Vonzó nő volt. Határozottan olyan fajta, akit nehéz megszerezni, persze Tim nem is emiatt kezdett el érdeklődni utána. Hanem mert zenélt. Ahogy a legtöbb mágiaérzékeny ember, Elena Shilrooks is árasztotta magából a muzsikát, amit persze Timen kívül más nem hallott. Ütemesen, de halkan szólt fejében a Gnarles Barkley duó Crazy című száma, amikor elhaladt mellette az utcán, és onnantól kezdve természetesen megfigyelés alatt lett tartva, mint potenciális őrző jelölt. Azonban sokkal érdekesebb dolgok derültek ki idővel róla, amik roppant mód felkeltették Tim érdeklődését, és onnantól saját maga figyelte meg, amikor csak tehette. Egy volt vérfarkassal hozta össze a sors. Ritkán tapasztalni egy szabadon garázdálkodó jogfosztottat, hiszen a protektorátus lakat alatt tartja őket, vagy ha mégsem, akkor saját akaratukból döntöttek a farkasvesztés mellett. Természetesen a kötelező köröket megtette. Kapcsolatba lépett a környező területek protektorátusaival, és arra kérte őket, hogy terjesszék tovább a nőről az infókat, mivel senki nem jelezte a Fairbanks-i tagoknak, hogy ideengedtek egy elvonóst, így csak arra tudott gondolni, hogy valaki, valamit csúnyán elbaszott. A szervezet még vérfarkasként tartja számon (mellesleg Melanie néven), innen szűrte le, hogy elvégezhették rajta a havonta megújítani szükséges rituálét. Ilyenkor a szellemi fél háttérbe szorul, és az ember, ha mágiaérzékeny, újra zenélni kezd, amit Tim meg is hall, ha elég közel kerül hozzá. Igazából egy banánhéjon csúszott el, hiszen a nő nem gondolhatta, hogy valaki amiatt figyel fel rá, mert mentális hangszóróként tevékenykedik. Az őrző kollégák viszont nem végeztek rajta rituálét elvileg, ami a helyzetet bonyolítja, de Tim persze biztos volt benne, hogy csak csesztek feljegyezni. Természetesen az ilyen hanyagság nem tűrhető az őrzői körökben, és mindent meg kell tenni, hogy Elena, vagy Melanie státusza tisztázódjon. Azután szép lassan csordogálni kezdtek róla az infók. Legutóbb az FBI-nál dolgozott, ahonnét váratlanul eltűnt, és ami még szebb, nem csak ő, de bizonyos személyek is az ő sorsára jutottak, akiknek köze lehetett a kapcsolati hálójához. Persze néhányan elő is kerültek. Farkasok által félig kiásott sírokból. Az egyiket épp egy vérfarkas ásta ki. Eléggé meglepődött, és természetesen meg is örült a majdnem friss húsnak, persze saját állítása szerint nem evett belőlük, hanem egyből értesítette a rendőrséget. Akárhogy is, a testfelületükön „medveharapások” látszódtak, elvégre a protektorátus emiatt szállt ki elsősorban. Persze a vérfrarkas mai napig tagadja a dolgot, pedig mágiával már meglesték a helyszínt és tényleg beléjük kóstolt, de az is kiderült, hogy valóban csak rájuk talált. A dögevés pedig nem minősül főbenjáró bűnnek, csak szabálysértésnek.  
Elena nevét már az első találkozáskor megtudta, anélkül, hogy szóba elegyedett volna vele, de a puszta megfigyelésen kívül nem tett többet. A sötét részletek előkerülésének idejére pedig mintha a föld nyelte volna el. Volt, nincs. Talán újra visszatért vérfarkas létéhez és az erdőben bolyong, persze, ha nem őrző rituálé kötötte meg, akkor emberi állapota végleges, ami miatt kiszámíthatatlan és veszélyes. Az, hogy a kapcsolatai sorra meghaltak, még nem jelenti azt, hogy ő tette, de köze mindenképpen van hozzá. Lehetséges, hogy egy volt falkatárs ezzel még tovább akarja kínozni. Először a munkatársait teszi hidegre, és ha talál rajta jobb fogást, akkor az ismerőseit, vagy a barátait veszi célba.
Aztán befutott a hír is, ami nem volt éppen jó. Az egyik informátor szerint néhány részeg suhanc, a város felé néző kilátóból látott egy dögös macát távcsöves puskával az erdőben kóborolni. Elmondásuk szerint vagy be van lőve, vagy be van rúgva, mert sokszor lehajolt, és elkezdte a havas földet szaglászni, és néhány vadállati ürüléket is tüzetesen megvizsgált. Távcsővel felfegyverkezve még azt is meg tudták állapítani, hogy megnyalta a feltételezhetően nagyragadozótól eredő fagyott szarkupacot. Nem biztos, hogy Elena az, de elég idiótán viselkedik, hogy akár egy fosztott vérfarkas is lehessen.
Tim szokásához híven zsörtölődve kocsiba ült, majd a lehetséges kimeneteleken agyalva a kilátó felé hajtott. Onnan kell kezdenie. Az informátort arra utasította, hogy vagy tartsa ott a részeg srácokat, vagy vigye őket haza, de semmiképp se engedje őket magukban mászkálni. Mire odaért a kilátó már üres volt, de így is könnyedén rátalált a néhány száz méterrel arrébb lévő csapásra. Előzőleg nagyjából betájolták neki, hogy merre kell mennie. Nem kért segítséget a protektorátusról, mivel egy esetleges vaklárma nem tenne éppen jót krónikás karrierjének. Meg egyébként is? Ugyan mit tudna lelőni az erdő kellős közepén? Néhány nyulat, meg esetleg egy szarvast? Könnyű volt a nő nyomait a hóban követni, és valóban iszonyú hülye lenyomatokat produkált. Tim vagy egy percig csak nézett maga elé, és meg mert volna rá esküdni, hogy valaki itt elkezdett hemperegni a hóban. Egy hosszú tárgy súlya alatt pedig besüppedt a hó. Hát, legalább nem a puskájával szórakozott ilyen jót. Ez is valami. A hatodik érzék és a falkaszag varázslatok aktívak voltak, bár jelenleg csak az előbbire lesz szüksége, de mivel tegnap éjszaka meditálás előtt sütötte el őket, így még legalább hat órán át, mindkettő működőképes lesz. Helyes, nem szerette volna, ha a csaj lesből lelövi őt.
Túl sok előnye volt, de rengeteg időt pazarolt felesleges dolgokra. Az egyik helyen a nyomok körbe-körbe kezdtek haladni, hogy aztán újra felvegyék az eredeti csapás irányt. Timnek kezdett az egész egyre inkább nem tetszeni. Miért nem legyintett egyet és itta tovább a délutáni kakaóját, ahelyett, hogy nyomkövető kutyát játszik a vadon kellős közepén? Vagyis, már nem is igazán a vadon volt ez. A civilizáció vívmányai kandikáltak elő a fák lombjai mögül, valamint néha, egy-egy autó motorjának a zúgása is elért hozzá. Aztán meghallotta a lépések zaját is. Szíve majd kiugrott a helyéből, ahogy a távolban meglátta a nőt, távcsöves puskával a kezében. Rögtön behúzódott az egyik fa mögé, hogy aztán fatörzstől-fatörzsig lopakodva csökkentse a távolságot, ami még legalább negyven méter lehetett. Úgy tűnt a nő nem hallotta meg, vagy ha igen, nem adta jelét a felismerésnek. Tim várt, és az egyik fa tövébe kuporodott, majd óvatosan kitekintett. Látta a nőt, és még valamit. Egy sátrat. Kezdett a dolog megint csak nem tetszeni neki. Remélte idiótaságában nem fog gyanútlan sátorlakókra lövöldözni. Azonban azt sem szerette volna, ha rá lő, így amíg csak teheti fedezékből figyeli, és ha nincs más megoldás, majd rohanva fogja leszerelni a nőt a varázslataival.

