
Valahol ez a fajta hozzáállás a falka részéről. Amiket a nőstény mond, azok alapján ezt szűröm le. Közben pedig tudom, hogy annyira nem rossz a helyzet. Láttam ám, hogy él itt nem egy magányos farkas, ha leszámítom a testvéreimet és úgy tűnik, egész jól megvannak a maguk kis világában. Persze láttam már példáján annak is, hogy elkergetnek egyet-egyet, de ezt nem fogom a nőstény orrára kötni. Abból kiderülne, hogy bizony elég régóta itt vagyok már, most meg még nem állt szándékomban senkinek se beszélni róla, ki vagyok. Addig jó lesz ennek a különc magányosnak az álcája.
~Talán. Ugyanakkor a mi világunkban, hacsak nem az elöljárókat köpöd le, egy kicsivel többre lesz szükség ilyen téren. Akár szőlővel, akár anélkül.
Amikor megjegyzi, hogy ideje lenne valami előrelépést is tenni az ügyben, én csak kíváncsian nézek rá, hogy ezt mégis hogyan szeretné. Követelőző a kishölgy, azt el kell ismerni, bár könnyen lehet, hogy csupán az elvárásoknak igyekszik eleget tenni. Ezzel persze nincsen semmi gond, egy falka csak úgy működhet hosszútávon, ha megvan az információja és ha ehhez ki kell faggatni egy alapítót, nos… maradjunk annyiban, hogy a szándék a fontos. Persze az megint más kérdés, hogy én meg megtartom magamnak a titkaimat. Már éppen reflektáltam volna a felvetésére, amikor megint hallottam a fémes súrlódást, ahogyan elő is került a tárgy, ami kiadja. Hát emberek… most már tényleg meg kell erősítenem azt a tényt, hogy a lehetetlen nem létezik. Kétszáz éve nem látott órám kerül elő a nő zsebéből. Ráismerek a sajátos formájából, mintázatából, de még a ketyegéséből is. Az óra, mely eltűnt a Zahirah-val töltött időszakot követően. Most pedig előkerült. Talán égi jel? Nem hiszek az ilyenekben, de valami jelentése biztosan van. Mindenesetre meglepettségemet palástolandó megpróbálok kielégíteni a nőstényt… pontosabban a kíváncsiságát.
~Varen C. Morrisonnak hívnak, túl a háromszázadik évemen. Már nagyon régóta élek kóborló farkasként, jóformán nincs olyan pontja a Földnek lassan, ahol ne fordultam volna meg. Érkezésem indokát is ismered, viszont időről időre szeretek megpihenni egy adott helyen, Fairbanks környéke pedig megfelelőnek tűnik a már általam említettek miatt. Munkámat tekintve nyomozóként szoktam elhelyezkedni, ha megélhetést keresek.
Milyen szép is ez az egész. Egyetlen egy hazugság se hagyja el a számat, de mégis palástolom magam. Lényegében nem hazudok, elvégre minden, amit elmondok, igaz rám. Csak éppen a szavaim nem fedik fel a teljes igazságot. Félrevezetlek, de nem hazudok, egyik alapelvem. Alapvetően gyűlöltem a hazugságokat és szép is lenne, ha pont én állnék neki a dolognak. Igaz, ez néha eléggé rébuszossá teszi a beszédemet, de legyen csak agytorna a másiknak.
~Emellett megjegyzem, eléggé furcsán veszi ki magát, hogy csak állunk itt egymással szemben a nyílt utcán, szóval ha megbocsátasz…~
Azzal át is váltok másik síkra.
- Szép órád van, hol szerezted?
Ideje ezen a téren is elindulni. Szinte biztos vagyok benne, hogy Sofia valami módon Zahirah vére lehet, de jobb kiszedni belőle, hogy a saját szavaival hallhassam az igazságot.

Továbbra se tanúsítottam kivetni való magatartást. Felvettem a halvérű figurát és igyekeztem készséges lenni. Legalább is úgy keverni a lapokat, hogy annak tűnjek, beszélve az alteregóm milyenségéről. Olyan fajta voltam életemben, aki a háttérben közlekedik, azoknak meg meg kell tanulniuk a megfelelő játékot játszani.
