Röviden és tömören szerveztük le a mai estét azzal a kis tacskóval. Nem is kellett ezt túlbonyolítani. Az üzlet az üzlet, felesleges rizsának helye nincs, meg amúgy is csak untatott volna. Szerencsére egyáltalán nem szószátyár a gyerek, és ha őszinte akarok lenni, túlságosan emlékeztet a fiatalkori énemre. Picsába. És én még azt hittem, hogy egyedi vagyok. Telefonon egyeztettünk. Valami páros mókáról vakerált, amit jó lenne megvárni. Nem mondom, hogy nem éreztem mögötte kamuszagot, mert mi az már, hogy párosával járnak, mint a csajok a wc-re?
Aztán jött a fordulópont, amikor a gyerek a tudomásomra hozta, hogy mennyire komolyan gondolja ezt az egész balhét. SMS-ben írta meg, hogy a találkozási ponton (azaz a sikátorban) hagyott számomra valamit. A normális ember ilyen esetben óvakodva csapdára gyanakszik, ami meg is tettem, de hol nem szarok bele az ilyesmikbe? Kellő körültekintéssel érkeztem meg a sikátorba, és azt hiszem, hogy elég hamar megtaláltam, amit nekem szánt. A halál szaga finoman lepte el a szűk utca mocskos padlóját, hogy szinte hasra estem benne. Egy gyerek volt. Magzat. Hacsak nem volt koraszülött, akkor a méreteiből világossá vált, hogy még az anyja hasában lenne a helye. Amint a mellékelt ábra mutatja, a kezeim közt volt és nem a rendeltetési helyén. Szar ügy. Egy papírfecni felvilágosított arról, hogy a Kopasz gyereke (lett volna). Bármilyen hihetetlen, a gyerekgyilkosság kurvára nem az én asztalom, ez alól persze kivételt képez minden olyan eset, ahol köztudottan rossz vér öröklődik, és ebben az esetben ezt ki is pipálhatom. A világnak nincs szüksége olyan gyáva férfiakra, mint amilyen a Kopasz. Hazaállítottam vele. Milyen szerencse, hogy mifelénk háztartási kellék a formalin, úgyhogy nem volt nagy ügy elraktározni a csöppséget egy befőttes üvegben, akár valami torz kiállítási anyagot. Sokat nézegettem esténként, elalvás előtt és azon gondolkoztam, hogy vajon mivé vált volna, ha felnő. Aztán gyorsan el is hessegettem a gondolatot, mert hát, ha az Isten nem akarja, hogy valaki éljen, akkor az nem is fog.
De térjünk vissza a mai estére. Mivel még mindig nem vagyok teljesen hülye, ezért nagy gonddal bekészítettem mindkét fegyverem és néhány tartaléktárat, bár reményeim szerint erre nem lesz semmi szükség. Gyors és tiszta melót akarok. Legalább is, ami engem illet. Az öcsémet azért hoztam magammal, mert már rég lógtunk együtt. Plusz még mindig benne van a pakliban valamiféle csapdahelyzet, és a 666 év még mindig több, mint a 333, nem? Dehogynem. Terveim szerint jóval korábban érkeztünk meg, mint ahogy megbeszéltük és úgy igyekeztem elhelyezni magunkat, hogy a szél ne a Kopaszék irányába sodorja a szagunkat. A válltáskámat hanyagul dobtam le a földre, és kivettem belőle a formalinban lubickoló magzatot. Az ujjaim közt Natasa hideg testét kényeztettem.
- Azt csinálsz vele, amit akarsz. A lényeg, hogy az utolsó lövés az enyém. Morgom oda az öcsémnek, miközben a vállam egy fának döntöm. Ég a tüdőm egy cigiért, de nem akarok a kelleténél több szag- és füstjellel szolgálni az érkező társaságunknak. A pajzsom is totálisan fent van, zárva, mint a becsődölt kis-közértek. Utálok várni, rohadtul türelmetlen vagyok, ráadásul a farkasom is kurvára nincs kibékülve azzal, hogy kivételesen nem ölhet csak úgy, bele a világba. Szegény pára, mindjárt megsajnálom.
A hozzászólást Žarko Vaskovic összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 30, 2013 3:54 pm-kor.
// Milyen agyonfilterezett, díszmajom képet leltél rólam tesa <3 //
Ha a tesó azt mondja, menni kell, hát menni kell - főleg, ha nem akarod, hogy a f...ülednél fogva cibáljon ki a kocsiig. Hülye lennék egyedül maradni otthon különben is, akármennyire belaktuk már azt az ólat a négyszögletű kerek erdő oldalában. Egészen addig azt hittem az egész dologról, hülyít a testvérem, míg nem realizáltam, hogy a játékszereit sem hagyta ma otthon. Fasza lesz, zsigereimben érzem. Zsebre vágott kézzel, hanyagul dőlök épp az egyik fának, mikor a táska landol mellettem. Felpillantok - de csak az új "szerelme" az a bátyónak, ami előkerül. - Kajás vagyok. - jegyzem meg, nagyot tüdőzve a levegőből és égnek emelve a tekintetemet, mintha onnét bármelyik pillanatban elém zuhanhatna a sült galamb... Igazából azzal is beérném, ha lerendeznénk már ezt az egészet, aztán húznánk haza a gecibe.
Szavaira vállat vontam. Nekem aztán kurva mindegy, az ő biznisze. Más esetben nyilván nem adnám olyan könnyen a préda ígéretét, de ez egyfajta kimondatlan megállapodás kettőnk között évszázadok óta. - Ha átbaszás van a dologban, enyém a tacskód. Kárpótlásul, amiért elrángattál.- Sandítok felé felvont pajzzsal, lustán. Haladjuunkmááááraretekbee.
Megvannak a maga előnye annak, hogy Bognárral vagyok beosztva a héten. Oké, csak előnye van, minden más hátrány, mert őszintén: mikor az anyámban akartam én napi 24 órában egy héten át a közelében lenni? Soha! Erre... bájos mosollyal közlik, hogy a héten vele vagyok. Ugyanilyen bájos mosollyal tudtam volna élből fejbe lőni magam, de annyi más módja van a halálnak, emellett szeretem tudni, hogy megdolgoznak azért, hogy a másvilágra jussak. Az öngyilkosság annyira snassz lenne. És ha Bognárral nem nyírtuk egymást a héten, hát biztos nem most röpítek golyót a fejembe.
A Rusnyapofával megegyeztünk a randi helyszínében és idejében, nekem meg annyi volt a dolgom, hogy elintézzem, Bognár ott legyen. Igazából... lazán meg tudtam volna oldani úgy is, hogy én kilométerekre vagyok a helytől, de abban mi az izgalom? Emellett én is lemaradok a show-ról, amiért kár lenne, első sorba vettem a jegyem, ki akarom élvezni. Engedélyt kértem némi eltávra, hogy aztán tíz perccel később felhívjam, a "hírrel": Elit elrabolták, méghozzá a kebelcimbije, a Rusnyapofa. Honnan tudom? Láttam. Miért nem akadályoztam meg? Viccelsz? Ennyi erővel jöhetett volna a golyó a fejbe öngyilkosság is, különben meg, neki a szíve rücske... csücske, nem nekem, miatta van szarban, nem miattam, annyit viszont tudtam segíteni, hogy útbaigazítást adtam. Mert hogy én követtem őket! Szóóóóval, most a találkozási ponttól nagyjából háromszáz méterre dekkoltam a motoromon és vártam, hogy Bognár idedugja végre a kopasz fejét. Tudtam, hogy nem fog erősítést hívni. Eli magánügy, a gyengesége, a falka szemében egy senki, ilyenekért pedig nem kockáztatunk farkaséleteket. Nekem érdekemben állt, hogy éljen a nő, ezt Bognárnak is elmondtam már, szóval nem lehetett gyanús neki a dolog, meg egyébként is maradnom kellett, mert hát párban vagyunk...
Amint megérkezett, letámasztottam a motorom, s ellenálltam a késztetésnek, hogy megnézzem, mind a két pisztolyom és négy tőröm a helyén van-e. - Elvileg ott van... ha még él és nem zabálta fel - intettem a fejemmel a találkozó felé és további szócséplés helyett elindultam. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, s nem éreztem a másik hím szagát, se az energiáit, most vagy átvágott, vagy jól helyezkedett és pajzsozott. Még pár méter után meg is kaptam a választ. Egyetlen pillantással vettem tudomásul, hogy nem egyedül jött, nem lepett meg, hogy hívott társaságot, bár el tudtam volna viselni, ha nem csinál gruppent az édes hármasból. Bognár is láthatta őket, ha csak nem vakult meg út közben, de ez volt az, hogy nem nagyon lehetett már elfutni. Valószínűleg ő előbb megállt, én nagyjából félúton Rusnyapofa és Kopasz között táboroztam le, inkább közelebb az idősebb hímhez, de úgy, hogy pöpecül tudjanak szemezni, ha ahhoz van kedvük. A befőttesüvegre siklott a pillantásom. Mindig meghat, ha nagy becsben tartják az ajándékaim. Aztán a totál idegen fickóra néztem, hogy kiféle, miféle, de ő is pajzsozott, nos az enyém csak félig volt fent. Basszus, ha ezt tudom, hozok csapót, mindig is ki akartam próbálni, milyen lehet egy forgatáson csapni, aztán kiáltani, hogy "ééééés felvétel!" Bár itt helytállóbb lenne a "bunyó".