Hideg volt, nem kellett többet egy percnél csendben kuporognia, hogy érezze végtagjaiban a mínuszok okozta kellemetlen zsongást. Igazán felvehetné a kesztyűjét, akkor legalább az ujjai nem fáznának, de nem állt szándékában ezt megtenni. A kezeknek szabadon kell maradni, bármikor életet menthet – leginkább a sajátját – ha nincsenek az ujjak műbőr börtönben. Jelenleg persze nem a sajátjáért aggódott, hanem azokért, akik a sátorban leledznek, már ha nem Elena sátra az egyébként. Előfordulhat, bár akkor elég érdekes a szituáció, ami kibontakozóban van. Miért veszi távcsöves csúzlival valaki a saját sátrát célba? Válasz: mert nem a sajátja. Nyilván tapsvihar törne ki pengeéles logikája miatt a mentoráltjai körében, és még behízelgően mosolyognának is, csak, hogy engedje őket a következő vizsgára… Na, még mit nem. A seggnyalás sosem volt kedvére való, egyik végletben sem. A sátor felől elmosódott női hang hallatszódott, majd egy nő kimászott, kezében valamivel, amit Tim nem látott tisztán, de úgy tűnt egy tekercs kéztörlő, vagy esetleg vécépapír lehet. Nem vette észre a támadót, és Elena tett is róla, hogy ne legyen feltűnő. Fél térdre ereszkedett, és nyilvánvalóan le szerette volna puffantani a csajszit. Akár meg is tehetné, elvégre már nem vérfarkas… semmi köze hozzá és mégis… csak nem hagyhatja, hogy a szeme láttára lőjenek le valakit. Utálta magát, amiért a fa rejtekéből, kivágódott, hogy egyből egy közelben lévő fenyőtörzs felé orientálódva araszoljon közelebb, de mégis csak kell valami fedezék. Túl messze volt, hogy Mel Gibson rettenthetetlen alakításával, nekirontson a nőnek, és túl is élje, mert hány másodperc lehet megfordulni egy olyan cuccal és egy idiótát lelőni? Négy-öt? Talán… mindenesetre, ha már halnia kell valakinek, az ne Tim legyen. A varázslat bevetéséhez még legalább öt méter kell. Reménykedett, hogy lesz annyi ideje. Talán a hatalmas szellemek meghallgatták ki nem mondott fohászát, mert a sátor felől tompa puffanások zaját hallotta, valamint egy fickó, értetlenkedő felkiáltását. Túlságosan fátyolosan ért el hozzá, de ismerősnek tűnt a hang, csak épp ennyiből még nem tudta hova tenni, és egyébként is ez huszadrangú probléma jelenleg. Akármi is történt a nőt láthatólag megzavarta. Leeresztette a puskát, és úgy tűnt, mintha egy halálán lévő pávián hangját szeretné utánozni… vagy lehet, hogy farkas vonyítás akart lenni. Sohasem szabad egy fosztottat szabadjára engedni. Ha egy alapító tette, akkor tökön kéne rúgni, ha meg egy őrző, akkor el kellene tanácsolni a hivatásától, mert az ilyen idiótákat visszaengedni emberek közé, felér egy kisebb Azincourt-i csatával. Jó, hát a franciák szemszögéből persze. A nő, a hang hallatán odarohan a fickóhoz, akinek az arca takarásban van néhány ág miatt, de a lényeg, hogy még mindketten élnek. Tim kihasználva a támadó zavarát egy újabb fával előrébb araszolt, és aztán ismét kinézett a fa takarásából. Pont jókor, hogy a szemei elkerekedhessenek a látványtól. Az tényleg egy kézigránát? Igen, az tényleg az. Nem volt fegyverszakértő, de bizony az egy kibaszott gránát volt. Melyik idióta fegyvernepper adott el egy láthatólag zavart elmeállapotú nőnek egy kézigránátot? Talán erre is fény derül, amint leszereli a csajt. Közelebb kell menni,, és akkor… A vonyítás mozdulatlanságra késztette. Gyomra görcsberándult, és idegesen nézett körbe. Valahonnan a sátor mellől érkezhetett, de ahol egy farkas van, ott van több is. Csapdába lett volna csalva? Egy trükk volt, hogy néhány kóbor felzabálhassa? A helyi falka nem tenne ilyet, kivéve, ha nagyon szépen el tudnák rejteni a délutáni uzsonna nyomait. Akárhogy is, a nőt megállásra késztette, és még a gyutacsot sem húzta ki. Remek. Akármi vonyított, nem véletlen tette, így annak az esélye, hogy egy igazi farkas volt roppant csekély. Megy amúgy is, egyetlen retardált, közönséges farkas sem lenne képes a döglődő pávián hangján megszólaló nőt, fajtársnak nézni. Apropó nő… mi a fenét csinál? Ja, hát igen. Nyilván át szeretne változni vérfarkas alakba. Meglepő lenne, ha képes lenne rá, mert ebben az esetben Tim megfontolná, hogy benyújtja a lemondását és kér egy emléktörlést, alkalmatlanságra hivatkozva.
A falkaszag varázslat még nem jelzett be, tehát nincsenek a közelben vérfarkasok, mindazonáltal biztosra menni talán nem lenne hülyeség. Úgyis a nőt épp lefoglalja, hogy megpróbálja a csontozatát átalakítani… Tim egy pillanat alatt aktiválta a Keresést. Hamarosan felsejlett neki a távolban, jobboldalról egy vérfarkas körvonala, amit persze csak szeme sarkából látott. Nem nézett oda közvetlen, nem akarta lebuktatni magát, így is elég problémásnak érezte a szituációját. A Pácélt is aktiválta, mivel fogalma sem volt a vérfarkas szándékairól, ezért jobbnak látta a védelmét felrántani. Sok diákot kell még életében megbuktatnia, ahhoz, hogy békében távozhasson erről a világról. Akárhogy is, az új fenyegetés nem tántoríthatja el a nő leszerelésétől. Csak még néhány métert kell megtennie. Elena már a nadrágját kezdte el lerángatni, Tim pedig másfél méternyire volt, hogy varázsolhasson rá. Nem óhajtotta lebuktatni magát olyan mágiával, ami teljesen átlátszó, így miközben azon agyalt, hogy mi legyen az, ügyesen rá is lépett egy hó alatt rejtőző faágra, ami nagyot reccsenve, megdermesztette a változás imitálásában Elenát. Felé nézett, és egy macska ügyességgel ugrott a puskáért. Miért nem tud ebben idióta lenni? Csak ennyi futott át Tim agyán, aztán már vetődött is, hogy egy vékonyabb tölgy, oltalmazó törzse mögé bújjon, igyekezve egyetlen végtagját sem kívül hagyni. A lövés szinte azonnal eldördült, ahogy hátát a fának vetette. Nyilván nem spéci fanyüvő töltényt használt, mert a törzs megfogta a lövést, bár még így is érezte, ahogy a fa belerezeg a találatba. A Páncél elméletileg véd a fizikai sérülések ellen is, de Timnek rohadtul nem volt kedve eltaláltatni magát.
- Hé! – ordította a nőnek, hangjában némi kétségbeesés is táptalajra talált, bár inkább volt dühös, mint rettegős, de ezt a csajnak nem kell tudnia. – Tegye le azt a mordályt, hölgyem. Még a végén lelő valakit – mintha nem épp ez lett volna a szándéka. Amennyire lehetett igyekezett a belátható területet figyelemmel kísérni, és ha a nő kedvezőbb szöget keres a lepuffantásához, akkor kénytelen lesz vele együtt mozogni, hogy takarásban maradjon. Mennyivel egyszerűbb vérfarkasok ellen küzdeni. Azok ritkán használnak távcsöves puskát, és jobb szeretik a közelharcot, ahová az őrzők mágiája is könnyedén elér. Talán két métert kellene még megtennie, hogy hatósugáron belül legyen. Célkeresztben ezt elég nehéz lesz elérnie, de nem lehetetlen. Elég sok a hó és a lehullott tölgyfalevél, a szél most roppant hatásos lenne… csak hát a vérfarkas ugyebár. Ha a sátorozók nem is, de a vérfarkas leszűrné, hogy ki állhat a hirtelen orkán hátterében. Persze, ha nincs más lehetőség, kénytelen lesz ezt alkalmazni. Elena persze nem válaszolt, hanem lőtt még egyet. Nyilván már hason fekszik a hóban és kúszva keresi a kedvező szöget.