~Akkor se ha esetleg a vendég módfelett hasznosnak bizonyul? Nem csupán ingyenélőkből áll ám a világ.~
Voltam alfa, nekem nem kell bemutatni az ilyesmit. Főleg, ha a kóbor farkasokkal kapcsolatos bajokat kell felhozni. Egykoron Lengyelországban majdhogynem lépni nem lehetett tőlük, zavarták a közrendet, még az őrzőknek is meggyűlt velük a feje, nemhogy a helyi falkáknak. Akkor ott nagyon zűrös volt a helyzet, robbanáshoz közeli. Kellett a megfelelő fellépés, melyet tanúsítottam is. Ám ott nem működött volna az agresszió, az "elkergetlek-mert-zavarsz" című történet. Sokkal jobb volt az, amit kitaláltam. Mindenki jól járt vele, tehát azt nekem nem lehet mondani, hogy nem látnék a magányos helyzet mögé.
~Árulkodik róla a keresztnevem~ - üzenem vissza sejtelmesen.
Bevallom, eljátszottam a gondolaton, mi lenne, ha azt mondanom: a sajátomba. Valószínűleg szegény nőnek úgy összeszaladnának a szemöldökei, hogy ma már nem bogozza ki őket. Meg különben is, arról volt szó, hogy alteregósdit játszom most, nem pedig a valódi kilétemet adom ki. Szóval maradt ez a megfogalmazás. Megdolgoztatom Sofia agytekervényeit egy kicsit.
- Vagy úgy. Tán az édesanyja részéről? - kérdezem őt tovább.
Mondjuk ez nekem eléggé egyértelmű, révén, hogy a Zahirah-val töltött este után tűnt el a ketyere, valószínűleg nála maradhatott. Persze az oké, hogy én ezt tudom, sejtem, de az alteregóm meg kevésbé, szóval fűzöm még egy darabig ezt a témát, hátha megtudok valami érdekességet. Közben pedig csupán az egészséges érdeklődés szól belőlem és nem nézek valami kapzsi uzsorás tekintetével.
- Rendben, úgyis kezdtem már hozzáfagyni a betonhoz.
Nincs ellenemre a karolás, azt mindenesetre érzékeltetem vele, hogy nem ő vezet engem. Annyira azért nem vagyok készséges. Majd én mutatom az utat, hogy merre menjünk. A nevére csak biccentek, elvégre én már hallottam az utcán, hogy hogyan hívják. Akárcsak arra, amit utána állapít meg, elvégre ezt már mondtam is és feleslegesen nem szerettem magam ismételni. Ez a világ túlságosan változatos ahhoz, hogy monotonná tegyük az ismételgetéssel. A beszélgetés egy komolyabb része viszont ezt követően indul el. Na, jönnek a kérdések...
- Az a kiadás mértékétől függ, természetesen. Ésszerű összeg esetén nincs akadálya.
Most valljuk be, ha ezért elkezdenének csillagászati összegeket bekérni, az hosszútávon egy átlagos, vándor farkasnak nem biztos, hogy vállalható lenne. Az már megintcsak más kérdés, hogy nekem a munkám miatt annyi anyagi háttér áll rendelkezésemre, amennyi csak szükséges, de ezt nem kell mások orrára kötnöm. Egyeseknek túlságosan könnyen fordulnak át az íriszeik dollárjegyekben a pénz szó hallatán.
- Szükség esetén természetesen, elvégre ez a munkám és nekem csak jó, ha széles körben ismert a nevem. Ennél jobb ajánlás nincs egy nyomozónak.
A kérdés második felére már kevésbé vagyok hajlandó pozitívan reagálni, bár nézőpont kérdése.
- Nagyon rég nem tartoztam már sehova, kétlem, hogy pont most kezdeném el. Mindenképp ideiglenes az ittlétem.

~Szakmai ártalom~ - legszívesebben itt legyintenék, de elég hülyén nézne ki, hogy csak állok aztán egyszer csak mozdul a kezem.
A jelek szerint kezdem kicsit idegesíteni a nőstényt, de nem zavar különösebben. Ez is egyfajta vizsgálódás volt, célpontja pedig Sofia, hogy meddig is terjed a tűrőképessége. Na igen, szerintem még mindig lehet azt mondani rám, hogy javíthatatlan a vizsgálódáskényszerem. Én, az örök kíváncsi, de hát ki lepődik már meg ezen?
~300 évet leéltem de ezt még egyszer se mondták rám~ - plusz még 500 év, de abból se rémlik ilyesmi.
Mindig tapasztal valami újat az ember. Mindenesetre az élőszavas beszélgetés kezd érdekes fordulatot venni. A viszont kérdezése teljesen jogos, elvégre láthatóan nem pályázok az órájára, de mégis érdekel a dolog. Itt az idő, hogy elhúzzam egy kicsit a mézes madzagot a nő orra előtt.