//Bocs, hogy ennyit késtem, és hogy nyomi lett. :S//
A telefonom sípol. Corvin hív. Az első részre megvonom vállamat, mert Eli már nem az életem része. Próbálom belőle kitörölni s elfelejteni, csak ez jelenleg elég nehéz. Főleg, hogy állandóan itt ólálkodik. Ebéd, vacsora és stb. Ha elrabolta a rusnyaképű, hát az már nem az én gondom. Mondhatnám, hogy kit érdekel, de még is van valami ami miatt meghozom a döntést. Rusnyapofa! Engem keres már egy ideje, én pedig kíváncsi vagyok mit akar. Az egyetlen ok, amiért megkérdezem Corvint hol van és közölöm vele, hogy ott leszek. Egyébként is ez volt a célja az egésznek, persze ezt gyorsabban s könnyebben is végre lehetett volna hajtani, de az idősebb farkas nem azt az úttat választotta. Tegyünk akkor pontot ennek a végére. Tudom, amiről tudom kell, s nekem ennyi bőven elég. Nora szobája felé igyekszem, hogy egy levelet csúsztassak be neki az ajtó alatt. Meg sem próbálkozom azzal, hogy bekopogok pedig érzem, hogy itt van. Senkivel nem akarok most találkozni, mert nincs értelme. Miután jártam Dante és Castor szobája előtt is, a sajtom lesz a cél. Alkalomnak megfelelően öltözök fel. Fekete nadrág melyhez azt a pólót párosítom, amit Norinától kaptam a születésnapomra. A feliratosat. A következő pedig a pisztoly tartom lesz, melyben a két fegyverem alussza az igazak álmát, jelenleg. Erre pedig jöhet a bőrdzseki. Elég sok minden átfutott az agyamon, hogy őszinte legyek. Ami nagyon tetszik és teljesen testhez álló lenne tőlem, az egy bomba kombi, amit magamhoz tudok erősíteni. Se szó, se kérdés, gomb lenyom és Bummm. Gond megoldva, bár az ez önfeláldozás lenne, amit meg kell valljak nem áll tőlem távol, ha a falkának ezzel jobb lenne. Az utóbbi időben, pedig azt érzem, hogy így van. Aztán az is eszembe jut, hogy a kocsiból lelövöm, mert képes vagyok rá. ott a vérvonalam és megannyi év, kiképzés a hátam mögött. Nem valószínű, hogy célt tévesztenék. Egy határozott ezüst golyó a fejben és gond megoldva. Ez után, pedig az suhan át a fejemen, hogy megverekszem vele, most, úgy, hogy emlékszem is és győzzön aki ügyesebb. Az erőt nem tudom most ide venni, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy minimum egy százast rám ver a tag. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy képzet. Ezzel most nem leírni akarom az esélyeimet, pusztán reálisan gondolkodom. Én egy túl élő vagyok, mindig is az voltam. Ezt a tagot is sikerült megúsznom. talán most is hozzám pártól a szerencse. Csak a kocsimba hallgatnak el a gondolataim. Bekapcsolom a lejátszót, melyben üvölteni kezd a Tankcsapdától a Mennyország tourist. Azt hiszem ez a szám most teljesen ide illik. Az utamat pedig a bekötőút felé veszem.
Amint közelebb érek lejjebb tekerem a hangerőt s megállok egy percre. lehunyom a szemet s megelevenedik elöltem egy kép. A múltamból egy szelet, mely már nagyon régen történt. Akkor ne késleltessük, amit nem lehet elkerülni. Corvin mellé gurulók s letekerem az ablakot. – Hagyjuk a színjátékot, mert nem mész vele semmire. – Ezzel pedig leállítom a gyújtást s kiszállok a kocsiból. A bőrkabátomat nem húzom össze, lássa csak, hogy van nekem is fegyverem. Nem nézek többet Dun-ra és nem is szólók hozzá, csak elindulok mint egy magányos farkas. Egész életembe az voltam, még akkor is, mikor egy falka állt mögöttem. Van ami nem változik soha. Castor és a többiek már tudják hol vagyok és azt is mire készülök. Ha megértik, akkor jó, ha nem, akkor egy kicsit sem értenek és nem értettek soha. Magabiztosan sétálok egyre közelebb s a pajzsom csak félig van fent. Az elmém üres nem gondolok semmire, a farkasom nyugodt. Látom ahogy kirajzolódik két alak és a farkasom fel ismeri a másik szagát, energiáját már ha jön felém. Ettől természetesen készen létbe helyezi magát. Nincs értelme takargatni a koromat vagy az erőmet. Már találkoztunk ujjat nem fog megtudni. Ha lőnek végem, bár akkor sokkal kevesebbet ér mint azt feltételeztem. Én továbbra és megyek s a ha esetleg Corvin csatlakozni kívánna, hát nem fogom elküldeni. Nincs szükségem rá, de nem is vagyok az anyja, hogy megmondjam, hova menjen, vagy mit tegyen. Erősítésnek valljuk be igen csak elenyésző, az erejét tekintve. Nem a felmentő seregem, hiszen a szaron kívül mást nem képes adni. Megállok pár méterrel a két tag előtt s szét tárom mind a két kezemet. Egy részt, hogy nem fogok rájuk fegyvert, másrészt jelezzem itt vagyok. –Tessék, élő nagyságban. Azt hittem egyedül leszel, de mindig örülök a társaságnak. – Nézek a másikra és alaposan az emlékezetembe vésem a vonásait. Hangom komoly és az ürességen kívül mást nem találnak benne. Ahogy belül sincs más. A farkasom nem olyan nyugodt mint én magam, de ha nem tudnám kordában tartani ennyi idősen, akkor igen csak megbuktam volna az élet iskolájában. A tekintetem vissza szegeződik a rusnyaképűre. - Egyszerűbben is találkozhatunk volna, csak meg kellett volna adni a vörösnek a számod, én pedig felhívlak, de térjünk a lényegre. Mit akarsz tőlem és miért keresel? – Nem kell a rizsa meg stb. Mondja mit szeretne, mert valamit baromira akar, ha ennyi erőfeszítést tett, hogy találkozzunk. Hát most itt az alakom, hogy elém tárja az indokot. Ha pedig most kell meghalnom, akkor jöhet. Felkészültem rá.
Felhörrenek az öcskös megnyilvánulására. Idióta majom. Más körülmények közt talán még az arcába is röhögnék, vagy megpróbálnám vele megetetni a saját nyelvét, de most csak a hörrenésre futja. Egyébként is, hamarosan talán alkalma nyílik majd bezabálni, én meg rohangálhatok majd gondoskodó testvér módjára görcsoldóért vagy savlekötőért. - Így is-úgy is a tied lehet, ha eteted és leviszed sétálni. Vonok vállat, és közben tovább dédelgetem a fegyvereimet. Mélyet lélegzek, s hamarosan közeledő léptek zajára leszek figyelmes.
Ordas vadkutyaként megfeszülve várok, élvezem, ahogyan a közelgő harc éles adrenalinja az izmaimba eszi magát, mint valami féreg. Aztán újra csend. Nem latolgatok semmit. Sem az esélyeimet, sem a másik két farkasét. Valahogyan meg kell dögleni, és ha annak esetleg itt és most van az ideje, akkor elmondhatom, hogy példaképként hagytam itt ezt a porfészket, mert nem menekülök el a sorsomtól. Tisztára mint a Végső Állomás sorozat. Hiába van szerencséd, hiába menekülsz, ha meg kell halnod, meg fogsz. A különbség az, hogy itt nincs semmilyen mágikus varázslat, amivel ki lehet játszani a Kaszást. - Haza akarok érni a Survivorre. Idegesít a tudat, hogy tudom, hogy a közelben vannak, mégis olyan lassan peregnek a másodpercek, hogy úgy érzem, beleőszülök várakozásba. Újabb gépjármű motor zúg a közelben egyre hangosabban, ráadásul valami nagyon ismerős zenei aláfestéssel fűszerezve. Az öcsémre nézek összevont szemöldökkel, hogy hallja-e ő is, és hogy ő is azt véli-e felismerni benne, amit én.
Ahogy a lépteik közelednek, úgy ellököm magam a fatörzstől, a farkasom pedig nyáladzó pofával kaffog a testem börtönében. A szagok és a helyzet kitörésre késztetnék, de nem fogok átváltozni, ha nem muszáj. Túl macerás és én túlságosan túl szeretnék már lenni ezen. - Tudod, milyenek az öcsikék... Soha nem lehet őket levakarni. Cseppet sem érdekel, ha a Kopasz zokon veszi, hogy másodmagammal érkeztem. A tisztességes harcot már a folyónál magunk mögött hagytuk. Egyéb iránt le sem szarom a Tacskót, olyan, mintha ott sem lenne. Ahogy a Kopasz felteszi a kérdéseit, nem tudom eldönteni, hogy felháborodjak-e azon, hogy még van pofája megkérdezni, hogy mit akarok, vagy a szemébe röhögjek azért, mert ennyi idő után nem jött még rá magától. A pajzsomat valamivel lejjebb eresztem, nagyjából úgy, hogy azt érezhesse mindenki, hogy egálban vagyok erőben a Kopasszal. - Kezdetnek elárulhatnád a nevedet. Nem vagyok paraszt, el fogom ásni a tested maradékát, és érdekel, hogy milyen nevet hugyozzak a sírodra.