A sátorból idegeskedő hangok szűrődtek ki, és ha nem lenne egy kézigránátot tartó idióta nő a közelben, talán Tim vette volna a fáradtságot, hogy mágiával felerősítse a hallását, de így inkább nem akarta felesleges dolgokra pazarolni a tartalékait. Főleg úgy, hogy egy vérfarkas is a közelben ólálkodik, egyelőre ismeretlen eredetű szándékkal. A megközelítés egy fa, reccsenő hangjának köszönhetően kudarcba fulladt és Tim kénytelen volt egy tölgy mögött menedéket találni, mielőtt fejbe találja némi ólom, ha még egyáltalán használnak a töltényekhez ólmot. A fene tudja, régen még tele voltak vele, de manapság? Már az is lehet, hogy 3D-s nyomtatással készül műanyagból. Akárhogy is, nem szerette volna kipróbálni, hogy a Páncél ellenáll-e a lövésnek, vagy sem, ráadásul, ha véletlen a sátorlakók kinéznek, egyből le is bukott volna, és mindkettőt vihetik törlésre. Jelenleg még semmi ilyesmit nem kell tenni, és ez jó lenne, ha így is maradna. Mellesleg a vérfarkasnak sem kellene tudni, hogy egy őrzővel futott össze. Apropó vérfarkas. Elena morgott, miközben a földön hasalva próbálta Timet levadászni. Önkéntelen reakció volt részéről, de nem tudta megállni. Halkan elkezdett röhögcsélni, és csak akkor hagyta abba, amikor meghallotta a közelben a lépések zaját. Na, igen, ha vérfarkas alakban közeledett volna, nyilván nem fedte volna fel magát, de így Tim hirtelen odakapta a fejét, amerről a zaj jött. Stephen az arca elé tette ujjait, nyilván jelezve, hogy maradjon kussban. Na, nyilván majd örömittasan integet, meg kiáltozik, amikor egy idióta nőszemély, valószínűleg menstruációs elviselhetetlensége csúcspontján, éppen ki akarja lyuggatni a közelben tartózkodókat. Tim bólintott, és nem szólt semmit. Kíváncsi lett volna, mit keres egy kangunart a közelben, de a válasz elég egyértelmű. Elanát természetesen. Stephen kérésének eleget téve csöndben maradt, és közben úgy próbált meg a fa mögül kilesni, hogy lehetőleg ne kapjon telibe egyetlen töltényt sem. Sikerült, a nő éppen el volt foglalva azzal, hogy a távcsőbe kukkantson, és úgy tűnt, a fa másik oldaláról várja Tim felbukkanását. Remek, de ha most nem is vette észre, a zajra, amit elindulásával csapna, bizonyosan felkeltené a figyelmét. Nem akarta Mr. Chesterton előtt lebuktatni magát, ezért maradt a helyén és várta a megfelelő pillanatot a cselekvésre. A vérfarkas hangosan és gyorsan közlekedett, Elena pedig a zaj forrása felé tekintgetett, de persze Stephen gyerekkorában bizonyára jól játszhatta a bújócskát, meg persze felnőttként is, hiszen remekül elbújt a leprajárvány elől, amiben szülei, valamint Robert Pesnel élete is darabokra hullott. Sikeresen mögé került és megszólalt. Bagoly? Ez új információ, erről a névről nem tudott. Valószínűleg a mesterlövész képességeire utalhat, mert a szemei azért nem voltak bagolyméretűek. A nőt viszont meglepte Stephen felbukkanása, és Tim már készen is állt, hogy nekirugaszkodjon, mert Elena… transzba esett, vagy mi a fenébe. Úgy tűnt még mindig az átváltozással bajlódik. Ez persze pont kapóra jött. Lassan és óvatosan lépett ki a fa mögül. Mivel Elena már nem is felé nézett, így könnyedén képes volt észrevétlen megindulni. Persze egy kis kitérőt tett, hogy lehetőleg a perifériás látásába se essen bele, már amennyiben lát jelenleg valamit. Nem úgy tűnt, de sohasem lehet tudni. Igyekezett elkerülni, hogy zajt csapjon, és már a varázslat bevetés hatósugarán belül volt, de nem akarta lebuktatni magát Stephen előtt, így inkább a fegyver volt a célpont, és nem Elena. Amúgy is a kangunart tökéletesen funkcionált, mint kígyóbűvölő, talán szakmát kellene váltania, mindenestre ezt a javaslatát majd később teszi fel, egyelőre a puska felé araszolt. Aztán… rálépett egy ágra. Reccs… Hogy baszná meg a kurva ég azt a kibaszott hótakaró alatt rejtező avaros istennyilát. A nő egy szempillantás alatt felé fordult, acsargó hangot adott ki, közben arcát eltorzította, és megindult Tim felé. Hahh… a fegyver már smafu mi? Puszta kézzel még csak meg sem tudja karmolni azokkal az éles kis körmeivel. Tim grimaszolva széttárta a karjait, ingatott néhányat a fején, majd intett Stephennek a távcsöves puska felé, ha esetleg a hímnek nem az lett volna az első gondolata amúgy is. Akármit csinálhat vele, de a legjobb lenne, ha baseballozna egyet, és a labda az egyik fenyő törzse lenne. Addig Tim lerendezi a csajt, amúgy sem szokott problémát okozni neki, hogy megüssön egy lányt, főleg, ha az egy retardált mókus eleganciájával robog felé. Nem volt túl képzett a közelharc terén, de azért egy halandó nő, nem okozhat neki problémát. Hát, tévedett. Lendületből, vagy két méterről vetette rá magát, és Tim karja még csak az ütés kezdeti fázisába helyezkedett, amikor a nő kibillentve egyensúlyából a földre taszította. Fájdalmat nem érzett, hiába karmolta, és… harapta Timet Elena, a Páncélon nem tudott áthatolni, de Tim képtelen volt levakarni magáról. Az őrület, borzasztó erőt képes kölcsönözni valakinek. Amikor úgy tűnt, hogy sikerült a veséjébe ütnie, és a csaj megingott, már majdnem azt hitte, hogy le tudja magáról gurítani és egy pillanatra sikerült is, de aztán visszatornászta magát. – Csesznéd meg magad, nem vagy képes leszállni rólam? – talán fel kellene frissíteni a harci képzését, mert elég gyatra teljesítményt mutat. Persze varázsolhatott volna, de még mindig nem akarta magát lebuktatni Stephen előtt, ráadásul nem is volt veszélyben. Mennyi idő lehet, amíg egy halandó kikoptatja a Páncélt? Öt és fél óra? Annyi idő alatt csak megunja, ráadásul a közelben egy vérfarkas is volt, aki úgy tűnt a nő ellen van, tehát Tim mellett. Hát, legalábbis remélte.

Nem hallotta a fegyver kattanását, mert az elmebeteg nő úgy acsargott, mint egy ketrecbe zárt mosómedve, csak sokkal intenzívebben, meg kevésbé volt elegáns a tartása, ráadásul Timet az is bosszantotta, hogy képtelen lerángatni magáról. Sajnálatos helyzet, hogy a nyilvánvalóan mágikus hatásokat kénytelen elkerülni, de ez van. A férfi hangja eljutott hozzá, de hogy mit mondott, azt homály fedte Elena tevékenysége folytán. Mellesleg a belőle áradó zenét is elnyomta a nő torkából feltörő vérszomjas hang. Akármit is mondott, hatásos volt, mert a nő ügyes mozdulatokkal legurult róla, hogy az új-régi fenyegetéssel nézzen szembe, akiről láthatólag elfeledkezett. Tim Stephent kereste, és amikor fejét a földről felemelve megpillantotta rá is jött, hogy miért szállt le a támadója. A vérfarkas kezében a távcsöves mordály pihent, és úgy tűnt, hogy ért is a kezeléséhez. Hát, nem vágta az egyik fa törzséhez, de talán így még jobb is. Ha sakkban képes tartani vele, akkor az ügy le is van rendezve. Szépen megkötözik valamivel. A kirándulóknál csak van valami eszköz, amit felhasználhatnának erre a célra. Mondjuk végső esetben a sátorvászonból is lehet ideiglenes kötelet készíteni. Aztán valamilyen módon csak el lesz képes juttatni a protektorátusra egy kis emléktörlésre.
A nőre nézett, aki a retardáltságát tovább fokozza egy újabb jelenettel. Biztos megidézte a szellemeket, hogy adjanak neki erőt, vagy most változott vissza esetleg? Ugyan miért ne lehetne az előbbi? Nem kell következetesen nézni a cselekménysorozatot, ha az ember egy őrült motivációit lesi. De aztán megszólalt. Ja, hát akkor nyilván tényleg visszaváltozott. Amúgy is felhagyott az acsargással, hál istennek, így már a zenét is hallotta. Eléggé ráillett Elenára mi tagadás, de ezt persze Tim már megszokta. A szellemek szeretik az ilyesfajta tréfát, már ha nekik van közük az efféle dolgokhoz.
Tim feltápászkodott, majd oldalazott egy sort, hogy a távcsöves ágyú sugarából lehetőleg kivánszorogjon. Na meg, amúgy sem szeretne Elena közelében lenni, hiába viselkedik most pontosan úgy, mint akit lekapcsoltak. Ég és föld a különbség. Mosolyog ahelyett, hogy támadásba kezdve acsarogna. – Áh. Mindketten franciák? – kérdezte levegőkapkodós sóhajok közepette érdeklődve, mivel fogalma sem volt, hogy miként érthetné másként Elena fajtás kérdését. – Örülök a találkozásnak – intett Stephen felé, persze arcán nem pont az új ismeretség miatti kitörő öröm látszódott, hanem inkább tanácstalan bosszankodás. – Mondja, van magánál valami, amivel a kedves hölgyet esetleg lekötözhetnénk? – kérdezte miközben, kezével indulatosan Elena felé bökött. - Vagy felőlem le is lőheti – vonta meg a vállát, miközben a sátorozók felé nézett. Ha nemleges választ kapott, akkor a háta mögé bökött, és meg is indult arra felé, közben odaszólt még a fickóhoz. – Szerzek valamit a sátorozóktól – de rohadt hideg van. A harc heve elmúlt, és a hideg marta a kezét. Kár, hogy a Páncél nem véd a hideg ellen is. Persze esélyes, hogy akkor folyamat használná…
A hóban botorkálva indult a sátor felé, ahol remélhetőleg sikerül valami cserekereskedelem útján kötelet, vagy egyéb dolgot beszereznie. Az avar a hóréteg alatt hangosan roppant minden egyes lépésénél, de most nem okozott problémát, hiszen senki sem volt, aki esetleg az életére törhetne, hacsak Elena időközben nem szerezte meg a távcsöves csúzlit. Egyre szaporábbra vette a lépteit, a sátor már csak öt méterre lehetett, amikor beriasztott a Hatodik érzék. Egyből kifordult balra, majd dörrenést hallott, aztán fojtott sikkantást, közben valami a mellkasának csapódott, érezte, ahogy egyensúlyát vesztve lába kicsúszik alóla, és ismét a fölre került. A fájdalom csak később tudatosult benne, nem volt éppen kellemes, de nem is fájt neki igazán. Kezét rögtön odakapta, de vér nem áztatta át kabátját, és ahogy kapkodva a cipzárt lehúzta, öltönye sem volt véres. Lelőtték, oké, vagyis nyilván, de ki? Elenának van egy társa? A lövés a sátor felől érkezett, ezért próbált úgy helyezkedni, hogy takarásban legyen. Most csak egy vékony törzsű fa állt rendelkezésre, de megvolt azaz előnye, hogy egy bokros résznél volt. A sátor felé könnyebben kilátott, mint fordítva, és észre is vette, hogy valaki egy fekete tárgyat dug ki az egyik kicipzározható ablakon. Nem volt nagy fegyverszakértő, de egy automata kézi lőfegyvernek tűnt. A fedezék ahová húzódott túlságosan ágas-bogas volt, hogy lássa mi történik Stephen és Elena között, de úgy érezte a sátoros orvlövész nagyobb fenyegetés jelenleg. A nő, aki vécépapírral a kezében járkált, nyilván az sikkantott, és a fickó, akit messziről nem ismert fel, az lőhetett. Érthető a reakciójuk. Puskalövések, meg acsargó hangok a közelből. Lehet nem is gondolkodott, csak lőtt, amikor meglátott valakit közeledni. Szanaszét fogja rúgni a seggét, ha véletlen lőtt. Ha meg direkt, akkor meg… nyilván akkor is. De legalább megtudta, hogy a Páncél véd lövések ellen is. Igaz fájdalommal jár, de sérülést nem nagyon okoz. A Hatodik érzék viszont bekaphatja, mert rohadtul nem jó irányba ugrott… bár az is lehet, hogy aki becélozta követte a mozgását is.