- Jól tudom, hogy ennek az órának a hátuljára arab szöveget karcoltak? - kérdezem, figyelve a nő arcának rezdüléseit. - Mert ha így van, tudom, kié volt.
Neeem, ne értse félre senki, eszemben sincs most visszakövetelni Sofiától. Kedves ajándék volt az aszaszin társaimtól, jószerencse hozónak, de nem vigyáztam rá eléggé és elvesztettem. Ha annyira fontos lett volna, akkor nem hagyom el, de el kellett kallódnia és most már nem az enyém. Azt a lehetőséget viszont nem hagyom ki, hogy kicsit informálódjak arról, miként alakult az óra sorsa, akárcsak az embereké, akiknek köze volt hozzá. Közben már tovább is sétáltunk és elkezdődött a hivatalosnak mondható beszélgetés. Ejjej, érzem ám a bosszúságodat. Mondjuk... nem tudom, ezt most miért kellett külön kiemelnem. Én az ég egy adta világon mindent érzek, amit képes az emberi test generálni a nap 24 órájában.
- A Ranch-motelben bérlek egy szobát jelenleg. Telefonszámot adhatok.
Igen, valóban a Ranch-motelben bérlek egy szobát... ám ott csak olyan dolgokat tartok, ami feltétlenül szükséges a napi élethez. Álnéven ugyanis fenntartok egy albérletet a város másik felében és oda ritkábban járok, ilyenkor pedig meg is győződök róla, hogy nem volt senki se a nyomomban. Nem lenne jó, ha valaki szaglászna. Ahogy telefonból is kettő volt... egy a hétköznapi, egy munkás és az utóbbi volt a kevésbé publikus.
- Nem, teljesen egyedül vagyok. Mondanám azt, hogy főállású magányos vagyok - a pimasz közbekérdezésére fel is vonom a szemöldökömet. - Helyesbítek, hetero magányos, de ebből úgy veszem, hogy te aligha vagy az.
Szokás mondani, hogy mindenki magából indul ki.

Halk kuncogást hallatok. Oké, úgy tűnik a leányzó nem nagyon van eltelve türelemmel, vagy legalább is nincs kedve kamatoztatni az irányomban. Hát ez remek, úgy tűnik Fairbanks tényleg nem valami toleráns a magányos farkasokkal szemben. Feljegyezve.
~Szeretek fürkészni, hogy úgy fogalmazzak~ - felelem.
S nem, véletlenül se mondtam volna neki, hogy a Holló vérvonalába tartozok, vagy hogy Fürkész vagyok. Megadtam a választ a kérdésére, de még ezt is megcsavartam még egyszer utoljára. Veheti csipkelődésnek, vagy akár direkt ködösítésnek, de én amúgy se voltam az a fajta, aki csak úgy odaadja az infót másoknak. Sofia még mindig jobb helyzetben van, egyesektől bizony súlyos pénzeket kérek még a részinformációkért is, ha olyan jellegű. Viszont ezzel a ponttal el is érkezett egy olyan pontja a beszélgetésnek, amely szerintem oda-vissza kapok meglepetések szempontjából. Mikor elmondja, hogy milyen körülmények között kapja, kissé elkomorodok. Szóval ő nem lett vérfarkas. Kár érte, érdekes személyiség volt, jó lett volna viszontlátni ennyi idő után. Na de az igazi meglepetések csak ezután jönnek, ezúttal a sors pedig súlyosan új dolgot produkál a számomra. Hallgatom a szavait én meg érzem, hogy kiül az arcomra a döbbenet. Meg is torpanok, ahogyan ha Sofia lendületből tovább indul, gyakorlatilag vissza is rántódik képletesen. Egyre inkább csak keringenek a szavai a fejemben, pedig elsőre is felfogtam őket. Nane... nane nane nane, ilyen a világon nincs még egy. Az lehetetlen, hogy ő... benéztem volna az órát? Nem, az nem lehet, felismertem a jellegzetességei miatt. Lassan, rá emelem a szememet a nőstényre s ha eddig áthatónak találta a barna szempárt, most már gyakorlatilag átszúró volt. Gyakorlatilag milliméterről milliméterre álltam neki átvizsgálni a vonásait. Kerestem az árulkodó pontokat az arcán. Főleg Zahirah arcszerkezetét láttam érvényesülni de... éles szemem kiszúrta most már a hasonlóságokat egy másik emberrel is, hogy jobban megnéztem. Tagadhatatlanul ráismertem Herol jellegzetességeire, még ha el is rejtőztek a nő arcán. Innentől valahogy már nem akart megkérdőjeleződni bennem a dolog. Túlságosan éles a szemem ahhoz, hogy egy ilyet benézzek. S ha hazudott, ha csak kitalálta... nem, nem éreztem egy csepp hazugságot sem a szavaiban. Alignak nevére a pokolban... a lányom... a lányom! Hihetetlen volt, ez még engem is döbbenettel töltött el. Engem, aki már annyi minden látott ebből a világból. Egyetlen egy éjszakát töltöttem együtt Zahirah-val, de azt az életben nem gondoltam volna, hogy annak az éjszakának lesz valami foganatja. Nagyon nagy HA az ilyesmi és... bejött. Beletartott hát jópár másodpercre, mire mindez lejátszódott a fejemben és úgy ahogy megpróbáljak értelmes arcot vágni, legyőzve a meglepettségemet. Ez az egész annyira... hihetetlen, de ezt már mondtam.