Túlságosan nyugodt, ez pedig számomra azt jelenti, hogy rejteget valamit. És hogy lássa, hogy nem szarozok, az évszázadok tapasztalatait segítségül hívva gyorsan és pontosan igyekszem becélozni a jobb kezét (ha bal kezes, akkor rábasztam), hogy beleeresszek némi ezüstöt.
- Bemelegítés. Jegyzem meg, függetlenül attól, hogy a lövés talált-e vagy sem.
//Csak a CÉLZÁSOMRA dobok, hogy alapból eltalálhattalak-e vagy sem, a többi tőled függ, hogy hogyan írod meg
- A faszt! Begyűjtök még pár hozzá hasonló balekot, aztán össze eresztem őket. - Életre-halálra. Mert az mókás, főleg nekem, amelyik pedig túléli az egészet, azt talán még farkasszámba is veszem. Talán. - Bár azért pórázra verni se lenne piskóta. - Hümmentek elmerengve az elém tárulkozó képen Žarko szavainak hála. Ezt meg majd megírom a Jézuskának, hátha. Ezzel le is tudjuk a csajos csevejt tesóval úgy fest, főleg, mert az ablakbedobásra is tökéletes - teszteltem! - ezeréves nokia készülék rezegni kezd a zsebemben. Na ja, nem bízok a véletlenre én se semmit. Míg mi ide vagyunk, addig a drága tesót beküldtem a városba némi ehetőért, azt egyeztetjük. Megfordul a fejemben, miközben a választ pötyögöm vissza, hogy semmibe se telne neki erre kanyarodnia majd és leadnia a cuccot, ha elhúzódna a dolog, de ennyire azért én sem vagyok beles. Bár lehet, egy doboz popcornt hozhatna mégis...
Épp csak Zé felé sandítottam, jelezve, hogy hozzá hasonlóan kiszúrtam a hamarosan várható társaságot. Farkasom épp csak a bundáját nem borzolta a levegőben úszó fojtott feszültségtől, ahogy a léptek egyre inkább közelebb és közelebb értek. - Heló Kojak! - ejtem el felé könnyedén egy szórakozott szalutálás-szerűség keretében, mikor Zé roppant illemtudóan bemutat. Nem lehet levakarni mi? Szült volna anyád az Antarktiszra... Kedvem lenne röhögni a helyzeten, de csak az idült vigyor marad, amivel szinte majdhogynem kívülállónak tetszőn figyelem a jelenetet. Valójában régen nem foglalkozok sem a kopasszal, sem pedig a bátyámmal - lerendezik ezt ők. A figyelmem a másik tagon, a Tacskón, miközben kissé lejjebb is eresztem pajzsomat - épp annyira, hogy a "kisöcsi" szerepet fenntartsam mind látszat-korban, mint látszat-erőben - befogva vele a köröttem pelyhedző-pattogzó energiákat, rezdüléseket. Akkor röhögök csak fel röviden, elhalóan, mikor eldörren az első lövés, Ééés felvétel. izmaim kissé meg is feszülnek, számítva valamiféle reakcióra a másik fél/felek - részéről.
A farkasom kifejezetten izgatott, még ha én magam halál nyugodtan is állok egyhelyben és várok... a csodára? Mutasson nekem valaki olyat és seggen csókolom, esküszöm! Figyeltem és vártam, mert én ilyet is tudok, igaz nem szívesen teszem, de ez most a "nagyok" meccse, nekem pedig ehhez mérten egyelőre megfelel az oldalvonal is a levakarhatatlan öcsikével együtt. Akit úgy tűnik nagyon érdekeltem! Ránéztem és felvontam a szemöldököm, felőlem szemezhetünk, vagy ami még jobb, nézhetünk farkasszemet - kac-kac, én meg a humor, de messze estünk egymástól, istenem... -, hogy elüssük valamivel az időt, bár nem csípem, ha valaki rajtam legelteti a szemét. Az meg pláne irritál, ha az energiáival tapogatózik. - Kéne valami? - kérdeztem, mindennemű őszinte érdeklődést mellőzve, nem is akartam választ kani, csak azt, hogy másszon le rólam. Farkasom ingerülten mordult egyet és tovább járkált, nem szokott hozzá a tétlenséghez feszült és/vagy kiélezett pillanatokban - már csak azért sem, mert azoknak általában mi nem nézői, hanem generálói vagyunk. A lövésre rájuk pillantottam a szemem sarkából, elsősorban Bognár reakciója érdekelt. Az, hogy Rusnyapofa csak annyit mutat az erejéből, amennyi Bognárnak is van... szép mese, legalábbis az én szemszögemből. Múltkor mikor adott nekem ízelítőt az ütéséből, az nem csak akkorát csattant, mint amekkorát Bognár tudott produkálni. Ó, igen, ha valaki, akkor én biza meg tudom állapítani az ilyesmiből, legalább hozzávetőlegesen, egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan farkas van a falkában - az újakat is belevéve -, akikkel még nem volt ilyen-olyan összezördülésem, akár edzés, akár felcseszés szintjén.
Egyébiránt nem értem, mit titkolóznak, ha meg akarják ölni Bognárt. Előlem? Ugyan már, van egóm, de nem akkora, hogy azt higgyem, a szemükben túl nagy fontossággal bírnék. Max kicsinálnak engem is a végén. Na de figyeltem és vártam, hogy Bognár erre mi nyavalyát fog reagálni, azzal, hogy az egyik kezét szétlőtte, az eddig se túl magas túlélési esélyei még inkább megcsappantak. Most mutasd meg, mire fel kaptad a rangod anno...
Igazából nem nagyon érdekel ki a másik tag, persze nem utolsó infó, hogy az öccse. Talán van neki még rokona itt, ezért lehet más a szaguk, mint a hegyieknek vagy a kóboroknak. Nem lenne rossz megtudni, hogy hányan is vannak, mert falkaszempontból ez nagyon hasznos. Nos,lehet holnapot sem érem meg,így ez a morzsa a sírba száll velem és Corvinnal. Tiszta sor, ha én kinyiffanok, akkor a sorsa neki sem lehet más. Minden halottnak lehet egy utolsó kívánsága. Nos, ha a farkasok istene hal, bármelyik a kettő közül, akkor talán lesznek oly kegyesek és nem egy sírba tesznek. Nem elég, hogy az életem megkeserítette, de még a halálomat is? Szörnyű csapás lenne. Ekkorát, azért nem vétkeztem míg éltem. Inkább térjünk vissza a jelenbe. Én továbbra is nyugodt vagyok ami a farkasomról nem mondható el. Minden érzékszerve kitágul s érzem a fújtatását, hogy már pedig ő itt ma harcolni akar. Csalódást kell okoznom, mert ma nem fogunk. Mindig is arról álmodtam, hogy harcba essem el, mert az életem jelentős részét az tette ki, de még is, mikor itt a lehetőség, még sem érzem a késztetést arra, hogy változzak és a másik nyakának ugorjak, majd széttépjem. A nyugalom szigetét lehetne most rólam mintázni. A másik megszólítását rém egyszerűen figyelmen kívül hagyom, mintha itt sem lenne. A rusnya érdekel. Még mindig a nevemet akarja. Kitartó egy fazon ezt meg kell hagyni. A többi része pedig nem érdekel, mondjon csak amit akar. Ezzel nem tud hergelni, bosszantani vagy egyéb. Szavai úgy peregnek le rólam mint az eső cseppek az ernyőről. Az ereje, nos, a múltkor már megtapasztaltam hogy jóval erősebb, így nem veszem be, amit el akar velem hitetni. Próbálkozásnak is satnya, de nem szólók egy árva szót sem, csak figyelem a másikat. Érzékelem ahogy megmozdul és biztosra veszem, hogy lőni fog. Rajta itt a céltábla. Megöl és akkor mit ér vele? Semmit. Ezt mind a ketten jól tudjuk, ezért biztosra veszem, hogy nem a szívem lesz a célkeresztben. A golyó csapódik. Tisztán érzem, hogy ezüst. Reménykedtem abban, hogy átfúródik, de nem. A kezemet megropogtatóm mint aki ezt meg sem érezte. Ezüsttel edzek mindennap. Reggel is és este már évek óta. Ellenálló a szervezetem egy csöppet, de persze, ezt, ő, honnan is tudhatta volna, ahogy azzal sincs tisztában, hogy két kezes vagyok. A kezem még mindig karmagasságban van, amikor elkezdem leengedni. – Szét lőhetsz, de egy kicsit sem jutsz közelebb a célodhoz. Nálunk ahonnan én jöttem az a szokás, hogy megisznak egy üveg házi pálinkát a bemutatkozás után. Ámbár az útjaim során azt tapasztaltam, hogy az átlag jobban örül egy kis Whisky-nek. Van mind a kettő a kocsiban. Választhatjuk ezt az utat is és még valami jó is, kisülhet. A nevemet akarod. Bognár Balázs vagyok, de te ki a fene vagy? Iszunk vagy lövünk? Mielőtt bármit is teszel, van egy „B” verzió is, ez esetben, öcséd helyében nem lépnék el onnan, de a súlypontomat sem helyezném át csak úgy. Gondolom nem fog meglepni, ha azt mondom, hogy felkészültem én is. A tisztességes harcot már eljátszottuk, bár én abból nem sokra emlékszem. Teljesen mindegy. természetesen vissza kérdezek a nevére. A karom pedig mellettem pihen. Egy kósza rezdülés sem keletkezik, melyből azt láthatná, hogy fáj. Persze nem vagyok immúnis, így érzem, de azt hiszem nálam jobban senki nem viseli a kínt vagy a fájdalmat. Ettől még simán tudom használni a jobb karomat. Szerencsére nem egy tárat tolt belém. Azzal már akadnának gondjaim. Hogy biztonságba érzem e magamat? Egy cseppet sem. Tudom, hogy nem vagyok egyedül és azt is tudom, ha felmászik a pulzus számom, akkor egy piros pont fog megjelenni rusnyaképű homlokán, mely csak annyit jelen, hogy nem érkeztem egymagam. Miért ne lépjen el az öccse? Ez is rém egyszerű, s talán nem kell hozzá sok logika, hogy még Corvin is kitalálja mit csináltam az éjszaka.