Rohadjon meg az egész istenverte fegyverrel ellátott ország. Mérges volt, és ezen a ponton nem érdekelte, hogy Stephen észreveszi, hogy őrző vagy sem. Mágiához fog folyamodni. Egy kis koncentrálással elsütötte a varázslatot. Muszáj felderíteni, mielőtt berobban és lebénítja őket, mert nem szeretne a protektorátusnak plusz munkát okozni. Különös érzés volt mindig az Asztrális kémlelés állapota. Látott, szagolt, csak éppen nem tapintott és nem is érezte a lélegzetvételt. Nem csoda, hiszen jelenleg testének egyetlen porcikáját sem érezte. A fény, vagy éppen a gondolat sebességével robbant be a sátorba szelleme. Nem akarta sok időre védtelenül hagyni a testét. „Dirk, te nyomorult idióta.” Ordította volna a képébe haragjában, ha képes lett volna jelenleg rá. Ismerte őt, és már rég az őrzők táborát kellett volna gyarapítania, de valaki valamit rohadt mód elcseszett, és Dirk nemet mondott az elhívásra, aztán kapott egy jutalom emléktörést. Egy pillanat alatt visszaszáguldott a testébe, hogy aztán méregtől vöröslő fejjel ordítson a rejtekéből. – Dirk, az isten verjen meg majdnem lelőttél. Tim vagyok, Tim Keldron. Ha letennéd a fegyvert rohadt hálás lennék – kiabálta indulatosan, majd még hozzá tette. – Ja, meg ha lenne valami kötél félétek annak is örülnék. – Természetesen tanácstalan pusmogás volt a válasz. Nem értette mit mondanak, ahhoz messze volt, de azt érezte, hogy nem igazán van foganatja a kiabálásának. Nagy sokára Dirk visszakiabált. – Bocs öreg, de inkább húzz innen a fenébe – ilyen válaszra nem számított, de ez csak tovább fokozta mérgét. Fogalma sem volt, hogy miért viselkedik így, de nyilván köze lehet a farkas vonyításoknak hozzá. Lehet, hogy valaki beavatta a vérfarkasok világába engedély nélkül, és most be van szarva, mert azt hiszi Tim is vérfarkas? Lehetséges, mert amúgy meg jóban voltak, emléktörés előtt és után is. Már amennyire Tim jóban képes lenni valakivel. Persze a potenciális őrzőkkel kedvesebb, mint bárki mással, ezért is nem értette, hogy mi lehet pontosan Dirk viselkedésének hátterében. Remek. Nem elég egy idióta nőszemély, még bele kell futnia egy paraoniás beavatott(?)ba is. De legalább egy füst alatt el lehet intézni őket, persze előbb meg kellene bizonyosodni, hogy tényleg az áll-e a háttérben, amit gondol. De igazából egye meg a fene. - Mi van? Ne szórakozz már. Nézd, ha van köteled, legalább azt dobd ki nekem. Van egy kis gondunk idekint - nem hitte, hogy lesz foganatja, de a kis ablakon egy összetekert nem túl hosszú kötél vágódott ki. Hát, erre nem számított, de nem tudott mit tenni. - Vidd aztán húzz innnen - jött Dirk ideges hangja. - Jó, csak ne lőjj le - hát ennyit, arról, hogy kideríti mi az igazság. Mindegy, majd utánanéz, jelenleg nem is érdekes, úgy tűnik Dirk ténlyeg csak rohadtul be van parázva, és talán nem Elena cinkosa. Ha igen, akkor kap a seggébe egy lövést. Nagy kaland, a Páncél megvédi, csak ne tökön találja, mert az rohadult fájna még így is. Tim óvatos mozdulatokkal közeldett a kötél felé, aztán rámart, felegyenesedett és visszaindult Elenáék felé. Szerencsére nem hallott újabb lövést a sátor felől, és fájdalom sem hasított testébe.

- Jó van… nem mozdulok – dünnyögte, miközben kissé megemelte a kezeit, bár nem volt fegyver közvetlen rászegezve, de ez szinte ösztönösen jött. Nem állt szándékában, nem mozdulni, de ugyan mit mondjon egy őrült nőszemélynek, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból úgy hisz kézben tartja az irányítást?. – Persze, hogyne, meg fogjuk beszélni – bólogatott nagyokat. Nem volt probléma a hazugsággal. Annyira átlátszóan tette, amennyire csak lehetett. Egy retardáltat kár megpróbálni még csak átverni is, főleg a gyanakvó fajtából. A szarkasztikus válasz meg amúgy is természetesebben jött a nyelvére, és lehet, hogy ezzel fogja elérni a kívánt hatást. Vagy nem, de nem is lényeges, mert elindult a sátor felé. Saját léptei zajától nem hallotta, hogy Elena vagy Bagoly követi-e, de a Páncél miatt nem is igazán érdekelte. Nem tud kárt tenni benne.
Mivel az életben maradás első számú törvénye, hogy veszélyhelyzetben magunkkal foglalkozzunk, így Tim követve az ősi szabályt magával törődött elsősorban, és nem igazán érdekelte, ha véletlen Elenát is lepuffantják. Egy gonddal kevesebb. A kangunart pedig elég idős, hogy jó néhány lövést kibírjon, mielőtt regeneráló álomba kényszerülne. Hacsak a fickó nem ezüst lövedéket használ, mert akkor az némiképp szivatós helyzet. Őszintén restellte, de informátor létére nem nézte meg, hogy a töltény milyen lehetett. Igazából persze meg sem találta, szóval azért annyira nem elkeserítő a helyzet. Az akció viszont sikerrel járt, szerzett kötelet és nem kapott újabb golyót.
Tim a nőstény felé kapta a fejét, aki fedezékből rontott Stephen felé, közben jó republikánusként a rabszolgaság eltörlését hirdette néhány szóban. Talán nem pont erre gondolt, mindenesetre Timnek ez jött át hirtelen a póráz nélküliségből. Nem, még véletlen sem a kutyákhoz hasonló megkötés jutott eszébe. Őrzők körében egy ilyen véletlen okfejtés kiejtése végzetes lehet, ha egy vérfarkas is meghallja, így korán leszokott arról, hogy bármilyen kontextusban kutyák jussanak eszébe vérfarkasokkal kapcsolatban. Tim próbálhatná megállíthatná, de minek? Fegyvertelen ember, esélytelen Stephen ellen, mellesleg még talán nem fedte fel a kilétét, de egy nőre irányzott varázslatot a kangunart minden bizonnyal észrevenne.
Aztán a csaj hasra vágódik, és csak néz. Tehát nem támadott, hanem tényleg a kötél elől menekült. Nyilván fájhat a feje, mert nagyon nyomkodja a halántékát. Nem lenne épp csoda, ennyi szarsággal a háta mögött, hogy kialakult a migrén nála.