- Szóval az apádé volt - ennél a pontnál hajtom előre a fejemet, kissé megcsóválva. - Ah, a szenvedély miket nem tud produkálni. Attól tartok elég pontos információkkal tudok szolgálni - emelem a fel a fejemet. - Egykoron együtt utaztam Angliában egy Herol Schomkels nevű egyénnel. Sok dolgot láttunk, tapasztaltunk a szigetországból... látva az árnyoldalát is. Egy alkalommal pedig úgy esett, hogy az élet az utunkba sodort egy fiatal nőt... egy bizonyos Zahirah Rossit.
Nekiálltam hát kiteregetni a lapjaimat, de mégse teljesen. Nem tartottam jó ötletnek, hogy egyből felfedjem magam Sofia előtt. Most mégis miért? Reménykedjek tán nagy családi reunionban és egymás nyakába borulásban. Kétlem, hogy így lenne. Mikor is történt mindez? 200 éve? Apa nélkül nőtt fel, aligha lehet ilyen jellegű komplexusa. Nem, a legjobb az lesz, ha lényem ezen része egyelőre a történeti homályba vész. Mindenesetre... te jó ég, még szerencse, hogy ezúttal nem hatott rám úgy a parfüm, mint régen. Ebbe most még belegondolni is rossz.
A beszélgetésnek persze volt másik része is, mely haladni igyekezett. Mikor elővarázsolja a telefonját, hogy beleírja a számomat, én be is diktálom a szélesebb köröknek szánt változatot. Csak a szemem sarkából pillantok a kijelzőjére, de ennyiből is látom, milyen nevet ad meg. Na, tessék, úgy látszik be lettem tokozva egy adott névre. A hangot viszont, amit vár, meg is hallhatja a zsebem irányából. Nem szokásom direktbe hazudni, mondtam már?
- Párkapcsolat, alkalmi kapcsolat? Többre nem következtetek, nem látok karikagyűrűt - okoskodok a magam módján, de valahol el is kezdek puhatolózni ilyen jellegű dolgai iránt.
Elvégre mégiscsak a lányom, miért ne érdekelne? Közben meghallom az üzenetét is a fejemben... najó, ha eddig kételkedtem volna benne, hogy tényleg Zahirah az anyja, ez a fajta mentalitás sokkal meggyőzőbb, mint bármilyen DNS teszt. Persze ilyet ha akarnék se tudnék készíttetni, elvégre nem-e test nemzette Sofiát.
~Az élet valóban olyan dolog, amit ki kell használni. A világ tele van csodákkal, érdekességekkel, csupa rejtéllyel. Túlságosan nagy ahhoz, hogy egyetlen ember fel tudja fedezni minden ismeretlenjét, de még egy vérfarkasnak is próbára teszi a képességeit. S közben folytonosan változik, mely már szinte lehetetlenné teszi a próbálkozásokat. De attól még igazad van abban, hogy ki kell használni az időnket, még ha sokkal több is áll rendelkezésünkre.~
Előbújt belőlem a Fürkész, az örökké kíváncsi és érdeklődő jellem. Aki szeretné látni olyannak a világot, amilyen, nem pedig amilyennek tartják. Bár én az élvezetek halmozását nem emeltem ki külön, elvégre a hedonizmus sosem volt részem. Mindenesetre azon derülök magamban egy jót, hogy Sofia egy nála négyszer idősebb farkasnak mondja, hogy túl rövid az élet. Nem kislányom, olykor kínzóan hosszú.
- Túl sokat láttam már, hogy ennyivel meg tudj engem botránkoztatni.
- [b]