Irdatlan szexis, ahogy a Tacskó és a kicsi eM itt flörtölnek a háttérben, de amondó vagyok, hogy inkább zárjuk ezt a balhét rövidre, kapjuk a Tacsit a hónunk alá, menjünk haza, aztán ott aztán azt csinálnak egymással, amit az elfajzott gusztusuk kíván. A lövésem talál. Nem tépi le a fél karját, de nem is az volt a szándékom, hogy már az elején így elrontsam a dolgokat. Akkor a farzsebemben hordott rakétavetővel bombáztam volna telibe a gyomrát. Kac-kac. Félre döntött fejjel hallgatom a Kopaszt, és az egész monológja úgy csapódik le bennem, mint egy telibekúrt EKG felvétel. Az elején megrökönyödök a pálinkán. Aztán leteszem az arcom, hogy ki a faszom ez, hogy feltételeket szab nekem? Mi az, hogy választhatjuk ezt az utat is? Aztán megint más impulzus, bemutatkozik, olyan tiszta magyarsággal kiejtve a nevét, mintha valóban ott(hon) lennénk. Hazám fia, s ily módon valamilyen szinten a testvéremként kellene ránézzek. Igaz, én csak anyai ágról képviselem őket, de a mi időnkben inkább a hungarus-tudat volt a döntő, mintsem a pontos származás. Eszeveszetten keresek valamiféle mentális kapcsolatot az öcsémmel, valahogy tudatni akarom vele, hogy rendben, akkor álljunk most meg egy kicsit, talán tényleg hagyjuk egymást a francba, de én olyat nem fogok megölni, aki magyar, vagy éppen szerb. Azokat nem irtom ki, akiknek a szabadságáért harcoltunk valaha. Ennyi azért bennem is van.
Olyan jó lett volna most megállítani ezt a lavinát. Már egészen beleéltem magam abba, hogy kissé beavatom, vagy valami, de nem. Nem tudom, hogy most tényleg ennyire hülyének néz-e vagy szimplán meg akar halni. Úgy látszik, hogy rohadt bénán csinálunk mindent, hiszen az öcsémnek pont sikerült egy órával ezelőtt megállni egy bomba tetején, mert ugye azóta se mozdult el onnan, nekem meg vagy bedugult az orrom, vagy nincs szaga a robbanóanyagnak, és talán túlságosan el voltam foglalva a magzattal ahhoz, hogy feltűnjön a frissen hantolt föld, amivel végül is csak 300 évig vettem körbe magam nap, mint nap. Meg persze megint egy újabb ultimátum, amit továbbra sem nézek jó szemmel. És az első reakcióm erre az egészre nem az, hogy belelövök még egy tárat... Nem. Elkezdek jóízűen röhögni az egészen. - Kurva hízelgő ám, hogy ennyire tartasz engem, bár legközelebb hívhatnád a U.S. Army-t vagy legalább egy tankot. Ahh, hiányoznak a tankok. Sóhajtok fel, és kissé elmerengve nézek el a fák között. Ja, hogy kellene választanom valamilyen opciót a továbbiakat tekintve? Rendben, legyen. - Tudod, általában úgy vagyok vele, hogy az öcsémet csak én ölhetem meg, ha arra kerülne a sor. Szeretek kitartani a terveim mellett, szóval ha nem haragszol, élnék is a lehetőséggel. Egy fintorral egybekötött mosollyal és lassú léptekkel megyek kicsit közelebb Balázshoz, és ha nem lép el, megpróbálok beállni mellé, egyáltalán nem fenyegetően. Megnyalom a szám szélét, célzok, és... Azt hiszem, hogy elmormolok egy gyors Miatyánkot, hogy az öcsifánk vegye a lapot. Régen rengetegszer csináltunk hasonlót, a szerepeket persze mindig váltottuk, de, na. Eddig mindig túléltük, bár úgy kicsit necces lesz az ügy, ha valóban pont rásétált egy bombára egy órával ezelőtt. Nem gondolkodok. Csak felemelem a fegyvert, célzok és lövök, igyekezve kellően megsebezni ezüsttel ahhoz, hogy kellően közel járjon alkalomadtán a mi édes kis titkunkhoz. - Žarko, egyébként. - hajtom oda a fejemet és morgom a Kopasz fülébe rekedten, de magyar nyelven - Szóval, hol is tartottunk? Lépek el mellőle, ha van rá lehetőségem, és valóban azt éreztetem, hogy tényleg egy olyan gennyláda vagyok, akinek semmit nem ér a testvére élete. De lehet, hogy nem is volt a tesóm. Minden lehet, de hogy nem tudnak már mivel sakkban tartani, az is biztos.
Engem se nagyon érdekel a kopasz, azon az egészséges ellenérzésen túl, ami megtelepedett bennem vele szemben, még mielőtt személyesen találkoztam volna őnagyságával. Nem ritka az ilyen, még csak kiváltsággal sem jár esetében, de a tény, hogy miatta várat magára a vacsorám... Lehet, őt kellene megennünk, a gecibe! A kvartettünk "kölykét" fixírozom, tulajdonképpen minden különösebb ok nélkül. Komolyan, ezt szánta nekem a tesó? Ezt?! - Na de kisnyúl ugrik legmesszebbre olykor, ahogy szokták mondani, még ha szép dolog is az előítélet... Kérdésére vállat vonok. - Azon gondolkoztam, anyád lábai közt nem jártam e egészen véletlenül. - Hülye kérdésre hasonlóan értelmes választ kaphat csak, különben is maradjon inkább ilyen jófiú, mint eddig, abból baja nem lehet. Magam is hasonló taktikát követnék, ha Kojak-nyalóka nem terelné a rivaldafényt felém. Na mi baj, nem bírja a fejed a reflektor, öcsém? Szavaira roppantmód szofisztikáltan (sem) röhögtem fel. Nem rossz próbálkozás ez a blöffölésre, tekintve, hogy lassan egy órája várunk, azóta a gilisztákat is kikapartam volna a földből, mondván: ehető. Majd pont azt nem szúrom ki, hogy bolygatva van a terület és nem a helyi vadőrtársaság által... Legközelebb tegyen ki egy piros X-et is, hogy ide álljál köcsög! Minden esetre belemegyek a játékba, de ezt pusztán testvérem mentális mozgolódásának köszönheti az igazat megvallva. Hitetlenül meredek hol egyikre, hol pedig a másikra. Zé szavaira fel is horkanok nevetősen, mint aki nem veszi komolyan, hiszen. - Ne már, брате мој! Ezt te sem gondolhatod... - Csúnya dolog nem hagyni, hogy befejezzem a mondandómat, mit ne mondjak! Fel is morranok, ösztönösen mozdulva ki a lövés elől, így az a vállamba fúródik, minek következtében újabb, ezúttal állatias morgás szakad fel torkomból és a kis kompánia felé lépek farkastól elvárható vehemenciával. - Rohadék... - Sárgán villanó tekintetem, elmélyülő hangom nem sok jót ígér. Azaz ígérne, ha a bátyám nem engedné belém a fél tárat, s mikor a lábamat sebesíti meg, képpel előre hasalok el a földön - közvetlenül előtte. Bokájára fogok, mire ez a gyökér átlövi a tenyeremet. Véráztatta ruházatomra a föld pora tapad, ahogy kínok közt szenvedek, mint aki az utolsókat rúgja. Hagynom kellene az egészet. Békésen elnyúlnom és várni a megváltást, de nem, még nem... még n-nem...