Tim nem torpant meg, amikor a telepatikus üzenetet kapta, ennél azért rutinosabb volt, de így is elkezdte magában szidni Dirket, amiért varázslatot kellett használnia, hogy kiderítse a lövöldöző kilétét. Frusztráltan grimaszolt, mert tudta, hogy Stephen észrevette, hogy célba ért az üzenet. Nem pattant le róla, mint egy mágiaérzéketlenről, így kár is lenne tovább a színjátékot játszani. Már az a rohadt kötél sem kell, pedig beszerzett egy lövedéket miatta, ami lehet, hogy a kabátjában cselleng valahol eldeformálódva. Viszont… talán mégiscsak kell a kötél. Ha Dirk és az asszonykája ide dugja a képét, furcsállni fogják, miért van hullamerevsége Elenának. Talán csak emiatt nem dobta el a kötelet, és amint, nem túl gyors tempójában a varázslat hatótávján belülre ért, elsütötte a Bénítást, egy hanyag karmozdulat kíséretében. Elena kezei, lábai lemerevedtek, valamint, a száját és a nyelvét is lebénította. Fogorvos effektus lesz, de ha kicsit előredöntik, akkor a hóba fog nyáladzni, és nem fullad meg a saját váladékától. Jelenleg elég hülye pózban van, de majd feloldja és használja a kötelet, előbb azonban Stephennel kellene tisztázni pár dolgot.
- Üdvözlöm, személyesen még nem volt alkalmunk találkozni – ejtett meg egy érzelemmentes mosolyt. – Tim Keldron – nyújtotta felé a kezét, és teljeséggel figyelmen kívül hagyta a magatehetetlen csajt, aki nyilván épp most kezdi a havat összenyáladzani. Mondjuk a nevét az imént elkiáltotta, és ha nem halláskárosult Stephen, akkor valószínűleg meghallotta. – Egyik ismerőse? – kérdezte miközben lenézett Elenára. – Vagy inkább falkaérdek eltávolítani a beszámíthatatlan információforrásokat? – nem igazán zavarta, hogy Elena mit hall. Úgyis vár re egy kiadós emlékezet módosítás, és ha sikerrel járnak, akkor egy kedves és jóravaló, egyedülálló házvezető nő, vagy bolti eladó válik belőle hamarosan, aki odavan a macskákért, és általában imádja Alaszkát. Ja, és természetesen republikánus párti szavazó.  

- Ja, tudom mi a neve – válaszolta a kézfogás után. Nem is azért mutatkozott be, hogy a fickó nevét megtudja, hanem, hogy a sajátját közölje. Így illik, hazudni meg úgysem tudott volna egy vérfarkasnak, mivel fene az orrukat kiszagolják, meg kiérzik az energiából még a ferdítéseket is. Főleg, hogy már tisztában volt vele, hogy őrző. Kár lett volna megismerkedésük frenetikus hangulatát ilyennel elcseszni. – Ha ragaszkodik hozzá – nézett a mozdulatlan nőre grimasszal a képén. Persze aki hülye haljon meg, vagyis ez esetben kapjon el egy egészséges tüdőgyuszit, esetleg felfázást. Senki sem kérte, hogy csupaszra vetkőzve retardáltkodjon az erdőben.
- Ismeretsége régi, vagy egészen új keletű? – kérdezte csak úgy mellékesen, igazából nem sokat számított, hogy az utóbbi évtizedben, vagy előtte ismerte-e meg, de örült volna, ha erre választ kap… természetesen a feljegyzések miatt.
- Vannak páran, akik a káoszban látnak értelmet és célt… elvégre valaki szabadjára engedte tudván, hogy törlés nélkül deviáns viselkedést produkálhat – vonta meg a vállát, miközben fürkészőn Stephenre majd Elenára tekintett. Nyilván a falkának ehhez semmi köze, de akár tudhat is valamit a fickó, amit esetleg elhallgat. Vagy nem, de az biztos, hogy egy jó ideje követi már. – Amúgy miként kötött ki itt a sátorozók közelében, Stephen? A nőnek Dirk volt a célpontja? – kérdezte miközben fejével Elena felé bökött, akinek Stephen összeszedegette a ruháit. Tim nem segédkezett a procedúrában, amúgy is elég bajuk lesz nekik a nővel odabent, ezért hagyta, hogy felöltözős részt a vérfarkas elvégezze.
- De még mennyire – értett egyet bólintva. – Levegyem a merevségét, vagy így is boldogul az öltöztetéssel? – így kicsit olyan, mint egy fabábúra göncöt húzni, de a vérfarkas nagyfiú már, nyilván boldogul vele. Legalább ebben az állapotában képtelen megszólalni, ami tiszta haszon, viszont van elég ruhadarab, hogyha kell, benyomkodják a szájába elhallgattatás céljából, a kötéllel meg le tudják kötni. Stephen döntése, hogy mi legyen. Timnek ez az állapot is tökéletesen megfelelt.
- Biztos, hogy nem tisztafialás – rázta a fejét, tudván persze, hogy Stephen nem erre gondolt. – A hülyéje mellkason lőtt – keserűen hitetlenkedő grimaszt vágott, miközben ujjaival tapogatta meg az említett részt, aztán mikor a bemeneti helyet megtalálta, mutatóujját belenyomta és kicsit széjjelebb szedte a rést. Na, dobhatja ki ruházata felső részét a fenébe. – Lesz hozzá egy-két szavam, de nem most. Jelenleg Bagoly prioritást élvez. Mellesleg nem találok magyarázatot Dirk viselkedésére. Hacsak meg nem tudott valamit magukról – jelentőségteljes pillantást vetett Stephenre, és megvonta a vállát. – Az őrzők részéről csupán egy tudatlan halandó mágiaérzékenységgel, semmi több – nem aggódott, hogy meghallhat valamit a horror túrázóvá avanzsálódott turbékoló párocska, mivel messze voltak, ráadásul Tim Stephenhez hasonlóan halkan beszélt, bár suttogásig nem vette le a hangját. – Segítsek a nadrággal? – kérdezte csak úgy mellékesen és ha igen volt a válasz, akkor megfogta a nő egyik merev lábát, megemelte, hogy a vérfarkas könnyebben rátudja adni a ruhadarabot, aztán a másik lábbal is eljátszották ugyanazt, aztán Tim átkarolta Elena hasát, megemelte a nőt, addig a vérfarkas fel tudta csípőig húzni könnyedén a nadrágot. A folyamat közben karja a nő mellének hozzányomódott, de ha a jelenetet nem látja senki, akkor megúsznak egy feljelentést nemi erőszak miatt. Valószínűleg tényleg úgy néznek ki, mint akik egy csajt akarnak éppen megmolesztálni. A nadrág után a felső már könnyedén a helyére került.
- Remek… ezzel megvolnánk – bólintott, majd felhúzott szemöldökkel Stephenre nézett. – Melyikünk cipelje a kedves hölgyet?

- A bundás léte miatt – közölte egyszerűen Tim, és nem akadt fenn azon, hogy Stephen ezt nem szűrte le alapból. Lenéző tekintete nem igazán zavarta. A vérfarkasok néha arrogáns idióták, és azt hiszik övéké a világ, csak mert már a harmincadik évtizedüket tapossák, vagy, mert mondjuk sokkal jobbak az érzékeik, mint az őrzőknek. – Nyilvánvaló – jegyezte meg szarkasztikusan, miközben a meztelen nőre vetült tekintete, és a fegyverre, amivel az imént ártatlannak elkönyvelhető embereket igyekezett kinyírni.
- Senki esetében sem akarjuk – pontosította Stephen szavait. Ember, őrző, de még vérfarkas esetében sem jó, ha halálra fagy valaki. Túl sok papírmunkával járna, és így is elég sok körmölnivalója van nap mint nap. Fenének hiányzik egy húsz oldalas jelentés, egy nemkívánatos halálesetről, amelynél egy vérfarkas és egy őrző is jelen volt. Persze, ha nem vernék nagydobra akkor...
- Áh, értem – bólintott közönyösen. Szóval nem akar beszélni róla. Mindegy, ő dolga. Majd bejegyzi, hogy nem volt túl közlékeny azt kész. Amúgy is kezdett elege lenni az egészből.
- Dirket évek óta, az asszonykáját most látom először. Elenát – bökött fejével Bagoly felé – pedig néhány hete szúrtuk ki, aztán felszívódott. Egészen a mai napig – legalább elmondhatja, hogy az őrzők nem álltak a közös munka útjában, nem úgy, mint Stephen, aki közlékenységből eddig nulla. – Követtem a nyomait, nem gondoltam, hogy emberekre akar vadászni. Ha így lett volna kicsődítem a protektorátust – akár későn is érkezhetett volna, és ebben az esetben elkélt volna még néhány őrző, hogy a területet hamarabb be tudják járni.
- Persze, lehet. Csak akkor az már nem ő lesz – vakargatta meg az állát. – De, ahogy látom mindenkinek jobb, ha Bagoly eltűnik a föld színéről – vonta meg a vállát közönyösen. Adnak neki egy szép új nevet, egy lakást, néhány macskát és már élheti is boldog tudatlanságban, rituáléval kreált emlékei birtokában az életét. Lehetőleg olyan helyen, ahol még nem járt. Nem lenne szerencsés, ha valamelyik vérfarkas felismerné, mert abból bonyodalom származhat csak. Nem akart belemenni, hogy ki tehet Bagoly állapotáról, mert fogalma sem volt róla, hogy egy alapító, vagy az őrzők csesztek-e el valamit. Remélte, hogy nem a testület volt.