// Bocsi, hogy ennyit várattam a rajongókat társaságot ezért a nyomiságért. //
- Előfordulhat - vontam vállat alig észrevehetően. Igazából semmi se elég nagy sértés a szüleimmel szemben, amit ne tartanék még enyhének is. Tovább nagyon viszont nincs alkalmunk folytatni ezt a csodálatos beszélgetést, mert Rusnyapofa lő, talál, Bognár meg dumál. Ne-ne-ne-ne-ne-neee! Mit csinálsz? Mit művelsz? Ó baszki... Nem lehetett volna a "B" tervet akkor bedobni, amikor mondjuk már fojtogat? Természetesen reflexből araszoltam is már el a kistesó mellől, hiányzik a halálnak, hogy vele haljak! Szóval mentem is a közeléből - és ezzel a többiektől is távolabb kerültem - pár méterrel. Erről eddig kurvára nem szólt a fáma! Indegesen és ingerülten nézek hol Bognárra, hol a kisöcsi alatt a talajra, meg a biztonság kedvéért Rusnyapofára is. Jól áll a szénánk! Bognár meg tűrje akármilyen jól az ezüst okozta fájdalmat, az a lőtt seb attól még egy másodperccel se fog gyorsabban gyógyulni neki. ~ Fogd be, ne pofázz, hallgass, harapj a nyelvedre, vagy bánom is én, csak dugulj el! ~ mondogattam Bognárnak, a félig fent lévő pajzsom mögül, és nagyon reméltem, hogy legalább most az egyszer, csak most! hallgat rám. Ha neki is csutkára fent volt a pajzsa, akkor azt mindenhogy beszoptuk. Rusnyapofának baromira nem tetszett, hogy megkötések voltak, egész eddig szinte kedélyes volt, most ez nagyon nem gyere be neki. Isteneeeeem, Bognár! Jó hogy nem lőtted el élből, hogy ja amúgy ha-ha, hülyék vagytok, még az is átejtett titeket, akit semmire se tartok. Egek, ha ezt is elcsiviteli, én itt leszek öngyilkos. Erőfölényben vannak, most már be is pöccentek, ha "mázlink" van, és... A saját testvérére lő? Elsőre azt hittem, hogy engem fog célba venni, mint közvetítőt, így már nyúltam is a sajátom után, de az, hogy a kisöcsi lett lőve. Komolyan mondom, itt mindenki meghibbant! A kezemben a fegyver, de életemben először dunsztom nincs, hogy lőjek, ne lőjek, és ha igen, akkor egyáltalán kire. Oké, hogy nem érdekli az öccse élete - szerintem de, máskülönben miért nem egyből fejbe lőtte? -, de pont akkor akarja megölni, amikor ellenség van nála? ~ Oké, ez most lett kurvabüdös, ne hősködj, ha nem akar mindenáron kinyírni, hanem húzzunk innen, amint lehet! Tartson gyávának egész nyugodtan, de mellette hallgasson rám egy hangyaszarnyit! Brad halott, Dante béta is, tulajdonképpen most ő az egyetlen Vezető Testőrünk, az tök mindegy, hogy én mit gondolok róla, de ha nem muszáj, én nem szívesen vágnám a falka alatt a fát. Arról nem is beszélve, hogy a béta is kint gubbaszt és vár. Legszívesebben ráüvöltöttem volna hangosan, hogy gondoljon már másokra is, de rezzenetlenül álltam, kezemben a fegyverrel. Viszketett az ujjam a ravaszon, hogy megkínáljam ezüsttel a kistesó fejét, eggyel kevesebb gond, de megmondta Rusnyapofa, őt csak ő ölheti meg, ha én most lelövöm, Bognártól is könnyes búcsút vehetünk. Legyen már egy kis esze basszus! A saját baromságom és nem Bognár büszkesége miatt akarok kinyiffanni, legalább ennyi adassék meg nekem, köszi! A farkasom kezdet besokallni, hát ez így baromi jó lesz... vér, feszültség és a kistesó farkasának felszínen ólálkodása a saját felspanolt állapotunkhoz csapva nem a legjobb kombináció. Ja és tegyük hozzá, hogy Bognár a kis "B" tervéről egy árva szót se szólt indulás előtt, ezért és a fene büszkeségért pedig még zabos is voltam. A bestiám nagyon szeretett volna kitörni, a torkomat kaparó morgás is hűen jelezte. ~ Húzd meg magad! ~ Sose kértem, soha semmit nem kértem tőle, és ez nem mostanában fog újra előfordulni. Ha fent volt teljesen a pajzsa... na az vérciki.
Talán nem kell ahhoz már évszázadok óta ismerni a rusnya képemet, hogy valaki lássa rajtam, hogy nem rólam mintázták a türelem szobrát. Sem a festményét, sem a medálját, sem pedig a kibaszott fogalmát. Makó Jeruzsálemtől. De tényleg. Persze, az szórakoztat, hogy a kis Tacskó mindjárt szétrobban, és mivel hiába várok válaszra a magyartól, felröhögök, idegesen megcsóválom a fejemet, és a farkasomat a Tacskóra eresztem, de csak annyira, hogy meghuzigálja kicsit a bajszát, éppen csak annyira, hogyha már elkezdte, akkor fejezze is be, váltson alakot, legalább a bundáját is meg fogom jegyezni. Ki tudja, később még jól jöhet. - Untattok. Ez borzasztó! Inkább hazamegyek és kiverem valami lejárt pornóra. Te meg csinálj a szánalmas életeddel, amit akarsz. De még egyszer... Ne kerülj a szemem elé, mert a végén még elfelejtem ki vagy és honnan jöttél. Gyere, te buzi, kiszedem belőled a mazsolákat. Megforgatom az ujjamon a fegyveremet, aztán teljesen nyugodtan az öcsémhez lépek, erőteljesen belemarkolok a nyakába - illetve a ruhájába, és elkezdem húzni a földön. Aztán kényelmetlenné válik, és inkább felkapom a vállamra. Már mennék is, de ohh, majdnem elfelejtettem. - Nesze, vigyáztam rá neked. Értem én, hogy szar, hogy nem fiú, de tudod... Mindegy. Én nem foglak kioktatni az apaságról, de én a helyedben nem várnám meg, amíg valaki fejbe lő. Tennék a világnak egy szívességet. Nagy a kísértés, hogy felvegyem a formalinozott testet az avarból és magammal vigyem. Már csak azért is, mert nem tudom, hogy hova fog kerülni, ha én most itt hagyom. És valamiért szar lenne magára hagyni. Ő nem tehet kurvára semmiről. Még arról sem, hogy egy tetű az apja. Lehet, hogy nem is akart megszületni. Talán jobban is járt. - Na helló. Még nem teszem el a fegyvert, ott figyel a kezemben, a másikkal pedig az öcsémet támasztom a vállamon. - Legalább stírölheted a seggem... Morgom oda neki már egy kicsit arrébb, majd megpaskolom az övét, és a kocsi felé ballagok. Rég volt ilyen szar estém, meg kell hagyni.
//Nos, ennyi voltam, ennyi húzás után mindenkinek úgy a jobb, ha engedünk a karikból és inkább élve távozunk. //
Baromságnak tartom az Újévi fogadalmakat. Az emberek 99%-a úgyse tartja magát ahhoz, amit megfogadott. Nem mondom, hogy én sose tettem ilyen fogadalmat, mert tettem… de akkor még gyerek voltam. Általában moderálom magam, de az emberi hülyeséggel hamar ki lehet akasztani. Ha megfogadtam volna tegnap éjfél után, hogy türelmesebb leszek, akkor máris elmondhatnám, hogy sikerült seggbe rúgnom a saját fogadalmam. Azt hihetnénk, hogy egy patológián nem lehet konfliktusa egy dokinak, hiszen a halottak ritkán kötnek az emberekbe. Nem is a halottakkal van a gond. Ők fekszenek békés hullamerevségükben. A drágalátos nyomozók viszont imádnak beledumálni abba, amiről annyi fogalmuk sincs, mint édesanyjuk lábméretéről. Stukkerrel meg jelvénnyel sajna észt nem osztogatnak. Azt hiszem a beosztottaimat sikeresen megismertettem temperamentumosabb oldalammal. Az emberek sokszor félreismernek. Ránézésre talán cukorfalat cicababának könyvelnek el, ezért is okozok legtöbbször meglepetést azzal, hogy amellett hogy van eszem, sokkal keményebb és határozottabb is vagyok, mint azt gondolnák. Ennek, a stressz-mentesnek egyáltalán nem nevezhető napnak zárásaként úgy döntöttem, meghajtom egy kicsit a motoromat. A szex után a második legjobb feszültség levezetésnek a motorozást tartom. Hazafelé menet beugrottam az egyik szupermarketbe fagyasztott lasagne-ért, s amíg az megsült, vettem egy frissítő zuhanyt, és belebújtam fekete motorosruhámba. Errefelé az időjárás nem viccel, repkednek a kemény mínuszok, ezért muszáj melegen beöltözni a motorosruha alá, ha nem akarom, hogy a seggem ráfagyjon a Honda ülésére. Felhős van, de szélcsend, és kivételesen havat se mondtak éjszakára. Ha lehet hinni a helyi időjósoknak, akkor nem is lesz. Kisétáltam a házamból, a mozgásérzékelő reflektorok fényárban fürdették meg a ház körüli fákat. A leheletem fehéren gomolyogva szállt fel, ahogy lassan kiengedtem a levegőt a tüdőmből. Pár nappal ezelőtt felszereltem a ház körüli fákra medveriasztó csengőket. Emily egy kicsit rám hozta a frászt a sok medvetámadásos esettel. Nem tudom, hogy ezek a vacakok tényleg távol tartják-e a medvéket, de a tudat valamennyire megnyugtat, hogy vannak. A fejembe húztam a bukósisakomat, aztán beledobtam a szokásos „túlélőcsomagomat” is a csomagtartóba – ami áll egy fél literes palackos vízből, egy Svájci bicskából, egy kis kiszerelésű sebfertőtlenítőből, csomag gézből és fásliból –. Soha nem lehetünk mindenre felkészültek, de ha bármi gebasz van, talán még jól jön. Végül leellenőriztem a zsebeimet is… házkulcs, mobil a helyén. Először kihajtottam a főútra, azon haladtam egy darabig. Mivel az este már jócskán éjszakába hajlott, nem igazán van forgalom az utakon. Jó fél órája vagyok már idekint, mikor a motorom fényszórói megvilágítanak egy bekötőutat jelző táblát. Mivel arra még nem jártam, úgy döntök, hogy ráfordulok. Kicsit visszaveszek a sebességből mielőtt kanyarodni kezdenék, aztán újra gázt adok, ahogy újra egyenesbe hozom a vasat. Látom a veszélyjelző táblát, ami a randalírozó macikra hívja fel az erre közlekedők figyelmét. Nem hoz lázba az a gondolat, hogy macival találkozzak az éj leple alatt itt, a semmi közepén.. de nem fordulok vissza, ha már erre eljöttem. Egyébként is. A hosszú és egyenes útszakaszokat még éjszaka is viszonylag jól be lehet látni… csak észreveszem, ha erre döcög egy behemót dög, nem? A zajt egyébként se szeretik, és a Hondám elég nagy zajt csap ebben a nyomasztó csendben. Nagyobb gázt adok, a kilométerórám lelkesen pörög fel százhatvan fölé…
Ma nem vagyok szolgálatban, szabad az estém, szabad az éjszakám, így a gépeimnek szentelem az időmet. Az, hogy az egyesítés után mi lesz, vagy hogyan alakul, az majd elválik, de azt nem mondhatom, hogy olyan maradéktalanul meg tudnék bízni a csatlakozókban. Talán túlzott bizalmatlanság, talán nem, de még mindig jobb, ha így állok hozzá, mint úgy, hogy esetleg meglepetés érjen. Aki Castor életére próbál törni, vagy szervezkedni, az velem találja magát szemben, no meg a falkával. Január ide vagy oda, pont leszarom, a motoromat is be kell járatni, közeledik a versenyszezon, így nem árt, ha formába lendül a kicsike, így magam mögött hagyom a parkolót, és útnak indulok. A városban viszont nem lehet száguldozni, egyértelmű, hogy azon kívül tesztelem, és próbálgatom, mit tud. Volt néhány dolog, amit átalakítottunk, de panaszra nem lehet okom, eddig sosem hagyott cserben, jól muzsikál. A gumik jók, tapadnak, a kanyar jó szögben vehető, és a gyorsulása is megfelelőnek tűnik, egyelőre. A bekötő út felé indulok, viszonlyag normális tempóban, már ami nálam annak számít, mert a sebességkorlátozásokat sosem figyelem. Ha kiérek a városból az országútra, illetve a bekötőútra, ott már lehet döngetni, főleg, hogy éjszaka a kutya sem jár erre, szerencsére. Egyelőre csak néha húzom meg jobban a kart, bár így sem lassan haladok, igen hamar elérem a kietlen vidéket... erre vártam. Ahogy elérem a táblát, fordulok is, aztán ami a csövön kifér, azonnal húzom a gázkart, váltok és tolom tovább. Az sem zavar meg, hogy látom, valaki ugyancsak ezt az időpontot választotta a motorozáshoz, és vészesen közeledek felé, csak egyszerűen eltépek mellette, nem csevegni jöttem, hanem a gépemet bejáratni, de azért odaintek neki, mert motorosok között egy így szokás. Meg sem állok a legközelebbi pihenőig, ott húzódok le, hogy szemügyre vegyem a versenygépet, de amit eddig tapasztaltam, azzal maradéktalanul elégedett vagyok. Elméletileg jó idénynek nézek elébe, a többi már csak rajtam múlik.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Hallani nem hallhattam meg a másik motoros közeledtét, de a visszapillantó tükrömben megláttam amint látótávolságon belülre került. Nem húzódtam le, minek? Az út elég széles, elfér mellettem. Ahogy egyre közelebb ért, bizseregni kezdett a tenyerem. Szerintem mindenkiben, akiben dúl a versenyszellem, felmerülne a gondolata annak, hogy próbára tegye, mit tud a mocija. Nem hajtottam ki belőle eddig a maximumot. Bevállalós vagyok általában, de egy új vassal mindig óvatosabb is az elején. Ki kell ismernem, ki kell tapasztalnom. Minden motor más, és nagyon sok függ az útviszonyoktól is. Az Alaszkait pedig még meg kell szoknom. Amikor mellém ért, oldalra fordultam, és a plexi mögül mértem végig egy pillanat erejére, mert már el is húzott mellettem. A kezemet egy pillanatra felemelve intettem neki vissza. Ezek szerint mások is használják ezt az utat esténként. Annyira nem lep meg a dolog. Minden helyen vannak motorosok, és minden bandának vannak kedvelt útvonalai. Miért lenne ez másképp Fairbanksban? A választása minden esetre díjazandó, mert hacsak a szemem nem csalt meg ezen a kései órán, akkor egy Hondán szabott el mellettem. A kilométerórámra nézek, már száznyolcvan fölött járok.. legalább kétszázzal húzott el mellettem, talán többel. Valószínűleg jóval tapasztaltabb már ezen a vidéken. Annyira nem zavar, hogy így lepipált… na jó, egy kicsit kapargatja a hiúságom, de csak túlélem valahogy. Egyedül volt, más egyelőre nem bukkant fel mögöttem, pedig titkon egy bandára számítottam. Most már itt vagyok Fairbanksben több mint egy hónapja, de a munkahelyemen kívül nem nagyon ismerek senkit. A legtöbb időmet meg ott is olyanokkal töltöm, akik ha akarnának se tudnának velem társalogni. Na jó, ez nézőpont kérdése, mert egy holttest sokkal több mindent mesél, mint egy laikus hinné. De nem.. nem akarok párhuzamot vonni az élő.. hús vér emberek, és a tetemek között. Folytatom tehát magányos utamat. A Hondást elvesztem a szemem elől, ismét egyedül maradok az úton. Vagyis pár rövid percig így gondolom, amíg váratlanul ki nem szúrom a motorost a pihenőn. Lassítok, megszokásból kiteszem az indexet, aztán lehúzódok az út szélére, és ráhajtok én is a pihenőre. Egy rutinos mozdulattal támasztom ki a motort, de még nem szállok le róla, csak kiegyenesedek, és a plexi mögül mérem végig a motort, aztán a pasast, már amennyi látszik belőle. Lehet hülye vagyok, vagy csak immunis a sok szarságra a munkám miatt, de nem rémít meg, hogy a semmi közepén készülök egy vadidegennel szóba elegyedni. Leszállok a motorról, lehúzom fejemből a bukót, s egy pillanatra megrázkódom. Mit szépítsem? Kurva hideg van! - Hello! – Köszönök, a sisakot leeresztem magam mellé a bal kezemben tartva, majd odasétálok a motor mellé. Láthatóan alaposan szemrevételezem, de nem nyúlok hozzá. Én se szeretem, ha csak úgy hozzányúlnak a cuccaimhoz. Nem ültem még Repsolon, de nem először látom ezt a típust. Az extra cuccokat azonnal kiszúrom rajta. Tök egyértelmű, hogy versenyzéshez használja. Erősebb, és jobb gép, mint az enyém, egy percig se érzem kínosnak, hogy elszabott mellettem. - Gyönyörű a vasad. Versenyre készíted? – Egyenesedek fel, és kérdő tekintetemet ráemelem.