- Kikérdezzük majd. Bízzunk benne, hogy mindent elregél, amit tud, és nem kell azon agyalnunk, vajon kiket bérelt fel és mire – vagy esetleg hol helyezett el egy két bombát, a biztonság kedvéért. Az őrültek mindenre képesek.
Némán figyelte, amint egy őrülttel akar egyezséget kötni, majd amikor látta, hogy Bagoly belegyezik a nem hisztizésbe, levette róla a bénítást. Nem kell megkötözni. Stephen ott van mellette, ha bármivel próbálkozna egyetlen csapással leüthetné a fejét, vagy egyszerűen ki is ütheti. Nem is értette miért nem csapta már az elején le. Nyilván nem akart lebukni Tim előtt, akiről akkor még nem tudta, hogy őrző. Logikus. Tim is ezért nem használt rajta mágiát, amikor már elég közel volt Elena. Pedig egyszerűbb lett volna, akkor Dirk nem lövi mellkason, és a végeredmény ugyanaz, hogy Stephen megtudja, hogy őrző. Persze így utólag már kár agyalni rajta.
- Önvédelem? – kérdezett vissza nevetős hitetlenkedéssel. – Lelőni egy békésen arra járót magának önvédelem? – ezt Stephen sem gondolhatta komolyan.
Néhány pillanattal később egy lövés hangja teper végig a fákon, aztán egy sikkantás is hallatszódik.
- Egeen… Mondtam, hogy nem tisztafialás – közölte saját maga is közönyösen, miközben a takarásban lévő sátor felé nézett. Az egy dolog, hogy egy valaha volt vérfarkas meghibbant, de Dirk mi az istennek lövöldözik, ráadásul a feleségére, vagy akárkijére. Egyáltalán őt lőtte meg, vagy csak megint egy arra járót puffantott le?
- Érez vérszagot? Vagy valami mást? – jó lenne tudni, hogy szükséges-e odarohannia, hogy kezelésbe vegye a nőt, vagy már úgyis halott, esetleg nem is talált el senkit a lövés. Ez egy rohadt szar nap, és kitudja mennyivel lesz még pocsékabb.

- Természetesen nem – vonta meg a vállát. – De az olyanokat, akik már hónapokkal USA második világháborús hadba lépése óta Fairbanksben élnek, érdemes minden őrzőnek ismerni. Főleg azokat, akik az árnyakhoz tartoznak – elég ostoba szervezet lenne, ha a tagjai azokat a falkatagokat sem ismernék, akik már majdnem nyolcvan éve itt leledznek.
- Személyesen nem, de hallottam róla. Ellenben lehet, nem egyre gondolunk, nekem mintha a Sheridan vezetéknév rémlene – meg egyébként sem szokott nagyon a kölykökkel foglalkozni. Ők vajmi kevés veszélyt jelentenek önmagukban, ha a falka megteszi a megfelelő óvintézkedéseket.
- Ez nyilvánvaló – húzta grimaszba a száját, kelletlen pillantást vetve a nőre. Elég szar lehet neki, hogy elvették a farkasát. Minden bizonnyal nem ok nélkül érdemelte ki ezt a büntetést, de akárki is volt, körültekintőbben kellett volna eljárnia.
- Aha, szóval elmeroggyantságában úgy érezte, hogy ez lesz a megfelelő lépés – csak a jó ég tudja, hogy mit akart ezzel elérni, és ha nem volt mögötte logikus szándék, akkor az egyetem alatt sem fogják belőle kihúzni, hogy vajon miért is volt a likvidálásokra szükség.
- Természetesen. Nem áll érdekükben, hogy alvó ügynökök nyílt utcán akarjanak bárkit kivégezni, főleg, ha a célpont netán egy vérfarkas – ha már tudják ki a célpont, akkor a falka és a protektorátus együttes erővel képes megvédeni, és ha azt is kiderítik, hogy kit bérelt fel esetleg, akkor még jobb a helyzet. A vérfarkasokra meg rá fér néha a gőz kiengedése. És őszintén, kinek hiányozna egy gyilkos? Humánusabb lenne persze, ha lekapcsolnák és börtönbe kerülne, de néha a vérfarkasok módszere sokkal célravezetőbb.
- Ez itt Fairbanks, nem Chicago – nézett grimaszolva a vérfarkasra. – Ennyi erővel egy gyereket is lelőhetett volna, vagy a szomszédját. Itt leginkább a négylábúaktól kell tartani, nem a kétlábúaktól. Hát, legalábbis, amennyiben nem tud valamit a vérfarkasokról – de ebben a témában Stephen sem tudja közelebb vinni a megoldáshoz nyilvánvalóan. A bűvészkedéshez nem szólt semmit, elég gáz, hogy lebukott, de ez azóta érett a levegőben, amióta Krónikás lett. A vérfarkasok sem hülyék, hogy ne tűnjön fel nekik a rendszeressé váló látogatása az egyetemre, már amennyiben figyeltetik az őrzőket. Persze lehet, hogy nem teszik. Tim mondjuk megtenné a helyükben.
Amikor pedig minden rendben lévőnek tűnik, akkor szakad rájuk a baj. Lövések, sikoltás.
- Ó hogy a rohadt életbe – vádlón nézte a nőt, majd felkapta a hóra ejtett kötelet, és a nő előbbi ígérete ellenére, rohadtul nem fogja csak így magára hagyni, szabadon. Nem, nem. Főleg, hogy Stephen már el is indult a sátor felé. Nem éppen kedvesen előrehajtotta a nőt, és a kezét hátul megkötötte. – Hasalj a földre! – jött a felszólítás, és amikor Bagoly kelletlenül megtette, akkor megkötötte a lábait is. Miután úgy fél percen belül végzett, Bagoly megkötözve hason feküdt, térdei be voltak hajlítva, a bokáján lévő kötél, pedig megfeszülve kötötte össze a csuklóját a lábával. Így nem fog tudni elugrándozni, van rajta ruha, tehát megfázni sem fog. Remek.
Gyorsan felmérte Tim is a helyzetet. Dirk talpon van, bár vérzik. Lehet, hogy nem kellene mágiát használni, mert ki kellene venni a töltényt előbb, de ha nem tesz semmit simán elvérezhet.
- Túl messze van – közölte halkan. – Utána mehetnék, de lehet jobban járnánk, ha inkább Dirkkel foglalkoznék. Még a végén elvérzik. Magának nem lenne gond elkapni. Jóval gyorsabban tud közlekedni, mint egy ember – Tim meg addig el tudja állítani a vérzést. Igaz a töltény benne lesz, de majd a protektorátuson kibányásszák. Ha Stephen rábólintott, akkor Tim megindult Dirk felé, aki jelenleg fegyvertelen, de mivel rohadtul mérges volt rá, így elsütötte a saját maga által kifejlesztett Remegés varázslatot, ami embereknél tíz perc rosszullétet időz elő, hányással meg erős szédüléssel jár. Remélte, hogy Dirk elszenvedett sérülése eléggé legyengítette ahhoz, hogy Tim varázslata eszméletvesztéssel is járjon, de ha nem, úgy is jó.. Amúgy is nyilván a trió minden tagját be kell vinni a protektorátusra. Mennyi rohadt papírmunkával fog ez járni. Dirk teste megfeszült, ahogy a varázslat elkezdte kifejteni a hatását, majd némi öklendezés, és bizonytalan mozdulat után eleresztette a vékony fát, ami mögött eddig bujkált, és először térdrerogyott, majd elfeküdt a földön. Sajnos nem ájult el, nyöszörgve mozgolódott, de nem probléma. Tim futólépésben közeledett felé, közben a nő irányába is tekintgetett, nem-e véletlen rájuk akar lőni. Amikor odaért a férfihez, óvatosan a hátára fordította, majd a pulcsiját felhúzta, amennyire csak tudta, hogy a lőtt seb előtűnjön. Már ennyitől csupa vér lett mindene, pedig még hozzá sem kezdett. A töltény mélyen bent lehet valahol, és nem fogja tudni most kiszedni, ezért a Gyógyítást nem maximumon fogja használni, hanem csak annyira, hogy lehetőleg a vérzés elálljon valamennyire. Nem volt gyógyító, de ismerte a varázslatot annyira, hogy életben tudja mindenképp tartani, amíg szakszerűen el nem lesz látva. Rátette a kezét a mellkasra és elsütötte a varázslatot. Forróság áramlott keresztül az egész testén, hogy egyetlen pontban kifejtve hatását Dirk mellkasának vérzését csillapítsa. A regeneráció szinte azon nyomban megkezdődött. A bemeneti lyuk nem tűnt el, csak a szélei kezdtek varrasodni, annyira, hogy a vérzés elálljon. Bár azt nem látta, de a folyamat egészen a töltényig lejátszódott. Miután végzett, véres kezét a hóba törölte, majd Stephent kutatta tekintetével. Dirk nem fog meghalni, szarul van persze, egyrészt a Remegéstől, másrészt a sérülésétől, de nincs életveszélyben. Tim varázslatának másik áldásos hatása, hogy tíz pecig nem nagyon lesz képes Dirk értelmes szavakat kiejteni. Utána nyilván válaszokat akar, de addig Tim élvezi a nyáladzó, értelmetlen gagyogást, ami Dirk szájából érkezik.