Annyira lassítok, hogy a másik motorosnak inteni tudjak, aztán bő gáz, és ott sem vagyok, huzatom a gépet, hadd szokja ismét a sebességet. Az órát nem figyelem, mind nem lényeges, csak a többi, mert érdekel, hogyan vált, hogyan gyorsul, hogy bírja a tempót, milyen dőlésnél válik labilissá... nincs panaszra okom, tökéletesen vizsgázik. A pihenőnél állok félre, hogy megnézzem a gumikat is, mennyire kopnak, vagy sem, de bírják a strapát, azzal sincsen probléma. Egy picit talán állítok majd rajta, egy árnyalatnyit, és minden rendben lesz vele a versenyeken is. Akkor pillantok csak fel, mikor begördül a másik vas, az utcai járgány, nem mondanám, hogy rossz, de az enyém versenygép, tehát nem lehet összehasonlítani. -Helló! Szűkszavú köszönés, majd lesz ez más is, csak első a motor, utána minden más. Miután mindent megnézek, már amit itt félhomályban lehet, felállok, és a nőstényre pillantok. Pajzsom egy miliméterre sincs leengedve, de azt azért érzem, hogy ember. -Köszönöm. Igen. Sose bánd, hogy ott hagytalak, más kategória, nem hobby járgány. Minden motorosban él a versenyszellem, bennem is, még szép, ettől függetlenül a nőstény hondája másra lett kitalálva. Azt is fel lehet turbózni, csak nem biztos, hogy érdemes, míg a gazdája nem üli meg stabilan, és nem tudja, milyen helyzetben hogyan viselkedik alatta. Sok kölyök szegi a nyakát azért, mert azt hiszi, hogy uralja a vasat, aztán az első fáról kell letekerni, mert felkente magát rá motorral együtt. Megtörlöm a kezemet egy rongyban, és végül kezet nyújtok a nősténynek, azért ne nézzen már hót parasztnak. -Dante.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Nem bánom. – Mosolygok rá közvetlenül. Én is látom, hogy az ő Hondája mérföldekre van az enyémhez képest. Ilyet nem lehet bárhol beszerezni. Sok egyedi cucc van rajta. Nem vagyok motorépítő, de az ilyenhez van szemem. Santa Claritában a régi vasamon nekem is volt pár extra, az 1000köbcentis volt, jóval erősebb ennél, de ott már szokott útviszonyok között, megszokott terepen voltam. Részt vettem néhány illegális utcai versenyen is. Igen, tudtam… tisztában voltam vele, hogy az állásomat, és a jövőmet tehetem vele kockára. Ha lebuktam volna, maximum hullamosóként dolgozhattam volna tovább. Érdekelt? Nem.. nem igazán. Szükségem volt ezekre az estékre, az égett gumi szagára, a verseny izgalmára, a megemelkedett adrenalinra. Ezt csak a hasonszőrűek érthetik meg. Olyanok, mint ez a pasi itt, előttem. - Paloma. – Viszonzom a bemutatkozást, és elfogadom a felém nyújtott kezet is. Kézfogásom határozott, de nem ujjtördelő. - Ezek nagyon spéci cuccok rajta. Te építetted? – Valamiért azaz érzésem, hogy igen. Láttam azt a figyelmet, és törődést a mozdulataiban, amivel törölgette. Így csak egy szülő bánik a gyerekével. A tippjeim sokszor bejönnek, állítólag nagyon jó megfigyelő vagyok, ami egyáltalán nem hátrány az én szakmámban. - Fairbanksban lesz a verseny? Vagy valahol másol? Szívesen kimennék… mint néző. – Teszem hozzá. A motorom a jelen állapotában nem lenne alkalmas versenyzésre, és én se nevezném be magam addig, amíg meg nem szoktam az itteni terepet. Teljesen más az út tapadása… de még az is sokat jelent, hogy a több réteg ruha miatt nehezebben, kissé lassabban mozgok. Még ehhez is szoktatnom kell magamat. Nyáron se lehet itt perzselő forróság… az első, amiről gondoskodnom kellett a ruhatáram teljes lecserélése meleg, téli cuccokra. Fázós vagyok. De miért is ne lennék az, amikor nem szoktam ilyen hideghez? Egyszer majd talán… valamikor én is rászánom magam a versenyzésre, de csak akkor, ha kellően felkészültem. Bátor vagyok, de nem bolond. - Merre szokott összegyűlni a helyi motoros banda? – Kíváncsiskodom. Ő biztos tudja. Aztán észbe kapok, hogy talán túl sokat kérdezek, ezért gyorsan hozzá is teszem.. - Bocs, ha túl sokat kérdezek, de még elég új vagyok Fairbanksban.. ami azt illeti Alaszkában is, és nem ismerek errefelé senkit. Egy idő után már nagyon unalmassá tud válni a saját társaságom. – Pillantok Dante-ra nevetve, miközben lassan körbejárom a Hondáját.
-Akkor jó. Motoros lévén tudom, hogy érzékenyen érint bárkit, ha a másiknak jobb járgánya van, hiszen ki ne reménykedne a saját álommotorjában? Olyan nincs, vagy hazudik. Ez a gépem jó, minden stimmel vele, jól sikerült példány, annyi az egész, hogy némi finomhangolásra lesz szükség, közvetlen a verseny előtt. -Örvendek. Mondhatni, igen, de azért nem egyedül. Bólintok, sok munka fekszik benne, de azt is el kell ismerni, hogy ha nem sikerül beszerezni néhány cuccot, akkor bizony osztva kettővel a vasam. Utcai versenyekre is kitűnően fel lett készítve, de gyorsasági pályán is megállja a helyét, csupán gumit kell cserélni, és átállítani. Ehhez kellettek az eredmények, az, hogy a versenyistállókkal jó kapcsolatot ápoljak, és az eleje óta ismerjem a gépek felépítését, mindenét. Anno, amikor rákaptam az ízére... nem tagadom, minden szabadidőmet a motoroknak és az autóknak szenteltem, a kölykeim pedig néha hozzámvágtak ehetőt is, ha nem kerültem elő napokig. -Itt is van néhány, általában. Figyeld a hirdetéseket, ha jó helyen keresed, megtalálod. Nem éppen legális versenyekről beszélünk, de Paloma sem éppen arra kíváncsi, amit rendes keretek között szerveznek. Járatosnak tűnik az ilyesmikben, tudni fogja, hol nézzen utána annak, mik vannak a városban, és mikor. -Ha úgy döntesz benevezel majd, akkor hajrá, érdemes kipróbálni. Nem rosszak az ilyen bulik, sok tag kijár, a zsaruk meg ritkán bukkannak fel, legalábbis én még eggyel sem találkoztam, maximum a végén, amikor már semmi sem utalt arra, hogy itt verseny lett volna. Azt nem állítom, hogy itt meleg van, bratyesz sem nézett semmit, amikor várost választott, de megszokható. Földhöz verni a seggem nem fogom örömömben, nyáron sem döglök bele a melegbe, de annyi baj legyen, ruhatárat már cseréltünk. -Közéjük nem járok, a törzshelyüket nem ismerem, csak a versenyeken futok össze velük. A többi magánügy, hogy miért nem lógok többet arrafelé, bár a meló nyomós indok, és lényegében minden az. -Semmi gond. Nézz szét a városban, akad néhány szórakozóhely, kávézó és ilyesmi, ha ismerkedni akarsz. Rám ne számts, idegenvezetőként pocsék vagyok, és időm se túl sok, tehát körbevezetni nem foglak. Alaposan megszemlélem a nőstény motorját, amikor rám emeli a tekintetét, én is megteszem, és lehet, most fog felpattanni, elhúzni. Az, hogy nem vagyok túl közvetlen, az egy dolog, és nem is ajánlom fel, hogy majd lelkesen megmutatok neki mindent. Erre számít, csalódást okozok, sajnálom, maximum olyan útszakaszokat ajánlok neki, ahol gyakorolhat, tesztelhet teljes nyugalommal.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Elismerően bólintok. Tisztelem azokat, akik képesek ilyen spéci cuccot összedobni.. még akkor is, ha történetesen segítséggel. Na és? Segítséget kérni nem bűn, és nem vesz el a munka értékéből semmit az, hogy nem egyedül végezte el. Kedvem lenne megkérdezni, hogy ki segített neki, de tényleg nem akarok túl mélyen vájkálni a magánügyeiben. Leleményes fehérnép vagyok, ha egy kicsit fel akarom tunningolni a mocimat, meg fogom találni a módját. Nem vagyok elveszett típus, akinek a szájába kell adni a megrágott ételt, hogy ne haljon éhen. - Figyelni fogom.. – Mosolygok rá. Kaliforniában a nyári estéken napi rendszerességgel szoktak lenni ilyen versenyek, és ott is általában újsághirdetésekbe bújtatták el az infót, hogy hol és mikor lesz a találkozó. Ott azért meggyűlt néha a gond a helyi rendőrségi erővel, nem mindig… és nem minden helyszínen tolerálták a száguldozást. Néhány banda nem bírt a vérével, és olyan helyeken száguldozott, amire még én is azt mondta, hogy na… azért azt talán nem kéne. - Meglátjuk, köszi. – Az a fajta vagyok, aki szereti kitapasztalni az ellenfelei erősségeit, és gyengeségeit. Sokszor mentem ki Kaliforniában is csak nézőnek, csak aztán neveztem be, ha már láttam, hogy kinek milyen a vezetési stílusa. Vannak gátlástalan sofőrök, akiknek nem számít más, mint az.. hogy elsőként hajtsanak át a célon… akár mások élete árán is, de nyerni akarnak. Én nem vagyok ez a fajta. Persze, mindenkiben benne van a nyerési vágy, hajt az adrenalin… mert elsőnek lenni mégis csak jó érzés.. de mindenáron nem akarnék győzni. Dante nem tűnik nagy közösségi arcnak. Nem jár össze a motorosokkal elmondása szerint, és most is egyedül jött ki. Kár. Sajnos nem lettem sokkal okosabb a kapott infóktól. Gondolom a pokolba kíván, hogy a kérdéseimmel macerálom, meg próbálok.. vagyis próbálnék itt haverkodni vele… azt hiszem sikertelenül. Amikor a tekintetünk találkozik, egy pillanatra megkukulok, pedig épp szóra nyitottam a számat, hogy válaszoljak a szavaira. Kissé felesleges tényezőnek érzem itt magam az éjszaka közepén a pihenősávban. Tenyeremmel végigsimítok a motorom ülésén, kissé rá is nehezedek, mintha készülnék visszapattanni a nyeregbe, de aztán mégse teszem. Inkább elmosolyodok. Tudom, fura lehet a reakcióm, de a fordított pszichológia híve vagyok. Példának okáért ha valaki idegroncs mellettem, és nekiáll üvölteni mint a sakál, nem állok neki túlüvölteni, mert csak még jobban felpörög az agya. Ha higgadt, normál hangon válaszolok.. akkor általában a másik fél is észhez tér. Nem fogok értelmetlen erőfitogtatásba kezdeni. Dante-n látszik, hogy sokkal jobb fizikumú nálam… hagyom, hadd legyen csak az ereje teljében levő férfi, én meg a „gyenge” nő, aki eltörpül mellette. Talán ha látja, hogy gyilkos pillantása ellenére én kedvesen mosolygok rá, az ő hozzáállása is módosul egy kicsit. Szerintem, ha tényleg annyira nagyon zavarnám, már felpattant volna, és már árkon-bokron túl lenne a motorjával. Simán kinézem belőle, hogy csak a tűréshatáromat teszteli… persze tévedhetek is, hiszen nem ismerem őt. - És szervizt tudsz ajánlani? Ahol biztosan jó kezekbe adnám, ha valamit állíttatni vagy cserélni akarok rajta? – Ezt ugyanis elfelejtettem megkérdeni ott, ahol vettem… meg aztán nem feltétlenül érdekelt volna a kereskedő véleménye, aki nyilván olyan helyet ajánlott volna, amivel ők is szerződésben állnak.. hogy oda küldjék az ügyfeleket. Egy tapasztalt motoros véleményére jobban adok… pláne olyanéra, aki maga is épít motorokat.