Meglehet. Nem firtatta tovább a témát. A kölykök nem igazán érdekelték.
- Aha, bízzunk benne, mert az illogikus viselkedésnél nincs rosszabb – ez volt a bajuk a németeknek is az amerikai hivatalos doktrinákkal is. A csapategységek nem a szabályzatban leírtak szerint viselkedtek, de még a parancsnokok sem követték az előírásokat. Isten áldja Amerikát, ahol mindenre van előírás és mindenki szarik is rá.
- A bizalom egy dolog, de… mindegy. Nem is érdekes – nem folytatja tovább az eszmecserét, mert estig hozhatnák az ellenérveket és az érveket is emellett, és az ellen, és nagyjából sehol sem tartanának vele, mert úgy tűnik mindketten csökönyös szamarak, ha saját véleményük megvédéséről van szó. Kíváncsi lett volna, vajon Stephen akkor is ezen az állásponton lenne, ha őt találja mellkason, esetleg szíven egy golyó, amit egy idióta röptetett belé, csak mert félelmében képtelen volt józanul gondolkozni.
Egyébként sem lett volna idejük végigvinni a vitát – talán egyszer majd bepótolják – mert a sátortáborozók felől elszabadulni látszott valami kellemetlen történéssorozat, aminek a végén egy szaladó asszonyság és egy sebesült Dirk képe tárult a vérfarkas és az őrző szeme elé. Remek, legalább Dirk nem fog rálövöldözni többet, mert a csajnál van a pisztoly. Nem kimondottan örült, hogy a fickó mellkas tájékon lőtt sebet kapott, de legalább a nő megbosszulta az előbbi lövést, amit Tim elszenvedett. Nyilván nem ez volt vele a célja, hanem Dirk likvidálása, de míg Tim akaratlan bosszúját beteljesítette, a gyilkosságot nem sikerült elkövetnie, mivel Dirk még talpon volt, igaz csak addig, amíg Tim varázslattal földre nem terítette. Az életveszély viszont elmúlt, miután a sebet valamelyest begyógyította. Létfontosságú szervet nem érhetett a töltény, mert akkor nem valószínű, hogy Dirk ki tudott volna támolyogni a sátorból.
Mindeközben Stephen a nő után szaladt. Egy lövés élesen felharsanó hangja, majd távolról tompán beszéd és dulakodás zajai érkeztek hozzá, de hamarosan el is némultak. Egy gyenge halandó nő mit sem ér egy vérfarkas erejével szemben. Nyilván nem ölte meg. Miért is tette volna? Főleg egy őrző közelében. Nemsokára Stephen visszaérkezett, a nő száját be kellett, hogy fogja, de még így is kiszűrődtek a kétségbeesés hümmögős hangjai.
- Most nem igazán fog tudni válaszolni – nézett fel ülő helyzetéből Stephenre. – Idővel talán, de még eléggé le van gyengülve a szervezete. Jobb is, ha pihen. Meg kellene őt is kötözni – bökött a nő felé - Kerítek még egy kötelet – felkelt és komótos léptekkel a sátorhoz sétált, majd be is lépett. Kötelet nem talált, viszont műanyag kábelkötegelőt igen. Néhányat egymásba fűzött, majd kész is volt a rögtönzött bilincs. Felkapott egy nőinek tűnő zokni párt, összegöngyölte, majd odaadta Stephennek, hogy nyugodtan tömködje, csak a szájába, ha megunta ott tartani a kezét.
- Erősítést? Ide? Minek? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben a kábelkötegelőkkel a lány háta mögé sétált, és Stephen közreműködésével hátravetett kezét összebilincselte velük. – Említett valami kocsit, még mielőtt a lövés elhangzott volna. Messze van? Mert, ha nem, akkor bepakoljuk a három jómadarat, aztán bemegyünk a protektorátusra. Már nem sok értelme lenne idehívni a bandát. A szükséges beavatkozást Dirken úgyis csak ott tudják véghezvinni. Meghalni meg nem fog útközben, arról gondoskodtam – jah, hát nem is a lőtt sebtől van olyan rossz bőrben, de ezt nem fogja Stephen orrára kötni. Ki lehetne hívni a mentőket, de úgy rémlett neki, hogy Camille most nincs szolgálatban, és mindig van mellette amúgy is egy emberi mentős, aki kérdéseket tehetne fel, meg a rendőrséget alapból riasztaná a lőtt seb miatt. Nem. Egyszerűbb, ha ketten beszállítják őket. Megállnak a pincelejárónál, megvárják a megfelelő alkalmat és betessékelik a jómadarakat. Amúgy is szombat van. Az egyetem ilyenkor szellemjárta épületegyüttes csupán. Abban pedig, hogy Stephen tisztában van a protektorátus főhadiszállásának helyével egy percig sem kételkedett. Kicsit csalódott is lenne, ha 70 évnyi ittlét után ez az információ újdonság lenne számára.

Ez a huszonnégy óra igencsak hullámzó hangulatú, így amikor beültem a kocsimba, már meg se próbáltam megfejetni, hogy most épp milyen kedvem volt, csak indítottam. A nappaliban még felfordulás honolt, de nem érdekelt, és azt kívántam, bár semmi se tudna érdekelni. Inkább benyomtam a rádiót és a zenére valamint a vezetésre koncentráltam.
Felvettem Yettát - brahiból stoppolt, aminek hála önkéntelen vigyorra szaladt a szám és rájöttem, hogy bármennyire legyen ez most könnyebb, mint legutóbb, rohadtul fog így is hiányozni. Kínosan ügyeltem amúgy a sebességhatárra, lazán alatta maradtam, mert húztam ezzel is az időt. Minek rohanjak a határra? Bent van a kocsimban, tudják, hova viszem, ennyi.
Kiérve a városból még tovább hajtottam, a területhatár arrébb volt, nekem pedig szándékomban állt az utolsó kis centit is kihasználni. Mindig addig kell nyúlni, amíg a póráz engedi... aztán szépen nyújtogatni, óvatosan, vigyázva, hogy azért ne szakadjon el.
Lehúzódtam és leállítottam a motort. Semmit sem terveztem, de ahogy a távolságot, úgy az időlimitet is kimaxoltam. Akár járt ennyi, akár nem, megtehettem.
- Deja vu-m van - sóhajtottam az ülésbe süppedve, fejem a támlának döntve fordultam felé. - Hívj, ha megérkeztél és sikerült elrendezni mindent.

Hullámvasút az életünk, ha külön pályán futunk, akkor is, együtt meg aztán különösen. Most  éppenséggel békés tompaság ül rajtam, belenyugvás és keserédes mosoly a sebességjelzőre sandítva olykor. A stoppolást követően széles vigyorral és kacér megjegyzéssel szállok be mellé, ám ez minden, mit hozzá tudok adni a helyzethez. Kevés, tudom. Ha nem neki, hát nekem biztosan.
Nem szólok, az elsuhanó házakat, kirakatokat nézem csupán, s közben tenyerem karjára siklik, meglelve kézfejét, hogy összefonjam ujjainkat, szavak nélkül is szólva hozzá.
Csak akkor mozdultam érdemben, mikor félreállva leállította a motort. Szelíd pillantással fordultam felé, félmosoly kúszott arcomra megjegyzése kapcsán, ahogy elengedve kezét arcélére simítva hajoltam közelebb hozzá.
- Úgy lesz, amint telóhoz jutok. - Loptam csókot tőle, könnyedet, mintha csak egy estére, napra válnánk el egymástól, s nem többre. Feltett szándékom volt farkasalakban megtenni a távot, ha tíz órán keresztül rohanva a fák között, míg elérem a szomszédos várost, akkor annyi ideig.
Túl sokáig voltunk bezárva, hogy ne így tegyünk. Túl sok mindent kell tisztáznunk magunk közt, csak amolyan csajosan, mik(ről úgy gondolom) nem tartoznak másra, csakis rám és a farkasomra.

~~~

Túl könnyed a csók, túl egyszerű és pont ezzel emlékeztet rá, hogy mennyire ilyen a helyzetünk. Triánál még nem tűnt ennyire vészesnek, sőt! Amíg csak ezzel, csak vele kellett foglalkoznom, igazából sokkal egyszerűbbnek tűnt az egész, mint most. Tudva, hogy hiába minden hozzáállásom, akkor sem fogok ilyen megnyugvást érezni más mellett a hegyen, a falkában vagy a városban. Ezért nyúlok tarkója után és nyújtom el kéretlen-kelletlen a csókot, mert hiába engedem elmenni, hiába akartam, hogy távol legyen ettől a helytől... tőlem ne legyen messze. De ez a kettő együtt kivitelezhetetlen és hosszú idő óta először megint azt érzem, hogy ha az, aki épp a közelemben van, elmegy, egyedül leszek.
Mégis mosolyogva válok el tőle, mert a köcsögség és a pofátlanság tetőfoka lenne, ha mindezek után még én törnék meg előtte. Ígérni se tudok már, mert mit lehetne? Hogy amint tudom, meglátogatom? Ez magától értetődik. Hogy más nőstényre rá se nézek? Hülyeség lenne egy ilyen témát pont most feldobni.
Nem vagyok boldog. Egyáltalán nem és életem egyik legnagyobb hibájaként kezd előttem körvonalazódni az az elrohanás.
- Nagyon szeretlek - mondtam halkan. Hogyan tudtam ennyire elbaszni? - Vidd el a kocsit. Messze van Anchorage - hogy baszná meg! -, és... tudom, szörnyű vagyok, de nem akarom, hogy félúton megállj másnak is stoppolni - sütöm le a tekintetem. - Vidd el. - Bárcsak engem is vihetnél. - És bármikor, ha rémálmod lenne, hívj fel, jó? Mindegy mikor. - Csak ne zárj ki, kérlek, akkor se, ha esetleg nincs jogom ilyet kérni, vagy nagylány vagy és nélkülem is megoldod. Nem akarom, hogy nélkülem oldd meg. - Nagyon vigyázz magadra...

Nem visszakozom a csók elnyújtása ellen, bár az is holt biztos, nem könnyíti meg a búcsút, ahogy tenyerem önkéntelenül is nyakán szalad le, vállára simít, majd onnét mellkasán halad tovább.
Apró sóhajjal hajolok el éppen csak tőle - benne van a vágyakozás, a kimondatlan mi lenne ha és a távozásom felett érzett keserűség ebben az apró gesztusban.
Mosolyára nekem is hasonlóan finom görbület kerül ajkaimra.
- Tudom... Nagyon jól tudom. - Súgom válaszul. Mit mondhatnék mást, mi nem nyilvánvaló?
- Vigyázz magadra Darren, mert mindennél fontosabb vagy nekem. - Simítok újfent arcára, mintha csak nehezemre esne elengedni, kivonni magam a közeléből. Talán mert pontosan így van.
Fejemet csóválom lemondóan a kocsit illetően, s keserédes a mosoly, mi kiszélesedik képemen a stoppolás kapcsán.
- Nem viszem. Én... hetekig voltam abban a pincében bezárva és bármennyire imádok vezetni, nem akarom egy dobozba kényszeríteni magamat. Magunkat. Érted...? - Tekintek rá ellágyuló, kissé talán el is érzékenyülő pillantással. Hát persze, hogy érted. Ki értené meg, ha nem pont te?
- Ígérem, hogy felhívlak, amint odaértem, de nekem most szükségem van erre. - Sóhajtottam és vállaim megereszkedtek a rémálmok említésére. Nem is felelek azonnal, csak mikor már a következő kérés is elhangzik, szólalok meg:
- Úgy lesz! - Söpörtem hátra füleim mögé kósza szőke tincseimet. S hogy melyikre értettem a kettő közül, örök titok marad.
Helyezkedem kissé az ülésen, ellökve magam támlájától felsőm szegélyéért nyúlok, hogy nemes egyszerűséggel kibújjak abból.
- Megtennéd, hogy majd ezeket is utánam küldöd? Igazán kár lenne értük... - Pillantottam felé, miközben már a farmerom gombját oldottam meg.

Fejemet finoman fordítom kezébe, készségesen, félig lehunyt szemmel. Utolsó mély nyelések mindabból, amit adni tud, az elraktározásuk, hogy később vagy az őrületbe taszítson a hiánya, vagy erőt merítsek mindebből. Nem tudom még, melyik lesz, mindkettőre ugyanakkora esélyt látok.
Felajánlom, hogy vigye a kocsit, s ahogy tiltakozik, vitára nyitnám a szám, mégsem szólok, csak elmosolyodok. Kissé ábrándosan, révetegen, vágyakozva, ahogy szemem barnája okkersárgába olvad, mert igen, pontosan tudom, értem, legutolsó porcikámig érzem.
- Fuss helyettem is - mondom, ez a három szó pedig nem is sokkal korábban sokkal megadóbban, gyászosabban szólt volna. Most viszont bennem zúgott, hogy jelenleg helyettem fut, de később ismét velem, mint Jerseyben a tengerparton. - És élvezd ki. - Bennem volt a késztetést, hogy már most menjek, rohanjak én is, mindeközben pedig átokként ül rajtam, hogy nem lehet.
Megint megcsókolom, hiába lehetetlen betelni vele, még egyet akarok.
Figyelem, ahogy vetkőzik, egyszerre gyönyörködve és birtoklón, tökéletesen leplezetlenül, abban a biztos tudatban, hogy ő egyedül az enyém. Csak az enyém. Megszereztem, ő is engem és ezt egy pillanatig nem bánom, az egyetlen, amit a nyilvánvalón túl érzek még, az a büszkeség. Lehet ez másnak furcsa vagy érthetetlen, nem érdekel. Nekem ő kell, tokkal-vonóval, ahogy van.
- Persze - bólintottam immár oldottabb hangulatban, mert tudtam, hogy még ha tőlem földrajzilag el is távolodik hamarosan, láthatom egy darabig a rohanását. Nincs szebb egy szabad Fakírnál. Jó, van, két szabad Fakír...
Vele együtt szálltam ki, megkerülve a kocsit másik oldalon a motorháztetőnek dőltem és úgy figyeltem tovább Yettát. Mosolyogtam, őszintén és szívből, mert végre kint volt a pincéből, és mert egyszerűen jó volt ránézni, gyönyörködni benne.
- Hjaj, min ulvinne, szépen elintéztél - ráztam meg vigyorogva a fejem, értve mindezt arra, amit már úgyis tudott. Totálisan az ujja köré csavart. - Majd megyek... - Utánad, hozzád, egy hétvégére, örökre, mindegy, téged már nem veszíthetlek el.

Szavaira önkéntelenül is őszintébb, élettel telibb mosolyt csalt ajkaimra, bólintásom határozottan lelkesebbnek tetszik minden eddigi megmozdulásomnál.
Ha tudnád, mennyit jelent mindez nekem... Az apró gesztusok, a képességed arra, hogy mosolyba fordítsd azt, amiről úgy gondoltam, nem lehet.
- Úgy lesz, ebben biztos lehetsz! - Szélesedett ki képemen a mosoly, ahogy közelebb húz magához újfent, parázsló csókra, melyben a sokadik után is ott ég az a bizonyos szikra, mely képes mindkettőnket elemészteni újra meg újra. Kegyetlenül fogsz hiányozni, mert távol leszel és mégis közel hozzám.
Felsőm lekerül, szavaimmal együtt szórakozottan dobom felé, kizökkentve kettősünket a könnyedebbé váló nihilből. Most felfelé tartunk megint, egy újabb gödör alja volt ez is, mit megjártunk. Minél szeretnénk elhinni, lejjebb már nem lehet.
Lerúgom a cipőimet, tekintetének kereszttüzében emelem meg kissé csípőm, hogy a nadrágtól is megváljak és jobb híján egy szál fehérneműben szálljak ki a kocsiból, kissé fázósan húzva fel vállaimat, ahogy körbefonják pőre testemet az északi szelek.
Odaléptem hozzá, karjaimat az övéi alatt bújtatva át, hogy tenyereim hátán, lapockáira felsimítva leljék meg helyüket, ez által közelebb vonva magamhoz őt egy melengető ölelésre. Ebben a pozitúrában tekintettem fel rá, olyan közelről, hogy nem kell sikat előre hajolnia, orrunk szinte majdhogynem összeér.
- Persze... fogjad még rám! - Húzódik vigyorra képem, s nem fűzöm hozzá, hogy magának "vívta ki" a dolgot, mert... egyezzünk ki abban, hogy mind a ketten játszottunk a tűzzel oda-vissza. Megjegyzésére elmosolyodva lopok csókot újfent tőle, hogy ellépve a kedvestől megváljak a melltartómtól is, felé dobva egy nevetős, hanyag mozdulattal.
- Aki kapja marja! - Jegyzem meg kacagva, s ahogy hátrálok, idővel már az emberi lábnyomok helyett mancsaim rajzolata jelzi lépteimet a havon. A napsütötte bundás, hófehér ragadozó kissé megfogyva, tompa csillogással szőrében, de láthatóan végtelen elégedettséggel nyújtóztatja tagjait. Húzom az időt, a búcsút még egy kicsit, ahogy fejemmel lábaihoz dörgölőzve kerülök ismét közelebb hozzá egy üzenetnyi időre:
~ Szia Darren! Vigyázz magadra hazafelé. ~ Üzenem csendes, szelíd szavakkal. Búcsúnk nem végleges, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű is.
Sietősen iramodok neki a fák irányába, mint aki vissza sem nézne, mégis, ahogy elérem az erdősávot, megtorpanva fordulok irányába, sárga tekintetemmel őt keresve. Némán figyelem pár pillanatig, majd vonyításom töri meg a fülsüketítő csendet köröttünk. Reményteli és egyben figyelmeztető is. - Tudja meg a környék összes vadja, farkas jár a fák közt... és már nincsen egyedül, mint mikor legelőször erre hozták léptei.

// //