Now playing on iPod: 09: Vox Populi - 30 Seconds To Mars
Ma este eljön a pillanat, az igazság taknya csurog majd ránk az égi magaslatokból. Elárultál engem Dana? Vagy hajlandó vagy most is nekem kedvezni? Hiszen a nagyobb kegyet már a farzsebembe csúsztattad... Biztonságban érzem magam, mert a templom már az enyém. Az én Isteni Színjátékom, elloptam Dantétól és nem áll szándékomban újra a kezére játszani. A megadott időpont előtt néhány perccel érkezem meg a bekötőút megjelölt szakaszához. Karba tett kezeim fölött valahol fitymálva biggyed le az alsó ajkam, ez a hely már szinte sértés számomra. Lord Stanley és egy út széle, hát csak nem képzeli, csak nem gondolja... Megneszelem a két farkasom a közelben, izgatottságuk a nyakamon pihen, ennek legalább örülhetek, ennyi szép van ebben a méltóságon aluli estében, ha már elégedetlenkedek. Megvan a véleményem, de ez ugyebár senkit sem kell, hogy érdekeljen. Rá figyelek. Most csak Alisont látom magam előtt, lehunyt szemeim pislantása mögött az ő arcképe rajzolódik ki, mint a neonfény a sivatagban és tudom: bármi is várjon rám ma, túl kell élnem, hiszen nélküle nem mehetek el. Vagy ő öljön meg, vagy soha más. Éljek örökké, legyek Istene, s Ítélője a világnak nélküle vagy vele. A sárszínű mocsári négykezű halkan dorombol a felszín alatt, ahogy közeledik az idegen, akire vártunk. Arcom blazírt, fejem kissé oldalra döntöm, kifejezéstelen érdeklődéssel és levakarhatatlan nemesi gőggel szemlélődöm pislogás nélkül. Nem fogok se félrenézni, de azzal áltatni őt, hogy azt hihetem, erősebb vagyok. De attól még nem kell megfutamodnom, amíg nincs más választásom. Az első szó jogát, az első gesztusét is átadom neki, tessék, kezdj vele, amit akarsz. A hímekkel valahogy mindig nehezebben ment.
A hozzászólást Ethan O'Neill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 06, 2014 4:53 pm-kor.
Bekötőút, imádom ezt a helyet. Kiesik, távol van mindentől, és a lehető legjobb egy megbeszélésre. Lehet, nem vagyok siheder, csak őrült és állat, de annyira nem, hogy úgy induljak ela találkozóra, hogy a kellő személyek ne tudják, hová megyek, és miért. Roryék is tudják a dolgukat, nem kell a szájukba rágni, hogy nem tolnak le az útról, nem ütköznek belém, hogy többet lássanak, és nem is pofátlankodnak oda, csak teszik azt, ami a feladatuk. Ethan O'Neill... akiről többet tudok, mint amit ő gondol, de úgy érkezem a megadott időpontra, mintha csupán ténylegesen ez a csatlakozási szándék lenne az, ami érdekel. Nem érdekel, tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel, torony magasan leszarom, viszont tudni akarom, hogyan jobb? Holtan, vagy a falka szeme előtt? Hivatásos pap, aki kiskorúakkal hetyeg, családot mészárol... micsoda karrier. Lassú, kimért léptekkel sétálok a hímhez, a kocsimat leparkoltam, nem árokba, bár fények nélkül jöttem végig az utolsó kilométereken. Elég egy pillantás ahhoz, hogy tudjam, flegma, nagyképű, és azt hiszi, ő szarta a spanyol viaszt és fiatal. Nem hat meg, nem hoztam zsebkendőt, legalábbis a zsebemben egy darab sincs. Mindjárt elbőgöm magam, tényleg. Vele ellentétben nem fűzöm össze a karjaimat, jobb az, ha szabadon vannak, és nem kell még egy felesleges mozdulat ahhoz, hogy használhassam őket. A környezetet kémlelem, éppen csak résnyire engedett pajzzsal, amit vissza is húzok, mikor a hím közelébe érek. Megállok vele szemben, még biccenteni sem biccentek, csak a tekintetét figyelem. Kisfiam, de letörölném azt fennhéjazó felsőbbrendű pofát, amit vágsz, hímekkel is kemény vagy, vagy nőstényekkel csupán? Visszafogom magam, elméletben én semmit nem tudok, sem Norától, sem Danától, csak annyit, hogy adva van egy kóbor, aki szeretne csatlakozni. Meg a f@szt... azt. No de halljuk a mesét, azaz előadást, amit vagy elhiszek, vagy nem, és nagyobb eséllyel nem, de adjuk meg a módját, tegyünk úgy, mint egy tudatlan, jóhiszemű marha, aki tényleg repesve várja, hogy a másik kibökje, szeretne a falkához tartozni. Mert nem tudok róla, hát ezért jöttem, elméletben. A picsába Dante, ne szórakozz, zavard le a numerát, aztán ennyi volt. Kihagyok minden udvariassági és felesleges procedúrát, nincs időm rá, sem kedvem ahhoz, hogy ezzel szaporítsuk a szót, a közepébe vágok. -Hagyjuk a felesleges formaságokat. Mi előnyünk származna abból, ha a falka tagjává válnál? Magamban sorolni kezdem, bár semmit sem ígértem, bratyesznél is nyitva hagytam a kérdést. Benne van a pakliban, hogy véráldozattal búcsúzom. Célunk nekünk a Vatikán? Nem. Elhallgattatni hamar el lehetne a kölyköt, Danának már nem kever be, apuci olyan szépen elviszi a balhét, ahogyan kell. Inkább neki van félnivalója, ő keresett örömforrást kiskorúnál... papként. Szar ügy. Vajon hányszor gyónta meg a tettét? Azon kívül, hogy sejtéseim szerint egyszer sem. Hányszor imádkozott emiatt? Szépen lassan egy emberevő vigyor kúszik a pofázmányomra. Várom a választ.
Piszkálja az orrom a jelenléte, elég csak egy pillantást vetnem rá, máris világossá válik, hogy nem hogy csak egy súlycsoport nem vagyunk, de még egymásra sem tudunk hangolódni. Fáj, tép és szaggat a felismerés, apró ráncba rántja orromat még a jól rejtett energia is, de nem vagyok hajlandó engedni sem az arckifejezésemből, sem pedig a tartásomból. Ettől függetlenül nem provokálom, nem meresztem kihívóan barna tekintetemet az övéi közé, nem fúrom bele, pedig mosolyra buzdít a gondolat. Látom benne a saját őrületem fényét, azt, amit csak ez a szín képes jelenteni, ismerem már, láttam eleget a tükörben, édes párja ez a hosszan tartó magánynak, ami emésztett életem során. Sokakat és sok helyzetet túléltem már, soha nem volt vesztenivalóm, de tudom használni az eszemet. Tudom, mit vár el egy-egy helyzet és egy-egy karakter, mintha csak történetek szereplői volnának, és én írnám magamat hozzájuk. Résnyire szűkül a szemem, hogy aztán a cipőjét nézhessem meg magamnak az arca helyett. A kérdése nem érint váratlanul, sőt, halkan fel is nevetek, csak egy légies szusszanás szökik ki a fogaim közül, nem kihívó, nem bántó, csak inkább... Beismerő. Hagyjuk hát el a formaságainkat? Rendben van. - Miért kérdez olyat, amivel már úgyis tisztában van? Nyugodt tónusban szólal meg a brit akcentussal nyakonöntött hang, és felemelem a tekintetem. Összefont karjaimat most leeresztem, széttárom, mint a repülésre képtelen madár, kitárulkozom, itt a mellem, itt dobog alatta a szívem is. A tied. Nekem nem kell. - Úgy sejtem a hírem megelőzött. Akarja, hogy mégis én világosítsam fel? Szökik fel a szemöldököm, a kérdés érdeklődés csupán, nem szemrehányás, s ha hagyja, hát beszélek, ha nem... Úgy viselem a következményeket. - Információk. Titkok. Nem kevés anyagi bevétel. És akkor még csak holmi formaságokról beszélünk. - rázom meg kissé a fejemet - Újabb szem és fül egy biztos és befolyásos pozícióban. Minden, amit erővel és korral nem biztos, hogy meg tudnak szerezni. - ó, a világért sem sértegetném - Persze akár itt és most megölhetne, ne gondolja, hogy nem tudom. Úgy Danát és Alisont is biztonságban tudnák és mindent, ami hozzájuk tartozik. De miért tenne ilyet? Alison már rég megölhetett volna, ha akar, volt rá másfél évszázada, nem egy lehetősége... Akarja, hogy áttérjek Danára vagy...? Hagyom nyitva a kérdést oldalra billentett fejjel, és egyúttal zsebre dugom mindkét kezem, mert ma semmi értelme nem lenne használnom őket. Akkor sem, ha szükségessé válna.
Kezdőlap
